Skip to content


       Szűrés lista

Levél a rendőröknek és válasz arra

Miután többször belerúgtak a rendőrökbe (cafeteria-csökkentés, megbízhatósági vizsgálat, korkedvezményes nyugdíj elvételének belengetése, semmisségi törvény), a kormány valószínűleg érezte, hogy ez már kicsit sok, és akár még veszélyes lehet.

Így aztán Pintér belügyminiszter úr és Orbán miniszterelnök úr levélben fordult a rendőrökhöz, akik azt kedden kapták kézhez, és a korábban kapott utasítás szerint csak délután kettő órakor, egyszerre bonthattak fel, írja a Hírszerző.

Gépelni vagy kölcsönkértek valakit a KEH-ből, vagy személyesen Pali bá' ugrott át segíteni, hátha ő is aláírhatja...

 

A Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezetének honlapján valaki névtelenül, finom iróniával válaszolt rá:

"Tisztelt Miniszterelnök Úr, Tisztelt Belügyminiszter Úr.

Köszönettel fogadtuk levelüket, melyben a rendőrökhöz szólnak. Nagyon megtisztelő számunkra, hogy külön levélben biztosítottak róla, hogy a kormány mellettünk, rendőrök mellett áll. Valóban elbizonytalanított bennünket a Balsai úr által előterjesztett és egyhangúan elfogadott törvény. Mi azt éreztük a törvény mögött, hogy a szavunk semmit sem ér. Azt gondoltuk, hogy a bíróságok ítélete sem ér semmit, és még azt is feltételeztük, hogy az ügyészség munkája is hasonló súllyal bír. Örömmel olvastuk, hogy a Kormány velünk van. Ez a néhány biztató szó érezteti velünk, hogy munkánkat megbecsülik, nagyra tartják.

Külön öröm számunkra, hogy elégtételt kaphatnak azok, akiknek a jogait megsértették 2006-ban. Ez nyilván azt jelenti, hogy azon kollégáink, akiknek nem csak az emberi jogait, hanem a testi épségét, esetlegesen a sípcsontjának folytonosságát is megsértették, végre elégtételt kaphatnak.

Örömmel olvastuk azt is, hogy a kormány el is ismeri a munkánkat. Higgyék el, ez nagyon sokat jelent számunkra. Igaz, hogy a boltban nem tudjuk vele növelni a vásárlóerőnket, de akkor is. Sokkal könnyebb elviselni a befizetetlen számlákat úgy, ha az embert elismerik. Az is megoldás lenne, hogy ha be tudnánk fizetni a számlákat, és hitelkártyára sem lenne szükségünk, de megértjük, hogy ebben az átmeneti időszakban ismét szorosabbra kell húzni a szíjat.

Valami apró kis probléma adódott, de meggyőződésünk, hogy ebben csak a média, vagy a kommunikáció a ludas. Vidékre, hozzánk vidéki rendőrökhöz bizonyára nem érkezett el minden hír. Nem tudtuk meg azt, hogy részletesen mit is jelent az, hogy a kormány kiemelten támogatja a rendőrséget, pedig erről magunk is olvastunk a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatában.

Nem tudjuk mit is jelent a kiemelt támogatás, mert csak arról kaptunk híradást, hogy alá kell írnunk egy nyilatkozatot, hogy titkosszolgálati eszközökkel megfigyelnek minket és az egész családunkat. A rablóból lesz a legjobb pandúr, úgy tartja a mondás, de ez visszafelé is igaz lenne? Furcsálltuk kicsit, mivel nagyon ritkán találkoztunk ilyesmivel eddig. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen sok köztörvényes bűnöző van közöttünk. Maga nyilatkozat aláírása is ésszerű. Tudjuk azt, hogy mennyi sok utánajárás egy bűnözőt megfigyelni, mindenféle bírói engedélyekhez van kötve. Mi intézzük gyorsabban. Végül is házon belül jelentgetik fel egymást a rendőrök, minek kellenek ide a megszokott jogok? Az, hogy a rendőröket még kísértésnek is ki lehet tenni, az nagyon helyes. Hisz emlékezzünk mi lett belőle, mikor egy almafán egy kígyó bepróbálkozott egy embernél!

Hírt kaptunk arról is, hogy ha fizikailag, egészségileg alkalmatlanná válunk a szolgálatra, akkor már nem kaphatunk nyugdíjat. Azt beszélik, hogy 65 éves korunkig tartanak igényt a munkánkra. Ez valójában nagyon jó dolog, mert legalább az ember tudja azt, hogy szükség van a szakértelmére az élete végéig. Ez a tény egy stabil életpályára biztosítéka lehet. Örömmel látjuk azt, hogy végre azokkal fizettetik meg az árát a sok államadósságnak, akik erről tehetnek. Teljesen támogatni tudjuk azt, amit a televízióban is kinyilatkozott a kormány. Milyen jogon jár egy rendőrnek 200.000 forintos nyugdíj? Igazuk is van. Ebből az összegből fedezhetőek egy vidéki országgyűlési képviselő egy heti költségei. Nem lehet elpazarolni az adófizetők pénzét. Különben is, ki mondta a rendőrnek, hogy 40 évesen gerincsérve, depressziója, magas vérnyomása, sánta lába, cukorbetegsége legyen. Teljesen igazuk van abban is, hogy más szakmákban is jelentkeznek ezek a bajok. Nem kell kivételt tenni a rendőrökkel. Senki nem mondta nekik, hogy betegedjenek le. Azt sem lehet megengedni, hogy a rendőri szakmában olyanok dolgozzanak, akik már nem tudnak megfelelni a támasztott követelményeknek. Valószínűleg lesznek néhányan, akik lemorzsolódnak egészségügyi okokból, de nekik még nyitva áll a közmunka program. Miért is kellene bármit adjunk nekik, mikor már nem tudjuk őket használni?

Megtudtuk azt is, hogy Budapesten már nem utazhatunk a régi szabályok szerint a villamoson, a metrón, de ez jobb is így, minden kiváltságot meg is kell szüntetni. Ha némely közigazgatási dolgozónak már nem jár szolgálati autó, akkor ne járjon a rendőröknek se a busz.

Elért hozzánk annak a híre is, hogy az új gyakorló egyenruhánk helyett, még újabbat kapunk, és a ruházati ellátmányunk elköltésére is csak fele energiánkat kell elpazaroljuk. A cafeteriánk lecsökkenése sem okozott közvetlen gondot, mivel előre láthatóan csak augusztusban tudjuk az ilyen címen kapott étkezési jegyeket elvinni a boltba.

Még támogatni is tudjuk, hogy feddhetetlen életvitelt követelnek meg tőlünk. Véleményünk szerint eddig is feddhetetlen módon éltünk, mégis kíváncsian várjuk, mi is lesz a feddhetetlenség pontos meghatározása. Több helyen olvastunk róla, hogy a rendőröknek nem lesz szabad eladósodnia, mert nem lesz feddhetetlen. Ez így van rendben. Aki szegény, az hajlamos a korrupcióra. Aki szegény, az nem is ér semmit. Ezért aki szegény az ne is legyen rendőr. Hogy járjon keljen az emberek között üres zsebbel? Ezzel teljesen egyetértünk. Az az egyetlen szerencse, hogy a rendőrök jelenleg olyan magas szintű bérezésben részesülnek, hogy csak hírből ismerik az ilyen problémákat. Ez a bérezés olyan magas, hogy azt már a beígért béremelés sem éri el több mint öt éve.

Még egyszer tisztelettel megköszönjük a kormány fokozott támogatását, elismerését. Véleményünk szerint a jelenlegi rossz helyzetben, amit az elmúlt évek sikertelen kormányzása okozott, már éppen elég figyelem összpontosult a rendőrségre. Mivel a közrend már több mint fél éve helyreállt, már lehetősége nyílhat a kormánynak arra, hogy más szakterületre összpontosítsa a figyelmét.

Egy dologról biztosíthatom Miniszterelnök Urat, és Belügyminiszter Urat. Nekünk, rendőröknek a munka az életünk. Semmi, ismétlem, semmi nem vonja el a figyelmünket a munkáról. Sem új törvények, sem új kormányok. Mi arra szegődtünk, hogy a bűnözőktől megóvjuk az állampolgárokat. Ennek eleget is fogunk tenni, amíg erőnkből futja. Időt fogunk fordítani erre a tevékenységre, bármennyi adminisztrációs és bírságolási terhünk is lesz.

Még egyszer köszönjük biztató, elismerő szavaikat.

Tisztelettel: Vidéki Rendőr"

 

Gondolom hamarosan megy a felszólítás a honlapüzemeltetőnek, hogy IP-cím, email-cím, név, lakcím, mégpedig marha sürgősen....

Címkék: közélet fidesz rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr942771268

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Levél a rendőröknek és válasz arra 2011.03.26. 00:23:19

Miután többször belerúgtak a rendőrökbe (cafeteria-csökkentés, megbízhatósági vizsgálat, korkedvezményes nyugdíj elvételének belengetése, semmisségi törvény), a kormány valószínűleg érezte, hogy ez már kicsit sok, és akár még veszélyes lehet.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Marcellusca 2011.03.25. 17:06:26

Asszem, kezdték érezni, hogy melegszik a pite és valamit lépni kellett. :(

Csak az a baj, hogy ezzel nincsenek kisegítve!!! :(((

Példa rá - ha irónikus formában is - a válaszlevél.

dr. Aullah 2011.03.25. 17:19:23

Az ott milyen P? Ilyet még sosem láttam... vagy az egy smiley akart lenni? Vagy egy trollface?
Jujj elhatárolódom magamtól.

Horizont 2011.03.25. 17:28:21

Akárki is írta, gratulálok neki és le a kalappal a fogalmazásáért:)
Biztos rendbe kéne tenni a rendőrséget (is)! De nem így ahogy nekik estek!Pintér mennyire verte a mellét, vagy Orbán verte a Pintér mellét? Már nem is tudom! Csak azt, hogy nem lett látványos a rendcsinálás!

borzimorzi 2011.03.25. 17:38:11

@Horizont: Hogy meg fognak ezek lepődni, mikor a csőcselék következő megmozdulása alkalmából annak rendje és módja szerint tojni fognak a rendőrök a parancsra! Nem kívánom, hogy így legyen, de jó esély van rá.
Pedig az nem a rendőrök hibája sem az, hogy a Kossuth téri csicsapalotában selejtet gyártanak a mélyen (le)tisztelt törvényalkotók, sem az, hogy hülyék parancsolnak a rendőröknek.
Üdv:
b

borzimorzi 2011.03.25. 17:39:19

@borzimorzi: Helyesbítve: Pedig nem a rendőrök hibája sem az, hogy a Kossuth téri csicsapalotában selejtet gyártanak a mélyen (le)tisztelt törvényalkotók, sem az, hogy hülyék parancsolnak a rendőröknek. (És ha még csak hülyék lennének! Mert egyre inkább az az érzésem, hogy szándékos a gazemberkedés.)
Üdv:
b

Énbagoly 2011.03.25. 17:49:14

Ez a válaszlevél azért nem semmi. Gratulálok a szerzőjének.
De én is féltem, mert ez egy ilyen ország. Félteni kell azt, aki igazat mond.

derelyegrádi szellem 2011.03.25. 18:07:40

Off, de fontos:

VÉGRE:

"A bíróság pénteken kimondta azt is – tekintettel a csütörtökön elhangzott orvosszakértői véleményekre –, hogy több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérleteként is minősülhet Ivan Pesic vesén szúrása és Zarko Sesum fejbe rúgása. Ivan Pesic veséjét kettévágta a szúrás, 10 centiméteres volt a szúrt csatorna és a kézilabdázó fél órán belül meghalt volna, ha nem kerül műtőasztalra – hangzott el az orvos szakértő véleményeként."

Ezt már leírtam itt imár akkor is, amikor kezdődött az eljárás, és vádat emeltek.

Pesics veseszúrása nem életveszélyt ozokó testi sértés, mert a szándékot kell vizsgálni. Az é.v. o. tesi sértés un préterintencionális bűncselekmény, a testi sértés szándékos, de az eredmény (életveszély) vonatkoztásában csak gondatlanség terhelheti az elkövetőt. És ez itt szóba sem jöhet. Hiszen, ha valakit nagy erővel késsel szándékosan életfontossági szervet (e vese az) támadva megszúrnak, az bizony vagy emberölés (ha meghal, mert ez meg un eredménybűncselekmény), vagy ha az elkövető szándékától függetlenül életben marad, akkor meg emberölés kísérlete.

Na most, ha két embert szúrnak így meg, akkor az több emberen elkövetett emberölés kísérlete , aminek büntetési tétele 10-15, vagy életfogyt, míg a "sima emberölés 5-15, az életveszélyz okozó testi sértés 2-8 ig megy, így kettő teteje 20 év halmazati büntetés. Az azonban, hogy egyik sértett meghalt, nem szolgálhat az elkövetők javára (pedig ha külön értékeljük, akkor bármilyen furcsa arra szolgálna, hiszen életfogyt nem szabható ki, max 20 év) így a helyes minősítés több emberen elkövetett emberölés kísérlete, ahol nyomatékos súlyosító körülmény hogy az egyik sértett meg is halt. Aki ebben résztvett, a jelenlegi állás szerint hárman, azok meg cselekményegységben tevékenykedtek (egymás tevékenységéről tudva, közösen valósították meg), így társtettesek, következésképpen a több emberek elkövetett emberölés kísérletét mindhármuk terhére meg kell állapítani, így mindhármuk büntetési tétele 10-15, vagy életfogyt.

E jogi érvelés szerint releváns büntetések:

Raffael: életfogytiglan
Németh: 15-és20 év kötötti fegyház, közelebb a húszhoz
Sztojka: 15-20 közötti fegyház, közelebb a 15-höz.

Mertcsak 2011.03.25. 18:13:14

Korrekt válaszlevél!
Kíváncsi vagyok,keresik-e már az "elkövetőjét"...

bandika gazdája 2011.03.25. 18:13:32

A házunkban lakik egy nagyon rendes rendőr, tőle ezúton is bocsánatot kérek, de: a rendőrség jól kinyomozta a móri bankrablást, a Balla Irma féle gyilkosságot, meg jól megvédi a falusi öregeket Borsodban meg akárhol. Had ne ríjjak már értük! Ami a levelet illeti, már meg sem lepődök! ......k!

Horizont 2011.03.25. 18:15:37

@derelyegrádi szellem:
Pedig ha őszinték lehetnénk akkor kötelet érdemelnének. A gyilkosságért és az egész életvitelükért. Tudom nem lehet halálra ítélni senkit. Csak úgy eszembe jutott gyerekkorom játéka: mit érdemel az a bűnös........
Mondjuk ugyanezt gondolom a roma gyilkosokról is.

@borzimorzi: A lényeg épp az, hogy a rendőröknek a parancsot minden körülmények között teljesíteniük kell!

majomkutya 2011.03.25. 18:17:05

Azt hiszem, hogy nem is a semmisségi tv volt itt a legnagyobb baj, hanem a levél...
A levél amúgy szánalmas és teljesen érthető a rá adott reakció.
A gépelési hiba meg megaLOL. :D

Horizont 2011.03.25. 18:19:36

@bandika gazdája:
Általában mindig egyetértek veled most kivéve!Bocs. Ezért a mondatodért! "Had ne ríjjak már értük!" Én megteszem, azért aki megérdemli. És kérlek ne általánosíts!!Ha másért nem talán a házatokban lakó rendes rendőr miatt se!!
(Azért az ügyészségek se állnak mindig a helyzet magaslatán, a bírókról már nem is beszélve!)

bandika gazdája 2011.03.25. 18:22:00

@derelyegrádi szellem: Te értesz hozzá, szerinted az normális volt, hogy ezt a Schönschtein gyereket előre megfontolt anyagyilkosságért 12 évre ítélték, csak mert a rendőrség szar anyagot adott a bíróságnak? A srácot örökre tönkreteszik ha ártatlan, ha meg nem, miért nem rohad életfogytiglan sitten?! Menjen a rendőrség meg az igazságszolgáltatás a ..... (És akkor a többi űgyet még szóba sem hoztam, - csak ami mostanában a szemünk elé került!)

bandika gazdája 2011.03.25. 18:23:27

@Horizont: Igazad van! Bocsánatot kérek minden tisztességes rendőrtől, minden bizonnyal nemcsak a "miénk" az!

martonx 2011.03.25. 18:23:43

Utálom a rendőröket. Akkor lennék a legnyugodtabb, ha az összeset holnap kirúgnák az állásából. A rendőr ismerőseim betegre keresik magukat bruttó 250-400K körül keresnek. Ehhez képest marhára nem csinálnak semmit, azon kívül, hogy 35 évesen elmennek nyugdíjba.
Állítom, hogy észre se vennénk, ha holnap megszűnne a rendőrség. Aki jó környéken lakik azért, aki Észak-Magyarországon, az meg azért.

bandika gazdája 2011.03.25. 18:26:43

@Horizont: Megjegyzem a 2006-os balfaszkodásért szerintem nem a rendőrök a hibásak, hanem aki(k)től a parancsot kapták! Úgyhogy a levelezgetést most hagyjuk már! Helyette szíveskedjenek felkeresni a parancsosztókat!

prendick 2011.03.25. 18:29:04

Majd rájönnek a rendőrök is, hogy anno rosszfelé lőttek. Nincs miért megsajnálni őket. Náluk gyengébben működő szervezet nincs az országban. Csak akkor hatékonyak, ha a gazdit szolgálhatják és védhetik az emberektől. Akkor meg nyalják továbbra a gazdi kezét, akkor is ha üt.
Ha ennyire nehéz a felfogásuk, még több lecke kell.

gramercy 2011.03.25. 18:35:43

hugyagyu fidesz

a rendorok kitorolhetik a segguket a levellel, ahogy az orszag kompletten a nenyivel

a felsorolt arculkopesek utan egy ilyen level nemhogy megnyugtatni fogja a rendoroket hanem meg jol fel is bassza az agyukat

gramercy 2011.03.25. 18:36:27

most olvastam a valaszt Videki irta

Horizont 2011.03.25. 18:39:40

@martonx: Ez nagyon helytelen látásmód és helytelen általánosítás!

@bandika gazdája: Tudjuk, hogy sajnos vannak köztük (is)szadista selejtek, bunkók, meg egyebek is, ezt nem is vitatom. Csak annyi mint az élet más területén a civilek között. A felelősség azokat terheli akik nem szabadultak, szabadulnak meg az ilyenektől! Ja, hogy fenn kéne kezdeni?? Édes istenem.... Hulljon a férgese! Sajnálom a rendes rendőröket, az ilyenek miatt szívnak! Orbán + Pintér nem rendet rak amit nagyon kéne, á nem! Semmiségi törvényt farigcsálnak, leveleket írogatnak, meg ilyen nyalánkságok! És minden marad a régiben!Tapicskálás a szardagonyában.

vontod75 2011.03.25. 18:40:42

@martonx: Állítom ha eltűnne a rendőrség rájönnél mi is az a magyarok Istene.
Elég ha csak a New Orleans-i eseményekre gondolsz, ahol megszűnt az államszervezet (vagy álamszervezet?):
www.rtlklub.hu/hirek/kulfold/cikk/57407

Horizont 2011.03.25. 18:42:41

@prendick: Neked is lecke kéne ha már ilyen nehéz a felfogásod.Istenem... Mindegy, hogy te minek nevezed, nyalás vagy nem nyalás. A rendőrnek mindig teljesíteni kell a parancsot és mindig a hatalmon lévő kormányt KELL szolgálnia!

vontod75 2011.03.25. 18:47:06

@Horizont: Újra el kellene kezdeni behívni sorkatonának a fiatalokat aztán nem lennének ilyenek. Mert aki volt sorkatona az tudja hogy parancsot megb***ni tilos, mert szaporodik. :)

bandika gazdája 2011.03.25. 18:49:31

@Horizont: Ebben a formában egyetértek veled! (Nem mintha számítana mit gondolunk mi!)

bunko_jobbos 2011.03.25. 18:58:16

A rendőröknek kellene védeni az IGAZSÁGOT, erre tömeges hamis tanúvallomásokkal ítéltettek el embereket. Szégyen, és sajnos ezért van szükség erre a törvényre.

gramercy 2011.03.25. 19:01:46

@bunko_jobbos: pocsomoccse:

1. nem igazsagszolgaltatas van hanem jogszolgaltatas, jogallamban akarsz elni vagy nem? ha nem, akkor lepj be a gardaba, ha igen, akkor tamogasd a rendorseget

2. lehetett volna KEGYELMET is adni, miert ment a fidesz faltoro kossal a rendorsegnek? csak nem a jogallamot akarja lejaratni kicsinyes politikai haszonszerzesert?

Horizont 2011.03.25. 19:03:35

@bandika gazdája: Nekünk számít nagyon is! Vannak itt emberek akiknek mindig elolvasom a véleményét:) Bandika gazdájáét is:)))

@vontod75: igazad van. Az a baj, hogy egy csomó alapvető erkölcsi kitételt nem is ismernek a fiatalok.Ítélkezni azt tudnak!

@bunko_jobbos: Az IGAZSÁGOT?? Hol az igazság? És kinek mi az igazság? Mindenkinek más.

bandika gazdája 2011.03.25. 19:04:58

@Horizont: Ha mindenkinek más az iagazság, akkor itt nagyon nagy baj van!

Mighty 2011.03.25. 19:05:52

@martonx: "Állítom, hogy észre se vennénk, ha holnap megszűnne a rendőrség. Aki jó környéken lakik azért, aki Észak-Magyarországon, az meg azért. "

Ebben te teljesen biztos vagy?

Jönnének a KRESZ-re fittyet hányó idióták, figyelmen kívül hagyva a sebességkorlátozásokat, a zebrákat, mindent. Csak úgy hullanának az emberek, mert nincs aki elkapja őket.
A bűnözésre hajlamos emberek fognák magukat és fényes nappal rabolnák ki az embereket, üzleteket, mert nem volna senki, aki elkapja őket.

Biztos jó volna a rendőrök nélküli Magyarország? Nem véletlenül alakultak a rendvédelmi szervezetek.

kill004 2011.03.25. 19:09:38

@Horizont: "@martonx: Ez nagyon helytelen látásmód és helytelen általánosítás!"

Csak sajnos igaz.

prendick 2011.03.25. 19:11:49

@Horizont: Akire te gondolsz, az a robot. Öt betű, r-rel kezdődik, de mégsem ugyanaz. Ha meg mégis és Kovács 23 százados parancsára belelő a saját anyjába, mert ugye a parancsot teljesíteni kell, akkor még az sem, csak kutya. Onnan meg egyszerű, nem kell neki fizetés, napi kétszer kutyatáp és kész.
És máris ott vagyunk, amit korábban írtam.

Redmaster · redmatyi.blog.hu 2011.03.25. 19:12:25

2011.03.28 Friss hír: Távozik Magyarországról az összes vidéki rendőr. Indoklásuk szerint már korábban is szakítani akartak a rendőri szakmával. "Rá kellett jönnünk hogy nekünk már más szektorban van a helyünk Pintér Sándornak és csapatának sok sikert kívánunk Magyarország megerősítéséhez." Nyilatkozta a vidéki rendőrök szakszervezetének vezetője.

És amúgy aki a rendőröket szidja annak javaslom hogy menjen át varrónőbe és vegyen be a nadrágomból vagy 15 centit. Mert szidhatják a rendőröket de az esetek 80%-ban emberségesen viselkednek. Mert ha én eddig szabályt szegtem eddig nem büntettek meg. De ezek a szabályok a mindenki által ismert felesleges szabályok. Pl tilosban átmenni az úton (mert ha már szavazhatok akkor csak át tudok menni anélkül az úton hogy el ne üssenek) vagy köztéren normális és értelmes keretek között elkövetett alkoholfogyasztás. Az utóbbinál is mindig megúsztuk egy "fejezzék be a törvényellenes tevékenységet vagy húzzanak a picsába mert megbüntetjük önöket sok ezer forintra" szintü mondattal fejeződött be a beszélgetés. Mert értelmesen viselkedünk. A Tv székház és a környéken lévő autók felgyújtóit, kukák szétrugdosóit, kirakatok betörőit, és kockakővel dobálókat pedig éltetni és nemzeti mártírként éltetni őket ősi román szokás.

Mert azok a mocskos rohadt rendőrök nem engedték a kedves felbérelt focidrukkereknek hogy felgyújtsák a várost és képesek voltak közéjük lőni GUMIlövedékkel. (érdekes módon én könygázt se és gumigolyót se kaptam. Biztos azért mert nem voltam ott. Vagy azért mert meghallgattam végig azt amit a fideszes média csak összevágva szajkózott folyamatosan a TVből.) Na de ne akadjunk fenn a gumilövedéken. Szerencsére a szent pártunk és kormányunknak köszönhetően már nyugodtan lehet külföldi erőket bevetni ilyen esetekben.

(Most gondolkozok hogy így vizsga előtt 3 héttel szeretnék távozni az iskolából mert meguntam. Valami más szektorban szeretnék elhelyezkedni...)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.25. 19:15:14

@derelyegrádi szellem: Gondolom most öül az a vérnáczi rasszistafasiszta lelked.:))
Az enyém is.
Az egyik előző poszthoz írtam hogy a következő renitens öngyilkos lesz.Úgy,hogy kiugrik az ablakon és becsukja maga mögött.Itt egyszerű a megoldás mert a delikvens főbelövi magát a rendőrség öltözőjében.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.03.25. 19:20:39

gratulálok a válaszlevél fogalmazójának, remélem még jövő héten is lesz munkája :)
ezek a sorok különösen nagyszerűek:

"Mi azt éreztük a törvény mögött, hogy a szavunk semmit sem ér. Azt gondoltuk, hogy a bíróságok ítélete sem ér semmit, és még azt is feltételeztük, hogy az ügyészség munkája is hasonló súllyal bír (...)Külön öröm számunkra, hogy elégtételt kaphatnak azok, akiknek a jogait megsértették 2006-ban. Ez nyilván azt jelenti, hogy azon kollégáink, akiknek nem csak az emberi jogait, hanem a testi épségét, esetlegesen a sípcsontjának folytonosságát is megsértették, végre elégtételt kaphatnak."

végül is ez is csak MO-on történhetett meg, hogy rendőrt orrba baszom kővel, autókat gyújtogatok, és aztán felmentenek mert azt ordítottamm közben hogy "gyuljcsán tákároggy!"

az a szerencsételen repülőtér is hogy megjárta, mert h Ferinek hívták :)

Kartal (rezervált) 2011.03.25. 19:26:15

@Mighty: "Jönnének a KRESZ-re fittyet hányó idióták, figyelmen kívül hagyva a sebességkorlátozásokat, a zebrákat, mindent." [...] "A bűnözésre hajlamos emberek fognák magukat és fényes nappal rabolnák ki az embereket, üzleteket, mert nem volna senki, aki elkapja őket." - miért, most nem ez van? Na jó, elkapni azért el szokták őket, aztán este hazaengedik, mert a bíróság szerint az idős asszonyt/gyereket agyonverő/kirabló rohadéknál nem áll fenn a bűnismétlés veszélye... éjjel meg már betör. Ez mennyire normális???

@vontod75: így van!

@Mertcsak: biztos vagyok benne, hogy már meg is találták.

ketroot 2011.03.25. 19:27:49

"...Nemzetik Együttműködés Nyilatkozatában..."

Mocskos bolsevik banda!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.25. 19:32:11

Ha a munkahelyéről írt,akkor megúszhatja esetleg,mert rá tudják fogni a takarítónőre vagy a kutyára.

hoplita 2011.03.25. 19:32:42

Mit rinyálnak az ávósok, mint a fürdős kurva,,,?
Azt kapják amit megérdemelnek....a kutyába belerúgnak, ha jól viselkedik akkor is.
Kapják be....annak a kevés kivételnek meg csak annyit, sajnálom.

@Redmaster:
Most csinálod a különbözetit a nyolcadikba...?
Mer' nagyon okos fijúcskának tűnsz, aranystanyiclim.

Horizont 2011.03.25. 19:34:09

@bandika gazdája: Itt nagyon nagy baj van!!!

@kill004: Az igazság odaát van! Az általánosítás meg idehaza!

@prendick: Azt hiszem tanulmányoznod kéne a rendvédelmi szervek szabályzatát, mielőtt hülyeségeket írsz!

2011.03.25. 19:35:28

/off

Mit szóltok, zsindex főoldalon egész nap a "romagyikosságok" a főtéma, az összes hardcore cigányfajvédő ott élvezkedik miklósi "felsíró cigánygyerek" gábortól a többi idiótáig.Végre eljött az ő napjuk is a sok a rasszizmusért elítélt cigány után.

guma 2011.03.25. 19:39:29

@Marcellusca (I'm happy): csak nekem fura, hogy nyilvánosan NEM ismerik el munkájukat?!

LEVELEZGETNEK (ez mániájuk lett?)!
a semmiségi törvényt meg hetekig csócsálják minden fórumon!

Marcellusca 2011.03.25. 19:45:24

@guma: Az a baj, hogy a rendőrséget, am block, az utóbbi 15-20 évebn nem másnak használták, mint bábúnak, a piszkos, mocskos politikai játszmákban.

Ki- és felhasználták, majd, mint egy taknyos zsebkendőt eldobták.

Most meg még bele is taposnak.

prendick 2011.03.25. 19:50:17

@Horizont: Asszem mégsem az én felfogásommal van a baj. :)
Épp mostanában olvastam, hogy valami Demjanukot akarnak épp pár évre ítélni azért, mert nem tagadta meg a parancsot. Pedig szerintem olvashatta a szabályzatot.

Én is olvasgattam. Például olykor nem csak szabad, meg is kell tagadni a parancsot. De szimpla lelkiismereti okra való hivatkozással simán meg lehet tagadni emberek összeverését. Már akinek van olyan természetesen. Ismerek esetet, amikor a rendőr nem volt hajlandó bemenni egy kocsmai verekedéshez. Egy rangfokozatot vontak meg tőle, pedig csak gyáva volt. Mint azok, akik droidruhában, tízszeres túlerőben, felspannolt állatok gyanánt, kívüllálókat vertek össze, utána meg egymást próbálták kimosni hamis tanuvallomásokkal.

Itt nem semmisségi törvényre volna szükség, hanem aki aznap kint volt, egyből vád alá helyezni, hiszen fennáll a csoportosan elkövetett bűncselekmények alapos gyanúja. Aztán aki ártatlan, majd tisztázza magát. Fordított esetben ez számtalanszor ment így. Rájuk nem vonatkozik? Nem megsértődni kell, hanem lapítani. És szurkolni, hogy egyszer ne kerüljenek hatalomra azok, akiket lőttek.

Horizont 2011.03.25. 19:54:52

@Marcellusca (I'm happy):
Ez így van pontosan!Milyen igazad van! Pedig arra csak rábaszhat a hatalom ha mocskos játékot űz önös érdekből a rendőrséggel!

Viktus 2011.03.25. 20:07:57

@.Pierre Bezuhov.:

Mostanában azt utálom még a fideszkomcsikban , hogy a baromságaik miatt egy több dologban kell veled egy platforma kerülni ...

sárkányfő 2011.03.25. 20:50:28

off

"Kedves Mindenki!
Két évig saját műsort vezettem a Budaörs Rádiónál Csalamádé címen. Napi aktualitások (politika, kultúra, sport, gazdasági hírek, stb.). 3 napja igazgatóm adás után 5 perccel közölte, hogy holnaptól nem szólalhatok meg a rádióban. Állítólag a budaörsi Önkormányzat egyik képviselője felhívta, hogy amennyiben ez megtörténik megvonják az amúgy kereskedelmi rádióként működő cég önkormányzati támogatását. Aznapi témáim: alkotmányozás, Liszt Ferihegy, valamint Lázár János voltak.
ÉLLJEN A SAJTÓ ÉS ANNAK SZABADSÁGA!
Véleményeteket elküldhetitek a rádió facebookos honlapjára
Üdvözlettel:
Pancsa József"

www.facebook.com/photo.php?fbid=113067245440654&set=o.169854769717975&theater

on

Watchman 2011.03.25. 20:50:48

Sok mindenben egyet tudok érteni a levél írójával. A szar fizetés, az előrehozott nyugdíjazás eltörlése, a nem létező elismerés nem lehet túl kellemes. De ebben a konkrét esetben kussoljanak. Az utolsó fakabátig. Sokan szerették volna hallani becses hangjukat pár éve a bíróságon, de ott bezzeg nagy volt a csend, és láss csodát mindegyik amnéziában szenvedett. Ha akkor októberben nem fogott a penna, akkor most sem kell levelecskéket írni.

Virág et. 2011.03.25. 20:55:50

Várom, mikor jelentik be, hogy feloszlatják a rendőrséget, hogy a jövőben a nyomozati munkát közvetlenül a kormány lássa el.

vontod75 2011.03.25. 21:07:32

@Virág et.: :D :D :D
Persze bíróságra sincs szükség. Az ítéletet is a kormány hozza meg..

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.03.25. 21:09:00

Nem tudom sajnálni őket, még akkor is ha most igazuk van.

Begyöpösödött, lusta tróger banda. A Pharma lézer mögött állva nézik hogy rohan el a világ mellettük. Nincsenek felkészülve a jelen kor kihívásaira. Nem tudnak mit kezdeni a gyilkossági ügyekkel ( ráhúzzák a vizes lepedőt mindig arra aki épp kéznél van, lásd a móri ügyet, Balla Irmát, akár Tánczos Gábor esetét, az ügyészek meg kurvára partnerek ebben), nem tudnak mit kezdeni a cigányterrorral, a betörőkkel, a tolvajokkal, a gazdasági bűnözőkkel, a narkósokkal, senkivel.

2006 őszén amit csináltak, arra meg nincs mentség. Több száz rendőrnek lenne börtönben a helye akár parancsra tették, és főleg ha nem.

Gyűlölöm őket, az útszéli főtörzstől a hájfejű tábornokokig, nem tehetek róla.

Emiksz 2011.03.25. 21:13:38

Nem kell lenyomozni az IP címet.
Elég egy ctrl+f a kubatov.exe-ben...

vontod75 2011.03.25. 21:16:40

@anti_troll: Javaslom ha bűncselekmény áldozata leszel, majd hívd a bűnözőket...
Esetleg a fülkeforradalmak kormányát...

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.03.25. 21:24:56

@vontod75:
Értettem százados elvtárs. Őket fogom hívni, inkább őket, mert ti a gyorshajtón kívül egy kósza lepkefingot se tudtok elkapni.

matulagergely 2011.03.25. 21:26:48

Honnan lenne ránk pénz, amikor a TEK-re kellett költeni 10 milliárdot, hogy Hajdú úr páváskodni tudjon, meg utazgatni a nagyvilágban?

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.25. 21:28:47

Tisztelt "Vidéki Rendőr"! Egy ország nevében ;) szorítunk és gratulálunk utolérhetetlen (reméljük nem találnak meg) stílusodhoz! Nagyon kimért és kíméletes voltál az elvtársakkal. Szerintem az ország reálisan gondolkodó és pártpolitikától nem elvakult része kiáll mellettetek és ha néha, a hónap végén ..szogattok is bennünket az utakon (:)) feleslegesen, azért mi értetek szorítunk! Aki nem tiszteli ezen hatalmi ágat, benneteket, azt tessék már rendesen megagyalni, aki ugat, hogy felesleges a rendőrség, azt tessék kitenni Miskolc szélén, a putriknál egyet sétálni! Az igen okos politikusok meg jönnek, mennek - sőt, egy idő után lehet majd ezeket is sétáltatnotok vezető szíjon, a vakuk villogása közepette! Szóval azért mi nektek drukkolunk! :)

vontod75 2011.03.25. 21:31:59

@anti_troll: A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás, csoportosan elkövetett rablás és más bűncselekmények miatt folytat büntetőeljárást egy 24, 25 éves drégelypalánki és egy 17 éves szécsényi férfi ellen.A rendelkezésre álló adatok alapján 2011. március 11-én az esti órákban a 24 és 25 éves férfi egy 68 éves drégelypalánki férfi családi házának ajtaját berúgták, fejükre maszkot húztak és így a lakásba behatolva, az ágyban fekvő sértettől pénzt követeltek. Majd a lakást átkutatták és a szobában talált pénztárcával és a benne lévő 3.500 Ft-tal és személyes iratokkal sietve távoztak.2011. március 23-án az éjszakai órákban a 25 éves gyanúsított és két 17 éves társa ismét rátörték a családi házának ajtaját sértettre és tőle egy késsel való fenyegetéssel újra készpénzt és értékeket követeltek. Majd a lakásban kutattak és eltulajdonítottak egy sértett által használt mobiltelefont és a helyszínről elmenekültek.A Balassagyarmati Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály munkatársai széles körű nyomozás során beszerzett adatok alapján 2011. március 24-én a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható személyek közül elfogták a 24, 25 éves drégelypalánki és 17 éves szécsényi férfit és jelenleg is keresik az eddig ismeretlen helyen tartózkodó 17 éves férfit.Az elfogott személyeket a rendőrkapitányságra előállították, mindhárom személyt gyanúsítottként hallgatták ki, és őrizetbe vételükre intézkedtek, valamint kezdeményezték előzetes letartóztatásukat.
2011 március 21-én egy 60 éves somoskőújfalui lakos jelezte a szolgálatban lévő rendőröknek, hogy a lakásába ismeretlen személy betört és onnan eltulajdonított több tárgyat, értéket. A széles körű rendőri adatgyűjtés során megállapítást nyert, hogy a házból ezüst-, és arany ékszereket, fényképezőgépet, készpénzt és modellvasút elemeket vitt el az elkövető mintegy 350.000 Ft értékben, miután a tetőt megbontva bejutott. A rendőrök megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével egy 14 éves fiú és egy 15 éves lány gyanúsítható, akiket felkutattak és lopás miatt hallgattak ki. A két személy a cselekmény elkövetését elismerte, a hatóság az eltulajdonított tárgyak egy részét már lefoglalta.A rendelkezésre álló adatok szerint a 14 éves fiatalember 2010 októbere óta mintegy 14 vagyon elleni bűncselekményt követett el, a legtöbb esetben készpénzt, de dohányárut, alkoholt, gyümölcsöt, szórakoztató elektronikai eszközöket, ruhaneműt és más értékeket is eltulajdonított, esetenként 1500 forint és 190.000 forint közötti összegű kárt okozva.A Salgótarjáni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a gyanúsított fiút őrizetbe vették, majd – figyelembe véve bűnöző életmódját – kezdeményezték előzetes letartóztatását.
2011 március 21-én a kora délutáni órákban Vizslás községből bejelentés érkezett a Salgótarjáni Rendőrkapitányságra, mely szerint egy lakóházba ismeretlen személy jogtalanul bement és onnan különböző használati tárgyakat vitt el.A helyszínen végzett alapos rendőri adatgyűjtés eredményeképpen megállapítást nyert, hogy 2011. március 15-ét megelőző napokban a családi ház ajtaját leemelve, az épületből fűrészt, glett anyagot, fejszét, vaskályhát, kályhafedelet és egyéb fémhulladékot tulajdonítottak el mintegy 20.000 Ft. értékben.A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a bűncselekmény elkövetésével egy 22 éves vizslási fiatalember gyanúsítható, akit a rendőrök az eljárás során a községben ellenőriztek, majd előállították a rendőrkapitányságra és lopás miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a cselekmény elkövetését elismerte, a tartózkodási helyén tartott házkutatás során lefoglalásra kerültek az eltulajdonított tárgyak, kivéve a vaskályhát, melyet a gyanúsított feldarabolt és egy fémátvevő helyen értékesített.
2011. március 16-án 13 óra 20 perckor érkezett a bejelentés a Pásztói Rendőrkapitányságra, hogy a Jobbágyiban lévő, jelenleg használaton kívüli üzem területén, engedély nélkül két személy bontást végez.A járőrök a helyszínre indultak, majd a telephelyre érve a szolgálati személygépkocsit látva a két férfi menekülni kezdett. A rendőrök felszólításait figyelmen kívül hagyva az elkövetők a kerítésen átmásztak és továbbfutottak. Az egyik személyt menekülés közben, míg társát - mivel ruházata alapján felismerték – rövid idő múlva lakásán fogták el, és a rendőrkapitányságra előállították.Megállapítást nyert, hogy a 40 és 44 éves jobbágyi férfiak a telephelyre behatoltak és az első épületből engedély nélkül kibontottak 2 db vasgerendát 37 510 Ft értékben. Az egyiket az épület mellé készítették, míg a második vasgerenda épületből történő kihozatalakor tetten érték őket a járőrök. A Pásztói Rendőrkapitányság mindkét személlyel szemben lopás bűntett kísérlete miatt folytat büntetőeljárást, akiket az ügyben gyanúsítottként hallgattak ki.
2011 március 16-án és azt követő napokban bejelentés érkezett a Pásztói Rendőrkapitányságra, mely szerint Jobbágyi község élelmiszerboltjába ismeretlen személy lopási szándékkal úgy ment be, hogy az épület ablakát betörte, illetve benyomta.A széles körű adatgyűjtés eredményeképpen megállapítást nyert, hogy 2011 március 16 és 21 között elkövetett bűncselekmények során az élelmiszerboltból mintegy 64.000 Ft értékben dohányt, cigarettát és édességet tulajdonítottak el, emellett 120.000 Ft értékű kár keletkezett a nyílászárókban és az árukészletben.A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a bűncselekmények elkövetésével egy 19 éves fiatalember gyanúsítható, akit a rendőrök felkutattak, előállítottak, majd gyanúsított kihallgatása után őrizetbe vettek.A Jobbágyiban lakó férfi a lopások elkövetését elismerte, beismerő vallomást tett.A hatóság házkutatásokat tartott, mely során lefoglalásra került több, a bűncselekményekből származó, a gyanúsított által ismerőseinek szétosztogatott cigaretta és öngyújtó.

prendick 2011.03.25. 21:32:49

@vontod75: "Javaslom ha bűncselekmény áldozata leszel, majd hívd a bűnözőket..."
No igen. Egyszer bűncselekmény áldozata lettem. Hívtam a rendőröket /igen őket, akik itt most megsértődtek/, szóval hívtam őket. Egyszer. Kétszer. Még hatszor. Meguntam, bementem. Türelmes honpolgárként lenyeltem, hogy egyszerre éreztették velem, hogy a) biztosítási csaló, b) akadékoskodó ..szkalap, c) éppen megtűrt senki vagyok. Aztán semmi.

Ekkor eszem jutott, hogy van nekem egy ismerősöm és neki van egy telefonszáma. Két nap múlva már nem voltam bűncselekmény áldozata, legfeljebb bűnpártolásban vétkes. Legközelebb már nem is próbálkozom a rendőrökkel. Már ha világos, miről beszélek.

Bélabácsi 2011.03.25. 21:35:28

Gratulálok a válaszlevél írójának, ugyanakkor ökölbe szorul a kezem akkor, amikor arra gondolok, hogy a drágalátos Kormány a jogállamról prédikál egyrészről, ugyanakkor a semmisségi törvénnyel ekkorát belerúg azokba, akik a jogállamban szükséges rendet fenntartják.

Moldova "Bűn az élet"-je jut eszembe, ahol Tonhauser őrnagy (akkor) híres mondata így szólt: "Aki egy rendőrre kezet emel, annak el kell törni a kezét". Ma ha egy rendőr ha eltöri annak a kezét aki rátámad és csak egyedül vagy rendőr társaival tudná bizonyítani hogy megtámadták, még pórul is járhat. Az eszem megáll.

anti_troll: a te horizontod ezek szerint a kinyújtott kezednél kábé véget is ér. Inkább pihenj egy jót mielőtt belekevered ebbe a témába az összes egyéb maszlagot, mert ennek nulla értelme van. Majd holnap kipihenten írjál valamit megint, az jó eséllyel értelmesebb lesz.

Ironfist 2011.03.25. 21:37:18

@Horizont:
"Mondjuk ugyanezt gondolom a roma gyilkosokról is."

Miután bevallották, hogy direkt normálisabb életvitelűeket céloztak meg, hogy provokálják a cigányokat, nekik is kötelet, igen.

@Redmaster:
Gyakorlatilag ennyi. Aki fröcsög a rendőrök felé az általában azért teszi, mert a rendőr nem hagyja, hogy törvényt szegjen.

"Gondolom hamarosan megy a felszólítás a honlapüzemeltetőnek, hogy IP-cím, email-cím, név, lakcím, mégpedig marha sürgősen...."

Miközben olvastam, azon gondolkoztam, hogy az írója meddig dolgozik még a helyén. Aztán rájöttem, hogy nem olvastam el figyelmesen, mert azt hittem ez hivatalos válasz.
Viszont agyrém, hogy manapság az embernek az jut eszébe valakiről, aki ki meri nyitni a száját, hogy vajon mennyi ideje lehet még emiatt, nem?

nélkülözhetetlen kézikönyv 2011.03.25. 21:37:32

Szólj igazat és beverem a fejed....

Amusing 2011.03.25. 21:41:04

szerencsétlen írót ki fogják baszni :((
de tök igaza van

:osbourne. (törölt) 2011.03.25. 21:41:30

Miert is kell hogy egy rendőr 40 évesen lepukkant egészségügyi állapotban legyen ?

Trafipaxolni 60 évesen is tud. Azt mindenki tud.

prendick 2011.03.25. 21:42:00

@vontod75: És akkor ezzel fel is derítették a jelzett időszakban elkövetett bűncselekmények 4%-át. Ez igen. Szerintem hullámozzunk. :)

2011.03.25. 21:44:21

@bandika gazdája: nyilván nem lehet hibás, aki földön fekvő vérző öregemberbe rúg.

Bélabácsi 2011.03.25. 21:45:22

@prendick: ...és még ennél is szarabb lett a helyzet, mert a semmisségi törvénnyel potenciálisan hazug embernek bélyegezték az összes rendőrt.

Az egy dolog, hogy a rendőrség hatékonyságán, felszereltségén, szervezettségén és ezáltal eredményességén lehetne javítani (kis kárral járó nyaralóbetöréssel pl. nem hallottam hogy foglalkozna ma érdemben rendőr, saját tapasztalat is baromi rossz, de könyörgöm: ennek mi köze van a rendőr igazmondásához ?), de oda egész biztosan nem a moráljuk és a becsületességük kétségbe vonásán keresztül - amit a semmisségi törvény eredményez - vezet az út.

Egyetértesz ?

Amusing 2011.03.25. 21:45:32

@anti_troll:
utálhatod őket, jogo van hozzá
de majd akkor ne csodálkozz, ha ott szopatnak ahol tudnak

tudod, "amilyen a fogadj Isten..."

vontod75 2011.03.25. 21:46:13

@prendick: Ez ami hivatalosan megjelent...
Cáfolata annak amit írtál, de hasogasd csak tovább a szőrszálat. Persze kívülről könnyű dumálni. Gyere jelentkezz, van egy csomó helyünk ahol akár Te is tudsz majd Pharma :) lézerezni.

kewcheg 2011.03.25. 21:47:25

A tények: a közrendőrök valóban keveset keresnek, de akinek van egy kis gógyija továbbtanul, és bármi lehet belőle.A rendőrség egy olyan szervezet,ahol kis szerencsével és kapcsolatokkal nagyon jó helyeken lehet dolgozni.Ez azt jelenti, hogy viszonylag nagy pénzért kvázi alig kell csinálni valmit.Persze, van olyan részleg, ahol meg dupla a szopás,annyi a munka.Tipikusan a vizsgálóknál, nyomozóknál. Tehát annyira azért nem olyan rossz melóhely ez,csak sajnos itt is igaz,ami más állami szervnék, hogy a legalacsonyabb szinten lévők dolgoznak a legmostohább körülmények között,a legtöbbet, a legkevesebb pénzért.Ez egy magyar átok, hogy az állami szférában minél feljebb jut valaki,annál kevesebbet kell dolgozni, több pénzért.Ami meg a panaszkodást illeti , az igazságszolgáltatás úgy ahogy van, a béka segge alatt van az anyagi megbecsültséget illetően , és mégse panaszkodik senki.Pedig ott nincs korengedményes nyugdíj, életpálya modell, kedvezményes utazás, stb...

Bélabácsi 2011.03.25. 21:49:15

@Pörög a lufi: de az már inkább, aki a kétszáz méterrel arréb felszedett macskaköveket meg az otthon aprólékos gonddal elkészített Molotov-koktélokat dobálja a rendőrökre.

Mert 2006 őszén lehet, hogy belerúgtak egy-két, földön fekvő, vérző öregemberbe, ahogy mondod (...), de ha visszanézed az akkor felvett eseményeket, a rendőrőkkel nagyrészt nem ártatlan, az eget kémlelő bámészkodók álltak szemben, és nem csak annyit mondtak nekik hogy "Jónapot, hogy van, biztos úr ?".

Namost erre jött a semmisségi törvény.

NA YA! 2011.03.25. 21:51:08

@prendick: "Majd rájönnek a rendőrök is, hogy anno rosszfelé lőttek."

Valószínűleg igazad van, legközelebb majd a Parlamentet fogják lőni!

Johny the mocsok 2011.03.25. 21:51:34

Még a mocskos tanulatlan szemkilövető zsernyáknak áll feljebb?? A cigóktól meg fosnak. A nyugdíjat meg a mi pénzünkből kapják a rohadék ÁVHsok!

prendick 2011.03.25. 21:52:41

@vontod75: Pszt, csak halkan mondom, hogy havonta jópár órát járok veletek járőrözni. Nekem nyugodtan magyarázhatod a bizonyítványt. ;)

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.03.25. 21:53:49

@Bélabácsi: Te vagy nagyon hülye vagy, vagy tudatosan hazudsz.

Bélabácsi 2011.03.25. 21:53:54

@kewcheg: ...s ennek a semmisségi törvényhez, ami potenciálisan hazugnak bélyegzi a rendőröket kvázi testületileg, mi a túró köze van, ember?

Hány megélhetési politikus van ma Magyarországon, aki semmi értelmeset nem csinál ?

Most akkor azért, mert a rendőröknél is vannak emberek akik évek után már semmi értelmeset nem csinálnak, mondjuk ki úgy kollektíve, hogy potenciális hazugok ?

bandika gazdája 2011.03.25. 21:54:50

@Pörög a lufi: Hát ez igaz! De az a főbűnös, aki utána nem rúgta tökön, meg kitüntette a főgengsztert!

Bélabácsi 2011.03.25. 21:55:05

@anti_troll: ....személyesen Kövér Lászlóhoz van szerencsém ? Aki - ha nincs már érve - akkor fröcsög ?

vontod75 2011.03.25. 21:55:28

@Pörög a lufi: Senki nem vonja kétségbe azon állítást, hogy aki bűnt követ el (legyen az akár rendőr) meg kell büntetni. Ez meg is történt. Kicsit érdekes az a helyzet, hogy lassan senki nem követett el semmit, csak a szemkilövetőávósállatok... Biztos Baló autóját is ők gyújtották fel...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.25. 21:56:39

A bunkó rendőröket nem tudom valahogy sajnálni.
A normálisakat - lehet, hogy ez a kevesebb - pedig igen.
A kúrmány részéről pedig ez az eljárás nonszensz.

prendick 2011.03.25. 21:56:58

@Bélabácsi: Feljebb elmondtam már erről a véleményemet. Nem fog neked tetszeni. Amit a rendőrök 2006-ban csináltak, az undorító. Az, ahogy falaztak egymásnak még undorítóbb. Hogy csak egy ilyen kis fricskát kaptak, mint a semmisségi törvény, azt nagy kézcsókokkal köszöngessék a fityisznek.

Ja és kezdjék összeszedni magukat, mert náluk eredménytelenebb testület tán még a Parlamentben sincs.

maszek111 2011.03.25. 21:57:59

Azért a mostani állapotokat figyelembe véve, csak annyit tudok kérni a rendőröktől, hogy csak annyira legyenek becsületesek, minta amennyi becsületet kapnak azoktól akiket szolgálnak!!!!

Megdobbent 2011.03.25. 21:58:39

@Johny the mocsok: nomen est omen, ostoba troll halj ehen.

Minden mas: nagyon helyes, ha jonnek az ehseglazadasok, esetleg az okos magyarok megertik, hogy miert lett 400 Ft a benzin, majdnem 500 az etolaj, es 400 a cukor, stb... akkor majd a pinter-, orbanlogato bulik alkalmaval a rendorok tenyleg maradjanak tavol, elvegre ne kockaztassak se magukat, se az igazuk fideszes elveteset. A derek ner szellemu forradalmi hevuletben langolo fulkefideszeseket a oszinte es szivhezszolo kdnp-s zsenikkel egyutt majd megvedik magukat, elvegre vannak olyan szimpi arcok.

Igy lesz a legkorrektebb, es a leginkabb kormanynak tetszo.

Rock me Amadeus 2011.03.25. 21:59:11

Az a vicc, hogy ezek elmennek nyugdíjba, akár 38-40 évesen.
Menjenek, de tiltott legyen bármilyen munkavégzés e mellett. Elveszik más elől a helyet.
Ha meg lebuknak, mert feketén dolgoznak, akkor legyen 65 év a korhatár nekik.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2011.03.25. 21:59:44

@vontod75: Ja már értem. A tv székház után már nyugodtan lehetett bosszút állni. Erre volt központi parancs, vagy az összes rohamdroid magától jutott erre a konklúzióra?

Bélabácsi 2011.03.25. 21:59:59

@ColT: Így van. Ahelyett, hogy perújrafelvétellel nekimentek volna minden kérdéses esetnek, egyszerűbbnek látták kollektíve potenciális hazugnak bélyegezni az egész testületet. Na ez a nem oké. A bűnös rendőrt igenis el lehet ítélni, és igenis megvoltak a semmisségi törvény nélkül is azok a lehetőségek és módok amik ehhez kellettek ill. kellenek.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.25. 22:01:37

Egyébként ajánlom mindenki figyelmébe, hogy akik a rendőröket tehetetlenséggel vádolják, először is a tetű politikusokat vegzálják már egy kicsit. A gyengébb képességű trolloknak megemlítem, hogy nagyapám azon kevés rendőrök közé tartozott, akik a háború előtt, alatt és UTÁNA is rendőr volt, egészen az '50-es évek elejéig (amikor is a szép nagy fekete autó elvitte...), majd leszerelték, bár több generáció rendőr nőtt fel a keze alatt. Na, szóval az öreg mondta, hogy régen a rendőr szavát, még holmi szaros politikusok sem vonhatták kétségbe és saját, jól megfontolt érdekükből, igyekeztek a rendőrséget és annak tekintélyét ápolni és növelni! Azt ugye említenek sem kell, hogy aki a rendőrre kezet emelt, az a törött kezével nagyon nehezen táplálkozott, mivel még a szívószálat sem tudta fogatlan szájába betenni! A bíróságon csak annyit kérdeztek, hogy kezet mert emelni egy rendőrre? 10 év, valami frankó kis csomagolástechnikai központban, vasban, kisebbségi körökben. A rendőr szava sokkal többet ért, ezáltal a tekintélye is nagyobb volt. Ha valakinek ez pedig, a nép egyszerű gyermekei közül netán nehezebben ment volna a fejébe, akkor a kardlap kiválóan alkalmas volt ennek a megerősítésére! A tekintélyük kérdéses volt? Mondjuk olyan hülye politikus akkoriban nem volt, aki oda mert volna menni egy Horthy korszakban zajló tüntetésre és ugatni mert volna a feltüzelt rendőrökkel. Saját érdekében...

Bélabácsi 2011.03.25. 22:02:05

@prendick: .....oké, de ez a megoldás így célravezető ? Szerintem baromira nem az. Azt nem vitatom hogy 2006-ban történt egy csomó olyan dolog, amit utólag nagyon is meg kéne nézni, és utólag perújrafelvétellel még egyszer végigmenni rajta. De így oldani ezt meg ?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.25. 22:02:43

@Horizont: Ezzel a nekieséssel az a legnagyobb baj, hogy ez nem rendberakás.

Közbiztonság így is csak esetleges már, értjük, hogy nincs pénz, de ez azért egy kicsit túlmutat azon.

Bélabácsi 2011.03.25. 22:04:53

@Rock me Amadeus: erről lehet beszélni, persze, de ennek mi köze van a jelen bejegyzéshez ?

prendick 2011.03.25. 22:05:27

@Boli: Semmi baj nem lenne ezzel, ha a rendőrség még mindig nem úgy működne, hogy lelkesen készülnek szétverni pl. egy gárdás megemlékezést, ellenben fehér arccal és remegő szájjal mennek egy cigánymaffiózó ellen.
Ha ez fordítva lenne, nem lenne itt se tüntetés, se rendőrverés. De nincs fordítva.

vontod75 2011.03.25. 22:07:58

@anti_troll: Nem tudom, hogy személyes érdekeltséged okán véded ennyire a "forradalmárokat", de szó sincs semmilyen "bosszúról". Akkor kezdett működni a rendszer. A tv székház körüli eseményeknél szervezetlenség, gyakorlatlanság mutatkozott meg.
Azt sem kell elfelejteni, hogy ahol faragnak ott bizony szokott hullani a forgács. Ezt normális demokráciában úgy szokták intézni, hogy szépen megjelenik a politikai és szakmai vezetés a vételen áldozatoknál és halkan szemlesütve megkérdezik: "Tessék mondani mivel tartozunk". De ettől még a következő esetben ugyanúgy szétkardlapozzák, meggumibotozzák a jogtalanság talajára került tömeget, függetlenül attól, hogy abban mennyi vétlen civil van.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.03.25. 22:08:47

Hoppá-hoppá!
Lehet, hogy a legközelebbi fülkeellenforradalmat ez a rendőrség már nem lesz hajlandó szétverni?
Egy olyan országban, ahol a BKV sofőrök kétszer annyit keresnek, mint a tanárok, akármi megtörténhet...
;-)

Bélabácsi 2011.03.25. 22:10:09

@prendick: ebben egyetértünk, de ebben nagyon vastagon benne van kiváltó ok gyanánt az a politikai nyomás is, ami visszafogta a rendőrséget a kemény odacsapástól a roma bűnözőkkel szemben. Azt nem hiszem (mert éltem más országokban is, és láttam hogy ez működik), hogy a magyar rendőr ha szabad kezet kap, önnön indíttatásától mésként akarná kezelni az egyik vagy másik népcsoporthoz tartozó bűnözőket. Szerintem a magyar rendő si azt szeretné, hogy senki ne ugasson bele abba, hogy hogyan jár el, csak a törvények irányítsák őket, és amit az alapján csinálnak, azért helyt is állnának. Szerintem.

Prussia 2011.03.25. 22:10:43

Ah ah de sokan utálják a rendőröket.Ez elég jellemző erre a Magyarország nevű pöcegödörre.
De jó ötlet futtassuk egy kicsit ezt a Magyarország nevű programot alap felügyelet nélkül /rendőrség/.
Mi is a mondás?A fejétől bűzlik a hal?Igen..de nálunk a test is rohad.
Szerintem 2 hét alatt tízezrek halnának meg.S noha sokukért nem lenne kár,de az biztos,hogy a sok nagy formátumú antirendőr troll féreg sivítana a leghangosabban rendőrért.
Oszt jónapot.

ökörpöröly 2011.03.25. 22:11:37

Azért 0 teljesítménnyel a rendőrök se panaszkodjanak! Van akinek 36 évesen 260 forintos nyugdíja van, szép összeg, csak az adófizetőknek kell leperkálniuk! A 60-70-80 ezer forintért robotoló szerencsétlen gyári munkás tízszer annyira ki van készülve, mint egy sétáló-kocsizgató rendőröcske. A társadalom mégse küldi őket nyugdíjba 36 évesen.

fidesz = házmesterek pártja 2011.03.25. 22:11:40

@prendick: mert a nácik "megemlékezéseit" el kell tűrni? Na mennyanyádba!

Bélabácsi 2011.03.25. 22:13:11

@ökörpöröly: ...de ennek mi köze van a poszt témájához ?

prendick 2011.03.25. 22:13:43

@Bélabácsi: Nem célravezető. Egyszerűen az történik, hogy a Fidesz ráborít egy nagy leplet az egészre. Viszont a rendőrök inkább hálásak lehetnének, mert a tüntetőket már épp eléggé meghurcolták és most jönnének ők. Százas nagyságrendben, mert ugyebár bűnsegédlet, sőt a bejelentési kötelezettség elmulasztása is büntethető.
Tehát a törvény eredménye az, hogy a rendőrök nem lesznek büntetve és cserébe pár tucat embernek elengedik a bírságot, amit kapott.

Ha ezt most jogállami módon akarnák kezelni, akkor menne a sittre vagy ötszáz rendőr /ugyebár, ha egy ver és harminc nézi, a büntetési tétel közel ugyanaz a mind a harmincegynek/ és kártérítésért perelhetne még egy csomó megvert ember.
Ehelyett jön a lepel.

De persze lehet ezen sivalkodni, hiszen morálisan trágya, viszont praktikus.

nu pagagyí 2011.03.25. 22:14:20

A rendőrség és ügyészség nem végzett jó munkát. Nem kaptunk választ arra a kérdésre, hogy ki bújtotta fel és ki fizette a TV székházat felgyújtó csűrhét. A legszomorúbb, hogy nem is keresik a valódi felelősöket.

prendick 2011.03.25. 22:16:17

@Álamfő álomás következik: Önnek is szépjónapot kedves uram! Különben miért pont a nácikét kéne betiltani. Ki dönti ezt el? A szólásszabadság csak annyi, hogy az szólalhat meg, akinek szabad? Hát hogyne...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.25. 22:17:37

@prendick: Nem is lesz, amíg szaros politikusok egy telefonnal leállíthatnak és elindíthatnak rendőrségi és ügyészségi vizsgálatokat! Amíg nem azok vigyorognak a rabszíjon ott, akiknek ott a helye, addig nem fog változni ezen a területen semmi. Te tudod, pl. kik voltak a nagy, komoly olajhamisítók? Nem? Pedig nem olyan bonyolult, sokan ott ülnek ma is a parlamentben.

vontod75 2011.03.25. 22:18:36

@ökörpöröly: Van olyan politikus, aki ennek többszörösét zsebretette bemondás alapján... Sőt van olyan aki 20 évesen rokkantnyugdíjas... De rohadjon meg a rendőr.

Behajtó70 2011.03.25. 22:18:47

Nyilván fizetett nem-rendőr írta a posztot. Pláne nem vidéki.

De innen üzenem ennek a "rendőrnek": HA VISELTETEK VOLNA AZONOSÍTÓT, AKKOR RENDŐRÖK LEHETTETEK VOLNA, MEGBECSÜLÉSSEL, TISZTELETTEL! MIVEL NEM VISELTETEK AZONOSÍTÓT, NEM IS VOLTATOK RENDŐRÖK AZON A NAPON, úgyhogy nincs is miért reklamálnotok!

Tudod, az ilyen azonosító nélküli csuklyás, sisakos embereket egészen másnak hívják, egyáltalán nem rendőrnek....gondolkodj, ki fogod találni a szót!

Bélabácsi 2011.03.25. 22:20:19

@prendick: ...meredek az érvelésed utolsó sora, de sajnos azt kell mondjam tartalmilag bizony nem hülyeség, de basszus: ilyen országban akarunk mi élni, ahol az ilyen történetet így kell megoldani ? Hogyan magyarázom ezt majd el a gyerekemnek, ha erre majdan rákérdez ?......

Az első két bekezdésed teljesen jogos - igenis voltak olyan események amiket meg kell újra nézni, és ha kell akkor az érintett rendőröket bűnösségük megállapítása nyomán meg kell hurcolni. Ez tök jogos, és azt is el tudom képzelni, hogy e tekintetben még van nyitott "házi feladat", de ezt csak jogállami keretek között szabadna megcsinálni.

MetálFater (törölt) 2011.03.25. 22:21:42

@Prussia:

Csak finom iróniával jelezném:

Aki rendőrnek áll, az vagy kisebbségi komplexusban szenved (gyerekkorában verték, mint a répát, esetleg csúfolták mert kövér vagy buta volt), vagy éppen szadista lelkületű, aki azon éli ki a lelki görcseit, akin csak tudja. Mert most aztán megteheti. A hatalom mindenek felett.
Ezért lehet szemet kilőni büntetlenül, ezért lehet ujjat eltörni büntetlenül, ezért lehet Nőket megalázni a rádió hátsó udvarában büntetlenül, ezért lehet nemi erőszakot megúszni büntetlenül.

Bakker.

prendick 2011.03.25. 22:23:27

@Bélabácsi: Igen, így van. Nem is korlátoznám a cigányokra, egyszerűen túl gyengédek a bűnözőkhöz, ezzel párhuzamosan viszont durván 2006-tól domináns lett az aktuális hatalom azon szándéka, hogy bűnüldözők helyett a maguk őrző-védő kutyáivá alakítsák a rendőrséget. És ez ellen én tiltakozom. Ha kell, úgy hogy kíméletlen kritikát mondok.
Ha a rendőrök ezt maguktól nem veszik észre, szólni kell nekik. Nem függenek annyira a mindenkori kormánytól, mint hiszik. Ez pl. most az arab világban egészen látványos demonstrációkkal bizonyítódik.

Persze nálunk ehhez nem kell lőni, de nyomást gyakorolni tudnának. Csak nem kéne minden füttyentésre ugraniuk és pláne nem túlteljesíteniük. Mert mint látjuk, a hatalom nem hálás.

ökörpöröly 2011.03.25. 22:24:05

@vontod75: Ne rohadjon meg a rendőr. Én csak számon kérem rajtuk azt a teljesítményt, amit az adófizetők elvárnak azért, hogy 20 éves munkaviszony után elmehessenek aránylag magas nyugdíjjal pihengetni. Illetve megemlítettem azt, hogy sokkal keményebb munkával vannak, akik sokkal kevesebbet keresnek, ráadásul 20-30 évvel többet kell dolgozniuk az állami nyugdíjért. Ja, és ezeket általában nem az adófizetők fizetik!
Egyébként nem tartom semmire a rendőröket, tehetetlenek, gyávák, korruptak általában. Talán az autósok basztatása helyett a bűncselekmények felderítésére kellene elsősorban koncentrálni.

Bélabácsi 2011.03.25. 22:24:23

@Boli: Hát basszus......sajnos a szívemből szóltál. És ez nagyon-nagyon szomorú (mármint nem rád vagy rám nézve, hanem mindannyiunkra)...... Mi fizetjük azokat az embereket, akik direkte beleszólnak a rendfenntartástól az igazságszolgáltatásig majdnem mindenbe, ha az érdekeik úgy kívánják.

thomas'87 2011.03.25. 22:24:48

@Bélabácsi: Szerintem annyi, hogy a válaszlevél írója is említi a nyugdíj témát. Abban én is egyetértek hogy egy irodistának nem feltétlen kellene ugyanannyi szolgálati idővel elmenni mint egy járőrnek. Elhiszem hogy rengeteget dolgoznak, de pl. egy ápolónő/nővér is a kórházban, éhbér közeli juttatásért, és bizony ők nem mehetnek el előbb. Én 5-6 év engedményt tartanék helyesnek, attól függően, milyen beosztásban dolgozik a z illető.

Bélabácsi 2011.03.25. 22:27:34

@thomas'87: oké, de a semmisségi törvény által okozott fő katasztrófát (mármint hogy innen mindenkinek "jogalapja" van a rendőr szemébe mondani, hogy nem mondhat senkinek semmit, mert potenciálisan hazudik) nem szabad szerintem összekeverni a juttatási meg nyugdíj-kérdésekkel.

Azokkal külön kell foglalkozni.

Dr. Verőköltő 2011.03.25. 22:29:26

@hoplita: Sötét vagy édes ecsém mint az iccaka!!

szenon 2011.03.25. 22:30:47

Szeretném egyszer megérni, hogy Balsai sérelmére elkövetett bűncselekmény ügyében a "Vidéki Rendőr" járjon el! Remélem úgy járna el, ahogy ezt gondolom.........

Dr. Verőköltő 2011.03.25. 22:32:32

@anti_troll: csak ha valami bánatod van semmiképpen ne hívd a rendőrséget!!

prendick 2011.03.25. 22:33:47

@MetálFater: "Aki rendőrnek áll, az vagy kisebbségi komplexusban szenved (gyerekkorában verték, mint a répát, esetleg csúfolták mert kövér vagy buta volt), vagy éppen szadista lelkületű, aki azon éli ki a lelki görcseit, akin csak tudja. Mert most aztán megteheti. A hatalom mindenek felett."

Igazából nem. Viszont amikortól belépett, már az lesz. A rendőrségnek sajátos pszichológiája van. Majdnem beltenyészet. Az átlagember, bizonyos tapasztalatok után nem szívesen barátkozik rendőrrel. Megvan ennek az oka. Legfeljebb jó ismerősként tartja, akit adott esetben korrumpálhat, ha szükséges. Ettől minden rendőrben kialakul a komplexus egy idő után és személyiségében erősebben dominál a "rendőr", mint az "átlagember".

Ezáltal testületi közösségben él, magafajtájúakkal vegyül és összetart.
Ennek az eredménye lett többek között ez a törvény is. Rendőr rendőrre nem vall. Legfeljebb személyes okból, de akkor is ritkán. És ezen nem lehet segíteni.

Bélabácsi 2011.03.25. 22:33:49

@szenon: Na ez annyira jó volt, hogy mivel most éppen fröccsözöm, a következő pohár a te egészségedre lesz leküldve :))))

prendick 2011.03.25. 22:37:11

@Boli: Világos, hogy itt a probléma, csak most épp nem erről van szó, hanem epizódról a sorozatból, ami nem az okkal, hanem az egyik okozattal foglalkozik.
/Aki nem hülye, tudja, kik az olajosok ;)/

bandika gazdája 2011.03.25. 22:38:44

@MetálFater: Pont arra akartam rátérni, hogy azt nyilván sose tudjuk meg, hogy azt Zsanett lányt megerőszakolták-e! Persze az más kérdés, hogy levelezgetéssel semmi sem megoldható! Rendőrökre szükség van. Nagyon nagy szükség, sajnos. De ezt így megoldani ... Istenem, annyira jellemző!

thomas'87 2011.03.25. 22:40:47

@Bélabácsi: Persze, ebben igazad van, csak a levélben jócskán szerepelnek a juttatásokkal, életkörülményekkel kapcsolatos állítások, amik többségében igazat adok a szerzőnek és sajnálom is a rendőröket ezért.
Csak tudod, mindenkinek a nyugdíj szúrja a szemét, le se sz.rják a semmisségi törvényt, pedig érdemes lenne megteremteni egyfajta társadalmi párbeszédet ezzel kapcsolatban!

prendick 2011.03.25. 22:42:11

@Boli: Közben azon gondolkodtam, hogy rengeteg ember osztja a nézeteidet, mindenféle oldalról. Na de nincs más módszer a jelen körülmények között, mint hogy kivonulunk jó sokan a gaz politikusaink ellen, aztán jönnek a rendőreink és jól szétvernek minket. Most akkor mit lehet tenni? ;)

Jackni Konzol 2011.03.25. 22:43:40

Elvonatkoztatva a levél témájától, az ugye mindenkiek megvan hogy egy vidéki rendőr jobban tud fogalmazni, helyesebben tud írni a köztársasági elnöknél?!...

Blogger Géza 2011.03.25. 22:46:10

Amikor az volt a rendőrség álláspontja, hogy hirtelen mindenkiről leesett az azonosító, akkor is írt nyílt levelet a kedves korengedményes nyugdíjazásra ácsingózó rendőr bácsi? Szerintem menjen és keresgéljen, hátha talál egyet és pótlólag beterjesztheti bizonyítékként.

A környezetemben bekövetkezett bűncselekmények (autólopás, motorlopás, felnilopás, betörés) esetén egyszer nem találták meg a tettest, ellenben nemrég egy ismerősöm megbüntették 15 e Ft-ra azért, mert leugrott a legközelebbi élelmiszerboltba kenyérét, és nem vitte magával a személyijét.

Kb. arra jók, hogy a legidétlenebb sebességkorlátozó tábláknál trafizzanak, kilőjék pár békés tüntető vagy épp arra járó járókelő szemét vagy meglőjék más kellemetlen helyen (igen, az a tüntetés békés volt, ne keverjük Gizikét gőzekével) aztán az én adómból marha fiatalon nyugdíjba menjenek.

Épp itt az ideje, hogy kicsit visszavegyenek a marha nagy arcukból, mert nem sok mindenre lehetnek büszkék, és jobb, ha ez tudatosodik bennük.

fakopács 2011.03.25. 22:46:14

Hmmm... ez egyre gyalázatosabb. Előbb utóbb belázad a nép. Kevés esélyt adok annak hogy Orbán Viktor ágyban, párnák között fog meghalni.

Jackni Konzol 2011.03.25. 22:51:01

@Blogger Géza: majd amikor a gyereked erőszakolja a galeri, akkor is ezt az eszmefuttatást told végig az agyadon, ahelyett hogy a rendőrt hívnád...

thomas'87 2011.03.25. 22:52:06

@prendick: Van benne igazság, azonban ha ezen a vonalon haladunk, ne felejtsük el a következőt: A rendőr családja, barátai és ismerősei magasztalják, felnéznek az illetőre, ami nem is lenne baj, csak ugye az emberünk elhiszi magáról egy idő után, hogy tényleg jobb, több az átlag állampolgárnál. Én ismerek ilyen srácot, jó gyerek, nincsen vele semmi gond, csak hát na, a magas ló esete...
A rendőr közösség tényleg egy elég zárt, összetartó szubkultúra, aminek rengeteg hozadéka van. Baráti kör, mindenki ismer mindenkit, közös témák, bajban egymás mellé állnak, stb. S bizony, lehet vitatkozni, tagadni, de jócskán akadtak olyan esetek, ahol a rendőrök összebeszélése miatt maradt alul az egyszerű ember egy bírósági eljárás során...

vontod75 2011.03.25. 22:53:54

@ökörpöröly: Egyrészt 25 az a 20... Másrészt egyáltalán nem automatikus...
a szolgálati nyugdíjjogosultság megszerzésének feltétele a mindenkori öregségi nyugdíjkorhatár előtt 5 év. A korábbi szabályozás még kedvezőbb volt, ugyanis az már 20 év szolgálati viszonnyal is lehetővé tette a nyugdíjba vonulást, nem pedig 25 évvel. 1996 után 5 év volt az átállásra, ami azt jelentette, hogy választhatott az illető, hogy a régi, vagy az új szabályozás szerint akar-e nyugdíjba menni (már, ha akar).

25 év után csak felmentéssel mehet valaki szolgálati nyugdíjba, egyébként nem (eü, beosztás megszűnése, stb).

Szóval nem eszik olyan forrón a kását. Egyébként a Hszt. ide vonatkozó rész 14 éve van hatályban, a szolgálati nyugdíjak ügye pedig most vált égetővé. Ennek pedig teljesen egyértelmű oka van:
Az anyagi ellehetetlenülés, a fizetések stagnálása, az eszetlen átszervezések, a nyugdíjszámítás szabályainak változása (és még sorolhatnám) az utóbbi 4-5 évben arra ösztönözte azokat, akiknek lehetősége volt rá, hogy elébe menjen a várhatóan negatív változásoknak. Korábban senki nem foglalkozott azzal, hogy nyugdíjba menjen 40 éves korában.
Harmadrészt mondj egy számadatot hogy szerinted összesen hányan lehetnek a szolgálati nyugdíjba vonultak... Majd vesd össze a rokkantnyugdíjasok számával...

penelope garcia 2011.03.25. 22:56:17

Kedves Vidéki Rendőr!
Mélységes tiszteletem. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.25. 23:03:08

@Boli: "kezet mert emelni egy rendőrre? 10 év, valami frankó kis csomagolástechnikai központban,"
Na igen, szóval a rendőrség tehetetlenségének ez is kulcsa... Autózz!-on volt ilyen sztori, mikor a yard megmondta a magyar gyereknek, hogy nem tudja bevinni a norvégot, mert lerasszistázzák..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.25. 23:04:04

@vontod75: Szarabb képek nem voltak? Ekkorában még az se látszik, hogy rendőr-e :D:D:D:D LOL.

tcom 2011.03.25. 23:04:34

Gratulálok és örömmel olvasom, hogy van még rendőr, aki veszi a bátorságot és elmondja az igazságot.
A Rendőrség megerősítése ígéret a szavazóknak szól. Attól, hogy Orbán, vagy Pintér komolyan határozottan mondja több száz ezer Fidesz-fan elalél.
Attól, hogy ígérgetik az államháztartás rendbetételét még nem fog megtörténni.

Nagyon tetszett, ahogy Lézer János többször is emlegetve van. Egyrészt, akinek nincs valamije, nem tehetős, az nem ér semmit, másrészt szegénynek le kellett adnia a luxus Audit, harmadrész pontatlanul 200000 Ft Lázár Jánosnak és Szijjártó Péternek olyan 2-3 napi bére és nem egy heti az adófizetők pénzén.

Politikát félretéve, a nincsből nem lehet adni. Ráadásul a az a pár tízezer rendőr nem jelentős szavazóréteg és amúgy is közutálatnak örvendenek. Ellenben a 3 millió nyugdíjas szavazataiért már érdemes feláldozni az adófizetőket, a jobb rendőr fizetéseket, az egészségügy rendbetételét stb.

vontod75 2011.03.25. 23:06:49

Matematikai feladat! A szolgálati nyugdíjat ostorozó belügyminiszter hány éves volt amikor nyugállományba vonul?
www.bm.gov.hu/web/otm_tele.nsf/web_min_vezetok/5C46629BE97BF2CBC125774C002BE481?OpenDocument

Őszinte Őrült 2011.03.25. 23:08:12

vajon nézik orbánék mi zajlik az arab világban? találós kérdés: mit érdemel az a kormány amelyik a saját rendvédelmével nem akar jóban lenni?

vontod75 2011.03.25. 23:08:13

@ColT: Hirtelen nem találtam, de most hogy tudod mit keress te is nyugodtan beírhatod a keresődbe, hogy anti riot police germany, france, denmark, united kingdom...

-d(-_-)b- 2011.03.25. 23:08:47

Szóval kevés a pénze a rendőröknek? Javítsatok ki, ha tévedek, de úgy tudom, hogy a rendőrök köztisztviselői bérbesorolásban vannak. Az pedig klasszisokkal jobb, mint a közalkalmazotti (pl. tanár). Plusz ezen kívül azzal kereshetne pénzt, hogy nem csinálnak semmit (autóból fotózás, betöréshez nem kimenés), plusz még embereket is megverhetnek büntetlenül (2006), a mindennapos kis baszogatásokról nem beszélve. Ilyen kemény munkát végezve nem is csoda, hogy olyan hamar nyugdíjba mennek úgy, hogy 20 év "munkával" több a nyugdíjuk, mint egy olyan embernek, aki 40 évig dolgozott (igaziból, nem csak a seggét meresztette).

pudliho 2011.03.25. 23:09:25

rendőr is meg még vidéki is .. úúúh :-D

Blogger Géza 2011.03.25. 23:10:31

@Jackni Konzol: Le vagy maradva, galerik gyakorlatilag nincsenek, ezekkel még a kommunizmusban ijesztgették az embereket, de ha mégis ilyen eset lenne, mire a rendőrök kiérnének, a galeri már rég odébbállna. Felesleges kockázatba ők sem bonyolódnak, hiszen úgyis mindjárt itt a korengedményes nyugdíj, addig valahogy ellébecolunk... Talán ha ebben nem bízhatnak, megjavul picit a munkamoráljuk.

Démonmac1 2011.03.25. 23:14:28

zseniális válasz, minden rokonszenvem az íróé.

lg-m 2011.03.25. 23:15:45

Magyarországon nagy-nagy hagyománya van a névtelen leveleknek.
Úgy tűnik erről a rendőrről is ,,leesett'' az azonosító, mint a faszkalap haverjairól.

tcom 2011.03.25. 23:16:29

@vontod75:

"Az anyagi ellehetetlenülés, a fizetések stagnálása, az eszetlen átszervezések, a nyugdíjszámítás szabályainak változása (és még sorolhatnám) az utóbbi 4-5 évben arra ösztönözte azokat, akiknek lehetősége volt rá, hogy elébe menjen a várhatóan negatív változásoknak. Korábban senki nem foglalkozott azzal, hogy nyugdíjba menjen 40 éves korában."

Romániában, Ukrajnában kevesen szeretnének nyugdíjasok lenni, mert az ottani átlagnyugdíj fele a magyarénak. Ott a nyugdíj az éhenhalás szinonimája. Magyarországon a 10 éves versengés hozta meg azt, hogy százezrek kapnak nagyobb nyugdíjat, mint százezrek munkával, ami egészen egyedülálló. A Fidesz bölcsen belátta, megtanulta, hogy a nyugdíjasokkal lehet választást megnyerni. És azt is megérezték, hogy folyamatosan hízelegni kell, a cián kapszulát meg mannának elnevezni. Nyugdíjvédelmi megbízott, a nők 40 éves szolgálati idővel kedvezményesen nyugdíjba vonulhatnak, a magánnyugdíjak államosítása, hogy 2-3 évig betömhessék nagyrészt a hatalmas deficittel küzdő nyugdíjpénztár hiányát. Aztán ha ez kitart 2014-ig, akkor már zsebben az újabb 4 év. Oszt majd utána is lesz valahogy. Van még pl. 2 millió 3 millió Ft feletti bankbetét az országban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.25. 23:17:03

Én csak ennyit mondanék:

"Budapesten tavaly száz betörésből mindössze hat elkövetőjét fogták fülön."

Démonmac1 2011.03.25. 23:18:09

látom az általánosítás megy, no, ezért is tart itt az ország többek között.
Ha egy gazember van, még nem feltétlenül az az összes többi.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.25. 23:18:38

@Behajtó70:

"Nyilván fizetett nem-rendőr írta a posztot. Pláne nem vidéki."

Nyilvánvaló, viszont olyan finom irónia van benne, hogy zseniális.

prendick 2011.03.25. 23:19:20

@thomas'87: Igen erre céloztam, kösz a kiegészítést.
Viszont az is hozzátartozik a dologhoz, hogy számomra mindig a derű kiapadhatatlan forrása, amikor egy rendőrt magas lovon találok. Megeshet persze, hogy statisztikailag akad olyan a testületben, akit tényleg lehet becsülni, de az ritkán magaslovazik. Azért sejteniük kéne, hogy az egyenruhától elalélő apun-anyun kívül, a rendőrség társadalmi presztizse nem túl magas. Egész finoman fogalmazok akkor, ha azt mondom, hogy a bányászbékához is sámli kell arrafelé.

Jó persze, maguk között sztárolhatják egymást, gondolom akad olyan is, aki el is hiszi, de attól még nem igaz. Feltételezem, ebből akad az a frusztráció, amelynek a kompenzálásáról szinte mindenkinek van egy története a buta, rosszindulatú, tiszteletre alkalmatlan rendőrről.
Pedig nem kéne. De ehhez egész új alapokra kéne helyezni a rendőrséget.

vontod75 2011.03.25. 23:19:47

@Blogger Géza: @-d(-_-)b-: Ha ennyire szuper munkahely, akkor kedves hozzászóló Te miért nem jössz rendőrnek. Tudod, hiány van...

-d(-_-)b- 2011.03.25. 23:20:30

Ezt azoknak írom, akik azzal jönnek, hogy "majd ha téged/a gyerekedet ...-zzák, akkor hívd a rendőröket"

Megyeszékhely, saját népes városi és külön megyei rendőrőrséggel. A rendőrség előtti kereszteződésben elromlik a lámpa (4x4 sáv): nem tudnak kijönni irányítani a forgalmat.

A másik rendőrségtől 1km-re közlekedési baleset: 20 perccel a hívás után meg is érkeznek.

A "gazdag negyedben" sorozatos betörés, elég nagy értékű károk: 9-10 óra múlva, már szürkületben kijönnek a tizedik hívásra, lábnyommintát, ujjlenyomatot nem gyűjtenek, nyomozást 30 nap múlva megszüntetnek.

Buszpályaudvar, túltengő ittapiros/zsebes/"koldus"-népség: rendőrjárőrnek se híre, se hamva.

Cigánysor határán napi 5-6 zsebelés, rablás: elfogás eddig még nem történt.

Ezzel szemben:

a 200méterre levő nagyrészt kihalt sétálóutcán járőrözés AUTÓBAN.
Szombat délelőtt ipari parkban (á la 1 autó / óra) traffizás.
Kinnfelejtett 30-as táblánál traffizás.
Bármiféle autósvegzálás: minél több, annál jobb alapon ezerrel.

Blogger Géza 2011.03.25. 23:20:57

@Őszinte Őrült: Találós kérdés: te azokkal a kormányokkal szimpatizálsz (Gyurcsány-kormány, arab államok kormányai), amelyek azért igyekeznek ezerrel nyalizni a rendőrüknek, mert félnek az emberektől, és azt várják, hogy lőjenek a tömegbe, ha kell, csak azért, hogy ők a hatalmon maradjanak, vagy esetleg olyan kormányokkal, amelyek a rendőrséget bűnüldöző és nem hatalomban tartó eszköznek tartják?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.03.25. 23:21:46

@Démonmac1:

igazad van, egy cégnél is vannak lusták, trehányak, karrieristák, rokonok, becsületesek, okosak, stb.
A rendőrség sem kivétel.
Csak a rendőrség vezetőinek ki kellene szórni azokat, akik nem odavalóak, alkalmatlanok.
Viszont ugye a mundér becsülete előrébb való...

Nem egyszerű a probléma az biztos, de az ilyen levelek"fentről" csak olaj a tűzre ...

tcom 2011.03.25. 23:23:34

@lg-m:

Mondja ezt egy becsületes zember, aki egy éve @lg-m-ként 48-szor bujt semmitmondó nickje mögé.
Mondjuk neked sem ajánlom, hogy kitedd az azonosítódat ide, mert hasonló faszkalapként hamar megjárnád!
Jobb lett volna ha cáfolod a levélírót, vagy megvéded a szent kormányunkat Pintér Elvtárssal.

Démonmac1 2011.03.25. 23:25:17

@zero: Magyarországon, mikor működött bármiféle "kiszórás" ? soha kb.
Max annyi, hogy amikor a Narancs van a hatalmon akkor az ő embereik vannak a levesestálnál, amikor a piros, akkor meg az övéké. Sohasem lesz itt rend.

Iustizmord 2011.03.25. 23:25:23

nagyon szomorú mindez. a kormány azokon rúg egyet, kettőt, hármat, sokat, akik a legális erőszakszervezet. ha kitörne egy új 2006, ezek a rendőrök nem biztos h odaállnának ezután...

Napkutya 2011.03.25. 23:26:07

Szedjük már össze, hogy a Narancs Majomhordák (nem az orangutánok) milyen értékeket tettek tönkre, vagy bontottak meg idáig. A rendőreink évekig vért pisáltak, hogy végre annak tekintsék őket, amik, -a jogos rend védőinek. BIZTOS, hogy a legtöbbjük az is!

A kormány rohadtul cinikus. Persze vannak kötelezettségei is. Kerekre kell nyalni az összes segget, ami disznóólat csinált a városból, amikor kellett a "nyugtalanság". De ezzel is csak azt érik el, hogy az átb.szott emberek tízezrei olyan szimpátiát éreznek majd a rendőrök mellett, amit eddig el sem tudnak képzelni.

Eszméket rombolnak, alapjogokat csesznek szét, és csak kaszálják a pénzt, zabálnak, zabálnak. Öt-hat állással, bizottsági és elnökségi illetményekkel, megbízási szerződésekkel, kilenc-tíz éves, bebetonozott állásokkal... Ehhez képest, az az illúzió, hogy a kocsi gyújtogató, rendőrdobáló szarház,i forradalmárnak érezze magát, az szinte ingyen van!

Jó,jó, most én is elgaloppíroztam magam, de én legalább közelről láttam az egészet. Azok ott NEM békés polgárok és öregedő énektanárnők voltak! Aki mást állít, nyugodtan küldje közéjük a kamaszlányát egy önfeledt hétvégére.

Vonjunk mérleget! Tegye ezt mindenki magában, aztán állítsa szembe azzal. hogy mit is ÉPÍTETTEK a több ezernyi, hirtelen FIDESZES karrieren kívül..

Blogger Géza 2011.03.25. 23:26:36

@vontod75: Talán ha esetleg a rendőrség őszintén szembenézett volna a 2006-os dolgaival, esetleg megtaláltak volna pár leesett azonosítót... Kevésbé lenne mocskos az az egyenruha. Addig ne rinyáljanak, hogy egyetlen épeszű ember nem hiszi, hogy az ezekkel az eseményekkel kapcsolatos nyomozások, eljárások, ítéletek korrektek voltak.

vontod75 2011.03.25. 23:29:01

@prendick: "De ehhez egész új alapokra kéne helyezni a rendőrséget."
Mivel ez a jogkövető, adófizető magyar lakosságon kívül senkinek nem érdeke ezért nem is várható...

Démonmac1 2011.03.25. 23:29:47

@Blogger Géza: "Talán ha esetleg a rendőrség őszintén szembenézett volna a 2006-os dolgaival, esetleg megtaláltak volna pár leesett azonosítót... Kevésbé lenne mocskos az az egyenruha. Addig ne rinyáljanak, hogy egyetlen épeszű ember nem hiszi, hogy az ezekkel az eseményekkel kapcsolatos nyomozások, eljárások, ítéletek korrektek voltak."

Tv székházat javarészt büntetlenül fel lehet dúlni, és kifosztani, autókat felborogatni kukákat felgyújtani.. azt lehet...
Nem mondom hogy a zsandárok nem csináltak gazemberségeket, de a tüntetők sem voltak jobbak. (szvsz túl kesztyűs kézzel bántak velük, azt kellett volna amit az oroszok szoktak..

-d(-_-)b- 2011.03.25. 23:30:09

@vontod75: Hogy miért nem megyek rendőrnek? Középsuliban még akartam is volna, de azután más pályára mentem. Persze így most a fasz rossz végén vagyok (úgy értem, alkalomadtán engem szivatnak és nem én szivatok), de még így is azt tartom, jól döntöttem. Most már azért nem lennék rendőr, mert rühellem őket úgy ahogy vannak -- pedig mégcsak bűnöző sem vagyok. Nyilván általánosítok is, dehát az ember már csak ilyen. Nincsenek rendőr ismerőseim vagy rokonaim, tehát nem látok a kulisszák mögé, rendes rendőrrel meg még nem találkoztam, szóval csak saját tapasztalat alapján tudok véleményt formálni. Persze ötleteim nekem is vannak, hogy hogyan lehetne javítani a rendőrségen, de mint a fentiekből látszik, ezek inkább amolyan kibic-ötletek, nem hinném, hogy nagy tetszést aratnának, ezért is van, hogy csak pár sör után hangoztatom őket.

És akkor látom, a köztisztviselői besorolást nem cáfoltad.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.03.25. 23:31:06

@Iustizmord:

Nem biztos? Nem biztos?!

Nem akarom ijesztgetni a kormányt, de a helyükben esténként kurvára imádkoznék, hogy az elkövetkezendő hónapokban ne legyen utcai demonstráció.

Amúgy meg a legnagyobb csalódás Pintér miniszter, aki egy tollvonással leszarta azt a kábé 30 évet, amit a testületnél töltött. Ugyanolyan jellem- és gerinctelentelen féreggé vált, mint az összes többi politikus, pedig sokan mást vártak tőle.

Igen, tiboru voltam, utánam lehet nézni. És bekaphatja minden köcsög politikus.

Démonmac1 2011.03.25. 23:32:12

kihagytam a terek tönkretételét, nem volt olcsó az önkormányzatnak (az adófizetők pénzéből) helyrehozni azt amit a tüntető banda összedisznózott.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.03.25. 23:33:33

@tiboru:

A gerinctelentelen csak egy fosztóképzővel értendő, csak kiborított ez az egész, bocs...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.03.25. 23:33:45

@vontod75: Tévedés, az ítéletet már meghozták, ki is hirdették! Megvédtük a zembereket, ez a címe! Meg Nemzeti Hitvallás, vagy mi..nagybötűvel, mi másal (az új heles iratás szelemében egy s:-)

-d(-_-)b- 2011.03.25. 23:33:57

@Démonmac1: Figyi, az egész országból voltak fenn rendőrök. Akkor hogyhogy nem tudták szétzavarni azt a kb. 200 huligánt a TV-székháztól? Csak költői kérdés, nem kell válaszolni.

Démonmac1 2011.03.25. 23:37:10

@-d(-_-)b-: mert nem 200 huligán volt kb azért + nem voltak erre felkészülve, (akkor)

Napkutya 2011.03.25. 23:39:14

@-d(-_-)b-: Elárulok egy titkot. Ha majd a Vezér ellen tüntetnek a népek, oda fognak b.szni. Ezt hívják majd "határozottságnak".

Elnézve Pintér ténykedését, és az ORFK-s helycseréket, lesz majd, aki parancsot adjon rá.

Démonmac1 2011.03.25. 23:39:26

@-d(-_-)b-: nyilván te nekirontanál a fotelodból egy kb 60 x os túlerőben lévő tömegnek, de azért van aki gondolkodik. És nem próbál meg mártír lenni.

dragonhunter 2011.03.25. 23:45:26

elolvastam az egészet.kár volt...
sztem csak egy ember nevét kéne tudni.
aki a parancsot adta az azonosítók levételéhez.
na hajrá....(szkeptikus vok)

lg-m 2011.03.25. 23:47:07

@tcom: nem is mentem rendőrnek...

GGG77 2011.03.25. 23:47:35

A korkedvezményes nyugdíj és az utazási kedvezmények megnyirbálásának itt volt az ideje.
Viszont a Balsai-féle javaslat elfogadása a demokrácia, a jog szemen köpése.
Azt a kib@szot NENYI-t meg tudják hova dugják...

-d(-_-)b- 2011.03.25. 23:48:52

@Démonmac1: Ha csak a megyeszékhelyekről vittek rendőröket vidékről, és mindenhonnan csak egy busszal, az már 720 rendőr, az eleve ottlevő pesti rendőrök mellé. Olyan mendemondák is vannak, hogy a székház másik felén ott voltak még pár osztaggal. Nagyon sántít az az egész helyzet. És nem a közrendőrök irányából, hanem a parancsnokok irányából, meg annak az embernek az irányából, aki végig telefonon kapcsolatban volt a rendőri vezetéssel.

"nem voltak erre felkészülve, (akkor)" Igen, mindannyian láttuk, hogy utána már fel voltak készülve. De ez már nagyon elvinne a témától, nem feszegetem.

Blogger Géza 2011.03.25. 23:50:33

@Démonmac1: Ezzel a megjegyzéssel több probléma van:

1) A rendőrt a mi adónkból fizetik, azért, hogy a törvényes módszerekkel (nem azonosító nélkül, viperával stb.) fenntartsa a törvényes rendet, a tüntető meg saját szakállára, saját meggyőződéséből teszi, amit tesz, nem esküdött fel semmire, nem vár ezért fizetést vagy korkedvezményes nyugdíjat, ezért abszolút nem lehet ugyanúgy elbírálni, akármit is tesznek.

2) Az, hogy X tüntetésen a rendőrség nem tudta fenntartani a rendet, nem indokolja, hogy később egy másik, Y tüntetésen békés tüntetőkre lőjön. Vagy te mit szólnál ahhoz, hogy rád lő egy rendőr az utcán, mert egy hónapja arra járt egy bankrabló, de őt nem tudta elkapni, de most rajtad "bosszút áll". Ez is az "orosz módszer" lenne, aminek örülnél?

vontod75 2011.03.25. 23:53:33

@-d(-_-)b-: Bocs az elkerülte figyelmemet. Nem ktv a besorolás, mivel a hivatásos az egy speciális jogviszony (volt) amely lényegében a ktv illetményalaphoz van kötve. Azt egy beosztástól függő szorzószámmal szorozva kapod meg a bruttó bért.
A ktv illetményalap jelenleg 38.600 Ft. Például egy kezdő járőr fizetése:
Beosztási illetmény: 2.4*38.600 = 92.640 Ft
Rendfokozati illetmény: 0.38*38.600 = 14.668 Ft
Összesen: 107.328 Ft

Ehhez jön hozzá
- közterületi pótlék: 45% = 17.370 Ft
- gk vezetői pótlék: 13 % = 5.018 Ft
- délutáni éjszakás pótlék: kb 40-40 óra : 193*40 = 7720 Ft + 97*40 = 3.880 Ft = 11.600.- Ft

Összesen: 33.988. Ft
Mindösszesen: 141.316 Ft Bruttóban.

thomas'87 2011.03.25. 23:54:13

@prendick: Igen... az utolsó bekezdésedre:
Nemrég szereztem meg a jogsit. A legelső hétvégén apummal kocsiba be, irány a nyaraló. 15 kilométert tettem meg kb, vidéken, lakott területen kívül igazoltat a rendőr. Odalép az ablakhoz, kéri az iratokat. Kérdezi, miért vagyok feszült, mire azt mertem válaszolni hogy eddig még nem állított meg rendőr. Na, erre belendült, láthatósági mellénytől elkezdve még a pót izzókat is kérte, pedig azt már nem is kötelező tartani. 10 perce ment a kérdezz-felelek, kiszáll az előttem parkoló rendőrautóból két másik rendőr, kérdezik, meddig tart még, van-e valami probléma. Megnézik ők is a jogsimat, elkezdenek röhögni és gratulálnak az első igazoltatásomhoz. Elnézést kérnek a kollégájuk nevében és még pár jó tanácsot is kapok tőlük, pl vigyázzak mert errefelé rossz az út. (Aztán amíg kettejükkel beszélgettem, aki eredetileg megállított nagy durcásan beszállt a kocsiba és úgy beb.szta az ajtót hogy már én is csak vigyorogtam...)
Nagyon kedvesek, segítőkészek voltak, igazán pozitív élmény volt! Azonban ha ez a fószer egyedül állít meg valahol, tuti nem így emlékeznék vissza... És ez a gáz, ha csak tízből egy ilyen, akkor már megy a mocskolódás, utálkozás gyűlölet... B.szhatjuk, lényegesen nem fog itt változni semmi, szerintem.

Blogger Géza 2011.03.25. 23:54:18

@tiboru: "a helyükben esténként kurvára imádkoznék, hogy az elkövetkezendő hónapokban ne legyen utcai demonstráció."

Több (kormányellenes) demonstráció volt az elmúlt hónapokban, ahogy az egy demokráciában nap mint nap előfordul, mégse történt semmi rendkívüli. Ez így működik egy normális országban.

-d(-_-)b- 2011.03.25. 23:54:24

@Napkutya: Heló, nem világos, ezt mire írod, de attól még kösz a választ. Nem fogunk összeveszni, a rendőröknek dolga (lenne) a rend fenntartása (is), persze normális keretek között.

-d(-_-)b- 2011.03.25. 23:57:52

@vontod75: OK, kösz. Valamiért olyanra emlékeztem, hogy jópár éve ktv-be lettek átsorolva. Akkor úgy látom, kábé olyan tanár-szinten keresnek. (Azért mindig a tanárral jövök, mert olyan rokonom meg van.)

vontod75 2011.03.25. 23:58:12

@tcom: Sőt! Szomáliában még nyugdíj sincsen.... De ugye mi nem fekete Afrika szintjét szeretnénk elérni...
Én a szlovákiaival is kiegyeznék. Tudod ott 15 év!!! (nálunk ugye 25) után el tud menni egy rendőr.

vontod75 2011.03.25. 23:59:15

@-d(-_-)b-: Hát itt tartunk. Egy tanár ennyit keres, miközben ennek többszörösét keresi egy gombautomata politikus.

vontod75 2011.03.26. 00:02:19

@Démonmac1: Meg nem is volt ott elég rendőr hozzá. Valahol máshol voltak. De ki tudja hol. (nem várok választ ez költői kérdés volt)

Gyógyszerész 2011.03.26. 00:02:25

Nekem meg ez a válaszom a megvadult csürhének:
www.youtube.com/watch?v=TNsib28r43g

Igaz Magyar 2011.03.26. 00:03:44

Mostanság a bűn a Rendörségen kezdődik.
Sok csúsztatás meg sumákolás van ebben az iróniai levében.

A többség mereszti a seggét az út mellett egy sebesség mérővel 40 éves koráig, kárt okoz a gazgdaságnak, ezért a tevéknységért még fizetik is, majd elmegy 140-200E Ft-os nyugdíjba és folytatja a károkozást valamelyik őrzővédő pénzmosodában.

A többiek meg irodában pocsékolják a papírt, ezért szintén 40 éves korukban nyugdíjba mennek és eltartjuk őket.

Hogy depressziósak? Persze, aki nem végez értelmes munkát és bűnözőkkel van körülvéve az az lesz.

prendick 2011.03.26. 00:04:23

@thomas'87: "És ez a gáz, ha csak tízből egy ilyen, akkor már megy a mocskolódás, utálkozás gyűlölet... "

Igen, ez a kulcsmondata ennek a témának is. A testület biztosan tudja, kik voltak azok, akiről szól. Vagyis két eset lehetséges:

A: Vagy azonosulnak velük és testületileg megsértődnek, ebben az esetben nem különbek a többinél és jól gondolják, hogy az egész rendőrség szavahihetősége megkérdőjeleződött.

B: Vagy esetleg elgondolkoznak azon, hogy a saját érdekükben szükséges az, hogy elzárkózzanak a fentiektől és elfelejtsék a "a korcs kutya, de a mi kutyánk kölke" elv fenntartások nélküli alkalmazását. Viszont ebben az esetben nincs okuk megsértődni, hiszen nem érintettek.

Sajnos az itt megjelenő /vélhetően/ rendőrök és a "vidéki rendőr" reakciója alapján inkább az "A" válasz dominanciájára tippelek. Nem örülök neki.

Bell & Sebastian 2011.03.26. 00:05:22

Zero iránti tiszteletből hozzászólok.
Ha külön levélben kell lojalitásért fohászkodni, elkúrás történt. Elsősorban Elkúró szabadlábon hagyásával, a többi csak ennek járulékos következménye.
Namármost, Orbán mennyivel különb az ötezrest elfogadó útonálló kéknél, ha eladta Gyurcsány bőrét és ahelyett hogy Gyurcsány-kacagányban parádézna Brükszelesben, hallgathatjuk naponta a kacagó hiéna kacagását, ami benne is van a nevében, tehát felesleges szóismétlés.
Még a mentéhez sem ragaszkodnék (úgy ment el, hogy csak itt maradt), egy decens kis lámpaernyő is megtenné, az ATV logója helyén.

bonobonohu · http://bono.hu 2011.03.26. 00:06:29

"""Mi arra szegődtünk, hogy a bűnözőktől megóvjuk az állampolgárokat."""

... ha ez így lenne, és a T. Rendőrök jól végeznék a munkájukat, akkor a teljes parlamenti naplopó tolvaj banda most valamelyik börtönben töltené kiérdemelt szabadságvesztését... :-P :-D
de SAJNOS a rendőrség feladata inkább a _törvények_ betartatása (khm, és betartása, ugye...), mely törvényeket éppen e naplopó tolvaj banda hozza, ergo sosem fognak börtönbe kerülni... :-(

Igaz Magyar 2011.03.26. 00:07:20

@thomas'87: sokkal több ilyen gané van ott, hidd el.

tiboru · http://blogrepublik.eu 2011.03.26. 00:08:16

@Blogger Géza:

Olyan igazi utcai demonstráció (kukaborogatás, autófelgyújtás, ablakbetörés) nem volt. Ne nevezzük már rendőri kihívásnak azt, ha kimegy 1500 pedagógus (filozófus, szociológus, stb.) és semmitmondó beszédeket tart.

Majd ha megint tízezrek tombolnak a Rákóczi úton és vezető hír leszünk a CNN híradójában, akkor megnézem a készenlétiseket, milyen lelkesen fogják szétbaszni az őrjöngők arcát. És hogy Pintér milyen hangon fogja jelenteni Orbánnak: "miniszterelnök úr, mondam én, hogy nem kéne bolhacirkuszt játszani. Ezennel benyújtom a lemondásom."

Persze az elvesztett becsületét a rendőrök között már így sem fogja tudni megmenteni, de talán öklendezés nélkül tud majd ezután belenézni a tükörbe.

Talán.

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.03.26. 00:11:20

Felvettek x ezer rendőrt, de ugyanúgy a nulla pénzért melóznak, mint eddig? Ez a kormány egyre szarabb: nem elég, hogy az orvosoknak nem adnak pénzt (hja bazdmeg, kellett a focira), ellenben fenyegetik őket, hogy ha nem maradnak itthon a szarban, akkor vissza kell fizetni a képzésük költségét, most a rendőröknek lécci-lécciznek. Ez aztán igazán vastagbőr! Ez a poszt egyben elmondja a vastagbőr blog teljes lényegét!

szenon 2011.03.26. 00:12:31

@Bélabácsi: Egészségedre Bélabá:)))

ver@s kan-tár 2011.03.26. 00:12:31

Ez már döfi! Van humora, még ha keserű is, ahogy van vér is a pucájában. Jól mondja, amit leírt. A rendőrséget is leírták fentről, épp csak érthető írásba adni nem merik. Helyette kommunikálnak egy kiadósat, mosakszanak, s vakarnák már a testületre jóvoltukból felkent szart tíz körömmel, csakhogy ez mostanra eső után köpönyeg. A köztársaság elvárja rendőrségétől a hűséget, szakmaiságot és fegyelmet, majd meg a köztársaság egy elegáns törvénykezési manőverrel maga és végrehajtó hatalma, azaz két tűz közé szorítja a jobb sorsra hivatott fakabátokat.

A bizalom a valódi hasadóanyag, még az uránnál és az elkötelezett szívnél is hasadóbb. A felezési időn meg túl vagyunk már, azt hiszem.

Ezt követően pedig, hogy magát ekképp mentegette, a köztársaság rekedt sóhajok közepette korszerűen kimúlik, kikezdett legitimációjának még megmaradt keretei is alaposan átalakulnak, ám az idézett levélbe foglalt, sorai egyikén-másikán olykor hamisan csendülő, ám formára-külalakra elismerően, vigasztalón hangzó szavai még sokáig csengenek majd a jogilag megtépázott, mondhatni: denunciált egyenruhások fülébe. Hogy nem a fejetekre tojni akartam én, fiúk – leheli harmatos elszánással a hatalmi szózat –, de hát fölöttetek állok és rám jött a szükség, ami ugye nagy úr, talán még Orbánnál is nagyobb, habár ez szinte elképzelhetetlen. Vagy valahogy így... Szóval fogjátok csak, tisztelt közegek és detektívek, ezt a ki tudja, hová bocsátó szép üzenetet, és használjátok bátran arra, amire érdemes. Vagy amire megalkotói is szánták. Mert ők számítók bár, de nem hülyék. Épp csak eljátszadoznak kissé a cinizmussal. Kétharmad kell ahhoz és hidegvér, míg tisztánlátás a legkevésbé. Ahogy szavatartás sem.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.03.26. 00:16:20

És azt hallottátok, hogy nem lesznek állami iskolák? Persze, hogy nem. Ez belsős infó.
Szóval az állami iskolák a támogatások lecsökkenése miatt átalakulnak.. Kapaszkodjatok meg:
Egyházi iskolákká. Ez a lehetséges opció számukra.
Mert az egyházakat persze támogatja a Párt, de a saját állami iskoláit nem!
Vissza a középkorba. Még mit nem! Nem a reneszánszba! Bele a sötétbe!

-d(-_-)b- 2011.03.26. 00:21:29

@vontod75: Na hát a korkedvezmény az pont az, amit nem érdemelnek meg a rendőrök. Fejtegettem ezt már tiboru egyik blogján, kaptam is érte az oltást. Röviden annyi, hogy a rendőri meló nem kockázatosabb, mint pl. a szoc.munkás vagy az ápoló vagy akár egy rakodómunkás, szóval ne is járjon érte különb elbírálás. Ha meg valaki tényleg olyan melót végez, pl. bányász vagy tűzszerész vagy tűzoltó, az meg kapja meg a korai nyugdíjat.

thomas'87 2011.03.26. 00:22:16

@prendick: Ezzel összefüggésben a fenti válaszlevél ötödik bekezdéséből idéznék: "Az, hogy a rendőröket még kísértésnek is ki lehet tenni, az nagyon helyes. Hisz emlékezzünk mi lett belőle, mikor egy almafán egy kígyó bepróbálkozott egy embernél!"
(Ugyebár itt arról van szó, hogy civil ruhás nyomozók követnek el kisebb szabálysértéseket hogy a járőr lemeszelje őket, majd a nép egyszerű gyermekének kiadva magukat megkísérlik megkenni a közeget.)
A hétfői Kékfényben nyilatkozott az ilyen ügyekért felelős, nemrég felállított osztály főigazgatója, valami ilyesmit mondott: Aki tisztességesen dolgozik, nincs félnivalója.
Teljesen egyetértek... A munkahelyemen engem is ellenőrizhetnek úgy, hogy nem tudok róla, az is annak számít ha pl. a főnökeim a hátam mögött kérdezgetik a kollégákat hogy jól dolgozom-e, stb. Ebben a témában neked mi a véleményed?
@IgazMagyar: :D:D:D:D! Neee, hiszem hogy nem!

Blogger Géza 2011.03.26. 00:23:48

@tiboru: Mivel mindezek az események nem fognak bekövetkezni, ezért ezekről csak fantáziálhatsz. Mindenesetre a rendőrök helyében én nem Pintér becsületével foglalkoznék, hanem a testületével. Ő ugyanis nem volt 2006-ban rendőr. Saját szemükben a gerendát se, ugye... Szerintem örüljenek, hogy ennyivel megússzák, és inkább maradjanak csendben egy jó ideig.

Amúgy meg semmi baj azzal, ha egy rendőr ne adj isten a törvények betartásával és szakszerűen intézkedik, nem az a jó rendőr, aki minél több ember "arcát bassza szét".

S***ci 2011.03.26. 00:27:42

Intelligens, nyelveket beszélő, jól képzett, jó megjelenésű, udvarias, emberséges, tisztességes, becsületes, határozott, küzdősportokban jártas, stb. rendőrökre van szükségünk.

Amit kínálni tudunk nekik:
kiszámíthatatlan fizetés és munkarend, állandóan változó törvények és szabályok, használhatatlan felszerelés (fegyverek, ruhák, autók, számítógépek, lejárt szavatosságú golyóálló mellények), minősíthetetlen munkakörülmények (pl. nem működő WC, életveszélyesnek nyilvánított épületek), kifizetetlen/papíron sosem elrendelt túlórák, értelmetlen utasítások, a felelősség áthárítása a "legkisebbekre", statisztikai szemlélet, miközben tagadjuk a statisztikai szemléletet, rasszista kollégák, fegyverektől félő felettesek, csapnivaló képzés (pl. egy életpálya alatt kevesebb lövészet, mint az USÁ-ban egy hónapban). És tegyük még hozzá a társadalmi megbecsülést is... :(

Én gyerekkoromban sokáig rendőr szerettem volna lenni, de Európában talán az egyetlen hely Magyarország, ahol nem lennék rendőr, csak ha az éhenhalásom múlna rajta! :(

vontod75 2011.03.26. 00:28:50

@-d(-_-)b-: Nagyon szívesen elintézem neked, hogy egy "semmivel sem kockázatosabb" vidéki kapitányságon lehúzz három szolit segélyosztás környékén. Aztán visszatérünk rá. Deal?

-d(-_-)b- 2011.03.26. 00:31:41

@Sanyci: És akkor erre az a megfelelő reakció, hogy sápítozunk, hogy el akarják venni az extrakorai extramagas nyugdíjunkat? Meg hogy a kormány nem becsüli meg azt a kollektív hazudozást, ami 2006-ban ment?

Vannak rendőr-szakszervezetek, érvényesítsenek érdeket.

Pistie 2011.03.26. 00:35:44

Sok és nagy igazság van ebben. A korkedvezményes nyugdíj eltörlése egy szánalmas vicc. Aki az év nagy részében kiteszi magát annak a veszélynek hogy megsebesülhet, rálőhetnek, meghalhat és mindezt mások védelmében, nem önös célból, az igenis megérdemli, hogy 25 év szolgálat után nyugdíjba menjen, méghozzá szép nyugdíjjal, elvégre feddhetetlen életet élt, és megérdemli.
Amerikában amikor így nyugdíjba mennek az amúgy még munkaképes hivatásosok, akkor szinte automatikusan felveszik őket biztonsági őrnek, vagy hasonló pozícióba, ahol levezethetnek, és továbbra is dolgozhatnak (miközben itthon arról tanakodnak már évek óta, hogy aki nyugdíj mellett dolgozik az válasszon, vagy nyugdíj, vagy fizetés - nyilván hülye lesz az ember a 200.000-es nyugdíj helyett a 80 nettót választani, tehát nem fog dolgozni, hanem 45 évesen otthon lógatja majd a lábát - de ez a rendszer hibája, nem az emberé!)

-d(-_-)b- 2011.03.26. 00:36:12

@vontod75: Figyi: Értem, hogy vannak veszélyes körzetek. De az ápoló is kaphat hepatitiszt a sürgősségin, a szocmunkást megvagdoshatja egy drogos, vagy a gyári munkásnak is levághatja a kezét a présgép. Még az informatikusra is rábolulhat a szervertorony (jó, ez már extrém), de remélem, érted, mire akarok kilyukadni.

-d(-_-)b- 2011.03.26. 00:40:15

@Pistie: "Aki az év nagy részében kiteszi magát annak a veszélynek hogy megsebesülhet, rálőhetnek, meghalhat és mindezt mások védelmében, nem önös célból"

És ez a rendőrök mekkora hányada?

Valaki mondhatna már pár adatot, hogy hány sérülés/rálövés/haláleset történik szolgálatteljesítés közben. Fogalmam sincs, mennyi lehet, szóval mindenféle felhang nélkül kérdezem.

prendick 2011.03.26. 00:45:32

@thomas'87: Nekem nem tetszik. Általában nem szeretem, ha baltával operálnak. Egy olyan testületnél, ahol sajnos a korrupció része lett a hivatásnak, nem lehet azzal kezdeni, hogy egyből elvárják az azonnali szentté válást. Pláne, hogy maguk az ellenőrök sem garantáltan szentek. Jól emlékszem arra a rendőrtisztre, akit egy kényes nyomozás kellősközepén jó alaposan meghurcoltak azzal az ürüggyel, hogy egy tunéziai bűnöző otthagyott az asztalán egy tolltartót. Aztán ment az országos kampány a vesztegetésről, Kulcsár és üzletfelei meg röhögtek.

Vagyis ez az ellenőrzési forma leginkább arra alkalmas, hogy tisztogatni lehessen. Leszámolni, lapátra ugratni, stb. Közben persze egy-két valódi korrupciót is le kell leplezni, hogy az imázs megmaradjon. Hazai viszonyok között inkább ilyen kifejletet várok.

Alig hiszem, hogy az ellenörző testületbe össze lehet hozni egy csapat feddhetetlen, elkötelezett embert. Ez kisebb horderejű ügyeknél sem sikerült. Abban meg biztos vagyok, hogy semmiképpen nem tudják elkülöníteni őket a "befolyás"-tól.
Most komolyan, el tudja valaki képzelni, hogy lebuktatják valamelyik politikai hátszeles főrendőrt? Onnan kezdve mehetnek Borsodba posztolni.

Inkább az a gyanúm, hogy rendőr módra a könnyebbik megoldást választják. Ahogy a közrendőr odaáll a trafipaxal az ottfelejtett 30-as táblához, ezek is majd azt fogják vizsgálni, hogy le lehet-e alkudni a közlekedési bírságot. Aztán ha véletlenül egy nagyobb hal kerül a horogra, arról is majd tudni lehet, kinek volt útjában.
Ilyen összefonódások mellett, pláne egy Pintérrel ez nem megy.

vontod75 2011.03.26. 00:46:31

@-d(-_-)b-: Szóval nem. Értem én, csak a fránya arányok. Segélyosztás minden hónapban, szerver toronyból meg egy van... :)
Tréfát félretéve. Amikor én felszereltem 17 éve akkor az döntött a pálya mellett, hogy van:
- kiszámítható életpálya
- előmeneteli lehetőség
- szolgálati lakás
- BM kórház
- BM óvoda
- BM üdülők
- 13. havi

Na pont ezeket vették el.
Ha a szolgálati nyugdíjat is elveszik semmilyen előnyt nem fog jelenteni a rendőri pálya. A jelenlegi megbecsültségi szintet figyelembe véve szerinted ki fog ide jönni?

thomas'87 2011.03.26. 00:51:56

@Pistie: Bocsi, de akkor pl. a kórházban dolgozó nővérek is elmehetnének ennyi erővel valamivel előbb. 12 Órában dolgoznak sokszor fertőzően beteg emberek közelében, a gyerekosztályon kiemelt figyelemre van szükség, míg a daganatos betegek mellett naponta meghal az ember lelkileg. Ők még kevesebbet is keresnek a rendőröknél, a kórházakon kívül pedig nem tudnak elhelyezkedni sok helyen a végzettségükkel. Aki pedig azt mondja hogy a többségük bunkó és nem csinál semmit, jelzem, a rendőrök sem különbek. Én a nővéreknek is engedélyeznék 5-7 év korkedvezményt egy meghatározott munkában töltött év után, aki ezt nem így gondolja, szemétnek hangzik amit írok, de azt a 60 éves nővérkék kezeljék ha kórházba kerül.
Ez csak egy példa, nem kell nekem esni, nem sajnálom a rendőröktől a korkedvezményt viszont túlzónak tartom, a nyugdíjat pedig pofátlannak a többi, munkavállalóéval szemben.

vontod75 2011.03.26. 00:54:01

@-d(-_-)b-: Ez egy jó kérdés. Sajnos nem készül ilyen statisztika. A sajtó ingerküszöbét jellemzően nem éri el a szimpla, rendőr elleni erőszakos fellépés. A halálesetekről lehet tudni.
A kevésbé komolyakról meg általában hivatalos feljegyzés sem készül.

S***ci 2011.03.26. 00:54:16

@-d(-_-)b-: köze nincs a kommentemnek ahhoz, amit írtál.
Csak próbáltam rávilágítani, hogy milyen elvárásai vannak a társadalomnak és a politikának, és mit nyújtanak cserébe. De írhattam volna orvossal, tanárral, stb-vel is hasonlót, de ez ugye rendőrös poszt...

Mellesleg a korengedményes nyugdíjat csak aktív állományban (kommandós, járőr, nyomozó) töltött tényleges 25 év után adnám. Azon lehet vitatkozni hogy mennyit és hogyan, de hogy egy ma kezdő rendőr 45 éves kora előtt ezt el sem érheti, az tuti.
A baj az, hogy minden rendőr, katona stb. nyugdíjas akar lenni, mert a fizetése lószar a nyugdíjához képest! Milyen agyament törvény az, ami alapján a nyugdíj 40-50.000-el is magasabb, mint a fizetés, ráadásul a nyugdíjat évente emelik, a fizetést meg van hogy ötévekre befagyasztják. Erre mondtam egy katona barátomnak, hogy igazságtalan és szar a rendszer, de hülye lettél volna nem kihasználni... Mellesleg ami vérlázító, hogy a kezdő rendőri/tűzoltó fizetés kb. a '90-es évek közepe óta alacsonyabb, mint az átlag szolgálati nyugdíj! Így a korkedvezményes nyugdíjast SZVSZ az aktív kezdők utálják a legjobban...

Egyébként meg kár köpködni a hivatásosokra, mert ebben az országban kétféle ember van:
az egyik korengedményes nyugdíjas, a másik meg rokkantnyugdíjas akar lenni.
Dolgozni senki sem akar, és kevés szerencsés munkakörtől eltekintve - anyagilag - nem is éri meg... :(

Pistie 2011.03.26. 00:55:19

@-d(-_-)b-: Manapság az a trend, hogy a rendőrök elég nagy részét kivezénylik járőrözni. Pedig nyilván ez a legalja munka. Nem tudom hány %, de mindegyiknek megvan a kiképzése rá, hogy élet-halál helyzetbe kerülhet. Igen, még egy aktatologató is, mert egy rendőr nem csak szolgálatban rendőr, hanem szolgálaton kívül is kötelességei vannak.
Egyébként elmondom, hogy ugye az Orbán banda ellenzékként elég keményen anyázott, hogy a honvédség épületeit mért nem katonák őrzik (joggal anyázott). Na most a rendőrség épületeit nem rendőrök fogják őrizni nemsoká, hanem egy külsős biztonsági cég, méghozzá Pintérhez köthető cég. Már folyik a betanításuk. Sokat fordul a világ egy év alatt, nem?:)

-d(-_-)b- 2011.03.26. 00:58:07

@vontod75: Én értem, te mire akarsz ezzel kilyukadni és tényleg elég szar a helyzet. Lehetne megoldás az, hogy a már szolgálók megkapják kifutó jelleggel, az újak meg már nem.

Így aztán egyre több pénz maradna, mert később kellene fizetni a nyugdíjakat az újaknak, ebből pedig lehetne differenciálni a fizetést az alapján, ki milyen munkát végez. Na ez most egy ilyen külsős ötlet volt, majd ajóki akarja, az elmondja, hülyeség-e.

A megbecsültségen azon hidd el, nem javít, ha megmarad a jelenlegi rendszer, mert nagyon sok ember ugyanannyi pénzért sokkal több évet van munkaviszonyban.

Most meg pofátlan módon ide fogom keverni a nyugdíjazott rendőrök munkavállalását is, mert speciel egy kicsit jártas vagyok szvmszk-ügyekben, és hát azért akad ott pár olyan meló, ami jól jövedelmez (tudom, ez is általánosítás stb stb.).

Pistie 2011.03.26. 01:00:28

@thomas'87: Neked is igazad van. Nyáron sajna kellett látogatóba járnom egy kórházba, és le a kalappal a nővérek előtt. Sokkal többet kellene keresniük, magasabb nyugdíjjal. Normális helyeken ez így is van, és a normális hely = Nyugat-Európa. De ettől még a rendőrök korkedvezménye sem túlzás, mert ők felesküdnek arra, hogy az életük árán is megvédenek Téged. Más kérdés hogy szerencsére nem sokszor kell feláldozni magukat, sőt többnyire nem, de aki ilyen munkát választ, az tisztában van azzal, hogy egyszer eljöhet az idő, bankrablók lelőhetik, járőrözéskor megkéselhetik, közúti ellenőrzésnél áthajthatnak rajta, ésatöbbi, elég sok barom ember szaladgál odakinn.

prendick 2011.03.26. 01:02:16

@-d(-_-)b-: "Még az informatikusra is rábolulhat a szervertorony (jó, ez már extrém)"
Na azért az informatikust is érhetik katasztrófák. Például félrenyúl a polcon és véletlenül beleolvas egy regénybe. Azonnali kultúrsokk, padló, korkedvezményes nyugdíj, sokéves pszichiátriai kezelés azon az alapon, hogy tudatosult benne, miszerint azt szokta válaszolni a gépe kérdésére, hogy micsoda ő valójában, hogy "gyökér". :)
/Na jó, késő van, de ez muszáj volt elsütnöm. :)/

-d(-_-)b- 2011.03.26. 01:02:19

@Sanyci: Nagy részével egyetétrek. Én speciel sem korengedményes, sem rokkantnyugdíjas nem vagyok, remélem, nem is leszek. Szóval felhatalmazva érzem magam, hogy pampogjak :)

-d(-_-)b- 2011.03.26. 01:04:32

@prendick: Oké, értem a tréfát -- kontrázok azzal, hogy "akkor menj el pár hónapra informatikusnak aztán majd megtudod", szintén muszáj volt elsütnöm... :)

lg-m 2011.03.26. 01:06:21

@vontod75: "A jelenlegi megbecsültségi szintet figyelembe véve szerinted ki fog ide jönni?"

Ugyanaz aki eddig:

1. A selejt, aki máshova nem jó. Ő kussol, akármit vesznek is el tőle.
2. A hivatás/küldetéstudatos marha, Ő kussol, akármit vesznek is el tőle.

Max. a magadfajta, pénzért szívesen védem a ,,rendet'' fajta esik ki. Nabumm

vontod75 2011.03.26. 01:07:14

@-d(-_-)b-: Mi is ebben reménykedünk, hogy talán megmarad. Ez szerintem európai megoldás lenne. Persze ez megint felveti a problémát, hogy ki fog idejönni.
A nyugdíjazott rendőrök munkavállalása érdekes kérdés. Ugye egy részét vállalkozóként csinálják (jellemzően a biztonsági őrös irány) másrészt van a visszafoglalkoztatós buli, illetőleg a normál munkavégzés. Ebből tiltanám a visszafoglalkoztatást, a normál foglalkoztatást vagylagossá tenném (vagy meló vagy szolgálati nyugdíj) a tényleges korhatár eléréséig.

-d(-_-)b- 2011.03.26. 01:09:15

@vontod75: Figyelj, ez így nem lesz jó, mert lassan nincs min vitatkoznunk! :)

S***ci 2011.03.26. 01:11:43

@-d(-_-)b-: Így máris szimpatikusabb vagy. ;)

Mellesleg beteg rendszer az is, hogy egy ismerős nővér most ment el nyugdíjba 40+ év munka után, és még az ő nyugdíja is magasabb lett, mint a fizetése volt. Igaz, hogy csak pár ezressel, de most többet kap azért, mert már be se jár. Nem sajnálom tőle, mert megérdemli, mert alul volt fizetve, de durva, hogy csak az szív mindig, aki dolgozik!

Az is durva, hogy mindenki pampog, hogy minek a korkedvezmény, de azért ha tűzoltót hív, akkor a fiatal csapatot fogja kérni, és nem a járókeretest, ha a 105-öt hívja!

Eleve nem lenne gond azzal, hogy ki mikor megy el, ha rugalmas lenne a nyugdíjrendszer. Eldönthetném, hogy mikor megyek el, és ahhoz képest kapnám a pénzt. Ha korán vonulok vissza keveset kapok, de sokáig, ha későn, akkor sokat, de rövid ideig. Persze ehhez min. tőkefedezeti nyugdíj rendszer kéne, egyéni számlavezetéssel...

vontod75 2011.03.26. 01:12:02

@lg-m: Naja, végülis nem lehet mindenki főállású troll...

prendick 2011.03.26. 01:16:14

@-d(-_-)b-: Off: Ha nem próbáltam volna, nem is lett volna pofám ilyen viccet elsütni. Így negyed kettő felé úgyis főleg a szakmabeliek tanyáznak a fórumokon, így jólesett.
Na, nem akarom szétoffolni a témát, inkább megyek aludni. ;)

-d(-_-)b- 2011.03.26. 01:17:16

@Sanyci: Jó jó, azért más is végez fizikai munkát 45-50évesen, sőt, jó esetben 65 éves koráig, szóval érted. Kőműves, kubikos, tetőfedő, darus, ilyenek.

Rókakígyó 2011.03.26. 01:17:20

A 2006-OS eseményeket legitimizálni kell. Ez a bizonyiték arra, h ki a
bűnös az ügyben. A birkanép most már tudja mit kell tennie, ha legközelebb hívják.

lg-m 2011.03.26. 01:25:32

@vontod75: kemény meló ez, de azért mi nem lövünk ki szemetek, és nem törjük el megbilincselt emberek ujjait, zsebre sem bírságolunk, és a gerincünk is megvan még :)

S***ci 2011.03.26. 01:28:33

@-d(-_-)b-: Igen, csak elfelejtik, hogy nem mindegy, hogy mi múlik azon a fizikai munkán.
Pl. az 50-55 éves tűzoltó még elmehet darusnak (valószínűleg még ért is hozzá egy kicsit), de az 45 éves darus már nem jelentkezzen tűzoltónak!
A kőműves meg ha lassabban készül el a fallal, vagy már nem bírja úgy az állványt kit érdekel, majd a fiatal megy a tetőre, ő meg csinálja lent a dolgokat.
De a tűzoltónál nincs olyan, hogy én már csak az a csapot kezelem. Legalábbis nem szeretném, ha arra a beosztásra valaki külön fizetnének az adómból!
Rendőre ugyan így van hasonló analógia...
Mellesleg sok olyan ország is van, ahol pl. a katonákat, rendőröket felkészítik a visszavonulásra. Pl. átképzik őket civillé, segítenek elhelyezkedni, stb.
Nálunk meg ha pl. KMB-s kell egy a faluba, a rendőr feleségének már közmunkát se tudnak ajánlani, de ugyan így a háziorvos nejének se...

vontod75 2011.03.26. 01:30:50

@lg-m: Ezek közül egyiket sem csináltam és nem is szándékozom. A gerincem is megvan még.
:) :) :)

lg-m 2011.03.26. 01:33:22

@vontod75: de. te is. ti mind. a magyar rendőrség, az ország szégyene

vontod75 2011.03.26. 01:35:25

@lg-m: Ehhez már ilyenkor nincs humorom. További jó gyűlölködést...

BKV reszelő 2011.03.26. 02:25:56

@Jackni Konzol: Már ma sem hívunk rendőrt ha valami történik, mert a bűnös jogait tiszteli és az állampolgárt kezdi vegzálni. (sértettet, ha így jobb) Inkább elintézzük településen belül, a rendőrnek meg nem szólunk.

Jesus4871 2011.03.26. 02:31:46

@BKV reszelő: Lehet hogy egy helyen lakunk, de nem valószínű .....Mert ezt már mi is megtanultuk.

Jesus4871 2011.03.26. 02:40:55

@(त्वष्टृ): Arról nincs infó melyik egyházivá? Mert én nem gyónok,nem térdelek, de a körömpörkölthöz is ragaszkodom.

Mackósajt66 2011.03.26. 03:23:46

Nem ilyen törvényeket kellene hozni, meg a rendőröknek levelet írogatni, hanem tényszerűen és pontosan nyilvánosságra kellene hozni, hogy mi miért történt 2006-ben. Úgy tűnik ezt valamiért senkinek nem az érdeke, még most sem.

Például a mai napig nincs válasz olyan kérdésekre, hogy miért ilyen jellegű munkára felkészítetlen, felszerelés nélküli kisrendőröket vezényeltek a TV székház megvédésére, és amikor látták, hogy mekkora xarban vannak, miért nem vetették be azonnal a készenléti rendőrséget? Egy Fradi-Dózsán ha bedobnak egy petárdát, rögtön bevonul vagy 100 rohamosztagos, 2006-ban miért nem mehettek a bajtársaik felmentésére?
Egy rendőr haver szerint a TV székházat megtámadókat egy erre kiképzett, megfelelően felszerelt rendőri erő cca. három perc alatt zavarta volna szét....úgy tűnik ez valakiknek nem volt az érdeke.....

Ja és ilyen ügyekben miért egy parlamenti bizottság szerencsétlenkedik, mi a túróért tartanak fenn az adófizetők pénzéből titkosszolgálatot meg nyomozó ügyészséget? Ne mondják nekem, ha akarnák, nem lehetne mindent részletesen feltárni.

Állítólag az a nagy akadály, hogy mindenki azzal jön, "parancsra cselekedtek". És azt nem megállapítani, hogy a Józsi rendőrnek ki adott parancsot, és a parancsadónak ki adta a parancsot, és így tovább?

bandigyerek 2011.03.26. 03:28:36

Tizenöt évet nyomtam le az egyik rendvédelmi szervnél.Bizton állíthatom,hogy a posztoló által említett betegségek manapság egy rendőrnél legfeljebb az életmódja miatt,de nem a munkájából adódóan jelentkezhetnek.Ne felejtsük hogy a rendőri hivatásos állomány igen jelentős része szolgálati ideje során ki sem mozdul az íróasztal mögül, sőt még rendőri munkát sem végez(személyzeti-gazdasági-pénzügyi-műszaki stb.). Valamikor a bányászoknak sem járt ekkora kedvezmény, és a két munkát ne kezdjem már el összehasonlítani..Mindent összevetve: a rendőrségi állomány a feladatát rendkívűl hanyagul(ld. statisztikák,felderítési mutatók) végzi, felkészületlen(sokszor kultúrálatlan) fiatal rendőrökkel(nincs öreg tapasztalt állomány,pont a nyugdíjkedvezmény miatt),magyar viszonylatban azért nem olyan rossz fizetésért, és csodálkoznak, hogy a társadalmi elfogadottságuk a nulla felé közelít...

vontod75 2011.03.26. 03:45:53

@bandigyerek: Bizton állíthatom, hogy nem végeztél rendőri munkát. :)

val 2011.03.26. 05:01:19

"Mi azt éreztük a törvény mögött, hogy a szavunk semmit sem ér."

Én meg azt érzem, hogy akik 2006-ban tízszer hátba lőttek (a hülyék kedvéért hozzáteszem, hogy gumilövedékkel) egy vak embert, azoknak fegyház jár, nem kafetéria.
Akik tették mindezt ~háromezer forint túlóradíjért, azok ne csodálkozzanak, hogy közmegvetés tárgyai lesznek. A maradék, aki mint az igazmondó juhász, a bíróságon mosdatja a bűnösöket, az pedig az egész szervezetre süti a bélyeget. Így is lett.

igényes 2011.03.26. 05:49:55

@-d(-_-)b-:
A rendőr azért néha jól jön szerintem. Nekem is rosszul esik, ha jogosan megbírságolnak mondjuk egy kis gyorshajtásért, de találkoztam több alkalommal segítőkész rendőrrel is.

Lehet fikázni a rendőrséget, de van itt azért egyéb probléma is.

A Szentszék budapesti nagykövetét a vatikáni államtitkárság értesítette arról, hogy több magyar egyházi személy homoszexuális visszaéléseiről szóló bejelentés érkezett, Juliusz Janusz azonban nem kezdett belső vizsgálatba, hanem inkább eltussolta az ügyet. A nunciusról egy, a januárban lemondott pécsi püspök által kezdeményezett perben derült ki, hogy a diplomáciai úton továbbított dokumentumok alapján bizalmasan értesítette az érintetteket az ellenük szóló bejelentés tartalmáról. A Vatikánban nem magyarázták, hogy a pápa Mayer Mihály lemondatása után két héttel miért helyezte Koszovóba magyarországi megbízottját.

igényes 2011.03.26. 05:55:19

Nagy pimaszság Orbán és Pintér részéről az is, hogy a levelet, amit állítólag aláírták bizony el sem olvasták.

A levélben az áll, hogy ők ketten személyesen biztosítják a rendőröket. Nem pofátlanság ez? Szerintem, ha egyszerre kellett kinyitni a borítékot a 40 000 rendőrnek, akkor ugye nem lehetett személyesen ott sem Orbán, sem Pintér a felolvasásánál.

Valami papírgyári érdekeltsége lehet Orbán és Pintér uraknak, mert állandóan leveleznek.
Kontrát szaga van ennek a levélnek.

venszivar 2011.03.26. 06:05:11

A rendőrök 50-60% irodába pöffeszkedik.A maradék,meg a gépjárművekben.BŐVEN az átlag fölött keresnek,ha összeadjuk a kedvezményeket.Az meg,hogy 42-45 évesen nyugdíjas,majd egyből feketén tovább dolgozik,nos az min.pofátlanság!SÍRNAK,zokognak,de nem melóznak,tengnek,lengnek.Az megy nekik!

kpityu2 2011.03.26. 06:10:30

Ez van kérem, ha a menedzsment sz@rt sem ér.. A jogok és kötelességek egyensúlyát több szinten is be lehet állítani. A miénk valahol a béka feneke alatt van...

ironmaiden 2011.03.26. 06:14:38

Nem értem, a rendőröknek stb miért jár a korkedvezményes nyugdíj?Pl egy ácsnak miért kell 65 éves koráig dolgozni?Neki nemszámít, hogy ennyi éves korában már nem tudja ellátni a feladatát?Neki nem számít, ha nem tud felmenni a tetőre?A tűzoltók is szeretnek arra hivatkozni, hogy ennyi idős korukra nem tudnak felmenni a lépcsőn se.Akkor egy kőműves vagy egy ács?Ha nem tudják ellátni a feladatukat, mehetnek a levesbe.
Régen azzal is indokolták a korkedvezményes nyugdíjt, hogy a munkaidejük nem folyamatos 8 óra, nem reggel 6-14-ig.Változott a világ kollégák!Ma már a legtöbb munkahelyen folyamatos műszak van,a munkanapok szabadon áthelyezhetők.A legtöbben össze vissza járunk dolgozni és örülünk, hogy van munkahelyünk.Ma a legbiztosabb munkahely az állami szféra.
Szóval lehet itt mindenféle ironikus megmondó leveleket irogatni, minden igaz meg mindennek az ellenkezője is.Mi azért pontosan tudjuk miről van szó.
Meg hát én miért dolgozzak 65 éves koromig?Hogy a 45 éves rendőr 180.000 Ft nyugdíját kitudják fizetni? Aki emellett másik 200.000 Ft-ért egy security cégnél csoportvezető minimálbérre (jó esetben) bejelentve? Mielőtt bárki hőbörögne neveket, címeket tudok mondani!

sexmachine 2011.03.26. 06:18:51

Cak egy ember kell. Csak egyvalaki, aki elég erkölcsös. Elég egy hős, és felfordulhat a világ.

Jelenleg kevés vagyok hozzá, de ha eljutok odáig, hogy mondjuk felgyújtsam magam a Kossuth téren, azért előtte átsegítek pár embert. Innen is, onnan is.

xenuka 2011.03.26. 06:25:33

A rendőr a válaszlevelében IS hazudik:

"1. Mi azt éreztük a törvény mögött, hogy a szavunk semmit sem ér.
Azt gondoltuk, hogy a 2. bíróságok ítélete sem ér semmit, és még azt is feltételeztük, hogy az 3- ügyészség munkája is hasonló súllyal bír."
NEM!

Rendőr szava mit ér:
A törvény nem azt mondja, hogy a szavad semmit nem ér, hanem azt hogy a szavad nem ér MINDENT! Emberek meghurcolásához nem elég ha rámutatsz valakire és hazudsz róla valamit.... ez az ÁVO-s nagyapád idejében volt divat

A bíróságok ítélete:
A minden bizonyíték hiányában, kizárólag rendőri bemondásra alapozott ítéletek SEMMIT nem érnek.

Ügyészség:
Zsidó-komcsi kormányzati megrendelésre kivezényelt rendőrök pogromja a keresztények között védelme NEM cél egy normális társadalomban. Kun Béla szellemi örökösei vagytok...

sprenczl 2011.03.26. 06:26:52

200.000 egy rendőr nyugdíja?!?!?! Akkor dolgozzon csak 65 éves koráig! Nem lesz akkora létszámhiány. 45- és 65 év között szépen be lehet vonulni irodai, porta, stb. könnyed munkákra a szerven belül.
Korengedményt max. a különleges egységek tagjai kaphassanak. A többségük irodában pöffeszkedik, vagy egy autóban kocsikázik. Esetleg bazdmegolva integet a botjával egy kereszteződésben. Egy zászlós ismerősöm irodai munkával 1 vagy 2 darab 24 órát (attól függ, hogy hogyan tolódik el) dolgozik(pihen bennt) egy héten, a többi szabadnap.

Ennyi erővel bárki kaphatna korengedményes nyugdíjt, az épp aktuális fizetésével...

venszivar 2011.03.26. 06:28:53

@sexmachine: Ne beszélj hülyeséget!NE is GONDOLJ ILYENRE ! Ostorozzuk őket,mert MEGÉRDEMLIK !Szidjuk őket,mert megérdemlik! Engem segíts át a zebrán s ne gondolj ekkora hülyeségeket.A rendőrök SEMMI miatt nem érdemlik meg a korkedvezményt!

7919nünü 2011.03.26. 06:36:16

Hehe! Én is miskolci vagyok :D

dbeata 2011.03.26. 06:40:33

Sziasztok!

Végigolvastam a levelet. Azzal együtt, hogy nem bírom a mostani kormány lépéseit, valami azért zavar engem. Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már egy ideje sajnálom, hogy a rendőröknek nincs presztízse. Nem tudom, ki vagy mi az oka ennek. Ebben a tekintetben az USA-t tekintem példának, ahol a rendőröknek nagy tekintélyük van.

Azt viszont tudom, hogy régebben simán meg lehetett kenni őket közlekedési vétségek miatt (gyorshajtás, alkohol+vezetés, stb.).

A rendőrökkel kapcsolatban még olyanok jutnak eszembe, hogy a tanfolyamon, ahová járok (nem rendőrtanfolyam...:-) az egyik előadó egy ex rendőr, kb 40 év körüli fiatalember, aki már nyugdíjas!!!, és hát hogy úgy mondjam, éli világát, hobbijának él, utazik, stb. Jó neki!

Egyszer a Havas Henrik is mesélt arról a rádióban, hogy voltak Horvátországban egy valamilyen étteremben a tengerparton, és kiderült, hogy az az étterem egy ex-rendőré, aki hát az olajügyek idején volt rendőr..

További kérdésem az, hogy - lehet, rosszul tudom - de nincsenek megkülönböztetve a korengedményes nyugdíj tekintetében a konkrétan akciózó rendőrök, meg a csinovnyikok (műszakis, irodista, stb.). Lehet, hogy életében egy bevetésen se volt, mégis jár neki a korengedmény? Utána meg nyugdíj mellé visszafoglalkoztatják? Mindezt 40-akárhány évesen? Ne haragudjatok, de ez azért botrányos.

Most nem az, hogy sajnálom a rendőröktől a javadalmazást, de azért meg kéne különböztetni azokat, akik a bőrüket viszik a vásárra azoktól, akik bent ülnek a melegben.

Csókolom.

martonx 2011.03.26. 06:42:46

@Horizont: a látásmódom teljesen érthető, védhető. Az általánosítás valóban nem jó dolog. Oké, lehet, hogy mondjuk 100 totál inkompetens rendőrből van 1 normális, de ez vajon változtat-e a lényegen? A totál hamis bűnügyi statisztikákon, a soha fel nem derített bűntényeken, sőt ott tartunk, hogy kis se nagyon mennek a rendőrök helyszínelni (én konkrétan jártam így).
A pénzbehajtás persze megy, minden jól járható úton értelmetlen sebességkorlátozások vannak.

dbeata 2011.03.26. 06:43:29

Bocsánat, kifelejtettem, hogy nyugdíjazás előtt természetesen kinevezik őrnaggyá, hogy több nyugdíjat kapjon.

I

Tökiböki 2011.03.26. 06:43:52

14 évesen kezdtem dolgozni mint ipari tanuló a vegyiparban. Azok a társaim, akik ebben a szakmában maradtak, már nem élnek, vagy nyugdíjasok. Rokkantnyugdíjasok. Minden szimpátiám a rendőröké, de mi mivel érdemeltük ki, hogy 5 évvel meghosszabbítsák a munkaviszonyunkat? Egy ismerősöm 14 évesen szintén ipari tanulónak állt. Első tanév végén átcsábították katonai szakközépiskolába. A lényeg, hogy tartalékos állományban kellett kivárnia, hogy betöltse a 40 éves kort, mert a tanuló éveivel együtt megvolt a 25 éves szolgálati viszony!!
Makk egészségesen otthon vakarássza tökeit. Ez igazság?
Abban egyet értek a rendőrrel, hogy 65 éves ember ne fusson a bűnözők után, de valljuk meg őszintén egy 100 fős állományból alig néhány ember az, aki valóban a bűnüldözéssel foglalkozik a terepen. Többségük az irodában tölti el napi 8 óráját. Ezt azért nem kell ugyan úgy jutalmazni korkedvezményes nyugdíjjal, mint a terepen dolgozó kollégákat.

martonx 2011.03.26. 06:46:37

@vontod75: nem érted a lényeget. Én nem az államszervezetet akarom megszüntetni. A rendőrség jelenleg nem a valós problémákkal foglalkozik (megkockáztatom, jelenlegi személyi állományával erre képtelen is lenne), hanem egy szimpla pénzbehajtó szervezet. Ám míg az adódat szépen befizeted, a rendőrök egész évben cseszegetnek.
Ha pedig tényleg bajod van, esélytelen hogy bármiben is segítsenek a szolgálunk és védünk jegyében. Ezért teljesen felesleges őket fenntartani.

venszivar 2011.03.26. 06:46:46

@sprenczl: Tegnap az inforadio.hu-n írták,hogy a Nyugdíjfolyósító közölte a "legérdekesebb" nyugdíjas eseteket. 1999.-ben egy 32!!!!éves főhadnagy 222 000Ft -al ment nyugdíjba!Mit s mennyit dolgozott ez az ember?! 14-18-ig talán valamilyen rendvédelmi közép suli,majd 18-21ig fősuli?,biztos,hogy még 1-2-3 év tanfolyam ,képzés volt még.Tehát max.10évet volt aktív!+ennyit simán jártam én is suliba!Aztán dolgoznom kell 65 éves koromig ,úgy 45-46 évet.Ez meg 15-16 év után,jelenleg 240 000-el nyugdíjas ! Biztos vagyok benne,hogy mint nyugdíjas! kétszer annyit keres,mint az átlag (42-43évesen!) OK ez a legkirívóbb példa,de több tízezer rendőrnyugdíjas éli világát 45éves korától........MIRE FÖL?!

Tiborc 2011.03.26. 06:47:00

Finom irónia ide, oda három dologban hazudik a rendőr újra. Ugyanis a rendőr szava tényleg semmit nem ér, mint ahogy a bíróságok és az ügyészség sem. Millió példa itt a neten............

martonx 2011.03.26. 06:48:20

@Mighty: te sem érted, vagy nem akarod érteni, hogy miről beszéltem. Olvass 1-2 hozzászólással e fölé, ott leírtam a gyengébbek kedvéért.

klacus 2011.03.26. 06:52:06

A kérdéses időszakban előfordult, hogy 760 éves embert 4 rendőr kényszerintézkedésben, állított azzal elő, hogy felfegyverkezve garázda volt, ezért kb. az első két sort voltam képes elolvasni ebből a szösszenetből. A rendőrség saját magát köpte szembe 2006-ban, ideértve a rendőri vezetést, és a bíróságokat. 90 % felett derült ki, hogy koholt vádak, és hazug vallomások állnak az ügy mögött. Vagyis az örüljön aki hatósági személyként nem kap 10 évet azért, mert ezt a szemétséget elkövette, vagy pedig ehhez asszisztált.

Ehhez pedig semmi köze a narancsszínű banánköztársaság vezetőinek. Ha 2006-ban a helyzet eszkalálódott volna, akkor az ilyen állami alkalmazottak talpa alatt fütyült volna a szél. Lásd a mostani arab helyzetet. "Szóval csak alázat elvtársak, alázat...."

klacus 2011.03.26. 06:54:58

@venszivar: Plusz vedd hozzá, hogy a nyugdíjbalmenetkor nem ritkán emelkedik a rendfokozat, a hősies aktatologatás miatt. Persze most ezek vinnyognak a leghangosabban.

herut 2011.03.26. 06:55:01

@xenuka: Több dologban is igazad van,ámbár az utolsó mondatodra a következő a válasz : Te meg Szálasié.

igényes 2011.03.26. 07:00:19

@venszivar: Nem vitatkozni szeretnék veled, vannak olyan speciális területek, ahol szorzókat használnak. A rendőrségnél is vannak ilyen beosztások valószínűleg. A Magyar Honvédségnél, ha jól emlékszem ilyen szorzóval a pilóták rendelkeznek például. Talán a szorzó szám 2-es lehet.

Az ejtőernyős katonák, amikor felszereléssel ugranak ki, az ugye plusz terhet jelent, és életveszélyt fokozottan, mert a nyítás folyamán a zsínórzatba akadhat a felszerelés. Van olyan nap, amikor 2-3 ugrást hajtanak végre. A Nítás alkalmával az ernyő megfogja őket, de a golyóik a gravitáció következtében inkább törekednek a föld felé, persze a szív, máj egyéb belső szervek is.

A kiképzés természetesen folyamatos és megterhelő ezért gyorsabban kopnak ezek az emberek. Nem vagyok benne biztos, de a fegyveres erők és testületek mintha több pénzt fizetnének be a kasszába egy adott ember után, tudom persze ez adófizetői pénz is.

Lényeg a katonák azért a Don kanyarban inkább megfagytak mint a civil lakosság a pincében.

klacus 2011.03.26. 07:04:22

@Sanyci: Egy magyar rendőrt nem nagyon kell átképezni. Megvannak a kapcsolatai itt is ott is, és általában egyébként is él mint hal a vízben. Nem mondom, hogy mekkora kanáaán, de amikor azt látom, hogy a köztudottan illegális tevékenységből élő vállalkozó és a szerv embere iszogatnak valami teraszon, azért elgondolkozom a törvény szerinti egyenlőségről.

Ismerek hírből olyan autómentőst akinek rendőrségi cb volt beszerelve a járművébe, és valahogy az összes balesethez őt hívták, persze tök véletlenül. A halottat még ki se vágták, de már vitte is a kocsit... A megőrzési díj pedig 40-50 ezer per nap. Ez az igazi jogállam.

venszivar 2011.03.26. 07:12:04

@klacus: Ne idegesíts föl! :))))Mindig SÍRTAK, SÍRNAK! Ínhüvely gyulladást kapnak a racsnizástól .

igényes 2011.03.26. 07:16:06

@klacus: Igen van ilyen is, amit írsz. Most, ha megnézed a Pintér milyen gazdag, hát az sem véletlen. Szerintem nem buta a Pintér, óriási pénz van az őrzés védelemben. Képzelheted 130 000 biztonsági ember van Magyarországon, a honvédség, Vám, rendőrség, tűzoltók száma nem éri el a 100 ezer főt együttesen. A jelenlegi kormánynak nem érdeke a rend védelme a 130 000 örző védő alkalmazója nem fogja erősíteni a közbiztonságot, hiszen saját zsebéből veszi ki a pénzt. Nagyon durva ám. Minimálbérre bejelenti a civil örzőjét, majd elteszi a lóvét, a munkát pedig esetleg elvégezteti az állami rendőrséggel.

Pintér cége őrzi az önkormányzati objektumok nagy részét, hát nem érdekes?

Magyar városok nagy része így néz ki: Templom, Rendőrség, Önkormányzat, Bank egy főtéren helyezkedik el. Nem kell ragoznom tovább.

Tibike15 2011.03.26. 07:24:12

Azért azt jó lenne tisztán látni, hogy azonosítószám nélküli és az arcukat eltakaró rendőrnek látszó alakok intézkedtek akkoriban. Továbbá volt egy kavarás is valamelyik ítéletnél, ahol a bíró kijelentette, hogy valaki hazudik de nem tudja ki, mert az előadött történetek nem alkotnak logikai egységet.
Volt ott minden, ujjtörés, szemkilövés.
Ha vissza szeretnék állítani a rendőrök tekintelyét 2006 kapcsán akkor először is a rendőröknek maguknak kéne kivetni maguk közül azokat a szadistákat, akik a földön levő embert rugdosták, ujjat törtek meg a hasonló dolgokat művelték, amik egyébként egyáltalán nem illenek egy tisztességes rendőrhöz.
Mert akkor a rendőrök szavainak a hitele is sokkal nagyobb lenne, szerintem.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.26. 07:24:26

na lesz majd meglepetes, amikor az orbanek ellen tunteto tomeghez csatlakozik a kivezenyelt rendorseg..:-DDDD

mert most eppen azon dolgoznak a fijjug:-)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.26. 07:28:18

Lehet szeretni vagy nemszeretni a rendőröket, de a levél túlmutat ezen a kérdéskörön.
Először nyilvánosan beléd rúgok, leköplek, majd négyszemközt a füledbe súgom, hogy nagyon szeretlek.
A hülyének és le-nézés iskolapéldája, némi cinikus arroganciával fűszerezve.
Kb. mint nyugdíjügyben: zsarolással elvették a lóvét, beletömték a költségvetésbe, jövőre híre-hamva nem marad, majd közölték, hogy ők csak megvédték a csúnyagonosz tolvajoktól. Azbazmeg.

Karikásostor · http://sirasok.blog.hu/ 2011.03.26. 07:29:49

@tiboru:

Ajjaj, Tiboru, ha már TE is ezt írod, felpörgetem a külföldi álláskeresést én is! ;)

Egyébként pont tegnap este írtam erre a posztra valahol, hogy T. kormányuk lassan tanulhatna a közel-keleti eseményekből!

venszivar 2011.03.26. 07:30:17

@igényes: Nyugodtan vitatkozz!Miért ne vitatkoznál?!Most sem vitatkoztál.Én ilyenekről nem is hallottam eddig (katonaság?!).Az meg szinte TELJESEN FELESLEGES ! Grippenek vásárlása,tegnap volt a Hír TV-be,hogy évekig építettek sport centrumot a kint lévő "katonáinknak",persze ötszörös áron!Én a katonasággal nem "foglalkozom" ,az is főleg KIDOBOTT,igen NAGY PÉNZ!Mást sem hallani,hogy lopnak,csalnak,DHL ügy,lakást vásárolhatnak negyed áron,stb-stb.....S akkor még amiről NEM TUDUNK !!!!!!
Én a rendőrségre szoktam reflektálni,mert őrájuk szükség lenne ,de.......NEM ÍGY!
Ha még szóba hozunk másokat is,akkor már nyakunkig ér a fos!KATASZTRÓFA!

különvélemény 2011.03.26. 07:31:56

Mindjárt el kezdem siratni szegény vidéki rendőrt, akit idevezényeltek "városi ficsúr" verésre viperával.
Nettó demagógia az egész levél.

"Különben is, ki mondta a rendőrnek, hogy 40 évesen gerincsérve, depressziója, magas vérnyomása, sánta lába, cukorbetegsége legyen."

Mi a franctól? Mert telezabálja magát az örsön zsugázás közben?
Ha néha kitéved valamelyik az utcára, akkor is csak dumálnak meg lófrálnak, 90%-ban egymást szórakoztatják, tojnak a közrendre.
Vagy vissza lehet sírni a maszopot, aki a tűzoltók elmaradt bérét jogerős bírósági végzés alapján sem fizette ki.

Ha egy fiatal rendőr lelkesen nekikezd a munkájának, 1 év alatt úgy betörik az öregek, hogy kedve sem lesz rendet tartani.

igényes 2011.03.26. 07:34:23

@vontod75: Segíthetnél számolni nekem is egy picikét, ha van időd rá.

Mondjuk Pintér megkapta a Pécsi önkormányzat megtisztelő védelmi feladatát. Nem tudom mit kell védeni, de gondolom 24 órán keresztül minimálisan 50 objektumot Pécs városában.

50 objektumra csak 1 főt számolok. 50 x1 = 50 x 1000Ft/óra = 50 000 Ft óránként folyik be Pintérhez. 50 000Ft x 24 óra = 1 200 000Ft/nap x 365 nap = 438 millió forint érkezik be Pintér számlájára csak Pécs városából, városától.

Nézzük meg mit fizet ki Pintér?

50 ember 24 órai munkájáért kifizet: 50 fő x 450Ft x 24x 365 = 197 100 000

Ez csak egy város!

kaqkkfioka 2011.03.26. 07:34:40

@az igazi Sipi:
Monnyuk van hely a fotók között.
Nem nyílt terep, és ez előny.:)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.26. 07:34:50

@laspalmas: "Először nyilvánosan beléd rúgok, leköplek, majd négyszemközt a füledbe súgom, hogy nagyon szeretlek."

bizony, bizony...

meg ha nem is akar atjonni eyeseknek, itt errol van szo..

Horizont 2011.03.26. 07:37:20

@martonx: Nem is értem, hogy miért gondoljátok, hogy ha minden szarrá vált, a politika és a politikusok lezüllesztettek minden emberit, a mindenkori vezetőink olyanok amilyenek, a nép az istenáldott nép is olyan lett amilyen, a többség csal, lop, hazudik, majdnem mindenki a pénz bűvöletében él, és ezért mindenre képes, eladja a lelkét ha kell szemen köpi magát nap mint nap, tehát minden lecsúszott emberileg, a pokol kapuját döngetjük képletesen, és akkor a többség elvárja, hogy a rendőrségünk minden egyes tagja talpig becsületes legyen, mindig helyesen cselekedjen, a mi szemszögünkből pláne! Csak ugyanolyan lehet a rendőrség is amilyen a nagy magyar valóság. Tehát szar!Ott is csak magyar emberek vannak! Ami nem azt jelenti, hogy közöttük ne lenne normálisan dolgozó rendes ember. Legalább olyan mint az itt kommentelők hiszik magukról:)
Itt nálunk mindent és mindenkit átitat a sok szar amiben élünk. Az általánosítás miatt mindenkit besorolunk ugyanoda. Azért, mert kevesebben vannak akik rendesek!
Mellesleg nagyon úgy látszik mi ilyen pártokat,kormányt, elnököt, rendőrséget, bíróságot meg minden mást érdemlünk.Nem lehet véletlen...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.26. 07:38:25

nem mellesleg pinternek a "masik oldali erdekeltesegei" reven kifejezetten erdeke a rendorseget minnel rosszabb allapotban tartani.

pinternek egy elbizonytalanitott, konnyen korrumpalhato, a beepitett embereivel jol szemmel tarthato rendorsegre van szuksege azokra az idokre, ha a koz szolgalataban megfaradva visszater kedvenc foglalatosaagahoz, a magyar alvilag igazgatasahoz.

klacus 2011.03.26. 07:42:39

A rendőrségnél pl. akiket most áttolnak a terrorlehárításhoz, na azok érnek valamit. A többi az golyófogónak is szánalmas. A legnagyobb kockázat az ha egy dosszié leesik az asztalról, illetve ha a kötelező lövészeten magát vagy társát lövi le.

Aki bevetési egységnél van, és még jól is csinálja a dolgát azt meg kell becsülni, a többit meg ki kell hajítani. Sima polgári személyzet is el tudja látni az akta tologatást. A traffipaxos majmok helyére fixen kihelyezett kamerákat kell alkalmazni. Az nem állapot, hogy a gumibot hátrarántja a 40 kilós közeget, ha nincs rajta valami ólmos cipő.

A rendőrség létszáma 40.000 felett van ha jól tudom, ebből van kb. 10% aki ér is valamit, a többi meg csak van. Nem tudom őket se csodálni se imádni, és azt sem érzem hogy hasznosak volnának.

igényes 2011.03.26. 07:43:38

@az igazi Sipi: azon mosolygok, hogy a pintér saját rendőrsége valószínűleg egy az egyben ugyanattól a cégtől (kínai) vásárolja a ruhákat, mint a Magyar rendőrség fogja.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.03.26. 07:45:28

@igényes: en mar ezen regota nem mosolygok.

en eppen a menekuloutamat intezem, mielott meg a hatarokat is lezarjak...

sprenczl 2011.03.26. 07:46:26

A levél demagóg hazudozás. Inkább tegyék a dolgukat, élősködők.

f.m.j. 2011.03.26. 07:50:08

@tiboru: nagyon jó szó :) nincs vele semmi baj, egyszerűen fokoztad a fokozhatatlantant :)

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.26. 07:50:56

@Blogger Géza: Szarházi Orbán-troll! Remélem, hogy amikor egy sötét utcában megkéselnek, és közben megerőszakolják a családodat, ne legyen rendőr a környéken, hogy meghallhassa a visításod, amikor a bordád közé megy a penge.

f.m.j. 2011.03.26. 07:52:19

szerintetek a rendőröknek nem szar, hogy egyetlen dologra lehet őket a hatalomnak használni? jelesül, hogy a cigány kisebbséget védjék meg tőlünk, akik tízmillió potenciális rasszista vagyunk?

Billy the kid 2011.03.26. 07:52:56

@IgazMagyar: Valahogy 100% bizonyossággal merném állítani, hogy a legkisebb sérelem, mint pl. egy kis szomszédi hangoskodás vagy csak a méretes hátsódon nőtt pattanás esetén remegő hangon hívod a 107-et, mikor is sürgős segítséget kérsz, mivel természetesen állampolgári jogokkal rendelkezel és még adófiezető is vagy, ugyebár. Ők ki is jönnek, segítenek, te pedig újult erővel ávósozhatsz a krimohivatalban az iq fighter haveroknak egy későbbi időpontban.

Orbán Diktor (törölt) 2011.03.26. 07:53:20

@sprenczl: Neked mennyit fizet a Párt, te genetikai hulladék?

Kivlov 2011.03.26. 07:54:45

a korkedvezményezést meg kell szüntetni. ennyi.
nem kell 60 évesen gyilkosok után szaladgálni, hanem be lehet menni irodába, vagy oktatónak vagy ilyesmi.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.03.26. 07:55:29

@laspalmas: Egyesek elvakult rendőrség elleni ellenszenve mindezt nem engedi láttatni, csak a 2006-os dolgokon képesek rugózni, a tények és a jelenlegi politika és szégyenletes politikai elit tetteinek tovább züllesztő morálja az nekik még egyenesen tetszik is. Egyébként ha 2006-ban a rendőrség pl. jelenlegi német rendőrség keménységével lépett volna fel az őket támadókkal szemben, akkor manapság nem tudom miket mondanának róluk. Ha valaki, az itt hülyeségeket írogatók közül, látta volna mondjuk a német rendőrséget tömeget oszlatni és olyan igazi tüntetést szétverni, akkor persze elég égés lenne az írása. Egyébként a rendőrségnek felróható negatív tettek felhánytorgatása is jogos, hisz a vezetés töketlensége és politikai befolyása nem is lehetett kérdéses, de MAJD EGY ÉVE VAN EGY ÚJ KORMÁNYUNK ÉS ÚJ BELÜGYMINISZTERÜNK, aki ha jól emlékszem azt mondta, hogy ő 2 hét alatt rendet tesz. A jelenlegi narancskomcsik iránt is oly elkötelezettek, ezek szerint nem vették ezt és a megváltozott rendszert sem észre. Legalábbis a beírásaik alapján! :) Vagy a "2 hét alatt rendet teszek", csak a korkedvezmények eltörlését és juttatások megnyirbálását jelentette volna? Mert akkor bocsi, én tévedtem! De tényleg!

Billy the kid 2011.03.26. 07:58:39

@klacus: tényleg kiváncsi lennék, honnan tudod ennyire a hülyék magabiztosságával állítani, hogy mondjuk csepelen, a nyóckerben vagy netán egy szabolcsi faluba mi is egy közrendőr feladata? Been there done that? :):)

f.m.j. 2011.03.26. 08:02:38

@az igazi Sipi: ne hidd, tényleg ennyit látok, hogy ennyit tesznek, ez is szükséges, de csak ez? erről szóltam, nem másról
amúgy meg nélkülem is azt teszik éppen, nem? nem ér mindent rám kenni, inkább intézd a megpattanásodat :P

sexmachine 2011.03.26. 08:03:53

Ezt a varánuszt, meg a vastagbőrt nem lehetne egyesíteni? Kurva nehéz ám így uszítani, hogy mindent egy csomószor le kell írni! Amúgy is a varánusznak viszonylag vastag a bőre, legalábbis nekem úgy tűnt képről. Vagy legalább ne v betűvel kezdődne mindkettő.

igényes 2011.03.26. 08:08:31

@venszivar: Röhej, hogy a magyar honvédségnek több az erdészete, mint bevethető helikoptere.

www.bp-erdo.hu/kiadvanyaink/HBEG_HU/Alapadatok.pdf

gorcsev54 2011.03.26. 08:14:06

@ver@s kan-tár: Aztán kit nem írt le ez a kormány? Megmondom :Lázárt, Kósát stb.!

igényes 2011.03.26. 08:15:00

A Magyar Honvédség ezekben az erdőkben várja az ellenséget. Kérjük jelentkezzen be, aki harcolni szeretne.

Buják 3 761 ha
Lovasberény 3 281 ha
Süttõ 6 368 ha
Táborfalva 3 514 ha
Uzsa 5 908 ha
alakulati 3 742 ha

klacus 2011.03.26. 08:17:05

@Billy the kid: Miért te látsz ott rendőrt? Spec. hozzánk betöréshez sem jött ki, mert nem volt személyi sérülés. A közrendőr azon van, hogy hogy ne legyen az. Ez a nagy véleményem. Apósom malackáit amikor elvitték, azt mondta a helyi seriff, hogy tudja ki volt de neki családja van...

Értem én ezt b*, de akkor ne hangsúlyozzák már, hogy értünk vannak. Lófaszt. Pénzbehajtás, meg statisztika hajhászat ezért vannak. Egy csomó helyen annyira kilóg a lóláb, hogy ezt nehéz tagadni, csak az általad megszemélyesített demagógia hangoztatja, hogy ez a hajó nem süllyed. Igaziból nem is mert már rég a víz alatt van.

Egy cd másolási botrány, vagy Warez ügyben nyomoznak 20-an ha kell, mert pl. a Warner nyomást gyakorol az államigazgatásra, egy bűnözői kör meg akkor bukik meg, ha állampolgári bejelentés érkezik. Ez a helyzet ahogy fentebb is írtam nem narancsszínű vívmány, de nem is szakadnak meg hogy változzon. Szóval ne gyere nekem a szabolcsi közrendőrrel, mert nem életszerű....

Meridian74 2011.03.26. 08:17:20

"ki mondta a rendőrnek, hogy 40 évesen gerincsérve, depressziója, magas vérnyomása, sánta lába, cukorbetegsége legyen. Teljesen igazuk van abban is, hogy más szakmákban is jelentkeznek ezek a bajok. Nem kell kivételt tenni a rendőrökkel. Senki nem mondta nekik, hogy betegedjenek le."

ez úgy hangzott, mintha a fent említett dolgok kizárólagosan csak a rendőrszakma sajátosságai lenne... mert más munkavállalónak nem lehet munkavégzés okán gerincsérve, ,magas vérnyomása, depressziója, vagy stb...
LOL!

Amúgy a rendőröknek egyet kellene megtenniük: egyöntetűen összefogniuk, és elzavarniuk a nyakukon élősködő, még a Kádár-rendszerből ottmaradt vezetőiket.
Mindjárt jobban tudnák érvényesíteni a sjaát érdekeiket is.

bájgúnár 2011.03.26. 08:18:01

Ez a levél a Rendőreinknek a cinizmus teteje és a pofátlanság netovábbja!Senki nemveszi komolyan csak a parancsnoki állomány azis majréból és hivatalból!Tényleg alapokig lekellene már bontani ezt a rendőrséget és egy más néven megalakítani.Pintért meg elzavarni a csába.Lassan az egész fideszt, komcsibarátostúl,besúgostúl,,Martonyistól!

Pistie 2011.03.26. 08:18:18

@Kivlov: Magadnak mondasz ellent.

Meg kell szüntetni a korkedvezményt (=ne menjen nyugdíjba, csak majd 65 évesen ahogy mindenki)
vs.
Nem kell 60 évesen gyilkosok után szaladgálni (=ne maradjon rendőr. Mert azoknak viszont ez a dolga. Irodai munkát ott is titkárnők csinálják, jóval alacsonyabb fizetésért.)

gorcsev54 2011.03.26. 08:18:47

@laspalmas: Lehet szeretni vagy nemszeretni a rendőröket, de a levél túlmutat ezen a kérdéskörön.
Először nyilvánosan beléd rúgok, leköplek, majd négyszemközt a füledbe súgom, hogy nagyon szeretlek.
A hülyének és le-nézés iskolapéldája, némi cinikus arroganciával fűszerezve.
Kb. mint nyugdíjügyben: zsarolással elvették a lóvét, beletömték a költségvetésbe, jövőre híre-hamva nem marad, majd közölték, hogy ők csak megvédték a csúnyagonosz tolvajoktól. Azbazmeg. Orbán és a kormánya és a Fidesz droidok mindenkivel ezt teszik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

klacus 2011.03.26. 08:19:24

@Billy the kid: Ja egyébként gratulálok mind a 18 hozzászólásodhoz....

venszivar 2011.03.26. 08:19:55

@igényes: Jogos az észrevétel! Biztos biznisz,majd pihenés,pénzszámolás,pénz elásásának kell a terep, vadászgatni is kell valahol.......A helikopterek csak viszik a pénzt s akkor kevés marad,amit meglehet próbálni megkaparintani.

tollas 2011.03.26. 08:21:12

Vajh milyen szakmai ártalom miatt van a rendőröknek 40 évesen gerincsérve, depressziója, magas vérnyomása, sánta lába, cukorbetegsége, ami miatt nyugdíjba kell küldeni őket?

Ilyen betegségekkel mások is elmehetnek teljes összegű nyugdíjba?

A tűzoltókat meg attól féltik, hogy 62 évesen hogyan tudnak a rúdon lecsúszni.
A kóművesek, festők ilyen idős korukban hogyan dolgoznak az állványon. Őket is 40 évesen nyugdíjba kellene küldeni?

Amúgy szerény véleményem az, hogy azok mennek leginkább rendőrnek, tűzoltónak, akik nem igazán szeretnének dolgozni.

Szerény

Klaci55 2011.03.26. 08:21:15

Úgy tűnik, hogy ha az orvosok, a rendőrök és a pedagógusok helyzete megoldódik, nem romlik tovább, vagy javul ebben az országban, akkor minden megoldódik. Mert csak róluk szólnak a hírek. Egy nagy büdös francot! Rajtuk kívül milliók vannak még szarban. Nyakig! Még rosszabb helyzetben,velük meg nem foglalkozik senki. Szakszervezetük sincs. És nem 20-25 évet kell dolgozniuk, hanem akár 70 éves korukig lehet, hogy komoly fizikai munkát. Velük mi lesz? Nyugdíjuk-ha megérik-meg semmi. Azoknak pedig akik nem találnak munkát hónapok, évek óta, fel is lehet adni az utolsó kenetet.. Tehát az állandóan citált, emlegetett és féltett társadalmi rétegeknél és csoportoknál vagy azokon kívül sokkal többen vannak válsághelyzetben. Mélyebb a rohadás az egész tákolmányban! Ezért az ilyen 'megindító' levelek pro és kontra, amit küldözgetnek itt egymásnak nem is fog különösebb társadalmi lojalitást és együttérzést kiváltani.

bájgúnár 2011.03.26. 08:28:39

Nálam amikor betörtek éjjel reggel kiis jöttek.kutyát nemhoztak.Jegyzőkönyvet felvették.Megkérdezték van e biztosításom?/Volt de minek!/Majd közölték nevárjak sokat valszeg nemlesznek meg az elkövetök de jobb is mert így majd fizet a biztosító./ígysem fizetett.Ezis megér egy misét/Nemlettek meg az elkövetök.Pár hónap múlva az egyik személyes tulajdonomat felfedeztem egy cigányon.Rendőrnek szóltam.Lebeszélt az ügyről mondván még én húzom a rövidebbet ha feljelentem mert nemtudom bizonyítani hogy ő lopta.Vehette is valakitől.Azóta is pofámba röhög a cigó!
Szart sem r arendőrségünk.Ezek csak az autósokat tudják basztatani és védeni magyarország leendő többségét!

Gazz 2011.03.26. 08:32:02

Bakker, ennyivel jöhetnének a kőművesek, pékek, kohászok stb. is, hogy jajj, nekem is adjanak 20 év után nyugdíjat, mert tönkremegy az egészségem. Sokkal nagyobb a terhelésük, mint az egész nap az autóban ülő rendőrnek. Ti láttok az utcán rendőrt? Mert én alig. Egész nap az irodában vannak, meg az autóban. A fizetésüket nyilván fel kell emelni, de ez a korai nyugdíj tök jogosan veri ki a biztosítékot a többi szakmában dolgozónál. Hajrá Orbán ne hátrálj meg a hisztitől! Ezt a kérdést már kurvára régen helyére kellett volna rakni, végre valaki nekikezd!

igényes 2011.03.26. 08:32:42

130 000 biztonsági őr után mennyi lehet a bevétel, ha havi 200 000 a bruttó?

130 000 x 200 000Ft x 12 = 312 000 000 000 Ez lenne a fizetésük, persze a tulajdonos ennek a pénznek a duplájához jut.

f.m.j. 2011.03.26. 08:34:52

@Gazz: ne hülyülj, te hol látod, hogy valaki valaminek itt nekikezdett?

f.m.j. 2011.03.26. 08:37:18

@bájgúnár: én ezek miatt sokkal jobban megvetem őket, mint a 2006-os események miatt

nately 2011.03.26. 08:39:26

Nos,idézek egy mondatot a Csendőr Tízparancsolatból .9.parancsolat :MÖGÖTTED A TÖRVÉNY.ELŐTTED IS AZ LEGYEN !
Azt hiszem ebből a mai napig meríthetnének a rendőrök és a politikusok is.

BlahBlah 2011.03.26. 08:41:02

A rendőr miért érdemelne, kor engedményt, stressz stb. miatt?

csak 1 egyszerű kérdést teszek fel, egy 60 éves autó szerelő nem jól húz meg valamit az autón, és egy család hal meg a műszaki probléma miatt

fasz demagóg hülyeség....

egy 60 éves rendőr, ne a szart rugdossa az utcán, hanem oktasson, ill vezesse az ifjakat

Beer Ninja 2011.03.26. 08:47:41

A levél baromság volt, a többivel teljesen egyetértek. A semmisségi törvény, a korai nyugdíjazás megvonása stb. már nagyon KELL. Legyen vége már a régi kommunista kivételezésnek a karhatalmakkal.

s.e.c 2011.03.26. 08:48:16

Mennyi nagyszájú van már megint. Ha ilyen jó üzlet rendőrnek lenni ti miért nem mentetek? Azért becsüljük már meg azokat akik veszélyes, stresszes munkát végeznek. Még az utcai járőr is sok bűnesettel meg halállal találkozik a munkája során, ezt azért ne hasonlítsuk már egy ácshoz, akinek max arra kell vigyázni hogy ne lépjen félre a tetőn vagy ne csapjon a kezére. Meg mi az hogy ne mehessenek előbb nyugdíba? Azért ha valaki az életét kockáztatja a munkája során nem egyszer, akkor ennyit engedjünk már meg neki.

Tipikus magyar hozzáállás hogy ha pár rendőr nem úgy végzi a dolgát ahogy kéne akkor az egész szervezet bűnös. De persze ha azt mondják hogy köcsög garázda tüntetők, akkor egyből előjön hogy "de hát csak páran voltak, a többi csak nézte". Csak az a különbség hogy nekik nem volt muszáj odamenni, a többi - csak a munkáját végző - rendőrnek meg igen. Kíváncsi vagyok mit szólnátok ha holnaptól megszűnne a rendőrség, agyatlan barmok...

xenuka 2011.03.26. 08:48:44

az tetszik a leginkább, ahogy a Magyarok megverését megrendelő zsidó-komcsik, igen ez az szdsz és az mszp - most a hatalmi ágak szétválasztásáról ugatnak meg a jogállamról, jogbiztonságról ...

ideje már a volt rendőrkapitányt előkeresni

xenuka 2011.03.26. 08:51:50

@s.e.c:

menj már a picsába! a rendőr stresszes munkája? a kurvák nézegetése, a szánalmas felderítési mutatók, a cigánytelepek nagyívben elkerülése?

azért nem mennek emberek rendőrnek, mert nem hülyék ennyire

sok bűnesetet lát - hű vazze micsoda stressz

Horizont 2011.03.26. 08:51:54

@dr. dodó:
A "kommunistáknál" a nők 55 évesen mehettek nyugdíjba, a férfiak 60 évesen és a fegyveres szolgálattól a férfiak is 55 évesen. Ennyi volt a kedvezmény! A felhígulás a rendszerváltás óta van engedélyezve. Bocs.

bájgúnár 2011.03.26. 08:58:27

@f.m.j.:
Csak tudod nem a kicsi rendőr az aki szívből szemétkedik hanem a hatalom az aki erre kényszeríti.Ez évre már 30 milliárd körüli bírság kiszabása a cél.Ebből lesz pénze a rendőrségnek ruhára,felszerelésre.Nos ezért megy minden gyorshajtásos bünti központi helyre és ezért nemlehet onnan kivenni.Hacsak nemvagy ismert celeb mert akkor természetesen egy vezető mindíg kihúz a szarból az egyenlőség,demokrácia jegyében.

Kivlov 2011.03.26. 08:59:33

@Pistie:
???
lóf*szt. lehet kiképző, oktató a zrínyin, portás a yardon, tökömtudjami.
vagy felőlem akkor mehet nyugdíjba is 40 évesen. csak ne 200 legyen a nyugdíja, hanem mondjuk 20 ezer Ft...

s.e.c 2011.03.26. 09:00:32

@xenuka: Nem azt mondtam hogy minden nap, de nekem vannak rendőr ismerőseim és még az utcai járőrök is látnak a karrierjük során nem egy gyilkosságot pl. Meg azért egy nagyobb meccs biztosítása se olyan nyugis meló, stb. Egy utcai rendőr szerintem 150k körül kap, nehogy már az sok legyen.
Egyébként leszarom a véleményed, nálam a fórumokon kocsizó/zsidózó/cigányozó/fasisztázó/nácizó emberek nem mérvadóak, szavazni sem szabadna egyiknek sem, nincs meg hozzá a kellő intelligenciájuk vagy valamilyen sérelem miatt elfogultak. Peace.

klacus 2011.03.26. 09:02:34

@s.e.c:
Menjél rendőrnek Te. Én speciel szeretek dolgozni, nem lógni egész nap. Ha esemény van hetekig emlegetik. Vagy szerinted itt minden fasza, a testület fele Calambo a másik fele pedig John Rambó? Ha egy klasszikust akarok idézni.:
"Egy letörött kávésbögre fülét se találják meg..."

Szvsz 10 % ér valamit a többi csak a saját kis rendszerükben kimutathatóan ér valamit. Szánalom!

venszivar 2011.03.26. 09:03:38

@BlahBlah: Hol rugdossa a szart? Gyalogost már évek óta nem láttam!Tőlünk 500m-re van egy őrs,nos ott mindig áll 2-3,de volt már 6 autó is + nyáron 2-3 robogó.GYALOG ?! Ugyan már,akkor 15 év után össze esnének.
@tollas: gerincsérve +sánta láb+stressztől dili,akkor le lenne százalékolva ! De csak nem megy el leszázalékolt ként nyugdíjba! Akkor kevés lenne ,a még akkor is az átlagnál több pénz,mert őnekik ám több kell,több jár! Hisz hozzá szoktak Ahhoz a kevéshez!Aztán mitől rokkanna meg egy rendőr?JA,részegen elesik!A festő,pék,kohász,kőműves,villanyszerelő,lakatos,takarító,ápoló,stb. egy év alatt többet DOLGOZIK,mint egy rendőr 10 év alatt,de 15 alatt SE!Viszont a mindenkori hatalom azért csak tőlük várhatja,hogy megvédjék őket az adófizetőktől,akik pénzén dőzsölnek ők!

f.m.j. 2011.03.26. 09:03:41

@bájgúnár: kicsi rendőr??? azt a szegény bácsit, akinek elviszik a terményt, állatot, miegymást, azt a "kicsi rendőr" szarja le, mert fél, mert nincs mögötte senki, aki megvédené,-de ha belegondolok, már ez önmagában is súlyos, hogy a rendőrnek védelem kell, nem mer fellépni, féltenie kel a családját...
kinek a felelőssége, hogy ez így lehet, hogy ezt így meg lehet tenni? csak nem a törvényhozó nagyfene elitünké? Ja, de.
Közben meg egyre elkeseredettebbek az emberek... hiába látják egyesek, hogy mi van

átlátó 2011.03.26. 09:03:49

Én csak annyit akarok mondani, hogy a válaszlevél igazságtartalmai mellett az önkritikát erősen hiányoltam. Tehát az önkritikát. Így vagyok a cigányokkal is.

s.e.c 2011.03.26. 09:04:48

@klacus: Erre is csak azt tudom mondani, kíváncsi lennék mit csinálnál ha holnaptól megszűnne a rendőrség, vagy mondjuk csak a 10% maradna. Amúgy köszi én programozni jobban szeretek.

vontod75 2011.03.26. 09:08:23

@BlahBlah: Már megint kénytelen vagyok levezetni, mert nem érted. Van 20000 rendőr aki közterületen dolgozik jelenleg. Ez 10 év múlva is 20000 lesz, meg 20 év múlva is nagyjából annyi. Miközben irodai munkára kellene kb 5000. Egyszerűen nincs elég irodai hely.

2Lkedő · http://ketelkedj.blog.hu 2011.03.26. 09:15:43

A "terepen" dolgozó rendőrtől nem szabadna elvenni a korkedvezményes nyugdíjt. Az irodisták vonatkozásában pedig nem értem, hogy eddig miért járt nekik...

venszivar 2011.03.26. 09:19:22

@s.e.c: "Sok gyilkosságot látnak"! Miért az országban naponta 2-3 gyilkossághoz,ugyan az a 5-6 fő megy ki?!Akkor azok plusz még utazónagykövetek is....No akkor egy mentős mennyi vért,kínt lát s MÉG MEG is kell OLDANIA a helyzetet!Akkor a hullaszállító,ki naponta 3-4-5 hullát lát! SŐT a BONCMESTER ,az még ráadásul 77szer több hullát lát s az orvos egyetemet végzett,nos ő 5 azaz ÖT év után már nyugdíjba kéne,hogy mehessen !!! A tifélétek marha nagy logikátok szerint! Igyál meg még pár láda sört a rendőr haverjaiddal,aztán SÍRJATOK,SÍRJATOK.Mi meg megkeressük rátok a pénzt.Mi, kik termelő munkát végzünk 65 éves korunkig!

vontod75 2011.03.26. 09:20:27

@venszivar: A gyalogos rendőrökkel kapcsolatban.
Vegyünk egy kapitányságot, melynek területe hosszában 30 széltében 35 km a mérete. Van rá 3 pár rendőröd (jó esetben) amelyek közül az egyik helyszínről helyszínre jár, amely kapásból kizárja, hogy gyalogoljon. Van egy amelyik a rendőri munkához kevéssé kapcsolódó, ám a rendőrségre lőcsölt feladatokat csinálja. Kiteszel egy párt gyalogolni, aki mondjuk elsétál az autótól mondjuk három-négy percnyi távolságra. Ha bejelentést teszel, vajon örülnél neki, ha még ennyivel is több lenne az az idő amíg kiér?

klacus 2011.03.26. 09:26:04

@s.e.c: Hát ahogy körülnézek egyes helyeken lassan a sereget kell kivezényelni, hogy rend legyen.

Amúgy meg a hozzám hasonló egyorrú, csak a szopatást kapja a szervtől. Ezidáig tisztességes eljárásban akkor volt részem, ha gyorsan mentem. Ha kár ért vagy neadj isten sérelem, akkor egy kósza vállrándítással elintézték az ügyet. Nagyjából ennyi.

Ha hozzád maholnap bemegy valaki, és kedvtelésből laposra ver, és kirámol akkor majd rájössz, hogy miről beszélek. Majd megtapasztalod azt a végtelen nagy empátiát, és együttérzést, ügyintézési szakértelmet amit szolgáltatás gyanánt nyújtanak neked. Az elkövető ismeretlen, és hacsak nem tudsz HD-s felvételt adni 4 kameraállásból, akkor esélyed sincs arra, hogy eljárjanak. Megy az ügyed egy fasza kis fiókba, majd pár hónap múlva lezárják, mivel nincs meg az elkövető. Persze mivel nem is keresték. Tapasztalatból beszélek.

10 tanu kellett, hogy a falu közismerten hírhedt részegen traktorral randalírozó véglény őstermelőjét előállítsák, miután tropára törte a kocsimat. 14 hónapos eljárás után sikerült megállapítani, hogy mi történt. Mivel se jogosítványa, se biztosítása nem volt, ezért a kár az enyém maradt. A Mabisz eljárási hibára hivatkozva méltányosságból térítette meg a szakszerviz által kiállított számla 15 % -t. Grandiózus! A véglény persze kapott egy kurva nagy büntetést, majd ránk törte a lakásajtót... szerinted érdekelte őket? Ki se jöttek!

Tanulság: húzd meg magad és fizess, hacsak nem vagy valami militarista kigyúrt gengszter, és ide is valami androidos telefonból nyomod az okosságot egy szarrá sötétített X5-ből mélázva.

vontod75 2011.03.26. 09:28:24

@Pilotax: 31 éves kolléga. Nem iszik, nem cigizik. Rendszeresen sportol, két hete agyvérzés. Szolgálat irányító parancsnok, szintén nem káros szenvedélyes, stroke. Bűnügyes kolléga előttem esett össze neki sem volt káros szenvedélye. Szóval a rendvédelmi szervnél eltöltött 15 év az vagy kamu, vagy valami aktatologató, gatyaszámláló meló lehetett...

klacus 2011.03.26. 09:30:55

@vontod75: Ilyen ismerősöm nekem is volt, nem is egy. Egy sem volt rendőr mégis strokoltak 30 közelében. Ez nem egyedi eset, és nem csak a rendőrségre igaz.

s.e.c 2011.03.26. 09:32:02

@venszivar: Nem vagyok rendőr, nekem te semmit nem keresel, valószínűleg többet is adózom nálad és szintén le fogom dolgozni a 65 évet. Sőt, ha 28-nál idősebb vagy inkább én fizetem a te nyugdíjadat meg a tb-t(28 év alatt nem voltam kórházban, pár milliót pedig már befizettem). A mentősöké is stresszes munka igen, én őket is elengedném előbb nyugdíjba, mindenkit aki rendőr, tűzoltó, mentős, stb. Egyébként a halálesetekhez rendőrt is hívnak általában, nem csak gyilkossághoz.

venszivar 2011.03.26. 09:37:42

@vontod75: Tavaly, egy éjszaka alatt hármunknak vitték el a rendszámunkat,kettőnknek a lökhárítóval együtt.Mind hárman az őrsön tettünk bejelentést,de be kellet menni a kapitányságra.No ott gépelés,majd úgy 25 nap múlva ügy lezárása ,az után mehettem csak a biztosítóhoz.MI volt EBBE a RENDŐRI "MUNKA" ????!!!!! A kis ujjukat NEM MOZDÍTOTTÁK MEG ,mint rendőr !!!! A sintérnek is szólhattunk volna!És még ők mennek el 20 évvel előbb KIEMELT nyugdíjba!MIRE FÖL ?!

vontod75 2011.03.26. 09:41:25

@klacus: Nem azt állítottam, hogy csak és kizárólag rendőrök érintettek ezekkel a betegségekkel, viszont azt kategorikusan cáfolom, hogy a fenti betegségek az érintettek önhibájából (cigaretta, alkohol fogyasztás, nulla sport) következtek volna be.

Mérges 1234 2011.03.26. 09:41:27

Ez a nyugdíj dolog, tényleg durva.

Értem én, hogy nehéz munka, de nézzük csak meg az orvosokat, 6-8 évvel többet tanulnak, és feléért robotolnak, mint a rendrök, ugyanúgy éjszakáznak, and so on....

Kicsit tényleg vissza kell nyesni eből, persze nem kell egy 60 éves rendőrnek az utcán rohangálni, de az irodában senyvedhet...... Ott is eresztheti a seggét.

vontod75 2011.03.26. 09:46:25

@Doubledecker: Ez durva? Akkor vajon mit szólsz a zenészek korkedvezményes nyugdíjához?

2011.03.26. 09:52:23

"Különben is, ki mondta a rendőrnek, hogy 40 évesen gerincsérve, depressziója, magas vérnyomása, sánta lába, cukorbetegsége legyen"
Ki mondta, hogy rendőrnek menj? Mehettél volna mondjuk bányásznak is, hasonló fizetést kaphattál volna, a nyavalyákat pedig már 30 éves korodra...
Vagy esztergályosnak, vagy asztalosnak, orvosnak, tanárnak, sorolhatnám...
Még valami. Feltűnt, hogy a májzsugort kihagytad!
Ettől függetlenül tisztelem, becsülöm a rendőrök munkáját annak ellenére, hogy eddig csak rossz tapasztalataim voltak velük kapcsolatban.
Abban egyetértünk, hogy beteg ember ne járjon be dolgozni, ez a legfőbb érvetek, ugye? Na erre találták fel a BETEGNYUGDÍJT! A nyugdíj az valami egészen más. Azt egy egész ÉLET munkája után kap az ember. Sajnos sokan nem érik meg, miután kétszer annyit (időben) dolgoztak mint a rendőrök.

Mérges 1234 2011.03.26. 09:53:09

@vontod75:

Mágjára velük is, tényleg rendet kellene tenni ebben az országban, olyan nagyon nagyon durva társadalmi igazságtalnaságok feszülnek mindefelé....

venszivar 2011.03.26. 09:53:25

@klacus: De ők kiemelten fontos emberek ! A többi három millió,kik megkeresik rájuk a pénzt,azok "hullhatnak",azok nem fontosak,meg hát mibelőlünk van bőven.De ők,ők különlegesek, pótolhatatlanok,fantasztikusan kiemelt,rettenetesen nehéz munkát végeznek,szarért ,húgyért,de mikor elmennek 25 ! év után nyugdíjba MÉGIS 150-180 000 Ft a nyugdíjuk.Az a szar fizu után........Szegények ,mehetnek 45 évesen FEKETÉN őrködni! 120-150 000-ért újra KEMÉNYEN "MELÓZNI"!

igényes 2011.03.26. 09:58:45

Szerintem Schmitt Pál örökbe fogadja önzetlenül a rendőreinket, már akinek van lakása.

Schmitt Pál házelnök felerészben tulajdonosa egy II. kerületi, 901 négyzetméteres telken álló, 320 négyzetméteres családi háznak, melyet 2003-ban vett. Szintén felerészben övé egy másik II. kerületi ingatlan: egy 438 négyzetméteres telken álló 195 négyzetméteres lakóház. Van egy harmadik II. kerületi, 529 négyzetméteres telken lévő, 295 négyzetméteres lakóháza is, ebben ugyancsak 50 százalékos tulajdonrésze van. Eltartási szerződés keretében birtokol felerészben egy V. kerületi, 68 négyzetméteres lakást. Szintén feles tulajdonosa egy lupaszigeti nyaralónak. A felesége nevén van egy 2006-ban vett Volkswagen Passat autója. Van két Harley Davidsonja is, közülük az egyik egy 1942-es veterán. Bankban 4 millió forintot és 130 ezer eurót (körülbelül 36,4 millió forint) tart Schmitt, tartozása nincs. Olimpiai bajnoki életjáradékként havi bruttó 220 ezer forintot kap.

Pár segítene idős személyt annak napi problémáinak megoldásában. Amennyiben szüksége van biztonságra, kényelemre, szeretetre, akkor forduljon hozzánk bizalommal.

Cégünk által megfelelő egzisztenciával rendelkező pár vagyunk,idős-gondozásban tapasztalattal rendelkezünk.Lehetőséget tudunk biztosítani abban,hogy életét rendezetten, biztonságban élhesse. Gondoskodunk Önről.
Gondoskodás - Bizalom - Biztonság - Szeretet
Kovács Pál Tel: +?? 20-000-0000

Billy the kid 2011.03.26. 09:59:49

@klacus: Először is kösz a gratulációt, bevallom pironkodva, hogy viszonylag kevés időm van kommenteket olvasni és reagálni...de azért jólesik a biztatás! :)

Ami az életszerűséget illeti, ne ülj fel minden marhaságnak, amit az rtl klub műsoraiban és egyéb komoly jogforrásban lehet hallani, ugyanis köszönőviszonyban sincs a valósággal.
Azért, mert a múltban mondjuk a rendőrség részéről ért egy-két talán tényleg bicskanyitogató sérelem, még nem biztos, hogy 50.000 emberre rá lehet húzni a vizeslepedőt. Tudod, van aki termel, és van aki a termelés feltételeit biztosítja. Nem értem, hogy mi köze a sebességmérések és magasabb bírságnak a betöréses lopásokhoz és más bűncselekményekhez. Na látod szerintem ez az igazi, vegytiszta nettó demagógia, amikor összemossuk egyik dolgot a másikkal, mert az olyan jól hangzóan alátámasztja mondókánkat.
Érdekes módon valamennyi velünk szomszédos országban és a tengeren túl általános megbecsülésnek örvend a rendőrség, nem foglalkoznak napi szinten a fizetésükkel, korai nyugdíjukkal, pedig ugyanúgy, ha nem jobban történnek ott is bcs-k.
Szerinted ennek mi lehet az oka? Tényleg érdekel!

Mérges 1234 2011.03.26. 10:00:34

@s.e.c:

" Egy utcai rendőr szerintem 150k körül kap, nehogy már az sok legyen."

Nem sokl egy kezdő ovos 100k kap.

Mindeki látott már orvost és rendőrt is......

Jaja szegény rendőrök. Előbb talán vissza kellene szerezni a tiszteletet, esetleg útána lehetne sírni.

BlahBlah 2011.03.26. 10:03:16

majd akkor talán megértem a rendőrök nyávogását, ha dolgozni is fognak, de amíg nem dolgoznak, azaz nincs stressz (a számlák be nem fizetésén kívül, ami kinek nincs), addig ne ugráljanak

mire alapozom a nem dolgozást? ha valaki végig ordítja egy lakótelepen az éjszakát, akkor talán ötödik hívásra nagy nehezen kijönnek, de akkor se úgy lépnek fel mint kéne, mert amint elmennek, minden folytatódik, na meg amíg sunyi módon tekerik ki az autókat (könnyű préda)

tehát meg se erőltetik magukat, amire hivatkoznak, az tényleg igaz lenne (lehetne), ha végeznék a munkát, tudom, hogy "ennyi pénzért én nem fogom megerőltetni magam" elv megy, de ez minden munka körre igaz, és pont ezért miért lenne ő különb. lehet itt 3 millió rendőr is, ha nem mernek beszólni egy nagy hangú HVCS-nek.

Régen volt tekintélye a rendőrnek, ma nincs, és ez nem csak a rendszer hibája, hanem a töketlen rendőröknek köszönhető, akik kb. nyugdíjas állásnak fogják fel, és kb. annyit dolgoznak mint egy portás

Az meg megint hülye indok, hogy nincs annyi irodista hely, ezért küldjük őket nyugdíjba, mert MINDEN MUNKAKÖR ILYEN. autószerelő, villanyszerelőnél is megvan, akiket ugyan olyan sztresz éri, sőt egy irodistát még nagyobb, mert ő elvileg olyan döntéseket hoz, ami több embert érint. de egy járőrt milyen stressz éri? be kell mennie a putriba rendet tenni? hűha, akkor a postás, újság kihordó, szórólapos? hülye kifogások, és sokan el is hiszik, de jobb indok kellene, ne csináljunk már mártírt ezekből....
(ezen kívül a rendőri munka nem kötelező, hanem választható, ő ezt választotta, akkor végezze a munkáját az elvárások szerint, és ne azért válassza mint sokan, mert ott 20 év munkaviszony után nyugdíj, mert nagyon sokan ezért választják, és ezért alkalmatlanok, csak mivel kell a létszám, minden hajléktalant felvesznek)

Mi van akkor a cégvezetőkkel, cég tulajdonosokkal, befektetőkkel, tőzsde cápákkal? persze jó duma, hogy de hát ők sokat keresnek, jah, csak nem találnak, főleg most a válságban, igen van egy rész akinek jó, de nem mindnek....

igényes 2011.03.26. 10:07:35

@BlahBlah:
Komolyan mondom, nem vagyok rendőr, de tényleg vannak közöttük rendes emberek is.
Inkább vaterkáznék rendőrrel, mint egy pedofil pappal.

s.e.c 2011.03.26. 10:18:41

@Doubledecker: Jól mondtad, kezdő orvos. De ők később többet is keresnek. De nem is értem ez hogy jön ide. A nővérek meg 90 ezret kapnak 20 év után is, aztán nekik is elég nehéz néha a munkájuk(vagy mindíg). Édesanyám húga pl. 48 éves, amióta kijárta az iskolát nővérként dolgozik a koraszülött osztályon, most kap olyan 110-120 körül, pontosan nem tudom, de kurva kevés az biztos. Ráadásul köszönhetően az új adótörvényeknek most kb 10k-val kevesebbet kap. Én meg 50-el többet informatikusként, kurvára igazságos tényleg. Akinek eddig se voltak anyagi gondjai ezután se lesznek, akinek meg volt vagy éppen hogy kijött az még jobban szopni fog. Bocsi az offért, az orvosokról jutott eszembe.

S***ci 2011.03.26. 10:29:39

@klacus: "A rendőrségnél pl. akiket most áttolnak a terrorlehárításhoz, na azok érnek valamit."

Ez ugye vicc???? Mint az egész TEK. Már a koncepciója is baromság, a munkájuk meg terrorszempontból kirakat. Nevezték volna őket bárminek, csak ne terrorelhárításnak! Nem az a baj, hogy van egy valódi készenléti rendőrség, hanem az, hogy ők akarnak terroristát fogni, kommandósokkal. De hogy ki a terrorista, azt meg kéne mondani valakinek, hogy a kommandós elfoghassa. Na a TEK-nél ilyen ember nincs, az új törvények miatt, meg máshol nem is lehet! Pl. tudtottam a TEK egyetlen egy embert se vett át sehonnan, aki látott volna már terroristát, beszélne arabul, stb. ... :(

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.26. 10:37:38

@Sanyci: várjámá. minek beszéljen arabul?
nekünk saját speciális terroristáink vannak , a magyarok nyulai, meg budaházy és hasonlók, meg a gárdistákok, akik ez erdőkben rejtőznek.

xcrow · http://falevel.freeblog.hu 2011.03.26. 10:38:19

@sprenczl: nem vagyok rendőr, csak hogy tisztázzuk a dolgot az elején. Szerinted hogy végezze a dolgát, ha teljesen ellehetetlenítik a munkavégézésük feltételeit? Január elején megpróbálták ellopni a kocsimat, szerencsére nem sikerült. Járőr kb fél óra múlva jött, kb. 2 órát ácsorogtunk a -10-ben várva a helyszínelőket. Egyrészt helyszínelő is alig van, másrészt pedig kiderült, hogy a 13. kerületben 1, azaz egy darab járőrkocsi áll rendelkezésre. Ezzel kell tettenéréshez menni, bejelentésekhez kivonulni, és a házi őrizeteseket végigjárni. Nyilván reális, ugye? Mikor végeztünk, a két szerencsétlen srác 3 óra fagyás után, gyalog indult vissza az őrsre, mert az egy darab járőrkocsi épp vmi rabláshoz ment épp. Mondták amúgy, hogy rendszeres, mikor gyalog meg villamossal mennek tettenéréshez (!). Eközben olyanokkal csesztetik őket, hogy túl durván viszik földre a rátámadó késest (rendszerint fel is jelentik őket, a hangsúlyból ítélve már hozzászoktak), vagy az irodán ülő nagyfejű olyan útvonalat ír elő a járőrkocsinak (háziőrizetesek és kiemelt helyszínek bejárása, stb.) ami 3x olyan hosszú, mint az józan paraszti ésszel kitalálható. És közben nincs benzinre pénz... szóval azóta kicsit másképp viszonyulok hozzájuk, csodálom, hogy van aki még egyáltalán rendőrnek megy... (hozzáteszem, volt máskor is dolgom velük, kivétel nélkül normálisan és tisztességesen viselkedtek velem...)

BlahBlah 2011.03.26. 10:40:38

persze, hogy van, de sajnos az átlag semmire kellő, főleg itt Borsodban, ahol a kisebbség úgy elfajult, hogy már nem is mernek ellenük mit tenni a rendőrök, csak akkor intézkednek, ha bejelentés van, és akkor is a telefonos első reagálása "majd abba hagyják", majd amikor már 45-en telefonáltak be, akkor megjelenik 2 járőr, megkérdezi a hangoskodókat (akik persze a rendőrök láttán csendbe lesznek), hogy nem látták, hogy kik hangoskodtak? Erre azok megmutatják, hogy "arra mentek" a rendőrök meg elmennek arra, majd újra teló, hogy azokat kérdezték, akik hangoskodtak, a válasz "- csak tetten érni tudjuk - de mi tanúsítjuk itt a szomszédokkal, hogy ők ordítoztak - akkor se tudunk mit csinálni", Köszönöm, szépen a segítséget, akkor ki tud, menjek le, és vágjam jól pofán? az önbíráskodás, és a végén engem visznek be, de ez a szemtelen kölök a szóból nem ért, mindennap megy a szájkarate, és nem hagyja abba....

de van még jó pár ilyen történet, a férj részegen állít haza, állítana, mert az asszony nem engedi be, rugdossa az ajtót, és ordít, nagy nehezen kijönnek a rendőrök, és csendre utasítják, majd mondják neki, hogy menjen haza, úgy kellett a rendőröknek elmagyarázni, hogy ő pont haza akart menni, és nem tudott, ezért őrjöngött, tehát amint elmennek folytatni fogja, az asszonnyal folytassanak tárgyalást....
Persze, ha netán egy tökös rendőr jön ki (200ből 1) az erélyesen elmagyarázza neki, hogyha nem hagyja abba, akkor beviszi, és bent fog éjszakázni, és jééé csend lesz, 3-4 napig, aztán minden kezdődik, de ha megint az a rendőr jönne, akkor egy idő után rend lenne, de nem lehet mindig az a rendőr szolgálatban abban a körzetben....

Svenhassel 2011.03.26. 10:56:14

Én nagyon ritkán regisztrálok közösségi fórumokra, de úgy éreztem most muszáj, mert amit itt a nagy többség mond vagy tud a rendőr munkájával kapcsolatban az egyenlő a nagy nullával. Az kúrva nagy sötétség és rosszindulat ami egyesek fejében itt van hihetetlen. A legtöbb hozzászólás lényege, hogy a az irodai rendőrök semmi nem csinálnak ,csak tespednek nyolc órában a valagukat vakargatják . Aki ilyet állít mérhetetlenül ostoba, piti kis szarrágó álértelmiségi , szerintem a legtöbbjük a csi sorozatokbül látott közelről rendőrt. Egyáltalán mi az, hogy irodai rendőr, az ún civil ruhás rendőrök nagy része - akiket te irodistának gondolsz - nyomozó vagy vizsgáló, lehet felferítő, bűnügyes, szabs előadó, közlekedési vizsgáló de hagy ne meséljem el a szervezeti felépítést. Maradjunk egy bűnügyi vizsgálónál, akinek van mondjuk szerencsés esetben ha minden jól megy! 25 aktája, 25 különféle határidővel, plusz ha előzetes letartóztatásban van valaki akkor még annak a határidőjére is figyelni kell. Nap mint nap idézettek türelmetlen tömegei állnak sorban egymás után, akiknek természetesen csak a saját ügyük a legfontosabb. Sajnos a mai magyar morál és mentalitás alapján azt mondhatom, hogy nagyon nagy baj van némely ember fejében, ezért külön öröm ha háromszori idézésre hajlandó bejönni nagy kegyesen, de te haladjál az ügyben , felülről taposnak, juttatásokat elvszenek, túlórát hírből nem ismerik, nyolc órát felejtsétek el. Én mint "irodai" nyomozó ott voltam a nagy árvizeknél. Akta félre, határidő pereg, és tudom amikor számon kérik rajtad, hogy miért nem volt benne munka nem hivatkozhatsz sem betegségre sem arra hogy kint voltál a gáton. Gondoljátok, hogy az ún nevezett irodistának, nem kell ki menni terepre, nem kell adatot gyűjteni, tanút kutatni, körözött személyt ellenőrizni? Semmit nem tudok az egészről csak fröcsögtök. Miért nem tájékozódtok?
Ja most gondolom jön a szöveg nem kötelező rendőrnek lenni...
Na lehet nyugodtan basztatni.

klacus 2011.03.26. 11:09:22

@Billy the kid: Azért nem összemosás, mert maga a SZERVEZET a hibás, nem az egyén. Az egyének idomulnak a szervezethez. A rendőrség mint szervezet számomra direktben csakis és kizárólag negatív szerepben szerepel. Ennyi. Én vagyok a hangya, a tápláléklánc alján senyvedő polgár, akibe mindenki belerúghat akin egyenruha van. Nna ezért nincs se becsülete se tisztessége a rendőrségnek, és ezen keresztül a rendőrnek sem. Nem tudom, hogy ezen mit nem lehet megérteni.

altec 2011.03.26. 11:13:14

@venszivar: szívemből szóltál! biztosan qurva sok bírságot szedett be a sünje...de ott a másik elrettentő példa, a bonbonos csávó, aki "mellékesen" egy rendőrzenekarban pikulázik - mondhatom igen veszélyes meló, mert mi van ha a torkán akad a pikula!? nos, ő 37 évesen lett nyugdíjas......

altec 2011.03.26. 11:18:33

ami biztos, a sok lusta tanulatlan sünje, azért (is) megy el vérszívónak -miközben a bajt, ami ez esetben valódi rendőri melót jelent, messze elkerüli - szóval azért is megy el sünnek, mert tuti pálya volt, hogy 20 év - amibe a szakközép is beleszámított - amikor más"pogár" még tanul, ő már ingyenélő kullancsként szívja a nemzet vérét! nagyon igaza van -ebben is - viktornak! elég a pénzbehajtó sünökből!

klacus 2011.03.26. 11:21:50

@Svenhassel: Hát barátom menj el egy multiihoz, és majd rájössz, hogy az amit te munkának gondoltál, azt mi otthon csináljuk, pluszba ingyen, a munkahelyen dolgozunk... Az értékelés amiről ti csak beszélgettek ott alap, és az is alap hogy egy petákot sem nagyon kapsz a túlórádért, mivel arra ott a 8 óra, sőt az amcsi cégeknél titokban kell a többletmunkát tartani mivel azt jelzi, hogy nem vagy képes ellátni a rád bízott feladatot.

Továbbá, amíg egy DNS vizsgálat eredményére 4 évig kell várni, ha nem történt élet ellenes bűncselekmény, addig légy szíves ne mond már, hogy a helyszínelőkben láttam rendőrségen dolgozó aktakukacot.
"Nap mint nap idézettek türelmetlen tömegei állnak sorban egymás után"
25 aktával?

Szervezni kellene megtanulni, szvsz, meg sok minden mást. ( Esetleg alázat a kedves adófizető iránt, aki eltartja a munkatempód...) Persze igaziból ez nem rendőrség specifikus, hanem igaz az egész állami és önkormányzati szférára. Ha fel annyian lennének akkor se vennénk észre, mivel a melójuk közel 30-35 % mondvacsinált, és egymásnak generált.

E11 2011.03.26. 11:23:27

@Svenhassel: gondolod máshol nincsenek betarthatatlan határidők, kifizetetlen túlórák? megsúgom vannak. és a rendőrségnél is - mint minden más munkahelyen - megvannak a "lógós" részek, amikor semmit se csinálnak. máshol mégse mehetnek el az emberek 15-20 évnyi munka után nyugdíjba.

hoplita 2011.03.26. 11:27:19

@tollas:
"....Amúgy szerény véleményem az, hogy azok mennek leginkább rendőrnek, tűzoltónak, akik nem igazán szeretnének dolgozni...."

Fogalmazzunk egyértelműbben.
Rendőrnek javarészt az áll, aki hülye, mint a segg és büdös minden polgári foglalkozás...a fizikai munkától meg, amelyre a képességei predesztinálnák, legalább úgy irtózik, mint a cigányok.
Ennyi....

Kelemen Csaba 2011.03.26. 11:30:11

Most "agyon megsajnáltam" rendőréket, biztos sokan kifejtették a velem egyezően érzők, én már nem is írom le, hogy miért.
Talán annyit, hogy a rendőrök megítélése már okozat, azt ki kellett érdemelni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.26. 11:31:13

@hoplita:
a gárdisták jórésze elmenne rendőrnek... szívesen járőrködének, még a közúti ellenőrzéseket is vállalnák, a szabálysértéseket (akár közlekedésieket is) is szívesen megakadályoznák.

vesd össze ezt a hozzászólásoddal és mondd el a gárdistákról a véleményed az alapján :)

Kelemen Csaba 2011.03.26. 11:31:50

"nagyon megsajnáltam"...

hoplita 2011.03.26. 11:33:05

@s.e.c:
".....Azért ha valaki az életét kockáztatja a munkája során nem egyszer, akkor ennyit engedjünk már meg neki..."

Na figyeljél faszomfütty....

Hány rendőr purcan ki egy évben szolgálatteljesítés közben...?
Egy....kettő....?
Mert azt ne vedd ide, amelyik magát lövi agyon stukkertisztítás közben, meg a másikat....etc.

Hány...mondjuk építőmunkás hal meg évente....?
Negyven....ötven...?

Arányok...?
Na, erre varrjál gombot, droidkám.:)

klacus 2011.03.26. 11:33:23

@Conv: Kilóg a lóláb. :-)

mint köztudott azért a gárda javarészt se szívná fel a bió és géntechnológia. Max. kísérleti alanynak...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.26. 11:34:57

@Kelemen Csaba: Nem csak kiérdemelni. Tényleg nincsenek jogaik, mert az idióta libsi jogvédők miatt már a bűnözőkhöz sem nyúlhatnak, úgy meg elég nehéz rendet fenntartani.
Akad rengeteg bunkó rendőr, akik még ehhez rontják a megítélésüket. Részben a saját hibájuk, részben az elmúlt kormányoké.

bájgúnár 2011.03.26. 11:40:56

@Svenhassel: A véleményed mint benfentesnek mitsem változtat azokon a tapasztalatokon amit a nagyszámú polgári lakosség megél ha rendörségi segítséget kér.A rendőrpalotát körbehugyozó,majd több kocsit részegen összetörő dandártábornokról mint elit vezetőröl nemis beszélek!

hoplita 2011.03.26. 11:43:02

@Conv:
Én ismerek személyesen egy tucatnyi gárdistát..
Mindnek civil foglalkozása van....és a voluntér rendfenntartás nem háté munka.
Vagyis a kettőt ne kavarjuk.
Egyébként EHHEZ a rendőrséghez egyik sem szerelne fel...ezt tudom.

hoplita 2011.03.26. 11:44:01

@hoplita:
Pontosítok...akiket én ismerek, azok nagyon nem mennének háté rendőrnek.:)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.26. 11:47:22

@klacus: ez úgy összességében elmondható az emberekről.

hoplita 2011.03.26. 11:50:02

@klacus:
Rajtuk ne is kérd számon azt, amit egy évi sok milliárd közpénzből működő(?) szervezeten.
Másrészt.....normális embernek nem ugrik össze a gyomra, ha meglát öt gárdistát.
Ellenben öt ávós már komoly veszélyforrás....a pénztárcádra minimum....de Zsanett egyebeket is tud mesélni.

bájgúnár 2011.03.26. 11:50:51

@Gazz:
Ha kiszál a rendőr az autóból azt azért teszi hogy megbüntessen ha gyalogvannak és sokan akkor jön a szétverés,lefujás,vizágyú.Ezzel emelik az ünnepi hangulatot.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.26. 11:51:55

@hoplita:
" EHHEZ a rendőrséghez egyik sem szerelne fel...ezt tudom. "
tehát nem a rendőrökkel, a rendőri munkával van bajuk (sejtem, hogy azért neked sem, ha belegondolsz, bármennyire is utálod a jelen rendőreit), hanem a szervezet irányításával és működtetésével.

ezzel egyet is értek.
az a helyzet, hogy maga a rendőrség, ha a szabályzatának és a jogszabályoknak megfelelően a prioritásokat megfelelő helyre helyezve járna el és működne, akkor nagyon hasznos és kedvelt szervezet lenne.
hogy ez nem így van, az nem a talpasnak, a nyomozónak, a helyszínelőnek a bűne, hanem a felső vezetésé amelyik a tahóságot és szervezetlenséget fenntartja. sőt megköveteli.

hoplita 2011.03.26. 11:54:47

@Conv:
A másik....

Emlékszel, amikor Hende azt mondta a ekhóban, hogy ez a rendőrség úgy elveszítette a becsületét, hogy fel kell oszlatni és újraszervezni...?
Igaz, pozícióba és hatalomba kerülve letagadta - a lá hákovácslaci - de ettől még anno igazat is mondott...
Más kérdés, hogy belülről már csak a lyuktömködésre, meg a kozmetikázásra telik.

venszivar 2011.03.26. 11:58:09

@Svenhassel: Üdv.Kezdeném azzal,hogy aztán miért ne lenne "kurva nagy sötétség"?! Mivel mi nem a te s hozzád hasonló,egyből felsőbbrendűséged hangoztatók okostojások vagyunk.Milyen ügyeket derítetek fel????Állandóan mást sem hallani,hogy jutalmat ajánlotok fel! vagy várjátok a betelefonálást! Magatoktól a 15% ot sem oldjátok meg ! A gyilkos a bankrabló magától bemegy,akkor ti JUTALMAT kaptok,az eredményes bilincs ráhelyezésért! Ha kimentek egy tetűért,akkor 6 kocsival 20-an mentek ki.Egy kamu"bombáért" 100-an + a kompetens tűzszerészek,órákig vizsgálódnak! A kamu"bomba" meg addig várt ,ha kell 2órát,ha kell 3 at vagy 4 et,míg kiürítik a házat.......Aztán meg akkorát pukkan,mint amekkorát a halam fingik az akváriumba! Ugyan már ! ti évről évre szítjátok a tüzet! torgyánra bomba,Teve palotára rálövés,már 11 MILLIÁRD ment el a terrorelhárításra,mert fosik a törpe! Milyen TERRORISTA?!
120-150 bankrablás s 3-at HA megfogtok! Kettőt beköpnek,egy meg önként besétál a KILENCEDIK rablása után.Magatoktól MINIMÁLIS hatékonysággal "dolgoztok"!
Ha egy autószerelő így csinálná meg a Rönót,Opelt,KIAt,Citromot,Ladát,Fiatot, stb. (DIREKT NEM ÍRTAM CSÚCS márkákat!),úgy szerelné meg nap mint nap,amilyen eredménytelenséggel,DE TI KÉNYELEMBE,MINDEN TÁMOGATÁSSAL,("erővel") a hátatok mögött "dolgoztok",no akkor tényleg gyalog kéne,hogy járjatok s akkor 10 év múlva akarnátok nyugdíjba menni.
Még jó,hogy leereszkedtél közénk s kiokítottál minket,hogy a ti "szakmátok",micsoda komoly,nehéz s szinte csak ti viszitek a vállaitokon az országot.A sok rendőr,ki a sztrádákon szedi a cigi nepperektől a pénzt! Kemény meló!A népet szolgálják! Nektek külön családias BM népetek van!
SÍRJÁL MÉG !

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.26. 11:59:32

@hoplita: megelőztelek, válaszoltam a kérdésedre még előtte :)

hoplita 2011.03.26. 12:00:37

@Conv:

".....hogy ez nem így van, az nem a talpasnak, a nyomozónak, a helyszínelőnek a bűne, hanem a felső vezetésé amelyik a tahóságot és szervezetlenséget fenntartja. sőt megköveteli...."

Ez így igaz is....de az alap és a felépítmény valahol összefügg, egymásra visszahat.
Ettől úgy rohadt az egész, ahogy van, ezért vonzza a rendőri pálya az arra teljes mértékben alkalmatlanok tömegeit és ezért taszítja a valóban alkalmasok nagy többségét.
A selejt bosszúja....hogy egy régi, komcsi filmcímet idézzek, stílszerűen.

Svenhassel 2011.03.26. 12:10:41

@E11: és ki állítja, hogy nincsenek meg a lógos részek, ne félj ha rajtam múlna átszervezném az egész közigazgatást, tudnám mit szünetnék meg, mit hova csoportosítsak.
De azt hiszem ezt minden józan gondolkodású ember tudja , de akkor mégis miért nem tesz senki ezért. Mert káoszban, zavarosban jobb halászni és mert még mindig a régi rendszerben szocializálódott rétegek utódai vannak vezető beosztásban, akik saját munkájuk fontosságát hangsúlyozzák, igazolják mondvacsinált munkával. Ezek a szervezetek gyakran egymást fedik le, tehát feleslegesen léteznek és viszik el a sok pénzt. Közben lent a végeken pedig rohad esik minden szét, pl nálunk. A piramis csúcsára fordult és most a tényleges munkát végzők szopnak.

Klacus a 25 akta ahogy mondtam a legjobb eset.

Másik nem tudom már kí írta, hogy csak taplók, munkakerülők mennek rendőrnek, hát a jó k.va anyádat te nyomorék gyepes kloáka szippantó...

venszivar 2011.03.26. 12:19:57

@altec: Úgy 3-4 éve volt a TV-be,hogy a Bon-Bon együttes egyik ( KETTEN vannak!) tagja ,úgy max.40 lehetett ,de már nyugdíjas s ez ,hogy lehet?! Elmondta,hogy 14évesen már zenei suli,ami valami őrzünk-védünk "cég" ,határ őrség vagy ilyesmi,aztán ott folytatta pályafutását ,de annyi ideje volt,mindig elengedték,nagyon rendesek voltak,........így már 15 éves az akkor már igencsak a csúcson lévő Bon-Bon!Mert ő is védte s szolgálta a hazát s ezért a rettentően kemény s nehéz összetett meló után,megérdemelten elment 40 körül nyugdíjba!Én meg még 25!évig robotoljak!Hány ezer ilyen semmittevő katonazenekar volt.Ez csak egy "másfajta" példa!Ha akkor nem látom a TV-be nem is gondolnék ilyesmire! No én AZÓTA ,úgy 4-5 éve KIVAGYOK AKADVA a tízezrével előbb menőkre.Beszéltem egy 51 éves,az operaházi énekkarba énekelt utolsó senkivel s elkotyogta,hogy már rég nyugdíjas,aztán észbe kapott s többet nem "nyilatkozott"!Mi a szart tett az le az "asztalra" ???,hogy 15-20évvel előbb verhesse a brét?! Bocs figyelmetlen voltam s én is leírtam u.a. mint te,de ideges lettem!,be is kéne tolni egy konyakot!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.26. 12:20:00

@Svenhassel: "Maradjunk egy bűnügyi vizsgálónál, akinek van mondjuk szerencsés esetben ha minden jól megy! 25 aktája, 25 különféle határidővel, plusz ha előzetes letartóztatásban van valaki akkor még annak a határidőjére is figyelni kell. Nap mint nap idézettek türelmetlen tömegei állnak sorban egymás után, akiknek természetesen csak a saját ügyük a legfontosabb."

Bármelyik közalkalmazott, aki irodai dolgozó, ezt csinálja.
És cégeknél dolgozó irodai alkalmazottak is. Meg aztán vannak olyan melók, ahol irodai meló is van, és mellette támogatás is, valami termékghez, szolgáltatáshoz (mérnöki munkák, pl.)

Szóval hadd ne sajnáljalak, jó?

venszivar 2011.03.26. 12:24:30

@altec: De viktor sem fog hozzájuk nyúlni,illetve SOKKAL több pénzt ígér nekik! Majd mi megtermeljük!Majd elvonják az adónkból. Mert különben honnan lenne rá keret.Megemelik 30 évre a "szolgálatot" s 30-40% a fizut.......

Secnir 2011.03.26. 12:35:27

@igényes:
Táborfalváról speciel tudom, hogy kell az erdő. Ott semmisítik meg a lőszereket robbantás útján (elsőkézből való infó, mert sorkatonaként csináltm én is). Van ott egy gyakorlólőtér is, ami akkora, hogy harckocsik is szoktak lődözni rajt'. A többiről nincs infóm, de gyanítom, hogy nem erdészeti, hanem kiképzési célokat szolgálnak...
(és a nagy terület a biztosítás miatt kell, hogy kellőképpen le tudják zárni, és a civilek ne bóklásszanak be).

pernahajder Campbell 2011.03.26. 12:44:50

Na, itt az új magyar átok:

Kezeljen téged kiemelten a nemzeti együttműködés rendszere!

s.e.c 2011.03.26. 12:53:28

@hoplita: Ja csak az a különbség hogy az építőiparban kb 350-400 ezren dolgoznak, rendőr meg van 50 ezer. Egyébként se hal meg 50 ember évente építkezéseken, 2009-ben az összes halálos munkahelyi baleset száma 30 volt, és ez nem csak az építőipar.

Arányok?

Ha már sértegetsz legalább megalapozottan érvelj, droidkám, mert így csak magadat égetted le.

venszivar 2011.03.26. 13:15:22

@s.e.c: És hány rendőr halt meg azért MERT RENDŐR volt?Megjegyzem a tavalyi év KIUGRÓAN,negatívra "sikeredett".Éppen az után,hogy kormány váltás lett,de ez csak véletlen!
Nos 2007-2008-2009-ben mennyi hunyt el azért mer ő rendőr volt ?!
Nem az ki agyon lőtte magát a kurvája miatt .......
Hány sofőr halt meg az utakon,munka végzés közbe 50-65 évesen ?! Ugyanakkor HÁNY RENDŐR hunyt el "munkavégzés közbe" 50,51,52,53,54,55,56,57,58,59,60,61,62,63,64,65 évesen??????

hoplita 2011.03.26. 13:18:57

@s.e.c:
Na, akkor tavaly hány ávós is murgyelt meg szolgálatteljesítés közben...?
Kettő.... a majd' 50 ezerből...? egyet elütött a cigó, egyet ledurrantottak Alsóőrsön....ja, egy meg taknyolt a motorral, de azt mán nem számítom ide, mert biztos van olyan is, akit agyonbaszott az áram is.
Bazmeg.....ennyi képviselő is elpatkol a 386-ból...:))...az idén mán egy mínusz.:)

Vagyis az arányokat tekintve évente legalább 15 zsarut kéne lelőni, hogy valóban ott legyenek partiban az ácsokkal, vagy a bádogosokkal, kőművesekkel..

Egyébként mi van, ávós vagy....?
Vagy a kiccsalád érintett, hogy ennyire vehemenskecc..?:)))))

hoplita 2011.03.26. 13:21:10

@venszivar:
Erre nem fog válaszolni, ne izgulj...:)))
Nem is lehet rá....mert kiderül, hogy a legnyugisabb melóhely...morzsolni kell a napokat és gyön a csodás nyugdíjas kor.....mindegy, csak a nap meg ne álljon.:(

martonx 2011.03.26. 13:32:06

@Billy the kid: mert a közrendőrök röhögve mesélik,hogy miket NEM csinálnak, azaz ki kellene menniük, be kellene menniük, intézkedniük kellene, de hülyék lennének. Másrészt mindannyian látjuk, érezzük a bűnügyi statisztikákban, illetve minden autóval, motorral közlekedőt szívatnak, hogy meglegyen a napi betevő a rendőrségnek.
Ja, és emellett komoly pénzeket keresnek.

hoplita 2011.03.26. 13:48:56

@martonx:
Egy apró adalék...
Rengeteg vidéki surmó szolgál fönn Pesten...
Hazajönnek és valami csoda folytán 100-150 ezres cuccokban parádéznak, miközben hivatalosan nem keresnek egy hónapban annyit, amennyi értékű márkás ruha van rajtuk.
Persze lehet, hogy ők jól tudnak spórolni-beosztani....én meg hülye vagyok.:)

venszivar 2011.03.26. 13:50:55

@hoplita: NEM izgulok,hanem KIMONDOTTAN DÜHÖS vagyok! Egy termeléssel foglalkozóhoz képest ezek malmoznak s kétszer-háromszor többet keresnek,mint az átlag! Aztán 45-50 között ,hipp-hopp egyszer csak megduplázódik a pénz,még semmittevőbb "melóval".Mi meg még 20-25 évig húzzunk,robotoljunk,ha megy ha meg nem DÖGÖLJÜNK MEG! Ha meg ,úgy 58 évesen,valamiért elküldenek,akkor nekünk ezt dobta a gép.Már "csak" 7-8 évig kell koldulnod,aztán meg megnézheted a nyugdíjad: lesz,úgy 250 €. A nyugdíjas rendőr meg már 50 -körül 900-1100 € (kap+ keres).De nekik kevés,nekik több járna,sokkal több,mert ők 25 évig halált megvető bátorsággal voltak bent időtöltésüket leróni a saját javukra,mit szenvedhettek,míg kitelt a 25 év!

Billy the kid 2011.03.26. 13:54:59

Egyáltalán nem feladatom a mundér védelme, de egyetlen egy dologról van itt szó...mégpedig a sárga, maró és csontig hatoló irigységről.Mert ha tegyük fel, neki kicsit jobb, hamarabb megy nyugdíjba, na jó, kapjon többet egy karika kolbásszal, akkor már megy a fröcsögés és szarkenegetés. Nincs is ezen mit csodálkozni, így megy ez mifelénk már régóta, végül is miért lennétek kivételek, amikor politikai pártok alapoznak választásokat az irigységre.

venszivar 2011.03.26. 14:03:32

@hoplita: Úgy tíz éve lett egy kollégám,kinek a barom pöcs,bunkó fia feljutott Pestre,mint alrendőr, kapott használt,15-20 éves házba,de kiglancolt kéglit,extra kedvezményes áron,részletre megvehette!Aztán 1-2 év múlva már azzal dicsekedett,hogy úgy,hogy Kispesten lófrál,úgy nincs pénz!Átkéri magát az M-5ös sztrádára,MERT OTT VAN a LÓVÉ! Mi ránk vigyázott,minket védett,,,,,,mi meg védjük meg magunkat ő tőlük!Tényleg az a paraszt is talán már "vágja a centit" !
Rothadna meg a mundérjába!!!!

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.03.26. 14:09:11

@Jesus4871: Az önkormányzati iskolák egyházivá válásáról:
A normatív támogatás 30%-át az önkormányzatoknak kellene állnia saját iskoláik terén. Az egyháziaknak az állam viszont kifizeti.
Teszik ezt úgy, hogy az önkormányzatoktól pénzt vonnak el. Tehát egy kényszerről van szó.
Az addig önkormányzati iskolát az az egyház kapja meg, amelyik erre jelentkezik.
De többnyire a református egyház akarja őket.
A gond csak az ezzel, hogy Magyarországon a református egyház nagyon erősen szélsőjobb felé tolódott. persze tisztelet a kivételes lelkészeknek.

venszivar 2011.03.26. 14:19:11

@Billy the kid: MIRE FÖL MEHET EGY RENDŐR 20 ÉVVEL ELŐBB NYUGDÍJBA ?!MIRE FÖL!

Mert a mindenkori hatalom fosik s ezek a "dolgos méhek" HA KELL" ,majd megvédik őket.Addig meg tengjenek lengjenek,az átlag feletti fizuért.A sok kedvezményért,amit nem kötnek a mi orrunkra!Meg a 20-25 évvel előbbi nyugdíj biztosításával,már csak "szót fogadnak" ,amikor kell.Addig csak piánóba...... Ti csak arra vagytok,hogy kordába tartsátok a tömegeket s védjetek minket,a felső 100-ast.Mi majd biztosítunk nektek mindent,csak nyugi! 10-20 szakszervezetük van! A MI PÉNZÜNKBŐL !!!! Stb-Stb. Ez NEM IRIGYSÉG !!!SZÁMONKÉRÉS,hogy MIRE FÖL MEHET EL 20-25 ÉVVEL ELŐBB NYUGDÍJBA ?!!!!!?

dbeata 2011.03.26. 14:32:38

@venszivar:

Pont erről beszéltem én is (ld korábban, úgy fél hét körül...

További történetek a múltból: az irodavezető kislány barátja a seregben hivatásos, ő a sofőrje valami honvédelmi minisztériumos főmuftinak, a sofőr a kiutalt lakásban lakik, úgy jár-kel a terepjáróval, mintha az övé lenne, a Westendben lófrál kirakott pisztollyal, mert az milyen menő... Komolyan ez egy színt?
Elmentünk csapatépítésre Csornára, ő meg utánunk autózott az állami terepjárón, az adófizetők pénzén, hogy ő vihesse haza a barátnőjét, pedig meg volt szervezve a fuvar hazafelé, és mégegyszer mondom csapatépítés, tehát neki ott semmi keresnivalója sem lett volna. Csak úgy fél beszélgetés elteltével derült ki, hogy a kocsi nem az övé, hanem ő csak vezeti...

dbeata 2011.03.26. 14:38:22

@Billy the kid:

Nem csak arról van szó. Itt arról van szó, hogy nagy sz..-ban van az ország, és akinek van nagy szócsöve, annak könnyebb érvényesítenie az érdekeit, mint akinek nincsenek. Már ne haragudj, de mindenkinek fel kell valamit adnia. Neked ugyan pl. mi kifogásod lenne az ellen, hogy LEGALÁBB differenciáltan adnák azt a korengedményes nyugdíjat? Hogy nem minden lövést csak a lőtéren látott BM dolgozó kapja meg a korengedményes nyugdíjat, hanem csak az, aki tényleg ott van a tettek mezején? Szerinted az hol veszélyezteti az életét, aki egész nap a rendőrségi autók karbantartásával foglalkozik például? Miért kap ő nyugdíjat 40 évesen? És foglalkoztatják vissza ugyanoda? Az adófizetők pénzén.

rembrand 2011.03.26. 14:39:25

Mennyi okos ember! 90.000-120.000 ft.- ennyit keres egy "átlag rendőr" , aki az utcán van 1-25 évig. Hű ez aztán irigylésre méltó ám. Kíváncsi lennék, mennyi bátor emberke van, aki bemernének menni egy cigánytelepre, amikor ott verekedés van.......Akkor már tele lenne a nadrág. Vagy amikor 1-2 hetes hullához kell menni és kedves látvány, szag fogad. Aztán éjszakásban 18-06 még 05.59-kor is ugrásra készen és fitten kell lenni, mert ki tudja, hogy a tisztes állampolgárok mit is követnek el.
Ha cigánnyal szemben van intézkedés, akkor az van, hogy miért nem a magyarral, ha fordítva, akkor detto.
Egy beszari, másra mutogató hitvány nép lettünk...................

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.03.26. 14:43:11

Engem felháborít, hogy a rendőr egyvalamit nem tehet: nem védhet meg. Senkitől, semmitől.
Mondok példát.
Nagynéném férje ön-és közveszélyes őrült. A kezelést visszautasítja. Emellett durván alkoholista, és megalomániás. Nem kell ragoznom, azt hiszem, elkeserítő. De még durvább az, hogy a nagynéném már teljesen kikészült tőle idegileg (25 év alatt nem is csoda), úgyhogy most fontolgatja, hogy elköltözik.
A múltkor elég csúnyán összebalhéztak, a férje sokadszorra is megfenyegette életveszélyesen (elvágom a torkodat és végzek magammal is - pár éve fojtogatta is, de nem lett semmi következménye). Épp ezért a nagynéném bement múltkor a rendőrségre, megtudakolni, hogy számíthat-e segítségre, ha költözik (nem csomagolni, persze, hanem tartanák-e a frontot, hogy ne legyen balhé). Felháborodva küldték el, hogy ha minden ilyen csip-csup ügyhöz kimennének, ki se látszanának a munkából. Max. annyit tehetnek, hogy arra küldik a járőrkocsit. Persze a rendőrök nem mehetnek be a kapun... (És ennyi, bassza meg magát mindenki.)
Mert ha a rendőr bemegy, akkor magánlaksértés, ha lefogja a dühöngő őrültet, az erőszak, stb.

A rendőr csak akkor jelenik meg, ha már vér folyik.

Sok-sok évvel ezelőtt (4 éves voltam) az apám egy 30 centis pengéjű késsel rávágott anyám kezére. Sok vér folyt, a hüvelykujja azóta használhatatlan, mégis mi történt? Anyámat szidták le, hogy miért provokálta (sic!), fater kapott 4 hónap felfüggesztettet, valamint megrovásban részesítették (röhej, mint valami szaros kisdiákot), engem meg el akartak vinni állami (bocs, Pali bá, álami) gondozásba, anyámat meg ott akarták hagyni egy ilyen állattal. Lehet, már nem élne. Kérdezte is anyum, hogy minek kellett volna történnie, hogy ne felfüggesztettet kapjon, erre az volt a válasz: majd ha magába vágja a kést, akkor foglalkozunk a dologgal.

Hogy lehet ilyet megengedni, hogy a rendőrségnek ne legyen jogköre arra, hogy bármit is csináljon? Hogy ne tehessen semmit? Ha fegyvert vesz elő, mert rátámadnak (lásd www.sonline.hu/somogy/kek-hirek-bulvar/romak-tamadtak-rendorokre-utottek-rugdostak-a-zsarukat-214709 ), akkor még ő lesz a hibás?
HOL ÉLÜNK?
Külföldön is ez megy?

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2011.03.26. 14:45:50

Bocs, nem vettek elő fegyvert, valamit összekevertem. Bocs, bocs.

klacus 2011.03.26. 14:49:01

@rembrand: Na pont az ilyenek miatt mint te utálom ezt a csürhét....

s.e.c 2011.03.26. 15:00:38

@venszivar: Nem tudhatod hogy mennyi haláleset vezethető vissza erre, de egyébként ez kurvára nem is érdekes. Rendőrökre szükség van, ha nem lennének káosz lenne. Nem tökéletesek ők sem, nem mondom hogy nincsenek gondok. Elég pénzt sem kapnak(nem fizetést, a szervezet a működésre), de ha csak a logikát nézzük se érné meg mondjuk 80 ezret adni a rendőröknek. Még több korrupció lenne csak. Nem kell túlfizetni őket, de egy normális fizetés jár nekik. Ha te nem kapsz annyit a munkádért amennyit szerinted megérdemelsz, te sem fogod úgy elvégezni, és ha lehetőséged lesz máshonnan is szerzel pénzt mert ember vagy és családod van(már akinek). Nem kell felháborodni meg irigykedni, meg kell fizetni őket mert ez az ésszerű. Ugyanezért kéne a tanárok fizetését is megemelni, meg a kórházi dolgozókét. Bármit is mondasz, ahol emberekért felelsz, esetenként életet menthetsz az felelősségteljesebb hivatás mint egy gyártósori munkás vagy egy kőműves, ennél fogva egy kis tiszteletet érdemelnek. Nem általánosíthatsz, ahogy a papok nagy része sem pedofil, a tanárok nagy részre tényleg szereti a gyerekeket, az orvosok nagy része is segíteni akar azért lett orvos, úgy a rendőrök nagy része is rendes ember.

@hoplita: Kb mindent leírtam fentebb. Nem vagyok rendőr, a családban sincs.

venszivar 2011.03.26. 15:03:10

@dbeata: Igen ! megkerestem s akkor is olvastam,de az ember nem tud mindenre reagálni!Úgy van, ott van az a nyug. állományú r.ales,ki vagy 6-8 éve a török apával vívott a mehmed karcsikáért,persze az összeszedett adomány pénzekből!Akkor az jó reklám volt neki ,aztán 5-6 évig gyűjtögetett ,már annyit sikított,hogy kiverte a biztit!.Decemberben elítélték,ő egyből megpattant, azóta sincs meg.Hány ilyen nyugger zsarunak van akkora vagyona......s ez csak a jéghegy csúcsa!Mint írsz te is példát,hogy a köz vagyont,a köz tárgyakat úgy használják.....,de ez nekik természetes,nekik ezek járnak.Próbálnák meg a verseny szektorba!No de ők a biztos tutit választották,ezt jól tették,erre volt eszük.Így jártunk,de legalább megkérdem!MIRE FÖL JÁR NEKIK a 20-25-évvel ELŐBBI NYUGDÍJ ?!!!?

dbeata 2011.03.26. 15:08:28

@venszivar:

Hát az ilyenek miatt kell körülnézni a rendőrségen is , és nem azon keseregni, hogy a rendőrnek már nincs meg a becsülete, tisztelete... Ezittenkéremmagyarország

Billy the kid 2011.03.26. 15:15:51

@dbeata: Ha már nagyon helyesen konkrét dolgok kerültek szóba, elmondom, hogy a felvetésedben mi a bibi. Ok, differenciálás nyugdíjügyben. Az a helyzet, hogy teszem fel, te elszegődtél mondjuk 11 éve rendőrnek, aláírtad a munkaszerződésedet, úgy voltál vele, hogy nem keresek kiemelkedően, sőt, jóindulattal átlagos a fizetésem, de berendelhetnek szabadidőm alatt dolgozni ha valakiknek tv székházat támad kedve gyújtogatni, vagy egyszerűen csak megemelkedik a Sajó vízszintje, nem mehetek politikai rendezvényre véleményt nyilvánítani, ha ferdén fingok egyet, mehetek a katonai ügyészségre utána meg a hadbíróságra, stb., stb., a sor még sajnos igen hosszú. Viszont legalább ennyi szívás és küzdelem után ha úgy döntök, 50 éves korba jobb esetbe visszavonulhatok. Ezért aláírtad. No most 11 év múlva megkapod, hogy jó, jó, nehéz-nehéz, de Piri néninke is nehéz, meg Laci bácsinak is, és különben is, a taxis sem mehet hamar nyugdíjba, stb.stb.stb. Szóval így már másként látnád feküdni a leányzót, azt hiszem. Ezeket pedig semleges hírfogyasztóként gondolom így, ha lehet még ilyet mondani, a józan ész jegyében.

dbeata 2011.03.26. 15:22:16

@Billy the kid:

akkor a konkrétumok szintjén maradva, de név és hely említése nélkül - mivel nem tudhattál róla, mert nem említettem - de természetesen emberünket kenik ám rendesen az alvállalkozók is, tehát nem csak a rendőri fizuból él (Mint az Marci Hevesen). Most erre biztos azzal fogsz jönni, hogy attól, mert ő korrumpálható, még nem mindenki az. De számomra ez már egyre kevésbé érv, és válasz. Sajnos meg kell nézni, hogy az egész rendszer úgy lett kialakítva, hogy kiskapuk legyenek, mindenki tudjon egy kis mellékest itt-ott kibidznicelni magának. Ami természetesen azt eredményezi az adófizető állampolgárok számára (amellett, hogy nem ő részesedik a húsos koncból...:-)), hogy minden egyes állam által beszerzett ilyen termék vagy szolgáltatás sokkal többe kerül, mint a versenyszférában. És rontja az államháztartás helyzetét. Hogy vajh mennyivel? Nehéz megmondani.

dbeata 2011.03.26. 15:24:56

@Billy the kid:
Amúgy igazad van abban, hogy nem ez volt a megállapodás.. Csak eljátszva a gondolattal, amikor beléptünk a manyupba, és most hogy megszüntették, szintén mondhatjuk, nem ez volt a megállapodás...

Akkor legyen úgy, hogy aki ezentúl, oké? Én hajlok a kompromisszumra...
De a visszafoglalkoztatásba nem megyek bele!

martonx 2011.03.26. 15:29:10

@Billy the kid: ha már konkrétumok. Te milyen beosztásban dolgozol, és mennyi a bruttód? Mennyi az éves szabadnapod? Érdekelne az a jóindulattal átlagos fizetés is :-) Legutóbb mikor fogtál bűnözőt (akinek nem az volt a legnagyobb bűne, hogy 50 helyett 55-hel gyorshajtott)?

venszivar 2011.03.26. 15:30:09

@s.e.c: Ad egy ! Jól átugrottad a halandóság, "dolgot"! Itt már sumákolsz! Rendőrhöz méltóan!Ezért nem is koptatom rád az ujjam !
Az elmúlt havi 2-3 gyerek s más gyilkosságoknál + a kilencszeres bankrabló ,ismerősei,szomszédai,MINDIG, MIND azt nyilatkozza,hogy nagyon rendes embernek ismerte,ismerték!!!! "Csak ennyire, ugyan ilyen rendesek a te kollégáid is!
Nagy része! Úgy 51%? Az már a nagy része! A másik csak 49!Ja ,DANDÁR TÁBORNOKOK SIKÍTANAK! BIZTOS KEVÉS a PÉNZÜK! SÍRJATOK! 18-an vannak benne.S mennyi úszta meg?!
Mikor a pintér beigérte a korrupció elleni fellépést a 17 szakszervezetek EGYBŐL ELKEZDETT VISÍTANI ( akkor éhen fogtok dögleni!!!!) .Azóta csönd is van ekörül! Nálatok nagyobb csibészek CSAK az ORVOSOK! De ők 7-9 évet tanultak a közös pénzen......Te úgy érezted,hogy én rokkant vagyok s elfolyok a nyálas három mondatodtól? JA TI VAGYTOK az ORSZÁG EGYIK LEGRENDESEBB szelete.......te a héten voltál tanfolyamon? Már nem könnygázzal oszlatnátok,hanem hasba akasztós dumával?!Menj el az ált. isk. 3.-4. oszt.,azok még "elélveznek" agy fakabát láttán! De az ötödikes,már elküld az anyádba....! Pedig azt még én 20-22.-es sem teszem.Legfeljebb azt,hogy menj a francba!,ezt meséld otthon a szüleidnek,mivel ,gondolom csak nem dicsekszel a svinglikről,meg ,hogy miből van 1100-es Kawasakid.........Ja te az 51%-ba vagy ,LÚZER,mint én!

Lamp 2011.03.26. 15:42:47

Az én környezetemben van van jònéhány ingyenélő akik 40 éves korukig sem csináltak és nem is akartak csinàlni semmit.Börtön adminisztrátor,honvédségnél lábfeltevő stb.akik negyvenpárévesen otthon csücsülnek és várjàk a postást a zsìros nyugdìjjal.Semmivel sem tesznek többet másnál pl.egyápolònőnél aki mások haldoklàsát nézi végig nap mint nap, csak neki 65 ėves koráig fele annyi pénzért. Felhàborìtò hogy ezek a semmittevő emberek kivannak emelve és egész életükbe rajtunk élösködnek. Az ostobbák mondhatják hogy mit csinálnánk rendörség nélkül de mit csinálunk majd orvosok nélkül akik kevesebbet keresnek mint ők.Ismerek kb 10 kedvezményes nyugdìjast egyiket sem érte több stressz életében mint mondjuk egy könyvtárost.SŐT.Másrészt meg szegèny rokkant nyugdìjasok 90 százalėka elmegy biztonsági őrnek vagy bármi màsnak nyugdìj mellett persze adòmentesen.

Pistie 2011.03.26. 15:45:10

@Kivlov: de miért fáj neked az, hogy 200 nyugdíjat kap az, aki olyan munkát végzett 25-30 évig, amiben bármelyik nap meghalhatott volna érted (is)? Ez irigység ám. Mellesleg ha ők 20 nyugdíjat kapnának nem 200-at, van rá egy pár forintom hogy Neked egy forinttal sem lenne több akkor sem a fizetésed, sem a nyugdíjad. Max pár politikusnak több maradna zsebben, ennyit nyerne a korkedvezmény eltörlésével az ország.

Billy the kid 2011.03.26. 15:47:02

@dbeata: Lehet itt értelmesen is vakerázni!:)
Három dolog. A korrupció, tetszik-nem tetszik nekünk, minden rendszerbe kódolva van, kiírtani nem lehet, max küzdeni ellene, amit az ügyészség és jó néhány más szervezet meg is tesz böcsülettel, nagyon helyesen. Van egy papírízű mondás, úgy hangzik, amilyen a társadalom, olyan a rendőrség...nem tartozik kedvenc mondásaim közé, de attól még azt hiszem, hogy igaz.

Kettő. Én adóm, adófizetó, adóm, adóm, én adómból eltartott. Van egy szomorú hírem. A fegyveres testületek tagjainak kb. 45 százalékot vonnal le adóként a fizujukból, szóval bármennyire is szomorú, ők is jó adófizetők. Ha adózatlanul adnák nekik a gubát, azt mondom, jogos a sok "énadómból" észrevétel! :)

Három. Teljesen egyetértek, a visszafoglalkoztatás gáz, nekem sem tetszik, és minden józan pógárnak csípheti a szemét...de általában nem kovács főtörzsöt vagy tóth zászlóst szokták azt hiszem visszafoglalkoztatni nyugdíj után, bár lehet, hogy tévedek.

ui: dbeata, a kompromisszumunk megszületett, új zsandárok jól nézzék meg, milyen munkaszerződést írnak alá! :)

s.e.c 2011.03.26. 15:48:09

@venszivar: Hát ezen most nagyon sokat röhögtem, szerintem ezt nem nekem akartad írni. Egyébként ezt a stílust nem tudom miért élvezed, lehet vitatkozni normálisan is, ha csak így tudsz légy szíves ne válaszolj. Ha mégis nekem akartad még egyszer elmondanám hogy informatikus vagyok, még mindig, nem rendőr. IQ harcos....

Pistie 2011.03.26. 15:50:25

@Lamp: szerintem a honvédségnél is, de a rendőrségnél biztosan, az átlagos titkárnői / adminisztrátori munkát külsősök végzik. Ők nem kapnak korkedvezményes nyugdíjat sem, sem túl jó fizetést. Mellesleg egy egyetemet nem végzett, szerződéses katonának sem lesz 200 nyugdíja, itt azokról van szó akik honvédelmi egyetemet végeztek. És ha megnézel egy más állást, mondjuk egy egyetemet végzett mérnököt, akkor nekik sem kevesebb a nyugdíjuk, inkább több. Az már megint más kérdés, hogy az orvosoknak kevés. Ezzel senki sem vitatkozik.. De ezek nem egymást kizáró dolgok. Mért nem kapnak az orvosok (is) magas nyugdíjat és fizetést, ahogy azt ígérték a választáskor? :) Erről a rendőrök nem tehetnek, de a tűzoltók sem!

s.e.c 2011.03.26. 15:51:22

@venszivar:
Hát ezt szerintem nem nekem írtad de mindenesetre jót röhögtem. Ha mégis, mégegyszer elmondanám hogy informatikus vagyok, nem rendőr. A stílusod meg kritikán aluli, nem értem miért jó így minősítened magad. IQ fighter...

s.e.c 2011.03.26. 15:52:18

Hulladék fórum motor...

dbeata 2011.03.26. 15:52:26

@Billy the kid:

Oké. Mondjuk erről az adólevonásról nem tudtam. Furcsállom kicsit.
Akkor ezt már - majdnem - megoldottuk. És még csak pénzbe se került. :-)

venszivar 2011.03.26. 16:05:06

@s.e.c: Mi van begőzöltél ? Egyre romlik a stílusod! Olyan ideges vagy,hogy négy perc alatt ,háromszor böffentettél? Nyugi,még here rákot kapsz.........

s.e.c 2011.03.26. 16:21:47

@venszivar: Egy post akart lenni, megint a lényegre reagáltál látom.

venszivar 2011.03.26. 16:35:17

@Billy the kid: Aztán miért kéne sajnálni őket a 45%,miatt,ha úgy is van! Mint te is írod azokat a pénzeket MIND a TERMELŐ "hangyák" ,leadózott pénzéből adják oda nekik! Ők egy huncut fillért nem "állítanak elő". Bármennyit is vonnak le ,azt kell nézni mennyi a nettó+ az egyéb számtalan juttatás! Egy példa én úgy 12 millióért vettem a lakást,ők úgy egy hete derült ki 36-an ,(710 millát sikítva) vehettek 30-44%-ért lakást.Ez csak EGY példa!!!!
Talán,így megérted. Jó lenne bruttó 1millát keresni.Én belemennék,hogy a 60%-át vonják le!Akkor én most szarul keresek a 400 000 nettóval ? Persze lehet,hogy a te "szolgálóidnak" a levont 45% után csak 390 000 maradt! Igazad van.Ennyi ésszel!Az számít,hogy mennyit vonnak le,te hány éves vagy? 11? Küld ide apádat,hátha az,mint rendőr bácsi értelmesebb.: DDDD
Az,hogy ők mennyi adót fizetnek,az,hogy ők jó adó fizetők, csak játék a szavakkal. Azt a pénzt MÁSOK "KERESTÉK,TERMELTÉK MEG !" Azt az állam csak átteszi az egyik zsebéből a másikba!!!!Ott csak virtuális adólevonás van..........Ennyi! Úgy sem fogod fel,ha már ilyeneket írtál 15:47:02-kor.

bandika gazdája 2011.03.26. 17:49:38

@Pistie: Azért nem kapnak az orvosok több nyugdíjat, mert nem fizetnek a zsebbe dugdosott pénz után sem adót, sem járulékot! Ennek a levét pedig a tisztességes, nem korrupt orvosok isszák meg, mert olyan is van több mint bárki gondolná!

bandika gazdája 2011.03.26. 17:53:32

@venszivar: Érdekes egy nép vagyunk mi! Egyik nap azon sírunk, hogy miért nincs rendőr minden faluban, hogy neverjék agyon az öregasszonyokat, másik nap meg dögöljön meg mind! Miért van az, hogy nekem még sose volt rendőrrel bajom?!

venszivar 2011.03.26. 18:24:35

@bandika gazdája: "azon sírunk" , én még sosem sírtam,azért.Én itt nem mondtam,hogy "dögöljön meg mind"!(de miket gondoltam!).bandika gazdája,nagy baj az,ha nekem sem volt még sose bajom rendőrrel?
Aztán, tán az sem lenne megoldás ha minden faluba,minden sarkon rendőr lenne!Akkor minek,ha nem csinálják a dolgukat,érdekes a kommentek nagy része ezt állítja! Tehát inkább azoknak kéne tenniük a dolgukat ,akik jelenleg várják a kemény,fárasztó,életveszélyes, 25 év leteltét!
Ezek a dolgos, fantasztikus,éhbérért szolgáló önfeláldozó embertársaink,MIÉRT MEHETNEK EL 25 év UTÁN,akár 40 évesen NYUGDÍJBA ?!
Üdv. Samu gazdája.

Horizont 2011.03.26. 18:43:54

@venszivar:
"MIÉRT MEHETNEK EL 25 év UTÁN,akár 40 évesen NYUGDÍJBA ?!"
Mert engedélyezik a jogszabályok nekik.
A jogszabályokat meg nem ők hozták.
Talán azokon kéne a port elverni akik ezt megengedték!

Billy the kid 2011.03.26. 18:56:45

@venszivar: Próbálok a rosszízű személyeskedésedtől eltekinteni,nem túl egyszerű de megpróbálom. Tipped nem jött be, jócskán elmúltam már 11, viszont a küld ige szerény véleményem szerint felszólító módba 2 d-vel írandó, ha már ilyen qva bölcsen és okosan osztjuk olyan kérdésben a levest, amihez közünk sincs.
Egy kérdést azért feltennék neked, mint a termelés nehéz súlyú világbajnokához.. Ha teszem azt bizonyos csúnya emberek rángatnák ki családod tagjait a 12 millás lakásból, mert nincs ember széles e hazában, aki a közrendet fenntartja, kihez fordulnál? Ki biztosítaná akkor, hogy nyugodtan termelhess? Azt hiszem,egy ilyen esetben a termelés csak fogcsikorgatva a vécén működne, vagy már ott se nagyon...

bandika gazdája 2011.03.26. 18:57:28

@venszivar: A korai nyugdíj az egy másik tészta, abban igazatok van! Persze marhák lettek volna ha nem használják ki azt a lehetőséget amit a köcsög politikusoktól kaptak! Én is azt tenném! Üdvözlöm Samut!

venszivar 2011.03.26. 19:38:09

@Billy the kid: Na úgy látom KÍNODBA elővetted a nagyágyút!Komolyan vétettem egy helyesírási hibát,tán már rendőr se lehetnék. De smitch pali helyett megfelelnék ! ÁLAMFŐ ! Iten ! VISZIK a PÁLMÁT ! ÍRTÁL NEKI IS ?! Egy vagy pár helyesírási hiba,mennyiben befolyásolja a
megértendő mondanivalót?Ja te értetlenkedsz,mert úgy értelmesnek látszol..... Remélem nem leszel feszült,de el kel árulnom,hogy azt a 12 millát, tizenhárom éve költöttem a házra.Bocs ha nem voltam 1000%-ba pontos.Nos mivel a rendőrök kocsiját KILENC évig fröcskölte egy "ellenálló" ,azok KILENC éven át nem tudták elkapni,pedig 54-et fröcskölt le.Ha valaki nem köp v. jóindulatból nem tesz bejelentést,akkor azok maguktól,szinte semmit nem oldanak meg!!!
Én arra nem is számítok,ha fűrészelik a torkomat,akár egy rendőr is jönne.A WC-re meg nem tudnék leülni,mert a "rend őre"oda bújna,legföljebb a nyakába tudnék fosni.
De ha te megadnád címed,telefon számod ,lehet,hogy hozzád fordulok segítségért.......mert már fáradok a "nagy" munkába.Egy rendőr nem "dolgozik" ennyit,mint én ma ,ingyé ! Inni, azt iszik,de azt még én sem ingyé.....
te értetlen! A RENDŐRÖK,MIÉRT MEHETNEK EL,AKÁR 40 ÉVESEN NYUGDÍJBA?????Neked ezt tudni kell,te nyelvek őre........oktatod is a zsarukat?Látszik is rajtuk.Most ennyi.Írj még valami okosat. te,apád mióta nyugdíjas,de védi tovább az embereket!igaz feketén,de az ne zavarjon....
te,MIÉRT IS MEHETNEK EL 25 ÉV UTÁN NYUGDÍJBA??

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.03.26. 21:00:51

@Billy the kid: Bocs,csak ideböfögök és már megyek is.El kéne felejteni már ezt az irigység dumát!előző munkahelyemenis volt olyan posz ahol többet lehetett keresni.Senkitől nem sajnáltam,ha épp nem én voltam ott.Én tudom milyen havi 200-300 órát keményen ledolgozni és tudom milyen havi 160-180 órában farkat verni.Fel tudom fogni,hogy most elég jó dolgom van.Nem korai magas nyugdíj kéne,hanem magas fizetés.És ezt sokan megérdemlik.
És kurvára nem sajnálok semmit senkitől ha megérdemli.Ha tehetném sok embernek adnék,de csak egy csóró senki vagyok.

pjotr_75 2011.03.26. 21:22:54

Hát ez több oldalról is érdekes:
október 6.-án ugye valaki azt mondta köztiszteletben álló rendőreinknek, hogy tolják rá egy békés rendezvény résztvevőit egy valóban jelenlévő csőcselék, vandál csoportra, majd ezután ezt a kevert csoportot kezdték el "oszlatni" - utólag bizonyítottan nem szabályos eszközökkel - tulajdonképpen menekülési, kiáramlási útvonal biztosítása nélkül.
(igen, az utasítás még egy másik, korábbi kormánytól jöhetett, a FIDESZ részéről jelenlévő fasisztoid kényszerképzeteik igazolására)
Most elmondom lebutítva (nem azért, hogy a szőke nők és a rendőrök is megértsék) hanem azért, hogy összességében világosabb legyen a dolog:
- valaki(k) azt mondták a rendőröknek, hogy ott és akkor nyugodtan verjenek agyba-főbe mindenkit akit látnak, nem lesz belőle baj, nem lesznek felelősségre vonva, sőt meg lesznek dicsérve
- rendőrség ezt megtette (bár ugye adott esetben, hivatalosan épp e cselekmény felbujtójával szemben kellett volna fellépniük, és nem a nép ellen) - ld. Egy becsületbeli ügy c. film. Majd közben fordult a kocka, választások, új kormány, és bár az akkori oszlatásokkal egyes hírek szerint még a FIDESZ részéről is többen egyetértettek, azért ugye a választási ígéreteikben szerepelt az ügy kivizsgálása, kénytelenek voltak fellépni
- mikor fordult a kocka és az új kormány megdádázza hű (de kihez?) rendőreinket, akkor meg a néptől várnak részvétet, attól a néptől, amelyet pár éve még csak szétverhető hústömegnek tekintettek
- mindeközben a jelenlegi kormány különböző fórumokon megpróbál egyszerre két dolgot mondani ugyanabból a szájból (és ez sokkal nagyobb baj) megkezdődött a rend utolsó bástyáinak elmismásolása

hgfuzr 2011.03.26. 22:46:47

Ez a hozzászólás szól mindazoknak akik eddig csak fikázták a rendőröket!

Nem értem azokat az embereket akik azokat szidják, akik akár az életük árán is segítenének rajtuk. Igaz ne menjen egy rendőr 40 évesen nyugdíjba, de ne is járókerettel üldözze a bankrablót!
Akik pedig ennyire védik a hősöket, akik a vérüket adták a 2006-os "szabadság harcban", azoknak a következőt üzenem: Remélem a házad előtt neked is nem sokára felgyújtják az autódat és a semmisségi törvény ugyan úgy fog vonatkozni arra az elkövetőkre is. És nehogy megpróbáld hívni a tűzoltót vagy a rendőrt! Épp teszik a semmit, a te adódból!

Sátán meg a Jocó 2011.03.26. 22:57:34

@hgfuzr: helyes, tényleg azt kellett volna csinálni, mint a "csendes többség" - egy kis duzzogás után hazamenni.

Semmi olyasmit nem tenni, hogy jelezni, itt vhogy nagyon szarul mentek a dolgok, á, megzavarja a nyugalmat.

Neked, meg aki fotelből követte az eseményeket, üzenem, hogy a Te édesanyádat fújja le a szarházi rendőr könnygázzal, meg a te megbicslincselt fiadnak törje el az ujját szándékosan a kékruhás állat.

Jofiu 2011.03.27. 04:50:03

nesze semmi, fog meg jol!

klacus 2011.03.27. 07:19:05

@venszivar: Hát elég kemény világnézeted van. Az általad felvázoltak szerint egyenesen a középkorba ugranánk.

A probléma a rendőrségnél is ugyanaz, mint a többi állami szervnél. A felső vezetés totális alkalmatlansága miatt egy szar feltételekkel, többségében szar anyagi körülmények között, szarul szolgáltató szervezettel találkozunk. Amióta pedig gazdálkodó szervezetté tették azzal, hogy a bírságolásból tartja fent a működésének egy részét, egyenes az út az útonálló rablóbanda kialakulása felé.

Ugyanúgy szar mint pl a felsőoktatás. Ami abban érdekelt, hogy sok hülyét felvegyen majd, 3-4 hónap múlva kirúgja őket. Az állami normatíva viszont megmarad a második félévre is, legalábbis így tudom.

Erre jön ez a nyugdíj siránkozás. Persze itt nem a tizedes és a többiekkel van gond, mert ők csak alkalmazkodnak. A bicskanyitogató esetek fentebb keresendőek. Hány nyugdíjas ezredest fizetünk, őrnagyot? Hadnagyot biztosan kevesebbet. Ezek mennyibe is kerültek? Hány éles bevetésen vett részt, mielőtt megkezdi a nagy pihenést? Én nem állítom azt, hogy ebben a szervezetben nincsenek hasznos, és tényleg jó emberek, de a 90 % szvsz. nem az!

Fizetjük a semmit. Ahogy ugyanez elmondható a tanárokról is. Tisztelem becsülöm őket de 20 éve csökkenő gyereklétszám mellett alig csökkent a tanárok száma. Miközben egyre csökkenő fizuért, egyre hitványabb alakok állnak tanárnak. Nyilván ott is vannak a szakmáért élő szent emberek, de a többség máshova nem kellett. Majdnem annyi közalkalmazott lófrál itt mint a Németeknél. Csak ők egy minimum tízszer nagyobb nemzet, és nem annyi lé jut egy főre mint itt, hanem mondjuk a duplája. Ezt nem lehet kigazdálkodni, itt a keleti végeken.

klacus 2011.03.27. 07:32:49

@Pistie: Tudod a tűzoltó, ha nem végzi el a munkáját, azt azonnal kiszúrod. Pl ott marad a halott a kocsiban. Csak feltűnik valakinek. Ha leég egy panel és meghal 150 család az is feltűnik. Szóval azért ott nincs nagy kecmec. A Yard melója nem ilyen. Azzal akkor szembesülsz amikor kialakul a vadnyugat, és az már sajnos itt van. Miért? Mert nem teszik a dolgukat. Ennyi.

Ki meri manapság a gyerekét egyedül elengedni az óvodába? Én még egyedül jártam a nagycsoportba, a saját gyerekemet 10 métert sem engedem egyedül menni, mert féltem. Nem hiszem hogy az én szüleim nem aggódtak volna értem, de nem féltettek úgy ahogy nekem kell félteni a gyermekemet. Miért? Azért mert az óvoda környékén mindenféle alakok lófrálnak, mert tizenéves suhancok elkapják, megkínozzák, majd szabályosan kivégzik a gyereked. Ahogyan ez az elmúlt időszakban nem egy esetben megtörtént.

Fényes nappal szúrták le a lányom egyik iskolatársát tavaly, a helyszínen elvérzett. Ezt okozza az, hogy a rendőrség ALKALMATLAN!

trojka 2011.03.27. 07:35:27

Tegnapelött a buszsoförök, vasutasok, tegnap a tanárok, nyugdíjasok, ma a katonák, rendörök, tuzoltok, fináncok, holnap a kéményseprök, bányászok, holnapután a pékek, kazánfutök...Egy a cél: jol összeugrasztani a népet, és halászni a zavarosban...

venszivar 2011.03.27. 08:12:22

@klacus: OK. DE MIÉRT MEHET EL A RENDŐR ,AKÁR 40 ÉVESEN NYUGDÍJBA?!MIRE FÖL!?

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2011.03.27. 08:29:55

Bocs nem olvastam végig az összes kommentet, mert sok újat nem hiszem, hogy látok.
De, ebben az ügyben (is) remekül folyik a parasztvakítás (hatodikalabardos.freeblog.hu/archives/2011/03/10/Rendor_nyugdij/), mert a valós számokat elhallgatják. Cél az emberek összeugrasztása, alapvetően az irigységre és az egyenruhások "nem szeretésére" alapozva. Mert valljuk be, a korkedvezményes nyugdíjról mindenkinek az egyenruhások jutnak eszébe, és nem a buszsofőrök, vagy a bányászok.
A rendőrök, vámosok, katonák fiatal nyugdíjasaihoz a politika, azaz az éppen regnáló kormány átszervezési hajlandósága/akarata kell leginkább. Mindegyiknek volt.
A jelenlegi kormány legnagyobb hibája ezen a téren, hogy utálják a nyugdíjasokat, [még nem érték el azt a kort], mert a nyugdíjast nem lehet egyénileg büntetni, ha visszapofázik. Aki dolgozik az félti az állását...

A korkedvezményes nyugdíjak esetében, annyi a történet, hogy vannak bizonyos munkakörök, ahol a "normális" bér helyett egyéb kedvezményeket kínáltak. Máshol telefon, és céges autó dukál, vagy dolgozói áras vásárlás... hol mit tudnak ajánlani. Van ahol semmit.
Most a rendőrök, tűzoltók azon vannak kiakadva jogosan, hogy a kormány megtette őket bűnbaknak, a fizetésüket nem rendezte, viszont a kedvezményeiket elvonta.

Egyoldalúan felrúgják a velük kötött "megállapodást", úgy hogy még jogorvoslati lehetőségük sincs. Mindezt egy állítólagos jogállamban. Grat.

Ha rosszindulatú lennék, most mindenkinek aki helyesel a kormánynak hasonló munka sikereket kívánnék.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2011.03.27. 08:33:07

@venszivar: Mert a kormány átszervezett, különben nem mehetne. 40 évesen akkor mehet, ha a munkaköre, beosztása megszűnt, vagy abból felmentették, és azonos beosztást nem tudtak felajánlani neki (értsd: másnak kellett a helye).

Pistie 2011.03.27. 09:52:53

@klacus: Egyáltalán nem értek veled egyet. Semmivel sem kevésbé biztonságos most, mint régen - a különbség csak annyi, hogy míg régen ha leszúrtak valakit arról nem tudtál, mert TV sem volt, addig ma még ha egy tanár megpofoz egy gyereket már az is a hírekben van.. És még ha ugyanannyi bűncselekmény is van, mint régebben, akkoriban a 100-ad része sem jutott el a néphez, most meg minden. És ha nálunk alkalmatlan a rendőrség, akkor mi van Franciaországban, ahol Párizs egyes kerületeiben gyakoriak a gyilkosságok? A keleti országokról meg inkább ne is beszéljünk. USA? Nagyobb városokban gyilkosságok, mexikói határ a drogkereskedelem fellegvára. Ha már Mexikó: egyesvárosokba már a rendőrök sem hajlandóak menni, mert állandóan megölik a rendőrfőnököt és a családját. Olaszországban nyílt utcán leszámolások. Ezekhez képest fényévekkel biztonságosabb nálunk.
És lehet mondani, hogy a rendőrök nem végzik jól a munkájukat, de erre meg ők azt mondják, hogy kevesen vannak, és röhejes fizetésért dolgoznak, miért is tennék oda jobban magukat? (Pláne ha még állandóan szapulják is őket.) Egyetemen volt egy tanárom, aki azt mondta hogy nem hajlandó hangosan beszélni mert kevés a gázsi, üljünk előre. Szimpatikus lett ezután? Nem. Jogos volt? Ezt el lehet dönteni..

H.Talán 2011.03.27. 10:28:30

2006-ban feketén-fehéren kiderült, hogy az ország vezetése bűnös módon elárulta azokat, akiktől a felhatalmazását kapta a vezetésre. A jogos felháborodásukat a parlament elé vonulva kifejező embereket nem "csőcselékezni" kellett volna, hanem melléjük állni már az első napon. Ez lett volna a rendőrök egyetlen jogszerű és értelmes lépése. Akkor nem került volna sor semmiféle rendbontásra, tévéostromra, a provokátorbrigádok bevetésére, hanem szépen kiírtak volna előrehozott választásokat, ahogyan ez minden normális országban gyakorlat az ilyen esetekben.

Persze hasonló mondható el a hadseregről is...

Marcellusca 2011.03.27. 10:29:58

@hoplita: Csak annyit mondanék: Fejétől bűzlik a ... !!!

fokabacsi 2011.03.27. 10:47:07

@ReTRo: mielőtt a bányászokat vagy a kohászokat emlegetnétek a rendőrrel egy szinten, hadd mondjam el, hogy mindkét szakma művelőitől szépen csendben elvették. Vagy már nincsenek , mert se bánya nincs sem kohó ! De a még működő bauxitbánya bányászai már nem kapják. Gyurcsányi elvonta. Kérdezés nélkül. Ahogy a tulajdonában levő kohász -timföldgyártóktól is ! A rendőrnek először hatalmat kell adni ! De csak a becsületeseknek. Ilyen vakot meglövő hulladéknak semmit ! Más: A rendőrség fegyveres testület. nem a kis rendőr a hibás, ha a cigányok ütik! A bűnös a szarházi politika amelyik elvette tőle a fegyverhasználat lehetőségét. És azt , hogy az ő szava szent ! Persze ez is két élű ! A 2006- os tüntetések szétverői hazudtak mint a szar .Most a cigány ha mond valamit akkor a cigánynak adnak igazat?! A rendőrt függesztik fel? Mondjam azt megérdemlik?! Vak gyereket összelövöldözik? Egy biztos! Senki ne menjen nyugdíjba 40-42 évesen ! Még a bányászok is csak 52-53 évesen mehettek nyugdíjba, 25 év földalatti után, és nem teljes fizetéssel! Aztán a nyugdíjba menésük után 2-3-6- hónap múlva mehettem a temetésükre, míg ott dolgoztam!

altec 2011.03.27. 10:48:29

@hgfuzr: mi a faszomról írsz!? ki adja és mihez a vérét!? téged itt felejtettek a kámenizmusból! ezek a sünök sok mindent nem adnak, különösen nem vért, én csak olyanokkal találkoztam akik lehúznak - és leleszarom hogy eligazítási parancsra! olyanokkal akik hazudoznak és vissza akarnak élni vélt és pillanatnyi "hatalmukkal" dolgozni utálnak, lusták és szemforgatóak. te nem olvasod itt a hozzászólásokat? itt mindenki hazudik? na menj a picsába!

altec 2011.03.27. 10:53:26

@Billy the kid: te nagyon nagy hüje! itt senki sem azt mondja, hogy márpedig rendőr nem kell! itten arról van szó, hogy korrupt, részrehajló, lusta és cinikus rendőr nem kell, különösen nem kellenek az igaztalan kedvezményei, amik mind az elmúlt időből maradtak meg - ám hála viktornak, ennek (végreÍ) annyi, mert nem vagytok különbek, sőt!

Billy the kid 2011.03.27. 11:01:58

@altec: Ezek a a jelzők gondolom valami komoly kutatás vagy tanulmány eredményei...netán agyba-főbe szabálytalankodtál, megállítottak, és most itt kürtölöd világgá sérelmeidet?
Meg kell nyugtassalak, semmivel sem lesz rosszabb a rendőröknek, kompenzálva lesznek, végső soron kell valaki, aki végszükség esetén még a te seggedet is mégvédi!

thermus 2011.03.27. 12:07:53

Nagy érdeklődéssel olvastam az igazán hozzáértő kommenteket. Különösen BlahBlah hozzászólása "tetszett". Először is látszik rajta, hogy szakavatott ismerője a témának és minden bizonnyal teljes rálátása van a rendőri munkára is, mint ahogyan a portás, postás, újságkihordó és egyéb szakmák jellemzőire is. Nyilván több alkalommal vett már részt utcai rendbontások felszámolásában, többször "tett már rendet" putriban, ahol alkalom adtán az összes létező fertőzést össze lehet szedni, ha nem vigyáz az ember. Az is nyilvánvalóvá vált számomra, hogy a rendőrök "töketlensége" valóban nagy problémát jelent, hisz nem "mernek beszólni". Kár, hogy a rendőri munka nem beszólásokból áll, mert beszólni mindenki tud, ahhoz nem kell sem ész, sem szakmai felkészültség. Nyilván a rendőr hibája, ha odáig jutott a társadalmi morál, hogy egy 14 éves, iskolakerülő suhanc is kérdőre vonja a rendőrt, ugyan milyen jogon állítja őt meg, és kérdezi meg: Nem kéne iskolában lenned? Jah igen, nem ezek a nagy dolgok, mondhatná tanult kommentelőnk. Valóban így van, de ez a példa hűen tükrözi társadalmunk nyomorát, azt, hogy ma mindenkiben olyan mértékűre nőtt az öntudat, hogy elfelejti alapvető morális és erkölcsi "kötelességeit". Ezt táplálja minden a környezetünkben és láthatóan el is érte a célját.
Miért lenne gond az, ha az iskolából frissen kikerült fiatal rendőrünk, havi 80 ezer forintból élne. Igen 80-ból, nem 150-ből. Tévedés, mint ahogyan az is, hogy derék orvosaink évekig 100 ezer forintért tengődnek, arról már nem is beszélve, hogy a hálapénzt, gyakorlatilag az alapbérük részének tekintik. Mondhatja tanult kommentelőnk, hogy a rendőrök is szednek "hálapénzt". A jelenség nem új és nehéz megszüntetni, mint minden közeg, a Rendőrség sem mentes azoktól, akikre "büszkék lehetünk". Ma teljesen elfogadott, hogy ha a rendőr megállítja a Mercedessel közlekedő mintapolgárt, aki valószínűleg ugyanolyan jól tájékozott, mint az említett úri ember, és figyelmezteti, hogy ne álljon a megállni tilos tábla alá, mert kénytelen lesz megbüntetni, a válasz erre: Nekem te ne magyarázzá má (persze az elvégzett egyetemi évek meglátszanak a stílusán), a gyerekem lehetné.
A rendőri munka választható, ez így igaz, mint minden más is. Az is, hogy vállalkozó legyen az ember minimálbérre bejelente és közben a cég nevén futó BMW-vel járjon, és annyi bőrt húzzon le az államról, amennyit nem szégyell. A rendőri munka nem is veszélyes, mert ma már csak minden 2. embernél van kés és egyéb "fegyver", amit ha szárbaszökken a túlfejlett öntudata, még használni sem rest. Vajon mitől lenne veszélyes a "járőr" munkája, aki nap mint nap olyanokat állít meg, akikről semmit sem tud, nem tudja hogyan reagálnak, mire számíthat. Persze ha történik valami a rendőr szakmailag és emberileg egyaránt maximális teljesítményt kell, hogy nyújtson, mert ezt Ő választotta, hogy lépten nyomon megalázhassák, tűrőképességét feszegessék, szakmai hozzáértését megkérdőjelezzék.

Akkor is ha neki ez nem munka, hanem hivatás.

venszivar 2011.03.27. 12:57:35

@thermus: Üdv.Írod,hogy manapság már olyan veszélyes rendőrnek lenni!!! "Már 2.embernél van kés v.más "fegyver", amit....No nekem úgy 30-40 jó ismerősöm s + 40-50 ismerősöm lehet.Az elsők között biztos nincs még késes sem.A második csapatra,blikkre beírok kettő kést,de egyáltalán nem biztos.Komolyabb dologra nem is gondolnék.No az a 2- max. 3 kés ,legyen 2 fa ütő.........
Írd már ide évente hány rendőrt késeltek meg az elmúlt 10 évbe.Mennyit lőttek le ???!Azokat ne emlegesd kit a kurvája barátja...,ki öngyilkos lett,....kit a "társa" lőtt meg ! SZÓVAL HÁNYRA LŐTTEK RÁ ?!? MITŐL ,OLYAN RETTENTŐEN VESZÉLYES ? Hány hiv. sofőr hal meg évente az utakon ?! HÁNY RENDŐR MEGY BE A PUTRIBA ?! 5-10-20-40-80-100 ?! A 30 000-ből? RETTENETES NAGYOT KOCKÁZTATNAK a minket ÉLETÜK árán SZOLGÁLÓ rendőrök.
Hány min.iskolázott mentő ápoló+a sofőr van rettentő veszélybe a putrikba?BIZTOS TÖBB!
UGYAN MÁR !!! OLYAN NEVETSÉGES VAGY,HOGY AZ SIRALMAS. Várom az elrettentő számokat! A tavalyi Alsóőrsi hobo ,ugye azt se próbálod meg "rám sózni"!!!! ???.......
Várom a rettenetes statisztikát!Előre borzongok, mi lesz ha szembesülni fogok a sok-sok hős névsorát látva.

Billy the kid 2011.03.27. 13:17:28

@venszivar: Nem vagyok thermus fogadatlan prókátora, de azon a szinten mozogsz, ahol már keszon betegséget lehet kapni, hogy klasszikust idézzek...bár valószínűleg neked ez (is) teljesen kínai. Egy teljesen tárgyilagos és korrekt kommentre így acsarogni és habzó szájjal veszett blökiként nekiugrani...hiába, valószínűleg a rendőrök nincsenek egyedül, te a bankárok, mérnökök, pilóták fizetését is feltehetően sokallod/irigyled....de tényleg nagyon szerényen és mérsékelten megkérdezném, neked az acsargástól mennyivel lesz több vagy jobb? Nem gondolod, hogy előremutatóbb lenne, ha a yellow irigység és mások zsebébe kutatás helyett normál, józan ötletekkel állnál elő?
Nyugi, a kérdés csak költői...

Horizont 2011.03.27. 13:33:57

@venszivar:
Nem verseny van itt basszus! Meghalási verseny meg pláne nincs! Összehasonlítás se lehet. Jobb esetben mindenki teszi a dolgát a maga szakterületén, és nem fikázza le a másik embert!

venszivar 2011.03.27. 13:44:29

@Billy the kid: DE úgy látom az vagy!Állított valamit,tólja a mese mese mátkát.....Én konkrétumokat kértem,gáz,mi !?
No mivel EDDIG a legkisebb sértő megnyilvánulást sem vettem észre,pedig jó ideje "itt lógok".Mivel most te már KÍNODBA? ,mert a rendőrök,korai nyugdíjazásához s az ahhoz kapcsolódó felvetésekhez nem tudsz hozzászólni,elkezdtél a személyeskedő"cikizéssel" .....Semmi gond,mivel,majd 3évet húztam le keszonos körülmények között......No röviden: A REDVÁS SZÁJBA BASZOTT RIBANC ANYÁDDAL BESZÉLJ ÍGY !!! Nyugi ez csak egy regényből,írói fordulat volt.
te, vajon a RENDŐRÖK MIÉRT IS MEHETNEK EL, AKÁR 40 ÉVESEN NYUGDÍJBA ???!

venszivar 2011.03.27. 13:46:46

@Horizont: De, "most" kezdődött a F-1 ! Talán az verseny.............?!

Horizont 2011.03.27. 13:47:38

@venszivar: nem szégyelled magad???? Az írói fordulatoddal együtt.

6. alabardos · http://hatodikalabardos.blog.hu 2011.03.27. 13:52:15

@fokabacsi: 1. A rendőr sem mehet alapesetben, csak akkor, ha a politika kavar. Visszahozzák a nyugdíjast országos parancsnoknak (nem csak a rendőröknél van ilyen) az helyzetbe hozza régi, jó embereit, ergo a lesz egy csomó nyugdíjas, mert olyan beosztást kínálnak neki, amit nem köteles elfogadni.
2. Ok. a rendőr ne menjen negyven évesen nyugdíjba. Tehát a politika ne a saját embereire cserélje a vezetőket hatalomváltáskor. Teljesült a kívánságod.
3. A kedvezményeket következmények nélkül meg lehet vonni, ha minden távozó helyére ketten állnak sorba, vagy nincs szükség a munkájukra. Szükség az van, jelentkező az elvétve. Vagy pénzzel, vagy kedvezménnyel lehet toborozni. Ha nincs egyik sem, akkor lehet sírni, hogy nincs elég rendőr, tűzoltó, katona...

Jut eszembe a képviselők korkedvezményes nyugdíja miért nem szúrja senki szemét?

Billy the kid 2011.03.27. 14:30:56

Hagyjuk, egyszerű az emberünk (vénszivar) mint az 1x1, részemről megelégszem annyival, hogy van itt elég vitaképes, értelmes arc, a zárójelben jelzetten már semmi sem segít, max. olyan, mintha disznóval birkóznánk az iszapban, mi sárosak leszünk, ő meg még külön élvezi is.

venszivar 2011.03.27. 14:42:01

@Billy the kid: venszivar, te csipás barom! ( Bitty the kidd ) ,anyád is külön élvezte!

Caase 2011.03.27. 15:22:20

Bábozunk! Megint bábozunk!
Rugdossuk a az utca rendőrét, akinek (szerintem) alig 2-3%-nak viselkedése adna erre okot!
A fentieket parancsra tették! Aik pedig fejmagasságban lőt, önként, az beletartozik a fanti százalékba!
De az ítéletek meghozatalához kellett az intézkedés! Az, ami alpján a bíróság elé kerülnek!
Ha már behozta (PARANCSRA), nem köpi magát szemközt azzal, hogy ezk után azt állítja, igazságtalanul tette....
A rendőr, ha épeszű és végiggondolja, ez az intézkedés nem ellene szól, hanem a felettesei, az ellen, aki kiadta a parancsot!
Az bezzeg nem háborog! Az hallgat és moslyog...

klacus 2011.03.27. 15:53:29

@venszivar: Figyelj szerintem Te a hullámvasúton felfelé visítasz....

klacus 2011.03.27. 15:59:52

Szomorú hogy elvették, a korkedvezményt, de ez azért várható volt. Sajnálom azt a jóembert aki ezért ment oda, és nem a hivatásért, mert nyilván most van pofára esés. Aki meg szereti csinálni, az meg meghúzza a vállát és teszi a dolgát.

Ahogy a többi emberke.

Regnáló rendőröknek egy kérdés.
Azért nem gáz, hogy valaki aki tényleg jó, és tényleg szereti is csinálni, az akkor megy el nyugdíjba mire tényleg profi lesz?

Legalábbis a saját szakmámban azt tudom elmondani, hogy 15 év kell mire meg tudod ítélni jól a különböző feladatok megoldásait.

thermus 2011.03.27. 16:11:24

Nem mennék bele a "venszivar" nevezetű kommentelővel való vitába, mert felesleges lenne. Nem is gondolom, hogy számokat kellene hozzak az egy főre jutó kések tekintetében. Én olyan dolgokat írtam le, amiket saját magam is tapasztaltam a múltban és nap mint nap. Nem alaptalan és felszínes összehordásról, hanem a saját tapasztalataimról írtam, amivel nem kell egyetérteni, max. meg lehet fontolni, vagy vitatni. "Venszivar" nyilvánvalóan 30 főről következtetni tud a társadalom egészére nézve és biztosan rettentő mértékű a szakmai felkészültsége is... Arról pedig már nem is szólva, hogy ha a szókincsbővítésre fordítana ennyi energiát, mint amennyit az eszetelen és indokolatlan szócséplésre, azt hiszem ő is és mi is jobban járnánk...

Horizont 2011.03.27. 16:32:17

@klacus:
Nem akarom elhinni, hogy egy FIATALember úgy megy el dolgozni, hogy az jár az eszébe mennyivel előbb jöhet majd el nyugdíjba!Ha netán mégis valakit ez vezérel, azt én nem tudom sajnálni!
Ki mennyire használódik el és milyen munkakörökben? Versenyt nem lehet futni ez ügyben, de szerintem egy átlagember átlagmunkával, átlagfizuval, átlag szenvedélyekkel, átlag egészséggel és a mindenkori regnáló vezetőink áldásos tevékenysége alatt MINDENKI rohamosan elhasználódik.Ki előbb ki később:) Ez nem minőségi élet ahogyan itt mi élünk, ezt lássuk be!Ezért felesleges kasztokra osztani a munkát végzőket.

pusztulat 2011.03.27. 16:41:20

Amennyiben a rendőrök, tűzoltók, smasszerek ennyire sz@rok, akkor meg kell szüntetni az intézményüket. Aztán jókat röhögünk, amikor leég a házad, meg amikor naponta négyszer kifosztanak. De majd a gárda meg az okoskák társadalmi munkában mindent megoldanak.
Vegye már észre mindenki: Oszd meg, és uralkodj!- politikát folytatnak. Magyart heccelnek Magyar ellen, hogy tudják tovább folytatni a rablást, kizsákmányolást a vezetőink! Ez az egész semmi másról nem szól.

Nathen 2011.03.27. 17:02:32

@venszivar: 25 éves vagyok. 3,5 éve dolgozom rendőrként. Az elmúlt 1,5 évben egyszer elütöttek, és egyszer 2 db egyenként 22 cm-es késsel megtámadtak. (csak a kesztyűmnek köszönhetem, hogy nem vágták le a kezem). Ezen kívül további 4 eset volt, amikor mellettem elütötték kollégámat, törték össze autónkat, és csak a szerencsének köszönhető, hogy nem sérült meg senki ezekben. Ezen kívül az elmúlt 2 évben esett le kollégám háztetőről elfogás közben... Az hogy ezen kívül hány "kisebb" horzsolás, meg szakadt gatya/póló bánta már a munkát, azt fel sem sorolom. Ahogy azt sem, hogy hány putriban jártam már. Konkrét kollégámmal történe meg az is, hogy egy ilyen putriban birkózni kellett valakivel, meglökött egy szekrényt, és olyan tetvek vagy mi a nyavaja jött elő belőle, ami a bőrébe "ette" magát. Eredmény: elégetettt ruhák, kidobott ágy, több hónapos kezelés, és eddig nem találkozhatott a családjával.....
Szóval ne feledd, hogy amíg te esténként otthon ülsz, és ilyen hülyeségeket irogatsz, meg alszol, addig több száz ember dolgozik. És csak azért, mert nem siránkoznak mindenről a tv-ben, nem azt jelenti, hogy nincs is ilyen!!

Horizont 2011.03.27. 17:12:27

@Nathen:
Én meg "eseménymentes" további munkát kívánok!Kitartást és jó egészséget hozzá!
És ne is figyelj oda a rosszakaró emberekre(tudom nehéz), tedd a dolgod!

trojka 2011.03.27. 17:46:44

@Nathen: Öszintén és igazat írtál. Nem mindenki utál benneteket.

Billy the kid 2011.03.27. 18:05:42

@Horizont: Meggyőződésem , hogy a rendőrök közül senki sem cetlit tépkedve megy reggelente dolgozni...DE, ha neked vagy bárki másnak szerzett jogként, törvénybe és más szabályzatokba foglaltan garantálnak valamit 1,2,3 vagy 24 évvel ezelőtt, nem ildomos különböző indokokkal, különösen társadalmi csoportok egymásnak ugrasztásával felrúgni azt a megállapodást néhány hét alatt, mindenféle egyeztetés nélkül. Minden tiszteletem a tiéd, de úgy gondolom, hogy szakmák, hivatások közé nem lehet egyenlőségjelet rakni, igenis vannak fokozatok. Hogy egyetlen példát említsek, a BTK-ban nevesítve vannak az úgynevezett katonai bűncselekmények, amik CSAK és kizárólag a hivatásos állományúakra vonatkoznak, és aminek alapján van náluk egy mondás, hogy a rendőr felszerelése napjától fél lábbal a börtönben van...Szóval többek között ezért van kedvezményes nyugdíj, csakúgy, mint Romániában (ott 17 évet kell szolgálni) Ausztriában, Szlovákiában vagy a nagy Ámerikában.

Horizont 2011.03.27. 19:01:27

@Billy the kid:
Pont arról írtam, hogy nem lehet versenyezni! De azért nekem eszembe jut más munkakörök is. Mégpedig azok akik emberekkel foglalkoznak! Na nem az OTP-s kisasszonyra gondolok a pult mögött:) Bár tudom az ő munkájára is szükség van. Olyanokra gondolok akik 30-40 éve mondjuk ápolónők egy elfekvő osztályon, a bölcsődei, óvodai, iskolai pedagógust,vagy az orvost aki mindennap többórás műtéten áll, koncentrál. Szóval vannak itt intenzíven elhasználós melóhelyek. Miért nem lehet egy olyan korkedvezményest nyugdíjat megállapítani ami nem ilyen pofátlanul sok év, amit a normális és beleérző képességgel rendelkező emberek is el tudnak fogadni. És megérheted, hogy ez nem a 38-42 évesen nyugdíjba menőkre vonatkozna. Ez csak arról szól, hogyan ugrasszuk egymásnak a népet az istenáldotta népet. Valakiknek ez biztos nagyon jó érzés! Mert haszna nem sok van!
Az meg, hogy kiknek mit ígérnek, nagyon viccesnek találom abból a szempontból, hogy a hosszú élet alatt (nekem 56 évem van:D) tudod mennyi minden történhet, és a körülmények hogyan változhatnak mekkora pálfordulások, vargabetűk, kunkorok lehetnek? Az élet már csak ilyen, tudnék erről neked hosszan mesélni:)))
Minden elismerésem a rendes rendőröknek, remélem sok ilyen él köztünk mint @Nathen: !!!! De ennek ellenére vannak dolgok amiket meg kell fogalmaznunk,ha fáj is valakiknek....

bandika gazdája 2011.03.27. 19:19:01

@venszivar: Nem tudom milyen regényeket (?!) olvasol, de fogd már vissza magad! Ha nem vagy hajlandó mások véleményét legalább meghallgatni - ha el nem is fogadni - nem muszály itt lenned! És ne oktass ki mindenkit! Gondolatszabadság táncsak van még! Vagy inkább betiltanád?

bandika gazdája 2011.03.27. 19:27:09

@Nathen: Azokhoz csatlakozom, akik veled tartanak!!! :-).

venszivar 2011.03.27. 20:02:59

@bandika gazdája: Mi van,minek kezded újra! Miket írtál,azokat én is úgy gondolom:" nem muszáj itt lenned! " ," Gondolatszabadság tán csak van még! " , " Vagy inkább betiltanád?

Befogtad volna a pofád,tán okosabbnak látszanál,de te inkább beálltál a csaholók közé!
te, tudod,hogy MIÉRT MEHET EL EGY RENDŐR,AKÁR 40 ÉVESEN NYUGDÍJBA ?
Szóltam Samunak,hogy le se szarjon téged,arra sem vagy méltó,szarkeverő!

Horizont 2011.03.27. 20:20:03

@venszivar: Tudom, hogy te leszarod az embereket. De fogadjál már el egy jó tanácsot. Ha engem valaki felbőszít itt, vagy netán annyira jót ír, akkor ha van avatara akkor megszoktam nézni ki fia borja az illető. Mert ha ezt megtennéd akkor rájönnél, hogy a "bandika gazdája" egy idős hölgy, és nem a seggedből rángattad ki, úgyhogy megkérlek beszélj már tisztességesen még ha ez nehezedre is esik!

bandika gazdája 2011.03.27. 21:25:03

@venszivar: A rendőrnyugdíjnak meg a stílusnak semmi köze egymáshoz! Elmondhatod amit akarsz úgy is, hogy nem rúgsz bele senkibe! Próbáld ki menni fog! Samut üdvözlöm!

venszivar 2011.03.27. 21:37:05

@Horizont: Szóval,más szemébe a szálkát is.A magatokéba a gerendát sem!Az életemet is feláldozom értetek,csak ÚGY mint a rendőrök! Szarok én rá,hogy ki kinek a seggéből,persze a normálisabbja , máshonnan bújt elő.Én az utóbbiak közé tartozom.Nem úgy,mint ti. Nekem szinte semmi nem esik nehezemre (csak,amit akarok!,hogy úgy essen).Elvártam volna én is a tisztességes beszédet,nem jött össze,nehezetekre esett,most ezért itt tartunk.Szólj a barátnődnek,hogy 1. had maradjak ! 2. Gondolat szabadság van még ! Lehet,hogy nem sokáig!Akkor ha ilyeneken múlik,mint ti...........Találjatok még ki valamit!

bandika gazdája 2011.03.27. 22:17:20

@venszivar: Jó maradj! Tudod mit? Írj gorombán ha akarsz! Belefér.

Horizont 2011.03.27. 22:48:05

@venszivar:
Te meg ki sem látszol a gerendád mögül:)
Idézz a mi nem tisztességes beszédünkből...

@bandika gazdája: Ne akarjon gorombán írni, ne engedd ki a szellemet a palackból, már így is sokan vannak itt kinn:)

Szlalom 2011.03.27. 22:48:34

@Sanyci: Te még azt hiszed hogy a TEK a terroristák ellen van? Nem, kisfiam az azért van hogy ha a tömeg nekimegy Orbánnak, akkor a TEK rendet tegyen.

HenteSS88 2011.03.27. 23:01:27

Ha a rendőrségben am blokk cseppnyi gerinc lenne vagy lett volna, 2006 ban nem történik az ami történt, hanem felmennek a kurcsány villához, és könnygázgránátot dugnak Ferenc ánuszába, úgy zavarják le a belvárosba pucér seggel.

Megalkuvó, szar , béna banda, és védik a cigányokat a néppel szemben

S***ci 2011.03.27. 23:50:48

@Szlalom: O.K. De akkor miért nem adtak olyan nevet nekik, ami nem okoz olyan feszültséget, hogy a nevükhöz illő munkát még csak véletlenül sem végeznek... :(

Mellesleg egy másik fórumon pont azzal az érvvel szidták a zsarukat, hogy annyira nyámnyilák, hogy még az autótolvajokat is a TEK fogja el helyettük...

Eszem-f*szom megáll! Most már az is a zsaruk hibája, hogy jelenleg 3(!) Rendőrség van az országban, 3(!) országos rendőr-főkapitánnyal (ORFK, TEK, NVSZ). Ezek közül kettőnek még csak a jogkörei sem teljesen világosak, hiába olvasom el a törvényeket, rendeleteket!
A tömeg meg nem fog nekimenni senkinek. Ha csak szélsőjobbos tömeg nem lesz, mert balosok nem fognak itt hőzöngeni, nem elég tökösek hozzá, és meg is értem őket, hogy minek. Ahogy 2006-ban nem ért semmit a hőzöngés, így most sem érne semmit, mert egyszerűen nem így kell megoldani a problémákat!

Mellesleg olyan embereket köpködnek sokan, akik szinte csak egyetlen módon tiltakozhatnak, méghozzá úgy, hogy lemondanak. Mármint jogilag lemondanak a hivatásos szolgálatról, rendfokozatról, stb-ről, és így végkielégítés nélkül utcára kerülnek már másnap, egy olyan országban, ahol nincs munka, ha állást keresnél.

Mit szólna hozzá a társadalom, ha holnap reggel minden rendőr, tűzoltó, meg katona lemondana? Ha minden tanár kilépne? Ha minden orvos külföldre menne?

Sokan írják, hogy ők rengeteget dolgoznak, és abból élnek jól! Mit is?! Mert ebben az országban kemény fizikai munkával nem lehet sokat keresni, a többi munka meg - tárgyalás, üzletkötés, marketing, vagy bármi, ami sok pénzt hoz manapság - gyaloggalopp ahhoz képest, amit pl. egy járőrtől elvárna az ember (az más kérdés, hogy megfelel-e egyáltalán valaki ezeknek az elvárásoknak, de mivel egyetlen feltétele sem adott az elvárások teljesítéséhez, így ez is csak fingreszelés!)...

S***ci 2011.03.28. 00:08:00

@HenteSS88: Valóban, ha rendőrség a helyzet magaslatán lett volna 2006-ban, akkor a TV székház előtti tömeget buszokkal vitték volna előzetesbe, a hangadók ellen terrorcselekmény elkövetése (erőszakkal való fenyegetés, és annak beváltása miatt megállt volna) miatt indult volna eljárás, az ácsorgók pedig terrorcselekmény támogatása miatt kaptak volna megrovást.
Legalábbis az akkor hatályos jogszabályok szerint ennek kellett volna történnie.
Így nem lett volna az október 23-i meg a többi balhé, és rendőri túlkapás, meg politikai visszaélés se a dologból...
Sajnos menthetetlen, hogy nem az történt, amit írtam. Mert tökmindegy, hogy jobbos, balos, sötétzöld, vagy neonrózsaszín volt-e a tömeg a TV székház előtt, nem lett volna szabad hagyni, hogy az történjen, ami történt. Arról már ne is beszéljünk, hogy rendőr(ök) is voltak a tömegben, aki(k) rendőröket dobált(ak) kövekkel!!!

Az a baj, hogy mindenki rendpárti, de senki nem akarja, hogy rendet teremtsenek, mert akkor meg kellene védeni a rendteremtőket. Ezért nincs rend a putrifalukban, az utakon, a közlekedésben, a közigazgatásban, a gazdaságban, stb.

Fele ennyi rendőr kellene, kétszer ennyi autóval, és fizetéssel, a járőrautóban és a váll-lapon kamerával, így mindig lenne video bizonyíték, és nem kellene az ügyésznek, bírónak a rendőr, meg "a gyakran sértetté váló" elkövető szavainak katyvaszába vesznie.
Az ítélet meglenne 10 perc alatt, és nem kéne sírni, hogy milyen leterhelt az igazságszolgáltatás.
Nem lehetne mindent eltussolni, mert uram-bátyám, a polgármester, vagy a vajda lánya-fia az elkövető, stb. stb.

bandigyerek 2011.03.28. 04:26:13

@vontod75: Pénzügyőri munkát végeztem,napi kapcsolatban rendőrökkel. Az mondandómban mivel nem értesz egyet?

stefiapo 2011.03.28. 11:15:36

Sok itt az irígy ember. Csak itt Mo-n foglalkozik mindenki a másik pénzével. A törvényeket nem a rendőrök, tűzoltók, katonák stb. írták. Ha elmehetett nyugdíjba elment, de sok olyan is volt aki nem akart elmenni és maradt....A szemét országgyűlési képviselő is elmehet előbb nyugdíjba, ha 15 évet dolgozott ilyen tisztségben! Erről miért is nem beszélnek?? Végezetűl irígy ebben az országban mindenki.

marauder 2011.03.28. 12:11:06

Azért elég megoszlóak itt a vélemények! Nem igazán értem, hogy aki nem lát bele, nem ért hozzá, az mi a francnak ugat bele? Én mondjuk nem szólhatok semmit, mert ki bírom fizetni a 60000 Ft-os rezsimet az átlagon felüli 100000 Ft-os fizumból, és még nem vettem ruhát, nem ettem, nem telefonáltam! Tényleg mennyire jól keresek ahhoz képest, hogy 12 órát melózok, akkor is, amikor más mondjuk alszik. pár kilómétert legyaloglok a nagyon jó műbőr cipőmben, a szép kis kabátomban, (ami számlán mellesleg 114 000 Ft, és amit 3 évi ruhapénzből sem bírok megvenni, ha netán elszakad.) szívom az autógázt, és mindenféle arcmarci belémköt, hogy mért halad ilyen lassan a sor, mert ő már 10 egész perce áll a második legnagyobb személyforgalmat bonyolító határátkelőhelyen EURÓPÁBAN! Nem magyarországon. 26 évesen elkezdett fájni a hátam, mert olyan jó minőségű széken ülök, hogy nagyon! Mindenki előtt ott áll a lehetőség, hogy rendőr legyen! Amúgy is kevesen vagyunk, jöjjenek azok, akik nyugdíjba akarnak menni korábban! :D Én nem azért dolgozok itt, mert korán nyugdíjba mehetek, meg mostmár sztem mind1 is! De minden hal a fejétől büdös, szerintem előbb a képviselőket kellene fikázni, nem azt, aki elvileg megvédi az emberek fenekét! Mondjuk nekem ez az egyetlen hivatásom, nincs sem vállalkozásom, sem szolgálati kocsi, nem kapok havonta 200 000 Ft-ot, ha vidéki képviselő vagyok, meg nem keresek havi 1,5-2 millió Ft-ot, ami sztem eléggé inkorrekt, mikor még mellette vállalkozó is az ember! Politizáljanak főállásban, havi max 150 000-ért, megnézném hányan mennek politikusnak! Saját kocsival, 9 Ft-os hozzájárulással a benzinhez, saját költségen minden! Csinálják akkor! Én csak annyit tudok, hogy a cafetériám után is kétszeresen adózom! Nemtom mennyi vállalkozó, politikus, stb. fizeti normálisan az adókat? Én egyetlen egyet ismerek! :) A törvényeink például már szintén eléggé elavultak, európában sehol máshol nincs akkora bürokrácia, mint itt!!!! A 2006-os eseményeket nem minősíteném, a véleményem nem ide való, de akit érdekel, hogy a németek, -akik eléggé bíráltak minket- hogy vernek szét egy G8-as tüntetést, nézzen szét kicsit a youtube-on! Egyenlőre szerintem elég is ennyi!
Szintén egy Vidéki Rendőr!

altec 2011.03.28. 12:23:38

@Billy the kid: szopjál le és dolgozz te geci!

picur3ka 2011.03.28. 12:55:23

@prendick:

Na, epp kerdezni akartam. A parancs megtagadas joga Nurnberg ota igen komolyan letezik civilizalt orszagokban.

picur3ka 2011.03.28. 12:59:05

@sárkányfő:

Kedves sajto szakember!

El, megel, elalel; valamint viragozek!

bandika gazdája 2011.03.28. 13:15:53

@altec: Tudom, hogy én is megkapom a magamét, mégis megkérdezlek: ki vagy te, hogy így beszélsz emberekkel, akikről nem is tudod kik? (Lehet, hogy pont a tisztességes "kivétel".) Vegyél már vissza! És úgy általában: kicsusszan egy-két csúnya szó, nem baj! De menjen már finoman szólva máshová, akinek a vitaérvei abból állnak, hogy sz...jál le, meg menjél vissza a ...dba! Nem viszi ez előre a világ dolgait higyje el nekem mindenki! Meg aztán nem is igazságos! Részint nem tudod kinek mondod, - részint meg minek?

Mike36 2011.03.28. 13:18:55

milyen kurva rendesek
mostantól a rendőrnek nincs szava, megtámadható a rendőri tanúvallomás, de ugyan már ne törődjenek ezzel, végezzék csak munkájukat nyugodtan

és hogy megint sikerült elgépelni, röhej

picur3ka 2011.03.28. 13:25:01

@vontod75:

Csak az elsot neztem meg, de ott a szam a feher sisakon, kulonben meg nem fekvo embert rugdosnak eppen... Szoval a tobbivel mar nem bajlodtam.

vontod75 2011.03.28. 15:09:11

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Akkor neked egy szorgalmi feladat:
A képen látható német rendőrök között mennyi azok száma aki
1233-as
és mennyi aki
1213-as "azonosító" számot visel?
www.waylanderskeep.com/2009/02/a-day-of-remembrance-in-dresden/germany-2/

Itt pedig a Rostock-i fekvő embert rugdosó rendőrök:
www.youtube.com/watch?v=GO2Au3MYegs&feature=related

picur3ka 2011.03.28. 15:35:49

@vontod75:

Nem erdekel a szorgalmi feladat. Ez mashol is illegalis. Ha az azonositot nem viselik valakik valahol, majd kivizsgaljak mi tortent. Ez nem mentseg.

Hogy milyen rendbontok vannak kulfoldi orszagokban, akikkel a rendoroknek meg kell kuzdeniuk, mint peldaul a G8 esemenynel azt a kukagyujtogatokkal osszehasonlitani felesleges. Amerikaiak, irek - szakmabeliek - hangosan rohogtek egyes mo-i fotokon 2006-bol.

De meg ez is lenyegtelen. Mert ugye a magyar rendorseg nem azok ellen intezkedett, hanem belehajtotta oket a Fidesz gyulesbe. Aztan lovoldozi az unneplo polgarokat. Nincs mit osszehasonlitani.

De itt van a mostani, friss, London: vandal tuntetok boltok sorat tortek ossze, kezigranattal es hasonlokkal tamadtak a rendorsegre. Hanyat lottek le szerinted? Meg egy osszevert emberrol sem hallottam eddig. 146 letartoztatas van.

picur3ka 2011.03.28. 15:43:00

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Ja, a rendorseg a UK-ban nem is visel lofegyvert indulasbol.

S***ci 2011.03.28. 16:42:44

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Ez az azonosítózás egyszerűen baromság. Nincs rá szükség, sehol a világon nem rugóznak ezen. Akit jogtalanul leütnek, azon nem segít, hogy látott egy számot, mert életszerűtlen, hogy megjegyzi, de életszerű, hogy a bíróságon azt mondja a rendőr, hogy nem ő volt az, az orvosszakértő meg jogosan állíthatja, hogy a sértett az adott pillanatban nem volt beszámítható (agyrázkódás, stressz, stb. miatt)

A távoli fényképeken (ami megörökítené a számot) meg sosem látszik az előzmény, hogy miért történt az, amiből a fotós később kiragadott egy pillanatot.

Mint fent írtam, kamerát minden rendőrre, meg rendőrautóra!

Ráadásul mivel 2006-ban még nem volt (de talán még most sincs egyértelműen) olyan törvény, hogy a rendőrre 10 centis betűkkel kell felírni a számát, ezért nem volt jogtalan, hogy akkor nem volt rajtuk. Azonosítónak meg a jelvényük nevetséges a 8mm-es betűivel. Igaz, a jogszabályok se (voltak) valami jók, de ha nem szegték meg őket, akkor nem beszélhetünk törvénytelenségről sem...

picur3ka 2011.03.28. 17:01:29

@S***ci:

Te rendor vagy? Mert vagytok itt/vagy vannak egy nehanyan, hogy csodalkozni semmit sem kell. Vedik a jogtalan fellepest es a hazudgalast, ie. hamis tanuzas a birosagon. Errol szol ez a torveny es jogban jartas emberek hoztak.

Az azonosito viselese piti ehhez kepest ebben egyetertek. Csak meg nem hallottam, hogy kulfoldi zsaru kommentelo megvedte volna ezt hasonlo topikokban. Eloiras szerint viselni kell, oszt kesz.

Igy nem is lesz tekintely soha, joggal. Tiboruban pedig nagyot csalodtam. Fenyeget? Hogyha a demokratikusan megvalasztott kormany olyan torvenyt hoz, mely szerint a rendornek is tisztelnie kell a torvenyt, akkor majd a rendorseg nem fog intezkedni?

Hat, ne haragudjatok, fiuk, nektek kene kepviselni a torvenyt. Az ilyenek alkalmatlanok. Az ilyeneket kellene felfuggeszteni, meg birosagolni, nem azt, aki intezkedni mer a ciganybunozovel szemben.

giromba 2011.03.28. 17:01:52

Kedves Venszivar!
Te is lehettél volna rendőr,de csak informatikus lettél.
Ezért ne magadat hibáztasd,valószínűleg szar hozzá a genetikád.
Foglalkozz inkább a programjaiddal azok nem ütnek meg és nem lőnek rád.És az az irigység ami belőled árad,igazán nem méltó egy profi informatikushoz,a szarkavarásodra pedig egy rendőr sem kiváncsi,messziről ugatsz de ha bárhol szembekerűlsz egy rendőrrel füled farkad behúzod.Nem tudom neked lenne e szűkséged pszihológusra,vagy anno szüleidnek nevelési tanácsadóra.Na PÁ!!!!!

S***ci 2011.03.28. 17:15:53

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Hála Istennek nem vagyok rendőr... ;)
Rendpárti az vagyok!
De nem pártolom, se a rendőri túlkapásokat, se a visszaéléseket. Sőt!
Viszont 2006-ban nem irigyeltem őket, mert nem tudtak volna jól kijönni a dologból, még akkor se, ha nem lett volna az (jó)pár rendőr, akit szégyellniük kell.
Mert a pártok, és párton kívüliek politikai ügyet csináltak a garázdaságból és a rendbontásból, amivel szemben nem tudtak fegyelmezetten fellépni! És most nem a békés tüntetőkről beszélek, hanem a gyújtogatókról, kődobálókról, amire nincs mentség.
Szerencsére akkor már a környékén sem jártam Budapestnek, így csak a TV-ből néztem az eseményeket, de nekem még a HírTV internetes forradalmik adásából is az jött le, hogy van vagy 200 garázda, huligán, akit helyre kellett volna tenni nagyon rövid úton, határozottan és törvényesen, és a többi balhé már nem is lett volna...

A cikkben idézett levél pedig még viccnek is rossz, mint ahogy a törvény is, amire reflektál.

Miért kell törvényt hozni olyasmire, amit más törvény alapján sokkal elegánsabban, és jobban is meg lehetett volna oldani?!
Mert oké, hogy most mindenkit felmentenek, akit csak rendőri jelentés alapján ítéltek el, de mivel nincs kivétel, így sosem derül ki, hogy a rendőrük hazudtak, vagy a felmentett volt szerencsés, hogy nincs más bizonyíték ellene.
Ja, és így az esetlegesen ténylegesen hazug rendőrt sem fogják felelősségre vonni.
Ha ez volt a végcél, az még csúnyább üzenet. Mert az azt jelenti, hogy minden rendőrt megbízhatatlannak nyilvánítottak azért, hogy pár nyilvánvalóan hazugot megmentsenek...

giromba 2011.03.28. 17:22:35

@S***ci: Szerintem nem kellene megmondanom hová ragd a kamerádat!!!!!!

HenteSS88 2011.03.28. 17:22:57

@giromba: Ez tetszett. Nem volt jó a genetikája ahhoz, hogy rendőr legyen.... iagzi primkó fakabát duma.

Azért nem vették fel biztosan rendőrnek, mert tud olvasni.... ezért lett buta 2 diplomás informatikus.

Szeretném kérni a Bodycount-tól a COPKILLER című számot a rádióba.

S***ci 2011.03.28. 17:30:44

@giromba: Nézd. Ha nem vagy képes felfogni, hogy a kamera a rendőrt is védi, akkor sajnállak...

Ha rendőr vagy, és járőr, akkor hányszor volt már, hogy viszont feljelentett aki ellen intézkedtél, és nem volt más bizonyítékod, mint a szavad???
Vajon miért van az amerikai járőrautókban kamera? Pont a rendőrök védelmére!!!
De sajnos az átlag rendőr utálja a kamerát, a GPS-t az EDR rádióban, stb. Pedig, ha nem simlis, akkor nem FÉlnie kell ezektől, hanem Élnie velük! De az is igaz, hogy a parancsnokának, meg az NVSZ/RSZVSZ-nek meg nem szabad visszaélnie ezekkel az eszközökkel...

Én, ha rendőr lennék örülnék a kameráknak, meg a GPS-nek, meg a jó rádiónak, mert pl. van olyan állam, ahol a szolgálati fegyveren a fegyverlámpában kamera is van (persze még csak tesztelik), hogy ne legyen vita, hogy jogos volt-e a lövés!

picur3ka 2011.03.28. 17:33:05

@S***ci:

Hianyosak az ismereteid. Mint irtam a rendorseg direkt belevezette a huliganokat a Fidesz gyulesbe. Biro evekkel ezelott: a rendorok ossze-vissza hazudnak. Katonaember: ha tovabb folytatodik, bemegyunk. Etc, etc.

S***ci 2011.03.28. 17:41:31

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Már miért lennének hiányosak? Ha nem terelik őket semerre, hanem szépen elviszik őket, akkor nem keveredhetett volna össze a tömeg. Arról nem is beszélve, hogy akkorra (okt.23.) már egy hónap eltelt a TV székház óta, ami elég idő lett volna minden rendbontó megregulázására...

picur3ka 2011.03.28. 17:46:17

@S***ci:

Ja, csak nem erted akkor. Ez nem azert tortent, mert ennyire hulyek, hanem, hogy lelojenek nehany Fidesz tamogatot. A rendorsegi akciot maga kurcsanyi iranyitotta. Ez egy politikai ugy, szimplan es siman, nem pedig rendfenntartas.

Ez a katyvasz most azert van, tobbek kozt, mint Bell&Sebastian irta mar, mert fokurcsany nincsen ledutyizva. Hogy lehet igy basztatni a kicsi indiant?

Billy the kid 2011.03.28. 18:58:50

@S***ci: Díjazom a jobbító szándékod, csak véleményem szerint egy kicsit sántít a gondolatmenet. Amerikában valóban van kamera a járőrautókre szerelve, DE a járőr szuverén döntése, hogy bekapcsolja-e azt a qva kamerát, vagy sem. Szerinted hány miniszterelnökön, minisztériumi főtanácsoson, katonai vezetőn, vagy rendőrkapitányon van non-stop kamera, hogy legyen egy kis bm big brother? Segítek! Nullán! Innentől kezdve egy kicsit álságos a felvetés, nem lehet egyetlen egy munkáltatót (Gondolom, még téged sem) arra kötelezni, hogy éjt nap alá téve munkája során bazsajogjon egy felvételen, amit így vagy úgy megtartanak vagy majd letörölnak, netán megfenyítik, mert ásított vagy csak ferdén fingott.
Kicsit furcsa és szakszerűtlen értelmezése lenne ez a rendőri vagy katonai, netán börtönőri vagy titkosszolgálati hivatásnak. Nem gondolod??

fokabacsi 2011.03.28. 19:21:26

@Billy the kid: Összekeverted a kecsesen ringó menyecskét , a recsegve fingó kecskével! Nem a rendőrnek kell a kamerába "bazsajogni" hanem a bűnöző elfogás/intézkedéskori tevékenységéről . A felvétel a rendőrt védi ! Nem akarod megérteni, vagy tényleg nem érted?

fokabacsi 2011.03.28. 19:24:19

@giromba: "hová ragd"- helyesen=rakd ! Úgy tudom te érettségiztél. miért járatod le magad ilyen hibával ?

S***ci 2011.03.28. 20:35:23

@Billy the kid: "Szerinted hány miniszterelnökön, minisztériumi főtanácsoson, katonai vezetőn, vagy rendőrkapitányon van non-stop kamera, hogy legyen egy kis bm big brother?"

Wazze, a járőrre kell ilyen kamera, ami azt látja, amit a járőr! Mellesleg a XV. kerületben van is ilyen, legalábbis pár éve mutogatták a hírekben...

Billy the kid 2011.03.28. 20:59:11

@fokabacsi: Nem tévesztem össze a kecsesen ringó fecskét semmivel, főleg nem a menyecskével.:) Úgy gondolom, hogyha szakszerűen, netán tanúk által elmondott tényekkel alátámasztva le van írva mondjuk egy jelentés, az hiteles lesz és bizonyítékként felhasználható, nem kell hozzá feltétlenül egy +kamera felvétel, van így is elég való világ.

giromba 2011.03.28. 21:04:49

@fokabacsi: Nem véletlenűl irtam igy hidd el

giromba 2011.03.28. 21:20:01

Ja és a kamera nem minket véd,hamarabb lenne ellenünk felhasználva mint .......
A SIMLISEKET én sem védem nem kellenek közénk tőlem a müanyag lakat is rá rohadhat mindre,de vannak olyan helyzetek amikor nem kell kamera.Van egy történet egy amerikai seriffről egy beszélgetés során kérdezték mi van ha többen mást állítanak erre a válasza ő a seriff!Van benne mondani való azt hiszem.

S***ci 2011.03.28. 23:01:02

@giromba: Hát, kamerát csak az ellen lehet használni, aki simlis....
Az más kérdés, hogy a jelenlegi jogszabályi környezet a rendőrnek nem enged hibát. Pedig olyan nincs, hogy valaki nem hibázik. A kamera meg elég, ha csak akkor megy, amikor intézkedés van folyamatban.
...de pl. az is nonszensz, hogy azért már fenyítés jár, ha megállsz a házad előtt, egy sarokkal eltérve az útvonalról, hogy beugorj az otthon felejtett "uzsonnádért"...
A seriff hasonlattal meg az a baj, hogy nálunk más a társadalmi értékrend, meg az emberanyag is...
Amíg a rendőri vezetők nem szoknak le a statisztikáról, meg a pénzbehajtásról, a "szolgálunk és védünk" pedig üres szöveg lesz, és nem hivatás (segíteni, szolgáltatni, arányosan, és csak indokoltan büntetni), addig sajnos nem lesz társadalmi változás se. A politika hozzáállásáról, a törvényi háttérről meg ne is beszéljünk... :(
Amíg az átlag rendőri vezető fél a fegyverekről, amíg a rendőrségi lőszer teljes köpenyes áthatoló hadi lőszer, és nem rendőrségi célra fejlesztett felgombásodó, amíg az adminisztráció viszi el a munkaidőt, amíg engedélyt kell kérni, hogy felvedd a lejárt szavatosságú, itthon gyártott, de a márkásnál drágábban közbeszerzett golyóállómellényt, amíg az átlagos járőrkocsiban kevesebb benzin van, mint amennyi egy villanyrobogó hatóköre, de a vidéki rendőr 200km-t autózik egy téli-nyári gumicseréért, amíg a rendőrségen belül ugyan arra a munkakörre akár kétszeres fizetéskülönbség is előfordul, amíg több az alezredes, mint a hadnagy, amíg a tapasztalatot a kor jelenti, nem a tényleges szakmai tudás, amíg gyanúsítottként idéznek be tanukat, mert a nyomozó nem tud olvasni, amíg a vezető nem meri jelezni a problémákat felfelé, mert attól fél, hogy baja lesz abból, ha rajta kívül álló okokból problémák vannak, amíg az igazgatásrendészet minden megyében másképp értelmezi az ORFK utasítást, ami mellesleg ellent mond a törvénynek, amíg az egyenruha boltban hónapokig nincs egy-egy méret, az egyébként silány minőségű egyenruhákból, amíg...
de ha rendőr vagy, akkor tudnál még írni 10x ennyit is, pedig én csak az idei internetes híreket idéztem...

picur3ka 2011.03.28. 23:10:23

@S***ci:

Messze vagy megint. A jelenlegi allas itten az az, hogy a rendort felfuggesztik, meghurcoljak a rendori munka vegzeseeert, mint az allampolgart az onvedelemert. Ezert vannak a 20 millio faszom gardak meg miegymasok, mert nem letezett jogallam.

S***ci 2011.03.28. 23:16:19

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Szerintem én is erre céloztam a litániámmal... :(
Olvasd el még egyszer....

Viszont lehet majd új esküt tenni az új alkotmányra, aki nem tesz esküt, az meg...

picur3ka 2011.03.29. 17:30:27

@S***ci:

OK, en meg arra probaltam celozni, hogy ne csodalkozz a rendor kollega bizalmatlansagan. A korulmenyek kozt logikus kovetkezmeny.

egyemberasokközül 2011.03.30. 15:26:21

Hogy miért mehessen a rendőr 40 évesen nyugdíjba? Azért,hogy ne 55 - 60 évesen futkosson a bűnözők után! Csupán csak ezért!! 50 évesen még el lehet bohóckodni a gyárakban és csak az figyelni,hogy a szalagon minden rendben van-e, vagy a különböző munkahelyek irodáiban ücsörögni, esetleg egy raktárban azt lesni,hogy az egyes árukból, eszközökből mikor fogy ki a készlet , de a rendőri munkát nem lehet ezekkel össze hasonlítani! Mindenki csak annyit lát a rendőrök munkájáról,hogy egész nap a kocsiban ülnek. Azt viszont nem látják a rendőrnek -20 fokban karácsonykor, szilveszterkor a tereken ,aluljárókban kell gyalogolni amíg más emberek nyugisan a melegben ünnepelnek! Vagy azt amikor egy halálos balesetbe kell mennie intézkedni, vagy egy tüntetésen utcaköveket, molotov koktélokat dobálnak felé, vagy amikor kimegy a rendőr egy polgárőrrel intézkedni egy cigánytelepre , és azt sem látják az emberek ,hogy a rendőrt támadják a feljebbvalói, támadják az állampolgárok és támadják a bűnözők. Csak tiszta vizet szeretnék önteni a pohárba egy átlagos rendőri fizetés (járőr) 100 000 Ft és ezért a pénzért folyamatosan ügyészségre, bíróságra kell járnia , naponta feljelentik mert a törvény tisztelő állampolgár szabályt sértett és a rendőr megmerte büntetni , ha egy utcával odébb megy mint ami a területe 700 000 pénzbírság + egy fenyítés , illetve kémkedhetnek utána szabadon , figyelhetik őket , bekamerázhatják a házukat amíg a bűnözőket senki nem figyeli! Arról nem is beszélve ha egy rendőrt megütnek az illető kap egy felfüggesztettet max 1 évre ,de viszont ha a rendőr megütne egy olyan embert aki pl. kirabolt és közben netán meg is ölt egy másik személyt akkor azon nyomban kirúgják ,rosszabb esetben börtönbe is csukják! A rendőrök voltak azok akiktől az elmúlt években a legtöbb juttatást elvettek és mégsem siránkoztak ! Ellentétben a mozdonyvezetőkkel akiknek nem elég a 200 000 -es fizetés miközben nem csinálnak ezért a pénzért szinte semmit! 100 000 Ft, ennyiért dolgoznak a rendőrök. Ennél sokkal többet keres bárki egy benzinkúton , egy cégnél ( pl UNIX -nál alkatrész kihordóként ) , nagyobb gyárakban, stb stb... Persze ők az ünnepeket otthon töltik a családjukkal és a felelősség ami a vállukon van negyede nincs a rendőrökéhez képest!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.30. 15:38:54

@egyemberasokközül:
tudod, ha bármilyen munkahelyen nem megfelelőe a felkészültsége a dolgozónak, akkor nem nyugdíjba küldik, hanem el.
ha a rendőrnek nem megfelelő a felkészültsége a munkája elvégzéséhez, akkor menjen le, helyerzzék olyan munkakörbe amit el tud végezni (raktáros, autómosó, fegyőr, portás, irodista, takarító-karbantartó, stb a rendőrség keretén belül) vagy menjen el mást dolgozni.

ennyi az ügy.

az ipari alpinista akinek gyakrabban van veszélyben az élete és nehezebb munkát végez, fura módon nem mehet 40 évesen nyugdíjba.
a mentőorvos aki sokak életét menti meg, nem mehet 40 évesen nyugdíjba (ráadásul manapság egyre gyakrabban van a rendőrénél nagyobb veszélyben az élete)
sorolhatnám.

trojka 2011.03.30. 15:41:25

@egyemberasokközül: Totálisan igazad van! Mint már egyszer leirtam, mivel ez a béna kormány semmit sem tud normálisan megoldani, az a legjobb megoldás, ha a már amugy is idegbajos magyarokat egymás ellen uszítják. Jo lenne már reálisan gondolkodni és nem indulatbol vagdalkozni! Mert a civil szférában minden OK, ott nincsenek gondok, de ezzel párhuzamosan csak ott vannak problémák? Mindenutt vannak. Mindenutt alig lehet a dolgozonak megélni, a civil is elfárad, elkopik, ugyanugy mint az egyenruhások. De, ismerjuk el, nem a rendör, tuzolto, pénzugyör, börtönör találta ki annak idején, hogy hamarabb elmehet nyugdíjba. Ha élt a lehetöséggel (nem mindenki) miért kell követ dobni rá? Ha például a peagogusoknak azt mondanák, hogy elmehetnek 55 éves korukban, biztosan élnének a lehetöséggel. Meg más is. Egymást marják az emberek, ott fönn meg jokat röhögnek rajtuk. Emberek! Pont az a cél, hogy ne legyen megegyezés, összefogás! "Divide et impera!"

venszivar 2011.03.30. 16:03:23

@egyemberasokközül: Te aztán igazán "igazi,valós" példákat tudsz felhozni ! A rendőrök életveszélye,"tüntetésen molotov koktélt,meg kockaköveket dobálnak rájuk" !!! Ja PONT 50 !!! éve volt Az UTOLSÓ,ami a 2006-os 1000X-ese volt !!! Nem összehasonlítható,de te ezt a 2006-os,MOLYFINGOT hozod föl,pláne a rendőrség oldaláról "nézve" EZÉRT ,te egy KOMOLYTALAN ,POFÁZÓ SENKI ,SZAR ALAK VAGY ! 50 éve nem dobáltak meg rendőrt,aztán ezt hozod fel példának! Ennyit is értek!
ZOKOGTOK,RÍTOK,túl jó dolgotokba,persze,hogy kapaszkodtok a kiváltságaitokba.

HA NEM TETSZIK,menjetek el az általad írt "verseny szférába" dolgozni.Te írtál vagy 4-5-6 helyet,menjetek oda, DOLGOZNI,ha ennyire rossz a dolgotok. Ott pusztulnátok el a saját fosotokba!

egyemberasokközül 2011.03.30. 16:51:11

@venszivar: Te nem venszivar, hanem venszar vagy! Hogy jössz te ahhoz ,hogy ismeretlen embereket ócsároljál és szidjál? Ki vagy te?? Én vagyok a komolytalan, pofázó senki? Nézzél már magadra te szerencsétlen! Te szólsz be mindenkinek ,mint egy dedós hülye gyerek! Nagy a pofád ,de tudás nincs mögötte! Az meg,hogy 50 éven keresztül nem dobálták a rendőröket az azért volt ,mert még akkor hatalom volt a rendőr kezében és mindenki tisztelte őket. Nem az volt mint most,hogy ki kell nyalni az emberek seggét ,hanem előbb ütött és aztán kérdezett a rendőr! És érdekes rend volt az országban! Ez a helyet 2006 -óta van az országban és csak egyre lejjebb süllyed! Az ilyen szerencsétlenek,mint te tisztába vannak a JOGAIKKAL , de a KÖTELESSÉGEIVEL már nem!!! Ha meg úgy érzed a rendőröknek arany életük van akkor miért nem mentél te is rendőrnek?? Gondolom azért mert egy lecsúszott senki vagy és nem vennének fel!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.30. 16:59:55

@egyemberasokközül:

köszönjük, hogy megtudhattuk, a rendőrök kiemelten attraktív, intuitív, kreatív, szakma képviselői, akik közé a szellemi és fizikai alkotó, termelő réteg feletti képességekkel megáldott kevés kiváltságos kerülhet, a többi az ilyen alacsonyabb szintű tevékenységekre képes szelektív hulladék csak, amiket legfeljebb a rendőrség kötelékébe bekerülni képességeinél fogva képtelen emberek alkotnak.
:)

pedig mindenki rendőr szeretne lenni, és az emberiség 0,00002%-os szellemi, fizikai elitjébe tartozni.
csak hát sajnos nem lehet mindenki olyan okos, ügyes és ilyesmi. ezért orvosok, mérnökök, gyári munkások, vállalkozók, stb. lesznek :)

egyemberasokközül 2011.03.30. 17:37:19

@Conv: Akkor gondolom te is egy ilyen nagy tudású okos orvos, mérnök vagy! Mit dobálózol itt az orvosokkal? Náluk korruptabb emberek nincsenek a világon! Felesküdtek ők is ugyanúgy mint a rendőrök! Annyi különbséggel,hogy náluk nyílt korruptció van. Mikor milyen címszó alatt. Hálapénz, vizit díj stb. Őket miért nem csukják le? Az meg,hogy elvégeztek egy Egyetemet nem nagy szó! A rendőri vezetőknek el kell végezni a Rendőr tiszti főiskolát és ezen felül még a JOGI EGYETEMET is! Lehet itt szidni a rendőröket de nélkülük már régen a fasorba lennétek...

venszivar 2011.03.30. 17:51:27

@egyemberasokközül: te szarjankó! Miért nem arról írsz,amit írtál,amit arra én írtam. Semmirekellő társaság! A mi pénzünkből DŐZSÖLTÖK !!!

SÍRJÁL,ZOKOGJÁL, DOLGOZNOD ÚGY SEM KELL !!!NEM is TUDNÁTOK ! SEMMIHEZ NEM ÉRTETEK ! AZÉRT MENTETEK RENDŐRNEK !MEG a SZÁMTALAN KEDVEZMÉNYÉRT !!!!

SZARJANKÓ!

egyemberasokközül 2011.03.30. 17:56:52

@venszivar: Egyébként itt nem csak a rendőröktől fogják elvenni a kedvezményes nyugdíjat ,hanem a katonáktól, tűzoltóktól, vám és pénzügyőröktől , börtönőröktől stb. Mégis mindenki csak a rendőröktől sajnálja ezt a kiváltságot!! Azt még soha nem hallottam,hogy az emberek azon voltak felháborodva,hogy a tűzoltó 40 évesen nyugdíjba mehet. Ez az ország egy rendőr ellenes szarkarika. Több évtizeden át nem érdekelt senkit ,hogy milyen kiváltságai vannak egy rendőrnek csak mióta voltak ezek a zavargások! Azóta nyílt ki túlságosan a csipája minden embernek beleérte az okosokat és a hülyéket is! A kormány meg persze minden egyes jogot és tekintélyt elvett a rendőröktől.

egyemberasokközül 2011.03.30. 18:03:51

@venszivar: 1 hétig nem bírnád a rendőri munkát te szerencsétlen! Ha azért mennek rendőrnek az emberek ,mert a sok kedvezmény adott volt, akkor gondolj bele,hogy mi lesz ha már minden kedvezményt, juttatást el fognak venni! Nem lesznek olyan hülyék az emberek akik ennyi pénzért rendőrnek álljanak és megvédjék a picsádat!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.30. 18:05:41

@egyemberasokközül:
igen van diplomám. kettő.
de szerencsére megkíméltem magam a kudarctól, felismerve milyen szerények a képességeim, önismereti tréningek után nagyot sóhajtva nem kockáztattam meg, hogy jelentkezzek közlekedési rendőrnek, mert tudtam, hogy az alkalmatlanságom miatt összetörnék lelkileg és még lehet, hogy öngyilkos is lennék.
ezért aztán most termelem a gdp-t az országnak hatvansok éves koromig, hogy a szegény munkába belerokkant 35 éves rendőröknek fusson arra a kicsike kis nyugdíjra, ami csak a duplája a tanár apáménak, pedig ő mennyivel alacsonyabb képességű mint egy rendőr.

venszivar 2011.03.30. 18:34:20

@egyemberasokközül: Farkam van ! Ebből is látszik,hogy a tökömnek is több esze van ,mint neked............te szerencsétlen,isten barma. SÍRJÁL,ZOKOGJÁL,máshoz úgy sem értesz ! RÍJÁL !

egyemberasokközül 2011.03.30. 18:58:35

@venszivar: Az Isten-t nagy betűvel írják te agytröszt! Én sírok? Te hányod tele az oldalt és sírdogálsz már régóta és nem én! Te meg csak ahhoz értesz,hogy itt mindenkibe beleköss! Mert egy szerencsétlen munkanélküli senki vagy akinek erre van ideje,hogy tele hányja az "okos" kommentjeivel az oldalt!

egyemberasokközül 2011.03.30. 19:08:33

@Conv: Te mind két diplomával rendelkező műveltségi felsőbbrendű felettébb okos ember ,biztosan azt is tudod,hogy a mondatokat NAGY betűvel kezdjük. Valamit nagyon rosszul csinálsz ,mert az ország sehova nem fejlődik a GDP termelésed elég gyatra! Ha ilyen emberek termelik a GDP-t az országnak , nem is csoda,hogy egyre jobban csúszunk lefelé! Gratulálok a két diplomádhoz... Édesapádra visszatérve, minden tiszteletem az övé de legalább neki volt nyugdíja mert az enyém meg se érhette azt ,aki rendőr volt...

egyemberasokközül 2011.03.30. 19:10:35

@Conv: Előző hozzászólásom elejére ezt akartam írni: Te, mint két diplomával rendelkező... Mielőtt belekötnél!

venszivar 2011.03.30. 19:27:14

@egyemberasokközül: Az istenit! Szólj sicc pali bátyádnak,most az az ország álamfője az ország agya .......Én a jó példák után "megyek". te nem jó irányt követsz...... persze annyi ésszel ami a te fajtádnak van! Na unlak ! Menj SÍRNI,RÍNI ,TÜNTETNI , ha MÁR MELÓZNI NEM TUDSZ......

VÉGE !

Billy the kid 2011.03.30. 19:32:21

@egyemberasokközül: veneszivarral ne foglalkozz, egyszerűbb,mint a barlangrajz, ócsárolja a rendőröket, névtelenül szájhősködik, de ha igazoltatják vagy egy idézésre be kell kocognia, gondolom spriccel az aranyeres hátsója és remeg a lába, szóval egy igazi vizesnyócas, akire a karaktereket is kár pazarolni...

Jó lenne, ha eljönne az idő, amikor kölcsönösen megbecsülik egymást a különböző szakmák képviselői, ahelyett , hogy egymás fizetési cetlijét vagy munkaidejének hosszát vizslatgatnák...vajon ez utópia?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.30. 19:37:58

@egyemberasokközül:
én?
drága barátom én nem vagyok felsőbbrendű felettébb okos, hiszen mint azt már tőled tudjuk, én és minden nemrendőr, csupán egy lecsúszott szerencsétlen senki vagyok/vagyunk, akit rendőrnek nem vennének fel, mert ahhoz magasabb szintű képzettségek kellenek.

mélységes együttérzésem így utólag is édesapád halála miatt,
felkeltetted a kíváncsiságom, milyen idős korában hunyt el a derék szüle, s mi a köze ahhoz, hogy rendőr volt?
szolgálat teljesítés közben hunyt el mielőtt még nyugdíjas lett?
avagy a szolgálattal összefüggésbe hozható valamely egészségkárosodás miatt?

nincs nagybetű, elvitte a cica.
vagy esetleg munka miatt ki van kapcsolva a funkció, más hotkey funkció van ráültetve, és bízva abban, hogy nagybetűk nélkül is a megfelelő helyen elhelyezett írásjelek figyelembe vételével, érthető amit írok, mertem hozzászólásom nagybetűk nélkül írni.

de legyen neked, hogy megértsd:

nagy a nagy g nagy d nagy p termelésem, hogy számottevően észlelhető legyen az ország nagy g nagy d nagy p fejlődésében, az kellene, hogy esetleg ne a nem termelő "dolgozó" polgárok eltartására menjen el.

egyemberasokközül 2011.03.30. 19:51:22

@venszivar: Minden szempontból egy csuda vagy! :) Na csá

egyemberasokközül 2011.03.30. 20:14:22

@Conv: A nem dolgozók alatt gondolom a rendőröket érted!? Nos ahogyan elnéztem, te az informatikában dolgozol , ahol ugyebár az emberek rengeteget túlóráznak , éjszakáznak akár csak a rendőrök! Ja és biztosan minden egyes ünnepkor is folyamatosan csak dolgoznak! Amíg nem betonozol napi 12 órát egy kőműves mellett, addig ne oszd itt az eszet a munkáról!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.30. 20:38:52

@egyemberasokközül:
nem írtam ilyet, hogy nem dolgozók, hanem azt írtam nem termelő dolgozók.
értelemszerűen nem a rendőrre gondoltam, ez csak a te üldözési mániád eredménye, hogy a rendőrre gondoltál. nem, ez egy csoport amire gondoltam, természetesen a rendőr is ide tartozik sok más szakma mellett.

ha hiszed ha nem, többet dolgozom éjszaka mint egy rendőr, és bizony a hétvége, az ünnepnap az amikor az informatikai rendszereket igazán lehet frissíteni, szervereket upgradelni, mivel hét közben mennek a szerverek, munkaállomások, lévén azokon dolgoznak az emberek, pl a rendőrség is. azok a rendszerek amelyek nap közben folyamatos terhelésnek vannak kitéve hétvégén, és ünnepnapon, éjjel pihennek, ilyenkor nem zavar senkit a termelésben, ha le vannak állítva frissítés, új rendszer tesztelsé, hálózati konfiguráció miatt.
tudod nem magától terem az új verziójú szoftver a szgépen reggelre, nem magát cseréli ki az elhasznált részegység, hanem ez az informatikus munkájának a gyümölcse.
emellett képzeld, évekig dolgoztam kötélen, kőműves jellegű munkát :)
nem véletlenül írtam az ipari alpinistás példát. képzeld sok tíz méter magasban vakoltam, gerendát cseréltem, festettem, bádogoztam, villámhárítót szereltem, toronydíszt cseréltem, újítottam fel :)
ha hiszed ha nem az első szakmám iparművészeti, konkrétan építészeti terület :)

tehát bízom benne, hogy megengeded, osszam neked az észt, hiszen erősen rászorulsz ilyen adományokra. még egy ilyen lecsúszott senkitől is :)

és félreértések elkerülése végett, nem, nem általánosságban a rendőrökkel van bajom, - álltam ki itt a bőrön mellettük több esetben is - hanem konkrétan veled, lévén arrogáns, sütét barom vagy.

a korai nyugdíjazás a magas nyugdíjakkal valóban bántja a szemem, ám nem azért mert rendőr az illető, hanem bármely területen is dolgozik.

asmodean 2011.03.30. 21:23:13

@egyemberasokközül: Ki kellene próbálnod a gyakorlatban ezt az informatikusok nem túlóráznak teóriádat, mielőtt mérföldes ökörségeket írsz. Tudod az informatika az nem az, amikor valaki tud írni egy posztot egy fórumba, blogba.

egyemberasokközül 2011.03.31. 11:14:08

@Conv: Arogáns azzal vagyok, aki arogáns velem szemben! De legyen az amit te mondasz és legyen neked igazad! :) Tudod,,, okos enged, szamár szenved! :) Örültem ennek a kis eszmecserének Dr.- úr! :)

trojka 2011.04.01. 19:02:38

Nem tudom, hogy jön ide, de azért leirom:
"CSENDŐR TÍZPARANCSOLAT
1. Megemlékezzél arról, amivel Istennek tartozol.
2. Én vagyok a te hazád: Nagy -Magyarország.
3. Hüséged, becsületed, vitézséged nem eladó.
4. Légy erkölcsös, józan életű, engedelmes.
5. Tiszteld előljáróidat, mint atyádat, szeresd bajtársaidat, mint tenmagadat.
6. Tanulj és tudj: a Tudás második fegyvered.
7. Védd a másét. A magadét ne pazarold.
8. Mögötted a törvény. Elötted is az legyen.
9. Igaztalanul ne vádolj, fegyvered ártatlant ne bántson.
10. A család szentély. Ha magadnak nincs: őrsödben, s akörül megtalálod."
Nem példabeszédnek és nem célzásnak szántam. mindenki értsen belőle, amit akar.

venszivar 2011.04.01. 19:42:29

Most nézem a "40 milliós játszmát" , éppen most fordult elő másodszor,hogy az első kérdésnél kiestek.Azt a részt is láttam,amikor két rendőrfőiskolát végzett csajszi esett ki elsőnek az ELSŐ kérdésnél!!!!Ez nem sűrűn fordul elő,de két rendőr hadnagynak elsőre SIKERÜLT !!!
No ennyit ér egy rendőrtiszti főiskola,meg a végzős hallgatói............!!!

trojka 2011.04.01. 19:54:47

@venszivar: Miért? Mert szerinted más föiskolát, egyetemet végzettek talán sokkal többet tudnak felmutatni? specializálodás van kérem! Ahol reál tantárgyakat tanítanak, ott nincs helye a humán gondolkodásnak. Ha meg a gimiben nem tanitották meg veluk azt, ami most örökre hiányozni fog, mit várhatunk töluk. (Igaz, van azért önszorgalmu plusz érdeklödés is). Én tegnap néztem ezt a pénszoro musornak egy részét, a két hapsi azon vérzett el, hogy "kit nem a vadkan ölt meg?" Minden pénzt a másik két névre tettek fel. Ide azért kellett egy kis "plusz" tudás is, nem itélem el érte öket, igy sikerult. Lehet, ha a két csajszit esetleg romai jogbol. vagy kriminalisztikábol kérdezik, kenték-vágták volna. Most azt gondolod, hogy ezért, mert nem jött nekik össze, már hulyék is, csak azért, mert rendörnek készulnek?

venszivar 2011.04.01. 20:11:32

@trojka: Már "rég" azok. IGEN:)))))

trojka 2011.04.01. 20:21:18

@venszivar: Nem tuom, miota nézed ezeket az össze-vissza vetélkedöket. Talán a hetvenes években volt egy ehhez hasonlo vetélkedö sorozat. a végén egy egyszeru gyári munkás nyert, nem volt föiskolája, egyeteme, csupán hatalmás tudása és tudni akarása. De azért, az akkor volt, ez meg most van. szerinted, ha egy egyetemet, föiskolát végzett ember nem tud valamit, az akkor már hulye? (foleg, ha rendör?) Te mindent tudsz? Ha igen gratulálok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.04.01. 20:52:01

@venszivar: @trojka: Az a helyzet fiúk,hogy láttam én már 5 vagy 10 ezres kérdést is vetélkedőben amin elbuktam volna.Mi van vagy mi nincs a majonézben valami ilyesmi kérdés.Tököm tudta nem is szeretem a majonézt.Volt olyan 500 ezres kérdés viszont-hogy hol van a Nagy vízválasztó hegység az ment volna.

venszivar 2011.04.01. 21:15:38

@trojka: Nem kellene odáig vissza "menni".A Vágó-félébe ,úgy 4-5 éve,az a postás srác volt a fődíjas.Mivel te nem néztél vissza,hogy itt én egy markáns véleményt képviseltem,ezért én ezt egy pikírt megjegyzésnek szántam.......

venszivar 2011.04.10. 20:38:19

Csak szóba hozzák a "szigorításokat" s máris a "kardjukba" dőlnek az ifjak.........?!Vagy mi a baj?Talán a rettenetesen kimerítő sokk "munka. : )))))))))))

Tucsko1 2011.04.13. 22:07:38

@venszivar: Téged keresnek, ha megtalálnak kibeleznek! :)))

venszivar 2011.04.14. 11:54:25

Helló,hát itt vagyok ! Belet akartok enni? Fene a gusztusotokat.........

hoplita 2011.04.14. 12:26:19

@trojka:

"....Lehet, ha a két csajszit esetleg romai jogbol. vagy kriminalisztikábol kérdezik, kenték-vágták volna...."

Sőt.....asszem felszopásból vitték vóna a fődíjat....elsőre.:))
Nagy a túljelentkezés a zilyen főiskolákon...de tegyük hozzá, a vakok közt félszemű a király.

Csak nem te is odajártál...?:))))

Nurrddin 2011.04.14. 14:55:55

@trojka: azért az ember egy diploma mellé elvárna némi lexikális tudást is, nem sokat, de az átlag kocsmapultámasztónál picit azért többet
mégha mégoly speciális a képzése, akkor is (teszem azt kvantumfizika, esetleg büfé-ruhatár)
tudod miért?
mert a diploma feltételezi, hogy a tulajdonosa kijárta az általános, majd a középiskolát is...
márpedig a kvízkérdések az általános, középiskolás szinten mozgolódnak....

trojka 2011.05.02. 10:12:33

@Nurrddin: Igazad van. Nem akarok a lámpalázra hivatkozni, pedig az is keményen visszadobja a delikvenst. Velem készitettek egy-két (kisebb) riportot de bizisten, volt olyan hogy ha visszakérdezték volna, mit is mondtam, nem tudtam volna elmondani. Amugy, ezek a vetélkedök elég rázosak, mert van olyan amikor tényleg könnyuek a kérdések, de van olyan is, amikor a játékos keményen kifogja. Szoval, szerintem ez nem attol fugg, hogy ki mit végzett, mert láttam én már más föiskolát végzettet is nagyo jol, vagy nagyon rosszul szerepelni. A másik dolog meg az, hogy hogyan követelik meg az iskolák a tudást. Nem dicsekvés, de azokat a verseket, miket általános iskolában meg kellett tanulni, nagy többségben még ma is el tudom mondani. (csak érettségiztem). Lányom két föiskolát végzett, de csodálkozik azon, hogy én hogy tudhatom még most is azokat a verseket. Talán, mert tölunk jobban megkövetelték, vagy jobban érdekelt bennunket. (nem volt magno, video, internet, diszko és hadd ne soroljam).

Topaz 2011.08.03. 12:26:48

A zsaruk, úgy ahhogy vannak, elmennek a PICSÁBA!!!
A házunk elött évek óta ácsorognak a kurvák. Ha betelefonálunk a rendőrségre, akkor kb 5 perc múlva jön jobbról 1 járőrautó, villant kettőt a reflektorral(!!!), majd tovább megy... Ekkor a kurvák elsétálnak, majd 3-5 perc múlva jön balról VILLOGVA-SZIRÉNÁZVA(!!!) a másik járőrkocsi...
Hasonló sztori: Újpalotáról menny Fótnak. Látod kinnt a kurvákat, és ha szerencsés vagy, láthatod, amint megáll a ZSARU KOCSI, leszedi a lányokat, és elhajt! Valszeg nem iratokat kapott, mert azt vissza is szokták adni...
Más: a Főváros éjszakai csomópontjai (moszkva tér, Nyugati, Blaha, Keleti, stb) éjféltől hajnali 3ig kész ÉLETVESZÉLY (menny le, és nézzd meg)!!! A buszok tele vannak "biztonsági" őrökkel (ami azért jó, mert nem szúrnak le,ha már felszállsz,de ugyan-úgy kizsebelnek...), viszont a tereken nem látsz RENDŐRT!!! Ellenben rendszeressek a tömegverekedések a kiemelt tereken. Az aluljárók pedig még mindíg tele van kurvákkal, stricikkel, és nagy tömegbe gyűlt CIGÁNY fiatalokkal, akik :
"né'má a köcsög magyart, de kibelezném..." szövegeket eresztenek el ide-oda...
Ehhez a rend kitűnő őrei, csak annyit tesznek, hogy kiállnak a bokor mögé a traffipaxukkal, és rommá büntetik az autósokat!! Ezt is persze kormánymegrendelésre!!! Azt most sírnak, mint a kurvák, hogy elveszik ezt vagy azt a járandósságukat! Hát csak így tovább!!!
És remélem felvesznek még 1800 rendőrt, és az alapfelszerelésükként a traffipaxukat!!!
Azt remélem vmi csöviszaros bokorban sikerül felállítaniuk!!!
Ui: 4 hónapig voltam parkoló ellenőr. Kötelező volt 75-150 db/nap (pályafüggő) büntetést kihelyezni!
Ezt én úgy oldottam meg, hogy beütöttem Pl: 70 falsot, és 5 külföldit! Igaz, én nem hivatástudatból menntem oda dolgozni, hanem hogy aláássam a szerintem igaztalan rendszert!!!
És szerintem a mostani Rendőrség is igaztalan szervezet lett, és nem csak 2006. ösze miatt...

mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2011.08.03. 13:01:08

@DrTomix: Nem akarván "igaztalan" lenni, csak kérem, hogy ha lehet, kicsit jobban...

" né'má a köcsög magyart!
Dr.parkoló ellenőr, ugyan-úgy menny menntem a PICSÁBA!!!"
-idézve eggyel fentebbről, tudom, kiragadtam.
És ez csak a stilisztikai véleményem még..nem személyeskedésként, de inkább ne írj, ha csak így megyen..!:-P

süti beállítások módosítása