Skip to content


       Szűrés lista

Suli kettes portás

Az Amerikai Egyesült Államok, mint a demokratikus nyugati világ vezető hatalma időről időre megnézi, hol, merre hogyan állnak a demokráciával a nagyvilágban. Nos, az egyensúlyok és fékek 200 éve működő rendszerében valószínűleg egy kicsit furcsának találhatják a magyar demokráciát, ahol se egyensúly, se fék nincs. A kiskanállal, grammra kimért amerikai demokrácia merőben ellentétes a kétharmaddal, NER-rel meg a többi mókás dologgal, ami 15 hónapja dübörög Magyarországon. Az USA szemszögéből nézve ezek tényleg fura dolgok lehetnek, ahogy a mi szemszögünkből meg az a fura, hogy a világ legnagyobb hatalmú ember, az USA elnöke nem tudja keresztülvinni az adósságplafon megemelést, mert a kurva nagy demokrácia miatt ehhez sincs elég hatalma.

Az amerikai képviselőház külügyi bizottsága Európával és Eurázsiával foglalkozó albizottságának keddi meghallgatásán több más közép- és kelet-európai ország mellett Magyarország is szerepelt a napirendi pontok között, és Thomas Melia, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára tájékoztatta a bizottságot:
- jelenleg Magyarországon az alkotmányozási folyamat részeként a parlament sarkalatos törvények egész sorát fogadja el anélkül, hogy egyeztetne az ellenzékkel vagy a civil társadalom képviselőivel.
- több olyan témakör is van - például a bíróságok függetlensége és a sajtószabadság kérdése -, amely aggodalomra ad okot.
- kormány azonban a kétharmados többségét arra használja, hogy az alkotmány megváltoztatásával szilárdítsa meg a hatalmát, és korlátozza a jövőbeni kormányok mozgásterét.
- példaként említette, hogy a kormány a saját embereit ültette a médiát felügyelő hatóságba, amely súlyos büntetéseket róhat ki a médiumokra, ha a híradásaik nem "kiegyensúlyozottak" vagy "sértik az emberi méltóságot". (A beszámoló pdf-ben, a 3. oldalon van Magyarország.)

Szépen meg lehetne cáfolni pontról-pontra ezeket az állításokat, amennyiben azok valótlanok lennének: "egyeztetünk az ellenzékkel a sarkalatos törvényekről", "nem kívánjuk megszilárdítani a hatalmunkat", "nem ültettük a saját embereinket a a médiát felügyelő hatóságba" vagy a "híradások kiegyensúlyozottak" ...

Sajnos nem ez történt.

Kettő darab reakció érkezett, egy pofátlan, meg egy még pofátlanabb, egy prolis.

A pofátlan:
"Senki nincs abban a helyzetben - sem Magyarországon, sem azon kívül -, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát. A magyar emberek világosan és egyértelműen kifejezték az akaratukat tavaly tavasszal, amikor az ország megújítására és átszervezésére adtak világos felhatalmazást a kormánynak." - Szijjártró

A proli:


A legszebb az egészben, hogy Thomas Melia a National Democratic Institute (NDI) nevű, a demokratikus átalakulásokat világszerte segítő szervezet egyik munkatársa volt, 1988 és 1993 között az intézet kelet- és közép-európai programjait vezette, 1989-90-ben az ellenzéki pártoknak nyújtottak segítséget és tréningeket az első szabad választásokra való felkészülésben.

"Meliat jól ismerem, a rendszerváltozás idején itt járt, és a Fidesznek felkészítő tréningeket tartott a demokrácia mibenlétéről." - mondta az Németh Zsolt külügyi államtitkár.

Szegény Melia, rossz mester volt, mint Obi-Wan Kenobi, a tanítvány biza' csúnyán elfajzott.
 
Deutsch azonban nem állt le:



A héten két új szót is tanultam, tisztára mint Stallone az Oscar című filmben:
"lollitatív" és "fingszagjóska" ...


Nos, ez a "suli kettes portás" egy személyben felelős az USA kormányában a demokrácia, emberi jogok meg minden ilyen ügyekért a világban, Deutsch Tamás pedig egy Brüsszelbe kiejtőernyőztetett politikus, többek között az Európai Parlament szociális bizottságának póttagja, aki az égvilágos semmit sem tud felmutatni, azon kívül, hogy egyszer egy kedves kollégiumi néni egy bizony Orbán Viktor szobatársának osztotta be.

Szóval mire fel arcoskodunk, Deutsch? Ez a kurva Twitter hogy keresztülhúzta Orbán terveit, hogy a pinabubus szerencsétlent jól eldugja 5 évre Brüsszelbe...

Az amerikai nagykövetség sajtóattaséja azt mondta, Deutsch Tamás bejegyzését nem méltatják válaszra.






Tudom, nagy geciség még egyet belerúgni, de Deutsch egy külön állatfaj, így nem tudom megállni, hogy ne csapjam le a magas labdát:

Thomas O. Melia vs. Deutsch Tamás


 

Címkék: fidesz deutsch pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr273108998

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vannak irtózatos gecik 2011.07.30. 10:40:50

  "Vannak szemét alakok. Vannak aljas emberek. Vannak rosszindulatú örültek. Vannak irtózatos gecik. Vannak gusztustalan rohadékok. És van Gyurcsány".  Sokan vannak kis hazánkban, akik eszüket, tudásukat, képességeiket fel...

Trackback: Közösségi kommunikáció dajcstomi módra 2011.07.29. 15:29:09

Deutsch Tamás EP képviselői munkájáról keveset hallani, de botrányos kijelentései miatt annál többet foglalkozik vele a média. Számomra az a meglepő, hogy mindezt tudatosan teszi. Talán ő és a szűk törzsrajongói ezt mulatságosnak tartják, de a Gyurcsán...

Trackback: Tealevél és költségvetés 2011.07.29. 12:54:54

Kormányaink időnként egy kis, eldugott dokumentumban titkos nyelven kommunikálják (21. oldal), hogy mik a középtávú (3 éves) költségvetési terveik. Az adatok közreadása törvényes előírás. Azok rejtjelbe történő becsomagolása annak érdekében, hogy ...

Trackback: A Twitter és a magyar virtus 2011.07.29. 12:48:30

Európai parlamenti képviselőnk, Deutsch Tamás halad a korral, és twittel. Egyben azt is megmutatja nekünk, mi mindenre jó ez: egyetlen kattintás, és világszerte mindenki látja személyes gondolatainkat, betekintést engedhetünk gazdag érzelemvilágunkba, ...

Trackback: Hírek otthonról 2011.07.29. 12:40:14

- Anikó, nem láttad a laptopomat?- Nem láttam, Viktor.- Gyerekek, nem látta valaki a laptopomat? Írnom kell egy e-mailt a külügynek, hogy valamilyen módon le kell szerelnünk az amerikaiakat. - Thomas Melia miatt?- Igen, ki kell találnunk valami jót. Bá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leriel 2011.07.29. 11:43:47

Hú.

Ezzel Magyarország kb. akkorát égett, mint amikor a Magyar Köztársaság miniszterelnöke azt mondta: nem sikerül rendbe rakni ezt a kurva országot.

OrrSir 2011.07.29. 11:46:03

Pontosítsak nem csináltunk semmit ebben a kurvaországban.
Amúgy ezzel már érik a saller meg tockos Tomi.

Sztyopabá 2011.07.29. 11:49:24

Nincs semmi baj. Kiosztunk pár baráti sallert és kokit. Megmutatjuk. Egyértelművé tesszük. A nép akarta így.

Vörös Szonja, a tetovált lány 2011.07.29. 11:53:37

Mr. Melia joggal kérdezhetné, kijaf'sz ez a dajcstomi, de nyilván ő ennél civilizáltabb.

DArchAngel 2011.07.29. 11:58:12

Következmények nélküli ország. Mármint nekik, a pénzeseknek, kivételeseknek. Ilyen duma után jobb helyeken már párttag sem lenne. Annyi esze van, mint egy marék molylepkének. Szomorú, hogy csak a nyelv mérete számít, meg a gerinc hajlékonysága... Sehova nem jutunk ilyen senkiháziakkal. Az értelmes ember ott kezdődik, hogy ha értelmeset nem tud mondani, inkább kussol...
Bár amilyen "ismert" ember külföldön, lehet odaát is csak annyit mondanak: Who the fuck is Deutsch?!?!

Illúzióromboló kockacukor 2011.07.29. 12:00:08

Egy rendes akciófilmben (Kutyám Jerry Lee/Halálos fegyver) ilyenkor a főgonosz(háhá) magához hívatja az idióta, túl önállóvá vált csicskáját, és egy kedélyes beszélgetés végén (saját medencében úszkálás/építkezésen sétálgatás) végén egyszerűen félreállítják (lelövik/bebetonozzák az alapba).

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2011.07.29. 12:03:44

A Mella vs Dajcstomika táblázat überbrutál. :) Amúgy pont ő a lófaszjóska a történetben. Egy 0 ország 0 politikusa egy 0 bizottság póttagjaként. :)

CyberPunK 2011.07.29. 12:03:55

"Senki nincs abban a helyzetben - sem Magyarországon, sem azon kívül -, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát."

Kicsit szovjetes hangzása van, nem?

Nurrddin 2011.07.29. 12:04:40

vajon mikor teszi tiszteletét ismételten itt a tompika?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.29. 12:09:08

Számomra az öszödi beszéd és a 2006-os események óta teljesen világos, hogy ebben az országban a demokráciát lesz se szarják.
Emlékeztetőül: A kampányban széthazudták az arcukat, a kormányzás kezdetén ezt be is bizonyították, majd jött a hírhedt beszéd. Ebben ki lett mondva: elkúrtuk, hazudtunk, lehet tüntetni, majd hazamenni.
Akkor is ennyire aggódtak a "drága jó" magyar demokráciáért ???

Hozzáteszem ez a kormány se különb, az ő kampányuk tele volt közhelyekkel meg pár dakota bölcsességgel azt ennyi. Csodálkozunk, hogy ők is azt csinálnak amit nem szégyellnek?! Közben azzal takaróznak, hogy a fülkeforradalom, meg a 2/3-os népakarat ezzel hatalmazta fel őket. Ez virágnyelven annyit jelent: akár agyon is verethetünk. te nyomorult adófizető választópolgár, neked kuss van, mert te választottál és még az sok birka a szomszédban...

Amíg Thomas Melia csak a felszínről kapargatja ezt a romlott rendszert és csak okoskodni tud odaátról, addig kussoljon ő is.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.29. 12:11:33

dajcs tomika pedig akkora tapló barom, hogy önként szalad a pofonba. És mégis 20-szor több pénzt kap a "munkájáért", mint egy magyar orvos, tűzoltó, mentős...stb.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2011.07.29. 12:18:59

Deutsch (volt Für) Tamáska egy patkányka. Nem érdemes szót vesztegetni rá.

Emiksz 2011.07.29. 12:20:56

Dajcstomi technikai felkészülése:

emiksz.blog.hu/2011/03/29/dajcstomi
"Az alkalmazás beállítások menüpontjában a brutalitást kettővel, az alliterációt hárommal feljebb tekerte. Bepipálta az agrár és biológiai kifejezések kockát is. Kért egy próbát.
- 'Galád gecigombóc'. Hmmm, javul."

teefau 2011.07.29. 12:25:06

Tamáskám!
25 éves korára a záptojásnál nagyobb IQ-val rendelkező férfiembernek meg kell tanulnia egy nagyon fontos dolgot. Ha nekiáll inni/füvezni/gyógyszerezni/keménydrogozni az első kör/szippantás/bogyó előtt még időben elrakja/kikapcsolja a telefonját/laptopját és úgy folytatja a hangulatjavítást, mert ha nem teszi még megcsörgetni hajnali 3kor a főnökét vagy kitwittel ekkora f.szságot...

minimalista 2011.07.29. 12:25:30

Kárörvendő vigyorral fogadok minden hasonló hírt, mert abban bízom, hogy minden választópolgár akinek egy csipetnyi sütnivalója van, az ilyen reakciók és nyilatkozatok hatására elhatározza, hogy nincs az a pénz/ígéret, ami miatt még egyszer a romlott narancsok pártjára szavazna...
Amúgy az egészhez ép érzésű ember nem is nagyon tud mit hozzátenni csupán, hogy hozták amit megszoktunk tőlük és hogy (@zero:) a megjelent írásokat összehasonlító táblázat szép nagy pofon így a végére! :)

@CyberPunK: Kicsit?! Nem értem miért olyan kommunikációs szakértőket alkalmaznak, akik a kommunista retorikát tekintik a legmeggyőzőbbnek, hiszen ha nincs mögötte "erőszak támogatás" az egész súlytalanná válik: az emberek nagy része megfélemlítés nélkül nem veszi be ezeket a nyílt hazugságokat és abszurdumokat, sőt intő jelként emlékezteti őket arra az időre/rendszerre, ami ellen '56-ban és '98-ban is "szót emeltek". Szóval csak előre, idióta barmok, fonnyadjon a narancs!!! :)

Donkihóte 2011.07.29. 12:25:48

Mindig csodálkoztam rajta, hogy a szlovákok miért tűrnek meg egy szalonképtelen Slotát, aki égeti őket. De amióta Tompika aktivizálta magát, rájöttem, hogy az emberi butaságnak és igénytelenségnek olyan távlatai vannak, amelyeket csak az ő közreműködésével ismerhettünk meg. Köszönjük, hogy tovább öregbíti Mo. jó hírét! Éljen Tompika!

Alterix 2011.07.29. 12:26:33

"Nem tartom alkalmas eszköznek a népszavazást arra, hogy bonyolult jogi szövegek tartalmáról döntsünk"

Tényleg tuskók vagyunk eldönteni, hogy milyen alkotmányunk legyen. Ez abból is látszik, hogy mindenféle gyakorlat nélküli jogászokra hagytuk az egészet.

forumnick 2011.07.29. 12:26:59

Ha szólnak neki, majd arra fogja, hogy születésnapja volt és kicsit ellazult. :-)

csoko20 2011.07.29. 12:29:01

@forumnick: De hogy valakinek minden nap szülinapja legyen?! :D

Homeoffice 2011.07.29. 12:33:16

Valahogy engem arra emlékeztet, mint amikor 1941 dec. 12-én hadat üzentünk amerikának.

Borstörő · http://gyerekmonopoly.blog.hu/ 2011.07.29. 12:34:38

Ki az a dojcs tomika?? Mutasson már fel valamit, mert úgy érdekelne, hogy ő mit bírt eddig elérni??? A fikázáson, meg az idióta twitter bejegyzéseken kívűl??
Az a szomorú, hogy Magyarországot égeti...

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 12:34:39

USA, óriási demokrácia vs. Patriot Act, amitől még a nagy USA barát nyugati országok is csak udvariasan, fejet elfordítva hümmögtek...

ketroot 2011.07.29. 12:35:29

Ezek után tényleg nem fog meglepni, ha Európa segglyukának fognak minket tekintetni.

Link Elek 2011.07.29. 12:35:35

mi a faszert kuldott Kedves Vezetonk egy ekkora faszkalapot brusszelbe????????????????
mar regen at kellett volna tenni egy kepessegeinek megfelelo pozicioba, hordhatna aktakat az egyik irodabol a masikba. kozben boven lenne ideje, hogy titkarnoket baszogasson

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 12:37:33

Ja, és igen dojcs tompika egy idióta, ezt senki nem vitatja, de azért az USA felszo*ása talán már túlzás egy kicsit...

Homeoffice 2011.07.29. 12:38:04

@Link Elek:

Azért , amiért a közt. elnök az lett aki.
Mert Hűséges.

Fides : hit, bizalom, hűség

Secnir 2011.07.29. 12:38:17

"Szijjártó Péter is reagált, [...] azt mondta: senki nincs abban a helyzetben – sem Magyarországon, sem azon kívül –, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát,"

vesd össze:

Mezőhegyes, időközi önkormányzati választások:
1 független polgármester
7 független képviselő
1 szocialista képviselő

a 18 indulóból:
2 független polgármesterjelölt
14 független képviselőjelölt
1 szocialista képviselőjelölt
3 fideszes képviselőjelölt
index.hu/belfold/hirek/2011/07/24/a_korabbi_polgarmester_nyert_az_idokozi_valasztason_mezohegyesen/
a régi felállás: 6 független + 2 fideszes volt.
Petike, nézhetsz más állás után. van rá uszkve két és fél éved. Te sem leszel abban a helyzetben, hogy megkérdőjelezd a választópolgárok akaratát. Nem véletlenül kussol róla a teljes pártmédia. (sem az MTI-n, sem a valasztas.hu-n nincs róla egy kummantás sem). Ami Mezőhegyes kicsiben, az lesz az ország nagyban.

"the dragon" · http://kigondoltam.blog.hu/2013/08/26/elrendezett_hazassag 2011.07.29. 12:39:31

Mellesleg a helyettes államtitkár közel sem azt jelenti az USA-ban, mint például Magyarországon. Ott ugyanis nincsenek miniszterek (bár a média emleget holmi Clintonnékat külügyminiszterként), hanem csak államtitkárok (United States Secretary). Így a helyettes államtitkár kb. az a személy, aki a szakmai és a politikai premisszákat szinkretizálja, tehát tulajdonképpen csinálja a külpolitikát egy adott térség vonatkozásában.

teefau 2011.07.29. 12:40:20

@Borstörő: Majdnem annyit dugott fénykorában mint mostanában CRonaldo, azért ez eredmény (főleg ha hozzávesszük hogy akkoriban kevesebb f.szságot bírt lepötyögni)

borovi 2011.07.29. 12:40:56

Ne bántsuk Tomit. Amióta az orbánnal rendezett babfőzelék és sör utáni fingó- és böfögőversenyek elmaradtak, azóta egyetlen kiteljesedése a twitter neki, s nyilván a bejegyzéseket is a maga színvonalán teszi.

Nurrddin 2011.07.29. 12:41:08

@Muad\\\'Dib: na ja
erről mindig az jut az eszembe, hogy az kiabál a leghangosabban, akinek ég a háza
mindettől függetlenül tompi egy szimpla idióta
ha nem fidesz politikus lenne, már ülne kábszer visszaélés, szélhámosság és kerítésért...

Hessler ezredes - halál az ötven órára 2011.07.29. 12:41:46

Nem az itt a fő baj, hogy Dajcstomi mit és milyen stílusban mondott, hanem az a baj, hogy az amerikaiak viselkedése kísértetiesen emlékeztet a szovjet időszakra, arra, amikor még Moszkvából mondták meg a tutit, minősítettek minket ilyennek-olyannak (egyébként Brezsnyevék Kádárt a 80-as években elhajlónak), szóval a nagy testvér megmondta a kis hülye tesónak, hogy a mi a jó, és mi nem, és hogyan és miként viselkedjen.
Na ezzel kapcsolatban én bizony egyetértek Dajccsal, és én is azt mondom: ki a fasz is ez a Thomas Melia, vagy ki a kurva anyja? És ki is az USA, hogy világcsendőrként veszi a bátorságot és osztja az észt, demokráciát miegymást más országoknak?! Miközben olyan fasisztoid államokkal vígan elvan, mint egy Szaúd-Arábia, ahol a gerendát nem veszi észre a szemben, de nálunk a nemhogy szálkát, de még a porszemecskét is kifogásolja? Én a magyar kormány helyében üvöltve követelném, hogy kussoljanak és söpörjenek a saját hülye házuk táján, ja és azonnal hazahívnám a katonákat Afganisztánból! És igen: nagyon is jól el lehet lenni ilyen "barátok" nélkül!
Isten óvjon a jóakaróimtól, barátaimtól és rokonaimtól! - az ellenségeimmel elbánok magam is! mondja egy francia mondás (talán Richelieau-tól?) és nagyon igaz ez a mondás!
Szóval: ki a fasz is ez a Thomas Melia?!

Sikamlós Jim DiGriz 2011.07.29. 12:42:39

@csabapayne: "Amíg Thomas Melia csak a felszínről kapargatja ezt a romlott rendszert és csak okoskodni tud odaátról, addig kussoljon ő is."

Olvastam már akkora baromságot kommentben, hogy be kellett, hogy csukjam továbbolvasás nélkül a böngészőablakot, de momentán elnéző mosollyal tudnék csak visszagondolni azokra.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.29. 12:42:52

@Secnir:
Az "emberek akaratát" Muhaha!
Nemzeti konzultáció ?! Mi is a helyzet vele?
Akartak az emberek ilyen munka törvénykönyvet?
Akartak az emberek közmunkát a minimálbér feléért?
Akartak az emberek "2 hét alatt rendet"?

GGG77 2011.07.29. 12:43:04

@Link Elek: "mi a faszert kuldott Kedves Vezetonk egy ekkora faszkalapot brusszelbe????????????????"

Túl sok mindent hallott anno, túl sok mindenről tud. Az utcára ezért nem lehet kitenni (pedig régóta púp Orbán hátán, addig volt jó, amíg Orbánéknak segített csajozni az egyetemi bulikon).
Viszont egyre veszélyesebb, közeledik az 50-hez, már nem áll a cerka annyira, ettől feszült, egyre több cuccot tol, azaz egyre hülyébb lesz.

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.29. 12:44:14

ez olyan mint amikor multkor a lali a kis kocsmájában szitta a gyuszit hogy mekkora köcsög vágjátok. asztán másnap megtudta a gyuszi asztán azóta a lali korházban van. sztem ez a sztory gecire olyan.

pokesz70 2011.07.29. 12:44:24

@csabapayne: Érdemes volna (így 5 év után) egyszer már végre egészében és valójában meghallgatni/elolvasni azt a bizonyos öszödi beszédet, hogy tudd, miről is beszélsz.

Egyébként meg az új Munkatörvénykönyv-tervezet szerint "„a munkavállaló a munkaviszonyon kívül sem tanúsíthat olyan magatartást, amely – különösen a munkavállaló munkakörének jellege, a munkáltató szervezetében elfoglalt helye alapján – közvetlenül és ténylegesen alkalmas munkáltatója helytelen megítélésére, jogos gazdasági érdekének, illetve a munkaviszony céljának veszélyeztetésére”. Nos, bár Tompikát a Fidesz delegálta az EP-be, mégiscsak Magyarországot képviseli, vagyis a "munkáltatója" részben az állam is. Ha a "munkaviszony célja" közt szerepel a diplomáciai kapcsolatok ápolása, erősítése szövetséges államokkal, esetleg Magyarország jó hírnevének fenntartása, javítása is (szerintem ezt el lehet várni egy EP-képviselőtől), akkor ezek a csiripelések vajon veszélyeztetik-e ezeket?

CyberPunK 2011.07.29. 12:45:35

@Hessler ezredes - halál az ötven órára: Ezek szerint nincs igaza az érintett kérdésekben? Ha meg igaza van, akkor nem mindegy, hogy kicsoda, vagy milyen ország állampolgára?

GGG77 2011.07.29. 12:45:42

@Hessler ezredes - halál az ötven órára: "Na ezzel kapcsolatban én bizony egyetértek Dajccsal, és én is azt mondom: ki a fasz is ez a Thomas Melia, vagy ki a kurva anyja? "

De te, legalábbis remélem, Tomival ellentétben nem kaszálsz súlyos milliókat havonta az adófizetők pénzéből.
Ő viszont a mi pénzünkből seggfej.

Zsuzsietta 2011.07.29. 12:46:13

Ööö, nem használom a twittert, de ott a táblázat előtti bejegyzésben, ott biztos, hogy ő írt, nem inkább neki válaszoltak?

csoko20 2011.07.29. 12:50:07

@Gunther: Ja, Pearl Harbour után már csak ez hiányzott nekik!
Annyira padlót fogtak, hogy eltelt pár évbe míg talpra álltak. Az volt a mákjuk, hogy a ruszkik jobban kézre estek nekünk a koki és saller osztogatás közben.

Prostatikus Vogon Jeltz 2011.07.29. 12:52:38

"Senki nincs abban a helyzetben - sem Magyarországon, sem azon kívül -, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát."

Mint magyar embernek, az volna az akaratom, hogy OV és társai monnyonle. Megkérdőjelezni nem ér.

is 2011.07.29. 12:53:32

@CyberPunK: plane, hogy 2002-ben honapokig ment az ujraszamlalasos buli, meg a haz nem lehet ellenzekben, ami mi mas, mint a magyar emberek akaratanak megkerdojelezese?

Dr. Verőköltő 2011.07.29. 12:53:53

Tagnap ezt olvastam a hírcsárdán is! Azt hittem csak vicc! Ajvé!

LiberGon 2011.07.29. 12:54:45

Érdekes, hogy amikor a romák helyzetéről van ilyesmi jelentés akkor mindenki mocskosamerikamonnyonle van ha pedig lehet valakit fikázni akkor milyen erős, jó a demokrácia.
Ez csak egy megjegyzés, a fentebb írt kijelentések valóban vállalhatatlanok.

ob.szerver 2011.07.29. 12:56:54

"Petike, nézhetsz más állás után. van rá uszkve két és fél éved."

Ez egyáltalán nem biztos. A Tárki (tehát nem a Nézőpont) szerint, a pártpreferenciák a választások óta nem változtak, toronymagasan vezet a Fidesz, Fidesz és Jobbik együtt 70%.

A Kárpát medencét egy nagyon ostoba nép lakja. Itt a szavazatok 40%-ának megszerzéséhez tökéletesen elég, a egyes pártok kommunistáznak, trianonoznak és cigányoznak. Innen pedig már nincs messze a többség, sőt a tervezett választási rendszerben ennyi is elegendő. Nem véletlenül.

bandika gazdája 2011.07.29. 12:58:35

@Kiráj vagyok bazmeg: Hát ehhez a témához már tényleg pont a te kommented hiányzott! Nem hiszem el!

ÖREG 2011.07.29. 12:59:04

A ´´magyar embereket,, már megint rászedték! Megjegyzem, én már a választások éjszakáján fogtam a fejem. Ahogy a Vörösmarti téren vírítottak !!! nem volt semmi. Volt egy TV műsor, a politikus is ember címmel. Ugye, hogy nem az?

lomposfarkas 2011.07.29. 12:59:08

"Thomas Melia a National Democratic Institute (NDI) nevű, a demokratikus átalakulásokat világszerte segítő szervezet egyik munkatársa volt, 1988 és 1993 között az intézet kelet- és közép-európai programjait vezette, 1989-90-ben az ellenzéki pártoknak nyújtottak segítséget és tréningeket az első szabad választásokra való felkészülésben."

Erről nekem csak az ellopott rendszerváltás ,a korai paktumok, a vadprivatizáció, a nyom nélkül eltűnt állami vagyon, a lenullázott élelmiszeripar, a munka nélkül maradt, kiszolgáltatott tömegek stb stb jutnak eszembe. Vajon milyen cia-s képzést adhattak az ígéretes befutóknak?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.29. 12:59:44

@pokesz70:
Tompikával szerintem ugyanaz fog történni, mint az össze többi magyar politikussal: SEMMI!
Elég pesszimista vagyok ezen a téren.

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:00:43

@ob.szerver:
1) A szánalmas ostobázásoddal menj máshová
2) Pont ugyanilyen befolyásolható hülyék laknak mindenfelé, ah már muszáj ostobázni
3) Ilyen alapon a fent említett USA lakossága még hülyébb, mert ők olyan vezetőket választanak, akik cserébe a törvényekben lehetővé teszik bárkinek a letartóztatását, fogva tartását mindenféle bírósági hülyeségek nélkül
4) Ennél még a Kínaiak is jobban figyelnek a látszatra...

zuppe 2011.07.29. 13:00:59

Jajj, csúnyát mondott a helyettes államtitkár innen 8000 km-re, ajjaj, most húzzuk be fülünket-farkunkat piciny magyarok!

ob.szerver 2011.07.29. 13:02:51

@Muad\\\'Dib:

Egy igazi fideszes barom vagy. Rólad és társaidról szólt a kommentem.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2011.07.29. 13:04:58

Nekem csak egy - egyetlen egy kérdésem lenne:
Kimutatható-e számszerileg, Ft-ban megjelenítve, hogy milyen hasznot termelt, hozott, alkotott az országunknak a D.Tomi Eu-s képviselőnk?
Várom a BIZONYÍTHATÓ, korrekt és megtámadhatatlan tényeket az összegekről.
/szerintem mindenki egy nagy nullát fog gondolni, illetve csak mínuszban van a srác nekünk, mert a bére...ugyebár/

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:05:42

@ob.szerver:
Soha életemben nem szavaztam a fityeszre, te igen művelt IQ betyár. Ha már szöveget értelmezni, meg olvasni nem tudsz, szívesen idemásolom neked amiket írtam:
"USA, óriási demokrácia vs. Patriot Act, amitől még a nagy USA barát nyugati országok is csak udvariasan, fejet elfordítva hümmögtek... "
"Ja, és igen dojcs tompika egy idióta, ezt senki nem vitatja, de azért az USA felszo*ása talán már túlzás egy kicsit... "

Próbáld meg értelmezni, hátha sikerül. Bár vannak kétségeim, látva a roppant épületes tényeket és kritikákat tartalmazó kommentjeidet...

pukancs 2011.07.29. 13:07:40

Ki a fasz az a dajcstomi? Minek kell naponta adnunk a szarnak egy pofont?

mekkora egy porbafingó senki ez dajcstomi arra nincsenek szavak...de tényleg egy gecinagy szájhős semmit nem tud felmutatni...de az egész fideszbrancs kb ennyi

"Senki nincs abban a helyzetben - sem Magyarországon, sem azon kívül -, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát. A magyar emberek világosan és egyértelműen kifejezték az akaratukat tavaly tavasszal, amikor az ország megújítására és átszervezésére adtak világos felhatalmazást a kormánynak." - Szijjártró

Nem tudom mit álmodott de kurvára félre érti mert nem arra kapott felhatalmazást hogy istenkirályt játsszon, szétkurja és lejárassa a kedve szerint az országot

Egyéves Önkéntes 2011.07.29. 13:07:56

@Link Elek: ezeket a f.szk.l.pokat mi küldtük brüsszelbe, mert már a választások előtt is pont ugyanilyen senkik voltak, és mégis csődült a nép a szavazófülkébe. magunknak köszönhetjük, senki másnak.

Hessler ezredes - halál az ötven órára 2011.07.29. 13:09:46

@GGG77: 1. na én aztán nem kaszálok milliókat az biztos.
2. Hülye médiatörvény ide, ostoba új alkotmány oda: Magyarország vitathatatlanul demokrácia, még most is, egyébként az volt előtte is és 90 óta is végig az volt.
3. Két olyan ország között, amelyik egy szövetségi rendszerbe tartozik az ilyen minősítgetések finoman szólva is gusztustalanok, ilyen undorító lenne az is, ha Magyarország állítana fel egy demokráciamérő intézetet, vagy eljárást és minősítgetne más országokat (holott Guantanamo esetében aztán tényleg lenne rá ok és indok az USA-val szemben!, de már maga a Homeland, vagy Patriot Act is elég aggályos . mindenesetre a magyar médiatörvénynél 4 nagyságrenddel aggályosabbak a demokráciára nézve).
4. Ezek után megismétlem: ki a fasz is ez a Thomas Melia?!

Vision 2011.07.29. 13:09:50

Amerika egy rendőrállam. Ettől még dajcs egy gyökér, de azért ne szálljunk már el...

aha, persze 2011.07.29. 13:10:12

Milyen jókat röhöghet ez a tomi rajtatok!

Ti azt sem tudjátok, miből fizetitek ki a villanyszámlát, napi 8 óra+túlóra munkából. Ő meg a világon semmit sem csinál, csak arcoskodik, és 15-20szoros pénzt tesz zsebre, plusz nem fizet a lakásért, kajáért, satöbbi.

Következő TajcsDamás twitter:
Néda a sok prolit: hisztiznek, hogy csúnyán beszélek. Megveszem őket kilóra, és nem tehetnek ellene, mert demokratikusan vagyok itt Brüsszelben. Csicskák.

Te meg jól megszavaztad, kedves proli. Mert odáig terjed az agyad, hogy mszp vagy fidesz.

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:10:24

@EÖ:
Miért, mit vártál, mikor már olyan miniszterelnökünk is volt, aki hülyerészegen kijelentette a tv-ben, hogy majd a nyuggerek ingyen utaznak a malév gépein (horn best of...)? Marha nagy volt a választási lehetőség. Hülyék vs hülyék. Szép is a demokrácia...

Homeoffice 2011.07.29. 13:11:20

@Muad\\\'Dib:

Ugyan már. Te is tudod, hogy a történelemet a győztesek írják.
Lásd: Indiánok őslakosság lemészárlása stb.
De azért az emberi jogokért, (ha érdekükbe áll) akkor vigan harcba szállnak.
(II. vgh, stb.)

bandika gazdája 2011.07.29. 13:11:31

Pont tegnap este, meg ma reggel osztottam ki egy nem tudom honnan idekeveredett kommentelőt, hogy szedje össze magát vagy húzzon el innen. Nem, nem vagyok álszent. Kicsúszik néha az én billentyűzetemből is csúnya szó, meg kicsúszhat máséból is, hisz ez csak egy baráti beszélgetés, de mikor már valakinek minden második szava a g...i, azért csak kiveri a biztosítékot. És akkor itt van valaki, aki magas állami tisztséget visel, diplomata féligmeddig, mert mégiscsak egy EU-s képviselő (ha nem is én küldtem oda) és olyan kocsmai stílusban társalog a nyilvánosság előtt amit a baráti társaságodban sem engedsz meg ha mondjuk van valaki aki idősebb, vagy tiszteletreméltó.
Hogy mit gondolok Thomas Meliáról, az egy dolog. Lehet, hogy egyetértek vele, lehet, hogy nem. De hogy mit gondolok arról az emberről, aki így tud megfelelni annak a poziciónak, ahol (sajnos) engem is képvisel a mi nem kevés pénzünkért, azt nem nehéz kitalálni. És igen, követeljük, hogy valaki "onnan" figyelmeztesse de nagyon gyorsan: elég volt!

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.07.29. 13:13:11

@Jim "Marlboro" DiGriz:

Arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy ez az amerikai demokrácia szakértő egy szarkupac fölé hajolt, mélyet szippantott és megállapította, hogy büdös. Gratulálok! A pici önérzetes szarkupac pedig visszaugatott neki, amitől még ugyanaz kupac marad.

Az Jobbikot "bírom" ilyenkor:
1. Ha a fiúk a kormányban Thomas beszólásainak hatására, változtatnának a hozzáállásukon, akkor a jobbikék rögtön visítanának: "Az ország behódolt a cionista, liberalista, trapista (az a legbüdösebb) amerikai ukáznak.
2. Ha meg nem csinálnak semmit, akkor az meg azért rossz, mert eleve nem jó semmi és nem is akarnak változtatni, szarnak ránk.

Roy 2011.07.29. 13:15:09

@Jani haverja: A patkány egy inteligens állat. Deutsch Tomikáról ez nem mondható el.
Még egy csótány is megsértődne, ha hozzá hasonlítanák.

sárkányfő 2011.07.29. 13:15:45

koki, saller...
börtönnyugat...
fasz...

beindultak a szittyamagyarok... nem lennék most a nyugat helyében...

EMP 2011.07.29. 13:16:18

Orban Dzsong-Il es kormanya is ugy van hatalmon mint a koreai nagybacsi. Az orszag kenyszerbol megszavazta alternativa hijjan, aztan most meg elszallt az osszes kormanytagjaval egyutt (Foleg a Dajcs meg a Szijgyarto). Azt hiszik azert kaptak ketharmadot mert ok annyira kiralyak, pedig csak azert mert nem volt alternativa.
Persze most ugy adjak elo hogy az o seggukbol sut meg a nap is, szal mindenki mostazonnaldeizibe boruljon le mert maskulonben irgumburgum.

Artie 2011.07.29. 13:18:38

@Hessler ezredes - halál az ötven órára: Hogy neked milyen igazad van!

Mennyire jó, hogy mi inkább a demokratikus, szólásszabad, satöbbi Kína seggét nyaljuk!

Hogy eddig ez magamtól nem jutott eszembe.

Démonmac1 2011.07.29. 13:19:28

Sajnos az ország jelenlegi vezetősége ennyitől sem fog a fejéhez kapni.
DTamás meg egy szánalmas nyomorult. Ahelyett, hogy meghúzná magát, még árt is az országnak.

Nevem Earl 2011.07.29. 13:19:42

Felesleges felháborodni. Az egész bejegyzés a figyelemfelkeltést szolgálja, annyi a célja, hogy véleményt generáljon.

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:20:00

Egyébként meg nem értem ezt a nagy szégyenkezést itt. Szinte minden országnak megvan a maga kis dojcstomija a közéletben. Miért pont mi maradnánk ki sorból. Az amcsik megszokták az elmebeteg politikusokat, nem fognak meglepődni..

Egyéves Önkéntes 2011.07.29. 13:21:37

@Muad\\\'Dib: érdekes módon a centrum pártra senki nem szavazott, pedig szerintem kupa intellektusban magasan veri a többieket
meg bokros is

Tedat 2011.07.29. 13:21:38

Nagyjából jogos zero posztja, de azért ne gondoljuk, hogy Thomas tényleg a demokráciát féltené. Inkább az USA érdekeit.

Thomas Melia írta 2003-ban a "To Win Over Iraqis" írást... Rohadt demokratikus lerohanni egy országot koholt vádak alapján (tömegpusztító fegyverek). No, Szaddámot se kell sajnálni, hogy legyőzték, de azért nem a demokrácia hiányával volt ott a gond, hanem az olajjal.

Tedat 2011.07.29. 13:22:14

@EÖ:
"pedig szerintem kupa intellektusban magasan veri a többieket. meg bokros is"

Jajj, jajj, mindjárt jön még a Bajnai ajnározás! Hagyjuk már a viccet!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.29. 13:22:16

@Hessler ezredes - halál az ötven órára:

szerintem olvasd végig, tök korrekt 12 oldal, végigmegy az országokon, hol mi a gond. Mellesleg ez a dolga.
www.internationalrelations.house.gov/112/mel072611.pdf

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2011.07.29. 13:23:05

azért azt ne higgye senki, hogy ezt a kis dajcsot nem biztatják röhögve a fideszes főnökei!

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:24:52

@EÖ:
Hidd el ugyanazon a szinten vannak, mint a többi. Mondjuk úgy, hallottam bizalmas körökből származó infót róluk. De mivel ezt értelemszerűen nem fogom kifejteni, nyugodtan ignorálhatod, mint hazugságot, ha úgy tetszik. :)

Tedat 2011.07.29. 13:25:17

@minimalista:
"az ilyen reakciók és nyilatkozatok hatására elhatározza, hogy nincs az a pénz/ígéret, ami miatt még egyszer a romlott narancsok pártjára szavazna..."

Ja, persze, szavazzunk az MSZP-re, mert majd jól felvesznek sok hitelt, és eljön a kánaán!

Ha nem tűnt volna fel, jelenleg nincs senki a politikai palettán, aki jobb lenne, mint a Fidesz! LMP - méregzöld grínpíszes hippik.
MSZP? he-he-he.
Jobbik? Radikális, ami nem baj, csak a céltalan cigányozás nem vezet semmi jóra.

sárkányfő 2011.07.29. 13:26:11

@Muad\\\'Dib: neked más országok a mérce?
különben nem a tompika a fő debil, hanem a börtönnyugatozó szerencsétlen.

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.29. 13:27:15

@bandika gazdája: semmi én békés ember vagyok csek nem értem mér szálltál rám?

Kelemen Csaba 2011.07.29. 13:27:47

A rendszerváltáskor jó-néhány külföldi demokratikus szervezet segítette hazánkat. Segítséget nyújtottak a privatizációs jogszabályok megalkotásánál is, így alakult az a különös véletlen, hogy ezen demokratikus szervezetek által segített jogszabályok, sok, a demokratikus országok tőkeerős cégeinek kedveztek, így síbolva el hazánk vagyonának jelentős részét, piacait. A - szintén a demokratikus szervezetek által képzett - demokratikus politikusaink hathatós segítségével.

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:28:09

@sárkányfő:
Szokd meg. A demokrácia még a diktatúráknál is nagyobb eséllyel biztosít teret a debileknek. Mivel nincs műveltségi teszt a szavazóurnák előtt, így ez törvényszerű.

Démonmac1 2011.07.29. 13:29:23

"Az amcsik megszokták az elmebeteg politikusokat, nem fognak meglepődni.."
De meglepődtek, mert nem hiszik el, hogy az egész vezetőség kivétel nélkül hasonló retardáltakból áll. Mind orvosi eset.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.29. 13:30:40

@Muad\\\'Dib:

én nem érzem túlzásnak, főleg ha eredetiben elolvasod.

Ráadásul a Patriot Act nekünk valóban durvának tűnhet, de az USA-ban volt az a terrortámadás, így azok után azt is mondhatni, hogy ez nem is olyan súlyos törvény ..

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:30:55

@Démonmac1:
Ismétlem, megszokták. Közismerten ostoba hülye az elnökeik nagy része, edzettek, legfeljebb titkolják...

juliusbond 2011.07.29. 13:31:37

@Leriel: fenét...akkor Feri csak minket kurvázott le, ezt le tudjuk jáccani itthon, ki lett "b@szva" a fenébe. De egy hazai politikus (politikus?) egy külföldi politikust (de akár egy egyszerű embert is) nem sérthet meg így. Mert Dajcs Tomi nem magát képviseli, hanem engem.
Szívem szerint akkor taslit adnék neki, hogy élete végéig keresgélné a darabjait.

2011.07.29. 13:32:16

Most ti tényleg azt hiszitek hogy dajcs önjáró ?
Nem nem.
Ő orbán szócsöve, rajta és általa tölti ki a dühét orbán. Ő a protokoll miatt nem káromkodhat ilyeneket, helyette dajcs szájába adja.
Ne legyünk naivak uraim.

bájgúnár 2011.07.29. 13:33:05

"Az Amerikai Egyesült Államok, mint a demokratikus nyugati világ vezető hatalma időről időre megnézi, hol, merre hogyan állnak a demokráciával a nagyvilágban. Nos, az egyensúlyok és fékek 200 éve működő rendszerében valószínűleg egy kicsit furcsának találhatják a magyar demokráciát, ahol se egyensúly, se fék nincs. "
Hány éves is az az áhitott amerika?
Hány éves Magyarország?
Volt e rabszolgakereskedelem amerikában?
Volt e Magyarországon?
1970 es években volt e tiltva"négereknek"/feketéknek/olyan helyre belépni ami csak fehéreknek volt fenntartva?
Volt e ilyen magyarországon?
vajon az ezer év nem elég bizonyiték e nemzet befogadó képességére?
Dugjátok fel amerikát magatoknak ahol minden művi!Még a demokrácia,emberi jogok is.
Hangzatos szólamok amiket arra használnak fel hogy ezek ürügyén szétbombázzák azon nemzeteket ahol az érdekeik úgy kívánják.Ide ne pofázzon beleegy olyan ország sem ahol évszázadokig emberkereskedelemmel foglalkoztak.

Démonmac1 2011.07.29. 13:33:26

@Muad\\\'Dib: NO és kinél (melyik országban) van értelmes vezetőség?

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:33:46

@zero:
Elolvastad, amit írtál? Értsem úgy, hogy egy terrortámadás elég ahhoz, hogy alapvető alkotmányos, demokratikus jogokat nyirbáljanak meg kedvükre? Szerintem ne adj ötleteket, mert még ráharap a vezetőség...

nem várt fordulat 2011.07.29. 13:34:05

és ez az ember minket képvisel europa előtt? OMFG....

sárkányfő 2011.07.29. 13:34:30

@Muad\\\'Dib:
nem, nem szokom meg. soha. akkor ugyanis fideszessé válnék. ilyen dajcs-féle mucsai paraszttá. azt meg nem nem soha.

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:35:09

@Démonmac1:
Vegyük pl. Kínát. Vagy az oroszokat. Vagy mondjuk Svájcot. És mielőtt belekezdenél, a kulcsszó az értelmes. Nem a jóindulatú, demokratikus, stb. Szigorúan a kérdésedre válaszoltam.

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.29. 13:37:19

Vajon mi történhetett abban a kollégiumi szobában, amitől ma is ennyire tartanak? Ha meg nem történt semki, akkor mi az oka annak, hogy az országot már sokadik alkalommal lejárató illetőt még mindig nem rugták ki? Talán rá nem vonatkozik a munka törvénykönyvének az a passzusa, hogy a dolgozó a munkáját JÓL köteles ellátni? A képviselő meg különösen jól? Hiszen éppen most ígérgette valami szóvivő, hogy keresik az állami vezetők jogi felelelősségre vonásának a lehetőségét visszamenőlegesen is! Erről DT nem hallott?

Démonmac1 2011.07.29. 13:37:21

@bájgúnár: ""Hány éves is az az áhitott amerika?
Hány éves Magyarország?"
Nem innen kellene kiindulni ám:)
Volt e rabszolgakereskedelem amerikában? Volt e Magyarországon? (Röghozkotés pl)
1970 es években volt e tiltva"négereknek"/feketéknek/olyan helyre belépni ami csak fehéreknek volt fenntartva? (volt e Zsidótörvény, kettő is)
Volt e ilyen magyarországon?
vajon az ezer év nem elég bizonyiték e nemzet befogadó képességére?
Dugjátok fel amerikát magatoknak ahol minden művi!Még a demokrácia,emberi jogok is.
Hangzatos szólamok amiket arra használnak fel hogy ezek ürügyén szétbombázzák azon nemzeteket ahol az érdekeik úgy kívánják.Ide ne pofázzon beleegy olyan ország sem ahol évszázadokig emberkereskedelemmel foglalkoztak.

A kalandozó hadjáratok, aminek során legyilkolták a környék lakosságát, elvitték a javaikat stb.. Ráadásul még jól meg is szívtuk a tehetségtelen hadvezetéssel és taktikátással, azért tart itt az ország, egy nyúlfarknyi kis teruleten irígykedik, gyűlölködik a lakosság 85% a.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.07.29. 13:37:29

Szargyártó reagálása még mindig EPIC, ezzel a néppel tényleg mindent meg lehet csinálni, ráadásul a buzeráns ezt havi több mint kétmilláért nyomatja.

Dajcsról meg elég annyi, hogy valami bizottsági póttag? Mi a franc az a póttag? Már ilyenért is fizetnek csak valahova benyomják ezt az ostoba alkalmatlan marhát? Szerencséje, hogy magyar, egy tőlünk picit is több tartással rendelkező népnél munkanélküli csövesként rohadna a híd alatt ilyen kvalitásokkal mint ami neki van. Apropó az MTK-nak még ő a főnöke, vagy oda végül nem nyomták be Viktorék?

alien 2011.07.29. 13:38:30

@Link Elek: ja akkor volt környezetvédelmi miniszter vagy mi ami nem ment neki, ez csak aztán jött, hogy Isten nyugtassa Mádl profnál államvizsgát tett :(
addig nem volt neki az sem ami ugye nem baj de elég ciki

@Kelemen Csaba: ja mint a győzőpapa bányáit, egyébként a spontán piratizáció helyzetbe hozott egy rakat hazai rablólovagot

ne és most a milliós kérdés, vágom a centit, hogy megbukjanak, de ami egyre jobban izgat ki jön utánuk? lmp? jobbik? szocik?
hát ezekből se biztos hogy bármi jó kisül, legyen elég annyi hogy Vona? vagy hogy Havas Szófia az arcomba mondta a tv-ben, hogy az adósság egy része a gonosz kádári msz(m)p műve

szóval mi lesz? miért van az, hogy itt soha nincs semmi, csak az ugar? nem bírom felfogni, deuts meg egy igazi dudva aki az élcsapat többi tagjához hasonlóan eltűnt a centrumból a kedves vezető mellől, ahol csak lézer janiknak van hely ez van

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.29. 13:38:49

És igen! Még mindig van bőven olyan agyhalott, aki rácsatlakozik a "mi va' geci! beszósz a magyaroknak!?" vonalra. Bravó!

Ezen értelmes honfitársaim nem ártana kissé elgondolkodni! Ezen az alapon minden külföldi, aki anno elítélte az '56-os forradalom leverését, az "beszót a magyaroknak".

SENKI nem szólt be a magyaroknak. Mindenki, aki a jelen rezsim ocsmányságait kritizálja, az a magyarokért(!) szól.

Démonmac1 2011.07.29. 13:39:57

@Muad\\\'Dib: "Kínát. Vagy az oroszokat. Vagy mondjuk Svájcot. És mielőtt belekezdenél, a kulcsszó az értelmes. Nem a jóindulatú, demokratikus, stb. Szigorúan a kérdésedre válaszoltam."

Svájc oké, (Oroszok és Kína) kicsit más, despotikus dolgokat csinálnak, de szerintem is ez kell a nagy tömeg fékentartásához.

G. Wolf 2011.07.29. 13:40:11

Hungaryan IdioTomi... :(

Am ha nem szól semmit twitteren kb minusznullás hír lett volna ennek a Melia-nak a beszámolója... így viszont legalább az egész ország tudja ismeri... és persze dájcstóómi is szerepelhetett... éljen éljen hurrá...

...délkeletbalkán...

alien 2011.07.29. 13:40:22

ja és még valami azért nem lehet az észrevételeket pontról pontra cáfolni, egyrészt mert igazak, másrészt meg maga a kedves vezető mondta azt, hogy megköti a következő kormány kezét, szép lesz pláne ha az esetleg megint ő lesz csak mondjuk egy leheltnyi többséggel...

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2011.07.29. 13:41:44

mostanában, amikor politikára terelődik a szó, mindig a következő sorok ugranak be:

"A nép sosem azért lázad, mert kizsákmányolják, hiszen másfajta életet nem is ismer. De ha egyetlen mozdulattal egy második zsákot is dobnak a hátára, azt már nem bírja el. Arccal a sárba zuhan, de aztán felugrik és kést ragad. Azért lázad, mert a zsarnok oktalan, becsapható állatnak nézi, mert megtiporja az amúgy is megtaposott méltósága utolsó maradványait is. Rájön, hogy olyan ostobának tartják, aki semmit nem vesz észre, semmit nem ért. A lázadók sosem a zsebüket, hanem az emberségüket védve nyúlnak a fegyver után."

/Alan O'Connor - A vas ideje/

Démonmac1 2011.07.29. 13:42:19

A legbosszantóbb a dologban az, hogy nincs egyértelmes párt sem akire szavazni lehetne.

medvemellszobra 2011.07.29. 13:42:26

@Hessler ezredes - halál az ötven órára:
Pár dolgot írnék:

1. Részben nagyon is igazad van, sajnos az amerikai demokrácia tényleg rég nem igazi demokrácia (talán még magukban a görög városállamokban sem volt igazi demokrácia), bár még így is nagyon erős a fékek és ellensúlyok rendszere, amit tudatos polgárok tudnak is használni. Ugyanez elmondható Nyugat-Európára és Kanadára is. Nálunk nincsenek tudatos polgárok egyáltalán, a szemünket is kilopják, a közéletünk buta törzsi háborúkká züllött, a nevünkben ilyen "furcsán" viselkedő politikust küldenek Brüsszelbe, aki alpári stílusban irkál össze-vissza hetet-havat mindenhol. Na ja, attól, hogy gazdag politikus , aki megcsinálta a mi pénzünkön a szerencséjét, még nem lesz sem gróf, sem úriember, bárhogy is szeretné, vagy erőlteti.

2. olvasd el Szlankó Bálint idén megjelent könyvét (Maximum nulla áldozattal), és megtudod, hogy miért és kik és milyen körülmények között harcolnak a trikolórunk alatt Afganisztánban.

3. a második mondatomhoz szervesen kapcsolódik: szerinted mennyire ciki ez a pökhendi viselkedésünk? Mármint, hogy egy pici és szegény ország vagyunk, nem is szeretünk nagyon dolgozni. De folyton meg akarjuk mondani mindenkinek, az EU-nak, a NATO-nak, hogy: "Add oda a pénzedet a mi államháztartásunkra és kussolj, ha jót akarsz." "A NATO katonák védjék meg Magyarországot, ha kell, de mi nem vagyunk hajlandóak senkinek sem segíteni semmilyen katonai missziójában egyetlen petákkal és katonával sem, akinek meg nem tetszik kapja be."
És még csodálkozunk, hogy azt gondolják, hogy mi vagyunk Európa cigányai, jó pár másik országgal egyetemben. És ezt most nem rasszizmusból írtam, és nem is nemzetostorozó kocsma-pesszimizmusból. Ezek egyszerűen emberi intelligenciáról és gerincről szóló dolgok. Ez a viselkedés ugyanolyan, mint amikor a görögök válságba sodorták magukat, és eltapsolták a pénzüket túlórajutalmakra, meg 8rabeértéldolgozniügyesvagy-jutalmakra, korrupcióra. Aztán mikor a németeknek nem tetszett, hogy eltartják az egész kócerájt, és a görög hülyeség miatt megint a németek fizethetnek egy giga számlát, megkapták, hogy ha nem adnak pénzt, akkor ugyanolyan rohadt nácik, mint voltak 60 éve.

4. Gyerekes, kicsinyes dolog, hogy a kritikát sosem tudjuk kezelni, személyes támadásnak gondoljuk mindig, meg genyázásnak. Én a kritikának legtöbbször sokkal jobban örülök, mint a dicsérgetésnek. Nem azért, mert lelki sérült nyomoroncnak gondolom magam. Hanem mert a kritika sokkal többször őszinte, sokkal többet tanulhatok belőle, és sokkal jobban megismerhetem önmagam.

Szóval nevelési szempontból még örülök is a nagy kína-barátságnak. Ha majd nekiállunk egyszer nekik is ugatni, hogy nem fizetjük a hitelt, akár be is kaphatják a sárga komcsik, akkor majd úgy elkenik a szánkat, hogy öröm lesz nézni. Mivel szeretem a hazám, nyilván ebben is sorsközösséget vállalok majd. :(

Sikamlós Jim DiGriz 2011.07.29. 13:43:50

@csabapayne: egyebet nem is tehetne, de örülök, hogy az első benyomás hamis volt, és valójában érted, hogy miért is nem.

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.29. 13:44:12

@bandika gazdája: "És akkor itt van valaki, aki magas állami tisztséget visel, diplomata féligmeddig, mert mégiscsak egy EU-s képviselő (ha nem is én küldtem oda) és olyan kocsmai stílusban társalog a nyilvánosság előtt amit a baráti társaságodban sem engedsz meg ha mondjuk van valaki aki idősebb, vagy tiszteletreméltó."

Honnan gondolod, hogy ez a stílus az érintett baráti társaságában nem megengedett? Hátha ott ez a divat, és ezért terjeszti széles körben.
Egyébként meg van egy régi magyar mondás, mely szerint magáról mindenki a saját szegénységi bizonyítányát állítja ki.

Anselmo 2011.07.29. 13:44:36

Még jó, hogy nincs olajmezőnk, mert akkor az USA már exportálná is hozzánk a demokráciát.

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 13:44:56

@Grigorij Pantyelejevics:
Senki, vagy csak nagyon kevesen szólnak a magyarokért. Sem most, sem a maszop kormány idején az ide üzengetők között nem volt pár százalék, aki a magyarokért szólt volna. Szigorúan politikai, külpolitikai érdekeket képviseltek, nem valami elvont demokrácia iránti elkötelezettséget. Ha ugyanis azt képviselnének, akkor mondjuk az USA nem felejtene el néhanapján beszólni Szaúd-Arábiának és egyéb barátainak. Nem lett volna cimbi Kadhafi,amíg hallgatott az EU-ra, nem lett volna haver Mubarak, stb.
El kell már felejteni ezt a beteges külföldre figyelést. Vagy megoldjuk itt belül, vagy mindig is rabszolgák leszünk, mindegy, hogy a kínai, orosz, vagy amerikai a tulaj.

dajcstomi 2011.07.29. 13:45:44

Kedves Vastagbőr!
Érdeklődve olvastam a bejegyzést. Arra az egyszerű - és remélem most nem "kifogásolható stílusban" megfogalmazott - kérdésemre, hogy minek kell az amerikai külügyminisztérium HELYETTES államtitkárának egy képviselőházi ALBIZOTTSÁG előtt kifejtett véleményére három napon keresztül három magyar ÁLLAMTITKÁRNAK (túl)reagálnia, nos erre eddig egyetlen elő ember sem próbált válaszolni.
Szerintem ez a kormányzati attitűd - gondolkodásmód - helytelen. Ha az USA nem "a demokratikus nyugati világ vezető hatalma". Mert a demokratikus nyugati világ éppen attól az ami, hogy nincs "vezető hatalma". Ez egy borzalmas, antidemokratikus beidegzettség.

Bergeroth 2011.07.29. 13:45:48

A stílus maga az ember.
deutsch tamás egy született tahó.
Pont.

Gabe Walker 2011.07.29. 13:46:50

@CyberPunK: Nem. Az Ő szava: Isten szava. Ez sokkal pontosabb a mi Kedves Vezetőnkre, úgy érzem.

croatico 2011.07.29. 13:51:08

@Lecso (F*ck the Shit): Nagyon szép irodalmi hasonlattal írtad körül, mi okozta a legutóbbi választásokon a 2/3-os Fidesz forradalmi győzelmét, gratulálok!

Naki vagyok kerdojel 2011.07.29. 13:52:19

@Hessler ezredes - halál az ötven órára: sajnos hülye vagy.

"Nem az itt a fő baj, hogy Dajcstomi mit és milyen stílusban mondott, hanem az a baj, hogy az amerikaiak viselkedése kísértetiesen emlékeztet a szovjet időszakra, arra, amikor még Moszkvából mondták meg a tutit, minősítettek minket ilyennek-olyannak"

Ha Dajcstomi a helyén lenne, azaz trágyát hordana valamelyik hazai tanyán, akkor teljesen rendben lenne, amit mondott. De EP képviselőként, ENGEM IS képviselve, legalábbis moderálhatná magát (s hogy demagóg is legyek: a versenyszférában 1 forintot sem tudna megkeresni).
Amúgy jelentős különbség a szovjet időszakhoz képest, hogy akkor azért a Szovjetunió katonailag jelen volt s nemigen volt beleszólásunk abba, hogy mi történjen. Most már (és még) demokráciában élünk, de úgy látszik, egyesek, mint pl. Dajcstomi és te, nem bírják a kritikát.
Az amerikai kritikának nem lesz közvetlen és azonnali következménye (legfeljebb elkönyvelik, hogy távolodunk a demokráciától), míg egy korabeli szovjet "kritikának" igencsak volt.

Démonmac1 2011.07.29. 13:53:10

"hogy minek kell az amerikai külügyminisztérium HELYETTES államtitkárának egy képviselőházi ALBIZOTTSÁG előtt kifejtett véleményére három napon keresztül három magyar ÁLLAMTITKÁRNAK (túl)reagálnia, nos erre eddig egyetlen elő ember sem próbált válaszolni. "

Jelen pillanatban az USA világhatalmi tényező, Magyarország nem az, ebben a helyzetben a "helyettes államtitkár" mégiscsak egy fontos pozíció, ezzel szemben M.O abszolute súlytalan valami, még tárgyalási alapunk sincs.

Naki vagyok kerdojel 2011.07.29. 13:54:09

Amúgy meg ezt sem értem: a Fidesznek nem büdös már ez? Ha nem, akkor nem kultúrpárt.
Azért még a Fideszben is vannak kultúrált emberek, még ha hatalom és sajtó közelébe nem is engedik őket. Nekik EZ tetszik?!? Ha igen, akkor sokkal nagyobb a gáz, mint amilyennek eddig képzeltem.

bandika gazdája 2011.07.29. 13:54:43

Emberek! Schmitt Pál részvétnyilvánító levelet küldött a norvég királynak, és ELÍRTÁK A KIRÁLY NEVÉT! Harald helyett Haroldot írtak! Könyörgöm! Ingyen adok nekik nekik helyesírási tanácsot, ha már nincs ott valaki, aki nem 30 IQ-val rendelkezik, csak ne égessenek már bennünket legalább idegenben!

dr. Aullah 2011.07.29. 13:56:19

Hmm... most hogy indexen vagyunk... ennyi fideszdroidot nagyon régen láttam egy hírnél... ráadásul ez teljesen védhetetlen. Csak most nem az "elmúlt nyolcéveznek" hanem próbálnak fogást tartani azon, aki ezt mondta. Persze megint a lényegről próbálják elterelni a figyelmet... de nézzük újra:

"- jelenleg Magyarországon az alkotmányozási folyamat részeként a parlament sarkalatos törvények egész sorát fogadja el anélkül, hogy egyeztetne az ellenzékkel vagy a civil társadalom képviselőivel."
Így van? Így.

"-- több olyan témakör is van - például a bíróságok függetlensége és a sajtószabadság kérdése -, amely aggodalomra ad okot."
Így van? Így.

"- kormány azonban a kétharmados többségét arra használja, hogy az alkotmány megváltoztatásával szilárdítsa meg a hatalmát, és korlátozza a jövőbeni kormányok mozgásterét."
Így van? Sajnos így.

Persze ezek a droidok a tényekbe nem tudnak belekötni, ezért próbálnak Amerikán fogást találni.

A másik kedvenc állatfajom, akik most a fideszre szavaztak, azt most próbálják magukat nyugtatni, hogy "de hát nincs más alternatíva"... Balf*szok!

bandika gazdája 2011.07.29. 13:56:32

@Kiráj vagyok bazmeg: Mert nagyon csúnyán beszéltél. Ha csak kicsit beszélsz csúnyán, engem nem zavarsz! Látod te is megszólod ezt a bunkó Deutschot!

egyhazafi 2011.07.29. 13:56:50

Erre vonatkozólag csak két dolgot jegyeznék meg:

1. Először is az USA otthon intézkedjen és ne adjon tanácsokat, ne véleményezze más országok döntését. Van gond náluk elég. Maradjanak a két óceán között. Sajnos ezt évtizedek óta nem tudják megtenni.

2.
Dajcstomit az ilyen kijelentésekért, Magyarország lejáratásáért 10 év börtönre ítélni. Ott elgondolkodhat a kijelentésein meg a Twitteren.

Esetleg írhat egy könyvet.
Ennek nem Harcom lesz a címe, Twitter használat kezdőknek.

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.29. 13:57:40

@Muad\\\'Dib: Figyelni kell! Külföldre, belföldre, mindenkire. Becsukott szemmel, befogott füllel csak a falnak lehet menni. Az embert az tette azzá ami, hogy leginkább képes a kooperatív viselkedésre.

Az ilyen tudatlan Tompikák "nem figyelek senkire, csak megyek a magam baromarca után" felfogása még soha semmi értelmes eredményt nem hozott.

Figyelni és tanulni. Ez az egyetlen járható út.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2011.07.29. 13:58:29

Remélem Vastagbőr csak iróniából említette az usa-t a demokrácia mintapéldányának és viccelt, amikor az usa demokráciaauditját (bárhol a világon) elfogadható, indokolt eseményként próbálja a felvezetőben - bár burkoltan - idézni.

Szerintem DT is ezt gondolta, csak nem ezt csipogta.

Muad\\\'Dib 2011.07.29. 14:00:09

@Grigorij Pantyelejevics:
Figyelni, egy dolog. Megfelelési kényszerben élni, és belpolitikai szimpátia alapján értékelni külpolitikailag érelemezendő üzeneteket meg marhaság.

Sárga Király 2011.07.29. 14:00:49

dajcstomiról szólni sincs mit, nevében az íze. Egy olyan nagyhatalom pedig ne oktasson demokráciáról, ami felhatalmazás nélkül gyilkol más államok - l. Pakisztán - területén, és vérbe borítja, aztán magára hagyja a Közel-Keletet.

bájgúnár 2011.07.29. 14:01:01

@Démonmac1:
Annak köszönheted hogy létezik számodra otthon haza!Biza amióta Ádám és Éva elkezdett szaporodni megkezdődött a föld felosztása.
@Naki vagyok kerdojel:
Majd ha mi is bíráljuk amerikát akkor bírálgasson minket.mert agyonfegyverkezve csendőrként pózolva még nincs joga előírni hogy milyen legyen egy nemzet demokratikus intézményrendszere.van elég szar a saját házatályán.Azárt mert nembeszél róla a négerkérdéskeményebb náluk mint nálunk a cigókérdés.Azthiszem ha ott kellene élni a sok ami imádónak rövidesen hazadiszidálna ebbe a szar antidemokratikus országba.

EMP 2011.07.29. 14:03:19

@dajcstomi: Feltennem a kerdest igy face to face (well blog to blog) konkretan mi volt a szandek a "Ki a fasz az a Thomas Melia" tweettel?
Ugyanitt javaslom egy kis oncenzura gyakorlasat a jovoben. Ne legyen mar az az erzese egy fel orszagnak, hogy egy vadparaszt budosbunko kepviseli magasabb korokben...
Ertem en hogy ez igy kozvetlen meg minden, valahol talan meg ertekelem is, de egy kepviselo az legyen kepviselo, es viselkedjen meg beszeljen is ugy mint egy kepviselo. Ez munkakori elvaras. A parlamentbe sem jar be strandpapucsban meg nyitott ingben strandlabdaval a hona alatt komoly ember, a faszozast is a strandon kene hagyni..

Démonmac1 2011.07.29. 14:06:15

"bájgúnár 2011.07.29. 14:01:01
@Démonmac1:
Annak köszönheted hogy létezik számodra otthon haza! Biza amióta Ádám és Éva elkezdett szaporodni megkezdődött a föld felosztása."
De jobban örültem volna, ha kimarad az első meg a második világháború, és nem a farok rossz oldalán állva, megmarad valami a fődből, bár amennyire békétlen ez az ország a maradékon. Még ez is sok.

basa1 2011.07.29. 14:08:29

Tegyük helyre a dolgokat. Az amerikai külügyminiszter angolul: secretary of state, Melia tehát nem külügyi államtitkár helyettes, hanem külügyminiszter helyettes. A világ vezető gazdasági és katonai hatalmának külügyminiszter helyettese. Deutsch Fürnélküli Tamás egy felfuvalkodott prosztó proli, látványos megtestesítője a magyar "politikus" kategóriának. Magyar, mogyeri, azaz harmadik világbeli élőlény.

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.29. 14:08:34

Egyébként egyet lehet érteni azzal, hogy Tompika nihilista idiotizmusáért a zelmútnyócév is hibás. Hisz ha legalább a zelmútnyócévet olvasással tölti, már nem marad ekkora tapló.

Hogy segítsek picinyt, némi irodalom. Jómagam ezt éreztem a történtekhez leginkább illőnek:

"Ludwig Wittgenstein a Logikai-filozófiai értekezés -ben azt állította, hogy megtalálta a bármely nyelvben használt mondatok leírásának általános képletét. Véleménye szerint ez az univerzális képlet magában foglalja az összes lehetséges jelkonstrukciót – ahhoz hasonlóan, ahogyan a világegyetem végtelen tere magában foglal minden lehetséges kozmikus objektumot.
„Azt, hogy a mondatnak van egy általános formája – írja Wittgenstein –, az bizonyítja, hogy nem képzelhető el egyetlen olyan mondat sem, amelynek formáját nem lehetne előre meghatározni (vagyis megkonstruálni). A mondat általános formája a következő: a dolog így és így áll (Es verhalt sich so und so).”
Ugyanakkor az Irkutszki Pedagógia Főiskola filológus docensének, Alekszandr Szirindnek sikerült megcáfolnia ezt a formulát, amikor nemrégiben olyan példamondatot mutatott be, amely kívül van az osztrák filozófus által felvázolt, mindent magába foglaló paradigmán. A mondat a következőképpen hangzik: „ Húzz a faszba, Wittgenstein.”
Az osztrák pali abban hibázott, hogy megfeledkezett a jó öreg Schopenhauerről – mondja a tudós –, mert hiszen a világ nem csak képzet, hanem akarat is!"
(V. Pelevin)

yerico1 2011.07.29. 14:09:44

Mintha pont a fidesz lenne az, aki nem engedélyezi, hogy bárki csúnyát mondjon a neten a szeretett vezérről. Egyébként Viktorbán egyre inkább hasonlít Rákosira. Az is azonnal ostorozta a nyugatot, és nyalta a szovjetek seggét. Amint tudjuk, a fidesz új célpontja a gazdaság élénkítésére pedig éppen a volt szovjet tagköztársaságok hihetetlen gazdag polgárainak tömege, ahova majd töménytelen mennyiségű exportcucc fog kimenni.

tizenot 2011.07.29. 14:10:05

Anélkül hogy bármelyik pártján is állnék:

1. A felsorolt publikációk listájával kb. a seggünket ki lehet törölni, annyit érnek.

2. Thomas Melia vagy ki a tököm hangzatos pozicióinak listájával is ki lehet törölni a seggünket. Ő is azért van ott, ahol, mert jó helyen nyalt, mert jól helyezkedett.

3. Kíváncsi vagyok USA mit reagálna, ha magyarország elkezdeni kritizálni a belpolitikájukat.

4. Kedves vastagbőr blog, ha deutsch stílusa nem tetszik, akkor olvasd el a saját blogbejegyzésedet, hánynom kell tőle, pl. "geci", "kurva".
Bagoly mondja verébnek imo.

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.29. 14:10:40

@bájgúnár: 'Majd ha mi is bíráljuk amerikát akkor bírálgasson minket."

Ezt az ovis gyerekek szokták egymásnak mondani, te felnőttnek tűnsz. Önmagában egyébként nem is ezzel van a baj, hanem azzal, hogy a világban nem mi osztjuk a sallereket, kokikat, meg a tockosokat, hanem majd szegény miniszterelnökünkön néznek át a nemzetközi rendezvényeken. Akik meg nem néznek át rajta, "azok annyit is érnek". Vágod?

-er- 2011.07.29. 14:13:00

@Gunther: most is lenne 2/3 felhatalmazás háborút indítani, csak kell(ene) egy hadsereg. lehet, hogy a közmunkásokból, vagy az kb.600 000 kisebbségből fognak verbuválni. na, az nem lesz semmi...

Démonmac1 2011.07.29. 14:13:19

@bájgúnár: "Majd ha mi is bíráljuk amerikát akkor bírálgasson minket.mert agyonfegyverkezve csendőrként pózolva még nincs joga előírni hogy milyen legyen egy nemzet demokratikus intézményrendszere.van elég szar a saját házatályán.Azárt mert nembeszél róla a négerkérdéskeményebb náluk mint nálunk a cigókérdés.Azthiszem ha ott kellene élni a sok ami imádónak rövidesen hazadiszidálna ebbe a szar antidemokratikus országba. "

Sokan vannak akik M.O.n egyetértenek azzal, amit az USA mond, többek között én is. Legalább valaki felemeli a szavát (bár már mások is mondták, hogy nem oké a jelenlegi hatalom viselkedése a szavazókkal) Egyébként a spanyol probléma sokkal neccesebb.

Ha ott kéne élni, (ó bárcsak lehetne váltani, mert (már jártam ott párszor:)) eszembe nem jutna visszajönni ide.

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.29. 14:13:35

@Grigorij Pantyelejevics: "Figyelni és tanulni. Ez az egyetlen járható út."

Persze, de aki az elmúlt huszonévben figyelt, és tanult, az veszélyes lehet az első helyezettre, ezért már régen labdába se rúghat. Aki maradt, annak ezt hiába mondod.
Figyeld csak meg, a focisták színe-java is elment külföldre, vajon miért?

tede 2011.07.29. 14:15:33

A Deusth-nak ki kéne mosni szappannal a száját, hogy tisztán beszéljen, ne ilyen ocsmány nyelven.
Ettől független tényleg nem értem, miért okoskodnak külföldiek ennyire. Érdekes a francia, német vagy egyéb alkotmányokat nem támadják ennyire, pedig azokba is bele lehet kérdezni. Sőt a németben, ha jól tudom benne van az isten szó valahol, A Cohn-Bendit legnagyobb bánatára.

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.29. 14:15:44

@Muad\\\'Dib: Volt ugye egy értelmes embertől egy értelmes kritikai megjegyzés. Erre született kétféle reakció. Egyrészt Tompikától ez az értékelhetetlen prosztóság, másrészt (ami sokkal veszélyesebb) Szíjjártótól egy undorító rákosista duma. Nekem ebben semmi 'megfelelési kényszerem' sincs. Max. hányingerem, hogy ide jutottunk.

Démonmac1 2011.07.29. 14:15:59

"@tizenot: "
3. Kíváncsi vagyok USA mit reagálna, ha magyarország elkezdeni kritizálni a belpolitikájukat."
A ronald Reagan szobor felállításával kapcsolatban nekem nagyon úgy tűnt, hogy nekünk van szükségünk rájuk, és nem fordítva.
Ezt rendre elfelejtitek ti ott a pártházban.

látjátok feleim szümtükkel 2011.07.29. 14:16:04

@-er-:"most is lenne 2/3 felhatalmazás háborút indítani, csak kell(ene) egy hadsereg."

Szerintem menjen háborúba a 2/3-ad.

egyhazafi 2011.07.29. 14:16:15

@tizenot: Aki Nyalekoszt teszi be kepnek, attol sem varnek sokat....A blog meg jo, nem veletlenul van ennyi latogatoja. Nem tetszik tilts le az exploleredben. Megmutassam hogy kell?

Gorog hos a tokom....

-er- 2011.07.29. 14:17:21

ha már hadat üzentek a zállamadósságnak és a helyes...bocsánat hejjesírásnak

egyhazafi 2011.07.29. 14:17:44

@tizenot: a 2 -es 3-as pontoddal amugy egyetertek......

Démonmac1 2011.07.29. 14:19:24

Kicsi a Ronald fenébe:) (Smidthülök)
Mellesleg, ha valaki Magyarországot képviseli, akkor próbáljon már meg európai (vagy legalább kultúrember) stílust magára erőltetni, nem a grundon van.

tizenot 2011.07.29. 14:21:47

@egyhazafi: "A blog meg jo, nem veletlenul van ennyi latogatoja"

A reptéri WC-nek is sok látogatója van.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 14:22:22

@tizenot:

1, igaz, de valami alapján össze kell hasonlítani őket, ha már tudni akarjuk melyik a nagyobb senki.

2, ez is lehet igaz, de ebben is ügyesebb ezek szerint tompikánál

3, leszarná, ahogy eddig is leszarta. ("nem kívánnunk reagálni rá" magyarul: kit érdekel az az ismeretlen, befolyástalan, lúzer, nyaloncbanda? a marhát sem kérdezik meg, tetszik-e neki a házirend.)

4, ugye neked nem véletlenül ilyen magas szellemi qualitással rendelkező celeb az avatarod? :) stilisztika, szövegkörnyezeti hangulatteremtés, homogén hangulati szerkezeti egység az idézetekkel, mond valamit?

KenSentMe 2011.07.29. 14:23:41

@egyhazafi: Lehetne az a címe, hogy "Harcom a Twitteren - tocosok és sallerok".

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.07.29. 14:24:03

@Aullah: Nincs más alternatíva? Érdekes egy helyzet.

Csak nekem tűnik úgy, hogy minden pártunk pártállami? Jelenlegi viktátorunk egyenesen 50-es évekbeli pártállami, szinte már bolseViki.

Lehet hogy minden pártunk bolseviki ármány teremtménye?

Van egy egyszerű módszer arra, hogy egy személyt, politikust, pártot megismerjünk. Csak két kérdés.

1. Mit szólnak a kékcédulázáshoz?
2. Mit szólnak a kopogtatócédulához?

2. kérdésre magyarázat itt:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

Naki vagyok kerdojel 2011.07.29. 14:24:23

@bájgúnár:
"Majd ha mi is bíráljuk amerikát akkor bírálgasson minket.mert agyonfegyverkezve csendőrként pózolva még nincs joga előírni hogy milyen legyen egy nemzet demokratikus intézményrendszere.van elég szar a saját házatályán.Azárt mert nembeszél róla a négerkérdéskeményebb náluk mint nálunk a cigókérdés.Azthiszem ha ott kellene élni a sok ami imádónak rövidesen hazadiszidálna ebbe a szar antidemokratikus országba. "

Megint csak oda tudok kilyukadni, hogy te sem bírod a kritikát. A legnagyobb baj az, hogy igazuk van, s ő legalább ki merte mondani. Ez neked szemmel láthatóan fáj, mert nincsenek ellenérveid.
Amúgy meg, csak hogy a stílusnál maradjunk, ki a fasz tiltja meg bárkinek is, hogy bírálja Amerikát? Bíráld te is. Attól még sajnos igaza van.

Bergeroth 2011.07.29. 14:24:29

Jobb helyeken, egy ilyen kijelentés után, már másnaptól nem kellene bemennie. Csak a felmondó nyilatkozatért.
orbán "beszari" viktor olyasmi mint Joker a The Dark Knight-ban. Elmebetegeket gyűjt maga köré, mert velük bármilyen beteges ötletet meg lehet etetni.

2011.07.29. 14:25:39

A jenkik előbb söprögessenek csak a saját házuk előtt, volna szemét ott is bőven. Ettől még a fidesz pofátlan geci banda, de velük nem az amaerikai lófaszjóskáknak van elszámolnivalójuk, hanem a zembereknek, akik kurvára nem erre adtak nekik felhatalmazást. A Margit Hídon már állnak a szép új kandelláberek, avatásra várnak...

dr. Aullah 2011.07.29. 14:26:54

@tizenot: Az avatarod tökéletes. Pontosan tükrözi az intelligenciádat!

Secnir 2011.07.29. 14:27:07

@dajcstomi:
" Arra az egyszerű - és remélem most nem "kifogásolható stílusban" megfogalmazott - kérdésemre, hogy minek kell az amerikai külügyminisztérium HELYETTES államtitkárának egy képviselőházi ALBIZOTTSÁG előtt kifejtett véleményére három napon keresztül három magyar ÁLLAMTITKÁRNAK (túl)reagálnia,"

a kérdés jó, kedves dajcstomi!
továbbmegyek:
az USA-ban egy parlamenti albizottság ülésén kifejtett véleményre MIÉRT kell reagálnia egy EP képviselőnek ordenáré szavakkal?
Ha viszont a twitter-bejegyzés az itthoni államtitkárocskáknak szólt (beleértve Szíj. Pétert is), azt nem a twitteren, hanem mondjuk az MTI-n keresztül, XXI. századi kulturált formátumban kellett volna megtenni....
...apropó, ha már beszédbe elegyedtünk: Minek tudja be, kedves dajcstomi azt a tényt, hogy Mezőhegyesen 0 fideszes jelölt került be az önkormányzat képviselőtestületébe?

Bergeroth 2011.07.29. 14:28:22

@Naki vagyok kerdojel:
A stílussal van baj jóember, fogod? Látszik, hogy állampártunk tényleg igazi, tenyerestalpas, balkáni suttyókból áll. deutsch-al az élen.
Kíváncsi vagyok mikor lesz az első nyílt verekedés a parlamentben, ahogy tőlünk még balkánabbra szokták. Lassan ott tartunk, sajnos.
Ez nem demokrácia, sajnos köszönő viszonyban sincs vele.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.29. 14:28:23

@tizenot:
Lássuk be, akinek ilyen avatarja van,az az életben nagy sikereket nem érhet el.

tizenot 2011.07.29. 14:28:51

@Démonmac1: "nekem nagyon úgy tűnt, hogy nekünk van szükségünk rájuk, és nem fordítva"

Valahogy úgy érzem a problémamentes időkben történő seggnyalást igen szívesen veszik, de baj esetén nem fognak annyira tülekedni a bolygó másik felén élő magyar testvéreik megsegítésére.

Amúgy megsúgom hogy nekem, meg az egyszerű embernek nincs amerikára szükségem. A befektetőknek, a brókereknek, a kormánynak, a gazdagoknak lehet, de nekem igazából hóttmindegy hogy putyin vagy obama emeli a minimálbért 70K-ról 70.05K-ra tízévente egyszer. A háborúk a gazdagok háborúi (kellene hogy legyenek), az osztályharc a mi háborúnk, de azt nem országok ellen vívjuk.

belekotty 2011.07.29. 14:30:38

Én emlékszem, valamikor kilencvenes években egy német tartományi miniszter egy esti rádióműsorban azt mondta, hogy a németeket is meg lehet érteni hogy utálták a zsidókat a gazdasági válság idején.
Másnap reggel bejelentették a lemondását.

tizenot 2011.07.29. 14:33:50

@Conv: "gaz, de valami alapján össze kell hasonlítani őket, ha már tudni akarjuk melyik a nagyobb senki."

Azt nem abból fogod megtudni hogy megnézed mit publikáltak. Lehet deutsch addig meghúzott 500 nőt meg felszívott 500 tonna kokaint, amíg ez a görcs összekaparta a publikációit. Hát nemtom melyikkel cserélnék.

"ez is lehet igaz, de ebben is ügyesebb ezek szerint tompikánál"
Jobb helyre született, oda ahol kevesebb nyalás is elég a több zsetonhoz.

"leszarná, ahogy eddig is leszarta"
Na, deutsch is leszarta, ahogy én is, csak ő leírta én meg csak mondom.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.29. 14:34:05

Tény, hogy mindenkinek a saját háza táján kellene söprögetni. Szóval jogos, hogy ne ugassanak be külföldről. De könyörgöm,a haverokkal beszélek így egy sör mellett. Vagy még velük se.

Sátán meg a Jocó 2011.07.29. 14:34:37

Gyerekek, sajnos ez ilyen, nem lehet kirúgni.
Miért? Mert tömegtámogatottsága van. Jelen esetben a fidesznyanyák, kik elolvadnak Tomikától. És beszavazzák. Te, mint pártfőnök, nem tudsz ezzel mit kezdeni.

Ez olyan, hogy azt a hülye Novák Elődöt is rengetegen utálják, de az ő háta mögött is ott áll Jobbik szavazóinak hőbörgő része.

Ezért hallunk sokkal többet az ilyen idiótáról, mint pl. Hegedűs Tamásról (KPMG volt vezető elemzője), vagy Z. Kárpát Daniról (a fenntartható fejlődés és az EU szakértője, egész sorozat könyvet írt a témában már) a Jobbik felől.

EZ VAN, EZ A DEMOKRÁCIA, NA! Illetve pártokrácia :P

Homeoffice 2011.07.29. 14:35:12

De várok már egy tizenot-eszkep összecsapást...:)

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2011.07.29. 14:36:40

@tizenot:
Tény, hogy senki nem tud úgy élni Brüsszelben, mint Tomika.

tiantian (törölt) 2011.07.29. 14:37:00

Ez az ember többszörösen is bizonyította, hogy alkalmatlan politikusnak, alkalmatlan a pozíciójára. Az, hogy a társai ezt nem hajlandók észrevenni, akaratlanul is őket minősíti. Gyalázatos.

syklist · http://hanglepel.wordpress.com/ 2011.07.29. 14:37:03

@Muad\\\'Dib: szerintem ugyanolyan motivációk állnak a patriot act hátterében és ugyanolyan elhamarkodott törvény, mint mondjuk a lex mal.

Szergej55 2011.07.29. 14:38:11

De Tompika is örökölte a jó zsideszes szokást, hogy "a felelősséget nem vállaljuk!". Tegnap a hírekben már rögtön elkezdte mentegetni magát, hogy "az dobja rám az első követ, aki...". Még jó, hogy nem reménykedtem a fonnyadt narancs teljesítményében kezdetben sem, ugyanis utálok csalódni.

FFiBp 2011.07.29. 14:38:49

Nekem mindegy, hogy melyik párthoz tartozik az aki az országot benne engem is valahol képvisel de engedtessék meg, hogy elvárjam tőle bármilyen véleménye is van ne járasson le a stílusával sem engem sem az országot.
Ez vonatkozik arra is aki a szeretőjét vitte hivatalos helyekre (bár a megnyilvánulása kulturált és méltóság teljes) de mégiscsak jellemtelen volt. Eddig én sem ismertem a Thomas Meliát.
Majd beütöm a keresőbe, hogy zabigyerek vagy házasságtörő és talán kidobja a nevét.

bcs222 2011.07.29. 14:38:58

@tizenot: "1. A felsorolt publikációk listájával kb. a seggünket ki lehet törölni, annyit érnek."

Ha már ilyen határozott véleményed van, megkérdezhetem, hogy pontosan melyeket olvastad...?

Démonmac1 2011.07.29. 14:39:49

@tizenot: "tizenot 2011.07.29. 14:28:51
" de baj esetén nem fognak annyira tülekedni a bolygó másik felén élő magyar testvéreik megsegítésére." Dehogynem, jócskán van kinti magyarok pénze a hazai politikában.

"Amúgy megsúgom hogy nekem, meg az egyszerű embernek nincs amerikára szükségem."
Sajnos, de mégpedig a piac miatt. Némi gazdasági alapismeret szükségeltetne ehhez, vagy legalábbis ennek felismeréséhez. Magyarországnak az a jó, ha az USA nak jól megy, nem az ha rosszul. Gazdaság, piac, tőzsde, számok, számok, számok.

A befektetőknek, a brókereknek, a kormánynak, a gazdagoknak lehet, de nekem igazából hóttmindegy hogy putyin vagy obama emeli a minimálbért 70K-ról 70.05K-ra tízévente egyszer. "
Nem erről van szó. ha egy kicsit is értenél a gazdasághoz, nem ezt mondanád.
"
A háborúk a gazdagok háborúi (kellene hogy legyenek), az osztályharc a mi háborúnk, de azt nem országok ellen vívjuk." Itt max megélhetési háborúról lehetne beszélni.
De elsődlegesen az a lényeg, hogy a tőzsde ne billenjen el rossz irányba.
Nem kell mégegy világválság.

listentoyourheart 2011.07.29. 14:40:01

@Muad\\\'Dib: Tévedsz. Valójában szélhámos csalók és gengszterek között lehetett választani.

Megfigyelo 2011.07.29. 14:40:06

@bájgúnár: Azért Amerkia nagyot haladt előre a "négerkérdés" megoldásában. Kezdődött modjuk azzal, amikor a (republikánus, azaz konzervatív) Eisenhower elnök a 72-es légidesszant hadosztály bevetésével kényszerítette ki, hogy néhány fekete gyereket felvegyenek egy Little Rock-i iskolába, és eljutott pl. addig, hogy most fekete elnöke van az USA-nak. Ha mi ennek a tizedét megtettük volna a cigánykérdésben, akkor már nem is tudnánk, hogy miről is van szó...

2011.07.29. 14:41:49

@Megfigyelo:

Hát igen, micsoda pech, hogy a cigányok menekülnek a tanulás elől. Őket még a légidesszant se tudná iskolába kényszeríteni.

Megfigyelo 2011.07.29. 14:44:34

@listentoyourheart: A franciák is azzal választották annak idején újra Chircot Le Pennel szemben, hogy "A tolvajt válasszd, ne a fasisztát!". Sajnos nálunk ez a két rossz közül való választás most nagyon rosszul sült el...

Napkutya 2011.07.29. 14:46:52

@tizenot: "Amúgy megsúgom hogy nekem, meg az egyszerű embernek nincs amerikára szükségem. "

Neked, mint egyszerű embernek megsúgom: DE. Nem azért, mert büdös nagy anyahajóik vannak. Nem azért, mert gazdasági nagyhatalom. Ezek összetett dolgok. Hétköznapi okokból.

Mint egyszerű ember, egész egyszerűen nem tudnád használni a számítógépedet, a bankterminálodat, az "ájfónt", vagy a pék tudja mi mindent, -beleértve a bankkártyáid egy részét és az internet komoly szegmensét sem a licenceik vagy a technikájuk nélkül.

Nem nagyon menne a tengeri kereskedelem, a kommunikáció a légi közlekedés. Beállna egy-két gyógyszer kutatás, tudományos fejlesztés. Gazdaságilag, a bank és tőzsderendszer úgy állna be mint a szög, -beleértve a következményeit.

Az egyszerű ember nem jönne ki jól ebből. Hidd el.

Ami DT-t illeti, olyan olyan mint a seggberúgós elesős bohóc produkció. Van, akinek bejön.
De attól mentsen meg a Jóisten, hogy azok döntsék el, akiknek ez tetszik, hogy mi lesz az országgal.

Megfigyelo 2011.07.29. 14:47:28

@imperial: Azért az nem ilyen egyszerű. Nekem pl. van olyan cigány ismerősöm, aki hiába végzett főiskolát, sehogyan sem kapott állást a szakmájában. Akkor meg minek erőlködni?

Grigorij Pantyelejevics 2011.07.29. 14:47:49

Akik az "Amerika akkor szóljon be, ha ..." mantrát tolják, vajon melyik világban élnek???

Amerika az az ország, amelyik a világon a legtöbb külső és belső rendszerkritikát kapja. Hogy miért? Mert Amerika ezt eltűri. Mert Amerika nem elhallgattatni akarja a kritikát, hanem tanulni belőle.
Tessék amerikai irodalmat olvasni! Vagy akinek ez nem megy, tessék amerikai filmet nézni!

Ott a kritikának hagyománya van.

fokabacsi 2011.07.29. 14:49:58

@Megfigyelo: Mégis volt vér a farkukban a kóbor cigányokat kitenni, mint a macskát szarni!
És még nekünk pofáznak.

Megfigyelo 2011.07.29. 14:50:09

@Schindler Pistája: És hülyeség ellen nincs orvosság...

tizenot 2011.07.29. 14:50:46

@Démonmac1: Na ja, ha úgy nézzük hogy az az ideális rendszer, amiben az emberiség által megtervelt javakat pár kapzsi hülyegyerek kapitalizmusként definiált szabályrendszerével osszuk szét, akkor mindenféleképpen jó jóban lenni a legkapzsibb és legnagyobb hatalmu hülyegyerekkel.

A tények viszont azt mutatják, hogy ha holnap összeomlana az összes tőzsde és eltűnne az összes fizetőeszköz a földről, de minden jómunkásember elmenne dolgozni ugyanúgy mint eddig, fizetés meg pénz nélkül, ugyanazokat a javakat meg tudnánk termelni mint eddig. A gazdaság nem omlana össze, a gazdagság omlana össze, mert nem vóna kinek a fizetéséből lehúzni a százalékot.

Ha így nézem, akkor billegjen csak az a tőzsdei mutató.

Vidéki 2011.07.29. 14:50:56

Zero ugyanolyan szent áhítattal issza Thomas Melia, az amerikai külügyminisztérium helyettes államtitkára szavait, mintha Thomas Melia lenne a pápa, akinek minden szava szent kinyilatkoztatás.

Valójában azonban Thomas Melia is csak egy gyarló ember aki ráadásul nem iis él Magyarországon, nincsenek első kézből szerzett információi.

Olyan alakok etetik információkkal, akik zsigerből gyűlölik azt a kormányt, amelyik a választók akaratából nemrég pozicióba került.

A hatalmukat vesztett szoclibes urak és elvtársak, nem bírják ki a hátralévő két és fél évet, ami a következő választásokig hátra van, ezért behívják „a testvéri tankokat”, ezúttal nem keleti, hanem nyugati irányból, csak azért, hogy segítse őket hatalmi pozícióba, ha már az a „hülye nép” a szabad álasztásokon elkövette azt a hibát, hogy nem rájuk szavazott.

Ilyen képtelen állításokkal etették magyarországi „informátorai” Thomas Melia urat:

1. „ jelenleg Magyarországon az alkotmányozási folyamat részeként a parlament sarkalatos törvények egész sorát fogadja el anélkül, hogy egyeztetne az ellenzékkel vagy a civil társadalom képviselőivel.”

Szemen szedett hazugság. Az ellenzéknek a parlamentben lehetősége volt véleménye kifejtésére.

Ehelyett az MSZP-LMP úgy viselkedik a parlamentben, mint a durcás kisgyerek, akinek elvették a játékát.

Obstrukciós taktikájuk kényelmes ugyan, nem kell fárasztani magukat gondolkodással és érveléssel, de sok ember szimpátiáját elvesztik, mert nem ilyen magatartást ígértek választási kampányukban.

Képviselőként az lenne a feladatuk, hogy a parlamentben érveljenek, nem pedig a parlamenti munkából kihúzva magukat kirándulásokkal töltsék az időt.

Ez a fajta magatartás iskolás gyerekektől sem elfogadható.

2. „több olyan témakör is van - például a bíróságok függetlensége és a sajtószabadság kérdése -, amely aggodalomra ad okot.”

De csak a rettegtetők körében.

A „rettegés fokára” tekintet nélkül akármikor lehet kreálni ilyen szöveget, miszerint meg fog szűnni a sajtószabadság.

Egyenlőre semmi sem mutat erre. Zero is szabadon rettegtethet, már emberemlékezet óta..

A hazudozás, rágalmazás, álhírek és rémhírek terjesztésének szabadsága sem ütközik akadályokba

A terjesztőknek haja szála sem görbül (kivéve a holokauszt tagadást, ami börtönnel büntethető)..

„Akinek ennyi jó kevés,
Azt érje gáncs és megvetés.”

Azt tapasztaljuk, hogy az igazságszolgáltatás nálunk gyakran mérhetetlenül lassan működik, ami aláássa a jogbiztonságot.

Ha egy döntés időigénye tart a végtelen felé. hatékonysága tart a nulla felé.

Különösen fehérgalléros bűnözés esetén tapasztalható, hogy még primitív esetekben is előfordul, hogy egy évtizeden túlra is elhúzódhatnak.

Az USA-ban nemrégiben zajlott a Madoff per, szintén az intellektuális bűnözés kategóriájában.

Madoff pilótajátékhoz hasonló tőzsdei műveleteket folytatott két évtizeden keresztül
Ezt úgy tehette meg, hogy sikerült a tőzsdefelügyeletet is elaltatni (talán a korrumpálás módszerével?)

Mire kiderült 170 milliárd dollár keletkezett.

Az USA igazságszolgáltatása az ügy súlyához és bonyolultságához képest .(és a magyarországi gyakorlathoz képest is) fénysebességgel dolgozott.

Madoffot (nem a tőzsdefelügyeletet) egy éven belül életfogytiglanra ítélték. Pedig ott is demokrácia és jogállam létezik.

Miért sérülne a bíróságok függetlensége attól, ha a magyarországi független bíróságok működési sebessége elérne bizonyos ésszerű határokat és megközelítené az USA igazságszolgáltatásának hatékonyságát?

fokabacsi 2011.07.29. 14:52:21

@Megfigyelo: Az én gyerekem is főiskolát végzett, mégsem a szakmájában dolgozik.Pedig nem cigány.
Csak az tehenészeti telep megszűnt , ahol dolgozott.

Napkutya 2011.07.29. 14:52:40

@tizenot: "A tények viszont azt mutatják, hogy ha holnap összeomlana az összes tőzsde és eltűnne az összes fizetőeszköz a földről, de minden jómunkásember elmenne dolgozni ugyanúgy mint eddig, fizetés meg pénz nélkül, ugyanazokat a javakat meg tudnánk termelni mint eddig. "

A tizenöt az életkorod? Mert akkor nincs gáz, csak tanulj. Van még rá bőven időd.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 14:55:11

@EÖ:
"érdekes módon a centrum pártra senki nem szavazott, pedig szerintem kupa intellektusban magasan veri a többieket
meg bokros is"

Úgy van, szerintem jól látod, viszont pont ez a baj: Kupa és Bokros inkább a pőre racionalitás (azaz némi szakértelem, közép- és hosszútávú feltételezések) szerint próbáltak politizálni - helyesen, ez lenne a jó irány.

Viszont a magyar választó nem erre (mármint észérvekre) éhes: neki populista ígérgetés, nagy-magyarkodás, elszámoltatás, meg jobban élünk majd 4 év múlva vízió kell, hogy remegő csukló nélkül behúzhassa azt az átkozott x-et.

Nem tudom eldönteni, hogy ez a a demokrácia-kiskorúságba torkolló választói agyhalál minek az eredője:

a.,
a kádár-korszak húzd-meg ereszd meg, de mindig nyúlj a nép hóna alá metódusnak, ami gondolkodásbeli lustaságot váltott ki a tömegekből, és az azóta eltelt 22 év kevés volt ahhoz, hogy felnőjünk saját demokmráciánkhoz - tehát tökmindegy, mi a felhozatal, a hangosabban üvöltő (itt a választási ígéret eleve tarthatatlansága korrelációs tényező is egyben) kapja az x-et. Dekódolásra akkor lenne esély, ha lenne valós civil párbeszéd, ami egyfajta tanulási folyamatot indíthatna el. Dekodolásra csak így van esély.

b., alapvető emberi tulajdonság, hiszen mondjuk egy USA tagállam polgár sem szavaz okosabban, minden hiába, mert a választók zöme a pártok programjaiból képtelen kihámozni a lényeget (hogy kire is kellene szavaznia). Dekódolásra semmi esély.

Bármelyik verziót fogadjuk el, 2014-re az idő rövidsége miatt nem sok jót vetít előre....magyarul megint az fog nyerni, aki többet és hangosabban ígér - ez pedig nem Kupa és Bokros stílusa, ők ugyanis szakemberek, és nem politikusok, más az attitűdjük.

Dajcs Tomikáról pedig egy szót se, szót nem érdemel - a beléptető kapukkal hány éve is nem számolt el?

Budai Úr, ébresztő, bitte, kommen Sie hirtelen, elszámoltatni valója akadt!!!

Napkutya 2011.07.29. 14:55:25

@tizenot: Hány csirkét ér egy titán csípő protézis?

tizenot 2011.07.29. 14:57:23

@Napkutya: Piac, bankkártya, licenc, pénz, hitel.

Úgy beszélsz ezekről, mintha valami istentől származó dolgok lennének. Ezek csak ember által kitalált mesterséges dolgok, szabályok, fogalmak amikkel kezdetleges módon szabályozzuk az árucserét. Vagyishát eredetileg ez volt a cél, csak a fenti dolgot hibáit kihasználva sokan inkább vagyon felhalmozására, tőzsdei manipulációkra, vagyonszerzésre használják ezeket. Ezek az emberek pusztán csak ballasztok a társadalom nyakán.

fokabacsi 2011.07.29. 14:57:53

@Vidéki: Hol tart a Kulcsár ügy például? Lassan 10 éve?!

EMP 2011.07.29. 14:58:09

@tizenot: haha
A tenyek azt is mutatjak, ha az autombol meg kifogyna a benzin, de valahogy uzemanyag nelkul tovabb menne, akkor az autom megsem allna meg.

bájgúnár 2011.07.29. 14:58:51

@Megfigyelo:
Hú vaze.Mert itt a cigányok azért vonulgattak az utcákon tiltakozásképp mert nemvették fel őket az iskolába,egyetemekre,csak alantas munkát kaptak,tilosvolt fehérnőt elvenniük stb stb.Nagyon keveset tudsz te az igazi amerikáról!A legtöbb törvény amerikéában van.ott még azis szabályozva van hogyan éshogy finghatsz!Negyere nekem amerikával.Filmekből ismered meg a dumából.Kaliforniában a tengerparton nemihattam sört, a gyerekemet nemszolgálták ki sörrel mert csak 20 éves volt. Titokban ihatott sört.Filmekben bomba nőket látsz a valóságban elhízott öntelt bunkó hamburgerzabálokkal találkozol lépten nyomon.Ezzel a művi dologgal hülyitik azokat akik még nemvoltak náluk.Amerikát gazdag országnak hiszi mindenki. Valójában a világ legeladósodottabb ,csőd szélén álló állama.!Nos ilyen a látszat demokráciája is.

a katona fehérben 2011.07.29. 14:59:56

...vagy inkább fékek és ELLENsúlyok.

bandika gazdája 2011.07.29. 15:01:17

@Naki vagyok kerdojel: Szerintem külön vitát kellene folytatni arról, hogy van-e köze az amerikai külügyminiszter helyettesnek a belpolitikánkhoz (vagy másokéihoz) vagy hogy Deutsch megengedheti-e magának ezt a stílust a maga helyén!

vega2 2011.07.29. 15:02:56

@bandika gazdája: Valaki meg tudná nekem magyarázni, hogy mi szükség van arra, hogy Európában még mindig fenntartják a királyság intézményét?
Azt sem értem, hogy csak azért, mert valaki nemesi házba született, automatikusan jár neki a cím.
Régen ha megszolgálta (megvédte, legyilkolta, megizélte e.t.c.), akkor megérdemelte. Manapság már nincsenek ilyenek, csak a hasukat süttetik Monaco-ban meg ilyen helyeken.

1988-ban ismertem meg Kovács Zolltánt. Akkor még nem tudtam, hogy k..... izé, kormányszóvivő.

Napkutya 2011.07.29. 15:03:10

@tizenot: Ezek nélkül a "ballasztok" nélkül csak árut cserélhetnél árura. (Ez, már akkor sem működött igazán, amikor EZRED ekkora volt az emberiség! -Aztán, ugye jöttek a köcsög főnicaiak, a pénz nevű hülyeséggel... )

Nem ragoznám.

Szép napot!

Démonmac1 2011.07.29. 15:04:37

" amiben az emberiség által megtervelt javakat pár kapzsi hülyegyerek kapitalizmusként definiált szabályrendszerével osszuk szét, akkor mindenféleképpen jó jóban lenni a legkapzsibb és legnagyobb hatalmu hülyegyerekkel."

Usa, Kína, EU (németek), RU, bizony bizony jóban kell lenni velük. Talán egyszer felfogod miért.

" ha holnap összeomlana az összes tőzsde és eltűnne az összes fizetőeszköz a földről"
Kb totális káosz és anarchia.
Javaslom figyelj oda történelemórán (vagy oda kellett volna figyelni)
"
Ha így nézem, akkor billegjen csak az a tőzsdei mutató. "
Nem tudod mit beszélsz:DD

tizenot 2011.07.29. 15:05:11

@EMP: Az a baj hogy egyszer hasonlatot sem tudsz összerakni.
Az üzemanyag az ember, amíg az van, addig megy az autó.

Nemtom csak nekem tűnik a társadalom ugyanolyannak mint 10.000 éve?
Pár ember luxusigényeit szolgálja ki a többi.
Régen ostorral hajtották dolgozni a rabszolgákat reggelente, ma meg gazdasági eszközökkel. A fizikai erőszakot betiltották, de a cél ugyanaz maradt, hasznot termelni másnak, csak az eszközök mások.

bájgúnár 2011.07.29. 15:05:28

@Grigorij Pantyelejevics:
Nem azért barátom hanem azért mert szarik mások véleményére.Világ első katonai nagyhatalma.Második világháboru óta háboruzik szanaszét a világban.Lövi a demokráciát más népek fejébe.És azért hadakozik mert az érdeke megkívánja és ezzel a háboruzgatással életbetartja hadiiparát és soraiba veszi a sok munkanélküli fiatalt!Ha békében élne akkor nagy szarba lenne a gazdasága.Rövidesen problémái lesznek a szinesbőrüekkel és a sok latinamerikai betelepűltel.

Squid 2011.07.29. 15:06:33

@Megfigyelo: "Azért Amerkia nagyot haladt előre a "négerkérdés" megoldásában. Kezdődött modjuk azzal, amikor a (republikánus, azaz konzervatív) Eisenhower elnök a 72-es légidesszant hadosztály bevetésével kényszerítette ki, hogy néhány fekete gyereket felvegyenek egy Little Rock-i iskolába, és eljutott pl. addig, hogy most fekete elnöke van az USA-nak. Ha mi ennek a tizedét megtettük volna a cigánykérdésben, akkor már nem is tudnánk, hogy miről is van szó... "

Öööööööömmmm

Izéééé

Hát hogy is mondjam! Az USA-nak csak 1x volt/van kisebbségi Elnöke, mi magyarok már a második alkalommal választottunk meg magunknak ilyet, ha már tárgyilagosak akarunk lenni...

FieldingMellish 2011.07.29. 15:06:58

Örömmel láttam, hogy maga a Mester megtisztelte jelenlétével a blogot.
Költői kérdés: a Ki a fene az a ...nem lett volna elég?Vagy esetleg: Ki a rák az a... ?

Naki vagyok kerdojel 2011.07.29. 15:07:59

@bandika gazdája: Igazad lehet. De míg az egyik vállalható (véleményalkotás),a másik (gyalázkodás) már nemigen.

blah 2011.07.29. 15:08:21

Sokan írnak itt sokféle indokot, hogy miért hülye vagy nem hülye tompika. A tények úgy szólnak, hogy tompika soha életében nem dolgozott, nem tett le semmit az asztalra ahogy pártja sem, viszont megosztottak egy országot és most szépen nyirbálják a demokratikus jogainkat, hogy hatalomban maradhassanak. Az USA lehet, hogy kizsákmányoló de a saját állampolgáraik részére azért több jogot biztosítanak, a megélhetés náluk sokkal könnyebb és a rendszer ami ezt lehetővé tette 200 éve működik náluk és eddig nem volt okuk változtatni rajta. A külügyi államtitkár helyettesük tanácsolt nekünk valamit ezügyben amit vagy megfogadunk vagy nem, visszaugatni teljesen felesleges volt. (kb olyan mintha azt mondaná valaki az utcán, hogy ki van kötődve a cipőfűződ el fogsz benne esni erre meg lekurvaanyázod, hogy mi köze hozzá…) Szankciót nem helyezett kilátásba így nem értem miért értelmezik oly sokan a belügyeinkbe való beavatkozásnak, beleszólásnak… de hát ilyen a magyar mentalitás. Olvasom, hogy sokan belekeverik a gazdasági kérdéseket, hogy miért nem szóltak a privatizációnál meg mit tudom én. Ebből is látszik, hogy honfitársaim mennyire értik a demokráciát, cseppet sincsenek itt fogalomzavarban… Nos ha már a gazdaságnál járunk, nem ártana ha a fidesz ebben a témakörben mutatna valamit mert az emberek elsősorban a saját pénztárcájukon mérik le egy kormány munkásságát és eddig nem láttam nyomát sem annak, hogy olyan döntést akár előkészített volna a kormány ami a honi gazdaságot előrevinné. Ezt persze tehetik addig amíg a legnagyobb felvevőpiacainknak jól megy így az exportból elkaristolunk még valameddig. Csak ilyenkor elég egy kis válság és mi háromszor akkorát bukunk mint más aki invesztált is a hazai gazdaságba. A jelenlegi nyugat európai modell sem fenntartható sokáig szerény véleményem szerint, nagyobb profit ide vagy oda a kiszervezett munka hosszútávon nem éri meg annak a piacnak ahova visszakerül az árú mivel sok pénz kikerül a körforgásból így gátolva a növekedést. Emiatt előbb utóbb vissza fog szivárogni a termelés Európába. Na kb addig kell várnunk arra, hogy nálunk gazdasági fellendülés legyen ha nem szakítunk az eddigi hagyományokkal és a mindenkori kormány tojik a hazai termelés támogatására. Elnézést, egy kicsit túlszaladtam a témán.

EMP 2011.07.29. 15:10:16

@tizenot: borzaszto idealista vagy. ELMELETBEN igazad lehetne (mint ahogy pl Leninnek is volt), de gyakorlatban ez soha nem fog mukodni.
Javaslom a bolcsesz palyat, azon belul esetleg a filozofusit, ahol biztonsagosan fejlesztgetheted az elmeleteidet. Semmi esetre ne valassz azonban gazdasagi szakmat, de mernokit se. Az elsohoz ranezesre nincs erzeked, a masodikhoz meg kene egy kis realitaserzek...

Béla Bácsi 2011.07.29. 15:10:35

Csak egy röpke észosztás:
Amerikában senki le se szarja a demokráciákat vizsgáló bizottságokat. A Szenátusban van belőlük kismillió, arra jók, hogy a szenátorok felkarmolhassanak még egy kis extra lóvét.
Az amerikai "demokrácia" szinonim a kolonializációval, behódolással az "amerikai" gazdasági akaratnak, ami ugyebár egy előbbi kedves kommentelő szavai szerint nem más, mint "zsidóterror".
Az amerikaiak rég elveszítették a kontrolt saját hazájuk felett. Itt is teljesen "gazdasági érdekek" (értsd: zsidó) befolyásolják a politikát. Kismillió bajuk van a demokrácia letéteményeseinek, csak egyet említsek: el akarják sunnyogni a deficitplafon vitájának az árnyékában, hogy az illegális állampolgári lehallgatásokat legalizáló Bush-törvény most, 2012-ben lejár. Ha sikerül elsunnyogniuk, akkor "hoppá", basszus! még négy vagy nyolc évre "legális" lesz az illegális lehallgatás. Na szerintem ez önmagában nagyobb szar, mint az összes süket duma, amit a Fidesz nyakába akarnak varrni.
A Fidesznek igaza van: a nép arra szavazott, hogy cselekedjenek végre és söpörjék ki végre a hatalomból a sok beépült kommunistát. Ez "demokratikus" módszerekkel nem megy, hiszen amerikai zsidóink éppen ezért építették be ide a "demokráciát", hogy utána nyugodtan kontrollálhassák az egész gazdaságot (és rajta keresztül a politikát).
A Fidesz első kormányzása alatt hiába hozott jó gazdasági döntéseket, a zsidó média teljesen kiforgatta őket, olyan mértékben, hogy az efféle süket dumára be nem oltott magyar lakosság bevette ezt a maszlagot és beszavazta a nyíltan (kendőzetlenül) zsidó kormányzatot (Medgyesi-Gyurcsány-Bajnai triumirátus) négy évre hatalomba ( a második négyet már Bush módszerével szimplán elcsalták.).
A Fidesz megválasztásakor zsidóink újra bebrungatták a hazugságokádó gépezetet, idehoztak messzeföldről válogatott zsidólegényeket (Kohn Bandika a sajtószabadságért rítt, Zuroff a nácikat akarja -száz éves korukban- összefogdosni itt, a tótok a világbirodalmi törekvéseinket szeretnék mederben tartani, és az amcsi nagykövetasszonyt kikergették a washingtoni bipsik Gyöngyöspatára aggódni az "elnyomott kisebbségekért".
Valaki az eleje táján a bejegyzéseknek bölcsen látta meg, hogy az USA idézi fel az ötvenes éveket ( a nagy Szovjetunió megmondja a kiselvtársaknak, hogy mi a tuti). A baj csak az, hogy az USA-nak meg a zsidók parancsolnak, így valójában most is ők mozgatják a szálakat, aminek a lényege, hogy ki ne csússzon már a kezükből ez a jó kis goj-ország, amiben olyan szépen (ha kissé rettegve is) eléldegélnek ők a "politizálásból" és a "médiázásból".
A Deutsh Tomi meg le van szarva, az amcsik is leszarják. Egyébként se hivatalosan tette ezt a kijelentést, magyar vagy EU-s politikusi szerepkörében.

tizenot 2011.07.29. 15:11:09

@Napkutya: free your mind

pénz -> árucsere eszköze, a megtermelt munkádért ellenértékeként kapsz X pénzt, amit más arukra tudsz cserélni.

Csakhogy, a pénz eltulajdonítható a munkástól, meg lehet csinálni hogy a munkád ellenértékeként 0.9-szer X pénzt kapsz, a 0.1-et meg zsebrerakja valaki. A gazdagok. Itt a bibi a folyamatban. Ha ez nem lenne, több árut tudnál megvenni -> felpörögne a gazdaság.

Ha ez nem lenne, nem lenne olyan ember, aki nem termel, csak halmozza a 0,1-eket -> felpörögne a gazdaság

A mai techinkai színvonalon már meg lehetne oldani hogy ez ne történhessen meg, csak akik megoldhatnák azoknak nem érdekük.

Vagy mégsem? Lassan talán az egyszerű ember is megérti, hogy főnök ferrarija saját butaságunk jele...

Squid 2011.07.29. 15:12:47

@tizenot: " Piac, bankkártya, licenc, pénz, hitel.

Úgy beszélsz ezekről, mintha valami istentől származó dolgok lennének. Ezek csak ember által kitalált mesterséges dolgok, szabályok, fogalmak amikkel kezdetleges módon szabályozzuk az árucserét. Vagyishát eredetileg ez volt a cél, csak a fenti dolgot hibáit kihasználva sokan inkább vagyon felhalmozására, tőzsdei manipulációkra, vagyonszerzésre használják ezeket. Ezek az emberek pusztán csak ballasztok a társadalom nyakán. "

Az Ember Istentől való, ergo amit létrehoz (Piac, bankkártya, licenc, pénz, hitel) is szintén Istentől van, ha a te okfejtésedet követjük. Tehát teljesen logikátlan az érvelésed sajnos, nem kéne erőltetni ha nem megy olvass némi szakirodalmat hátha használ.

banana republic 2011.07.29. 15:13:41

@Béla Bácsi: "-A Fidesznek igaza van: a nép arra szavazott, hogy cselekedjenek végre és söpörjék ki végre a hatalomból a sok beépült kommunistát."

Béla bácsi, béla bácsi, hát kendnek is jól kimosták az agyát.

lyken 2011.07.29. 15:14:19

@Démonmac1: "A legbosszantóbb a dologban az, hogy nincs egyértelmes párt sem akire szavazni lehetne."

Dehogynincs: www.facebook.com/pages/Magyar-K%C3%A9tfark%C3%BA-Kutya-Part/14792493292

bandika gazdája 2011.07.29. 15:14:28

@vega2: Ezt úgy nem értem, ahogy van.

Démonmac1 2011.07.29. 15:14:47

"bájgúnár 2011.07.29. 14:58:51
@Megfigyelo:

"Kaliforniában a tengerparton nemihattam sört"
Hát te hülye vagy, papírzacsiba beteszed, vagy áttoldod kólásflakonba és már nemlátják, azon kívül, hogy Venice beachon minden további extrázás nélkül vedelték a sört az emberek a gyepen.
Egyedül a tüzijáték rakéták miatt szóltak, hogy inkább a tengerbe lőjük, és ne az erdőbe:)

"Filmekben bomba nőket látsz a valóságban elhízott öntelt bunkó hamburgerzabálokkal találkozol lépten nyomon."

no ez megint csak attól függ, hogy hova mész, sokan laknak odaát, van dagi, és van sovány cica is, nem is kevés.
"Ezzel a művi dologgal hülyitik azokat akik még nemvoltak náluk.Amerikát gazdag országnak hiszi mindenki. Valójában a világ legeladósodottabb ,csőd szélén álló állama.!Nos ilyen a látszat demokráciája is. "

Nagyságrendekkel jobb a helyzet odaát, mint ideát.

Démonmac1 2011.07.29. 15:16:37

@lyken: A 2 farku kutyi párt azon inkább kacagtam, nem akarok szúnyogokat a körútra :) bár a dagesztáni kutyik aranyosak.

banana republic 2011.07.29. 15:17:11

ez a dajcs tomi mikor jön már le a kokóról?

Béla Bácsi 2011.07.29. 15:19:53

@banana republic: Mán mé?
A Fidesz legalább megpróbál egy országot létrehozni ebből a szarrakásból, amit Rákosiék majd kis hiátus után Medgyesi-Gyurcsány-Bajnaiék hagytak.

tizenot 2011.07.29. 15:20:55

@EMP: Nem csak elméletben van igazam.

Ha tudsz olvasni a történelem sorai között, akkor látod hogy a próbálkozás, a kommunizmus megjelenése a változás előszele. Az emberekben felmerült az igény egy igazságosabb rendszerre, megpróbálták megvalósítani.

A gond csak az hogy a többség nem volt elég érett erre a rendszerre, ami lényegében a bizalmon alapul. A vezetők meg főleg nem voltak.

Szóval nagyon megégettük magunkat, és most szitokszó a kommunista.
Pedig ha nagyon alaposan, nulla előítélettel, mérnöki pontossággal felépítesz egy igazságos, optimális, ballasztoktól mentes társadalmi modellt, látni fogod hogy nagyon közel áll a kommunizmushoz.

Az egyetlen tényező, ami a rendszerben különbözik a mostanitól, az a gazdasági rendszer szereplőinek belső mozgatórugója, motiváló ereje, ami pusztán az egyén intellektusától függ, mert nem ilyen egyszerű mint most, hogyha nem mész dolgozni akkor nem kapsz pénzt.

Ahogy az átlag intellektus növekedni fog, a társadalom váltani fog egy fejlettebb gazdasági rendszerre.

regress 2011.07.29. 15:21:16

@tizenot: te ott vagy wécésnéni? nem vagy te túl egyszerű ember ehez?

Napkutya 2011.07.29. 15:22:44

@tizenot: Én ezt most tényleg befejezném, de egy kérdés (nem kell megválaszolni):

Ha te tíz halat fogsz, de csak hármat eszel meg, akkor ki viszi el helyetted a maradék hetet elcserélni valami másra?

Vagy, ő végezze el azt a munkát ingyen helyetted?

Vagy, kapjon érte két halat, -és akkor kb. ugyanott jársz, mint most, pénz helyett hallal....

Vazze! Ennél egyszerűbben tényleg nem megy...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 15:23:12

@tizenot: várj, ha ezek a dolgok nem lennének, társadalom sem lenne. a cserekereskedelem (ez amiről beszélsz; piac, bankkártya, licenc, pénz, hitel.) a társadalom alapja.
tudod, a főníciaiak által feltalált pénz az ami lehetővé tette a társadalmak kialakulását.
addig közösségek léteztek a fogalom szerint.

a szociológiai tudományos meghatározás szerint:
a társadalom a politikai uralom egy adott rendszerének alávetett, különálló területen élő és a körülöttük lévő csoportoktól eltérő identitással rendelkező emberek csoportja. kölcsönösségi viszonyrendszeren alapuló közösség a társadalom
a társadalmakat strukturális felépítésük és politikai rendszerszerveződésük mellett gazdasági rendszereik jellemzik leginkább, emellett a politikai rendszerük, a jogrendszereikk, a hagyományok a vallások és a kultúra határozza meg.

a vadászó-gyűjtögető, állattartó, földművelő civilizációk nem társadalmak voltak, hanem közösségek.
a társadalom fogalom feltétele a többféle vagy vegyes civilizáció kapcsolatának, rendszerbe szerveződésének, kölcsönösségi viszonyrendszerének megléte, a közösségen belüli viszonyrendszer megléte gazdasági, politikai, jogrendszeri szempontból. Mindez a kapcsolat közös pontokat feltételez mindhárom fő szempontból.

ha te tudsz bármit ami biztosítja a pénzen kívül a cserekereskedelem, a kölcsönösségi viszonyrendszer működését, had halljuk, mert nagyon sokan gondolkodnak ezen, hátha te tudod a negyvenkettőt.

nem a pénzzel, a piaccal, a bankkártyával, a hitellel (váltókkal) van baj, hanem ezek monopilizált kezelésével, azzal, hogy a pénz mögött ma már csak matematikai műveletek adják az értéket, nem valós fedezet.
de ezt hosszú lenne itt kifejteni, főleg az eddigi kommentjeid alapján úgy, hogy azt meg is értsd.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 15:24:13

@Vidéki:

Szó nincs áhitatról. Egyszerűen arról van szó, hogy a cikk szerzője egyetért az amereikai diplomatával abban, hogy kis hazánkban rosszul mennek a dolgok.

Lehet, hogy ez a fickó távolról nézi (bár nem, szerintem többet tud a hazai politikai viszonyokról mint gondolnánk), de azt hiszem igaza van.

Tegyük már helyre a dolgokat.

Amikor a sajtószabadságot féltik egyesek (megjegyzem, közéjük tartozom, pedig nem vagyok balos), akkor magát a tendenciát figyelve teszik azt, a dolgok ugyanis abba az irányba mutatnak, hogy egy szűk kör dönti el, mi a közszolgálati, mi a hír, mi, milyen súllyal jelenhet meg például s köztévében. Ez akkor is aggályos, ha csak 300e ember nézi. A rendszerváltás 22 éve alatt nem volt annyira egyoldalú a tájékoztatás, nem volt annyira hazug a média, mint most.
Teszem hozzá, ez csakúgy, mint Zero cikké szintetizált gondolatai, csupán egy vélemény.

Szintén nincs szó szemenszedett hazugságról sem.

Amit a fidesz alkotmányozás címén végigvitt (az az ámokfutás), az bizony, minden, csak nem alkotmányozási folyamat. Olyan kapkodó, izzadtságszagú, olyan mesterkélt katyvasz, amire én nem lennék büszke, ha alkotmányoznék.

Gyakorlatilag a teljes civil szféra ki lett ebből hagyva (és őszintén szólva az ember másról sem hall, csak arról, hogy munkavállalói, szakszervezeti, ÉT jogokat - ami mind a civil szféra része -szűkít az állam). De miért? Ha ez egy demokrácia, akkor nem pont bővíteni kellene azokat, pont minél több embert bevonni az alkotói-véleményezői folyamatba?
Szeretném megkérdezni, milyen alkotmányozás az, amire határidőre megy (ráadásul snellben)?
Az állítás tehát megállja a helyét, van ezzel az al kotmányozással gond - még akkor is, ha az ellenzék kivonult ebből a színjátékból - látva, hogy mi folyik, hogy ők csak kellékek ebben a buliban, volt ebben némi logika.

Madoff...hm.

Tudja valaki, valójában milyen körök vesztettek nem kis manit ebben a sztoriban?

Kíváncsi lennék, mi lenne Magyarországon, ha valaki történetesen pont Csányi, Demján, vagy Hernádi (MOL) tökére lépne rá, és happolna el így tízmilliárdokat? Valszeg fénysebességgel meglenne a vád, aztán a per és az ítélet is.

De kinek fontos egy olyan per, ami valójában minen oldalnak kényelmetlen?
Amíg a hatalomnak nem érdeke, addig minden ilyen csigalassúsággal halad: Kulcsár vajon miért nem a recski kőfejtőben tölti idejét? Kinek lenne érdeke az, hogy üljön ez a csaló, és esetleg elkezdjen beszélni, XXI. századi Pomócsi bácsiként???

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 15:24:47

@vega2: hagyomány, tradíció. a királyság nem valós hatalommal rendelkező cím, hanem jelkép.

vega2 2011.07.29. 15:27:08

@bandika gazdája: Igazad van mert én sem. Azért írtam, hogy nem értem ezt az uralkodóházas, királyos, szívkriptás izét.

zsoltix 2011.07.29. 15:28:12

@dajcstomi: Miert nem kerdezed meg toluk? Nem vagy beszeloviszonyban a parttarsaiddal?

vega2 2011.07.29. 15:28:32

@Conv: Akkor én is kérnék egy jelképes összeget munka nélkül a luxuskiadásaim fenntartására.

Secnir 2011.07.29. 15:30:19

@Béla Bácsi:
"Egyébként se hivatalosan tette ezt a kijelentést, magyar vagy EU-s politikusi szerepkörében."
dajcstomi közszereplő. Ha alszik, ha kefél, ha isteni látomása van, vagy ha a twitteren kinyilatkozik, akkor is közszereplő.
Majd ha visszavonul, akkor majd azt írhat és mondhat, amit akar. Addig (sajnos) Magyarország nevében teszi, amit tesz.

bandika gazdája 2011.07.29. 15:31:54

@vega2: Azt sem értem, hogy mit nem értesz, de nem baj. :-)

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.29. 15:32:22

Az, hogy tomika egy sudribunkó, nem nagy újdonság. A kérdés az, vajh minden idők legnagyobb formátumú magyar konzervatív polgári államférfija elhatárolódik ettől a szanyikapitányos beböfögéstől? Tegyük meg tétjeinket :)

EMP 2011.07.29. 15:32:30

@tizenot:
*elmorzsol egy konnycseppet*
eszembe juttattad a kb 18-20 eves onmagamat.
Akkoriban en is ilyesmin gondolkodtam, de azota felnottem, es ra kellett jonnom nehany alapveto igazsagra:
1. Tul nagy a leptek. Azert van csak elmeletben igazad, mert gyakorlatban ezt soha nem fogod tudni bebizonyitani mert soha senki nem fog valtani ebbe az iranyba. Ha megis, az nem a mi eletunkben lesz.
2. Nincs befolyasod. Semmit nem fogsz tudni valtoztatni.
3. Nincs eselyed resetelni a mostani rendszert. Max modositani tudsz rajta de lenullazni nem fog menni.
4. Amit leirsz az egy fajta anarchikus allapot, mikor nincs kontroll es mindenki azert csinalja amit csinal mert o akarja azt mert belatja hogy az fontos a kozossegnek, tehat neki is. Hat baratom, ez valoban gyonyoru lenne. De sajnos nem vagyunk mehek.
Meg az ehhez a rendszerhez legkozelebb allo rendszer a kommunizmus is csunyan elbukott az emberi mentalitas miatt.
Szal felesleges a szajtepes, meg evszazadokig a kozelebe sem fogunk kerulni annak amit szeretnel.

tizenot 2011.07.29. 15:33:38

@Napkutya: A példádban a halat cserélgető ember hasznos munkát végez, elviszi a halat cserélgetni, amiért nyilván neki is jár javadalmazás.

Ha a sztori a kapitalizmusban játszódik, a halat cserélgető ember általában visszaél a helyzetével (=megcsinálja a szerencséjét) és nem csak a saját munkája ellenértékét veszi le, hanem egy kis pluszt is. Profitot termel. A halász így viszont kevesebbet kap.

A halat cserélgető embernek a profitmaximalizáláshoz most már csak azt kell megnézni, mi az az alsó pénzhatár, amiért a halász még kimegy a tengerre halat fogni és átadja neki, ahelyett hogy ő maga baszakodna a hal eladásával.

Kb. így.

A sztoriba amúgy több ponton is be lehetne avatkozni, hogy ez ne történhessen meg.

vega2 2011.07.29. 15:34:19

@bandika gazdája: Én meg azt nem értem, hogy Te mit nem értesz azon, amit én nem értek.
Érted?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 15:35:38

@vega2:

van olyan történelmi múltad (családi vonal) amivel a közösségedet egyben tartottad évszázadokon esetleg ezredeken keresztül és a cselekedeteinek köszönhető a közösséged jóléte? van olyan ami miatt jelkép lehet belőled, amire büszkén nézhetnek fel, mert jó vezető voltál?

a jelkép erről szól, mint pl jelenleg is, a volt miniszterelnököket megilleti a miniszterelnök megszólítás, és az évi apanázs életük végéig. mert a társadalom vezetői voltak.
te sem hajtod el nagyfaterodat a vérbe, hanem támogatod akkor is, ha már hasznát nem veszed, sőt akár büszkén emlegeted a háborús hősi múltját, vagy, hogy milyen jó érzékkel csinált üzletet, amiből ma is él a család.
ez a nemzet szintjén ugyanúgy működik, mint a család szintjén

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 15:36:59

@Béla Bácsi:
"A Fidesz legalább megpróbál egy országot létrehozni ebből a szarrakásból, amit Rákosiék majd kis hiátus után Medgyesi-Gyurcsány-Bajnaiék hagytak. "

Szintén bácsiként hadd tegyek pár megjegyzést.

A fidesz igyekezete dícsérendő, ellenben módszerei, kommunikációja már kevésbé azok.
Ezzekl együtt kifelejtettél pár dolgot.

Volt itt Antall, Boros, Horn, Majd Orbán kormány is. Ezek közül mindről elmondható (remélem ebben nincs vita), hogy meggyőződésből megpróbálta az országot a jó útra vinni, terelni. Láthatóan nem sikerült, és ahogy most látzsik, szintén rossz az irány, az 1 év alatti adósságállomány növekedése 1000 Mrd HuF felett van.

De ugye a fidesz a NER és a NENYI rendszerében, a választói akarat felhatalmazása által teszi a dolgát.
Hogy a kettő közt (mit ígért és mit csinál) meilyen a sztochasztikus kapcsolat, ki-ki döntse el maga.

2002-ben Medgyessy kormánya a 100 napos programjában (ami az adósságok felhalozásának nagyon nem tett jót) a választási ígéreteit valósította meg, vagyis azt, amit KONKRÉTAN ígért, amire a választók felhatalmazták! Mellesleg a fidesz szintén megszavazta a parlamentben.
Most pedig MP, GYF poltikai (és büntetőjogi) felelősségének eshetőségét lebgtetik.

Elgurult a gyógyszer.

The Ghost Wolf O1G · https://www.youtube.com/watch?v=Hy6Cf9nGNiw 2011.07.29. 15:38:51

@Tedat: Akkor már inkább az MSZP vagy az LMP, mert ők legalább tudnak viselkedni egy társaságban. A mostani fijjúgnak még a disznószar is ott van a gumicsizmájuk sarkán. Reméelm 2014-re vagy még előbb kiemelkedik valamilyen élet és kormányképes alternatíva ezeknek a leváltására. Én már öreg vagyok arra, hogy vénülő fejjel menjek vissza a szittya sztyeppékre, mert Európa és a világ civilzált része oda fog visszazavarni minket, és majd csak pisloghatunk, mint hal a szatyorban.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 15:42:25

@Herr SturmLikudnik:
" A kérdés az, vajh minden idők legnagyobb formátumú magyar konzervatív polgári államférfija elhatárolódik ettől a szanyikapitányos beböfögéstől?"

Kiről beszélsz? Mert OV nem felel meg a fenti kritériumoknak.

Egyébként majd jól kioszt neki egy kokit meg egy sallert, oszt visszaengedi Brüsszelbe. Leváltani nem fogja, régi harcostrásak.

Pedig megtehetné. Végre.

tizenot 2011.07.29. 15:42:35

@Conv: "a cserekereskedelem (ez amiről beszélsz; piac, bankkártya, licenc, pénz, hitel.) a társadalom alapja."

A hitel? Tényleg? Akkor amikor hitelt veszek fel lakásépítésre, akkor hirtelen tíz munkásember is terem a semmiből, akik addig nem voltak ott, hogy a házamat felépítsék?

Nekem nagy a gyanúm hogy az a tíz munkásember, akkor is ott lenne, ha nem vennék fel hitelt, max nem vóna semmi dóga. Csak akkor az úgynevezett vállalkozó nem vállalná be a melót, mert nem tud belőle hasznot csipegetni. Persze ettől még a munkások épp felépíthetnék a házat, én meg szívesen laknék benne.

Azaz a business pusztán azért nem valósul meg, mert a vállalkozó (aki ebben a szerepében nem termel a társadalomnak semmit) nem tud profitot húzni. Ezen érdekes kicsit elgondolkodni.

Akkor van válság, amikor a fenti folyamatok megakadnak, a vállalkozók nem tudnak pénzt húzni, így "nincs munka". Barátom, munka, az lenne, igény is lenne a végtermékre, de egy hasznot nem termelő gazdasági szereplő miatt megakad az egész.

"ha te tudsz bármit ami biztosítja a pénzen kívül a cserekereskedelem, a kölcsönösségi viszonyrendszer működését,"
Tudok, csak kicsit hosszú lenne ide levésni.

alfacharlybravo 2011.07.29. 15:42:50

Hát ez nem volt szép Tamástól, de szerintem a ballibb blogerek a szép magyar beszéd élharcosai.
Nyolc évig folyt az Amerikai barátaink ánuszának gondos tisztítása (Nyelvében él az ország), de nem látom, hogy ez sok sikert hozott volna. Most talán egy kis beszólással talán több figyelmet sikerülne elérni nem tudom. Lehet, hogy nem is rossz próbálkozás?

syklist · http://hanglepel.wordpress.com/ 2011.07.29. 15:47:42

@tizenot: ez túl izzadtságszagú. mi az, hogy visszaél a helyzetével? mert elvéget egy olyan munkát, amire a halásznak nincs kapacitása és veszi a bátorságot, hogy ezt nem köszönömért csinálja? és abba belegondoltál, hogy a jó lelkű, kétkezi munkás halász fejében meg sem fordul, hogy 'megcsinálja a szerencséjét', hogy minél többet akasszon le az üzleten?

azt meg nem csak a kereskedő dönti el, hogy mennyiért megy ki a halász a tengerre. tegyük fel, hogy a halász nem balfasz, kimegy a piacra és rövid számolás után rájön, hogy mennyit kaszál a kereskedő. ha sokallja, akkor mondhatja azt, hogy mától ennyiért fog kimenni a tengerre halászni. esetleg szól a többieknek is, hogy ennél olcsóbban ne menjenek ki halászni. ha sokan ezt csinálják, a kereskedő kénytelen lesz ehhez alkalmazkodni. de biztos lesz olyan halász is, aki elvállalja olcsón a melót, a kereskedő így olcsóbban tudja árulni a halat, mint a többi, így többet tudnak eladni és többet nyernek a dolgon, megtudja ezt a többi halász és némelyek vállalják olcsóbban is a melót és így tovább

túl sok paraméteres ez a dolog, meg minden társadalmi folyamat ahhoz, hogy íróasztal mellett megtervezzük.

Secnir 2011.07.29. 15:48:38

@Conv:
"a jelkép erről szól, mint pl jelenleg is, a volt miniszterelnököket megilleti a miniszterelnök megszólítás, és az évi apanázs életük végéig. mert a társadalom vezetői voltak."

csak halkan jegyzem meg, ezt a döntést 2000-2001-ben egy Orbán Viktor nevű tag hozatta a FIdesz-MDF-Kisgazda szövetségben. Addig nem járt sem életjáradék sem visszamenőleges előreszóló megszólítás. és ugyanolyan halkan jegyzem meg, hogy amikor Orbán felszólal GYF ellen, akkor vagy "képviselőtársam"-nak szólítja, vagy "Gyurcsány"-nak. De a pojácái is...
viszont amikor 3-4 éve volt a TV-ben, akkor az ügyeletes riporter hölgyet helyreigazíttatta élő adásban, hogy "Miniszterelnök. A megszólításom Miniszterelnök."

vega2 2011.07.29. 15:50:13

@Conv: Persze hogy nem hajtom el a vérbe a nagyfateromat, mert 43-ban lelőtték a románok.
Azt sem tudjuk hol van eltemetve.
"Önként és dalolva ment háborúzni." Ez volt a hobby-ja. :-(
Vagy valami uralkodóért kellett meghalnia? Nem tudom.
Monjuk soha egy fillér kárpótlást nem kapott érte a családom. (!Agresszor volt").
Hitted volna?

Vidéki 2011.07.29. 15:51:00

@Zébácsi:

Írja „Gyakorlatilag a teljes civil szféra ki lett ebből hagyva”.

Tegyük már helyre a dolgokat.

A „civil szervezet” egy nagyon ködös fogalom.

Akár egy maffia banda is elkeresztelheti magát „civil szervezetnek”.

Ön alaptalanul fényezi az úgynevezett „civil szervezeteket”.

Figyelmébe ajánlom, hogy a "civil szervezetekről" Szanyi Tibor (MSZP) festett reális képet a Részvételi Demokrácia Hálózat Blogja-n 2010.02.08.-án, az alábbiak szerint:

„Ma Magyarországon a civil kezdeményezések alapvetően három csoportra oszlanak.

A legnépesebb csoport a piócáké, amelyek azért alakulnak, mert az a hangadó, aki a szerveződés elején kikiáltja magát elnöknek, az ismer valakit a kormányban, az önkormányzatokban, akit jól le lehet szívni. Becslésem szerint ez a civil szervezetek durván 60 %-át teszi ki.

A második csoport, durván 30 %-os részaránnyal a zsarolóké.

Ezek többnyire zöld köpönyegben sétálnak fel-s-alá, s ahol valamilyen jelentősebb építkezést észlelnek, keresztbeállnak valamilyen gyom, vagy madár nevében, és addig akadékoskodnak, amíg a beruházó nem fizet nekik valamilyen tetemesebb summát, és akkor elhallgatnak, általában nagyhirtelen.

A maradék 10 % pedig valódi civil szervezet, amelynek tagjai saját zsebükből finanszírozzák a szervezet működését és nem a közpénzekre ácsingóznak.”

syklist · http://hanglepel.wordpress.com/ 2011.07.29. 15:54:22

@tizenot: igen, biztos ott lenne a 10 munkásember, ha azt mondanád nekik, hogy igazából most 10 millió helyett csak 5 millióm van, de majd fizetek valamikor...ez nyílván a vállalkozó gonoszsága, ha esetleg azt mondják neked, hogy nem, majd akkor szólj, ha megvan a pénz.

ezanevemeskesz (törölt) 2011.07.29. 15:55:23

szép volt, a kommenteket már el sem olvasom. :) orbánt nem akarja valaki eldugni úgy 10,20,30 évre valahova?

kej 2011.07.29. 15:57:37

@Hessler ezredes - halál az ötven órára: ugye akkor is bben az alpári stílusban osztottad az észt, amikor 1989-1990-ben a fideszt segítette ugyanez a melia. igaz akkor egy másik szrevezet tagjaként. fodor úgy emlékszik vissza erre az időre, hogy ugyanennek a meliának a fidesz volt a lieblingje. ja és még valami: a faszi gyakorlatilag azóta egy helyben áll, s a demokráciát vallja. ellentétben a deutschfaszozósenkiházival és becses pártjával.

dekol84 2011.07.29. 15:58:08

@Neve Cohn-Bendit, foglalkozása pedofil zsidó:

Te egy nagyon bölcs állat vagy! Kár, hogy nem volt cápa anyád magzatvizében!

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.29. 15:59:06

@Zébácsi: oh, elnézést... szóval vajh elhatárolódik-e tomika szanyikapitányos beböfögésétől minden idők legnagyobb formátumú magyar proletárforradalmára?

Bár meglehet, hogy tomika csak kimondja mindazt, amit OV szeretne, de nem mer. Tomikán keresztül vezeti le frusztrációját OV, mert a finnyás nyugat nem esik hasra előtte. Skandalum.

dekol84 2011.07.29. 16:02:30

@CyberPunK: "Senki nincs abban a helyzetben - sem Magyarországon, sem azon kívül -, hogy megkérdőjelezze a magyar emberek akaratát."

"Kicsit szovjetes hangzása van, nem?"

Nem kicsit, nagyon! Ezek a faszjankó fityiszesek a legnagyobb komenisták Rákosi elvtárs óta! zorbán elvtárs igencsak az agyába szívta az előző rendszer módszereit és kommunikációs eszközeit!

vega2 2011.07.29. 16:02:58

@Vidéki: Mélyen egytértek veled. Nagyon igazad van.

dekol84 2011.07.29. 16:03:38

@ezanevemeskesz:

Én szívesen besegítek az eldugásába!

hardenberg 2011.07.29. 16:04:51

Nem tudom miért kell Deutsch Tamás tehetséges volt ifjúsági és sportminisztert, a 89-es rendszerváltás tevékeny és hősies résztvevőjét állandóan fikázni! Nincs más téma? Kérem, ez felháborító! Annak az amcsi fickónak semmi köze hozzá, hogy itt Magyarországon mit csinál a 2/3- os többséggel megválasztott Nemzeti Együttműködés Kormánya, hogy próbálja az elmúlt nyolc év minden bűnét, hibáját valahogy rendbehozni, áldozatos és kemény munkával, lobbizással, keletre, nyugatra! Az emberek a fülkékben arra szavaztak, hogy új országban, egy igazabb, élhetőbb országban élhessünk! Erre hatalmazták fel a FIDESZ által vezetett nemzetmentő kormányt, élén Orbán Viktorral, Európa legnagyobb formátumú államférfijével, akinek lába nyomába sem érhetnek mindenféle amerikai senkiháziak! Nem szólhatnak vele az emberek döntésébe, hiszen minden képzeletet felülmúló Nemzeti Konzultáció előzte meg az alkotmányozás felelős, embert próbáló folyamatát! ennek eredménye megvan! Ezt senki nem vitathatja! Itten mindenféle, a régi elithez tartozó balibberális mocskolódó bértollnok vonja kétségbe ezeknek a vívmányoknak a valós értékét! Deutsch Tamás keményen, ahogy egy magyar emberhez illik, mondhatnám mondhatnám tököslegény módjára válaszolt egy pimaszul beszóló, senkiházi kis amcsi államtitkárocskahelyettesnek. NNa!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.29. 16:05:56

@Zébácsi: Nem kéne átesni a ló túloldalára.
Melia bizony mondott ökörségeket is, és ere az egyetlen jogalapja, hogy ő egy szuperhatalmat képvisel, egyébként tényleg qrvára semmi köze a magyar alkotmányozáshoz.

"Olyan kapkodó, izzadtságszagú, olyan mesterkélt katyvasz, amire én nem lennék büszke, ha alkotmányoznék."
Ez volt 89-ben is.

"Gyakorlatilag a teljes civil szféra ki lett ebből hagyva "
Miért kellett volna bevenni őket? 2/3ad az alkotmányozási jogot jelent, amivel a Fidesz élt. A Kistarcsai Bélyeggyűjtő és Demokráciaféltő Baráti Körnek meg nincs ilyen joga. De a tagok indulhatnak a választáson, és akkor megszerezhetik a jogot.

"Ha ez egy demokrácia, akkor nem pont bővíteni kellene azokat, pont minél több embert bevonni az alkotói-véleményezői folyamatba?"
Tökéletes demokrácia nincs. És nem. Sehol sem vonják bele minden második csövest az alkotmányozás folyamatába.

Ettől még a Fidesz szarjon sünt, Tompika meg súlyoz szerepzavarral szenved.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 16:06:11

@Secnir: tudom a dolgot, de jelenleg ez a helyzet, nyugaton pedig mindig is ez volt.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 16:08:02

@tizenot:
hát nagyon nem érted a gazdaság és a társadalom kapcsolatát működésében, de ez nem baj. nem kell mindenkinek értenie mindent.

no, ha tudsz rá megoldást, hamar egy blogbejegyzést, és elolvassuk, kivesézzük.

tizenot 2011.07.29. 16:09:15

@syklist: "mi az, hogy visszaél a helyzetével? mert elvéget egy olyan munkát, amire a halásznak nincs kapacitása és veszi a bátorságot, hogy ezt nem köszönömért csinálja? "

Nem érted.
Az alkusznak van egy munkája, amiért meg kell kapja az ellenértékét, ugyanúgy mint a halász, az orvos, meg akárki más. Onnan kezdve, hogy ezen felül húz lóvét, profitot termel és visszaél a helyzetével.

"a jó lelkű, kétkezi munkás halász fejében meg sem fordul, hogy 'megcsinálja a szerencséjét', hogy minél többet akasszon le az üzleten?"

De megfordul, mert kapitalizmus van. Pont azok a folyamatok játszódnak le mindenhol mint amiket leírsz. Van aki jobban ügyeskedik, van aki kevésbé jobban, van aki szegényebb lesz, van aki gazdagabb. Aztán a szegény megöli a gadagot a lóvéért. Jó, akkor állítsunk fel rendőrséget, saját magunk ellen. Ez az igazi ballaszt a társadalom nyakán, a rendőrség, a katonaság, saját magunktól védjük magunkat. Jó akkor állítsunk fel bankokat, mert annyi pénzt összelop... izé ügyeskedtünk össze hogy már nem tudom hol tárolni. A pénzügyi szektorban dolgozó emberek mit termelnek? Lófaszt, kisbarátom, lófaszt. És ezeket az embereket ugyanúgy el kell tartani, kell nekik autó, satöbbi, úgy hogy lófaszt sem adnak hozzá az egészhez -> a munkás szopik már megint.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 16:12:11

@vega2:

értem én amit mondasz, csak azt nem tudom, a személyes tragédiád ködén át látod-e a miértet mint választ a kérdésedre/kérésedre.
mert azt megtudtuk, hogy elhunyt már a jó öreg és hogy háborúban, de, hogy érted-e miért van a királyság intézménye még mindig életben, (nem mint hatalomgyakorló, hanem mint jelkép) mint hagyomány és tradíció fenntartva, és hogy mi kellene ahhoz, hogy ilyesforma elismeréssel adózzon a társadalom neked is?

tizenot 2011.07.29. 16:12:25

@syklist: Sajnos nem így van. Akkor lenne így, ha kapitalista környezetbe teszed a példát.
De onnantól hogy nem kapitalista környezetben van a dolog, a munkás építi a házat, a munkást kiszolgálják az étteremben, én meg megyek csinálom a saját melóm, anélkül hogy bármiféle kis mitugrálsz hülyegyerek azt mondaná az egészre, hogy stop, senki nem megy sehova, mert nem tudok lóvét húzni rajtatok.

belekotty 2011.07.29. 16:13:49

@tizenot: "Ahogy az átlag intellektus növekedni fog, a társadalom váltani fog egy fejlettebb gazdasági rendszerre. " - Na jó! Innen kezdve nem is kell téged komolyan venni. Ha te azt hiszed hogy az átlag intellektus nő, akkor menthetetlenül naiv vagy. De szerintem nem csak naiv vagy, ésszel sem állsz túl jól.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.29. 16:14:48

@hardenberg:

Na végre! Egy igaz magyar a sok kételkedő orbánáruló, akarom mondani, hazaáruló közt. Ugyebár aki Orbánt kritizálja, magát a magyar népet kritizálja és mint ilyen, kiírja magát a közösségből.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 16:16:08

@Vidéki:

Köszönöm a rekciót.

Fogadjuk el a csoportokat, s azok arányait is, teoretikusan.

Az első két csoport tevékenységét a pártokon keresztül is kifejti, ez igaz, viszont az a maradék 10% (ami valóban nem hangsúlyos) lenne az, amit valódi civil szférának hívhatnánk.

Lehet ezt csűrni csavarni, de a demokrácia haladásának iránya nem fest valami jó képet, űgy tűnik, ez a 10% zsugorodni látszik.

És ez nem jó.

Ha a tisztelt amerikánus diplomata úr szavait ebben az értelemben nézzük, akkor sajnos igaza van.

/És természetesen eltekintettem attól, hogy az USA létrejötte, elmúlt 400 éve sem lehet dicsfényt övezte követendő példa, bajok náluk is vannak dögivel. Ez nem ktéséges./

belekotty 2011.07.29. 16:17:08

@tizenot: "A pénzügyi szektorban dolgozó emberek mit termelnek? Lófaszt, kisbarátom, lófaszt. És ezeket az embereket ugyanúgy el kell tartani, kell nekik autó, satöbbi, úgy hogy lófaszt sem adnak hozzá az egészhez -> a munkás szopik már megint." - jaj, jaj, jaj... egy naiv korai kommunista. Neked Mao vörös könyvénél kellene kezdened! Demszki is ott kezdte. :-))

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 16:18:19

@Herr SturmLikudnik:

Köszöönöm a választ!

Értem.

A Vezér nem határolódik el, mert lehet, igazad van abban, hogy pont OV maga adta szájába e szavakat. DT kijelentése illik is a koki-saller--keleti szél-büdösnyugat koordináta rendszerbe.

Secnir 2011.07.29. 16:18:27

@dekol84:
A trollokat etetni szigorúan tilos!

tizenot 2011.07.29. 16:23:04

@tizenot: "anélkül hogy bármiféle kis mitugrálsz hülyegyerek azt mondaná az egészre, hogy stop, senki nem megy sehova, mert nem tudok lóvét húzni rajtatok."

Mert sajnos most ez történik:

A vállalkozó nem tud húzni -> Nincsenek munkahelyek -> nincs fizetés -> nincs mit enni.

Attól hogy az én munkahelyem megszűnt kevesebb ember süt kenyeret, nekem már nem jut, vagy mi a szösz? Nem.

Attól hogy az én munkahelyem megszűnt, nem is kell csinálni semmit, télleg nincs munka? Senkinek nincs szüksége semmire, mindenkinek luxusháza meg luxusautója van? Nem hinném.

Szóval az általam eddig elfogyasztott javak ugyanúgy termelődnek mint eddig ugyanúgy ehetnék, a munkámra igény lenne, de nem tudok dolgozni sem, sem a nekem szánt kenyeret megenni, pusztán mert nincs vállalkozó aki húzni tud a munkámon.

És ha én nem költök (azaz nem termelek hasznot a vállalkozónak), akkor más vállalkozók is csődbe mennek etc... etc... -> válság van. A termelt termékek megrohadnak, az embereknek meg nincs munkájuk, holott szükség lenne rá. Mindez azért, mert sok vállalkozó, aki eddig húzott rajtad most már nem tud.

Szép kis világ ez.

syklist · http://hanglepel.wordpress.com/ 2011.07.29. 16:24:07

@tizenot:

ok, a posta mit termel? a máv mit termel (az adósságon kívül)? a tesco pénztáros mit termel? most akkor ők is szararcok? meg el kell tartani a társadalomnak (bocs, azoknak, akik ténylegesen termelnek) őket?

a szó legszorosabb értelmében én sem termelek semmit. de itt ülök napi 8 órát, elvégzem a munkámat, amiért hó végén megkapom a kis pénzecskémet a munkaadómtól. és nem érzem ballasztnak magam a termelő herék nyakán. hogy így működik a világ? hogy van szolgáltató szektor? szar ügy

tizenot 2011.07.29. 16:24:09

@belekotty: Az a baj hogy a múltbeli tapasztalataid korlátolják a gondolkodásod.

belekotty 2011.07.29. 16:24:47

@Zébácsi: "2002-ben Medgyessy kormánya a 100 napos programjában (ami az adósságok felhalozásának nagyon nem tett jót) a választási ígéreteit valósította meg, vagyis azt, amit KONKRÉTAN ígért, amire a választók felhatalmazták! Mellesleg a fidesz szintén megszavazta a parlamentben.
Most pedig MP, GYF poltikai (és büntetőjogi) felelősségének eshetőségét lebgtetik.

Elgurult a gyógyszer. "

- Nem azzal van a gond. Azzal van hogy hagyták menni azt a lopást ami itt ment. Az államapparátus iszonyat pénzt elvert emellett. Ha azt megfogták volna, már akkor 2-3 ezer milliárddal jobban állnánk. A jóléti intézkedések az egy kérdés, de az államapparátus pazarlása az a hűtlen kezelés kategóriájába esik és ehhez nem kell visszamenőlegesen törvénykezni sem.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 16:25:35

@TaTa86.:

Köszönöm a reflekciót! Elfogadva véleményedet, tennék néhány kiegészítést ha szabad.

1.
'89-ben más volt a helyzet, és akkor pont, hogy bevonásról, kiterjesztésről beszélhettünk. És, hogy egy klasszikust idézzek: ez egy vastörvény.
vagy már nem az, 2 év alatt megette a rozsda? Ez a rozsda lenne a 2/3?

2.
Tökéletes demokrácia valóban nincs, de törekedni kellene rá. A legutolsó csövest valóban nem kell bevonni, de ami gyorstalpalást illeti, az új alkotmányt mindennek lehet nevezni, csak széles körben megvitatott, a társadalom szélesebb rétegeivel átbeszélt, elfogadtatott alaptörvénynek nem.

3.
Evolúció zajlik a magyar demokráciában, s mint ilyen, még nincs kész. Pont ez az ok, ami miatt úgy kellene politizálni, hogy ne fogja ki a szelet a jövő generációi elől.
Viszont, ami most folyik, az pont ennek a szélnek a megcsapolása, más vonatkozásban keletre terelése.

vega2 2011.07.29. 16:27:16

@Conv: Pl: Ha véletlenül kitörne egy válság vagy háború mondjuk Falklandon, akkor a jelenlegi uralkodó repülne az első vadászgéppel és ezt rivallaná: Utánam fiúk! Adjunk a gazoknak!
Kis kerozinfröccsöt adna, majd rárontana az ellenre az első vonalban.
Csak ennyi kellene, hogy elismerjem jelképnek. Amúgy meg nem értem ezt a jelképet.

belekotty 2011.07.29. 16:28:38

@tizenot: Múltbeli tapasztalatok nélkül társadalom szerkezeten spekulálni pedig olyan mint vegyészkedni kémiai alapismeretek nélkül. Timsót is nyugodtan dörzsöl össze liszttel, vagy gázolajjal gyújtsál meg ammónia műtrágyát. :-)) Vagy készíts aluminium szappant, mondjuk aluminium palmitátban foszfor emulziót. (napalm)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.29. 16:28:42

@dajcstomi:

Hello!

A mi államtitkárunk nem egyenlő az ottani helyettes államtitkárral, nem ugyanaz a szint.
magyarul Szijjártó Peti nem egy Melia.

Amúgy igazad van, nem kellett volna 3 magyar államtitkárnak reagálni, hiszen minek ugatnak a BELÜGYEKBE ilyen piti törpeállamból, mint USA. Nekünk már ott van a baráti Kína, 1100 millió ember meg több mint 300 millió.

Amúgy meg hogyne lenne vezető hatalma a nyugatnak, ehhez bőben elég az USA gazdasági-katonai potenciája.

Amúgy meg kevesebb pia -> kevesebb félrement Twitter üzenet.

tizenot 2011.07.29. 16:29:08

@syklist: Jajj istenem, ne legyetek már ennyire...

A posta főnöke koordinálja a melót, a postások elviszik a leveleket. Ennyi. Ez is munka.

A tesco pénztáros is munka.
A szolgáltató szektorban dolgozók is dolgoznak.

A rendőr is dolgozik, de az ő munkája egy jobb rendszerben felesleges lenne, és csinálhatna mást ahelyett amit most, segíthetne pl. neked -> kevesebbet kéne dolgoznod.
Katonák dettó.
Bankos, inges gecók dettó.
Vállakozó gecók, befektető gecók a családjukkal együtt dettó.

Vili?

tizenot 2011.07.29. 16:31:49

@belekotty: Akkor legyen lapos a föld, mert régen úgy gondolták hogy lapos.

Ma meg azt gondolják hogy a kapitalizmus az überkirály jó rendszer, közben meg...

vega2 2011.07.29. 16:31:52

@vega2: Ja és azt kihagytam, hogy a fiúk közül egy visszaszólna neki, hogy: "Please Madam!" :-))

belekotty 2011.07.29. 16:34:16

@tizenot: "Akkor legyen lapos a föld, mert régen úgy gondolták hogy lapos." - De nagyon egyszerű vagy! :-)) Hajrá komcsikám! Hajrá!

regress 2011.07.29. 16:34:48

@Zébácsi: te agyhalott,mit próbálnak?az elmúlt 1-évben semmit sem tettek a gazdaság érdekében.mi változot?most ők lopnak.jobban élsz az új alkotmánytól,a médiahatóságtól, a tek -től?reggelig sorolhatnám,de minek

Dr Kangörény 2011.07.29. 16:34:57

@Vidéki: Milyen érzés fideszes farkat szopni és utána fideszes segget nyalni, te agyatlan, életképtelen, tudatlan marha?

Ne fáraszd magad azzal, hogy a kommentem stílusába kötsz bele, a szeretett titkárnőbaszó dajcstompikád stílusát követem, te fasz.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 16:37:49

@belekotty:

Jó húrokat pengetsz.

Mivel az államapparátus a legnagyobb hazai munkaadói kör, sok szavazót érint. Miután a pártok ciklusokban gondolkodnak, mindig rövidtávú-érdek vezérelt típusú lépések tesznek (most OV-nál látom, hogy ezen túllépne, de ő meg meglehetősen egyirányú, erős cementtel kikövezett járdát épít ezekhez a lépésekhez).

Az egyik fő probléma a hazai (értsd magyar) új gazdasági arsiztokrácia megteremtrése (ennek eszköze volt a privatizácó, az állami vagyon átjátszása magyar állampolgároknak (amiben volt is ráció, mégse a külföldi tőkéé legyen a vagyon), csak ez egy kissé falsra sikerült.

Másik fő gond a pártfinanszírozás átláthatatlansága - ez a korrupció melegágya. Vajon az esztergomi Meggyes Tamás játszott-e át pénzt a fidesz kasszába, vagy csak Hagyó Miklós és Zuschlag János tett-e ilyet?
A cél az, hogy új pártok, új rügyek ne férhessenek oda a hatalomhoz, hogy a rendszerváltó pártok pozíciója biztosított legyen. A tipikus oszd meg és uralkodj elv érvényesül.

Most azt látjuk, hogy e rendszerváltó pártok is koncentrációra törekszenek:
Eltűnt: MDF, MSZDP, MIÉP, Kisgazdák, SZDSZ -4
Jött: Jobbik, LMP +2

A demokrácia sokszínűsége tehát árnyékban van (parlamenten kívül), és nem is kap fényt (pénzt) ahhoz, hogy előbújjon onnét.

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.29. 16:38:56

@bandika gazdája: bazz bocs nem vagyok olyan iskolázott mint sokan innen de azér nekem is van véleményem nem értem mi a gond ezzel.

LiberGon 2011.07.29. 16:43:05

Beszarás, hogy beír az érintett de a trollkodás egy pillanatra sem marad abba! :DDDD

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2011.07.29. 16:43:50

@zero:

Zero vs Tomi deatchmatch?

Zsíííííííííííííííííííííííííííííííír, múúúkodik a mádjár démokrászi, éjjen-éjjen-éjjen!

belekotty 2011.07.29. 16:44:44

@Zébácsi: Az államapparátusban az MSZP alatt sok-sok oligarcha lopott. Eszement pénzeket. Ha most csak egy fog, már akkor sokkal jobban állunk. Hidd el, most a közszférában ülök, eddig verseny szférában voltam. Ha valaki látja azokat a számokat baloldaliként amit én látok hogy mi ment ki a semmibe, az tuti jobboldali lesz ha annak halvány reménye is felcsillan hogy ennek véget vetnek. A Gyurcsányék egyszerűen bedobták a gyeplőt, befogták a közszféra száját azzal hogy hagyták lopni a középvezető réteget és az MSZP-SZDSZ mögé felsorakozott oligarchákat. Csak ebből kiment szerintem 2-3 ezer milliárd. A többit feléltük, mert többet fogyasztott a társadalom, mint amit megtermelt. Tehát a 8 év alatt az államadóssághoz hozzáadódótt 10 ezer milliárdból kb 7 ezer ment el jóléti cuccokra, 3 ezret loptak kb el.

syklist · http://hanglepel.wordpress.com/ 2011.07.29. 16:45:24

@tizenot:

azt hiszem, mi nem fogunk egyet érteni soha, úgyhogy inkább még végzek egy kis -igaz, hogy nem termelő, de - munkát így a hétvége örömére.

mim 2011.07.29. 16:46:12

Érdemes odafigyelni D.F.T-re, mert ajkáról a nyers párton belüli vélemény igazgyöngyeit szüretelhetjük.
Az egyetlen dolog amit védelmében fel tudok hozni, hogy habár nyersen és parasztosan fogalmazó meggondolatlan politikus, de a mi nyersen és parasztosan fogalmazó meggondolatlan politikusunk.

LiberGon 2011.07.29. 16:46:24

@zero: Szerintem egy twitterüzenete sem ment félre. A célját alapvetően mindegyik elérte.

bandika gazdája 2011.07.29. 16:48:27

@tizenot: Cicuka! Amiről te próbálod elővezetni a zagyvalékot, az a kommunizmus (lett volna). De nem lett, tudod miért? 1. Mert nem működött már az előkészítése sem. 2. Mert azok a mocsok haszonleső kapitalisták előbukkanatk ott is, csak akkor úgy hítták őket, hogy megyeikisztitkár, emeszemépkábé titkár meg téeszelnök meg mittudmén micsoda. És azok az Istennek nem akartak halászni, csak halat enni. Ne olvasd Lenint! Ő sem gondolta komolyan! Csak ezzel a vakerral akarta magához édesgetni a tömegeket! (Mármint a halászókat!)

bandika gazdája 2011.07.29. 16:50:54

@Kiráj vagyok bazmeg: A véleményeddel semmi, csak a stlusoddal volt (túl sok volt minden mondatban a geci)! De már nincs! Nyugodtam mondd el a véleményed! És kicsit csúnyán is beszélhetsz, csak ne minden második szóban! :-)

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 16:51:35

@regress:

Jujj, ne ijesztgess, regress, inkább olvass figyelmesebben: én nem írtam ilyesmit, kommentemnek általad számba adott része idézet volt!
Plíz, olvasd vissza!

Én ezt írtam:
"A fidesz igyekezete dícsérendő, ellenben módszerei, kommunikációja már kevésbé azok."

Igyekezet dícsérendő, mert bár kapkodnak és lépéseik nem tűnnek szakmailag átgondoltnak, mégis csak kirajzolódik valami irányvonal, ami szerint próbálják taszigálni a szekeret.

Másrészt, az, hogy próbálnak, még nem jelenti azt, hogy készen is vannak, és tudják a szöveget az előadásra. Láthatóan nem is tudják, mert ha tudnák, akkor Deutsch, Szíjjártó és Selmeczi, Matolcsy és Budai nem beszélne össze-vissza.

Tisztában vagyok az elmúlt majd másfél év történéseivel, és hidd el, nekem sem tetszik, amit látok: (Manyup, KT, AB, Al kotmény, Média, Szakszervezet, Munka törvénykönyve, SZJA, különadók, bankok felügyeletének kérdése, MOL, stb...).

Szóval, ha kérhetlek, hátrébb az agyarakkal, és kérlek, ne nevezz agyhalottnak. Biztosan van, amiben tévedek , de van még pár használható axon a fejemben.

Szép napot!

LiberGon 2011.07.29. 16:52:01

@bandika gazdája: Azért nem semmi ettől a hírtől eddig a témáig eljutni. Kalap le! :)

milyen szép a Vértes, ó 2011.07.29. 16:52:29

@belekotty:

Nézzük akkor ilyen egyszerűen. Tehát az 'emeszpé alatti' évi kb. 1250 milliárdos adósság-növekedésből 850 milliárd jóléti dolgokra, 400 milliárd saját zsebbe ment? Az utolsó év (nem az 'elmúlt 8 év' utolsó éve, hanem a normális időszámításé) ezt is meghaladó növekedéséből mennyi ment akkor és hova?

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.29. 16:53:28

@bandika gazdája: látod testvérem lehet ezt így is nem kell egyből kitaposnunk egymás belét.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.29. 16:55:20

@belekotty:

Nem ismerem a számokat, de hihető, amit írsz, elfogadom. Az MSZP korszakot ne is nevezzük jónak (mert nagyon nem volt az).

Viszont ami most folyik, az szintén egy gigantikus, egész pályás lopkowitz hadműveletnek tűnik.

Mondom: pártfinanszírozás rendbetétele. Ez lenne az első lépés a tisztulás felé. addig minden csak olyan magyarosch marad.

belekotty 2011.07.29. 16:55:25

@milyen szép a Vértes, ó: Na ez egy jó kérdés! Erre nem tudom a választ. Itt még mindig a régi oligarcha lop és nem tudunk ellenük sokat tenni. Ha merészet lépnénk, összeomlana a fél ország.

bandika gazdája 2011.07.29. 16:55:30

@Kiráj vagyok bazmeg: És bocs' hogy kioktattalak, csak hirtelen nekem egy kicsit sok volt a tudodmi! (Mint a Deutschnál, tudod!)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 16:55:44

@vega2:

hát, erre nem tudok mit mondani :)
gondoltam egyébként amikor előhoztad nagypapát, hogy nem igen érted a dolgokat, de ez is üt a légitámadással :)

tudi 2011.07.29. 16:59:50

Tény, hogy az USA szeret okosakat mondani erre, arra. De az is tény, hogy ezzel kell e a kormánynak bármit foglalkoznia, Az lett volna a legbölcsebb, ha hallgatott volna mindenki, max akkor reagálni, ha az MSZP, vagy mások demokráciaféltő akciózásba kezdtek volna a nyilatkozat kapcsán. Remélem Tomika böfögése után egy két illetékes helyen lefejelték az íróasztalt, mert ha nem, akkor tényleg baj van.

Kiráj vagyok bazmeg 2011.07.29. 17:02:17

@bandika gazdája: ezt a sitten is tanították hogy lehetőleg ne agressziven kezeljük a problémákat sztem volt értelme.

kerdesek05 2011.07.29. 17:06:01

SZEGÉNY fityesz. még a végén az ilyen eltitkolt dajcs félék fogják számukra meghúzni az eddig és ne továbbot a választók szavazásánál 2014re..

regress 2011.07.29. 17:16:44

@Zébácsi: ok.nem vagy agyhalott.de csak a kutya szokott próbálkozni,ezek minden ötlet nélkül belecsaptak a lecsóba.pedig végig azt mondták,ők készültek.a változás annyi ,hogy most ők lopnak.nem is keveset.mi a véleményed esztergomról,pécsről?stb.változás?

vega2 2011.07.29. 17:17:47

@Conv: Mit nem értek rajta? A kiváltság ne legyen előjog, hanem szerzett jog mint a régi szép időkben.
Ne lehessen bebetonozni senkit csak azért, mert régen valami sánta banya hozzávágott valami poharat.

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.07.29. 17:18:54

Jól fizet a közmédia, legalábbis a legfelsőbb szinteken
Közmédia - A feladatok növekedésével indokolták az MTI vezetőinek szerződésmódosítását
Fizetés- és prémiumemelést kapott Belénessy Csaba, a Magyar Távirati Iroda (MTI) vezérigazgatója és két helyettese, még áprilisban.
Bednárik Imre–Nyusztay Máté| Népszabadság| 2011. július 29.

Belénessy, az MTI-vezér
MTI KOVÁCS TAMÁS A közmédiumokat felügyelő Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumának nyilvános jegyzőkönyveiből kiderül, hogy Belénessy korábbi 1,7 millió forintos havi bruttó fizetését 1,9 millió forintra, az adható prémiumát pedig az éves személyi alapbérének 25 százalékáról 33-ra emelték. Így ha teljes egészében teljesíti a prémiumcélokat, jövedelme összességében meghaladhatja a havi két és félmillió forintot. (Az Orbán Viktor miniszterelnök által meghatározott, a közszférában adható kétmilliós bérplafon nem vonatkozik az állami cégekre és a közmédiára, ahol a vezetők jövedelme több esetben jócskán meghaladja a kormányfő másfélmilliós bérét.)

A teljes prémium feltétele azonban nemcsak az MTI új struktúrájának, hírcentrumának kiépítése és az üzleti terv tartása, hanem az is, hogy a hírügynökséget ne marasztalja el a médiahatóság, ne veszítsen sajtóhelyreigazítási pert, ugyanakkor növelje a látogatottságát/nézettségét. Hasonló feltételek mellett kaphat csak prémiumot a Magyar Televízió, a Duna TV és a Magyar Rádió vezérigazgatója is, ők egységesen 1,7 millió forintban (helyetteseiknek pedig 1,4 millió forintban) állapította meg a bruttó bérét a kuratórium.

A kuratórium április 6-i ülésén Belénessy a helyettesei fizetésemelésének szükségességét azzal indokolta, hogy január 1-jével nagy mértékben megnőttek a feladatok az MTI-nél, miután „odakerültek mindazok a csatolt részek, amik egyébként a kottában úgymond szerepeltek: a híradókészítés, híradógyártás, krónikagyártás”. Így a távirati iroda szerint valahol a másik három közmédium és a tulajdonos médiaszolgáltató alap között helyezkedik el. A kuratórium az MSZP-s és az LMP-s tag ellenszavazata mellett fogadta el a fizetésemeléseket; Kránitz László és Németh Vladimir egyaránt azzal érvelt, hogy Belénessy tudhatta, mekkora feladatra vállalkozik a helyetteseivel együtt, amikor tavaly novemberben kinevezték őket – s amikor a fizetésüket is megállapították.

Lapunk kérdésére Balogh László kuratóriumi elnök azzal indokolta a többi három közmédium vezetőjénél magasabb fizetést, hogy az MTI több feladatot lát el, létszámában is nagyobb, és mindez nagyobb felelősséggel jár. A hírügynökség ugyanis nemcsak megrendel a munkáltató médiaszolgáltatás-támogató alaptól, hanem maga is előállít tartalmat, műsorokat készít, létszáma pedig a másik három cég háromszorosa (Az MTI-nél alakították ki ugyanis a közszolgálati médiumok közös hírcentrumát csaknem 150 fővel, ezért a leépítések is a hírügynökséget érintették a legkevésbé). Balogh László hangsúlyozta, hogy az MTI-vezető bére még a „kiegyenlítés” után is jóval alacsonyabb, mint a közmédiumok korábbi elnökeinek a fizetése, amihez még külön juttatások is társultak – ezeket azóta korlátozták. (Cselényi László a Duna TV elnökeként 2,3 millió, Medveczky Balázs MTV-ügyvezetőként bruttó 2,1 millió forintot keresett.) Ezért a kuratóriumi elnök szerint vállalható a béremelés. Fontosnak tartotta megjegyezni: a közmédia rendszerében először fordul elő, hogy valóságos prémiumfeladatokat tűztek ki, a prémium a korábbi gyakorlattal szemben nem automatikusan jár a vezetőknek (Such Györgynek, a Magyar Rádió korábbi elnökének az intézmény nyereségességéhez volt kötve a fizetésén felüli prémiuma, ezt azonban nem kapta meg, ezért bírósághoz fordult és 175 milliót követel a rádiótól).

Szómentő
„A költségvetési szférában nem fordulhat elő az ország jelenlegi helyzetében, hogy kétmillió forint feletti fizetést tegyen zsebre valaki havonta.” (Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, 2010. szeptember 8.)

Cool Story, Bro 2011.07.29. 17:19:51

-Szia!
-...
-Megkérhetnélek, hogy a cigidet ne a falon nyomd el?
-Hallod geci ki a kurvaanyádnak képzeled magad, hogy beleszólsz a dolgaimba és egyébként is ki a fasz vagy?!

Cool Story, Bro 2011.07.29. 17:24:51

Elnézést a trágárságért csak próbáltam nem offolni.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.07.29. 17:31:00

@tudi: Tény, hogy ki a fasz ez a Dojcs Tompi, hogy ilyeneket irogat ilyen stílben,

DE

amíg ilyen dolgok léteznek:
www.youtube.com/watch?v=5h54OIM-Jn8
www.youtube.com/watch?v=pY0XuUBuDvw&feature=related

addig Thomas Melia sem kérhet számon semmilyen demokráciaszintet sehol.

És a videókban látható FEMA durvább dolog, mint a CIA, az FBI meg Guantanamo együttvéve. Az USA-ban úgy hívják: FEMA - the secret government (a titkos kormány)

Toeck Filkow 2011.07.29. 17:31:58

@banana republic: Már kb. 25 éve rajta van, úgyhogy nem hiszem, hogy valaha is leállna.

Cool Story, Bro 2011.07.29. 17:36:22

@James Onedin (aka Zöld Ember): Meg ilyenek: www.youtube.com/watch?v=6bVa6jn4rpE

Csak azt nem értem miért nem lehetett ezt kultúráltan lereagálni? Mondjuk úgy ahogy te is írtad, hogy finoman érzékeltetni a jenkikkel, hogy ők se ma született bárányok.

Cool Story, Bro 2011.07.29. 17:41:00

@Streil ezredes: Ne legyetek álszentek, melyikünk nem csinálná az ő helyében? :D

Vidéki 2011.07.29. 17:50:05

@Zébácsi:

Hinti a kétely mételyét: „Viszont ami most folyik, az szintén egy gigantikus, egész pályás lopkowitz hadműveletnek tűnik. „

Képzelegni akármiről lehet, rágalmazni, besározni is lehet, de az igazságot bizonyítékok támasztják alá.

Vannak arra hivatott intézmények, feladatra alkalmas, tapasztalatokkal rendelkező hivatásos személyzettel.

Sokkal jobb módszer rájuk bízni az igazságszolgáltatást, mint készpénznek venni tajtékzó tévhiteket, vad kényszerképzeteket.

Prof. Dr. Simon Templar 2011.07.29. 17:56:04

@Cool Story, Bro: Ja, igen, ott az egyetemeknek is külön rendőrségük van...az ilyen fickók lesznek a FEMA Camp-ek első lakói, amikor el kezdik beüzemelni a táborokat. Nem lennék meglepve, ha kiderülne (nem fog), hogy 2006 őszén is FEMA droidok csinálták a mókát Budapest utcáin.

És ne legyenek illúzióitok...adott esetben bármelyikünk ott találhatja magát mondjuk a kellemes, meleg Arizonában egy ilyen tábor kellős közepén...

Zerwikaptur - Hármat egy csapásra! 2011.07.29. 17:59:41

Ki a fasz az a Dajcs Tomi? Ki a fasz az a Melia? Megmondom: nagy büdös nímandok mind a ketten!

Túl sok a paraszt!

popocatepetl 2011.07.29. 18:10:47

DT-nak igaza van, de a stílusa egy bunkóé. A poszt szerzője pedig szépen letérdelhet Melia úr elé és elvégezheti amire annyira vágyik.

ratyiland 2011.07.29. 18:14:29

@popocatepetl:
megjöttél, köcsög, kötekedni?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.07.29. 18:17:08

@vega2: bazzeg nem előjog, a család évszázadokon át...

áh hagyjuk.

Lasombra 2011.07.29. 18:26:05

azok között a kedves kormánypárti (ebben az esetben is szerecsenmosdató) kommentelők között, akik az amerikai úriember MONDANIVALÓJÁT is szóra méltatják, nemcsak a személyét, pozícióját vagy hazáját, egy mázsa érett narancsot sorsolunk ki. (természetesen a cébéából.)

eddig egyedül vidékire emlékszem sokkal feljebb egy erőtlen próbálkozással, aminek az ellenérvrendszere nagyjából úgy sommázható, hogy "Pedig de!".
nos, ő legalább megpróbálta.
valaki még?

különdíj jár Aleko... izé tizenötnek a Star Trek pénz nélküli világának előrevetítéséért. bár ott egy kicsit más a feltételrendszer, hangyányit több az erőforrás, sokat segít az anyag-energia konverzió feltalálása. ám ennek dacára, lám, még ott is vannak ferengik.
ezen kívül csak címszavakban:
a mindenki termeljen doktrina ekkora népesség mellett rövid úton a Föld végét jelentené.
pénz kell.
a profit nem gonosz. sok haszna van, azon kívül, hogy megveheted Zimány Lindát asszonynak.
és a bank intézménye is hasznos, meg a bankáré is. még ha nem is szeressük őket, tudom.

disclaimer: nem vagyok, nem voltam, nem leszek bankár. családban sincs. :D

popocatepetl 2011.07.29. 18:27:01

@ratyiland: Körülnéztem, de nem látom egyetlen pajtásodat sem. Akkor kinek szóltál?

popocatepetl 2011.07.29. 18:28:29

@Lasombra: Tulajdonképpen teljesen mindegy a mondanivalója, azt mond amit akar, de ettől minek hanyattesni?

kranführer 2011.07.29. 18:28:35

Egy ilyen kitartott kis pöcs mint a dajcsfür tomika, nem is mondhat mást. Semmihez sem ért. De akkor legalább maradjon csöndben...

Camappa 2011.07.29. 18:31:47

Elítélem dajcstomikát, de az is necces, hogy az USA embere idejön papolni a demokráciáról, ejátsza gúd bácsit, miközben odahaza azon van a polelit, hogy minél inkább megkurtítsa az alkotmányt és a saját, illetve oligarcha pajtások kedvébe járjon, az embereket meg magas ívben lefossa. A harmadik világbeli országok kizsákmányolásáról, a bábkormányokról, Líbia tervezett kirablásáról nem is beszélve. Szal dajcstomi egy erős fasz, de ugyanakkor velősen megfogalmazta, miért húzzon el a picsába az amerikai diplomata picsa.

fokabacsi 2011.07.29. 18:33:07

Nem értem mit vagytok meglepve! Éppen elégszer szóltak már be ide, és mindig finomkodva lett ezekkel a kéretlen fogadatlan prókátorokkal bánva! Aztán ez lett ebből! Már feljogosítva érzik magukat, hogy pofázzanak!
Éppen ideje volt!

fokabacsi 2011.07.29. 18:35:56

@Conv: Hagyd, csak egy buta bolsi!

Lasombra 2011.07.29. 18:43:24

@popocatepetl: egyáltalán nem kell hanyatt esni. nem is mondtam.
ha épp azzal érveltek, hogy nagy ívben le kell szarni, akkor minek kommentelik kormányszinten? és ha már kinyitják a szájukat, akkor miért így, miért ezt?
vagy cáfoljunk, kommentáljunk érdemben, vagy ne. a kettő között a lúzerség mezeje terpeszkedik.

ilyen jelentések már ki tudja mióta készülnek évről-évre. tetszik, nem tetszik, ezek a jenkik ilyeneket csinálnak. most rosszat írtak. (nem ismerem az összes jelentést, de nyilván írtak már rosszat máskor is.)
erre görcsösen elkezd a kormány védekezni, ahol a védekezés egyik alappillére, hogy minket ez nem is érdekel.
why bother then? - ahogy Melia mondaná.
vagy csak nekem ellentmondásos ez?

olyan mint amikor órákig tombol valaki az általános iskolában, akinek kinevették az új cipőjét, hogy "De nem is érdekel, mit mondatok! Mind egy szálig köcsögök vagytok!!! Ti is hogy néztek ki?! Nehogy azt higgyétek, hogy érdekel, rólam lepereg! stb."

furcsa.

de visszatérve az eredeti kérdésre. azzal kapcsolatban, amit mondott. esetleg vmi?

2011.07.29. 18:46:07

Ez a dojcs mit tol? Tuti tol valamit, mert ilyen hülye nem lehet senki sem! Játsszon mással a billentyűk helyett, agy már nem áll fel neki, vagy Brüsszelben is mindenki meg volt neki??? Isten barma...

Haary Plotter 2011.07.29. 18:47:23

WTF is Tompika macQuro?
Ha valaki ismeri őt, szóljon már neki, hogy innen kiindulhat:
en.wikipedia.org/wiki/Thomas_O._Melia
Gondolom az EP-nél van már internetes böngésző, de ne telefonáljon előtte se a Győzőfia Viktornak, se a Zelnökúrnak, mert hátha még ők se tudják ellinditani az ámítógépett.

Hertelendi 2011.07.29. 18:49:14

Megérdemli Orbán a dajcstompikát! Ilyen embereket tudott maga mellé szervezni! Az akasztós Kövér, az irni nem tudó közt.elnök, aztán a tompika, de hosszú még a lajstrom, mondhatnám még az esztergomi volt polgimestert...És ezek fogják rendbetenni az országot... Nézzük meg már majd négy év múlva...

Lasombra 2011.07.29. 18:55:36

@Haary Plotter: azért a wiki azt is jól összefoglalja, amit Tompiról tudni érdemes. :)
en.wikipedia.org/wiki/Tam%C3%A1s_Deutsch_%28politician%29
kb ennyi a faszi.

foolproof 2011.07.29. 19:21:49

Szerintem anno vityának nem jutott suna (reality check: tablófotó leaving high school) azt' tompika vigasztalgatta így-úgy. tompika pinázással kompenzál, vitya a zországot qureli széjjel, egymást meg bevédik, súlyos teher a múlt, ugye. Csak ez lehet a megfejtés, miért védi még mindig ezt a félmajmocskát a Tekintetes Úr.

foolproof 2011.07.29. 19:24:55

@Camappa: Bisztos jaúmunkásembörként már lehúztál pár évet abba'a népnyúzó Zusába, ossztán ezér' vagy ennyire képben+bisztos magadban. Taníccs mester, még, még oh!

vega2 2011.07.29. 19:39:39

@Conv: Ja házasodott a Boldog Ausztria.. Azért van olyan beltenyésztett feje Gyurikának.
A minap, ahogy kapáltam a salátát találtam egy pénzérmét. (Jobban örültem volna egy X Poltúrásnak. De ez egy ein gressl 1768-ból. :-(( ) Valami királynő verette, Valami Terézia, aki nagyon jó kapcsolatokat ápolt a magyar huszárokkal (meg rossz nyelvek szerint a lovakkal is, de ez csak pletyka), és amikor segítséget kért a Magyar Nemzettől, akkor megcsípte a kisfia seggét, hogy sírjon fel. Erre a Magyar nemesek azt kiabálták, hogy: Megadjuk, megadjuk!
Na erre varrjunk gombot!
"Patyolat az kuruc,
Gyöngy az felesége.".

misimisi 2011.07.29. 19:52:48

@foolproof: Hogy DT-t miért nem kúrják ki a pártjából a többiek, annak több magyarázata is lehetséges.
1. Túl sokat tud. (Lásd Pintér Sándor.)
2. Szeretik őt, szívesen barátoznak vele, mert lélekben-szellemben-gondolkodásban hasonlóak. (Az illemről mit sem tudó, dilettáns, erőszakos bugrisok mindahányan.)
3.Vagy pedig azért, mert hiába bizonyosodott be DT-ről, hogy egy mindenre kő alkalmatlan sudribunkó, nem lehet leváltani, mert azzal bebizonyosodna, hogy - Uram irgalmazz - a Gazdi többszörösen tévedett.

thinker_ 2011.07.29. 19:59:13

már megint azzal foglalkozunk, hogy mit mond egy amerikai? a libsi bérrettegőkön kívül érdekel ez valakit? foglalkozzon a saját országával.

vega2 2011.07.29. 20:01:34

20:09 KZ lesz a Hír TV-n. Nézzétek!

NA YA! 2011.07.29. 20:01:44

@popocatepetl: mi van banyeg, kiértél a partra a snecik elől! Oszd az észt ó Nagy Elme, már unatkoztam!:P

torró 2011.07.29. 20:12:48

Csak azt szeretném kérdezni: biztos hogy az Amerikai demokrácia az etalon? Biztos hogy az Amerikai vezetőknek minden ország ügyeibe beleszólási joguk van? Csak kérdezem! A különböző háborúkkal kapcsolatos történeteik eléggé érdekesek. Régebben az oroszokra nem lehetett mondani semmit, most meg a nyugat a mumus? Vagy ott tartunk ahogy Hofi mondta! Hogy a Magyar ember nem érzi jól magát ,ha nem szaros a szája? Én azt mondom ,minden ország söpörjön a saját portája előtt, mert van mit!

NA YA! 2011.07.29. 20:17:17

Na szóval tompika, itt még kb. 12 évesen elmondja, hogy mit, és hogyan kéne csinálni média ügyben! Azóta felnőtt, családot, (családokat) alapított, és rájött, hogyan is fordul a köpönyeg: www.youtube.com/watch?v=LQtCVX91Wkg

popocatepetl 2011.07.29. 20:18:59

@NA YA!: rád is férne, de nyugi, ma lekakállak.

regress 2011.07.29. 20:24:10

@popocatepetl: te narancszombi,miért nem21-évvel ezelőtt volt tompika ilyen felvilágosult?benneteket irtani kellene mint a tetveket.mert azok vagytok.

NA YA! 2011.07.29. 20:24:57

@popocatepetl:"rád is férne, de nyugi, ma lekakállak."

Még, még! Ne hagyd abba!:+O

Dendrobatidae 2011.07.29. 20:34:06

Én mindig is gusztustalannak tartottam azt a mentalitást, mikor minden külföldi nyavajgásra hadtápba vágjuk magunkat.
De! De, bazmeg! Ez a csóka segített kinőni a szarból ezeknek a dajcstomi-féle senkiknek! Miféle ember az, aki a saját tanárát, aki istápolta, tanította, év végén jóindulatból átengedte, az évzáró után le fingszagjóskázza? Ekkora szarkupacot.
Ha ez a csóka nincs, dajcstomi és orbánviktor ma pizzakihordó vagy esetleg úszómester lehetne valamelyik gyerekmedence mellett.

misimisi 2011.07.29. 20:42:53

@Dendrobatidae: Jaj, csak azt ne! Gyerekéleteket bízni ezekre a pojácákra? Még viccnek is rossz!

vega2 2011.07.29. 20:55:19

Nos meghallgattam KZ-t. Látszik a beszédén, hogy Korompai tanár úrnál tanulta az általános gazdaságföldrajzot. (Nyugat-Németország, Harmadik Világ e.t.c.)
DFT-t viszont érdekes jelenségnek tekintette. Ez van.

popocatepetl 2011.07.29. 20:59:16

@regress: "te narancszombi,miért nem21-évvel ezelőtt volt tompika ilyen felvilágosult?benneteket irtani kellene mint a tetveket.mert azok vagytok."

Nem tudom, magasról letojom Tompikát, egy barom, egyetlen érdeme, hogy feldühíti az olyan kutyákat mint amilyen te is vagy. A tetvekkel kapcsolatban pedig: ha annyira utálod őket, akkor minek hintáztatod a csapatot a fejed két oldalán?

popocatepetl 2011.07.29. 21:00:37

@NA YA!: Félreértetted, csak képletesen gondoltam, ez most nem a szokásos szadesz-est. Sajnálom. De ne bánkódj, ugorj át fabius-langyihoz egy kis kényeztetésre!

picur3ka 2011.07.29. 21:04:52

@Leriel:

Rakosira gondoltal, mer' ehhez Tomi sehol nincs.

picur3ka 2011.07.29. 21:06:48

Zero, te komolyan hiszed ezt a baromsagot, hogy Amerika demokraciat terjeszt?

Akkor mijafasznak irtad ezt meg?

popocatepetl 2011.07.29. 21:10:11

@Dendrobatidae: "Ha ez a csóka nincs, dajcstomi és orbánviktor ma pizzakihordó vagy esetleg úszómester lehetne valamelyik gyerekmedence mellett. "

Ezek szerint vagy neked is segített vagy pizzakihordó esetleg úszómester vagy.

Dendrobatidae 2011.07.29. 21:11:48

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Ha nem is demokráciát, de dajcstomit és orbánviktort mindenesetre elterjesztette, miután jó húsz éve kimosta őket a szarból és politikust csinált belőlük.
Ha nem tűnt volna fel, többek közt erről szól a cikk.

popocatepetl 2011.07.29. 21:14:19

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Ezt KELL hinnie. Nekik kötelező, már-már vallási áhítat.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2011.07.29. 21:15:12

Ajaj még nem olvastam a mindent eldöntő jobbos ÉRVET.
Nem hiszem hogy ilyen gyengék vagytok vazze.
Van nekem egy ismerősöm elég érdekes fazon, fideszes rajongóba oltott széljobbos.
Néha szoktam vele beszélgetni.
Amikor szóba került a tenyérbemászó Lézer Jani meg az Idióta Deuch tompika, tudjátok mit mondott??
Nem fogjátok elhinni.
Tudod ezek zsidók meg kell őket nézni......

Na szóval kedves narancs elvtársak amikor feltűnik egy igazán vállalhatatlan tenyérbemászó arrogáns seggfej a saját térfélen csak arra kell hivatkozni hogy az ellenség befurakodott a soraitok közé oszt jónapot.
Anno Sztálinnak meg Rákosinak is bejött..

lyken 2011.07.29. 21:19:19

@Démonmac1: "A 2 farku kutyi párt azon inkább kacagtam, nem akarok szúnyogokat a körútra :) bár a dagesztáni kutyik aranyosak. "
Éves fizetésben le merném fogadni, hogy kevesebb kárt okoznának mint az eddigiek.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.07.29. 21:49:13

@Zébácsi: "Köszönöm a reflekciót! Elfogadva véleményedet, tennék néhány kiegészítést ha szabad."
Szívesen. :)

Én egy szóval sem állítottam, hogy a Fidesz-kormány jól kormányoznak. Sőt azt állítom hogy a demokráciát építi le.
De! Amiket Melia írt többnyire vagy konkrét hazugságok, vagy önmagában semmit nem jelentő részletek. Ez azért is van így, mert a Fideszt politikai alapon támadják, és amit csinál az legfeljebb ürügy. Amerika magasról leszarja, hogy itt mi van. Pl 2006 őszén nem voltak éppen túlbuzgók, és nem szakadtak meg a magyar demokrácia védelmében. (Hát Istennek, nem örülnék ha mi lennénk a köv Afganisztán.)

Véleményem szerint itt 3 egymástól teljesen elkülönülő problémakör van, ami nem szabad együtt tárgyalni.
1) a magyar demokrácia ügye.
2) külföldről jövő politikai, gazdasági indíttatású támadások
3) dajcstomi és ehhez kapcsolódóan a Fidesz überproli, agresszív viselkedése.

Csacsicska 2011.07.29. 22:05:42

James Onedin (aka Zöld Ember) 2011.07.29. 17:31:00

„Az USA-ban úgy hívják: FEMA - the secret government (a titkos kormány)”

Azonban:

FEMA | Federal Emergency Management Agency
Magyarul: Szövetségi Katasztrófavédelmi Ügynökség

Az ügynökség dolga a különféle természeti és ipari katasztrófák esetén segélynyújtás, esemény-mentes hétköznapokon pedig a megelőzés (veszélyes gócok ellenőrzése, különféle tudományos intézetek közötti koordináció, a lakosság felkészítése a bekövetkező katasztrófákra, stb.)

Csak a mihez tartás végett.

Secnir 2011.07.29. 22:25:19

@misimisi:
"Hogy DT-t miért nem kúrják ki a pártjából a többiek, annak több magyarázata is lehetséges."
csak egy van, amit kihagytál
4. pont senkit nem lehet kirúgni a Pártból! Miért? Mert a Párt Egysége Meg-bont-ha-tat-lan!
még a látszatát is el kell kerülni, hogy valaki(ke)t el kell távolítani. ha normális, akkor elmegy magától (lásd Fodor Gábor pölö). Vagy feltörekvő ifjúként alapít saját pártot (a kis Vona Gabika), akivel időnként lehet együttműködni, csak a fejére ne nőjön...

gondolj bele, milyen vérciki vona, amikor meggyest, dajcstomit (kvázi a párt egyik alapítóját), vagy bárkit kirúgnának? nyílttá válnának a belső feszültségek, és kettészakadna a Párt. Amúgy sincs messze, szerintem a Kövér-Pokorni-Szájer trió közül valaki lépni fog. Esetleg még az Áder, de ő normálisabb annál.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.30. 09:38:43

@dajcstomi:

Hello!

Fenti kérdésedre a válaszomat zsoltix már szépen leírta ("Miert nem kerdezed meg toluk? Nem vagy beszeloviszonyban a parttarsaiddal? ").

Egyébként nagyon örülünk, hogy továbbra is olvasol minket. :)

misimisi 2011.07.30. 10:03:49

@Secnir: Szerintem a legfelső szintről nem fog senki kilépni. Túl sokat tudnak, kölcsönösen sakkban tartják egymást. Ha valaki megtenné, seperc alatt kinyírnák. (Nem szó szerint. A sajtójuk napok alatt "rábizonyítana" mindenféle förtelmet, míg végül a jobbos szavazótábor egyként gyűlölné a tolvajzsidópedofilkomcsi illetőt, és természetesen egy szavát sem hinné.)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.07.30. 10:48:14

Érdekes, hogy nem az a téma, hogy a jelentés milyen valótlanságokat tartalmaz, hanem hogy
a, USA egy szar, nem is demokratikus
b, Melia az ki a pöcsöm
c, mit ugat bele USA, mi vagyunk az übertökös magyarok, körülöttünk forog a világ

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.07.30. 11:10:21

@zero:

Ehh, legyen már humorérzéked... xD

HVC 2011.07.30. 12:32:18

Idefigyelj te dajcs! Nálad még az említett iskolakettesportása is százszorta értékesebb ember.

lyken 2011.07.30. 14:27:23

@dajcstomi: "Mert a demokratikus nyugati világ éppen attól az ami, hogy nincs "vezető hatalma"."
De a magyaroknak ugye hálIstennek most itt a nagyvezír, hogy megmondja a tutit. Hogy ne legyenek "vezető hatalma" nélkül.

Minden évben meg szoktam kérdezgetni, hogy mennyien akarnak külföldre menni a fiatal ismerőseim közül. A szocik legrosszabb évei alatt ez 40% körül volt. Most 60% körül van. Hogy fogtok rendet tenni az országban, ha közben akkora létbizonytalanságot generáltok, hogy aki tud az elmenekül? Gyakorlatilag a következő adófizető generáció fele lelép külföldre. Ideje lenne csinálnotok valamit ahelyett, hogy mondogatjátok, hogy minden rendben van.
Kb. mindannyiótokkal volt szerencsém szót váltani 88-89 során(akkori Fidesz, SZDSZ) a különféle performanszokon és merem állítani, hogy szembeköptétek magatokat is meg minket is.

picur3ka 2011.07.30. 19:32:22

@TaTa86.:

'Pl 2006 őszén nem voltak éppen túlbuzgók'

Persze, a Mo-i baloldalra tettek a penzuket, Orban meg amugy is nem bologat sokat. Ennyi a tortenet, nincs mit bonyolitani rajta. Adolfot is tamogatnak, ha jol bologatnak abban, ami nekik kell, fogjak a Jobbikot is, semmi demokracia ugyet ebbe belekeverni nem kell.

picur3ka 2011.07.30. 19:37:31

@dajcstomi: , ez, Tomi, valosag

Nem beidegzettseg ez, Tomi, hanem valosag. Kovetkezeskeppen, nincs nyugati demokracia. Pont.

picur3ka 2011.07.30. 19:40:51

@zero:

Az Usa inkabb fasisztoid, mint barmi mas.

Ki az a Melia , eletemben nem hallottam rola eddig.

Igen, mit ugat bele ez a fasisztoid elnyomo hatalom barki belugyeibe?

lyken 2011.07.30. 21:00:52

@zero: Már a westwingben is megmondták, hogy ha a kérdés az elevenedbe tapos, akkor terelj és vitasd a tényszerűségét. A magyar politikusok mást se csinálnak már 18 éve.

fokabacsi 2011.07.31. 13:04:12

@lyken: "Minden évben meg szoktam kérdezgetni, hogy mennyien akarnak külföldre menni a fiatal ismerőseim közül. A szocik legrosszabb évei alatt ez 40% körül volt. Most 60% körül van. Hogy fogtok rendet tenni az országban, ha közben akkora létbizonytalanságot generáltok, hogy aki tud az elmenekül? Gyakorlatilag a következő adófizető generáció fele lelép külföldre. "
Mi ilyen hülye politikusokat választottunk ! Megérdemeljük! Az adótörvények hetenkénti változtatgatása a divat! Ahelyett, hogy annyiból gazdálkodnának ami van! Elgondoltam: A 12 magyarországi cukorgyár bezárása legalább 15 000 munkahelyet szüntetett meg! És ez azt is jelenti , 15000 -el kevesebb adófizető lett! Erre hülyemaszopospolitikus "megszorít" mert az ellopható pénz meg kell nekik! Hát baz édesanyjuk csipáját! Aki tud megy! Ezeket meg összekötni és betenni a zárt osztályra néhány kivétellel!

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.07.31. 23:59:08

@regress:

Kösz a választ - bocs, de én meg távol voltam eddig.

Szóval van reményem? Ez klassz, örömel hallom.

Ami a fideszt illeti, ők bizony készültek a kormányzásra - csak nem abban az értelemben, ahogyan azt te, vagy én, vagy bárki más ebben az országban várta volna.

Elképzelésük (hosszú távú és szakmai logikai láncot alkotó) nincs, kapkodnak, ötletelnek, populista megnyilvánulásaik egyre hangsúlyosabbak.
Két dolgora készültek fel, de arra nagyon: hogyan kell a hatalmat a lehetp leggyorsabban, a leheteő legvisszacsinálhatatlanabbul koncentrálni, és hosszú időre magukhoz vonni, illetve arra, hogy hogyan kell/tudnak minél több pénzt kisajtolni a zsebekből (magánszektor, bankok, multik).

Nekem nincs bajom a 2/3-dal, de nagyon nem ezt vártam - különösen, hogy a szoci 8 évet elkúrónak titulálja a nép.

No igen, de akkor az eddigi másfél év micsoda???

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.01. 00:20:36

@Vidéki:

Köszönöm a választ!

Semmilyen kételyes métely nincs hintve, és képzelegni sem képzelgek (csak tessék megnézni a manyup vagyon körüli kammunikáció evolúciós fejlődését, rá tetszik jönni, hogy a zember fia csúnyán át lett dobva a palánkon), csupán annyit írtam, hogy mindaz, ami most folyik, egy giga pénzelcsórási műveletnek TŰNIK. Ismétlem, TŰNIK. Ugyanis nagyon nylítan csinálják...

Ha az MSZP meg lett ezzel vádolva (és igen meglett, mármint hogy pazarló volt a gazdálodás és dúlt a korrupció) akkor ez a fideszre sem lehet másként: dúl a hozzá nem értés, az amatőrizmus, a nepotizmus, és a közbeszerzések kapcsán zavarosabbá (átláthatatlanabbá) válnak a dolgok, míg a korábban sokat szidott off-shore törvényeket is érdekesen alakítgatják a hírek szerint.

Nem fogom felsorolni mindazt ami problémás, rövid lenne az éjszaka: tessék szépen eltekinteni a hovatartozástól, és pőre valójában látni a folyamatokat: meg tetszik majd döbbenni.
Ja, persze, nekem könnyű, nem vagyok egyik oldal felé sem elkötelezve, szabadon szidhatok bárkit, ez nem okoz meghasonulást...

Megvannak az intézmények, a felelős és szakártő apparátus, meg az igazságszolgáltatás???

Ez a hét vicce. Ne nevettessen már kérem, komolyan gondolja, hogy bárki elhiszi ezt, aki nem narancs színben látja a világot?

Hha így lenne, akkor GYF, MP már régen rabosítva lenne (másfél év kormányzás alatt sem találtak ellenük semmit, illetve fészkelődhetne a székén Pécs, Debrecen, Hódmezővásárhely mostani, és Esztergom korábbi polgármestere (de az utóbbi bizonyosan), hiszen ezeknél az önkormnányzatoknál a legnagyobb az adósság -amit lássuk be, nem a szocik halmoztak fel.

Mondja kérem, Ön rábízná Meggyes Tamásra a havi családi költségvetésétm vagy venne tőle autót?

A szocik disznóságait már vizsgálja a tisztelt ügysézség, bíróság. Hagyó, Hunwald épp porondon van, Zuschlag pedig már túl van a dolgon, de lassan írom le: Medgyessy, Gyurcsány nem lesz soha dutyiba téve - bár erre kétségkívül lenne igény.
(Amennyiben fenti urak bűncselekményt követtek volna el regnálásuk alatt, akkor igen, legyenek elítélve. Hogy mi lesz majd pár év múlva a mostani bandával, az pedig szintén legyen hasonló szigorral és kellő alapossággal kezelve.)

Üdv

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.01. 00:24:00

@TaTa86.:

Köszönböm a választ, a leírtakkal nagyjából egyet tudok érteni. Csupán annyit teszek hozzá, hogy Melia által közöltek amolyan politikai üzenetféle lehet: figyelünk rátok, vagy valami ilyesmi, illetve innen a messzi távolból én nem tudhatom, hogy mi van nég a háttérben. A lényeg, hogy ennek a közlésnek üzenetértéke van, csak tudni kell dekódolni a lényeget.

Üdv

lyken 2011.08.01. 10:25:38

@Zébácsi: Nézd csak meg a forráselosztó mestert, aki nem tűri a kritikát. Pontosan lefestette, hogy a Fidesz egy bevételorientált szervezet. Lényegében egy profitorientált lobbicsoportot vázolt fel. Csak itt a lobbicsoport maga a kormány, vannak cégei a holdudvarban és nem akad olyan gondokba, mint amikbe kormányon kívül akadna.

"A lényeg, hogy ennek a közlésnek üzenetértéke van, csak tudni kell dekódolni a lényeget."
Dekódolták, nem kell félni. Csakhát a népnek meg kell mutatni, hogy akkora méretes nagy férfiasságuk van, hogy talicskán kell tolni.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.08.01. 12:02:40

@lyken:

Értem, és igazad is van, de a dekódolást én pont a zemberekre értettem. Aki lát is nem csak néz, az észreveheti, hogy valami nem smakkol...
Amit a fidesz kamunikál, az pedig ezúttal is valóban a demagógia és néphülyítés fogalomkörébe tartozik.

Hiába, a sítlus maga az ember.

starling 2011.08.03. 21:56:42

DT olyan, mint az elhagyatott gyárudvari kutya... a kerítés messze, megugat boldog- boldogtalant, hogy elhitesse magával, ő még mindig jó kutya és tartozik valahova, bár a portás már nem rakja úgy tele a kajás lábast, velős csontot jó ideje nem látott, de a hangos ugatás messzire elhallatszik.
És a gazdinak ez jó... még ha hangosabban és agresszívebben is ugat, mint elfogadott a jól idomított házőrzőknél.

golyós · http://indafoto.hu/bowlingcamps 2011.08.06. 09:55:53

Egyensúlyok és fékek helyett helyénvalóbb ellensúlyokról és fékekről beszélni.
Szerintem.

Spiritmonger 2011.08.08. 21:05:20

bármi is történt, tompikának most igaza van. lehet ez a melia akárki, de ahhoz qrvára kevés, hogy egy független, szuverén, ezer éves államisággal rendelkező országot fikázzon, ha ilyenre vágyik, akkor takarodjon a qrva anyjába

Horizont 2011.08.08. 21:12:21

@Spiritmonger:
Ha ez ilyen egyszerű lenne meg is oldódna minden bajunk. Tompikának nincs igaza. Tompika sajnos egy illemet,diplomáciát, intelligenciát nem ismerő, sohasem dolgozó, ingyenélő, élősködő politikus. És ez teljesen független attól, hogy ki is ez a Thomas Melia.....

süti beállítások módosítása