Skip to content


       Szűrés lista

Magyarországon nincs gyermekprostitúció. Kivéve a Nyugati téri aluljáróban.

Még januárban Ékes Ilona fideszes képviselőnő levelet írt a fideszes Pintér Sándor belügyminiszternek, többek között jelezve, az új szabálysértési törvény és a BTK között felfedezhető egy kis jogi anomália:
"a büntetőtörvénykönyv a 18 év alatti prostituáltat megrontás, azaz bűncselekmény áldozatának tekinti, addig a szabálysértési törvénykönyv szerint ugyanezt a kiskorú lányt meg is lehet büntetni, ha például felkínálkozik, türelmi zónán kívül áll vagy éppen nincs nála bárca."
Ékes arra volt kíváncsi, hogy a BM milyen programokkal kívánja visszaszorítani a gyermekprostitúciót.

Pintér Sándor levélben válaszolt: Magyarországon nincs gyermekprostitúció, de a kedves képviselő asszony nyugodtan forduljon az oktatási államtitkárhoz:
"Ékes Ilona felvetése téves, mert tapasztalataik szerint a kiskorú prostituáltak nem fenyegetés és kényszer alatt, hanem önként válnak prostituálttá. Sajnos egyre több lány anyagi haszonszerzési szándékkal, önként árulja a testét. Ékes forduljon az oktatási államtitkársághoz, hiszen a megelőzés az iskola feladata, a rendőrség csak jelzőrendszeri tagként tud közreműködni.
Megvizsgálva az utóbbi öt év statisztikai adatait, megállapítható, hogy a tizennyolc év alatti prostituáltak előállítása egy közel kétszázezer fős lakosságú megyei jogú város kapitányságán kb. évi két fő. Kisebb kapitányságokon pedig még ennél is ritkább a gyermekprostitúció. A statisztikai adatok és tapasztalatok tehát nem indokolják a rendőrségen a bűnmegelőzési alegységeken túli, külön gyermekprostitúció ellenes akciócsoportok létrehozását.

A Btk. bünteti azt a személyt, aki tizennyolcadik életévét még be nem töltött személlyel létesít ellenszolgáltatás fejében szexuális kapcsolatot, a prostituáltként előállított gyermek- és fiatalkorúak megkérdezése, illetve az esetleges prostitúcióra kényszerítés körülményeit megvizsgálva elmondható, hogy a tetten ért fiatalok szinte kizárólag saját akaratukból folytatják e tevékenységet."

Ha a rendőrségi statisztika szerint az elmúlt 5 évben évente 2 tyúkot lopnak csak el, akkor Magyarországon nincs tyúklopás, így nem is kell ezzel foglalkozni. Mert a rendőrségi statisztika (ami tök hamis) azt mondja.

A Nyugati téri aluljáróban viszont mindig lehet találkozni fiatalkorú kurvákkal, akik ezek szerint magasról tesznek a rendőrségi statisztikára, Pintér Sándorra és a kamerákra.

Ez az aluljáró Budapest egyik legforgalmasabb aluljárója, naponta 200 ezer ember fordul meg itt. Ez annyit jelent, mintha Nógrád megye összes lakosa megfordulna az aluljáróban minden nap ...

Attól még, hogy a hajléktalanokat kitették az aluljáróból, még a végtelenül undorító "balkán" fogadja az embert. 

A kurvák ott strihelnek az aluljáró közepén, nem is akartam elhinni amikor arra jártam pár hete, de a saját szememnek csak kénytelen voltam hinni: három fiatalkorú kurva a tér közepén, saccra 15-16 évesek, aki leszólítgatják a férfiakat. Az aluljáró falánál meg a stricik figyelnek éberen, nézik a lányokat. 

2009-ben 150 millió forintért kamerázták be az aluljárókat a Deák téren, a Nyugati téren, a Ferenc körúton és a Nagyvárad téren "a budapesti rendőrfőkapitány kezdeményezésére, a hatékonyabb bűnmegelőzésért."

Vagyis két éve a rendőrségi kamerák előtt megy a biznisz, ez tényleg páratlan.

2006 óta bűncselekmény, ha valaki fiatalkorú prostituálttal létesít szexuális kapcsolatot, de az elmúlt 5 év alatt még senkit sem ítéltek el ilyenért, sőt még eljárás sem indult.

A Nyugati téri aluljáró a Fővárosi Önkormányzat, a VI. kerület, a MÁV, a BKV és a Csatornázási Művek tulajdona, így egy remek állatorvosi ló az másikra mutogatásban.

Minket, lakosokat, utasokat viszont kurvára nem érdekelnek a tulajdonviszonyok, csak annyit szeretnénk, hogy úgy jussunk el a munkahelyünkre, iskolába, hogy ne fiatalkorú kurvákon és a stricijeiken kelljen magunkat átverekednünk, vagy az aluljáró Westendbe vezető részén kialakított gagyisoron gagyit turkáló tömegen (Kis Westend).

Tudjuk, hogy szegény Tarlós úr nagyon elfoglalt, oly sok még az átnevezni való Budapesten, meg elment 300 nap arra is, hogy kirúgja a nem fideszes alkalmazottakat a Városházáról (Félemelet 527), így csak annyit javasolnánk, hogy üljenek már le Pintér és Tóth urakkal, és állítsanak már 2 posztos rendőrt 7/24-ben oda az aluljáróba. Talán a fizikai rendőri jelenlét mellett nem kurválkodnának. Mert a kamerás jelenlét szart sem ér.

Most tényleg olyan nehéz ezt megoldani?

Napi 200 ezer ember biztonsága talán megér kettő darab rendőrt.

Címkék: budapest tarlós pintér

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr663157516

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Átkúrós magyar siker a strand világranglistán 2011.08.16. 21:09:49

A világ 66 legjobb strandja közé választották a Gárdony Sport Beach fürdőhelyet! Ezzel a megtisztelő címmel a velencei-tavi strand dubaji, jamaikai és görög tengerpartokkal került azonos helyre. Ja, hogy ezt a listát egy magyar kormányzati cég állított...

Trackback: Miskolc már érzi a megszorítás nélküli jövőt 2011.08.16. 19:51:12

Már látszik a szép új világ az Avas lábánál. A költségvetés bevételi oldalán év végéig közel 875 millió forint elmaradás várható ezért a testület augusztus 11-én rendkívüli ülésén döntött közel kétmilliárd forint zárolásáról. Az intézményben megszüntet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

venszivar 2011.08.17. 07:59:32

@hagyma: no feszült lettél...........?talán téged nem engedtek be Kanadába?!!ne idegeskedj,genyó láda.Az USÁ-ba meg minden szemetet beengednek!hiszen te is ott vagy!A rendesebbje,meg nem is vágyik s nem is megy oda!én is csak egy jó hugyozásért lépnék arra a szemét dombra,ahová a világ szemete gyűlt össze!pl. te,lila hagyma,büdös gumó!mery nem perkálta le a lóvét,ezért v.ennyire ideges!?még megdöglesz.......

Kendaq Pendragon 2011.08.17. 08:06:34

@bandika gazdája:

OFF
Statisztikáról. Egy szakközépben tanítok, és az igazgató év végén bejelentette, hogy MI fogjuk javítani iskolánk éves kompetenciamérésének feladatait. Ott is az adminisztráció egyik feladata a statisztikai gyártás..
ON
Nem értem, miért nem lehet törvényileg szabályozni a bordélyházak felállítását, és tiltani az utcai kéjelgést. Ezeket a bordélyokat még lehet is szabályszerűen ellenőrizni félévente/évente, kiszűrendő a kiskorúakat. Vagy nyugaton ez hogy működik/nem működik?

Homo Homini Lupus 2011.08.17. 08:35:47

@zero: A rendőrök sem olyan hülyék, mint ahogy látszik.
Két dolog van (mint a filmeken):
1. A strici besúgó és csurran-cseppen némi info a betörőkről rablókról és ezért hagyják.
2. A zsaruk is kapnak a bevételből.

Ez sajnos így megy, a valóság szüli a legjobb filmes sztorikat.

kegyetlen 2011.08.17. 08:40:40

Naponta 2x ott járok. Nagyon örülök, hogy valaki felhívja a figyelmet erre. Engem totálisan nem érdekel, ki oldja meg az aluljárók (és a tömegközlekedés) személyügyi problémáit, de nem tartom normálisnak, hogy kurvák és stricik veszekedései között kelljen manővereznem, koszos, büdös, félbolond hajléktalanok közt kelljen a 10.000 forintos bérletemmel utaznom.
Arról nem is beszélve, hogy elég dühítő, hogy az ellenőrök az ártalmatlan külsejű, tisztességesnek tűnő állampolgárokat zaklatják, a koszos, büdös, vagy erőszakos külsejű, egyértelmű bliccelőket meg messze elkerülik.
A Nyugatit nagyon gyorsan tegye rendbe a Tarlós mondjuk, szóval tényleg szívemből szólt a blog.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 08:46:20

@Kendaq Pendragon:
azokban az országokban melyek a new yorki egyezményt aláírták, nem működhet bordély, a prostitúció bűncselekmény.
www.prostitucio.hu/new.york-i.egyezmeny.htm

azonban lenne lehetőség az egyes szakaszok felmondására/módosítására, hogy valóban csak a kitartottak, a stricik legyenek büntetve. alkalmazotti viszonyokban nem tiltja egyébként a prostitúciót , sőt az egyéni vállalkozásban végzett prostitúciót sem.
az emberkereskedésről, a rabszolgatartásról (csicskáztatásról) szóló törvények precíz megalkotásával lehet(ne) törölni /felmondani a new yorki egyezmény részegységeit, és megvalósítható lenne a dolog.
csak nem mernek hozzányúlni, főleg a bigott vallási fanatikusok miatt, jelenleg most a fityisz-kndp és a jobbik demagóg többsége miatt.

pl dojcs tompika is ellene szavazna, sőt lehet, hogy az ellenző kampány arca lenne, ahogy a fityisz mostanában viselkedik :)

Phrascarica 2011.08.17. 08:59:49

"Napi 200 ezer ember biztonsága talán megér kettő darab rendőrt."
Minden nap megkéselnek, esetleg verekedni kell?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 09:15:27

@phrascarica:
igen, a nyugati aluljáróban naponta van valamilyen fizikai attrocitás, vagy valamilyen bűncselekmény.

Phrascarica 2011.08.17. 09:17:05

@Conv: a VIII kerben is, és mindenhol ahol 200.000 ember megfordul naponta.

Irgun 2011.08.17. 09:32:12

@Horizont:
Majd egyszer ő is talál vkit, akiért bármit megtenne...de szerintem inkább nem, ezzel a hozzállással sose fog...amúgy meg szerintem sok olyan férfi van és nő akik tényleg érzelmi szinten állnak a szexhez ezért nincs igaza láncos bácsinak.
A pénz meg persze, hogy kell, én férfiként bevallom, hogy tekintve a családom vagyonát, egzisztenciáját sose volt nálam szegényebb barátnőm, egyszerűen benne van az emberben a kisördög, hogy mi van, ha csak azért...akkor én is egy k vagyok :)?
Meg az egész női nem sértegetése azért is vicc, mert evvel az erővel az összes férfi dickhead akinek máson se jár az esze..

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 09:37:57

@phrascarica: a nyolcker azért nem a nyugati aluljáró mérete wazze :)

a nyolckerben van rendőr nem kettő.

fidesz = házmesterek pártja 2011.08.17. 09:38:08

@Sátán meg a Jocó: nácik! Ne nevezzétek a tetves fajtátokat hazafinak!

Caprica99 2011.08.17. 09:39:16

@dinamopest: ha így gondolod, hogy ebben a dologban teljesen eltér a két város, akkor te még életedben nem jártál pl. Bp-en aluljárókban.
Csak nem te is tagadni merészelnéd a kiskorú prostik létezését?

Caprica99 2011.08.17. 09:40:48

@Conv: így igaz.
Pláne esténként, amikor már nem tömegével zúdulnak át az emberek rajta.

bandika gazdája 2011.08.17. 09:41:14

@laspalmas: Én örülök, ha vannak hülyék. Szórakoztat, és nő tőle az önbizalmam. (Azannyát, én milyen okos vagyok ehhez képest!) :-)

bandika gazdája 2011.08.17. 09:44:11

@Conv: Fejbeverjelek?! :-) Nem te ugattál itt a minap egy csajnak, hogy a férfi dolga a pénzkeresés, a nőé meg a gyereknevelés? Lüttyő.

A.V. 2011.08.17. 09:46:08

@T-5: Én is irigylem a posztoló problémáit. De nyilván nekem se jött át a lényeg, kár, hogy az index címlapnak se jött át :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 09:55:07

@bandika gazdája:

nem. ezt értette ő is félre.
én nem azt mondtam, hogy sose dolgozzon, hanem, !!!!ha megvan a gyerek!!!! akkor maradjon a seggén mellette, nevelje a gyereket, apa pedig teremtse meg ennek lehetőségét.
persze roppant nehezen értette meg a "ha már megvan" mondatelem lényegét, de úgy tűnik, te is elsiklottál felette :)
vastagbor.blog.hu/2011/08/10/terhessegi_tesztet/fullcommentlist/1#c14185042

Akinek nem inge.... 2011.08.17. 10:03:22

Tényleg nagyon sajnálom a normális,arra közlekedőket és totál megértem őket,ha arra járnék,lehet én is hasonlóan beszélnék.de így,h nem ez a helyzet,csak annyit tudok mondani,ill javasolni,h addig,amíg a kurvák-stricik titeket békén hagynak,hagyjátok rájuk.büdös tetves cigánykurvák,otthon is pont ugyanezt csinálják testvérrel-apával-gyerekkel,jó esetben úgyis elkapnak majd vmit és 30 évesen beledöglenek,akkormeg nem mindegy?ha ennek a szánalmas országnak minden ilyen dolgán így kiakadna az ember,akkor rövid időn belül az idegosztályra kerülne.

bandika gazdája 2011.08.17. 10:04:18

@Kendaq Pendragon: Mi közöm a bordélyokhoz? Tőlem ...! Helsinki egyezmény állítólag. Nekem mindegy!

bandika gazdája 2011.08.17. 10:05:46

Helsinki ... hülye agyok! Mindegy.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 10:06:36

@A.V.: megpróbálom elmagyarázni neked a cikk lényegét.

a gyermekprostitúcióról van szó. arról, hogy pintér és a kormány szerint nem létezik. ez a lényeg. ez a vastagbőr benne. erről szól, tehát nem véletlenül nem találtad benne a nyugati tér egyéb problémáinak sorolását.

tudod, ha arról ír valaki, hogy a jókai bablevesben a kolbász létezését tagadja a főszakács, nem a konyha higiéniájáról kell, hogy szóljon az írás.
pedig szólhatna arról is. de mégsem szól. még akkor sem, ha az téged jobban érdekelne.

bandika gazdája 2011.08.17. 10:09:15

@Conv: Nem siklottam el. De akkor ha otthon arad a gyerekkel és te tartod el, már kurva?

Phrascarica 2011.08.17. 10:26:06

@Conv: "a nyolckerben van rendőr nem kettő. "
Nem hiszed el, de itt is szoktam látni, csak nem csinál semmit, gondolom arra vár hogy mikor kerül a fáma lézer mögé és akkor ott ő lesz a halálosztó.

A.V. 2011.08.17. 10:28:45

@Conv: Hagyjuk már ezt a gyerekprostitúció-dumát. Kiről beszélsz te? A nyugatiban csomószor elmegyek, ott én még 19-20 alatt csajokat soha nem láttam, hogy árulták volna magukat.
De!
Pár méterre van a diszkó, ahol néha van tinidiszkó. Retró? Bank? Mit tudom én... nézz körül egyszer ott, amikor gyülekeznek! Szerinted ők erkölcsösek? Szerinted ők nem a pénzre mennek és nem dugják meg őket nagyon? Hm? Azzal nincs baj? Azzal a 3 luvnyával van baj, akiket ott futtatnak? Basszus, olyan rettenetesen öregek (pedig huszas éveik elején járnak nyilván) és rondák, hogy én mindig csak megsajnálom őket.
A diszkóban a 13 éves kispicsák meg az akárkik, akik dugják őket, na az nem probléma.
Értem én.

CyberPunK 2011.08.17. 10:28:48

Tarifák kiderültek már, vagy lényeges beszélgetés még mindig nincs a témáról? :)

khmm... 2011.08.17. 10:33:22

Gyermekprostitúció témában is van ám kiváló szakértőnk.... :-SS

nol.hu/belfold/20110816-fiatalkoru_oromlanyok_a_bekamerazott_aluljaroban

" – A Miniszterelnöki Hivatalból azt a választ kaptuk, hogy Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki főtanácsadó foglalkozik a kérdéssel, aki fogadott is minket júliusban – mondja Betlen Anna. Elmondása szerint a találkozón a főtanácsadó azt kérte a civilektől, hogy dolgozzanak ki javaslatot arról, miként lehetne Magyarországon is hatékony, a gyermekprostitúció visszaszorítását érdemben szolgáló jogi szabályozást alkalmazni. "

Netuddki. 2011.08.17. 11:02:47

@bandika gazdája: Vajon pintér sándor miért bagatellizálja el a dolgot? Csak nem a fiatal húst szereti?

sz4sz4 2011.08.17. 11:03:12

@kej:
"na erről viszont nekem van tapasztalatom. rohantam keresztül az aluljáron, mert késben voltam a színházból. elrendelt viselet: öltöny, nyakkendő."

Volt rajtad esetleg mellény? Fehér volt az ing? Félelmet keltően rohantál? Lehet gárdistának nézett a seriff.:D

qqriq70 2011.08.17. 11:23:19

SEDUXEN !!!!

TZIMISCE!!!!!

gyermekkorú= 14 éven aluli (BTK, SZTV)
fiatalkorú= 14-18 közötti (BTK, SZTV)
nagykorú = az, aki a 18. életévét már betöltötte. Továbbá nagykorú kivételesen az is, aki ennél előbb házasságkötése révén nagykorúvá vált. (PTK)
kiskorú= 0-18 éves (CSJTV, BTK)

Szerintem sincs gyermekprostitúció a Nyugatiban!!!!!!!!!!!!!
És az sem igaz, hogy nem intézkednek a rendőrök a prostituáltakkal szemben a Nyugati téren!!!!!!! AZONBAN.
Az a járőrpár, aki intézkedést kezdeményez, az előállítást követően jelentést ír (tehát nincs a közterületen), átkísér (tehát nincs a közterületen.) Amíg a szabálysértési előadó foglalkozni tud az előállítottal, addig a járőrpár őriz (tehát nincs a közterületen). A szabálysértési előadó meghallgat, szembesít, tisztázza a körülményeket. A szabálysértés szankcionálására bíróság jogosult. Amennyiben még az előállítás napján mód van a szabálysértő bíróság elé állítására, akkor a két rendőr átkísér. (tehát nincs a közterületen.) Ha a bíróság aznap már nem tudja fogadni a szabálysértőt, akkor őrizetbe veszik, tehát át kell kísérni a kijelölt fogvatartási objektumba. (tehát a két rendőr továbbra sincs a közterületen). A fogvatartás ideje maximum 72 óra lehet. A bíróság kijelöli a tárgyalás napját. Ebben az időpontban a két rendőr valószínűleg szabadnapos LENNE. A szabadidejéből kell megjelennie a bíróságon. Persze a fogvatartásra kijelölt objektumból a szabálysértőt átkísérik a bíróságra. Tehát két másik rendőr megint az átkíséréssel van elfoglalva, azaz ők sincsenek a közterületen.
KÍVÁNCSISÁGBÓL A POSZTOLÓ NYUGODTAN JÁRJON UTÁNA, MI A KIALAKULT BÍRÓI GYAKORLAT, AZ ILYEN INTÉZKEDÉSEK KAPCSÁN.
Amit alább írok, az emlékeimből táplálkozik.
A bíró meggyőződik arról, hogy a szabálysértő a terhére rótt cselekményt valóban elkövette. Itt nem elegendő a rendőr állítása, vagy a szabálysértőnek kell elismernie, hogy valóban felajánlkozott szexuális szolgáltatásra, vagy annak kell ezt elismernie, aki számára felajánlkoztak. (SEDUXEN !!!! Te szívesen mennél el a szabadidődből egy ilyen bírósági tárgyalásra, hogy tanúként támaszd alá, az intézkedő rendőr által elmondottakat?)
A bíró figyelmezteti a szabálysértőt, hogy a későbbiekben tartózkodjon a hasonló szabálysértések elkövetésétől. (Azt mondja a bíró, azért nem szab ki a fokozatosság elvére tekintettel pénzbírságot, mert akkor azt az összeget a prostituáltnak elő kellene teremteni, azaz ezzel arra ösztönözné, hogy újabb szabálysértést kövessen el.)
A szabadidős rendőr egy kicsit ekkor már el van keseredve, mert úgy érzi, a munkája hiábavaló volt, ráadásul a szabadnapját is elcseszték.
Tegyük fel, hogy a következő alkalommal, újból előállítják a szabálysértőt. A menterend ugyanez, de most a bíró már pénzbírságot szab ki. Ha a szabálysértő nem fizet akkor már elzárássá lehetne alakítani a meg nem fizetett pénzbírságot. Az elzárás már visszatartó erő lehetne DE,
a Nyugati tér felett diszponáló, hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság a PKKB.
Ott pedig helyileg kialakított gyakorlat szerint a saját bíráik által kiszabott pénzbírságokat nem váltják át meg nem fizetés esetén elzárássá. Vagyis a prostituáltnak hiába szabnak ki először 10 000, majd 20 000, majd 50 000 majd 100 000 Ft pénzbírságot, számára édes mindegy hogy mennyit nem fizet meg, 10 000-t vagy 100 000-t ha a meg nem fizetéshez nem kapcsolódik szankció. (Nem tudom, hogy ez a gyakorlat jelenleg is megállja-e a helyét, de 2008-ban vagy amikor Tzimisce állítása szerint posztolt mint közterület felügyelő a Nyugatiban, még tuti, hogy így működött. Mert akkoriban még működött a Nyugati Pályaudvari Rendőrőrs is).
Ugyanazt a szabálysértőt legalább ötször kell tettenérni, amint felajánlkozik anyagi ellenszolgáltatás ellenében szexuális szolgáltatásra, ötszörr kell előállításra kerülni-e, hogy a hatodik alkalommal kiszabásra kerüljön az elzárás. Az elzárás helye Állampuszta. Ha ott a szabálysértő úgy nyilatkozik, hogy ő alkoholista, már engedik is szabadon egy rendeletre hivatkozva. Amíg lekísérik oda, két rendőr továbbra is távol van a közterületről emiatt.
Amikor pedig a szabálysértővel elsőként intézkedő rendőr minderről tudomást szerez, nos akkor ne csodálkozzon rajta senki, hogy legközelebb inkább elfordítja a fejét, ha meglátja strichelni a korábban intézkedés alá vontat.
Mindent összevetve, ha a jelenlegi normák alapján, egy rendőri egység hirtelen lecsapna a Nyugati téri aluljáróra, meggyőződésem szerint azt is jelentené, hogy az intézkedő rendőrök, hosszú időre hiányoznának a közterületről.
Ugye létezik a Nyugati téren számos súlyosabb cselekmény is, ami az állandó fokozott rendőri jelenlétet indokolttá tenné.
Egyébként aki a 24/72-es posztos rendőri jelenlét mellett tör pálcát, az próbaképpen álljon már ott egy helyben csak 3 órát. Utána újból cseréljünk eszmét erről a kérdésről.

blogponthunick 2011.08.17. 11:40:54

@bundi124:
Aztakurvaéletbe, azért valami figyelmeztetést kiírhattál volna, hogy "csak extraerős idegzetűeknek", vagy ilyesmi... Órákkal ezelőtt olvastam a kommentedet, de még mindig kibaszott rosszul vagyok.
Az elkövetőkkel pedig (ha egyszer törvényes lehetőségem lesz rá - és hát hazánkban minden lehetséges, és annak az ellenkezője is) a következőket tenném: főbb vázizmokat elvágni, saját exkrementumaiban rohadjon el élve jópár nap alatt valamelyik jó meleg, napsütötte börtönudvar betonján, a társai meg szépen végignézik. Aztán jön a következő, míg - remélhetőleg - el nem fogynak.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.17. 11:42:16

@qqriq70: tökéletesen igazad van, ez az egész procedúra rém megerőltető lenne a rendőrnek, ügyésznek, bírónak, hagyjuk a fenébe az egészet.

bár akkor nem értem, hogy mire is kapják a fizetésüket a rend őrei!? nem EZ LENNE A MUNKÁJUK?

messze nem tökéletes a rendszer, ezt senki sem állította, de legjobb tudomásom szerint ez is a rendőr munkájához tartozik. ezt - is - vállalta, amikor felszerelt.

Phrascarica 2011.08.17. 11:46:47

@qqriq70: akkor ezért van inkább objektív felelősség+trafi és kupleráj minden szinten. GRATULA az egész álomapparátusnak !

qqriq70 2011.08.17. 12:04:03

@Seduxen: Én inkább azért ragadtam billentyűt, hátha sokan olvassák ezt a kommentet s talán olyanok is vannak közöttük, akiknek módjukban áll utána nézni:
Tényleg így működik a rendszer?
Tényleg van a PKKB-n egy ilyen helytelen gyakorlat?
Ha van ilyen gyakorlat, lehet ellene tenni?
Tényleg szabotálhatják a Büntetésvégrehajtási intézmények a szabálysértés miatt elzárásra ítéltek befogadását?
Ha igen, lehet ellene tenni? stb...

A rendőrök nem robotok ők is emberek. Ők is sok mindet vállaltak amikor felszereltek.( Mint például azok a szülész nőgyógyászok, akik előre megmondják, hogy mennyi a tarifájuk egy szülésnél vagy.... De Te is biztos tudsz találni a saját környezetedben olyan hivatást, ahol máshogy működnek az egyedek, ahhoz képest, mint amikor az adott hivatást elvállalták.)
Nem tudom láttad-e valaha a Hóbortos népség című filmet. Volt egy kamu vállalat ahol léggömbcsomagolásra alkalmaztak alulképzett emberkéket. Amikor nagy nehézségek árán be tudtak csomagolni 3 felfújt léggömböt egy csomagolópapírba, berongyolt a főnökük, és egy stemplivel hatalmasakat bélyegzett a csomagra: "Vigyázat törékeny." Persze a léggömbök ekkor mind ki is durrantak.
Valamikor, amikor még a Nyugati felé dolgoztam, nagy energiákat szántam annak a problémának a megoldására, amiről a poszt szól, és amikor már minden szinten minden falról visszapattantam, akkor éppen úgy éreztem magam, mint a léggömbcsomagolók abban az üzemben.

bundi124 2011.08.17. 12:08:01

@blogponthunick: Bocsi. Így végigolvasva újra tényleg erős lett. Igazából az ilyen jellegű elkövetőket csak egy módon lehetne visszatartani. Ami egyben generális és speciális prevenció is lenne. Azon a környéken, ahol életvitelszerűen tartózkodik, a családja, a bandája van. Na ott az utca közepén a csupasz seggét véresre verni szíjjal. Tájföldön ez működik, de általában már a BV-ben alkalmazzák.

Ha ilyen mélységben megalázzák a környezete előtt, az a tekintélyelvűségből építkező cigány hierarchiát nagymértékben rombolja. Képzeld el, hogy a purtisor végignézi, ahogy a helyi faszagyerek ülepét véres cipóvá alakítják. A végére már visít mint egy 10 éves kislány.

Ez nem fog többet bandát vezetni az biztos. Ill. a többi faszagyerek is elgondolkozik, hogy megéri-e a görbe utat választani.

Természetesen az általam elemzett cselekmények elkövetői fel csak egyetlen arányos büntetést tudok elfogadni. Ez pedig a nyilvános kivégzés a fent említett helyen. A speciális prevenciót ez teljes mértékben megoldja, a generális prevenció pedig komolyan erősödik.

qqriq70 2011.08.17. 12:09:58

@phrascarica: Az objektív felelősség + trafi nem ördögtől való dolog, ha helyesen alkalmazzák azokat. Ott jól meg lehet szívatni a hatóságokat a sebességhatárok betartásával.
A prostitúció azért tud ősi iparág lenni, mert van rá igény. Amire pedig van igény, annak van piaca is. Amennyiben engedélyeznék hazánkban a bordályházak létrehozását, ez az iparág megadóztatásra kerülne, ami bevételhez juttatná az államot, a prostituáltak szigorúbb orvosi ellenőrzés alatt állnának.
Persze ahogy ma is vannak adókerülő vállalkozók, és feketén dolgozó szakik, ugyanúgy akkor is lennének olyan prostik, akik az út mellett, a templom mellett, az iskolák mellett árulnák a bájaikat, csak valószínűleg jóval kevesebben, mint mostanság.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.17. 12:12:01

@qqriq70: "talán olyanok is vannak közöttük, akiknek módjukban áll utána nézni:" - miért érzem azt, hogy olvasná is ezeket a sorokat valamilyen illetékes elvtárs, az nagy ívben szarna bele? egyszerűbb elfordítani a fejüket, mint megpróbálni változtatni. És igen, elhiszem, hogy alulfizetettek a rendőrök, a társadalmi megbecsültségük nulla (ennek okaiban ne menjünk most bele), a vezetőik basznak kiállni értük, a bíróságok túlterheltek, sőt még akár a jogszabályi környezet sem éppen ideális, de! Jelenleg ez van, ebből kellene főzni. Okkal, és joggal zavar sokakat, ami pl a Nyugatinál van (de lehetne még millió ilyen helyet mondani), ha másért nem, azért is lenne jó tenni ez ellen, mert az a nyomorult turista, aki vonattal érkezik ide, szinte először ezzel szembesül, mint Budapest "szépsége". Nem mondom, hogy CSAK ezért, de ezért IS kellene változtatni ezen. Majd rögtön ezután a városvezetők, és a döntéshozók elgondolkodhatnának azon is, hogy vajon az Andrássy útnál véget ér -e Budapest, vagy az a ca. 1.5 millió barom picivel élhetőbb fővárost érdemelne -e, mint a jelenlegi. Félreértés ne legyen, nem akarom én ezt elsősorban Tarlós nyakába varrni, mert a 20 év az 20 év, amíg a "világvárost" építette "örökös polgármesterünk", de talán történhetne már valami így majd' 1 év elteltével...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.08.17. 12:16:15

@bundi124: bundi for Igazságügy-miniszter :DD

de mielőtt az ünnepélyes eskütételre sort kerítenénk, ezen kommentedet jogértelmezés végett elküldöm a TASZ, az AI, és a Helsinki Bizottság illetékeseinek, valamint Mohácsi Viktóriának :DDDD

qqriq70 2011.08.17. 12:31:46

@Seduxen: Arról, hogy most mi van a Nyugatiban nem tudok érdemben állást foglalni. 2008-ban kiszálltam a hajóból.
Viszont emlékszem rá, hogy 2003 és 2007 között, az azóta már mindennek kikiáltott Gergényi Péter igen jelentősen megnövelte - az akkor még működő Nyugati Pályaudvari- rendőrőrs létszámát. Nem volt álom akkoriban a posztos rendőri szolgálat sem, a nap 24 órájában, mert ha a posztos rendőr belekezdett egy intézkedésbe a föld alól is, de előteremtették számára a váltást. És akkoriban látható eredménye is volt a fokozott rendőri erőnek, de persze ezt csak az tudta autentikusan észrevenni, aki látta az állapotokat 2003-at megelőzően is. Persze emlékszem még akkoriból a TV2 Naplójának (Barczai Gabriella) riportjára, amikor először vették elő a gyermekprostitúció kártyát, és a valóban terhes, de ténylegesen 23 éves prostituáltat (akivel szemben a rendőrőrs járőrei a riporter állításával szemben többször is intézkedtek) próbálták úgy bemutatni, mintha kiskorú lenne.

Stock 2011.08.17. 12:38:12

@Tzimisce: sztem nagyon egyzserű lehetne a rendőrök módszere:
- hagyod a lányt meg a stricit... mindenkit igazoltatsz, akivel szóbaáll!
- ha látod, hogy megköttetett a bolt, akkor szépen kíséred őket....

nagyon hamar ráunnának!!

qqriq70 2011.08.17. 12:48:08

@Stock: Az ötlet akár jó is lehetne, na de te nem tudod mennyi kis hazánkban az öntudatos állampolgár, aki az ilyen igazoltatást zaklatásként éli meg. És hidd el, tapasztalatból írom, nem unják meg nagyon hamar. Ha pedig látod hogy létrejön a bolt, de a kuncsaft nem ismeri el, hogy prostitúció kedvéért indultak meg a VI. kerületből a XIII. kerületi szexshop irányába, akkor az az ügy a bíróságon már nem állja meg a helyét. Egyébként a bácsik (mert régen a 60+ volt a célközönség) ilyenkor azt szokták mondani, hogy csak egy kávéra hívják meg a hölgyet, vagy régóta szerelmesek egymásba és a Duna partra mennek sétálni stb. A rendőr meg bizonyítsa be az ellenkezőjét. S ne felejtsd el, hogy őt kötik a kerület határok, nem hagyhatja el a területét, ráadásul ugyanúgy intézkednie kellene az engedély nélküli árusokkal, koldusokkal, köztisztasági szabályokat sértő hajléktalanokkal is stb. Azaz akkor indulna csak be az aluljáróban a "buli" ha a rendőr elkísérné az alkalmi párt, hogy tényleg kávézni mennek-e stb. A bíró előtt bizonyítani kell, hogy valóban szóba kerültek az anyagiak is, és hogy összegszerűen mennyi stb..

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 12:50:39

@bandika gazdája: őőőőő... te most ugye viccelni própálsz, csak nem sikerül? :)

hogy jön a gyereknevelés ahhoz, hogy pénzért, vagy bármilyen juttatásért szexuális szolgáltatást nyújt valaki?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 12:54:47

@phrascarica: nem bírlak követni. fejtsd ki nekem légyszíves, hogy min problémázol, mert nemigazán értem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 12:59:43

@A.V.: pedig vannak ott 14 éves lányok is.
egyébként mielőtt felteszel kérdéseket nagy arccal, olvasd vissza a kommenteket, hátha megtalálod rá akár attól a választ a kérdésedre akitől kérdezed, már jóval hamarabb kifejtve a témát.

én nem értem minden idióta idejön nagy arccal beugatni, elmondani a tuti ötletét, mert csak ő az okos, de arra nem veszi a fáradtságot, hogy elolvassa a már leírtakat, amiben ugyanezt már régen kitárgyalták?
természetesen utána, amikor elküldik a picsába, mert egy hülye papagáj, még ő van megsértődve, és jön azzal, hogy miért kéne neki elolvasnia, egyébként is akinek nem tetszik amit ír, ne olvassa.

Stock 2011.08.17. 13:09:14

@qqriq70: jogos amiket írsz, sajnos...
bár sztem némiképp félreértettél, ugyanis én arra gondoltam, hogy pár hét kőkemény igazoltatás (kit érdekel az öntudata, kérje el ajelvényszámot... jogellenes intézkedés nem történt) és a vendégek egyszerűen kikopnának, mert számukra csak anonimitásban jó a buli. és ha nincs vendég, akkor bizony költöznie kell a boltnak, így ugye nincs szükség bizonyításra, nem kell elhagyni aközterületet........
az megoldhatatlan lenne szándék esetén, hogy 2-4 készenlétis pár hónapig ezt a munkát végezze a kerülethatárok nélkül?

Stock 2011.08.17. 13:12:28

@qqriq70: jah amásik fele meg a civil ruhás tevékenység lenne egy diktafonnal.... megállni az üzletelők mellett.... avyagy a lánykák amúgy is ajánlkoznának... sztem.
átlagos alkatú farmerkabátos 30-asokból remélem nincs hiány a szervnél... :))

qqriq70 2011.08.17. 13:18:39

@Stock: Nehogy félreérts, nem akarok mindig olyannal jönni, hogy melyik ötleted miért nem működik. Ezt a civil ruhás dolgot is játszottuk anno. Működik is egy darabig, amíg találni olyan rendőröket, akik hajlandóak feláldozni a szabadnapjaikat, mert ha olvastad amit fentebb írtam, hogy mi lesz a tettenérés után, akkor tudod, hogy egy nap az intézkedés, egy másik nap pedig a bíróság előtt a részvétel. Ideig óráig van is eredmény, de tényleg, azonban aki erre tette fel az életét (prostituált) az ebből is fog élni. És ha nem a Nyugatiban akkor a Szent István körúton vagy a Duna korzón stb.

bundi124 2011.08.17. 13:21:40

@Seduxen: Ez a csapat közösen bőröndözne össze a megválasztásom esetén.

Az ilyen jellegű büntetéseket nemzetközi egyezmények és uniós szabályozások tiltják. Tehát nehézkesen lenne kivitelezhető.

Mellette természetesen lenne a BV-be "A" hét és "B" hét.

A hét: gödörásás
B hét: betemetés

Stock 2011.08.17. 13:37:31

@qqriq70: dehogy értelek, sajnos nekem is volt alkalmam betekintést nyerni a hatóságok munkájába, helyzetébe.
a prosti az szinte valóban fix, hogy az is marad.. talán ezért is kéne magasabban kezelni a problémát:
-valós türelmi zónák kijelölésével, ahol nyugodtan melózhat (szemétégető, szabadkai utca..)..
-egyéb helyeken pedig szigorúbb törvények következtében 2-3 bizonyításos bírósági ügy után valódi, (letöltendő) büntetés kiszabásával szankcionálni.

örülök, hogy alaposan és türelmesen leírtad, hogy nem csak lustaságból és hülyeségből fakadóan nem tesznek semmit az egyenruhások (bár meg ne sértődj, de sztem ez is alkalmanként bejátszik)... hasznos volt olvasni, nem mondom, hogy jó érzés ha ezekre a dolgokra felhívják az ember figyelmét, de hasznos mindenképp! köszi! :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 13:45:18

"Nyugati aluljáró, hétköznap, késő délután. Egy 15-16 év körüli lányhoz odalép egy ötvenes férfi:

- Mennyi? - kérdezi. Megállapodnak és elmennek. Néhány méterre a lány barátnője ácsorog. Kérdem, mennyi idős. A válasz bizonytalan:

- 18 éves... leszek.

Ennél hosszabb beszélgetésre nem hajlandó, gyorsan odébb sétál. A közelben egy csapat kamasz fiú: ők is kliensekre várnak. Az aluljáróban hajléktalanok, koldusok, zsebtolvajok és hittérítők mellett korábban is sok prostituált dolgozott, de mostanában civil szervezetek szerint mind több közöttük a kiskorú.

- Néha már húszasával állnak az aluljáróban a kiskorúak - mondja Csapó Emma, a Kiút Veled Egyesület vezetője. Persze nem csak a Nyugatiban vannak, a város kevésbé forgalmas pontjain is dolgoznak. Az egyesület több mint tíz éve próbál segíteni a prostituáltakon. - Ha odamegyünk egy lányhoz, hogy felajánljuk a segítségünket, legfeljebb három percig beszélhetünk vele, már ott van a stricije - meséli. Az utóbbi időben elterjedt, hogy a lányok vagy a futtatóik lefényképezik az egyesület munkatársait vagy bárkit, aki odamegy hozzájuk és nem kliens.

A kiskorúak többsége szökött állami gondozott, de vannak olyanok is, akik családból jöttek, sőt a családjuk tudtával dolgoznak. Csapó Emma szerint nagyon sok ember érdeke, hogy egy-egy lány kint álljon az utcán. - Ez hatalmas üzlet, nulla befektetéssel. Csak rávesznek egy lányt vagy fiút erőszakkal vagy anélkül, hogy dolgozzon, és ontja a futtatójának a pénzt, mint egy gép, amíg teljesen tönkre nem megy.

Csapó Emma szerint a kliensekről szinte semmit nem lehet tudni. - Ők láthatatlanok ebben a történetben - mondja.

Az, hogy valaki 18 évesnél fiatalabb, de 14 évesnél idősebb kamasztól szexuális szolgáltatást vesz, tavalyig nem számított bűncselekménynek. 2007 elején civil szervezetek nyomására azonban elfogadtak egy törvényt, amely szerint három évig terjedő börtönbüntetést kaphat a kliens.

Juhász Géza, az egyik kezdeményező, a Habeas Corpus munkacsoport vezetője szerint: hiába. Mert csak papíron valósult meg, amit szerettek volna, a gyakorlatban nem változott semmi. Nem tudnak egy esetről sem, amikor valakit lebuktattak és elítéltek volna, mert kiskorú prostituálttal volt. Juhász Géza szerint a gyerekprostitúció elleni fellépés pénzigényes, mert sok munkával csak kis eredményeket lehet elérni. Hosszú időt, körültekintést igényel egy kiskorút vásárló kliens elfogása, hiszen egyik félnek sem érdeke a lebukás. Így aztán, a jogvédő szerint egyszerűen nem éri meg rendőrségnek.

Szőnyi Gusztáv alezredes egyetért azzal, hogy nehéz dolguk van, de azt mondja, hogy ettől függetlenül igenis törekszenek a kliensek lebuktatására, bár arról nincs tudomása, hogy bárkit is elkaptak volna, mert kiskorú prostituálttal volt. - A nyugati aluljáróban is folyamatosan jelen vagyunk, igaz, a másik oldal is - mondja. Az alezredes szerint a rendőrség keze meg van kötve, mert az ácsorgás nem bűn, legfeljebb igazoltathatnak, és ha kiderül, hogy valaki intézetből szökött, visszaviszik. - Sokszor már másnap újra ott vannak - teszi hozzá.

Tapasztalatai szerint a gyermekprostituáltak nagy része intézetben nevelkedik. Az idősebbek rábeszélik a fiatalabbakat, hogy így könnyű pénzt keresni, és sokszor ők azok, akik aztán elveszik a bevételt gyengébb társaiktól. Szőnyi Gusztáv azt mondja, hogy korábban is volt gyerekprostitúció, de amióta a nevelőotthonokban szabadabb az élet, többen vannak az utcákon. Szökniük sem kell, kimennek eltávozáskor - aztán meg nem mennek vissza. Mivel szinte semmi pénzük nincs, néhány ezer forintért is elmennek. Az alezredes elmesélt egy jellemző történetet: egy tizenéves fiút kioktattak intézeti társai, hogy tizenötezer forintot kérjen egy alkalomért, de ő úgy találta, hogy az túl sok pénz, neki elég ötezer forint is, ezért inkább ennyit kért a kliensektől.

Hogy hány kiskorú dolgozik rendszeresen vagy alkalmanként az utcákon, nem tudják. Erről nincs statisztikájuk."

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 13:50:17

@Conv: ja, 2008-as a cikk. azóta a csöveseket, koldusokat kitiltották, maradtak a hittérítők, zsebtolvajok és a kurvák. azóta semmi változás ezen a téren, illetve egyre több a fiatalkorú prosti

A.V. 2011.08.17. 14:13:04

@Conv:
A cikk azon alapszik, hogy GYEREKEK VANNAK OTT. Nincsenek, látom.
De tudod mit? Menjünk le és nézzünk körül! Hajrá! Ha te is gyakran jársz arra és én is, tuti, hogy lesz olyan időpont, ami jó mindkettőnknek. Csak nehogy pont akkor ne legyen ott TIZENNÉGY ÉVES....
Nem volt ott soha semmilyen tizennégy éves. Ennyi.

bandika gazdája 2011.08.17. 14:15:15

@Conv: Dehogy viccelek! Olvastad mit írtál korábban? Ezért hivatkoztam a nemrégiben - okkal - kioktatott csajnak írt kommentedre! Mi a gond?

bundi124 2011.08.17. 14:15:53

@Stock: Ezt annyival egészíteném ki, hogy a legjobb megoldás lenn talán a strici elleni vagyonosodási vizsgálat.

Mégpedig úgy, hogy rövid határidőre az egész rokonságával együtt berendelni vizsgálatra, mert a saját nevén lévő vagyont könnyel eltünteti.

A vizsgálat valószínű gyorsan kideríteni, hogy messze nincs arányban a bevallottja a feltárttal.

Itt jön a képbe két másik jogszabály, ez pedig A számvitel rendjének megsértése, ill. az adócsalás. Továbbá esetenként az utóbbi jobban specializált fajtája a Munkáltatással összefüggésben elkövetett adócsalás.

A stricik jó része már nem ismeretlen a bíróság előtt, így jó esély van rá, hogy letöltendőt kap.

Ez a módszer azért is lenne előnyös, mert az ilyen kategóriában bűnöző elkövetők számára az számvitel és az adójog nehéz terep.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 15:37:30

@bandika gazdája: magyarázd el légyszíves, mi az ami ellentmond egymásnak, mert nem értem.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 15:38:23

@A.V.: a fiatalkorú 14-18 éves. vannak. nem egészen 3 órája voltam ott.

bandika gazdája 2011.08.17. 15:47:45

@Conv: Most nem érek rá. de ígérem elmagyarázom, hogy SZERINTEM mi az ellentmondás. Bocs' de mennem kell!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 16:15:16

@bandika gazdája: OK, akár a kocsmában is, hogy ne offoljuk itt szét a dolgot :)

magyar bucó 2011.08.17. 16:28:29

@Conv: Igen, de a fiatalkorú nem gyermek. Ilyen egyszerű...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 16:55:31

@magyar bucó:
de, gyerek.
felnőtt 18 év betöltése után lesz hivatalosan.
valójában sokszor csak 40 felett, de ez mellékes most :)

magyar bucó 2011.08.17. 17:02:36

@Conv:
A magyar büntetőjog szerint gyermekkorú az, aki a cselekmény elkövetésekor a 14. életévét még nem töltötte be.

Imádom, amikor a hülye okoskodik...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 17:30:33

@magyar bucó:

Polgárjogi szempontból 18 év alatt mindenki kiskorú (kivéve, ha házas), 14 év alatt cselekvőképtelen kiskorú, 14-18 között korlátozottan cselekvőképes kiskorú (ha nincs gondnokság alá helyezve.
Büntetőjogi szempontból 14 év alatt gyermekkorú, 14-18 között fiatalkorú (ez nyilván összefügg a cselekvőképességgel).
azonban egyes bűnelkövetési formák megítélésekor kiemelt védelemben részesülnek a fiatalkorú személyekkel kapcsolatos bűnelkövetési formák így a ptk irányelvei alapján vizsgálják a bűnelkövetéssel kapcsolatos korhatárokat.

"202/A. § (1) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személyt üzletszerű kéjelgésre felhív, az (1) bekezdés szerint büntetendő."

"Az üzletszerű kéjelgéshez kapcsolódó egyes elkövetési magatartások körében a jogalkotó külön védelemben részesíti a fiatalkorú személyeket. Súlyosabban minősül, és két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő ugyanis az üzletszerű kéjelgés elősegítése és a kerítés, amennyiben tizennyolcadik életévét be nem töltött személy sérelmére követik el.
Tekintettel arra, hogy a tizennégy és tizennyolc év közötti kiskorúval ellenérték fejében létesített szexuális aktus a gyermek egészséges nemi fejlődését, erkölcsi tudatát veszélyezteti, a Javaslat átveszi a Kerethatározat 2. cikke b) pontja ii. alpontjának előírását. Megrontás bűntettét követi el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő tehát az a személy is, aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenérték fejében közösül vagy fajtalankodik. A Javaslat mindkét irányú elkövetési magatartást, tehát mind az ellenszolgáltatás nyújtását, mind az ellenszolgáltatás fejében felkínált közösülés vagy fajtalanság igénybe vételét szankcionálja."

én is szeretem amikor a hülye okoskodik.

magyar bucó 2011.08.17. 17:58:09

@Conv:
"Büntetőjogi szempontból 14 év alatt gyermekkorú, 14-18 között fiatalkorú (ez nyilván összefügg a cselekvőképességgel)."

Tehát gyermek: 14 év alatti. Eddig is ezt mondtam, te állítottad az ellenkezőjét.

0-14 gyermekkorú
14-18 fiatalkorú
18+ nagykorú
Az első két kategória nem nagykorú.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 18:27:38

@magyar bucó:

nehezen érted meg ugye okoskodó, hogy a prostitúció esetében egyformán kezelik gyermekkorút és a fiatalkorút is?
tökmindegy, hogy fiatalkorú vagy gyermekkorú a btk. alapvetése szerint.

ismétlem:
"Tekintettel arra, hogy a tizennégy és tizennyolc év közötti kiskorúval ellenérték fejében létesített szexuális aktus a gyermek egészséges nemi fejlődését, erkölcsi tudatát veszélyezteti, a Javaslat átveszi a Kerethatározat 2. cikke b) pontja ii. alpontjának előírását."

magyarul ha fiatalkorú akkor is a gyermekkorúként kezelik prostitúció esetén.

magyar bucó 2011.08.17. 18:31:27

@Conv: "a Javaslat átveszi"

Nem tudom, ki, kinek, mit javasol, de nem is érdekel, semmi közöm hozzá.
A törvény nem javaslat és nem tartalmaz ilyent.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 18:45:38

@magyar bucó:

ez amit idéztem, egészen pontosan az indoklási része a törvénynek, mely a fiatalkorú prostitúcióval foglalkozik azaz a büntető törvénykönyről szóló,1978. évi IV. törvény 202/A. § -é mely 2007-ben került módosításra a fenti indoklás szerint, .

a törvényt a fentieknek megfelelően módosították az indoklás alapján, mely a már létező jogszabályokhoz igazította azt.

de ne érdekeljen, mert minek a tényeket figyelembe venni, hiszen okosabb vagy, ha nem érdekelnek a tények, mert semmi közöd hozzá.

magyar bucó 2011.08.17. 18:55:48

@Conv: Összesen ennyi a törvény:
"202/A. § Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."

A gyermekkort pedig a törvény 23. §-a határozza meg.

magyar bucó 2011.08.17. 18:58:42

@magyar bucó: A Törvény szövege itt olvasható:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=97800004.TV

A rizsa nem törvény, semmilyen joghatása nincs.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 19:06:54

@magyar bucó: igen ez már a fentiek alapján módosított tv.
addig a gyermekkorúakra vonatkozott a szövege. ezután 2007-ben a fenti indoklás alapján módosították úgy, hogy minden 18 év alattira vonatkozzon, azaz egyként legyen kezelve a fiatalkorú és a gyermekkorú.

abandi 2011.08.17. 19:09:12

@Conv:
Ez azért elég durva!

magyar bucó 2011.08.17. 19:18:32

@Conv:
A linken olvashatod a törvény teljes és naprakész szövegét. Ez a jogszabály, és csak ez. Ez semmi olyasmit nem tartalmaz, amit te terjesztesz.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 19:35:22

@magyar bucó:

van a törvényben olyan, hogy aki tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő?

nincs. olyan van, hogy aki tizennyolcadik életévét...

tehát?
mondd, mi alapján teszel tehát különbséget a gyermekkorú és a fiatalkorú prostitúciója közt? semmi alapján. nincs különbség.

ez a lényeg. hivatkozhatsz arra, hogy a gyermekkor a 14 év alatti kor, ettől függetlenül aki egy nap múlva lesz 18 éves, az is ugyanezen törvény alapján van elbírálva, ha prostituáltként kerül bíróság elé.
érted ugye? az hogy fiatalkorú prostitució vagy gyermek prostitució, ugyanaz a btk szerint. tökmindegy a prostituált életkora. 18 év alattiról van szó.

magyar bucó 2011.08.17. 19:44:46

@Conv: Összesen ennyi belőle a törvény:
""202/A. § Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.""

A gyermekkor 14 évig tart.

"mondd, mi alapján teszel tehát különbséget a gyermekkorú és a fiatalkorú prostitúciója közt? semmi alapján. nincs különbség."

Te tényleg kurvára nem értesz hozzá és még hülye is vagy.
14 éves kor alatt akkor sem szexelhetsz vele, ha nem prostitúcióról van szó. Egy másik törvény miatt.

bundi124 2011.08.17. 20:42:22

@magyar bucó: Igen, de ugyanazon cselekményért nem lehet 2x felelősségre vonni. Ill. a mai csajokról szinte senki nem mondja meg hány évesek. 13 évesen simán kinéz 16-nak. Tehát erre a tényállási elemre megállhat a tévedés.

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2011.08.17. 22:09:33

@magyar bucó: "14 éves kor alatt akkor sem szexelhetsz vele, ha nem prostitúcióról van szó. Egy másik törvény miatt."

megfeledkeztél egy fontos dologról: prostitúciúról van szó!

és szexelhetsz 14 éves kor alatt mással, vagy lehetsz te az idősebb, ugyanis akárhogyan is értetted (értetted? ;-)) - a törvény megtörtént* cselekményt rendel büntetni.

*bár a megtörténés hétköznapilag és jogilag nem ugyanaz.

A.V. 2011.08.17. 22:52:21

@Conv: Aha! És te rendőr vagy? Elkérted a személyijét? Vagy csak megsaccolod pár méterről? Hagyjuk már

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.17. 23:18:32

@A.V.:
rendben. hagyjuk. igazad van.
csak 18 év feletti cigány asszonyok vannak a nyugati téren strichelni.

abandi 2011.08.17. 23:50:16

@bundi124:
Na akkor:
Összesen ennyi belőle a törvény:
""202/A. § Aki tizennyolcadik életévét be nem töltött személlyel ellenszolgáltatás fejében közösül vagy fajtalankodik, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.""

Tehát a szocionisták eltörölték a gyermek és fiatalkorú korhatárokat.
A magukfajták kedvére.
Nincs mit magyaráznia, göndörke!

abandi 2011.08.17. 23:57:04

@abandi:
A fentit a sikamlós alosztályú lénynek szántam, aki most éppen magyarnak mondja magát.
Bocs bundi124...

A.V. 2011.08.18. 10:02:48

@Conv: Igen, valóban azok. Minimum 18, de inkább 20 évesek.
Az a baj amúgy itt ezzel a cirkusszal, hogy semmire nem vezet.
Ül a cigányasszony a csecsemővel a mínusz nemtudom hány fokban, télen a hóesésben a Blahán. Mennek el mellette az emberek, akik mind úgy gondolják, hogy nincs közük hozzá. Kihívom a gyámhatóságot, én, egyedül. Senki más nem tette meg, de a pofája mindenkinek nagy. Kihívod a zsarukat, ha te VALÓBAN tininek látod őket, vagy inkább hisztizel még egy sort a posztíróval a neten? Az mit old meg? Hiteltelen vagy.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2011.08.18. 11:09:39

@A.V.:
cimbora, hiába hívod ki a rendőrt, nem tehet semmit. éppen ezért nem is jön.
az lenne a megoldás, ha folyamatosan ott lennének.

de mondom, igazad van, 18 év felettiek mind. nincs miért kihívni a rendőrt.
látod milyen szerencse, hogy ilyen trehány tahó vagyok, hogy nem hívtam rendőrt?

A.V. 2011.08.19. 02:31:52

@Conv: Hát, nem is vagyok rád büszke :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2011.08.19. 12:20:12

2 rendőr szokott ott lenni. Legalább is, azon a néhány alkalmon, amikor késő este vagy kora hajnalban tévedek arra. De 2 hol elég? 45 hajléktalan elkezd balhézni, arra nem elég 2 hogy a bámész tömeget távol tartsa a saját biztonságuk érdekében.

Prostik, ésegyéb (csempész cigit kabát alól áruló kisebbségi) meg mindig is voltak a Nyugatinál. Vársz valakire, nézel ki a fejedből, 5 perc után már tudod, kik az "üzletasszonyok" és kik a stricijeik. 1-2 nőt már arcról megismerek.
Nyugatinál egyszerűen ez van. Szeretné az ember, hogy olyan csilli-villi, biztonságos, tiszta legyen az aluljáró, mint Nyugaton (Blahánál tényleg sikerült ezt elérni, vagy már azóta leromlott?) de ahhoz a fejekben is változás kéne. Illetve amíg van lócitrom, addig veréb is....
Egyszer télen mentem metrótól a villamos irányába, hát egy idősebb fazon rendesen mellém lépett, invitálva hogy menjek el vele egy kicsikét..... pedig marhára szolidan öltözködök. Nomindegy. Magyarország.

HenteSS88 2011.08.21. 09:15:44

Egyszerűen gumibottal el kéne verni őket, rögtön elhúznának az aluljáróból.

A.V. 2011.08.22. 12:56:36

@Conv: Valóban az, a hétvégén láttam őket, elmentem ott és direkt közel is mentem, úgyhogy nem úsztam meg, hogy ne legyen föltéve a nagy kérdés: Heló, nem kell szex? :D
Ha ezek közül bármelyik gyerekkorú vagy fiatalkorú, megeszem a kalapom.

f.m.j. 2011.08.22. 15:19:32

@A.V.: de ha egyik sem gyermek, vagy fiatalkorú, akkor hol vannak az intézetis kiscsajok, akiket a stricik visznek ki, aztán meg vissza fuvarozzák őket az intézetbe? (Cseppkő utcai gyermekotthonos történet, utána lehet nézni...)

T-5 2011.08.22. 15:45:17

@f.m.j.: Te, az nem az a sztori volt, amiről most utóbb kiderült, hogy mégse hibás a faszi? Amit amúgy előre is lehetett sejteni... a két kihozott kislánnyal? Hm?
A Nyugatiban nem intézetis csajok vannak, szerintem.

f.m.j. 2011.08.22. 16:21:39

@T-5: nem, az a fickó nevelő volt, nem strici

Nurrddin 2011.08.22. 18:17:59

@ORGASMUSFORSCHER:
"1000 jobbikos, csak egyszer, csak egy napon meg tudná azt csinálni, hogy megszállják a Nyugati aluljárót s sorfalat állva biztosítják, hogy az emberek nyugodtan menjenek be a vasútállomásra, vagy a Westendbe. Csak egyszer. Aztán ha jönnek a jogvédők élükön Tamás Gáspár Miklóssal, meg Vásárhelyi Máriával, akkor lehetne mondani, hogy az egyszerű állampolgárok azon demokratikus jogáért küzdöttek, hogy a kokerók, meg a csövesek, meg az egyéb aljanép hagyja őket békében. "

látszik hogy nem élsz itthon.... na kérem, ott nem tgm, meg vásárhelyi jönne először, hanem az egyre jobban fizetett rebasz, könnygázzal, viperával, hogy visszaállítsák a strihelés jogát az aluljáróban, és futószalagon szórnák ki százszámra a 30 napos előzeteseket, amit aztán másfél két évek követnének, jobb esetben felfüggesztve
rosszabb esetben letöltendő, ha a delikvensnek éppen van egy be nem fizetett gyorshajtási büntetése...
de nem gond, mert a cigó stricik, dílerek, és egyéb fajta "vállalkozók" egy két felfüggesztett után is újabb felfüggesztettet kapnak....
persze azért, mert ők hasznos tagjai a társadalomnak....

hoplita 2011.08.22. 19:41:17

Én az egészet össze tudom foglalni egy jó, találó, magyar mondással.

Amíg van lúszar, van veréb is.
Ragozhattyuk amúgy napestig.....

T-5 2011.08.23. 09:48:16

@f.m.j.: Más esetről nem tudok.
De ahhoz képest, hogy egyesek blogposztot írnak, mások meg hangosan helyeselnek, egyik se képes rendőrt hívni. (És most nem csak az ilyen esetekről beszélek, ugye)

A.V. 2011.08.25. 11:40:28

@T-5: Ez tényleg vicces, valaki azt látja, hogy gyerekek állnak az aluljáróban (ami nyilván baromság) és nem a zsarukat hívja, hanem ír egy posztot LOL :D

Spiritmonger 2011.08.28. 23:25:56

olyan, hogy tömeges fiatalkorú prostitúció, nem létezik itthon
vannak egyedek, akik 18 alatt is ezt a szakmát űzik, de minimális a számuk

a Nyugati tér sem para, elég gyakran járok ott az aluljáróban, qrvára nem érdekelnek az ott csövezők, sőt, én sem érdeklem őket

van egy mondás, miszerint akkor élsz jól, ha a nő, akit baszol, fiatalabb, mint a bor, amit iszol...

különben is, ki az az állat, aki az aluljáróból választ qrvát?

www.beszamolok.com. , nincs para, minőségi a szolgáltatás, nem kell félni, hogy fiatalkorú a hölgy, stb

a téma túl van lihegve

a mai, itthon fellelhető qrvák 99%-a önként dolgozik, miután felmérte, hogy így van a legtöbb esélye pénzt keresni

a new yorki egyezményt fel kell mondani, legyenk bordélyok, orvosi ellenőrzéssel, adózzanak, legyen minőségi szolgáltatás, és nem lesznek ilyen, a posztot ihlető rémhírek

A.V. 2011.09.02. 10:26:33

@Spiritmonger: Egyik nap ismét átmentem a Nyugati aluljáróban, hát ha azok ott 18 éven aluliak, akkor hogy fognak kinézni 30 évesen? :D
Jaj istenem, megint egy túllihegő poszt

elektromotor 2011.09.02. 10:32:56

@A.V.: Legnagyobb sajnálatodra?! :-)))

süti beállítások módosítása