Skip to content


       Szűrés lista

Csodás az ideiglenes út, csak a kamionok nagyok

Még egyszer köszönjük, hogy nem épült meg Budapesten a Miki-féle pontonhíd! Csak elképzelni lehet, mitől menekültünk meg.

A 86-os főút Magyarország nyugati részén húzódó észak-déli irányú, óriási teherforgalmat bonyolító, siralmas állapotban lévő, sok lakott területet érintő európai út.

2009. november 24-én hirdetett nyertest a 86. sz. főút 0+000 – 37+774 km sz. szakaszhatárai között 11,5 tonnás burkolat-megerősítés, valamint hídfelújítás, -korszerűsítés kivitelezési munkáinak elvégzésére. A tenderre 8 pályázat érkezett, melyek közül hat volt érvényes. A beruházás a 86. COLAS Konzorcium kivitelezésében fog megvalósulni. A konzorcium vezető tagja a Colas Út Zrt., tagja a Colas Alterra Zrt. A szerződéses összeg: 3 457 922 456,- Ft + Áfa. (Volt egy kis keverés 4 forint elírása miatt, de végül szerencsésen megoldódott.)

Az akkori tájékoztató szerint a beruházás tartalma 11,5 tonnás tengelyterhelésre útburkolat megerősítés kivitelezése a 86. sz. főút Zala megyei szakaszán, 0+000 – 37+774 km. szakaszhatár között a burkolat szélesítésével, csomópontok korszerűsítésével, kiépítésével, valamint hídfelújítási, -korszerűsítési munkák elvégzésével. A fejlesztés folyamán 1 db csomópont átépül, míg 3 db új kerül kialakításra. Az útszakaszon hét híd megújul és egy új autóbusz-fordulót is építenek. Külterületen a pályaszerkezet 12 méteres koronaszélességet kap, az aszfaltszélesség pedig 7 és fél méteres lesz. Belterületen a szélesítés nem végezhető el a közművek, illetve a házak közelsége miatt, ezért itt forgalomlassító szigeteket és gyalogátkelőhelyeket építenek ki.

Áprilisban a Colas Út Zrt. nekilátott a munkának, de két hídnál rögtön problémákba ütköztek.

Júliusi hír a Zalai Hírlapban:


"Az ütemezésnek megfelelően ez év őszén kellene megkezdeni Zalabaksa belterületén a Cupi- és a Kerka-patakon átívelő hidak felújítását, amely munka forgalom alatt nem végezhető. Az eredeti elképzelés arról szólt, hogy a munkálatok idejére az átmenő forgalmat a 75-ös útra terelik, ám időközben a szándék megváltozott. Jelenleg az a terv tűnik a legvalószínűbbnek, hogy Zalabaksa belterületén, a 86-os út mellett építenek ki két ideiglenes terelőutat, illetve hidat.

Az elterelés ötletét a tudomásunkra jutott információk szerint költségtakarékosság miatt vetették el. A tranzitforgalom 75-ös útra való irányításával a fuvarozó cégek nem értettek egyet - véleményük szerint ez komoly kerülőt , ezáltal pluszköltséget és időveszteséget jelentett volna -, a forgalom Csesztregre történő irányítását pedig a helyi önkormányzat nem fogadta el. A település polgármestere, Czupi Sándorné ezt meg is erősítette lapunk kérdésére. Ezek után nem maradt más megoldás, mint az ideiglenes hidak kiépítése - kaptuk az információt nem hivatalos forrásból.

- Hosszú ideig mi is úgy tudtuk, hogy a két híd felújításának idejére elterelik a forgalmat, néhány hete azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy anyagi okok miatt a pontonhidas megoldás marad - mondta lapunknak Joós István alpolgármester, aki az önkormányzatot képviselte az egyeztetésen. - Úgy gondolom, nekünk sok beleszólásunk ebbe nincs, sodródunk az árral, ennek ellenére valamikor a jövő héten tartunk egy testületi ülést, ahol kialakítjuk az álláspontunkat a kérdéssel kapcsolatban. Egy biztos, a hidak felújítása már nem halogatható tovább, ugyanis nagyon rossz állapotban vannak."

 

Ilyen is csak nálunk fordulhat elő, hogy a fuvarozó cégek mondják meg, hogy melyik úton hajlandók közlekedni, amíg az állam és az unió pénzéből megújul a kedvencük. Farok csóválja a kutyát? Vagy ez nem is így volt, csak valakinek beugrott, hogy az ideiglenes híd drágább, mint az ingyenes elterelés, és a sok forintnak több a bizonyos százaléka, mint a nullának?

Lehetséges, mert az egyik póthíd már elkészült.

Nagyon trükkös, optikai csalódásos verzió: ránézésre kettő, gyakorlatilag csak egysávos.

 

"- A munkaterület átadása előtt azt ígérte a kivitelező, optimális megoldást keres a híd kiváltására. Először szó volt a forgalom átirányításáról, ám mikor ezt elvetették, az ideiglenes híd felépítése mellett döntöttek. Mi azt kértük, olyan létesítmény épüljön, ami képes elvezetni a kétirányú kamionforgalmat, mert ellenkező esetben torlódások alakulnak ki. Ez egyrészt balesetveszélyes, a híd közelében található például az óvoda, az iskola, az idősotthon, másrészt a sorokban várakozó nehézgépjárművek füstje egészségtelen - jelezte Pácsonyi Imre polgármester.

Hozzátette: a múlt heti műszaki átadáson nyilvánvalóvá vált a szakhatóságok számára is, amit már az építés idején látni lehetett: két kamion nem fér el az ideiglenes hídon. Megoldásként maradt a lámpás forgalomirányítás, ez azonban a polgármester elmondása szerint olykor 200-300 méteres torlódásokat okoz a híd két oldalán.

A tervek szerint novemberre készül el a híd, addig marad használatban az ideiglenes átkelő. A polgármester a probléma nagyságát érzékeltetve elmondta: automata forgalomszámlálást végeznek, s eszerint napi 1600-2000 kamion halad át Zalabaksán."

 

 (forrás: zalaihirlap.hu, fotók: Pezetta Umberto)

 

Címkék: abszurd megyei hír

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr162251884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spiritmonger 2010.08.30. 08:49:59

minden határátkelőhöz vasúti beszállót a kamionoknak, , majd a tranzitjáratokat határtól határig vonaton vinni
mindenkinek jobb lenne, a mávnak, az államnak, az útkezelőnek, a kamionosnak, a fuvarozótársaságnak, a környéken lakóknak egyaránt
miért nem csinálják?

ifrance 2010.08.30. 08:54:54

@Spiritmonger: a MOL-nak nem lenne jó... van még kérdés? :(

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 08:59:50

@Spiritmonger: Ez jó kérdés ezt én sem értem! Mondjuk a MÁV-CARGO-t is faszán elprivatizálták.

pecs2010 2010.08.30. 09:05:49

Laspalmas!

Nincs más lehetőség: Pótlóhíd-pótló hidat kell építeni, míg a póthidat kiszélesítik ami miatt csak 2012 dec. 31.-re lesz kész az eredeti híd!
A kamionosok kérésére a póthíd előtt és után étterem, benzinkút és pihenő is fel lesz építve aquaparkkal háromszázezertrillió forintért.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.30. 09:07:40

Ugyanaz fogja az eredeti híd javítását is megtervezni és kivitelezni, akit ezt összehozta?

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.08.30. 09:12:12

Mi vagyunk a tranzitország, ezt kellene kihasználni. Romániában 70 km autópálya van, amikor belépsz a határon kb. 1000 Ft megfelelő útdíjat kell fizetni egy hétre. Az autóutak olyanok mint nálunk a sztráda.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 09:16:18

@chemicalshop: Miiiii? Olyanok náluk az autóutak mint nálunk a sztráda??? Hol?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.08.30. 09:16:21

Mi lenne, ha egyszerre csak az egyik hidat újítanák fel? a másikon mehetne addig a forgalom.
Ki a fasznak van megint pontonhíd gyártó ismerőse a kormányban?

nyugatioldal 2010.08.30. 09:23:18

- Hosszú ideig mi is úgy tudtuk, hogy a két híd felújításának idejére elterelik a forgalmat, néhány hete azonban azt a tájékoztatást kaptuk, hogy anyagi okok miatt a pontonhidas megoldás marad - mondta lapunknak Joós István alpolgármester, aki az önkormányzatot képviselte az egyeztetésen. - Úgy gondolom, nekünk sok beleszólásunk ebbe nincs, sodródunk az árral, ennek ellenére valamikor a jövő héten tartunk egy testületi ülést, ahol kialakítjuk az álláspontunkat a kérdéssel kapcsolatban. Egy biztos, a hidak felújítása már nem halogatható tovább, ugyanis nagyon rossz állapotban vannak."

Lefordítom: nekünk kuss van, se ezt nyiltan ki is mondjuk, de a látszat kedvéért, csinálunk valamit így önkormi választások előtt.
Grat. Magyar felelős alpolgi 2010. (egyébként én is a + pénzért hidat építő haver verziót gyanítom)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.30. 09:25:50

Ha kész lesz a rendes, az ideigleneset lebontják?

Kiráj vagyok bazmeg 2010.08.30. 09:33:28

@chemicalshop: Bocs de ez egy hatalmas baromság, Romániában katasztrofálisak az útviszonyok.

pecs2010 2010.08.30. 09:35:11

@laspalmas:

Igen.
Hárommilliárdért.
Vagy inkább kamionospihenő lesz a helyén.
Esetleg rávezetik a vasutat.
Nincs még ott vasút?
Építünk.

Énbagoly 2010.08.30. 09:37:29

Ez a megoldás úgy ahogy van baromság. Nem volt egy szakember ebben az egész folyamatban, aki beleszólhatott volna?
Ja, és szurkolok ennek a falunak, hogy amíg ez a híd áll, addig ne legyen árvíz, mert azon a kis fika lyukon, ami a hídon van, nem sok víz tud átcsorogni, és úgy elönti a falut az ár, mint Felsőzsolcát tavasszal.

Énbagoly 2010.08.30. 09:38:24

@pecs2010: vasutat mostanában nem építünk. Inkább rombolunk.

Kicsit Karcos 2010.08.30. 09:41:35

Miért nem biciklin viszik az árut? Akkor vagy 10 sáv is kijönne:)

Pont volt is nemrég olyan ötletem, hogy az M0-t is 3 sávosra kellene kibővíteni újravonalazással, 2 haladó + 1 leálló.

Amúgy az lesz ebből a sok okosba építésből, hogy az érintett falvak bevezetik a dugódíjat, 1 millió forint / kamion / nap (ha Budapesten lehet, akkor Átmenőútfalván is), aztán a kormánynak már tényleg csak a legjobb megoldás marad, a RoLa.

dr.kakaósbögre 2010.08.30. 09:46:26

Magyarország államformája a kleptokrácia.Minden más ebből következik.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2010.08.30. 09:46:30

@ifrance: a tranzitfuvarozók 95%-a nem nálunk tankol. túl kicsi az ország, lazán áthajtanak és vesznek olcsóbb benzint a határon túl.

magyarul 0-t fizetnek ide (na jó, pálya és főútmatrica) cserébe rommá járják az összes utat, elalszanak, legyalulják a körforgalmat és a személyautókat, és 91-gyel előzéskor balra kivágva garantált ráfutásos balesetet okoznak az autópályán.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.30. 09:54:34

Lehet, hogy ezzel a véleményemmel most egyedül maradok, de ebben a sztoriban szerintem NEM a kivitelező a rosszfiú.

Ha pontos az első link (NIF Zrt.-s) a pályázat 4 milliárdos díja NEM tartalmaz ideiglenes hidakat, meg efféle nyalánkságot. Nem akarom sajnálni a kivitelezőt, mert gyanítom busás haszna van így is a bulin, de ezek szerint a "majdnem 2 sávos" híd az a hasznából megy.

Szóval ebben a sztoriban én a faszkorbácsokat erőteljesen a fuvarozóknak osztogatnám.

Samott 2010.08.30. 09:57:00

Nem ertem en az ilyen dolgokat, az onkormanyzat annyi rendeztvenyt tart a teruleten amennyit csak akar, mindennap mas utszakaszon zarjak le a forgalmat emiatt, Nehany roncsautot le kell parkoltatni az ut szelen ugy, hogy csak szemelyautoval lehessen kikerulni oket es a korzeti megbizottat odavezenyelni, hogy nehogy veletlenul bantodasa essen az parkolo autoknak. Aztan a kamionok meg menjenek amerre akarnak. Mindenre van megoldas.

Pályaelhagyó autóversenyző 2010.08.30. 09:57:45

@Spiritmonger: te figyu, dobj mar ide egy hevenyeszett matekot arrol, hogy ez mekkora vasuti kapacitast igenyel, es szamolas kozben rajossz.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 10:05:48

@Pályaelhagyó autóversenyző: Amennyire kihasználatlan a magyar vasút simán elbírná. Lehetne fejleszteni. Abból működtetni a személyszállítást.
De ha csak fele kerülne vasútra az is mennyivel jobb lenne!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.08.30. 10:07:02

@Spiritmonger: Mert a MÁV és mindenki töketlen és a személyszállító vonatok miatt csigalassúak a tehervonatok, órákat állnak egyhelyben..

2010.08.30. 10:12:13

Hogy akarjátok vasútra rakni a kamionokat? Pisztolyt a fejhez és irány fel?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 10:14:25

@Hadrian77: pl a vasuti ár fele lenne a közútinak! De millió más megoldás lehet. Ez jobb érv mint a pisztoly. Hidd el.

2010.08.30. 10:17:20

vasúti ár fele a közútinak? a másik felét meg fizesse az állam az adónkból? nem véletlenül nem megy ez nyugaton sem, csak kis volumenben. olyan drága a rola szerelvények ára és fenntartása, hogy komoly állami támogatás nélkül életképtelen dolog.

ruhaszarito 2010.08.30. 10:19:34

@ifrance: aki athalad az orszagon az nagy valoszinuseggel nem nalunk tankol, mert a kornyezo roszagokban olcsobb az uzemanyag.

ruhaszarito 2010.08.30. 10:20:19

@Spiritmonger: mert tul lassu a vasutkozlekedes....

gramercy 2010.08.30. 10:20:45

szeretlek vastagbor, de most nincs igazad
azert sem, mert ha meg a 75-re tereltek volna, akkor azert tamadnak az egeszet, van sapka nincs sapka ugye

az meg hogy tordlodas van, barki aki latott mar felpalyas utfelujitast, az tudja hogy ezzel jar

az ut terheleserol pedig annyit, hogy az utadat.hu alapjan a zala megyei szakasz terhelese kb. 5000 jarmu naponta
nem mondom hogy keves, plane a kamionok miatt, de nem ar ha az embernek van perspektivaja: pest megyeben nagyon sok helyen a hasonlo utakon 15-20000 jarmu vagy egyes helyeken (pl. Pilisvorosvar) 20000+ jarmu aramlik naponta, extrem esetekben pedig 30000-nel is tobb (pl. Monor-Pilis)

itt a valodi felfrissulest az elkerulok megepitese jelenti, a jelenlegi majdnem 40 kilometer rekonstrukcioja utan annak kell kovetkeznie

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 10:25:08

@Hadrian77: Pl a tranzitdíjat úgy határozza meg, hogy az a vasútinak árnak a duplája legyen.
Természetesen a vasúti ár olyan kell legyen, hogy minimum nullszaldós! De inkább nyereséges.
Természetesen nem lehet máról holnapra megtenni. Folyamatosan kell áttenni.

gramercy 2010.08.30. 10:25:37

persze ez egy olyan orszag, ahol 10000 alatti forgalomra epitunk full autopalyat (M7 vege, M6/60 alja peldaul) a szukseges autopalyakat (M0 nyugat) pedig kezzel-labbal szabotaljuk

az M85/86 Csorna kornyeki szakasza mar reg letezhetne, ha a helyi fidesz-mszp nem ezt hasznalta volna f@szhosszmeresre es nem ekeztek volna egymast kezzel labbal

a jelenlegi kormany meg azt mondja lelassitja az utepiteseket mikozben legalabb 500 kilometer uj gyorsforgalmi utra mar most szukseg lenne (M0, M10, M2 bovites, M4, M85, M86, M8-M9 szakaszai, M43 peldaul)

Netuddki. 2010.08.30. 10:27:11

Falu határába sorompót, aztán minden kamiontól 2500Ft áthajtási díjat szedni!
Jól jönne a falunak a napi 5milka. De az is lehet, hogy így meg már elkerülnék a falut a kamionok.

gramercy 2010.08.30. 10:27:52

@laspalmas: a kepen is latszik, hogy ez egy ideiglenes es meglehetosen olcso mutargy

utepiteseken hasonlo patakok folott millionyi ilyen "hidat" epitenek fillerekert ahhoz a mutargyhoz kepest, ami majd itt is lesz es aminek tobb evtizedig kell majd birnia a sarat

ezert a hidert pampogni kb. olyan mint amikor valaki felroja a festonek hogy a foldre is csoppent belole, ne pazaroljon...

2010.08.30. 10:37:25

@Noname Cowboy: a vasúti ár támogatás nélkül nagyon sok, alapvetően itt jogszabályi és technikai dolgokról van szó. az eu-n belüli országok járműveit nem zavarhatod fel vasútra, ez a dolog addig működött nálunk is meg máshol is, amíg a románok és bulgárok nem léptek be, ma már alig lézeng ilyen szerelvény a vasúti pályákon, azokon is csak török kamionok vannak. ezt a GYSEV és a többi vasúti társaság is tudta, amikor anno belevágtak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.30. 10:41:38

@gramercy:

"barki aki latott mar felpalyas utfelujitast"

De ez nem annak indult, érted?
Csináltak egy ideiglenes kétsávos hidat, aztán a végén észrevették, hogy "jé, szűk lett"

Kicsit Karcos 2010.08.30. 10:43:46

@Hadrian77: mi a jó nekünk a tranzitban? Megállnak elverni a pénzüket az országban? Nem. Szépek? Nem. Illatosak? Nem. Javítják az utat? Nem. Nekünk hoznak valamit? Nem. Jobb lesz tőlük a közlekedésünk? Nem. Na akkor?

Ha van olyan EU-s szabály, ami rákényszerít minket a tűrésére, akkor azt meg kell változtatni. Ha nem megy, el kell szabotálni (sorompó a falvakra helyi útdíjjal). Hogy akkor majd más is bevezeti, és nem jutnak el hozzánk az áruk? Éppen akkor lesz itt az ideje európai szinten újratárgyalni az egész áruszállítási kérdést.

Az nem állapot, hogy kamionoknak építünk autópályákat, aztán kerülgethetjük őket meg a kátyúkat minimális hozzájárulásuk ellenében.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 10:50:15

@Hadrian77: Nem zavarod fel. Megállapítasz egy olyan tranzitdíjat ami miatt nem éri meg közúton flangálni. Szépen maguktól felmennek a a vasúti kocsira. Előbb utóbb a többi osrszág is látva, hogy ez jó szépen bevezetik. A végén szépen a kamionról rendes tehervagonba kerül az ami oda való. Persze vannak áruk amiknek nem tenne jót a vasúti szállítás. De manapság sokminden feleslegesen ki van téve a közútra.

2010.08.30. 10:52:54

@Kicsit Karcos: nekünk semmi nem jó a tranzitban, a 86-os azért olyan leterhelt, mert már az is erre jön aki régebben a sógorok felé ment. nincs mese, tranzitország vagyunk, jól kell kiépíteni az útdíj rendszert.

2010.08.30. 10:56:41

@Noname Cowboy: ebben egyet értünk, de ma idehaza 3 % körül mozog még a vasúti szállítás aránya, az Eu-ban 10-15%, és nem bírják feljebb tornázni. A gyorsaság és az ár olyan tényezők, amiben a vasút nem versenyképes, persze ennek egyik oka az eu szabad verseny védelmi elve is, de európában nincsenek olyan nagy távolságok, ami előnyt adhatna a vasútnak.

vviktor 2010.08.30. 11:05:51

Csak egy felvetés, mert azzal én is maximálisan egyetértek, hogy a tranzitot KÖTELEZŐEN a vasútra KELL terelni. A környezetvédelem csodaszó itt nem lenne hatásos? Ha már nem működik az egyik jobbra, másik balra, mert én azt mondtam ebben a fene liberális EU-ban. Máshol hogy csinálják? Mert nem hiszem, hogy amit más meg tud csinálni, azt mi nem tudnánk, persze, ha akarnánk.

Kicsit Karcos 2010.08.30. 11:06:07

@Hadrian77: ha jól tudom, akkor szoktak erre az útra a fuvarosok, amikor Ausztriában beintettek nekik. Szerintem ez a tranzitország cím perpillanat nem kitüntetés, ezt inkább a balekok kapják, merthogy tranzitra szükség van, csak éppen nem nálunk, hanem a szomszédnál. Én egyetlen kulturált formáját látom, a vasútit, osztani-szorozni kell, aztán ha megéri, megcsinálni, ha nem éri meg, akkor vigyék az árut, ahol akarják. Miért lenne köteles egy falu eltűrni, hogy szétkúrja az egészet az átdübörgő kamionforgalom? Ha pedig egy falu is beint az úton, akkor az egész úton lőttek a tranzitnak. Ergo az egésznek amúgy is csak 100%-ban állami tulajdonú, fenntartású utakon van értelme.

Kicsit Karcos 2010.08.30. 11:10:50

@Hadrian77: nem értem, hol van a RoLa sebességi versenyhátránya? Mennyivel mehet a kamion az autópályán (most hagyjuk az országutakat), és mennyivel egy korszerű vasúton, megállás vagy lassítás nélkül? Vagy ott esik ki sok idő, ha mondjuk óránként indul a nyugat-déli RoLa? Mert akkor ÍJB, a kamionok miatt meg nekem esik ki sok idő, amikor előzgetik egymást.

2010.08.30. 11:12:28

@Kicsit Karcos: az ausztriai beintés az úthasználati és tranzit díjak emelése volt. én is maximálisan vasút párti vagyok. több mint 10 éve foglalkozom logisztikával és szállítmányozással, évente többször is beszélek szolgáltatói és törvényhozói oldalról is emberekkel. én úgy veszem észre, ha a törvényhozóknak lett volna lehetősége, vasútra rakták volna rég a tranzitot. szakmai körökben is sokan szeretnék a vasút felfutását, de az egy gordiuszi csomó, átvágni sem lehet nagyon. ráadásul a világ ma arról szól, hogy minél rövidebb idők legyenek az ellátási láncokban, ez pedig a közútnak segít.

átlátó 2010.08.30. 11:16:23

Nincs ér a faszába a falu elöljáróinak. Igen,- vérhiányosak. (Amíg ez rendbejön, addig gumisműhelyt alapítani és szögelni.) Ja... és igen. A kamionokat vasútra, - tudom kisokos, hogy ára van, de ár nélkül nincs semmi. A tranzit forgalom semmit nem hoz az országnak, egy levegővel átsuhan Hegyeshalom-Röszke között. Ne okoskodj, a többi útvonalon is.

pizsama 2010.08.30. 11:16:47

Gyakran járunk arra (nagymamához) és hát Körmend és Rédics között borzalmas állapotok vannak. Hiába húztak már számtalanszor új réteget az útra, jó ha egy évet kibír, tele van kátyúkkal, nyomvájús szakaszokkal, és persze lakott területen is vígan repesztenek 70-el ezek a monstrumok. És hiába van most ez a nagy beruházás, úgyis ki lesz spórolva belőle annyira az anyag, hogy pont addig bírja, ameddig a kivitelezői garancia szól.
És én is támogatom hogy szedjenek útdíjat ezen a szakaszon, hisz ha az útakat jobban igénybe vevő kamionosok is használják, akkor fizessék meg a karbantartását is!

2010.08.30. 11:17:11

@Kicsit Karcos: a szerelvényeket várakoztatják az egy nyomvonalú pályákon, hogy a menetrend szerinti járatok mehessenek, rengeteg helyen van lassújel, pályamunkák stb. ugyan ott van hátránya mint egy személyvonatnak a közúti közlekedéshez képest. régen is napi 2 vonat indult ha jól emlékszem. terminál pedig sopronban és kiskundorozsmán van. a 86-os út őrület, ismerem, rengeteget járok arra, de a tranzitforgalom döntő része autópályán megy.

Kicsit Karcos 2010.08.30. 11:21:02

@Hadrian77: és mi lenne, ha megemelnénk az útdíjat az ausztriai szintre + 20%? Nem túl elegáns, de 100%-osan európai megoldás:)

osgood 2010.08.30. 11:25:15

@pizsama: szednek útdíjat a 86-oson, de még így is megéri nekik az osztrák/szlovén oldal helyett erre jönni. Jegyzem meg, mikor bevezették ide is a matricát, az élelmes kollégák mentek eggyel nagyobb számjegyű, igazán falujáró utakra, amiket végképp nem 18 tonnára méreteztek.
Indulóra úgy kéne a tranzitdíjat megszabni, hogy legfeljebb autópályán érje meg nekik nem a szomszédban közlekedni.

2010.08.30. 11:44:40

@Kicsit Karcos: az egy nagyon jó megoldás lenne, a 86-os ugye eleve ilyen tranzit út céllal épült meg, az európai közlekedési folyosó szerves része, csak sajnos elmaradt a fejlesztés. igazából idehaza is minden főútvonalnak legyen az egy vagy két számjegyű, olyan kétszer kétsávos gyorsforgalmi útnak kellene lennie mint a sógoroknál az s jelzésű utak.

qwe123 2010.08.30. 11:46:26

ez kellene: kamion belép hegyeshalomnál, M1, M0, M7, kilép letenyél.
nem értem, miért mehet egyáltanlán le az autópályáról? elvégre nekik épült.
és akkor nem kell elkerülő, meg minden szar. lehet, hogy kell pusz 1-2 sáv az autópályára, de ennyi. és akkor nem mehetnek a legkisebb falvak főutcáján a soktonnás szörnyek, csak mert arra rövidebb. illetve nem rövedebb, mert ausztrián keresztül lenne a legrövidebb, de ott drága a matrica. ezek bicikliúton is mennének, meg a váci utcán keresztül, ha arra valamiért olcsóbb lenne. sőt, a margit sziget se maradna ki...
ezek olyan kamionok, amelyek a k. drága osztrák és cseh autópálya díjak miatt kerülenek magyaro.-n keresztül. ausztriában 100 EUR egy 400 km-s matrica, itt 8 EUR-ért 1 teljes napig annyit mennek, amennyit akarnak. egyébként kb. 100-szoros terheleést jelentenek az utnak, mint egy személyautó.
a kötelező vonat uniós kamionoknak nem írható elő. ezért van, hogy Rola vonaton már csak török kamion van, román és bolgár nincs.
a hazai fuvarozóknak nyalja az ország a seggét, ezért van minden megengedve, az összes kamionnak. egyébként látott már valaki kamiont hazai benzinkúton az elmút 10 évben????

charlie 2010.08.30. 11:47:20

@molnibalage: az észak-déli fuvarozás a GySEV pályája, az nem MÁV felségterület, ott a tehervonatok gyorsan mennek.

Meg is akarják szerezni a hodosi vonalat, hogy legyen kijáratuk dél felé, persze az állam ezt nem akarja (a bezárt Zalalövőit se adják oda nekik, pedig a GySEV tudná használni, mivel jelentősen rövidíteni Hodos felé az utat)

charlie 2010.08.30. 11:49:53

@Hadrian77: igen, most, mert kevesen használják. ha sokan használják, megéri.
de inkább ebbe tolják a pnézt, mert azért ez több embernek jó.

Mellesleg az észak-déli forgalom vasúton a gysev pályája inkább, azért az meg nem MÁV. Nem véletlen, hogy szeretnék maguknak megszerezni valami déli kijáratot.

2010.08.30. 11:58:57

@charlie: a GYSEV szépen elindult az utóbbi években a Sopron-Győr viszonylatból Szombathely felé, ha sikerül lejjebb jutniuk, megvan a kijárat a tenger felé. A rola kocsikkal alapvetően az a baj, hogy nem lehet megfelelő átmérőjű kerekeket használni, a kis kerékátmérő és perem miatt nagyon gyakran kell javítani őket, könnyebben ugranak le a sínről.

lich10 2010.08.30. 12:07:12

Egyszerű. Határon tachográf megnéz, menet közben fokozott ellenőrzés, és a tökükre lépni a túlvezetésért. Nem kicsi a bírság, meg az időveszteség is csúnya dolog ebben a szakmában. A vasúttal az a gond, ahogy emlékszem talán három vagy négy olyan depó van ahol a kamion fel tud állni a vagonra. Amúgy pl. Záhony-Hegyeshalom kb. 500 Km, ami kamionnal cirka 7 óra, amiben már egy pihenő is benne van. Vonattal ez mennyi is? 8-10 óra? Sehogy nem jó.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 12:12:49

Hadrian77 2010.08.30. 10:37:25
@Noname Cowboy: a vasúti ár támogatás nélkül nagyon sok, alapvetően itt jogszabályi és technikai dolgokról van szó. az eu-n belüli országok járműveit nem zavarhatod fel vasútra, ez a dolog addig működött nálunk is meg máshol is, amíg a románok és bulgárok nem léptek be, ma már alig lézeng ilyen szerelvény a vasúti pályákon, azokon is csak török kamionok vannak. ezt a GYSEV és a többi vasúti társaság is tudta, amikor anno belevágtak. ű

Muhaha tényleg? Mesélek neked. Itt ahol élek ezek a szemetek felzavarják a RoLa-ra a kamionokat. :D Hogy milyen renitensek ezek a köcsög labancok.
Elmondom mi kell.
Normális terminálok, és egy halom súlykorlátozás a közutakra. Ja, meg a kamionosoknak jó drága útdíj. Ennyi kell, Semmi több. Amíg neki megéri pöfékelni a gázolajat, meg rommá baszni az utakat, magyarán nincs semmiféle kényszerítés, addig az van amit a pofánkba kapunk.
Tőlünk csak kicsit nyugatabbra egy kicsit jobban preferálják a kötött pályás közlekedést. De biztos ők a hülyék. Itt már bele sem megyek a villamosított vonalak tiszta energiaellátásra és a többire mert minek.
Jancsi voltam.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 12:14:12

@Hadrian77: ja a RoLa kocsikkal kapcsolatban annyi, hogy nem a kocsik javítása drága, hanem a pálya igénybevételéből származó károk, amit a kis kerekek sokasága okoz.
Jancsi segít.

Kicsit Karcos 2010.08.30. 12:15:26

@lich10: inkább várnak 3 órát Magyarországon, esetleg addig bedobnak egy ebédet, vagy elmennek kurvázni, mint hogy 5-6 órát kerüljenek másik országon keresztül.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 12:18:50

"a hazai fuvarozóknak nyalja az ország a seggét, ezért van minden megengedve, az összes kamionnak. egyébként látott már valaki kamiont hazai benzinkúton az elmút 10 évben???? "

ÉNÉNÉN! Én láttam! Tudod azt a tartálykamiont ami viszi a benyát'. :D

daito 2010.08.30. 12:20:04

Árnyalom a képet.
1. Beruházó cégnél vagyok - az állam (ez alatt állami vállalat, önkormányzat, minisztérium, ilyen-olyan szerv értendő) nagyon sok területen még nem érte el azt a szintet, hogy tudja, pontosan mit is akar. Ennek 2 fő oka van, egyrészt nem a saját pénzüket költik - ez igaz arra, hogy most épp ennyi van, és nem tudják mikor lesz több, de igaz arra is, hogy ha pluszban kell rákölteni, nem készül hatékonyságelemzés a korábbi költésről - ott meg lehetett volna-e oldani. Másrészt politika, sok érdekcsoporttal. Ez van.

2. Mint megrendelő, úgy rendelem a kamiont, mint gyors fuvarozási eszközt. Ma elindul innen Budapestről, holnap-holnapután Olaszországban van. A megrendelő úgy kéri az árut, hogy a lehető leggyorsabban érjen oda hozzá. Ti sem úgy rendeltek tv-t/ipodot/bútort/akármit, hogy "á, nyugodtan jöjjön 5 nappal később. A mai világban senki, semmi sem ér rá - leginkább azért, mert azt nem lehet tervezni. Azt lehet tervezni, hogy 3 nap a szállítási idő. Az nagyon nem jó, hogy talán 3 nap, de lehet, hogy 9.
Tudomásul kell venni, hogy a közúti szállítás a leggyorsabb érték arányosan, azt is tudomásul kell venni, hogy a magyar vasút nem a mai kor szállítási igényeinek megfelelően lett kialakítva. Ráadásul mocskos mód le van harcolva; az ilyen 50-nel haladó tehervonat nem alternatívája a 70-nel közlekedő kamionnak; ráadásul kicsi ország vagyunk. 2-300 levezetett km-rel át lehet futni az országon; egy folyamatosan haladó kamionnak az max. 4 óra. Annyi idő alatt kellene a vasútnak felpakolni, leszállítani, lepakolni. És itt beszélünk 1 kamionról, de a vonat nem rohangál egy kamionnal, hanem tucatnyival, ezt kellene ennyi idő alatt összeszervezni.

Ráadásul itt a forgalmat nem a magyar fuvarozók adják, hanem lengyel, szerb, szlovák, bosnyák, román, akármilyen kamionosok - akiknek Magyarország egy p*cs táv.

Aki meg a jobb román utakat reklámozza, azt izomból kiröhögöm. Tessék lemenni Dél-Romániába, vagy a Zsil völgyébe - szörnyű állapotok vannak. Mi sem vagyunk követendő példa, de ők pláne nem.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 12:21:51

@Kicsit Karcos: sajna nem vagyok kamionos, annyit tudok, hogy Hegyeshalmon belépve, nem nagyon látni kamiont sem az első MOL-kútnál, se később. Maximum matricát vesznek.

Gyarló Hintaló 2010.08.30. 12:23:17

@ifrance: Szerinted egy ukrán, román, bolgár kamion itt tankol nálunk? Elárulom, hogy otthon 150 ft-ért veszik a gázolaj literjét és akkora tankjuk van, hogy megjárják Amszterdamot oda-vissza.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 12:27:22

Jaj olvastam még itt okosakat, hogy azért szar a RoLa, mert lassú jelek vannak, meg a tehervonatoknak meg kell várni a magasabb rendű vonatokat, meg pályamunkások. ez ugye nem komoly?
A RoLa -pláne ha rá lennének kényszerítve csak pozitívum az adott ország lakói számára is, meg a kamionosnak is, meg a cégének is.
Vegyük sorba:
-Amíg a kamion fent van a vonaton, nem zabál üzemanyagot, nem amortizálódik, nem fizet sehova útdíjat
-Amíg a kamion fent van a vonaton, pereg a pihenőidő, ami jó a kamionosnak, és eközben még viszonylag kényelmesen feküdhet is a sofőr az első "kuset kocsiban."
-Nem szennyezik a mocsodék kamionok a környezetet, és nem teszik tönkre az utakat
-Ja, és nekik nincs kamion stop

Ez minden tekintetben jobb, mint ezenkívül bármely alternatíva, ami hazánkban divatos.

Johnny336 2010.08.30. 12:27:51

Napi 1600-2000 kamion?
Ez a teljes átmenőforgalom mekkora érsze lehet? Irtózatos, mit kaphat az a kis falu.
Önkormányzat önkényesen nem tehet ki táblát, hogy 7,5T fölött behajtani tilos? Falu mindkét végére, és jónapot. Aztán NKH mérleggel kiáll a tábla mögé, és minden pótost félreint egy baráti csevejre. Le is szoknának arról az útról a szállítmányozók...

Kicsit Karcos 2010.08.30. 12:29:57

@daito: miért kell a RoLára átpakolni a rakományt a határon, nem tudjuk fogadni Ausztriából az eleve vasúton érkező szállítmányt?

Amit a tervezhetőségről írsz, azt aláírom, elsőrangú szempont, de nem pont a vasút (lenne) a kiszámíthatóbb a közúthoz képest?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 12:31:22

@Kicsit Karcos: már hogyne tudnák. :D Pikk-pakk megtörténik a másik feszültségre átállás (Teknő), és hopp, már gurulhatnak is tovább. Őrület mi?

Egervar 2010.08.30. 12:47:39

Ha az utak tönkretételének költségeit is ráterhelnék a teherautókra, akkor könnyen kijöhetne, hogy még TGV-vel is olcsóbb lenne a teherszállítás az országban. Mondjuk ez a nagy útkár amiatt is van, mert az építők meg kispórolják az anyagot az útból.
Egyébként meg mit várhatunk abban az országban, ahol az egerszegi VASÚTépítkezéshez túlterhelt KÖZÚTI tehergépkocsikkal szállították a követ abból az uzsai bányából, amelybe bemennek a SÍNek. A szállításra használt út életveszélyesen tönkrement, s csak egyes útszakaszait hozták helyre, de azt is (nagy sikerként elkönyvelve) EU-s pénzből...

daito 2010.08.30. 12:47:47

@Kicsit Karcos: persze, de én nem tudom, mennyi érkezik eleve vasúton.

Én azt tapasztalom, hogy bejön a kamion Magyarországra saját kerekein, végigmegy azokon és úgy hagyja el az országot. Ez itt a gond. Nem az van, hogy ide vasúton jönnek és nálunk legurulnak az útra.

Másrészt, a nagy fuvarozó cégek nagy fuvarszervező cégek, akiknek kismillió alvállalkozójuk van, azzal vitetik az árut, aki a legolcsóbb és leggyorsabb - és elérhető épp.

A tervezhetőségnél az a frankó, hogy a kamionom akkor indul, amikor megpakoltattam, és van egy saccperkábé meneitidő. Ha az reggel 9, akkor reggel 9, ha 11 óra 20 perc, akkor az; megy 12 órát.
Viszont a vasútnál benne van az, hogy érjen oda addig, amikor legkésőbb felpakolják. Ha nem ért oda, akkor már x órával később mehet a tánc. Ott eltelik valamennyi idő, míg felkerül a vonatra. Az elindul ekkor, vagy mégsem. Utána ennyi a menetidő - vagy mégsem, mert felsővezeték szakadás, vagy bármi történhet. Ezt te nem tudod tervezni és a fuvarozó sem.

Másrészt, kicsi ország vagyunk, a fuvarozó igyekszik úgy átmenni az országon, hogy azt a legrövidebb úton, időn belül elhagyja. Ez 1-2-300 km-t jelent, amit megtesz, mint már írtam, ideális esetben 3-4 óra alatt, ha dugó, baleset, akadály van, akkor 6-8 óra alatt. De ha el kell menni kerülővel valami máv telephelyre, ott várakozik, késik, akármi, akkor az alapból sok óra, és még mindig nincs előbbre; és jó eséllyel valami kerülő úton talicskázza el a vonat , 50-nel.

Annál nincs egyszerűbb, tervezhetőbb, hogy te felpakoltad ekkor, elindult 1 óra múlva, megy a kamion 30 órát, ott van. Ezért fizeted; és nem akarsz bele még egy bonyolult, galibás rendszert pluszban, ami hosszabbá, drágábbá teszi az egészet.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.08.30. 12:48:12

"A fejlesztés folyamán 1 db csomópont átépül, míg 3 db új kerül kialakításra. Az útszakaszon hét híd megújul és egy új autóbusz-fordulót is építenek. Külterületen a pályaszerkezet 12 méteres koronaszélességet kap, az aszfaltszélesség pedig 7 és fél méteres lesz. Belterületen a szélesítés nem végezhető el a közművek, illetve a házak közelsége miatt, ezért itt forgalomlassító szigeteket és gyalogátkelőhelyeket építenek ki."

Csak egyetlen kérdésem merült fel eme szöveget olvasva:

Nem lett volna egyszerűbb ezek helyett egyetlen összefüggő elkerülő utat építeni a kamionoknak, hogy ne sz*pjanak annyit az érintett települések lakói? Mert a kamion akkor is füstöl, pusztítja az utat, és eltapossa a biciklist, ha 30 km/h-val megy.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 12:53:28

"@daito: Utána ennyi a menetidő - vagy mégsem, mert felsővezeték szakadás, vagy bármi történhet. Ezt te nem tudod tervezni és a fuvarozó sem."

Mert közútra meg tudod tervezni, hogy lerohad a kamion/elalszik és bedől az árokba/baleset történik az úton/beszakad az út/szopatják a határőrök (az EU fele is néha megesik)/gyorsan hajt/nem tartja be a pihenő időt, és még sok egyéb más. Nos?

Médiumnak tetszik lenni? Mert akkor én kérek elnézést.

Rikki Harcos 2010.08.30. 13:28:51

Nehogy már négysávos legyen a terelőhíd. Váltakozó irányú forgalommal, irányítással néha előfordulhat dugó, ezt tudomásul kell venni.

Ami aggasztó, az inkább a csőáteresz kicsi szelvénye, tényleg ne jöjjön árvíz, mint ahogy írta fentebb valaki.

charlie 2010.08.30. 13:28:58

@lich10: amíg a vasúton van, az addig neki pihenőidő legalább.

mondjuk konténeres szállításnál eléggé felesleges az egész kamiont felpakolni a vonatra, elég csak a konténert.
@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
nagyon egyszerűen lehet a versenyképességen segíteni. VAGY a vasúton is annyi támogatást kap a fuvarozás mint a közúton, vagy a közúton is a tényleges díjat fizessék ki, mint vasúton.

@Johnny336:
Az egész 86-oson ilyen tragikus a helyzet.

@Kicsit Karcos:
most is van közvetlen rola Ausztriából.

Rikki Harcos 2010.08.30. 13:38:44

A ROLA is zsákutca, mert minek cipelni a vonaton a vontatót, elég lenne az ún. "zsebes" kocsikra feltenni a pótkocsit, továbbmenve: elég lenne csak a konténert vinni.

És a ROLA-k nagyon gyakran kisiklanak, műszakilag problémások. Persze még mindig jobb, mint a közúti teherszállítás.

I. P. S. 2010.08.30. 14:45:15

@daito: Az általad leírt valamennyi problémára megoldást jelentene, ha európai szinten összehangolnák a kamionközlekedést. Ha a vasúti forgalom nem határtól határig tartana, és célzott támogatást kapna, akkor már versenyképes lehetne a közúttal.

Egyébként előbb-utóbb úgyis ez lesz, csak jó lenne minél előbb.

Rikki Harcos 2010.08.30. 15:41:19

@I. P. S.:
Svájcban megoldották a dolgot, igaz, nem tagjai az EU-nak, de több jogosultságuk van, mint nekünk. Minden kamiont vonatra raknak, az egész országot keresztülfúrták alagutakkal (Swissmetro). Egyharmad rész bevételből, egyharmad EU-támogatásból, a maradék saját zsebből finanszírozva, de ismerve a svájciakat, az utolsó harmadot is legombolják valakiről.

nagyon_buta 2010.08.30. 15:44:12

No úgy látom, hogy RoLa támogatók vannak, akkor tessék rákeresni, hogy hány helyen lehet felrakni RoLa szerelvényre, hová megy a szerelvény. Esetleg egy RoLa menetrend megkeresése?
Utána lehet tovább osztani az észt...

Kicsit Karcos 2010.08.30. 15:50:39

@nagyon_buta: összeroskadtam érveid súlya alatt. Ha így van, hát így van, biztos azért van így, mert így van jól. Nincs mit tenni. Fizessük az elkerülőt.

Maul halten und weiter dienen.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 15:58:12

@nagyon_buta: majd ha van valami értelmes érved azonkívül, hogy a RoLa szar mert nem képesek irányvonatokat szervezni, terminálokat létesíteni, és nem kényszerítik rá a kamionosokat a használatára, akkor oszthatod itt az észt. Na hajrá öcsi!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.30. 16:32:33

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Egy apró kérdés. Ez a RoLa nem a szállítási mód? Akkor zet a módot nem a vasutaknak kell kialakítani?? A menetrendekkel együtt!

egyszerhopp 2010.08.30. 16:36:38

Ennyit szövegelni egy ideiglenes hídról !
Nemsokára jönnek az őszi esők, majd eltűnik, és a falu újra élhető lesz !

Testvéreim, bízzatok Istenben és a magyar hídépítők szagtudásában !

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 16:41:32

@Noname Cowboy: de! De előtte kellenének azok az intézkedések, amikkel egyrészt versenyképes lesz a vasút, másrészről rá kellene kényszeríteni a kamionosokat a használatára. Ahogy értesültem terveznek a jelenlegi (Wels - Szeged) vonalon túli irányokat is.

nagyon_buta 2010.08.30. 17:17:27

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Az a probléma, hogy a RoLa típusú szállítás csak Wels-ig (Ausztria) működik, tovább nincs. Románia, Szerbia irányából ilyen szállítás van-e, nem tudom. Ukrajnából nincs. Az összes beruházást kinek kellene állni? Magyaro-nak. Vajon milyen mennyiségű vasúti pályafelújítás, építés kellene? Mekkora árra lenne ennek a szállításnak, hogy az összes befektetés megtérüljön? Mekkora közúthasználati díjjal lehetne rákényszeríteni a fuvarozókat a vasút használatára? Mekkora áremeléseket okozna itthon? Megengedné-e Ausztria, hogy minden kamion rájuk küldjünk? Mi van azokkal akiknek nincs osztrák áthajtási engedélyük?
Igen ezek azok a kérdések, amelyek miatt "osztom az észt".

nagyon_buta 2010.08.30. 17:28:56

@Kicsit Karcos: Az országunk mérete miatt van így, ugyanis a közúti vs. vasúti szállítás között ekkora távolságokon csak a közúti győzhet. Nem beszélve a Trianon óta életképtelen vasúti hálózatról.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 17:57:49

@nagyon_buta: igen, valóban az a probléma, hogy per pillanat ez az egy lehetőség van. A néhai Hungarokombi, ma MÁV Cargo EU-s pályázatot adott be a a románokkal és a bolgárokkal hogy a kamionok RoLa-n menjenek. Továbbiakban van tervezet Olaszország felé is, és szó volt Szlovákiáról is.
Hogy ki állja? Mi természetesen. A sok értelmetlen viadukt, és alagút helyett fel lehetett volna újítani egy pár fontosabb vasútvonalat.
Hogy mekkora közúthasználati díjakkal kellene kényszeríteni? Közel azonos arányban mondjuk mint nálunk Ausztriában.
Hogy mennyivel emelkednének az otthoni árak a török kamionosok vonatozása miatt? Nem tudom. De te biztos tudod. Oszd meg velünk.

daito 2010.08.30. 18:04:34

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: kedves uram, nem vagyok médium.
Amiket leírtál, azok mind igazak, de még a vasúti szállítás mellett ugyanúgy létező problémák. Ugyanis nem tudom vasúton háztól házig szállítani az árut, ugye ez a kamionos fuvar előnye.

Semmivel sem jobb, ha az út 85%-át megtette vasúton, és az utolsó 5%-on borul árokba. Ne boruljon árokba.

Azt tudom mondani a felvetésedre, hogy a közúti közlekedésben az az előnye a kamionosnak, ha probléma van - legalább esélye van elkerülni - ahogy ezt sokszor teszik is. Vonaton, ha gond van - és nem vele, hanem valakivel, akkor ott ül.

A vasúttal az a gond, hogy idehaza egyrészt vacak a hálózat; mert az elmúlt 50 évben alig költöttek rá. Másrészt, ha jó volna a hálózat, akkor is ehhez a feladathoz kevés. Ezzel a Budapest az ország közepe és az köt össze mindent elv alapján felépülő vasúttal nem tudsz normális, versenyképes vasúti logisztikai szolgáltatást nyújtani. És még mindig mondom, az a gond ezzel, hogy országos szinten nézitek, de a magyar vasút nem tud a szlovák, cseh, lengyel, török, bolgár, román kamionosok igényeihez, útvonalaihoz igazodni.

Európai szinten összehangolni a kamionközlekedést? Ááá, hol éltek? Meg egységesen támogatni és fejleszteni a vasutat? Persze. Értsétek meg, ez pénz. Azon a zalai úton azért mennek a kamionosok, mert az a legolcsóbb mód. A szlovákok, osztrákok, németek egy vagyont elkérnek a normális útért. nálunk meg minimális díjért mehetnek egy kamionnak meg sem kottyanó úton.

Azt pedig meg kellene érteni, hogy a "vasút versenyképessé tétele" az nagy pénz. Csak a mi esetünkben százmilliárdokat jelent, azt meg valakinek ki kell fizetni... Jelentkezik valaki?
És utána még rá kell kényszeríteni a kamionokat a használatára... Jesszus, micsoda gondolatok.

Szabad verseny, állami támogatás, költségvetési hiány és még sorolhatnám.

daito 2010.08.30. 18:07:57

Egyébként azt se felejtsétek el, amikor beruházásról, megtérülésről beszéltek, hogy vannak fenntartási költségei; és abban a vasút sokkal drágább.
A magyar vasút az évi apanázsa 60-70%-at elkölti úgy, hogy akár egy kilométert is menne valamelyik kocsi.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 18:24:57

". És még mindig mondom, az a gond ezzel, hogy országos szinten nézitek, de a magyar vasút nem tud a szlovák, cseh, lengyel, török, bolgár, román kamionosok igényeihez, útvonalaihoz igazodni."

Ezt kifejtenéd?

daito 2010.08.30. 18:43:16

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Egy török kamionosnak, aki Isztambul és Rotterdam között megy pont más az igénye, mint egy lengyelnek, aki Milánó és Wroclaw között. És ezekből van sok ezer. Idehaza is ezerrel tudnak kombinálni, hol, melyik úton mennek - mert csak átmennek Magyarországon. Egyrészt, igyekeznek gyorsan keresztülhajtani az országon, másrészt - finoman szólva, érdekük, hogy minél olcsóbban megoldják az ügyet.
Másrészt be tudnak lépni az országba tucatnyi helyen, olyan helyeken, ahol nincs vasút. Akkor mit csinálsz? Elküldöd őket egy olyan helyre, ahol fel tudnak menni a vonatra? Meg hogy magyarázod el egy töröknek? Egy lengyelnek? És hogy veszed rá?

És akkor hozzáteszem, hogy számos román kamionos jön úgy hozzánk, hogy még a telefonján sincs pénz - hívni sem tud, és nem is hívható. Annyi pénze van, amennyivel a fuvart ellátja és kész.

Gondolom nem árulok el nagy titkot, azért sok az ilyen kamionos, mert ők a legolcsóbbak. Ugyanis a fuvarozásban ez rohadt nagy igény, hogy olcsón, gyorsan le legyen szállítva az áru - ezt a fentebb említett nációk tagjai megteszik Európának. Mi próbálkozhatunk ennek keresztbe feküdni, csak nem érdemes olyannal próbálkozni, amit nem fognak betartani. Többek között azért, mert nem tudjuk őket rávenni, hogy betartsák.

Annyit tudunk ergo csinálni, hogy REÁLIS alternatívát kínálunk; mivel hiába építesz ki egy remek vasúti rendszert, ha román-szlovák-ukrán-szerb-horvát határon nincs csatlakozás-kapacitás-igény rá. Tök jó, ha Ausztriában van ilyen, de az kevés. Pláne, hogy a fentebb említett kamionosok pont azért bojcorognak nálunk, mert így akarják elkerülni Ausztriát.
Ráadásul az fenntartás jó része még mindig minket terhel, nem a kamionosokat. Ők megfizetik az őket terhelő részt - ha igénybe veszik. Viszont, ha kitalálják, hogy nekik ez nem jön be, akkor itt leszünk egy jó, de kihasználatlan rendszerrel.

f.domino 2010.08.30. 18:56:49

Tudomásom szerint jelenleg nem az a probléma, hogy a vasúti közlekedés neincs eléggé támogatva közpénzből, hanem hogy a közúti túlságosan támogatva van. (hála a kamionos-buszos-olajos-útépítős lobbiknak). Irgalmatlan KÖZpénzekből épülnek az utak, amiket aztán (jó részben külföldi) MAGÁN vállalkozások járművei minimális vagy 0 díj ellenében tönkretesznek. És a környezeti ártalmakról még nem is beszéltünk, amiket (pl a megtérülés számításakor) szintén forintosítani ("v. eurósítani") kell. Manci néni nyugodt éjszakája: x Ft nyereség. Pistike gázolás következtébeni elhalálozásának megakadályozása: y Ft nyereség. (plusz a mentőhelikopter és az intenzív kezelés költségeinek elmaradása). Az út pár évenkénti újraépítésének elmaradása: z Ft nyereség. (Jó, tudom a nokiás dobozok... Az meg tény, hogy papíron az is növeli a GDP-t, ha ugyanazt az utat évenként újraépítik, de azzal az erővel építhetnek máshol is, ahol még nincs.) Így számolva már lehet, hogy meg is érné a ROLA fejlesztése.

Kicsit Karcos 2010.08.30. 19:00:42

@daito: még mindig nem értelek.

Elmondanád, mi előnyünk származik nekünk a tranzitból, ami indokolja azt, hogy figyelembe vegyük az országunkon átmenő fuvarosok igényeit?

Mert ha nincs belőle semmi előnyünk, csak hátrányunk, akkor miért ne mondhatnánk, hogy nálunk mostantól ez és ez a szabály, és akinek ez nem tetszik, annak el lehet menni Románián és Szlovénián keresztül, amíg nem tudunk belőle bizniszt csinálni?

f.domino 2010.08.30. 19:05:13

Azért meg megint ne vérezzen a szívetek, hogy ettől majd drágulnak az áruk! Majd legfeljebb a megrendelő megnézi, milyen messziről érdemes rendelni, és még az is kiderülhet, hogy a hazai termelőtől jobban meg fogja érni.
Hogy veszed rá a román olcsópistát? Kiírod az útra, hogy útdíj: x Euró. Majd gyorsan feltölti a telefonját, és megkérdezi a főnökét, mi a megoldás. Ha meg nincs nála annyi, akkor bukott, legközelebb nem őt hívják. Ez egy ilyen bicikki. Mé nem? De!

Kicsit Karcos 2010.08.30. 19:07:43

@Kicsit Karcos: * zömmel nem a mi állampolgáaink, nem a mi cégeink, nem nekünk fizetik az adót, nem nálunk vásárolnak, nem hoznak nekünk semmit, ellenben a mi útjainkat basszák szét, a mi házainkat értéktelenítik el, a mi levegőnket szennyezik, nálunk csinálnak balesetet, mindezt napi pár fillérért. Ebben nekünk mi a jó, vagy milyen kényszer vagy egyéb előny miatt kell fenntartanunk ezt a rendszert?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 19:22:33

Na ez teljesen szép és jó, de már fentebb írják azt amit én is kérdezni szerettem volna.

Kimásolom:

Kicsit Karcos 2010.08.30. 19:00:42
@daito: még mindig nem értelek.

Elmondanád, mi előnyünk származik nekünk a tranzitból, ami indokolja azt, hogy figyelembe vegyük az országunkon átmenő fuvarosok igényeit?

Mert ha nincs belőle semmi előnyünk, csak hátrányunk, akkor miért ne mondhatnánk, hogy nálunk mostantól ez és ez a szabály, és akinek ez nem tetszik, annak el lehet menni Románián és Szlovénián keresztül, amíg nem tudunk belőle bizniszt csinálni?

f.domino 2010.08.30. 19:05:13
Azért meg megint ne vérezzen a szívetek, hogy ettől majd drágulnak az áruk! Majd legfeljebb a megrendelő megnézi, milyen messziről érdemes rendelni, és még az is kiderülhet, hogy a hazai termelőtől jobban meg fogja érni.
Hogy veszed rá a román olcsópistát? Kiírod az útra, hogy útdíj: x Euró. Majd gyorsan feltölti a telefonját, és megkérdezi a főnökét, mi a megoldás. Ha meg nincs nála annyi, akkor bukott, legközelebb nem őt hívják. Ez egy ilyen bicikki. Mé nem? De!

Pontosan.
Tehát. Leszarom hogy kinek mi az igénye a fuvarozás terén. Kiteszed a román kamionosnak a táblát, hogy bocs öreg, mész vonattal, vagy csengetsz mint az állat. Ha nem tudja elolvasni, piktogramokat is kiraksz.

A másik dolog. Te most Magyarországról beszélsz, holott itt pont az lenne a lényeg, hogy együttműködjünk a szomszédos országokkal, és azok vasúttársaságaival.
De megkérdezem tőled. Melyik a jobb lehetőség? Bukarestben fel tudják vágni a kamionokat, és mondjuk a RoLa vonat ledobná őket Hamburgban, vagy ugyanezt az utat végig kell vezetniük a jó szar úton, jól szétbaszva az utat, jól telepöfékelve a kis falvakat, mert az az olcsó. Na?

Az volna a lényeg, hogy RoLa folyosók lennének, nem az hogy majd Magyarországra érve fel kell menniük a vonatra. A mai technikai adottságokkal, mozdonycsere nélkül is végig lehet menni 4 különböző áramnem alatt.

daito 2010.08.30. 19:35:26

@Kicsit Karcos: nincs belőle olyan előnyünk, amit te hallani akarnál, ami "meggyőző" volna. De nem feltétlenül tehetsz különbséget a tranzit és a nem tranzit között. Tehát, ha a tranzitot lehetetleníted, nehezíted, a hazainak is alávágsz.
Másrészt, más alku pozícióban vagyunk, mint a világ egyik leggazdagabb országa, Ausztria. Gyakorlatilag semmilyen kártya nincs a kezünkben.
Harmadrészt, olyan országokkal "baszunk ki", amelyek egyrészt szomszédaink -ehhez még mindig szegények vagyunk, ráadásul azokban az országokban ott van a magyar kisebbség (amelynek egy része pl. kamionozik); vagy olyan országról beszélünk, amellyel kiváló kulturális és gazdasági kapcsolatunk van (Törökország).
Negyedrészt, Romániát és Szlovéniát is el kell valahogy érni; tudod, mert nem tudja a kamion átugrani ezt az országot sem.
Ötödrészt, ez az egész Unió többek között az áruk szabad áramlásáról szól. Ettől több, jobb, mint a határokkal szétszabdalt Európa. Igen, ennek hátrányai is vannak; nálunk pl. ez.
De nem lehet azt sem csinálni, hogy mindennek csak az előnyét élvezzük. És a közúti fuvarozás kellemetlenségekkel jár. De bakker, a mi iparunk, kereskedelmünk is igényli ezt. a formát.

Ja, és tessék már azért kicsit észnél lenni. Itt nem arról van szó, hogy ezek az emberek azért jönnek erre az útra, mert nincs jobb dolguk és az Iveco-val megnézik Magyarországot, hanem dolgoznak. Olyan munkát végeznek, amire szükség van - európai szinten, és a lehető legolcsóbban végzik el. Nem az ő igényükről van szó, hanem gyk. Európáé, aminek állítólag mi is a részesei vagyunk.

daito 2010.08.30. 19:48:36

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: figyelj, akkor próbálom egyszerűbben.
Van az a szó, hogy verseny. Azt azért csak ismered? Van egy olcsó kamionos rendszer, meg egy drága vasút alapú. A cégek, országok azt választják, amelyikre van pénzük.
Ez az ország, ahonnan kommentelsz, pl. szegény. Valószínűleg nem jársz minden héten pl. Romániában, amiről időnként írsz: az is szegény. Továbbá Bulgária megint csak nem gazdag, állítólag Ukrajnában, Szerbiában sem mindig van pénz vasútra. Egyáltalán láttad már a román vasutat közelebbről?

Harmadrészt, csak a példádra reagálva, Bukarest kamionos szemszögből sokkal nagyobb sz*pás, mint pl Zala, vagy Budapest; ha elmondanám egy román kamionosnak, hogy Craiovából, ha jön Budapestre, menjen Bukarestbe, akkor csak azért nem nézne teljesen hülyének, mert nem is értené, miről beszélek.

A fuvarozás terén meg lesz*rhatod, hogy kinek mi az igénye, de azok, akik fizetnek (és végzik), azok meg a véleményedre sz*rnak. És a hasonlókra. Érted? És még mindig egy olyan rendszerről beszélsz, ami NINCS. Tök szép, tökre igazad lehet, de nincs. Ekkora erővel beszélhetnél a hidrogénhajtású kamionokról is.

Olyan rendszereket lehet összehasonlítani, amelyek VANNAK, működnek. Akkor meg majd gyorsan döntenek a fuvarozók, a szervezők, a szállítmányozók, a megrendelők, hogy melyik is a jobb, az olcsóbb.

Kicsit Karcos 2010.08.30. 19:52:44

@daito: nézd, nekem semmi bajom a kamionosokkal, anno felvettek párszor, amikor stoppoltam, nem ellenük beszélek.

Nem is az európai gazdaság ellen beszélek, sőt. De abban mi az ejrópai, mi a korszerű, hogy Tokajon meg száz másik falunkban szétcsesznek mindent, mert _nekik_ úgy olcsóbb egy-egy fuvar? Persze, hogy ott mennek, ha nekik ott jobb, én is leszarom, hogy kinek milyen érdekeit sértem, amikor autóval megyek valahová, fizetek érte nem is keveset, cserébe arra megyek, amerre akarok meg lehet.

Természetesen megdrágítja a fuvarozást, ha rendbe akarjuk tenni ezt a kérdést, ez nem vitás. Abban viszont biztos vagyok, hogy annál rosszabb megoldás nem nagyon van, mint hagyni lepusztulni utakat, házakat, aztán folyamatosan kókányolni őket, hogy használható szinten maradjanak.

f.dominóval abban nagyon egyetértek, hogy még az is kiderülhet, hogy nem kell a tejet 100 kilométerekről szállítani, mert az új árazás szerint jobban megéri majd a környékről venni, és ezt a lehetőséget nem sajnálom azoktól sem, akik most esetleg tőlünk vásárolnak ilyen dolgokat.

Én azt látom, hogy Ausztria nem várt senkire, meglépte, amit meg kellett lépnie. Nekünk sem kell szégyellősködnünk, mi is megnyomhatjuk nyugodtan a ceruzánkat, így fognak tenni a nálunk szegényebb országok is előbb-utóbb. Aztán majd lesz rá európai megoldás, amikor elérte a kritikus tömeget a kamionhadak miatti ellenállás.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 19:57:48

@daito: elmondom egyszerűbben én is fellengzős fuvarospajtás. Az ország ahonnan komment-et írok, egy komment-eddel arrébb még a leggazdagabb országok közé tartozott. Várj segítek. Ausztria a neve, Ja, és nem osztálykiránduláson vagyok itt, hanem lényegében itt élek.
Hogy ismerem-e azt a szót hogy verseny? Á dehogy. A verseny per pillanat a közútnak kedvez, és nem azért mert jobb. Láttam-e már a román vasutat? Dehogy is. Igaz hogy kötött pályás közlekedéssel foglalkozom szabadidőmben, amióta csak az eszemet tudom, és szerintem több kilométert utaztam be Európában vonattal, mint amennyi izzadságcseppet szültél meg a komment-ed megírása alatt, de ez mellékes.
Hogy szarnak a véleményemre az olyan bunkók mint te? Teljesen irreleváns. De remélem majd a szép házatok elé is elkezdenek áramlani az olcsó szegény kamionosok, és hamar átrepednek a főfalak.
Olyan rendszereket hasonlítottunk össze, amelyek vannak és működnek.
Van egy környezetbarát, ami kevésbé preferált egy halom ok miatt, meg van a jelenlegi rossz, ami azért működik, mert meg lehet tenni kis hazánkkal azt amit.

Ha megjelenik a hidrogénhajtású kamion, arról is beszélgethetünk, ahol majd jönnek ismét az érveid, hogy drága és szar. De várom már. Még valami?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 20:00:27

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ja még valami. Te mindig az Eu-val szajkózol, csak elfelejted, hogy mi az EU pöcegödre vagyunk. Szó szerint. Én elhiszem, hogy a kamionos cég ahol brümmögsz naphosszat, busás haszonra tesz szert azzal, ha hetvenötödrangú' utakat basztok szét, -lerövidítve ezzel a távolságot- csak meg kéne érteni, hogy attól hogy ez neked jó, még másnak nem. Szólj ha sikerül.

nagyon_buta 2010.08.30. 20:29:26

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: kicsit durva vagy vasutas "barátom" és igen csúnyákat mondasz onnan labancföldről, de sorold már fel légy szíves azokat az osztrák határátkelőket ahol -annak a gazdag országnak közútjai kímélése céljából- RoLa szerelvényre szállhatnak a csóró magyar kamionosok.

daito 2010.08.30. 20:30:37

@Kicsit Karcos: ezzel többé-kevésbé egyetértek, hozzáteszem, hogy Ausztria más szinten van mint mi. Egyrészt, hegyes völgyes ország, másrészt gazdag. Tessék ezt a közúti közlekedés szervezésénél, árszabásánál figyelembe venni.

daito 2010.08.30. 20:39:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ja, kérem szépen, ha azt írom, hogy "így könnyű", akkor eléggé fellengzős leszek?
Esetleg megkérdezem, hogy te fizetted ki az osztrák rendszert? Az is fellengzős kérdés?

Ha rákérdezek, hogy te most magyar példát írsz, vagy osztrákot, az fellengzős kérdés lesz?

Egyébként, az a cég, amelyiknél dolgozom, az azzal próbálkozik, hogy az EU pöcegödreinek a környezete ne kapjon akkora terhelést, mint idáig; és eközben próbál hasznot is termelni. Jó ez így? Csak eközben látom azt, hogy mi a reális, és mi nem. S pont nem érdekel, ki mit csinál a szabadidejében; ha ekkora mágus vagy, akkor a munkaidődben megoldhatod ezt a pöcegödör problémát.

Köszönöm szépen figyelmed, és elnézést az izzadtság cseppekért. :-)

f.domino 2010.08.30. 21:36:43

A jelenlegi rendszert is MI tartjuk fent az adóinkból. Plusz Manci néni depressziógyógyszereit, az elütött Pistike rehabilitációját, rokkantnyugdíját, Pali bácsi tüdőszanatóriumi beutalóját, a repedt házak tulajainak az önkormányzati segélyeket, az utak újbóli leaszfaltozását (ennek hiányában a saját autóink futóműgenerálját), az elbocsájtott (elbocsájtandó) vasutasok munkanélküli segélyét mind MI fizetjük. Csak a hasznát nem MI tesszük zsebre, hanem magánvállalkozók (kamionosok, fuvarozók). Még ha történetesen magyarok is. (Mellesleg zömmel nem azok). A kamionosok egy részének a munkájára valójában NINCS SZÜKSÉG! A látszólagos (általunk finanszírozott) olcsóság miatt jelenleg olyan árukat szállítanak közúton, amiket VALÓJÁBAN vasúton olcsóbb. Zúzottkövet pl. (mint írta valaki följebb). Azt tudtátok, hogy az elhíresült Alstom metrókocsik hogy jutottak el Magyarországra? Közúti trélereken!!! Nooormális?
Csak annyira kéne első lépésben emelni az útdíjat, hogy ne érje meg Kassáról Pozsonyba Magyarországon keresztül szállítani! A szegény munka nélkül maradt kamionosok meg majd elmennek vasutasnak, ott úgyis lesz felvétel, ha végre beindul a fejlesztés.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.30. 22:37:21

@nagyon_buta: oké írok neked pár olyan helyet ahol megtehetik derék kamionosaink környezetkímélés céljából. Meg durva is vagyok. (A gazdag országunkat nem én írtam, és nem is az országom ;D)
Figyelj, mert ez is tök durva! Sőt az is nagyon durva -kicsi utánakérdeztem- , hogy a Wels-Szeged útra nettó 250 ért van már jegy. Mivel nem volt megkötés, hogy hol akar a magyar kamionos környezetet kímélni, így jöjjön pár hely, ahol fel tud pattanni "gazdag országunkban" a RoLa-ra:
-Graz
-Villach
-Salzburg
-Brennel
-Wörgl

Ja, Wels is majdnem kimaradt. Wels-et leszámítva mind határ közeli terminál.

@daito: megkérdezheted, hogy én fizettem ki-e az osztrák rendszert. Persze. Uána én is megkérdezem, hogy te fizetted ki a magyar rendszer? De ha már ilyen hülye kérdéseid vannak, elmondom, hogy én fizetem ki a szélvédőkárt amit a román kamionos okozott, én fizetem ki a futóműcserét a kocsin, hogy ha mondjuk Fehérvár fele kell mennem, és netán kiszakad a kerék, én fizetem a fékek kopását, amit az M1-esen garázdálkodó kamionosok miatt esztergálok le teljesen ugye, és még hosszasan sorolhatnám.
Nem az én feladatom megoldani ezt a problémát, én ide szubjektív véleményt írok le általában, meg olyan dolgokat, amiket tapasztalok a nagyvilágban...és igen, a nyugat nagyon sok esetben jó példa, és nem mindig a pénz a megoldás.
Nem haragszom az izzadtság cseppjeidért, nem az én asztalom koszoltad össze vele. ;D

Kicsit Karcos 2010.08.30. 22:40:31

"Csodás az ideiglenes út, csak a kamionok nagyok"

Mondtam már, hogy pompás lett ez a cím is?:)

Jó éjszakát.

marcinátor (törölt) 2010.08.31. 08:32:59

A megoldás a tranzitforgalomra látszólag egyszerű: minden kamion, ami belép a határon, vesz x ezer Ft-ért egy jegyet. Ennek a felét beválthatja itthoni tankoláskor, a másik fele az útdíj.
A közúti szállítás azért olyan olcsó, mert pillanatnyilag a költségeket nem ők fizetik, hanem ránk terhelik. Fizessék meg, legyen verseny.

charlie 2010.08.31. 10:14:31

@daito: a román vasúti fővonalak sokszor jobb helyzetben vannak mint a magyarok, annyira nem kell a cfr-t siratni.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.08.31. 14:59:39

@charlie: Jobb helyzetben vannak? Akkor miért növekedett meg a bukaresti vonatainknak két év alatt legalább másfél órával a menetideje?

daito 2010.08.31. 17:10:34

@charlie:
Az, hogy jobb helyzetben vannak, nem tudom mit jelent. Nem tudom, hogy azt jelenti, hogy jók, vagy jobbak, mint a magyarok. Simán lehetnek jobbak, de amit én láttam belőlük, azért az sem a DB.

@f.domino:
Annyi zöldséget írtál össze, hogy egész cikket lehetne írni róla.
1. A fuvarozó, szállítmányozó nem az út hasznát teszi zsebre, esetleg nem fizet a használatért. A saját munkájának a hasznát - ha van, azt teszi zsebre. Esetleg abból nem jön le az út használatának a díja. De a haszna... Egyébként, ha van az út bevételéből haszon, az általában az út fenntartóját, kezelőjét illeti.
2. Még mindig kénytelen vagyok leírni, hogy nem finanszírozod a kamionos munkáját. Ő elviszi az árut 5-öd rangú úton, és autópályán is. Akkor finanszírozod a munkáját, ha veszel neki kamiont, ingyen adsz neki benzint. De ha nem veszel el tőle, vagy kevesebbet veszel el, azzal nem finanszírozod.
3. Az különösen jó, hogy így ránézésre eldöntöd, hogy a cégek milyen hülyék, mert inkább drágábban szállítják az árujukat. Ez egy ilyen céges hobbi, minden cég arról híres, hogy imádja a drágább megoldásokat.
4. Az, hogy majd a vasúton lesz felvétel, esetleg kamionosnak - erre írni sem nagyon lehet az "elmebaj" fogalmán ívül írni. "Ha végre beindul a fejlesztés..." :-))

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Hülye kérdésre hülye válasz.
"a nyugat nagyon sok esetben jó példa, és nem mindig a pénz a megoldás."
Akkor javasolj egy pénzbe nem kerülő megoldást. Mert idáig olyanról beszéltél, ami milliárdos tétel, százmilliárdos. Nem kell objektíven, elég szubjektíven, ma nem vagyok válogatós. :-)

Egyébként számos esetben érkezik hozzánk Németországból, Franciaországból, Angliából, skandináv országokból áru, még sosem jött vasúton. (Pedig nem én kérem tőlük közúton.)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.31. 17:16:55

@daito: rendben, de ha figyelmesen olvasol, láthatod, hogy fentebb is volt róla szó. Az olyan falvakból, mint amiről a cikk szól, nemes egyszerűséggel ki kell tiltani a kamionokat. ;D

charlie 2010.08.31. 20:49:46

@no-night: @daito: A pályák állapota a fővonalakon (elsősorban az Erdélyi állapotot ismerem saját tapasztalatból, a Romániakat pedig ottani vasutasok mondták) általában jobb mint itthon. Értsd: nincs telerakva lassú jellel, gyorsabban végeznek a javításokkal (pl. a pár hete nagy esőzésekben Arad és Déva között elmosta a pályát, 24 órán belül ismét teljes sebességgel járható volt), több a kétvágányú pálya (bár ezekért azért keservesen megfizettek). Ami ott probléma, az a vontatóerő és gördülőállomány.

Az, hogy a személyvonat késik, nem meglepő, ott a teherforgalomnak (legálisan vagy nem legálisan) nagyobb prioritása van.

f.domino 2010.08.31. 21:24:42

@daito:
1.
"A fuvarozó, szállítmányozó nem az út hasznát teszi zsebre, esetleg nem fizet a használatért. A saját munkájának a hasznát - ha van, azt teszi zsebre."
A saját munkáján azért tud "hasznot" realizálni, mert nem fizette meg a valós költségeket, azokat ugyanis MI fizettük meg. Tehát ezt a hasznot MI grátisz nyomtuk a zsebébe. Mi dolgoztunk érte, és ő tette zsebre a hasznot.
2.
Nem is írtam, hogy én finanszírozom a kamionos munkáját. Azt írtam, hogy "A látszólagos (általunk finanszírozott) olcsóság miatt..." Tehát mi az adónkból az olcsóságot finanszírozzuk. Azt, hogy egy valójában _drágább_ szállítási mód _olcsóbbnak tűnjön_.
3.
Úgy látom semmit nem értettél meg abból, amit leírtam. A cégek pont hogy nem hülyék, azért szállítanak közúton, mert az _nekik_ olcsóbb. (lásd fent). _Nekünk_ nem olcsóbb. X tonna áru közúti szállítása jóval nagyobb kárt tesz a közúti infrastruktúrában és a környezetben, mint X tonna áru vasúti szállítása a vasúti infrastruktúrában és a környezetben. Csak a vasúti pályahasználatért súlyos pénzeket kell csengetni, a közút meg majdnem ingyen áll a szállítók rendelkezésére.

charlie 2010.09.01. 09:45:30

@f.domino: nem súlyos pénzeket, hanem a vasúti pályahasználatért a valós költségeket kell megfizetni.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2010.09.01. 09:55:21

@charlie: Ehhez képest pont a hétvégén beszélgettem két olyan haverral, akik nagyon gyakran járnak oda, és ők több szakaszról is lassújelekről és hosszú pályaépítésekről számoltak be... meg az se véletlen, hogy a Nagyszeben-Brassó vonal már több mint egy éve nem járható végig, és ezen nem terveznek változtatni a közeli jövőben...

A késést még lehetne indokolni valamivel, de azt már nem, hogy már a menetrendet is úgy állítják össze, hogy pl. a Dacia is a korábbi 16:20 helyett most már 15:15-kor indul Bukarestből, és ez jövőre 14:05 lesz!

f.domino 2010.09.01. 10:53:53

@charlie: Pontosan ezt mondom! A valós költségek ugyanis súlyos pénzek. Amiket a vasúton szállíttatókon - nagyon helyesen - bevasalunk, a közúti szállíttatók helyett meg - helytelenül - mi fizetünk.

f.domino 2010.09.01. 11:38:55

Eltűnt a hozzászólásom? Na mégegyszer!
@charlie: Pont erről beszélek: a valós költségek súlyos pénzek, amiket a vasúton fuvaroztatóktól -nagyon helyesen- bevasalunk, a közúton fuvaroztatóknak meg -helytelenül- nagyvonalúan elengedünk. Vagyis kifizetjük helyettük.

Tujátok: ingyen pia nincs, csak olyan, amit más fizet!

f.domino 2010.09.01. 11:39:58

Meglett az előző... Bocsánat!

charlie 2010.09.01. 13:02:44

@no-night: Nagyszeben-Brassó között konkrétan a híd hiányzik, valamint ennek apropólyán pályafelújítás folyik, de a következő menetrendre már kész lesz.

Az a helyzet, hogy kint pár kivételével nincsenek kihasználva Magyarország felé menő vonatok, így szépen építik le őket. A Tranysylvánia kint már pl. gyorsvonat...

süti beállítások módosítása