Skip to content


       Szűrés lista

A kultúra mindig fontos

A 2007-es CLXXXI. törvény szerint a Nemzeti Civil Alapprogram által kiírt pályázatokra olyan társadalmi szervezet is pályázhat, amelynek tagja vagy annak közeli hozzátartozója részt vett a pályázat elbírálásában.

Szép, korrupciómentesítő ötlet, meg kell hagyni.

Meg is tetszett a parlament Kulturális és sajtóbizottságának elnökének, a fideszes L.Simon Lászlónak, aki hétfőn benyújtott egy módosítót - némileg ironikus módon -  a "közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról" szóló törvényhez, hogy a Nemzeti Kulturális Alapra (NKA) is terjesszék ki ezt a jóságot, mert indoklása szerint a pályázatok elbírálása "a tapasztalatok tükrében indokolatlanul szigorú".

Pedig egyáltalán nem így van. Persze az urambátyám rendszer bevezetésével még könnyebb lesz pénzhez jutni, de túl kemény szakmai kritériumok eddig sem lehettek, különben még véletlenül sem fordulhatott volna elő, hogy 2003-ban támogatják L.Simon László "Nem lokalizálható" című verseskötetét.

Igen, a kulturális elnökúr eme csodálatos költeményeit, amelyek egy hihetetlenül mocskos fantáziára és/vagy drogos lázálmokra vallanak :

 

 

 

 

Címkék: fidesz bizarr

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr872784318

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Gyereknek az utcán a helye? 2011.03.30. 21:37:27

Az adatok alapján nem helytálló a Széll Kálmán terv azon felvetése, amely szerint túlképzés van a magyar oktatásban. A jelenlegi hosszú tankötelezettség mellett is csak átlagos az iskoláztatás valódi időtartama, miközben a munkaerő-piac a szokásosnál i...

Trackback: Egymás között oszthatják a szarrágó pénzt 2011.03.30. 21:06:53

 Olyan szervezetek is indulhatnának a csöcspénisz Nemzeti "Puncivitéz" Kulturális Alap pályázatain, amelyeknek vezető tisztségviselői részt vesznek a ánuszszaggató pályázat előkészítésében vagy elbírálásában, áll a fideszes L. Simon &...

Trackback: Lehet Más! Legyen Viktor! 2011.03.30. 20:44:30

Ha igaz a feltételezésem, mely szerint a kormány lépései egyfajta kapuzárási pánik tünetegyüttesét alkotják, akkor bizony itt mi mind nagy mulasztást követünk el. Tory T. kollégával való megvitatás után arra jutottam, hogy mi itt mind, kollektíve tap...

Trackback: Liszt Ferenc neve Ferihegyen él tovább... 2011.03.30. 20:25:31

Minden jel arra vall, hogy nagyon rövid időn belül a kormányzati hatalommánia áldozatául esik a magyar zeneoktatás világszerte tiszteletet parancsoló fellegvára, a Zeneakadémia.A jelenlegi 15 helyett 7 tanszék működik majd július elsejétől a Liszt...

Trackback: Ledózerolják Zuglót és a helyét sóval hintik be 2011.03.30. 18:58:31

    A hírt még sehol nem erősítették meg, de a közelmúlt tapasztalatai alapján nemsokára sor kerül rá.   Volt egyszer Magyarországon egy magánnyugdíj rendszer, ami működött, ahogy a nemzetközi gazdasági helyzet engedte. Amikor válsá...

Trackback: A kultúra bekebelezése 2011.03.30. 18:58:10

  Gondolom, már idáig is erősen részrehajló volt a pályázatok elbírálása, de volt egy kényelmetlen pont a törvényben, aminek kijátszása sok fejtörést okozhatott a bizottságnak. De ennek lassan vége, mivel L. Simon László Fidesz-koszorús költő...

Trackback: A Még Egyenlőbbek 2011.03.30. 18:28:23

       Gyanúsított, házastárs bántalmazása - 36Letartóztatva, csalás - 7Gyanúsított, fedezetlen csekkek - 19Közvetve, vagy közvetlenül csődbe vitt, minimum 2 céget - 117Elítélt, testi sértés - 3Nem kaphat hitelkártyát...

Trackback: Bartus László: Alkotmányellenes puccs 2011.03.30. 17:24:21

Orbán alkotmányellenes puccsot hajtott végre, eltörli a demokratikus alkotmányt, a polgári jogrendet....

Trackback: 'Szétb...ott kur**k seggéről' versel a médiatörvény atyja? (18+) 2011.03.30. 16:18:15

A sajtót erős korlátok közé szorító médiatörvényt a Fidesz főként a gyermekvédelemmel és az emberi méltóság védelmével indokolta. Emiatt Szalai Annamária szexújság "igényes erotikus kiadvány" főszerkesztői múltja miatt többen elmélkedtek a mé...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zrobasé 2011.03.30. 15:33:28

@Marcellusca (I'm happy):
Tőke : 638000
Hozam : 188000
Kifizetés : 76000

az ismerősöd nem csányi féle manyuptag ? :)

asimov007 2011.03.30. 16:24:03

Nem érzitek át VOGON költészet eme remekét?
Prosztók!
Nézzétek a Valóvilágot.
Gyöngyöt szórni a disznók elé,még ha perezslik is!

guma 2011.03.30. 16:28:19

@Marcellusca (I'm happy): ez sem megvetendő!

www.privatbankar.hu/cikk/hircentrum/matolcsy_250_milliardos_puffere_nem_is_biztonsagi_tartalek_42109

(nézd a megyéket!
még saját részüket sem tudják rendbe tenni, akkor mit akarnak az országgal?)

molaris 2011.03.30. 16:30:33

CSAK egy kérdés: Mégis, mi a fenét vártatok?????
A velejéig korrupt és rohadt polelit, az maradt.

Majd azután, ha nem a fülkében lesz forradalom, na utána lesz tisztulás.

Avagy azt hittétek, ha a "gúnárnyakút" és "pislogit" kívül tudjuk a belső körön, minden rendben lesz????

Addig, amíg a Vaseke nem lesz méltóképpen feldíszítve, a polbanda nem tanul.

A szarrakás nem változott, csak több szósz van ráöntve.

molaris 2011.03.30. 16:40:41

Bocs, hogy ilyen gyorsan- újra, de:
index.hu/belfold/2011/03/30/tuntetnek_a_melegek_az_alkotmany_miatt/

És még mi a büdös jó francot nem akarnak????
Én egy homofób állat vagyok,- szerintük.

De a család évezredek óta: Anya- Apa- Gyerekek.

A buzik, leszbik, transzvesztiták meg menjenek Sodomába!!

Inner Circle 2011.03.30. 17:34:50

Azt azért még tegyük hozzá, hogy a költő úr magyar-történelem szakos tanár és magyar nyelv és irodalom szakos középiskolai tanár. Jó kezekben vannak a gyerekek. (Emellett "kulturális menedzser" is, amiről nem tudom, mit jelent, de majd megkérem, hogy írja meg versben.)

2011.03.30. 17:36:14

Mit ne mondjak, müvelt egy barom, az biztos. Csak az a kár, hogy nem egy hatökrös eke művelte meg, mert az legalább meglátszana rajta. Ha meg azt veszem hozzá, hogy képviselő az "istenadta" barma, akkor nem csodálkozom, mert nincs min. Ez a szinvonal!

Dendrobatidae 2011.03.30. 18:31:45

@zrobasé: Csak semmi viccelődés a Kedves Vezető legkedvesebb oligarchájával! :)

2011.03.30. 18:34:51

itt a megfejtés: "egy röhögő törpét követtem, akivel szétbaszott zsidó kurvák seggéről készítettünk gipszlenyomatokat" - looks like a führerünk személyes játszópajtásáról van szó. :)

Ironfist 2011.03.30. 18:40:01

@asimov007:
"Óda a Kis Csomó Zöld Dagadékhoz, Melyet A Hónom Alatt Leltem Egy Nyári Reggelen"? Tényleg olyan amúgy, teljesen.

@molaris:
Ők meg mondhatnák, hogy te meg menj a Vatikánba. Amúgy is hibás az érvelésed, mivel a homoszexualitás közvetlenül bizonyítottan már a mély-ókortól létezik. És bizony, a keresztény vallással együtt jött be az a nézet, hogy aki buzi, azzal máglyára.
Az meg a másik, hogy ha azt nézzük, melyik volt régebben, akkor
1.-Nyilván a homoszexualitás, mivel az általad említett családmodell az ősemberek közt nem biztos hogy túl elterjedt volt, míg homoszexualitás az állatvilágban is van, ez közvetetten bizonyítja, hogy az emberek közt is volt, mikor még majmok voltak.
2.-Azért, mert régen az egyiptomiaknál szokás volt, akkor én meg másszak rá a saját hugomra?

Szóval legközelebb kicsit nézz utána az "érveidnek", mielőtt fröcsögni kezdesz, jó?

@jános515:
Az feltűnt, mennyiszer emlegeti, hogy ő milyen büdös?

turcsány karcsi elvtárs 2011.03.30. 19:07:05

ha már kultúra:
www.schmittify.com/
smittizáló, a pornolize után szabadon

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.30. 19:20:50

"Szép, korrupciómentesítő ötlet, meg kell hagyni."

Ezzel megszűnik a korrupció, mert ugye teljesen legálissá teszi a mutyit :D

Amúgy ezeket nem lehet versnek nevezni.
Vagy ha ez vers, akkor az is, amit reggel a wc-ben hagytam.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.03.30. 19:21:25

@asimov007: A vogon költészet ehhez képest zseniális!!!!! :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.30. 19:24:10

@ColT:
" Ó, pirsönő morgolosta
Vizelevényeid mint a
többözös rejtjeméh hátán a szederjes gennyekély.
Huss, fohászom száll feléd
kedvelátos zümmögényem!
Abroncskodón körbesarj suhogó pettyeleveddel,
mert szétmarcangolom takonybibircsókjaidat
pacagánycsökömmel, meglásd!"

ez maga a csoda :)
első olvasatra beleszerettünk, még meg is zenésítettük általános iskolában :) (egy istenkirály elmebeteg volt a magyartanárunk )

LacekLackovszky 2011.03.30. 20:16:22

Arra azért kíváncsi lennék, hogy ezeket mint L.Simon László írta E/1-ben, avagy mint a művének szereplője, tehát mint teszem azt Swift a Gulliver utazásaiban.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.03.30. 20:28:36

Észrevettétek, hogy a diktatúrák mindig a hatékonyságra apellálnak, minden egyes intézkedésüknél?
És most ez megy idehaza is.

Disznó Úr 2011.03.30. 20:28:58

Látom most jött el az ideje, hogy a nyilvánosság elé lépjek 10 éves koromban írt versemmel, mely klasszikus rímtechnikája, valamint a sötét jövő rémképétől rettegő kisgyermek problémavilágának feltárása miatt a legszebb reményekre jogosít.
Nos:

"Itt van egy medve
Vértócsában fekve.
Megölte egy egér
Kinek neve Elemér."

Na, na?

Secnir 2011.03.30. 20:36:48

@Disznó Úr:
te zseni! te géniusz!
adasd ki te is, hátha kapsz hozzá pár milla állami támogatást!
csapd hozzá az enyémet is, elfér egy kötetben, és 2% elég lesz nekem...

Dirty Harry 2011.03.30. 20:40:27

Nem értitek, ez egy médiahekk. A művész úr felvette a zsét, letett az asztalra egy rettenetes művet, most meg majd mutogathatnak Megyóékra, hogy nézd már, micsoda szemetet bírtak ezek támogatni, hát ilyet, ez felháborító stb.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.03.30. 20:42:15

@(त्वष्टृ): ez nem lenne baj, ha nem csak apellálnának, hanem meg is valósítanák :)

Dendrobatidae 2011.03.30. 20:47:12

@(त्वष्टृ): Én azt vettem észre, hogy a húsz éves demokráciánk alatt is mindig a hatékonyságra apellálva baszták szét az összes termelő üzemünket, amiből bevételünk lehetne. Úgyhogy ez nem újdonság.

Kosinva 2011.03.30. 20:59:18

Előre is bocsánatot kérek. De erről a versről a "Galaktikus utikalaúz stopposoknak" műből a Vogon költészet jutott eszembe.

Zuzu Petás 2011.03.30. 21:21:35

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Rolls Frakció D. Nagy Lajossal. Mármint a dal.

Beren 2011.03.30. 21:26:26

Ó, pirsönő morgolosta
Vizelevényeid mint a
többözös rejtjeméh hátán a szederjes gennyekély.
Huss, fohászom száll feléd
kedvelátos zümmögényem!
Abroncskodón körbesarj suhogó pettyeleveddel,
mert szétmarcangolom takonybibircsókjaidat
pacagánycsökömmel, meglásd!
Prostatikus Vogon Jeltz, Vogon Tisztviselő

Beren 2011.03.30. 21:27:43

@Conv:

Bocsánat, megelőztél :o)

Avatar 2011.03.30. 21:29:13

"A 2007-es CLXXXI. törvény szerint a Nemzeti Civil Alapprogram által kiírt pályázatokra olyan társadalmi szervezet is pályázhat, amelynek tagja vagy annak közeli hozzátartozója részt vett a pályázat elbírálásában."

Semmi kifogásom ellene, hiszen közismert, hogy van bennük annyi mértéktartás, hogy "Ne nyerjünk annyit, amennyit kértünk, ne mi kapjuk a legtöbbet"...

Romkocsmák félhomályában merengő, félázsiai BPBP 2011.03.30. 21:29:52

Elnézést az off-ért!
Tudja valaki, hogy miért nem lehet kommentelni a Vélemény Vezér "Hazudni az EU-nak: megint lebuktunk" blogjára? Az utolsó bejegyzés 17:35-kor keletkezett...

Bokortalan Hajléktalan 2011.03.30. 21:38:29

@BPBP: Engem is bosszant a dolog, de nyilvánvaló, hogy valami bőgatyás leszólt a központból, hogy elég!

Bokortalan Hajléktalan 2011.03.30. 21:42:55

@BPBP: Borzasztó, hogy a mai napig ilyen kézivezérléssel működik a véleményformáló médiumok többsége! Öröm az ürömben, hogy léteznek még ilyen szabad platformok, ahol az ember elmondhatja a szíve bánatát!

2011.03.30. 21:46:51

@Ironfist: nem biztos hogy túl elterjedt volt, míg homoszexualitás az állatvilágban is van, ez közvetetten bizonyítja, hogy az emberek közt is volt, mikor még majmok voltak.

Az emberek nem voltak majmok.
Rokonai volak egymásnak.
Az, hogy te rokona vagy a nagybátyád fiának, még nem jelenti azt, hogy a testvére vagy!
Amúgy az állatok közti homoszexualitás a dominancia megnyilvánulása.
Gondolom, nem ezt sírod vissza.
Nem esne jól, ha a polgármestered az első éjszaka jogán megtöcskölne.
Vagy...
Az embereknél ennek társadalmi elterjedése, elfogadottsága egy kultúra hanyatlásához köthető.
Lásd: görögök, Római Birodalom

Ironfist 2011.03.30. 22:04:11

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"Az emberek nem voltak majmok."

De. Azért, mert Australopithecus a latin neve, az attól még egy majom volt.

"Az, hogy te rokona vagy a nagybátyád fiának, még nem jelenti azt, hogy a testvére vagy!"

Ez most hogy jött ide?

"Amúgy az állatok közti homoszexualitás a dominancia megnyilvánulása."

Dr. Állatpszichológushoz van szerencsém, hogy ezt így tudod? Csak annyit mondtam, hogy van, nem kezdtem el fejtegetni, miért.

"Az embereknél ennek társadalmi elterjedése, elfogadottsága egy kultúra hanyatlásához köthető."

Dr. Történészhez van szerencsém, hogy ezt is így tudod? Ami mellesleg egy oltári nagy baromság. Csak ha már felhoztad a görögöket, Szapphó a görögök fellendülésének elején élt, és hát azt remélem nem kell magyarázni, hogy ő leszbikus volt, és teljesen nyíltan, és elfogadva.

Röviden újabb fals érvelést olvashattunk, ezúttal tőled.

2011.03.30. 22:06:28

Nevettem volna, de szégyelltem hogy két nadrág van rajtam gatya nélkül

Egész népemet fogom nem középiskolás fokon taní-
tani!

Egy szegény kis szimbolista klapec nyöszörgéseiből

biohouse 2011.03.30. 22:14:18

L. Simon eddigi bűnei:

TSZ elnök apuka
sukorói és velencei ÖK-i választások elcseszése (kvázi szocialista győzelem mindkét helyen)
médiatörvény

A verset nem tudom megítélni, akár jók is lehtenek. A költői képek meghökkentőek, és ettől természetesen lehetnek jók.

2011.03.30. 22:14:40

@Ironfist:
Jó. Beszélgessünk.
A majmoknak és az embernek közös az őse.
A disznónak és a majomnak is.
Egy rágcsáló.
Attól még az ember nem az, hogy melegvérű, emlős.
Az állatok között az erőfölényt fejezi ki a vezérhím azzal, hogy erőszakot tesz az alárendelt hímen. vagy megveri. Vagy megöli.
A vezérhím nem buzi, és nem biszex.
Az állatoknál a sex az utódnemzésről szól, az embernél különválik.
Itt jön be a homoszexualitás.
Bocs, nem mondtam, hogy nem volt az ókori kultúrában, azt mondtam, hogy társadalmi elfogadottsága, elterjedése a birodalmak hanyatlásához köthető. Lásd még, szabadosság.
Hogy egy birodalom mikortól hanyatlik, az lehet vita tárgya.

2011.03.30. 22:16:23

@Ironfist: De. Azért, mert Australopithecus a latin neve, az attól még egy majom volt.

Látod?
Akkor most majom, vagy ember?

sárkányfő 2011.03.30. 22:17:16

@BPBP: naponta 1-2 alkalommal élesítik a felgyűlt kommenteket, erős moderáció mellett. engem soha sehol nem moderálnak, de oda már nem is írok, mert vagy átengedik, vagy nem...

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"múgy az állatok közti homoszexualitás a dominancia megnyilvánulása. "
francokat. rengeteg madárfajnál pl. a fióka közös felnevelésére állnak össze, tehát közös érdek-funkció áll a háttérben (egyik a fészekre vigyáz, másik kajáért megy, ezt egy madár nem tudja megcsinálni, mert amíg elmegy, 5 perc alatt megeszi valaki a fiókáit)

na nem mintha az állatok közti homoszexualitás bármit is jelentene az emberekre nézve. nem vagyunk állatok.

"Az embereknél ennek társadalmi elterjedése, elfogadottsága egy kultúra hanyatlásához köthető."
lol. a görög és római civilizációk alatt végig volt nyílt homoszexualitás, nem csak a végén. és nem ismerek egy civilizációs bukás-elméletet, ami a homoszexualitást akár csak egy ici-pici mértékben is tényezőnek venné. politikai, környezeti, gazdasági tényezők játszanak szerepet...

2011.03.30. 22:24:04

@sárkányfő:
Nem ezt mondtam.
A madarak összeállnak, hogy felneveljék a fiókát. Sex a célja? Akkor miért nevezed homoszexualitásnak? Vagy ezzel miért cáfolsz engem?
Nem mondtam azt se, hogy egy birodalom bukását a homoszexualitás okozta volna!
Kár kiforgatni a másik szavait, csak hogy neked legyen igazad.

NYJetsTD 2011.03.30. 22:28:16

Gyönyörű versek, mélyek és emberiek. Elegáns megoldás a hozzátartozók pénzhez juttatása, mégiscsak a család a legfontosabb. L. Simon László verset minden NENYI mellé!
Elképzelem, amikor a könyvesboltban valaki véletlenül belenéz a könyvbe, ez a fasz meg a Pálffyval egyetemben karbatett kézzel mögötte topog...

Pretoryan 2011.03.30. 22:29:26

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Az embereknél ennek társadalmi elterjedése, elfogadottsága egy kultúra hanyatlásához köthető.
Lásd: görögök, Római Birodalom"

WTF?? Szerinted a~1000 éven át fennállt Római birodalom azért bukott el mert elfogadták a homoszexuálisokat, és ezt képes vagy le is írni? Akkor miről beszélünk az indiaiaknál, esetleg a kínaiaknál, azok kicsit régebbi "birodalmak" mint bármely európai állam, és ennek (is) kultúrája van. Nna ahhoz mit szólsz, azok hogy buktak el?

"Nem esne jól, ha a polgármestered az első éjszaka jogán megtöcskölne."
Rossz a hasonlat, nem polgármestert, hanem miniszterelnököt kellett volna írnod, ugyanis a királynak volt első éjszaka joga, hogy az öröklést fen tudják tartani bármi áron... Tudod ez az igazi keresztény családmodell, és a szent koronához is köze lenne, igazán európai és haladó, szerintem tegyük be ezt is az alkotmányba.

"Az emberek nem voltak majmok."

De, olvass Darwint, az evolúcióról nem nyitnék külön topic-ot, de nagyjából annyi a lényeg hogy a főemlősök közül vált ki az ember, egy majomfaj mutációja folytán, de a mai nap egy biológus (a feleségem itt mellettem) felfedezte hogy az evolúció ide-oda is működik, csak ránézett L.Simon Lászlónak a képére, és legyintett "hülye majom"!

indapass90210 2011.03.30. 22:30:44

@Könnyen elkaptuk, uram!: "Itt jön be a homoszexualitás.
Bocs, nem mondtam, hogy nem volt az ókori kultúrában, azt mondtam, hogy társadalmi elfogadottsága, elterjedése a birodalmak hanyatlásához köthető. Lásd még, szabadosság."

Ezt te komolyan is gondolod?

indapass90210 2011.03.30. 22:32:39

@Pretoryan: vagy úgy is értelmezhető amit írt, hogy hanyatló birodalmakban nézik el az efféle elhajlásokat.

De majd megmondja. Így is, úgy is marhaság.

2011.03.30. 22:33:41

@sárkányfő: "Az embereknél ennek társadalmi elterjedése, elfogadottsága egy kultúra hanyatlásához köthető."
lol. a görög és római civilizációk alatt végig volt nyílt homoszexualitás, nem csak a végén. és nem ismerek egy civilizációs bukás-elméletet, ami a homoszexualitást akár csak egy ici-pici mértékben is tényezőnek venné. politikai, környezeti, gazdasági tényezők játszanak szerepet...

És a hedonizmus? A földi örömök hajszolása, dorbézolás, sex és homosex végig jellemző volt?
Germanius alatt is? Vagy inkább Néró alatt? Ki hált a saját testvérével? Kinek voltak fiú rabszolgái testi örömökre? Ki alatt hanyatlott Róma?
Persze, hogy a dolgok összefüggnek. Ha egy társadalom a testi örömökben éli ki magát, nem lesz, aki harcoljon, terjeszkedjen, megvédje az országot. Hosszú.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.03.30. 22:34:36

G.G. Allin jobban kűűűtte a kul-túrhát

2011.03.30. 22:36:26

@Pretoryan: Tudod ez az igazi keresztény családmodell, és a szent koronához is köze lenne, igazán európai és haladó, szerintem tegyük be ezt is az alkotmányba.
Igen. Erre akartam utalni. Ettől félek én is. A jobbágyság visszaállítása.

2011.03.30. 22:37:47

@Pretoryan: WTF?? Szerinted a~1000 éven át fennállt Római birodalom azért bukott el mert elfogadták a homoszexuálisokat, és ezt képes vagy le is írni? A

Válasz fent. NEM ezt mondtam!

picur3ka 2011.03.30. 22:38:53

Konnyen elkaptuknak teljesen igaza van. Akarki erti vagy nem, tudja, vagy nem. A jelenseget ugy hivjak hedonizmus , mely gyakran velejaroja hanyatlo tarsadalmaknak. A szexualis szabadossag, komoly resze gyakorta. Mindenfele egyeb is lehet. Es/vagy.

indapass90210 2011.03.30. 22:44:55

@picur3ka/mesterhazymiklospart: hát persze pl Afganisztán, ahol nem volt hedonizmus, az a világ egyik legsikeresebb állama.

2011.03.30. 22:47:35

@Pretoryan: De, olvass Darwint, az evolúcióról nem nyitnék külön topic-ot, de nagyjából annyi a lényeg hogy a főemlősök közül vált ki az ember, egy majomfaj mutációja folytán, de a mai nap egy biológus (a feleségem itt mellettem) felfedezte hogy az evolúció ide-oda is működik, csak ránézett L.Simon Lászlónak a képére, és legyintett "hülye majom"!

OKÉ! Bár Darwin származáselmélete támadásoknak van kitéve, én úgy gondolom, hogy az egyetlen logikus magyarázat.
De az, hogy az embernek és a majomnak volt egy közös őse nem kell, hogy azt jelentse, hogy majmoktól származunk. Akkor mondhatnánk azt is, hogy minden emlős rokonunk. Erre utal a genetikai hasonlóság, az immunológiai rezisztencia...
Ez baromság lenne, mielőtt leugatnátok, leírom, hogy nem, nem így gondolom.
A feltárt leletekből pedig következtetéseket vonnak le tudósok, amelyeket az újabb felfedezések igazolnak, vagy cáfolnak. Hol alakult ki az emberi faj?
Afrika.(?) Keleti fele(?) Vándorolt(?)
Mi magyarázza az eltéréseket a fellelt csontvázak felépítésében?
Egy helyen alakult ki a faj, vagy megjelent több területen is?
Tőlünk okosabbak, akik ezzel foglalkoznak is vitáznak rajta.

2011.03.30. 22:50:52

@Dövan: Az ókorban?
Mi volt a neve Afganisztánnak, illetve annak a területnek? Miről volt híres a királya?

Vegyi Ali 2011.03.30. 22:58:39

Ady Endre: Csoki-nász az avaron (Írta: Laár András verse)

Két nagy mohó csoki
egymásra rádobva,
egymásra rádobva,

olvadós máz-nyákot
csuszpájzoz egymásba,
csuszpájzoz egymásba,

- flotty és flötty - vonaglik
az olvadék nyúlvadtan,
az olvadék nyúlvadtan,

egymásba átbarnul
meleg-kéj-ragacsban,
meleg-kéj-ragacsban.

Egyre totymékosabb-
lögymösebb a behnye.
…A csokikat egyébként
egy párocska feledte

maga alatt sajnos,
miközben a kertben
minimum
smároltak.

picur3ka 2011.03.30. 23:01:34

@Dövan:

Mennyire beszelsz butasagot? Hova tudna hanyatlani Afganisztan? Es mintha nem lenne abban a szemetben sok erkolcsi szabadossag - igen, a nok kihasznalasat is idesorolnam - , de nem errol van szo.

Hedonismus, mint az elvezetek tulelese, unalmunkban nem tudjuk , mit csinaljunk, olyan jol megy, errol van szo. Az, hogy MO itt es most szegeny, lenyegtelen, a nyugati civilizacios kultura bedulesen vagyunk, amelyben reszegysegkent be fogunk dulni, akar szegeny reszegyseg, vagy sem.

2011.03.30. 23:04:32

@Pretoryan: Testalkata, szerveinek felépítése és működése, vércsoportja, géntérképe, csökevényes szervei és más tulajdonságai alapján az ember az emberszabású majmokhoz, leginkább a csimpánzokhoz hasonlít; fejlődési vonaluk mintegy 6 millió éve vált külön. Az emberré válás során a fán élő hominidák (Hominidae) egy csoportja leereszkedett a fákról, majd az úgynevezett vízimajom-elmélet szerint egy ideig vízi életmódot folytattak. Az első emberelődök (Hominina) fejlődésük során két lábon kezdtek járni (Australopithecus, „majomember”). Az emberi nem (Homo) első képviselői a felszabadult kezüket lassanként szerszámok, eszközök készítésére, munkavégzésre kezdték használni (Homo habilis és Homo erectus, vagyis az előember). A közösen végzett munka fontos szerepet játszott az emberré válás folyamatában, az állatvilágból való kiválásban, a nyelv és gondolkodás kialakulásában (Homo heidelbergensis, Homo rhodesiensis, és Homo neanderthalensis, vagyis az ősember). Ez utóbbi kb. 28 000 évvel ezelőtt halt ki, bár egyes vélemények szerint nem kihalt, hanem az europid rassz létrehozásában szerepet játszik.

Fejlődési vonaluk mintegy 6 millió éve vált külön. Nem az írja, hogy a majomtól származik, hanem hogy azonos lehetett az ős!
Vagy a macskától származik az oroszlán?

indapass90210 2011.03.30. 23:05:36

@Könnyen elkaptuk, uram!: most konkrétan nem az ókorról van szó, hanem a hedonizmus és a társadalom hanyatlásának kapcsolatáról. Ez mint állítás, túlmutat az ókoron.

indapass90210 2011.03.30. 23:11:48

@picur3ka/mesterhazymiklospart: látod, még te magad sem érted, hogy mit írsz. Pont a hedonistának tartott nyugati társadalmak a legsikeresebbek. Nincs itt semmiféle hanyatlás.

2011.03.30. 23:14:32

@Dövan: Kr.e. 530 táján perzsa befolyás (Akhaimenidák) alá kerülnek az itt élő nomád állattenyésztő népek. Kr.e. Nagy Sándor328-ban az Indiát meghódítani szándékozó Nagy Sándor pusztította végig ezt a területet, majd a makedón uralkodó halálát (Kr.e. 323) követően a Szeleukidák irányították a térséget. De Kr.e. 305-től az indiai Csandragupta terjesztette ki hatalmát az itt élők fölé. Kr.e. 250 és 130 között a Gréko-Baktriai Királyság területéhez tartozott, majd a Kusán Birodalom kebelezte be, s ezzel India felől a buddhizmus is teret nyert. Erről tanúskodtak a legutóbbKr.e. 530 táján perzsa befolyás (Akhaimenidák) alá kerülnek az itt élő nomád állattenyésztő népek. Kr.e. Nagy Sándor328-ban az Indiát meghódítani szándékozó Nagy Sándor pusztította végig ezt a területet, majd a makedón uralkodó halálát (Kr.e. 323) követően a Szeleukidák irányították a térséget. De Kr.e. 305-től az indiai Csandragupta terjesztette ki hatalmát az itt élők fölé. Kr.e. 250 és 130 között a Gréko-Baktriai Királyság területéhez tartozott, majd a Kusán Birodalom kebelezte be, s ezzel India felől a buddhizmus is teret nyert.

Hol a birodalom? Szöveget értelmezni nem tudsz, hivatkozol alaptalanul dolgokra, de kritizálsz mást.
Olvasd el, mit írtam, értelmezd, ne ragadj ki belőle dolgokat, és lehet, rájössz, hogy nem vagyok ellentétes nézeten veled! Talán rájössz. Az, hogy vannak nézetkülönbségek, nem jelenti, hogy ellenfelek vagyunk, legkevésbé, hogy alapelveken vitatkoznánk.
A valóság meg nézőpont kérdése. Olyan, hogy valakinek nincs igaza, mert az enyém az igazság, nincs.
Az odaát van.

2011.03.30. 23:17:38

@Dövan: Egy társadalom, ha eljut a hedonizmusig, elvesztette célját. Mert ugye, mi a társadalom célja? Nem a hedonizmus.
Onnantól viszont nincs felfelé út.
Következik a hanyatlás, visszaesés, vagy megsemmisülés.

fedkvas 2011.03.30. 23:19:04

szerintem továbbra is komolyak a versei, olyan, mint egy posztmodern, szürreális Kassák. csak politizálni nem kéne, Laci.

2011.03.30. 23:22:00

@Dövan: látod, még te magad sem érted, hogy mit írsz. Pont a hedonistának tartott nyugati társadalmak a legsikeresebbek

És ez így is marad? Ezt megígéred?
A folyamat csak most kezdődött, nem mondtam, hogy a homoszexualitás társadalmilag elfogadottá vált, nem beszéltem hedonizmusról, keményen dolgozni kell a javakért.
De azt ne állítsd, hogy ez a siker így is marad!

picur3ka 2011.03.30. 23:22:57

@Dövan:
Pontosabban? hogyan sikeresek? Hogy kina atveszi a vilaguralmat es nagyobb adossagba vannak, mint mi, vagy mire celzol konkretan?

2011.03.30. 23:23:19

@fedkvas: Kassákot nem kéne!
Ez egy fekália. Kassák azért minőségében más.

2011.03.30. 23:25:59

@Furcsán Fegyenc:
Azt mondják, a zseni és az őrült között hajszálnyi a különbség. Szerintem is .

2011.03.30. 23:31:37

@Pretoryan: Rossz a hasonlat, nem polgármestert, hanem miniszterelnököt kellett volna írnod, ugyanis a királynak volt első éjszaka joga,
A földesúrnak is, mint a jobbágy tulajdonosának.

Feleségednek mi a véleményed? Majd ő megmondja?
Beszpélgettem a Besenyő Pista bácsival...
Nnnna mentem aludni.
Bocs.

indapass90210 2011.03.30. 23:34:59

@Könnyen elkaptuk, uram!: a társadalomnak nincs célja, pont azért, mert nincs homogenitás. A magyar társadalomban ez elég nyilvánvalóan látszik. Orbán Viktornak, Gyurcsány Ferencnek van célja, meg esetleg erejük hozzá, hogy a társadalom haladásának irányát meghatározzák.

Hiszen nem vagyunk hangyák.

2011.03.30. 23:35:02

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ja, bocs Pretoryan, ezt elfelejtettem:
Jus primae noctis. Ezzel a nagyszakállú, csikorgós latin kifejezéssel jelölték a középkorban a földesúrnak azt a jogát, hogy jobbágyai férjhez menõ leányai vele töltsék el az esküvõ utáni elsõ éjszakát.

sárkányfő 2011.03.30. 23:35:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: ostoba, az összes császár végigorgiázta az életét, miközben alattvalói nyomorogtak. az orgiák a gazdagok kiváltsága volt, a birodalmak teljes életútjában. és nem csak a birodalmak esetében. ilyen az emberi természet. eh, elegem van, ilyen hülyeségeken nem vitatkozom, csá.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.03.30. 23:37:18

Ezúton gratulálok, minden egyes felelős döntéssel és szavazati joggal felruházott Magyar választópolgárnak, hogy leadták szavazatukat erre a beteg állatra.

2011.03.30. 23:37:31

@Dövan:
a társadalomnak nincs célja

Igazad van, rosszul fogalmaztam. A hatalomnak, birodalomnak, társadalmi berendezkedésnek

2011.03.30. 23:38:43

@sárkányfő: Erről ki beszélt?
Ha elfogynak az érveid, csavarsz egyet rajtuk?

2011.03.30. 23:41:32

@sárkányfő: Most mi jön? Lehülyézel, mert a nyugati országok vezetői nem is buzik?
Hogy tudsz ilyen könnyedséggel csúsztatni? Vagy politikusnak készülsz?

Ironfist 2011.03.30. 23:43:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Ugyanazt mondtad el, más szavakkal. Erre nem tudok más érveket felhozni, és őszintén szólva, nem is akarok.

@Pretoryan:
Örülök, hogy egy biológus is megerősít abban, amit elmondtam. Viszont fölösleges vitázni vele, mert aki csak ugyanazt hajtogatja, más köntösbe csomagolva, az nem vitatkozik, hanem veszekszik. Meg nyilván valaki elő fog jönni olyan egetverő baromságokkal majd, mint a kreacionizmus, az meg iszonyúan fárasztó.

indapass90210 2011.03.30. 23:57:07

@Könnyen elkaptuk, uram!: igen, de a hatalom célja nagyon sokszor, vagy szinte mindig, egyes emberek célja.

Amidazophen 2011.03.30. 23:57:48

L. Simon egy elfuserált emberszabásúnak tűnő lehetetlen alak.

ketroot 2011.03.31. 00:01:08

@Kosinva:

Nem kell bocsánatot kérned, a Te kommenteddel, ha hozzá veszzük az én linkem, akkor már hárman említettük a Vogonokat, nem is beszélve, hogy a verset kiötlő egyén még úgy is néz ki, mint egy Vogon!:D

indapass90210 2011.03.31. 00:08:43

@ketroot: csak szerintem a vogonok nem isznak annyit :)

Iustizmord 2011.03.31. 00:21:32

remélem nem lesz kötelező olvasmány gimiben

Kabbe (törölt) 2011.03.31. 00:33:59

lyók ezzek a kőlteménnyek

gitáros 2011.03.31. 01:43:32

Nincs ezekkel a versekkel az égvilágon semmi baj.
A dolog politikai része persze más tészta.

koncerttahó 2011.03.31. 02:27:37

Tisztán látszik, egy délután dobta össze az egészet, leírt mindent, ami eszébe jutott, jó lesz támogatást felvenni rá.

molaris 2011.03.31. 05:05:30

@Ironfist:
Azért ezen nézeteidre ne alapozz tudományos doktrínát.
Mivel a kreácionizmust vallom magaménak, a vita egy része meddő. Az állati viselkedésmintákat meg nem igazán ismered. Láttál már élő állatot, vagy csak képen?
A tények pedig azt mutatják, hogy a homoszexualitás mindig is deviancia volt.

igényes 2011.03.31. 06:29:14

Nem tudom, mi is férhet bele még a Fidesz-Kdnp erkölcsébe? Olvastam a förmedvények sorát, majd megláttam a fotóját. Hát nem egy soványka költő, meg ápoltsági problémákkal is bajok lehetnek. Ezeket az ocsmányságokat tényleg ő írhatta.

Vajon ki bűszke rá?

Furcsán Fegyenc 2011.03.31. 07:24:28

@Könnyen elkaptuk, uram!: Igen, de itt a zsenire utaló jelek nincsenek!

eMJe 2011.03.31. 07:37:48

Vágásérett:D:D:D

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.03.31. 08:02:45

Ezúton gratulálok minden egyes "felelősen gondolkodó", magyar választópolgárnak, hogy egy ilyen beteg állatot választottak maguknak képviselő gyanánt.

indapass90210 2011.03.31. 08:22:55

@molaris: "Mivel a kreácionizmust vallom magaménak, ... A tények pedig azt mutatják, hogy a homoszexualitás mindig is deviancia volt."

A kreacionizmussal igazad van, én teremtettem a világot, én vagyok Isten. De az embert úgy teremtettem, olyan változatosra, hogy a buzulás is előfordulhasson. Csak az a sok marha sok-sok évvel ezelőtt nem tudta lejegyezni amit álmukban mondtam nekik, így most a többiek is azt hiszik, hogy aki a saját nemét szereti az csak beteg lehet, vagy a divatot követi. Pedig nem. Ámen, találkozunk a Mennyek Országában.

Baromméter 2011.03.31. 09:29:06

@Ironfist:
"visszalépést jelent a jelenlegi alkotmányhoz képest is"

Azt lehet tudni, hogy miben jelent visszalépést? Mert ha ez mégsem igaz, akkor nem világos, milyen jogon pampognak a "család" meg a "házasság" definíciója kapcsán.

minimalista 2011.03.31. 09:49:44

Ha már kultúra, bár kicsit OFF!
index.hu/kulfold/2011/03/31/a_csehek_40_szazaleka_kitelepitene_a_romakat/
Már a csehek is!!
Hová tart a világ?!

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2011.03.31. 10:39:53

@Dövan: Evolúciós szempontból minden élőlény első számú feladata a szaporodás. Ha ezt nézzük, miért is nem deviancia ha nem errefelé hajlik az egyed szexuális beállítottsága? Gondolkozó és toleráns lények vagyunk, ez azt jelenti h ezért (jó esetben) nem verünk meg, vagy közösítünk ki senkit. De azért szerintem lényeges különbség van aközött hogy elfogadjuk a másikat, vagy hagyjuk h ezt a devianciát adja át az utódainak miközben a normálissal azonos szintre emeljük az ilyen kapcsolatot. Az első oké, a második szerintem nagyon nem.

Zigi 2011.03.31. 10:43:24

@minimalista: Az a baj, hogy lassan egész Európa ezt tenné, s vajon melyik ország lesz az, amelynek vezetői megfelelési kényszertől hajtva vagy nemtörődömségből majd befogadja őket, na melyik:?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.03.31. 10:46:33

Megígérem, hogy majd egyszer írunk nektek egy evolúciós-birodalmas-homoszexualitásos postot, jó?

picur3ka 2011.03.31. 11:01:16

@laspalmas:

Haha. Hogy is jott ez ide? De mar itt vannak a romak is. Persze, szerintem a ficko tul van targyalva.

minimalista 2011.03.31. 11:04:02

@Zigi:
Nem hinném, hogy tömeges betelepítésektől kéne tartanunk, vannak már így is elegen! :)

minimalista 2011.03.31. 11:05:37

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Már egy ideje:
a., itt vannak
b., túl van tárgyalva.

indapass90210 2011.03.31. 11:24:52

@Darkwill: csakhogy, ha már a deviancia továbbadásáról beszélünk, akkor az is érdekes, hogy hogyan is lehetne megakadályozni ezt. Az alkotmánytervezet is gyakorlatilag olyan, hogy azonos neműek házasodását zárja ki. Ez jogi szempontból még ugyan érdekes, de nem akadályozza meg a szaporodást, ahogy azt sem segíti elő, hogy a heteroszexuális többség szaporodjon. Szerintem attól, hogy jogilag engedélyezzük a házasságot ennek minden előnyével és hátrányával együtt, egy sokkal tisztább, őszintébb rendszert teremthetünk. Elvégre a meleg sem lesz egy ellenséges társadalomban belekényszerítve abba, hogy álcaházasságban, alibiből csinált, esetleg homoszexualitáshoz vezető genetikai állománnyal rendelkező gyerekekkel egyetemben legyen egy szar élete.

Ha engedélyezzük és nem közötítjük ki a homoszexualitást, akkor jó eséllyel megteremtjük annak a lehetőségét, hogy emberek úgy élhessenek boldogan, hogy ezzel a saját jogainkat, lehetőségeinket sem korlátozzuk. Nyilván nekem sem tetszik, ha Jóska meg Pista kézenfogva sétál az utcán, de ettől, ahogy én sem, gondolom senki más sem fog kedved kapni a fartúráshoz, aztán a többség ezt előbb-utóbb megszokja, és nem fogja zavarni. Mert különben be lehetne tiltani a kövér nőket is, hiszen attól, hogy olyanok is vannak, még nem lesz kedvem velük megismerkedni, de egyébként elférnek az utcán, aztán az meg, hogy otthon mit csinálnak, vagy kit tartanak arra érdemesnek, hogy örököljön utánuk, ha meghaltak, sem nekem, sem neked, sem Tömjén Zsoltnak az ég világon semmi köze.

süti beállítások módosítása