Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Skip to content


       Szűrés lista

Az igazi országimázs

A nyár legviccesebb bulvársztorija idáig kétségkívül a dubajozás.

A három közvetítő lekapcsolása után még csak egy 119 nevet tartalmazó portfólióról szóltak a hírek, de a Bors információi szerint már ezernél (!) jár az érintett lányok száma.

Ezer dubajozó magyar szépség ... Ez a Critical Mass, nem a kerékpárosok a Városligetben ...

Mit nem adnék, ha az a portfólió a kezembe kerülne... A neten szétnézve hamar kiderült, hogy irodák, ügynökségek végeláthatatlan hosszú sora foglalkozik "VIP" escort tevékenységgel, jobbak, mint bármelyik futárcég, bármelyik szép lányt "leszállítják" bárhonnan bárhová ...

Hirtelen kiderült, hogy Dubajba kiugrani "hétköznapibb", mint lemenni Pécsre, legalábbis úgy adják elő a celebek a szánalmas kis történeteiket.

Dubajba amúgy vízum kell, és Budapestről nem is megy közvetlen repülőjárat, így a szegény celebeknek Bécsből kell kirepülniük.

Bódy Szilvi többször járt kint Dubajban, de csak nyaralás vagy divatbemutató céljából.

Bánovics Marcsi
2005-ös playmate-döntős a blogjában:
"Személy szerint Én először ezzel a jelenséggel, a 2005-ös playmate választást követően találkoztam. Nem egy, nem kettő (többnyire rejtett számról érkező) ajánlatot kaptam ügynökségektől, akik ehhez hasonló munka ajánlattal hívtak fel. Akkor derült ki számomra, hogy sokan csak azért jelentkeznek különböző szépségversenyekre és hajszolják a címlapokat, mert tudják, ezek mind-mind felnyomhatják az ezzel foglalkozó leányzók árait!Azt hiszem a félreértések elkerülése végett jobb ha leírom, én természetesen NEMET mondtam!Nekem nem lenne gyomrom, vagy lelkem ehhez, de hangsúlyozom nem vetek senkire sem követ, mert a könnyebb utat választja.Egyébként pár éve én is voltam 2-3 napot Dubajban Kis Hegedűs Réka modell barátnőmmel, egy fotózáson, és ahelyett, hogy büszkén, és jóleső érzéssel emlékeznék vissza arra a pár napra, szinte szégyellve/magyarázkodva említem most meg."

Még az aranyos Iszák Eszter is járt Dubajban, de ő nagyon megijedt, amikor meglátta mi folyik ott és hazamenekült:
"Mivel hat éve modellkedem, a nevem több ügynökség adatbázisában is szerepel. 2010 nyarán az egyik cég megkeresett egy hoszteszmunka lehetőségével. Elmentem a castingra, ahol kiderült, hogy az Emirátusokról lenne szó, és mivel sok rosszat hallottam az ilyen típusú utazásokról, rögtön nemet mondtam. Ezután szólt egy barátnőm, hogy ő is ismeri ezt a céget, többször dolgozott már velük, és megnyugtatott, hogy nincs semmi félnivalóm, nem erotikus munkáról van szó, kizárólag hoszteszfeladatokra keresnek lányokat. Még anyukám is utánakérdezett az ő szüleinél, és végül nyugodtan engedett el. Abu-Dzabiba utaztunk ki, ahol egy nap után a beszélgetésekből kiderült számomra, hogy a lányok egy része a hoszteszkedésen túl erotikus munkát is vállal. Ekkor pánikba estem, nagyon megijedtem, és szóltam a szervezőknek, hogy haza akarok menni. Ők ezt elfogadták, így másnap összecsomagoltam, és eljöttem."

Minden celebnek van egy sztorija, hogyan NEM dugott Dubajban, csodálatos :)

"Sosem jártam Dubajban."
"Voltam, de csak egyszer, nyaralni."
"Többször is voltam, de csak modellkedni."
"Egyszer erotikus munkát kínáltak, de nemet mondtam. Én olyat sosem!"

.
.
.
"Na jó ... úgy megdugtak, alig bírtam hazatámolyogni."

A valóság azonban teljesen más:

"Mindenki azt mondja, hogy csupán modellkedni vagy nyaralni jár oda, de a valóság egész más. Modellek, szépségkirálynők, ismeretlen szépségek tucatjai váltanak repülőjegyet hónapról hónapra a paradicsomba, hogy tömött pénztárcával és egy szebb jövő képével távozzanak onnan. Persze a megtömött pénztárcának komoly ára van… Fájdalom, megalázás, és olykor komoly egészségügyi problémák…

Dubajban három különböző szintje van saját magad áruba bocsátásának.

Az első szint a legkényelmesebb: egy bárban kell esténként táncolni és iszogatni a vendégekkel. Ez szexmentes munka, a lányoknak csak szépnek kell lenniük, és izgatóan kell mozogniuk. Ezzel egy hét alatt ezer eurót lehet keresni. Rengeteg szép magyar egyetemista lány van kint, akik így keresik meg a pénzt a tanulmányaikra, vagy autóra gyűjtenek. Szentül fogadkoznak, hogy csak táncolnak, de az első ajánlatnál elcsábulnak…

Amikor ugyanis a magyar viszonyokhoz szokott lánynak az éjszakai bárban felajánlja egy gazdag arab, hogy pár órás szexszel megkereshet újabb ezer eurót, csak rövid ideig habozik, és az álmai miatt félreteszi az erkölcseit. Ôk nem tartják magukat prostituáltnak, úgy vannak vele, hogy Magyarországon is sokszor bonyolódnak alkalmi kapcsolatokba, ez a közösülés legalább jól jövedelmez. Ezek a lányok alkalmi prostituáltak, ôk jelentik a második szintet. Körülbelül két-, három-, négyezer eurót keresnek meg egy hét alatt, és időről időre újra visszatérnek.

Én és még néhány magyar lány tartozunk a harmadik kategóriába. Mi tíz-húszezer euró alatt nem szállunk fel a visszafelé tartó gépre. Hogy mit kell ezért tennünk? Mindent. Az arabok főleg a barna vagy fekete hajú, babaarcú nőket szeretik. A szőkék nagyságrendekkel kevesebbet keresnek. Nekem szerencsém van. Az egy-két hét alatt, amit Dubaiban töltök, kizárólag nagyon gazdag, magas rangú arabokkal fekszem le, akiknek ilyenkor a palotájában lakom. Meztelennek kell lennem, és a nap minden percében ki kell szolgálnom a kuncsaftot. Van úgy, hogy napi három-négy alkalommal is. Az arabok szívós és nagyon erőszakos szeretők. Az ellenkezés felhevíti őket, a nemi erőszak eljátszása, vagy nem is annyira játszása pedig földöntúli élvezetet jelent számukra. Különleges helyeken szeretnek gyönyört szerezni egy női testben, és ezzel szinte elviselhetetlen fájdalmat okoznak. Mivel az arab kuncsaftok megszámlálhatatlan prostituálttal létesítenek szexuális kapcsolatot védekezés nélkül, sajnos nagy a fertőzések veszélye."

Kicsit részletesebben:
"Az első igazán komoly meglepetés akkor ért, amikor a második napon reggel fel akartam öltözni. Tudomásul kellett vennem, hogy a palotában a gyönyörű ruhák, amiket kaptunk, tényleg nem érnek semmit, az itt töltött idő alatt meztelennek kell lennünk. A szolgák korán felkeltettek minket, és mint az állatokat a karámból, kitereltek a palota elkerített, mindenfelől zárt, hatalmas kertjébe. A fű buján zöldellett, a nap sugárzóan sütött, a lágyan süvítő szellő borzongatta a testünket, és mi ott álltunk anyaszült meztelenül egy csapat felöltözött arab férfi előtt, akik akár a vásáron a lovakat, végigmértek minket. Több sejk és magas beosztású férfi éppen golfozni készült. Miután alaposan végigmértek minket, elfordultak, és mintha mi sem történt volna, játszani kezdtek. Nyilván hozzászoktak már a látványhoz, nem ütköztek meg a meztelen nők csoportján.

Ki tudja, meddig álltunk ott, meztelenül, szótlanul, amikor az egyik közepes beosztású arab, aki azzal volt megbízva, hogy terelgessen minket a palotában való tartózkodásunk ideje alatt, megszólalt angolul, hogy irány. Eleinte nem értettük, hogy hova irány, amikor megismételte a parancsot, de ezúttal hozzátette, hogy labdát szedegetni. Nem mondhattunk nemet. Ahányan voltunk, megindultunk, és pucéran, testünk minden porcikáját gátlástalanul felfedve elkezdtünk hajolgatni és szedegetni a labdákat, miközben az arab férfiak hangosan nevettek rajtunk, és szándékosan úgy ütötték el a labdát, hogy azzal eltaláljanak minket a mellünknél vagy a fenekünknél. A lányokkal nem néztünk egymásra és nem szólaltunk meg. Némán, magunkba fojtva gyűlöltük azokat a férfiakat, akik ilyen embertelen módon megaláztak minket. Akkor, ott, rövid időre mindannyian megszűntünk nőnek lenni. Kiszolgáltatott állatok voltunk, amiknek durván eltiporták az akaratát. Amikor végre-valahára véget ért, mindannyian leforrázva mentünk be a szobába. Már nem láttunk olyan fényesnek a palotát, és olyan lenyűgözőnek az addig kincsként őrizgetett struccbőr táskát. Elkezdtünk félni, hogy mi vár ránk.

Az én szobatársam már pontosan tudta, hiszen ő már harmadjára volt a palotában. Elmondta, hogy a sejk másnap kiválaszt majd néhány lányt, és akik megtetszettek neki, azoknak utána az összes rangban alatta lévővel is le kell feküdniük. Ezért természetesen nagy összeget kapnak, de azért keményen meg kell dolgozniuk, van úgy, hogy az egy hét leforgása alatt negyven-ötven arab leli kedvét bennük. Akiket a sejk nem választ ki, azokhoz senki sem nyúlhat egy ujjal sem, ők ugyanúgy megkapják a pénzüket. (...)

Még aznap este jelenésem volt a sejk hálószobájában. Megmosták a hajamat, szépen kikészítették az arcomat, hogy minél gyönyörűbben fessek. Ám amikor belenéztem a tükörbe, nem láttam mást, csak egy rettegő nőt. Nem tudtam, hogy mi vár rám, csak túl akartam lenni az egészen. Csúnya, vékony testű, nagy orrú ember volt a sejk, mosolyogva fogadott, amikor beléptem a szobájába. Nem volt udvarlás, beszélgetés vagy ital, rögtön a lényegre tért. Vadul megcsókolt, majd lenyomta a fejemet. Négyszer élvezett el azon az estén, négy egészen különböző módon és helyen. Nem esett jól és fájt. De ki lehetett bírni. A pokol csak ezután következett.

Átvittek egy másik szobába, ahol már nem volt szobatársam, nem volt mellettem senki. Az arab férfiak ki-be jártak, a kiválasztásom utáni első nap hetet számláltam. Mind nagy, erőszakos és kegyetlen volt. Mindenem fájt, és órákon át zokogtam. Úgy éreztem, nem bírom tovább, és meg akarok halni. Akkor tényleg úgy éreztem, hogy megváltás lenne számomra a halál. A következő napon bejött a sejk főszolgája, és teljes erővel nekem esett. Éreztem a nyers hús repedését és a vér borzongató melegségét. Majd utána már nem éreztem semmit. Nem tudom, hány óra telt el, vagy pontosan mi történt, de a szobámban ébredtem, felöltözve, körülöttem a csomagjaim hevertek. Egy szolga volt velem, aki angolul elmondta, egy orvos ellátott, és azonnal haza kell mennem. A kezembe nyújtott egy borítékot, és felsegített. Kába voltam a fájdalomcsillapítóktól, rettenetesen fájt az ölem és a fenekem. Alig tudtam járni. Mielőtt elindultam volna, megnéztem mi van a borítékban: tízezer euró volt. Boldog voltam."

Lányok, nem kell ezt szégyellni!
Nagyon büszkék vagyunk rátok!

Ez az igazi országimázs! Budapest lealáz mindenkit!


Egy kis probléma van csak azzal, hogy kőgazdag arab farkakat szopdostok pénzért Dubajban meg még amit a perverz turbánosok kérnek: hogy a sokezer összekurválodott dollár után nem fizettek adót. Bódy kisasszonyt már 2008-ban is vizsgálta az APEH, hogy bejelentett állás nélkül hogy tudja még Willy Fog-ot is túlszárnyalni, vagyis 80 nap alatt körberepülni a Földet - kétszer.

A Nemzeti Nyomozóiroda szerint a behívott lányok csak tanúk, hiszen nem törvénybe ütköző Dubajban kurválkodni. Adót csalni viszont az, így esélyes, hogy a 119 és 1000 név közé tehető listát továbbpasszolják a NAV-nak.
Lányok, majd jól fel kell kötni a tangát, amikor papírokkal kell igazolni, hogy 18 évesen, legális munkahely nélkül hogy került saját névre az az Audi A6-os. Nem tudja mindenki azt mondani, hogy Kedves Feri / magyar pókermilliomos / Dzsudzsák Balázs kitartottja.

Sajnos nagyon kevés, nemzetközi színvonalú terméket tudunk exportálni, ez az 1000 lány mindenképpen az.

A kormány helyében én felkarolnám őket, hiszen sokkal hatásosabb országimázst tudnak közvetíteni, mint egy béna, giccses és nézhetetlen kisfilm, ráadásul közvetlenül a befolyásos, gazdag, potenciális befektetőknek adják át a pinájukkal testükkel az Üzenetet. This is Hungary...

Most komolyan, ki legyen Magyarország utazó nagykövete?
Medgyessy Péter vagy Aletta Ocean, egy lány a sok közül?

 

Sokat segítene, ha állami monopólium lenne a magyar lányok exportja. Az Országimázs Központ szervezné, osztaná be a lányokat, ki hová utazzon, a BM gyorsított eljárásba intézhetné a vízumokat, Fellegi odaszólhatna a Malévnak, hogy több tízmilliárdos állami támogatás fejében itt lenne az ideje az első közvetlen Budapest-Dubaj járat beindításának. A NAV segíthetne a külföldön megszerzett jövedelem legális hazahozásában.
A lányok kaphatnának nemzeti színű óvszercsomagot, matyóhímzéses népviseletet, hogy Dubajban kitűnjenek rengeteg külföldi lány közül.
A gazdag üzletembereknek a légyott után átadhatnák Matolcsy személyre szabott befektetési ajánlatát, és az új Alkotmány egy elegáns, bőrkötéses kötetét, névre szólóan dedikálva Pali bácsi által.

A legjobb persze egy Magyarország - Egyesült Arab Emírségek megállapodás lenne: olajat kérünk minőségi magyar pináért cserébe.

Címkék: bulvár szex bizarr

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr963069323

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dubajoztam, nem szégyellem 2012.01.24. 20:18:41

Dubajoztál? Belevitt a kényszer vagy csak hajtott a kalandvágy? Átéltél ezt-azt a forró sivatagi városban, amit szeretnél megosztani másokkal? Ne tartsd magadban!  Meséld el, hogy vezetett utad kis hazánkból egy dubaji villába! Mondd el, kurvaként...

Trackback: Azok a náci magyarok - második fejezet 2011.07.18. 09:48:28

Azok a náci magyarok - második fejezet: A magyar recept     „Túlélők beszámolóiból tudjuk, hogy amikor átléptek a magyar határon akkor volt példa rá, hogy vizet és élelmet kaptak – a németektől – míg a bevagonírozástól a h...

Trackback: Szünet miatt nyitva 2011.07.17. 14:19:49

  Olvasom, hogy: A minisztériumokban, központi hivatalokban, megyei kormányhivatalokban, illetve a kormány irányítása alá tartozó szerveknél hétfőn kezdődő közigazgatási szünet nem azt jelenti, hogy a kormánytisztviselők egyszerre mennének sz...

Trackback: Dubajozás 2011.07.15. 22:41:56

Dagad a botrány, csámcsognak a bulvárlapok és az emberek azon, hogy sok gyönyörű lány, köztük igazi hírességek – egykori és jövendőbeli szépségkirálynők! – szerepvállalására is fényt derített a Nemzeti Nyomozó Iroda bravúros nyomozása, felg...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ketroot 2011.07.15. 12:06:28

Ahogy egy klasszikus mondta: "Kurva ország!"

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.07.15. 12:13:30

A sok álszent ribanc! Itthon meg játsz a fejét! Nem szégyen a kurválkodás. A legősibb szakma. Csak derogál bevállalni. Amúgy a NAV megfingathatná őket kicsit!

dr. Aullah 2011.07.15. 12:14:05

"Akkor derült ki számomra, hogy sokan csak azért jelentkeznek különböző szépségversenyekre és hajszolják a címlapokat"
:O

"én természetesen NEMET mondtam!Nekem nem lenne gyomrom"
Szar is lehet az, amikor cumi közben hány a csaj :D

Amúgy nagyon aranyosak ezek a "felkerestek, de nemet mondtam" szövegek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.15. 12:16:11

@Aullah:

"Amúgy nagyon aranyosak ezek a "felkerestek, de nemet mondtam" szövegek. "

És nagyon szórakoztatóak :))

Kamee 2011.07.15. 12:17:59

Engem is felkerestek, de mielőtt nemet mondhattam volna, rájöttek, hogy téves számot hívtak és férfi vagyok :)

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2011.07.15. 12:21:31

facebokoon most már ez lesz a menő:

de szarul nézel ki, Dubajozol te rendesen? :)

koho 2011.07.15. 12:23:44

Olajat pináért! pólót most! :)

kurvákok, de nem kell elmenni Dubai-ig, sok kis ribanc itthon marad, cam, meg itthoni ilyen-olyan "hostess".
Csak az ár más.
Klasszikust idézve:
"Hölgyem lefekszik velem tízmillióért?
Természetesen
És 10 ezerért?
Na de minek képzel engem?
Az, hogy maga mi már megbeszéltük, most csak alkudozunk."

Gyurma Pappa 2011.07.15. 12:26:38

Nem tudom min kell meglepődni, 20 éve Magyarország legfontosabb export cikke a prostituált, ráadásul belföldön is nagy a kereslet, és tegyük hozzá, a kínálat is.

Egyszer régebben beszélgettem egy buliban egy sráccal, akiről köztudott, hogy lakásos strici itt Pécsen, és kissé ittasan voltam olyan bátor, hogy megkérdezzem, hogy honnan szerzi a lányokat, meg hogy veri-e őket stb. Azt mondta, hogy hetente 10-12 lány hívja fel, hogy jönne dolgozni, ha lesz üresedés, és hogy egyszer sem kellett megütnie lányt vagy bármi erőszakot tennie azért, hogy dolgozzanak. Nincs bedrogozás, nincs fenyegetés, nincs kényszer. A lányok keresni akarnak, pont. Mesélt olyat, hogy az egyik lány lejött ide Nyíregyházáról, összekeresett fél év alatt, egy kisebb lakásra valót, majd fogta magát és hazament. Minden bizonnyal soha, senki nem fogja megtudni, hogy miből kezdte el az életét, miből vette a lakást, nyugodtan mondhatja azt, hogy mondjuk Angliában volt, vagy akármit. Nyerte ruletten :)

Mondjuk hozzátette, hogy a "csöves kurváknál", az útszéli lányoknál, más a helyzet.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.15. 12:27:44

A wikipedia szerint 2005-ben kb 300 e 10-14 éves, 300e 15-19 éves, 350e 20-24 éves volt.

Ebből az 1 millióból 1000 dubajozó kurva? Szép mennyiség, mit ne mondjak...

De hogy tovább boncoljuk: legyen csak minden 50. nő alkalmas külsőre erre, és abból is csak a fele vállalja be. 10 ezerből 1000.
Azaz minden huszadik gyönyörű nő volt kint Dubaiban.

Ha azt nézem, hogy hány műribancot látok X5, Merci, stb volánja mögött, akkor ez reális számadat.

nooora 2011.07.15. 12:33:17

emberek mint exportcikk? állami monopólium?
inkább gondolkodnátok el a jelenség okán, begyöpösödött soviniszta parasztok.

cett · http://cettblogja.blogspot.com 2011.07.15. 12:33:43

Nincs nekem ezzel semmi bajom, csak a csajsziknak kéne kicsit levenni az arcból , lapítani és nem csodálkozni, amikor lekurvázzák őket. Itthon is csinálnák ők annyiért, csak félnek, hogy itthon kitudódik. Kimennek hát külföldre, mert ugye messziről jött ember azt mond a pénze eredetéről, amit akar...
Amúgy meg annyira nem olyan rossz ez a gazdaságnak, hiszen itt vesz a kinti fekete jövedelméből ÁFÁ-s terméket...

"Olajért pinát!" pólót akarok!!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 12:35:24

Azt hiszem eljött az ideje, hogy lerántsam a leplet magamról: kedves "félénk" szépségverseny-győztes (vagy majdnem győztes) lányok! Pierre Woodman szól most hozzátok, írjatok mail-t, és találkozzunk egy laza szexmentes castingra :DDDD

ketroot 2011.07.15. 12:35:26

@nooora:

Mindjárt megsajnálom szegény lányokat! ;(

nooora 2011.07.15. 12:39:18

@ketroot: sztem sajnálhatod őket. én speciel sajnálom. borzalmas lehet dubaiban mindenféle öntelt gazdag, magának mindent megengedő pasas minden vágyának kitenni magad.
iszonyatosan rá kellene szorulnom a pénzre, hogy ezt csináljam.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.15. 12:48:10

@nooora:

Munka az munka.
Én a 45 fokban betonozó munkást is sajnálom.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.15. 12:50:12

@nooora:
Az ok rohadt egyszerű: pénzéhség, és lépést kell tartani a többi kirakati bábuval.

Van egy nagyon szép barát-nőm. Svájci frankos hitelre vett magának egy panellakást úgy, hogy az anyjáék házát is eladósitották. A törlesztőrészlete duplája lett (mint ahogy sokan másoknak is)
Napi 16-20 órákat dolgozik, hogy MEGÉLJEN valahogyan.

A csaj nem lóg ki külsőre a Bódy(i) Sylvy-féle vonalból, kapott (kap) ajánlatokat ő is. Cimlapfotózás, ésatöbbi, nem vállalta, és nem jár ki dubajozni. Mert van benne tartás, van esze, és a szülei jól nevelték.

sz4sz4 2011.07.15. 12:52:13

@nooora: ja, kérem, aki kurvának megy ne csodálkozzon ha megdugják.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 12:57:58

@Kőmíves Kelemen: már bocs, de ezen barátnőd is a szó bizonyos értelmében KURVA, nem? A testéből él. Az AGYA is a testének egy része :DDDD

ezek a dubajozó hölgyek viszont NEM tudnának az agyukból megélni, mert NINCS nekik. mindenki azzal sáfárkodik, ami jutott neki...

Secnir 2011.07.15. 12:58:54

@nooora:
"emberek mint exportcikk? állami monopólium? "

vesd össze:

állami közmunka munkanélkülieknek 30.000.- Ft-ért kiközvetítve magáncégeknek.

sz4sz4 2011.07.15. 12:59:48

@nooora: még annyi, hogy ezek a lányok saját akaratukból mennek ki, (nagyjából) tudják, hogy mire számíthatnak, sejthetik, hogy az arabok hogy állnak a nőkhöz stb.

Inkább sajnálom azt a csajt, akit Oláh Sándor humánerőforrás menedzser a nevelőotthon ajtajából visz el, s bassza ki a 67-es út mellé, majd este elveszi az összes lét és ad két pofont (ha ennyivel megúszná...), hogy holnap azért többet kéne leadni...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.15. 13:02:50

@Seduxen:
Te meg egy fasz vagy, hiszen az is a tested része :D

Egyébként meg ezek a dubajos picsák vállalják fel, hogy honnan van a lóvé, minden következménnyel együtt. Azaz adóvonzat, és a társadalom megitélése.
Sokkal kevesebben csinálnák, és a mostani erre ácsingózó fiatalok között is lenne egy kis visszatartó ereje.

reKorrekt 2011.07.15. 13:04:51

@nooora: @zero: A 45 fokban betonozó melós két dologban tér el a D83-asoktól:
- valószínűleg kevésbé dekoratív
- van erkölcse

nooora te meg ne védd a nem létező mundért, elbasztad és kész; szó szerint ;)

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.15. 13:05:05

Bizom benne, hogy a nyomozók olvassák a vastagbőrt, és véletlenül átküldik az ÖSSZES gyanusitott "hölgy" nevét. :]

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 13:07:37

@Kőmíves Kelemen: "Egyébként meg ezek a dubajos picsák vállalják fel, hogy honnan van a lóvé, minden következménnyel együtt. Azaz adóvonzat, és a társadalom megitélése." - maradva a "testrészeknél" :DD ehhez gerinc is kellene, de szerintem a postban megénekelt hölgyek ilyen téren sincsenek túl jól eleresztve...

reKorrekt 2011.07.15. 13:08:13

@reKorrekt: Ohh, elnézést kérek, hisz mint tudjuk a D83-as az svéd gyártmány, de a többi paraméter helyes: vibrátor-szopó automata

Llew 2011.07.15. 13:10:06

Nincs mit szégyellniük, Al Caponet is adócsalásért kapták el.

Sztyopabá 2011.07.15. 13:12:44

A lányokat közmunkára fogni, a választópolgárok hangulatának, életérzésének javítása érdekében. Minden 18. életévét betöltött, bejelentett munkahellyel rendelkező, adózó állampolgárnak ingyen szolgáltassanak, igényes körülmények között, minden szoba faláról bölcs vezérünk képe tekintsen le biztató mosollyal az arcán.
Na, aki ezt bevezeti, azt másnap királlyá koronázzák :)

sárkányfő 2011.07.15. 13:12:58

A morális része:
Naiv gyerek fejjel elítéltem. Ma már semmi gondom vele. Saját döntésük, saját testük, azt csinálnak vele amit akarnak. Senkinek nem ártanak, saját bőrüket viszik, szó szerint a vásárra. Ha Ausztriában élnék, talán elítélném, de akinek a tesco-pénztár az alternatíva, vagy nemsoká a közmunka havi marék rizsé, azokat pláne meg tudom érteni. Sok tízezer magyar lánynak kb. ennyi a lehetősége, és ők még mázlisták mert fiatalok és jól néznek ki, sokszorosuknak nem is marad választás.
Még az is lehet, hogy van olyan köztük, aki azért csinálja hogy eltartsa a beteg szüleit, vagy ilyesmi. Aki meg meggazdagodni jár ki, azt se ítélem el, tegye.

Adózás része:
Dubaji meló után nem Dubajban kell adózni? De ha nem is, hanem tényleg itthon, akkor sem tudok kiakadni, az egész ország adócsaló, persze csak a kurváknál kifogásoljuk?
Különben is pár száz lány áfája aprópénz. Vajon mennyi ÁFA lenne azon a korrupción, amit Balsaiék kaptak a dohánylobbitól, amivel 20 milliárdot úsztak meg? Vajon mennyi lenne az ÁFA Semjén jutalékán, amit azért kapott, hogy 20 milliárdot elintézett az egyháznak?
Hagyjuk ezt, ez nem tétel, ráadásul valszeg nem is itt kéne leadózni. Viszont a megkeresett milliókat itt költik el.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:13:37

"Különleges helyeken szeretnek gyönyört szerezni egy női testben, és ezzel szinte elviselhetetlen fájdalmat okoznak."

Tegyük ki nyíltan anyukám. Az arabok szeretik szétbaszni a picsátokat téglaporos fasszal. Pont!

S.O.A. 2011.07.15. 13:14:52

@nooora: elgondolkodtam. Bizonyára Zero-val az élen mindanniyan irígyek vagyunk, amiért a répapöcsű szutykos arab cigók varrják le az ország legjobb sunáit. Valószínűleg mindannyian áruba bocsátanánk a testünket, mi, akiket te itt soviniszta parasztnak titulálsz, és vigyorogva rohangálnánk a 7-es bömbikkel, mert mi azért emgdolgoztunk. Bizonyára leszarnánk a férfiúi önbecsülésünket, sőt, önmagunk tökéletese megvalósításának élnénk meg, ha valaki rendszeresen 3-4 ezer eurót adna nekiünk Dubaiban, csak hogy elintézhessse a valagunkat. De nekünk nincs ilyen lehetőségünk sajnos, így marad a kommentelés meg a sovinisztáskodás...

GGG77 2011.07.15. 13:15:44

Évekkel ezelőtt beszélgettem egy szexiparban munkálkodó közvetítő sráccal (magyarul strici). Azt mondta, hogy a magyar nőknél NINCS (kiemelés tőle) pénzéhesebb fajta a világon.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.15. 13:16:03

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Már valamelyik kurvás posztban leirtam egyszer, hogy felnőttpelenka gyárat kell csinálni. 10-15 év múlva ezeknek szüksége lesz rá, mert az input-output között csak másodperceik lesznek eljutni a klotyóig, záróizmok híján :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 13:19:49

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/: mit ne mondjak, "gyönyörűen" összefoglaltad a lényeget kedves NETBohóc :)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:20:15

@sárkányfő: "Senkinek nem ártanak, saját bőrüket viszik, szó szerint a vásárra. Ha Ausztriában élnék, talán elítélném, de akinek a tesco-pénztár az alternatíva, vagy nemsoká a közmunka havi marék rizsé, azokat pláne meg tudom érteni. "

Maradjunk annyiban, hogy ezeknek a lányoknak nagy része nem a hétköznapi megélhetési problémáik miatt járnak ki Dubaiba, tehát azért ennyire nem kell a hülyeség. Azok akik sok-sok euróért kapják lisztes fasszal, bizony jól bejáratott modellpicsák, akiknek nem elég a fizukicsi swift 1,4, hanem bizony a bömbi kell und so weiter...
Aztán lehet ide venni azokat, akiknek anyagi gondjaik vannak, egy részüket megértem a másik részüket nem. Bécsben sokkal találkoztam, és nagyon sokan egyszerűen a könnyebb utat választják..

Én csak egyet nem értek. Miért lett ez ilyen felkapott téma. :D

S.O.A. 2011.07.15. 13:20:35

amúgy meg
Sosem jártam Dobaiban = már megbasztak a tranzitban... :DD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 13:21:12

@Kőmíves Kelemen: "hogy felnőttpelenka gyárat kell csinálni. " - pályázunk EU-s pénzekre? megérné megcsinálni...

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.15. 13:22:30

@Seduxen:
És mi legyen a márkanév? DUBAI Pampers? :)

Secnir 2011.07.15. 13:23:59

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
"Különleges helyeken szeretnek gyönyört szerezni egy női testben, és ezzel szinte elviselhetetlen fájdalmat okoznak."

én ezt úgy képzeltem el, hogy punci már nem játszik, esetleg a segg, de különleges hely a fül, vagy az orr.
esetleg a hónalj.

ha viszont akitől idéztek, az a "Különleges helyet" mint helyszínt értette, akkor itt csak az olajkút irányítópultja, a dubaji pálma-sziget kilátója, esetleg a nagytorony szélkerekének generátorállomása jöhet szóba.
azonkívül csak a sivatag, ott meg valóban csak a szárazbaszás jöhet szóba. esetleg a tevefuttató karám.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:24:22

@Kőmíves Kelemen: én már eleve ilyen szarnyelős bőrüléses X5-ös bömbit gyártanék az ostoba picsáknak, akik hazatérésük után fél évvel is homokszemes pukikát nyomatnak ;D

rajaram 2011.07.15. 13:25:00

Nem értem, hogy egy kurva miért szégyelli a foglalkozását, hiszen társadalmi elismertség tekintetében simán jobb helyezést érnek el. mint egy politikus és ráadásul sokkal hasznosabb tagjai a nemzetnek.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:25:38

@Secnir: nekem még az Airbus A380-asok hajtóműve ugrik be, mint különleges hely. na az tényleg fájhat. Aucs :(

S.O.A. 2011.07.15. 13:26:13

@rajaram: na!! túlzásokba ne essünk! csak a mellük jobb a politikusokénál...:D

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.15. 13:26:41

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
hülye :D
A homokszemes puki az nem a szaga miatt rossz, hanem mert utána porszivózni kell? :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:29:03

@Kőmíves Kelemen: bemegy a bőrülés pórusaimba, és akkor télen nem fogja melegíteni a széthegesztett farát a dubajibébiszittereknek :(

CyberPunK 2011.07.15. 13:29:30

"Egy kis probléma van csak azzal, hogy kőgazdag arab farkakat szopdostok pénzért Dubajban meg még amit a perverz turbánosok kérnek: hogy a sokezer összekurválodott dollár után nem fizettek adót"

Tulajdonképpen miért is kéne fizetniük adót? Nem itthon keresték a pénzt, ott kint meg nem adókötelesek. Ja, tudom, mert törvény. Cserébe kapnak malenkij robotot éhbérért (ja bocs, még annyit se kapnak), 90 napos munkanélküli járadékot, összeomló egészségügyet, és még sorolhatnám. Tulajdonképpen az a hülye aki még adózik ebben az országban, ha tehetném egy kurva fillért se fizetnék be semmilyen címszó alatt.

passaran 2011.07.15. 13:31:43

Én is nagy marha voltam, hogy a 10 dolláros kurvákról írtam a szöveget :( Ha kijött volna szótagszámra az 1000 eurós kurva, akkor talán ez már a dubajizós lányok himnusza lenne :)
www.youtube.com/watch?v=osgK3oKJc9o

Sunder 2011.07.15. 13:32:22

@CyberPunK: a "kurva fillér" a végén jelen kontextusban erős egy kicsit. ;-)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 13:33:58

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/: "Én csak egyet nem értek. Miért lett ez ilyen felkapott téma. :D " - javasolnám, hogy vizuáld meg a postban látható útelágató... ööö, útleágazo... ööö, szóval a megyó MELLETTI képet, és talán megérted... :DD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.15. 13:37:43

Betettem egy "túlélő" vallomását a dubaji munka részleteiről.

Összefoglalva:

"Kába voltam a fájdalomcsillapítóktól, rettenetesen fájt az ölem és a fenekem. Alig tudtam járni. Mielőtt elindultam volna, megnéztem mi van a borítékban: tízezer euró volt. Boldog voltam. "

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 13:37:50

@Kőmíves Kelemen: :)))) a pampers az nem jó, ott jogdíjat kéne fizetni.

mit szólnánk a (Tena Lady után szabadon) a Dubai Lady nadrágpelenka elnevezéshez ?:D

HansLanda420 2011.07.15. 13:38:50

Puncit olajert!

Gratula, jo kis cikk de Pierre Woodmant tenyleg beleszohettetek volna ... :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:39:18

@laspalmas: Mielőtt elindultam volna, megnéztem mi van a borítékban: tízezer euró volt, és egy kint élő proktológus telefonszáma. Boldog voltam. "

Hohohoho ácsi. Picsadoktor leszek. Doktor Ánusz János. Dubajban. Lesz sok manim.

Secnir 2011.07.15. 13:41:09

@laspalmas:
egy jó daszásért 3 milla?
mehetnének a sejkek pierwodmanhoz tanulni. ő ugyanezt csinálja - ingyé :-)

ketroot 2011.07.15. 13:42:08

@nooora:

Azért a luxuskurvákat nem fogom megsajnálni. Nincsenek rászorulva, hogy ezt tegyék! Egy ózdi putriból kiszedett cigány csajt, akit kényszerítenek majdnem gyerekként hamarabb sajnálnék meg, mint ezeket a "celebeket".

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 13:43:41

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/: "Picsadoktor leszek. Doktor Ánusz János." - te egy állat vagy baszdmeg, itt röhögök, a kollégák meg néznek rám, hogy miért :DDD

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:45:09

@ketroot: nooorat hagyjad. Frusztrált szegény. Mondták neki a casting-on, hogy "lányom, te nem tudod beszippantani az elvárt homokmennyiséget, a viszont látásra."

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:47:15

@Seduxen: pedig most megjelent a fejem fölött a villanykörte. Megyek Dubajba proktológusnak.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.15. 13:47:26

@Seduxen:
Rendben, ez jó lesz.

DUBAI Lady, Doktor Ánusz ajánlásával. Felfogja a tíz éves homokszemeket, egyben fenékformáló is! Diszkrét szabásmintája garantálja, hogy Önről (önből) nem szivárog ki semmi!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:50:34

@Seduxen: ezekben a "modellekben" olyan nemibetegségek lehetnek már, hogy még fel sem fedezték őket. Szerintem vegyvédelmi ruhában merném megvizsgálni őket, de úgy, hogy rajtam van a hegesztőpajzs + köpeny is.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 13:51:00

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/: ez esetben egy jó tanács (ingyen adom): a hölgyeknek mondd azt, hogy a megfelelő diagnózis felállításához mélyrehatóan meg kell vizsgálnod az érintett területet, aztán hadddszóóóóljon :DDD

@Kőmíves Kelemen: + "ha most vásárol legalább 3 dobozzal" akciónk keretében, ingyen adjuk az alábbi terméket:

www.youtube.com/watch?v=RF7WsdGwdQY

jozicsenko 2011.07.15. 13:53:12

magam a machomedia-t olvasgattam sokat, OTT iszonyat, miket írnak le :-))

név, kép, külföldi oldal: dubai? ugyanmáá! london!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.07.15. 13:55:21

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/:
Szerintem még a fáraó átkát is hazahozzák a farpofák között. Vizsgálná meg őket a rosseb... bár lehet egy fokkal jobb, mint a 130 kilós asszonyságon keresni a lyukat.

@Seduxen: másik korszakalkotó ötletem az ólomköpenyes, UV, homok és saválló vegyvédelmi koton lenne. Aki ilyen csajt akar itthon meghúzni, annak fokozottan ajánlott a használata.
A leirásba bele kell tenni, hogy aktus közben a hajhúzás tilos, mert az kiváltja a szukákban az "1000 eurót kapok"-érzést.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 13:56:12

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/: az igen, bazze a blogmotor megint nem sömmi. előbb van a válasz, mint amire válaszoltál, riszpekt :DDD

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 13:56:58

@Seduxen: ja én is azt nézem. El kéne küldeni a blogmotort is dubajba!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.15. 13:58:27

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/: a blogmotor is olyan, mint a dubajléjdik: előre kitalálják a gondolatát is a sok sorompófaszú arabnak :DD

Rózsaszín_Lajhár 2011.07.15. 14:00:42

Azé, ha nem is meglepő, szomorú.
Jobb volt gyerekfejjel:)

danesdzsu2 2011.07.15. 14:05:22

"Különleges helyeken szeretnek gyönyört szerezni"

Egy bogár hátsó ülésén???

Llew 2011.07.15. 14:15:15

@Kőmíves Kelemen: lehetne még, hogy beépített homokfogóval

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.15. 14:15:57

@HansLanda420:

A casting mester szent és sérthetetlen ....nem merem egy posztban említeni ilyen iszka eszterekkel ...

Llew 2011.07.15. 14:17:38

@danesdzsu2: olvass vissza a kommentek között, ott van a megfejtés is

Kamee 2011.07.15. 14:18:59

@zero: Én inkább kormányablak gyöngyszemeket olvasnék, annak mégis csak több a kultúrális vonzata :)

hoplita 2011.07.15. 14:19:57

@cett:
Az is vót dubajozni? Az a szarka izé..?

reKorrekt 2011.07.15. 14:31:28

Szar lehet nekik a reptéren mikor ragyog a képük az UV alatt.

reKorrekt 2011.07.15. 14:34:41

:off
"A Moody's-nál azért fizetnek minket, hogy azt mondjuk, amit a zöldhasú barátaink akarnak, ezért erősek vagyunk. Megérzéseket árulunk és mindenki hisz nekik"
index.hu/gazdasag/vilag/2011/07/15/meghekkeltek_a_moody_s_weblapjat/
:on

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.07.15. 14:38:12

Kurvázni jó. Mi itt a probléma?

Nem fizet adót? És? Ha ebben az országban minden vállalkozó minden járulékot befizetne, tönkremenne mind.

Tagadja? És? Őszinte beismerés 3 év, merev tagadás: felfüggesztett.

fuakjs11 (törölt) 2011.07.15. 14:40:14

Aletta Ocean-nel semmi probléma sincs, bevallottam pornós. Világszínvonalon csinálja amit csinál, a legelitebb studióknál.
Aki viszont arabokkal baszik pénzért titokban, azt mélyen megvetem.

ezmegmi?? 2011.07.15. 14:41:08

egy fél másodpercig sem tudom sajnálni őket. aki qrvának áll, ne sírjon, ha kefélik. ennyi. ha úgy gondolják, h nem dolgoznak, hanem sz*pnak az álmukért, ám legyen, csak ne sírjanak, és főleg ne tagadják mindenhol.

freesleep 2011.07.15. 14:42:50

ja, ne is az itthoni feketemunka, az itthoni férfiakat kiszolgáló kurvák adókerülésén szorongjunk, hanem az iszonyatos problémát jelentő 1000 dubajozóra verjük.... a nyálunkat, ha már mást nem lehet

Tapogatott Kukorica 2011.07.15. 14:43:01

Lehet, hogy érzéketlen vagyok, de én csak röhögök az ilyen ringyókon. Felül a repülőre (nincs a fejéhez tartva a pisztoly, mehetne árufeltölteni tesóba vagy utcát seperni is, vagy osztrákokhoz budit pucolni ha már nincs más, de neeem, ő dubajba megy pontvéletlenül), leszáll egy muszlim országban, ahol a nőket és a nem muszlimokat nagyjából sz.rnak veszik, aztán csodálkozik ha golflabdákat csapkodnak a csecséhez meg köldökkúró Asif háromszor végigmegy rajta egy nap.

Ettől már tényleg jobban sajnálom mondjuk a borsodi cigánylányt, akit 12 évesen az út mellé terelnek a bratyók. Őt még megérteném és valahogy talán segítenék is, de ezek az eszkortok nem hatnak meg cseppet sem. Érdekes, hogy mondjuk a családomban egyetlen nőnek se ütötték még le a mellét golflabdával, talán érdemes lenne elgondolkodniuk ilyeneken is, mielőtt bőgnek a megyei hírlap olvasói rovatába. Megérdemlik, hülye pitschák.

gyilkos fűegér 2011.07.15. 14:43:42

@nooora: "csak zárt intézetben lehet rendesen végigcsinálni ellenőrzött körülmények között, szakácstanfolyamnak álcázva"

Mit vársz olyan emberektől, akik "szent szövege" a Tóra dedósoknak lebutított változata, amit egy analfabéta alkoholista pedofil írt, akinek erre csak azért volt módja, mert a zsidók sajnálatos módon elmulasztották agyonverni, akiknek a mennyországa úgy néz ki, mint Amszterdam, és nem esznek bacont?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.15. 14:44:56

egyebkent miert nem lehet a kurvalkodast rendes, szamlakepes szakmava tennni?

felszamolni lehetetlen, az atkosban is minden tele volt kurvaval, pedig kemenyen buntettek, a rendszervaltas utan meg plane...

gyilkos fűegér 2011.07.15. 14:46:16

@nooora: Bocsánat, erre a mondatodra válaszoltam volna: öntelt gazdag, magának mindent megengedő pasas minden vágyának kitenni magad.

gyilkos fűegér 2011.07.15. 14:47:26

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

Nagyon kíváncsi lennék egy próbaperre, amely azt firtatná, hogy ha a kezem felett rendelkezhetek, és mondjuk masszírozhatok vele vállat, akkor miért nem rendelkezhetem a vaginám felett, és masszírozhatok vele faszt?

Roltii 2011.07.15. 14:47:46

adózáshoz: azért adózzon a kurva anyját, mert nekem is és mindenki másnak is kell. Attól, hogy nem tud leülni, még nem kap felmentést. Nehogy már fél év dubajozással többet keressen mint én mérnökként 10 év alatt, ráadásul adómentesen. Mivel nem lehet elvárni, hogy szolidaritásból adózzon valaki, itt jön a képbe a NAV. Szépen hajtsák be, jöjjenek a vagyonosodási vizsgálatok.
Kicsit olyan mint a munkakönyv: ez se a rendesen dolgozó embereket zavarja/zavarta...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.15. 14:49:17

@nooora: nem hiszem, hogy raszorulnak a sajnalatodra..:-)

ezek a nok ezt orommel csinaljak. nem kenyszeriti oket senki. nem kell megerteni oket. el kell fogadni, hogy mas az ertekrendjuk. ok megcsinaljak, te nem. ok a te munkadat nem csinalnak meg es teged sajnalnak miatta.

lyken 2011.07.15. 14:49:37

Nem azért, de a NAV-nak csak akkor van dolga velük, ha 183 napnál kevesebbet dugtak... akarom mondani dubajoztak. Ha csak 4-5 alkalommal mentek ki, hogy megdolgoztassák az alfelüket, de a pénzüket kint parkoltatják, akkor sem adókötelesek.

bandika gazdája 2011.07.15. 14:49:53

@nooora: Rosszul tudom, hogy nem kötelező?

Roltii 2011.07.15. 14:50:07

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: nem illegális kurválkodni, még TEÁOR száma is van... Dubajt ki kell nevezni ama bizonyos övezetnek hivatalosan, oszt kész:D

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.15. 14:51:02

@Roltii: ahhoz, hogy adozhasson utana legalizalni kellene..:-)

hidd el, a profi kurvak nagyon szivesen adoznanak.

CyberPunK 2011.07.15. 14:51:21

@Roltii: Dögöljön meg a szomszéd tehene is, igaz?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.15. 14:55:30

@Roltii: annyira legalis, mint a tilosban parkolas..:-)

azaz mar nem bcs, de meg mindig szabalysertes.

akkor lenne legalis, ha a csaj szamlat/nyugtat adna es adot fizetne utana es a rendorsegnek nem lenne joga eljaras ala vonni uk-ert.

Hajdú IC (törölt) 2011.07.15. 14:57:04

Nekem úgy tűnik, sokaknak itt savanyú a szőlő! Felnőtt emberek, azt csinálnak amit akarnak, hadd döntsenek már szabad akaratuk szerint. Nem tudom őket elítélni, és biztosan sok más volt szocialista ország leányai szintén dubajoznak. A legősibb foglalkozás, az ivás-evés után a szexipar a legstabilabb iparág, még a válság közepette is. Nem?

passaran 2011.07.15. 14:57:04

Az lesz még vicces amikor a bili teljes kiborulása előtt a bulvárban egyre több hír jelenik meg a mostani "celeb álompárok" szakításáról :) Lesznek ám szép magyarázatok az elhidegülésről blablabla... Mert azért az "elit" se hülye: az egy dolog, hogy a modell barátnő mit csinál szabadidejében, de milyen kínos lesz amikor kiderül hogy a milliomos pasi előtt sima, bár drága kurvácska volt. Ilyennel elmenni az Opera bálba? :)))

Roltii 2011.07.15. 14:57:33

@CyberPunK: nem. De ne járjon több egy kurvának mint bárki másnak. Nem kell vele kivételezni, adózzon ő is. Ha adózás után 10x annyit keres, akkor 10x annyit keres mint én, leszarom, nem ez a lényeg. Csak vegye ki a részét ő is azokból a feladatokból, amiből mindenkinek ki kell! Vagy pedig ne adózzon senki, de onnantól kezdve segíly, ingyen orvos, ingyen iskola se legyen. Én benne vagyok...

Zorgo 2011.07.15. 14:59:08

Moralizáljunk,mi a nagyobb bűn, a kurválkodás, vagy a nettó 80-as fizuk az országban?
Jobb a panelbe haza menni, napról napra, a hónap végén rettegni,hogy milyen csekket hoz a postás?
Nem tudom ezeket a lányokat elítélni, de csak azért mert itt nálunk a lehetőségek a béka segge alatt vannak.Ha nincsen egy tehetős családod aki elindít az életben, akkor vagy nagy mázli kell, vagy nyomorogni fogsz életed végéig, a gyerekeiddel együtt.Erről ennyit.

bandika gazdája 2011.07.15. 14:59:24

@hoplita: Te tegnap hun voltál, mikor verseket kellett írni a kurmányablakról?! Most bezzeg itt vagy!

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.15. 14:59:54

@Roltii: "De ne járjon több egy kurvának mint bárki másnak."

hat ezt nem all jogodban sem neked, sem masnak eldonteni:-)

kadar halott...

a kurva annyit keres, amennyit hajlandoak erte fizetni.

CyberPunK 2011.07.15. 15:01:05

@Roltii: Nem bárki más, külföldön keresi a pénzt, nem itthon. Az egy undorító törvény, hogy itthon adózzál, ha kint nem kell. Inkább örülni kéne, hogy azt a pénzt itthon költi el.

Segély állampolgári jogon jár, ingyen iskola is, ingyen orvos meg senkinek se jár, kivéve életmentést. Amúgy a legtöbb vállalkozó havi kb kemény 3000 forint tb hozzájárulást fizet. Ez az undorító és nem az a pár prosti adózása.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.15. 15:01:42

@exonka: igazabol inkabb egy kiugrott pornos, vagy kurva, mint egy "papirzsebkendovol fogom a faszt" jokislany, megmondom frankon:-D

freesleep 2011.07.15. 15:02:42

tényleg hihetetlen, hogy 10 db 20éves szépségkirálynő dubajozását tekintitek nemzetgazdasági problémának. Inkább józsi bácsin kéne morgadozni, akitől nem kérünk számlát a szobafestés után

Roltii 2011.07.15. 15:02:55

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:
"a kurva annyit keres, amennyit hajlandoak erte fizetni. "
Ezzel semmi bajom sincs. Csak utána tegyen be ő is szépen a közösbe, ahogy azt nekem is kell. Én is boldog lennék ha a cégem által rám fordított pénznek több mint a harmadát megkapnám, de rohadtul nem így van. Attól hogy kurva, még van közteherviselés, pontosabban lennie kéne.

freesleep 2011.07.15. 15:04:37

nem beszélve az offshore-cégekről, tényleg, őket nem is akarnánk megbüntetni:?

Link Elek 2011.07.15. 15:06:27

tuti business:
exportaljunk kurvakat, es a kurva orszag ugy is tele van veluk

Roltii 2011.07.15. 15:06:29

@freesleep: nem nemzetgazdasági probléma. Csepp a tengerben (vagy sperma...)
Csak éppenséggel ha nekem kell fizetni, akkor neki is kelljen. Vagy egyikünknek sem.
Én is mondhatnám, hogy nem adózok, mert az én adóm az nem számít, nem nemzetgazdasági nagyságrend. Sőt, a cégbe levő összes ember adója is elenyésző. Csak hát ez nem így működik., mert pont a sok kicsi megy sokra ebben az esetben.

Arról nem beszélve, hogy az ilyen dubajozós BMW-s 20 éves picsa miatt nem tudsz parkolni, enm tudsz közlekedni, nem tudsz pihenni már szinte ebben az országban.

reKorrekt 2011.07.15. 15:07:13

@Roltii: Nem mellesleg fokozott fertőzésveszélynek, miegymásnak van kitéve a szervezete, mely állapot akár állandósulhat is, szóval jöhet a jövedéki adó erre is.

Peetee 2011.07.15. 15:08:40

Én inkább végzek rendes-tisztességes munkát havi 1000-1200EUR-nak megfelelő forintért, és hajtok 7éves autót és van 1 kis lakásom.
DE, nincs összevarva a pi**ám meg a seggem, nem használtak bábunak gusztustalan arabok, nem voltam 4x tripperes....

Zorgo 2011.07.15. 15:08:42

@Roltii: "Arról nem beszélve, hogy az ilyen dubajozós BMW-s 20 éves picsa miatt nem tudsz parkolni, enm tudsz közlekedni, nem tudsz pihenni már szinte ebben az országban."

ez micsoda egy baromság, elképesztő.......nem a kurvák, a hülyék országában élünk.

hoseman 2011.07.15. 15:09:12

valaki mondja már el nekem hogy miért is kellene ezeket a lányokat megbaszni??... úgy értem hatóságilag??....

bandika gazdája 2011.07.15. 15:09:26

@hoplita: Te meg hun voltál tegnap, mikor verset kellett írni a kurmányablakról?! Most bezzeg itt vagy! Huligán!

Attilajukkaja 2011.07.15. 15:09:34

Ez mekkora kamu :o))))

"A szolgák korán felkeltettek minket, és mint az állatokat a karámból, kitereltek a palota elkerített, mindenfelől zárt, hatalmas kertjébe. A fű buján zöldellett, a nap sugárzóan sütött, a lágyan süvítő szellő borzongatta a testünket, és mi ott álltunk anyaszült meztelenül egy csapat felöltözött arab férfi előtt"

Aki elhiszi, hogy egy pesti prosti igy ir egy szamara megrazo esemenyrol, az meg is erdemli, hogy elsirja magat!!!!!

csárli hárper 2011.07.15. 15:10:12

@Secnir: "esetleg a tevefuttató karám."

vagy a teve....

Illetékbélyeges elvtárs 2011.07.15. 15:10:27

"kőgazdag arab farkak" helyett hirtelen "kőkemény arab farkakat" olvastam. Kicsit csodálkoztam is...

hoseman 2011.07.15. 15:11:37

@Roltii: ne haragudj,de nálad már komoly ketyegés mutatkozik...

1 db Magyarország 2011.07.15. 15:11:45

@sárkányfő: amennyiben van kettős adózásról megállapodás az Emirátusokkal és odakinn leadózta a pénzecskéjét akkor itthon elég feltüntetnie az adóbevallásában, adót nem kell fizetnie. Ha nem adózott kinn vagy nincs ilyen megállapodás a két ország között akkor cumi, SZJA-t biztosan, de sztem TB-t/EHO-t is kell fizetnie. Mondjuk ilyenre precedens kétlem hogy volt. :)

Sztem néhány hónapon belül olcsón lehet majd NAV-os árveréseken bömösökhöz jutni. :)

TCrown 2011.07.15. 15:12:42

Komolyan az volna ezzel a legnagyobb baj, hogy nem fizetnek azdót?

Roltii 2011.07.15. 15:13:20

@reKorrekt: jah, tök korrekt hogy akár az összeszedett krónikus betegségeit fogjuk kezelni az én adómból, miközben ő röhög a havi kb ~5 rugós TB-jével rajtam a BMW-jéből.

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: tegyék lehetővé. Amilyen tempóban a FIDESZ hozza a törvényeket, nem hiszem, hogy egy hétnél több kéne. Egyébként meg nem hiszem, hogy ne lenne mód a kint kapott pénz után itthon adózni.

@Aerius: menj el mondjuk a legfelkapottabb wellness szállodába, és nézd meg hogy mi van ott. Erősen belerondítanak a képbe azok az emberek, akik leszarják az egészet, mert nem érzik, hogy mennyibe kerül valami, és mennyit kell érte dolgozni.
Vagy közlekedj a városban (Bp), hidd el, nem az 5-10 éves swiftek szoktak "lerobbani" a körút külső sávjában...
A baj az, hogy a rendesen bérből és fizetésből élő ember van kisebbségben az országban, és mint ilyet, mindenhol telibe szarják. Szóljatok ha nincs igazam...

1 db Magyarország 2011.07.15. 15:14:57

@freesleep: offshore teljesen legális biznisz. Ott kezdődik a probléma amikor pénzmosásra vagy a tulajdonos kilétének eltitkolására (közbeszerzések) használják. Ráadásul itt nem 10 lányról, hanem 1000-ről volt szó. Ha csak 1-2x voltak kinn fejenként és zsebreraktak mondjuk 10.000 EUR-t, akkor ez már milliárdos nagyságrendű összeg alsó hangon is.

jozicsenko 2011.07.15. 15:15:35

@freesleep: tudod, 30 év a ládagyárban, az a szopás - józsibá fest feketén, megb.szhatod (talán még örülne is neki), de nem tudsz annyi adót beszedni tőle, ami fedezné a nav költségeit

persze, ha azt kérdeznék, hogy miből van az audija mancikának! (vagy a bodzaszedőknek!)

mindegy: adót fizetni kell, mindenkinek...

2011.07.15. 15:16:33

Pfúj, rohadt kis kúrvák! Hát ezért fogy a magyar, oly rátartiak a kis ribancok, hogy már csak gusztustalan vén olajsejkek kifogyhatatlan pénztárcájából lehet kielégíteni őket.
Nem baj, tisztességes szegénységben nevelt magyar gyerekek helyett majd lesz sok kis árva Hasszán, jópár máris öröklött nemi betegségekkel jőve a világra Mondja még nekem valaki, hogy nem minden nő kurva. :-(

mojszipupi 2011.07.15. 15:18:15

A helyzet valós de ez a könyv egy óriás FAKE

Adózni pedig adóznak. Egy ócska BT vagy EV kell csak hozzá. Ja cs hogy minimálbér után....
A kurváslkodás részét meg pont leszarom. Ott basszák szét a koszos arabok minden lyukát ahogy akarják. Én még akkor se sajnálnám őket ha ne adj isten valamelyiket halálra vernék kint az idióta szőrös testűek. Senki nem nyomott ezeknek a lányoknak pisztolyt a fejéhez h ki kell menni dubaiba....

arizmendi 2011.07.15. 15:18:19

Roltiinak: valszeg a ribik már befizették a munkavégzés helyszínén az SZJA-t. ott pedig 0%. nem itthon űzik az ipart, mér kéne itthon adózniuk?

hoseman 2011.07.15. 15:18:57

@Hajszás Láncos: "Mondja még nekem valaki, hogy nem minden nő kurva. :-("

ezt már rég nem mondja senki:( ...de azért Ájszek Eszti csak nem .. reménykedjünk!!

tudi 2011.07.15. 15:19:14

Na erre vártam, hogy mikor fogtok ezzel foglalkozni. Őszintén én nem sajnálom őket, tudhatják, vagy gondolhatják, hogy a sok, vagy a még több pénzért bizony szopni kell, mint állat. Az meg hab a tortán, hogy semmit sem fizetnek be. Remélem jól megfingatja őket az adóhivatal.
Ja és nekem is kéne egy "Olajért Pinát" póló.

milyen szép a Vértes, ó 2011.07.15. 15:19:25

A mellékelt sztori alapján ezek szerint van nő, aki inkább keres úgy 10.000 eurót, hogy beköltözik egy hétre egy palotába, ahol a főfejestől a vadáaszkutyákig mindenki megdugja dulván, mintsem azzal keresné meg, hogy két hétig bulizik és mindennap lefekszik valakivel, aki a bárban felszedi.

Furcsák ezek a nők.

bloggerman77 2011.07.15. 15:19:37

Hm.

Bírom ezt a "azért kurválkodtam, mert kellett a tandíjra a pénz" szöveget.

Basszus, ma az egyetemi férőhelyek államilag finanszírozottak, a fizetős helyekre úgy vadásszák az embereket. Ez nem Amerika.

A mi egyetemi újságunk - 10 évvel ezelőtt - többször megkeresett ilyen "egyetemista" prostikat, és kiderült, hogy ha szakmunkás végzettségük volt, az már igen magas kulturális szintnek számított. :))

Green Tech Castle 2011.07.15. 15:22:56

Ez még inkább így lesz - egyre jobban nyomorog az ország, úgy nő majd a megélhetési prostik száma is - először a tanítónők mennek, aztán az ápolónők, egyetemisták, aztán a vidéki betanított munkásnő és aztán már minden nőnemű - szuper ez a gazdaságpolitika!

Picsasereghajtó 2011.07.15. 15:24:03

Mindenki tudja, hogy a megélhetési celebek, pléjmétek és egyéb meghatározhatatlan tevékenységet űző nők egyben kurvák is, most ez miért Vastagbőr? Amíg nem Smitt Pali vagy más politikus utazgatott oda állami pénzen kurvázni, addig szvsz még csak nem is hírértékű a dolog.

bloggerman77 2011.07.15. 15:25:05

Akik kettős adózásról beszélnek, nem tudják, h Dubaiban nincs adózás? :) Főleg meg ilyen prosti kifizetéseket nyilván tartanának egy iszlám országban, ahol tilos a prostitúció. :))

Magyarországon is körül lehetne nézni az Adóhivatalnak, annyi lakásos prosti hirdet, hogy ihaj. Még ha rosszul megy nekik a biznisz, akkor is megkeresnek havi fél milliót tisztán - adómentesen!

Hatalmas pénzek forognak itthon is ebben az üzletágban adózatlanul.

Minden hirdetés, ahol keresnek lányokat "masszázsra"/webcamszexre stb. azzal indít, hogy minimum 400-450 ezer huf a várható kereset.

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.07.15. 15:25:18

@nooora: "inkább gondolkodnátok el a jelenség okán, begyöpösödött soviniszta parasztok."

a jelenség oka a PÉP, vagyis a Pináért Élelmet Program: a nők elég régen és elég hamar rájöttek arra, hogy a pinájukért (annak használatéért) cserébe a férfiak hajlandók élemet, üveggyöngyöt, pénzt, megélhetést, azaz elég sok mindent (némely esetben gyakorlatilag mindent) szolgáltatni.

ezt a nők többsége házasság/párkapcsolat formájában használja ki, de tudjuk, nem ritka, hogy kizárólag a "szex" nevű játék révén vesznek részt a programban.

remélem, segítettem.

teefau 2011.07.15. 15:27:59

Pénzért bármit, szopok, nyalok, gombot varrok (Hofi).

reKorrekt 2011.07.15. 15:28:26

@arizmendi: Mert ha gáz van akkor itthon mosatják ki a lábuk közét, a mi általunk befizetett TB-ből. Hát ezért...

CyberPunK 2011.07.15. 15:30:41

@reKorrekt: Pedig nem. :) Bárki kiválthatja a tb-t havi pár ezer forintért. Ja, ténylegesen sokan ki is váltják. Amúgymeg komolyan elhiszed, hogy ezek a nők majd pont tb finanszírozáson teszik magukat rendbe? Ugyanmár, akkor látsz te ott ilyen nőket, amikor politikust.

svájci néger 2011.07.15. 15:30:45

ég a pofámon a bôr! 2011 Magyarországon ez rendben van? Tényleg ezek lettünk? A Föld pinája?
Ez rettenetesen szomorú. Tényleg az.

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.07.15. 15:31:26

selyemut helyett pinautat taposnak a magyar nok

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 15:32:13

Na jó, de mégis, kinek újdonság ez?
A bulvár persze, hogy felfújja, a yard meg az APEH nyomoz, mert az a feladat, a politikusok-fejesek meg szarnak rá, mert ők is ezeket (vagy hasonló) a lányokat kefélgetik, amikor épp buliznak.

syklist · http://hanglepel.wordpress.com/ 2011.07.15. 15:32:27

@reKorrekt: igen, elég valószínű, hogy valamelyik retek körzeti rendelő nőgyógyászatán fognak sorban állni.

sprenczl 2011.07.15. 15:32:48

A golfozás után lehetett volna egy kis futóvadlövés is...mondjuk csak paintballal.....aztán ungabunga..:-)))) Jókat röhögtem a ribancokon, ki az a barom, aki sajnálja őket?

shushu2 2011.07.15. 15:33:20

Egy idevágó blog :
bezzeganya.postr.hu/mindannyian-kurvak-vagyunk

Pl: "Volt élettársam, nem rövid ideig, van most is, nem rövid ideje, és kettő közt ugy pörögtem szexileg, mint a franc. Volt alkalmi szex, időnként találkozunk faszi több is, egy időben (tudtak róla), meg amihez kedvem volt. "

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2011.07.15. 15:34:03

Annyira nem tudom elítélni a lányok egy részét. (Biztos) vannak tényleg olyanok, akik a szegénységet próbálják elkerülni így. Gondoljatok bele: egy átlag magyar állampolgár, teljesen átlagos képességekkel mennyit is keres itthon? Ugye hogy nem sokat. A nőket sok helyen még ma is másképp becsülik meg, átlagosan kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak ("horrorsztoriként": annak idején tanárnőm mesélte a fősulin, hogy ismerős cégvezető kért tőle lányokat egy munkára, azért lányokat, mert azoknak kevesebb az önbizalmuk, kevesebbet kérnek). Itthon elfelejtették az embert, csak az erőforrást, a tőketermelő duracell elemet látják benne a gazdasági szférában ténykedő cégek (az állami szektor meg ezt ellensúlyozza, remélem így már érthető az a szép kis feszültség, amikor a Proli találkozik a Hivatallal). Akinek pedig állandó pénzszűke van, könnyen megbolondítja a pénz, különösen ha bedőlnek annak, amit a média is sugall: légy kurva, légy gerinctelen féreg (ugye hajdu peti), lopj szalámit, közben mereszd a segged egész nap, fitnesz, esti buli, kávézgatás, shoppingolás, és te leszel a gazdag celeb.
Aztán persze ott vannak a celebek is, akiknek meg jó nagyra nőtt az arcuk. Persze, keményen megdolgoztak a pénzért. Khm, elnézést, keményen megdolgozták őket a pénisszel. Nem biztos, hogy annyira kell őket irigyelni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 15:34:41

@Attilajukkaja: 1. lehet, hogy komm. szakos egyetemista, nem biztos, hogy butaszőke.
2. lehet, hogy ezt már egy újságíró fogalmazta érthetőre, ha mégis egy butaszőke mondta neki diktafonra.

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.07.15. 15:35:38

Vajon kik ösztönzik a lányokat és mindenkit,hogy csak a pénz számít,a pénz az isten?!
Semmi sem szent,semmi nem fontos csak a pénz.
Vajon miért üldöztek mindig is bizonyos népcsoportokat?
És miért van ezek kezében a média és a pénzvilág?

nigel 2011.07.15. 15:36:42

"Ez az igazi országimázs! Budapest lealáz mindenkit!"
Nem kell izgulni! Pornós ribancok versenyében is elsők vagyunk!
www.eurobabeindex.com/sbandoindex/appendix_2.html

Billy a kölyök 2011.07.15. 15:37:30

Gondolom, most sok "sztár DJ", "pókerbajnok", "műsorvezető", "topmodell", stb kicsit idegesebben alszik...

Mellesleg az idézet (a dudai golfpályás, meg a fenékfájós élményekről) Szalai Vivien: Hamis gyönyör című könyvéből van, amit volt pechem elolvasni. A szerzőnő azt állítja hogy egy luxusprosti mesélte neki, de ordít róla hogy kamu az egész. Szerintem nemhogy nem beszélt semmilyen prostival, pláne luxusprostival, de még csak annyi fáradtságot sem vett magának, hogy legalább megpróbálja megismerni ezt a világot. Jól ráérzett az igényre, és kitalált egy történetet.

fordp01 2011.07.15. 15:39:27

kurvázni jobb, mint anyázni :)

sanyix 2011.07.15. 15:40:28

Nem értem mit kell meglepődni, és miért olyan megalázó az hogy valaki kurválkodik. A kurválkodás nagyon régi dolog legális is volt mindig egy durván álszent vallási hatalom megerősödéséig.
Miért nem lehet megint olyan munka mint a többi?

Az viszont rohadt szánalmas amikor ezekkel a hülye mesékkel próbálják elhitetni hogy neeeem ők neeem csinálják, amikor világos hogy de.

JonC 2011.07.15. 15:40:51

nemtom volt-e már, de ez a szám még sose volt ilyen releváns: youtu.be/i4AHhe2BFOU :)

DR.version · http://m-12.blog.hu 2011.07.15. 15:41:40

jon meg kutyara der, fogjuk mi meg az arabok picsajat baszni

mutant · http://universal.blog.hu 2011.07.15. 15:42:42

Én nem sajnálom,hogy bántották. Faszom, menjen el rendes munkára. Meg is érdemli, hogy repedjen az ilyen:D

okostojáska 2011.07.15. 15:43:05

Érdekes sztori. Pár éve, talán Milánóban felszámoltak a hatóságok egy prosti hálózatot. 500 magyar lányt érintett. Itt ezres listáról beszélnek. Belegondolni sem merek, hogy világviszonylatban mennyien lehetnek érintettek.

Nagyon érdekes lenne egy átfogó szociológiai tanulmány, hogy miért csinálják ezt önként. Az hogy csak a pénz miatt, az nyilván nem igaz. Mi járhat egy fiatal lány fejében, hogy önként prostinak áll. Túl sok tartásuk nincs az biztos, én sokra nem tudom tartani őket, nem hinném hogy egy ilyen mentalitású embert nagyon mélyen érint, ha megalázzák. Kb mintha egy bokszolót megütnek a ringben. Eleinte talán arra jó, de vélhetően igen hamar elhasználódnak és ki tudja milyen betegségeket terjesztenek. Én biztos dupla gumit húznék.

De az adó része is érdekes, mert hazajön és az itthoni TB terhére fogja kezeltetni az összes baját. Vélhetően ahogy jön úgy megy a pénz, így kicsit idősebb (30-35 felett) korától szintén az államkasszát fogja leginkább terhelni, anélkül hogy nagyon befizetett volna. Aki ennyi idős koráig így kereste kenyerét, az nem hinném, hogy nagyon hasznos tagja lesz valaha a társadalomnak.

Ideggyógyközpont 2011.07.15. 15:43:32

Üdv Mindenkinek!

Kicsit továbbgondolva témát a pénz és a szerelem közötti kapcsolatról a Fegyvernepper című film jutott eszembe. A magyar fordításban ott hangzik el a következő mondat: "Szerelemre nem kényszeríthetsz senkit, de az esélyeidet megnövelheted"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 15:44:51

Amúgy meg érdekes, vajon nem járnak ki ukrán, orosz, lengyel, szerb, stb, stb. csajok?
Kim Kardashian is csak úgy véletlenül lett topmodell, vagy mi most épp? :D
Csinálja ezt mindenki, a legnagyobb üzlet a szex, meg a háború.

Secnir 2011.07.15. 15:44:55

végiggondoltam.
szerintem az NAV is megbaszhatja őket az arabok után, mert a csajok lenyelték az ÁFÁt.

CyberPunK 2011.07.15. 15:47:08

@okostojáska: Átlag magyar nő életpálya: elmegy robotolni 80-120 nettóért, elveteti magát valami pénzesebb faszival, és az ő kurvája lesz, de bármikor repülhet, mindenki kurvája lesz és talán összehoz annyi pénzt, amiből befektet valami olyanba, ami a további életében eltarja (fodrászat, butik, akármi). Nesze neked az átlag nő lehetőségei egy EU tag országban.

sárkányfő 2011.07.15. 15:47:18

@1 db Magyarország: nem vagyok a nemzetközi kettős adóztatás szakértője. még az is lehet, hogy tényleg adózniuk kéne egy másik országban szerzett jövedelem után, bár kurvák ritkán adóznak, akár itthon működnek, akár máshol.

megvallom őszintén: tojok rá. ebben az országban mindenki adót csal. ha valakinek a kurvázással van baja, akkor azt vállalja fel, az adócsalást csak álszent ürügynek érzem ebben az esetben. egy politikus 10000x több kárt okoz nekünk, mint az összes kijáró kurva, ráadásul ők megússzák szétkúrt segg nélkül.

Volt egy nagyon jó komment Aeriustól, helyettem is szól (annyi kiegészítéssel, hogy én a meggazdagodó kurvákat sem vetem meg, ők tudják, saját ügyük):
"Moralizáljunk,mi a nagyobb bűn, a kurválkodás, vagy a nettó 80-as fizuk az országban?
Jobb a panelbe haza menni, napról napra, a hónap végén rettegni,hogy milyen csekket hoz a postás?
Nem tudom ezeket a lányokat elítélni, de csak azért mert itt nálunk a lehetőségek a béka segge alatt vannak.Ha nincsen egy tehetős családod aki elindít az életben, akkor vagy nagy mázli kell, vagy nyomorogni fogsz életed végéig, a gyerekeiddel együtt.Erről ennyit."

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 15:47:55

@Ideggyógyközpont: Jó az a film, és az eredetije is, mivel a Fegyvernepper is remake. És a mondanivalója is üt mind a kettő esetében.

@CyberPunK: Míg ha amúgy van egy kis nimfomán hajlama, meg gyomra hozzá, ugyanezt megkeresi pár hét alatt. Paff.

hoplita 2011.07.15. 15:48:53

@bandika gazdája:
Jóvamánna...!
Lemaradtam, de még pótolhatom, nem?:)

Martian (törölt) 2011.07.15. 15:51:18

Találjuk fel a kőolajszármazékok nélkül működő gépeket... utána jöhetnek a sejkek magyar buzibárba, felkínált segglyukkal... :)

CyberPunK 2011.07.15. 15:52:03

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Nem, ha kint nem kell adóznod utána, akkor itthon kell törvényileg. Valahol olvastam, vagy láttam, de most nem jut eszembe, hogy hol.

Martian (törölt) 2011.07.15. 15:52:10

@Martian: mármint hogy a magyar buzik dughatják az arab sejkeket... :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.15. 15:52:49

@Roltii: "Egyébként meg nem hiszem, hogy ne lenne mód a kint kapott pénz után itthon adózni."

a kint kapott penzert kint kell adozni. nem itthon.

kkk666 · http://www.vizvezetekszereles.info/ 2011.07.15. 15:53:02

rettenetesen fájt .... a fenekem.
dupla anál?

pontien 2011.07.15. 15:53:07

Iszákos Eszter is csak egy buta ribanc.

Roltii 2011.07.15. 15:54:07

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: ez országok közötti megállpodásoktól/szerződésektől függ. Csak akkor igaz amit mondasz, ha van kétoldali adózási megallpodás az emirátusok és magyarok közt.

Secnir 2011.07.15. 15:54:25

@bloggerman77:
"Bírom ezt a "azért kurválkodtam, mert kellett a tandíjra a pénz" szöveget.
Basszus, ma az egyetemi férőhelyek államilag finanszírozottak"

ez idáig ok.
és sejted, hogy ma itthon egy egyetemistának/főiskolásnak (pláne ha vidéki jár Pestre vagy fordítva) mi költségvonzata van / hó?
-szállás és/vagy
-utazás
-kaja
-kötelezően megvásárolandó tankönyvek
-esetlegesen (előfordulhat a legjobbakkal is) pótvizsga díja vizsgaidőszakban
tehát egy főiskolás/egyetemista olyan havi +100e-t költ a sulira. és akkor nem mondtam sokat.

freesleep 2011.07.15. 15:57:32

@1 db Magyarország: azt meg hogy hogyan adózik egy magyar állampolgár külföldi munka után, inkább államközi szerződéseknek kéne meghatározniuk, nem dubaj micikénak vagy mucikának

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.07.15. 15:59:20

Ezentúl átírják a bemutatkozó szövegeket a szépségkirálynő-választásokra?

Célom a világbéke és NEM volt gyomrom Dubajhoz ;)

telkoe 2011.07.15. 15:59:34

Egy kiados dubajozas utan egy diszkret doktorbacsi osszefoltozza a muvesznot hogy pelenka nelkul nelkul vegig tud ulni ul egy beszelgetest es mar lehet is szervezni a kovetkezo bulvar / TV szereplest.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 16:00:22

@Secnir: Na meg amikor kapásból költségtérítéses valaki, mert olyan is van, hogy valaki azért fizet, hogy tanulhasson, nem pedig csak azért jár felsőoktatási intézménybe, mert nem akar dolgozni.

Attilajukkaja 2011.07.15. 16:00:32

@ColT:

"lehet, hogy komm. szakos egyetemista, nem biztos, hogy butaszőke."

Ki beszelt itt butaszokekrol? A lenyeg, hogy SENKI nem ir le egy szamara megrazo esemenyt ilyen stilusban. Ha meg az ismerosenek az ismerose vitte ezt a leanyregenyek szintjere, akkor plane kamugyanus az egesz!!!!

Ti tenyleg nem gyanakodtok, hogy egyszeruen csak at vagytok megint vagva?

Magyar kurvakkal tele van Europa. Ez eleg szomoru. Gondolom, Daubai sem lehet mas. Az ottani nocik nem nagyon beszelnek/beszelhetnek az eletukrol, mert a mindent behalozo maffia nagyon megbuntetne oket.
Egy ilyen koltoi "beszamolot" en is barmikor irok neked. Meg hitelesebb is lenne, mint a fent olvasott sztori.
En igy latom.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2011.07.15. 16:00:51

@Secnir: Hol élsz te? Egy átlagos magyar egyetemista havi 60-70 ezer forintból él Pesten, ennél kevesebből vidéken.

1 db Magyarország 2011.07.15. 16:01:06

@sárkányfő: tehát ne fizessen senki adót, csak üljünk össze és busongjunk hogy nekünk milyen rossz, ez lenne a megoldás? Le sem tagadhatnád hogy magyar vagy. :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2011.07.15. 16:02:57

@Roltii: igaz lehet, en meg csak unios orszagban dolgoztam...

igaz, ott altalaban rendszert migraltam. neha az is szopas volt, de legalabb nem folyt a mellemre...:-D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 16:03:25

@Attilajukkaja: Akkor vedd a 2. lehetőséget, hogy igaz sztori, csak nem első kézből, mert fél a valódi alany.

Spanish VVax 2011.07.15. 16:03:29

Kéne nekik polot csinálni : "Kurva vagyok, nem túrista" :DDD

Rwindx 2011.07.15. 16:06:03

Kemény poszt, írónia nélkül mondom.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.15. 16:06:18

@Spanish VVax:

hehehe ...már akkor van 2 remek pólóötlet.
"Kurva vagyok, nem turista"
"Olajért Pinát"

csak_csendben2 2011.07.15. 16:08:41

@ColT:

Mi az eredeti címe? Mert még a wiki sem tudja, és ott is csak annyit ír, hogy valódi történeteken alapszik, de se könyv, se más film címe nincs.

KopaszMercis 2011.07.15. 16:09:50

En orulok, hogy a "torpok elete nem csak jatek es mese"... ennyi penzert illik megszendvedni.

Kapnak orvosi ellatast, egy csomo dellat..

Ez egy uzleti tranzakcio, amit szabadakaratukbol vegeznek.

Amugy valoban illene utana adot fizetni.. vagy maradjanak ott es csinaljak ott.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.15. 16:10:12

@online távmunkás:

Tegnap néztem is a Szépségkirálynő választást, sajnos már az sem volt, hogy ők világbékést szeretnének :-((
Régen minden jobb volt!

Remélem tegnap bővült pár friss pipvel a portfólió....

xstranger 2011.07.15. 16:10:50

@Billy a kölyök: a letartoztatott not is Sz Viviennek hivtak, gyakori nev ez a Vivien?

csak_csendben2 2011.07.15. 16:11:11

@ColT:

Mi az eredeti címe? Mert még a wiki sem tudja, és ott is csak annyit ír, hogy valódi történeteken alapszik, de se könyv, se más film címe nincs.

Attilajukkaja 2011.07.15. 16:11:55

@ColT:

Nem vagyok egy rosszindulatu ember. Mar vettem a 2. lehetoseget :o)
Ha a baratnod arrol meselne, mennyire megalaztak, hogyan eroszakoltak meg, akkor te profi ujsagirokent az irasodat azzal kezdened, hogy leirod milyen lagy volt a fu es simogato a szello a golfpalyan, ahol megalaztak, a mocsokba tiportak az ismerosod emberi mivoltat? Ha igen, akkor en itt abba is hagynam a beszelgetest.
Szamomra ezert kamugyanus az egesz!!!! Normalis ember ilyet ilyen formaban nem ir le. Ha igen, akkor nagyon-nagyon beteg!!!!
Erted, mire gondolok?

Horizont 2011.07.15. 16:12:20

Beköszöntött a Vastagbőrös uborkaszezon? Könnyed témára hajazunk? Jól kiröhögtem magam a szuper kommenteken, na nem mindegyiken persze:) Ezt is mindenki másképp látja természetesen! Igen mindenki azt csinál a testével amit csak akar. Kurvák mindig voltak és lesznek, igény van rá, meg is fizetik a hülye pasik :) (már bocs). Én azt tartom felháborítónak, hogy aki rendes,becsületes tisztességes lány és dolgozik rendesen attól az utolsó fillért is levonja az állam, ezek a ribancok meg mindenkit hülyének nézve vígan élnek luxusban és szarnak mindenre és mindenkire, és el tudom képzelni, hogy mennyire lesajnálják azokat akik annyit se keresnek tisztességes munkával amennyibe nekik a kozmetikus, műkörmös kerül egy hónapban. Emlékszem még Zimány kisasszonyra is aki felvette a munkanélküli segélyt! (ő volt?) Arra is emlékszem amikor Bódi Sylvike (vagy hogy a francba van a neve) a Maldív szigetekre vitte anyukáját nyaralni. Na nekem is van két felnőtt lányom. Mondjuk nem visznek a Maldív szigetekre (ebben az estben hál istennek) de anyukának fel sem tűnt ugyan miből fussa kislányának erre? Én nem sajnálok egyetlen egy kurvát se. Megérdemlik sorsukat. Nehéz kereset ez, és nemcsak az altestük "deformálódik" el hanem a lelkük is!De a luxus az luxus!A pénznek se íze se szaga:) És a pénz lett az istenünk!
Most hallom, hogy a kormány a rezidenseknek 100 ezer forintot akar adni:(
Kurva ország tényleg!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 16:13:56

@csak_csendben2: Te, nem jut eszembe, de van neki, csak az a film nem ennyire direkt.

@Attilajukkaja: Kocaújságíró vagyok, ellenben én nem írnék meg ilyet, mert nem tudok ilyen jól fogalmazni. Viszont ismerek olyan embert, aki simán leírna ilyet.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.15. 16:14:32

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára:

nem hiszem, hogy ha kint megszerzett fekete jövedelem után sem az adott országban, sem itthon nem kell adózni.

Ezek szerint, ha bármelyik leányzót előveszi a NAV, és megkérdezi, hogy honnan van a ház+kocsi+havi 1 luxusnyaralás, és bemondja, hogy összedubajozta, akkor az teljesen rendben van?
Most már tényleg kíváncsi vagyok, hogy van ez pontosan :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.15. 16:15:37

@Horizont:

Ja, nyár van, szeptemberig pihenünk :-)

KopaszMercis 2011.07.15. 16:15:37

Szerintem elkuldhetnenk Orban Viktort meg Gyurcsany Ferencet dubajozni, hogy tegyenek ok is a hazazert :)

csak_csendben2 2011.07.15. 16:18:05

@Attilajukkaja:

Nekem nem kamugyanús, mert ennél a valóság sokkal, de sokkal durvább. És nem csak Dubajról van szó, hanem úgy ambloc a prostitúcióról és az emberkereskedelemről.
Tudd be magad szerencsésnek, hogy te azt hiszed ez kamu, meg ilyen nem lehet, mert tényleg nincs fogalmad a valóságról.

Ezt minden vicc és irónia nélkül írom.

A posztban leírt történet (meg maga a könyv, amiből van az idézet) a jéghegy csúcsa.
Írhatnék ide bármilyen történetet, de se te, se más nem hinné el, azt hinnétek kitaláltam, pedig ma Magyarországon és Európában olyan dolgok történnek, amiről ti azt hiszitek, hogy valami amerikai thriller (pl Taken (Liam Neeson)) forgatókönyve. (Olyan esetet is tudnék írni, hogy az érintett ha olvassa ezt a blogot egyből magára ismerne, és szétszedne engem, de neketek csupán fantázia szüleményének tünne a dolog.)

Attilajukkaja 2011.07.15. 16:18:29

@ColT:
"ismerek olyan embert, aki simán leírna ilyet. "

Legyen neked igazad. Az auschwitzi gazkamrak felett is bizonyara gyonyoru baranyfelhok usztak egykor. Gondolom, az ismerosod ezt is gyonyoruen le tudna irni, ha a bent raboskodo es tulelo gyerekek elbeszeleseit probalna papirra vetni..
(A hasonlta lehet, hogy durvan hangzik, de legalabb kifejezo!!!)
A lenyeg, hogy a fentebb leirt sztorik fele sem igaz. Csak ennyit akartam mondani.

vernarancs 2011.07.15. 16:18:36

Es vajon mi a faszt szol mindehhez allah?

Béla Bácsi 2011.07.15. 16:18:38

Gyerekek!
Meg kell érteni az arabokat is! Idáig senki se közelítette meg a témát erről az oldalról.
Először is tele vannak pénzzel ( a miénkkel, mert kapzsi spekulánsok jól felfogott anyagi érdeke ezt kívánja) az olaj árából.
Másodszor teljes pinahiány van náluk. Ami lukkal rendelkező személy elérhető náluk, az még a 10,000.00 Eurónál is magasabb kategória, hiszen isten tudja hány tevéért, szamárért, kecskéért meg kell vásárolni a tulajdonosától (az apjától) és utána életfogytiglan etetni-itatni. Dugni maximum egyszer-kétszer lehet, utána hihetetlen rövid idő alatt magára ölti a vételárként meghatározott állat elhízott változatának a sziluettjét, ill. illatát. (Ezért vezették be a többnejűséget, mert nem érezték fairnek, hogy valaki tele van lóvéval és mégis kénytelen élete végéig egy fekete, szőrös és büdös elhízott szamarat kefélgetni.)
Nekik ez az európai (vagy magyar) kurvaszállítmány olcsó nyeremény: a szamarakhoz képest negyed áron jól kinéző, újszerű modelleket kapnak, amit simán gyötörhetnek, ami kettős élvezet:
kiélhetik beteges szexuális hajlamaikat és
megalázhatják a gazdáikat (legalábbis azok nőstényeit), a fehér europoid embereket.
A lányok meg mit csináljanak? Ahogy többen említették: az alternatívák a svájci frank alapú eladósodástól a minimálbéres orvosokig a tescós pénztáros lányokon át igen behatároltak...
Mindenki azt használja a boldogulásához, amilye van.
Sajnos, hogy oda züllött a világ, hogy tárgyak a meghatározók benne, nem az erkölcs és az eszme. (Lásd a megszólaló leány kijelentését, aki szétrepedt seggel, de boldogan indult haza, mert 20 ezer euró volt nála.)
Az irigyeknek itt jegyezném meg, a BMW X5-ös nem 20 ezer Euró, hanem lényegesen több! Azt is kétlem, hogy bárki leány ilyen repesztgetés után kitartóan, üzemszerűen visszajár ide, hogy kellő szívóssággal összegyűjtse a parkolóhely elhappoló BMW árát!
Csak ennyit az irigyeknek, meg azt, hogy keressenek fel egy efféle irodát, hátha vannak pénzes arabok, akik hajlamaiktól vezéreltetve adnának 20 ezer Eurót az ő szőrös seggükért is! Hajrá fiúk, itt a lehetőség lecserélni a Suzukit!

Spanish VVax 2011.07.15. 16:18:55

@Horizont: offtopic, bocs: ,szégyen tényleg hogy 100 ezerért 10 év röghözkötést kéne vállalni a rezidenseknek. Én nem tudom mit hisznek "ezek" a kormányban...full hülyének nézik az embert?!
100 ezret kurválkodással egy éjszaka alatt meg lehet keresni. Még nem is arabf*sszal a s*ggükben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 16:21:56

@Attilajukkaja: Bulvárújságírók, sok mindenre képesek.

Dr. betonfelhő Ph.D. 2011.07.15. 16:22:01

aki kurvának áll ne panaszkodjon ha megbasszák.

Béla Bácsi 2011.07.15. 16:22:17

@Horizont: "Én azt tartom felháborítónak, hogy aki rendes,becsületes tisztességes lány és dolgozik rendesen attól az utolsó fillért is levonja az állam, ezek a ribancok meg mindenkit hülyének nézve vígan élnek luxusban és szarnak mindenre és mindenkire"
Bocs, nem tudtam kihagyni:
"...szarnak mindenre és mindenkire..." Nem is akárhogy: VASTAGON!

1 db Magyarország 2011.07.15. 16:23:05

@sárkányfő: igen. Függetlenül a dubajozó hölgyek erkölcsi megítélésétől valószínűleg adót csaltak, erre pedig nem ad felmentést az hogy más is csal(t) már adót. Az össznépi önsajnáltatás (80e-es fizetés, panellakás, várom a csekket) meg egy elég idegesítő jelenség, az emberek nagy része tudna javítani a helyzetén ha tényleg akarna is (aki pedig nem tud, azon segíteni kell, erről szólna a társadalmi szolidaritás).

dosszié 2011.07.15. 16:23:14

a könyvben az van hogy 1000 Eur egy menet itthon.
kint meg megrakják 50 szer 10-15kért.
vagy számolni nem tudnak vagy...

Attilajukkaja 2011.07.15. 16:24:36

@csak_csendben2:

'Tudd be magad szerencsésnek, hogy te azt hiszed ez kamu, meg ilyen nem lehet, mert tényleg nincs fogalmad a valóságról."

Koszi!
Nem arrol van szo, hogy ilyen nem lehet. A magyar lanyok Europaban zajlo prostitucioja tenyleg ketsegbeejto. De a fentebb leirt sztori csak kitalacio. Ezt nem egy valodi ember irta le, hanem valami irodalmar-palanta, aki leanyoknak ir remiszto ponyvaregenyeket. Sok penzert.

Amugy szivesen veszem, ha vegre valaki mar kioktatna engem arrol a NAGY valosagrol, amit emlegetsz!
Orulnek neki!!!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 16:25:14

@dosszié: Gondolom attól függ kinek, meg aztán biztos van kedvezmény a nagy darabszámra :D:D:D:D:D

reKorrekt 2011.07.15. 16:26:04

@xstranger: Úgy tűnik az, az Üvegtigrisben Csoki is Vivien nevét üvöltötte az éjszakába...

barbie83 2011.07.15. 16:27:16

A prosztó ló simán nem kúrt még egy kiadósat életében, ezért írigyli a homoki niggereket és utálja, hogy a jó nők nem vele fexenek le. Nem attól lesz kurva valaki, mert a picsájával keresi a kenyerét. Egy mérnök az eszét adje el, a sportoló az izmait satöbbbi, satöbbi. Attól lesz kurva valaki, hogy feladja önmagát, az értékrendjét, az elveit, a személyiségét, a szabadságát pár gombért. Ez kb. tízmillió kurva országa. Kivéve engem.

dosszié 2011.07.15. 16:27:25

@ColT: nagykerár van kint? :)

reKorrekt 2011.07.15. 16:28:34

Áhh, most ugrott be hogy mi legyen a kép a pólón: a Kretén magazinban volt egy olyan karakter hogyaszongya: mellpi (hogy ez miből jött ki, lehet találgatni :).

lady.lorelei 2011.07.15. 16:29:11

"sokan a könnyebb utat választják."
ebben a témában mit jelenthet a könnyebb út? gondolok itt a poszttraumás stresszre és társaira. sokan fel sem fogják, mit tesznek valójában magukkal. miért lenne ez könnyebb?

klarky · http://kreport.blog.hu/ 2011.07.15. 16:29:24

Durva... Amúgy mióta mondják ezt és senki nem hitte el a kamu faldumákat amit ezek a "nők" kitalálnak, h ők nem is. Nem az szart... Bódy Szilvy a legjobb példa igazatok van. Wakeboard Hawaii-n, utazások, 6os BMW, meg a kúrva anyja az, életében nem dolgozott... Nem zörög a haraszt ha nem fújja a szél. Hatalmas nagy igazság ez...

A múltkor volt az a biztosítós német buli a Gellértben. Oda is pár nap alatt összeszedtek több mint 100 lányt, csak úgy. Nem semmi listák lehetnek cégeknél. Mennyi kipróbált ribanc... Még hogy tandíjra, meg autóra. Hány tankörtársnőm volt, aki kijárta az egyetemet busszal... Nekik miért nem kellett tandíj meg autó?

Szánalmasok, megvetem mindet.

Attilajukkaja 2011.07.15. 16:29:27

@vernarancs:

"Es vajon mi a faszt szol mindehhez allah? "

Te beteg allat!!! Ha nem lennel egy gyumolcs, Allah mar reg eltaposott volna :o)))))))

Attilajukkaja 2011.07.15. 16:30:18

@ColT:

"Bulvárújságírók, sok mindenre képesek. "

Nekem is ez a gyanum ;o)

dosszié 2011.07.15. 16:31:24

A legközelebbi szépségkirálynő választásnál:
- Mi a vágyad? A világbéke?
-ÁÁÁ, vízummentes Dubai!

Mr Neanderthal 2011.07.15. 16:33:04

a rész a golflabdákat felszedegető pucér csajokról olyan mintha egy Passolini film jelenete lenne, hahaha..

Attilajukkaja 2011.07.15. 16:34:05

@lady.lorelei:

"mit jelenthet a könnyebb út? gondolok itt a poszttraumás stresszre"

Hja! Az idoeltolodasrol nem is beszelve! Az ember almosan tolja oda a far-hatat. Borzaszto lehet!

derelyegrádi szellem 2011.07.15. 16:34:05

Ezek az "én voltam dubajban, de csak kirándulni" meg a "voltam, de hazamenekültem" dumák legalább annyira hihetők, mint a pornózással lebukottak "leitattak, elvették az útlevelemet, csak azért történt" magyarázattai. A nevét is nyilván az útleveléből írták ki a stáblistára..mind a 216-szor....

okostojáska 2011.07.15. 16:35:34

@CyberPunK: Tudod az átlag magyar férfinak sem jobbak az életkilátásai, mégsem megy ki tömegesen Dubajba seggbekur@tni magát. Keress másik érvet.

mocskosbaribaszó 2011.07.15. 16:36:54

hosszú lehet a Télapó rosszlányok listája!

amúgy meg hasonló kategória:
A net tele van pornóval egyszerűen naponta több száz új arcot lehetne találni, vajon hány nő csinálja ezt?

okostojáska 2011.07.15. 16:36:57

@barbie83: "Nem attól lesz kurva valaki, mert a picsájával keresi a kenyerét." - De de, pontosan attól. Ne akarjuk már a szavak értelmét átdefiniálni.

Horizont 2011.07.15. 16:37:20

@Spanish VVax: És még hálapénzt se fogadhatnak el.... Hihetetlen!

@Béla Bácsi: :DDDDDD Viccelődünk ilyen komoly témában?:DDDD

@zero: Szeptemberig??? Csak a bölcsődében meg az óvodákban van ennyi szünet!:DDDDDD

derelyegrádi szellem 2011.07.15. 16:38:35

@CyberPunK:

Az Szja törvényben olvashattad...:-)

VÉLEMÉNYVEZÉR1000 2011.07.15. 16:38:35

Tetszett ez a cikk!
Visszatérő olvasója leszek a blognak!
Elnyertétek az előkelő 10. helyet a könyvjelzők között!

barbie83 2011.07.15. 16:39:13

@okostojáska: Tévedsz, de elnézem neked, mert még nem fejlődött ki az agyad.

mocskosbaribaszó 2011.07.15. 16:40:42

@Secnir: 60-ból megélek és még be is rúgok.
Benne van albérlet és rezsi is, csak az igényeknek nem kell magasnak lennie.

aadam 2011.07.15. 16:41:03

Hülye dubajiak, minden jó nőt elcsábítanak a pénzükkel. Mi marad nekünk? :D

barbie83 2011.07.15. 16:42:00

@okostojáska: Tudod az átlag magyar férfinak sem jobbak az életkilátásai, mégsem megy ki tömegesen Dubajba seggbekur@tni magát. Keress másik érvet.

Egy férfinek, aranyom, megvan a lehetősége, hogy kezébe vegye saját, illetve országának, népének az irányítását. A lányok sajnos pont az ilyen buzerrant férfiak miatt kénytelen kimenni, mert ti képtelenek vagytok rendet tenni a saját hazátokban. Minek vagytok így férfiak? Ugyanúgy, sőt jobban picsogtok, mint egy kurva. Úgyhogy inkább szégyelld el magad, hogy férfi létedre egy impotens, tehetetlen, siránkozó kisfiú maradtál. Az ilyenek szoktak 2 perc alatt eldurranni a pinában.

mocskosbaribaszó 2011.07.15. 16:42:09

lassan félek a kocsmába összeszedni egy jó nőt, mi van ha csak simán pornózik? :D

syklist · http://hanglepel.wordpress.com/ 2011.07.15. 16:42:21

@zero: az attól függ, hogy van-e egyezmény a kettősadózásról az Egyesült Arab Emirátusok és Mo. között és ha van, akkor mi van benne. A gyakorlat -logikusan- a legtöbbször az, hogy ahol keresed a casht, ott csengeted az adót érte. Most gyors keresés után csak Németországról találtam infót, nekik volt egyezményük és ott a fenti gyakorlatot követték. Ennek az lett az eredménye, hogy az Egyesült Arab Emirátusok is elkezdett adóparadicsomként működni (mivel ott az adó fogalma gyakorlatilag ismeretlen), így 2008-ban visszavonták az egyezményt, de azóta sem sikerült kialkudni olyat, hogy Németország is lesápolhasson valamennyit az Emirátusokban keresett pénzekre.
Szóval könnyen lehet, hogy a lányok lazán azt mondhatják a NAV-nak, hogy bekaphatják. És nem hinném, hogy az ő hibájuk, hogy a magyar jogalkotók vagy diplomácia olyan balfasz, hogy nem tud összehozni olyan egyezményt, hogy részben itthon adózzon.

gnme 2011.07.15. 16:43:01

@zero: 10 percig néztem bambán ...

az asszony azt mondja: fijemá' .. ezeknek még az arca is egyforma, hát ez mind ugyanúgy néz ki?

mondom: hát persze, ezeket erre tenyésztik ... majd elindítottam a ryan-t

sárkányfő 2011.07.15. 16:48:19

@1 db Magyarország:

Hát akkor alaposan félrértelmeztél.
Azt írtam, hogy ebben az ügyben (ráadásul ennyire erősen) exponálni az adócsalást az maga az álszentség, hiszen nyilván nem ezzel van az igazi problémája a népekenek.
Adócsalás miatt amúgy naponta lehetne írni posztokat és kommenteket, ráadásul az itt kommentelők jó része is tutira adót csal. Szóval ez álszentség.

Ráadásul, mint írtam, abszolút nem biztos, hogy itt adót csalnak, merthogy külföldön keresik a pénzt. Ami viszont biztos, hogy a pénzt itt költik el, ami az országnak jó.

Önsajnáltatás: magamat egy percig nem sajnáltattam, nem is írtam magamról. Az viszont igaz, hogy a nyomorgó népeket sajnálom, és morálisan teljesen felmentem őket akár a kurvázás, akár, ha van, az adócsalás alól. Nem, nem igaz, hogy mindenkionek ott a lehetőség egy normális életre. Nem, nem igaz, hogy mindenkinek van lehetősége kitörni a nyomorból. Nem, nem igaz, hogy ebben az országban vagy 3.000.000 ember nem él nagy szegénységben, és ahogy elnézem nő a számuk folyamatosan.

A társadalmi szolidaritással meg ne röhögtess ki, százezrek nyomorognak... ahogy elnézem a kommentedet, te sem vagy a szolidaritás bajnoka.

aadam 2011.07.15. 16:48:48

@Béla Bácsi: Hagyjuk már, miért kéne, hogy az "erkölcs meg eszme" boldogítsa az embereket? Ez nem reális, inkább fogadd el az embert olyannak, amilyen. Az erkölcsöket meg az eszméket nem lehet megdugni. :D

derelyegrádi szellem 2011.07.15. 16:50:31

@mocskosbaribaszó:

Ezt könnyen ki tudod kerülni, maradj a birkáknál, és azokat ne engedd pornózni...

Attilajukkaja 2011.07.15. 16:51:59

@vernarancs:

Miert is?

Mert ilyen harapos kedvemben vagyok, egy vernarancs pedig ne szoljon be nekem, amikor a kurvakrol van szo. Grrrrrr!

(Az igazsag, hogy masnak nem mertem volna ilyet irni. De remeltem, hogy te nem haragszol meg erte :o) Bocsi! Olyan jol esett kemenykedni egy picit . Igy pentek delutan muszaj neha lazitani. Amugy azt hittem, te tudod, hogy TEGED a vilagert sem bantanalak meg!!!!)

Ideggyógyközpont 2011.07.15. 16:53:49

Egyébként elgondolkodtató a dolog.

Mindannyian ismerjük a ronda ember + nagy autó, nagy ház + csinos fiatal nő képletet, számtalan olyan álláshirdetést lehet olvasni, ahol cégvezetők keresik mindenre nyitott titkárnőiket - és nem csak a buta liba kategóriát, de felsőfokú végzettség és nyelvtudás is szükséges. Számtalan példát látunk arra, hogy az áhított nyugati országokból érkezők kis hazánkból választanak párt maguknak a pesti éjszakában.

Most pedig itt van ez a téma, amit valamiért felkapott a bulvármédia.

Sajnos akikről itt szó van azok általában az úgynevezett "kiba... 80-as generáció" tagjai, és ez nem véletlen.

Akkor kezdem az elejéről:

Réges-régen az óperenciás tengeren és a nehéztüzérségi ágyúnaszádon is túl, az éppen az adott kor ideáljának megfelelő nőneműeket általában a legerősebbek, a legjobb génállománnyal rendelkezők hódították meg. Ez volt a túlélés záloga, mondhatnánk azt is, hogy ösztön a fajfenntartásra.
Aztán ez szépen megváltozott, világunk elkezdett a anyagiasodni, a perspektívákra, és egzisztenciára figyelni, hiszen ez vált a jövő zálogává.

Mára (így a XXI. század eleje) ez a képlet leegyszerűsödött.

Az értékítéletet javarészt a pénz és az anyagi javak határozzák meg, és még a politika is ezt plántálja az emberekbe - lásd.: "aki nem ért el semmit az ...", és ezt sikerült is jól beleverni a kicsi kobakjába mindenkinek.

Mindenki gyorsan szeretne jólétet, lehetőleg minél kevesebb munkával, csakhogy a lehetőségek a fiatalok előtt beszűkültek - tudom, nemcsak előttük.

Ráadásul a jólét fogalma is relatív, saját környezetemben is tapasztaltam már, hogy csinos, fiatal hölgyismerősöm, aki egyébként a most lecsúszóban lévő, korábban jó anyagi körülmények között élő középosztályban nőtt fel, folyamatosan, olyan párokat választott magának - és lehetséges, hogy nem tudatosan - akik biztosítani tudják számára azt a környezetet, amiben felnőtt, és itt nem százmilliókról van szó. A probléma csak az, hogy szívből örülni, mosolyogni, baromi ritkán láttam őt.

Szóval egyet kell értenem azokkal, akik azt mondják ne csodálkozzunk, hiszen perspektívák nélkül ..., egyben úgy gondolom, akik ezt az utat választják, azok nem kimondottan boldogok, még ha pénz boldogít is és a már korábban felhozott ösztön ezt is diktálja esetleg.
Tenni ellene - igazából nem lehet. Hogy adózási szempontból igazságtalan - valóban.
De ha a probléma mélyére nézünk, inkább egy elveszőfélben lévő generációt láthatunk - és nemcsak Magyarországon.

mocskosbaribaszó 2011.07.15. 16:55:43

@derelyegrádi szellem: a poszt alapján úgy tűnik, hogy az arabok is elcsábulnak néha a kecske mellől :D

öregember a kocsmából 2011.07.15. 16:56:13

Engem nem bosszantana a dolog hogy ezt csinálják mert mért ne de akkor vagy fogják be a pofájukat és ne feltünösködjenek vagy ha már ennyire feltűnési viszketegségük van (Bmw,10 vagy 100000 FT-os ruhák,táskák.stb) akkor ismerjék be ha már megkérdezik tőlük hogy mégis miből van nem pedig adják a szende szüzet mikor szinte mindenki tudja hogy miből van.

Aki a TB-vel dobálózik itt attól csak azt szeretném megkérdezni komolyan gondoljátok hogy ezek a k....k tényleg a TB veszik igénybe hogy rendbe rakassák magukat na ezt ti sem gondolhatjátok komolyan.

Én majd arra leszek kíváncsi ha megérem hogy majd mikor már nem fog futni a szekér vagy már öregek lesznek és a nyugdíjat viszi ha viszi a postás akkor hogy fogják ezek az ostobák mutogatni a szelvényt hogy nézzék meg menyire nyomorgok medveczky és társai után szabadon.

okostojáska 2011.07.15. 16:56:43

barbie83: "Egy férfinek, aranyom, megvan a lehetősége, hogy kezébe vegye saját, illetve országának, népének az irányítását. A lányok sajnos pont az ilyen buzerrant férfiak miatt kénytelen kimenni, mert ti képtelenek vagytok rendet tenni a saját hazátokban. Minek vagytok így férfiak? Ugyanúgy, sőt jobban picsogtok, mint egy kurva. Úgyhogy inkább szégyelld el magad, hogy férfi létedre egy impotens, tehetetlen, siránkozó kisfiú maradtál. Az ilyenek szoktak 2 perc alatt eldurranni a pinában."

Halljátok férfitársaim!! TI VAGYOK A HIBÁSOK A DUBAI KURVÁK MIATT. Egy igazi feminista ribi megmondta.

okostojáska 2011.07.15. 16:59:03

@barbie83: " A lányok sajnos pont az ilyen buzerrant férfiak miatt kénytelen kimenni, mert ti képtelenek vagytok rendet tenni a saját hazátokban."

Aztán minek csinálnék rendet olyan ocsmány kurváknak, mint amilyen te is vagy? Dugasd magad az arabokkal, vissza se gyere, nem vagy jó semmire.

barbie83 2011.07.15. 17:00:02

@okostojáska: A helyzet az, hogy nem vagyok sem feminista, sem ribi, csak egyszerűen unom már a baszni is képtelen, férfinek mondott kisfiúkat. Szövegelni, magyarázni, ígérgetni, okoskodni azt nagyon tudtok, de cselekedni bazmeg, semmit. De legalább kúrni tudnátok.
,

vernarancs 2011.07.15. 17:00:14

@Attilajukkaja: Jukka, nem is bantodtam meg, csak nem ertem hol szoltam EN be? Csak allah velemenye felol erdeklodtem. Tudtommal nem vagy muzulman, vagy de?
Ha nem a kurvakrol lenne szo egyebkent akkor beszolhatnek? ;)

vernarancs 2011.07.15. 17:00:49

@Attilajukkaja: Jukka, nem is bantodtam meg, csak nem ertem hol szoltam EN be? Csak allah velemenye felol erdeklodtem. Tudtommal nem vagy muzulman, vagy de?
Ha nem a kurvakrol lenne szo egyebkent akkor beszolhatnek? ;)

barbie83 2011.07.15. 17:01:09

@okostojáska: te tényleg buzi vagy. nem volt apád.

Horizont 2011.07.15. 17:02:10

@barbie83:
Biztos, hogy veled minden rendben van drágám???
Nem biztos, hogy mindig másban van a hiba!

okostojáska 2011.07.15. 17:02:14

@barbie83: " Szövegelni, magyarázni, ígérgetni, okoskodni azt nagyon tudtok, de cselekedni bazmeg, semmit. " - cselekedjél te, te szerencsétlen. Én oldjam meg a szerencsétlen életed, te nyomorult? Old meg magad, ostoba ribanc.

hallari 2011.07.15. 17:05:01

@zero: Na ja, pláne amikor nem betonozik, hanem aszfaltozik az ember. Volt, hogy a bugyborékolva fővő aszfalt mellől ellépve (kb. 200-300 fokos) kellemesen hűsnek éreztem a nyári 38°C-t... :-) Nyilván a csajok ezt és a hasonló munkákat kívánják elkerülni, de ez zsákutca. A boldogság nem a pénzben van, hanem a helyünk megtalálásában, csak ezt Magyarországon NAGYON kevés ember hiszi el.

Attilajukkaja 2011.07.15. 17:06:59

@Ideggyógyközpont:

"világunk elkezdett a anyagiasodni, a perspektívákra, és egzisztenciára figyelni, hiszen ez vált a jövő zálogává."

Mindig is ez volt a jovo zaloga. A tobbi pedig csak maszlag.

"Tenni ellene - igazából nem lehet. "

Nem is kellene! A prostitucio legalizalasa egyben a szabalyozasara is lehetoseget adna. Eleg mar a szep peldabeszedekbol (amugy koszi a hevenyeszett tortenelmi attekingtesert!).
Nem eleg megvaltozttani a terek, urcak nevet (sok millio forintert!),....ideje lenne az emberekkel is foglalkozni lassacskan. A prostitucio is egy nyitott kerdes manapsag. Nem csak Dubai-ban!

W Joe 2011.07.15. 17:08:32

Azért fizetnek adót. Ha itt laknak, akkor valsz a kint megkeresett pénz nagy részét itt költik el, és erre fizetnek áfát is. Szóval lényegében pénzt hoznak az országba.

OrrSir 2011.07.15. 17:09:13

Kint olcsóban mennek el mint itthon?

Aljas egy vilég ez és évek óta mindeki erről beszél... eddig mit csináltak a nyomozó úrak?

bandika gazdája 2011.07.15. 17:10:40

@VÉLEMÉNYVEZÉR1000: Jó. de figyelj! Nem mindig a kurvákról van ám itten szó!

test subject #28 · http://www.youtube.com/watch?v=b-kDpnArNg4 2011.07.15. 17:12:09

vessetek meg de sajnalom oket. mert csak sajnalni tudom azt aki ezek utan meg 10ezer euronak orulni tud. apropenz, idiotak...

öregember a kocsmából 2011.07.15. 17:12:14

Engem nem bosszantana a dolog hogy ezt csinálják mert mért ne de akkor vagy fogják be a pofájukat és ne feltünösködjenek vagy ha már ennyire feltűnési viszketegségük van (Bmw,10 vagy 100000 FT-os ruhák,táskák.stb) akkor ismerjék be ha már megkérdezik tőlük hogy mégis miből van nem pedig adják a szende szüzet mikor szinte mindenki tudja hogy miből van.

Aki a TB-vel dobálózik itt attól csak azt szeretném megkérdezni komolyan gondoljátok hogy ezek a k tényleg a TB veszik igénybe hogy rendbe rakassák magukat na ezt ti sem gondolhatjátok komolyan.

Én majd arra leszek kíváncsi ha megérem hogy majd mikor már nem fog futni a szekér vagy már öregek lesznek és a nyugdíjat viszi ha viszi a postás akkor hogy fogják ezek az ostobák mutogatni a szelvényt hogy nézzék meg menyire nyomorgok medveczky és társai után szabadon.

okostojáska 2011.07.15. 17:12:14

@hallari: " A boldogság nem a pénzben van, hanem a helyünk megtalálásában, csak ezt Magyarországon NAGYON kevés ember hiszi el."

Tökéletesen igazad van!

Attilajukkaja 2011.07.15. 17:15:02

@vernarancs:

"csak nem ertem hol szoltam EN be"

Draga Vernari!

Te SEHOL :o)

Meg egyszer elnezest. Allahnak szoltal be,....talan?
Meg egyszer elnezest es meg egyszer, meg meg ketszer a mereszsegemert. Tenyleg azt hittem, hogy veszed a lapot. Az egesz csak poen akart lenni. Kb. ot eve (?) ismerlek. Azt hittem, tolem mar elfogadsz egy kis csipkelodest.
De megigerem, hogy soha tobbe nem teszek ilyet! Rossz poen volt. Mindenkivel megesik az ilyesmi!

Amugy boldog Narancsnapot kivanok!
(Ugye eltekinthetunk a tovabbi megalaztatatsomtol?)

okostojáska 2011.07.15. 17:16:30

@W Joe: "Azért fizetnek adót. Ha itt laknak, akkor valsz a kint megkeresett pénz nagy részét itt költik el, és erre fizetnek áfát is. Szóval lényegében pénzt hoznak az országba."

Hát ez azért nem így működik. Ne vicceljünk már. Én is itthon költöm le a fizetésem, de a jó részét mégis adónak befizetem.

Őexc.Vitéz Bivalybasznádhy. Dr. Őfőméltóságu Úr 2011.07.15. 17:16:54

Azért a lágyan "süvítő" szellő odabasz. Tényleg nem az eszükért fizetik őket...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 17:17:41

@öregember a kocsmából: Na ez az, hogymivel nem fizet adót, nyugdíjat sem fog kapni.
Bár lehet az sem, aki fizet.

1 db Magyarország 2011.07.15. 17:18:13

@sárkányfő: nem attól csaltak adót hogy külföldön dolgoztak, de attól hogy te kiruccansz pár napra vagy hétre Dubajba pénzt keresni azután még adót kell fizetned. Persze lehet, hogy munkavállalásra is érvényes vízumot kértek és kaptak a lányok, valamint a sejk átküldte a könyvelőjének hogy melyik csaj mennyit kapott, valamint befizették utánuk a TB-t és az adót kinn (gondolom ilyenkor a borítékban az összeg mellett egy A4-es papíron le volt nekik bérszámfejtve mindez). Ki tudja, ha elég sokáig űzik az ipart, még a végén nyugdíjra is jogosultak lesznek az Emirátusokban. Ha viszont ez nem így történt, akkor a be nem fizetett adó büntetőjogi kategória, attól függetlenül hogy te és/vagy a kommentelők nagy része szerinted adót csal. Bár ez is egy elterjedt mítosz inkább, pontos adatokat én erről nem láttam, az ilyen pletyka szintű értesülésekből meg ne általánosítsunk, sztem a legtöbb embernek nincs ahhoz idege meg gyomra hogy adót csaljon (én legalábbis nem tudnék nyugodtan aludni).

A szolidaritást és a nyomorban élőket meg ne keverjük össze azzal hogy sokan élősködnek az államon (közvetve a dubajozó hölgyek is, igen) vagy szimplán lusták. Legyél már egy kicsit kevésbé demagóg.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 17:20:02

@hallari: Sajnos pénz nélkül meg nehéz megélni, nem hogy a helyed megtalálni. Viszont vannak határok, mértékek, és gyomrok. Vagy nincsenek.

derelyegrádi szellem 2011.07.15. 17:21:09

@mocskosbaribaszó:

akkor csak neked egy vicc:

A faszi a hóna alatt egy birkával bemegy a hálószobába, na, itt van az a disznó akit nem szoktam kúrni, amikor neked fáj a fejed.
Mire a felesége: - Ez nem disznó, hanem egy birka, te idióta!
- Nem hozzád beszélek...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.07.15. 17:24:35

@vernarancs: Más a kultúrkör. Ott nem volt ekkora emancipáció, stb., a nők másodrendűek.
Nem is értik, mit szórakozunk mi itt ennyit a párkapcsolatokban.

vernarancs 2011.07.15. 17:24:47

@Attilajukkaja: Fatylat ra (vagy burkat) :DDD

En csak azt nem ertem, hogy ha egy ilyen arab sejTnek ennyi zsetonja van miert kell automatice megalazni meg szetgyepalni a ringyokat? Lehetne rendesen is kufircolni, ugy, hogy ne repedjen cafatokra.

derelyegrádi szellem 2011.07.15. 17:25:31

@KopaszMercis:

a feri már volt, ott tanult meg táncolni! ;-)

Attilajukkaja 2011.07.15. 17:27:32

@1 db Magyarország:

Dubai-jal nincs megallapodasunk a kettos adozas elekruleserol?
Ha nincs, inetzkedni kellene!!!!!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 17:27:58

Egy ferfi ismeros Dubaiban dolgozik, mikor ment BP-re, akkor egyik noi zenekar enekesnoje is azona gepen utazot, ecsetelve a kalandjait....
Hat nem tudom... Mi jo van abban egy nonek, ha a pasiknak csak a testuk kell? Ennyire semmibe nezik onmagukat?

Inkabb az eszuket adnak el...

okostojáska 2011.07.15. 17:29:59

@tildy:): "Inkabb az eszuket adnak el..."

Olyat nem lehet eladni, ami nincs. De minimum nagyon okosnak kell hozzá lenni, ami ebben az esetben ellentmondás lenne.

Attilajukkaja 2011.07.15. 17:31:35

@vernarancs:

"Lehetne rendesen is kufircolni, ugy, hogy ne repedjen cafatokra. "

Mert kis kezdo vagy. Azeeeee!
Egy teve utan mar te sem elegednel meg egy sima puncival!

Alterix 2011.07.15. 17:34:20

@vernarancs: Adva van egy külön világban, ahol a helyi nők csak eltakart arccal, kisérővel mennek az utcára, ahol ha megerőszakolják őket, akkor a nőt kövezik halálra stb.

Most hogyan bánjának egy olyan nővel, aki pénzért kimegy kurválkodni???
Van négy feleséged, egyik másikkal gyöngéd is vagy, akkor a perverz vágyaidat csak az ilyen ordenáré kurvákon fogod kiélni, nem???

Arrafelé komolyan veszik az iszlámot...

f.m.j. 2011.07.15. 17:34:32

jajdenagyon sajnálom szegény kiskurvákat, akik a "süvítő szellőben" álltak a napon,és golflabdával ütögették a seggüket, meg a mellüket (ez is roppant életszagú...:)) ... valami ügyesebb tollú libát nem tudtak megkérni, hogy kanyarítson már egy ilyen szívhezszóló történetet?
biztos csúnyán megdugják őket, de hát ezért, meg az ezért járó pénzért mennek, nem? kurvának állnak, és sopánkodnak, hogy arra használják őket, amire valók

nekem az egészben a hazugság nem tetszik, ha elmegy valaki kurvának, akkor ne mondja, hogy az nem is az

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.07.15. 17:34:53

Nem olvastam végig a kommenteket, mert nincs gyomrom az ilyen témáknál rendre felbukkanó "á, az nem is úgy van" "hazudik, mint a vízfolyás" stb. emberkékre.

Poszthoz annyit: régi téma ez már. Tán pont Bódy hölgyemény '08-as nyilatkozata után került be a köztudatba.

Egyébként meg..
1. forog a gyomrom ettől az egésztől
2. nőként, ráadásul honfitársukként, ROPPANT mód hálás vagyok, hogy ezek a megélhetési rüfkék ezt terjesztik el a magyar nőkről a világban -akadtam már bele külföldibe, akit alig bírtam levakarni magamról, mert szentül meg volt győződve, hogy mivel itteni is vagyok, nő is, alap, hogy rábukok a lába közére
3. igazán tehetne már valamit a rendőrség, mert a lánykereskedelem igenis létezik, minden 1 pénzért lelkesedő libára jut 30, akit naivitásának, tapasztalatlanságának hála hajtanak ki olaszba, hollandba, dubajba, hogy mocskosul sok pénzt keressenek rajta

Bódy&co. -ra meg adóhivatal, spanyolcsizma, kerékbetörés míg az utolsó adóforintot is ki nem perkálják a "nyaralás" után.

sárkányfő 2011.07.15. 17:35:04

@1 db Magyarország:
na álljunk meg egy percre. nehogymár demagóg legyen az, aki kijelenti, hogy ebben az országban nagy szegénység van, sőt százerek élnek nyomorban is. nem ezzel kezdtem, de mivel kiprovokáltátok belőlem, leírom kerek perec. és ez bizony igenis sok mindent megmagyaráz. bőven. ha te ítélkezelni akarsz, lelked rajta.
hogy mitől élősködnek a dubai kurvák a magyar államon, azt nem egészen értem.
az adó kapcsán meg valahogy elengedted a füled mellett, amit pedig hosszan fejtegettem, hogy miért tartom álszentségnek ezt felhozni. szerintem inkább itt a lényeg...
és számomra (bocs, morális nyomorék vagyok) az is nagy különbség, hogy valaki az araboknak okoz kárt az adócsalással, vagy itt nekünk. tekintve, hogy a pénzt itt költi el, áfástul, és sokszorosát annak, amit valami szar melóval keresne, az ország anyagilag biztosan jobban jár, mintha itthon gályázna.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 17:38:15

@okostojáska: Ja hat jo , ertem. Bizonyos tesi adottsagaim nekem is meglennenek hozza, de valahogy jobban erzem magam olyankor , ha a ferfiak a tudasom/szakmai tapasztalatom miatt "epekednek" utanam...
Mielott felreertes lenen, vannak nalam ezerszer okosabbak is ....

öregember a kocsmából 2011.07.15. 17:38:37

@vernarancs:

Szerintem tudnak úgy is ahogy te írod de ők már rájöhetek hogy mért ne tegyék meg ezt velük ha már van rá lehetőségük és különben is az ilyen nők (mindent a pénzért) úgyse érdemelnek mást. Ök valószínűleg így gondolkodnak.Ne magadból indulj ki mert egészen mások a szokásaitok másképp nevelkedtetek egész más a felfogásotok

bandika gazdája 2011.07.15. 17:39:29

@tildy:): Egy példa arra, hogy az arabok hogyan gondolkodnak a nőkről. Egy kolléganőm egyiptomi útján felszedett egy arabot. (Nem volt egy ártatlan lányka mit mondjak.) Egy év múlva az arab Magyarországra jött a barátjával és ennél a nőnél szálltak meg. A lány partit rendezett a tiszteletükre, ahol az egyik arab összebarátkozott a pasimmal, és másnap eljött hozzánk. Itt egy hosszú előadást tartott a pasimnak arról, hogy ne engedje, hogy én a Klárival barátkozzak, mert az egy olyan nő. Velem nagyon udvarias, tisztelettudó és kedves volt. Szóval tisztelik ők a nőket, csak aki arra való, azt arra használják, aki meg tisztességes azt tiszteletben tartják. (Azon kicsit csodálkozott, hogy Gyuri nekem nem mondhatja meg kivel álljak szóba meg kivel ne, de megértette, és onnan kezdve eengem próbált meggyőzni kifogástalan angolsággal, hogy neálljak szóba az "olyannal" mert az rossz fényt hethet rám!)

Attilajukkaja 2011.07.15. 17:39:42

@Alterix:

"Adva van egy külön világban, ahol a helyi nők csak eltakart arccal, kisérővel mennek az utcára"

Ugy tudom, hogy sok ferfi sokaig nem is nagyon lat not eleteben azon a videken. Tevet meg tevehajcsart persze igen. Ott nem kirivo eset az, ami nalunk mar perverzioszamba megy (nem reszletezem!
Ez persze lehet, hogy nem igaz (?)..

sárkányfő 2011.07.15. 17:40:25

még valami. a svájci frank ma elérte a 235-öt. egy elemző szerint lesz több is.
lehet nevetgélni, meg engem ledemagógozni, de biztos vagyok benne, hogy minden frankdrágulás tovább lehetetlenít el embereket. ezrével. na de bocs a zavarásért.

vernarancs 2011.07.15. 17:41:29

@Attilajukkaja: Akkor majd gyakorolok a TV-vel :)

hallari 2011.07.15. 17:44:04

@ColT: Kb 20 éve volt egy dal a slágerlistákon, talán Janet Jackson énekelte. A klip eleje egy rövid beszélgetéssel kezdődik, aminek a konklúziója: "A VILÁGON A LEGJOBB DOLGOK INGYEN VANNAK". Érdemes elgondolkodni rajta.

Attilajukkaja 2011.07.15. 17:45:07

@vernarancs:

"Akkor majd gyakorolok a TV-vel "

Szeles kepernyoju? Ha mar a TV-n jol megy, probald ki egy igazi tevevel is :o))))))
En a helyedben egy lamaval kezdenem,...megiscsak konnyebb felerni!
Majd tajekoztass a fejlemenyekrol :o))))

jágör68 2011.07.15. 17:46:02

Jeeesz, veri nájsz, jeeesz!
Áőr médzsőr ikszportájtem ár dö gőrz!
Magyarország ilyen bérekkel, erkölcsi színvonallal mindig is qrvaország marad.

f.m.j. 2011.07.15. 17:51:23

@nooora:
1. iróniáról hallottál?
2. a jelenség oka: a lányok maguk. Ők akarnak könnyen, gyorsan, sokat, de inkább mindent, és mindegy milyen áron
ne fogjunk mindent a korszellemre,

én senki anyját nem kérdezném meg, hogy biztonságos-e egy ilyen hely, kiengedhetem-e a lányomat egy ilyen helyre, (ahogy az egyik "élménybeszámolóban" olvashattuk, az ilyet valahogy érzi az ember, hogy nem... ha ki akarna menni a lányom, nagyon elgondolkodnék, hogy vajon helyes értékrendet adtam-e át

berczy04 2011.07.15. 17:52:19

@barbie83: Hehe, nem gondolod, hogy azért csak két perc, mert nem tud tovább elviselni egy ilyen kibaszott magas lóról beszélő nőstényt? De azért eldurrani mégiscsak jó, ha már rádfanyalodot! :)

Kivlov 2011.07.15. 17:53:09

"...Ezer dubajozó magyar szépség ...."

még ha szépség lenne! Sok szopógép, az ilyen zimány + bódi félék elég messze vannak a szépségtől...

mx3 2011.07.15. 17:54:32

@Béla Bácsi: Hát a HaHu-n 2mio 300 ezer magyar forintért már lehet ám venni. az mennyi is euroban? Tájékozodj

Easyke (törölt) 2011.07.15. 17:54:40

@klarky: de, a Bódy Szilvi dolgozott. Egy volt barátom mesélte, hogy az ő munkahelyén dolgozott azelőtt (akkori barátom progmatos volt, valami számítástechnikai cégről van szó). Hogy meddig,arra már nem emlékszem. Aztán kaptak tőle egy naptárat, amikor már befutott modellként :)
Amúgy nagyon meglep, hogy a Vastagbőr egy ilyen témával foglalkozik. Adócsalás nincs rendben, ez oké. De. Ez a téma igazából csak Dubai és a modellek miatt lett így felkapva, mert eddig senkit nem zavart, hogy a magyar, orosz, román etc. lányokat külföldre eladják prostituáltnak. Márpedig nyilvánvaló, hogy ők sem fizettek az elmúlt ca. húsz évben adót (jut eszembe, a belföldön "dolgozó lányok" adóznak?).
Azon kívül idősebb emberektől mintha hallottam volna egy olyan szóbeszédet, hogy valamikor sok évvel ezelőtt Magyarország fő exportcikke a feleség volt (úgy kb. Németország, Ausztria irányába). Tehát ez sem újkeletű dolog.

f.m.j. 2011.07.15. 17:55:03

@Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/: mondjuk az is enyhe eufemizmus a helyzetleírást adó hölgy részéről, hogy a segglyukat különleges helynek nevezni :):)

Attilajukkaja 2011.07.15. 17:59:29

Kedves Zero!

Nekem a posztodbol a kovetkezok jottek le:

1. A magyar nok szeretnek kurvalkodni (valoszinuleg tobb evszazados hagyomanyrol van szo);
2. Eleg butak ahhoz, hogy rendszresen felultessek oket;
3. A futtatoik nem restelkednek jol kihasznalni a butasagukat;
4. Utana meg van, aki picsog isl

Ez tenyleg egy valodi orszagimazs :o)
Kossz!

fokabacsi 2011.07.15. 17:59:59

@barbie83: Rendesen, olyan másfél órásat? (beindítom a mosógépet, és amikor lejár, addigra végzek.) Csak igazat kell adnom Neked, mert tudom, hogy némely "férfinél " ez az idő 4 perc! ( És még dicsekszik vele) Vetkőzéssel együtt!

hallari 2011.07.15. 18:00:12

@vernarancs: Mert tudják, hogy a fehér ember rendkívül lenézi őket, ezért így vágnak vissza. A lányok mellett a barátaikat/férjeiket/apáikat akarják megalázni. Valahol talán írta is ezt már valaki fentebb.

fokabacsi 2011.07.15. 18:01:35

@Easyke: Majd ha a te seggedet is széttolják a dagadt arabok, meglátom mennyit fogsz adózni utána! Te politikus!

Énbagoly 2011.07.15. 18:02:27

A poszt sztorija ma mindenhol kering. Tényleg divat lett ezzel foglalkozni.
Arra kíváncsi lennék, hogy hogy bizonyítják rá majd valakire, hogy kurvának ment ki. Csak a vagyonosodási vizsgálat vezethet eredményre.
Mondjuk, arra nagyon kíváncsi lennék, hogy miért most került ez terítékre. Van egy teóriám. Valamelyik nagyra becsült politikusunk elkapott valami nagyon kellemetlen, és elhúzódóan gyógyuló nemi bajt a felkeresett kurvájától. És kiderült, hogy Dubajban szedte össze a kedves kis betegségeit. És a politikus most bosszút akar állni mindenkin.

Dr. No 2011.07.15. 18:02:41

Az állami exportmonopólium összevezethető lenne a kiépülő új közmunkarendszerrel. Win-win!

bakancspusztító 2011.07.15. 18:03:11

szerintem nincs ezzel gond. A mi dolgunk, hogy fölcsípjük az ilyen félgazdag, féligszép ribiket és ápoljuk a kis megtört lelküket. Én ezen vagyok :-)

asimlis 2011.07.15. 18:04:19

Görög Zita 2004 és 2008 között haza járt Dubajba.

Attilajukkaja 2011.07.15. 18:04:58

@f.m.j.:

"a segglyukat különleges helynek nevezni "

Szerinted siman csak seggbetosztak oket? Akkor megnyugodtam.

Azt hittem, valami TENYLEG fajdalmasat csinaltak veluk.

Seregbontó 2011.07.15. 18:05:04

Végülis jelentős mértékben járulnak hozzá a GNP-hez, és jelen gazdasági körülmények között ugye...

2011.07.15. 18:08:44

@sárkányfő: semmi gond, a szegín bajba jutott chf hitelesek majd kölcsönadják a feleségüket egy hétre dubaiba, és már meg is lesz az előtörlesztésre 2-3 milliócska. :-)

Attilajukkaja 2011.07.15. 18:08:54

@Kivlov:

"az ilyen zimány + bódi félék elég messze vannak a szépségtől... "

Haggya maaaan! Majd akkor irjal be, ha ezeket eltaszajtanad a farkadtol, amikor eppen racuppannanak!
Ne csinald itt a fesztivalt!!

brummnarcisz 2011.07.15. 18:10:31

lágyan süvítő szellő borzongatta a testünket - nanemár
ami nagyon nem tetszik, hogy sokan "araboznak" - nem hinném hogy egy ilyen kamu írás alapján kéne megítélni az arabokat. persze, hogy van köztük egy csomó perverz állat de itt is van, szerintem több is és ha azok alapján ítélnék meg a magyarságot akik kurvákért fizetnek akkor valószínűleg nem örülnétek. elég baj az, hogy a magyar nő fogalmát már sok helyen összekapcsolták a kurváéval.
szerintem sincs gond a munkájukkal de adót kéne fizetniük.

Alterix 2011.07.15. 18:13:52

@Énbagoly: "Arra kíváncsi lennék, hogy hogy bizonyítják rá majd valakire, hogy kurvának ment ki. Csak a vagyonosodási vizsgálat vezethet eredményre."

Pontosan:) Megnézik az útlevelet pl. valaki fél évig havi 2 napot ott töltött és pont akkoriban vett egy cuki kis AudiA3-t, meg egy trendi kis lakást, meg mondjuk a facebookon a párizsi vásárlókörútjairól dicsekszik /Louis Vuitton, aszem, ez a trendi náluk/.

Namármost, így is úgyis illegális a jövedelem, de azért megkérdezik mivel kereste!
Havi 2 nap mosogatásért még ott sem adnak ennyit. /Mellesleg nem is tudnak/
Azt se mondhatják, hogy szívsebészként keresték meg a lóvét, mert akkor is halálra röhögik magukat a zsaruk, ellenőrök. /Iszak Eszti szikével a kezében...:)/
Talán még a baby sitterkedést be lehetne adni! Végülisegy mélyen vallásos környezetben miért ne bízná egy sejk a gyerekét egykelet-európai ribancra????:))))))))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2011.07.15. 18:17:00

@f.m.j.: mindenesetre nyugodtabban alszom, hogy tudom: a dubajozós sosenemraktakseggbepénzért modellkéinknek nem lesz gond a kakikázással. Kicsusszan magától is ha úgy van. ;D

brummnarcisz 2011.07.15. 18:18:33

@Attilajukkaja: www.origo.hu/vendegszoba/20030619cim.html
nesze itt van pár nem agyonretusált kép, szépnek én sem mondanám esetleg csinos vagy helyes

Károly4 2011.07.15. 18:21:58

Miért lehet az, hogy Magyarországon ilyen nagy az aránya a prostitúciónak? Miért nem Belgrádban vagy Pozsonyban vagy Kievben van a legtöbb escort cég?

Attilajukkaja 2011.07.15. 18:22:46

@brummnarcisz:

Koszonom, koszonom, koszonom!

Akkor nem en vagyok az egyetlen, aki 2011.07.15. 15:09:34 -nel azt irta, hogy ez kamu leiras!!!!!

csoko20 2011.07.15. 18:23:39

@Attilajukkaja: Szerintem csak arra gondolt, hogy miért adna 3milliót azért, amit 20ezerért is megkaphat!:) Azért a 4-esen egy-két cigánylány messze jobban néz ki! Egy kis domestos....

f.m.j. 2011.07.15. 18:26:28

@Attilajukkaja: mondjuk ha vérzett szegénykének, akkor alig fájhatott... de lehet, hogy szemenverte...

Énbagoly 2011.07.15. 18:27:32

@Attilajukkaja: szerintem vannak ennél sokkal durvább sztorik is, de hogy ez konkrétan mennyire igaz?
Nekem nagyon nem hiteles ez a nő, aki írta, ráadásul gagyi, szerelmesregényfüzet stílusa van.
Megpróbáltam elolvasni a könyvet, de a hideg rázott tőle.

Azért arra is kíváncsi lennék, hogy a sok kurvafikázó kommentelő közül hányan küldenék el ezeket a nőket, ha ingyen bármit megcsinálnának nekik? Régi igazság, hogy nem lennének kurvák, ha nem lenne rájuk igény.

hoplita 2011.07.15. 18:27:49

@tildy:):
"....Inkabb az eszuket adnak el... .."

Nem létező dolgot eladni az mán bétéká.
Majd szellem megmongya mennyit kóstál.:)

Attilajukkaja 2011.07.15. 18:28:27

@brummnarcisz:

Nem azt mondtam, hogy a szepsegidealom pl. Body Sylvi, hanem, hogy nem taszajtanam el magamtol se Bp.-en, sem Dubai-ban. Kurvakent nekem abszolut bejonne!!!
Neked nem?

@csoko20:
Nem ismerem a felhozatalt.
Szivesen varok tovabbi tippeket!

slaci89 2011.07.15. 18:29:16

Akkor most már hivatalosan is kurvák azok, akiket eddig is lekurváztam? Micsoda megkönnyebbülés. :)

hoplita 2011.07.15. 18:31:37

@tildy:):
"....de valahogy jobban erzem magam olyankor , ha a ferfiak a tudasom/szakmai tapasztalatom miatt "epekednek" utanam...."

Vagy legalábbis az a fedősztori.....valahogy be kell cserkészni a vadat.:DDDD

Attilajukkaja 2011.07.15. 18:32:15

@f.m.j.:

"ha vérzett szegénykének, akkor alig fájhatott.."
Szuzkent miert megy barki is ilyen palyara?
Analszuzkent meg plane!!!!! Pont az arabokhoz, akik rossz nyelvek szerint amugy sem nokkel veszitik el a sajat szuzesseguket?
Tenyleg ennyire bumburnyakok a magyar nok?

Nebameg 2011.07.15. 18:33:44

@okostojáska: Ha a kenyerét keresi vele, akkor nem kurva. Ha kalácsra kell, akkor. Mondjuk a struccbőr táska olyasmi :)

hoplita 2011.07.15. 18:34:10

@bandika gazdája:
Jó sztori és igen szemléletesen mutatja, hogy mekkora a különbség a két kultúrkör között.
Amit sokan elfelejtenek, amikor ripszropsz ítéleteket hoznak, pro és kontra.

Sendmailto 2011.07.15. 18:36:30

rengeteg a magyar kurva ,itt angliaban is szeretik a kelet europai lanyokat.szinte mindenki tudja hogy budapest a fovaros es minden no kurva magyarorszagon.
aki meg kurvanak megy en csodalkozzon hogy megbasszak.
csatlakozom az elottem allokhoz.a pinajaert legyen kurva a nobol ne csaka seggebol csinaljon szajat :D

csoko20 2011.07.15. 18:36:55

@slaci89: Persze. A Statisztikai Hivatal kreál nekik egy FEOR-számot. A NAV-tól kérnek adószámot; 16% szja, 17,5%+27% járulékokra. Számold ki 3 milliós dugásonként mennyit kaszál az állam!!!
Az arabokat simán le lehet húzni lóvéval! A MALÉV napi charterjáratokat indítana és jövő tavaszra kint is vagyunk a válságból!!!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 18:38:15

@Sendmailto: Szomoru. Meg szerencse, hogy nokent, itt Angliaban nem talalkoztam velem kapcsolatban ilyen eloitelettel.

Attilajukkaja 2011.07.15. 18:39:57

@Énbagoly:

"Nekem nagyon nem hiteles ez a nő, aki írta, ráadásul gagyi, szerelmesregényfüzet stílusa van.'

Nekem is azonnal a stilus tunt fel. Meg veletlenul sem hiteles egy megalazott, megeroszakolt notol!
Szerintem kamu az egesz.
Viszont a tortenetnek nagyon is komoly alapja lehet, hiszen tudjuk, hany fiatal magyar no kot ki kulhonban, mint prosti rabszolga. Es itthon is!
Errol kellene beszelni,...csak valoszinuleg nem lehet. Errol nem!

Nekem nem a prostitucioval van bajom, mert arra ugy nez ki, hogy az emeberisegnek szuksege van. De az emberkereskedelemmel, az illegalis rabszolgatartassal mar gondjaim vannak. Ha hazankban legalizalnank a prostituciot, legalabb tudnank mirol beszelni. Szabalyokat hozhatnank a nok/ferfiak vedelmebe, stb.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 18:42:17

@hoplita: Ha kicsit belegondolsz, azert nem kapnanak tul sokat, megis valahogy tobbre ertekeli az ember azt, aki az agyabol el, nem a testebol.

Tevednek?

@Énbagoly: Nekem nincs szuksegem rajuk :-) Mondjuk erdemes azt is latni, hogy joval tobb no van ezen a palyan , mint ferfi, vajon a noknek miert neincs annyira szukseguk ferfiprostira?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.15. 18:47:24

Én nem sajnálom tőlük ezt a pénzt.Jobban megdolgoznak érte mint a politikusaink.
Az adóztassuk meg őket dologról.Kitalálják,majd mégsem lesz ilyen.És miért?
" A kurvalobbi erősebb volt"
Azt nem kérdem vajon mivel győzik meg őket a lányok.

Énbagoly 2011.07.15. 18:49:47

@Attilajukkaja: védelem lenne sok nőnek, ha legalizálnák a prostitúciót. De nehogy azt hidd, hogy akkor mindenki legálisan csinálná. Akkor is lennének illegális, és durva dolgok, amiket nem lehet szabályok közé terelni.

@tildy:): Eddig még én sem kurváztam. :)
Különben szerintem sok nőnek is szüksége lenne férfiprostira, de ez korántsem elfogadott dolog. Így aztán ők inkább tűrnek.
Bár, már a gazdagabb országokból egyre több nő jár mondjuk Kubába pasizni. Ott sok férfi ebből él. Hogy lefekszik nőkkel pénzért. Vagyis ők is simán kurvák. És igény van rájuk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.15. 18:49:54

Most ugye az van,hogy a szervezőket/futtatókat lehet büntetni,ellenük van eljárás.
Ezek az emberek segítenek szegény kislányoknak és ezt büntetni akarják.Ejnye.

barbie83 2011.07.15. 18:50:19

@berczy04 "Hehe, nem gondolod, hogy azért csak két perc, mert nem tud tovább elviselni egy ilyen kibaszott magas lóról beszélő nőstényt? De azért eldurrani mégiscsak jó, ha már rádfanyalodot! :) ":

Csak az fanyalodik, akinek nem jut megfelelő. Elég ciki fanyalodni.

csoko20 2011.07.15. 18:52:02

@tildy:): "vajon a noknek miert neincs annyira szukseguk ferfiprostira? "

Voltál már jó buliban? Ittál már annyit, hogy a legrondább nőt is megbasztad volna? :)
Miért fizessenek azért, amit ingyen is megkaphatnak és miért adnák oda azt ingyen amiért pénzt, ékszert, bundát, jegygyűrűt is kaphatnak?
Én önzetlenül megbaszok bármilyen nőt /na, jó van kevés kivétel/ és még pénzt sem kérek érte...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.15. 18:56:24

@csoko20: Azt azért megnézném,ahogy nő létére megdug egy másik nőt.:))

Buci-Bigyo (törölt) 2011.07.15. 18:56:35

Bódy Curvy?
A legrosszabb,hogy ezeket a lányokat gumi nélkül dugta végig egy-egy palota, szórakozóhely stb..Gratulálok azoknak a magyar milliomosoknak,akik még a sejk palotájának utolsó takarítójával is lyuksógorok lettek!
Engem soha nem hozott lázba egy Vuitton táska,ha tetszik egy-egy nagy márka kirakatából valami megnézem, aztán továbbmegyek.Minden rossz érzés vagy sóvárgás nélkül.Sosem értettem,hogy sz*rhatja össze valaki magát egy-egy autótól/ért,táskáért, cipőért,műszaki kütyüért.

parttalan 2011.07.15. 18:58:32

"Különleges helyeken szeretnek gyönyört szerezni egy női testben, és ezzel szinte elviselhetetlen fájdalmat okoznak"

Elgondolkodtató. Fül? Orr? Köldökbedöfkölés?

makacshalacska 2011.07.15. 18:59:21

@Attilajukkaja: Szerencsére csak egy részük, nem nem a "magyar nok", úgy kollektíve.Például nyugaton is egyre több az "escort" "hölgy", mármint nyugati nyugati, original :P .

Attilajukkaja 2011.07.15. 19:01:32

@Énbagoly:

"Akkor is lennének illegális, és durva dolgok, amiket nem lehet szabályok közé terelni"

Pedig mar azt hittem, akkor minden rendben menne :o)))))

Nyilvan lennenek illegalis dolgok., megis nagyot valtozna az a vilag is. Sajnos nem vagyok szakerto a prostitucio teren, ezert okosabbat mar ugysem tudnek mondani.
Talan majd a tobbiek okosabbnak bizonyulnak nalam!!!!! Eddig ugy tunik, itt sokan szakertok a temaban.

Nurrddin 2011.07.15. 19:04:04

@derelyegrádi szellem: az asztal alól kellett felkelnem :DD

Attilajukkaja 2011.07.15. 19:05:09

@makacshalacska:

"nyugaton is egyre több az "escort" "hölgy", mármint nyugati nyugati, original"

A kelet-europai ribancok tovabbra is a legolcsobbak es a legkeresettebbek Europaban.
Ez sajnos teny! Az afrikaiak kezdnek felzarkozni, de ok kb. fele annyiert kelnek el, mint pl. egy roman vagy magyar no.

1 db Magyarország 2011.07.15. 19:10:30

@sárkányfő: "na álljunk meg egy percre. nehogymár demagóg legyen az, aki kijelenti, hogy ebben az országban nagy szegénység van, sőt százerek élnek nyomorban is." Ez offtopic itt, részedről meg demagóg ezzel mentegetni bárkit. Senki sem vitatkozott ezzel a kijelentéssel, de logikusan semmi keresnivalója itt, egész másról folyik a vita, amit te tudatosan vagy sem, de megpróbálsz eltéríteni.

Az adózásnál főszabály hogy ahol életvitelszerűen élsz 183 napot vagy többet egy évben oda adózol (nem véletlenül vannak adóparadicsomokba bejelentve jól kereső celebek). Ha a lányok pár hét Dubaj után hazajöttek elverni a pénzt, akkor az év nagy részében itthon vettek igénybe közszolgáltatásokat, amikért a jövedelmük (egy része?) után nem fizették meg a hatályos jövedelemadót. Elképzelhető olyan forgatókönyv hogy kint ezt leadózták, ebben az esetben (ha van az Emirátusokkal kettős adóztatásról egyezményünk) nem kell itthon megfizetni a kinti jövedelemre eső adót (de a bevallásban még így is fel kell tüntetni). Ez utóbbi inkább a scifi kategória, ha a másik forgatókönyv bizonyosodik be, akkor a csajok bizony a véres verítékkel megkeresett pénzecskéjük után elfelejtett adóvonzat miatt adót csaltak, tehát megkárosították az államot valamint a többi balekot aki viszont fizeti az adót.

Én sem szeretem a NAV-nak küldözgetni a kis pénzecskémet májusban, de sajnos az adócsaláshoz nincs gyomrom. De majd jövőre megpróbálok érvelni náluk hogy hányan nyomorognak itthon, meg különben is mindenki adót csal, hátha akkor nekem sem kell befizetni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 19:11:26

@csoko20: Hat gratula az onbecsulesuknek, buszkek lehet magukra.
@Tigeri: megnezned , mi?:D:D

Avatar 2011.07.15. 19:11:50

Tegnap néztétek a szépségkirálynő választást?
Friss hús a piacon... ;)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 19:12:30

Divat itt hivatkozni arra, kellett fosulira a penzt. A francokat kellett, dehogy arra kellett.
En is voltam foiskolas, mentem helpdeskesnek , meg penztarba , es onerobol tartottam el magam, szuleim nem tamogattak 18 eves korom ota.

Meg tudtam csinalni kurvanak allas nelkul. Hjaj dehogyhat nekik az igenyek. Hat kiskezitcsokolom, annak ez az ara. Lehet nemet is mondani, van akiknek sikerul:P :)

nyehehe 2011.07.15. 19:13:35

@tildy:): egy nő bármikor kaphat szexet. Igazából csak önmagával harcol szex előtt, semmiképp nem a kiszemelt pasival, akinek ez nulla fejtörést okoz. (és akinek ciki lenne nemet mondani, hisz azzal belegázolunk szegény lány lelkivilágába)
Ráadásul hormonügyileg egy nő el sem tudja képzelni, hogy mit jelent a szexéhség. Nekik, ha van szex van, ha nincs nincs... Ezért meg minek fizetne? Inkább vár. Ráadásul a technikai részéről közelítve, egy nő alárendelt/sebezhető a szexben. Szóval érthető ha nem rohangál idegen pasik után, akik akár kárt is tehetnek benne.

A kurvákhoz: (ismerek párat, jártam is ilyennel) iszonyatos pénzéhség jellemzi őket. (amúgy van ilyen típus pasiban is) Számukra az számít, akinek pénze van. És mivel ilyen az értékrendje van, simán elfogadja, hogy pénzért vele is bármit megtehetnek... azért, hogy később ő tehessen meg sok mindent. Azt a fajtát bírom, aki már a kuncsafjait is lenézni. (mert valószínűsíti, hogy kevesebbet keres nála) Az ilyenek duzzogva szokták nyelni a g*cit. Ami engem tökre feldob.. Ennyi perverzióm hadd legyen :-)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 19:15:15

Divat itt hivatkozni arra, kellett fosulira a penzt. A francokat kellett, dehogy arra kellett.
En is voltam foiskolas, mentem helpdeskesnek , meg penztarba , es onerobol tartottam el magam, szuleim nem tamogattak 18 eves korom ota.

Meg tudtam csinalni kurvanak allas nelkul. Hjaj dehogyhat nekik az igenyek. Hat kiskezitcsokolom, annak ez az ara. Lehet nemet is mondani, van akiknek sikerul:P :)

brummnarcisz 2011.07.15. 19:16:12

@Attilajukkaja: persze, hogy nem de attól még nem szép.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 19:18:33

@nyehehe: Nem feltetlen ertek egyet.

Kosaraztak mar ki egyszer-ketszer , a kiszemelt pasi ugyanis masra vagyott. Ez van.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.07.15. 19:20:00

Miféle adóvonzatról beszélnek itt egyesek?
Ha én kimegyek Németo.-ba dolgozni ottani fizetésért, akkor mikor hazahozom, még fizetnem kellene? Vagy mi?

Na mindegy.

Aki kimegy Dubaiba és valóban végigmegy a fent leírtakon, az szerintem si,án meg is érdemli a lóvét. Az itthoni viselkedés és annak megítélése persze már más tészta.

Italo Balbo 2011.07.15. 19:21:00

Az Index címlapos, kétsoros beharangozóból is látni, hogy trolloknak készült ez a bejegyzés.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 19:24:12

@közlekedési bűnöző: Vannak kettos adozast kizaro orszagok. Ilyen Nemetorszag, vagy Nagy-Brittania is. Az itt keresett jovedelmed utan nem kell adoznod, amde novelheti az otthoni adoalapod , ami azt jelenti, hogy ha mondjuk odahaza megkerestel 8 honap alatt 3.5 millat, itt meg 3 honap alatt mondjuk 2 millat, akkor 5 milla fole kerulsz, magasabb adosavba , az otthoni jovedelmed pedig eszerint adozik. Egy ismeros jart igy, kb 6 milla lett az otthoni meg az itteni keresete osszesen, emiat tmagasabb adosavba kerult, meg vagy 800 ezret be kelett fizetnie a Navnak....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.15. 19:24:29

@1 db Magyarország: Na itt:@közlekedési bűnöző: a lényeg.Kint megkeresi,itthon elkölti.
Egy autópálya szakasz mutyipénze többet elvisz,mint amennyit ezek a lányok megkeresnek.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.07.15. 19:27:17

lol

nos, ez a dubajozás csak a hab a tortán.
a ribancok igen erősen felülreprezentáltak a magyar nők körében (százalékot azért nem mondok, mert lehet itt-ott felhördülést okoznék :).. tudjátok, akik szájából rendszeresen elhangzik a mondat hogy "legyen hűséges"...aztán meg naponta/hetente/havonta cserélgetik az alanyokat.

ezek után egy dubai-i projekt a nagy részének jó hogy gyerekjáték :)
arra meg h a kurvák sírnak, h kurvaként bánnak velük, csak azt tudom mondani, h ha módom lenne rá személyesen köszönném az araboknak a megfelelő bánásmódot :)

Attilajukkaja 2011.07.15. 19:27:55

@brummnarcisz:

"de attól még nem szép. "

Nem akarok mindenaron vitatkozni, de mi nem szep? Es ki szerint nem az?
Egy rahedli penzt fizetnek ezeknek a noknek, akik szegenykek azt sem tudjak, miert is keresik meg egy nap alatt egy magyar buszsofor netto havi keresetet.
Meglepi oket az analszex? Faj? Elsore biztosan. Oruljernek, hogy nem valami bantu neger veszi el a "szuzesseguket"!
Vannak rosszabb opciok is. Sajnos.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.15. 19:27:59

@Buci-Bigyo: Az első része tökéletes.A másodikhoz:Hát hogy a fenébe ne szarnám össze magam ezekért a dolgokért?:)) Ha nő lennék még cumiznék is értük!Sőt,nem is kéne nőnek lennem....:)) Persze ez csak vicc volt!

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.07.15. 19:29:57

@tildy:): Lehert, hogy így van , de akkor lófasz a seggükbe. Leadóztad, a tied. Menjenek a picsába már a huszadik bőrt is lenyúzni az emberről.

nyehehe 2011.07.15. 19:31:47

@tildy:): ohh! Na de járni akartál vagy szexelni? Lehet, hogy félreértette szegény pasi.. :-)

Attilajukkaja 2011.07.15. 19:37:03

@közlekedési bűnöző:

"Ha én kimegyek Németo.-ba dolgozni ottani fizetésért, akkor mikor hazahozom, még fizetnem kellene? Vagy mi?"

IGEN! Csokolom! Orulok, hogy felebredt!
De ahogyan tildy:) is irta vannak egyezmenyek. Ha olyan orszagban dolgozol, ahol kizarjak a kettos adoztatasat, akkor csak az egyikben kell adoznod. De ilyen egyezmeny nem minden orszaggal letezik.
Mielott kimegy az ember, tajekozodjon!

brummnarcisz 2011.07.15. 19:37:43

@tildy:): biztos, hogy van köztük nem kevés aki nem önszántából csinálja.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.07.15. 19:38:00

@Attilajukkaja:

Tájékozódjon persze, de attól még a kurva anyjukat. Leadóztam, jónapot. Persze magyar állambácsinknak az nem elég, neki is kell sarc. Kb. a regisztrációs adó és a közlekedési büntetési tételek és büntetési módszerek témakörébe tartozik ez a téma is. Most kurvára felháborodtam.

1 db Magyarország 2011.07.15. 19:40:21

@Tigeri: tehát arra való hivatkozással hogy az autópályáknál mutyi volt felmentést lehet kérni az adófizetés alól? Bocs, nem tudtam. Én balek meg fizetem az adót, pedig itt a kiskapu:-((((

Szabadság Kapitány 2011.07.15. 19:41:00

Nekem soha semmilyen mester (kőműves, villanyszerelő, szobafestő, lakatos stb stb) nem adott még számlát.
Csak mondom. Gondolom a kommentelők közt egy ilyen sincs... :-)

Attilajukkaja 2011.07.15. 19:44:56

@közlekedési bűnöző:

"Tájékozódjon persze, de attól még a kurva anyjukat."

Nem eszik ilyen forron a kasat :o)
Ha kint adoztal a jovedelmed utan, akkor itthon mar nem kell. En legalanbbis kint adoztam, mert ott joval kedvezobb volt a dolog.
Ezert mondom, hogy erdejklodd meg elore, van-e kettos adoztatas alol felmento egyezmeny a ket orszag kozott. Ha nincs, nem is erdemes kimenni. Hacsak nem akarsz kintmaradni.

sárkányfő 2011.07.15. 19:45:15

@1 db Magyarország:
Sajnálom, de attól még, hogy te nem vagy képes belátni az összefüggést a nyomor és a kurvának állás között, attól még ez az összefüggés logikus is, valóságos is.
Ezzel "mentegetni" bárkit nem demagóg, ellenben cinizmus ezt demagógiának beállítani. Úgy látszik te nem vagy hajlandó, vagy képes belegondolni abba milyen élethelyzetben vannak emberek ebben az országban.

Adó: a fő szabály, hogy minden országban az adott ország saját törvényei érvényesek, tehát ha valaki odakint dolgozik, elsőként az ottani helyi szabályokból kellene kiindulni. Ezzel együtt nyilván nem adóznak ott sem, itt sem, és ezzel valszeg az ottani hatóságot csapják be. Gondolom kettős adózást nem vársz el senkitől, nekem az meg annyira nem fáj, ha egy arab országot vernek át. De ha a mi országunkban bliccelik el az adót, az se. Mint már írtam, nyilván rothadó morális érzékemből kifolyólag különösebben nem érint mélyen az adócsalós dolog, mivel némi kettős mércét érzékelek. Ha ebben az országban naponta menne a felháborodás, hogy az ország nagyja adót-járulékot-egyebeket csal, akkor jogosnak érezném, de ilyet nem látok, némi kettős mércét érzek. Persze ha te személy szerint ugyanúgy fel vagy háborodva az egyszeri dolgozók, vállalkozók, politikusok és gyakorlatilag majd minden magyar adócsalásán, mint a kurvákén, akkor az más, korrekt, te nyilván egy nagyon becsületes ember vagy.

Az utolsó mondatod a cinikus csúsztatás mintapéldánya, nem érdemel választ.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.07.15. 19:45:42

@Attilajukkaja: nem konkrét esetről van szó, csak felháborít a dolog.

sárkányfő 2011.07.15. 19:47:43

@Szabadság Kapitány: ide csupa erkölcsi olimpikon jár kommentelni :) a vízvezeték-szerelőből is erőnek erejével kiverik a számlát, csak hogy befizethessék az áfá-t :)

rega 2011.07.15. 19:48:26

Iszonyú sok kurva van Magyarországon, és szete a világban..ennek egyetlen oka van ..hogy iszonyú nagy az igény erre...!

Fura dolog jutott eszembe....ha működnének a párkapcsolatok..szex&szerelem lenne..társas magány, és gyűlölet helyett..a hazugságot, és érdeket is szeretném megemlíteni..ha nem lenne ennyi fejfájós, frigid, kielégületlen, síró nő..aki állandóan csak elégedetlen, és konfliktust szít..talán a pasik is kevesebb kurvát vennének...)))

hm...szerintetek??

Attilajukkaja 2011.07.15. 19:48:53

@közlekedési bűnöző:

"Most kurvára felháborodtam. "

Ja, ettol fuggetlenul en folyamatosan ebben az allapotban leledzem. De tenyleg. Szerencsere senkit nem erdekel :o)

Attilajukkaja 2011.07.15. 19:52:27

@közlekedési bűnöző:

"nem konkrét esetről van szó, csak felháborít a dolog. "

Nalam nagyon is konkret,....de tobb is veszett Mohacsnal. Tudod, mar tenyleg kezdek immunissa valni a faszsagokkal szemben. Az idegrendszerem szerkezete nem eleg bonyolult ahhoz, hogy kovetni tudjam, most eppen miert is fizessek tobbet. A lenyeg, hogy fizetnem KELL!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.07.15. 19:52:37

@sárkányfő: alapszabály: callgirl-t adószám nélkül még a kertbe sem engedünk be :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.15. 19:53:30

@1 db Magyarország: Én is baszod.De egy rohadék politikus hány ember adóját nyúlja le?!
Lehet,hogy kéne fizetniük de tőlük akkor se sajnálom ezt a pénzt.ugyanúgy megdolgoztak érte,mint te vagy én.:)) De legalább is jobban ,mint azok a rohadékok ott fönt.

Szabó bakter 2011.07.15. 19:53:34

sztem a stewaresseket is répázzák arrafele rendesen, max nem ennyiért...

1 db Magyarország 2011.07.15. 19:55:39

@sárkányfő: tekintsünk el attól hogy miért mennek ki honfitársaink dubajozni, nyilván mindenkinek megvannak a mozgatórugói. Az érvelésed annyi, hogy nyilván szar körülmények között éltek, és erre kényszerültek; csakhogy ez nem ment fel a hatályos törvények betartása alól. Magyar állampolgárként a magyar jogszabályok rád külföldön is vonatkoznak, max ha kint elkapnak valamiért azért itthon nem tudnak felelősségre vonni (amíg haza nem jössz).

Adózás szempontjából a te érvelésed faék egyszerűségű, téves felvetéseken alapul, ráadásul az nem úgy működik hogy szerinted ide vagy oda kéne fizetni, pontos jogszabályok vannak amik megmondják ilyen esetben mi a teendő (én is külföldön dolgozom, utánanéztem hidd el). Hívd fel a NAV ügyfélszolgálatát, és kérdezd meg hogy ha te kimész Dubajba 2 hétre dolgozni, akkor hogyan kell adóznod. Kutyát nem érdekli hogy én mit várok el, törvények vannak amiket mindenkinek be kell tartani, ellenkező esetben viselje a következményeket.

Aki adót csal az megkárosítja az államot és a többi adófizetőt is, függetlenül attól hogy más meg embert öl vagy kirabolja a kisboltot. Vagy szerinted megélhetési adócsalásról beszélhetünk itt? :)

Szabadság Kapitány 2011.07.15. 19:58:22

@Sárkányfő: nyilván nem irigyeljük a nagy faszú, kőgazdag arabokat, sem azokat a lányainkat akiknek van még szexpiaci értéke. Valóban rejtély, hogy ilyen erkölcsökkel, és legendás adózási fegyelemmel, amivel a magát nem szétkúrató jónép rendelkezik, miért ül az ország nyakig szarban?

Attilajukkaja 2011.07.15. 20:00:32

@rega:

"ha működnének a párkapcsolatok..szex&szerelem lenne..társas magány, és gyűlölet helyett..a hazugságot, és érdeket is szeretném megemlíteni..ha nem lenne ennyi fejfájós, frigid, kielégületlen, síró nő..aki állandóan csak elégedetlen, és konfliktust szít..talán a pasik is kevesebb kurvát vennének.."

Szerintem nincs igazad. A parkapcsolatok mindig is ugy mukodtek, ahogy ma. Jol es rosszul. Ma is sok a frigid no es meg tobb az impotens ferfi! (Nem tudtad?)
A parkapcsolatra nincs recept.
Kurvakra is mindig volt igeny. Az erdekesseg azonban hogy a statisztikak (he-he) azt mutatjak, hogy amig a 60.-as evekben foleg az oregebb ferfiak kerestek fel a prostikat, addigra ma inkabb a 30.-asak teszik ugyanezt.
Hm.
Itt tenyleg van valami gond!

nyehehe 2011.07.15. 20:03:34

@rega: én nem fognám a nőkre. Sajnos engem hajt a vérem. A szex alapból rosszabb egy szolgáltatóval, és sokszor nem is a szépség izgat fel, hanem "az új". Amit egyetlen nő nem tud megadni. De irigylem az olyan fickókat, akik elvannak a kiválasztottal. Bár megjegyzem, hogy ezt a tömérdek kurvát kb 30-40-szer ennyi pasi tartja el, szóval nem sok fickó bírja ki.

redsea 2011.07.15. 20:04:30

Adóvonzat szempontjából nem biztos, hogy pozitiv a hozadéka a küföldön keresők fenyegetésének. A vizsgálatokkal megfognak párat, a revizorok és a bizonyitás költségét talán behozza a befizetett adó, de ezután a legnagyobb részük -beleértve azokat is, akiket nem cseszegettek- tudatos adóelkerülő lesz. Leadózni nem tudja, mert feketén kereste kint, ezért a nagy részét sem itt költi el: a házat megveszi a tengerparton (külföldön), a BMW-t németből lizingeli. Szerintem ezekkel a vizsgálatokkal jóval többet bukott az állam, mint ami a pozitiv hozadéka.
Abból a körből aki kevesebbet vall be vagy már megégette magát ilyen vizsgálattal, a legtöbben csak a minimumot költik el itthon és külföldön dőzsölnek.

csodalámpa 2011.07.15. 20:07:04

nem olvastam végig a kommenteket, de kissé savanyú a szőlő, uraim, nem-e? Persze hímringyónak is el lehet menni, ők is gondolom sok pénzt kapnak, és nekik is fáj a seggük, ha 40+ arab végigmegy rajtuk. Szvsz. kereslet-kínálat törvénye működik, ha a _pénzes_ pasiknak pénzért nő kell, hát van, sokezer éve, álszent dolog ezen picsogni, bármelyik (tisztességes nő/sohanemkurvázó férfi oldalról).

Buci-Bigyo (törölt) 2011.07.15. 20:09:04

BiSZtos szegény Keleti Györgyi és a barinője Kis Hegedűs Réka is a nagy szegénység és a 0 családi háttér miatt tért a kurvaság rögös útjára? Budai Zsuzsi is elment karriert csinálni Woodmanhoz!:D Ezek a csajok a dumájukkal:kész kabaré!:D

2011.07.15. 20:09:18

Jézusom, forog a gyomrom attól amit most itt elolvastam. Rögtön az jutott eszembe, hogy vajon hány szerencsétlen lány van elásva a sivatagban mert az a sejk amelyik kiválasztotta, fel is hentelte a "szex" - vagy nem is tudom mi - közben. Ahogy az amerikai horrorfilmekben látják, ezek szerintem meg is csinálják. Szerintem az eltűnt lányok egy része, biztos, hogy valahol ott fekszik megfojtva a homok alatt, vagy valamelyik dubaji irodaház alapozásában. Jézusom úgy dobog a szívem, hogy majd kiugrik a helyéről!
Ennek nagyon utána kellene menni!!! Rendőrség, Nyomozóhivatal, Adóhatóság, bárki, de ennek véget kell vetni!
Lányok legyen már tartásotok, meg lehet keresni a pénzt rendes, tisztességes módon is, meg lehet tanulni kezelni, hogy ne szórjuk szanaszét, mértékletességet meg lehet tanulni!

Attilajukkaja 2011.07.15. 20:12:27

@nyehehe:

"nem sok fickó bírja ki. "

Igazad lehet. Es akkor meg szot sem ejtettunk azokrol, akik nem kurvakhoz jarnak !!!!!!!!!

Attilajukkaja 2011.07.15. 20:15:24

@vágtázó halottkém:

"Lányok legyen már tartásotok, meg lehet keresni a pénzt rendes, tisztességes módon is, meg lehet tanulni kezelni, hogy ne szórjuk szanaszét, mértékletességet meg lehet tanulni! '

Vicces ember vagy, hallod-e:o)))))))

trifid 2011.07.15. 20:18:13

@nyehehe: Ja! Igazad van!
"Minden férfi rohadt szemét", ahogyan a párom mondja. Most már értem, hogy miért.

bgp 2011.07.15. 20:21:56

Ha tényleg ennyire véresre basszák őket, akkor hamar elhasználódnak.

oceanside 2011.07.15. 20:32:38

@Alterix:

"Pontosan:) Megnézik az útlevelet pl. valaki fél évig havi 2 napot ott töltött és pont akkoriban vett egy cuki kis AudiA3-t, meg egy trendi kis lakást, meg mondjuk a facebookon a párizsi vásárlókörútjairól dicsekszik /Louis Vuitton, aszem, ez a trendi náluk/."

Hát nem tudom, hogy számoltad ezt ki, de a leírás szerint azért a 10 ezer euroért mintegy 40-50 arab vitéz pattintotta a hölgyet ánuszon, úgyhogy az általad felsorolt kis vagyonkával rongyos-kiflivé torzult üleppel szükségeltetik hazatérni. Nos olyan nyílással tudvalevően többé ülni nem lehet, legfeljebb repülni, ahhoz viszont az A3 elég piti.

nyehehe 2011.07.15. 20:33:23

@Attilajukkaja: ja. Valami megváltozott. Az erkölcsi tartás lazább lett. Ma már a cégesbulik alapja a night club... aztán már csak pár whisky kérdése, hogy mivé fajul. Régebben a pasik közt is ciki volt, hogy "veled csak pénzért állnak szóba a nők"... Ma már az a ciki, ha nem próbáltad fel a legújabb leányzót a kedvenc weblapodról. Amolyan polgári hobbi, amióta a Neten válogatjuk a szebbnél szebb nőket, a szebbnél szebb helyeken.
A fiatalságban meg talán azért terjed, mert sokkal több szexuális inger érkezik, és már hozzászokik az ember, hogy nem csak a párjától kapja ezeket, hanem kéretlenül nyomják felé vadidegen nők is. (tv-ből, neten.. utcán) És ugye a fogyasztói szemlélet, hogy mindenből a legjobbat vedd meg.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 20:33:27

@közlekedési bűnöző: Sajna igy van, adoterhet nem viselo, de adoalapot emelo az ilyen helyeken szerzett jovedelem...
@nyehehe: jó a kérdés.... Volt akinél szexszel is beértem volna. Ez van.

Bakker Britanniat elírnom, égő....

pöcögtető 2011.07.15. 20:34:53

Ehhh gusztustalan arabok ,legalább igazi csajokra költenék a pénzüket ,nem pedig görbe lábú ,lógó seggű és hasú ,plasztik magyar műnőkre.

Attilajukkaja 2011.07.15. 20:35:26

@bgp:
"Ha tényleg ennyire véresre basszák őket, akkor hamar elhasználódnak."

Ugyan mar! Ezek itthon jol bejaratott szajhak. Csak egyeseknek jolesik picsogni.
Akik meg nem tehetik meg, azok kussolnak. Az itthoni maffia nem engedi oket szohoz jutni!!!!
Ok az igazi aldozatok!

derelyegrádi szellem 2011.07.15. 20:36:35

@sárkányfő:

Hülye vagy? Azok a varánuszra járnak, most láttam....

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 20:39:36

@sárkányfő: Azért arra kiváncsi lennék, hogy a dubajozós csajok közül hány indult valóban nyomorból szegénységből. Olyan helyzetből , hogy lyukas cipőben járt iskolába, vagy pajtából átalakított lakásban lakott , netán hús is csak hetente került asztalra.
Szvsz nem sok...

bőrmók 2011.07.15. 20:43:52

"Alig tudtam járni. Mielőtt elindultam volna, megnéztem mi van a borítékban: tízezer euró volt. Boldog voltam."
Szétreped a segge, és boldog. Jóég, te egy egy hős vagy, egy nősténygladiátor! Neked a Kolosszeumban kellett volna elbuknod egy buzogánnyal a popsidban!

bőrmók 2011.07.15. 20:45:40

@tildy:): És ha nyomorból jön? Ha feltesszük, hogy ezek a történetek igazak... milyen nyomor kell ahhoz, hogy valaki ilyen TÖKÉLETESEN megalázza magát? Szerintem ilyen anyagi nyomor nincs.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.07.15. 20:46:42

@tildy:): Annak idején a 90-es években pont arról beszéltünk,hogy akikből bűnöző lett az iskolástársaink közül az se mind csóró gyerek volt.Voltak akik már azelőtt viszonylag jól éltek.

pampalini20 2011.07.15. 20:47:00

Érdekes, hogy a szadista szemét arab sejkektől az ölükbe hullott lóvét, na azt itt nem sajnálta el még senki - de az általuk kegyetlenül tönkretett magyar lányoktól hajde sokan...
Azoktól a magyar lányoktól, akik itthon nem kapnak munkát a hasonló kaliberű férfiak mellett, jól fizetőt meg végképp nem.
A nőket a magyar férfi hagyományőrzőn és igen önző módon ingyen dolgoztatja, születi, gyermekét felnevelteti velük - a nála megjelenő pénzből pedig évi másfélmilliárdot költ a farkára, és ennél jóval többet a többi luxusra.
Tőlük ezt nem sajnálja senki el, csak az ezredrészét a nőktől.
A macsó férfiak alatt dübörgő terepjáró az nem irigylendő, bezzeg egy nő alól...
Márpedig a magyar férfi nem mind betonozik és bányász vagy aszfaltozó - a nők viszont szinte valamennyien kiviselnek egy-két-három terhességet, megszülik és felnevelik a jövő generációkat : szarér-húgyér. Mert az ő munkájukat nem fizetik úgy meg, mint a férfiak hasonló fizikai erőfeszítéseit, sőz inkább levonnak miatta a bérükből.
De a férfiak itt nem pénzéhesek, csak a nők (s mondja ezt egy strici, kérem, épp aki ráadásul a másik ember önfeladásán, testén gazdagszik)
Nem hiszem, hogy a magyar férfiak nem lennének ugyanolyan kurvák, mint a nők - csak rájuk (még) nincs szüksége a sejkeknek.
De lehet, csak néhány év, és ez is el fog jönni. Akkor majd meglátjuk.
De addig is becsületes magyar férfi nem beszél úgy a nőtársairól, ahogy ezen a fórumon fröcsögnek, leginkább csúszómászó férgekre emlékeztetve.

sárkányfő 2011.07.15. 20:47:24

@1 db Magyarország:
Én már a legelső kommentemben is világosan tisztáztam, hogy morális szempontból beszélek. A törvények és a morál nem mindig fedik egymást.
Az én mondandóm tehát nem az, hogy "nyilván szar körülmények között éltek, és erre kényszerültek; csakhogy ez nem ment fel a hatályos törvények betartása alól.", hanem az hogy: "nyilván szar körülmények között éltek, és erre (mármint kurvázásra) kényszerültek; és ez felmenti őket a morálisan.".

"Magyar állampolgárként a magyar jogszabályok rád külföldön is vonatkoznak"
Nem nyert. Egyelőre nem Magyarország a világ ura, törvényeink csupán az a Magyar Köztársaság területén érvényések. Ha tehát pl. itt max 120-szal mehetsz az autópályán, egy másik országban meg max 130-cal, és annyival is mégy, akkor nem követtél el semmilyen törvényszegést. A legtöbb állam makacsul ragaszkodik hozzá, hogy saját területén a saját szabályait állíthassa fel.

Mindezzel együtt, mint többször jeleztem, de te mindannyiszor elengedted a füled mellett, olyannyira, hogy már remélni sem merem, hogy hajlandó lennél figyelmebe venni, szóval mindezzel együtt csak akkor hatna meg a népek tömeges felháborodása adóelkerülés témájában, ha egyébként ugyanezt a felháborodást érzékelném nap mint nap, merthogy messze nem csupán a kurvák kapcsán lehetne emiatt szemforgatni... de ezzel nyilván nem felelek meg a te magas morális mércédnek, így alacsonyabb rendűségem elismerem.

@tildy:): Fogalmam sincs hányan mennek anyagi kényszer miatt és hányan színtiszta számításból, a sok euróért. Szerintem neked sincs fogalmad. Amúgy én már az elején írtam az utóbbiakról is, nyilván nem olvastál vissza, csak már csak arra reagálok, amibe belekötöttek mások.
Megjegyzem, mint a legelején is írtam, azzal sincs nagy bajom, ha valaki nem kényszerül rá, de mégis ezt választja. Saját teste, saját élete, saját döntése, ártani nem árt, max csak magának, valahogy nem tudom elítélni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 20:49:32

@Attilajukkaja: Attol, hogya kinti jövedelemre nem adózól, egy aózási sávváltás miatt könnyen rádverhetnek még plusz befizetnivalót a Magyarországon megkereset jövedelmedre.
Példa: 100 forintot kerestél bruttóban odahaza, Németországban 5.2 milliót.

Az 5.2 után nem adóztahatak, viszont a 100-ből vont kb 16 ezer forintnyi adó helyett 40 ezreret kéne kb befizetned, ha a munkáltató csak 16ot vont, akkor adóhátralékod lesz. Érdemes próbálgatni abevjava-ban, nagyon durva, hogy az otthon már korábban leadózott jövedelmed áttolhatja magasabb sávba, és fizethetsz mint a katonatiszt. És ez még a jobbik eset, ha kettős adózást kizáró egyezmény van....

„… ha Önnek olyan országból is származott jövedelme, vagy a belföldről származó jövedelme után olyan országban adózott, amely országgal Magyarországnak van a kettős adóztatás elkerüléséről egyezménye, és az egyezmény ezen összevonás alá eső jövedelmet mentesíti Magyarországon az adó alól, de a belföldön adóztatható jövedelme utáni adó kiszámításánál ez a jövedelem figyelembe vehető. Ez a jövedelme ugyanis adóterhet nem viselő járandóságként adóköteles.”

Attilajukkaja 2011.07.15. 20:49:44

@nyehehe:

A ceges bulikhoz nem tudok hozzaszolni. Lehet, hogy igazad van. Ahogy a fiatalokkal kapcsolatban is. Az teny, hogy sokkal tobb szexualis inger eri oket, mint azelott.
Megis odzkodom attol a kovetkeztetestol, hogy ezert lenne nagyobb kereslet a postituciora.
A kurvakra szerintem eddig is eleg nagy volt a kereslet, csak az oket latogato ferfiak eletkora tolodott egy kicsit elobbre. Nem tudom, miert.

"már hozzászokik az ember, hogy nem csak a párjától kapja ezeket, hanem kéretlenül nyomják felé vadidegen nők is."

Neeeeeem. Ezzel abszolut nem ertek egyet. A dolgok mindig az agyban dolnek el. Ha te agyilag ugy vagy, hogy csak a felesegeddel/ferjeddel, akkor akarmit is tolhatnak az arcodba, te nem kavarsz massal. Ha viszont valamiert is felmerul benned az igeny egy masik partner irant, az nem on-line vagy egy magazin cimlapjan jelenik meg eloszor, hanem az agyadban. Nem kell hozza semmi plussz, egyszeruen megkivanod! Ez igy mukodik evszazadok ota.
Ne a mediara kenjuk azt, ami a sajat felelossegunk!

oceanside 2011.07.15. 20:53:46

@tildy:): Óhhh dehogynem, rengeteg ilyen sikertörténetet hallani.

Múltkor is meséltek nekem hasonlót, mikor fejemet ráhajtottam hűvös kisvánkosomra, egy fiatal lányról, aki pajtában lakott és lyukas szandálban ment oskolába.
Elege lett éhezésből, nyomorúságból, aztán nosza felszedett az udvarról néhány friss tyúktojást, fejberúgott két tyúkot és kis kosarába tette. Becsapta maga mögött a kiskertajtót, s felment gyalog Pestre, igyenyest a Malév jegyirodába.

No, ott aztán becserélte a friss tojást, meg a két tyúkot repülőjegyre, s nosza elreppent az ezeregyéccaka varázslatosan csillogó fényeinek irányába.

A többit majd holnap elmesélem.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 20:56:12

@Takony_fősámán: Eléggé mélyszegénységből jöttem, pont ezért sosem voltam nagyravágyó , mindig takarékoskodtam. De ez én vagyok, nem vagyunk egyformák...

Nem látok ezen nők fejébe, de egy pillanatig sem tudom megérteni őket. Ha nem a még több pénz motiválná őket, nem dubajoznának.... Mint az én példám is mutatja, az , hogy szegénységből jön valaki, nem teszi kikövezetté az utat a kurvasághoz... Nem csak az az út van a keimelkedéshez.... Lehet normális munkát is vállalni....

És valahol gáz is, hogy kvázi tárgyként tekintenek magukra.

Attilajukkaja 2011.07.15. 20:57:19

@tildy:):

"egy aózási sávváltás miatt könnyen rádverhetnek még plusz befizetnivalót a Magyarországon megkereset jövedelmedre."

Ez akkor igaz, ha csak nehany honapig dolgoztal kint. Igaz?

Ha tobb evig kint dolgozol, akkor nincs itthoni jovedelmed.
De az egesz jogszabaly egy szivas, ha ugy veszem. Mert ha tenyleg csak fel evre megyek ki, akkor miert adozzak duplan? Ott is leadozok egyszer, plussz itthon is megnovekszik az adoalapom. Nem, ez biztosan nem mukodhet igy!

Attilajukkaja 2011.07.15. 21:00:51

@tildy:):

"gáz is, hogy kvázi tárgyként tekintenek magukra"

Ez a lenyeg.
Ezeknek a noknek nincs onbecsulesuk.
A tobbi csak duma.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 21:03:58

@Attilajukkaja: Igen , ez akkor igaz , ha van mindkét országban jövedelmed, amint csak egy helyről van, akkor már nem pofázhat a NAV.... Nekem is ez volt a mákom, év végén jöttem ki, és csak februárban lett itt munkám.

DE, sajnos így működik:( NEm adózik duplán, csak más sávval adózHAT az otthoni. 5 milla a sávhatár, azoknak lehet ez rossz , akik otthon sem minbéresek voltak.

2011.07.15. 21:05:48

@rega: Szerintem olyan kurva nagy igény mégsem lehet kurvákra, különben nem kellene Dubaiba repülniük kurválkodni. Egyszerűen büdös a csajoknak a munka meg a család meg a monogám életvitel,, ennyi.

bőrmók 2011.07.15. 21:07:02

@tildy:): "Lehet normális munkát is vállalni...." na ez az, ha Dubajba ki tud menni, kimehetne Angliába, Németországba stb...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.07.15. 21:07:44

@derelyegrádi szellem: derelye! ne pazarold a drága időd ilyen blogposztokra. ez semleges téma, itt nem báncsa senki szeretett vezetőnket, felesleges pörgetni a polgári demokrata buzogányod.

ne görcsölj már annyit, még mindig megvan a kétharmad, szóval nyugodtan aludhatsz.... holnaptól aztán ismét elmúltnyolcév !!

2011.07.15. 21:08:59

@Attilajukkaja: Dehogy nincs! Próbálj csak megszólítani egyet, simán keresztül néz rajtad. Éppen az a bajuk, hogy túl sok az önbecsülésük.

Ihr habt verloren 2011.07.15. 21:15:51

:D Ez jó kis írás volt.

Attilajukkaja 2011.07.15. 21:18:11

@tildy:):

"azoknak lehet ez rossz , akik otthon sem minbéresek voltak'

Egyetertek. koszi :o)

@Hajszás Láncos:

"Éppen az a bajuk, hogy túl sok az önbecsülésük."

Vagy megjatsszak,...vagy neked tul kicsi az onbecsulesed az ovekhez kepest :o)
Bocsi, tenyleg nem vagyok egy szakember kurvak ugyeben,.....csak igy gondodlom.

pampalini20 2011.07.15. 21:18:15

Tildy, helyes, hogy te nem tennéd - de sokfélék vagyunk, és más meg megteszi. Miért várnánk el mindenkitől egyen-fegyelmet ?
A férfiak közül is sokan nem tennék- de ha ugyanekkora kereslet lenne rájuk és ennyi pénzt ajánlanának mellé, akkor tartok tőle, hogy ők is kijárnának.
Még úgy is, hogy az itthoni pénzek túlnyomó része férfiak zsebébe kerül és csak a maradék morzsákból élnek a nők s a gyermekek.
Mert nemcsak önfegyelmi problémák vannak, hanem a szegénység is nagy úr - ezért esik meg az is, hogy heteró székely családapák Svájcban strichelnek, és thai családok az ötéves kisfiúkat szolgáltatják ki.

DE KIKNEK IS ?????????????????????????????????????????????????????????????
mert ez a lényeg : a prostitúció mindig a világ szegény felén szedi áldozatait és mindig a gazdagok veszik igénybe. Na persze közülük is csak a szemetebbje.

golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2011.07.15. 21:24:27

Létezik már Budapest-Dubai közvetlen járat kb. 600€ és vagy pár hónapja nagy csinnadrattával harangozták be, nyilván a megnövekvő üzleti igények indokolták.

stefiapo 2011.07.15. 21:29:39

Nem mindegy, hogy büdös kurva vagy kurva büdös...

rega 2011.07.15. 21:39:19

@Attilajukkaja: egyetértek..sok a baj..és fogalmam sincs, hogy kellene megoldani...
de az biztis nagy baj..hogy a valóságsók..tele vannak szexmunkásokkal..és Kovi a porno filmes..mo-on celebként működik..pedig mocskot gyárt...:(

nem tudom..de itt a női és a férfi szerepek is felborultak..és nagyjából mindenki rosszul érzi magát a bőrében.. a nők azt hiszik, hogy egy kapcsolatban szívességet tesznek..és "odaadják" a testüket..és neked ezért hálásnak kell lenned..pénzben..vagy ahogy csak tudsz...mi ez ha nem a prostitúció egy speciális formája???

:)

felka 2011.07.15. 21:42:04

"@rega: én nem fognám a nőkre. Sajnos engem hajt a vérem. A szex alapból rosszabb egy szolgáltatóval, és sokszor nem is a szépség izgat fel, hanem "az új". Amit egyetlen nő nem tud megadni. De irigylem az olyan fickókat, akik elvannak a kiválasztottal. Bár megjegyzem, hogy ezt a tömérdek kurvát kb 30-40-szer ennyi pasi tartja el, szóval nem sok fickó bírja ki."

ezt szexfüggőségnek nevezik, és lehet kezeltetni. De gondolom majd hülye lennél.:D

oceanside 2011.07.15. 21:43:16

@stefiapo:
"Nem mindegy, hogy büdös kurva vagy kurva büdös..."

Akkor mindegy, ha: "kurva büdös kurva"

felka 2011.07.15. 21:47:26

a témához: a mostani 20-as lányok nevelését alapból baszták el a szülők, amikor a legminimálisabb emberi tartásra sem tanították őket.
(természetesen a jelenlévők velem együtt kivételek:D)

továbbá: az úgy lehet, hogy először nem feltétlenül a struccbőr táskát kívánta meg, meg az audit, hanem amikor egyre többet és többet keresett, már nem tudott leállni. lehet eleinte még tényleg kenyérre kellett.

Netuddki. 2011.07.15. 21:50:33

Oszt kinemszarjale, hogy alibaba és a 40 arab mind végigmegy rajta. Ezért megy ki.
10ezer euro 2.8milka. Ez havi 230ezer tisztán. Több mint egy szalag mellett dolgozóé, de egyáltalán nem sok. Nemcsak qrvák, hülyék is...

mesterhazym 2011.07.15. 21:52:08

Hölgyek, Urak!
Tízezer, azaz tízezer eurót keresett eme nőnemű rövid idő alatt. Ki keres ugyanennyit ugyanennyi idő alatt? (ez nem a véleményem a történtekről, mindössze a tények rögzítése)

pampalini20 2011.07.15. 21:52:49

@felka: "megjegyzem, hogy ezt a tömérdek kurvát kb 30-40-szer ennyi pasi tartja el"
Jól látod az arányokat - és hát épp ez az !
Magyarországon 40 kurvázó pasira jut 1 kurva és 39 olyan magyar nő, aki jobbára hűséges, de rosszabb esetben sincs pénze vagy igénye arra, hogy egy másik emberből szexrabszolgát csináljon a saját örömére.
Namost innen szép kurvázni a magyar férfiaknak a magyar nőket, valóban.

oceanside 2011.07.15. 21:58:29

@felka:

Már tizenéves korban elcseszik a nevelésüket. Erre van ez a vicc, persze újszülötteknek:

A tizenhat éves kislány teherbe esik és a szülei vérszomjasan várják az apát lakásukon.

Megjelenik egy 60-as pocakos, kopasz bácsi, s határozottan a következőket adja elő:

- Kérem, tudom mit követtem el, s teljességgel vállalom érte a felelősséget. Ha lány lesz a születendő gyermek, ráiratok évi tízmillió forint járadékot, két gyáramat, egy házat a Rózsadombon.
- Ha fiú lesz, akkor évi ötvenmillió járadékot kap, öt gyárat iratok a nevére, házat a Rózsadombon, Földváron, meg Miami Beach-en.

- Ha, nos ha halva születik a gyerme....nos....akkor....nem tudom....

- Akkor megbaszod mégegyszer te köcsög !!! - mondja a zapuka.

pampalini20 2011.07.15. 22:01:14

@felka: "a témához: a mostani 20-as lányok nevelését alapból baszták el a szülők, amikor a legminimálisabb emberi tartásra sem tanították őket."
Nem, a lányok nevelését is a pornómédia baszta el - csakúgy mint a tiedet.
Ettől lettél szexfüggő, és ez alapján képzeled azt, hogy a pénzedért egy másik embert kilóra megvenni az rendben lévő dolog. Őket pedig ugyanez a média a másik oldali szerepre tanította be. Hozzájött még a nálad jelentkező gazdasági előny és a náluk jelentkező gazdasági hátrány.

Mindenesetre te kiszállhatsz még épen és sértetlenül ebből a buliból (ha tudsz, mert tudod, az ingerületek lefutása tanulható és pszichés dolog), de talán valaha azárt sikerülhet, ha ilyen normálisan látod a dolgokat.
De erre sajnos az általad használt lányoknak sokkal kevesebb esélyük van, és legtöbbjük esetében ez sokkal kevésbé az ő személyes döntésükön fog múlni.

felka 2011.07.15. 22:01:34

@pampalini20:

ezt nem én írtam,csak idéztem, de attól még egyetértek :

felka 2011.07.15. 22:07:05

@pampalini20:

félreértés történt...engem jól neveltek :)

egy másik kommentből idéztem, de csak ami a szexfüggőséget illeti.

de azt mér én mondom, hogy el lettek baszva a kiscsajok ma már, ijesztő, majdnem mindegyik kurvaként öltözik, és 13 évesen már többet tudnak a szexről tapasztalatból mint én.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.15. 22:07:07

@stefiapo:

nagypapám mondogatta:
nem mindegy:

recsegve fingó kecskék
v
kecsegve ringó fecskék

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 22:08:57

@mesterhazym: Ki akar ennyit keresni a teste árulásából? Te árulnád a tested tárgyként ennyiért? Árulnád az önbecsülésed ennyiért?

Avagy mennyit ér valójában egy ember.....

oceanside 2011.07.15. 22:12:01

@pampalini20:

Dehogy a "pornomédia baszta el", még akkor sem ha erőteljesen rásegített erre.

A hetvenes évek elején, mikor a legtöbb szex-témát a Füles újság előlapján lévő fürdőruhás hölgy szolgáltatta, akkor is ugyanolyan hévvel nádalták ceruzájukat tömegesen, miközben Kudlik Juli ánuszának mélységeiről almodoztak.

A problémák igazi gyökere mélyebben van, de ez messzire vezetne.

az övezet gázai 2011.07.15. 22:17:09

Én óvatos dubaj leszek, nem is szólok hozzá...

öregember a kocsmából 2011.07.15. 22:18:27

Azért ha figyelmesen elolvassátok a beszámolót elégé ellentmond néha saját magának pl

1 - Ezért természetesen nagy összeget kapnak, de azért keményen meg kell dolgozniuk, van úgy, hogy az egy hét leforgása alatt negyven-ötven arab leli kedvét bennük.

első nap hetet számláltam
A következő napon bejött=2 nap
Egy szolga volt velem, aki angolul elmondta, egy orvos ellátott, és azonnal haza kell mennem.=2,3 nap

Most akkor 1 hét vagy 2-3 nap?

De az egészbe a szintek leírása a legszebb

Az első szint:ezzel egy hét alatt ezer eurót lehet keresni.=csak tánc kb 250-270000 Ft az egy hónapban durván 1 misi és nincs is sex.

a 2 szint:pár órás szexszel megkereshet újabb ezer eurót=2000 euró ezután azt mondja hogy Körülbelül két-, három-, négyezer eurót keresnek meg egy hét alatt
Ez most hogy is van? 2000 euró pár óráért mégis egy héten csak 2-4000 euró jön össze?

De a legszebb ez
akiket a sejk nem választ ki, azokhoz senki sem nyúlhat egy ujjal sem, ők ugyanúgy megkapják a pénzüket. Ez mar 10-20000 ezres kategória, Ők járnak a legjobban de ez nagyon valószínűtlenül hangzik.

Ha 2 szint valóba ugy fizet mint ahogy irja 2000 euró pár oráért ez legyen 4- 5 óra és minden nap csak 2 emberrel megy el az egy hét alatt 14 ember az 28000 euró de úgy hogy naponta csak 10 órát áll rendelkezésre. Ezzel szembe a 3 szinten ugyanezt keresheti de ott előfordulhat hogy 3 napig állnia kell a sarat.

Alig tudtam járni. Mielőtt elindultam volna, megnéztem mi van a borítékban: tízezer euró volt=3 folyamatos napért a 2 szinten öt nap alatt megvan ez az öszeg ha naponta csak 1 emberrel megy el pár órára. Ebből nekem ugy tünik csak a legostobábbak mennek a 3 szintre márpedig ott valószínűleg az ilyen model,szépségkirálynők lehetnek.

protoplanetáris korong 2011.07.15. 22:19:23

"4 különböző módon és helyen?" ezek az arabok tudnak valamit. Én csak a nuni+popsi+orál kombót ismerem, érdekelne, mi a 4-ik hely? A fülébe élveznek vagy más? :)

oceanside 2011.07.15. 22:29:51

@protoplanetáris korong:

Az arabok fúrnak rá még egy lyukat, hátha olaj is van benne. Nem tudtad ?

the_provider 2011.07.15. 22:39:35

Én csak azt tartom furcsának, hogy a meggyanúsított hölgyek mindegyike vagy egyedül járt a világ azon csodás részén, vagy a barátnőjével. Egyről sem hallani, hogy a pasijával vagy a férjével ment. Ha szingli nő lennék, tuti nem Dubaiba mennék "pihenni" vagy nyaralni.

pampalini20 2011.07.15. 22:42:35

@oceanside: "A hetvenes évek elején, mikor a legtöbb szex-témát a Füles újság előlapján lévő fürdőruhás hölgy szolgáltatta, akkor is ugyanolyan hévvel nádalták ceruzájukat tömegesen, miközben Kudlik Juli ánuszának mélységeiről almodoztak.
A problémák igazi gyökere mélyebben van, de ez messzire vezetne."

Hogy erről nekem az apukám sose mesélt ! Te honnan tudod ?
A magyar prostituáltaktól felmérés szerint mindenesetre annyi megtudható, hogy az anális szex 20 éve 10-ből 1-szer igényelt extra volt, ma 10-ből 1-szer nem igényelt alap.
Az orális PEDIG 10:7-ből lett 10:10-es találatú.
Mondom én, még pár év, és a magyar pasik is dubajozni járhatnak, elvégre seggük meg szájuk nekik is van / lesz :)
De hol van a problémák gyökere ?

pampalini20 2011.07.15. 22:43:44

@oceanside:
:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

pampalini20 2011.07.15. 22:46:30

@oceanside:

A sok szmájlit nem Kudlik julira, hanem erre küldtem :

"Az arabok fúrnak rá még egy lyukat, hátha olaj is van benne. Nem tudtad ?"

Sóval te akkor biztos tudod és tán meg is mondod a dolgok mélyéről is a tutit :)

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.07.15. 22:47:28

@protoplanetáris korong: mell között, kézben..... ennyi jut eszembe hirtelen. :-)

2011.07.15. 22:57:12

@pampalini20: A csajok is kiszállnak. Legkésőbb 40-45 éves korban. Utána már kinek kellenek? Még a sörhasú, kopasz kamionsofőrök is pánikszerűen kapnak a gázpedálhoz, amikor oly közel érnének, hogx kirajzolódnak a részletek. :-)

starling 2011.07.15. 23:05:08

@Attilajukkaja: Ha a két ország között van a kettős adózást kizáró egyezmény, a külföldön szerzett jövedelmet akkor is be kell vallani. Ha nincs belföldi jövedelem, AKKOR is kell adóbevallást beadni. Ezen sokan elcsúsznak...( továbbá nem csak az egészségpénztárnak, hanem a NAV- nak is be kell jelenteni, hogy éppen hol vagy biztosítva...)
Most jön a nagy DE: miután itthon beadtad az adóbevallásodat és elfogadták, kérhetsz egy igazolást, arról, hogy itthon Mao-on adóztál, ezt a papírt és egy, az adott külföldi ország fináncai által kibocsátott másik nyomtatványt együtt elküldve a külhoni adózási szervnek, visszakapod a pénzt... euroban... egy kicsivel többet, mint amennyivel itthon megemelte a befizetendő adódat, mert az adott külhoni országnak is vannak törvényei a kettős adózásról...
Ez nem kamu, nálam több éves gyakorlat.
Még valami... az egy kulcsossal kedvezőbb a szitu a külföldön is melózóknak, de ha 6 hónapig kint vagy és a bruttód - mert az ott is hatalmas - kb 2300- 2500/ hó, akkor nem nehéz átlépni a határt most sem...

oceanside 2011.07.15. 23:16:50

@pampalini20:
Köszi szmájlikat, de én igazán nem a Frankómondó srác vagyok....én csak kínomban ironizálgatok itt......

oceanside 2011.07.15. 23:19:01

@pampalini20:

jaj, kedves Pampalini, ennek igényes elemzése egy komoly disszertációt igényel.....most komolyan......

Félőrült 2011.07.15. 23:26:54

Ha annyira nem volna alapja ennek az ez az egésznek, akkor a TV2 nem rántotta volna elő másfél hát alatt négyszer ezt a sztorit, és a csajok nem gágognának felháborodva, hogy kikérik maguknak a gyanusítgatást.
Amúgy meg, büdös, ostoba k*rva az összes. Ha nem vakolnák a fejüket, a kutya sem piszkálná meg őket még bottal sem, olyan ocsmányak smink nélkül.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 23:31:00

@starling: úgy tudom, ha csak külföldön szerzett jövedelmed van, nem kell otthon bevallást leadni. Utánaolvastam párszor, meg kértem adóhatósági adómegállapítást a tavalyi évre -nem volt magyarországi jövedelmem- visszaküldték, hogy nem tudják megcsinálni , mert a rendszerükben nincs magyarországi jövedelmem . Ha tudnál arról linkelni, hogy mégis kell ebben az esetben leadni odahaza is bevallást , megköszönném...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.15. 23:39:30

A másik, bejelentési köelezettségről két helyről tudok:
helyileg illetékes okmányiroda, ha több mint 3 hónap ideiglenes külföldi tartózkodás van , illetve OEP-nek a jogviszonnyal kapcsolatban.

www.euvonal.hu/index.php?op=kerdesvalasz_reszletes&kerdes_valasz_id=1321

"Amennyiben egy magyar állampolgár csak ideiglenesen kíván az EU valamely tagállamában tartózkodni, az adóhatóság felé nincs bejelentési kötelezettsége."

nyehehe 2011.07.15. 23:56:06

@felka: a tüneti kezelés megvan :-) ... de ez kb évi 1 millába fáj.

oceanside 2011.07.16. 00:17:17

@Félőrült:

Menj má', úgy néznek ki azzal a súlyos vakolattal a fejükön, hogy Freddy az Elm utcából összevizelné a nadrágját.

Szerintem az gyorsan mutassa meg magát szakembernek, akinek a botoxos, bolti csöcsű, ragacsosra festett hajú ostoba ringyók tetszenek..... az ugyanis egy deviancia, meg hát szellemi szint is......

Max arra jók, amire az állat arabok használják őket. Mert még a kecske is megharapná őket azokért a dolgokért, de ezek a szerencsétlenek megteszik nekik.

Fekete Sámuel 2011.07.16. 00:35:56

De kibaszott szánalmas seggfej vagy, bloggerkém!

Na ne mondd, hogy a lányok ADÓJA hiányzik neked!

Egy kiéhezett zsidó vagy, aki irigykedik az arabokra. :-)

Amúgy Dubaiban keresett és kapott pénzhez köze nincs a magyar államnak, de ez mindegy is. Csak az nem mindegy, hogy buta is vagy, zsidó is, meg irigy is...

Fekete Sámuel 2011.07.16. 00:38:11

@oceanside: Nyugi. Valódi kurvák többsége nem ilyen. A piac megteremti magának a minőséget. Lásd pl. rosszlanyok.hu , ott vannak magyar kurvák, kb. ilyenek mennek Dubaiba is.

A legtöbb magyar kurva viszonylag jólszituált, kicsit butuska, de fiatal és szép leányzó. Lógó csöcs és ragadósra festett haj az csak a filmekben van...

Brix 2011.07.16. 00:38:17

Az összes dubajozó lány csak a legfelső szeletét képviseli ennek a hagyományos magyar megélhetési tevékenységnek. A többség nem Dubajba megy, hanem itthon árulja magát vagy Németországban, Svájcban, Angliában. Több tízezer lányró van szó, akikről a média kevésbé beszél. Nekik ott a család Szabolcsban vagy Borsodban, mindenki munka nelkul és a család egyetlen bevétei forrása ez a segélyen kívül. Persze, a mediának az a szenzáció ha a többség számára megfizethetetlen playmatekről és modellekről derül ki valami. Nekik is vannak igenyeik : BMW, budai lakas stb amit nem vehet meg mindenkinek Kedves Feri vagy Dzsudi, igy marad a dubajozás. Az átlagos kinézetú és atlagos keresetű férfinek meg nincs sok választása, kénytelen fizetni a szexéert, mivel vele nem állnak szóba a média által sugallt ideálok. A sexpiacon viszont kaphat egészen szép lanyokat nem is túl drágán. A gazdasági válság " leolcsította" a lányokat. Pl vidéken 6 ezerért, Pesten 8 ezért csinálnak mindent fél órában. Közülük akinke egy csepp esze van, az kimegy nyugatra es sokkal jobb pénzért tudja ugyanazt megtenni, diszkréten. A magyar sexipar igazi "hungarikumnak " számít és számított mindig. Nyugat-Euban elarasztottak mar mindent a magyar dolgozo lanyok és lenyomták az ottani " béreket" Az ujságok rendszeresen cikkeznek róluk, mégis szeretik őket a férfiak, mivel a magyar nők nagyon szeretik és érzik a szexet. Egyébként meg Tunéziában és Jordániában ingyen is szexelnek az arabokkal. Ha a helyi fiatalok megtudjak hogy magyar vagy cseh turista csoport érkezik, már a szálloda előtt várják a fiatal lányok érkezését, mert tudják egy-két nap alatt jórészük megdönthető. Ha tetszik ha nem: ez egy magyar " tehetség" és ha még pénzt is hoz az országnak az nem rossz. Persze ,az erkölcsi hírünket erősen devalválja- ha egyáltalán van még olyan

Fekete Sámuel 2011.07.16. 00:39:32

@Pszientológus: Ja és még annyit, hogy kultúr módon viselkedve velük kultúr szexet lehet kapni tőlük, a nyugateurópai árak kb. ötödéért.

Fekete Sámuel 2011.07.16. 00:40:29

@Brix: A kurválkodás nem hagyományos magyar tevékenység, csak most... tudod, volt egy csótánykormányunk és ez lerohasztott minket. Régebben nem volt több magyar kurva, mint cseh vagy szlovák.

anyu 2011.07.16. 00:49:26

Milyen mintákat látnak nálunk a lányok ? Celebek meg playboy modellek a TV-ben, Fidesz-KDNP-Jobbik vonal azt nyomja, hogy a nőknek a konyhában a helye meg szüljenek, az az ő "hivatásuk ", női politikusok csak muattóban, egy sikeres üzletember az csakis férfi lehet, aztán a csinosabbja kimegy külföldre és jó pénzért árulja amije van... mi ebben a meglepő ?

ZBR 2011.07.16. 01:24:03

10000 csaj figyelmébe:

Megmondom őszintén: fizetés nincs, de sokkal kedvesebb vagyok, mint az arabok. Meg is hívlak erre-arra (kóla, mozi, ilyenek) és ha épp nincs kedved, akkor nem kell kufni sem (no persze azért ésszel, a minden esti fejfájás 8 éven keresztül fel fog tűnni). Diplomás, intelligens embernek tartom magam, remek a humorérzékem is. Szerelni is tudok dolgokat. Miután kábé két-három úttal megkerestétek a teljes ruhatáratokat és az autótokat prémiumkategóriás világmárkákból, miért is ne állnátok le unalmas perceitekben egy magamfajtával?

átlátó 2011.07.16. 02:15:18

Ez az írás remek volt... többféle vitatémát tudott generálni, számladaás, adózás, erkölcs, kényszer, munkanélküliség, boldogulás, stb...de hát az életét mindenki úgy kurja el, vagy a rávalót össze, ahogy akarja, meg amennyi pénzt adnak érte... ha színt kell vallanom, vegyes érzéseim ellenére én mégis magát az írás alapüzenetét támogatom... és kifejezetten pina érdeklődésű vagyok, már 6-7 méterről tudok nyalni és csücsöríteni rá, mint egy tapír, - de pénzt nem adtam,adok, fogok adni soha érte, mert a faszomért szopkodjon és ne a léért... én is a pináért nyalok és nem pénzért.
Szégyen, hogy Magyarországot ez alapján ítélik meg ezek a nomádok, akiknek csak annyi szerencséjük volt az életükben, hogy olajat találtak a sátraik alatt. Nem ők, mert ezek néhány évtizede még a szárított teveszart szívták dohány helyett. De nem ez érdekel annyira, mint, hogy egy ilyen fehér lepedőbe takart seggarc azt gondolja rólam, hogy szétbasztam a nődet...kuruc :) vagyok, tehát piszkálja ez kissé az identitásomat.
És kaphatnának valamilyen orsóférget valamelyik gondűző napjuk után.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 04:55:32

@átlátó:

"a faszomért szopkodjon és ne a léért... én is a pináért nyalok és nem pénzért."

A farkadból csak fél gyerek jön, a punciból teljes. A nemek reproduktív kapacitása nem szimmetrikus.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 05:03:59

@Pszientológus:

"A kurválkodás nem hagyományos magyar tevékenység, csak most... tudod, volt egy csótánykormányunk és ez lerohasztott minket,"

Ez azért klasszikus; a(z egyes) magyar nők elkurvulásáért is az elmútnyócév felelős.

Hallottad már azt a kifejezés hogy "idée fixe"?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 05:25:23

@sárkányfő:

"attól még, hogy te nem vagy képes belátni az összefüggést a nyomor és a kurvának állás között, attól még ez az összefüggés logikus is, valóságos is.
Ezzel "mentegetni" bárkit nem demagóg"

Dehogynem demagóg propaganda... ráadásul baleknak állítja be azon szerény anyagi körülmények között ("nyomorban") élő (vagy élt) nők túlnyomó többségét akik nem a szexualitásuk árulásával keresték/keresik meg a kenyerüket és kerültek/kerülnek jobb helyzetbe.

Mielőtt elszakad a vezérműszíj az agyadban, elmondom hogy én abszolút módon támogatom hogy mindenki olyan (legális) úton keresse meg a kenyerét ahogy képes rá. A prostitúció a legősibb mesterség, és én semmi kivetnivalót nem találok abban ha egy nő felmérve a képességeit és adottságait úgy dönt, hogy imígyen kivánja megkeresni (legalább is addig amíg akad rá vevő) a betevő kalácsra valót. Viszont megideologizálni azzal, hogy "a nyomor" kényszerítette erre a pályára csak "szociálisan érzékeny" propaganda, ahogy ezt mutatja az előbb említett túlnyomó többség esete akik hasonló helyzetben nem ezt az utat választják.

Link Elek 2011.07.16. 06:00:12

nekem semmi problemam azzal, ha csajok arabok sok-sok penzeert veszik magukhoz a mindennnnapi betevot :)

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.07.16. 06:46:55

@neoteny: "A farkadból csak fél gyerek jön, a punciból teljes. A nemek reproduktív kapacitása nem szimmetrikus. "

Ja, igazad van. Egy férfi egyetlen este akár 10 terhességet is tud okozni, míg egy nőnek 9 hónap kell, hogy világrahozzon egy gyereket. Ez sem szimmetrikus :-)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 06:59:42

@közlekedési bűnöző:

"Ez sem szimmetrikus"

Így igaz; ezért válogatósabbak a nők mint a férfiak, hiszen az ő befektetésük egy utód produkálásába sokkal nagyobb, legalább is a szoptatási időszak végéig.

Bee-zony 2011.07.16. 07:05:53

Homály-oszlatás szépíró kurva-ügyben – bár eleve ott van a linken, hogy „Egy ’túlélő’ elmesélte Szalai Viviennek...”
Az is régi dolog már, hogy az írástudatlanok sztoriját megírja az írástudó „néger”; a prostituált sztoriját megírta a média-prostituált.
A nyersanyag kb. olyan lehetett, hogy „úgy megbaszott, hogy szétrepedt a picsám”. Ennek nincs irodalmi értéke, és nem lehet eladni. Hogy mégis el lehessen adni, ezért kétlépcsős a folyamat, valahogy úgy, ahogy a fából bútor lesz, ahol először van a fakitermelő, aztán az asztalos.
Hogy mennyi a sztoriban a fikció – a jelekből ítélve, van benne bőven; és „a lágyan süvítő szellő” – megalol.

Riport a „négerrel”:
„– Mennyire tényszerű ez a könyv, és mennyire jelenik meg benne a te személyed?
– Kb. 90 százalék „dokumentarista” – azaz egy az egyben a lány valós elbeszélése. A maradék 10 százalék inkább csak kis „színezésekre” vonatkozik. Ezek inkább az apró részletek: megváltoztattam lakásbelsőket, a férfiak külsejét stb.”
„– Mi a célod ezzel a könyvvel? Miért írtad meg?
– Egész egyszerűen az igazságot akartam megmutatni. Hogy milyen a magukat modellnek valló, valójában luxusprostituáltak világa. Illetve hogy – ítélkezés nélkül – megmutassam a magyar férfisztár-világ egy másik oldalát.”

Egy komment az nlcafe linkről:
„Édes istenem, ez nagyon szar. Az írónő tényleg elbeszélgethetett volna pár prostival, mert ez így nagyon gagyi lett.
Az számomra egyértelmű, hogy nem egy ember, valós története.
Mintha hallottam volna, hogy az ember csak olyanról írjon, amit ismer. Jó lett volna, ha ezt Szalai Vivien is betartja.
Az események nagy része ahogyan leírja, biztosan nem történhetett meg.”

_B_ 2011.07.16. 07:11:42

Ja így már kezdem érteni miért van annyi rokkantigazolványos Q7 :))
Jajj szegény lány hát egybenyíló lett az addig különbejáratú barna és rózsaszín szoba. És most a sunáján szarik, de szopni még tud szóval vissza fog menni, amíg bele nem szakad a szájpadlása az orrüregébe, és akkor majd farkastorokkal is leszázalékoltatja magát itthon, és hörög a rokkantnyugdíjért
Szerintem pont azt érdemlik amit kapnak. Csak az itthoni mit sem sejtő faszijukat sajnálom.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2011.07.16. 07:18:49

Ezek a szétkokózott riherongyok emberi fosadék moslékokká válnak egytől-egyig 5-10 év hajsza után. Széttorzult, sminktől elráncosodott fejű, belöttyedt, salátává baszott pinájú szörnyellákká válnak, de ami a testükkel történik, az semmi ahhoz képest, ami a szétbaszott, amúgy is súlyosan sérült lelkükkel megy végbe. Soha nem lesznek képesek normális életre.

Nem árufeltöltőnek kell menni, meg budit pucolni. Lehet tanulni, lehet nyugateurópában is akár felsőfokú képzettség nélkül is nyelvet tanulni, elhelyezkedni egy nem szégyellnivaló, nem ciki állásban. Lehet tanulni, normális barátokra és munkatársakra szert tenni. Lehet olvasni, művelődni, önmegvalósítani ezerféle módon. És ha saját magába invesztál, akkor amellett, hogy ezermilliószor egészségesebben és nagyobb önbecsüléssel élvezheti az életét, tanulmányai révén igen jól kereső állásokat is találhat ma már bárki. Világszerte.

Nem. Ezek a kurvák ezek kurvának lettek tenyésztve. Talán már az anyukájuk is egy olyan kurvanéni volt, aki a pénzért vette el apukát, és már nyíltan, vagy burkoltan, kurvának nevelte a lányát is. Ez a hozzáállás gyerekkorban alakul ki.

Tudomásul kell venni, hogy van, aki kurvának születik, és abban a legjobb. Kitenyésztett kurvák ezek, ugyanúgy, ahogy a kutyáknál, a kurváknál és varázslatos eredményeket elérni néhány generációs kontraszelekció által. Nem csak a testi adottságok válnak kurvássá, hanem a stílus (ami maga az ember), a gátlástalanság, és a szimat, ahogy a pénzt kiszagolják, mint ahogy a kitenyésztett kopók is.

Tudomásul kell venni, hogy kasztrendszerben élünk. Nem vagyunk egyformák. Férfiak, nők, alacsonyak, magasak, alfák, béták, gammák, kurvák.

Nekem ugyan a gyomrom kifordul a kurváktól, de én talán túl finnyás vagyok. Aláírom: Sajnos egy bizonyos szintű külsővel megáldott nőnek bizony nehéz nem kurvaként érvényesülnie (és a kurva nem csak a dubájozós kategóriát takarja, a kurva egy nagyon tág fogalom). Amikor egy nő körül férfiak tucatjai keringenek és kényeztetik, kizárólag a külseje miatt, akkor nagyon nehéz nem elkurvulni, hiszen megszokja az elkényeztetett kis ribanc, hogy mindig, mindent, kokót, autót, nyaralást, ingyen kap a szerencsétlenektől akiket maga körül keringtet. És innentől egy férfi már nem képes a kis aranyos igényeit kielégíteni soha, ezért az ilyen nő sohasem kötelezi el magát, mindig nyitva hagyja az opcióit, és mindig kiszagolja, merről fúj a pénz. Kurva? Ugyan már, csak egy öntudatos, független nő, aki tudja mit akar, és "mer nő lenni", kihasználja határozottan, amije van.

Ez egy elbaszott rendszer, és az elbaszott rendszer részei a szétbaszott kurvák is.

Én az araboknak drukkolok, basszák szét rendesen a seggét a sok rüthödt ribancnak úgy, hogy a masszírozós-fűtött x5-ös bmw ülése se tudja soha enyhíteni azt a kínt amit a péppé baszott seggük okozta pulzáló fájdalom fog okozni nekik a lerakódott baktériumtörzsek és gombák okozta váladékozással együtt. Nem sajnálom ezeket a ribancokat, mert ezek nem az én kasztomba tartoznak, és semmi közöm nincs hozzájuk és nem is akarom hogy legyen. Nem akarom, hogy a családom vagy a barátaim közül bárki ebbe a kasztba tartozzon vagy sodródjon.

A dubajozós ribancoknak meg fröccsentse ki a szilikont a mellükből meg a feltöltött szájukból a szélvédőre az X5-ös légzsákja amikor bekokózva a fékpedál mellé nyom a magassarkúban és a képükbe robban a légzsák, hogy aztán sírva pityeregve hívják az aktuális pasijukat/kuncsaftjukat a listáról hogy segítsen.

trojka 2011.07.16. 07:23:32

Ennek az országnak nemhogy imázsa, de már becsulete sincs!

dbeata 2011.07.16. 07:59:55

@átlátó: Valamelyest egyetértek. Annyi, hogy nem tudom, ha a mi ölünkbe hullott volna ez az olajos jólét, vajon mi jobban tudtunk volna-e sáfárkodni a pénzzel. Nincsenek illúzióim.

Nőként felmerül bennem továbbá, hogy hát nem is tudom, talán inkább értékrendekkel tudok előjönni, nekem zsenánt lenne arab feleségként, hogy mellettem még ott van három nő (feleségként), meg a magyar kurvák.... Hogy lehet így élni? Ennyire nem számít az emberi méltóság? Én meg burkolózzak talpig be, és kussoljak, a jólétért cserébe? Gyerekek, ez nekem nem menne. Nem ismerem igazán az arab kultúrát, de ez elég gáz. Ugyanakkor azt sem gondolom, hogy a "fejlett nyugat" annyira jó példát mutatna, hogyan is kell szépen élni, mondjuk harmóniában a természettel, a világgal.
A kuruckodásról pedig igazából nincs véleményem, kereslet-kínálat piaci alapon működő dolog, ez van. Sokan akaszkodnak rá erre az iparágra (különféle stricik, akarom mondani ügynökségek).

hower 2011.07.16. 08:15:38

@Bölcs Lázadó: Igen bölcsen rámutatál, hogy bizony kettőn áll a dolog: "Amikor egy nő körül férfiak tucatjai keringenek és kényeztetik, kizárólag a külseje miatt, akkor nagyon nehéz nem elkurvulni". Kényeztetik, mert otthon az asszonynál soha nem tapasztalt merevedésük támad, ha meglátják. Aztán, ha lefekszik néhányukal, kórusban fikázzák, hogy mekkora kurva. :)

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2011.07.16. 08:21:06

@dbeata: Ez abszolute a kultúrától függ. Az arabok - legalábbis azon részük kik a vallást kicsit félretéve képesek voltak egyezkedni az amcsikkal - legalább odarittyentettek a sivatag közepébe egy megalomán toronyházas őrületet, miközben kenterbebasszák a világ összes luxusprostiját egy sielés után a sivatag közepén, aztán meg ronncsá törik a kisszériás szupersportautóikat.

Szerintem mi nem a norvég, vagy az arab példát követnénk, hanem inkább nigériáét, vagy venezueláét, ahol már évtizedek óta bugyborog az olaj az egész országban, mégis a nyomorküszöb alatt él a lakosság nagy része, a kőkemény korrupció meg szinte az utcán járás közben már lélegezhető sűrűségű.

Az élőhúsbaszásban jók vagyunk, legalábbis a fogadó oldalról, piacképes terméket vagyunk képesek előállítani, kitenyésztett kurváink ezrei világszinvonalon megállják a helyüket, ennyit tudunk, na meg a rubik kockát.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 08:24:07

@hower:

"bizony kettőn áll a dolog"

Minden sikeres üzleti tranzakcióhoz szükség van egy eladóra és egy vevőre; ez nem újdonság.

"Aztán, ha lefekszik néhányukal, kórusban fikázzák, hogy mekkora kurva."

A férfiak akkor kurváznak egy nőt igazán amikor az éppen _velük nem_ fekszik le. A nők kurvázzák igazán a másik nőt mert lefeküdt az ő hímükkel... vagy egy olyannal akivel a másikat kurvázó nő szeretett volna lefeküdni de neki nem jött össze.

f.m.j. 2011.07.16. 08:25:31

@anyu: ezt ugye nem komolyan írtad? mert nehogymár ebből a két forrásból lehessen identitást nyerni, azért a világ nem ennyire kétpólusú, tv, meg pártok... szarni le, az nem az élet

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2011.07.16. 08:27:41

@hower: A szép, okos kurva le sem fekszik igazából a klienssel, maximum annak a születésnapján, egyszerűen csak kipasszírozza belőle az összes erőforrást, miközben már a következőt hívja a listáról. Kicsit pszichopatának kell ehhez lenni, de most képzeld azoknak a szerencsétlen gyönyörű nőknek a helyébe magad, akiket gyakorlatilag az égvilágon mindenki mindenhol meg akar baszni, nem tudsz felszállni egy tömegközlekedési eszközre anélkül hogy ne hallanál tompa fitymacsattogást mindenhonnan, kénytelen vagy az X5-ös bmw-re összeszopni-baszni-golflabdát mellell elkapni, hogy végre nyugiban utazhass, a fájós, elretkesedett-gombásodott salátává kefélt pinádat masszírozva a bőrülésbe épített ötletes mechanikus szerkezettel, miközben a frissen felrakott műkörmöd hegyéről szívod fel a fehér kávét útban a klienshez. Melletted egy feng shui könyv az utasülésen, a channel táskádból félig kiesve. Sosem olvastad, de már hónapok óta nálad van, egyszer a rászáradt gecit törölted le a hátlapjával gyorsan a bokádról a liftben amikor észrevetted a hotelben hogy a combodról a tűsarkú cipődig folyt, miközben jöttél le a kokórol és kurva szarul érezted már magad.

Hát ilyen ezeknek a kitenyésztett kurváknak az élete. Meglepő és mulatságos, a fontos csak az, hogy kellő távolságból röhögjünk ezeken, hagyjuk meg az ilyen fajta élőhúsbaszást az araboknak.

nick066 2011.07.16. 08:29:08

Ha belegondoltok, hogy mennyire vagyunk a szopóágon: az átlag magyar faszi egy tankolásra beletankolja a kocsijába a fizetése negyedét, a pénz (egy része) megy az abroszfejűeknek, az abroszfejű meg még rommá is b@ssza a magyar faszi lányát (akinek élete álma, hogy jónőségben megüsse azt a szintet, hogy mehessen 'dubajozni')

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2011.07.16. 08:42:22

@nick066: Szerintem nem baj, ha a kurvák elmennek dubajozni. De minek jön haza? Pszichológia ez, minden relatív. Szegény kurva attól érzi jól csak magát, ha neki 10x több van, mint átlagpistabácsinak. Ezért nem a családi háttér a fontos, sok kurva tehetős családból megy el dubajozni, mert ő neki több kell, mint az ismerőseinek ami van. Azért jön haza, mert itt valaki lehet az X5-ös bmw-jével, míg dubajban csak egy asszonyállat, akinek a csöcsére céloznak a golflabdával, miután hárman-négyen arconszarták és egy elefántborjúval megdugatták a kertben.

dbeata 2011.07.16. 08:59:38

@Bölcs Lázadó: Ha már megszólítottál, veszem a bátorságot és megkérdem, hogy miért vagy ennyire begőzölve a kurvákra? Szerintem nem csak ők tehetnek erről az egész kialakult helyzetről. Persze szerintem is valahol vagy meg kellene adóztatni őket és akkor tekintsük őket is tisztes adófizető állampolgároknak, akik egy nagyon is létező igényt elégítenek ki, vagy feketézzenek tovább, felülemelkedve a társadalom adózó, és gürcolő állampolgárain, de akkor ne jöjjenek rinyálni amikor a csúnya bácsi szét... ssza a seggüket. Bocsánat a stílusért, de tényleg ez a véleményem.

f.m.j. 2011.07.16. 09:02:03

@Bölcs Lázadó: neked kéne írnod az élménybeszámolókat :):)
nagyon jól szórakozom, és érteni vélem az iróniádat (ha nem használod írói eszköztáradban, akkor én vagyok a nemértő olvasó :):))

f.m.j. 2011.07.16. 09:02:52

@Bölcs Lázadó: majdnem olyan jól írsz, mint "Geza"... nem te vagy a Geza?

f.m.j. 2011.07.16. 09:04:15

@nick066: és hazajönni tankolni a bmw-jébe... így zárulnak be a körök, mert azok beszoktak, elöbb-utóbb :)

T mint T 2011.07.16. 09:13:47

Ez benne van a 10 legszomorúbb olvasmányban, amihez eddig bármikor is hozzájutottam...

csibu 2011.07.16. 09:35:01

'Egy kis probléma van csak azzal, hogy kőgazdag arab farkakat szopdostok pénzért Dubajban meg még amit a perverz turbánosok kérnek: hogy a sokezer összekurválodott dollár után nem fizettek adót'

Szóval attól, h a magyar nők arab ürítőedénnyé válnak, nagyobb gondod, h nem nyomassák a pénzt a zapeknak.

grat a posztolónak az erkölcsi magasságához
kommer/közalk e-vagy
mer azoknak a legnagyobb gondja a közös kassza

sterimar 2011.07.16. 09:41:00

Huh, nem tudom honnan jött, milyen háttere van annak, aki szerint ma egy magyar nőnek két lehetősége van, vagy tesco pénztársonak állni, vagy Dubaiban kúratni szét magát. Tragikus háttér lehet mindenesetre, csodálkozom hogy jut egyáltalán internethez az ilyen?

Hypofx 2011.07.16. 09:44:16

Csóri arabok, milyen szarul élnek, biztos sokat gondolnak palesztin tarsaikra amikor kell a rivalda fény amúgy meg a föld atta kincs miatt lóxart se csinálnak csak isznak esznek bnak kabitoznak...ja és gozben nagy mohamedanok...LOL

csibu 2011.07.16. 09:52:43

Nemrég volt egy hír, miszerint egy indonéz cselédpina felaprította a szaudi gazdiját mer' az +akarta farkalni. A szaudi bíróság nem csinált ebből gondot, simán halálra ítélte.
(Indonézia erre megtiltotta a szaudi munkavállalást.)

Hatalmas exportlehetőség lenne magyar női gyomorból Indonéziába meg globálisan is.

JR69 · http://komlomedia.hu/ 2011.07.16. 09:53:26

Vannak akik már megbuktak rajta: komlomedia.hu/hir.php?hir=254
Majd a többi is sorra kerül. Nem baj, had hulljon a férgese :)

Grafithuszar 2011.07.16. 09:58:13

"...A legjobb persze egy Magyarország - Egyesült Arab Emírségek megállapodás lenne: olajat kérünk minőségi magyar pináért cserébe....."

Hát ez a hét beszólása :) Valamennyire Bölcs Lázadóval értek egyet. Nekem se barátaim, se rokonaim körében nincsenek dubajozók, úgyhogy marhára nem tud érdekelni, hogy azt a 1000-2000 magyar nőt hogyan alázzák az arabok. Ez nem erkölcsi kérdés, aki kurvának áll ne csodálkozzon ha baszogatják....

adótfizető 2011.07.16. 10:09:46

A cikk alapállítása nem igaz: NEM kell ezeknek a nőknek Magyarországon adót fizetniük ezen tevékenységek (nyilvánvalóan szolgáltatások) után, hiszen ezt a pénzt bizonyíthatóan nem Magyarország területén keresték meg. A Dubaj területén működő adóhatóság viszont igényt tarthat az adóra, ha akar. De az is lehet, hogy ott nincs SZJA.

lyken 2011.07.16. 10:13:08

@Grafithuszar: "Nekem se barátaim, se rokonaim körében nincsenek dubajozók," Ahha... Mert mindet követed napi 24 órában egy évben 365 napon?

manonegra 2011.07.16. 10:17:32

és a te erkölcseiddel mi van, öcsém? az zéró, mint a neved, vagy inkább negatív? lehet, hogy gőzöd sincs jelen társadalmunk működéséről? vagy esetleg tudatosan támogatod a szexista elnyomást, az erőszakot és a nők tárgyiasítását?

úgy gondolom, bármelyik eset áll fenn, erősen ellenjavallott egy politikai-társadalmi témákat tárgyaló blogot írni.

ajánlott irodalom, avagy hogyan is lehetne írni ehhez hasonló témákról: thesocietypages.org/socimages/tag/sex-work/

sterimar 2011.07.16. 10:22:35

@starling: Ha itthon nincs adóköteles jövedelmed egy adóévben, akkor nem kell adóbevallást benyújtanod, mivel nem is keletkezik itthon adóköteles jövedelmed, úgyhogy ennek nézz utána alaposabban.
Annak is, hogy a kettős adóztatásról illetve annak elkerüléséről szóló egyezmény a másik országban meg kell egyeznie azzal amit itthon is olvashatsz, hiszen ez egy egyezmény a két ország között, amivel mindkét ország egyetértett.

Grafithuszar 2011.07.16. 10:29:02

@lyken: Nyilván nem. de nem kell sherlock holmes-nak lenni hogy tudd. Azért ezeknek a csajoknak elég jól körülhatárolható külső-belső tulajdonságaik vannak, és ha emellett úgy társul a jó anyagi helyzet, hogy közben nem dolgozik, akkor szerintem le lehet vonni a következtetéseket...

Ez a dubajozás, nem ma kezdődött, már 6-7 éve megy csak akkor még nem volt ennyire téma, mert voltak emberek akik elhitték, hogy egy Bódy Szilvi tényleg modelkedéssel kerese havi 10milliót. Valaki korábban említette a kasztrendszert. Le ellene lenni, de ez akkor is létezik. Tényleg van az embereknek egy olyan csoportja, aki nem megy dubajba, és emelett úgy neveli a gyerekeit hogy ők se menjenek.

soproni1 2011.07.16. 10:36:56

Legalább dolgoznak, nem itthon ülnek segélyért, mint az ingyenélők. Amit ott megkeresnek, azt itt elköltik , nem a nyakunkon élősködnek.

egy maréknyi dollár 2011.07.16. 10:48:54

Nekem legjobban az tetszett, hogy "lágyan süvítő szellő".

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.16. 10:56:42

Az a baj, hogy ez megy kicsiben is. Faluhelyen például még mindig tartja magát a mondás, jól ment férjhez ->értsd beleült a készbe, kitartott lett. Bizonyos szinten ez is ugyanúgy kurválkodás. Láttam már pár ilyen csajt, a pasik kinézete hagyott kívánnivalót maga után, na de ugye a szép nagy ház, meg a nyugodt élet sok nőnek csábító.

Nem tudnék , de nem is akarnék kitartott lenni.

sterimar 2011.07.16. 10:58:53

@Grafithuszar: "Tényleg van az embereknek egy olyan csoportja, aki nem megy dubajba, és emelett úgy neveli a gyerekeit hogy ők se menjenek."

Erről van szó.

Meridian74 2011.07.16. 11:00:41

Az nem úgy van, hogy a külföldön megszerzett jövedelem után külföldön kell adózni?

trojka 2011.07.16. 11:05:13

Hogy ezek a riherongyok dolgoznának, kétségbe vonom, mert ez nem munka. (díjazásért szexuális szolgáltatás, csak idehaza az, aki az ut szélén áll, az kurva, aki Dubajban csinálja, az celeb.)Probált már valaki 35-40 fokos melegben aszfaltozni? Na, az a munka.

csibu 2011.07.16. 11:15:30

@tildy:): Tipikus magyar női náci gondolkodás: csúnya faszit nem lehet szeretni
"annyirajópasi"-val meg megfekszünk első este
fajelmélet forevör

sterimar 2011.07.16. 11:16:57

@Meridian74: Nem. Az SZJA törvény hatálya alá az tartozik, aki Magyarországon illetőséggel bír. (magyarországi illetőségű valaki, ha itt él, Magyarországon van a létérdekeinek központja, itt tölti az év nagy részét). Ha tehát kitelepül valaki, akkor értelemszerűen nem vonatkozik már rá az itthoni SZJA trv, de a kurváink esetében nem ez lehet a helyzet.
Ha adott két országnak van adóztatásról szóló egyezménye (törvény a kettős adóztatás elkerülésére és az adóztatás kijátszásának megakadályozására...) akkor bizonyos típusú jövedelmeket az mentesíthet az itthoni adófizetési kötelezettség alól, ha a másik országban fizettek utána adót. A különféle jövedelmekre nem ugyanazok a szabályok vonatkoznak, tehát nem ugyanaz a munkabérre, az osztalékra, a jogdíjra, az önálló tevékenységből származóra stb.
A munkabérre általában egyébként az a szabály vonatkozik, hogy ott adózik, ahol a munkát végzik. Ha a kurválkodásért kapott pénzt munkabérnek fogjuk fel, akkor elvileg elképzelhető, hogy itthon mentesül az adófizetési kötelezettség alól. Viszont gyanítom, hogy Dubai-al nincs ilyen egyezménye Magyarországnak. (általában az OECD országokkal mind van, ahol az adórendszer hasonló - adóparadicsomokkal viszont nincs)

This_is_Sparta (törölt) 2011.07.16. 11:26:00

"Lányok, majd jól fel kell kötni a tangát, amikor papírokkal kell igazolni, hogy 18 évesen, legális munkahely nélkül hogy került saját névre az az Audi A6-os."

Szerintem volna még "néhány" egyéb "foglalkozást" űző, Dubajról még csak nem is halló ember ebben az országban, akiket ugyanúgy meg kellene már végre vakargatni! De hát mindenkinek, így a NAV-nak is könnyebb a "gyengébb ellenállás" irányába haladni.

Egyébként meg Apám szokta mondani, hogy "Aki kurvának megy, az ne sírjon, ha basszák!"

Ennyi!

CSENDES 2011.07.16. 11:26:24

Kedves Zéró!
Túl azon, hogy soha nem támogattam erkölcsileg a prostitúciót (bár véleményem szerint mindenki azt csinál a testével amit akar és amit kibír -mert állítólag az általad leírt dolgok elviselése nem kötelező), az adózásra vonatkozó megjegyzésed érdekes., és szerintem nem is helytálló. Adózás tekintetében a "szolgáltatás" helye szerint vagy köteles adózni. Mindezekre figyelemmel, tekintve, hogy a prostitúciót nem idehaza végzik ezen hölgyek, nem várható el, hogy a külföldön szerzett (elkövetett) jövedelemszerzés után itthon adózzanak, még akkor sem, ha a külföldi "munkáltató nem von le adót a "jövedelemszerző tevékenység" után. Nem is ez a skandalum tárgya, hanem véleményem szerint az, hogy az itthoni "kiszervezők" az itthoni tevékenység után nem adóznak, továbbá, hogy ilyen szervezési tevékenységet a hatályos jogrend nem engedélyez. Azaz, ha valaki még nem értené, a kerítés, közvetítés a büntetendő.
Ezen túl rendkívül megalázó a posztod, de természetesen ez pedig a te értékrendedet sugallja.
Hovatovább mit kezdjünk ennyi remek szépséggel, akik egyébként azon túl, hogy az ún. Celeb-ipar kihasználja őket ostobának beállítva, fillérekért használja őket. Én azóta nem vagyok híve a szépségipar ezen vagy bármilyen más ágazatának, mióta Molnár Csilla szépségkirálynő öngyilkos lett, az pedig már régen volt.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 11:39:53

@manonegra:

"a szexista elnyomást, az erőszakot és a nők tárgyiasítását?"

Nem tudtam hogy magyar férfiak tuszkolják fel a megbilincselt nőket a Dubai-ba tartó járatra ahol a reptérről egyből a szexuális koncentrációs táborokba viszik őket hasznosításra. Az euró-ötszázasok is színes fénymásolókon készített hamisítványok lehetnek; csak azért engedik a nőket vissza Mo-ra mert itt már nem tehetnek semmit az ellen hogy kamu pénzzel lett megvásárolva a hallgatásuk.

Úgy gondolom hogy minden igazi magyar férfi egyet ért azzal hogy Magyarországnak hadat kell üzennie az EAE-nak; leverni őket mint vak a poharat, felszabadítani az asszonyaikat, átnevelő táborba küldeni a férfiakat és az olajjövedelmet szétosztani meggyalázott honleányaink között hogy méltóképpen kompenzálva legyenek az őket ért szexista elnyomásért, erőszakért és eltárgyiasításért.

A zászlón, ami alatt csapataink harcba mennek, legyen egy vérző segglyuk hogy tudják a helyiek, miért volt...

átlátó 2011.07.16. 11:41:50

@neoteny: Köszönöm kedves zsavaidat, ennek mentén akkor elmondhatom, hogy úgy nyalok, hohy neki biztosan jó, én meg eljátszom, mint az orgazmust... tényleg köszönöm a választ, de a lényegtelen ragadotta meg a figyelmedet...:)

átlátó 2011.07.16. 11:54:53

@dbeata: Viszont szintén egyetértek a kiskisasszony megjegyzésével, magácskának is egészen elfogadható parfümillata lehet... :) ettől még összebazmegolhatunk, ha sós, ha sótlan a bablevese, vagy ha elégetett palacsintát tetszik elém rakni... :) a szemetet akkor is én viszem le, mert szeretek szemetet levinni.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.16. 11:55:40

@csibu: Ezt nem tudom , hogy vetted ki a szavaimból. Szerintem simán csak félreértesz valamit.

PErsze , hogy lehet kevésbé jóképű pasit is szeretni, ámde nagyon kilóg a lóláb, ha az illető jóképűnek abszolút nem mondható , ellenben teli van lóvéval . Ilyenkor igencsak valószínűsiti az ember, hogy a nője, felesége inkább a pénztársáért van oda, nem az illető két szép szeméért, netán a személyiségéért.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 11:56:23

@átlátó:

"a lényegtelen ragadotta meg a figyelmedet"

Elnézést kérek ha mihasznának találtad a hozzászólásomat; én csak rá akartam világítani, miért a puncinak van ára amit a faroknak kell fizetnie (részletben vagy egy összegben)...

átlátó 2011.07.16. 12:10:56

Részemről igen hálás vagyok a szerző írásáért, mert hálás vagyok...primer körben megvilágította ezt a helyzetet, szekunder körben egyéb tárgyban is vitatindító lett az írás, - látszik, hogy adózási értelemben érzékenyek vagyunk, meg sok a szakember is... továbbá, külön köszönöm a polgártársak azon rétegénék a hozzászólásait, akik plasztikus képekkel és véleményekkel emelték a napom hangulatát és biztosítottak humormorzsákat a saját részemre, valamint egészen jó javaslatokat tettek a probléma kezelésére...köszönöm. :)
Jut eszembe... attól, hogy adóznának a honleányok, bennem maradna irányukba némi lesajnálat még akkor is ha bódiszilvi szerű arcszerkezettel és körpertulajdonságokkal bírnak, - nem, nem alanyi jogon, hanem mert így sikerült az a néhány perc, amikor az édesanyjuk az édesapjuk örömére, potenciális esetben mindkettejük örömére szétdobálta a lábait, karjaival pedig úgy hadonászott, mint egy díva a nagyjelenetben...azért a szülők szerintem a kisnőihölgyek születésnapján összenéznek egymással és felteszik a kérdést, hogy aszongya: biztos ezt akartuk? Tudom, hogy elfogultak,, mert látszik a boldogság a kislányon, - de akkor is...Ha nem tudják, hogy az útlevele milyen vízumokkal van tele, akkor meg főleg büszkék, mert ugye jó munkahelye van ennek a lánynak, pedig nehezen érettségizett le.

átlátó 2011.07.16. 12:14:51

@neoteny: Nem találtam mihasznának a lényegtelen megvilágítását sem.
Válaszoltam a rávilágításodra azzal, hogy tudom, hogy a nőnek mindig van orgazmusa, a férfi pedig el tudja színészkedni... :) Ezért a férfiaknak csak sikosítóra van szükségük, a nőnek meg erekcióra... :) Meg ugye a férfi emocionális, a nő pedig racionális lény és a nő fölhajtaj, a férfi pedig le... mielőtt elé áll, vagy ráül. :)

2011.07.16. 12:16:28

@neoteny: Azért szerintem válasszuk külön az anyagi biztonság, mint a gyermeknevelés felntétele egészséges igényét meg a vagina (vagy ánusz) áruba bocsátását alkalmi partnereknek, holmi fogyasztói javak munka nélkül való megszerzése érdekében! Persze, valamennyire minden nő anyagias, ez ösztönös, de a kurva az kurva, nincs ezen mit szépítgetni.

átlátó 2011.07.16. 12:21:13

Ha már ennyire belebonyolódtam, én személy szerint nem vonok le messzemenő következtetést a szegényszéplány- gazdagcsúnyafiú kombóból se... egyszerűen azért nem, mert egy nő szerelmes lehet egy szempárba, egy illatba, egy bicepszbe, meg a pénzbe is... azt az optimális esetet veszem, amikor a férfi a pénzt az agyával keresi meg... mert akkor ugye a sor elején áll az agya, azzal keresi meg a pénzt, tehát ab ovo, az agy a fontos, nem a haj... vagyis akkor az agyba szerelmes a nő, ami ugye nem látszik, vagyis olyannak képzeli el, amilyennek akarja... egy idő után extrém esetben esetleg kiveszi és megnézi... de akkor abból rendőrségi ügy lesz, mint ebből a dubajizásból... - így függ minden mindennel össze.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 12:26:11

@Hajszás Láncos:

Egyetértek; én csak átlátó azon elvárására reflektáltam hogy a hím nemi szervéért szeressék, ne a pénzéért hiszen ő is önmagáért szereti a lyukat. Pedig a fasz két különböző végén lévők nem azonos szociobiológiai szempontból látják a világot... ;)

tibikeke 2011.07.16. 12:33:28

Szar senkiházi,vallásukra(nem mellékesen normális féritársaikra) szégyent hozó agresszív állatok ezek.
De nem baj,fognak még tevét hágni a homokkal borított üresen kongó szállodáik tövében,amikor elfogyott a fekete arany a talpuk alól!

Tedat 2011.07.16. 13:19:22

@csibu:
Saját döntés alapján mentek ki a nők? Igen.
Felnőttek? Igen.
Okoznak-e kárt bárkinek? Nem. (Max adó.)

Innentől kezdve szerintem le lehet róluk szállni. Mocskos munka, de aki bevállalja, azt megfizetik. Ha irigyled, akkor menjél te is!
Megdolgoznak a pénzükért, ennyi.

közlekedési bűnöző (törölt) 2011.07.16. 13:25:48

@trojka: "Probált már valaki 35-40 fokos melegben aszfaltozni? Na, az a munka. "

Dehogyis! Azt hívják szopásnak!

starling 2011.07.16. 13:38:42

@tildy:): A legjobb ezeknek a dolgoknak személyesen utánakérdezni a NAV-nál, lehetőleg olyan embertől, aki nem 4 hónapja dolgozik ott. :)) Ha itthon nem vagy biztosítási jogviszonyban ( meló vagy álláskeresői járadék) akkor magad után kell fizetned a biztosításodat, de ez nem automatikus, ki kell töltened egy változásbejelentő lapot, ezt feldolgozzák, aztán kapod a csekkeket- a NAV-tól. Ha közben munkaviszonyod lesz, akkor azt automatikusan feldolgozzák, nem kell újabb vált. bej.lapot kitölteni. De ha ez a munkaviszony véget ér és nincs rögtön másik biztosítási jogviszony, akkor megint jön a változásbejelentő lap és a biztosítás egyéni fizetése.

Ha az adott évben csak olyan, külföldről származó jövedelmed van, amire a kettős adózást kizáró államközi egyezmények vonatkoznak, akkor tényleg nem kell adóbevallást csinálnod.

Az én véleményem szerint, jobban jársz, ha itthon vállalsz akár csak pár nap melót is, bevallod, fizetned valószínűleg nem kell, de van papírod róla, hogy milyen rendes gyerek vagy...
Nekem kissé kaotikusnak tűnik a NAV, mióta nav lett.
Ja, és irigyellek, ha 3 havi kinti melóból meg tudsz itthon élni a maradék 9 hónapban:))

2011.07.16. 13:42:12

@Tedat: Inkább mondjuk így: megszenvedtek a pénzükért. Munkának nem nevezném....

@közlekedési bűnöző: Ja, meg fagyott földben kiásni a csőrepedést, az is munka. De ez már egy másik történet.

lyken 2011.07.16. 13:47:21

@Grafithuszar: "de nem kell sherlock holmes-nak lenni hogy tudd. Azért ezeknek a csajoknak elég jól körülhatárolható külső-belső tulajdonságaik vannak..."
Ezzel nem értek egyet. BME-n volt pár csaj, akikről most tudtuk meg tizenévekkel később, hogy átlagosan havonta egyszer elmentek escortolni, amiből egyrészt finanszírozták az egyetemet, másrészt egyetem után lakást vettek. Legalább hármat ismerek aki joviális családanya és nem mondanád meg róla, hogy nem a programozó meg építész állásából van a zseton. Ez ugyan nem dubajozás, de nagyjából ugyanaz a kategória.

Szerintem egyébként mindenkinek a provát ügye, hogy halandó-e eladni a testét, vagy sem. Részemről a lehető legtávolabb áll a világképemtől, de van aki inkább választja ezt a könnyebbik utat.

starling 2011.07.16. 13:59:40

Az alaptémához: nekem tetszett a cikk.
És az igazi problémát nem a kurvaságban, a pénzben vagy az "adócsalásban" látom - hiszen ez nálunk nemzeti sport - hanem abban, hogy az ilyen csajok legtöbbje többé- kevésbé reflektor fényben van. És mit lát az egyszeri leánygyermek? Mert a kurvaságot azt nem, csak az általuk félreértelmezett érvényesülést, a menő cuccok gazdag pasi, partik, ékszer, vágyott egzotikus nyaralás, szereplés a médiumokban vagy elég csak annyi, hogy mindig telik kozmetikusra, fodrászra, manikűrre... sose látja dolgozni, csak annyit lát, hogy pusztán a külsővel - külsőből nagyon jól meg lehet élni, hogy a celebeké a világ, és ki franc kíváncsi arra, hogy Mao. mikor és miért lépett be a II. világháborúba?
És ez az egész szar ugyanúgy deformálja a kissrácokat is. Mert a jó nő státusz szimbólum, azt viszont el kell tartani, mert igényes - a szó legmateriálisabb értelmében.

Személyes élmény: Kérdés egy 11 éves kislányhoz
Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?
Paris Hilton
Ja, és nem csóró, nem kisegítő osztályba járó volt a leányzó.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.16. 14:01:33

@starling: Annak idején, mikor kijöttem, utánakérdeztem, akkor azt találtam minden helyen, hogy csak az OEPnek kell leadni .

Akkor kell magad után fizetni, ha nem vagy otthon biztosítási jogviszonyban, de más eu-s tagállamban SEM (illetve olyanban sem, amellyel megállapodás van) . Elvileg az előző magyarországi munkahely megszűnésétől számítva még 45 napig jogviszonyban maradsz. Így lehetett az, hogy bár november elején jöttem ki , távmunkában decemberig haza dolgoztam, és február 15-én telt le ez a 45 nap, de itt febr 11-től volt állásom, így rendben vannak a dolgok. Persze be kellett jelentenem az OEP-nek. Azóta már lehet a Navnak is kell, mindenesetre elég kaotikusan dolgoznak, ahogyan a helyzet is mutatja ( tildy.blog.hu/2011/05/29/csak_korrekt_ne_legy ).
Most várok arra , hogy feldolgozzák az S1(e106) -om az oepnél, eddig még 1 hónap alatt nem sikerült:S

Szándékomban nem áll visszamenni, csak példának írtam azt (ahogy ismerős járt) , ha valaki külföldön és belföldön is dolgozik , akkor mi a helyzet...

starling 2011.07.16. 14:17:15

@tildy:) Kb. ugyanezt írtam. Már az Apeh-nak is be kellett jelenteni. Pontosabban ki kell jelentkezni a magyar biztosítási rendszerből, aztán ha hazajöttél, akkor vissza, ha itt is lesz jogviszony, akkor automatikus, mint írtam. A 45 nap az elméletben nagyon szép, de ha hazajössz és pl. dokihoz akarsz menni, akkor az eu kártya szart sem ér, meg kell várnod, amíg aktív lesz a magyar taj- kártyád.
Az OEP-t hívd fel, kérdezz rá, mert a visszajelentkezés után nem küldenek értesítést, valószínűleg már visszavettek a magyaro-i rendszerbe, de le is ellenőrizheted a honlapjukon, hogy aktív-e a kártyád.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.16. 14:26:18

@starling: Azt hittem - tudom hinni a templomban szoktak- meg az EU-s oldal is azt írta, csak az OEP-nek kell lejelenteni a kijelentkezést (meg a lakcímnyilvántartónál) . Kivétel az, ha nem ideiglenesen jött ki az ember, hanem véglegesen,mert akkor az Apehnél(NAV) is.

Ügyfélkapun még nem aktív a TAJ-számom, szolnoki APEH meg nem tudta megmondani, mivel Budapesten intéztem (nonszensz).

Bürökrácia......

starling 2011.07.16. 14:36:36

@tildy:): Ugyanezt hittem, mert nekem se mondtak mást, sőt én a lakcímes dologról nem is hallottam.
Volt szerencsém idén, már a NAV- nál három évre visszamenőleg kitöltögetni a lapokat, amit 2x basztak el a kedves munkatársak, mert négy emberből csak egy értette, ő meg eltűnt időközben.
Március közepén jöttem haza, rögtön irány a NAV, meg még vagy 5x irány a NAV és sikerült tegnap megkapnom az agyonmódosított határozatot, hogy elég, ha a tizedét fizetem az első kihozott összegnek... És hurrá, hétvégétől talán lesz érvényes biztosításom is! Négy hónap után... Na, ezért tudom, mit kell kitölteni:))

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 14:38:17

@tildy:):

"Szándékomban nem áll visszamenni"

Az igen pozitív hogy jól érzed magad ahol vagy; gondolom ehhez hozzájárul az is hogy inkább élvezed a munkád mint Mo-n.

starling 2011.07.16. 14:47:34

@neoteny: Hahó! Tildy itthon van, és külországba nem vágyik vissza...

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 14:48:33

@starling:

Ah OK... akkor ottanra kívánok neki sok sikert.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.07.16. 14:57:08

"Némán, magunkba fojtva gyűlöltük azokat a férfiakat, akik ilyen embertelen módon megaláztak minket."

Azt hiszem erre lehet mondani hogy "Aki kurvának áll ne lepődjön meg ha meg****szák."

+ más nőkön is végigmegy 40 - 50 férfi egy hét alatt csak ők mondjuk a töredékét keresik annak amint az "interjúalany" . Nehogy már sajnáltassa magát.

Mondjuk a vége teszi fel pontot amikor Boldog a 10 000 eurótól.

Bee-zony 2011.07.16. 15:02:42

Amikor majd jön a kérdés, hogy mi a megoldás korrupt politikus, hajléktalan, a pénzért mindenre kapható kurva, stb. ügyekben – a működő megoldás egyéni szinten a kivándorlás egy normálisnak mondható országba. Többségi szinten már csak a természet öntisztulási mechanizmusa oldja meg a problémát.
A megvilágosodás a sötétségről – a látszólagos paradoxon; ha húzunk egy vonalat, hogy ez a normális, nem korrupt, nem pénzért apját-anyját eladó, nem degenerált, nem szenvedélybeteg, hanem korrekt és normális, akkor a magyarországi többség ennek a vonalnak, mércének alatta van, és ez minden rossznak a gyökere, ebből következik.
A probléma megoldásához először is látni kell(ene) azt a nagy képet, hogy mit akarunk elérni – aztán a jelenlegi helyzetből a vizionált kép felé tenni a gyakorlati, működő lépéseket. Nem véletlenül emlegetik az amerikaiak a „big picture”-t, mert ez a működő metódus, ahogyan nagy célokat el lehet érni.
Jelen esetben a nagy kép a jól működő társadalom és rendszer, a „vár”;
A probléma az, hogy azt az ellentmondást senki nem fogja feloldani, hogyan lehet rossz anyagokból jó várat építeni – vagy autót, vagy bármit, aminek tartósnak és jól működőnek kell lennie, mert rossz anyagokból jót nem lehet építeni.
Vannak a dubajkurvák, akik kívülről szépek(?), belülről rothadtak; szép a doboz. Csak nem ez a lényeg, hanem ami-aki belül van.
Tehát az első lépés a várépítéshez a megfelelő anyag, a lelki-szellemi minőség; az pedig itt és most annyira kevés, hogy abból legfeljebb egy makett-várat lehet építeni. Egyébként ez az egyik megoldás; egy miniállam, vagy legalábbis virtuális állam, a megfelelő válogatás után.

Kapcsolódó:
Harcz László: A legnagyobb virtus
mek.oszk.hu/01900/01974/index.phtml
„Az emberiség úgy viselkedik, mint egy gazdag, jellemtelen, vén kéjenc, mindent az élvezetek érdekében tesz; számára, úgy tűnik, ezen kívül egyetlen dolog a fontos, amiért mindent meg is tesz: hogy a hazug természete, a gyarlósága, az önámító-képmutató mivolta ki ne derüljön.”

„Nemrég ismertetőt olvastam egy tudományos kísérletről, amelyben patkányok agyába hajszálvékony, nemesfém ötvözetből készült villamos vezetéket vezettek be, egyenesen az ún. öröm- vagy kéj-központba (ez tulajdonképpen egy "ideg-csomó", idegsejtek nagyobb csoportja, amiről már sokat tudnak, és ismert, hogy a legegyszerűbb állatokban is már meglévő ún. döntési központ fejlettebb változata, annak mintegy továbbfejlődött utódja). A patkány több nyomógomb közül választhatott: az egyiket megnyomva ételt adott be számára az automata, a másik gomb segítségével vizet kaphatott, de volt egy olyan gomb is, amelyik segítségével az agya kéjközpontjába bevezetett vezetéken át meghatározott áramlökést ("impulzust") kapott, és ez kéj-érzéssel töltötte el az állatot. És most jön a legérdekesebb: az állatok szinte kizárólag csak a kéj-kiváltó nyomógombot nyomogatták, nem ettek, nem ittak, és döntő többségükben elpusztultak! Az életet jelentő eleség s innivaló nem volt már többé fontos, csak a kéj...

A patkány-agy a tudati működés feladatkörét leszámítva alapjaiban hasonlóan működik, mint az emberi agy, gondoltam, s a hasonlóságokat keresve arra a következtetésre jutottam, hogy az emberi faj viselkedése, ameddig csak vissza tudunk tekinteni a múltba, ugyanilyen kényszeres jelleget mutat: valamilyen hatalmas, titokzatos erő minduntalan eltérít minket a tisztességes viselkedéstől. Az igazság a másik fél érdekei figyelembevételét jelenti - de ezt általában csak feltételes módban mondhatjuk: jelentené...

Arra már nem emlékszem, hogy ugyanebben a cikkben vagy másutt, de úgy tűnik, ekkortájt értesültem arról, hogy az emberi agyban is megtalálták, körülhatárolták ezt a bizonyos kéj-központot. Ekkor már sejtettem, hogy ez az idegközpont a felelős valamiképpen a megátalkodott rosszaságunkért. De hát ez az idegcsomó csak a vegetatív, mondhatnánk az állati lényünk része, vajon milyen úton-módon szólhat bele a tudatunk működésébe? Azóta erre is van feltevésem.

Ahogyan az állatoknál is, a döntési központ szerepe az embernél is bizonyára az életműködés, a szervek, szerv-rendszerek működése irányítása, a legfőbb cél elérése érdekében: hogy a fennhatósága alá tartozó élőlény minél hatékonyabban tudjon alkalmazkodni a külső körülményekhez a fönnmaradásért vívott folyamatos küzdelemben. Ha akár a giliszta, mint nagyon egyszerű, vagy akár a majom, mint az ember után a legbonyolultabb agyú élőlény olyan cselekvésbe, cselekvés-sorozatba kezd, amely a törzsfejlődés során beidegzett tapasztalatok alapján káros az élőlényre, akkor a döntési központ tiltó jelet (kellemetlen érzés, fájdalom, stb.) küld ill. társít a folyamatban lévő mozgáshoz, tevékenységhez, és az azonnal befejeződik. Ha azonban valamilyen tevékenység vagy folyamat kedvező az egyed szempontjából, ezt a döntési központ kellemes érzés, s ha nagyon kedvező, akkor nagyon kellemes érzés, kéj előidézésével jutalmazza (talán ezért nevezik jutalmazási központnak is). A kísérletbe bevont patkányok tehát "jogosan" nyomogatták a kéj-nyomógombot, a döntési központjuk a legmagasabb-szintű bátorító jelzéssel: a kéj-érzés kiadásával buzdította őket a mozdulat ismételgetésére. Ők egyszerűen úgy érezték a kapott jelzés alapján, hogy a lehető legjobbat cselekszik saját maguk számára.”

A dubajkurva az a nagyra nőtt patkány, akinél a pénzéhség a legerősebb inger, és az mindent felülír… józan észt, fajfennmaradást, mindent.
Na már most, ha olyan a többség, hogy az ország lakosságának egyik része pénzéhes kurva – a másik része pedig csak simán pénzéhes –, abból kihalás lesz.
Vannak szenvedélybetegségek – és a pénzéhség is egy ilyen, gyakori szenvedélybetegség, és mégsincs a látókörben, pedig az is egy agybeteg, életellenes kór és kör.
A probléma ott van, amikor az élet értelme azzá válik, hogy az élvezőközpont megkapja az ingerét; a hedonizmusból előbb vagy utóbb pusztulás lesz; az egy felborult prioritási sorrend, és biológiai zsákutca.
A hedonisták vagy nem szülnek, és így halnak ki, vagy „az Árpád-háziaktól a szarháziakig” korrupt gazember politikusokat szülnek, és ilyen közvetett úton történik a kihalás.
Az csak egy részletkérdés, hogy amikor elfogy az olaj, és befuccsol az üzlet, akkor a magyar kurvák hová mennek majd baszatni magukat sok pénzért, ha még lesznek.
Annak pedig, hogy a dubajkurvák fizetnek-e adót a korrupt állambácsinak, annyi jelentősége van a probléma megoldásában, mint a nem megfelelő anyag, a szar jobbra vagy balra pakolásának; gyakorlatilag semmi.

„A viselkedés a szervezetnek külső hatásra, a környezet ingereire adott válasza, amely mérhető izommozgásokból áll - ezt kell vizsgálnia a modern tudományos pszichológiának.” J. Watson - 1913 (USA)
Ha J. Watson a dubajozást megérhette volna… Mehettek volna tanulmányozni az izommozgásokat.

Azért mondom, hogy aki nem olyan, mint a többség, az ne maradjon a kárpát-medencei emberszeméttárolóban. A logikai elhatárolódás nem elegendő, fizikailag is el kell határolódni, mert különben minden nézetkülönbség ellenére közös lesz a sors, mert oda van beágyazódva, mindenféle kötelékek és kényszerek által.
A szemétdomb pedig rothad, és a közben keletkező belső hő által lángra is fog kapni.
Ez a megoldás, a természet öntisztulása; és amikor lángra kap a szemétdomb, akkor az addig a mélyben lévő, rejtett dolgok is mindenki számára világossá válnak.
Ahhoz képest, hogy a legmegengedőbb módban is csak kb. egymillió ember van a mérce felett, a nyirkai jóslatban szereplő „a nép fele elpusztul” isteni kedvezmény, a szükséges minimum a megtisztuláshoz – és ehhez képest lehet számolgatni, hogy mekkora háború és pusztulás lesz itt, megérdemelten és elkerülhetetlenül, ami a megtörténtét illeti.
A jobbikosok is csak keverik a szart, és nem megoldják a problémát – hogyan is tudnák, mikor ők sem sokkal különbek? – hanem beteljesítik a folyamatot.
Úgyhogy innentől már nem a tudás hiányzik, hogy mi és miért lesz, legfeljebb csak az akarat és cselekvés -> lábbal szavazás, amit nem csak egy meghatározott időpontban lehet tenni, hanem minél hamarabb, annál jobb. Bár én is tudtam volna mindezt már évekkel ezelőtt… Nincs vesztegetni való idő.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.07.16. 15:04:20

"akiket a sejk nem választ ki, azokhoz senki sem nyúlhat egy ujjal sem, ők ugyanúgy megkapják a pénzüket."

Végü is a sejk mondjuk lazán megengedheti magának hogy akár 30-40 fős háremet is felfogad mondjuk 1 teljes hónapra és még így is előfordulhat hogy jó pár lány max a labdát szedegeti neki.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.16. 15:13:46

@Prof. William:

A perverzség jó sok pénzzel párosul, nagy csibészek ezek a sejkek :)

Meridian74 2011.07.16. 15:32:50

@közlekedési bűnöző:
"Probált már valaki 35-40 fokos melegben aszfaltozni? Na, az a munka. "
"...Dehogyis! Azt hívják szopásnak!"

Nem-nem! Azt szívásnak hívják. A szopás az kellemes dolog, a nők ezért szeretnek szopni.
Na, meg ugye, a csecsemő is szopik, nem pedig szív... ;-P

A szopás az hasznos dolog, és mint esetenként láthatjuk, dollár/euró ezresekkkel is jutalmazzák.

Meridian74 2011.07.16. 15:38:05

@Bee-zony: Ez neked újdonság? Az embereket motiválni pénzzel meg szexxel lehet.
Csak azt nem értem, hogy ezt a cég vezetősége miért nem akarja megérteni - és a fenti kettő helyett mindenféle faszságot találnak ki?!

trojka 2011.07.16. 15:46:15

@Meridian74: Jo Neked. Nekem már csak egy kis béke és nyugalom kéne...

Horizont 2011.07.16. 18:17:23

Nem is értem miért csak most kapcsolták le azt a "szerencsétlen" három embert, amikor már régóta tudja mindenki mi az a "dubajozás" ? Az állam mindig fáziskésésben van mindenben. Akkor jön a rácsodálkozásuk amikor már Mari néni is tud róla a faluvégén is:) Én nem akadok ki azon, hogy a kurvák nem adóznak, mivel a lakatosmester a kapunk elkészítése után a többszöri számlakérésemet is magasról lesz@rta és röhögve elvonult, meg sorolhatnánk vég nélkül az adóelkerülőket (felső+alsó szinten) miért pont a kurvák lennének becsületesek? Nem akadok ki, hanem fel vagyok háborodva, nagy szemétség ez arra nézve aki becsületesen adózik.
A celebek most jól betettek ennek a szakmának. Mert nem tudnak megmaradni a seggükön a sok pénzükkel, nekik még kell az is, hogy ismertek legyenek, minden fogadáson, celeb bulin ott villogjanak. Egyszer régebben olvastam arról, hogy az igazi luxusprostik azok akik több nyelven beszélnek, diplomások, jó egzisztenciával rendelkeznek, igazi úrinők, és ők a Bp-re érkező gazdag úriemberek rendelkezésére állnak végig amíg itt tartózkodnak, mennek velük a fogadásokra, bemutatják Bp-et, operába mennek meg ilyesmik (tisztára mint a Micsoda nő c. filmben). És mindig ugyanahhoz a nőhöz térnek vissza. Na úgy gondolom, hogy celebjeink ezt a szintet nem biztos, hogy tudnák hozni, ezért jött be a képbe Dubaj. Messze van, sok pénz, nem tud róla senki:))
Mennyiféle prosti van. Az útszélén álló szőkére festett cigány lányoktól kezdve, a Blikk egyoldalas "társkereső" hirdetésén át, a külföldre járók (nem Dubajba). A pénz ekkora nagy úr lett!!!! Van aki mindenre képes érte. Akinek meg van belőle sok az meg mindent megtesz vele! Beszéljünk már egy kicsit a férfiakról is. Szerintem nem különbözik egymástól az arab sejk, vagy a kamionos aki megáll az útszélén, vagy a (férfi)sztárocskáink, vagy egy Kedves Ferenc, Dzsudzsák, Berki Krisztián.... Mindegyik a pénzéért kap nőt. Ki ilyet, ki olyat. Pénztárca függő. Én azt gondolom megérdemlik egymást!!
Egyet nagyon sajnálok, hogy ez lett a trendi mára. És a rendes család, rendes nő, rendes feleség, rendes férj nincs a megfelelő rangon kezelve.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.16. 18:32:33

@starling: a Királyságban vagyok, nem a hőkatlanban:D

@neoteny: Odahaza is élveztem a munkám,bár kevésbé voltammefizetve (és még itt is van hova fejlődni) csak elegem lett a pitiségből, a mismásolásból, számla nem adásból.

Nem akartam csaló lenni, részt venni a kiskapukeresésben ,stb. Nem korrekt ugyanis. Sok esetben szükséges, mert másképp jóval nehezebb , vagy lehetetlen lenne, de nem korrekt.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.16. 18:37:58

az lehetőségekrűl:
velvet.hu/sztori/2011/07/05/ha_lejart_a_szerzodes_kurvalkodhatnak_a_szepsegkiralynok/

amúgy a dubajozás lassan passé leszen, mosmáá
tel-avív, ízráél az új cool/karaj/királyság
divany.hu/intim/2011/07/05/a_luxusprostitualtak_uj_paradicsoma_tel-aviv/
...igen íz-rá-él-ben

mindenki aki számít az iparban, mosmáá
ott qrand, illetve vállalkozand

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2011.07.16. 18:44:30

@tildy:): azt ugye tudod, hogy nemhogy megcáfoltad volna csibu prekoncepcióit, hanem meg is erősítetted, nem kicsit.

ez a "PErsze , hogy lehet kevésbé jóképű pasit is szeretni, ámde..." kezdetű szöveg is mily' szánalmas már, micsoda beképzeltséget takarhat ez a lekezelő/lesajnáló stílus... annyira, de annyira tipikus.

"ha az illető jóképűnek abszolút nem mondható" - nos, pont erről van szó. látom, itt is a fut az 'én túl jó nő vagyok hozzá' szoftver. önbizalomból - ha jól sejtem - nincs hiány, ugye!?

" Ilyenkor igencsak valószínűsíti az ember, hogy a nője, felesége inkább a pénztársáért van oda.."
ezt hívják projekciónak, mikor a saját tulajdonságainkat/értékítéletünket vetítjük ki másra. azaz a Te szemedben "gáz" pasival nem vagy csak pénzért....

erre mondom én, hogy valamilyen szempontból minden hely Dubai :)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.16. 19:18:47

@.Pierre Bezuhov.:
Rosszul sejted , vagy én fogalmaztam félreérthetően, vagy te néztél be valamit.

Nem tartom jó nőnek magam , és nem szeretem a mások által körberajogót ún. jóképű pasikat sem. Nem az én világom. Ha rajtam múlik, nem lesz gazdag pasim, egyszerűen nehezen viselném a kitartott/eltartott szerepet . És éppen ezért nehezen értek meg más nőket , akiknek ez nem okoz gondot.

Ha nem haragszol nem fogom piedesztrálra emelni azokat a nőket, akik vagy beülnek az anyagi jólétbe, vagy tarták a markukat. Igaz mondhattam volna azokat a férfiakat is, akik jóképűek és gazdagok, de a "csak pénzéért", csak a kevésbé jóképűeknél ez jobban lejön. Szerinted Hugh Heffnerrel is a mentalitása , belső tulajdonságai miatt vannak együtt a fiatal lányok?

De inkább nem magyarázom tobább a bizonyíványt, aki érti aki nem, nekem az alapelvem , hogy egy nő ne hagyja magát lesülyedni olyan szintre, hogy pénzért bármit megtehenek vele. Próbáljon az eszéből megélni, tanulni, okosnak lenni, ne pedig kitartott legyen egy férfi oldalán.

Sajnálom, hogy totál kiforgattad a szavaim.

dbeata 2011.07.16. 19:47:44

@átlátó: Bírom a stílusát, szeretem, ha valaki férfiasan adja elő magát, de nem a muszklijait mujtogatva, hanem a fejében lévő gondolatokat csillogtatja. Na de pontról pontra: nálunk a kiskisasszony nem én vagyok, hanem a kislányom, parfümöt utoljára kb. 5 éve vettem (remélem, ez most nem törte le), és a palacsintát a férjem süti, mert nekem nem megy... Viszont a szemetet nem kell levinni, mert földszinten lakunk, és szelektíven gyűjtünk, úgyhogy legfeljebb a palackok gyűlnek össze, vagy a papíros láda, esetleg a komposztálóba kell kivinni a krumplihajat... De köszönöm kedves megszólalását és megőrzöm a jövőre nézve. Ki tudja mit hoz?

Ui: Ja igen, bableveset még soha sem főztem. Azt a mamák szoktak nálunk.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 19:47:59

@tildy:):

"Szerinted Hugh Heffnerrel is a mentalitása , belső tulajdonságai miatt vannak együtt a fiatal lányok?"

Akad olyan férfi is aki a cikkekért/interjúkért veszi meg a Playboy-t... ;)
(A mai napig emlékszem egy interjúra Saul Bellow-al és egy cikkre Don Simpson haláláról a 90-es évekből.)

Kimberley Conrad, Playmate Of The Year 1989 mindenesetre hozzáment, szült neki két gyereket és kilenc évig egy fedél alatt élt vele. Biztos vagyok benne hogy a pénz segített de az előbbiek túlmennek a "pumpáljunk ki annyi szeminális folyadékot és pénzt a fószerból amennyit csak lehet" kategórián.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.16. 19:55:00

@neoteny: Az általánosítások nagy hátulütője, hogy nem mindenkire igazak, vannak kivételek ;-) Az általam leírtaknál én is beleestem ebbe a hibába, valóban.

vomit 2011.07.16. 20:55:33

@f.m.j.: a kesonjovok szamara: sajnos az eredeti ki lett torolve, de gugli kesbol meg van esely visszaolvasni. eleg erre rakeresni:
"fröccsentse ki a szilikont a mellükből meg a feltöltött szájukból a szélvédőre az X5-ös légzsákja"

Bee-zony 2011.07.16. 21:19:04

@Meridian74: Nem csak annyiról van szó, hogy az emberek többségét pénzzel, szexszel, szesszel, cukorral és korbáccsal lehet motiválni – avagy manipulálni a vágyain keresztül – hanem pl. erről is:
Lukács Evangyélioma, 14. rész
28. Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, ha van-é mivel elvégezze?
29. Nehogy minekutána fundamentomot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, a ki látja,
30. Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghez vinni!
31. Vagy valamely király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leülvén először tanácskozik, hogy tízezerrel szembeszállhat-é azzal, a ki ő ellene húszezerrel jött?
32. Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket.
33. Ezenképen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.
34. Jó a só: de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg?
35. Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: kivetik azt. A kinek van füle a hallásra, hallja.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 21:43:27

@vomit:

Az a hozzányöget a szó legklasszikusabb értelmében pornográfia: kurvákról (porné) írás (grafein). Én jót röhögtem az elragadtatottan szárnyaló stílusfordulatokon de csak ironikusan vagyok hajlandó interpretálni, másként a sugallt érzelmek túlságosan véresszájúak.

átlátó 2011.07.16. 21:59:24

@dbeata: Beáta, a maga trotőr sarkú cipőjének a kopogása is kellemes hangzás és valószínű mielőtt be teccik fordulni a sarkon úgy csinálok, mintha leejtettem volna valamit és akkor megfordulhatok...továbbá valóban úgy van, hogy muszkli nyente, ellenben szemüveg van és sörhas sincsen...és mégtovábbá, mert a jövő az olyan, hogy azt tudom megmondani, hogy a kerthelységben ha bál lesz, akkor ha eső nem lesz, lesz, ha lesz, nem lesz...éppen ezért nem törtem le ha 5 éve vette meg utoljára a parfümjét, mert beosztó típusnak tartom, nem annak a jó lesz majd valamire, vegyük meg apukám ezt a rongyot és ezek után nem vagyok hajlandó azon se studírozni, hogy laposra nyomja e a műanyag palackot, mert tudom, hogy igen és ezzel is egyetértek...a bableves okán kicsit el vagyok kámpicsorodva, mert szeretem ha csak egy polóban megy a sürgés-forgás, mert hallgatvány halvány, de látványnak megmozgat...namost, a kiskisasszony megszólítást vegye egészen nyugodtanirodalmi túlzásnak, mert teljesen éreztem, hogy maga egy korához képest jól karbantartott Milf, akiért még kardot is érdemes rántani, ha elfogyott a rántotta...a férfias jelzőt köszönöm, meghajoltam kissé és bevallom van a bal oldalon a szívtájék közelében egy kettős késszúrás nyoma rajtam, ez olyan kalózos külsőt kölcsönöz, amikor levetkezem a varratok okán...azt hiszi, hogy most is irodalmilag vagyok, de ez esetben nem... tényleg nem szarok be könnyen. :)
Tiszteltetem a palacsintás emberét, - szegény ember kézzel nőz, így én levespor, meg Globus konzerv is.

átlátó 2011.07.16. 22:06:53

@dbeata: Egészen bocsánat a mégegyszeri zavarásért, de a félreértést tisztáznám... a varratok okán még sosem vetkeztem le magam, csak orvos előtt mikor kontrolozott. Nem a varratok miatt is volt már, hogy leccuccoltam, de csak a minőséget hajkurászom a belsőségre is értve. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 22:09:47

@átlátó:

"ez olyan kalózos külsőt kölcsönöz, amikor levetkezem[,] a varratok okán..."

Egy vessző beillesztésével helyreáll az értelem.

Meridian74 2011.07.16. 22:16:55

@Bee-zony: köszönjük a vallási baromságokat, egyik sem passzol ide.

átlátó 2011.07.16. 22:18:26

@neoteny: Tucc és figyelsz és le vagyok nyűgözve. :) Köszönöm. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 22:27:31

@átlátó:

De nada.

A vessző helyes beillesztése igen fontos mozzanat... ;)

pampalini20 2011.07.16. 22:44:29

Hm...
Szép dolog a 40 fokban aszfaltozás, és még szebb dolog a -40-ben való csatornabontás !

Csak az a baj, hogy azok a férfiak, akik ezeket a hölgyeket pénzért erőszakolják, na azok soha az életben ilyet nem csináltak. No meg a többi férfi is igen ritkán...
De az emberek mégsem tőlük sajnálják a pénzt, hanem attól a néhány szerencsétlentől, akiket hullává erőszakolhatnak ezredannyi pénzért.

Pl. az itt kommentelő magyar férfiak nagyon kis hányada (max. egy tízezreléke) aszfaltoz a negyven fokban és ás sírt a -40-ben
- de mindezt persze ha valamelyik véletlenül megcsinálná is, az sem INGYEN tenné, ugye ?.
Ezzel szemben a magyar nők 90 %-a életében 1-2-3 terhességet és szülést INGYEN végigcsinál, hogy a gyereknevelésről már ne is beszéljünk.
Mert csak az első két része a dolognak béranyaként 5 millió gyermekenként, még Indiában is !!!
A gyerekek neveléséről és a háztartásról már ne is essék szó.

És ennek a rengeteg női munkának és szenvedésnek az ingyenességéből élnek a férfiak úgy, hogy a nekik tetsző nőket megvéve, azokból kurvát tudnak csinálni. Magyarországon pl. másfélmilliárdot költenek a farkukra (és akkor a többi öncélú szórakozásukról még nem beszéltünk)
Aztán nyílván hálából épp ők azok, akik mindezért a soha meg nem érdemelt luxusukért hála helyett kurvázzák en block az egész női nemet. Gratula nekik, meg nektek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.07.16. 22:59:46

@pampalini20: hm, egy nő jobb esetben nem csak magának szül gyereket.

Szerintem alapnak kéne, hogy legyen, hogy egy férfi éppúgy kivegye a részét a háztartásból, vagy a gyereknevelésből is.

Itt az ideje, hogy a nők kiálljanak önmagukért. Vállalják fel a döntéseiket. Próbáljanak változtatni , vagy ha úgy sem megy, kilépni a nekik nem tetsző dologból.

A férfiak szintúgy.

Nem kötelező eltűrni azt, amit nem szeretnének. Nem egyszerű, de tényleg ki kell állnia az embernek önmagáért.

Bee-zony 2011.07.16. 23:00:23

@Meridian74: Köszönjük a többesszámot, és hogy semminek nincs köze semmihez. Az is egy hit. Tév.

Akkor még egyszer: „A kinek van füle a hallásra, hallja.”
Akinek meg „nincs füle a hallásra”, az úgyis kihal előbb-utóbb, mert nem eléggé intelligens, hogy azt ne mondjam, ostoba, és megérdemli.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.16. 23:03:27

@pampalini20:

"És ennek a rengeteg női munkának és szenvedésnek az ingyenességéből élnek a férfiak úgy, hogy a nekik tetsző nőket megvéve, azokból kurvát tudnak csinálni. Magyarországon pl. másfélmilliárdot költenek a farkukra (és akkor a többi öncélú szórakozásukról még nem beszéltünk)"

Hát ha nő lennék egyből át is operáltatnám magam férfivá; ki az a hülye aki ingyé' húzza az evezőt a gályapadon hogy aztán jóval a másik előtt a sírba boruljon miközben a férfiak állandóan az Élet napos oldalán henyélve vakargattatják a zacsijukat a nemük okán rabságba taszított nőkkel.

Annak akit az érdekel hogy ténylegesen mi történik a nemekkel öszztársadalmi és -történelmi szinten (no meg tud angolul):

www.denisdutton.com/baumeister.htm

átlátó 2011.07.16. 23:30:51

@neoteny: Kiscukorfalat nyuszifül. De tudja kend, de tudja...amelett, hogy nagy az igazság benne, én azért ohne beillesztés estében se jövök zavarba, mert tudom, hogy mit hol találok, amikor olyan fontos pontokról van szó, amit még lehet a tulajdonosa se tudja, hogy birtokolja. Amikor meg megtudja, akkor jön a nagy csodálkozás, hogy: - anyám, én ezt eddig miért nem tudtam?
Miért nem, miért nem... mert eddig becsaptak. :)

átlátó 2011.07.16. 23:34:45

@pampalini20: Én ezt nem vettem magamra, mert bár csípte a szemem, de az se nekem szólt, hogy "Ne lopj magyar!" Ausztria szerte...

Bee-zony 2011.07.16. 23:45:43

@pampalini20: „…sajnálják a pénzt”
Az a meglátásom, hogy Ön pénzéhes. Nem kicsit, nagyon, betegségszinten. A pénz, a pénz, a pénz az isten, ő az első, őt kell imádni. Az államot képviselők által nyomatott színes papírt, amire rá van írva, hogy a hamisítást a törvény bünteti. :) Az értékrend-hamisítást pedig a természet törvényei büntetik.
Úgyhogy, számolja fel az 5 milliót a férjének szülésenként, ha van olyan. Mert milyen szörnyű sorsa van a legtöbb nőnek az őskortól napjainkig, hogy ingyen szülnek… ahelyett hogy felszámolnák, tétel: 1 db szülés, ára 5 Mft.
Ha másként nem megy, ki kell menni Indiába béranyának, mert a pénz a lényeg.
De hallottam már ennél „jobbat” is: azért nem akar szülni egy nő, mert drága a babakocsi.
Nyilván ezért halt ki a neandervölgyi ősember, mert a nők közölték, hogy amíg ilyen drága a babakocsi, addig ők nem szülnek… (Pláne hogy még a kerék sincs feltalálva, felháborító.)
A lényeg az, hogy ezért, a pénzéhes, degenerált, felborult értékrendű beteg agyak miatt fogy a magyar. Nem azért, mert a zsidók elnyomják. A zsidók elnyomják a palesztinokat is, a magyaroknál sokkal jobban, és a palesztinok mégis túlszaporodják őket.
Meg is érdemlik a betegagyúak, hogy kihaljanak.
Engem már az sem zavar, ha feloszlik egy rossz, életképtelen államalakulat; mert mi a fenének kellene ragaszkodni a rosszhoz? Úgy van jól, ha megszűnik. Nekem nem fog hiányozni gyurcsorbán, meg a rájuk szavazó többség; bár elrettentő példának és tanulságnak kiválók.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2011.07.17. 06:12:36

@Bee-zony: Ez igen! Igencsak fején találtad a szöget. Persze, ha igazad van, akkor ugye, paradox módon, ez inkább csak monológnak értelmezhető, értelmileg a felfogóképesség határküszöbe felett lévő közönség híján...

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2011.07.17. 06:39:48

Egyébként lehetnétek több megértéssel ezek iránt a szerencsétlen luxuskurvák iránt. Amikor féltucat arab seggbe, mélytorokba rakta őket, és bugyborogva köhögnék fel végre a szemita spermát lélegzethez jutva, akkor még az alacsonyrendű kövér szolgák is telepisálják a szájukat, és végigfossák a szilikon csöcsüket, majd a két szilikoncsöcs közé szart kis szarkupacba illesztik be rendszerint finoman a kis boritékot a néhányezer szaros euróval, amitől aztán boldogan ülnek fel a repülőgépre, miután lecsutakolták magukról az arabhugyot, és miután kiszedték a beszáradt szarcsimbókokat a szép fényes hajukból.

Ha legközelebb egy prostit láttok az x5-ösben mobiltelcsizni, gondoljatok erre.

Bölcs Lázadó · http://bolcslazado.blogspot.com 2011.07.17. 06:42:37

És nem kell irigynek lennetek. Ezer, kétezer euróért bármelyikőtök ugyanúgy csordultig teleszarhatja ezeknek a retvás ribancoknak a száját, ahogy bármelyik arab, cigány, zsidó, vagy angolszász ember is megteheti. Ha igazán erre vágytok, agyonbaszott-csíkban szétfosott salátapinájú ringyókat dugni, mindenkinek áll a lehetőség, éppen ez a lényeg, éppen ezért prostik, pénzért, bárkinek, bármit.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.17. 07:38:04

Szerintem előttem már mindenki mindent elmondott, úgyhogy én már csak egy dallal kedveskednék:
www.youtube.com/watch?v=i1xA11Eu8Ds

Horizont 2011.07.17. 08:08:37

@Bölcs Lázadó:
Úgy látom (olvasom) te perverz vagy (kommentben mindenképp) vagy nagyon otthon vagy a témában, "szakértő". Mindenesetre a szépirodalmat nem sokat forgathattad. Félelmetes az ilyen undorító stílus. Rosszabb vagy mint az összes kurva arabostól.Siralmas és szánalmas.

dbeata 2011.07.17. 08:35:25

@átlátó:
OFF:
És Ön? Örök agglegény? Az agglegényrántottát mondjuk a férjem is kedveli. Hetente többször is megsüti magának.. A sebhelyről mondjuk kérdeném, hogy hol, mi, hogyan, de az már túlságos kíváncsiság volna. De ha már így terítékre került..
Ja igen, laposra nem tapossuk, már két éve száműztük a PET-et. Ez mondjuk nem azt jelenti, hogy nem kéne kéthavonta lebattyogni egy-egy kósza félliteressel, meg a zacskókkal, de azért mégse kell már gürcölni a teszkóban a zsugorfóliásokkal.
Ezt a szöveget amúgy szárazon nyomja? Vagy valamivel alapozott? Ha igen, esetleg próbálkozhatna az irogatással. Igen szórakoztató.
Azért majd tartsa nyitva a szemét, hátha a sarkon befordul a nő. Tudja...:-)
ON

drrd59 2011.07.17. 10:16:31

@Bölcs Lázadó: Kezeltesd magad, kisfiam, de sürgősen.
Kábé veled azonos érzületvilágúak az arab sejkek - csak azoknak veled szemben pénze is van, hahaha... Te meg csak idehánysz és ideszarsz, aztán fetrengsz a saját ürülékeidben vartyogva itt összevissza.
Mindenesetre az arab sejkek lényegesen rosszabb emberek, mint a magyar lányok.
Ezek a magyar lányok nem bántottak senkit.
A magyar férfiak viszont bántják őket, ilyen Bölcs Lázadó szinten. Beteg világ ez, de nagyon.

Grafithuszar 2011.07.17. 10:38:45

@pampalini20: Te jóságos ég! Téged vagy valami nagy trauma ért gyerekkorodban vagy szimplán hülye vagy.
"...Ezzel szemben a magyar nők 90 %-a életében 1-2-3 terhességet és szülést INGYEN végigcsinál, hogy a gyereknevelésről már ne is beszéljünk...."
Most ez lehet hogy meglepésként fog érni, de az esetek nagy részében ha két ember szereti egymást akkor azért vállalnak gyereket és nem pénzért. Vagy szerinted mégis mennyi lenne egy gyerek ára?
A gyereknevelés szintúgy közös dolog, ez bizonyos emberek számára teljesen magától értetődő. Tudom ez most lehet hogy sokkolóan hat, de egy normális család nem úgy néz ki, hogy az anya egész nap robotol, az apa meg egy kiizzadt atléta trikóban, egy doboz sörrel a kezében foci meccset néz....

Horizont 2011.07.17. 10:52:15

@drrd59: Az igaz, hogy egyre betegebb a világ, de ne is csodálkozzunk ha ilyen nagyon betegek vannak benne mint ez a semmi, senki kis "lázadó" bölcsesség nélkül!!

@pampalini20: Most figyeltem fel arra amit írtál. Nagyon rossz a gondolatmeneted. Nagyon remélem ha szerelmes leszel és viszont szeretnek majd, megváltozik a látásmódot. Hármat szültem, tudom miről beszélek. Nem ingyen csináljuk végig. Te még nem is sejted milyen nagy a fizetségünk érte:DDDD (ha jól "csináljuk")

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 11:24:53

@drrd59:

tetszik, nem tetszik, igaz amit ír.

Horizont 2011.07.17. 11:29:11

@Conv: :(((((( Na de itt és így??? Ne viccelj már!!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 11:36:49

@pampalini20:

olyan nincs, hogy pénzért erőszakolás.
az erőszakért nem jár előre egyeztetett pénz.

elhiszem, hogy nehéz szakma a kurváé, de aki kurvának áll ne sírjon ha kurvaként kezelik. megfizetik őt érte rendesen, ha jól látom, naponta megkapják a legszarabbul keresők is az aszfaltozó-munkás három havi bérét.
ha valami nem tetszik neki, fel lehet ülni a gépre már az első napon és lehet jönni haza, oszt puszi.
három hétig önként kurválkodik, aztán ha kiderül, akkor sipákol, hogy neki milyen rossz volt ez?
csak reménykedem benne, hogy ennél sokkal-de sokkal rosszabb dolgok is érik az életben, személy szerint magam verném agyon.
no nem azért mert kurva. leszarom.
azért mert sipákol, sajnáltatja magát. nem attól lesz igazán visszataszító erkölcsi hulladék az ilyen, hogy a pénzért bevállal ilyeneket, rendszeresen kijárva, hanem attól, ahogy előadja milyen szar volt neki, és sajnáltatja magát.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 11:37:49

@Horizont: hol és hogyan? nem értem a kérdést.

Horizont 2011.07.17. 11:49:01

@Conv:
Azt írod, hogy tetszik nem tetszik igaz amit ír @Bölcs Lázadó: még + 06: 39-kor.
Szerinted normális ember ír így?? Nem a korom az oka felháborodásomnak, hanem ocsmánysága miatt. Névtelen nick névvel nagy az arca, bár lehet, hogy az ilyen névvel is vállalná, mert ilyen lehet a hétköznapokba is. Undorító, még ha igaza is van szerinted:((

átlátó 2011.07.17. 11:57:45

@dbeata: Ha már rövid, ámbár dinamikusan fejlődő kapcsolatunk azt beredményezte, hogy a női kíváncsiság erőteljesebb, mint a félelem a jövőtől, hát legyen, - maga kereste a bajt. Figyelek magára amikor beszél, látni fogja. Tehát: Csak lecsóból vagyok jó, meg teából, ezek a lépések mindig elegendőnek bozonyultak az expozíciónál, - még télen is, mert ugye ebben a plasztikkorban a fagyok idején is invesztálható. A többi csak kellék, csak a vakítás, ilyen a gyertya, meg a minőségi vörösbor, - ebben van egy olyan 20%-os portugál desszertbor, a Dacosta, ez itassa magát, oszt nem tudja az alany, hogy nem ehhez van szokva - meg füstölő, olyan illatok a hálóban, ami a lecsószagot elnyomja, mert a nő illatérzékeny és az ápoltság ugye sztendert, meg, hogy vicces vagyok. ( A félhomály azért fontos, hogy ha porcicák esetleg egy ajtónyitáskor előbújnak, láthatatlanok maradjanak, ha mégis, akkor finoman a szekrény alá rugdosom őket.) Na ennyit a főzésről és kézzel mosogatok.
A sebhelyet nem olajszőkítők körében kaptam, de itt megjegyzem láttam olyan trükköt e körben, mint a Macskajaj ominózus jelenete, ahol a Dunán gázolaj helyett víz volt az árúcikk... ezt most nem bővíteném, mert ugye itt van ez a sebhely ügy. Ezt a Nádor utcában kaptam egy dr. - nem vicc - V.S. nevű úrtól, akkor Apeh főmunkatárs, 1992. októberében úgy 12:30 körül egy közlekedési affér kapcsán. A cselekménysort az indította meg, hogy viszonylag rendezett öltözékem ellenére megkérdeztem tőle, hogy "Miért tetszik engem faszfejűnek titulálni?" A mentőben azt mondta a szakember, hogy itt van közel a baleseti, sietünk, most adok egy nyomókötést, de ha a testüregbe is bement, rosszul is kijöhet belőle, stb..."ezek szerint jól jöttem ki.
A PET. kapcsán, de attól most elszakadva tájékoztatásul közlöm, hogy bizonyos etnikai személyzet állattartási, közelebbről az ember legközelebbi barátja, vagyis az eb, - okán levelezésben vagyok a Tolna megyei rendőrfőkapitány úrral a csiribiri rendőreinek intézkedése kapcsán. megjegyzem a dr.Soczó úr komolyan vett, pedig neki se könnyű, amikor nekidurálom magam az írásnak. Ezzel a PET.hez való viszonyomat is meg tetszett ismerni, - bár a PET felhasználását még nem tudtam kiiktatni az életvitelemből.
Az írásról röviden. Nekem nem ehhez kell sikosító, van úgy, hogy derék seggé fejlődött, ellenben nem kellően karbantartott ellenkező neműeknél karnyújtásnyira tartom, mint az útlevelemet...az útlevélre azért van szükség, mert a babámmal való kapcsolatom - nem részletezem az okát - ilyen útleveles szituáció és mert bírom, ha tehetem megfogom az útlevelemet és nem maradok, - hanem elmegyek. Ebből akkor tudja, hogy nem megrögzött agglegény, de már óvatos duhaj vagyok és körültekintő. Csak a minőségre hajtok és hát a koreográfia is lényeges, mert azt a parasztba nyomuklós grillcsirke pozíciót, már nem szeretem látni, csak a teszkós - maga hozta föl az üzletláncot - grillpultnál és akciósan...szóval troken nyomom, ahogy jön...
végül: Azt hiszem Molnár Ferenc az író mondta: "Egy amatőrnek ihlet kell, a profinak meg előleg." És reggelre megírt egy színdarabot. Konklúzió, majd ha az előleg nem utalva, de megérkezik, mert az önéletrajzom nem az a sima egysíkú, - akkor meggondolom, de köszönöm a bíztatást, magától jobban esett, mint azoktól, akik nem utalnak. :)
A szemem továbbra is nyitva, mint a rétisasnak és a fülem is olyan, mint a fülemülének.
Kisztihand, - erre még a tenyeres-talpas labanc asszonyságok is fölkapják a fejüket, mert a viderzéhenhez vannak már szoktatva.

Bee-zony 2011.07.17. 11:57:55

@Bölcs Lázadó: Próbálom szavakkal tolmácsolni a természet mondandóját… Annyira nem vagyok különleges, hogy csak én értsem, viszont közelítem Einsteint; más témában, de nehezen vagyok érthető, mint a témára specializálódott egyén.
Mi a probléma? Mi a probléma oka? Mi a probléma megoldása? Egyszerű ez, mint a TV-szerelés. ;)
Elég szomorú, hogy az aktuális nagy problémára megoldásként csak az elmenekülést tudom ajánlani, de ez a biztos; és ha egy problémára egyszerű és bonyolult megoldás is van, akkor a takarékosság adaptált elve (Occam borotvája) alapján az egyszerű megoldás a jobb, és ez valósul meg.
Mert ugyan mondhatnám, hogy legyen új párt a megfelelő emberekkel – akik aztán jól kisebbségben maradnak, és így maradhatnak ellenzéki szerepben, ami egyrészt nem egy nagy kunszt, másrészt nem oldja meg a problémát.
Tartsd egyszerűen és röviden (Keep It Short and Simple); és ez jelen esetben a kivándorlást jelenti.
KISS principle
en.wikipedia.org/wiki/KISS_principle
Ha jól értelmezem a természet mondandóját, akkor majd visszaigazol, a történések által. Persze akkor már lehet, hogy kapkodással együtt is kevés lesz az idő a nem kívánt történések kivédésére.

Ami a többit illeti, ne utálj, hogy ne utáljanak; ne tedd azt másokkal, amit nem akarsz, hogy veled tegyenek. A „ne ítélj, hogy ne ítéltessél”, és „aki kardot ránt, kard által vész el” krisztusi bölcsesség is ugyanez a vonal.
A bíróságon sem az van, hogy „…és utálom magát, mint a szart”, hanem az, hogy ennyi az ítélet.
A korrekt és tárgyilagos hozzáállás párja a korrekt és tárgyilagos hozzáállás – az anyázás helyett.
Másrészt, az igazság lehet hogy sért, a hazugság viszont lehet halálos.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 11:58:58

@Horizont:

az a helyzet, hogy amit írt a valóság. akár undorító akár nem.

az adott post pedig erről szól.
elhiszem én, hogy a te szép lelked nehezen viseli azt, ha a valósággal szembesül, és nem is igen szeretsz vele szembesülni, de attól még nem beteg az, aki a valóságot kertelés nélkül mondja ki.

lehetne írni koprofíliát, deepthroat-t, rectum input-ot, de semmivel nem másabb, attól még szájbaszarásról, mélytorkos szopásról és seggbedugásról van szó, amit önként és dalolva, pénzért vállalnak be ezek a lányok ott dubai-ban.
és nem csak dubai-ban, ha kicsengeted azt az a pár ezer eurót, bárhol.
akár a népliget egyik padján is.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.17. 12:16:23

@Conv: -hoz csatlakoznék, szerintem is
alapjaiban igaza van @Bölcs Lázadó: -nak, mégha a forma/stílus, ahogy megírta
jóízlést sértő/gyomorforgató.

@tildy:):
"Az a baj, hogy ez megy kicsiben is. Faluhelyen például még mindig tartja magát a mondás, jól ment férjhez ->értsd beleült a készbe, kitartott lett. Bizonyos szinten ez is ugyanúgy kurválkodás. Láttam már pár ilyen csajt, a pasik kinézete hagyott kívánnivalót maga után, na de ugye a szép nagy ház, meg a nyugodt élet sok nőnek csábító."

hozzátenném, h nemcsak falun, hanem még ángolországban is, sőt az egész földön
illetve
h bár kevésbé sűrü, de persze fordítottnemi szereposztással is létezik, ill gyakorlat.
/ szerintem a kisebb sűrüség csak a nemek egyenlőtlenségéből adódik, nem azért, mert "en bloc" a ffiak erkölcsösebbek, ill nem akarnak kiatartottak lenni /

ez van, létezik, gyakorlat.

volt, van, lesz.

átlátó 2011.07.17. 12:24:31

@dbeata: @átlátó: :) :) OFF Mert most eszembe jutott az a jelenet, amikor még a Gréczy és Rákay úrrá fejlődött, egyének együtt énekelték és igen vidáman azt a Hungária örökzöldet, hogy : " A leghátsó peronon, megtört szívvel hokizok..." - elröhögtem magam, mert ezen nem lehet nem felhőtlenül röhögni.

Horizont 2011.07.17. 12:36:36

@Conv:
Az én széplelkem már nem olyan szép mint régen:DDDD Tudtam, hogy nem jövök ki jól ebből ha belefutok:DDDD Amúgy ki szeret szembesülni a szarral?:)
Ez a poszt erről szól és és ezt csinálják oké. Nem vagyok finnyás nő, ha ott a helye a mondandónak oké. De már ne is haragudj, de akárhogy is erről szól ez a poszt, ez így ahogy leírta, mégse ide való. Nem a perverz szexuális szokásokról van szó (gondolom én). Nem ez a fő vonulata! Gondolhattok rólam amit akartok de így itt leírva mégis perverz lélekre vall. A kocsmában a haverokkal mégis más.... Nem kell igazat adni nekem, tudom, hogy igazam van:DDDDDD Nem kell mindig mindent kimondani.....

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 12:52:07

@Horizont:
"Nem a perverz szexuális szokásokról van szó (gondolom én). "
rosszul gondolod.
nem azért fizetnek, hogy széttegye a lábát és misszinonárius pózban eljátssza, hogy élvezi.
te elolvastad a postot egyáltalán?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 12:54:13

@Conv:
talán éppen azért hiszel mást mint amiről szó van, mert nincs kimondva nyíltan, bele az arcba, hogy miről van szó.
éppen ezért mivel széplélek vagy, nem is igen akarsz szembesülni azzal, miről is kell véleményt mondani, mit és kit kell megítélni.

Horizont 2011.07.17. 13:14:27

@Conv:
Na jó azért ennyire ne nézzél már hülyének!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 13:24:37

@Horizont:
távol áll tőlem.

csak nem értem miért gondoltad, hogy nem perverz szexuális szokásokról van szó.
illetve ha nem gondoltad, akkor semmit sem értek :)

pampalini20 2011.07.17. 13:27:15

@Horizont: Én is tudom, mit beszélek. Nem rólad és nem magamról beszélek, hanem az összes emberről.
A nőket az önmegvalósító, értékteremtő munkájukért (anyaság) társadalmi szinten éppúgy meg kellene becsülni, mint az aszfaltozó munkást, mert csakúgy értéket termel. És sok pénzbe is kerül neki ez, és sok időbe, energiába. Sokszor az egészségébe is !
De ahelyett, hogy honorálnák ezt nekik, szívességből várják el - és akkor a tetejébe még a külső munkakörökben is olcsóbban dolgoztatják őket, mondván hogy nem lehet rájuk számítani úgy az otthoni munkák és az időkiesések miatt.
Tehát egy csomó ingyenmunka a nők élete, és akinek szerető párja van, ezt talán nem annyira érzékeli, mint az, akinek nincs. Bár még akkor is ő otthon a kiszolgáltatott, függő helyzetű, gyakran kiskorúként kezelt... És akkor még nem beszéltünk azokról az anyákról, akiket nem szeret annyira a társuk vagy nincs is nekik. Mert a legtöbb nő ebben a kategóriába tartozik, sajnos - ezt viszont kiváltságos helyzeted ellenére persze te is tudhatod.
A férfiak valahogy rohadtul sajnálják a nő normális munkáit, az önmegvalósító és természetes munkakörét megfizetni. Az anyaság pl. igenis sok vállalás, sok pénz és nagy értéket termel.
Ezt a nővel magasztos szeretet-okokból végigcsináltatni, aztán a felnevelt generációt üzletileg lenyúlni a férfiak nagy találmánya - pedig ők ingyen nagyon nem szeretnének dolgozni.
Viszont az így náluk megjelenő sokkalta több pénzeket a saját extra élvezetükre, azaz magukra költeni nem sajnálják : így a nőt csak az extrém önfeladásáért (prostitúció) hajlandók normálisan megfizetni.
Ezért keresnek a nők között a kurvák magasan a legtöbbet : többet mint a sokgyerekes anyák és a többdiplomás nők, akik pedig sokkal több társadalmi hasznot és értéket teremtenek.
Na hát akkor talán jobban illene hozzájuk hasonlítani a kurvák munkáját - nem pedig az alig létező aszfaltozó férfiakéhoz, mint itt azt szokás.
Mert az aszfaltozó férfit legalább megfizetik - a nők tömegeit viszont nem, és az ő munkájuk ingyen lenyúlása által marad a férfiaknál a pénz a kurvákra (is).

Másfelől milyen érdekes, hogy a nők két kasztra oszlanak : vannak a rendes családanyák, meg a kurvák. Mert a férfiaknak a nőre ebben a két szerepkörben van szükségük, és a pénz által ők diktálják a világot.
Még abban is, hogy a nők hány százaléka legyen "tisztességes" és hány százaléka "tiszetsségtelen". A pornográfia pl. módszeresen emeli a férfiak igényét a megvehető nőkre, és nő is a kurvák száma a nők között a növekvő kereslet hatására - gazdasági válság ide vagy oda, ugye...
A lényeg az, hogy a nők nem aszerint élik le az életüket, ahogy ők szeretnék, hanem aszerint, ahogy a több pénzzel rendelkező férfiak szeretnék. Pedig a saját életükről van szó.
Nagyon el van barmolva ez a világ, mert teljesen elcsúsztak a nemek között a hatalmi arányok, ami eleve 50-50 százalék lenne, de évezredek óta, a pénz megjelenése óta a férfiak rendelkeznek a pénz 90 %-ával és az ő elképzelésük szerint alakul a világ.
A női munkákat viszont ingyenesnek kiáltották ki - és ez termeli ki a nők között a lényegesen nagyobb szegénységet és a kurvaságot is.
Aztán azok a férfiak, akik ezt az egészet így működtetik a saját kényükre-kedvükre, még a nőket kurvázzák ordasan - akik pedig csak áldozatai ennek a rendszernek.
Mert hát senki sem áll pisztollyal a férfiak mögött, hogy megvegyék a nőt kilóra - minek emberi bérrabszolga, míg van két kezünk is ??? Minek a szeretettelen aktus, amikor szeretettel jobb és ingyenes? Minek a szexpartnernek extra gyönyörűnek lennie, amikor a férfiak sem azok ?

A prostitúció pedig igenis egy pénzzel legalizált nemi erőszak, ugyanis a nő a háta közepére nem kívánja azt az aktust. Ilyen feltétel nélküli uralkodást csak erőszakkal kaphatna a férfi egyébként. Amúgy szex nem az, amilyen karikatúrát a férfiak csináltak belőle a prostitúcióban. A szex az, amit a nő is éppúgy kíván, jólesik neki és ingyen tesz meg. Sok jó házasságban szerencsére még tudják, miről beszélek.
Mert a világon a legjobb dolgok mind ingyenesek voltak és lesznek - csak a pénz hatalma torzítja el így azokat, akik a megélhetésük feletti mértékben birtokolták. Pl. az arab sejkeket.

fokabacsi 2011.07.17. 13:36:15

@pampalini20: Aki a mondandóját nem tudja 5 maximum 10 mondatban elmondani az egyéb aljasságra is képes!
Aki pedig kurvának áll, az ne panaszkodjon ha széjjeldugják! A többi vénasszony lotyogás!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.17. 13:40:17

@zero:

"Sokat segítene, ha állami monopólium lenne a magyar lányok exportja. Az Országimázs Központ szervezné, osztaná be a lányokat, ki hová utazzon, a BM gyorsított eljárásba intézhetné a vízumokat, Fellegi odaszólhatna a Malévnak, hogy több tízmilliárdos állami támogatás fejében itt lenne az ideje az első közvetlen Budapest-Dubaj járat beindításának. A NAV segíthetne a külföldön megszerzett jövedelem legális hazahozásában.
A lányok kaphatnának nemzeti színű óvszercsomagot, matyóhímzéses népviseletet, hogy Dubajban kitűnjenek rengeteg külföldi lány közül.
A gazdag üzletembereknek a légyott után átadhatnák Matolcsy személyre szabott befektetési ajánlatát, és az új Alkotmány egy elegáns, bőrkötéses kötetét, névre szólóan dedikálva Pali bácsi által.

A legjobb persze egy Magyarország - Egyesült Arab Emírségek megállapodás lenne: olajat kérünk minőségi magyar pináért cserébe."

ezért jár neked a gratula.

amúgy az adózást nem értem,
ilyen erővel minden illegális tevékenységgel szerzett pénz után is adózni kellene

persze ez jó, lenne, a nemzeti költségvetés (i keret)
saccra megduplázódna......

csakhát a fekete ill szürkegazdaság azért fekete/szürke, mert NEM LEHET fehér.

legyen állami drogmonopólium,
magyar állami mák & ópium & heroin , amfetamin, legális és nem legális diszkódrogok
extraprofittal, azaz extra jövedéki adóval, azaz még a hamburgeradó is vonatkozna rájuk

lenne államilag irányított ember és szerv és fegyver(az tuti van jobb helyeken, amúdd) kereskedelem.

stbstb

amúgy vannak bíztató jelek ebbe az irányba:
a magyar kurvák kvázi stricijei,ill védői a magyar rendőrök (védelmi qrás, stb)

a magyar vámosok és rendőrök fő drogforrásként működnek
(nem sikerült véletlenülminden port stb elégetni és pista tizedes amúgy is szeret diszkóba járni, szereti a zenét, a jányokat, ..)

Horizont 2011.07.17. 13:42:44

@Conv:
Tudom, hogy te nem vagy olyan (remélem:D) aki hülyének nézzen:) De most mégis azt éreztem.
Na nem taglalom, de tudom, hogy perverz szexről van szó, meg perverz emberekről. Nem vagyok álszent se prűd. Bár attól függ kihez kell hasonlítani magam. Akkor is az a véleményem, hogy a poszt témája ugyan a "dubajozás" ami perverz szexről szól, de nem itt kell ilyen ocsmány stílusban leírni. Azért kb. mindenki tudja miről van szó, képzeld még én is. De nem azon megy a vita, hogy a perverzió milyen fajtáját űzik. Olyan cél nélkülinek láttam a "lázadónk" ocsmányságát, úgy gondolta ki kell domborítani ezzel a témát???Még egyszer megismétlem: nem kell mindig mindent kimondani. Nem az én széplelkemről van szó, ugyan már ki vagyok én?? Ami meg undorítóan ocsmány az ellen tiltakozzunk. Akár ezer eurókért csinálja valaki élőben akár ingyen kommentelgetve egy blogon. Ez az én egyéni véleményem:)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 13:43:11

@pampalini20:

hát, erre inkább nem mondok semmit, mert, ha egyetlen szó sem lenne benne ami bármilyen szinten is dehonesztáló lenne, csak a száraz tényszerű leírása annak hogy hol és miért beszélsz badarságot és miért tévedés a világlátásod, már erősen a szellemi fogyatékosság bemutatása lenne, és megsértődnél rajta.

dbeata 2011.07.17. 13:46:28

@Horizont: Én is ezt gondolom. Pénzért nem is csinálnám... A dicséret elég. Valamint az a tudat, hogy továbbadtam az életet. Ez szerintem olyan, ami nem lehet pénzért megvenni.

dbeata 2011.07.17. 13:48:57

@szorokin: De nem értem, hogy a prostitúció miért ne lehetne legális? Miért nem? Inkább átjátsszák a maffia kezére, és ott halmozódik a fekete lóvé.
Nem mondom, hogy a drog legyen legális, mert az egészségre valóban káros, de miért rossznak tekintendő az, ha valaki fizet a szexért? Ez a legnagyobb bajunk, az álszentség és ostobaság. Régen is voltak piros lámpás házak, madame-ok, komolyan mondom, akkor felvilágosultabb korban éltek az emberek (ebből a szempontból), mint ma.

dbeata 2011.07.17. 13:51:59

@Horizont: Azért perverz, mert az egész társadalom kultúrája perverzitásra van beállítva. Csomó felesleges tiltás, és ugye a tiltott gyümölcs sokkal ízletesebb, mint a nem tiltott. Azért ilyen erőszakosak, mert az elfojtásuknak keresnek más, normális emberek számára érthetetlen és perverz utat.

dbeata 2011.07.17. 13:53:55

@átlátó: Szeretem ezeket a tét nélküli beszélgetéseket. Jó ez a poszt. Más posztok harmadnapra már rég bedöglenek...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 13:54:11

@Horizont:
jól látod, hisz ismersz már, hogy nem nézlek hülyének.
azt is tudod, hogy zavarba esés nélkül kimondom és meg is indoklom, ha valakit hülyének nézek :)

attől függetlenül én nagyon is helyénvalónak érzem hogy a dolgokat puritán, olykor durva valóságában kimondja ez ember.
hidd el, nem mindenki olyan mint te, hogy a könnyed irodalmi nyelvezet mögé tett brutális és durva valóságot is meglássa.
nekik segít, ha az, hogy a "Négyszer élvezett el azon az estén, négy egészen különböző módon és helyen." és a "Különleges helyeken szeretnek gyönyört szerezni egy női testben, " nem azt jelenti, hogy lifben, konyhaasztalon, golfpályán, szemből oldalról és hátulról, hanem a fent lázadó által szemléletesen leírt módon van elmondva mi a történet.
talán jobban segít eldönteni miről van szó, amikor a végén azt írja: "Alig tudtam járni. Mielőtt elindultam volna, megnéztem mi van a borítékban: tízezer euró volt. Boldog voltam."
nekem ez az utolsó, boldog voltam mondat az, ami a lényeg és ami segít eldönteni ki és mi az aki panaszkodik.

blur7 2011.07.17. 13:55:14

Sok megvető, lenéző hozzászólást olvastam ezekről a (luxus)kurvákról. Szomorúan. Valóban szégyent hoznak nemzetünkre, de emellett áldozatok. A butaságuk, kapzsiságuk áldozatai. Sajnálom őket.

Horizont 2011.07.17. 13:55:27

@pampalini20:
Jaj ne haragudj, de nagyon másképp látunk mi ketten:) Azt hittem a 20 szám a nevedben azt jelenti, hogy 20 éves vagy. Mert akkor talán érthető lenne miért írsz így. De egy kis utánjárással (:D) látom, hogy majdnem egyidősek vagyunk, és így meg leesett az állam!!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 13:59:50

@dbeata:

ezzel egyetértek.

azzal nem értek egyet, ha valaki ezt választja utána panaszkodik és sajnáltatja magát.

mondok egy viccet, ami nagyon jól bemutatja a helyzetet és azt, hogy mi a valóság a szegény "nincs más lehetőségem bármilyen megalázó" kurvákkal.

megáll egy kocsi az út szélén a kurva mellett, kiszól a sofőr:
- tízezerért mit vállalsz?
- bármit!
-szállj be, megyünk betonozni.

szerinted hány kurva szállna be betonozni, kapálni menni a megalázó kurvaság helyett?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 14:04:06

@blur7:
a butaság és kapzsiság, főleg kombóban, nem sajnálni való tulajdonság, mivel mindkettő a lustaságból ered. a szememben lenézendő, elítélendő mindkettő.

dbeata 2011.07.17. 14:04:30

@Conv: Meztelenül kell betonozni? Hehe. Erről az jut eszembe, hogy sokan nem állnak neki semminek, mondván, nem értek hozzá. Aztán kiderül, talán egy véletlen folytán, hogy mégis értene hozzá, de nem szánja rá az időt, vagy az energiát. Hja kérem, a lustaság is nagy úr. Mindennap megküzdök vele én is.

Horizont 2011.07.17. 14:05:59

@Conv: Hahahahahahahaha na rég nevettem ilyen jót!
10 ezer eurónak mindenki örülne ha a borítékjában találna ennyit.
Csak az előzmény nem mindegy ugye:)

@blur7: Üdv. Az "utcaszoc" -nál még nem írtál ilyeneket:) Áldozatok?? Sajnálja őket a radai rosebb:)

@dbeata: Örülök ha te is így gondolod:) Nem lehet mindent forintasítani!

blur7 2011.07.17. 14:13:00

@Horizont: Talán ott nem került szóba a téma. Szerintem aki gátszakadást kap meg poszttraumás stresszben szenved (esetleg élete végéig), az áldozat. Nagyon helytelenítem egyébként is a prostitúciót.

blur7 2011.07.17. 14:14:50

@Conv: Úgy fogalmaznék, hogy igen hátrányos tulajdonságok, adottságok.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 14:18:17

@blur7:
ezek nem veleszületett, megváltoztathatatlan hátrányok, amik függetlenek a szándéktól, semmi sajnálni való nincs rajtuk szerintem.

blur7 2011.07.17. 14:25:48

@Conv: Én is hiszek az emberi személyiség fejlődésében, de addig is sajnálom (nem lesajnálom!) az ezen a szinten állókat.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 14:46:05

@blur7: az a baj, hogy ezzel a sajnálat nem igen mozdítja ki őket a megfelelő irányba, nem érzékelik, hogy a hiba bennük van, nem a körülményekben amit maguk kerestek meg.

Horizont 2011.07.17. 14:49:46

@blur7:
Ott tényleg nem:DDD
Na de ha önként vállalja??
Akkor se gondolod másképp?

átlátó 2011.07.17. 14:53:44

@dbeata: :) Ühüm... meg "akkor is rokkendroll, ha elzavarnak otthonról..." Maga egyébként az a könnyű-csipkés,f rancia száras, vagy tanga?...semmi komoly oka, csak, hogy ne hallgassak...és a halászlé bajai, vagy szegedi?

blur7 2011.07.17. 15:16:06

@Conv: A sajnálat valóban kevés. Nekem meg eszembe se jutott, hogy megpróbáljam lebeszélni bármelyiküket is. Nem vagyok az a karizmatikus ember. :)
@Horizont: Akkor sem gondolom másképp, ha önként vállalja, mert akkor is árt magának. De nyilvánvalóan sokkal kedvezőbb helyzetben van az itt tárgyalt típusú prostituált, mint akit becsapnak, elrabolnak, zsarolnak, bántanak kezdettől. A lényeges különbség: előbbieknek van választási lehetősége, nem belekényszerülnek a prostitúcióba (hacsak nem tekinthető kényszernek az Andrássy úton árult félmilliós vászontáska), hanem az említett okok (butaság, kapzsiság továbbá lustaság) miatt maguk választják.

bandika gazdája 2011.07.17. 15:18:50

@átlátó: Fejezd be! Mondta, hogy férjes asszony! Szégyelld magad!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.17. 15:33:19

@dbeata:

végülis simán....

legalábbis el kellene gondolkodni a kérdésen, ill vitatkozni kellene róla..

van élet a NY-i egyezményen kívül is...

bandika gazdája 2011.07.17. 15:38:49

@Horizont: @Conv: "Sokat" gondolkodtam, hogy melyikőtöknek van igaza. Azt hiszem Conv.-nak. Most elmondani is alig merem, hogy élemedett korom ellenére én elképedve olvastam ennek a faszinak a kommentjét, én nem tudtam, hogy van ilyen! :-) Nem is tudom elhigyjem-e! De ez most mindegy! A lényeg az, hogy ezek a lányok önként mentek kurvának, én nem vetem meg őket (bár ha ez mind igaz...) de egyrészt ne sírjanak, másrészt ne hazudozzanak hogy ők nem, meg nem olyanok. Ha nekik megéri azért, hogy egy jó autón járjanak (tanúsíthatom, hogy biciklin is boldogan lehet élni) lelkük rajta, de megvetést bizony viselni kell cserébe.

dbeata 2011.07.17. 16:02:50

@átlátó: A halászlé bajai, ha már rákérdezett, de a másikat is szeretem. Főzni viszont, csak hogy tovább szomorítsam, nem főztem még, és amíg anyósom olyan jó halászlét rittyent, amilyet szokott, addig nem is törnék a babérjaira.
Bugyiról most inkább ne beszélgessünk.

drrd59 2011.07.17. 16:29:23

"Aki kurvának áll, ne ríjon, ha basszák !" -hej, de sokan, de jólesően leírták már itt ezt a pofátlanul hazug, álszent bölcsességet.
Az emberek nem általában fenenagy jódolgukban állnak kurvának. Sokkal inkább az a helyzet, hogy egyesek fenenagy jódolgukban csinálnak más emberekből kurvát.
Ez a szöveg az áldozat hibáztatásának bevett formulája, s egyben a szemét rühös vétkesek felmentése.
Mert ha "van az a pénz", akkor te úgy viselkedhetsz egy másik emberrel, ahogyan csak akarsz. ??? És vajon miért így akarsz ????
No ennyire már nem hagynám futni a vétkeseket.

Másfelől igen érdekes, amilyen elánnal a magyar férfiak az arab férfiak és nem a magyar nők pártján állnak...
Nos, aki magyar nő ezt meglátja, az továbbra sem fog szóba állni magyar férfiakkal, osz lehet itt majd tovább ríni meg szidni őket, jó urak...
Attól mi semmivel nem vagyunk különbek náluk, hogy valami bűvös oknál fogva nem kellünk a pénzes arab nőknek (sem).

bandika gazdája 2011.07.17. 16:43:46

@drrd59: Csak azért nincs igazad, mert ezeket a lányokat nem elrabolták meg kényszerítették, hanem maguk döntöttek úgy, hogy ezért a pénzért belefér. Ha úgy döntöttek lelkük rajta, de ne panaszkodjanak. Lehet élni luxus nélkül is. Egész jól.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.07.17. 16:53:43

@drrd59: Nincs igazad mert sztem legtöbb posztoló ezekre luxuskurvákra gondolt. Őket nem rabolta el egy lányfutattó cég sem, nem zavarták ki az út szélére a rokonok vagy a stricik akik megverik ha nem hoz haza elég pénzt...

Ő a saját önszántából választotta a dolgot ráadásul luxusrészét mert nem lefekszik 50 emberrel 1 hét alatt 10 000-ért hanem csakis a luxusért megy el hogy viszonylag olcsón (szerinte) jó sok pénzt szerezzen. Csak simán jó sok pénzt akartak keresni lehető legkisebb ráfordítással ami én nem szólok bele mert ez az ő dolguk. ami zavar az az hogy ott nyafognak hogy jaj de rossz volt nekik. Mert mire számítottak? Azt hitték hogy majd a milliárdos arab palik olyan szintű megértő kedves, gyengéd úriemberek lesznek mint Richard Gere a Micsoda Nő - ben?

Nem ők kurvát vettek és akiknek az a dolga hogy ott és akkor tegye szét lábát nekik amikor csak akarják. Csak éppen ők nem 10 000 forintot fizetnek egy menetért hanem ugyanennyit euróban/dolárban/fontban. Attól még az igényeik ugyanazok... Csak megengedhetik magunknak hogy ne az út széléről válogassanak.

Horizont 2011.07.17. 17:27:10

@bandika gazdája: Na én viszont élemedett korom ellenére is tudtam hogy is megy ez, csak mint a téma után érdeklődő olvasás útján:) Én tényleg úgy gondoltam, hogy ez az alap gondolatmenet, mindenki tudja, na de így olvasva iszonyatos. Akkor belátom mégis @Conv: -nak van igaza és nem nekem. Én csak azt gondoltam nem kell kimondani az ocsmányságot amit mindenki tud. Én elolvastam Szalai Vivien mind a két könyvét. Utólag már tudom mégse kellett volna.Érdekes úgy voltam vele mint a Kuruc.info-val. Igaz, el is hiszem, hogy igaz, de leszívja a stílus a téma az energiámat, és nem akarok megmerítkezni a pokol bugyraiban olvasás útján sem.
Biztos vannak az életben olyan helyzetek, hogy nincs választása MUSZÁJ prostinak mennie, pl. állami gondozásból kikerülve, vagy akit erőszakkal rákényszerítenek. Na de ezek a dubajozók nem ilyenek, nekik a luxus kell, és ezért önként vállalva mindenre hajlandók. Aztán a celebecskék azzal dicsekszenek, hogy átugranak vásárolni Milánóba, mert ott van a divat fellegvára, és a táskája ára az én éves fizum,akkor ne kelljen már sajnálnom, hogy szétb...ák a s...ét!

drrd59 2011.07.17. 17:27:10

Miért is engedhetik meg maguknak hogy másik embert használjanak alantas céljaikra???
Már miért bántalmazhatnák csak azért és arra föl, mert nekik pénzük van ?
A nő ha extra szép, miért nem ennek van felára - miért kell a pénzért extrán meggyötörni, egészségileg tönkretenni őt ?
Ti ezeket az embertelen szar szemeteket értitek meg - én pedig a szegénysorsú, de szép magyar lányokat, akiknek nincs más "kiugrási lehetőségük", és még mindig jóval kevesebbel károsítanak meg engem, mint a rendszerváltás óta az a számtalan férfi politikus, aki kiprivatizálta alólunk ezt az egész országot,
és ennél jóval többet kaszáltak, és mégcsak nem is a saját testüket darálták be érte, hanem a mienket !!!
Mi klafán tönkrementünk tőle, tízmillióan, és egyre több családot lakoltatnak ki.
Mégis mindenki ezeken a szegény lányokon feni a fogát, akik ezredannyit sem kerestek és saját magukon kívül senki másnak nem okoztak kárt.
Primitív kommentelő bagázs gyűlt itt össze, de hát ilyen szemellenzős hímsoviniszta hőbörgőkből áll ez az egész Magyarország - ezért tudtak a nagnyvezírek 20 éven át legatyásítani és földönfutóvá tenni minket.
Merrt a szegény magyar nem szolidáris a sorstársával, hanem 2 fillérért kikaparná a szemét.
Azok fenn meg jót röhögnek a markukba (kurvázzátok csak az olcsó celebeket, akiket mutogatunk nektek a médiában - mi pedig majd addig szépen azt is elvisszük, ami netán megmaradt.
Ez kell nektek, surmókák :).

Horizont 2011.07.17. 17:31:46

@drrd59:
Te milyen szegény lányokról beszélsz? Mert itt a Dubajba járókról van szó, akik mindennek mondhatók csak nem szegényeknek. Se így se úgy!
Van egy mondás, aki korpa közé keveredik felfalják a disznók!!Bizony!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 17:46:12

@drrd59:

téged ugye nem az eszedért szeretnek?

"A nő ha extra szép, miért nem ennek van felára - miért kell a pénzért extrán meggyötörni, egészségileg tönkretenni őt ?"

a szépség nem erény, a szépség nem teljesítmény, a szépség nem elért út. genetika, amiről legkevésbé a szép nő tehet.
mindezek ellenére hidd el, az extra szépség miatt fizetnek ennyit nekik. csúf, koszos arab némbereket ezred ennyi pénzért tudnak ugyanerre használni.
a szépségüket fizetik meg.
ők pedig, leginkább az ostobaságukat/jellemtelenségüket/önérzetnélküliségüket adják el. mert ez ami részükről eladható, ez amit maguk teremtettek maguknak. a szépség nem az.

bandika gazdája 2011.07.17. 17:49:11

@drrd59: Na állj! Itt nem az út szélére kényszerített szegénysorsú szép lányokról van szó. Kiugrási lehetőség meg pld. tanulni, csak az strapásabb, meg lehet, hogy nem is hoz ennyit, de nem kell leköpni a tükröt! Azt meg senki sem mondta, hogy ezeket a szar szemeteket megérti, azok olyanok, amilyenek, hála Istennek semmi közünk hozzá. Azt meg nem értem, hogy hogy jönnek ide a kilakoltatott családok, bár arról is van véleményem, meg az olyan országról is, ahol az megtörténhet!

Horizont 2011.07.17. 17:56:36

@Conv:
Hahahaha most olvastam, hogy Horvátországban is kipattant a prostibotrány:)
Ott a modellek, celebek mellett énekesnők is kurválkodtak:)
"Míg a magyar prostibotrányban csak a dubajozós lányokat keresik, addig Horvátországban a szolgáltatást igénybevevő, mélyzsebű üzletemberek neveire is kíváncsiak a hatóságok… bár lehet, hogy ez az érdeklődés nem lesz hosszú életű…"
www.borsonline.hu/news.php?modellek-mellett-enekesnok-is-erintettek-a-prostibotranyban&op&hid=44273
Mennyi pénz foroghat már a világban szex körül?:)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 18:12:33

@Horizont: hát szerintem itthon is ez a helyzet :)
szegény, hányatott sorsú énekesnők, modellek, színésznők, akiket belekényszerített az élet ebbe, mivel nincs más kiugrási lehetőségük a modell-színésznő-énekes szakma nyújtotta szegénységből :)
én teljesen megértem őket, hiszen nem lehet mindenki olyan jól kereső, mint a szomszéd kisboltban az eladólány, aki szerintem kenterbe veri a dubajozós csajokat minden plasztikai műtét nélkül :)

drrd59 2011.07.17. 18:16:38

Szerintetek ha az arab nők élveznének arra. hogy beleszarnak a magyar pasik szájába, arra nem lenne jelentkező ?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 18:30:32

@pampalini20:

"Nagyon el van barmolva ez a világ, mert teljesen elcsúsztak a nemek között a hatalmi arányok, ami eleve 50-50 százalék lenne, de évezredek óta, a pénz megjelenése óta a férfiak rendelkeznek a pénz 90 %-ával és az ő elképzelésük szerint alakul a világ."

A nők a társadalmak túlnyomó részében tovább élnek, a történelem során a nőknek átlagosan több gyermekük volt mint a férfiaknak (genetikai kutatások azt mutatják hogy a férfiak fele szaporodott, míg a nőknek kb. 80%-a), a munkahelyi balesetek csak 5%-a éri a nőket, a mai USA-ban a nők döntenek a vásárlások 88%-ról és a családi büdzsé 75%-nak elköltéséről...

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 18:33:28

@drrd59:

"Szerintetek ha az arab nők élveznének arra. hogy beleszarnak a magyar pasik szájába, arra nem lenne jelentkező ?"

Hogyne lenne... és nem is védené őket senki amíg önként és dalolva tátják a szájukat. Márpedig amit pénzért tesz az ember az önkéntes, szabad döntése alapján teszi; lehet, sőt valószínű hogy nagyon kell neki a pénz de ezzel az emberek 95%-a így van, mégsem mindenki köt fausti üzleteket.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 18:49:31

@drrd59:

tökmindegy, hogy lenne-e vagy sem, a lényeg az, hogy aki elvállalja, az ne panaszkodjon utána, ne sajnáltassa magát.
joga van mindenkinek hülyének, gerinctelennek lenni, de ahhoz nincs joga, hogy ha ezt belemondják az arcába, hogy hülye, gerinctelen, akkor megsértődjön, vagy amiatt sajnáltassa magát, hogy ő hülye és gerinctelen.

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2011.07.17. 20:10:57

@Conv: Tökéletes megfogalmazás.

Erről a South Park egy része jut eszembe amikor mutatják szomorú sztárokat hogy nincs pénzük még1 luxusrepülőt venni ezért kénytelenek a régi luxus magánrepülőjükkel járni.

pampalini20 2011.07.17. 20:51:50

@neoteny:
"A nők a társadalmak túlnyomó részében tovább élnek" - feltéve, ahol hagyják őket megszületni, mert a szelektív abortusz 100%-ban őket sújtja, és azért élnek tovább, mert rabszolgává neveltetésükből fakadóan megbízhatóan képesek ellátni magukat, és jóval mértékletesebbek - mondjuk például nem akarnak mások szájába szarni, még ingyen sem.
"a történelem során a nőknek átlagosan több gyermekük volt mint a férfiaknak " - minthogy 1 gyerekhez 1 db apa és 1 db anya kell, ezt erősen kétlem. Az meg, hogy az erősebb férfi esetleg elhajtotta és nem hagyta szaporodni a gyengét, kinek hátrány ?
"a munkahelyi balesetek csak 5%-a éri a nőket" - kontra a szülési komplikációk 0%-a éri a férfiakat
"a mai USA-ban a nők döntenek a vásárlások 88%-ról" - max. a családi vásárlásokéról, de az összes vásárlásról egyáltalán nem.
"és a családi büdzsé 75%-nak elköltéséről" - naná, mert ők végzik a háztartási-gyermeknevelési munkát, és a férfiak azt sem tudják, mi minden kell hozzá.

Maradjunk annyiban, hogy Mo-on a férfiak évente átlagosan 1.6 Mrd Ft-ot költenek csak a farkukra, azaz vesznek belőle önfeladásra hajlandó nőnemű embert. Ezek többségében házas férfiak. A házas nők meg 0 Ft-ot viszont - pedig tény, hogy elég sok az eleve impotens és még több a nem a nők kedvére működő férj.
Mo-on az összes költséges hobbit (horgászat, vadászat, vitorlázás, luxusautók, autóversenyek, sportszurkolás, etc.) 90 %-ban férfiak űzik.
Szerintem a világon mindenütt. aztán ez vezet oda, hogy azt képzelik, ők szarták a spanyol viaszt és így mernek viszonyulni a nőnemű emberekhez, hogy kilóra meg akarják a méltóságukat venni.
Én nem tudom, mi ebben az élvezet, és normális-e, ha a szexualitás a másik ember gyűlöletével és megalázásában lelt örömmel párosul.
Minthogy a csapból is ez folyik, meg a pornóból, és ezt ma már gyakorlatilag mindenki tudja, csak nagyvonalúan nem beszél róla, mint azt itt is elmondták sokan.

dr. Aullah 2011.07.17. 20:58:51

OFF:

Nahát nahát... régen minden jobb volt...
Már a cigányokban sem lehet megbízni... nácit választanak polginak :D

drrd59 2011.07.17. 21:00:37

@neoteny:
Helyes a dörgés. De akkor megintcsak ott tartunk, hogy nem a magyar nő a hibás a dologban és nem őt kell szidni, hanem talán jóval inkább az arab férfit.
Illetve lehetne persze még magasztalni az arab nőneműeket, akik nem kívánnak ilyesmit az európai férfiaktól.
Tényleg, vajon miért nem ?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 21:04:29

@drrd59: te nem igen érted amit olvasol ugye?

átlátó 2011.07.17. 21:18:56

@bandika gazdája: Gazduram, én nem olyan vagyok, mint mások és gondolom ez fordítva is így igaz... :) én csupán elméleti síkon mozgok, mert egy férjes asszony tisztessége fontosabb még nálam is...és jeleztem, hogy semmi komoly.
@dbeata: Egyáltalán nem tud ilyesmivel elszomorítani, ahogy azzal sem, ha nem akar arról beszélni, amirő hallgatott... nekem is csak azért jutott eszembe, mert itt női dolgokról van szó most és demonstrálni szerettem volna, hogy járatos vagyok ilyesmiben... sajnálom, ha nem úgy sikerült, ahogy a sikerek sikerülni szoktak, amikor Kozsó tiszta szívével ír egy slágerot nekünk, a mi számunkra...
@Aullah: Igazán köszönöm a jóhírt, így nyugodtan lehetek a tárgyban, hogy a cigányok az évszázadok óta tartó integrációs folyamatoknak nem szakítanak egyoldalúan véget. :)

átlátó 2011.07.17. 21:22:09

@bandika gazdája: Gazduram, én nem olyan vagyok, mint mások és gondolom ez fordítva is így igaz... :) én csupán elméleti síkon mozgok, mert egy férjes asszony tisztessége fontosabb még nálam is...és jeleztem, hogy semmi komoly.
@dbeata: Egyáltalán nem tud ilyesmivel elszomorítani, ahogy azzal sem, ha nem akar arról beszélni, amirő hallgatott... nekem is csak azért jutott eszembe, mert itt női dolgokról van szó most és demonstrálni szerettem volna, hogy járatos vagyok ilyesmiben... sajnálom, ha nem úgy sikerült, ahogy a sikerek sikerülni szoktak, amikor Kozsó tiszta szívével ír egy slágerot nekünk, a mi számunkra...
@Aullah: Igazán köszönöm a jóhírt, így nyugodtan lehetek a tárgyban, hogy a cigányok az évszázadok óta tartó integrációs folyamatoknak nem szakítanak egyoldalúan véget. :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 21:22:28

@pampalini20:

"mert a szelektív abortusz 100%-ban őket sújtja"

Kínában, ahol csak egy gyerneke lehet egy nőnek vagy Indiában ahol a nő kevesebbet akar szülni és inkább a fiút preferálja.

"minthogy 1 gyerekhez 1 db apa és 1 db anya kell, ezt erősen kétlem."

De egy hímnek lehet gyermeke több nőtől is (ternészetesen egy nőnek is lehet több férfitól gyermeke). Ha 10 nőből 8-at 5 férfi "ejtett teherbe" (micsoda álságos kifejezés) akkor is minden gyereknek egy anyja és egy apja van, mégis megáll az, amit a genetikai tanulmányok mutatnak.

"és azért élnek tovább, mert rabszolgává neveltetésükből fakadóan megbízhatóan képesek ellátni magukat, és jóval mértékletesebbek"

Teljes propagandaduma; hamarabb mehetnek nyugdíjba fizikailag kevésbé megerőltető munkákból.

"kontra a szülési komplikációk"

Amely a modern nők hány százalékát éri?

"a családi vásárlásokéról, de az összes vásárlásról egyáltalán nem."

A személyes pénzköltési döntések 88%-át ők hozzák meg, attól függetlenül hogy kinek lett vásárolva.

"a férfiak azt sem tudják, mi minden kell hozzá."

:D
Attól hogy te csak balfasz férfiakkal vagy körülvéve abból ne vonj le messzemenő következtetéseket.

"Mo-on a férfiak évente átlagosan 1.6 Mrd Ft-ot költenek csak a farkukra, azaz vesznek belőle önfeladásra hajlandó nőnemű embert. "

Korábban még 1,5 Mrd Ft-ról volt szó, így a könnyebb számolás miatt ennél maradok. Tegyük fel hogy 4,5 millió magyar férfi van (az országhatárokon belül), akkor ez 3,000 Ft-ot jelent férfi/év. Tegyük fel hogy minden 20. férfi látogat kurvákat, ez azt jelenti hogy az átlagos kurvázó férfi (az összes hím 5%-a!) évi 60,000 Ft-ot költ kurvázásra. Az kb. 10 útszéli leszopás vagy 6 egyórás szobára menetel (ahol unott arckifejezéssel dugatja magát a kurvalány) vagy 2-3 "girlfriend experience" ahol esetleg még el is mosolyodik. Ennyit a roppant sok "farokra költésről". Arról nem is beszélve hogy az a pénz adómentes bevétel az iparűző leányok számára.

Egyébként is mi a problémád azzal hogy a férfiak "a farkukra költenek"? Mennyit költenek a magyar nők romantikus ponyvaregényekre amikben gazdag, harcias, jóképű, társadalmi hatalommal rendelkező férfiak macsó módon magukévá teszik a nagymellű szendén pihegő hősnőt akinek már tyúkszem nőtt a seggére attól hogy állandóan égnek álló lábbal várja a beteljesülést az ágyban?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 21:26:07

@drrd59:

"nem a magyar nő a hibás a dologban és nem őt kell szidni"

Én nem szidtam a Dubai-ban kurválkodó magyar nőt; hibásnak is csak abban találom hogy a saját döntései esetleges negatív következményei miatt össztársadalmi támogatást vár el.

dbeata 2011.07.17. 21:44:46

@átlátó:
@bandika gazdája:
Semmi gond, szerintem mindhárman csak a dolgunkat tettük. Maga felbátorodott kicsit a dicsérettől, Bandika gazdája megmorogta, én meg behúztam a kéziféket.
Kisgyerek mellett ritkán van olyan, hogy flörtölnek velem, igazából az utóbbi 3-4 évet ilyen szempontból védetten éltem meg. Ugyanakkor jólesik beszélgetni másokkal,és bizony hiányzik olykor a felnőttek társasága. Ezért is írok ide. De azért azt fontosnak tartom leszögezni, hogy olyant szeretnék írni, amit a férjemnek is bármikor nyugodt lelkiismerettel megmutathatok. És nálam itt volt a határ.

Bee-zony 2011.07.17. 21:46:36

@neoteny: @pampalini20: Elolvastam a belinkelt anyagot – jól megvilágítja a férfi-nő (helyzeti) különbözőség problémáját.
Akik még nem olvasták el – vagy még mindig nem tudnak angolul –, azoknak egy kis összefoglaló belőle, magyarul:

Van valami jó a férfiakról?

Férfiak és nők között statisztikailag eltérőek az érdeklődési és motivációs irányok, ami az olvasott újságokban és a nézett filmekben is megmutatkozik (pl. a technika újdonságai, kontra legújabb divat).

Bár mindkét nemnek megvan rá a képessége, a férfiak jobban motiváltak a szexre, mint a nők.

Kreativitásban, új dolgok létrehozásában sokkal kevésbé motiváltak a nők. A már meglévő dolgokat viszont kiválóan tudják művelni (és felhasználni a saját céljaikra).

A képességek megvannak, és valószínűleg egyenlők, de ha valamire nincs meg a motiváció, akkor az nem valósul meg.

Van egy meredek állítás is, miszerint DNS-kutatások szerint, bár a nemek aránya egyenlő, a reprodukálást illetően a nők 80%-a szült utódot, de csak a férfiak 40%-ától (stat: 40% bigámista, 60% agglegény). A legtöbb férfinak, aki valaha élt, nincsenek olyan leszármazottai, akik jelenleg is élnek. Azok a családfa-vonalak véget értek – mondhatjuk, hogy zsákutcák voltak.
Azok leszármazottai vagyunk férfiágon, akik vállalták a kockázatot, és szerencsések voltak, illetve a jelenlegi körülményeket illetően, gazdagok.
A nők viszont akkor jártak jól, ha a maguk részéről minimalizálták a kockázatot.
A kreativitásra és vállalkozó szellemre a férfiaknak van szüksége.
A legtöbb férfi számára csak kevés szaporodási esély van, úgyhogy készek minden szexuális lehetőségre. Ha egy férfi azt mondja, „ma nem, fáj a fejem”, akkor lehet, hogy így elveszíti az egyetlen lehetőségét a szaporodásra.

Az egész biológiai versenyben, a leszármazottakat tekintve is, nagyobb számú férfi volt a vesztesek, és a legnagyobb nyertesek között egyaránt.

Ami a jelenlegi helyzetet illeti, nem a férfiak nyomták le a nőket, hanem ez a helyzet abból következik, hogy a női szféra maradt az, ami volt, miközben a férfi szféra, a nagy és felületes szociális hálózatával, lassanként hasznot szerzett a kultúra fejlődéséből, felhalmozta az ismereteket, fokozta a nyereséget a munkamegosztásból, és ezáltal fejlődött, növekedett.
A vallás, irodalom, művészet, tudomány, technológia, a katonai akciók, kereskedelem és gazdasági piac, politikai szervezetek, orvostudomány – ezek főleg a férfiak szférájából fejlődtek ki. A nők szférája nem produkált ilyeneket, hanem más értékes dolgokat tett helyette, például a törődést a következő generációval, hogy a faj továbbra is fennmaradjon.
A nők azt tették, ami a faj túlélése szempontjából lényeges. A közeli törődés és gondozás nélkül a gyerekek nem élnék túl a körülményeket, és a csoport kihalna. A férfiak hozzájárulása sokkal opcionálisabb, és esetleg a luxus-dolgok irányába tart. De a kultúra erőteljes motorja az élet jobbá tételének. Sok generáción keresztül a kultúra nagy mennyiségű gazdagságot, tudást és erőt teremtett. A kultúra tette ezt, ami főleg a férfiak szférája.
Ezért a nemek közötti egyenlőtlenség növekedése nem úgy történt, hogy a férfiak lenyomták a nőket, összeesküvés keretében, hanem abból a tényből következett, hogy a gazdagság, tudás, és erő a férfiak szférájában lett létrehozva, és ez az, ami a férfiak szféráját a nőké fölé emelte.

Amikor a férfi önzés, tudatlanság, ostobaság visszaüt: ha a nők nem szülnek, akkor vége annak a csoportnak, rassznak, országnak.
A maximális reprodukcióhoz minden anyaméhre szükség van, viszont elegendő hozzá néhány pénisz. Általában pénisz-felesleg van, és ha egy csoport elveszíti a férfiak felét, ettől még a következő generáció lehet teljes méretű. De ha elveszíti a nők felét, akkor a következő generáció komoly mértékben kisebb lesz. Ezért a legtöbb kultúra megvédi a nőit az ártalmaktól, míg a férfiakat a kockázatos dolgok végzésére használja. (Hullanak is.)

A férfiasság azt jelenti, hogy az illető többet termel, mint amennyit fogyaszt (avagy több pénze van, mint amennyit magára elkölt). A nőkkel szemben nincsenek ilyen elvárások.

A férfi azzal foglalkozik, hogy bizonyítson, és versenyezzen a többiekkel; és ez az egó, úgy látszik, arra van tervezve, hogy helytálljon egy olyan rendszerben, ahol hiány van tiszteletből, és keményen dolgozni kell ennek eléréséhez, mert máskülönben megalázásnak lesz kitéve.

Néhány szerencsés férfi van ennek a társadalomnak a csúcsán, és élvezik ennek a kultúrának minden előnyét és jutalmát. A kevésbé szerencsés többiek életét a rendszer felemészti. A kultúra a férfiakat és nőket egyaránt használja, de különböző módon, különböző célokra. A legtöbb kultúra a férfit sokkal inkább fogyóeszköznek tekinti, mint a nőt, és ez a különbség a természet világán alapul, ahol a szaporodási versenyben a férfiak egy része nagy vesztes, a férfiak egy része pedig nagy nyertes.

A férfiak jobban elmennek a szélsőségek irányába, és ez jól illik ahhoz, hogy a kultúra sokféle dolog kipróbálására használja őket, díjazva a győzteseket és összetörve a veszteseket.
A kultúra nem arról szól, hogy a férfiak a nők ellen vannak. A kulturális haladás nagyjából a férfiak csoportjaitól ered, akik más férfiak ellenében dolgoznak, versenyeznek. Amíg a nők a közeli kapcsolatokra koncentrálnak, ami lehetővé teszi a faj túlélését, a férfiak nagyobb, és felületesebb kapcsolati hálókat hoznak létre, ami kevésbé szükséges a túléléshez, de lehetővé teszi a kultúra virágzását. A fokozatos létrehozása a gazdagságnak, ismeretnek és erőnek a férfiak szférájában – ez a forrása a nemek egyenlőtlenségének. A férfiak hozták létre a nagy szociális struktúrákat, amelyek átfogják a társadalmat, és még mindig főleg a férfiak felelősek ezért, bár láthatjuk, hogy a nők teljesen jól helytállnak ezekben a nagy rendszerekben.

Úgy látszik, a kultúrák számára az működik a legjobban, ha a férfiak ki vannak játszva egymás ellen, és versenyeznek a tiszteletért és más jutalmakért, amelyek végül nagyon egyenlőtlenül oszlanak el. A férfiaknak bizonyítaniuk kell, hogy olyan dolgokat tesznek, és állítanak elő, amelyet a társadalom értékel, megbecsül. Érvényesülniük kell a többi riválissal és ellenséggel szemben, uralkodniuk kell a kulturális versenyben, és valószínűleg ezért nem annyira szerethetők, mint a nők.

A férfiaasság alapvető szociális bizonytalansága stresszes a férfi számára, és aligha meglepő, hogy annyi férfi dilizik be, vagy tesz gonosz, vagy hősies dolgokat, és hal meg fiatalabban, mint a nők. De ez a bizonytalanság hasznos és termékeny a kultúra, a rendszer számára.
Nem azt mondom, hogy ez így jól van, vagy igazságos, vagy megfelelő. De ez működik. A sikeresen túlélő kultúrák ezt a mintát, szabályt használják, és ez az egyik oka, hogy sikeresek voltak és túléltek a riválisokkal szemben.

Hozzáteszem, azügyben sem lehet általánosítani, hogy a férfiak kihasználják a nőket, amíg ugyanez fordítva is megvan. Vajon mennyi „aggyá pénzt, még, még”, szenvedélybeteg (drogos, alkoholista, láncdohányos, élősködő) nyaggató-lehúzó házikoldus nő lehet Magyarországon? Azt tanúsíthatom, hogy vannak ilyenek.

csak_csendben2 2011.07.17. 21:46:57

@pampalini20:

Azon kívül, hogy egy tipikus ordas feminista dumával jössz, még hülyeségeket is irkálsz. Mondatonként lehetne szétcincálni, csak nem érdemes, mert el vagy telve saját magadtól és fűt az irigység és gyűlölet, így fel sem tudnád fogni az érveket. Menjél, sírj a sarokban, és mondogasd, hogy minden férfi disznó és az egyéb marhaságaidat, majd falj fel egy doboz fagyit.

@neoteny:

Ahogy egy régi-régi angol mondás tartja: Don't feed the troll. Vagy valami hasonló.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 21:57:37

@Bee-zony:

Köszönöm hogy vetted a fáradságot az érdemi gondolatmenet lefordításához; ehhez nekem túl erős a figyelemhiány-zavarom.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 22:01:09

@csak_csendben2:

Igazad van; ugyanakkor szeretem javítani a jel-zaj arányt amikor előjönnek a feminista propagandaharcosok az évtizedek alatt összegyűjtött szegényes "talking point"-jaikkal.

drrd59 2011.07.17. 22:12:56

@Conv:
de értem - ezért is nem írom külön a nemigent, mint te.

pampalini20 2011.07.17. 22:37:56

@csak_csendben2:
"Azon kívül, hogy egy tipikus ordas feminista dumával jössz, még hülyeségeket is irkálsz. "
Micsoda szerencse, hogy te "csak csendben" alkotsz véleményt...
Milyen pöffeszkedő is lennél, ha nem így tennél, és nem ilyen szerényen minősítenél engem.
Mindenesetre a vita nem a vitapartner minősítése, ezért én nem is minősítelek téged.
Másról meg nem írtál. A fagyidat meg én nem látom, ha te az enyémet látni véled, akkor sem.
Sorry.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 22:42:12

nemigen @drrd59: próbáltam tagoltan kommunikálni :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 22:42:59

@neoteny:

Ja és elrontottam a számolást egy nagyságrenddel: 1,500,000,000 Ft/4,500,000 férfi az 333 Ft/hím, tehát minden 200. férfiról (0,5%) kell feltételezzük a kurválkodást ahhoz hogy a pitlák évi 66,000 Ft/kurvákat fizető férfi kijöjjön.

Ami csak azt mutatja hogy az évi másfél milliárd forint "farokra költve" aprópénz az összes magyar hím elenyésző százalékától.

Persze pampalini20 erre azt fogja mondani hogy jellemző milyen sóherek a magyar férfiak, még a kurvázásra is sajnálják a pénzt csak hogy még több pénztől fosszák meg a szegény magyar nőket... ;)

pampalini20 2011.07.17. 22:48:57

"és valószínűleg ezért nem annyira szerethetők, mint a nők."
A nőket sem a férfiak, sem a nők nem szeretik, és erre vannak kihegyezve a mai társadalmak, a frankó mondásaikkal, vicceikkel, etc. Különben nem lehetne őket így kihasználni évezredeken át.
Az idén pl. pusztán 5 férfi hajtott fel a forgalom irányával szemben autópályákra és hidakra, sok ártatlan emberéletet követelve. Ha ez 5 nővel fordult volna elő, az összes nő jogosítványát be akarnák vonni - az összes netes fórumon legalábbis.
De így senki nem mondott semmit - mert a nők nagyvonalúak, meg nem férfigyűlölők - de ez is persze társadalmi okokből van és nem genetikailag meghatározott.
Sőt, nem egyszer veszem észre, hogy huszadikújú pasik úgy mernek beszélni intelligens nőkkel, ahogy itt is számtalan példa van erre, meg szerte mindenfelé a neten (is)..

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 22:51:56

@pampalini20:

"pasik úgy mernek beszélni intelligens nőkkel"

Aki "pasi"-t és "nő"-t mond ugyababban a mondatban az minden intelligenciára való igényét elfelejtheti.

pampalini20 2011.07.17. 22:53:07

@neoteny:
No -
véleményem szerint a férfiak a nők önmegvalósítására ne sajnálják a pénzt -
az önfeladásra költött forintokat meg költsék patikára, így mindenki jobban jár.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 22:57:13

@pampalini20:

A véleményeddel lobbizhatod a törvényhozóidat; mindaddig amíg nem vagy képes törvényben előíratni hogy mire költsék a férfiak (egy minimális része) a pénzüket, addig az öreg szólás lép életbe:

A vélemények olyanok mint a segglyukak: mindenkinek van egy.

pampalini20 2011.07.17. 22:57:41

@neoteny:
A pasit és a nőt a vitapartnerek stílusjegyei alapján használtam, a lehető legnagyobb jóindulatot tanúsítva ezáltal a tahó bunkó "Bölcs" és a vele szemben posztolókkal szemben.

pampalini20 2011.07.17. 23:11:09

"Amikor a férfi önzés, tudatlanság, ostobaság visszaüt: ha a nők nem szülnek, akkor vége annak a csoportnak, rassznak, országnak."
Tökéletes fogalmazás - és szó szerint ráillik arra, ami 20 éve Magyarországon folyik.
És hogy ennek az ilyen "szüld meg és add örökbe " kretén kampányokkal nem fognak véget vetni, az tuti.

pampalini20 2011.07.17. 23:15:41

@neoteny:
"A véleményeddel lobbizhatod a törvényhozóidat; mindaddig amíg nem vagy képes törvényben előíratni hogy mire költsék a férfiak (egy minimális része) a pénzüket, addig az öreg szólás lép életbe :A vélemények olyanok mint a segglyukak: mindenkinek van egy. "

Pontosan, jól látod !
Kár, hogy a skandinávok pont e mentén fognak túlélni - mi pedig ugyanennek ellentmondva fogunk megdögleni - de te örülhetsz legalább :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 23:16:47

@pampalini20:

"szó szerint ráillik arra, ami 20 éve Magyarországon folyik."

Aha. Szóval az elnyomó férfitársadalom, amely rabsorban tartja a nőket, még arra sem képes hogy terhesen a konyhába kényszerítse a sok önmegvalósítatlan nőt... de ciki hogy a rabszolga saját maga képes eldönteni, szül-e vagy sem.

Azonnal törvényt kell hozni az összes fogamzásgátló és abortusz (kivéve a leánymagzatokat) ellen; az a rabszolga aki nem szül egy patriarkális örökös fiúgyermeket legalább három évente megbélyegzésre és ivartalanításra kerül, hogy tudja a többi a helyét.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 23:19:27

@pampalini20:

"a skandinávok pont e mentén fognak túlélni"

Az égbe szökő svéd születési rátára gondolsz, ugye?

en.wikipedia.org/wiki/File:Demographic_change_in_Sweden_1735-2000.gif

drrd59 2011.07.17. 23:27:21

"Ami a jelenlegi helyzetet illeti, nem a férfiak nyomták le a nőket, hanem ez a helyzet abból következik, hogy a női szféra maradt az, ami volt, miközben a férfi szféra, a nagy és felületes szociális hálózatával, lassanként hasznot szerzett a kultúra fejlődéséből, felhalmozta az ismereteket, fokozta a nyereséget a munkamegosztásból, és ezáltal fejlődött, növekedett."
Ez mind érthető, én is ezt látom: a munkamegosztásból fokozni a nyereséget , ez a fő találmány : azaz te majd csinálod ingyen, én meg pénzért ...
Mostmár csak az az egy a kérdés továbbra is, hogy a férfiak szexualitása mindeközben miért abba az irányba ment el, hogy a legnagyobb kéjt az okozza nekik, ha a nők szájába szarnak ???
Ezt ha meg tudnád magyarázni bármely nyelven (mondjuk japánból is próbálkozhatnál),
akkor emelném a kalapom igazán:)

pampalini20 2011.07.17. 23:36:06

Mondd, észnél vagy te egyáltalán, hogy középkori adatokat tartalmazó grafikonokat citálsz ide ????
Az utolsó 20 évet nagyítsd már ki, mert az a mi életünk, amit látunk és érzünk.
Amiről beszélhetünk, és amiről én beszélek.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 23:41:10

@drrd59:

"Mostmár csak az az egy a kérdés továbbra is, hogy a férfiak szexualitása mindeközben miért abba az irányba ment el, hogy a legnagyobb kéjt az okozza nekik, ha a nők szájába szarnak ???
Ezt ha meg tudnád magyarázni bármely nyelven (mondjuk japánból is próbálkozhatnál),
akkor emelném a kalapom igazán:)"

Te vagy az akinek még a kérdéseit sem szabad elhinni, hát még azt amit mond.

"a férfiak" implikálja az összes férfit, holott egy igen kicsiny kisebbség az, amelyik a szkatológiában élvezetet talál... és akkor még nem is beszéltünk azokról a nőkről akik élvezetet találhatnak abban ha ürülék kerül a testüregeikbe, de ezt nem kell bevallaniuk mert pénzért tehetik azt.

Mind férfi, mind női perverzitások léteztek mindig is (semmiféle "irányba elmenetelről" szó sincs); most csak könnyen láthatóak. Ezzel az erővel azt is lehetne kérdezni hogy miért mentek el a motorosbalesetek abba az irányba hogy az áldozat kettészakad vagy a feje lepattan... csak azért mert mostmár könnyen találhatóak ilyesmiről képek a Neten.

Arról nem is beszélve hogy neked abszolút semmi közöd sincs ahhoz hogy kölcsönösen beleegyező férfiak és nők mit tesznek magukkal zárt ajtók mögött... a pornófilmek meg ipari termékek, lehet ellenük ágálni, de a behálózott világban még csak esély sincs a hatékony cenzúrájukra.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.17. 23:44:49

@pampalini20:

"Az utolsó 20 évet nagyítsd már ki"

Nagyítsd ki te; belöksz egy kijelentést bármiféle támogató adat nélkül, és amikor én veszem a fáradságot hogy kikeressek egyet, akkor azt fikázod.

Hogy egyértelmű legyek: hazudozol össze-vissza a skandináv születési rátáról de bizonyítékot mutatni büdös neked. Pedig "magad uram ha szolgád nincsen"... és én nem vagyok a szolgád, bármennyire szeretnél önmegvalósítani az én erőforrásaimból.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.17. 23:47:24

@drrd59:

"Mostmár csak az az egy a kérdés továbbra is, hogy a férfiak szexualitása mindeközben miért abba az irányba ment el, hogy a legnagyobb kéjt az okozza nekik, ha a nők szájába szarnak ???"

talán mert addig is csendben vannak? :)))))))

komolyra fordítva a kérdésed, el tudnád mondani mi a véleményed arról a nőről aki erre pénzért önként hajlandó?

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.07.18. 00:01:20

@pampalini20: beszűkült vagy minden téren..

"Sőt, nem egyszer veszem észre, hogy huszadikújú pasik úgy mernek beszélni intelligens nőkkel, ahogy itt is számtalan példa van erre, meg szerte mindenfelé a neten (is).."

ez a mondatod meg külön tetszett. annyira bájosan bumfordi. te sértett és meg nem értett nő. :-) a sértést 1-esre adom vagy X-re, de a meg nem értésért a felelős, na az egyértelmű 2-es. (hahh. pedig nem is szeretem ami foci néven megy.)

azt meg lehet, hogy hallottad már tán: kurvával bánj úgy mint egy királynővel, a királynővel úgy mint a kurvával - és boldog életed lesz. ez férfitapasztalat. nincs olyan férfi aki erre rá ne jönne az élete során, hogy ez mennyire igaz. nem mindenki alkalmazza, pedig a mai "felszabadult" világban jobban egybetartaná a "párokat". és minden nő fel teheti a kérdést magának, hogyha királynőként bánik vele a "pasija" akkor vajon kurva-e.. ;-) utóbb ki szokott derülni, hogy bizony az.

szegény cafrangos szájú, cakkozott pinájú, 5 évesek értelmi és érzelmi szintjén legalább hatszoros évszorzóval tengődő "celebeket" meg rettentően szánom, és egyáltalán nem sajnálom. lesz még dvda jelenetük 10 ojróért. addig meg navják meg őket alaposan. (nem is az alacsony fizetésért, nem is a rossz munkakörülményekért, nem mennek el ezek szövőnőnek.. első műszakban behúzná őket a vetélő. annyit ha m ondanának "jujj". :-D)

a kurvák szépsége az átlagos relatív szépségátlaghoz képest mindenképpen alacsonyabb. egy bizonnyal piáló, drogozó nő semmilyen módon nem vonzó. budai villa halljában, meg kocsisoron sem. persze akinek az a zsánere..

pampalini20 2011.07.18. 00:01:38

@neoteny:
"Az utolsó 20 évet nagyítsd már ki" Nagyítsd ki te; belöksz egy kijelentést bármiféle támogató adat nélkül, és amikor én veszem a fáradságot hogy kikeressek egyet, akkor azt fikázod."

Hát, én valóban kinagyítottam - meg aztán nem is a levegőből beszéltem, ismerem a változásokat. Ezért nem fikázom a grafikonjaidat, csak épp nem látom, hogy bármennyiben is cáfolnák az általam állítottakat, sőt inkább alátámasztják. De te úgy adod elő, mintha legalábbis cáfolnák, és ez érthetetlen.

"Hogy egyértelmű legyek: hazudozol össze-vissza a skandináv születési rátáról de bizonyítékot mutatni büdös neked."
Jajjjjajj, mi végre ez a rosszindulat ??? Ha tudnád értelmezni a saját magad által idecitált grafikont, akkor azonnal láthatnád, hogy nem hazudoztam.

"Pedig "magad uram ha szolgád nincsen"... és én nem vagyok a szolgád, bármennyire szeretnél önmegvalósítani az én erőforrásaimból."
Hagyjuk inkább a te erőforrásaidat, és nézzük a tényeket. (ezek vannak anélkül is, hogy én neked bizonyítanám: keress utána, és láthatod: pl. abból is, amit idehoztál.
Nekem meg nem tisztem, hogy téged meggyőzzelek a valóságról - főleg ha azt látom, hogy amit látsz, azt nem tudod értelmezni:(((

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.18. 00:06:22

@fogsunder:

"első műszakban behúzná őket a vetélő. annyit ha mondanának "jujj". :-D)"

10/10 :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.18. 00:10:13

@pampalini20:

"nem is a levegőből beszéltem, ismerem a változásokat"

Hol vannak?

"a tudnád értelmezni a saját magad által idecitált grafikont, akkor azonnal láthatnád, hogy nem hazudoztam. "

Hol vannak?

"nézzük a tényeket. (ezek vannak anélkül is, hogy én neked bizonyítanám: keress utána, és láthatod: pl. abból is, amit idehoztál."

Csak kiderült a végére hogy semmid sincs, csak a nagy arcod. Én az olvasóközönségre bízom azt, hogy eldöntse, ki támogatta meg az érveléseit milyen mennyiségű ill. minőségű dokumentációval.

pampalini20 2011.07.18. 00:13:38

@fogsunder: imádom, ha bumfordinak találnak,merthogy hát az is vagyok, naná.
Minél szarabb ez a társadalom, ami körülvesz (és körülvesz már lassan 60 éve), na annál inkább :)))
Mindenesetre az általad minősített celebeket diplomás szakember férfiak alkalmazzák a kereskedelmi tévék csatornáin -
tehát mind ki kéne őket baszni onnan, de leginkább soha be nem engedni / úgy a műsorszerkesztőket mint a producereket és az alkalmazottaikat.
Csakhogy akkor ti kin köszörülhetnétek azt az érdes nyelveteket ????

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.18. 00:19:02

@pampalini20: mit nagítottál ki? :o

tessék neked egy adat amiben megtalálod a skandináv országokat is, mint azokat az országokat, melyeknek a termékenységi rátája nem éri el a népesség fenntartásához szükséges szintet.

értelemszerűen, mivel kettő ember kell egy csemetéhez, a népesség növekedéshez a kettő feletti átlag szükséges. a halálozási arányt ahol meghaladja a születési arány ott még akár 25 évig 2 alatt is várható lakossági szám növekedés, azonban az elöregedés miatt azután villámgyors esés következik be, onnantól kezdve csak egyre kevesebb lesz a lakosság létszáma.

pampalini20 2011.07.18. 00:24:57

@neoteny:
Én kapásból pl. ezt tudom hozni,
viszont tévedsz, mert nem én állítottam, hogy te hazudozol, meg hogy mekkora arcod van.
Általában igyekszem állításokkal vitatkozni és nem emberekkel - mert akkor könnyen abba a hibába esünk, hogy minden alap nélkül a szokásos ezerszeresével gyűlöljük a nőket, csak azért mert nők és nem fogják be a szájukat.
s mellé hogy esetleg még igazuk is van - na ez már igazán vérlázító lenne, na ezért nem vitatkozom veled. Sem.

tukor.nolblog.hu/archives/2011/06/27/Svd_babyboom/

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.18. 00:28:17

@pampalini20:
RTLklub impresszum:
Programigazgató:
Kolosi Péter

Online főszerkesztő-lapigazgató:
Kalmár Tibor

Szerkesztők:
Barna Anett Petra
Héjja Anett
László Mónika
Orosz Hajnalka
Szőke-Tasi Zoltán

TV2 impresszum
vezető szerkesztő:
Zsemlye Anita

Szerkesztőség:
Gál Katalin
Farkas László
Genzelmann Ildikó
Kovács Krisztián Dávid

a rohadt férfiuralom mi a médiában akik a celeb kurvákat alkalmazzák szegényeket kihasználva? :)

pampalini20 2011.07.18. 00:28:53

@Conv:
2004-es becslés - te viccelsz ? :)))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.18. 00:32:46

@pampalini20:

itt a 2011-es adat az előrejelzéssel.
nincs 2 felett a termékenységi ráta. és csökkenő. az a 2010-es adat, egy kiugró statisztikai anomália.

pampalini20 2011.07.18. 00:33:21

@Conv:
ha a nevek mellé fizetéseket is tudnál írni, akkor ez a lista elmondhatna valamit, de így csak gyenge takaró.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.18. 00:33:45

@pampalini20: gondoltam van annyi eszed, hogy megtalálod magadtól a friss adatokat a gyűjtőoldalról indulva

nem fogok ilyen hibába esni ismét

pampalini20 2011.07.18. 00:35:44

@Conv: Ami téged igazol, azt linkeld te, úgy illik.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.18. 00:36:35

@pampalini20:

mi a bánatos lófasz köze van a fizetésnek ahhoz, hogy férfi vagy nő az aki alkalmazza a celebeket?
mert állításod szerint:
"az általad minősített celebeket diplomás szakember férfiak alkalmazzák a kereskedelmi tévék csatornáin"

egyébként hidd el, hogy több a fizetése Zsemlye Anita
vezetőszerkesztőnek, mint a férfi szerkesztőknek.

neked valami őrületes káosz és félelmetes információfeldolgozási hiányosság van a fejedben.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.18. 00:42:37

@pampalini20: hát igyekeztem olyan oldalt belinkelni ahonnan egy kattintással elérheted a dolgokat, bocs, hogy nem vágtam, nem megy :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.18. 00:43:00

@pampalini20:

A linkről:

"A statisztikai hivatal szerint idén a termékenységi ráta 2,1."

Mindezt 2011. 06. 27.-én. Nem a tavalyi, 2010-es évről, az ideiről. No ha a svéd Statisztikai Hivatal már a jövőt is meg tudja jósolni, akkor tényleg ott van a Kánaán, vszínűleg a tőzsdét is ugyanígy képesek megjósolni az év hátralévő részére és a svéd nők befektethetnek a tutiba, hogy még több csemetét szülhessenek.

Elmentem az Aftonblad cikkre is; nem tudok svédül de a 2,1-et valóban megtaláltam. Először is: egy év statisztikai adatából nem lehet trendvonalat húzni (csak feministák képesek rá). Ugyanakkor szerepelt egy 1995-ös szám is, meg 1,5; úgy már próbálkozhat valaki, aki megbukott a statisztikán egyetem másodikban, hogy azt mondja hogy ez egy trend, de nehézségei lesznek azt eladni. Harmadsorban: milyen volt a bevándorlási ráta Svédországba az elmúlt 15 évben és a szülő nők milyen százaléka kerül(t) ki az első generációs bevándorlók közül? Mert nem a svéd nő pörgette fel a szüléseit hanem a bevándorló nők hajlamosak a (több) gyerekszülésre.

Ugyanakkor hoztál egy statisztikát, tehát legalább megpróbáltad alátámasztani a kijelentésedet. Ez dícséretes és én visszavonom a "hazudozol össze-vissza" kijelentésemet. Itt én voltam a hibás.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.07.18. 01:03:48

@pampalini20: ugyan már és ki mondta, hogy azok a "diplomás" "férfiak" nem takarodhatnának "dubajozni", vagy még messzebb. viszont amíg szar van, veréb is van. te meg most vitatod, hogy a szar az szar. mert nyilván a "nők" az áldozatok. hahh. "érdes nyelv.." inkább érdes legyen mint "szálkás". ;-)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.07.18. 01:07:46

@pampalini20: nem bumfordi. hanem bájosan bumfordi. ;-) és az sem te, hanem amit írtál. annak egy része. :o)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.07.18. 01:16:36

a poszt egyébként meg erről szólt: "Az első igazán komoly meglepetés akkor ért"

aki kurvának ment ne csodálkozzon, ha megbasszák.. :-DD

nem csak az arab brokodilt, de még azt is beszopta, hogy csak pár sejknek tetszőt keféltek szét. kb. mindegyik ebben a hitben lett hagyva. :-D hogy menjenek legközelebb is. szerencsejáték kurváknak. :-DDD "na most nem lesz gútentág, na most pihi lesz és más szopnyalébredszétkúrva, ötnyelvű ribancdiplomával a seggében a hazafelétartó repülőn.." és aztána realitás. "hát már megint én nyeltem".. hehe

Bee-zony 2011.07.18. 05:55:29

@neoteny: „Köszönöm hogy vetted a fáradságot az érdemi gondolatmenet lefordításához…”
Próbálom minél jobban megérteni a világ működését, aztán pedig átadni, hogy segítsem a nagy közösséget, és betöltsem a férfi-szerepem, úgyhogy szívesen. Win-win.

Bee-zony 2011.07.18. 05:57:03

Az egészben még csak nem is az a legrosszabb, hogy ezerszámra tönkrekúrnak pénzéhes magyar nőket a perverz arabok, hanem hogy a magyar nők nem szülnek elegendő gyermeket; és következik az a paradoxon, hogy csak a legszegényebb országok lakói engedhetik meg maguknak, hogy 6 gyermekük legyen.
Ebből látszik, hogy nem az anyagi javakon múlik elsősorban a gyermeklétszám, hanem a világnézeten.
A médiából ezen a tájon nem jön semmi olyan üzenet, sugallat, hogy a gyermek a legfőbb érték, hanem csak az, hogy termelj és fogyassz árucikkeket, ez az élet legfőbb értelme – és a nagy többség el is hiszi, hogy ez így van, és aszerint él.
Ehhez képest van az afrikai és ázsiai nők nagy tömege, akiknél a család és a gyermek a legfőbb életcél, szívesen szexelnek a férjükkel, nem pénzért, hanem azért, hogy gyermeket szüljenek, a karrier és pénz számukra sokadlagos, és szép és egészséges gyermekeket nevelnek fel, akár napi egy tál rizsen és vízen is.
Ilyen, megváltozott világnézetű és mentalitású fehér nőket és férfiakat szeretnék látni, minél többet.
Aztán, ha Indiáról van szó, a gyermek később lehet hogy Oracle programozást és tanfolyamtartást vállal a vályogkunyhóban, amit később lecserél légkondicionált kőházra, amikor már kiterjesztette az IT vállalkozását. Ilyen a feltörekvő Távol-Kelet, amellyel szemben a jelenlegi Európa egyre kevésbé versenyképes.
Ideje van a változásnak, a paradigmaváltásnak.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.07.18. 06:14:47

@Bee-zony:

"Ideje van a változásnak, a paradigmaváltásnak."

Nem kérdéses, de a politikai vezetés minőségében nyilvánul meg a legtisztábban az ország morális/etikai/politikai kultúrabeli tönkretettsége.

Már maga az a tény, hogy a kommunista-szocialista múlt nem lett egyértelműen elítélve és az abban tevőleges szerepet vállalók nem lettek kitiltva a politikai közéletből, megmutatja a rendszerváltási projekt felszínességét. Az hogy Marx-Engels-Lenin feje helyére az aranyborjú került, nemzeti lélekegészségügyi szempontból nem jelent lényegi változást.

Kérlek írj nekem a neoteny at freemail dot hu-ra és küldök neked egy (angol nyelvű) könyvet PDF-ben ami fontos gondolatokat tartalmaz erre a témára vonatkozóan.

bandika gazdája 2011.07.18. 08:34:33

@dbeata: Ez csak tréfa volt, kedves volt az évődés, nem gondoltam Önről semmi rosszat!! Nem gondoltam komolyan! :-)

bandika gazdája 2011.07.18. 08:44:46

@átlátó: Nem komolyan mondtam Te!!!! :-) Aranyosak voltatok.

lyken 2011.07.18. 10:23:22

Friss post nem lesz? Kicsit unalmas, hogy könnyűvérű pénzéhes leányzók vannak kint mint írás, egész hétvégén. Főleg, hogy nem adóilletékesek a dubajban összekurválkodott pénz után, magyar törvényt pedig nem sértettek.
Ok, a mi erkölcsi értékrendünknek a dubajozás csúnya dolog, de alapvetően mi közünk hozzá és mit érdekel?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.18. 10:25:45

@Bee-zony:
Én ebben inkább egy nagyfokú lelki-szellemi igénytelenséget vélek felfedezni. De más irányból megközelítve a dolgot, szerintem a magyar nők elenyésző része az, akik elmennek Dubaiba szétdugatni magukat az arabokkal, vagy akik egyáltalán kurvának állnak. De tény, hogy külsejük miatt elérnek ezt azt, pénzt szereznek, sokan hírnevet is (lásd: valóvilág). Tehát ők vannak a felszínen, ők vannak címlapokon, a tv-ben...stb. Ők folynak a csapból is. Tavaly a retekklubb fókusza szinte csak arról szólt, hogy a "bódiszilvi" mikor hol vetkőzött.

Igénytelenség van, de az nagyon.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.18. 10:36:18

@Bee-zony:

A napi egy tál rizsen felnevelt sok gyerek pedig a másik véglet. Mert később az ő családjuknak sem jut sokkal több. Ebből vagy az következik, hogy az országuk készleteit teljesen felélik, vagy elárasztanak olyan országokat, ahol a napi fejadag 2-3 tál rizs. Ez pedig etnikai konfliktushoz is vezethet.

Bee-zony 2011.07.18. 10:43:04

@neoteny: Mail ment.
Hozzátéve, hogy én a kivándorlás mellett tettem le a voksot és a garast, mert szerintem itt 5-10 éven belül nem lesz semmi sem jobb, sőt, sokkal rosszabb lesz. De ez nem jelenti azt, hogy ne kellene gondolkodni a társadalmi problémákon, a politikán, a valódi rendszerváltáson, és azon a működő megoldáson, amivel ez utóbbit el lehet érni. Az élet nem áll meg, tervez, szervez, kivitelez; a kérdés az, mit és hogyan, és hogy mindez jól működjön.

átlátó 2011.07.18. 11:59:32

@dbeata: Én mindent értek kedves kommenttárs ezzel az üggyel kapcsolatosan és csak kicsit igazítom ki...nem bátorodtam föl a maga dicséretétől, - holott nem esett rosszul - mert úgy szárazon nem vagyok az, aki könnyen jön zavarba. :) És azt hiszem Wahorn Andrást idézem, amikor azt állítom magamról, hogy már "átlátok a pinán is". :)
Egyébiránt a Vastagbőr jó társaság, néha magam is belevegyülök. És a maga határait és megértem, hogy vannak ilyenek. Kisztihand.
@bandika gazdája: :) :) Nem is vettelek komolyan, mert még a látszat is tud csalni. :) Viszontlátás, vagy - hallás, vagy mittudoménmi.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.18. 12:03:25

A kormány helyében én felkarolnám őket,"

remélem ez csak vicc, mert zeróból kinézem, hogy komolyan gondolja.
az olajnál már nem tényezők
szegény arabok olyan ostobák, hogy a jenkik eladósították őket, szerencsétlen, perverz hülyék. érdekes, hogy a f-1-en még alkoholt se ihat senki, a nőket kicenzúrázzák a médiából, de sokkal perverzebbek egy átlag európai milliomosnál.

Leito 2011.07.18. 12:44:17

@neoteny: hogy ez mennyire igaz... nem a johannák szülnek, hanem a kbsztt fatimák... itt élek 4 éve és ilyen rövid intervallumban is szembeötlő a változás...

derelyegrádi szellem 2011.07.18. 13:43:19

@Conv:

Ja

És még rádasásul a Kolosi Pétert is nyugodtan a csajok közé sorolhatod....:-)

derelyegrádi szellem 2011.07.18. 13:46:16

@Conv:

te meg arról aki még ingyen is? :-)

arizmendi 2011.07.18. 16:13:23

@reKorrekt: akkor nem a külföldi jövedelmük itthoni leadózásával van bajod, hanem, hogy nem fizetnek egészségügyi járulékot...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.18. 18:25:01

@arizmendi: aki még ingyen is, az "szokatlan" személyiség, hogy polkorrekt legyek :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.18. 18:29:03

@arizmendi: nem fizettek be semmit, borítékban megkapták a pénzt felültek a repülőre és hajrá. miért fizettek volna vagy milyen alapon? nem munkavállalóként voltak kinn, hanem túristakéntt/vendégként. vagy szerinted munkavállalási engedélyt kaptak iszlám országban prostitúcióra? :)

SvenH. (törölt) 2011.07.18. 21:15:29

volt egy un celeb aki kitwitterezte hogy eppen ment fotozkodni oszt lattak segiilyert bemenni
kihasznaljak az emberek ennyi
a dubajozok is kihasznaljak, azt hiszik szabad
amint jo sok lesz, utana kiderul hogy az APEH meg az osanos vasarlokartyajat es a shelles/mekdoncsis kartyajat is felhasznalja ellene

sok lesz az a 50e -s fitnesszberlet melle...

az USAban 2 bun van, emberoles es adocsalas

SvenH. (törölt) 2011.07.18. 21:16:39

@Conv: a 183 napos ervenyes
ha tobb mint a felet itt tolti akkro itthon kell adoznia, tudod mert volt haver aki szamolgatta a nemet IT napokat kint es itthon :)))
o gyakorlatilag azon volt hogy itthon adozzon

Bee-zony 2011.07.19. 05:39:22

@csabapayne: „A napi egy tál rizsen felnevelt sok gyerek pedig a másik véglet. Mert később az ő családjuknak sem jut sokkal több.”
Lehet, de ahol 1 generáció fel tudott nőni 1 tál rizsen, ott a következő generáció is ugyanígy képes erre.
Egyébként India és Kína van olyan nagy méretben és mennyiségben, hogy milliók éhhalála sem rengetné meg, se gazdaságilag, se társadalmilag, mert az egymilliárdhoz képest még mindig a jelentéktelen kategóriája lenne.

„Ebből vagy az következik, hogy az országuk készleteit teljesen felélik, vagy elárasztanak olyan országokat, ahol a napi fejadag 2-3 tál rizs. Ez pedig etnikai konfliktushoz is vezethet.”
Indiát alapul véve, ott kb. az 1960-es évektől 2000-ig megduplázódott a lakosság létszáma. Meg is látszik rajta, főleg a környezetszennyezésben, viszont nem élték fel az élelmiszerkészleteket, mert a bivaly és a faeke után a traktorral szántás fedezni tudta a szükségleteket; volt a mezőgazdaságban annyi ki nem használt potenciál, hogy ne legyen gond. Most meg már odafigyelnek a népességszabályozásra, és csökken a népszaporulat üteme, és mostanában mindenkinek jut legalább egy tál rizs. A túlnépesedés nyomása persze ettől még fennáll, és szerintem nincs is olyan ország, ahol ne lenne néhány indiai; viszont a tömeges megindulás helyett szivárgás van, lassú, „fű alatti” terjeszkedés, zömében olyan emberek által, akiknek van pénze és diplomája, és be tudnak illeszkedni. A nagy többség pedig nem akar Indiából elmenni, jól érzi magát ott, ahol van. Ahhoz valami bazi nagy katasztrófa kellene, hogy tömegek induljanak meg menekültként. Amíg ilyen nincs, nem kell tartani az elárasztástól. Ha viszont van, az szívás mindenkinek a globális faluban, mint a fukusimai atomreaktornál is volt…
Egy újabb tömeges népvándorlás elvi esélye benne van a pakliban, ahogy egy kisbolygó Földnek ütközése is, és ezekkel a veszélyekkel kell együtt élni. Ha egy nagyobb méretű égitest telibe talál egy sűrűn lakott részt, akkor az élet egy darabig túlélőkaland lesz mindenki számára… Viszont rövid távon nagyobb a valószínűsége, hogy az USA-ban, Európában, a Közel-Keleten „kerül szar a ventillátorba”, és tör ki háború. Inkább emiatt lehet aggódni, és ezen a társadalmi-politikai tengelyen érintett Magyarország is.

Bee-zony 2011.07.19. 05:45:03

A pinarológia után olvassatok ponerológiát is, mert a fejétől bűzlik a hal, és onnan terjed lefelé…
A wikis linkje (még mindig nincs magyarra fordítva):
Ponerology
en.wikipedia.org/wiki/Ponerology

Röviden összefoglalva:
Pszichopaták a politikában, avagy a ponerológia

Andrzej Lobacsewszki lengyel pszichiáter foglalkozott olyan kérdésekkel, hogy mi az oka az olyan jelenségeknek, mint a támadó háború, az etnikai tisztogatás, a népirtás, a rendőrállam. Írt egy értekezést a gonosz természetrajzáról, és a tudományágat ponerológiának nevezte el.
Poneros görög szó, jelentése: gonosz, rossz.
A dolog egyik érdekessége, hogy az elmélet és a kutatás pszichológus és pszichiáter vezetői Lengyelországban, Csehszlovákiában, és Magyarországon dolgoztak a kommunista időszak előtt.
Lobacsevszki szerint a „boldog idők”, a fellendülés, és a „boldogtalan idők”, a hanyatlás korszakai között ingadozik a társadalom, amely utóbbi esetben az értelmiség és a társadalom feladata, hogy mentálisan egészséges vonal mentén helyreállítsa a társadalmi rendet.
Lobacsevszki, miközben a pszichopaták, és a teljes körű „patokrácia” lényegének meghatározása felé tartott, számos karakterhibát, jellemhibát is meghatározott, amelyeket manapság „személyiségzavar” címszó alatt ismerünk. Ez a mentalitás jut szerephez, amikor a társadalom nem kellően védett az abnormális, beteg személyektől, akik beszivárognak az intézményekbe és az államgépezetbe, ahol a morális értékeket lezüllesztik, és az ellenkezőjére változtatják, és kialakul az orwelli „duplagondol”, ahol pl. az igazságügy-minisztérium tényleges, gyakorlati jelentése gazságügyi minisztérium, stb., és ezek kerülnek az eredeti logika és erkölcs helyére, és megvalósul a fordított világ, ahol a rossz a jó, és a jó a rossz. Lobacsevszki szerint a patokrácia kifejlődésének beazonosítható állapotai vannak. Mindegyik patokrácia rosszra rendelt, és rossz végű, és valamikor véget is ér, mert az egészséges társadalmi morál vele születetten és ösztönösen, mélyen bele van gyökerezve a társadalmi többségbe. Bár az átlagos társadalomban néhányan fogékonyak a patokráciára, és a szolgálatába állnak, a többség ösztönösen vagy tudatosan ellenáll ennek.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.19. 12:51:23

Bár a NLC csöppet kétes leírását azért megkérdőjelezném, de az tény, hogy a fiatal lányok ezzel kereshetnek a legkevesebb befektetés árán a legjobban.
Amúgy meg egy olasz lány mesélte még anno, hogy felajánlották neki, hogy 500 €-ért egy pornójelenetet, de visszautasította. No most számoljunk: 500 € kb. 125-130 ezer Ft EGY NAPÉRT!
A dubajozós lányok 10k €-t kaptak, ami kb. 2,5-2,7 millió forint EGY HETI MUNKÁÉRT! ("Csak" a megaláztatásokat kell elviselniük...)

Ezek után még csodálkozik valaki, hogy ennyi szép, fiatal lány elmegy pénzért szétdugatni magát?!

Nézőpont-az érem 2 oldala 2011.07.22. 15:35:28

Valahol nagyon furcsa irányba megy a társadalom...jelzés értékű kellene, h legyen, h több ezer fiatal lány/nő jár ki külföldre kurválkodni...most nem tennék különbséget kurva és "luxus"kurva között...ugyanis szerintem vmi nagyon nagy baj van a magyar társadalomban....értékválság...egyrészt tényleg nagyon sokan azért mennek ki, mert "könnyen" szerzett pénz, és utána lehet belőle luxus dolgokat venni, aztán amikor elfogy a pénz, mennek vissza ápolatlanul, szakadtan...a másik fajta, aki okos: gyűjtöget, csak mértékkel szórja a pénzt, tanul belőle és megalapozza a jövőjét...erre már azt mondom: lehet h igaza van, ha csak így tud boldogulni...álmomban sem gondoltam, h valaha közöm lesz ehhez a világhoz....korán férjhez mentem, húztam az igát vagy 10 évig, mint mindenki...szerényen éltünk...aztán a gyerek, közben a válság...munkanélküliség, válás, kisemmizés, padló...és a padlóról néha nem lehet máshogy felállni...mert az ember könnyen mondja azt, h "ő ugyan soha", de amikor már csak egy hét választ el attól h utcára kerülj, amikor senki sem tud rajtad segíteni (mert szegény a család, mert szegények a barátok), amikor már évek óta nem találsz munkát (hiába volt tartalékod: rég felélted), és ott tartasz, h vagy: bevállalod, a túlélésért, vagy: egy hét múlva úgyis az utcán vagy kénytelen árulni magad, tizedannyiért, mint pl. külföldön...ha valaki ilyen helyzetbe kerül, ez a hímsoviniszta társadalom (amelyik utcára lökött mint egy megunt rongyot, és a jogrend megengedte a kisemmizést -csak jó ügyvéd kérdése, és az állam, melytől már egy éve nem kapok egy fillért sem- de ha lenne bevételem, azonnal tartaná a markát az adóért, nem nézve, h mennyi adósságot kell belőle kifizetnem)...én nem nézem a lányokat AZÉRT, mert nem itthon állnak ki az utcára 5.000 Ft-ért, hanem megkérik az árát....az már más kérdés, h olvasva a cikket, és sosem lennék képes oda kimenni...és igenis sajnálom őket, mert szerintem aki először megy ki, annak fogalma sincs arról, h mi vár rá....aki, mondjuk már harmadjára, annak igen...mert könnyű annak ítélkeznie, akinek van fedél a feje felett, akinek van jól fizető (bocs: vagy akármilyen) állása -bevételi forrása, netán férje, aki gondoskodik róla, végső esetben családja, ahová hazamenekülhet...és akinek nincs?????!!!! Mert tavasztól őszig még el lehetne lenni az utcán, de az éhezést nem mindenki bírja már úgy 5 nap után...te próbáltad már? Tudod, h milyen az, amikor a kisfiadnak nem tudsz megvenni egy almát??? Szóval nem mindenki a Prada táskáért megy ki, bár ilyen is akad szép számmal...aki ilyen célból megy ki, meg luxusnyaralás miatt, azt nem sajnálom...aki a saját jövőjét akarja építeni, mert máshogy pl. még tovább sem tudna tanulni, és a pénzből lakást vesz, egyetemre jár, azt tisztelem -mert ilyet is ismerek, és aki csinálta: tudja h ez a legnehezebb munka a világon!!! Akit a stricije hajt ki, vagy hasonló helyzetben van mint én, azt pedig mélységesen sajnálom....csak hát, ez a sok felbőszült hím itt mindenkit egy kalap alá vesz...pedig, mint mindenhol, itt is vannak szintek! És egyetértek drrd59 kommentjével: ez egy nagyon álszent társadalom!!!

Avatar 2011.07.22. 17:05:36

Ahogy a klasszikus vicc mondja:

"A kereszteződésben pirosra vált a lámpa. Megáll egy öreg Trabant benne egy idős szakadt ürgével, és mellette egy új piros sportautó, amit egy fiatal szőke csaj vezet. Az öreg nézi a csajt, meg az autót, és egyszer csak átszól neki:
-Mondja, hölgyem, miből telik magának ilyen fiatalon ilyen drága autóra? Én 40 évet lehúztam a Vasműben, és mégis csak egy ócska Trabantra futja!
-Tudja maga, mi az orális szex?
-Hátőőőő... a szopás...
-Nem, papa. A 40 év a Vasműben, na az a szopás!"

Nagyjából erről szól a dubajozás is.

kovászosUbukla 2011.07.23. 10:01:52

"nem ütköztek meg a meztelen nők csoportján"
milyen jó hogy én ebben a postban egyetlen nőről se olvastam, de helyette volt egy rakat önjáró luk, szopógéppel a fejébe építve.
az a golfozós hecc meg kimondottan testhezálló ezeknek, szívesen beálltam volna én is elereszteni pár magaslabdát, csak a változatosság kedvéért halánték magasságban.

ebben a dubaiozásban meg az a legnagyobb baj, hogy engedik, hogy ezek a korcsok visszatolják a pofájukat ebbe az országba, pedig komoly tisztító tényező lenne ha lazán elkaparnák őket a sivatagban miután elhasználták a fosójukat. ráférne az országra a tisztulás, arabok megoldanák, és szaros HIV pozitív ribancok reimportja is megszűnne.

kovászosUbukla 2011.07.23. 10:02:36

@Avatar:
jaja csak az öreg közben ember tudott maradna, a kurva meg sose volt

kovászosUbukla 2011.07.23. 10:06:13

@Nézőpont-az érem 2 oldala:
mami, tanulni kellett volna, aztán volna mit a tejbe aprítani, mit gondolsz egy félanalfabéta 10-ig számolni alig tudó 2 kölykedzésen túl lévő fejőnőért miért nem kapkodnak a munkáltatók? Szóval pont olyan vagy mint a többi kurva, egy lecsúszott csóró paraszt, rugalmas erkölccsel, 0 ésszel

Nézőpont-az érem 2 oldala 2011.07.23. 22:19:19

@kovászosUbukla: Nahát, csúcs ez a színvonal; még szerencse, h azt nézem, h ki írta e sorokat...:))) -mellesleg felőfokúm van, kisapám :)))

delaney 2011.12.13. 19:19:12

"Kiszolgáltatott állatok voltunk, amiknek durván eltiporták az akaratát."
No ez pont nem igaz. Saját akaratukból voltak ott, feltehetően mindannyian. Tehát pont minden az akaratuknak megfelelően történt.
Én nőként sem védem ezeket a nőket. Ők választották, ez is egy munka. És lehet sok mindent mondani, hogy mert a szükség nagy úr, stb és kénytelen voltak. Nem voltak kénytelenek. Senkinek nem muszáj ezt választani.
Én is egyetemi diplomával dolgozom napi 12 órát, alig 70.000Ft-ért. De nem megyek el sehova a testem árulni, mert nekem ez kevés.
Ez az én döntésem, hogy beosztom ezt, amim van. Az, hogy nekik milliók kellenek, ilyen áron, az meg az ő döntésük. A döntéseinkkel meg tanuljunk meg együtt élni. Ennyi az egész.

süti beállítások módosítása