Skip to content


       Szűrés lista

Gesztesi nyugdíjba vonul, mert nem akar TB-járulékot fizetni

Lassan mondom, hogy mindenki megértse: el-ké-pesz-tő.

Éppen a múltkor váltott ki nagy vitát a 36 éves nyugdíjas kommandósról szóló poszt, melyben feketén-fehéren olvashatóak voltak a számok: a 3 millió nyugdíjasból több mint 600 ezer korhatár alatti.
A 276 ezer korhatár alatti öregségi nyugdíjas nyugdíja havi 31,2 milliárd forint (112 ezer ft / fő, vagyis az átlagnyugdíj feletti).

És akkor ma reggel azt olvassuk, hogy Gesztesi Károly, aki egy erős, 47 éves férfi, és rengeteg színdarabban, sorozatban, filmben játszik, fogja magát, és nyugdíjba vonul.

Októbertől havi negyvenezer lesz a járandósága, de Gesztesi annak nagyon örül, hogy megszabadul a tb-járulék fizetése alól. Persze nem vonul vissza, a jövőben is láthatjuk filmekben és a színpadon.

Nyugdíj és gázsi.

Egészen pontosan:
"- a 2007. december 31-e előtt szakmai nyugdíjba vonult kollegáink – a hatályos törvény módosítása eredményeként – 2010. január 1-e után is minden korlátozás nélkül vállalhatnak kereső tevékenységet;
- a 2008. január 1-e után szakmai nyugdíjat választók az ez évi szabályokhoz viszonyítva 50%-kal magasabb összeghatárig, a január 1-én érvényes havi minimális bér tizennyolcszorosának – jelenleg tizenkétszeres - megfelelő összegig folytathatnak kereső tevékenységet, ennek elérése után a nyugdíjat szüneteltetniük kell az év végéig.
"

Vagyis milliókat keres, de nem akar TB-járulékot fizetni. És még mindezt nagy büszkén az orrunk alá is dörgöli.

"Negyed évszázada a pályán vagyok, ezért végre egyszer kihasználom az állam által nyújtott lehetőséget. Kodály Zoltán harcolta ki egykor, hogy nyugalomba vonulhasson, aki huszonöt évet művészként eltölt a pályán. Nekem októberre ígérték a nyugdíjazásomat, remélem, addig nem változik meg a törvényi szabályozás. Túl sok pénzt nem fogok kapni, nagyjából negyvenezer forint lesz a járandóságom, de nem is ez a lényeg. Van ugyanis egy csomó olyan jelentős fizetnivaló, amelyet ezentúl nem kell lerónom." - nyilatkozta Gesztesi.

Ja, hogy Kodály Zoltán kiharcolta a 2. világháború után? Akkor elnézést!
A művész urat baszogatja a főnöke? A művész úrnak van évi 2 teljesítményértékelése? A művész urat fenyegeti a kirúgás veszélye? A művész úr megdöbben minden hónap elején, mikor megjön a nettó fizetése?

"A bányászokat, rendőröket, tűzoltókat, katonákat és művészeket megillető szakmai nyugdíjak 25 év szolgálat után teszik lehetővé a visszavonulást, esetenként húsz évvel korábban az átlagos öregségi nyugdíjkorhatárnál. Ezen szakmák művelői ugyanis olyan mértékű fizikai és pszichés megterhelésnek vannak kitéve, hogy művelőik lényegesen gyorsabban "kopnak el" kortársaiknál." - nol.hu

A művész urak és hölgyek valóban gyorsabban "kopnak" mint egy pék, vagy egy üvegfújó vagy egy kőműves?
Ki állapítja meg, hogy ki és mennyire "kopik"?

Címkék: bulvár abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr402073509

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bankok Hilton 2010.06.13. 20:50:10

Bankok Hilton   „ha a gazdagot éri sérelem a szegény javára, tisztességesebb, mintha fordítva történnék”   A bankok nem végeznek semmilyen érdemi munkát. Nem hoznak létre kézzelfogható hasznot. Pénzt adnak ki kamatra, ráadá...

Trackback: Bankok Hilton 2010.06.13. 20:49:31

Bankok Hilton   „ha a gazdagot éri sérelem a szegény javára, tisztességesebb, mintha fordítva történnék”   A bankok nem végeznek semmilyen érdemi munkát. Nem hoznak létre kézzelfogható hasznot. Pénzt adnak ki kamatra, ráadá...

Trackback: Újabb mítosz kilőve! 2010.06.11. 13:41:51

Az inkvizíció   Ha vitába, beszélgetésbe elegyedünk egy protestáns fundamentalistával, vagy egy antikatolikus érzelmű emberrel, akkor előbb vagy utóbb szóba kerül az inkvizíció mint a Katolikus Egyház súlyos bűn- és rémtette a történelemben. A nem...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gramercy 2010.06.11. 19:00:39

en is lassan mondom: hany-in-ger

53mc 2010.06.11. 19:01:34

@53mc: mert rohadt aljas tolvaj szarházi mind ! (akik ilyen törvényeket hoztak, és akik arra kényszerítenek, hogy ezek szerint éljünk)

Beosztott 2010.06.11. 19:02:02

@gramercy:
...amin a szódabikarbóna sem segít.

53mc 2010.06.11. 19:09:15

@Beosztott: a színészek korkedvezménye sosem volt korrekt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.11. 19:10:32

"A művész urak és hölgyek valóban gyorsabban "kopnak""
Hát bazzeg, amennyit isznak :)

Amúgy ez a pofátlanság teteje! Mondjuk legalább őszinte, közli hogy ő aztán nem fizet TB-t.
persze azért kezeljék kórházban is.
Hát bekaphassa!

53mc 2010.06.11. 19:12:22

tán csak nem egy szűk csoport tagjai űzik a csepűrágást, akiket mindig kivételes kedvezményekben kell részesíteni?

belzebubó 2010.06.11. 19:22:33

Egyszer Juszttal csinált interjút Szilágyi János és az anyagi helyzetét feszegette, honnan volt pénze az erdeire amiket kárpótlási jegyek felvásárlásából vett. Mire Juszt- akiről nem vagyok nagy véleménnyel de ez esetben korrekt volt- azt mondta, végighakniztuk az ország összes művházát és a szellemi szabadúszó pénzünkből jól megvoltunk mindannyian, amire mint tudjuk egyikünknek sem kellett adót fizetni, szóval ne sirjunk a kevés nyugdijunkon, mert nem korrekt. Van aki elitta és meghivta a fél falut, megmutatva mekkora bohém művész is,van aki félretette mint én.
Tehát adófizetés terén sem jártak élen ezek régebben sem, csak ezt elfelejtik.

53mc 2010.06.11. 19:25:39

@-vadvirág-: ha letelik a kábszerfgyasztás és ittasan elkövetett halálos közúti veszélyeztetésért kiróható20-30 év?

53mc 2010.06.11. 19:31:49

@belzebubó: és még ez sem igaz, mert apósom kárpótlási pénzét, pár százezer forintot, amin erdőt vett, egy az egyben elsikkasztották, per volt, igaza is volt ,csak a pénze úszott el.(vagyis a kárpótlási jegye). Tehát erdőt sem mindenki vehetett ,bármennyit is haknizott.

53mc 2010.06.11. 19:49:01

@Avatar: elismerésem. egy-két ilyen ötletből besztszellert lehet írni.Próbáld meg!

we 2010.06.11. 19:50:42

Azért ha ezt megtehetném, akkor megtenném én is.

Marengoo 2010.06.11. 20:22:39

1.
Szerintem, nem az egyént kell szidni.
Ebben az esetben a törvények megengednek valamit, ami sérti az emberek igazságérzetét.
Inkább a törvénykezés a rossz.
Senki sem grál lovag, minek tömje a feneketlen közös kasszát, ha nem muszáj.

2.
Továbbá gyanítom Gesztesi Károly tanult Paudits Béla pédájából, és nem a 40e Ft-os nyugdíjára fog támaszkodni 20 év múlva, hanem a félretett pénzére, jogdíjakra, stb.
Simán lehet, hogy szó sincs az ő esetében tücsökéletről.

guma 2010.06.11. 20:22:58

Kedves @zero!

Már ezt én ide írtam a rendőr szövegednél!

Ami elképesztő, azt ide írtam : az egyenjogúsági törvénnyel szembe megy: Ha egy bányásznak (mert rájuk sem vonatkozik a 25 év), kohásznak, tanárnak, stb azt mondják tanuljon új szakmát és dolgozzon. Akkor a táncosnak, színésznek, akta tologató rendőr és katona vezetőket miért vonjuk ki munkaerő piacról? Ők nem felelősek a sorsukért?

Kötelező eltartani az adófizetőnek. Ők szellemi szabad foglalkozásúak, más törvényekkel és szabályozásokkal, bizony hihetetlen adó kedvezményekkel (nyugdíjasnak is), amit még az akadémikusok is kihasználnak, miközben olyan juttatásokat adunk nekik költségvetésből amit nem sok állam enged meg magának!

Nézd meg a sportolóknak adott támogatások a több milliós olimpiai elismerés mellé (ami szintén élmezőnyben van a világon és a teherbíró képességünkhöz képest) akkor 35 éves ( harmincöt!) koruktól élet járadékot kapnak.

A járadékot (esetleg) csak nyugdíjas korban adnék (de akkor sokkal kevesebb milliót az éremért - lehet választani).

M I É R T járna minden egyszerre? Közben az állami díjak kitüntetések halmaza, hihetetlen összege is ide jut. De nézd meg melyik szakma tud nyugdíjas otthont barokk bútorokkal kiemelt ellátással (szinte alig ismert "művészeknek") adni, csak nem a színészeknél van ilyen...

Ezért rossz az Orbán csomag! Nemnyúl a rendszerbe! Csak elvszesz és átcsoportosít...

Horizont 2010.06.11. 20:37:07

@Roobinson:
Tücsökélet nem fér bele az életébe az olyannak aki sok asszonyt sok gyerekkel tart el és közben ő sem adja alább a "szinvonalát" :))
Megteheti amit megtesz csak halkan csendben kéne, és egy pár év múlva ne sírja ő is tele a médiát, hogy ilyen nagy művésznek "éhnyugdíj" jár csak,nyomorognia kell, milyen felháborító ez az ország!
Nem lesz mindig ilyen agyon foglakoztatott celebkarcsi!

Horizont 2010.06.11. 20:38:58

@Horizont: jav: agyonfoglalkoztatott

apuc 2010.06.11. 20:41:01

@Roobinson: Paudits-al mi van?Eltünt..

Lépes Elek 2010.06.11. 20:47:37

@Repatarurgyán: Respect. Helyettem is szoltal.

Marengoo 2010.06.11. 20:52:41

@apuc: Nem tudom, akkor hallottam utoljára róla, mikor depressziós volt, öngyilkos akart lenni.
Nem tudom hogy van.

53mc 2010.06.11. 20:54:55

@Horizont: jó szakmám van, és tanultam is ,több asszonyt, sok gyereket mégsem tudnék eltartani.(nem is ez a célom) bár van tisztességes családom. A "Nemzet színésze" korhoz van-e kötve?(havi500 000)Mindig azok kapnak, akiknek már semmi szükségük rá.

páter Bundagh 2010.06.11. 21:05:57

A villanyszerelő, buszsofőr, bányász, tetőfedő stb nem veszélyes, vagy veszélyesebb szakmák a kedvezményezetteknél?

53mc 2010.06.11. 21:11:27

itt már rég nem az a lényeg, hogy ki érdemes a kedvezményekre, hanem az, hogy a hatalom kiket akar eltarttatni.

Marengoo 2010.06.11. 21:20:01

@53mc: Egyrészt, másrészt pedig, a nyugdíba vonulás már nem azt jelenti, hogy onnantól kezdve az ember nem a munkajövedelméből él, hanem az államtól kapott nyugdíjból, hanem azt, hogy nem kell tovább fizetni a nyugdíjjárulékot az állami számlára, hanem lehet fizetni a sajátra.

Borcsika 2010.06.11. 21:21:04

Csak most leltem rá a posztra, de reggel olvastam a hírt, és az alábbi mondat fogalmazódott meg bennem akkor:
"Aszt a rohadt qrva életbe, hogy dögölne meg az ilyen papucsban, Van POFÁJA ezt kiteregetni, úgy hogy elárulja, hogy a nyögdíja is 40 EFt lesz, ergo, eddig is baszott oda bevallani a teljes jövedelmét," (ez a finomított változat csak azért, hogy ne érjen a vád, hogy fasiszta vagyok. De asszem, ha eddig nem is voltam az, lassanként azzá válok.
Ha valaki 40 ezer nyugdíjat ka,p akkor nem nehéz kiszámolni, hogy a bevallott jövedelme az elmúlt 15 hónapban nem volt több br. 100000 Ft-nál, ami az jelenti, hogy rendesen csalta az adót, meg az egyéb járulékokat.. Vagyonosodási vizsgálatért fogok folyamodni, különösen, hogy tudom, hogy firkászok, meg a művészek nem úgy adóznak, mint a többi földi halandó, Így eshet az meg kérem, hogy aki húzza a belét, az 50 nm-re fizeti 20 évre a hitelt, és a szakmájában legalább annyira tehetséges, mint a fent említett személy, az éhen döglik. Ez meg, él, mint Marci Hevesen.
Undorító (az egyetlen szalonképes szó,ami eszembe jut)

Borcsika 2010.06.11. 21:23:41

@53mc: midig oda szarik a kutya, ahol már van....
ez kérlek származás-függő, ha érted mire, ill. kikre gondolok.
itt szeretném megjegyezni, nem vagyok fajgyűlölő, de van, ami már az én szememet is csípi...

Marengoo 2010.06.11. 21:23:57

@Borcsika: Mondjuk erre nem gondoltam (hogy hogyan jöhetett ki a 40e Ft).

Cuppanj a végére! (törölt) 2010.06.11. 21:29:57

Börtönbe az adócsaló szarokkal!

tengelic35 2010.06.11. 21:34:12

Leszolgáltam majd 10 évet a HM-nél de ideje korán leléptem. A volt kollegáim most sorra mennek nyugdíjba 40 évesen,én mégsem írigylem őket,mert úgy néznek ki mint egy lepukkant ötvenes. Örülök,hogy idejében ott tudtam hagyni őket. Inkább megyek 65 évesen nyugdíjba,úgy,hogy saját magamnak voltam a főnöke,mint 40 évesen úgy,hogy azidáig mindenki dirigálni akarjon nekem .

Senkifia 2010.06.11. 21:35:35

@Hkacsa: az a baj,hogy a mostani nyugdíjasoknak a mostani munkavállalók-adófizetők fizetik a nyugdíját. Van 8 millió választópolgár a 10millából. ebből 4 milla olgozik, és másfél milla aki nem minimálbérre van bejelentve, ergo hozzájárul a közöshöz. És akkor ha most, a qrvasok hakni-meg filmpénzéből fizethetne a suttyó g.ci, ő elmegy nyugdíjba,mert szegény mennyire elhasznált. én is művész vagyok, csak kissé "mezítlábasabb",és nem celeb. Van nálunk is,aki elmegy 50 év alatt nyugdíjba. de közben dolgozik, és adózik is. Mert nagyon jól tudja,hogy ha nem fizet TB-t,akkor mikor majd eléri az öregségi nyugdíj korhatárt,és suttyó gennyesivel ellentétben nem milliomos a hakniktól meg filmektől, ezért éhenhalna. Persze suttyó gennyesi a nyugdíja mellett nem fog TB-t fizetni,mert a köv. 20 évben összegyűjt még jópár millát,aminek majd élhet a kamataiból. A mostani állam,meg nyugdíjas,akinek ő kéne fizsse a nyugdíját, meg dögöljön meg. Veled,velem, velünk együtt, akik fizetnek a nem évi 5-6 milliónál többes nyereségéből,hanem az évi 1-2és fél millából

Marengoo 2010.06.11. 21:35:50

@53mc: legálisan nem fizeti az állami nyugdíjjárulékot, hanem öngondoskodik

Borcsika 2010.06.11. 21:37:54

@53mc: most elolvastam, és ez csak megerősített abban, hogy egy percig se sajnáljam a "kisnyugdíjas" szinészeket

Borcsika 2010.06.11. 21:48:30

@Senkifia: bocsáss meg meg, de mind9sszesen vagyunk 3,2 millióan, akik dolgozunk, és ebből több, mint 900 ezer a közszférában (nem a pedagógusok, tűzoltók, rendőrök és az orvosok, hanem a minisztériumi faszlengetők, meg az OEP-es, APEH-es nagyguruk). Ez asszem sok egy kicsit, arányaiban, mert a fent említett magas beosztásó semittevők a mi adónkból élnek jó, és azok, akik értünk lehetnének, szart sem kapnak. Ha annakidején nem hallgatok a férjemre, és meggyőződésből elmentem volna tanítani, akkor most kb. nettó 80-at keresnék, De hallgattam rá, és elmentem a versenyszférába, megtanultam egy szakmát (autodidakta módon), és beszélek 2 nyelven a magyaron kívül. A többsége a sokszázezres fizetésűnek, még a főiskoláig sem jutott el, magyaron kívül semmilyen nyelvet nem beszél, és adott esetben majd' 616 évesen foglalja a helyet a fiataloktól, akik persze kevesebb pénzért is elvállanák, csak legyen munka. És akkor jön Gesztesikém, és bemondja a tuttit.... Amióta módosították a törvényt, már rendőrnek, és a tűzoltónak is ugyanaz a nydíjkorhatára, mint az körteseggű irodistának.
Színészkém meh 47 évesen pénzügyi okokból él a lehetőséggel. Hát szarja össze magát...

53mc 2010.06.11. 21:50:33

@Roobinson: aha. "Senkifia" utolsó két mondata világosított fel.(igaz,hogy itt már nincs trágárság,de attól még az írásának legjobb két mondata)

53mc 2010.06.11. 21:55:29

@Borcsika: nem csak a neve napján

Meridian74 2010.06.11. 22:23:26

@Marcellusca: Na, akkor elmondanám az én beosztásomat: hétköznap vagy este 22:00-6:00 vagy délelőtt 8:30-17:30, mikor hogy, hétvégén pedig 6:00-tól másnap reggel 6:00, callcenterben, ideges (de legfőképp változatos mentalitású) betelefonáló ügyfelekkel, megoldandó problémákkal.
Munkaidő keretes szerződés - pótlékok így minimális (ép ezért a mmunkaidőkeretes szerződés), de akár napi 4 órás egységekbe is beoszthatnának... persze nem kötelező csinálni, értem én.
De a munkaidő-keretes szerződés lehetőségét úgy ahogy, van betiltanám.

védőanygyal 2010.06.11. 22:34:46

Undorodom a szinészektől, meg a sleppjüktől-pl. jelmeztervező, stb....
Nekem is a bányászok jutnak mindig az eszembe, mert borzasztó, hogy nem csak nehéz de szinte a legveszélyesebb munkát végzik. Nem láttam még olyant, akit Jászai dijjal kitüntettek volna.....
Szerintem mindenki be tudna tanulni pár oldalt, főleg ha 243-szor van lehetősége ujravenni a jelenetet. Nem?
Az orvosokról ne is beszéljünk. Hálapénz?!? Pont azoktól akik a fájdalomtól szenvednek, és adnak, mert "biztosak" akarnak lenni, hogy jó ellátást fognak igy kapni. Különben ? Ja és egy-két orvos még meg is b.... a kiskoruakat, akik nem tudnak tejelni..... Remélhetőleg elenyésző ezek száma de VANNAK és LÉTEZNEK ilyenek !!!! Természetesen minden tiszteletem azoknak akik erkölcsösek, tisztességesek.
Valaki irta, hogy wellness hotelekben csak a "nép" egy része tud csak kikapcsolódni. Meg kell nézni az egyik Duna-parti hotel uszodáját. Ingyenélők 90 %-ban. És ezeket mi fizetjük, mert.......

2010.06.11. 23:29:18

@derelyegrádi szellem: Azért az a Széchenyi megérnek egy kis kutakodást... véletlenül tudom a Lánchíd történetét: mielőtt megépítette, addig is vertek ideiglenes fahidakat a dunán városi pénzből, amin mindenki ingyen átmehetett. Aztán jött Széchenyi, megcsinálta a Lánchidat, ami egy magánvállalat tulajdonában volt, és az átjárásért hídpénzt szedtek. Ezzel egy időben többé nem vertek tavasszal ideiglenes hidakat a Dunára. A végeredmény? Mindenkit lehúztak, aki át akart menni Pestről Budára vagy fordítva. És ez így is volt egészen a hetvenes évekig, amikor állami kezelésbe vették a hidat és megszüntették a sápszedést. Gondolom Széchenyi egyéb ügyeiről is lehetne efféle izgalmas részleteket találni, ha egy kicsit megvakargatnánk őket... az is volt akkora maffia, mint a Dempszli-féle, csak már a feledés homálya borítja a részleteket.

eml 2010.06.12. 00:39:08

T-Ö-R-V-É-N-Y-E-S!

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.06.12. 08:04:22

teljesen igaz van
a törvény az törvény
ha a rendőr, meg a katona elmehet 25 (vagy még sokkal kevesebb) év semmittevés után nyugdíjba, mehessen ő is, ha a törvény megengedi

Beosztott 2010.06.12. 08:29:02

@wmiki:
De arról beszélünk, hogy rossz, diszkriminatív a jogszabály. Ilyen törvényt el kell törölni. Semmi nem indokolja, hogy bárki - szerintem indokolatlanul - nagyságrendekkel rövidebb szolgálati idő után nyugdíjba menjen. Főleg, mivel még azt is közölte, hogy természetesen tovább dolgozik. ...mert ezek szerint bírja, nem koott el túlságosan. A nyugdíjnak edig az a funkciója, hogy az elhasználódott, munkában tönkrement idősek megéljenek belőle.
Valami nagyon nem kerek ebben a témában.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2010.06.12. 08:49:25

@Beosztott: az államilag hozott törvények márcsak ilyen diszkriminatívak
egyesekre vonatkoznak, míg másokra nem
az emberek nem egyenlőek állítólag

zsoltix 2010.06.12. 09:54:54

Ha pl. egy banyasz nyugdijba megy 25 ev utan, akkor nem fog naponta lemenni banyaszni. De a szinesz ugyanazt, ugyanugy csinalja nyugdijazas utan, mint elotte, ez a nagy kulonbseg.

törökszultán 2010.06.12. 10:03:57

Tetőfedő, hivatalnok, katona, bábyász, rendőr mindenkiből lehet, de művész csak a különleges adottságokkal, tehetséggel megáldott/megvert emberből lesz. Valóban más, érzékenyebb, sérülékenyebb lelkű emberek, másként élnek meg dolgokat mint a többiek, valóban néha nehezen viselik az evvel járó streszt. Jogos az a lehetőség, hogy járjon nekik a korai nyugdij, ha óhajtják. Most ne szóljunk a nyugdij méretéről, ami nevetséges.
Gesztesi nem ebbe a kategóriába tartozik. Ő celeb. egy nulla. Fényvisszaverő felület a fotósoknak.

Lone Wolf 2010.06.12. 10:19:04

mandiner.hu/cikk/20100611_kolompar_balesetet_szenvedett

"Kolompár László az OCÖ budapesti közgyűléséről tartott autóval hazafelé, az 53-as főút és az 5305-ös alsóbbrendű út kereszteződésében nem adta meg az elsőbbséget egy másik személygépkocsinak, emiatt a két jármű összeütközött."

Túlélte... :( De még van remény!

Bonbon 2010.06.12. 10:22:49

Menj külföldre, mint sok más.
Sok embert szinte rákényszerítenek, hogy kimenjen.
A saját életed szempontjából ez még jól is alakulhat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.12. 12:55:30

@Lone Wolf: Remélem be volt b*va és bevarrják.

törökszultán 2010.06.12. 12:57:59

@Lone Wolf: Oszt dámszarvas mennyi lapúlt a verdába?

Rwindx 2010.06.12. 15:23:43

@gtigram:
És Orbán a hibás a szemét csomagjával, hogy az első 2 hete alatt nem változtatta meg. Persze nem azok akik ezt alakították így ki nekünk.
Még van kb 3 év 50 hete hogy ezt megtehesse a kormány. Persze egyetértek, jobb mihamarabb, de azért teljesen hülyének nem kéne lenni... Miért van olyan érzésem hogy azok akik hatványozottan rühellik a fideszt és orbánt, inkább várják a kolbászból a kerítést, mint azok akik nem rühellik. Az elmúlt hetek kommentjeiből mindenféle blogon határozottan ez jön le.
Én teljesen elégedetlen lennék azzal ha megindulna egy tartós stabil építkezés, ami rendbeteszi az országot. A csomag csak egy jó kezdet, és nem a vég.

Kicsit Karcos 2010.06.12. 15:29:32

@törökszultán: minden szakmát lehet jól is csinálni meg rosszul is, és egyik sem különb a másiknál. Az adott emberek közül van, aki különb a másiknál, de nem a szakmájuk.

A bányász stb. igénybevételét fizetéssel kell megfizetni, nem korengedményes nyugdíjjal. Persze akinek jobb a fizetése, az kisebb nyugdíjért előbb is elmehet nyugdíjba.

Gesztesi pl. 20 év (sacc) munkaviszony után 40-et kap, ha neki ennyi elég, akkor menjen el nyugdíjba. De ha dolgozik mellette ennek a pénznek a többszöröséért, akkor ne kapjon nyugdíjat.

Ez független attól, hogy hulladék az, amit csinál, mert van rá fizetőképes kereslet. Mint ahogy Győzikére is. Ha állami pénzből él, annak is oka van, mégpedig az, hogy választottjaink hasonló példával jártak elől, mi pedig legitimáltuk őket szavazatainkkal. Ld. még Demszkyt, akire annyian fújnak most. Hol volt ez a sok ember az elmúlt 20 évben, amikor 5x (!) választották meg őt?

Most sincs késő, ki kell csapatni az istállót. Érdemes az ilyen Gesztesi-féléket előrevenni, mert elég irritálóak.

eml 2010.06.12. 16:11:01

@Rwindx:
Igen várom a csodát. És ezt minden alkalommal elmondom, hogy még mindig zöld vasfonat a keritésem, és nem kolbász. Azért, mert szembesíteni kell a megittasodott tömegeket a felelőtlen igérethalmazzal, meg az igérőket is!.
Egyébként ha dolgoznak, azzal nincs bajom. De egyenlőre több volt a színház, mint az érdemi munka, és ez nem jó. Ez utóbbi pártállástól függetlenül senkinek sem jó, csak egyeseknek egyenlőre tetszik, mert tart még a győzelmi mámor.

Egyébként a posták újranyitása nem rossz ötlet, én azonban úgy tudnám elképzelni, hogy egyes helyeken a lottóhoz hasonlóan pl a boltban lehessen postai ügyeket intézni. Elvégre már a postán is kapni lassan állólámpát.

Horizont 2010.06.12. 17:44:48

Szegény munkában megfáradt színészeink:( Most olvasom, hogy a rendőröket szállító busszal karambolozó kisbuszban ahol heten meghaltak : "Az öt nő és két férfi másfél éve járt a 130 kilométerre lévő Mezőtúrról Szentmihályra dolgozni; a műszak 4:20-kor kezdődött - ezért mindig hajnali fél 2-kor indultak - és délután fél 4-ig tartott. A sofőrök előbb hagyhatták abba a munkát, hogy pihenjenek a hosszú út előtt." Ettől teljesen ledöbbentem! Belegondolni is szörnyű. Vajon miről szólt ezeknek a szerencsétleneknek az életük az elmúlt másfél évben a munkán kívül? És mégis becsületesen eljártak dolgozni. Ők csak melósok voltak. Modern rabszolgák. Na már csak ilyen esetek miatt se előnyös összehasonlítani munkaköröket.

minimalista 2010.06.12. 19:54:57

Ez egyszerűen hihetetlen!
index.hu/bulvar/2010/06/12/napi_260_kilometert_ingaztak_a_szerdai_tragedia_aldozatai/

Rosszabb, mint a rabszolgaság!! Hány ember dolgozhat ma ilyen körülmények között az országban, ráadásul éhbérért??!! És azt mondják, ez itt Európa. Hát nem az, ez itt Ázsia!!
Gesztesi úrnak pedig járjon csak 25 év után a nyugdíjka, hisz oly kiszolgáltatott, elesett egy ember....

Horizont 2010.06.12. 20:04:24

@minimalista: előtted ugyanerről írtam, annyira hihetetlen és döbbenetes!Kétszer is elolvastam mert azt hittem félreértettem valamit! De nem, ez a kőkemény valóság! Annyira becsülök ilyen embereket mivel nem a segélyre ácsingóznak... Nyugodjanak békében!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.13. 14:43:14

@Rwindx: Hát valahogy így, sajnos a törvényhozás nem éppen gyorsan működő valami.
2 hét alatt jó hogy eddig eljutottak.

@eml: Neked is csak ezt tudom mondani, hogy ne ennyi idő alatt ítélj. Majd ha mondjuk 1 év múlva se nagyon csináltak semmit, akkor lehet jogosan szidni.

2010.06.13. 18:32:47

@Horizont: nálunk is dolgoztak lakatosok, Balatonfelvidekről járnak be a budapesti vállalathoz, amelyik foglalkoztatja őket. Minimálberre bejelentve, a hét hét napján 10-12 órában, és tankolás után marad nekik kb. 100e nettó/fő. Múltkor villanyszerelők voltak, azok meg Győrből jártak, csóringerek.

@törökszultán: az érzékenyebb, sérülékenyebb lelkű embereknek akik néha nehezen viselik a streszt, ott a rokkant nyugdíj intézménye. Kikészült idegileg? Leszázalékolják, és kész. Nem készült ki? Akkor várja a munka. Megutálta a munkáját? Képeztesse át magát! Privilégiumokra nincs szükség.

Horizont 2010.06.13. 19:31:33

@csernaja obca: Persze tudtam eddig is, hogy van ilyen, de mégis így elolvasva annyira ledöbbentem. Gondold el éjjel 1/2 2-kor elindul és délután 1/2 4-ig nyomják! Ez brutális. Rabszolgatartás. Olvastam egyik embernek aki meghalt 6 gyereke van.
Tudom és én elismerem ha valaki tanul és felelősségteljes munkahelyen teljesít minden elismerést megérdemel, de ideje lenne a FIZIKAI munkának is visszaadni a becsületét és a normális munkakörülményeit!!!

törökszultán 2010.06.13. 19:42:06

Nem betegek, csak érzékenyebbek, mint pl. Te. Te praktikus vagy. Megoldod. Nem vagy sérülékeny, érzékeny, két lábbal állsz a földön. De azt elvárod, hogyha elmész egy szinházba /elmész?/ akkor hasson rád valami módon az előadás. Ezt akárki nem tudja elérni Neked. Azért művész, mert olyat tud, amit Te nem. Ő képes erre. Te meg nem.

törökszultán 2010.06.13. 19:44:49

@csernaja obca: Bocs, Neked válaszoltam az elöbb.

Rwindx 2010.06.13. 19:59:46

@eml: Várd, de csalódni fogsz, hacsaknem ez a célod, mert az ujjal mutogatást megfelelően alátámasztja :) Szerintem senki nem állította, és csak a szellemileg elmaradodtak gondolták/gondolják hogy tényleg kolbászból lesz a kerítés. Ahhoz dolgozni kell, sokat, nem csak a kormánynak, mindenkinek. Az új kormánynak lehetősége van megváltoztatni priorításokat, ösztönzőket jó irányba (az eddigi rosszból), ha több egyén fordul az új ösztönzőket követve, akkor az vélhetőleg az országnak, gazdaságnak jó lesz, ami pozitívan visszahat az egyén jólétére is. Ha jó az ösztönző, akkor csakis akkor ha ehhez hozzájárul a lehetőségeihez képest az egyén is. Ha szarok az ösztönzők és a priorítások, akkor akárhogyis kepesztesz semmire sem jutsz hacsaknem kontraszelekció által. Reméljük az olyan rossz ösztönzők mint az adóelkerülés, vagy a nyugdíjrendszer felesleges terhelése, mint ami a fenti posztból kitűnik, hamarosan eltűnik, a többivel együtt, de ehhez nyilvánvalóan idő kell.

Elég ha csak azt várod ami elvárható egy 4 éves kormányzástól, a jó értelemben véve.

Horizont 2010.06.13. 20:14:49

@törökszultán: Tudod régen voltak igazán nagy színészeink, akikre úgy néztünk mint egy félistenre és akiről nem is feltételeztük, hogy lemegy a sarki közértbe. Nem is ment, mert igazi MŰVÉSZ volt. És őrájuk illett mindez amit leírtál. De az a művészecske aki eladja testét lelkét mindenféle napi bulvárnak, celebecskévé minősíti magát, kitárulkozik és kiteregeti a szennyesét, részegen vezet, drogozik, falja a nőket ész nélkül és potyogtatja a gyerekeit a vakvilágba, az nem művész! De nem ám, lehet akármilyen tehetséges színész is.
"Azért művész, mert olyat tud, amit Te nem. Ő képes erre. Te meg nem." Mondhatnám, hogy ő meg arra nem képes amire én, de nem akarok demagóg lenni. Az igazán nagy MŰVÉSZ az én szememben az aki emberileg és művészileg is olyan magaslatokban van ahová csak FELNÉZNI lehet. Na pl. a Gesztesi, Stohl nem ilyenek, ők földhözragadtak maradtak.....

törökszultán 2010.06.13. 20:28:49

@Horizont: Ha elolvasod amit legelöször irtam, akkor rájössz, hogy erről beszélek.

Horizont 2010.06.13. 20:52:53

@törökszultán: Bocs most olvastam amit délelőtt írtál, neharagudj!!!:) Oké tényleg egyről írtunk. Csak lassan nagyítóval se találunk nagy MŰVÉSZEKET! Lehet, hogy a színházakban van ilyen csak nem ismeri őket az ország. Akiket ismerünk ugye azok meg siralmasak!

2010.06.13. 22:45:28

@Horizont: Dehogy! A rabszolgatartás sokkal drágább. (Vö a rabtartás napi 6-9e Ft-os költségét a fizikaidolgozók átlagosan napi 4300 Ft bruttó bérével, és sírj!) Bizony, ideje lenne rendezni a fizikai dolgozók megélhetését is, mert abszolút értékben is, relatíve is megalázóan keveset kapnak.

@törökszultán: Nekem meg erről az a véleményem, hogy ha mondjuk egy Psota Irén most, 81 évesen is színpadra tud állni, és olyat tud alkotni, amilyet egy Gesztesi sose tudott és valószínűleg sose fog tudni alkotni, akkor azért vaskos túlzás negyven évesen kiégett, idegroncs művészekről beszélni. Előfordulhat ilyen is, nem vitatom, az illetőt be kell utalni egy szanatóriumba, ha ott gyógyíthatatlannak találják, akkor meg le kell százalékolni. Aki meg egészséges és munkaképes, az dolgozzon. Vagy ha mégis nyugdíjba megy, akkor viszont ne dolgozzon, a munkanélküliek hada veri a gyárkaput!

eml 2010.06.13. 22:48:55

@ColT:
Én végigéltem az előző négy évüket.

eml 2010.06.13. 22:50:44

@Rwindx: Akkor miért igérgetett OV és pártja hülyeségeket? Hatalomért!

2010.06.13. 22:54:44

@Horizont: A művészek között azért régebben is előfordult kicsapongó életvitel, voltak részegesek, drogosok a legnagyobbak között is, szerintem ez mind magánügy, senkinek semmi köze hozzá. A baj akkor kezdődik, amikor a művészi teljesítmény a nullához konvergál. Nemrég elmentem az Örkény Színházba, és fordultam is ki a szünetben, mert kb. egy brazil szappanopera művészi színvonalát kaptam! Katasztrófa! Azt még megeszem, hogy a modern színházban jelképes a díszlet meg nincs kosztüm, no de hogy már a színészi átélés is nulla legyen, azt nem veszi be a gyomrom! Bizony, lámpással kell keresni igazi színészegyéniségeket, pedig nagy szükség volna rájuk ebben az általános igénytelenségben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.13. 23:42:05

@eml: Mily' érdekes, én is.
Akkor azt hitte mindenki hogy milyen szar.
Aztán jött ez a komcsi banda 8 évig (ki a fasz szavazott ezekre amúgy? mert én nem) és kiderült hogy van lejjebb a Fidesznél.

Politikusok esetében a kisebb rossz elvét érdemes követni, mert 0-ról indul a színvonal, és a skála mínusz végtelenig tart.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.13. 23:43:42

@eml: A komcsik miért ígérettek hülyeségeket?

eml 2010.06.14. 00:09:28

@ColT:
94-98 Magánnyugdíjpénztári tagdíj befagyasztása 6%-on, aminek szépen 9-re kellett volna felmennie. Ez a későbbi nyugdíjam fele.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.14. 05:02:59

@eml: Az utána következő 8 évben a komcsik meg lerombolták a gazdaságot a gecibe. Me megemelték a korhatárt, úgy, hogy lehet 2x meghalsz mire annyi idős lennél. Végülis.
Rossz döntései minden kormánynak vannak, a pofátlanság azonban kissé csúnyább dolog.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.06.14. 10:51:41

"A művész urak és hölgyek valóban gyorsabban "kopnak" mint egy pék, vagy egy üvegfújó vagy egy kőműves?"
Bazmeg zero te olyan értzéketlen barom vagy. Szerinted mit tesz a tüdővel és az orrnyálkahártyával az a napi 2-3 grammnyi felszippantott kokó? Vagy a májjal a heti négyszeri eszméletvesztésig részegedés? Nem is beszélve a sok kikezelt szifiliszről és gonorrheáról.
Uránbányász? Lófasz! A médiaszemélyiségek az igazán veszélyeztetett dolgozók.
Oszt sajnálnád tőlük azt a korai nyugdíjat is?
El nem tudom mondani mennyire fel vagyok háborodva.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.14. 10:51:55

"A bányászokat, rendőröket, tűzoltókat, katonákat és művészeket megillető szakmai nyugdíjak 25 év szolgálat után teszik lehetővé a visszavonulást, esetenként húsz évvel korábban az átlagos öregségi nyugdíjkorhatárnál. Ezen szakmák művelői ugyanis olyan mértékű fizikai és pszichés megterhelésnek vannak kitéve, hogy művelőik lényegesen gyorsabban "kopnak el" kortársaiknál."

A művészúr kophatna gyorsabban is picit. És még fel tudnék sorolni egy levegővel vagy három tucatot, akik nélkül sokkal szebben sütne a nap...

Komolyan mondom leszakad a pofám! Hol van ez a csepűrágó naplopó egy bányászhoz vagy egy tűzoltóhoz? Egy Auchan-pénztáros meg egy banki call centeres százszor jobban elhasználódik, mint egy ilyen Gesztesi-féle celeb.

Ezek ellen kell valami, szaporodnak mint a bogarak...

Ideje lenne leállítani a celebgyárat, kulturális különadót kivetni a piros fejléces hetilapokra (Story és a többi szenny), valamint a celebetetős-sztárcsinálós tévéműsorokra. Lehetőleg szép nagy összeget.

derelyegrádi szellem 2010.06.14. 10:59:53

@eml:

És mi volt azzal a legnagyobb gond, persze a háromheti parlamenten, meg a koronaúsztatáson túl, meg hogy orbán otthagyta a gyerekjét az esőben, mert azokat tudom..

Valami tárgyszerűt várnék, pl akkor ennyivel és ennyivel alacsonyabb volt a GDP növekedés mint előtte vagy utána, ennyiven és ennyivel nőtt az államadósság GDP-re vetített aránya mint előttük, meg hasonlókat.

Várom.

eml 2010.06.14. 12:51:19

@derelyegrádi szellem: eml 2010.06.14. 00:09:28
@ColT:
Nyugdíjrendszer: Felosztó - Kirovó

Öregedik a népesség. Egyre több idős van, és egyre kevesebb gyerek születik. Pluszban emelkedik az átlagéletkor.
A meglevő nyugdíjasokat a meglevő aktívak nem tudják eltartani. Ezért csökkenteni kell hosszútávon a nyugdíjasok számát, és mivel le nem lehet őket lőni, ezért a korhatáremeléssel érhető el a nyugdíjasok számának csökkenése. Ez már 5-6 év alatt eredményt hoz.
A másik megoldás az aktívak növelése. Ez kétféleképpen lehetséges.
Gazdaságfehérítéssel.
Születésszám növelésével
Születésszámot növelni lehet abortusztilalommal (Ratkó), vagy kedvezményekkel, a gyermekvállalási kedv növelésével. Ez uitóbbi kettő csak 20 év múlva termel aktívakat a társadalomba, a nyugdíjakat meg most kell kifizetni.
Ráadásul 20 év alatt tovább nő az átlagos életkor is (nem sokkal), és akkor 20 év múlva is esetleg csak egálban van a rendszer.

Ezeket a lépéseket a Fidesz se kerülhette volna meg, esetleg elódázta volna.
--
A 9% helyetti 6%-ot (amit hála Meggyesinek, újra 9%) csak 60-70 éves korodban vetted volna észre, mikor is a nyugdíjad 150 ezer Ft helyett 100 ezer Ft lett volna (elméleti számok, az arány helyes).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.14. 14:22:55

@eml: Viszont ha a komcsik nem lopnak szét mindent, akkor lett volna az országnak némi tartaléka, ami kurva jól jött volna a válságban, és ugye nem úgy kezdődött volna hogy 13. havi nyugdíj leves, korhatáremelés, brutális megszorítások.

De te még mindig 1 hibát emlegetsz.
Akkor soroljuk a szocikéit? vastagbor.hu

2010.06.14. 15:04:27

@eml: Gyermekvállalási kedv? Muhaha! Itt, ahol a tízből csupán 1,2 millió ember keres átlagbruttó 280e Ft-ot, tovűbbi 1,2 millió átlag bruttó 134e Ft-t, a többi meg lófaszt se keres, mert munkanélküli! Legyen kedved gyereket vállalni ilyen jövedelmi viszonyok mellett úgy, hogy 80%-ig biztos lehetsz benne, hogy GYES után nem veszik vissza az asszonyt a munkahelyére, és újszülött kisbabával sehol máshol nem is fog munkát kapni? Sőt, ha nincs legalább egy éve állásban, akkor gyest se kap. De a szülész azért tatja a markát (200e körül van most a tarifa), meg a magánovi (mert a néhány megmaradt államiba nehezebb bejutni mint a bármelyik egyetemre), meg a súlyos tízezrekre rugó beiskolázási költségek... Nem a kedv hiányzik itt, hanem a lakosság túlnyomó többsége le van ragadva a saját _alapvető_létszükségletei_ megteremtésének gondjánál. Ezen havi 5-6e Ft adókedvezménnyel nem lehet segíteni. Brutális minimálbér-emelésre volna szükség. Legalább a duplájára.

eml 2010.06.14. 16:32:52

@ColT:
Attól hogy a szocik loptak, még a válság alatt a cégek ugyanúgy bezártak volna, és leépítések is ugyanúgy lettek volna.

A korhatáremelést már vázoltam, a 13. havi nyugdíjnak nincs meg a fedezete.

A brutális megszorítások jól hangzik, de látom nem fogtad fel, hogy Orbán 1998-ban a leendő nyugdíjad felét elvette, és most is a nyugdíjpénztárak államosítása van tervben.

eml 2010.06.14. 16:33:26

@csernaja obca:
És ezért emelik inkább a korhatárt.

eml 2010.06.14. 16:34:25

@ColT: A felosztó-kirovó rendszer és a magánnyugdíjpénztár közötti különbségekkel remélem tisztában vagy.

Rwindx 2010.06.15. 08:37:38

@eml: A 9% az csak 8%. És az állami nyugdíjalap rovására történik a befizetés tehát tökmindegy mert az össz nyugdíjbefizetésed ugyanannyi. TB + 9.5% vs TB + 8% + 1.5%

A fidesz 2006-ban ígérgetett hülyeséget, nem most.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.06.16. 14:58:38

Hát.. én nem voltam a teljesítményétől eddig se elájulva. Alkatra elmenne bányásznak, csak a színészkedésből jobban meg lehet élni manapság. Szívlapátot neki!

mocskostolvajbanda 2010.06.18. 17:46:33

A színészet nem napi nyolc óra hanem 14, aki csinálta/csinálja tudja, aki meg nem csinálta, az vagy próbálja ki, vagy kussoljon a témában. 25 év alatt ez 43 évnyi napi8óramunka, amivel (a 40 év+ birtokában) amúgy bárki elmehet nyugdíjba, úgyhogy teljesen reális a dolog. Mondom ezt informatikusként, és úgy hogy nem rajongok a Gesztesiért.
Üdv,
Zs

Horizont 2010.06.18. 19:57:55

@mocskostolvajbanda:
Nem tudom figyelembe venni az utasításodat és nem kussolok ha nem haragszol, bár nem vagyok színész! Csak annyit írnék neked, a szintén nem színésznek, kár volt ezzel a kommenteddel fáradni:(

mocskostolvajbanda 2010.06.18. 20:59:14

Nyilván nem írtam volna ezt, ha nem próbáltam volna, azt hittem ez lejön, de így utólag olvasva tényleg nem egyértelmű, köszi, hogy felhívtad rá a figyelmem. Szóval Mondom ezt úgy, hogy próbáltam, MOST informatikus vagyok, és Gesztesiért továbbra sem rajongok.
" nem kussolok ha nem haragszol"
Persze nem haragszom, szíved joga ökörségeket írogatni, ez csak egy jótanács volt.

somogy 2010.06.25. 22:11:28

A munka szabaddá teszi az összes élősködőt

igy lesz euro kompatibilis ............!!!

vakvarju 2010.06.27. 20:10:10

@ColT: Kérdezd a Fideszt! Szívesen válaszolnak, szeretik az ilyen egyenes kérdéseket.

www.rabovszky.hu 2010.06.28. 01:48:47

50 évesen öregnek számít, aki 25 évesen játszani kezdett ??
azért, mert 25 éves koráig is játékkal foglalatoskodott ??
50 év játék az valóban embert próbáló dolog...
a játékot én már 16 évesen abbahagytam, de sosem fogok megöregedni, legalábbis azon értelemben, hogy mások munkájából éldegéljek ebben a gazdasági helyzetben...

nekem a nyugdíj kifejezés azzal egyenlő, hogy nyugodjak békében.

2010.06.28. 11:04:11

Ebben az még külön gyönyörű, amit vállalkozási szinten láthatunk. Az idő előtti nyugdíj összegét a TB simán leveszi a vállalkozástól, ugyanúgy mint a táppénz felét.

Egy ilyen esetben mint az övé, ki a munkáltató? Mi mind? Annyit nekem nem ér se ő, se más hasonló.

Horizont 2010.08.06. 17:20:03

@laspalmas: a fene essen belé........Phej...vagy hogy is van???:)))

budspencer01 2011.02.25. 16:08:45

Ja, biztos azért halnak meg hamarabb a művészek mert kőkeményen dolgoztak. Ahogy költőink, íróink is hamarabb haltak. A sok kártya, nőzés, alkohol, drog, éjszakai élet, stb.
Ellenben egy kőműves, vagy kisvállalkozó akár 100 évig is elél. Hiszen kétségbeejtően könnyű munkát végeznek..
Röhej!

budspencer01 2011.02.25. 16:12:21

@mocskostolvajbanda:

kedves!

A színészek heti negyven órában dolgoznak, mint minden közalkalmazott. És azért ne nevezzük azt munkának! Mondjál a magánszektorban olyan magyar dolgozót, aki heti 40 órát dolgozik? Ilyen csak a közszférában van! Mi lenne, ha mindenki művész lenne ebben az országban? Nagy gebasz!

fokabacsi 2011.02.25. 16:53:21

És aki napi tizenkét órában hegeszti-emelgeti a vasat, az mit tegyen?? De úgy tudom, hogy már nem lehet nyugdíj mellett dolgozni, csak egy minimális ideig. Be van határolva, utána elveszik a nyugdíjat.r

Roxvox 2011.02.26. 16:05:24

Gesztesi nyugállományba vonul, Isten nyugosztalja.

süti beállítások módosítása