Skip to content


       Szűrés lista

Döntött az Alkotmánybíróság

Tegnap végre döntött az Alkotmánybíróság ... végre!

Ja, nem a magánnyugdíj-pénztárak ügyében, arról majd tavasszal lesz csak döntés, miután a közel 2,9 millió ember "visszalépett" az állami rendszer ... de tegnap egy hasonlóan fontos és az ország számára nagyon magas prioritású ügyben sikerült határozatot hozniuk.


A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Kovács Péter alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint dr. Bihari Mihály, dr. Lévay Miklós és dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybírák különvéleményével – meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet Melléklete nemzetközi szerződésbe ütközik, ezért azt 2011. december 31-i hatállyal megsemmisíti.

2. Az Alkotmánybíróság a prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet 1. § (4) bekezdése „nyilvántartására” szövegrésze nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítása és megsemmisítése tárgyában az eljárást megszünteti. 

 

Vajon kinek szúrhatta ez a szemét, hogy felnyomta a orvosi igazolását az AB-nél?


Nem fogjátok elhinni: az országgyűlési képviselőknek!

"Az Alkotmánybíróságnál országgyűlési képviselők kezdeményezték ... az indítványozók szerint a támadott rendelkezések ellentétben állnak a Magyarországon az 1955. évi 34. törvényerejű rendelettel kihirdetett, az emberkereskedés és mások prostitúciója kihasználásának elnyomása tárgyában New Yorkban, 1950. évi március hó 21. napján kelt nemzetközi egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 6. Cikkével, ezáltal az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével is, mert – a hatályos magyar jogi szabályozás alapján – alkalmazásuk eredményeként a prostituáltakról nyilvántartás jön létre, továbbá mert a prostituáltak igazolványkényszeréhez vezet. (...)
A szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló szerint a prostituált szexuális szolgáltatásra akkor ajánlkozhat fel, ha rendelkezik a külön jogszabályban előírt orvosi igazolással. Mind tartalmát, mind formáját (kis könyvecske) tekintve – a gyakorlatban olyan orvosi igazolás mintája, amely egyfajta igazolványként is szolgál: tartalmazza nemcsak a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvényben felsorolt személyes adatokat és a felsorolt különleges adatokat, hanem sorszámmal is el van látva, továbbá utal birtokosa prostituált mivoltára is. E szabályozás az Egyezménnyel ellentétes, mert megvalósul a prostituáltaknak az egészségügyi nyilvántartásban való, ebbéli minőségükben történő feltüntetése, a szűrővizsgálatokon megjelenő prostituáltak egészségügyi kontrollját dokumentáló, illetve a részükre kiadott igazolásokat egyaránt megjelenítő nyilvántartás jön létre. Az indítványozók végül utaltak arra is, hogy nem a prostituáltak orvosi ellenőrzését, hanem a szabályozásnak az Egyezményt sértő módját tartják alkotmányellenesnek."

Vajon kik lehettek? Melyik képviselőcsoportnak terjed ki a figyelme még az eü igazolásának szövegére is? Nyugodtan lehet róla sajtótájékoztatót tartani, ez egy szép győzelem, újabb súlyos alkotmánysértés lett megszüntetve!

Az Ab arra mutatott rá, hogy az 1950-ben keletkezett New York-i egyezmény, amelyet Magyarországon 1955-ben hirdettek ki, tiltja a prostituáltak nyilvántartásba vételét vagy igazolvánnyal való rendelkezését.

Az Alkotmánybíróság szerint a vizsgált rendelkezés külön igazolvánnyal látja el az ilyen tevékenységet végzőket, s maga a testület is megjegyzi, hogy amint a köznyelv mondja: "bárcával" látja el őket.  A testület szerint ez az érintettek stigmatizálását jelenti, és az emberi méltósághoz való jogukat sértő vagy azt eredményező jogi szabályozás.

A biznisz amúgy nem tekinthető elhanyagolhatónak, a KSH szerint 2008-ban 165 milliárd forintot hagytak az emberek a prostituáltaknál és kb. 20 ezer nő foglalkozik ezzel.

Bihari Mihály különvéleménye az AB határozat végén:

"Maga a prostitúció legális ma Magyarországon, azonban három együttes feltételnek teljesülnie kell, ezek hiányában ugyanis a prostituált a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény (Szabs.tv.) 143. §-a alapján szabálysértést követ el. E feltételek:

– a szexuális szolgáltatás felajánlására (ha az önkormányzat kijelölte) a türelmi zónán belül kerüljön sor, illetve a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 7. §-a szerinti, és az önkormányzat által kijelölt védett övezeten kívül kerüljön sor,

– a felajánlkozás ne legyen zaklató jellegű és

– a prostituált rendelkezzen külön jogszabályban előírt orvosi igazolással.


Ma Magyarországon a prostitúció tehát legális, engedélyezett, éppen azáltal, hogy a Szabs.tv. csak akkor fűz szankciót a prostituált tevékenységéhez, ha az az előbbiekben felsorolt három követelménynek nem felel meg (tehát tiltott területen végzi, vagy a felajánlkozása zaklató jellegű, vagy nem rendelkezik az előírt orvosi igazolással).

A határozat ez utóbbit, az erről szóló, az egészségügyi miniszter által kibocsátott rendeletet vizsgálja. Ennek elemzésekor kiemelem, hogy annak lényege:

– az orvosi vizsgálatot a prostituált kezdeményezi, ennek alapján az igazolást kérelemre állítja ki

– a bőr-nemibeteg gondozó egészségügyi szolgáltató;

– az igazolás azon tényekre vonatkozik, hogy:

– a vizsgálatot kérő személy

– a vizsgálat időpontjában

– nem fertőzött — a rendeletben felsorolt — öt, nemi úton (is) terjedő betegséggel.


– Az igazolást az azt kérő személy kapja meg, ő rendelkezik vele a továbbiakban, az ő személyes adathordozója, mely azonban csak egyéb, a személyazonosságát igazoló okmánnyal együtt érvényes.

– Az igazolás nem anoním, hanem névre szól, de adatkezelés nem történik az igazolás kiadása után, mivel

– a prostituált szolgáltatását igénybe venni szándékozó kérheti ugyan az igazolás bemutatását, de ha ezt a prostituált megtagadja, ki nem kényszerítheti tőle, ha bemutatták neki, arról másolatot nem készíthet, adatait nem jegyezheti fel;

– rendőri ellenőrzés során a prostituált köteles azt bemutatni (ellenkező esetben szabálysértést követ el), ám a rendőr adatfelvételt, adatkezelést nem végezhet, azt egyedi adatként ellenőrizheti csak."

Maga az alkotmányellenes igazolás így néz ki:


Bőr- és Nemibeteg-gondozó egészségügyi szolgáltató

.............../.......... szám

ORVOSI IGAZOLÁS

Családi név:

Utónév:

Születési hely, idő:

Lakó- és tartózkodási hely:

Személyazonosságot igazoló okmány és száma:

A prostituáltak részére kiadandó orvosi igazolásról szóló 41/1999. (IX. 8.) EüM rendelet 2. §-a (2) bekezdésében felsorolt fertőzések nem mutathatók ki.

A vizsgálat időpontját követően a fertőzés lehetősége nem zárható ki.

Ez az igazolás a kiállítástól számított 3 hónapig használható fel.

..........................................................

(kiállítás helye, ideje)

..........................................................

az intézet orvosa”



Ez alapján én nem látom, hogy bárki is nyilvántartaná az örömlányokat ...

Címkék: közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr1002578163

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.12. 11:14:56

@Noname Cowboy:

Ja, azt kéne, és ha csak a 165 milliárdnak a 10%-a csörög vissza az államnak, már az is 16,5 milliárd forint, + alávágnának a striciknek is.

Költői kérdés: Hollandiát vajon milyen retorzió érte, hogy nem írta alá a new yorki egyezményt? :)

sz4sz4 2011.01.12. 11:15:17

Hm, aki k*rvának megy, ne csodálkozzon, ha nyilvántartják.

Énbagoly 2011.01.12. 11:16:58

Hát igen, ez a legfontosabb kérdés mostanában. :S
Nincs semmi olyan, amiben fontosabb lenne gyorsan dönteni az AB-nek.

Mindamellett, azért nagyon naiv vagy zero, ha azt hiszed, hogy ez alapján nem tartják őket nyilván. Ott van szépen vagy az igazi, vagy a virtuális kartonon az, hogy prostituált. És azt pedig kórházon belül csak az nem nézi meg, aki nem akarja. A rendőrök meg enélkül a papír nélkül is számontartják őket.

De azt hiszem, jobb lesz hozzászokni ahhoz, hogy az AB ilyen témákkal fog foglalkozni a jövőben, mert a fontosabb, sokkal több embert érintő ügyektől elhajtják őket.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.01.12. 11:18:53

@zero: Egyrészről. Másrészről ellenőrizhetőek orvosilag, higiéniailag is. Nem mint a dágványban a dzsuvában. Egy kupiban elvárható, hogy a nő minden kuncsaft után teljesen megtisztálkodjon. Az utcán ez sohasem lesz. Hiába lobogtat a kurva egy fecnit. Ha mire én odaérek már vagy n+1 újabb cuccot szed össze az előttem lévőktől!

Marcellusca 2011.01.12. 11:19:34

@zero: Én lesza..., hogy milyen vezetésű egy város. :)
Főleg, ha jól működik.
De, ha nem akkor is.
Mert nem ez (kellene, hogy) a lényeg (legyen)!

Viszont valóban nevetséges, hogy ők be tudják tartani a törvényt, míg X éve pozícióban lévő polgármesterek nem. :)
Vagy pölö Debrecenben nincsenekis qrvákok? :DDDD

bandika gazdája 2011.01.12. 11:24:40

Azannya!!!! Nem semmi gondos alkibíróságunk van! Valami más: valaki segítsen már ki! Hogy van ez! A kormány zúzza magát (minden bizonnyal helyesen), hogy minél több gyereket csináljunk, mer ugye a nyuggerrendszer! Csak kérdezem: ha most a kevéske gyereknek nincs elég munkahely, csak attól, hogy többet csinálunk, (már aki tud még) gyarapodik a nyugdíjkassza, vagy a munkanélküliküliek számát növeljük mindössze?!!!!! Csak kérdezem, mert ez jutott eszembe, mivelhogy nem tudtam aludni az éjjel! Kösz ha kisegítesz valami k... okos válasszal.

Secnir 2011.01.12. 11:26:24

kurvák? türelmi zóna?
van pesten is.
Kossuth tér.1-3.
és nyilván vannak tartva...

Marcellusca 2011.01.12. 11:36:11

@zero: @Noname Cowboy: Pontosan!
Nem lehet megszűntetni. Ezt tudomásul kell venni!
Akkor szabályozzák úgy, hogy mindenki jól járjon! A "lányok" is, a kuncsaftok is és a zállam is.
Nem kis adóbevételi lehetőség lenne, amitől már évtizedek óta elesett az állam.

Milyen hátránnyal járna, ha felmondanánk azt a Nyújorki-egyezményt?
Szerintem semmi, egetverő dologgal.

Secnir 2011.01.12. 11:40:00

@Marcellusca:
"Milyen hátránnyal járna, ha felmondanánk azt a Nyújorki-egyezményt?"

ja, ez alapján törölték el a halálbüntetést is. igaz, csak nyolcvanvalahányban, kis fáziskéséssel...

z666 2011.01.12. 11:41:30

@zero:

-Doktor úr, jöttem kontrollra és levetetni a gipszet.
-Mutassa a kórlapját, milyen sérülése is volt?
-Az személyes adat, nem mutathatom meg...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.12. 11:46:54

"Az Alkotmánybíróság szerint a vizsgált rendelkezés külön igazolvánnyal látja el az ilyen tevékenységet végzőket, s maga a testület is megjegyzi, hogy amint a köznyelv mondja: "bárcával" látja el őket. A testület szerint ez az érintettek stigmatizálását jelenti, és az emberi méltósághoz való jogukat sértő vagy azt eredményező jogi szabályozás."

Érdekes. Ausztriában is "bárcával" látják el a lányokat. Kicsike kis zöld könyvecskét kapnak, amiben benne van a nevük, fényképük, és kapaszkodj meg! még az is, hogy melyik országból származnak. A rendőrség állítja ki. Hogy azok milyen szemetek! Továbbá a lányoknak hetente!!! kötelező megjelenni a szűréseken. Aki nem megy el, az igen szép büntetésre számíthat. Ezek akkora rohadékok! Szűrik a lányokat, és ezáltal védik a "vendégeket" a nemi betegségektől. Mocskok! A "forgalomból kivont" lányoknak segítenek a gyógyulásban! Továbbá regisztrálják a lányokat, foglalkoznak velük, óvszereket kapnak, és abban is segítenek, hogy ne a mánágerére' keressen, hanem magára. ALKOTMÁNYELLENES!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 11:48:02

@zero: "de tegnap egy hasonlóan fontos és az ország számára nagyon magas prioritású ügyben" - különben tényleg!

vasárnap a telaviv2 naplójában volt egy riport, hogy egy évben 175 milliárd forintot "költünk szexre". (ebben persze a "segédeszköz-vásárlás", meg a dvd-kölcsönzés is benne van gondolom, de gyanús, hogy a nagy része a khm, izé, öööö, szóval érted. a "szolgáltatás igénybevételére" megy).

bandika gazdája 2011.01.12. 11:49:37

Embörök! Mé csodálkoztok! Ne mondjátok má hogy az elmúlt 20 évben (vagy annak előtte) a fontos dolgokat vették előre! Erről annnyira rájuk lehet ismerni!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 11:50:54

@Marcellusca: "Vagy pölö Debrecenben nincsenekis qrvákok? " - nem baszdmeg! ott KIZÁRÓLAG csak gyerekcsinálás végett dugnak az emberek, így kurvákokra sincsennemsem szükség :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 11:51:48

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: hmmm, látom nagyon képben vagy :)))

manager vagy, vagy vendég? :))))

bandika gazdája 2011.01.12. 11:53:43

Mellesleg ki nem szarja le ha bármilyen kórt is összeszed az, aki az E5-ös mellet keres magának hogy úgy mondjam partnert?!!!

Marcellusca 2011.01.12. 11:54:42

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Hüjjjék ezek a labancok! :)))
Ők még/már eju tagok? :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.12. 11:55:15

@Seduxen: hát őőőőőőőőőőőőőő találd ki! :D (De jól látod, van némi kompetenciám az ügyben, de nem a mánáger', se nem a végfelhasználói oldalon :D)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.12. 11:56:03

"Ez az igazolás a kiállítástól számított 3 hónapig használható fel."

Ez a legdurvább....

Marcellusca 2011.01.12. 11:56:40

@Seduxen:
"...KIZÁRÓLAG csak gyerekcsinálás végett dugnak az emberek..." - Na, vaze!
Ezé' fogy a magyar! :DDDD

Marcellusca 2011.01.12. 11:57:44

Na, lázadozik a KBM is. :)
Valaki regisztrálta? :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.12. 11:58:31

@Marcellusca: ja tök hülyék, hiszen van hely is ahol legálisan csinálhatják a biznict' a lánykák (egész Bécs egy nagy kupleráj, de igen tudom a karivásár' meg a práter az tök szééééééééép), meg a rendőrség is úgymond kordában tartja őket. Atomot rájuk! :D

Marcellusca 2011.01.12. 11:59:26

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Hüje, rendőr!!!! :D

Mer' biztosssan nem osztrák bőrgyógyász vagyol! :))))))))))

bandika gazdája 2011.01.12. 12:00:07

Volt egy barátom, börgyógyász volt, mégis elkapta! Szegény már meghalt, de nem abban! Meggyilkolták.

Inner Circle 2011.01.12. 12:03:14

"A KSH szerint 2008-ban 165 milliárd forintot hagytak az emberek a prostituáltaknál és kb. 20 ezer nő foglalkozik ezzel."

Eszerint átlagosan 8,25 mFt / év a bevétel fejenként? (270 munkanappal számolva, napi 30 ezer... akár össze is jöhet. Persze átlagosan.) Nem hiszem, hogy ebből sok marad náluk. (Már a feléből is meglehetősen jól lehetne élni.) Úgy is számolhatjuk, hogy évente 100 milliárdot fordítottak az emberek a szervezett bűnözés fenntartására. Abból azért sok töltény jön ki! Ha már a nők helyzete nem hat meg senkit (csak, mint látjuk, az Alkotmánybíróságot), akkor már csak ezért is kéne valamiféle legalizálást csinálni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.12. 12:04:58

Hol voltak a képviselők meg az AB, mikor behozták ezt az EÜ-mellékletet?

A határozat szerintem szép példája a bürokratikus idiotizmusnak, mert ugyan milyen más igazolást lehetne kiadni a lányoknak, ha nem névreszólót ?

Bihari Mihály véleménye nagyon szimpi, szépen leírja, hogy nem kéne betiltani a papírt, csak ki kéne venni a szövegéből a prosti szót, és máris nincs megbélyegzés. De írja még lehetőségként az egyezmény felmondását, vagy pl ezen pontjával való fenntartással élés lehetőségként, ahogy több ország is tette.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.12. 12:07:22

@Inner Circle: elképzelhető a napi 30 ezer forint, sőt! ;D Labancföldön tudok olyan lánykát, aki heti 4000 eurócskát keres, de ahogy írod is, nem sok marad nála. A mánágere' a 4000-ből 3999-et forgóeszközbe fektet. Olyan ezüstnyilasba.

bandika gazdája 2011.01.12. 12:21:29

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Te télleg mindent tudsz! Megdöglök a kíváncsiságtól, hogy mi vagy Te!

Marcellusca 2011.01.12. 12:28:28

Egyébként, az nem tűnt fel, hogy 2011. dec. 31-ei hatállyal szűnteti meg???

Miért csak akkor?
Miért nem azonnal?
Addig rendben van?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.12. 12:28:55

@bandika gazdája: én vagyok A Bolygó Kapitánya!

@laspalmas: attól, hogy nincs ráírva hogy konzumlány, attól nem lesz bébiszitter, még ha sokak ezt is állítják magukról. A gonosz nyugaton, bizony rá van írva hogy "ribi igazolvány". Ez maximum a hülyéknek fáj. Ha már mindenképpen téma a prostitúció, inkább azzal kéne foglalkozni, hogyan védhetik meg a lányokat, hogyan tudják legálisan végezni a "munkájukat", mert ha tetszik ha nem, igény mindig is lesz rá. (Tudom itt a blogon sosenem' volt, meg itt senki nem nézi a tahóvilágot, mert nincs is senkinek tévéje).

Inner Circle 2011.01.12. 12:32:26

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: "nincs is senkinek tévéje"

Nekem van, de nincs hozzá antenna, csak egy DVD-csatlakozás... ezzel minek számítok? :-)

bandika gazdája 2011.01.12. 12:33:13

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Akárki vagy, jó fej vagy! Nekem legalábbis jó! Az meg elég is, nem igaz?!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.12. 12:33:44

@Inner Circle: csúszik a digitális átállás ugye, bejön a zertéel' egy darab dróton is. :D

bandika gazdája 2011.01.12. 12:36:02

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ja, és én nézem a tahóvilágot ha nem is mindig, szerintem tanulságos!Köpjetek le!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.12. 12:43:21

@derelye vágó: így van szégyellje magát! Itten' csak a diszkáverit' meg a nésöneldzseografikot' nézik, meg DVD-t! Ja meg Seduxen a Bebe tévét.

bandika gazdája 2011.01.12. 12:43:45

Szerintem én csak abban különbözöm, hogy nem tagadom! Na jó internetezek közben! Meg megvacsiztatom a kutyákat meg a cicákat! De akkor is ugat a tv.

bandika gazdája 2011.01.12. 12:55:15

Egyébként azért szeretek itten óberkodni, mert itt nagyon kevés a helyesírási hiba! Szerintem ezek itten értelmes emberek véleménytől függetlenül! Lehet az?!!!

dr.justice 2011.01.12. 12:56:45

"van némi kompetenciám az ügyben, de nem a mánáger', se nem a végfelhasználói oldalon"

ÖÖÖÖÖÖ, akkor csak "örömlány" lehetsz. Ez a helyes megnevezés ? :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.12. 12:58:08

Ilyenkor sajnálom,hogy nem pinám van.Viszont:
Fazon nyer Las vegasban a kaszinóban egy csomó pénzt.A kaszinó biztosít neki egy szobát és este felküldenek hozzá egy gyönyörű szilikoncicis prostituáltat.
Kérdi a fazon:-Kézimunka mennyi?
-Ötszáz dollár.
-Dehát ezért max.50-et szoktak kérni.
A prosti odamegy az ablakhoz.-Látja azt az áruházat?Azt a kézimunkámmal szedtem össze.
A fazon kipróbálja tényleg nagyon bejön neki.Másnap hívja ugyanazt a prostit: Ha szájjal csinálja mennyi?-Ötezer dollár.
-Az rengeteg.
A prosti odamegy az ablakhoz:-Látja azt a toronyházat?A számmal szedtem össze.
Fazon rááll,tényleg bejön neki,a mennyekben érzi magát.Harmadnap megint hívja a prostit.
-Ha pinával csinálja mennyi lenne?
Mire a prosti:-Uram ha nekem lenne pinám,enyém lenne az egész város!

Amúgy komolyabban:Jó nekünk ez a New Yorki egyezmény,vagy csak megint segget nyalunk?
A lányoktól meg nem sajnálom a pénzt.Valszeg jobban megdolgoznak érte,mint a képviselők,polgármesterek és több örömöt szereznek érte,mint ezek az ingyenélők.

bandika gazdája 2011.01.12. 13:02:18

@dr.justice: Nem lehet az örömlány Te!!!! Olvasd el a "nevét"! Fiú az, ha jól gyanítom! Lehet, hogy mégsem okos itt mindenki?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.12. 13:03:26

Jancsibohóc akár sofőr is lehet,aki a lányokat hozza-viszi.
Mivel most jól kimentettem,lóg nekem egy sörrel.:))

jani888 2011.01.12. 13:06:18

Régen ez meg volt oldva.Ez volt a bárca.Ha a prostitúció úgyis legális,vissza kéne hozni.-Nemi betegség,nyilvántartás,ADÓ. Én speciel fizetek.Nem is keveset.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.01.12. 13:08:18

@zero: tessék az alkotmánybírósághoz fordulni azonnal!

dr.justice 2011.01.12. 13:08:49

@bandika gazdája:

Az én valódi neven pedig dr. Igazság Béla. Csak valahol azt olvastam, hogy a Béla lúzer név, így nem akartam a teljes nevemet használni.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 13:09:00

@dr.justice: @bandika gazdája: őőő, kettőtök kommentjét összeolvasva van még egy elég dúúúúlva megoldás...

rácz terriblekk károly után szabadon :))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 13:10:30

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: "Ja meg Seduxen a Bebe tévét. " - az már Baby TV. Újítottak. Bár a műsor az ugyanolyan fasza, mint volt :)))

bandika gazdája 2011.01.12. 13:11:30

Most látom (jellemző), hogy én csak a nevének a második felét vettem figyelembe! Hát az elsőről meg ne is beszéljünk!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.12. 13:13:18

@Seduxen: Az nagyon jó.Panzió éttermében reggelizünk,ment a bebe tv.Babakocsi a tévével szemben,benne a gyerek.Apuka háttal a tévének eszik.Aztán ránéz a tévére,majd a gyerekre,és csóválja a fejét.:))

bandika gazdája 2011.01.12. 13:14:47

Van egy Béla nevű barátom is, azt nem gyilkolták meg! Nem lúzer!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.12. 13:16:16

@Seduxen: Anyu,veszel nekem egy fagyit?
-Fiacskám.Azért,mert lefeküdtem apáddal,még nem kell anyunak szólítanod.
Hívj csak nyugodtan Karcsinak,mint a többiek!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.12. 13:19:58

@Seduxen: le vagyok maradva, de valóban, a műsor kiváló. Pláne hallucinogén anyagok felhasználásával vagy mi a szösz. Persze ezt csak mesélték.

bandika gazdája 2011.01.12. 13:23:26

Na megyek, főzők paprikáskrumplit zöldborsóval. Ennyit az Alkotmánybíróságról!

z666 2011.01.12. 13:24:32

@Tigeri: "A lányoktól meg nem sajnálom a pénzt.Valszeg jobban megdolgoznak érte,mint a képviselők,polgármesterek és több örömöt szereznek érte,mint ezek az ingyenélők."

Hát, sokkal tisztességesebb munka mint a jogászoké, bankároké, pénzügyi tanácsadóké vagy politikusoké...

Marcellusca 2011.01.12. 13:28:17

@z666: Jajjjajjjj, ne mongyá illeneket, hogy: "sokkal tisztességesebb munka mint a jogászoké...", mer' mingyá gyön Szellem, oszt', lesz nemulass! :DDDD

Marcellusca 2011.01.12. 13:29:15

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Ja.
Émmeg a Minimaxtól féltettem A Főnököt. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 13:36:21

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: áá, szerintem elég az is, ha masszívan be van baszva az ember :))))

@z666: miért? kurva ez is az is :)

z666 2011.01.12. 13:37:59

@Seduxen: Jó, de a kurváknak van valami haszna is, a fentieknek semmi... :)
(Tisztelet a nagyon ritka kivételeknek.)

Egyéves Önkéntes 2011.01.12. 13:42:55

És a bálnavadászat tilalmáról szóló 1965-ös Oslói egyezmény körül minden rendben van vajon?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.12. 14:00:08

Ez kééész
Tulajdonképp miért baj, hogy legalább nyilván vannak tartva, és orvosilag (elviekben, mert persze nem) szemrevételezve a kurv@k...? AIDS, nemibetegség megelőzési programok szempontjából is gáz? Legyen csak nyilvántartás, nyugodtan...

Amúgy meg mennyi - "hivatásos" vagy nem hivatásos örömlány van kiskönyv nélkül?

Ez már tényleg a "jobb dolguk nincs?" kategória...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.12. 14:01:22

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: "mert ha tetszik ha nem, igény mindig is lesz rá."
Miért pont itt ne lenne. :D

Roxvox 2011.01.12. 14:14:09

Na pont ezért kellett az AB hatáskörét megnyírbálni, hogy elsősorban ilyenekkel foglalkozzanak, erre valók.

Agyalap 2011.01.12. 14:23:09

Pár kérdésem azért lenne:
- Ennyire kurvul az ország?
- A stricik beadták rendesen az adóbevallást?
- A kurvák is az állami nyugdíjat választották végül?
- stb.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 14:54:39

index.hu/belfold/hirek/2011/01/12/duhos_magyar_muveszekrol_ir_az_independent/

"A felhívás szerint "Magyarország mindennapi életében ma egészen ijesztő módon van jelen a romák elleni rasszizmus, a homofóbia és az antiszemitizmus. "

hmmm. a régi lemez...

Béla Bácsi 2011.01.12. 14:58:20

Komoly probléma ez, elvtársak...Nem eccerű!

fokabacsi 2011.01.12. 15:34:36

@Seduxen: "A felhívás szerint "Magyarország mindennapi életében ma egészen ijesztő módon van jelen a romák elleni rasszizmus, a homofóbia és az antiszemitizmus. " Szóval egészen normális társadalom lenne ez, ha hagynák. Vajon kinek milyen érdeke fűződik ahhoz , hogy ezt a régi karcos pattogó, ugrós lemezt újra és újra feltegyék????
Mi az oka , hogy ez a társadalom olyan amilyen?? Mert nem a cigányok bőrszíne, nem a homok belső dolgai, hanem mikor az egész szart beletolják erőszakkal a társadalom képébe szarostól bőröstől ! És csodálkoznak , ha nem tetszik???? Mire fel?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 16:11:33

@fokabacsi: nem vagyunk elég toleránsak, mindez azért van !

Kati, Lali, Ronáldó, Álehándró, Nintendo, Leonszíííjjó - nem perverzek, TÁRSAK :))))

van -e 200.000+1 szabad, demokrata szavazó?

:))))))))

Kurt S. Earp 2011.01.12. 16:42:01

@Seduxen: Seduxen úr kérem, Anna Amerika betiltotta az ön avatarját? Elvtársaknak nem konyec?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 16:56:27

@Kurt S. Earp: fogalmam sincs, lehet, hogy a "narancsos táváriscsi" magukra ismertek, és csípte a szemüket az ominózus fotó

a fenébe, valaki csengetett. minnyá megnézem ki az, és jövök vissza...

Marcellusca 2011.01.12. 17:13:52

@Seduxen: Hahó, Sedu!
Kilós kenyeret vigyünk? :DDDD

Kurt S. Earp 2011.01.12. 17:31:33

@Seduxen: Én is azt gondoltam, hogy magukra ismertek, de Láthatóan azért ennyire nem gonoszak. :-)

derelyegrádi szellem 2011.01.12. 17:51:38

Végre... nem tudtam miért nem tudok rendesen aludni, mintha valami ismeretlen, megfoghatatlan probléma nyomasztott volna szünni nem akaró módon.....

De most végre! A kurvák eü nyilvántartásának ügye nyugvópotnra jutott, így most megnyugodhatok...

Őrület bazmeg, őrület.

Most örülök igazán, hoyg annak idején gondoskodtunk Alkotmánybíróságról, hisz ha nem lenne, ki f--sz tudná a kurvák eü könyvének magasságos kérdését nyugvópontra juttani, és útvesztőit kibogozni.

Mondjuk azokkal is váltanék egy-két szót, akik mindehhez alkotmánybíróként még párhuzamos-, meg különvéleményt is fűztek... :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.12. 18:01:41

@derelyegrádi szellem: "Mondjuk azokkal is váltanék egy-két szót, akik mindehhez alkotmánybíróként még párhuzamos-, meg különvéleményt is fűztek... :-) " - náluk biztos a személyes tapasztalat volt a kiindulási alap :))))

Adrienne-Éva · http://www.szeptember.blogspot.com 2011.01.12. 19:09:18

Biztos a Dávid Ibolyka ötlete volt a beadvány... őt nyilván személyesen érintette

bandika gazdája 2011.01.12. 19:25:03

@Seduxen: Jó vót a paprikáskrumpli zöldborsóval! Vigyázzál, mert a Szellem jogász!!! Asse lehetetlen, hogy alkotmány....!

bandika gazdája 2011.01.12. 19:46:25

Nézitek a tahóvilágot mi? Lebuktatok! 19.49 óra

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.12. 19:56:16

@bandika gazdája: Nem, én az asztalomat borogattam le teával, és ezzel megöltem az egerem.

bandika gazdája 2011.01.12. 20:23:13

Én a telefonom szoktam. Kettőtől ötezer forint a javítás. Tejjel sem rossz.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.01.12. 20:49:43

@bandika gazdája: Ilyesmiket javítottam egy időben, de az egérre másképp hatott, nemtom' miért :(

dr.justice 2011.01.12. 22:07:04

@Seduxen:

Aha, örömfijjú. A lessz, a. Szopok, varrok................ :)

Radiohead82 2011.01.13. 00:38:25

OFF:
index.hu/belfold/2011/01/12/gyurcsany_orban_viktornak_surgos_az_alkotmanyozas/

"Gyurcsány arról beszélt: ha a Fidesz által elképzelt új alkotmányt a "demokratikus ellenzék" nélkül fogadják el, az nagyobb vihart kavar, mint a médiatörvény, pedig szerinte Magyarországnak 1963, az 1956-ot követő megtorlások lezárulta óta nem volt olyan rossz sajtója, mint ma."

Ez azért megérne egy VB posztot, nem?

ON

kispolgár 2011.01.13. 09:34:29

@Float: Vagy 50, 60 felettiek. Inkább az ő korosztályuk jár prostikhoz. Otthon már alig van szex, kiüresedett a házasság stb.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.13. 09:35:49

@bandika gazdája: nem. inkább a büntetőjog a szakterülete :)

lehet, hogy mostanában azért jár ide kevesebbet, mert leköti Zuschlág védelme :)))))

kispolgár 2011.01.13. 09:44:30

@Inner Circle: Sok lány önállóan dolgozik magán v. bérelt lakáson (az utóbbi a new yorki egyezmény szerint tilos). Ezek nem fizetnek senkinek. Aki kupiban csinálja az feles leadóval dolgozik.

bandika gazdája 2011.01.13. 12:19:01

@Seduxen: Lesül a pofámról a bőr, de fogalmam sincs róla ki védi Zuschlagot! Pedig kecskeméti vagyok. (És erre búszke vagyok - persze nem a Zuschlag meg a Kolompár per miatt!)

derelyegrádi szellem 2011.01.13. 13:13:47

@Seduxen:

Én reménytelen dolgokat nem vállalok.. :-))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.13. 13:31:26

@bandika gazdája: biztosíthatlak, hogy nem szellem :)))

@derelyegrádi szellem: tedd a szívedre a kezed! ha nem lenne - előre láthatóan - veszett fejsze nyele, tudna annyit fizetni, hogy védenéd? ugye, hogy nem?

derelyegrádi szellem 2011.01.13. 14:20:00

@Seduxen:

Tudna. De nagyon mélyen a zsebbe kéne nyúlni. Mondjuk hónaljig. :-)

süti beállítások módosítása