Skip to content


       Szűrés lista

Egy pedagógus havi nettó bére

Székyné Dr. Sztrémi Melinda 1958-ban született Balassagyarmaton. Tanári végzettsége és jogi diplomája van. 2006-ban lett a Fidesz színeiben Salgótarján polgármestere, 2007-ben lépett be a pártba, 2008-ban a salgótarjáni alapszervezet elnökévé választották. 2010-ben egyéni országgyűlési mandátumot szerzett, majd polgármesterré is újraválasztották. Két parlamenti bizottság tagja, egy önálló indítványt nyújtott be, kilencszer szólalt fel képviselőként.

Bruttó tiszteletdíja 394.230 forint, a választókerületi pótléka 413.942, és 115.950 forint a lakhatási támogatása (Somoskőújfalun lakik).


(kép forrása Székyné honlapja)

 

Salgótarján képviselői annyira szeretik a polgármesterasszonyt, hogy a szép fizetés, szolgálati autó és telefon mellé még havi 130.000 forintos életbiztosítást is fizetnek neki, természetesen nem a saját, hanem a város zsebéből.

 

Dóra Ottó MSZP-s képviselő a Hírszerzőnek elmondta, hogy amikor kérdőre vonták a Fideszt a biztosításról, a kormánypárti frakcióból olyan válaszokat kaptak, hogy a polgármester asszony „megérdemli”, meg, hogy „sokat utazik”, és „egyébként is, máshol is jár életbiztosítás a polgármesternek”.

Természetesen ez lehet egy ócska szoci lejárató kampány is, ahogy egyesek érvelni szoktak..... az viszont TÉNY, hogy Salgótarján idei költségvetését 1,6 milliárd forintos hiánnyal és megtakarításokat eredményező intézkedési tervvel fogadták el, eszerint fizetőparkoló-övezet lett a teljes belváros, illetve megszüntetnek két általános iskolát és egy óvodát is.

"A polgármester azt mondta, az önkormányzat felelős gazdálkodást folytatott az elmúlt négy évben, mégis súlyos döntéseket kell most meghoznia.
Az óvodákban 150 körüli, az általános iskolákban az ezret is meghaladja az üres helyek száma, és pazarló gazdálkodással nem lehet tovább fenntartani a jelenlegi salgótarjáni intézményhálózatot - tette hozzá. Kitért arra is, hogy az iskolások jobb körülmények közé kerülnek majd a felújított Kodály és Petőfi tagiskolákban.

A három intézmény megszüntetésével 2011-ben és 2012-ben összesen 109 millió forintot takarítanak meg. Salgótarján 12 milliárd forintos költségvetésében 1,6 milliárd forint a működési hiány, ezt egymilliárd forint éven belüli és 600 millió forint éven túli lejáratú hitelfelvétellel fedezik. Mint Gaál Zoltán jegyző közölte, ez a mérték már kockázatos, mert túllépi a törvényben rögzített felső határt.

A költségvetéssel elfogadott 11 pontos intézkedési terv 54 ember elbocsátását is tartalmazza, közülük 12-en most óvodában, 23-an általános iskolában dolgoznak. Része az intézkedésnek, hogy megvizsgálják az önkormányzati cégek hatékonyságát, szó van benne két oktatási intézmény egyesítési lehetőségéről és arról is, hogy az önkormányzat felmondja tagsági viszonyát különféle szervezetekben, ha az előny nincs arányban a tagdíj mértékével. A csomagtól 300 millió forintos megtakarítást várnak."

Nem, nem tétel itt a 130 ezer forint. Csak borzalmas üzenete van.

Címkék: fidesz pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr532676520

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bölcsődés korba lépett az LMP?! 2011.02.22. 09:49:17

Atyafiak, sztoikus mosollyal az arcomon dőlök hátra és várom a fejleményeket. Ám fejlemények nincsenek, van helyettük idiotizmus, dekadens, álfelszegett menetelés előre, és most infantilizmus. Idióta, hiszen hosszú távon lehetetlen helyzetet teremtett...

Trackback: Bethlen pártja megalakul 2011.02.22. 09:16:32

  Sivár és ocsmány minden ami látszik és azontúl is szomorú az egész ország képe. Pozsonyt annektálták a csehek és a lakosság elkeseredett tiltakozó népgyűléséből vérfürdőt csináltak. Egy kicsi fiú felmászott egy lámpára és ki akarta tűzni a magya...

Trackback: Egy pedagógus havi nettó bére 2011.02.21. 21:58:39

Székyné Dr. Sztrémi Melinda 1958-ban született Balassagyarmaton. Tanári végzettsége és jogi diplomája van. 2006-ban lett a Fidesz színeiben Salgótarján polgármestere, 2007-ben lépett be a pártba, 2008-ban a salgótarjáni alapszervezet elnökévé választották…

Trackback: Új költségvetést! 2011.02.21. 11:44:32

 Már megint nem sikerült valami. Most éppen a költségvetés. Február közepére kiderült, hogy a nagy szakértelemmel összeállított költségvetést módosítani kell. Komolyan mondom, hogy én ezt nem értem! Miért kell a költségvetést így túlbonyolítani, m...

Trackback: Pár gondolat a polgármester életbiztosításához 2011.02.21. 11:29:07

Összerittyentett a Hírszerző egy cikket, amely Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester nem annyira olcsó életbiztosítására volt kihegyezve Salgótarján jelenlegi nehéz helyzetének tükrében.Bár az írásban előfordult nem egy tárgyi tévedés, például hogy ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zizizuzu 2011.02.21. 23:28:54

"De a zsebében turkálás proli dolog."

Csak nem közfeladatot ellátó személy esetében.

ze11 2011.02.21. 23:31:11

Második Esztergom...?

Somaka 2011.02.21. 23:34:17

@ze11: nem, ez Saigon, a tiltott zóna.....

Jurganov 2011.02.21. 23:42:55

@Apafarkas: kettes választ jelölném meg vágó úr :)
@Spiro: nem kéne érőltetni, a végén még a postíró és talán néhány kommentelő is elutazna hirtelen....
@Watchman: ezért a pénzért simán. sőt. ennyiben benne van az is, hogy hetente eccer jöhettek tüntetgetni az irodám ablaka alá, ha megunom majd oszlatnak a sünök :)

Watchman 2011.02.21. 23:43:38

@Conv: Jó akkor egy kérdésre válaszolj még. Itt vagy pl.. te. Értelmes embernek tartod magad, engem legalábbis lehülyéztél. Felajánlják, hogy holnaptól képviselő lehetsz. A mindenkori minimálbér tizenkétszereséért. Vagy elmehetsz mást csinálni. A szakmád. Történetesen a mindenkori minimálbér hússzorosáért. Mond, te mit választanál?

Érted már? Nem az a bajom, hogy EZ a nő megérdemli-e a pénzt. Félszóval sem mondtam, hogy Ő értelmes, megérdemelte, és elmehetne sikeres orvosnak. De megfelelő bérezés nélkül nem lehet elvárni, hogy olyan is jöjjön aki megérdemli.
Most meg jó éjt.. mára eleget harcoltam a zinternet a zigasságért ;)

Fejlodo Entitas 2011.02.21. 23:44:13

@ze11: Nem, Salgótarján lassan második Pripjaty lesz.: egy halott város, tele mutáns, emberekre csak kinézetben hasonlító, viselkedésben állati szinten megrekedt, a munkát messzire elkerülő, segélyt viszont ordítva követelő élőlények gyűjtő és szaporítóhelye.

blackshepherd · http://suckit.blog.hu 2011.02.21. 23:48:30

Feltárul előttünk Salgótarján múltja
szekyne.com/vector/tools/show_gallery.php?gallery_id=208&lang=magyar

A baloldali zászlóvivő kollega blokkolhatná székletnét a végbelénél a hosszú eszközével. Legalább kihasználhatná az életbiztosítást.

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.02.21. 23:49:11

@Watchman:
Neeeee!!!! Még, még, még, ne menj eeeeeeeeel!!! ROFLMAO!!!!!
Mert egy orvos, egy pedagógus, egy közalkalmazott, stb épp 20-szorosát (többszörösét) keresi egy polgármester+képviselőnek!! Looooooooooooooollll!
Még, még, ne menj el!!! Hahahahhahha!!

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.02.21. 23:51:54

@Watchman:
Komolyan, te mit szívsz?
Ilyenek a boldog emberek ebben az országban!

Amidazophen 2011.02.21. 23:57:36

Még soha, sehol nem irtam le, de most megteszem:

A JÓ KURVA ANYJÁT!

agyamputáltak 2011.02.22. 00:33:05

nem tudom mi a bajotok? hiteltelenek vagytok! a zemberek ŐT választották ezzel együtt/ennek ellenére. :D:D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 00:36:23

@Watchman:

A kérdésedre a válasz nem olyan egyszerű.

Én értek a szakmámhoz, ahhoz amit csinálok, tehát abban dolgoznék továbbra is.

Ezt várom el a politikusoktól is, és ez bizony nem attól függ, hogy 10x vagy 170x annyi a bére mint egy segédmelósnak.

Hidd el, a kórházi főorvos legalább olyan felelősséget visel a vállán, mint egy képviselő akinek annyi lenne a dolga és semmi más, hogy
- a szakemberek által neki elmondott tényeket, következtetéseket meghallgassa, és ennek megfelelően a választói érdekét képviselve szavazzon a képviseleti helyszínen.
ugyanez a feladata egy polgármesternek.
- a szakmai csoportok adatainak fényében döntést hozzon, illetve képviselje a városát.

a gond az, hogy nem ezzel foglalkozik egyik sem ami a feladata lenne, (pedig nem bonyi) hanem pénzügyi manőverekben és pártharcokban vesz részt.

Hidd el van ekkora felelősség egy orvoson, vagy akár egy tanáron is mint amekkora egy képviselőn kellene hogy legyen, az ő fizetésük mégsem közelíti meg azokét, a juttatásokról nem is beszélve.

A gond az, hogy a felelősségnek csak kéne lennie egy képviselőn/polgármesteren, de nincs. egyrészt mert a pártja névtelensége, felelősségnélkülisége mögé bújik, (a párt érdeke, pártutasítás, stb) másrészt valóban nem az ő felelőssége a dolog, hanem azé a szakmai csoporté akiknek a munkája alapján neki döntést kellene hoznia.
Azonban ezek a szakmai csoportok, többnyire nem szakmai felkészültség és ismeretek, elhivatottság, hanem párt/sógor/koma alapon vannak a tanácsadói/elemzői/döntéshozói szerepben.

Rövidre zárva, nem, nem érdemelnek egy fillért sem a munkájukért a politikusok a jelen garnitúra szervezeti és felelősségi berendezkedése szerint. Egyik párt színeiben sem. Én pedig mivel ember vagyok, gerinccel, nincs az a pénz amiért részt vennék benne.
[lett volna rá lehetőség, inkább buktam nagy összeget és nagy lehetőséget, mint belemenjek]

ghalleck 2011.02.22. 05:58:17

Nem azért a 80 fillérért, de ha egy város milliárdos nagyságrendű tartozást halmoz fel, az minden csak nem felelős gazdálkodás!...

ghalleck 2011.02.22. 06:04:13

Aki azt hiszi, hogy a politikusok a közjó érdekében tevékenykednek, az iszonyatosan naiv! Itt már 20 éve a régi elit leváltásáért - teljes gazdasági és politikai kiiktatásáért - folyik a harc, amelyben egyik félnek se drága semmi! A polgármesterek többsége pedig hű pártkatona, aki híven teljesíti a parancsokat - kerül, amibe kerül! Lásd: Esztergom korábbi polgármestere, és a jelenlegi, FIDESZ-es képviselő testület!

Murderface 2011.02.22. 07:12:37

1. Kitiltani a pártpolitikusokat az önkormányzatokból. Ha akármilyen párttag, vagy támogatja akármilyen párt, ne indulhasson önkormányzati, polgármesteri posztért. Lokálpatrióták kellenek városi szinten, nem párt-strómannok, meg bólogatójánosok.
2.a Megszüntetni a listás parlamenti helyeket. Aki megnyeri az adott választókörzetet, az mehessen a parlamentbe.
2.b Ezzel párhuzamosan meg kell teremteni, hogy az adott választókörzet bármikor visszahívhassa a képviselőjét. Még a "sötét" középkorban is a vármegye gyűlése akármikor visszahívhatta a király tanácsából a küldöttjét. Ma, a nagy demokráciában ez lehetetlen feladat, a két választás közötti időben a párt dönt mindenről, nem a választókörzet. Esetleg közbeszólhat a halál. De a választó semmiképp.

Kezdetnek ezt kéne megvalósítani.
Felháborítónak tartom, hogy X. település csatornázásáról pl. nem az adott település érdekeit, hanem a párt érdekeit nézve szavaznak. Mert ezt teszik. "Ó, ez Fideszes javaslat, megszavazzuk, ó ez MSZP-s javaslat, akkor ezt nem", a település érdekei meg magasról le vannak szarva.

The Beast 2011.02.22. 07:21:48

Havi 87-et keresek,82 a lakástörlesztőm.Ennyi.El lehet gondolkodni,hogy ki mennyi valós munkát végez és ezért milyen jogcímen mennyi pénzt kap.Rinyálnak állandóan,államháztartási hiány,meg a többi baromság.Meg lehetne fogni a pénzt,ha akarnák.Nem lenne szakmunkáshiány,ha akarnák.Mit is mondott anno I.Orbán király?Tesznek a devizahitelesekért.Tehetnének,ha akarnák.Nem értük tesznek,hanem inkább rájuk.Köszönjük a kilakoltatási moratóriumot,vagyis a nagy büdös semmit.Visszatérve a témára,a hölgy juttatásaiból könnyebb lenne a megélhetés.ZSEBPÉNZ HELYETT REÁLIS BÉRT A DOLGOZÓKNAK!

csodalámpa 2011.02.22. 07:42:01

@poseidon: bizony, és így adóoptimalizálnak......sok biztosítási ügynök él ebből (pardon, pénzügyi tanácsadó)

Kukacospista 2011.02.22. 07:43:43

Éljen a 2/3!!
Sokat néztek reklámot,onnan ragadt meg ez a "nekem jár,mert megérdemlem" mentalitás.
Nekem meg a létminimum,meg a pofám jár...
Egyébként igen,irigy vagyok...

csodalámpa 2011.02.22. 07:45:38

@Csigataposó: a legtöbb UL-nél minimalizálható a kockázati rész (lehet pl. a biztosítási összeg az éves díj egyszerese itt pl. 1 560 000 HUF), ha a befektetés értéke már magasabb, mint a biztosítási összeg, a biztosító a kockázatra már nem von le a befizetett díjból, annak 100%-a a befektetésbe megy. Az UL-eknek nem sok közük van a klasszikus életbiztosításokhoz, inkább befektetési számlaként funkcionálnak.

toby's 2011.02.22. 08:10:43

erről csak annyit, hogy pedagógusként 20 év munkaviszonnyal, négy diplomával, két nyelvvizsgával sikerül nettó 107 ezret kapnom.
biztos szarul csinálok valamit... a következő ciklusban húzok politikusnak:P

Terézágyú 2011.02.22. 08:14:39

"115.950 forint a lakhatási támogatása (Somoskőújfalun lakik)."
És az olyan messze van Salgótarjántól??? Én világéletemben ingáztam a munkába, 40-50 kilométereket, és sose támogatott így senki.

Mellesleg: demszkinél mennyit pattogott a jobboldal, hogy milyen dolog ez, hogy a főpolgármester nem is helybeli lakos, mindennap húz haza a vidéki vityillójába...
most akkor ennek a fityeszes nőnek lehet???

"megszüntetnek két általános iskolát és egy óvodát is."

Bezzeg ha a szocik csinálnának ilyet, mekkora lenne a hörr a jobboldalon már megint... :(

bbelizar 2011.02.22. 08:19:18

Mi ez az irigy nyálverés, kedves laspalmas? Keressen annyit, hogy bármelyik merdzsós építési vállalkozó kilóra megvehesse? Furcsa, hogy az akit, ezek az összeget zavarnak, azokat annyira simán átsiklanak afölött, hogy a megelőző nyolc évben százmilliárdokkal fizettünk többet a magyar autópályákért, mint az a környező országokban szokásos árak mellett indokolt lett volna. De említhetem a 4-es metrót is, aminek az árából vagy 20 Duna-hidat lehetne építeni.

Lehet magas fizetéssel is korrupt egy vezető, de alacsony fizetéssel szinte biztosan az lesz.

eszkep 2011.02.22. 08:25:01

@Secnir: "eszkep munkája az, hogy kommenteljen"

Azon tényt figyelembe véve, hogy neked 2006.10.25-óta 7066 kommented van, nekem pedig 2008.06.25 óta 3951 nyugodt szívvel kioszthatjuk neked az év idiótája címet.

Guszti bá 2011.02.22. 08:27:07

@Aullah: te lehet úgy ülsz mint a birka, én viszont nyugodtan ücsörgök, mert végre jó irányba mozdulnak a dolgok. Ha majd a segílykéhez meg a nyugdíjhoz is hozzá mernek nyúlni, na akkor lesz teljes a boldogságom.
@The Beast: "ZSEBPÉNZ HELYETT REÁLIS BÉRT A DOLGOZÓKNAK! " miért nem a főnöködnek mondod? Ő dönti el, hogy mennyi a fizetésed. A minimálbér nem kötelező, lehet annál többet is fizetni. Ha meg csak ennyit tanultál, ennyihez értesz mire fel akarsz milliókat keresni? A hitelt is kötelező volt felvenni, ugye, most meg én meg a többi hülye, aki nem vett fel hitelt, mert belátta, hogy nem tudná törleszteni, fizessük vissza helyetted? Nem vagy te egy kicsit eltévedve? A saját nyomorodért ne mást hibáztass.

eszkep 2011.02.22. 08:27:22

@toby's: "erről csak annyit, hogy pedagógusként 20 év munkaviszonnyal, négy diplomával, két nyelvvizsgával sikerül nettó 107 ezret kapnom."

Te csinálsz valamit rosszul, mert az én apósom szintén tanár (volt), de a nyugdíja több, mint a te fizetésed. Nem is kevéssel...

global001 2011.02.22. 08:27:43

A salgótarjáni nép soha nem látott felhatalmazást adott Székyné Dr. Sztrémi Melindának a város vezetésére. Nem tudom hol a gond ???
Lázár S8-asa, itt a 130 ezres életbiztosítás, Eszergom, Debrecen több 10 milliárdos adóssága. Ezekre mind-mond felhatalmazást adott a nép, és végre jó lenne befejezni a lejárató kampányt.

Terézágyú 2011.02.22. 08:27:46

@bbelizar:
"Mi ez az irigy nyálverés, kedves laspalmas? Keressen annyit, hogy bármelyik merdzsós építési vállalkozó kilóra megvehesse?"

Asztaaaaa.... érdekes, a szocik alatt ezt az érvet sose hangoztatta a jobboldal :)))

Hiába na, ha egy szoci a padlóra köp, akkor az mocskos komcsi tahó, ha meg egy fideszes köp a padlóra, akkor az egy kemény, virtigli magyar gyerek :)

Mellesleg: "Lehet magas fizetéssel is korrupt egy vezető, de alacsony fizetéssel szinte biztosan az lesz. "

Jaa, akkor ez mentség nekik? szegény hagyómiklós is azért volt korrupt, mert alacsony volt a fizetése.... legalábbis ő alacsonynak érezte... ahogy ez a drága polgármesterasszony is nyilván alacsonynak érezte a sajátját...

eszkep 2011.02.22. 08:28:35

@bbelizar: "Mi ez az irigy nyálverés, kedves laspalmas?"
Ezt kapta direktívában az Index-től. Erre jár a címlap link, a több kattintás, a több reklámbevétel.

eszkep 2011.02.22. 08:30:06

@Terézágyú: "Hiába na, ha egy szoci a padlóra köp, akkor az mocskos komcsi tahó, ha meg egy fideszes köp a padlóra, akkor az egy kemény, virtigli magyar gyerek"
???
Erről kérhetnénk egy, de inkább két linket legalább két konkrét esettel.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:31:15

"Furcsa, hogy az akit, ezek az összeget zavarnak, azokat annyira simán átsiklanak afölött, hogy a megelőző nyolc évben százmilliárdokkal fizettünk többet a magyar autópályákért, mint az a környező országokban szokásos árak mellett indokolt lett volna. De említhetem a 4-es metrót is, aminek az árából vagy 20 Duna-hidat lehetne építeni."

furcsa, hogy ezt itt a vbőrön lejted el, ahol cikkek sokasága foglalkozott ugyanezen szerzőktől a témával :)
Nem kéne szétnézned hol is panaszkodsz? Az lenne a furcsa, ha a vbőrön csak a szocik mutyijai lennének megemlítve a fityiszé nem.

"Lehet magas fizetéssel is korrupt egy vezető, de alacsony fizetéssel szinte biztosan az lesz. "
igen, lévén nem elhivatottságból, szakmai hozzáértésből megy politikusnak, hanem magáért a mutyi lehetőségéért. ugyanis semmi máshoz nem ért.

Terézágyú 2011.02.22. 08:31:31

@eszkep:
"Ezt kapta direktívában az Index-től. Erre jár a címlap link, a több kattintás, a több reklámbevétel. "

Az ne zavarjon, hogy a szoci kormány alatt a szocikat szidta keményen a Vastagbőr ... :)))))

"Te csinálsz valamit rosszul, mert az én apósom szintén tanár (volt), de a nyugdíja több, mint a te fizetésed. Nem is kevéssel... "

Jaaa, stimmt, a beíró a hibás, amiért keveset keres :) Ilyen egyszerű ez :)
Aki keveset keres, az a hibás, aki sokat keres az csinálta jól. Ez a salgótarjáni asszonyság is nagyon jól csinálta.

Ringlósztár 2011.02.22. 08:31:59

Síma adócsalás, így kb. 10.000.000 forinttal tud többet kivenni a kasszából 10 év alatt. Adómentesen, ahogy az egy polgárhoz illik.

Terézágyú 2011.02.22. 08:34:32

@eszkep:
"Erről kérhetnénk egy, de inkább két linket legalább két konkrét esettel. "

:)))))))))))))))))))))))))))))))))))) basszus, ezt a sötétséget :))))))))

Esetleg ha megkéred a tanár-apósodat akkor elmagyarázza, hogy mit akar a példámban jelenteni a "padlóra köpés" :))))))))))))))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:35:10

@eszkep: kérek egy linket vagy bármit ami az indexes kötődést bizonyítja függőség, irányítás szintjén :)

mindaddig csupán a szokott fidiótizmusnak veszem a szavaid :)

eszkep 2011.02.22. 08:37:03

@Terézágyú: Én példát nem látok, csak mellébeszélést, demagógiát.

eszkep 2011.02.22. 08:38:23

@Conv: Mostantól napi szinten csináljak screenshot-ot az Index címlapjáról a blog ajánlóval? Szerintem teljesen felesleges lenne, eléggé triviális így is a helyzet...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:39:37

@eszkep: édesapa te tudod, hogy a szabályzat szerint mely blogok kerülnek oda ki? :))))))))))

Terézágyú 2011.02.22. 08:40:13

@eszkep:
"Én példát nem látok, csak mellébeszélést, demagógiát. "

Te csinálsz valamit rosszul, mert az én apósom szintén tanár (volt), de ő megértette, amit írtam...
:)))))

eszkep 2011.02.22. 08:40:46

@Conv: De ha linkre vágysz, pl. most megnézheted az index.hu-t. de a zsindex.hu-t is beírhatod :-)

Terézágyú 2011.02.22. 08:42:15

@eszkep:
"Mostantól napi szinten csináljak screenshot-ot az Index címlapjáról a blog ajánlóval? Szerintem teljesen felesleges lenne, eléggé triviális így is a helyzet..."

Most függetlenül attól, hogy mi az index pártpreferenciája: ha nem tetszik, olvasd a magyar nemzetet...

GGG77 2011.02.22. 08:47:53

Hány és hány ilyen pics@jat/pöcsét vakaró senkiházi tetű keres több százezer forint közpénzt...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:47:56

@eszkep: nagyon bízom benne, hogy a valóságban nem vagy ennyire hülye, mint amit ezzel az index-vbőr vonallal kapcsolatban előadsz, mert ha igen, akkor a fityisznek nem sok jövője van az ilyen képességű támogatókkal :)

eszkep 2011.02.22. 08:48:42

@Terézágyú: Olvasok és sokmindent, többek között azt is.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 08:49:13

@Terézágyú: nem lehet, a munkája az, hogy fityiszdroidkodjon, a blogokon. :)

Hypofx 2011.02.22. 08:52:57

1 misi brutto mint politikus....csak jo uzlet ez, mindjart a szivem szakad meg erte biztos sokat dolgozik

eszkep 2011.02.22. 08:53:01

@Conv: Egyébiránt Jobbik szavazó vagyok... Pár ideológiai baklövés miatt nagyon össze kell szednie magát a FIDESZ-nek gazdasági vonalon, ha azt akarják, hogy rájuk szavazzak 2014-ben.

Kun András 2011.02.22. 08:53:05

Egy bölcsődei dolgozó 78.000 forintot keres bruttó(!) havonta.

Terézágyú 2011.02.22. 08:55:33

@eszkep:
"De ha linkre vágysz, pl. most megnézheted az index.hu-t. de a zsindex.hu-t is beírhatod :-)"

"Egyébiránt Jobbik szavazó vagyok..."

Hát ha a fentebbi megjegyzésedből nem derült volna ki... :)))

eszkep 2011.02.22. 08:57:06

@Conv: ha a fityiszdroidkodás azt jelenti, hogy pl. felhívom a figyelmet, hogy Zeroek alapvető gazdasági, államigazgatási fogalmakkal sincsenek tisztában akkor vállalom. Megértem én, hogy a balosokat zavarják a tények, és a másik oldalon a barrikad.hu is lecsúszott azért e téren, valljuk be őszintén...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:00:25

@eszkep: hát koma amit te csinálsz az a legtöbb esetben csak fingreszelés, és egyszerű kötözködés, az esetek nagyobb részében azonnal meg is cáfolódik minden kijelentésed.

meséld el nekem pl, hogy neked is feltegyem a kérdést, milyen alapon érdemel ez a csirke akiről a post szól akár egy fillért is fizetésként börtön helyett, nemhogy 130 ezres közpénzből történő életbiztosítási megtakarítást?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:02:23

@eszkep: felőlem lehetsz akármilyen szavazó, a fidiótaságod nem tudod tagadni, és az hogy a jobbikra szavaztál az ostoba elfogultságod nem igen fedi el :)

eszkep 2011.02.22. 09:02:38

@Terézágyú: Hát ha a fentebbi megjegyzésedből nem derült volna ki... :)))
Amiatt, mert nem hagyjon figyelmen kívül a tényeket? Azért a Jobbik gazdaságpolitika sem "tökéletes koncepció" (és még finom voltam). Valljuk be: az az ötlet, hogy pl. a magánnyugdíjpénztári pénzeket ne államadósság törlesztésre fordítsuk, hanem a devizahitelesek megsegítésére, kb. annyira előremutató magatartás gazdaságilag, mint a 100 Napos Programok. (ja, amiatt tartunk itt...)

eszkep 2011.02.22. 09:05:22

@Conv: A FIDESZ gazdaságpolitikája legalább előremutató. Az, hogy pénz nincs, meg a FIDESZ-en kívül álló TÉNY. Lehet tippelni, hogy a szocik hogy foltozták volna be a saját maguk által kreált 650 milliárdos hiányt a múlt évi költségvetésben.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:06:01

@eszkep:
valljuk be egyik bagázs sem ért semmihez azon a téren ahol van.

eremita 2011.02.22. 09:09:16

Ez a nő megérdemli a fizetését, ne támadjátok! Magánéletének kockáztatásával csatlakozott Orbán forradalmához. 8 éven keresztül bátor volt, kitartó és elszánt - most megkapja az ezért járó jutalmat. Aki Melindát támadja az Orbánt is támadja.

Én közben meg egy ingyenes időutazás keretében a nemesi Magyarországon érzem magam. Ahol a magyar nemesnek alanyi jogon járt minden.

eszkep 2011.02.22. 09:10:47

@Conv: Ez nem tény, hanem a véleményed. Egyéni szoc probléma.

eszkep 2011.02.22. 09:11:52

@Conv: Enyi erővel a szocik meg tudatosan szétlopták az országot, a Jobbik, meg pláne az LMP "sem ért semmihez azon a téren ahol van". Akkor most mi van?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:16:39

@eszkep: a fidesz gazdaságpoitikája nem létező fogalom, ha nem hiszed, kérdezd meg viktort, aki bejelentette, hogy matolcsy ennek kialakításán munkálkodik jelenleg is és majd áprilisra letesz valamit :)

ámde tessék már válaszolni a kérdésre:
meséld el nekem pl, hogy neked is feltegyem a kérdést, milyen alapon érdemel ez a csirke akiről a post szól akár egy fillért is fizetésként börtön helyett, nemhogy 130 ezres közpénzből történő életbiztosítási megtakarítást?

ugyanis a poszt erről szól :)

ezt a postot próbálod balos bérpostként beállítani, értelemszerűen tehát úgy érzed nincs igaza a postnak, a csaj bizony megérdemli a pénzét. indokold hát meg a véleményed a sok lózung eregetés mellett, ha van egy kis időd.

a bérpostként beállításos kérdésre pedig még mindig nem válaszoltál, tudod-e hogy az index szabályzata szerint mely postok kerülhetnek, ki a címlapra, ennek fényében érted-e hogy miért azok vannak kint akik kinn vannak, és miért mindig azok? :) fel tudod e ezen adatok fényében, hogy bizony faszságokat beszélsz mikor a vbőr indexes utasítású blogként való beállítására az indexcímlapon megjelenést hozod fel?
olyan ez, mintha a szart szagát azzal magyaráznád, hogy a seggből jön ki. ugyanis a láb büdös, a segg pedig a lábhoz van nőve. értelemszerűen a láb miatt büdös a szar.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:18:30

@eszkep: egészen pontosan megfogalmaztad, egyik sem ért semmihez. csak az lmp-nek és a jobbiknak még nem volt elég ideje ezt bebizonyítani minden kétséget kizáróan.

eszkep 2011.02.22. 09:19:22

@Conv: Ez nem tény, hanem a véleményed. Egyéni szoc probléma.

bbelizar 2011.02.22. 09:19:24

@Terézágyú: Bocs, nem kapcsoltam időben, hogy ez egy MSZP-FIDESZ sárdobáló fan-klub. Azt hittem, egy polgármester havi béréről beszélünk. Bocs, hogy zavartam a tárgyra koncentráló hozzászólásommal.

eszkep 2011.02.22. 09:20:24

@Conv: Ebben látod van igazság. Bár nyilatkozni azért szoktak nagy aranyköpéseket...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:24:55

@bbelizar: nos indokold meg te is akkor miért is érdemli meg a fizetését és a közpénzből adott életbiztosítását a csaj?

amiatt, hogy többmilliárdos veszteségbe került a város a vezetése alatt, vagy amiatt, hogy csődbe mentek az intézmények a vezetése alatt?

hiszen azt írtad, megérdemli a pénzt. és mi is van a fityiszes, egy polgármester ne legyen országgyűlési képviselő vonallal, most, hogy ők vannak kormányon és a polgármesteri székekben? :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 09:26:30

@eszkep: még mindig várom az érdemi válaszaid az adott konkrét kérdésekre, a lózungdobáló fingreszelés helyett

zoxó 2011.02.22. 09:29:20

Hát... én peda vagyok már jó néhány éve. Összetenném kezem-lábam, ha a havi nettóm 130000 lenne. Sajnos nem.

collateral collector (törölt) 2011.02.22. 09:43:45

nahát, még mindig van nyelvpótlék a közszférában... én úgy emlékeztem, hogy valamikor 2009-2010 körül ezt már megszüntették...

eszkep 2011.02.22. 09:46:32

@Conv: "matolcsy ennek kialakításán munkálkodik jelenleg"
Ezt hol olvastad??? Matolcsy egy költségcsökkentő reformcsomagon dolgozik - mint az közismert, amely -a mennyire lehet tudni - érinti fogja az államigazgatást, TB- ,nyugdíj kasszát, tömegközlekedést.

"milyen alapon érdemel ez a csirke akiről a post szól akár egy fillért is fizetésként börtön helyett, nemhogy 130 ezres közpénzből"
Életbiztosítást én sem fizetnék sem neki sem másnak közpénzből. Ugyanakkor (sajnos) anno egy fegyveres testületnél is többeknek elkezdtek fizetni életbiztosítást (valami jogalapja tehát (sajnos) lehet). Csak Bajnai korszakban "érdekes módon" erről nem volt szó az Index-en, így az ilyen egyszerű embereknek mit te, ez a módi új...

"ugyanis a poszt erről szól :) "
nekem a kommentek alapján úgy tűnnek, hogy többeket jobban érdekel az én komemntelés stílusom, és annak gyakorisága...

"ezt a postot próbálod balos bérpostként beállítani"
Nem ezt a postot, ezt a blogot...

"az index szabályzata szerint mely postok kerülhetnek, ki a címlapra"
A szabályzat ismerete nélkül is egyértelmű, milyen blogok kerülnek ki a címlapra...
Megjegyzem, régen az Index-esek nem hogy nem tették ki a Vastagbőrt blogajánlóba, hanem még véleményt is mondtak róla. Aztán jött egy stílusváltás a Vastagbőrőn és azóta hetente 2-3-szor fent vannak a linkajánlóban. Ez nem vélemény, ez tény.

Vagy vegyük pl. ezt a posztot:
vastagbor.blog.hu/2011/02/18/orokzold_a_tanacsadas
Hogy a sztori valóban visszás, és nem kellene külsősnek kiadni ezt sem, az tény, kár segget csinálni a szájukból. De laspalmasék átvették az Index részinformációkkal manipuáló stílusát: Ami hiányzik a cikkből: a pályázati anyagot négy induló vette meg, ebből három teljesítette a kritériumokat. Ja és a lényeg: a szerződés keretszerződés (ne kelljen már magyaráznom ez mit jelent, jó...), és az Origo-s cikkben is benne van, hogy az árak a piaci árakhoz képest reálisak.

Vagy már várom a mai posztot, hogy Matolcsy volt cége "113 milliós bevételből 352 ezer forint ment társasági adóra"... nem tudom, kell-e magyarázni, hogy ez mekkora néphülyítés?

eszkep 2011.02.22. 09:52:16

@Conv: Ennél gyorsabban nem tudtam gépelni, te kis türelmetlen...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 10:14:05

@eszkep: hát ezt megint nem sikerült megmagyaráznod, ámde nem meglepő :)

a költségcsökkentő reformcsomag már a választási propaganda szerint, már megvolt :)

válaszod értéke: 0

semmi köze a bajnai korszakhoz annak, hogy a fityisz mit csinál jelenleg ezen a téren. másrészt már akkor is fityiszes vezetésű volt az önkormányzatok többsége.

válaszod értéke: 0

nem a kommentelőket, hanem a postot és a blogot balosozod, tehát irreleváns mit gondolnak rólad a kommentelők ebből a szempontból

válaszod értéke: 0

tehát annak ismerete nélkül mondasz bármiről véleményt, hogy tisztában lennél a működésével
A váltás amiatt van a profilban, hogy jelenleg a fityisz csinálja a vastagbőrös dolgokat nem a maszop. tudod, a vastagbőr nem pártpreferencia szerint, hanem vastagbőr érték szerint cikkezik a pártokhoz kötődő tevékenységről.
neked mint droidnak, ezt nehéz elmagyarázni, de ez a természetes és jó hozzáállás.

válaszod értéke: 0

a tanácsadásos történet valóságtartalma helytálló tehát, csak a stílus nem tetszik.

válaszod értéke: 0

nem, ne magyarázd meg, hogy hogyan lehet 113 milliós bevételt úgy könyvelni és átszámlázgatni, hogy ne kelljen hivatalosan csak 352 ezer forintot adózni.

válasz értéke: 0
Inkább azt magyarázd meg, hogy mitől is helyes szerinted az, hogy egy cég úgy jut haszonhoz, hogy nem végez effektív munkát csak átszámlázgat. merthogy akármint is csűrik csavarják a dolgot, még ha valóban meg is történtek a kifizetések, elvégezték a munkákat, nem történt semmiféle tevékenység.
Az pedig, hogy 113 millából ennyi tud megmaradni egy cégnél haszonként aminek egy év alatt a társasági adó vonzata ekkora összeg, az azt jelenti, hogy az a cég szarul csinál valamit. A csaláson kívül, mert azt jól csinálja
ha nincs egyetlen alkalmazottja sem, csak az ügyvezető minimálbéren, akkor is nagyobb társasági adó vonzatnak kellene lennie egy év alatt ekkora forgalomnál vagy pedig csupán statisztikailag nem nevezhető a cég veszteségesnek.

összegzésként semmit nem mondtál, csak a szokott mellébeszélős fingreszelés ment

de legalább droidként megérdemelsz egy erős közepest.

vomita 2011.02.22. 10:16:39

Klasszikus után szabadon: "Vigyázó szemetek Kairóra vessétek!"

Zigi 2011.02.22. 10:25:06

@vomita: Vagy még inkább Tripolira, ahol már a parlament is ég.

2011.02.22. 10:26:24

sunáznám a fizetését.

Mérges 1234 2011.02.22. 10:29:41

" A FIDESZ gazdaságpolitikája legalább előremutató"

A Fidesznek még nem létezik gazdaságpolitikája. Sehol nem nyilatkoznak róla, egyetlen konkrétum sem hangzott el belőle 9 hónappal a választások útán.

Az előremútatóságot így hagyhatjuk is, miben mútat előre hol ?????

Persze, persze kétségteln, hogy a szocik mindent elkúrtak, örülönk is, hogy elemntek a picsába.

Annak viszont nagyon nem örülönk, hogy az új vezetés, is hülye, s baszottul nem csinálnak semmit.

Ez előre mútató????

Ha ennyire nagyon előre mútatunk, akkor előbb vagy utóbb csak bedől a Magyar gazdaság, akkor pedig a Vityát és csapatát nem sok minden mentheti meg a népharagtól.

eszkep 2011.02.22. 10:29:50

@Conv: "a költségcsökkentő reformcsomag már a választási propaganda szerint, már megvolt"
Arra a csomagra gondolsz, amit az IMF a tavaly nyári ittjártakor szorgalmazott? Nálad megszakadt a tér-idő kontinuum, gratulálok...

"semmi köze a bajnai korszakhoz annak, hogy a fityisz mit csinál jelenleg ezen a téren."
Ez igaz, de erre írtam, hogy "(valami jogalapja tehát (sajnos) lehet)"

"tehát irreleváns mit gondolnak rólad a kommentelők ebből a szempontból"
Akkor kár hülyeségeket kérdezned és még a választ is sürgetni, nemde?

"a tanácsadásos történet valóságtartalma helytálló tehát, csak a stílus nem tetszik."
a tanácsadásos történet valóságtartalma nem helytálló, mert alapvető információk nem szerepelnek benne. a stílust leszarom.

"ne magyarázd meg, hogy hogyan lehet 113 milliós bevételt úgy könyvelni és átszámlázgatni"
te tényleg ennyire hülye vagy??? És a kiadás oldallal mi lesz. Bármilyen meglepő, nem kevés cég van, ami milliárdos árbevétellel nem nyereséges. Hogy érzékeltessem, mennyire sötét vagy: ha egy hamburgerárus 50 forintért ad egy hamburgert, és elad 100 darabot, akkor az árbevétele 5000 forint, de nyeresége biztos nem ennyi, pláne, ha 80 forintjába kerül annak előállítása. Ált iskola. II. osztály, négy alapművelet. Itt most megint az a probléma, hogy emberek nincsenek tisztában alapfogalmakkal. Konkrétan most azt sem tudod, mit jelent az "árbevétel"...

"Inkább azt magyarázd meg, hogy mitől is helyes szerinted az, hogy egy cég úgy jut haszonhoz, hogy nem végez effektív munkát csak átszámlázgat."
Nincs mit magyarázni, mert nem így van. Ha így lenne, az MSZP, Index vagy bárki, tegyen feljelentést adócsalás miatt.

"ha nincs egyetlen alkalmazottja sem, csak az ügyvezető minimálbéren"
Ez nem igaz, tanulj meg olvasni.

"társasági adó vonzatnak kellene lennie egy év alatt ekkora forgalomnál"
A társasági adó alapja nem az árbevétel, hanem az adózás előtti eredmény, mint az közismert. Honnan szerzed ezeket a sületlenségeket, amiket mondasz???

"Az pedig, hogy 113 millából ennyi tud megmaradni egy cégnél haszonként aminek egy év alatt a társasági adó vonzata ekkora összeg, az azt jelenti, hogy az a cég szarul csinál valamit."
Szóval te még nem hallottál arról, hogy 2006 óta elég sok cég volt veszteséges és a cégfelszámolások, csődeljárások is felpörögtek? Ehhez nem fűzök kommentárt.

eszkep 2011.02.22. 10:37:36

@Doubledecker: "baszottul nem csinálnak semmit."
Ha valami, ez nem igaz. Elég csak visszaolvasni a Vastagbőrt szeptemberig.

eszkep 2011.02.22. 10:39:12

@Doubledecker: "Ez előre mútató????"
Annál bármi előremutatóbb, mint hogy a GDP 80%-át kitevő államadóssággal vegetáljunk 30-40 évig az IMF-féle konstrukcióban.

TGabi 2011.02.22. 10:44:26

@Kun András:

Ugyanmá!' 35 éves gyakorlattal van az nettó is:))))

Mérges 1234 2011.02.22. 10:45:01

@eszkep:

Ó, hogy az Isten répázna meg.

Senki nem mondta, hogy elöző jobb volt.

Csakhogy az elöző bagázst, a semmittevésért, a mértékteln lopásaikért, pofátlanságaikért küldtük el a picsába.

Az egybitteseke is meg kellene értsék, akik most kritizálnak azok közül sokan az elöző bagázs alatt is vért köptek. A hülyeség az pártfüggetlen.

Ha pedig a Viktorék így folytatják, azaz nem csinálnak semmi érdemlegeset a gazdaság felpörgetése érdekében (maga a Viktor mondta, hogy ami eddig történt az csak egy kisérlet), akkor az álamadóság tovább fog nőni.

És ami szintén felháborító, tegnap az is világossá vált, hogy a nyugdíjas a Fidesznek is szent teghén, ergo továbbra sem fognak csináni semmit.........

Ébresztő 9 hónapja kormányoznak, és még nem sikerült előállniuk valami értelmes dologgal.

Ezt elkúrtad Gonosz Törpe 2011.02.22. 10:45:12

Lesz itt is elszámoltatás, nemcsak " Eleonóra"-nál a BKV-nál!!! Fordul a kocka Nemzeti Szar Hazug Kormány!!!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.02.22. 10:52:16

@eszkep: mondom a választási propagandájuk szerint megvolt.

Akkor kár hülyeségeket kérdezned és még a választ is sürgetni, nemde?
a post tartalmával kapcsolatban kérdeztem a véleményed, nem a kommentelőkkel kapcsolatban. tehát válaszod a kommentelők véleményéről veled kapcsolatban irreleváns. éééééted terelődroid?

"a tanácsadásos történet valóságtartalma nem helytálló, mert alapvető információk nem szerepelnek benne. a stílust leszarom."

mik azok az infók melyek nem szerepelnek benne? a feltételezések? info konkrétan ennyi van a dologról. a post véleményezi a dolgot, nem tényfeltáró nyomozást folytat.
írod: "De laspalmasék átvették az Index részinformációkkal manipuáló stílusát:"
tehát akkor most nem baj a stílus, vagy baj?

"Nincs mit magyarázni, mert nem így van. Ha így lenne, az MSZP, Index vagy bárki, tegyen feljelentést adócsalás miatt."
már vizsgálják a dolgot feljelentés miatt.

""ha nincs egyetlen alkalmazottja sem, csak az ügyvezető minimálbéren"
Ez nem igaz, tanulj meg olvasni."

mi nem igaz egy "ha" kezdetű mondaton? :))))))))))))))))))))))))))))) félelmetesen hülye vagy bazzeg :)))))))))))))))))))

""társasági adó vonzatnak kellene lennie egy év alatt ekkora forgalomnál"
A társasági adó alapja nem az árbevétel, hanem az adózás előtti eredmény, mint az közismert. Honnan szerzed ezeket a sületlenségeket, amiket mondasz???"

értem tehát nem a bevételből (és a valós vagy mesterségesen generált kiadásokból) képződik az adózás előtti eredmény, hanem a tér-idő szövetéből transzportálódik adóalapként manifesztálódva :))))))))))
több mint évtizede nyereséges vállalkozást viszek, innen a sületlenségeim.

"Szóval te még nem hallottál arról, hogy 2006 óta elég sok cég volt veszteséges és a cégfelszámolások, csődeljárások is felpörögtek? Ehhez nem fűzök kommentárt."
de hallottam, és láttam is, de ez nem azért van mert jól csinálnak valamit, hanem mert valamit szarul. :)

Neked feltett célod, hogy ostobaságokat ostobaságra halmozva bebizonyítsd, a fityiszrajongók hülyék?
Bár, ha igaz az, hogy a jobbikra szavaztál, akkor érthető az igyekezeted, és nagyon jól csinálod :)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.02.22. 10:53:07

@Doubledecker: "Az egybitteseke is meg kellene értsék, akik most kritizálnak azok közül sokan az elöző bagázs alatt is vért köptek. A hülyeség az pártfüggetlen." - ott a pont!

@Zigi: azért azt ne felejtsük el, hogy a magyar ember (úgy általában) nem csak birka, de barom is :((( konkrétan nem is tudom lenne -e olyan helyzet kis hazánkban, amikor egy - akár a líbiaihoz, de akár az egyiptomihoz hasonló - eseményeknek lenne itthon realitása...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.02.22. 10:54:42

Tegnapi autóbalesetem óta most tudtam először mosolyogni:

'eszkep 2011.02.21. 11:32:28
@zrobasé: Én napközben dolgozni szoktam... '

ALL IN

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.02.22. 11:01:53

@Gastroger: " A 130ezres életbiztosítás, megtakarításon, befektetésen alapul"

tehát ezt a pénzt a biztosító eltőzsdézi. pont.

Ugyandehogy (törölt) 2011.02.22. 11:15:56

@Secnir: nem érdemes agyalni. ez ugye nem fizetés, nem végkielégítés....ez életbiztosítás. tehát nem vonatkozik rá semmilyen plafon.

eszesen kiagyalták.

bebe tv 2011.02.22. 11:22:06

@Watchman: De a zsebében turkálás proli dolog. (Csak mellékesen, persze az esetleges korrupciót nem zsebben turkálásnak tartom, de itt nem arról van szó.)

Az életbiztosítás az úgy működik, hogy 10 év után adómentesen felvehető. Magyarán egy kis apró azokra az időkre amikor már nem szalad a szekér. A bloggban csak az országgyűlési képviselőségért járó juttatások vannak felsorolva. Mivel a hölgy ráadásul még polgármester is, hát ezen felül még felveszi a polgármesteri fizetését + a 30% adómentes költségtérítést is. Közben a polgármesteri mobilon intéz el minden ügyet, az önkormányzat által biztosított szolgálati autóval +sofőrrel utazik fel Budapestre, mint az összes hasonszőrű képviselő aki egyben polgármester is. Csak a pénz amit kap az barátok között is durván havi 2 millióra rúg, úgy hogy nem az ő kocsija amortizálódik, nem ő tankol, nem ő vezet. Nem fura egy kicsit, hogy közben egy külföldi tulajdonban lévő kb. 200 embert foglalkoztató cég amely évente 1,5 milliárd forintot forgalmaz, annak első embere mindössze csak kb. havi 1-1,3 millió bruttót keres?
Régi mondás, hogy 1 seggel csak 1 lovat lehet megülni. Hogyan is van ez azzal a rengeteg
polgármester+honatyával?
A lakhatási támogatás összegével pedig vitába szállok, mert ennyit a főváros közelében lakó honatyák kapnak. Feltételezem a spinének is van már lakása Pesten mint mindenkinek gyakorlatilag. Akkor meg mire kap is lakhatási támogatást?
Egyébként a bizottsági tagságaiért járó kiegészítés nincs nevesítve. Ja. Prolik vagyunk.
Ajánlom figyelmedbe az ismert Mikszáth regényt ama bizonyos Noszthy gyerekről, meg arról a rengeteg dzsentri fazonról.

hoplita 2011.02.22. 11:35:22

Ez is vébé-díjas....

kuruc.info/r/2/74778/

Ki az igazgató, ki nem...

bebe tv 2011.02.22. 11:38:47

@eszkep: Csak azt ne mondd, hogy a Matolcsyné nagy mennyiségű rezet vásárolt , hogy abból csapokat gyártson, de a csapokat csak féláron tudta eladni.
Az más kérdés, hogy a kiadási oldalon, mennyi és mekkora értékű számlákat lehet elszámolni.
Személyesen láttam, amikor a háziorvosunk 1db kerti csapot és 20 méter locsolótömlőt ÁFÁ-s számlára vett az egészségügyi szolgáltatást végző Bt-je nevére. Ha a számla nem fiktív, akkor az APEH sok ember esetén mindent jogosnak elismer. Ez így működik sajna. Gondolom, nagyon sok ember vásárolt már valamit az ismerőse cégének a nevére, mert az el tudta könyvelni, ő pedig nem.

DesmoMaffia 2011.02.22. 11:47:51

Guszti bá'!Kár,hogy nem érted miről beszélek.Hiába van szakmám,hiába beszélek több nyelven,ennyi a lehetőségem:munkaerő kölcsönzés van.Ez nem úgy működik,hogy bérmegállapodás,hanem közlik,hogy ezt kapod.Ha nem tetszik,elmehetsz,és pont.Lesz olyan madár,aki elvállalja,mert neki sincs más lehetősége.A hitelről annyit,valóban nem volt kötelező felvenni.Tudod az a baj,hogy hirtelen nem tudtam előrántani a csikkzsebből egy lakás árát.Nem tudom,mit hittél,mire vettem fel a hitelt,nem extrákat szerettem volna az életembe,hanem csak egy nyomorult tetőt a fejem fölé.Azt mondod,járatom a pofám,te meg fizetsz helyettem,mert szerinted te fizeted meg azon emberek,például az én,hitelemet,akik szerinted felelőtlenül vettek fel kölcsönt?Eszednél vagy,már ne haragudj!Ha normális bérezés lenne Magyarországon,kompetens politizálás,felelős gazdasági szakemberek,akkor nem itt tartanánk.És az ilyenek,mint te,nem járatnák a szájukat.Nyakam rá,hogy a Fityeszre szavaztál...

jzs · http://kyokushinblog.blogspot.com 2011.02.22. 12:14:13

mindenki olyan vezetőt érdemel, amilyet megválaszt....... ez most nem írónia vagy cinizmus. inkább elegem van ebből. a blogokon höbörgünk, ahelyett, hogy civil szerveződnénk.
elsősorban a saját pártszímpátia lehetne döntő, hogy a fidesz hívők kezdjenek moozgolódni ilyen helyzetben. alap eset: ha fideszes embernek beszélek ilyenről, az első mondata: az mszp is csinálná. sőt! de a fordítotja is igaz. mszp-s azonnal mondja: a fidesz is csinálja....

így nem fog változni semmi. soha. majd ha nem lesz aki megtermelje a pénzt és lemegyünk 8 millió alá, a fiatalok elmennek, akkor mejd lehet megint ugatni....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.02.22. 15:25:24

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Ha kommentelni tudsz egy baleset után, az csak jót jelent :)

Margitkababs 2011.02.22. 16:31:08

Korosztályomhoz tartozik a polgármester asszony, akit szerencsére nem ismerek, de sok jót még nem hallottam Róla. Sajnos 4 évig nincs tennivaló, egy jó kedvhez azonban küldök egy linket . Így is lehet:
www.youtube.com/watch?v=FLC1ApbxMeY

bandika gazdája 2011.02.22. 21:36:41

@eszkep: Most mi van? Most szar van jóbarát de nagy!

trojka 2011.02.22. 22:09:43

"Jézus is tanito volt, de nem magyar tanito. Mert ha magyar tanitonak kellett volna lennie, soha sem jött volna le a mennyek országábol:"
Gárdonyi Géza: A lámpás.

süti beállítások módosítása