Skip to content


       Szűrés lista

Gondoskodnak a rabokról

Ambrus György 44 éves, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség Gyula és környéke régiójának elnöke. 1984-ben végzett szakácsként, 2005-ben tette le a szakács mestervizsgát. 2008-ban az erfurti Szakácsolimpián egyéni aranyérmes lett, tavaly pedig az általa vezetett csapat ezüstérmet szerzett a luxemburgi világbajnokságon.

2001 óta ő gondoskodik a gyulai rabok étkezéséről.

A börtönparancsnok biztos látta az összes börtönös filmet, azokban pedig az esetek 98%-ban az étkezőben kezdődik a botrány, verekedés, lázadás, miután a mogorva konyhás a tányérokba löttyinti a gyanúsan zöld színű szmötyit.

Gyulán nem hiányzik a balhé.

"— Nagyon fontos, hogy a fogvatartottak elégedettek legyenek az étellel. Ha hidegen kapják az ebédet, ha éhesen maradnak, idegesebbek, feszültebbek lesznek, nehezebb megtartani közöttük a rendet. Itt bent nem sok öröme van az embereknek, az evés az egyik, ami jobb kedvre derítheti őket"indokolta Arató Ferenc, miért is központi kérdés az élelmezés a börtönben.

Az étlap készítésekor figyelembe veszik a fogvatartottak kéréseit is, a „rossz fiúk” kedvencei közé tartozik a pörkölt, a tartalmas levesek, a lángos és a kelt tészták. A gyulai börtön specialitása a rendkívül gazdag, húsos Köcei leves, ami igazán közkedvelt a rabok körében.

A vallási, egészségügyi okok miatt speciális étrendet kívánó fogvatartottak is elégedettek lehetnek. Gyulán cukorbetegeknek, tej- és lisztérzékenyeknek, diétázóknak külön étrendet állítanak össze. Az ünnepek sem telhetnek el hagyományos fogások nélkül. Karácsonykor töltött káposzta, rántott hal, bejgli, újévkor lencseleves, húsvétkor sonka, főtt tojás, tejszínes tormakrém, május 1-jén és augusztus 20-án sült kolbász dukál.

Ilyen kajákat sok kisgyerek, nyugdíjas, de valószínűleg a rabok nagy része sem eszik/ehet otthon. Csoda-e, hogy sokan nyaralásként fogják fel a bent töltött éveket?

Szabó Máté ombudsman is gyakran foglalkozik a fogvatartottakkal, hogy nekik minél jobb, kényelmesebb körülményeik legyenek odabent. Legutóbb, január 10-én épp a telefonhasználatról írt:


"A fővárosi börtönben az előzetesen letartóztatottak mindössze heti három alkalommal, tíz percet telefonálhatnak, ebben a védővel folytatott beszélgetés is benne van, ráadásul száz emberre jut egy készülék, ami hetente elromlik. A védők általában mobiltelefonon érhetők el, a mobil a budapesti büntetés-végrehajtási intézetből 120, a szombathelyiből 105 forintos percdíjjal hívható, hétköznap is, ünnepnapokon is. A hívásokat egy, a bv. intézet telefonhálózatától független rendszer kezeli, amely egyrészt lehetővé teszi a fogvatartottak kapcsolattartását, másrészt a telefonbeszélgetések biztonsági ellenőrzését. Ezt a telefonrendszert egy kizárólagosságot élvező kft. működteti, amely csak a telefonálóktól kér pénzt, a büntetés-végrehajtás intézményeitől nem. Ebben a „szolgáltatásban” nem érvényesül a piaci verseny – ezért magasak a percdíjak."

 

A panaszok meghallgatásra találtak, a telefonrendszert üzemeltető kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatta az ombudsmant, hogy javaslatait megvizsgálták, és már konkrét lépéseket is tettek az ügyben. Ezentúl a mobil hívások percdíjait országosan, minden intézetben nettó 88 forintra, a helyi vezetékes hívások díját pedig nettó 11,20 forintra csökkentették, elkezdik a másodperc alapú számlázást, továbbá keresik annak a lehetőségét, hogyan lehetne a telefonálási díjakat úgy alakítani, hogy a családi hívásokat részesítsék előnyben.

 

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr742655582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2011.02.12. 12:16:47

Olyan boldog vagyok, hogy ilyen gondoskodó országban élhetek.
Szívemet melegség járta át ezt a posztot elolvasva.
"Nagyon fontos, hogy a fogvatartottak elégedettek legyenek az étellel. "
Tényleg ez annyira fontos.Nem baj az, hogy mi itt kint SEMMIVEL se vagyunk elégedettek!
Számít ez itt kint? Nem! Ott benn rendben legyenek! Megérdemlik.
Kösz laspalmas:))))))Ez jól esett:)

dr. Aullah 2011.02.12. 12:18:41

Töketlen egy banda.
Vicces... hogy pont arra lett kitalálva a börtön, hogy ne érezzék jól magukat... erre a sok cigó, aki odakerül, jobban él, mint otthon. Most akkor ki dirigál a börtönben? A rabok? Így semmi értelme. Szarnak elvégezni a munkájukat, inkább kényeztetik őket... persze a mi pénzünkből. Eszem faszom megáll.

ipolyifer (törölt) 2011.02.12. 12:22:27

Ezek után el kellene gondolkodni a következő megoldáson:

csepel.info/?p=5448

vicck 2011.02.12. 12:27:24

és csodálkoznak a kedves "hozzáértők" odafentről, hogy miért nagy a visszaesők aránya...

Sz.M. 2011.02.12. 12:34:51

Tehát jobb kaját kapnak a bentiek, mint jó pár dolgozó, törvénytisztelő állampolgár. Mert nehogy szegények lázadni kezdenek. Nem kell bekerülni, b.meg. Ha meg mégis, akkor Tent City-t nekik, nem tévét, gyúrási lehetőség, padlófűtés meg kaja vallásra meg a .f.om..-ra való tekintettel...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 12:41:58

@laspalmas: Azt hiszem elfelejtitek, hogy a börtön alapvetően azért büntet, mert nem mehetsz szabadon oda ahova akarsz! Mit sajnálsz tőlük? A filléres lángost, vagy a fosató babot, ami után egy hetet kell várnod, hogy lemosd a labanckörtéket.
Nyaralás?!?!? Ne viccelj már! A putriból szabaduló római bevállalná egy hétig a nyers csirkebelet is, csak hogy kint legyen egy napot.

Tudhatnád, hogy a férfihez a hasán keresztül vezet az út. Ha nem kap enni ideges. Bent pedig jobb a nyugalom, mert ha sokat ugrálsz a fegyőrök berángatnak egy üres cellába és a cellatársaiddal íratják alá, hogy megtámadtad őket. Próbáld meg nem aláírni..

Az hogy eddig 120 forintot kértek el egy hívásért, az tényleg vastagbőr. Cui prodest?

Androidus · http://d-ketto.blog.hu 2011.02.12. 12:50:59

A jelenlegi börtönrendszer szerintem alkalmatlan. Csak annyit ér el, hogy a visszakerülő bűnözők megedződve, kiképezve folytathassák ott, ahol abbahagyták. Olyan rendszerre lenne szükség, ahol az enyhébb bűnök "jutalma" börtönön kívüli, de könyörtelen rehabilitáció, a súlyosabbak jutalma pedig búcsúzás a kinti világtól. Ha valaki nem működik együtt a rehabilitációban, egyenes az útja a végleges börtönbe. A soha vissza nem térő fegyencek pedig meg kell, hogy termeljék a saját fogvatartásuk költségét, ha tetszik, ha nem. Ha eleget melóztak odabent, akkor felőlem ehetnek minden nap homárt kaviárral.

f.m.j. 2011.02.12. 13:04:51

és Rakamazon megint meghalt egy idős néni... de persze még nem biztos, hogy kik az elkövetők, de a módszerből ítélve nem sok jót várhatunk...
de legalább jókat zabálnak majd a börtönben, már ha egyáltalán odakerülnek...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 13:07:19

És még egy történet azoknak akik Tent City-ről ábrándoznak:

Mellettem ült a "száraz vizeldében" egy 50 éves kőműves, kinézett vagy hatvannak.
Pár hónappal a letartóztatása előtt épp a kizsákmányoló magyar vállalkozóhoz ment dolgozni
szarért-húgyért, egy szakadt Babettán.
A rend éber őrei lecsaptak, mivel nem volt rajta láthatósági mellény. 50.000.- HUF
Vagy leülheti napi 250(!!!) forintjával. Lehet számolgatni, hogy ez az elvetemült bűnöző, társadalmunk alja, hány napot fog lángost zabálgatni, ágyneműt húzogatni Lakatoséknak.

Leülhette volna 2500, 3000 forintjával is, de a bíró így döntött. Ez azt jelenti, hogy az előző esti orgazmusa nem volt biztosított, esetleg nem élvezte az anált.
Ezt hívják bírói döntésjognak.

És most a fenti esetet minden cégrabszolga konvertálja át a saját életére.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.12. 13:13:44

Bazdki! 13 év alatt a koleszban nem voltak ilyen jó kaják. Egyszer mi buktattuk le az élelmezésvezetőt, mert kiderült, hogy hetek óta romlott vajjal készítik a hideg ételeket, meg azzal is főztek. Azt mondták,h a hal mellett volt, azért fura a szaga. Aztán mintát vettünk és elküldtük vizsgálatra:D Ezek meg bent Hawaiioznak. Itthon alig jut hó végén már valami értelmes kajára. Megölök valakit, bekerülök, aztán nem lesz gond:D Eszem-faszom megáll...

qbr 2011.02.12. 13:13:54

A szép szavakkal leírt menüsor önmagában nem túl sokatmondó. A zsíros deszkát is lehet úgy mondani, hogy "kemencés cipó süldőhájjal". Abból derülne ki bármi is, ha látnánk, hogy mennyi a kosztpénz / fő / nap. Én 2-400 Ft-ot becsülnék, aminek a harmadát lenyúlja a beszerző meg a konyhai csapat.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.12. 13:15:02

Ja,és tojásallergiám van,de a büdös életben nem kaptam egy koleszban sem külön étrendet:-/

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 13:17:11

@Androidus: Hidd el, hogy többen jelentkeznek munkára, mint amennyi melót tudnak adni. Csak egyszerűbb bepattintani egy kondigépet és azzal lefárasztani őket, mint munkát szervezni nekik.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.02.12. 13:18:33

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: A lófaszt az a büntetés,h nem mehetnek oda, ahova akarnak! Ezek nem férfiak, ezek majmok. Szereljenek fel egy traktor gumit nekik és etessék őket szarral. Apjukfaszát!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 13:22:26

@mutant: Olvasd el a következő hozzászólásomat is. Az első hsz-ed fölött van, hátha változik a véleményed.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.12. 13:39:23

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

ugye te is tudod, hogy a szabálysértés nem ugyanaz a kategória mint a törvénysértés?

nem a börtönökben kellene jólétet biztosítani, hanem a bírói rendet kellene megváltoztatni, hogy ilyenek ne történjenek meg.

a raboknak nem kell jól érezniük magukat a börtönben. annyi jár nekik, mint a törvénytisztelőknek.
a havi létminimumba férjen bele a szállása, ellátása, minden egyéb költsége.
a többletet fizesse a családja, vagy ő maga, akár munkával.
Ne bassza már meg az isten, hogy a törvénytisztelő, adózó emberek nagy többsége a létminimum alatti összegből él meg (amit ő maga termel meg) és eközben háromszor annyit költ az állam a rabokra fejenként.

minden lázongást, elégedetlenséget azonnal megtorolni és kész. duplázni a büntetését, ha balhézik, és mellé egy kis magánzárka.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.12. 13:47:52

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

A putri után igenis nyaralás, de sajnos sok minimálnyugdíjas és lakáshiteles szülők gyereke se eszik ilyen gondosan. Fontossági sorrend.

Amúgy meg aki felrúgja a társadalom szabályait, és lop/rabol/gyilkol, arra ne vonatkozzanak már a társadalom jogai sem.

Egyébként te ültél már? Mert az jön le a kommentjeidből...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.02.12. 14:00:50

"Ezt a telefonrendszert egy kizárólagosságot élvező kft. működteti, amely csak a telefonálóktól kér pénzt, a büntetés-végrehajtás intézményeitől nem."

Gondolom a kft. kiválasztása rendes közbeszerzésen történt, a mindenki számára legjobb ajánlat kiválasztásával, és nem úgy, hogy valakik pénzt dugdostak valakik zsebébe. Vagy mégsem? :-) Piacgazdaság,versenyhelyzet, demokrácia! :-)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 14:06:17

@Conv: Akár szabálysértésért, akár bűncselekményért ítélnek el, ugyanott fogsz ülni.
A bírói döntésjogba beleszólni szerintem igen kényes kérdés, erről inkább Szellem tudna mesélni.
Én csökkenteném a nők arányát.
Egy példa arra, amikor NEM ültem három hónapot: Az ügyvédem megdicsérte a bírónő új frizuráját, aki végigmért és az elégedettség tükröződött a szemeiben. A folyosón nézve a tárgyalásra várókat, a kitüntetett figyelmet gondolom az öltönyöm váltotta ki.
Az indoklásban kifejtette, hogy ezért általában jár a három hónap, de élve a döntésjogával most akciós 150 ezerrel megúszom.
A létminimum alattiból tartják el a rabokat. Úgy hallottam, (börtönpletyi) hogy Dávid Ibolyának is vannak érdekeltségei több büntetés végrehajtási intézményben, gondolom nem karitatív elgondolásokból.
Fentebb is írtam, hogy dolgoznának, csak nincs mit. Mert lusták nekik megszervezni. Vagyis ki nem akar dolgozni?...
Baracskán, ahova általában a pénzbüntetéseseket rakják, egy begombolatlan (egy gomb a nyaknál) " mákosért, már kapod is a botot. Úgy gondolom az ilyen azonnali megtorlásnak nem sok értelme van.

grupi 2011.02.12. 14:15:34

Hát ez igen örömteli. Csak tudnám, hogy miből. Más börtönök meg tartoznak a beszállítóknak, az étkeztetést végzőknek. Vajon, mit kap egy ilyen mesterszakács, hogy ott dolgozzon?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 14:21:46

@laspalmas: Értem a fontossági sorrendedet. Mi a javaslat? Amíg nem eszik rendesen az összes létminimum alatt élő, addig a börtönben sincs koszt? Te mit adnál nekik enni?

Ha a társadalmunk szabályainál tartunk, akkor képzelj el egy olyan mikrovállalkozót, aki mindenről ad számlát és becsülettel fizeti az adót. (MUHAHA) Tudom hogy sci-fi, mert rögtön tönkremenne, de tegyük fel. Az egyik alkalmazottja egyszer nem ad. Az kb. 100.000.- neked. Ha nem akarsz tönkremenni, elkezdesz adót csalni. Amiért persze börtön jár. Vagy nem kockáztatsz és a köcsög alkalmazottad miatt elmész segédmunkásnak, mert olyan rohadt becsületes vagy..

Igen. És nem nyaralás.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.12. 14:25:31

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
dehogy kényes kérdés.

meg kell szabni, hogy miért mennyi jár és kész.

"A létminimum alattiból tartják el a rabokat."
hol? mert itthon biztos nem. ha csak a vastagbőrös postokat és a bennük lévő hivatkozásokat megnézed a témában, már akkor tudod, hogy nem.

olyan napi 9-10 ropi amibe került egy rab naponta tavaly az adófizetőknek herczog mária szerint.
mások szerint többe. kevesebbet senki nem mondott még.

Agyalap 2011.02.12. 14:27:26

Biztos én olvasom rosszul, de ez büntetés végrehajtás, nem nyári tábor.
Hadd legyen már büntetés nekik az a pár év, ne kívánkozzanak vissza. Az, hogy sokan a tél beálltával inkább bevonulnak röhej, és a komolyságot mutatja. A liberálisok is csak addig elnézőek, amíg a más farkával kell verni. Mihelyt nekik kéne szállást adni egy kétszeres gyilkosnak, vagy az ő egyik családtagjuk lenne az áldozat - megkérdezném még egyszer őket.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.12. 14:28:25

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

"És nem nyaralás."

és nincs elrettentő, vagy visszatartó ereje sem. legalábbis egy bizonyos "kultúrközegben" ahonnan a rabok döntő többsége bekerül, a "visszaesők" (visszajárók) pedig szinte kivétel nélkül.

asimov007 2011.02.12. 14:33:04

Első olvasatra csak dehonesztáló jelzők jutnak eszembe,dicső Viktorunkról.Második olvasatra,mindegyiket négyzetre emeltem,és még mindig a közelébe sem jár a valóságnak!
Tetszettek volna forradalmat csinálni!Nos,itt a forradalom,de szerintem érik a következő,és Orsós Vendel,oda kerül,ahová való,a szemétdombra!HAJRÁ FIDESZ!ÉS GRATULÁLOK MINDEN FIDESZ SZAVAZÓNAK!CSAK IGY TOVÁBB!!!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 14:34:41

@laspalmas: A putri után nyaralásról még annyit, hogy a cigányokat hatszáz év alatt próbálták helyhez kötni, inkább kevesebb, mint több sikerrel.
Szerinted a "szabad" "nép" gyermeke hogy tűri azt a pár négyzetmétert? Elárulom: szarul.

butab 2011.02.12. 14:37:53

Én már csak a hétvégi kijárást szeretném ha megadnák ,aztán már költöznék is a szombathelyi börtönbe :)

Béla Bácsi 2011.02.12. 14:39:26

Én kötelező olvasmánynak odaadnám Ambrus úrnak a Monte Christo grófja c. alkotás ételleírás részeit. Vagy esetleg a recski vagy váci népi demokratikus buntetésvégrehajtó intézetekben rendszeresített menük listáját napi felhasználásra. Kicsit durvább legyek: keressenek meg kisnyugdíjasokat Gyulán, lessék el ételreceptjeiket és adják oda szegény raboskodó cigányainknak, Ambrus úr meg hordassa szét alkotásait a kisnyugdíjasoknak Gyulán és környékén. Elvégre a mi pénzünkből lenne, nem? Melyik részét nem értik ezek a büntetésvégrehajtásnak? Hogyan juthattak el a bűnözőjutalmazási intézethez? Kibaszott , buzi liberálisok!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.12. 14:40:17

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

szeretném ha a legendás "szabad nép" gyermekszeretetéről, és mély vallásosságáról, híres intelligenciájáról és világszintű kultúrájáról, a magyar nemzet építő oszlop szerepéről is eldobnál itt egy pár bullshitet, még nem röhögök annyira, hogy fájjon a hasam :)

Agyalap 2011.02.12. 14:40:21

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Pont azért van. Érezze szarul magát. Egyébként nem csak a "szabad nép" gyermekeinek büntetés ez, legyen ugyanúgy az adócsalóknak sikkasztóknak. Ne tegyünk már különbséget, még a végén azt fogom hinni, hogy a cigányoknak rosszabb bent (is).

Béla Bácsi 2011.02.12. 14:44:48

@asimov007: Mert te kit ajánlanál? Bajnait vagy Szarházyt? Vagy az LMP-s zsidógyerekek vonzanak? Kit irtsunk ki, akasszunk fel lámpavasra az országban, hogy helyreálljon a megsértett igazságérzeted? Neveket akarok! (Agyamra kezd menni ez a "súlytalan", "ára nincs a szónak" semmirekellő nyavalygás. Minden kicsi mikrorészletért a kurva Fidesz a felelős, meg ha megpiszkáljuk egy kicsit, világos, hogy a geci Orbán! Ő volt meg a bátyja!)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 14:49:54

@Conv: Ez néha az aránytalanul magas büntetési tételek miatt is van. Senki nem érzi fairnek 50 rongyért több mint hat hónapot ülni. Persze az is közrejátszik, hogy a cigónak olyan memóriája van, mint egy aranyhalnak. A másik, hogyha feleslegesen kapsz verést (lásd fentebb egy gomb), akkor nem csak azt tanulod meg, hogy begombold legközelebb, hanem megtanulsz zsigerből gyűlölni! És ott teszel a fajtája alá, ahol csak tudsz. Ha kijössz, a rendőrre is úgy nézel majd, mint a fegyőrre. Arányok, arányok.

De fordítsuk meg! Senki nem érzi fairnek, hogy pénzbüntetéssel meglehet úszni egy alkoholos és drogos állapotban elkövetett, súlyos testi sértéssel járó ittas vezetést. Én ezt megúsztam. Nem fair, de nem az én döntésem volt. Én vállaltam a következményeket, a bírónő szerint ennyi járt.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 14:52:53

@Conv: Nem véletlenül tettem idézőjelbe. Gondoltam a rohadt mocskos tolvaj geci ( és még egy raklap jelző) annyira nem illik abba a kommentembe.

lomposfarkas 2011.02.12. 14:53:53

Az első ébredés leírhatatlan, percekig azt hiszed, csak álmodsz. Még az első nap is teljes kétségbeesés. Pár nap múlva bizottság, beállhatsz melózni. Karbantartás, az fasza! Ébresztő, reggeli, átvonulás a munkahelyre, melódia. Rendes üzem, csak az ajtókat smasszer nyitja. Ebédnél a tájékozottak sanda szemmel néznek egy fickóra, akinek külön főznek, állítólag zsidó. De akkor hogy kerül ide? Délután olvasgatás, dumálás. Lehet újságot rendelni, valakinek gitárja is van, fürdőben meleg víz. Az idő valahogy eltelik takarodóig. Bár fokozottan kell tisztelni a másik elmebaját, sokan hamar harapnak. És persze a sztorizgatás, avagy a továbbképző. Imre, aki már vagy tizedszer látogatott ode, röhögve meséli, hogy mikor egy építkezésről deszkát lopott, a kereszteződésben a rendőr segítette az átkelésben. És így tovább, nap nap után. Aztán egyszercsak hófehér bőrrel mehetsz haza augusztusban :))
Ha valakinek van rendes családja, háza, barátai, annak ez is elég büntetés (bár alapvetően röhögve kibírható) A sitten felülreprezentált kisebbségnek csak egy futó kaland.
(ez persze csak egy müvészi interpretáció, nem valós tényeken alapuló leírás...)

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 15:02:34

@Agyalap: Azt azért tisztázzuk, hogy a cigóknak jobb bent mint a fehéreknek. Több a tesó.. Dzsanesz? :)

Grafikuszoli 2011.02.12. 15:07:22

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
"Mi a javaslat? Amíg nem eszik rendesen az összes létminimum alatt élő, addig a börtönben sincs koszt?"

A börtönben lényegesen nagyobb százalékban vannak koruk és egészségi álapotuk alapján munkaképes korúak, mint a társadalomban. Ez nem azt jelenti, hogy a börtön gazdasági mutatóinak jobbnak kellene lennie, mint az országéi?
Tehát az én javaslatom: az egyik tesónak az lenne a feladata, hogy főzzön, a másik négy-ötnek pedig az, hogy az alapanyagokat megtermelje. Látok éppen elég olyan földterületet az országban, amit a gaz esz meg, úgyhogy nem hiszem, hogy lenne ennek akadálya... legfejlebb az, hogy a "szabadság népénél" nem éppen a dolgozós gének mentén zaljott le az evolúció. De erre van a személyzet: ha valaki ingerlékeny, mert feladata van, nem pedig aranyérmes szakács főz neki, akkor ebéd gyanánt beverni az arcát a gumibottal.

martonx 2011.02.12. 15:12:31

Jó ilyen híreket olvasni, mert ha egyszer lopásra fanyalodnék, akkor tudnám, hogy ha elkapnak se járok rosszul.
Régen legalább dolgoztatták a rabokat, manapság miért nem teszik ugyanezt?
Én simán visszanyitnám Recsket is. A börtönbe kerültek legnagyobb ellensége ugyanis a munka. Ha büntetni akarjuk őket, akkor dolgoztassuk. :-)

majomkutya 2011.02.12. 15:16:54

Gondoljatok bele micsoda extraprofit lehet a börtöntelefonon, ha ripsz-ropsz ennyivel leszállították az árat? És kinek a haverja lehet a káefté tulajdonos?
A gyulai parancsnok meg menjen a francba! Gyakran itthon sem eszünk ilyen menüket, pedig nem vagyunk csórók!
Visszagondolva az iskolai menzára, az maga volt a botrány! A volt barátnőm kórházba dolgozott, és ott olyan szar volt a kaja, hogy egyszer hazahozta a kutyának amit ők és a betegek is kaptak, a kutya sem ette meg. Ezeknek a semmirekellő börtöntöltelékeknek meg köcei leves meg lángos. Menjetek már a pics@ba ezzel!

causa sui 2011.02.12. 15:17:06

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: én lassan meggondolom a 10 deka párizsit is dolgozó emberként. Így kibaszottul felháborít, hogy a bűnözők - azért többségében bűnözők vannak bent - jóformán luxus körülmények között élnek hozzám képest. Be vannak zárva, oké, én meg nem, oké. 12 órákat végzek nehéz fizikai munkát, hogy valahogy hónapról hónapra ki tudjuk fizetni a számlákat, és nem tudok munkahelyet váltani, mert a környéken senki nem fizet ennél többet. Ez nem börtön, igaz? Nem a faszt.

@Grafikuszoli: támogatom. Amíg a dolgozók nyomorognak, addig a bűnözőknek se legyen jobb, hogy rohadnának meg. Még én tartom el őket, miközben apám meghal a kórházban, mert egy bűnöző eltartására több pénz jut, mint egy 60 éves munkaképes férfiéra! Ezt hívják Magyarországnak? Ez förtelem, nem ország.

arlequin 2011.02.12. 15:17:33

hát erre csak annyi, hogy ássanak vízelvezető árkot, alapot, csatornát, építsenek légvárat, ábrándpalotát, tanuljanak meg kínaiul, vessenek vályogot, faragjanak fakanalat, meg az összes többit.

mellesleg szép kis 'csodaszakács'-karrier... nem hinném, hogy olyan borzasztóan jó, hacsaknem elkötelezett a 'zemberek jobbításában'.
"minél több a plecsni, annál kevesebb az ész..."

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 15:28:12

@Grafikuszoli: Már vagy háromszor leírtam hogy dolgoznának, ha lenne mit. Csak fentebb basznak nekik munkát szervezni.

A sok funkcionális analfabétának (vagy aki annak akar látszani) üzenem: le lehet szállni a "szabad" "nép" kifejezésről, mivel ha nem tűnt volna föl külön-külön idézőjelben vannak!

jágör68 2011.02.12. 15:33:00

Rabold ki az államot és még gondoskodik is rólad- a hülyének is megéri- hááá neeem??!!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 15:33:32

@causa sui: Értem. Tehát ha bent nem kapnak ilyen "fasza" menüt, akkor neked nem kell 12 órát dolgoznod. Vagy csak megnyugszik a kis lelked.
Próbáld már ki, csak egy hétre! Lopjál szalámit, vagy mittudomén, intézd el valahogy.
Egy hét után inkább túlóráznál.

jani888 2011.02.12. 15:38:15

Az átlag nyugdíjas meg negyven év munkaviszonnyal a háta mögött havonta két hétig krumplis tésztát eszik,alig-alig fűti a lakását,nem váltja ki az összes gyógyszerét,ezer forintos kínai cipőben jár és hatalmas terhet jelent az államnak. Ugyanakkor egy börtönnap közel kilencezer forint, ez havi kétszázhetvenezer. Lehetne ennyi a minimálbér,minimálnyugdíj.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 15:44:07

@jani888: És szerinted ebből mennyit költenek rájuk?
Egyszerű a képlet gyerekek! Ha ekkora üdülés a börtön, menjetek be!

Penya64 2011.02.12. 15:57:22

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Nem latod hogy ez az egesz az atlagember igazsagerzetet bantja? Es azert szentsegel itt mindenki?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 16:06:25

@Penya64: Tapasztalatom szerint itt többnyire nem átlagemberek kommentálnak.

nagyon_buta 2011.02.12. 16:09:23

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: én csak annyit javasolnék, hogy próbáld ki valamelyik kórház kosztját, fegyelmét, azután mond micsoda nevelő ereje van az ingyen meleg víznek, internetnek, fűtésnek, kajának, könyvtárnak, konditeremnek, a kevés munkának és nagyon sajnállak, hogy majdnem kaptál 3 hónapot , de elég volt megdicsérni a bírónőt és 150ezer lett a vége...

Penya64 2011.02.12. 16:10:23

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
En is fel vagyok haborodva, tobbek kozott, mert egy altalanos iskolaban dolgozom, es azt eszem hetkozben amit a tobbi gyerek a menzan. Namost, ez a kaja kritinak aluli, es meg keves is. Szoval igy egy kicsit eles a kontraszt, es enis azt mondom hogy aki bekerult az egyen kenyeret es igyon vizet. Es igen ha enis bekerulok akkor enis. Azmeg hogy te ittasan vagy narkosan azt csinaltad amit eleg szomoru, es en ilyen baromsagot az eletben nem fogok elkovetni, vagy ha megis hat meg is erdemlem amit kapok erte.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 16:20:47

@nagyon_buta: Nomen est omen.

@Penya64: És a rabok hibája, szar a menza? A napi hétezerből amit egy rabra elszámolnak, kamu. Költenek rájuk kettőt kb. A maradék ötezer eltapsolóját kérjétek számon, hogy miért nem jut másra.

Penya64 2011.02.12. 16:22:48

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
En sehol sem mondtam hogy a k anyjat a raboknak, a vezetosegnek annak viszont igen. De ez sajnos magyarorszag, szoval minden marad igy.

kyncza 2011.02.12. 16:31:12

Büdös kurva életbe, hogy az összes kibaszott ombucmanus azt nézi, hogy lehetne a életet szebbé, könyebbé, jobbá tenni azoknak, akik nem érdemlik meg!!

Mi az hogy, balhéznak a rabok, mert hideg a kaja!! Kurva életbe, örüljenek, hogy kapnak!!
Egy gyilkosnak lóf.sz jogot adni, nem visszapofázást, hogy hideg az étel! Jól agyonverni, amikor kérdez, aztán majd a 3. alkalom után kérdezi, miért hideg!

Komolyan mondom, lassan megéri börtönbe menni, nem itt kint szívni!

Mikor lesz a börtön (megint) büntetés????

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 16:53:36

@Penya64: "En sehol sem mondtam hogy a k anyjat a raboknak.." vs.
"enis azt mondom hogy aki bekerult az egyen kenyeret es igyon vizet." Ez már majdnem ugyanaz.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 17:04:57

@Conv: Efölött a válaszod felett valahogy elsiklottam. Miért mennyi jár és kész? Akkor minek bíró?
Én napi hétről tudok, de legyen tíz. Szerinted ebből mennyit nyúlnak?
Egy kórházi ágy fenntartása naponta kb. 80.000.- Rohadt drága gyógyszerekkel, műszerparkkal, állandó meleg vízzel, fűtéssel, lényegesen nagyobb humán erőforrással, stb, stb..
Labda feldobva..

2011.02.12. 17:26:37

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Ráday Gedeon gróf már egyszer nagyon szépen és ügyesen lerendezte ezt a kérdést. A szegedi várban berendezett börtöne ugyan nem maradt fenn, de rengeteg leírás róla igen, példának okáért az étrend is:
Hétfőn bableves krumplifőzelékkel
Kedden tarhonyaleves gömbölyű borsófőzelékkel
Szerdán krumplileves és savanyú babfőzelék
Csütörtökön árpakása leves és káposztafőzelék
Pénteken borsóleves és száraz tészta
Szombaton savanyú lencseleves sárgakása főzelékkel
Vasárnap marhahúsleves tésztával, 56 deka csont nélküli marhahús és savanyú káposztafőzelék
Egy adag leves 3,5 deci volt, és minden nap járt még 56 deka kenyér is az étkek mellé.
Ez pont elég ahhoz, hogy valaki egy cellában gunnyasszon egész nap, és a bűnein elmélkedjen.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.12. 17:31:11

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

a bíró eldönti, hogy megkapja-e ami jár érte vagy sem. nem azt, hogy mennyit.

tökmindegy mennyit nyúlnak le. egy rabra a létminimum alapján napi 2000 ft "jár" ebből legyen fedezve a szállása, fűtése, a felügyelete, ellátása, stb. a többit ne az állam adja, hanem termelje meg munkával, magának, a hozzátartozói fizessék.
ha nem tellik úszómedencére, kosárlabdapályára, kondifelszerelésre, tévére, melegvízre, akkor ne legyen nekik.

ezt a faszságot pedig felejtsd el, hogy nem tudnak nekik munkát adni.
láncon mehetnek utat építeni, gátat építeni, kubikolni betonsilókat takarítani, ezernyi munkát lehetne annak a 10 000 embernek adni akik munkaképesen a sitten vannak.

ebből, ha telik töltött káposztára, meg napi 30 dkga húsra, akkor kapja.

Aki törvényt sért, nem fogadja el/tartja be az állampolgári kötelességeket, annak ne legyen állampolgári joga sem semmire.
Aki nem fogadja el/megsérti az alap emberi jogokat (élethez, szabadsághoz, tulajdonhoz való jogok), annak ne legyenek emberi jogai.

nekem ez a véleményem.

te jogosnak tartod, hogy míg Te magad, vagy anyád, apád dolgozik a pénzért, és nem lop, nem öl, nem rabol, kevesebb pénzből kell megéljen mint aki kirabolta, meglopta? Aki kényelmesen tévézget, gyúrogat abból a pénzből amit az állam tőled/szüleidtől szed be?

igazából ez utóbbi csupán költői kérdés volt lévén olvastam a drogos-ittas, súlyos sérülést okozó vezetésedet tényét és az ezzel kapcsolatos hozzáállásod.
a felelősség és a tisztesség nem erős oldalad. nem áll szándékomban tovább kommunikálni veled a témában, lévén olyan a dolog, mintha a gyilkostól kérnék véleményt a halálos ítélet kapcsán.

2011.02.12. 17:34:06

@martonx: Régen munkaerőhiány volt, ma munkahiány van. Miért pont a raboknak jutna? A szabadoknak sincs. :-(

jágör68 2011.02.12. 18:17:00

@Hajszás Láncos:
Erdőtelepítés, csatorna- építés- tisztítás- karbantartás, belvíz- szivattyúzás, árvízvédelmi művek, víztározók építése- na ezt mind csinálhatnák.
Vagy akár a ki nem fizetett, eltűnős tintával kitöltött munkakönyves alvállakozók helyett építhetnék ingyen az ótópályákat- alagutak nélkül...

dr. Aullah 2011.02.12. 18:20:01

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Most ugye csak viccelsz bazmeg? Nem azért vannak ott, hogy korlátozzuk őket a vándorlásban, hanem azért, mert bűnt követtek el. Inenntől ki nem szarja le, hogy érzik magukat.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.02.12. 18:22:02

@Conv: Látom nem különösebben zavar meg az utópiádban, hogy eddig a te "egyszerű" törvényalkotási módszeredet sehol sem tudják megvalósítani. Például mert léteznek egyedi körülmények.

Mint fentebb írtam, 2000 forintnál nem is szánnak többet rájuk. A többit lenyúlják és nem, nem a kisnyugdíjasoknak, menzán éhező gyerekeknek utalják.

Nem mondtam, hogy nem tudnak. Nem akarnak.

Állampolgári jogai ne legyenek, de az alapvető emberi jogokat nehogy már megtagadjuk!
Már csak azért sem, mert egy bíróság sem tévedhetetlen! Elég sok halálraítélt szabadult 10-20 év után, mert (hála a tudománynak) nem az ő ondója (DNS-e) volt az 5 éves kislány bugyiján .

Ugye te sem gondolod komolyan, hogy az elítélt hibája, ha beterelik a konditerembe.

A múltamra nem vagyok büszke, de nem fogok álszent módon a tévedhetetlenség mintapéldánya lenni, mint a legtöbb nick néven kommentáló. Egyszer mindenki elbasz valamit.

Szeretném én látni ahogy vered az asztal, hogy neked nem elég a pénzbüntetés, inkább ülnél másfél évet. Mandela... LOL!

matula100 2011.02.12. 18:51:40

Dolgoztatni őket én is azt mondanám, de sajna még a kinti szerencsétlen sem tud munkát szerezni. Nézd meg az M6 autópályát rendes melósok csinálták akik örültek hogy van munkájuk, szerintetek a rab milyen minőségben dolgozna? Már a fél autópályát fel kellett volna bontani. Így csak a harmada szakadt be meg mosta el a víz.
Különben egy rab cirka 4500 forintunkban van egy nap. Ha valakit leültetnek 10 000 forintért mondjuk napi 500 forintjával az a társadalomnak kb. 90 000 forint terhet jelent. Nesze társadalom jól megneveltük vagy inkább megszívattuk magunkat. Ekkora barmot aki ezt kitalálta. Igazából itt minden mindennel összefügg, mert ha: nem töketlen munkát nem kapó dilettáns jogász barmok hoznák a törvényeket a parlamentben, ha nem a gyakorlatlan, tapasztalatlan zöldfülű rendőr nyomozna az ügyben / mert a tapasztalt 42 éves már nyugdíjba ment ő már nyugdíjból veri a répát és szarik az egész MO-i bűnüldözésre, ha nem a klimaxos vagy alkoholista bírók hoznának egymásnak merőben ellentmondó ítéleteket 4-5 év alatt cirka fél milliós fizetésért, ha egy füves cigiért nem a társadalmat szívatnák, hogy a leült büntetés ami több százezerbe vagy millióba kerül, neveljük a társadalom veszélyes elemeit, míg a milliárdokat sikkasztó vagy a nyugdíjast agyonverő meg az igazságszolgáltatás töketlenkedése miatt megússza pénzbüntetéssel jó esetben, meg, meg meg,,,,,,,,,,,,,
Szóval gyökereitől rohad ez a társadalom a nagy büdös igazságosság jegyében.
Szóval a mondás szerint vagy megszokod ezt a szemetet vagy megszöksz.

2011.02.12. 18:59:43

@jágör68: Elég nagy volna a szökésveszély. Műhelymunka az jó, zacskóragasztás, cipővarrás, ilyesmi, annak is van kockázata bőven, ha éles szerszámot adnak a kezükbe... de hogy ráadásul kint bóklásszanak az építkezésen? Hány őr kellene ahhoz?

Nzoltan 2011.02.12. 19:07:17

15 évvel ezelőtt a seregben kukacos húst főztek. Úgy gondolták a bakáknak jó lesz, de bebukott a projekt. Viszont a raboktól nem sajnálom a plusz fehérjét.

Nzoltan 2011.02.12. 19:08:57

@matula100: Meg kell nyitni az uránbányát. Ott kiélheti magát mindenki. Két hónapig.

szabidoki 2011.02.12. 19:10:54

Tekintettel arra, hogy aki nincs börtönben, csak olyasmit tud enni, amit meg tud venni/termelni, az arányosság végett ugyanígy kellene legyen a kóterben is: be kell keríteni egy szép nagy mezőt, és amit ott termelnek, azt lehet megenni. Ha nem megy a termelés, akkor ehetnek száraz kenyeret. Szerintem egy száraz kenyéren eltöltött tél után szépen menne a kiskerti gazdálkodás még Gazsiéknak is. Aki meg 10 méterre megközelíti a kerítést, azt le kell lőni szökési kísérlet miatt. Ilyen egyszerű az egész.

szabidoki 2011.02.12. 19:17:35

@Hajszás Láncos: nem kellene oda olyan sok őr. Csak fel kell őket fűzni egy láncra/drótkötélre. Meg kell néhány jó őrkutya.

Penya64 2011.02.12. 19:21:41

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:

"A múltamra nem vagyok büszke, de nem fogok álszent módon a tévedhetetlenség mintapéldánya
lenni, mint a legtöbb nick néven kommentáló. Egyszer mindenki elbasz valamit."
Mivaaaan? Ezt megis hogy kepzeled? Az ismeretsegi koromben es a csaladom koreben a priuszos es a "valamit elbaszott" emberek szama az elenyeszo barmilyen furcsa is.

Spiritmonger 2011.02.12. 19:29:19

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: a száraz hugyozó a markóban viccesnek nem mondható hely
az előzetes letartóztatást meg kellene szüntetni, durvább, mint a fegyház, és aki odakerül, az csak gyanú alapján kerül oda legtöbb esetben, leginkább ártatlanul
ráadásul semmi értelme sincsen, mert a nem erőszakos bűncselekmények elkövetői alapvetően házi őrizetben is hibátlanul ellennének
a rendőrségnek nyomoznia kellene, max fél év alatt minden ügyet fel lehet göngyölíteni

mindenki másnak mondom, hogy a mai magyar jogrendszerben pillanatok alatt a semmiért is bent lehet az ember előzetesben.
a rendőr 72 órára előállíthat ok nélkül, nem kell magyaráznia, majd az előzetesbíró rutinból kiosztja az első 30 napot, oszt ennyi, anélkül, hogy bárki bármit csinált volna, bármi felderítés is lett volna. klasszikus eset az enyém is, rossz időben voltam rossz helyen, és ennyi
utána már persze nem hosszabbítanak, de ha nem figyel az ember, akkor nagyon megszívhatja

a megoldás az lenne, ha a rendőr csak jogerős bírói ítélet alapján vihetne be bárkit is, vagy tettenéréskor
második probléma, hogy az ügyészeken semmi felelősség sincsen, azt mond, amit akar
ha lenne rajtuk valami fék, például ha a vádirat hamis vádat tartalmazna, és ezt ugyanúgy szankcionálná a btk, mint egyszerű ember esetében, akkor a váderedményességi mutató nem lenne 97%, hanem jóval reálisabb szám jönne ki

akik letöltőt kapnak, azoknak ténylegesen dolgozni kellene, de az előzetest telibe meg kellene szüntetni a bizonyítottan nem erőszakos cselekménnyel gyanúsítottak ügyében.

a telefonálásról
előzetesben heti 3x10 perce van mindenkinek, hogy telefonáljon az ügyvédjének, a családjának
120 forintos percdíjjal ez heti 3600 forint, havi qrva sok annak, akit nem tudnak kintről támogatni, mindezt úgy, hogy nincs elítélve

aki szerint ez rendben van, menjen be egy hétre, mire kijön, más lesz a véleménye

Spiritmonger 2011.02.12. 19:31:58

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Dávid Ibolya péksége gyártja a raboknak a napi 40 dekás, csomagolt, szeletelt börtönkenyeret

2011.02.12. 19:49:11

@szabidoki: Marhaság. Az építőipar tipikusan nem az az ágazat, ahol sok ember kis helyen dolgozik. Nem tudod összeláncolni a lapátost a talicskást, a dömpersofőrt a cementkeverőst a kőművest stb, ilyen nincs. Amikor a szocban kivitték őket építkezésekre vácott, ott is dróttal körbekerítették az egész építési területet, de azon belül szabadságot kellett nekik adni, különben nem ment volna a munka. Ezt még egy házállításnál meg lehet oldani, de egy autópályánél vagy erdészeti munkánál horror.

szabidoki 2011.02.12. 20:24:37

@Hajszás Láncos: én speciel a gazdálkodós modellnél gondoltam, hogy szépen felfűzni az egész bandát egy jó nehéz láncra avagy erős drótkötélre. Ott ez megoldható, és erősíti a közösségi szellemet is. Nyilván az építkezés más tészta, de biztos vagyok benne, hogy ott is lenne valami egyszerű megoldás a szökések megakadályozására.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.02.12. 20:47:07

Börtönbe kéne mennem egy-két évre, úgy tűnik. Jó a kaja és kannibál állattá tudnám gyúrni magam, mert más dolgom úgy se lenne, este meg tévé, DVD, Playstation. Csajom úgy sincs, elvagyok én enélkül is egy darabig. Mi kell még?

Spiritmonger 2011.02.12. 20:53:51

@KuKori: menj előzetesbe egy hétre, majd rádöbbensz, hogy mennyire nem akarsz ott lenni...
de addig is ajánlott a jó kondi, a verekedés, mint skill legalább középfokú ismerete, valamint az sem árt, ha van ismeretséged kint és bent egyaránt, illetve, olyanért kerülj be, ami nem ciki rrafelé
de hidd el, bent sehogy sem jó

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.02.12. 20:54:21

Itt nyíregyen a város közepén van a börtön. Amikor elmegyek este busszal az épület előtt akkor nincs olyan ablak amin ne szűrődne ki a TV.

Napközben nincs olyan időpont hogy a kiccsalád ne kommunikálna az ablakban lévő rokonnal. Nem csak kiabálással. Rendesen kifejlesztett jelbeszéd van már évek óta.

A kajáról pedig annyit hogy egyik haverom volt bent egy fél évet. Mikor kijött alig ismertem meg mert felszedett majdnem 10 kilót. Nem. Nem izmot...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.02.12. 21:03:01

@Spiritmonger: Én csak azt látom, hogy bemennek nyüzüge alakok és terminátorok jönnek ki és mint kiderült mesterszakácsok adják a táplálékot is :)

bandika gazdája 2011.02.12. 21:03:14

@asimov007: Ehhez mi köze a Viktornak te idióta?! A luxus börtönt kik építtették????!!!! Én sem vagyok oda érte de komolyan mondom ..... Na mindegy! Én vagyok a hülye!

törökszultán 2011.02.12. 21:05:36

@Béla Bácsi: Csiplek. És nagyon jó az avatarod. Adolf?

bandika gazdája 2011.02.12. 21:09:21

@Béla Bácsi: A Zorbán, a báttya meg az Ottó! A Tótottó!

SDI 2011.02.12. 21:09:48

"De fordítsuk meg! Senki nem érzi fairnek, hogy pénzbüntetéssel meglehet úszni egy alkoholos és drogos állapotban elkövetett, súlyos testi sértéssel járó ittas vezetést. Én ezt megúsztam."
Csak nem stohl úrhoz van szerencsénk?

martonx 2011.02.12. 21:09:57

@Hajszás Láncos: én itt Szegeden rengeteg olyan munkát látok, amit csinálhatnának. Itt van nekünk két börtön is. Ha valami útfelújítás, építkezés van, miért nem lehet odavezényelni 1-2 tucat rabot dolgozni? 1-2 puskás őr melléjük, és már mehet is a munka.

bandika gazdája 2011.02.12. 21:32:37

@Hajszás Láncos: Tájékoztatlak, hogy az átkosban igenis építkezésen dolgoztak! (pld. kiskőrösi rendőrség felújítás stb.) A kivitelező a BV.-vel kötött szerződést, (viszonylag olcsó munkaerő volt) és nekik fizetett. Egy sem szökött meg és mindenki jól járt! A kivitelezőnek volt olcsó alvállalkozó (dolgozott is, mert fegyver volt az őrnél) a BV.-nek -államnak- olcsóbb volt eltartani őket, és valamennyit kerestek is mire kijöttek, vagy elküldhették a családjuknak! Persze nem rablógyilkosok voltak kinn!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.12. 22:17:18

@Grafikuszoli: Ez nagyon ott van,kurvajóóó!:))
Amúgy:Jaaj laspalmas.kurucinfós stílus stb.
Amúgy ha jól tudom múltkor pont az egyik olaszliszkai gyilkosnak nem tetszett a kaja.Kevés volt a tejföl vagy mi,aztán kiöntötte és rácsöppent az őr csizmájára ha jól emlékszem.Aztán kiszedték a cellából kapott egy kicsit aztán ügy lett belőle.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.12. 22:22:58

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Öööö olvass bele a baromartúr blogjába!Van benne az az írás,hogy a náci sertések ölték meg a három lányt a diszkóban.
Ebben az írásban megtalálhatod Overdream kommentjét aki maga is cigány.Leírja,hogy sok cigány egyenesen büszke arra,hogy börtönbe kerül.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.12. 22:26:41

Amúgy a múltkor olvastam a kurucinfón-nem tudom mennyire igaz-hogy valamelyik olasz börtönben elég zord körülmények vannak (hideg,rossz kaja).És erre csak azt mondják:mert nincs pénz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.12. 22:38:52

Nyilvánvalóan nem a közlekedési kihágást okozótól sajnálja ezt az ember,hanem leginkább az erőszakos bűncselekmények elkövetőitől(egyem a kis érzékeny lelkivilágukat).

matula100 2011.02.12. 22:42:27

Hogy miért ilyen jó az élet a börtönökben? Ezért
Viktor és Schmitt Pál ellátogatnak pár közintézménybe.Először egy óvodába ahol szar a kaja hideg van a szobákban rosszul felszerelt az intézmény. Viktor szól a titkárjának: itt minden oké mehetünk tovább. A második egy középiskola, ahol szintén szar a kaja, hideg a termekben , rosszul felszerelt termek. Viktor szól a titkárjának: itt is minden oké mehetünk tovább.
A harmadik egy börtön ahová bemennek. Itt bőséges jó kaja van, minden zárkában tv, tiszta helységek, fűtött szobák, jól felszerelt konditerem. Viktor szól a titkárjának: kicsit több pénzt adni, javítani az ellátáson.
Schmitt félre vonja és megkérdezi? de Viktor az oviban meg a suliban minden szar és azt mondtad minden oké itt meg minden rendben és javítani akarsz az ellátáson, hát hogy van ez???
Ja barátom az oviból meg a suliból már kinőttünk de ide még bekerülhetünk.

protoplanetáris korong 2011.02.12. 23:19:10

tömlöc, patkányok, kenyér á víz kell a bötönbe, meg mindenki külön tömlöcben
esetleg a főtéren kalodában
SEMMI MÁS NEM JÁRNA

zsoltix 2011.02.13. 01:06:33

Multkor a tokoli rabkorhazban uralkodo allapotokat nehezmenyezte a zombucman. Tobbek kozott, hogy nincs sportolasra alkalmas terulet. Mer az nyilvan kell egy korhazba, nem? Minimum egy focipalya.

turcsány karcsi elvtárs 2011.02.13. 02:30:44

"A vallási, egészségügyi okok miatt speciális étrendet kívánó fogvatartottak is elégedettek lehetnek."
azt hiszem ebben a mondatban leledzik a lényeg, ahol másvallású van, oda kell mesterszakács is!

Meridian74 2011.02.13. 06:25:10

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: micsodaaaa!? Lázadni merészelnének? Bevezényelném a kommandót és szarrá lőném aki nyikkani merne.

A kurva életbe, a börtön legyen már börtön, ne gyógyüdülő.
Aki oda bekerül, annak szükségképpen minden jogát el kell, hogy veszítse. Én futkosót csinálnék a börtönből, tuti senki nem akarna visszakerülni oda.

Meridian74 2011.02.13. 06:32:02

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: ez már legyen az ő bajuk... én még szopatnám is őket. Másból nem értenek,hisz nézd csak meg hogyan kommunikálnak egymással is. Ordibálva, és pofonokkal kísérve - ha nyomatékosítani akarnak valamit.

Meridian74 2011.02.13. 06:41:27

@Hajszás Láncos: szökésveszély? ha puskás őrök veszik körül tűzparanccsal, nem lenne szökés. A 2. hulla után.

tokmányos 2011.02.13. 07:02:45

@matula100: Üdv! Nem tudom hány éves vagy ,de a neved alapján, túl vagy a teneager koron.Nagyon tetszett a vicced! Minden benne volt, tömören,lényegre törően.Tulajdonképen benne volt az elmúlt 20 év összes politikusának hozzáértő, politikusi "tevékenységének "bírálata.Pártállástól függetlenül. És ezek mellet ,még a jövőt is megcélozza.A bloghoz tökéletesen kapcsolódik.Börtön viszonyok: Mindenki azt olvas ki a viccből amit akar,de azt egy értelmes ember láthatja,hogy milyen sok érdek fonódik össze, a blognál maradva, a rabok étkeztetésével kapcsolatban.

kej 2011.02.13. 07:49:50

@jágör68: csak az a baj, hogy pont ezeket vették be a megújított/kiherélt közmunka programba

reflector.blog.hu · http://bdsmthrill.com 2011.02.13. 10:56:16

és utána éhezni fognak 3 hónapig, mert be kell hozni spórolással a rájuk költött séf melót

www.konyvline.hu · http://konyvline.hu 2011.02.13. 10:57:47

Amíg becsületes nyugdíjasoknak, önhibájukon kívül hajléktalanná vált emberek éheznek, akkor a raboknak, akik nagy része kizárólag kárt okozott a társadalomnak, a kenyér+víz kombó bőven elég lenne.

na__most__akkor 2011.02.13. 11:03:36

A bölcsődéket, óvodákat, iskolákat nem kell olyan magas szinten tartani.
Parlamenti képviselőink (kétharmad, tudod) ODA már nem kerülhetnek.

Börtön, az igen. Ott van mindnek a feje fölött.

Csak idő kérdése. Mondjuk másik kétharmad, oszt kész is a helyzet.
Annyi befolyásuk meg akkor is lesz, hogy HAVEROKKAL legyenek egy cellában.

kriptoliberális 2011.02.13. 11:23:01

Azért az előzetest ne keverjük a büntetéssel!

Az OK, hogy ajogerősen elitélt korlátozva van telefonálásban, csomagfogadásban, látogatásban, stb.

De azért aki csak előzetesben van, azt az ártatlanság vélelme alapján azért ezekben NEM sazbadna korlátozni és tisztességes kaja is jár nekik!

A jogerősen börtönfokozatra ítéltek esetében valóban felháborító, hogy jobb ellátást kapnak, és KÖZPÉNZBŐL GYÚRJÁK KI MAGUKAT, tanulják meg az erőszak kultúráját.

Ezzel szemben max 1200 kalóriát kéne adni, na abból nem jönnének ki izomagyúra kigyúrva....

Murderface 2011.02.13. 11:28:18

Alapvető probléma számomra, hogy a visszaesők nagy része nem bánja, ha ismét kaptárba kerül (persze nem is örül neki túlságosan, de simán elviseli még egyszer-kétszer-sokszor).
Olyan börtönviszonyokat kéne létrehozni, hogy a rab semmiképp ne akarjon visszamenni. Kőtöréssel, száraz kenyérrel-vízzel.

Murderface 2011.02.13. 11:32:26

B verzió: olyan mérget kéne a rabok ételébe adagolni, ami felhalmozódva egy idő után halált okoz. Aki többszörösen visszaeső, vagy sok évet kapott, az előbb-utóbb csak összegyűjt a "végső szabaduláshoz" szükséges mennyiséget a szervezetében :)

Jofiu 2011.02.13. 11:44:01

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.:
Szoval 60e-bol kenytelenek tengodni havonta az eliteltek. Szornyu. Skandallum. Es egyesek meg a sztarszakacsot is irigylik, pedig az igazan jar nekik, csak hogy jol erezzek magukat.
Azert azt ugye eszreveszed, hogy a hibaszazalek miatt allsz ki minden bunozoert?
Koltoi kerdes volt, hisz latszik, hogy nem veszed eszre.
Sztarszakacs a bortonben, fasza. A munkahelyi menzakon kemeny, leadozott penzekert adott gyenge kaja ugyeben miert nem allsz ki ilyen hevesen, kedves erintett?

pandras11 2011.02.13. 12:04:28

Remélem ezt a liberális disznóságot kiötlők egyszer egy török stilusú sitten találják magukat.
Gyalázat, ami itt folyik. Viva bűnözők, kitartás, itt a kánaán.

Legisfalk 2011.02.13. 12:11:54

Nálunk a kollégiumban előfordult, hogy hangyák grasszáltak a főt tésztában, nem volt hónap lejárt szavatosságú tejtermék nélkül, sőt, egyszer üvegszilánkokat(!) szedegethettünk ki a borsófőzelékből. Aki tehette, hozott otthonról ennivalót, akinek volt pénze, nagy ritkán rendelt pizzát, de a többség igazi éhenkórász gyerek volt, szerintem megették volna a küszöböt is, ha bekenem lekvárral! Őket inkább a pocsék kaja csekély mennyisége keserítette el. (Pl. azért is állandóan harcolni kellett a konyhával, hogy estére 1(!) kiló kenyeret kiadjanak a nevelőknek a 30-40 kollégistára.) No nem mondom, hogy bárki is éhezett volna, de a jóllakottság nálunk szinte ismeretlen fogalom volt, és előfordult, hogy korgó gyomorral feküdtek le a srácok.
Egyébként ma kb. 100 000 alultáplált gyermek él Magyarországon.
Vannak köztük olyanok, akik a kukákban kutatnak ennivaló után.

Ez régóta így van, szoktam is rajta keseregni, felháborodni, úgyhogy most tök jó volt ez a megnyugtató poszt, felcsillant a reménysugár, lám, vannak azért jó dolgok is ebben az országban, van még törődés, odafigyelés, emberség, szeretet! Köszönjük neked, Máté, visszaadtad a reményt, tényleg, igazán, most már te is megérdemelsz egy szép S8-ast!

Dubito 2011.02.13. 12:22:26

Hogy lehet ide bejutni? Rég ettem egy jót...

Pistie 2011.02.13. 12:25:24

Azért ez már tényleg szégyen. Nem tudom láttátok-e a Remény rabjai c. filmet. Ott még kukacok is voltak a kajában. Na én ezt várnám el itthon is.. Az emberek rettegjenek a börtöntől, mert csak így lehet visszatartó ereje.

GGG77 2011.02.13. 12:34:01

Azért szívesen megnézném, hogy az itt hőzöngők, a poszt írójával egyetemben hány hét alatt készülnének ki a kaja ellenére is.
Arpaio pedig egy náci f@szkalap.

baliquez 2011.02.13. 12:34:28

@grupi: "Vajon, mit kap egy ilyen mesterszakács, hogy ott dolgozzon? "

LOL, a szakácsolimpia azoknak a belterjes éremosztogató versenye akik esélytelenek az olyan helyezésekre amik valóban számítanak is. Konkrétan semmit nem számít.

Dorian 2011.02.13. 12:39:14

Én csak egyvalamit nem értek: Miért nem lehet megnyitni újra a Mecsekben az uránbányát?

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2011.02.13. 12:51:56

@GGG77:
Azért megnézném az arcocskád, modjuk a lakásodat kipakoló, a családod életét megnyomorító delikvensről kiderül, hogy amíg te idekinn miatt megint 0-ról felépítheted az életed, addig ő dőzsölget benn, mi lenne rá a reakciód.

kovnoi 2011.02.13. 12:53:23

Senki nem veszi észre, hogy mi a büntetés? Szakácsolimpiás szakács főztjét enni.. na, azt nem kívánom senkinek.

ketroot 2011.02.13. 12:59:12

Valaki írta valamelyik post-hoz kommentként, hogy Ecclestone egyszer azt mondta erről az országról, hogy "Tükörország", mert minden fordítva van. És tényleg!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.13. 13:11:02

Őszintén, nem tök mindegy hogy
-Ljani Audi-jára
-Klali Armani öltönyére
-vagy a lakásomat kirámoló, autómat feltörő "elkövető" mesterszakácsára
herdálják a befizetett adómat?

ketroot 2011.02.13. 13:20:12

Kajáról jut eszembe: Anno amikor intenzív osztályon kaptam kaját, a salátámban mászkált egy kopasz csiga...

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.02.13. 13:27:31

@mutant: "Szereljenek fel egy traktor gumit nekik"

Ezen könnyesre röhögtem magam. :D

1ébként szivesebben látnék egy ilyen kaliberű séfet egy hajléktalanoknak fenntartott ingyenkonyhán. Lehet hogy ott több ember érdemelne öt csillagos ellátást.

baliquez 2011.02.13. 13:50:30

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi:
Ne kívánj nekik rosszat. Nem biztos hogy a hajléktalanok ehetőnek értékelnék az aszpikos ehetetlen műkajákat amivel említett "séf" a bigyóját nyerte.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.02.13. 13:51:22

@causa sui: Én meg nem csodálkozom azon hogy itthon 10 deka párizsit ki mernek rakni 399 forintért (nem mondom hogy melyik hodályban) A barom meg kifizeti. Vagyis 4000Ft/kg áron vesz vágóhídi hulladékot és kutyaeledel-alapanyagot kiscsaládja részére.

Ugyanennyiért Lengyelországban 10 deka füstölt lazacot vettem a múlt héten. Persze nem hiperhodályban, hanem kisboltban. Ugyanis én antiszemita vagyok. :)

igazságos 2011.02.13. 14:00:46

Örök igazság:

BÖRTÖNTÖLTELÉKNEK, HATÁRON TÚLI MAGYARNAK, KISEBBSÉGNEK LENNI A LEGJOBB,
DE MAGYARNAK MAGYARORSZÁGON ÉLNI MÁR NEM ANNYIRA.
AZOKNAK EL LEHET MENNI.

Amorphis 2011.02.13. 14:00:52

A kajára fordítható lóvé központilag meghatározott, és nem egy túl magas összeg. A kérdés, hogy napi 500 ft-ból Gizi néni basz össze vmi hányadékot, vagy egy mesterszakács. Jót főzni ugyanis nem elsősorban pénzkérdés. Pl hasonló a börtönhöz a honvédség is. A kiképzőközpontban brutálisan főztek ránk (pl az elősütött pipiropogóst megfőzték), míg a szolgálati helyen egész jól. Pedig a kosztpénz fillérre ugyanannyi volt mindkét helyen.
A börtönélet pedig azért összességében egy nagy szopás, még így XXI. századi körülmények között is. Ha sötét nyirkos cellákban a falhoz láncolva lógnának az emberek, és kenyéren és vizen élnének, akkor is lenne bűnözés.

Amorphis 2011.02.13. 14:12:36

Nagyon tetű börtönök vannak a 3. világ országaiban. Ezek szerint ott nincs is bűnözés?? Mivel az emberek rettegnek a dutyitól. Mert néhány komment erre következtet...

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2011.02.13. 14:15:47

@adamka2: Kiképzőközpontban, legalábbis ott ahol voltam, a kaja nagyobbik hányadát ki sem osztották a honvédeknek, lévén hogy a konyhafőnöknek civilben sertéstelepe volt..voltam párszor konyhaszolgálaton, érdekes dolgok mentek.

Egyébként a börtönökben a kenyér és víz jellegű vagy a teljes böjt eredetileg nem büntetés volt. A rabok azért részesültek benne, hogy a böjtön keresztül tisztultabb belátásra alkalmat kapjanak. Ehhez képest ha közbűnözőket osztályon felüli ellátásban részesitenek, azzal vajon mit is érnek el?

venszivar 2011.02.13. 14:25:24

@ketroot: Kopasz csigáról még nem hallottam!Meztelen lehetett az.Meg kellett volna enni,de mint az írásod is jelzi,azért felépültél .
@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: A mester séfet a "közös"pénzből fizetik,biztos,hogy egy ilyen BV int.-ből bármikor eljárhat vigéckedni,bemutatókra,versenyekre, addig a többi alséf (a mi "közös")pénzünkön helyettesíti a mestert.Próbálná ezt meg kint a VV-ba............

Szomszéd Tibi 2011.02.13. 14:25:57

Mesterszakácsot a férgeknek, mi?! Faszt, tarkón lőni az összeset!

baliquez 2011.02.13. 14:31:33

Itt lehet pl. olvasni arról hogy mit ér a szakácsolimpia: buvosszakacs.blog.hu/2007/11/12/medalok_aszpikkal

Gyk: életszerűtlen kóklerség az egész, még főzni sem kell tudni hozzá hogy medált nyerj.

megatoner.hu · http://megatoner.hu 2011.02.13. 14:40:45

Lassan kint lenni a büntetés..

venszivar 2011.02.13. 14:40:49

@Lyuksógor: A séfeket ? IS ! Úgy már OK !

Amorphis 2011.02.13. 14:40:50

A középkorban a kenyér és a víz már egész jó menünek számított, amúgy akkoriban a szabadságvesztés mint önálló büntetési nem nem igazán létezett.
Kérdés, hogy a szar kaja is részét képezi-e a büntetésnek? Mert pl az iskolában, kórházban, honvédségnél is általában szarul főznek, mégsem büntető jellegű intézményekről van szó ( na jó azért aki benne van, az sokszor annak érzi...). Magyarán, ha az adott pénzből vki jobbat, vki gyengébbet hoz ki (nem csak a szakácstehetsége folytán) az az adott intézmény szerencséje, vagy szerencsétlensége. Arról egy szó nem volt, hogy a gyulai börtönben a kosztpénz többszörösét fordíthatják főzésre.
Persze az embernek bántja az igazságérzetét, hogy a bűnözők nem követ törnek vhol egy kőbányában, és moslékot esznek. És innen már csak egy lépés a halálbüntetés visszaállítása...

gazoló 2011.02.13. 14:45:36

internet?telefon? tv?konditerem?meleg?válogatott kaják?hát miért vannak ott benn? BŰNHŐDNI... kedves ombucman,szálljon már le A KÉRDÉSRŐL!!!! amíg kinn nyugdíjasok fáznak,gyerekek éheznek,nagy tömegek fizetnek rezsiket,nevelnek gyerekeket 80000-res fizetésből,ne érezzék jól magukat ott benn...sorakozó!!! ,őrkutyák,fegyőrnél amd csőre töltve aztán árkokat tisztítunk,erdőt telepítünk,tisztítunk,utakat javítunk,este kimerülten ágyba dőlünk...aki jól dolgozott majd telefonálhat és ehet eleget...

venszivar 2011.02.13. 14:55:04

@adamka2: "És innen már csak egy lépés a halálbüntetés visszaállítása....",ha egy kicsit is komolyan próbálunk meg itt diskurálni,akkor jól tudod,hogy ez 1111 lépés!Úgy,hogy ne dramatizáld ennyire......Ha a te szülédet gyilkolná meg egy 30-as ember,ki kapna érte 18 évet,majd 15 év után 45 évesen kijöhetne,onnan már csak egy lépés,hogy te a sitt előtt virággal várd!Úgy legyen,de jó ebédet főzz neki!

ketroot 2011.02.13. 15:05:20

@venszivar:

Úgy van, "furcsállottam is', amikor leírtam, hogy kopasz csiga!:D

Valahogy nem volt gusztusom, meghagytam másnak!

2011.02.13. 16:41:50

"Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok..." "Miért legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis. Miért ne legyek tisztességes? Kiterítenek úgyis."

fokabacsi 2011.02.13. 16:47:18

@ketroot: Úgy van, "furcsállottam is", amikor leírtam, hogy kopasz csiga! A helyes elnevezés a meztelen csiga ! De van egy jellegzetes vonása is ami segíti a felismerését !! Az a gerince , ami a meztelen csigának van, a bolsiknak, maszoposoknak viszont nincs ! Rendszertanilag ugyebár ! :-)))

2011.02.13. 16:49:59

@gazoló: Ahogy vesszük... szerintem az is kurva nagy büntetés, ha valakit évekre bezárnak harmadmagával egy fürdőszoba nagyságú helyiségbe, ahol HALÁLRA UNJA MAGÁT. Egy ideig persze jól elhawaiozik, de pár hónap után már nem tudja átaludni az egész napot, és elkezdenek munkálkodni az olyan gondolatok a fejében, hogy mennyi kellemesebb dolgot csinálhatna, ha falon kívűl lenne... na ez is lehet egy büntetés. Akire kimondanak mondju 10-15 évet az szerinted hogy élné meg? Szerintem sokkal szarabb, mint a kényszermunka.

JohnHenry 2011.02.13. 16:56:59

közelítsük meg a dolgot a másik oldaláról: a börtön nyilván nem kap a költségvetésből extrapénzt egy ilyen konyhára, tehát adott a kérdés, hogy mindenhol máshol (iskola, óvoda, kórház, otthon, stb.) miért szar a kaja?

JohnHenry 2011.02.13. 16:59:17

most nézem, hogy "abszurd" a cimke. miért ez az abszurd??? miért nem az, hogy ugyanannyi pénzből "idekint" szart adnak? lehet, hogy az idekintieknek helyet kéne cserélni az "odabentiekkel"???

átlátó 2011.02.13. 17:36:31

Engem csak az érdekel, hogy a rabokat dolgoztassák és ha nagyon keményen dolgozik, akkor annyiért telefonálhasson, amennyi a piaci ár. De itt valaki azt hiszem kicsit a jónál is jobban akar járni, ami ugye olyan mint a fehérgallérban grasszáló bűnöző. Egy cellába a szolgáltatóval, meg azokkal is, akik nem dolgoztatják keményen a rabokat és most nem érdekelnek az alanyi jogon járó jogvédők picsogása se.

jozicsenko 2011.02.13. 17:38:27

aki önellátást követelt: sajnos nincs, szándékosan tönkre tették

a megfejtés: "közbeszerzés"

szeged mellett van nagyfa, ahol önellátásra berendezett mezőgazdasági részlegek voltak: disznóhízlalda, farm, ami kell

ma üres minden, mert közbeszerzésben occccsóbb minden (de utálom ezt a szót: maga a magyar posvány, az újkori szabadrablás, jelenkori korrupció)

bizonyítani persze nem tudom, de valaki csak megerősíti...

(pl innen látták el a csillagot is, úgy tudom: ma inkább vesznek a "szerződött féltől")

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.13. 18:41:10

Bizonyára jobb a sitten. Ki lehet próbálni. Erre persze még egyetlen rinyáló sem csapott rá, és vállalta el a 2-3 hónap ingyenluxust. Miért?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.13. 18:42:56

@JohnHenry:

mert nem napi 10 ezer forintot kap az államtól egy fő után az iskola, óvoda, kórház, stb, hanem csak 570 forintot.

venszivar 2011.02.13. 18:53:38

@[Lombroso]: Mert "talán"' nem szolgáltak rá.......,így nem is érdemlik meg!A téma meg az,hogy MIÉRT a MI KÖZÖS PÉNZÜNKBŐL költenek havonta ,egyre kb. 250-300 000 Ft-ot!? A szüleimnek ÖSSZESEN 145 000 Ft a KETTŐJÜK nyugdíja!Itt erről ,ez miatt szól a diskurzus.

Polemius 2011.02.13. 19:03:29

"felejtsd el, hogy nem tudnak nekik munkát adni.
láncon mehetnek utat építeni, gátat építeni, kubikolni betonsilókat takarítani, ezernyi munkát lehetne annak a 10 000 embernek adni akik munkaképesen a sitten vannak."

Pár egyszerű kérdés:
- Te fizetnéd azt a többletköltséget, amibe kerül a rabok közterületen dolgoztatása? (Szállítás, őrzés, nagyobb kalóriaértékű kaja stb.)
- Örülnél neki, ha mondjuk a házad mellet, a gyerekeid iskolája mellett dolgoznának köztörvényes bűnözők (például emberölésért, nemi erőszakért, pedofíliáért elítéltek)? Fegyveres őrökkel kísérve?
- Tényleg másoktól vennéd el a munkalehetőséget? Így is sok ember van munka nélkül, ráadásul a közmunka-programot is lenullázták gyakorlatilag.
- Ráadásul ezzel csak jutalmazod őket (igen, nagyon sok elítélt végezne kb. bármilyen munkát csak ne unja magát), de pénzt nem termelnek (az ellátásukat semmivel nem teszi olcsóbbá, sőt).
- Ha még sikerülne bármi olyan munkát találni nekik (de miért nem a rendes embereknek? lásd fentebb) ami pénzt is termel, az sem fedezné még a plusz költségeket sem. Ne felejtsük el, többségük képzetlen, sokuk gyakorlatilag analfabéta. Nyilván nem banki ügyintézőnek fogják őket befogni.

Polemius 2011.02.13. 19:07:45

Ja, egyébként ha jól tudom, akkor a napi költsége egy elítéltnek ma az említett ~8e Ft alatt van.
És ezt nem magára az elítéltre költik, ebbe minden beletartozik. Az ott dolgozók bére is.
Ugye senki nem sajnálja az őröktől a bérüket (ami amúgy nem valami magas)?

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.13. 19:20:51

@venszivar: Ha szar a szüleidnek, akkor menjenek börtönbe, és élvezzék a rájuk költött 250-300 ezer forintot. Fejenként. Vagy te nem akarsz nekik jót?
Én vállalom, hogy az adómból a te szüleid is luxusban éljenek.

gazoló 2011.02.13. 19:25:51

@Hajszás Láncos: az is gond,hogy nem a viszkisféléknek kellene 15 éveket lemérni hanem érdem szerint kellene a tisztelt bíróságknak kiosztani ha kell többet is...a gyilkosoknak,erőszakos elkövetőknek pedig semmi sem elég nagy büntetés...

venszivar 2011.02.13. 19:32:05

@[Lombroso]: Valószínű,hogy te egy büdös, tetves féreg vagy.Megkérdeztem a szüleimet s azt mondták,hogy azt a kevés adót,amire hivatkozol azt költsd, anyád s a magad temetésére,még most tavasszal.

ze11 2011.02.13. 19:34:40

@Polemius: Végezzenek termelő, értékteremtő munkát, amiből az ellátásukat (koszt+kvártély) fedezni lehet. Ha kevesebbet/rosszabbul dolgozik, akkor bizony kevesebb jut, ha jobban dolgozik, akkor még félre is lehet belőle rakni. Egy munkanélkülire mennyit is költ az állam? 83500Ft meghatározott százalékát, ha jól tudom. Egy elitéltre mennyit költ? Cirka 200.000Ft-tal többet... Ha az elitélt ennek csak a felét megtermelné, már jobban járna az ország, ráadásul a munkából sem estne ki a szabadságvesztés ideje alatt. Márpedig ez is fontos, hiszen néhány hónap(!) elég ahhoz, hogy valaki a munkából kiesve önállóan gyakorlatilag képtelen legyen visszatértni a munka világába.

Húsleves 2011.02.13. 19:47:25

Ha a rabok éhendöglenek, az is százszor igazságosabb, mint az, hogy pénzhiány miatt
- meghal a rákos beteg, ugyanis mire kivárja a várólistát (9-10 hónap), már nincs kit műteni
- megfagy a hajléktalan (még azért a hajléktalanért is nagyobb kár, amelyik önhibájából lett hajláktalan, mert más dolog magadnak ártani, és más dolog másoknak)
- gyerekek éheznek, stb.
Ez persze nem zavarja az ilyen ingenium rusticus féle műmájereket, a fontos, hogy a bűnöző tetvekre legyen jó sok pénz, mert hogy néz az ki, hogy a bűnözők nem esznek jókat.

Polemius 2011.02.13. 20:08:16

@ze11: Konkrétan milyen termelő munkát tudsz mondani, amire nincs "civil" munkaerő és ahogy te számolod, nettó 100.000 - 150.000 Ft-ot termel?
Képzettséget nem igénylő munkáról beszélünk természetesen.

Nagyon könnyű mondani, hogy termeljék meg a tartásuk költségeit, de a fentebb feltett kérdésekre érdemileg senki nem tudott eddig érdemi választ adni.

fokabacsi 2011.02.13. 20:14:46

@Húsleves: Hiába acsarogtok itt egymásra nincs semmi értelme. Szavaztatok volna a Jobbikra akkor lett volna belőle valami. Addig amíg a cigány kihízva kigyúrva jön ki a börtönből , addig nincs mit elvárni. Majd ha lefogyva csontbrigád- tagként kerül elő, és éjjel felrisd, hogy nehogy még egyszer vissza kerülj9n addig itt nem tudom miről beszéltek?! Még akkor sem, ha igazad van, de nagyon.

fokabacsi 2011.02.13. 20:17:49

@Polemius: Termesszenek pl: fokhagymát ! Hogy ne kínából kelljen behozni !!! Vagy krumplit ! Babot pl ! Nagyon szegényes a te elmebeli képességed !

Polemius 2011.02.13. 20:20:44

@fokabacsi: Konkrétan fokhagymatermesztésből összejön havi 100.000?
És egész évben végezhető?
A földterület honnan lesz? Valaki ad erre nekik ingyen?
Akkor miért nem azoknak adnak, aki munkanélküli de dolgozna?

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.13. 20:24:41

@venszivar: Azt a kicsi pénzemet már anyádra költöttem. Élveztük.

fokabacsi 2011.02.13. 20:49:54

@Polemius: Nem tudom mi a te szakmád. De ilyen kevés képzelőerővel hogy lehet élni??
Minden börtön közelében kell legyen nagyobb megművelhető földterület ! Termeljen takarmányt . abból neveljen állatokat ! Csirke kacsa, liba , disznó , tehén nyúl, Termelje meg a saját ellátásához szükséges zöldséget , Ha megtermett abból dolgozzanak fel, hogy legyen eladásra . Az ebből lett pénzből fizessék a fűtést villanyt vizet. Legyenek önellátóak ! Ugyanúgy ahogy a szüleim megtermelték ötünknek a nagymamával együtt a teljes élelmiszer mennyiséget, pedig a bolsik a 94 % -át ellopták "Beszolgáltatás" címén ! A saját magunk által nevelt disznót úgy kellett levágni, hogy elvágták a torkát, hogy ne visítson ! Nehogy valaki feljelentsen ! Olvass okosodj.

bandika gazdája 2011.02.13. 20:54:17

@GGG77: Má annyira vártalak! Má napok óta nem nácizott a kutya se! Köszönöm neked!

bandika gazdája 2011.02.13. 21:08:05

@Conv: Abban a fűtés, víz, villany, szobafestés, ruha, őrszemélyzet stb. is benne van!

Polemius 2011.02.13. 22:14:01

@fokabacsi:
Továbbra sem válaszoltad meg, honnan lesz a földterület? Vegyék el egy gazdálkodótól?
(De az sem igaz, hogy minden börtön mellet van bármilyen földterület. Mutass nekem legalább fél hold földet a Csillag börtön 3 km-es körzetében.)
De ha ennyire értesz a gazdálkodáshoz, akkor mondd meg, hogy mekkora földterületre, mennyi haszonállatra van szükség, hogy mondjuk 1000 elítélt fejenként 100.000 Ft-ot termeljen a saját és az örök élelmezéséhez szükséges élelmiszeren felül.
(Sőt, ha több mint 1000 rab mozgatásáról beszélünk nap mint nap csak egyetlen fegyintézet esetén, az nem kevés plusz költséggel jár, amit szintén meg kellene termelni.)

Továbbra is fenntartom, hogy ha lenne ilyen munka (amivel bármiféle képzettség nélkül ennyit meg lehet termelni) akkor talán először azoknak kellene felajánlani, akik becsületes munkából szeretnének megélni.

Tessék konkrétumokat mondani, mert ez a demagóg "termesszenek növényt meg tenyésszenek állatot" kissé átgondolatlannak tűnik.

ze11 2011.02.13. 22:44:40

@Polemius: Lehet találni szabad földterületet, lehet ilyen célra bérelni is földet - Ha a földterület bérleti díja plusz őrzés és szállítás költségét kietrmeli,már pozitív az egyenleg: NEM esik ki a munka világából (jó, persze, egy részük sohasem volt olyan rendesen benne, ez igaz, de legalább rászoktatnák), és könnyebben fog visszatérni a normális életbe. A munka nélkül maradt szabad emberek munkához jutását meg ne keverd ide: az egy másik terület, ahol tenni, segíteni kell, de a kettő nem zárja ki egymást.
Számomra a "becsületes ember" az, aki AKAR dolgozni. Aki segélyen AKAR élősködni, aki állami pénzen akar semmittevéssel bűnhődni az NEM ez a kategória. Azokat KÖTELEZNI kellene a munkára, KÖTELEZNI arra, hogy tegyenek valamit azért a közösségért, a becsületes emberekért, akikkel szemben bűnt követtek el. Például azzal tegyenek valamit a közösség javára, hogy húzzák az igát böcsülettel, mint az, aki bérből és fizetésből akar nem éhendögleni, meg családot eltartani.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.13. 23:02:27

@bandika gazdája: igen, az óvodai fejkvótában is, és a rabtartásiban is.

lomposfarkas 2011.02.13. 23:55:17

Szóba kerül rendre a halálbüntetés. Alapvetően egyetértek, de ha vissza is hoznák (nem fogják) az a mai Mo-n tragédia lenne. Ezzel a végtelenül korrupt és kézivezérelt bírói, ügyészi karral, statisztika-orientált rendőrséggel? Táncos Gábort és Kaiser Edét olyan problémamentesen kötötték volna fel, ahogy elítélték őket.

Valandil 2011.02.14. 10:07:23

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Magyarországon a büntetés-végrehajtás 3 osztatú: fogház, börtön, fegyház.
Ne is álmodozz, hogy a szabálysértésért elzárt egy cellába kerül egy gyilkossal.
Kicsit csúsztatsz.

Secnir 2011.02.14. 10:15:04

én tudom, hogy miért javítják fel hihetetlen ütemben a börtönkosztot és a rabok fogvatartási állapotát.
a politikusok bebiztosítják maguknak előre a kényelmes állapotokat...

Secnir 2011.02.14. 10:34:01

@Secnir:
...a próféta beszéljen belőlem...

venszivar 2011.02.14. 10:44:42

@[Lombroso]: Fene a gusztusod,te degenerált barom!Igaz a sitten,már hozzászoktál.....Hiányzik a légkör...?!

fokabacsi 2011.02.14. 10:51:05

@Polemius: ""Továbbra sem válaszoltad meg, honnan lesz a földterület? Vegyék el egy gazdálkodótól?"
És még te beszélsz demagógiáról?? Hol írtam én ilyet ?? NEM AKARÁSNAK NYÖGÉS A VÉGE !
Mindent, illetve bármit meg lehet tenni, ahogy Recski haláltábort is a semmiből hozták létre ! Te meg csak bizonygasd , hogy miért nem lehet.
Én tudom, mert anyámék 400 négyszögölön , (1400 négyzetméter) termelték meg a családnak az ennivalót. Boltba élesztőért cukorért , sóért mentek.
Féldebil kigyúrt cigány meg döglik az ágyán ! Munka helyett ! Őrülj neki !

GGG77 2011.02.14. 11:20:02

@kcsortuleninrogyilszja:
Lakáskipakolás köszi, megvolt. Szerinted meglettek a tettesek?

GGG77 2011.02.14. 11:21:45

@bandika gazdája: Kösz, jól esik, hogy számítasz rám! :)
A nácizás persze erős volt részemről, de Arpaio szerintem megérdemli. Semmivel sem különb azoknál, akiket fogva tart.

fokabacsi 2011.02.14. 12:30:18

@lomposfarkas: Én arra alapozok, hogy a halálbüntetések több mint 10% ról derül ki USA viszonylatban, hogy téves volt !! Ezért nem helyeslem ! De ahol biztosan bebizonyosodik, ott ne legyen pardon !! Például a mostani darabolós cigány gyilkosoknál .

fokabacsi 2011.02.14. 12:32:24

@GGG77: Ha a katonáknak jó akkor az elítélteknek miért ne lenne az ?! Semmi bajom Arpaio seriffel.
nem kell bűnözni és nem fog odakerülni ! Ennyi !

[Lombroso] · http://archiregnum.blog.hu 2011.02.14. 16:16:39

@venszivar: Anyáddal az ágyban éppen arról beszélgettünk, hogy egy furcsa önellentmondás rejlik a hozzászólásodban. Ezek szerint a sitt most mégis rossz hely lett.

Man from Earth 2011.02.20. 14:00:10

@szabidoki: Te ilyen buta vagy, vagy szadista.

ZSIBIS a roki nyugger 2011.02.20. 18:44:49

Uraim! A viták elkerűlése végett korszakalkotói ötlet: mennyibe is kerün naponta egy elitélt? 8,000.- Ft? Az hány kilowatt villamosenergia ára? 42 Ft egy kilowatt, az azt jelenti, hogy mindenki kap agy áramfejlesztős, dinamós kerékpárt a sitten, és nap végére mindenki beteker 200 kilowattnyi energiát, ha nem, nincs kaja. Rögtön egész jól állnánk villamosenergiából, sőt az elitéltek nagy számát tekintve, folyamatos exportunk lenne belőle, nem kell munkát keresni az elitélteknek, nem kell plussz örző személyzet, csak a bringák!

süti beállítások módosítása