Skip to content


       Szűrés lista

Egy pedagógus havi nettó bére

Székyné Dr. Sztrémi Melinda 1958-ban született Balassagyarmaton. Tanári végzettsége és jogi diplomája van. 2006-ban lett a Fidesz színeiben Salgótarján polgármestere, 2007-ben lépett be a pártba, 2008-ban a salgótarjáni alapszervezet elnökévé választották. 2010-ben egyéni országgyűlési mandátumot szerzett, majd polgármesterré is újraválasztották. Két parlamenti bizottság tagja, egy önálló indítványt nyújtott be, kilencszer szólalt fel képviselőként.

Bruttó tiszteletdíja 394.230 forint, a választókerületi pótléka 413.942, és 115.950 forint a lakhatási támogatása (Somoskőújfalun lakik).


(kép forrása Székyné honlapja)

 

Salgótarján képviselői annyira szeretik a polgármesterasszonyt, hogy a szép fizetés, szolgálati autó és telefon mellé még havi 130.000 forintos életbiztosítást is fizetnek neki, természetesen nem a saját, hanem a város zsebéből.

 

Dóra Ottó MSZP-s képviselő a Hírszerzőnek elmondta, hogy amikor kérdőre vonták a Fideszt a biztosításról, a kormánypárti frakcióból olyan válaszokat kaptak, hogy a polgármester asszony „megérdemli”, meg, hogy „sokat utazik”, és „egyébként is, máshol is jár életbiztosítás a polgármesternek”.

Természetesen ez lehet egy ócska szoci lejárató kampány is, ahogy egyesek érvelni szoktak..... az viszont TÉNY, hogy Salgótarján idei költségvetését 1,6 milliárd forintos hiánnyal és megtakarításokat eredményező intézkedési tervvel fogadták el, eszerint fizetőparkoló-övezet lett a teljes belváros, illetve megszüntetnek két általános iskolát és egy óvodát is.

"A polgármester azt mondta, az önkormányzat felelős gazdálkodást folytatott az elmúlt négy évben, mégis súlyos döntéseket kell most meghoznia.
Az óvodákban 150 körüli, az általános iskolákban az ezret is meghaladja az üres helyek száma, és pazarló gazdálkodással nem lehet tovább fenntartani a jelenlegi salgótarjáni intézményhálózatot - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az iskolások jobb körülmények közé kerülnek majd a felújított Kodály és Petőfi tagiskolákban.

A három intézmény megszüntetésével 2011-ben és 2012-ben összesen 109 millió forintot takarítanak meg. Salgótarján 12 milliárd forintos költségvetésében 1,6 milliárd forint a működési hiány, ezt egymilliárd forint éven belüli és 600 millió forint éven túli lejáratú hitelfelvétellel fedezik. Mint Gaál Zoltán jegyző közölte, ez a mérték már kockázatos, mert túllépi a törvényben rögzített felső határt.

A költségvetéssel elfogadott 11 pontos intézkedési terv 54 ember elbocsátását is tartalmazza, közülük 12-en most óvodában, 23-an általános iskolában dolgoznak. Része az intézkedésnek, hogy megvizsgálják az önkormányzati cégek hatékonyságát, szó van benne két oktatási intézmény egyesítési lehetőségéről és arról is, hogy az önkormányzat felmondja tagsági viszonyát különféle szervezetekben, ha az előny nincs arányban a tagdíj mértékével. A csomagtól 300 millió forintos megtakarítást várnak."

Nem, nem tétel itt a 130 ezer forint. Csak borzalmas üzenete van.

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr212676520

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bölcsődés korba lépett az LMP?! 2011.02.22. 09:49:17

Atyafiak, sztoikus mosollyal az arcomon dőlök hátra és várom a fejleményeket. Ám fejlemények nincsenek, van helyettük idiotizmus, dekadens, álfelszegett menetelés előre, és most infantilizmus. Idióta, hiszen hosszú távon lehetetlen helyzetet teremtett...

Trackback: Bethlen pártja megalakul 2011.02.22. 09:16:32

  Sivár és ocsmány minden ami látszik és azontúl is szomorú az egész ország képe. Pozsonyt annektálták a csehek és a lakosság elkeseredett tiltakozó népgyűléséből vérfürdőt csináltak. Egy kicsi fiú felmászott egy lámpára és ki akarta tűzni a magya...

Trackback: Egy pedagógus havi nettó bére 2011.02.21. 21:58:39

Székyné Dr. Sztrémi Melinda 1958-ban született Balassagyarmaton. Tanári végzettsége és jogi diplomája van. 2006-ban lett a Fidesz színeiben Salgótarján polgármestere, 2007-ben lépett be a pártba, 2008-ban a salgótarjáni alapszervezet elnökévé választották…

Trackback: Új költségvetést! 2011.02.21. 11:44:32

 Már megint nem sikerült valami. Most éppen a költségvetés. Február közepére kiderült, hogy a nagy szakértelemmel összeállított költségvetést módosítani kell. Komolyan mondom, hogy én ezt nem értem! Miért kell a költségvetést így túlbonyolítani, m...

Trackback: Pár gondolat a polgármester életbiztosításához 2011.02.21. 11:29:07

Összerittyentett a Hírszerző egy cikket, amely Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester nem annyira olcsó életbiztosítására volt kihegyezve Salgótarján jelenlegi nehéz helyzetének tükrében.Bár az írásban előfordult nem egy tárgyi tévedés, például hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mkzk3y 2011.02.21. 11:17:35

lehet, hogy szükség lesz rá, hogy így kitudódott a dolog.

dr. Aullah 2011.02.21. 11:17:45

Jajj laspalmas... még mindig nem tanultad meg:
"Természetesen ez lehet egy ócska szoci lejárató kampány is, ahogy egyesek érvelni szoktak..... az viszont TÉNY, hogy február 18-án a város történetének eddigi legnagyobb hiányával fogadták el a költségvetést,"

Hát te nem tudod, hogy a költségvetés csak a zemberekre vonatkozik?
Először megkapják ők a magukét. Aztán még bónuszt is, hisz mint hallottad... megérdemlik.
Aztán jöhet csak a költségvetés... ja hogy minuszban vagyunk? Hát akkor rúgjunk ki pár embert. Majd elmennek máshova, ami új munkahelynek számít.

_Hooligan_ 2011.02.21. 11:18:43

Egy kis pontosítás: Becsó Zsolt nem alpolgármester, hanem a Nógrád Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.02.21. 11:19:07

Salgótarján=Esztergom? (=Hódmezővásárhely?)

Demokratikus szavazás volt októberben, a helyiek saját maguknak köszönhetik.
Szavazz 2014-ben is a Fidesz jelöltjére, mert megérdemli.

dr. Aullah 2011.02.21. 11:21:26

Amúgy mivan azzal, hogy nem lehet polgi meg képviselő egyszerre? Vagy ez csak addig érdekes, amíg nincsenek hatalmon. Érdekes.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2011.02.21. 11:23:19

Palmas, mi ebben a meglepő? Birka a magyar, így megtehetnek bármit a politikusok. Az értelmesebbje külföldre megy ,a többi meg nézeget és a neten anyázik. Legalábbis a fiatalok közül. Elhiszem, hogy gyerekkel nem olyan könnyű a dolog, kíváncsi vagyok, nálatok mikor telik be a pohár...

eszkep 2011.02.21. 11:24:17

Látom Tarr Bélá helyett csak sikerült olyan témát találni, amire jár Index-es poszt...
Ha az életbiztosítás a téma, végső soron jogos a poszt.

Tokány 2011.02.21. 11:27:24

Részlegesen témába vágó csak, de egyszerűen imádom az "idegennyelv-tudási pótlékot". Mintha olyan kurva nagy etwas lenne, hogy valaki beszél egy, az az egy darab idegen nyelvet.

kyncza 2011.02.21. 11:27:47

Ha nem szállna vissza az átok, akkor kívánnám, hogy mire költse az a 130.000Ft-t az utolsó fillérig!

Eszkep, ha hallasz, magyarázd meg az ilyen dolgokat kérlek szépen! Neked nem csípi a szemed az ilyen pofátlanság? A büdös kommunistáknál is zavart az ilyen, és engem most is zavar!
Azt se tudják, h milyen adókat vezessenek be de maguknak megszavazzák a sportkocsit, a bérkiegészítést, a pótlékot, az életbiztosítást, mindent. Az anyja fideszes kurva 7szentségét, nem bírja 1milliós fizuból kifizetni magának! Van, ahol egy család összbevétele annyi, mint ennek a búrafejűnek az életbiztosítása!

Egyéves Önkéntes 2011.02.21. 11:28:35

@Valahol Máshol: egyetértek. Mindenki olyat szagol, amilyet szakít.

zrobasé 2011.02.21. 11:31:01

@eszkep: csinálj egy blogot, aztán ott arról irsz, amiről akarsz...triviális...

eszkep 2011.02.21. 11:31:51

@Valahol Máshol: Muhaha, szerinted talán a szocialista vezetésű városok kisebb hiánnyal küzdenek? Hogy mi az oka az önkormányzatok eladósodásának egyszer leírtam, ha már Zeroek képtelenek voltak rá, akár egyetlen egyszer is. Igaz az ok olyan időpontra vezethető vissza, amikor még nem "praktizáltak", de már elég sokat foglalkoztak városok hiányával, tán' megemlíthették volna...

eszkep 2011.02.21. 11:32:28

@zrobasé: Én napközben dolgozni szoktam...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 11:34:14

2011-ben éppen itt lenne az ideje, hogy az efféle "varázslók" választás elé legyenek állítva: polgármesterkedni akarsz, vagy országgyűlési képviselősködni? a kettő együtt nem megy. ennyi.

hm, másfél misis havi jövedelme van a hölgynek (nem számítva az életbiztosítást), ez derék! biztosan remek szakember!

_Hooligan_ 2011.02.21. 11:34:34

Salgótarján egyébként simán megérne egy oknyomozást, iskola és ovibezárás, eddig 1,6milliárdos hitele van a városnak, ehhez jön még ugyanennyi, aztán a 3 milliárdos pervesztés egy földüggyel kapcsolatban... ááá, brutális mi folyik itt.

BéKu 2011.02.21. 11:35:03

@laspalmas : A Hírszerző is pontatlan volt ott, Becsó Zsolt a Nógrád Megyei Önkormányzat elnöke, nem a város alpolgármestere. Aztán javították, de a hivatkozás még mindig rossz hírre mutatott, az az idézet a megyére vonatkozik, nem Salgótarjánra.

Más kérdés, hogy a város költségvetése sem egyszerű. 1,6 milliárd hitelt vesznek fel csak működésre, bezárnak 2 iskolát és egy óvodát. Jah, és az egész, eléggé tágan értelmezett belváros fizető parkoló övezet lesz, még a lakóknak is bérletet kell majd venniük.

Tokány 2011.02.21. 11:38:52

@eszkep:

"Én napközben dolgozni szoktam... "

Nagy pedáns, amúgy munkád része a rendszeres napközbeni Vastagbőrön kommentelés?

BéKu 2011.02.21. 11:39:21

@laspalmas: Nem ezzel kapcsolatban mondta Becsó, amit mondott. Ezt a Hírszerző is elkúrta... Becsónak nincs köze a városhoz.

sárkányfő 2011.02.21. 11:39:28

Bocs a fél-OFF-ért, de még 12 óra sincs, máris három fideszes stikli derült ki, mi lesz itt még estig?:

1. Egy NFÜ-s vezető egykori üzlettársa is nyertese a kétmilliárdos megbízásnak:
www.origo.hu/itthon/20110220-nemzeti-fejlesztesi-ugynokseg-draga-tanacsadoi-szerzodese-a.html

2. Több jól jövedelmező állami megrendelés után most a fideszes vezetésű pécsi önkormányzat őrzési feladatait nyerte el Pintér Sándor belügyminiszter volt cége, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt
hirszerzo.hu/belfold/20110218_pinter_volt_cege_pecsett

3. Az elmúlt három évben több mint 113 milliós árbevétele volt, de csak 352 ezer forint társasági adót fizetett a Matolcsy György érdekeltségébe tartozó, korábban Növekedéskutatóként ismertté vált, egy személyt alkalmazó társaság.
index.hu/gazdasag/magyar/2011/02/21/nem_fizetett_sok_adot_a_matolcsy-ceg/

eszkep 2011.02.21. 11:40:39

@Gunther: No igen, erősen változó intenzitással.
De htá hétfő délelőtt van :-)

Marcellusca 2011.02.21. 11:41:17

@Valahol Máshol: És sorolhatnád a városokat, falvakat!
Mert 2006-ban már hülyére nyerték magukat önkormányzati szinten.
Azóta fityiszes a legtőbb önkormányzat, azóta megy az ilyen ...

Nem is értem, hogy miért engedik még mindig az álláshalmozást?!
(Csak költői volt a kérdés! :D)

Salgótarján, mint megyei jogú város???? MUHAHA!

eszkep 2011.02.21. 11:42:25

@sárkányfő: Épp most olvastam. Ez mókás: "elmúlt három évben több mint 113 milliós árbevétele volt" és a kiadás oldalon mi szerepel a könyvelésben?
Egyébként az tényleg nagy breaing news, ha egy cég Magyarországon 2009-ben veszteséges volt...

eszkep 2011.02.21. 11:46:36

@sárkányfő: Ez aztán a másik nagy breaking news...
"A Trucker most nem is indult a pályázaton". Mégis mit gondoltál, hogy az In-Kal fog védeni ezután is mindent? Ráadásul az utolsó bekezdésben az "igen gazdaságos óradíjat" emleget a cikkíró...

minimalista 2011.02.21. 11:48:54

Csak viszonyítási alapként: az új SZJA szabályok szerint átlagosan nettó 130 ezer Ft-al nőtt az OGY-i képviselők jövedelme. Ennyi csak a növekmény! Az minimum 386/2 tanár havi fizetése.
@eszkep:
Nem az én tisztem számonkérni, de esetleg @sárkányfő: által említett 1. és 2. ponthoz is van érdemi hozzáfűzni valód?
Köszönöm! :-)

sárkányfő 2011.02.21. 11:52:28

@eszkep: tényleg vicces az ilyen kis egy-két elemző cégek ülnek a gép előtt és elemeznek, minimális kiadásaik vannak. a szellemi munkát végző kiscégek (ügyvédek, mérnökök, stb) általában így vannak ezzel.

ráadásul, idézem: "2009-ben már jelentős nyereségeket lehetett elérni pénzügyi tranzakciókkal, például az 54 magán-nyugdíjpénztári portfólióból csak nyolc nem tudott legalább 10 százalékos hozamot csinálni, volt viszont olyan, amelyik 34 százalékot ért el"

Két lehetőség van:
1. Matolcsy adócsaló.
2. Matolcsy dilettáns, még a saját cége is veszteséges.

Őszintén szólva szerintem mindkét verzió valószínű, nem tudom melyik lehet a befutó.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.21. 11:52:58

@Aullah:

Az csak a gonosz szekértolókra vonatkozott, most az a szöveg, hogy így jobban tudják érvényesíteni a településük érdekeit. :)

sárkányfő 2011.02.21. 11:53:22

@sárkányfő: egy szó kimaradt ez elős mondatomból. helyesen: "az ilyen kis egy-két FŐS elemző cégek"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.21. 11:54:56

@Tokány:

A szocializmusban volt marha nagy divat, ma már alap a nyelvtudás, de nem mindenhol haladnak a korral.

sárkányfő 2011.02.21. 11:58:11

@eszkep: és szerinted én ezt azért linkeltem be, mert éhbéren tartják az embereiket? :)
idézem: "A győzelemhez a cég által alkalmazott biztonsági őrök igencsak szerény fizetése, no meg a politikai széljárás változása kellett."

de hagyjuk a süketelést eszkep. azt mond meg nekem, mekkora csalás, mekkora fideszes lenyúlás kell ahhoz, hogy ne kezd el mosdatni?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.21. 11:58:33

@BéKa:

Szöveget kicseréltem. Azért a Hírszerző jobban figyelhetne!

zrobasé 2011.02.21. 11:58:51

@eszkep: munka után, hétvégén...nem akarásnak, nyögés a vége...csak a magyarázkodás...ha akarnád, jutna rá időd...maszatolsz....
zero nem dolgozik ? vagy akkor eztigyhogy ?

eszkep 2011.02.21. 11:58:59

@minimalista: A 2. ponthoz lásd fentebb.
Az 1 poszthoz ha lenne, beírtam volna. Nemde?

zrobasé 2011.02.21. 12:01:25

@sárkányfő: "de hagyjuk a süketelést eszkep. azt mond meg nekem, mekkora csalás, mekkora fideszes lenyúlás kell ahhoz, hogy ne kezd el mosdatni? "
nana, eszkep nem véd senkit...megmondta, ő a jobbikra szavazott, így amit ir az csak a szintiszta igazság, miért is védené a fideszt :)))

eszkep 2011.02.21. 12:03:15

@sárkányfő: "2009-ben már jelentős nyereségeket lehetett elérni pénzügyi tranzakciókkal, például az 54 magán-nyugdíjpénztári portfólióból csak nyolc nem tudott legalább 10 százalékos hozamot csinálni, volt viszont olyan, amelyik 34 százalékot ért el"

Ez a nap legnagyobb Index-es csúsztatása, csakis a leghülyébbeknek. Látom te beszoptad...
2009-re hozták vissza a 2006-os buktát a pénztárak. Az egy nagyon más műfaj...
De ha már az Index-nél tartunk, rögtön elmagarázhatod nekem az Index másik nagy magánnyugdíjpénztái aranyköpését: Hogyan lehetséges az, hogy " a magánnyugdíjpénztárak pont az állampapírokon szenvedték el a legnagyobb veszteséget"? Egyáltalán hogyan lehet állampapírokon bukni?

Marcellusca 2011.02.21. 12:05:30

@Tokány: Há', pont az a munkája. :)))

Fityiszes bértroll. :D

sárkányfő 2011.02.21. 12:09:49

@eszkep: miről beszélsz, a 2008-as válságot és veszteségeket a pénzügyi szektorban 2009-ben erősödés követte... és ugyan cáfold már kérlek, de tényekkel, linkekkel, hogy 2009-ben nem voltak nyereségesek a maynupok...

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.02.21. 12:12:17

nem tudom mit hörögtök egyszerű a magyarázat:
MSZP csinálja rossz
Fidesz csinálja jó
ez ilyen egyszerű :)

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2011.02.21. 12:23:22

Erre mondaná azt az egyszeri fideszes, hogy jó, de a komcsik még többet loptak és még rosszabb dolgokat csináltak. Tehát ha már kisebb a tét, az már elviselhető. Borzalmas észjárás.

Tokány 2011.02.21. 12:23:26

@eszkep: Egyáltalán hogyan lehet állampapírokon bukni?

Segítek. Az állampapírt az állam nem váltja vissza a lejáratáig, ha mindenképpen szabadulni akarsz tőle, akkor vevőt kell rá találnod. Ezt akár tőzsdén is megteheted... na most ha a befektetők szemében kockázatos Mo, akkor felszámolják az állampapírban lévő pozícióikat, tehát névérték alatt adják el. Mondjuk a 10 000 forintos névértékű kincstárjegyet 9500-ért. Így csökken az árfolyama az állapapírodnak, és realizálódik a veszteség. De ugyanúgy csökken az alacsonyabb hozamú papírok ára akkor is, ha alapkamatot megemeli a jegybank, mert ugye az onnantól kibocsátott papirok többet hoznak.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.02.21. 12:34:29

Olyan szívesen írnám, hogy úgy kell minden fideszes idiótának, remélem nem csak a húsukat eszi le a Párt hanem még a csontjaiból is enyvet főzet, hogy teljen Audira meg habzsidőzsi életbiztosításra, de b.ssza meg, én itt élek és mindegy mit gondolok, mennyire állok távol minden pöcegödörtől amik képviselői a parlamentben pogácsáznak nekem is ugyanolyan ótvar sz.r...

ZSIBIS a roki nyugger 2011.02.21. 12:44:30

Már a szomszédja is hülye volt annak, aki az MASZOPRA, SZADESZ-ELEMPESZ, vagy a ZSIDESZ-FITYESZRE szavazott. Basszuskulcs én is hülye lettem, mert én vagyok a szomszéd, hiába raktam máshová a doktoriból az egyik x-et. A MASZOPOS tolvajok sem voltak semmik, de ők nyolc évig csinálták. FITYESz VIKI a haverjaival fél éve, de az eredményességi mutatójuk - legalább is az ország tönkretételében, a saját családi vagyon gyarapításában - hasonlóan alakul, mint a nagy elődé!

Jurganov 2011.02.21. 12:55:25

"Bruttó tiszteletdíja 394.230 forint"-nem úgy van, hogy a honatyák/honanyák nem adóznak? nekem így rémlik.

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2011.02.21. 12:56:21

Azzal párhuzamba állítva igazán szép ez, hogy ha én hitelt veszek föl egy banktól akkor a saját költségemre kell életbiztosítást kötnöm aminek a bank a kedvezményezettje. Itt szintén a kedves ügyfél/adófizető fizet egy olyan biztosítást aminek nem ő a kedvezményezettje.

Énbagoly 2011.02.21. 13:12:55

Minden közszférában dolgozónak jár a pótlék a nyelvtudás után. Akkor is, ha a cucializmusban szerzett orosz nyelvvizsgáról van szó, amit még használni sem tud.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 13:14:20

@Énbagoly: szerintem ebben a történetben az a 38e a legkevesebb :))))

Énbagoly 2011.02.21. 13:15:59

@Seduxen: Az lehet, de országos szinten ez sem 10 forint. :)

Különben meg, azért kíváncsi lennék, hogy melyik polgármestert féltik még ennyire.
Mondjuk, a Salgótarjáni helyzet nem leányálom.

Zigi 2011.02.21. 13:17:50

Na, Scheiring Gábor (LMP) is olvassa a vastagbőrt. Éppen most beszél a parlamentben, szinte szóról-szóra a posztot olvassa be.:)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 13:19:19

@Zigi: addig jó, amíg "csak" ő olvassa, és nem mondjuk a tenorelhárítók, vagy sintérpándor személye... basszameg, valaki kopogott, mindjárt jövök vissza, csak ajtót nyitok...

:)))

Zigi 2011.02.21. 13:27:15

Arról már ne is írjunk, hogy ez a város 20-25 éve még egy 60 ezres fiatalos, modern város képét mutatta, most meg alig laknak benne 35 ezren. De legalább úgy látszik, hogy a napsütéses órák száma nőtt, mert az utcán szembejövők nagy többsége szép, egészséges barna bőrrel rendelkezik.:)

Énbagoly 2011.02.21. 13:33:10

@Zigi: pontosítok a számaidon. :)
50.120, és 37.632. Ja, és egyfolytában csökken.
Az arányok viszont elég rendesen felborultak már. Hogy úgy mondjam az országos átlagnál nagyobb a roma lakosok száma.

Peppone Botazzi 2011.02.21. 13:34:10

Az kimaradt a posztból, hogy a közgyűlés felállása után az első feladatok között volt egy új szolgálati autó beszerzése valami 9millió forintos áron. Utána jött az életbiztosítás...

f.m.j. 2011.02.21. 13:35:21

index.hu/bulvar/2011/02/21/het_evet_kapott_a_darabolos_gyilkos/

na, egy bestiális, beteg gyilokért 7 évet lehet kapni (a kosztot már tudjuk milyen)

off, és bocs, is érte, de annyiban nem az, hogy mit várunk egy ilyen ország ilyen törvényei mellett

a fidesz pedig folytatja, ahol az mszp abbahagyta, én nem is értem minek ez a sok műbalhé, meg szembenállás, kit akarnak még átverni? ja, akit tudnak, de lassan elfogy mán az ilyen hiszékeny (remélem)
csak azt nem tudom hogyan tova...ja, el...

Énbagoly 2011.02.21. 13:41:34

@f.m.j.: Na hallod, ezen én is kiakadtam.
Nem értem a magyar bírókat, már megint.
Nem akarom védeni a zuschlagot, de ő többet kapott sikkasztásért.
Egy ember élete tényleg szart sem ér?

Homeoffice 2011.02.21. 13:43:31

@Énbagoly:

Az attól függ kinek az élete...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 13:45:27

@f.m.j.: nem lehet, hogy elírta a zindex, és 17 év? más épeszű magyarázatot én nem tudok elképzelni...

Apafarkas 2011.02.21. 13:46:19

@eszkep: azért kommentelsz 11 óra 21-kor, mert erősen dolgozol.
Egyébként nem a hiány a pofátlan, hanem a felelős vezető extra javadalmazása a hiány ellenére.
Mivel szeretsz terelni, ezért megpróbálom egyértelműen feltenni a kérdést neked, meg a többi naridroidnak is::
Pártszínektől függetlenül pofátlan-e extra pénzt kiutaltatni magadnak akkor, ha a rádbízott városban éppen bezáratsz egy óvodát?
a lehetséges válaszok
1 - igen
2 - nem
3 - csak akkor ha fideszes vagy
4 - csak akkor ha nem vagy fideszes

Énbagoly 2011.02.21. 13:46:28

@Gunther: ja, ő csak egy szerencsétlen nő volt, nem politikus. Ennyit ért. :S

Énbagoly 2011.02.21. 13:48:03

@Seduxen: szerintem ezért még 17 év is kevés. Brutális volt, nem is kicsit.

Marcellusca 2011.02.21. 13:53:02

@Énbagoly: Nekem is ez jutott eszembe. :)

@Seduxen: Vagy ez. :(

f.m.j. 2011.02.21. 13:55:32

@Seduxen: a 17 is kevés, de akkor talán nem linkelem be :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 13:56:11

@Apafarkas: szerintem a 2-es válasza helyes! Mit nyertem? Remélem legalább egy bizottsági tagságot, vagy egy FB tagi pozíciót, mert háááá' köölllllene a pííííz, sok pelenka fogy...

@Énbagoly: a 17 is kevés szerintem, de a 7.... Az.... Az... nem is tudom. A röhejes szót az elkövetett cselekmény miatt nem használnám. Aljas? Az jó szó?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 13:57:15

@f.m.j.: úgy értettem, hogy a zindex baszta csak el, és nem 7, hanem 17. teccikértennni? :)))

Grafithuszar 2011.02.21. 13:57:18

Sziasztok,
Ha még szolgálatok egy kis belső infoval. A nő egy kis Mini diktátor, vagy egyetértesz vele vagy ki vagy rúgva. Senkire nincs tekintettel még a saját embereit is szó nélkül eltávolítja ha nem bologatnak neki.
Az előző szoci vezetés sem volt semmi mert loptak mindent ami mozdítható volt de Melinda még rajtuk is tultesz mert diktátorként viselkedik aki saját magán kívül semmivel sem törődik

ucsacsu 2011.02.21. 14:08:16

MERT MEGÉRDEMLI!!!!!!!!!!!

Csigataposó 2011.02.21. 14:08:22

Azt meg senki nem kerdezte, hogy mi a faszt takar egy havi 130k eletbiztositas? En 3500 ft kb 25Millara biztositottam magam. Akkor o csaladja 1Milliard pluszt kap? Most komolyan van ennek ertelme, er o ennyit?
(a befektetessel kombinaltnal is kb kurva sok (saccra 80-100 milla lejaratu befektetes ez biztositas) Rohej hogy ilyen ertelmetlen dologra pazarolnak. Ez meg nyereseges onkorinal is kidobott penz.

Csigataposó 2011.02.21. 14:10:13

@Grafithuszar: Hoho igen pedagogus palyan eleg sok van az ilyen 0 empatiara redukalodott egyenekbol.

Marcellusca 2011.02.21. 14:14:40

@Gunther: Mi NEM, he?
1, 2, 3, vagy 4-es válasz, bazze!

Te retardált, alfabéta, szemétmocsokfotelnáczifaszista! :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 14:16:02

@Marcellusca (I'm happy): funkcionális baszdmeg FUNKCIONÁLIS! Még ilyen triviális dolgokat sem tudsz megjegyezni? Te gecireidegesítőfigura, teeeeeee :))))))

f.m.j. 2011.02.21. 14:21:47

index.hu/bulvar/2011/02/21/het_evet_kapott_a_darabolos_gyilkos/

7 év ez , drágáim, akárhogyis fáj,

"Szalay Csaba bíró az ítélet szóbeli indoklásában kiemelte, hogy a férfi tette megtervezett volt, de nem érte el az úgynevezett előre kiterveltség mértékét. Mivel a vádlott a gyilkosság elkövetésének idején büntetlen előéletű volt és példásan igyekezett nevelni most 11 éves kislányukat,"
csak hápogok, hogyan nevelhette példásan azt a kislányt?! hát csak feldarabolta a gecireidegesítő édesanyját, bassszki....

Homeoffice 2011.02.21. 14:29:38

@Marcellusca (I'm happy): @Seduxen:

Mivanmivan...Senki nem dolgozik, hogy így ovodáskodunk?
Nem lesz meg így Lézer Jani szolgálati kocsija...

belevau 2011.02.21. 14:49:42

Végre valahára az országos sajtó is felfigyelt erre a nőre. Mutyiban és elbaszásban simán felér Lázár és Meggyes Tamás fideszes polgármesterekkel.
Összehozott ő már egy közel három milliárdos pert is Salgótarjánnak, azért mert volt olyan eszetlen, hogy egyazon földterületet eladta két konkurens cégnek.
www.nol.hu/belfold/maganceg_perli_salgotarjant
www.nol.hu/belfold/ugyeszsegi_vizsgalat_indulhat_salgotarjan_fideszes_polgarmestere_ellen

Aki érdekes dolgokat akar találni, publikálni egy fideszes polgármester ámokfutásairól, az nyugodtan nézzen körül Székyné háza táján. Gyakorlatilag kimeríthetetlen forrás ő. Pl.: több tízmilliós tanulmányok, saját bejáratú polgármesteri fürdőszobájával a városházán, parkolóház és mélygarázsbiznisz a város Fő terén, parkolóhelyek kialakítása több százmillióból, már amúgy is meglévő parkolóhelyeken, 12 milliárdos luxus fürdőkomplexum terve, stb, stb. Az ügyei eddig sajnos nem igazán mentek át az országos médiába, pedig tényleg érdemes vele foglalkozni.

sárkányfő 2011.02.21. 15:05:57

@sárkányfő: hát ez nem igaz :D

11:39-kor még azt írtam itt fentebb, hogy:
"Bocs a fél-OFF-ért, de még 12 óra sincs, máris három fideszes stikli derült ki, mi lesz itt még estig?"

Nos, most még csak du. 3 óra van, de már csatlakozott a reggeli három fideszes botrányhoz még kettő. Szóval a délelőtti listám folytatása:

4. a korábban elszámoltatási kormánybiztosként ténykedő XIV. kerületi fideszes polgármester, Papcsák Ferenc vezette önkormányzat tanácsadásokért mintegy 80 millió forintot fizet ki. Többek közt rokonoknak és hű embereknek.
hvg.hu/itthon/20110221_milliokert_adnak_tanacsokat_rokonok_zuglo

5. Nemzetpolitikai főtanácsadói címet kapott a Köztársasági Elnöki Hivatalban Kiss Norbert társadalmi és kommunikációs hivatalvezető testvére.
index.hu/belfold/2011/02/21/schmitt_hivatala_alkalmazza_a_kabinetfonok_testveret_is/

Ez eddig tehát 5, de ha kell este még kipótolom ha úgy alakul :)

Egyszerűen feldolgozhatatlan mennyiségben jönnek a botrányos ügyek, szinte már óránként, ahogy elnézem ezt már a blogolók sem bírják :)

Pár éve csak egy ilyen ügyből heteken vagy akár hónapokon át tartó botrány lett volna, a blogok szétcsócsálták volna, aha szocik érintettek akkor az akkori ellenzéki média ezer bőrt lehúzott volna róla, stb. Most meg vállrándítás, egyik ügy a másik után és süket csönd, hihetetlen...

bandika gazdája 2011.02.21. 15:09:26

Egy suli mellet lakom, a kutyát nem tudom kivinni pisilni, mert nem férni az utcában a pedagógusok puccos autóitól. Az unokaöcsém felesége meg tanítónő, a korom hozzá képest északi fény! Ennek a hm... hölgynek már az a fizetés is túl sok! Ha meg jó pedagógus lenne, nem ott eszetlenkedne a parlamentben! Nem is értem komolyan!

jozicsenko 2011.02.21. 15:16:26

miért van az a furcsa érzésem, hogy olyan apróságok, mint máv-takarékosság, megyék összevonása régiókba, önkormányzatok szétzavarása nem is várható a köv. 4 évben?

nem nagy dolgokról beszélek, csak száz vagy ezer milliárd Ft-os tételekről...

ha így folytatják, örülhetnek ha a jobbik 2014ben a második legerősebb parlamenti párt lesz, nem kormánypárt...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.21. 15:26:12

@sárkányfő: zuglóiként ez nagy megnyugvással tölt el. Dudolgo Pavel ment, P. Ferenc jött...

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.02.21. 15:27:26

OFF
Vastagbőrék, ennek a Cséfalvy nevű akárkinek a munkásságát nem követiek? Ki a fene ez? Aszondja ma a Parlamentben: "Megéri többet dolgozni, mert aki többet dolgozik, többet is keres". Nem keveri ez a jóember a lopást a munkával? A tanár több fizetést kap, ha több gyereket tanít, vagy hogy? Az orvos többet, ha több beteget gyógyít meg? Nem pont ezek a faszok basztak oda az adórendszernek, hogy most manőverezni kell ezerrel, hogy ne kapjanak _kevesebbet_ az említettek? Ezért aztán megéri többet dolgozni... Legtöbb helyen előre szólnak, hogy túlórát felejtsék el, persze túlórázni azt kell. Szerintem amit ez a szerencsétlen emleget, az csak a lopásra igaz. Minél többet és szorgalmasabban lop, annál több marad neki... tudj ez, hogy miről beszél? Ha parasztvkítanak, akkor legalább ne olyan dumával, amitől az átlag melósnak elpattan az agyában az ér... szerintem ezek szentül meg vannak róla győződve, hogy azért vannak ott a nem kevés fizetésükkel, mert ők az übertehetséges hazamegmentői faszagyerekek, mindenkinél jobbak, (és akinek nem jut ennyi, az szerencsétlen balfasz, buta tehetségtelen nulla). Holott jó eséllyel kontraszelektált senkiháziak gyülekezete az egész Parlament.
ON

bandika gazdája 2011.02.21. 15:31:11

@Jurganov: Az egy dolog hogy nem adóznak, de adókötelesek! Te biztos a bizonylat nélküli költségelszámolásokra (ruha, lakhatás, közlekedés stb.) gondolsz! Az adómentes! (A fene egye meg óket!)

bandika gazdája 2011.02.21. 15:34:11

@Seduxen: Én tegnap beszélgetés közben lekopogtam, hogy jól vagyok, a két kutya meg kirohant mert hitte jött valaki! Te nem így jártál?!

bandika gazdája 2011.02.21. 15:45:37

@Seduxen: Én már azt sem értem, miért 15 év a maximum előre eltervezett darabolós gyilkosság esetén! Ez tényleg abszurd!

2011.02.21. 16:02:38

orbántakaroggy!

bandika gazdája 2011.02.21. 16:10:01

@xcrow: Szép a falevél blog, szeretem olvasgatni! Szia!

Kartal (rezervált) 2011.02.21. 16:17:27

@Tokány: @Gunther: nem igaz, hogy nem értitek! Neki ez a munkája, ezért fizetik.

turcsány karcsi elvtárs 2011.02.21. 16:18:18

lehet hogy félreértettem valamit, de ez a nő több mint 1 misit visz haza havonta úgy, hogy nem csinál semmit? és még ezen felül kapja a 130.000 forintos életbiztosítást?

trojka 2011.02.21. 16:40:03

bocsánat, de itt fogalomzavar van. ez a nö nem pedagogus, csak pedagogus végzettsége van. két kulön fogalom. mint már egyszer máshol leirtam, az én feleségem 38 év munkaviszony után egy cigány iskolában 100-120 ezer nettot keres, a tulorapénzt most vonták meg töluk, mert az önkormányzat nyakig ul a sz...ban. (FIDESZ-es!) Ergo: bármennyit is tuloráznak, egy fityinget sem kapnak. Ez a tulora azt jelenti, hogy ha valaki huzamosabb ideig is beteg, ingyen dolgoznak helyette a kollégái. a lányom 13 éve dolgozik ugyanitt, két diplomával, felsöfoku rendszerinformaikus képzettséggel, eddig 89 ezer ft volt a bére, az uj adoval piszok jol járt, most 84 ezret kapott. Tehát: ne tessék ezeket a szélhámos politikusokat végzettséguk szerint emliteni, mivel ezek sosem gyakorolták a szakmát, sosem akarták, vagy verék meg öket, s a munkanélkuliség árnya sem lebeg felettuk. Remélem, jön még rájuk is kutya világ!

matula100 2011.02.21. 17:26:01

@trojka: Én újabban a parlamentben ülő sok idióta, bukott jogász végzettségű képviselőre csak azt szoktam mondani ha ott van a dr a neve előtt: dr = demokrácia romboló.
Egy sem tudna megélni mint ügyvéd, egyedül a Bárándy ment vissza a szakmájába. Addig sem értettem miért kellett neki egy image romboló igazságügyi tálcát elfogadnia.
Nálam ettől függetlenül a jogász egy külön állatfajta. Meg kell nézni a hazai jogrendszert, nagy tudású jogászok barkácsolják, attól olyan szar az egész. Na de a bírói testület se kutya, egy tyúkpert képesek 5-7 évig is elhúzni, azután jön a fellebvitel aki formai hibára hivatkozva megsemmisíti az egészet, hogy kezdődjön elölről az egész 5-7 éves procedúra, ha közben el nem évül az egész.

ketroot 2011.02.21. 17:45:22

"Ne az emberekkel fizettessék meg!"

jágör68 2011.02.21. 18:11:15

Na, hódiít a posztkommunista rablókapitalista kleptokrácia:
"Lopj minél többet a közösből,
miközben oda semmit nem fizetsz be-
és még hangosan elégedetlenkedj is!"

ketroot 2011.02.21. 18:12:24

OFF:

hirszerzo.hu/belfold/20110215_ujbuda_ciganyozas

Kiírják személyleírásnál, hogy cigány (vagy roma, kinek mi), és származás, az cigányozás... Tényleg le kéne már ide dobni egy atombombát...

trojka 2011.02.21. 18:19:35

@ketroot: ember, csak elöbb szolj, hogy pucoljunk! (hova is?)

dr. Aullah 2011.02.21. 19:18:56

Engem csak az szomorít el, hogy egyiptomban meg mittoménhol lázad a nép. Mi meg csak ülünk, mint a birkák.

Secnir 2011.02.21. 19:31:32

1. a képen nagyon jól látszik, mi történik. Tapsolnak. A pénzt. El.

2. eszkep munkaidőben dolgozik. Ez tény.
eszkep munkaidőben tömegesen, több blogra kommentel. Ez tény.
Konzekvencia?
eszkep munkája az, hogy kommenteljen...

Secnir 2011.02.21. 19:38:16

amúgy -szerintem- ennek a fidesz körében népszerű életbiztosításosdinak egy oka lehet : valószínűleg 4 évre van megkötve, és úgy, hogy a négy év után (ha még él), akkor ugye a bank X összeget visszafizet.
a kérdés az, hogy kinek? a polgármesternek? Aligha. Hát akkor?
szavazás
[ ] Fidesznek
[ ] polgármesternek
[ ] az önkormányzatnak
[ ] egy negyedik, általunk nem ismert svejci/alligátor-szigeteki bankszámlára

és megnézném azt is, hogy elhalálozás esetén ki a kedvezményezett? Mekkora lehet a biztosítási összeg, ha a havidíj 130.000.- forint?

derelyegrádi szellem 2011.02.21. 19:43:20

@Aullah:

Hát azért Egyiptomban kissé más a helyzet. Csak néhány karcolat:

1./a fellahok helyzete (gazdasági, vagyoni, és egyben politikai is) olyan , amit itt mi elképzelni sem tudnánk. Komolyan.

2./ Vagy 30 éve rendkívüli állapot van, ami persze a nagyon szűk elitet nem akadályozza abban, hogy nálunk szintén elképzelhetetlen vagyonra tegyen szert. Egy magyar oligarcha egy kidobos se lehetne azok között.

3./ Ott semmiféle demokrácia nincs, itt van. Nem tökéletes, de van.

5./ Ha Egyiptomban, Szíriában, Tunéziában ilyenket irogatnál a 'zinterneten, rég elvittek volna valami katakombába, és onnan bizony soha nem kerülnél elő.

Tehát a megoldás: nem ugyanaz a helyzet. Nagyon nem. Amikor ilyen volt (ez emberek éheztek, és nagyon durván, mindennapi létükben fenyegetve elnyomták őket) mi is fellázadtunk. Lásd '56.

És hogy a poszthoz is kapcsolódjak, ott nem egy polgármester 130 ropis valami biztosítása miatt ment ki a nép az utcára, és lövette magát halomra.

Érzed a különbséget?

2011.02.21. 20:23:18

Ez a nyanya kismiska Szalayné Szilágyi Eleonórához képest, aki havi 4 milliót kapott, majd pedig százmilliós végkielégítéssel a zsebiben duzzogva... ott maradt! És tovább kapta a négymilliókat!

zizizuzu 2011.02.21. 21:10:25

@Énbagoly: Hazugság. Köztisztviselőknek jár, alkalmazás nélkül.
Speciel én meg úgy sem kapom meg, hogy használom. Igaz, csak egy szaros tanár vagyok, és nem idegennyelv szakos :).

Watchman 2011.02.21. 21:18:09

Havi bruttó 1 milla. Tudom, több mint amit ti kerestek. De ez nem sok. Ja és ne felejtsük el, hogy ez nem életjáradék, ez megy 4 évig, ha mákja van nyolcig utána meg vége. Ti mennyiért vállalnátok?
Én jobban belegondolva tuti, hogy nem cserélnék vele. Kevesebbet keresek ugyan, sajnos nem csak 10-20 ezerrel, de én azt, ha el nem üt a troli, akár negyven évig fogom. Ő négyig. Plusz az ország vörösebb fele fasisztának nézi, a hülyébb fele meg rablónak.
Mi lenne egy város polgármesterének és egy országgyűlési képviselőnek az elfogadható fizetése? Bruttó 700? 500?

Brannagh · http://studiolum.blog.hu 2011.02.21. 21:18:12

Nem értem én ezt a lakhatási támogatás dolgot. Nem mondom, hogy én voltam a legszegényebb egyetemista az elmúlt pár év során, de nekem nem járt lakhatási egy percig sem. Aztán megszűnt a szoc.tám. és a tankönyvbón is. Nem irigylem a hölgytől azt, amit "megérdemel" de érdekelne mire fordítja: tisztítószert vesz belőle, vagy bejárónőt?

Watchman 2011.02.21. 21:20:50

@zizizuzu: Nekem járt közalkalmazottként is, igaz nem tanár voltam.

csodalámpa 2011.02.21. 21:22:17

@Csigataposó: nem sima kockázatit kötött, hanem UL-t (befektetési egységekhez kötött életbiztosítást - megtakarításit)
a LÉNYEG - az életbiztosítás nem végrehajtható, nem képezi hagyaték tárgyát, etc. - APEH-től, bíróságtól védett pénz. Ennyi.

Raoul Duke01 2011.02.21. 21:24:14

Na elmegy a jó KURVA ANNYÁBA

zizizuzu 2011.02.21. 21:24:54

@Watchman: Örülök.
Az előző hozzászólásodra reagálva meg csak annyit, hogy 43 évig kellene dolgoznom az ő 8 évi fizetéséhez.
Hát azért annyira nem sajnálom, főleg úgy, hogy egy ciklust már lenyomott. Szóval a 8 alapból megvan, ami 12 lehet. A bérüket amúgy a kutya sem sajnálná, ha:
- az országban kereshetnének ilyen jól halandó emberek is
- csinálnának valami normálisat ezért a szar fizetésért

végsőkig hiszterizált agyalágyult ámokfutó troll · http://engesztelhetetlen.blog.hu/ 2011.02.21. 21:28:36

A nőci a Nemzeti Együtműködés Rendszerét épiti postolo!!! Ennél sokkal többet is meg érdemelne!!! Te viszont csak egy kerék kötő vagy a forradalmi gépezetben!!! Fogadjunk hogy el szabotáltad a nagy adócsökkentést és az alkalmazottaidnak se adtál fizetés emelést!!! Nem sokáig csinálhatod már az üzelmeidet mert az alcsuti törpe valamelyik vizsgáló bizottsága téged is megtalál!!!

Spiro 2011.02.21. 21:36:51

Az autót külföldi használata miért engedélyezett??

Gondolom az életbiztosítás valami Járai féle CIG Pannónia biznic, mert támogatni kell a hazai biztosítót, és valszeg ez valami elő takarékossággal egybekötött konstrukció, amit a delikvens majd kb. adómentesen megkap, vagy felvesz később (káderekre fejlesztett ravasz termék).

Írjatok már egy cikket a CIG-ről is. Ami az eltúlzott tőzsdére viteli árával azt tette lehetővé a régi tulajdonosok számára, hogy részvény eladásaikkal az eddigi befektetéseiket szinte maradéktalanul visszakapják (úgy, hogy a cég még soha egyetlen fillér nyereséget nem termelt, és még kb. 3 évig további vesztességet fog termelni), de a cég részvényeinek ~80%-a továbbra is az övék maradt.
(ezt fejlettebb helyeken tőkebefektetési csalásnak hívják, pláne ha soha nem fog pénzt csinálni a cég).

Watchman 2011.02.21. 21:40:35

@zizizuzu: Sajnos tanárként különösen rossz végén vagy a faroknak, de azért ne tetesd magad. Nyilván elég sok halandó van, aki röhögve zsebre vágja a polgármester asszonyt. És itt nem kell bankigazgatóra gondolni, egy sikeresebb magyar focista is lekörözi, de még egy kocsmáros is, ha nem egy nógrádi faluban van a krimója. És akkor hol vannak az ügyvédek, vagy a sikeresebb orvosok, felkapottabb mérnökök.
De taktikusan nem válaszoltál a kérdésemre... te vállalnád? Egy fél ország irigységét, és még nagyobb részének a zsigeri utálatát? Mennyi pénzért lennél közutálat tárgya? Milyen összeggel szabadna akkor jutalmazni az ország és egy város vezetését végző személyt?

kishusom 2011.02.21. 21:52:49

"bocsánat, de itt fogalomzavar van. ez a nö nem pedagogus, csak pedagogus végzettsége van..."

trojka, most tévedsz. Miután elvégezte az egyetemet magyar-orosz szakon (érdekes, ezt sehol nem hangsúlyozza) és hazajött a SZU-ból igenis tanított. Első osztályát a Bolyai János Gimnáziumban kapta és évekig ott is tanított. Később nyergelt át a német szakra, majd végezte el a jogi egyetemet is. Ennyi kiegészítést az életrajzába.

Az előző ciklusában ment tönkre végleg (hagyta tönkremenni?) az öblösüveggyár, viszont cserébe felújították a város főterét, kapott pár szökőkutat a város - talán azért, hogy azok az ötvenesek, akik munka nélkül maradtak az öblös bezárása után - tudják magukat mibe beleölni...

zizizuzu 2011.02.21. 21:53:03

@Watchman: Jó, elismerem, túloztam.
Azonban ha valami nem megy, akkor azt nem kiugró fizetéssel kell jutalmazni. Fentebb írták, hogy a múlt ciklusban 1,6 mrd hiányt csiholtak össze, több perrel, és egyéb nyalánkságokkal együtt. Szóval válaszolva a kérdésedre:
- egy képviselő nem celeb, hogy azért fizessük, hogy bírja az utálatot
- a vezetést lehet ennyivel fizetni. Amit a fenti információk alapján el lehet mondani, ez nem vezetés, hanem vezető pozícióban való tetszelgés.

Csigataposó 2011.02.21. 21:57:26

@csodalámpa: Vagom de ott is 1:3-1:4 aranyban szokott megoszlani. Tehat kb30 eletbizt 100 meg meg megy premium alapba ha 4 ev mulva kibassznak. De ebbol is 200.000 Milla lehet a kadvezmnyezettnek. Ami kicsit durvanak tunik.

poseidon 2011.02.21. 22:03:32

@csodalámpa: Fején találtad a szöget, Tesó! :-) A vállalkozó haverjaim is ilyeneket kötnek... plusz még fizetnek be évközben is!

Melee 2011.02.21. 22:05:56

Kedves Fideszes polgármester asszony így évi 1,56 millió forintot + kamatait keresi meg, négy év alatt csak a tőke része 6 és negyed millió forint + kamatok. Mindezt azért, mert jár neki, mert ő Fideszes polgármester.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2011.02.21. 22:16:03

@Watchman: 700.000 bruttó is a minimálbér tízszerese, akárhonnan nézzük,még az is erősen banánköztársaság pozitív arány.Persze figyelembe véve a bérek reálértékét.A példáidnál maradva esetleg a focistának kevesebb a társadalmi hasznossága mint egy polgié,tisztelet a kivételnek.Nem tudom ez a hölgy milyen a szakmájában,én ismerek olyat akinek egy ,azaz egy darab saját gondolat sincs.

Fejlodo Entitas 2011.02.21. 22:20:25

Próbálom összeszedni a gondolataimat, de az idegtől elég nehezen megy. Tömören:

1, Salgótarján eddig sem volt a lehetőségek városa, de kb. a 2000-es évektől kezdődően ez egyre hatványozottabban igaz. Ebben mind az MSZP-s, mind a Fideszes városvezetésnek nagy szerepe van, guglizzatok rá a dicső helyi politikusokra és ügyeikre: Puszta Béla, Dóra Ottó, Boldvai László (MSZP), Fenyvesi Gábor (Fidesz). Tegyétek hozzá ennek a nőnek a nevét. Kész csoda, hogy a városban egyáltalán még létezik termelés.

2, EU-s támogatásoknak hála néhány épület és útszakasz megújult vagy megépült. Meglepő módon a környező falvak úthálózata jónak mondható (Cered, Kazár, Sámsonháza, Karancslapujtó stb.). ennek ellenére a helyi és helyközi tömegközlekedés csapnivalónak mondható. Mást ne mondjak, a városi forgalmas vonalakon egyes járatok 30 percenként vagy még ritkábban közlekednek, ilyenkor többnyire zsúfolásig tömve vannak.

3, A környék gettósodik. Nem csak a külvárosi rész, hanem a belváros is. Nappal is "sötét van", az ember biztonságérzete nullához közelít.

4, Akik tehetik, elköltöznek. Nincs a városnak megtartó ereje. Igaz, hogy Budapest csak 110 km-re van, de olyan, mintha Salgótarján egy másik, szegény országban, annak is a romlottabb részében helyezkedne el. A helyi fizetések fele-harmada a pesti átlagnak. Aki nettó 100-110 körül keres, az már itt jól keresőnek számít, az átlagkereset a környéken nettó 80-90 között mozog.

5, Amióta Székyné került a város élére, rengeteg bemutatón, megnyitón, kiállításon parádézott (imád szerepelni), de olyan dolgokban, amelyek a városnak tényleges hasznot hoznának, valahogy nem villog.

6, Az előző városvezetés sem volt, jobb, dúlt a belső harc az akkori ex-szoci polgármester és a szoci bagázs között. Közben a városról valahogy elfelejtkeztek.

7, A város tele van adóssággal. A télen még a belvárosban sem takarította le a helyi takarító vállalat a járdákat, mivel a város tartozik a vállalatnak. Heteken át (!) vastagon állt az összetaposott hó mindenhol a belvárosi járdákon! Megjegyzem: megyeszékhelynek és megyei jogú városnak van csúfolva Salgótarján.

8, Székyné az egyik helyi gimnázium igazgatójaként is csak a külsőségekre hajtott rá. Ez a hozzáállása polgármesterként is megmaradt. Cukormázzal leöntött nagy semmi, amit végez. A legszomorúbb az, hogy mégis sokan szavaztak rá, mert az előző városvezetésnél rosszabbat nem nagyon lehetett elképzelni (fontosabb volt a szoci párton belüli pozícióharc, mint a város érdeke). Igen, talán még ez a mostani bagázs is jobb az előzőnél. Bár ez nem mentség. Szégyen mindkét pártra nézve!

9, Ugyanaz történik most helyi szinten, mint országosan: bejelentik a szépreményű terveket, mire megvalósulna belőle valami, elvész a lényeg, de legalább lehet róla sokat beszélni, nyilvánosan szerepelni, az embereket hülyíteni vele.

10, A közelmúltban még belvárosi parkolóházat akartak építeni. Ahhoz képest a teljes belváros fizetőövezetté nyilvánítása "szép" húzás.

11, A képzetlen kisebbségi sereg exponenciálisan szaporodik, segélyosztáskor tömeg van a főposta előtt. A munkanélküliség 20% feletti. Munkát az is nehezen talál a városban, akinek 8 általánosnál magasabb képzettsége van (diplomások is nehezen kapnak munkát, ha helyben sikerül is elhelyezkedniük, biztos hogy fele annyit kapnak kézhez hó végén, mintha 110km-rel odébb a fővárosban vagy nyugatabbra dolgoznának).

12, Mivel az a jól képzett munkás és értelmiségi réteg, amely ki tudná húzni a várost a slamasztikából -a munkahelyhiány és alacsony fizetések miatt - ha teheti menekül innen, így esély sincs arra, hogy a város helyzete rövid időn belül gyökeresen javuljon. Ehelyett csak a képzetlen, aluliskolázott, gyűjtögető életmódot folytató (értsd: visznek mindent, ami mozdítható) réteg növekszik a térségben. Talán ezért is kell Székynének a havi 130.000 Ft-os életbiztosítás. Nehogy egyszer a helyi "újmagyarok" hazafelé menet kirabolják, megöljék. Jelen helyzetben a városnak nincs jövője, pláne nem ilyen és (volt) városvezetéssel.

Horizont 2011.02.21. 22:26:00

@Watchman: Már bocsánat de kezdhetnénk talán azzal, hogy egy ember akinek egy nap 24 órából áll, és bármennyire ereje teljében leledzik kizárt dolog, hogy kettő (!!) ilyen beosztást tisztességesen, teljes erővel ellásson. Csak úgy, hogy egyiket a másik kárára! Sajnálatos, hogy nem képesek meglépni soha, hogy országgyűlési képviselő csak az legyen és kész.De kész vagyok beismerni rosszindulatú irigységemet, beszűkültségemet amiért nem vagyok képes belátni és értékelni, hogy igenis zsenik élnek köztünk, polgármesterképviselő vagy képviselőpolgármester személyében!
Ja és sajnálni kéne azért is , mert szegények csak 4 évig kapják és utána mi lesz velük? Megsúgom, hogy egyik se lett és lesz munkanélküli, mert addigra olyan kapcsolatokat építenek ki, pártállástól függetlenül (keresztöltéssel:D ), hogy kisegítik ők egymást ha úgy adódik. Talán helyesled a lakhatási hozzájárulást? Salgótarjántól Somoskőújfalu 10,2 km-re (!!!) van kb. 15 perc autóval! Miről is van szó? És az "idegennyelv - tudási pótlék" ?? Senki nem mondta, hogy egy polgi minimálbért keressen, de egészséges mértékletességet tanúsíthatna a polgármester asszony, ha úrinő és ha a közösségé dolgozik és ha esküje szerint teszi a dolgát, egy nagyon eladósodott városban!

átlátó 2011.02.21. 22:29:15

Amellett most elmegyek, hogy ez a néni így megborotválkozva olyan mint a Gojko Mitics, de amelett nem, hogy legyen ereje változtatni ezen a helyzeten. És én nem szeretem, ha politikusok arra hivatkoznak, hogy miattam, a nép miatt izzadnak meg és túlóráznak...miattam ne idegeskedjenek.

Watchman 2011.02.21. 22:29:16

@zizizuzu: Már bocs, de nem azt írták. Idén lesz 1.6 milliárd a hiány, régebbi adósságállományról nem beszéltek, arról meg főleg nem, hogy ebből mennyi jött össze az előző ciklusban. Vagy te olvastad valahol, hogy öt éve még nem volt deficites a költségvetés?
És a képviselőt nem azért kell megfizetni, hogy "bírja az utálatot", hanem azért, mert nevetséges bérekért csak nevetséges emberek állnak majd be gombot nyomni. És akkor majd késő lesz azon csodálkozni, hogy nem tudják kiszámolni, mennyi a nyugdíjpénztárak hozama, vesztesége, kockázata.

tollas 2011.02.21. 22:30:06

Boldvait azért ezer Sztréminé sem tudná überelni.

Horizont 2011.02.21. 22:30:06

@Horizont: Ja bocsánat benéztem! A lakhatási a főváros miatt "jár" neki!

átlátó 2011.02.21. 22:32:24

Jut eszembe, ha már itt valaki megénekelte az álláshalmozást...Szekszárd reneszánsz léptékű polgármestere a megyei jogú várost menedzseli, országgyűlési képviselő, eléggé szerteágazó üzleti vállakozásai is vannak, meg ugye apa is, meg férfi is - remélhetőleg- az otthonában. Mindezt egy üleppel...

Fejlodo Entitas 2011.02.21. 22:32:57

@Horizont: Megmagyarázta a városi lapban, hogy márpedig ő képes (lesz) ellátni egyszerre mind a két feladatot, hiszen polgármesterként úgy is van mögötte egy csapat, ami nélküle is nagyszerűen el tudja látni feladatát. Ő pedig képviselni tudja a várost és a környéket a Parlamentben...

Watchman 2011.02.21. 22:34:14

@Mojzes Pál: "esetleg a focistának kevesebb a társadalmi hasznossága mint egy polgié"

Ööö pont ezért mondtam, hogy nem kell rinyálni, mert még egy focista is zsebre vágja. A minimálbérezést meg egy olyan országban, ahol az adócsalás nemzeti sport, felejtsük már el. Én aláírom, hogy sokan keresnek fontos, és rendkívül nehéz munkával sajnálatosan keveset, de azért te is lásd be, hogy a KSH szerinti minimálbér és sok "minimálbéres" jövedelme köszönő viszonyban sincs.

zizizuzu 2011.02.21. 22:36:47

"És a képviselőt nem azért kell megfizetni, hogy "bírja az utálatot", hanem azért, mert nevetséges bérekért csak nevetséges emberek állnak majd be gombot nyomni. És akkor majd késő lesz azon csodálkozni, hogy nem tudják kiszámolni, mennyi a nyugdíjpénztárak hozama, vesztesége, kockázata."

:)))
Miért, szerinted a mostaniak nem nevetséges emberek, akik gombot nyomognak? Ugyanmár....

átlátó 2011.02.21. 22:37:11

@Fejlodo Entitas: engem is érdekelne a megjegyzésed alapján, ha nélküle, - mármint az asszony nélkül - is működik a város, akkor miért kapja a nagyszerű fizetését ez a Gojko Mitics kinézetű asszony? Kérem nem tehetek róla, ha nekem a Gojko Mitics jut róla az eszembe... bocsika érte.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.02.21. 22:37:13

@Zigi: Ez jó!:))
@f.m.j.: 30 év és ebből 20-at le kéne ülni.Ez kéne legyen a minimum.
A poszthoz:Mert megérdemli.

Horizont 2011.02.21. 22:41:15

@Fejlodo Entitas:
"úgy is van mögötte egy csapat, ami nélküle is nagyszerűen el tudja látni feladatát."
Akkor mi a jó büdös nagy francnak van őrá szükség? El kell zavarni ha nélküle is megy...

Fejlodo Entitas 2011.02.21. 22:42:09

@átlátó: kinézetével én nem foglalkozom... élvezhettem közelebbről is jelenlétét, mivel tanított nekem magyart... Felőlem akár Orbán-Selmeczi-Bokros-Szíjjártó-Gyurcsány keveréke is lehetne, ha jól végezné a dolgát. De nem. A város közben egyre mélyebbre süllyed. Pedig ezerszer többet érdemelne.

Gyalogfenyő (törölt) 2011.02.21. 22:42:12

@Énbagoly: Érdekes módon nem :) A közalkalmazottakról tudok szólni - a köztisztviselőket már zizizuzu megírta. Nos, kb. 5 évvel ezelőtt megszüntették, a munkahely betöltéséhez előírás (munkaköri leírás), nem jár érte külön pótlék. (Legalábbis annál a tizenvalahány intézménynél, amelyet közelebbről ismerek. Egyébként ez minisztériumi döntés volt.)

zizizuzu 2011.02.21. 22:42:46

@Watchman:
Csak a Te kedvedért :
www.kozadat.salgotarjan.hu/docs/news/164001.pdf
A tavalyi év sem vót' éppen plusszos :).

Meridian74 2011.02.21. 22:43:18

@sárkányfő: "...Pár éve csak egy ilyen ügyből heteken vagy akár hónapokon át tartó botrány lett volna, a blogok szétcsócsálták volna, aha szocik érintettek akkor az akkori ellenzéki média ezer bőrt lehúzott volna róla, stb. Most meg vállrándítás, egyik ügy a másik után és süket csönd, hihetetlen..."

Tudod miért van ez? Mert az emberek belefásultak már mindebbe. Korábban a szocik csaltak loptak, de megszavazták nekik a plusz 4 évet (általános érvként mondván miután már szétlopták magukat talán ezt követően csinálni is fognak valamit - hát mint kiderült a nagy faszt, még pofátlanabbul loptak csaltak hazudtak), most meg a fidesz csinálja ezt, bár az emberek nem emiatt szavaztak rájuk, hanem azért mert már elég volt a szocikból, akkor mindegy ki más. Bíztak a fideszben hátha mégis tartják magukat ahhoz amit ígértek, de mint látható, csak az egójuk szállt elt, és még arcpirítóbban lopnak csalnak hazudnak mint az elődjük. Mintha attól félnének hogy nincs erre elég idejük, hamarabb véget ér a ciklusuk. Pedig nem, a 4 év az megvan nekik. Igaz, ezek után tutira nem nyernek ismét választásokat de a szocikat sem akarják viszomtlátni az emberek.

Hogy mi lesz az kérdéses. Az Lmp nem túl szimpatikus az embereknek (nyíltan zsidó érdekkör), a Jobbik már inkább, de őket meg folyamatosan rombolják a szélsőséges nézeteik miatt. Talán ha kicsit visszább vennének ebből és nem "ugatnának" hanem amikor alkalmuk lenne rá csak akkor "harapnának", akkor sikeresek lehetnének. Mondjuk erre még van esélyük, hisz nincs más a fidesz és szocik helyett. Csak élniük kellene a lehetőséggel.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.21. 22:45:59

@Watchman:

tudod már a megközelítésed is szar.
remélem ez nem jellemedből, hanem a butaságból adódik.

tisztázzunk valamit.
Nem azt fizetik meg, hogy őt szarnak tolvajnak nézik, hanem a munkát amit elvégez.
szar munkát végez? igen.
megérdemel tehát egy fillért is? nem
ha jól végezné a munkáját szarnak, tolvajnak néznék? nem
ha nem néznék szarnak, tolvajnak, zavarna bárkit is a fizetése? nem
miért nem zavarna senkit a fizetése? mert ha jól végezné a munkáját, ő is és a hozzá hasonló tetűfejű szaralak politikusok, a tanároknak is pl kétszer-háromszor ennyi lenne a bére és nem lenneaz ország abban a helyzetben ahol most van.

kezded érteni a normális látásmódot ahelyett, hogy azt nézed mennyiért vállalná bárki, hogy szarnak, tolvajnak nézik?
nem kell akként viselkedni és nem nézik annak. a fizetését pedig ne a pofáján a kazánlemez vastagsága határozza meg az embernek, hanem a munkája értéke.

összefoglalva egy forint is sok fizetés azért amit csinál ő is és a politikusaink 99%-a.

Watchman 2011.02.21. 22:47:57

@Horizont: Furamód senki nem akar válaszolni a kérdéseimre. Ti mennyiért vállalnátok? Vagy mennyi lenne az elfogadható összeg, amennyiért egy rossz állapotban levő város igencsak nehéz jövőjét egyengethetné egy olyan közgazdász/jogász/mérnök, aki tisztán, fehéren és megbecsülten sok százezres nettót kaphatna egy másik állásban, és karriert építhetne? Vagy kaphatna ennyit is, de utólag ti (vagy a város lakói) mondjátok meg, hogy felveheti-e a pénzt?

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2011.02.21. 22:48:15

@Watchman: A sokan meg a sok meg a izé,hát ez nem valami pontos adat.Na de legyen neked kiskarácsony;még a minimálbér+zseb(amiről fogalmunk sincs mennyi) is valószínűleg elég szép szorzó alanyunk javára.Tehát egy multinacionális cég komoly(abb) feladat ellátó munkatársánál is minimum 2x,de akár 5x is többet kereshet egy polgármester,de ugyanez állhat egy alatta dolgozó közszolgára is.Elérkeztünk kérdésünk sarkalatos pontjához,aminek neve GDP és társadalmi hasznosság,ízlelgesd édes fiam.Alapvetően abból a téves sajátságos és sajnos népszerű origóból indulsz ki ,hogy a demokrácia képviselőinek egy demokráciában nagyon jól meg kell élni az adófizetők pénzéből.Mert egyébként kurvára de nagyon nem tudnak eleget tenni feladatuknak,például a polgármester ilyen arányok mellett teljes mértékben átlátja és átérzi egy földi halandó pénzügyi gondjait.

Horizont 2011.02.21. 22:50:36

@Conv: :DDDDD jó kis komment!
"pofáján a kazánlemez vastagsága" Ez pedig nyerő jelző:)))

Somaka 2011.02.21. 22:50:49

@Conv: a kazánlemez vastagságán könnyesre röhögtem magam

Horizont 2011.02.21. 22:56:04

@Watchman: Tudod önként vállalja, esküt tesz, munkaköri feladata amit vállal teljesítse. Miért ezen lovagolsz?@Conv: megítra neked nagyon jól a választ a kérdésedre! Fogadd el! Vagyunk jó páran ebben az országban akik a munkájukat 100%-osan elvégzik töredék fizetésért. És még az is lehet, hogy a posztján ezerszer többet teljesít mint a polgármester asszony a saját KÉT helyén! A férje vagy, hogy így véded?:)))

zizizuzu 2011.02.21. 22:57:33

@Watchman: Nem érted. De én válaszolok neked. Azt a "munkát" amit csinál, azt elvállalnám havi 500-ért. Mert tulajdonképp lófaszt se csinál. Annyiért meg nem rossz a mostani bérének a fele. Nekem még a havi 130 UL sem kellene.

"közgazdász/jogász/mérnök, aki tisztán, fehéren és megbecsülten sok százezres nettót kaphatna egy másik állásban, és karriert építhetne?"

Ahha. Általában azok képviselők, akik a szakmai munkájukból olyan jól megélnek, többszázezres nettóval, mi? Véletlenül sem pártcsinovnyikok, érdekemberek. Hmm, jó ezt tudni.

Watchman 2011.02.21. 22:59:40

@Conv: Tisztázzunk valamit. :)
Ha egy hozzászólást személyeskedéssel kezdesz, akkor abból nehezen lesz más, mint anyázás. De mert úriember vagyok, túlteszem magam rajta.
Tisztázzunk még valamit. Ebben az országban ez a nő milliók szemében fasiszta, csak azért mert a fideszben van. Ezt már az origóban kiérdemelte, nem kell oda egy gyufaszálat sem odébb rakni. Más milliók ugyanilyen utálatkategóriába tennék, ha mszp-s, lmp-s vagy jobbikos lenne.
Ebben az országban a politikus akkor sem küzdhetné fel magát egy megtűrtnél jobb szintre elég sok állampolgár szemében, ha kőből vizet fakasztana, és halottakat támasztana fel. Ne legyünk naivak, ez az ország Széchenyit is megutálná, ha most politizálna.

Mojzes Pál (törölt) · http://mpgondolatok.blogspot.hu/ 2011.02.21. 23:01:24

@zizizuzu: Nincs képben az arc,én már nem is foglalkozok vele.Ez tényleg azt hiszi ,hogy feláldozzák magukat közérdekből a níp oltárán,bezzeg mehetnének magánszférába karriert építeni, sci-fi a javából.

Gastroger 2011.02.21. 23:05:53

Tisztelt Polgártársak,

felháborít ez az önző, anachorkazstikus (nem tuopdm mit jelenet, de az egy idegen szó jutott eszembe, márha van ilyen) hozállás !
Végre egy ember aki tesz, mer tenni városunkért, mer tenni a változtatásért, mer nagyokat lépni a változásuk útján (Tisztelt Barátaim).
Lám egy erős nől aki nem fél, aki döntészt hoz, aki felvállalja magát és családját.
Nem. Nem, és nem akarunk olyan rosszindulatú megjegyzéseket hallani, hogy azért ez a kurva nagy életbiztosítás, merthogy, ha .. ha .. esetleg mégsem úgy alakulna.. szóval, ha nem bíznának benne.. Node kedves Barátaim, ez ugye kizárt?! Hisz megválasztottuk a képviselőasszonyt, hogy élvezze bizalmunkat.
Najó, nem, nincs neki semmi félnivalója, nem azért a 130ezres biztosítás. Tisztelt polgártársak. A 130ezres életbiztosítás, megtakarításon, befektetésen alapul, ahogy a szöveg fent írja. Mitr jelent ez. Na mit? Hogy a biztosítás megtakarításon alapul. Azaz Neeeem mi önkormányzat adunk neki havi 130-at, áá nem, hanem Székyné biztosítása a megtakaríáson lapaul, azaz minden hónapban ő fizet be 130e Ft. -ot a megtakarításából, és befektetéseiből.
Hogy akkor miért a Közgyűlés köti meg részére?
Hát két eset lehetséges.
1.) Székyné Melinda nem ér rá kimászkálni a bankba, hogy a fent említett megtakarításait, és befektetéseit (illetve annak egy kis részét) határozatlan idejű biztosításra váltsa át, így dr. Kádár Zsombor jegyző által delegált Folyósítmányi Bizottság külön djazás ellenében hivatott a fent említett magánvagyon átcsoportosításnak munkaidőben történő végrehajtására.
2.) kettő..pont.... hát erre gondolni sem merek.. hogy esetleg az önkormányzat fizetne havi 130 rugót.. Ami egy idő után felvehető? Vagy nem.. inkább olyan veszélyes ez a salgótarjáni poszt, hogy a golyóálló mellény után, biztos ami biztos egy díszes temetésre elegendő biztosítás is megkötettet. Fentiek alapján vélelmezem, hogy a biztosítás megszavazója, annak kifizetője, - mivel nem bér jellegű hozzájárulásról, hanem hivatali jellegű biztosítási ügyről
és kockázatviselési ügyről van szó- és így annak kedvezményezetje is: mag a polgármesteri hivatal.
Szóval kár itt furkászni, meg mocskolódni,. a tésasszony csak a maga által betöltött hivatali pozició esetleges megüresedése utáni kaotikus viszonyokból erdeő gazdasági hátrányt kívánta ezáltal pótolni.
Punktum.

Gastroger 2011.02.21. 23:07:26

bocs a hibákért, de félsötétben írom, mert alszik a család :)

Somaka 2011.02.21. 23:13:56

@Watchman: teljesen mindegy h Székyné milyen párt embere, amiről szó van azok száraz tények: van meló? NINCS
bezárják az iskolákat? IGEN
fizetőssé teszik a parkolást? IGEN
a diplomás fiatalok 90%-a visszatér a városba? NEM
van látszatja a városvezetésnek? NINCS
felveszik a nagy pénzt? IGEN
miről beszélünk?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.21. 23:15:59

@Watchman:

Nyugodtan személyeskedj, én a mentalitást jellemeztem, a gondolkodásmódot, s ez nem személyednek szólt, hanem minden így gondolkodónak.
S fenntartom, személyeskedés nélkül, hogy ez a fajta gondolkodás ostobaságból fakad, vagy céltudatos jellemtelen mosdatás, terelés eszköze.

Tisztázom neked; nem a párttagságuk miatt utálják az emberek, hanem a tevékenységük miatt a politikusokat. Mindet akit utálnak.
Fura módon azokat nem utálják akik jól végzik a munkájukat.
Bármely párt politikusai is.
csak ilyenből kevés van.

Mondd el nekem, érdemei szerint tartják szaralaknak, szar szakembernek, azt aki a jelenlegi helyzetbe hozta a vezetése alatt álló várost mind anyagi, mind morális szempontok szerint?

Mondd el nekem, normális dolog az, hogy szerinted azért érdemel meg valaki egy fillért is, mert ugyan szart nem ér a tevékenysége, ám samottozva van az arca és emiatt mosolyogva tud szarni arra, hogy utálják?

átlátó 2011.02.21. 23:17:28

@Fejlodo Entitas: Én azt hittem észrevetted a lényeget... nekem se a kinézete a fontos...tehát egyezünk. :)

Sapienti 2011.02.21. 23:17:42

@Fejlodo Entitas: Ha a csapat nélküle is nagyszerűen elvégzi a feladatot akkor mi a ráknak van rá szükség?

Sapienti 2011.02.21. 23:19:41

@Conv: Egy ujjamon meg tudom számolni hány ilyen "politikus" van.

Watchman 2011.02.21. 23:19:45

@Horizont: @zizizuzu:
Sóhaj.. akkor még egyszer fussunk neki. A fizetést nem lehet utólag, sikerdíjként fizetni. Illetve lehet, csak hülye aki vállalja. Azért nem értek egyet a hőbörgésetekkel (már bocsánat, de ez az), mert egy képviselő + polgármester fizetése ennél nem lehet alacsonyabb. Akkor sem, ha néha alkalmatlanoknak is ki kell fizetni. Én nem tudom, hogy ez a nő jó képviselő-e (ti sem...). Azt viszont állítom, hogy azért a pénzért, amit ti elfogadhatónak tartotok, olyan ember nem vállalná ezt a munkát, aki el is tudná végezni.
Jelenleg nem egy jó dolog Magyarországon politizálni. (Nem a kocsmában, a parlamentben) Ennek az áldatlan állapotnak sok oka van, és nem ártana tenni ellene valamit. De a hőbörgés a képviselői fizetések ellen nem pont ezt éri el.
Tehát összefoglalva: a politikus teljesítményét (szerintem) négy évente szavazással, közben meg kritikával vagy csendes (esetleg hangos) anyázással lehet értékelni. Az anyázás mehet kisebb családi körben, vagy tömegesen az utcán. De a zsebében turkálás proli dolog. (Csak mellékesen, persze az esetleges korrupciót nem zsebben turkálásnak tartom, de itt nem arról van szó.)

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.02.21. 23:24:15

@Watchman:
"Watchman 2011.02.21. 22:47:57
@Horizont: Furamód senki nem akar válaszolni a kérdéseimre. Ti mennyiért vállalnátok? Vagy mennyi lenne az elfogadható összeg, amennyiért egy rossz állapotban levő város igencsak nehéz jövőjét egyengethetné egy olyan közgazdász/jogász/mérnök, aki tisztán, fehéren és megbecsülten sok százezres nettót kaphatna egy másik állásban, és karriert építhetne? Vagy kaphatna ennyit is, de utólag ti (vagy a város lakói) mondjátok meg, hogy felveheti-e a pénzt? "

Hát baszd meg te egy elmebeteg vagy!!!!!!!!!! Loooooooooool!!
Elegem van már a 20 év a társadalom megmentéséért mindenüket - karrier, fizetés, stb. - feláldozó, kezüket lábukat értünk tördelő politikusokból! Orvosnál mikor jártál???
Hát ez kibaszott nagy!!!! Hahahahahah!!
Menjen el a búsba, építsen karriert, meg keressen sokat! Loooooooool!

zizizuzu 2011.02.21. 23:28:54

"De a zsebében turkálás proli dolog."

Csak nem közfeladatot ellátó személy esetében.

ze11 2011.02.21. 23:31:11

Második Esztergom...?

Somaka 2011.02.21. 23:34:17

@ze11: nem, ez Saigon, a tiltott zóna.....

Jurganov 2011.02.21. 23:42:55

@Apafarkas: kettes választ jelölném meg vágó úr :)
@Spiro: nem kéne érőltetni, a végén még a postíró és talán néhány kommentelő is elutazna hirtelen....
@Watchman: ezért a pénzért simán. sőt. ennyiben benne van az is, hogy hetente eccer jöhettek tüntetgetni az irodám ablaka alá, ha megunom majd oszlatnak a sünök :)

Watchman 2011.02.21. 23:43:38

@Conv: Jó akkor egy kérdésre válaszolj még. Itt vagy pl.. te. Értelmes embernek tartod magad, engem legalábbis lehülyéztél. Felajánlják, hogy holnaptól képviselő lehetsz. A mindenkori minimálbér tizenkétszereséért. Vagy elmehetsz mást csinálni. A szakmád. Történetesen a mindenkori minimálbér hússzorosáért. Mond, te mit választanál?

Érted már? Nem az a bajom, hogy EZ a nő megérdemli-e a pénzt. Félszóval sem mondtam, hogy Ő értelmes, megérdemelte, és elmehetne sikeres orvosnak. De megfelelő bérezés nélkül nem lehet elvárni, hogy olyan is jöjjön aki megérdemli.
Most meg jó éjt.. mára eleget harcoltam a zinternet a zigasságért ;)

Fejlodo Entitas 2011.02.21. 23:44:13

@ze11: Nem, Salgótarján lassan második Pripjaty lesz.: egy halott város, tele mutáns, emberekre csak kinézetben hasonlító, viselkedésben állati szinten megrekedt, a munkát messzire elkerülő, segélyt viszont ordítva követelő élőlények gyűjtő és szaporítóhelye.

blackshepherd · http://suckit.blog.hu 2011.02.21. 23:48:30

Feltárul előttünk Salgótarján múltja
szekyne.com/vector/tools/show_gallery.php?gallery_id=208&lang=magyar

A baloldali zászlóvivő kollega blokkolhatná székletnét a végbelénél a hosszú eszközével. Legalább kihasználhatná az életbiztosítást.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.02.21. 23:49:11

@Watchman:
Neeeee!!!! Még, még, még, ne menj eeeeeeeeel!!! ROFLMAO!!!!!
Mert egy orvos, egy pedagógus, egy közalkalmazott, stb épp 20-szorosát (többszörösét) keresi egy polgármester+képviselőnek!! Looooooooooooooollll!
Még, még, ne menj el!!! Hahahahhahha!!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.02.21. 23:51:54

@Watchman:
Komolyan, te mit szívsz?
Ilyenek a boldog emberek ebben az országban!

Amidazophen 2011.02.21. 23:57:36

Még soha, sehol nem irtam le, de most megteszem:

A JÓ KURVA ANYJÁT!

agyamputáltak 2011.02.22. 00:33:05

nem tudom mi a bajotok? hiteltelenek vagytok! a zemberek ŐT választották ezzel együtt/ennek ellenére. :D:D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 00:36:23

@Watchman:

A kérdésedre a válasz nem olyan egyszerű.

Én értek a szakmámhoz, ahhoz amit csinálok, tehát abban dolgoznék továbbra is.

Ezt várom el a politikusoktól is, és ez bizony nem attól függ, hogy 10x vagy 170x annyi a bére mint egy segédmelósnak.

Hidd el, a kórházi főorvos legalább olyan felelősséget visel a vállán, mint egy képviselő akinek annyi lenne a dolga és semmi más, hogy
- a szakemberek által neki elmondott tényeket, következtetéseket meghallgassa, és ennek megfelelően a választói érdekét képviselve szavazzon a képviseleti helyszínen.
ugyanez a feladata egy polgármesternek.
- a szakmai csoportok adatainak fényében döntést hozzon, illetve képviselje a városát.

a gond az, hogy nem ezzel foglalkozik egyik sem ami a feladata lenne, (pedig nem bonyi) hanem pénzügyi manőverekben és pártharcokban vesz részt.

Hidd el van ekkora felelősség egy orvoson, vagy akár egy tanáron is mint amekkora egy képviselőn kellene hogy legyen, az ő fizetésük mégsem közelíti meg azokét, a juttatásokról nem is beszélve.

A gond az, hogy a felelősségnek csak kéne lennie egy képviselőn/polgármesteren, de nincs. egyrészt mert a pártja névtelensége, felelősségnélkülisége mögé bújik, (a párt érdeke, pártutasítás, stb) másrészt valóban nem az ő felelőssége a dolog, hanem azé a szakmai csoporté akiknek a munkája alapján neki döntést kellene hoznia.
Azonban ezek a szakmai csoportok, többnyire nem szakmai felkészültség és ismeretek, elhivatottság, hanem párt/sógor/koma alapon vannak a tanácsadói/elemzői/döntéshozói szerepben.

Rövidre zárva, nem, nem érdemelnek egy fillért sem a munkájukért a politikusok a jelen garnitúra szervezeti és felelősségi berendezkedése szerint. Egyik párt színeiben sem. Én pedig mivel ember vagyok, gerinccel, nincs az a pénz amiért részt vennék benne.
[lett volna rá lehetőség, inkább buktam nagy összeget és nagy lehetőséget, mint belemenjek]

ghalleck 2011.02.22. 05:58:17

Nem azért a 80 fillérért, de ha egy város milliárdos nagyságrendű tartozást halmoz fel, az minden csak nem felelős gazdálkodás!...

ghalleck 2011.02.22. 06:04:13

Aki azt hiszi, hogy a politikusok a közjó érdekében tevékenykednek, az iszonyatosan naiv! Itt már 20 éve a régi elit leváltásáért - teljes gazdasági és politikai kiiktatásáért - folyik a harc, amelyben egyik félnek se drága semmi! A polgármesterek többsége pedig hű pártkatona, aki híven teljesíti a parancsokat - kerül, amibe kerül! Lásd: Esztergom korábbi polgármestere, és a jelenlegi, FIDESZ-es képviselő testület!

Murderface 2011.02.22. 07:12:37

1. Kitiltani a pártpolitikusokat az önkormányzatokból. Ha akármilyen párttag, vagy támogatja akármilyen párt, ne indulhasson önkormányzati, polgármesteri posztért. Lokálpatrióták kellenek városi szinten, nem párt-strómannok, meg bólogatójánosok.
2.a Megszüntetni a listás parlamenti helyeket. Aki megnyeri az adott választókörzetet, az mehessen a parlamentbe.
2.b Ezzel párhuzamosan meg kell teremteni, hogy az adott választókörzet bármikor visszahívhassa a képviselőjét. Még a "sötét" középkorban is a vármegye gyűlése akármikor visszahívhatta a király tanácsából a küldöttjét. Ma, a nagy demokráciában ez lehetetlen feladat, a két választás közötti időben a párt dönt mindenről, nem a választókörzet. Esetleg közbeszólhat a halál. De a választó semmiképp.

Kezdetnek ezt kéne megvalósítani.
Felháborítónak tartom, hogy X. település csatornázásáról pl. nem az adott település érdekeit, hanem a párt érdekeit nézve szavaznak. Mert ezt teszik. "Ó, ez Fideszes javaslat, megszavazzuk, ó ez MSZP-s javaslat, akkor ezt nem", a település érdekei meg magasról le vannak szarva.

The Beast 2011.02.22. 07:21:48

Havi 87-et keresek,82 a lakástörlesztőm.Ennyi.El lehet gondolkodni,hogy ki mennyi valós munkát végez és ezért milyen jogcímen mennyi pénzt kap.Rinyálnak állandóan,államháztartási hiány,meg a többi baromság.Meg lehetne fogni a pénzt,ha akarnák.Nem lenne szakmunkáshiány,ha akarnák.Mit is mondott anno I.Orbán király?Tesznek a devizahitelesekért.Tehetnének,ha akarnák.Nem értük tesznek,hanem inkább rájuk.Köszönjük a kilakoltatási moratóriumot,vagyis a nagy büdös semmit.Visszatérve a témára,a hölgy juttatásaiból könnyebb lenne a megélhetés.ZSEBPÉNZ HELYETT REÁLIS BÉRT A DOLGOZÓKNAK!

csodalámpa 2011.02.22. 07:42:01

@poseidon: bizony, és így adóoptimalizálnak......sok biztosítási ügynök él ebből (pardon, pénzügyi tanácsadó)

Kukacospista 2011.02.22. 07:43:43

Éljen a 2/3!!
Sokat néztek reklámot,onnan ragadt meg ez a "nekem jár,mert megérdemlem" mentalitás.
Nekem meg a létminimum,meg a pofám jár...
Egyébként igen,irigy vagyok...

csodalámpa 2011.02.22. 07:45:38

@Csigataposó: a legtöbb UL-nél minimalizálható a kockázati rész (lehet pl. a biztosítási összeg az éves díj egyszerese itt pl. 1 560 000 HUF), ha a befektetés értéke már magasabb, mint a biztosítási összeg, a biztosító a kockázatra már nem von le a befizetett díjból, annak 100%-a a befektetésbe megy. Az UL-eknek nem sok közük van a klasszikus életbiztosításokhoz, inkább befektetési számlaként funkcionálnak.

toby's 2011.02.22. 08:10:43

erről csak annyit, hogy pedagógusként 20 év munkaviszonnyal, négy diplomával, két nyelvvizsgával sikerül nettó 107 ezret kapnom.
biztos szarul csinálok valamit... a következő ciklusban húzok politikusnak:P

Terézágyú 2011.02.22. 08:14:39

"115.950 forint a lakhatási támogatása (Somoskőújfalun lakik)."
És az olyan messze van Salgótarjántól??? Én világéletemben ingáztam a munkába, 40-50 kilométereket, és sose támogatott így senki.

Mellesleg: demszkinél mennyit pattogott a jobboldal, hogy milyen dolog ez, hogy a főpolgármester nem is helybeli lakos, mindennap húz haza a vidéki vityillójába...
most akkor ennek a fityeszes nőnek lehet???

"megszüntetnek két általános iskolát és egy óvodát is."

Bezzeg ha a szocik csinálnának ilyet, mekkora lenne a hörr a jobboldalon már megint... :(

bbelizar 2011.02.22. 08:19:18

Mi ez az irigy nyálverés, kedves laspalmas? Keressen annyit, hogy bármelyik merdzsós építési vállalkozó kilóra megvehesse? Furcsa, hogy az akit, ezek az összeget zavarnak, azokat annyira simán átsiklanak afölött, hogy a megelőző nyolc évben százmilliárdokkal fizettünk többet a magyar autópályákért, mint az a környező országokban szokásos árak mellett indokolt lett volna. De említhetem a 4-es metrót is, aminek az árából vagy 20 Duna-hidat lehetne építeni.

Lehet magas fizetéssel is korrupt egy vezető, de alacsony fizetéssel szinte biztosan az lesz.

eszkep 2011.02.22. 08:25:01

@Secnir: "eszkep munkája az, hogy kommenteljen"

Azon tényt figyelembe véve, hogy neked 2006.10.25-óta 7066 kommented van, nekem pedig 2008.06.25 óta 3951 nyugodt szívvel kioszthatjuk neked az év idiótája címet.

Guszti bá 2011.02.22. 08:27:07

@Aullah: te lehet úgy ülsz mint a birka, én viszont nyugodtan ücsörgök, mert végre jó irányba mozdulnak a dolgok. Ha majd a segílykéhez meg a nyugdíjhoz is hozzá mernek nyúlni, na akkor lesz teljes a boldogságom.
@The Beast: "ZSEBPÉNZ HELYETT REÁLIS BÉRT A DOLGOZÓKNAK! " miért nem a főnöködnek mondod? Ő dönti el, hogy mennyi a fizetésed. A minimálbér nem kötelező, lehet annál többet is fizetni. Ha meg csak ennyit tanultál, ennyihez értesz mire fel akarsz milliókat keresni? A hitelt is kötelező volt felvenni, ugye, most meg én meg a többi hülye, aki nem vett fel hitelt, mert belátta, hogy nem tudná törleszteni, fizessük vissza helyetted? Nem vagy te egy kicsit eltévedve? A saját nyomorodért ne mást hibáztass.

eszkep 2011.02.22. 08:27:22

@toby's: "erről csak annyit, hogy pedagógusként 20 év munkaviszonnyal, négy diplomával, két nyelvvizsgával sikerül nettó 107 ezret kapnom."

Te csinálsz valamit rosszul, mert az én apósom szintén tanár (volt), de a nyugdíja több, mint a te fizetésed. Nem is kevéssel...

global001 2011.02.22. 08:27:43

A salgótarjáni nép soha nem látott felhatalmazást adott Székyné Dr. Sztrémi Melindának a város vezetésére. Nem tudom hol a gond ???
Lázár S8-asa, itt a 130 ezres életbiztosítás, Eszergom, Debrecen több 10 milliárdos adóssága. Ezekre mind-mond felhatalmazást adott a nép, és végre jó lenne befejezni a lejárató kampányt.

Terézágyú 2011.02.22. 08:27:46

@bbelizar:
"Mi ez az irigy nyálverés, kedves laspalmas? Keressen annyit, hogy bármelyik merdzsós építési vállalkozó kilóra megvehesse?"

Asztaaaaa.... érdekes, a szocik alatt ezt az érvet sose hangoztatta a jobboldal :)))

Hiába na, ha egy szoci a padlóra köp, akkor az mocskos komcsi tahó, ha meg egy fideszes köp a padlóra, akkor az egy kemény, virtigli magyar gyerek :)

Mellesleg: "Lehet magas fizetéssel is korrupt egy vezető, de alacsony fizetéssel szinte biztosan az lesz. "

Jaa, akkor ez mentség nekik? szegény hagyómiklós is azért volt korrupt, mert alacsony volt a fizetése.... legalábbis ő alacsonynak érezte... ahogy ez a drága polgármesterasszony is nyilván alacsonynak érezte a sajátját...

eszkep 2011.02.22. 08:28:35

@bbelizar: "Mi ez az irigy nyálverés, kedves laspalmas?"
Ezt kapta direktívában az Index-től. Erre jár a címlap link, a több kattintás, a több reklámbevétel.

eszkep 2011.02.22. 08:30:06

@Terézágyú: "Hiába na, ha egy szoci a padlóra köp, akkor az mocskos komcsi tahó, ha meg egy fideszes köp a padlóra, akkor az egy kemény, virtigli magyar gyerek"
???
Erről kérhetnénk egy, de inkább két linket legalább két konkrét esettel.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:31:15

"Furcsa, hogy az akit, ezek az összeget zavarnak, azokat annyira simán átsiklanak afölött, hogy a megelőző nyolc évben százmilliárdokkal fizettünk többet a magyar autópályákért, mint az a környező országokban szokásos árak mellett indokolt lett volna. De említhetem a 4-es metrót is, aminek az árából vagy 20 Duna-hidat lehetne építeni."

furcsa, hogy ezt itt a vbőrön lejted el, ahol cikkek sokasága foglalkozott ugyanezen szerzőktől a témával :)
Nem kéne szétnézned hol is panaszkodsz? Az lenne a furcsa, ha a vbőrön csak a szocik mutyijai lennének megemlítve a fityiszé nem.

"Lehet magas fizetéssel is korrupt egy vezető, de alacsony fizetéssel szinte biztosan az lesz. "
igen, lévén nem elhivatottságból, szakmai hozzáértésből megy politikusnak, hanem magáért a mutyi lehetőségéért. ugyanis semmi máshoz nem ért.

Terézágyú 2011.02.22. 08:31:31

@eszkep:
"Ezt kapta direktívában az Index-től. Erre jár a címlap link, a több kattintás, a több reklámbevétel. "

Az ne zavarjon, hogy a szoci kormány alatt a szocikat szidta keményen a Vastagbőr ... :)))))

"Te csinálsz valamit rosszul, mert az én apósom szintén tanár (volt), de a nyugdíja több, mint a te fizetésed. Nem is kevéssel... "

Jaaa, stimmt, a beíró a hibás, amiért keveset keres :) Ilyen egyszerű ez :)
Aki keveset keres, az a hibás, aki sokat keres az csinálta jól. Ez a salgótarjáni asszonyság is nagyon jól csinálta.

Ringlósztár 2011.02.22. 08:31:59

Síma adócsalás, így kb. 10.000.000 forinttal tud többet kivenni a kasszából 10 év alatt. Adómentesen, ahogy az egy polgárhoz illik.

Terézágyú 2011.02.22. 08:34:32

@eszkep:
"Erről kérhetnénk egy, de inkább két linket legalább két konkrét esettel. "

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))) basszus, ezt a sötétséget :))))))))

Esetleg ha megkéred a tanár-apósodat akkor elmagyarázza, hogy mit akar a példámban jelenteni a "padlóra köpés" :))))))))))))))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:35:10

@eszkep: kérek egy linket vagy bármit ami az indexes kötődést bizonyítja függőség, irányítás szintjén :)

mindaddig csupán a szokott fidiótizmusnak veszem a szavaid :)

eszkep 2011.02.22. 08:37:03

@Terézágyú: Én példát nem látok, csak mellébeszélést, demagógiát.

eszkep 2011.02.22. 08:38:23

@Conv: Mostantól napi szinten csináljak screenshot-ot az Index címlapjáról a blog ajánlóval? Szerintem teljesen felesleges lenne, eléggé triviális így is a helyzet...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:39:37

@eszkep: édesapa te tudod, hogy a szabályzat szerint mely blogok kerülnek oda ki? :))))))))))

Terézágyú 2011.02.22. 08:40:13

@eszkep:
"Én példát nem látok, csak mellébeszélést, demagógiát. "

Te csinálsz valamit rosszul, mert az én apósom szintén tanár (volt), de ő megértette, amit írtam...
:)))))

eszkep 2011.02.22. 08:40:46

@Conv: De ha linkre vágysz, pl. most megnézheted az index.hu-t. de a zsindex.hu-t is beírhatod :-)

Terézágyú 2011.02.22. 08:42:15

@eszkep:
"Mostantól napi szinten csináljak screenshot-ot az Index címlapjáról a blog ajánlóval? Szerintem teljesen felesleges lenne, eléggé triviális így is a helyzet..."

Most függetlenül attól, hogy mi az index pártpreferenciája: ha nem tetszik, olvasd a magyar nemzetet...

GGG77 2011.02.22. 08:47:53

Hány és hány ilyen pics@jat/pöcsét vakaró senkiházi tetű keres több százezer forint közpénzt...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:47:56

@eszkep: nagyon bízom benne, hogy a valóságban nem vagy ennyire hülye, mint amit ezzel az index-vbőr vonallal kapcsolatban előadsz, mert ha igen, akkor a fityisznek nem sok jövője van az ilyen képességű támogatókkal :)

eszkep 2011.02.22. 08:48:42

@Terézágyú: Olvasok és sokmindent, többek között azt is.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:49:13

@Terézágyú: nem lehet, a munkája az, hogy fityiszdroidkodjon, a blogokon. :)

Hypofx 2011.02.22. 08:52:57

1 misi brutto mint politikus....csak jo uzlet ez, mindjart a szivem szakad meg erte biztos sokat dolgozik

eszkep 2011.02.22. 08:53:01

@Conv: Egyébiránt Jobbik szavazó vagyok... Pár ideológiai baklövés miatt nagyon össze kell szednie magát a FIDESZ-nek gazdasági vonalon, ha azt akarják, hogy rájuk szavazzak 2014-ben.

Kun András 2011.02.22. 08:53:05

Egy bölcsődei dolgozó 78.000 forintot keres bruttó(!) havonta.

Terézágyú 2011.02.22. 08:55:33

@eszkep:
"De ha linkre vágysz, pl. most megnézheted az index.hu-t. de a zsindex.hu-t is beírhatod :-)"

"Egyébiránt Jobbik szavazó vagyok..."

Hát ha a fentebbi megjegyzésedből nem derült volna ki... :)))

eszkep 2011.02.22. 08:57:06

@Conv: ha a fityiszdroidkodás azt jelenti, hogy pl. felhívom a figyelmet, hogy Zeroek alapvető gazdasági, államigazgatási fogalmakkal sincsenek tisztában akkor vállalom. Megértem én, hogy a balosokat zavarják a tények, és a másik oldalon a barrikad.hu is lecsúszott azért e téren, valljuk be őszintén...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:00:25

@eszkep: hát koma amit te csinálsz az a legtöbb esetben csak fingreszelés, és egyszerű kötözködés, az esetek nagyobb részében azonnal meg is cáfolódik minden kijelentésed.

meséld el nekem pl, hogy neked is feltegyem a kérdést, milyen alapon érdemel ez a csirke akiről a post szól akár egy fillért is fizetésként börtön helyett, nemhogy 130 ezres közpénzből történő életbiztosítási megtakarítást?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:02:23

@eszkep: felőlem lehetsz akármilyen szavazó, a fidiótaságod nem tudod tagadni, és az hogy a jobbikra szavaztál az ostoba elfogultságod nem igen fedi el :)

eszkep 2011.02.22. 09:02:38

@Terézágyú: Hát ha a fentebbi megjegyzésedből nem derült volna ki... :)))
Amiatt, mert nem hagyjon figyelmen kívül a tényeket? Azért a Jobbik gazdaságpolitika sem "tökéletes koncepció" (és még finom voltam). Valljuk be: az az ötlet, hogy pl. a magánnyugdíjpénztári pénzeket ne államadósság törlesztésre fordítsuk, hanem a devizahitelesek megsegítésére, kb. annyira előremutató magatartás gazdaságilag, mint a 100 Napos Programok. (ja, amiatt tartunk itt...)

eszkep 2011.02.22. 09:05:22

@Conv: A FIDESZ gazdaságpolitikája legalább előremutató. Az, hogy pénz nincs, meg a FIDESZ-en kívül álló TÉNY. Lehet tippelni, hogy a szocik hogy foltozták volna be a saját maguk által kreált 650 milliárdos hiányt a múlt évi költségvetésben.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:06:01

@eszkep:
valljuk be egyik bagázs sem ért semmihez azon a téren ahol van.

eremita 2011.02.22. 09:09:16

Ez a nő megérdemli a fizetését, ne támadjátok! Magánéletének kockáztatásával csatlakozott Orbán forradalmához. 8 éven keresztül bátor volt, kitartó és elszánt - most megkapja az ezért járó jutalmat. Aki Melindát támadja az Orbánt is támadja.

Én közben meg egy ingyenes időutazás keretében a nemesi Magyarországon érzem magam. Ahol a magyar nemesnek alanyi jogon járt minden.

eszkep 2011.02.22. 09:10:47

@Conv: Ez nem tény, hanem a véleményed. Egyéni szoc probléma.

eszkep 2011.02.22. 09:11:52

@Conv: Enyi erővel a szocik meg tudatosan szétlopták az országot, a Jobbik, meg pláne az LMP "sem ért semmihez azon a téren ahol van". Akkor most mi van?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:16:39

@eszkep: a fidesz gazdaságpoitikája nem létező fogalom, ha nem hiszed, kérdezd meg viktort, aki bejelentette, hogy matolcsy ennek kialakításán munkálkodik jelenleg is és majd áprilisra letesz valamit :)

ámde tessék már válaszolni a kérdésre:
meséld el nekem pl, hogy neked is feltegyem a kérdést, milyen alapon érdemel ez a csirke akiről a post szól akár egy fillért is fizetésként börtön helyett, nemhogy 130 ezres közpénzből történő életbiztosítási megtakarítást?

ugyanis a poszt erről szól :)

ezt a postot próbálod balos bérpostként beállítani, értelemszerűen tehát úgy érzed nincs igaza a postnak, a csaj bizony megérdemli a pénzét. indokold hát meg a véleményed a sok lózung eregetés mellett, ha van egy kis időd.

a bérpostként beállításos kérdésre pedig még mindig nem válaszoltál, tudod-e hogy az index szabályzata szerint mely postok kerülhetnek, ki a címlapra, ennek fényében érted-e hogy miért azok vannak kint akik kinn vannak, és miért mindig azok? :) fel tudod e ezen adatok fényében, hogy bizony faszságokat beszélsz mikor a vbőr indexes utasítású blogként való beállítására az indexcímlapon megjelenést hozod fel?
olyan ez, mintha a szart szagát azzal magyaráznád, hogy a seggből jön ki. ugyanis a láb büdös, a segg pedig a lábhoz van nőve. értelemszerűen a láb miatt büdös a szar.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:18:30

@eszkep: egészen pontosan megfogalmaztad, egyik sem ért semmihez. csak az lmp-nek és a jobbiknak még nem volt elég ideje ezt bebizonyítani minden kétséget kizáróan.

eszkep 2011.02.22. 09:19:22

@Conv: Ez nem tény, hanem a véleményed. Egyéni szoc probléma.

bbelizar 2011.02.22. 09:19:24

@Terézágyú: Bocs, nem kapcsoltam időben, hogy ez egy MSZP-FIDESZ sárdobáló fan-klub. Azt hittem, egy polgármester havi béréről beszélünk. Bocs, hogy zavartam a tárgyra koncentráló hozzászólásommal.

eszkep 2011.02.22. 09:20:24

@Conv: Ebben látod van igazság. Bár nyilatkozni azért szoktak nagy aranyköpéseket...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:24:55

@bbelizar: nos indokold meg te is akkor miért is érdemli meg a fizetését és a közpénzből adott életbiztosítását a csaj?

amiatt, hogy többmilliárdos veszteségbe került a város a vezetése alatt, vagy amiatt, hogy csődbe mentek az intézmények a vezetése alatt?

hiszen azt írtad, megérdemli a pénzt. és mi is van a fityiszes, egy polgármester ne legyen országgyűlési képviselő vonallal, most, hogy ők vannak kormányon és a polgármesteri székekben? :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:26:30

@eszkep: még mindig várom az érdemi válaszaid az adott konkrét kérdésekre, a lózungdobáló fingreszelés helyett

zoxó 2011.02.22. 09:29:20

Hát... én peda vagyok már jó néhány éve. Összetenném kezem-lábam, ha a havi nettóm 130000 lenne. Sajnos nem.

collateral collector (törölt) 2011.02.22. 09:43:45

nahát, még mindig van nyelvpótlék a közszférában... én úgy emlékeztem, hogy valamikor 2009-2010 körül ezt már megszüntették...

eszkep 2011.02.22. 09:46:32

@Conv: "matolcsy ennek kialakításán munkálkodik jelenleg"
Ezt hol olvastad??? Matolcsy egy költségcsökkentő reformcsomagon dolgozik - mint az közismert, amely -a mennyire lehet tudni - érinti fogja az államigazgatást, TB- ,nyugdíj kasszát, tömegközlekedést.

"milyen alapon érdemel ez a csirke akiről a post szól akár egy fillért is fizetésként börtön helyett, nemhogy 130 ezres közpénzből"
Életbiztosítást én sem fizetnék sem neki sem másnak közpénzből. Ugyanakkor (sajnos) anno egy fegyveres testületnél is többeknek elkezdtek fizetni életbiztosítást (valami jogalapja tehát (sajnos) lehet). Csak Bajnai korszakban "érdekes módon" erről nem volt szó az Index-en, így az ilyen egyszerű embereknek mit te, ez a módi új...

"ugyanis a poszt erről szól :) "
nekem a kommentek alapján úgy tűnnek, hogy többeket jobban érdekel az én komemntelés stílusom, és annak gyakorisága...

"ezt a postot próbálod balos bérpostként beállítani"
Nem ezt a postot, ezt a blogot...

"az index szabályzata szerint mely postok kerülhetnek, ki a címlapra"
A szabályzat ismerete nélkül is egyértelmű, milyen blogok kerülnek ki a címlapra...
Megjegyzem, régen az Index-esek nem hogy nem tették ki a Vastagbőrt blogajánlóba, hanem még véleményt is mondtak róla. Aztán jött egy stílusváltás a Vastagbőrőn és azóta hetente 2-3-szor fent vannak a linkajánlóban. Ez nem vélemény, ez tény.

Vagy vegyük pl. ezt a posztot:
vastagbor.blog.hu/2011/02/18/orokzold_a_tanacsadas
Hogy a sztori valóban visszás, és nem kellene külsősnek kiadni ezt sem, az tény, kár segget csinálni a szájukból. De laspalmasék átvették az Index részinformációkkal manipuáló stílusát: Ami hiányzik a cikkből: a pályázati anyagot négy induló vette meg, ebből három teljesítette a kritériumokat. Ja és a lényeg: a szerződés keretszerződés (ne kelljen már magyaráznom ez mit jelent, jó...), és az Origo-s cikkben is benne van, hogy az árak a piaci árakhoz képest reálisak.

Vagy már várom a mai posztot, hogy Matolcsy volt cége "113 milliós bevételből 352 ezer forint ment társasági adóra"... nem tudom, kell-e magyarázni, hogy ez mekkora néphülyítés?

eszkep 2011.02.22. 09:52:16

@Conv: Ennél gyorsabban nem tudtam gépelni, te kis türelmetlen...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 10:14:05

@eszkep: hát ezt megint nem sikerült megmagyaráznod, ámde nem meglepő :)

a költségcsökkentő reformcsomag már a választási propaganda szerint, már megvolt :)

válaszod értéke: 0

semmi köze a bajnai korszakhoz annak, hogy a fityisz mit csinál jelenleg ezen a téren. másrészt már akkor is fityiszes vezetésű volt az önkormányzatok többsége.

válaszod értéke: 0

nem a kommentelőket, hanem a postot és a blogot balosozod, tehát irreleváns mit gondolnak rólad a kommentelők ebből a szempontból

válaszod értéke: 0

tehát annak ismerete nélkül mondasz bármiről véleményt, hogy tisztában lennél a működésével
A váltás amiatt van a profilban, hogy jelenleg a fityisz csinálja a vastagbőrös dolgokat nem a maszop. tudod, a vastagbőr nem pártpreferencia szerint, hanem vastagbőr érték szerint cikkezik a pártokhoz kötődő tevékenységről.
neked mint droidnak, ezt nehéz elmagyarázni, de ez a természetes és jó hozzáállás.

válaszod értéke: 0

a tanácsadásos történet valóságtartalma helytálló tehát, csak a stílus nem tetszik.

válaszod értéke: 0

nem, ne magyarázd meg, hogy hogyan lehet 113 milliós bevételt úgy könyvelni és átszámlázgatni, hogy ne kelljen hivatalosan csak 352 ezer forintot adózni.

válasz értéke: 0
Inkább azt magyarázd meg, hogy mitől is helyes szerinted az, hogy egy cég úgy jut haszonhoz, hogy nem végez effektív munkát csak átszámlázgat. merthogy akármint is csűrik csavarják a dolgot, még ha valóban meg is történtek a kifizetések, elvégezték a munkákat, nem történt semmiféle tevékenység.
Az pedig, hogy 113 millából ennyi tud megmaradni egy cégnél haszonként aminek egy év alatt a társasági adó vonzata ekkora összeg, az azt jelenti, hogy az a cég szarul csinál valamit. A csaláson kívül, mert azt jól csinálja
ha nincs egyetlen alkalmazottja sem, csak az ügyvezető minimálbéren, akkor is nagyobb társasági adó vonzatnak kellene lennie egy év alatt ekkora forgalomnál vagy pedig csupán statisztikailag nem nevezhető a cég veszteségesnek.

összegzésként semmit nem mondtál, csak a szokott mellébeszélős fingreszelés ment

de legalább droidként megérdemelsz egy erős közepest.

vomita 2011.02.22. 10:16:39

Klasszikus után szabadon: "Vigyázó szemetek Kairóra vessétek!"

Zigi 2011.02.22. 10:25:06

@vomita: Vagy még inkább Tripolira, ahol már a parlament is ég.

2011.02.22. 10:26:24

sunáznám a fizetését.

Mérges 1234 2011.02.22. 10:29:41

" A FIDESZ gazdaságpolitikája legalább előremutató"

A Fidesznek még nem létezik gazdaságpolitikája. Sehol nem nyilatkoznak róla, egyetlen konkrétum sem hangzott el belőle 9 hónappal a választások útán.

Az előremútatóságot így hagyhatjuk is, miben mútat előre hol ?????

Persze, persze kétségteln, hogy a szocik mindent elkúrtak, örülönk is, hogy elemntek a picsába.

Annak viszont nagyon nem örülönk, hogy az új vezetés, is hülye, s baszottul nem csinálnak semmit.

Ez előre mútató????

Ha ennyire nagyon előre mútatunk, akkor előbb vagy utóbb csak bedől a Magyar gazdaság, akkor pedig a Vityát és csapatát nem sok minden mentheti meg a népharagtól.

eszkep 2011.02.22. 10:29:50

@Conv: "a költségcsökkentő reformcsomag már a választási propaganda szerint, már megvolt"
Arra a csomagra gondolsz, amit az IMF a tavaly nyári ittjártakor szorgalmazott? Nálad megszakadt a tér-idő kontinuum, gratulálok...

"semmi köze a bajnai korszakhoz annak, hogy a fityisz mit csinál jelenleg ezen a téren."
Ez igaz, de erre írtam, hogy "(valami jogalapja tehát (sajnos) lehet)"

"tehát irreleváns mit gondolnak rólad a kommentelők ebből a szempontból"
Akkor kár hülyeségeket kérdezned és még a választ is sürgetni, nemde?

"a tanácsadásos történet valóságtartalma helytálló tehát, csak a stílus nem tetszik."
a tanácsadásos történet valóságtartalma nem helytálló, mert alapvető információk nem szerepelnek benne. a stílust leszarom.

"ne magyarázd meg, hogy hogyan lehet 113 milliós bevételt úgy könyvelni és átszámlázgatni"
te tényleg ennyire hülye vagy??? És a kiadás oldallal mi lesz. Bármilyen meglepő, nem kevés cég van, ami milliárdos árbevétellel nem nyereséges. Hogy érzékeltessem, mennyire sötét vagy: ha egy hamburgerárus 50 forintért ad egy hamburgert, és elad 100 darabot, akkor az árbevétele 5000 forint, de nyeresége biztos nem ennyi, pláne, ha 80 forintjába kerül annak előállítása. Ált iskola. II. osztály, négy alapművelet. Itt most megint az a probléma, hogy emberek nincsenek tisztában alapfogalmakkal. Konkrétan most azt sem tudod, mit jelent az "árbevétel"...

"Inkább azt magyarázd meg, hogy mitől is helyes szerinted az, hogy egy cég úgy jut haszonhoz, hogy nem végez effektív munkát csak átszámlázgat."
Nincs mit magyarázni, mert nem így van. Ha így lenne, az MSZP, Index vagy bárki, tegyen feljelentést adócsalás miatt.

"ha nincs egyetlen alkalmazottja sem, csak az ügyvezető minimálbéren"
Ez nem igaz, tanulj meg olvasni.

"társasági adó vonzatnak kellene lennie egy év alatt ekkora forgalomnál"
A társasági adó alapja nem az árbevétel, hanem az adózás előtti eredmény, mint az közismert. Honnan szerzed ezeket a sületlenségeket, amiket mondasz???

"Az pedig, hogy 113 millából ennyi tud megmaradni egy cégnél haszonként aminek egy év alatt a társasági adó vonzata ekkora összeg, az azt jelenti, hogy az a cég szarul csinál valamit."
Szóval te még nem hallottál arról, hogy 2006 óta elég sok cég volt veszteséges és a cégfelszámolások, csődeljárások is felpörögtek? Ehhez nem fűzök kommentárt.

eszkep 2011.02.22. 10:37:36

@Doubledecker: "baszottul nem csinálnak semmit."
Ha valami, ez nem igaz. Elég csak visszaolvasni a Vastagbőrt szeptemberig.

eszkep 2011.02.22. 10:39:12

@Doubledecker: "Ez előre mútató????"
Annál bármi előremutatóbb, mint hogy a GDP 80%-át kitevő államadóssággal vegetáljunk 30-40 évig az IMF-féle konstrukcióban.

TGabi 2011.02.22. 10:44:26

@Kun András:

Ugyanmá!' 35 éves gyakorlattal van az nettó is:))))

Mérges 1234 2011.02.22. 10:45:01

@eszkep:

Ó, hogy az Isten répázna meg.

Senki nem mondta, hogy elöző jobb volt.

Csakhogy az elöző bagázst, a semmittevésért, a mértékteln lopásaikért, pofátlanságaikért küldtük el a picsába.

Az egybitteseke is meg kellene értsék, akik most kritizálnak azok közül sokan az elöző bagázs alatt is vért köptek. A hülyeség az pártfüggetlen.

Ha pedig a Viktorék így folytatják, azaz nem csinálnak semmi érdemlegeset a gazdaság felpörgetése érdekében (maga a Viktor mondta, hogy ami eddig történt az csak egy kisérlet), akkor az álamadóság tovább fog nőni.

És ami szintén felháborító, tegnap az is világossá vált, hogy a nyugdíjas a Fidesznek is szent teghén, ergo továbbra sem fognak csináni semmit.........

Ébresztő 9 hónapja kormányoznak, és még nem sikerült előállniuk valami értelmes dologgal.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.02.22. 10:45:12

Lesz itt is elszámoltatás, nemcsak " Eleonóra"-nál a BKV-nál!!! Fordul a kocka Nemzeti Szar Hazug Kormány!!!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 10:52:16

@eszkep: mondom a választási propagandájuk szerint megvolt.

Akkor kár hülyeségeket kérdezned és még a választ is sürgetni, nemde?
a post tartalmával kapcsolatban kérdeztem a véleményed, nem a kommentelőkkel kapcsolatban. tehát válaszod a kommentelők véleményéről veled kapcsolatban irreleváns. éééééted terelődroid?

"a tanácsadásos történet valóságtartalma nem helytálló, mert alapvető információk nem szerepelnek benne. a stílust leszarom."

mik azok az infók melyek nem szerepelnek benne? a feltételezések? info konkrétan ennyi van a dologról. a post véleményezi a dolgot, nem tényfeltáró nyomozást folytat.
írod: "De laspalmasék átvették az Index részinformációkkal manipuáló stílusát:"
tehát akkor most nem baj a stílus, vagy baj?

"Nincs mit magyarázni, mert nem így van. Ha így lenne, az MSZP, Index vagy bárki, tegyen feljelentést adócsalás miatt."
már vizsgálják a dolgot feljelentés miatt.

""ha nincs egyetlen alkalmazottja sem, csak az ügyvezető minimálbéren"
Ez nem igaz, tanulj meg olvasni."

mi nem igaz egy "ha" kezdetű mondaton? :))))))))))))))))))))))))))))) félelmetesen hülye vagy bazzeg :)))))))))))))))))))

""társasági adó vonzatnak kellene lennie egy év alatt ekkora forgalomnál"
A társasági adó alapja nem az árbevétel, hanem az adózás előtti eredmény, mint az közismert. Honnan szerzed ezeket a sületlenségeket, amiket mondasz???"

értem tehát nem a bevételből (és a valós vagy mesterségesen generált kiadásokból) képződik az adózás előtti eredmény, hanem a tér-idő szövetéből transzportálódik adóalapként manifesztálódva :))))))))))
több mint évtizede nyereséges vállalkozást viszek, innen a sületlenségeim.

"Szóval te még nem hallottál arról, hogy 2006 óta elég sok cég volt veszteséges és a cégfelszámolások, csődeljárások is felpörögtek? Ehhez nem fűzök kommentárt."
de hallottam, és láttam is, de ez nem azért van mert jól csinálnak valamit, hanem mert valamit szarul. :)

Neked feltett célod, hogy ostobaságokat ostobaságra halmozva bebizonyítsd, a fityiszrajongók hülyék?
Bár, ha igaz az, hogy a jobbikra szavaztál, akkor érthető az igyekezeted, és nagyon jól csinálod :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.22. 10:53:07

@Doubledecker: "Az egybitteseke is meg kellene értsék, akik most kritizálnak azok közül sokan az elöző bagázs alatt is vért köptek. A hülyeség az pártfüggetlen." - ott a pont!

@Zigi: azért azt ne felejtsük el, hogy a magyar ember (úgy általában) nem csak birka, de barom is :((( konkrétan nem is tudom lenne -e olyan helyzet kis hazánkban, amikor egy - akár a líbiaihoz, de akár az egyiptomihoz hasonló - eseményeknek lenne itthon realitása...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.22. 10:54:42

Tegnapi autóbalesetem óta most tudtam először mosolyogni:

'eszkep 2011.02.21. 11:32:28
@zrobasé: Én napközben dolgozni szoktam... '

ALL IN

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.02.22. 11:01:53

@Gastroger: " A 130ezres életbiztosítás, megtakarításon, befektetésen alapul"

tehát ezt a pénzt a biztosító eltőzsdézi. pont.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.22. 11:15:56

@Secnir: nem érdemes agyalni. ez ugye nem fizetés, nem végkielégítés....ez életbiztosítás. tehát nem vonatkozik rá semmilyen plafon.

eszesen kiagyalták.

bebe tv 2011.02.22. 11:22:06

@Watchman: De a zsebében turkálás proli dolog. (Csak mellékesen, persze az esetleges korrupciót nem zsebben turkálásnak tartom, de itt nem arról van szó.)

Az életbiztosítás az úgy működik, hogy 10 év után adómentesen felvehető. Magyarán egy kis apró azokra az időkre amikor már nem szalad a szekér. A bloggban csak az országgyűlési képviselőségért járó juttatások vannak felsorolva. Mivel a hölgy ráadásul még polgármester is, hát ezen felül még felveszi a polgármesteri fizetését + a 30% adómentes költségtérítést is. Közben a polgármesteri mobilon intéz el minden ügyet, az önkormányzat által biztosított szolgálati autóval +sofőrrel utazik fel Budapestre, mint az összes hasonszőrű képviselő aki egyben polgármester is. Csak a pénz amit kap az barátok között is durván havi 2 millióra rúg, úgy hogy nem az ő kocsija amortizálódik, nem ő tankol, nem ő vezet. Nem fura egy kicsit, hogy közben egy külföldi tulajdonban lévő kb. 200 embert foglalkoztató cég amely évente 1,5 milliárd forintot forgalmaz, annak első embere mindössze csak kb. havi 1-1,3 millió bruttót keres?
Régi mondás, hogy 1 seggel csak 1 lovat lehet megülni. Hogyan is van ez azzal a rengeteg
polgármester+honatyával?
A lakhatási támogatás összegével pedig vitába szállok, mert ennyit a főváros közelében lakó honatyák kapnak. Feltételezem a spinének is van már lakása Pesten mint mindenkinek gyakorlatilag. Akkor meg mire kap is lakhatási támogatást?
Egyébként a bizottsági tagságaiért járó kiegészítés nincs nevesítve. Ja. Prolik vagyunk.
Ajánlom figyelmedbe az ismert Mikszáth regényt ama bizonyos Noszthy gyerekről, meg arról a rengeteg dzsentri fazonról.

hoplita 2011.02.22. 11:35:22

Ez is vébé-díjas....

kuruc.info/r/2/74778/

Ki az igazgató, ki nem...

bebe tv 2011.02.22. 11:38:47

@eszkep: Csak azt ne mondd, hogy a Matolcsyné nagy mennyiségű rezet vásárolt , hogy abból csapokat gyártson, de a csapokat csak féláron tudta eladni.
Az más kérdés, hogy a kiadási oldalon, mennyi és mekkora értékű számlákat lehet elszámolni.
Személyesen láttam, amikor a háziorvosunk 1db kerti csapot és 20 méter locsolótömlőt ÁFÁ-s számlára vett az egészségügyi szolgáltatást végző Bt-je nevére. Ha a számla nem fiktív, akkor az APEH sok ember esetén mindent jogosnak elismer. Ez így működik sajna. Gondolom, nagyon sok ember vásárolt már valamit az ismerőse cégének a nevére, mert az el tudta könyvelni, ő pedig nem.

DesmoMaffia 2011.02.22. 11:47:51

Guszti bá'!Kár,hogy nem érted miről beszélek.Hiába van szakmám,hiába beszélek több nyelven,ennyi a lehetőségem:munkaerő kölcsönzés van.Ez nem úgy működik,hogy bérmegállapodás,hanem közlik,hogy ezt kapod.Ha nem tetszik,elmehetsz,és pont.Lesz olyan madár,aki elvállalja,mert neki sincs más lehetősége.A hitelről annyit,valóban nem volt kötelező felvenni.Tudod az a baj,hogy hirtelen nem tudtam előrántani a csikkzsebből egy lakás árát.Nem tudom,mit hittél,mire vettem fel a hitelt,nem extrákat szerettem volna az életembe,hanem csak egy nyomorult tetőt a fejem fölé.Azt mondod,járatom a pofám,te meg fizetsz helyettem,mert szerinted te fizeted meg azon emberek,például az én,hitelemet,akik szerinted felelőtlenül vettek fel kölcsönt?Eszednél vagy,már ne haragudj!Ha normális bérezés lenne Magyarországon,kompetens politizálás,felelős gazdasági szakemberek,akkor nem itt tartanánk.És az ilyenek,mint te,nem járatnák a szájukat.Nyakam rá,hogy a Fityeszre szavaztál...

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2011.02.22. 12:14:13

mindenki olyan vezetőt érdemel, amilyet megválaszt....... ez most nem írónia vagy cinizmus. inkább elegem van ebből. a blogokon höbörgünk, ahelyett, hogy civil szerveződnénk.
elsősorban a saját pártszímpátia lehetne döntő, hogy a fidesz hívők kezdjenek moozgolódni ilyen helyzetben. alap eset: ha fideszes embernek beszélek ilyenről, az első mondata: az mszp is csinálná. sőt! de a fordítotja is igaz. mszp-s azonnal mondja: a fidesz is csinálja....

így nem fog változni semmi. soha. majd ha nem lesz aki megtermelje a pénzt és lemegyünk 8 millió alá, a fiatalok elmennek, akkor mejd lehet megint ugatni....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.22. 15:25:24

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Ha kommentelni tudsz egy baleset után, az csak jót jelent :)

Margitkababs 2011.02.22. 16:31:08

Korosztályomhoz tartozik a polgármester asszony, akit szerencsére nem ismerek, de sok jót még nem hallottam Róla. Sajnos 4 évig nincs tennivaló, egy jó kedvhez azonban küldök egy linket . Így is lehet:
www.youtube.com/watch?v=FLC1ApbxMeY

bandika gazdája 2011.02.22. 21:36:41

@eszkep: Most mi van? Most szar van jóbarát de nagy!

trojka 2011.02.22. 22:09:43

"Jézus is tanito volt, de nem magyar tanito. Mert ha magyar tanitonak kellett volna lennie, soha sem jött volna le a mennyek országábol:"
Gárdonyi Géza: A lámpás.

süti beállítások módosítása