Skip to content


       Szűrés lista

Önként és dalolva

Megérte feltenni a kérdést múlt héten, tegnap végre megtudtuk Tarlós Istvántól, hogy mi az igazság az Alstom-szerződéssel.

Nagyon durva. Olyasmi, amire nem is gondoltunk, mert normális embernek nem jut ilyen az eszébe.

Ahogy Tarlós fogalmazott: "Én is kis híján leestem a székről, amikor olvastam"

Jelentem, mi is ugyanígy jártunk. Az ok ugyanis, ami miatt a BKV nem tudja lehívni a bankgaranciát, és a francia bíróságra futkoz pofonokért a metrókocsik ügyében, az elképesztően egyszerű, ugyanakkor egészen ördögi: a magyar fél akarta így.

Budapest új főpolgármestere elmondta, hogy a BKV és a főváros 2008 januárjában "minden érzékelhető ok és indok" nélkül, önszántából felmondta a magyar bankkal kötött garanciaszerződést, és átvitte egy francia bankhoz, aminek következménye, hogy most francia bíróság elé került az ügy. Hozzátette: "épeszű érv nem hozható fel, miért kellett átjátszani francia banknak a garanciaszerződést"

Nem-e? Dobozszámra jutnak eszembe.....

További részleteket sajnos nem tudunk, de tulajdonképpen a lényeg meg is van, nagyon könnyű rájönni, hogy kik írták alá ezt a döntést.

2008. január:
- BKV-vezérigazgató Antal Attila
- főpolgármester Demszky "SzerettemBudapestet" Gábor

Budai Gyula már indulhat is értük (lehet noszogatni), mert ha ez nem milliárdos hűtlen kezelés, akkor semmi.

Ne felejtsük el, hogy Antal és Demszky már csatározott egymással, mikor Antalt meggyanúsították más ügyekben, ment oda-vissza a nyilatkozgatás.

Pro:


"Demszky kijelentő módban el szokta mondani, hogy mi lesz"
- mondta a főpolgármesterről Antal. Állítása szerint Demszky közvetve vagy közvetlenül konkrét utasításokat adott neki."

 

Kontra:


"Antal Attilát a botrányos busztender után, amikor a fiát alkalmazó céggel kívánt milliárdos szerződést kötni, felszólítottam, hogy mondjon le vezérigazgatói megbízásáról. Ezt, úgy tűnik, azóta sem bocsátotta meg nekem, ezért a részben ellene folytatott nyomozás során megpróbál alaptalan vádakkal illetni."

 

Izgatottan várjuk a folytatást, amiben kifejtik az Alstom-ügyet, hogy miért gondolták jónak, ha a munkáltatójuk tátott szájjal szalad elébe a francia....érdekeknek.

Címkék: bkv demszky pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr612582595

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

f.m.j. 2011.01.14. 09:04:23

és kik fizették le őket, a franciák? biztos hülyeséget kérdezek, egyszerűen nem értem, de hát tarlós se érti... :)
remélem, hogy demszky és bandája szívni fog lakat alatt jó sokáig

Elftárs 2011.01.14. 09:06:22

valamiért meg se lepődöm...

Virág et. 2011.01.14. 09:08:36

És az miért baj, hogy nem magyar bank, hanem egy - feltehetően nem kissé tőkeerősebb - francia bank ad bankgaranciát? Mert Franciaországba kell menni bíróságra? Franciaország nem Kína, ha megalapozott a követelésünk, akkor a francia bank ki fogja fizetni a bankgaranciát. Talán arról kellene inkább beszélni, hogy miért is veszítettünk elsőfokon a francia bíróságon. Ez az aspektusa a szerződésnek sokkal inkább felvethet visszaélést, mint a bankgaranciát adó bank székhelye vagy személye.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 09:11:58

@Virág et.: "Talán arról kellene inkább beszélni, hogy miért is veszítettünk elsőfokon a francia bíróságon."

lehet, hogy ezért?

index.hu/belfold/budapest/2011/01/04/francia_allamugyesz_szolt_bele_a_bkv-alstom_perbe/

f.m.j. 2011.01.14. 09:14:53

@Virág et.: hogy tudsz még mindig johiszemüsködni? (tudom, hogy okos jogász vagy, vagy valami efféle, de ez már idegesítő, ne haragudj :))

Virág et. 2011.01.14. 09:16:45

@Seduxen: Olvastam. Nem kicsit vagyok szkeptikus, nehezen hihető a számomra, hogy a "durva vádaskodások" és a kádározás meg leninezés befolyásolhatott egy kontinentális jog alapján működő (tehát NEM esküdtszékes) bíróságot. Ez inkább az "elcsesztük valamit, ezért megmagyarázzuk" kategória nekem.

Lone Wolf 2011.01.14. 09:18:04

Isten hozott nálam öcsém! Ez a való világ...

f.m.j. 2011.01.14. 09:18:25

szerintem a franciák éppúgy mutyiztak itt, mint a magyarok, csak nem az országuk érdekei ellen teszik ezt, szóval én épp ezért a franciáknak drukkolok, mert jól csinálják, az ő szempontjuk szerint, mi meg dögöljünk meg, mi választottuk, ezt akartuk, ezt érdemeljük, ezt termeltük ki magunkból ezt a vezetői réteget...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 09:18:53

@Virág et.: az még gondolat szintjén sem merül(t) fel benned, hogy ESETLEG ezt az ügyet is a "nokiás-dobozok" szelleme lengi körül?

Roltii 2011.01.14. 09:20:08

nem alap dolog lenne egy független országot keresni a bankgarancia miatt? Logikusan a franciának nem jó a magyar, a magyarnak nem jó a francia, na most a két ország között fizikailag is van még jópár hely ahová lehetne vinni, pl Svájc, Németország, Ausztria stb...
Bíróságot tekintve meg azt mondanám, hogy vagy a megrendelő országáé legyen illetékes (mienk), vagy ott is független...de hogy a szállítóé (nem Jason Statham), az nevetséges...

Virág et. 2011.01.14. 09:21:15

@f.m.j.: Nem látok egyenlőségjelet a francia joghatóság és a biztosan elveszített per között. Franciaország EU tagállam, régi demokrácia, működő igazságszolgáltatással. Franciaországban lehet pert nyerni egy francia cég ellen. Vannak olyan országok, ahol nem lehet, de az nem Franciaország.

Valahogy senki nem siet megmagyarázni ezt a "sejtetést", hogy miért is lenne törvényszerű, hogy ha francia joghatóság van, akkor biztos bukjuk a pénzt, pedig amúgy az nagyon is járna nekünk. És ha így van, akkor fordítva meg az az igaz, hogy amennyiben magyar joghatóság alatt marad, akkor abban az esetben is mi nyerünk, ha nem is járna a pénz? Vagy esetleg az a konklúzió, hogy a magyar bíróság jobb és jogállamibb, mint a francia?

Lone Wolf 2011.01.14. 09:23:23

""épeszű érv nem hozható fel, miért kellett átjátszani francia banknak a garanciaszerződést"

Nem-e? Dobozszámra jutnak eszembe..."

Bocsi LP de az mióta épeszű? :)

z666 2011.01.14. 09:24:24

Csak ismételni tudom magam:
demszkyt ki kell végezni!

Virág et. 2011.01.14. 09:25:36

@Seduxen: Lehet, hogy igazad van. Ebben az esetben viszont két dolgot nem értek:

1. miért nem mondtunk le a bankgaranciáról? Ha már korrupció, legyen kövér, nem? Ez az egyetlen biztos megoldás egyébként.

2. Ahogy fent is írtam: miért van egyenlőségjel a francia bíróság és az automatikus pervesztesség között?

Azt nem vitatom, hogy a saját állam joghatósága előnyösebb a másik félnek. De csak emiatt - EU-s jogállamról lévén szó - nem automatikus a vereségünk. Tessék fellebbezni, vannak nemzetközi fórumok is,lehet velük élni.

Én inkább attól tartok, hogy a bankgarancia lehívásának szabályainál voltak "NOKIA-s dobozok". Azaz biztosítottak az Alstom számára kiskaput. A francia bíróság pedig ez alapján dönthetett. Nem olvastam a szerződést, de nekem ez az érzésem.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 09:26:09

@Virág et.: nyugtass meg, hogy ezt azért nem egészen gondolod komolyan?!

Nem mondom szép dolog a jogállamiságba vetett hit, de a józan paraszti ész csak azt diktálja, hogy inkább annak a cégnek fognak kedvezni, amelyik Franciaországban fizet (gondolom nem kevés) adót, munkahelyeket teremt (gondolom nem kevés) rebellis csigazabálónak, mint "holmi jöttment" magyar önkormányzatnak.

f.m.j. 2011.01.14. 09:28:34

@Virág et.: valami olyasmi, amit @Roltii: is leírt
se a francia, se a magyar nem semleges/független a döntéshez

a magyar jogrendszer biztos nem jogállamibb, mint a francia, de biztos nem is magyarpárti (hülye lesz saját érdekei ellen dönteni)
egy államügyész leszólhat, közbeavatkozhat efféle ügyekben?
én pl. francia céggel le se álltam volna, valahogy benne volt a pakliban, hogy nem jöhetünk ki jól belőle (évszázados tapasztalat:):)))

Virág et. 2011.01.14. 09:30:43

@Seduxen: Nem így működik egy európai bíróság. Még egy magyar sem. Magyar cég nyert már pert külföldön és veszített itthon. Vannak olyan országok, ahonnan nem lehet pénzt kivinni bíróságon, de azok nem EU-s országok.

És az a 37 milliárd forint, az francia nemzetgazdasági szempontból aprópénz. (Még magyarból is az.)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 09:30:59

@Virág et.: "De csak emiatt - EU-s jogállamról lévén szó - nem automatikus a vereségünk. Tessék fellebbezni, vannak nemzetközi fórumok is,lehet velük élni." - bízzunk benne, hogy így lesz. kérdés, hogy emiatt bukunk -e még néhány (tíz)milliárdot!?

Abban igazad van, hogy a szerződéseket kellene látni, mert nekem meg van egy olyan érzésem, hogy a békaevők most már tisztán játszanak, mert van egy aláírt szerződésük, ami nem éppen a magyar félnek kedvező. Vagy nem tudom. Csak találgatunk :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.14. 09:31:03

@Lone Wolf:

Épeszű embernek _ezekről_ egyből ez ugrik be. Rutinból :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 09:32:20

@Virág et.: azért lássuk be, hogy itt nem pusztán pénzről, és nem pusztán arról a 37 milliárdról van szó! Ez az egész bkv-s ügy nem biztos, hogy jó ajánlólevél az Alstomnak.

Virág et. 2011.01.14. 09:33:50

@Roltii: A gyakorlat az, hogy nemzetközi magánjogi szerződésekben független ország joghatóságát szokták a felek kikötni. Európában ez gyakran a svájci jog és zürichi ICC választottbírósága. A bankgarancia azonban más kérdés.

@f.m.j.: "egy államügyész leszólhat, közbeavatkozhat efféle ügyekben?" A francia jog szerint? Fogalmam sincs, lehet.

Énbagoly 2011.01.14. 09:35:10

Abban igaza lehet @Virág et.: -nak, hogy már az alapszerződés is "érdekes" lehet. Valahol írták is, hogy komoly gondok vannak vele. Nem tudom most előkeresni.
De azért @Seduxen: érvei valahogyan meggyőzőek.
Csak félek, megintcsak mi fogunk szívni, mint általában.

Virág et. 2011.01.14. 09:35:57

@Seduxen: Lehet. Én a bankagaranciát adó bank személye helyett változatlanul az alábbiban látom a problémát az Alstom-szerződésben:

"Én inkább attól tartok, hogy a bankgarancia lehívásának szabályainál voltak "NOKIA-s dobozok". Azaz biztosítottak az Alstom számára kiskaput. A francia bíróság pedig ez alapján dönthetett. Nem olvastam a szerződést, de nekem ez az érzésem. "

Gondolom a hatósági engedélyekhez köthető hibás teljesítés szabályai lettek úgy megalkotva, hogy az Alstom kihátrálhasson belőle. Gondolom.

minimalista 2011.01.14. 09:36:09

@Virág et.:
A világon kétféle törvény létezik: egy azoknak, akiknek van rá pénzük és egy mindenki másnak!
Naiv vagy, ha azt hiszed hogy a nyugati "kultúrállamokban" nem létezik olyan, hogy korrupció. Sőt, szvsz jóval nagyobb hagyománya van arrafelé az efféle cinkosságnak. A montesquiei-i hármas hatalommegosztás szép elv, de mindig csak a kívülállókat nyugtatgatják vele a bennfentesek.

@Seduxen: Jó érv! :)

Virág et. 2011.01.14. 09:40:29

@minimalista: És ez hogy jön ide? Hol mondtam, hogy nincs korrupció? A BKV mögött áll a magyar költségvetés (mint állami vállalat), az ország meg akármilyen szar gazdasági helyzetben van, azért a francia Alstomnál "több pénze" van. A te logikád szerint nekünk kellett volna nyerni.

Egyébként arra nem láttam sehol sem utalást, hogy az Alstom lefizette volna a bíróságot, amire most célozgatsz. Ha ilyen információk előkerülnek, akkor visszatérhetünk erre. Addig is én arra gondolok, hogy vagy a szerződés volt eleve rosszul megírva, vagy a képviseletünk felkészültséges hagyott kívánni valót maga után. Vagy mindkettő.

arlequin 2011.01.14. 09:40:49

@Virág et.: igen, beleszólhat. volt már erről 1-2 cikk itt-ott. a francia jogrendszer sajátossága

minimalista 2011.01.14. 09:41:54

@Virág et.: " A gyakorlat az, hogy nemzetközi magánjogi szerződésekben független ország joghatóságát szokták a felek kikötni. Európában ez gyakran a svájci jog és zürichi ICC választottbírósága. A bankgarancia azonban más kérdés."

Ha jól emlékszem, a metrószerződéssel kapcsolatos bármilyen kérdés eldöntésére magyar választott bíróság lett kikötve a kontraktus által. Márpedig ha van választott bírósági kikötés, az az esetek túlnyomó részében mindent felülír.

Az egészben azt nem értem, hogy miért nem állnak már elő a konkrétumokkal egy hivatalos sajtóközleményben? Nyilvános egyáltalán a szerződés? Tarlós miért csak maszatol, miért nem áll elő a farbával?
Netán húzza az időt, hisz közös erővel még többet lehet lopni??? :)

minimalista 2011.01.14. 09:45:07

@Virág et.:
Bocsánat, csak a "független" bíróságokba vetett - kommentjeidből kitűnő - megingathatatlannak tűnő bizalmadat szerettem volna kicsit megmozgatni! :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.14. 09:51:55

@minimalista: "Az egészben azt nem értem, hogy miért nem állnak már elő a konkrétumokkal egy hivatalos sajtóközleményben? Nyilvános egyáltalán a szerződés? Tarlós miért csak maszatol, miért nem áll elő a farbával?"

Gondolom politikailag jövedelmező lenne most előjönni a papirosokkal és ráborítani az asztalt Demszkyre meg Antalra, csak ez kétélű fegyver, hisz négy évig most ő az úr, és elég cinkes lenne később megtagadni egy szerződés bemutatását, ha arra mondjuk egy fideszes mutyi árnyéka vetül.

A független bíróságban pedig nem hiszek, mármint itthon. Mivel külföldi bíróságokkal nincs még olyan tapasztalatom sem, hogy beleástam magam volna, ezért róluk nem tudok nyilatkozni ;az itthoniról meg elég újságokat olvasni mondjuk 10 évre visszamenőleg, könnyen leszűrhető, hogy mennyire is független a bíróság, az ügyészség, a főügyész, stb.

Virág et. 2011.01.14. 09:56:50

@minimalista: Megingatható az a bizalom, hidd el.

@Valahol Máshol: Az ügyészség nem független. Ez amúgy közkeletű tévedés, de az ügyészségnek nem is kell fogalmilag sem függetlennek lennie. Sok országban konkrétan az adott minisztérium alá tartoznak, mint a rendőrség. És ahogy a rendőrség sem az, úgy az ügyészségnek sem kell függetlennek lennie.

A bíróság más kérdés. Nagyon sok rossz hazai bírói döntést tudok példaként felhozni, de igazán átpolitizált, politikai megrendelésre készült ítéletet nem nagyon. Legalábbis az elmúlt 20 évből.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 10:01:16

@minimalista: kérdés ha most borítja a bilit Tarlós, és keményen a farkára lép sky-nak, antallnak, meg az egész metró-szerződésnek, akkor az amúgy is 2074-re tervezett 4-es metró mikorra - és pláne MÉG milyen újabb +kiadások árán - épülne meg.

Szóval azért itt vannak érvek pro és kontra.

minimalista 2011.01.14. 10:04:06

@Virág et.: @Valahol Máshol: " Nagyon sok rossz hazai bírói döntést tudok példaként felhozni, de igazán átpolitizált, politikai megrendelésre készült ítéletet nem nagyon."

Itthon szerintem az ügyészség a hunyó. Aki ellen nem szabad, vádat sem emelnek, sőt, a feljelentést is elutasítják/nyomozást megszüntetik, stb. Lásd Zuschlag ügy: igazi kirakatper, a nagyobb kutyákat még csak nem is keresték, pedig...

bandika gazdája 2011.01.14. 10:04:18

@f.m.j.: Viccelsz? Hajuk szála sem fog görbülni!

minimalista 2011.01.14. 10:07:07

@Seduxen:
Szerintem a tények ismerete és a tisztánlátás nekünk csak jó lehet. Akinek félnie kéne (már régóta), az meg tegye meg végre nekünk ezt a szívességet! :)

bandika gazdája 2011.01.14. 10:08:41

@f.m.j.: Vérző szívvel mondom azt, hogy sajnos igazad van!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 10:10:07

@minimalista: egyrészről igazad van, de a jelenleg talán valahol 600 md körüli összeget nem kellene még néhány 10-100 md-al "megtoldani", pusztán azért, amit te írsz.

lehet, hogy egyszerűbb lenne egyezségre jutni a kagylóevőkkel úgy, hogy nekünk ne legyen már MÉG szarabb, és ha minden tip-top, és átadták a metrót, NA AKKOR kezdődhet a tánc (szólt a papagáj, és belerepült a ventilátorba :))) ).

Marcellusca 2011.01.14. 10:12:42

@Seduxen: És nekem miért van olyan érzésem, hogy nem az esetleges plusz költségek miatt nem borítják a bilit?
Nem tudom, mi van a háttérben, illetve miről akarják elterelni a figyelmet, de nagyon búzlik az egész!

Mindig kiállnak a nagy plénum elé, összecsődítik a média szakmunkásokat (bár, lehet, csak betanítottak) és dobnak egy koncot.
Nesze, parasztok, lehet rágódni, csámcsogni!

Budaival ugyanez a problémám. Többek között.
De, ha már Budai és BKV: ezt miért nem vizsgálja? Vagy miért nem hallani róla?
Pedig itt sokkal nagyobb lóvékról, mutyiról van szó, mint a filozófusok esetében.
Vagy pont ez a probléma? Nagyobb mutyi, nagyobb, sérthetetlenebb nagyhalak?

bandika gazdája 2011.01.14. 10:13:24

@f.m.j.: Nekünk drukkoljál baszd meg!

mim 2011.01.14. 10:29:25

Kicsit off, de jól mutatja, hogy a közpénzek laza kezelése nem új és nem kizárólagosan magyarok az istenei (régi angol nyelvű szkeccs):
www.youtube.com/watch?v=aWEnqC1uPu0

minimalista 2011.01.14. 10:30:53

@Seduxen:
Tényleg nem látom mivel drágítaná az egészet, ha végre minden tény napvilágra kerülne. A szerződés attól még szerződés marad!
@Marcellusca: Igen, jó helyen keresed a probléma gyökerét! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 10:35:47

@minimalista: lehet, hogy rosszul emlékszek, de pl ha új szerelvényeket kell(ene) beszerezni, és csúszna az átadás, akkor EU-s pénzeket kellene visszacsengetni. Másrészt mi van, ha kiírnak egy újabb közbeszerzést a metrókocsikra, és vagy drágább pályázat nyer, vagy olyan, ami adott esetben olcsóbb, de csak 2 év múlva tolná ide az első "talicskákat"? Ez mind-mind újabb pénz.

Épp elég sokba kerül ez a fostalicska már így is.

Én amondó vagyok: legyünk végre túl az egészen a lehető legkisebb veszteséggel, és utána ráérünk akasztani, akit... lehet? kell? :))))

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.01.14. 10:44:17

A metrókocsi ügy mindenképp, és több oldalról is büdös.

A szerződés eleve úgy van megfogalmazva, hogy bármilyen nem, vagy hiányos teljesítés vis major, tehát az Alstom nem felelős. Aki ilyet aláír, annak nincs ki a négy kereke, vagy megkenték, de mindenképp már régen elmegyógyintézetben vagy fegyházban lenne a helye.

Virágnak részben igaza van, miszerint ilyen szerződés kötése után nincs az a bíróság ami kimondaná a BKV igazát. Ettől függetlenül aki ezt aláírta, .... lásd feljebb.

A magyar hatóságokat sem igazán értem. Az Alstom nem először gyárt metrókocsit. Mi az hogy a magyar közlekedési hatóság nem fogadta el a fékrendszert?
A magyar hatóság hol ért már egy metrókocsi fékrendszerhez? Nem hiszem el hogy az Alstom nem tud megfelelő fékező berendezést építeni. HA esetleg volt is benne valami hiba, nem igaz hogy nem lehet orvosolni.
A magyar közlekedési hatóság.....csupa kisbetűvel....nem engedélyezi....amikor több száz BKV busz a szétesés határán szállít nap mint nap embereket...na ne már.

Ez is nagyon bűzlik.

minimalista 2011.01.14. 10:51:33

@Seduxen:
Persze, a veszteségeket valahogy minimalizálni kell. Tarlós, ha jól emlékszem 2017re ígérte az első szakaszt, a másodikat sztem 30 éven belül sem fejezik be. Röhej az egész, de nem áll össze a kép!
Akasztani? Maximum az ételhordó szatyorkádat fogod a válladra a lelkes kommentelőknek szervezett, határozatlan idejű, "alagútfúrás csákánnyal és puszta kézzel" csapatépítő tréningen. :D

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.01.14. 10:53:01

Ezt olvasva én is majdnem leestem a székről. Ez vagy gigantikus méretű dilettantizmus vagy esetleg még rosszabb... Esetleg bizonyos, az átállást sugalmazó emberkék talán szép summákat tettek zsebre amit talán az Alstom küldött nekik stílusosan francia bonbonosdobozokban.

Végül is... 2007-2008-ban már 4! alkalommal szóltak a cégnek hogy nem lesznek megfelelők a kocsik... Aztán hirtelen 2008-ban ki tudja miért (talán némi sugalmazásra) átmennek a francia bankhoz. 2009-ben kiderül hogy baj van és megkezdődik a peresedés... Kicsit túlságosan is passzolnak a dolgok.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.14. 10:57:26

@Virág et.:

Szerintem azért baj, mert nagyon úgy tűnik, hogy számunkra hátrányos. Biztos nem véletlen, hogy "a BKV és a főváros 2008 januárjában felmondta a magyar bankkal kötött garanciaszerződést, és átvitte egy francia bankhoz".

2006-ban történt a szerződéskötés, ezek szerint ott még magyar bankról volt szó, az Alstom is elfogadta.
Majd nem egész két évvel később ezt a magyar fél megváltoztatta. Elég ritka dolog, hogy nem a megrendelő, hanem a szállító szája íze szerint formálják a feltételeket. Itt már a vis maior fogalmának újraértelmezésvel is így tettek, és ez a bankos dolog is nagyon erre hajaz.

Valandil 2011.01.14. 11:01:51

@anti_troll: Tudod: típusengedély meg szabvány.
Típusengedélyt típusra szoktak kiadni, ha az megfelel a magyar szabványoknak. Az egyes járművek műszaki állapota másik vizsgálat.
Ha nem felel meg a szabványnak pl. a fék, akkor a típus nem engedélyezhető. A szabvány a kiírás óta nem változott, tehát a franciákat nem érhette meglepetésként, hogy milyen paramétereknek kell a fékrendszernek megfelelnie. Csak ők úgy gondolták, hogy itt a gyarmatokon jó lesz a másik is a bennszülötteknek.

TIN modell (törölt) 2011.01.14. 11:06:25

Nem értem, hogy-hogy nem ácsolják még az akasztófákat a Demszky-éra összes MSZP-SZDSZ-es fővárosi önkormányzati képviselőjének??? Basszus, nem Demszky egyedül fogadta el ezeket, hanem az ő igenjükkel.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 11:13:02

@minimalista: "határozatlan idejű" = életfogytig? :)))))

2011.01.14. 11:13:57

@anti_troll: "A magyar hatóság hol ért már egy metrókocsi fékrendszerhez?"
Nem közeli a barátságom bizonyos okok miatt az NKH-val, de hidd el nekem, hogy az ottani mérnök szakemberek pontosan értik, meg tudják ítélni egy metró fékrendszer működési elvét, annak valóságos működését, és azoknak a magyar szabályozásokkla való összecsengését, eltéréseit!

SzL

2011.01.14. 11:14:52

Remélem , már csak azt kell várni, hogy mikor megy a rendőrség és letartóztatja, a "még szabad demokrata " volt főpolgármestert és hű "fegyverhordozóit". Remélem, hamarosan teljesül a kivánságom, és megrohad a börtönben, a többi zsivány , csaló és korrupt haverjaival eggyütt. Ha nem ez lesz, akkor ebben az országban nem hogy demokrácia nincs, de ez az ország a csaló, zsivány, korrupt vezetők országa. Vagy már most is az!?

kanoc2 2011.01.14. 11:17:03

@Virág et.: "Nem látok egyenlőségjelet a francia joghatóság és a biztosan elveszített per között. Franciaország EU tagállam, régi demokrácia, működő igazságszolgáltatással. Franciaországban lehet pert nyerni egy francia cég ellen. Vannak olyan országok, ahol nem lehet, de az nem Franciaország."

Trianon is milyen demokratikus es igazsagos volt, nem?

orasmester (törölt) 2011.01.14. 11:18:55

amikor 94-95ben felmerült, hogy a ruszkik kifúrják az alagutat, akkor arról cikkeztek, hogy demszky már odaígérte franciáknak a metroprojektet. 94/95ben, évekkel a döntés előtt.

aztán mit ad isten, tényleg franciák nyernek...

tök véletlen demszky is és antal ati is zsidók. tudom, megint zsidózom :D

Melee 2011.01.14. 11:27:37

Az előző városvezetés börtönt érdemel a szerelvényekkel kapcsolatos ténykedéséért? Igen.
Tarlós is ugyanazt érdemli, mert egy ilyen helyzetben nyilatkozik össze-vissza minden baromságot, idén is kijelentette, hogy a BKV csődbe megy ha nem állami támogatást? Igen.
Egyik kutya másik eb.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 11:29:36

@Valandil: "Ha nem felel meg a szabványnak pl. a fék, akkor a típus nem engedélyezhető. A szabvány a kiírás óta nem változott, tehát a franciákat nem érhette meglepetésként, hogy milyen paramétereknek kell a fékrendszernek megfelelnie. Csak ők úgy gondolták, hogy itt a gyarmatokon jó lesz a másik is a bennszülötteknek. "

Tényleg? Az fel sem merült, hogy olyan műszaki tartalommal kötötték a szerződést, amely szerint le lettek gyártva ezek a metrókocsik? Hejj, van egy másik gyarmat ahogyan te fogalmazol, valamiféle Lengyelország a neve. Érdekes, ott működnek az Alstom hasonlóan "orosz rendszerre" telepített kocsijai. Talán egyedül külsőségekben tér el a milyeinktől.
Meg lehet az sem merült még fel, hogy a magyar szabvány nem minden esetben képviseli a korszerűséget. Az NKH meg a másik fele a dolgoknak. Érdekes, hogy nálunk minden új jármű beszerzésének engedélyeztetése fényévekig tart, de legalábbis elgondolkodtató.

Nem feltétlenül az a helyes megközelítés hogy, "mer' a szar francijákok', mer' hallottam hogy a szomszéd haverjának a haverja szopott egy rönóva' ", meg azok mekkora köcsögök. Szerintem...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.14. 11:31:32

Bolgár György interjúi a Galamusban - 2010. július 16. - – Tarlós leveléről és a 4-es metró továbbépítéséről (Demszky Gábor, főpolgármester)

- Ön már másodszor említi ezt az orosz államadósságot, és a hallgatókat fel kell világosítanom, hogy Tarlós István levelében van egy olyan passzus, hogy a város legalább 5500, nem 1500, hanem 5500 napja nem tudja, hogy az MSZP-SZDSZ vezetés miért nem engedte az orosz államadósság terhére megépíteni a 4-es metrót? Ez a városi legenda valóban régóta él, de akkor válaszoljon rá. Miért nem engedte?

- Ez valóban nemcsak legenda, ennek volt valóságalapja ’90 és ’94 között, amikor ez a kérdés valódi kérdésként felmerült. Akkor az orosz állam az államadósságot nem tudta megadni, ami azóta már nincs, innen keletkezett a probléma. Viszont volt szabad kapacitása a moszkvai és a leningrádi metróépítőknek arra, hogy megépítsék a metrót, amit meg is tudtak volna építeni az orosz technológiával. Ők tulajdonképpen ezt a kapacitást árulták nekünk, azt akarták elérni, hogy vállaljuk be azt, hogy orosz metrót építünk 4. metróként. Azonban, és itt most nem kell közgazdásznak lenni, hogy a következő logikát megértsék a hallgatók: ha az oroszok akkor, abban a helyzetben - nem a mai Oroszországról van szó, hanem az akkori Oroszországról - nem voltak képesek megadni az államadósságot, mert nem volt pénzük, akkor a metróvonalat tudták-e volna finanszírozni? A válasz erre az, hogy nem, nem tudtak pénzügyi garanciát sem hozni ehhez a bizonyos metróépítéshez.

- Tudniillik annak a metróépítő cégnek valakitől meg kellett kapnia a fizetséget, és csak az orosz államtól kaphatta volna meg, hiszen az államadósság terhére számolták volna ezt el.

- De az orosz államnak nem volt pénze, mert ha lett volna pénze, akkor megadta volna az államadósságot. Erre mondtam, hogy ehhez nem kell közgazdásznak lenni, ezt egy háziasszony is érti. Tarlós Istvánnak ezt kellene megérteni, és ha tőlem ezt nem fogadja el, akkor azt javaslom, hogy tárgyaljon erről egy szakértővel, Atkári Jánossal, aki most a Pénzügykutatónál dolgozik, és aki ezt az egészet, hogy is mondjam, végigmenedzselte és végigélte mellettem. Ő fel tudja világosítani, hogy ez egy nagyon nagy hazardírozás lett volna, amiről akkor derült ki, hogy hazárdjáték, amikor nálam jártak a metróépítők, nálam járt az orosz nagykövet. És azt kérdezte tőlem az orosz nagykövet a tárgyalás végén, hogy ő most már mindent ért, megépítjük maguknak a metrót, de ki fog ezért fizetni? Ez volt a poén. Azt akarom mondani, hogy nem szeretem hallgatni ezt az orosz államadósságot újra és újra, ez egy populista érv, mert ennek az államadósságnak nem volt fedezete.

- Volt egy ajánlat, csak éppen annak a konkrétumai hiányoztak.

- Az volt az ajánlat, hogy megépítik a metrót és mi fizessük.

- Igen, miután ők elvégezték a munkát, fizesse meg a vevő.

- Így van.

- Arra meg nem adtak garanciát, hogy ezt valóban az orosz állam fogja kifizetni.

- Nem tudtak. Mi azt mondtuk, hogy hozzanak nemzetközi bankgaranciát, de nem tudtak hozni, ez a tény.
galamus.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=19424&catid=69&Itemid=106&limitstart=3

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 11:31:35

@Seduxen: ha kiírnának új pályázatot, akkor azt az Alstom ugyanúgy megnyerné, hiszen ő tudná a leggyorsabb határidővel szállítani a kocsikat. ;D

f.m.j. 2011.01.14. 11:36:03

@bandika gazdája:
1. két hozzászólásod között (ugyanarra a kommentemre) némi meghasonlottságot látok
2. bazd meg te, annak drukkolok, akinek akarok :)

HRH 2011.01.14. 11:36:30

@Melee: Nem lehet, hogy az előző városvezetés "ténykedése" és BKV jelenlegi helyzete között van némi összefüggés? De lehet! Nem lehet, hogy Tarlós esetében még várni kellene kicsit a bebörtönzéssel, lévén hogy alig 3 hónapja van hatalmon? De lehet! Ezzel együtt senki nem mondja, hogy a Fidesz, vagy Tarlós szent... meg kell várni a ciklus végét, és ha olyan dolgokat tettek, akkor utána őket is be lehet börtönözni....

indapass90210 2011.01.14. 11:37:47

@Prof. William: "Esetleg bizonyos, az átállást sugalmazó emberkék talán szép summákat tettek zsebre amit talán az Alstom küldött nekik stílusosan francia bonbonosdobozokban."

Az Alcatel már nem gyárt telefonokat?

orasmester (törölt) 2011.01.14. 11:38:28

@laspalmas: hazudni mindig is tudott a maoista zsidaja...

f.m.j. 2011.01.14. 11:39:45

hiányzott az s... ha kell itt van : s

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 11:39:48

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: eegen, erre már nem is akartam kitérni.

mondhatni, hogy "aprócska" helyzeti előnnyel indulna, lévén neki már OTT VAN KÉSZEN :)

orasmester (törölt) 2011.01.14. 11:40:49

és arra ki emlékszik, hogy amikor a népligettől elvitték a lágymányosi hídig a vilit, eltűnt 1 milliárd Ft. (ma már csak legyintünk ekkora összegre)

vmi fideszes csóka elkezdett az ügyben kutatgatni, mire jól megfenygették. aztán el is lett kussolva az ügyről.

engem bízzanak már meg vmi megvalósíthatósági tanulmánnyal vagy filozófiai kutatással(miért ilyen ganék a zsidók pl) , oldalanként 1 milláért én is be tudom adni az egykori szakdolimat...

Link Elek 2011.01.14. 11:41:42

Welcome to the Real World.

de nehogy azt gondold, hogy a fidesz altal kinevezett osztalyvezeto helyettesek mast csnialnak.
az az a pozicio aki meg szakmailag tokeletesen erti mi tortenik, es rajon, hogy a fonokeinek lila goze sincs rola, viszont tul alacsony a fizetese. ezek egy resze sikeresen kiegesziti a fizeteset. igy vagy ugy.
fuggetlen auditorok lennenek kepesek elkapni az ilyeneket. de csak akkor ha hozzafernek az adatokhoz mielott osszeontenek oket a "moslekos" edenybe. ahol ossze vannak keverve a kulonbozo projektek/igazgatosagok/osztalyok/... dolgai, hogy senki se ertse mi miert tortent.

f.m.j. 2011.01.14. 11:41:57

@laspalmas:

hahaha

"- De az orosz államnak nem volt pénze, mert ha lett volna pénze, akkor megadta volna az államadósságot." az is hülye, aki ezt elhiszi
az is kérdés, hogy az orosz államadósság nagyobb volt-e a mostani milliárdoknál (gondolom nem szarral gurigáztak az elvtársak sem)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 11:43:01

@laspalmas: "Ő fel tudja világosítani, hogy ez egy nagyon nagy hazardírozás lett volna, " - mert a 4-es metró építése jelen állás szerint nem az, ugye Gáborom? Előre kiszámítható időpontok, előre rögzített árak, minden fasza!

lefőtt a kávé... :))))

bdi 2011.01.14. 11:44:07

A BKV, Alstom, bíróság, pofonok szavakról nekem a PÉCS, PÁVA szavak jutnak eszembe.

kewcheg 2011.01.14. 11:44:17

Nekem az egészből, meg az eltelt hónapokból az jön le, hogy Tarlós István hihetetlenül korrekt, jóindulatú,jóértelemben nagyvonalú, és ezzel a magatartásával teljesen kilóg a mai politikai mezőnyből. Szívesen lennék a munakatársa, szomszédja, vagy akár a barátja is.Nekem olyan , mintha nem is ebben a jó magyar félfeudális, urambátyám, szalonkommunista világban szocializálódott volna, hanem valahol egy normális északi országban. Kár hogy szerény, nem törtető és ezért az ország irányításában nem fog- bár lehet hogy nem is akar szerepet vállalni.
Az valami hihhetetlenül intelligens volt, ahogy demszkyhez, ehhez a .....alakhoz állt, meg ahogy most is kezeli az ellenzékét.
Számomra egy józan, mértékletes, nagyon szimpi konzervatív ember és szerintem ezt sokan minden oldalról így látják....

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.01.14. 11:44:17

@SzedlmajerLaszlo:
Ezt ugye Te se gondolod komolyan? Állami szervezet mérnök szakemberei? Vicces.
Nekem is volt már dolgom a közlekedési hatósággal. Értetlen, egysíkú gondolkodású banda. Pontosan olyanok amilyen egy tipikus közalkalmazott. Ellötyög, mond pár orbitális okosságot, és azt hiszi ő szarta a spanyolviaszt. A versenyszférát az ilyen meg se próbálja, vagy ha igen, kibasszák mint macskát szarni két hét múlva.

f.m.j. 2011.01.14. 11:46:31

@Seduxen: és Atkárira hivatkozik, kérem, "arra" az Atkárira aki egy Tudjukki... de tökmindegy, mert a Tarlós is összefonódik véle...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 11:47:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: alapvetően igazad lehet, de kérdeznék valamit:

amikor ez a szerződés köttetett, akkor sem a magyar szerződő fél, sem a franciák nem ismerhették a magyar szabvány támasztotta követelményeket? ezeket személyesen patásviktor - a 4-es metró egyetlen ellensége - őrizte hét lakat alatt a tokajhímvesszejei szőlőbánya zrt. széfjében?

szóval innentől kezdve nyugodtan szarhatnának sünt a csigaevők is... igaz, ennek a mennyiségnek legalább a tízszeresét "hozza világra" az, aki az önkormányzat, és a bkv részéről jegyzi a szerződést.

f.m.j. 2011.01.14. 11:48:56

@kewcheg: jaj nemá' tudjuk, hogy ironizálsz, csak azt nem értem minek, amikor senki nem írta, hogy ez így lenne, szóval nem kell, sajnos tudjuk ezt a szart (tarlós) is hova tenni

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 11:56:34

@Seduxen: teljesen mindegy, hogy ismerték-e vagy sem. Az a lényeg, hogy mi áll a szerződésben. Mindenki tudja, hogy dilettáns faszkalapok kötötték magyar részről. Azt is tudjuk, hogy nem csak a fékrendszerrel van gond, hanem az átjárók belmagasságával is. Na most amikor sky, és udvartartása kijárt Lengyelországba nézegetni a metrót, meg okosan bólogatni, akkor nem tűnt fel? Ezek a szerelvények nem az alagútban mentek össze. itt ebben a cirkuszban szerintem elsősorban mi vagyunk a hibásak. Jut eszembe, a magyar szabvány támasztotta követelmények alól lehet kérni felmentést úgynevezett derogációt, és szoktak is adni. Legjobb példa erre, az M6-os autópálya Dunaújváros-Szekszárd közti szakaszán telepített korlátok. Érdekes, ott az átadás előtti másodpercekben sikerült. Nahát..

Blogmotor te meg szopjál le komám.

joszif 2011.01.14. 11:56:36

Szerintem meg az egész direkt a bankgaranciára ment ki kezdettől fogva, nehogy már abban az országban ahol 40 éves ikarusz buszok közlekedhetnek ott egy zsír új metroszerelvény ne közlekedhessen valami műszaki dolog miatt.

derelyegrádi szellem 2011.01.14. 11:57:43

zero

"Nem-e? Dobozszámra jutnak eszembe....."

Nokiás-dobozszám, erre gondoltál ugye.

Van némi rálátásom az itt-ott átvett ügyekre. Őrület. Százszámra vanna ilyenek. Egyszerűen semmiféle ésszerű, vagy annak látszó magyarázat nincs a szerződések megkötésére, módosítgatására, még keresve, kutatva se, akár a legexrémebb helyezeteket is számba véve.

Mindegyiknél az a kérdés fogalmazódik meg bennem, vajon a saját vagyonával gazdákodva kötött volna ilyne szerződést? Kizárt.

Valandil 2011.01.14. 11:58:51

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Mint mondtam nem volt titok, hogy mi van a szabványban. (Egyébként a hazai sokszor szigorúbb, mint a ny-eui.) Csodák-csodája: a francia kocsi ennek nem felel meg. Biztos, hogy mi vagyunk a hülyék, hogy nem akarjuk ilyen műszaki tartalommal átvenni?

NewWay 2011.01.14. 11:58:58

@Virág et.:
Azt tudod, hogy az Alstom emberei már börtönközelben vannak, ha nem börtönben, mert korrupcióval gyanúsítják őket?

Persze nem a magyar, BKV-s ügy miatt. Itt biztosan nem korrumpáltak!

----
index.hu/gazdasag/vilag/2011/01/10/korrupcioval_gyanusitanak_brit_alstom-vezetoket/
Korrupcióval gyanúsítják a francia Alstom ipari csoport több brit vezetőjét - írta bírósági dokumentumokat idézve a hétfői The Times. A gyanú szerint 27 milliárd forintnyi kenőpénzt fizettek ki. A cég igazgatótanácsának három tagját már tavaly márciusban őrizetbe vették.

A lap által megszerzett jogi iratok szerint a súlyos csalások felderítésére szakosodott brit nyomozó hatóság (Serious Fraud Office, SFO) illetékesei gyanítják, hogy az Alstom nagy-britanniai érdekeltsége egyike volt azon "sejteknek", amelyeket a cégcsoport korrupt kifizetésekre használt külföldi piaci szerződések elnyerése végett.

A The Times által látott dokumentumok alapján az SFO összesen 81 millió font (27 milliárd forint) értékű olyan kifizetéseket azonosított, amelyeket nagy-britanniai székhelyű Alstom-cégek folyósítottak külföldi illetékeseknek 2004 és 2010 között, szerződések fejében.
---

Mylady 2011.01.14. 11:58:58

"Budapest új főpolgármestere elmondta, hogy a BKV és a főváros 2008 januárjában "minden érzékelhető ok és indok" nélkül, önszántából felmondta a magyar bankkal kötött garanciaszerződést, és átvitte egy francia bankhoz, aminek következménye, hogy most francia bíróság elé került az ügy."

Én egyetlen dogot nem értek ebben: hogy a francba mondhatta fel a BKV és a főváros a szerződést? Hiszen a bankgarancia szerződést a kötelezett (Alstom) kötötte a bankkal, a BKV és a főváros max a jogosult lehet. A bank a jogosultnak fizet, a kötelezett helyett. A jogosult nem áll szerződésben a bankkal.
Most itt vagy az van, hogy ez nem bankgarancia szerződés, vagy az, hogy nem igaz az idézett állítás.

sfi 2011.01.14. 11:59:00

"További részleteket sajnos nem tudunk, de tulajdonképpen a lényeg meg is van, nagyon könnyű rájönni, hogy kik írták alá ezt a döntést.

2008. január:
- BKV-vezérigazgató Antal Attila
- főpolgármester Demszky "SzerettemBudapestet" Gábor"

Te láttad a szerződést?
Demszkyről még ellenfelei is elismerik: nem lopott.
www.hir24.hu/belfold/76563/tarlos-demszky-nem-lopott-csak-alkalmatlan--.html

Ettől persze még hülye akár lehetne is. De mitől vagy benne biztos, hogy azon a szerződésen nem egy szocialista főpolgármester-helyettes szerepel aláíróként? Aki esetleg egyébként is előzetesben van.

hubble7 2011.01.14. 11:59:22

1. Az Alstom velejéig korrupt cég, sajnos nem az egyedüli.
2. Az aláirók és mások szép összeghez juthattak a tranzakcióval, de sosem jutnak oda
ahol a helyük lenne.
3. Számonkérés? Na ne, akkor lehet nyolc év múlva is kellene, a szerencse forgandó.
4.Szegény Magyarország, szegény tisztességes állampolgárok, ti választotok!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 12:01:38

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: legjobb tudomásom szerint a magyar szabvány eu-konform, szóval ilyen szempontból közömbös, hogy mi van a szerződésben. ha nem felel meg az itthoni szabványnak, akkor a kagylóevők is elfáradhatnak tarajos sült elleni a férfimosdóba.

ettől függetlenül igazad van, hogy javarészt sky-kapitány, és cimborái a leginkább felelősek.

de ugye az is stimmt, ha itt tényleg nokiás-dobozokról lenne szó (ERŐSEN feltételes mód, kedves Szalai Annamária, ezt sietve leszögezném, még mielőtt bajba kerülök...), akkor is kétszereplős a játék:
1: ha a magyar fél "kérte", akkor is hunyó a francia (miért ment bele)
2: ha a francia ajánlotta fel, hogy "megóóódjuk okosba", akkor meg még inkább.

tehát akármeddig csűrjük-csavarjuk a békazabálóknak is van ebben saruk.

sutianap 2011.01.14. 12:02:08

a legfüggetlenebb, legobjektivebb, évszázados demokráciában kifejlődött, legcsúcsabb evolúciós francia bíróságokról, - a következő ugrik be először:
- bizonyos Dreyfuss kapitány pere

nézz, olvass és gondolkodj

könyörgöm

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 12:04:03

@Valandil: akkor neked is elmondom, hátha átmegy. Teljesen mindegy mi van a magyar szabványban. Érted? Totálisan mindegy. Az a lényeg ami a szerződésben van. Abban igazad van, hogy sokkal szigorúbb, és már sok-sok helyzetben mentett ki minket a szarból. Például az energetika terén. De sok estben a szabványaink elavultak. Itt ez rég nem a szabványról szól, meg a jogos át nem vételről.

orasmester (törölt) 2011.01.14. 12:12:06

@sfi: jah, az expárttárs tarlós szerint nem lopott, mert nem meri kimondani...

mást se csinált az elmúlt 20 évben, csak lopott.

orasmester (törölt) 2011.01.14. 12:14:24

@kewcheg: "Nekem az egészből, meg az eltelt hónapokból az jön le, hogy Tarlós István hihetetlenül korrekt, jóindulatú,jóértelemben nagyvonalú, és ezzel a magatartásával teljesen kilóg a mai politikai mezőnyből. Szívesen lennék a munakatársa, szomszédja, vagy akár a barátja is."

aztán majd leveri a szemüvegedet és rá is ugrik...

gabest1 2011.01.14. 12:16:42

Ennyi pénzből nem lehetne egy metrógyárat felhúzni inkább? Biztos vagyok benne, hogy van elég szakember itthon, aki le tudja másolni bármelyik francia metrót az utolsó csavarig. Kínában se csinálnák másképp.

Devil 2011.01.14. 12:18:02

Ez a post Magyar nemzet szinvonala.... semmit sem tudonk a szerzodesrol, kiemelunk belole valamit amirol szinten nem tudunk semmit, de be lehet allitani ugy hogy tamadhato legyen es megtamadjuk.
Arrol nem is beszelve hogy eleve feltetelezi egy francia birosagrol hogy lop, csal, hazudik... bar mindenki magabol indul ki.
Hat gratulalok, elerted hogy felismerjem a valos ertekedet.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 12:18:11

@Seduxen: nézzük meg azt a lehetőséget, hogy Seduxen csinál egy metrót. Seduxen Transporation :D Kimennek a házadhoz a "szakemberek", és megrendelik tőled. A szerződés tartalmazza a műszaki paramétereit a metrónak. Te feltételezed -joggal-, hogy ha a szerződésben foglaltak szerint gyártod le a metrókat, akkor nem lesz baj, hiszen a megrendelő nem a Dörmögő Dömötörből irkálta ki a kerékátmérőket, a szerelvény szélességét, stb.. stb., hanem fogták a kis kezét valódi szakemberek, akik feltételezhetően értenek a kötött pályás közlekedéshez, továbbmegyek a metróépítéshez. Igen ám, de a szerződést eu. szabvány szerint kérték, mókuskerékhajtással, és lábfékkel. Neked mit is kell tenned? Legyártani a szerelvényeket a SZER_SZŐ_DÉS SZE_RINT. Egyáltalán nem kötelességed a magyar szabványokat bújni, már csak azért sem, mert -ahogy írtad is- szerinted eu. konform. Leszállítod a szerelvényeket, mókuskerékhajtással, lábfékkel. A közlekedési hatóság szerint szar. Kinek is az anyját?

sfi 2011.01.14. 12:19:15

@orasmester: Gondolom, a megfelelő bizonyítékokat már eljuttattad a nyomozóhatóságnak. Nem kell őket győzködnöd, eléggé húznak a Fideszhez.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.14. 12:20:42

@derelyegrádi szellem:

Igen, olyasmire gondoltam, és tényleg nem előítéletből, hanem csípőből.

okesz 2011.01.14. 12:21:37

Meg kéne nyitni ismét a recski bányát és oda vinni az összes pribéket mindkét, illetve az összes oldalról.... Mert valljuk be őszintén, nem csak a maszop-szdsz kombó szerti a finn telefonmárka dobozait némi, az MNB által kibocsátott, különleges biztonsági jegyekkel ellátott papíráruval megtömve átvenni....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.14. 12:25:03

@sfi:

Azért gondolom ezt, mert ez nem valami csip-csup ügy, amit egy helyetteske eldönthet és aláírhat, ilyenekhez magának a bossnak a szignója kell.
Pl. 2006-os szerződés:
m.blog.hu/va/vastagbor/image/2010/08/bkv5.jpg

1 db Magyarország 2011.01.14. 12:28:33

@bdi: nekem meg az milyen jót szartam reggel, de hogy jön ez ide?

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.01.14. 12:28:45

Októberi áttekintés a témáról:
fovarosi.blog.hu/2010/10/27/alstom_metropolis
Hamarosan lesz egy 2010-es évről szóló áttekintés is a blogon!

1 db Magyarország 2011.01.14. 12:31:09

@Devil: valóban hasonló, az MN borította annó a Szalané-botrányt is. Az ő szerződését se ismerjük, munkáját se, mindjárt létre is hozok egy free Mrs Szalay csoportot fácsén.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.01.14. 12:32:52

@Devil:

Hú, de kemény szavak.......sírok

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 12:33:07

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: én értem, hogy mire akarsz kilyukadni, de bazze, ha Te egy komoly céget vezetsz, amelyik nem ma kezdte a metróépítést, akkor készpénznek veszed, ami a szerződésben van TECHNIKAI RÉSZLETEK tekintetében, és nekiugrassz, mint bolond gyerek az anyjának metrókocsikat legyártani?

ugye, hogy nem?

derelyegrádi szellem 2011.01.14. 12:34:45

@laspalmas:

bocs azt hittem zero írta, nem néztem meg.

Figyel Castro 2011.01.14. 12:40:12

Durva, hogy mennek ma a tarlós seggnyaló cikkek az indexen.

sfi 2011.01.14. 12:42:28

@laspalmas: Lehet, hogy igazad lesz, mégis illenék megvárni, hogy kiderüljön. Szvsz. Nem az ügyek nagysága dönt feltétlenül. Tudok olyan kerületi ügyről, ahol az alpolgármester, hatáskörét is átlépve kötött szerződést a polgármester háta mögött. Borult is a koalíció.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 12:43:33

@Seduxen: valamiért a világ legnagyobb metrógyártója nekiugrott, sőt, elkezdte előre legyártani. Marha érdekes, meg az is, hogy a világ minden táján probléma nélkül elmennek ezek a Metropolis családba tartozó szerelvények, csak pont nálunk nem.

De mielőtt mentegetném az Alstom-öt (mert nem teszem), akad pár nagyon bosszantó, és egyszerűen orvosolható hiba a metrón, amire a gyártó nagy ívben szart. Például az áramszedők saruinak cseréje, a menekítőlétra áttervezése, a szekrények zárása az utastérben, és még sorolhatnám...

Magyarnaba 2011.01.14. 12:46:28

@Virág et.:

A t. kolléga figyelmébe ajánlom az ún. "spanyol eper ügyet" az Európai Bíróság gyakorlatából. Ebben az van, hogy a francia hatóságok - igaz, mulasztással, de - nem biztosították ugyanazokat a jogokat a külföldieknek, mint a hazaiaknak.

Természetesen igaz, hogy jelen ügyben ez egyelőre nem bizonyított! Majd meglátjuk mi lesz a végén, de különösek a körülmények.
A magánvéleményem az, hogy az EU-ban is él a "mi kutyánk kölyke"-hozzáállás és - mivel nincs nagy közös EU költségvetés a nemzetiek helyett - jó ezt észben tartani, azaz a szerződést biztosító kötelezettségeket ekként megválasztani.

Mindenesetre izgalmas lenne vádalkut kötni Antal Attilával, ami után ő - esetleg dokumentumokkal is alátámasztva - elmesélné, hogy mik is történtek a városházán akkoriban.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 12:52:09

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ne haragudj, de ezt nem tudom elfogadni. függetlenül attól, hogy mi van a szerződésben, ha tudomására jut, hogy a szerződés, és a magyar szabvány nem éppen klappol, csak jelzem a másik szerződő félnek, hogy mi van, nem?

Arról nem is beszélve, ha egy magyar jogszabályban foglaltak, és egy szerződésben leírtak nem klappolnak, akkor NEM a jogszabály megy a levesbe (jó-jó, tudom kétharmados kivételek lehetnek :))) ).

orasmester (törölt) 2011.01.14. 12:52:55

@gabest1: sőt, még a hülye koreaiak is maguknak gyártják, meg a japánok is.
azért tartanak ő ott, mi meg itt.

mert kurvára nem mind1, hogy egy 600mrd-psberuházásból 500külföldre megy és heló, vagy 500 itt marad, és csak a legszükségesebb dolgokat szerezzük be onnan.

mérnök van, munkás van, gyár van, tapasztalat van, gyerünk.

még az a hülye horvát is inkább maga gyártotta villamost vesz, mi meg itt kombínózunk olyan járműipari hagyományokkal, mint ami nekünk van.
de mennyivel jobb lehúzni a milliárdokat a wc-n. mert minden olyan beruházás, ahol külföldi kapja a pénzt, és itthon is megoldható lett volna, az annak számít.

nyilván nem a vadászgép-tender lesz az, ahol iparkodni kell hazai pályázót helyzetbe hozni, de buszból, villamosból, troliból, motorvonatból nem is engednék külföldit a piacra.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 12:56:14

@orasmester: "de mennyivel jobb lehúzni a milliárdokat a wc-n." - nem akarlak elkeseríteni, de ez esetben a milliárdok max a magyar költségvetés szempontjából mentek le a wc-n. amúgy szerintem nagyon is kézzelfogható helyre kerültek ezek :(((

emem 2011.01.14. 12:56:15

Demszky az oké, nem szeretjük. De volt neki egy Tarlós István nevű helyettese, ő mi a tökömért kapott fizetést, ha most le akar esni a székről amiatt, amik akkor történtek amikor ő főpolgármester-helyettes volt? És Vitézy úr, aki most a budapesti tömegközlekedés felkent vezetője, mit keresett a BKV felügyelőbizottságában (mennyi fizetésért is?), ha ott minden megtörténhetett, ami történt? Mintha egy kicsit hülyére akarnának venni: vagy munka nélkül vették fel a pénzt (amiért jobb komcsikat ugye bilincsbe verve sétáltatnak a TV kamerák előtt) vagy, ha dolgoztak, és mégis mindez megtörténhetett ott ahol vezető beosztásban voltak, akkor nem elcsodálkozni kellene és főleg nem kellene úgy dülleszteni, hanem el kellene somfordálni valahová, és keresni helyettük alkalmasabb embereket.

Virág et. 2011.01.14. 12:57:25

@laspalmas: Ritka, de ha a bankgarancia lehívásának elkerülése a cél, akkor miért nem módosították úgy, hogy nem is kérnek bankgaranciát? Vagy a lehívás szabályait miért nem szűkítették radikálisan? Megtehették volna. Ez így rizikós az Alstomnak, mert az a pénz még igencsak kétesélyes.

@kanoc2: Trianont egy francia polgári ügyszakos rendesbíróság ítélte meg Magyarországnak? Minden nap tanulok valami újat.

@NewWay: Én nem akarom az Alstomot mentegetni. A véleményem csupán az, hogy a bankgaranciát adó bank személyének változása helyett a probléma inkább magával a szerződéssel és a lehívás szabályaival lehet.

@Magyarnaba: Ami egy nagyon jó példa arra, hogy ilyen esetben bizony lehet menni az Európai Bírósághoz. Ez az út előttünk is nyitva áll és élni is fognak vele. Akkor meg miért ezt a megoldást választották, ha a bankgarancia lehívásának elkerülése volt a cél? Ha vélelmezzük is, hogy a francia bíróságot így vagy úgy, de megnyerik az ügyüknek, ugyanezt egy nemzetközi fórumon már nehezebb elérni. Túl sok a bizonytalan tényező ebben.

Az nem vitás, hogy előnyösebb a francia joghatóság a francia cégnek. Ezt egy percig sem vitatom. Csak az egész eléggé érthetetlen. Ha korrupció áll a háttérben, akkor annek igencsak ügyetlen.

fovarosi.blog.hu · http://fovarosi.blog.hu 2011.01.14. 12:58:12

Oooops, I did it again :-)

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy egy idő után az Alstom már kifejezetten csak a jogi lépésekre fókuszált. Legyártotta mind a 22 szerelvényt (=110 kocsi!) a 2-es vonalra, és utána csak arra hajtott, hogy az NKH torkán lenyomja az összes változtatási kérelmét. Hogy elszámolták-e magukat, amikor az NKH vizsgálatán elbuktak? Elsőre így tűnne.
Csakhogy a francia bíróságon történt események mintha afelé mutatnának, hogy az Alstom sokkal jobban készült jogi oldalról, mint gyártói oldalról. Ők szerintem már rég nem arra játszanak, hogy hogy tudják nekünk a metrószerelvényeket legyártani, hanem arra, hogy a per(eke)t megnyerjék. És előző önkormányzatunk volt olyan "nemes", hogy mindenben engedett is, az Alstom javára. Most meg majd fizethetünk, mint a katonatiszt, és utazhatunk olyan szovjet metrókocsi-állományon, aminek már most 2-3 hetente füstöl egy-egy darabja.
Ennek a sztorinak nem "csak" elvesztegetett 181 milliárd forint lehet a költsége, hanem akár egy tucatnyi halálos áldozattal járó metrókocsi-tűz is.

orasmester (törölt) 2011.01.14. 13:00:29

@Magyarnaba: "Mindenesetre izgalmas lenne vádalkut kötni Antal Attilával, ami után ő - esetleg dokumentumokkal is alátámasztva - elmesélné, hogy mik is történtek a városházán akkoriban. "

már a sitten kinyirnák.
felakasztotta magát, vagy szívroham.

ugyanmá, azt hiszed ezek ilyen magányos, ecceri megtévedt emberek?
hagyó is azért akart izraelbe szökni biztos...

ez az ember érinthetetlen, ez a magyar politikai vezetés tudtára van adva. tarlós is azért nyomatta azt a beszari, mentegető dumát.
ő a nagy ellenzéki hős, ikon, majd biztos hagyják azok a szolgálatok, akik felépítették és irányították őt, hogy ezt ledöntsék.

a médiatörvény miatti cirkusz kutyafasza lenne ahhoz képest, amit akkor kapnánk, ha a világvárost építőt letartóztatnák.

kanoc2 2011.01.14. 13:02:20

@Virág et.: "Trianont egy francia polgári ügyszakos rendesbíróság ítélte meg Magyarországnak? Minden nap tanulok valami újat."

Gondolom azok az erok, ami miatt tortent Trianon, meg most is munkalkodnak, kulonben mar reg jogorvoslasra kerult volna sor. Es gondolom (mint ahogy a multban is) most is oda jobban eler a kezuk. (Persze lehet hogy rosszul, de en igy latom.)

orasmester (törölt) 2011.01.14. 13:03:13

@Virág et.: "Trianont egy francia polgári ügyszakos rendesbíróság ítélte meg Magyarországnak? Minden nap tanulok valami újat."

nem, de ez utóbbi sem lehet sokkal jobb, ha egy államügyész csakúgy bemehet, és utasíthatja a bírót, hogy márpedig a francia félnek kell nyernie.

VoLk&StRoY 2011.01.14. 13:03:56

Szóval loptak keményen az előző két ciklusban, lehet, sőt biztos! A kérdés, hogy mennyit. A fenti poszthoz hasonló fantáziálások valóban csak arra jók, hogy mennyen az önelégült dünnyögés. A legnagyobb hal eddig Hagyó, Zuslag, (valószínűleg) a teljesség igénye nélkül, de ezek a nagyságrendek (100-500 mil.) nem rendítenek meg még egy magyar nemzetgazdaságot sem. Itt ez a fenti ügy, tök egyszerűen felderíthető, ki adott utasítást, ki írta alá, behívom elbeszélget, nem kell dns mintát gyűjteni, el kell dönteni törvénybe ütközött, vagy nem, vádat emel, tárgyal, és szabadul, vagy kufstein. Az idő múlásával csak egyre nehezebb lesz, vagy esetleg nincs politikai akarat, akkor meg nem a bizonyítékok nélküli vádak ismételgetésével kéne foglalkozni, hanem kormányozni! Én nem tudok jól lakni azzal, hogy ezt, vagy azt leültetjük, ültessék, de mielőbb a lényeggel is kéne foglalkozni!

is 2011.01.14. 13:04:25

@laspalmas: hu de kemeny csavo vagy ... rohogok.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 13:09:08

@Seduxen: oké ne fogadd el.

@orasmester: ezt a mérnök van munkás van, tapasztalat van baromságot hagyjuk
Aztán írtál itt még érdekeset:
"még az a hülye horvát is inkább maga gyártotta villamost vesz, mi meg itt kombínózunk olyan járműipari hagyományokkal, mint ami nekünk van."

A járműipari hagyományainkat, meg a tapasztalatainkat mind külföldről vettük amolyan "liszensz" formájában. Ahogy jött az új technika, úgy fejlődött a gyártástechnológia, meg a minőségbiztosításunk, satöbbi. Persze nem kívánom elbagatelizálni az akkori járműgyártást, de az akkor volt, most meg most van.
Lehet itt hivatkozni a horvátokra, a csehekre, a pirézekre. Egy alapvető különbség van, és ez a lényeges: Nekik van gyáruk, nekünk nincs már elég régóta.

Ahhoz, hogy saját magunk képesek legyünk metrót gyártani (sosem voltunk rá képesek), hihetetlenül nagy beruházások kellenének, ugyanis nincs jószerével semmink, amivel korszerű működőképes mozdonyt/motorvonatot/metrót/villamost gyártsunk. Maradjunk annyiban, hogy a jelenlegi helyzetben bizony olcsóbb megvenni a Siemens/Alstom/Bombardier/Voith/Tökömtudja termékeit, mint nekifogni a saját gyártásba, és fejlesztésbe. Arról nem is beszélve, hogy a fenti gyárak előnye már olyan nagy, hogy a párdarabos hazai megrendelések miatt egy orbitális baromság volna beruházni a sajátba.
Aki vonatot szeretne építeni, ajánlom neki a PIKO termékeit meg egy kalapácsot.

romaniarulez! 2011.01.14. 13:09:47

Én csak azt nem értem, hogy ugyan milyen bankgarancia az, amelyik nél a bank holmi bírósági döntés alapján megtagadja a kifizetést. Suttyó magyar jog alapján ugyan, de elég sok bankgarit draftoltam, és alap, hogy az feltétel nélküli, azonnali, és az alapjogviszony vizsgálata nélküli kifizetésre vonatkozik. Hiszen a bgarancia egy olyan biztosíték, ami másfelől a bank egy szolgáltatása, az a fél, akinek szerződéses kötelezettségét a bankgarancia biztosítja, fizet a banknak azért, hogyy ilyet kibocsásson.

Az pedig, hogy az ügyész a polgári perben felléphet, nálunk is lehetséges, ez nem újdonság. Inkább az, hogy az a díszpicsa állítólag kommunistázni kezdett meg diktatúrázni, és a túlságosan is jólnevelt magyar küldöttség nem dobta be akár mi trianoni, vagy még inkább az é-afrikai gyarmatosított országok franciákkal szembeni köztudott sérelmeit, a képükbe vágva, hogy mekkora kamu a szabadság-egyenlőség-testvériség duma, amire annyira verik magukat. Ezek persze nem jogi érvek, de az ügyész sem azzal nyomult.

Ha az Alstomnak van igaza, ami persze simán lehetséges, azt érvényesítheti a (francia) bíróság előtt, semmi hiba. De a banknak kutyakötelessége lett volna azonnal, az alapjogviszony vizsgálata nélkül fizetni nekünk, a bankgaranciának ugyanis EZ a lényege. Aztán maximum szégyenszemre visszafizettük volna nekik a pénzt.

Persze, ha a garancia nem volt jól megszövegezve, akkor nem szóltam. De akkor a főváros is megérdemli, amit kap. Kár, hogy én is ebben a városban lakom...

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2011.01.14. 13:12:57

azért érdemes lenne pár szót vesztegetni ezekre a fékrendszerekre is, amik elindították ezt az egész storyt.
Tehát a magyar szabvány az, hogy két teljesen független fékrendszer kell. Az Alstrom pedig olyat gyártott amiben 2 egymásra épülő fékrendszer van. A műszaki életben ezt úgy hívják, hogy párhuzamos és soros rendszerek. A párhuzamos rendszer akkor rossz ha mindegyik eleme rossz. A soros rendszer akkor rossz ha bármelyik eleme rossz. Talán fékeknél nem meglepő, hogy a párhuzamos rendszer van előírva, nagyon helyesen. Lehetetlen, hogy az Alstrom ne tudna ilyet csinálni.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.01.14. 13:13:43

@Seduxen: Plusz nagyon érdekes, hogy a franciák nem először játsszák ezt, idevágó és példaértékű az ún. Cassis de Dijon ügy: "Az Európai Bíróság egyik fontos, 1979. évi ítélete, amely általános szabályként leszögezi, hogy az egyik piacon jogszerűen forgalmazott termékek más EU-országokban is jogszerűen forgalmazhatók (120/78-as ügy). Az ítélet arra késztette a tagállamokat, hogy megállapodjanak egymással olyan közös normák tekintetében, amelyekről egyébként nem állapodtak volna meg.

A Cassis egy francia likőrfajta, amelynek alkoholtartalma 16 százalék. Németország nem engedélyezte volna e termék likőrként való értékesítését a német törvények értelmében, amelyek szerint a minimális alkoholtartalomnak 25 százaléknak kellett volna lennie."

Tehát a franciák már akkor is nagyivben szartak arra, hogy más országokban milyen előirások vannak. Egyébként hozzáteszem, Európában nálunk a legszigorúbbak a különböző elektromos és gázkészülékekre vonatkozó előirások. Pl. Európában csak nálunk kötelező gázbiztositóval ellátni a gázkészülékeket, más országokban ez csak ajánlás. De mondjuk nincs is annyi gázrobbanás, mint a németeknél, franciáknál.

2011.01.14. 13:14:26

@anti_troll: Komolyan godolom, mivel személyesen jól ismerem azt a kollégát aki ez ügyben szakmailag érdemben eljárt. Speciel nagyon komoly vitáim voltak szakmai ügyekben, de ebben az ügyben az ismereteim szerint korrektül járt el.

CApa (törölt) 2011.01.14. 13:22:04

@Mylady: "hogy a francba mondhatta fel a BKV és a főváros a szerződést? Hiszen a bankgarancia szerződést a kötelezett (Alstom) kötötte a bankkal, a BKV és a főváros max a jogosult lehet. A bank a jogosultnak fizet, a kötelezett helyett. A jogosult nem áll szerződésben a bankkal.
Most itt vagy az van, hogy ez nem bankgarancia szerződés, vagy az, hogy nem igaz az idézett állítás."

Itt van az eb elhantolva... Meg ott pl. hogy miféle "magyar bank"? Van olyan egyáltalán? Az OTP is 86%-ban külföldi tulajdon... Meg ott, hogy a bank hovatartozásától függetlenül fizet, ha egy bíróság jogerősen megitéli - tehát tök mindegy, hogy az német/svájci/francia vagy magyar.

Mondjuk ha magyar bíróság tárgyalta volna, meglett volna a már jól bejáratott korrupciós útvonal, csalással könnyű lett volna nyerni.

Ez így szimplán csak egy hangulatkeltő hamis nyilatkozat Tarlós helytartóúr részéről.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.14. 13:26:19

@Virág et.: "Ha korrupció áll a háttérben, akkor annek igencsak ügyetlen..."
Miért lenne ügyetlen? Lebukott valaki? Meggyanúsítottak valakit? Nem. Csak bűzlik, de hát olyan ügy meg van még sok. Lehet védekezni mindenféle hablattyal, pl. hogy a francia bíróság nem is olyan rossz, lehet ott is nyerni francia cég ellen is...stb.stb.
A végén még oda is kilyukadhatunk, hogy kifejezetten jó dolog a francia bíróság, egy új kultúrát ismer meg az ember, mikor ki kell utazni, szépek a francia nők, megismerhetjük a francia törvényeket és igazságszolgáltatást (még ha, csak felületesen is, hiszen nyilvánvalóan francia ügyvédekeket kell fogadni, mi magunk nem nagyon leszünk aktív részesei a tárgyalásnak)

Virág et. 2011.01.14. 13:30:18

@kanoc2: Szerintem azok olyan politikai érdekek voltak, amelyeknek a jelen ügyhöz semmi közük.

@orasmester: Nem ismerem a francia jogot, de abban egész biztos vagyok, hogy nem utasította az ügyész a bíróságot, hanem - az egyik fél oldalán - beavatkozott a perbe. A bírói függetlenség alapvető minden európai országban.

@Fánkevő Fáncsi: Nemzetközi magánjogi szerződések megkötésekor számítani kell arra, hogy a jogvita igen valószínű, hogy nem magyar földön fog zajlani. Ilyen a világ, ezért vannak a drága francia ügyvédek, hogy képviseljenek minket.

bebe tv 2011.01.14. 13:30:22

@fovarosi.blog.hu: Azért nem ennyire egyszerű a dolog. Bevett gyakorlat volt az 1990 előtti hazánkba irányuló importügyleteknél, hogy az eladónak ami a hazai esetekben akkoriban egy külker cég volt, előre le kellett rakni egy bankba általában 10%-ot. Ennek csak a német nevét tudom és úgy hívták, hogy " Unwiederrufliche Akreditiv " ami magyarul annyit jelent visszahívhatatlan akreditiv. Ezt arra találták ki a nyugati eladók, ha a megrendelő eláll az üzlettől akkor ez gyakorlatilag a bánatpénz. Ez lényegében olyas valamit takar, mint egy ingatlan adásvétele esetén a foglaló. Ha a vevő eláll a vételtől, hát ugrott a foglaló.
Érdekes módon akkortájt kezdett felerősödni a hatóság részéről, hogy nem felel meg, amikor már a vak is látta, hogy egy új garnitúra jön. Lehet persze találgatni, hogy miért kezdett el makacskodni a közlekedési hatóság. Több verzió is lehetséges.
1. Az új stáb is akart a tálból cseresznyézni.
2. Egyszerűen el akartak állni az üzlettől, mert nem kis pénzről volt szó, és ez nem fért be az új
group pénzügyi elképzeléseibe.
3. Meglehet, hogy közben jelentkezett egy olcsóbban szállító cég is, aki eleve már csak velük
cseresznyézgetett volna.
4. Eltaktikázták maguk mert az hitték az Alstrom talán enged az árból.
Hogy szar lett volna azt kétlem, mer Európa egyik legnevesebb cége. Volt Ganzosok úgy nyilatkoztak róla, hogy mindig eltátották a szájuk ha a cég termékeivel volt dolguk.
Nem hinném, hogy a krasznodari Vörös Proletár vagongyár valaha is tudna ilyet gyártani.

stofilol 2011.01.14. 13:31:45

Lesz itt még sírás demszkiért hogy jöjjön vissza !!

elöljáróban: Atól hogy bankgaranciát francia bankba tették át, minket elméletlieg semmi anyagi hátrány nem ér.

A probléma abból adódik, hogy sajnos valótlan indokokkal (lol fék) akarjuk a kocsikat visszaküldeni - ami valljuk be, több mint röhejes - és a teljes eddig ráköltött pénzt visszakérni , és egy újabb balkán-like közbeszerzést kiírni a metrkocsikra (balkán-like: ki fizet többet zsebre hogy nyerjen.)

le egyszerüsítve: az zavarja a fideszt hogy a lóvét nem ők nyulták le.

De demszki zseniálisan elintézte még a végén hogy ne lehessen ebből többet kilopni, mert a döntési jog a franciáké, francia bíróságot pedig orbán nem tud manipulálni.

Vissza fogjátok ti még sírni demszkit barátaim!!

Lumieres 2011.01.14. 13:32:46

Legalább lát a BKV egy francia bíróságot belülről. Itthon úgyis mindenki az OTP zsebében van.

Virág et. 2011.01.14. 13:33:28

@Fánkevő Fáncsi: Bocsánat, csak a lényegre nem válaszoltam. Azért ügyetlen, mert az eredményessége igencsak kérdéses. Egy elsőfokú nemzeti (francia) bíróság előtt született ítéletünk van. Van még rendes jogorvoslat, rendkívüli és lehet menni nemzetközi fórumok elé is.

Ennél egyszerűbb lett volna mindkét általa felsorolt megoldás.

Az én véleményem az, hogy maga a szerződés olyan "ügyesen" lett megírva, hogy a bankgarancia lehívását magyar bíróság sem hagyta volna jóvá. De ne legyen igazam.

orasmester (törölt) 2011.01.14. 13:34:03

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: na a magadfajtát kéne szó szerint kiverni ebből az országból. meg a jó büdös kurvaanyátokat is, akik ilyen mentalitással rendelkező férgeket szartak ki.

elég volt ebből a landeszmanni eszméket idéző köcsögmentalitásból! fogj kezet kovács merjünkkicsiklenni lacival, oszt használjátok ki a schengeniszerződés nyújtotta előnyöket.

az ilyenek miatt tartunk ma ott, hogy az eredetileg cigányos 'dögöjjönmegaszomszídteheneis' viccből magyarokra vonatkoztatva lett szállóige.

"Aki vonatot szeretne építeni, ajánlom neki a PIKO termékeit meg egy kalapácsot. "
azzal a kalapáccsal olyan kis cafatokra kéne kloffolni téged, hogy egy PIKO vonattal is deportálni lehessen :DDD

ha már nem jutott nekünk egy mózes, aki addig kóvályogna velünk a sivatagban, amíg a szolgelelkű szegmens el nem hullik...

így van apám,neked van igazad. semmire sem vagyunk jók, semmit sem tudunk megcsinálni, kussban dolgozzunk a multinak, oszt az éhbérből még vásárolhatunk is tőle. mi magyarok csak és kizárólag erre vagyunk alkalmasak. mindig minden körülmények között.

valakik nagyon ezt akarják itt belenevelni az emberekbe.

orasmester (törölt) 2011.01.14. 13:37:20

@Virág et.: "A bírói függetlenség alapvető minden európai országban."

te még hiszel a mesékben? eddig csak nézőként jártál a bíróságon, igaz? az is a katalin bírónő című műsor lehetett :D

bírói függetlenség :) mint a BVM-ÉPELEM ügyben.

jobb, ha mielőbb elfelejted azokat a fogalmakat, hogy jogállam, jogegyenlőség, bírói függetlenség, tisztességes eljáráshoz való jog stb stb

Lumieres 2011.01.14. 13:39:39

Ha jól emlékszem nem volt kötelező balhézni az Alstrommal. Valószínűleg tartósék (is) jattot akartak, nem kaptak (eleget). Így jogilag akarták "rendezni". Azt hitték itthon majd a magyar "igazságszolgáltatás" a BKV-nek ítél. Aztán a jogászaik nem nézték meg, hogy francia bankgarancia van.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 13:40:22

@orasmester: látom megártott a sok kurtyinfó meg az agancsos kakaó. Jól van öcsi. Most aztán jól odamondtad! :D

NewWay 2011.01.14. 13:42:34

@anti_troll:
"A magyar hatóságokat sem igazán értem. Az Alstom nem először gyárt metrókocsit. Mi az hogy a magyar közlekedési hatóság nem fogadta el a fékrendszert?"

Mit nem értesz ezen?

Tegyük fel, hogy az a magyar törvény, szabvány, hogy egy metrókocsinak 16 kereke kell, hogy legyen.
Ezt a törvényt ismerve például egy gyártó leszállít egy 18 kerekű metrókocsit, majd csodálkozik, hogy nem felel meg a magyar szabványoknak. Na, ez a vicc!
A gyártó már a gyártáskor tudta, hogy nem fog megfelelni a szabványnak, mégse alakította át 16 kerekű kocsivá. Mert azt gondolta, hogy majd megken egy-két hivatalnokot, és kész. (Nem véletlenül buktak le most Nagy-Britanniában az Alstom emberei korrupciógyanúval.)

Virág et. 2011.01.14. 13:47:20

@orasmester: Szerintem régebb óta járok bíróságra, mint te megszülettél. Napi rendszerességgel, ugyanis ez a szakmám.

Bírói függetlenség nem azt jelenti, hogy a bíróság mindig jól dönt. Mégcsak nem is azt, hogy a bíró nem korrumpálható (bár ilyenre példát nehéz lenne mondani Mo-ról, mármint ahol ez be is bizonyosodott). Hanem azt, hogy a politika nem utasíthatja a bíróságot bizonyos döntések meghozatalára. De kettőnk közül te állítasz, neked kell bizonyítanod a szavaid igazságtartalmát. Kérek tőled egy példát, ahol bebizonyosodott, hogy politikai megrendelésre ítélkezett a bíróság.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.01.14. 13:49:04

@z666: Már vártalak ezzel a hozzászólással.:))
De Kezdem úgy érezni igazad van.

suski 2011.01.14. 13:50:31

@Devil: Demszky et a Bahamákról tetszik megtisztelni minket? Finomak a koktélok?

A hócipőm és mindenem tele van a rohadt békávés qrva anyjukkal és metrójukkal. Két másik országban nyomoznak ugyanezzel a céggel kapcsolatban, mekkora lópatát akarunk még???
Hogy lehet hogy büntetlenül elvonul a "liberális" kontár- és tolvajsereg a BKV -tól és senki meg nem kérdezi egyiket sem, hogy mégis hogyan képzelték, hogy csak úgy odébbállnak a csődtömegtől a Bahamákra?? Most meg az állam újfent tegye rendbe , amit elkúrtak.

panPeter 2011.01.14. 13:51:31

Nos, a szerződésről annyit azért tudni lehet, hogy szerepel benne: "a típusengedély hiánya VIS MAJOR"...
Hogyan kerülhet egy ilyen passzus a szeződésbe ? Az Alstomnak nyilván nem fűlt a foga a szerelvényeket a magyar szabványhoz igazítani, ezért inkább megegyezett Demszky-ékkel: mi szállítjuk a szerelvényeket, Ti biztosítjátok a típusengedélyt, vagy derogációt, nekünk mindegy -- az így megdpórolt fejlesztési költségen meg osztozunk. Cskhogy a franciáknak nyilván komolyabb gyakorlatuk van az ilyenben, tudják, hogy hogyan kell ezt az egyezséget egy "gentleman's agreement"-nél biztosabb alapokra helyezni. Azt az abszurdot nyilván nem írhatják be a szerződésbe, hogy a "típusengedély megszerzése a vevő feladata", ehelyett szerepel a "típusengedély hiánya VIS MAJOR"...
Sajnálatos módon a BKV-s bilit Eleonóra a tervezettnél pár hónappal korábban kiborította, így a BKV-ra irányuló reflektorfényben már nem lehetett a derogációt fű alatt elrendezni... Ad abszurdum azt sem tartom kizártnak, hogy a derogációs menet a hatóságnál is elő volt készítve, de a már említett okok (reflektorfény) miatt ott sem merték fölvállalni...
Mellesleg meg: egy több száz embert szállító járműnél egyáltalán nem aszurd elvárás két FÜGGETLEN fékrendszer léte. Ezt még a 40 éves szovjet szerelvények is tudják.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 13:53:07

@Virág et.: jaj már, majd mindjárt bizonyítja neked is ezekkel a szavakkal: anyád, deportálás, köcsög, monnyon le, gyurcsány takaroggy! Ja meg az audász: magadfajta. Órástakonytól nem kell csodákat várni, a parlagfű levágáshoz is alulkvalifikált agyilag. :D

Persze megvárnám az érveit a hazai metrógyártás ügyében, miért is érné meg nekünk, de gyanítom sokáig kellene várni.

bőrmók 2011.01.14. 13:54:40

@orasmester: Tarlós István is zsidó? Ő volt ugyanis Demszky helyettese

dagiiron 2011.01.14. 14:00:21

@CApa: Butaságokat írsz. rohadtul nem mindegy, hogy magyar vagy francia bíróság az illetékes egy ügyben, mint a példa is igazolja..

dagiiron 2011.01.14. 14:00:51

@Takony_fősámán: Soha nem volt Demszky helyettese, ekkora marhaságot ne írj..

dagiiron 2011.01.14. 14:04:02

@Mylady:
nagyon egyszerűen, a BKV partnere volt az Alstomnak abban, hogy a nála lévő, egy magyar bank által kiadott bankgarancia nyilatkozatot kicseréljenek egy francia bank által kiadottra. Ezzel megszünt a magyar bank garanciája. Tutti, hogy a magyar bank által kiadott bankgarancia esetén a francia bíróságnak semmi beleszólása sem lett volna az ügyben, így már rég a BKV-nál lenne a zsé..

suski 2011.01.14. 14:05:34

@laspalmas: ja gondolom az oroszok nem akartak dobozban pénzt hozni a demszky-féle majomhordának, mások meg nyilván hoztak.

Lumieres 2011.01.14. 14:07:01

@Takony_fősámán: Tarlós nem tud semmiről. Mintha 8 évig be se járt volna. Tarlósnak éppolyan felelőssége van mint Demszkynek a kialakult helyzetért.

CApa (törölt) 2011.01.14. 14:07:51

@dagiiron: Persze hogy nem mindegy, hogy magyar vagy francia bíróság, de ezt írtam is, csak nem olvastad el. A magyar garantáltan korrumpálható, a francia csak talán. Ezért lett volna jobb a magyar.

Fell Bandi 2011.01.14. 14:12:47

@SzedlmajerLaszlo: műszaki igazgató is voltam valamikor egy autóimportőr cégnél, így tudom, mit jelent a típusengedélyezési eljárás. A hatályos jogszabályoknak kell megfeleljen a gyártmány, ennyi és nem több. Ezek elég egzakt dolgok, ha a jármű nem felel meg ezeknek, lehet forgalmazni Tanzániában vagy Ugandában de nem itt. Feltéve, hogy ott megkapja a jóváhagyásokat...

Fell Bandi 2011.01.14. 14:14:52

@Takony_fősámán: takonykám mondd, már hol volt Tarlós demszkáj helyettese? Megmondom: sehol.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.14. 14:17:05

@Virág et.: "Nemzetközi...számítani kell arra, hogy nem magyar földön fog folyni."
Hát dehogynem folyhat, épp arról beszél a cikk, hogy a magyar bank, magyar bíróság dolog exportálva lett és francia bank, francia bíróság lett belőle. Önként dalolva, egy már réges-rég megkötött szerződésben. A posztos meg csak azt kérdezi, hogy miért, kinek volt jó ez? Kinek származott előnye belőle? Miért kellene egy már megkötött és működő bankgarancia szerződést megváltoztatni. Féltek, hogy a magyar bank nem tudja majd kiperkálni a pénzt, he esetleg muszáj lenne? Ha meg mindegy, hogy melyik országban van a per, akkor miért nem jó M.o.?
A francia ügyvédek pedig persze, hogy képviselnek bennünket, úgy ahogy mondod, csak sokkal nehezebb velük kommunikálni, mint a magyarokkal, ők egy másik kultúrához tartoznak. Külföldi bíróságon sokkal kiszolgáltatottab helyzetben van egy magyar fél a hazai pályáshoz képest, ez nyilvánvaló. Kinek szolgálta az érdekét mindez? Egyelőre most a magyar fél még csak kapkodja a levegőt, mert egy francia államügyész is kiállt a francia cég mellett, az ügyvéd meg lebolsizta őket.

A dolog olyan mintha eladnám a kocsim neked 4 milláért , minden ok, kifizetnéd, aztán 1 év múlva mikor találkozunk azt mondanám, tudod mit, legyen inkább 3 milla, és visszaadnék 1m-t. Miért módosítanám a megkötött szerződést a Te érdekedben, ezt mondd meg?

Viszont ha a cégem kocsiját adtam el neked, és azt mondod, legyen 3 milla a cégnek papíron, 500e zsebbe nekem, akkor meggondolnám. És odaadnám a nokiás dobozomat, hogy töltsd meg.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2011.01.14. 14:19:05

@panPeter: Ez abban az országban kérded, ahol köztörvényes bűnöző volt a miniszterelnök, csak nem lehetett elítélni, meg amúgy is elavult...?

Fell Bandi 2011.01.14. 14:20:29

@emem: faszkalap, ha debil vagy ne írj ide, honnan a tökömből szoptad azt hogy Tarlós a demszkáj helyettese volt, te kretén? Szánalmas, hogy micsoda tufa emberek firkálnak ide!!!

Prof. Dr. Simon Templar 2011.01.14. 14:22:57

@Lumieres: Hidd el, hogy Sky kapitány helyettesei, horváth csaba és hagyó "parizerkirály" miklós et.-k (a kisbetű szándékos, lásd nemecsek) és NEM Tarlós, mint valamelyik észlény irta, nagyon ügyeltek arra, hogy az ellenzéki frakció vezére, de úgy egyáltalán senki se láthasson bele a szerződések valódi tartalmába.

2011.01.14. 14:43:28

"a magyar fél akarta így."

A franciák szemszögéből igen, de itthon köztudott, hogy szadeszközeliek esetében a "magyar" nem igazán helytálló.

orasmester (törölt) 2011.01.14. 14:46:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: nem olvasok olyat, az a magadfajták szellemi színvonalán állóknak ad enni :)

Martian (törölt) 2011.01.14. 14:50:47

@kanoc2: "Franciaország EU tagállam, régi demokrácia, működő igazságszolgáltatással. Franciaországban lehet pert nyerni egy francia cég ellen."

Francország az európai sovinizmus csimborasszója: ha nem vagy francia, akkor senki vagy.

panPeter 2011.01.14. 14:51:09

Miért nem az oroszokkal építette,az orosz államadósság fejében ?
Hááát... Aki tudja (emlékszik), hogy mi lett az orosz államadósággal, az ezt nem kérdi. 15-20 év távlatából elég világos a dolog: az orosz államadósság a MaSZoP -- leginkábba a moszkovita volnal -- bulija volt, azon metrót venni nyilván egyet jelentett volna az exkomcsik pénzének (kincsesbányájának) lenyúlásával. Nyilván rászóltak Demszky-re, hogy találjon ki bármi mást, azt ők támogatják, de az orosz államadósságot csak ne piszkálja.
(Valami 25 centért lehetett 1 "orosz államadósság-dollár"-t venni, és az azért vett/kapott orosz árut a Magyar Államnak több, mint 1 dollárért továbbadni. Az csak hab a tortán, hogy a "legcsókosabbaknak" Printz Gabi, akarom mondani, a Postabank adott kölcsönt.)

preston 2011.01.14. 14:51:12

órásmester légyszi, emlékeztess, kik azok a magyar nagyok, akik villanyost vagy metrot épithetnének éppen nálunk. (magyar bejegyzésü, magyar tualjdonú gyártócégre gondolok).

preston 2011.01.14. 14:55:15

@molnibalage: nem lehet a vezirre mondani, hogy köztörvényes, mert minden ügyböl kimosdott, a bányák csak úgy lettek a székházpénzből, a tokaji himvessző nem volt hivatalosan jegyzőkönyvezve stb.egyszerüen no, miliárdos vagyona lett, ez van. neked is lehetne.

Fell Bandi 2011.01.14. 14:59:06

@Mylady: "Én egyetlen dogot nem értek ebben: hogy a francba mondhatta fel a BKV és a főváros a szerződést? Hiszen a bankgarancia szerződést a kötelezett (Alstom) kötötte a bankkal, a BKV és a főváros max a jogosult lehet. A bank a jogosultnak fizet, a kötelezett helyett. A jogosult nem áll szerződésben a bankkal.
Most itt vagy az van, hogy ez nem bankgarancia szerződés, vagy az, hogy nem igaz az idézett állítás. "
A dolog ennél egyszerűbb szerintem. A bankgarancia szerződés felmondásához/módosításához a kedvezményezett hozzájárulása is szükséges. No, ez az amit a demszki-féle bűnbanda megtett. És ezért mennek a sittre...

Lumieres 2011.01.14. 15:03:55

@James Onedin (aka Zöld Ember): 20 évet ül együtt Tarlós Demszky-vel. Ha 20 év alatt nem jött rá Tarlós hogy mit csinálnak, akkor AZÉRT ALKALMATLAN, mert a szeme előtt csinálták és nem tudott róla. Ha meg tudott róla, akkor cinkosuk. Bűnösök közt cinkos, aki néma.
Most ne dumáljon és mutogasson vissza olyan időkre amikor Ő volt B.P. MÁSODIK EMBERE.

Fell Bandi 2011.01.14. 15:06:25

@Lumieres: hol ült együtt 20 évet Tarlós demszkivel, te idióta? Mikor volt ő Bp. második embere?

68nyara 2011.01.14. 15:06:41

@Lumieres: Most nem a kötözködés szándékával, de mikor volt Tarlós Bp. második embere? Valahol elkeveredtem, és nem igazán értem mire gondolsz? Kicsit bővebben elmondanád, mert tényleg érdekelne, hogy milyen tisztséget viselt Tarlós az említett idő alatt?

ne most 2011.01.14. 15:08:06

@NewWay: "metrókocsinak 16 kereke kell, hogy legyen" Ha ez lenne a szabvány akkor az a verseny szűkítését jelenti és az uniós szabályokkal ellentétes. Még kiderülne, hogy csak egy cég gyárt 16 kerekű metró kocsit.
A francia bankgarancia biztonságosabb abból a szempontból, hogy magyar bankgarancia esetén már az alagutat is visszatömték volna és a BKV-t felszámolták volna, nehogy már Kocsis cégvezető maradjon.
Röhej ez a létra dolog, valaki kitalálta az asztal mellett. Ki hiszi el, hogy enélkül nem használható? A BKV persze kaphat felmentést a vasúti engedély megvonása alól. Valójában minden BKV buszt is be lehetne tiltani.

Lumieres 2011.01.14. 15:08:07

@Fell Bandi: Sitten fog. Bocs, de nem hagy(o)hatam ki ezt a ziccert.

Lumieres 2011.01.14. 15:12:03

@Fell Bandi: Az igazi poén úgy ütősebb lett volna, ha azt válaszolom:
"hol ült együtt 20 évet Tarlós demszkivel?"
- A Markó utcában 2012-től 2032-ig.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 15:12:25

@orasmester: ez megint nagyon velős hozzászólás volt. Persze csak én érzek benne némi ellentmondást, pláne a "magadfajtázásban". A szellemi színvonal kérdését ne firtassuk öcsi, a hozzászólásaid tükrözik a 2+2 elemit. Majd ha sikerült szobatisztának lenni, olvasgass kicsit a hazai járműgyártás témájában. Utána fejtsd ki szépen, miért is érné meg nekünk idehaza metrót gyártani. De kérek egyszerűbbet, talán nem haladja meg a képességeidet. Linkeld ide be azt a metrót, amit mi gyártottunk, és működőképes. Utána átbeszéljük a később esedékes parlagfűirtást.

68nyara 2011.01.14. 15:14:01

@Lumieres: De mitől lett volna ő Budapest második embere 20 évig? És mikor volt ő Demszky helyettese? Mettől-meddig?

Fell Bandi 2011.01.14. 15:14:28

@Lumieres: csakhogy te múlt időben írtad. Jósolhatsz nyugodtan, csak ügyelj az igeidőkre!

Lumieres 2011.01.14. 15:16:39

@68nyara:
- A Markó utcában 2012-től 2032-ig. Hagyó kopogtatta le a csővezetéken morzejelekkel, hogy mi lesz az ebéd, amíg Demszky Tartlóssal sakkozott.

Lumieres 2011.01.14. 15:18:55

@Fell Bandi: Tarlós 6 éve szabadult. Elengedtek a 20 évből 2-t jó magaviseletért.

68nyara 2011.01.14. 15:19:07

@Lumieres: Nem válaszoltál a kérdésre. Állítottál valamit, aztán jössz ezzel az idétlen szöveggel a Markóról. A kérdésem az volt és másoké is, hogy mikor VOLT Budapest második embere Tarlós, és mikor VOLT Demszky helyettese? Sok mindent el lehet róla mondani, tőlem lehet tömeggyilkos is, de az értelmetlen, ha hülyeségeket írogatunk róla.

Lumieres 2011.01.14. 15:21:14

@Lumieres: Természetesen ez a 2012-es Jobbikos győzelem után történt. 20 évet ígértek 20 évért. Tarlós is beleesett a "szórásba". Demszky-t a dutyiba, Tarlóst meg utána! Ezzel a választási szlogennel győztek a 2012-es előrehozott választásokon a pénzügyi összeomlás után.

Várúr 2011.01.14. 15:21:34

A dolog nem az Alstom-szerződéssel kezdődik. Hanem azzal: vajon miért nem akart Demszky orosz metrót a szovjet államadósság ellentételezéseként? Miközben a csúnyácska orosz kocsik ma is közlekednek? Jahh, hogy abból nem lehetett volna lenyúlni... Míg egy szerződés francia bankba és francia joghatóság alá terelése egyeseknek szépen fialhatott... Igaza van Orbánnak: ilyen disznóól szemet szúrna egy sertéstelepen is.

vasgyuszi 2011.01.14. 15:22:03

Bitófa mindkettonek, ilyen egyszeru ez kéremalássan (gy.k.: demszky és antal reszére)

panPeter 2011.01.14. 15:24:17

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: "Linkeld ide be azt a metrót, amit mi gyártottunk, és működőképes."
Ugyan nem tőlem kérdezted, de...
www.youtube.com/watch?v=EfDzcQznOxU

68nyara 2011.01.14. 15:25:10

@Lumieres: Ok, maradjunk annyiban, hogy komolytalan vagy.

bgp 2011.01.14. 15:27:00

@Lumieres: ebből már nem jössz ki jól.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 15:27:05

@panPeter: szuper, a G2 bizonyára alkalmas volt sorozatgyártásra (nem volt alkalmas). De nem benned van a hiba, én fogalmaztam rosszul.

Lumieres 2011.01.14. 15:27:10

@Várúr: Igazad lehet. Most tartósék akarták lenyúlni az Alstrom-ot. A franciák meg kétszer nem fizetnek. Ezen balhéztak össze. Tartósék, meg nem figyeltek oda, hogy Franciaországban lesz a tárgyalás, ahol nem lehet "belepiszkálni" az ügybe.
A francia igazságszolgáltatás ÉPPOLYAN független, mint a magyar. Nem kell izgulni. Az nyer, akinek igaza van.

Lumieres 2011.01.14. 15:29:24

@68nyara: Ez egy VICC. Ezt csak a hülye veszi komolyan. Olyan mintha a feleség szidná a férjet 20 év házasság után. "Te tehetsz mindenről Gábor!!"
Aki ezen a műbalhén nem röhög, az nem volt még nős.

Lumieres 2011.01.14. 15:30:25

@bgp: Viszont röhögtem rajtatok egy jót.

Várúr 2011.01.14. 15:34:10

@Lumieres:
Hát bocs, Tarlósék senkit nem akarnak, nem is tudnának lenyúlni. Az Alstom nem fizetett, viszont sok tucatból leszállított három (3) szerelvényt, temérdek hibával. Hinnem kell a műszaki szakértőknek, mivel a hiányosságokat nem most állapították meg, hanem jó két éve, s azok kijavítására azóta sem került sor.

alternat 2011.01.14. 15:37:42

A pénzről nem beszélek, inkább a Magyar, EU-nál szigorúbb szabványokról.
Már a rendszerváltáskor sem akartam hülye lenni, nem Magyarországon vettem meg a kamionjaimat horribilis összegért, hanem Németországban baráti áron. Természetesen új szerelvényeket.
Mivel a motorok nagyobb teljesítményűek voltak, mint a hazai forgalmazónál kapható autóké, ezért egyedi típusbizonyítványt kellett kérnem.
Bementem a Baross utcába és megkezdődött a tortúra.
Rákérdeztem, hogy ennek mi értelme?
Azt mondták, hogy hamarosan csatlakozunk az EU-hoz és nem szeretnék, ha olyan járművek közlekednének az utakon, amik nem felelnek meg az EU követelményeinek.
A vontatók MAN típusúak, a pótok Sommerek voltak.

Lehet, hogy mi már túlléptünk az EU-n?!

68nyara 2011.01.14. 15:38:20

@Lumieres: Ezek szerint, ha jól értem a kicsit nehezen követhető gondolatmenetedet, akkor Tarlós is ugyan annyira sáros ebben a BKV-s sztoriban? Javíts ki ha rosszul értettem, de mintha még mindig arra utalnál itt, finoman cizellált humorral, hogy Tarlós is részese volt az elmúlt húsz év városvezetésének.

Fell Bandi 2011.01.14. 15:43:48

@alternat: A Baross utcai Közlekedési Főfelügyelet a hatályos jogszabályok alapján adta ki mindig is a típusengedélyeket. Ha az importőr cég ezt nem kérte egy típusra, akkor az egyedi vásárlónak kellett ezt intéznie. Hol itt a hiba? A jogszabályba nem lehetett beleírni, hogy kivétel a MAN, a Scania, a Volvo, a Mercedes.

KovA 2011.01.14. 15:44:13

Van logikus magyarázata az érthetetlen lépésnek.
Mert ugyan miért fektetnék külön munkát abba, hogy hátrányba hozzam magam - a magyar bankgarancia szerződés felbontásával és exportálásával "véletlenül" épp a szerződő (ellen)fél hazájába ? Hm ?

Egyszerű - alighanem a szerződő (ellen)fél szóban kötött feltétele volt - biztosítékul a korrupciós pénzek kifizetésére.
Mielőtt fizetek neked a zsebedbe azelőtt kérem ezt biztosítékul hogy meglesz az üzelet - hogy nem tesztek keresztbe. Innentől ha mégis valami gixer van - legalább már nálunk az előny.
Mert ugye arra aligha számíthatok, ha bukik az üzlet akkor a kenőpénzek visszajönnek...
Az ilyen "műveleteknek" áruk van.

DFK 2011.01.14. 15:46:24

@emem: Te, a tarlós nem, volt Demszky helyetese.

szmoker (Homo Trollicus) 2011.01.14. 15:47:20

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: a világ minden táján probléma nélkül elmennek ezek a Metropolis családba tartozó szerelvények"
Nem-e pont ezekkel volt-e (pont a nálunk is kifogásolt egyszeres fékrendszer) miatt halálos baleset-e?
Amit lehet hogy ott javítottak, de ide a szart akarták elsózni-e?

Tarlósra visszatérve: amilyen "emberek" (khm... humanoid formájú biorobotok, lopásra programozva) vannak a Városházán, én nem csak a szemüvegüket verném le.

68nyara 2011.01.14. 15:48:30

@Lumieres: Ok, értem, minden politikus hülye, és hazug. Hát akkor miért nem ezt írod? Miért jössz itt olyan mondatokkal aminek semmi értelme, aztán még inkább össze vissza hadoválsz. :-)

KovA 2011.01.14. 15:53:29

@stofilol: Egy szépséghibája van az elméletednek - tudtommal még az elmúlt kormány alatt támadt probléma az engedélyezéssel és kezdődött a huzavona.
S közben valaki átjátszotta az előnyt az ellenfélnek - alighanem nem ingyen.
A kérdés meg hogy miért baj az, ha francia bank - meg lehet fordítani: miért volt baj, hogy magyar a bank - tudvalevőleg az volt az alapállapot. Valakik a mi oldalunkról önként és dalolva hozzájárultak a gondolom nem kis hercehurcának, szerződésfelmondás a magyar bankkal új szerződés a franciával stb... mit gondolsz, csak úgy ?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.01.14. 15:55:06

@szmoker /segílyes/: Nem tudom-e. De ha esetleg linkelnéd-e, hogy az egyesített fékrendszeres Metropolis-családba tartozó szerelvény miatt történtek halálos balesetek-e, akkor lehet örülnék neki-e. A javításról is kérnék -ha már meg is haltak- valamiféle hiteles dokumentumot-e.
Igen. természetszerű, hogy ide csak a szart akarják sózni, igaz-e? Olvastam olyanokat is, hogy az Isztambulnak szánt metrókról lekapták az áramszedőket (ott felsővezetékes üzemben járnának ha kész lenne már a metró-e), és azért szar, meg azért alacsony. Nem tudom igaz-e. Az igazság odaát van-e.
Na akkor várnám az Alstom elleni perdöntő bizonyítékokat egyesített fékrendszerek ügyében. Oké-e? Remélem-e!

micu · http://www.ingyentv.hu 2011.01.14. 15:56:28

@Várúr: alighanem igazad van, azzal a kiegészítéssel, hogy az eredeti szerződést még Aba Botond
írta alá, plusz a főváros nevében DG. /Tévében mutogatták a minap./ Namármost: ha volt valaki
akit évente támadtak de mindig szent tehénnek minősült és maradt, az éppen Aba Botond volt.
Szerintem vannak arra illetékes hivatalok az országban, hogy ennek utána járjanak. Ha akarnak.

drkovax 2011.01.14. 15:58:30

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

A kogens jogszabállyal ellentétes szerződés / szerződési kitétel semmis. A műszaki biztonsági szabványok betartása kötelező. A gyártó sem védekezhet azzal, hogy ő nem ismerte, a szabvány nyilvános szabály, mindkét félre kötelező. Még akkor is, ha a szerződésbe nem foglalták bele.

DFK 2011.01.14. 16:03:32

Jaj de érdekesek a baloldali kommentelők: hú a tarlós is tehet róla, hú biztos a fidesz is lopni akar, azért nem jó a metrókocsi, hú, hát miért baj, ha nem felel meg a szabványnak az Alstom kocsi, hú, miért baj, ha a hatósági engedély hiánya az vis maior, hú, miért baj, ha a bankgarancia a franciák kezében van, hú miért baj, ha francia bíróság dönt. Csupa értelmi fogyatékos.

Lumieres 2011.01.14. 16:04:32

@68nyara: Mit írjak? Hogy ezt gondolom? Vagy álljak be valamelyik "csapatba"? És anyázzam a másikat? Te is ugyanígy érzel. Csak Sky kapitányt "jobban" utálod a TaplósPistánál. Én meg ez kis hazug kövér törpét utálom jobban, mert éppen hatalmon van. Mindig azt utálom jobban, akinek hatalma van. Ha megtehetem legszívesebben beszólnék. Belga tökéletesen leképezi azt amit az előző 20 évben politizáló "emberekről" gondolok. Csak ÚJ politikusra vagyok hajlandó szavazni! Aki legfeljebb 1 éve politizál és soha nem volt a hatalom közelében.

derelyegrádi szellem 2011.01.14. 16:06:34

@DFK:

nem. Az a félhülye Horváth Csaba, meg a nagyonbecsületes Hagyó úr volt. A "megbízottja" meg a szintén nagyonbecsületes Mesterházy úr.

Szélmalomharcos 2011.01.14. 16:11:47

Antal Attila és a városvezetés egyfajta Ki mit tud-ot játszott: ki mit tud azt ellopja. És nem feledték a bölcs tanácsot: amit ma ellophatsz ne halaszd holnapra!

preston 2011.01.14. 16:26:38

ez egy nagyon régi szerződés, amelyet feltehetően többször kiegészitettek.igy az egész elvesztette a konszisztenciáját és egyes részei ellentétesen is értelmezhetők. Plusz több száz kiegészités és emlékeztető. biztos vagyok, hogy itt a forumon nincs senki, aki valamit is eredetiben olvasott volna, nem beszélve az egészről.tehát bedobtak nekünk egy gumicsontot.
ami az orosz témát illeti, már ott sem a háború elötti metrot épitik. Biztos, hogy már az 5. vonalat épitenénk ebből a pénzből, de nem ugy néztek ki a magyar-orosz kapcsolatok abban az időben... hogy ez összejöjjön.Antallnak sem volt ez a szivügye.Plusza nyomuló magyar üzletemberek, akik
maguknak akarták ezt a pénzt...
bankgarancia. éppen most készittettem egyet. benne van az én cégem, a partner, és a bank, amely minden további vizsgálat nélkul fizet. 5-6 variáció készült, hol nem volt jó a vevőnek, eladónak majd a végén a banknak. egy ilyen garanciából nem lehet kisétálni..

volt itt egy likőrös példa. hogy el kell fogadni, ha más eu orszag elfogadja. ez ok, de az adott esetben
nem általánosan forgalmazott késztermékről van szó, hanem szerződésben specifikáltról. egyébként ide nem vonatkozik a szép kogens szó,mert a két fél megegyezhet a müszaki specifikációban, tetszés szerint.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.14. 16:32:50

@drkovax: köszönöm szépen, hogy ebben megerősített egy - felteszem - szakavatott ember is (aka jogász).

a klasszikus: a jogszabály nem ismerete nem mentesít annak hatálya alól :)))

Fell Bandi 2011.01.14. 16:33:48

@preston: "ide nem vonatkozik a szép kogens szó,mert a két fél megegyezhet a müszaki specifikációban, tetszés szerint."
Erre azért ne vegyél mérget. A hatályos jogszabályokkal ellentétes megállapodás semmis. Márpedig az előírt műszaki tartalmat jogszabályok rögzítik.

Fánkevő Fáncsi 2011.01.14. 16:37:30

@preston: "ez egy nagyon régi szerződés, amelyet feltehetően többször kiegészitettek.igy az egész elvesztette a konszisztenciáját és egyes részei ellentétesen is értelmezhetők"
Jaja egyetértek. Olyan ez mint az amerikai alkotmány 1787-ből, meg a sok hülye kiegészítése. Ott is ki hibás, he? Jefferson ? Madison? Washington? Őket bezzeg senki nem kritizálja.

magyar ember teli szájjal 2011.01.14. 16:40:02

Na és? Tönkreteszi a Szent Szigetet és elveszi a szabadságunkat. Ez a lényeg.

Fell Bandi 2011.01.14. 16:46:08

@magyar ember teli szájjal: mi az hogy tönkreteszi a Szigetet? Szerinted ha én kérném, nekem ideadná a főváros ingyen a Hajógyári szigetet 10 napra ? És neked? Tudod hogy Gerendai ebből évente több milliárdot kaszál tisztán? Úgy, hogy ingyen kap hozzá területet. Nekem a sörözőm előtti pár nm járda használatáért is havi tízezreket kellett fizetnem. Ő meg hektárokat használhasson ingyen? Hogy legyen miből tankolnia a Lamborghini-jába?

dr kíváncsivagyok 2011.01.14. 17:06:49

"Lesz itt még sírás demszkiért hogy jöjjön vissza !!

elöljáróban: Atól hogy bankgaranciát francia bankba tették át, minket elméletlieg semmi anyagi hátrány nem ér.

A probléma abból adódik, hogy sajnos valótlan indokokkal (lol fék) akarjuk a kocsikat visszaküldeni - ami valljuk be, több mint röhejes - és a teljes eddig ráköltött pénzt visszakérni , és egy újabb balkán-like közbeszerzést kiírni a metrkocsikra (balkán-like: ki fizet többet zsebre hogy nyerjen.)

le egyszerüsítve: az zavarja a fideszt hogy a lóvét nem ők nyulták le.

De demszki zseniálisan elintézte még a végén hogy ne lehessen ebből többet kilopni, mert a döntési jog a franciáké, francia bíróságot pedig orbán nem tud manipulálni.

Vissza fogjátok ti még sírni demszkit barátaim!! "
Ez így igaz . Nekem is gyanús, hogy a fékek miatt nem vették át a szerelvényeket,....fél európában ezek a kocsik járnak...nekünk nem jó ?! Ez olyan p..a irígységnek tűnik, - nagy pénz....nagy lenyúlás elven !

bandika gazdája 2011.01.14. 17:13:31

Látta valaki tegnap az m1-en az Estében Heller Mágnest?! Hát nekem már megvan a 2011-es Vastagbőr díjas, az tuti!!! Máma még nem írok mást, mert kell egy pár nap, hogy magamhoz térjek!

bandika gazdája 2011.01.14. 17:21:13

@Fell Bandi: Dehogy megy a sittre! Itt csak a Gyuszi taxis megy a sittre (mint rendesen!).

is 2011.01.14. 17:29:44

valamit nem ertek. a bankgaranciat a kivitelezo adja, es o adja hozza a bankot is. a megrendelo nem tudja ezt a bankgaranciat felmondani, hiszen nem is o kototte, hanem a kivitelezo a sajat bankjaval. az Alstom egyszeruen bankot cserelt a bankgarancia alatt, a fovaros legfeljebb tudomasul vette. az EU-ban vagyunk, hogyan is irhatna elo, hogy magyar banktol kell a garancia? az diszkriminacio lenne.

szoval mit is mondott fel szerinted a fovaros? mert hogy a kivitelezo altal kotott bankgarancia-szerzodest nem, az biztos.

Fell Bandi 2011.01.14. 17:34:06

@is: már leírtam egyszer, olvasd vissza. A főváros hozzájárulása nélkül a bankgarancia nem visszavonható/módosítható. No, itt a bibi. Ezért megy a demszki sittre.

kovácske 2011.01.14. 17:36:14

nem azért volt jó francia bankkal fizettetni a bankgaranciát, hogy ne a magyarországi zemberek fizessék meg az árát?

tudi 2011.01.14. 17:38:33

Azt a büdös kurva mindenit. Hogy robbantaná fel Demszkyt az Al- Kaida, vagy más, 70 napos népünnepély lenne.

Miron 2011.01.14. 17:40:43

Ha megveszik az orosz metrókocsikat, azok megint elmentek volna 30-40 évet.
Mellesleg, aki jár Moszkvában, Péterváron, láthatja, hogy az újak sokkal korszerűbbek már.
Aztán meg nem kellett volna hónapokig méricskélni, hogy elférnek-e az alagútban.

És akkor még nem is kezdtem el az "orosz államadósság fejében..." nótába, mert azt bizony csúnyán lenyúlták.

Fell Bandi 2011.01.14. 17:48:58

@Miron: az ajánlatban kulcsrakész metró volt, tehát nem csak a kocsik, hanem az alagút meg minden zusammen...

jani888 2011.01.14. 17:57:32

Ha megússzák vagyonelkobzás és hosszú börtönbüntetés nélkül,újra megismétlődik ez vagy egy hasonló .Vagy sok másik ...(Én persze mint véresszájú , mocskos fajgyűlölő,náci ,nacionalista,irredenta ,összeférhetetlen kekeckedő jobban örülnék a lámpavasnak.)

Miron 2011.01.14. 18:03:54

@Fell Bandi:
Ezt úgy kell érteni, hogy az oroszok nem tudnak metrót építeni?
Csak Oroszországban már 12 városban van metró.
De nem is ez a lényeg, hanem hogy nálunk már lassan hagyomány lesz az aranyat szarrá változtatni.

Fell Bandi 2011.01.14. 18:09:40

@Miron: én ilyen célzást nem tettem.Persze hogy tudnak metrót építeni. Csak abból a demszki nem tudott volna lopni, mivel nem lett volna pénzmozgás.

Fell Bandi 2011.01.14. 18:16:02

@kíváncsivagyok: kissé tájékozatlan vagy. De segítek:
1: a franciák a mi belelegyezésünk nélkül nem tehették volna át semmilyen más bankhoz
2. a "mondvacsinált ok" az lenne, hogy a fékrendszer nem felel meg a hazai előírásoknak, amit pedig a szerződés is előírt
3. ez a típus sehol a világon nem fut, nézz utána a referenciáknak
4. demszkit max. a sitten fogják visszasírni a cigók, mert ott is jó csicska lesz belőle ( a végbélrákja miatt nem hiszem hogy másra is használnák a baromarcú maoistát)

Tibike15 2011.01.14. 18:36:18

jó, hát mindenki tudja mi volt, legalábbis fantáziálhat róla, mert ugye senki nem korrupt ebben az országban

is 2011.01.14. 19:07:47

@Fell Bandi: igen, de mikor tagadhato meg a hozzajarulas? azt meg is kell am indokolni, es az nem indok, hogy magyar legyen a bank. az eletben, a jog szerint, nem keves dologra kell engedelyt meg hozzajarulast kerni, de az allam nem gazdasagi szereplo, es foleg nem maganszemely, neki egeszen konkretan meg van mondva, hogy milyen indokkal tagadhatja meg ezt a hozzajarulast, nehogy diktatura legyen.

na mindegy, ezek szerint egyelore ott tartunk, hogy a poszt mar erosen csusztat es ferdit, a fovaros semmit nem mondott fel. most meg ha megpiszkaljuk ezt a hozzajarulast, hogy megtagadhatta volna-e, akkor lehet, hogy meg ennel is erdekesebb helyzetre bukkanunk. elso blikkre, az Eu-n beluli diszkriminacio tilalma miatt vlsz. nem tagadhatta meg, de erdeklodve varok barmi jogi allasfoglalast, indoklassal.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.01.14. 19:10:37

Én Angliából hozatom a cuccom egy részét és itthon még hozzáteszem az én részemet. Amit kintről veszek + névhasználat az a Brit bíróságok alá tartozik. Meg lehet próbálni kikötni a hazaiakat is de úgyse mennek bele.
Mellesleg ettől függetlenül is nem csodálkozom én már semmin.........

is 2011.01.14. 19:14:17

@kovácske: a bankgartancia az nem ez :). arrol van szo, hogy egy ekkora uzletben, pont a kivitelezovel kapcsolatos lehetseges problemak miatt kikotik, hogy mennyi penzt kell a kivitelezonek letennie, hibas teljesites esetere. ezzel fogjak a kivitelezo tokeit, egy ekkora szerzodesen bizony bukni is lehet.

alapeset: tedd le ezt a banatpenzt egy ugyvednel keszpenzben. termeszetesen ezt senki nem akarja, mert nem kamatozik, kell neki forgotokenek stb. ugyhogy azt csinaljak helyette, hogy megkerik a szamlavezeto bankot, hogy ugyan mar, az ott, a szamlan csucsulo penz terhere adjon ki egy papirt, hogy fizet a kivitelezo helyett, ha az szarul teljesit, es aztan majd o elintezi a kivitelezovel. a bank egy ilyen kezessegvallalasert penzt ker a kivitelezotol: a bankgarancia penzbe kerul, de nem a megrendelonek, hanem a kivitelezonek (persze belekalkulalja a vallalasi arba).

szoval akarmelyik bank adja ki, akarhol, azt kozvetlenul a kivitelezo fizeti, viszont a vegszamlaban meg mindig a megrendelo.

2011.01.14. 19:16:11

@kanoc2: Azért nem kéne mindenben az ördögöt látni ami francia. Trianonról annyit hogy ott ugyanannyira bűnös volt Franciaország mint a Olaszország vagy Anglia és a többi győztes ország és persze a mi birka népünk (birka vezetőkkel az élén) is hogy nem harcolt vissza (azóta se) mint mondjuk a törökök, ezért csak ne szegény francikat utálljuk már azzal az indokkal hogy "hátsó erők munkálkodnak".

A metróról meg annyit hogy lehet hogy megkenték a franciák a BKV-s társaságot a főváros vezetésével eggyütt, de az nehogy már' az ő hibájuk legyen hogy korrupt bagázs vezeti a tömegközlekedési vállalatunkat. A nemzetünk 2/3-a sem tétovázik mikor meg kell kenni a rendőrt, és a rendőrök sem tiltakoznak ez ellen túl gyakran. A fejekben van a baj, a fejekben....

Fánkevő Fáncsi 2011.01.14. 19:16:21

@is: "BKV és a főváros 2008 januárjában "minden érzékelhető ok és indok" nélkül, önszántából felmondta a magyar bankkal kötött garanciaszerződést, és átvitte egy francia bankhoz, aminek következménye, hogy most francia bíróság elé került az ügy."

Nem azt mondja Tarlós, hogy a BKV szó nélkül tudomásul vette az Alstom bankváltását, hanem, hogy a BKV önszántából maga mondta fel a magyar bankkal kötött szerződést. Ez nagy különbség. Ne ferdítgessünk, torzítgassunk Is. Talán elképzelhetetlennek tartjuk, hogy a BKV-nál...fővárosnál valakik korruptak voltak, Is? Te még ott tartasz, hogy minden tiszta volt a BKV-s végkielégítések körül, szegény Hagyó Miklós egy ártatlan politikai áldozat, nem kevésbe Hunvald György ? Lemaradtál Is, ezen már túllépett a világ.

preston 2011.01.14. 19:49:14

@Fell Bandi: aki ismeri a kogens szót, rossz ember nem lehet, persze azt is tudod,hogy törvény nem irhatja le, milyen legyen tegyük fel a fékrendszer, maximum azokat a szabályhelyeket sorolja fel, amelyeknek eleget kell tennie.
@Fánkevő Fáncsi: de még mennyire kritizálják tanulmányozzák minden szavát, összefüggéseit. azért remélem, hogy ezzel a szerződéssel nem fognak annyit foglalkozni.

emem 2011.01.14. 19:55:09

@Fell Bandi: Jaj bocsi, frakcióvezető volt, ahhoz az információhoz, adathoz jutott hozzá, amihez akart. A Vitéziről való megjegyzésem komment nélkül maradt, ő valóban benn volt a BKV felügyelő bizottságban. A lényeg az, hogy a Fidesz enyhén szólva is hamis játékot játszott az elmúlt két ciklusban, és játszik most is. Ahelyett, hogy megdolgozak volna tisztességesen a pénzükért, mindent megtettek, hogy semmi ne sikerüljön, "minél rosszabb, annál jobb" alapon. A metróépítést is ott kaszálták, ahol tudták. Az erkölcsi színvonalukat az Erzsébet téri gödör és a Nemzeti színház gusztustalan, gagyi épülete szimbolizálja legjobban. Ha a Tarlós most meglepődik valamin, az az ő szegénységi bizonyítványa, vagy kamuzás.
Ja, és gratulálok a modorodhoz. Csak vigyázz, egy közepes kocsmából is kidobnának vele.

turcsány karcsi elvtárs 2011.01.14. 20:32:44

antal attilát és demszky gábort felelősségre vonni antiszemitiztmus lenne, ezért a késlekedés.
egyébként azt érdemelnék mint a komcsiknak 56-ban. (LMPVS)

turcsány karcsi elvtárs 2011.01.14. 20:37:45

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: benne voltak a szerződésben a műszaki elvárások? igen.
a magyar szabványoknak/szerződésnek megfeleltek a leszállított szerelvények? nem.
a többi csak rizsa

kovácske 2011.01.14. 21:03:30

@is: köszönöm. akkor viszont csatlakozom a felháborodókhoz. ráadásul így a szolgáltatás díja is a francia bankhoz megy a hazai helyett. más kérdés, hogy melyik jogszabály mondja ki, hogy ha a francia céget engedi a szerződő partner átmenni egy francia bankhoz, akkor azzal hazai érdeket sért, mert majd a francia bank és francia bíróság igazságtalanul a francia cégnek fog igazat adni, ellenben a magyar bankkal és magyar bírósággal, amelyek igazságosan a francia céget hoznák ki hibásnak.

Alf (törölt) 2011.01.14. 22:10:42

dobozszámra, ez joó :)

Biziclope 2011.01.14. 22:25:58

A kurva anyádat te mocskos tolvaj Demszky!

Mikor is voltál a rendőrpalotában? Két hete? Milyen autóval voltál? Csak nem Mercedes 500-assal?

Rettegjél, de előtte zokogd tele Európát, hogy itt micsoda fasiszták élnek. Loptál saját zsebre néhány 100 milliót, tőlünk 20 év alatt pedig néhány 100 milliárdot. A budapestiek meg fagyoskodjanak a -20 fokban félórákat,. mert nem jön a busz.

De alkalmatlan senkiházi tolvaj!

preston 2011.01.14. 23:02:10

kovacske, miket hadovalsz ossze.életedben nem foglalkoztal banki üggyel.
biziclope, téged ezért fizetnek?

Artech 2011.01.14. 23:07:45

@Virág et.: Szia.. Adok..
Magyar Gárda...
Bizonyítani csak a józan paraszti ész tudná...( ha hagynák)

Melee 2011.01.14. 23:14:34

@HRH: Ilyen helyzetben mint amiben most van az Alstom per kapcsán a BKV, ilyet csak egy idióta jelent ki, vagy olyasvalaki, akinek valamilyen érdeke (megkenték) fűződik hozzá.

süti beállítások módosítása