Skip to content


       Szűrés lista

Suli kettes portás

Az Amerikai Egyesült Államok, mint a demokratikus nyugati világ vezető hatalma időről időre megnézi, hol, merre hogyan állnak a demokráciával a nagyvilágban. Nos, az egyensúlyok és fékek 200 éve működő rendszerében valószínűleg egy kicsit furcsának találhatják a magyar demokráciát, ahol se egyensúly, se fék nincs. A kiskanállal, grammra kimért amerikai demokrácia merőben ellentétes a kétharmaddal, NER-rel meg a többi mókás dologgal, ami 15 hónapja dübörög Magyarországon. Az USA szemszögéből nézve ezek tényleg fura dolgok lehetnek, ahogy a mi szemszögünkből meg az a fura, hogy a világ legnagyobb hatalmú ember, az USA elnöke nem tudja keresztülvinni az adósságplafon megemelést, mert a kurva nagy demokrácia miatt ehhez sincs elég hatalma.

Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága Európával és Eurázsiával foglalkozó albizottságának keddi meghallgatásán több más közép- és kelet-európai ország mellett Magyarország is szerepelt a napirendi pontok között, és Thomas Melia, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta a bizottságot:
- jelenleg Magyarországon az alkotmányozási folyamat részeként a parlament sarkalatos törvények egész sorát fogadja el anélkül, hogy egyeztetne az ellenzékkel vagy a civil társadalom képviselőivel.
- több olyan témakör is van - például a bíróságok függetlensége és a sajtószabadság kérdése -, amely aggodalomra ad okot.
- kormány azonban a kétharmados többségét arra használja, hogy az alkotmány megváltoztatásával szilárdítsa meg a hatalmát, és korlátozza a jövőbeni kormányok mozgásterét.
- példaként említette, hogy a kormány a saját embereit ültette a médiát felügyelő hatóságba, amely súlyos büntetéseket róhat ki a médiumokra, ha a híradásaik nem "kiegyensúlyozottak" vagy "sértik az emberi méltóságot". (A beszámoló pdf-ben, a 3. oldalon van Magyarország.)

Szépen meg lehetne cáfolni pontról-pontra ezeket az állításokat, amennyiben azok valótlanok lennének: "egyeztetünk az ellenzékkel a sarkalatos törvényekről", "nem kívánjuk megszilárdítani a hatalmunkat", "nem ültettük a saját embereinket a a médiát felügyelő hatóságba" vagy a "híradások kiegyensúlyozottak" ...

Sajnos nem ez történt.

Kettő darab reakció érkezett, egy pofátlan, meg egy még pofátlanabb, egy prolis.

A pofátlan:
"Senki nincs abban a helyzetben - sem Magyarországon, sem azon kívül -, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát. A magyar emberek világosan és egyértelműen kifejezték az akaratukat tavaly tavasszal, amikor az ország megújítására és átszervezésére adtak világos felhatalmazást a kormánynak." - Szijjártró

A proli:


A legszebb az egészben, hogy Thomas Melia a National Democratic Institute (NDI) nevű, a demokratikus átalakulásokat világszerte segítő szervezet egyik munkatársa volt, 1988 és 1993 között az intézet kelet- és közép-európai programjait vezette, 1989-90-ben az ellenzéki pártoknak nyújtottak segítséget és tréningeket az első szabad választásokra való felkészülésben.

"Meliat jól ismerem, a rendszerváltozás idején itt járt, és a Fidesznek felkészítő tréningeket tartott a demokrácia mibenlétéről." - mondta az Németh Zsolt külügyi államtitkár.

Szegény Melia, rossz mester volt, mint Obi-Wan Kenobi, a tanítvány biza' csúnyán elfajzott.
 
Deutsch azonban nem állt le:



A héten két új szót is tanultam, tisztára mint Stallone az Oscar című filmben:
"lollitatív" és "fingszagjóska" ...


Nos, ez a "suli kettes portás" egy személyben felelős az USA kormányában a demokrácia, emberi jogok meg minden ilyen ügyekért a világban, Deutsch Tamás pedig egy Brüsszelbe kiejtőernyőztetett politikus, többek között az Európai Parlament szociális bizottságának póttagja, aki az égvilágos semmit sem tud felmutatni, azon kívül, hogy egyszer egy kedves kollégiumi néni egy bizony Orbán Viktor szobatársának osztotta be.

Szóval mire fel arcoskodunk, Deutsch? Ez a kurva Twitter hogy keresztülhúzta Orbán terveit, hogy a pinabubus szerencsétlent jól eldugja 5 évre Brüsszelbe...

Az amerikai nagykövetség sajtóattaséja azt mondta, Deutsch Tamás bejegyzését nem méltatják válaszra.






Tudom, nagy geciség még egyet belerúgni, de Deutsch egy külön állatfaj, így nem tudom megállni, hogy ne csapjam le a magas labdát:

Thomas O. Melia vs. Deutsch Tamás


 

Címkék: fidesz deutsch pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr643108998

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vannak irtózatos gecik 2011.07.30. 10:40:50

  "Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány".  Sokan vannak kis hazánkban, akik eszüket, tudásukat, képességeiket fel...

Trackback: Közösségi kommunikáció dajcstomi módra 2011.07.29. 15:29:09

Deutsch Tamás EP képviselői munkájáról keveset hallani, de botrányos kijelentései miatt annál többet foglalkozik vele a média. Számomra az a meglepő, hogy mindezt tudatosan teszi. Talán ő és a szűk törzsrajongói ezt mulatságosnak tartják, de a Gyurcsán...

Trackback: Tealevél és költségvetés 2011.07.29. 12:54:54

Kormányaink időnként egy kis, eldugott dokumentumban titkos nyelven kommunikálják (21. oldal), hogy mik a középtávú (3 éves) költségvetési terveik. Az adatok közreadása törvényes előírás. Azok rejtjelbe történő becsomagolása annak érdekében, hogy ...

Trackback: A Twitter és a magyar virtus 2011.07.29. 12:48:30

Európai parlamenti képviselőnk, Deutsch Tamás halad a korral, és twittel. Egyben azt is megmutatja nekünk, mi mindenre jó ez: egyetlen kattintás, és világszerte mindenki látja személyes gondolatainkat, betekintést engedhetünk gazdag érzelemvilágunkba, ...

Trackback: Hírek otthonról 2011.07.29. 12:40:14

- Anikó, nem láttad a laptopomat?- Nem láttam, Viktor.- Gyerekek, nem látta valaki a laptopomat? Írnom kell egy e-mailt a külügynek, hogy valamilyen módon le kell szerelnünk az amerikaiakat. - Thomas Melia miatt?- Igen, ki kell találnunk valami jót. Bá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

regress 2011.07.29. 16:34:48

@Zébácsi: te agyhalott,mit próbálnak?az elmúlt 1-évben semmit sem tettek a gazdaság érdekében.mi változot?most ők lopnak.jobban élsz az új alkotmánytól,a médiahatóságtól, a tek -től?reggelig sorolhatnám,de minek

Dr Kangörény 2011.07.29. 16:34:57

@Vidéki: Milyen érzés fideszes farkat szopni és utána fideszes segget nyalni, te agyatlan, életképtelen, tudatlan marha?

Ne fáraszd magad azzal, hogy a kommentem stílusába kötsz bele, a szeretett titkárnőbaszó dajcstompikád stílusát követem, te fasz.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 16:37:49

@belekotty:

Jó húrokat pengetsz.

Mivel az államapparátus a legnagyobb hazai munkaadói kör, sok szavazót érint. Miután a pártok ciklusokban gondolkodnak, mindig rövidtávú-érdek vezérelt típusú lépések tesznek (most OV-nál látom, hogy ezen túllépne, de ő meg meglehetősen egyirányú, erős cementtel kikövezett járdát épít ezekhez a lépésekhez).

Az egyik fő probléma a hazai (értsd magyar) új gazdasági arsiztokrácia megteremtrése (ennek eszköze volt a privatizácó, az állami vagyon átjátszása magyar állampolgároknak (amiben volt is ráció, mégse a külföldi tőkéé legyen a vagyon), csak ez egy kissé falsra sikerült.

Másik fő gond a pártfinanszírozás átláthatatlansága - ez a korrupció melegágya. Vajon az esztergomi Meggyes Tamás játszott-e át pénzt a fidesz kasszába, vagy csak Hagyó Miklós és Zuschlag János tett-e ilyet?
A cél az, hogy új pártok, új rügyek ne férhessenek oda a hatalomhoz, hogy a rendszerváltó pártok pozíciója biztosított legyen. A tipikus oszd meg és uralkodj elv érvényesül.

Most azt látjuk, hogy e rendszerváltó pártok is koncentrációra törekszenek:
Eltűnt: MDF, MSZDP, MIÉP, Kisgazdák, SZDSZ -4
Jött: Jobbik, LMP +2

A demokrácia sokszínűsége tehát árnyékban van (parlamenten kívül), és nem is kap fényt (pénzt) ahhoz, hogy előbújjon onnét.

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.29. 16:38:56

@bandika gazdája: bazz bocs nem vagyok olyan iskolázott mint sokan innen de azér nekem is van véleményem nem értem mi a gond ezzel.

LiberGon 2011.07.29. 16:43:05

Beszarás, hogy beír az érintett de a trollkodás egy pillanatra sem marad abba! :DDDD

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.29. 16:43:50

@zero:

Zero vs Tomi deatchmatch?

Zsíííííííííííííííííííííííííííííííír, múúúkodik a mádjár démokrászi, éjjen-éjjen-éjjen!

belekotty 2011.07.29. 16:44:44

@Zébácsi: Az államapparátusban az MSZP alatt sok-sok oligarcha lopott. Eszement pénzeket. Ha most csak egy fog, már akkor sokkal jobban állunk. Hidd el, most a közszférában ülök, eddig verseny szférában voltam. Ha valaki látja azokat a számokat baloldaliként amit én látok hogy mi ment ki a semmibe, az tuti jobboldali lesz ha annak halvány reménye is felcsillan hogy ennek véget vetnek. A Gyurcsányék egyszerűen bedobták a gyeplőt, befogták a közszféra száját azzal hogy hagyták lopni a középvezető réteget és az MSZP-SZDSZ mögé felsorakozott oligarchákat. Csak ebből kiment szerintem 2-3 ezer milliárd. A többit feléltük, mert többet fogyasztott a társadalom, mint amit megtermelt. Tehát a 8 év alatt az államadóssághoz hozzáadódótt 10 ezer milliárdból kb 7 ezer ment el jóléti cuccokra, 3 ezret loptak kb el.

syklist · http://hanglepel.wordpress.com/ 2011.07.29. 16:45:24

@tizenot:

azt hiszem, mi nem fogunk egyet érteni soha, úgyhogy inkább még végzek egy kis -igaz, hogy nem termelő, de - munkát így a hétvége örömére.

mim 2011.07.29. 16:46:12

Érdemes odafigyelni D.F.T-re, mert ajkáról a nyers párton belüli vélemény igazgyöngyeit szüretelhetjük.
Az egyetlen dolog amit védelmében fel tudok hozni, hogy habár nyersen és parasztosan fogalmazó meggondolatlan politikus, de a mi nyersen és parasztosan fogalmazó meggondolatlan politikusunk.

LiberGon 2011.07.29. 16:46:24

@zero: Szerintem egy twitterüzenete sem ment félre. A célját alapvetően mindegyik elérte.

bandika gazdája 2011.07.29. 16:48:27

@tizenot: Cicuka! Amiről te próbálod elővezetni a zagyvalékot, az a kommunizmus (lett volna). De nem lett, tudod miért? 1. Mert nem működött már az előkészítése sem. 2. Mert azok a mocsok haszonleső kapitalisták előbukkanatk ott is, csak akkor úgy hítták őket, hogy megyeikisztitkár, emeszemépkábé titkár meg téeszelnök meg mittudmén micsoda. És azok az Istennek nem akartak halászni, csak halat enni. Ne olvasd Lenint! Ő sem gondolta komolyan! Csak ezzel a vakerral akarta magához édesgetni a tömegeket! (Mármint a halászókat!)

bandika gazdája 2011.07.29. 16:50:54

@Kiráj vagyok bazmeg: A véleményeddel semmi, csak a stlusoddal volt (túl sok volt minden mondatban a geci)! De már nincs! Nyugodtam mondd el a véleményed! És kicsit csúnyán is beszélhetsz, csak ne minden második szóban! :-)

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 16:51:35

@regress:

Jujj, ne ijesztgess, regress, inkább olvass figyelmesebben: én nem írtam ilyesmit, kommentemnek általad számba adott része idézet volt!
Plíz, olvasd vissza!

Én ezt írtam:
"A fidesz igyekezete dícsérendő, ellenben módszerei, kommunikációja már kevésbé azok."

Igyekezet dícsérendő, mert bár kapkodnak és lépéseik nem tűnnek szakmailag átgondoltnak, mégis csak kirajzolódik valami irányvonal, ami szerint próbálják taszigálni a szekeret.

Másrészt, az, hogy próbálnak, még nem jelenti azt, hogy készen is vannak, és tudják a szöveget az előadásra. Láthatóan nem is tudják, mert ha tudnák, akkor Deutsch, Szíjjártó és Selmeczi, Matolcsy és Budai nem beszélne össze-vissza.

Tisztában vagyok az elmúlt majd másfél év történéseivel, és hidd el, nekem sem tetszik, amit látok: (Manyup, KT, AB, Al kotmény, Média, Szakszervezet, Munka törvénykönyve, SZJA, különadók, bankok felügyeletének kérdése, MOL, stb...).

Szóval, ha kérhetlek, hátrébb az agyarakkal, és kérlek, ne nevezz agyhalottnak. Biztosan van, amiben tévedek , de van még pár használható axon a fejemben.

Szép napot!

LiberGon 2011.07.29. 16:52:01

@bandika gazdája: Azért nem semmi ettől a hírtől eddig a témáig eljutni. Kalap le! :)

milyen szép a Vértes, ó 2011.07.29. 16:52:29

@belekotty:

Nézzük akkor ilyen egyszerűen. Tehát az 'emeszpé alatti' évi kb. 1250 milliárdos adósság-növekedésből 850 milliárd jóléti dolgokra, 400 milliárd saját zsebbe ment? Az utolsó év (nem az 'elmúlt 8 év' utolsó éve, hanem a normális időszámításé) ezt is meghaladó növekedéséből mennyi ment akkor és hova?

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.29. 16:53:28

@bandika gazdája: látod testvérem lehet ezt így is nem kell egyből kitaposnunk egymás belét.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 16:55:20

@belekotty:

Nem ismerem a számokat, de hihető, amit írsz, elfogadom. Az MSZP korszakot ne is nevezzük jónak (mert nagyon nem volt az).

Viszont ami most folyik, az szintén egy gigantikus, egész pályás lopkowitz hadműveletnek tűnik.

Mondom: pártfinanszírozás rendbetétele. Ez lenne az első lépés a tisztulás felé. addig minden csak olyan magyarosch marad.

belekotty 2011.07.29. 16:55:25

@milyen szép a Vértes, ó: Na ez egy jó kérdés! Erre nem tudom a választ. Itt még mindig a régi oligarcha lop és nem tudunk ellenük sokat tenni. Ha merészet lépnénk, összeomlana a fél ország.

bandika gazdája 2011.07.29. 16:55:30

@Kiráj vagyok bazmeg: És bocs' hogy kioktattalak, csak hirtelen nekem egy kicsit sok volt a tudodmi! (Mint a Deutschnál, tudod!)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 16:55:44

@vega2:

hát, erre nem tudok mit mondani :)
gondoltam egyébként amikor előhoztad nagypapát, hogy nem igen érted a dolgokat, de ez is üt a légitámadással :)

tudi 2011.07.29. 16:59:50

Tény, hogy az USA szeret okosakat mondani erre, arra. De az is tény, hogy ezzel kell e a kormánynak bármit foglalkoznia, Az lett volna a legbölcsebb, ha hallgatott volna mindenki, max akkor reagálni, ha az MSZP, vagy mások demokráciaféltő akciózásba kezdtek volna a nyilatkozat kapcsán. Remélem Tomika böfögése után egy két illetékes helyen lefejelték az íróasztalt, mert ha nem, akkor tényleg baj van.

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.29. 17:02:17

@bandika gazdája: ezt a sitten is tanították hogy lehetőleg ne agressziven kezeljük a problémákat sztem volt értelme.

kerdesek05 2011.07.29. 17:06:01

SZEGÉNY fityesz. még a végén az ilyen eltitkolt dajcs félék fogják számukra meghúzni az eddig és ne továbbot a választók szavazásánál 2014re..

regress 2011.07.29. 17:16:44

@Zébácsi: ok.nem vagy agyhalott.de csak a kutya szokott próbálkozni,ezek minden ötlet nélkül belecsaptak a lecsóba.pedig végig azt mondták,ők készültek.a változás annyi ,hogy most ők lopnak.nem is keveset.mi a véleményed esztergomról,pécsről?stb.változás?

vega2 2011.07.29. 17:17:47

@Conv: Mit nem értek rajta? A kiváltság ne legyen előjog, hanem szerzett jog mint a régi szép időkben.
Ne lehessen bebetonozni senkit csak azért, mert régen valami sánta banya hozzávágott valami poharat.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.29. 17:18:54

Jól fizet a közmédia, legalábbis a legfelsőbb szinteken
Közmédia - A feladatok növekedésével indokolták az MTI vezetőinek szerződésmódosítását
Fizetés- és prémiumemelést kapott Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgatója és két helyettese, még áprilisban.
Bednárik Imre–Nyusztay Máté| Népszabadság| 2011. július 29.

Belénessy, az MTI-vezér
MTI KOVÁCS TAMÁS A közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának nyilvános jegyzőkönyveiből kiderül, hogy Belénessy korábbi 1,7 millió forintos havi bruttó fizetését 1,9 millió forintra, az adható prémiumát pedig az éves személyi alapbérének 25 százalékáról 33-ra emelték. Így ha teljes egészében teljesíti a prémiumcélokat, jövedelme összességében meghaladhatja a havi két és félmillió forintot. (Az Orbán Viktor miniszterelnök által meghatározott, a közszférában adható kétmilliós bérplafon nem vonatkozik az állami cégekre és a közmédiára, ahol a vezetők jövedelme több esetben jócskán meghaladja a kormányfő másfélmilliós bérét.)

A teljes prémium feltétele azonban nemcsak az MTI új struktúrájának, hírcentrumának kiépítése és az üzleti terv tartása, hanem az is, hogy a hírügynökséget ne marasztalja el a médiahatóság, ne veszítsen sajtóhelyreigazítási pert, ugyanakkor növelje a látogatottságát/nézettségét. Hasonló feltételek mellett kaphat csak prémiumot a Magyar Televízió, a Duna TV és a Magyar Rádió vezérigazgatója is, ők egységesen 1,7 millió forintban (helyetteseiknek pedig 1,4 millió forintban) állapította meg a bruttó bérét a kuratórium.

A kuratórium április 6-i ülésén Belénessy a helyettesei fizetésemelésének szükségességét azzal indokolta, hogy január 1-jével nagy mértékben megnőttek a feladatok az MTI-nél, miután „odakerültek mindazok a csatolt részek, amik egyébként a kottában úgymond szerepeltek: a híradókészítés, híradógyártás, krónikagyártás”. Így a távirati iroda szerint valahol a másik három közmédium és a tulajdonos médiaszolgáltató alap között helyezkedik el. A kuratórium az MSZP-s és az LMP-s tag ellenszavazata mellett fogadta el a fizetésemeléseket; Kránitz László és Németh Vladimir egyaránt azzal érvelt, hogy Belénessy tudhatta, mekkora feladatra vállalkozik a helyetteseivel együtt, amikor tavaly novemberben kinevezték őket – s amikor a fizetésüket is megállapították.

Lapunk kérdésére Balogh László kuratóriumi elnök azzal indokolta a többi három közmédium vezetőjénél magasabb fizetést, hogy az MTI több feladatot lát el, létszámában is nagyobb, és mindez nagyobb felelősséggel jár. A hírügynökség ugyanis nemcsak megrendel a munkáltató médiaszolgáltatás-támogató alaptól, hanem maga is előállít tartalmat, műsorokat készít, létszáma pedig a másik három cég háromszorosa (Az MTI-nél alakították ki ugyanis a közszolgálati médiumok közös hírcentrumát csaknem 150 fővel, ezért a leépítések is a hírügynökséget érintették a legkevésbé). Balogh László hangsúlyozta, hogy az MTI-vezető bére még a „kiegyenlítés” után is jóval alacsonyabb, mint a közmédiumok korábbi elnökeinek a fizetése, amihez még külön juttatások is társultak – ezeket azóta korlátozták. (Cselényi László a Duna TV elnökeként 2,3 millió, Medveczky Balázs MTV-ügyvezetőként bruttó 2,1 millió forintot keresett.) Ezért a kuratóriumi elnök szerint vállalható a béremelés. Fontosnak tartotta megjegyezni: a közmédia rendszerében először fordul elő, hogy valóságos prémiumfeladatokat tűztek ki, a prémium a korábbi gyakorlattal szemben nem automatikusan jár a vezetőknek (Such Györgynek, a Magyar Rádió korábbi elnökének az intézmény nyereségességéhez volt kötve a fizetésén felüli prémiuma, ezt azonban nem kapta meg, ezért bírósághoz fordult és 175 milliót követel a rádiótól).

Szómentő
„A költségvetési szférában nem fordulhat elő az ország jelenlegi helyzetében, hogy kétmillió forint feletti fizetést tegyen zsebre valaki havonta.” (Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, 2010. szeptember 8.)

Cool Story, Bro 2011.07.29. 17:19:51

-Szia!
-...
-Megkérhetnélek, hogy a cigidet ne a falon nyomd el?
-Hallod geci ki a kurvaanyádnak képzeled magad, hogy beleszólsz a dolgaimba és egyébként is ki a fasz vagy?!

Cool Story, Bro 2011.07.29. 17:24:51

Elnézést a trágárságért csak próbáltam nem offolni.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.07.29. 17:31:00

@tudi: Tény, hogy ki a fasz ez a Dojcs Tompi, hogy ilyeneket irogat ilyen stílben,

DE

amíg ilyen dolgok léteznek:
www.youtube.com/watch?v=5h54OIM-Jn8
www.youtube.com/watch?v=pY0XuUBuDvw&feature=related

addig Thomas Melia sem kérhet számon semmilyen demokráciaszintet sehol.

És a videókban látható FEMA durvább dolog, mint a CIA, az FBI meg Guantanamo együttvéve. Az USA-ban úgy hívják: FEMA - the secret government (a titkos kormány)

Toeck Filkow 2011.07.29. 17:31:58

@banana republic: Már kb. 25 éve rajta van, úgyhogy nem hiszem, hogy valaha is leállna.

Cool Story, Bro 2011.07.29. 17:36:22

@James Onedin (aka Zöld Ember): Meg ilyenek: www.youtube.com/watch?v=6bVa6jn4rpE

Csak azt nem értem miért nem lehetett ezt kultúráltan lereagálni? Mondjuk úgy ahogy te is írtad, hogy finoman érzékeltetni a jenkikkel, hogy ők se ma született bárányok.

Cool Story, Bro 2011.07.29. 17:41:00

@Streil ezredes: Ne legyetek álszentek, melyikünk nem csinálná az ő helyében? :D

Vidéki 2011.07.29. 17:50:05

@Zébácsi:

Hinti a kétely mételyét: „Viszont ami most folyik, az szintén egy gigantikus, egész pályás lopkowitz hadműveletnek tűnik. „

Képzelegni akármiről lehet, rágalmazni, besározni is lehet, de az igazságot bizonyítékok támasztják alá.

Vannak arra hivatott intézmények, feladatra alkalmas, tapasztalatokkal rendelkező hivatásos személyzettel.

Sokkal jobb módszer rájuk bízni az igazságszolgáltatást, mint készpénznek venni tajtékzó tévhiteket, vad kényszerképzeteket.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.07.29. 17:56:04

@Cool Story, Bro: Ja, igen, ott az egyetemeknek is külön rendőrségük van...az ilyen fickók lesznek a FEMA Camp-ek első lakói, amikor el kezdik beüzemelni a táborokat. Nem lennék meglepve, ha kiderülne (nem fog), hogy 2006 őszén is FEMA droidok csinálták a mókát Budapest utcáin.

És ne legyenek illúzióitok...adott esetben bármelyikünk ott találhatja magát mondjuk a kellemes, meleg Arizonában egy ilyen tábor kellős közepén...

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.07.29. 17:59:41

Ki a fasz az a Dajcs Tomi? Ki a fasz az a Melia? Megmondom: nagy büdös nímandok mind a ketten!

Túl sok a paraszt!

popocatepetl 2011.07.29. 18:10:47

DT-nak igaza van, de a stílusa egy bunkóé. A poszt szerzője pedig szépen letérdelhet Melia úr elé és elvégezheti amire annyira vágyik.

ratyiland 2011.07.29. 18:14:29

@popocatepetl:
megjöttél, köcsög, kötekedni?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 18:17:08

@vega2: bazzeg nem előjog, a család évszázadokon át...

áh hagyjuk.

Lasombra 2011.07.29. 18:26:05

azok között a kedves kormánypárti (ebben az esetben is szerecsenmosdató) kommentelők között, akik az amerikai úriember MONDANIVALÓJÁT is szóra méltatják, nemcsak a személyét, pozícióját vagy hazáját, egy mázsa érett narancsot sorsolunk ki. (természetesen a cébéából.)

eddig egyedül vidékire emlékszem sokkal feljebb egy erőtlen próbálkozással, aminek az ellenérvrendszere nagyjából úgy sommázható, hogy "Pedig de!".
nos, ő legalább megpróbálta.
valaki még?

különdíj jár Aleko... izé tizenötnek a Star Trek pénz nélküli világának előrevetítéséért. bár ott egy kicsit más a feltételrendszer, hangyányit több az erőforrás, sokat segít az anyag-energia konverzió feltalálása. ám ennek dacára, lám, még ott is vannak ferengik.
ezen kívül csak címszavakban:
a mindenki termeljen doktrina ekkora népesség mellett rövid úton a Föld végét jelentené.
pénz kell.
a profit nem gonosz. sok haszna van, azon kívül, hogy megveheted Zimány Lindát asszonynak.
és a bank intézménye is hasznos, meg a bankáré is. még ha nem is szeressük őket, tudom.

disclaimer: nem vagyok, nem voltam, nem leszek bankár. családban sincs. :D

popocatepetl 2011.07.29. 18:27:01

@ratyiland: Körülnéztem, de nem látom egyetlen pajtásodat sem. Akkor kinek szóltál?

popocatepetl 2011.07.29. 18:28:29

@Lasombra: Tulajdonképpen teljesen mindegy a mondanivalója, azt mond amit akar, de ettől minek hanyattesni?

kranführer 2011.07.29. 18:28:35

Egy ilyen kitartott kis pöcs mint a dajcsfür tomika, nem is mondhat mást. Semmihez sem ért. De akkor legalább maradjon csöndben...

Camappa 2011.07.29. 18:31:47

Elítélem dajcstomikát, de az is necces, hogy az USA embere idejön papolni a demokráciáról, ejátsza gúd bácsit, miközben odahaza azon van a polelit, hogy minél inkább megkurtítsa az alkotmányt és a saját, illetve oligarcha pajtások kedvébe járjon, az embereket meg magas ívben lefossa. A harmadik világbeli országok kizsákmányolásáról, a bábkormányokról, Líbia tervezett kirablásáról nem is beszélve. Szal dajcstomi egy erős fasz, de ugyanakkor velősen megfogalmazta, miért húzzon el a picsába az amerikai diplomata picsa.

fokabacsi 2011.07.29. 18:33:07

Nem értem mit vagytok meglepve! Éppen elégszer szóltak már be ide, és mindig finomkodva lett ezekkel a kéretlen fogadatlan prókátorokkal bánva! Aztán ez lett ebből! Már feljogosítva érzik magukat, hogy pofázzanak!
Éppen ideje volt!

fokabacsi 2011.07.29. 18:35:56

@Conv: Hagyd, csak egy buta bolsi!

Lasombra 2011.07.29. 18:43:24

@popocatepetl: egyáltalán nem kell hanyatt esni. nem is mondtam.
ha épp azzal érveltek, hogy nagy ívben le kell szarni, akkor minek kommentelik kormányszinten? és ha már kinyitják a szájukat, akkor miért így, miért ezt?
vagy cáfoljunk, kommentáljunk érdemben, vagy ne. a kettő között a lúzerség mezeje terpeszkedik.

ilyen jelentések már ki tudja mióta készülnek évről-évre. tetszik, nem tetszik, ezek a jenkik ilyeneket csinálnak. most rosszat írtak. (nem ismerem az összes jelentést, de nyilván írtak már rosszat máskor is.)
erre görcsösen elkezd a kormány védekezni, ahol a védekezés egyik alappillére, hogy minket ez nem is érdekel.
why bother then? - ahogy Melia mondaná.
vagy csak nekem ellentmondásos ez?

olyan mint amikor órákig tombol valaki az általános iskolában, akinek kinevették az új cipőjét, hogy "De nem is érdekel, mit mondatok! Mind egy szálig köcsögök vagytok!!! Ti is hogy néztek ki?! Nehogy azt higgyétek, hogy érdekel, rólam lepereg! stb."

furcsa.

de visszatérve az eredeti kérdésre. azzal kapcsolatban, amit mondott. esetleg vmi?

2011.07.29. 18:46:07

Ez a dojcs mit tol? Tuti tol valamit, mert ilyen hülye nem lehet senki sem! Játsszon mással a billentyűk helyett, agy már nem áll fel neki, vagy Brüsszelben is mindenki meg volt neki??? Isten barma...

Haary Plotter 2011.07.29. 18:47:23

WTF is Tompika macQuro?
Ha valaki ismeri őt, szóljon már neki, hogy innen kiindulhat:
en.wikipedia.org/wiki/Thomas_O._Melia
Gondolom az EP-nél van már internetes böngésző, de ne telefonáljon előtte se a Győzőfia Viktornak, se a Zelnökúrnak, mert hátha még ők se tudják ellinditani az ámítógépett.

Hertelendi 2011.07.29. 18:49:14

Megérdemli Orbán a dajcstompikát! Ilyen embereket tudott maga mellé szervezni! Az akasztós Kövér, az irni nem tudó közt.elnök, aztán a tompika, de hosszú még a lajstrom, mondhatnám még az esztergomi volt polgimestert...És ezek fogják rendbetenni az országot... Nézzük meg már majd négy év múlva...

Lasombra 2011.07.29. 18:55:36

@Haary Plotter: azért a wiki azt is jól összefoglalja, amit Tompiról tudni érdemes. :)
en.wikipedia.org/wiki/Tam%C3%A1s_Deutsch_%28politician%29
kb ennyi a faszi.

foolproof 2011.07.29. 19:21:49

Szerintem anno vityának nem jutott suna (reality check: tablófotó leaving high school) azt' tompika vigasztalgatta így-úgy. tompika pinázással kompenzál, vitya a zországot qureli széjjel, egymást meg bevédik, súlyos teher a múlt, ugye. Csak ez lehet a megfejtés, miért védi még mindig ezt a félmajmocskát a Tekintetes Úr.

foolproof 2011.07.29. 19:24:55

@Camappa: Bisztos jaúmunkásembörként már lehúztál pár évet abba'a népnyúzó Zusába, ossztán ezér' vagy ennyire képben+bisztos magadban. Taníccs mester, még, még oh!

vega2 2011.07.29. 19:39:39

@Conv: Ja házasodott a Boldog Ausztria.. Azért van olyan beltenyésztett feje Gyurikának.
A minap, ahogy kapáltam a salátát találtam egy pénzérmét. (Jobban örültem volna egy X Poltúrásnak. De ez egy ein gressl 1768-ból. :-(( ) Valami királynő verette, Valami Terézia, aki nagyon jó kapcsolatokat ápolt a magyar huszárokkal (meg rossz nyelvek szerint a lovakkal is, de ez csak pletyka), és amikor segítséget kért a Magyar Nemzettől, akkor megcsípte a kisfia seggét, hogy sírjon fel. Erre a Magyar nemesek azt kiabálták, hogy: Megadjuk, megadjuk!
Na erre varrjunk gombot!
"Patyolat az kuruc,
Gyöngy az felesége.".

misimisi 2011.07.29. 19:52:48

@foolproof: Hogy DT-t miért nem kúrják ki a pártjából a többiek, annak több magyarázata is lehetséges.
1. Túl sokat tud. (Lásd Pintér Sándor.)
2. Szeretik őt, szívesen barátoznak vele, mert lélekben-szellemben-gondolkodásban hasonlóak. (Az illemről mit sem tudó, dilettáns, erőszakos bugrisok mindahányan.)
3.Vagy pedig azért, mert hiába bizonyosodott be DT-ről, hogy egy mindenre kő alkalmatlan sudribunkó, nem lehet leváltani, mert azzal bebizonyosodna, hogy - Uram irgalmazz - a Gazdi többszörösen tévedett.

thinker_ 2011.07.29. 19:59:13

már megint azzal foglalkozunk, hogy mit mond egy amerikai? a libsi bérrettegőkön kívül érdekel ez valakit? foglalkozzon a saját országával.

vega2 2011.07.29. 20:01:34

20:09 KZ lesz a Hír TV-n. Nézzétek!

NA YA! 2011.07.29. 20:01:44

@popocatepetl: mi van banyeg, kiértél a partra a snecik elől! Oszd az észt ó Nagy Elme, már unatkoztam!:P

torró 2011.07.29. 20:12:48

Csak azt szeretném kérdezni: biztos hogy az Amerikai demokrácia az etalon? Biztos hogy az Amerikai vezetőknek minden ország ügyeibe beleszólási joguk van? Csak kérdezem! A különböző háborúkkal kapcsolatos történeteik eléggé érdekesek. Régebben az oroszokra nem lehetett mondani semmit, most meg a nyugat a mumus? Vagy ott tartunk ahogy Hofi mondta! Hogy a Magyar ember nem érzi jól magát ,ha nem szaros a szája? Én azt mondom ,minden ország söpörjön a saját portája előtt, mert van mit!

NA YA! 2011.07.29. 20:17:17

Na szóval tompika, itt még kb. 12 évesen elmondja, hogy mit, és hogyan kéne csinálni média ügyben! Azóta felnőtt, családot, (családokat) alapított, és rájött, hogyan is fordul a köpönyeg: www.youtube.com/watch?v=LQtCVX91Wkg

popocatepetl 2011.07.29. 20:18:59

@NA YA!: rád is férne, de nyugi, ma lekakállak.

regress 2011.07.29. 20:24:10

@popocatepetl: te narancszombi,miért nem21-évvel ezelőtt volt tompika ilyen felvilágosult?benneteket irtani kellene mint a tetveket.mert azok vagytok.

NA YA! 2011.07.29. 20:24:57

@popocatepetl:"rád is férne, de nyugi, ma lekakállak."

Még, még! Ne hagyd abba!:+O

Dendrobatidae 2011.07.29. 20:34:06

Én mindig is gusztustalannak tartottam azt a mentalitást, mikor minden külföldi nyavajgásra hadtápba vágjuk magunkat.
De! De, bazmeg! Ez a csóka segített kinőni a szarból ezeknek a dajcstomi-féle senkiknek! Miféle ember az, aki a saját tanárát, aki istápolta, tanította, év végén jóindulatból átengedte, az évzáró után le fingszagjóskázza? Ekkora szarkupacot.
Ha ez a csóka nincs, dajcstomi és orbánviktor ma pizzakihordó vagy esetleg úszómester lehetne valamelyik gyerekmedence mellett.

misimisi 2011.07.29. 20:42:53

@Dendrobatidae: Jaj, csak azt ne! Gyerekéleteket bízni ezekre a pojácákra? Még viccnek is rossz!

vega2 2011.07.29. 20:55:19

Nos meghallgattam KZ-t. Látszik a beszédén, hogy Korompai tanár úrnál tanulta az általános gazdaságföldrajzot. (Nyugat-Németország, Harmadik Világ e.t.c.)
DFT-t viszont érdekes jelenségnek tekintette. Ez van.

popocatepetl 2011.07.29. 20:59:16

@regress: "te narancszombi,miért nem21-évvel ezelőtt volt tompika ilyen felvilágosult?benneteket irtani kellene mint a tetveket.mert azok vagytok."

Nem tudom, magasról letojom Tompikát, egy barom, egyetlen érdeme, hogy feldühíti az olyan kutyákat mint amilyen te is vagy. A tetvekkel kapcsolatban pedig: ha annyira utálod őket, akkor minek hintáztatod a csapatot a fejed két oldalán?

popocatepetl 2011.07.29. 21:00:37

@NA YA!: Félreértetted, csak képletesen gondoltam, ez most nem a szokásos szadesz-est. Sajnálom. De ne bánkódj, ugorj át fabius-langyihoz egy kis kényeztetésre!

picur3ka 2011.07.29. 21:04:52

@Leriel:

Rakosira gondoltal, mer' ehhez Tomi sehol nincs.

picur3ka 2011.07.29. 21:06:48

Zero, te komolyan hiszed ezt a baromsagot, hogy Amerika demokraciat terjeszt?

Akkor mijafasznak irtad ezt meg?

popocatepetl 2011.07.29. 21:10:11

@Dendrobatidae: "Ha ez a csóka nincs, dajcstomi és orbánviktor ma pizzakihordó vagy esetleg úszómester lehetne valamelyik gyerekmedence mellett. "

Ezek szerint vagy neked is segített vagy pizzakihordó esetleg úszómester vagy.

Dendrobatidae 2011.07.29. 21:11:48

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Ha nem is demokráciát, de dajcstomit és orbánviktort mindenesetre elterjesztette, miután jó húsz éve kimosta őket a szarból és politikust csinált belőlük.
Ha nem tűnt volna fel, többek közt erről szól a cikk.

popocatepetl 2011.07.29. 21:14:19

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Ezt KELL hinnie. Nekik kötelező, már-már vallási áhítat.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.07.29. 21:15:12

Ajaj még nem olvastam a mindent eldöntő jobbos ÉRVET.
Nem hiszem hogy ilyen gyengék vagytok vazze.
Van nekem egy ismerősöm elég érdekes fazon, fideszes rajongóba oltott széljobbos.
Néha szoktam vele beszélgetni.
Amikor szóba került a tenyérbemászó Lézer Jani meg az Idióta Deuch tompika, tudjátok mit mondott??
Nem fogjátok elhinni.
Tudod ezek zsidók meg kell őket nézni......

Na szóval kedves narancs elvtársak amikor feltűnik egy igazán vállalhatatlan tenyérbemászó arrogáns seggfej a saját térfélen csak arra kell hivatkozni hogy az ellenség befurakodott a soraitok közé oszt jónapot.
Anno Sztálinnak meg Rákosinak is bejött..

lyken 2011.07.29. 21:19:19

@Démonmac1: "A 2 farku kutyi párt azon inkább kacagtam, nem akarok szúnyogokat a körútra :) bár a dagesztáni kutyik aranyosak. "
Éves fizetésben le merném fogadni, hogy kevesebb kárt okoznának mint az eddigiek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.29. 21:49:13

@Zébácsi: "Köszönöm a reflekciót! Elfogadva véleményedet, tennék néhány kiegészítést ha szabad."
Szívesen. :)

Én egy szóval sem állítottam, hogy a Fidesz-kormány jól kormányoznak. Sőt azt állítom hogy a demokráciát építi le.
De! Amiket Melia írt többnyire vagy konkrét hazugságok, vagy önmagában semmit nem jelentő részletek. Ez azért is van így, mert a Fideszt politikai alapon támadják, és amit csinál az legfeljebb ürügy. Amerika magasról leszarja, hogy itt mi van. Pl 2006 őszén nem voltak éppen túlbuzgók, és nem szakadtak meg a magyar demokrácia védelmében. (Hát Istennek, nem örülnék ha mi lennénk a köv Afganisztán.)

Véleményem szerint itt 3 egymástól teljesen elkülönülő problémakör van, ami nem szabad együtt tárgyalni.
1) a magyar demokrácia ügye.
2) külföldről jövő politikai, gazdasági indíttatású támadások
3) dajcstomi és ehhez kapcsolódóan a Fidesz überproli, agresszív viselkedése.

Csacsicska 2011.07.29. 22:05:42

James Onedin (aka Zöld Ember) 2011.07.29. 17:31:00

„Az USA-ban úgy hívják: FEMA - the secret government (a titkos kormány)”

Azonban:

FEMA | Federal Emergency Management Agency
Magyarul: Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség

Az ügynökség dolga a különféle természeti és ipari katasztrófák esetén segélynyújtás, esemény-mentes hétköznapokon pedig a megelőzés (veszélyes gócok ellenőrzése, különféle tudományos intézetek közötti koordináció, a lakosság felkészítése a bekövetkező katasztrófákra, stb.)

Csak a mihez tartás végett.

Secnir 2011.07.29. 22:25:19

@misimisi:
"Hogy DT-t miért nem kúrják ki a pártjából a többiek, annak több magyarázata is lehetséges."
csak egy van, amit kihagytál
4. pont senkit nem lehet kirúgni a Pártból! Miért? Mert a Párt Egysége Meg-bont-ha-tat-lan!
még a látszatát is el kell kerülni, hogy valaki(ke)t el kell távolítani. ha normális, akkor elmegy magától (lásd Fodor Gábor pölö). Vagy feltörekvő ifjúként alapít saját pártot (a kis Vona Gabika), akivel időnként lehet együttműködni, csak a fejére ne nőjön...

gondolj bele, milyen vérciki vona, amikor meggyest, dajcstomit (kvázi a párt egyik alapítóját), vagy bárkit kirúgnának? nyílttá válnának a belső feszültségek, és kettészakadna a Párt. Amúgy sincs messze, szerintem a Kövér-Pokorni-Szájer trió közül valaki lépni fog. Esetleg még az Áder, de ő normálisabb annál.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.30. 09:38:43

@dajcstomi:

Hello!

Fenti kérdésedre a válaszomat zsoltix már szépen leírta ("Miert nem kerdezed meg toluk? Nem vagy beszeloviszonyban a parttarsaiddal? ").

Egyébként nagyon örülünk, hogy továbbra is olvasol minket. :)

misimisi 2011.07.30. 10:03:49

@Secnir: Szerintem a legfelső szintről nem fog senki kilépni. Túl sokat tudnak, kölcsönösen sakkban tartják egymást. Ha valaki megtenné, seperc alatt kinyírnák. (Nem szó szerint. A sajtójuk napok alatt "rábizonyítana" mindenféle förtelmet, míg végül a jobbos szavazótábor egyként gyűlölné a tolvajzsidópedofilkomcsi illetőt, és természetesen egy szavát sem hinné.)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.30. 10:48:14

Érdekes, hogy nem az a téma, hogy a jelentés milyen valótlanságokat tartalmaz, hanem hogy
a, USA egy szar, nem is demokratikus
b, Melia az ki a pöcsöm
c, mit ugat bele USA, mi vagyunk az übertökös magyarok, körülöttünk forog a világ

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.30. 11:10:21

@zero:

Ehh, legyen már humorérzéked... xD

HVC 2011.07.30. 12:32:18

Idefigyelj te dajcs! Nálad még az említett iskolakettesportása is százszorta értékesebb ember.

lyken 2011.07.30. 14:27:23

@dajcstomi: "Mert a demokratikus nyugati világ éppen attól az ami, hogy nincs "vezető hatalma"."
De a magyaroknak ugye hálIstennek most itt a nagyvezír, hogy megmondja a tutit. Hogy ne legyenek "vezető hatalma" nélkül.

Minden évben meg szoktam kérdezgetni, hogy mennyien akarnak külföldre menni a fiatal ismerőseim közül. A szocik legrosszabb évei alatt ez 40% körül volt. Most 60% körül van. Hogy fogtok rendet tenni az országban, ha közben akkora létbizonytalanságot generáltok, hogy aki tud az elmenekül? Gyakorlatilag a következő adófizető generáció fele lelép külföldre. Ideje lenne csinálnotok valamit ahelyett, hogy mondogatjátok, hogy minden rendben van.
Kb. mindannyiótokkal volt szerencsém szót váltani 88-89 során(akkori Fidesz, SZDSZ) a különféle performanszokon és merem állítani, hogy szembeköptétek magatokat is meg minket is.

picur3ka 2011.07.30. 19:32:22

@TaTa86.:

'Pl 2006 őszén nem voltak éppen túlbuzgók'

Persze, a Mo-i baloldalra tettek a penzuket, Orban meg amugy is nem bologat sokat. Ennyi a tortenet, nincs mit bonyolitani rajta. Adolfot is tamogatnak, ha jol bologatnak abban, ami nekik kell, fogjak a Jobbikot is, semmi demokracia ugyet ebbe belekeverni nem kell.

picur3ka 2011.07.30. 19:37:31

@dajcstomi: , ez, Tomi, valosag

Nem beidegzettseg ez, Tomi, hanem valosag. Kovetkezeskeppen, nincs nyugati demokracia. Pont.

picur3ka 2011.07.30. 19:40:51

@zero:

Az Usa inkabb fasisztoid, mint barmi mas.

Ki az a Melia , eletemben nem hallottam rola eddig.

Igen, mit ugat bele ez a fasisztoid elnyomo hatalom barki belugyeibe?

lyken 2011.07.30. 21:00:52

@zero: Már a westwingben is megmondták, hogy ha a kérdés az elevenedbe tapos, akkor terelj és vitasd a tényszerűségét. A magyar politikusok mást se csinálnak már 18 éve.

fokabacsi 2011.07.31. 13:04:12

@lyken: "Minden évben meg szoktam kérdezgetni, hogy mennyien akarnak külföldre menni a fiatal ismerőseim közül. A szocik legrosszabb évei alatt ez 40% körül volt. Most 60% körül van. Hogy fogtok rendet tenni az országban, ha közben akkora létbizonytalanságot generáltok, hogy aki tud az elmenekül? Gyakorlatilag a következő adófizető generáció fele lelép külföldre. "
Mi ilyen hülye politikusokat választottunk ! Megérdemeljük! Az adótörvények hetenkénti változtatgatása a divat! Ahelyett, hogy annyiból gazdálkodnának ami van! Elgondoltam: A 12 magyarországi cukorgyár bezárása legalább 15 000 munkahelyet szüntetett meg! És ez azt is jelenti , 15000 -el kevesebb adófizető lett! Erre hülyemaszopospolitikus "megszorít" mert az ellopható pénz meg kell nekik! Hát baz édesanyjuk csipáját! Aki tud megy! Ezeket meg összekötni és betenni a zárt osztályra néhány kivétellel!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.31. 23:59:08

@regress:

Kösz a választ - bocs, de én meg távol voltam eddig.

Szóval van reményem? Ez klassz, örömel hallom.

Ami a fideszt illeti, ők bizony készültek a kormányzásra - csak nem abban az értelemben, ahogyan azt te, vagy én, vagy bárki más ebben az országban várta volna.

Elképzelésük (hosszú távú és szakmai logikai láncot alkotó) nincs, kapkodnak, ötletelnek, populista megnyilvánulásaik egyre hangsúlyosabbak.
Két dolgora készültek fel, de arra nagyon: hogyan kell a hatalmat a lehetp leggyorsabban, a leheteő legvisszacsinálhatatlanabbul koncentrálni, és hosszú időre magukhoz vonni, illetve arra, hogy hogyan kell/tudnak minél több pénzt kisajtolni a zsebekből (magánszektor, bankok, multik).

Nekem nincs bajom a 2/3-dal, de nagyon nem ezt vártam - különösen, hogy a szoci 8 évet elkúrónak titulálja a nép.

No igen, de akkor az eddigi másfél év micsoda???

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.01. 00:20:36

@Vidéki:

Köszönöm a választ!

Semmilyen kételyes métely nincs hintve, és képzelegni sem képzelgek (csak tessék megnézni a manyup vagyon körüli kammunikáció evolúciós fejlődését, rá tetszik jönni, hogy a zember fia csúnyán át lett dobva a palánkon), csupán annyit írtam, hogy mindaz, ami most folyik, egy giga pénzelcsórási műveletnek TŰNIK. Ismétlem, TŰNIK. Ugyanis nagyon nylítan csinálják...

Ha az MSZP meg lett ezzel vádolva (és igen meglett, mármint hogy pazarló volt a gazdálodás és dúlt a korrupció) akkor ez a fideszre sem lehet másként: dúl a hozzá nem értés, az amatőrizmus, a nepotizmus, és a közbeszerzések kapcsán zavarosabbá (átláthatatlanabbá) válnak a dolgok, míg a korábban sokat szidott off-shore törvényeket is érdekesen alakítgatják a hírek szerint.

Nem fogom felsorolni mindazt ami problémás, rövid lenne az éjszaka: tessék szépen eltekinteni a hovatartozástól, és pőre valójában látni a folyamatokat: meg tetszik majd döbbenni.
Ja, persze, nekem könnyű, nem vagyok egyik oldal felé sem elkötelezve, szabadon szidhatok bárkit, ez nem okoz meghasonulást...

Megvannak az intézmények, a felelős és szakártő apparátus, meg az igazságszolgáltatás???

Ez a hét vicce. Ne nevettessen már kérem, komolyan gondolja, hogy bárki elhiszi ezt, aki nem narancs színben látja a világot?

Hha így lenne, akkor GYF, MP már régen rabosítva lenne (másfél év kormányzás alatt sem találtak ellenük semmit, illetve fészkelődhetne a székén Pécs, Debrecen, Hódmezővásárhely mostani, és Esztergom korábbi polgármestere (de az utóbbi bizonyosan), hiszen ezeknél az önkormnányzatoknál a legnagyobb az adósság -amit lássuk be, nem a szocik halmoztak fel.

Mondja kérem, Ön rábízná Meggyes Tamásra a havi családi költségvetésétm vagy venne tőle autót?

A szocik disznóságait már vizsgálja a tisztelt ügysézség, bíróság. Hagyó, Hunwald épp porondon van, Zuschlag pedig már túl van a dolgon, de lassan írom le: Medgyessy, Gyurcsány nem lesz soha dutyiba téve - bár erre kétségkívül lenne igény.
(Amennyiben fenti urak bűncselekményt követtek volna el regnálásuk alatt, akkor igen, legyenek elítélve. Hogy mi lesz majd pár év múlva a mostani bandával, az pedig szintén legyen hasonló szigorral és kellő alapossággal kezelve.)

Üdv

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.01. 00:24:00

@TaTa86.:

Köszönböm a választ, a leírtakkal nagyjából egyet tudok érteni. Csupán annyit teszek hozzá, hogy Melia által közöltek amolyan politikai üzenetféle lehet: figyelünk rátok, vagy valami ilyesmi, illetve innen a messzi távolból én nem tudhatom, hogy mi van nég a háttérben. A lényeg, hogy ennek a közlésnek üzenetértéke van, csak tudni kell dekódolni a lényeget.

Üdv

lyken 2011.08.01. 10:25:38

@Zébácsi: Nézd csak meg a forráselosztó mestert, aki nem tűri a kritikát. Pontosan lefestette, hogy a Fidesz egy bevételorientált szervezet. Lényegében egy profitorientált lobbicsoportot vázolt fel. Csak itt a lobbicsoport maga a kormány, vannak cégei a holdudvarban és nem akad olyan gondokba, mint amikbe kormányon kívül akadna.

"A lényeg, hogy ennek a közlésnek üzenetértéke van, csak tudni kell dekódolni a lényeget."
Dekódolták, nem kell félni. Csakhát a népnek meg kell mutatni, hogy akkora méretes nagy férfiasságuk van, hogy talicskán kell tolni.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.01. 12:02:40

@lyken:

Értem, és igazad is van, de a dekódolást én pont a zemberekre értettem. Aki lát is nem csak néz, az észreveheti, hogy valami nem smakkol...
Amit a fidesz kamunikál, az pedig ezúttal is valóban a demagógia és néphülyítés fogalomkörébe tartozik.

Hiába, a sítlus maga az ember.

starling 2011.08.03. 21:56:42

DT olyan, mint az elhagyatott gyárudvari kutya... a kerítés messze, megugat boldog- boldogtalant, hogy elhitesse magával, ő még mindig jó kutya és tartozik valahova, bár a portás már nem rakja úgy tele a kajás lábast, velős csontot jó ideje nem látott, de a hangos ugatás messzire elhallatszik.
És a gazdinak ez jó... még ha hangosabban és agresszívebben is ugat, mint elfogadott a jól idomított házőrzőknél.

golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2011.08.06. 09:55:53

Egyensúlyok és fékek helyett helyénvalóbb ellensúlyokról és fékekről beszélni.
Szerintem.

Spiritmonger 2011.08.08. 21:05:20

bármi is történt, tompikának most igaza van. lehet ez a melia akárki, de ahhoz qrvára kevés, hogy egy független, szuverén, ezer éves államisággal rendelkező országot fikázzon, ha ilyenre vágyik, akkor takarodjon a qrva anyjába

Horizont 2011.08.08. 21:12:21

@Spiritmonger:
Ha ez ilyen egyszerű lenne meg is oldódna minden bajunk. Tompikának nincs igaza. Tompika sajnos egy illemet,diplomáciát, intelligenciát nem ismerő, sohasem dolgozó, ingyenélő, élősködő politikus. És ez teljesen független attól, hogy ki is ez a Thomas Melia.....

süti beállítások módosítása