Skip to content


       Szűrés lista

Nyomorgó kisnyugdíjasok főműsoridőben

Van a TV2-n szombaton este 7 órakor ez a Magellán című műsor, mert a TV2 nem csak butít, hanem okosít is. Így írnak a műsorról:


"Ismeretterjesztő magazin, amelynek segítségével újabb és újabb információkat tudunk meg a Föld titkairól, az emberi csodákról, az állatvilág sokszínűségéről, és a tudományról."


A műsor persze annyira szar, mint minden saját gyártású műsor a TV2-n, mintha az Aktív meghágta volna a Deltát, és ez lenne a zabigyerek.

De július 3-án, szombat este olyan riporttal készültek a kedves nézőknek, hogy a szám is tátva maradt vacsora közben. 

És mivel most hétvégén nem sok minden történt, sem a "szokásos" melegfelvonulás, sem az újabb reformbáb az MSZP élén nem érdekel, így induljon politikamentesen ez a hét! (Ja, valami azért történt! Két év után újra kiabálhattuk, hogy "Csak a spanyolok!!!")

A TV2-nél úgy gondolták, hogy simán belefér egy tudományos ismeretterjesztő magazinba, ha bemutatják, hogyan élnek a nyomorgó kisnyugdíjasok. Ehhez a sikerült is négy alanyt találni, név szerint: Medveczky Ilonát, Gesztesi Károlyt, Komár Lászlót, Bergendy Istvánt.

A poszt végén egyben meg is nézhető az ismeretterjesztő kisfilm, de azért haladjunk sorban a kisnyugdíjasokon.

Komár Laci nem érti, hogy számolták ki neki a 33 ezer forintos nyugdíjat a "48 év munka" meg a "befizetett nyugdíjjárulék" után.



A riporter szerint abszurd, hogy a sztárgázsik után nincs sztárnyugdíj. Halál komolyan ezt mondja. Komár Laci mégis szerencsésnek tartja magát, hogy a jogdíjakból és a jobb időkben megszerzett pénzből felépített egy házat. 

Medveczky Ilona minden reggel így kezdi a napot, a többszintes rózsadombi villájának minden szintjén megöntözi a növényeket. Aprócska a villa, ugyanis alig 3500 (!) tő virágot kell ugyanis a Művésznőnek meglocsolnia! Minden reggel!



"Mosok, főzök, takarítom a házamat, a kocsimat, a kertben nyírom a füvet, a sövényt, gazolok, villanyt szerelek, bádogot fedek, palázok. A garázst kiadom, a ház üres helyiségeiben bútort tárolok." - vakítja a riporter a szegény kisnyugdíjas.

A budai luxus szerinte csak a látszat.

Ugyanis Medveczkynek a kertjében van a Hawaii:



Azt állítja, hogy ő dolgos kisnyugdíjas. Hiába kapja a tanácsokat, hogy adja el a több száz milliót érő villát, ő nem adja. A méltóságán kívül csak az otthonához ragaszkodik.
Ilona az évek során a spórolás művészetét is kitanulta, ugyanis a zöldségestől a hentesig, aki tud, segít neki ingyenáruval.

"48 éves munkásságom után 52 780 forintot kapok." - kesereg a Művésznő.

Medveczky csak egy valamit irigyel a külföldi nyugdíjasoktól: az utazást. Szegény Művésznő, biztos nem tud utazgatni, valljuk be, elég nehéz 3500 tő virágot, 4 kutyát, egy medencés 200 négyzetméteres budai villát fenntartani, ÉS még emellett utazgatni is.

Persze sokat nem kellett a Google-ban keresgetni:


Kétszáz tevét kínáltak a díváért
Medveczky Ilonáért kétszáz tevét kínáltak Hurghadán. A még mindig nagyon mutatós egykori táncosnő körül egész nyaralása alatt rajzottak az arab férfiak, akik néha megriasztották őt, amikor nagyon közel mentek hozzá, vagy masszírozni kezdték a kezét. ..." (2007. augusztus 7., kedd 07:30)

Medveczky Ilona elegáns öltözetben ment bevásárolni egy tervezett olaszországi nyaralása előtt. Kutyáinak 15 kiló húst vásárolt, hogy ne szenvedjenek hiányt, amíg ő barátnőivel nyaral. A vásárolt dolgokat egyedül cipelte haza..." (2008.05.05. 08:20)

Medveczky Ilona Egyiptomban járt
Egyiptomi fotóalbumát mutatta be a TV2 Mokkájában Medveczky Ilona. A díva elmondta, nagy szerelmese az országnak: amellett, hogy tudja mire számíthat, mindig felfedez valami újdonságot...." (04/01/2009 - 12:15)


3 év alatt kétszer Egyiptom, egyszer Olaszország. Idén nyáron hova tetszik utazni, Művésznő? Abádszalókra?

A Medveczky-villának is roppant hihető sztorija van: "a villáját egy harisnyagyárostól kapta, aki feltétlen híve volt. Medveczkyt megfogta a férfi visszafogott udvarlási stílusa, és bár nem tetszett neki, azért bemutatta a szüleinek, ahol aztán a harisnyagyáros jól elképedt, micsoda nyomorban él a már akkor is szupersztár, Párizsban és Pesten dolgozó táncosnő. Bár a gyáros a díva szerint ellenszolgáltatást soha nem kért, azért vett a művésznőnek egy villát, két kulccsal, hogy annak adhassa, akit szeret."

Medveczky 33 évesen, 1974-ben ment hozzá Ausztriában  élő Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis német herceghez, így lépett le az országból, ahová csak a rendszerváltás után tért vissza. Előtte revütáncos volt a Moulin Rouge-ban, utána meg ... nyugdíjas.

Gesztesit a múltkor kitárgyaltuk, ő 47 évesen októbertől nyugdíjas lesz.



Itt éppen röhög, hogy micsoda hírek vannak a nyugdíjasokról az újságban. Tényleg nagyon vicces,  csapkodom a térdem a nevetéstől.


 

A felejthetetlen riport, elejétől a végéig:



És jegyezzük a riport készítőjének a nevét, aki ezt az abszolút pofátlan, benyalós, alákérdezős riportot készítette: Korn Anita, gratulálunk! Ezt a riportot nyugodtan taníthatod a diákoknak a TV2 Akadémián.

Címkék: bulvár abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr872145992

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jozicsenko 2010.07.12. 13:14:01

uhh, inkább menekülök vissza dolgozni, mert megülik a gyomromat az éhező nyugdíjas sztárok...

mondom, a jobbiknak nem kell többet cigányozni, zsidóznia: elég ha az ilyen celebek meg biszku elvtársat emlegetik a kiskocsmákban és ott döntik be az mszp-t, ahol a legjobban a fáj: a nyugdíjasoknál (már mint a valódi nyugdíjasoknál)

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.07.12. 13:16:25

ezen a "műsoron" én is konkrétan besírtam... nem is tudtam, anyázzak vagy röhögjek. a sok prolinak beadják a cumit, hogy milyen szar dolga van a művésznőnek... :DDD
nyitok egy faszbúk-csoportot rögvest, "mondjunk le a tűzijátékról a nyomorgó rózsadombi művészek javára" címmel.

spájdernecc 2010.07.12. 13:17:56

hát, nekem is taknyom-könnyem összeszakadt a zokogástól...
ha lesz egy szabad negyeórám becs'szó sajnálni fogom őket.
Ez a Magellán című álműsor pedig állítólag a tevekettő közszolgálati kvótájának része
Na, ez az igazi szégyen.

Johnny336 2010.07.12. 13:18:16

Jócsaj ez az Anita, miért bántjátok? :D
Ő tehet róla, hogy sírnak ezek a rohadékok?
Főleg a vénasszonynál ugrott meg a vérnyomásom...

Bergendy legalább sose volt celeb, mint ezek a díszfaszok.

Komár Laci pedig azért sír, mert amit összeharácsolt, azt már régen el is itta, és most szomjazik. :D

wolframkarbid 2010.07.12. 13:20:22

Égjen a TV2 székház és égjen benne el élve ennek a műsornak az összes készítője!

Homeoffice 2010.07.12. 13:20:32

Isten bizony ezentúl nem megyek sörözni, hanem inkább átutalom nekik az erre szánt összeget.
Szegények nagyon sajnálom őket. Főleg Medveczkyt. De rossz lehet neki.
LMPVS!!!!!!!!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.12. 13:21:10

lefőtt a kávé...

sebaj, VIVA ESPANA!! :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.12. 13:22:03

@triumphator:

minden egyes képkoca epic ... XD

A riportercsajt pedig 10 évre tiltanám el minden televíziós tevékenységtől, mert hogy a picsába nem kérdezte meg, hogy akkor miből élnek? Mennyi pl. a jogdíj Komár Laci? Mekkora a bőrük az arcukon?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.12. 13:22:46

@Seduxen:

Ott a pont!!!
Én megmondtam már 1994-ben: "Csak a spanyolok!"
Most bejött!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.12. 13:23:12

@Johnny336: "Komár Laci pedig azért sír, mert amit összeharácsolt, azt már régen el is itta, és most szomjazik" - szoktuk volt mondani, hogy nem az a baj, hogy elittam 3 ház árát, hanem az, hogy kihánytam 2 Mercedesét :)))

amúgy Korn Anita a szép kis száját annyi minden más hasznosra használhatná inkább...

Homeoffice 2010.07.12. 13:24:22

@zero:

Nah majd két év múlva Fikamen és az InterNáczinalelf ovisai felnőnek és szétszednek titeket!
Svejni fekete mezben ugy néz ki, mintha keresné az Mg42esét:))))

2010.07.12. 13:25:47

Atyagatya, hogy nem sül le a pofájukról a bőr. Csak úgy hozzávetőleg, arról miért nincs benne semmi hogy az egy-hetes sztárfőzőcskézős műsorokból nagyjából 2,5-3 misit kapnak ezek az éhező sztárok? Legyen mondjuk 1 milla tiszta bevéltel havonta csak a népbutító műsorokban való szereplésért. És akkor majd csodálkoznak ha az ő TV-székházukat is beveszik majd az aktuális lázadók...

Homeoffice 2010.07.12. 13:28:25

@Feketelaszlo:

Ha a tv2 székházát ostromolták volna meg, akkor a rendőrök udvariasan félreállnak, sőt még a gumibotokat is odaadják.....

gergel 2010.07.12. 13:28:53

Az Ica, az Ica... :D
-vennék tőle virágtövet(abból a lila muskátliból), hogy jobban éljen! ha kivinné a piacra...
-az a két kuvasz nagyon édi, de hogy a tacskó minek kell... csak sejteni tudom.
-azokból az akrobatikus mutatványokból combnyaktörés lesz hamarosan.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.12. 13:34:18

@Johnny336: és ne felejstük el a csapat egyik - ha nem a legnagyobb - sztárját!

Pablo a polip :)))

thedailywh.at/post/799116256/viva-paul-4chan#disqus_thread

trojka 2010.07.12. 13:35:57

Szerintem, Medvezky jobban tette volna, ha akár egy tevéért is kinn marad az araboknál. Tevéért-tevét. Meg neki van pofája "nyomornegyedet" játszani. en tisztelem és becsulöm a muvészetet, legyen az bármi, de azért, ami tulzás az tulzás. A valoban munkábol élö, nyomorékká dolgoztatott, igazán kisnyugdijasokkal mért nem készitenek riportot. Ja, mert rontanák az ország imázsát, megitélését. Attol pedig, a valoság valoság marad. Bergendy kilog a sorbol, nem ezek közé valo. Ö már ezelött 50 evvel is ott volt az élmezönyben, nem is akármilyen szinten. Gesztesit inkább a Claudia-botránybol ismerem, meg abbol a szerencsétlen, non-stop sorozatbol. Azért, sokan elhavajoznának szivesen ennyi évesen, és ilyen "szegenyen".

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.12. 13:37:07

Megnézni egy műsort, amiben olykor Karda Beáta látható, vastagon szétkent pintyKAKÁVAL a képén..... Hát, irigylem a kitartásotokat.

Táncdalénekes ne nyávogjon, hogy hány évtized után mennyi nyögdíjat kap. Mikor is vezették be a nyugdíj-járulékot? 198..? ONNANTÓL tessék számolni a munkaviszonyban töltött éveket (már ha a "hivatalos szórakoztató" bejegyzett szakma egyáltalán)

Jogdíj-dolog necces. Óvatosan kell ezzel dobálózni, mert cocializmusban ORI rendesen benyelte az ilyenfajta pénzeket, aztán kedvenceknek osztogatott csak belőle.

Delikvensek realitásérzékére viszont nem tudok megfelelő szót találni. Aki szabad akaratból koldulja össze a kaját, csak hogy baldachinos ágyban ébredhessen a 4000 klorofilos gyermeke - gyengébbeknek NÖVÉNY - társaságában, az nálam értelmezhetetlen kategória.

minimalista 2010.07.12. 13:38:13

Az aktívba sajnos egy árva génecske sem szorult a szépemlékű Deltából, inkább a napló és a reflektor (LoL) magazin fattyának tekinthető.
Vérlázító, pofátlan és embertelenségig cinikus ez a kibas*ott tvzwei!

arlequin 2010.07.12. 13:39:28

"A műsor persze annyira szar, mint minden saját gyártású műsor a TV2-n, mintha az Aktív meghágta volna a Deltát, és ez lenne a zabigyerek."

leíró, mint a tükörszövet. jót nevettem. köszi ;-D

Marcellusca 2010.07.12. 13:41:01

Akkó ide is bekopizom, mer' itten aktuális:

Van egy guminőm, Pamela Anderson a neve. Ha pedig nem fújom fel teljesen, akkor Medveczky Ilona.
xD

Marcellusca 2010.07.12. 13:42:38

Egyébként meg elmennek a p.csába!

tetszettek volna spórolni, amikor futott a szekér, nem pedig nagylábon élni!
A BEVALLOTT jövedelmek és befizetett járulékok után meg ENNYI jár.

Oszt', jónapot!

Homeoffice 2010.07.12. 13:42:58

@Marcellusca:

Köszönjük szépen az infót:))) ma sem keltünk fel hiába!
Náczi!

Jobbágy 2010.07.12. 13:43:41

Blokkolnám azt a kis anitácskát, de a krisztikét is

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.12. 13:44:37

@Marcellusca: lol, bazze.

itt a cégnél volt egy kis VB-tippverseny, Gunther nyert, először polip-pörköltet javasoltunk fődíjnak, de nem kérte. erre mondtam neki, hogy akkor 2 napos wellness-hétvége Lendvai Ildivel.

... visszakérdezett, hogy fokhagymával kérheti -e a polipot :)))

Marcellusca 2010.07.12. 13:45:32

@Seduxen: Perverz, szexista állat. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.12. 13:48:27

@Seduxen: Mi a gond Ildinénivel? Olyan szép párnázottra szerelték a szépséggyárban. Az ő korában már elég csontosak a nők.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.12. 13:53:01

Ez sokkal viccesebb.
index.hu/belfold/2010/07/12/fideszes_javaslat_zarna_ki_a_fideszes_polgarmester_ujraindulasat/?rnd=152
Az Index információi szerint hétfőn reggel hirtelen szünetet rendeltek el a parlament honvédelmi bizottságában a tervezett alkotmánymódosítás tárgyalásában. A bizottság fideszes tagja, Borkai Zsolt kérdésére kiderült, hogy az alaptörvény új rendelkezése már az ősztől megtiltaná a volt katonáknak és rendőröknek, hogy kilépésük után öt évig jelöltessék magukat polgármesternek. A győri polgármester 2006-ban szerelt le.

eszkep 2010.07.12. 13:54:29

Na, ez tényleg VASTAGBŐR... Ugyan megnézni majd csak otthon tudom maj, de amit leírtatok, az is abszolút pofátlanság. Ez különösen "érdekes":

"a villáját egy harisnyagyárostól kapta, aki feltétlen híve volt."

Tehát nem egyenesági rokontól kapta. Ok, adót fizetett utána? Vagyonosodási vizsgálatot mikor indít az APEH????

Homeoffice 2010.07.12. 13:54:37

@neccharisnyás útonálló: @Marcellusca: @Seduxen:

Abba lehet hagyni:)))
Szeretem a polipot! Jó kis fokhagymás citromosan

minimalista 2010.07.12. 13:58:42

@prostatikus vogon jeltz:
No igen, az OGY a törvényeket a M.K. előnyére, az állampolgárok érdekében hozza.
Sebaj, levágnak egy évet és meg van oldva, esetleg a bankadó mintájára mentesítést adnak a B.Zs. monogramú polgártársainknak.

Marcellusca 2010.07.12. 14:02:00

@prostatikus vogon jeltz: Na, elmennek a jó, .....!!!!!
Pont ők aggódnak a hatalmi ágak szétválasztásáért?!
Mert egy volt lakatos, gépszerelő, tanár, cégakárki nem tartja a kapcsolatot a volt munkatársaival és azok érdekében nem lobbizik, mi?
Vagy az nem baj?
A lényeg, hogy ne kapjanak a fegyveres szervektől, első kézből információt?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.12. 14:02:22

@Gunther: A tengerben fellelhető egyik legértelmesebb életforma elpusztítására buzdítasz. Rendesen végiggondoltad te ezt? Ez nem olyan, hogy megeszed az agyát, és attól beléd megy az esze.

Amúgy tényleg ritka okosak. Láttam egy filmben, ahogy átcseszte 10 emberszabású tudóskoponya agyát egyszem 8karú puhatestű. Gondolták megszívatják. A fagyi meg visszanyalt.

De hagylak mostmár. :)

Homeoffice 2010.07.12. 14:05:02

@neccharisnyás útonálló:

Nyugodj meg. Valójában a halakon kivül minden tengeri és édesvízi állat tiltólistán van nálam:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.12. 14:05:21

@Marcellusca: Rousseau annak idején nem gondolt a szakmunkásokra meg a szellemi dolgozókra. Ők meg jelenleg nem jutnak tovább Rousseau-nál. : /

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.12. 14:07:03

@Gunther: Pedig megnéztem volna, ahogy egy sziklához kevésszer hozzácsapdosott djágaszág szájon csókol, olyan Nyolcadik utas módon.
:DD

Homeoffice 2010.07.12. 14:09:53

@neccharisnyás útonálló:

Nemnem... a nagy kedvencem a CSI New Yorkban volt... :))) mikor élve próbálta megenni am uki,és mászott ki a szerencsétlen polip:)

arlequin 2010.07.12. 14:11:48

@neccharisnyás útonálló:

elég para volt a tengerészeknek az óriáskraken. egy kicsi élien még megnyugtató egy 25-30, vagy kitudjahány méteres behemót helyett

ON
szeretnék én így nyomorogni 70 évesen. ;-D

eloszto · http://eloszto.hu 2010.07.12. 14:12:58

Édesanyámnak 40 ledolgozott éve van, de még nem töltötte be a nyugdíjkorhatárt, ezért nem mehet el nyugdíjba.

A létezhető egyik legnagyobb igazságtalanságok egyike. Ezek a senkiházik meg vigyorognak.

greybull 2010.07.12. 14:16:30

@Gunther: Az Bear Grillys volt, a Discovery túlélője, az aztán megeszik-iszik mindent, egyszer Erdély-i friss medveszarból szedett ki almacsutkát és azt falatozta jó étvággyal...
Egyébként én már hosszú évek óta nagy növény barát vagyok, a világ minden kincséért nem lennék kárukra - úgyhogy ezért lettem: Zootariánus!!! Hahahahaha
Ja bocs, és a celebnyugdíj: mért pont ez veri ki a biztosítékot? Amikor Veres Jani exfinancier a vagyonbevallásában tulajdonaként bevallott egy 20 éves szkg.utánfutót, az mi volt? Vagy Fletó, akinek a nevén egy pápai panellakás fele van? Soroljam koldusszegény politikusainkat?
Tudjátok mit, semmit nem irigylek Medveczkytől, semmit nem sajnálok Gesztesitől - ezek legalább hellyel-közzel elszórakoztattak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.12. 14:19:29

@Gunther: Hát igen. Van amögött jópár indok, hogy az ember rászokott a halott élőlények fogyasztására az evolúció során. És nem az "el tud futni" a jó válasz. Csodálkozok is, milyen egyszerűen felrúgják ezeket manapság, aztán meg sír a szájuk, hogy visszacsap.

@arlequin: Hosszúszárnyú bálnák - vagy valamelyik másik nagy - olyanokat esznek.

No, nyolckarú téma jegelve, mielőtt kicsesznek innen. : /

Homeoffice 2010.07.12. 14:20:42

@neccharisnyás útonálló:

Ugyan! Zerónak kedves Paul! (Izé....Pablo!)
Ezt most elnézi:))))

Marcellusca 2010.07.12. 14:22:34

@greybull: És ne feledkezzünk meg Don Alessandro 20 éves Wartburgjáról senem! :)

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.07.12. 14:24:00

kemeny.... kerdes: ezen a teveketto akademia oldalon csak ilyen seggarcok vannak? Erdemes megneyni a tobbit is...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.12. 14:24:32

@neccharisnyás útonálló: aka Woody Allen: "Ami az én tányéromon van az legyen halott. Ne sebesült, ne beteg, halott!"

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.12. 14:25:23

@Gunther:

Nagy rajongója vagyok az oberhauseni jóspolipnak.
Azért 8 meccsből 8-at eltalálni ...fejet hajtok a képesség előtt!

Homeoffice 2010.07.12. 14:28:14

@zero:

Én spec szerdán gyűlöltem! De nem sámli a Paul...csak azt nem értem., hogy hogyan csinálja.... 0,4 % esélye volt hogy telibetrafálja.....

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.12. 14:39:13

@zero:
Végén kiderül, hogy tényleg tudnak olyat. Valami madárról most derült ki, hogy iránytű van a szemében. Nekünk meg vízszintező a fülünkben.

arlequin 2010.07.12. 14:40:02

@woody allen:

egy alma halottnak vagy élőnek számít?

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.12. 14:45:47

@arlequin: Leszedték már a fáról? Pontosan mennyi időt töltött fátlanul?
Ja, a magja az él. Csak téli álmot alszik.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.07.12. 15:14:05

Az is elég béna, aki a Magellán alapján akar ismeretet szerezni :)

A fenti cikk amúgy tipikus parasztvakítás, több okból is:
1. Az egyszeri ember is azt hiszi, hogy a művészek is ugyanúgy munkabért kapnak, mint ők. Ez igaz is lehet, de többnyire nem: a mai művészek számlaképesek, így a vállalkozóként számláznak a ténykedésükért (pl. szereplés, előadás, műsorvezetés). Emiatt nekik nincs fix, hanem a bevételük hullámzó: hol sok, hol több.
2. A jogdíjak nem nyugdíjkötelesek, tehát nem adnak bele a nyugdíjalapba. (Bár ez a bevétel kortól független, mivel ugyanúgy lehet ilyenje egy 20 éves fiatalnak mint egy 70 évesnek. Konklúzió: hozzunk létre olyan dolgokat, ami után évtizedekig kapjuk a jogdíjat - nem egyszerű, de mint a fenti példa mutatja, nem lehetetlen!)
3. Ugye létezik az adójóváírás fogalma, ami miatt rengeteg vállalkozó minimálbérre jelentette be magát. Ezzel rövid távon jól jártak (több maradt náluk), csak azt felejtették el, hogy abból az adóból teszik félre a leendő nyugdíjukat. És ha valaki keveset fizetett be, akkor keveset is állapítanak meg neki.

belzebubó 2010.07.12. 15:15:21

"1974-ben ment hozzá Ausztriában élő Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis német herceghez, így lépett le az országból, ahová csak a rendszerváltás után tért vissza."
Akkor ráadásul még itt sem fizetett járulékot 16 éven keresztül. Mit akar?

A kinaiak 45 éves koruk után csak utaznak? Ne mondd már Ilonka néni! Ennyi ostobaságot! Azért mert látott pár száz kinai csoportot utazni, az nem azt jelenti, hogy a 700 millió kinai nyugger csak utazgat nyugdijas korában!
Az amerikaiaknak akkora a nyugdijuk amennyit befizettek a 401(K)-re, de mitől Ilonka néni? Mert befizetnek egész életükben és sajnos nagyon keveset tud a nagy átlag befizetni manapság, mert ahelyett, hogy spórolna fizeti a ház,autók,gyerekei college hitelét.
en.wikipedia.org/wiki/401%28k%29

Pont nagyon nagy baj az USA-ban, hogy kevés a megtakaritása az átlagnak. Az 55 éven felüliek 39%-nak még 25.000 dollárja sincs egész nyugdijas korára, az egészségügyi ellátására,stb. Egy combnyaktörés és a 25.000 dollár már volt nincs ha nincs egy jó biztositása. Itt egy jó táblázat erről:
www.finandom.com/blog/2006/03/11/news-average-retirement-savings-by-age/
Mert az ottani nyuggert sem látják el, ha nincs biztositása és azt nem kapja ingyen a nyuggerstátuszhoz mint Ilonka néni, aki ráadásul nem is Mo-on élt sokáig, hanem fizet kb. 4-5000 USD-t évente ahhoz, hogy mondjuk a rákkezelését állják.
Ostoba vén banya. Minek utazik ez, ha nem nyitja ki a szemét?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.12. 15:25:30

@bulvármédiás =>:

senki sem írta hogy a jogdíj beleszámít a nyugdíjba, hanem, hogy minden évben jön az utalás az Artisjus-tól Komárnak, ami elég szép summa (

szóval ne sírjon, mert nem sajnáljuk

Marcellusca 2010.07.12. 15:50:28

@Seduxen: Csatlakozom!
Valóban nyugodjék békében "Pelikán elvtárs"!!!! :((((

DArchAngel 2010.07.12. 16:06:46

@Seduxen: Felejthetetlen alakításokat hagyott hátra nekünk, nyugodjék békében!

greybull 2010.07.12. 16:15:25

@Marcellusca: Jogos, hajde még mennyire! Ez különben azért is bánt, mert az első kocsim egy használt kétütemű Wartburg volt - szerettem azt a hülye kocsit, máig sajnálom, hogy AKKOR nem tudtam (21 éve), hogy nem 1:33 keverékre tervezték, hanem 1:100-ra!!!!! Nem voltak hülyék azok a keletnémet mérnökök sem (egyébként ebben még benne voltak a nyugatnémet mérnökök is, legalábbis a kétütemű motorok elődjében a P70-ben - még ültem úgy hat-hét évesen egy ilyen Trabant-elődben).

greybull 2010.07.12. 16:19:10

@Marcellusca: Isten és a Párt nyugtassa Pelikán Józsefet! Nem: a Párt menjen a frászba! Csak a Jóisten! Nem felejtem el soha. Amikor '76-ban először láttam a JATE-Klubban Szegeden A tanú-t, hát egy reveláció volt! Nagyon sajnálom, hogy Kállai Ferenc nincs már köztünk.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.12. 16:30:51

Sajnos nagyon sok tagot számlál már a mennyei társulat :(((

El sem hiszem, hogy ekkora formátumú színészek nincsenek már közöttünk, mint amilyen ő is. Amióta az eszemet tudom "Feribácsi" a mindennapok része volt.

Nyugodjék békében!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.07.12. 16:32:50

@Seduxen:
Nekem mindig az jut eszembe ilyen alkalmakkor és hol van az utánpótlás?? Celebszínészek garmadája akik a bulvárlapokból élnek...

fokabacsi 2010.07.12. 16:48:59

Az értékese lassan mind a föld alatt lesz!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.12. 16:53:34

"simán belefér egy tudományos ismeretterjesztő magazinba, ha bemutatják, hogyan élnek a nyomorgó kisnyugdíjasok. Ehhez a sikerült is négy alanyt találni, név szerint: Medveczky Ilonát, Gesztesi Károlyt, Komár Lászlót, Bergendy Istvánt."

Hát, a politikusoknak biztos elmenne ismeret-erjesztő filmnek, hogy mi vár az emberre, ha végigdolgozott 40 évet. (Megjegyzem, a Magellán egy rakás hígfos, ugyanolyan bulvárműsor, mint az Aktív, vagy a többi szar, csak áltudományos-szenzációhajhász álcával.)
Na de nem ez :D

Medveczky mondjuk lehet, hogy ku... keveset kap, na de eddig miért nem tetszett spórolni?

Ja meg hogy nem kellett bejelentett munkaviszony, vagy rendes szerződés (alles zusammen mindnek)? Bocs.

fokabacsi 2010.07.12. 16:53:55

@belzebubó: Ezt a vén ribit kiérdemesülten eldobták mint egy használt óvszert. Évtizedekig nem fizetett semmit, most pedig követelőzik? Menjen a herceghez. Az használta. Hülye ribanc.

Daihelyon 2010.07.12. 16:57:38

OFF

Ha már VB akkor ...

Tegnap este egy csodálatos romantikus fimet néztünk a feleségemmel.
Feküdtünk az ágyban, átadtuk magunkat az érzelmek sodrásának, amikor egyszercsak a film közepén, a párom odafordult hozzám és így szólt:
- Te vagy a legidegesítőbb, legelviselhetetlenebb bunkó paraszt, akit a Föld valaha a hátán hordott, hogy dögölnél meg!
Bevallom ez annyira váratlanul ért, hogy kiesett a kezemből a vuvuzela…

fokabacsi 2010.07.12. 17:13:18

Roppant kíváncsi lennék mennyi a budai villa víz-villany -gázszámlája?? Honnan van a pénz a fenntartásra , ha csak annyi amennyi? 16 év külföldi tartózkodás után mennyi a nyugdíj Ilona néni??? Azt a számlát miért nem mutatta meg? Nekünk a 70 négyzetméteres lakás havi költsége :14 000 villany, 15000 víz , átlag 18 gáz !!! Mekkora ez egy 200 négyzetméteres villa esetében, medencével? Úgy látom megint hülyének vagyunk nézve?!!!!!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.12. 17:18:09

@fokabacsi:

Sajnos ezekre a kérdésekre a válaszok Korn Anitát nem érdekelték ...

2010.07.12. 17:40:53

@fokabacsi: Na, pont erre gondoltam én is, de megelőztél...
Aztán meg arra, hogy ezek az emberek, komolyan azt gondolják, hogy ezeket a nyilvánvaló hazugságokat elhiszi is bárki? Ennyire hülyék, vagy minket néznek ennyire hülyének?

fokabacsi 2010.07.12. 17:41:16

@zero: Ha annyi esze lett volna, hogy megkérdi, akkor nem ott dolgozna. De ennyire telik neki !

Marcellusca 2010.07.12. 17:44:38

@fokabacsi: Nem az volt a lényeg. :)
Nem azt kellett kihangsúlyozni/kihozni a témából. :D

órarugógerincű felpattanó 2010.07.12. 17:59:08

És most őszintén ezt a ezt a jogdíjat például jó Lacinknak hogyan számolják ki? Mert nem hiszem, hogy lépten-nyomon hallgatják/játsszák a szarait.

2010.07.12. 18:09:29

@greybull: Majd ha Veressről vagy Gyurcsányról készítenek könnyes riportot, hogy milyen méltatlanul alacsony nyugdíjat kapnak, akkor majd az veri ki nálam a biztosítékot. Egyelőre ezeket a síró-rívó médiakurvákat utálom..

perpetual 2010.07.12. 18:23:09

@Johnny336:
Komár Laci pedig azért sír, mert amit összeharácsolt, azt már régen el is itta, és most szomjazik. :D
Tántorgó fekete lakkcipők:)

arlequin 2010.07.12. 18:27:16

@.Pierre Bezuhov.:
én igen. és a többiek?
te csak ne dicsérgessed itt az embereket érdemek nélkül.

2010.07.12. 19:17:12

@Marcellusca: Életem első munkahelyén az egyik kisfőnök egy nagyon szép bordó mitsubishivel járt - kivéve az az évi két hetet, amikor az amerikai tulajdonos eljött látogatóba. Olyankor mindig egy külön erre a célra tartogatott rozsdás 2t wartburggal jött dolgozni. :-)

mokas_gizi 2010.07.12. 19:22:47

Magyar "celebek" 90% ingyenélő senki...max itt van nevük ebben az országba, kint azt sem tudják kik ezek...ez kb olyan mint a magyar porno oscar díj, kint azt sem tudják ki az a Kovi...itt meg ő az isten...szánalom...
Ezekhez még hozzájön az ingyenélő MAHASZ és Artisjus akik igen látványosan húzogatják le az embereket, hatósági segítséggel természetesen...
Azért érdemes megnézni az itteni jogdíjakat és a jogvédők hozzá állását és ugyanezeket megnézni külföldön is...

Hungaro Sapiens 2010.07.12. 19:24:44

A TV2 elérte a bulvármédia alját. Ennél nincs lejjebb. (Remélem)

Darth Revan 2010.07.12. 19:29:05

Hol lehet adakozni ezeknek a szegeny nyugdijasoknak? A szivem szakad meg, amint nezem milyen korulmenyek kozott nyomorognak.

gramercy 2010.07.12. 19:32:19

koszonom hogy ujbol megerositest nyert dontesem: 7 (het!) eve kidobtam a TV-t

Profi hozzászóló 2010.07.12. 19:32:19

Ez a trutymóakadémia végterméke.

mokas_gizi 2010.07.12. 19:33:17

@mokas_gizi:

jogdíjakból szerintem igen szépen megélnek ám...gondolom azt nem számolták bele abba a 50 és 35 ezer Ft-ba...

Azt is szeretném tudni, hogy mennyi bejelentett unkaviszonya volt nekik...

mokas_gizi 2010.07.12. 19:35:30

@mokas_gizi:

Az is nagy poén, hogy a ribanc sír hogy nincs mit zabálni (ami nem igaz) és 100.000 villában lakik + mennyi is annak a fenntartása, hát több mint havi 50.000Ft innentől meg nem éppen kerek a történet...
Talán még egy vagyonosodási vizsgálat sem ártana szegény nyugdíjasoknak...

szmoker (Homo Trollicus) 2010.07.12. 19:40:55

@Hungaro Sapiens: a választások közben mindenki mondta a balhékra, hogy ennél már nincs lejjebb. Aztán minden nap lett még annál is lejjebb :)

Nem akarok hülyeséget mondani, de egy medence havonta geci drága. Sok milliomos azért nem vesz (vagy ha politikus elvtárs, akkor lopott árammal üzemelteti) mert kell bele algásodásgátló, folyamatos szűrés, keringtetés, esetleg fűtés stb. Szerintem csak a medence lehet havi sok tizezer.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.07.12. 19:42:32

@Darth Revan: adakozni? Mit, Force Storm + Drain Life kombókat? :)

gramercy 2010.07.12. 19:43:17

@szmoker /segílyes/: eves szinten (karbantartas, vizfeltoltes) csak a medence van minimum fel-1 milka

epres négercsók 2010.07.12. 19:45:52

"Hiába kapja a tanácsokat, hogy adja el a több száz milliót érő villát, ő nem adja. A méltóságán kívül csak az otthonához ragaszkodik."
Jah kérem, az a pár százezer ember, aki azért reszket, hogy a bank el ne vigye a feje fölül a lakást (kirúgták a munkahelyéről, és inkább vette a gyerekeinek a vacsorát, a hiteltörlesztés rovására), szóval, ezek az emberek is egész nyugodtan nyögjék oda a banknak, hogy ők is a méltóságukhoz és az otthonukhoz ragaszkodnak, mindenki másnak meg nyasgem. Nyilván megoldódnak a problémák, hogy ez eddig miért nem jutott senkinek sem eszébe...

Fell Bandi 2010.07.12. 19:46:24

Azért ez a Gesztesi sem egy piskóta.. Először azzal dicsekszik, hogy baszik TB-t meg nyugdíjjárulékot fizetni, utána meg sír, hogy kevés a nyugdíj. Mégis mi a lófaszból tartanánk el az ilyen vágósúlyba érkezett barmokat, ha nem a befizetett járulékaikból?

epres négercsók 2010.07.12. 19:50:09

@fokabacsi: 3500 tő virág meglocsolása minimum ezer liter. Tudom, mert anyukámnak is sok növénye van (bár a 3500-hoz képest semmi), ő esővízzel locsol. Na de ennyi esővíz nincs is, és ilyen rekkenő melegben egyébként is napi szinten kell öntözni, sok óra munkával.

Kizárt :)

gitáros 2010.07.12. 19:51:22

@mokas_gizi:
Előadóknak nem igazán jár jogdíj... :)

Legfeljebb gázsi, ha melóznak. Ha nem, akkor szopás.
Az a helyzet, hogy a szabadfoglalkozású előadóművészek évtizedek óta maguk fizetik a járulékaikat, és persze azokat mindenki az aktuális minimumon igyekezett tartani. Ennek most jött el a böjtje.

Az is szép lesz, amikor a most még viszonylag fiatal kamu minimálbéresek (vállalkozók és alkalmazottak egyaránt) tömegei mennek nyugdíjba.

epres négercsók 2010.07.12. 19:54:08

Abszolút hiteles forrásból mondom (nem, sajna nem a mi házunk): egy ekkora háznak, medencével, egy vidéki nagyvárosban volt 4-5 évvel ezelőtt 300k a rezsije. Havonta.

mokas_gizi 2010.07.12. 19:56:15

@gitáros:

"Az is szép lesz, amikor a most még viszonylag fiatal kamu minimálbéresek (vállalkozók és alkalmazottak egyaránt) tömegei mennek nyugdíjba. "

Aki nem hülye az szerintem fizet biztosítást amit 10-20 év múlva felvehet és abból megtud élni, bár olyat szerintem igen kevesen fizetnek...
Én pl fizetek, nem is keveset...

zsoltix 2010.07.12. 20:00:42

Ejnye, igy bantani a treveketto ismeretterjeszteset, mikor olyan termeszetfilmeket adnak evek ota, mint a Szurikatak udvarhaza? Meg olyanokat, mint a Szurikatak udvarhaza? Nem sorolom fel mindet, de azert meg a Szurikatak udvarhazat megemlitenem. Ott vannak ok a szeren ismeretterjesztes teren.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.12. 20:01:52

Zero lesz poszt a személyre szabott alkotmány módosításról?
Azért ez eléggé odabasz kategória....

marhaszív 2010.07.12. 20:06:54

a medveczky nényit belökném medencéjébe. csak előtte a nyakára kötnék egy vasbeton gerendát.

Thresher 2010.07.12. 20:08:27

Hazudnék ha meglepődtem volna...
Tudományos műsor, oszt' tele van ezoterikus fossal, csöccsel-pinával, meg celebekkel...mindez tudományos műsorban!

Mintha egy vallási műsorban pornó menne...

Hungaro Sapiens 2010.07.12. 20:11:46

@Thresher: Ezzel a sz@rral teljesítik a koncessziós szerződésben vállalt tudományos-ismeretterjesztő kvótát.

Rock me Amadeus 2010.07.12. 20:12:06

ez a videó alapos indok egy APEH vizsgálatra...

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.07.12. 20:13:19

Kiskunlacházán tudok olyan nyugdíjast, aki nem tudja megvenni a téli tüzelőt 5 éve, és nagykabátban van egész nap, és abban is alszik. MERT nem telik rá, inkább eszik

marhaszív 2010.07.12. 20:15:19

@www.Bisex.hu: gyanítom, ilyenek nem csak kiskunlacházán vannak

Marcellusca 2010.07.12. 20:15:25

Héééééééééééééé!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Thresher 2010.07.12. 20:16:41

@Hungaro Sapiens: Bezzeg ha egy csöcs van délután ötkor, akkor meg jön a fekete képernyő... Az ORTT is megéri a pénzét.

Johny the mocsok 2010.07.12. 20:18:32

Elmennek ezek a picsába! Ide már forradalom kéne, lámpavassal és sok-sok vérrel, és VÉRREL és VÉRREL!!!

Korn Anitát meg jól megdugni, análba kis!

marhaszív 2010.07.12. 20:22:26

@Johny the mocsok: zavarban vagyok, nem tudom eldönteni, korn anitát seggbe kúrjam-e vagy esetleg pofán. a farkam az előbbit preferálná. az öklöm viszont az utóbbira voksolna. segítsem már valaki dönteni.

Marcellusca 2010.07.12. 20:30:09

@marhaszív: Szvsz, előbb anál, aztán orál. :)

marhaszív 2010.07.12. 20:35:24

@Marcellusca: után kérdezzem esetleg meg, akar-e még több riportot készíteni?

Senkifia 2010.07.12. 20:36:08

eszméletlen mértékű cinizmus. Még bevághatták volna Biszku Bélát közéjük, a félmillás nyugdíjjal meg a rózsadombi villával,hogy emeljék a kisnyugdíjasok ázsióját. Az ember nem tudja, sírjon,vagy kacagjon. A hülye ribanc medencés villában lakik, és van pofája sírni. Sutyerák gesztesi elmegy "nyugdíjba",hogy ne keljen TB-t fizetnie,közben meg dolgozik tovább . És ő a kisnyugdíjas. Akkor aki a teszkóban felvásárolja 150ért a csirkefarhátat,amit én hébehóba a kutyámnak veszek, ő micsoda? törpenyugdíjas? vagy már éhenhalt? eszem megáll. Ezeknek nincs realitásérzéke? vagy a TV 2-nél ki van adva a parancs a néphülyítésre? és ezeket a kornanitákat amúgy ki b.ssza,hogy ilyen menő riporterek?

marhaszív 2010.07.12. 20:39:32

@Senkifia: "és ezeket a kornanitákat amúgy ki b.ssza,hogy ilyen menő riporterek? "
sajna úgy néz ki, most már én. de ami biztató, nem biztos hogy túléli.

Johny the mocsok 2010.07.12. 20:44:32

@marhaszív: jó vastag pénisszel elég ha seggbekúrod.

marhaszív 2010.07.12. 20:48:18

@Johny the mocsok: döntöttem. inkább ököllel. és pofán. de kurva erősen. vér nem probléma.

BudaBuda 2010.07.12. 20:51:18

biztosan olyan feszült 47 év volt mintha 3 műszakban a bányában tolta volna a művész....6+2folyamatos :D:D

lutria 2010.07.12. 21:17:32

Ha a Medveczky pár évtizedet külföldön dolgozott nem kellene német/osztrák/francia nyugdijjat kapnia?Vagy talán ott sem fizetett járulékokat?
A Komár László pedig elég szép villát rakott össze Budafokon a Budaörsi repülőtér közelében,a többi ház a környékén fáskamrának tűnik mellette.Bár a hozzá vezető utcát inkább kocsinyomnak lehet nevezni, mégis el van keresztelve Elvis Presley Street-nek.(Az "utca"elején szép díszes utcanévtábla van kihelyezve.)

atomtudós 2010.07.12. 21:26:42

Imádom, mikor sírnak a művészek, rögtön elkezedem őket sajnálni!!

A szüleim kb. 70 évesek, Anyám is dolgozott 37 évet, talán 100 körüli nyugdíjat kap, Apám mérnökként valamivel kevesebbet, mert a rendszerváltás környékén munkanélküli lett és 50 felett már senkinek sem kellett. Megélnek belőle. Egy 47 m2-es panelban laknak, soha nem volt autójuk, nyaralójuk, repülőn életükben nem utaztak, külföldön nem nyaraltak. Hogy mennyi bejelentett jövelemük lehetett a művész uraknak/hölgyeknek, azt ebből ki tudjuk következtetni.

Ja, én 19 éve dolgozom, az asszony is. Keresett szakma, néha másodállás is, párszor jól fizető külföldi munka. Még kb. 20 évnyi félretett pénz hiányzik, hogy egy üres telket tudjak venni azon a környéken, ahol ők laknak, vagyis ha minden jól megy, kb. mire nyugdíjba megyek. Csak addigra a telek ára is kétszer annyi lesz, villát építeni meg már nem lesz miből.

kvadrillio 2010.07.12. 21:31:22

Na, azért olyan tsúnyát nem akarok leírni !

visszafogom magam.....

emzperx 2010.07.12. 21:42:37

"Mindegy hogy jót vagy rosszat, csak beszéljenek."
- Gábor Zsazsa

Zero, remekül tolod a közepesen híres köcsögök szekerét!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.12. 22:01:26

@emzperx:

nem én, hanem a TV2 ... én csak újra elétek teszem a finom falatokat :)

2010.07.12. 22:36:47

@atomtudós: Ismerős sztori. A mai magyar szégyenletes valóság. Néha elgondolkodom vajon ezeknek a tévénél tényleg fogalmuk sincs arról, milyen állapotok uralkodnak magyarországon, vagy direkt kibaszásból adnak le ilyen polgárpukkasztó riportokat ?

Ennek a riportnak az üzenete nagyjából annyi, sajnáljuk szegény sztárokat, akik a munka könnyebbik felét fogták meg egész életükben, azzal együtt is fényűző gondtalan életük van, még a fagyipénznek számító nyugdíj ellenére is. Nincs ezzel önmagában baj, csak ne egy olyan ország előtt vetítsék le, ahol az átlagember 65 éves korára fizeti ki élete főművének számító 47 négyzetméteres panel-egérlyuk utolsó törlesztőjét, hogy nyugodtan forduljon fel 46 év kemény munka után, úgy, hogy közben még a balatonra sem igen jutott el.

2010.07.12. 22:51:04

@mokas_gizi: "Aki nem hülye az szerintem fizet biztosítást amit 10-20 év múlva felvehet és abból megtud élni"

Az milyen biztosítás? Csakmert szegény anyámnak is nemrég járt le egy 10, és 15 éves konstrukció. Alig kapta vissza azt amit befizetett. Vásárlóértékét tekintve szarral egyenlő. Pedig a megkötés pillanatában az ügynök esküdözött hogy milliomos nyugdíjasélet vár rá.

Úgyhogy aki nem ért a pénzhez -hungaryban csak a spekulánsoknak van adottságuk erre- az jobban teszi, ha bevarrja a párnájába a nyugdíját, és pénzintézettel nem kezd. Mert ott a pénz nem fial, de már biztonságban sincs.

pakesz (törölt) 2010.07.12. 22:57:51

@belzebubó: sajnos sokan vannak akik ezeket nem tudjak
de hogy ez a nyanya tenyleg miert mond ilyeneket, hat megkergult na :)

amugy lehetne inditani a vagyonosodasi vizsgalatot

Vadista Szandál 2010.07.12. 23:07:59

@bulvármédiás =>:
1, nyugdíjalap nincs. felosztó-kirovó rendszer van az állami nyugdíjnál, ha nem érted mi az, nézz utána
2, vállakozóknál nincs adójóváírás. minimálbérre sem. egyáltalán nincs. semmi. 0. zéró
adójóváírás csak alkalmazottaknak lehetséges.

yerico1 2010.07.12. 23:34:55

Most sajnálom őket. Valaki egy számlaszámot, hogy fel tudjam ajánlani a Tesco 100-asomat, ami a bevásárlókocsiba kell. Vajon a művésznő elfogadja nagymamám kicsit viseltes, de egész jó otthonkáit?
Egyébként csak azt a 4 kutyát etetni havonta egy nyugdíjnak megfelelő összegbe kerül. Azok naponta 5 kiló kutyakaját felzabálnak.

yerico1 2010.07.12. 23:37:02

Egyébként hogy is van a mese? A hangya dolgozott, a tücsök meg egész nyáron hegedült. Ez meg táncolt, énekelt, fújta, pojácáskodott. Aztán az állam elveszi a hangya nyugdíját, nehogy a tücsök éhen haljon.

yerico1 2010.07.12. 23:39:00

" Jankove 2010.07.12. 22:51:04
@mokas_gizi: "Aki nem hülye az szerintem fizet biztosítást amit 10-20 év múlva felvehet és abból megtud élni""

Anno jött hozzám is egy ügynök. Végül kiszámoltuk, hogy ha simán bankba vágom a pénzem, akkor is jobban járok. Így nem lett életbiztosításom. Persze ez neki nagyon nem tetszett.

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.07.12. 23:52:40

Sok bulvárriport koncepció alapján készül. Az is lehet, hogy már kész összekötő szövegekkel, esetleg valami kivonatos forgatókönyvvel jelennek meg forgatni a "riportalanyoknál". A Magellán meg bulvárműsor, bármit is állít magáról.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.07.13. 00:13:03

valahogy hiányolom a "hallgattassék meg a másik fél is " metódust a riportyból kedves Korn Anita aki a zegyetem óta a tvkettőnél vagyon,az operatőr se szólt ,hogy "te zanita elkén' menni egy nyugdíjhivatlba e' ! ,megjúvolni egy valakit ,hogy ez mégis mi a f" ezt nem tanítják a zegyetemen?senkinek eszébe nem jutott akinek átmenet ez a kezei között? kibm defelbírnak húzni az ilyenek

pakesz (törölt) 2010.07.13. 00:18:29

@yerico1: vannak eros jellemu emberek
az ugynokok nem beloled elnek meg, hiszen eljatsszak azt hogy mar adtak az embernek szivesseget es azt a hulyeje mindenkeppen viszonozni akarja
en ezt ugy oldom meg hogy nem engedem hogy eljojjon hozzam ugynok egyaltalan, legutoljara valami viztisztitos csodat akartak ramsozni ami mostanaban a tesoban olyan 3e Ft

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2010.07.13. 00:20:31

Ilonka mamához, aki egy pénzügyi zseni, már régen borulok le előtte - ennyiből így megélni! De nem rózsadombi a szívemszottya (mert a szilikoncihán kívül minden megereszkedett rajta már), hanem a szemközti Svábhegy híressége ő. XII. kerület, Tállya utcai lakos - ajándékba kapott - kis kulipintyójával, olyan illusztris szomszédja is van, mint dr. Torgyán. A rózsadombi jelző egyenlő a svábhegyivel gazdasági-társadalmi értelemben, tudom, de a tények makacs dolgok ugye. Ilonka mama szépsége és borzasztó nyomora persze ettől változatlan.

Zimány Linda pedig már fel is zárkózott e sanyarú sorsú cölöpök mellé a kis segélykéjével, szóval lesz a Naplónak utánpótlása sírásrívás fakasztásra, ha ezek a nemes vadak kihalnak egyszer...

pakesz (törölt) 2010.07.13. 00:21:57

amugy a muveszno 48 evet ledolgozott(jo sok ... vegigszopott na) de ezt kishazankban bejelentve tette vagy esetleg kulfoldon, ha kulfoldon, akkor az OKnyomozo riporter ugyan mar nem tudta volna kideriteni hogy esetleg mashonnan mennyit kap?

gitáros 2010.07.13. 00:25:06

@Blás Sailor von Wolfhausery:
Minek?
A fenti emberkék jó eséllyel mindig is csak a minimáljárulékokat fizették (ha fizették egyáltalán), abból ennyi jön ki, ez van.

gitáros 2010.07.13. 00:29:01

@a szív fészkei:
Az van, hogy jár neki és pont. Az más kérdés, hogy elegánsabb volna nem igénybe venni... Vagy esetleg törvényt módosítani. (Amikor húsz éve külföldön dolgoztam, volt kollégám, akinek a felesége járt Pesten a munkanélkülit intézni, míg mi kerestük a szép kövér lóvékat...)

pakesz (törölt) 2010.07.13. 00:34:54

@gitáros: mindig mondom, van akinek nincsen lehetosege be nem fizetni o csak a bercsekket kapja meg :(
amugy remelem Orban nem ezekre az Ilonka nenikre ertette a szocialis erzekenyseget hogy hat neki ne kelljen egy kanyi fillert befizetnie ha veletlenul valami baj vele, hiszen hat oneki millyen keveske a nyugdija!!!

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.07.13. 01:04:24

@gitáros: ja csak akkor nem épülhetett volna arra az egész riport amire..."a szegény dolgos művész akit a magyar állam ennyire becsül",tudod csak az zavar ,hogy az ilyen formák kezdenek el balkánozni,meg csodás nyugatról áradozni

Franzi 2010.07.13. 05:25:21

@fokabacsi:
jajj, nem érted az összefüggéseket, nem tudsz a sorok között olvasni. természetesen a hentestől és a péktől kapott kajából szendvicseket készít és árul. na abból fizeti a közműveket. a 33e nyugdíjból csak a nyaralásra telik.

Franzi 2010.07.13. 05:27:37

nem lehet, hogy ez egy reklámfilm a brokernetnek a nyugdíj-előgondoskodás fontosságát hangsúlyozva?

Nicknév1 2010.07.13. 05:43:18

Hm. Érdekes ez. És a nyugdíjas művészek miért maradtak ki a riportból? Nem azt ígérték?! ...erre mutatnak négy celebet.

juliusbond 2010.07.13. 06:26:03

@Seduxen: Köztünk vannak...mindig itt maradnak !

ácsi gitár 2010.07.13. 06:56:44

tv2= tel-aviv 2 rtl klub= retek klubb ez mindent megmagyaráz!!!!!
280 EFt a bruttó fizetésem -1977-től dolgozom- 142 a nettóm levonják kb. 50%-át hogy ezeknek a tetveknek legyen Gyere el szabolcs megyébe és itt nézd meg mi van a kisnyugdijjasokkal.
Cseréljünk drága, de nekik már vecsés vidék.
Rákosi elvtárs az ilyet hamar megoldotta Irány kistarcsa éljél ott ,eszel amiért megdolgoztál, de lenne még egy pár ilyen akit oda kellene vinni!!!!

jozicsenko 2010.07.13. 08:00:09

pár apró hozzászólás:
- TV2 "akadémia": tanár az a hadaskriszta, aki anno kassán a cigányokat védte (éhséglázadás cimén elvitték a boltokból a cigit a chipset meg a szeszt): amikor visszamentek, a szlováknak már eurója, a cigánynak meg munkája volt! persze ezt már nem magyarázta annyira: hiteltelen hazug banda mind...
- kornanitát kár szapulni: fiatal újságíró-jelölt: ha beszól komárlacinak, nem lesz több interjúja az aktívnak, jöhet a csirkefarhát (vagy Kovi?), az éhkopp meg ezeknek igen megalázó...
-a Ratkó gyerekek a nyugdíjkorhatár küszöbén kopogtatnak (ehh, micsoda képzavar, mindegy): akik minimálbért kaptak, minimálnyugdíjra jogosultak: vagy valszeg majd szoc. segéllyel kell őket kisegíteni (nekünk, adófizetőknek): vagy átrendezik a palettát (200e Ft felett nincs nyugdíj) vagy feljebb emelik a korhatárt, 70 év fölé: lehet választani...

a legfontosabb: a művészek java EKHO-zik: a minimálbér erejéig megfizeti a nyugdíj és egyéb járulékokat (ok, a munkavállaló és munkaadó oldaláról is, de akkor is:) MINIMÁLIS járulék kerül be utánuk a közösbe, majd a többi pénzük után egykulcsos, minimális adót fizetnek

akkor mire fel várják el, hogy több legyen a nyugdíjuk? ha most a minimálist fizetik be, akkor nyugdíjként is csak a minimált kaphatják...

igen: most többet kapnak, akkor szinte semmit: a sírás ezek után felesleges...

Nyúl_Béla 2010.07.13. 08:53:55

A TV2 saját gyártású műsorainak többsége, az egyszeri suttyónak szól. Igyekeznek olyan mélyre nyúlni, amilyen mélyre csak lehet, hogy még az 54000 ft-os bankjegyet elfogadók is értsék.
A másik oldalról viszont számukra érdekesnek kell lennie a műsornak, ezért tesznek bele ilyen suttyócelebeket.
Mert amint megszólaltattak volna egy közgazdászt, a nezők nagyrésze rögtön elkapcsol, mert ők olyan bonyolult szavakat használnak, mint bevétel, kiadás vagy éppen fenntartás.

Alex3000 2010.07.13. 08:55:11

Szegény nyugdíjasok, szegény diákok, szegény árvák, szegény cigányok, szegény terhes és elvált nők, szegény árvízkárosultak, szegény politikusok, szegény 8 millió magyar ember! Kérjük, hogy a maradandó 2 millió aktív ember ajánlja fel fizetése 100%-át, hogy segítsünk rajtuk! Ne csodálkozzunk, hogy 30 éve múlva összeomlik ez a rendszer.

Pávor Jál 2010.07.13. 09:01:30

Nem a medveckij kenegeti magát a saját vizeletével? Ezután nincs több kérdésem. :D

zolika78 2010.07.13. 09:13:33

A magellán eredetileg a Delta utódjaként indult (volna). De - főleg amióta a köcsög vezeti - köze sincs semmilyen tudományos műsorhoz, egy közönséges (és színvonaltalan) bulvár magazin.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.07.13. 09:16:29

Én azt nem érem az egészben, hogy sírnak a kevéske nyugdíjuk miatt. De milyen szerződéseik voltak, mennyi járulékot fizetett utánuk a munkáltatójuk és ők maguk ? Ezen kívül milyen magánnyugdíjpénztárban vannak ?! (Mert ha eszük van, akkor vannak)

belagezabela 2010.07.13. 09:18:32

A művésznő nem élt itthon csak időnként hazalátogatott egy két film vagy jól fizető fellépésre. A Thurn und Taxis herceg meg meleg volt és neki is jól jött az álca házasság.
Annak örülök azért hogy nyomorognak és sírnak, mert aki sír attól el kell venni.
Bergendy hogy adta magát ehhez a riporthoz nem értem.

novákandris 2010.07.13. 09:22:41

Mindig meglepődök, hogy az emberek nézik a tévét.

Pedig még azt se lehet mondani, hogy ne lenne más, amin hergelhetnéd magad...

veny 2010.07.13. 09:23:21

Ezt a habzószájú proli szarrágást máshol azért nehéz ilyen tömény formában beszerezni, hajrá Vastagbőr! :)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.07.13. 09:26:42

Én a Megaszaros-Dudásbácsis eset óta bojkottálom a telaviv2-t - és pozitív fordulatot vett az életem! :D Mindenkinek csak ajánlani tudom.

Korn Anita tudhat valamit, ha gyakornokként kezdett, és keményen felküzdötte magát... a kertévéknél az a jellemző, hogy 1,5-2 év után kivágják az embert és frissítenek.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.07.13. 09:26:52

@zero: A kiscsaj segéd-kávéfőző assziszensből lett műsorszerkesztő. Részletezzem a karrierje lépcsőit, vagy el tudod képzelni? :)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.07.13. 09:35:12

@Blás Sailor von Wolfhausery: Áh, hagyd! Kár felhúznod magad. Egyoldalú szarság, mint az egész csatorna. A TV2 egy celebcsatorna celebműsorvezetőkkel és -rendezőkkel, celebfüggő droidmagyaroknak. Nem ez az első szakmaiatlan húzás ezektől a kontároktól...

Azért sem értem a picsogást, mert ez bizony matematika - nem több, nem kevesebb. A számokkal pedig lehet szívből-zsigerből vitatkozni, csak ciki...

@Nicknév1: "És a nyugdíjas művészek miért maradtak ki a riportból? Nem azt ígérték?! ...erre mutatnak négy celebet. "

hát LOL! :D ez tetszett!

ampelmann 2010.07.13. 09:38:13

sunázzuk már medveczkyt... :)))))

amugy mar fel sem mergelem magam ezeken a gagyitévéken.... megerdemli aki ezeket nezi ejjel nappal!

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.07.13. 09:38:22

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: "A kiscsaj segéd-kávéfőző assziszensből lett műsorszerkesztő. Részletezzem a karrierje lépcsőit, vagy el tudod képzelni? :)"

Azóta, ha közeleg a hidegfront, szegénykének mindig sajognak a térdei...
Természetesen elhatárolódom magamtól, fúj...
(btw nem néz ki rosszul :D)

ampelmann 2010.07.13. 09:40:29

majd megadoztatjak a nyugdijat meg majd ebbol is elvesznek mint romanoknal... :))) Hulye fasz mind! Sir de a medenceje partjan uldogel... vagyonadot a seggebe!

erdandrea 2010.07.13. 09:44:14

"Művészeknél" a számlázás úgy történik, hogy előadásonként kér mondjuk 500e ft-ot, ebből a kreatív tevékenység mondjuk 450 e, ez után csak szja-t kell fizetnie, tehát nem nyugdíjalap! A többi 50e után kell nyugdíjjárulékot fizetniük. Azonban, ha a maradék összeg nem éri el a 22.500 Ft-ot, akkor EHO -t kell csak fizetniük ez után az összeg után. Ami mondjuk már 27%, a járulékok is 27%-sak, tehát gondolom már mindegy nekik mit fizetnek a maradék összeg után, de ha járulékot, akkor az már a nyugdíjukba bele fog számítani. Tavaly az EHO még 1 valahány % volt. Gondolom inkább azt választották. Ezért nincs nyugdíjuk.

ampelmann 2010.07.13. 10:00:08

van aki elmegy ilyen oktatasra ahol ilyen suttyok tanitanak mint egy ilyen butapicsa?

Roy 2010.07.13. 10:01:43

Hogy lehet valaki 47 évesen nyugdíjas? 62 év a nyugdíjkorhatár, vagy rosszul tudom. Gesztesi kivétel?
Úgy tudom csak a fegyveres testület tagjai lehetnek idejekorán nyugdíjasok.
Szegény gazdag nyugdíjasok, fizetni kellett volna TB-t. Az egyébb bevétel hány milla?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.07.13. 10:01:53

@erdandrea:

Azért én nem hiszem, hogy ennyire ostoba suttyók lennének, hogy magánnyugdíj pénztárba nem fizettek. Még ha csak havonta 20-30K -t is.

Deme 2010.07.13. 10:07:01

Félig off: A magellán és a tudományos szó egy mondatban említése emberiség elleni bűntett... Úgy őszintén, ez mitől ismeretterjesztő netán tudományos????? Az összes kerTVben csak a szenzáció a hír, és az a fontos ami a celebekkel történik, és van akinek erre van/lett igénye. Szomorú jövőt látok, ha ennyire elbutul az ország, és lelkes bulvárfogyasztóvá válunk mind!!!!

FAbian 2010.07.13. 10:12:48

Apám a bányában dolgozott.
Most 69 éves,a nyugdíja 90 ezer forint.
(pedig ő aztán rendesen fizette a járulékokat)
A sok rinyabajnok meg belesétált a fiatalkori bohémség öregkori csapdájába: nuku tb-fizetés,inkább virágokat vett a pénzéből az összeszopkodott nyomortanyájába.
Ez van,aki nem fizetett,mi alapján akar kivenni a nyugdíjalapból?

Pont ez bosszant a sok rohadék sünben is: nagy jövőtlenségükben 20 évesen beállnak zsarunak, dagadtra korrumpálják magukat,ingyen kaja-pia stb. a kereskedelmi egységekben,aztán 25 évnyi járulékfizetés után elmennek 45 évesen nyugdíjba.
120-150KFt-ot kapnak,vállalnak valami svarcmeló,vagy elkezdenek uzsorázni - és ők a nemzet hősei!
Faszom!

a nagy levin 2010.07.13. 10:15:55

na ez, khm,bocsanat, felbaszta az agyam.

Ez a "riport" maga a velunk elo szocializmus, kadarizmus. Meg a fiatal riporternobe is beleivodott, hogy a nyugdij az csak ugy jar. Foleg egy muvesznek - ez egyfajta megbecsules egy elet munkajaert, stb.

Ez a riport nem azert bicskanyitogato mert a riportalanyok ostobak. hanem azert, mert az egesz TV2 az, riporterestol, szerkesztostol. A magyar tarsadalom gorbe tukre, de nem (csupan) a tartalma miatt, hanem leginkabb a tv, a musorkeszitok mentalitasa okan.

Es ezt igy hogy??????????????????

1 A nyugdij nem valamifele jutalom, amit egy elet munkajaert adnak
2 Nyilvanvalo, hogy a riportalanytoknak ez csak apropenz, kiegeszites
3 az, hogy gesztesi 5x evesen "muveszeti" nyugdijat kap (amit meg Kodaly Zoli bacsi harcolt ki 197x-ben), az vegkepp verlazito - ep, egeszseges, munkakepes ember. Ez siman eloskodes a tarsadalmon.
4. a kinai nyugdijasok 45 evesen utazgatnak. A faszomat, azt. Legfeljebb a gazdag uzletemberek, partkaderek es a csaladjuk. De ennek inkabb ne kerdezzunk ra a hatterere. A tobbiek robotolnak valami levegotlen szutykos gyarban, hogy legyartsak Ica cipojet, tv-jet es algatlanitojat. es keresnek vagy havi 80 dollart, na es nekik vegkepp nem lesz nyugdijuk es csak a csaladjukra (= egy szem fiuk, lanyuk) szamithatnak.
5 amerika: na ott vegkepp nincs allami nyugdij, hanem a modell: ongondoskodas vagy halal . A Zemberek befektetesekbol, nyugdijszamlakbol probaljak megteremteni a havi jaradekot a nyugdijas evekre. Ez eppen lehetne peldaerteku is, bar nyilvanvaloan nem mukodik ez sem tul jol. Foleg, amikor egy penzugyi krach elviszi egy elet megtakaritasat vagy eveken at nem teszi lehetove a megtakaritast...
6 ez a musor annyira erzeketlen es hazug, hogy ilyet meg szinte szandekosan sem lehetne kesziteni.
7. Bergendy talan kilogott valamennyire a sorbol, o tkp meg ertelmes valaszokat is adott, de a hebeges-habogas a fuvoshangszerekrol az szanalmas - talan az vmi veszelyes muszak, hogy magas nyugdij jarjon erte?

Hol elnek ezek - mind a riporter, mind az alanyok
epic fail ez az orszag

a nagy levin 2010.07.13. 10:21:16

bocsanat, gesztesi 47 evesen lesz nyugdijas. szerintem bevezethetnenk a bocsotol a sirig nyugdijas programot is.

pakesz (törölt) 2010.07.13. 10:36:58

@belagezabela: Bergendy valoszinu nem latta a medveczky riportot, kulonben biztos nem lett volna a musorban
hogy kinai nyuggerek mar 45 evesen vilagutaznak megaLOL!!!

gipsz1234 2010.07.13. 10:40:40

Tanulhatnánk Medvecki nénitől hogyan kell beosztani havi 52 E Ft-t !!
Bár ingyen kapott házat a jó lelkú harisnyagyárostól. A zöldséges és a hentes is ingyen ad neki árut. Ha énfelém jár ráiratom a lakásomat. (hitelmentes !!) na és persze az autómat is.
Hmmm! De akkor mit adjak Gesztesinek és Komárnak??? Megvan!!! Komár megkapja a májam! Az nincs ugy meggyötörve mint az övé. De mi marad a Gesztesinek?? Még gondolkodnom kell.

ketroot 2010.07.13. 10:44:56

Igaz primitívnek hat a véleményem, de sokat elárul azért:

pfhejj!

vauvauvau 2010.07.13. 10:47:02

Ettől a hülye bulvárhangtól vagyok kész, amikor így hülyén hangsúlyoznak.
Na meg a végén az emelt díjas telefon.

Ki a fasz néz tévét?

vauvauvau 2010.07.13. 10:50:44

Medvecki vadkendert nevel, csak elé ültette a rózsákat...
Nagyon jó anyagot csinál, ajánlom.

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.07.13. 10:52:15

korn anita következő riportja szólhat a volt mszmp káderek nyugdíjairól.

mikor lesz?

Ajtony 2010.07.13. 11:02:29

A riporter-asszonyban kinek a f...át tisztelhetjük? (Major Tamás)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.07.13. 11:03:07

@zero: Ezt a bérből és fizetésből élő átlagember (aki ilyeneket néz ÉS komolyan vesz) nem biztos, hogy tudja.

@Vadista Szandál:
1. Tudom, mi az a felosztó-kirovó rendszer, de helyesbítésed jogos: ők még nem nyugdíjalaposok (sőt, még egy jó pár évig nem lesznek köztük olyanok).
2. Itt viszont ellent kell mondanod: létezik vállalkozói kivét, azaz lényegében a saját maga által adott fizetés, ami szintén SZJA köteles és ugyanúgy vonatkozik (vonatkozott?) rá az adójóváírás - tehát ha minimálbérre jelentette be magát, akkor lényegében nem fizetett adót.
(OFF Mondjuk én megtartottam volna az adójóváírást, mint munkaerő ösztönzőt, DE kivettem volna belőle a vállalkozó kivétet, azaz arra nem lehetett volna elkönyvelni - persze alapos körbebástyázással minden kibúvó ellen.)

pakesz (törölt) 2010.07.13. 11:09:30

@a nagy levin: "hebeges-habogas a fuvoshangszerekrol az szanalmas - talan az vmi veszelyes muszak, hogy magas nyugdij jarjon erte? "

igen az veszelyes, megroviditi az ember eletet
ugyanaz a kategoria mint a banyasz hogy a fold alatt van vagy hogy valaki tenyleg a sajat egeszsegere karos melot csinal
ja es nem magas nyugdij jar ezekert hanem pl 10 evente 1 evvel kevesebb kotelezo munkaev

Ajtony 2010.07.13. 11:09:40

Azt azért elmagyarázhatná valaki, aki ért hozzá, hogy ha a rendszerváltás előtt 55 év volt a kedvezményes nyugdíj korhatára, most hogy a pi..ába megy nyugdíjba egy ripacs 47 évesen?
Az már a teteje a mai nyugdíj rendszernek, hogy egy index.hu hír szerint 35 éves nyugger rendőrt találtak - ő vadászpuskázott ki néhány szemet 2006-ban.
Ezekért a riportbeli nyugdíjasokért meg rögtön letérdelek, és a kifogyott sóletbabkonzerves dobozaimat frekventált helyekre teszem, ahol majd a plebs adakozhat a számukra. Egy lakótelepi nyugdíjas szövőnőnek amúgy is sok a 63 ezer, mert csak két muskátlija van a balkonon.

Ajtony 2010.07.13. 11:10:44

@Esperes úr: Színészektől hallottam, afféle városi legendaként. :-)

Esperes úr 2010.07.13. 11:11:49

@Ajtony: Hja, legendás történet, asszem a debreceni színházban hangzott el :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.13. 11:12:13

OFF:
Érdekes cikk!
Nem tetszik a kapmósoknak, hogy kész tények elé vannak állítva. Hát baszódjanak meg!
index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/13/beragott_a_kormanyra_az_imf_feszult_lett_a_viszony_az_imf_es_a_kormany_kozott/

Gyáli úr 2010.07.13. 11:17:12

Volt anno a zseniális Kretén magazinban egy rajz. A kép képregényszerűen három kockában ugyanazt ábrázolta: egy fejkendős néni pénzt dob egy gyűjtőperselybe.

Az első kép alatt felirat: "Utolsó előtti fillérek."
Középső kép alatt: "Utolsó fillérek."
Harmadik kép alatt: "Utolsó utáni fillérek."

Ennyi.

Ajtony 2010.07.13. 11:18:19

@Esperes úr: Hát igen. Ez az érvényesülés örök módja, és bennünket csak azért zavar, mert nem a miénket tisztelik bennük.
Asszem ezt hívják irigységnek :-)

Valaki1 (törölt) 2010.07.13. 11:18:55

Már megint ott tartatok hogy magukat az alanyokat szidjátok a rendszer helyett.
Vazze, én is kihasználnám a lehetőséget mint ők!
Ha ez egy ilyen elbaszott ország akkor miért ne?
remélem mihamarabb elpusztul ez a görény ország.

NE DOLGOZZ, NE ADÓZZ ENNEK A FÉREG RENDSZERNEK!

Ajtony 2010.07.13. 11:20:43

@Valaki1: elfelejtetted a "szebb jövőt"! :-)

gudmen 2010.07.13. 11:26:35

ez mind szép és jo..de biszku béla miért kap 600 ezer nyugdijat, teljesen jogosan reklamálhatnának a müvészek feltéve ha valoban fizették járulékaikat, orabérben halálos itéletek alászignozni, miért 20-szor jövedelmezöbb?

Kazimír 2010.07.13. 11:33:28

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Ráadásul 5 évig tanulta a 'nyelvet' Londonban... :) Ezek után elhiszem, hogy mesterfokon tud valamit.. ;))

Természetesen én is fúj, és hogy képzelem!

Ajtony 2010.07.13. 11:37:27

@gudmen: 640 ezret mondtak a filmben. régebben volt max nyugdíj, nem csak minimális.
Átszámolva Bélabácsi bármelyik régi EU országban is elégedett lehet a hazaárulásért kapott több, mint 2200 Eurójával
Egyszer Nagy Feróval beszéltek: az Ő nyugdíja 30 ezer körüli, azé, aki besúgta, vagy ötezerrel több. Azt mondta - ennyiért nem érte meg a besúgónak. Arról persze fingja sem volt - velünk együtt - hogy maguk a rendszert működtetők mennyit nyalnak fel. És ami bosszantó - a mi befizetéseinkből.
Mindenkitől elnézést, de nem tudom megállni - basszameg!

ZX 2010.07.13. 11:38:29

Olyan helyen dolgozom/tam ahol látom hogy élnek a mai nyugdíjasok. Vannak szegények persze, de a legtöbb bizony nem nyomorog, sokszor többet keres mint én. Mégis 1000 féle kedvezmény jár nekik, de legtöbbször ott látod őket ahol valamit ingyen osztogatnak. Szánalmasak. :P

Ajtony 2010.07.13. 11:40:20

@erdandrea: Akkor nem kell sírni. Aki autót tud venni, és fenntartani, az nem ötvenezret keres

Ajtony 2010.07.13. 11:42:21

@ZX: Nincs igazad. A legtöbb nyugdíjas - már aki munkával szerezte - tisztességes. A tülekedő mindig többnek néz ki, mert tülekszik

ajajajjjjjj 2010.07.13. 11:43:06

medveczky, te rohadt, fonnyadt véntyúk, elmész te a picsába.

meg te is gesztesi., te retkes tolvaj zsidó

a szív fészkei · http://noinapozo.blog.hu 2010.07.13. 11:45:51

gitáros, épp, hogy nem jár neki, ha felmarkolja a másfél millát a pléhbojos fotókért, a Frizbiért meg a többiért pedig a szintén nem fillérnyi összeget. Most volt valamelyik hírben, de nem találom.

Szánalmasnak tartom szegényt és kész. Akinek tetszik ez a mentalitás, azt is. Ilonka néni meg öntözzön ebben a hőségben, csak a belőtt haja szála meg ne görbüljön a nagy csapzottságában. Bár legalább benne vannak érzelmek, mert kutyákat tart és ahhoz azért mégis kell valami a önzésen túl.

ZX 2010.07.13. 11:47:56

@Ajtony: Akkor biztos csak ezekkel futok össze. Sajnos a tapasztalataim nagyon rosszak ez ügyben.

Ajtony 2010.07.13. 11:48:23

@a szív fészkei: Nem biztos, lehet hogy a magány

Ajtony 2010.07.13. 11:53:34

@ZX:Ha mindenki mélyen magába néz, rájön, hogy szereti a potyolinót. Lottózunk, regisztrálunk nyereményjátékon, stb.
Persze a tülekedő az egy külön kaszt, de nem általánosítható

ZX 2010.07.13. 11:57:03

@Ajtony: Hát, akkor biztos jó környezetben laksz, mert én nap mint nap szinte csak ezt látom. Rengeteg sztorit tudnék mesélni amiből kijönne 1-2 nyugdíjas poszt még.

burnsie 2010.07.13. 11:57:39

azért kaptok ilyen kevés nyugdíjat, mert az összes fellépésetek fekete lóvé volt cseszd meg...
akkor nem sírtál, hogy a felét nem kell becsengetni az államnak....

Lámaszemekék 2010.07.13. 12:00:24

Off:
@gudmen: ez elhangzott a filmben, vagy honnan tudod? Nekem nem rémlik, hogy ilyet mondtak volna.

v2peti 2010.07.13. 12:01:10

Jaruzelskit is közel 20 év után fokozták le tábornokból, így addig kapta a magas nyugdíjat.

Biszku Bélát sem késő még lefokozni. (Volt neki valamilyen rangja???) Nem azért, mintha a havi 600 ezer forint olyan sokat jelentene a költségvetésnek, hanem gesztus értéke lenne a cselekedetnek!!!

Amúgy nem értem a dolgot! Olvastam a 90-es években összeállítást arról, hogy sok mszmp-s funkcionárius nyugdíja nem túl sok, nem több, mint egy áltagpolgáré. (A 90-es évek elejének nagy inflációja a rendszerváltás körüli-előtti nyugdíjakat alaposan lefaragta. Persze ettől még lehet milliója a takarékban, vagy lehet jól menő vállalkozása.
Akkor Biszku hogy kaphat ilyen sokat???

jozicsenko 2010.07.13. 12:01:24

@Noname Cowboy: jaja: a gondolat, hogy ŐŐŐŐK adót fizessenek, mélyen sértő...
(nagyon náci barátom mondta is: utoljára hitlernél dolgoztak, de ez messzire visz)

képzeld el: kaptak tölünk 800 mrd Ft-nyi segítséget, amit majd mi fizetünk az IMF-nek (hogy mennyit adtak vissza belőle, azt nagyon elhallgatták), majd most, hogy a negyedét visszakéri Orbán, rögtön megnyúlt a képük

és csodálkoznak, hogy náci itt mindenki (najó, nem mindenki, csak 9millió fasiszta van, ugye?)

reccs 2010.07.13. 12:02:40

ez inkább ráncosbőr...

Az ős kaján 2010.07.13. 12:16:23

Ha 90 évesek lennének ezek a nyomorgó nyugdíjasok, akkor a szklerózisra gyanakodnék, de ennek hiányában találnék ugyan jelzőt, de eddig még minden hozzászólásomat "kiszúrtak" akarom mondani kiszűrtek. Most finom úri ember stílusában írtam.

minimalista 2010.07.13. 12:28:03

@jozicsenko:
kimentek a tankok, bejöttek a bankok (...de messze van Bangkok...)

thwarter 2010.07.13. 12:46:52

Kisse zavarbaejto, amikor Kuki Medveczky Ilona dekoltazsaba keszul benyalni.

moncayo 2010.07.13. 12:50:20

Ilona mama világ életében egy kurva volt. Most egy vén, kehes kurva lett. A többi se különb. Sok jó ember meghal, s ezek még pofáznak. Munkatábor kellene ezeknek.

Csirke72 2010.07.13. 13:01:25

Sajnálom ezt a medveckyt. Ismerös a sztori.
Több mai kisnyugdijast ismerek, akik nem sztárok de a telet budái aproka 100nm-es lakásukban töltik, a nyarat a balatononi 270nm-es "parasztházukban" és mindezt 20-30 év "kemény szocialista" munkaviszony után...
Ja és amikor megkérdezem a 81 éves mamókát vajon meddig tervez élni, mert sokat mondja hogy ujabban izomláza van, azt feleli háááát 120 éves szeretne lenni...

Néezünk má kicsit körül a mai fiatalok között. Jómagam nem panaszkodom, de ahoz hogy emelt szinvonalon élhessek, külföldön keresem betévö falatomat...
Ezek a volt rendszerbeli nyugdijasok megszavazták maguknak anno az 55 éves nyugdij korhatárt, 130.000 Ft < nyugdijakat és sirnak mint a fürdöskurvák, hogy milyen szar nekik.
Több lakást birtokolnak és elvárnák, hogy a mai fiatalok akik alól mindent kihúztak öket 120 évig tartsák el, persze ugyanaz a fiatal menjen min. 70 koráig dolgozni és utána elégedjen meg havi 60.000 Ft.-al.

Szégyen:(

ZX 2010.07.13. 13:07:28

Arra akdtam ki egyszer, hogy nyugdíjas mami beül elém, hogy ő egy USA- nyugati parti körútra menne, és hát milyen drága, mert (5-6 évvel ezelőtt) 584.000 Ft és önellátós, pedig 2 hónapja volt Hurghadán és all inclusive ellátással 200.000 Ft körül kijött. És tudnánk-e esetleg valamilyen kedvezményt adni, mert hát ő kisnyugdíjas.
Áááá nem nyílt ki a bicska a zsebemben.

öregpóni 2010.07.13. 13:14:23

@a szív fészkei: zolivagyok.blog.hu/2010/07/12/money_a_bennem_rejtozo_szanyi_tibor_felszinre_tor

Nagyon sajnálom a kisnyugdijasokat-az igaziakat!
Most vagyok a 62.-évembe most kellene nyugdijba mennem, de közbe szólt az élet.
14-éves korom óta kemény fizikai munkát végeztem. Két év állami kiküldetés (Orenburg) gázvezeték építés; beigért két év nyugdij korkedvezmény, soronkívüli lakás igénylés........! Hét évvel ezelőtt soronkívüli csípőprotézis műtét. Négy hónap után visszamentem dolgozni. Kiemeltek Üzemvezetönek, 110.000-Ft bruttó. Egy év mulva szívinfartus, 8 hónap mülva "Y"-ér műtét. Leszázalékolás. Mivel már közel voltam az előnyugdijhoz nem rokkant nyugger lettem (84.000-ért), hanem előnyugdijas (46.364-Ft). Jelenleg van 55.600-Ft nyugdijam.
Feleségemnek még 9 éve a 65 höz, de 13 év után egy éve rugták ki a munkahejéröl.
Számoljunk: Segély 40.650-Ft. Nyugdij: 55.600-Ft. Tanácsi (önkorm)bérlakás 32-m2: 21.500-Ft
Gáz+ vilany:17.600-Ft. T-Com egybe 10.500-Ft.Mobil félévente 3.500-Ft hogy a szám megmaradjon.

Szóval nagyon sajnálom az említett kisnyugdijasokat és ha van számlaszám szeretném segíteni őket.
Ja elfelejtettem egy vacsoracsata felvétel minimum 1-milla, vagy több ezt tudom, és 30.000.Ft a bevásárlásra. Nekem egy hónapra alig marad több.

noirp 2010.07.13. 13:18:50

Medveczky mama már évek óta nyavalyog, hogy méltóságán alul bánnak vele, nem ez az első bemozdulása (ld. Szombat esti láz 2007-2008). Hát, mit mondjak. Ha valaki a puncikájából él, legyen annyi esze, hogy spórol arra az időre, amikor a puncika már beszáradt oszt nem kapós. Ha meg ennyi esze sincs--így járt.
Levágnám a kezét annak, aki ingyenáruval segíti. Adná inkább egy gyerekotthonnak ugyanazt.

hááááát 2010.07.13. 13:27:47

Végül is nem értem a Gesztesi mit keress ebben az egészben.Ő nem rinyált csak elmondta,nyugdíjjas lesz és nem fél, mert tudd még dolgozni és van rendesen félretett pénze.Egyébbként is édesanyámat is irigylik a szomszédok hogy mennyit utazik, de az fel sem tünik nekik, mennyit segit különböző szervezetekben ahol is igy tudják honorálni a munkásságát.Ki nem szarja le mennyi a nyugdíjja, ha nem láthatom a bankszámláját, esetleg a haknikkal kereset pénzét.

Nem az a vicc, hogy a TV2 leadja a sok buta embernek, hanem még ti is igy rárepültök és ilyen gyönyörű kommenteket írtok.
:))))

Rekspa 2010.07.13. 13:38:02

Azért ez a műsor elég pofátlan azokkal szemben , akik valóban ledolgozták az életüket és ennyit kapnak, mert nekik nincs meg az pár milla, amit elfelejtettek bevallani ill. befizetni. Mert ha valakinek annyi jövedelme volt hogy villát vegyen, annak kb. ennek az arányában kellett, hogy befizessen és akkor ennek az arányában kapná a nyögdíját is.

Csirke72 2010.07.13. 13:39:09

hááááát-nak:

Te vagy a legaljasabb, gyökér ebben a forumban. Hallottál már az élni és élni hagyni szlogenröl.
Pont az anyucikád és a fajtád miatt tart itt ez az ország! Milyen társadalmi hozzáállás, hogy az nyugdijba se megy, a másik meg tartsa el a kiélt nyugdijast aztán viszlát.
Elgurultak a gyógyszereid???
Az anyukád féle "kisnyugdijasok" a többi jelenleg nyugdijukat váró dolgozó, nem 30 évet hereverö, láblógató, szocialista nyugdijasok rovására nyaral, pihen éjjel nappal.
Kapjá má magadhoz te majomgeci!
Èn magam szerencsére mindent megtehetek, de látom mi folyik magyarországon és felháborítónak tartom, hogy ezek a volt párttagok anno a szoc rendszerben ugy helyezkedtek ahogy a napsütött, 1989 után meg ök lettek a legnagyobb kapitalisták tönkre téve a jövö nemzedékét! Ilyen söpredék magadfajta inkább ne kussoljon!

Állásrafal 2010.07.13. 13:40:52

Öszödmög, vagy nem öszöd meg, Felisút meg le ..., vajon lesz-e változás, vagy csak a szerepeket játszák mások. Higgyünk benne, hogy lesz. Aki magas fizetést visz haza, mert "megdolgozik" érte, cimbora, régi ismerős, nem a munka értékét hangsúlyozza kapcsolatukban, a szolgáltatásokat ingyen szeretné, az számára természetes, hogy ne fizessen érte. Emberek sokan, akik megdolgoztak évtizedekig azért, hogy legalább a fejük felett fedél lehetne, és emberi életet éljenek, nélkülöznek, és elkeseredésükben, családjuk érdekében még számukra régen elképzelhetetlen dologra is képesek. Itt a hatalom nem engedékeny, nem ismer megkülönböztetést.

Csirke72 2010.07.13. 13:42:17

hááát-nak:

+ Ha a nyugdijkorhatár 65, akkor mindenki menjen 65 visszamenöleg is dolgozni!
Vagy mindenki 65-el vagy senki!
Ha valaki nyugdija 60.000 akkor mindenkié 60.000-nek kell lennie, mivel megélni mindenkinek egyformán kell!

kisanya 2010.07.13. 13:42:49

Rajöttem, hogy ez a riport azert keszult, hogy megnyugtassak a hetköznapi - nem celeb - kisnyugdijasokat azzal, hogy milyen sokat er az az 50.000 Ft nyugdij, ha medvecki muveszno es komar muvesz ur fent tudja belöle tartani a luxusvillajat! Akkor egy 2 szobas panel fenntartasa ezek utan gyerekjatek!

kvadrillio 2010.07.13. 13:46:49

annyira hányingerkeltőek, hogy iszonyat.
Mindegyik luxus színvonalon élt, él. Életük végéig, de a hozzátartozóiknak is elegendő manijuk van fölhalmozva.
Ez a sírás mesterkélt, hazug !
Namegaz ingyen lejmolás......bakker !
fújjjjj....szégyentelenk.....

kvadrillio 2010.07.13. 13:50:11

..pedig Bergendy-t bergendyéket szeretem........nyomon is követtem fellépéseiket, utazásaikat..., occt Ő IS ?!!!
tele vannak pénzzel.....

a többi nem mérvadó nálam.....

Marcellusca 2010.07.13. 14:15:08

@Csirke72: Szerintem meg nyugodtan tükörbe nézhetnél, mielőtt kommentelsz!

orient 2010.07.13. 14:16:11

Rokonságomban esett meg: Ügyvéd rokon. Ledolgozott kő keményen vagy 30 évet, hogy a szívem szakadjon meg mikor korkedvezménnyel nyugdíjba mehetett. 50 akárhány évesen. Mikor megkapta az első nyugdíjat akkor kapott a szívéhez:

"Vazze, 30ezer forint? Pedig milyen jól kerestem mint ügyvéd és egész életemben fizettem minden járulékot (minimálbér után). A többi ment a számlára, USA utak a 70-80 as években, meg spanyol és karibi szigetek. A fene vigye el lehet akkor kellett volna félretenni. Most mit csináljak a 800 m2 -s házammal Budán? Nem tudom fizetni a számlákat sem. "

Másik rokon aki egész életében fizikai melón volt, és bár szarul keresett, 38 év meló után mivel minden járulékot rendesen fizetett végig, nyugdíjat kap kb. 150ezret. Életében a legnagyobb nyaralások az állami üdülők voltak a balcsin, meg egy két kirándulás a szomszédos baráti cocialista országokba.

Éhező ügyvéd rokon bekeres melós rokont, hogy ugyan adjon már neki valamit néha mert neki nincs pénze olyan picike a nyugdíja szegénynek.

Válasz: 1. Amikor te a karibi szigeteken és Chicago-ba járkáltál az ügyvédi fizóddal addig én a balcsin voltam a SZOT üdülőben. Akkor kellett volna félretenni.
2. Szépen add el a villádat és vegyél egy 70m2-s panellakást amiben én lakom és akkor máris van pénzed.

Van aki elítéli ezt a választ? Megtörtént eset, és nagyon emlékeztet a rohadt celebekre, hogy dögölne éhen az összes rohadt vérszívó, ingyenélője, ahelyett, hogy dolgozna, vagy amikor dolgozott rendesen fizetett volna minden járulékot mint minden más halandó.

roxxtar 2010.07.13. 14:45:51

3 nap múlva kapcsolják az áramot nálunk. Holnap ügyfélszolgálat h védett fogyasztók legyünk.. egyszerüen nem tudom sajnálni őket.

regisztráltam · http://href.hu/x/cdde 2010.07.13. 14:54:38

Medve Madam és az ingyen adományok....az eszem megáll!

gitáros 2010.07.13. 15:05:38

@Csirke72:
Húsz igazolt, ledolgozott év a minimum, ha jól tudom, _mindenkinek_. Csak épp nyilván nem megy el az átlag negyvenéves fillérekért nyugdíjba, mert semmiféle szempontból nincs értelme. Aki viszont szabadúszó, annak lehetnek egyéb szempontjai is.

@Rekspa:
Ők is ledolgozták a magukét, csezdmeg. Sőt, továbbra is dolgoznak, mert zenészek, énekesek, színészek csak akkor "mennek nyugdíjba", ha már nem bírják. (Speciel Medveczky valahol nagyon elbaszta nyilván, mert egy átlag profi táncosnak kábé negyven éves korában vége van, addig kell összeszedni, amit lehet, vagy utána váltani.)

pakesz (törölt) 2010.07.13. 15:33:33

@orient: en elitelem
jol meg kellett volna vernie az ugyvedet hogy pimaszkodik

McLaurin 2010.07.13. 15:36:33

Nagyon szánalmas ez a TV2 riport és a cikkírónak teljesen igaza van.
Az hogy ennyit kapnak azt jelenti, hogy az én nagymamám többszörösét fizette adó és nyugdíjjárulékként a kevés béréből mint ezek akik milliókat kerestek közben. Ezért tartunk itt és még őket kéne sajnálni? Ugyanmár.

beaaaa 2010.07.13. 15:52:37

ez a pauditsbéla szindróma...
nulla nyugdíjjárulékból nulla nyugdíj lesz....

Lajosbácsi 2010.07.13. 16:14:42

Amikor gyerekes családok élnek két tényleges minimálbérből, amihez nem igazán adnak zsebbe feketén, akkor nem tudom, hogy miért panaszkodnak olyan nyugdíjasok, akik minimálbér felett kapnak. és például már a lakhatás sem kerül nekik pénzbe.
Nem azt mondom, hogy nem érdemlik meg, csak azt, ha már panaszkodni kell és sajnálni, akkor hosszú a sor és bőven nem a nyugdíjasok a legjobban rászorult réteg mindig.

exepszzed (törölt) 2010.07.13. 16:22:43

nemtom mit akar medvecki vagy akár a mackós gesztesi, nekem nem nagy számok de egy 70-80 éves amcsi gazdag kitartaná őket simán...(mármint normál esetben medveckit egy gazdag félhulla pasi, gesztesit meg egy 70-80 éves nő).
de még magyar gazdagot is találnának simán, mi a gondjuk?
főleg gesztesire tuti rányomulna valami rózsadombi kőgazdag özvegy.

Shopping 2010.07.13. 16:38:52

Remek emberek.
A sors basszon ki velük!!!

Shopping 2010.07.13. 16:43:33

A TV2 műsorai közül a kedvencem volt, amikor egy lerobbant autó mellé kiállítottak az út szélére egy szőke nagymellűt, és egy cigányképű férfit.
Melyiknek álltak meg többen?

Konklúzió: Rasszizmus van Magyarországon!

Ez ám az ujságírás!

a Hadas meg a legrondább nő akit láttam életemben.

Disznó Úr 2010.07.14. 07:25:50

A kereskedelmi tévékben dolgozó magyar testvéreinknek küldetésük van. Naponta bizonyítaniuk kell, hogy a világ legalávalóbb fajzatai vagyunk és vicces módon ha van is igazuk az pont az ő tevékenységük gyümölcse (is). Az is jó akadémia lehet, ahol a nyuszifül tanít. Biztosan mélyen érző, olvasott lény, nem pedig erőszakos, lehengerlő liba.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.07.14. 12:28:02

Magellán című műsor, mert a TV2 nem csak butít, hanem okosít is. Így írnak a műsorról:

"Ismeretterjesztő magazin, amelynek segítségével újabb és újabb információkat tudunk meg a Föld titkairól, az emberi csodákról, az állatvilág sokszínűségéről, és a tudományról."

amíg a Múltkoros bartal csaba tartotta, addig nézhető volt, de a tv2 annyira analfabéta, hogy muszáj volt elmennie onnan.

azóta a magellánban olyan dolgok is voltak, hogy felszólítják orális aktusra a nőket.
nagy bajok vannak ebben az országban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.07.14. 12:31:41

ezt a medveckit is meg kellett néznem a wikiben, érdekelt a Munkássága ennek a táncosból lett kurtizánnak

"1974-ben férjhez ment az Ausztriában élő Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis német herceghez, aki homoszexuális vol"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.07.14. 13:10:21

sokkal könnyebb megszerezni a villát mint megtartani" - medve

hát végülis ja.

....

nem írom ki. minek.
díva, meg nem ez a proli, hanem karády katalin
neki nem olyan méltósága volt mint medveczkynek.
www.youtube.com/watch?v=OURBjU3EeFM&feature=related

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.07.14. 13:24:14

kicsit rosszindulatú a cikkíró, a végén megjegyzi a riporter, h több járna mindenkinek.
persze, hiszen annyira azért nem sötét. tud írni olvasni, azért.
de amúgy szemétre való a munkája

Kun András 2010.07.14. 14:40:32

Bergendy "művész úr" volt az, aki részegen "elefántot mutatott" egy kislánynak a játszótéren a 70-es évek elején. Akkoriban az ilyen fontos hajlottorrú művészeknek mindent elnéztek.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.07.14. 17:31:40

Vicces ez a Magellán. Ez ismeretterjesztés? Elmehetnek a kertévék a picsába.

fokabacsi 2010.07.14. 17:52:13

"1974-ben férjhez ment az Ausztriában élő Wilhelm Alexander von Thurn und Taxis német herceghez, aki homoszexuális volt" Azzal miért nem dicsekszik a vénasszony, mennyi pénzt fizetett be a nyugdíjalapba?? Mert attól, hogy a fél Európa szétdugta, még nem lesz nyugdíjalapja.

trojka 2010.07.14. 19:04:52

Mit irigykedtek. Menjetek ki az utcára csucsidöben meztelenul és Ti is rögtön celebek lesztek...

Ajtony 2010.07.16. 12:38:54

@tesz-vesz: Ezt az orális-aktusos cuccot "belinkelném" a nejemnek, ha feltennéd - hátha!
:-)

Ajtony 2010.07.16. 12:42:11

@trojka: Ha pucéron futkosnék, engem csak simán bevinnének a zsernyákok megverni, aztán legfeljebb a Jusztnál lehetnék celeb, vagy a Liebmann Katinál.

bonifác77 2015.07.19. 19:57:02

Régebben tudományos,celeb sőt csöcsök és meztelenség szerepelt a kínálatban a FÓKUSZ-hoz hasonlóan.Pénisz növelés stb de hát manapság a pénisz szót 7-kor nem merik kimondani sem 2008-tól keményen cenzúrázták a műsort.

süti beállítások módosítása