Skip to content


       Szűrés lista

A mackó elbukott

Sajnos rossz hírt kell közölnöm: a mackó elbukott.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa új jelölést vezet be, a "gyermekbarát" kategóriát.

"A kiskorúak megóvása a káros médiatartalmaktól eddig is fokozott jelentőséggel bírt, de ugyanilyen fontos, hogy a gyermekeinket pozitív médiahatások is érjék. Ezért kerül az ajánlás-tervezetbe a gyermekbarát piktogram. Nyugat-Európa több országában bevett szokás, hogy a kifejezetten gyermekeknek szóló műsorokat egy kedves kis ábrával jelölik."

A Médiatanács blogján lehetett szavazni, hogy a 3 ábra közül melyik legyen a gyermekbarát kategória védjegye:



A maciról persze mindenkinek a "hírhedt" Pedomaci ugrott be, így röhögve nyomták rá az emberek a szavazataikat, a múlt héten még 54%-kal vezetett a mackó.

Jó nagy szarba került a Médiatanács, mit csináljanak, hirdessék ki győztesnek a mackót?

Hát persze hogy nem hirdették ki, utolsó nap a kisfiú "hirtelen" kapott több ezer szavazatot és nyert:



Így az óvodások, a hat éven aluliak számára ajánlott tartalmakat a kisfiú ábrája jelezheti a jövőben.

Nem tudom hogy ez hogy fog működni, az óvódás gyerek elkapcsolja a csatornát, ha nincs ott a kisfiú-jel? :-) Vagy a szülőnek kell a segítség, mert nem tudja eldönteni, hogy az a műsor 6 éven aluliaknak ajánlott vagy nem?

Egy jó hír azért akad így a végére, a jelenlegi undorító karikák méretét kétharmadosították, vagyis harmadával csökkentették a méretüket. Sőt, a jövőben a képernyő bármelyik alsó sarkában megjeleníthetők, és az elhelyezésük új technikája miatt nem égnek bele a képernyőbe.

És még csodálkoznak, hogy az emberek inkább letöltik az esti szuperfilmet, és megnézik karika, reklám és szinkronmentesen :-)

Kicsit sajnálom amúgy, hogy mókából kimaradt a South Park híres szexuális zaklatás pandája, aki a lurkók szexuális felvilágosítást végezte - dalba öntve (egyből az elején, 01:00-től, király epizód amúgy):



Ugyanez németül, na, ez odabasz (South Park sexueller belästigungspanda), ezt dúdolgatom, nem megy ki az ember füléből (időközben megvan spanyolul is!):



Amúgy tudja valaki, hogy áll az M2 gyerekcsatornává alakítása? Mióta Süveges Gergő bedobta a törölközőt, nem nagyon hallok erről hírt ...

Címkék: média

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr753083475

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tessék szarozni végre! 2011.07.21. 20:27:10

Óhatatlanul merül fel az újságírói kérdés: Le lehet-e szarozni egy politikust? Aki ember, ugyebár, még ha olykor nem is tűnik annak. Tehát meg lehet sérteni a méltóságában, még akkor is, ha nem mindig tűnik úgy, mintha rendelkezne ilyennel. Az Ember...

Trackback: Nálunk a tetvek beszélnek 2011.07.21. 11:21:31

„A Fidesznél azt valljuk, hogy nem a szavak, sokkalta inkább a tettek beszélnek.”...

Trackback: Fenyegetik a gyöngyöspatai polgármestert 2011.07.21. 10:07:27

“Forrás oda megy ebben a térségben, akit én jóváhagyok. Akit én nem hagyok jóvá, oda nem megy forrás. (…) Figyelj, te ezzel az írással, ezekkel a dolgokkal ezeket a csapokat elzártad magad elől, ezt vedd tudomásul.” – mondta a F...

Trackback: Pedofil figurával védené a Médiatanács a gyerekeket? 2011.07.20. 18:43:29

Külön piktogrammal jelölné a gyerekeknek ajánlott televíziós műsorokat a Szalai Annamária vezette Médiatanács. Az ötlettel nincs gond, a számokat még nem ismerő gyerekeket a piktogram jobban tájékoztathatja. A Médiatanács blogján három figura-javaslat ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

galoooshka 2011.07.20. 15:40:17

Nekem ugyan pedobear nem ugrott be, ellenben a tv-maci igen.A kutyát nem értem, a kisfiú meg soviniszta, szóval egyértelműen a maci lett volna a legjobb választás! :D

dr. Aullah 2011.07.20. 15:42:26

Teljesen is hülyének nézik az embereket már megint. PErsze... hirtelen több ezren szavaztak rá... EZT ÚGY HÍVJÁK, HOGY HAMISÍTÁS... de ők nagyon profik már ebben.

Horizont 2011.07.20. 15:46:37

Kisfiú?? És a kislány sehol??? Szerintem aki normális szülő és megpróbálja ebben a förmedvénytengerben terelgetni jó irányba a gyerekét annak felesleges a jel, aki meg olyan szülő az meg tesz a jelre, miután benyakalta az X üveg kőbányai sörét (anyuka is) azt se tudja, hogy ül a gyereke. Vagy ő ülteti oda, hogy kussba legyen. Sajnos.

2011.07.20. 15:47:07

Pedobear disapproves

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2011.07.20. 15:47:25

- hm... vezet itten a pedomaci, rajtunk rohog a fél magyar sajtó. micsinájjunk?
- szójjá az ITs gyereknek

update szavazas set szavazat=szavazat+2000 where nev=kisfiu

- Kész, főnök.
- Zsir, és még demokratikusak is voltunk

Secnir 2011.07.20. 15:49:19

nem tudom, hogy mit akadékoskodtok.
igenis kell, hogy a gyerek lássa, melyik műsor az övé, és melyik nem. és ebben komoly feladata van szalai anomáliának, hiszen viktor ezért vette fel, akarom mondani ezért szopja ott a faszt, akarom mondani ezért kapja a fizetésem 48-szorosát. nagyon jó és derék ötletnek tartom!
és igen a médiatanács önnfenttartó, mert a pályázat nyertese (a kutya) majd hazaviheti azt az ötvenmillát, amiért az ertéel kapott alekoszér' meg a valóvilláér'. legfeljebb a kutya rajzolója részesedik belőle (50.000.- Ft egzszeri adózott jutalom), meg a többi annamarie szétosztja igazságosan és titokban. amiről nem kell elszámolnia csak viktornak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.20. 15:50:39

@KUCM:

Inkább +8000 szavazat :)

Amúgy meg a Fidesz még a mackót is elvette tőlünk!!!
Bunda!!!

GaZe 2011.07.20. 15:51:39

easy poll-al "hivatalos" szavazást bonyolítani... ajvé ajvé...

Horizont 2011.07.20. 15:52:01

Egy komment a Médiatanács blogjáról:DDDDDD

M_Runcájsz 2011.07.12. 16:52:51
szóval lehet így is:
12 éven aluliaknak nem ajánlott: kis pöcs
16 éven aluliaknak nem ajánlott: közepes szőrös pöcs
Csak 18 éven felülieknek ajánlott: nagy szőrös fasz!

Hahahahahahaha nagyon humoros a fiú:)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.20. 15:53:13

@Secnir:

Szerintem a 6 éven aluli gyerek inkább nézi a kisfiúval nem jelölt Sherezade és Onur úr szerelmét, mintsem hogy addig nyomkodja a távkapcsolót, amíg talál egy kisfiú-piktogramos műsort :-)

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2011.07.20. 15:53:25

Bálna akkor már nem is lehet? :(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.20. 15:53:56

@GaZe:

nézd, legalább ingyé' volt :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.20. 15:54:37

@BálnaUhr:

Sajnos, a bálna a fél képernyőt betakarná :)))
De egy sneciben megegyezhetünk ...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.20. 15:56:39

Sokkal jobb lett volna egy kis transzvesztita, mit kell itt ilyen jelentéktelen dolgokkal foglalkozni, mint kislány, meg kisfiú. Ráér azt még eldönteni :DD

novalusz 2011.07.20. 15:57:13

Jó a kövér kisfiú, jelentése: bár szuper a műsor, de ha sok ilyet néz a gyerek, akkor kövér lesz.

Viktus 2011.07.20. 15:57:18

Ez lenne a legnagyobb problémám :P

bandika gazdája 2011.07.20. 15:57:30

@zero: Persze hogy nem hallasz! A Gergő azon bukott el, hogy eljárt a szája. Tegnap a Pálffy mondta a Klub Rádióban (nem tom máma van-e még) hogy összel jön a meglepi de erről nem beszélhet, mert kilesik a kereskedelmi tv-k. Na!

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2011.07.20. 15:58:10

@zero: Felnőtt tartalom gyerekeknek :)
A sneci (geci) még a macinál is durvább ötletelésre ad okot :)

bandika gazdája 2011.07.20. 16:00:33

@zero: Beszarok! Nincs Klub Rádió. Állítólag ma volt az eredményhirdetés a frekvenciára. Négy órás hírek szerint szól a zene ezerrel. Tiszta ideg vagyok. sehol Drágabolgárúr!

bandika gazdája 2011.07.20. 16:01:20

@bandika gazdája: Már a mondatot is kis betűvel kezdtem a nagy izgalomban.

dr. Aullah 2011.07.20. 16:04:50

"A maciról persze mindenkinek a "hírhedt" Pedomaci ugrott be, így röhögve nyomták rá az emberek a szavazataikat, a múlt héten még 54%-kal vezetett a mackó."

Tegyük fel. hogy múlt hét óta, a másik kettőre nem szavazott senki. Akkor tehát:
4520 az 54%
100%=8370
Akkor a kisfiúnak volt kb 2500.... tehát legalább 8000 szavazatot becsaltak.

(lehet tévedek, de lehet, hogy nem)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.20. 16:05:29

Ezt a pedomaci baromságot nagyon nem értem. Aki nem tud elvonatkoztatni ebben az esetben, az egy seggfej.

dr. Aullah 2011.07.20. 16:05:55

Amúgy nem is értem, hogy tudtak nemet mondani a macira!!!

www.youtube.com/watch?v=X21mJh6j9i4&feature=fvwrel

turoczi 2011.07.20. 16:07:05

Ezt a sok ráérő embert! Majd jön az LMP és felrakja a három madarat!

Secnir 2011.07.20. 16:09:42

komolyra fordítva a szót:
egyértelmű, hogy a maci nem nyerhetett. Az átkosban minden este (kivéve hétfőn) komor arccal nézett végig a kommunista ifjakon (brezsnyevre hajazó szemöldökével). Gyaníthatólag pedofil volt, mert minden este polírozta a bohócot.
Kétkedésre adott okot, hogy minden este köpött is. Máig kutatják, kinek. Büszkeségből indult, azonban várható volt az, hogy utolsó lesz...

bandika gazdája 2011.07.20. 16:14:45

Tudja valaki miért van a gugliban zöldborsó? Én már semmit nem értek!

bandika gazdája 2011.07.20. 16:37:17

@zero: Megvan a klubrádió. Annyira megijedtem! :-) Mire kattnitsak? A zöldborsóra? Vén hülye vagyok.

bandika gazdája 2011.07.20. 16:39:50

@zero: Köszi megvan. Megint tanulzam valamit. Tudod öreg vagyok, és még csak nem egészen egy éve internetezem. Addig csak annyit tudtam, amennyi a munkámhoz kellett! Mire elföldelnek, egész okos leszek. :-)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.07.20. 16:46:33

Kikérem magamnak! Még nem buktam el!

Kicsi Kacsa 2011.07.20. 16:51:41

@Ásó[Mosó]maci: Na ez az! Ki kérem magamnak! Miért nem volt a képek közt kacsa is????
Diszkrimináló, fajgyűlölő Médiatanács!

aha, persze 2011.07.20. 17:21:11

Tény: Dilettáns munka mindhárom piktogram.
Fikció: Valami pistike csinálhatta ötezeré számla nélkül, amit aztán a médiatanács megvett az egyik "kreatívabb" tagjától (talán épp pistike ismerősétől) 500.000+áfáért.

Asztalos Gábor 2011.07.20. 17:26:48

A jelzés maga nem hülyeség, mivel segít eldönteni a szülőnek, hogy a rajzfilm javasolt-e kisgyerekeknek.

Horizont 2011.07.20. 17:42:50

@bandika gazdája:
Hahahahahaha rá se ránts én se tudtam mi ez a sok borsó! És nem is jutott eszembe rákattintani:) Hiába no a korosztálybeli különbségek csak kiütköznek (rajtuk és rajtunk):DDDDDDD
Ja és régen anno nem kellett mankó nekem a szülőnek, hogy melyik rajzfilm mehet a gyerekeimnek. Én is néztem velük, úgy szerettem:)

CyberPunK 2011.07.20. 17:47:11

@KUCM: Az IT-s gyerek meg miközben megkapja a felmondását, még elmorzsol egy könycseppet és arra gondol, hogy miért nem figyelt oda jobban a szintaktikára, vagy ha már ennyire utálja az '-t, akor miért nem id-ra szűrt, vagy csak leellenőrizte volna a munkáját. :P

Dendrobatidae 2011.07.20. 17:53:51

Végre, egy újabb egetrengetően fontos probléma megoldva... Dübörgünk!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.20. 18:00:40

@Asztalos Gábor:

Nincs gyerekem, ezért kérdezem: valóban kell egy jel a TV-re, hogy mint szülő, el tudd dönteni egy rajzfilmről, hogy nézheti-e az 5 éves gyereked?

CyberPunK 2011.07.20. 18:04:44

@zero: 16+-os anime filmet volt mikor a gyerekmesék között találtam meg a media markt-ban. Ez választ ad a kérdésedre?

Horizont 2011.07.20. 18:05:15

@zero:
Szerintem nem! De lehet ez is másképp van ma már.
Egy rajzfilm lehet horror, vagy pornó? Vagy politikai métely? Sose lehet tudni:)

CyberPunK 2011.07.20. 18:06:51

@Horizont: Figy, végülis a hentai is rajzfilm, nem? :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.20. 18:14:17

index.hu/kultur/media/2011/07/20/csak_azt_nezd_amin_a_zold_kisfiu_van/

Az RTL szarik a kisfiúra, nem rakják ki :)
Viszont a jelet a Mária Rádió plakátjaival díszített pestszentlőrinci Liliomkert Katolikus Óvodában mutatta be a NMHH Médiatanácsa.

Horizont 2011.07.20. 18:15:24

@CyberPunK: Na ennek utána kellett néznem mi fán terem! Megtudtam:))) Igaz ami igaz. Rajzfilm. De annak kicsi az esélye, hogy délután 5-kor leülteted a gyereked a köztévé elé és hentait játszanak:))))) Apuka örülne biztos:)

CyberPunK 2011.07.20. 18:19:19

@Horizont: Persze, direkt szélsőségest mondtam, de már egy átlag anime se kisgyerekeknek való. Pár kommentel feljebb írtam az MM eljárását is: ami rajzfilm az gyerekmese. Na, ez így nagyon nem igaz...

Horizont 2011.07.20. 18:25:17

@CyberPunK: Már lassan semmi nem lesz igaz. Kár. A szülő legyen éber, ne lankadjon a figyelme.De jó is volt amikor "diavetítőztünk":))))

@zero: Liliomkert óvoda igazgatónője: "„Mondjátok meg az anyukátoknak, hogy ha ilyen műsort lát, akkor tudni fogja, hogy biztos nem fogtok félni, nem fogtok rosszat álmodni”. Na ja....

Nurrddin 2011.07.20. 18:50:40

a kisfiú a fallout menü piktogramjaira hasonlít
nem mondom hogy onnan nyúlták....

www.pipboy.eoldal.hu/

bandika gazdája 2011.07.20. 19:00:56

@Horizont: Én még most is szeretem, ha nem nagyon marha. Az oroszoknak voltak tündéri rajz, meg bábfilmjei. Tavaly karácsonyra Garfield filmeket kaptam a kiccsaládtól. Kicsit visszamaradott vagyok szellemileg.

Horizont 2011.07.20. 19:16:50

@bandika gazdája: Jajj ne mondj már ilyet! Én is szeretem! Dicsérendő, hogy maradt egy szeletke gyermeki lelkünk:)

Lasombra 2011.07.20. 19:20:51

szerintem kellenek piktogramok. remek ötletnek tartom.
van egyszer egy csatornalogó, aztán egy ajánló, amit három hónappal korábban kitesznek már, és másodpercenként számol vissza, aztán a karika, most jön a gyerek.
de szerintem ez kevés.
így még simán eltévelyedhet a szülő, ha nincs résen.
- kell egy logó a műsor politikai beállítottságára. madarak, gyümölcsök, virágok, ilyesmi.
- kell egy a vallási jelzésre. esznek-e disznóhúst a műsorban, fogyasztanak-e alkoholt, milyen tulajdonnévvel káromkodnak, ilyesmi.
- kell egy erkölcsi logó. férfi-nő csak moziban járnak, csókolóznak is, át is dugják a nyelvet, dugnak is, nemcsak misszionáriusban dugnak, égve hagyják a villanyt is. férfi sok nővel, esetleg sok férfi.
- kell egy táplálkozási logó. fogyasztanak-e teljes kiőrlésű gabonából készült péksüteményt, olajban sütik-e ki a húst, esznek-e köretet mellé, vagy csak köretet hús nélkül, paleo-, Atkins, Norbi diéta szerint készült a műsor stb
- kell egy fucihuliganista logó. vannak-e lilába öltözött szereplők, vagy inkább zöldből van sok. kékek, vörösek stb.

és így tovább.
a végén kapunk egy fasza rádiócsatornát. a logók mögötti tartalom elkészítése a töredékére csökkenthető, mivel úgysem látszik.

rianna 2011.07.20. 19:26:41

nekem tetszett a maci. a pedomacis párhuzam csak "rossz, aki rosszra gondol" típúsú szőrszálhasogatás szerintem:)

Joe.UK 2011.07.20. 20:02:13

@Lasombra: abszolut off de mar reg meg akartam jegyezni hogy egyszeruen fenomenalis az avatarod a nickedhez :D

Lasombra 2011.07.20. 20:33:38

@Joe.UK: köszi. gondos és aprólékos photoshop munka gyümölcse. :D

Viktus 2011.07.20. 21:33:06

@Viktus:

Legegyszerűbben úgy lehetne összefoglalni, hogy a mindenkori magyar kormányok szarnak arra korosztályra, melytől a magyar társadalom reprodukcióját (el)várják. A választási kampányok többnyire a nyugdíjasok, a könnyen szavazásra buzdítható rétegek körüli szemérmetlen násztáncról szólnak, a potenciálisan gyerekcsináló huszon-harmincasoknak meg kijár egy kis közös csocsózás, meg néhány ingujjban elmondott, fiatalos szavakkal megtűzdelt beszéd arról, hogy mit vár (haha) az új kormányzat a fiataloktól.
!

NYJetsTD 2011.07.20. 23:35:17

Na jól, most elárulom nektek gyerekek, miért a kisfiú győzött!
Bár szerintem sokan ismerik, de az ismétlés a tudást falja...

Nagypapa beszélget az unokájával:
- Kisunokám, mi lesz, ha kivered a ló farkát?
- Hát, ööö lógeci.
- Mi lesz, ha kivered a majomfarkát?
- Öööö... majomgeci.
- Na és mi lesz, ha kivered a nagypapa farkát?
- Hát nagypapa geci.
- Igen, na meg egy tábla csoki...

Hát így nyert a zöld fejű kis gnóm...

mutant · http://universal.blog.hu 2011.07.20. 23:40:19

Mindig,minden körülmények között a szülő feladata a gyermeket megvédeni és nevelni!

mutant · http://universal.blog.hu 2011.07.20. 23:42:46

Ja,és nekem egy gondom van a lógókkal: KURVÁRA SEMMIT SEM LEHET TŐLÜK LÁTNI A FILMEKBŐL:d Múltkor is a Riddicket akartam nézni, erre 3-féle faszomszar logót, a szépségkirálynős a fél képernyőt elfoglalta, pedig szarok nagy ívben rá. Ráadásul szarul vágják meg a filmeket, aztán meg csodálkoznak, hogy a kutya se néz filmet a tv-ben!

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.20. 23:54:26

@Lasombra:

"de szerintem ez kevés.
így még simán eltévelyedhet a szülő, ha nincs résen.
- kell egy logó a műsor politikai beállítottságára. madarak, gyümölcsök, virágok, ilyesmi.
- kell egy a vallási jelzésre. esznek-e disznóhúst a műsorban, fogyasztanak-e alkoholt, milyen tulajdonnévvel káromkodnak, ilyesmi.
- kell egy erkölcsi logó. férfi-nő csak moziban járnak, csókolóznak is, át is dugják a nyelvet, dugnak is, nemcsak misszionáriusban dugnak, égve hagyják a villanyt is. férfi sok nővel, esetleg sok férfi.
- kell egy táplálkozási logó. fogyasztanak-e teljes kiőrlésű gabonából készült péksüteményt, olajban sütik-e ki a húst, esznek-e köretet mellé, vagy csak köretet hús nélkül, paleo-, Atkins, Norbi diéta szerint készült a műsor stb
- kell egy fucihuliganista logó. vannak-e lilába öltözött szereplők, vagy inkább zöldből van sok. kékek, vörösek stb."

zsenyiáááá :D:D:D

grat !

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2011.07.21. 00:01:13

@Lasombra:

amúgy megszűnte előtt elcsíptem az Á la carte-ot a stori 4 tv-n
zseniális volt

mélyenszántóan gondolkodtak a hiper-hiper (entelektüel) szakértők és/v szakértő-celebek
és közben a képernyő alsó negyedében
folyamatosan láthattuk mondadójuk lényegét:
azaz, h
mit esznek, mit isznak, honnan, mellik étterembű származik a tápláléék...

pl Erdő Péter (címei, sok) épp extraszűz olivaolajon párolt rojtozott sacre-de-bourgeoiseux-ot fogyaszt, O herendi Mátyás aszú törköly derivatívummal.
..+ a cég/étterem neve..

turcsány karcsi elvtárs 2011.07.21. 01:00:56

@zero: igazából a maci vs kisfiú meccs két weboldal látogatóinak versengése volt.

SzAdam 2011.07.21. 07:06:08

Ismerős a kisfiú arc. Nem áll ez szerzői jogvédelem alatt? Kinézem ebből a bandából, hogy lopták valahonnan.

Énbagoly 2011.07.21. 07:27:51

Lett volna bagoly, szemét diszkriminálók! :)
De miután mindenkinek maga felé hajlik a keze...

Koronás Udvari Chinpoko Mester 2011.07.21. 07:59:03

@turcsány karcsi elvtárs: right.
@mutant: filmet csak az aldiból... ja ezamásikblog... izé.. torrentről

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2011.07.21. 08:59:28

Én már semmin nem csodálkozom.Tegnap olvastam egy írást,amiben arról volt szó,hogy készült volna egy sorozat a Macskafogóból,de annyiszor belejavítottak okosék a forgatókönyvbe-ilyen komoly dolgokba belekötve például,hogy lett volna a rajzfilmben 4maffiózó patkánykölyök,de nem engedték,mert rasszista felhangokat véltek ebben a cenzorok- hogy a végén az ötletgazdák bedobták a törölközőt...

spontan · http://erdekessegek.info 2011.07.21. 09:37:27

"az óvódás gyerek elkapcsolja a csatornát, ha nincs ott a kisfiú-jel?"

Inkább oda fog kapcsolni, ahol nincs jel, mert tudja, hogy ott tiltott/érdekes dolgokat láthat.

fatia-negra 2011.07.21. 09:37:57

@Aullah: szerintem csalásnak hívják...
de nem értem mi a gond ezzel?
mindenki lop-csal-hazudik... legalábbis a fides maffiában...

@SzAdam: és miért nem lopnak hozzá egy kislány arcot is...

egyébként szerintem egy "f@sz áthúzva" piktogram lett volna jó annak jelölésére, hogy "durvaság mentes" a program...

@Énbagoly: a maci az szinte bagoly... bár gondolom csak éjszakai gyerek(pornó) műsorokra gondolták... nagyon karikás a szeme...

fatia-negra 2011.07.21. 09:38:58

@spontan: ezt a kapcsolgatást is meg kellene oldani... a kikapcsolást is megakadályozva...

szerintem simán megoldható hogy mindenkinek mindig nézni kelljen az MTV1 et...

fatia-negra 2011.07.21. 09:41:06

@zero: nem értem ezt a maci fetisizmust....
nem is magyar állat...
legyen puli vagy szürkemarha...

Viktus 2011.07.21. 09:46:03

@spontan:

Szerintem ott már eleve komoly problémák vannak, ahol ovis gyerekek kapcsolgatják a tv-t ...

fatia-negra 2011.07.21. 09:49:19

@bandika gazdája: :)))) ellopják a köztévé 5leteit... ja:) jovicc

ez a piktorgram téma még... minden gyereknek a SAJÁT ÓVODAI JELE legyen...
és azt nézheti csak aminek a sarkában az van...

pl a szülő felragaszthatná a tv jobb alsósarkába...
vagy ráhímzi a felül belógó csipketerítőre...

fatia-negra 2011.07.21. 09:50:07

@Viktus: a piktogram a szülőnek szól... :)
azoknak akik nem tudnak számokat sem olvasni...

Sz.Olga 2011.07.21. 09:52:37

A mackó nem nyerhetett, mert alattomos utalást tartalmaz Schmitt Pál pilótakekszes portréjára, és még a vigyora is azonos.

fatia-negra 2011.07.21. 09:52:45

@mutant: "a szülő feladata a gyermeket megvédeni"

a zorbán is MEGVÉDI a társadalom ygermekeit...

fatia-negra 2011.07.21. 09:55:40

"54%-kal vezetett a maci" mi volt ez OGY választás? mert akkor simán megvolt a kétharmad...

Tedat 2011.07.21. 09:59:29

"A maciról persze mindenkinek a "hírhedt" Pedomaci ugrott be,"

Szerintem egyáltalán nem hasonlít a Pedomacira az rajz. De persze úgy nem lehetett volna miről posztot írni...

The_Goat 2011.07.21. 10:03:29

a vallásos műsorokra milyen karika kerül? 12-est javaslok

Drogon 2011.07.21. 10:05:45

Elég beteg agyra vall, akinek a mackó piktogrammról a pedobér jut eszébe. Az ilyentől el kéne venni az internetet, játszon inkább fakockákkal.

Sz.Olga 2011.07.21. 10:07:21

@fatia-negra:
"mert akkor simán megvolt a kétharmad... "

Persze, de idő közben kinyitották a kiskaput és végre be tudtak érkezni a pufferben várakozó fiús szavazatok.

nem várt fordulat 2011.07.21. 10:10:18

ez egy bullshit. egyrészt, szerintem a kezdeményezés jó.

másrészt: 'A maciról persze mindenkinek a "hírhedt" Pedomaci ugrott be"

faszomnak ugrott be a pedomaci. akinek az ugrott be, annak csak annyit tudok mondani: get a life.

fatia-negra 2011.07.21. 10:11:56

@The_Goat: miért? nem kereszt? (esetleg kecske?)

Kabbe (törölt) 2011.07.21. 10:12:21

nyugat-európában bevett szokás.....pfujjjjjj....valami liberális mocsok ez is?:)

ggaborx 2011.07.21. 10:23:41

Szerintem meg minden műsor alatt a képernyő közepén, egy nagy fekete dobozban fel kellene sorolni, hogy ki és milyen feltételekkel nézheti. Ha ez a doboz folyamatosan még villog is az már igazán priceless. Egyébként erről még az jutott eszembe, hogy igazán jó ötlet lenne a képernyő 1/3-ában vetítetni a műsort, míg a maradék 2/3-ban (2/3!) mehetnének folyamatosan a reklámok. Ezzel egy csapásra megszűnne a reklámok műsorokkal történő megszakítása.

Na erről meg még valami eszembe jutott, de ez már annyira jó, hogy le fogom védetni: A műsorok tartalmához időzítve kellene kötni a releváns reklámokat! Tehát ha éppen fogat mos a szereplő, akkor colgate reklám, ha meg autót vezet, akkor suzuki reklám. Tuti jó lenne!

Egy találós kérdésem is van: Miért nem nézek tévéműsorokat?

tomwar 2011.07.21. 10:24:33

A kisfiu Tin-Tin 5 evesen...

Krumpli Bogart 2011.07.21. 10:24:42

Pedomacit eddig nem is ismertem, pedig elég sok időt töltök a neten. A zaklatós pandát sem ismertem eddig. Most mindkettőt megnéztem, de még most sem látok a két figura és a macilogó között halvány hasonlóságot sem.
Én elhiszem, hogy sokaknak nem szimpatikus a médiahatóság léte. De nem kellene a kákán is csomót keresni, mert ettől válik hiteltelenné minden racionális érv, ami ellene szól.
Ebben az országban ez a baj a demokráciával. Azok sem veszik komolyan, akiknek (állítólag) igényük van rá.

OftF 2011.07.21. 10:35:50

@turoczi: Ellenzékből? muhaha

OftF 2011.07.21. 10:36:39

Egyébként hót igénytelen alkotás mindhárom, éljen a közbeszerzés.

Krumpli Bogart 2011.07.21. 10:36:55

@ggaborx: Egyébként a párhuzamos reklámvetítés q..va nagy ötlet. Folyamatosan mehetne, én meg nézhetném nyugodtan a filmet. Én is azért nem tévézek, mert már gyomorfekélyem van a reklámoktól, annyira idegesítenek. Sosem veszek olyasmit, amit reklámoznak, mert tudom, hogy ennek költsége benne van az árban.
Olykor-olykor vettem egy-egy mézes aktíviát, mert szerettem, de mióta Szulák Andrea reklámozza, azóta nem megy le a torkomon. Különösen azt a mozdulatot találom gyomorforgatónak, amikor kézzel szívet formáz a feldagadt belei elé.

Dr Kangörény 2011.07.21. 10:40:54

@Krumpli Bogart: hülye vagy öcsém! A HIVATAL saját magát járatja le, amikor meghamisít egy szavazást, amiből egyesek viccet csináltak, ahelyett, hogy halálosan komolyan vették volna. Ezt fel tudod fogni?
Humorod sincs, egy szál se, egy valódi idióta vagy tehát.
Nyakam rá, hogy fidesznyik vagy.

oOMoHiOo (törölt) 2011.07.21. 10:43:42

@Horizont: kislányok ne nézzenek tévét. Ennyi :)

megadeth1 2011.07.21. 10:50:19

Szerintem a győri kekszes sokkal inkább pedomaci, mint ez. Elcsalja a kölket a játszótérről és mutogatja neki a csokibarlangot.

Alil 2011.07.21. 10:56:09

@karacsi_maci: kimásolom amit írtál, minden betűje korrekt.

ez egy bullshit. egyrészt, szerintem a kezdeményezés jó.

másrészt: 'A maciról persze mindenkinek a "hírhedt" Pedomaci ugrott be"

faszomnak ugrott be a pedomaci. akinek az ugrott be, annak csak annyit tudok mondani: get a life.

emem 2011.07.21. 11:07:19

Amiról itt szó van, lényegében az, hogy mit fognak odab*szarintani egy kép sarkába a képernyőn. Ami képet egyébként az esetek igen nagy százalékában jog szerint véd a szerzői jogi törvény. Attól is, hogy idétlen piktogramokkal egyes részeit eltakarják, megváltoztassák. A dolog mellesleg olyan, mit ha a médiahatóság arra rendezne népszavazást, hogy hangversenyek közben milyen, folyamatosan hallható dudaszóval tudassák a hallgatókkal, komoly zenét, operettet vagy tánczenét hallgatnak-e. Tehát ha szavazni kell, akkor én arra szavazok, hogy vakarják le a képernyőről az oda nem való baromságokat, karikákat, meg a villogó feliratokat, ami az adott csatorna következő sz*r műsorát van hivatva beharangozni. Enélkül is el tudom dönteni, mit akarok nézni, és a gyerekeimet is meg tudtam óvni attól, hogy a TV által gyakorta öntött trágyában fürödjenek.
Gondolom, a parlamenti közvetítésekre amúgy sem tennének piros karikát, benne a 18++ Csak életuntaknak!! ferirattal, és ha azt nézheti bárki, akkor ez az egész erőlködés csak képmutatás. Mert ha az nem rombolja az emberi értékekben való hitet, a humanitást, az erkölcsöt, akkor semmi.

Bakter 2011.07.21. 11:08:29

Kéremszépen, melyik múzeumban lehet megtekinteni azt a szülőt, aki nem szarja le nagyívben, hogy milyen karika, háromszög vagy rombusz alakú gerontomaci jel van a képernyőn? Amelyik figyel a kölkére, annak nem kell piktogram, amelyik meg nem, az úgyis örül, hogy a purdéval addig sem kell foglalkozni, amíg a tévét bámulja. Lehet szavazni, melyik típus van többségben.

(Az animált műsorajánló logók méretét pedig kötelezően a triplájára növelném, mert az a sok lófasz még nem tölti be a teljes képernyőt. Aztán jöhet a kötelező szalaiannamari logó is a negyedik sarokba. Legyen teljes a paletta.)

$pi$ 2011.07.21. 11:12:16

Hiányolom a "nyájasan vigyorgó katolikus püspök" piktogramot. ;) Esetleg a kisebbségi műsorhoz a "fehér ümögben fekete lajbinan masírozó faszi áthúzva" piktogram is megtenné.

Mezőbándi 2011.07.21. 11:19:55

El volt ez bénázva már a szavazás előtt.

A maci nyomi, a kutya is. A kisfiú piktogram meg csak egy korlátolt, hímsovén, balkáni agyban születhetett meg, mint "a" gyerekek általános érvényű jelképe. Gúglival pár perc alatt jobbakat talál az ember.

www.expo2005.or.jp/en/whatexpo/g2/layer3/other_01.gif
pictopedia.jp/eng/594_eng_mothershellowork.html
pictopedia.jp/eng/305_eng_hoikuen.html

Énbagoly 2011.07.21. 11:31:37

@The_Goat: én 18-asat. Gyerekeket, és fiatalkorúakat ne lehessen hülyíteni. :)

eezandwizz 2011.07.21. 11:34:06

És a lányok mit nézzenek? A kisfiút ők is?

foodlfg 2011.07.21. 11:34:51

Haha ez kurvajó! xD

teefau 2011.07.21. 11:57:28

Vajon a Pax tv műsorai kapnak mosolygó kisfiút?
Ha nem, miért nem?
Ha igen, miért is mosolyog egy kisfiú ha papbácsi áll a háta mögött?

Csiken Disztroly · http://youtu.be/ipFHAAR8H-A 2011.07.21. 11:58:54

Ez a "mindenkinek a pedomaci ugrott be" úgy működik, hogy ezt nyomatja vagy egy hete jópár véleménygóc, így aztán persze, hogy mindenkinek az ugrik be.

Pipetta Ofélia 2011.07.21. 12:07:31

Úgy tűnik, hogy ez az "utolsó nap váratlanul többezer szavazat befut" módszer ezentúl rendes használatban lesz; én először - lehet, hogy naív vagyok és ezért még csak akkor - a karácsonyi "Angyalok Erdeje" vásárnál találkoztam azzal, hogy a végig tekintélyesen vezető civil szervezet egész hirtelen az utolsó nap baromira lemaradt. Szép kilátások.

májgeriberi 2011.07.21. 12:14:49

Akkora baromságot, lassan tele lesz ilyen szarral a képernyő!
Egy kérdésem azért lenne. A drága tisztelt médiatanács szerint miért nem nézhetni a földrajz vagy történelem típusú filmeket 12 éven aluli gyerek?
Nehogy tanuljon belőle vagy a félelmetes hegységek miatt?

bolemann 2011.07.21. 12:16:19

Miért kellett leírni, hogy mit ábrázol a piktogram? Van olyan ember aki csak a betűket ismeri fel és a képeket nem?
Ezt most komolyan kérdezem.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.21. 12:20:14

A kisebb karika örömteljes hír, a kisfiús kép meg érdekes, de talán még jobb, mint a körbe 6-os.
Amúgy valahol érthető is az állami beavatkozás a szavazás végeredményébe, ha ugye látták az okát s a nép vicces kedvében volt, - lásd Chuck Norris / Steven Colbert híd, hogy a valahol felvetett Einsten-Rosenről ne is beszéljünk - aminek végeredmény több mint kínos lenne, akkor érthető is.

Seregbontó 2011.07.21. 12:21:46

Már nem azért emberek, de amilyen dzsigoló fejet vág ez a maci, én még a felnőtt műsorokhoz sem ajánlanám.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.21. 12:22:59

@májgeriberi: Öhm, a 12 karikások nem ajánlottak, vagyis nézheti, de nem kifejezetten az ő korosztályát célozták meg vele.
Mellesleg ez a karika dolog nekem is már hülyeség, de amióta kitalálták, akkor is. Legviccesebb mégis a moziban, film előtt.

turoczi 2011.07.21. 12:28:43

Megfelelő szakemberek kellenének a megfelelő helyre, és a Médiatanács, meg népi cenzor pufferek mehetnének tarlót kaparni. Műsor kellenbe a közszolgálatiba, és nem csak garantált NB I-es libakergetőző foci!

bolemann 2011.07.21. 12:30:10

@bulvármédiás =>: "Amúgy valahol érthető is az állami beavatkozás a szavazás végeredményébe, ha ugye látták az okát"
Sőt szavazni sem kell. Csak meg kell mutatni, hogy ők mikből fogják majd kiválasztani, azt ami nekünk a legjobban tetszik.

AczélGyuribácsi 2011.07.21. 12:50:39

@zero: A vita alapja, hogy a gyerek egyáltalán nézzen-e tévét!
Komoly a szakemberek nem tartják jó ötletnek, de ugye a multivilág marketingeseinek nem árt, ha már pár éves korban megfertőzhetik a szerencsétlen porontyokat a szemét reklámjaikkal!
Wekerdy Tamás többször is írt a témáról, én mint egykori tévéfüggő neki köszönhetően úgy neveltem a fiamat, hogy kétéves koráig NEM NÉZHETETT TÉVÉT!
Én ma is meg tudom állapítani egy gyerekről, hogy a tévé neveli/nevelte vagy a szülei meséltek neki, játszottak vele kicsi korában!

Szóval nem "macizni" kel!!! A gyerekre ne bízzuk ezt, ugyanis ő majd az "érdekes" műsornál marad, ami akár pornó vagy horror is lehet, a szülő meg nehogy már egy neonáci szervezet perverz emberkéinek az ajánlása szerint nevelje a gyerekét!

Egy érdekesség:
www.osztalyfonok.hu/print.php?id=439

És egy idézet ebből, annak, aki nem akarja végigolvasni!

"Az elmúlt évtized alatt fontos kérdéseket tettünk fel – Miért nem olvas a gyermek?; Mitől fél a kamasz?; Mindennapi agresszió?; Együtt vagy külön? stb., – és a válaszok keresése közben igen gyakran, újra és újra a televízió előtt védtelenül eltöltött idő „problémákat halmozó problematikusságába” ütköztünk. A tévé megkerülhetetlen. Minden műsora befolyásol valamiképpen. És világviszonylatban Közép-Kelet Európában töltenek legtöbb időt az emberek – a gyerekek is – a tévé előtt. Mintha mindent innen tanulnánk – a tévében nézünk „beszélgetéseket”, mert magunk már nem beszélgetünk. A politikai műsorokból lessük el a „vitakultúrát” (elfelejtve az érvelés csodálatos élményét!), innen tanuljuk a mellébeszélést, szappanoperák kínálnak mintát az érzelmek megélésére és kinyilvánítására (manírban és szirupban tocsogunk). Tévé-aláfestéssel főznek a háziasszonyok, a közös családi étkezések alatt kattog a távirányító, a fehér abrosz fölött is hatalmi konfliktusokat generál, és tévére alszik el ki-ki a maga szobájában, magányosan, hogy másnap elölről kezdődjön minden. Már az is fordulat volna: ha figyelnénk a gyerekekre."

gitáros 2011.07.21. 13:07:34

@AczélGyuribácsi:
Marhaság. A mi gyerekkorunkban (30-40 éve) ugyanerről ment a szájtépés, oszt mégis megvagyunk valahogy. Például te is.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.07.21. 13:30:17

Gratulálok a frappáns címért, mutatom is, hogy mi jutott róla eszembe:

www.youtube.com/watch?v=K8b5Q2JOy10

A kutya jópofa, de nem elég kifejező (a Rex felügyelő se gyerekeknek szól, hiába van benne kutya), az örökös macizástól herótom van... de hogy a kisfiú miatt egyes ostoba feministáknál miért húz meg az agyf*sz-relé, azt nem értem. Pláne ahogy néhány kislány is ki tud nézni...

Miért nem volt amúgy macska az alternatívák között? Még a folyamatosság is meglett volna, vö. cicavízió...

csoko20 2011.07.21. 13:30:22

A kis betépett-begerjedt mackó buksit nem kell sokáig hiányolnunk. Jövő héttől a KDNP hivatalos logója lesz!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.21. 13:51:04

@AczélGyuribácsi:

Jó idézet ... amúgy teljesen jogos felvetés, hogy miért kellene egy 6 éven aluli gyereknek TV-t nézni ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.21. 13:54:03

@bulvármédiás =>:

Hát igen, nem kell szavazást kiírni, ha utána nem tetszik a végeredmény.

csoko20 2011.07.21. 14:15:52

@zero: Vagy legalább figyelték volna a részeredményeket is. Mert így olyan mintha Urbán Flórit 0:6-nál a 85. percben küldenék be, hogy rúgja már le az ellenfél csatárát....

The Last Outlaw 2011.07.21. 14:34:11

@Brendel Mátyás: Mert a KDNP-sek ragaszkodtak a kisfiúhoz...

csillámpóni 2011.07.21. 14:34:13

Ja, hogy az maci, és nem Peter Griffin??!! Hú. Ki hinné?
De és Veiszer Alinda akkor? Ő Briant kap? Bár amúgy totál gerjedek rá. Mikor ez a nanoaluminiumos csávó a melltartópántjáról beszélt... hú bazmeg... az a legszexibb pillanat volt a közszolgálati tévézés történetében. Én azóta is jegelem magam, hogy egyáltalán túléljek, és mondhatom, nem könnyű.

Rwindx 2011.07.21. 14:38:37

"A maciról persze mindenkinek a "hírhedt" Pedomaci ugrott be"
Amíg az egyenlítő blog meg nem jelentette a kicsit sem ostoba írását addig talán a "mindenkinek" elég durva túlzás lenne.

Ott kifejtettem erről a pedomacizásról a véleményem.

csillámpóni 2011.07.21. 14:49:49

Más.
Miért is ne lehetne Veiszer Alinda pl. megasztárzsűri? Én úgy elnézegetném. Tudom, hogy sokan azt mondják erre: ugyan, menj már... Veiszer Alinda??!! De nincs igazuk, mert szerintem nagyon is beválna. Hát jobban, mint Hajdú Péter. Péter megosztó személyiség, de nem a megasztár lumpenproli fanbázisát osztja meg (akik MIND totál odavannak érte) szóval hol itt a gerjedés?
Viszont Alinda a maga majdnemhogy értelmiségi sármjával... Szerintem őt egy csomó hardcore fan gyűlölné, aminél jobb nem is történhetne a lanygyi tinglitangli megasztár-limonádéval. No, de még van remény magukhoz térni! Krisztus szerelmére! Adjatok magatoknak egy utolsó esélyt!

csillámpóni 2011.07.21. 15:01:55

És igen, elírtam a langyit, és büszke vagyok rá, mert a "lanygyi"-forma közelebb áll a kovásznamegyei tájszólás fonetikus átiratához, amiben gondolkodom. És kovásznámédjéinek lenni most menő, plusz politikailag is kifizetődik. Alindát a megasztárba!

Jaffar 2011.07.21. 15:02:54

Miért van az, hogy pl. Ausztriában ilyen baromság nincs (mindenféle f*szom karika meg piktogram)? Ellenben ott vannak hétvégenként fasza gyerekmüsorok/programok.

Peetee 2011.07.21. 15:03:17

Tegnap volt az állami fidesz tévében, hogy a kisfiú fej lesz a nyertes! Juhé!

tovabb a jezsovi uton 2011.07.21. 15:30:34

kakiszexet meg gyilokpornót csak este 9 után adjanak a közmédiában, az jó lesz mindenkinek.

bolemann 2011.07.21. 15:31:28

@Peetee: Úristen! Te nézed az m1-t?

lohere.net 2011.07.21. 15:45:56

>arcom amikor mindenki a Médiatanácsot okolja, pedig mi lohere Anonok tettünk a legtöbbet azért, hogy ószom kisdobosunk nyerjen!

Lasombra 2011.07.21. 15:46:05

@Jaffar: hja. a németeknél értelmesebben csinálják. (arra most nem emlékszem, hogy az ORF-nél is így van-e.) a műsor elején EGYSZER bemondják, kiírják, hogy "dínáhfolgendezendungisztnihtfürcúsauerunterákcénjárengeájgnet", aztán csókolom. utána látszik, mi történik a képernyőn a sok logó helyett.

lohere.net 2011.07.21. 15:48:32

turulok turulkodni fognak

amíg kedvenc mackótok vezetett, addig persze nem éltetek semmilyen kifogással, holott azt meg a putyurkás KÖCSÖG-ök nyomatták

DE semmi vész, mi lenyomtuk őket!

lohere.net 2011.07.21. 15:52:23

Művelődjetek: lohere.net/b/index.php?thr=13604

itt semmi sem tőletek függött, hanem a becsületes és kitartó magyar Anonymous közösség munkájának!

regress 2011.07.21. 15:57:10

@The_Goat: gyere kisfiam,ülj az ölembe,ÁMEN

együttnemműködő 2011.07.21. 16:04:21

Nos, akkor itt az ideje, hogy ebben a komolytalan országban lehessen a fülkeforradalom és a bohócforradalom után egy pedomaci-forradalom is...

paillard 2011.07.21. 16:12:34

Nem kell logo, tiltsunk be mindent, amiben 6 éven felülieknek szóló tartalom van!

mnandy 2011.07.21. 16:34:03

Furcsállom ezt a részt, lehet, hogy nem eléggé kozmopolita a humorom, vagy az időjárás előhozta a depresszív hipochondriámat.. De a Mindeki vs. Mindenki per mindkét oldalát képviselő ügyvéd könnyed kis dialógja a fiával, azon én nemigen tudtam jóízűt röhögni.. Sarkított karikatúra, az obligált eltúlzott részletekkel, persze, persze..

- Kyle, el kell magyarázzak valamit!
- Ah, már megint?!
- Tudod, Kyle, ez egy liberális, demokratikus társadalom, és a demokraták szexuális zaklatás törvényt hoznak. Megmondják nekünk, mit szabad és mit nem szabad mondanunk illetve csinálnunk a munkahelyünkön.
- Ez nem fasizmus?!
- Neem, ugyanis ezt nem hívjuk fasizmusnak. Érted már?
- Te érted?
- Nézd meg, mekkora ez a ház, Kyle, csak néézd meg!

:D

fedkvas 2011.07.21. 17:01:43

@NYJetsTD: bazdmeg......:D:D fél órája röhögök, mindjárt jön az agyi érkatasztrófa...

Karipapa01 2011.07.21. 17:02:18

A meséket is át kellene írni. Ettől kezdve pl. a gonosz farkas helyett a pedomaci kapja be a Piroskát és a nagymamát. A megjavult farkas pedig a vadász helyett felvághatná a maci hasát, természetesen miután igazoltan revideálta az eddigi nézeteit. Halad a kor!

lohere.net 2011.07.21. 17:02:54

Valaki szabotál, és eltüntette a fonalat, de sebaj, mert lementettem.
Felrakom valahova, és marad a bizonyíték.
A magyar Anonok győzelmét senki sem vonhatja kétségbe!

fedkvas 2011.07.21. 17:09:35

@bulvármédiás =>: a legjobb lenne, ha már lepattannának a képernyőről a nyomorultak. se redvás maci, se köcsög kisgyerek, se buzi karika, sem 2/3, sem 3/3 méretben, se semmi.
műsor elején egy pillanatra+reklámszünetek után egy pillanatra, mint amcsiban, csak idióta FCC nélkül - NMHH nélkül, meg koszos ORTT nélkül. húzzanak már a faszba, amondó vagyok, Annamarika is szerkesszen inkább pornómagazint.

fedkvas 2011.07.21. 17:14:45

@Rwindx: ennyi jut, mi? már csak a legredvább maszopos blogot tudod szidni, drága elvtárs, hova jutottunk, pattog a takarmánykukoricáról is a száradt szem.

fedkvas 2011.07.21. 17:25:01

@AczélGyuribácsi: egyrészt Vekerdy, másrészt faszság. már az én előtti generáció is így nőtt fel Amerikában, oszt semmi, vannak akik vitatkoznak, vannak akik kreatívok és vannak akik utánozzák őket. ez mindig is így volt. 2 éves koráig meg a gyerekkel kell lenni, hogy kialakuljon a korai kötődés, alapvető, mikor rakná le az anyja a TV elé, ha egyszer 4 óránként etetni kell, meg kb. 4 szakaszban alszik naponta. ha ilyenkor TV elé rakják, akkor nincs rendesen gondozva, ergo a linkelt rész egy faszság.
persze van Bandura, meg Bobo-baba, de a gyerek nem fogyatékos, ha a szülei nem fogyatékosok, eleve nem a tv-ből választ modellt, ráadásképp a nem fogyatékos szülei mesélhetnek neki a racionalitásról is.
megint más, hogy én pl. sokáig nem néztem az x-aktákat, mert szarul aludtam tőle. na bazdmeg, újfent, a gyerek nem valami mechanikus szerkezet, amit óvni kell a portól.
megint más, hogy pl. unokaöcsém nem nézhet tv-t, de igen szeretett volna bemenni a kanapé mögé, hogy ott megöljön valakit, elmondása szerint.
egyes esetekből nem általánosítunk, de akkor is, Ted Bundy nem a tv-től lett Ted Bundy, és a redneck sem a tv miatt nem olvas, nem olvasott annak az ükapja sem.

Rwindx 2011.07.21. 17:31:17

@fedkvas: He? Ja és anyád az elvtárs.

Karipapa01 2011.07.21. 17:35:12

@Rwindx: "He? Ja és anyád az elvtárs."
A tömör válasz kultúrkörökben kissé aggályos, de akadémiai székfoglalónak még elmegy.

Rwindx 2011.07.21. 17:42:37

@Karipapa01: Nekem nem úgy tűnt hogy egy kultúrköri meghívót kaptam volna. Te úgy látod?

Karipapa01 2011.07.21. 17:49:58

@Rwindx: nem úgy látom! Ellenben az anyázás legkevésbé sem súlyozhatja bárki igazát. Ezzel csak azt lehet elérni, hogy eldurvul az összes komment és elijeszti azokat az embereket, akiknek egyébként értelmes hozzászólásuk lenne. Kérlek, te is küzdj a durvaságok ellen, hidd el, megéri.

Rwindx 2011.07.21. 18:00:16

@Karipapa01:
Akkor most azt kérdezem az elvtársazozásom mit súlyoz? Hol van az igazság az én illetve emberünk mondandójában? Te ott igazságot keresel? Küldj rá egy egyszerű mondatelemezést. Alany állítmány satöbbi. De akár az enyémben is kereshetsz, az abszolút igazságot ott sem találod meg.

Én anyázással küzdök az elvtársazozás ellen. Anyázz te is! Ha összefogunk miénk az értelem diadala! Így gondoltad? Biztosan nem.
3 módszer van, idő kedv és vehemencia függvényében:
1. Némán, szűrés gomb
2. Anyázás
3. Szép kultúrált, burkolt anyázás akár napokon keresztül.

Én a középutat választottam, éppen van egy kis időm, de nem túl sok.

Karipapa01 2011.07.21. 18:18:40

Az elvtársazással nincs is semmi gond, mert az annak a kommentelőnek szól, akinek válaszoltál. Az anyázás viszont nagyon durva, hiszen a kommentelő anyjának köze sincs a kommentelő véleményéhez, pártállásához, bármihez. Egyik anya tudóst szül, a másik gyilkos gazembert, de nem az anya a hibás! Ha azt írod bárkinek, hogy komcsi, maszopfan, libsi vagy náci ez oké. A te véleményed. Ellenben anyázni, hülyézni (nem is ismered) , gazemberezni, tolvajozni, stb. már nem kellene. Amit itt most csinálunk, úgy hívják, hogy kommunikáció. A technikának hála megadatott nekünk az a lehetőség, hogy kommunikáljunk egymással úgy, hogy távol vagyunk, nem is ismerjük egymást. Nem kellene ezt szimplán szidalmazásra felhasználni. Szerintem az észérv és az irónia sokkal hatékonyabb.

gene1 2011.07.21. 18:21:54

tök jó ez a kisfiú, meg minden, de egyébként ha az rtl egyszer megint leadja a Dragon Ball-t, simán rá fogják nyomni a logót, mert rajzfilm, mese kell a gyereknek no! Aztán anyuka majd pisloghat, amikor arra megy be a szobába, hogy Pistike gyönyörteljesen tapsikol, mert Goku éppen széttép valakit... Amikor a húgom pici volt, anyám csak a Kölyök Klubbot engedte neki nézni. Azt is csak addig, amíg be nem sétált a fent említett jelenetre. Ijedtében ráhajította a Tv-re a konyharuhát :D

2011.07.21. 18:38:20

miért pont kisfiú? miért nem lehet akkor már 2 kisgyerek egy fiú és egy lány?

Rwindx 2011.07.21. 18:39:37

@Karipapa01:
Egy elvtársazozás-anyázás mentén ez gondolatmenet kb ugyanannyira érdekel mint az hogy végülis is melyik piktogram fog megjelenni a tv-n.

De azért pár egymástól független (és nem anyázós:) ) érvet felsorolnák hogy ez miért nem állja meg a helyét:

1. Az anyja nevelte ilyenre, van hozzá köze akármilyenre is sikerült.
2. Ha megpróbálsz egy anyázás mögé nézni, akkor a cél nem a másik anyjának a gyalázása, hanem az illető megsértése, az anyja csak egy eszköz erre. Tehát aki anyázik azt marhára nem érdekli hogy az illető anyjával mi van konkrétan.
3. Mivel kb pont annyira ismerek valakit (tettein, szavain keresztül) akkor amikor lenácízom/kommunistázom mint amikor lehülyézem/gazemberezem tolvajozom stb, pontosan ugyanannyi véleményt vagy tényközlést rejt magában a kettő. Márpedig jelen esetben nem ismerjük egymást.

Javaslom érvelj annak aki majd egyszer téged hülyéz/náciz/gazemberez/libsiz le, kiváncsi lennék milyen a hatékonysága :)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.21. 18:45:21

@bolemann: és @zero: Próbáltak jó fejek lenni, meg megadni a lehetőséget a demokráciára (vagy legalább annak látszatára).
Ha viszont a maci nyert volna, és a maci a pedomacira hasonlóság miatt nyert volna (bár szvsz nemigen hasonlítanak egymásra), akkor az rájuk nézve több mint kínos lenne a végeredmény. Hogy a "plebsz" röhögjön a vezetőkön? Ez minden hivatalnok rémálma!

@tó: Ennyire azért már ne legyünk feministák...

Nyunyócska 2011.07.21. 19:05:20

Jobb lenne, ha a gyerekfilmek, rajzfilmek közötti reklámok tartalmát cenzúráznák. Esti filmekből blokkok, lehetőleg minél véresebbek, agresszívebbek vagy az Aktív stb. hasonszőrűek "megölte apját-anyját-magát ilyen-olyan bárddal" előzetesei szoktak szerepelni. Az én 3 gyerekem nagyon ritkán néz tévét, pont ezek miatt. Elég ha a rádióból hallja, nem kell még látnia is.

lohere.net 2011.07.21. 19:08:35

@bulvármédiás =>:
mi nyertük meg, nem a kibaszott tanács befolyásolta a szavazást

Karipapa01 2011.07.21. 19:08:42

@Rwindx: Vagy nem tudod elfogadni a gondolatmenetemet, vagy a vita kedvéért nem akarod. Úgy érzem, hogy végsőkig kitárgyaltuk ezt a témát. Te is régi kommenter vagy, én is, bizonyára találozunk még egymással, az is lehet, hogy egyezik a véleményünk, az is, hogy nem. Mindenesetre remélem: harag nincs!
"Javaslom érvelj annak aki majd egyszer téged hülyéz/náciz/gazemberez/libsiz le, kiváncsi lennék milyen a hatékonysága :) "
Megkaptam már én is, sőt ugyanabban a blogban voltam egyszerre komcsi, libsi és náci! Gyurcsányimádó, fideszfan és szélsőjobbos náci egyszerre! Akkor is érveltem, minek? Jó, a vita hevében az indulatoknak sokszor nem lehet megálljt parancsolni, elismerem. Én csak azt kérem és nem csak tőled: mindenkitől, hogy ez ne forduljon trágárságba, szidalmazásba.

Rwindx 2011.07.21. 19:20:26

@Karipapa01:
Egyszerűen én teljesen más alapokon gondolom, ezért nem fogadom el. Nincs harag, ha lett volna akkor "akadémiai székfoglalót" írtam volna.

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.07.21. 20:04:20

@karacsi_maci: pedomaci vagy sem... szerinted azon a blogon tényleg 16000 ember szavazott? Milyen szánalmas már hogy tét nélküli ügyekben is hülyének néznek minket???? Mi a gyíknak kérdeztk meg akkor? Atyaég.. a védhetetlent véded?

Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2011.07.21. 20:05:41

@lohere.net: miért itt reklámozod a .....-dat? ne mááá..

lohere.net 2011.07.21. 20:21:10

@Legelő Őse:
nem reklámozom, csak tudatom a világgal, hogy ez bizony a mi érdemünk.
míg sok hülye azt hiszi, hogy a Médiatanács csalt. hát egy nagy lófaszt!
Mi magyar Anonok értük el, hogy a kisfiú legyen a győztes.

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.07.21. 21:23:45

Az még senkinek sem jutott eszébe, hogy esetleg észak-koreai hekkerek bomlasztó tevékenységéről van szó?

lohere.net 2011.07.21. 21:46:34

>észak-koreai hekkerek

Miért:nevettem?

Tapogatott Kukorica 2011.07.21. 21:49:10

@Kételk Edő: baráti ország nem tenne ilyet velünk!

nem várt fordulat 2011.07.21. 22:50:28

@Legelő Őse: nem védem. én csak azt mondtam, hogy egyrészt a kezdeményezés jó. másrészt, meg akinek erről a pedomaci jutott az eszébe, az menjen rizst kapálni. utálom a jelenlegi hatalmat, de ne trollkodásból pedomacit látni ott, ahol nincs, szerintem elfogult. szerintem ez egy jó piktogram.

a baj az, hogy ahelyett, hogy élnénk az életünket, mindent le akarunk szabályozni. ez tény. mindenre legyen törnény, stb... félreértelmezett az egész demokráciáról képzelt felfogásunk. szeretem a vastagbőr posztjait. de ez most kötekedésnek tűnik számomra.

Viktus 2011.07.22. 01:28:54

Nem mackók meg zászlócskák itt a fő gond, hanem pl. ez:

A védelmi időszak alatt is közölhetik a munkáltatók a jövőben a 3 évnél fiatalabb gyermeket nevelő szülőkkel, hogy nem kívánják őket tovább foglalkoztatni - derül ki a Pénzcentrum.hu birtokába került Munka törvénykönyve tervezett módosításából.

penzcentrum.hu/karrier/kirughatjak_a_kisgyermekeseket_es_a_nyugdij_elott_allokat_is.1029088.html

Biztos ez is segíti a középosztály szaporodási kedvét ...

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.25. 20:56:26

@lohere.net: Akkor egyrészt gratulálok, másfelől elnézést, ha a cikk alapján meggyanúsítottalak volna. De tény, hogy az utolsó pillanatban betóduló több ezer szavazatokat mindig is furának tartottam...

süti beállítások módosítása