Skip to content


       Szűrés lista

Megtehetik: 20 milliós adótartozással Balin nyaralni

Nyár van, nyaralunk, pihenünk ....

2010 június 22:
"Győzike vasárnap hagyta el a magánklinikát, miután éppen hét kilótól szabadították meg műtéttel. Amíg a betegágyán lábadozott, a család többi tagja titokban nekilátott, hogy új otthonuk egy szegletét kilenc nap alatt tökéletes betegszobává alakítsák. Győzőnek az álla is leesett, amikor meglátta, hogy még a függönyt is Swarovski-kristályok díszítik."

2010. július 26:
"Győző korábban azt nyilatkozta, hogy nem terveznek nagyobb nyaralást, tegnap azonban SMS-ben tudatta, hogy a festői szépségű indonéz szigeten tartózkodik. A család egy közeli ismerőse elárulta: Gáspárék három teljes hétig élvezik a szupergazdagoknak kijáró napfürdőzést és kényeztetést. Az alapút három csillagos szállodával és reggelivel 210 ezer forintba kerül, amihez hozzájön még a repülőtéri illeték, a vízum és az utasbiztosítás költsége is, ami éppen 100 ezer forinttal toldja meg az összeget. Így egy hétnapos pihenés négy főre összesen legalább 1,2 millió forintba kerül. Tekintve, hogy Győzikéék három hétig tartózkodnak a szigeten, a nyaralás végösszege 3,6 millió forintra rúg. Ebben persze nincs benne a költőpénz, így nyugodtan mondhatjuk, hogy a megérdemelt pihenés legalább négymillió forintjába lesz a családfőnek."


2010. július 31:





Két friss listával
lepett meg bennünket az APEH, ez egyiken 1794 darab legalább 100 millió forint adóval tartozó nem magánszemély adós van, a másikon 3272 magánszemély szerepel, aki 10 millió forintnál többet tartozik az APEH-nak.

A két lista végösszege 212 milliárd forint > bankadó.

És vajon hányan lehetnek, akik nem érik el a 100 milliós illetve a 10 milliós határt? Tízezren? Százezren?

Ezzel növelik az adózási morált? Mikor a bérből/fizetésből élőktől az utolsó forintig levonják az adót, ezen a körön kívül meg mindenki orrba-szájba csalja az adót?

A legőszintébb kíváncsisággal kérdezem az APEH-tól, hogy legyenek kedvesek elárulni, hogy pontosan milyen lehetőségeik vannak, hogy Gáspáréktól (és a többi magánszemélytől) behajtsák ezt az az összeget?

Csak mert például olvashatjuk, hogy Gáspárék 5 éve nem tudják eladni a salgótarjáni házukat, melyet 50 millióért kínálnak.

Persze Győzike sem most jött le a falvédőről: A ház a 7 éves kislányuk, Virág nevén van.
Oszt' csókolom.

Vajon a Győzike-showért szezononként kapott 20 millió forint is a kislányé lett?

Még az is lehet, hogy egy képeslapot is küldenek Baliról az APEH-nak:
"Minden sukár, a tenger meleg, a koktélok hidegek, még nem költöttünk 5 misinél többet.
üdv,Gáspárék"

Címkék: bulvár pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr322200297

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

minimalista 2010.08.05. 10:51:59

Cégalapítás - egy óra alatt!
Az egyik után jöhet a másik, felszámolás és kész! Jöhet a következő!
A jog szerint a Kft. tartozásait a törsztőkén túl is be lehetne hajtani a tulaj személyes vagyonából, ha megállapítást nyer, hogy csalárdul járt el, vagy fedezetét a hitelezők elől szándékosan elvonta.
Ehhez képest ilyen perekről még nemigen hallottam, legalábbis az állam részéről.
Ezt a Kft formát kéne már megregulázni, végre! Csakhogy ez nem érdeke drága látos tolvajainknak, ott a parlamentben.

2010.08.05. 10:52:55

Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy vajon ezekben az esetekben hol az APEH? Hány éven keresztül nem fizetett adót, hiszen már a mult évben is adótartozása volt, és mégsem csináltak vele semmit. De megérdemli ez az ország, hogy ilyen "sztárjai" legyenek. Remélem mellé, még felvette néha a szociális" segilykét ", mert ugye ö halmozottan hátrányos helyzetü, elnyomott kisebbségi .Öket a törvény védi és támogatja. Most például, az adófizetés alól kapott mentességet.Ez ma Magyarország.

2010.08.05. 10:54:11

Basszus, ha én annyit keresnék egyszer, aminek 20 millió csak az adója, istók bizony befizetném az utolsó garasig, és még utána is repülnék két kört a csillár körül a boldogságtól!

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.08.05. 10:57:20

gondolom, fincsi lehet a bánóóón ottan balin :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.05. 10:57:51

@csernaja obca:

ott a pont ...

vajon mennyi lehetett a bevételük, ha ennek az adója min. 20 millió?

binike 2010.08.05. 10:59:10

És van képünkbe nyomni hogy bakker bea asszonynak is kell dógozni (muhahahahahaha) mert nem tudnak miből megélni. Párommal nincs lehetőségünk házat/lakást venni vert körbe röhög a bankszektor. Egy évig a fizetésem egy részét elteszem külön hogy azért mégiscsak tudjunk nyáron nyaralni menni. Magamra már nem költök. Mindig azt mondom hogy lassan megtanulok fénnyel táplálkozni. Ő meg bazzeeg Apeh listán van és nyaral és sír a pofája. Esküszöm ilyenkor nagyon durván tarkón basznám Győzit is meg az APEH-et is mert egy dilettán impotens banda. Ha én tévedek az adónál 1000 ft, bilincsbe verve visznek el 25 év kényszermunkára és egészoldalas hirdetésben teszik ki a képemet minden újságban mint szemét adócsaló és miattam tart itt az ország mert nem adok a közösbe. a jó édes ......
Leszoktam a cigiről de most elszívnék egy dobozzal is akár ....
huhhhh ...

Én volnék az 2010.08.05. 11:00:33

Egyszer elfelejtettem befizetni az iparűzési adót. Pár hét múlva kaptam egy levelet, amiben felszólítottak 8 napon belüli fizetésre, különben elindítják a végrehajtást. Hogy a jóistenbe lehet ekkora adótartozásokat felhalmozni?

Horizont 2010.08.05. 11:00:56

@csernaja obca:
Mindenki így gondolja addig amíg nem keres annyit aminek 20 millió az adója:)
De ha már meg van............Úgy gondolja övé a világ (övé is) mindent és mindenkit leszar! Tisztelet a kivételnek. Ha van kivétel.......

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.05. 11:02:23

@Én volnék az:

kerestem az APEH honlapján a sajtós emailcímét, hogy ezeket megkérdezzem, de nincs ilyen ...

1. Hogy lehet ilyen nagy összegű adótartozást magánszemélyként felhalmozni.
2. Évek alatt sem történik semmi, hogy lehet ez, pontosan mit tesz az APEH, hogy beszedje ezt a pénzt?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.08.05. 11:06:05

Az is dögöljön meg aki nézi azt a szart, és ezzel biztosítja a milliós keresetet ennek a senkinek!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.05. 11:06:12

Rasszista kutyákok vagytok mindannyian! Csak azért irigylitek tőle, mert CIGÁNY!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.05. 11:06:41

@zero:

Itt én már írtam egyszer privát ügyben, pár napon belül válaszoltak, próbáld meg:

www.apeh.hu/e-ugyfsz/levelkuldes

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.08.05. 11:06:45

Gyerek neven van? Ugyan! Meg abban az esetben is a gyamja rendelkezik a tulajdonnal. Vedik ugyan torvenyek, de csak tessek lassek. Feltestverem feje folul a gyamja adta el a hazat, amit anyank epitett nekunk. Miutan meghalt, es en nem tudtam gondoskodni a testveremrol, annyit tehettem, hogy lemondtam az en reszemrol a javara, hogy 18 evesen legalabb egy lakasa legyen. Nos, a gyamja siman eladta, a penzt megtartotta, a gyereket meg bevagta egy bentlakasos otthonba. Ja, es az arvaellatast is zsebre tette. Mindezt mindenfele hatosagok boritekkal megtamogatott asszisztalasa mellett. Torvenyesen semmit nem tettek. Akkor mi marad? A "gyerek neven van a haz" kartya CSAK akkor jon be a kepbe, ha valami tetutol kell tartozast behajtani. Amikor a tarsashaznak tobb mint 1 millioval tartozo lako (12 eve egy vasat nem fizetett a kozosbe, az osszegen semmifele kamat nincs) rohadek hazara a jelzalogot NEM LEHET bejegyezni, mert ahhoz kell a szemelyi szama, amit ugye o nem fog erre a celra megadni, jogai azok meg vannak dogivel. Egyszer kifizetett hathavi kozos koltseget: SEGELYT kert ra az onkormanyzattol, es kapott is! Tehat velunk fizettette meg a tulajdon tartozasat. Kozben persze 607-es Peugeot-val var.

Neha itt szokasa egyeseknek rendort vagy birot vedeni, mondvan, ne altalanositsunk. Namost a 100%-os rossz tapasztalataim alapjan miert ne? Nyilvan van munkajat lelkiismeretesen vegzo rendor es biro, mint ahogy diplomas cigany is akad. Statisztikailag azonban olyan elenyeszo a szamuk, hogy szeles ismeretsegi koromben meg senkinek nem sikerult ilyen ritka termeszeti tunemenyt megfigyelni.

Rendorrel csak akkor volt dolgom, amikor "a part" kikuldte oket a nemzeti oldalt baszogatni. Amikor loptak tolem, nem csinaltak semmit, csak ket honappal a bejelentes utan kuldek egy levelet, hogy "bocs, de semmit nem talaltunk". Ezzel reszukrol a dolog ki volt pipalva. Meg azt sem tudtak, hogy az ellopott taskaban levo utlevelemet leadtak egy masik rendororson! Az ottani okmanyiroda szolt, hogy a rendorok odaadtak nekik, menjek erte! Amikor baratomhoz betortek, majdnem ot vadoltak meg, hogy biztos csak eladta a cuccait, es most a biztositonal akar csalni. Gondolom igy volt vele a legkevesebb munka. Egy baratomat rendszeresen zaklattak es fenyegettek. Egyszer egy kissebb verest is kapott. A rendorseg semmit nem tett. Se eljaras, se vedelem... semmi.

Vegyuk a birosagot. Fekete mellenyert 80 ezer. Aztan amikor a birosagon kiderult, hogy a ruhatorveny meg akkor nem is volt hatalyban, akkor a szoveg az lett, hogy "az arpadsavos zaszlo elott tisztelgett", amivel ugye megvalositotta a feloszlatott szervezet tevekenysegeben valo reszvetelt, tehat fizessen! Baratnom apjanak 3 millaval logott egy fovallalkozo (epitoipar, mi mas!), es ot ev pereskedes utan megiteltek neki par szaz ezret, mondvan, hogy annyit lehet utolag igazolni... mellesleg azt sem volt kin behajtani, ugyhogy az eredmeny 0 Ft minusz a perkoltsegek.

Ugyeszseg? Meg a vastagbor linkek sem fernenek ki egy oldalra, amiben olyan ugyek vannak, ahol az ugyeszsegnek a hatalyos torvenyek szerint mar tucatszor eljarast kellett volna kezdemenyezni, de SEMMI nem tortent. Kis Janos allampolgart 100 forintert megfenyegetik, Moloch Jakab politikus meg akar 100 milliarddal is elsetalhat mindenki szeme lattara.

APEH? Hahahaha!!!! Segely melle BMW bodzabol? Orokbe adott purde a csaladdal lakik a 200 negyzetmeteres giccsorgiaban? Kozben meg 3 honapon belul elkezdik a fizetesedbol kerdezes nelkul letiltani az esetleges elmaradt adobefizetest, ha vagy olyan hulye hogy bejelentett munkad van, es egyebkent rendesen adozol.

Ott vannak a torvenyek. Magyarorszagon csaknem mindenre van egy torveny, amit ha betartananak es betartatnanak, akkor REND lenne. Ez kurvara nem a parlament falain belul dol el. Hiaba szavaznak meg barmit, ha a lusta, gyava, tolvaj, korrupt hivatali apparatus rohadtul nem fogja vegrehajtani. A kozigazgatasban, a rendvedelemben, a kozintezmenyek felsovezeteseben, a birosagokon es az ugyeszsegeken kellene takaritani. Azokban ugyanis nagyjabol az otvenes evekben volt utoljara nagytakaritas, es mar hegyekben all a tragya. Oda is kovult, szinte az epitmeny resze. Nem nagyotmondas... napi tapasztalat. Ha ezenkozben azt latom, hogy az eppen uralkodo fejopart nem fogja kitakaritani a kozintezmenyeket, epp csak arra torekszik, hogy mostamar ne az ellenfelnek, hanem neki legyen korrupt, akkor mi valtozik?
Ez a poszt nem Agyatlan Gyozikerol szo. Vilag eleteben egy sotet taho volt, de nem ezert "szeretjuk". Azert teszi meg mindezt mert megteheti. Bunkosagaban nem fogja erteni, hogy mekkora tetu is ezaltal. Nincs azon a szinten. Nem ra haragszok. Azokkal szemben forr a duhom, akiknek dolga lenne, hogy ne hagyjak, ebbol elnek! Esznek, isznak, laknak, mert penzt kapnak tolunk azert, hogy ezt a feladatot elvegezzek. Semmit nem tesznek. SEMMIT!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.05. 11:07:09

@zero: pfúúj, de gusztustalanul berendezett "mega-putri" ez....

Horizont 2010.08.05. 11:08:33

@Gunther: Csak azért is nyaraljatok jól!! Lehet, hogy ez a girnyó nem fogja Balin olyan jól érezni magát mint ti Kenesén:))) (nem minden pénz tudod)

@zero: Ó én nem érezném jól magam egy ilyen házban, ízléstelen.Nem jön be az otthon melege érzés:)

@Én volnék az: Én is ugyanígy jártam az iparűzésivel. @Horizont:

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.05. 11:09:04

@zero:

Esetleg ezt:

"Közérdekű bejelentés

A közérdekű bejelentés olyan körülményre hívja fel a figyelmet, amelynek orvoslása, illetőleg megszüntetése a közösség vagy az egész társadalom érdekét szolgálja. A közérdekű bejelentés javaslatot is tartalmazhat. "
www.apeh.hu/kapcsolat/panasziroda

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.05. 11:10:28

@Gunther: ha legalább repülővel mentek, akkor nem :))))

2010.08.05. 11:13:55

Az sem rossz azért, ahogy az újságíró a heti 1,2M-ból kiextrudálta, hogy 3 hét az bizony 3,6M.. Mintha hetente hazarepülnének aztán rögtön vissza..

Horizont 2010.08.05. 11:17:21

2009. februári hírtöredékek:
"a jutalom akkor jár az APEH munkatársainak, ha a hivatal beszedte a jogszabályban előírt összeget.
16,9 milliárd forintot oszthatott szét az alkalmazottai között.
Az APEH valamennyi munkatársa kapott prémiumot
négyszázezer, a legmagasabb négymillió forint volt. "
no comment....

Marcellusca 2010.08.05. 11:19:40

@csernaja obca: Abszolút egyetértek!!!

Asszem nem lenne semmi problémám (és nyugodtan mehetnék Balira /is/ nyaralni), ha annyi bevételem lenne, hogy 20 milla lenne az adóm.
Ha nem is vígan, de befizetném és nyugodtak lennének az éjszakáim is.
Meg a nyaralásom is.

loláb 2010.08.05. 11:21:05

Azt gondolom sejted, hogy ezeket a költéseket a szponzorok, meg az rtl klub áltja, hogy te majd megnézhesd a szeptembertől újrainduló győzike showban.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.08.05. 11:22:03

Ezek után ne csodálkozzon senki, hogy a műsornak megint lesz egy évadja. Mert ha ez nem lenne, akkor a Gáspár család fele ennyit se engedhetne meg magának.

"Mikor a bérből/fizetésből élőktől az utolsó forintig levonják az adót, ezen a körön kívül meg mindenki orrba-szájba csalja az adót?"
A bérből és fizetésből élőknek nincs sok választása: ha ennyit keresel, ennyit adózol. Tágabb értelemben vett vállalkozóként viszont már elkezdhetsz variálni.
Konklúzió: legyél te is vállalkozó!

CyberPunK 2010.08.05. 11:22:11

Nem értem mi itt a gond. Biztos valamelyik retkes purdé fizette be a családot, hogy erőre kapjanak és kitermeljék pár hónap alatt ezt a tartozást. Sőt, nincs is tartozásuk, csak rasszista az APEH.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.05. 11:25:58

No, meg is van a megoldás. Míg Balin áztatják a tyúkszemes talpukról a retket, Apeh szépen elkoboz tőlük-gyerekek tulajdonát is a behajtandókhoz csapva- minden ingó és ingatlan tulajdont, azt hazaérve mehetnek a híd alá cigánkodni.

Marcellusca 2010.08.05. 11:29:35

@Meleardil Eressea Iluvadan: Igaz, igaz.

@Seduxen: Az igaz.
De a beleőlt lóvét elfogadnám. Egy időre megoldaná a problémáimat.

Marcellusca 2010.08.05. 11:32:02

@laspalmas: Az a helyzet, hogy nem szívesen írogatnék oda, mert még a végén hozzám szállnának ki, hogy akkor megnézzék én mennyire vagyok tiszta, hogy másra mutogatok.
Nem, mintha lenne félnivalóm, de mint púp a hátamra, úgy hiányozna az APEH-es csesztetés.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.05. 11:33:03

@zero: Nem csodálom, hogy nem bírják eladni. Ki a búbánatos, betépett züllött hippi lakna egy ilyen giccses..... izében. Csak a lakhatóvá tétele belekerül 5 miskába. Az meg hogy ott forgattak évekig egy ótvar tvsót, olyan, mintha a pincében legyilkoltak volna valakit.

Marcellusca 2010.08.05. 11:35:27

@Horizont: Na, ez így, ebben a formában nem igaz!
APEH-os ismerős is kapott "jutalmat". Az alapbérét, hozzácsapva a fizuhoz és úgy adóztatva (azaz adósávot ugrott egyből) és így nettó 37e lett a nagy "jutalom".

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.05. 11:36:39

@Seduxen: Ez magának még nem világos? Én fogom szervezni a nyáritábort náczikoknak a Lech patakhoz. Program lesz a Lajta-Bánság újbóli felállítása. Névsor már készül az itteni hsz-ek alapján, de önként is meg lehet keresni.

Horizont 2010.08.05. 11:45:01

@Marcellusca:
Na de ez nem egy bulvár lapban jelent meg???
Ha így ebben a formában nem igaz akkor mi a francnak kell ezt nyilatkozni?
"Kiss Ferenc, az adóhatóság gazdasági vezetője szerint"
Hiteles híradás...

f.m.j. 2010.08.05. 11:51:06

Kifogom a liberál barátaink vitorlásából a szelet: irigyek vagyunk, és csakis ezért berzenkedünk. Az igazi értékes hozzáállás, örülni a másik örömének.

CyberPunK 2010.08.05. 11:51:23

@Horizont: Te hallotál már olyan híradást, ahol nettó pénzről volt szó?

arlequin 2010.08.05. 11:54:33

@Seduxen:
na te is eggy iriggy náci vagy.

tök sukár a kéró és rettenetesen raj a berendezése.

csak azon filózom, hogy miért ilyen olcsó. vigyázni kell, mert az ingatlanosok átbasznak...

@i:
na némá'!
valaki még gondolkozik is? borzalom.
igenis minden hétem oda-vissza repkednek gáspár nagyi vasárnapi tyúkhúslevese miatt. mert az kihagyhatatlan és különben is a nagyi NAGYON mérges lesz, ha vasárnap nincs együtt a család.

grupi 2010.08.05. 11:55:49

Azért erről a kialakult helyzetről, erről az RTL Klub, legalább annyira tehet, mint a Győzike-, Mónika s hasonló show műsorokat faló primitív réteg.
De az APEH is hibás, hogy hagyja, engedi mindezt a visszásságot. De lehet, hogy a kormányzati célkitűzés, mint törekvés is olyan volt, hogy nem számított ez és a cigányhoz, a celebhez nem lehetett hozzányúlni, mert őket magasztosabb célokra használta a szoc-lib propaganda gépezett.
Nem lehet véletlen, hogy a Gáspár Győző, a Padödő és hasonszőrű társaik mindig megússzák, míg más földi halandó soha.

Marcellusca 2010.08.05. 11:56:31

@Horizont: Én elhiszem Neked, de látod, hogy bárhol, bármikor, bármit képesek hazudni.

Az én példám meg személyes. A csajszi mesélte, és szavahihető(bb, mint bármelyik APEH-es fejes. Modnjuk ő nem is az, hanem csak egy "aktatologató" ügyintéző.).

arlequin 2010.08.05. 12:00:06

OFF

BB
avagy
brutális ballaszt
alias
biszku 'páter-pártökle' béla
nem nyújt elég posztalapanyagot?

Horizont 2010.08.05. 12:05:36

@CyberPunK: én sem nettóról írtam.

@Marcellusca: jaja a személyes híradás hihetőbb:) Meg se lepődtem, hogy csajszi és nem pasi. Marcelluscának??:DDDDDDDDDD

LiberGon 2010.08.05. 12:06:41

@Marcellusca: Azért ez a másik véglet, ha nem tudod elvinni a családodat még a Balatonra sem akkor én elgondolkoznék a helyedben az életemen. No offense.

Kicsit Karcos 2010.08.05. 12:07:24

@Marcellusca: aztán lehet, hogy a Baliról még átugranak Makóra is, nincs messze:)

LiberGon 2010.08.05. 12:08:13

@LiberGon: Ja igen, zsidó, buzi fajvédő szemét hazaáruló vagyok, most ez letudtuk tehát időt spóroltok meg vele, hogy külön leírjátok.

Marcellusca 2010.08.05. 12:09:25

@Horizont: Akko' pontosítok: szomszéd asszony. :)

@LiberGon: Kösz!
Jó, hogy szólsz, vaze.
Émmeg tök nyugodtan elvegetálok, hogy hát ez az élet rendje.

Marcellusca 2010.08.05. 12:12:06

@Kicsit Karcos: Ugye, ugye.
Az a fránya bulvár újságírás.
Mer' nem mindegy, hogy Bali vagy BalCSi, Makó vagy MakAó!!!

Mit, hogy a róka komázik vagy a koma rókázik! :DDDD

arlequin 2010.08.05. 12:15:46

@LiberGon:

tényleg az vagy? külön-külön is elég nehéz témák ezek, de így együttesen tényleg elég kömény lehet.

ráadásul még család is van akivel a balcsira le tudsz menni. hááát. elég meredek.

N. Ginden · http://ilyethallok.blog.hu 2010.08.05. 12:20:07

Persze, a zanyját neki. Csak hát az érmének van másik oldala. Egy ismerősöm megözvegyült. Budapesttől 50 km-re maradt egyedül egy családi házban, az utóbbi 15 évben háztartásbeli volt, munkát nem talál, . A hatvanezer forintos nyugdíjig még két éve, addig együttműködőként a munkaügyi központtól kap havi 28 ezer forintot. ENNYI. Miután az egyébként nem rosszul kereső férje 40 évig fizetett adót, illetéket, járulékokat (a neje után is). Az önkormányzat, a szoc. minisztérium meg széttárja a kezét, és azt mondja: "sajnos ilyenek a törvények". Na, hát én azt mondom, az ilyen állam kapja be bő nyállal, mély torokkal, tövig; ha módom lesz rá, akkor ott csalok adót, ahol tudok. Persze, 22-es csapdája, ördögi kör, tudom én. De nem mi dolgunk kiötölni a megoldást és megtenni az első lépést, hanem az államé. Ezért is fizetünk adót, mert - figyelem! - az adó egyebek között az állam, tehát a kormány és a hivatalnokok fizetése. Ergo az egész csürhe az alkalmazottunk. Kár, hogy történetesen gennyes monopolisták, és nem tudjuk kirúgni az összeset.

Marcellusca 2010.08.05. 12:20:37

@arlequin: És még én "sírok", hogy millen problémáim vannak. :)))

Bezzeg másnak .... :D

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.08.05. 12:22:05

@LiberGon: Azert mocskos egy cinikus leleked lehet, hallod! Remelem, lanyodnak nem javasolod a kurva ipart, meg ha tobbet fozet is, mint a becsuletes munka, mert azert eleg gempa tud lenni, ha az ember egy aljasabb stricit fog ki.

OmegaMale 2010.08.05. 12:22:16

@zero:
Ismerek APEH-est behajtási területről, megkérdezhetem Neked, hogy jöhet össze ennyi tartozás.

Amikor egyszer valami alapadot hagytam ki véletlenül, még az első oldalról (amit az előző X évben beírtam), szinte azonnal jött ki a papír, hogy pótoljam, vagy kikapok... :D.

Mondjuik, ha a tulajok nem elérhetőek a megadott címeken, akkor valami polling módszert kell bevezetni, amivel a cégnek folyamatosan, hitelt érdemlően kéne bizonyítania, hogy az elérhetőségei valódiak és érvényesek (pl. nem egy bivalybasznádi romházba van egy papíron milliárodos forgalmat bonyolító tanácsadó cég bejelentve -> számlagyár). Ahol valódi tevékenység folyik, ott ez biztos megoldható. Ahol egyszercsak elmarad az 'ereditséget igazoló' jelzés, ott azonnal beavatkozna a hatóság.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.08.05. 12:23:18

Azt nem ertem, hogy miert nincsenek ezek bortonben? Nem tudjak kifizetni, mert nincsen vagyonuk. Ok. elofordul. Tessek leulni a 20 millat. vagy a 100 millat. 1500 ft/nap. osszunk, szorozzunk egyet..
hoppa. :) hogy az tobb mint 1500 nap? ejh, mi a ko. akkor tessek 1500 napot leulni.
Maris fontosabb lesz az az ado befizetes.

Emlekeztetem az apehot, hogy al capone-t is adozas miatt tudtak bebaszni a sittre. De gyoziket nem lehet? mert cigany??

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.08.05. 12:25:48

@LiberGon: Igen...anyaddal. Ezzel mentel is a toplakos dobozba. Akarmivel nem mergezem magam, plane ha meg oromet sem okoz.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.05. 12:37:57

@arlequin: ná figyúzzá ide tesókááám! áki legyákjá a náppályit kőveee', ázmá nem gyűn bé, vágod?

arlequin 2010.08.05. 12:38:10

@Meleardil Eressea Iluvadan:

ne csináld már. topo egy tőrölmetszett úriember, aki éppen új nickket talált.

arlequin 2010.08.05. 12:39:31

@Seduxen:

na akkor erre ráfaragtam. nekem is le van kövezve a nappali. faintarzia utánzattal. örököltem. vettem. jól mutat rajta a perzsa...

kenájkikit 2010.08.05. 12:40:57

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: nem azért, illetve nem csak azért, hanem azért mert adósok börtöne mint olyan nincs, én inkább azt nem értem, hogy akinek ennyi adótartozása van ugye akkor annak kurva nagy bevétele kell, hogy legyen és ennek a pénzmozgásnak nyilván van nyoma és, ha van nyoma akkor meg is lehet sápolni...de ne bulvárosodjunk már:D

kej 2010.08.05. 12:45:44

@zero: pedig valószínűleg ez van a háttérben. azt hiszem, hogy még nem bontottak szerződést velük. ennek ellenére az adóhátralékot, a büntetést és a kamatokat persze be kellene hajtani tőlük.. mint ahogy mindenki mástól is. de az apeh is a könnyebb ellenállás irányába mozdul el.

vállalakozóként 15 év alatt sikerült összehoznom nem egész egymillió forint adó és járulék tartozást. részben azért, mert a vállalkozásom megszűntét késve jelentettem be. amikor részletfizetést kértem (nem kevés illetékért) nem adták meg, mondván, hogy nem látják biztosítottnak a befizetését. így egy összegben kellett beköhögnöm. nesze neked jogegyenlőség.

ui: úgy emlékszem az öreg rotschieldnek volt egy örökbecsű aforizmája: kérj kölcsön egy dollárt a banktól, és örökre a tulajdona leszel. kérj kölcsön egymilliót és tiéd lesz a bank.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.05. 12:48:29

@arlequin: ná skubizzá idé! réndbén vá', hágy légyákkód a kávicstot, démijjáfászt csíínyálsz gázsi, há fébórú ázá púccós váázzá? válámi mijng-kórábélyi vágy íjjesmi. hé?

ketroot 2010.08.05. 12:50:53

@f.m.j.:

Így van, emiatt a mentalitás miatt is tart itt az ország, mert mi magyarok ilyenek vagyunk, hogy akinek telik rá, attól irigyeljük!

:D

Marcellusca 2010.08.05. 12:55:06

@arlequin:
"jól mutat rajta a perzsa..." - Macska? :)))

@Seduxen:
Ází, nízzed megfele áz ájját, mer lehet, hogy átbásztak, ha áz vágyon azs ajjára írvá, hogy madeintájván/hongkong/kínyá. :DDDD

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2010.08.05. 13:00:28

@zero: + mindenki más!
"Mikor a bérből/fizetésből élőktől az utolsó forintig levonják az adót, ezen a körön kívül meg mindenki orrba-szájba csalja az adót?"
Van ám itt egy fogalom, amit következetesen rosszul használ itt szinte mindenki, kvázi hasonló, mint a az ártatlanság védelme != ártatlanság véleleme.
Szóval Győzike nem adócsaló, hanem adóelkerülő! Az adócsaló az, aki be sem vallja a jövedelmét (na persze nem lehet kizárni, hogy Győzikénél nincs ilyen), az adóelkerülő, aki bevallja, de nem fizeti ki. Na erről szól az a bizonyos lista.
Mellesleg a véleményekkel teljesen egyet értek.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.05. 13:08:11

@Seduxen: @Marcellusca:
Jáj, beszíp, hogy ilyen sukárul beszílnek! Áábbá né hággyátok, mert á rák eszi ki á béletököt!

arlequin 2010.08.05. 13:12:30

@Seduxen:
há' micsinálnék te kottonszökevény móré gyerök?! nyilván, hogy mink magunk korabeli, különben nem is látnám! te teljesen le vagy macskúva, te gölödinvakarék!
hámmeg a vázá étörik akkó' összesikájja nekem a beaasszonyság. dikkmá'!

@Marcellusca:

hja. az elején tiltakozott, meg kellett egy kicsit takarítani utána, de most már szíp lapos, csak azzal a fertőtlenítővel bé köllött fúni vagy 10x. de a beleit odaadtam a kutyának. na az meg kihányta.

@everybodri: én is szeretnék 20 millióval lógni az apehnak...

Nzoltan 2010.08.05. 13:16:26

Nagyon egyszerű lenne a megoldás: Ha köztartozásod van, nem ruházhatsz át ingatlant, ingóságot más nevére és nem is szerezhetsz másnak tulajdonrészt csak aza dósság levonása után. Ha mégis történne ilyesmi, akkor a kedvezményezett köteles kiegyenlíteni visszamnőleg a tartozást addig az összegig amennyivel az adós kedvezményben részesítette az illetőt.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.05. 13:38:36

@Marcellusca: marha! szerinted a MING dinasztia melyik országban uralkodott? (igaz, hogy akkor még nem írták rá a cuccosra, hogy made in csájna, de esetünkben ez attól még TÉNYLEG AZ!)
@arlequin:
tesókám! vakerodnak a felít senem értöttem, de jóó nyomod, hogy csumidázom a hebrákodat !!!

OmegaMale 2010.08.05. 13:54:29

@Nzoltan: Jaja, meg azt is lehetne, hogy hatóságnak legyen mérlegelési jogköre vagyonátruházáskor (különösen ha az érték kugróan magas és a körülmények gyanúsak), hogy az átruházást megtagadhassa olyan esetekben, ahol az ártuházás nem életszerű vagy alapos a gyanú, hogy az átruházás célja a vagyon jogos követelések alóli tudatos mentesítése (pl. 7 éves kislányra íratod az 50 millás házad, vagy az őrizetbe vételed előtt egy héttel íratod az értékes vagyontárgyaidat és ingatlanjaidat a rokonaidra). Ilyenkor egy gyors telefon az igénylőnek, ha nem tud életszerű magyarázattal előállni, akkor az engedélyt visszadobni. Vagy pl. lehetne, hogy a nehezen kimagyarázható átruházás után (egy bizonyos értékhatás fölött persze) hivatalból vagyonosodási vizsgálatot csinálni. Aki a könnyű utat szeretik járni, azok az adóelkerülésben is azt szeretik járni. Pár hasonló tankcsapda ha ki van téve, keveseben fogják kockáztatni, hogy rájuk szállnak (hiszen ők a langyos, zavaros vizet szeretik).

Az ehhez hasonló eseteket még a 'videóbíró' megoldáshoz hasonlóan lehetne csinálni: a megítélt engedélyt mondjuk pár hónapra feltételesen kiadni és ha a 'felfüggesztés' alatt pl. az átruházóval szemben olyan követelés jelenik meg, ami az átruházás célját kapcsolatba tudja hozni a követelés elkerülésével, akkor az átruházás érnvénytelen, a régi tulajra megy vissza a tulajdon.
Ha ma Maygarországion visszaeső bűnözők, kiugró köztörvényes és gazdasági bűncselekményekkel, elsétálhatnak a bíróságról felfüggesztett büntivel, akkor ennek sztem a fordítottja is menne: gyanús kérelmek 'felfüggesztett' engedélyezése.

Nevetnem 2010.08.05. 13:56:36

Ezt az országot ilyennek szereti a magyar társadalom döntő többsége. Akkor meg minek csinálni itt a feszt? Ha 8 házzal arrébb valakit akár teljesen jogtalanul kilakoltatnának a jogos tulajdonából, pl. akár egy szándékos APEH tévedés okán, érdekelne valakit? Kitörne a forradalom, vér és élet árán, hogy soha többé ne történhessen meg senki mással? Dehogy. Talán akkor kitörne, ha az üres hőbörgés jogát is megvonnák.

Marcellusca 2010.08.05. 14:05:48

@Seduxen: Há', nyálom á hángodát, ippeg erre céloztám. Hoty ákkó - feltíve, hoty originál (merugyi mír ne lenne ázs?) - ákkó nicsen rájtá sémmijen jelzéértékű fityfen ázs ájján. :)))

danesdzsu2 2010.08.05. 14:07:05

@Seduxen: A Ming dinasztia? A Középső Birodalmon.:P

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.05. 14:11:54

@Marcellusca: déhoggynííncsen gádzsó. múúthítten vettem egyött, és ázélettíre esküdőzött a mánus, áki eládtá, hogy irdetti :)

van új post, csak szólok, igazán NEKED való :)))

f.m.j. 2010.08.05. 14:26:19

@LiberGon: miért, akkor mi van, ha valaki nem tudja elvinni a családját a Balatonra? Az emberség, vagy becsület, vagy teljes életet élés mércéje nem az, hogy hol nyaralunk, vagy hol nem....

Időt, energiát spórolok megint (ezt tőlem koppintottad ezt az ötletet:)) bizonyára csak a nagyon lúzer irigyek vígasztalják eféleképpen magukat...

arlequin 2010.08.05. 14:28:12

@Seduxen:

mit nem értösz?! a mink dinasztia, az a mink dinasztiájja! a mijejinké! te visszdörzsös csigatalp!
a tijéd mög az enyím, tehátijja együtt az a MINK disznasztiájja! grrr.

Jason Bourne 2010.08.05. 15:06:20

szégyen, hogy egy ilyen semmi ember le tudja kötni a lakosságot és nézik ezt a szart, nyilván azért van évek óta műsoron.
szórakoztatóipar. az.
de ez a nézőközönséget is igencsak minősíti.

marhaszív 2010.08.05. 15:31:33

nem értem kertévét, miért nem preparálják már ki ezt győzit és akkor ingyen mutogathatnák, nem kellene mindenféle horribilis gázsit fizetniük neki...

greybull 2010.08.05. 15:40:29

A repülőtéri illetéket és a vízumot nem kell 4x3x számolni, úgyhogy valamivel kevesebb lesz az összes költség 3,6 milliónál, kb. 2,8 millió lesz "csak", a repjegyet nem láttam, ha a 210ezres szállás költségben benne van, akkor a szállás állati olcsó - nagyságrendekkel olcsóbb, mint egy balatoni szálloda - és nem is elképzelhetetlen, hogy így van.
Bali jó hely, Kuala Lumpurban van átszállás, 6 óra a várakozás egy iszonyatosan lehűtött , agyonlégkondicionált szuper korszerű terminálban - el fog kelni a kardigán is!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.05. 20:52:50

@frenszisz:
Újabb agyrohasztó médiaanyag mára. Szép ez a nap! Holnap megyek a boltba csörgősipkát venni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.06. 07:58:42

Jóóój móón more!Há most mé'?Azé'mer cigaúny vagyok?

groggil 2010.08.06. 09:01:32

Őszintén: mit várhatsz egy primitív cigánytól??

jpmjpm 2010.08.06. 10:14:03

@csernaja obca: Az a baj, hogy aki olyan sokat keres aminek 20 milla az adója, az rögtön elkezd trükközni. Ez a csodálatos ebben a világban. :(

maholnap · http://koklerbroker.blog.hu/ 2010.08.06. 15:27:18

Korábbi cégeiket is Ukrajnába, lvovi magánszemély tulajdonába passzolták tovább, az idősebb Gáspár Győző egyik vállalkozását, az MX-3 Kft-t, valamint az ugyancsak a Gáspár-családhoz kötődő Roma Misszió Központ Kht.-t is.

Néha elmegy Kelet-Magyarország határszélére, természetesen nem tudja, hogy kinek mit ír alá, majd visszajön a celebvilágba, mint aki jól végezte a dolgát. És volt, nincs adótartozás... A reklám-TV-k meg veszik, ti meg nézitek...

marcee5 2010.08.06. 18:31:10

Érdekes... a barátnőm látta Győzikét családostul a Velence Resort & Spa hotelben. Pedig állítólag múlt hétfő óta Balin vannak. Hogy is van ez?

Kartal (rezervált) 2010.08.06. 22:44:33

@laspalmas: nekem erre a linkre azt mondta a firefox. hogy a kapcsolat nem megbízható... :DDDDD

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.08.07. 09:32:06

@Nűnű: ez butaság. Nem az a baj, hogy a családtagok nevén van valami, hanem az, hogy ha G.GY. nem üli le börtönben a köztartozását, ha nem tudja befizetni. (Napi 10eFt, azt hiszem ez ma a tarifa.) 3,5 év börtönben - alighanem sikerülne eladni azt a házat szaporán. Egyébként az sem segítene, mert utána a kislány nevére kell tenni az abból befolyt összeget, ha jól tudom.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.07. 10:30:45

szaúd arábiában és afganisztánban stabil és egyre növekvő piaca van nem lehallgatható Győzike villáknak, bár az utóbbi évtizedben kicsit megcsappant a kereslet a Bauhaus és a gótikus Győzike villákra lengyelországban, azerbajdzsánban, ugandában, a balaton víze alatt éés igeeen, többek közt Balin is..

ezen tények fényiben érthetetlen h méé nincc kereslet Győzike villákra 50 misi mókuséé salgóban napjainkott...

érthetetlen... :O :o
a gyíkok ... ők tehetnek róla és persze a moszad
grrrrrrr

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.07. 10:53:59

Hm. Abból a 20 millából amit nem fizettek be, persze hogy futja nyaralásra.
Érdekes, végrehajtó mikor megy arrafele?

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.09. 10:23:35

@szorokin: érthetetlen h méé nincc kereslet Győzike villákra 50 misi "
ELmondom
Azért mert a cigány nem hulye, nem veszi meg, épit magának kulönbet, mint láttuk némely/mindegyik vajdánál
A magyar sem hulye, mert majd' annyit kellene ráforditani, mire újbol berendezi
Egy magyar ilyen csicsa-picsa berendezésben nem tudna megélni + költség a ciánozás

redriot77 2010.08.09. 10:50:06

@Nűnű: "A pofátlanság ott kezdődik, hogy gyerek nevén lehet valami.
18 éves kora alatt nem lehetne semmi, kivéve, ha a szülei meghaltak, és örökölte."

Azért ez nem csak Győzikének kedvező lehetőség, hanem kedvenc politikusainknak és más "hatalmasságoknak" is. Nem fogják ezt egyhamar megváltoztatni, jól van ez így. Miért basznának ki magukkal szerinted? Becsületből, lelkiismeretből? :D Nincs az a CSI helyszínelő aki a becsületnek és a tisztességnek akárcsak mikroszkópikus nyomait kimutatná a parlamentben.

redriot77 2010.08.09. 10:55:01

Aki melóból él az éhendögölhet, mert a naplopó szarháziak aratják le munkánk gyümölcsét. Egy lehetőségünk van: emel fővel, és büszkén, a képükbe röhögve éhen dögleni! Mert hiába náluk a pénz, mi akkor is különbek vagyunk náluk!

www.youtube.com/watch?v=aTafZRecy2k

nyuszifül67 2010.08.13. 07:16:31

nem értem a számolást.
ha az alapút fejenként 210.000 Ft + 100.000 Ft a repjegy = 310.000 Ft x2 = 620.000 Ft x 3 ( mert 3 hét ) = 1.860.000 Ft. ez nem 3.6 millió Ft, ahogy írtad.

Nem védem őket, csak a korrektség kedvéért.

Egyébként Balin 3 csillagos szálloda nem lehet egy nagy etwas, nem irigylem tőlük.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.13. 09:28:31

@nyuszifül67:

és a 2 gyerek? de bele van írva a posztba .....

dim 2010.08.13. 18:45:47

Biztos, hogy elutaztak ezek? Szerintem csak szívatja a népet az alig 70-es IQ- val ellátott küszöbmajom.
Ma reggel 8-kor az egyik kereskedelmi csatornán nyomta a debil vakert.
Mindenesetre, nem árt az APEH embereit ráuszítani, hiszen alapesetben már 500 ezer HUFjáruléktartozás után végrehajtási eljárást indítanak.

ApocaBali 2010.09.11. 04:22:45

Én itt élek Balin, nem hallottam róluk, de lehet, hogy voltak itt .

süti beállítások módosítása