Skip to content


       Szűrés lista

Megtetszett a "Trágyadomb" a kabinetfőnök úrnak

Csodálatos történet:

"Kedves Barátok, Kollégák,

Az Országgyűlés Hivatala durván megsértette a szerző jogaimat. Március 28-án emailben megkeresett Payer Beáta (EU Elnökség parlamenti kulturális programok koordinátora), hogy Trágyadomb című alkotásom tetszik Veress Lászlónak, aki Kövér László, a Magyar Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke. Szerettek volna egy kisméretű másolatot készíteni a fényképről, amihez én feltételekkel (fekete-fehér fotóimat saját magam nagyítom, sorszámozom, aláírom és áruk is van) járultam hozzá. Ezeket nem fogadták el, az ország és a költségvetés nehéz anyagi helyzetére hivatkozva, amit én tisztelettel megértettem.
 
Ekkor még az sem tűnt föl különösebben, hogy Veress László honnan szerezhette meg azt a nyomdai minőségű fájlt a fényképről, amit én a Magyar Fotográfusok Háza szakmai partnerségével működtetett - a pályázat hivatalos weboldalának tekintett - www.egyuttlet.eu oldal zárt fájlfeltöltő-rendszerébe töltöttem fel.
 
Aztán május 5-én hazajöttem Budapestre (Hollandiában élek), hogy a Magyar Fotográfusok Házában május 12-én nyíló egyéni kiállításom anyagát elkészítsem. A fotólaborban munka közben előkerült Trágyadomb (Tusnád, Románia, 2004) c. fényképem, és a laboránsok tájékoztattak, hogy hetekkel ezelőtt a fotó szkennelt verziójából két kópiát készítettek Payer Beáta megrendelésére, a számlát a Országgyűlés Hivatala nevére állították ki 2011 április 8-án.
 
Ekkor rájöttem, hogy feltételeimet és jogaimat semmibe vette Payer Beáta. Május 11-én írt levelemben megkértem ő és Veress Lászlót, hogy a két kisméretű, gyenge minőségű papírra nyomtatott kópiát szolgáltassák nekem vissza, mert az illegális másolatok rontják szakmai hitelemet, valamint a szerző jogdíjamat fizessék meg. Jeleztem nekik, hogy cserébe vállalom, hogy gondoskodom a minőségi elvárásaimnak megfelelő kópiák elkészítésérő. Érdemleges választ a mai napig nem kaptam. 
Úgy gondolom, hogy Trágyadomb című fényképem az Együtt-Lét nemzetközi fotópályázat és kiállítás kapcsán –amin ezen munkám ugyan kiállítva nem volt, de pályáztam vele –kerülhetett a parlamenti alkalmazottakhoz. A kiállítás a 2011-es magyar EU-elnökség kiemelt kulturális rendezvénye, a pályázaton a nemzetközi zsűri által kiválasztott fényképeket kiállították a brüsszeli Európa Parlamentben 2011 januárjában, jelenleg pedig a budapesti Kossuth téren, a magyar parlament épülete mellett látogatható.
 
Mint az előbb is említettem, Trágyadomb c. fényképem nem állították ki sem Brüsszelben, sem Budapesten, a kiállítás katalógusában sem szerepel. Ezért kérem szépen Payer Beátát és Veress Lászlót, hogy magyarázzák meg a történteket, a két másolatot juttassák vissza hozzám, hogy megsemmisíthessem és ha Magyarország költségvetése engedi, akkor vásároljanak az említett fényképemről két példányt.
 
Nagyon valószínű, hogy az én történetem nem egyedi, ugyanis május 10-én a képkeretezőhöz mentem, ahol elkészültek üvegre kasírozott kiállítási képeim – ekkor újabb meglepetés ért. Arra lettem figyelmes, hogy a műhelyben kereteznek körülbelül 20–25 fényképet – köztük a Trágyadomb c. fényképem két kópiáját, valamint Elhagyott ház (Ditró, Románia, 2006) c. fényképem egy kópiáját. Ezeken kívül több szerzőtől is láttam fényképeket. Telefonommal dokumentáltam az illegális kópiákat, ezeket csatolom az emailben.
 
Azért fordulok hozzátok, mert szomorúnak tartom, hogy a Magyar Országgyűlés alkalmazottai a szerző jogokat figyelmen kívül hagyva anyagilag és szakmailag megkárosíthatják a fotóriportereket, fotóművészeket. Aggódom, mert a magyar EU elnökség időszakában különösen rossz példát adnak a történtek. Remélem a nyilvánosság segítségével a magyar politikusoknak is egyértelműé válik, hogy a művészetnek ára is van.
 
Barátsággal és tisztelettel:
 
Páczai Tamás
 
Linkek: 
 
Az "Együtt-lét" fotópályázat és kiállítás weboldala: http://www.egyuttlet.eu/
A Magyar Fotográfusok Háza weboldala: http://maimano.hu/index_hu.html
Az én weboldalam: http://paczai.hostzi.com/"



Ha megtetszett a fénykép a kabinetfőnök úrnak, hát megtetszett ... amúgy roppant ironikus, hogy pont a "Trágyadomb" című alkotást akarta megszerezni ilyen módon.

Az Országgyűlés Sajtószolgálata közleménye:

"A hivatal tárgyalásokat folytatott Páczai Tamással a "Trágyadomb" című fotó felhasználási jogáról, annak ellenére, hogy a pályázati kiírás szerint a pályázaton résztvevő alkotók lemondtak szerzői jogaikról az Országgyűlés Hivatala javára, és hozzájárultak ahhoz, hogy a hivatal publikációkban a képeiket térítésmentesen használja.

E tárgyalásokat nem a kabinetfőnök, hanem az Országgyűlés Hivatalának illetékes munkatársa folytatta le, az alkotó még a tárgyalások lezárulta előtt fordult a sajtó nyilvánosságához, és érthetetlen módon szerzői jogainak megsértésével vádolta az Országgyűlés kabinetfőnökét.

A fenti rosszhiszemű magatartást az Országgyűlés Hivatala visszautasítja: ezen magatartás miatt - mely illeszkedik az egyébként szakmailag sikeres kiállítást ért sajtótámadások sorozatába - az Országgyűlés Hivatala nem kíván szerződést kötni, és az alkotó rendelkezésére bocsátja a nyilvános pályázatra beadott fényképek kópiáit. Az Országgyűlés Hivatala ezzel az ügyet lezártnak tekinti."


Sajnos mi is részei voltunk a kiállítást ért sajtótámadásoknak, mivel megírtuk, hogy a nyertesek üres borítékot kaptak a díjátadáson, és hónapokig tartó huzavona után sem fizették ki nekik a díjazást ...

Kedves Tamás, Hollandia messze van, itten már mi a NENYI irányítása és szellemisége alatt élünk, tetszett volna ingyé' odaadni a Főméltóságú és Tekintetes Kabinetfőnök Úrnak a fényképet.

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr522921064

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megtetszett a "Trágyadomb" a kabinetfőnök úrnak 2011.05.23. 17:14:05

"Kedves Barátok, Kollégák, Az Országgyűlés Hivatala durván megsértette a szerző jogaimat.

Trackback: Titkolóznak Kósa Lajos előtt 2011.05.22. 14:51:42

  Pedig egyszer már baj volt ebből. Tavaly nyáron Kósa Lajos sikeresen bedöntötte a Forintot. Pedig ha nem titkolták volna előle, hogy szó sincs államcsődről szegény devizahitelesek nem nyögnék azóta is a titkolózás miatti többletrészleteket....

Trackback: Mackensen 2011.05.21. 13:43:32

  "Az erdélyi szorosokon oláhok jönnek befelé a visszavonuló Mackensen nyomán. A szerbek megszállták a Bánságot, a Bácskát: Temesvár, Zombor a kezükben van. A csehek Kassa irányába vonulnak és miután megrabolták országunkat, most ki akarják r...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.05.21. 14:40:48

@zero:

Biztos ezután írták a szerződést....

lyken 2011.05.21. 14:41:49

@Aullah: hm? sorry, de nem ismerem a kifejezést.

lyken 2011.05.21. 14:48:49

Még csak annyit, hogy fotózgattam régen én is. Próbáltam jó képeket csinálni, de láttam, hogy mit érek el és hogy az mennyi idő, ill. energia. Mikor szükségem lett idén 200 profi képre, fel sem merült bennem a megyek és megnyomok egy gombot dolog. Elmentem és vettem 200 olyan képet amilyet akartam. 200 profi képet, amik olyanok amilyeneket elképzeltem. Fontos, hogy ezek megfelelnek az igényeknek, nem pedig olyanok, amik így sikerültek. Megjegyzem, hogy a képek általában 1-50 usd vagy eur árban simán megkaphatóak. 70.000 ft lehet sok, olyankor kell nézni olyat ami tetszik és amit meg tud fizetni a tisztelt megrendelő.

martonx 2011.05.21. 15:19:54

1. A kép amiről szó van, gyenge. Bármikor fotózok ilyet, akár színesben is, ha találok megfelelő mennyiségű trágyát, meg egy parasztot aki elé áll. Elismerem a fotóművészetet, egy rejtőzködő életet élő állatot lefényképezni teljesítmény, egy gyors sporteseményt fotózni teljesítmény, tömegjeleneteknél elkapni a lényeget teljesítmény. Egy statikus trágyadomb előtt álló parasztot fekete-fehérben fényképezni, nem teljesítmény.
2. "a számlát a Országgyűlés Hivatala nevére állították ki 2011 április 8-án" itt azért valaki fizetett valakinek, szóval nem vagyok biztos benne, hogy kinek is van igaza?

Nurrddin 2011.05.21. 15:21:20

fene tudja...
ismerek pár fotóst, jobb nevűeket is mint az itt említett úriember, és nem csinálnak patáliát egy egy képük ingyenességéből, ez az érem egyik oldala
a másik, hogy nem is egy vidéki pénztelen közösség igényli a fotót, akinek minden forint számít
ez meg a másik oldala...

fotózni nem a gomblenyomással egyenlő, aki próbálta már az tisztában van vele
nekem a kb 15-20 ezer vegyes technikás képemből jó ha 300 van amit szívesen megmutatok (mondjuk azok semmivel sem gyengébbek paczai tamásétól, sőt jópár véleményem szerint jobb is a galériájában találhatóknál)
mindenesetre nem csak szakmai tudás, de érzék is kell a fotózáshoz
felkapott hobbi lett ez tény, sok jószemű, és kezű fotós van hobbi szinten is (ebben a digitális technológia nagyban közrejátszik)
érdemes felszaladni egy-egy amatőr fotós oldalra, pl a fotohaz.hu -ra, pár profi kivételével csupa amatőr munkája látható ott, és elképesztő a minőség az amatőr szegmensben is

mondjuk aki ebben a trágyadombban lát fantáziát, az meg is érdemli, bár ez a megítélés elég szubjektív, de tegye fel a kezét aki ért kicsit a fotókhoz, és hanyattesik ettől a képtől

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2011.05.21. 15:24:35

Ne is mondjátok, ez engem is abszolút feldühít. Bicskanyitogató ez a progresszív kompozíció, hogy csak ki kell lógnia az egyik oldalon a szarnak.

Mér nem lehet szépen, középre????????

yda 2011.05.21. 15:25:22

Ha téged csak ez a trágyadomb vonzott Erdélybe akkor megérdemled a fentieket.Művészi érzéked egyenlő a ganédomb előtt álló legényével.A fényképezőgép helyett a ganéhányó vasvillát fogtad volna a kezedbe és temetkeztél volna a ganédombba.Ha valakit Tusnád környékén egy ganédomb ihlet a fotózásra akkor az ne kereskedjen ilyen művészi sületlenségekkel.Remélem ,sőt biztosan tudom hogy a fejlett Hollandiában is vannak ilyen sz..r kupacok és egy ilyen művészileg 0 fnyképért nemszükséges a székelyföldet koptatni.A gané az trágya minálunk,hogy tudjad .

Horizont 2011.05.21. 15:36:55

@yda: Nem értelek. Nem lett volna egyszerűbb azt írnod, hogy NEKEM ez a kép nem tetszik!Ennyi.

2011.05.21. 15:42:30

@martonx: ez ebből a szempontból irreleváns,

legközlebb szólj hogy kérjenek meg téged, ha trágyadombra lesz szükségük, mert te olcsóbban megszámítod, ha találsz egy trágya dombot, meg ha találsz egy parsztot, de sajnos ő találta meg előbb.

lomposfarkas 2011.05.21. 15:42:39

Ha nem is ez a lényeg de azért átlapoztam a fotós lapját. Nyomát se látom az elkapott pillanatok varázsának vagy művészetnek. Turistafotók egytől-egyig. Abszolúte megérdemlik egymást a Országgyűlés Hivatalával :)

tokmányos 2011.05.21. 15:55:32

A fényképről ,csak annyit: Ha Magyarország országhatárai lennének a szarkupac kontúrjai,és az elmúlt 20 év politikusai állnák kőrbe a szarkupacot, még lenne mondani valója a "remekműnek", de így.....? Páczai Tamás, Te még az iróniához sem értesz ,nem a művészethez bazd meg.

dr. Aullah 2011.05.21. 16:13:21

Találtam a neten egy feldolgozást, egy művészi képet, címe: Egy marha a trágyadomb előtt
ujszo.com/files/imagecache/photo_large/files/genmodositott.jpg

Kartal (rezervált) 2011.05.21. 16:18:07

@zero: "Ezeket nem fogadták el, az ország és a költségvetés nehéz anyagi helyzetére hivatkozva, amit én tisztelettel megértettem. " - na ezen mondjuk az agyam lelökte az ékszíjat. Nincs pénz a fotóra, mi? Hadd ne soroljam mi mindenre van...

És OFF:
youtu.be/JDLXvqJ1Qn8
:DDD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.21. 16:20:43

@Aullah: Hm, ez tényleg egy marha, és egy trágyadomb:D

@tokmányos: Nem biztos, hogy nincs mondanivalója, max. nem érted. Nem is feltéltenül kell, mivel sokféleképpen értelmezhető. Lehet akár politikai fricska is, vagy akár csak egy hangulat. (Lapátoltál már bármit életedben?)
Amúgy meg ha annyira szar kép, akkor mégis miért lopta ez az a mársa Veress? :D Jó, nem mondom, nem egy élete fotója valakinek, de ha egy kiállításra jó volt...

@Nurrddin: Még mindig kurvára lényegtelen, mi van a képen; és a faszi megmondta, hogy az ő képei nem ingyenesek. ÍGy azért csak ugrálhat... Az én képeim is szabadon felhasználhatók, de én nem is tartom magam akkora valaminek. (Konkrétan semekkorának :) )

@yda: Láttad esetleg a pofa más képeit is? Ennyiből nem kellene ítélni.

dr. Aullah 2011.05.21. 16:24:33

@ColT: Ez ráadásul vicce is. Sokkal jobb mint a másik kép.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.21. 16:28:15

@Aullah: Képnek nem jobb. Ez vicces, ebben a kontextusban. A másik meg alapból ne is viccesnek készült.
Aztán ki hogy értelmezi. :)

Horizont 2011.05.21. 16:39:22

@lomposfarkas:
Rossz oldalon jártál, vagy fogalomzavarban szenvedsz! Milyen turistafotók????

lyken 2011.05.21. 16:58:13

Fúúú, LOL bmeg kategória: index.hu/belfold/2011/05/20/helyesirasi_szotar_pali_bacsi/

"Ekkor derült ki, hogy az elnök testőrei valószínűleg olvasták a Mező Ferenc Általános Iskola e hét keddi ünnepségéről írt riportomat...
(...)
Abból gondolom, hogy olvasták, hogy váratlanul odalépett hozzám egy, a fülében kommunikációs eszközt viselő, öltönyös férfi, megkérdezte, hogy ugye az Indextől vagyok, bemutatkozott, majd határozott pillantással megkért, hogy ha lehetséges, ezentúl ne közöljünk fotókat a Fiúkról."

"A tér északi oldalán jártunk, egy nyugalmasabb szakaszon, amikor egészen megdöbbentő dolog történt. Hirtelen odafordult hozzám Schmitt fősamesza, Kiss Norbert [2], hivatalos titulusa szerint a Köztársasági Elnöki Hivatal Társadalmi Kapcsolatok Hivatalának vezetője, és gyilkos farkasmosolyt villantva azt mondta, hogy bármikor szívesen segít nekünk, ha nem értünk valamit Schmitt elnök szereplései közben, csak hogy korrekt lehessen a tájékoztatás. Értetlenül néztem, ezért még kétszer megismételte, és még vicsorgott is hozzá. Lassan esett le, hogy eszerint ő is olvasta a fentebb emlegetett riportot és arra céloz, hogy nem írtam igazat.

Hú, mit művelnének ezen a fószerek, ha Schmittnek még hatalma is lenne - gondoltam és mentünk tovább."

trágyagyár 2011.05.21. 17:20:12

@martonx: igen, a hivatal kifizette a labornak a fényképek nagyításának költségeit. Ez 3-4 ezer forintos tétel, tehát jelentős megtakarítás a 70 ezerhez képest..:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.21. 17:50:36

Megkaptam a teljes a Páczai Tamás - Payer Beáta levelezést, úgy ahogy van az egész egy csodálatos gyöngyszem az állampolgár - hivatal témakörben, tényleg a Kabinetfőnök úrnak kellett a kép, és valóban az irodája falára, és valóban nem akartak fizetni érte, mivel rosszul venné ki magát, ha a Kabinetfőnök úr közpénzből szépítené az irodáját :))

lyken 2011.05.21. 17:56:21

@zero: Annyira sejtettem, hogy ez lesz a poén. Ha nem lenne necces jogilag, akkor mehetne postba ki. Sajna ha megtennéd akkor rádszállna tuttifruttiannamari meg a fiúk a klubból.

Kicsi Kacsa 2011.05.21. 18:11:55

Tipikus szegény ember tehénkéje eset. Elvesszük ingyért, mert megtehetjük. Kabinetfőnök Úrnak meg biztos nincs félretett pár rongyos ezrese, szegényke havi 70 000-ből kell kijöjjön lakás, rezsi, autó, kaja. Egy fillérje sem marad csinosítani az irodáját! Annyira sajnálom ezeket ott a parlamentben! Ilyenkor csak annyit szoktam mondani: hasonló jókat kívánok neki! Talán eljön az idő, amikor majd őt és hasonszőrű társait lopják meg, csak akkor ne óbégassanak! A sorsát megérdemli mindenki, erre tessék majd gondolni.

Kicsi Kacsa 2011.05.21. 18:16:53

Ez az egész jogi és jogdíj herce-hurca meg 22 csapdája.
Van egy pályázat, szerződésben kikötik, hogy csak az pályázhat, aki lemond a jogdíjról, stb.
Van a szerencsétlen pályázó, aki vagy aláírja ezt, vagy marad a névtelenség homályában, esélyt sem látva arra, hogy megismerjék.
Ilyenkor hol van hőn imádott Artisjus? Fotós fizetett a gépért, memóriakártyáért, akármiért matricát? Igen? Akkor ennek a magát jogvédő cégnek kutya kötelessége a károsult mellé állni, és megvédeni, kitaposni a jogdíjat a tolvajból.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.21. 18:20:59

@zero:

igazából akkor egyértelmű a helyzet, nem levelezni kell, hanem perelni.
mi több, ott az artisjus, a tasz, meg az összes jogvédő banda, akár ingyen is megcsinálják a peranyagot, a feljelentést a fityiszes kormány ellen :)

nem értem miért nem perel a művész úr, ha nincs törvényesen joga az országgyűlés hivatalának dekoráció céljára felhasználni az anyagot.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.05.21. 18:25:10

@Conv:

Neked lenne kedved pereskedni Hollandiából? :)

Kicsi Kacsa 2011.05.21. 18:27:49

@zero: Akkor meg a fotóművész nyelje le a békát! Amúgy is zavaros kissé az állampolgársága, Romániából jött Magyarországra, de továbbállt Hollandiába? Mi is az illető állampolgársága?

Kicsi Kacsa 2011.05.21. 18:29:40

Könyvelje el tanulópénznek, hogy a magyar állammal soha, semmilyen körülmények közt nem közösködik, mert kiforgatják. A képeit meg széfben őrizze, ne az interneten.

trágyagyár 2011.05.21. 18:32:38

@Kicsi Kacsa: Szerinted miert johetett el romaniabol 89-ben es miert hagyta el magyarorszagot 2010-ben..?

Disznó Úr 2011.05.21. 18:45:06

A múltkor megnéztem ezt a Parlament előtti fotókiállítást. Úgy kellett, mint egy falat kenyér, tele putrikkal, meg különösen kedvezőtlen külsejű lényekkel. Meg is jött a kedvem az együtt-léthez velük. A külföldi turisták megütközve néztek ki a fejükből, mókás volt. Az csak hab a tortán, hogy ugyan a magyar nyelvű ismertetőbe még méltóztattak odaírni, hogy pl." Roma család Székelyudvarhelyen", de az angol változatban a jó öreg "roma family már only Odorheiu Secuiescen volt. Röviden: egy rakás trágya az egész. De legalább igaz. Együtt-lét.

Horizont 2011.05.21. 18:49:13

A Kabinetfőnök úr miért pont ezt a fotót akarta az irodája falára kitenni? Biztos úgy volt, ha jobbra nézek trágya, ha balra nézek trágya, ha felfelé nézek (ME, KE) trágya és ha a falra nézek hát ott is trágya:)
A fotós meg azt is felejtse el, hogy magyar. Jobban jár!

dr. Aullah 2011.05.21. 18:51:54

@Horizont: Biztos nagy malac az öreg, azt honvágya van :D

lyken 2011.05.21. 19:01:49

@Kicsi Kacsa: "Elvesszük ingyért, mert megtehetjük. Kabinetfőnök Úrnak meg biztos nincs félretett pár rongyos ezrese, szegényke havi 70 000-ből kell kijöjjön lakás, rezsi, autó, kaja. Egy fillérje sem marad csinosítani az irodáját! "
Az a szomorú, hogy a magán igényei miatt kellett a kép, viszont végül azért nem fizet erre, mert az államkasszának erre nincs pénze. Sokat elárul Veress László kabinetfőnök Úr hozzáállásáról a közpénzekhez.
Az meg, hogy próbálják kitágítani a szerzői jogi kérdések kitágítását, fényesen jelzi, hogy miért mindig csak másokra nézve kötelezőek a jogszabályok. A kormánypárti urakra meg valamiért nem.

Nekem is volt anno irodám ahol rendszeresen tárgyalnom is kellett, ha a cég pénzéből akartam volna feldíszítgetni akkor a főnököm körberöhögött volna. Ha tetszett valami és ki akartam tenni azt lehetett. Saját zsebből.

@zero: Nem fog pereskedni Hollandiából. Viszont megteszi azt ami ehelyett a legjobb. A nyilvánossághoz fordul. Idehaza is röhejes, de ha pár külföldi lap megszagolja és lecikkezi akkor az még egy rajzszög a Fidesz hátsó felébe. A szerzőijogi probléma egyébként is népszerű téma manapság.

@Disznó Úr: "A múltkor megnéztem ezt a Parlament előtti fotókiállítást. Úgy kellett, mint egy falat kenyér, tele putrikkal, meg különösen kedvezőtlen külsejű lényekkel. Meg is jött a kedvem az együtt-léthez velük. A külföldi turisták megütközve néztek ki a fejükből, mókás volt."

Mit vársz? Egyetlen kritérium az volt, hogy gyorsan rakjanak oda valamit, hogy ne lehessen tüntetésre a rendőröknek-tűzoltóknak kiadni.

Kicsi Kacsa 2011.05.21. 19:13:00

@trágyagyár: erre a kérdésre azt hiszem te vagy az illetékes, aki válaszolni tud.

Horizont 2011.05.21. 19:14:09

@Aullah: Ez jó:DDDDD

Előbb hívott fel Orbán Viktor! Belekönnyeztem a telefonba:)

Kicsi Kacsa 2011.05.21. 19:17:00

@Horizont: nem mondod! Már nem elég a levelezés, telefonon is zaklat?

dr. Aullah 2011.05.21. 19:18:16

@Kicsi Kacsa: Kérjél ellene távoltartásit... Viktor egy "stalker" :D

tokmányos 2011.05.21. 19:19:56

@ColT :" (Lapátoltál már bármit életedben?) " Kár volt próbálkoznod öreg! Majd ha egy nap 50 db bvm garázs ( előre gyártott), aljzat betonját kihúzod harmad magaddal ,kérdezhetsz ilyet! Amúgy a 60-as évek közepén festeni tanultam ( a mai napig szeretem a Dadaista irányzatot : folthatásokkal ,akár eltúlozva kiemelni,egy karaktert ill. a mondanivalót stb.... A Vasarely sem áll tőlem messze. Majd a 70-es évek végén fényképészkedtem (nagyon izgalmas volt, egy szarul exponált képből a papír minőségével stb.. játszani, hogy életet leheljek a képbe) is ,mint amatőr.Ma is versenyzőként sakkozom 1982 óta . Jelenleg 3 zenekarban dobolok! Csak azt ne kérdezd ezután:ne hogy azt mond ,hogy a cipészkedéshez is értesz . Mellékesen egy BNV díjas feltalálót tisztelhetsz bennem. A kérdésedre a válaszom: Lapátoltam bíz az életemben.

Horizont 2011.05.21. 19:27:59

@Kicsi Kacsa: Orbán rinyált egyet,(a saját hangján) hogy szar a világ és benne Magyarország vagyis a helyzet amiben élünk és arra kér (engem személyesen óh...) hogy szálljak be a nagy konzultációba! Mindezt szombat este, nagy ejtőzésem kellős közepén:))

@tokmányos: Én mindig örülök, ha ilyen emberrel "találkozom" !!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.21. 19:36:49

@zero: Hm, az vajon felmerült-e a faszinál, hogy saját pénzből?

@tokmányos: Akkor viszont nem értem a felháborodásod, és a stílusod. Én is csináltam már pár dolgot életemben, ha már itt tartunk, de pont ezért nem gyakran mondom valamire élből azt, hogy szar.

Kicsi Kacsa 2011.05.21. 19:37:21

@Horizont: Ohh, de megható! Ezek szerint MÉG NEM KÜLDTED VISSZA A "HALLGASSUK MEG EGYMÁST"!!!! Elképesztő, sőt felháborító! Mivé lesz így a nemzetünk, az országunk????

Kicsi Kacsa 2011.05.21. 19:47:15

@ColT: Mert a másik listán szerepelsz, biztos az elsőt se küldted vissza. Fészbúkon sem lájkoltad Viktort. Mégis mit vársz?

Kicsi Kacsa 2011.05.21. 19:53:17

Mondd csak kedves @Horizont: hogyan szólított meg a mi uralkodónk?
"Tisztelt Polgártárs, kedves Barátom" vagy hogy? Tényleg érdekel, nincs vonalas telefonom, csak mobil, az is cég nevén, nem fogom hallani a Nagyvezírt :(

tokmányos 2011.05.21. 19:56:20

@ColT: T. Coit ! Azért soroltam fel a hobbijaim egy részét,hogy ezzel bizonyítsam,talán van miből véleményt alkotni! Ettől még lehet téves,de én ha leírok valamit ,azt igencsak átrágom,átgondolom. ( Amikor ébren vagyok ,nyitva a szemem,és látok!) 60 évi tapasztalat...Nem megyek bele,hogy Romániából átjön Magyarországra,majd tovább sasszézik Hollandiába.... ,bizony már egy kicsit előítéletes lettem ,de a "remekműve " engem igazolt. Végül : a stílus maga az ember , ezt pedig vállalom .

lyken 2011.05.21. 19:58:50

Eretnek gondolatom támadt. Hogyan lehetséges, hogy Veress Úr a 2 millió körüli fizetéséből nem hajlandó 70.000-et rááldozni, ha annyira tetszik neki? (Attól most tekintsünk el, hogy mutyi reflextől indíttatva közpénzből akarta fizetni a beszerzést.) Évi saccra 24 misi fizetés(meg ugye költségtérítések) mellett nem akar kiköhögni valamit, ami a fizetésének mindössze 0,292%-át teszi ki? Hanem inkább -a jelek szerint- kifacsar egy szerződést és illegálisan jut hozzá?

tokmányos 2011.05.21. 19:59:23

@Horizont: Szevasz! Régóta ismerjük egymást, az írásainkon keresztül, de ha felhomályosítanál ,a nekem szánt soraid lényegét illetően... (nem értem? ).

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.21. 20:05:52

@zero:

arra van kedve, hogy sírjon, és sajnáltassa magát? :)

nekem bárhonnan van kedvem kiállni az igazamért. vagy pedig nincs pofám siránkozni.

Ironfist 2011.05.21. 20:51:08

@zero:
Hát, én biztos felfújnám az ügyet kint, hadd tudják meg micsoda féreg banda szívja az országunk vérét.

szaktatar 2011.05.21. 20:52:02

o.vi megmondta: keleti szél fúj.

no most merre is kopíroznak pofátlanul ill. /xarnak a szerzői jogokra? ugye-ugye...

Endrosz 2011.05.21. 20:55:41

@Parraghramma.:

"Ne is mondjátok, ez engem is abszolút feldühít. Bicskanyitogató ez a progresszív kompozíció, hogy csak ki kell lógnia az egyik oldalon a szarnak.

Mér nem lehet szépen, középre????????"

Azé', hogy ezzel éreztesse a fotós, hogy NEM VAGYUNK TELJESEN SZARBAN! Pozitív kisugárzás, merjünk nagy(szarkupac)ok, lenni, kérem szépen! ;)

lomposfarkas 2011.05.21. 23:10:31

@Horizont: Igen, ezt néztem:
paczai.hostzi.com/
Vélemyényemet fenntartom.
Egyébként nem ez az első érzésem 1-2 "nagy fotós" galériái láttán, hogy turistafotók. Persze erre a szabvány válasz, hogy: csinálj jobbat! Attól tartok, az egyéb müvészetekhez hasonlóan, a fotózásban való érvényesüléshez is kevés a jó kép.

Meridian74 2011.05.21. 23:34:37

Hogy milyen értékű művészeti célból készült a kép, azt annak fényében ítéljétek meg, hogy készült itt már 8millióért 15nm-es narancssárga fal is, mint kiemelkedő művészeti alkotás.

De a posztban szereplő cikk egy szimpla lenyúlásról, vagy még inkább pofátlan lopásról árulkodik, továbbra is mutatva a kormányzatban vagy ahhoz közvetlenül hozzátartozó szereplők arroganciáját.

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.05.22. 01:07:18

Én, mint aktívan alkotó művész (ha írónak merem magam nevezni) teljesen megértem, miről is beszél kedves @Aullah: barátunk. Vele együt megértem a "másik oldalt" is, akik nyáladzanak feléje, köpködnek vagy mifene - joggal. Nézzük.

Egyrészt igazatok van (már annak, aki mondta/írta), hogy a minőségi fotózáshoz nem elegendő egy masina meg a mutatóujj - ennél több kell. Azonban. És most a képnél maradunk, a trágyadombnál. Ez nem minőségi fotó. Ez itt egy fotó, melynek nincsen pontosítható, beállított közepe (a bácsi már-már majdnem - de mégsem), aminek a teteje túlságosan magas, jobb oldala eltűnt. Ez nem művészi fotó. Ez csak egy fotó, amit a 8 éves Pistike is meg tud csinálni a Pajtásával.
És itt jön a képbe Aullah barátunk ismét: attól még, hogy Pistike ott járt a pusztában és találkozott Gazsival, a trágyadombot büszkén szagolgató balga paraszttal, és megkérte a bácsit, hogy ugyan már, hadd fotózza le, nem lesz művészi az érték. Ez csak egy teljesen átlagos fotó, aminek lehet ugyan "jogdíja", de semmiféle készített termékkel nem veszi fel a versenyt - főként esélytelensége miatt. Ettől még Pistikéjé a fotó, ezt el kell ismerni, ő rendelkezik felette, és büszkén fog meghalni, mert a sokezer fénykép között, amit életében készített, volt egy olyan is, amin trágyadomb szerepel - kipipálva.

Egyszóval.
Ha alkotsz, annak van "súlya". Azt érzik, elismerik, látják és szeretik. Akkor, mikor egy "súlytalan" szart teszel le az asztalra (esetünkben trágyadombot), nem biztos, hogy a tamtamolás a jó eszköz. Értem és megértem tehát az okot és okozatot, de azért művészi fotó és művész között is van különbség.

Most lehet velem kötekedni. :-)

htpp://agymosott.blog.hu

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.05.22. 01:08:10

@Tom Bobb: Megint 10 ujjal gépeltem - kellene már egy titkárnő (nem mondtam, hogy bögyös):

agymosott.blog.hu

kej 2011.05.22. 01:13:43

@ColT: sőt: bayer zsocira is van pénz:

A Nemzeti Kulturális Alap miniszteri támogatásával forgatja újra Rockenbauer Pál legendás ismeretterjesztő sorozatát, a Másfélmillió lépés Magyarországont Bayer Zsolt, az Echo Tv műsorvezetője és a Magyar Hírlap publicistája. A szakma furcsállja a 35 millió forintos támogatást, mivel az NKA elhalasztotta a költségvetési zárolások miatt az ismeretterjesztő filmekre kiírt pályázatokat.

Horizont 2011.05.22. 08:06:41

@tokmányos:
Istenem milyen világ ez, hogy már a dicséret se talál telibe senkit:) Na ha nem értetted, akkor még egyszer! Én annyira örülök ha egy olyan emberrel találkozom még ha virtuálisan is, aki sok mindent csinált életében, sok mindenhez ért, sok mindenben jeleskedik. Kommented alapján közéjük sorollak:)) Annak ellenére, hogy a fotóval és fotóssal kapcsolatban nem egyezik a véleményünk:)
Na így már oké? Még szerencsém, hogy nem durván válaszoltál:DDDD

@Kicsi Kacsa:
Képzeld annyira meglepődtem, azt hittem valaki hülyéskedik, hogy nem jegyeztem meg hogyan szólított! Annyira sajnálom:)))

@kej:
Rockenbauer Pál legendás ismeretterjesztő sorozata annyira legendás volt, hogy nemhogy Bayer de szerintem senki ne forgassa újra, mert szentségtörés lenne még az emlékére nézve is.

@Tom Bobb:
Művészi nem művészi, ki az aki eldöntheti? Tudod ízlések és pofonok:) Ha elmegyek egy sajtófotó kiállításra, nem azon agyalok milyen besorolást adjak egy egy képnek, hanem mi az mai megfog, érdekes meg ilyenek. Így nem lehet ítélkezni. Vagyis ítélkezni sehogy sem lehet.

tokmányos 2011.05.22. 09:16:00

@Horizont: Kedves Horizont, hát pont ez az ! Nem hittem a szememnek, ez nekem szól, valaki biztat, megdicsér? Függetlenül az egymás iránti tiszteletünktől. Ismered a kb. két éve elhíresült mondásomat " kávé helyett ". Ezt megfejelem : CUKOR helyett... Egy jó napot szereztél ( megédesítetted a napomat) , köszönöm. Írhattam volna ,hogy ez egy igazi Magyar kabai cukor volt,nem egy silány szar Lengyel ,vagy bármilyen EU-s szabványú cukornádból készült fos. Szívesen látnálak a július elsejei kerti bulin! Kár ,hogy itt nem lehet priviben beszélni .Ha van ötleted,ezzel kapcsolatban örömmel venném.

Kabbe (törölt) 2011.05.22. 09:54:29

"magyar, ne lopj"........osztrák közmondás

pcmci 2011.05.22. 12:29:29

@Tom Bobb: két kortárs művész éjszaka ballag az utcán. egyszer csak megszólal az egyik:
- Te! Szerinted odaszarjak az elé az ajtó elé?
- Á! Hagyd! Úgysem értenék!

remélem érted a lényeget. senkinek nem tisztje, hogy kikiáltson valamit művészetnek, amíg mást kizárjon belőle. a művészet egyszerűen kifejezés, de senkinek semmi köze hozzá, hogy ki mit tekint annak, nincs egzakt meghúzható határ művészet és nem művészet között. szóval amit szerettél volna mondani, az úgy kezdődik, hogy SZERINTEM...

dr. Aullah 2011.05.22. 12:47:05

@Tom Bobb: Bár hihetetlennek fog hangzani, de én szeretem a művészetet. De ezt nam tartom annak. Főleg, ahogy ez csinálja.
Vannak olyan fényképek, amikre azt mondom, hogy nem semmi. De ez nem az. És nem azért, mert trágyadomb van (ez csak külön ironikussá teszi).
EZ EGY BEÁLLÍTOTT KÉP. NEM AD NEKEM SEMMI PLUSZT...
Mert hogy ha egy hirtelen, mozgás közben elkapott kép lenne, amin lehetne agyalni... akkor azt mondom, ügyes. Ez viszont így simán egy nagy nulla.

OFF:
Másik topikban találtam. Érdekes...

"nem tudom mennyire igaz, most kaptam mélben...

Tanulságos és megszívlelendő az új „őrület”. Döbbenetes!!!!!!!

"Személyes tapasztalatom egy kisebbséghez (rövidesen többséghez) tartozó személlyel. Legyetek éberek!
Egy hipermarketban vásároltam, de a pénztári blokkot nem vettem magamhoz. Amikor a bevásárlókocsival az autómhoz értem, utánam fut egy cigány, azt állítva, hogy elloptam az általa vásárolt árut. Azonnal mutatta a (az általam eldobott/elhagyott) pénztári bizonylatot és nyomban telefonált (az volt neki...!) rendőrért.
Az mentett meg, hogy bankkártyával fizettem. Amikor a rendőr előtt ezt kijelentettem, a "barna" azonnal elfutott. A rendőr szerint ebben az esetben az volt a szerencsém, hogy kártyával fizettem, különben előállított volna, hiszen a pénztári blokk nem nálam, hanem a cigánynál volt. Állítólag az ilyen esetek egyre gyakrabban ismétlődnek. A pénztáros nehezen tud (nem akar, vagy nem mer?) emlékezni a vásárlásra, hiszen naponta emberek tömegével van dolga...

Molnár Ferenc r. fhdgy.”"

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.05.22. 12:50:03

@Conv: a szerzői jogról nem lehet lemondani, önként sem, elvenni sem lehet. Max a publikációs jogokat lehet ingyen vagy pénzért átruházni a vásárlóra, pályázattulajdonosra stb, de a pályázat kiírásában nem szerepelt, hogy az OH csak úgy bárhol használhatja a képeket.
@Aullah: látszik, hogy még soha életedben nem alkottál semmit, innentől teljesen érthető a hozzáállásod.

Neurotic 2011.05.22. 12:51:09

a "művész úrra" igazán ráférne egy kis meló...azért, mert lenyom egy gombot, és fekete-fehérre dolgozik, ne higgye mán, hogy értéket teremt...menjen betonozni, az segítené a világnézete fejlődését...

dr. Aullah 2011.05.22. 12:54:05

@Neurotic: Jaja... fekete-fehér... tehát ettől lesz "művészi".

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.05.22. 12:59:12

@Tom Bobb: haliho :)
nem igazán értem, hogy jön ide a fotókritika. Az ügy nem lesz kevésbé felháborító attól, hogy Józsikának meg Bécikének nem tetszik az adott kép. A képnek ára van, ezt az árat valaki nem akarta kifizetni, inkább más, a fotós által nem jóváhagyott módszerekhez folyamodott. Tökmindegy, hogy mi mit gondolunk a fotóról. Ha valakinek kell, fizesse ki - nem kötelező megvásárolni!

Horizont 2011.05.22. 14:17:52

@Neurotic: Na te aztán olyan, de olyan földhözragadt, szemellenzős, szürkeség vagy! Gratulálok. Betonozz le egy focipályát egyedül.

@Réka ‎: Szia. Eszembe is jutott, hogy jöhetnél,megvédhetnéd a fotósok becsületét, mert nagyon ítélkezős kedvűek a fiúk:))

@tokmányos: Nagyon szeretek dicsérni (ha jogos) mert szükség lenne rá. Arra is, hogy dicsérj és arra is, hogy dicsérjenek!!! Minden kikopik alólunk vagy átalakul.
Dicséret helyett csak a pénz az értékmérő, ha egy tanár szereti a kisdiákjait pedofil, ha két fiú nagyon jó barát akkor buzi, ha főnök akkor csak bunkó lehet, ha leszázalékolt valaki nem beteg hanem csaló, ha politikus csak patkány lehet (igaz ezt nem cáfolják) ha munkanélküli csak lógós és lehetne folytatni. Igaz olyan is van, most olvastam, hogy Halmajugrán tömegverekedés volt, és előkerült a szamurájkard. Na ezt tévedhetetlenül be lehet lőni, milyen többség volt:)
Te is lehúztad a vizes lepedőt erről a szegény fotósról, mert eljött Erdélyből és tovább ment Hollandiáig,(előítéletesen) a fotójáról nem is beszélve:) Pedig csak annyi, hogy valaki ott fenn a hatalmánál és pozíciójánál fogva ingyen le akarta nyúlni. Egyszerű ez, csak komplikáljuk.

tokmányos 2011.05.22. 15:34:43

@Horizont: Üdvözöllek! Javaslatom : Ugorgyunk túl a témán. Tetszett a kabai cukor metaforám? Van ötleted a priviben való beszélgetésre ? És a buli? Csak egy szösszenetnyi kérdés :A kiállító művészeknek volt -e információjuk a kiállítás ,és a rendvédelmiseknek , a Kossuth térre tervezett demonstrációjának meghiúsítása között?

Neurotic 2011.05.22. 16:19:53

@Horizont: miért kellene egy focipályát lebetonozni? az úgy jó zölden, fűvel, ahogy van
a posztban tárgyalt hasonló "művészeknek" kellene egy kis átnevelőtábor, többek között a munkamorál fejlesztésére

Horizont 2011.05.22. 16:27:20

@Neurotic:
A focipálya valóban zölden jó. Csak a méret miatt ajánlottam a pályát neked egy kis betonozásra. Valahogy passzol hozzád ez a meló a kommented és hozzáállásod alapján. Már bocs. Átnevelőtábor? Jó ötlet. Lenne ajánlatom a táborlakók névsorához.

Baldrick68 2011.05.22. 16:45:38

Alighanem itt összekeveritek a szezont a fazonnal.
Az hogy a szóbanforgó fotó kinek mennyire jön be vagy sem, illetve mennyire művészi vagy tucat fotó, az ügy szempontjából teljesen lényegtelen.
Ennek a fickónak ez a fotó a szellemi tulajdona, akár tetszik akár nem.
Ez a Veress nevű fickó meg akarta szerezni , az eladó mondott egy árat.
A Veress nevű arc, meg inkább ellopta.
Ezen nincs mit ragozni.

Tudjátok ez olyan mintha meg akarnám venni a szomszéd öreg verdáját és mondana erre valami durva magas árat és erre gondolnék egyet és ellopnám.
Amikor meg kérdőre akarna vonni a rendőrség akkor meg azzal védekeznék hogy az a régi ócsakavas alig ért párt fillért mit szórakoznak velem...

Ja mellesleg ha ez a trágyadombos kép tényleg egy rakás szar és nem ért meg annyit a Veress-nek ,akkor miért nem ment maga egy géppel és fényképezett magának egy trágyadombot amit kiakaszthatott volna az irodája falára, hiszen csak meg kell nyomni a gombot és kész.

Baldrick68 2011.05.22. 16:54:07

Ja ha meg érdekes fotókat akartok nézni akkor van néhány érdekes oldal

www.flickriver.com

Ennek a fickónak jó kis város fotói vannak
picasaweb.google.com/MartiniFotograf

Ez a fickó meg elég nagy világjáró, igaz hogy turista fotókat csinál, de érdemes megnézni
picasaweb.google.com/lyngve

Na ez a csávó már művészibb jellemzően Horvátországot fényképezi
picasaweb.google.com/Dalmatiaphoto

Jó nézelődést

Tom Bobb · http://tombobb.blog.hu 2011.05.22. 17:13:07

@Réka ‎: Egyetértek, nem erről van szó. Csak nem tetszett, ahogy mindenki nekiesett Alluah torkának - szerintem azért, mert nem tudnak tárgyilagosak lenni az emberek. Próbáljuk meg! Egyébként tényleg nem művészeti kritikát akartam megfogalmazmni, elnézést, ha így sikerült!

Rég hallottam felőled. Sajnálom, hogy nem írsz sűrűbben.

Csigataposó 2011.05.22. 17:59:39

@zero: Teljesen egyertelmu, az orszaggyulese hivatala pontosna tudja, hogy szerzoi jogok kapcsan micsoda goldenvastagor dijjas lenyulasok mennek projekt artisjus neven. Ok nem hulyek, hogy ennek a bandanak egy buznyakot is fizessenek. Most mar csak terjesszek ki rank is a szerzoijogmentesseget es meglesz a kormanyunk masodik intezkedese amivel maradektalanul egyetertek.

martonx 2011.05.22. 18:09:51

@zero: milyen betegagyú kabinetfőnöknek kell már lenni ahhoz, hogy egy ilyen szart akar kirakni a falára dísznek??? De most komolyan? Van ennek ízlése?

Ha meg mégis ki akarja rakni, akkor vegye meg rendesen. Szánalom mindkét oldal.

BaloghZoltán 2011.05.22. 19:14:26

Hol lehet megtekinteni a telefonnal készített képeket a többi keretezett fotóról?

(egy másik pályázó az együtt-lét-ről)

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2011.05.22. 20:05:08

@Tom Bobb: a tárgyilagtalanságot (új szó :D) és a nyaknakugrást pont Aullah kezdte már a legelső kommentjében és sajnos nagyon rossz irányba vitte el a vitát. Az emberek azon tépik a szájukat, hogy milyen a fotó, pedig annak az égvilágon semmi köze nincs a botrányhoz.

gertb76 2011.05.22. 20:19:26

magyarázzátok el ez miben más, mint amikor a lúzer júzer tölti torrenten a copyrightos állatospornót...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.05.22. 20:25:32

Aki hazudik, az lop is! Csodálkozni ezeken?? Tessék az Artisjushoz fordulni, ők olyan szépen keresnek amúgy is, igazán képviselhetik a szerző jogait! Pénzt behajtani, büntetőtárgyalást lefolytatni... A végén pénzbüntetés és feltételes szabadságvesztés... Hol itt a probléma?
Vagy ez nem így zajlik, ha genyó és pitiáner politikusokról van szó? :(

Baldrick68 2011.05.22. 20:29:06

@gertb76:

"magyarázzátok el ez miben más, mint amikor a lúzer júzer tölti torrenten a copyrightos állatospornót... "
Semmiben.

Amúgy ha megnézzük a fiúk eddigi munkásságát és pökhendi stílusát (nyugdíjpénztár megvédése) akkor ez a fajta mentalitás tökéletesen beleillik az eddigiekbe.
Ez a fajta a "jobboladliság" csak amolyan döbrögi féle jobboldal.

davidmoyes 2011.05.22. 20:31:59

@martonx: A "bármikor fotózok ilyet" szintén a legvadabb baromságok közé tartozik, ezenkívül a legszarabb képekre is vonatkozik szerzői jog.
2. Az, hogy a számlát kiállították, nem jelent teljesítést is..

pcmci 2011.05.22. 20:33:50

@gertb76: ha jól értem, akkor abban más, hogy ezt egy hivatalnok akarta megtenni, hivatalosan, jogszerűtlenül, mindezt úgy feltüntetve, mintha a jog betűje szerint járna el.

btw, csak hogy a példádnál maradjunk: a mai jogállás szerint lúzer júzer audio-vizuális tartalmat (akár állatos pornót is) tölthet _le_ (csak le) jogszerűen torrenten, ha ezen cselekedete nem haszonszerző szándékkal történik, amíg egy hivatalnok (sőt, akárki) ma sem használhat fel valamit jogszerűtlenül. szóval a példád ott sántít, hogy azt kellene firtatod, hogy mit szándékozik tenni lúzer júzer a poresz anyaggal. ha otthon ráránt, az nem jogellenes, miközben ha közzé teszi, pl nyilvános helyen lejátsza, az már jogszabály sértő.

pcmci 2011.05.22. 20:49:41

@pcmci: illetve annyi pontosítás még illenék ide, hogy jogszerűen természetes személy készíthet magáncélra műről másolatot, aka tölthet le. gondolom a hivatal(nok) se nem természetes személy, se nem magáncélra szánta a képet. szóval túl azon, hogy kérdés a felhasználás mikéntje, az előző példa szerint lúzer júzer letölthet valamit jogszerűen, a hivatal meg nem.

martonx 2011.05.22. 21:05:32

@Réka ‎: Dehogynincs köze. Szerinted normális az aki egy nagy kupac trágya képével akarja kidekorálni az irodáját? Az, hogy ezért nem hajlandó fizetni pluszban minősíti a hivatalnok urat. Bár azok után, hogy pont erre a képre esett a választása meg is lepődtem volna, ha felötlik benne, hogy ezért komoly pénzeket fizetni kellene.
Másrészt a kép annyira szar, hogy ezért pénzt elkérni, külön vicces.
A poszt szuper lett. Adott egy szar kép, ami szart ábrázol, és adott egy szar alak, aki vonzódik a szarhoz :-D

davidmoyes 2011.05.22. 21:39:39

@Csigataposó: "a szerzoijogmentesseget es meglesz a.." Mi? Mi lenne, ha gondolkoznál mielőtt leírod az első ostobaságot, ami eszedbe jut...

Csigataposó 2011.05.22. 22:18:12

@davidmoyes: Csak nem a fneykepesz urhoz van szerencsem? De folkaptad vizet. Ajanlom go back to kozepiskola es az olvasa mellett probalkozza a szovegertessel is. Ha nem volt egyertelmu a stilus alapjan a hozzaszolasom az abszurditas jellemzi. Probaldmeg szemuveged atcimkezni es ujraolvasni. ;)

thepret · http://teneriferepulojegys.hu/ 2011.05.22. 22:25:30

Ha megtetszett a fénykép a kabinetfőnök úrnak, hát megtetszett

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.22. 22:52:14

@tokmányos: Legalább az i és az l betűt tudnád megkülönböztetni... i és kis L betűről volt szó. A nickem 3. betűje nem nagy I.

tokmányos 2011.05.22. 23:55:29

Felébredtél hülye gyerek ! Látom keresed a fogást,míg el nem küldelek a picsába. Én legalább ,így kezdtem : T. Coit! És Te ? Na látod, ez minimum kettőnk között a különbség! A tiszteletadás drága polgártársam, egy építő jellegű dialógus kezdete. 2-0-ás vezetés után ne várd,hogy simogassam azt a kis butuska fejedet. Felejts el !

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.05.23. 00:24:18

Ezekhez mikor megy a dídzsészövetség házkutatni, meg matricát keresni? Jeszy, várnak a hangosbemondónál! Ja, várj, azok nem azok. Mindegy, ez is szerzői jogos dolog, csak van erre valami szerződés, akiket jó móka lenne ráuszítani a saját kenyéradójára (feltéve hogy ezek a szerzői jogvédő szervezetek államilag finanszírozottak).

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.05.23. 06:06:20

@tokmányos: Nem a fogást kerestem, csak kurvára elegem volt.

tokmányos 2011.05.23. 08:21:51

@ColT: T. Rövid puska! ( Ebben a megszólításban legalább helyén van a i betű) A soraid azt sugallják nekem: elnézést kérek,szar napom volt...No problem. Jobb napot mára!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.05.23. 08:51:10

@ColT:

esküszöm én is mindig coit-nek olvastam a nicked. :)
valszeg az a zavaró, hogy a colt szót úgy írják hogy a t is kicsi. így a végén a anyga t nagy i-re asszociáltat.
meg aztán ha egy colt lenne az avatarod, valszeg coltnak is olvasná az ember, azonban mivel egy ló van a képen, erősebb a nagy t miatti asszociáció.
lehet, hogy a ló, (csődör) is besegít tudat alatt a coit(us)-ra asszociációhoz :)

davidmoyes 2011.05.23. 09:37:40

@Csigataposó: Nem, távolról sem vagyok fényképész. Ha ez irónia volt, bocs nem jött át.. :)

Alf (törölt) 2011.05.23. 11:15:19

a kommentek még jellemzőbbek...

Alf (törölt) 2011.05.23. 11:22:05

@Conv: Ne viccelj, hogy mondana le a szerzői jogairól valaki, aki egy kiállításra ad képet? Ez titálisan abszurd. Itt egyszerűen nyúlták a képeket, szarba (ganába, trágyába) se nézték a művészt.

A szerzői jogról amúgy nem is lehet lemondani a magyar törvények szerint, de hogy ezt tudd, ahhoz már mondjuk jogot kellett volna tanulnod :)

Alf (törölt) 2011.05.23. 11:28:14

@Baldrick68: "Tudjátok ez olyan mintha meg akarnám venni a szomszéd öreg verdáját és mondana erre valami durva magas árat és erre gondolnék egyet és ellopnám.
Amikor meg kérdőre akarna vonni a rendőrség akkor meg azzal védekeznék hogy az a régi ócsakavas alig ért párt fillért mit szórakoznak velem..."

ennyi.

kej 2011.05.23. 13:31:13

@Horizont: ráadásul az eredeti sorozat egyfajta lázadás is volt. mint az azóta kivégzett/kiherélt/kisajátított táncházmozgalom. ritkán nézek ilyen filmeket, de ez teljes mértékben lekötötte a figyelmem. az ötös számú tagsági könyv gazdája vajon milyen plusz tud nyújtani?

anchor 2011.05.23. 14:47:05

@lyken: Ha csak ennyi lenne, egy jó koncertfotóért, azért jók meg kell rugdostatni magát a pogózókkal, és mennyi sört meg felest meg kell inni, legtöbbször hullafáradtan vánszorog az ember haza, viszont felemelő érzés viszontlátni a munkádat, és alatta a neved.

süti beállítások módosítása