Skip to content


       Szűrés lista

Végre használták az egyik fegyverüket

Kettő nappal a budapesti rendőrgyilkosság után, vasárnap, Heves megye.

Heol.hu: "A rendőrök a polgárőrök kérésére érkeztek meg vasárnap este az adácsi búcsúba, miután bejelentést kaptak arról, hogy egy kisebb társaság megzavarta a szabadtéri rendezvényt. A kiérkező járőrök egyike - észlelvén a zavart keltő csoport létszámát - a szájkosarat viselő szolgálati kutyát is elővette az autójukból. Ezután a rendőrök kivezették az eseményről a zavargókat, hogy igazoltassák őket - kezdte a történtek ismertetését Soltész Bálint r. százados, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A kivezetés közben a társaság tagjai azonban szembefordultak a rendőrökkel és nekik estek. Többszöri felszólítás után az egyik zsaru levette a szájkosarat a Mekcsey névre hallgató szolgálati kutyáról, amely az egyik támadó kezébe harapva elhárította a további támadásokat. A rendőröknek nem esett bajuk, a megharapott férfi sérülései nyolc napon belül gyógyulóak.

A Gyöngyösi Rendőrkapitányságra hét személyt állítottak elő, ellenük csoportos garázdaság miatt indult büntetőeljárás. Ugyanakkor a kapitányság hivatalos személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőfeljelentést tett. A parancsnoki kivizsgálás a rendőri intézkedést szakszerűnek, jogszerűnek és arányosnak minősítette."

Még szép, hogy jogosan és szakszerűen jártak el! Örüljenek a "társaság tagjai", hogy nem lettek szitává lyuggatva. Bár szerintem előbb-utóbb bekövetkezik az első ilyen eset, mikor elszakad a cérna a rendőröknél, mert biztos nagyon de nagyon tele van már a tökük, főleg ott a keleti végeken.

Valami hasonló kéne oda:

 

Címkék: rendőrség megyei hír

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr942177676

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.26. 17:23:14

@kyncza:

a kutyának én sok kiló csontot jósolok napokon belül :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.26. 17:24:25

Egyébként marha jó lenne erről egy videó, ahogy meghunyászkodnak a nagylegények a rendőrkutya előtt.

LuciFerko 2010.07.26. 17:25:01

Svéd cserediákok voltak.

maxwell murder 2010.07.26. 17:28:37

mérnem verték utána szét őket a rendőrök gumibottal?

turcsány karcsi elvtárs 2010.07.26. 17:31:39

párszor aránytalan mértékben kéne eljárni, és olyan rend lenne az országban, hogy ihaj-csuhaj

kyncza 2010.07.26. 17:33:13

@turcsány karcsi elvtárs: sajnos párszor mértéktelen arányban járnak el :S

v_feco 2010.07.26. 17:35:56

Adács mindig is duuurva hely volt.szemelyesen ismerem, mert tole kb 5 km-re nottem fel Karácsonadon...az adacsi cigok nem egyszer az ott,ejszaka megallo szemelyvonatok utasait sem kimeltek.elmentek egy par km-t es addig osszeszedtek a dolgokat...

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.07.26. 17:36:35

Ennyi sok bátor, erős, szép szál legény, mint a menekülő bmw-s, az enyingi késelős banda, a búcsúbeli garázdák, vagy akik agyonverték az utolsó fehér öreglányt a házban/telepen, és még sorolhatnánk. Na nekik kellene már másnap Afganisztánban és Irakban a rendszert és az utat építgetniük. Mivan? Lelépsz, mert nem tetszik itt? Tehát dezertálsz. Bummm. Nem teljesíted a parancsot? Katonai bíróság, gyors ítélkezés, fogda. Ha meg szolgálatteljesítés közben meghal, akkor még talán meg is emlékeznek róla, díszlövés, miegyéb. Ennek a költségeit az adófizetők szerintem szívesebben kifizetnék, mint a börtön-szanatóriumét (tévé, meg dugószoba asszonnyal, kaját szállást ingyen? Lófaszt, seggfej!)

Marcellusca 2010.07.26. 17:38:16

@kyncza: Nem vicc.
Ismerőst beperelték, hogy az otthon, kerítésen belül tartott kutya azért harapta meg szegíny kisebbségit, mer' rásszistá.
Nem azé', mer' bement tolvajlani, ááááááááá.

kyncza 2010.07.26. 17:41:15

@Marcellusca: ezt most nem mondod komolyan?!?!?

Sose értettem, már az uborkát elektromos hálóval védő Barna bácsinál se...
MIÉRT NEM az az első kérdés, hogy: 'Te mi a ló...szt kerestél a kerítésen belül"?
Aztán jöhet a többi!

És akkor mi lesz? Megtiltják a harapós kutyák tartását? Kerítést azért még lehet használni, csak max. lengő ajtó kell rá, nehogy zár feltöréskor a rásszistá csavarhúzó beleálljon a feketetalpú kezébe?

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.07.26. 17:42:04

Mellesleg most meg tudták csinálni, hogy többször szólították fel, de ha egyszer csak nekiesnek a rendőröknek, nem egyedül, (akinek a kezét megharapta a kutya (plasztikai műtéttel átalakított krokodil kellett volna oda), az nem többen volt támadó), akkor aztán felszólítgathat, meg levegőbe lőhet, mire eljutna oda, már vége is a csetepaténak. Meg a rendőri és földi pályafutásának is.

2010.07.26. 17:44:10

Csak nem a " mozdonyszökék" voltak? Ám a kutyát sajnálom, mert vihetik beoltani veszettség ellen! Szegény kutya!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.26. 17:51:04

@v_feco:

Adácsról én még az életben nem hallottam. KSH adatok szerint 97% vs. 3% arányban magyarok lakják többségileg.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.26. 17:54:00

Már mikor beérkezett a riasztás az őrsre, egyből a kommandót ÉS EGY KAMERÁT kellett volna kiküldeni, hogy minden szépen dokumentálva legyen:

1. Adács
2. búcsú
3, kisebb társaság

2010.07.26. 18:00:49

@laspalmas: Adácson még tényleg nem olyan szörnyű a helyzet a vikingeket illetően, de a 3-97 arányt kevslem, szerintem aki azokat a KSH adatokat készítette nem szívesen ment le az aszfaltozott részről, én olyan 10-90-es arányt tartok reálisnak. Egyébként még Google Earthel is meg lehet mondani hogy melyek azok a házak amelyek potenciálisan viking jurták lehetnek, szemetes körülöttük az udvar, rendezetlen sorokban állnak, és így ha nem is tökéletes de közelítő értéket kaphat az ember egy település vikingállományáról.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.26. 18:01:22

@zero:

asszem egyik legnézettebb videó lenne, persze csak ha a kutya is rajta lenne :)

gramercy 2010.07.26. 18:05:26

egy valamit nem kene elfelejteni

azok akik most szembeszalltak a rendorokkel PONTOSAN olyan alpari pondrok mint akik megrohamoztak az MTV szekhazat

es ugyanazt erdemlik

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2010.07.26. 18:05:46

@laspalmas: Adács kellemes hely, talán még a ksh adatok is helytállóak.
Nemrég Tarnabodon jártam munkaügyben, háááát, elég komoly ott a helyzet. Meg a környéken is...

"Hamarosan várhatók a siránkozó nyilatkozatok, állásfoglalások, hogy "jajszegénykeze""
Tán csak nem Magyar Elemérre gondolsz?:)

tudi 2010.07.26. 18:06:05

Mi a fene, csak így tovább rendőrurak.
@laspalmas: Nem is általában a többséggel szokott a gond lenni.

trojka 2010.07.26. 18:06:51

@kyncza:
Nem, a kutyát nem beperlik, hanem ha - neve után itélve - kan, akkor ki fogják herélni. emellett lefokozzák, egy hétig maganzarka és száraz kenyér, utána, ha dr. m. eleméren mulik, (csupa kisbetuvel, mint nemecsek e.) perbe fogják és rasszizmusért elitélik. az embernek kikattan az agya, hogy Heves megyében már hány helyen akarják (akarták) a rendöröket legyilkolni, megverni ezek a "fárao fiai". Talan meneszteni kéne már a megyei fökapitányt is, mert egy pipogya, beosztottjai mellett kiállni félö alak. Nem az átadott autok mellett kéne pozolni, hanem ilyen esetben kimenni a helyszinre és megmutatni, hogyan is kell helyesen intézkedni. A "fegyvehasználat a rendör halala után egy perccel" szlogen még ma is él, mint ahogy a "Szolgálunk és félunk." Tessék csak megnézni az amerikai életböl meritett filmeket: "voltál, de nem leszel..."

MeeCee 2010.07.26. 18:14:15

Azt mondják, h "ide lőj", de azt nem nagyon, h: "ereszd ide a kutyát" :-D

kyncza 2010.07.26. 18:18:52

@trojka: azt sem értem, hogy amikor a feketetalpúak támadnak meg fehér embert, vagy négerek fehéreket, akkor miért nincs szó rasszizmusról? Csak a fehér ember lehet rasszista, vagy mi?

trojka 2010.07.26. 18:19:35

Nem baj, majd jön az "ombucmano" és megállapitja, hogy emberi méltoság ellenes, miszerint egy állat fegyelmezzen meg másik ÁLLATOT...kiherélés, lefokozás, fogvatartás kenyéren és vizen, verés vizeskötéllel, áthuzás a hajo alatt, kegyelmi kerveny elutasitása...kerékbe törés, felnégyeles, a történelmi név (Mekcsey) visszavonása - "budös kutya"...

Horizont 2010.07.26. 18:26:19

Na egy csomó kutyát be kéne fogni szolgálatra és utána védekezésül azt kell mondani, hogy nem fogadtak szót....
Mindig Szabolcs és Borsod megyét emlegetik pedig Heves megye se semmi. Adács még hagyján. El sem tudjátok képzelni, hogy milyen falvak vannak (az a baj, hogy illetékesék sem tudják elképzelni, oda meg nem mennek) Tarnazsadány, Tarnaörs, Tarnabod, Gyöngyösoroszi. Nem tudják eladni a házaikat és hallottam Tarnazsadányban olyanról, hogy a néni elköltözött a gyerekéhez és otthagyta inkább a házát mivel nem vette meg senki. Na nem sokáig állt épségben. Pedig már 1,5 millióért is adnának ilyen kockaházat, és nem veszi meg senki. A cigány se, mert ő elveszi. Gyöngyösön szinte a belvárosban van egy cigánytelep Duránda a neve. Na ha valaki adna nekem 2 millió forintot, hogy menjek be oda nappal (!!) nem mernék bemenni. Nem tudják kitelepíteni onnan a cigányokat, egyik falu sem engedi betelepülni őket. Van itt több olyan gazdag falu akik nem engedik, hogy cigány vásároljon házat náluk állítólag. Nagyon súlyos a helyzet azok nem is igazán tudják akiknek a környezetükben nem élnek cigányok.
A rendőrkutyának meg hálás köszönet és finom falatokat:)

derelyegrádi szellem 2010.07.26. 18:40:35

A szolgálati kutya kiváló eszköz a "népes családokkal" kapcsolatos problémák promt kezelésére.

Kéretik alkalmazni, mint itt is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.07.26. 18:45:11

Na, hát így kell ezt csinálni!
Ugyan rühellem a rendőröket, de ezt helyesen tették, remélem nem lesz belőle bajuk.

picur3ka 2010.07.26. 19:00:49

@Horizont:

Azt nem lehet mondani, hogy nem fogadtak szot,akkor elaltatjak oket.

Helyes, okos, hos kutya. Csak igy tovabb. Egyebkent az is Hevesben volt vagy feleve, hogy kituntettek a sikerrel eljaro kozegeket egy, veletlenul, igen hasonlo szituacioban.

törökszultán 2010.07.26. 19:38:33

Nálunk egy falka Mekcsey nagyon jól jönne.

ketroot 2010.07.26. 19:45:38

@denever:

Viccelsz? Hiszen "fémbű' ván!' :D

1kutya 2010.07.26. 19:45:42

még a szájkosarat sem kell levenni! én láttam olyat, amikor egy policeb a szájkosárral úgy csapott oda a suhanc lábára, hogy a lábszárcsontja kiszúrta a farmerjét!
nem is mert jajgatni, még a mentőben sem, igaz a kutya még akkor is tépte a pórázt a mentőajtóban, amikor azt zárták:)

ketroot 2010.07.26. 19:55:24

@1kutya:

A neten volt fent olyan kép, amikor a rendőrkutya a másik rendőrt harapdálja éppen... :D

hobbigyuros · http://testepitoedzesnaplo.blog.hu 2010.07.26. 20:06:24

Ideje volt a rendes rendőri intézkedésnek,mindig így kellene,akár eszkimók akár nem. Jó kutya :)

1kutya 2010.07.26. 20:08:42

@ketroot: gondolom megérdemelte:)

trojka 2010.07.26. 20:27:42

@1kutya:
Igaz, en még az "atkosban" elmentem a KMBS-sel, amikor a hatarban a kutyajat sétáltatta, Tarzan volt a blöki neve. Hazafelé, a faluban találkoztunk egy reszeg "fárao fiával", aki váltig állitotta, hogy a kutya az övé. "Ha a tied, itt van, vidd" - hangzott a lakonikus válasz, s a rendör elengedte a kutyát...én még ilyent nem láttam...a kutya felállt a cigo két vállára, s a szájkosárral egyszeruen bepofozta az árokba..."jáj, jáj, ezs nem is azs enyim, vigye mán innen"...mire a kutyát a gazdi visszahivta (egy szora engedelmeskedett), a cigánynak még a fuléböl is folyt a vér...dehogy is kellett neki rendörkutya...remelem, a Tarzan utodai még most is megvannak...(dédunokák)...a rendör már nem él...

nmy79 2010.07.26. 20:37:57

Szerintetek meg lehetne azt valositani, hogy mondjuk egy alapitvanyt csinalni, osszegyujteni 40-50 millio Ft-ot es megbizni egy ugyvedi irodat, hogy vegyen egy villat a rozsadomb kozepen. Majd megkeresni a leggusztustalanabb, legszaporabb borsodi ciganycsaladot (palyazni lehetne) es ingyen es bermentve atadni nekik uj lakasuk kulcsat nagy mediacsinnadratta kozepette? Majd elhivni az RTL klubot, TV2-t stb.. es csinaltatni veluk egy dokumentumfilmet mondjuk arrol, hogy mi lett a villaval 2-3 honap mulva, mit szoltak a kozelben lako liberalis politikusok, hanyszorosara nott a ciganyok szama az atadas utan 2-3 honappal, stb,..?

Algopirin 2010.07.26. 20:59:26

Lőjenek. Mindenkire aki ilyesmit csinál, rendőrre támad. Ha Én jutok addig, hogy rendőrre támadok, lőjenek rám is. Rend csak akkor lesz, ha a rendőrök megmutatják, hogy Ők az erősebbek. Szerintem a 30-40. olyan hír, hogy lecsapta gumibottal, utánalőtt, gyorsított eljárásban börtönbe csapták érezhetően ritkulnának a hasonló esetek.

Pár évvel ezelőtt a kommandósok valami drogos bandát kaptak el. Az egyik megpróbáltmenekülni, az egyértelmű és látványos tiltás ellenére is. Akommandósok nem szórakoztak, belelőttek a közepébe (kórházba már nem kellett vinni). Az ilyen eljárást támogatom. Aztán lehet sikoltozni, hogy rendőrállam... De ha csak így megy...

Sííva 2010.07.26. 20:59:50

@nmy79: Ha ezt megvalósítod, támogatlak minden féle téren!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Algopirin 2010.07.26. 21:07:31

@nmy79: csináljuk, beszállok a költségbe, és segítek pereputtyot cipelni. :D

nmy79 2010.07.26. 21:19:08

Az lehetne a "mozgalom" neve, hogy "Hozzuk kozelebb a politikat a valosaghoz!"

Algopirin 2010.07.26. 21:30:28

@nmy79: aznemmegy. A valóságot tudod csak cipelni. :D

lukit 2010.07.26. 21:41:44

Csóri kutya kapott legalább vmi védőoltást? :)

fogash 2010.07.26. 22:01:38

hát ahol én láttam, ezek a norvégok úgy fosnak a legkisebb tacskótól is, hogy öröm nézni. A szógálati kutyának meg hivatalból tanítják is, hogy a szájkosárral pofozhat. Amúgy szájkosár le, póráz le, oszt hadd menjen. :) nem kell itt lövöldözni, az pézbe is kerül, meg utána sokat kell irkálni. :)

Rikki Harcos 2010.07.26. 22:20:32

A kutyák érdekes módon mind rasszisták, még azok a zsebkutyák is, amelyek életükben nem lettek erre tanítva, nem is láttak érintett alanyt. El tudom képzelni, hogy a rendőrkutyák mennyire azok lehetnek. :-)

Egyszer olvastam, valaki mondta, hogy a kutyák kiváló emberismerők, minden munkaerőfelvételi bizottságba ültetne egy kutya-tagot.

flippant 2010.07.26. 22:25:37

Azt ugye tudjátok, hogy pár éve még az állásába került volna a zsarunak egy ilyen malőr? Jogvédők és az ertéel addig verték volna magukat mígnem kiderül a tagról, hogy rasszista, neonáci és otthon még Árpád-sávos zászlót is tart ami tűrhetetlen a rendőrség tagjaihoz..

Kukettó (törölt) 2010.07.26. 22:35:22

@nmy79:

Rózsadombon egy raklap jobboldali (is) lakik, csak úgy szólok.
Csak egyesek képzeletében él az, hogy ott kizárólag liberális zsidók laknak.
Jellemzően azoknál, akik még csak nem is jártak arra nyomorult életük során, csak ugatni tudnak irigységükben.
Nem mindenki szerezte ám lopással a pénzét.

Daihelyon 2010.07.26. 22:38:55

@gramercy:

Téves. Te vagy a pondró, hogy nem voltál ott te se és a sok fotel huszár és rettegő se kint a téren.

Csak arra válaszolj: szerinted mondjuk a rohadt demokratikus Franciaországban vagy Németországban, ha a miniszterelnökről kikerül egy hangfelvétel, amin azt mondja "hazudtunk." és másnap elismeri, hogy "igen, ő mondta", akkor szerinted az előbb említett demokratikus országokban kb hány autó lángolt volna és vajon hány órán(!) belül kellett volna a szóban forgó miniszterelnöknek lemondania?

gramercy 2010.07.26. 22:48:20

@Daihelyon:

te nagyon sik lehetsz, ha azt hiszed hogy azert mert kiderul egy miniszterelnokrol hogy hazudik (ti. ez evidencia) emiatt fel lehet gyujtani egy TV szekhazat, terrorizalni dolgozo es piheno embereket

tudod a sok cigany amikor osszegyulnek hogy vedjek egymast, pont olyanok vagytok TI amikor egy terrorcselekmenyt vedetek

soha semmilyen eroszaknak nincs helye egy jogallamban kiveve a karhatalmit

se a ciganyoknak, se a teveostromloknak

mokas_gizi 2010.07.26. 23:10:11

Azért nagy poén hogy túlzás nélkül hetente támadják meg a rendőröket, de olyan esetről még nem halottam amikor az elkövetőket lecsukták volna hivatalos személy elleni erőszakról...

Azért elég feltűnő kezd már lenni, hogy egy bizonyos etnikumra nem igazán vonatkoznak a magyar törvények és sokkal kevesebbet kapnak a bíróságokon mint egy fehér ember...
Ezen lehet vitatkozni meg nácizni meg rasszistázni de attól még a tények nem fognak megváltozni...

Így hirtelenjébe pl én kifejezetten kíváncsi leszek arra hogy a rendőrgyilkos mennyit fog kapni, mert már ott tart a dolog hogy véletlen volt a gázolás...
(Zárójelben jegyezném meg hogy az emberke már többször is rendőrökre támadt + nekem annyi lenne a kérdésem, hogy ha köztörvényes bűnöző ahogy azt a sajtóban többen is kijelentették akkor pontosan miért is volt szabadlábon...???!!!)

Kukettó (törölt) 2010.07.26. 23:11:50

@Daihelyon:

Bocsánat, de lett eredménye?
Lemondott?
Ja, nem.
Akkor kurva sok értelme volt.

Kukettó (törölt) 2010.07.26. 23:13:04

@mokas_gizi:

Bocs, de te minden tárgyaláson ott szoktál lenni, vagy csak hasraütésszerűen véleményt írsz valamiről?

mokas_gizi 2010.07.26. 23:13:06

@mokas_gizi:

A politikai "elit" meg elérte azt hogy a rendőrök már nem merik használni a fegyverüket, mert ha megvédik magukat akkor még a rendőrt rúgják ki ez sem egyedi jelenség...
Világ több értelmes országban kilövik az autó kerekét, ha utána is tovább megy lelövik az emberkét...

Az is nagy poén hogy nője meg ott kommandózott mellette és nyúlkált a kesztyűtartóba...
Arra meg nem mondanék semmit hogy még csak rablánc sem volt az emberkén amikor rendőrségről vitték ki...
Arra még kíváncsi lennék hogy mennyi drog volt benne...

mokas_gizi 2010.07.26. 23:16:30

@Kukettó:

Tisztelettel kérlek, hogy tájékozódj és utána folytatjuk a vitát...
Ha már tájékozódsz és utána nézel a dolgoknak:

Tisztelettel kérlek annak is nézzél utána hogy több vidéki városban miért van az kiadva a rendőröknek hogy a Roma elkövetőket hagyják békén...???!!!
Nézzél utána te magad mielőtt azt állítod esetleg hogy hazudok, nézzél utána te magad, hogy így van-e...utána folytatjuk a vitát...

+ rendőrgyilkosra kíváncsi leszek mennyit kap, mert a végén még az is kiderülhet hogy ott sem volt...

mokas_gizi 2010.07.26. 23:23:46

@gramercy:

Maximálisan igazad van, de a TV ostromnak majd nézzél utána, mert ott az akkor titkosszolgálat segítségével történt ám...
Komolyan nézzél utána annak az események...

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2010.07.26. 23:31:41

na mi van, ilyenkor bejön a símaszk?

Kukettó (törölt) 2010.07.26. 23:34:54

@mokas_gizi:

" nézzél utána hogy több vidéki városban miért van az kiadva a rendőröknek hogy a Roma elkövetőket hagyják békén...???!!!"

Melyik vidéki városban van ez kiadva?
De úgy írjad ide, hogy komoly pert kaphatsz a nyakadba érte, ha esetleg égből kapott információkat fogadsz el tényként!

Kukettó (törölt) 2010.07.26. 23:36:29

"nézzél utána hogy több vidéki városban miért van az kiadva a rendőröknek hogy a Roma elkövetőket hagyják békén...???!!!"

A roma meg mióta nagybetű?:))

System failure. :) 2010.07.26. 23:56:16

Hasonló sztori a vadkeletről:
Egy lada tele cigánnyal csikorgó fékkel a kereszteződésben piros lámpánál úgy 120-al majd 2 keréken előttem 2 méterrel veszi a kanyart. Utána kb 5 mp-vel szirénázó zsarukocsi.
Szerintetek ha tudja hogy 10 évet kap ha elkapják, foglalkozik vele hogy elüt? A fenéket. Akiknek ennyire nem számít az emberélet, azt felakasztani helyben és sz@rni nagy ívben a jogvédőkre, eu-ra mindenre.
Csak akkor lesz itt rend. Nem szeretnék egyszer arra hazamenni, hogy az asszonyt, vagy gyereket egy ilyen retek menekülő féreg elüti, ráadásul alig kap valamit. Mert hótziher hogy utánamennék a börtönbe is és csíkokra vágnám. Köszönjük orbán kormány a kurva nagy rendet.

Bell & Sebastian 2010.07.27. 00:09:46

Minden szolgálati blöki helyből felismeri a begombázott, libsi, buzulmán-faj védőt is.
Egyenest az orrára támad a bölcsész picsának!

picur3ka 2010.07.27. 00:14:03

@Bell & Sebastian:

Persze. Szaglas kerdese az egesz. Jobb szaglasu emberek is, mint jo magam, csukott szemmel, messzirol megmondjak, hat meg a kutya.

Tudja, a kinaiak mondjak a feher embernek kellemetlen szaga van. Korbe-karikaba igaz. Megszokas kerdese.

picur3ka 2010.07.27. 00:16:16

@Kukettó:

Ne fenyegetozzek. a rendorok nem mernek veluk kezdeni, pont ilyen hulye jogvedok miatt, mint maga.

Elore kurvak, genszterek!

vizsla_barat 2010.07.27. 00:40:03

Paran felhoztak USA-t. Az biztos,hogy itt nem a pipogya,testnevelesbol felmentett,verszegeny nyuzugeket teszik meg rendornek.
Az is biztos,hogy a fegyveret hasznalni meri es fogja es ebben a birosag tamogatni fogja,ha azt - meg tobbsegben levo - tarsadalom normai is ugy latjak,bar itt is sok kotelrevalo,szocsavaro ugyved van.
Azt is vegyetek figyelembe,hogy gyakorlatilag barkinek lehet fegyvere - a hazaban. Tehat a vagyon elleni buncselekmeny igen ritka. Nekem csak egy 20-as kaliberu Mossbergem van,es csakis agyaggalamb-loszer van ithon,de azt hiszem,20-30 meterrol sem kellemes 10-20-30 kis golyocskat kapni. Es vadaszfegyvert is barki kaphat es az az engedely birtokaban benn is van a kocsiban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.27. 06:25:06

@calam:

nekem mindig is gyengém volt az egyenruha :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.27. 06:47:18

Kész...

"Feltehetően ellopni akarta három gyerek a gázcsonk rézből készült csapját szombat este egy volt gyárudvaron Nyírbátorban, a Táncsics utcán. Egy arra sétáló felnőtt rájuk szólt, mire elszaladtak, de a letört csapon keresztül ömleni kezdett a vezetékben lévő három bar nyomású gáz. A katasztrófavédelem és a gázszolgáltató szakemberei megszüntették a veszélyhelyzetet, kiköltöztetni senkit sem kellett, sérülés nem történt.

A Nyírbátori Rendőrkapitányság gondatlanságból elkövetett közveszélyokozás megalapozott gyanújával ismeretlen tettesek után indított nyomozást."

eszkep 2010.07.27. 07:43:07

Részben idetartozik a TASZ ezen újabb keletű agymenése:
tasz.hu/hirek/jogvedok-kritizaljak-kormany-kozbiztonsagi-torvenycsomagjat
Ebben nagyjából a szokásos liberális maszlag van leírva: mindenféle szigorítás eleve rossz, kirekesztő, stb. Konstruktív javaslat pedig semmi.

egyszerüen 2010.07.27. 08:15:21

@nmy79:

ezt támogatom . Hol is van ez az alapitvány??
én is már filoztam ilyenen

rolika 2010.07.27. 08:32:20

Egy jobbikos rendezvény után egy emberke - mint kiderült, magas rangú rendőrtiszt, civilben - odament az egyik előadóhoz, és elmondta neki, hogy a rendőrség minden további nélkül, jelen állapotában is képes lenne megfékezni a cigánybűnözést, csak hagyják már őket a dolgukat tenni. A szoclib kurzus alatt ugyanis nem volt cél az ez irányú rendrakás. Most vajon az?

eszkep 2010.07.27. 08:37:21

OFF:
Az IMF lassan megérdemelne egy "Vastagbőr posztot". A legújabb "csemege":

index.hu/gazdasag/vilag/2010/07/25/enged_az_imf_a_romanoknak/

A hiánycél számokat tessék figyelni...

Homeoffice 2010.07.27. 08:44:39

De egy tündér ez a kutya:))))
images01.olx.hu/ui/2/34/91/34773391_4.jpg

szerintem Ő hatékonyabb lenne:)))

Johnny336 2010.07.27. 09:09:09

Én feljelenteném a rendőrt állatkínzásért.
Mégis miért kell ráuszítani szegény állatot egy undormány tömegre? Ott van náluk az acélköpenyes 9 mm-es lövedék, annak nincsenek érzései :D

Psychopit 2010.07.27. 09:25:12

Adácstól nem túl messze nőttem fel.
Két történet jut eszembe róla:
Az egyik, hogy ott még a pap is vasutas, tudniillik nem igazán volt régen értékelhető állapotban lévő közútja, viszont keresztülszeli a Bp.-Miskolc vasút, és így a pap is (mint gyakorlatilag a lakosság egésze) ingyen tudott utazni. :)
A másik, hogy ha az adácsi búcsún nincs szurkálás, a következő héten pótbúcsút kell tartani :)
Egy biztos: a vasúti átjáró melletti kocsmánál jóérzésű ember nem áll meg, akkor sem, ha dolga lenne ott. Persze folklórjelleggel mi ezt párszor megtettük (fiatalok voltunk és bohók) , volt is minden alkalommal verekedés. És igaz, nincs ott (túl) sok cigány, de azok a barbár fajtából valók.
És én természetes dolognak tartom a posztban leírtakat.
El lehet olvasni Moldova Bűn az élet c. könyvében Tonhauser nyilatkozatát: "aki meg akar ütni egy rendőr, annak el kell törni a kezét".
És ezt a véleményét nyomtatott formában fel merte vállalni. Ilyen vezetők kellenének most is a rendőrséghez.

jozicsenko 2010.07.27. 09:25:58

@eszkep: nekik szabad, bár van pár apróság
- sokkal kisebb az adósság:
Magyarország: www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/hu.html public debt, 2009: 78%
Románia: www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ro.html public debt 24%

-külpolitikában, diplomáciában mindig is erősebbek voltak
-az elmúlt évek nem az egyértelmű hazudozásokkal teltek

@laspalmas: még jó hogy nem dohányoztak -bár a terrorizmus vádja csak fehéret illeti...

@gramercy: a szomszéd utcákban volt bőven rendőr: miért is nem mentek megvédeni a kollégákat???

Psychopit 2010.07.27. 09:26:47

@Psychopit: természetesen az idézet helyesen: "aki meg akar ütni egy rendőrt..." :)

jozicsenko 2010.07.27. 09:33:33

off:

a vicces, ami jól kezdődik: Demszky a rendőrségen:
index.hu/belfold/2010/07/27/a_brfk-n_kerdezik_ki_demszkyt/
napi csúsztatás liberálisoknál:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/07/26/orban_jovore_nem_kell_a_3_szazalek/

hallgattam, néztem tegnap este a tv-t: orbán konkrétan azt mondta, hogy 24 tag ül majd a kispadon, nem csak mi, ezért lesz (valamikor) mindenkire egységesen érvényes a 3%os korlát
ahogyan azt is elmondta, hogy a korábbi vállalásokat BE KELL TARTANIA: hiába bajnai v. gyurcsány írta alá, neki kell betartania...
vagyis a 3%ot korábban aláírták, bevállalták, jővőre teljesíteni kell majd...

vagyis az index hozza a formáját, az higgyen nekik akinek két anyja van, egy faluban...

on

Sátán meg a Jocó 2010.07.27. 09:41:19

"mikor elszakad a cérna a rendőröknél, mert biztos nagyon de nagyon tele van már a tökük, főleg ott a keleti végeken."

ugyan már, levezetik ezeken csúnyagonosz félelemkeltőkön: szentkoronaradio.com/belfold/2010_07_26_az-adomanyt-szallito-hazafiakat-zaklattak-a-sinter-pribekek

MagyarZizzi (törölt) 2010.07.27. 09:56:59

Na végre! Kész felüdülés volt olvasni a posztot, remélem, egyre gyakrabban kapunk majd hírt hasonlóan erélyes fellépésről! Őszintén, én már eddig is csodálkoztam, hogy nem sokalltak be teljesen a rendőrök otta "keleti végeken"... :)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.07.27. 11:10:49

@Marcellusca: Perelni, feljelenteni gyakorlatilag bármiért lehet, a kérdés inkább az, hogy mi lett az ügy kimenetele.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.07.27. 11:14:34

Ha már Moldova:

Adácsról:

"– Tessék eljönni hozzánk a Szent Jakab-napi búcsúra, akkor mind otthon lesznek az emberek. Idegen ugyan csak szájkosárban jöhet be az adácsi búcsúba, de magával majd kivételt teszünk."

"– Meglehetős kis búcsú ígérkezik, bár a régi búcsúkhoz hasonlítani nem lehet. Ha csak egy ember halt meg, a következő vasárnap pótbúcsút tartottak.
– Verekedős nép lakott errefelé?
– Hivatalosan nem kedvelték a verekedést; valamikor, ha a csendőr kiakasztotta a sapkáját a Hangya szövetkezet sarkára, rend volt, féltek a fiúk, de ha úgy magunk között voltunk, tartottuk magunkat a becsülethez.
A falu közepén folyt egy négysugarú artézi kút, ez volt a határ alvég és felvég között, ezt átlépni nem volt tanácsos. A kis ólmost a zsebben hordtuk, a hatvancentis tengerinádat megöntöttük cines ólommal, elég rendeset lehetett ütni vele."

A rendőrkutyákról:

"Aztán jött egy kutyás rendőr, nem tudta áttekinteni a szituációt, szíjon tartva énrám ugrasztotta a kutyát, tenyéréllel rávágtam a fém szájkosárra, a kutya fájdalmában letépte magát a szíjról, és őrjöngeni kezdett, az összes cigány felmászott a fára előle."

"– A kutya alkalmazásának éppúgy megvannak a maga fokozatai, mint a rendőri kényszerítő intézkedéseknek, melyek az egyszerű kézrátételtől a fegyverhasználatig terjedhetnek. A kutyát lehet alkalmazni pórázzal és szájkosárral, póráz nélkül, végül szájkosár nélkül. Mindent meg szabad tenni, ami abban a helyzetben törvényesnek számít.
– Például ha fennáll az a veszély, hogy a kutya kiharap valakiből egy negyed kiló húst, esetleg az is megengedhető?
– Ha az előírások és a helyzet megkívánja, akkor igen. A bűnözők elleni harc nem lovagi torna. De, gondolom, el tudja képzelni, milyen súlyos eset lehet az már, mikor a kutyát szájkosár nélkül kell bevetnünk. Szájkosárral is épp elég félelmetes, akkorát üt vele, hogy volt már olyan cigány bűnöző, aki „Kutya elvtárs”-nak szólította utána."

groggil 2010.07.27. 11:18:40

@nmy79:
"nmy79 2010.07.26. 20:37:57
Szerintetek meg lehetne azt valositani, hogy mondjuk egy alapitvanyt csinalni, osszegyujteni 40-50 millio Ft-ot es megbizni egy ugyvedi irodat, hogy vegyen egy villat a rozsadomb kozepen. Majd megkeresni a leggusztustalanabb, legszaporabb borsodi ciganycsaladot (palyazni lehetne) es ingyen es bermentve atadni nekik uj lakasuk kulcsat nagy mediacsinnadratta kozepette? Majd elhivni az RTL klubot, TV2-t stb.. es csinaltatni veluk egy dokumentumfilmet mondjuk arrol, hogy mi lett a villaval 2-3 honap mulva, mit szoltak a kozelben lako liberalis politikusok, hanyszorosara nott a ciganyok szama az atadas utan 2-3 honappal, stb,..?"

Ezt én már többször megpendítettem, nem baj, nem ez a lényeg...az én javaslatom Újlipótváros bérházas részeire esne: Pozsonyi út, Radnóti M. utca, stb., stb.
-Lényegesen olcsóbban lehet ott lakást bérelni, mint villát a Rózsadombon
-Újlipótvárosban él az a másik "jól körülírható réteg", akik oly nagy előszeretettel papolnak toleranciáról, elfogadásról, deszegregált oktatásról, stb....miközben közel-távol nincs ott cigány.
-A 2-ből az egyik körzet, ahol Mszp-s nyert, tehát: egyetértettek a romapolitikájával (az LMP is kiugró eredményt ért el)
-A bérházjellegből adódóan sokkal testközelibb élményeket lehet szerezni, mint egy különálló villában.

Nincs egy gazdag radikáljobbos vállalkozó, aki erre beszállna 1-2 millával? Néhány deviánscsalád felköltöztetése albérletekbe pár hónapra. A tolerancia álságos máza kártyavárként omlana össze az (amúgy persze nem toleráns) újlipótvárosi lakosok körében. Példátlanul nagy "leleplezés" lenne! Szervezés asszem lenne bőven, önkéntes oldalról!
Valahogy meg kéne szervezni! Vastagbőr! Nem állsz az élére? Hozzáteszem: már pusztán a hírére is elképesztő médiagépezet indulna meg ill be. Túl jó ötlet ahhoz, hogy megvalósulatlan maradjon!

reKorrekt 2010.07.27. 11:22:42

Mekcsey egy magyar földbirtokos volt még a török időkben. Sőt, 1551-től Dobó mellett az egri vár várnagya is volt. Tehát a kutya náci.

Sííva 2010.07.27. 13:39:19

@no-night: "Kutya-elvtárs" Nagyon jó!!!!! Még órák mulva is nevettem, amikor eszembe jutott!!!! Köszi,köszi,köszi!!!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.27. 14:48:55

Rendőrkutyáknak hová kell küldeni a tápot? Fuvaroznék pár tonnával, hogy legalább ők legyenek jó erőben, és meg tudják védeni az emberszabású kolegákat, ha azoknak a jogszabályok még az önvédelmi fegyverhasználatot is tiltja. Basszus, kutyát minden rendőrnek!

Mesélik, mifelénk a rendszerváltás körül volt egy rendőr. Ő direkt úgy trenírozta a kutyáját, hogy az akkorát tudott csapni a fejével szimplán nyakizommal, ami földre küldött egy felnőtt embert. Kocsmai verekedésnél elég volt szájkosárral beküldeni a kutyát, az rendet rakott, zsaru bement, kutya meg ott trónolt a balhé főkolomposán, ergo csak azt az embert kellett bevinni az örsre.

Sííva 2010.07.27. 15:10:06

@groggil: Nekem mindegy hol valósul meg, de valahol ültessük már ezt a dísz népséget a nyakukba!

Sííva 2010.07.27. 15:12:53

@reKorrekt: Hogy a kutya náci???????????? Így megsérteni ezt a rendszerető gyönyörű állatot!!!!!!!!!! Ezt azonnal vond vissza!! :):):):):):):):)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.07.27. 15:22:39

@groggil: "-Újlipótvárosban él az a másik "jól körülírható réteg", akik oly nagy előszeretettel papolnak toleranciáról, elfogadásról, deszegregált oktatásról, stb....miközben közel-távol nincs ott cigány."

Áh, dehogy nincs! :( A környéken dolgozom, és hidd el, van belőlük bőséggel. Visegrádi utca, Gogol utca, Tutaj utca... alig pár saroknyira van az általad megjelölt környéktől.

A Rózsadombos ötlet viszont már bennem is felmerült! Szerintem zseinális. :D

Kartal (rezervált) 2010.07.27. 15:23:37

@nmy79: beszállok! :)

@Kukettó: agymosott-e vagy?

@laspalmas: hogy miért nem gyújtottak rá közben???

@groggil: pénzzel nem tudok beszállni, de minden mással támogatom :D

mokas_gizi 2010.07.27. 16:54:08

Így utoljára egyetlen egy dolgot szólnék hozzá, többen mondták itt, hogy cigányokra ugyanolyan törvények vonatkoznak mint a fehérekre...:

"A terhelt napokon belül megkezdi egy korábban lopás miatt jogerősen kiszabott, tíz hónapos börtönbüntetésének letöltését. P. Zoltán többszörösen büntetett előéletű. Úgy tudjuk, a férfinak tavaly volt egy, a péntekihez hasonló ügye. Egy éve szintén nem állt meg kocsijával az őt igazoltatni kívánó rendőröknek Szegeden, sőt, el is akarta sodorni az egyik járőrt. Az egyenruhás el tudott ugrani, P. Zoltánt pedig akkor is üldözés után, az autó kerekét kilőve, a városban fogták el a rendőrök. Nem tudni, hogy a tavalyi ámokfutása miatt elmarasztalták-e már, a Fővárosi Főügyészség a Csongrád megyei hivataltól iratokat kért be, az Országos Rendőr-főkapitányság pedig egyelőre nem nyilatkozik az ügyben."

EGY ÉVE is megakart ölni egy rendőrt HOGY VAN EZ AZ EMBER SZABADLÁBON amikor gyilkossági kísérletet követett el egy rendőr ellen egy éve...!!!???

mokas_gizi 2010.07.27. 16:55:12

@mokas_gizi:

Tehát akkor itt van megint egy darab „egyedi” eset nektek, melyik civilizált országban járkál kint az utcán egy olyan bűnöző aki szándékosan megakart ölni egy rendőrt…???!!!

wlakos 2010.07.27. 17:05:08

Az igazán elkötelezett "kutya elvtárs" olyan mutatványokat tudott csinálni szájkosárral, hogy még a szakértő közönség is megtapsolta! Pl: fellökte a célpontját és utána rajta állva a haját tépdeste, na az ilyen produkció láttán nem nagyon akarták azt, hogy a szájkosár le kerüljön róla.

groggil 2010.07.27. 17:11:37

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Igen, a Gogol utca, Tutaj u. környék a Lehel tér környéke valóban fertőzött, pláne a Váci út túloldala (tehát a Lehel Csarnok felőli oldal), bár az már inkább közelí Angyalföldhöz, mint Újlipótvároshoz...hidd el, amit én javasoltam (a Pozsonyi út, Katona J. utca, Hollán Ernő, Szt. István Park), lenne ott kemény meglepetés, mert ezeken a helyeken tényleg csak mutatóban látnak cigányt...légvonalban közel van a Lehel térhez, de mégis az egy külön világ...

balmenet 2010.07.27. 20:57:48

@Psychopit: Nos Te Adácstól elég messze laksz, mivel hogy, tudnod kéne miért hivják Adácsot vasutasfalunak, és hogy a pap is vasutas. Hát azért, mert a falu 80% vasutas volt a régi szép időkbe és nem azért, mert a PAP is ingyen utazhatott BP és Miskolc között!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

balmenet 2010.07.27. 20:59:50

@Psychopit: Ha nem hiszel nekem olvasd el Moldova Györgytől "Akit a mozdonyfüstje megcsapott" cimű könyvet!!!!!!

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.07.29. 10:08:16

index.hu/kulfold/2010/07/28/cigany-rendor_haboru_franciaorszagban/

rásszistá rendőrség, agyonlövik szegény roma bűnözőt, bűnözés elleni háborút hirdetnek egyértelműen kirekesztő célzattal... ilyen is csak Magyarországon történhet meg! bezzeg a fejlett Nyugaton, ott másképp állnak a roma-kérdéshez.

ja, hogy ez FRANCIAORSZÁGBAN történt? jáááj máár megin ez á ráászizmus! franczia náczikok, phuj!

(remélem hogy Pintér most szorgosan jegyzetel, a franciáknak zseinális receptjeik vannak! :DDD )

Sííva 2010.08.05. 19:22:07

@nmy79: Lesz abból valami, hogy a politikusokhoz közelebb hozzuk a valóságot??????????????????? Tudsz róla valamit?

Droid 2010.08.07. 15:07:51

@kyncza: persze hiszen NÉMET juhász. Zikkalj!

süti beállítások módosítása