Skip to content


       Szűrés lista

Kövér palotaforradalmat tervezget Kövér

Kövér Lászlónak úgy látszik, nem a hajában volt az ereje, Házelnökként a parlamenti élet  nagy reformjára készül.


(fotó:fidesz.hu)

Az Inforádiónak beszélt arról december 5-én vasárnap, hogy mik bántják, és mit szeretne.

1, Túl sok ember az Országházban

"...nem csak a parlamenti ülésteremben van rendetlenség, hanem az épületen belül, a folyosókon sincsenek olyan szabályok, amelyek világossá és egyértelművé tennék, ki milyen céllal, illetve felhatalmazással tartózkodik ott.

Kövér László a félreértések elkerülése végett hangsúlyozta, ez nem csak az újságírókra vonatkozik. Azt azonban megjegyezte, hogy több mint hétszáz magát a sajtó munkatársának nevező rendelkezik állandó belépővel, akiknek nyilvánvalóan csupán töredékük dolgozik a médiában, így igazából csak egy részüknek lehet szüksége erre a jogosultságra.

Érintettek az ügyben azok, akik "szakértőként" ki tudtak járni maguknak egy állandó belépőt a parlamentbe tán már be sem jutott párttól, illetve a lobbisták, akiknek így a mozgása ellenőrizhetetlen - tette hozzá."

Fújj, a csúnya lobbisták...... na meg az indexes "Nemmondommeganevem"-videó november 29-én.....

2, Fegyelmezetlenség

a) "Az Országgyűlés elnöke kiemelte: tiszteletben szeretné tartani a képviselők munkáját, hogy azt minél kulturáltabb, jobb körülmények között gyakorolhassák. Emellett Kövér László azt is szeretné elérni, hogy a politikusoknak csak akkor kelljen nyilatkozniuk bárkinek, ha arra felkészültek és vállalják a beszélgetést. Ebben az elnök várja a parlamenti képviselők együttműködését is."

Az lesz ám az igazi NER, majdcsak figyeljetek. Az MSZP-sek se nagyon szerettek  nyilatkozni (pláne nem a HírTV-nek) , de Orbánék erre rátettek egy lapáttal az egyértelműen látható Központi Kuss Utasítással (Akinek ez mégsem jött át eddig, az nézze meg a "Nemmondommeganevem"-videót), úgyhogy várhatóan megszavazzák ezt majd maguknak, hiába is tiltakozik esetleg a két újonc párt.

b) "Az üléstermen belüli fegyelemről Kövér László azt mondta: az utóbbi hetekben már szóban is próbált élni a fegyelmezés lehetőségével. Ugyanakkor, fűzte hozzá, nem szeretne ebben átlépni egy határt, hiszen amióta az országgyűlés formailag létezik, a képviselőktől megszokott a szabad vélemény- és érzelemnyilvánítás.

Nem is azzal van baj, hogy a képviselők bekiabálnak, vagy kifejezik tetszésüket, illetve nemtetszésüket, hanem ha ezt a rendzavarás szándékával teszik - mondta a házelnök.

Akadnak olyan képviselők, folytatta Kövér László, akiknek a nehezen elviselhető, állandó alapzajból is kihallatszik a hangjuk, de megemlíthetők itt a telefoncsörgések, vagy, hogy némely politikus összekeveri az üléstermet a büfével. "


(képek: Index)

Ne feledjük, mit mondott Kövér november 26-án: "Nem látom be, hogy a sajtószabadság elidegeníthetetlen része lenne az, amikor mozsárágyú nagyságú teleobjektívvel fotózzák a parlamenti képviselők asztalait"

Úgyhogy számíthatunk rá, hogy nem sok ilyen parlamenti kép készül majd a jövőben. Ha már sajnos a t. képviselőket nem lehet fegyelmezni (csak figyelmeztetni ill. felkérni) , akkor majd megtiltják, hogy a havajozást lefényképezzék a sajtósok. Salamoni döntés lesz!

3, Leterheltség csökkentése

Mert már nem bírják az álláshalmozók.

"A plenáris ülések gyakoriságáról a házelnök úgy vélekedett: reménykedik, hogy a törvényalkotás mennyiségét tekintve világrekord számba menő teljesítményre a jövőben nem lesznek rákényszerítve. Hozzáfűzte: különösen az egyéni képviselők leterheltsége mellett ez a munkamódszer nem a legoptimálisabb.

Ezért Kövér László szerint ritkítani kellene az üléseket, legalábbis az olyanokat, amikor a T. Háznak határozatképesnek kell lennie. Jóllehet, ezzel ellentétben áll az ellenzék érdeke, vagyis, hogy ne szűkítsék a megszólalási lehetőségeiket az üléstermen belül - jegyezte meg a házelnök.

Hangsúlyozta viszont azt is: a mai médiaszerkezet mellett nem szükséges parlamenti felszólalás ahhoz, hogy egy ellenzéki politikus fölhívhassa a közvélemény figyelmét a saját álláspontjára.

Kövér László olyan kompromisszumra lát lehetőséget, amely tehermentesíti a parlamenti képviselőket, hiszen nem csak az Országgyűlésben, vagy a bizottságokban kell helyt állniuk, hanem a választókerületükben és a közélet más területein is. Ehhez adódik még felkészülés a törvényjavaslatok vitáira, és a családot, a magánéletet még nem is említettük - fejtette ki a házelnök.

Szerinte az lehetne a megoldás, hogy nem csökkentve az ellenzék napirend előtti felszólalási, kérdésfeltevési lehetőségeit, a határozathozatalokat ritkábban illesztenék a Ház munkájába.

Ezt ha nem is három, de kéthetes ülésezési renddel lehetne elérni, amelyben a parlamenten belüli és az egyéb közéleti munkának is meg lenne a helye - összegezte a politikus"

 

Szép új világ, mi? Ha-ha-ha...

(Vajon milyen arányban szavazzák meg majd saját pénzük emelését a kedves képviselők?)

Címkék: politika fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr332497148

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere 2010.12.07. 19:45:31

Rabár Ferenc, az Antall-kormány pénzügyminisztere írja: „"Antall József szólt nekem 1990 februárjában, hogy lesz Londonban egy tárgyalás, melyet Soros György szervez, és témája a magyar adóssághiány lehetséges kezelési módja. A meghívót Sor...

Trackback: a blog sorsa 2010.12.07. 14:42:37

Nem lesz csöpögős.Tavaly szinte egyáltalán nem volt időm blogolni, de egyébként sem írtam volna sokat, mert lehet róla tudni, hogy az enyém. Mert tanárként nem fenékig tejfel az élet. Az életem mások számára természetesen ugyanolyan érdektelen, mint az...

Trackback: FIDESZ-KDNP: az egyharmados kormány 2010.12.07. 11:54:42

Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Kormánytagok!Ezúton szeretném emlékeztetni Önöket arra, hogy kik hatalmazták fel Önöket arra az ámokfutásra, amiben épp ezekben a napokban, hetekben, hónapokban jeleskednek.Önöket egészen pontosan 2 659 974 magyar v...

Trackback: A parlamenti nagy mozsárágyú incidens 2010.12.07. 10:51:28

képmeseAtyafiak, egyszer volt, mindig lesz, volt egyszer egy ország, hol még a képmást rögzítő masina is tudott országházi téma lenni! Történt biza, hogy a demokrácia köpönyegét magán viselő állami összeröffenéseket közvetíteni kész tudósítók tették a ...

Trackback: Az ország mészárosa? 2010.12.07. 10:51:06

meseAtyafiak, vannak hivatások, szakmák, melyek koronként más és más megitélés alá esnek! Napjainkra, látván a húsárak emelkedését, a hentes és mészáros szakma az én szememben nívós pénzkeresetnek minősül! Gondoljuk csak végig, erre mindig van kereslet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jofiu 2010.12.07. 13:41:37

@sááá: ... es sokat a tobbiek kozul barmilyen ruhaban? ; )

Joe.UK 2010.12.07. 13:43:56

@kovi1970: elviekben egyetertek. Gyakorlatilag meg mutass ra arra akit a helyukre ultetnel...
Par honapja voltak valasztasok, ez sikerult. Kinek menne jobban szerinted?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.07. 13:53:05

@Marcellusca: akkor biztosan azért reagált szarul a forint, mert "ő tudta", hogy NEM polgármesterként, hanem a nagyobbik kormánypárt alelnökeként nyilatkozott? :))))

fran7 2010.12.07. 14:05:21

@Legelő Őse: A ti itt azt jelentette, hogy többen leírták, hogy itt nagyon sok pénzről van szó. Itt helyes volt szerintem ennek a személyes névmásnak a használata, de lehet az Önök, maguk helyesebb lett volna, mert látod ebből olyan következtetést vontál le, hogy én itt árkokat ások. S én ezt látom a hibának, a magyar közeg szinte alkalmatlanná vált a tények és érvek alapjáni beszélgetésre, diskurzusra. Mert én is rögtön ti leszek, ha nem a fröcsögést választom megoldásnak. Hanem talán keresek némi értelmet abban, amit a kormány a képviselők csinálnak.
Én elvárnám az úriemberi viselkedést a parlament tagjaitól, de én nem várom el azt, hogy mindig folyamatosan így reagáljanak, főképp, ha nem így közelítenek hozzájuk, ráadásul sokadszor.
Magyarország jövője azon múlik, hogy mennyire lesznek a vezetőink úriemberek, s nem csupán erőből politizálnak. Ezért félek attól, hogy idióta újságírók és közírók szidalmaikkal hangulatkeltésükkel, megteszik számukra azt a szívességet, hogy felmentik magukat a vezetőink s azt mondják majd ezekkel csak bunkón lehet viselkedni.
S igen elfogult vagyok, jobboldali vagyok, s igyekszem úriember lenni.

Goompah 2010.12.07. 14:15:16

@laspalmas:

"a Zállam fizessen a lincselők helyett??? Vagyis mi? Viccelsz ugye?"

Ha már egyszer hagyta odáig fajulni a dolgokat, hogy megtörténhetett szerencsétlen Szögi Lajos meglincselése.

Vagyis ha az állam nem képes biztosítani állampolgárai biztonságát, akkor legalább fizessen az állam hanyagsága miatt meglincselt, amúgy teljesen ártatlan áldozat családjának.

Goompah 2010.12.07. 14:16:59

@Legelő Őse:

"mármint hogy a más politikai nézeten lévők inkább a médiában beszéljenek ezután mint a parlamentben?"

Na ja, már amíg lesz média, ahol megszólalhatnak.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 14:21:50

@fran7: igazad van abban amit írsz, több ponton egyetértek veled, de abban továbbra is különbözik a véleményem, hogy én a politikusoktól profizmust várok el, és a képviseletet várom el, és az független attól hogy a média éppen milyen színvonalon kérdez. Nem éreztem hogy árkot ásol, ezek szerint félreértettem a Ti lényegét az írásodban - csak volt egy ilyen hangulata.
Nem mellékesen pedig túlzottan fontos dolgok történnek itt szerintem is - rövid idő alatt, és nagy baj hogy nincs se politikai, se társadalmi vita, csak a következmények értékelése...

Kun András 2010.12.07. 14:23:14

"legoptimálisabb" "legminimálisabb"...stb. nincs. Az optimális már önmagában felsőfok.

Ianas 2010.12.07. 14:29:46

@martonx: "Még ha nem is olyan horderejűek, mint a komcsik alatt." -- :D Ez vicces. Valóban nem olyan horderejűek. Sokkal rosszabbak. De szerencsére ezek csak hosszú távon hatnak igazán.

Goompah 2010.12.07. 14:33:58

@Kun András:

Nem felsőfok, mert az csak egy nyelvtani alak. Az optimálisnak egyszerűen nincs közéő- és felsőfoka, mert értelmetlen lenne a használatuk. Ettől még valóban érdekes ilyeneket olvasni.

z666 2010.12.07. 14:44:26

@Refuse/Resist!: "Most azt tényleg komolyan gondolod, hogy a parlamenti viták nagy része produktív munka?
Szvsz nagy része totális fingesztergálás. Eleve, láttál már 300embert dönteni valami érdemlegessről?"

Ezeket a megállapításokat már megtette egy bajszos festő közel egy évszázada. És milyen igaza volt...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 14:58:20

@Refuse/Resist!: Igazából nem az indexen csodálkozom, hanem hogy a Parlamentben nincsen valamilyen dresscode, vagy legalább egy túlbuzgó janiszekuriti, aki kivágja a hülyegyerekeket.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 15:05:31

@TaTa86.: értem én amit mondasz - de szerencsére még nem élünk olyan világban ahol valaki eldöntheti hogy az alapján enged be valakit mert tetszik neki az öltözete vagy sem a parlamentbe. Megértem hogy az elvárásaid, de az Index a piacon él, és saját imázsa ez a teljesen hétköznapi emberekre jellemző öltözködés. Abba már bele se merek gondolni hogy Te az öltözékük alapján gondolod valakiről hogy hülye gyerek-e vagy sem...

kisa 2010.12.07. 15:06:37

@laspalmas: Ebben az esetben igen. Mivel az elkövetőktől soha a büdös életben egy huncut petákot nem fognak kapni...
Ha van stadionra 10 millárd, akkor erre legyen 46millió...
Hangsúlyozom, hogy a javaslat arról szólt volna, hogy indokolt esetben, mérlegelés után.

Marcellusca 2010.12.07. 15:12:30

@Legelő Őse: A legtöbb munkahelyen van dresscode. Ha nem tetszik, nem kell ott dolgozni!
Sőt!
Be sem kell menned az épületbe, ha nem tetszik, nem vagy hajlandó betartani. Függetlenül attól, hogy ott dolgozol vagy csak mint vendég akarsz bemenni.

A parlament is egy munkahely.

kisa 2010.12.07. 15:17:42

@Marcellusca: Ácsi! Az újságíró nem a parlamentben dolgozik. Egy bankban is van dresszkód - a dolgozók számára. Ügyfélként bemehetsz akár fürdőgatyában is.

Joe.UK 2010.12.07. 15:19:53

@Marcellusca: Szerintem is ez lehet az ottani problemak gyokere... Elvegre megiscsak mas ha oltony-nyakkendoben beszelunk hulyesegeket :D

Goompah 2010.12.07. 15:23:12

@kisa: Kell a pénz a csókosoknak, Szögi Lajos gyerekeinek már nem jut.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 15:24:48

@Marcellusca: nem értem hogy ez hogyan jön ide. A munkahelyeken azért van dresscode, mert a profitorientált vállalatok az ügyfelek felé, és befelé kommunikálnak egy bizonyos imázst. A parlamentben a tiszteletet adják meg a politikusok. Egy újságíró, akinek szintén van egy imázsa, pont úgy öltözködik ahogyan akar - ha ő a kisembert játssza, akinek van egy gyors kérdése,akkor a politikus legyen profi, és válaszoljon. De hogy a riporter ruhája miként befolyásolja ezt? nem mellékesen a piacon élnek a riporterek, ezért ha a fogyasztóknak nem tetszik hogy a riporter hogy van felöltözve, majd véleményt mond azzal hogy nem nézi, olvassa a terméket. Én nem láttam amúgy rövidnadrágot. Amiről beszélgetünk az most az, hogy nem öltöny nyakkendőben volt..Ezt ugye érzed??

SzaGyu 2010.12.07. 15:38:14

"Kövér Lászlónak úgy látszik, nem a hajában volt az ereje, ..." Hát nem. Az esze volt benne!
Mit vagytok odáig? Le van írva a "A Nemzeti Együttműködésbe" Ki is van függesztve egy 50x70cm-es táblán. Kövér Lászlónak (aki úgy néz ki mint a nagy tekintetű Sztálin elvtárs) már nincs szüksége a sajtószabadságra, de Szalai Annamária (Miami Press nevű erotikus magazin volt főszerkesztője) MNHH vezér erkölcsi útmutatása szerint sem kell ez a nagy sajtószabadság.

Marcellusca 2010.12.07. 15:41:43

@kisa: @Legelő Őse: Akkor a gyengébbek kedvéért: Vannak olyan helyek, ahova, mint vendég sem mehetsz be, bizonyos öltözetben, alulöltözötten.

A hülyeség meg nem ruha függő! :D

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 15:48:21

@Marcellusca: vannak olyan helyek. Egyházak megszabják, és cégek az alkalmazottaiknak előírják, bankok nem engednek be bukósisakban. De hogy a parlamentben egy riporter ne tehessen fel egy kérdést farmerban....öööö.....

Agyalap 2010.12.07. 15:55:23

@Marcellusca: "A hülyeség meg nem ruha függő" - Valóban, ezt látjuk az öltönyös nyilatkozókon is...
Majd ha a Parlament kapujában ott állnak az őrök, és nyakkendőt, sötét nadrágot osztanak a "nem megfelelő" öltözetű (utcán egyébként fel sem tűnő) embereknek - igazad is lesz. Utána már csak az lehet a kérdés,hogy csak fekete lehet az a nadrág, vagy lehet barna esetleg hajszálcsíkos is...
Mutass már légyszi egy bikini felsős, vagy rövidnadrágos képet ami annyira nem odavaló lenne!

Agyalap 2010.12.07. 15:57:47

@Agyalap: Egyébként meg ezen fog menni a vita? Azon sokkal jobban fel vagyok háborodva, hogy csökkenteni kell a T Ház leterheltségét, mert nem tudják intézni az egyéb mutyijaikat...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 15:58:08

@Agyalap: nincs is miről beszélni szerintem. Nem ez a téma, hanem ennél sokkal fontosabb!!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 15:59:05

@Legelő Őse: Nézd nemzettestvér!
Tudod, aki színházba sportcipőben, melegítőben/utcai ruhában jelenik meg az bunkó, aki Parlamentben szintén. Ugyanezt mondtam a villanyszerelők gyöngyére Zagyva Gyulára, mikor bakancsban trappot az ország házába.

Persze a kommentjeid alapján te úgy gondolod, hogy a tiszteletadás idejétmúlt feudálfasisztoid csökevény...

SzaGyu 2010.12.07. 15:59:15

@Marcellusca: Akkor a Fideszes képviselők, ruházatuk, és egyszerűen a megjelenésük miatt évekig nem mehettek volna be a parlamentbe. legtöbbjük úgy néz(ettt) ki mint egy hajléktalan.

Kartal (rezervált) 2010.12.07. 16:02:42

@Legelő Őse: De. Mindent meg lehet csinálni a zemberekkel. Nézd meg, ahogy egy villamoson három picsaszájú taknyos molesztál háromszáz embert, és senki nem mer még csak visszaszólni sem. Ezen az országon már a PDD (Polgári Demokratikus Diktatúra) sem segít, ennek az országnak vége.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 16:03:34

@kisa: Ácsi! A Parlament az ország, a nemzet háza! Vagyis enyém is, tiéd is, Széchenyié is, Deáké is! Éppen ezért illik megtisztelni! Akkor is ha sajnos manapság sok benne a tahó.

Az index újságírója ezzel a bunkósággal sértette azoknak az államférfiaknak az emlékét, akik a hazáért dolgoztak abban az épületben. Az hogy téged ez nem zavar egy dolog. Engem zavar, és én is a nemzet tagja vagyok, a Parlament az enyém is.

Tessék csak felvenni egy ünneplőt, vagy menjenek a Gödörbe majomkodni!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 16:05:09

@Marcellusca: "A parlament is egy munkahely. "
Ennél sokkal több.

Sajnos meg is az utóbbi 70 évben, hogy akik ott "dolgoztak" ezt nem érezték ezt.

torró 2010.12.07. 16:07:13

Mindenről írtok de semmiről.A sajtószabadság nem arról szól hogy egy két cikkíró összeír minden baromságot, csak az igazat nem.A másik a parlament .Azt susogja meg nekem valaki hogy mi a franc értelme van annak ha összesen 25 képviselő /sokszor még annyi se/ imitálja az ország gyűlést. Mert ebből az életbe semmi értelmes nem jön össze! Más országokban is vannak szabályozva médiával kapcsolatos formák.Egyébként megvan a médiának is a lehetősége hogy kifejezze nem tetszését. Csak élni kell vele. Csak nálunk midig mással szeretnénk elintézni a piszkos munkát. Sokszor beszélgetek német ismerősökkel és mikor elmondom nekik mi folyik itt csak néznek rám kérdőn:hogy hogy nincs pár millió ember kint az utcán? Mert gyáva szarok vagyunk.Amíg szájat kell jártatni mindenki nagy benne, de ha ki kell állni valamiért rögtön ezer indok van rá hogy miért nem! Amíg ez így lesz, addig itt a politikusok azt csinálnak amit akarnak.Mi meg! Meg is érdemeljük! Gyáva népnek nincs hazája!!!!

Marcellusca 2010.12.07. 16:10:56

@TaTa86.: Asszem, mi egy véleményen vagyunk. :)

@SzaGyu: Lehet, jobban is jártunk volna!

SzaGyu 2010.12.07. 16:12:40

@TaTa86.: "Az index újságírója ezzel a bunkósággal sértette azoknak az államférfiaknak az emlékét, akik a hazáért dolgoztak abban az épületben. Az hogy téged ez nem zavar egy dolog. Engem zavar, és én is a nemzet tagja vagyok, a Parlament az enyém is."

Tévedésben vagy!
Nem az INDEX sértette meg az általad felsorolt és fel nem soroltak emlékét, hanem azok a javarészt Fidesz-es képviselők, akik éveken (évtizedeken) át, de rájuk jellemzően hajléktalannak látszó, ápolatlan, igénytelen külsővel jelentek, jelennek meg.

Ezek között megtalálható (volt) Kövér László is, aki most az új parlamenti kódexet formálgatja.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 16:17:38

@TaTa86.: nem értem miért személyeskedsz, és miért alkotsz rólam ilyen hamar véleményt. Szerintem pedig 2010 van, és nekem is sokkal szimpatikusabb az hogy ha valaki a parlamentbe megy riportot készíteni, akkor felöltözik, de ez nem változtat a lényegen - hogy nem a ruha a kérdés, és nem ezen kellene hogy fel legyél háborodva, hanem hogy akik ott öltönyben ülnek, nem válaszolnak a feltett kérdésekre! Teljesen független attól hogy bunkó a kérdező vagy sem. Megdöbbent hogy nem ezen vagy kiakadva...mert ezen kéne szerintem: keressék a sajtóosztályt.

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.07. 16:45:34

Oszlassuk fel a Parlamentet, új választásokat.

Gyurcsány Orbán nélküli nagykoalíciót!

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 16:49:07

index.hu/video/2010/12/06/mikulas/
azt hiszem ide illik..

szerintem megint nem azzal van a baj hogy hogyan van felöltözve a riporter...
a kedvencem: a termelésre központosulna...gratulálok..szakértő kormány!

Mind1 2010.12.07. 16:57:09

Mikor fogják kitiltani a nem fideszes képviselőket is?

pimpalini 2010.12.07. 16:57:43

@Legelő Őse:

Ez sarkítás, a történet nem erről szól. Akkor lenne igazad, ha nem az üléseket ritkítanák, hanem az ellenzék parlamenti megszólalási lehetőségét minimalizálnák, vagy szüntetnék meg. Tudod a kevesebb parlamenti ülésszám a kormányoldal megszólalási lehetőségeit is csökkenti...:)

Persze aki lónak akarja látni az asztalt, csak mert négy lába van, annak feleslegesen magyarázzák mások, hogy hiába ül rá, úgysem tud vele sehová sem jutni...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 16:59:51

@Legelő Őse: Kevés szánalmasabb dolog van a világon mint a kora 90es évek fidesze.
Mentségükre szolgáljon, ahogy a 30as éveikbe léptek felnőttek, nem úgy mint az indexes hülyegyerekek, akik 40+ évesen is "MENŐ"nek tartják, hogy úgy viselkednek, mint egy tini.

"Szerintem pedig 2010 van"
Totál függetlenül a témától, elmagyarázhatnád, hogy ez mégis miért érv?

"hanem hogy akik ott öltönyben ülnek, nem válaszolnak a feltett kérdésekre!"
Ilyen bunkó stílusban feltett kérdésre én sem válaszolnék. Egyébként maga a téma, mármint a kormány és a sajtó kapcsolata, valóban fontos, és a helyzet valóban katasztrofális, nem mellesleg ezen én elég régóta fel vagyok háborodva. De ezt akkor sem így kell csinálni.

"nem értem miért személyeskedsz"
Akkor nézd vissza az első nekem címzett kommentedet és megtudod.

@SzaGyu: "Nem az INDEX sértette meg az általad felsorolt és fel nem soroltak emlékét, hanem azok a javarészt Fidesz-es képviselők,"
Ezt hívják úgy hogy érvelési hiba. Attól, hogy sok fideszes nem méltó a Tisztelt Házhoz semmivel nem lesznek elfogadhatóak az index állázadó gyökerei.

@Marcellusca: Ez csak egyet jelenthet! El kell határolódnom tőled és magamtól is! XD

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 17:04:03

@Legelő Őse: Már itt is rohadtul irritált a dolog. :S

Az pedig egy tény, hogy mivel sok a fideszes képviselő, még az átlagosnál is hígabb a társaság.
Bár szép alakok mindig voltak a parlamentben...

(Csak halkan jegyzem meg: egy mezei képviselőnek nem érzem miért lenne dolga a sajtó tájékoztatása? Arra találták ki a szóvivőt. Én inkább a tévévitákat hiányolom.)

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 17:07:25

@pimpalini: ez most komoly? Egy 2/3-os többséggel rendelkező kormány esetén szerinted milyen lehetőségei vannak az ellenzéknek? elárulom neked - csak annyi hogy felszólaljon a parlamentben! Persze aki érvek helyett is inkább csak személyeskedik...

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 17:23:53

@TaTa86.: nem értünk egyet - de ez nem baj: szerintem egy képviselőnek válaszolnia kell - a kérdés egyáltalán nem volt bunkó - direkt volt, és nem volt udvarias, de ezt egy képviselőnek tudnia kell kezelnie. Ők nem tudták. egy képviselőnek mindig dolga hogy válaszoljon a sajtó kérdéseire! Mindig. A politika nem csak kinyilatkoztatás a sajtótájékoztatókon. Sajnos nálunk nem divat a bekérdezés, pedig nagyon hasznos lenne!
A tévévitákkal, sőt általában a vitákkal kapcsolatban nekem is hiányérzetem van.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 17:45:50

@Legelő Őse: Tehát én mint az Archiregnum "újságírója" is odamehetek és végigkérdezhetem az összes képviselőt, vagy csak a nálam egyenlőbbek?

Én inkább amondó vagyok, hogy van a sajtótájékoztató, ahol egy adott témában, a felkészült politikus válaszolni tud a sajtó kérdéseire. Illetve van a közszolgálati tévé, amelyik rendszeresen rendez vitaműsorokat. Plusz a fogadóóra.
Viszont ezen felül egy politikus akkor nyilatkozik, amikor akar.

De nálam például nagyon rossz pont, ha valaki nem mer vitatkozni, szóval ha valakinek kell a szavazatom, az néha eleget tesz ennek a kérésnek. Az külön rossz pont, ha valaki a felkészített szóvivőjével is csak ostobaságokat tud mondani, debil stílusban.
Az ellenkezője is igaz: ha egy lmps elmegy a Barikádhoz, egy jobbikos az ATVbe, mszps a HírTVbe, ez egy tiszteletreméltó dolog.

igényes 2010.12.07. 17:58:22

Direkt ölik a magyarokat a közutakon? Túl sok a halál!

bebe tv 2010.12.07. 17:58:32

@Joe.UK: Semelyik kormány Európában nem tud 1 millió munkahelyet csinálni. Akiknek lehetőségük lenne rá, azok a külföldi tulajdonban lévő cégek. Kiszámoltad, hogy hány új cégnek kéne létesülnie? Kb. 300-400 kecskeméti Mercedes nagyságú gyárnak kéne hazánkba települni. Előre borítékolom, hogy nem fog és pedig azért, mert aki már be akart jönni az már itt van, a többi meg egyszerűen más országokba települt. Már annak is örülni kell majd, hogy az aki nálunk ruházott be, az ne gondolja meg magát és ne vigye el a termelést egy másik országba. Mondok egy megtörtént esetet. A Johnson's Control Solymárról ki akarta telepíteni a 200 főt foglalkoztató üzemét Pilisjászfalura. A területet és a csarnok acélszerkezetét már meg is vette. Politikai ihletésre jött a Levegő Munkacsoport és bírósági pert indított a cég ellen, hogy így meg úgy a természet stb. Ennek hova s tova 5 éve, de ítéletről még nem hallottunk . A cég felkapta a vizet ezekre a f...sz kalapokra és átment Szlovákiába. Milyen érdekes, ott senki nem tiltakozott.
Marad a második lehetőség, az állam alapít újra vállalatokat. OK. Mond meg mit fog gyártani?
Hol és kinek fogja eladni? Hiszen a 90-es évek elején épp a piacvesztés és a korszerűtlen termékszerkezet miatt ült le az összes nagy állami cég. Mit gondolsz a TOP 100 milliárdosai miért utaznak kizárólag építkezési bizniszben és élelmiszeriparban? Az előállított élelmiszereknek még úgy ahogy van piaca, de
árban már nem nagyon versenyképesek a külföldről behozottakkal. Mizo, Sole 3,5% tej ára
250-270 Ft között, a diszkontereknél 199 Ft. Ki is találta rá a tej terméktanács, hogy silány
minőségű.
Miért nem ruház be a Csányi , Demján és a többi milliárdos úr pl. gépipari termékek gyártásába? Óriási vele a rizikó, mert a nyugati cégeknek ebben 100-120 éves tapasztalatuk
van, és ráadásul állandóan fejlesztenek. A bóvli kategóriában pedig Kína ontja az olcsó gépeket. Na akkor miből lesz 1 millió új munkahely???? Sajnos semmiből. Hacsak nem
hozunk létre 400 álomgyárat.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.07. 18:03:43

@TaTa86.: ha van újságíró igazolványod, és regisztrálod magad, akkor miért ne? Nem rétem miért olyan fura ez... azért mert eddig a sajtó nem végezte jól a dolgát - nem tett fel elég kérdést, attól én ezt nem szeretném elfogadni! Igenis kérdéseket kell feltenni, és akkor ez a cinikus, kinyilatkoztatás megszűnik, és talán a választókat meggyőző, profi politikusok kerülhetnek a parlamentbe. Fogadjunk azok akik ezekre szavaztak oldaltól függetlenül, a képviselők jelentős részét egyetlen egyszer sem hallották beszélni, vagy bármi mást csinálni. Csak egy arc voltak a plakáton. Ez nem pálya szerintem!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 18:15:34

@Legelő Őse: "és talán a választókat meggyőző, profi politikusok kerülhetnek a parlamentbe"
Akarod mondani profi kommunikátorok.
Hát inkább legyen tele félautista technokratákkal a parlament mint médiapolitikusokkal.

"Fogadjunk azok akik ezekre szavaztak oldaltól függetlenül, a képviselők jelentős részét egyetlen egyszer sem hallották beszélni, vagy bármi mást csinálni. Csak egy arc voltak a plakáton. Ez nem pálya szerintem! "
Igen ez jogos. De a kampány arra való hogy meggyőzzék a választókat, a kormányzás pedig arra, hogy vezessék az országot.
Megjegyzem az Index interjúi semmit nem érnek, nincs semmi nóvum amit megtudnék belőlük. Az, hogy hazudnak, lejön a szóvivő nyilatkozataiból is, oknyomozni meg nem akarnak, mert az veszélyes, még tényleg lázadni kéne, annyira pedig nem faszagyerekek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 18:23:19

@laspalmas: Abban azért remélem megegyezhetünk, hogy ugyanaz a jelenség gyökere...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 18:26:39

@bebe tv: Jogos, egyébként már maga a célkitűzés félrevezető.

Én pl tudok 1 hét alatt is 1millió új munkahelyet teremteni: 1 millióra emelem a sorkatonaság létszámát. Hopp meg is van. Jobb lesz ettől egy fikarcnyit is a gazdasági helyzetünk? Nem.

2010.12.07. 18:40:50

@bebe tv: Marhaság, a kínaiak is megcsinálták. Húsz éve még akinek egy biciklije volt, gazdagnak számított köztük, ma több új autót adnak el évente, mint az USÁban, és emellett még atombomba, űrhajó, meg minden van. Mindezt a bóvlikból. Mi is megcsinálhattuk volna ugyanúgy, a magyar ipar olyan volt amilyen, de ilyen bóvlit csinálni mi is tudtunk volna, ha lettek volna rátermett vezetőink és külkereseink, és nem mindenki csak azzal lett volna elfoglalva, mit tud ellopni a közösből.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.07. 18:42:05

@TaTa86.:

A szülőfalumban a 40+ jegyzőasszony hitte magáról, hogy tinilány, és csakis miniszoknyában járt dolgozni. Biciklivel :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.07. 18:45:36

"A már említett, az Info Rádió által jegyzett Kövér-interjúval kapcsolatban portálunk azt kérdezte Lázártól: mit szól Kövér óhajához, miszerint szeretné elérni, a politikusoknak csak akkor kelljen a Parlamentben nyilatkozniuk, ha arra felkészültek és vállalják a beszélgetést. „Eddig sem volt kötelező nyilatkozni: ha egy képviselő nem volt erre hajlandó, az újságírók nem kötelezhették erre” – tettük hozzá. „Az interjút nem hallottam. Házelnök úrnak a Ház vezetésére és működtetésére vonatkozó szavait és tetteit mindig tiszteletben tartottam és tiszteletben is fogom tartani, ugyanakkor bármikor állok a sajtómunkások rendelkezésére, a folyosón, a liftben, a pincében, az emeleten, zárt helyiségben, nyílt helyiségben, a mosdóban, azon kívül, bárhol. Én nagyon szívesen állok az ön rendelkezésére, bármikor” – mondott finoman ellent Kövér Lászlónak a Fidesz frakcióvezetője."
hvg.hu/itthon/20101206_fidesz_kover

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 19:00:29

@laspalmas: Legalább MILF volt? XD
Mondjuk az azért mégsem a Parlament.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.12.07. 19:00:53

@kovi1970: "A munkára rakódó adók egy fikarcnyit sem lettek kisebbek. Még mindig az EU egyik legmagasabbika." Igazán ne zavarjon, hogy a járulékokat simán a felére vágják vissza februártól. Ugyanis nekem pl. mint egyéni vállalkozónak idáig a minimálbér kétszerese után kellett járulékot fizessek, februártól viszont már csak az egyszerese után. És jelzem, a Jobbikra szavaztam.

2010.12.07. 19:08:54

@James Onedin (aka Zöld Ember): Oké, akkor nem csak a 4 milliós fizetésű békávés luvnyák járnak jól, hanem a minimálbérre bejelentett vállalkozók is. Mindenki jól jár. Mindenki! Csak a bérből és fizetésből élők nem. Köszönjük szépen, polgári viktátor, már megérte rád szavazni, hogy a hollók vájnák ki a szemedet!

ucsacsu 2010.12.07. 19:13:02

A kis napoleonlaca befogja vezetni,hogy a folyóson a tengely szerinti természetesen a jobboldalon ELŐRE, a baloldalon vissza fele,tehát hátra lehet közlekedni,és időnként kiordít a teremből,hogy NE TARTS LÉPÉST!!!! SZÉP ÚJ VILÁG, laca négy évnél hosszabb időre ne vegyél parkolóbérletet,még ez is rizikós.

ucsacsu 2010.12.07. 19:26:05

Te palmas,itt mi felénk ébred a polgi,most dobtak be egy levelet amiben bejelenti,hogy ad1
mivel nincs csatorna az utcába,utcába a városba, ezért mert a víz a csövön befolyik a telekre ezért fizessek csatornadíjat,majd elszámolunk.Aztán kitalálta, hogy ezután nem az épület után fizetünk építmény adót,hanem a telek négyzetmétere után ügyes mi. Van egy ismerősöm aki még a nyáron aztatatttaat találta mondani,hogy nem érti a polgikat,hogy így kaparnak a székért.Valamit tudott ,az önkormányzatok nem kapnak pénzt semmire,ergo szedjék be az illetékes lakósságon, legfeljebb a ZEMBEREK NEM A KORMÁNYT SZIDJÁK HANEM AZ POLGIT ARRA MEG ÚGY IS RÁFÉR.TE PALMAS JÖVŐRE AZ ELSŐ NEGYEDÉVBEN HÁNY POLGI FOGJA BEDOBNI A TÖRÖLKÖZŐT? LEHET SACCOLNI.Na azért a Viktor is fog a zsebünkbe kotorászni,csak fíííínoman

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 19:36:25

@ucsacsu: Most nem azért, de a polgik többsége fideszes... Vagyis a bedőlt önkorik a fidesz nyakába fognak hullani.

ucsacsu 2010.12.07. 19:42:12

@TaTa86.: ÉS???? akkor lesz pénz, itt a polgi fideszes és sarcolja az embereket,elvárja,hogy jó pofát vágjanak hozzá a zemberek.

ucsacsu 2010.12.07. 19:44:23

@laspalmas: Zavarba vannak, nem gurul a bicikli,nagyon izzadnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.07. 19:50:50

Navazze, mondom én, hogy óvoda a Parlament, most esik le?
Az a baj, hogy nem szarral gurigáznak :(

2010.12.07. 19:59:14

@ucsacsu: Mikor jönnek már rá, hogy nincs több bőr? Húsz év alatt már lenyúzták rólunk mindet. A zembereknek már se tartalékuk, se vagyontárgyaik, úsznak az adósságban, görgetik maguk előtt a rezsielmaradást, ki lehet találni még újabb sarcokat, de úgysem tudják _beszedni_. A padláson már csak por van, nincs mit lesöpörni, most már valami mást kell kitalálni!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.12.07. 20:09:34

@ucsacsu: "ZEMBEREK NEM A KORMÁNYT SZIDJÁK HANEM AZ POLGIT"
Te meg itt szidod a kormányt meg a FIDESZES polgit, aki még szemét módon azt is elvárja, hogy az egészhez jó pofát vágj...
Szóval még mindig nem teljesen tiszta, hogy meg ez a népszerűtlenség-áutszorszingolás...

bebe tv 2010.12.07. 21:20:34

@ @Sörömpőőr: nem tudom mit szólnál hozzá, ha 0,5-1 dollár lenne az órabéred, ugyanis az olcsó bóvlikat csak ilyen bérek mellett lehet kitermelni. Ne hidd, hogy azt a sok eladott új autót
a Sanghaji varrodában kulizó északi tartományokból jött varrónők veszik. Megosztok veled egy
hiteles információt. Egy német cég aki Kínában fajátékokat gyárt, amit persze Európában ad el,
400 Eurót fizet átszámítva a kínai üzemvezetőjének. Na akkor kik is vesznek annyi új autót? Azok a sok millió kínaiak, akik Józsefvárosba és a világ minden tájára gyártanak hamisítványt, és aminek a 2 harmada csempészárú. Csak Hamburgban naponta több konténer árút semmisít meg a német vám. A 100%-ban kínai gyártmányú autók pedig még az orosz törésteszten is
megbuktak. Ha a Kínában gyártott 900 cm3-es 1 fekvőhengeres volt Deutz dieselmotort-ami
a németeknél amíg az eredeti Deutz volt 30 évet pöfögött egyfolytában- 900 üzemóra után generálozni kell, addig ne beszéljünk kínai csodáról. A SZU egy az egyben leszerelte 1945 után az Opel gyárat gépekkel dokumentációval együtt. Lett belőle Moszkvics. És? Soha nem lett olyan mint az Opel. Ennyit. Elküldöm neked karácsonyra az eredeti olasz Mercato-ról lekoppintott kinaí tésztavágó gépünk, amit a nejem vett 2700 Ft-ért 5 éve a METRO-ban. Az első tésztanyújtásnál beszart a nyújtóhengerek távolságállító tárcsája. MADE in CHINA.
Jó tésztavágást kívánok vele.

2010.12.07. 21:49:52

@bebe tv: Ne az itteni árszínvonalhoz hasonlítsd az ottani béreket! Kínában minden olcsóbb. Nézz csak utána! Étteremben 200 Ft-ból jól lakhatsz, meg minden... ilyen körülmények között én bevállalnám a fél dolláros órabért.

Horizont 2010.12.07. 21:56:42

Túl sok ember az Országházban? IGEN!
Fegyelmezetlenség? IGEN!
"megemlíthetők itt a telefoncsörgések, vagy, hogy némely politikus összekeveri az üléstermet a büfével." ? IGEN!
Leterheltség csökkentése? NEM! Nem is értem miről van itt szó!
Kéthetes ülésezési rend? NEM! Már megint kezdik!
"nem szükséges parlamenti felszólalás....egy ellenzéki politikus..." NEM! Hihetetlen:)
Ha úgy értelmezzük, hogy Kövér rendet akar, hát áldásom rá ezerrel teperjen és vágjon oda! De ha figyelmesen végigolvassuk ez azért nem arról szól aminek látszik!
Nem olvastam végig ezt a sok kommentet, de annyit megjegyeznék nem volt jó ami eddig volt, nem jó ami most van, akkor mi legyen? Harmadik út jelen pillanatban nincs. Csak kétharmad! Sajnos.
Ezt dobta a gép nekünk. Folyamatosan 21 éve:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.07. 22:43:40

@Horizont: Ja, pont ők akartak kisebb parlamentet, hát ha sok az ember, akkor a léhűtők felét ki kell lúlgi! Dulván!
Lássuk, lássuk, ezért kaptak annyi szavatatot, hogy csinálják!

pimpalini 2010.12.07. 22:54:49

@Legelő Őse:

S ki korlátozza a felszólalási lehetőségeket? Ki tiltja meg, hogy beszéljenek? Ugyanannyi lehetősége van 1/3-nyi ellenzéknek, mint 49 %-nyinak, mivel a parlamenti ülésszakok száma mindkét esetben ugyanannyi.
Mindenkinek van sajtófelülete, ahol senki sem akadályozza meg a kritikus hangvétel elővezetését.

Csak hát vannak olyan emberek, akik szeretnek felháborodni... :) Rendben, tegyék, csak remélem tudják, hogy nincs értelme annak, ami miatt épp felháborodnak...:)

pimpalini 2010.12.07. 22:59:41

@Horizont:

Azért nem értem miért kell mindig arra gondolni, ami nincs...:) Kreáltok magatoknak egy ellenségképet, ami valójában nem létezik.
Most őszintén? Jobb lesz attól bárkinek is, hogy ritkábban ülésezik a parlament? Rosszabb lesz? Elárulom, nem.
Az emberek többsége nem nézi a parlamenti közvetítéseket, ha meg igen, mérgesen elkapcsol 5 perc után a felesleges szócséplés miatt, vagy azért, mert sokszor 5 embernek beszélnek. Ennek van értelme? Nem lenne egyszerűbb ha ritkábban lenne ülés, de akkor mindenki ott lenne?:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.08. 00:26:08

Néztem ma a szavazást. Ezek mit kiabálnak össze-vissza? Nem volt valami pártértekezlet, ahol beleverték a droidokba, hogy melyik gombot kell nyomni az adott tv.javaslatnál?
Amúgy szerintem belehalnának, ha végig kellene ülniük 1-1 ülést, és nem mászkálhatnának ki közben a büfébe konyakozni, bársonyszőnyegbe cigicsikket taposni, whatever. Pedig azt kéne: amikor mindenki bent van, kívülről elreteszelni az ajtót, és csak a nap végén kiengedni őket. Más se mászkál ki a munkahelyéről, akkor amikor kedve tartja. Ja, és persze se Blikk, se egyéb, hallgatjuk képviselőtársunkat, mint a gyerekek az iskolában a felelőt.
Ah, szép új világ... hamvába holt már a születése előtt.

vanesze 2010.12.08. 00:27:30

Túl sokan vannak a parlamentben. De erről idővel gondoskodnak. Jövőre már nem is lesznek ülések, csak otthonról intézik privát kis dolgaikat szolgálati laptopjaikon.. A vezírek majd el/bedöntik az ország sorsát.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.08. 00:32:31

OFF
de ezennel kiosztom Fletónak a "Legsikeresebb Önnön Pártbomlasztó" Díjat. Dávid Ibolya is esélyes volt, de bottal ütheti ex-min.eln.-ünk nyomát. Kedvenc: a kaccsolat.hu-n külön chatszobában ismerkedhetnek egymással azon szocpárt tagok akiknek nem elég jó meseházy, és Fletót akarják. Ismerkedhetnek, barátkozhatnak, tán még az első Demokratikus Charta baba is megszületik nemsokára.
Ja, és ugye Fletó új pártjában a tagság feltétele a maszopos párttagság. Priceless! Önnön szalámitaktika.

ON

Szász Kornél 2010.12.08. 05:45:01

Vicces fiú ez a Kövér. Ha valaki nem bírja a „feszített munkatempót”, mondjon le a mandátumáról!

2010.12.08. 06:12:55

@neccharisnyás útonálló: "Pedig azt kéne: amikor mindenki bent van, kívülről elreteszelni az ajtót" ... aztán föntről bedobni a felszúrt ciklon-b palackokat. :-)

Agyalap 2010.12.08. 06:58:44

Nagyon sokan írtok a Nemzet Házáról. Meg is tisztelném, el is ismerném a szerepét, ha olyan emberek gyűltek volna össze benne, akik tesznek is valamit értünk (tudjátok - a nemzetért).
A bejutott összes ember (na tisztelet a kb 3 kivételnek) csak a saját kis szaros pecsenyéjét sütögeti odabent.
Ha akad egy ötletük - lehetne jó is - gyorsan alkotnak rá egy törvényt, majd 22 módosító rendelettel próbálják értelmesebbé tenni. Alapvető változásnak még csak terve sincs. El kell venni a manyup-ok pénzét mert sz@rban vagyunk? Rendben. Emelni kell a minimálbért és nyugdíjakat? Persze van pénz - rendben. Új hivatalokat hozunk létre? Van pénz rá, rendben!
Ha még két évig folyik az átgondolt törvénykezés, nem a római jog lesz a buktató tantárgy a jogon, hanem a magyar...

Baldrick68 2010.12.08. 08:05:37

Azért ha lehet kínát ne nagyon akarjuk ebben másolni.
Nézzük meg azt is hogy mennyibe is kerül az hogy occóért lehet gyártani.

biokemia.blog.hu/2009/11/01/kornyezetszennyezes_kinaban

A képek magukért beszélnek.
Biztos tök jó lehet itt dolgozni.
De egy biztos a nyugdíjra nincs gondjuk mert szerintem Max 50 évesen meghalnak rákban.

2010.12.08. 09:06:47

@boros1124: Nem kell ehhez jogásznak lenni. Nyilvánvaló, hogy a parlament kapacitását a nagy Magyarország képviseletére tervezték, egy trianoni Magyarországnak nem kellene ennyi képviselő. Én példul a listás helyeket kapásból meg is szüntetném, semmi értelme nincs. Csak egyéni képviselők legyenek! És lehetőleg az egyéni képviselői mandátum megszerzésénél legyen autómatice kizáró tényező bármilyen pártban vagy politikai szervezetben való tagság, illetve bármilyen egyéb főállás vagy vállalkozói tevékenység. Mindjárt rend lenne!

Joe.UK 2010.12.08. 09:17:18

@bebe tv: Egyetertunk kb. A problemakkal azt hiszem mindenki tisztaban van. Azt viszont latni kell hogy ha nem lesz tobb munkahely akkor tenyleg lehuzhatjuk a rolot.
Tobb lehetseges ut is van a munkahelyteremteshez bar 10 ev alatt 1millio mindenkepp irrealis. A fidesz lathatolag a cegek alkalmazottak utan fizetendo terheit szeretne csokkenteni es ettol remel uj munkahelyeket. Valamennyi biztos lesz is, de kozel sem eleg.
Mehetnenk a kinai iranyba is (olcso munkaero) de egyreszt amugy sem tudnank versenyezni veluk, masreszt ki akarna dolgozni egy tal rizsert....
En inkabb a haboru utani Japan strategiajat latnam szivesen. Nagyon magas szinvonalu oktatas, esetleg az erre epulo egyetemi varosok, kulfoldi diakok, oktatok, kutatok, korhazak. K&F.
Kisse rulettszeru a dolog, de ha bejonne valami tenyleg vilagraszolo felfedezes ami akar uj technologiakhoz vezet (uj eroforras, uj gyogyszer, stb.) az kihuzhatna az orszagot a szarbol.
Lehetnenk europa egyeteme, kutatobazisa vagy szanatoriuma. Ez persze nem egy 10 eves lefutasu project es meg a kezdemenyeit sem latom sajnos. Mas kiutat en nem latok.

ucsacsu 2010.12.08. 09:21:15

@Sörömpőőr: A rendet nem a Fidesz fogja helyre állítani,az egyszer biztos.

hoplita 2010.12.08. 09:21:58

@Sörömpőőr:
"......Én példul a listás helyeket kapásból meg is szüntetném, semmi értelme nincs. Csak egyéni képviselők legyenek....."

Szép kis parlamentünk lenne........egyszín narancs, két kis vörös pöttyel.
Ezt gondold át még egyszer....nem a választási rendszerünk a gond.....

2010.12.08. 09:38:26

@ucsacsu: nem kell ezen csodálkozni, az aszaltszilvafejű cigánytörpe múltkori ciklusa sem a rendcsinálásól szólt. Nincsen ebben kurázsi, a problémákat besöpri a szőnyeg alá, és megtömi a zsebit, ennyi telik tőle. Aztán majd csodálkozik, ha nem kérnek belőle repetát a választók.

@hoplita: De, pont a választási rendszer a gond! Nem valósul meg a hatalmi ágak szétválasztásának elve, mivel a törvényhozó és végrehajtó hatalom egyazon szervezet: a kormányzó párt (vagy koalíció) kezében összpontosul. Márpedig azt már Montesquieu is megmondta, hogy bármelyik kettő hatalmi ág összefolyása törvényszerűen _zsarnokságot_ eredményez.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2010.12.08. 09:42:59

@TaTa86.: a szakmai hozzáértés az alap - én arra gondoltam, hogy akkor profi, ha mellette tud kommunikálni is. Szerintem nem olyan nagy elvárás ez, 2010-ben és egy korábbi felvetésem melyet ezúton magyarázok, miszerint ezt már oktatják akár a felsőoktatásban is, de tréninget bárki vásárolhat magának az el nem számolt költségtérítéséből.
A probléma ott van, hogysem szakmailag, sem kommunikációban nem erősek, kevés kivétellel..
Az oknyomozást magam is hiányolom - annak lenne értelme. De nem is kell hogy annak hívjuk, mert nem csak az hiányzik, hanem a nyilatkozatok lehetséges hatásainak bemutatása szakértők bevonásával - akár mind a két oldalról elkötelezett hiteles emberekkel. Annak lenne értelme, nem az embereknek kell érteniük mindenhez, hanem ha kell egy szociológust - vagy kettőt, közgazdászt stb. kérdezzenek, aki lefordítja a hatásokat a hétköznapi emberek nyelvére. Jelenleg az elfogult írott és online, és nézett sajtóban mindenki magyaráz mindenről félinformációk alapján, gyakorlatilag a politikai oldalhoz kötődő hivatalos álláspont alapján. Ennek semmi értelme, egy-egy ügy kapcsán már már szóról szóra olvashatóak vissza vélemények itt a blogokon is.
@pimpalini: ne haragudj, de a erre tényleg nem tudok mit mondani...hát mnég maga Kövér is érzi hogy ez kicsit durva - idézet a posztból:
"Ezért Kövér László szerint ritkítani kellene az üléseket, legalábbis az olyanokat, amikor a T. Háznak határozatképesnek kell lennie. Jóllehet, ezzel ellentétben áll az ellenzék érdeke, vagyis, hogy ne szűkítsék a megszólalási lehetőségeiket az üléstermen belül - jegyezte meg a házelnök. " Komolyan logikailag mit nem lehet ezen érteni? Nagyon bántó az a lenézés ahogyan érvek nélkül osztasz...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.08. 11:51:08

@TaTa86.:

Annyi idősen nekem az maga volt a nagypolitika. Első lecke annak emberanyagából. :)

bebe tv 2010.12.08. 12:35:59

@Joe.UK: A japánok tényleg padlón voltak a háború után. Nem szabad azonban azt sem elfelejteni, hogy már a 20-as 30-a években is volt komoly iparuk. A Mitsubishi pl. már akkor repülőgép motorokat gyártott. A felzárkózásuk jó 15-20 évet vett igénybe, amíg ki nem másztak a nyomorból. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy nem sokkal a háború után az USA lett a legnagyobb felvevő piaca, miután Amerika leállt a kommersz áruk gyártásával. Pl. pléhből készített elemes játékautók, olcsó háztartási eszközök ( pl. fakanál és társai ). Tudatosan elkezdtek amerikai szabadalmakat felvásárolni ( tranzisztor ), amit tovább fejlesztettek. Ezzel
elindult a 6 tranzisztoros un. solid state zsebrádiók világok meghódító diadalmenete. Mindehhez kellett még egy nagy adag fanatizmus is ami náluk eleve adott volt. Kellett egy mindenre kiterjedő óriási szervező képesség is. A 60-as évek elején közepe táján a már említett rádiókat széles bedolgozó rendszerben szerelték össze, úgy hogy a Sony és társai
lakásokhoz vitték ki az alkatrészeket. Egy háziasszony mindig ugyanazt az egy tranzisztort forrasztotta a panelre. Ha hinni lehet a legendáknak, még az utcákat is az időtájt az alkatrészekről nevezték el a téves címre történő kiszállítás lehetőségét eleve kiküszöbölve. Ők vezették be pl. az ellenállás értékeinek színkarikákkal történő jelölését is. A beforrasztást végzőknek nem kellett semmit gondolkodni, mert azt a jelöléssel megtették a gyártók. Ezt a
színnel történő jelölést még ma is használják pl. a Toyota lemezhengerműveinél a távtartó
gyűrűk vastagságának jelölésére. Szerintem ilyen mértékű szervezettségre és fanatizmusra mi európaiak nem vagyunk képesek. Mi itthon pedig pláne nem. Pedig ez egyedül az alfája és omegája a sikernek. Sajnos én borúlátó vagyok az említett tulajdonságok nálunk tapasztalt hiányosságai miatt. A műszaki színvonal és know how fényévekre húzott el tőlünk, ami abból adódott, hogy gyakorlatilag nincs önálló magyar műszaki termék. A GDP nagyját adó cégek
külföldi tulajdonban vannak, és nálunk gyakorlatilag csak maga a gyártás ill. összeszerelés folyik. Egyetlen egy magyar tulajdonú cégről tudok amelyik forgácsoló gépekhez gyárt NCT vezérlést. Ezek árai jóval a Siemens árai alatt vannak, de ugye magyar gépgyártás már nincs,
a német gyártók pedig a Siemens vezérlését preferálják. Így félő, hogy a cég fejlesztő gárdája amely nagy tudású fejlesztő mérnökökből áll akik régebben a központi fizikai kutatóintézetnél
és társaiknál voltak fejlesztők lassan szétszélednek, és leül a további fejlesztés és ezzel lassan kimúlik maga a cég is.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.08. 21:36:13

@bebe tv:
"Szerintem ilyen mértékű szervezettségre és fanatizmusra mi európaiak nem vagyunk képesek."

Japán konzervgyár: idős bácsi egy pálcával kopogtatja a konzervek tetejét, a hangból megítélve, melyikben van levegő, és fog idő előtt megromlani. Ami olyan, kiveszi. Munkás éveit ezzel töltötte: állt a szalag mellett és konzerveket kopogtatott. És fog is még nyugdíjig. Kezeket fel, ki tudná utána csinálni ezt a lélekölő droidmelót egy életen át. (mert ugye szalagnál mifelénk is dolgoznak, de egyelőre még nemteljes 40-50 évet)
Biorobot Japanese style.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.19. 11:57:27

Azért durva lenne látni az elvtársak laptpojait,ahogy a vastagbőrt olvasnák....
Valaki csinálhatna egy ilyen fotoshoppot.

fokabacsi 2010.12.19. 18:32:12

@Tigeri: Szoci laptopon kurucinfo-s képet már láttam a parlamentben készült fotón..

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.19. 22:10:43

@fokabacsi: Tanulmányozzák az ördög munkáját....:))

fokabacsi 2010.12.20. 12:19:44

@Tigeri: Sokkal színvonalasabb mint a partizáninfo ! Ráadásul a hazugságok száma a Kurucon elenyésző. A bolsik elég sűrűn tódítanak ! :-)))

nemstatikus 2011.01.09. 09:24:40

@TaTa86.: "Persze a kommentjeid alapján te úgy gondolod, hogy a tiszteletadás idejétmúlt feudálfasisztoid csökevény... "
Én úgy gondolom, hogy a tisztelet nem szabályozható. Tiszteletet nem lehet előírni, követelni meg a legnagyobb idiótaság. A tisztelet egyszerűen csak kiérdemelhető. Hogy én mit tisztelek vagy nem tisztelek, az az én magánügyem. Hogy hogyan tisztelem, az megint. Ha valakit sért az én tiszteletem vagy nem tiszteletem, az meg az ő magánügye. Ha őt sérti az én tiszteletem, majd szóvá teszi, én meg levonom a következtetést, és vagy jobban tisztelem majd, vagy kevésbé.

nemstatikus 2011.01.09. 10:00:57

Volt olyan is már, hogy a parlament negyed vagy fél évente ülésezett. A vezető párt lapja meg beszámolt a történtekről. (Na jó! Más lapok, ha voltak olyanok, azok meg az MTI alapján.) Oszt milyen jól elvoltunk akkor is. Mint a befőtt, úgy el voltunk rakva.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.01.09. 13:46:11

@nemstatikus: Egyetértek. Tiszteletet CSAK KIVIVNI LEHET, másképp nem. Pláne csak a kora alapján nem tisztelhető senki. Ugyanis a mocsadék gazember 70-80-90 évesen is az (élő példa Biszku ). Tiszteletet CSAK az életével, emberi értékeivel vivhat ki magának az ember.

nemstatikus 2011.01.09. 18:28:22

@James Onedin (aka Zöld Ember):
Biszkuval kapcsolatban kicsit elbizonytalanított a róla készült film. A film készítőinek hernyó viselkedése (ahogyan bepalizták) és a fiatal hölgy butáskodása a film végére kezdte szimpatikussá tenni Biszkut.
Egy ember esetében persze egyszerűbb eldönteni, hogy érdemel-e tiszteletet vagy sem. Egy testület vagy épület esetében ez kicsit összetettebb.

fokabacsi 2011.01.09. 19:47:01

@nemstatikus: Eszem azt az "érzékeny "lelkedet, akkor mit szóljanak a kivégzett tönkretett emberek hozzátartozói?? Nekik mit mondanál??

süti beállítások módosítása