Skip to content


       Szűrés lista

Már a focista is ekhózik

A figyelmünket elkerültük, de még a nyáron a Fidesz kiterjesztette az ekho-t (egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás) az első osztályú sportolókra, trénerekre, sportszervezőkre. Törvény: "Az egyes adótörvényeknek a sport támogatásával összefüggő módosításáról szóló törvényjavaslatot". Érdekes, hogy míg a többi szakmában az ekho határa évi 25 millió forint, addig a sportolóknál ez évi 100 millió forint.

A szakértő szerint: "A szakértői becslések szerint a 25 ezer hivatásos magyar sportoló egy-két százaléka keres évi 80-100 millió forintot, köztük legtöbb labdarúgó, akik eddig jövedelmük nagyobb részét az állam elől eltitkolva tették zsebre. Nyilvánvaló túlzás és felesleges megkülönböztetés."


Nyilván nem a szponzori pénzek után rohangáló és nevetséges összegekből élő úszók vagy kajakosok miatt 100 millió a határ ... de azért várjuk tőlük az aranyakat Londonból, mert ugye most ez a nr.1 prioritás.

A derék bohócliga "sztárjai" pedig 500-1000 néző előtt lekocogják az évi 30 meccsüket, november közepétől március közepéig ugye téli szünet van (mu-ha-ha, még Romániában és Ukrajnában sincs ilyen hosszú szünet, ott biztos mediterránabb az éghajlat), a 30 meccsből 30 teljesen nézhetetlen, és csak nagy nehezen egyeznek meg, hogy a 30 meccsből mennyit adjanak el ....

Az ekho indoka az volt, hogy a sportolók minimálbérre voltak bejelentve, és a minimálbér feletti összeget különböző módszerekkel (pl. arculatátviteli szerződéssel) kapták meg, de így most szépen ki lesznek fehérítve a jövedelmek.
Volt azonban egy másik indok is: "a sportolók éppen úgy a magyar kultúra ápolói, mint a színészek, az újságírók, a világosítók vagy népzenészek, így nekik is jár az ekho."

Nos, senkinek nem jár semmi ... maximum kérhető és adható.

Nos, mikor azt olvassuk, hogy a leggyorsabban a Diósgyőr futballcsapata élt a lehetőséggel, akkor felmerül bennem, hogy vajon ők lennének a magyar kultúra ápolói?

Másrészt pedig, ha tudja mindenki, hogy egy "szakmában" szinte mindenki minimálbéren van foglalkoztatva, melynek az adó és a járulékok fizetésének az elkerülése a célja, akkor az lenne a megoldás, hogy őket is benyomjuk az ekho-zók közé?

És a következő mi lesz? Minden minimálbéres legyen ekho-zó? Ez a nagy megoldás?

Az ekho és a bér között a különbség:
A válogatott focistánk keres havi 1,5 milliót a magyar klubjában.

Ekho
:



Bér
:

 


A magyar kultúra ápolói:

Címkék: sport fidesz válság adó

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr562592471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tkgabor 2011.01.18. 12:41:45

Asszem én is szeretnék inkább ekhózni...
Végülis mérnökként a magyar műszaki kultúra ápolója vagyok :)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.18. 12:43:14

Apró korrekció, bajnokságot nézve évi 30 meccs mert 16 csapatos az élvonal az 2*15 forduló. Egyébként a többivel egyetértek, nézhetetlen az egész, nem képvisel értéket sajnos. Viszont a ME úr egy huszadrangú másodosztályú focista volt így a szíve nagyon húz feléjük. Van többségében magántulajdonú csapat aki állami pénzből kap stadiont, Igaly Diána meg az olimpia előtt egymagában lövöldözött a Margitszigeten. Le se sz*rta senki szegényt. Persze az olimpiai aranyérem után az ország érezte magáénak az aranyat (főleg politikusék), felkészülésre viszont támogatást szinte semmi értékelhetőt nem kapott. Ráadásul ez csak egy kiragadott példa.

Focistáink persze rengeteg értéket szállítottak az országnak az elmúlt évtizedben. Az ifi-vb bronzon, meg a Loki BL-es csoportbajutásán kívül semmi olyan amire bárki is emlékezne mondjuk 2020-ban.

schnee 2011.01.18. 12:44:31

De az informatikusoknak továbbra sem jár :P

dr. Aullah 2011.01.18. 12:49:07

@Valahol Máshol: Jaja... akkor hogy támogatta mindenki. Aztán meg nem tudott gyakorolni másik világversenyre, mert a "szomszédokat zavarta a zaj"...

jozicsenko 2011.01.18. 12:51:52

hmmmm

ez az adózás, amit tipikusan a ballib értelmiség finanszírozására találtak ki: újságíró, színész, művész

a jobboldalon úgy látom, inkább focisták vannak, nem művészek (vagyis inkább több sportoló van a jobboldalon, mint művész, ami fordítva is igaz)

a baj nem ezzel van

a baj azzal van, hogy megint kiskapukat nyitunk, az ügyeskedés elött

bááár, optimistán? a minimálbér után végre többet adóznak a labdakergetők...

loláb 2011.01.18. 12:55:45

Az EKHO úgy faszság, ahogy van, remélem, hogy a szuperbruttó kivezetésével, 2013 január elsejétől megszünik.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.01.18. 13:08:31

Én azt nem értem, hogy ha ellenőrzik, akkor miből igazolja a 30 millió házat, a 2 sportkocsit, az évi 2 tengerparti nyaralást?
A minimálbérből?

A bundázókat is pikk-pakk meg lehetne fogni, mivel az a pénz megvan valahol ...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.01.18. 13:20:17

Gondolom azért nem lehetett megfogni őket eddig mert a politikusok is ugyanezt csinálták. Ott is ment a mutyi és lett belőle lakóparki vityilló meg nyaraló itt-ott meg az asszony nevén negyven ingatlan.

Amennyiben ugyanezért rámásztak volna egy ismertebb focistára az rögtön telenyivákolta volna a médiát, s mivel ő sportoló ezért megírták volna, átvette volna adott esetben egy nagyobb példányszámú európai sportnapilag (La Gazzetta dello Sport, Marca, stb.) esetleg, bár talán ezt azért nem. Azonban, ha rámásznak Kis-Kovács Boborján simliskedő vállalkozóra az a kutyát sem érdekli, az életbe nem is tudunk róla. A komoly vagyonosodási vizsgálatot nem az ismert emberekre találták ki. Az náluk ilyen bájolgás. Esetleg, ha kikerülsz a bűvös körből és levadászható leszel akkor buksz meg egy ilyenen, amúgy a Gyevi bíró országában ezen már nincs mit csodálkozni. Megjegyzem, ha a bűvös kör közepén áldogálsz akkor meg még lex-et is kaphatsz.... Így működünk mi.

teefau 2011.01.18. 13:28:22

Ugyan már elvtársak, a lex-Beckham kimaradt?
Spanyolországban adótörvénnyel érték el hogy az aranylábú gyerekeknek nagyon is érdemes legyen a La Ligaba igazolni, mi miért ne tehetnénk ilyet?
Már látom is az ekho előnyeit, fellendülünk, a szupersztárok elözönlik a focinkat, Messi messzire hajítja a Barcelona mezt és fut Újpestre, Rooney ölelkezik a Vidi edzővel, hogy gyerekként erről álmodott, CR pedig a Fradi székház előtt mutatja nagy mosollyal az új csíkos mezét...merjünk nagyot álmodni...

bandika gazdája 2011.01.18. 13:38:27

Arra nem gondoltok, hogy ha annak idején nem lettek volna focisták, ott álltunk volna orkánkabát nélkül, mert csak nekik volt szabad csempészni! CSAKHÁT AKKOR MÉG FOCIZTAK A KIVÁLTSÁGOKÉRT!

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2011.01.18. 13:39:39

Én az EKHO helyett egész mást adnék a magyar focistáknak:
A csatárokat elküldeném a bányába. támadják meg a sótömböket,
a középpályásokat sepregetőnek a Váci utcába,
a hátvédeket madár(roma)ijesztőnek a borsodi földekre,
a vezetőket meg kiszögeltetném száradni a kapufára.
A magyar labdarúgás és a politika színvonala évtizedek óta egymást múlja alul.
Egy garas közpénzt sem érdemelnek meg. Általában csak az utánpótlás szokott nemzetközi színvonalú eredményt felmutatni, de mire ők bekerülnek az "éles" csapatba, idomulnak az ottani viszonyokhoz.

lomposfarkas 2011.01.18. 13:41:39

A magyar él-focit felszámolni, az aranylábú semmirekellőket kirúgni, a vezetőket/bundásokat Recskre, kimaradt valami? A pályákon meg úttörőmérkőzéseket kell rendezni, állítólag ott még van színvonal. Vagy birkát legeltetni. És udvariasan megkérdezni a vezénylő tábornok urat, hogy a focira, stadionra szánt támogatást miért nem az egészségügybe önti? Dögöljünk meg, de cirkusz azért legyen, mi?

lomposfarkas 2011.01.18. 13:47:43

Még valami eszembe jut: lelkiismeret furdalás nélkül tudnék halomra gyilkolni, mikor a Puskás-legendára alapozzák a mai focit is, mint örök hivatkozási pont.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.01.18. 13:53:21

@teefau: bocsánatot kívánok, de a Rinyáldót én inkább elcserélném egy Puyol-Pique-Iniesta-Xavi tengelyre, ha lehet!

üdvözlettel: Prukner László

:))))

teefau 2011.01.18. 14:00:22

@Seduxen: Még válogat is :)))))

majomkutya 2011.01.18. 14:11:45

EKHÓT a kőműves és festő egyéni vállalkozónak!
Sőt! EKHÓT minden magyar embernek!
Mert jár!
Vicc ez az egész.
Tényleg a hivatásos úszóknak, kajakosoknak, vívóknak, esetleg vizilabdázóknak vagy kézilabdázóknak kellett volna adni azt a pénzt amit a focisták kaptak. A magyar focin belül szerintem két dologra érdemes pénzt költeni: tömeges utánpótlásképzésre és edzőképzésre.
Nem ezekre a labdakergető ... ááááááááá, nem is folytatom.

Secnir 2011.01.18. 15:06:25

Én informatikusként igenis ápolom a magyar kultúrát!
Minden egyes alkalommal, mikor a windows összeszarja magát, ékes magyar anyanyelvünket előtérbe helyezve tájékoztatom a világot a véleményemről.
Ráadásul az elsők között fejeztem ki rosszallásomat S.P. újévi beszédének helyesírási hibái miatt, bizony!
Mindemellett bizonyíthatóan nem használom a Word és a Notes beépített helyesírásellenőrzőjét, mivel nincs rá szükségem, időnként én javítom ki a Word hibáit.
Tehát nekem is jár az Ekho. Vagy Eva. Vagy mijafaszom. Én is kevesebbbet akarok fizetni! Nem vagyok semmivel sem rosszabb, mint egy futballista, aki heti 90 percet dolgozik, és max. 6 percet túlórázik!
Igenis kezdjünk népi kezdeményezést, mint a motorok ügyében! Menjünk, ezt is aláírom! Merjünk nagyot álmodni b+!

szmoker (Homo Trollicus) 2011.01.18. 15:11:46

@schnee: szintén zenész? :) Hát, ilyen ez a popszakma :D

Asidotus 2011.01.18. 15:24:01

Irigyeljük a focistáktól? Tessék utánuk csinálni. A színvonal nem magas, nem hinném, hogy olyan lehetetlen lenne bekerülni abba a néhányszáz fős körbe.

NewWay 2011.01.18. 15:59:45

Szerintem korrekt az EKHO.

EKHO-val 30%-ot adózik az illető, EKHO nélkül 59%-ot.

Itt nem az EHKO-val van a baj, hanem az EKHO nélküli 59%-os elvonással! Ami irreálisan magas. Inkább mindenki fizessen 30% adót, így jut is az államnak, és jut az embernek is.

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2011.01.18. 16:02:56

Nem irigylem a "focistáinktól" (direkt idézőjelben), nem hinném h az Ő hibájuk az a sok pénz amit megkeresnek. Ha nekem sem kéne semmit felmutatni és mégis fizetnének puszira én sem tennék másként, max. forgolódnék néha kicsit esténként...
Szerintem azt kellene csinálni h CSAK a siker után fizetni... és kész. Díjazni azokat akik tényleg tesznek, a többiek meg bejárnának szépen szabadidejükben focizni. Mindjárt kevesebb lenne a megélhetési labdazsonglőr.

Marcellusca 2011.01.18. 16:28:19

@NewWay: Mondjuk, kicsit mellé néztél (EKHO-val 70%, míg normál adóval 52% marad a zsebben), de alapvetően igazad van.

Bennem is az ötlött fel, hogy nem az EKHO kevés, hanem a normál adó sok(k).

harger 2011.01.18. 17:12:58

Ez kurva gáz!
Igazából az egész ekho egy rettenetes kasztrendszer. Indiában legalább nevet adnak a gyereknek. Nálunk a kultúra és a tököm tudja mi mögé bújva egyenlőbbek az egyenlők között. Ez nem kettős mérce, hanem nemesi kiváltságok 2011-ben!!!!!! Úgyhogy a politikusok mellett, még ezeket a szarrágó ekhósokat is kéne szidni rendesen!!!!!

Sanya23 2011.01.19. 09:04:55

de mi a baj ezzel az Újpest meccsel? ezt a picipest tippmixelte el..

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.01.19. 16:10:32

@Nűnű: Bizony, pl. egy januári alapozás (futás hóban-esőben-fagyban) nem egy leányálom.

tintamin 2011.01.19. 22:55:33

Egyébként egy-két kivételtől eltekintve a foci utánpótlás (a többi sportághoz hasonlóan) gyalázat. Mármint az anyagi lehetőségeket tekintve.

LastScout 2011.01.25. 20:32:10

@tkgabor: Sajnálattal közlöm, hogy te, és én is... tipikusan olyan munkát végzünk, ahol nem divat a minimálbér kamuzás, és ennek következtében mi soha nem fogunk ekhozni...

Viszont, ha tényleg ez az indok, hogy feketén kapják a pénzüket, akkor miért nem az apeh-et küldik, miért a törvényt módosítják?

Meg egyébkéntis K.A.-ját az összes semmirekellő léhűtő ingyenélő... focistának... pláne így..

süti beállítások módosítása