Skip to content


       Szűrés lista

Nem kell 200 millió

A kormány a 2011. évi költségvetésben – szakítva az elmúlt évek gyakorlatával – ismét nagy összegű, összesen 1,2 milliárd forintos keretet hagyott jóvá az "egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások" céljára. A Magyarországi Református Egyház elnöksége április végén úgy döntött, hogy a felekezeti arányok figyelembevételével ráeső, körülbelül 200 millió forintos támogatásról lemond, vagyis nem igényel támogatást az erre a célra elkülönített keretből.

Azt szerették volna, ha ez az összeg a Rédly Elemér katolikus plébános kezdeményezésére létrejött Államadósság-csökkentő Alapba kerül, így ők is hozzájárulnak ahhoz.

A hírről még a KDNP-s miniszterelnök-helyettes honlapja is beszámolt, a fejléc mosolygó Semjén fotójával azt az illúziót keltve, hogy boldogan.

Pedig nem is.

Bölcskei Gusztáv református püspök a tatai Csillagpont református ifjúsági találkozón tartott kerekasztal-beszélgetésen számolt be erről.

"Az MRE Elnöksége a napokban kapott egy levelet Semjén Zsolttól, amelyben a miniszterelnök-helyettes közölte, a kormánynak nem áll módjában elfogadni ezt a felajánlást. Született erre egy válasz, majd kaptunk egy újabb levelet, amelyben a miniszterelnök-helyettes megerősítette a döntést."

Bölcskei Gusztáv kijelentette, az MRE erkölcsi döntésére politikai válasz született. Az egyházvezető leszögezte, ezzel a kérdést a maga részéről lezártnak tekinti.

A híres-hírhedt református nyakasság ugye..... Igazuk van.

Semjén Zsolt, a kormányfő kereszténydemokrata helyettese erre úgy reagált: a kormány Szászfalvi László egyházügyi államtitkár javaslatára tárgyalt ülésén a felajánlásról, és arra jutottak, hogy erre ebben a formában nincs mód. A felajánlott állami keretet nem lehet átcsoportosítani, az a költségvetésben címzett támogatásként szerepel ugyanis. Ezt a kormány nem is tehetné meg, országgyűlési határozat kellene hozzá, és módosítani kellene a büdzsét - jegyezte meg.

Tisztelettel jelezték ezért a püspök felé, hogy köszönettel veszik, ha gyűjtésből, vagy megtakarításból járul hozzá a református egyház az államadósság csökkentéséhez – mondta a miniszterelnök-helyettes.

Mu-ha-ha!

"A felajánlott állami keretet nem lehet átcsoportosítani, az a költségvetésben címzett támogatásként szerepel ugyanis. Ezt a kormány nem is tehetné meg, országgyűlési határozat kellene hozzá, és módosítani kellene a büdzsét"

Eddig valahogy nem tűnt fel, hogy a költségvetés módosítása gondot okoz. Egy kétharmadnak?! Ez piti ügy kéne, hogy legyen nekik, hisz több olyan tehetséges képviselőjük is van, aki percek, de max. pár óra alatt összedob és bead egy javaslatot.

Vagy "szaros" 200 millióért lusták beindítani a törvénygyárat?

De a reformátusok gyűjtsenek és/vagy utalják át megtakarításaikat, az jöhet.
Azt természetesen szívesen fogadja a kormány.  

Címkék: gazdaság fidesz abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr893088312

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viktus 2011.07.22. 09:56:16

Az a baj ezzel, hogy a reformátusok ilyen nagyvonalúak, akkor kénytelen lenne a római egyház is v.mit lépni, és arányaihoz mérten min. dupla összegről lemondani :D az pedig gondolom annyira nem tetszene nekik, ezért kicsit megnoszogatták a Zsoltit.

Apafarkas 2011.07.22. 10:00:33

Ezek a reformátusok is ki fogják magukat írni a NER-ből...majd ha a TEKI-katonák jönnek a püpök úrért, akkor lesz nézegetés...!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.07.22. 10:05:32

Beszarok komolyan, ezek már arra sem veszik a fáradtságot, hogy valami minimálisan elhihető bullshittel kábítsák a közvéleményt. Mert ez, ami a közleményben olvasható magyarra lefordítva kb annyit tesz: szarunk rátok.

Viktus 2011.07.22. 10:08:20

Bár, ha nem kell senkinek egye-fene elfogadom azt a szerény kis pénzecskét.

rolika 2011.07.22. 10:39:48

@Apafarkas: Nebassz, én református vagyok, ráadásul maradtam manyupos. Nekem annyi.

reKorrekt 2011.07.22. 10:45:56

Most komolyan, ki az az idióta aki akár egy forintot is képes az államadósság alapba utalni?? Nagyjából 20.000 milliárd az államadósságunk.Még ha valamilyen csoda folytán 10 milliárd össze is gyűlne az alapban, az mégis mire lenne elég? (-0,05%) de a népbutítás megy ezerrel.
A szocik már rég elbaszták az elkövetkező jó pár évünket az államadósságunk majd' megtriplázásával.

Viktus 2011.07.22. 11:01:51

@laspalmas:

Jaja én akár még református is leszek...

Viktus 2011.07.22. 11:04:32

@reKorrekt:

Ahhoz képest az elmúlt egy évben is rádobtak egy szerény 1000 milliárdocskát ... egyébként meg annyira nagy államadósság elleni harcot vívunk ott lett volna még csökkenteni az államadósságot vagy 1500 milliárdnyi nyugdíj visszavételes pénz az állampapírok mellett meg vissza lehetett volna adni azt a szerény kis 4 milliárd euro-t amit a kasszában betartalékoltak a szocik a csontvázak mellé.

Sz.Olga 2011.07.22. 11:11:52

Hogy jön ahhoz egy koszos egyház, hogy látványosan másra költse a pénzt, mint amire a kétharmad (képviselő) felcímkézte?

A végén még megérjük, hogy a népeknek kinyílik a csipája, és elkezdik keresni, hogy milyen haveri pénzeket lehetne még az adósságrendezési kasszába nyomni.

fokabacsi 2011.07.22. 11:14:54

Nem értitek?! Előre eldöntötték, hogy ezt az egyegészkettő milliárdnyi forintot kik is fogják megpályázni, (haver ismerősének a családicége) tehát nem úgy van az, hogy arról a reformátusok lemondjanak, mert már megvan a helye, hogy hová, merre! Nahát! Rendnek muszáj lenni!

lyken 2011.07.22. 11:15:58

Aki az államadósságcsökkentő alapba (ugye emlékszünk még, hogy államadósságcsökkentő és NYUGDÍJREMORM alap a neve? cöcö...) fizet, az alapvetően szellemi fogyatékos. De. A probléma ott van kormányrászről, hogy ha a reformátusok ezt betolják, akkor a katkók ott fognak állni és égnek mint a Reichstag. Tehát próbáljál ellehetetleníteni a dolgot. Olyan vicces, ahogy Semjén "szalonkalövő" Zsolt közli, hogy nem lehet átcsoportosítani. Mintha az eddig 3 perc alatt megírt és elfogadott önálló képviselői indítványok nem lettek volna további 2 perc alatt elfogadva.
Dehát ugye a reformer keresztény az nem a kormánypárti keresztény...

"A szocik már rég elbaszták az elkövetkező jó pár évünket az államadósságunk majd' megtriplázásával. "
A valósághoz hozzátartozik, hogy az államadóssággal finanszírozás az első Orbán kormánnyal kezdődött, akik fel akarták lendíteni a piacot ezzel. Viktorék ekkor a jelenlegi állomány ~34%-át vették fel, mint "hitel". Utána a szocialista 8 évben ennek majdnem kétszereysét érték el az elvtársak. A mostani Orbán kormány pedig túltesz a legköltekezőbb szoci kormányéven is. Ha nem is tripláztak, de tény, hogy a szocik 8 év alatt megduplázták az államadósságot.
Az alapvető probléma az, hogy ezek a költések 95(!) százalékban szociális juttatásokra és korrupciós célokra mennek el, tehát nem értékteremtő dolgok keletkeznek belőle. És így alakul ki egy adósságspirál, ahol minden kormánynak egyre nehezebb és évről évre szarabb a lakosságnak.

lyken 2011.07.22. 11:20:27

@Sz.Olga: "Hogy jön ahhoz egy koszos egyház, hogy látványosan másra költse a pénzt, mint amire a kétharmad (képviselő) felcímkézte?"

Ilyen esetekben az alábbi dologtól félnek:

- egyes zemberekben még megérik a kérdés, hogy ha a reformátusok a 200 milliót odaadják, akkor a katolikusok a sokmilliárdjukból miért nem tolnak bele?
- egyes zemberekben még megérik a kérdés, hogy a katolikusok csak a számlát tudták megalapítani nagy hangon, de a valódi tetteket már meghagyják másoknak?
- egyes zemberekben még megérik a kérdés, hogy miért is nem a híveik tartják el az egyházat? Miért adóforintokból tömik?
- egyes zemberekben még megérik a kérdés, hogy ha a katolikus egyháznak mindent lehet a lobbipártja miatt, akkor az egyéb zegyházaknak miért van kuss?

teefau 2011.07.22. 11:26:10

"...köszönettel veszik, ha gyűjtésből, vagy megtakarításból járul hozzá a református egyház az államadósság csökkentéséhez..."
Gyűjtésből???
Áhá, szóval vasárnap majd körbejár a fonott kiskosár, hogy tessenek szépen ezt-azt bedobni mert támogatást erőszakkal sem lehet eldobni, az államadósságra csak gyűjteni lehet. A gyülekezettől. Szóval megint TŐLÜNK. Apám fasza nem kellene Semmilyenzsoltinak?

lyken 2011.07.22. 11:46:56

@teefau: "Apám fasza nem kellene Semmilyenzsoltinak? "
Az nem, de ha esetleg van a háztájatokon egy kilőnivaló szalonka...

zrobasé 2011.07.22. 11:48:19

csókoltatom kiskezeit S.ZS. ,de én úgy tudom, hogy az a 200 millió, amin megy most a fájt, na az is ugyanolyan ADÓmány...ugyhogy, szép ez a "nem lehet megoldani", "meg ez nem igy működik" , meg egyéb okosság, csak elég hamis...és akkor Vidéki stilusában :
úgy látszik, kedves S.ZS.-nak nem kell a fealajánlott adomány, ő nem érdekelt az államadósság csökkentésében, ő azt szeretné, ha Magyarország minnél inkább az adósságban fuldokoljon...és ahogy egy egyszeri, de okos ember mondta : európa ilyet nem baszott...

teefau 2011.07.22. 11:59:54

@lyken: Az nincs, de kilőnivaló ökör van egy rakás, az egész család még mindig adót fizet, dolgozni jár, tankol, vásárol, stb.

Peetee 2011.07.22. 12:04:03

Az az undorító ,hogy a katolikusok meg a HIT gyülekezet szó nélkül felvette a neki megszavazott milliárdokat!!!!!

aeidennis 2011.07.22. 12:18:38

@Peetee: Könyörgöm, legalább az első mondatot olvasd végig kommentelés előtt! :)

Dan_W_Smith (törölt) 2011.07.22. 12:19:22

Csókolom ezt nem lehetne úgy megoldani, hogy aszongyahogy:

i) Megkapja az egyház a 200 milliót (banki átutalás mondjuk)
ii) Beteszi az alapba (banki átutalás #2)
iii) Megkérdezi a kétharmad: "Köszönjük, ez honnan van?"
iv) Válaszol az egyház: "Hát adomány volt a hívőktől"
v) "Ilyen sok? Egye fene, elhisszük. Na de mi lett azzal a 200-zal amit mi adtunk?"
vi) "Hát szétosztottuk a hívek között..."

Hátháthát... azzal nem kezdünk mondatot, de na. :D

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.07.22. 12:27:04

@Dan_W_Smith: egész jó, csak kicsit gondolkodni kellene, na meg hazudni, de hát olyantot nem teszünk, vagy mégis.....
meg tartok tőle, hogy az ott gyűlő pénznek is valami oltári fontos dologra meg van már a helye, aztán nehogymár valaki is megkérdezze az adományozók közül, hogy mire is ment, csak utalok a setétbe vesző kolontári pénzgyűjtő/vesztőre.....

Alterix 2011.07.22. 12:41:56

A Református Egyház pénze 200 milliója nem kell, de azért gyűjtsenek.
-Lehet arra játszott Semén, hogy a hívektől egy jó kampánnyal máris többet ki lehet húzni.
-Ráadásul jobban mutat az alapítvány listáján,ha külön-külön fel lehet sorolni mondjuk 600 gyülekezetet.

Azért nem semmi propaganda lenne, ha nem csak a pl.: a 3 fideszközeli befizető lenne a listán!!!

Nagy zsidó ez a Semjén:)))

KenSentMe 2011.07.22. 12:42:38

@Dan_W_Smith: Nem, ebben az a vicces, hogy úriemberek között ez nem így működik.. te szólsz, hogy be akarod fizetni az államadósság elleni alapba, erre ők visszaszólnak, hogy közvetelnül nem lehetséges, de mivel a pénz téged illet, ezért egy kis trükközéssel nyilván megcsinálhatod, és ennek még PR értéke is lehet, de jó nekünk..

úriemberek között ez nem úgy működik, hogy eleve a legrosszabbat tételezzük fel a másikról, és rögtön az első körben kihazudjuk a szemünket.

Attilajukkaja 2011.07.22. 12:43:08

@Viktus:

"akkor kénytelen lenne a római egyház is v.mit lépni"

Vagy errol van szo (valamilyen demonstraciorol), vagy a reformatusok teljesen hulyek!!!!
Mert, ahogy @reKorrekt irta:

"ki az az idióta aki akár egy forintot is képes az államadósság alapba utalni??"

Dan_W_Smith (törölt) 2011.07.22. 12:51:32

@VRbagoly: Én úgy gondoltam, hogy eme válasz után. Az első lépés természetes volt az egyház részéről. Nem akarjuk a pénzt -> tartsátok is meg, de tegyétek át oda, ahol szerintünk is jó helyen van, és amúgy is oda tennék. A válasz az volt, hogy ha nem kell, akkor is a tiétek. Erre írtam le a szerintem logikus válaszreakciót a fenti kis szösszenettel. Elnézést, hogy félreérthető volt, és nem írtam le eme számomra implicit logikus premisszákat :)

NA YA! 2011.07.22. 12:52:48

Ez a durca a pápai (ratycinger) kézcsók miatt van. Ovi legközelebb 2x is meggondolja mit csinál!:)))

csárli hárper 2011.07.22. 12:52:51

ha jól értem(sokat ittam na!)
a reformátusok azt mondták hogy rongyos 200 millióval nem szúrjátok ki a szemünket, dugjátok fel, vagy rakjátok be a zadósságcsökkentöalapba(muhaha), de azt nem lehet mert blablablablabla, erre ez a semmilyen senkiházi most azzal kérkedik a gagyi honlapján hogy a reformátusok önként és dalolva "támogatják a zadóssácsökkentést", ez a nem semmi pofátlanság...
szarházi fidesznyikek jártak már erre?

Kabbe (törölt) 2011.07.22. 12:53:02

annak a 200 millának már megvan a nemzeti gazdája:)

GGG77 2011.07.22. 12:53:07

Nagy piros pont az MRE-nek ezért. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.22. 12:53:40

@Dan_W_Smith:

Persze, aztán gazdagodjanak a burzsuj bankok, mi?!!
Még ilyen eltőzsdéző mentalitást! :)

kalandfereg 2011.07.22. 12:58:03

Ez a Semjén Zsolt mikor tűnik már el a búsba?!?!
Azt vágom, hogy Antall József, Mikola István és sokan mások után Orbán most őrá osztott valamiféle elfuserált apaszerepet saját maga és ezzel együtt sajnos az egész ország felett.
Azonban! Nekem nem kell apa, volt nekem sajátom, azóta már felnőttem, én saját magam szeretnék a saját sorsom felett rendelkezni, amennyire csak ezt a közösségi együttélés szabályai lehetővé teszik. Nem kell egy ilyen idióta Semjén a hülye pszichopata dolgaival. Én nem vagyok olyan, mint ő. Szeretném, hogy ő és a hozzá hasonlók a lehető legkevesebb befolyást gyakorolnák az életem felett. Mondjuk semennyit. Nem kértem ezt az ürgét, de nagyon nem.
Kissé elrugaszkodtam a témától, bocsi, és köszönöm a figyelmet. :)

bgp 2011.07.22. 13:02:36

@Peetee: milliárdok nem lehetnek, mert 1.2 milliárd az összes. Abból 0.2 már megvan a reformátusoknál, tehát 1 milliárdról beszélünk, amiből szerintem a zsidók is kaptak valamennyit. a maradék talán 8-900 millió lehet.

Mézesmázos Mózes 2011.07.22. 13:03:20

T9mjén Zsolti hazudott.
Tűnés a gyóntatószékbe!!!

Vegyi Ali 2011.07.22. 13:14:37

Ezek tényleg azt hitték, hogy majd ők döntik el, hogy minek a felújítására (vagy milyen beruházásra) menjen az a 200millió??? Gyerekek, hát már az is le van simítva, hogy melyik cégek fogja megnyerni a pályázatokat...

Roy 2011.07.22. 13:15:30

@rolika: Hűha, Neked tényleg annyi. Nem baj majd mész átnevelőtáborba.
Sajnállak.

Endrosz 2011.07.22. 13:19:18

@lyken:
"A valósághoz hozzátartozik, hogy az államadóssággal finanszírozás az első Orbán kormánnyal kezdődött, "

A valósághoz hozzátartozik, hogy az államadóssággal finanszírozás a Kádár-rendszer idején kezdődött. A 70-es évek végére ugyanis elfogytak a devizatartalékok a gulyáskommunizmus finanszírozásához, és Moszkva tudta nélkül elkezdődött a hitelfelvétel Nyugatról. Aztán ez a trend rendületlenül folytatódott az ÖSSZES rendszerváltás utáni kormány alatt.

Attilajukkaja 2011.07.22. 13:21:32

@kalandfereg: @Mézesmázos Mózes:

Semjen Zsoltot idezem, amit a 168 oraban publikaltak: "A kritikusok végeredményben nem velünk vitatkoznak, hanem a néppel, hiszen a nép által választott magyar parlament döntött."

Szoval vigyazzatok, mikent kritizaljatok ot vagy a ketharmadosokat, mert egy egesz nep all egysegesen szemben veletek. Ti nyilvan valami nepen kivuli egyedek (vagy ET-k) lehettek. Maskepp nem tudom ertelmezni Semjen kinyilatkoztatasat :o)
Csak azt, hogy nem veszik joneven, ha barmivel is vitatkoztok. Ok szoltak!!!!!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.07.22. 13:24:13

@Viktus: A szocik 20 milliárd államadósságot adtak át. Azóta elvették a magánnyugdíjat, kéregetnek, és az államadósság 21 milliárd!

dark future · http://www.andocsek.hu 2011.07.22. 13:26:00

De jól megy mostanában reformátuséknak...

csoko20 2011.07.22. 13:26:46

@Mézesmázos Mózes: A bögyörőzős, térdenlovaglós gyóntatószékbe?

Asszem 2011.07.22. 13:34:22

Azt írta már valaki, hogy a fasza nemzeti konzultációkra költött forintok mennyivel növelték volna az államadósság alapot?

gonzalo 2011.07.22. 13:34:40

mondjam a számlaszámom? itt se vagyok, ha átutalják.

Alterix 2011.07.22. 13:40:43

@dark future: Csak reformátusék nem akarnak majd olyat hallani a választások előtt Semjénéktől, hogy "akkor most mi is kérünk egy szívességet".

@Asszem: Azokra a forintokra gondolsz, amit piaci hitelekkel biztosítottak? ;)

lyken 2011.07.22. 13:47:14

@Endrosz: Az igaz, hogy a Kádár rendszerben kezdődött(a Moszkva tudta nélkül történt dolgot gondolom csak viccnek szántad), viszont ha a 89-ig felhalmozott adósságot a jelenlegi állomány mellé teszed, akkor azt fogod találni, hogy bőven egyszámjegyű az a százalékos összeg. A sajnálatos tény az, hogy a nagyondemokratikus kormányaink mindig egyre többet és többet vettek fel, ahogy telt az idő.

kalandfereg 2011.07.22. 13:56:07

@Attilajukkaja:
Háaz biztos, a csávó szeretné aszinni, h itt őket mindenki akarja, csak azt felejti el, hogy a szavazás nem rájuk volt, hanem az mszp ellen, a kétharmad csakis az mszp utálatának fokát mutatta. És ha van valami, ami felgyorsítja a kiábrándulást, akkor az állami bigottkodás-szemforgatás tuti. Sztem van egy viszonylag széles réteg, akiknél ez állati gyorsan ki fogja verni a biztosítékot.

Attilajukkaja 2011.07.22. 14:07:57

@kalandfereg:
"van egy viszonylag széles réteg, akiknél ez állati gyorsan ki fogja verni a biztosítékot. "
Szerintem felesleges jovoidoben fogalmazni :o)))
A biztositek mar kint vann!
Ez a "csavo" pedig sokmindent hisz, ami az en vilagnezetem szerint egy nagy humbuk. Nem csak a valasztasokkal kapcsolatban van oriasi nagy tevedesben! De most negy even keresztul hiaba is gondol/mond roluk barmit is az ember.
Ez az egesz valasztasi-kepviseleti rendszer is egy nagy humbuk, ha mar ezt a szot hasznaltam. Nem tudom, kit es hogy reprezental, szolgal, de hogy a nep akaratatol fuggetlen, az tuti!

Link Elek 2011.07.22. 14:10:54

szegeny reformatusok, nem tehetnek mast, mint tovabb eloskodnek az allami forintokon.
a lopott nyugdijpenzbol meg van, csak jovore fogy el.
akkor majd semmink sem lesz csak semjen zsoltunk, orban viktorunk meg a tobbi szarkavaro

dbeata 2011.07.22. 14:18:55

Mindig újra és újra bebizonyosodik, miért is esküdtem én inkább az unitárius egyház templomában, és fordultam el undorral el a puccos katolikus templomos szertartás gondolatától is.. Az a jó, hogy gerinces élőlény vagyok. Meg sajnos római katolikusként megkeresztelt.
Hajrá reformátusok!
Csak azt sajnálom, hogy amit ők az alapba szánnak, ezek a komcsi politikusok majd felfüstölik az égbe, és nem arra költik, amire kéne.
Érdemes egy pillantást vetni a katolikus egyház honlapjára, meg ugye csak nyitott szemmel, fülekkel járni, ők mindig az osztásnál vannak ott, sosem ott, ahol adakozni, segíteni kellene.

csoko20 2011.07.22. 14:27:05

@dbeata: "ők mindig az osztásnál vannak ott, sosem ott, ahol adakozni, segíteni kellene. "

Kurva sokba kerülnek a pedofilbotrányok.
Más tészta az is, hogy a faszba szólhatnak bele a magyar politikába, olyanok, akik a Vatikán fennhatósága alatt állnak.
Végezetül: gynakodni kell minden férfira, aki fennhangon tagadja a pinát.

Kun András 2011.07.22. 14:29:11

Majd lesz új Audi, meg költségtérítés a 200mio-ból Lézer Janinak és a chavrosznak.
Ezek után egy kanyi vasat nem adok a reformátusoknak, legalábbis ezeknek a barmoknak biztosan nem!

Apafarkas 2011.07.22. 14:35:34

@Attilajukkaja: Örülj neki, hogy nem mindjárt Istentől eredezteti a hatalmat. Mert hamarosan még azt is megérhetjük, hogy lesz itt nekünk I. Viktor, Isten kegyelméből apostoli király, és Semjén Őexelenciás Uram.
Szóval én csak annyit mondok, éljen a NER!
Nektek meg, büdös ellenfülkeforradalmárok, majd a lelketekre beszélnek a TEKI-katonák. Csak találják meg a helyes ajtót...

kalandfereg 2011.07.22. 14:35:40

Tömjén Zsolt és Lézer János, már ezekért megérte elolvasni a kommenteket! :D

Attilajukkaja 2011.07.22. 14:50:51

@Apafarkas:

"Örülj neki, hogy nem mindjárt Istentől eredezteti a hatalmat. "
Miert? Mi lenne a kulonbseg?

"Nektek meg, büdös ellenfülkeforradalmárok, majd a lelketekre beszélnek a TEKI-katonák."
Hja. Nalunk mar mindig nyitva van az ajto. Ejszaka is. Ha be akarjak torni, majd jol pofara esnek es meg egy vodor langyos zsir is a nyakukba dol az ajto feletti vodorbol. Mi mar keszultunk :o))))

Attilajukkaja 2011.07.22. 14:53:19

@kalandfereg:
"Tömjén Zsolt és Lézer János, már ezekért megérte elolvasni a kommenteket! "

Egy ujszulottnek minden vicc uj :o)
Welcome to the Club!

Attilajukkaja 2011.07.22. 15:03:03

@kalandfereg:

Amugy tetszik a nick-ed :o)
Most el kell huznom dolgozni....

ob.szerver 2011.07.22. 16:12:39

@Apafarkas:

"majd ha a TEKI-katonák jönnek a püpök úrért, akkor lesz nézegetés...! "

Ha megtalálják. És nem a szomszédos zsinagóga lakóit hasaltatják a sárban. Na akkor egy raj izraeli F16-os lerendezné őket a Q7-eseikkel együtt. :-)

bőrmók 2011.07.22. 16:17:09

@lyken:
+- egyes zemberekben még megérik a kérdés, hogy ha egy egyház kijelenti, hogy nincs szüksége az állami adományra, akkor minek és hogyan állapította meg a kormány ezeket az összegeket? Nem-e forog fenn álszentségből való felelőtlen költekezés esete?

B3NZiN 2011.07.22. 16:39:49

Ma már nem pénz 200 millió forint, csak a gond van vele. Gondolom mint az ilyen összegeket általában ezt is kidobják majd végül. Annyit tudok felajánlani, hogy ha sok helyet foglal, és már tényleg nem tudják hová tenni bevállalom, hogy elraktározom a megsemmisítésig, és megígérem, hogy nem zavarom a kormányt azzal, hogy vissza akarom utalni.

varvizib 2011.07.22. 16:45:17

Segítek tárolni. Ha másnak is van felesleges pénze, nyugodtan utalja hozzám, jó célokra fogom felhasználni.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.07.22. 20:46:15

fidesz-kdnp-ról magyarra lefordítva ez azt jelenti:

lefekszünk a hit gyülekezetének "ingyér", de a reformátusok 200 millióért sem pettingelhetnek..

Bee-zony 2011.07.22. 21:52:29

Tehát az a megoldás, hogy hirtelen sikerül a reformátusoknak megtakarítani / összegyűjteni 200 milliót, ahogy @Dan_W_Smith már megírta.
A gond az, hogy az állam és némely (sok) egyház között korrupt összefonódás van – de annyira, hogy most már erővel bele is kényszerítik őket az államot képviselő pszichopaták.

Az állandó dezsavű:
„Virág elvtárs: Tudja, Pelikán elvtárs, egyszer majd kérni fogunk magától valamit.

Virág elvtárs: Most már aztán nemsokára igazán kérünk valamit magától, drága elvtársam.
Pelikán: Tessék már kinyögni!
Virág elvtárs: Türelem. Kellő időben a kellő csapást!

Virág elvtárs: Visszasírnak még maguk engem!
Pelikán: Hát erre azért nem mernék megesküdni.”

Bee-zony 2011.07.22. 21:55:18

Ez is volt már:
1969, Virág elvtárs: „Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik, és aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.”

2011, Semjén elvtársúr: „A kritikusok végeredményben nem velünk vitatkoznak, hanem a néppel, hiszen a nép által választott magyar parlament döntött.”

A pszichopaták egyformasága… ahogy a feketéből fehéret, a fehérből feketét igyekeznek csinálni, az aljas szándékaik szerint.

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.22. 22:51:19

@VRbagoly: "úriemberek között ez nem úgy működik, hogy eleve a legrosszabbat tételezzük fel a másikról, és rögtön az első körben kihazudjuk a szemünket. "

Konkrét úriemberekre gondoltál? Ha igen részesíts már minket abban az élvezetben, hogy megnevezed őket!

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.22. 23:00:44

@zrobasé: "ő azt szeretné, ha Magyarország minnél inkább az adósságban fuldokoljon."

Nem szereti, hogy Magyarország adósságban fuldoklik, de a képmutatásodat sem szereti, mint ahogy én sem. Ez a 200 milla, abból az adóból jön össze, amit a fülkeforradalmárok mellett a csendes 1/3-d is fizet az államnak. Úgy rémlik, hogy számszakilag az 1/3-a több nemszavazót jelent, mint amennyi szavazót a 2/3-ad takar.
Tisztességesebb lenne azt mondani, nem kapnak az egyházak állami támogatást ( tartsák el a hívők ), mert az erre szánt pénzt betesszük az adósságkezelő alapba. Miért nem ad a Református Egyház a saját bevételéből? Ha abból adna, talán még én is adnék.

Nurrddin 2011.07.23. 02:59:11

erről a nagy felajánlkozásról nem hinném hogy megkérdezték a kis alföldi települések óriási de éppen összedőlni akaró templomaiban prédikáló lelkészeket, presbitériumokat...

kabaré mennyire nincs forrás, a legalapvetőbb állagmegóvó, veszélyelhárító munkákra sem a reformátusoknál
ezt első kézből mondhatom....

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.25. 09:40:12

A kulcsrész az "egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások", vagyis a FIDESZ a párt mögött álló építőipari cégeknek akarja a pénzt adni. Ha viszont a reformátusok azt nyilatkozzák, hogy ezt inkább államadósság csökkentésre kell fordítani, abból az e pénzmagból finanszírozott beruházások kivitelezői semmit sem kapnak. És ez nekik nem jó, még ha ezzel magának az államnak és a kormánynak segítenek is.
Megoldás lehet, ha egy ügyvéd segítségével mégis meg tudják ezt oldani valahogyan. Másfelöl viszont igaz, hogy az elutasítással - ha ideiglenesen is, de - munkahelyek tucatjai jönnek létre, ami egy szimpla utalásnál nem történne meg.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.25. 15:39:24

@bulvármédiás =>:

Köszönjük a megoldást! Tényleg, akár ez is lehet a háttérben :)

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2011.07.26. 11:03:47

@laspalmas: Persze ez csak feltételezés, de szívesen :-)

Amúgy meg a felajánlás szép gesztus volt, de ez a 200 milla a billiónyi / ezer milliárdnyi méretű adósságban tényleg aprópénz. Kb. olyan, mintha egy CHF hitelesnek fölajánlanának pár száz forintot megsegítésre...

süti beállítások módosítása