Skip to content


       Szűrés lista

A két hét alatt rendet csinálunktól az éhséglázadásig?

Egy nagyon érdekes MTI-hír született meg pénteken, melyről nem olvashattunk az Index-en, az Origon, vagy éppen Magyar Nemzet Online-on.

Pintér Sándor belügyminiszter pénteken meglátogatta a Teleki téri piacot (melyről szép hosszú riport készült), majd részt vett a a Szolgálati Jogviszonyban Állók Érdekegyeztető Fórumán.

Sanyi bá' roppant őszinte szavakkal állt elő:

"Az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő, szegényednek az emberek, egyre több olyan jelenség lesz, ami a rendvédelmi szervek nélkül nem lesz megoldható. Emiatt egyre nagyobb lesz a korrupció, egyre nagyobbak lesznek a gazdasági bűncselekmények, egyre több lesz az utcai bűncselekmény és nyilvánvaló, hogy egyre több lesz a fegyveres rablástól kezdve minden más. Mindezek megfékezéséhez elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni."


Pintér Sándor belügyminiszter, 1998-2002 után már másodjára. Igaz, nem politikus, de ennyi év miniszterséggel (rutinnal) a háta mögött nem gondolom, hogy ne tudná, hogy minden szónak, mondatnak, amit mond, ne lenne jelentősége.

Április 13-án Orbán jelentette be a nemzetközi sajtótájékoztatóján, hogy "kettő hét alatt fogunk rendet tenni az ország olyan pontjain, amelyek ma még reménytelennek tűnnek".

Eltelt öt hónap és az ország belügyminisztere nem állít (jósol) mást, hogy akár éhséglázadások is lehetnek. Elég nagy a kontraszt a két nyilatkozat között. Mondhatnánk ég és föld.

Vajon miért állt elő Pintér ezzel a beszéddel?

1. Pintér, mint belügyminiszter és mint a kormány tagja tisztábban látja az ország helyzetét, és próbálja csökkenteni a csodavárást.

2. Gőzerővel dolgoznak a 2011-es év költségvetésén. Pintér nyomást akar gyakorolni, hogy 2011-ben több pént kapjon a Belügyminisztérium. "Statisztikai adatként megemlítette, hogy egy rendőr átlagosan 100 ezer forintot visz haza havonta, ezért ő maga is partner abban, hogy ez az összeg egyre több legyen. Arra azonban Pintér Sándor nem lát esélyt, hogy 2011 januárjától nőjön a rendőrök fizetése."

3. Október 3-a után megváltozik a mézes-mázos sikerkommunikáció, csak Pintér hamarabb beszélt, mint kellett volna. A kormányzat apránként "készíti fel" az országot a nehézségekre.

4. Pintér mint szakember, nem jó politikus, főleg nem jós, rossz adatokból vont le helytelen következtetéseket, és még el is pofázta.

De vajon honnan vette Pintér, hogy az országban jelentősen vissza fog esni a vásárlóerő? A gazdasági válság és a megszorítások miatt már így is visszaesett, mitől fog visszaesni még ennél is jobban? Lehet, hogy Pintér belenézett a költségvetés tervezetébe?

A Népszabadág kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy "sokakat meglepett" hogy Pintér ilyen riasztó képet festett a jövőről, és hogy megszólalása nem volt része az előre megtervezett kormányzati kommunikációnak.
(Nagy tiltakozás azért nem volt Fideszes részről a Pintér-nyilatkozat miatt.)

Vagy lehet, hogy nagyon is meg volt tervezve. Október 3. után úgyis kiderül. Vagy amikor az első CBA-t kirámolják.

Ne felejtsük el, hogy az ország többet költ szociális kiadásokra, mint a térség többi országa. Mi a GDP 21,8%-át költjük ilyen célra, a legtöbb új tagállamban ez 12-18 százalék. A szociális kiadásokból lenyesni pedig ... következményei biztos lesznek. Remélem Hende Csaba hamar felállítja a tartalékos haderőt.

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr492328837

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: please click the next page 2018.01.29. 03:13:46

Free trial chat lines milwaukee - naipajr

Trackback: 15 milliárd. Alsó hangon számolva. 2010.09.28. 15:35:16

Az ismerősöm ismerőse meséli az ismerősömről, hogy képzeljem el, az asszony papiron hazaköltözött az anyjához.Mi ebben a buli?A férfi egyedül kezdte rögtön nevelni a két gyereket. Papiron.Lakhatási támogatás, gyereknevelési támogatás, ingyenkaja, ingye...

Trackback: Sötétedik az égbolt 2010.09.28. 15:34:52

Orbán Viktor, Kötcse 2010. szeptember 9.: „…ezerszám, ezermilliárdszám kell forrásokat kivonnunk a magyar gazdaságból, hogy a korábban felvett adósságot törleszteni tudjuk, s valahogy megpróbáljunk kimenekülni az adósságcsapdából.&rdq...

Trackback: Hajléktalan építészet: Mit épít az, akinek semmije sincsen? 2010.09.28. 15:29:26

"Úgy élünk, mint az indiánok..." − Mit lehet csinálni? Lezüllik, piás vagy szipus lesz az ember, esetleg belehülyül, hogy hiába élt normálisan, ennek az országnak már egyáltalán nem kell, esetleg csicskát csinálnak belőle valamelyik szá...

Trackback: Pintér bevallotta: Növekedni fog a bűnözés! 2010.09.28. 12:41:35

Gusztustalan. Nem is lehetne máshogy jellemezni azt a fajta kétarcú politikát, amit az elmúlt hónapokban, a hazai belügyminiszter folytatott. Ezt koronázta meg profin a nemrég elhangzott kijelentése, miszerint az ország jövőre se lesz jo...

Trackback: Pótcselekvés a romák intergációja kapcsán 2010.09.28. 12:18:26

... avagy hogyan szórjunk el jó sok pénzt értelem nélkül? - Csináljunk egy roma kisfiúról szóló, senkit nem érdeklő filmet, amit egy hétvégén 91-en néznek meg Budapesten.- Ezt egy olyan emberrel rendeztessük, akinek halvány lila gőze nincs a romák...

Trackback: Pótcselekvés a romák intergációja kapcsán 2010.09.28. 11:46:17

... avagy hogyan szórjunk el jó sok pénzt értelem nélkül? - Csináljunk egy roma kisfiúról szóló, senkit nem érdeklő filmet, amit egy hétvégén 91-en néznek meg Budapesten.- Ezt egy olyan emberrel rendeztessük, akinek halvány lila gőze nincs a romák...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arlequin 2010.09.28. 22:28:51

@Ben73:

na látom itt van egy tükörpingpongos megint.

aki csak 'magának termel', azt mostani műszóval adócsalónak hívjuk.

te tényleg ennyire buta vagy-vagy fizetnek érte?

parttalan 2010.09.28. 22:52:16

@gipsz1234:

Á, a hülye magyar választópolgár - na jó, ne általánosítsunk: a tavasszal a Fideszre szavazó 2,7 millió ember többsége - észre sem fogja venni, hogy (egyébként valóban szükséges) megszorításoknak lesznek kitéve. A sovány pénztárca látványa ugyan nagy úr, de Orbán nem véletlenűl, tudatosan a lelkekre hajtott. Évek hosszú kitartó munkájával addig "dolgozta" népét, addig tömte a fejüket az előző kormányok ország-és nemzetpusztításainak, ill. a "csak egyedül mi vagyunk képesek rendet rakni" varázsszövegével, hogy azok agyilag annyira rááltak már az "ennél már csak jobb jöhet" vélekedésre, hogy jöjjön itt bármi, legyenek a köv. években akárhogyan- akármennyire is átverve - a józanodás csak igen mérsékelt ütemű lesz. Sűrű narancsos köd levegőnél nehezebb, igen lassan oszlik - megüli a szemmagasságot.

Horizont 2010.09.28. 23:05:37

@parttalan: Már ne is haragudj, de ebből egy mondatod 100% igaz és mindent visz, többre nem is érdemes szót se fecsérelni:
"ennél már csak jobb jöhet" !!!!
Ez tény és való!Az, hogy ki mit hisz el az ígéretekből mondhatnám, hogy a saját baja, ha már az eszét nem tudja használni.A politikusokat már ismerjük. Dőreség azt hinni, hogy nem kell összébb húzni a nadrágszíjat, meg hogy kolbászból lesz a kerítés.Fel kell ébredni. Mese nincs.Amúgy ki a jó büdös francnak kellett volna jönnie a felhozatalt nézve??

kodó tamás 2010.09.28. 23:06:37

Orbán miniszterelnök érthető logikus magyarázatot adott, így javaslom a posztot törölni és a kommentezést abbahagyni:
"A műsorvezető azon kérdésére, amely Pintér Sándor belügyminiszter nagy port kavart „szegénységet és bűnözést vizionáló” megnyilvánulásával kapcsolatban érdeklődött, Orbán Viktor úgy válaszolt, hogy „akik ismerik Pintér Sándort, nem lepődtek meg”. Egy országban a hadügynek, a katasztrófavédelemnek és a belügynek mindig a legrosszabbra kell készülnie, és ez így van jól – mondta Orbán Viktor, aki hozzátette, hogy ha baj van, az a feladata ezen a területek a vezetőinek, hogy „elővegyék a vészforgatókönyvet”"

RonIQa 2010.09.28. 23:07:11

Pintér igazat mondott. Remélem is, hogy október 3 után végre bekeményít a kormány és megteszik azt, amit kell, folytatják azt, amit Bajnai elkezdett, s tényleg rend lesz, amit sokan nem tudnak majd elviselni, tehát kell a megerősített rendőrség.
Én nem csodálkozom a nyilatkozaton, hanem direkte ezért szavaztam a Fideszre. (Nem, ne gondoljátok, hogy tetszik nekem Orbán, pláne Pintér, netán a köztársasági elnök. Nem tetszik egyik sem, de jó lenne, ha valaki már tényleg csinálna valamit a lopáson kívül is. S ha ők sem csinálják, akkor majd 4 év múlva seggbe rúgjuk őket is.)

kodó tamás 2010.09.28. 23:08:09

@gipsz1234: igy van: kutyából nem lesz szalonna.
azaz MINDEN politikus lop csal hazudik, erkölcsi, etikai lyuka nagyon tág, lelkiismerete, stb zéró

kodó tamás 2010.09.28. 23:09:38

@RonIQa: nem kell várni 4évet... megnyugtatlak. a pintér sereg is működésképtelen, szerencsére a plusz pénzt is ellopják. de legalábbis 10ed annyi puskára futja...

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.28. 23:11:54

Az új Országgyűlés megalakulása óta a Fidesz-KDNP pártszövetség huszonnégy alkalommal döntött az átláthatóság ellenében, huszonnégy alkalommal szavazták le az LMP átláthatóságot védő, erősítő szabályait. Így például a két kormánypárt: elvetette a kormányülések napirendjének és a napirendre vett előterjesztéseknek az online közzétételi kötelezettségére, valamint a kormányülések hangfelvételei titkosítása enyhítésére, és a tanácsadói tiszteletdíjak nyilvánosságára vonatkozó LMP-javaslatokat; a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) alá rendelt – tehát banktitok mögé bújtatott – állami cégeket; eltörölte az államháztartási törvénynek azt a szabályát, amely a költségvetési szervek, állami-önkormányzati cégek átlátható gazdálkodását biztosította; bővítette a kiemelt beruházásokról szóló törvény hatókörét, és ezzel még több beruházás kerül ki az állampolgári ellenőrzés alól; elvetette az off-shore-lovagok közbeszerzésből való kizárására vonatkozó LMP-javaslatot.

Az Orbán-kormány előszeretettel fenyeget elszámoltatással, de semmit sem tudunk az átláthatósági, anti-korrupciós politikájáról. Nem tudjuk, hogyan lesznek elszámoltathatók a mai elszámoltat

kodó tamás 2010.09.28. 23:12:12

@Horizont: én azt mondom ha a "lengyel" piacról behívunk véletlenszerűen egy árust, vagy vásárlót miniszterelnöknek azzal is jobban járunk. ennyit ért hozzá, de legalább becsületes... azaz gyakorlatilag tetszés szerint választhatsz nempolitikus "normális" emberek közül

kodó tamás 2010.09.28. 23:13:23

@Sok a fideszes vezető, vagyonosodás vizsgálat állj: pintér mondta! TÖBB LESZ A KORRUPCIÓ. Ő már csak tudja, mindenhol ők, a fidesz lesz.

kodó tamás 2010.09.28. 23:15:25

@Horizont: E"zerrel jobban büntetnék a helyükben és nem lenne talán fekete hétvége az utakon 14 (!!!) halottal"
erre aszondom, be kell tiltani a közlekedést és teljesen mexűnnek a közlekedési balesetek. egyébként ezt hívják kijárási tilalomnak. közeledik...

Horizont 2010.09.28. 23:18:08

@kodó tamás: És ha esetleg betartanák a közlekedés szabályait??

kodó tamás 2010.09.28. 23:23:04

@vakvarju: "Éppen ma hallottam a rádióban, hogy Kövér egy lakossági fórumon azt mondta, hogy a középiskolások 50 %-a elmenne az országból. "
Ez tűrhetetlen. Azonnal le kell zárni a határokat!
Én pedig pár napja, hogy a megyei kórházak patológus osztály vezető főorvosai (átlag kb 55 évesen) mind elmentek svédországba. üres a helyük...

RonIQa 2010.09.28. 23:23:20

@kodó tamás: Hogy több lesz, azt tudtuk. De remélem, most már üldözni és büntetni is fogják. :)

RonIQa 2010.09.28. 23:24:58

@kodó tamás: Akkor ne is várjunk 4 évet. :)

kodó tamás 2010.09.28. 23:25:27

@Horizont: ez a vesszőparipám ami legjobban felháborít? mi a faszért rendőrség mér sebességet. minek ahhoz fegyveres egyenruhás rendőr hogy videót tarcsa az útszélén, utána micike hadnagy pedig bepötyögi a "határozatot" és postázza. és ezek a veszélyes munka miatt 35 évesen nyuggerek, azta. ennél csak veszélyesebb munkahely van. ez nekik tiszta havaj.

kodó tamás 2010.09.28. 23:26:45

@RonIQa: ők? nem ismered a klasszikust? Hofi: korrupció az amiből kimaradsz. azaz a fidesz szemszögéből meg is fog szűnni...

Horizont 2010.09.28. 23:34:21

@kodó tamás: nem háborított fel semmi:)
Ki mérjen sebességet? A város WC-s nénije?

kodó tamás 2010.09.28. 23:37:01

@Horizont: tudod ausztriában hogy csinálták? 30-40%-os létszámot emeletek rendőrék, azt most nem ragoznám mér nőtt a bűnözés. A megszűnő postaalkalmazottakat vették át "határozatot pötyögni".
az nem tűnt fel neked nagy-britanniában, vagy más nyugat európai országban hogy a sebességmérő doboz max 40*40*60 cm, amiben nem ül rendőr!!! vagy te tényleg azt hitted???

AndOr01 2010.09.29. 00:55:58

@kodó tamás: Ez tetszett :)

Szegény rendőröktől elvennéd a kedvenc szórakozásukat?
Majd ellened is felszólal a rendőrszakszervezet.

Apropó! Nekem az löki le a szíjat amikor a rendőrszakszervezet azért kér valami ellentételezést, mert ellenőrizni akarják a rendőrök munkáját. Hogy nem korruptak -e. Ahh anyám! És van képük komolyan ezen tárgyalni. Jó hogy nem vezetik le egyenesen bele a pofánkba:

"Eddig a korrupció nagyon jó jövedelem-kiegészítést jelentett az állománynak. Ha a vezetés meg akarja szüntetni a korrupcióból befolyt mellékest, akkor legyenek szívesek ellentételezni...."

Hogy nem szakad le a pofájukról a bőr!

belekotty 2010.09.29. 01:29:55

@soproni1: Matolcsyt mindenki kiröhögi, Pintért a rendőrök is elismerik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.29. 05:36:37

"Mindezek megfékezéséhez elszegényedett rendőrséggel nem lehet nekikezdeni."
Meg úgy semmihez sem. De ha kapnak elég lóvét akkor elvárnám, hogy
1. dolgoznak mint a kisangyal
2. normálisan viselkednek
3. nem korruptak
4. úgy átalában kifogástalanok.
De ezekre mindenképp szükség lenne!

" és hogy megszólalása nem volt része az előre megtervezett kormányzati kommunikációnak. "
Hűha pedig azért a Vezér harap :D

"Vagy lehet, hogy nagyon is meg volt tervezve. Október 3. után úgyis kiderül. Vagy amikor az első CBA-t kirámolják. "
Hajjaj. Ugyanaz fog történni mint máskor. A yard bünteti tovább a friss karambolosokat (nem szaladnak el és nem lőnek) meg a gyorshajtókat (csak fotózni kell) meg akinek nincs izzókészlete.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.29. 05:51:04

@kodó tamás: Az a baj, hogy elvileg bármikor bármire riaszthatóak, és pl. ezért ők mérnek. MEg ugye a klasszikus sebességmérés úgy néz ki, hogy pár km. arrébb áll még egy yard, aki ki is veszi a forgalomból a delikvenst, és vegzálja.
Na persze ehhez rendőr is kéne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.29. 05:53:48

Mondjuk elgondolkodtató, hogy a rendőrségi járművek fele hirtelen használhatatlan lett... Szóval ez ganyús, valszeg EDDIG volt ködösítve a jelentés, nem most... és a korábbi rendőri vezetést nem kéne ezért felelősségre vonni? Mindet, aki ehhez hozzájárult?

kodó tamás 2010.09.29. 06:41:26

@ColT: szerintem nagyon egyszerű. a személyes (vezetői) felelősség megjelenése példátlan (a gumi nélküli rendőr felettese). na persze biztos nem azt vonták és nem is komolyan felelősségre, aki hibás, vszínű az ő parancsnoka, de az is parancsra-nyomásra-elvárásra.... de a lényeg hogy asz hiszik hogy 65év után ujra megérkezett a személyes felelősség Mao-ra. Ez lehet hogy igaz. de egyszemélyi döntéssel, azaz jogorvoslat és felelős bíróság nélkül: ez a kemény diktatúra jele.

kodó tamás 2010.09.29. 06:44:16

atv.hu/cikk/20100928_belefaradtam_bortonbe_kerulhet_keleti_gyorgyi
hős-bátor honvédelmi miniszterünk lánya.
pintérre is ez a sors vár, ha még nem alkesz...

kodó tamás 2010.09.29. 06:46:30

az új törvények mellett is hagynak "kis"kaput
most minden cigus "magántanuló", oszt a segíly marad
hirszerzo.hu/belfold/20100929_sok_a_roma_magantanulo#rss

trojka 2010.09.29. 07:01:56

@kodó tamás:
Azt ugyan ellenörzik-e, hogy magántanulként mennyit hiányzik...ki fizeti a tandíjat...

kodó tamás 2010.09.29. 07:10:14

@trojka: :) hihihihi jo vicc. imádom z ilyen naiv embereket. titeket lehet jól palira venni...
mit ellenőriznek magyarországon?? amit az iskolai adminisztrációból kivesznek az ki a f.. ellenőrizné????
majd a traffipaxos rendőr, vagy a békési plázában gyerekeket igazoltató?
na ne má. nem tűnt fel hogy magyarhonban nincs egy működő állami intézmény vagy egy értelmes jogszabály?
majd tanácsadó és jogász külsős cégeket megbíznak és azok el polemizálna a kérdésen.
osztjonapot!

v. jókormányzósember 2010.09.29. 07:21:09

Gyermekeim! (Néhányaknak, mer' sok itten a "realhungarian" - Dear Children! )

(It's soo interesting, that so lot of people "realhungarian" speaks about: OH, I, as a really, ultimatehungarian!- but his name is: thomas c(l)odo, imperial, etc. SOO NICE HUNGARIAN- NOT? ) Yes, let's speak about the "Young democrats" (bocsánat, csak sok itt az "imperial"-ista - ezért azok kedvéért választottam az angolt, nekünk, magyaroknak is leírom azért mindezt! :-))) )

- and- where are there- in the symbol the HUNGARIAN COLOURS? NOWHERE!!!! :-)))

So can speak a realhungarian- a realhungarian "group".

And DON'T FORGET- WHAT'S THERE OVER- ALSO ON THE FRONT OF THIS PAGE:

"megerősíccsük a közbictoncságot" (Yes- but we DON'T BELLIEVE IT!"

(Oh, and I must ask: Is it a problem, if I call a "national" - for "nazi"- that is, isn't it? But is it problem, if I call a nazi for "national" ("namzeti") NOOO? Oh, 'scuse me- dear namzeti baráraink! )

Szóval, ides (magyar) gyermekeim, nem iperial-isták, thomas(mozdony?? :-))) ) osok! (Egyébként a thomas is szép név- használja az Írás is- madj' ott, ahol meg van írva, KIKÉRT jött el a mi Megváltónk (Máté örömhíre (nekik: evang) 15. zsoltár 24. vers.) )

Szóval, gyermekeim, szavazzatok csak nyugodtan, "köcbictoncság lesz itt"- két rendőrt megöltek NEMCIGÁNYOK, két katonát agyonlőttek (ŐKSEMCIGÁNYOK) - robbantottak Újpesten, de lessz itt közbiztonság - valaho... Húha! Lehet, hogy mégsem???

NNa- akkor azért szavazzatok, mert legalább ŐSZINTÉK- (bár itt fentebb, meg az index nyitóoldalon azt a - "szép színe van, olyan szép sárga" (Reg. Bend.) hírdetést ne feledném (a Forint romlik, több a munkanélküli - de az jó, mert olvashatjuk: talpra álítjuk a gazdaságot, sok a bűncselekmény, romlik minden, de az jó, mert "közbiztonságot teremtünk". Ja, és rendet. Ahol pl. a konzervatív NEM BARÁTKOZIK a nácival, s fordítva.
(Bár fogadjuk el egyfajta bíztató jelnek /mondjuk úgy, már nem 50 fok a láz, csak 49- milyen jó nekünk! :-))) :-(((( / hogy az becses nác... Oh- national-okat (na, jó, néhányat :-)) ) BÖRTÖNBE (!) csuktak! Ejnye, ejnye! (Nácibűnözés, nácibűnözés, akkor is van... - bocs, "NATI-onalt"- akartam írni! ) akkor is van NAT-I onalbűnözés!!! :-))) )
Szóval, gyermekeim, nincs itt semmi gond!

(A rendes, tisztességes ná... NATIonaloknak meg ajánlanám (bár lehet, itt majd agolul kell folytassam, olynok, mint "becses" Ferencük- NEM TUDNAK MAGYARUL- mert - nem idevalósiak. (De így jártak a németek is!! Ők Ausztriából hozták az "tiszta honfit" :-)) )

Szóval- LET'S GO TO GERMANY! And see- how are there with the NAZ-ionals!!! (Megint elrontottam! NATI-t akartam írni- hiába, én a MAGYART szeretem!!!! :-)) )

A legjobbakat, kedves barátaink!

v. jókormányzósember 2010.09.29. 07:22:49

De még egyszer! Hallgassátok gyermekeim- már a techno-rádióból (s tudjátok, milyenek a singlik, meg a techno? /By Me-Coola Istvan!!! ) az folyik- REND LESZ, ha lesz rend (vagy nem lesz! ) Szavazz!!! :-)))

DE ÉSSZEL, EMBER! :((((

teisfiambluetooth 2010.09.29. 08:28:35

Van egy 5. lehetőség is

5. Amúgy sem lehet minden sarokra rendőrt állítani és erre a magyar rendőrség egyébként sem lenne képes. Ezért a bűnözés visszaszorításában a rendőrség segítségre szorul, mégpedig a törvényhozás és a bíróságok részéről. Súlyos, elrettentő erejű ítéletekre van szükség, hogy 2x is meggondolja az is aki tyúkot lopna, az is aki milliókat.

2010.09.29. 09:00:32

@AndOr01: mégis többet termeltek, mint manapság. Most nem a megtermelt javakat osztják el tízmillió felé (jól-rosszul), hanem az imf meg eu hiteleket osztja ki saját magának a politikai elit, a többi meg felőlük akár éhen is dögölhet, fütyülnek rá, se munka, se kenyér, és a cirkusz is elég uncsi már.

@soproni1: nem kell feltétlen orvos, vannak un. élettel összeegyeztethetetlen jelek... mondjuk ha villamos levágta a faszinger fejét, a mentős nem fog nekiállni defibrillálni, abban biztos lehetsz. Szólnak a tűzoltónak, hogy kaparja bele a maradványokat a tepsibe, és elhúznak a retekbe.

@gipsz1234: Közalkalmazott vagyok havi 85 nettóért. Ha ezt még 25%-al csökkentik, már be is kerültem a létminimum alá (ami jelenleg 78e). Az aztán tényleg mókás lesz!

@Horizont: Haha, még sok-sok rosszabb jöhet, mire elérjük Caucescu Romániájának vagy Kim Jong Il Észak-Kóreájának életszínvonalát. Pár év múlva még erre is úgy gondolunk majd vissza, mint aranykorra... "amikor még volt fűtés télen..." "amikor még néha szalámit is ettünk..." ;-)

@RonIQa: Miért 4 év múlva? A munka törvénykönyve 3 hónap próbaidőt ír elő, a politikusokra ez miért nem vonatkozik? ;-)

kodó tamás 2010.09.29. 09:09:04

@teisfiambluetooth: és minden rendőr mellé sem lehet rendőrt állítani. illetve utána minden rendőr páros mellé nem jut kutya...

kodó tamás 2010.09.29. 09:10:48

@csernaja obca: "nem a megtermelt javakat osztják el tízmillió felé (jól-rosszul), hanem az imf meg eu hiteleket osztja ki saját magának a politikai elit"
hm igaz
csak esélyes hogy elbukjuk az eu támogatásokat is. azaz ezért szaladgál mint pók a falon a fidesz, és kapkod

bierkamp 2010.09.29. 09:11:21

..én mindenesetre várom hogy igaza legyen a Pintérnek, ( csak én kimondom amitől a Fidesz és Pintér is tart-,----hogy lesznek megmozdulások , sőt utcai harcok, és egy igazi forradalom, (mert a nép rájön a hazugságra, a korrupcióra és csak szegényedik , a a gazdag meg gazdagszik---és ilyenkor jön a forradalom, de az igazi és elzavarja a kormányt!!!!

bierkamp 2010.09.29. 09:13:13

Ne feledjétek, a Fidesz bandának hatalmas milliárdos tartózása van a " befektetőinek, fenntartóinak" -a 8 évből visszamaradva---ezt valamiből meg kell fizetnie kamatostól---NINCS MIT ELLOPNI MOST AZ EU-s pénzekből...ezért kapkod a gonosz törpe!!!!!-és bandája:)

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.09.29. 09:14:22

Túl sok 4 év telik el, mert megvezetett agyatlan idióták össze-vissza szavazgatnak.

kodó tamás 2010.09.29. 09:16:21

@newtehen: BIRKA NÉP :) ugyanazt is lehet hazudni nekik 8évente, mert szépen felejtenek...

bierkamp 2010.09.29. 09:18:06

A közvélemény kutatók többsége csak fizetett Fidesz megrendelésre dolgozó hazug adatokat mond ( Tárkis Századvég, Szonda,---ezek a közölt adatok befolyásolják a buta embereket hogy azt mondják: ÁÁÁ Úgyis le van már játszva , nem megyek el szavazni--és ezzel a diktatúrás Fidesz és a gonosz törpét, meg a Tapló Istvánt segítik. EMBEREK a HAZUGSÁG A KÖZVÉLEMÉNY KUTATÓK ADATAI! -olyan hazugok, minta ORBÁN és a bandája!

minimalista 2010.09.29. 09:47:19

Korábban linkelte egy kommentelő, megnéztem és minden kedves cigányozó/nemcigányozó, henyélő/dolgozó olvasónak tiszta szívvel ajánlom a háttérben zajló folyamatok, azaz a valós problémák tényleges megértéséhez:

"Érdemes megnézni ezt az egyetemi előadást, és hamar megértitek, hogy az éhséglázadások elkerülhetetlenek:
blip.tv/file/2513551/ - 1. rész
www.blip.tv/file/2518877 - 2. rész

2 órát érdemes rászánni."

2010.09.29. 10:11:59

@bierkamp: hát, ideje lenne. 20 éve megy ez a töketlenkedés... a komenyisták a világháborús romokon 10 év alatt virágzó gazdaságot csináltak... ezek meg leragadtak a nadrágszíjpolitikánál. Csak közben elfogytak a nadrágszíjon a lyukak.

derelyegrádi szellem 2010.09.29. 10:33:07

@bierkamp:

Ez a haaaaarc lesz a véééégsőőőőő!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.29. 11:00:00

@derelyegrádi szellem: nem tudom eldönteni, hogy bierkamp-ban nestroot10 "barátunkat" tisztelhetjük -e esetleg, vagy Idős Ember legnagyobb bánatára feltámadt a zasszony :)))))

derelyegrádi szellem 2010.09.29. 11:10:39

@Seduxen:

Bierkamp már régi harcos, nem nestroot.

De valóban pont olyan. Ő is egy régi félbolond munkásőr, aki körberohangálja a blogokat arccal a Caps Lock gombra zuhanva... :-)

trojka 2010.09.29. 11:38:36

@kodó tamás:
engem ugyan nem tudtak palira venni életemben sem, naiv sem vagyok. De akkor ugy van, hogy tényleg adtak a sz...nak egy jo nagy pofont, ahogy szokták. Amugy megválaszolnám a sajat kérdéseimet: senki sem fogja ellenörizni a "magantanulo), a tandijat pedig az Önkormányzat fogja fizetni a Te, az én és a többiek adojábol...(apropo, magantanulo:ez régen a gazdagok kiváltsága volt...most a cigányoké lesz)...kulönben meg, hol éhezik az, aki az iskolában az ingyenes vajas-szalamis kenyeret a kukába dobja...reggel a bufében 2-300 forintokat költ el, mert anyuci nem adott reggelit, (lusta volt felkelni) inkább naponta 500 forintot (csippsz, cola, csoki)...nesze neked, Magyarország...éhséglázadás...ez a Pintér hulye...

Dzsentrisvihák 2010.09.29. 12:22:19

Off, de übervastagbőr-faktor: bombahir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=6501:bombahir-tv-egy-fideszes-oenkormanyzat-piszkos-titkai&catid=122:bombahir-tv&Itemid=504

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.29. 13:30:51

@kodó tamás: Nem baj, az a lényeg, hogy legyen valamiféle felelősségrevonás. Nem csak yardéknál, hanem feljebb is. Ebből a rablóvilágból elég volt.

2010.09.29. 19:40:02

@kodó tamás: Az én kutyám nem jár wellness szalonba, magam sem kocsikázok naponta Pécsre a Magyar Grossglocknerstrassén, szóval pont leszarom én az eu pályázatokat. Én ebből az euból eddig is csak azt a tagot kaptam, amit szopni kell: az uborkagörbületi szabályokat meg hasonlókat, a pénzeket lenyúlták a politikusok meg a multimilliárdos kapitalisták, én meg "nyithatok egy cukrászdát Bécsben" ha akarok. :-( Így volt gyurcsány idején, nem is változott semmi attól, hogy orbán ült a bársonyszékbe, elmehetnek mindketten a sunyi picsába, a harácsoló kis nemzetvesztő gecik!

trojka 2010.09.29. 20:16:48

@csernaja obca:
Nem "nemzetvesztö"...nemzetvezetö...

2010.09.29. 21:13:28

@trojka: bruhahaha! Vezetői ők a kurva anyjuknak, nem a nemzetnek! Még az aszaltszilvafejű törpére is csa valami 2,7 millióan szavaztak a 10-ből, erről ennyit. Oszt 3-ára már lehet, hogy ennyien sem állnak majd mögé.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.30. 02:03:35

@csernaja obca: Hehh, amelyik nem ment el szavazni, az ne sírjon, hogy nem tetszik a rendszer!
Még az MSZP szavazők ríhatnak, ha voltak szavazni, de azok meg szánalmasak.

2010.09.30. 06:04:45

@ColT: Miért is ne? Ha kapsz egy levelet, hogy fáradj be a kisebbségi ökormányzathoz és egy űrlapon válaszd ki, hogy Kolompáréknál akarsz-e csicska lenni, vagy Orsóséknál, de te nem mész el, akkor "utána ne sírjál" ha a kettő közül bármelyik láncot vet a nyakadba és beköt az istállójába?

fokabacsi 2010.09.30. 11:38:08

@csernaja obca: A világháborús romokon a koministák kifosztották a társadalmat, anyáméknak hagytak a padláson egy évi munka után EGY VÖDÖR MORZSOLT KUKORICÁT úgyhogy a qrva szülédre légy büszke, ne rájuk, te rohadék!!!!Utolsó tolvaj hazug ahol egy vörös van! hányinger kerülget még a közelségüktől is !

trojka 2010.09.30. 13:39:02

@csernaja obca:
nem értetted: "nemzetvezetö testvér"...

2010.09.30. 14:49:49

@fokabacsi: meg volt mondva, hogy nem lehet megzabálni a tyúkot, ami holnap az aranytojást fogja tojni. 45-től 58-ig tényleg elég tré volt, ez igaz, de utána az olajválságig elműködött az ország úgy, hogy nem volt egy fikarcnyi államadósság és egyetlen egy nyomorgó munkanélküli sem benne. És a kommunisták nulláról indultak, egy kifosztott, lebombázott országban. A kapitalisták meg egy működő országot kaptak 89-ben, gyárakkal, TSZ-ekkel, akkoriban 100mrd dollárra becsült állami vagyonnal (és 20mrd dollár adóssággal), és ebből sikerült eljutniuk a 45-ös állapotokig 20 év alatt. Na ez a különbség a kapitalizmus meg a szocializmus között, bátyó. Persze, könnyű úgy lázadozni meg a múlt rendszert pocskondiázni, hogy amikor befejezted az iskolát, már megvolt a munkahelyed, és másnap kezdhettél, aztán mire jött a feketeleves, elhúztál nyugdíjba, és olyan wellness szállókban áztatod a pattanásos seggedet közgyógyra, amit a kapitalizmusba született szerencsétleneknek kívülről megnézni sincsen pénzük... szálljál már magadba egy kicsit, és vigyél virágot Kádár János sírjára, te faszfej!

2010.09.30. 14:52:12

@trojka: még most sem értem... ez valami náci-fasiszta retorikai fordulat? Még nem hallottam.

trojka 2010.09.30. 14:56:36

@csernaja obca:
nem náci-fasiszta...olyat nem ismerek...csak hasonlat...

Rwindx 2010.09.30. 15:29:27

@csernaja obca:
"A kapitalisták ..":
A TSZ és gyár igazgatók, tanácselnökök hirtelen kapitalisták lettek? Mert ugye ők vitték tovább kézben az eszközök szinte teljes egészét. És ugyemár ha előtte megmutatták a dilettáns voltukat, akkor ki gondolta, hogy utána megvilágosodnak és érteni fognak hozzá? Még hogy kapitalisták, ugyanazok a kommancsok, csak most saját, a köztől okosba kiprivatizált tulajdon használva ügyeskedtek.

"...meg egy működő országot kaptak 89-ben"
Azért is adták fel a politikai hatalmat mert látták már semmi sem működik, szóval a működő ország fogalmazzunk úgy túlzás, a 20 milliárdos adósságot sem a legyek hordták össze, azért vették fel, hogy ne előbb boruljon rájuk az egész. A gazdaságit meg ahogy a fentiből kiderül ügyesen megtartották. Később ezt a gazdaságit konvertálták vissza politikaira Hornék idején Majd folytathatták a pusztitást. Feri barátunk és társai is honnan kukázták a pénzüket? Dolgoztak mi? A nagy büdös lófaszt! A közpénzt forgatták barátom saját hasznukra vagy lopták, és ez ugyanaz a csapat akik itt voltak 1947 óta, csak néha fejek cserélődtek.

Azért mert te kurvára nem látod át a folyamatot csak mazsolázgatsz ahogy neked tetszik csak ne faszfejezzél senkit, hanem inkább gondold végig milyen faszságot írogatsz!

Az összes tetves nyomorult kommunista sírjára meg max egy nagy kupac szart, de csak azért nem bedózerólni az egészet egy ülepítőbe mert mégis van bennük valami emberi gén is, még ha csak hulladék akkor is.

Jurganov 2010.09.30. 17:02:50

@Rwindx: "Az összes tetves nyomorult kommunista sírjára meg max egy nagy kupac szart"-anyádéra is? :) ja persze, ő nem volt az csak engedett a kényszernek :P
amúgy meg sajnos megint azokat ismételgeted amit a tv ben hallasz és nem gondolkodsz. sajna ez nagyon meg is látszik. akiket te annyira szidsz mint komenyisták azok bizony a KAPITALISTÁK és amikor az ostobán a rendszereket kritizálod akkor elárulom, ez bizony a kapitalizmus. amikor azon rinyálsz, hogy ellopták az országot, meg kihúzzák alólad a jelent és megölik a jövődet akkor gondolj abba, hogy ez a kapitalizmus. a szép szóvirágok mögött annyi a lényege, hogy a nagy halak megeszik a kicsiket.

Kicsit Karcos 2010.09.30. 17:36:26

@Rwindx:

"ha csak hulladék akkor is"

Nem selejtre gondoltál?

@Jurganov:

"ez a kapitalizmus. a szép szóvirágok mögött annyi a lényege, hogy a nagy halak megeszik a kicsiket"

Kifogásnak nem rossz, de nem így van. Pl. egy rendes szaküzlet igenis tud virágozni akkor is, ha a teszkóban is árulnak olyasmit, mint ami az ő profilja. Pl. mert nagyobb a választéka, szakszerű a kiszolgálás, egyéb szolgáltatásokat is tud nyújtani, vagy éppen közelebb van a célközönséghez. Ez csak akkor nincs így, ha monopol vagy kvázi-monopol helyzetbe kerülnek a nagyhalak, akkor tényleg nincs esélye másnak. Az viszont nem a kapitalizmus hibája, ha agyatlan, szemellenzős vagy korrupt politikusok rossz szabályokat hoznak, vagy nem élnek hatalmukkal a köz érdekében, ez a veszély minden gazdasági rendszerben ugyangy fennáll. Ráadásul semmi nem tart örökké, Hornék is hiába privatizálták el az energiaszektort úgy, ahogy, még oda is be tudnak surranni a kishalak a házi szélerőművekkel, napelemekkel és társaikkal, hiába a brutális túlerő, ha nem hagyhatja el a saját pályáját.

Rwindx 2010.09.30. 17:47:16

@Jurganov:
Anyámék nem voltak kommunisták te paréj, és nem is engedtek semmilyen kényszernek.
Szóval a TV-ben azt mondják hogy a Párt volt hűséges emberei a kapitalisták? Szóval TSZ elnök, Tanácselnök = kapitalista?

Szerinted is a KAPITALISTÁK lopták el az országot, hehe. Vajon ezek a KAPITALISTÁK honnan jöttek, megfordult már a fejedben? Az UFÓK hozták őket vagy mi? Kinek volt kapcsolata és pénze privatizálni az említett cégeket? A rohadt kapitalistáknak akik itt lapultak 40 évig...

Hát barátom vedd be te is a bogyódat, mert a napközben több adagot is kihagytál...

Rwindx 2010.09.30. 17:48:19

@Kicsit Karcos: nem, de mindegy, akár selejt is lehet.

Rwindx 2010.09.30. 18:04:40

@Jurganov: Jó lenne megnéznéd Magyarország mondjuk kicsit gazdagabb embereit, honnan jöttek , mit "dolgoztak", hol találkoztak először a Párttal, majd mekkora vagyonuk lett. Nem tudom van-e egyáltalán köztük olyan aki rendszerváltás előtt ne fordult volna meg valamilyen minisztériumban.
Kocsis, Csányi, Leisztinger, Kurcsány, Hujber, Kapolyi, csak az ismertebbek közül pár, utánanézés nélkül. Ezek voltak azok a KAPITALISTÁK akikre gondolsz?

2010.09.30. 18:36:14

@Rwindx: Ugyan már, se orbán, se gyurcsány nem volt se tsz elnök, se gyárigazgató, mégis kapitalisták lettek. De egyébként tény, hogy az említett foglalkozások jó pozícióból rajtolhattak 89-ben. Azt pedig egyszerűen egy vitathatatlan tény, hogy a kapitalizmus bevezetése kurvára nem oldott meg egyetlen szocializmusból visszamaradt gazdasági problémát sem. Egyetlen egyet sem. Folytatódott az eladósodás, nem lett nyugati életszínvonal, nem oldódott meg a cigánykérdés, a lakáshelyzet, a munkanélküliség (csak kívül került a gyárkapun), viszont bejött a bűnözési hullám, elúszott a teljes állami vagyon, csökkent a termelékenység minden iparágban (jópár iparág szőröstül-bőröstül meg is szünt), emiatt felborult a külkereskedelmi mérleg egyensúlya stb stb. Kapitalizmusunk tökéletes, pont olyan, mint ahogy Marx leírta a Tőke c. művében, de nem bizonyult panaceának az ország problémáira, inkább holmi salatán-kotyvaléknak, amitől a beteg csak még rosszabbul lett, mint előtte. Ha ezt tagadod, saját magadat röhögteted ki.
Abban egyet értünk, hogy mindenkit, válogatás nélkül, nyugodtan a falhoz lehet állítani, akinek 100 millió forintnál nagyobb magánvagyona van, mert az tuti, hogy azt nem becsületes úton szerezte. De az ilyen vagyonok nem a szocializmusban keletkeztek, de nem ám, akkor akinek volt egy rózsadombi villája meg egy 8 éves BMW-je, az már minden szempontból befutott embernek számított, számára nem volt tovább. "Feri barátunk és társai" a kapitalizmus szülöttei, az előző rendszerben max egy párttitkári székig jutottak volna el, kicsit kevesebb fizetésért mint egy vájár vagy kohász.

Rwindx 2010.09.30. 19:48:42

@csernaja obca:
Volt más pozició is, csak az általam emlegetettek a közhasználatúak. A lényeg a kapcsolat, ami valamely állami vagy párt szintű pozicióból jött. Az pedig az összes említett számára maximálisan rendelkezésre állt melyet maximálisan kihasznált, ergo a közvagyonból kezdte építeni a magánvagyonát.
Az meg ha valamire rásütik hogy kapitalizmus az attól még nem az. Még ma sem lehet Magyarországra igazán ráhúzni azt hogy kapitalizmus van. Lásd az előző meg korábbi évek belterjes kontraszelektált mutyigazdaságát, ahol politikai alapokon lehet hozzájutni miliárdokhoz. Ez nem kapitalizmus, hanem valami más, egy átmenet, de abban egyetértünk hogy el lett baszva. Ennek egy alapvető oka van, az azt megelőző 40 év kommunizmus, ami mentálisan tette tönkre az embereket, deformált rendszer, amiben amit egyébként szemétnek tartanánk az az érték amivel előre lehet jutni. Lopás, csalás, hazugság. Ha lett volna egy normális tisztogatás, akkor sokkal előrébb lennénk, mert a kapcsolati háló fontos csomópontjai már a börtönben rohadtak volna el, a háló továbszövése helyett.

Nem, nem a szocializmusban keletkeztek maguk a vagyonok, a vagyonok a szocializmusban felépített kapcsolati háló útján kerültek magánkézbe a rendszerváltás után. Ezzel élt az összes rohadék. Kurcsány is, aki szintén a kapcsolati háló része, ezt kár lenne elfelejteni, főleg az Apró klán kapcsán, ahol is addigra Piroska igazgatta a szálakat, szintén állami pozícióból még a rendszerváltás után is!
Azt nem tudom Kurcsány meddig jutott volna egy keményvonalas kommunizmusban, de onnan indult és abból élt, a rászabott korlátok közül kitörve, de azokba kapaszkodva.

2010.09.30. 20:30:47

@Rwindx: Nem ez a lényeg. Az eredeti tőkefelhalmozás ugyanígy nézett ki Angliában is. Volt egy közös legelő, ahol az egész falu legeltetett, egyszerre csak jött valaki, bekerítette, és kijelentette, hogy az most már az övé, és fizetni kell érte. Volt egy közös út, jött valaki, lesorompózta, és útdíjat kezdett szedni. Volt a parasztnak egy zsák krumplija, jött az adószedő, és elszedte tőle. Essentia capitalismo. Nem csak a dúsgazdag tőkéseket kell kitermelni, hanem a nincstelen tömegeket is, akik majd éhbérért dolgoznak az előbbieknek. És nincstelenből mindig sokkal több kell. És ez akkor is ugyanolyan igazságtalan, ha teszem azt sorshúzással döntik el, kiből legyen multimilliárdos, és kiből piszkos krampácsoló havi 70 nettóért.
Az, ami itt van, a kapitalizmus összes ismérvével rendelkezik. A mutyizás is hozzá tartozik. Mindenütt. Nem is volt túl régen, hogy Németországban lesittelték korrupció miatt a Siemens művek teljes vezetőségét: gazdasag.ma.hu/tart/rcikk/c/0/166043/1 ez hozzá tartozik a kapitalizmushoz. Viszont nem tartozik hozzá a kommunizmushoz, ott ugyanis -lévén minden termelő eszköz állami tulajdonban- a dolog teljesen értelmetlen volna. Éppen ezért a korrupció és a mutyi nem származtatható a szocializmusból. Ez a kapitalista országok sajátja, alapja a gadasági növekedés dogmája - mely a szocialista közgazdaságtanban köztudottan nincs jelen. És mint ahogy magad is mondod, csak a kapitalizmus bevezetése tette lehetővé a kapcsolati tőke ilyen kiaknázását. De ez sem nagy újdonság, ne félj, Angliában sem szeparált individumokból lettek a kapitalisták, hanem a feudalista rendszer kiszolgálóiból. A különbség az, hogy akkoriban volt egy Amerika, ahova a puritánok el tudtak húzni, most viszont ilyen lehetőség nincs, mindenütt rothadó globális kapitalizmus van, hiába "lehet elmenni", cseberből vederbe...

Jurganov 2010.10.01. 07:15:16

@Kicsit Karcos: elvileg igazad van, de sajnos hosszú távon a kis üzlet bele fog roppanni, megeszik a nagyok. ez sajna tény.

@Rwindx: ugye gondolkodsz mielőtt írsz? szocializmus-rendszerváltás-kapitalizmus, tsz elnök-rendszerváltás-kapitalista gyárigazgató. cs.o. jobban kifejtette már neked, de mielőtt a belédsulykolt ostobaságokat tovább szajkózod gondolkodj is el. a te állításod szerint az aki most egy rohadék milliárdos az valójában egy szemét komcsi-ami egy oximoron. mert ők egyszerűen olyan kapitalisták akik az előző rendszer kiszolgálói voltak.

fokabacsi 2010.10.01. 11:18:10

@csernaja obca: Szarok a kádárjános sírjára te fszfej ! Ha annyira rendben volt minden miért borult össze a művilágod 88-ra ? Egész életemben dolgoztam, amikor volt egy kis lehetőségem tanultam, munka mellett, mégsem lett villám a budai hegyekben, nekem ne áradozz a bolsevisták felsőbb rendűségéről, mert láttam mi volt! Eddigre megjöhetett volna az eszed, de te mint egy valamikori párttitkár mondod a brossúra szövegedet ! Szemellenző felszerelve, mint a lónak és még büszke is vagy rá??!! Egyik bányánál, 4200 ember "termelt" annyit mint most 120 !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
De tőled nem is várok mást!

derelyegrádi szellem 2010.10.01. 11:45:06

@csernaja obca:

Geci jó elemzés. Csak egy maradt ki belőle:

a mostani helyzet reális értékelése, mondjuk egy svéd átlagmunkás, és egy észak-koreai áltlagmunkás helyzetének, életkörülményekinek, lehetőségeinek összevetésével, hoyg világosan lássuk miként rohad az a globális kapitalizmus mindenhol....

Rwindx 2010.10.01. 12:15:02

@Jurganov:
Ez egy bla-bla volt, ugye tudod?
Ha nem világos hogy ha valaki a kommer kapcsolatai segítségével közpénzek megdézsmálásával szedte össze a vagyonát annak köze nincs a kapitalizmushoz, akkor a hiba benned van. Több szót erre nem is vesztegetnék.

Rwindx 2010.10.01. 12:27:58

@csernaja obca:
Nem így nézett ki Angliában. Az erőszakot az eltulajdonítást szerinted nem büntették, mert az régen volt? Az államon belül mindenképpen a gyarmatosítás idején az akkor még leendő gyarmatokon kevésbé, de sokkal inkább mint most itt nálunk.

Ott a nagy, kapitalistának tekinthető vagyonokat, akár többszáz éves (családi) munkával (valamint kizsákmányolással) és gyűjtögetéssel rakták össze. Nem odamentek és ellopták valakitől.
A mutyizás nem a kapitalizmus alappillére, hanem emberi tulajdonság, ahol lehetőséget adnak rá, ott meg fogják tenni. Itt nálunk volt egy csoport kommunista "kötődéssel" aki saját magának osztogatott a közösből. A kapitalizmusnak ehhez semmi köze. A kommunizmusnak annyi hogy erre bátorítja az embereket, a kapitalizmus meg nem, még ha meg is történik.
A kapitalizmus egyik alappillére hogy van valamid amit el akarsz adni, annyiért amennyiért más hajlandó megvenni. Ez lehet egy zsák krumpli, a kétkezi munkád, vagy az ötleted, stb. Ennyi, mást nem kell belemagyarázni. Természetesen a szabályozatlan kapitalizmus is igen szar, ugyanis abba belefér a gyerekmunkától kezdve minden, de a szabályozottba már az sem, az elmúlt közel 400 évben sokat fejlődött. Nálunk a fejlődés tekintélyes része kimaradt, mivel egyszerűen egy diktatórikus rendszer felszámolta, az addig tanultak jelentős része is elveszett, újra kell tanulni.

Rwindx 2010.10.01. 13:40:25

Ah, most találtam egy teljesen tipikus példát a kapcsolati háló szemeire, amiről beszélek.
Itt egy cikk: www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=460304&place=vezeto_cim
Gondolnánk egy sima szakvélemény, de ha egy kicsit utánanézünk mik nem jönnek ki:
hu.wikipedia.org/wiki/V%C3%A9rtes_Andr%C3%A1s
Tevgazdálkodási osztály főosztályvezető, majd 90 után sem lett elfelejtve, ott a lista a zsíros poziciókról...
Nemrég ugye maszop miniszterelnökjelölt, erre azért cska mindenki emlékszik.
Most pedig magyaráz mint "szakértő" és a GKI igazgatója.
Pedig ő még nem is nagy hal.

Jurganov 2010.10.01. 15:47:15

@Rwindx: omg. vagyis ha valaki milliárdos akkor az komcsi, hát érdekes. mindegy, legalább te hiszel benne. csak lehessen valakit szidni. az a baj, hogy nem fogod fel mi írsz :) amikortól valakinek a magánvagyona kerül előtérbe a közzel szemben onnantól ő kapitalista. amennyiben ezt a részt nem fogod fel és leragadsz annál a résznél, hogy " na de a kapcsolati tőkéje" meg "szemét komcsik" az csak a te egyszerűségedet bizonyítja, ezzel szemben a valóság az, hogy amikortól elkezdték szétlopni/kiárusítani az országot onnantól kezdve ők kapitalisták. persze megállhatsz olyan dolgoknál, hogy "a párt" meg "honnan jöttek" de ez irreleváns, csak abban számít, hogy milyen módszereket használnak.
"Természetesen a szabályozatlan kapitalizmus is igen szar, ugyanis abba belefér a gyerekmunkától kezdve minden, de a szabályozottba már az sem, az elmúlt közel 400 évben sokat fejlődött."-érdekes, amennyire én tudom még mindig belefér a gyerekmunka is, több mással együtt. még a kapitalizmus nagy fellegvárában amerikában is. a kapitalizmus lényege valójában a " profit mindenekfelett".

@derelyegrádi szellem: ez jó volt :) a klasszikus visszavágás, példaként említve a legmagasabb életszinvonalon élő ország munkását illetve egy x éve embargó alatt levőét :)

Rwindx 2010.10.01. 18:27:24

@Jurganov:
"vagyis ha valaki milliárdos akkor az komcsi, hát érdekes."
Ezt én nem írtam. Érdekes, ezt nem idézted, csak mást. Vajon miért? :D
Vitatkozz azzal aki ezt mondta.

Meg persze, amit mondok az irreveláns, ezért nincs igazam, ragyogó érvelés :)

Jó megpróbálom, egy 5 éves gyerek szintjén (idősebbeknek nem ajánlom mert azért túl egyszerű):
Kapitalista:
Veszel egy műhelyt meg szerszámokat hitelre, elkezdesz dolgozni. Visszafizeted a hitelt pár év múlva, tisztességesen megélsz, majd a fiad vagy unokád továbbviszi fejleszti bővíti a családi céget. Ha nem basszák el, nem fognak nyomorogni. Ha ügyesek gazdagok lesznek, mondjuk az unoka már biztosan.

Kommunista:
Privatizálsz pár Forintért egy műhelyt az egyik éppen felszámolás alatt levő állami nagyvállalat területén, ahol a haverod a felszámoló akivel együtt jártok vadászni. A szerszámok és gépek egy másik területről véletlenül átkerülnek a te műhelyedbe. Majd szólsz az iskolatársadnak aki tiszt a közeli laktanyában aki kivezényeli a kiskatonákat neked ingyen dolgozni. Pár év múlva gazdag leszel.

Ez a különbség. Ha ez is magas, akkor sajnállak.

Rwindx 2010.10.01. 18:40:35

@Rwindx: és akkor még kihagytam az értékesítés részét:
- A kapitalista eladja régi és új vevőinek, esetleg beszállít egy gyárnak aki minőségellenörzés után átveszi, továbbértékesíti vagy beépíti a terméket saját termékébe, stb.

- A kommunista felhívja Jancsit aki ismeri Józsit, pár nokiás doboz segítségével megegyeznek, ahol egy ügyesen kiírt közbeszerzés keretében az állam megveszi a terméket, ami egyébként teljesen mellékesen használhatatlan.

2010.10.01. 20:57:23

@Rwindx: De, pont így nézett ki. Nyilván volt valami kikezdhetetlen jogalap kreálva hozzá, talán valami olyami, mint a mi privatizációnk, melynek keretében szépen magánkezekbe vándorolnak olyan közkincsek, mint mondjuk az egerszalóki gyógyforrás. Hogy Angliában pontosan milyen jogszabályi keretek voltak, ne haragudj, de abból most nem vagyok annyira naprakész, hogy részletekbe menően bemutassam neked, ha érdekel, nézz utána a neten vagy a Rubicon folyóirat régi számai közt. Ettől még a lényeg a lényeg: széles tömegek hirtelen elszegényedtek, és kénytelen voltak éhbérért elszegődni a gyárakba, bányákba, hogy éhen ne vesszenek. A gyarmatosítás egy egészen más dolog volt, azzal is lehetett vagyont gyűjteni, ez tény, de semmiféle magyarázattal nem szolgál arra nézvést, hogyan lett az angliai angol kisiparosból avagy parasztból nincstelen bérmunkás, akinek összesen két rend ruhája volt, egy a gyárba meg egy a templomba vasárnap.
A kapitalizmus alappillére nem a kereskedelem. Kereskedelem volt már a rabszolgatartó és feudalista társadalmakban is. A kapitalizmus alappillére a gépesített nagyüzemi termelés (mellyel a hagyományos céhes és manufakturális termelési módszerek versenyképtelenek) és a kizsákmányolás (melyben a tőkés haszna a munkás ki nem fizetett munkabére). Ez a kapitalizmus. Azt a csacskaságot meg felejtsd el nyugodtan, hogy az élőmunka ugyanolyan áru lenne, mint egy zsák krumpli.

@derelyegrádi szellem: Lehetne éppen egy kínait hasonlítani egy burkna fasoihoz is... ;-) Amúgy meg ki a francot érdekel az életszínvonal, ha a rendszer egyetlen emberöltőig sem fenntartható, válságról válságra bukdácsol? És még jó, ha nem lesz belőle világháború...

@fokabacsi: Azért borult össze, mert nektek, vén hülyéknek több fizetést adtak, mint amennyit megérdemeltetek volna. Azért. Mert Kádár parázott, hogy ha nem tolja a trabantot meg az összkomfortos panelkuckót meg a robbanós színestévét a seggetek alá, a helyett, hogy tisztességesen végeznétek a munkátokat, megint lűdözni fogtok, mint 56-ban. Úgyhogy előszőr megszüntek a fejlesztések, beruházások, aztán amikor már ez sem volt elég, felvették a hiteleket is az elavult gazdasági struktúra fenntartására. Ti éltetek jól akkor is, meg most is. Nem lett rózsadombi villád? Hát basszad meg, miért nem nyitottál egy lángossütőt vagy egy kötödét vagy akármit? A hiánygazdaságban olyan kurva egyszerű volt, ott volt a fizetőképes kereslet, csak ki kellett volna szolgálni. Most se munkahely, se hiány, csak a nyomor meg az adósság maradt a ti generációtok után, úgyhogy nektek pofa alapállás, mert ki volt nyalva a seggetek fényesre, mégpedig bármi áron. Rohadtul nem ugyanazok voltak a körülményeitek, mint egy mai fiatalnak, aki örülhet, ha egy-másfél évi talpalás után egyáltalán munkát kap, iskolába nem engedik el (vagy max az éves szabadságkerete terhére), és ugyanazért a 30 nm-es garzonlakásért, amit tinektek csak úgy kiutaltak jelképes bérleti díjért, és ami ma már csak egy lelakott szar, azért 25 évre eladósodik CHF alapon, és ha ez idő alatt egyszer nem tudja három hónapig fizetni, akkor már szól is a kisbíró dobja a portája előtt, ő meg mehet Sherwoodba fóliasátrazni. Rohadtul nem olyanok ám a viszonyok, mint a szocializmusban, ahol ugyan tényleg nem volt magas az életnívó, de azt azért minimális erőfeszítéssel el lehetett érni. Most ez sokaknak akkor sem sikerül, ha minden követ megmozgatnak.

Rwindx 2010.10.01. 21:41:18

@csernaja obca:
A törvényeket nem ma találták ki. Lásd Hammurapi ie. 18.század, és nem is ő volt az első... Ehhez nem kell fellapozni a korabeli angol jogtárakat, a lopást és csalást mindenhol büntették, ahol megfelelően erős volt az államhatalom, de javíts ki ha tévedek.

A gépesítés miatt vesztették el sokan a korábbi megélhetésüket a 17. században, de ki nem gépesítene ha ezzel munkaerőt és időt és pénzt takarítana meg? Rá lehet fogni a csúnya gépekre, majd később az automatákra még később pedig a számítógépekre hogy bizonyos képzettségre kisebb igény lesz de azzal maximum annyit teszel hogy a Ludditákhoz sorolod magad.
Márpedig ha nincs szükség valakinek az eszére, kétkezi munkájára mert egyszerűbben megoldható, akkor az pont annyit ér mint egy zsák krumpli túltermelés idején. Keveset. Ha olyan szakértelmed van ami ugyan keresett de ritka, akkor viszont sokat fog érni. Kereslet-kínálat ez is. Pont mint a krumpli. Más kérdés hogy a munka mögött egy adott esetben érző ember áll, akinek ráadásul jogai is vannak, de ennyi az össz különbség, a folyamatot nem befolyásolja. A munkának megvan az értéke, pont annyi van amennyit adnak érte. A kapitalizmussal együtt a legtöbb ország jogrendszere is fejlődött a társadalmi elvárások mellett, ezért nem lehet már vég nélkül fogalmazzunk úgy kizsákmányolni az embereket, a legrosszabb körülmények között.

Visoznt ha visszatérünk a kiindulási ponthoz, a kapitalista a gépét (amivel ugyan tönkretett sok embert adott esetben, pl szövőgépek takácsokat), nem lopta senkitől, hanem vette (mert mégegyszer: a lopás régen is bűn volt), és nem az állammal vásároltatta fel ötszörös áron termékét, hanem eladta a piacon. Míg a kommunista meggazdagodók, pont ezt tették, ahogy jurganovnak már leírtam.

2010.10.02. 13:48:05

@Rwindx: A kapitalista nem a gépét lopja, hanem a mások életterét. Az egész kapitalizmus csak arról szól, hogy lehet a megtermelt javakat egyenlőtlenül elosztani. És erre a legjobb rendszer, mert az elosztási folyamat viszonylag kevés kézben összpontosul. Az pedig, hogy a tőkés burzsoázia piaci fölényével visszaélve áron alul vásárolja a munkaerőt, az nem krumpli kérdés. Igen, a munkának van egy értéke, de nem annyi, amennyit adnak érte, hanem annyi, amennyi új értéket előállít. A kapitalizmus lényege éppen az, hogy az előbbit alacsonyabban tartják, mint az utóbbi, és ez a különbség az, amely lehetővé teszi a tőkés burzsoáziának az (értékteremtő) munka nélküli fényűzést.

Rwindx 2010.10.02. 15:05:26

@csernaja obca:
Az élettér ellopása azért elég nehezen megfogható dolog hogy azon értelmesen lehessen vitázni, márpedig mindenféle zavaros ideológiába én már nem mászok bele, hacsaknem anyázós kedvem van. Ma nincs.
Azért érdekelne hogy látsz-e különbséget, rétegeket a "burzsoázián" belül. Azaz hogy hasonlítod össze a kistermelőt, a közepes családi cégeket, a lokális nagy cégekkel, majd mindezt a multikkal.
A szempontok a következők:
1. gazdasági elnyomás és kizsákmányolás
2. politkai elnyomás
3. Ha megszűnne az adott réteg, akkor mi vehetné át a helyét hogy valahogy mégiscsak meg tudjon élni a munkás. Ami átvenné az folyamatában miben különbözne az eredetitől.

Ha elfogadod hogy a kapitalista nem a gépét lopja (hanem mondjuk más gondok lehetnek vele), akkor már félig eljutottunk oda ahova én szeretnék. Már csak azt kellene elfogadnod vagy cáfolnod, hogy a kommunista meggazdagodók úgy jutottak a vagyonukhoz ahogy korábban vázoltam.

Utána lehet belemegyek a gazdasági megközelítésébe is hogy miért nem igaz amit állítasz munka nélküli fényűzés az általános. Mert azért látom ez a beszélgetés eléggé el fog húzódni.
Bár addig feltennék pár másik kérdést, ami ehhez kapcsolódik:
Mennyit ér 1 Ft? Tegnap és ma, valamint holnap.
Mennyit ér 1 uncia arany? Tegnap és ma, valamint holnap.
A burzsoáziát hogy definiálod mint entitást aminek piaci fölénye lehet?
Ha a munkát megvásárolja, akkor ki adja el neki? És nincs másik vevő?

Jurganov 2010.10.02. 15:48:28

@Rwindx: így már értem. tényleg jót nevettem, köszi. így, hogy megosztottad velem a " gondolataidat". ezért kár volt ugyan, de sebaj, legalább tudlak hová tenni :) azért egy dolgot magyarázz meg nekem még kérlek: amikor az usa-ban (csak, hogy jó messzire legyen) joe felhívja jim-et, hogy lenne egy jó üzlete, akkor ők most kapitalisták (vagyis JÓK) vagy kommunisták (vagyis GONOSZOK). merthát a kapcsolati tőke ott is ugyanaz mint itt, legfeljebb annyi a különbség, hogy az " együtt voltunk úttörők" helyett " együtt voltunk cserkészek" a varázsszó. és akkor a vallási kötődéseket nem is említem (nem, nem zsidózom).
amúgy sajna tényleg eléggé egyszerű vagy, bármennyire is palástolod ezt. nem érted, mert nem akarod érteni a dolgokat. írsz olyan butaságokat mint "...nem lopta senkitől, hanem vette (mert mégegyszer: a lopás régen is bűn volt)" és nem látod, hogy ez mekkora vicc-példaként említve, hogy amennyiben én adok neked kölcsönt 20%-ra az uzsora és bcs, míg ha az otp 40-re akkor az jogos, sőt kívánatos. nem látod a különbséget, csak hablatyolsz :) most már tényleg csak annyi kellene, hogy kicsit behozd a "piaci verseny"-t és teljes lenne a kép. és sajna itt is ( régen is volt egy vitánk a nyugdíjrendszerről) eljutottál oda, hogy amikor gondolkodni kellene előjössz azzal, hogy statisztika meg számok, meg hasonlók.

Jurganov 2010.10.02. 17:02:44

@Rwindx: btw, te valami tanuló vagy még ugye? az a baj a világnézeteddel, hogy keversz. valóságot, mesét, urban legendet, bármit amiről úgy gondolod, hogy igazolja az iskolában(?) elsajátított dogmákat. remélem kinövöd egyszer.

Rwindx 2010.10.02. 18:10:02

@Jurganov:
Ha nem látod az "állami szerepvállalást" abban amit írtam, akkor neked bizonyos kifejezéseknél vagy kihagy az agyad, vagy szimplán hülye vagy.

Joe-Jim esetében ez valahogy kimaradt. Miért? Mert ez a lényeg, és úgy tűnik az agyad képtelen bevenni ezt a 2 szót így együtt :)

Mégegyszerübben, hátha, így utoljára: KÖZPÉNZ ---->ÁLLAMPÁRTI KAPCSOLATOK------>MAGÁNZSEB = KOMMUNISTA MEGGAZDAGODÁS!

Ha ez sem megy, rajzolni nem fogok, akkor hülyén halsz meg.

Rwindx 2010.10.02. 18:20:33

@Jurganov: ohh, már tanulok? Tegnap még csak tv-ztem. Növök a szemedben? :) Holnap mit találsz ki? :)

trojka 2010.10.02. 19:38:13

Innen miert dobtátok ki a kommentjeimet...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.02. 19:52:45

@trojka: ??? én látom a kommentjeid.
tegnap is szóltál, hogy törölték a hozzászólásod, én tegnap is láttam.

Rwindx 2010.10.02. 20:32:45

@Conv: tuti szűrésre tette magát :)

trojka 2010.10.02. 20:50:18

@Conv:
Köszi, de akkor valami baj van...én már nem látom...pedig nem is iszom csak vizet...

2010.10.04. 01:43:30

@Rwindx: Nézd, én nem zavaros ideológiákról beszélek, mindössze arról, hogy amikor egy 12 fős magyar kft-ben dolgoztam, amely egy külföldi gyár selejtjeit javította, akkor a külföldi fizetett 6000 Ft-ot egy javításért, én meg láttam belőle 1200 bruttót, vagyis kb nettó a tizedét az elvégzett munkám értékének. A többit lenyúlta a tőkés meg az állam. Ilyen szempontból pedig rohadtul semmi különbség nincs a kapitalista gazdasági szereplők meg a "komenyista politikusok" között, mindegyik arra törekszik, hogy valamilyen módon elosztó szerepbe kerüljön, majd pedig ezzel kedve szerint visszaélhessen. S hogy mi venné át ezen rétegek szerepét? Hát igen, ez volt az a kérdés, amin Marx is kurva sokat gondolkozott, és végül azt talála ki, hogy a közös tulajdon. (Ami nem összekeverendő a kormányzati tulajdonnal.) De ez persze csak egy lehetőség.
Persze, a kapitalista nem lopta, hanem vette a gépét. Mint ahogy Gyurcsány sem lopta, hanem vette a villáját. Vagy ahogy Kóka sem lopta, hanem vette a helikopterét. Ettől még "az első millió kérdése" nagyon is fennáll úgy a kapitalisták, mint a politikusbűnözők esetében, és nagyon valószínű, hogy ha megvakargatnánk a dolgokat, a kapitalisták ugyanúgy nem tudnának elszámolni vele, mint ahogy Gyurcsányék sem tudnak.
Ami a munkaerőkérdést illeti: az iparosítással és nagyüzemi mezőgazdasági termelés bevezetésével a termelékenység jelentős mértékben megnőtt. A kisebb ráfordítás eleve munakerőfelszabadulással járt, ráadásul a népesség is növekszik. És ez az a folyamat, amivel a kapitalizmus nem tud megbírkózni. Emberek "feleslegessé váltak", ezért leépítették őket, vagy nem is kapnak munkát, amikor kikerülnek az iskolából, ámde ennek folyományaképp nem részesülnek a megtermelt javakból sem, és ez társadalmi feszültségeket idéz elő. Egyszerűen egyenlőtlen a javak elosztása, és egyenlőtlen a ráfordított munka elosztása is. Ahhoz, hogy ezt kompenzálni lehessen, egy magasabb szinten szervezett társadalomra lenne szükség, amely nem költségcsökkentés-haszonnövelés oldalról közelíti meg a problémát, hanem valódi humanista eszményeket vall, és az egyén valós szükségleteiből kiindulva újraépíti a termelési és elosztási struktúrát.
A kistermelőt pedig ne keverjük össze az alkalmazottakat dolgoztató kapitalista kisvállalkozóval, mert rohadtul nem ugyanaz a kettő.

Rwindx 2010.10.04. 09:24:43

@csernaja obca:
Amikor a burzsoázia szó megjelenik valamiben, abban én zavaros ideológiákat kezdek látni. Délután vagy estefele válaszolok. Most sok a dolgom.

2010.10.05. 09:23:35

@Rwindx: Már alig várom. (-;

trojka 2010.10.08. 16:08:53

Igen, két hét alatt rendet csináltak...azota mi magyarok, mégjobban kussolunk...

Rwindx 2010.10.08. 17:30:41

@csernaja obca: upsz, ez kimaradt. Elmegyek sörért aztán valamit összedobok neked :)

Rwindx 2010.10.08. 20:22:13

@csernaja obca:
Sokat már nem tudok hozzátenni. A kistermelő alatt én a mikrocégeket értem, nem azokat a mezőgazdaságből élő embereket akik egyszemélyben esetleg a családjuk segítségével dolgoznak. Az általad említett 12 fős cég még pont belefér ebbe a kategóriába.

Az emberek kiszorulásával már miért ne tudna megbírkózni a kapitalizmus. Szvsz sokkal inkább megbírkózik vele mint a kommunizmus rejtett munkanélküliségel manipuláló ökörsége. A kapitalizmusban az dolgok gyorsabban változnak ez tagadhatatlan, gyorsabban mint ahogyan egy ember élete leperegne. A kommunizmusban, előfordulhatott hogy elmentél az leső munkahelyedre dolgozni azt onnan mentél nyugdíjba. A kommunizmus igényt sem támasztott az emberben genetikailag kódolt versenyszellem és fejlesztési törekvések kielégítésére. Amit egyszer letettek az kb úgy maradt rendszerváltásig. Ez egy nagyon kényelmes, felelősségmentes, fájdalommentes, de lassan önmagát felemésztő elpusztító szisztéma.
Ezzel szemben a kapitalizmus újra és újra megújul, és sokkal több személyes felelősséggel jár. Tény vannak fájdalmas időszakai, ellenben időben sokkal kiterjedtebb azok az időszakok amikor az emberek életszinvonala emelkedik és jól él. Nem véletlen hogy nem nyugatról szökdöstek a kommunista blokkba az emberek hanem innen el.
Ja a munka világából kiszóródó emberek. Az emberek nem azért szóródnak ki mert nincs szükség emberekre. Inkább más tudással rendelkező emberekre van szükség, és ez akár 10-15 évenként tud változni, mivel jelenősen rövidebb idő mint az ember élete, adja magát hogy folyamatosan képeznie kell magát az embernek, különben tényleg kiszóródik. Mit értek ez alatt? A gépesítésnek még nincs vége, még nagyon nagyon sokat fog alakulni ez a gyártás és a nem ipari jellegű robottechnika fejlődésével. Ez mind emberek kiszorulását fogja okozni bizonyos munkaterületekről. A robotok többet gyorsabban, pontosabban termelnek, olcsóbban. Viszont sok munka nem lesz elvégezhető ezek által sem, ezért ott lesz szükség az emberekre. Nyilván nem arról lesz szó ha az embereknek évente 100 millió pár cipőt lehet eladni, akkor most 200 milliót is le tudnak gyártani, az értelme az lesz hogy az emberiség olyan célokat is meg tud valósítani amire korábban vagy nem volt módja, vagy egyszerűen nem vállalta be, de az emberekre mindig szükség lesz, nem azért mert a rendszer azt mondja hogy mindenkit foglalkoztatni kell, hanem azért mert a rendszernek szüksége van az emberekre.

Na közben annyi sört megittam, hogy azt hiszem ennyit akartam mondani. Azt már nem tudom válasz-e arra amit írtál :) Holnap átolvasom újra.

2010.10.09. 10:25:04

@Rwindx: Én azért disztingválnék az egyéni vállalkozás meg a kájeftézés között. Az egyéni vállalkozó ugyanis _dolgozik_, a 12 alkalmazottas tulajdonos viszont a legritkább esetben vesz részt tevőlegesen a termelési folyamatokban, és ha mégis, akkor soha sem azonos kötelességekkel és díjazásért, mint az alkalmazottjai, tehát nem lehet egyenlőségjelet vonni közéjük.
A kapitalizmus azért nem tud megbírkózni a termelés fejlődésével, mert ehhez makroökonómiai szinten kell gondolkozni, a kapitalista döntéshozó, a tőkés viszont csak mikroökonómiai szinten gondolkozik. A szocializmusban ha kevesebb emberre van szükség, csökkentik a munkaidőt, bevezetik a szabadszombatot stb, így biztosítva azt, hogy a munka és a jövedelem a népesség között egyenletesen oszoljék meg. A kapitalista simán az utcára bassza az alkalmazottait, és nem érdekli a további sorsuk. Amíg ez egy-két ágazatban van így, addig tényleg nem nagy a baj, elmegy az illető máshova mást csinálni, de ha általános jelenséggé válik, az egekbe szökik a munkanélküliség, és a munkanélküli ember jövedelem nélküli is, közvetlen megélhetése veszélyben van, és innen törvényszerű a bűnözési hullám létrejötte - hacsak nem áll a kapitalista mögött egy állami újraosztó, segélyező apparátus, de akkor már pont ugyanott tatunk, mint a szocializmusban a gyárkapún belüli munkanélküliséggel. Az élethosszig tartó munkahelyeket pedig én egyáltalán nem tartom rossz dolognak. Majd ha 65 évesen sem tudsz majd elmenni nyugdíjba, mert nem lesz meg a szolgálati időd, te is rájössz, hogy mennyire tudnak hiányozni azok az állásváltoztatással eltöltött két-három hónapok. Arról nem beszélve, hogy nagyon kevés olyan munkakör van, ahol az előző munkahely tapasztalatait száz százalékosan hasznosítani lehet. Általában egy állásváltoztatás után a delikvens még hetekig, hónapokig csak azzal foglalkozik, kit hogy hívnak, merre van a budi, mit vár el tőle a főnökség és mit nem stb. magyarán a munka hatékonysága ugyancsak megsínyli a dolgot. Az meg szimplán baromság, hogy ha egy korábban 500 főt foglalkoztató gyárban felszerelnek egy robotizált gyártósort, akkor az az 500 mind ott maradhatna, ha értene a robotikához. Ugyan már! A gépek dolgoznak helyettük. Gyorsabban, precizebben. Ez tök jó. Csak éppen az nem megoldott közgazdasági szinten egy kapitalizmusban, hogy a gépek munkájának gyümölcséből hogy részesüljenek az emberek. Mert az összes munkának ez volna a végső célja: hozzájuttatni az embereket a létfenntartásukhoz, komfortos életükhöz szükséges javakhoz. De ezt a kapitalizmus egyszerűen képtelen megoldani! A tőkés burzsoák számláin tízmilliárdos vagyonok gyűlnek össze, miközben a munkanélkülivé vált tömegek a legalapvetőbb szükségleteket is nélkülözni kénytelenek. Ez a baj a kapitalizmussal. Lehet aztán tódozni-fódozni, mint a svédek, de az már nem kapitalizmus, hanem valami egészen más.
Szeretnék én egy olyan időben kiterjedt kapitalista időszakot látni, amikor az emberek többsége jól él. Egyelőre nem sok esélyt látok rá. De a történelemben sem nagyon vannak ilyenek. Ha lettek volna, akkor az egész munkásmozgalom létre se jött volna, Marxot, Lenin körberöhögték vagy szurokba és tollba forgatták volna, és Oroszországban felszabadítókként köszöntötték volna az intervenciós seregeket. De nem ez történt. Mert a kapitalizmust a kapitalistákon (és kegyenceiken) kívűl minden utálja.

süti beállítások módosítása