Skip to content


       Szűrés lista

Akik még sose nyaraltak a szüleikkel

Nyári szünetre ment a kedvenc riportműsorunk, a Házon kívül, az RTL késő éjszakára eldugott gyöngyszeme. Érdekes, hogy általában mind a két csatornán ugyanaz a típusú műsor megy (X-faktor vs. Megasztár, Mónika vs. Joshi, Aktív vs. Fókusz, Barátok közt vs. Jóban rosszban), az RTL nem meri vagy nem akarja kipróbálni a műsort főműsoridőben mondjuk a "legyen a mai műsorban is beteg gyerek meg egy TV2-s műsor promója" Napló ellen ...

Heti három jó riport, abszolút pártsemleges módon, ennyi a Házon kívül. Meg a díjak, amit megnyertek ...

A két műsorvezető munkája mellett külön kiemelném a felelős szerkesztőt, Kováts Mihályt, aki a stábbal együtt minden héten felkutat, leforgat és összerak 3 jó témát, ami nem egyszerű, figyelembe véve például a központosított kormányzati kommunikációt...

A szezonzáró adásban olyan gyerekekről forgattak, akik még sosem voltak nyaralni. Ritka szomorú egy riportot, előre jelezném ...

Egy tavalyi, 2010-es felmérés szerint a magyarok 65%-a nem megy nyaralni.











A 110 oldalas EU-s felmérés szerint a magyarok válaszolták leginkább az anyagi okokat, arra  a kérdésre, hogy miért nem mennek nyaralni. Még a nálunk szegényebb (?) Romániára és Bulgáriára is 11-13%-ot vertünk.

 

Vasárnapi videó, a Házon kívül riportja Serdült Szilviától, a helyszín Soltszentimre, egy 1400 lelkes község a Homokhátságon, Bács-Kiskun megyében. 



A fogászatra adott 1 milliárdból legalább 30 ezer gyereket el lehetne vinni Zánkára egy hétre, de mindegy, hagyjuk ...

A témához kapcsolódóan: Te tervezel idén nyaralást?

Címkék: videó nyaralás házonkívül

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr462957664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.06.05. 13:30:00

A románok és a bolgárok rossz viszonyítási alapot jelentenek. Mert nekik legalább van hová menni nyaralni úgy, hogy csak belföldi vonatjegyet kell érte váltani...

Én a nyár folyamán elmegyek kétszer Németországba (ebből az egyik haverhoz lesz), de a nagyobb szabadságot inkább októberre tervezem Csehországba... meg közte azért igyekszek menni ide-oda. Muszáj így lennie, mert azok az élmények, amelyek engem a "víz fölött" tartanak, nemigen vannak itthon, a szabadságot pedig nem az otthon döglésre kell kivenni. Amúgy ha ügyes az ember, és nincsenek túl nagy igényei, ki lehet jönni jól egy utazás során kevés pénzből is.

Abban amúgy egyetértek az itt hozzászólókkal, hogy a gyerekek bizonyos életkoráig kell a családi nyaralás - utána viszont inkább csak terhes - vagy ha mást nem, a vidéki rokonoknál való elhelyezés. A táboroztatás max csak az olyannál működik, akinek van érdeklődése és tehetsége egy bizonyos táborhoz, amúgy inkább csak kínzás.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.06.05. 13:35:36

@Cateran: Így van. Pl. először a rezsi, a hitelek részletei, aztán kaja (még lehet, hogy mint nálunk, nem is nekünk, hanem a gyereknek, mert kamasz és növekedési fázisban van), és aztán jöhet minden más. Ja, és minden fillére ki van számolva előre Excel táblában. És lehet spórolni is a kajával. Mi már egy éve nem vesszük a kenyeret, hanem sütjük. Havonta több ezer forintot spórolunk meg így csak ezen az egy tételen...

Ironfist 2011.06.05. 13:40:14

@no-night:
"-Mi meg az asszonnyal Borneóra akartunk menni!
-És?
-Hát... Zalakaros olcsóbb volt..."

koti66 2011.06.05. 14:00:17

@lac1: Magyarországon így nem maradhatna a házad, mert vannak előírások is.Például végleges használatbavételi engedély kell hogy lakhass a saját házadban, különben büntetnek...ott meg kikötik, hogy az eredeti tervnek kell megvalósulnia, és nem lehet egy köztes állapot. Horvátoszágban (is) sokkal lazább a szabályozás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.06.05. 14:52:44

és (mégis?) milyen tiszták, rendesek, értelmesek ezek a gyerekek......megszakad a szívem ilyenkor :(

maxwell murder 2011.06.05. 15:41:19

@laspalmas: kihajtotta a teheneket, megetette a szárnyasokat, felkeltette 5 gyerekét, elvitte őket az iskolába...ezek a gyerekek értelmesek, aranyosak, szépek, nem úgy mint a c-k. dühítő, hogy a magyaroknak így kell élni a saját országukban! őket kéne támogatni, annak a támogatásnak egy forintja se menne kárba!

martonx 2011.06.05. 15:56:27

@zero: elárulom, az állami fogorvosnál csak a fogtechnikus cuccaiért kell fizetni, azaz tömés, gyökérkezelés, húzás ingyen van.Ha korona, híd kell a fogra, akkor az fizetős.

Nekem év elején a gyökérkezelésre 75K -s ajánlatot adott a magánfogorvos (3 csatorna + korona), miközben mindez kijött 25K-ból a körzeti fogorvosnál, mert csak a koronáért kellett fizetni, és ott is csak az önköltségi árat.

trojka 2011.06.05. 15:58:34

Akkor most nem értem, hogy mit kell itt állandoan azt a bizonyos "átkost" szidni és vágni. a kutyámat sem érdekelte, hogy miböl, de a dolgozo el tudott menni a szakszervezeti udulöbe akár a Balaton, vagy a Velencei to partjára, vagy Leányfaluba, Gyulára, nem sorolom tovább. a gyerek mehetett uttörötáborba, (én is voltam) kész élmény volt, kicsit ki lehetett engedni a hajtásbol, mert azért akkor is volt. De-azoknak azért volt pszichologiai érzékuk, tisztában voltak vele, hogy egy agyonhajszolt, kisajtolt ember nem tud olyan intenzitással dolgozni, ahogyan kéne. Ma sírnak, hogy fogy a magyar, hogy nem szaporodunk, hát mit gondolnak, egy lelkileg, fizikailag, anyagilag gajdeszba vitt nép hogyan fog itt szaporodni? ezek ugy hulyék, ahogyan vannak. elvettek mindent, ami még segíthetne ezen a kiábrándult, elfásult nemzeten. Az uttörö táborok helyett ott voltak a cserkésztáborok, ma már arra sincs pénz, támogatást nem kapnak, ugyanugy a kiváltságosok tehetik meg, hogy táboroztassák a gyerekeiket, vagy amit már írtam, a cigányok. Csak ugy felrémlik bennem, amit annak idején tanultam, hogy a Tanácsköztársaság a proli gyerekeket elvitte a Balatonra udulni, mert másképpen soha nem jutottak volna el oda. Most majd ismét Tanácsköztársaságnak kell lennie? (de amugy, minden OK. Magyarországon, nem kell sírni, mert megunnepeltuk Trianont!)

mruniverzum 2011.06.05. 15:59:04

Két alternatíva van:

- Külföldre megyek nyaralni. Mert a Szombathely-Debrecen vonatjegy ugyanannyiba kerül, mint a Keleti pu. - Olaszország (Velence) vonatjegy akciósan. De ugyanezt elmondhatnám a hazai/kinti szállodai szoba árakról és a többiről.
- A barátaimhoz megyek. Hála az égnek sokan vannak és mindegyikőjük szívesen lát vendégül 2-3 napra. A költségeket meg közösen álljuk.

Strand helyett tó. A külföldiek elhűlnek az itteni áraktól a 4-5, többszörös fizetésükkel a zsebükben is.

Erről ennyit.

mruniverzum 2011.06.05. 16:02:06

Ja és azért itt említsük meg a Munka Törvénykönyve tervezett módosítását, mely szerint csökken a szabadság és az a kevés meg bármilyen bontásban kiadható a munkáltató által. Mondtam is a többieknek, hogy lesz 20 napod, tíz hónapig minden hónapban kapsz majd 2 szabadnapot és ennyi volt. A nyári meg a téli otthon tartózkodást (mert nyaralásra a legtöbb embernek nincs pénze) meg felejtsd el. olyan lesz az egész, mint egy kibaszott mókuskerék. Most is az, de még lehet fokozni természetesen.

martonx 2011.06.05. 16:06:04

Idén 4 (vagy inkább már 5) év óta először ismét teljes értékű nyaralásra megyünk a családdal. Az elmúlt 4-5 évben volt egy-egy hosszú hétvége valamelyik ismerősnél, vagy valami olcsó szálláson, de sosem volt pénzünk egy komplett hetet kifizetni valami normálisabb szállásért.

Mostanra fejlődött oda a cafetériám és a fizetésem, hogy a családdal megengedhetünk magunknak egy teljes hetet a Balatonon (na nem Siófokon,vagy Keszthelyen, hanem egy kis faluban, mert az megfizethetőbb, de mégiscsak a Balatonon)! Ezzel ellentétben a francia ismerőseim (tanárok, munkanélküliek mikor hogy) évente négyszer mennek nyaralni, kétszer tengerpartra, kétszer a hegyekbe. a válság hatására - ez hű de durva - lecsökkent évi háromra, de idén már ismét négyszer tudnak menni.

Horizont 2011.06.05. 16:08:16

Olyanok vagytok mint Móricka a viccben, mindenről "az" jut eszetekbe. Nektek mindenről a cigányok! Most mi a francnak kell velük foglalkozni?Most ebben a témában leszarom őket! Milyen sok ilyen család van mint a felvételen.Csak ők nem kerülnek soha célpontba, róluk nem beszél senki. A hatalom csak a cigányokról beszél pozitívan, a nép meg szintén csak a cigányokról negatívan. A mélyszegénységben élőket nem sajnálja senki.Csak @laspalmas: -nak és nekem szakadt meg a szívünk a GYEREKEKÉRT , meg zero-nak a posztban. Egyetlen kommentben nem olvastam arról, hogy sajnáljátok az ilyen gyerekeket.Ez is mutat valamire.

mruniverzum 2011.06.05. 16:21:02

Mikor én gyerek voltam, bár anya gondnokként, apám meg raktárosként dolgozott; a három hónapos szünidő alatt volt arra pénz, hogy minden napunkat a tesómmal együtt négyesben a strandon töltsük. Kaja, pia otthonról lett hozva, de naponta többször vehettünk magunkhoz szokásos strandcsemegéket (kürtős kalács, palacsinta, kis édesség, vízipisztoly és tsai, sült krumpli-ketchup, etc). Mindig csak sóvárogva hallgattam az osztálytársaim élménybeszámolóit, mert mindenki külföldre ment, Disneyland-be és hasonló helyekre.

4 éve próbáltam ki a tesómmal+a két gyerekével egy ilyen strandi napot, otthagytunk 16.000 Ft-ot. Na akkor rendesen lepadlóztam. ki is számoltam rögvest, hogy ha azt akarnám biztosítani két gyereknek, mint nekem a szüleim, akkor a párommal együtt alaphangon havi 1.000.000 Ft jövedelemmel kellene rendelkeznünk. Hol keres manapság ennyit egy gondnok meg egy raktáros együtt? Ötödét kb. és akkor még lehet sokat mondtam.

mocskosbaribaszó 2011.06.05. 16:23:10

@martonx: én szerbiába (határon lakik a család, csak én tanulok messze) fogok elmenni, ott még olcsóbb...

lac1 2011.06.05. 16:23:56

@Jurganov:
Itt több hiba is van. Először maga ház. Mekkora, milyen helyen, milyen anyagokkal, mennyi idő alatt. Ezért szóltam a részekben épülő horvát módszerről. Akinek kilátszik a valag, az szerintem ne akarjon egyből palotát. Szükséglakásból, albérletből egyből zöldövezetes, esetleg új építésű családi házba, szép kovácsoltvas kerítéssel, medencével... Itt már sokan elbuktak.

mocskosbaribaszó 2011.06.05. 16:24:49

amúgy meg én sem voltam még nyaralni (23/F)
Külföldön még csak a szabadkai piacon voltam azt csók. Tavaly, meg azelőtt 10 éve voltam utoljára a Balatonnál egyikre nem emlékszek a másiknál meg rohadt hideg volt és csak fázni lehetett.

lac1 2011.06.05. 16:26:30

@Jurganov:
...ja a cigi kimaradt. A cigi az egy szimbólum - de önmagában is számolni lehet, ha napi egy dobozzal, akkor az már havi 18 rugó, és állítom, hogy többen isznak alkoholt a dohányosok között, mint aki nem - szimbóluma a helytelen döntéseknek, ami a költségek rangsorolást illeti.

lac1 2011.06.05. 16:32:54

@Jurganov:
Itt még nem csak a tető hiányzik, hanem egy másik szint, és még onnét a tető. Mutassak olyan képet is?
www.kephost.com/images4/2011/6/5/u32ktwq0y7jpsclawiyw.jpg
Ha tetőteres lesz a kecó, akkor számoljunk az egyszerűség kedvéért egyforma árakkal. Így a hülye horvátja harmad áron SAJÁT ingatlanban lakik, harmadannyi hitellel.
És akikről beszélünk? A harmadát már biztos kifizette, és a bank még el is viszi a kérót. Jól járt az illető, hogy pár évig szép házban lakott?

lac1 2011.06.05. 16:35:09

@Jurganov:
Ismertem én is ilyen embert. Az onokáit már nem tudta élvezni. Megnézzük, hogy hány bányász vagy egyéb, nehéz fizikai munkát végző él sokáig, ráadásul az utolsó pár évet fájdalmak között az ágyban, a maradék meg a gyógyszertárban sorban állva?

lac1 2011.06.05. 16:41:52

@Jurganov:
Ismertem én is ilyen embert. Az onokáit már nem tudta élvezni. Megnézzük, hogy hány bányász vagy egyéb, nehéz fizikai munkát végző él sokáig, ráadásul az utolsó pár évet fájdalmak között az ágyban, a maradék meg a gyógyszertárban sorban állva.

lac1 2011.06.05. 16:45:50

@koti66:

Igen, el is hiszem, hogy így van. Akkor talán a kormánynak kellene bizonyos esetekben lazítani a feltételeken, ha bizonyos feltételek teljesülnek (alapterület, vizesblokk, fűtés) akkor ideiglenes lakhatásit lehetne kapni.
Úgy látom sajnos, nem tudtam magam megértetni, mert NEM ezt tartom megoldásnak a hazai bajoknak, hanem azért írtam és mutattam be ezt, hogy bizony vannak köztes megoldások is, vagy akár le lehet adni az igényeket is. Mint pl. a dohányzásról leszokás...

dr. Aullah 2011.06.05. 16:56:15

Én nem igazán értem ezt a cikket. A videó meg nem kicsit hatásvadász... "jajj szegény gyerekek, mindjárt összesírom magam és átmegyek emoba".
Nyilván azért nem mennek nyaralni külföldre, mert nincs pénz. Sajna ma már létbiztonság sincs, minimálból alig lehet megérni... ezek után akit meglepetésként ért ez a hír...

A cigizés meg nem tudom hogy jött szóba, de egyetértek@James Onedin (aka Zöld Ember): -el.

Horizont 2011.06.05. 17:05:07

@Aullah:
Ki beszélt külföldi nyaralásról???Menj át emoba hátha jót tesz....
Nem a felvétel hatásvadász hanem te vagy érzelem nélküli.

dr. Aullah 2011.06.05. 17:07:37

@Horizont: Belföldre, külföldre... tök mindegy. Mellesleg valószínűleg itthon még az árak is drágábbak :D Lehúzós balatonnál...

lac1 2011.06.05. 17:08:56

@Horizont:
Mert ha van bennem érzelem, akkor mi fog változni? vagy vigyek magammal mindig egy idegen üdülni még nem volt lurkót?
Vagy...?

lac1 2011.06.05. 17:12:45

@Aullah:
Jól tudod, tavaly itthon maradtam a Balcsinál, hát forintra pontosan annyiért kaptam apartmant, mint amennyit először Omisban néztem ki. Kaját vittem volna, így csak a távolsággal több a mulatság.
Az persze külön érdekes volt, hogy az északi parton esős időben semmit nem tudsz csinálni. A tapolcai tavasbarlangba éppen lemehettem volna huszadszorra is, ha éppen lett volna kedvem 2-3 órát sorban állni. Vagy? Menjek az ugyanennyiszer megjárt veszprémi állatkertbe? Tihanyba? Esőben ugyebár kirándulni sem lehet...

Horizont 2011.06.05. 17:14:16

@lac1:
Hát b+ ha neked csak ennyire szűkös az érzelmi lelkivilágod, ha gyerek lennék még ha BoraBorára vinnél se mennék veled nyaralni:(

Matteo79 2011.06.05. 17:18:02

Nagy ügy, 14 éves koromban voltam először "nyaralni" az ingyenes hittantáborba (kemping)
Azt követően pedig akkor amikor már volt saját keresetem a suli mellett.
Sokkal mélyebb gyökerű problémák vannak. Egy gyermek boldog nyaralás nélkül is ha megfelelő ingerek érik. Később már egyre nehezebb megugrani az ingerküszöböt, nő az igényszint.

lac1 2011.06.05. 17:29:58

@Horizont:
Ajándék lónak ne nézd a fogát.

tudi 2011.06.05. 18:02:41

Elgondolkodtató és érdekes riport. Hogy megyek e nyaralni még nem tudom, majd még elválik, hosszú még a nyár, de akkor is maximum 1 hét, vagy 1 hószúhétvége, de talán sikerül most 1, 1,5, vagy talán két hetet ezen a nyáron szabadságon lennem.
@zero:" Az "állami" fogorvosnál is fizetni kell, " érdekes nálunk nem, főleg azokért, amiket rajtad csinált, azt tök ingyért megcsinálja, sőt volt úgy, hogy tömés előtt még a fogkövet is leszedte.

bandika gazdája 2011.06.05. 18:13:54

@lac1: Igen, vigyél magaddal egy üdülni még nem volt lurkót! Nem halnál bele! Mivel nekünk volt nyaralónk akárhol, a nagymama minden évben elvitt minket nyaralni. És képzeld, elvittünk minden évben olyan barátokat, barátnőket, akiket a szüleik nem tudtak elvinni valamiért! Mi örültünk, a gyerek is örült. Igaz, nem étterembe jártunk, hanem petróleumfőzőn főzött a nagyi jókat! Azért napi egy fagyi a vendéggyereknek is járt!

bandika gazdája 2011.06.05. 18:18:27

@Horizont: Ne fáradj! Látod, az egészből az ragadta meg, hogy Omisban döglött ócsóbban vagy az északi parton!

2011.06.05. 18:20:50

Persze, kéne a nyaralás is... de a lakosság 1/3 része már a létminimum alatt van, vagyis napi kenyérgondokkal küzd. Megyek-e nyaralni? Idén aligha. Ki tudnék rá szorítani pártízezret, de már kedvem sincs, minek? Strand meg kerthelyiség meg minden itt is van, és nincs macera a költözéssel, utazással, lehúzással, átveréssel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.05. 18:27:32

@zero: Ja, hogy! Így már más.
Én TB-támogatott tömésre mentem még nemrég (1-2 éve), egy fillérbe nem került...
Most megyek majd újra, a maradék fogaimmal.

Mindenesetre vicces, hogy az államnak fontos a zemberek fogainak egészsége, de nem ingyenes az ellátás.

Horizont 2011.06.05. 18:52:58

@bandika gazdája:
Már azt hittem bennem van a hiba! Mi a francot csodálkozom én, hogy ide jutottunk.Inkább azon csodálkozom, hogy még csak ide. Én üdülős párti vagyok. Persze én könnyebb helyzetben voltam, mert nem ebben a kibaszott MINDENT anyagiakban mérő világban voltam fiatal. Anno annak idején ('70-'80-'90) a munkahelyem a Balatonnál, meg Szanazugon bérelt egy nagy házat egy konyhával, egy fürdőszobával és 4 család mehetett egyszerre. Persze messze volt a víztől,soha nem tudtunk vendéglőbe menni, bizony főztem a "közös" konyhában,alkalmazkodni is kellett, de a legszebb emlékeink között tartjuk számon.Persze nem volt akkora az igény mint most. Egy regényt írhatnék, hogy miről is szólt és szólhatna ma is a családi üdülés, de felesleges koptatnom a billentyűt.
Ha már cigiről írtak itt sokan. Ha valaki mindennap 1 dobozzal szív az 1 évben 180 ezer ft. Szerény üdülés meglenne belőle.
Mi tavaly nem tudtunk először üdülni menni. Bele is dögöltem lelkileg. Pedig már nincs kisgyerekem se. Az üdülésben az is jó, hogy előtte fél évig ha nagyon szar minden, erősen koncentrálok arra, hogy milyen jó lesz, aztán az üdülést élvezem piszkosul, és utána félévig a töltekezés tart életben amikor mélyrepülés jön.
Természetesen lehet nyaralás nélkül is élni. Meg sok minden más nélkül is. Azért vannak egy páran akiknek nem kell lemondani semmiről. Egy hosszú hétvégén az összes hazai wellness szállók megtelnek magyarokkal.

lac1 2011.06.05. 19:02:30

@bandika gazdája:
Hát szerintem te nem tudod, hogy én mibe halnék bele. Látszik, hogy vagy nem voltál még életben (idegenben) nyaralni, vagy nincs gyereked, mert a plusz egy tányér leves a legkevesebb gond.
Pláne külföldön.
Nincs kedvem reszkírozni a családom nyaralását egy idegen életformával. Pláne kicsivel, akire állandóan figyelni kell. Azt már nem is írom, ha olyan gyerkőcöt kapnék ki, akinek bagózik a szője. Tudom, ismerem a libsi dumát, hogy "de hát a gyerek nem tehet róla". Az biztos, de ilyen alapon inkább akkor egy éhenhalni készülőt kéne megmentenem Afrikából, mert az mégiscsak fontosabb, mint a a nyaralás.
Hoppá, a te internetes számlád egy éhen halni készülő Afrika kiscsávó életét menthetné meg. Odaadtad már neki?

lac1 2011.06.05. 19:05:01

@bandika gazdája:
Dehogy az ragadott meg. Ha szépen veszed a fáradtságot és visszaolvasol, akkor láthatod, az egy mellékes megjegyzés volt. De szívesen veszem a bizonyítékát annak, TE mivel járultál hozzá más nyaralásához.

lac1 2011.06.05. 19:07:52

@Horizont:
Látod, én is megteszek mindent a gyerekeimnek, hogy elvihessem őket. Az ingergazdag környezet CSAK jót tesz nekik, hihetetlen előnnyel indul neki az életnek. Most ezért szégyelljem magam? Nem akarom...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.06.05. 19:14:28

@Horizont: Amúgy ezt a wellness szállót én sem értem.

Főnököm, meg az egyik kollega, aki nem sokkal keres többet, mint én, rendszeresen mennek ilyenekbe.
Csak 30 ezer, csak 50...
Miből?

Én arra spórolok, hogy ablakot cseréltessek a lakáson, de pl. a boss is most vett lakást, és lazán van pénze BÁRMIRE (annak az átalakítása mellett). Persze abból a pénzből mehetnék nyaralni is, csak ugye télen meg fűtésszámla.
A franc tudja, mit csinálok rosszul. Bár lehet, hogy csak nem kőgazdagok a szüleim, mint neki.

kacsa! 2011.06.05. 19:16:31

Elkanyarodtatok, az volt a kérdés: "Te tervezel idén nyaralást?"
27 évesen sohasem voltam nyaralni sem a szüleimmel, sem (mivel így nőttem fel) önszántamból. Ja és amúgy munkamániás vagyok, úgyhogy végignyomom az egész nyarat (is).

bandika gazdája 2011.06.05. 19:24:25

@lac1: Te tényleg egy féreg vagy! Először azt hittem, csak butuska!

Horizont 2011.06.05. 19:25:31

@kacsa!: Rosszul teszed, de 27 évesen még másképp látod ezt.

@ColT: Szerintem semmit nem csinálsz rosszul, sőt. Ma átlagbérből mindenféle "segítség" nélkül nem megy. De a wellness tele van:) Én meg irigykedek.Egyszer voltunk Berekfürdőn télen, kaptam üdülési csekket a munkahelyemen. Hozzá tudnék szokni:DDD Az a svédasztal:)))

@lac1: Valamit nagyon benéztél:) @bandika gazdája: -val kapcsolatban is. Ki mondta, hogy azért kéne szégyellned magad mert üdülni viszed a gyerekeid? Dehogyis! De azért igen, ha hiányzik belőled a beleérző képesség és nem sajnálod azokat akik nem tudnak elmenni. Természetesen nem kell vinni magaddal senki idegent üdülni, de átérezni lehet a sanyarú sorsát.

lac1 2011.06.05. 19:31:04

@bandika gazdája:

Nem válaszoltál. Te az internetszámlád árát felajánlottad egy éhezőnek már? Értem én, hogy a tefajtád szerint a tefajtád éppen aktuális életszínvonala az a határ, amikor még kijelenthető az, hogy nekem sincs már annyim, éppen hogy kijövök a havi fizetésből, de ha lenne, akkor mindenképp jótékonykodnék...

Disznó Úr 2011.06.05. 19:33:45

Azon merengek, hogy vajon a formálisan nyaralásnak hívott otthontól való távollét tényleg akkora élmény-e. Gyerekkoromban minden nyáron kétszer nyaraltunk a vállalati üdülők jóvoltából. Ez 2x1 hét Balatont jelentett. Visszagondolva, gyerekként tényleg klassz volt a strand, de most így utólag sajnálom a szüleimet.

A vállalati üdülő 2x3 méteres szobájában négyen egy hétig..... A munkatársak (besúgó, szb. titkár, igazgató szeretője) miatt vigyázni kellett, hogy miket brekeg az ember és kinek. A társaság kényszer alapján jött össze, akit éppen arra a hétre beosztottak. A SZOT üdülők állítólag jobbak voltak, de oda a büdös életben nem kaptunk beutalót. Ja igen: kifőzde jegyekkel fizetve, osztályvezető kisfiának szülinapja szigorúan a nyaralás alatt ünnepelve.

Tudom, hogy ez nem a felnőttekről szólt, hanem a gyerekekről és ma már más körülmények vannak, de azért sajnálom a szüleimet az áldozat miatt. Apám egyszer kérdezte is, hogy emlékszem-e, amikor itt és itt voltunk. Mondom: nem. Teljesen odavolt, hogy hát miattam tűrték a szar körülményeket és még csak nem is emlékszem.....

Ellenben: azt hallottam, hogy a Balaton most is ugyanolyan mint akkor, csak a vizibiciklik nem Trabantot, hanem Ferrarit utánoznak.

lac1 2011.06.05. 19:34:25

@Horizont:
Beleérzek én.
Várjál... beleérzek folyamatosan, de... nem látom, hogy változna a világ. Ez sajnos kevés, beismerem. Miért várják el ezt akárkitől is?
Ez olyan önáltató látszat "intézkedés". Mindenki otthon ül, veri a billentyűt, nézi a kurvákat a neten, csak az egyik kimondja a valót a másik meg ekézi, pedig éppen annyit tesz a példabeli gyerekért, mint az első.
Semmit. Ettől valóban jobb a világ?

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.06.05. 19:47:51

Szegény gyerekként nőttünk fel (kb mint a videóban szereplők), igy sosem tudtunk menni nyaralni. Nyaranta 1 napra eljutottunk a tőlünk 60 km-re lévő városi strandra, ahol a hozott fasirtos szendvicset ettük és szörpöt ittuk.
Egy ilyen "nyaralás" után az egész család 2 hétig vajaskenyeret evett (a parizeres helyett), hogy ne kelljen kölcsönkérni a hó végén...
Amig a két kistestvérem 14 alatt volt, "félembernek" számitottak, igy a rozzant Wartburgba befért egy unokatesó is, akinek szintén nagy élmény volt az egész.

Jah, meg tőlünk 30 km-re volt a Velencei-tó (anyámék utálták, ezért nem oda jártunk "nyaralni"), és a váltó nélküli, kontrás kemping biciklivel letekertünk oda néha. 13 évesen ez úgy nézett ki, hogy reggeltől délig tartott, mire leértünk, két óra döglés a bícsen, aztán haza kellett indulni, mert lámpa ugye nem volt a bringán, sötétedésig haza kellett érni.
Volt mikor elszakadt a lánc... Szerencsémre ott szokta lefutni az edzőkörét (!) a szembenlakó maratonista srác, és a vállába kapaszkodva futva elhúzott hazáig. 17 km-t.

Mellesleg 17 éves koromban ott vesztettem el a szüzességemet, egy ilyen biciklis fürdés alkalmával :D (és nem úgy, hogy leesett a nyereg :P)

Horizont 2011.06.05. 19:48:47

@lac1: ja persze azért nem Teréz anya vagyok én sem, hogy mindenkit megmentsek. Nagyon, de nagyon rosszul közelíted meg a kérdést!!! Tudod én már megtettem a magamét, a három gyerekemet minden évben elvittük nyaralni, plusz kisbarátnő, rokon gyerek, @bandika gazdája: is ott tart, hogy ugyanezt elmondhatja! És igen is az együttérzés is sokat számít ebben a rohadó világban. Neked olyan nincs, ami nincs az már nem is lesz! Inkább arra koncentrálnék, hogy aki mégis megtehetné - ha nagyon szerényen is - de menjenek el a család együtt nyaralni!! Azt hiszed, hogy attól vagy fasza modern mai ember, hogy itt keménynek adod magad, aki nem hatódik meg semmin, és kiosztja a másikat? Mi meg egy másik generáció vagyunk! Hál istennek.......

bandika gazdája 2011.06.05. 19:52:23

@lac1: Na jó! Semmi közöd hozzá, de minden hónapban átutaltatom az internetszámlám másfélszeresét Csaba testvér gyerekeinek, és ez nem kevés mert mobil internetem van, és nem a legolcsóbb csomag. Képzeld állatmenhelyeket is támogatok, cigarettázom is, kölcsöntartozásom nincs, nagy lábon nem élek, de megvan ami kell. Nyaralni azért nem megyek mert nem szeretek itthon érzem jól magam, de tehetném. Van az öcsének nyaralója a Mátrában, a másiknak a Tiszánál, unokatesóm Tihanyban, a gyerekek elvinnének ingyen a tengerhez is, de én itthon maradok! Mégis sajnálom, aki szeretne, vagy szüksége lenne rá, de nem mehet! VAN MÉG KÉRDÉSED?

Horizont 2011.06.05. 19:54:10

@Disznó Úr:
Látod nincs két egyforma szülő sem:)))))
Én meg élveztem az ilyen üdülést is és nem éreztem áldozathozatalnak. Sőt :)) @Horizont: :D

@Kőmíves Kelemen: Végre egy EMBERI komment. Köszi! A vége meg aranyos:)))))

bandika gazdája 2011.06.05. 20:38:56

@bandika gazdája: Ja! Azért megy "ilyen jól", mert kicsi lakásban lakom, és nincs autóm! Jól elvagyok biciklivel. Kinek mi a fontos! Nem baj, ha másnak más!

Black Hawk 2011.06.05. 20:55:44

Én sem voltam még nyaralni, a szüleim utoljára még a születésem előtt, amolyan nászútként. Azóta sose, bár úgy érzem, ez inkább rajtunk állt. Valahogy zárt volt az agyunk, szűk a látókörünk. Régebben, amikor jobban ment, lehetett volna pénzt gyűjteni, és elmenni, de nem tettük / tették. Munkásosztálybeli gyerek voltam, de az a generáció, akinek már nem volt úttörőtábor, mert felszántotta a rendszerváltás (nem sokkal azelőtt születtem). Aztán változások jöttek, és elkezdtünk csúszni, ma már hónapról-hónapra élünk, és a lehetőségek is beszűkültek. Mellé persze maradt a szűk látókör is. A szülőket nem tudom kimozdítani, nekem meg állandó lelkiismeret-furdalásom van, ahányszor próbálok magamnak valamilyen korlátozott kikapcsolódási programot szervezni. Ezek általában egy naposak, a költségük általában nem magas. Voltam pl. Budapesten, megnéztem a Közlekedési Múzeumot (50%-os vonatjegy, ami sokat segített a költségeken), időnként autóval ide-oda elmegyek valamilyen rendezvényre, ami érdekel, és nem lehet normálisan megközelíteni vonattal / busszal. Előbbire van 33%-os kedvezményem míg nem leszek 26 hétvégente, ez is számít valamit.

A nyáron próbálok magamnak valami 2-3 napos kis kirándulásfélét szervezni, fogalmam sincs még, hova. Az egészet csak azért írtam le, mert én is sajnálom a gyerekeket, de ha valaki tényleg segíteni akar az általános helyzeten, akkor nem fekete-fehérben kell nézni a dolgokat. És nem is csak a pénz számít, én sosem szerettem strandolni se, de a kirándulásokat, amelyen voltam még kisiskolásként, imádtam, főleg az egri várat, meg Ópusztaszert. Nyaralás nem egyenlő egó-egyengetés egy bazinagy víz mellett, spanyolba, magyarba, balatonba.

Elsőként kellene a szándék, hogy javítani akarjunk rajta. Ha ez megvan, indulhatunk visszafelé is, a lényegi gondon túlléptünk, onnan már csak irányt kell váltani. Elsőként én az állami üdülőket alapítanám újra.

csodalámpa 2011.06.05. 21:19:16

@Kartal (rezervált): én nem kicsit vagyok dohányzás ellenes, de a bagósok mellett/ellen kalkuláljuk be a napi1 (sztem ez üres kategória) - 2-3 sörikét elfogyasztó embereket. Szóval mennyi az annyi?

csodalámpa 2011.06.05. 21:23:37

@bandika gazdája: Figy, én perpill szingli csajként, vinnék - júl. elején, Révfülöpre. De mi ennek a háttere? Mi úton lehet ezt intézni, és van-e sanszom egyáltalán?

lac1 2011.06.05. 21:24:58

@Horizont:
Érdekes, nekem is három van. Gyerekem.
Egyszer én is elvittem - igaz egy napra - egy barátnőt, de soha többé. nem jól úszott, én nekem meg halálfélelmem volt, hogy egy újat kell csinálnom helyette. A sógornő pulyáját is egyszer vittem magammal bevásárolni, soha többé más gyereket boltba.
A többit meg nem vágom.

lac1 2011.06.05. 21:30:47

@bandika gazdája:
Á, egy idősebb korosztályú dohányos.
Így már érthető. Nagyon érezd magad megdicsérve, ha valóban így van, ahogy írod.

lac1 2011.06.05. 21:33:26

@csodalámpa:
Ne mellett. Biztos vagyok abban, hogy a dohányosok nagy része fogyaszt is alkoholt, még ha alkalomszerűen is. Fordítva is igaznak gondolom.

bandika gazdája 2011.06.05. 21:34:44

@Black Hawk: Te egy igen normális fiatalember lehetsz! Sok szerencsét kívánok neked a - remélem hosszú - életedhez!

lac1 2011.06.05. 21:34:52

@csodalámpa:
Figyu, ha adsz emilt, akkor leírom Révfülöpöt, én ott voltam tavaly.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.06.05. 21:36:47

"Még a nálunk szegényebb (?) Romániára és Bulgáriára is 11-13%-ot vertünk."

Na ennyi. Megint a rinya. Magyarország NEM szegényebb, mint Románia vagy Bulgária! Az egy főre jutó GDP majd' kétszeres!

Akik meg még sosem voltak nyaralni: Fogd a nagyit, és menj vele túrázi Magyarországon!
Egy kemping mennyibe kerül?

bandika gazdája 2011.06.05. 21:38:28

@csodalámpa: Nem értem mire gondolsz! Csaba testvér gyerekeiből nyaraltatnál egyet?! Nem hiszem, hogy meg lehetne oldani, de nem tudom! Biztos körülötted is van olyan akin segíthetsz ha nem is így! Lehet, hogy egy pöttyös labdának is örülnek.

csodalámpa 2011.06.05. 21:49:19

Figyu, nekem 8, bármilyen gyerkőccel szívesen nyaralnék, de nem tudom ennek a törvényi/gyakolati hátterét.

csodalámpa 2011.06.05. 21:52:00

@lac1: Köszi, szállásom már van, a Balaton átúszások (1996 óta) jól ismerem a falut :). De ha nyaralni vágyó és hivatalosan "lízingelhető" gyermekről tudsz, azt szívesen fogadom.

lac1 2011.06.05. 21:53:46

@csodalámpa:
Hát... azt írtad, szingli vagy, én elmennék Veled.
(A révfülöpi kilátóban voltál? Amikorra felértem, azt hittem kiköpöm a tüdőmet.)

Black Hawk 2011.06.05. 22:03:55

@bandika gazdája:

Köszi, de szerinted melyik részem a normális? :)

Ami a nyaralást illeti: sokan, mivel nincs pénzük, évek, évtizedek óta a mókuskerékben köröznek, és már azt sem tudják, hogy lehetne másképpen is. Aki fentébb a szabadságolások szétaprózását említette, az jogosan félt attól, hogy ez is csak a munkások szivatására lesz jó, semmi másra. Már az a nyári, esetleg ünnepi (karácsonyi) szabadágolás sem lesz meg. Mókuskerék, aztán döbbenet, hogy mekkorák az öngyilkossági adatok, meg a népszaporulat.

csodalámpa 2011.06.05. 22:17:02

:) balaton-átúszást vállalsz,? ;) mert én akköré szerveztem a nyaralást, a kilátó tervbe van véve, már csak (idén kezdődött) geocaching okán (is) :)

martonx 2011.06.05. 22:27:42

@mocskosbaribaszó: mondjuk a Palicsi tó környékére én is szeretnék elmenni egyszer.

csodalámpa 2011.06.05. 22:32:28

@Black Hawk: nos,én 26 évesen még nappali egyetemista voltam - igen - a ti pénzeteken; de mivel vonatozni és kirándulni is szeretek immár sokkal +5 évesen, alkalmasint kiver a víz a vonatjegy árától. Pl. jövőhét szombaton egy hosszútávú úszóversenyen veszek részt, rajt Balatonbogláron, vonatjegy oda-vissza 5580 HUF, nevezési díj 3 500 HUF, szóval a laza hétégi rekreációs program alsó hangon egy tízes....ennyit a tömegsportról.

lac1 2011.06.05. 22:39:07

@csodalámpa:
Tudok úszni (egészen fiatal koromban versenyszerűen csináltam), de most így nem hiszem, hogy szívesen vállalkoznék rá.
Geo? Hát... az nem mozgatja meg annyira a fantáziámat, ám ha jó csaj vagy, akkor mindenképp. Ha utána az én sportomat te is bevállalod. Nem kell semmi rosszra gondolni, airsoft az...

csodalámpa 2011.06.05. 22:47:54

:) a jó csaj széles kategória, mert tök hitelesen írhatnám, hogy 85C, de az csak a valóság egy szelete.....egyébként meg nem parázok semmitől.

lac1 2011.06.06. 00:18:58

@csodalámpa:
Szerintem ezért tudod te, hogy általában mire mondják azt, hogy jó csaj.
Nem mondja ki azt sohasem, hogy NEM, felfedező és kísérletező hajlam, van ikertestvére, új dolgokra nyitott, és ha innék, akkor még egy sörgyáros após sem utolsó. Így egy fagylaltgyárban való érdekeltség a nyerő a szülők részéről.

csodalámpa 2011.06.06. 07:39:02

XDDD bakker, akkor ezt buktam

Etilcsoport 2011.06.06. 09:02:42

@mruniverzum:
Teljesen igaz.
Ha parom szuleihez megyek, akkor Bp-Bekes megye szele teljes aru jegy kerek 8000 Ft.
Pragaban dolgozok, osszehasonlitaskepp egy utra a jegy 4100-5500 Ft kozott mozog busszal, illetve 19 euro vonattal... nonszensz.

A kerdesre valaszolva: Montenegroba megyunk.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2011.06.06. 09:24:08

Én gyermekként minden évben nyaraltam. A szüleim a havi fizetésük minimum 10%-át félre tették. Így volt pénz nyaralásra. Ezért járhattam be Magyarország legszebb helyeit (van bőven), ezért juthattam el Bulgáriába. Dáciával, Skif utánfutóval (tudod mi az?). Édesanyám olyan paprikás krumplit csinált a sátor előtt, hogy csak néztünk mint a lufinyúl. Szerényen töltöttünk el egy hosszú hetet a családdal, rengeteg élménnyel gazdagon tértünk vissza. Vannak helyek, pillanatok amikre egy életen át fogok emlékezni. Ezért sajnálom, hogy van olyan gyerek akinek nem lehet ilyen élménye...
Idén Horvátországba megyünk nyaralni Trogirba. Egy hétre. Hogyan? Félre tettem a fizetésem minimum 10%-át. Hónap elején. Úgy éltem, mintha annyival kevesebbet kaptam volna. Nehéz volt, mert a lakáshitel rendesen elkaszálja a havi bérem. De csak így lehet. Van egy szuper kis excel dokumentumom amiben az összes kiadásom vezetem, így tudtam átlátni a bevétel-kiadás elemzéssel, hogy van pár dolog amiből lehet lefaragni. Megtettem.
Ez egy netes blog, tehát tessék böngészni, hogy hova mennyiből mit lehet kihozni, kinyitni a pénztárcát kiseperni belőle az aprót és számolgatni. Lehet szolidan nyaralni nem kell két havi fizetés seggére csapni.
Azt javaslom, hogy senki ne mondjon le a nyaralásról, senki ne vonja meg a gyermekeitől ezt a nagyszerű élményt, tessék (most figyelj, új szót mondok) spórolni és ha két forintból akkor annyiból elmenni közösen egy pár napra kikapcsolódni.

kuckucmadar 2011.06.06. 09:37:04

@James Onedin (aka Zöld Ember): Minden elismerésem a tied! Te egy tökéletes érzelemmentes robot vagy, vagy mazochista. Egy hónapig napi 2 lekváros kenyér! (Bocs: a szendvics elegánsabb) Sajnálom a családodat.
Nyaralás nálunk sem lesz.

Illye26 2011.06.06. 09:40:06

AZT GONDOLOM, hogy a nyaralás (illetve kikapcsolódás az év bármelyik szakában) nem csak pénz, hanem akarat kérdése. Mivel az idegenforgalomban dolgozom, tudom, hogy a szállásárak a korábbi évekhez képest most negatív csúcson vannak (pl. nekünk is van olyan ajánlatunk, amiben a szállás ára nullára jön ki, mivel csak az egyéb fogyasztásban bízunk... ergo, ha valaki hoz magával otthonról ételt, akkor semmi hasznunk nincs belőle, sőt...). A szállásadók szemszögéből nézve szóval nem túl jó a helyzet, azonban aki el tud menni nyaralni, az most nagyon olcsó ajánlatokat is ki tud fogni (akár négy csillagos szinten is!). Ezért azt gondolom, érdemes szét nézni...
A legjobb taktika szerintem is az, amit itt sokan leírtak már, hogy hónap elején "el kell dugnunk magunk elől a pénzt". Én ezt úgy teszem, hogy minden hónapban félre teszek 5000 Ft-ot a fiókba. Ezt a fiókot csak vész esetén nyitom ki, csak akkor veszek ki belőle, ha nagyon kell a pénz. Ez az 5000 Ft az, amit havonta magamra szánok (lehetne ez 10 (?) doboz cigi is) és ebből próbálom meg kihozni egy évben egyszer a nyaralást, mivel pihenésre mindenkinek szüksége van! Pihenni, feltöltődni, pláne gyerekekkel, nem csak szállodában lehet, hanem el lehet menni túrázni biciklivel, kempingezni, sátrazni a tó mellé 2-3 napra és máris előbbre vagyunk, mint ha nem mentünk volna sehova.

kuckucmadar 2011.06.06. 09:44:11

@lac1: A tető hiánya mennyi állagromlást idéz elő horvátéknál? És a szigetelés télen sem hiányzik? Ezek mennyibe kerülnek?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.06.06. 09:44:53

@Himpellér: Ezzel én is így voltam. Mi a jugo tengerpartot jártuk be. Szintén skif utánfutóval. Örök élmények, de ugyanezt magyarosrszágon is megtettük :) Egy csomó helyen ahol közel 20 éve a szüleimmel voltam most bejárva kicsit nosztalgikus érzéseim vannak :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.06.06. 09:46:19

@lac1: Egyébként pedig ha jól tudom akkor valami adóügyi okokból nem fejezik be a kégliket.

fogash 2011.06.06. 10:06:32

napi 1 doboz cigi alsó hangon 500Ft (inkább 600). A cigi nem munkanapokon fogy, megy az szombat-vasárnap is. Az évi 182.500Ft. Ennyiből meg lehet úszni egy 4fős, egyhetes Balatont, ha meg valami kevésbé felkapott helyet választ az ember, vagy csak a gyerekeit küldi táborba, akkor bőven elég rá.

nem mondom, hogy minden ezen múlik, de egyszerűbb beverni a napi sört/felest/cigit és rinyálni, mint valóban odafigyelni a gyerekedre.

és igen, szerencsések a gyerekeim, megyünk nyaralni.

mutant · http://universal.blog.hu 2011.06.06. 10:29:34

Nem tervezek. Csütörtökön szűnt meg a munkám. Egyelőre kenyeret és vizet tervezek a jövő hónapra:D

Nikosi · http://ius-murmurandi.blog.hu 2011.06.06. 11:12:18

@lac1: "...Nehogymá' az adófizetők pénzén cigizzenek - persze áttételesen értve..."

A fenti mondattal egyet értek csak nem jó a kontextus. Kezdjük a sort a 3xx ingyenélő senkiházival, majd folytassuk a 35xx helyi senkiházival. Aztán haladjunk el szépen a helyi 35xx * 5 átlagos valójában ingyen múlató senkiházival.

Tehát mi is a teljesen fölöslegesen kidobott pénz ami semmi hasznot hanem csak óriási kárt csinál az országnak:

Íme (csak a bérek, nem a fenntartásuk költsége, csak a béreik):

kormányzati tagok és sleppjük - 10 milliárd forint
386 képviselő - 9,5 milliárd forint
3500 polgármester - 21 milliárd forint
17500 önkormányzati képviselő - 38 milliárd forint

Az élmény, hogy ezek a sokszor szellemileg nulla és semmihez sem értő emberek, folyamatosan kitolhatnak velünk és kizsebelhetnek megfizethetetlen, a többire ott az adóm, megtakarításom, és az életem...

(Összesen 78,5 milliárd forint - minden évben kidobva az ablakon. Ha demagóg lehetek kicsit ez 20 év alatt 1570 milliárd forint, na ennyivel kevesebb lehetne az államadósság például)

Apafarkas 2011.06.06. 11:55:58

@Jurganov: Nem emlékszem pontosan, hogy horvátban vagy görögben, de valahol volt egy olyan kormányzati hitelkonstrukció, amit a ház befejezésekor kellett elkezdeni visszafizetni. Úgy rémlik, hogy ez generálta a félkész házakat a tetején kiálló csonkokkal.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.06.06. 12:19:45

Szomorú poszt...
De majd hamarosan főműsoridőben láthatjuk ugyanezen a csatornán, hogy "celebjeink" hol nyaralnak/tak, vagy éppen politikusaink hova mennek.
Kedvcsinálónak itt van ez az agyhalott tufa!
www.youtube.com/watch?v=HwHy_ECE91Q

GGG77 2011.06.06. 12:27:20

Nagyon, nagyon szerencsésnek érzem magam ilyenkor. 25 éves koromig minden évben voltam nyaralni, és azóta is 3-4 év maradt csak ki.

SzuperKiraly 2011.06.06. 14:51:03

Én minden nyáron nyaraltam 2. és 8. osztály között (utóljára 2000-ben), a Dunaferr alsóörsi táborába, mint sok másik dunaőjvárosi gyerek. Ma ennyi van belőle:

megesz.hu/pics/taborszemle/20100721_alsoors/album/img_5064_2149.jpg

SzuperKiraly 2011.06.06. 14:56:56

Ez amúgy egy hatalmas tábor (gyerekszemmel). Nem tudom hova megy ma egy dunaújvárosi "vasműs" gyerek nyaralni.

lac1 2011.06.06. 18:10:00

@kuckucmadar:
Nem tudom. Van képem olyanról, ami szemmel láthatólag több, mint egy éves és még áll. Amúgy ezek Rab szigetén készültek, de láttam máshol is. Ott azért talán kicsit másabb az időjárás egyrészt, másrészt ha eleve így tervezték, akkor gondolom tettek vízzáró adalékot a födémbe. vagy éppen lezárták ideiglenesen valami szigeteléssel. De ez csak fikció.

kifordított nagyanyó 2011.06.07. 14:41:02

@lac1: A faszért kell elkanyarodni a témától.Tudom lehet zsíroskenyeret enni meg gyertyával világítani meg este hatkor lefeküdni.
@James Onedin (aka Zöld Ember): Te meg a másik fele.Ahányszor idejössz,folyton futtatod magad.Igazad van de akkor is.
Amúgy más is írta a Románoknak Bolgároknak van saját tengerpartjuk.Elég ha oda kimennek.

kifordított nagyanyó 2011.06.07. 14:43:51

Legutóbb tavaly voltunk két napot egy szállodában a Velencei-tónál.Volt üdülési csekkem abból az időből,amikor még nem lett megadóztatva a cafeteria.

PR_fact 2011.06.08. 09:57:41

Nyafogás helyett kapcsolatokat kell építeni. Belföldi nyaralást kis ráfordítással és sok leleményességgel össze tud hozni bárki. Ha megoldják a szállást akkor a kajálás költségét kis leleményességgel ki lehet hozni kb. annyiból amennyit otthon is elkölt az ember.
A neten vannak erre jó kis közösségek.
Pl.:
www.setafika.hu/
mozogjunkegyutt.hu/
Kis nyelvtudással külföldöt is össze lehet hozni low cost!
minok.hu/lakascsere-megfizetheto-nyaralas-50-orszagban/

Horizont 2011.06.08. 18:48:25

@PR_fact: Tényleg azt gondolod nyafogás, tehetetlenség és szervezőkészség hiánya ha egy család nem tud menni nyaralni? Egy szabolcsi kis faluban, tanyán a mélyszegénységben élő, vagy mind a két szülő munkanélküli felállással megtudják ezt csinálni? Gondolod van internetjük? És akármennyire spórol az ember, máshol soha nem lehet annyiból kijönni mint otthon!Már eleve kezdődik az utazás költségeivel.Akinek nincs pénze, annak tényleg nincs:)
Az amit belinkeltél nagyon jó tagadhatatlan, remélem sokan tudnak is vele élni, de sokan meg önhibájukon kívül nem!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.06.08. 22:50:05

@James Onedin (aka Zöld Ember):

hogy kedvenc pszichiáteremet, csernust idézzem:
"ha úgy érzed, érvként magadat kell felhoznod jó példának mással szemben, szar alak vagy"

az érvek másokkal kapcsolatban másokról kell szóljanak, egészen pontosan azzal kapcsolatosan kell szóljanak, akit meg akarsz győzni az érveiddel.

megkérdezhetem, hogy lehettél olyan tróger geci igénytelen szar nyomorult, hogy 40 kiló túlsúlyt bírtál felhalmozni magadra te görény? nem okádtad magad pofán az évek alatt, míg ezt magadra szedted és magadon hordoztad?

ugye érted miről beszélek?

Noname Watanabe 2011.06.12. 10:44:39

Semmi baj! Most, hogy csak 16% az SZJA, a szegény, nyomorgó audis-béemvés vállalkozók is elmehetnek nyaralni Balira vagy Thaiföldre, amiről már olyan sokat álmodoztak...
Köszönjük, Piktor!

Noname Watanabe 2011.06.12. 10:48:57

@Illye26: Kíváncsi vagyok, egy baranyai/szabolcsi zsákfaluban élve is ilyen okostóni lennél-e.
Ismerek egy csomó embert, aki nem dohányzik, nem piás, nem munkakerülő, csak hát a 72 kilós minimálbérből (amiért három műszakban nyomja) nehéz félretenni...

2011.06.13. 08:31:31

@TaTa86.: Az egy főre jutó GDP az egy statisztikai adat: a teljes bruttó (!) bevétel elosztva a lakosság számával. Nincs reális kapcsolata a jövedelmi viszonyokkal, hiszen a javak elosztása a kapitalista rendszerben nem ilyen testvéries. Még a nettó fizetések vásárlóereje is necces olyan országban, ahol ilyen magas a munkanélküliség. :-(

Illye26 2011.06.14. 17:26:00

@Wilbur Nárcisz-11 Swain: Nem azt írtam, hogy a nyaralás lehetősége mindenki számára megadatik. Sajnos nem, pedig nagyon jó lenne. Én is éltem már heti 1000 Ft-ból, nem kell bemutatni... Azonban arra szerettem volna rávilágítani, hogy a környezetemben is van olyan, aki sír-rí, hogy nincs pénze nyaralni, de eszébe sem jut, hogy a pihenés nem ott kezdődik, hogy Horvát tengerpart, hanem ott, hogy kimegyünk sátorozni a gyerekekkel a kertbe...

elektromotor 2011.06.14. 18:10:34

@Illye26: Végig gondoltam, és én sem voltam soha gyerekkoromban nyaralni! Sehogyan semmikor! De többször voltam nyáron az állami gazdaságban kapálni! Kevés pénzért sokat! És nem haltam bele!
Csak az a baj, hogy azóta eltelt 47 év!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.06.18. 22:27:23

@Conv: Már megint zseni vagy.Egy Isten.Tudom sokszor körbeudvaroltalak már de megint jó voltál.Érdekes,te valahogy nem futtatod magad,pedig megtehetnéd.Én is elküldtem őt a francba meg a másik nagyokost itt:@kifordított nagyanyó: .

süti beállítások módosítása