A 16%-os egykulcsos adó bejelentése után már pontosan lehetett látni, hogy bizony a bruttó 300 ezer forint alatt kereső gyermektelen munkavállalók rosszabbul fognak járni. Nem csak mi, hanem rengetegen mondták, hogy ez így azért nem egészen fair ...
De a Fidesz leszarta lepöccintette a jogos kritikákat. Egy kicsit persze megértem a helyzetüket, az elmúlt 1 évről sok mindent nem tudnak felmutatni (a szimbolikus jelentőségű ügyek mellett), így mindenképpen keresztül kellett vinniük az egykulcsos adót.
Erről van szó:
(Adóék: a teljes munkaerőköltségnek összesen hány százalékát vonja el az állam különböző adók és járulékok formájában,a munkavállaló és a munkaadó terheket egyaránt beleértve.)
Mi volt a Fidesz reakciója ezekre?
"Senki nem járhat rosszabbul az új adórendszerrel!"
Matolcsy György, 2010. november 25:
"A helyzet az, hogy jövőre senki nem fog több adót fizetni, senki nem jár rosszabbul. A gyermekeseknél nyilvánvaló, hogy emelkedik a nettó bérük. A gyermeket nem nevelőknél valóban van olyan bérsáv, amelynél csökkenne a nettó bér 1-5 ezer forint körül. Ezt a versenyszférában a béremelkedés kiegyenlíti majd.
A közszférában pedig 1 és 5 ezer forint közötti veszteség lenne akkor, ha nem történne nominális béremelés, és az állam nem lépne közbe. De az állam közbelép. Mindenkinek, akinek jövőre csökkenne a nettó bére, az állam annyi pluszösszeget ad, amellyel „nullára”, tehát az idei szintnek megfelelően kipótolja az összeget."
A közszférában -állítólag- megemelték a béreket, erre 25 milliárdot adott az állam, a magánszféra ügyében pedig úgy kalkuláltak, hogy ha megemelik a minimálbért, akkor ezt majd a többi bért is megemeli.
Matolcsy: "Statisztikailag bizonyítható tapasztalat, hogy az átlagos béremelés rendre magasabb a minimálbér-emelésnél. Ezért állítom, hogy a versenyszférában sem csökken senkinek a nettó bére jövőre."
No, ez az ember a nemzetgazdasági miniszterünk ... nem hittem volna, hogy nosztalgiával gondolok egyszer Veres Janira.
Az Országos Érdekegyeztető Tanácsban (OÉT) tavaly év végén kötött bérmegállapodásnak három eleme volt:
- a minimálbér 6,1 százalékkal nő
- a garantált bérminimum pedig 5 százalékkal nő
- 4-6 százalékos béremelés
Csak az a bökkenő, hogy ez az utóbbi pont csak ajánlás ... a megállapodás szövegében benne is van, hogy "a helyi bértárgyalásokon a szociális partnerek vegyék figyelembe a vállalkozások verseny-, jövedelemtermelő és költségviselő képességét, valamint kiemelt szempontként kezeljék a foglalkoztatás biztonságát, illetve javítását."
Február elején minden munkavállaló megkapta a 16%-os adókulccsal számított "új" bérét. Elképesztő sztorikat lehetett olvasni, volt olyan, akinek éppen annyival csökkentették a bruttó fizetését, hogy az új adókulccsal számolva a nettó fizetése pont ugyanakkor legyen, mint 2010-ben. Na, ez valóban kibaszás a köbön.
A Napi Gazdaság számolt egy kicsit:
4,4 millióan készítenek adóbevallást. 3,74 millióan keresnek 250 ezer forint és négymillióan 333 ezer forint alatt. Ezek közül körülbelül 1 millió embernek nincs gyermeke ÉS bruttó 300 ezer forintnál kevesebbet keres. 1 millió ....
Na mármost, ezt -nagyon remélem- kiszámolta tavaly Matolcsy is. Ha nem, akkor nagyon nagy bajok vannak. Ha viszont kiszámolták, akkor egyúttal le is szarták.
Igen ám, de 1 millió csalódott ember az 1 millió csalódott szavazó, valamit tenni kell.
Beismerni, hogy elkúrtuk? Kizárt.
Javítani az adórendszeren? Azzal beismernénk, hogy elkúrtuk, lásd az előbbi pontot.
De mit tegyünk akkor?
És megszületett a csodálatos megoldás:
Követeljük a magánszektortól, hogy emeljék a béreket (mu-ha-ha), a Zemberek megnyugtatására, hogy a kormány meghallgat minden panaszt, hozzunk létre egy Bérmonitoring Bizottságot, ahová betelefonálhatnak a Zemberek.
Kitalálták, megcsinálták és már működik is. Ilyenkor nem sokat pöcsölnek.
A Bizottság vezetője Rogán Antal lett, aki szerint "elképzelhető, hogy állami oldalon hanyagság vagy időhúzás miatt nem tartották be az OÉT-ülésen hozott döntést. A kormány és a Fidesz-KDNP képviselőcsoportja nyomást fog gyakorolni a magánszférában is azért, hogy a béremelési ajánlásban foglalt bérfejlesztést végrehajtsák."
Lázár János meg egyenes azt nyilatkozta, hogy "vagy segíteni kell a vállalkozásoknak, vagy nyomást kell gyakorolni rájuk, világossá téve, hogy a béremelést nem tudják megúszni."
Kedves, ugye? Vagy-vagy.
Rogán ugyanis azt gondolja, hogy a OÉT ajánlása béremelésről az nem is "ajánlás", és a köcsög magáncégek szabotálják a megállapodást. "Több olyan információ is eljutott hozzájuk arról, amely szerint ezt a megállapodást messze nem mindenhol hajtották végre teljes mértékben."
Sok ész nem kell hozzá, és még politikusnak sem kell ahhoz lenni, hogy belássuk, hogy a magánszférában nem az állam dönti el, hogy kinek mennyi a fizetése. Sőt, olyan sincs, hogy kötelező fizetésemelés. Én például 3 éve egy forint fizetésemelést sem kaptam, még inflációkövetőt sem. Hívhatom Rogán Tónit?
Persze a nagy alkotmányozásban olyan dolgok, mint munkahelyek, és bérek másodlagos dolgok... Teljesen egyetértek a Mandiner bloggal, a fő prioritásnak a munkahelynek kellene lennie, nem az Alkotmánynak. Életek, sorsok, egzisztenciák múlnak azon, hogy meglegyen, megmaradjon a munkahely, amivel adót termelsz az államnak, ahelyett, hogy segélyt kapnál az államtól.
Ilyen körülmények között fenyegetni, beszólni a magánszektornak nem éppen egy bölcs húzás ... bár kétségkívül fideszes.
De a demagógia mindig olcsóbb, mint gondolkozni, vagy belátni és kijavítani a tévedést, így tegnaptól ingyenes, zöld számon felhívható a Bérmonitoring Bizottság, és el lehet mondani, hogy a köcsög munkáltatóm nem emelte a béremet.
Tegnap felhívtam őket (06-80-205-204), tényleg ott ülnek a hölgyek, és nagyon kedvesen vette fel a telefont: "Bérmonitoring Bizottság, miben segíthetek?"
Gratulálok Tóni, bazdmeg, a magyarok imádnak feljelentgetni, remek húzás ...
A Bérmonitoring Bizottság célja:
2011. február 16-án a Fidesz és a KDNP frakció Bérmonitoring Bizottságot hozott létre azzal a céllal, hogy a köz- és a magánszférában megvizsgálják, teljesültek-e az Országos Érdekegyeztető Tanács decemberi ülésén született bérmegállapodások. Az OÉT-en a felek megállapodtak abban, hogy a minimálbér 6,1 százalékkal, a garantált bérminimum pedig 5 százalékkal fog idén emelkedni. Ajánlásként 4-6 százalékos bruttó béremelést is megfogalmaztak azzal, hogy ez elsősorban az alacsony és középkeresetűek béremelésével jöjjön létre. Napvilágot láttak azonban olyan esetek is, hogy a béremelések nem, vagy csak részben történtek meg, így vannak olyan állampolgárok, akiknek kevesebb lett a fizetésük idén a tavalyi bérükhöz képest.
"Napvilágot láttak estek" ... anyám borogass, ezek de hülyék.
Azt hittem, a Gyurcsány-féle áfakommandó volt a mélypont, de Fidesz tudott újat mutatni.
Sőt, el is lehet küldeni nekik az adatokat:
Mi fog változni, ha felnyomod a munkáltatódat? Semmi az égvilágon. Oszt' csókolom, lehet visszamenni dolgozni.
Rogán Tóni azért még a végén befenyegetett:
"Egyelőre a nyilvánosság kényszerítő erejét szeretnék felhasználni. Ha ez nem lesz elegendő, akkor vannak ötleteink."
Ebben biztosan vagyunk.
Mi is szeretnénk segíteni, ezért a mai napon a Vastagbőr blog létrehozta a Hülyeségmonitoring Bizottságot. Mivel az elmúlt időben, ígéretük ellenére nagymértékben elharapódzott a politikusok hülyeségeiknek a száma és mennyisége, így szeretnénk kérni, hogy ha Ön hülye politikussal és/vagy politikus hülyeségével találkozik, kérjük jelezze a hulyesegmonitoring@indamail.hu emailcímre. Zöld számot nem tudunk adni, de azt megígérjük, hogy a Vastagbőr teljes stábja (vagyis mindketten) napi 24 órában fogja nézni az emailfiókot.
Csak azt tudjuk ígérni, amit Rogán Tóni:
"Egyelőre a nyilvánosság kényszerítő erejét szeretnék felhasználni. Ha ez nem lesz elegendő, akkor vannak ötleteink."
Az utolsó 100 komment: