Skip to content


       Szűrés lista

A ló emez és túlsó oldala

Bődey János és a HVG jóvoltából május elején láthattuk a BKV Kőér utcai telephelyének karbantartóüzemét, ahol 60 fő végzi reggel 6 órától 18 óráig a 25-35 éves metrószerelvények folyamatos vizsgálatát és azonnali javítását.

A takarítószemélyzet pihenője:

Reggeli a metrókocsiban:

Pihenőként funkcionáló lambériázott metrókocsi:

Dohányzó a Kökin:

Étkező:

Éva 38 éve műszerész a BKV-nál:

Készenlétben:

Nem egy leányálom, EU-kompatibilis kialakítás, az szentigaz, és minden tiszteletem az itt dolgozó embereké.

A négyes metrónál dolgozók már sokkal szerencsésebbek lesznek: a cég nekik egy 34 méter magas, 31x31 méteres üvegpalotát emel 1,3 milliárd forintból. Üvegfal padlótól plafonig, kilátás a budai hegyekre, árnyékolóberendezés.

"– Végre európai uniós előírásoknak is megfelelő körülmények között dolgozhatnak a munkavállalóink – örvendezett Gulyás Attila, a metrósok szakszervezeti vezetője."

Remek lesz, bizony.
Például munka után lépcsőzéssel sem kell majd fáradniuk a dolgozóknak, ugyanis a zuhanyzókhoz csak lifttel tudnak majd (f)eljutni.
 

Címkék: bkv abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr672256550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 11:08:54

De bezzeg a P+R parkolót lehúzták a klotyón!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.30. 11:17:02

@Noname Cowboy:

Minek kellene P+R parkoló, mikor az autópálya a vasút sínek másik oldalán van, úgysem tudnak átjönni az autók és leparkolni ....?

chrss 2010.08.30. 11:20:18

Az első négy kép tök hangulatos emberközeli munkahelyet mutat. Persze lepukkant de akkor is. Az üvegpalota nem lesz ilyen barátságos az tuti... mondjuk az meg tisztább és felszereltebb lesz.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 11:25:09

@zero: Ez szintén megoldandó feladat lenne!

Tapmancs 2010.08.30. 11:31:04

Nem az a legfontosabb hogy milyen a környezet, hanem hogy milyen a társaság. Persze a környezet is fontos, ha egy bizonyos határon túlmegy. Pl a takarítószemélyzet pihenője mire való? Ha itt esznek, az elég gáz, mert ahhoz egy kis helyiség kell, hangárban kajálni nem túl kellemes. De ha két szerelvény között csak leülnek 5 percre, annak elmegy.

Kicsit Karcos 2010.08.30. 11:45:02

Fegyelmit annak, aki a szutykos, olajos kezivel összetapicskolja a szép üvegpalotát!

Hívja az orrával a liftet, ha tusolni akar!

2010.08.30. 11:47:13

@chrss: Valami ilyesmi jutott nekem is az eszembe. Igaz hogy a BKV kb. pár ezer forintnál nem igazán fordított többet a munkahely kialakítására (megkapták a régi BKV vezérek 30 évvel ezelőtti kikopott székeit meg pár régi asztalt), de így ránézésre a dolgozók ügyesen megoldották, tényleg hangulatosnak és emberközelinek néz ki. Más kérdés hogy a munkások biztos nem a hangulat miatt járnak be minden reggel. De igazából ez egy "nagy garázs", ennek hasonlóan kell kinéznie, bár azért van még hova fejlődni, de érzésem szerint addig nem lesz felújítás amíg nem lesznek új metrókocsik. Még jó 5-10 évig.
Ez az üvegpalota meg...egy metróalagutat amit eredeti tervek szerint ~5 éve adtak volna át, és még csak a munkások szállását is most építik meg. 1,3 milliárd forintból. Gratulálok a kedves kivitelezőnek, jó üzletet kötött.

CyberPunK 2010.08.30. 11:47:25

@zero: Egér út? Amúgy lényegtelen kérdés, ha lenne kb olyan lenne, mint a Mexikói úti P+R, van, de a forgalom tekintetében csak vicc kategória.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.30. 11:47:26

@Kicsit Karcos:

Hát nem szívesen lennék ott liftgombtakarító, az tuti :))

2010.08.30. 11:56:05

@laspalmas: Jah, akkor minden összeállt. A BKV megrendeli 1,3 milliárdért az üvegpalotát (többemeletes öltözőnek, ofc.), majd az építkezések végeztével egy a kivitelőzőhöz közeli cég megvásárolja 2-300 millió HUF-ért. Magyarán a BKV éppítetett és pár évre kibérelt 1 milliárdért egy öltözőt amit aztán visszavásárolnak tőlük és irodaházat vagy cégközpontot csinál belőle a kivitelező

1116001 2010.08.30. 12:14:23

Előjáróban leszögezném, hogy szerintem irtózatos nagy pazarlások folynak a 4-es metró körül!
DE! A Blikk valamiért elhallgatta a tényt, hogy abba a toronyépületbe fog beköltözni a teljes forgalomirányítás. Az hogy ebből kiemelik azt, hogy a dogozóknak ott alakítanak ki egy öltözőt, háát hogy is fogalmazzak. Elég szenzációhajhász és szánalmas.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 12:16:53

@1116001: Mondjuk miért kell toronyépület a metró forgalomirányításnak. Ennek olyan hatása van mint ha légiirányítás leköltözne 5 emelet mélységbe. :D

1116001 2010.08.30. 12:20:45

@Noname Cowboy:
Nem csak a 4es metro forg irányítása települ oda, hanem a teljes hálózaté!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 12:28:54

@1116001: Teljesen mindegy. Melyik metrót látni a levegőből?? :D:D:D

lyken 2010.08.30. 13:13:26

@Noname Cowboy: Ez relevanciában hogy bizonyul a kérdéshez?
Attól, hogy metró irányítás, még nem kell a föld alatt lennie. Föld alatt egyébként kétszer ennyi lenne az építketés, mivel szigetelési és talajmunka vetületek is bejönnének. Akkor meg az lenne a baj.

lyken 2010.08.30. 13:14:21

@Noname Cowboy: "Melyik metrót látni a levegőből?? " Egyébként poént félretéve: Mindegyik metrót látni a levegőből...

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.08.30. 13:34:48

Khm, vannak takarítók? Ez új, én még soha nem láttam őket, sőt, a létezésükre utaló jeleket sem nagyon. Amúgy meg felháborító ez a költekezés a jelenlegi helyzet tülkrében. Nem lehet normálisan utazni a járműveken, mert büdösek, koszosak, az utazóközönséggel együtt pedig elviselhetetlenek, erre egy ilyen nem-produktív dologba ruháznak be. Kedves bkv, kedves kocsis istván: a jó kurva anyátokat!
Mellesleg: tudja valaki, hogy állnak most a bkv ügyei? Nyomozás, ítéletek, letartóztatottak, stb.? Ki az, aki megússza, és ki szabadul? Mekkora reality-t lehetne erre építeni!

Marcellusca 2010.08.30. 13:53:28

Nem tudom, mit rugóztok az irodaházon?
Kell EGY normális hely, ahonnan tudják irányítani az összes metrót.
Ennyi.

És, igenis kell a normális, kultúrált étkező/öltöző, mert - a képek tanulsága szerint - leragadtak a '70-es, '80-as éveknél.
Akik ellene vannak, nem tudom, kajáltak-e már olajos, büdös szerelőcsarnokban?

Énbagoly 2010.08.30. 14:13:18

Én nem sajnálom tőlük a normális öltöző, meg pihenőhelyet. Ha tényleg az lesz belőle. És nem találnak ki neki időközben valami más funkciót...

De a képeket nézve tudjátok mi jutott eszembe? Hogy mi a fene van itt télen? Amikor kint fagy. Itt hogyan lehet fűteni, és felmelegedni rendesen? És ezen a huzatos, hideg helyen kell nekik dolgozni? 12 órában? Vagy ez két műszak?

Kicsit Karcos 2010.08.30. 14:25:38

Offli:

"Zsarolással gyanúsítják Hagyót

A Központi Nyomozó Főügyészség szerint Hagyó Miklós 30 millió forintot (= 2 Nd - KK) zsarolt ki a BKV volt vezérigazgatójától, Balogh Zsolttól."

www.hirszerzo.hu/cikk.zsarolassal_gyanusitjak_hagyot.164426.html

(A ló harmadik oldala)

2010.08.30. 14:49:26

@1116001: Ha BKV-központ lesz akkor sem változik sokat a mutyi képlete:
A BKV megrendeli 1,3 milliárdért az üvegpalotát, majd az építkezések végeztével egy a kivitelőzőhöz (vagy valamelyik BKV nagyvezírhez) közeli cég megvásárolja azt 2-300 millió HUF-ért. Magyarán a BKV éppítetett 1,3 milliárdért egy irodaházat majd aztán megvásárolják tőlük és a BKV további évi 100-200 milliós költségért bérli hogy forgalomirányítási központot üzemeltethessen benne.

derelyegrádi szellem 2010.08.30. 15:33:19

Ahogy olvasom hagyó mikinek BKV ügyben nem a ló egyik vagy másik oldala néz ki, hanem az 'alsó széle közepe'.

ifrance 2010.08.30. 15:54:33

@laspalmas: te is minden alkalommal letusolsz gondolom, mikor koszos lesz a kezed. annyira, de annyira sok mindenbe bele lehet és kell kötni a bkv háza táján. tényleg nem volt jobb ötlet ennél a demagóg képmontázsnál?

2010.08.30. 16:02:13

És ha elromlik a lift? Magyarországon elszokott!

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.08.30. 16:03:17

Énbagoly!
Én dolgoztam anno nagy szerelőcsarnokban, télen van bennük fűtés.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.30. 16:21:02

@1116001:

Nem fog beköltözni a oda a forgalomirányítás, rosszul tudod.

tudi 2010.08.30. 17:47:10

A képeket elnézve nem olyan gáz az a hely, mármint ami a képeken van, sok hasonló van még az országban. Bár ahhoz, is nagy tudomány kellett, hogy a 4-es metró karbantartóinak 1db liftet csináljanak.

Horizont 2010.08.30. 22:00:36

Én sem sajnálnám ha tényleg a melósok kapnák meg, csak attól félek, mire odakerülnek pont ők nem fognak beférni oda! Vagy kitudja mi lesz addigra a BKV-ból? Nincs már se hagyó, se demszky, se szalayné (szándékos kisbetű) ....
A tervezőt és a megrendelőt sem értem.Ilyen üvegpalota kifizetődő? Csupa üveg, nem úgy működik, hogy télen nagyon hideg, nyáron nagyon meleg? Persze a Rendőrpalota is csupa üveg:)

turcsány karcsi elvtárs 2010.08.30. 23:12:26

gyanús, hogy nem a karbantartóknak készül az az épület, majd az átadás után pár hónappal kipaterolják őket

süti beállítások módosítása