Hajnal 3 órakor elfogadták az új médiatörvényt, mely hír természetesen főszerepet kapott reggel a Kossuth Rádió hírműsorában.
Azonban a hatályos Médiatörvény és a Magyar Rádió belső szabályzata szerint Mong Attila műsorvezető nem fűzhetett kommentárt a hajnalban elfogadott új médiaszabályozáshoz, ezért a műsor szerkesztőjével, Bogár Zsolttal egyetértésben a 180 perc műsoridőből egy percig inkább csöndben maradtak.
A tumblr-en ert írta ki Mong:
"A törvényben is garantált újságírói szabadsággal élve, lelkiismereti okokból a szerkesztővel közös döntés alapján ezt mondtam be:
Az éjszaka az Országgyűlésben elfogadták az új médiatörvényt. Az érvényben lévő törvény és a rádió szabályzata szerint hírhez véleményt nem fűzhetek, ezért a szerkesztővel, Bogár Zsolttal egyetértésben, lelkiismereti okokból most egy percig inkább csendben maradok. Az új médiatörvény miatt tehát a 180 percből - egy perc csend."
Majd ezt írta Mong:
"11kor megyünk a főszerkesztőhöz aki a napindító értekezleten magánakciónak és a “nárcizmus és az exhibicionizmus” megnyilvánulásának minősítette."
Le a kalappal Mong Attila és Bogár Zsolt előtt, ez mindenképpen bátor és szép lépés volt.
A Kossuth Rádió az az intézmény, ahol a főszerkesztő jelezte Tölgyessy Péternek, hogy nem kellene a Fidesz fél évét értékelnie a következő műsorában, és jobb lenne, hogy nem is egyedül elemezne ...
Mong Attila februárban igazolt át az Inforádiótól, ahol az Aréna című műsort vezette, a váltáskor így nyilatkozott:
"Megtisztelő volt a felkérés, én a Magyar Rádióban kezdtem a pályámat, az MR1-Kossuth Rádióban a 180 perc az egyik leghallgatottabb műsor, látok benne fantáziát a magam szempontjából is, no és nagy szakmai kihívásnak is tartom, hiszen ilyen reggeli gyors, élő adást még soha nem csináltam. Azt várják tőlem, hogy a 180 perc olyan pörgő közéleti műsor legyen, ami beférkőzik az emberek nappalijába, konyhájába, ami valahol a nagyon komoly közéleti és a szórakoztató reggeli műsor határmezsgyéjén van.
(...)
A korábbi műsorvezetők sem felolvasógépek voltak, nem is arra kérték fel őket, kicsit rájuk is lett szabva az adás, tehát nyilván más témák kerülhetnek elő, ha én leszek adásban. Ugyanakkor nem szerkesztő leszek, van erre egy nagyon jó csapat, szinte mindenkit ismerek korábbról.
(...)
Itt is ugyanazt kell majd csinálnom: híreket, közéleti témákat a lehető legsokrétűbben, legárnyaltabban, leginkább függetlenül bemutatni.
(...)
Egyébként úgy gondolom, nincs sok értelme arról beszélni, hogy a közszolgálati újságírásnak mi a feladata. Nincs közszolgálati újságírás – újságírás van, minden újságírás közszolgálat.
(...)
Újságíró akarsz lenni? Az nagyon jó, tessék újságírónak lenni, mert ez egy jó szakma, nagyon sok élvezetet lehet benne találni. De csak addig csináld, amíg élvezed. Ha megunod, menj el PR-esnek, foglalkozz mezőgazdasággal, tanulj meg virágot kötni – csinálj valamit, ami izgat. Az a baj, hogy az emberek nem mernek kilépni a saját életükből, belemerevednek helyzetekbe. Én szeretném ezt elkerülni.
(...)
Azért is váltok az MR1-Kossuth Rádióra most, mert tíz év Inforádiózás után nem szerettem volna belefulladni a rutinba, úgy éreztem, hogy most valami más kell. Izgat, amit most elvállaltam, mert úgy érzem, ennek van tétje, bebizonyítani magamnak, a környezetemnek, a hallgatóknak, hogy meg tudok csinálni egy ilyen adást. Nem is az első hét a nagy kihívás, hanem az, hogy a 18. hónapban is tudom-e majd csinálni.
Nos, a 18 hónap nem adatott meg Mong Attilának, ugyanis a comment.com értesülése szerint kirúgták. Bízunk benne, hogy ez csak egy téves információ, és Mongot nem rúgták ki. Azért az kemény lenne ...
Lehet amúgy, hogy abban az egy percben a NENYI-t kellett volna felolvasnia.
Az elfogadott Médiatörvény csak január 1-én lép hatályba, de a szép új világ már elkezdődött ...