Skip to content


       Szűrés lista

Betöltöttük a hármat

2007-ben ezen a napon, ezzel a próbaposttal Eric és Zero elindította a Vastagbőr-blogot, és nem sokkal az első szülinap után én is csatlakoztam hozzájuk. Jó csapatba kerültem! :-)

Az idő pedig tovább szaladt, volt második, és ma már bizony a harmadik szülinapot ünnepeljük. Veletek!

Köszönjük Nektek, hogy elolvastátok a sok postot, megírtátok a rengeteg kommentet, hozzátettétek a magatokét, sőt magatokat a bloghoz. Zero majd leírja a száraz számokat, hogy miből mennyi volt pontosan, de ami statisztika nélkül is nyilvánvaló, az az, hogy itt vagyunk, vagytok napról-napra, és bár a világot megváltanunk még nem sikerült együtt, azért sok mindent elértünk már. Online-archívumba pakolgatjuk Abszurdisztán történéseit, újból és újból bebizonyítjuk, hogy a hülyeség és pofátlanság szorzata állandó (csak az okozott kár változó), és valamiféle megelőző pszichoterápiaként is funkcionál a blogközösség, hisz aki itt kidühöngi/szitkozódja magát a sok rengeteg mocsokságon, az jó eséllyel nem lesz a magába fojtott indulatok miatt alkesz depressziós. :-)

Egy szónak is száz a vége, boldog harmadik születésnapot!

zero:
Én azt hittem, hogy hétfőn, 09.27-én lesz a nagy nap, most szólt Laspalmas hogy "hello, jó reggelt, nem lesz szülinapi poszt?" Már én sem vagyok a régi, egy szép és fontos dátumot így elfejteni ...
Köszönjük, hogy olvastok bennünket, 3 év alatt 3 miniszterelnököt "szolgáltunk" ki, volt pár választás is, és nagyon fincsi és emlékezetes esetek-sztorik.
A 3 év alatt most járunk 15.890.289 oldalletöltésnél, a rekord nap az emlékezetes első forduló utáni nap (2010.04.12), amikor majdnem meglett a 100 ezer, végül 99.468-ig jutottunk. A 2. szülinapunk óta 1.096.401 egyedi látogató nézett be hozzánk, legszívesebb egyesével ráznék kezet mindenkivel ... :-)
Még a fanyalgó-fikázókkal is ... :-)

Boldog szülinapot Vastagbőr!

Már ajándékot is kaptunk, Négymadártól!
Köszönjük!!!



Címkék: blog ünnep

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr842312247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

LeLoup 2010.09.21. 14:33:36

Boldog születésnapot, gratula a stábnak, csak így tovább!

Szeretettel: LeLoup

Kurt S. Earp 2010.09.21. 14:37:17

"Keblemre mindenkivel!"

Remélem csinos keble van, hölgyem. :-)
Egyébként Gratulálok, bár szerintem a blogot olvasva inkább több ezerrel Nőtt a depressziós-öngyilkosjelölt-innen el kell menni-az utolsó oltsa le a villanyt búsmagyarok száma.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.09.21. 14:40:06

Boldog szülinapot, reggel az rtl híradójában vágóképként szerepeltetek a mandinerrel és a konzervatóriummal (a hír arról szólt, hogy mégsem veszik nyilvántartásba a bloggereket). Szívemből kívánom, hogy ínséges idők jöjjenek erre a blogra! Ez ugyanis azt jelentené, hogy jó irányba mozdult el valami (és nem azt, hogy bezsuppoltak egy fekete autóba benneteket).

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2010.09.21. 14:41:56

Ezek szerint a Vastagbőr a szűz jegyében született, ami tükrözi a befolyásoltság-mentességet? :D

majomkutya 2010.09.21. 14:46:04

Gratulálok!
Én szinte minden nap fölnézek.
Csak így tovább, pártatlanul, a józan ész mentén! Komolyan mondom, csinálhatnátok hírportált is, én tuti, hogy olvasnám! :)
Egy szubjektív vélemény: a régi fejléc nekem jobban tetszett, de a mostani is szép.
Még egyszer gratula, boldog születésnapot Vastagbőr!

fogash 2010.09.21. 14:49:21

hiánypótlók vagytok, csak így tovább még 33 évig!

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.09.21. 14:50:08

@Kurt S. Earp: Nőtt bizony, és már csak azt nem tudom eldönteni, melyik kategóriába tartozok.

Marcellusca 2010.09.21. 14:51:08

Boldog Szülinapot!

Ér olyat kívánni, hogy sokáig éljen? :DDDD
Bár a híreket elnézve, felesleges. :)))

Ora Lis · http://irrumatio.blog.hu 2010.09.21. 14:54:58

gratulálok, bár én fikázó vagyok :)
jó, hogy rámutattok nagyon sok pofátlanságra, viszont azt sajnálom, hogy semmi hozzáadott értéke nincs a blognak. találtok egy forrást, és igaz, hogy nem szóról szóra, de ugyanazt leírjátok, ugyanazokkal az illusztrációkkal megspékelve. szerintem ez kicsit gáz. persze mivel sokan olvasunk/olvasnak benneteket így is, felesleges lenne változtatni.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.21. 14:57:01

@Ora Lis:

Majd ha lesz nagy szerkesztőség, tengernyi időnk és rengeteg hirdetési bevételünk, olyan elemzést írunk, hogy lefosod a bokádat :-)

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.21. 14:58:50

@Ora Lis: azért szerintem laspalmas és zero baromi sok mindennek utánajár, utánalolvas, elővizsgál. Volt egykét komolyabb ügy, ami a blognak köszönhetően került be a köztudatba....

nyilván van ami nem ad hozzá semmi újat, de hidd el, nincs még egy ember az országban aki annyit netezik, olvas mint zero. A blog összefogja a pofátlanságokat, hisz nem mindenki olvas el minden cikket az indexen , origon satöbbin:)

Kicsit Karcos 2010.09.21. 15:00:35

Boldog születésnapot, gratulálok, így tovább!

Eredetileg Jázminnal, az indiai hercegnővel képzeltem el a felköszöntést, de digitális SMS-es csúzli lett belőle:

video.szon.hu/szabolcs/jazmin-orrszarvu-indiai-orrszarvu-nyiregyhaza-nyiregyhazi-allatpark?autoPlay=true#ve_video_player_a

Ora Lis · http://irrumatio.blog.hu 2010.09.21. 15:02:20

@zero: na jól van. bár a kevesebb néha több. ha csak napi 1 poszt jelenne meg, ami igazán ütős (amolyan oknyomozó újságírósdi), lehet, hogy meglenne a napi 100 ezer :)

reKorrekt 2010.09.21. 15:06:19

@Ora Lis: Meg ha Erzsi néninek pöcse lenne akkor Józsi bácsinak hívnák. Na jó van... :)

Gratula Srácok, hajrá!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.21. 15:08:19

@Kicsit Karcos:

micsoda haszontalan találmány, lol :)

DArchAngel 2010.09.21. 15:10:07

Még sok szülimapot, csak így tovább!

gramercy 2010.09.21. 15:10:46

anyag az mindig lesz

majomkutya 2010.09.21. 15:13:13

@gramercy: Bár ne lenne és egy normális országban élhetnénk...

sz4sz4 2010.09.21. 15:14:21

Boldog szülinapot, csak így tovább!

dragi · http://digisample.hu 2010.09.21. 15:26:20

Gratulálok!
Ja, és még sok-sok évig legyetek!

lomposfarkas 2010.09.21. 15:29:27

Gratula Vastagbőr és köszönjük!
Mindennap nézem a blogot, és nekem is jobban tetszett a régi fejléc!
kepfeltoltes.hu/100921/vastagbor_logo_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

2010.09.21. 15:35:23

Gratula a VASTAGBŐR stábjának! Maradjatok továbbra is ilyen kritikusak és szókimondók! Hogy meddig? Ameddig tudtjátok, akarjátok csinálni és találtok olyan dolgot, amit érdemes kipengellérezni. Ugy sejtem, hogy ez még hosszú-hosszú ideig igy lesz. Mégegyszer gratulálok a stáb valamennyi tagjának és igy tovább!

Kartal (rezervált) 2010.09.21. 15:38:35

Boldog szüüüliii napooot! :)))

borsikm 2010.09.21. 15:41:35

Nem tudom hogy leírtam-e ide, de éppen itt az ideje: amit ti ezzel a bloggal létrehoztatok, az hiánypótló, és egyúttal óriási, emberfeletti teljesítmény. Valóban igaz ugyan, hogy sok olyan post született, melynek megírása nem jelentett komolyabb szellemi kihívást, ám a hozzám hasonló lusta disznókkal ellentétben nektek nem derogált ezeket is megírni, az elmúlt évek szégyenteljes történéseinek egyik leghiánytalanabb krónikáját hozva ezzel létre. Gyakorlatilag kijelenthetjük, hogy többet tettetek az előző kormányzat felszámolásáért, több és jobb ideológiai és ténybeli muníciót biztosítottatok, mint az ellenzék mögött felsorakozó teljes szellemi holdudvar képviselői együttvéve. Talán Krakkó Ákosék munkássága csak az, ami színvonalban és belefektetett munkában eléri a VAstagbőr szintjét. Nagyon fején találtátok a szöget ott a jobb felső sarokban: "Ha egyszer lesz egy rendszerváltás, ez a blog lesz a vádirat." Az, hogy eme munkátokat az érintettek nem honorálták, egyrészt szomorú és sokmindent elmond arról, mennyire amatőrök, és mekkora rendszerváltás az ő fülkeforradalmuk, másrészt örömteli is abból a szempontból, hogy így legalább az ő tökeiket is kíméletlenül megszorongathatjátok.

Maxi respect, és sok erőt és kitartást a következő 3 évhez!

pecs2010 2010.09.21. 15:44:29

"Összeérnek, oszt? A híd a hibás!"
Itt kezdtelek Titeket olvasni, az eddigi legjobb poszt, persze csak a pécsi alagutas M6-os posztotok után (mivel pécsi vagyok eredetileg).
További jó posztolgatást és ne felejtsétek:

Az emberi hülyeségnek és pofátlanságnak csak alsó határa van!!

Jason Bourne 2010.09.21. 15:45:41

Boldog szülinapot és további jó munkát!

rolika 2010.09.21. 15:46:53

Gratulálok én is! Csak így tovább, bár szeretném, ha egyre kevesebb témátok lenne... De nem úgy néz ki.

Illúzióromboló kockacukor 2010.09.21. 15:47:38

Nekem a VB valahogy Tomcat egykori droidzónájával együtt a kapcsolatot jelenti az értelmes, élhető világ felé, amiben még élnek gondolkodó emberek is, akik nem egy előre lefuttatott kód alapján teszik a dolgukat, hanem észreveszik ha valahol kilóg a lóláb és inkább megállnak egy picit szkeptikuskodni...
BSZ! :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.09.21. 15:48:37

Happy birthday!!
"legszívesebb egyesével ráznék kezet mindenkivel ... :-) " Erre lehetőséged egy blogtalálkozón lenne. Amit már több mint egy éve ígérgetsz. Tehát tessék végre beváltani!!! :D:D:D

passaran 2010.09.21. 15:59:12

Nagy respect az eddig munkátokért! Amiért a legjobban a szívembe zártam a blogot: ez a pártatlanság! Sajnos kiderült világosan, hogy miniszterelnökök, pártok jönnek mennek, de a pofátlan lenyúlások, elbaltázások ugyanúgy folytatódnak :( Halkan megjegyzem: mostanában mintha fel is erősödtek volna ezek a dolgok.
Remélem egyszer, belátható időn belül témák hiányában lezárul a Vastagbőr és végre egy kellemes élhető országban élünk majd.
A fenébe is... szeretjük ezt az országot és jó lenne ha az ország is szeretné az egyszerű, hétköznapi embereket = minket!

Kicsit Karcos 2010.09.21. 16:00:28

Ha lehet egy születésnapi dalt küldeni:

Blues Company - Pohárköszöntő:
www.youtube.com/watch?v=cd1ojEeriLM

Lone Wolf 2010.09.21. 16:03:31

Boldog születésnapot! :) Ja, és nem küldtök nekünk a tortából? E-mailban is jöhet... Úgy, legalább mindenkinek jutna...

minimalista 2010.09.21. 16:32:54

Fületek érjen tokáig!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.21. 16:36:32

Boldog szülinapot! Csak így tovább!

Énbagoly 2010.09.21. 16:40:59

Jaja, boldog, meg szülinap. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.09.21. 16:46:41

Én nem sokkal az első szülinap előtt kezdelek olvasni titeket.Hála az Indexnek.
Boldog szülinapot!

Atrox 2010.09.21. 16:48:46

Boldog szülinapot!

Bár kommentet ritkán tolok (eleget okoskodnak mások is helyettem és általában már nincs mit mondanom:) ), az összes cikket elolvasom.

Donna (Cara)mba 2010.09.21. 17:04:43

MANY HAPPY RETURNS OF THE DAY!!!!

A második születésnapotok után 2 hónapra kezdtem el kommentelni Nálatok. Életemben először:)

Ugyan már egy ideje nem kommentelek itt, de figyellek Benneteket:))) Úgy vigyázzatok;-D

Ha van egyénnek is blogszülinapja, amikor először ír bejegyzést egy blogba, akkor azt a ti blogotokon fogom ünnepelni! Veletek kezdtem, és hozzátok jutok majd vissza:)

ISTEN ÉLTESSEN SOKÁIG, VBŐR! !!

Isten áldjon meg sok ötlettel, poszttal, életenergiával, ráérő idővel, és minden lehetséges földi jóval Titeket, posztolókat (Palmi, Zero, Eric), és a földi javakból jusson bőséggel Nektek is, törzs, régi, új, vagy csak beugró kommetelőknek is!

trojka 2010.09.21. 17:05:46

Boldog szulinapot. Örulök, hogy Rátok talaltam. Udv mindenkinek, szebb jövöt.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.09.21. 17:14:27

Boldog szülinapot! :-)
Az is régen volt, amikor rátok találtam, de azóta is itt vagyok és veletek nyitom a napot mindig (vagy fejezem be attól függően, hogy hogy melózom).
@Noname Cowboy: szerintem akkortól szünetel a téma, mikor kiderült, hogy ötszáznál is többen lennénk..

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.21. 17:33:56

Köszönjük a rajzot Négymadár !!! :-)

elp 2010.09.21. 17:44:09

Boldog Szülinapot!

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.09.21. 17:48:20

Csak hogy még egy ilyen posztnál is legyen egy elégedetlenkedő: (;-)) a vendégszerzőket illene megemlíteni, különösen a szívemnek kedves Solymosi Rékát, avagy Rékuc-ot.

További sok sikert, remélem előbb-utóbb főállásban fogtok vastagbőrködni. Hajrá vbőr!

delano 2010.09.21. 17:58:23

Öröm, bódottá!

(Én azon kevesek egyike vagyok, akinek még Uccaszoc post-jai is tetszettek, amikor még irogatott)

2010.09.21. 18:10:21

Én azt kívánom, hogy téma hiányában unalmas legyen a blog, ti pedig írjatok gasztro, vagy divat blogot.
Attól tartok azonban, hogy kívánságom nem fog teljesülni, a dolgok mai állása szerint.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.09.21. 18:14:35

Gratulálok!!! :) Csak így tovább!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.21. 18:26:50

@Kicsit Karcos:

nekem valami búbánatos film bemutatója jön be.....de köszi! :)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.09.21. 18:35:55

Szülinapotokra kívánom, hogy szűnjetek meg!

(Gereblyék kedvéért: jobb volna, ha nem lenne mit írni a vádiratba..)

arlequin 2010.09.21. 18:47:29

@laspalmas:
milyet?
ne gyere azzal, hogy jót, mert felakasztom magam négymadár mellé.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.21. 18:52:27

eric nem is ír posztot , egy link

és mi ez a kötődés négymadárhoz?
egy helyről jöttök?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.21. 18:54:27

@arlequin:

hát legyen vidám, találó, és persze vidám :)

Homeoffice 2010.09.21. 18:55:26

Boldog Szülinapot!

Nem, is tudom mikor kommenteltem ide először...:)

guma 2010.09.21. 19:03:59

Igazi szülinapot akkor tartunk, ha téma hiányában megszűnik a blog (mert normális országban ébredünk és kibéreljük a BS-t)!

Addig pedig sok sikert munkátokhoz. Mert munkátok az akad...

tudi 2010.09.21. 19:04:56

Boldog születésnapot. Ja és születésnapi buli mikor lesz?:D

nincsensapka 2010.09.21. 19:05:28

Sosem kommenteltem - nem jött kézre - de a többségét olvastam és remekül szórakoztam.
ISTEN ÉLTESSEN BENNETEKET!!

kulalak 2010.09.21. 19:08:51

@Gunther: azt hiszem azt megnezheted a blog.hu alapjan.

Boldog szulinapot! Egyetertek az elottem szolokkal, hianypotloak vagytok, ha nem lennetek ki kellene talalni ezt es titeket es ez nagy szam!

arlequin 2010.09.21. 19:09:13

@laspalmas: oké. mert már majdnem elkezdtem egy józsef attila parafrázist...

"harmadik évem töltöm én
gyermeteg még e növevény
tere-fere"

tudi 2010.09.21. 19:13:41

Ha nem is lesz most szülinapi buli, akkor az 50.-et remélem azért megtartjuk, legalább így:
www.youtube.com/watch?v=D0vAnwN0wjA :))))

Jurganov 2010.09.21. 19:22:42

boldog szülinapot, nagyon nagy respect a postíróknak. örülök, hogy van egy ilyen blog, minden nap nézem. csak így tovább :)

Kicsit Karcos 2010.09.21. 19:23:59

Illusztris társaságban, a szeptember 21-i születésnaposok között:

1791 – Gróf Széchenyi István magyar főrend, a Magyar Tudományos Akadémia alapítója, a legnagyobb magyar
1866 – H(erbert) G(eorge) Wells angol író
1929 – Kocsis Sándor híres magyar labdarúgó, az Aranycsapat kiemelkedő csatára
1931 – Larry Hagman amerikai színész (Dzsoki)
1934 – Leonard Cohen amerikai énekes, zeneszerző
1947 – Stephen King amerikai író
1977 – Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó

A Magyar Termék Napja (Gróf Széchenyi István születésnapja miatt)

Örmény Köztársaság: A Függetlenség napja
Máltai Köztársaság: A Függetlenség napja
Belize: A Függetlenség napja

Kicsit Karcos 2010.09.21. 19:25:47

@Kicsit Karcos: hoppá, elnézést a tizedestől:

1928 – Sinkovits Imre Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze

tucsilg 2010.09.21. 19:46:54

Gratulalok, napi szertartassa lettetek nalam :) Koszonom nektek. Mielott nagyon elbizakodnatok :) a sikerben erosen benne van a torzskomentelo garda is...
A regi fejlec tenyleg jobb volt :)

dr.justice 2010.09.21. 19:53:39

Örülök és gratulálok ! ( Annyit azért megjegyzek, hogy a szex rovaton lenne mit erősíteni :D )

Horizont 2010.09.21. 19:56:43

Betöltöttétek a 3. évet? Óvodáskorba léptetek:))
Én meg addig olvasgatlak benneteket, hogy mindjárt nyugdíjba lépegetek ahogy rohan az idő:)))
Szívből gratulálok!! További jó munkát, ahogy elnézem lesz miből:)
A téma alattunk, köztünk, felettünk hever és fulladásig beteker!
Ez a blog nem jött volna létre "jó" alapanyag, jó bloggerek és jó KOMMENTELŐK nélkül!!!!!

Lake 2010.09.21. 20:05:25

...én a Fletó-féle alagút-posztot olvastam Tőletek legelőször...hát nyüszítettem!
Csupa közhelyet akarok írni, de 1sem jut az eszembe, ezért csak ennyit: QRVAJÓKVAGYTOK!!!
....az ugye nem von le a nagyszerűségetekből, ha azt mondom, hogy a kommentelők szellemessége teszi kompletté ezt a Csapatot?....
Hát akkor fogadjatok el egy szívből jövő (infantilis?) jókívánságot inenn a Felvidékről :D
www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70

Ja, és jó lenne ha majd egyszer visszafoglalnátok minket, mert nekünk itt szar....

arlequin 2010.09.21. 20:06:04

@Horizont: na ne lájkoljuk már ennyire egymás, khmm, "nemzőnemtőit"... ;-D

jó kommentelők, mi?
mihaszna netfüggő banda az kérem. se több, se kevesebb.

hogy esetleg kissé értelmesek?

nü kérem, ez megeshetik bárhol
ezt mondta volt a jó ándi várhol...

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.09.21. 20:10:14

Gratulálok a harmadik születésnapotokhoz!

vviktor 2010.09.21. 20:11:41

Be kellett jelentkeznem (bár én inkább olvasok, mint írok, így csak a statban látszódom), hogy elmondjam: KAPJÁTOK BE!!!!
Kevés a poszt. Hétvégén nagyon ritkán van, és nem mindenki csak munkaidőben olvasgat, ti meg munka helyett írogattok csak! A család, és a gyerek mellől is fel kéne kelni néha posztolni.
Írhatnátok többet is, hosszabban, gyakrabban, több illusztrációval. Lehetnétek többen. És még sorolhatnám, de befejezem, mert elegem van az egészből. 3 ÉVE UTÁLLAK TITEKET! 3 ROHADT ÉVE. Azóta frissítgetem a böngészőt, hogy olvassam a várva várt posztokat, és olvassam a sok seggfej hozzászólását. 3 HOSSZÚ ÉVE perceket, órákat raboltok el az életemből, hogy tudjam, mi történik Abszurdisztánban. Rengeteg az a 3 év. Ezért úgy döntöttem, hogy abbahagyom. VÉGEZTEM. Majd holnaptól újrakezdem.
Szóval: Boldog szülinapot.
Egyszóval: Csakígytovábbsrácok!
Magyarul: Köszönöm Nektek! (ezt ritkán mondom, mert olyan nyálas)

VViktor

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.09.21. 20:18:36

Boldog szülinapot.
Az M-6os poszt óta vagyok veletek, talán nem mindenki örömére, de sebaj, én örülök nektek.
Köszönöm, hogy vagytok, és remélem, egyszer majd csak Eric bulvár postjai fogják jellemezni a Vastagbőrt. Úgy tűnik, ez az idő nem mostanában lesz.
További jó munkát, sok posztot, és sok okos kommentet. ( én majd nem írok, nehogy lerontsam az arányt):)

Horizont 2010.09.21. 20:43:46

@arlequin:
Na mi van semmi ihlet egy elérzékenyülő hosszú vershez?
Hozsannát nékünk, na jó meg a blognak is:)

@vviktor: ez annyira jó lett!!!!

arlequin 2010.09.21. 21:09:32

@Horizont: má' alakul, de nem akarom elsietni. majd lösz, ami lösz.
ezt mondta a paraszt es.

Beer Ninja 2010.09.21. 21:09:53

Asszem átmegyek nyálasba:

Bádog szülinapot mindenkinek! :) Elvégre a sok kommentelőnek is jöhetnek szülinapjai! Nélkülü(n)k pedig nem lenne 3 éves vastagbőr szülinap. :o)

A szerzőknek azért még boldogabb szülinapot, nagyon sok időt öltök ebbe a dologba, ráadásul jól csináljátok.

Helló Leó! 2010.09.21. 21:42:55

Már régóta mondogatom a barátaimnak és mutteréknak, hogy a Vastagbőrt KÖTELEZŐ olvasni! :-)
Úgyhogy én is gratulálok Nektek!
Boldog szülinapot!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.21. 22:06:49

Köszönjük mindenkinek a kedves szavakat, nótákat. Tudjuk nagyon jól, hogy Nélkületek, a mi Kedves Kommentelőink :-) nélkül nem lenne Vastagbőr a Vastagbőr. Mondjuk mi vagyunk a blog lelke, ti meg a szíve, vagy valami ilyesmi.. :-) Ezért is van benne a postban, hogy
"Köszönjük Nektek, hogy elolvastátok a sok postot, megírtátok a rengeteg kommentet, hozzátettétek a magatokét, sőt magatokat a bloghoz."

ermi50 2010.09.21. 22:26:05

MInt öregember, csak annyit mondhatok, hogy örülök Nektek, mert van egy blog ahol jókat szoktam nevetni, mérgelődni. Gratulálok a szülinaphoz, s remélem még sokáig olvashatom, már csak azért is mert addig élek.
A nevemet lerövidítettem, de ugyanaz vagyok. A torta nagyon finomnak néz ki.
Csak így tovább!

vviktor 2010.09.21. 23:10:34

@laspalmas: Nem én vagyok a Soros Gyuri, aki pénzel titeket. Sem az MSZP, sem az LMP, sem a Fidesz, sem a KGB, sem a Jobbikos Moszad, sem senki, így NE SZÓLÍTS FŐNÖKNEK! Én csak egy csendes, de nagyon ritkán nagyon hangos olvasó (szavazó) vagyok.

És még egy kis adalék, hogy miért utállak annyira, de aaaannnnyiiiiiraaaaa (by Cartman) titeket.
Senki nem tud annyira felb@szni agyilag engem, mint ti az írásaitokkal. No nem azért, mert olyan szarok, vagy értelmetlenek (bár ezt is mondhatnám, de most nem ez a lényeg, mert ünnepeltről vagy jót, vagy semmit...), hanem mert IGAZ, amit leírtok, így mindig szar napom lesz, ha titeket olvaslak. De én mazochista vagyok, így mindig rátok fanyalodom. Kell a fájdalom. Kelletek, mint boncmesternek a formaldehid, vagy mint rágózáshoz a fogsor. Nehéz leírni az érzéseim, mert (könnyekkel küszködöm) vegyesek, de azért megpróbálom.

REMÉLEM NEM LESZ NEGYEDIK SZÜLINAPOTOK!
Ezt kívánom nektek, és minden kommentelőnek (kivéve a véresszájú Jobbikosoknak).

Ezt azért kívánom, mert akkor az azt jelentené, hogy egy normális országban élnénk, ahol a Fidesz megcsinálta annak a felét, amit megígért, és Kiszel Tünde haláltus(á)t vívna Geronazzó Máriával Gyurcsány, és Fásy Ádám közös tömegsírján, ahova jó Fideszes módjára mindenki vitt volna magával pár barátot. Akkor lenne szép világ. (Azért nem kívántam a Jobbikosoknak, mert akkor éhen halnának, ugyanis nem lenne ki ellen "hőbörögni". Szóval nekik is csak jót akartam.) És ha minden ilyen kerek lenne, akkor nem lenne mit posztolnotok, hozzá tudnátok járulni végre a GDP-hez, és akkor vendégeim lennétek egy sörre. De csak akkor, mert én bizony zsidó vagyok. No nem abból a hosszú orrú, gazdag fajtából. Én csak sóher vagyok. Ilyen zabi-zsidó, de próbálkozom rendesen... Ezért lehet utálni, de ahogy nézem övék a jövő. Én meg ilyen kis alkalmazkodó típus vagyok. Holnap lesz a brisz-em.
Szóval NEM AKAROM, hogy megérjétek a negyediket! Remélem megértitek.

Mazl Tov, testvéreim! Mazl Tov!

VViktorió

arlequin 2010.09.21. 23:31:31

@vviktor: mazl tov ben adam! csak így tovább!
de ahogy kohelet mondaná: ennek nincs vége.
ergo
meglesz a 4, szülinap. tuti.

legyetek jók!

Boritékos Ember 2010.09.22. 00:09:23

Kedves Zero, Laspalmas és Eric !

Nekem több mint két éve aranyozzátok be a mindennapjaimat. Örülök, hogy végre valaki rá tud világítani a lényegre a sok félrebeszélő sajtóhír között. Köszönöm, hogy legalább egy mázsa kávét spóroltatok meg nekem és visszaadtátok a hitemet, hogy érdemes kűzdeni.

De vigyázzatok, mert ha így folytatjátok tovább, hogy évente megtízszerezitek az látogatók számát, akkor jövőre az összes magyar olvas (15 millió), 2012 ben a fél EU (150millió) olvas majd titeket, 2013 ben minden negyedik földlakó (1.5 Milliárd) és 2015 ben már jó néhány galaxis is bekapcsolódik az olvasói táborba.

Remélem nem sokáig írjátok már ezt a blogot, (de csak azért mert elfogy a téma, azaz nem lesz korrupció és nem politikusok, hanem szakemberek hoznak értelmes, logikus döntéseket hazánk sorsáról ), mert én szeretnék végre abszurdisztánból hazaköltözni.

Csak így tovább, BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT

A Borítékos Ember

www.bartokbelaut.hu/

CriticWritings 2010.09.22. 01:26:59

"Egy szónak is száz a vége"... Nem fordítva? :o)

Boldog Szülinapot!

little green rooster 2010.09.22. 07:01:14

Boldog születésnapot!
Csak így tovább!

eszkep 2010.09.22. 07:34:54

Tipp:
Kellene csinálni humor rovatot, ahol pl. meg leeht említeni, hogy 2 hét alatt egyeseknek össze jött az 50 igazolatlan...

index.hu/belfold/2010/09/21/lesujt_az_iskolakerulokrol_szolo_torveny/

Nekem 12 év alatt nem volt, talán öt (maximum)...

Kiráj vagyok bazmeg 2010.09.22. 07:41:36

Véleményem szerint IdősAsszony halála óta sokat romlott a kommentek színvonala... :(

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.22. 08:46:48

heppi borzdéj!

mi tagadás élhetőbb lenne az ország, ha meg kellene szűnnie a blognak.

derelyegrádi szellem 2010.09.22. 09:46:50

@Kiráj vagyok bazmeg:

Ő pótolhatlan, de van néha helyette nestrot10. Gondolom egy diliházból származhatnak....

derelyegrádi szellem 2010.09.22. 10:08:25

@dr.justice:

vagy:

"Mocskos idők, szeretned kéne,
a JÖVŐ itt van és sose lesz vége!"

:-))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.22. 10:11:17

@derelyegrádi szellem: némááá, a tata ismeri az Európa Kiadót :))))

korodbeli előadótól nem akarsz idézni? Pl Honthy Hannától?

IdősEmber 2010.09.22. 10:14:41

@Kiráj vagyok bazmeg:

"Véleményem szerint IdősAsszony halála óta sokat romlott a kommentek színvonala... :( "

az én életszínvonalam viszont sokat javult, höjj........:)

f.m.j. 2010.09.22. 10:16:22

Beállok én is a sorba, akik ünnepelnek, Titeket, Egymást (jó kis hely ez:))
Nap nap után sírva vígadnak ezen a sok ótvarságon, világ szemetjein, ami a mi elitünket alkotja...
Egy a lényeg, én is függő vagyok, régebben jobban, de most is mindig olvasom, és a kommenteket is.

Boldog szülinapot! :):)

Kurt S. Earp 2010.09.22. 10:28:54

@Jack/rendetteremt/: Engem egy blogtalálkozó nem érintene mert én egy introvertált pszichopata vagyok, de kétlem, hogy a létszámmal lenne gond. Besétálna a buliba Liberté73, az Őrmester úr a dzsungelből, Pierre Bezuhov...szemben meg fokabacsi, kyncza, Ügyvéd a belvárosból...na most képzelje el, Jack úr kérem,10 perc alatt lincseléses tömegverekedés törne ki. Nagy napja lenne a testpáncélos Pintérgyerekeknek. :-)

űrlakó (törölt) 2010.09.22. 10:43:33

Gratulálok! Remélem sok-sok szüli napotok lesz, velünk \"irdogálókkal\"!

Egy-egy eset, tény feltárása bizony hónapokat is igénybe vesz! Ehhez nagyon sok idő és energia kell. Főleg KITARTÁS!
A legfontosabb mozgató erő a közvetlen környezetünkben történő hazugságok, gyalázatosságok...

Én már az igazságszolgáltatás birodalmában járok (Búbos Banka ügyben feljelentettek.), de azért amennyire a lehetőségeim engedik , továbbra is írok. Igaz, hogy - egyenlőre - más stílusban!

További eredményeket a valóság feltárásához!

Fényhajú 2010.09.22. 11:22:12

Vegyétek úgy,hogy felbüfögött belőlem Halász Judit!

nmy79 2010.09.22. 12:02:02

Én személy szerint teljesen függővé váltam.. Ha nem azzal kezdem a reggelt, hogy megnézem a vastagbőrt, minden bajom van!
Ami a legjobban tetszik, hogy mindkét oldalt osztjátok rendesen és ez hitelessé teszi az egészet!
Csak így tovább!!

derelyegrádi szellem 2010.09.22. 12:12:40

@Seduxen:

:-)

É te valamit Tinódi Lantos Sebestyéntől., vagy Bakfark Bálinttól?

dr.justice 2010.09.22. 12:36:51

@derelyegrádi szellem:

vagy

Don't be told what you want
Don't be told what you need
There's no future, no future,
No future for you

A Mocskos idők nagy kedvencem amúgy és belinkelem neked, mert tudom, hogy itt még nem tartasz a " hogyan használjuk az internetet a mindennapokban" tanfolyamon. :D

www.youtube.com/watch?v=ST11_wWYLok

khmm... 2010.09.22. 13:18:52

Boldog szülinapot, hajrá, csak így tovább! :-)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.09.22. 13:21:42

Zero, belegondoltál, hogyha mind az 1 096 401 egyedi látogatóval kezet ráznál, és mindenkire csak egy másodpercet szánnál, akkor majdnem két hétig mást sem csinálnál?

Azt hiszem, ezzel tudom legszemléletesebben leírni, hogy mekkora dolgot vittetek véghez a Vastagbőrrel. Boldog születésnapot!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.22. 13:49:17

@derelyegrádi szellem: "Te a vesékben látsz . :-) " - asszem nem akarom tudni, hogy ez mit is jelenthet...

arlequin 2010.09.22. 14:03:02

@dr.justice: de régen hallottam.
@Seduxen: olyan urinális természetet...

Otegi 2010.09.22. 16:59:19

Gartulálok és köszönöm!

-er- 2010.09.22. 17:30:06

gratulálok. két éve olvaslak titeket, inkább olvasok 10 olyan blogot amivel nem értek egyet, mint 10 olyat amivel egyetértek ...
így tovább:)

==T== 2010.09.22. 17:59:38

Boldog Szülinapot! :-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.22. 20:08:49

"3 év alatt 3 miniszterelnököt "szolgáltunk" ki"
És ki volt közületek az alvóügynök? :D

Boldog Szülinapot néktek, kik megmutatjátok, ki visel rinocérosz-implantátumot az arcán!!!

Corry 2010.09.22. 20:09:12

Boldog szülinapot kívánok!
Csak így tovább, persze mindannyiunknak jobb lenne, ha nem lenne mit írnotok, de ez a veszély még egy darabig nem fog bennünket fenyegetni.

arlequin 2010.09.22. 20:28:08

@Kurt S. Earp: @Jack/rendetteremt/:
nem kell aggódni emiatt. a bolond elhányja magát, meg még két cigánykereket, a kommentelőkkel eljátszatom az 'I want to break free' shakespeare által színpadra vitt változatát és mindenki békésen fog inni/enni/beszélgetni/aludni/stb...

arlequin 2010.09.22. 20:29:13

@arlequin: ja.
és még egy verssel is tartozom.
a következő egy évben bepótolom.
de nem igérem.

Horizont 2010.09.22. 22:28:34

A tegnapi gratulációm mellé még ez is eszembe jutott:)
Az lesz majd a jó világ amikor egy reggel rákattintunk a Vastagbőrre és zero meg laspalmas közösen írnak egy bocsánatkérő posztot: sajnáljuk és bocs de nem tudunk miről írni, mert nem történt semmi szemét dolog kis hazánkban!! És jönne eric és tobzódnánk a bulváros posztjaiban ahol szaftosan kitárgyalná az összes celeb ribancot:) Az már annyira jó világ lenne, hogy nem is ezen a világon lenne. Más világon! Másvilágon?:DDDD

kacsa! 2010.09.23. 02:33:22

Boldog Születésnapot; maradok káromkodni, köpködni meg hüledezni a továbbiakban is... Ezúton csókoltatom az ünneplő kommentelő elv... polgártársakat & polgártársnőket! És a névnapjukat ünnepelő Móricokat!

egg 2010.09.23. 13:58:17

hallo, faszompaszmek, boldog effordulot :D

az erdekelne, hogy mennyi rendorsegi/birosagi/megfenyegetos ugyetek volt eddig a blog irasabol kifolyolag/kovetkezteben/annakutana/miegyeb ...?

abandi 2010.09.23. 16:12:21

További sok szépet (mint egy temetés) és jót (példul a kényszerunka) kívánt a volt kormányzati jósdás, elmeroggyant tolvaja is!
Csak így tovább skacok!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.01.21. 16:01:17

Hejj,azok a régi szép idők!
Akkor még volt hangulat és remény!

süti beállítások módosítása