Skip to content


       Szűrés lista

Segít az OTP

Két intézkedéssel is segíti a devizahiteleseket az OTP. Egyrészt lehetőséget ad, hogy az ügyfelek két évig csak a hitelkamatokat fizessék, emellett fél évig, maximum egy százalékos kamatkedvezményt is ad. Kereszturi Zsolt az OTP-től azt mondta, hogy azoknak készült ez az intézkedéssorozat, akiket a svájci frank megerősödése nagyon hátrányosan érint, és nehezen tudják elviselni a törlesztő részleteket.

Egy aprócska bökkenő van csak ... ezeket az OTP a romániai ügyfeleinek kínálja. Gresa István, az OTP Bank vezérigazgató-helyettese tegnap kerek-perc megmondta: "a romániai terméküket nem kívánják Magyarországon bevezetni. Romániában nagyon szerény volumenű volt a svájci frank értékesítése és az egy teljesen más piac."

Pikáns, hogy az egyetlen magyar kézen lévő bank egy másik országban nyújt ilyen segítséget, vajon akkor mit várhat el az egyszeri frankhiteles az olasz CIB-től vagy az osztrák Raiffeisentől? Segítséget? Könnyítést?

Ezek az ostobenkó románok ... hihetetlen, de a 23 millióból csak 50 ezren vettek fel frank alapú hitelt (0,2%), nálunk meg a 1,2 millióan (12%). Micsoda ország, képesek voltak lejben eladósodni, a szuperolcsó frank helyett ... ott biztos az anyatejjel szívják magukba a pénzügyi alapismereteket. Vagy valami más lehet a háttérben?

Csak ámulok és bámulok ...

De semmi baj, Magyarországon is számtalan lehetőség áll előtted:
- A 130 ezer fizetésképtelen frankhiteles közül bekerülhetsz az 500 "szerencsés" kiválasztott közé, akik majd költözhetnek az ócsai devizalakóparkba.
- Rögzítheted az árfolyamot, igaz, senki nem tudja, hogy mi lesz 2015. január 1-án, mivel erről még nem született meg a kormányrendelet. Nem is kell sietni, hiszen nyár van, rengeteg a szabadidő, az ilyen apró-cseprő súlytalan döntések bőven ráérnek akár októberig is ... de csak bátran, tessék csak fejest ugrani az árfolyamrögzítésbe.
- Most maximum 30 év lehet a futamidő, és tervbe van véve ennek kitolása - 60 évre. Ami azt jelenti, hogy nem csak a halálodig fogsz törleszteni, de gyermekeidre örökség helyett adósságot fogsz hagyni. Kedves, nagyszerű megoldás, nem?

Az OTP 2010. évi nettó profitja amúgy 117,88 milliárd forint volt.

Címkék: válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr33148088

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az MTI jelenti 2011.08.14. 11:11:57

Tehát mindaz teljesül, ami annakidején a nemzet nagy többsége részéről követelményként felállíttatott, illetve elfogadhatónak jeleztetett és dacára annak t. Uraim, mit látunk: hetek óta, mióta ezen  Javaslatok a Házba  beterjesztettek, egy cs...

Trackback: Fosztogató gazdagok 2011.08.13. 11:47:00

A mérsékelt Anglia, a gentlemenek országa az utóbbi napokban randalírozástól hangos. A hírekből értesülhetünk róla, hogy a boltok kifosztói között akadnak kifejezetten jól szituált fiatalok, olyanok, akik nincsenek rászorulva, hogy így szerezzék meg a ...

Trackback: A kormány nem tudja felállítani 2011.08.13. 11:10:15

Mármint a devizahitelesek megmentésében kulcsszerepet játszó Nemzeti Eszközkezelőt, amelynek felállítását most éppen augusztus végére ígérik, de lassan egy éve késik és most is sok a bizonytalanság körülötte....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 07:30:33

@Con Storm:

Ez egy szép neo-Marxista koncepció a részedről. Ha sikerül a társadalom többi tagját is rávenned -- vagy rákényszerítened -- hogy így gondolja, akkor talán lesz esélyed; addig csak a te véleményed marad.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.08.14. 07:33:58

700 ezer devizahiteles van...

ez kb 3 millió magyar embert érint...

Ha most valaki kitalálja, hogy a kamatot tiltsuk be, és arab rendszerű pénzvilág legyen, semmiféle nemzetközi jogba nem tudnak a fasiszta bankárkák belekapaszkodni...

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 07:40:22

@Con Storm:

"700 ezer devizahiteles van...

ez kb 3 millió magyar embert érint..."

Amikor felvették a devizahiteleket akkor is érintve volt a 3 millió ember...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.08.14. 07:52:33

@neoteny:

Ez igaz.. és az árfolyam ollóból látható volt, hogy 5 év múlva, már a hármoszorosát követelik vissza a bankok... nah ez az amit nem mondtak az ügyfeleknek...

A svájciak pedig még rá is fejeltek 2 négyteljesítményű gázturbina beüzemelésével, ami import gázzal működik... hogy minél jobban kitudják szipkázni a forgótőkét, és így felvásárolják Magyarországot...

Jól kivolt ez találva, csak arra nem gondoltak, hogy van jog.. és 100 év múlva is.. a károkozást be lehet hajtani svájcon...

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 08:01:21

@Con Storm:

"ól kivolt ez találva, csak arra nem gondoltak, hogy van jog.. és 100 év múlva is.. a károkozást be lehet hajtani svájcon..."

Gondolod hogy rá tudjuk venni fegyvertársainkat a NATO-ban hogy hadat üzenjenek velünk együtt Svájcnak és addig bombázzuk a sok köcsi alpesi pásztort amíg ki nem fizetik a 700,000 magyar hitelesnek (habár hallottam én már 1,200,000-t is, de ez most lényegtelen) a lakásait?

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.08.14. 08:09:37

svájc nagyot fog szívni.. amikor kiveszik a pénzüket... azok akik most oda fektettek be...

Ez a ttanzakció valószínű a létüket fogja megkérdőjelezni...

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 08:22:15

@Con Storm:

"svájc nagyot fog szívni.. amikor kiveszik a pénzüket... azok akik most oda fektettek be...

Ez a ttanzakció valószínű a létüket fogja megkérdőjelezni..."

Apocalypse Switzerland Now! :))

Mi fog történni Svájccal? Az Alpok lábra kel és besétál a Földközi tengerbe?

Dr. Bélus___ 2011.08.14. 08:24:38

@zeddez: Azért nem érted, mert tapasztalatlan balfék vagy. Mesélek, jó?
1. Jelenleg albiban lakok. 65e-t perkálok havonta egy mondjuk 10 millát érő lakásban (8.5 ért láttam a környéken uekkora lakást, rosszabb állapotban). Ha lenne 7 millám (amúgy majdnem van már) akkor még 3-mat felveszek a banktól 5 évre, és éppen úgy 65e-t fogok fizetni 10%-os kamat mellett. Melyik a jobb kispofám? Akkor éri meg felvenni a hitelt, ha a kamattörlesztés alacsonyabb, mint a lakbér, de akkor már megéri! Gondolkozz el el ezen!
2. Az anyagi háttéren felül van még más szempont is. Ha ugyanis albiban vagy, az nem a tied. Az a legkevesebb, h bármikor kirakhatnak 1 hónap felmondással. Ami igazán problémás, hogy egy rohadt szeget nem verhetsz be a falba, egy rohadt lukat nem fúrhatsz, ha Internetet akarsz a tulajjal kell menni szerződést kötni és hasonlók. Be persze nem jelentkezhetsz, így mondjuk ha a 6. kerületben lax, ahogy korábban én is tettem, nem kaphatsz parkolási engedélyt, azaz kocsid is csak igen bajosan lehet. A tulaj meg persze havonta jön, csekkol, hogy egyben-e még a kecó, meg az ő kis bútorkái... Na öcsém, ilyen az albérlet. Ha saját lakásod van, ezek a problémák nincsenek, ami priceless, ahogy a reklámban mondják.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 08:32:33

@Bélus___:

"Ha saját lakásod van, ezek a problémák nincsenek, ami priceless"

Dehogynem, meg van az elég magas ára... ahogy most épp' megtapasztalják a devizahitelesek.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.08.14. 08:32:41

Jelenleg beteszik a pénzt, ahhoz frankot kell vásárolni, emiatt fölmegy az ára, a svájciaknak meg érdemes külföldön vásárolniuk emiatt...

Így svájc gazdasága becsődől... de.. nem lesz mindig az, hogy ott tartsuk a pízt.. előbb utóbb valaki kitalálja hogy elkezdi kivenni, a frank árfolyama megindul lefele... összeomlik a pénzrendszer... mert a pénz értékét az adja, ami mögötte van.. az elcserélhető áruk...

Hogy is mondjam.. ez egy piramis játék, és tudni kell, mikor veszed ki a frankod onnan...

Önellátó gazdaság meg sehol... íhen fognak dögleni... Szerintem fél év, és 1:1 ben lehet majd a frankot és a forintot váltani... ilyen 50 ezer forintból vissza lehet majd fizetni, az egész hitelt...

NightmareDominator 2011.08.14. 08:47:21

Véleményem szerint maximum 1-3 év és leírják részben az államok és magánszemélyek adósságát, ha nem is teljes egészében. Ennek következtében az árfolyamrögzítés, amit a kormány kitalált, nem is akkor blődség, bár kétségtelenül elég kockázatos. De hát a mai világban mi nem kockázatos..

További részletek: thepublicinterface.wordpress.com/

röhögő 2011.08.14. 08:48:46

@Con Storm: "Van olyan, hogy PTK. Más kárára neki előnytelen szerződést nem lehet megkötni! " - Jól van! Megnyuxik a beteg! Beveszi a haloperidolt és nem netezik a nővérpult gépén!
Látom a joghoz is úgy értesz mint az magfizikához, te Hawking múzsája! :-))

Alf (törölt) 2011.08.14. 08:50:41

index.hu/gazdasag/vilag/2011/08/14/most_kell_nyaralot_venni_az_adrian/

Gyerekek mit paraztok, mar 3000Euro / nm-ert lehet nyaralot venni az adrian, megirta a index.

Alf (törölt) 2011.08.14. 08:52:05

@Alf: csak tudnam ki a fasznak szol a cikk. akinek epp van 100 millaja egy 80nms nyaralora, basszatok meg.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.08.14. 09:10:40

@röhögő: Wazze... azért ne járasd már le magad ennyire.. magfizika.. az egy scifiben volt, amikor leállt a föld mágneses pajzsa... és a föld magját akarták újraindítani...

Részecske fizikának hívják öreg.. récske fizikának.. kétszer írom, hátha megtudod jegyezni...

Az amin meg kiakadtál kvantumfizika volt...

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 09:27:13

@Con Storm:

"Szerintem fél év, és 1:1 ben lehet majd a frankot és a forintot váltani... ilyen 50 ezer forintból vissza lehet majd fizetni, az egész hitelt..."

Ezt már szeretem; amikor valaki olyan kijelentéseket tesz amik ellenőrizhetők.

Találkozunk 2012. február 14.-én, Valentin napon. :)

Gera 2011.08.14. 10:01:30

@neoteny: Arról nem is beszélve, hogy ha tényleg elhiszi ezt, akkor mit ugat itt folyamatosan átverésről meg előnytelen szerződésekről? Ennél előnyösebbet, mint amit itt felvázolt, el se tudnék képzelni.

Dr. Bélus___ 2011.08.14. 10:01:44

@neoteny: Szerintem a saját lakásodban oda versz be szeget, ahova akarsz, még akkor is, ha jelzálog van rajta, de javíts ki, ha tévedek...

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 10:11:24

@Bélus___:

Ez igaz de ettől még igaz az hogy a saját tulajdonú lakásnak igen nagy ára van, ahogy egy csomó ingatlanhiteles pillanatnyi állapota is mutatja.

voroner tamas 2011.08.14. 10:12:18

@Bélus___: Óóó, nem csak egy szeget:) "Szétvertük" az egészet
és átalakítottuk konvektorosról cirkósra.

mezga-aladar 2011.08.14. 10:13:19

ha minden de víz a hit eles kap favellát, akkor Hungarisztán fővárosa Ócsa lesz...

ha nem kap. akkor meg a franhitelesek Rózsadombja... a házban lakó hajléktalanok...

a Székelykapun felirat: Ez nem gettó! ... ... vagy... .... Hitel macht frei!

mezga-aladar 2011.08.14. 10:17:34

na ja bajban vannak a hiteltelen hitelesek... de a K&H is bajban van... a Dunaparti nagy szép új székháza az egyetlen építkezés Budapesten. kicsit kínlódnak hogy a pontmegfogásos üvegfal hogyan csatlakozik a motoros és intelligens alumínium reluxa rendszerhez... szóval aki azt hiszi hogy a bankoknak fenékig tejfel... lóf@szt, a pénzt költeni se olyan könnyű, macerás és fárasztó...

index.hu/gazdasag/2011/hetkoznapi_penzugyek/k_h_a_devizaadosok_tizede_ker_arfolyamrogzitest/

Teszt.Elek 2011.08.14. 10:27:38

"...vajon akkor mit várhat el az egyszeri frankhiteles..."
Semmit. Az emberek hajlamosak folyton mástól várni, hogy majd kihúzza őket a katyvaszból, de ez buta hozzáállás. Az amit most a kormány csinál is csak arra jó, hogy hosszú távon további eladósodást okozzon. Persze rövid távon segít, de csak eltolja a problémát egy későbbi időpontra azon az áron, hogy ha a frank nem gyengül záros határidőn belül vissza, akkor később még nagyobb lesz a probléma

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 10:58:51

@Teszt.Elek:

"Az emberek hajlamosak folyton mástól várni, hogy majd kihúzza őket a katyvaszból, de ez buta hozzáállás."

Egyáltalán nem buta hozzáállás amikor működik.

Dr. Bélus___ 2011.08.14. 11:02:03

@voroner tamas: Hát öcsém, ha neked is a szabvány "1 hónapos felmondás és szevasz" szerződésed van, akkor hülye vagy. Felteszem nem, viszont az spéci dolog, ez az 5. albérletem 10 év alatt (egyetem kezdete óta), de egy évesnél hosszabb szerződésem még sosem volt, egy éves is csak egyetlen az 5-ből. Ne a spéciről beszéljünk, hanem az általánosról! :)

Dr. Bélus___ 2011.08.14. 11:06:10

@neoteny: Akkor van nagy ára, ha "nagy" lakásban vagy. Ha olyan lakásban vagy, amit rohadtul nem engedhetsz meg magadnak. Ha megnézed a levezetésem, 5 éves FIX törlesztővel simán kijön, h 3 milla annyi, mint a havi bérleti díjam. És ez elvileg fix, nem változtathatja a bank (már ha igaz... de ezzel reklámozza... :) ). Ha van mellé 7 misi saját erő, akkor már nem drága a saját lakás. Szerintem.
Csak a baj, hogy akik lakást vettek, azok nem 70% önerővel szálltak be, hanem kifeszítették magukat rendesen, és meglepődtek, mikor elszállt a törlesztő. Ezek az emberek a valóságban nem engedhetnek meg maguknak saját lakást sajnos. Az igazán szar pedig, hogy úgy tűnt nekik, hogy megengedhetik maguknak.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 11:13:02

@Bélus___:

"Akkor van nagy ára, ha "nagy" lakásban vagy. Ha olyan lakásban vagy, amit rohadtul nem engedhetsz meg magadnak. Ha megnézed a levezetésem, 5 éves FIX törlesztővel simán kijön, h 3 milla annyi, mint a havi bérleti díjam. És ez elvileg fix, nem változtathatja a bank (már ha igaz... de ezzel reklámozza... :) ). Ha van mellé 7 misi saját erő, akkor már nem drága a saját lakás. Szerintem."

Ezzel teljes mértékben egyetértek.

"Csak a baj, hogy akik lakást vettek, azok nem 70% önerővel szálltak be, hanem kifeszítették magukat rendesen, és meglepődtek, mikor elszállt a törlesztő. Ezek az emberek a valóságban nem engedhetnek meg maguknak saját lakást sajnos. Az igazán szar pedig, hogy úgy tűnt nekik, hogy megengedhetik maguknak."

Pontosan; és nekik nagyon drága.

Így már igazad van: jó árú a lakás annak számára aki meg tudja azt venni kiszolgálható feltételekkel (mert előtakarékoskodott, mert nem egy ingatlanlufi felfelé ágában vesz) és megengedhetetlenül drága azoknak akik az előbb említett feltételek _ellenére_ "vettek" (vagy legalább is azt hitték hogy megvették).

voroner tamas 2011.08.14. 11:13:31

@Bélus___: Félre értesz. Saját lakás, szeget ahova akarok, még
ha jelzálog is van rajta, ahogy írtad, és nem tévedsz.

Ingerlékeny Banya 2011.08.14. 11:27:50

@légycsapó: Úgy lenne igazaságos,ha TE fizetnél azért hogy a pénzedet megőrzik biztonságos helyen.Vagy varrd be a kispárna huzatodba!

Teszt.Elek 2011.08.14. 11:32:45

@Ingerlékeny Banya: Ha csak arról lenne szó, hogy a bank berakná a széfbe a pénzedet megőrzésre, akkor igazad lenne, jogosan kérnének érte pénzt.

A bank azonban ennél többet csinál. Veszi a te berakott pénzedet és elkezdi fogatni, érdemben arra használja, hogy pénzt termeljen a segítségével. Nem neked, hanem saját magának. Cserébe te kapsz egy kis kamatot a pénzedre, hogy ne nagyon járhasson a szád.

Ahol a bank csak tárolja a pénzedet (tipikusan folyószámlák), ott jellemzően nincs, vagy elenyésző a kamat és cserébe van egy tisztességes havi számlavezetési díj és/vagy más járulékos költségek.

Szóvla a bankot nem kell félteni, ők mindenképp jól járnak.

Jurganov 2011.08.14. 11:46:48

@Bélus___: mi az, hogy "nem engedhetsz meg magadnak"? túl nagy, vagy mit takar? ez annyira szépen hangzik, de mégis mit jelent? azt, hogy nem tudod fizetni a hitelt? akkor hogy kaptad meg? ha meg tudtad fizetni de közben a bank a duplájára emelte a törlesztőt és azt nem tudod fizetni akkor honnan jön neked ez a "nem engedheted meg magadnak" dolog?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 11:55:19

@Jurganov:

"ha meg tudtad fizetni de közben a bank a duplájára emelte a törlesztőt és azt nem tudod fizetni akkor honnan jön neked ez a "nem engedheted meg magadnak" dolog? "

Úgy hogy nem engedhetted meg magadnak azt hogy aláírj egy olyan szerződést ahol bevállalod az árfolyamkockázatot is meg a kamatmódosítás lehetőségét is. Legalább is nem akkora kölcsönösszegre, mint amit felvettél.

Jurganov 2011.08.14. 11:58:00

@neoteny: értem. vagyis nem engedhetted meg magadnak, hogy átb*sszanak. :) van ez így. mert ez valójában az. vagyis akkor marad az otthonlakás, pénzgyűjtés, 60 évesen lakásvásárlás (jobb esetben) majd családalapítás. hát na.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 12:01:14

@Jurganov:

"mert ez valójában az."

Akkor lesz tény amikor egy bíróság kimondja azt érvényes ítélet formájában. Addig csak vélemény.

Teszt.Elek 2011.08.14. 12:14:04

@Jurganov: Ez komoly? A CHF árfolyam változása nem banki átb*szás. Ez benne volt a pakliban, amikor nem forintban vette fel a delikvens a hitelt. Persze 5-6% kamat, szuper.. mit több, mesés ahhoz képest amit a forint alapú hitelekre kérnek, csak éppen te vállalod az árfolyamváltozásokban rejlő kockázatot.

Márpedig kockázat ebben az országban ilyesmire van. Nem mondom, hogy joggal lehet hibáztatni azokat, akik több éve CHF hitelt vettek fel. A CHF egy stabil pénznemnek tűnt és a forint, illetve a gazdaságunk is inkább erősődő pályán volt, mintsem gyengülőn. A laikusnak nem volt oka (se elegendő képzettsége) azt feltételezni, hogy ez érdemben változni fog, főleg nem ilyen drasztikusan.

Csak ugye jött az amcsi hitellufi, meg a lavina ami azt követte, illetve a görög böszmeség meg a lavina ami azóta is tart és még abban sem lehetünk biztosak mi mindent fog magával rántani.

összességében: a devizahitelesek kockáztattak és ez nem jött be. Lehet őket sajnálni érte, lehet megpróbálni segíteni.. egy dolgot nem lehet: másra fogni a problémát.

flimo13 2011.08.14. 12:14:13

@Könnyen elkaptuk, uram!: azzal egyet értek, hogy a kezelési költséget és társait pofátlanság frankban számolni, na de hogy cáfolja ez a devizaspekulálást?:)

flimo13 2011.08.14. 12:26:07

@Con Storm: biztos, hogy csak ott van magfizika?:)

Jurganov 2011.08.14. 12:32:05

@Teszt.Elek: forintban vette fel, ha jól tudom. bár előttem nem teljesen világos ez, vagyis ha a delikvens felvesz x pénz, a bank rászámolja a maga hasznát, a kockázati tényezőket, mindent ami épp eszébe jut és kijön, hogy vissza kell fizetni x+y összeget. na ebből, hogy lett 2x+y?
azért érdemes annak is utánanézni, hogy állítólag a bankközi kereskedelemben minden visszaállt az eredeti értékre a bankok mégis emelik a törlesztőt ilyen-olyan mondvacsinált okokra hivatkozva.
@neoteny: igazad van, sajnálom, hogy nem írtam oda külön, hogy ez vélemény. nos, igen, az egy vélemény volt.

Atrox 2011.08.14. 12:35:55

@neoteny: vélhetően nem jött át az irónia a mondandómból. Egy negatív kritikát fogalmaztam volt meg jelen kormányunk felé, amely vizet prédikál, miközben bort iszik.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 12:43:06

@Atrox:

Rendben van.

A szomorú az hogy vszínűleg nagyon sokan ugyanezt a konklúziót vonják le -- nem ironikusan.

Gera 2011.08.14. 13:57:43

@Teszt.Elek: Nem lenne ez a megoldás rossz, mert időt hagy felkészülni a megemelkedett törlesztőre. Persze ennek a feltétele az lenne, hogy a kormány ne úgy kommunikálja a dolgot, mint univerzális tökéletes megoldást minden problémára. Erősen fel kellene hívni az igénybe vevők figyelmét arra, hogy ez most nem arról szól, hogy csökken a törlesztőjük és Hawaii van, hanem verjenek a fogukhoz minden garast, ne nagyon költsenek semmire, használják ki az időt, amit kaptak, takarékoskodjanak, próbáljanak meg eladni dolgokat, esetleg magát az ingatlant, ha van értelme. Ha van egyéb hitelük (autó, áruhitelek), azt is próbálják meg lezárni, hogy csökkenjenek a terheik. Aki nem így áll neki, annak rohadt nagy pofára esés lesz pár év múlva.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.08.14. 14:24:26

@Nefarian:

Nem mondom, hogy azt nem hiszem, hogy megcsinálják, hisz ez a legizgalmasabb ország, ahol bármi lehetséges, DE ha tényleg meglépik, simán lehet vele menni a nemzetközi bíróságokra, ott majd elmeszelik a modernkori rabszolgaságot.

Persze nincs kétségem afelől, hogy sokan önként, "majdleszaddigvalami" alapon írnák alá a kiskorú gyerekük helyett/nevében a kötelezettségvállalást, hogy egy kis lélegzethez jussanak, még ilyen áron is.

Teszt.Elek 2011.08.14. 15:01:33

@Gera: A probléma az, hogy azok az emberek, akik anno bevállaltak 10-20-30 éves futamidőre deviza alapú hitelt (isten tudja mi történik 30 év alatt.. volt időszak, amikor két világháború belefért), azok majd biztosan a megtakarított pénzt félrerakják, és próbálnak még ezen felül is spórolni, ahelyett, hogy megvennék a legújabb plazmatévét, meg okostelefont.

Amint azt mondottad volt, sulykolni kéne az emberekbe, hogy spóroljatok, spóroljatok, mert lesz még szarabb is.

2011.08.14. 15:40:32

@Con Storm: "1., igaz, csak van amikor nem sértés, hanem a valóság! Tehát a te állításod nem igaz...
2., Álnév használata esetén nem rendelkezel az idézés és a jegyzetelés jogával, mert a törvény úgy szól, hogy a jogi személy szerzői jogát fel kell tüntetned... írói név, művészi név használatakor pedig nem tudod... "

1. önmagaddal kerülsz ellentmondásba. Kettős én?
Ha azt mondom, hülye, akkor meg lehet sérteni valakit. Különösen sértődékenyek a skizofrének

Nem vagyok jogi személy attól, hogy nick nevet használok! Ez nem alkotás, így nem vonatkozik rá a szerzői jog. Amúgy is baromság, mert akkor ez azt jelentené, hogy idézve mondjuk Jézust: atyám, atyám mért hagytál el engemet!
Vagy a tízparancsolatot: ne ölj!
vagy Shakespeare-t: lenni vagy nem lenni...

Jogot sértenék?
Ez szimplán hülyeség!

2011.08.14. 15:43:50

@Teszt.Elek: "Amint azt mondottad volt, sulykolni kéne az emberekbe, hogy spóroljatok, spóroljatok, mert lesz még szarabb is. "

Igen! Okos javaslat, csak egy a bökkenő: sokan így veszítették el minden vagyonukat a '30-as évek végén. Például nagyanyám az örökségét! Bankban volt, jó helyen, csak kamatozott, kamatozott, míg egyszer csak...

2011.08.14. 15:51:27

@flimo13: "hogy cáfolja ez a devizaspekulálást?:) "

Ha felveszek egy hitelt, és a kedvezőbb ajánlatot fogadom el , az nem spekulálás. Az lenne, ha a felvett hitelből mondjuk részvényt veszek.

A frank árfolyama kockázati tényező volt. De senki nem gondolta, hogy ennyire elszakad az euro-tól. Szakemberek se!
Szerinted mennyi lesz a frank az év végére?
Szerinted normális szinten van az ára?
Szerinted mikor fog kidurranni, és esni?
Meddig esik? Mi lesz a támasz?
Szerinted 2006-ban ki látta Magyarországon az USA pénzügyi válságát?
Aki az USA-ban élt, és ilyet állított, azt is lehurrogták.
Miért várod el Kovács János géplakatostól, hogy felelősebben gondolkozzon, mint a LEHMANN BROTHERS? Akik csúnyán belebuktak, pedig szakértők?

2011.08.14. 15:54:31

@Könnyen elkaptuk, uram!: Még egy kérdés: a forintod minden hónapban átváltod?
Miért nem? Ha igen, mire?
ENNYIRENEM LEHETSZ FELELŐTLEN, hogy ne lásd: az ország gazdaságilag megroggyan, a forint leértékelődik, elszabadul az infláció, mert európában is, jön a világháború, és Te még nem ástál atombunkert!!! Felelőtlen vagy, a saját gyermekeidet is bajba sodrod!

flimo13 2011.08.14. 15:55:27

@Könnyen elkaptuk, uram!: Kovács János géplakatos vegyen fel forinthitelt, ha nem ért a pénzpiachoz. Egyetlen dolgot kellett volna csak tudnia: nincs ingyenebéd, az alacsonyabb kamat nem a két szép szeméért van. Az, hogy nem fogta fel, hogy ő ezzel gyenge frankra spekulál, az persze mindenki más hibája, csak az övé nem. Persze ha bejött volna neki, akkor egy fröccs mellett osztaná, hogy mekkora nagy szakember. Bah.

2011.08.14. 16:02:26

@neoteny: "Úgy hogy nem engedhetted meg magadnak azt hogy aláírj egy olyan szerződést ahol bevállalod az árfolyamkockázatot is meg a kamatmódosítás lehetőségét is. Legalább is nem akkora kölcsönösszegre, mint amit felvettél. "

Utólag kurva okos vagy!

Miért ne engedhette volna meg?
10 %-os reálbér emelkedés, és 5%-os frank árfolyamemelkedés azt prognosztizálta, hogy bőven fedezi.
Senki nem mondta, hogy a195 forintos határt is átlépheti az árfolyam. Sőt. Ezt tekintették a plafonnak. Ugyanis az európai unió válságát senki nem prognosztizálta 2006-ban!!!
2008.-ban dőlt be az USA, még akkor is azt mondták, hogy kezelhető!
Sőt, kezelték is. Ez a mostani csak az elhibázott lépések, nomeg a tőzsdei befektetők hisztijének eredménye!!!

Ja, Te előre láttad, hogy Japánban reaktorrobbanás lesz? Vátesz vagy?

2011.08.14. 16:07:53

@flimo13: Nagy hülyeséget írtál!

A forinthitel kb mindig rosszabb választás volt, mint bármi más.
Ne gyere az állami támogatásúval, mert ott épp az folyik, ami ellen ágálsz! A Te adóforintjaiból fizeti az állam a támogatott részt! Mi a különbség?

2011.08.14. 16:16:17

@flimo13:

Te felelős magyar emberként mit csinálsz most a pénzeddel? Átváltod frankra, vagy forintban tartod?

flimo13 2011.08.14. 16:16:56

@Könnyen elkaptuk, uram!: írtam is fentebb, hogy nem kell sírni, mert most érte el a részlet a forintos hitel szintjét. A kettő dolog nem üti egymást. Épp ezért sem akarom őket megmenteni - a spekulálás mellett - mert még mindig pluszban vannak. Ha a frankhitelre rá is beszélte őket a bank, arra biztos nem, hogy kicentizzék. Normális önrész, megfelelő ráhagyás nélkül nem kell lakást venni csak azért, mert a haverok már nem anyunál laknak, és ciki.

flimo13 2011.08.14. 16:25:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: forintban, most bármerre mozoghat sokat a frank. Aki hitelt vett fel annak kellett volna frankkötvényekbe pakolnia az alacsonyabb törlesztőn keletkező hasznát, csak ugye itt a gond a kicentizés vagy a felélés. Egyedül azoknak segítenék, akik tartósan munkanélküliek lettek a válság miatt.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2011.08.14. 16:29:10

@Könnyen elkaptuk, uram!:
A sértést jogi személy olvassa, aki be tudja magát azonosítani, hogy neki szól.. ergos, van jogi alany...

2011.08.14. 16:33:11

@Könnyen elkaptuk, uram!: A Balcsi vízhőmérsékletének növekedése pedig azt prognosztizálja, hogy nemsokára zubogva fog forrni az egész. De azért józan ésszel nem nehéz belátni, hogy ez nem így lesz.

@flimo13: Na ja, ameddig kevesebb volt atörlesztőjük, mint a forinthiteleseké, megtartották maguknak a spekuláció gyümölcsét, és a lízingsuzukikból köpködték a "butaprolikat." Most bezzeg, hogy megnőtt a törlesztő, hirtelen rohadt szolidárisak lettek, és szeretnék az össztársadalommal megosztani - a fizetni valókat. De ha mondjuk azt mondaná a viktátor, hogy "rendben van, az állam átvállalja a törlesztőd növekményét, de te cserébe szállást adsz egy hajléktalannak a lakásodban" akkor, fogadok, mindjárt nem lenne akkora tolongás. ;-) Sajnos jópár honfitársunk személyiségfejlődése megrekedt valahol a kamaszkorban, gyermek önzés, dac, és naivitás jellemzi őket.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 18:08:00

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Utólag kurva okos vagy!"

Mert okos kurva voltam amikor nem vettem fel devizaalapú ingatlanhitelt.

"Ez a mostani csak az elhibázott lépések"

Ki által elhibázott lépések? pl. a ingatlanhitelesek által elhibázott lépések, akik dráguló piacon vásároltak hitelbe? ez volt a '29-es válság kirobbantója is, csak akkor direktben spekuláltak tőzsderészvényekre, most meg indirektben ingatlanokra.

"Vátesz vagy?"

Mindenesetre nagyobb mint azok akik most "segítségért" sikoltoznak.

2011.08.14. 18:21:30

@neoteny:
Ajánlok egy fogadást: a frank közelebb lesz a 200 ft-hoz decemberre, mint a 260-hoz:
Na, vátesz? Mit látsz?

2011.08.14. 18:24:55

@neoteny: "Mert okos kurva voltam amikor nem vettem fel devizaalapú ingatlanhitelt."

Buta voltál, mint most is, mert nem látod át, hogy hitel nélkül még mindig jobbágy lennél a földesúrnál.
Sőt, ki kell, hogy ábrándítsalak, egy 20 éves futamidőbe ez az egy év veszteség belefér.
A frankot adták 6%-on, a forintot 14,5.-ön- Te nyilván többet szeretnél fizetni, mert zseni vagy. Vagy mégse?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 18:28:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Buta voltál"

Nem én sírok mint a fürdős kurva...

"mert zseni vagy. Vagy mégse?"

Hát... nekem papírom van a SOTE Neuropszichiátriai Laborból hogy az IQ-m magasabb mint a magyar lakosság 99,5%-a. Nem tudom, az már a zseni szint?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 18:30:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Szóval arra fogadnál hogy decemberre 230 Ft alatt lesz a CHF. Hé, erre fogadhatsz a tőzsdén, nem kell velem fogadást kötnöd és úgy is megmutathatod, milyen okos vagy.

2011.08.14. 18:35:52

@Hajszás Láncos:" Sajnos jópár honfitársunk személyiségfejlődése megrekedt valahol a kamaszkorban, gyermek önzés, dac, és naivitás jellemzi őket. "
ezzel nem, vitáztam.

A hiteleseken meg akár segítesz, akár nem, mindenképpen az fizet, aki adózik. Ugyanis ez az egész ország gazdaságának probléma. Nem lehet azt mondani, hogy oldják meg ők.
Mert nem oldják meg.
Ja, nem kéne a kedvezményes forinthitelesektől megvonni a támogatást? Azoknak miért fizeted a törlesztőjének egy részét az adódból?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 18:39:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Nem lehet azt mondani, hogy oldják meg ők.
Mert nem oldják meg."

Dehogynem lehet mondani; és valamilyen "megoldásuk" lesz, legfeljebb az hogy elárverezik a fejük felül az ingatlant.

Azok akikkel ez történik nem az elsők lesznek a világtörténelemben akikkel ez megesett.

2011.08.14. 18:41:03

@neoteny: Te állítottad, hogy a tőzsdei folyamatokat előre kell látni az egyszerű állampolgárnak.
Te állítottad, hogy a frank ilyen mérvű erősödése is benne volt a pakliban!
Én azt mondtam, hogy ez abszolút nem természetes, erre nem lehet számítani.
Ez olyan, mintha a világháborúra készülnél. Annak is van esélye, nem?

Én azt tippelem, hogy a frank ha elveszíti ezt a kiemelt szerepét, zuhanni fog.
Szerintem 210 alá is fog esni. Akár 190-ig is. Bár ez csak tipp, hiszen vátesz nem vagyok, én tévedhetek is, veled ellentétben, aki megmondja a frankót, milyen hülye az átlagmagyar! Utólag.

2011.08.14. 18:47:20

@neoteny: "Dehogynem lehet mondani; és valamilyen "megoldásuk" lesz, legfeljebb az hogy elárverezik a fejük felül az ingatlant."

NEKED ez kerül a legtöbbe. Miért? A piaci árak csökkennek.
A bank nem jut pénzéhez, ezért emelni fogja árait.(számlavezetés, stb)
A kilakoltatottaknak az állam lakótelepet épít, más lakásba költözteti őket, mennek a híd alá, elveszítik munkájukat, gyermekeik állami gondozásba kerülnek, stb.
Ez NEKED mind pénzedbe kerül, hosszú távon. (adó)
A beborult hitelezés miatt bankok vonulnak ki, a hitelezés körülményesebb lesz, a gazdaság nehezen tér magához, az államadósság nem csökken, viszont negatívan hat a GDP-re is.

TE fogod fizetni a kiesést, hosszú távon (az adódból)!

Fogd már föl, kérlek, aki ebben az országban él, együtt sír, együtt nevet!

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 18:49:35

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Te állítottad, hogy a tőzsdei folyamatokat előre kell látni az egyszerű állampolgárnak."

Hát ha olyan hitelszerződést ír alá amely költsége a tőzsdei folyamatoktól függ, akkor jobb ha előre látja... vagy van akkora tartaléka hogy az "előre nem látható" helyzetet is át tudja vészelni.

"Te állítottad, hogy a frank ilyen mérvű erősödése is benne volt a pakliban!"

Miért, nem volt benne a pakliban? épp' ez történt...

"Én azt mondtam, hogy ez abszolút nem természetes, erre nem lehet számítani.
Ez olyan, mintha a világháborúra készülnél. Annak is van esélye, nem?"

Hogyne lenne; kettő is volt már.
Ingatlanlufi meg több is; válság/recesszió is több is; és ha azt nézzük hogy a hitelek egy része 30 évre lett felvéve akkor meg még nagyobb az esélye hogy a hitel futamideje alatt _valamikor_ felvesz szélsőértéket a CHF/Ft váltási arány, akár alul, akár felül.

"Én azt tippelem, hogy a frank ha elveszíti ezt a kiemelt szerepét, zuhanni fog.
Szerintem 210 alá is fog esni. Akár 190-ig is."

Ehhez nem kell különösebb zsenialitás; a zsenialitás ahhoz kell hogy megmondja valaki, _mikor_ fog mindez megtörténni.

2011.08.14. 18:50:06

@neoteny: "Hé, erre fogadhatsz a tőzsdén, nem kell velem fogadást kötnöd és úgy is megmutathatod, milyen okos vagy. "

Nem azért ajánlottam fogadást, hogy pénzt nyerjek. Ebben az évben eddig 56%-ot nőtt a dőzsdei befektetésem. (igaz, előtte 17-et vesztett)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 18:51:52

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"A piaci árak csökkennek."

Magyarán aki nem a lufi növekedése idején vett, az most _tényleg_ jó üzletet köthet.

"Fogd már föl, kérlek, aki ebben az országban él, együtt sír, együtt nevet!"

Az nagyon szomorú; az azt jelenti hogy mindenkinek viselnie kell egy kisebbség döntéseinek következményeit.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 18:54:53

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Ebben az évben eddig 56%-ot nőtt a dőzsdei befektetésem. (igaz, előtte 17-et vesztett)"

Gratulálok; akkor előbbre vagy. Így kell ezt csinálni; az olcsó lakáspiacon most vehetsz is a tőzsdei nyereségeiddel lakást jó áron. _Ez_ az okosság, nem drága lakást venni szar hitelfeltételekkel.

2011.08.14. 19:01:30

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez nem vitás. De azért a rosszul gazdálkodó egyedeknek is kell valamicske bünti, hogy elmenjen a kedvük a dzsentri életmódtól, különben mindenki nekiáll hitelből költekezni, és borul az egész bili.Véleményem szerint a jelen gazdasági helyzetben a társadalmi szolidaritás mértéke a létminimum fenntartásáig kell terjedjen, a plazmatévére, sznobomobilra, palotára felvett hiteleket egyáltalán nem kell támogatni, a többit is csak módjával valamilyen átütemező konstrukcióval, mint amilyen ez az árfolyamkompenzáció. Az nem megengedhető, hogy az legyen a dolog végkicsengése, nyugodtan lehet hitelből fényűzni, mert valaki más úgyis kifizeti a végén a számlát. És igen, ez a kedvezményes forinthitelre is vonatkozik. Tudom, már nincs benne az alkotmányban, hogy minden ember egyenlő, de akkor is böki a szememet a sok "pozitív diszkrimináció." Miért jár az egyiknek kedvezmény, a másiknak meg miért nem? Nem jól van ez így.

2011.08.14. 19:09:23

@neoteny:
Eszemben sincs lakást venni . A legnagyobb hülyeség. Besül a pénz, nem forog, ráadásul újabb befektetést igényel. Albérletbe kiadni, ügyvéd, ingatlanos, stb, a bérlő fizet, nem fizet, kitenni, a lakást felújítani, a kieső hónapok veszteségét lenyelni, hát nem ez az, amire vágyok! Számold ki: nincs ennyi pénz az egészben!

2011.08.14. 19:10:52

@Könnyen elkaptuk, uram!: Ez nem vitás. De azért a rosszul gazdálkodó egyedeknek is kell valamicske bünti, hogy elmenjen a kedvük a dzsentri életmódtól, különben mindenki nekiáll hitelből költekezni, és borul az egész bili.Véleményem szerint a jelen gazdasági helyzetben a társadalmi szolidaritás mértéke a létminimum fenntartásáig kell terjedjen, a plazmatévére, sznobomobilra, palotára felvett hiteleket egyáltalán nem kell támogatni, a többit is csak módjával valamilyen átütemező konstrukcióval, mint amilyen ez az árfolyamkompenzáció. Az nem megengedhető, hogy az legyen a dolog végkicsengése, nyugodtan lehet hitelből fényűzni, mert valaki más úgyis kifizeti a végén a számlát. És igen, ez a kedvezményes forinthitelre is vonatkozik. Tudom, már nincs benne az alkotmányban, hogy minden ember egyenlő, de akkor is böki a szememet a sok "pozitív diszkrimináció." Miért jár az egyiknek kedvezmény, a másiknak meg miért nem? Nem jól van ez így.

2011.08.14. 19:12:03

@Hajszás Láncos:" de akkor is böki a szememet a sok "pozitív diszkrimináció." Miért jár az egyiknek kedvezmény, a másiknak meg miért nem? Nem jól van ez így. "

Az állami támogatású lakáshitelesek 2001-2002-ben felvették a hitelt, 20-25 évre. Még mindig fizetik! A támogatást az állam a Te adódból tette hozzá! Ez jól van?

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 19:14:41

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Te nyilvánvalóan kiszámoltad és erre a következtetésre jutottál. Nagyon helyes; ez a te meglátásod amik alapján meghozod a döntéseidet. Kiváló. Igaz sokan mások találnak befektetési lehetőséget ingatlanvásárlásban, de az meg az ő egyéni döntésük, ahogy annak lennie is kell.

2011.08.14. 19:46:46

@neoteny: Az USA ingatlanpiaca más. Mikor mentél ki?
Már Budapest is tele van nem fizető albérlőkkel. Tudod, a frank mellett sújtja az embereket a munkanélküliség(ami nincs), az infláció(ami szintén nincs),

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.14. 19:56:06

@Könnyen elkaptuk, uram!:

"Az USA ingatlanpiaca más."

A vicc épp' az hogy az USA-beli hozzáállás az ingatlanbirtokláshoz nagyon hasonló a mo-ihoz: mindkét helyen azt gondolja a népesség nagy része hogy az ingatlan(/lakás)birtoklás tövis nélküli rózsa.

Ahogy már többször említettem volt, én nem az USA-ban élek hanem Kanadában. Először '87-ben érkeztem meg ide, másodszor tavaly.

De ezeknek semmi közük ahhoz hogy egy szabad társadalomban mindenki saját maga dönti el hogy milyen befektetéseket eszközöl (és milyen kockázatokat vállal ezzel!) és ő egyénileg néz szembe a döntései következményeivel, nem akkor követel "szolidaritást" amikor már rábaszott a sompolygásra.

elprotector33 2011.08.14. 22:01:11

muhaha! csak nézek miről beszéltek....itt??? magyar emberek problémáiról????? muhahaha.....10 millió modern rabszolga max....lassan a cigók is beállnak a sorba....alja munkára meg bomlasztásra mindenképp...Ezek UFO-k basszátok meg! 20 éve kitalálták a pályát...Mit akarunk mi?! (ti?) SIC!......

elprotector33 2011.08.14. 22:05:25

Mert moroghatsz,meg oszthatod az észt.... A helyzeted fing marad.):. TE CSAK EGY MAGYAR VAGY.......

Jurganov 2011.08.15. 07:14:39

@neoteny: "Mert okos kurva voltam amikor nem vettem fel devizaalapú ingatlanhitelt."-nem, ez azt jelenti:A, hogy gazdag vagy;B, hogy nem tudod mire költeni, vagyis nem kellett felvenned semmilyen hitelt. amúgy gratulálok, okos vagy de kissé zavaró ahogy osztod az észt :) örülj neki, hogy te nem vagy azok között akik beleszaladtak a csapdába, de ne írj olyat, hogy "Hát ha olyan hitelszerződést ír alá amely költsége a tőzsdei folyamatoktól függ..." hiszen az emberek nagy része annyit ért hozzá, hogy megkapja a pénz, és küldik a csekkeket amiket be kell fizetni, jelen esetben ez legfeljebb annyiban módosult, hogy belekalkulált még 10-30%-ot arra ha a bank megpróbálja jobban meglopni. rajtad kívül nem hiszem, hogy sokan bele tudták volna kalkulálni azt az emelkedést amit itt összehoztak a bankok. az a kellemetlen, hogy mindenki UTÓLAG okos, hogy "én tudtam már akkor is". ugyan már. ha tudta volna valakik akkor szóvátette volna és most prófétaként tisztelnék.
"....Azok akikkel ez történik nem az elsők lesznek a világtörténelemben akikkel ez megesett. "-ez a rész kimondottan tetszik :) az emberségnek nyoma sincs :) szeretnék én is ilyen lenni. sajnálat, szánalom, empátia nélkül.csak akkor sírni ha én vagyok bajban és boldogan elfogadni ha segítenek :)

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.15. 07:23:52

@Jurganov:

"de kissé zavaró ahogy osztod az észt :)"

Az a te egyéni problémád. :)

"az emberek nagy része annyit ért hozzá, hogy megkapja a pénz, és küldik a csekkeket amiket be kell fizetni"

Aki ennyit ért hozzá az aztán _tényleg_ ne írjon alá hitelszerződést, különösen amiben nyílt végű árfolyam- és kamatkockázatot vállal be.

"ha tudta volna valakik akkor szóvátette volna "

Miért is? nekem is felajánlották megvételre a lakást amit béreltem; össze is tudtam volna rántani egy 35%-os önerőt; és elvetettem még a gondolatát is mert az első reakcióm az volt hogy "majd akkor veszek fel devizakölcsönt ha devizában lesz a jövedelmem is". Egyszerű gondolatmenet, nem igényelt semmiféle jövőbelátást.

"csak akkor sírni ha én vagyok bajban és boldogan elfogadni ha segítenek :)"

... vagy röhögni a többin ha bejött volna a deviza-spekulációjuk (amit nehezen lehet elképzelni 20-25-30 éves távlatban, de hát ők azt gondolták, hogy ők vágják a témát).

Velem sem volt senki szolidáris; szolidaritást elvárni tőlem egyenlő azzal hogy felszólítanak, ugyan legyek már balek. Köszönöm, de nem.

elektromotor 2011.08.15. 07:48:52

Kíváncsi vagyok, mi lesz azokkal akik most a Frank drágulására játszanak, és elkezd majd valami ok miatt zuhanni? És azok akik most agyatlanul drágítják, bebuknak? Mert ez is előfordulhat!

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.15. 08:20:39

@elektromotor:

"Mert ez is előfordulhat!"

Sőt szükségszerű; ahogy repülő még nem ragadt fenn, devizaárfolyam-repülések is befejeződnek előbb-utóbb. A kérdés "csak" az hogy mikor és hogyan. Aki ezt levágja, több rózsadombi lakásra valót kaszálhat viszonylag kis befektetéssel.

elektromotor 2011.08.15. 08:33:32

@neoteny: Viszont aki most "kaszál" nagyot eshet! Pofára! Az biztos, most nem érdemes venni Frankot!

Viktus 2011.08.15. 08:40:35

Nagyobb az ügyfél- és az országkockázat is nálunk, mint például az eladósodottság szempontjából hasonló helyzetben lévő lengyeleknél, de a hiteleink még a pluszköltségekkel számolva is 1-2 százalékkal drágábbak az indokoltnál. Ezt név nélkül banki és bankokkal foglalkozó elemzők is megerősítik, az ezzel kapcsolatos kérdéseinkre egyedül vállalkozó bank viszont épp azt mondja, még a mostaninál is nagyobb kamatok kellenének. Ez évi 75-100 milliárd forintot jelent, majdnem annyit, mint a bankadó összege. Ha csak az indokolt kamatot kellene fizetni a frankhitelek után, 15 százalékkal is kisebb lehetne egy átlagos törlesztő.

index.hu/gazdasag/magyar/2011/08/15/tularazzak_frankhiteleiket_a_bankok/

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.15. 08:40:46

@elektromotor:

"Viszont aki most "kaszál" nagyot eshet! Pofára! Az biztos, most nem érdemes venni Frankot!"

Persze, hogy nem; azok kaszálnak akik eladnak, nem akik vesznek. A felfelé szálló ágak az eladó pályája; a lefelé szálló ágak ill. a lapály meg a vevőé. A legősibb gazdasági tanács az hogy "vegyél olcsón, adj el drágán". Aki ennek ellenébe próbál úszni, az hamar vízihullává válik.

kormányzó 2011.08.15. 08:46:29

@Jurganov: Arról az egyszerű tényről szívesen elfeledkezik mindenki hogy a "devizásokon",meglehetősen sokan kerestek.Banktól a zilyen-olyan termelő,szolgáltatókon át, a zálamig.
@neoteny: Kapaszkodj meg! Veled is szolidárisak voltunk! Csak Te ezt nem vetted észre,mert természetesnek tartottad.

Viktus 2011.08.15. 08:50:39

@elektromotor:

Na azok már kaszáltak a múlthéten amikor majdnem az euro-val egy szintre lőtték, és már régen eltették a pénzt zsebre ... Soros Gyuri bácsi féle spekuláns guruk ilyesmiből szerzik a milliárdjaikat.

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.15. 08:51:23

@kormányzó:

"Kapaszkodj meg! Veled is szolidárisak voltunk! Csak Te ezt nem vetted észre,mert természetesnek tartottad."

Szó sincs róla; én befizettem 10 év alatt ~40M Ft-ot különféle adókban és járulékokban. Velem te nem voltál szolidáris; én voltam mindenkivel szolidáris elég keményen.

De ez már mind nem számít (annyira) mert otthagytam a tejjel-mézzel folyót; szervezzétek meg a szolidaritásotokat magatok között. És sok sikert... ;)

reKorrekt 2011.08.15. 09:39:51

Az Úr 2006-os esztendejének október havában vettem fel CHF hitelt 180 Ft-os árfolyamon, 200 chf/hó volt a törlesztőm = 36.000 Ft/hó. Ugyanakkor, ugyanarra ha forinthitelt vettem volna fel, a havi törlesztő olyan 50.000 lett volna. Akinek volt erre pénze biztos azt választotta, nekem nem volt.
Jelenleg fizetnék 200*240-et ami 48.000 vagyis még mindig kevesebb mint ha forintoztam volna. De persze nem ennyit fizetek ugyanis a bank egy gyenge 10%-os törlesztőemelést eszközölt pár éve, vagyis nem elég hogy az árfolyam szopat, hanem még 200 helyett 220 frank lett a havi körmöcicsikópengő. Na így már tényleg több a törlesztő mint a forintos (52.800), de persze az első években jóval alacsonyabb volt szóval még mindig megérte. Mindenesetre örülök hogy a bank az én kamatomból finanszírozza a bedőlt hiteleit. Én vállaltam a felelősséget a saját ügyem iránt, a bank viszont simán áthárítja a saját (kockázati)hibájából keletkezett bevételkiesését rám? Most akkor hogy van ez?
Aki esetleg meg arra veri hogy miért kellett felelőtlenül chf hitelt felvenni, az nagyjából bekaphatja. Mert nem volt más választásom. Fentiek fényében vegyük hogy én számoltam az esetleges árfolyam ingadozással, de azzal már nem hogy a bank is rátesz még egy lapáttal hogy a kánya mondja a szemüknek csecsebogyó.

Viktus 2011.08.15. 10:08:49

@reKorrekt:

2006 októberében 180 forintos árfolyamon CHF hitel? :O

Artech 2011.08.15. 17:21:08

@Teszt.Elek: ez szép s jó. csak azt ne felejtsük el, hogy anno annak idején a bankok úgy adták a hitelt: eszi-nemeszi, nem kap mást. csak chf-et kaptak.
Ezért nem győzöm hangsúlyozni, hogy első lakásvásárlási hitelnél A ZÁLLAM felelősége, hogy nem adatta forint alapon... Ezeknél a hiteleknél az állam 50%-ban hibás, as bank 50%-ban hibás s a felvevő a többiben.
Neki egyszerűen nem volt más választása.

"A folyósításkor 150 forint egy frank árfolyama. A 15 millió forintot a bank átszámítja deviza(frank)-alapú hitelre. Ennek alapján – papíron – az ügyfél 100 ezer frank deviza-alapú hitelhez jutott, de valójában 15 millió forint hazai megtakarításból származó hitelt kap. A törlesztés is forintban történik, de átszámításra kerül svájcifrank-alapra. Tegyük fel, hogy a havi törlesztő részlet 150 ezer forint/hó (1 000 svájci frank) volt. Számoljuk át ezt 250 forintos frank árfolyamon. A törlesztő részlet 1 000 x250 =250 ezer forint. Az eredeti tőketartozás 15 millióról 100 000x250 = 25 millió forintra emelkedett, pedig a bank valójában 15 millió forintforrást helyezett ki. A havi törlesztő részlet úgy emelkedett csaknem 70 százalékkal, hogy ez a deviza-alapú hitel „nem is látott” svájci frankot, mégis indokolatlanul kihat a törlesztő részletre a frank egyre emelkedő árfolyama. A svájci frank csak egy korábban divatos átszámítási metodikához kellett.

Ezeken a forint kihelyezéseken a bankoknak elképesztően nagy extraprofitja keletkezett, keletkezik. Ezeket a folyósításkori árfolyamon minden további nélkül át lehetne számítani svájcifrank-alapú hitelről forint alapúra. A „klasszikus” deviza hitelezés, amikor a bank a lakáshitelezéshez felvesz svájci frank hitelt, amit átvált forintra, ezt adja a hitelfelvevő magánszemélynek, és amikor az törleszt, akkor a bank visszaváltja (a már magasabb árfolyamon) a forintot svájci frankra, és a bank ezt törleszti. De még ebben az esetben is vannak olyan költségek, melyek forint alapúak. Például kezelési költség, folyósítási jutalék.

Ezeken is nyer – nem is keveset - a bank a svájci frank árfolyamának emelkedésével. Ezek a forint költségeket is átszámítják svájci frankra, pedig ezekhez nem volt svájci frank forrás bevonás. Természetesen nagyon nehéz lenne megmondani, hogy melyik deviza-alapú hitelt nyújtották a svájci frank forrásból és melyeket a hazai forint megtakarításból. Nem lehet diszkriminálni az adósok között, egységes megoldás kell."
Forrás: adozona.hu/aktualis/20110808_deviza_devizahitel_arfolyam_bank_kulonado.aspx

Artech 2011.08.15. 17:26:04

@neoteny: az... de én a fenn maradó %-hoz tartozom... okosabb lehetek mint te?
Várj!!!
Neked van 5 almád, ebből ebből elveszel hármat, hány almád marad?
Más.
Ha van 5 almád, de a gyereked 6 barátját hívta meg, mit csinálsz???

neoteny · http://word.blog.hu 2011.08.15. 17:32:16

@Artech:

"de én a fenn maradó %-hoz tartozom... okosabb lehetek mint te?"

Hogyne lehetnél okosabb; kedves egészségedre, sok sikert. :)

bandika gazdája 2011.08.16. 10:11:07

Az nem túnt fel senkinek, hogy aki felvállalja az árfolyamrögzítést, három évig nem hagyhatja abba. Vajon miért?! És ha közben olcsóbb lesz a frank?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.16. 11:55:43

@bandika gazdája:
sőt, ha véletlenül szerencsés helyzetbe kerül, örököl, nyer, stb, nem is törlesztheti előre a hitelét. pontosabban törlesztheti, csak a szerződésnek megfelelően úgy számolják ki neki a hátralékot, mintha az árfolyamrögzítés végén törlesztene.
azaz felszámolják neki előre a rögzített árfolyamos törlesztést plusz a jelen különbözeti értéket és a rögzítés végéig tartó kamatokat. :)

2011.08.16. 13:18:46

@bandika gazdája: Ez azért van, mert a bankok igazi komenyista tervgazdálkodást folytatnak. Beszedik a betéteket "lekötve" majd pedig kihelyezik. Ha előtörleszt a hapek vagy akármi van, akkor borul az egész kalkuláció.

Artech 2011.08.17. 19:25:51

@neoteny: Én is kedvellek... a Humorodért...

süti beállítások módosítása