Skip to content


       Szűrés lista

Miért rögzít hangot egy térfigyelő kamera?

Még mindig a "híres-hírhedt" gyöngyöspatai felvétel ... már a nyilvánosságra hozatala után többen megkérdezték, hogy egy térfigyelő kamera hogyhogy hangot is rögzít, ráadásul ilyen jó minőségben? Számtalan térfigyelő kamera által rögzített felvételt mutatott már be a rendőrség különböző bűncselekmények kapcsán, de hangja bizony egyiknek sem volt. Itt viszont olyan jó minőségben rögzítette a hangot, hogy a több házzal messzebb elhangzott szavak is tisztán érthetőek voltak ... hogy is van ez pontosan, tisztelt rendőrség?

Ma a TASZ hivatalosan is az adatvédelmi biztoshoz fordult:


"A gyöngyöspatai térfigyelő kamera kiszivárogtatott felvételből kiderül, hogy a rendőrség hangfelvételt is készít, holott erre nincsen törvényi felhatalmazása.

1. Országszerte több ezer kamera pásztázza a közterületeket. A kamerás térfigyelés a személyes adatok védelméhez fűződő jogunkat, a magánszféránkat korlátozó bűnmegelőzési és bűnüldözési eszköz, amely kizárólag törvényi felhatalmazás alapján lehetséges. A rendőrségi törvény kizárólag képfelvétel készítését engedélyezi a térfigyelő kamerák használatakor, hangfelvétel készítése kirívóan súlyos jogszabálysértés.

2. A személyes adatok védelme nem korlátozhatatlan jog, azonban az alkotmányos jogkorlátozás feltétele, hogy az elérni kívánt cél és a jogkorlátozás súlya összhangban legyen egymással. A bűnmegelőzés és hatékony bűnüldözés legitim jogalkotói célok, de ezekhez képest nem arányos a mindenkire megkülönböztetés nélkül kiterjedő hangrögzítés.

3. A Gyöngyöspatán készült felvétel azért ad különösen okot az aggodalomra, mert a távolról rögzített képi anyaghoz képest a hangrögzítés nagyon jó minőségű, tisztán kivehetőek azok a részek is, amikor nem kiabálnak. Amennyiben a sűrűn bekamerázott területeken ilyen színvonalú technikai eszközökkel figyelnek meg bennünket, akkor teljes magánéletünket – amely nem csak a lakásunkban zajlik – nyomon követheti a rendőrség.

4. Nem mellékes szála az ügynek, hogy a képfelvétel is jogellenesen került ki a rendőrségtől, a nyilvánosságra hozatal személyiségi jogokat sért. Joggal merül fel a kérdés, hogy a térfigyelő kamerákkal készített felvételek biztonságát milyen hatékonysággal szavatolja a rendőrség, hány esetben továbbítanak ehhez hasonló képi anyagot illetéktelen személyek részére. A felvételek kizárólag a bűncselekmények eredményes felderítését szolgálhatják, a büntetőeljárásról való tájékoztatás során sem lehetséges a felvételeket nyilvánosságra hozni.

 „Az utcán zajló beszélgetéseink rögzítése a magánszféra és a megfigyeléstől mentes cselekvési szabadság drasztikus korlátozását jelenti. A TASZ az Adatvédelmi Biztoshoz fordul, és kérjük, hogy folytasson le vizsgálatot az ügyben.” – mondta Hüttl Tivadar, a TASZ adatvédelem és információszabadság programvezetője.


Kíváncsian várjuk a vizsgálat eredményét ... azt tudjuk, hogy a biztos úr keresztülhúzta a Google tervét, hogy végigfotózza Budapest utcáit ... vajon ehhez mit fog szólni?

Címkék: rendőrség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr72871726

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MÉG MINDIG CIGÁNYKERÉKBEN 2011.05.04. 14:47:16

A Liget folyóiratban 2010-ben interjúsorozat jelent meg a cigánykérdésről. „Alapozásként” közöltük Levendel László: A CIGÁNYSÁG GONDJA – mindannyiunk gondja című 1988-ban írt, fájdalmasan aktuális tanulmányát.Az alábbiakban ...

Trackback: A szerkesztőségből jelentjük 2011.05.02. 23:44:50

A mai szerkesztőségi ülésünk pocsék hangulatban zajlott. Bár látogatottsági statisztikáink jelentősen javultak április hóban, még akkor is, ha én nem csinosítottam volna rajta, május 1-jén mindent, de mindent lekéstünk, amivel ütősen indíthattuk volna ...

Trackback: Orbán Viktor Posta részvényeket vett 2011.05.02. 18:44:33

  Más logikus magyarázata nincs annak, hogy újabban minden „nemzeti” konzultációt posta útján rendez a kormány. Először a nyugdíjasok kaptak egy szép semmire nem való levelet, aztán az alkotmány előkészítése folyt a postán keresztül. A...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fullánkos0Algol 2011.05.03. 09:43:46

@Nikosi: Annak születtem de közösséget már semmifélét nem vállalok.
Kit érdekel hogy neked minek tűnök?
Bármilyen ’nem simán felszerelt’ térfigyelő kamerának hívod, a rendőrség hozta nyilvánosságra, akire a rendőrségi törvény vonatkozik

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 09:46:32

@Yoss:

bazzeg hidd el van kamerám, és online audio-video közvetítéssel és fejlesztéssel foglalkozom, hidd el van némi fogalmam arról mire képes a sima mezei 900 ft-os webkamerától kezdve a stúdiókameráig bármi, akár konferenciaterem, akár nyíltterű közvetítés esetén :)

Fullánkos0Algol 2011.05.03. 09:51:59

@Goompah: Nem tudom ki beszélt legitimációról, én csak annyiról, hogy a rendőrségi jogsértések érdekeknek megfelelő megítélése itt már nemzeti sport.

Sárga Király 2011.05.03. 09:57:55

Vajon a TASZ-nak szemet szúrt volna a dolog, ha a véderősök verik a romákat, és nem fordítva? Vagy akkor a hangfelvétel éppen hiteles bizonyíték lenne az erőszakról?

Yoss 2011.05.03. 10:01:32

@Conv: Bazzeg elhiszem, de a térfigyelő felhasználás egy másik terület. A térfigyelő kamerák nagy része, legalábbis azok amiket nem "költségkímélő" módon építették ki, forgatható, zoomolható kamerák műanyag búrában, ún. speed-dome kamerák. Ezek azért jók, mert jó 300m sugarú körben elég jó ráközelítést adnak, még a rendszámok is leolvashatóak ilyen távolságból. Na most ezekhez a kamerákhoz max olyan mikrofont lehet felszerelni, amely statikus és omnidirekcionális, tehát minden irányból veszi a hangot, mivel nem lehet a kamerához rögzíteni és irányba állítani. Ez azt jelenti, hogy adott esetben egy 200m-re történő eseményt figyelsz, de a hang a kamera közvetlen közeléből származik, ergo semmi értelme. Az események a legritkább esetben történnek a kamera közelében, mivel a kamerák felszerelését követően rendkívül rövid időn belül ismertté válik a helyük a "célközönség" körében, tehát lehetőleg elkerülik. Szóval próbáld meg megérteni, hogy itt más a kamerák alkalmazása, célja mint egy műteremben, vagy megrendezett eseményen történő kézi kamerás megoldás.
Amit előzőleg írtam kameráról, ami a készenléti rendőrök autóján van, az más technológia, ott puskamikrofon van a kamera házára szerelve, ami együtt forog a kamerával és nagyjából onnan veszi a hangot, ahova a kamera néz, bár a zoomolás során a mikrofon érzékelési távolsága nem változik, tehát az sem tökéletes megoldás.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 10:21:38

@Yoss:

de lelkem galambom ez nem egy olyan kamera. ez bizony olyan ami jól felvette a hangot, mint azt a videón hallhatod, láthatod. fixen telepített kamera amely minden irányból veszi a hangot. és erre a bizonyíték ott van az orrod előtt, csak meg kéne nézned.

teljesen felesleges más típusokkal példálóznod, hogy az mire nem alkalmas, meg mire igen, ez alkalmas volt a feladatra. ilyen kamerákat kell felszerelni amik alkalmasak a feladatra, oszt puszi.
nem kerülnek ezek sem olyan sokba, elég ha azt nézed londonderry-ben az íreknél amikor leszerelték a 10 éves rendszert és felszerelték az újat, a kiépítés az új technikai központ beüzemelése, mindenestől éppen csak a felébe került a 10 évvel azelőtti költségeknek, mely figyelembe véve az inflációt elég figyelemre méltó. csak azért hoztam fel londonderry-t, mert a blahán is pl pont azok a típusok vannak jelenleg is, amiket kihajítottak hasznavehetetlenként az írek és lecseréltek használhatóra.

persze amíg olyan végtelen tudású szakemberek ülnek a döntést hozó helyeken akik hasonlóan gondolkodnak mint te is, és a saját ismereteiken nem tudnak túllépni, vagy gazdasági okokból (lobby/érdekeltség) nem érdekeltek benne, addig felesleges elvárni bármit. A döntéshozó szakemberekről annyit, hogy én pár éve tárgyaltam az egyik minisztérium szakemberével online realtime audio-video streameléssel kapcsolatban, és a bemutató közben éppen csak az asztal alá nem nézett be, hogy hogyan csalok a dologban, mert idézem: "ilyen technológia nincs, ha lenne már régen tudnék róla, ez nem létezik." Mindeközben nem tudott kiengedni a saját szerverükön UDP stream kapcsolatot, nekem kellett beállítanom.

Kurt S. Earp 2011.05.03. 10:26:20

@S4+4N: Egy apró kiegészítés az előbbiekhez. A kamera-emberi erőforrás szembeállítás azért sem szerencsés kiindulási alap, mert a a technikai ezközök alkalmazása gyakran éppen ellenkezőleg, javítja ezeknek az emberi erőforrásoknak a jobb, szervezettebb, hatékonyabb felhasználását.
Ezt egy egyszerű-párhuzamos jellegű- példával igazolni tudom. Franciaországban katasztrófális mennyiségű volt az autópályákon-autóutakon bekövetkezett halálos balesetek száma 10-15 évvel ezelőtt, nagy többségében gyorshajtás miatt, a probléma kezelése napirenden volt a legfelsőbb szinteken is. Végül egy brutális, gyakorlatilag az egész országra kiterjedő kamerás-traffipax-rögzítős rendszert építettek ki, mellérendelve a szabálytalankodókat sújtó egészen horribilis pénzbüntetési tételeket. A rendszer teljesen automatizált, központi rendőrségi-hivatali adatbázisokkal összekötött, és hibátlanul vizsgázott, már az első évben drasztikusan csökkent a balesetek száma. 40 éve Franciaországban élő ismerősünk is elmondta, hogy a rendszer hihetelenül erős visszatartó erőt képvisel, DVD mínőségű felvételekkel és automatikus csekkpostázással- természetesen a nem feloldható hibahatáron belül, ami a barmokat illeti- mert az ember seperc kipengeti az autója árát büntetésként egyéb kellemetlenségekről nem beszélve. Traffi persze most is van de ezeket már többnyire alsóbbrendű utakon és városon belül használják.
Amikor tehát itthon, az autópályákon civil autónak álcázott mérőkocsit lát az ember, vagy a felhajtóknál, híd tetején rostokoló-kamerázó rendőrt, akkor pontosan tudhatja, hogy

az a rendőr ott Nem a munkáját végzi. Nem azért kapja a pénzét az adófizetőktől, hogy izzadva rohadjon az autójában és növessze az aranyerét.

A rendőröknek az ország bűnfertőzött részein kéne ütlegelnie és bilincselnie a csőcseléket. Több rendőr jutna az erdők-gyümölcsösök környékére és több a veszprémi szórakozóhelyek közelébe is. Talán még Gyöngyöspatán is akadna egy állandó járőr aki időnként pofán verné azt ,aki leköpdösi a templomba igyekvő néniket. A fekete ruhás gyerekek meg vakarhatnák otthon a pöcsüket.

Yoss 2011.05.03. 10:34:30

@Conv: Én nem állítottam, hogy nem létezik ilyen technológia, mint ahogy azt sem, hogy ez a felvétel nem létezik. Én azt állítottam, hogy ha tényleg olyan a felvétel, mint amit itt írnak, akkor azt valószínűleg az esemény miatt tették ki. Ja meg azt is, hogy a térfigyelők nem rögzítenek hangot. De azt nem mondtam, hogy azért mert az műszakilag lehetetlen, hanem egyrészt mert jogszabályilag tilos, másrészt meg használhatóra kiépítve baromi drága. Ma egy térfigyelő kamera fajlagos költsége kb. 1-1.2MFt és ebből a kamera ára nem éri el a 300e pénzt sem. A többi átvitel, meg rögzítés, meg egy rakás adminisztrációs költség. Vannak nekünk is pl. 16Mpixeles kameráink is, amik ráadásul még sötétben is jól látnak, csak hát annak az ára ojjektívvel együtt 2.5M Ft, plusz kameránként kéne kiépíteni olyan átvitelt, ami 100Mbit/s- stabilan tud, aztán egy olyan központot, ami mondjuk 10 kamera esetén 1Gbit/s videoanyagot fel tud dolgozni és tárolni. Na ezek a költségek. Most ne sorold el, hogy hogyan lehet megoldani, azt mi is tudjuk, azt mondd el, hogy hol van olyan önkormányzat, aki ezt meg is tudja fizetni. Ja és a kameráid remélem rendelkeznek beépített videoanalitikával, tehát riasztást adnak, ha egy tiltott helyre beáll valaki, vagy éppen a forgalommal szemben halad valaki, vagy csak éppen áthalad egy vonalon. Ha mindezeket megoldod értelmes összegből, akkor szóljál és letaroljuk a piacot.
Próbáld felfogni, hogy több és más szempontok szerint működik a térfigyelés, mint az online közvetítés. Én nem pofázok bele a te szakmádba mert nem értek hozzá. Te sem az enyémhez, de mégis kritizálsz.. Olvastad a Hamletet? Ha nem, akkor hadd idézzek neked:
"Több dolgok vannak földön s égen, Horatio mintsem bölcselmetek álmodni képes."

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 10:53:11

@Yoss:

bazzeg. én nem a szakmádba pofázok bele, hanem idézlek:

"Bár a kérdéses felvételt nem láttam, de erősen gyanítom, hogy - ha egyáltalán létezik és nem manipulált - a készenléti rendőrség kocsija lehetett a helyszínen és ők készíthették a felvételt. Az ugyanis nem fixen telepített kamera, hanem különös események bekövetkezte esetén vetik be pl. bizonyítási céllal is.
De még1x elmondom, mielőtt tovább hisztiznétek, a fixen letelepített térfigyelő rendszerek ilyenre nem is képesek, még szándék esetén sem. Pont. "

ebben azt állítod, ez nem fixre telepített kamera volt, hanem a készenléti kocsiból készítették a felvételt. azt állítod benne, hogy fixre telepített kamera nem képes ilyesmire.

hát pedig képesek. még akkor is, ha te mint szakember úgy tudod, hogy nem. ennyi a dolog, nem szakmádba belepofázás. bár ezzel amit előadtál elég erőteljesen megkérdőjelezted a szakmai felkészültséged.

a tilos helyre beállás érzékelés és riasztás, felismerés, stb. pedig nem a kamera dolga, hanem a szoftveré, melyet bármilyen kamerának a rögzített anyagához vagy streamjéhez lehet csatlakoztatni.
vannak ilyen szoftverek melyek a felvételeket/a streamet analizálják és ennek alapján jeleznek, vagy akár intézkedést is indítanak automatikusan. pl arcfelismerő, rendszámfelismerő rendszerek, digitális kép alapján, de erről bővebben asmodeant kérdezd, ő foglalkozott/zik fejlesztés és üzemeltetés szintjén neurális hálókkal, konkrétan ebben a témában :)
de van sok magyar fejlesztő aki ezzel foglalkozik, konkrétan a világ talán legjobb fejlesztői a magyarok ezen a területen.

azt hiszem a talánt akár biztosra is állíthatom

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.05.03. 10:53:37

nem tudom, mit vagytok úgy felháborodva;
egy igazán modern térfigyelő DNS mintát is elemez

Yoss 2011.05.03. 11:07:31

@Conv: Azt írtam, hogy erősen GYANÍTOM. Később azt is, hogy ha valóban fixen telepített kamera volt, akkor azt konkrétan az esemény miatt tették ki. Azt hogy a térfigyelők nem képesek ilyen hangrögzítésre arra értettem, hogy célzottan, irányított mikrofonokkal nincsenek felszerelve. Belátom ez esetleg nem volt egyértelmű. Írhattam volna, hogy a jelenleg Mo-n telepített rendszerek nem tudják, vagy hogy nem így építik ki, mert tilos és fixen nem telepítenek le huzamosabb használatra olyan rendszert ami törvénytelen, stb. Nyilván lehetséges hangot is rögzíteni, mint ahogy írtam is, csak éppen azt a kamera közvetlen környezetéből. Ennél jobb megoldások meg olyan költséget jelentenének, hogy senki sem fizetné meg, még ha törvényileg lehetséges is lenne az alkalmazásuk, stb..
Esetleg ha figyelmesen végig elolvastad volna amiket írtam, azért ezeknek illett volna lejönnie nálad is.
A videojel analízist valóban szoftver végzi, mi más, csak éppen a kamerába, vagy a HELYI IP átalakítóba építve. Nem egy PC, nem a központi egység, hanem real-time, ott helyben a kameránál és a riasztást már mint kiértékelt eseményt továbbítja.
Egyébként hihetetlen milyen érzéked van a csúsztatásokhoz és a dolgok (szándékos?) félre magyarázásához..

twinkedli 2011.05.03. 11:16:33

"térfigyelő kamera kiszivárogtatott felvételből kiderül"
nem úgy volt, hogy ezt maga a rendőrség hozta nyilvánosságra?
milyen kiszivárgásról beszélnek ezek?

fokabacsi 2011.05.03. 11:20:29

@twinkedli: Így igaz! Ezért derült ki az igazság! De az meg a tasz. orrát csípi!:-)) De kapják be!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 11:26:27

@Yoss: én csúsztatok batzzeg? beidéztem amit írsz.

meg sem nézted a felvételt, ("Bár a kérdéses felvételt nem láttam") bár kint van a neten, sőt még azt is kétségbe vontad, hogy létezik, ("ha egyáltalán létezik és nem manipulált") konkrét azt írod, ha létezik is a felvétel, akkor azt a készenléti rendőrség kocsija készíthette. ezután kijelented, hogy fixen telepített rendszerek nem képesek a hang rögzítésére. "De még1x elmondom, mielőtt tovább hisztiznétek, a fixen letelepített térfigyelő rendszerek ilyenre nem is képesek, még szándék esetén sem. Pont. "

ezután megpróbálod itt megmagyarázni, hogy de nem is azt mondtam, és azt vádolni csúsztatással aki rámutat a hülyeségedre.

mostanra eljutottál már odáig, hogy egyáltalán megnézd a felvételt amiről véleményt mondasz, vagy tartod magad a dologhoz, hogy a felvétel mindennemű ismerete nélkül osztod az észt?

mutass nekem (link) légyszives egy olyan kamerát, amelyikbe bármilyen rendszer-analitikai szoftver van beépítve ami valamilyen szintű kiértékelést végez és ezt mint eseményjelentést elküldi. (ez akkor egy kompakt kamera analitika szoftverrel és hardveres háttérrel egybeépítve?) amit bárhol alkalmaznak térfigyelő kameraként.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 11:31:20

@Conv: bármilyen, felismerő (neurális hálós) rendszer-analitika szoftver van beépítve... így helyes a kérdés, mielőtt még jössz nekem a piros szem effektussal :)

Secnir 2011.05.03. 11:41:00

@nexialista:
"egy igazán modern térfigyelő DNS mintát is elemez"

így van.
ki tudom fejleszteni a modellt, semmi probléma.
a kamerát én úgy fejmagasságba tenném, alá egy motor, rajta keresztbe egy balta. Amikor valaki elhalad a kamera mellett, színképelemzés én hangfelismerés után csinál egy háromnegyed fordulatot. Ott megáll, egy penge lehúzza a vért a balta éléről, és betolja egy analizátorba. a motor megtesz még egy negyed fordulatot, és beáll "mintavételezésre kész" pozicíóba.
Az analizátor egy nap múlva összeveti a helyi napilap "elhunytak" rovatával, és kiírja, ki volt az.

egyelőre Gyöngyöspatán tesztelném.
Balta helyett kistérségben kiegyensített kasza is megtenné...

Secnir 2011.05.03. 11:42:16

@Secnir:
ja, befektetőket keresek, azt nem írtam...

Secnir 2011.05.03. 11:45:55

@gigabursch:
"Már kezdem rohadtul unni a TASZ-nak az üzemi szintű szerecsenmosdatását."

ez a mondat teljesen ékezethelyes.
tényleg "szerecseneket" mosdatnak - viszont "mosdatni" kellene őket, ezért örülünk, hogy valaki felvállalta... :D

Yoss 2011.05.03. 12:04:40

@Conv: Az első részen már nem akarok tovább rugózni, a válaszaimban leírtam mindent, amit ezzel kapcsolatban gondolok, értsd ahogy tetszik. A megnézéssel kapcsolatban ismét kiderült, hogy nem olvasod, amit írok, mivel már jóval ezelőtt jeleztem, hogy megnézném a felvételt, de a linkről eltávolították és kértem is, hogy ha valakinek van rá működő linkje, azt ossza már meg. Keress rá nyugodtan feljebb a hozzászólások között, ott lesz az.
A linkekkel kapcsolatban:
pl. indigovision_com (az újabb bp-i térfigyelők nagy része ebből épült), axis_com, dvtel_com, boschsecurity_com (ebből van hu-s is, ha az angol nem megy), arecont_com, teleste_com, de van magyar is: intellio_com
Aztán ha extrém felbontás kell: avigilon_com, ebből is van magyar is: stp_hu
Nos, akkor most ki a nem tájékozott a technológiai lehetőségekről?

p4o5k0 2011.05.03. 12:07:20

ha már személyiségi jogok...:
index.hu/tech/2011/05/03/assange_a_facebook_egy_kemgep/

ez valakinek még újdonság?!?!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 12:12:04

@Yoss: tegyél már be linket a termékhez légyszíves :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 12:17:23

@Conv:

tudod, olyan kameráról ami bármilyen, felismerő (neurális hálós) rendszer-analitika szoftver van beépítve ami valamilyen szintű kiértékelést végez és ezt mint eseményjelentést elküldi.

érted, olyat amit mondtál, egybe épitett kompakt kamerát ami nem csak audio/video streamet továbbít egy szoftverbe ami egy külső egységen van telepítve, hanem a kamerába építve önmagában elvégzi a feladatot :)
"A videojel analízist valóban szoftver végzi, mi más, csak éppen a kamerába, vagy a HELYI IP átalakítóba építve."

Yoss 2011.05.03. 12:22:24

Most komolyan nehezedre esik bemásolni a linkeket a böngészőbe és megnézni az oldalt??
Tessék itt egy, a többit guberáld ki magad: indigovision.com/index.php/video-analytics.html

Fullánkos0Algol 2011.05.03. 12:22:36

még jó hogy a moderátorgerincbe secnir belefér
ez már csak egy ilyen nép

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 12:36:09

@Yoss: :)))))))))))))))))) ember te hülye vagy :)
ugye valójában érted mit kértem tőled, mit állítottál, csak próbálsz sunnyogni :)

mutass már egyetlen olyan kamerát ami nem külső eszközre küldi a jeleket hanem magában a kamerában van a feldolgozás elemzés, mert te ezt állítottad bazzeg :)
ne general-featurelist oldalakat, meg biztonságtecnikai cégek weboldalait mutogass bazzeg, én nagyon jól tudom, hogy szoftveresen milyen funkciók valósíthatóak meg biztonságtechnikai szempontból, sőt van egy olyan konkrét megérzésem, hogy a programozási technológiájával és a kivitelezéssel is jobban képben vagyok mint te :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 12:39:21

@Yoss: bazz, ez is egy pc-n futó szoftver :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.03. 12:58:00

@Yoss:

nyah, asszem fejezzük be ezt a bohóckodást, meguntalak.

szögezzük le a következőket:
- egy olyan videofelvétellel kapcsolatban állítottál dolgokat amit nem is láttál még.
- egyáltalán magának a felvételnek a létezését is kétségbe vontad, szemben azzal, hogy bárki megnézheti a neten, akár a rendőrség oldaláról letölthetően is.
- olyan technikai kijelentéseket tettél amik köszönő viszonyban sincsenek a valósággal
- mindezek bebizonyosodtak, de én vagyok a hülye bunkó :)

Reggie 2011.05.03. 13:01:25

@Fullánkos0Algol: Az, hogy a szemedben csak ez az egy magyarazat letezhet egyedul a korlatoltsagodat bizonyitja, nem a nep cinkossagat. Lehet, hogy meglepo amit mondok, de ha az emberek mar erosen nem erzik magukat biztonsagban, akkor egy ido utan nem erdekli oket, hogy torvenyes vagy torvenytelen eszkozokkel vedik meg oket, nekik az eredmeny szamit. A torveny meg a jelent probalja kovetni.

Goompah 2011.05.03. 13:15:02

@Yoss:

"Pedig de. Nem volt egyszerű megoldani anno a mikrofon kérdést és pont azért kell irányított mikrofon, hogy onnan rögzítse a hangot, ahonnan a képet. Ez 10m távolságon belül nem gond, de 50-60m esetén már igen."

Eszem-faszom megáll. Nem láttad a felvételt, de állítod, hogy irányított mikrofont használtak és abból az irányból rögzítették a hangot, ahonnan a képet. Kapaszkodj meg, nem abból az irányból rögzítették, 10 méternél jóval messzebbről és értelemszerűen nem irányított mikrofonnal.

Nem szakad le a képed ennyit hadoválni olyasmiről, amit nem is tudsz?

Fullánkos0Algol 2011.05.03. 13:19:41

@Reggie: De bizony hogy igen. Remélem lesz még belőled olyan kisebbség akinek a többségi maffia előbb leépíti a tisztességes megélhetését, aztán majd mikor nem érzed magad biztonságban, nem lesz még nálad is gyengébb akivel elvitetheted a szart, és még a törvényeket se a te maffiád fogja írni.

Reggie 2011.05.03. 13:19:56

@Goompah: Tudod ez olyan mint a paraszt bacsi az allatkertben. Megall a zsiraf kifutojanal, majd felkialt: marpedig ilyen allat akkor sincs! :)

Reggie 2011.05.03. 13:22:35

@Fullánkos0Algol: Huha. Valami nalad nem kerek.

Yoss 2011.05.03. 13:31:23

@Conv: Te tényleg hülyébb vagy mint gondoltalak. Mindkét link az indigo is és a bosch is olyan eszközről szól, amilyet kértél, mindkettő a kamerába integrált video analízist mutatja, nyilván egy felügyeleti szoftveren jelenítve meg. Miért min kéne megnézni te tulok? Olvasd már el a leírásokat az oldalakon és akkor majd rájössz, hogy miről van szó.. Eszem faszom megáll...
Mindjárt küldök idézeteket. Le is fordítom, mivel látom, hogy az angollal hadilábon állsz..

Fullánkos0Algol 2011.05.03. 13:32:46

@Reggie: hiába játszod az értetlent, ez már nem mentesít a következmények alól

Yoss 2011.05.03. 13:35:32

Idézet az indigo oldaláról az első bekezdés vége, de odáig sem jutottál el:
"IndigoVision's high performance cameras and transmitters allow for multiple analytics filters to be run on the same camera."
Tehát a különböző szűrőkből, mint az lejjebb olvasható, forgalom irány stb.. lehetséges akár többet is futtatni ugyanazon a kamerán. A kamerák ebből metaadatokat hoznak létre és azt továbbítják a felügyeleti szoftver felé, amit az aztán képes megjeleníteni. A felügyeleti gépen semmilyen analitika NEM fut. Ezt eléggé konkrétan tudom, mivel jónéhány ilyen rendszer ment át a kezem alatt...
A Bosch dettó ugyanez..

Yoss 2011.05.03. 13:38:29

@Conv: A fősorig sem jutottál el? Oda van írva a végére: At the edge.. Vagyis a területen kint a rendszer végpontján.. És te untál rám? Vazze közöd nincs ilyesmikhez, még kérdezni sem tudsz róla!? Röhej..

Yoss 2011.05.03. 13:40:59

@Conv: A fősorig sem jutottál el? Oda van írva a végére: At the edge.. Vagyis a területen kint a rendszer végpontján.. És te untál rám? Vazze közöd nincs ilyesmikhez, még kérdezni sem tudsz róla!? Röhej..

Yoss 2011.05.03. 13:42:50

@Conv: Tessék idézet a Bosch oldalról. Ez már magyar, vazze ezt talán még te is értelmezni tudod:
"A videotartalom-elemzés egy kódoló-, vagy egy kamera
rendelkezésére álló számítási kapacitás akár 40%-át is
lekötheti. Mivel mindig a rögzítésnek és az élő videó
adatfolyamoknak van prioritása, a videotartalom-elemzést
befolyásolhatja, ha a szükséges számítási kapacitás nem
elegendő. A kódoló megfelelő beállításával ez megoldható.
A termék weblapján található teljesítménymérő segítséget
nyújthat a beállításban. Műszaki korlátok miatt az IVA 4.x a
VIP X1 és VIP X2 típusokhoz nem kapható."

Reggie 2011.05.03. 13:49:29

@Fullánkos0Algol: Nem adom az ertetlent, te vagy erthetetlen. Viszon neked ez egyaltalan nem tunik fel, ami rendellenes agymukodesre utal.

Yoss 2011.05.03. 13:49:46

@Goompah: Olvasd már el mit idéztél vazze... Ez a készenléti rendőrség furgonjáról szólt, ahol meg lett oldva a kamerával együtt forgó mikrofon. Én csak feltételeztem, hogy esetleg azzal készülhetett a felvétel. Olvasd végig a threadet mielőtt kiemelsz belőle valamit... Minden másra megtalálod feljebb a választ..

Nurrddin 2011.05.03. 13:55:18

@Fullánkos0Algol: hogy került az a nulla a nevedbe? tegnap még nem volt ott
:D

vagy érzed te is, hogy ez az a szám amely tökéletesen leír téged?

Goompah 2011.05.03. 13:57:02

@Yoss:

Végig ebben a posztban és a kommentekben egészen konkrétan ERRŐL a patai felvételről van szó, nem másról. Nem a térfigyelő kamerákról általában, nem is a rendőrségi furgon kamerájáról. Ezzel az erővel a Nemzetközi Űrállomás kamerájáiról is írhatnál elemzést és eszmefuttatást, mert annak sincs kevesebb köze ehhez a konkrét felvételhez.

"Én csak feltételeztem, hogy esetleg azzal készülhetett a felvétel. Olvasd végig a threadet mielőtt kiemelsz belőle valamit... "

Te meg olvasd el a kommenteket és nézd meg a felvételt, mielőtt annak ismerete nélkül bármit is feltételezel. Ezzel az erővel azt is feltételezheted, hogy az UFO-k készítették a felvételt.

Yoss 2011.05.03. 14:01:08

@Goompah: Ne keverd a dolgokat. Amit idéztél az nem arról szólt. Úgy tűnik, most már te is tudod, azért beszélsz másról... Ha nem erősséged a szövegértelmezés, azon nem tudok sajnos segíteni.

Fullánkos0Algol 2011.05.03. 14:04:26

@Nurrddin: az a cenzorok szivatására került oda picikém, még mielőtt tovább kombinálnál olyasmin amit nem ismersz

Fullánkos0Algol 2011.05.03. 14:07:20

@Reggie: csak az nem ért aki nem akar érteni
a rendellenes agyműködést keresd a felmenőid között

Goompah 2011.05.03. 14:10:35

@Yoss: Sajnos te keversz dolgokat, és szövegértelmezési gondjaid is neked vannak. A fasz sem kíváncsi arra, milyen kamerákat szereltél vagy nem szereltél fel, senki nem kérdezett erről téged, te kezdtél el nagy tudálékosan beszélni erről. Tudom, hihetetlen számodra, de az itt lévők nem tőled hallottak először puskamikrofonról, parabolatükrös mikrofonról vagy irányított mikrofonokról úgy általában. Csak te hiszed azt, hogy valami fergeteges újdonságokat mondtál itt.

Adott egy konkrét felvétel, amit nem láttál. Ennek ellenére okoskodva leírod, hogy a felvétel milyen kamerával készült vagy nem készült. Ha nem látod be, milyen fölöslegesen koptatod a billentűzetedet a sok mellébeszéléssel, akkor azon mnem tudok sajnos segíteni.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.05.03. 14:22:28

@Kurt S. Earp:

alapvetően egyetértek, de:

..de van egy kisebb csúsztatása: "Az ön feltételezésének, illetve a kinemmondott-kimondott viziójának erről a jövőről,", mivel én konkrét, létező algoritmusokról és azokat előállító cégekről, valamint azok ÉLES azaz, valódi emberi környezetben zajló teszteléséről beszéltem/írtam.

szóval ezek nem feltételezések. ezek konkrétumok, tények.
víziót, azaz jövőképet immanensen tartalmaz, természetesen.

a konkrét gyöngyöspatai ügyről is írtam h "átlátszó" ill leírtam azt is h:
1, jóindulatúan (viszonyulva a TASZ-hoz), mi lehet a helyzet (a TASZ-szal)
2. rosszindulatúan (..), ....(.. )

IGEN 2011.05.03. 15:45:08

@Nikosi:

"Metafora a szó más jelentésre való áttétele, mégpedig vagy a nemről a fajra, vagy a fajról a nemre, vagy a fajról a fajra, vagy pedig analógia alapján. " (Arisztotelész: Poétika, XXI.)
Én nem megfelelésre gondoltam, hanem analógiára. Arra, hogy dolgok épülnek egymásra, már-már észrevétlenül, mivel mi épp azzal vagyunk elfoglalva, hogy árnyékunkat a másikra vetítsük rá.
Más szavakkal:
Nem volna mód esetleg nem egymás rosszabbik, hanem mondjuk egymás jobbik oldalán állni?

Kurt S. Earp 2011.05.03. 15:57:50

@szorokin: Persze, olvastam és értettem is amirôl írt, ezek létező technikai fejlesztések. Nem akartam csúsztatni, gondolom azért lehetett félreérthető, mert eleve sci-fi filmek és sötét jövő viziók közé emeltem azt a lehetőséget, hogy gonosz szándékú emberek, mindezzel ténylegesen is visszaélnek és végsőkig ellenőrzött rabszolgatatró társadalmak felépítésére használják.
Remélem itt még nem tartunk. Vagy legalábbis nem szeretném. Alapvetően nincs köztünk vita, abban, hogy ez nagyon könnyen a jószándékú, beleegyező, "engem nem zavar ha figyelnek, nem vagyok bűnöző" típusú emberek(én) ellen fordítható.
A TASZ-ról írt véleményemnek ön felé igazából nem volt éle -hiszen olvastam, hogy átlátszónak tartja a hirtelen támadt aggódásukat- azt csupán a topik témájához kapcsolódva, gondolatfűzésnek szántam.
Ismétlem: értem, az aggodalmát. Jogos. Ha valami gennyláda ezzel akarná megbéklyózni a szabadságomat én leszek az első aki robbantgatni fog, az tuti. Ha e bejegyzés alapján a Nagy Diktatúra kezdetének első 24 órájában le nem lőnek. Amire jó esélyem van.

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.05.03. 16:10:28

Ez az Algopirin gyerek ritka nagy szociopata. Majd egy eve is megvan, hogy egy genetikailag ennyire tokeletes, tiszta veru troll keveredjen erre az oldalra. Persze az is lehet, hogy az egyik pszihiatrian tavaszi szunet van, es kiengedtek valamelyik regi tenyesztest levegozni.

Lattam regebben egy ismeretterjeszto kiadvanyt, ami az idealis gyom tulajdonsagait resletezte. Karogyoker, mergezo levelek, tobbszori viragzas, hasonlok. No, errol eszembe jutott, hogy az idealis trollnak is vannak jellemzo tulajdonsagai. Mint teszem azt:

Megingathatatlan hit a sajat igazaban, meg akkor is, ha a vita kezdete ota otszor valtott allaspontot. Gigantikus ego, es totalis felsobbrendusegi tudat. Koros exhibicionizmus (olykor a sima cionizmus is eleg, de nem mindig). Kiszamithatatlan bipolaritas. Argumentum ad hominem, ad populum es poisoning the well ervelesek kaotikus hasznalata. Valamely szociopatiaval kapcsolatos deviancia meglete (nem szuksegszeru, de hatarozott evolucios elony). Tobbszoros szemelyiseg szinten elony lehet, mivel lehetove teszi a troll szamara, hogy ugyanazon taplalekkorben egyszerre tobb csatornan jusson elelemhez. Sok szabadido. Ez alol kivetelt kepeznek a fizetett trollok. A bertrollok taboraban viszonylag ritka a szuletett tehetseg, mivel beilleszkedesre valo keptelensege lehetetlenne teszi, hogy barmely kozosseg szamara hasznos tevekenyseget vegezzen. Tobbszorosen hasadt trollok kozott elofordulhat bertroll, mivel ennek lehet beilleszkedesre alkalmas alcaja.

A trollok etetese hatosagilag tilos. A rendszeresen etetett troll odaszokik, sot szinte azonnal kovtelni kezdi az ujabb adagjat, es nagyon rovid idon belul eroszakossa valik. Egy bizonyos hataron tul mar a troll menthetetlen, es kilovese szukseges. Ne etesd a trollt!

Reggie 2011.05.03. 16:10:37

@Fullánkos0Algol: Igazad van, nalam van az agyi hiba, mivel az osszes tobbi itteni forumozoval szemben en meg szobaallok veled. Koszonom a visszajelzest, a hibart innentol korrigalom.

jenei_bs 2011.05.03. 16:16:40

Tisztelt Yoss!

Köszönöm, hogy figyelemmel kíséri termékeinket, és elégedett velük.
Néhány félreértést azonban tisztáznunk szükséges:

Az ön által belinkelt szoftver az IVA 4.0 egy külső szoftver eszköz, nem alapban a kamerába integrált alapfunkció.
Az eszköz amire Ön gondol, (legalábbis ez áll a legközelebb az elképzeléséhez) azok az NBC255-P és NBC225-P Ip kamerák, resource.boschsecurity.com/documents/NBC-255-PAndNBC_DataSheet_huHU_T7121666827.pdf melyekben valóban van beépített analitika és SD/SDHC kártyás adatrögzítés is. Ez a funkció azért hasznos, mert beállítható az előre programozott események jelzésével egyidejűleg elindítani az on-line adatfolyamot, addig azonban csak a helyi tárolóra rögzíti az adatokat, így nem igényel folyamatos sávszélességet az internetkapcsolaton.
Ez az eszköz valóban integráltan rendelkezik néhány funkcióval, ez azonban köztéri térfigyelő eszköznek nem megfelelő, mivel a konkrétan a térfigyelő rendszerekhez szükséges technikai követelményeket nem tudja teljesíteni. Valódi analitikát ami az ilyen rendszerek használatához szükséges használhatatlan mértékben képes végezni.
Az analitika ezekben a kamerákban (és ez minden ilyen komplex, tárolást elemzést, riasztást végző kamerára jellemző) arra képes, hogy előre, a telepítés során beállított paramétereknek megfelelő elmozdulást érzékeljen, (ezt nevezik szabotázs és mozgásérzékelésnek) illetve adott területen képváltozást a megadott paramétereknek megfelelően. Mondok példákat arra vonatkozóan, hogy milyen használatra alkalmas és milyen használatra nem az integrált analitika.
Használható fixen tárolt eszközök ellenőrzésére, pl egy konténer megfigyelésére. ( ha a konténert elmozdítják, akkor jelezni képes a rendszer)
Használható fix területen történő mozgás érzékelésére, (pl védett területen mozgás)
Használható mozgáskövetésre nagyon korlátozottan, egyetlen mozgó objektum esetében
Nem használható rendszám felismerésére
Nem használható mozgáskövetésre több egyidejű mozgó objektum esetén
Nem használható arcfelismerésre
Nem használható tárgyfelismerésre

Ahogyan ennél a kameránál is, és a hasonló rendszereknél, a képi anyag eltéréseit elemzi az integrált szoftver, illetve a képi anyagon előre beprogramozhatóan egy bizonyos terület eltéréseit. Magyarul összehasonlít két képkockát, és ha az nem egyezik akkor az előre programozott esemény lefut.
A köztéri térfigyelő rendszereknél ezek a funkciók, - melyeknél valójában többre képes egy középkategóriás videokamera, de némelyik webkamera is - hasznavehetetlenek.
A köztéri videofelügyeleti rendszereknél az analitika egészen mást jelent. Azokat az analitikákat végző számítási teljesítményt nem lehet egy kamerába integrálni, ott nem két képkocka azonosság összehasonlító elemzése történik, hanem a képkockák elemzése és adatbázissal történő összehasonlítása, legyen szó arcfelismerésről, tárgyfelismerésről, szövegfelismerésről, vagy akár tömegben történő egyedi mozgáskövetésről.
Az NBC kamerák 200-as sorozata csak képi összehasonlítást végez, ezt csak nevében mondjuk analízisnek.
Az IVA 4.0 egy külön szoftver, ami egyébiránt továbbra sem tesz eleget a köztéri térfigyelő rendszerek elvárásainak.

Összefoglalva, sajnos még nem létezik olyan integrált rendszerű kameraeszköz, amely a köztéri térfigyelés kívánalmát olyan szinten tudja teljesíteni amiként azt a külső eszközökön hatékonyan és gyorsan megvalósítható.
Itt jegyezném meg, hogy a fent említett eszközeink és további eszközeink is képesek az emberi fül számára hallható tartományon túl is rögzíteni bármilyen audio "parabola-" vagy "puska-mikrofon" technológia nélkül is. Egyszerűen fogalmazva, amit egy ember hall a kameránál azt a kamera hangrögzítő eszköze is képes tárolni.

Fullánkos0Algol 2011.05.03. 17:03:54

@Reggie: huha de rossz is lett most nekem:DDD

tudi 2011.05.03. 17:26:06

Szerintem jó, hogy az a kamera vett hangot is, mert abból legalább kiderült, hogy mi is történt valójában, a képeket látva ezt azért nehéz lenne kideríteni, meg legalább nem tudják a bodzásokat mentegetni.

Goompah 2011.05.03. 17:30:03

@jenei_bs: Bár nem nekem címezted, azért nagy köszönet az alapos tájékoztatásért. Sajnos nem számítok potenciális ügyfélnek, de magánemberként is igen hasznosnak tartom a kapott infót.

@Yoss: A jenei_bs által leírt alapos és műszakilag egész biztosan korrekt infók alapján úgy vélem, ideje lenne kicsit visszavenned a nagy arcodból. Világos és természetes, hogy nem ismerheted minden cég minden termékét, de úgy tűnik, alapvető dolgokban is tévedtél.

Talán maradjunk abban, amit már javasoltam neked, hogy nem célszerű olyasmiről véleményt mondanod, amit nem ismersz (vagyis a kérdéses felvételt). Ha nem erősséged a szövegértelmezés, azon nem tudok sajnos segíteni.

trojka 2011.05.03. 18:30:57

A térfigyelö kamera azért rögzített hangot, mert azt akarták, hogy rögzítsen hangot...

Yoss 2011.05.03. 19:41:34

@Goompah: Kedves barátom, a jenei_bs nevű felhasználó által leírtak nagy része egyszerűen baromság, a fennmaradó része meg erős csúsztatás. Írom mindezeket, mint a Robert Bosch egykori video technikai eszközökért felelős account managere. Innentől kezdve részemről hanyagolom ezt a témát, mert olyannyira dilettáns a hozzászólás, hogy ezzel még vitatkozni sem lehet, mert könyveket kellene írni hozzá.
Annyit mindenesetre megjegyeznék, hogy a hivatkozott NBC kameracsalád, a Bosch legalsó/legolcsóbb kategóriáját képviseli, kifejezettem a SOHO piacra szánták, sohasem térfigyelésre. (Ha nem világos, hogy mi az a SOHO, nézzetek utána) Az, hogy az IVA 4.0 külön szoftver eszköz lenne, meg nettó baromság. Mint korábban belinkeltem, az IVA 4.0 külön licenszelhető a Bosch Dinion IP kamerákhoz (NEM az NBC sorozathoz!) és a VIPX enkóderekhez, valamint a video analitika is a kamerákban és az enkóderekben zajlik. Ha jenei_bs barátunk számára mindez nem világos, akkor javaslom, hogy vegyen részt egy IP oktatáson, amit a Bosch rendszeresen tart. Ha nem megy magától, igény esetén szívesen segítek bejutni. Addig is javaslom a boschsecurity.hu weboldal böngészését, ahol mindez le van írva magyarul is, mivel ha valaki ekkora hülyeséget képes írásba adni, akkor valószínűleg még az alap angollal sem boldogul.
Emberünk szerintem valamelyik ún. Bosch disztribútor alkalmazottja lehet és még életében nem volt köze valódi IP kamera rendszerhez. Különben ekkor hülyeséget nem írt volna le.

Yoss 2011.05.03. 19:46:08

@Goompah: Az meg, hogy nem ismerem a témát, eléggé röhejes, merthogy épp ez a szakterületem. Bár te ezt nem tudod eldönteni mert lövésed sincs, hogy mi alapján döntsd el, hogy ki ért hozzá és ki nem.

Yoss 2011.05.03. 19:59:29

@Goompah: Még valami. Kicsit furcsállom, hogy jenei_bs nevű barátunk hogy-hogy nem éppen ma regisztrált a blog.hu-ra és éppen ebben a témában született az első hozzászólása.
Halkan megjegyzem, hogy kissé fura a poszt kezdete, mert ő biztosan nem dolgozik a Boschnál, merthogy ott mindenkit személyesen ismerek. De ne higgy nekem, hívd fel a központot, kérd a videós termékmenedzsert és tedd fel neki a kérdést az IVA 4.0-al kapcsolatban. Szívesen válaszolni fog, de a választ nem kell ide beírni, mert magamtól is tudom..
Na üdv és további kellemes rugózást a témán..

Nurrddin 2011.05.03. 20:06:44

@Fullánkos0Algol: cenzorok? ne viccelj már? hol? mikor?
lendvai ildikó itt járt?

Fullánkos0Algol 2011.05.03. 20:19:59

@Nurrddin: nah erőltesd már meg egy kicsit a fejecskédet hogy vajon ki törölhet meg tilthat itt le hozzászólásokat

Goompah 2011.05.04. 00:46:21

@Yoss:

"Írom mindezeket, mint a Robert Bosch egykori video technikai eszközökért felelős account managere."

Hm. Nem is tudtam, hogy az account manager feladata részletesen ismerni az árult cikkek szoftverében működő algoritmusokat. Netán te is fejlesztetted őket?

"Az meg, hogy nem ismerem a témát, eléggé röhejes"

Már megint félreérted, amit írtam. Pedig zárójelben oda is írtam, hogy a nem ismerés a felvételre vonatkozik, amit saját bevallásod szerint sem láttál. Idézem magamat: "...nem célszerű olyasmiről véleményt mondanod, amit nem ismersz (vagyis a kérdéses felvételt)."

"Bár te ezt nem tudod eldönteni mert lövésed sincs, hogy mi alapján döntsd el, hogy ki ért hozzá és ki nem."

Attól, hogy nem vagyok kőműves, egy csálé fal láttán el tudom dönteni, hogy azt egy hozzá nem értő szaki építette. Ahogy ahhoz sem kell szakácsnak lennem, hogy eldöntsem, az elrontott ételt egy hozzá nem értő szakács főzte.

A konkrét termékeket nem ismerem, nem is érdekelnek. De azt pl. tudom, hogy egy kamerába jelenleg még csak igen korlátozott képességű analízis-szoftvert lehet beleépíteni, nincs sem elég CPU-teljesítmény, sem elég háttértár és adatbázis, így a komoly analízis dedikált számítógépen fut - ezeken kívül azért is, mert csak az képes látni a többi kamera anyagát, ami az analízishez lényeges lehet. Szép is lenne akár naponta többször is frissíteni az egyes kamerákba épített hatalmas adatbázist... :D Jenei_bs kommentje jól egybevág egyéb infóforrásaimmal is. Te viszont, bár persze többségében nem írtál hülyeségeket, néhány pontban nyilvánvalóan tévedtél.

Arról már végképp nem beszélve, hogy komoly szakember, aminek mutatod magadat, nem mond véleményt számára ismeretlen felvételről, és nem is vizionál irányított mikrofont egy egyértelműen hátulról érkező hangfelvételhez.

"Kicsit furcsállom, hogy jenei_bs nevű barátunk hogy-hogy nem éppen ma regisztrált a blog.hu-ra és éppen ebben a témában született az első hozzászólása."

Igazad van, nagyon életszerűtlen, hogy aki eddig nem volt regisztrálva, épp akkor regisztrált, amikor megjelent az a komment, amihez hozzá akart szólni. Sőt eleve életszerűtlen, hogy valaki azért regisztrál, hogy hozzászólhasson, s ráadásul már aznap hozzá is szól egy témához. Gyanús, nagyon gyanús!

Fullánkos0Algol 2011.05.04. 02:57:13

Hihetetlen és egyben szánalmas egyébként, hogy a sok, magát többségében akkora világösszeesküvés-szakértőnek és üldözőnek képzelő jobber pont most legitimálja a nagy testvér eszközeit. Egy kis utánpótlásért még az ellenségüket is leszopják, grat

fokabacsi 2011.05.04. 07:34:45

barikad.hu/sz%C3%B3lt_cenzor-20110503
Csak hazudoznak, elhallgatnak ahogy szokták! A KISZ-ben szocializálódtak!

Yoss 2011.05.04. 09:55:05

@Goompah:
"Hm. Nem is tudtam, hogy az account manager feladata részletesen ismerni az árult cikkek szoftverében működő algoritmusokat. Netán te is fejlesztetted őket?"
Az algoritmus belső működési elvét nem ismerem és képzeld a forráskódját sem, ebből nyilván kiderül, hogy nem is fejlesztettem. Ez nem feladatom. De ismernem kell a felhasználásának módját, azt hogy adott feladatra hogyan kell konfigurálni, mire képes és mire nem. A cinizmusoddal egyébként nem sokra mész. Sosem állítottam olyat, amin most értetlenkedsz. Linuxot és windózt sem fejlesztettem, sőt SQL-t sem, mégis elég jól elboldogulok velük.

"Attól, hogy nem vagyok kőműves, egy csálé fal láttán el tudom dönteni, hogy azt egy hozzá nem értő szaki építette. Ahogy ahhoz sem kell szakácsnak lennem, hogy eldöntsem, az elrontott ételt egy hozzá nem értő szakács főzte. "
Csakhogy itt te nem láttál falat, nem kóstoltál kaját. Fogalmad sincs arról, hogy mihez mennyire értek, mert a kellő ismeretek híján ezt nem tudod megítélni. Ha nem tűnt volna fel, én nem szóltam hozzá Conv szakmájához sem, hiába dobálta fel a labdát, mert én meg ahhoz nem értek. Tudod, a szakács maradjon a kaptafánál :) (Vegyük észre a szmájlit, mielőtt ezt is példaként kezded használni. Csak gondoltam szólok)

"De azt pl. tudom, hogy egy kamerába jelenleg még csak igen korlátozott képességű analízis-szoftvert lehet beleépíteni, nincs sem elég CPU-teljesítmény, sem elég háttértár és adatbázis, így a komoly analízis dedikált számítógépen fut - ezeken kívül azért is, mert csak az képes látni a többi kamera anyagát, ami az analízishez lényeges lehet. Szép is lenne akár naponta többször is frissíteni az egyes kamerákba épített hatalmas adatbázist... :D Jenei_bs kommentje jól egybevág egyéb infóforrásaimmal is. Te viszont, bár persze többségében nem írtál hülyeségeket, néhány pontban nyilvánvalóan tévedtél."
Ez esetben rosszul tudod. Amiket az előző posztomban írtam, nevezetesen hogy mire képesek ezek az algoritmusok, azt bizony tudják. És kapaszkodj meg, a kamerákba, enkóderekbe építve működnek. Ha az infóforrásaid egybevágnak jenei_bs barátainkéval, akkor javaslom, hogy keress másokat, leginkább olyanokat, akik kicsit közelebb vannak a tűzhöz. Élj az előző javaslatommal, és hívd fel a Bosch Gyömrői úti központját. El fogják mondani. Nekik már csak elhiszed..

"Arról már végképp nem beszélve, hogy komoly szakember, aminek mutatod magadat, nem mond véleményt számára ismeretlen felvételről, és nem is vizionál irányított mikrofont egy egyértelműen hátulról érkező hangfelvételhez. "
Ezen elrugózhatsz még egy darabig, jó kis gumicsont belátom, csak éppen nem olvastad el kellő figyelmességgel amit írtam. Alapvetően az értelme annyi volt és ezt a TASZ szövegére reagáltam elsősorban és nem a konkrét felvételre (ezért is nem néztem meg) hogy Mo-n a térfigyelő kamerarendszerek NEM rögzítenek hangot. Az ilyen rendszerekben általánosan használt eszközök egyébként alkalmatlanok is lennének a feladatra annyiban, hogy nem tudnának használható eredményt nyújtani, túl azon, hogy egyébként tilos is. Ez nem jelenti azt, hogy nem LEHETSÉGES hangot rögzíteni, csak annyit, hogy nem OLY MÓDON, hogy az a későbbiek során célzottan felhasználható lenne. Kissé feljebb ezt is kifejtettem részletesebben. Csak el kéne olvasni. Mint ahogy azt is, hogy ha valóban térfigyelő kamera rögzítette a felvételt, akkor azt valószínűleg az események miatt tették oda, különösen mivel hangfelvétel született. Részemről egyébként kétlem, hogy Gyöngyöspatán ezt megelőzően létezett volna térfigyelő rendszer. (ettől még persze lehet, ha valaki tudja pontosan, akkor erősítsen meg, vagy cáfoljon) De olyan, ami hangot is rögzít folyamatosan, az biztosan nem volt. Ezt viszont állítom.
A hátulról jövő hangot nem is értem, ezek szerint a felvételen nem annak a hangját hallani, aki/ami a képen látszik? (Ne javasold, nem tudom megnézni a felvételt, ezt is leírtam párszor, el lett távolítva)

Utoljára jenei_bs barátunk szakértelmének értékeléséhez könnyítésül annyit, hogy az NBC kamerasorozatot felhozni példaként amikor közterület figyelésről és video tartalom elemzésről folyik a szó, kb. akkora dilettantizmus, mintha mi itt most a BMW F1-ben történő szerepléséről csevegnénk és erre ő felhozná, hogy az 1-es BMW-k csak korlátozottan lennének alkalmasak a feladatra. Az NBC sorozat SEMMILYEN tekintetben nem alkalmas kültéri térfigyelésre. Nem az algoritmus miatt (amit nem is használnak mindenhol) hanem azért, mert sem a fényérzékenysége, sem a hozzá adott objektívek nem alkalmasak változó és sokszor gyenge fényviszonyok közötti működésre. Aki ennyit nem tud, az - már megbocsáss - nem vitapartner még akkor sem, ha számodra meggyőzően hangzott a hablatyolása.
Amiket meg felhozott, hogy nem alkalmas az IVA arcfelismerésre, rendszámfelismerésre, tárgyfelismerésre, az valóban igaz, csakhogy én ezt soha nem is állítottam. Előzőleg részleteztem a funkciókat, amikre képes.
Az IVA (Intelligent Video Content Analysis, csak hogy tudd, mit takar) viszont alkalmas, tiltott területen való várakozás érzékelésére, meghatározható időtartammal, miután riasztást generál, forgalom irányának érzékelésére, forgalommal szemben haladás érzékelésére, területen otthagyott, elmozdított tárgyak érzékelésére, ha a kamerát elfordítják a megadott irányától, szintén érzékeli, meghatározott területen, meghatározott időn túli céltalannak tűnő lődörgés felismerésére, korlátozott módon bár, de sebesség mérésre, stb. Ezek a funkciók egyébként többé-kevésbé az összes Bosch Dinion IP kamerában és enkóderben benne vannak gyárilag, csak a licenszet kell megvásárolni hozzá, amivel aktiválni tudod. És nem külön PC-n fut.
Ezeket egyébként az IndigoVision eszközök is tudják, hasonló licenszelési feltételek mellett.
Ha nem hiszed, hát a te dolgod, erről nem fogok vitát nyitni, hozhatsz akárkit, ugyanis én ezekkel napi szinten ÉLESBEN foglalkozom. Sőt, akár demózni is tudom. Pont.

Takács Bálint 2011.05.04. 13:07:30

Aki a rendőrséget a térfigyelő kamera helyett megoldást próbálja itt reklámozni, gondolom tökéletesen tisztában van vele, hogy ha nem lett volna térfigyelő kamera, akkor a történet már úgy szólna,hogy a rendőrök csatlakoztak a gárdistákhoz és rá is lőttek a cigányokra. Természetesen ártatlan családanyákra és gyerekekre.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.05.04. 17:11:38

@Takács Bálint: Egyetértek. Kiegésziteném annyival, hogy ide ilyenekkel: www.gizmag.com/hiide-portable-biometric-device/15144/ felszerelt CSENDŐRÖKRE lenne szükség + este 8 után kijárási tilalom, éles lőparancs. Ha a purdé vagy a félkupica fehér főnök kitévelygett és a csendőr vagy a rendőr agyonlövi, akkor IJ (igy járt a gyengébbek kedvéért).

További info az eszközről magyarul: www.origo.hu/tudomany/20110504-a-biometrika-is-segitett-oszama-bin-laden-azonositasaban.html

creativehun 2011.05.05. 12:04:56

@Tower13: Kamerát mindenhova....Az állítod egyszerűen nevetséges.Hova szeretnél így jutni?? Az Orwell által megírt "Szép új világ"-ba ??? Nem veszed észre,hogy ez a "nagy testvér mindent lát" csak arra jó,hogy az emberekben egyfajta mindig mindenhol megfigyelhetnek érzetet fejlesszen ki?? Mi volt a kamerák előtt???Totális káosz és bűnözés???? Kíváncsi lennék egy nem kozmetikázott statisztikára,hogy a kamerák megléte mennyire befolyásolt bizonyos nem kívánatos cselekményeket.Neked pedig kívánom,hogy a kamera fetisizmusodat esetleg a való világ villájában vagy odahaza a minden helységbe felszerelt kép-hang rögzítő kamera rendszerrel éld ki!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.05. 15:01:01

@creativehun: a szép új világ-ot huxley írta. orwell az 1984-et írta a témához köthetően :)

Kartal (rezervált) 2011.05.05. 21:27:39

@Conv: jaj, mit kötekszel? Látod, hogy egy kreatív hunnal van dolgunk!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.05. 22:41:06

Olvassátok el a Tasz jelenti-ben,hogy ők mit írtak Gyöngyöspatáról.Olyat röhögtem azon a hazug íráson,azt hittem a náczivadászon vagyok.

fokabacsi 2011.05.06. 06:06:30

Fogadjunk, hogy erről nem ír a TASZ, meg a többi hulladék!?
"Ugyanis amíg a rendőrök a polgárőrök feljelentésével voltak elfoglalva, addig a cigányok meggyilkoltak egy negyvenéves férfit a nála lévő borért és cigarettáért Hajdúhadház és Bocskaikert között fekvő Rákóczikerten. A férfit annyira súlyosan bántalmazták tegnap, hogy mára belehalt sérüléseibe. (Kuruc.info: hozzátesszük, ez már a harmadik(!), a hadházi cigók által elkövetett gyilkosság, amiről tudunk. Az előzőről ITT írtunk bővebben [kövessük a cikkbeli linkeket!]) Mindez nem jelenti azt, hogy korcsaink „csak” három embert gyilkoltak meg a településen – hadd utaljunk egyrészt az ominózus 1300 gyilkosságos adatra, a "statisztika-hamisítós" Hatala-ügyre, valamint arra, hogy a média mélyen kussol a legtöbb, cigány által elkövetett gyilkosságról, legalábbis Pesterzsébet kapcsán ez így történt.)"

fokabacsi 2011.05.06. 06:07:23

NOOOORMÁÁÁÁLIS?
"Korábbi cikkékben a Barikád már megírta, hogy a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (SZJP) tagjai fatolvajt fogtak Hajdúhadházon, akit át is adtak a rendőrségnek, sőt a többi tolvaj, aki a helyszínről elmenekült a fellépés miatt, az összekészített, ellopandó fát sem tudta magával vinni. Rendőrségünk természetesen nem hagyhatta szó nélkül ezt a felháborító polgárőri cselekedet, emiatt feljelentették az SZJP tagjait a legutóbbi kormányrendelet alapján, azaz közterületen vagy nyilvános helyen olyan, a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végeztek, amelyre a jogszabály nem jogosította fel őket. A polgárőrök ma kapták kézhez a hivatalos iratot. Biztos félelmet keltettek a tisztességes fatolvajokban. Ezt kormányunk és rendőrségünk nem tűri az új, kifordított világszemlélet értelmében. Ennek fényében rövidesen azon sem lepődünk majd meg, ha a kirabolt és agyonvert idős emberek családtagjait vonják majd felelősségre, mondván miért hagyták, hogy egyedül lakjon, ugyanis ezzel direkt felheccelték a cigányságot, akik nagy félelmükben nem tudtak mást tenni, mint bestiálisan a túlvilágra juttatni. Nem morbid akarok lenni, dühöm íratja velem ezeket a sorokat."
Barikád.

Kartal (rezervált) 2011.05.06. 07:30:20

@fokabacsi: itt valami zavar léphetett fel az erőben, vagy én hülyültem meg végleg. Szóval a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesületnek nincs jogszabályi felhatalmazása közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenységet végezni? Miután a bíróság másodfokon is kimondta, hogy szabályosan bejegyzett polgárőr egyesülettel van dolgunk? Akkor a rendőrségen kívül kinek van jogszabályi felhatalmazása rendet tartani? És ha csak a rendőrségnek, akkor miért nem teszi?

Basszák meg!

fokabacsi 2011.05.06. 10:31:04

@Kartal (rezervált): Ezért mondom, hogy ha ezek normálisak, akkor én vagyok a váci püspök! Vagy ennyire megmondják nekik, hogy mit szabad tenni és mit nem!
És PS. meg a parlament végrehajtja.

Kartal (rezervált) 2011.05.06. 11:19:53

@fokabacsi: írtam már itt valahol: ennek semmi köze a cigányokhoz, semmi köze a közbiztonsághoz. Ez simán politikai kompetenciaharc az "erősember" Pintér és a "zöldfülű" Jobbik között. És amíg ők egymást szopatják, egyiknek sem tűnik fel, hogy tulajdonképpen MI SZÍVUNK!

fokabacsi 2011.05.06. 11:49:17

@Kartal (rezervált): ROHADÉKOK! Röviden és tömören!

Horizont 2011.05.06. 13:53:09

@Kartal (rezervált):
Mi szívunk,és még ez a jobb, mert közben sorban halnak meg emberek, gyilkosságban. Már nem csak az öregek. Ez a férfi is csak 40 éves volt. Most borért és cigiért ölték meg, de nem sokára ételért fognak ölni. Nem kellett volna az öntelt nagy duma Pintér részéről, a két hét alatt itt rend lesz szöveggel!Jobb helyeken ilyenkor lemond egy miniszter.

fokabacsi 2011.05.06. 15:15:54

@Horizont: Miniszternek megtenni egy ilyet, mint ez a Pintér?!

Horizont 2011.05.06. 17:47:21

@fokabacsi:
Hát Orbán ezzel a választással (is) eltalálta szarva közt a tőgyét:)))
Pintér vajh keblére öleli-é a tüntetőket akik azt ordítják, hogy Pintér takarodj??:))))
Persze az is lehet, hogy szarik az egészre és valahol jól érzi magát a milliárdjaiból:)

fokabacsi 2011.05.06. 19:06:11

@Horizont: .-)) Miközben a dolgok olajozottan mennek a minisztériumban! .-))

trojka 2011.05.07. 08:59:53

Végul is, teljesen összezavarodtam. ha már a polgárörség (hivatalos) sem tehet semmit, akkor, ha valami nagyobb balhé van, miért kéri a rendörség a civil lakosság segitségét? "havalaki látott, vagy hallott valamit..." akkor, miért tuznek ki nagyobb összegu jutalmat a nyomravezetönek? igaz, azt nem mindig adják oda...látjátok, legjobb a balhénak hátat forditani és ugy tenni, mint a három majom...Pintér elvtárs, bajtárs, ur meg oldja meg a problémáit, ahogy tudja, meg mi is...

Kartal (rezervált) 2011.05.07. 12:35:37

@Kartal (rezervált): Bocs a dupláért, nem én csináltam, hanem a KBM...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.07. 12:44:56

Eszembe jutott,hogy ez a mhácsiféreg viktória egy megélhetési rettegőhazudozóbűnöző.

Kartal (rezervált) 2011.05.07. 12:51:22

@Tigeri: ő a kedvencem. Elrettentő példának. Onnan lehet tudni, hogy Magyarországon kitört a fasizmus, hogy annak a mohácsiféregnek a haverjaival együtt a bokájuk között fütyül a szél az Andrássy úton... Amíg azonban vígan nyilatkozgat, addig itt nincs sem náci, sem fasiszta egy darab sem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.05.07. 13:47:59

Persze csak akkor,ha nem a ruhabűnözők ellen használják ezeket a kamerákat.

Kartal (rezervált) 2011.05.07. 14:34:53

@Tigeri: most gondolj bele: terrorista ruhabűnözők, és csak garázdaságért vitték be őket! De bezzeg, amikor egy szimpatikus cigány fiatalember éhezik (mármint vérre és piára), és kicsit pofán ver egy nyugdíjast a pénzéért (amit aztán eljátszik a kocsmában), és az öreg belehal, rögtön visítanak a mocskos rasszisták, hogy gyilkosság történt!

Kartal (rezervált) 2011.05.07. 14:43:49

@Conv: :DDD most linkeltem én is :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.07. 14:45:38

@Kartal (rezervált): ismétlés a tudás anyja

...és a figyelmetlenség mutatója :)

guma 2011.05.07. 15:49:03

@Conv: neutánozzzzz! :))))

ez az én privilégiumom. DDD

süti beállítások módosítása