Skip to content


       Szűrés lista

A Népszabi vajon mi?

Ha van újság, amit nem érintett a változás áprilisi szele, akkor az a Népszabi. Biztos nagyon fájhat nekik, hogy bár az MSZP pártalapítványa az egyik tulajdonos, Szanyi Tibor mégsem a Népszabit ajánlja, illetve tenné kötelezővé a párttagok számára, hanem a Népszavát. Szanyi szerint ugyanis "fontosnak tartják, hogy maradjon az országban egy hiteles és a baloldali értékeket képviselő lap is."

Szar érzés lehet most bekúszni a Népszabadság szerkesztőségébe, annyi év áldozatos munkája, annyi remek cikk után, olyan objektív szerzők munkái után, mint például Ónody-Molnár Dóra (aktuális mesterműve: Miért van börtönben Lakatos József?) ezt kapják meg a tulajdonosaiktól. Hogy egy hiteles és baloldali napilap van ... és az nem a Népszabi.


Csak egy példa, hogy tudják megragadni akár egy száraz MTI-hírnek is a lényegét.
Hiába, érződik a rutin ...

Az ORFK kiadott egy MTI-hírt, miszerint megvannak a szabálysértések változása óta eltelt egy hónap adatai:

"A szabálysértésekről szóló törvény módosításának hatályba lépése óta 3862 feljelentést tettek tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt. A feljelentések 2338 esetben ismert, 1552 esetben ismeretlen személy ellen irányultak. Az előkészítő eljárás során ezekből 289 esetben sikerült felderíteni az ismeretlen elkövető személyazonosságát. Szabálysértési őrizet elrendelésére 299 esetben került sor, amely a gyakorlatban maximum 72 óra fogva tartást jelent. A 3190 eljárás alá vont személyből 297 volt fiatalkorú. A bíróság által gyorsított eljárás keretén belül kiszabott bírságok összege közel 3 millió forint."

A NOL-nál nem arra kapták fel a fejüket, hogy annak ellenére, hogy az elején milyen nehezen indult be a törvény alkalmazása, 1 hónap alatt 3862 szabálysértést regisztráltak, amivel idáig senki nem foglalkozott (az 1 év alatt 45 ezer eset!) pedig az esetek 60%-ban a tettes is megvolt, még nyomozni sem kellett!

Nem ... a Népszabi megragadta a lényegét ennek a hírnek: "Az állam hárommilliót kaszált a tyúklopásokon". Ez a lényeg, nem?

Ki fog nekik szólni, hogy ez bűnpártoló, szerecsenmosdató, aljas, ferdítő hozzáállás is közrejátszott abban, hogy a két szeretett pártjuk közül az egyik megsemmisült, a másik meg döglődik?

Vagy inkább ne is szóljunk, és hajrá NOL, csak így tovább? :-)

Címkék: média rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr352317538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.23. 12:34:27

Röhögök. Csúnya szokás. De piszkosul jól esik.

S.O.A. 2010.09.23. 12:46:26

ne bizony! ne szóljunk nekik! csinálják csak tovább!

Kicsit Karcos 2010.09.23. 12:51:33

"Az állam hárommilliót kaszált a tyúklopásokon"

Egy rendes baloldali ojságnak nem azt kellene megragadnia, hogy mennyit kaszálnak azok a munkás-paraszt emberek, akiknek nem lopják el a tyúkjaikat?

minimalista 2010.09.23. 12:53:26

Ónody Dórika idézett cikkének címét egy kicsit módosítva sokkal érdekesebb és fontosabb tartalmakat gyárthatna: "Miért NINCS börtönben XY?"
(XY: a joker karakter, a rendszerváltást végrehajtó és azóta "működő" politikusok 80%-ának neve tetszőlegesen behelyettesíthető)

trojka 2010.09.23. 12:53:43

Nos, akkor számoljunk: 2338 ismert, 1552 ismeretlen személy ellen feljelentés. ez összesen 3890 elkövetö. az ismeretlen személyek közul 289 esteben sikerult az elkövetöt felderiteni. Ha kivonom az 1552-böl, ez azt jelenti, hogy 1263 személyt nem sikerult felderiteni. (csak ki kellett volna menni a ciganyszögbe).Na most: 3190 személyt vontak eljárás alá. Ez azt jelenti, hogy az össz elkövetö közul 700 nem lett felderitve. De akkor, hogy a fenébe van, hogy az ismeretlenek közul 1263 személy a fel nem deritett. Valaki segitsen, teljesen belezavarodtam...

martonx 2010.09.23. 12:55:41

Ne szóljunk nekik, hagy dolgozzanak a Népszabis skacok maguk alatt azzal a fűrésszel :-)

Hátha egyszer végleg eltűnnek.

minimalista 2010.09.23. 12:55:42

@minimalista:
Na jó, lehet hogy a 80% túlzás...:-)

derelyegrádi szellem 2010.09.23. 13:00:40

Ez van. Ez a népszabi.

De újságtémában már a másik poszton kiírtam magam.

Csak annyit, hogy azt nem akarja esetleg a cikk agyhalott szerzője kiszámolni, hogy a "háromilliós kasza" mögött mennyi kiadás van? Ennek kiszabása, majd behajtása mennyibe kerül?

1994-ben az államigazgatás egy oldal iratot 1000,-Ft feletti költségen állított elő. Ez most lehet olyan 10.000,-Ft. Ráadásul a bírók fizetése több, mint az állig. ügyintézőké. Tehát az igazságszolgáltatás vélhetőleg némileg többért.

Barom....

Kartal (rezervált) 2010.09.23. 13:01:32

Ha kifordítod a népszabadságot, Kuruc.info lesz belőle.

Kivéve, hogy a kurucosok nem szoktak a valós tények ismeretében undorító hazugságokat írni.
És igen: csak így tovább, tegyétek tönkre kenyéradó gazdátokat még jobban! Hajrá! Személy szerint fel tudom baszni magam az idióta cikkeiken, de örömmel tölt el, hogy egyre többen látják azt az undorító hazudozást, amit művelnek, egyre többen fordulnak el tőlük és gazdáiktól.

Kartal (rezervált) 2010.09.23. 13:02:23

@minimalista: szerintem is érdekesebb lenne az, hogy miért nincs még börtönben gyurcsány, veres, drazsé...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 13:09:10

@Kicsit Karcos:

írj nekik egy álfelháborodott levelet erről xD

Fenehorizont 667 2010.09.23. 13:11:19

ne szólja...eh, már késő :)
mindenesetre öröm nézni, ahogyan az egykori vérprofi, ferdítésből, hírgyártásból és hazugságokból abszolút jeles, modern gondolkodású, progresszív publicisták egyre többször hülyét csinálnak magukból.

nagyon_buta 2010.09.23. 13:12:51

Ez vajon Index-címlap lesz-e?

Fenehorizont 667 2010.09.23. 13:16:09

@Kicsit Karcos:
a népszabi az mszp és a hatalmas, baloldalinak egyáltalán nem nevezhető csürhe holdudvarának (strómanok, spekulánsok, és az ezeket tisztára nyaló értelmiség) lopott közpénzből fenntartott szócsöve. mint ilyen, baloldaliként kb annyira hiteles, mint a...öö... nemis találok olyan vicces és ütős hasonlatot, ami kifejezné, mennyire nem hiteles.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.23. 13:29:41

@trojka:

Én ara tippelek, hogy 1 elkövetőnek lehet több szabálysértése, és 1 szabálysértésnek lehet több elkövetője is.

Kartal (rezervált) 2010.09.23. 13:31:55

@fenehorizont: mint amikor kolompár orbán beszél a becsületes munkáról... :D

Egyébként az eredeti oldalon kurva jók a hozzászólások :DDD

Johnny336 2010.09.23. 13:40:56

"Hogy egy hiteles és baloldali napilap van ... és az nem a Népszabi." - a Népszabi is baloldali, csak egyáltalán nem hiteles :D

Marcellusca 2010.09.23. 13:48:07

@Kicsit Karcos: Vagy inkább azt, hogy mekkora kárt okoztak a "tyúklopásaikkal"!

Énbagoly 2010.09.23. 13:51:12

Mindig voltak, és vannak ilyen újságok. Én megkímélem magam az olvasásuktól.
Tudok idegeskedni máson is.

eszkep 2010.09.23. 13:53:04

Hát ez szánalmas.
A reggeli "sajtószemlémen" ez a cikk elkerülte a figyelmemet... Hajrá Népszabi, csak így tovább!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.09.23. 13:53:28

"Ki fog nekik szólni, hogy ez bűnpártoló, szerecsenmosdató, aljas, ferdítő hozzáállás is közrejátszott abban, hogy a két szeretett pártjuk közül az egyik megsemmisült, a másik meg döglődik? "

Pssszt! Ssssss...

"Szanyi Tibor mégsem a Népszabit ajánlja, illetve tenné kötelezővé a párttagok számára, hanem a Népszavát. Szanyi szerint ugyanis "fontosnak tartják, hogy maradjon az országban egy hiteles és a baloldali értékeket képviselő lap is.""
Na mondjuk ezt én sem értem. A Népszava azért minimum egy (Népszabó)^2 doktriner szélbalosságban... A Népszabin legalább néha fel lehet háborodni, a Népszaván már csak röhögni lehet.

Marcellusca 2010.09.23. 14:15:56

Asztatat írgya valamelyik kommentelő, hogy "cinikus" a cím.
MUHAHA!!!

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.09.23. 14:30:39

Rohadt patkányok. Elvégeznék én egy újságíró képzést, de minek, ha nem nyalok be tövig, akkor úgysem lesz állásom, akkor meg inkább marad a saját blog készítés.

Kicsit Karcos 2010.09.23. 14:37:40

@laspalmas:

Tisztelt Népszabadság!

1957 óta hűséges olvasójuk vagyok (akkor még Szabad Nép volt), és azóta is minden napomat az újságuk olvasásával kezdem. Mindig Önöktől értesültem először a szocializmus rendjének megszilárdításában elért sikereinkről, Kádár János bácsi országépítő munkásságáról. A Népszabadság nyomán az 1990 utáni eseményeket is mindig figyelemmel tudtam követni, és örülök, hogy a Párt az új rendben is sikeresen tudta irányítani az országot. Orbán Viktor disznóságait is mindig Önök írják meg legelőször.

Magamról annyit, hogy munkás-paraszti származású vagyok, kisember voltam mindig is, otthon csirkéket nevelgettem, amíg bírta a derekam. És most mit olvasok? Milliókat költ az Orbán-kormány a tyúktolvajokra. Engedtessék meg nekem, hogy kifejezzem felháborodásomat emiatt! Amíg a szocializmus felépítő kisemberek havi 50-60 ezer forintos nyugdíjból tengődnek, addig a tolvajokra szórja a kormány az állam pénzét? Hát álljon már meg a menet!

A háromhetenkénti ülésezés és a kétéves költségvetés után ezek a semmirekellők a tolvajokra szórják a pénzt, és döngetik a mellüket, hogy hárommillió forintot még kerestek is az üzleten? Mit gondol vajon Orbán Viktor, kire fogják ráterhelni a tyúktolvajok ezt a költségüket, ha nem a kisemberekre?

Kérem a Népszabadságot, hogy tájékoztassa a Pártot erről a disznóságról, mert ez nem maradhat szó nélkül.

Hű olvasójuk,

Nyakó Sándor (nem a szóvivő úr rokona)
kisnyugdíjas

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.23. 14:37:41

@Szekuriti Blogger:

Szintén .... bár ha megfizetnek, egy nap kár 10 ilyen cikket is legyártok :-)

rabax 2010.09.23. 14:40:14

@Szekuriti Blogger: Ha már tövig benyalás, akkor íme a hét videója:

www.youtube.com/watch?v=1L9jRwi6An0

2010.09.23. 14:49:25

Ha úgy nézzük igazuk van: mert ugye ott a bűnügyi költség, a sok papírmunka, a bíróság, a fogvatartás, ugye ezt mind közpénzből kell kifizetni, ha fogyik a közpénz, a kevesebből kevesebbet lehet elsíbolni.

Aztán meg kinek fáj az, ha lopnak, a másét lopják. Ott ahol a dolgok eldőlnek, ott vannak biztonsági szolgálatok, őrző védők, ami kell.

Eddig ugye loptak, de most majd nem tudnak, már csak a nagyon ügyesek, most majd emelni kell a segélyt, mert az ugye bele volt kalkulálva, hiszen mindenki tisztában van vele, hogy abból nemlehet csak éhen halni, azt eddig is ki kellett egészíteni vahonna, fekete munka, vagy csóresz.

Már lassan sikerült beidomítani a népeket, hogy szépen tűrjék a lopáskat, lehetőleg ne is védekezzenek ellen, mert a védekezést az keményebben büntetik mint a lopást.

És most tessék, jön az uj kormány és mindent szétbarmol. Hova fog ez vezetni? Először csak a kis lopásokat büntetik, majd jönnek a közepesek, valhol azért ennek határt kellene szabni.

z666 2010.09.23. 14:49:26

A "baloldali értékek" kifejezés önmagában paradoxon...

ketroot 2010.09.23. 14:55:53

Hajrá NOL, csak így tovább!!!

Kicsit Karcos 2010.09.23. 15:02:09

@Seduxen: minek, úgyis itt kötne ki a végén;)

Baldrick68 2010.09.23. 15:11:15

Help!
Valaki világosítson fel.
A beidézett szövegben nekem csak száraz tények vannak arról hogy hány eljárás indult.
Most nem kellett volna beírni hogy 3 milliónyi bírságot szabtak ki?

Vagy szerintetek hogyan kellett volna megírni ezt a hírt?

Ha azt írták volna a számokból is látszik hogy a csúnya fidesz üldözi a szegény romákat, akkor azt mondom hogy kapják be, de nekem ez száraz tényközlésnek tűnik.

Baldrick68 2010.09.23. 15:12:02

@Baldrick68:
Vagy hazudtak és nem ennyi volt az eljárások száma?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 15:13:14

a nap LOLja:

www.fn.hu/belfold/20100923/kitiltottak_jobbik_reklamjait/

"A szóvivő elmondta: a Magyar Rádió arra hivatkozva utasította el a hirdetés befogadását, hogy az álláspontjuk szerint személyhez fűződő jogokat sért, a műsorszolgáltatók pedig felelősséggel tartoznak "a tudatosan félrevezető reklámért"." - wehehehehehehehe

Baldrick68 2010.09.23. 15:13:24

Ja oké már látom.
Bocsi :-)
Azt hittem hogy az MTI hír szerepelt a népszavában.
Jogos a 10 pont ezek tényleg hülyék...:-)

arlequin 2010.09.23. 15:19:24

@rabax: LOL! ezt láttam. nagyon jó.

@Kicsit Karcos:

Kedves Nyakó Úr!

Akkoriban szabad volt a Nép és az Újság is és a Párt is.
Mára pedig csak a Népszabadság maradt.
Remélem ezzel maradéktalanul megválaszoltam kérdését.

Maradunk tisztelettel a baloldali értékek hű kiszolgálói:

Szabó Ervin
tiszteletbeli főszerkesztő, HR-es, könyvtáros
Népszabadság

p.s.: ugyanitt alig használt csoportos előfizetés eladó

Kicsit Karcos 2010.09.23. 15:29:59

@Frengi: haha:)

@arlequin:

Kedves Szabó elvtárs!

Nem tetszik tudni véletlenül, visszaadta már a kormány azt a 19 ezer forintot, amit Orbán Viktor vett ki a zsebünkből? Jól jönne most ebben a világválságban.

Szeretettel:

Nyakó Sándor (a faluban csak Sanyi bácsi)

derelyegrádi szellem 2010.09.23. 15:40:18

@Kicsit Karcos:

Mégha csak az 19 ezer forint lett volna.

Ezek a nyikhajok, az orbán meg haverjai elfocizták a pénzt. Meg aztán nem akarták, hogy a gyurcsány, az az okos pápai gyerek azzal a másikkal csökkentésk az ágyszámot. A kórházakban. Az ágyakban betegek fekszenek ott, tehát ha azt akarják több ágy legyen, az több beteget is jelent, innét látszik, hogy ezek azt akarták, hogy minél többen legyenek betegek.

Aztán itt volt az a kórházi pénz is, napidíj, vagy mi a fütty, addig csűrték meg csavarták ezek itt a szót, míg ennek a gyurcsánynak meg az ágikának kellet eltörölnie azt a nagy pénzt, amvel ezek az orbánék sanyargatták a népet. Mert így volt. A többi mind hazugság. Meg randalérozás.

Na ezt írja meg a kedves Népszabadság...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 15:42:37

@derelyegrádi szellem: a lényeget ki tetszett hagyni: koronaúsztatás, kajaibrahim, josiptót, meg ugye a tokaj hímvessze... ööö, akarom mondani szőlővesszeje. :)))

derelyegrádi szellem 2010.09.23. 15:58:34

@Seduxen:

Mert nem mertem Seduxen elvtárs, mert már rettegünk mink az ilyen szociáldemokráciások. Mert ezek mind nácikok. Mint az a szőlőbányász minidúcse, akiről az okos Vágó úr is megmondta 10 éve ő irányít itten. Meg mételyez. És a vágó úr nagyon okos ember, mert ő mindig mindenre tudja a választ a tévében is, azzal a rengeteg eszével...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 16:04:30

@derelyegrádi szellem: bizony-bizony Darth Orbanius egy nagyon veszélyes játékos az Erő Sötét Oldalán. Itt már Szanyi "Lüke Szkájvóker" Tibi kapitány segíthet :)))

Rwindx 2010.09.23. 16:11:36

Hát lol, mit lehet erre mondani?

Esetleg még csinálhattak volna egy számítást arról hogy az ügyek lefolytatása (rendőrségi, bírósági eljárás, kirendelet ügyvéd, étkezés a fogdában, stb, stb) meg 23.000.000Ft volt, a "bevétel" pedig csak 3.000.000Ft, tehát a zorbán személyesen károsította meg az államot, elherdálva 20.000.000Ft közpénzt, amit mi fizetünk meg adóban, és hány lélegeztető gépet lehetett volna kapni ennyi pénzért, vagy mennyi kiegészítő nyugdíjat kaphattak volna ebből a kisnyugdíjasok.

arlequin 2010.09.23. 16:12:23

@Kicsit Karcos:

Kedves Nyakó Elvtárs!

Drága Sanyi bácsi, a Mozgalom óriási bajban van.
Lassan kénytelenek leszünk visszavonulni a föld alá. Zuschlag elvtárs, Hagyó elvtárs és még egy páran pedig politikai koncepciós ügyek áldozataivá váltak.
A fehérterror médiája aljas hazugságokkal megtévesztette a dolgozó osztályt és olyan hatalomra tettek szert ami példátlan a demokrácia elmúlt 60 évében. Alapjaiban támadják a rendszert, amit oly nagy fáradsággal hoztunk létre és működtettünk a dolgozó népért. Először húsz éve 'polgári demokráciát' csináltak belőle, de a nép józansága és ébersége még működött. Mostanra viszont a tőkések segítségével elaltatták és az oligarchák együttműködését építik ki. Gondoljon csak az új orbániádára: a Terrorelhárító-Központra amit az a hétpróbás Pintér működtet. A rendőrséget megfélemlítették a rendőrgyilkosságokkal.
Rettenetes idők jönnek Nyakó elvtárs, drága Sanyi bácsi!
Semmit nem adtak és nem is fognak visszaadni, mert csak a saját klientúrájuk zsebét tömik az ázalag 'nemzetegyesítés' idejétmúlt propagandaszövegébe burkolózva. Egyenként akarnak levadászni Minket.
Éppen ezért kérem Sanyi bácsit, hogy igyekezzen lehetőség szerint támogatni szent ügyünket a demokrácia és a dolgozó nép győzelméért. Csatolva küldtem egy csoportos előfizetési szerződést 100 főre. Ehhez további 10 ingyenes előfizetés jár. Biztos vagyok benne, hogy a faluban felnéznek magára és hallgatnak szavára. Tegyünk együtt az igazság szócsövének fennmaradásáért! Hajrá barátaim!
Éberség!

Szeretettel öleli:

Szabó "Samuka" Ervin
forradalmár-elvtárs a Pártban

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 16:13:30

@derelyegrádi szellem: az ugyanaz :)))

az egyik a Jedik "mozgalmi lapja", a másik pedig a Jedi-lovagok élő legendája :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 16:15:03

@arlequin: ha már hagyó e.t. szóbakerült. "Valami" azt súgja, hogy ez róla szól :))))

www.dev.birosag.webgrafika.hu/sites/default/files/Sajtoszoba/Kozlemenyek/100920_-_H._Miklos.pdf

"A bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és
más bűncselekmények miatt H. Miklós és társai ellen a Központi Nyomozó Főügyészségen indult
büntetőügyben a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2010. szeptember 16-i, ülésen kívül hozott
végzésével meghosszabbította H. Miklós előzetes letartóztatását az első fokú bíróságnak a tárgyalás
előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2010. november 17. napjáig. A végzés nem
jogerős."

arlequin 2010.09.23. 16:21:43

@Seduxen: nekem ebből az tűnik fel, hogy hiányzik belőle a 'hivatalos személy hivatali hatalommal való visszaélése' kategória, vagy vmi ilyesmi, ezt szellem jobban tudja. remélem érthető.

Énbagoly 2010.09.23. 16:29:57

@Seduxen: állítom, hogy te néha mazochista vagy, mert épp eszű ember nem keres ilyen képeket a neten. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.23. 16:33:30

@arlequin: gondolom a "más bűncselekmények" kategóriában annyi, de annyi felsorolható Btk. tényállás lenne, hogy nem akartak baszkódni egy 200 oldalas PDF-fel, ezért a virágnyelv :)))))

ja, amúgy az eggyel korábbi sajtóközlemény Dr. Sz. György, az eggyel később pedig H. Éva ügyéről szól. Micsoda "meglepetés" :))))

@Énbagoly: anno ez a felvétel beleégett a retinámba :)))

nu dikkmáshalom a náci hordának, szeven áp víkend :)

derelyegrádi szellem 2010.09.23. 16:45:01

@Seduxen:

Róla bizony. De ez ügyben van érdekesebb. Egy szükszavú tájékzotatás a KNYF-ről. Lényege:

H. Miklós két közvetlen munkatársa vonatkozásában L.Ottó esetében az előzetes meghosszabításra tettek javaslatot, míg H Éva esetében a házi őizetre, mivel neki személyi és egyéb körülményei miatt ez a kényszerintézkedés is elegendő, illettve RÉSZLETES VALLOMÁST IS TETT.

Elkezdődött a gyanúsítottak kijátszása egymás ellen. Erről nyilván értesül mindkét másik, és hát lépés kényszerbe kerülnek, akik bent maradtak (különösen Lelovics). Tényleg beszélt? ha beszélt mit mondhatott? típusú dilemmák mellett valami tennie kell. Vagy tudomásul veszi, hogy ő bent marad és reménykedik, hogy a tárgyaláson tud korrigálni (de ha Éva "terített betliben" van, akkor vége. Így is, úgy is.) . Ez nagyon idegörlő lesz nekik így.

Ezek a Keresztesék tudnak, ha akarnak. :-)

derelyegrádi szellem 2010.09.23. 16:49:32

@arlequin:

az egy hivatalos személyként elkövetett zsarolás bűntette lesz inkább. Nem gyerekjáték önmagában 2-8 ig megy.

2010.09.23. 17:13:35

Ne bántságtok a Népszabit, nagyon is jó az valamire. Eszembe jutott egy régi dal:

Faluvégén vályog viskó, Gazsi cigány ott lakott.
Népszava és Népszabadság fedett minden ablakot.
umblav....sbt
Nincsen neki melege.

Na? emlékszik valaki?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.09.23. 17:22:50

egészen mókás, mikor egy jobber médium ekézi a csúnyagonosz balliber médiákat elfogultság és ferdített előadásmód miatt :DDDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.09.23. 18:17:12

@derelyegrádi szellem:

ez nagyon vicces lesz, nagyon város a tárgyalás ...mivel ez ezerszer izgibb mint a száraz Zuchi-per

zsoltix 2010.09.23. 18:23:25

A Nepszabadsag igenis hasznos ujsag, remekul be lehet vele gyujtani. A nol.hu viszont meg erre sem jo. :)

Kartal (rezervált) 2010.09.23. 18:51:47

@arlequin: áááááá, ez hiteltelen. Kimaradt belőle a reakciós, a sötétben bujkáló ellenforradalmár, az elnyomó kapitalista nagytőke.... gyakorold még kicsit! :DDDDD

@zsoltix: de rendeltetésszerűen nem lehet használni, mert arra a modern vacak papírra nyomják, az meg az Istennek sem dörzsöl...

@.Pierre Bezuhov.: milyen jobber médium, te szellemileg csekélyértelmű?

@Seduxen: ezzzz... telitalálat!

trojka 2010.09.23. 18:52:48

@zero:
ha ismeretlen, honnan tudják, hogy többen voltak-e, vagy egy többet követett el...

2010.09.23. 19:20:58

@zsoltix: egyszer megkérdeztek egy hires embert, hogy szerinte az elektronikus sajtó tudja-e helyettesíteni a nyomtatotat.
- Nem, soha, mert a monitorral nem lehet legyeket csapkodni.

Kicsit Karcos 2010.09.23. 19:26:38

@trojka: ha több ismeretlen elveszi a biciglidet , azt csak észreveszed, hogy többen voltak. A másik meg úgy szokott lenni, hogy ha történik egy este 30 biciglilopás, az 1 db. n rendbeli lopás, ha felderítik, akkor már n db. megoldott eset. Hát, így valahogy.

Diocles 2010.09.23. 19:52:08

OFF

nem tudom, h észrevettétek-e és,vagy észrevették-e a szerkesztők, de a Vastagbőr csak és kizárólag akkor kerül, kerülhet ki a címlapra, ha valami fideszezés van benne...

pedig Szanyi kapitány baromsága is megért volna egy címlapot...

Diocles 2010.09.23. 19:56:57

A Népszabadság meg a hvg azért undorító, mert ők függetlenként nyomják ugyanazt a torzító propagandát.

Egyébként, bármilyen furcsa, a népszava sokszor messze jobban beszól az MSZP-nek, mint a Népszabadság, pont azért, mert inkább pártlapnak minősül, ezért a szerkesztők úgy gondolják, hogy lehozhatnak kritikusabb írásokat is, mert egy Népszava-olvasó hátán fát lehet vágni...
(Nem követem mindig, de olvastam a választás után néhány számát, azazhogy amit a mandiner.hu szemlézett belőle, nos, ott olyan kritikus cikkek voltak az MSZP-vel szemben balos értelmiségiektől, amik a Népszabadságban sohasem jöhettek volna le.

Tehát nem igaz az a közkeletű vélekedés, hogy a Népszabadság függetlenebb és kritikusabb volna, mint a Népszava.

Diocles 2010.09.23. 20:01:23

A Népszabadság meg a hvg azért undorító, mert ők függetlenként nyomják ugyanazt a torzító propagandát."

Mármint a függetlenség látszatában pózolva persze...

Aminek egyébként nemsokára véget ér, mert a Ringier a Springer való egyesülés után kénytelen eladni a Népszabadságot, tehát nagy valószínűséggel a rokonszenves Puch Laci bácsi valamelyik cégének érdekeltségébe kerül majd.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.23. 21:10:49

@Diocles:

A címlap nem érdekel, de ha már a hvg-t említetted:

"Tekintettel arra, hogy a „cigánypárti”, „rózsadombi” (magyarul: árnyalt, tárgyszerű, szolidáris) tudósi és bármiféle megnyilvánulásokat a közbeszéd mostanság elvakultan, szélsőségesen píszínek tekinti, így a cigány mellé – mint tettestárs – a „szociológus” kerül a vádlottak padjára."
hvg.hu/itthon/20100923_ciganyozas_anblokk

Kicsit Karcos 2010.09.23. 21:34:43

@laspalmas:

"Döbbenetes például, noha egyáltalán nem példanélküli a magyar cigánypolitikában, hogy egy különben jó szándékú, rendesen előkészített, százhúszmilliós projekt milyen nem szándékolt negatív következményekkel járhat. A Durst Judit által feltárt folyamat a következő volt: állami támogatásból jó pénzen felvásárolták a parasztházakat, a telepi romák így ugyan beköltözhettek a faluba, de a még itt élő, zömében idős gázsók elmentek a városba, és teljessé vált a falu elcigányosodása, ’Lápos’ végérvényesen „putrifalu” lett."

Ja, rendesen előkészített projekt, nem szándékolt negatív következményekkel. Elég lett volna turcsány karcsi elvtársat (csak szeretem a nickjét:) vagy a szomszédokat megkérdezniük, hogy ő hogy kalkulálna, és máris nem kellett volna kibaszni az ablakon százhúsz milliót... plusz gondolom a cigánypárti rózsadombi tudósok "szakvéleményét".

Kartal (rezervált) 2010.09.23. 22:14:50

@laspalmas: ezt elnézve a hvg beérte a Néphazugságot....

Dzsentrisvihák 2010.09.23. 22:23:40

Csak így tovább, csak ne csodálkozzon senki, ha majd visszalendül az inga és négy év múlva ugyanúgy járnak a fiúk, mint 2002-ben... Megint jön egy-két szőlőbányás cikk, áskálódó fikakampány, és ez a hülye ország hatvannégy fogas vigyorral szédül vissza a komcsik karjaiba :/

f.m.j. 2010.09.23. 22:28:30

@Kartal (fekete mellényben):

nekem külön ez tetszik: "állami támogatásból jó pénzen felvásárolták a parasztházakat, a telepi romák így ugyan beköltözhettek a faluba, de a még itt élő, zömében idős gázsók elmentek a városba, és teljessé vált a falu elcigányosodása, ’Lápos’ végérvényesen „putrifalu” lett." Szóval az öreg "gázsó" a hibás, mert ha tudott ellépett, de rögvest... és nem hagyta magát kinyírni, még életében szétlopni a fedelet maga fölül

Kartal (rezervált) 2010.09.23. 22:43:37

@f.m.j.: nekem ez tetszik a legjobban:
"A telepet felszámolták ugyan, a romák komfortosabb lakásokban élnek, de a falu meghalt."
Legszívesebben az égre írnám fel, lángoló betűkkel! Íme, a vhg megírta: ha egy faluból elköltöznek a nem cigányok - gádzsó meg paraszt ám az anyja valaga a cikkírónak -, akkor a falu meghal. Fehérek nélkül akárhová költöztetik a cigányokat, a falu halott. Na vajon miért??? Csak nem azért, mert a cigányok nem képesek életet lehelni belé??? Csak nem azért, mert bármihez nyúlnak is, az tönkremegy, elpusztul?
Nem akarom bántani a cigány kisebbségen belüli normális kisebbséget, de sajnos a gyakorlat azt mutatja, hogy ez így van. Megírta a hvg is, nem?

arlequin 2010.09.23. 23:20:42

@Diocles: nem igaz. jobbikfikázás is kimegy, hacsak nem kell róla hallgatni mélyen.

@Frengi:
"Nem, soha, mert a monitorral nem lehet legyeket csapkodni. "

elhallotta az illető. a helyes idézet:

"Nem, soha, mert a monitorral nem lehet hegyeket csapkodni."

dr.justice 2010.09.23. 23:48:28

Kibaszott OFF.

Most ezt hallgatom ( kicsit bebaszva ), hallgassátok végig pls.

www.youtube.com/watch?v=ysBhVcW2tt0

Kicsit Karcos 2010.09.24. 00:16:25

@dr.justice: egészség. Jó kis zene ez, 10-15 éve egy időben szinte csak skandináv metálzenén éltem, Katatonián kívül Children of Bodom, Lake of Tears, Dimmu Borgir, Theatre of Tragedy meg hasonló elvetemült bandák szóltak a zeneapparátból minden mennyiségben. Azért örülök, hogy nem maradtam rajtuk, mert teljesen kikészítik az embert, de van, amikor jólesik:)

Kicsit Karcos 2010.09.24. 00:22:43

@Kicsit Karcos: ezek közül még a Lake of Tears volt az, ami nem kergette ki a világból azokat, akik nem voltak tetőtől talpig halálfejes cuccokba öltözve:

www.youtube.com/watch?v=qGiwso02bUE

Rwindx 2010.09.24. 02:00:01

@Kicsit Karcos:
Miért készítik ki? Engem megnyugtatnak :)
Mondjuk egyszer volt egy szobatársam aki befüvezve teljesen megrémült a Therion számoktól. Pechje volt, épp az volt akkoriban a kedvencem... :), neki meg a fű.

Rwindx 2010.09.24. 02:17:46

@dr.justice:
Nem rossz, de egy kicsit melankólikus nekem.
Akkor az én ajánlóm, ha már úgyis Theriont említettem: www.youtube.com/watch?v=gFo8YrxL2zM

z666 2010.09.24. 10:28:28

@Kartal (fekete mellényben):
Érdekes, hogy milyen sok náczifaschiszta szereti a metál zenét. :) Nekem is az a kedvencem!

Kata Flam 2010.09.24. 13:02:24

Horváth Csaba az autósforgalom csökkenését és a kerékpáros közlekedés fejlesztését ígérte. Az nagyon kéne...

derelyegrádi szellem 2010.09.24. 13:10:41

@Kata Flam:

felsoroljam neked, hogy eddig Horváth Csaba (még mitn II. ker polgármestere, majd fővárosi képviselő, kormánymegbízott) IGÉRT?

Bevezetésként csak egyet: a Moszka tér rendebetétele, ez kb egy 8-12 éves ígéret, nyert is. Jártál mostanában a Moszkva téren?

Na az összes eddigi ígérete pont úgy valósult meg.

Hogy Horváth Csaba mit ÍGÉR, az teljesen súlytalan.

trojka 2010.09.25. 09:48:07

@laspalmas:
meg...csak a neve maradt...

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.09.25. 12:10:11

@laspalmas: Az. Várom mikor tartóztatják le őket "garázdaságért", mert festékkel "rongálták" a közterületet.

süti beállítások módosítása