Skip to content


       Szűrés lista

Red Bull Air Race: Törölve

A Red Bull Air Race szervezői a hosszadalmas engedélyeztetési eljárás miatt úgy döntöttek, nem rendezik meg a budapesti futamot. A versenyt a németországi Lausitz-be tették át, és augusztus 7-8-án rendezik meg. 2004 óta közel 600 ezer néző figyelte meg a Duna felett fordulózó versenyzőket – köztük a magyar Besenyei Pétert, műrepülő világbajnokot. A versenyt amúgy 2003 óta rendezik nálunk is, először még a tököli reptér volt a házigazda…

Korábban Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa közölte: a Red Bull Air Race repülőrendezvény olyan nagy zajjal jár, hogy az veszélyezteti az egészséges környezethez való jog érvényesülését. Az ombudsman a 2008-ban és 2009-ben megrendezett budapesti futamot vizsgálta. A szakminisztertől a hasonló rendezvényekhez részletes szabályozást kért az ombudsman, a szervezőktől pedig azt, hogy máshol tartsák a rendezvényt, ne a Lánchídnál. (pl. visszamehet Tökölre vagy ott a kiba nagy budaörsi reptér) A zajszennyezés mellett természetesen beszélni kell a környezetszennyezésről és kialakult dugóról is, hisz a rendezvényre miatt már napokkal hamarabb lezárják a rakpartokat és több közeli utcát is.  Hogy mennyire kockázatos, ezekkel a kisgépekkel az országház a Lánc-híd és egyéb műemlékek között repkedni arról nem is beszélünk , annyira demagóg…

Mindezt miért? Egy reklámrendezvény miatt. Mert ugye nem kérdés, hogy ez  reklámrendezvény? Bede Márton remekül megfogalmazta már tavaly, miszerint "a Red Bull Air Race marketingfogásnak kiváló, érdekelni viszont nagyon keveseket érdekel. Nem véletlen, hogy éppen arra az ünnepnapra van rászervezve, amikor egyébként is tele a Duna két partja az esti tűzijátékra érkezőkkel, bármikor máskor megrendezve, pláne az ilyenkor szokásos légiparádé támogatása nélkül a versenyzők csak nagyrészben üres tribünök előtt repkednének."
Arról sajnos nincs kimutatás, hogy a látványosság mennyi turistát vonz (nem gondolkodok túl nagy számokban) és ők mit költenek, azt viszont tudjuk, hogy a cég mit fizet az államnak a területbérlésért... Hát ez az…

Az augusztus 20-i nemzeti ünnepségsorozat része a Red Bull Air Race repülőverseny - derült ki abból a tájékoztatásból, amit a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) küldött a Magyar Nemzetnek. A napilap 2009.08.17-ei számában számolt be arról, hogy a MeH térítés nélkül adta tovább a versenyt szervező Ostermann Kft-nek, amit amúgy a fővárostól szintén ingyen, az ünnepségek céljára kapott meg (mivel a fővárost akkor arról tájékoztatták, hogy a partszakaszt az állami ünnepségek számára veszik majd igénybe - azért itt játszotta a hülyét mindkét fél rendesen). A főpolgármesteri hivatal az [origo] érdeklődésére megerősítette, 2009. augusztus 20-ra csak a MeH, illetve egy kulturális egyesület kért és kapott területfoglalási engedélyt, más cég vagy szervezet nem. A MeH és az Ostermann Kft. közt létrejött szerződés értelmében a cég NEM fizet a budai Duna-parton elfoglalt területért, amelyért a Magyar Nemzet szerint más esetekben nettó 2800 forintot kér a főváros naponta és négyzetméterenként. A MeH sajtóosztálya azt közölte a lappal, a repülős verseny a nemzeti ünnep programsorozatának része, ezért ruházhatta át a MeH a területfoglalási engedélyt. 

Nem mellesleg, a Meh-nek utólag kell befizetnie a  tavalyi Air Race közterület-használati díját a főváros kasszájába. Mindemellett a Meh  azt is megengedte, hogy a világörökség részét képező területre óriásreklámokat tegyen ki, holott ezt tiltja a címet osztó Unesco. Emiatt a kancellária további büntetési tételekre is számíthat.

Azt is vizsgálni kell, hogy az átadott partszakaszon milyen engedélyekkel működtették a büféket, falatozókat, mert ebben az ügyben is megkerülték a hivatalos utat.

2009-ben a Red Bull-futam a repülősök között is vihart kavart, miután az ingyen kapott területre az Air Race szervezői nem engedték be a főváros által támogatott légi parádét, amelyben mintegy húsz kisebb-nagyobb sportgép, helikopter és motoros sárkány tartott volna félórás programot a Duna felett.

A Red Bull Air Race elnök-vezérigazgatója, Bernd Loidl csalódottan töröltette a budapesti versenyt, miután néhány héttel ezelőtt Portugáliában is így kellett dönteniük. Ott a lehetséges házigazda városok között alakult ki huzavona. Loidl ugyanakkor szeretné, ha 2011-ben Budapesten ismét lenne futam. Főleg azért lenne szüksége a mi szuper exkluzív helyszínünkre, mert az országok sorba mondják vissza a rendezéseket. 2007-ben, mikor a sportág a csúcson volt, még 12 városban szurkolhatott a közönség a műrepülőknek, egy évvel később már csak 10-ben, míg tavaly már csak 6 helyszín szerepelt a verseny kiírásban. Idén nyolc. Amúgy eddig 24 városban tartottak versenyeket. Pest 2004 óta minden évben rendező volt. Köszönhetően annak, hogy a Red Bull annak idején őt kérte fel a verseny koncepciójának finomítására...

zero:
3 évig volt szerencsém lakni a Fővám téren, szuper volt 3 napig csukott ablaknál otthon pihenni, mikor 5 percenként fordult meg egy repülő a ház felett 100 méterre, fülsiketítő zúgással. De ez nem csak engem zavart. Ha jól látom, a többi helyszínen sokkal messzebb voltak a lakóházak. Németországban, a következő versenyen pedig egyenes egy motorverseny-pályán lesz megrendezve a verseny. Érdekes, nálunk a Hungaroring, mint helyszín, fel sem merült.

Amúgy kíváncsi lennék, hogy ha a "tökömtudja" multicég bekopog a minisztériumba, hogy a "tökömtudja versenyhez" szeretnék elkérni a teljes Duna-partot 3 napra egy állami ünnepen ingyért, akkor vajon kidobják a "tökömtudja" multicéget röhögve, vagy csak annyit kérdeznek, hogy mennyit is adnának pontosan egy vagy több nokiásdobozban az engedélyért?

Címkék: budapest közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr162150757

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kormány nem akarja az Air Race-t? 2010.07.14. 22:21:09

A Nemzeti Közlekedési Hatóság július 6-i határozatában elutasította a Red Bull Air Race Világbajnokság 2010-es magyarországi futamának megrendezéséhez szükséges, légtér kijelölésére vonatkozó kérelmet. A döntést azzal indokolják, hogy a rendez...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.14. 10:41:16

Ehh,prolik vafytok.Nektek semmi se jó.Amúgy én általában ilyenkor dolgozok.Esetleg néha eljutok a tüzijátékra.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.07.14. 10:43:32

Belvárosi lakás Zerokám?Belvárosi lakás?
Amúgy ilyenkor van valami katonai légibemutató is nem?

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.14. 10:47:02

Légi parádé is volt anno, de 2009ben már nem, mert a Meh szarakodott valamin...

==T== 2010.07.14. 10:47:33

Akik Budapest belvárosában laknak számolniuk kel lazzal, hogy nem egy kertváros a lakhelyük, hanem egy világváros belseje.

A Red Bull Air Race-t elég sok országban közvetítik, és ennek hatására igen sokan gyönyörködhetne ka helyszínekben, így Budapest belvárosában is, ami felfogható némi ingyen reklámnak is.

Tavaly ha minden igaz 600 000 ember nézte a versenyt, ebből 200 000 külföldi, akik leginkább emiatt jöttek ide, de amgyar nézök közül is sokan emiatt mentek fel.

Budapest belvárosában mindig nagyobb a légyszennyezettség, mint a külső területeken.

Budapest mellutt olyan elmaradott mucsai helyszíneken rendezik/rendezték meg eddig a versenyt, mint London, New York, San Diego, Dubai, Barcelona, Berlin. A legtöbb helyen a belvárosban vagy a kikötőben, ami a belváros mellett van.

A hatóságok részéről rendkívül inkorrekt volt 1 hónappal a verseny előtt megtagadni az engedélyt, amikor a szervezőknek már nincs lehetőség tartalék helyszín bevonására. Ezt megtehették volna a télen, vagy mondhatták volna azt is, hogy idén még mehet, de jövőre legyen inkább a Balaton.

Nem tudom idén mivel fogják az augusztus 20-i események szervezői kitölteni azt az idősávot, ami alatt az Air Race lett volna. Esetleg befagyasztják a Dunát, és újra láthatunk egy koronázást?

Részemről a vélemény: f*szkorbácsot a hivatalnak...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 10:48:11

@Tigeri:

Lett volna, de azt a MEH nem engedte.

index.hu/belfold/2010/03/10/tobb_szaz_milliot_fizethet_a_meh_a_red_bull_helyett/

"A Red Bull-futam a repülősök között is vihart kavart, miután az ingyen kapott területre az Air Race szervezői nem engedték be a főváros által támogatott légi parádét, amelyben mintegy húsz kisebb-nagyobb sportgép, helikopter és motoros sárkány tartott volna félórás programot a Duna felett. A Magyar Repülőszövetség légi bemutatója azonban MeH kekeckedése miatt elmaradt, bár MEH-es operatív törzse az ellenkezőjét jelentette be a nyilvánosság előtt. A parádé abban a formában azt jelentette, hogy három repülőnek adtak engedélyt a bemuatóra."

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 10:49:38

@==T==:

LOL, most komolyan mondod, hogy szerinted vannak szerinted Red Bull Air Race rajongók, akik utaznak kontinensről-kontinensre, versenyről-versenyre? :-))

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.07.14. 10:51:00

most a post mellette vagy ellene van? :)

az mindenesetre eleg pofatlan hogy nem fizettek ki a lefoglalt teruleteket. a kocsogok.
illetve nokiasdobozban fizettek..

Matek pelda, amit a cegeknek is tudnia kell hamarosan:

ha egy nokias dobozba 15 millio forint fer el, akkor egy azonos meretu nokias dobozba hany millio euro toltheto be?

Ideje tartani a korral a lepest.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.14. 10:52:41

Ezen a mezsgyén haladva én szeretném kérni a polgári légiközlekedés betiltását is, mert az is kurvára zavarja az egészséges környezethez való jogot. Konkrétan ha lenne kézifegyverem, a X. emeleten kihajolva az ablakon; el lehetne találni az utassászlítókat. /Nem is beszélve arról, ha lehetne pár 88-ast telepíteni a tetőre. Micsoda de ja vu lenne :))) /

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.14. 10:53:29

hát a manhattan öböl, abudabi vagy perth partja azért nem a keskeny duna szerintem...és nem műemlékek alatt repkednek 30 centivel a srácok...
nemmellesleg ez az 1/3 külföldi kicsit tulzásnak tűnik...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 10:53:43

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

ellen :-)

De vannak akik szerint a hivatal meg a fidesz a köcsög ... szóval megoszlanak a vélemények.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.14. 10:53:54

Igazából azt a 3 napot kibírtd nem?

A másik.
És akkor mi a büdös lófütyiért nem lehet valahol máshol tartani, BP valamelyik külterületén, ahol nem olyan sűrűn lakott, a duna felett?

Amúgy meg mi az hogy a kft. nem fizet a területért. Eszem-faszom megáll.

"érdekelni viszont nagyon keveseket érdekel"
Látott már tömeget a faszi?

==T== 2010.07.14. 10:54:39

@zero: Ki mondta, hogy kontinensről kontinensre? De mondjuk pár száz kilóméterről simán idejöhet akit érdekel. Koncertekre is el szoktak járni rajongók jó messzire, és ha néznéd a közvetítéseket, külföldön is több százezres tömegek nézi kezeket a futamokat. A Red Bullnál elég profi marketingesek dolgoznak, értienek hozzá, hogy adják el a showt. A magyar hivatalokba viszont a jelek szerint inkább hülyék jutottak...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 10:54:43

@Seduxen:

Perelnek is a Ferihegy mellett lakók, amúgy tényleg nem vicces, mikor a ház felett 15 percenként elhúz egy utasszállító ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.14. 10:56:11

@==T==: Na igen, országimázs. Nem kicsit.

Ez pont olyan (off) , mint hogy sokan hangoztatják, hogy az EKF-rendezvények miért baj, hogy nem készültek el időre, hiszen a többi kultfővárosban is csúszik minden.
Hát b+ mekkora rajság lett volna, ha a mi szar kis balkáni gödrünkben mindn FASZÁN MEGY. Az is országimázs lett volna, nem kicsi. Off vége.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 10:56:32

@==T==:

ha így van, ahogy mondod, hol van róla a hatástanulmány, elemzés?

Szerinted volt 200 ezer külföldi, szerintem meg csak 100 .-)
Kinek van igaza? Nm tudjuk.

Érdekes, a Formai 1 esetében mindenről van adat meg statisztika.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.14. 10:56:49

@ColT: mindenki tudja mennyien vannak kint, de hidd el ha a tüzijáték előtt szarevő versenyt tartanának arra is kimenne a nép mert INGYEN VAN!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 10:57:28

@ColT:

szerinted ha máshol lenne ez a verseny, hány néző lenne? :)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2010.07.14. 10:57:41

hála az öreg kaporszakállúnak nem vagyok budapesti, de mi minden évben (és minden kedden + csütörtökön) szívunk a kecskeméti repülőnapok miatt. úgy, hogy a katonai reptérnek még csak a közelében sem lakunk! ráadásul előtte itt nem 3 napot gyakorolnak a rohadt grippenjeikkel, hanem min. egy hetet.
az egészben az a sz.r, hogy amíg a migek voltak, majdnem csönd volt, mert azt mondták, hogy a 'régi ruszki technika kva hangos', és nem engedték őket olyan alacsonyra.
na ez az új szemét, állítólag csendes mint a bagolyfing, és sokkal lejjebb is engedik őket egerészni. annyira, hogy valamelyik nap le bírtam volna olvasni a gép aljáról a feliratokat.
és hangosnak nem is hangos, csak annyira, hogy a szekrényben remegnek a poharak. - hogy szakadna le az égről az összes!

==T== 2010.07.14. 10:57:54

@ColT: Gondolom azért nem tartják máshol, mert a belváros a megfelelő díszlet a show-hoz, és a rakpartokon elfér egy rakás ember.

Amúgy az F1 sem fizet a Hungaroring vagy bármely más pálya használatáért, hanem a pályák fizetnek súlyos eurotízmilliókat egy-egy futam rendezésének jogáért.

Itt is inkább örülni kéne neki, hogy itt rendezik meg a futamot, ami nemcsak ingyenreklám, hanem egy jó délutáni szórakozás a felsereglett népeknek a tüzijáték előtt.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.14. 10:58:12

mint írtam : MEHET EZ A SZAR, DE NE A FŐVÁROS KÖZEPÉN, INGYEN!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 10:58:25

@eric:

hülye vagy?
szarevő versenyre tuti én is kimennék :-)))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.07.14. 10:59:21

Egyetértek. Annak ellenére hogy engem nem különösebben zavart a zaj, mivel le volt zárva minden, sokkal kevesebb kocsi járt arra, szóval nem vettem észre olyan nagyon nagy különbséget. Nekem meg az jutott eszembe, hogy miért nem viszik egy tópart mellé?? Ott van a Balaton mint helyszín, van a közelben repülőtér meg lehetne ott is rendezni, kb ugyanannyian lennének rá kíváncsiak, úgy értem hogy adott lenne a nézőközönség ugyanúgy mint Budapesten, mivel itt az ünnep miatt vannak többen a városban, ott meg a meleg miatt:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:00:07

@==T==:

A Hungaroringen is elfér egy csomó ember, mégsem ott van a verseny ....
Lausitzban ott lesz a verseny ... (és nem mondjuk Berlin közepén)
www.redbullairrace.com/cs/Satellite/en_air/Event/Lausitz,-Germany-021242804158020

==T== 2010.07.14. 11:00:17

@zero: ez szánalmasan demagóg volt.

Hogy számolod össze a nem fizető nézőket? Sehogy, max csinálsz egy tömegbecslést az elfoglalt terület alapján, ill. a szállodai foglalások alapján megbecsülöd a külföldiek számát. amúgy a 200 000-es adatot egy repülős fórumon olvastam.

Egyébként pedig ha csak 50 000 külföldi jön fel, az is ***sok.

==T== 2010.07.14. 11:02:27

@zero: ismét nagyon okos vagy.

Láttad te már a Lausitzringet? Ésa Hungaroringet?

A Hungaroringen hova a fenébe tennéd az akadályokat úgy, hogy a nézők is lássanak valamit a versenyből?

Amúgy tavaly még Berlinben volt a verseny, csak túl nagy volt az érdeklődés, és kerestek egy nagyobb kapacitású helyszínt + gondolom a pálya is fizetett a szervezőknek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.14. 11:03:21

@zero: Lenne amennyi lenne, amúgy szerintem BP határa környékére még kimennének a népek.
F1-re is elmennek, pedig ugye a pesti Mogyoródon már szédül :P :)
Ha meg rájön a RedBull, hogy veszteséges, az már az ő baja.
Addig is azért az államnak hoz bevételt, mivel a helyszínt tegyük fel nem ingyen adják, meg ugye forgalom is van, csak az az adót meg be kéne szedni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:05:21

@==T==:

és hol van ez a "becslés" ?
ja, hogy még ilyen sincs, de azért legyen minden évben ilyen verseny, mert az milyen kurva jó ...

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.07.14. 11:05:30

@==T==: Az első mondatod igaz, de azért mindennek megvan a maga határa. Az még oké, hogy vannak bizonyos helyek, amelyek vonzzák a politikai-, sport- (futóverseny), vagy egyéb (autómentes nap, bp.parádé, homokosfelvonulás) rendezvényeket - ugyebár Kossuth tér meg Andrássy út - de ezek nem tudnak olyan bajt okozni, mint egy, épp a Steindl Imre utcába begangolni készülő repülő...

A zajterhelés is egészen más, mint amikor egyhuzamban lezavarnak egy légiparádét (Párizs külvárosában csak fél órán át döngettek el a július 14-i parádéra tartó vadászgépek) - és a várost sem bénítja meg annyira, mint ez az egész napos rendezvény.

Abban valóban igazad van, hogy ez egy igazi tévés rendezvény. Valóban baromi látványos a képernyőről sasolni az olyan kulisszákat, mint Isztambul meg Rio (Berlinre viszont ne hivatkozz, látszik a képen, hogy Tempelhof vagy Tegel volt a helyszín) - de attól még az összes sportesemény olyan, hogy élőben csak más nézni, ez viszont pont hogy a TV képernyőjéről látványosabb - még a Forma1-hez képest is. (Amit egy-két különleges helyszínt - Monaco, Szingapúr meg most az EAE-pálya - leszámítva szintén inkább kiraknak mindenhol a ...csába.)

Szerintem a 200 000 külföldi látogató nem kis túlzás, ennyit max az F1 meg a Sziget vonz ide...

A posztban van egy kis csúszás:

"Pest 2004 óta minden évben rendező volt. Köszönhetően annak, hogy a Red Bull annak idején őt kérte fel a verseny koncepciójának finomítására..."

Innen kimaradt Bessenyei Péter neve, aki kitalálta ezt az egész versenysorozatot. A magyar találékonyságba valóban bele is fér mindez, de akárhogy is nézzük, a repülés ma már egyre kevésbé számít "menő" dolognak, és a jövő még inkább ez ellen fog dolgozni, ha majd a fapadosok megeszik egymást, és az EU is megsarcolja őket környezetvédelmi okokból. Ehhez jön még, hogy Bessenyei glóriája is eléggé megkopott a kezdeti sikerekhez képest... és elnézve a mostani pilótalistát a fluktuáció is elég nagy. Valami oka kell, hogy legyen, hogy ez nem lett felkapott látványosság...

Roltii 2010.07.14. 11:06:19

@zero: ne kezdd már te is...Ferihegy mellett lakók kussoljanak, ezer éve ott van a reptér, miért nem akkor csodálkoztak, mikor olcsó volt a telek...Ugyanez igaz Tökölön is...
Az Air Race-t pedig nem kevesen nézik, elég lett volna csak kimenned a Duna partra 20-án... Hidd el, nem a tüzijáték miatt mentek ki már délután 2-kor a népek. Látványos verseny, minden ismerősöm szereti nézni, főleg hogy show-val is párosul (helikopter, dc-3 stb..).
Viszont az is igaz, hogy az előtte levő napokon nagyon idegesítő, én a Rádayn lakom (albérlet mielőtt valaki megszól), és bizony rohadt hangos a gyakorlatozás.
Meg kellett volna dumálni, hogy Tökölön gyakoroljanak, és csak 20-án övéké a Duna...
Az, meg hogy a Lánchíd alatt pár méterrel repülnek, erre annyit tudok mondani, hogy kössenek arra is felelőségbiztosítást, ilyen egyszerű.
Fura az egész ügy, mert nagyon sok pro és kontra érv van, nagyon nem fekete-fehér. Magam részéről sajnálom, mert látványos volt, kimentem volna, de így most nagyon remélem hogy lesz magyar légi parádé helyette, úgy mint régen.

==T== 2010.07.14. 11:07:29

@no-night: A belváros úgyis egész nap le lenne zárva, a körmenet és a tüzijáték miatt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:07:44

@==T==:

2006-ben volt Berlinben ilyen verseny, minő meglepetés, de a Tempelhof Nemzetközi Repülőtér adott otthont neki ...

==T== 2010.07.14. 11:09:14

@zero: Budapesten van olyan komoylabb repülőtér, amit le lehetne zárni addig, amíg a rendezvény tart?

Roltii 2010.07.14. 11:09:20

Egyébként ha máshol lenne a helyszín, akkor is sokan mennének, ezt nyugodtan higyjétek el nekem.. Persze, azért is mert ingyen van, de az tuti, hogy látványosabb mint a Forma1 és ott meg fizetnek az emberek nem kevés pénzt, hogy láthassák...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:09:59

@==T==:

ööö ... fogós kérdés, ilyenekben nem vagyok jó .... van egy erdő a Hungaroring közepén?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:10:38

@==T==:

Talán tököli, ahol az első ilyen verseny volt? :-))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.14. 11:10:45

@zero: még ha 15 perc lenne :(( amúgy rájöttünk, hogy azt is cserélgetik, hogy mikor kerül feléd a felszálló, és mikor a leszálló ág. A leszálló az még hagyján, az igazán fasza, amikor a fejed felett száll fel, és tolja neki a kakaót. Na az a finom :)))

Ja, perelnek. Ki is törölhetik vele. Lassan nem tudsz olyan pesti kerületet mutatni, amelyik nem perelte volna be az LRI-t. Semmit nem érnek vele.

==T== 2010.07.14. 11:10:46

@Roltii: a legnagyiobb parasztság, hogy ez most jutott a hivatal eszébe. Ha még a télen jelzik, akkor talán meg lehetettvolna szervezni, hogy a Balatonnál legyen a verseny.

Roltii 2010.07.14. 11:11:47

@==T==: pl budaörs jó lenne erre, talán még Tököl is... De igazából nem kell reptér a helyszínnek, a Lánchídnál sincs, elég ha csak a közelben van egy. Úgyhogy ha víz felett akarjuk, akkor akár a Velencei tó akár a Balcsi tökéletes, de még a Fertő vagy Tisza tó is:D Sőt, nagyjából bárhol, bár jobb olyan helyre építeni, ahol már van valami lelátó féleség (rakpart)

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.07.14. 11:12:48

@==T==: Mindenáron a tüzijátékra jött prolik ízlésének kell megfelelni?

@ColT: Méghogy nem készült el kint semmi időben? Linzben és Vilniusban jártam tavaly illetve tavalyelőtt, nem lehetett egyiket sem Pécshez mérni. Fényezzük csak a saját szarunkat...

==T== 2010.07.14. 11:12:55

@zero: a dombozatról se feledkezz meg + a Lausitz jóval nagyobb területen fekszik, gyanítom nem is az oválon belül rendezik majd a futamot, hanem a külső pályán...

Roltii 2010.07.14. 11:13:33

@Seduxen: miért az LRI-t? akkor már a hungarocontroll irányítja őket ide-oda, nem?:D

@==T==: na ez az, ez is egy olyan dolog amit nem értek. Valami más van itt a háttérben (Red Bull nem tejelt eleget idén? vagy pedig csak Orbánék hülye ámokfutása az egész...)

fraki 2010.07.14. 11:15:34

Amikor eloszor csinaltak ezt, akkor emlékszem, nem ertettem, hogy engedelyezhetik, h ott ropdossenek a parlament meg a hidak kornyeken. T: többszázezer néző?? gigalol. Erre a rendezvényre SENKI nem volt kiváncsi, ahogy Bede írta, sima reklamrendezveny, kulonosebb látványosság nélkül. Senki nem ismeri a versenyzőket, nincs sajtója, nincs szezonja, nem elo sportág. Az, hogy ott voltak emberek, azert volt, mert rarendeztek aug. 20-ra.

==T== 2010.07.14. 11:15:38

@Roltii: Tiszató vs New York/Dubai. Biztos sokáig gondolkoznak a szervezők, hogy melyiket válasszák.

hu.wikipedia.org/wiki/Red_Bull_Air_Race_Vil%C3%A1gkupa#Versenyhelysz.C3.ADnek

Azt kéne már megérteni, hogy nekünk jó, ha itt van a verseny. Nem véletlenül nem fellebeztek a szervezők, gondolom úgy vannak vele, hogy ha a hülyéknek nem kell, akkor nem lesz.

hu.wikipedia.org/wiki/Red_Bull_Air_Race_Vil%C3%A1gkupa

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.14. 11:15:58

@==T==: Most volt kormányváltás, ezért fújták le most és ide a bökőt, hogy nem is lesz többet nálunk...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:16:48

@Roltii:

Pl:

"szervezők a tavalyi verseny során is szabálysértést követtek el, amikor a rendezvény első napján nem rendelkeztek sem a légtér használatára, sem a repülőrendezvény megtartására való engedéllyel. Így a rendezvény veszélyeztette a légi közlekedés biztonságát, az élet- és vagyonbiztonságot"

==T== 2010.07.14. 11:18:16

@no-night: tüzijátékra jött prolik? Bravo. Felhívnám a figyelmed, hogy a legnagyobb prolitanya az országban Budapest/Demszkigrád. Egy átlag pesti egy átlag vidéki csizmaszáráig nem ér fel...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.14. 11:18:38

Ez megint a vagy-vagy esete.

Nyilvan azert tartottak a parlament elott, mert ott a legszebb. Persze azert kulon fizetni mar nem kosher, de a plusz penzt egymas kozt elosztani a kosherseg eszenciaja.

A verseny maga mindig is tetszett. Am ahogyan azt nalunk rendeztek, az mindig kiverte a biztositekot. A legbecsesebb, legvedettebb helyen. Legszentebb allami unnepunkon. Nem vagyok egy allszent alak, a kovetkezot komolyan gondolom. Jo erzesu ember (vagy mondjuk csak siman, hogy ember) nem forgat pornofilmet es nem rendez drogos orgiat templomban, barmilyen szep is a helyszin. Nem azert, mert utana kitapossak a beleit, hanem mert tiszteli, ami masnak szent.

Az meg, hogy gyakorlatilag senkinek nem kerik a velemenyet, hanem "par napot kibirsz, buta paraszt" hozzaallassal rendezik meg, az egyenesen verlazito. 25-30 evvel ezelott, amikor igazan nagy vizi es legiparadekat rendeztek, nem a belvarosban gyakoroltak hetekig, es nem a lanchid alatt ropkodtek el.

Idalis helyszin a Balaton lett volna. Mellesleg bo masfel honap volt a versenyig a dontestol szamitva, tehat siman at lehett volna menni mashova. Csakhogy gondolom egy masik helyszin mar nem tetszett annyira (pont az egyedulallo muemlekek hianya miatt), igy aztan vittek a repulo cirkuszukat mashova, ahol nem korlatozzak a verszivast. Vannak dolgok, amiket nem prostitualunk, meg egy raklapnyi nokiasdobozert sem. Aki ilyet tesz, az eladna a sajat lanyat kurvanak, ha eleget fizetnenek neki ( a "van az a penz" szindroma). Az en szememben nem ember. Valami antropomorf sejttarsulas, de nem ember.

Egy szo mint szaz, sajnalom, hogy nem lesz Magyarorszagon, de hogy a 20.-ai unnepsegrol a parlament elol elzavartak oket, annak nagyon orulok.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:19:29

@==T==:

mérlegeljük akkor az előnyöket és a hátrányokat ...mert én mondjuk sok előnyét nem látom ennek a marketingversenynek. de győzz meg nyugodtan .-)

Roltii 2010.07.14. 11:19:46

@fraki: te nem vagy normális. Hogyan írhatod, hogy senki nem volt rá kiváncsi???!?! Kibaszott sokan nézték, ott voltam nem is egyszer. Ne beszéljünk már ilyen hülyeségeket, nevetségesek vagytok.

@==T==: persze, a RedBullnak is érdeke a látványos helyszín, csak példának írtam mindenféle vizeket...Szerintem ez egy olyan rendezvény volt, ahol mindenki jól járt: Bp-ről gyönyörű képek szerte a világba-> viszik a jó hírünket, nem mellesleg a RedBullnak is nem gyenge reklám. Én is azt mondanám, hogy mégiscsak kéne fizetniük a helyért, mert mégse adjuk már ingyen, persze az összeg kérdéses...Mikor rongyos százezerért volt napokig korlátozva a forgalom a Lánchídon meg a villamosközlekedés egy szaros Eddy Murpy film miatt, akkor már nem tudom mi az árfolyam:D

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.07.14. 11:19:52

@==T==: A körmenet jóval kisebb területet érint, ahol amúgy sincs komoly forgalom - meg azért nem kell lezárni egész napra a várost. A pirózás meg pont a másik felére esik, ott is csak este van korlátozás. Ja és mindez csak Pesten, de a repülőzéstől már Buda is megdöglik. Jogsim nincs, és nem vagyok metrófób, de ez akkor sincs arányban az egésszel...

Abban amúgy keményen egyetértek a hozzászólókkal, hogy a Balaton vagy a Velencei-tó hozná látványban Pestet!

Roltii 2010.07.14. 11:22:44

@zero: Annyira nonszensz ez a szöveg, hogy hihetetlen. Én is pilóta vagyok (igaz, csak pár hete), de hidd el, csak úgy nem repülhetnek itt-ott. Valószínűnek tartom, hogy hiányzott 1 engedély a 25-ből vagy valami ilyesmi lehet. Ez is vétség, de gondolom a szövegben is nem véletlenül van szabálysértés, és nem bűncselekmény....Csak ha olyan helyen repülnek, ahol annyira nem kóser, akkor hidd el, jön a feljelentés, esetleg a rendőrhelikopter meg tudom is én még micsoda...a lényeg, hogy nem ajánlatos:D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:22:45

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Amúgy sok szépe hely van a Dunán is, és szabad hétvége is akad elég.

Nekik valamiért aug.20 kellett, és a Parlament / Lánchíd.

Amúgy meg melyik futam van még állami ünnepen? Egyik sem? Vajon miért? Mert egyik állam sem olyan korrupt / hülye hogy az állami ünnepüket odadobja egy reklámrendezvénynek.

==T== 2010.07.14. 11:22:57

@fraki: senki ne mvolt rá kíváncsi? akkor gondolom csak spontán tüntetésre gyűlt össze több százezer ember a rakparton...

Red Bull Air Race - world's largest spectator sporting event

www.worldculturepictorial.com/blog/content/red-bull-air-race-world-largest-spectator-sporting-event-next-race-begins-this-weekend-perth-australia

Vannak a cikkben a pesti versenyről készült képek.

itt is látszik, hogy senki nem kíváncsi rá:

seranditadventures.com/images/Red_Bull_Air_race007.jpg

meg itt is:

www.skycontrol.net/air-sports/mangold-wins-the-red-bull-air-race-world-series-event-in-budapest-and-takes-lead/

A 2007-es verseny kapcsán félmillió nézőről írnak:

American Mike Mangold (Team Cobra) won the Red Bull Air Race World Series event in Budapest on Monday 20th August by beating Kirby Chambliss (USA/Team Red Bull) in a heart-stopping battle over the Danube River in front of half a million spectators to take over the championship lead from Britain’s Paul Bonhomme (Team Matador) with his third victory of the 10-race season.

==T== 2010.07.14. 11:23:30

@eric: én is így gondolom.

Roltii 2010.07.14. 11:24:34

@zero: a kérdés még egyébként, hogy ők akarták aug 20-at, vagy mi? könnyen elképzelhetőnek tartom az utóbbit, RB-nek szerintem az időpont kurva mindegy. Viszont mivel aug 20-án volt, így lehetett az ő technikájukkal ingyen és bérmentve kihangosítani a tüzijátéknál a zenét és kivetőkön is mutatni az egészet (ne felejtsük, kevés oylan hely van, ahonnan mindent látni).
Mindent félretéve szerintem is baromság egy reklámrendezvényt nemzeti ünnepen tartani, de ettől még nem fogom elítélni magát a rendezvényt.

kamasuka 2010.07.14. 11:24:50

Eddig ingyen kapták, némi kenőpénz ellenében, most meg fizetiük is kellett volna, ill. kenniük, hogy ugyanazokat a körülményeket kapják, így inkább hagyták a fenébe és kerestek más helyszínt, más hülyéket, más korrupt városokat, mert nehogy már a szervezőknek fizetiük is kelljen a RB felé, és még a versenyenkénti 10000%-os hasznuk se legyen meg? :D

eszkep 2010.07.14. 11:24:54

@==T==: „Akik Budapest belvárosában laknak számolniuk kel lazzal, hogy nem egy kertváros a lakhelyük, hanem egy világváros belseje.”
Én a budai oldalon a Dunaparton nőttem fel, úgyhogy van némi rálátásom a rendezvényre… Az tényleg igaz, hogy a belvárosban „benne van a pakliban” a zaj, volt is a házunk előtt aug. 20-i viziparádé (még az átkosban), tűzijáték, légibemutató, meg ez az air racing. Az igaz, hogy meglehetősen zaj tűrő vagyok, de azért jegyezzük meg, hogy főleg az elmúlt 2 évben nagyon elszálltak a hangosítással a szervezők. Az még zavaróbb, mint a repülőgépek, az (zaj szempontjából) önmagában személy szerint engem nem is zavarna, ha normális lenne a kihangosítás. De nem csak a zajról van szó. Felállítják alig száz méterre tőlünk az irányítótornyot, meg tribünöket, az alsó-, felső rakpartot lezárják, jó egy hétig lehetetlen közlekedni.
Ráadásul mindezt ingyen teszik, ez nonszensz!!!

„A Red Bull Air Race-t elég sok országban közvetítik, és ennek hatására igen sokan gyönyörködhetne ka helyszínekben, így Budapest belvárosában is, ami felfogható némi ingyen reklámnak is.”
Én ugyan eddig csak összefoglalókat láttam róla, de ha te mondod, biztos úgy van..

„Tavaly ha minden igaz 600 000 ember nézte a versenyt, ebből 200 000 külföldi, akik leginkább emiatt jöttek ide, de amgyar nézök közül is sokan emiatt mentek fel.”
Ez mese! Ebbe szerintem mindenkit beleszámolnak, aki a Dunapart azon szakaszán megfordul abban az időben (talán még a lakókat is). Amit látok, hogy tényleges néző, aki a Dunaparton megáll, leül és nézi huzamosabb ideig az eseményeket, az kevés van. Az arra sétáló túristák döntő többsége pedig nem a rendezvény miatt jöttek Budapestre, hanem egyébként is itt lenne.

„Budapest belvárosában mindig nagyobb a légyszennyezettség, mint a külső területeken.”
Valóban. De miért kell fokozni?

„Budapest mellutt olyan elmaradott mucsai helyszíneken rendezik/rendezték meg eddig a versenyt, mint London, New York, San Diego, Dubai, Barcelona, Berlin. A legtöbb helyen a belvárosban vagy a kikötőben, ami a belváros mellett van.”
Egyik ismerősöm volt a londoni versenyen (kint dolgozott pár évig) és ő mondta, hogy messze nem a belvárosban kerül ez megrendezésre, hanem egy ipari negyedbem, ahova a legtöbb londoninak elég sokat kell utaznia. A többi helyszínről nem tudok nyilatkozni, de nem hiszem, hogy a belvárosban lenne.

„A hatóságok részéről rendkívül inkorrekt volt 1 hónappal a verseny előtt megtagadni az engedélyt, amikor a szervezőknek már nincs lehetőség tartalék helyszín bevonására.”
Megjegyzem, a környezetvédők minden évben tiltakoztak eddig is.

„Nem tudom idén mivel fogják az augusztus 20-i események szervezői kitölteni azt az idősávot, ami alatt az Air Race lett volna. Esetleg befagyasztják a Dunát, és újra láthatunk egy koronázást?”
Fogalomzavarban vagy, ennek az eseménynek ABSZOLÚT SEMMI KÖZE NINCS a hivatalos állami megemlékezésekhez és rendezvényekhez. Egyébként koronázást mikor láttál életed során élőben???

„Részemről a vélemény: f*szkorbácsot a hivatalnak...”
Melyiknek?
Az előző kormánynak, aki INGYEN átadta a helyszínt JOGTALANUL?
A Polgármesteri Hivatalnak, hogy most meg az új kormánytól kártérítést követel a kormány biztosított terület után, amit viszont továbbadtak INGYEN?

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.07.14. 11:25:08

@==T==: Itt nem Pestről vagy vidékről van szó. Vidéken valóban vannak normális emberek - nagyrészt persze csak a valódi nagyvárosokban - a proli viszont nem helyfüggő. A tüzijátékon tűnik el a falu és a város közti különbség, mert akinek az kell, ott nem a lakcím dönt. De ezt a szálat most ne kavarjuk ide, lényeg az, hogy tüzijáték nélkül is jobb hely lenne ez a város.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:25:43

@Roltii:

figyu, ha egy virágboltban nem lehet a virágok alól a vizet a lefolyóba önteni, mert ez az ANTSZ előírás, és ezt ellenőrzik is (pont a virágboltban voltam, nem hittem a fülemnek), akkor szerinted egy ilyen rendezvények, amely során több százezer ember feje felett 50 méterre repkednek, hány engedély kellhet? no, pont annyi, nagyon helyesen ...

==T== 2010.07.14. 11:25:59

@Meleardil Eressea Iluvadan: Azt meséld már el nekem, hogy miért nem illik bele augusztus 20-ba az Air Race, amikor régebben is volt ilyenkor légi bemutató.

És naná, hogy Budapest egyik legszebb részén rendezik, de más helyszíneknél is igyekeznek így eljárni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:26:55

@Roltii:

egyetértünk, a rendezvénnyel nincs nekünk semmi bajunk, csak a helyszínnel és a dátummal :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.14. 11:28:47

@==T==:

pont ez a baj, hogy a katonai légiparádét NEM ENGEDTÉK a Red Bull miatt.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.07.14. 11:28:53

@Roltii: Szerintem az "árukapcsolás" szintén Bessenyei ötlete volt... talán pont a klasszikus légiparádék visszahozatala volt nála a cél, vagy pedig a tömegekre építés. A redbull marketingstratégiája más úton jár...

==T== 2010.07.14. 11:29:42

@eszkep: Mivel fokozzák a légszennyezést? Azzal, hogy a forgalmat nem engedik be, és mindössze pár kisrepülő repked?

Augusztus 20-án nem azért van nagy légyszennyezettség, mert néhány 300Le körüli motorral felszerelt kisrepülő parádézik, hanem mert rendszerint kánikula van és szécsend, megreked a levegő.

Ami a ne mfizetést illeti, örülni kéne, hogy sem a közönségnek, sem a városnak nem kell fizetni licenszdíjat.

eszkep 2010.07.14. 11:29:51

@==T==: Ne csúsztassunk!
A légiverseny ideiglenes létesítményeit, amíg felépítik, meg lebontják LEGALÁBB EGY HÉT! (De volt már több is!)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.14. 11:30:47

@no-night: Pont ezt mondom. Amúgy nem aról volt szó, hogy semmi, hanem hogy ott is vltak csúszások meg botrányok, főleg Isztambulban, meg amikor ír volt az egyik kultfőváros, ott is.

Roltii 2010.07.14. 11:31:10

@zero: amikor egy állami beruházásnak (margit híd felújítására gondolok) nem sikerül mindig minden engedélyt időre megszerezni, akkor ne legyünk már ennyire álszentek. A red bull igen hibázott, mikor nem volt meg minden engedély, ezt nem vitatom. Egyébként kijavítalak, senki feje felett nem repkednek, mert a Duna felett teszik mindezt pontosan a biztonsági kockázatok miatt. Ha megnézed a verseny weboldalát, akkor volt már motorleállás, ahol szépen beletette a vízbe a pilóta a gépet, minden gond nélkül, márpedig ennél kevés rosszabb fordulhat vele elő a levegőben egy olyan gépben.

@==T==: az air race sokkal hangosabb mint a légiparádék, ráadásul napokon keresztül tart...csak a tisztánlátás kedvéért:D Jah, ne fikázd a pesti prolikat, pont olyan tirpákok, mind a vidékiek, nem ez különböztet meg minket...Hanem hogy ki szokta összehasonlítgatni gyakrabban...:D
Na mindegy, én arra szavazok hogy legyen Air Race a továbbiakban is, de tény, hogy mindkét félnek rugalmasabbnak kell lennie, mert nagyon sok kérdőjel van a tavalyi rendezvénnyel kapcsolatban. Szerintem a városnak ez jót tesz, de nem mindegy milyen áron.

==T== 2010.07.14. 11:31:18

@zero: miylen katonai légi parádét? Elrepült volna néhány gép a Dunba felett. Nagy cucc. Amúgy meg még jó, hogy ne mszakítják félbe emiatt a versenyt. Szerinted mi lenne, ha a rendőrmotorosok az F1 verseny alatt szeretnének a Hungaroringen parádézni?

==T== 2010.07.14. 11:32:40

@Roltii: A rugalmasság pl. abból is állna, hogy nem egy hónappal a verseny előtt tagadják meg az engedélyt, hanem mondjuk a tavalyi(vagy az idei) verseny után ültek volna le tárgyalni.

Roltii 2010.07.14. 11:33:42

@==T==: de, az extrák miatt sokkal rosszabb a levegő, hidd el. Kibaszott benzin szag volt a környéken. Egyébként van ott mindig két helikopter is, meg nem csak az extrák zúgnak, hanem nekik is van mini parádéjuk (nem is akármilyen!). Nem mellesleg a rakpart lezárás is nevetséges napokkal a rendezvény előtt, ezekre írtam az előbb, hogy nem mindegy milyen áron valósul meg ez a rendezvény. A tavalyi formában nem biztos hogy kell.
Úgy érzem Zeroval lassan közeledik az álláspontunk:D

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.14. 11:34:44

a katonai légiparádénk 9 repcsi meg 3 helikopter a duna fölött:D

@==T==:
A légszennyezést azzal fokozzák, hogy le van zárva a rakpart és sok utca, emiatt máshol dugók alakulnak ki, és vesztegelnek a verdák 2km/h-val , telepöfögve a várost...

eszkep 2010.07.14. 11:35:08

@==T==: "Ami a ne mfizetést illeti, örülni kéne, hogy sem a közönségnek, sem a városnak nem kell fizetni licenszdíjat. "

Igazán tájékozódhatnál, mielőtt hülyeségeket beszélsz! Vagy direkt hazudozol??? Azt nem szeretem...
index.hu/belfold/2010/03/10/tobb_szaz_milliot_fizethet_a_meh_a_red_bull_helyett/

Marcellusca 2010.07.14. 11:36:58

Szerintem meg tíccsák be:
a) a gépjármű közlekedést a teljes belvárosban - nagy zaj- és környezetszennyezés;
b) a kerékpáros, futó versenyeket - fél belváros lezárva;
c) mindenféle hideg/meleg/langyi felvonulást - vizuális környezetszennyezés a Világörökség részén, fél belváros lezárva;
d) Kaccsolat és egyéb koncerteket - nagy zaj- és környezetszennyezés, fél város lezárva;
e) Sziget f@sztivált - nagy zaj-, vizuális és környezetszennyezés, fél városban tömegnyomor.

Ja, és Orbán Viktor monnyon le!

eszkep 2010.07.14. 11:37:37

@==T==: "Mivel fokozzák a légszennyezést? Azzal, hogy a forgalmat nem engedik be, és mindössze pár kisrepülő repked?"

Ahogy eric megválaszolta: "A légszennyezést azzal fokozzák, hogy le van zárva a rakpart és sok utca, emiatt máshol dugók alakulnak ki, és vesztegelnek a verdák 2km/h-val , telepöfögve a várost... "

És ne felejtsük el, hogy ezt nem egy napig, hanem bő egy hétig teszik!!! (Amíg felépítik, lebontják a látesítményeiket)

==T== 2010.07.14. 11:38:53

@eszkep: itt tkp az állam fizetett az állam kasszájába.

Roltii 2010.07.14. 11:40:31

@==T==: vagy nem 1 hónappal a verseny előtt kérik meg az engedélyt...

@Marcellusca: a b,c,d és e pontokban egyetértünk:D Az élhetőbb város nem azt jelenti, hogy mindenféle kisebbség kedvéért szopatják a többséget. Hiszen a többség nem tud/akar/nem teheti hogy biciklivel járjon, vagy nem maraton futó, vagy leszarja a Kapcsolat koncertet vagy csak felbassza a Sziget zajszennyezése... A közlekedést nem sorolnám ide, az a szükséges rossz, nélküle nem megy:D

eszkep 2010.07.14. 11:42:11

@Marcellusca: Örülök, hogy egyes "konstruktív" hozzászólók kreatív módon emelik a blog fényét... Látom neked nem sikerült felfognod, mik a problémák a rendezvénnyel. Majd szólok zeroéknak, hogy több képet és kevesebb betűt rakjanak a blogbejegyzéseikbe...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.14. 11:42:41

@==T==: Ugy latom, hogy csak te nem erted. Maradj meg ilyennek. Az allatketben van orangutan meg lajhar is. Ezt hivjak sokszinusegnek.

eszkep 2010.07.14. 11:45:09

@==T==: nevetséges, hogy lehet valaki ennyire buta... Gyengébbek kedvéért elemezzük a link leső mondatát:

"Utólag kell befizetnie a Miniszterelnöki Hivatalnak tavaly augusztus 20-i Red Bull Air Race közterület-használati díját a FŐVÁROS kasszájába."

Ennyire ne alacsonyodjál le, legyél szíves!

MagyarZizzi (törölt) 2010.07.14. 11:45:14

Nem lehetett volna keresni egy másik helyet Budapesten (akár a városhatáron kívül, ahol nem zavar senkit a zaj meg a benzinszag), és ott megrendezni a versenyt? Azért szerintem nagyon gáz, hogy pont Magyarország mondta le egy hónappal a rendezvény előtt, mikor neki is van világbajnoka a versenyzők között. Meg aztán ismerek olyan embereket (külföldit is), akik csak a Red Bull Air Race miatt utaztak ide...

==T== 2010.07.14. 11:45:40

A 2009-es versenyről ez a videó 650 000-es nézőszámot mond, ami összevág a máshol olvasott 600 000-el.

eszkep 2010.07.14. 11:46:51

@Meleardil Eressea Iluvadan: Hát tényleg, ez a gyerek szánalmas. Nem fogja fel agyilag, ami le van írva. Vagy el sem olvassa sem a posztot, sem a linket, amit kap...

Marcellusca 2010.07.14. 11:47:12

@==T==: Na, bakker!
Ezeket meg felsenem vettem a listámra. :)))

Marcellusca 2010.07.14. 11:47:56

Rohadt KBM!!!

Ticcsuk be!!!!

eszkep 2010.07.14. 11:48:57

@MagyarZizzi: De lehetett volna. A rendező döntött úgy, mégsem rendezi meg.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.07.14. 11:56:55

A rendezés el volt qrva... Csak a versenyre kellett volna Budapest fölé ereszteni a gépeket. :S

Egyébként a röhej, hogy az Air Race nagyon is adekvát augusztus 20án, és nagyon sajnálom, hogy megszűnik, ugyanis akkor halt hősi halált Horthy István 42ben Héja vadászgépével...

Más kérdés, hogy róla sajnos mindenki elfeledkezett.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.07.14. 11:57:52

@Roltii: akkor az. tökömsetuggya, hogy ez kinek az asztala :))) csak valakit perelni kellene, érted :)))

Marcellusca 2010.07.14. 12:02:39

@eszkep: Látom, nem érted az iróniát.
Nem baj.
Lezs ez még rosszabb!

joeramirez · http://automeo.blog.hu/ 2010.07.14. 12:08:53

3 nap az életedből azért, hogy te és mások is jól érezzék magukat!
Ekkora, mérhetetlen nagy áldozat ?

Én egészen másként látom ugyanezt :
automeo.blog.hu/2010/07/14/red_bull_de_nem_auto

arlequin 2010.07.14. 12:11:13

na végre.

mindig is a szellemi gőg magaslatának megvető undorával szemléltem a gyermetegen visszamaradott technikabuzeránsok legális drogot reklámozó nyálcsorgatással egybekötött alantas légbűvészetét.

viva victoria!

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2010.07.14. 12:11:18

@zero: Nem értelek benneteket. A csendrendeletek ellen azzal érveltek, hogy Budapest egy világváros és az itt élőknek bele kell kalkulálniuk, hogy itt bizony zajlik az éjszakai élet, ráadásul nem évente 3 napon át, hanem gyakorlatilag folyamatosan.

Ezzel szemben egy 3 napos esemény miatt ki vagytok akadva. (Sziget fesztivál zajterhelése ellen tüntetők detto). Noha sem a fesztiválokat, sem az AirRace-t nem szoktam látogatni, nem értelek benneteket...

loláb 2010.07.14. 12:12:31

A Red Bull air race marhára nem fog hiányozni, de a sportrepülők, ne adj ég a honvédség éppen tarthatna valami parádét akkor.

Ha már vannak fasza Gripenjeink, mutassák meg mit tudnak, ne csak az a 30 kiválasztott pilóta örülhessen nekik.

Marcellusca 2010.07.14. 12:12:38

@Roltii: Pontosan erre céloztam.
Mindig valamilyen kisebbség (nem, nem, most éppen nem a svédekre gondoltam :D) miatt vannak lezárások, korlátozások. Ez mind valamilyen rossz hatással jár. Valakinek/valakiknek.
Azokat mégis megrendezik.

Néhány hozzászólásból meg azt veszem ki, hogy az a probléma, hogy ingyen kapták meg a közteret a rendezvényre.
Bezzeg, ha fizettek volna ...!

Őőőő, izé, ezen a zegésszen a Zországimázs Központ mennyit dógozott? :)))

arlequin 2010.07.14. 12:14:13

Kegyetlen
Bulldog
Motorizálva

Geza 2010.07.14. 12:22:44

Úgy látom, a demagógia megint itt van köztünk: "Amúgy is le lenne zárva a város".
Jó. Akkor amondó vagyok, szervezzünk az ország minden közterületére az év minden napjának páros óráira vuvuzela-fesztivált, a páratlanokra meg mondjuk autóduda-versenyt. Ha ezek után bárki is szót emel az _egyik_ ellen, lehet mondani, hogy 'de hát a másik miatt amúgy is minden le van zárva', ha meg a _másik_ ellen szól, akkor ugyanez fordítva.

Egyébiránt én történetesen Budán lakva kaptam idegrángást a három napos folyamatos
bbbrrrrrrüüüürrrrüÜÜÜÜÜÜÜrüürüürüüRűRűRűRűRűRűrürürürürürürüüüüüüüü...bbbrrrrrrüüüürrrrüÜÜÜÜÜÜÜrüürüürüüRűRűRűRűRűRűrürürürürürürüüüüüüüü... műsorszámtól, arról nem is beszélve, hogy az ember még kötelezhető törvényileg, hogy elviselje, de pl. háziállatoknak már nagyobb stressz. Akinek már kellett naphosszat néznie zavarodottságtól és a menekülési vagy akár az elbújási lehetőség hiányától pánikban lévő kutyát, az tudja, hogy miről beszélek...

Besenyeiéknek én már csak azt kívánnám, hogy
- kapjanak három napos cifrafosást, hogy ne legyen módjuk elutazni
- a budijuk ablaka alatt álljon zetor
- leszerelt kipufogóval
- padlószinten beakadt gázpedállal
- tartálykocsiról táplálva, hogy három napig folyamatosan 'élvezhessék'

Persze tudom, kellett nekem Pest megyébe költözni ('el lehet menni innen! tessék! lehet menni!'), minek tart valaki kutyát, nem igaz hogy ennyire zavaró, igaz ugyan de pénzt hoz, stb.

Régebben nem értettem, hogy hogyan apadhat valakiben ilyen kicsire az empátia, de mióta láttam, hogy emberszabásúak milliói lelik örömüket többórás folyamatos egyhangú tülkölésben, azóta nem csodálkozok.

Mindenesetre a Flak88 már nekem is jutott eszembe, bár annak a megoldásnak se lettem volna ellene, hogy a katonai légiparádét ezzel a majomparádéval összevonva mondjuk élesre tárazott MiG-ek hajkurásszák meg pöttyet ezeket a brümmögőket, aztán akkor kiderülne, hogy tényleg jó pilóták-e, vagy csak képesek magukat egy ismétlődő kormánymozdulatsor végrehajtására ráidomítani...

Megvan! Ezek az 'erréjszes' zajongók igazából egy gyerekkori frusztráció elnyomott emlékét próbálják kiélni magukból, amely traumát az okozta, hogy nem volt nekik mopedjük ("a 48 köbcenti tomboló ereje"), amivel lakótelepeket terrorizálhattak volna:
napirajz.hu/archives/2008/09/24/ROTOPEM/

Kicsit Karcos 2010.07.14. 12:24:51

Előrebocsátom, hogy nem vagyok budapesti, a rbrészről meg 21-én szoktam visszanézni videóról;), azért van véleményem.

Ha olyan rengeteg sok ember annyira kíváncsi a repkedésre (ezt megértem), akkor nyilván nem túl nagy gond autóval vagy szervezett buszokkal elgurulni valami alkalmasabb helyre, hiszen a sok külföldi redbullturistának mi az a plusz 1-200 kilométer. A kecskeméti repülőnapon is mindig van jó sok vendég, ebből sem lenne gond.

Ja hogy a Lánchíd alatt KELL repkedni ingyen, különben nincs értelme az egésznek? Hát akkor így jártál, barátom... ilyen konstrukcióban nekem is lenne sok-sok remek ötletem, pl. a Parlamentet berendezném kártyabarlangnak egy hétvégére, aztán hadd guruljanak a dollárok, folyjon a pezsgő, táncoljanak a lányok, dübörögjön a basszus...

Marcellusca 2010.07.14. 12:25:29

@Gül Baba turbója: De azok nem olllyanok!
Sörözni szeretnek este 11 után is.
Bulizni, inni - fekvehányásig - szeretnek.
És ehhez joguk van.
Az errészt meg nem szeretik.
Monnyon le!

CyberPunK 2010.07.14. 12:28:37

Szerintem engedélyezzék ezt a szart, csak közben pakoljanak ki pár céllövöldét is. :D

Inner Circle 2010.07.14. 12:35:24

@==T==: a Lausitzringen és a Hungaroringen is láttam futamot, és egyikről sem a repülőverseny jutott az eszembe, egyik se sokkal alkalmatlanabb helyszín a másiknál. Bár Lausitzban legalább a parkolás megoldott... De miért is nem viszik a Kopaszi-gáthoz vagy más külterületre, amit felajánlottak nekik?

Inner Circle 2010.07.14. 12:36:33

@Kicsit Karcos: "Ja hogy a Lánchíd alatt KELL repkedni ingyen, különben nincs értelme az egésznek? Hát akkor így jártál, barátom... ilyen konstrukcióban nekem is lenne sok-sok remek ötletem, pl. a Parlamentet berendezném kártyabarlangnak egy hétvégére, aztán hadd guruljanak a dollárok, folyjon a pezsgő, táncoljanak a lányok, dübörögjön a basszus... "

Nagyjából ennyi. Mondjuk a parlamentes ötlettel elkéstél, oda már bevitték Gyurcsányék Sukorót :P

fairi 2010.07.14. 12:40:32

én szerettem a red bull versenyt,jó látványos volt, csak sajna egyszer-kétszer voltam kint,mindig közbejött vmi..
budapest parádé is mesgzűnt,zajra hivatkozva..

persze a buziparádé meg volt tartva,az nem maradhat el semmi okból se...

Float 2010.07.14. 12:42:21

Remélem nem ez lesz az egyetlen ilyen kis mutyimentesítő akció. Pár évvel ezelőtt kevés sajtóvisszhangot kapott, amikor épp Veres Zoltán nagyjából ugyanezeket az érveket sorolta el a Bessenyei által annyira (nanáhogypersze) támogatott rendezvénnyel szemben. Akkor Veres egy össznépi -- már-már hagyományosnak inkább titulálható -- műrepülő bemutatót szeretett volna szervez(tet)ni, ahol nem csak a Red Bull által talicskázott pilóták (és bannerek) vehettek volna részt, hanem nagyjából mindenki, aki valamilyen szinten kvalifikálja magát.

Aztán persze mély kuss, és megkaptuk kedvenc Lacink kommentálásában ezt a 10 perc után élvezhetetlen őrületet.

Daihelyon 2010.07.14. 12:45:27

@Marcellusca:

Mondjuk én azt sem értem, hogy egyes hozzászólók örülnek annak, hogy kitiltják az RB Air Race-t, de ugyan akkor szerintük nyugodtan csinálni katonai repülőgép bemutatót, ugyan ott, ugyan akkor.

Ezt nekem valaki elmagyarázhatná, hogy mégis ezt így hogy.

@Geza:

1. Az empátiát mindig a másiknak kell gyakorlnia, csak nekem ne kellje.

2. Láttam, volt. Meg volt zavarodva: tűzijátéktól, hőlégballontól, lovas fogattól, alacsonyan szálló repülőtől.
Itt a nyár. Kertes övezetben lakók tudják mit jelent ez: heti minimum 2 alkalom tűzijáték valahol a közelben. Kutyák nagyon szeretik. De valahogy még sem akartam sosem senkit a halálfaszára elküldeni miatta, vagy halálát kívánni, mint ahogy itt egyesek teszik.

Az üveghangú motorosok és autós street racerek meg hajnali 1-2-kor csinálják a fesztivált, ami még sem 18-22-es sávban van. Ráadásul nem forgalom elől elzárt területen, hanem a sima forgalomban, amikor egy haza felé tartó ember bármikor kieshet az útra. Akinek nem sikerül a különbséget felfedezni, azzal vitatkozni sem érdemes.

kovatis 2010.07.14. 12:56:23

@Roltii: Ferihegy mellett lakók kussoljanak, ezer éve ott van a reptér, miért nem akkor csodálkoztak, mikor olcsó volt a telek...Ugyanez igaz Tökölön is...
Nagyon tévedsz Tökölre nem igaz!, ugyanis ott nem nyilvános reptér van, és aki ott a környéken vett egyáltalán nem olcsó telket az abban tudatban vette, hogy nem működik a reptér!

Daihelyon 2010.07.14. 12:58:17

+

Leszólni valamit ami nekünk nem tetszik mindig is nagyon menő dolog. Csak aztán nehogy szembe találkozzunk valakivel, aki meg a mi általunk dicsőitett dolgot szólja le, mert akkor az egy rohadt kirekesztő, IQ-nuku proli. Ugye, kedves hozzászólók?

Tüzes Mackó 2010.07.14. 12:58:40

@eric, zero:

Egy dolgot nem olvastam a posztban ami nagyon fontos információ és segít a felsorolt érthetetlen engedélyek megértéséhez:

BESENYEI PÉTER, a szocialista reklámarc, mszp-s parlamenti képviselő akit még Rongy Werber szervezett be azzal a b***sz rendőrrel Doszpot Péterrel (aki alkalmazta egyik magán cégében Vágó Lászlót) a Medgyesy kampányban 2002-ben amivel lehet még 1-2 %-ot szerezni ami pont elég volt a demagógia győzelméhez.

Ez a Péter gyerek azóta kedves palotapincsije a szociÁLliberáliséknak. Ha Ő repül az a szociknak is reklám. Ezért aztán ez a Besenyei gyerök ünnepelt sztárja máig is a libsi médiának.
Had repüljön aug. 20-án minden évben hisz az Ő kutyájuk kölyke fél budapest meg virasszon ez a vörös csicska miatt 1 hétig.

Nu hát innen fúj a passzát szél , Demszky-Hagyó páros pedig lojális egy ilyen szoci reklámarchoz, persze azé jól jöhet néhány Nokiás doboz a Red Bulltól is hogy fussa parizelre.

Roltii 2010.07.14. 13:08:27

@kovatis: aki azt hitte, hogy bezárt, az hülye. Biztos beszántják azt a piciki aszfaltcsíkot, aminek a becsült értéke asszem 2-2,5 milliárd Ft. Az, hogy akik odaköltöztek mit hittek, rohadtul nem számít, mert pontosan lehetett tudni, hogy ott reptér van. Most is nem nyilvános fel és leszállóhely, de ha tanultad volna ezeket a fogalmakat, akkor tudnád, hogy ez mit jelent. Nem azt jelenti, hogy nincs repülőgépforgalom. Főleg hogy én is ott repkedek Falkéval:DDD

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.07.14. 13:12:06

Hála az égnek!Múlt évben a Margitszigeten voltam és mikor vége lett az ottani banzájnak jöttünk visszafelé a barátaimmal a Nyugatihoz.Mikor felértünk a hídra és megláttam azt a kapitális bűzfelhőt,amit ezek a kisgépek kiokádtak magukból a Duna és a város felett egészen elképedtem.Mint ahogy azon a sok marhán is,aki tapsikolva mindezt önként és dalolva szívta..

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 13:20:29

@Jack/rendetteremt/:

Milyen bűzfelhőt láttál? Konkrétan miből volt az a bűzfelhő?

Isten bizony olyanok vagytok, mint egy csapat vén kurva! Ez se legyen, az se legyen, ne legyen semmi, mert nem tudunk délután szundikálni és ideges a muki kutya is!
Talán zárassuk be ferihegyet is a gecibe! Ne repülgessenek itt!

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.07.14. 13:20:43

@zero: Vecsésen lakom,az a tizenöt perc az 1,5 perc. Ha meg vihar van simán lakott terület fölé vezetik a gépet kb 300 méterre a házaktól.Klassz hangja van. Meg télen amikor melegítik a hajtóművet, az speciel mintha a kertben csinálnák.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 13:25:49

@chemicalshop:

A mai gépek már kimondottan halk üzeműek, még felszálláskor is. Örülj, hogy nem a 154-esek röpködnek már!

Marcellusca 2010.07.14. 13:27:25

@Jack/rendetteremt/: Akkó tíccsuk beja tüzijátékot is!
Az után mekkora füstfelhő szokott lenni.
Láttam már, nem egyszer. :)
/Nem szórakozásiból, munka végett. És rálátok. :D/

@chemicalshop: Dehát Vecsésen nincsenis reptér. :)
Csak káposzta. :DDDD

Marcellusca 2010.07.14. 13:28:27

@El Topo (Sgt. Elias): Hehe!
Csak részben van igazad. :)

Mert az legyen, amit éppen ők szeretnek! :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 13:29:40

De különben mindegy is! Lényeg, hogy mindenki barátnője Tilcsák Bea.
A versenyt elvitték a németekhez, nekünk meg marad a jó levegő, meg az áldott csönd.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 13:31:13

@Marcellusca:

Ja, koronaúsztatás például mindenképpen legyen!
Lesz is, meglátjátok! Meg még vadabb mókák is!

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.07.14. 13:31:25

Az Air Race látványos, nagyon klassz, de vajon gondolt e itt valaki arra, hogy mi van akkor, ha az egyik gép hibája miatt (most nem is a pilóta hibájára gondolok) nem a Dunába csapódik, hanem valamelyik partra? Na? Egy ilyen baleset után vajon ki szeretné még egyszer látni ezt a "versenyt"? És meg kell e várni, míg egy ilyen bekövetkezik?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 13:35:04

@proletair:

Te talán még jobban is tudod, mint én, hogy miért úgy van megválasztva a kunsztok tengelye, ahogy.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.14. 13:36:51

@Tüzes Mackó: nem nagyon akartam belevinni a politikát. inkább arra voltam kiváncsi, hogy ki mit szól ahoz, hogy nem repkednek...

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.07.14. 13:39:25

@El Topo (Sgt. Elias):
Ha valamelyik kormányszerve a gépnek bedöglik, akkor aztán mindegy merre van a kunsztok tengelye.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 13:40:50

@proletair:

Ez esetben tényleg legcélszerűbb lenne en bloc az egész repülgetést felszámolni. Menjen lóval, akinek sürgős!

Daihelyon 2010.07.14. 13:41:52

@proletair:

Ugye az megvan, hogy ennyi erővel az összes technikai motorsportot be lehetne tiltani, kezdhetnénk a rallival,aztán F1, utánna a kerékpár versenyek, mert ott is bele-bele szállnak a nézőkbe. És a sor végtelen.
Mi marad? Asztalai tenisz és a sakk?

eszkep 2010.07.14. 13:43:09

@Marcellusca: Nem értem, bevallom... De nézd el nekem, hisz El Topo is előkerült közben, aki már a "koronaúsztatásnál" tart. No comment...

Marcellusca 2010.07.14. 13:43:22

@El Topo (Sgt. Elias): Akkó megvan, vaze!
Azé' nem lehet redbullerrész, nehogy leverje valamelyik gép a koronát a hajórúl!

Daihelyon 2010.07.14. 13:43:42

@proletair:

Az ugye megvan, hogy akkor ennyi erővel az összes technikai sportot be lehetne tiltani. Kezdhetjük a rallival, majd F', aztán ott a kerékpár verseny, ahol úgy szint bele-bele szállnak a nézőkbe. És a sor végtelen.
Mi marad? Asztali tenisz és sakk?

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.07.14. 13:44:23

@El Topo (Sgt. Elias):
Nem ezt mondtam. A repülés, főleg a műrepülés csodálatos dolog, és magam is szerelmese vagyok a repülőknek, és szerencsémre igen sokfélével repülhettem is, igaz csak mint utas (vagy "rakomány". De kissé feszengtem, amikor egyszer a partról néztem a versenyt. Talán Te is láttál olyan videókat, amikben repülők csapódtak a nézők közé. Nem vicces.

Marcellusca 2010.07.14. 13:44:34

@Daihelyon: A ping-pong sem gyó, mer' mi vagyon, ha a játékos kezbűl kicsúszik a zütő?

Kicsit Karcos 2010.07.14. 13:45:06

@proletair: mondjuk ezt így erősnek, nettó tilcsákbeának érzem. Az, hogy a Red Bullt ne szponzorálja az állam, nem ugyanaz, mint hogy mindenki költözzön be egy dobozba, amit egy föld alatti atombunkerbe bepakolnak, és néha meglocsolnak.

Sőt, tulajdonképpen kicsit már unom is a közlekedés = halál képlet sulykolását. Nem csak erről van itt szó.

Marcellusca 2010.07.14. 13:45:51

@proletair: Az utcára se menj ki, mert naponta szólnak hírek balesetekről!

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.14. 13:48:16

@El Topo (Sgt. Elias): kunsztok tengelye az első korrigálásnál megváltozik... meg a lánc-hídnál se nagyn tengelyfüggő, hoyg telibe bassza e besenyei. 64 éves a faszi, rájön egy légszomj vagy félreüt egyet a szíve és kurvára nem azt fogja néni, hol az épp következő mutatvány optimális szöge...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 13:48:27

@proletair:

Hogyne, ott volt például a ramsteini eset. De ha jól emlékszem, ott nem szóló gép esett a nézők közé, hanem elfigyeltek egy kardiót és az meg pot a nézők felé nézett.

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.07.14. 13:51:17

@El Topo (Sgt. Elias):
Volt még valami nemrég Ukrajnában is... De igaz, a ramsteini zűr miatt erősen szigorodtak a légibemutatók szabályai.

Roltii 2010.07.14. 13:51:52

@proletair: én meg magam is repülök, és hidd el, ezeknek a gépeknek a kormányművei nem mennek csak úgy tönkre, legalábbis még nem hallottam ilyenről. Sőt, olyanról se, hogy műrepülő kisgépek csapódtak volna tömegbe bárhola világon. A Ramsteinben történteknél se ilyen gépek voltak, ezek nem szoktak irányíthatatlanul lepottyani.
Egyébként azt mondtad, hogy sokat ültél repülőbe, hallottál ilyen storykat pilótáktól? Mert van olyan, hogy valami elbaszódik, de nem igazán szokott gond lenni. A nemrég történt Cessna baleset Óbudán elég csúnya volt, ott a pilóta sokat és nagyokat hibázott, de ezen kívűl ritkán történik komolyabb sebesüléssel végződő kisgépes baleset. A vitorlázók terepre szállását remélem nem sorolnád ide:D

Morgó Muki 2010.07.14. 13:59:01

@zero:
"szervezők a tavalyi verseny során is szabálysértést követtek el, amikor a rendezvény első napján nem rendelkeztek sem a légtér használatára, sem a repülőrendezvény megtartására való engedéllyel. Így a rendezvény veszélyeztette a légi közlekedés biztonságát, az élet- és vagyonbiztonságot"

Ez egészen egyszerűen nem igaz. A sajtónak ez lett kiadva, de nem ez a valóság. Nem gondolhatod komolyan, hogy Budapest belvárosa felett, ami ráadásul fontos légiközlekedési folyosók találkozópontja csak úgy lehet repkedni...

Morgó Muki 2010.07.14. 14:00:47

@zero: Hát, a cég MOST adta be a kérelmet, amit elutasítottak, és nem is fellebbeztek.
www.hirszerzo.hu/cikk.nem_kapott_engedelyt_a_red_bull_air_race_a_lanchidhoz.158577.html

Sajnos ez sem igaz! Hasonlóan a az előzőhöz ez a hivatalos álláspont, de semmi köze a valósághoz.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.14. 14:03:36

@Geza: Aki városban kutyát tart nem kertes házban, az is menjen csak nyugodtan a picsába...

Tüzes Mackó 2010.07.14. 14:04:33

@eric: Pedig ez a sztori nem a sportról szól, és a megértéséhez ez az adalék elengedhetetlen.

Szociék 8 éven keresztül minden szinten szűrték a hozzájuk nem lojális közszereplőket: zenében, sportban, színházakban, etc....

Pl szegény Balázs Fecót műsorostul száműzték az m1 ből, jött helyette a hájfejű szoci rendezvényeken rendszeresen szereplő Lagzi Lajcsi.

A vizilabdás fiúk is csak a minimális nyílvánosságot kapták, szerencsére nincsenek rászorulva, de beszélhetnénk Szabó Gyuláról, Balázs Péterről, Usztics Mátyásról.....

Szóval ez a Besenyei gyerök előtt nem véletlen nyílnak ilyen könnyen a kapuk.

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.07.14. 14:05:39

@Roltii:
Ez igaz, tényleg nem szoktak leesni. Talán egy hónapja viszont az egyik versenyző pilóta vízre szállt, még az indexen is volt egy videó róla. Neki volt helye kényszerleszállni.
Egyébként nem mondtam hogy tíccsákbe. És nem is a magam életét féltem, egyszerűen csak eljátszottam ezzel a gondolattal.
Sok sztorit hallottam pilótáktól, de szerencsére ilyen problémás dolgokat nem meséltek. Azért ahhoz tartom magam, hogy az eddigi helyszín azért elég sok biztonsági kockázatot jelentett.

==T== 2010.07.14. 14:06:40

@Inner Circle: Gondolom azért, mert nem egy gyárnegyedet akarnak háttérnek...

A Lausitznál meg ott van a külső pályarész, ami azért elég nagy. Látszik is az egyik korábbi hsz-emben belinkelt képen.

==T== 2010.07.14. 14:10:04

@Geza: aki lakásban akváriumi halnál nagyobb állatot tart, az állatkínzó...

Geza 2010.07.14. 14:14:28

@Daihelyon:
"1. Az empátiát mindig a másiknak kell gyakorlnia, csak nekem ne kellje."
Mindenkinek kelljen. Nekem is, de másoknak is. Arányosan. Azaz ha pl. 100e ember két órás szórakozásáért 200e ember három napi pihenőidejének folyamatos tönkretétele az ár, akkor elvárná az ember attól a 100e-től, hogy inkább kompromisszumokat keressen, azaz pl. motorsportot a sportpályán, repülőshow-t a reptér fölött nézzen, még ha egy órát kell is oda utaznia. (100e ember egyórás önkéntes utazása vs. 200e ember három napi kényszerű pihenés-megvonása).

"heti minimum 2 alkalom tűzijáték valahol a közelben. Kutyák nagyon szeretik. De valahogy még sem akartam sosem senkit a halálfaszára elküldeni miatta, vagy halálát kívánni, mint ahogy itt egyesek teszik."
Nem értem, hogy az egyik rossz és helytelen dolog miért legitimálná a másikat?
Miért lenne fikarcnyival is elfogadhatóbb a repülőbőgetés attól, hogy amúgy máskor meg slapaj tahók petárdáznak?
Ennyi erővel pl. a BKV lopásait is helyesnek kéne tartanunk, merthogy máskor mások is lopnak.

"Az üveghangú motorosok és autós street racerek meg hajnali 1-2-kor csinálják a fesztivált, ... Akinek nem sikerül a különbséget felfedezni, azzal vitatkozni sem érdemes. "
Igen, egyetértek, ez is egy rossz dolog. De ettől miért lenne a repülőbőgetés egy picit is jó?
Na, akinek _ezt_ nem sikerül megérteni, azzal nem érdemes vitatkozni...

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
"Aki városban kutyát tart nem kertes házban, az is menjen csak nyugodtan a picsába"
Ez így van. Már csak valami olyan módot kéne találni, ami a kertes házakat megvédi az airrejszolás zajától, és rögtön releváns is lenne a témához a megjegyzés :)...

==T== 2010.07.14. 14:16:44

Budapest 2009 Preview, Red Bull Air Race

www.youtube.com/watch?v=vQwras80RJ4

Red Bull Air Race 2009 Budapest

www.youtube.com/watch?v=uMx3lhx7wYc

Érdemes meghallgatni miket mondanak. Persze angoltudás nem árt...

==T== 2010.07.14. 14:24:44

@Tüzes Mackó: Te hülye vagy, és kevered azzal az ex MiG29 pilótával, vári Gyulával. Bessenyei asszem még a 2002-es Kossuth-téri színpadon is fent volt.

De ha szoci lenne, akkor is ***ság a verseny iylen módon való megakadályozása.

Marcellusca 2010.07.14. 14:28:25

@==T==: Mindegy neki. Pilóta az pilóta. Szoci az szoci. :)))
/Nekem nem jutott eszembe Vári neve, úgyhogy csak szép csendben csodálkoztam, hogy most mi a baj Besenyeivel. :D/

Fell Bandi 2010.07.14. 14:29:52

Na végre, én a Gellérthegyen lakom, hát az az évi 5 nap, amíg ezek itt röpködtek, olyan volt, mint egy hajléktalannak a ferihegyi kifutópálya végében. Soha többet ezekből, még ha fizetnek, akkor sem!!!

Daihelyon 2010.07.14. 14:33:55

@Geza:

1. És csak RB Air Race van ugye egész évben? Vagy téged csak ez az egy dolog zavar, és ezért kell betiltani? Erre értettem az empátiát. Hogy a te világodban csak ez az egy esemény zavar be, de van mág másik 20-30 ami másik ezrek-százezrek életét nehezíti vagy keseríti meg. És akkor itt jön az hogy tiltsuk ki a vársból
-a körmenetet mert van, aki ott lakik és még csak nem is vallásos és zavarja
-büszkeség felvonulást, mert van, akit zavar, azt is lehet kint a pusztaságban csinálni
-Sziget fesztivál- mert zajos, és vannak akiket zavar, az is mehet a Hortobáby kellős közepére
-tűzijátékot mert a kutyák megvesznek
-hőlégballon versenyt, mert a kutyák megvesznek
Stb.
Kapisgálod már? Nem csak RB Air Race van egész évben Budapesten, csak speciel téged(!) ez zavar, más meg nem.

Vagy mindent zavarjunk ki a pusztaság kellős közepére, vagy...

"Nem értem, hogy az egyik rossz és helytelen dolog miért legitimálná a másikat?
Miért lenne fikarcnyival is elfogadhatóbb a repülőbőgetés attól, hogy amúgy máskor meg slapaj tahók petárdáznak?"
Együtt élés. Gondolom hallottál már róla.

"repülőgépbőgés"
Van egy olyan érzésem, hogy másodpercek leforgása alatt tudnánk valami olyasmit találni, ami szerinted menő és szórakoztató, de másik 100.000 ember szerint hülyeség és lenézendő.
Empátia? Hol is vagyon ilyenkor?

A BKV lopás hogy jön ide franc se tudja. A lopás bűn. Nem erről volt szó. De a végén még a koncentrációs táborok vagy a rabszolga munkát is idekevered, csak hogy súlyt adj az amúgy habkönnyű, kettős mérce gondolataidnak.

Daihelyon 2010.07.14. 14:35:37

@Geza:
" "Az üveghangú motorosok és autós street racerek meg hajnali 1-2-kor csinálják a fesztivált, ... Akinek nem sikerül a különbséget felfedezni, azzal vitatkozni sem érdemes. "
Igen, egyetértek, ez is egy rossz dolog. De ettől miért lenne a repülőbőgetés egy picit is jó?
Na, akinek _ezt_ nem sikerül megérteni, azzal nem érdemes vitatkozni..."

Tehát a kettő egy szinten van. Értem. Egy versenysport egy szinten van a közúton történő menőzésnek.
Miket fogok még ma megtudni?

Daihelyon 2010.07.14. 14:40:17

@Geza:
Apropó.
Most volt a VB, kivetítőkkel, miegymással. Az vajon kit zavart? Vagy az más?
Jön a Kapcsolat koncert. Az kit zavar?

Messzebbre visz ez az egész, mint amilyen messzire látsz a házad ablakából.

Roltii 2010.07.14. 14:42:11

@Daihelyon:
Szerintem az általad felsoroltaknak nehezen van helye a városban. Se a melegfelvonulásnak, se a bicikliversenyeknek se a futóversenyeknek, és pontosan az együtt élés miatt. Sajnos ennek a városnak az adottságai nem olyanok, amik ezeket megengedhetnék. Nincs az a tömegközlekedésünk ami kiváltaná az autós közlekedést, ilyesformán én a forgalom bármilyen okból történő zavarását bűnnek tartom. Az a baj, hogy mostanság a tolerancia szó azt kezdi jelenteni, hogy mindenki kibaszhat a többséggel, az pedig kussoljon különben intoleráns, rosszabb esetben kirekesztő náci lesz. Valahol valami nagyon félresiklott szvsz. Nem azt mondom, hogy soha ne legyen semmi, de sokkal jobban átkéne gondolni hogy mit engedélyeznek milyen áron milyen következményekkel. Így tudna Bp élhető várossá válni.

Kicsit Karcos 2010.07.14. 14:42:48

@==T==:

"mert nem egy gyárnegyedet akarnak háttérnek"

Én is szeretnék a házikóm mögé háttérnek valami idilli erdőt, kis patakokkal, apró kis vízesésekkel, a képbe néha belefutó őzikével, madárcsicsergéssel, és látóhatáron túli messzeségben pofás kis kerítéssel, székelykapuval...

de most mondd, hogy van az, hogy én nem kapok ilyet ingyé, a Red Bull meg kap, ráadásul abból a pénzből, amiből én pont ezt a kis erdőcskét szeretném megvenni? Irigy-e vagyok?

Daihelyon 2010.07.14. 14:45:06

Nem voltam sosem egy bulizós, hepciáskodó alak. Annyi alkoholt fogyasztottam idáig, amitől itt egyesek még csak becsicsenteni sem tudnak. Mégis ez a "TÍCSÁK BE" mindig olyamivel van alátámasztva, hogy zavaró, hangos, zajos. Engem sosem zavart. Ez az élet. Zajlik, nyüzsög. Nem lehet teljes kussban, négy fal között leélni egy életet. Persze, ha valakinek már egy BKV-s buszozás kalandélmény...

Kicsit Karcos 2010.07.14. 14:49:23

@Daihelyon:

"Mégis ez a "TÍCSÁK BE" mindig olyamivel van alátámasztva, hogy zavaró, hangos, zajos."

Semmi gond, 2800 Ft + áfa / nm / nap áron megbocsátható ez a bűn. A RB mennyiért engesztelte ki a polgárokat?

(Most a műemlékeket nem hoznám fel, mert feleslegesek a szubjektív érvek egy objektíve is eldönthető kérdésben, úccintén nem foglalkoznék azzal most, hogy a csendrendeletet kijátszották-e az engedélyezéskor.)

merzo 2010.07.14. 14:50:26

Monaco fontolgatja a zaj és miegymás miatt az F1 betiltását? Pedig az is belváros

Daihelyon 2010.07.14. 14:50:44

@Roltii:

És miért a fesztiválozók bűne, hogy Budapest egy óriási vízfejjé lett növelve, közben az egész közlekedés olyan, amilyen?
2x2-s M0-s? Röhej! És szól valaki? Senki. Majd jön a következő kormány és jobb lesz. Jobb lesz?

Valahogy paradox az egész hozzáállás, hogy a budapestiek örülnek, hogy Bp a központja mindennek, de mikor ezt kihasználják a fesztiválozók, az már probléma.

Daihelyon 2010.07.14. 14:54:30

@Kicsit Karcos:

1. Tehát akkor mehetne az RB, ha kifizetné az összeget? Akkor miről van szó?

2. A műemlékeket a gépjármú forgalom nem teszi tönkre? Akkor tiltsunk ki minden belső égésű motorral hajtott járművet Budapest területéről és légteréből. Lehet most jönni, hogy túlzok, de szedjük, össze, hogy Budapesten mennyi memléki épület van és hol, és akkor ki fog jönni, hogy egyszerűbb az egész városból kitiltani a forgalmat műemlék védelem okán, mint zónázgatni.

==T== 2010.07.14. 14:54:36

@Kicsit Karcos: te mit tudnál érte adni cserébe? Mert a Red Bull eladja a műsort egy csomó országba, ahol a népek nézhetik Budapesteet + félmillió ember a helyszínen is élvezheti a produkciót.

==T== 2010.07.14. 14:55:59

Most olvastam egy jó hasonlatot az Air Race miatt ajvékolókra (a hímneműekre):

"női ésszel gondolkodó férfiak"

Találó.

uid1519.mandiner.hu/cikk/20100713_nem_lesz_red_bull_air_race#comment146395

Roltii 2010.07.14. 14:57:55

@Daihelyon: menjenek fesztiválozni máshová. Tudod hogy szokott kinézni a Hajógyári Sziget a fesztivál után? Kurva sokáig ott laktam hozzá közel, és katasztrófa amit a Sziget tesz vele. Ráadásul fél Óbuda közlekedését hazavágják egy hétre, tök jó... Ráadásul az egész a külföldieknek szól, viszont nem a jó hírünket viszi, mert a Sziget feszt miatt nem fognak tömegek visszajönni fürdőzni, vagy wellnesezni Magyarországra...max megint berúgni...ezt meg szerintem nem akarjuk.

A forgalmat meg tiltsuk ki a városból, egyet értek. Amint van rendes tömegközlekedés, csak ennyit tennék hozzá:D Jah, és utána a tiltás pedig MINDENKIre vonatkozzon, az egyenlőbbekre is.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.07.14. 14:58:12

@eric: Nem kell ide politika, ilyen szempontból mindegy, hogy Bessenyei kivel van jóban...

@Marcellusca: Aki meg otthon marad, arra meg a szomszéd tata rárobbantja a falat... (vö. Jós u., Balaton u.)

@==T==: Ebben viszont egyetértünk. Sőt, nemcsak az állatnak, de az embernek is kínzás.

Marcellusca 2010.07.14. 15:00:02

@Daihelyon: Arról nem is beszélve, hogy pont ugyanaz a Levegő Munkacsoport akadályozza az M"hullás" teljes megépítését, mint amelyik most aggódik a belváros légszennyezettségéért. :S

Marcellusca 2010.07.14. 15:03:39

@Roltii: Ja, ja.
Évek óta hallgatom a hülye tuc-tuc sz@rt azon az EGY héten.
De kibírom. Még A Főnök is.
Ez a Pösti élettel jár. :S

kej 2010.07.14. 15:05:27

@Tüzes Mackó: te igazán felkészülten tudsz anyázni. a szoci képviselő vári gyula vadászpilóta volt. legalább olvass utána mielőtt fröcsögsz.

lipilee · http://lipilee.hu 2010.07.14. 15:05:40

www.boston.com/bigpicture/2008/10/air_racing.html
szerintem ez jusztifikál egy ilyen redezvényt nekünk, magyaroknak. az itt látható 17 képből 7 a budapesti versenyen készült -- na így kell az amerikaiaknak megmutatni, hogy hova kell megvenni legközelebb a repjegyet.
emellett persze készségesen elhiszem, hogy mindenki mindenkinek jattolt, hogy létrejöhessen a dolog, ami rossz és büntetendő, de az akkor is vicc, hogy a red bullosok mostantól azt teszik a versenynaptárba, hogy hát budapest na az sajnos kimarad, mert a magyarok mégis meggondolták magukat. mert az egy olyan ország.

Marcellusca 2010.07.14. 15:05:46

@Roltii: Ja, és @Marcellusca: + a röpülők zajait is hallom ám, nem kicsit.
És, mégis van, hogy kimegyünk megnézni. :)

minimalista 2010.07.14. 15:09:25

OFF

Már megint velünk fizettetik meg a hülyeségüket. Szerintem direkt csinálták így, hisz ők jól járnak vele. Ezt az ortt bizottsági tagok személyes vagyonából kéne behajtani! Az ész megáll!

index.hu/kultur/media/2010/07/14/jogellenes_volt_a_slager_radio_elnemitasa/

ON

Az errész látványos és még izgalmas is lehet, de amíg alapvető szabályokat nem tartanak be, senkiházi politikusaink lefekszenek pár fillérért, inkább ne legyen. A tavalyi ügyeskedésük botrányos volt, a felelősök miért nem ülnek már börtönben?? Egyszerű sikkasztásról van itt szó: megrövidítették a fővárost. Normális országban találtak volna valamilyen kedvezményes bérleti konstrukciót, de itt csak a poliptipusok gazdagodtak.
Amíg nem fizetnek a városnak, nuku errész! Ilyen egyszerű!

hatesz 2010.07.14. 15:12:47

Végre elmarad ez a szar! Már a rendezvény elött a rakpartokon lehetetlen a közlekedés, meg pár repülös egyáltalán nem látványos zummzumm_ki_a_gyorsabb_mürepülögéppel (????) versennyel álcázott RedBull reklám ki a francnak fog hiányozni? Amúgy a svájci gépek légibemutatója tavaly nagyon tetszett, remélem ha nem lesz végre redbull bohóckodás, több légibemutató várható idén.

Amúgy:

index.hu/kultur/media/2010/07/14/jogellenes_volt_a_slager_radio_elnemitasa/

"...Várhatóan az államnak kártérítést kell majd fizetni a szabálytalan pályázatban, jogellenesen alulmaradt rádióknak, a Neo FM és a Class FM viszont továbbra is szólhat majd a tavaly kiosztott országos frekvenciákon..."

Mondjuk nem értem, nem azt kellene megbüntetni, aki rossz döntést hozott a pályázat elbírálása során?
És mi lesz a vége? Az állam kártérítest fog fizetni a Slágernek. Vagyis az adófizetök....
Ja és még frekvenciát is fog kapni, meg a 2 új rádió is maradhat...

Kicsit Karcos 2010.07.14. 15:12:47

@Daihelyon: tőlem akár mehetne is, ha fizetnek, mint a katonatiszt, vagy mint bárki más, aki a közterületet elfoglalja... csak legyen szépen beleszámítva minden költség, ami felmerülhet, és kössenek kövér biztosítást az esetleges kockázatokra. A zaj engem aztán igazán nem zavar, jó messze vagyok:-)

@==T==: na, ha ennyi helyre eladja a műsort, akkor lenne is miből tejelnie. A félmillió ember meg tőlem nyugodtan fizesse meg a kis szórakozását, mint ahogy én is megfizetem a sajátomat. Ha a RB-nak nem kell a nézők pénze, az legyen az ő bajuk, nem az én problémám.

Ki szoktatta rá az ingyenreklámra ezeket a cégeket?

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.07.14. 15:19:55

@Marcellusca: Támogatom!Jelenlegi formájában a tűzijátéknak sincsen értelme már évek óta.Valaki mindig elráncigál rá és egyre nagyobb csalódás..

minimalista 2010.07.14. 15:21:55

@Kicsit Karcos: "tőlem akár mehetne is, ha fizetnek, mint a katonatiszt, vagy mint bárki más, aki a közterületet elfoglalja"
Így van, ennyire egyszerű a történet. Szabadság, egyenlőség, testvériség ugyebár...

Geza 2010.07.14. 15:29:08

@Daihelyon:
"És csak RB Air Race van ugye egész évben? Vagy téged csak ez az egy dolog zavar, és ezért kell betiltani?"
Nem. Rengeteg dolog van, ami zavaró, nem csak nekem, hanem még száz-kétszázezer embernek is.
Csak ti, akik azzal jösztök, hogy 'de más zavaró dolog is van', azt magyarázzátok már el egyszer, hogy abból, hogy más zavaró dolog is van, hogyan következik az, hogy ezt el kellene viselni?

Ezen következtetési mód szerint nem kéne mérgezőnek tartanunk (és ekként kezelnünk) az arzént, mert 'de hát a cián is mérgező', és 'annyi más mérgező dolog is van'.

"-a körmenetet..., -büszkeség felvonulást ...-Sziget fesztivál ...-tűzijátékot...-hőlégballon versenyt
Stb. Kapisgálod már?"
Kapisgálom. És te kapisgálod-e azt, hogy nem egyvalakinek a tetszése/ellenszenve dönti el a dolgot, (sem az enyém, sem a tiéd,) sőt, nem is 'eldöntésről' van szó, hanem 'megítélésről'.
Azt kéne figyelembe venni külön-külön minden egyes eset megítélésénél, hogy hány embernek mekkora és milyen előjelű jelentőséggel járna a dolog.

Ha tehát egy rendezvény kétmillió embernek nyújtana szórakozást egy fél napra, és öt embert felszínesen zavarna a dolog, akkor tartsák meg.
Ha kétszázezer embernek nyújt pár órás szórakozást, és kétszázezer embernek okoz enyhe zavart egy fél napig, hát legyen, ez még belefér.

De ha valami, bármi, százezer ember egyórás szórakozásáért kétszázezer ember nem tud pihenni több napig, akkor azt taplóság megtartani.

Arányok, tetszik érteni?

De hogy a többi példát is nézzük:
"-a körmenet":
A kb. 5 millió magyarországi katolikusként nyilvántartottból legalább kétmillió számára fontos hitbéli eseménynek számít, ugyanakkor kb. tízezer embernek okoz egy-két órás közlekedési kellemetlenséget, valamint szintén pár tízezer embert hitbéli szinten zavar.
A helyszíne, időpontja, menete a dolog jellegéből adódóan kötött, az áthelyezése az elhagyásával lenne egyenértékű, kompromisszumos megoldás nemigen lehetséges.
A fentiek fényében optimálisnak a megtartását látom, természetesen az ellenoldal kellemetlenségeinek lehetőségek szerinti könnyítésével: terelőutak, stbv

"-büszkeség felvonulást"
Pár száztól egy-két ezerig terjedő számú ember aktívan igényli, kb. tízezres nagyságrend elvi meggyőződésből tolerálja, kb. két-hárommillió elvi meggyőződésből ellenzi, kb. tízezer embert közlekedési szempontból egy fél napig zavar.
Helyszínhez és időponthoz szorosan nem kötődik, úgyhogy a legjobb kompromisszumos megoldás az lenne, ha frekventált közterületen kívül rendeznék. (Ilyenek pl. a magánterületek, stadionok, stb.)

"Sziget fesztivál"
Kb. egy-kétmillió embernek jelent egy hetes szórakozást, kb. fél-egymillió embernek jelent egy hetes kényelmetlenséget. Legyen hát megtartva, plusz amennyiben lehet, a szervezők is igyekezzenek figyelembe venni a negatív hatásokat (pl. a rendezvény után esetlegesen ottmaradó szemét).

"...-tűzijátékot"
Pár százezer ember egy-két órás szórakozása, pár százezer ember egy-két órás zavarás árán, plusz pár ezer ember közlekedésének pár órás lassítása. Nem szeretem, de tolerálható.

"-hőlégballon-versenyt"
???

"Nem csak RB Air Race van egész évben Budapesten, csak speciel téged(!) ez zavar, más meg nem."
Egyrészt engem zavar más is, másrészt ez zavar másokat is, harmadrészt más is zavar másokat is, negyedrészt meg ennek mind mi köze az airrejszhez?

"Vagy mindent zavarjunk ki a pusztaság kellős közepére, vagy..."
Arányok, ld. fent. Hány embernek mennyire pozitív, hány embernek mennyire negatív, ott a mérleg. Kétség esetén közvéleményfelmérés. Ennyi.

""amúgy máskor meg slapaj tahók petárdáznak?"
Együtt élés. Gondolom hallottál már róla."
Hallottam. De amikor valaki mások sokadjára sem akarnak róla hallani, akkor én is hajlok arra, hogy elfelejtsem, mert birka azért nem vagyok.

"Van egy olyan érzésem, hogy másodpercek leforgása alatt tudnánk valami olyasmit találni, ami szerinted menő és szórakoztató, de másik 100.000 ember szerint hülyeség és lenézendő."
Persze hogy lenne ilyen is.
Nos, ha csak szerintem szórakoztató, akkor az nem lesz megtartva, én meg majd sóhajtok egy nagyot. Ha még rajtam kívül pár millió ember szerint is szórakoztató, akkor meg lesz tartva, és majd a 100 000 másik sóhajt nagyot. Ennyi.

Látom, nagyon nehéz felfogni, hogy -a liberális szemlélettel ellentétben- nem azt akarom, hogy _ÉÉÉN_ döntsem el hogy mi helyes és mi helytelen, hanem azt, hogy a közösség szándékának az eredője legyen a mérvadó - akár az én véleményem ellenére is.

"...csak hogy súlyt adj az amúgy habkönnyű, kettős mérce gondolataidnak."
Hol itt a kettős mérce, barátom?! Nálam? Amikor pont azt mondom, hogy _minden_ esetben a közösség érdeke, véleménye legyen a döntő?
Amikor ti jösztök azzal, hogy 'airrejsz igen - körmenet nem'? Miért is? Mert _nektek_ az egyik tetszik, a másik nem - és _benneteket_ nem érdekel a többi ember véleménye?

És ezek után még pont te jössz a kettős mércével? Ejnye no, bagoly mondja verébnek, hogy éjszakás :) ?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.14. 15:32:47

@Geza: Releváns. Kurvára nem érdekel, hogy stresszel-e az állat. Tudom, a tüzijátéktól is remegnek szegénykék.

Egyébként nem tudom, hogy lehetne ezt megoldani mert nekem ez a sztori is olyan tipikusan magyarkodós. Van egy rendezvény. Sokan nézik, a város a háttérben óriási reklámot kap ezáltal.

De jajj! Brümmög a gép, de jajj, remeg a kutyus, de jajj zárjon be a kocsma, de jajj a faszért van megint dugó egy ünnepség alatt, de jajj szól a zene...

Tehát péz legyen, turisták legyenek, de legyen mindenki kussban, vagy legyen máshol...

Kurvára kéne már tolerálni egymást, meg dolgokat emberek...

Szerintem jó verseny, szerintem látványos, szerintem kurva jó dolog volt, és igen én is laktam a közelben 3 évig és nem zavart a gépek brümmögése. Ha aludni akarok alszom bzmg, nem arra stresszelek, hogy mi idegesít...

A mutyizás már más tészta, az is tipikus magyar dolog...

Geza 2010.07.14. 15:34:11

@Daihelyon:
"(Streetracer vs. airrejsz kapcsán)
Tehát a kettő egy szinten van. Értem. Egy versenysport egy szinten van a közúton történő menőzésnek.
Miket fogok még ma megtudni? "

Nézzük:
- motorbőgéssel jár? mindkettő.
- közterületen? mindkettő.
- az ott lévőket veszélyeztetve? mindkettő.
- öncélúan? mindkettő.
- egy kívülálló klikk szervezésében? mindkettő.
- az ott lakók megkérdezése nélkül? mindkettő.

Szóval jó volt a megfogalmazásod: az airrejszet is nyugodtan és teljes joggal hívhatjuk 'közterületen való menőzésnek', és tényleg pont ugyanaz a jelenség, mint az éjszakai dízelpistikék gizdáskodása. Gazdagabb a falkavezér és drágábbak a gépek, de a jelenség ugyanaz :) !

Geza 2010.07.14. 15:38:39

@Daihelyon:
"Most volt a VB, kivetítőkkel, miegymással. Az vajon kit zavart? Vagy az más?"
Nem, egyáltalán nem más, tökéletesen igazad van, pont ugyanez.

"Jön a Kapcsolat koncert. Az kit zavar?"
Gondolom sokakat, köztük engem is. A véleményem ezzel kapcsolatban is pont ugyanaz, mint a többivel: ha több embernek jó, mint amennyinek és amennyire rossz, akkor legyen, ha nem, akkor ne legyen. Ennyi.

"Messzebbre visz ez az egész, mint amilyen messzire látsz a házad ablakából."
Szerintem pedig elég egyszerű a dolog, már feltéve, ha nem azt akarod kimagyarázni belőle a végén, hogy mindenképp a te véleményed legyen a döntő. Mert ahhoz viszont tényleg elég sokat kell csűrni-csavarni :)...

Geza 2010.07.14. 15:39:42

@Daihelyon:
"Engem sosem zavart. "
És más vélemény meg nem is érdekelt...

Marcellusca 2010.07.14. 15:41:36

@Geza: Szerintem meg MINDEN össznépi rendezvény előtt tarcsunk népszavazást!
Így kiderül, hogy PONTOSAN hány ember támogatja, hány ellenzi és hánynak közömbös.

Daihelyon 2010.07.14. 15:41:52

@Geza:
"Arányok, tetszik érteni?"

Értem. Világos. Már csak akkor a számokat kéne tudni, mi merre. Mert amiket te írtál azok kis ujjból kirázottak.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 15:42:32

@Geza:

"aztán akkor kiderülne, hogy tényleg jó pilóták-e, vagy csak képesek magukat egy ismétlődő kormánymozdulatsor végrehajtására ráidomítani..."

Mondjuk te vezérfasz vagy ebben a blogban, de ez még tőled is világszínvonalú faszság.:)

gramercy 2010.07.14. 15:43:20

nem kell aggodni

iden meg lesz Sziget, de jovore Tarlos majd azt is betiltja

de Olimpia, az legyen

szarrago senkihazi korrupt dogoljonmegaszomszedtehene magyarok

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 15:43:37

@Marcellusca:

Sőt, vezessük be, hogy minden klimaxos Marika néninek vétójoga legyen! Az lenne az endlösung!

Daihelyon 2010.07.14. 15:43:40

@Marcellusca:
Jobban megfogalmztad helyettem. Igen, erre gondoltam én is.

==T== 2010.07.14. 15:44:58

@Kicsit Karcos: miért kéne tejelnie? Budapestet reklámozza vele.

Marcellusca 2010.07.14. 15:48:02

@Daihelyon: Én értem @Geza: érvelését is (és valahol igaza is van), csak qrvára nem életszerű.
Ki, mikor, hol és hogyan dönti/döntené el, hogy egy rendezvény hány embert érdekel, hányat érint negatívan és hányat hagy közömbösen?

gramercy 2010.07.14. 15:49:24

javaslom betiltani:
- augusztus 20-i tuzijatek: felgyulladhat a hegy, az epuletek, a gorogtuz a hidrol meg egyenesen blaszfemia
- marcius 15-i megemlekezes: egesz delelott le van zarva a kiskorut, a muzeumba nem lehet bemenni es a kormyeken lakokat is zavarja a kihangositas
- forma 1, el tudjatok kepzelni mennyi karosanyag-kibocsatassal jar egy verseny? raadasul az m3-mas autopalya is megbenul
- ferihegyi repuloter: elkepesztoen hangosak a gepek es az egesz varos felett eregetik a koszt meg a buzt
- tiltsuk be a belso egesu motorokat! holnaptol legyen tilos az osszes belso egesu motor hasznalata az egesz orszagban. olyan kurva hangos amugy is a funyiro. autozni sem kell, tessek biciklizni. tejet sem videkrol kell hozni, be kell terelni a teheneket a kossuth terre ahol majd ragjak meg tragyazzak a megkopott fuvet, a lakooooosag meg mehet ingyeee fejni

Daihelyon 2010.07.14. 15:53:11

@Marcellusca:

Én is értem, amit ír, de ahogy neked is nekem is ugyan az a bajom vele: nem életszerű.
(Meg azért érzek benne egy komoly lenézést minden felé.)

Kicsit Karcos 2010.07.14. 15:54:16

@==T==: az kevés, ennyi erővel az olimpiát, foci VB-t is bevállalhatnánk úgy, hogy nem tartunk igényt a reklámbevételekre, elvégre "nekünk reklám" az egész. Én is fizetek, ha elmegyek az étterembe, pedig nekik reklám, nem?:)

Daihelyon 2010.07.14. 15:58:29

@Marcellusca:

Meg mintha Geza-t minden zavarná, zsigerből. Tán még a Hortobágyi lovasnapok is. Legalábbis nagyon ez jön le abból, ahogyan ír a budapesti rendezvényekről.

Geza 2010.07.14. 16:01:58

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
"Kurvára nem érdekel, hogy stresszel-e az állat. Tudom, a tüzijátéktól is remegnek szegénykék."
Erre most mit mondjak? Hogy kurvára nem érdekel, hogy téged mi érdekel és mi nem?
Elbeszélhetünk egymás mellett, ha ezt szeretnéd, erre való a 'szűrés' gomb a hsz. alatt.

"olyan tipikusan magyarkodós."
Milyen az a 'magyarkodós'? Mint magyar, szívesen venném ha te, mint kívülálló mesélnél erről.
Mert -ugye- ha magyar lennél, akkor te is csak 'magyarkodnál', amikor bármit is mondasz.
Vagy rosszul látom? Olyan zavaros ez a 'magyarkodás'-oskodás :)...

"Van egy rendezvény. Sokan nézik, a város a háttérben óriási reklámot kap ezáltal."
Óriási reklámot: ez az a város, ami szarik a lakosainak a kényelmére, itt minden eladó, heteken át bárkinek a fülébe lehet szarni, csak fizesd meg a belépőt.
Mit mondjak erre? Hogy ilyen reklám nekem nem kell? Hogy elég kevés embernek kell?
Érdekel-e téged ez, vagy csak a saját véleményed számít?

"De jajj! Brümmög a gép"
Nézd, nagyon egyszerű a kísérlet: gondolom egy mp3 lejátszóra még 'fussa', tedd be végtelenítve egy ilyen repülős verseny hangjából a motorzúgást, hallgasd egy hétig, napkeltétől szürkületig. Utána legalább tudni fogod, hogy miről beszélsz.

"de jajj, remeg a kutyus"
Most erre mit mondjak? Akit magától nem érdekel, hogy ne okozzon fölösleges szenvedést, annak a magyarázat is fölösleges.

"de jajj zárjon be a kocsma"
Legyen csak nyitva, HA:
- nem lesz folyton összehugyozva/hányva a kapum eleje
- nem kell rendszeresen hajnal négyig 'mulatóst' hallgatnom úgy, hogy hétre megyek melóba
- nincs üvegcserép a járdán

Láttam már normálisan vezetett kocsmát, ami nem csinált a környékből gettót, az ellen semmi kifogás. Tudod: élni és élni hagyni.

"de jajj a faszért van megint dugó egy ünnepség alatt"
Egy órás vagy egy napos, ill. hány ember kedvéért kell elviselnem.

"de jajj szól a zene..."
Lehet-e aludni tőle, vagy sem?

"Tehát péz legyen, turisták legyenek,"
De nem mindenáron!

"de legyen mindenki kussban, vagy legyen máshol..."
Csak ha több embert jobban zavar, mint ahány embernek amennyire kedvére való.

"Kurvára kéne már tolerálni egymást, meg dolgokat emberek..."
És minket ki fog tolerálni? Te? Na ne nevettess...
Vagy mindig csak nekünk kéne másokat tolerálni? Hmm?

"Szerintem jó verseny, szerintem látványos, szerintem kurva jó dolog volt, és igen én is laktam a közelben 3 évig és nem zavart a gépek brümmögése."
Plusz egy vélemény mellette. Látod? Nem vitatom, nem mondom semmisnek, nem ágálok ellene. Ha ez lenne az általános, max. morognék magamban. De -ahogy hallom és olvasom- nem az.

"Ha aludni akarok alszom bzmg, nem arra stresszelek, hogy mi idegesít..."
Nekem meg még van hallásom, és a felbőgő motorhangra felébredek, valamint tudatában vagyok a környezetemnek, és a folyamatos zaj folyamatos figyelmet vált ki belőlem, ami egy héten át némiképp fárasztó. Különbözőek vagyunk.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 16:09:06

Tavaly nyáron Németh alezredes temetése alkalmából húzott át két harci gép budapest fölött, emlékeztek rá, mekkora hisztéria volt?
Valamelyik fórumon ott örjöngtek a hülye pinák, hogy ki kapott sírógörcsöt az ijedtségtől, meg kinek a gyereke pisálta össze magát.

hatesz 2010.07.14. 16:10:18

@Jack/rendetteremt/: egyre nagyobb csalódás? Nem tudom Te milyen tüzijátékot néztél tavaly, de az kifejezetten szép volt...

Geza 2010.07.14. 16:11:02

@Daihelyon:
"Már csak akkor a számokat kéne tudni, mi merre. Mert amiket te írtál azok kis ujjból kirázottak."
Becslések, hasonlóan a te számaidhoz.

Fentebb már esett szó arról, hogy nincs normális statisztika, ami azt mérné, hogy a repülőshow-ra hányan voltak kíváncsiak.
Abban igazad van, hogy arra sincs, hogy kit zavart. Amire én alapoztam a becsléseimet az az, hogy Bp. belső kerületeiben kb. félmillió ember él, és akikkel erről eddig beszéltem ill. ami írást erről olvastam, annak legalább fele panaszkodott a zaja.
Ebből becsültem egy kb. kétszáz-háromszázezer embert, akit zavar, és ezt kerekítettem lefelé.

Persze lehet, hogy ez nem helytálló, mert pl. nem reprezentatív az a csoport, akik véleményét hallottam/olvastam, vagy túl kicsi az esetszám (százas nagyságrend), de ezt viszont cáfolni is csak statisztikákkal lehetne.

Jobbágy 2010.07.14. 16:11:35

Itt volt az ideje, mélységesen felháborított ez a parasztvakítás, de télleg, mi van, ha nekimegy a Lánchídnak egy röpzaj, akkor még egy híd elszáll azt szophatnak a fővárosiak éveken keresztül, mert ugyi nem lehet csak úgy elkezdeni építeni mifelénk egy hidat, a lopást elő kell készíteni, azt a végén kijönne, hogy ötmilliárd forintnyi adófizetői pénzőke kell vagy marad romokban a LÁNCHÍD! akkor most elolvasom a hozzászólásokat...:)

KGyST · http://repules.tumblr.com 2010.07.14. 16:11:47

Aki szeretne csatlakozni a Facebook-csoporthoz, annak itt van:

Vissza akarom kapni a budapesti Red Bull Air Race-t!

http://www.facebook.com/search/?post_form_id=99a4fa7d42b474c008cad5beef23fe6e&q=Vissza+a+Red+Bull+Air+Race&init=quick&sid=search_preload#!/group.php?gid=138245326195356

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 16:17:33

@Jobbágy:

Ezek nem kamikaze gépek, ostoba jobbágy! A Lánchídban kb semmi kár nem keletkezne, akkor sem, ha egy ilyen gép telibeverné.

Marcellusca 2010.07.14. 16:22:38

@El Topo (Sgt. Elias): Ja, ja.
Mer' megtámadták Pestet. :)))
És sokakban ez rossz emléket ébresztett. :D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 16:23:53

@Marcellusca:

Lószart, ezek nem idős nénikék voltak, akikben nyomokat hagyhatott az utolsó háború, hanem ilyen elkényeztetett idegbajos puncik.

Marcellusca 2010.07.14. 16:26:03

@El Topo (Sgt. Elias): Tudom.
De ilyen "magyarázatok" is voltak, hogy egyesek miért fosták össze a bokájukat. :)))

Geza 2010.07.14. 16:26:29

@Marcellusca:
"Szerintem meg MINDEN össznépi rendezvény előtt tarcsunk népszavazást!
Így kiderül, hogy PONTOSAN hány ember támogatja, hány ellenzi és hánynak közömbös."

Azért becsülni még talán lehetne. Pl. erre alapozva ad meg vagy utasít vissza egy közterülethasználatot az önkormányzóság. Ilyen szubjektív megítélésre építve dönti el, hogy egy épület beleillik-e a látványtervbe vagy sem.

De hogy konkrétabb példát mondjak: ilyen becslésre alapozva számolnak egy _fizetős_ rendezvény várható nézőszámával, ami ugye meghatároz a szükséges hely méretétől a belépőjegy árán át a várható reklámbevételekig elég sok mindent.

Csak én tartom valószínűtlennek, hogy szeretett kis hazánk fővárosában egyetlen olyan ráérő és felkérhető rendezvényszervező sincsen, aki gyakorlati tapasztalatok alapján ezen nézői érdeklődést felbecsülhette volna :) ?

Kettő kérdést tettem volna fel:
Ha ez az egész repülőshow mindentől külön, negyven kilométerrel délebbre lenne, de az ingyenes oda- és visszajutást biztosítottnak és ingyenesnek vesszük:
- hány főre ácsoltassuk a lelátókat, ill.
- mennyiért lehetne a belépőjegyeket az embereknek eladni?

Ha netán olyan eredményt kapunk, hogy pl. ötezer forintos belépőt megfizetne kb. ezer ember, ezer forintosat tízezer ember, kétszáz forintosat húszezer ember, ingyen pedig kimenne a látványért huszonötezer, akkor az azt jelenti, hogy nincs rá releváns érdeklődés :).

De mondanék egy kérdést:
Ha már ennyire saccra megy a dolog, miért nem szervez idén 20-ára, a tüzijáték előtti órákra a kúrmány mondjuk a Hősök terére egy monstre Kárpátia-koncertet, élő közvetítéssel a Parlament elé és mondjuk a Batthyány-térre :) ? Szerintem arra is lenne elég érdeklődő, akit meg esetleg zavarna, azoknak ajánlhatnánk az itt elhangzott 'érveket', hogy miért is kéne tolerálniuk :) ...

Jobbágy 2010.07.14. 16:27:27

Mellesleg a balatonos ötlethez annyit, hogy hajrá és ne 20-ára rakják, hanem egy másik időpontra, így, ha télleg 100 ezrek érkeznek külföldről, akkor lehet a sok valutát begyűjtögetni ott is, 20-án úgy is tele van BP.

Geza 2010.07.14. 16:29:37

@Daihelyon:
"Meg mintha Geza-t minden zavarná, zsigerből."
Azért nem minden, csak ha valami zavar, azt említem is. Néma gyereknek ugye anyja se érti a szavát, és ha nem adunk hangot a véleményünknek, hogyan várjuk el, hogy mások azt figyelembe vegyék?

"Tán még a Hortobágyi lovasnapok is."
Az nem hallatszik el idáig :).

Marcellusca 2010.07.14. 16:31:23

@Geza: Nincs válaszom.
Mindez csak fikció.
Osztom @Daihelyon: véleményét!

Jobbágy 2010.07.14. 16:31:35

@El Topo (Sgt. Elias): Az tény, hogy nem vagyok repülőgépütközikhíddal-mérnök, de azé a lezárást meg a lenyúlást megoldanák:) Ez sajnos tény. Mellesleg azt megnézném, hogy a Parlamentbe belecsapódik egy utasszállító, csak legyen valami emlékülés amin az összes MSZP-s és SZDSZ-es, nomeg MDF-es ott van! Majd a facebookon összegyűjtjük a pénzt az újjáépítésre :)

Rwindx 2010.07.14. 16:34:54

Én laktam az V. kerben, igaz kicsit beljebb az Astoria környékén. Hangos volt tény és biztos hogy akik a Dunapart közelében laknak azoknak sokkal hangosabb, de basszus ez egy belváros!
A belvárosok ilyenek. Minden fővárosban. Rendezvények, felvonulások, demonstrációk, ettől is belváros. Ha nem tetszik, nem oda kell költözni.
Külvárosban, faluban a kutya ugat, lakóparkban, panelben a szomszéd fúr, tanyán nincs tömegközelekedés, stb, stb. Basszus döntse már el mindenki hol akar élni, és mivel akar kompromisszumot kötni, de minden egyszerre garantáltan nem fog menni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 16:35:41

@Jobbágy: Nem az a baj, hogy nem vagy repülőgépütközikhíddal mérnök, hanem hogy minden hülye azt hiszi, hogy köze van a műszaki témákhoz és bátran magyarázza is őket.

kej 2010.07.14. 16:37:43

lehet, hogy tévedek, sőt remélem, hogy tévedek, de nekem - legalábbis az indoklásból és a színjátékból - úgy tűnik, hogy azok is jól akarnának lakni, akik eddig nem fértek a húsosfazékhoz

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.07.14. 16:37:52

@eric: @zero: Szenes Andrea tévéelnök akar lenni :DD

comment.blog.hu/2010/07/14/szenes_andrea_teveelnok_akar_lenni

egy wannabííí
vitzes könnyed kánikulai uborkaszezonos poszt

kej 2010.07.14. 16:39:19

@kej: tán még a cég reakcióját is ide sorolnám, hogy nem fellebbezett, nem akart más helyszínt...

eszkep 2010.07.14. 16:41:01

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": nem tudom, ebben a sztoriban szerinted mi a "magyarkodós"? Mindazonálltal témától függetlenül van egy rossz hírem: Magyarországon bizony szoktak "magyarkodni"... Akinek ez nem tetszik, az eltakarodhat Izraelbe, Észak-Koreába, vagy ahova tetszik...

Marcellusca 2010.07.14. 16:41:18

@kej: Mi másról szólna? :)))

eszkep 2010.07.14. 16:43:01

Úgy látom, a vita "leegyszerűsödött" a zajterhelésre. Javaslom a komentelők figyelmébe, hogy hozzászólás előtt olvassák el a posztot is...

Daihelyon 2010.07.14. 16:56:49

@eszkep:

Leegyszerűsödött, mert

1. Nagy egyetértésbe került mindenki, hogy a lopás az bűn. Így a versenyszervezőknek fizetni kell/ett volna. Ez nem volt sosem kérdés.
2. Légszennyezettséggel jönni nem menő, mert akkor cakk-und-pakk kell egész Budapest területéről kitiltani minden belső égésű járművet.

Most már csak azon megy a vita, hogy kit, miért és hogyan zavar. És kinek mit kell tolerálnia.

Rwindx 2010.07.14. 16:58:19

@eszkep:
Elolvastam mégegyszer, most sem látok igazából mást. Bár lehet átsiklok fontos momentumok felett, annyira azért nem zaklat fel.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.14. 17:07:32

@eszkep: @Geza: A magyarkodás igen is létezik. Ez az állandó ugatás, elégedetlenkedés, óberkodás, pofákulás. Én szívom az elporladt kutyaszart a levegőben, cserébe aug. 20-án a kutyák és gazdáik remegnek, okés? Én nem hőzöngök a critical mass miatt, gaypride miatt, stb. Mindenki elfér, vannak rendezvények, ez egy nagyvárosban ilyen. Persze, mindig vannak acsarkodók, jólmegmondók, mindenbe bele lehet kötni.

Gejza te meg boncolgathatod mondatról-mondatra, de szerintem vágod miről beszélek. Bírják ki az újlipótvárosi "nyuggerek" azt a 3 napot, én meg kibírom a 87. holomegemlékezést cserébe a Szt. István parkban. Ennyi.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 17:11:15

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Na bazmeg, most kiprovokáltál Gézától egy kis reakciót 3000 karakter terjedelemben.:D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.07.14. 17:23:36

@El Topo (Sgt. Elias): Arról nem is beszélve, hogy le mertem írni ezt a magyarkodást és nem elég, hogy számra vettem, de nem rovásírással írtam le, hogy hátrafelenyilazos, egész Európát meghódítos, négyszáztrilliárdnobeldíjas, krisztusi-keresztény betyárfreebudahájzis CSAK a magyar...

Kicsit Karcos 2010.07.14. 17:25:11

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": magyarkodást nem láttam a történetben, azt ugyanis nemmagyarok szokták elkövetni, amikor a magyarnál is nagyobb magyarnak próbálnak látszani. Ld. még cigánykodás, disznólkodás.

Magyarozást, azt láttam, de az más.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.14. 18:05:07

Nem gondoltam volna, hogy a dolog ilyen összetett. Szép!

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.14. 18:36:20

Így van! A repülő hangos, tíccsák be! Vagy vigyék a Hortobágyra, ott zajongjanak. Meg különben is a Red Bull szemét multi menjen vissza Ausztriába! Ott szennyezze a levegőt!
Én még a gyerekeket is kitiltanám a belvárosból! mindig sikongatnak! Na meg az a sok járókelő meg turista! Az ember csak kerülgeti őket! A francér nem tudnak otthon ülni!
Úgy hallottam Smukkk Andor is indul a főolgármesteri székért! Én őt támogatom! A Szépkorúak tudnak viselkedi, nem zajonganak folyton. Be se kéne kéne engedni mást a Nagykörúton belül. Akkor végre jó lenne minden! De szép is vóóón a aaa a... Jaj nővérke, beszartam!...

==T== 2010.07.14. 18:37:06

@Daihelyon: Miért kelelttvolna a szervezőknek fizetni, Ők elhoztak ide egy produkciót, amit ingyen nézhet meg a közönség. Fizetni akkor kellett volna, ha csak jeggyel lehet kimenni a rakpartokra.

==T== 2010.07.14. 18:53:31

Egy hsz az indexről:

"Szerintem sokan fel sem fogják, ez mekkora baklövés és kár az országnak. Óriási ingyenreklám és országimázs a Red Bull air race Budapesten.
Nincsenek hatalmas hegyeink, tengereink, mi más tudunk eladni?

Hatalmas veszteség ez a szállodaiparnak, vendéglátóiparnak, turizmusnak, tetemes adóhiány. "

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=101898887&t=9092637

trojka 2010.07.14. 18:57:22

A fene a pofájukat. De bezzeg, amikor "hös" grippenjeink naponta itt forognak felettunk, olyan dubörgéssel, hogy a kutyák még az egérlukba is bebujnának, akkor nem hivatkozik senki sem arra, hogy zavarja a lakosság nyugalmát és rontja a hallást. Vagy, attol félnek, hogy majd a soprtrepulögépek között ismét "besunnyog" néhány zsido gép is. "Késö bánat, eb gondolat".

Kicsit Karcos 2010.07.14. 19:00:00

@==T==: fizetnie azért kell(ett volna eddig is), mert közterületet használnak. A nézőknek akkor kell fizetniük, ha a szervezők belépőt szednek.

Nincs ilyen szabály, hogy ha nem szedek belépőt, akkor nekem sem kell fizetni a rendezvény után. Ha valaki közterületen rendezvényt szervez, az elfoglalja a helyet, a rendőröket, mentőket, szemétszállítókat dolgoztat, cserébe fizet (esetünkben 2800 Ft. /nm / nap díjat). Ez semmilyen összefüggésben nincs azzal, hogy szed-e belépőt a szervező (és ha igen, mennyit), vagy nem. Ez kurvajó rendezvényekre is igaz, mert a bűnrosszakra is, mármint általában.

Mondom, a VB is nagy reklám volt Dél-Afrikának, mégsem mondtak le a jogdíjakból származó bevételekről.

==T== 2010.07.14. 19:04:05

@Kicsit Karcos:

Te nem fogod fel, hogy az államnak volt jó, hogy idehozták ezt a show-t/versenyt?

Amúgy egy csomó rendezvénynek nem kell fizetnie a közterület használatáért.

==T== 2010.07.14. 19:09:13

@Kicsit Karcos: Látom még mindig nem érted, hogy a magyar államnak/idegenforgalomnak/gazdaságnak volt jó ez a rendezvény.

Ráadásul egy csomó más rendezvénynek sem kell fizetnie a közterületek használatáért.

==T== 2010.07.14. 19:09:43

Bocs, először úgy tűnt, hogy nem ment el a hsz-em.

dr. Aullah 2010.07.14. 19:19:19

KBM

Szóval... T-vel hiába vitatkoztok, látszik, hogy benne van valamilyen szinten, valahogy haszna lett volna rajta, azt most nem tetszik neki. Ilyen embert nem lehet meggyőzni.

Először én is azt gondoltam, hogy mi van, ha valaki belemegy a hídba? Nem kicsit veszélyes.
Ahogy én látom, ez egy nagyon nagyon erőltetett reklám csak. Ráadásul rohadt pofátlan is. Eric mindent leírt, amitől az. Ha versenyezni akarnak, akkor menjenek valami más helyre. Nem hiszem, hogy pesten csak az az egy hely van, ami jó nekik. Ráadásul ingyen... faszom nem kéne? Menjenek máshova, van rengeteg gyönyörű helyiség, ahol meglehetne rendezni.

Valaki írta, hogy nem nagyon zuhannak le ezek. Má bocs, de te vagy vak vagy, vagy hazudsz. Ugyanis kb egy éve rengeteg ilyen hír volt a tévében, egymás után, sorozatosan: lezuhant egy repülő a légiparádén. Belerepült a tömegbe. stb...

És mégegyszer? Mi a fax köze van az ünnepnek ehhez a gigareklámhoz? Miért nem csinálják másik nap és akkor meg lehet számolni pontosan mennyin voltak kiváncsi erre.

(Amúgy tévéből sokkal látványosabb minden, foci, f1, meg ez a szutyok is)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 19:29:04

@Aullah:

"Ha versenyezni akarnak, akkor menjenek valami más helyre."

El is mentek. Lausitzba. Örülhettek.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.07.14. 19:32:09

Tele van a szamocamintas napozom a szeplelkek moralizalasaval. Ugyebar mindenkinek joga van a velemnyukhoz, ami igen eltrjedt ideologia a vilagban, csak epp az eloiranyzott velemeny kulonbozik helyrol helyre.

Meg hogy tolerancia! Meg hogy elfogadas! Mindenki elfer! Szeressuk egymast gyerekek! Harc a kirekesztes ellen. Kar, hogy baromira lejt a palya. Engem zavartak el rendezvenyrol, mert nem tetszett a pofam. Lattam sajat szememmel, amikor osszetekertettek a magyar zaszlot egy kolokkel, mert valakit az zavart. Amikor a kirekesztes elleni menetre csak azt engedtek be, akit arra alkalmasnak tartottak (ha mar egyszer!). Alig tiz napja kaptam a pofamba konnygazt azert, mert csak. Nyilvan valakit zavartunk.

Hosszan sorolhatnam... igen hosszan. De minek. Aki erti, az mar errol mind tud. Aki nem hallott, az vagynem hiszi, vagy nem is akarja tudni. Motto: "De az mas!" Mindig bevalik. Gyakorlatilag barmilyen erv ellathato a "nincs jelentosege" cimkevel ez alapjan. Mert mas. Mert Lehet Mas. Sot! Legyen! Sokkal fennebb leirtam a velemenyem, ami a versenyt illeti. Ez a mostani a dicso emberi jogi harcosoknak szolt, akik mindaddig sziklakemeny hosok, amig a harc ellen kell kuzdeni, mert az ugyebar magaban hordozza a totalis kockazatmentesseget. Kisse eltertem meg a sajat targyamtol is. Kortikalis tulnyomassal nem hatekony kommentelni. Elnezest a tisztelt egybegyultektol.

Geza ertelmeset irt. Erre valasz a kotozkodes es a szorszalhasogatas volt. Gratulalok hozza. Vilagos egyenes irasra ervelesi hobaktol hemzsego demagogia. Tulzas, populizmus, tekintelyelv, nirvana erveles es habkonnyu nacizas (kirekesztozes). Persze hamar kilukadtatok a magyargyalazashoz is, mert az mar tobbszor bevalt. Barmilyen temarol el lehet terelni a figyelmet.

A "magyarkodas" szo pedig eleg perverz kifejezes. Ugy elkepzelem az illetot, amint megkerdezi valami nemzetisegitol a deli hatar menten, hogy "te meg, haver, mit horvatkodsz itt?" Tudna ertelmezni vajon az aldozat, hogy megis mi a rossebet kerdeztek tole? Zsibbadtagyu memgyartas. Tizenketto egy tucat.

dr. Aullah 2010.07.14. 19:42:01

@El Topo (Sgt. Elias): Igen. Elvittek. De mondjuk én úgy gondoltam, hogy az országon belül máshova.
Nem vagyok egy nagy földrajz tudós, de kétszer voltam a dunakanyarban. Gyönyörű egy hely, főleg a várból. Ott pl a folyó fölött simán meglehetne tartani. A környék is fellendülhetne kicsit.
oreglegeny.honlapepito.hu/tarhely/oreglegeny/kepek/dunakanyar.jpg
De mondom, nem vagyok nagy földrajzos, nem jártam sok helyen az országon belül, nem ismerem. Mellesleg ez nem is lenne messze pesttől.

Amúgy igen, igazad van Topo. (Nem hittem volna, hogy ezt valami leírom)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.14. 19:52:39

@Aullah:

Tudod, aki fizet, az mulat. Aki finanszírozza a versenyt, oda viszi, ahol jobban gazsulálnak neki. Én is így csinálnám.

Hungaro Sapiens 2010.07.14. 19:54:48

Azt nehezen lehetne tagadni, hogy a rendezvényre óriási tömegek kíváncsiak. Kár, hogy itthon vadkeleti módra szervezik. A reklámért és a területhasználatért cserébe jogos volna az anyagi ellenszolgáltatás a Red Bull részéről. Gondolom a belvárosiak pihenéshez való jogát is lehetne jobban érvényesíteni.

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.14. 20:03:10

@Aullah: " ...mi van ha lezuhan?..." Mer? Mi van ha lezuhan? Ilyen alapon ki se menjünk az utcára, mert mi van ha... Legjobb lenne, ha visszamásznánk a fára, ott aztán senki nem zavart minket anno. Jaj, jaj, az sem jó, mert onnan meg le lehet esni, akkor meg elkap a kardfogú tigris. A francba. Bárcsak megint egysejtű lehetnék az őslevesben. Akkor igazán nem történt semmi extra. Ejj, régi szép idők!

==T== 2010.07.14. 20:12:18

@Aullah: az ilyen hülye egymásnak keresztbe tevő, a másikat visszahúzó, dögöljön meg a szomszédé is mentalitású emberkék miatt lesz Mo 20 év múlva is ugyanolyan sz* hely, mint most...

A Red Bull köszöni szépen ellesz Budapest nélkül is, pl. menni fognak jövőre New Yorkba. Ez Budapestnek volt biznisz, hogy eljöttek ide és ingyen csinálták nekünk a showt és a reklámot és generáltak némi idegenforgalmat.

==T== 2010.07.14. 20:14:35

@Aullah: és szerinted a Duna-kanyarba ho lférne el félmillió néző rte nagyokos, És hogy mennének oda?

Egyáltalán miért kell beleszólnod olyasmibe, amihez láthatóan hülye vagy, mint a ***?

@Hungaro Sapiens:

Belvárosiak pihenéshez való joga? Nem éjszaka van a verseny.

Marcellusca 2010.07.14. 20:18:10

Na, ez az, mindent bele!!!

Megint megy a fröcsögés, mert két ellenvélemény találkozik.

Én megértem és valahol elfogadom Géza és @Meleardil Eressea Iluvadan: véleményét is.
És Topláknak is igaza van.

Egy egyszerű rendezvény miatt megy a fikázás, mert (és ez a legnagyobb problémátok!!!) ingyen kapták a területet.
Hát, b@sszátok meg azt a pénzéhes, sóvár ....!
Mert, ha fizetnének, akkor már minden rendben.
Akkor már nem is olyan zajosak és büdösek a gépek.
Akkor már nem is zavarja annyira az embereket.
Akkor már jó, hogy jönnek ide a turisták.
Akkor már nem baj, hogy a fél belvárost lezárják.

És vonatkozik ez minden rendezvényre.

Tolerancia.
Az mi? Azt nem ismeri már senki.

dr. Aullah 2010.07.14. 20:18:18

@==T==: Mondtam, hogy nem vagyok nagy földrajzos. Abban viszont biztos vagyok, hogy sok hely van, ahol meg lehetett volna tartani az országban, olyan is, ami közel van a fővároshoz.

Marcellusca 2010.07.14. 20:20:05

@==T==: Ne erőlködj! Nem értik.

Majd megy a sírás, ha Bukarestben lesz a következő.
Óóóóó, bakker, pedig itt vót Pesten ....

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.14. 20:56:07

Zero barátom.
Kedvenc barátaink jobbnál jobb dolgokat csinálnak és te ilyenekkel játszol?

Pedig itt van az hogy a fiúk leszavazták az LMP javaslatát hogy off-shore cég ne indulhasson közbeszerzésen, ami azért érdekes mert pont ők voltak akik off-shore lovagoztak.

Meg ugye itt van Borkai és a személyre szabott alkotmány.

Ezek olyan szépséges dolgok hogy csak röhögni lehet rajta.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 21:04:51

Én csak egyet nem értek, ha ez itt ekkora problémát okoz, akkor hogy a bánatba terveznek ide olimpiát [az egyik tekintélyes közméltóságunk (vagymiatök a paprikajancsi) ] már 2012-re ide vizionálta egy időben :)
A környezet és zajszennyezős ellenző érvek valahogy nekem egy kicsit erőltetettnek és öncélúnak tűnnek. Miként a de hát nem fizettek a helyért érvek. Van egy olyan gyanúm, hogy az Air race közvetítése a világban nagyobb hatékonysággal működött az országimázs terén mint az egész éves országimázs kampány a világkiállításos produkcióval együtt. Nos, melyik kerül többe?

Mondom ezt úgy, hogy nagyívben szarok rá van-e vagy nincs-e, ugyanannyira nem érdekel mint a F1 és a foci.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.14. 21:17:08

@Conv:
Jogos a felvetés.
De mi eztet a magasztos célt nem érthessük ugyi.

Pedig ez is érdekes hír:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/14/ismet_lecsapott_az_mfb-kommando/?rnd=11
Engem tökre arra emlékeztet amikor megérkeztek a barna bőrkabátos kisz fiúk lelnin sapkában...

Joe.UK 2010.07.14. 21:35:30

@prostatikus vogon jeltz:
A postot nem Zero jegyezte de amugy jogos amit irsz...:D

Thulsa Doom (törölt) 2010.07.14. 21:37:42

@Conv: Ja. Meg ott van a Tour de France. Ott is pampoghatnának, hogy le vannak zárva az utak néhány biciklis miatt. " Me' mé' pont itt kel tekerniük..."
Az sem arról szól, hogy néhány biciklis teker mint a hülye, oszt' egyszer csak begurulnak a célba. Ez 100 százalék országpropaganda! Engem kurvára nem érdekel a verseny, azt sem tudom, kik vannak benne, mégis nézni szoktam. A tájak meg a történelmi városok miatt.
Ezt nem érti ez a sok fakés.
Az meg hogy " mé' nem fizetnek, hogy itt lehetnek..." Ó bakker...
Borzalmas ez a sok élhetetlen savanyúuborka.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 21:38:47

@prostatikus vogon jeltz:
Engem ez pl. arra emlékeztet, hogy valóban hogyan kellene lezajlania és megtörténnie egy állami tulajdonú, állami vagyonú szervezetben a vezetőségváltásnak.
Persze ez szokatlan az eddig megszokotthoz képest, de valahogyan így kellene működnie.

Hova érkeztek meg egyébként a barna bőrkabátos kisz fiúk emlékeidben? :) De fura, lehet, hogy nem vagyok elég idős hozzá, hogy barna bőrkabátos kisz fiúkról egyáltalán emlékem legyen?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 21:43:13

@Thulsa Doom:
Mondjuk ha dubaiban ahol sokkal kisebb szükség van rá, fizetnek a területért, itt is fizethetnének... de nem ez az igazi oka annak, hogy nem lesz, ezt szerintem mindenki tudja... és nem is a hang és légszennyezés :)

De nem lep meg a dolog, az viszont még mindig meglep, hogy ezzel a NOB faszsággal még mindig lehet az országot etetni és ennek kapcsán pénzeket lenyúlni, mindenféle formában... valós lenyúlás, teljesen felesleges apparátus működtetés, pályáztatás felesleges és értelmetlen célokra, céltalan és felesleges utazgatásokra, stb.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.14. 21:43:45

@Conv:
Maga a "módszer" emlékeztet arra amikor rákosi pajtás idejében jöttek államosítani a fiúk.
Valahogy ezek a dolgok mint:
"A dolgozókat akár még szabadságukról is visszarendelik, a telefonokat kikapcsoltatják, volt olyan eset, amikor a mobilokat elvették, a számítógépes hozzáféréseket is letiltják. Az irodaházakban még az ipari kamerákat is kikapcsoltatták az akció idején."

Bocsi miért kell kikapcsolni az ipari kamerákat?

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.14. 21:44:50

Nekem a módszerrel van bajom akárki is csinálja, ha a szocik is ezt csinálták akkor ők is rohadjanak meg.

merzo 2010.07.14. 21:44:54

"A szárnyak elrendezése és a pilótafülke mögötti megemelt törzsrész zömök, erőteljes külsőt kölcsönöz a mindössze 530 kg (!) tömegű repülőgépnek. A szimmetrikus, szénszálas erősítésű kompozit anyagból készült rendkívül teherbíró szárnyak formája is jellegzetes, a főfutókat pedig áramvonalazó burkolat takarja. A törzsben található tartályba 71 liter, míg a szárnyakban lévőkbe 158 liter üzemanyag tölthető. A gép maximális felszálló-tömege 817 kg. "

Talán a festéket verné le a láncról Kb Opel astra tömegü a szerkezet

"A 340 lóerő teljesítményű Lycoming IO 540 EXP motor a háromágú – általában Hartzell „Claw” típusú – légcsavar segítségével repíti az Edge 540-est akár 426 km/óra sebességgel "

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 21:50:16

@prostatikus vogon jeltz:

ennek bizony több oka lehet, de voltaképpen ez csak pletyka, hogy az ipari kamerákat kikapcsoltatták, senki nem erősítette meg.
A telefonokat pedig azoktól vették el akiknél "céges" készülék volt. Nyilvántartásba vették, megvan, jóvan és visszaadták.

Ez a hír egy kicsit szerintem fel van fújva, de nem mondom, hogy nem tudok elképzelni ilyen "kommandós" átvételi módszer megvalósítást a fityiszről.
Azonban úgy gondolom az mszp-szdsz örökségű korrupcióval és mutyival fertőzött közép és felsővezetés esetében ez valószínűbb, hogy hatásos módszer a valós állapotok és helyzet felmérésére, mint a: "Jövő héten csütörtökön jó lesz Lajoskám? OK , akkor majd az a csinos kis szőke legyen a kávéfőző kisasszony mint a múltkor" típusú átvétel és helyzetfelmérés.

dr. Aullah 2010.07.14. 22:03:40

Az olimpiát azért erölteti a kormány, mert hatalmas mutyi lehetőség. Ha 4es metrón ennyit elloptak már, képzeld el hogy nokitelefondoboz gyárat lehetne építeni egy olimpiából.

regression 2010.07.14. 22:08:40

Azért az jellemző, ha valami nem tetszik valakinek (pl Red Bull Air Race, vagy Nemzeti Vágta vagy Meleg Büszkeség napja), és ennek hangot ad, akkor azok szerint akiknek teszik, ő:
- nem toleráns, nem empatikus
- tipikus magyar, mindennek keresztbetesz, dögöljön meg a másik tehene is

Ezért én most kijelentem, nekem mostantól kezdve minden tetszik! Mindennel egyetértek, és mindent támogatok! Igen, az ellenkezőjét is! Rendezzenek meg bármit, tegyenek bármit, nekem minden tetszik!

Így most toleráns vagyok végre, empatikus, és levetkőztem bunkómagyar valómat.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 22:09:05

@Aullah: Ez tiszta, csak az nem, hogy a sok barom itt lent a földön, minek tapsikol ehhez? :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.14. 22:11:56

@regression: szóval nem tolerálod azt, hogy nem teszik valami, nem mered vállalni a véleményed? mégiscsak kirekesztő vagy .

dr. Aullah 2010.07.14. 22:14:11

@regression: Ja igen. A magyar vágta. Na az is egy kategóriába van nálam az errésszel.

Disznó Úr 2010.07.14. 22:53:37

Nem bánom hogy elmarad. A budapesti Duna-parton lakom, engem nem a zaj és a dugó zavart, ilyen van, az ember tudomásul veszi. Sokkal inkább veszélyesnek éreztem, hogy a műemlékek mellett zajlik az esemény. Egy Lánchíd, vagy Országház és a többi épület és élet többet ér annál, hogy a művelt közép-európai polgárok a repülőket bámulják.

Sajnos távol áll tőlem, hogy sötét sutyerákok között órákig bámuljak bármit is, úgyhogy bizonyára nem tudom átérezni az elvtársias hangulatú tömegrendezvények nagyszerűségét sem.

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 00:24:02

@==T==:
Attól tartok, ezt a "world's largest spectator sporting event" kifejezést félreérted.
Ez ugyanis nem azt jelenti,hogy ezt a sporteseményt nézik a legtöbben, hanem hogy ez a legnagyobb látványsport-esemény.
Érted, a látványsportok közül a legnagyobb. A nézettsége egy Forma-1 futamnak nagyságrendekkel nagyobb. Élőben is, tévében meg pláne.

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 00:46:23

@==T==:
Na ja, 2002-ben Rákay Philip azt monta, a Kossuth téren 1,5 millióan vannak, és még mindig jönnek. :-)
Az is benne volt a tévében.
(Akik nem ismerik a helyszínt: talán 150 ezer ember fér ott el (heringüzemmódban). A mellékutcákkal együtt esetleg 200 ezer. Már egy rétegben persze.)

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 01:54:57

@Geza:
Hát mondjuk a MiG-eket a sportgépek lazán kiröhögik még kezdő pilótával is, nem ilyen tudásúakkal.
(Kis túlzással a sportgépek végsebessége alig több, mint a vadászgépeknél az a minimum, hogy a levegőben maradjanak.)
Láttam MiG-eket műrepülni Pápán meg Szentkirályszabadján (Szabó Topit, a 3 vadászgépes műrepülő világbajnokunk (Vári Gyula, Kovács Péter és Szabó Zoltán) egyikét ismerem személyesen - milyen érdekes, ő azért tudhat valamit a repülésről, meg ismeri is elég jól a MiG-29-est, imádja is, mégis zuhant már le ő is, már persze idejében katapultált -, mondjuk a MiG-ekről annyit, hogy talán nem véletlenül nyertek egymást követő(? - lehet, hogy volt 1 év kihagyás) 5 évben magyarok), hát egy sportgéphez képet azért elég esetlen figurákat mutatnak be lomhán. De nem is ezekkel a kisgépekkel kell versenyezniük, hanem hasonló reptulajdonságokkal rendelkező másik vadászgéppel.

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 02:07:59

@fairi:
Hát mondjuk a Budapest Parádé zajában volt is valami, az akkori csajom Zuglóban vagy 5 kilométerre lakott a bulihelyszíntől, de simán lehetett hallani a zenéket nála.
Lehet, hogy megszüntetni nem kellett volna (bár én olyan szert nem fogyasztok, amivel az a zene élvezhető), de faszé nem lehet 120 helyett 90 decibellel zenélni?

luf! 2010.07.15. 02:15:31

" A versenyt amúgy 2003 óta rendezik nálunk is, először még a tököli reptér volt a házigazda…"
szeretném kikérni a vidéki olvasók nevében...
amúgy jó cikk

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 02:27:36

@Daihelyon:
Igen, csak az együttélés nem azt jelenti, hogy a zajongó faszokat el kell viselni, hanem hogy a zajongó faszoknak kell abbahagyni a zajongást.
Az ok, hogy a nemzajongók nemzajongása nem zavarja a zajongókat, a zajongóké viszont zavarja a nemzajongókat.
Tudod: a szabadság addig terjed, amíg nem zavarsz vele másokat. Amikor már igen, akkor és ott stop.

tasavallan presidentti yön 2010.07.15. 03:53:55

@Daihelyon:
Ne lepődj meg: már VOLT a Kapcsolat-koncert.
Csak nem 3 napig.
A VB-meccsek meg messze nem olyan hangerőn mentek, mint egy motoros repülőgép.

A közlekedéssel kapcsolatban meg megint hülyeséget beszélsz, és demagóg vagy.
A közlekedés szükséges rossz. A RBAR meg szükségtelen rossz.

@Roltii:
Tökéletesen egyetértek.
Ha rajtam állna, azt mondanám, hogy adott 1 nap, legyen mondjuk május 27, és akkor mindenki oda vonul meg úgy fut, ahol akar (Critical Mass és Gay Pride is beleértve), akár még a hidakat is le lehetne zárni ( gyalogosforgalom elől persze nem), meg akár még ott zajong is, mondjuk reggel 10-től este 11-ig, aztán az év másik 364 napján kuss van, aki ezen az 1 napon nem oldotta meg, az így járt.

Magyarországra meg már rég kocsmázni járnak a külföldiek. Legalábbis az ún. "nyugatiak".
Az a hírünk, hogy szépek és könnyen kaphatók a lányok (külföldieknek egyébként tényleg), olcsó a pia, nem szól a rendőr, ha az utcán iszol, és azért sem, ha üvöltözöl éjszaka (próbálj meg éjszaka üvöltve végigmenni egy berlini vagy londoni vagy akár nagyon liberális amszterdami vagy koppenhágai utcán...).

@Geza:
Sok esetben sajnálom, hogy nem én írtam, amit te, mert kb. ugyanúgy gondolom, csak nem tudnám úgy megfogalmazni - azt hiszem, kicsit indulatosabb vagyok írásban; pedig élőben egy kicsit sem. :-)
Nade.
A Sziget ellenben kb. 80 ezer ember szórakozása (napi 65 ezer ember engedhető be - ezek kb. 90%-a hetijegyes, ráadásul kb. 80% külföldi, tehát a Sziget tájékoztatóiban szereplő 350-400 ezer ember úgy jön ki, hogy ha veszel egy hetijegyet, akkor te onnantól 7 ember vagy, erről valami József Attila nevű ember írt vagy 80 éve egy nagyon szépet, hogy ellenség ha elődbe áll, 7 legyen, kit előtalál, meg kettő vitéz és tudós négy - bár a kedvencem a csajozásra vonatkozó rész: dogják körül, mint húst a légy, szerintem elég plasztikus... -, így jön ki ez a szép nagy szám, én mondjuk 18 éve minden évben 7 ember vagyok immár...), nem millióké.
És kb. negyedmilliónak okoz kényelmetlenséget (ebben már a közlekedési gondok is benne vannak; soknak viszont segít, mert egész éjszaka jár a HÉV Békás és a Batyi között, ami máskor nem, meg napközben dupla sűrűek a járatok.)

"Csak ha több embert jobban zavar, mint ahány embernek amennyire kedvére való."
Ez azért nem teljesen jó így. Ha csak egyvalakit ölnek meg, de a többi életben marad, akkor minden rendben?
Szóval ha 1%-ot zavar, akkor azért már el kéne gondolkodni, hogy meg kell-e azt a rendezvényt tartani. És főleg az ott lakók 1%-ról beszélek, mert aki nem ott lakik, az vagy elmegy (ha megtartják), vagy nem (akár megtartják, akár nem), de aki ott lakik, az nem tud máshová menni. És amikor a lakást vette, akkor esetleg az még egy nyugodt, csendes környék volt (gondolok itt pl. a VI-VII. kerületre és azok kocsmaügyeire).

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Így van, kurvára kéne tolerálni.
De miért mindig nekünk?
Mi lenne, ha most ti tolerálnátok azt, hogy a jövőben NEM lesz verseny?
(Ami egyébként egyáltalán nem látványos, egyszerű bólyakerülgetés. Mintha a rali helyett egy szlalomversenyt néznél - régen a Poran kupán volt pl. ilyen is.
Pedig Besenyei tényleg tud látványos dogokat a repülőgéppel, olyat is, amit a világon talán senki más. Ez a RBAR egy kalap szar, túl sok zajjal.)
Egyébként valószínűleg nem a nyuggereknek van bajuk a zajjal, hanem pont azoknak, aki mindennap melóznak, ekkor meg pihennének, és nem hagyják őket.

@El Topo (Sgt. Elias):
Hát a fizika nem lehetett az erősséged...

"El is mentek. Lausitzba. Örülhettek."
Ami engem illet, örülök is. Ne is jöjjenek visza soha többet.

@KGyST:
Csinájjá mán egy olyat is, hogy tilcsák be a redbulerrészt.
Csak hogy valós képet kapjunk.

Illetve akkor adják vissza, ha több mint 5 millió ember arra szavaz (tudod, lakosság 50%-a).
Vagy vitesd el a saját tanyád fölé.

@Rwindx:
Ilyenek ám a faszom.

@Kicsit Karcos:
Szerintem nyelvészeti vitákba ne szállj be. Láthatóan nem értesz hozzá.

@==T==:
Közterület-használati díjról hallottál-e már?
Az államnak meg mi a francért is volt jó? Szerinted hányan jöttek ide ennek hatására?
(Hogy te is megértsd: te hányszor mentél ki Portóba azért, mert ott volt a verseny? Sydneybe? Abu Dzabiba? Akkor meg mi a lófaszról beszélsz?)

A Dunakanyar kicsit hosszabb, mint a budapesti rakpartok... És feltalálták már a közlekedést is. Szóval hogy téged idézzelek:
"Egyáltalán miért kell beleszólnod olyasmibe, amihez láthatóan hülye vagy, mint a ***?"

"Belvárosiak pihenéshez való joga? Nem éjszaka van a verseny."
A pihenés nemcsak alvást jelent. Mondjuk a zenehallgatást vagy a beszélgetést is kurvára zavarja a motorbőgés.
(Mellesleg meg mi van, ha a belvárosiak délután 2-ig akarnak aludni? Nehogy már te szabd meg...)

@Marcellusca: :
Miért nem vagy te toleráns? Mutass már példát! Miért csak másoktól várod el?

@merzo:
Azért az a 230 liter benzin elég nagyot tud pusztítani, ha felrobban. A benzin robbanási energiája kb. 3-szorosa a puskaporénak (hagyományos fekete lőporénak), ami azt jelenti, hogy ez 3 hordó puskapor ereje (még úgy sem mondanám jelentéktelennek, hogy nincs lefojtva)..
Meg hát ugye a sebesség négyzetesen számít, a tömeg meg csak egyenes arányosan. Mennyivel is megy az Opel Astra?
Vakond kolléga volt a fizikatanárod? Mert hasonlóan felkészültnek tűnsz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.07.15. 07:24:55

@tasavallan presidentti yön:

Tévedsz, szófosó. A fizika kifejezetten az erősségem volt és most is az.

Valandil 2010.07.15. 08:11:02

@prostatikus vogon jeltz: "az LMP javaslatát hogy off-shore cég ne indulhasson közbeszerzésen" - még 1-2 ilyen javaslat, és ősszel LMP-zek egyet. Viktorunk egyre hülyébb, a Fideszből meg már csak a szerencselovagok látszanak...

És??? 2010.07.15. 09:10:16

Hát bazz az belvárosban élek,hallotam sokszor a gépeket.De ezek csak kifogások.Azt azért megnézném amikor egy ilyen szecska romba dönt hidat.
Nem baj majd a polosaink dobalnak labdat a ,esetleg kenu versenyt rendeznek,vagy overdose atszalad a vizen.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.07.15. 09:19:29

Azért kíváncsi leszek hogy mi lesz a Redbull-os rendezvény helyett.
Gondolom hagyományos vízi és légiparádé nem lesz, mivel már nincs hozzá hadseregünk.
Majd hallgatjuk a bölcs vezérünk előremutató szavait .... :-)

Peetee 2010.07.15. 09:46:52

Jó, akkor ennyi erővel tiltástok ki az autókat a belvárosból, mert amikor sek van belőle (mondjuk reggel 7től este 21h-ig), akkor az is nagy zajterhelést okoz, és sérül a belvárosi nyomoroncok egészséges élethez való joga.
Bp. belvárosában egészséges élet? Bruhahahahahaha.

Picsába az ilyen idiótákkal.....tipikus magyar: Senki semmit ne csináljo, mert találok indokot, amiért az engem zavar....és ha nem, akkor is dögöljön meg a szomszéd tehene is!!!

MEGALÚZEREK!!!!

Krikri 2010.07.15. 09:57:14

@Peetee: nagyjából megtörtént, amióta parkolni is lehetetlen és minden sétálóutca. Ember se megy oda, hihetetlen milyen kihalt lett (Múzeum krt pl)

==T== 2010.07.15. 10:20:13

azso.net/2009/09/07/kell-e-nekunk-red-bull-air-race/

Azt eddig is tudtam, hogy Bessenyei ötlete az egész, de azt nem, hogy világszerte egy magyar Kft végezte a helyszíni lebonyolítást. Emiatt ismételten gratulálok...

Ráadásul más helyszínek súlyos dollármilliókat (Rio 8 milliót, Kanada két évre 10 milliót))fizetnek a szervezőknek azért, hogy elvigyék a városukba a versenyt, míg mi ingyen kaptuk. ezmiatt ismét jár egy plussz gratuláció...

www.windsorstar.com/entertainment/Bull+Race+returns+Windsor/2472987/story.html

==T== 2010.07.15. 10:35:29

miért nem látszik a hsz-em?

==T== 2010.07.15. 11:45:27

@zero: biztos.

EMMY® DÍJAS A RED BULL AIR RACE VILÁGBAJNOKSÁGRÓL SZÓLÓ TV MŰSOR

A New Yorkban tegnap este rendezett 31. Sport Emmy díjkiosztó ünnepségen a Nemzeti Televíziós Akadémia a neves Sport Emmy® díjat adományozta a Red Bull Air Race Világbajnokságról szóló TV műsor készítőinek.

A 2009-es Red Bull Air Race Világbajnokságról szóló műsort 183 országban 270 millió TV néző látta. A 8 futamból álló Red Bull Air Race Világbajnokság idén június 19-20-án először látogat el New Yorkba, mielőtt Európába indulna a további három versenyre.

www.redbull.hu/cs/Satellite/hu_HU/Article/EMMY%C2%AE-D%C3%8DJAS-A-RED-BULL-AIR-RACE-VIL%C3%81GBAJNOKS%C3%81GR%C3%93L-021242840473943

Daihelyon 2010.07.15. 14:26:26

@tasavallan presidentti yön:

Javaslataom, hogy zárjuk le Budapestet.

Mint mondtam rohadt paradox, hogy a budapestiek örülnek, hogy egy kibaszott világvárosban élnek, aztán problémáznak, ha tényleg világvárosként üzemel.

Ki kell tiltani mindenki a gecibe, aki nem budapesti lakos. Ki kell tiltani minden járművet. És aztán lehet örülni a csendnek.

És azt hinné az ember, hogy csak ráérő nyugdíjasok szokták szívózni...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.07.15. 14:53:22

@Rwindx: basszus, ez a baj ezzel az országgal. senkinek semmi nem jó. a south parkban tom cruise-nak találtak egy egyszerű megoldást arra, hogy csendes, nyugodt környezetbe kerülhessen: fellőtték a holdra.
egyszer elmentem a nagyfateromhoz az öregek otthonába, hogy felszögeljek neki egy képet a falra. két koppanás a kalapáccsal, és a szomszéd szobában lakó banya átjött üvöltözni, hogy ne zajongjunk az ő pihenőidejében. bazz, évek óta ott üldögél és élvezi a csöndet, de nem bír ki 20 mp-et.

ati27 2010.07.15. 15:25:34

@eszkep:

Volt koronausztatás? Volt? Lesz? Lesz!

ati27 2010.07.15. 15:38:39

@==T==:

Milyen ugyanolyan szar? Szarabb :) Ne légy ilyen optimista. :) Érdekes "állat" a magyar ami ingyen van azér fizettetne/fizet amiért fizetni kéne azér meg nem akar.. :) Mondjak példákat? Na ugye.. Másrészt ami működik azt szétveri, a döglött lóval meg parádézna, és nem érti miért nem megy..

Dr Smit Plagius 2010.07.15. 16:54:24

én örülök... rbar púp a hátamra...

isti77 2010.07.15. 17:31:47

Én a III.kerületben lakom. Kurvára áthallatszanak a lakóhelyemre az augusztusi Sziget Fesztivál koncertjei, ami nagyon zavar, amikor éppen nem vagyok én is kint. Kérem betiltani.
Sőt, az összes lakott területen lévő szórakozóhelyet kérem bezárni, vagy áthelyezni az alföldi pusztaságba, ahol nem zavar senkit az aggregátorhanggal kevert zene. Mezőgazdaság már úgyse nagyon van, lehetne erre használni a parlagon heverő területet. Mint pl. a Magyar Sziget a Csattogó-völgyben.

trojka 2010.07.16. 16:40:30

...továbbá javaslom betiltani a husvétot, a karácsonyt, a szent Iván éji tuzugrást, a szilvesztei durrogást, augusztus 20-át, aki pedig hangosan mer röhögni, le kell vágni a tyukszemét...majd lesz itt rend... hogy is hivták azt a kis kefebajuszost...ejnye, itt van a nyelvemen...majd bolond leszek kimondani...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.16. 18:54:34

@trojka:

Én pl. el lennék mind nélkül, a hangos röhögés kivételével.

vallásos nem vagyok, a szilveszteri-újévi ricsajt kifejezetten utálom,
aug 20-a:
I. István király szentté avatásának évfordulója, Szent István király ünnepe, - oké, megemlékezés, de állami felhajtás? Akkor már inkább a honfoglalásnak/államalapításnak
az Új Kenyér ünnepe, - ennek állami felhajtás?
1949 és 1989 között a Magyar Népköztársaság Alkotmányának hivatalos állami ünnepe. - anulálva

és nem vagyok sem libsi, sem komcsi, eccerűen herótom van a felesleges haccaccáréktól.
kisebb kivitelben is. Pl ingerem van felrúgásra az óvodai ballagást, az általános iskolai ballagást ünneplő családi összejövetelek résztvevői iránt.

fokabacsi 2010.07.16. 20:57:22

Azt az egy dolgot nem értem, ha valamit ünneplünk, miért kell hozzá külön ricsajt csinálni. A Red Bull pedig elfelejtette megkenni az engedélyezési utakat, hogy minden olajozottan menjen.

Perillustris 2010.07.16. 23:13:45

@Roltii: "Nincs az a tömegközlekedésünk ami kiváltaná az autós közlekedést, ilyesformán én a forgalom bármilyen okból történő zavarását bűnnek tartom."

Muhahahaha. Évi ~8760 órát autókázhatsz kedvedere, s te nem viselsz el pár órát, amikor egy kis szakaszra nem hajthatsz be. Önzőségből csillagos ötös.

Roltii 2010.07.17. 08:55:30

@Perillustris: sötét vagy, nem kicsit. Egyébként több mint egy hétről van szó...mint írtam, ha csak a verseny lenne, meg 1 napos lezárás, nem érdekelne. De volt olyan tavaly vagy előtte, amikor pl Óbudáról jópofa volt bejutni a városba mert a HÉV helyett pótlóbuszok jártak, a szentendrei úton ment a felújítás ezerrel, és még a rakparton is lezárások voltak...az a baj, hogy nem hangolnak össze semmit semmivel. Nem az RBAR-el van bajom ,hanem egyszerűen azzal, hogy mindent lezárnak szó nélkül. Egyébként az RBAR kordonokkal leszokta zárni a Halász utcai rakpart lejárót, amiről valahogy sose ad senki semmilyen tájékoztatást...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.07.17. 10:25:47

@El Topo (Sgt. Elias):

"Nem az a baj, hogy nem vagy repülőgépütközikhíddal mérnök, hanem hogy minden hülye azt hiszi, hogy köze van a műszaki témákhoz és bátran magyarázza is "

igaz, de nemcsak hülyék, hanem
a nembiztos h hülyék is..:
ált a kommentelő népség épp ilyen
és a tóta w féle univerzális szakértő bölcsészek....

főpéldám/ kedvencem, amikó a környezetvédelemrőő nyilatkozott w mester.

w.blog.hu/2009/12/11/egyel_hodot

Perillustris 2010.07.17. 12:47:55

@Roltii: "bármilyen okból"

Általánosan fogalmaztál, erre válaszoltam, te világosság fejedelme... A RB AR rendezvény szerintem is aránytalanul sok bonyodalommal jár, beleértve a 3 hetes lezárást, a bringaút és a járda tönkretételét (mely javítására évek óta ígéret van, de persze szarnak rá - gondolom olcsóbb egy-két hivatalnok zsebét tömni).

atila68 (törölt) 2010.07.27. 20:19:54

Ésszel már hóhahó!
A belváros történelmi épületei közé beengedni, nulla veszélyérzettel megáldott bámészkodók fölé, nagy sebességgel alacsonyan áthúzó repülőgépeket több mind Darwin-díjas ötlet.

süti beállítások módosítása