Skip to content


       Szűrés lista

"Az első nyugdíjam magasabb volt, mint az utolsó fizetésem"

Várjuk azt a februári napot, amikor Orbán nekimegy nyugdíjrendszernek, és drasztikusan átalakítja ...

"Világossá kell tennünk, hogy a korhatár előtt senki nem mehet nyugdíjba, és azt is, hogy az állami nyugdíjalap nem fizethet több nyugdíjat, mint amennyit beszed (a nyugdíjjárulékokból)" - mondta januárban a Wall Street Journalnak.

A 36 évesen 154 ezres nyugdíjban részesülő kommandósról már nálunk is volt poszt (jó nagy vitát váltott ki), meg a 38 évesen 280 ezres nyugdíjat kapó szemkilövető rendőrről is volt szó,  de most az Origo és a Házon kívül is körbejárta egy kicsit jobban a témát.

276 ezer ember kap korhatár alatti öregségi nyugdíjat, havonta 31,2 milliárd forint (átlag 113 ezer). Összesen 2 millió ember kap öregségi nyugdíjat, vagyis 13%-uk korhatár alatti.


40 évesen nyugalmazott rendőr: "Egy olyan rendőri egységnél teljesítettem szolgálatot, amelyről tudvalevő volt, hogy megszűnik. Ilyen esetekben - ha nem fogadod el a megszűnt pozíció helyett ajánlott munkát - elmehetsz nyugdíjba. Ez egy jogszabályi lehetőség, amivel éltem. A kritizálók egyébként sem látják, hogy mivel jár a hivatásos szolgálat."

41 évesen nyugdíjba vonult pénzügyőr: "Még családon belül is megkaptam, hogy mire fel mehetek én előbb nyugdíjba, meg hogy nem szégyellem-e magam. Mikor új házba költöztünk, az utcában nem is mondtam meg, hogy már nyugdíjas vagyok, mivel jelenleg is dolgozom mellette, úgysem jönnének rá. Az emberek irigyek, pedig ez egy olyan kompenzáció, ami jár nekem, amiért a vámhatóságnál dolgoztam. Akkor nem voltak irigyek, mikor karácsonykor reggel hétkor vettem az egyenruhámat, ők meg otthon ültek a fa alatt, a 12 órás beosztásban végzett munka miatt felborul az ember élete, és a gyereknevelés is sokkal nehezebb, az ilyen áldozatokat egyenlíti ki a korai visszavonulás lehetősége."

Nyugdíjas pénzügyőr, aki tizenéves gyerekeket nevel: "A Vám- és Pénzügyőrségnél a kollégái kivétel nélkül nyugdíjba mentek, amint erre lehetőség nyílt, mindannyian úgy gondolták, az a hülye, aki nem használja ki. A nyugdíjam ugyanis több, mint amennyi fizetést kaptamt, és emellett még munkát is tudok vállalni. Ki dolgozna kevesebbért, mint amit a semmiért megkap."
 
48 évesen nyugdíjba vonult alezredes: "Az első nyugdíjam magasabb volt, mint az utolsó fizetésem, ez az ezredesi rendfokozatig szinte minden katonánál így van. Ennek ellenére a nyugdíjas katonák közül is sokan vállalnak munkát, főként biztonsági területen. Nem létkérdés ez a munkáért kapott pénz számukra, de nem tudnak mit kezdeni magukkal. Nem tehettem arról, hogy előbb el tudtam jönni. Én ezt a pályát vállaltam, az összes ódiumával együtt. Ez egy megszerzett jog. Sokaknál - még más nyugdíjasoknál is - kiveri a biztosítékot nemcsak az előnyugdíj lehetősége, de a magas, havi 240 ezer forintos nyugdíjam is."

Persze azon meg el lehet vitatkozni, hogy a vámos miért, a szintén karácsonykor is dolgozó mentős meg miért nem, de ami engem megdöbbentem, az a címbe is kiemelt mondat: "Az első nyugdíjam magasabb volt, mint az utolsó fizetésem"

Na, azért ez durva ... ilyen feltételek mellett valóban ki lenne az a hülye, aki nem választja a nyugdíjat?

A Házon kívül riportjából két fontos infó is kiderül:

Hogy lehet magasabb a nyugdíj, mint az utolsó fizetés?
Mert míg a civileknél az összes munkában töltött év keresetét átlagolják, addig a rendőröknél, katonáknál, tűzoltóknál az utolsó év keresete számít, és ráadásul a legtöbbjük ekkor kapja meg a jubileumi jutalmát (25 év szolgálati viszony), ami 3-4 havi plusz pénzt jelent, így ennyivel lesz több az utolsó éves fizetés.
 
Azt nyilatkozza a fiatal nyugdíjas tűzoltó: Több a nyugdíjam, mint apám ás anyán nyugdíja - együttvéve ...

Mennyibe kerül az, hogy emberek tízezrei mennek nyugdíjba a nyugdíjkorhatár előtt?
281 milliárd forintba.

Címkék: válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr362648968

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fokabacsi 2011.02.09. 14:52:57

Már nem, de már nincsenek is .És sajnos nem egyszer kellett menni temetésre, mert a 25 év földalatti után nyugdíjban 2-3-6- hónap múlva egyik a másik után halt meg !

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.09. 14:54:42

@eszkep:

én is azt írtam, hogy nem korrekt, hogy az átlagnyugdíj 90 ezer, a minimálbér meg 74 ezer ...

jozicsenko 2011.02.09. 14:56:42

@Androidus: bányász, kohász, mélybúvár

eredetileg ők voltak a valódi veszélyes munkakörben dolgozók

csak megkapták a rendörök, vámosok, stb is. de kihagyták pl a borsodi tanárokat vagy a nógrádi mezőöröket...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.09. 14:56:48

@eszkep: Szóval pont a zorbánkormány óta jobb lett az életed?Szerencsés vagy.:))

eszkep 2011.02.09. 14:59:05

@Tigeri: "Ööö talán nem mindenkinek a nyugdíját."
Ezt hogy oldod meg úgy, hogy az Index meg a Népszabi ne írjon 15425 db cikket, melynek közös nevezője az "alkotmányellenes", "fasiszta diktatúra" kifejezések lennének?

"Amúgy eszkep ha jól tudom nem szereti a nyugdíjasokat,mert a sok vén komcsi köcsög szavazta meg az emeszpét a nyakunkra"
Hát egy 16 900 Ft-os tétel elég volt, hogy rájuk szavazzanak... Még egy nyamvadt 14. havi nyugdíjat sem kellett beígérni...
És még azt sem tudják, mit jelent "reálértéken befagyasztani" valamit...
És még azt sem tudják, mi a különbség a bruttó- és nettó államadósság között... (Ügye zero? :-))

eszkep 2011.02.09. 15:00:23

@Tigeri: Azt már csak félve említem meg, hogy egy gyerekkel és a magzattal 23400 Ft-al több lett a nettóm. :-)

Secnir 2011.02.09. 15:01:29

ööö...
...khm.
Haverom pont katona volt, mikor a szerb-horvát háború ment, és "véletlenül átesett" egy-két rakéta a déli oldalon. Azonnal 24 órás szolgálat, kimenő stb. megvonás, tisztek gyakorlóban szaladgáltak, meg a határra vezényelték őket, stb. Nem lettem volna a helyükben.
Én sorkatonaként tisztek mellett lőszereket semmisítettem meg, illetve aknákat, harckocsilőszereket újítottunk fel (szétszed, lellenőriz, összerak, becsomagol harcrakészen).
Említhetném a gyakorló tűzszerészeket is, akik vagy itthon robbannak föl, vagy Afganisztánban.
Essen szó a tűzoltókról, akikre egy tűzesetnél vagy rádől a fal, vagy nem, vagy megfullad a füstben vagy nem.
A pénzügyőrről, aki Záhony után az ukrán rendszámú furgont megállítva vagy kap egy 9mm-es golyót vagy nem.

Ezek mind.mind az úgynevezett álommelók. Amikor meg vannak hirdetve, kifejezetten magas iskolázottságú, többgyermekes személyeket keresnek gyors karriert és vezérigazgatói méretű fizetést ígérve, kifejezetten stresszmentes munkahelyként.
Ellentétben a szörnyű körülmények között tengődő mentőorvosokról, akik a halál torkába néznek minden nap (néha szó szerint, ha egy fullrészeg hajlékony kitátja a száját).

szóval én egyrészt nem irigylem tőlük a csökkentett (előrehozott) nyugdíjat. másrészt viszont azt mondanám (és nemcsak nekik):
Te X. Y., elérted a nyugdíjkorhatárt. Dönthetsz: vagy hátradőlsz, és élvezed a nyugdíjaséveidet, de akkor nem helyezkedhetsz el, vagy dolgozol tovább (akár ahol nyugdíjbamentél, akár máshol), de addig nem jár a nyugdíj. Ha a nyugdíjat választod, és rajtakapunk, hogy feketén dolgozol, akkor 5 évig nem kapsz nyugdíjat.

Secnir 2011.02.09. 15:03:59

@zero:
látod,. látod. eszkep még egyet is úgy ért veled, hogy lefikáz :-)

Tapmancs 2011.02.09. 15:04:11

Ez kurvagáz, nagyon kíváncsi vagyok hogy a Zorbánék hozzányúlnak-e ehhez. Reménykedem, de az eddigi tapasztalatok azt mondatják velem hogy érdemben semmi nem fog változni (csak mi fizetünk többet). Ne kegyen igazam. Viszont mivel visszamenőleg gondolom nem lehet nyugdíjat csökkenteni, jónéhány évnek el kell telnie mire ennek érezhető hatása lesz. Amennyiben megszüntetik ezt a rendszert.

rolika 2011.02.09. 15:04:20

@Androidus: Azért ott is csak óvatosan. Hallottam sztorikat a környékünkön, hogy az is bányász volt, aki csak félévente ment le villanykörtét cserélni...

Majd az idő megoldja ezt is. Ránk dől az egész :-)

nyugatioldal 2011.02.09. 15:05:54

Az emberek irigyek, pedig ez egy olyan kompenzáció,

ami jár nekem

, amiért a vámhatóságnál dolgoztam. Akkor nem voltak irigyek, mikor karácsonykor reggel hétkor vettem az egyenruhámat, ők meg otthon ültek a fa alatt, a 12 órás beosztásban végzett munka miatt felborul az ember élete, és a gyereknevelés is sokkal nehezebb, az ilyen áldozatokat egyenlíti ki a korai visszavonulás lehetősége

Aha. Akkor jár az összes folyamatosban dolgozó munkásnak, karbantartónak is, aszod, de akkor perkáld csak vissza a folyamatos és műszak pótlékot amit ezért kaptál az adófizetőknek te kis k*cs*g.

Ami meg jár neked az egy nagy lóf*sz... :-(

Elnézést.

Samott 2011.02.09. 15:05:58

@eszkep: eleg rosszul kereshetsz. :)

nyugatioldal 2011.02.09. 15:08:33

@Androidus: Ja cc. 2 évvel... Nem 20-al.

eszkep 2011.02.09. 15:09:32

@Secnir: Amit mondasz jogos felvetés, DE...
Egy testületet egységként nézzünk már! Ok, valaki kiemelten veszélyes munkakörben ténykedik x évig, ha kérik ezután vezényeljék át más területre. Ne testület függő legyen a rendszer, hanem BEOSZTÁS függő! Egyedül talán a tűzoltóknál lenne értelme a jelenlegihez hasonló megoldásnak! Nagyon jól tudom, hogy XY fegyveres testületnél nem csak azok dolgoznak, akiket te látsz, hanem triplaannyi aktakukacot! Náluk minek??? Egy átlag raktári dolgozónak jobban elhasználódnak az ízületei, mint egy egyenruhás aktakukacnak.
És akkor színészekről még nem is beszéltem...

eszkep 2011.02.09. 15:11:21

@Samott: A KSH adatai szerint alig valamivel átlag felett. (Még egy kevés (minimális) adójóváírást is kapok!)
"Érdekes" egyébként, hogy a népszabis, meg index-es linkelt kalkulátorok (4 különféle) egyike sem találta el a helyes összege, rendre alul kalkulálták... Érthetetlen...

eszkep 2011.02.09. 15:12:00

@Androidus: Azt hiszem igen, ott és a tűzoltóknál még meg is értem.

Samott 2011.02.09. 15:17:10

@eszkep: igen, en is oda saccoltam kb. Azert tunt fel,mert nekem gyerek nelkul is joval tobbel nott a fizum. Es en se vagyok agyonfizetve.

mim 2011.02.09. 15:27:50

Ha jól tudom, akkor évezredes hagyománya van a fegyveres öhh.. szakmák kedvezményes kezelésének.
Ennek több oka van, amellyek lehet már nem relevánsak.

Szerintem ezen kérdéseket az utolsók között fogják feszegetni, mert habár a "tömeg" már kiéhezve várja az eddig nem érintettek ("ők miért nem? miért csak mi?") szankcionálását, a fegyveres erők kezelése mindig is óvatosan történik világ szerte.
Rengetegszer szinte töréspontig hajlítják a szabályokat a politikai oldalról, ha valami balhéba keverednek a fegyveresek. Mert az ő lojalitásuk roppant fontos hatalmi tényező.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.02.09. 15:35:52

@mim:

Mondjuk csak elég lenne annyi, hogy ha elmegy korengedményes nyugdíjba, akkor az utolsó nettó fizuja 60 %-t kapja. Vagy marad, és dolgozik tovább. Lehet választani.
60%-ot senki nem választaná.

lomposfarkas 2011.02.09. 15:36:50

Ezt azér nem hagyom ki :)

"Az emberek irigyek, pedig ez egy olyan kompenzáció, ami jár nekem, amiért a vámhatóságnál dolgoztam."

"Tessék idefigyelni, elmondom, hogy akkor gyakorlatilag az egész vámőrséget úgy, ahogy van, A-tól Z-ig le kellene cserélni."

ketroot 2011.02.09. 15:49:36

Nyugdíjasok, rokkantnyugdíjasok, segélyesek országa ez, aki meg aktív dolgozó, netán munkát akarna vállalni, az meg elmehet az anyja büdös p.csájába!:D

ketroot 2011.02.09. 15:53:01

@fokabacsi:

Nagyapám tolta uránbányában cirka 20 évig... Sajnos Ő is elment.

mim 2011.02.09. 15:53:04

Részemről ok, mert nem az én bajom. Most, mikor bennem is fortyog a düh a nyugdíjjal kavarás miatt.. főleg. Azért azt vedd figyelembe, hogy ez egy eléggé drasztikus változtatás az érintetteknek - nagyobb mint ami minket, a befizető polgikkat sújtotta.
És reálisan nézve az éppen kormányzó csoport sosem fog olyan lépésekhez aszisztálni, amik után a fegyveresek is megjelenhetnek a várható tüntetéseken. Öngyilkosság. Az lenne.

Esetleg ha a gazdaság nem maci-ban lenne (éljenek a tőzsdés utalások :-) ), akkor a lojalitás megingása nem lenne akkora probléma.

Teljesen jogosan háborgunk, de részemről igyekszek a dühömet olyan mederbe terelni, amiben van remény, hogy valami pozitívat is elérek általa.

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2011.02.09. 16:03:52

Az némi kárpótlás lenne az embereknek a magánnyugdíjuk államosításáért, ha legalább ilyen ügyekben is lépnének, hogy ne erre menjen el a pénz. Pl. aki kap magas nyugdíjat, de nem tud mit kezdeni magával, és elmegy dolgozni, az arra az időre ne kapjon nyugdíjat. Ez így korrektebb lenne, mint az, hogy elveszi az állást mástól, és még nyugdíjat is kap.

trojka 2011.02.09. 16:09:46

@mim: ez tényleg igy van, de ezek az emberek kihasznaltak egy lehetöséget, amit megadtak nekik. Az is igaz, hogy általában nyugdíj elött kapták a jubileumi jutalmakat, a szolgálatért érdemérmeket, ezzel is pénz járt. ráadásul, tudták, hogy mondjuk egy év mulva elmehetnek nyugdíjba, tehát vállaltak minden tulorát, hogy még több legyen a keresetuk, mert valoban az utolso 12 honap átlaga számitott, de-a nagy átszervezéseknél egyszeruen elkuldtek nyugdíjba alig negyvenéves zászlosokat, századosokat, fötiszteket. ezek közul még sokan maradtak volna, mert nyitva állt elöttuk az ut az elömenetelhez, amugy is, régen bolond lett volna egy ezredes nyugdíjba menni, hiszen megvolt a hatalma, az egzisztenciája, a jo fizetése. (nem a legkisebb kapta a legnagyobb nyugdíjat). De azért, könyörgöm, akkor az amcsi filmekben biztosan hazudnak, amikor azt mutatják, hogy a fegyveres testuletektöl 20 év szolgálat után nyugdíjba mennek és vagy boltot nyitnak, vagy valamilyen vállalkozásba fognak. Tudom, hogy ez nem Amerika, de azért nézzunk kifelé a világba is! itt már megint arrol van szo, hogy jol összeugrasszák a magyart!

Beer Ninja 2011.02.09. 16:23:54

Tök egyszerű. CSÖKKENTENI kell a nyugdíjakat. Ráadásul sávosan. Minél többet kap valaki, annál jobban csökkentsék. Nekem ne mondja senki, hogy egy 48 éves alezredes mennyire baromira rászolgált a többszázezres nyugdíjára. Részemről én 10-40%-kal csökkenteném a nyugdíjakat. Plusz a kedvezményeket is lecsökkenteném (pl. utazás).
Leendő rendőröket (is) tanítok, van, aki már nyugdíjba ment. 36 évesen. Most nyugdíjasként (is) jóval többet kap, mint én. Hülyék lennének kihagyni. Én pedig igenis irigykedek. Mindkettő normális emberi reakció. Beteges a rendszer, fel kell számolni az ilyen anomáliákat.
Nem tudom, a Fidesz hogy nyúl a dologhoz, de muszáj lesz neki. Lehet, hogy még a 2014-es választást is nagyon lazán bukni fogja (részben) emiatt.

belzebubó 2011.02.09. 16:25:54

Azt miért nem teszik hozzá, hogy az a jogász aki a BV-nek dolgozik és egész nap az V.kerületben ül annak is 1,2 a szorzója bizonyos fokozat fölött. Az például mitől veszélyeztetett? Ilyen-olyan fokozattal sokkal több a szabadsága is mint a vele egykorúaknak és pénteken 12 után aligha találod meg őket ha keresed.
Ehhez jön még a flottatelefonkedvezménye, munkáltatói hitelkedvezménye,cafeteria,stb. És ez egy jogász aki ül egy irodában.

belzebubó 2011.02.09. 16:31:26

Meg azért tegyük hozzá a reptéri vámosok élete sem pokol...

Veder1 2011.02.09. 16:38:55

@trojka, jól írod, ez nem Amerika. Felejtsd el Amerikát és úgy egészében a nyugatot, ők megtehetik (még ideig-óráig) mi nem. Ennyi.

Egyébként meg miért nem lehet maximalizálni a nyugdíjakat, és miért nem lehet az előrehozott nyugdíjat is felemelni mondjuk 10 évvel? Még akkor is kedvezményes lenne.

Marcellusca 2011.02.09. 16:45:58

@zero: Khmmmm, hjt szerint:
204. § (1) A szolgálati nyugdíj összegét a nyugdíjazást közvetlenül megelőző 12 hónap alatt a szolgálati viszony keretében elért - a kifizetés időpontjában hatályos jogszabályok szerint nyugdíjjárulék alapjául szolgáló - illetménynek és illetmény jellegű juttatásoknak a számított személyi jövedelemadóval csökkentett összege havi átlaga alapján kell megállapítani.
(2) Az (1) bekezdésben meghatározott összeg kiszámításánál alkalmazni kell a társadalombiztosítási jogszabályokban az öregségi nyugdíj megállapításánál előírt korlátozásokat.
(3) A repüléstől egészségi okból véglegesen eltiltott repülőhajózó nyugdíját az eltiltáskor vele azonos rendfokozatú és hasonló beosztású és minősítésű repülőhajózók (1) bekezdés szerinti illetménye és illetményjellegű juttatásai alapulvételével kell megállapítani, ha ez számára kedvezőbb.
(4) Az (1) és (3) bekezdésben említett illetményen és illetményjellegű juttatáson az alapilletményt, az illetménykiegészítést, az illetménypótlékot, a külön juttatást és a jutalmat kell érteni.

205. § A szolgálati nyugdíj összege a társadalombiztosítás szempontjából figyelembe vehető szolgálati idő tartamától és a 204. § alapján számított illetmény és illetményjellegű juttatások havi átlagától függ. Ezek figyelembevételével a szolgálati nyugdíj összege:

Szolgálati idő(év)
Havi átlagkereset százaléka
25
65,0
26
66,0
27
67,5
28
69,0
29
70,5
30
72,0
31
73,5
32
75,0
33
76,5
34
78,0
35
79,5
36
81,0
37 és ennél több
83,0

Marcellusca 2011.02.09. 16:52:09

@zero: És az előremutató szamályozás. Szintén hjt, 2013-tól:

A 2012. december 31-ét követő időponttól megállapításra kerülő szolgálati nyugdíj
206. § (1) A szolgálati nyugdíj összege a társadalombiztosítási jogszabályok szerint figyelembe vehető szolgálati idő tartamától, valamint a 204. § szerinti kereset, jövedelem - személyi jövedelemadót is tartalmazó, csökkentés nélküli - bruttó összegének egyhavi átlagától függ. Ezek alapján, ha a hivatásos állomány tagja kizárólag a szolgálati nyugdíjrendszer keretében fizetett nyugdíjjárulékot, vagy a magánnyugdíjpénztárban az egyéni számláján lévő összeget a Nyugdíjbiztosítási Alaphoz átutalták, a szolgálati nyugdíj összege a következő:

Szolgálati idő (év)
A nyugdíjazás alapjául szolgáló havi átlagkereset, jövedelem százaléka
25
43,0
26
45,0
27
47,0
28
49,0
29
51,0
30
53,0
31
55,0
32
57,0
33
59,0
34
61,0
35
63,0
36
65,0
37 és ennél több
67,0

Szóval, ott már elkezdődött valami.

Csak, mint ahogy @mim: is írja, nem biztos, hogy jó ötlet drasztikusan változtatni.

Marcellusca 2011.02.09. 17:00:55

@trojka: Egy kis pontosítás:
"...de-a nagy átszervezéseknél egyszeruen elkuldtek nyugdíjba alig negyvenéves zászlosokat, századosokat, fötiszteket." - Nem elküldték, zömmel ők választották. Miért?

"...ezek közul még sokan maradtak volna, mert nyitva állt elöttuk az ut az elömenetelhez,..." - na, pont ez nem igaz!!! Éppen azért mentek el önként, mert nem volt előmeneteli lehetőség. Kilátástalanná vált a jövő, főleg a '89-'90 óta tartó folyamatos "átszervezéseknek" köszönhetően.
Valamint azért (is), mert előre sejthető volt, hogy változni - azaz szigorodni - fognak a nyugdíjszámítási szabályok.

A MH és a HM vezetése meg a legnagyobb töketlen banda, hogy hagyta a 40 éves, már komoly tapasztalattal bíró, de még mindig agilis és terhelhető embereit elmenni.

A rendőröknél, tűzoltóknál tök hasonló (lehet) a helyzet. :(

mim 2011.02.09. 17:02:44

Hát ez érdekes. Kiváncsi vagyok élesítik e a cuccot. Felteszem a körülmények összjátékán fog múlni :-)
Kösz az infót Marcellusca!

tudi 2011.02.09. 17:03:54

Jó múltkor beszélgettem egy ismerősömmel az apja a rendőrségen dolgozik elég magas beosztásban, mikor megkérdeztem, mennyi ideje dolgozik ott, a válasz után (27 éve) megkérdeztem miért nem ment már nyugdíjba. Azért, mert az, hogy a nyugdíja magasabb, mint a fizetése csak ezredesi rangig van, utána már nem erősen csökken a nyugdíj összege. Ez kimondottan az ilyen alacsony beosztásúaknak van csak.
@Vödör: Ezzel én is egyetértek, vagy fizessenek utánuk több járulékot, ami önkéntes pénztárba kerülne, amiből addig fizetnek nekik járadékot, amíg el nem érik a korhatárt.

Marcellusca 2011.02.09. 17:08:25

@mim: Hatályos jogszabály. :)

Bár, mint tudjuk ez mai napság nem garancia, nem jelent semmit. :D

martonx 2011.02.09. 17:18:00

@Baldrick68: Beépülhet? Szerintem január 1 óta már rég be is épült. Nézd meg a villany, meg a gáz számládat...
Egyik francia cég sem hülye, hogy akárcsak 0,5%-kal is kevesebb profitot vigyen haza innen.
Amikor Franciaországban jártam, a francia rokonok betegre röhögték magukat rajtunk magyarokon, hogy náluk az ilyesmi szóba sem jöhet, hogy energetikai cégeket külföldi tulajdonba adjanak.

eszkep 2011.02.09. 17:22:15

@zero: Ez hamarosan (tán' jövőre, év végétől? - annyira nem néztem utána, nem érint) így lesz, fasisztáznak is begyepesedett komcsik a szerveknél. Még az Index és a te siránkozásod ellenére is túl keveset basztak ki tavaly.

martonx 2011.02.09. 17:23:27

Egyébként nagyon régóta mondom, hogy minden bajunk okozója a túl magas nyugdíj, meg a csak cigány tenyésztésre alkalmas szociális segély rendszerünk.
Ismeretségi körömben mostanában mentek el többen is nyugdíjba, és mind azt tapasztalták, hogy alig kevesebb a nyugdíjuk, mint a fizetésük. Igaz ők 60 év feletti közalkalmazottak, de még vígan pár évig vállalnak munkát mellette.
Annyira-de-annyira beteg a jelenlegi nyugdíj rendszer, hogy az csak na :-)
ÉS ami legjobban fáj, nehogy azt higgyétek bármi olyat be fognak jelenteni, ami a jelenlegi nyugdíjasoknak fáj.
Lefogadom, hogy csupa olyan csökkentés, szigorítás lesz, ami az ezután nyugdíjba menő embereket érinti negatívan. Mire pedig az én korosztályom (30-asok) megy nyugdíjba, kb. nem is lesz nyugdíj.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.02.09. 17:23:44

@eszkep: Tényleg szóvá tetted? Én sajna nem emlékszem erre, mert akkor tutira körbeugráltalak volna, ugyanis (technokrata nézeteim lévén) teljes mértékben egyetértek ezzel az elképzeléssel. Amíg nem hintjük el az öngondoskodás igényét, addig mindenki a sült galambot (meg a korkedvezményes nyugdíjat) fogja várni.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.02.09. 17:25:33

@Tigeri: Most meg ők szavazták be Viktort. Egyébként de igen. Minden nyugdíjat.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.09. 17:26:56

Nattyon egyszerűen meg lehet oldani a helyzetet.

1. Mi az, hogy 240 meg 600 meg ki tudja hányszázezer forintos nyugdijak. Ha ez a kormány tökös lenne, akkor kijelentené, hogy a nyugdijplafon mondjuk 200.000 Ft. Aki ennyiből képtelen megélni nyugdijasként, az pusztuljon éhen. Kicsit szerényebbre kéne már venni a figurát. Meg kell mondani, hogy jelenleg, mivel Ferkó elkúrta a zsét, ennyi van, oszt jó napot. Ha lázadnak, lehet menni az Apró-villába lincselni. Vagy Biszkut.

2. Az engedmény max. -10 év a normál nyugdijasokhoz képest. Magyarázat ugyanaz.

Én is mondhatnám, hogy nem vagyok hajlandó a minimálbér után több mint 26.000 Ft-ot befizetni nyugdijjárulékba, amig pl. Biszkunak annyi a nyugdija, amennyi.

És ez igy lenne igazságos...

eszkep 2011.02.09. 17:27:55

@Baldrick68: Ma kaptam újabb levelet a Gázművektől, mint volt EMFESZ-es. Kicsit megváltozott az árpolitikájuk azóta, amióta átmentem tőlük az EMFESZ-hez. Nem beszélve a stílusról...

eszkep 2011.02.09. 17:29:35

@Tzimisce: Pedig min. kettő, de talán három (?) posztban is volt róla szó. Kaptam is emiatt rendesen minden alkalommal.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.02.09. 17:29:52

@martonx: Ja, igen. Segélyt egy egyben megszüntetni. Jól mondta a Vezénylő Tábornok Úr, hogy aki munkaképes, az dolgozzon. A rokik 3/4-ét is visszaküldeni dolgozni.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.02.09. 17:34:51

@eszkep: Baromi egyszerű, nem érek rá átnyálazni 400 kommentet minden egyes bejegyzésnél. Téged meg a sok korábbi hülyeséged miatt rendre át is ugrottalak. Nagyon sok mindenben nem értek veled egyet továbbra sem, de ebben az egyben mindenképp.

trojka 2011.02.09. 17:35:04

nos., akkor én is pontositanék, ha nem haragszol. kezdeném az elsövel: amikor a dicsö EU csatlakozásunknál nagyrészt megszuntek a vámhatárok, egy csomo vámos feleslegessé vált. Azok a megyei vámhivatalok, amelyek regionálissá váltak, ha volt határvámhivataluk, természetesen, a belteruleti vámhivatalok kárára az embereiket igyekeztek megtartani, illetve átmenteni. ennek az lett a következménye, hgy a belteruleti vámhivataloktol alig negyven éves embereket kuldtek el nyugdíjba, mondjuk egy helyröl akár 6-8 embert is. nos, itt végkielégitést kellett fizetni, ha jol tudom, nem is keveset. Az már csak hab a tortán, hogy tényleg ugy jött össze, hogy jubileumi pénz és szolgálati plecsni után is járt pár forintocska. Az meg, hogy ennek elötte: -80-as évek- a nagyobb beosztásu tisztek nem akartak elmenni, hát meg volt az oka: élet-és halal urai voltak, ök osztották az észt, ök markolták fel a legnagyobb jutalmakat, a kedvezményeket. (akarod, hogy elmondjam, miért kellett 1990 után állandoan egyenruha fazont változtatni? nem mondom el). Nos, hogy az állomány alsobb rétege miért választotta az elmenetelt, inkább hagyjuk. vagy anyagi okobol, vagy egyszeruen a jo munkaerö talán becsuletes is volt, erre pedig nem volt szukség. Ja igen, arrol miért nem beszél senki, hogy a vasutasok is elmehettek (nem tudom, most igy van-e) egy meghatározott tengelyen töltött idö után. A másik: valaki mondja már meg nekem, hogy egy 55-60 éves rendör hogyan kerget egy 20-30 éves éves bunözöt. még egy: a rendörök általában biztonsági öröknek mentek (mennek) el. Ehhez értenek a legjobban, megvan a tapasztalatuk, meg nem kell jo pénzekért fegyvertartásbol vizsgát tenniuk. Nem védem öket, mert még egyenruhában is sokszor félek töluk, ugyanis csak az egyenruha kulonbözeti meg öket soökszor a maffiozoktol (kopasz fej, a többit le sem irom). nos, ennyi, ha van kérdésed, szívesen válaszolok.

jágör68 2011.02.09. 17:58:12

Na és mi van az egészségügyisekkel?
Az ügyelet bele sem számít a nyugdíjba- hogy rohadna meg az összes, aki kitalálta- ellenben "jogunk van" ügyelet után nem hazamenni, 0,00 Ft- ért túlórázni, szabadidőben, önköltségen továbbképzésekre járni és elviselni a plebsz szidalmazását.
Mégse mehetnék nyugdíjba 25 év után.
Tessék megnézni, 80 évesen is kénytelenek háziorvosok és egyéb egészségügyisek is dolgozni.. Azért ilyenkor már nem a legfrissebb és leggyorsabb a kéz és az agy sem...
Úgyhogy senkinek nem jó ez!!!

jani888 2011.02.09. 17:59:16

A bányász,a postás,a buszsofőr,a valamikori szövőnő,stb.,mind jobban elhasználódik ezeknél. Persze a katonatiszt,a vámos,a rendőr is veszélyeztetve van.Ott van például a májzsugor.

trojka 2011.02.09. 18:00:38

@Vödör: egész életemben tettem Nyugatra és tudom, hogy ez nem Nyugat. A May Károky , valamint a James Feminore Cooper könyvek azonban lekötöttek. (de nem ámítottak el) Azért csak azt kell mondanom, hogy tényleg, valami keményen el lett cseszve annak idején, még akkor, amikor a dicsö Szovjetunio törvényeit tartottuk szem elött. ráadásul, most már nem hiszunk semmiben, duhöng az egoizmus és mindenki egyenlönek tartja magát mindenkivel. (de azért vannak elsök az egyenlök között) szerintem, a rend örének a rend örének kellene lenni, (megfizetve, de nem tulfizetve), a katona (mamár nem honvéd) ne kulföldön "szolgálja a hazát", a vámos pedig...nos, mit is csináljon a vámos? talán meg kéne nézni, hogy a dicsö EU csatlakozásunk elött hány milliárd forintot hozott a kasszába...ebböl táppénz, gyes, fizetések, és egyéb szociális juttatások lettek. Ma már ez csak a multé. Ma már csak az van, hogy ha valakire ráuszítanák a népet az egyenruhája miatt, hát meglincselnék, mint sok szerencsétlent 56-ban. Éljen, éljen Magyarország!

trojka 2011.02.09. 18:05:04

@jani888: szerintem téged meg az agyzsugor fog elvinni...jani...

jágör68 2011.02.09. 18:07:48

Idézet a 38 éves nyugdíjas tűzoltó- alezredestől:
"Egy hatvanéves embertől ne várja el senki, hogy felrohan a 10. emeletre".
Na hány ilyenkorú mentőápoló van???? Vagy központ ügyeletet ellátó sofőr, aki az orvossal megy újraéleszteni, stb??
Na ennyit erről.... 60 év felett én nem sok emberhez fordulnék, elmebetegség ez a nyugdíjkorhatár kitolósdi... Max a napi 4 órát "dolgozó" tintanyaló, iroditsa "egy cégnél dolgozom a céges kapcsolatoknál" c. munkakörben max...

trojka 2011.02.09. 18:20:44

@jágör68: nem értem. az egészségugyben 80 év a nyugdíjkorhatár? apropo: a háziorvos ha kijön, 3 ezernél kevesebbet nem merek neki adni. hetente látogat...

jágör68 2011.02.09. 18:33:57

@trojka: Na, hetente látogat????
A mosógépszerelő mennyiért száll ki?
Angliában hányan örülnének, ha "hetente kijárna" a háziorvos...
Ha elvárod, hogy kimenjen, meg adsz is neki- kérés nélkül- az a te hülyeséged...

pirimogyoró 2011.02.09. 18:41:10

@Samott: Én erre sem vagyok irigy, de azt gondolom, azért megkaptad a fizetésed. A bátyám is 12-24-ben dolgozik, de nem mehet el egy perccel sem előbb nyugdíjba. Igaz, nem egyenruhás, de ma már mindenkinek parancsolnak. Ha azt kéri a főnök, hogy fejenállva tapsikoljál, akkor legjobb, ha megteszed, különben kirúgnak és meg sem kell indokolni.

Sátán meg a Jocó 2011.02.09. 18:46:07

a senkiházi rendőrök mehetnek a levesbe, de a katonák és a tűzoltók kapják meg.

Samott 2011.02.09. 18:48:25

@kerek perec: engem nem erint a dolog, 9-18 kozt dolgozom. Csak nem ertem egy egyenruhas miert hivatkozik olyasmire amit nem egyenruhasok ellen is elkovetnek... es persze azok nem mehetnek hamarabb nyugdijba.

trojka 2011.02.09. 18:51:22

@jágör68: te alig ember! azért látogat hetente, mert egy sulyos viszérgyulladás majdnem elvitt, a vérnyomásom 175 per 110, és a derekam totálisan bedöglött. 62 éves vagyok, de nem tudom, hogy mit fog hozni a holnap. az én és a feleségem gyogyszerei havonta cirka 10-12 ezerbe kerulnek, hát kivánom neked ugyanezt. a háziorvos jattjárol már irtam (a szolgálati lakáson kivul vett Pesten egyet a lányának, a közeli városban egyet a fiának és magának) ja, és van egy kis parasztháza a nem messze levö strandfaluban. hát, ha a mosogépszerelö mindezen gongjaimat rendbe hozza, és az orvos fogja a mosogépemet rendberakni, talán akkor lesz miröl beszéljunk. Ja igen, a mosogépem nem döglik be állandoan, de a derekammal minden reggel meg kell egyeznem, hogy fel tudjak kelni (igazad van, eleget éltem...)

jágör68 2011.02.09. 19:13:26

@trojka:
Amint írtam:
Angliában hányan örülnének, hogy "hetente kijár a háziorvos". Mindezektől függetlenül még áll.
Azt meg ne várd, hogy mondjuk a porckorongsérvedet a kistáskájából megoperálja...

amodent 2011.02.09. 19:14:38

Most függetlenül attól, hogy egyetértünk-e a dologgal, azért eléggé egyértelmű, hogy miért vannak ezek a kedvezményes lehetőségek: a hatalom így hálálja meg azt, hogy az akaratát végrehajtják. Egyik rendőrtől sem kérdezik meg, hogy milyen politikai szimpátiát vall, csak kirendelik őket a gárda felvonulására, és ha jól végzi a munkáját, cserébe biztosítják a nyugodt öregkort.

trojka 2011.02.09. 19:29:05

@jágör68: tudod, én valoban nem Angliában élek, hanem itt. Lehet, hogy ott nem jár ki hetente a háziorvos, de ott nem is döglenek meg annyian, mint itt. a magyar orvosok erdekes modon pont Angliába söpörnek ki, mert ott biztosan még többet keresnek mint itt, jatt nélkul. egyebkent, ha jol tudom, Japanban az orvos akkor kap fizetést, ha nincs beteg. (ez talan jogos is). abban is igazad van, hogy a porckorongsérvemet a háziorvos a kistáskájábol nem fogja megoperálni. (akkor ezt miért nem vallja be?) miért fogadja el a jattot? a semmiért? Mondok én neked valamit: egy egyértelmu séruléssel a korházbol csak háromszor kuldtek el, azota is nyomorék vagyok az egyik lábfejemre. ma már egyáltalán nem is akarok vele senkihez menni, majd kb. ezer év mulva, egy ásatáskor megálapitják a régészek, hogy mi volt a baj. Ja, bocs. Te egészségugyis vagy? a szomszédom mentös. Tiszelem, becsulom, sokat segitett (persze, szomszéd). Veled már van valami baj! Te ugyan akkor sem segitenél, ha dögrováson lennék. Ez csak a fizu miatt lenne?

jágör68 2011.02.09. 19:35:53

@trojka:
Semmit nem tudsz rólam, úgyhogy inkább nem reagálnék a személyeskedő részre.
Az milyen szakkifejezés, hogy "nyomorék az egyik lábfejemre"?
Hidd el, én se akarok mozdonyt vezetni, mert nem értek hozzá...

trojka 2011.02.09. 19:49:07

@jágör68: ne is válaszolj, ha nem érted, mit jelent a nyomorék. (nem személyeskedek, ha belegondolsz) de azért, mondd, rettegtél Te már akkor, amikor majdnem agyonlöttek, vagy agyonvertek, és tudtad, hogy otthon vár a feleséged, és a kisgyereked? hogy töled azt várják el, hogy becsulettel szolgáld a Hazád? (tudom, ezek nagy szavak, de mindig ezt várták -várják el- legyen bárki odafenn.) Mi is tettuk a dolgunkat, más is tette- hiszed, nem hiszed, vezettem én mozdonyt is- de ugy érzem Te sem a felsö tizezerhez tartozol, mint ahogyan én sem. akkor, miért marnánk egymást?

jágör68 2011.02.09. 19:55:42

@trojka:
Látod ez a baj, mindig benyomnak nekünk egy- egy ilyet.. Aztán rágjuk a gumicsontot.
Én nem sajnálom se a katonától, se a tűzoltótól, se a rendőrtől... Sőt!!! Megérdemlik, nagyon is.
Ráadásul ezek a nyugdíjak EU- s szinten semmire nem elegek.
De Madzsarisztánban ez megy: a minimálbéreseket a kicsivel jobban keresők ellen, a kicsivel jobban keresőket a még kicsivel jobban keresők ellen hangolják.
Miközben a többszáz- ezermilliárdos lopásokról nem esik szó.

Marcellusca 2011.02.09. 20:30:39

@jágör68: @trojka: Nagy LÁJK!!! :)))

Jó, hogy rájöttetek, hogy nem ti vagytok (és a katonák/rendőrök/tűzoltók) egymás ellenségei. :D

jozicsenko 2011.02.09. 21:53:39

@Secnir: az aknaszedőtől nem irigyli senki a nyugdíjat -miatt kapja meg az ellenpélda is:

- a raktáros, akinek az volt a legnagyobb gondja, hogy x.y beosztott kilopott tőle 200 nadrágot
- a konyhafőnök, akinek a "fiai" minden pénteken csutak részegen mentek ki a körletből, mert volt többlet szesz
- a logisztikai írnok, aki maximum a fuvarlevél aláíratásakor volt hős

nem ragozom: 20 év irodakoptatás mióta veszélyes?

Meridian74 2011.02.09. 23:30:55

OK.

DE HOL VAN MÁR A BAKÁTS POSZT?!

Az olyan féreg mint ő kettőt is megérdemelne.
HírTV feltette neki a kérdést így:
- Bakáts úr! Bakáts ÚR...!
- Tessék parancsolni?
- Feltehetünk egy kérdést?
- Igen!
- Miért pont téliszalámit lopott?
- Ez egy ÁLSÁGOS kérdés volt...! <vonalszakadás>

hát a jó édes anyját az ilyennek...! (mert nem nevelte meg)

Meridian74 2011.02.09. 23:36:16

idézném a fentiekből egy részletet:
"...Az emberek irigyek, pedig ez egy olyan kompenzáció, ami jár nekem, amiért a vámhatóságnál dolgoztam. Akkor nem voltak irigyek, mikor karácsonykor reggel hétkor vettem az egyenruhámat, ők meg otthon ültek a fa alatt, a 12 órás beosztásban végzett munka miatt felborul az ember élete, és a gyereknevelés is sokkal nehezebb, az ilyen áldozatokat egyenlíti ki a korai visszavonulás lehetősége."

Azt a jó k****rva életbe!!

Én egy ISP-nél dolgozom, most ép hálózatfelügyeleten, de korábbanis support éjjeles/hétvégés.
Az utolsó 5 évben egyetlen egy alkalommal sem volt sem karácsonyom sem pedig szilveszterem, mivel ilyenkor is kell valaki akinél hibát be lehet jelenti, vagy hibát észlelnie kell időben. Ugyanígy ritkán van teljes hétvégém, ünnepnaokat meg felejthetem el, hacsak ép nem szabin vagyok, de akkor a társaimmal kurok ki rendesen.

Nekem ezt ki fogja kompenzálni? (azt is figyelembe véve hogy őt sem kényszerített esenki sem arra a melóra mintahogyan engem sem.)

Meridian74 2011.02.09. 23:49:13

ez dolog is megérne egy posztot, amit itt taglalnak:
kuruc.info/r/4/74067/

Én az OTP helyében megüzenném nekik, szóba jöhet nektek esetleg a kárpótlás, amennyiben TI meg az összes amerikába elhurcolt néger rabszolga elmaradt bérét kamatos kamattal kárpótoljátok a leszármazott örököseik felé!

Meridian74 2011.02.09. 23:53:05

@Meridian74: ja és ez csak az első lépés lenne... ugyanis az elhurcolásokért külön kellene felelni, azaz külön kárpótlás. Továbbá a sok százezer szállítás közben elhullott négerek miatt az Afrika-i kontinens elmaradott országait is külön kellene ezért kárpótolni. Stb.

Hundoc 2011.02.10. 00:11:18

"ez egy olyan kompenzáció, ami jár nekem, amiért a vámhatóságnál dolgoztam. Akkor nem voltak irigyek, mikor karácsonykor reggel hétkor vettem az egyenruhámat, ők meg otthon ültek a fa alatt, a 12 órás beosztásban végzett munka miatt felborul az ember élete, és a gyereknevelés is sokkal nehezebb, az ilyen áldozatokat egyenlíti ki a korai visszavonulás lehetősége."
Ezért a mondatért a mentősök meg a 2 v. 3 műszakos eü. dolgozók lehet, hogy jól pofán vernék.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.02.10. 00:19:49

@trojka: Úgy igaz, ahogy írod: "itt már megint arrol van szo, hogy jol összeugrasszák a magyart!"

Néha-néha észrevesszük ezt, akkor korrigálunk, de alapjában bedőlünk ennek a játéknak, amit felülről osztanak ránk.

(Gyógyulást!)

Jurganov 2011.02.10. 07:30:37

@zero: milyen finom csúsztatás :) ÁTLAGnyugdíj, MINIMÁLbér... a szokásos. nagyon nem lepődtem meg.
@eszkep: a gondolkodásod nem fejlődött túl sokat :P mondhatnám, hogy szvsz egy farok vagy, de nem akarlak megsérteni. szóval megvan a kulcsszó:ELVENNI. mindenkitől, mindent :) csak akkor van rívás ha épp tőled vesznek el. értem.
@dr. dodó: aham, tehát ha valaki sokat keresett és sokat fizetett be a nyugdíjkasszába akkor az kapjon jó keveset.. ravasz.
@James Onedin (aka Zöld Ember): "Segélyt egy egyben megszüntetni. Jól mondta a Vezénylő Tábornok Úr, hogy aki munkaképes, az dolgozzon."-hol?

trojka 2011.02.10. 07:49:11

Itt most mindenki azt szajkozza, amit ez a vámos mondott. "majd jol pofán vernék a mentösök meg a tuzoltok". oriási tévedés. mert ök még most is segitik egymást a munkában, a rendör a mentöst, tuzoltot, vámost, és forditva. ök nem irigykednek egymásra és nem rázzák egymás felé az ökluket. miért kell állandoan gyulölködni, másokat piszkálni. EMBEREK, ugyanabban az egérfogoban cincogunk mindnyájan, tessék már észrevenni! (ja igen, mi van a BV-vel?)

eszkep 2011.02.10. 08:46:37

@Jurganov: "szóval megvan a kulcsszó:ELVENNI. mindenkitől"
Felőlem háromszorosára emelhetjük a minimálbért a nyugdíjcsökkentés helyett, hogy EU-s átlaghoz közelítsen az átlagnyugdíj, minimálbér arány. Talán kérdezzük is meg a Munkaadók Országos Szövetségét... Ja, ők az idei évre eredetileg 90000 Ft-tól is majd' infarktust kaptak.

Kartal (rezervált) 2011.02.10. 08:47:33

"Akkor nem voltak irigyek, mikor karácsonykor reggel hétkor vettem az egyenruhámat, ők meg otthon ültek a fa alatt, a 12 órás beosztásban végzett munka miatt felborul az ember élete, és a gyereknevelés is sokkal nehezebb, az ilyen áldozatokat egyenlíti ki a korai visszavonulás lehetősége."

Kedves pénzügyőr!
Hát a jó kurva édes anyádat!
Mi a cégnél 8-12 órában dolgozunk attól függően, hogy a főnök épp milyen színűt fingott, hétvégén, karácsonykor, Szilveszter napján is bent vagyunk, csak annyi a különbség, hogy mi DOLGOZUNK, ha tudod mit jelent ez a szó. Ha nem, akkor megpróbálom árnyalni.
Kibaszott nehéz vasakat ráncigálunk és emelgetünk, CNC programot írunk, targoncázunk, anyagelőkészítünk, termelünk, és mindezt teljes anyagi felelősségvállalással, 100% odafigyeléssel, export minőséggel. Nincs légkondi, nyáron 38 fok melegben emelgetjük a 15-20 kilós vasakat 8-12 órában, nappal megdöglünk a hőségtől - ajtót ablakot tilos kinyitni -, éjjel megzabálnak a szúnyogok, télen 15 fok van abban a bádoghodályban, a tökeim úgy összefagynak, hogy csilingelnek járás közben. Ha sok a munka, karácsonykor és ünnepnapokon is dolgozunk, amit persze nem fizetnek ki és nem adnak ki pihenőként, mert valahová eltüntetik a ledolgozott óráinkat a "munkaidő keret" nevű nagy nyomorító varázslattal. És ezt nekünk 67 éves korunkig kellene csinálni, ha előtte nem dögölnénk meg. A fizetésünk pedig nem is említem. Most januárban kevesebbet kerestem 2000 forinttal, mint 2004 nyarán.
Szóval elmentek ti a picsába a nyavalygásotokkal, meg hogy mennyit dolgoztok, meg hogy ez nektek jár. Abból a pénzből kapjátok a fizetésetek és nyugdíjatok ti is, amit tőlem és a többi gyári melós nyomorulttól szednek el adó gyanánt, és ez az egy havi nyugdíj egy átlagos melós 3-4 HÓNAPI KERESETE!!!

És mielőtt nekem esnétek, van a családban pénzügyőr, el szokott dicsekedni, mennyit maszekol össze feketén a fizetése mellett, meg azzal is, hogy mennyit NEM dolgozik naponta (ma nem volt kedvünk semmihez, beültünk a kocsiba, elmentünk Siófokra....).
Úgyhogy véleményem szerint ingyenélő szarháziak vagytok.

eszkep 2011.02.10. 08:50:41

@Marcellusca (I'm happy):
Khmmmm...
A cikk címe "Az első nyugdíjam magasabb volt, mint az utolsó fizetésem".
Ezt meg tudom erősíteni, fegyveres testületnél (25-30 év munkaviszony után is)! Ami - akárhogy is számoljuk, több mint 100% nyugdíj.
Khmmmm..., azt figyelembe vetted, hogy nyugdíj után nem vonnak SZJA-t?

eszkep 2011.02.10. 08:51:24

@Jurganov: "csak akkor van rívás ha épp tőled vesznek el. értem."
Erre példát esetleg idézhetnél...

Kartal (rezervált) 2011.02.10. 08:52:25

@trojka: tartok tőle, hogy igazad van, csak amikor megélhetési problémáim vannak, akkor az ilyen szövegektől elborul az agyam...

@Kartal (rezervált): az utolsó mondat a negyvenes nyugdíjasoknak szólt, akik 0 munkával kapják a magas fizut.

arvisura · turoczi.blog.hu 2011.02.10. 09:43:54

Elképesztő populizmus dől a bukott MSZP vezérekből!
El tudja dönteni minden felnőtt: nyugdíj vagy munkavállalás. A kettő együtt NE! (Ugyanígy a sok képviselő-polgármester- igazgatósági tag-felügyelőbizottsági tag rangkórságban és pénzfejében élenjáró politikusokat is meztelenítsék le a zsebmetszés lehetőségétől!)
Valahol 500 ezer forintnál meg kellene húzni a nyugdíj felső határát. Ennyire nem lehetünk elnézők a bukott rendszer motorjaival szemben!
A nagy Európai Uniós "cigánykérdés" ötletelőit óva intem attól, hogy 25 év segélyezés után a rokokók alanyi jogon nyugdíjat kapjanak.

Marcellusca 2011.02.10. 09:47:12

@Kartal (rezervált): Teccet vo'na elmenni fináncnak/kotonának/rendűrnek! :DDDD

matula100 2011.02.10. 10:03:41

@Kartal (rezervált): Szeva. Már megint csak egyet tudok érteni veled. Úgy gondolom senki nem a tűzoltótól meg a szilveszterkor az utcán posztoló rendőrtől sajnálja a pénzt. Van egy ismerősöm aki rendvédelmi szervnél dolgozik, és 42 éves titkárnőként a pofámba röhögött, hogy 180 E forintos nyugdíjjal megy pihengetni mert annyira megfáradt a munkában. Mivel munkakapcsolatban voltunk így tudom, hogy a felénk intézett rendeléseiket is úgy adta le, sokszor nekem kellett beszólni, hogy teljesen elbaltázta a rendelést és ha nem akarja, hogy leszedjék a fejét jó lenne ha kicsit utána nézne a dolgoknak.
Nem is sajnálnám tőlük a pénzt / de sajnálom mert érdemtelenül kapják azokkal szemben akik "civilként" gályáztak le 40-45 évet becsülettel / de be kellene vezetni, hogy addig nem kapnak évi nyugdíjemelést amíg a nyugdíjuk el nem éri az átlag értékét. Mégis csak pofátlan, hogy a 240 000 nyugdíjra kap egy év után 5% emelést ami 12 000 Ft, máris 152 000 anyukám meg a 70 000 nyugdíjára kap 3500 Ft-ot.
Különben meg az összes rendvédelmiről az a véleményem, hogy egy büdös forintot nem tesznek hozzá az ország gyarapodásához, de ezt még elnézném mert szükség van rájuk valamilyen szinten, De azt ne próbálják megetetni velem, hogy ők is tb befizetők, mert miből fizetnek tb-t? Abból az adóból amit tőlünk beszedtek termelő ágazatoktól, és újra leosztottak rájuk. Egyik zsebből a másikba , ezzel nem gyarapodunk egy cseppet sem.
Ha elmennek dolgozni akkor annál aki a minimál nyugdíj kétszeresénél többet kap kézhez teljesen úgy adóztatnék mint ha rendes dolgozó lenne, ugyanis attól veszi el a lehetőséget a munkától akinek valójában szüksége lenne a megélhetéséhez. A befizetett nyugdíjjárulékaikból meg extra emelést a szegény nyugdíjasoknak.

martonx 2011.02.10. 10:22:09

Megint nálunk van anyósom, így egy újabb trükkel okosodtam. Mint kiderült Sógorom papír szerint azért költözött el otthonról, mert így papír szerint ő már különálló háztartást vezet, mondhatni egyszemélyes "családfő". És mint ilyen minden hónapban jár neki élete végéig (25 éves) valami rendelkezésre állás nevű segély (amiért évi 30 nap közmunkát kell végeznie, ezen hőbörögtek is rendesen).
Ugyanez jár apósomnak is, de legalább a rokkant nyugdíjat már elvették tőle. Anyósom rokkant nyugdíjas.
Ezek mellé folyamatosan kapnak segélyeket, ilyen-olyan címszóval. Állítom, hogy hárman segélyekből összehoznak annyi pénzt, amennyiért én betegre dolgozom magam. Néha pedzegetem nekik, hogy el kellene menni dolgozni. Mire Apósom nyolc általánossal kifejti, hogy kiszámolta, hogy ha neki havi nettó 80K-s fizetése lenne is, rosszabbul járnának anyagilag, mint most a segélyekből.

trojka 2011.02.10. 12:33:30

@Kartal (rezervált): a nyolcvanas-kilencvenes években a fegyveres testuleteknél is volt egy plafon, amivel nyugdíjba lehetett menni, teljesen mindegy volt, hogy milyen rendfokozattal és beosztással. van egy ismerösöm, Vh parancsnok volt, örnagyi rendfokozatban, 27 ezer forinttal ment el nyudíjba. (ez volt a plafon). utána már, hála a politikai herce-hurcáknak, s mivel minden egyes kormány párt meg akarta nyerni magának a fegyveres testuleteket, változtattak a nyugdíjaztatás ill. a nyugdíjak adhatoságának (összeg) formuláján, eltörölték a plafont, de azt hiszem, ezt tették a civil szférában is. a korkedvezményes nyugíjrol nem a fegyveres testuletek tagjai tehetnek, de senki se gondolja, hogy annyira hulyék voltak, miszerint ne használták volna ki azokat a lehetöségeket, melyeket mindenkori uraik biztositottak számukra. egyenkent, valaki itt azt irta, hogy a pénzugyörök az ö adojábol élnek (éltek). töluk is ugyanugy vonnak adot, meg minden mást,amit a civilektöl. a Vám-és Pénzugyörség adobevétele évente több száz milliárd forintot tesz ki, elöre tervezik odafenn, ezt teljesiteni kell, ha a fene fenét eszik is. azért talán ebböl jut másokra is. hogy ezt a bevételt állam bácsi hova teszi, nekik aztán semmi beleszolásuk. most összevonták az APEH-el, akit itt senki sem szid, pedig ott aztán lehetett és lehet is igazán keresni, jutalmakat zsebre vágni. Szoval, én nem védem öket, de azért tulzásba nem kell esni. Tegnap a tanárokat szidta a nép, ma a vámosokat, holnap meg majd a mosonöket. ez attol fugg, hogy a szarkavaroknak kik ellen lehet forditani az Istenadta népet. bocs Kartal, neked is igazad van, de hidd el, nem a csoro emberek veszik el elöled a megélhetési lehetöséget, annál fentebb keresd a gennyes gocot.

scr 2011.02.10. 12:59:25

A megoldás az lenne, ha ezeket korkedvezményes "nyugdíjakat" teljesen külön kezelnék a nyugdíjkasszától és a rendőrség, honvédség költségvezésében szerepelne minden ilyen kiadás. Ezek igazából nem nyugdíjak, hanem valamiféle jutalmak, fizesse a munkáltató.

2011.02.10. 14:47:17

egy amerikainak meséltem ezekről részletesen :), azt mondta, hogy hazudok, ilyen nincs :D:D:D azt még értette, hogy egyes munkáknál előbb el lehet menni nyugdíjba, de hogy ennyivel? meghogy magasabb a nyögdíj, mint a fizetés????azt mondta biztos volt befektetésük, azért olyan magas a nyugdíjuk :D:D:D a manyupokról nem beszéltünk, minek :):). Mondjuk az se ment a "csökött agyába", hogyhogy ingyenes minden orvosi ellátás :):):), amikor olyan szegények vagyunk? ja, az egyetemet se értette, hogy a fenébe ingyenes :):) hülye texasi volt :)

carp3tm0nster 2011.02.10. 15:04:14

Szép!

Olyan adót raknák rájuk, amit csak nem szégyelnék.
Gondolom mint nyugdíjas ingyen BKV, meg egyéb finomságok, mi?

sanchopapa 2011.02.10. 20:27:57

blog.hu/user/226597
teljesen külön kezelik:a HM befizeti az állami nyugdíjkasszába a korhatárig hátralévő szolgálati nyugdíját a delikvensnek..
amúgy meg:nekem toljátok;
én vagyok az egyik "luxusnyugdíjas,jöhetnek a post-ok..

sanchopapa 2011.02.10. 20:30:54

kérdezzetek bátran...

sanchopapa 2011.02.10. 20:32:50

@scr: teljesen külön kezelik:a HM befizeti az állami nyugdíjkasszába a korhatárig hátralévő szolgálati nyugdíját a delikvensnek..
amúgy meg:nekem toljátok;
én vagyok az egyik "luxusnyugdíjas,jöhetnek a post-ok..

Rorgosh 2011.02.10. 22:43:17

Csak pontosítanék: nem csak az utolsó év számít bele, de az is beleszámít. Amúgy a másik tényező, ami megtolhatja a nyugdíjat a külszolgálat. A missziókból, vagy NATO beosztásból hazatérőknek sajnos megéri egy éven belül lelépniük mert ezzel lényegesen magasabb nyugdíjat szerezhetnek, mint amennyi a hazai fizetés.

Egyébként sajnos évek óta annyira rossz viszonyok uralkodnak a fegyveres szerveknél, hogy nem igazán szólnak érvek a szolgálatban maradás mellett. A nyugdíjakat pl. minden évben legalább az infláció mértékének megfelelően emelik, ugyanakkor pl. a Magyar Honvédségben 2003 óta még inflációs korrekcióra sem került sor. Így, ha valakinek kevés az, amit megkeres, akkor vagy nyugdíjba megy, vagy lelép a seregből. Normális (civil) helyen erre reagál a vezetés, és ha másképp nem kap munkaerőt, akkor fizetést emel. A seregben ilyen nincs, azoknak kell elvinni a melót, akik maradnak. Mert létszámhiány az van, de erkölcsi és anyagi megbecsülés, na az egy szál se. Az egyetlen fizetés növelési lehetőség az előrelépés, de már ez is egyre nehezebb. Emellett valakinek csak kell végrehajtónak lennie. Így kész csoda, hogy még mindig vannak olyanok, akik nem élnek a nyugdíj kiskapuval...

Igazság szerint az egész nyugdíjrendszer teljes átalakításra szorul, mert ez az ország rákfenéje. A szociálisan rászorult kisnyugdíjasoktól eltekintve meg kellene szüntetni a nyugdíjak karbantartását, inflációs kompenzációját és reálérték emelését. Csak az kaphasson nyugdíjemelést, aki mellette elmegy dolgozni, és adózik, TB-t fizet utána. Hamar zárt lenne a nyugdíjkassza, és nem érné meg idő előtt elmenni nyugdíjba, sem a katonáknak, sem a rendőrnek, sem a színésznek (mert ők is idő előtt mehetnek, pedig rájuk nem lőnek afganisztánban, nem helyezik őket át 4 évente, és egy évből nem töltenek hónapokat távol a családtól, a végén csodálkozva, hogy az asszony lelépett...)

trojka 2011.02.11. 00:07:55

@Rorgosh: na, amit te fogsz itt kapni azért, amit leírtál, nem fogod megköszönni...

qqriq70 2011.02.11. 08:40:18

Sokat gondolkodtam, hogy hozzászóljak-e ehhez a témához, hiszen érintett vagyok. Igen fiatalon nyugdíjas rendőr. Még számomra is nevetséges kimondani. Négyszemközt önmagammal szégyellem magam, de társaságban sem szívesen hivalkodok ezzel az állapotommal. Apám, anyám meghaltak már de kettejük nyugdíja a töredéke lenne az enyémnek.
Látom, hogy a felvetett téma nagyon sokaknak bántja az igazságérzetét, de nem volt türelmem ezt a sok hozzászólást elolvasnom.
Ahogy végiggörgettem a hozzászólásokat, egy mondat ragadta meg a figyelmemet.
Valami ilyesmi. " A jó kurva anyádat." És valamelyik fegyveres testülettől nyugdíjba menőnek címezte honfitársam ezeket a kedves szavakat.

Fontosnak tartom megjegyezni.
Igazságtalannak tartom én is, hogy fiatal emberek néhány buta törvénynek köszönhetően, potyautasként akár végiglébecolhatják a hátra lévő életüket.
Ugyanakkor. Ki tehet, kik tehetnek ezekről a buta törvényekről. A választott képviselőink, politikusaink.
Mióta mondogatják, hogy ehhez a rendszerhez hozzá kell nyúlni, de csak mondogatják. MIÉRT?
Most viszont amikor olyan döntések születnek, amikor választott képviselőink 300-500 000 Ft-al többet tehetnek zsebre havonta, szükség van bűnbakokra.
Még aktív rendőrként éreztem azt, hogy az emberek, amikor valami nagy igazságtalanságot láttak a politikusaink részéről, (mivel a sötétített üvegű Audiban közlekedő politikuson nem verhették el a port) az utcai rendőrön töltötték ki a haragjukat. Akkor is ők voltak a bűnbakok.
És mintha most is őket dobnák koncul a népharagnak, hogy az emberek ne róluk A NAGY LÁBON ÉLŐ POLITIKUSRÓL beszéljenek.

Lehet hogy hülye példát hozok. Itt van mondjuk egy országgyűlési képviselő Lázár János (egy a sok közül) Kiáll és cinikusan azt próbálja megmagyarázni miért kell neki havi 600 000 Ft-ért Audi-t bérelni, amibe a benzin költség havonta 300 000 Ft. A kocsiján radarblokkoló. stb.
Miért van, hogy az ilyen információk alapján sokkal kisebb a népi felzúdulása, mint jelen téma alapján? Szerintem ugyanolyan igazságtalan, indokolhatatlan pazarlás ez is.

Szoktam gondolkodni rajta, milyen megoldás születhetne erre az igazságtalan állapotra, ami tetszene a népnek.

Elzárni a csapot, azaz holnaptól senki sem mehet korábban nyugdíjba, aki viszont kimenekült, az jól járt?
Alkotni egy újabb visszamenőleges hatályú törvényt és aki nem érte még el a nyugdíjkorhatárt és mégis nyugdíjas, attól elvenni a magas nyugdíjat?
Esetleg visszazavarni ezeket az örömnyugdíjasokat a pályára? Rendőrhiány egyből nem lenne, az biztos.
Vicces lenne. Volt kapitányok, főkapitányok a volt beosztottjaik alárendeltjei lennének? Vagy "utolsó pár előre fusst" játszanának? (A Gyengébbek kedvéért, azt mondanák valahol a jelenlegi kapitánynak, hogy holnaptól már csak váltásparancsnok ezen a kapitányságon, mert egy visszamenőleges hatályú törvény alapján reaktiválták a volt főnökét.)
Vagy új, mondvacsinált pozíciókat hoznának létre, amitől az utcai rendőrök száma nem nőne egyáltalán. ((Tudjátok van ám olyan, hogy fiatalon nyugdíjba vonult rendőri vezető azzal a politikussal vadászgat együtt, aki anno. igent nyomott arra a törvényre, aminek révén még most is ki lehet menekülni a rendszerből.)

Tényleg van okos javaslatotok, hogyan lehetne ezt a valóban igazságtalan, ellentmondásos egyenlőtlenséget feloldani, minden magyar ember megelégedésére?

trojka 2011.02.11. 10:06:31

Heve Megyei Hírlap, 2011. február 14. péntek:
"A Vám-és Pénzugyörség az elmult évben adokbol, vámokbol összességében 1216 milliárd forintot szedett be, ez a költségvetés bevételeinek csaknem 15 százaléka. Ez az összeg mintegy 50 milliárddal elmarad a 2009-es bevételtöl - mondta Béndek Jozsef pénzugyör altábornagy, a Nemzeti Ado-és Vámhivatal (NAV) elnökhelyettese tegnap."
akkor most ki is az ingyenélö?

Karachar Nevian (törölt) 2011.02.11. 14:43:09

Na ez az, ide kéne végre lecsapni.
Azonnal maximálni a nyugdíjakat(max a mindenkori minimálbér kétszerese), soha többé korai nyugdíj és ha a mostani 30éves nyugdíjas dolgozni szeretne, akkor mondjon le a nyugdíjról(vagy abból akkor részről, amekkora a fizetése).
Igen, a kisnyugdíjasok hangosak, ráadásul teljes joggal, hisz 50-60e Ft.-ból lehetetlen megélni, de ezek a több százezret kapó nyuggerek sosem pofáznak, ők hagyják h a csóri Piri néne az akciós csirkefarháttal képviselje őket is...

rajen 2011.02.11. 19:58:29

@amodent: Te találtad fején a szöget. A mindenkori hatalom kiszolgálói, fenntartói azért kapnak kedvezményt, mert védik a mindenkori hatalom seggét. Legyen Fideszes, Mszp-s, azért jó dolog, ha rend van, és nem törnek be csürhék a villájába, amit fáradtságos munkájával összeharácsolt, ki lehet menni az utcára, stb. A honvédség kedvezményei pedig a szocialista rendszer maradványa, (benne volt az tiszti nyilatkozatban, hogy adott esetben a saját népére is lő) Háború úgyse lesz, de a fegyveres szerveket csak egy kalap alatt lehet csak kezelni, ezért persze irritáló, amikor úgymond "nem csinált semmit", és mégis magas nyuddíjat kap. Egyébként most a Fidesz rendesen vágja a kedvezményes nyugdíjhelyettesítési rátákat, Marcelluska belinkelte. Mivel még nem aktuális, nincs ellene lázadás.

Horizont 2011.02.12. 12:03:07

@qqriq70: Nagyon jó a kommented. Örülök, hogy olyan is hozzászól aki "'célszemély":) Én nem igazán okolnám azokat akik élnek a jogszabállyal. De azokat igenis szidom akik nem látják reálisan, és nem hálásak a sorsnak, hogy szerencsések. Igazad van most már nagyon nehéz lenne igazságosan lépni bármit is. Az a szemétség, hogy az illetékes elvtársak hagyták idáig eljutni ezt is. Ez egy ilyen későn ébredő ország. Mindig csak utólag kapkodnak. A rendszerváltás előtt jól működött szerintem . A nők 55 évesen , a férfiak 60 évesen és a fegyveres testület tagjai 55 évesen elmehettek nyugdíjba. És ezt be is tartották!! Aztán csodálkozva figyeltem, hogyan hígítják fel a rendszert. És ide jutottunk. Igen ez nagy hibánk, hogy inkább a saját honfitársunkban rúgunk bele egy jó nagyot, és nem annak rontunk neki aki mindezért felelős. (még az egyiptomiak is jobbak nálunk:D). Pedig aki a legjobban köpköd ha ő ott lenne ugyanezzel élne.
Emlékszem kb. 6 éve amikor két lakatos (!!) elment tőlünk nyugdíjba, akkor a nyugdíjuk magasabb lett mint a fizetésük nettója. A következő évben "döbbent" rá a kormány, hogy ez így ment évekig és akkor egy másik számítást vezettek be. Gondolom addigra az összes pereputtyuk elment nyugdíjba. Ilyen ez az ország!Én nem csodálkozom, hogy mindennap a béka seggével szemezek alulról nézve:)

qqriq70 2011.02.12. 15:30:48

Szia Horizont!

Örülök, hogy egyformán látjuk ezt a témát. Köszi a hozzászólásod.

sanchopapa 2011.03.07. 16:40:43

Akit igazán érdekel a rohadtkatonaluxusnyugdíjas-téma:
www.hsz.hu/rovatok/akt/bazsik0307/
Szolgálati nyugdíj: Tiszta képet fest a Honvédszakszervezet

süti beállítások módosítása