Skip to content


       Szűrés lista

A MAHASZ legalizálja a másolt zenét

Már ez is micsoda örömteli hír, hogy nem lesz DJ-razzia a Szigeten, "mivel a Sziget szervezői megállapodnak a MAHASZ-szal, azaz a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségével, hogy idén a fesztivál egy összegben kifizeti a fellépők után járó jogdíjakat."

A MAHASZ átalánydíj megfizetésével legalizálja a másolt zenék lejátszását a DJ-k számára:
"a MAHASZ álláspontja szerint a szórakozóhelyek is fizethetnek átalánydíjat, azaz ezentúl a DJ-knek nem kell CD-nként 1800 forintot fizetniük az albumok legalizálásért, és éves átalánydíjat sem kell fizetniük, ha csak olyan helyeken lépnek fel, amelyek fizetnek a MAHASZ-nak."

Vagyis, ha a szórakozóhely fizet a MAHASZ-nak, akkor szólhat hangosan a warez-mp3 és nem lesz rendőrségi razzia Mahasz-matricák után kutatva.

Erről persze nem olvashatunk a Mahasz oldalán. Sem a DJ Szövetség felvilágosító oldalán, mert ilyen is van ám nekik.

És mennyibe kerül ez?

"A MAHASZ egy szórakozóhelytől 90 ezer forintot kérne évente, a Szigeten 55 különböző helyszínen lépnek fel zenészek és DJ-k, viszont a rendezvény mindössze egy hétig tart, így az egész Sziget várhatóan alig százezer forintért legalizálja az összes megszólaló zenét."

Vagyis a Szigeten egy szórakozóhely 1818 forint befizetésével egy hétig, a nap 24 órájában bármilyen forrásból beszerzett zenét játszhat.

Természetes a szórakozóhelynek ezután is be kell kell fizetni a jogdíjat az Artisjunak:



Szóval a szórakozóhely fizet egy átalányt a MAHASZ-nak, hogy a DJ zavartalanul játszhassa a zenéit, és fizet az Artisjusnak is "kereskedelmi célból kiadott hangfelvételek vagy arról készült másolatok nyilvánossághoz közvetítéséért fizetendő szerzői és szomszédos jogi jogdíjat".

Mindez azért is vicces, mert a 8GB-os pendrive megvásárlásakor 600 forint jogdíjat fizetünk, egy 16GB-os pendrive-nál pedig 1200 forintot, de 1818 forintért 1 hétig lehet tolni a másolt CD-ket a Szigeten. Vagy 90 ezerért egész évben.

Itt az ideje, hogy mi is, és a kormány is komolyabban foglalkozzon az Artisjus-Mahasz-jogdíj Bermuda-háromszögel, mert ez így a színtiszta pofátlanság.

Igaz, 13 milliárd forint bevételt "termel" évente.

Címkék: zene artisjus sziget mahasz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr592209161

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kavinton 2010.08.09. 13:15:47

@zero: Ja és nem a MAHASZ-szal kell kötni szerződést hanem az Artisjus-val, mert ők kezelik a jogdíjakat, vagyis ha valaki megállapodik a MAHASZ-val, az édeskevés.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.09. 13:16:37

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

".Miután a törvény per pillanat a közös jogkezeléssel MAHASZ-bácsit bízta meg"

Nem. A hatályos törvények szerint a jogkezelő szerv az Artisjus.
A Mahasz az illegális forrásból zenéket legalizálja a matricával.

ODIV 2010.08.09. 13:20:13

13 milliárd forint, az 2,6 millió 5000Ft-os CD.
Aki nem hiszi számoljon utána.

ODIV 2010.08.09. 13:22:05

@Als: Zsótika már megint új felhasználód van? Neki milyen személyiséget kreáltál?

Viner Spicli 2010.08.09. 13:25:35

Jeszi egy olcsójános a szlovák rendszámú autójával együtt...

Kartal (rezervált) 2010.08.09. 13:26:13

hahaha! A politika a szervezett bűnözés legalizált formája, így nem értem mi meglepő van abban, hogy az állam maffiaként viselkedik, ha egyszer AZ.

ODIV 2010.08.09. 13:29:25

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Az a meglepő, hogy a klasszikus maffia mindig is vigyázott a családra. A család jóléte és biztonsága szent!
A politikának mi lennénk a családja, de sem biztonságot, sem jólétet nem nyújt.

Novi bácsi 2010.08.09. 13:30:11

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): ottapont

LEGALIZÁLT VÉDELMI PÉNZ

Mit vártok egy olyan országban, ahol az egyik legnagyobb maffiafőnök a belügyminiszter?! (Ha valaki nem tudta volna).

XoniX 2010.08.09. 13:32:30

Tudjátok: "eszetlen semmirekellõk csürhéje, akiket elsõként állít majd falhoz a forradalom".
Ne vegyél zenét, csak töltsd le és hallgasd. Élj a lehetőséggel, a piac majd megoldja magától. A dinoszauruszok meg kihalnak...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.08.09. 13:32:51

@Kartal (jogsértő fekete mellényben): Ki lepodott meg? Ironizaltunk, gunyolodtunk, haborogtunk. Egy szal nem sok, annyi meglepodest sem lattam. Jogrendunk szepsegeiben gyonyorkodunk.

karatekutya 2010.08.09. 13:45:27

Nem rossz dolog ez az átalánydíj. Most kiköhögik a szórakozóhelyek, aztán pedig az EU úgy is kikényszeríti a liberalizált jogkezelő piacot (mert a kis magyar valóságnál azért vannak nagyobb játékosok), abból meg lesz valamiféle verseny, mint a trapista sajtnál, az meg majd leviszi az árakat.

Agyalap 2010.08.09. 14:06:23

A keresztapa mit szól hozzá?

Serio (törölt) 2010.08.09. 14:08:29

Ezt jobb helyeken védelmi pénznek hívják.

A tehetséges keresztapa, Don Jeszenszky újabb jelentős lépést tett a család felvirágoztatása irányába. Én azért remélem hogy a nagy európai maffia hamar bedarálja ezt a pofátlan bandát, azokban legalább betyárbecsület van, ha másmilyen nincs is.

Martian (törölt) 2010.08.09. 14:08:52

@Novi bácsi: ha visszamenőleg nézzük, melyik belügyminiszterek az utóbbi 20 évben...?

diszkos 2010.08.09. 14:11:46

A mahasz oldalán fent van egyébként, csak el kell olvasni a jogdíj-nyilatkozatot. Amúgy én sem csípem őket, bár egy normális piacon a DJ ki tudná nyögni ezt a 90+ÁFÁt évente, csakhogy ez nem egy normális piac. Aki hanvonta 1x megy el zenélni ,annak ez nem éri meg, márpedig underground- és kezdő körökben ez gyakori. Bevétel után kellene %-osan beszedni, de ez meg ellenőrizhetetlen, mert sokan dolgoznak, pont ugyan ezen körökben feketén vagy legalábbis szürkén.

anarcho78 2010.08.09. 14:13:54

és különben is? ki megy még manapság a popszigetre?:)

anarcho78 2010.08.09. 14:15:44

mondjuk nem igazán értem, ha ilyen jogdíj és egyéb marhaságból bevétel van, akkor miért sír a szája néhány igencsak jól ismert zenésznek itt MO-n a fizetése, nyugdíja miatt? vagy ez a pénz hova megy? nem "vissza a feladónak"? ha nem, akkor mi a faszomra fizetünk ki pénzt? pár nagyhasú, potrohos faszfejnek az íróasztalok mögött?

ODIV 2010.08.09. 14:23:10

@Martian: Csak nem Kuncze "civil" Gáborra gondolsz? :D

Marcellusca 2010.08.09. 14:23:48

@anarcho78: "Dudorogjak kultúrzenére?" :DDDD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.09. 14:25:59

A védelmi pénz duma sem rossz, de ez inkább a korrupció maga. Van egy szabály, de ha előre fizetsz, akkor nálad félrenézünk.

mediocris 2010.08.09. 14:26:26

@zero:

A svéd kalózpárt is felajánlott valami ilyesmit a piratebaynek ha bejutnak. De ők komolyan gondolják.

index.hu/tech/2010/07/21/internetszolgaltatova_is_valna_a_sved_kalozpart/

Jeszy és a kollégái már az internetelőfizetésekbe akarnak havi jogdíjat beépíteni. Adathordozó jogdíj reloaded.

Marcellusca 2010.08.09. 14:27:57

@anarcho78: Ezért (is) mondtuk/írtuk, hogy egy f@szság a nyugdíjas előadóművészek rinyálása.
1 - ennyi jár a BEVALLOTT/BEFIZETETT járulék után;
2 - mi van a (jelenleg is futó) haknikkal?;
3 - mi van a nekik folyósított jogdíjakkal?

szmissz.dzson (törölt) 2010.08.09. 14:30:49

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ezt hallgasd meg, beszarsz. van ismerősöm, akinek szólt a jeszi, hogy csak akkor hitelesítik a beatportról vett zenékkel teleírt cd-it, ha MEGADJA JESZINEK AZ ACCOUNT ADATAIT :DDD

ez mi a f.szom?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.09. 14:31:19

Ezen röhögtem gyerekek.
Ha már jogvédelem, akkor tényleg, nem lehetne egy darab lehúzószervezettel megoldani?

Netuddki. 2010.08.09. 14:31:25

@ODIV: "A politikának mi lennénk a családja, de sem biztonságot, sem jólétet nem nyújt."

A politikát a politikusok csinálják és nekik megvan a maguk családja és rokonsága.

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.08.09. 14:32:40

Amig nem fog össze egy halom DJ, szórakozóhely, stb és fogadnak fel egy ügyvédet aki nekimegy ennek az abszurd szabályozásnak addig nem lesz itt semmi változás.
A fö vicc az egészben ugye az, hogy a nálunk hatályos törvények szerint senki nem bünös amig be nem bizonyítják, hogy az, itt ellenben mindenki potenciális zene/film/stb tolvaj és elöre fizeti a büntetést, aki vesz egy pendrive-ot, CD-t, memóriakárttyát (!!) vagy bármi hasonlót.

mediocris 2010.08.09. 14:33:14

@Marcellusca:

Nem tudjuk mi van velük mert személyes adatok védelme címen nem mondanak semmi konkrétat.

mediocris 2010.08.09. 14:36:38

@Case:

Ennél durvább hogy a "bűncselekmény" (inkább szabálysértés) elkövetése előtt lefoglalják a tulajdonod, konkrét bizonyíték nélkül.

chabba (törölt) 2010.08.09. 14:38:17

@zero: Nem. Miután nem egy jog kezeléséről beszélünk. Egy zeneműhöz klasszikus esetben több jog kapcsolódik:

1. szerzői jog: a zeneszerző és a szövegíró joga.
2. előadőművészi szomszédos jog: annak a zenésznek joga, aki feljátszotta az adott számot. Ez egyébként sokszor azonos a zeneszerzővel, ezért az első két jogot gyakran összemossák.
3. hangfelvétel előállítójának a szomszédos joga: annak a kiadónak a joga, aki a pénzt tolja bele a produkcióba, fizeti a stúdiót, stb.

Az elsőt kezeli az Artisjus;
A másodikat az Előadóművészi Jogvédő Iroda;
A harmadikat pedig a Mahasz.

Szerzők és elóadók mindig lesznek, ezért az első kettőre szükség van, de megreformált formában. Ami viszont jól látszik, hogy az internet korában a harmadikra semmi szükség, ugyanis a terjesztéshez, hangfelvételelőállításhoz már nem kellenek. Egyébként így is viselkednek, próbálnak harácsolni olyan zenék után is, amikhez nyilvánvalóan közük nincs. Így lehet a kiadók közreműködése nélkül készült zenék után mégis bevételt generálni.

Egyszerűen gyomorforgató.

br3nd0n 2010.08.09. 14:41:22

Na, nem mintha a youtube nem ugyanígy dolgozna. Lehet a Mahasz ezentúl torrent siteokat fog fenntartani?
www.youtube.com/watch?v=6X7zM3D-63o&playnext=1&videos=564rwecbs8M

kuki123 2010.08.09. 14:44:49

@br3nd0n:
"Lehet a Mahasz ezentúl torrent siteokat fog fenntartani?"

álmodj...

Marcellusca 2010.08.09. 14:45:39

@mediocris: Ó, nem is vagyok én kíváncsi a számszerű adatokra.
Csak annyi, hogy ne rinyáljanak, hogy 28-32 ezres nyugdíjból kell megélniük, mikor ez nem igaz!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.09. 14:45:51

@Case: muhaha melyik dj-k fognak összefogni? :D Azok akiknek vélhetően busás hasznuk van a jelenlegi rendszerből? Tudod akik kis hazánkban most a "sztárok" tehát ér valamit a szavuk ,azok mind ott csücsülnek az a dj szövetségben, különböző pozíciókban. Én még mindig azt mondom, hogy meg kell venni a zenét, és jesziéket hagyni kell éhen dögleni. ;D

@zero: az artisjus-t ne keverjük össze a MAHASZ féle sportegyesülettel. :D

Amúgy azt meg lehet próbálni, hogy írtok valamelyik nagy kiadónak, és megkérdezitek, hogy mennyi pénzt utalt a MAHASZ közös jogkezelés címen nekik.

Olyan baromságokat meg ne irkáljunk már, hogy akinek eredeti hanghordozói vannak, azoknak ugyanúgy jogdíjat kell fizetniük. Ez egy baromság :D

2010.08.09. 14:47:33

Nem más ez, mint törvényesitett lenyulás. Megideologizálni, mindent meg lehet. Csak akarni kell és ez itt megvan.

mediocris 2010.08.09. 14:52:28

@Marcellusca:

Én nagyon kíváncsi vagyok. Szeretném látni pontosan hogy miről beszélünk. Ezeket a pénzeket törvényben rögzítve szedik, kvázi adóként. Pontosan el kéne tudniuk számolni vele, különben nem ér az egész semmit. Proart, ASVA, Artisjus, MAHASZ... mindegyiknek kíváncsi vagyok a pontos költségvetésére. A vécésnénik fizetésétől, a kívülre utalt összegekig, konkrét, személyes, részletes listával. Ha te vagy én nem is rágjuk át részletesen, legyen meg rá az esélye másoknak. Továbbá számomra az lenne a minimum hogy ne kötelezzenek rá hogy csatlakozzak hozzájuk. Azaz ne szedhessenek (elsősorban az Artisjusról van most szó) utánam, az én nevemben pénzt senkitől, ha én erre konkrétan nem kérem fel őket.

2010.08.09. 14:52:36

@chabba: nemfeltétlen értenék egyet azzal, hogy nem kellenek a kiadók. sokkal jobb érzés egy eredeti CD-t hallgatni, mint egy full minőségű mp3-ból írt CD-t, mivel lossless tömörítéssel még nemigzaán szoktak dolgozni a letöltős oldalak.
másrészt egy jó stúdió nem fogja hitelbe/olcsón megcsinálni a felvételt, márpedig akármilyen jó a zenészünk, nem fogja úgy megcsinálni a keverést/felvételt, mint egy független hangmérnök.
harmadrészt, az album promóciójában is szükséges a kiadó, különben nemfeltétlen ismernék meg a zenekart.

szóval valahol kell a kiadó is, csak lehet egy picit át kellene értékelni az ő feladatukat is.

regardjan 2010.08.09. 14:56:50

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: sajna nem elég, ha lobogtatod a kinyomtatott beatportos számládat, azzal csak azt igazolod, hogy legálba vetted a muzsikát. Ettől még nem játszhatod le a számokat nyilvánosan, csak szépen, otthon magadat szórakoztathatod velük. Szóval a legális vétel nem jogosít fel a legális, népek előtti játszásra. Ahhoz kérnek jogdíjfizetést, amivel ezt tudod tenni: cd-nként 1800 pénzért kapol matricát és mindegy, hogy legál vagy nem a zene, ami rajta van, vagy ha vinyóról tolod, akkor csak egy lehetőség van: megveszed nettó 90 ezer/évre a jogdíjat és akkor is bármit játszhatsz. Az utóbbinál az a kérdés, hogy a lejátszott zenék előadói, létrehozói mikor kapnak és milyen jogdíjat az "éves bérletes" dj után. Lehetne pl vinnyót mahasz által plombáltatni, de az itthon nem dívik, meg fura is lenne, amikor naponta kellene updateolni a vincseszter plombáját.
Szóval ez van jelenleg.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.09. 15:00:41

@regardjan: ez egyáltalán nem így van...tessék jobban tájékozódni.

mediocris 2010.08.09. 15:01:00

@PTibi:

Nem láttál még közelről szarul masterelt lemezt. Pedig mennyi van... No meg Cactus 2 és társai. Nem mindig a CD a minőség. Főleg karcolva nem. De valamilyen kiadóra lehet hogy szükség van, de nem azokra a dinoszauruszokra akik száz éve nyúlják le az előadókat és szerzőket.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.08.09. 15:01:11

érdemes megnézni a sziget támogatói listáját! :-)

www.sziget.hu/fesztival/tamogatok

no ki a kakukktojás? :))

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.08.09. 15:02:10

"s a kormány is komolyabban foglalkozzon "

:-DDD

nem fog menni, baratom..

a mahasz es a jogdijak a fidesz nokiasdoboza:-)

azert sundorog ott nyitrai zsolt es azert lett beultetve a jeszenszki gyerek felugyelni az egeszet.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.09. 15:04:37

@regardjan: ajánlom figyelmedbe a dj felvilágosítást (néha írnak jókat is), ez a cikk innen van:

"Valójában sajnos az a tiszta gáz, hogy vannak, akik (elég sokan) még arra sem veszik a fáradságot, hogy az őket érintő kérdésekben legalább minimálisan tájékozódjanak, odafigyeljenek az információkra. Így aztán ilyen és ehhez hasonló marhaságokat szajkóznak jó páran.

A Beatportról (vagy Junoról, Traxsource-ról, iTunes-ról, stb.) vásárolt zenék után ugyanis abszolút nem kell még egyszer fizetni. Ha valaki legális internetes zeneáruházból tölt le, és ezt hitelt érdemlően igazolni tudja, és ez(eke)t a zené(ke)t írta ki CD-re, akkor a lemezek és a számla bemutatásával a MAHASZ-tól INGYENESEN kaphat rájuk matricát. Lehet személyesen is intézni, de postán is lebonyolítható, és 3-4 nap alatt az egész procedúra lezajlik, hétvégén már lehet is használni a zenéket. Sőt, a MAHASZ abszolút rugalmas ebben a kérdésben (is), és természetesen ha valaki rendszeresen matricáztatja a lemezeit, és egy esetleges ellenőrzés során van nála mondjuk 100 matricás, és mellette van néhány, amin még nincs, de a számlák megvannak, senki nem fog büntetőeljárást kezdeményezni vele szemben. Nem kell tehát minden egyes lemezzel azonnal elbandukolni a MAHASZ-hoz, elég amikor összegyűlt egy adag (mindez természetesen csak az olyan lemezekre igaz, amelyeken legális forrásból vásárolt zenék vannak), tehát valóban nagyon rugalmasan működik."

regardjan 2010.08.09. 15:05:50

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: tájékoztass, kérlek. Írtam a mahasznak, az ő válaszukból merítettem, ha van más, autentikus forrás, oszd meg velem hogy jobban tájékozódjam. köszi

regardjan 2010.08.09. 15:07:30

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: köszi. a cd-kre ez igaz, de timekódolt lemezzel, vincseszterről játszókra sajnos nem. vincsesztert nem tudsz matricázni

kuki123 2010.08.09. 15:21:39

@volánrulz: hupsz most látom hogy töröltem bele..
:D
14->11 és az 1/3-ad

bocs bocs ezer bocs

AutosVilli 2010.08.09. 15:25:52

Kamu hangulatkeltés, baromság az egész. Jogilag NEM lehet warez zenét leadni,akármit fizetsz a MAFASZNAK ,vagy az másik szarcsimbók cégnek.

Grigorij 2010.08.09. 15:27:15

Szerintem a szerző átsiklott egy "gyönyörű" jogi problémán, egy klasszikus LOPÁSON!!!

Írja (a Mahasz), hogy mennyi pénzt kell fizetni például az alkalmai árusoknak a zenehasználatért.
Igen ám, de a Mahasz a jogszerűséget a saját matricájukkal ellenőrzi.
Ha tehát én árulok a bolhán és a zenét JOGTISZTA, matricával ellátott gyári lemezekről bömböltetem, akkor miért is fizetek a Mahasznak???

És ha megvettem, rajta az Artisjus cimke is, akkor a miért is fizetek ISMÉT a Mahasznak és az Artisjusnak???

És ha megvettem a jogdíjat tartalmazó CD-t és a rádióból veszek fel rá (hiszen erre van kitalálva!!!), akkor miért és mit vizsgál a Mahasz? Hozzá nem nyúltam egyetlen Mahasz CD-hez sem, egy kifizetett jogdíjas nyersanyagra a rádió által kifizetett jogdíjas zenét rögzítek TÖRVÉNYESEN!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.09. 15:28:27

Fincsi ez a korrupció. Már nem is az APEHnél akarok takarítónő lenni, inkább a MAHASZnál. Ott jóval nagyobbat lehet szakítani.
Azt nem mesélték, hogy Gerendaiék mennyiért vették meg ezt a különleges intézkedést?

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.08.09. 15:28:41

@volánrulz: nekem is pont ez jutott eszembe :). A RIAA-t pl. tuti érdekelné, bár az talán még a MAHASZ-nál is nagyobb paraszt, de legalább lenne egy kis csörte. Feltéve hogy a MAHASZ nem tagja valami olyan szövetségnek, aminek a RIAA is, de attól félek, hogy ezek nem véletlenül garázdálkodnak ennyire szabadon. Egy próbát megér!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.09. 15:32:09

@volánrulz: Tetszik. Támogatom.
Csak szerintem a nyomi hazai lemeztársasági kirendeltségek töketlenek lennének ehhez.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.09. 15:37:24

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Engem mondjuk nem túlzottan zavarna ha annak a mittomén milyen néven futó Császár "rendőrgyilkos" szemétládának vinnék el a laptopját. /Őt meg börtönbe./ Hisz állítólag, neki csak az kell a zenéléshez.

dobray · http://mandiner.blog.hu/ 2010.08.09. 15:37:55

Netes átalánydíjt mindekninek letöltésért. Jobb ötletem nincs. És kell-e nekünk Artisjus-egyeduralom?

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2010.08.09. 15:38:30

http://www.facebook.com/home.php?#!/profile.php?id=741543163&ref=ts

Bergeroth 2010.08.09. 15:45:11

Nekem egyetlen kérésem lenne a mahasz felé. Legyenek nyilvánosak és mindenki számára elérhetőek, azok az adatok, amik megmutatják NEKÜNK, hogy hová folyik el a MI pénzünk.
Úgy gondolom, jogunk van tudni, nem igaz?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.09. 15:52:16

@dobray:

üres cd/dvd/pendrive/memóriakártya jogdíj ÉS netes átalány ..?
na, azért ez durva lenne ...

De tegyük fel:
1 millió elfizető * 500 ft havonta = 6 milliárd huf / év.
És mit kapnának cserébe a netezők? Ki lenne ez a 6 milliárd?

koalamackó 2010.08.09. 15:55:34

Ezek a Jeszyék teljesen úgy dolgoznak, mint a maffia, csak legálisan tehetik. Mi a garancia arra, hogy a Jeszyék által bevizsgált laptopra a vizsgálat után nem kerül "lopott" zene ? Ki garantálja, hogy a művészekhez eljut a befizetett pénz ? Mi alapján fizetnek nekik ? Ez úgy megy, hogy : "Tessék kishaver, itt van 30 cent, mert a szigeten a techno sátorban felrakta xy dj a zenédet fél percre, egyszer ." ? Sztem ez erről szól, hogy húzzuk le a dj-t, a klubot, akit csak lehet, aztán ha esetleg nem fizet, ráküldjük a rendőrt és az összes file-t bevizsgáljuk, cd-t elkobozzuk, stb.

Serio (törölt) 2010.08.09. 15:55:57

Igazságos Viktor király, csapjál szét a mocskos maffiózó banda között...

átlátó 2010.08.09. 16:03:54

Nekem ezek ennyira gyanusak csak, mint amennyire a Rosenfeld - es tarsai - Rakosira valtoztatott. (Megtekintesre ajanlom az összes kiado vezetöjenek arcprofiljat, erös tekintettel a legzöszervere. A kivetelek elenyeszöek.) A Zsoti csak egy samesz. Ha az a baj, hogy ezt en itt csak ugy mellekszalkent megemlitettem es ettöl vagyok "naci", - hat egye-fene vallalom. De nem ettöl vagyok en "naci", csak hat egyszerüen nem tudom nem eszrevenni az altalanossagot e teren is, ha mar penzröl van szo.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.09. 16:05:42

@zero:

"ezért támogatom a Kétfarkú Kutya pártot, mert ők állami torrent szervereket állítanak üzembe :-)
állami seed, epic ;-) "

ez nem abszurd, mint a KKP dógai általában ...
hisz vessük szeminket csak svédhon feléé:

index.hu/tech/2010/07/21/internetszolgaltatova_is_valna_a_sved_kalozpart/

index.hu/tech/net/2010/07/07/a_sved_parlamentbe_koltozhetnek_a_pirate_bay_szerverei/

+egy interjú velük:
index.hu/tech/2009/07/06/torvenyesse_akarjuk_tenni_a_fajlcseret/

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.09. 16:07:44

+ még egy ölég érdekes cikk, ami
az szerzőijogosokrúú mond sokat:

index.hu/tech/jog/2010/04/15/ossze-vissza_hazudoztak_a_szerzoijog-vedok/

a címe magáéé beszél...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.08.09. 16:08:51

Az ötlet jó.. Kezdettől fogva ezt a módszert kellett volna alkalmazni.
Ugyanis a DJ-k 99%-a soha nem fog semmilyen jogdíjat befizetni.
Viszont ha a rendezvények szervezőié a felelősség és a fizetési kötelezettség, akkor jogos lesz a büntetés a szervezőknek. És nem kell a rendezvényt se félbeszakítani, csak elküldeni a számlát.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.08.09. 16:10:32

A legjobb megoldás az lenne, hogy a rendezvény szervezőit kötelezni arra, hogy gyűjtse be a DJ-k matricáit, engedélyeit, avagy fizessen helyettük jogdíjat, ha akar.
Ha egyik sincs, akkor bünti.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.09. 16:11:41

ja és bodokynáá kinn van a kedvenc oldalakná ez is:

kalozpart.org/

Artie 2010.08.09. 17:01:00

@Novi bácsi: Mivel Magda Marinko már 98-ban sem vállalta, nem maradt más.

tudi 2010.08.09. 17:08:12

@mediocris: eszy és a kollégái már az internetelőfizetésekbe akarnak havi jogdíjat beépíteni. Adathordozó jogdíj reloaded. Elmennek ám a redves qurva anyukba esetleg még ezen felül még fizessünk x forintot csak úgy, mert.

algi 2010.08.09. 17:38:00

Ácsi! Attól még, hogy a DJ vagy a szórakozóhely megveszi a jogot, hogy a legálisan vásárolt CD-ket le lehessen játszani, attól még a CD-ket legálisan kell megvásárolni. Nem?

turcsány karcsi elvtárs 2010.08.09. 17:40:18

az orgazdaságot tudtommal a törvény bünteti, miért késlekednek a hatóságok?
ja hogy az állam bűnpártoló szerepében tetszeleg, immár a sokadik alkalommal

Bergeroth 2010.08.09. 18:09:12

@tudi:
Szerintem igazuk van, mindenkit be kellene zárni minden évben X időre, nehogy véletlenül elkövessen valamit. Természetesen erre az időre nem jár fizetés.
Továbbmegyek, mindenki kapjon a homlokára egy matricát, mert biztos dúdol vagy fütyörészik majd, vagy csak simán gondol valami zenére.
Szerintem nem próbapert kellene a nyakukba akasztani, hanem kényszerzubbonyt.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.08.09. 18:20:35

Jó, amit írtál, csak nem tapintottál a lényegre:
A szórakozóhely egy évre fizet 90 ezret, ami egy héten kb. 1731 Ft-ra jön ki. (És azt az egyet senki ne akarja bemesélni, hogy nem jön be nekik egy éjszaka - mit egy éjszaka, fél óra alatt!) Így a Sziget szórakozóhelyei lényegében még rá is fizetnek.
Ellenben a pendrive-ot nem egy hétre vagy egy hónapra vesz az ember, hanem hosszabb időre (ergo: amíg tönkre nem megy, de ez már a felhasználó IT képesítésén IS múlik...).

De amúgy az említett Bermuda-háromszögre tényleg ráfér némi reform...

mediocris 2010.08.09. 18:23:37

Tilos rádió, Bádogdob: július 20 vendég Jeszy és egy Proartos. téma: torrentrazziák és DJ razziák
(kicsit bele kell tekerni. olyan 16 és fél percet)

tilos.hu/archivum/listen.php?file=2010/07/20/1630.m3u

tilos.hu/archivum/listen.php?file=2010/07/20/1700.m3u

tilos.hu/archivum/listen.php?file=2010/07/20/1730.m3u

Kicsit átcsúszott a következő adás elejébe is:

tilos.hu/archivum/listen.php?file=2010/07/20/1800.m3u

sztrovacsek 2010.08.09. 21:03:03

Ez az artisju is csak valakinek/kiknek/ a homokozója, természetesen a befolyó jogdíjakból tartja el magát, és hát az élet nem olcsó, ugye? persze őket senki nem ellenőrzi, még "tanácsadót" sem kel tartani.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.09. 21:12:28

@Bergeroth:
Hú, bakker, akkor rajtam micisapkává fognak összeállni az Artisjus-matricák. Feszt valami dalt dúdolászok, annyira a lelkem része a zene. :DDD

Overdream 2010.08.09. 22:32:04

No, akkor ide is némi beleszólás részemről:

Nos, könnyen elképzelhető, hogy én vagyok a hülye, nem is értek a DJ szakmához, ésatöbbi...de...DE etéren szegényes ismereteim alapján úgy vélem, a MAHASZ és egyéb, fent is említett szervezetek maximum törvényességi felügyeletet láthatnak el...ergo jó lenne tudni, hogy a különböző okokból hozzájuk befolyó pénz hová is kerül. Ugyanis jogilag (amennyire ismerem a jog ezen szegmensét), egy árva petákot sem tarthatnának meg ezen pénzekből, mint felügyeleti szerv. Többek között ezért is érdekes a fent említett több milliárd forint...honnét gazdálkodhatnak ennyi pénzzel, mikor a hozzájuk befutott díjakat tovább KELL küldeniük az arra jogosultaknak (szerző, előadó, kiadó, etc)? (Persze, fentartva azon lehetőséget, hogy létezik olyan szerződés a két fél között - előbbiek és a felügyelő szerv között - mely biztosít némi részesedés a jogdíjak után.)

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.09. 22:34:53

@neccharisnyás útonálló:

mi az hogy csak úgy dúdolgatni, és a szerző meg éhezik...
nem is beszélve az éhező zenemulti igazgatórúl ..
és kedves szeretetteljes gyermekeirűl, akik már egy hónapja nem ettek ...

a tulajdon az tulajdon !
kiharcoljuk h ezen cselekedetért börtönbe vessenek !!
legyen igazság !

grrrrrrrrrrr

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.09. 22:48:47

@neccharisnyás útonálló:

jaa és az igazgató úr kénytelen qrvának adni mélyen tisztelt és szeretett nejét .
borzasztó.
a warnerrr igazgatóura meg több havi éhezés után döntött:
élni akar és eladta feleségét szexrabszolgának dubai-ba
sovány éhező árvácskáit (fiait és leánykáit) meg Michael Jackson közeli jóbarátja vette pártfogásába becsületes, igazságos árért.

borzalmas a helyzet.
és egyre csak romlik.

áááááááá

passaran 2010.08.10. 07:54:26

Én a biztonság kedvévért rarágasztottam egy mahaszos matricát a mikrofonomra! Ez a tuti!!!
A francnak se hiányzik (a közönségen kívül), hogy koncert közben elvigyenek jeszi fogdmegjei :D

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.08.10. 09:03:11

@Overdream: Ő, nézz meg egy befutottabb, a rádiók által sokat játszott, énekesnek csúfolt előadóművész életkörülményeit (elég ha csak a - most éppen nem futó - Vacsoracsatába belepillantasz), és akkor megleled a választ! De gondolom az AJ is beszedi ez után a sápot, mivel annak az évi 6 milliárdnak már csak az 1 %-a is 60 millió...

passaran 2010.08.10. 09:18:05

@bulvármédiás =>: Az Artisjustól idén 440 szerző kap 1 milliónál több jogdíjat. De nem írigykedek :) Tavaly én is kaptam 8000 bruttót :)

Marcellusca 2010.08.10. 09:25:10

@exonka: Ez mekkora ötlet! :)
Gondolom, akkor a cigaretta-tálcádon dohány-, a laposüvegeden meg alkohol-zájegy figyel. :D

És mijaza nyócezer?
Írtá' egy sort valamelyik dalszövegbe, amit eccer le is jáccottak? :DDDD

passaran 2010.08.10. 09:36:59

@Marcellusca: Természetesen! Mindenem legális :D Opsz.. arrébb ugrottam mert ideesett mellém az ég egy darabkája :D
Nem 1 sor volt az :) 1-2 saját számunkat tolta pár kisebb rédijó + volt pár kisebb fesztiválocska ami fizetett az Artisjusnak pár piculát. Na innen a vagyon. Egyébként adózni kellett belőle...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 14:23:51

@exonka:
8 ezer forintból adózni..... ismerős. Még tébét is vontak, amiből gondolom a meztelen csigák bőrrákos hátát kenegették naptejjel, mert másra nem elég.
@szorokin:
Ó, kérem. Én átnyergeltem. Járom a bulikat, és ha feltűnik DJ Jeszy, hogy elvitesse a kedves előadót az Artisjus nevében, lekeverek neki egy ótvar nagy tockost. Ez a "Verd bucira a Miahaszt!" országos turné.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.10. 14:43:09

@neccharisnyás útonálló:

indítom a mozgalmat h téged és a hasonszőrüeket (pl önnönmagamat) mielőbb rács mögé jutassák, győzzön az igazsáág, és a tulajdon !!
+
long live music multinatonal corps !

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.10. 14:45:50

@neccharisnyás útonálló:

a pulykás kérdések simán csak leszarva by neccsád v csak radartalanítottad ?

passaran 2010.08.10. 14:57:15

@neccharisnyás útonálló: Azé ne keverjük már a sezlonyt a fazonnal. Jeszi bácsi a MAHASZ nevében vegzálja a DJ-ket és nem az ARTISJUS-tól :)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.10. 14:59:41

@exonka: Javítsd azt a szót a szövegemben. A többi még így is értelmes. ;P

==T== 2010.08.10. 16:29:00

@volánrulz: tudtommal kapcsoltak le jópár SMS-es oldalt is (nem feltétlenül a rendőrséggel) + a hazai torrentoldalak "sajátossága", az sms-ért javítható arány és a seed szerver, ami szintén pénzes.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.10. 18:49:44

@==T==:
"a hazai torrentoldalak "sajátossága", az sms-ért javítható arány és a seed szerver, ami szintén pénzes. "

egyszavas válaszom: nem
többszavas:lényegileg nincs igazad.
(gondolom közelről nem ismered ezt a világot és nem is tanúlmányoztad alaposan.)

szóval.
a seed szerver fogalma/intézménye nem hazai sajátosság.
mindenhol a földön vannak ilyenek.

sms ...igen vannak ilyenek is
és vannak nem ilyenek is.
ld:
asva.info/hazai-tracker-listak-2009-11.html

itt pl
a fehér listán a nem ilyenek vannak
a szürkén ilyenek is vannak

==T== 2010.08.11. 08:22:16

@szorokin: való igaz, hazai oldalakon nem torrentezek, csak sporteseményeket (autó- és motorversenyeket) szedek le két külföldi olalról.

A torrent azoknak jó, akiknek nagy sávszélességű kábeles netjük van, ADSL-re dinamikus IP-vel a megaupload/netload/hotfile tárhelyeket használó oldalak sokkalta jobbak...

horex · http://horex.uw.hu/ 2010.08.12. 10:24:58

Tessék mondani, hallott már valaki egy "nótát/szerzeményt" bármely dj-tol az utóbbi időben?
Mert az nem lehet jogdijas zene,hogy az elektronika csinál egy tuc-tuc ritmust és az megy egész éjjel!

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.12. 14:28:38

@horex: Erdélyi szolgáltató kiszedte a VIVÁt (van ízlésük, lol) szal nem. Különben bekapcsolnám a dobozt, azt fél percen belül tutira. Mondjuk, valamiért nem is hiányzik.

vomit 2010.12.27. 23:59:41

nemetorszagban a parazitak jogdijat akarnak szedni az ovodaktol, ha enekelnek a gyerekek
eltern.t-online.de/gema-kitas-sollen-fuers-singen-zahlen/id_43851710/index
ez a beteg, nem a makkoscipo, bazz

süti beállítások módosítása