Skip to content


       Szűrés lista

Hoffmann Rózsa titkos melléklete

Hoffmann Rózsa szerdán prezentálta az új köznevelési törvényt, amelyet - csodák csodája - nem dobtak vissza Orbánék. A törvény részletei itt olvashatóak, egy bekezdést emelnék ki a sajtótájékoztató szövegéből:

"A szakszervezetek azon félelmeire reagálva, miszerint több tízezres elbocsátások és iskolabezárások várhatóak elmondta: a pedagógus szakszervezetek nem tudják állításaikat a törvény szövegével alátámasztani, az új jogszabályból ugyanis nem következik sem intézménybezárás, sem pedagóguselbocsátás, így - mint fogalmazott - hamis állítással nem tud vitába szállni.
Ha a gyermekek száma csökken, matematikailag következhet pedagóguselbocsátás, de "nem mi fogjuk központilag előírni azt, hogy bocsássanak el pedagógusokat", hanem az iskolafenntartó összesíti majd a gyermeklétszámokat. Számításaik szerint viszont - folytatta - a nyugdíjazás és a természetes fogyás magasabb arányú, mint a gyermeklétszám csökkenéséből következtethető pedagóguslétszám-csökkenés. A jövő évi költségvetés nem ütemezett elő kivonást a közoktatásból." - nyilatkozta Hoffmann Rózsa.

Nos, igazat kell adnunk Hoffmann Rózsának. A törvény szövegében ugyanis valóban nincs szó kirúgásokról és iskolabezárásokról. Ez ugyanis a törvény mellékletében található. Amit nem hoztak nyilvánosságra. Na vajon miért nem?

A 40 oldalas melléklet azonban az fn24.hu-n landolt.

1. Tankötelezettség korhatárának leszállítása

Ez az NGM "kérése" volt, négy év alatt 73,23 milliárd megtakarítást terveznek.
Hivatalos indoklás: "azok a fiatalok, akik már nem akarnak tanulni, hamarabb munkába állhassanak."
Mellékletben, a "mi várható" kérdés után ez szerepel: "…képzettség nélkül, szakmai tudás hiányában és az eddigieknél fiatalabb korban (16 évesen) az oktatási rendszerből kikerülő fiatalok."

2. Pedagógusok elbocsátása
- Tankötelezettség korhatárának lecsökkentése: 4094 pedagógus elküldése
- Gyereklétszám fogyása: 4183 pedagógus elküldése
- Felső tagozatok összevonása: 2820 pedagógus elküldése
- Szakképzés átalakítása: 2284 pedagógus elküldése

3. Iskolabezárások
Felső tagozat működését ott engedélyezi a törvény, ahol legalább két párhuzamos osztály van, azaz a kisiskolák nagy részét be kell zárni, össze kell vonni.
Azaz: a  tervezet szerint 633 feladatellátási hely (=iskola) szűnik meg, több mint 50 ezer gyerek kerül át más intézménybe, és közel 3 ezer pedagógus kerül az utcára. A megtakarítás 2015-ig közel 28 milliárd forint.
Amúgy ha nincs felső tagozat az iskolában, akkor már az alsó tagozatba sincs sok értelme beíratni a gyereket, mert 4 év múlva járhat új osztályba, másik iskolába...

4. Finanszírozás
- Egész napos iskola: + 45 milliárd
- Iskolás fenntartása 2015-ig: + 136 milliárd
- Minden napos testnevelés 2015-ig: + 82 milliárd
- Tornatermek építése 2020-ig: + 224 milliárd
- Pedagógus-életpályamodell 2013-2015: +381 milliárd

Teljesíthetőnek tűnik, biztos adnak rá pénzt ...

Egy nap alatt így lebukni, Rózsa ... ilyen esetben csak a lemondás elfogadható.

A szokásos magas labdák, 10 másodpercnyi guglizás után:
Hoffmann Rózsa, 2008. december:
"A mai oktatáspolitika az esélyegyenlőség hangoztatásával, de annak értelmezése nélkül, a saját céljaival ellentétes intézkedéseket hoz rendre, gondolok itt az iskolabezárásokra, az osztálylétszám megnövelésére és még sok minden egyébre. Szürkítő, kommunisztikus ideák látszanak felvillanni az elképzeléseikben. (...) 
Egy országot fejleszteni csak a közoktatás színvonalának emelésével lehet. Szaktudással, kiváló pedagógusokkal, szigorúan ellenőrzött pénzfelhasználással. (...)
A szakképzés, a művészet- és egészségpedagógia, a nyelvoktatás színvonalának emelése mellett valódi megoldásokra lesz szükség az esélyegyenlőség megteremtésében,
és újra ki kell nyitni a falvakban a bezárt kisiskolákat. Ismét az embert, és nem a pénzt, a gépeket, az infrastruktúrát kell az oktatás középpontjába állítani."

Réthelyi Miklós, 2010. május, parlamenti bizottsági meghallgatás:
"Személyes ügyként említette a kistelepülési iskolabezárások áttekintését és lehetőség szerint ezen intézmények újbóli megnyitását."

Címkék: oktatás hoffmann

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr373333295

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Két ügy 2011.10.27. 23:05:04

p { margin-bottom: 0.21cm; }I. Miközben Hoffmann Rózsa Államtitkár Asszony úgy tesz, mintha több volna az általa felügyelt terület a főnöke számára puszta kellemetlen költségvetési kiadásnál, a megszorítások jelentős milliárdokkal érintik az oktatásügy...

Trackback: Hány menet egy szemeszter? 2011.10.27. 17:05:17

Prostitúció, mint az felsőoktatás finanszírozásának alternatívája.10 évvel ezelőtt a felsőoktatás finanszírozása még nem okozott különösebb problémát az átlagos családok számára. A diákhitelezés még csak a szárnyait bontogatta, a diákmunka sem volt túl...

Trackback: Tetszik, nem tetszik: Hoffmann Rózsa törvénye átment a kormányon 2011.10.27. 14:22:16

Az MTI tájékoztatása szerint a kormány jóváhagyta a köznevelési törvény tervezetét. A javaslat a tervek szerint október végén-november elején kerül az Országgyűlés elé, az új törvény pedig 2012-től lép életbe. 3 éves kortól kötelező lesz az óvoda, a ta...

Trackback: Tetszik, nem tetszik: Hoffmann Rózsa törvénye átment a kormányon 2011.10.27. 14:22:16

Az MTI tájékoztatása szerint a kormány jóváhagyta a köznevelési törvény tervezetét. A javaslat a tervek szerint október végén-november elején kerül az Országgyűlés elé, az új törvény pedig 2012-től lép életbe. 3 éves kortól kötelező lesz az óvoda, a ta...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.10.27. 11:23:00

A második pontban szereplő elbocsátások összesen: 12.845
Egyébként meg valóban monnyonle.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.10.27. 11:28:17

2. Pedagógusok elbocsátása
- Tankötelezettség korhatárának lecsökkentése: 4094 pedagógus elküldése
- Gyereklétszám fogyása: 4183 pedagógus elküldése
- Felős tagozatok összevonása: 2284 pedagógus elküldése
- Szakképzés átalakítása: 2284 pedagógus elküldése

ez mi ez?:)
ez vmi vicc? hogy kell ezt értelmezni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.10.27. 11:29:49

@tesz-vesz: hogyan számolták ki pontosan , hogy a tankötelezettség korhatárának lecsökkentése során pont 4094 pedagógus elküldése lenne tervszerű?:)

honnan tudják, hogy mennyi gyerek hagyja ott így a sulit?:) ez kamu, de nagyon:)

jones5555(exdr.) 2011.10.27. 11:36:52

Pedagógusként: Bravó Rózsa! Megmutattad, hogy nincsen rózsa tövis nélkül! Bár azt hiszem ezt eddig is tudtuk! Csodás évek jönnek!! Kétharmad!! Röhögnöm kell!!

Illúzióromboló kockacukor 2011.10.27. 11:38:04

Én csak szeretném neki küldeni a The Trammps - Disco inferno című slágert. Meg mindenkinek aki szereti.
Köszönöm.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.27. 11:38:43

"Egy nap alatt így lebukni, Rózsa ... ilyen esetben csak a lemondás elfogadható."

Egy Fidesz-KDNP-s politikusról beszélünk. Nemhogy lemondás, bocsánatkérés sem lesz. Csak mismásolás, meg arrogáns kioktatás lesz.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.10.27. 11:39:50

@tesz-vesz:

Ezek a lépések ilyen kirúgásokkal járnak. Ezzel számoltak.

sárkányfő 2011.10.27. 11:40:00

Lehet hogy ódi-módi begyöpösödött dinoszaurusznak tűnök, de tényleg csak engem zavar, hogy folyamatosan a szemünkbe hazudik a kormány? Ez ma már normálisnak számít? A szavaknak van még jelentése és jelentősége? Vagy tök mindegy ki mit mond a lényeg hogy legyen valami háttérzaj?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.10.27. 11:41:38

@tesz-vesz:

Jogos, de mivel mindent alá kell támasztani számokkal, amit aztán ugye forintosítanak, így ők ennyivel számoltak. 12 -14 ezer tanárral.

Homeoffice 2011.10.27. 11:42:20

Kemény egy nap ez...
És még csak közeleg a dél...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 11:45:58

@sárkányfő: "A szavaknak van még jelentése és jelentősége?" - látom nem figyeltél eddig! (most azonnal 10 Üdvözlégy Viktor, és 20 Mi Atyánk ki vagy a NER-ben)

"Most is azt mondom a külföldi diplomatáknak, hogy ne figyeljenek oda arra, amit mondok, egyetlen dologra figyeljenek, amit csinálok."

Mr. Ligthman 2011.10.27. 11:53:17

Botrány! Mi meg birka módjára csak tűrjük. Gratulálok mindazoknak, akik lehetővé tették ezt. Tényleg, hova tűntek? Miért nem mondják azt, hogy "mi nem ehhez adtuk a szavazatunkat"? Mikor lesz már egyértelmű, hogy hülyének néznek minket? Tényleg birkák vagyunk...

sárkányfő 2011.10.27. 11:54:35

@Seduxen: igazad van. ostobaságomra nincs mentség. megsemmisültem. ;((

ámbátor 2011.10.27. 11:59:21

@csizsikpizsik: bazmeg, bazmeg,bazmeg, bazmeg.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.27. 12:03:48

@Seduxen: Nagyon bátor itten valaki, majd jól megbánod amikor a TEK-es kínzótisztek a 47. órája Szíjártó úr válogatott megszólalásait adják az arcodba hiába sírsz kegyelemért :)))

Enrico72 2011.10.27. 12:05:00

Azért most őszintén. Szükség van ennyi pedagógusra? Ugye ti is érzitek, hogy nem.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.10.27. 12:05:23

@ámbátor: Mijazmijaz, már senki sem szereti Hofit? Magyarok cselekedetei...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 12:08:04

@sárkányfő: erre nincs mentség! közös cellában fogunk megrohadni azt hiszem :DDD Sebaj, legalább a múltkori "van -e felelőssége Demszkynek" - beszélgetést folytathatjuk az idők végezetéig :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 12:08:49

@Enrico72: jobban belegondolva tényleg nincs, ablakon kidobott pénz amit az oktatásra fordítunk ebben az országban. Élő példának itt vagy Te...

Viktus 2011.10.27. 12:10:41

Rózsikában nem egy Klebelsberg Kunó veszett el az biztos ...

"Mert miből fakadt mindaz, amit tettem? Egy politikai
alapmeggyőződésből, abból, hogy mostani helyzetünk javulását,
sorsunk jobbra fordulását csak attól várhatjuk, hogy művelődési
téren fajsúlyosabbak leszünk, s hogy ezt a világ irányadó nemzetei
elismerjék... Lehetséges egy másik alternatíva is, amelyre a magyar
nemzet nem is mer gondolni, az, hogy kitörölnek bennünket az önálló
nemzetek sorából. Ha kultúrfölényünket elveszítjük, ez be is fog
következni. Ez adta meg nekem a kétségbeesés elszántságát, hogy
küzdjek azért, hogy a nemzet minél szélesebb rétegeit hassa át az a
végzetszerű meggyőződés, hogy lenni és művelődni, vagy nem lenni ez
nálunk teljesen egyértelmű! Meggyőződéses embert el lehet
pusztítani, de meggyőződésétől eltávolítani nem lehet!"

Ekképpen búcsúzott gróf dr. Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány legendás
kultuszminisztere (1922-1931) a szegedi egyetem professzori karától 1931.
október 5-én.

dzsi85 2011.10.27. 12:12:08

@Enrico72: idióta...

de folytasd a sort bátran: ennyi orvosra, ápolóra, diplomásra, tanult fiatalra, kisvállalkozóra sincs szükség! csak és kizárólag fideszes politikusra van szüksége az országnak, lehetőleg minél többre, csak ők menthetnek meg minket a végtől! minden baj okozója, hogy csak kétharmadnyian vannak, remélem 2014-től már háromharmadnyian lesznek és csak ők ülnek majd a parlamentben! mert ugye erre/ő rájuk van szükség!

GGG77 2011.10.27. 12:14:12

@Enrico72: Azt meg ugye te érzed, hogy minden szempontból védhetetlen, amit imádott kormányod művel.

Enrico72 2011.10.27. 12:16:45

@Seduxen: Csökken a gyerekek száma, de azért inkább több tanár kéne, értem.

Enrico72 2011.10.27. 12:19:29

@dzsi85: Sok egyiptológusra, HResre, művelődésszervezőre, történészre, szabadbölcsészre, esztétára stb stb nincs szükség. Ezen is lehetne spórolni és remélem fognak is.
2014ben is marad ez, nézd meg folyamatosan nyert a Fidesz az időköziken 50%+. Ki legyen helyettük? Gyurcsány? Libajnai? Muhahha

Énbagoly 2011.10.27. 12:21:12

Miért kell már megint a gyerekekkel kicseszni?
És a szülőkkel is. Iskolabezárások, meg hordják a gyereket ki tudja hová suliba. A falvakban lakók megszívják, és nem kicsit. Aki szegény, az végképp nem fog tudni válogatni, megy, ahová ingyen viszik. Télen, hajnalban, mínuszokban nagyon jó lesz kiállni a buszmegállóba, hogy 8-ra beérjenek a suliba. Szabad iskolaválasztás végképp ugrott.
Ráadásul az is benne van a törvényben, hogy egy kisgyereket is nyugodtan ki lehet rúgni az iskolából, és a szülőnek kell megoldania valahogy, hogy valami másik iskolába átvegyék.
Ésatöbbi, ésatöbbi, ésatöbbi...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 12:21:53

@Enrico72: bizonyára olyan radikális a születések számának csökkenése, ami ilyen szintű pedagógus-elbocsátást indokol, nyomjad csak a mantrát! amúgy a születések száma miért csökken? hát nem a jelenlegi nemzetmentő kormány követett el mindent ("adócsökkentés", ajtódísz), hogy ezt a kedvezőtlen folyamatot visszafordítsa? mi történhetett? biztos az elmúltnyóóóócév, sőt, gyurcsány nőgyógyásznak öltözve járja az országot, és abortusz százait végzi, hogy ezzel is aláássa a népnemzeti kormány törekvéseit.

Egy halhatatlan párbeszédet átköltve a Die Hard 2-ből:

"Már csupán két lépés választja el attól, hogy a trollszűrőben végezze...
Egy lépés, CSAK EGY LÉPÉS!"

Žďárský 2011.10.27. 12:21:56

@Enrico72: A gyerekszám-csökkenés egy dolog. A maradék három pont meg egy másik. Képezzünk minél több szakma nélküli munkanélkülit, hogy aztán őket majd jól lehessen utálni, mert se állásuk, se pénzük, se jövőjük ezért jobb híján bűnöznek és/vagy az utcán élnek. Ha a szakképzés átalakítása is azt jelenti, hogy kevesebb tanár fog tanítani, akkor valami hasonlóra számíthatunk…

zrobasé 2011.10.27. 12:25:28

@Enrico72: igy is van...minek ennyi tanár...tiszta hülyeség...a kirúgott tanárokból megspórolt pénzt meg mondjuk lehetne kormányzati lézerblokkolókra költeni...arra mégiscsak nagyobb az igény, na

valaki76 (törölt) 2011.10.27. 12:25:28

@Seduxen:

Sokkal mélyebb a probléma, a 18 éves fiatalok cirka 20-25%-os funkcionális analfabéta 4-5 millió forint ráfordítás után (minimum)…

dr. Aullah 2011.10.27. 12:26:48

Na már többször leírtam, de leírom megint:
Nálunk az elmúlt évben három iskolát vontak össze, hogy így csökkentse az önkormányzat a kiadásokat. NA most egy évvel később kiderült a ktsgvetésből, hogy nem hogy egy forintot is megspóroltak, még minuszban is voltak. Ezt nem én találtam ki, hanem az ott dolgozók mondták.
Ehhez jön még három plusz adalék:
-A suli, ahova összevonták, a lehető legszarabb helyen, legmesszebb helyezkedik el. A tornaterme baromi kicsi.
-A két iskola, ahol már nincs tanítás... ROHAD, TELJESEN PENÉSZES. Egy éve már, hogy senki nem törődik vele. Nem hasznosították semmire.
-A vén faszszopó öreg, aki ezt az összeköltözést koordinálta, na ő kapott akkor egy durván hangzó igazgató valami állást. Miután lebonyolította, onnan egyből el is ment nyugdíjba, mint aki jól végezte dolgát. Most több százezres nyugdíjat kap és veri a f*szát, miközben amit csinált, szart sem ér.

dzsi85 2011.10.27. 12:27:18

@Enrico72: a korlátolt droidok tökéletes archetípusa vagy. szerinted orbán alternatívája csak gyurcsány lehet. szerinted azért, mert a másik oldal szar, le kell nyelni egy még szarabbat.. hát gratulálok, jó magas az igényszinted!
elárulok egy titkot: mindkét fél magasról szarik rád, rám és az emberekre. csak a hatalomvágy és a saját zsebe érdekli! a mi (értsd, te, én, mindenki) felelősségünk, hogy tűrünk birka módjára, vagy igyekszünk valami értelmes alternatívát kínálni ezek helyett a dilettáns megélhetési politikusok helyett!

még egyszer mondom, elkeserítő, hogy vannak ilyen emberek, mint te, akik még mindig képesek tapsikolni orbánéknak! csak azért "meragyúrcsány"....

Énbagoly 2011.10.27. 12:28:05

Ja, és persze, túl sok a tanár...
A lányom gimnáziumba jár. Kevesebb a tanár a suliban, mint kellene. Ha egy tanár kiesik, mert beteg, vagy továbbképzésre kell mennie, nem tudják helyettesíteni a legtöbbször. Egyre több a lyukas óra. Közben törvényileg szabályozott, hogy hány óra maradhat el éves szinten.
Mindenféle felzárkóztató, érettségire felkészítő, szakkör, vagy hasonló dolog megszűnt, kivéve, ha a tanár ingyen vállalja, hogy megtartja. Ha valakinek problémája van mondjuk a matekkel, vagy valamelyik nyelvvel, menjen különtanárhoz, pénzért. Persze, ha van rá pénze a szülőnek.

Éljen a teljes esélyegyenlőség...

zrobasé 2011.10.27. 12:29:44

@Enrico72: "az új jogszabályból ugyanis nem következik sem intézménybezárás, sem pedagóguselbocsátás, így - mint fogalmazott - hamis állítással nem tud vitába szállni."
vs.
"2. Pedagógusok elbocsátása
- Tankötelezettség korhatárának lecsökkentése: 4094 pedagógus elküldése
- Gyereklétszám fogyása: 4183 pedagógus elküldése
- Felső tagozatok összevonása: 2820 pedagógus elküldése
- Szakképzés átalakítása: 2284 pedagógus elküldése
"

Azért most őszintén. Szükség van arra hogy hazudjanak bele a pofánkba naponta? Ugye ti is érzitek, hogy igen.

Viktus 2011.10.27. 12:30:02

@Enrico72:

"kevés ország van széles e világon, ahol aránylag több lenne a
tehetség, mint Magyarországon. De még kevesebb ország van, ahol a
tehetségek teljes kifejlődésének annyi gátja lenne, mint éppen
nálunk"

gróf dr. Klebelsberg Kunó

Látszik nem jártál iskola közelében manapság ... 30-35 fős osztályok .. egyre több problémás gyerek. Káosz.

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.27. 12:34:23

@Enrico72: Persze, mert a hozzád hasonló proliknak két dologgal betömték a pofáját. Sör meg pálinkafőzés.

valaki76 (törölt) 2011.10.27. 12:37:01

@valaki76:

mármint hogy

a 18 éves fiatalok cirka 20-25%-a funkcionális analfabéta 4-5 millió forint ráfordítás után (minimum)…

a jelenlegi rendszer/koncepció csapnivaló

és ez nemcsak a tanárlétszámról, (állami) finanszírozásról szól

lényegében a teljes koncepció rossz – az alapoktól egészen a Phd szintig

egy rakás méregdrága formai kör, amely meghatározó részben nem oktatásról, hanem „szelektálásról”, „papírosztogatásról”, értéktelen információk átadásáról szól…

a magyar oktatás rendkívül rossz hatásfokkal működik

valaki76 (törölt) 2011.10.27. 12:39:53

persze a jelek szerint ez nem lesz jobb

ha valaki valóban értékes tudásra akar szert tenni akkor csak magára számíthat

lényegében eddig is ez volt...

Monçada bíboros 2011.10.27. 12:41:04

@Enrico72: Enrico, Enrico, te nem is kommentelni jársz ide!:)))

Benzoate Ostylezene Bicarbonate · http://fbi.gov 2011.10.27. 12:41:18

"azok a fiatalok, akik már nem akarnak tanulni, hamarabb munkába állhassanak." - HOVÁ, BASZOD??? Az egymillió új munkahelyre????? www.youtube.com/watch?v=vDO6IxYEl28

ketroot 2011.10.27. 12:42:41

@Enrico72:

Csak akkor azt nem értem, hogy gyurcsányék vonalbezárásakor miért volt olyan nagy tamtam?

Vagy a falusi postákkal pl?

Rodeo36 2011.10.27. 12:45:06

@Seduxen: a tanárképzőkön ma tanulóknak azonnal abba kellene hagyni a tanulást és más szakmát választani hadd zárják be ezeket az egyetemeket...valamint azonnal országos pedagógus sztrájkot és nem visszamenni minek ha úgyis kirúgják létszámleépítés címén...az orvosok el fognak menni ahogy már többen mentek mint új végzős lett!!! azaz negatív...a többit is azután bezárni az országot miből fognak ezek a narancsos galandférgek megélni senki sem fizet adót..?

lyken 2011.10.27. 12:45:27

@sárkányfő: Igen, csak téged. Nem nézted a híreket? Nincsenek olyanok akiknek nem tetszik a rendszer.

Viktus 2011.10.27. 12:47:14

@Ványadt Ványadtovics Vinyov:

A munkaerőpiacon jelentős igény van a 16 év körüli képzetlen munkaerőre :P nem tudtad? :D

Viktus 2011.10.27. 12:50:06

@Rodeo36:

Az a probléma, hogy pl. matek, fizika, kémia tanárból már most sem képeznek annyit, amennyi nyugdíjba megyen ... ráadásul a matek, kémia, fizika szakot végzett tanárok jó része nem is a Rózsika féle életpálya csodára vár, hanem elmegy másfele dolgozni. A nyelveknél ugyanaz a szituáció a képzett nyelvtanár jobban jár, ha elmegy a piacra dolgozni.

LuciFerko 2011.10.27. 12:50:39

Ez nem Hírcsárdára akart menni? :S

Enrico72 2011.10.27. 12:51:34

@Seduxen: Nem is tudom mi lesz velem, ha nem olvasod a hozzászólásaimat. Lehet, hogy aludni sem fogok tudni :))

Enrico72 2011.10.27. 12:55:02

Itt az a helyzet, hogy iszonyatosan el vagyunk adósodva, hála Medgyessinek, Gyucsánynak meg a Libás gyereknek. Spórolni kell a kiadásainkkal, mert a görögök sorsára juthatunk, ráadásul most a nyakunkba kaptuk ezt a válságot is. Igazán nehéz helyzetben van a kormány. Persze könnyű ordítozni, hogy jajdháteztneeeeeeeee, de cselekedni is kell valamit. Csőd elkerülése a cél és egy fenntartható állam!

Enrico72 2011.10.27. 12:56:30

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Igen, mert micsoda sátáni ötlet volt ez a Zorbántól. Ha valaki otthon főz egy kis pálinkát, akkor jól büntessük meg, ugye?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 12:59:27

@Viktus: különösen a LÁNYOKRA... khm...

GGG77 2011.10.27. 13:00:13

@Enrico72: "folyamatosan nyert a Fidesz az időköziken 50%+"
15%-os részvétel mellett. Jó lenne, ha felfognád, hogy a szijjártói magasságokban röpdöső dumádat itt nem szopják be, inkább haknizz ezzel nyugdíjasotthonokban.
Kb 6 millió NEM fideszes választó van ebben az országban, ebből legalább 3 millió kifejezetten okádni tudna a Vezéredtől.

Rodeo36 2011.10.27. 13:01:53

@Enrico72: az a baj, hogy te el is hiszed amit ide írsz? egyik a másiknak nem következménye és amit okozatnak írsz az nem annak az oknak következménye amit te elhiszel a többi rendben sík hülye narancs droid vagy...ennek alapján mennyivel csökkentetted a saját költségvetésedet?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 13:02:31

@Aullah: szerintem ez NEM a nap kommentje. A VB fennállásának eddigi LEGNAGYOBB kommentje. Remélem a trolltartóban a dobogó legfelső fokára kerül, ahol a helye van :DD

Enrico72 2011.10.27. 13:02:49

@GGG77: Akkor miért nem mennek el szavazni? Mert nincs jobb? Ha nincs jobb, akkor azt jelenti, hogy a jelenlegi a legjobb. Egyébként sok olyan Fideszes is van, aki időközin nem vesz részt, tehát az arányok szerintem annyira jelentősen nem térnek el.

GGG77 2011.10.27. 13:05:05

@Enrico72: "Ha nincs jobb, akkor azt jelenti, hogy a jelenlegi a legjobb."

Ekkora kádári dumát.

Enrico72 2011.10.27. 13:06:00

@GGG77: Mert ha a jelenleginél nincs jobb, akkor szerinted ki a legjobb?

Secnir 2011.10.27. 13:06:10

@Enrico72:
"Itt az a helyzet, hogy iszonyatosan el vagyunk adósodva, hála Medgyessinek, Gyucsánynak meg a Libás gyereknek."
LOL ember, mit szedsz vagy nem szedsz?
csekkold már le ezt, a bruttó államadósság szempontjából léccilécci, meg az önkormányzatit is.
hogy miko rkezdődött,
és tedd oda 2011-et is olyan sacc/kb 110 mrd $-al.
és utána röfögjél.

dzsi85 2011.10.27. 13:07:47

@Enrico72: egyik se jó te fogyatékos, ezt fogd már fel!!!! csak a hülye agymosott agyad hiszi, hogy a jelenlegi kormány ámokfutása bárkinek is bármikor jó lesz.. saját magukon és érdekköreiken kívül persze..

ez a feladat, hogy ezt a velejéig romlott politikai elitet elüldözni, leváltani, alternatívát adni! igen, ebben a szerelmeid is benne vannak...

sorompo 2011.10.27. 13:08:50

@Enrico72: Ugy tunik,neked a mandin tobb baber terem :)

GGG77 2011.10.27. 13:09:48

@Enrico72: Aha értem. Tehát, ha te például dugni akarsz, de csak faszi van körülötted, akkor azt mondod: ez is jobb semminél.
:)

Enrico72 2011.10.27. 13:10:14

@dzsi85: Ahogy az általad nagyra tartott vezér mondta: ,, el lehet innen menni"
Miért nem tüntettek, ha nem tetszik? Titeket hétvégén nem oszlattak a rendőrök. Hol vannak azok az elégedetlen tömegek? 1x kiment 20.000 libsi és ennyi?

Monçada bíboros 2011.10.27. 13:11:11

@Enrico72: Hagyd, firmware frissítés volt a droidoknak a pártközpontban...:))

GGG77 2011.10.27. 13:12:35

@Enrico72: "Titeket hétvégén nem oszlattak a rendőrök."

Mert mi kibírjuk autóborogatás, kukagyújtogatás, kirakatbetörés, tanklopás nélkül is.

dzsi85 2011.10.27. 13:12:54

@Enrico72: "Ahogy az általad nagyra tartott vezér mondta" ... és baszki, nem fogod amit írok, még mindig itt tartasz... egy funkcionálisan analfabéta, szánalmas pojáca vagy... kár beléd minden szó, mostantól inkább csak röhögök a baromságaidon.. :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.10.27. 13:13:51

@Enrico72:

Valóban nincs, csakhogy tegnap még hazudott erről (is).

Secnir 2011.10.27. 13:14:26

@Enrico72:
te is ezzel a húszezerrel jössz...
...ami alsóhangon 50e volt. Nem gond, viszont a baj az, hogyha sokáig mantrázod, el is hiszed.
Ráadásul te is abban a tévhitben élsz, hogy ezek az emberek a fidesztől, mszp-től, stb. pártoktól átjött elégedetlen emberek.
Nem.
ezek az a 2.5 millióból vannak, akik nem voltak 2010-ben szavazni.

Enrico72 2011.10.27. 13:14:40

@GGG77: Először jöttek oszlatni, utána volt a tank beindítása. Ok-okozat

Enrico72 2011.10.27. 13:17:34

@zero: Nem tudom, hogy miért nem mondta el tegnap az igazat, ebben igazat adok, de legalább te is elismered, hogy nem tudunk ennyi közalkalmazottat eltartani.

Palmer Eldritch 2011.10.27. 13:18:06

"Orbán elleni merényletterv miatt vizsgálódnak"
hvg.hu/itthon/20111027_orban_elleni_merenylet_nyomozas
"Minden kis szemét kommentelőt elkapunk"

Manatwork (törölt) 2011.10.27. 13:21:55

@Enrico72: Muhahaha.... :))) Mi van tesó? Jött Amszterdamból valami jóféle zöld és már el is szívtátok a pártközpontban? :) Vigyázzá barátom.... ha fülébe jut a frakciónak, hogy iylen jó az anyag akkor felemelik ennek is a jövedéki chipsz adóját :)

zrobasé 2011.10.27. 13:22:50

@Enrico72: ismerd be, tetszik neked ha valaki hazudik ! és adj is alóla felmentést ! és, hoppá, meg is érkeztünk gyurcsányhoz...gondolom a "hazudtunk reggel...." fonéma ismerős...hoppá, és monst H.R. hazudott...ergo egy tő mindegyik, ugyebár...

GGG77 2011.10.27. 13:23:43

@Enrico72: "nem tudunk ennyi közalkalmazottat eltartani. "

Meg lézerblokkolóval nyomuló faszszopókat sem. Mint amilyen pl ez a Boldog István nevű rothadó fehérjehalmaz:
index.hu/video/?s=tag%3Al%C3%A9zerblokkol%C3%B3

Enrico72 2011.10.27. 13:28:00

@GGG77: Lehet, hogy a saját pénzéből vette.
Egyébként a blokkolót 2003-ban engedélyezték. Kik voltak akkor hatalmon? :))) Naugye

Kurt S. Earp 2011.10.27. 13:28:04

@GGG77: "...15%-os részvétel mellett."
A Fidesz/KDNP demokratikus választásokon nyert kétharmadot. Kétségbevonhatatlan tény. Ha 328-an mentek volna el szavazni, akkor is az lenne.
Ha egy demokratikus körülmények között megrendezett időközi választáson 15 %-os részvétel mellett nyer a Fidesz 50%+t, az eredmény akkor is kétségbevonhatatlan tény.

Senkit sem kényszerítettek sem a Rebisz, sem a TEK legények távolmaradásra.

A politikai kiábrándultságra és a politikai választékra hivatkozni ócska, korcs duma, mert ha nincs más jogszerűen használható fegyver, semmi sem lehetne pusztítóbb, mint a nagyarányú részvételi arány mellett leadott érvénytelen szavazatok száma: ez ugyanis világos beszéd, ami nem más, mint a jelenlegi politikai elit elutasításának ezköze.
Ma a távolmaradókat az MSZP az orbáni rendszer elutasítójaként, a Fidesz pedig néma egyetértőként állítja/állíthatja a maga oldalára a politikai retorikában.
Tehát politikai érvként használni Orbán apánk és kormányzata ellen, a választásokon való részvételi arányt, nemcsak felesleges és elhibázott, hanem önmaga ellen forduló érv is, mert eleve megkérdőjelezi a hozzászóló gondolkodásbeli semlegességét a vita tárgyában.

GGG77 2011.10.27. 13:32:59

@Kurt S. Earp: "a Fidesz pedig néma egyetértőként állítja/állíthatja a maga oldalára a politikai retorikában."

Már azok számára, akik egy ilyen dumát beszívnak. :)

Combi a ballibes Ferkófan 2011.10.27. 13:35:05

@Enrico72: Az elmúttnyóccév című számot szeretném kérni, és küldeném mindenkinek aki szereti.

dzsi85 2011.10.27. 13:38:09

@Kurt S. Earp:
óó, erről egyszer egy kedves ismerősömmel vérre menő vitát folytattunk, ő is hasonlóan gondolkodott és én már akkor sem értettem... szerinted a szíjjártó féle retorika nem bagatellizálná el az érvénytelen szavazatok számát ugyanúgy, mint az alacsony részvételi arányt? mi a különbség aközött, hogy az ember nem megy el, vagy elmegy és érvénytelenül szavaz?! aki nem megy el az nyilván nem azért nem megy, mert jó neki ami van! ha elégedett lenne elmenne és odahúzná az ikszet az aktuális hatalom nevéhez! ha nem elégedett, de lát alternatívát, akkor viszont csakazért is elmegy és ikszel egy másikra! az, ha alacsony a részvételi arány, azt igenis nem lehet mással magyarázni: az emberek rohadtul ki vannak ábrándulva az egészből, bármennyire is "ócska, korcs" duma ez!
szerintem ehhez képest az érvénytelen szavazattal semmi különbség nem lesz, maximum szíjjártó kamuduma szoftverjét kell frissíteni az ezzel kapcsolatos mellébeszéléssel...

Kurt S. Earp 2011.10.27. 13:44:56

@GGG77: Éppen erről beszélek.
Egy fideszes erre így válaszolna:
"Ma a távolmaradókat az MSZP az orbáni rendszer elutasítójaként,...állítja/állíthatja a maga oldalára a politikai retorikában."
Már azok számára, akik egy ilyen dumát beszívnak. :)

Narancskommunistából és vöröskommunistából,- értse így: a süketek és némák párbeszédéből egy vaksötét teremben, - van itt a Vastagbőrön bőven.
De Ember, az alig akad. Pedig ebbe az országba csak Emberek kellének, az "ősi faj. Majd jönnek más Mortonok, és kiírtják." Ha érti.

dr. Aullah 2011.10.27. 13:47:29

Eszkep idejében még nem mertem kimondani, azt hittem, hogy simán vannak ilyen átlagemberek, akik így gondolják.
Ma már rájöttem, hogy igenis, vannak olyanok, akik pénzért kommentelnek, fideszdroidok. Most már biztos hogy van ilyen. Esetleg felvenni még egy millió embert erre és akkor lenne egymillió munkahely.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.10.27. 13:56:20

@Enrico72:

Az oktatáson nem spórolni kell, hanem még több pénzt belefektetni, és 5 év múlva sorra települnek ide a nagy cégek, mert lesz szakképzett munkaerős.

Persze ha gátépítő közmunkásokat terveznek "képezni" nagy számban, akkor erre ez a terv tökéletes.

Jurganov 2011.10.27. 13:56:30

@Enrico72: van egy kutyám, igazából ez az is tudja. ha rávakkant valamire megfelezzük, ha nem akkor megkérdezzük holnap...
@dzsi85: igazából egy gyurcsány nevű arc mondta azt, hogy minden politika. és igaza volt. vagyis amikor a kiábrándult emberekről beszélsz akkor azok az emberek nem kiábrándultam hanem valójában egyetértenek a jelenlegi rendszerrel. az utolsó választásokon volt 2 alternatíva is, jobbik (új párt) és a civil mozgalom. volt 2 párt ami megújulást hozhatott volna, de az emberek nem adtak nekik esélyt-ergo jó az ami volt/van. akkor ne sírjanak. igazából kellene egy kis különadót kivetni rájuk, évi 1-300 000 ft-ot. persze nem fognak, hiszen a hatalomnak kimondottan jól jönnek ezek az emberek ( főként ezért is tesznek meg mindent, hogy sokkal több legyen a "kiábrándult") mivel így egyszerűen a matematikai esély sincs meg a változtatásra..

Kurt S. Earp 2011.10.27. 13:57:34

@dzsi85: "óó, erről egyszer egy kedves ismerősömmel vérre menő vitát folytattunk, ő is hasonlóan gondolkodott és én már akkor sem értettem..."
Akkor én valószínűleg semmi újat nem tudnék mondani önnek.
És ha ehhez még azt is hozzávesszük, hogy én az értelmes véleményütköztetés/beszélgetés/vita alapjának azt tekintettem többnyire -erősen emocionális esetekben kevésbé-, hogy világossá váljanak az álláspontok és megpróbáljuk megkeresni a továbblépésre alkalmas közös nevezőt, nem pedig a másik legyőzését, lehengerlését és földbe döngölését, akkor még inkább hátrányban vagyok.
De annyit mondhatok: az az ember, aki a tetszőleges nagyságú részvétel mellett bedobott nagyarányú érvénytelen szavazatok számára adott magyarázatként elfogadja azt, amit ön szerint erre Szíjjártó Péter-vagy mindenkori politikai megfelelője- mondana, az menthetetlen.
És nem is kell mindenkit megmenteni.
Darwin-faktor.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 13:57:55

@Aullah: én jelentkezek erre a nemes feladatra! Havi nettó 1 misiért én bárkiről, bárhova, bármit kommentelek, sőt, annak az ellenkezőjét is. Ha be tudnál protezsálni a Megfelelő Emberhez, egy életre leköteleznél :DD

Enrico72 2011.10.27. 13:59:09

@zero: Igen, van amire költeni kell, de van amire nem kell. Fentebb írtam egy hszben. ilyen pl egyiptológia, HResek, művelődésszervezők, esztéták stb.

mrgumby1 2011.10.27. 14:03:48

@Enrico72:

1. feri beismerte h hazudott
2. ez pont azokat, akik nem szavaztak rá, felháborodtak és khm. tüntettek (hehe)
3. viktor azt mondta ő és ők sosem hazudnak
4. róza cáfolta az iskolabezárásokat, pedagógus elbocsátásokat
5. másnap kiderült ennek ellenkezője (még ki is számolták a drága lelkek, nehéz cáfolni)

további sok sok hazugságot tudok felsorolni. őszinte tisztelettel csak azt kérdezném, hogy nektek csak az a baj, ha BEVALLJÁK, hogy hazudtak, az nem gáz, ha csak KIDERÜL? ráadásul nem a másik, akit ti úgyis utáltok, hanem a te pofádba, a te választottaid?

mrgumby1 2011.10.27. 14:05:51

@Enrico72: a HR (nem vagyok az) egy kurva fontos szakma, pl. ha hülye háeresed van, akkor csomó szar munkavállaló fog dolgozni a cégednél/stb.

Enrico72 2011.10.27. 14:07:03

@mrgumby1: Igen, ez valóban sajnálatos, NEM ezt vártam én sem. Gyurcsány viszont megfejelte azzal, hogy nem csináltak semmit + amit csináltak esetlegesen mégis azt még el is kúrták

OÁFK 2011.10.27. 14:07:26

@Enrico72: Tezsvírem! Te olyan sötét vagy, mint a vakablak, vagy a tartótiszted idióta. Itt a közoktatási törvényről van szó, nem a cociológusképzésről. Arról, hogy a hülye cigánygyerekek legalább a nevüket le tudják írni, nem pedig a büfé-ruhatár szakról, ami tényleg felesleges.

mrgumby1 2011.10.27. 14:07:34

@Enrico72: ja és nem úgy vót (nekem azt ígérték! hallottam!) hogy a válságból nem megszorításokkal kell kilábalni, mert az csak a büdösmocskoskommunisták szerint van így? hanem adócsökkentéssel? most akkor a fidesz büdösmocskoskommunista mégis?

Gontar 2011.10.27. 14:07:45

Faszom... közgadaságtanból annó (de már bőven a rendszerváltás után) az egyik legelső dolog volt az, hogy megtanították: Egy ország hosszútávú fejlődésének elengedhetetlen feltétele a társadalom önreprodkuciós képességének (ez nem csak a biológiai, hanem tudásbeli és egyéb szempontokra is vonatkozik) fenntartása és fejlesztése. Ez leegyszerűsítve a gyakorlatban két területet takar. 1.: Egészségügy 2.: Oktatás.

Ezek a buzeránsok bazze ezt úgy látszik nem tanulták. Egyik paraszt sem... Mind1 is - ha tanulták, ha nem - ezen két terület folyamatos leépítése emberiség elleni bűncselekmény szvsz (kivéve ha a cél a középkorba való visszatérés (mind lakosság létszáma, mind pedig az általános szellemi színvonal szempontjából)). Hogy rohadnának meg...

u.i.: Nem vagyok közgazdász. :-) "Csak" tanultam, szigorlatoztam, államviszgáztam belőlle - de nem ez lett a szakmám.
u.i.2.: Tanár sem vagyok. :-D

Secnir 2011.10.27. 14:09:30

@Enrico72:
Ezt írtad:
"Sok egyiptológusra, HResre, művelődésszervezőre, történészre, szabadbölcsészre, esztétára"
igen. aham.
elgondolkodtam, mely főiskola/egyetem hirdet HR szakot. vagy esztétaképzést.
történészre egyértelműen nincs szükség, mert ha esetleg lesz olyan, aki kideríti, hogy ki volt III/III-as, akkor gáz van. Vagy rájön, hogy '56-ban valójában mi történt. Vagy esetleg kideríti régi dokumentumokat mazsolázva, hogy a '90-es években ki foglalkozott az olajjal.
Művelődésszervező sem kell, mert azok olvasott emberek. Ráadásul azok nem szerveznek látogatást a dörner-színházba.

De az eddigi kommentjeidet elolvasva úgy általában semmilyen tanárra nincs szükség, mert a te példád a legjobb arra, hogy éveken át nem csináltak semmit. Esetleg az írás-olvasás, mikor pici voltál, mert akkor még lelkesen tanítottak - de hát akkor még kommunista tanárok oktattak...

dzsi85 2011.10.27. 14:09:36

@Kurt S. Earp: szerintem megvan a közös nevező, mégpedig az, hogy sajnos sok a megvezethető, menthetetlen ember.
pusztán arra lettem volna kíváncsi, szerinted mi a különbség a két verzió között megvezethetőség szempontjából.. senki nem akart itt senkit földbe döngölni... a véleményemet pedig leírtam a távol maradó szavazók vélt motivációjáról.

OÁFK 2011.10.27. 14:09:49

@Gontar:
1. Tucatjogász-képzésen nincsen közgáz
2. A pártközpontban meg kuss van amíg a vajda ugat

Jurganov 2011.10.27. 14:11:58

@zero: pár éve nem merték bevállalni , hogy 7.-ig ne tanuljanak a gyerekek (magyar(nevű) bálint tervezete, így kicsit lassabban történnek a dolgok.. (még mindig azt mondom, hogy az szdsz ártott a legtöbbet az országnak. sínre tette minket majd visszavonultak)

dzsi85 2011.10.27. 14:14:12

@Jurganov: a jobbik megkapta az esélyt, sajnos egyelőre úgy néz ki nem igazán él vele... személy szerint sokkal többet vártam tőlük, hogy mást ne mondjak az elmúlt év számtalan magas labdája közül egyet sem csaptak le úgy igazán. de ez igaz a teljes ellenzékre, teljesen impotensen viselkednek..
a civil mozgalom is jó alternatíva lett volna, sajnos én rájuk pl nem szavazhattam. remélhetőleg 2014-ig kinövik magukat! emellett minden új politikai kezdeményezésre nyitott lenne az emberek többsége, remélem ezt a "piaci rést" rövid időn belül be fogja tölteni valaki!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 14:15:55

@Gontar: "u.i.: Nem vagyok közgazdász. :-)" - oda se neki, nemzetgazdasági miniszter ettől (vagy éppen ezért) még lehetnél :))) Láthatóan a jelenlegit sem zavarja - mondhatni "nem tud olvasni a sorok között" -, hogy bár állítólag ő végzett közgazdász, de amit csinál, az maximum elrettentő példaként szerepel a tankönyvekben :D

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 14:20:12

A kurva istenit már ezeknek a retkes kommunistáknak.

Hogy a véreres faszba lesz itt virágzó ország iskolabezárásokból?

Pályázatokra, gazdasági segílyekre, mindenféle faszom támogatásra = haverok zsebeinek kitömésére = a verseny megszüntetésére = multik kistafírozására bezzeg vannak ezermilliárdok.

fvipera 2011.10.27. 14:20:57

@Enrico72: de ugye nem a 2010/2011 évi születésszám csökkenéssel magyarázod a leépítések szükségességét. vagy esetleg nemcsak a felső, hanem az alsó határát is módosította orbán a tankötelezettségnek?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 14:21:13

@Enrico72: Bazz!Az már biztos,hogy az egyik szülőd a szíjjátópetike.De ki a másik?
Seszták ágnes,bayerzsóti,eszkep,vidéki? Vagy nagyon durva anyagot tolsz.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 14:22:18

@Seduxen: Matolcsy csak egy báb, egy villámhárító, a lóvét Fellegi "Jud Sü$" Tamás (Kuncze "Ciántabletta" Gábor sógora) meg Simlicska felügyeli.

Gontar 2011.10.27. 14:22:53

@Seduxen: No, az sem vagyok - de ahogyan a dolgok állnak egyre inkább úgy érzem, hogy akár lehetnék is. :-) Már csak néhyány dolog hiányzik hozzá: 1.: lobotómia 2.: komcsi szülők. Az elsőt még megoldom, ha nagyon muszáj, de a másodikkal nem tudok mit kezdeni. :-DDD

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 14:23:04

@Tigeri: de jó, hogy itt vagy! szeretnék gratulálni a Manchester United hétvégi bajnokijához! :DDDDD

kamerasmobil 2011.10.27. 14:28:52

@Enrico72:
Mit akarsz az idokozi eredmennyel ahol volt valami 20% reszvetel?

Talan az aktualis kozvelemenykutatasi adatok ijesztoek hogy a teljes lakossagban 23%-ra csokkent a Fidesz nepszerusege? Az a bizonyos 2/3 most mar inkabb azt gondolja hogy allitsa le magat ez az orultekhazat csinalo kormany...

CyberPunK 2011.10.27. 14:34:31

@GGG77: Egy apróság: társasházunkban (cc 370-80 lakás) idén csupán háromszor volt közgyűlés, tombol a panelprogram. Ezeket a szavazások úgy mentek le, hogy 20-30% részvétel volt, de kb 10% volt jelen (többi megbízást adott le valakinek, rendszerint az IB tagok győzködése miatt). Pedig este volt. Ezek után nehéz elhini, hogy nem azért olyan alacsony a részvétel a választásokkor, mert az emberek szarnak bele mindenbe, hanem mert nincs kire szavazni. Nem tagadom, biztos ilyen is van, de hogy nem a 6 millió ember többsége, az tuti.

fvipera 2011.10.27. 14:35:05

@Tigeri: :)))

gondolom szijjártó az anyja

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.10.27. 14:35:56

@Enrico72: Amiben Viktorkád keze is vastagon benne volt baszod!

Ha éppen nem vonulgattak ki, akkor minden lehetséges helyen fúrtak. Ezt utólag Vikirály is elismerte: "A cél Gyurcsány Ferenc politikai ellehetetlenítése volt."

Politikai. Érted! Már akkor is magasról fostak arra, hogy mi a faszért is választották meg őket.

Бабаяга 2011.10.27. 14:39:12

@Enrico72: Ugye nyugger vagy, akinek jövőre is emelik a nyugdíját? Mire kell a pénz, a sok elbocsátás? Csak nem arra, hogy a nyugdíjas szavazóréteget meg tudják tartani azáltal, hogy nem csökkentik a nyugdíjakat, holott a fizetések csökkennek, a gyerekeinktől elveszik a lehetőségeket.

Enrico72 2011.10.27. 14:40:10

@kamerasmobil: Lári fári, ha most lennének a választások, most is 2/3os győzelmet aratna a Fidesz.

2011.10.27. 14:40:54

100 diákos kis iskolában jártam iskolába falun. Nem voltak csak 10-15 fős osztályok, de legalább nem lett egyik gyerekből sem politikus, csaló, stb., még a gyengébb értelmi képességű gyerekekből is lett egy becsületes (értsd: nem szittyós,alkoholista,függő) szakmunkás. Az iskolát azóta bezárták.
Amennyi iskolát még tudnak fizetni az önkormosok az kb. egy 30e-s városban 2-3 általános, meg max 1-2 középiskola. Nyílván ahol fontos ez, mert pl. diákváros mint Eger ott azért többet, meg talán néhányat átvesznek az egyházak meg alapítványok, de tömegesen fogják bezárni a kissebb intézményeket, amivel nem az a baj hogy sokan lesznek egy iskolában, hanem az hogy a diákok az eddiginél még jobban fognak tenni a tanagyagra és méginkább az iskola mellé fognak járni mintsem az iskolába.

Ironfist 2011.10.27. 14:43:58

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:
"Egy Fidesz-KDNP-s politikusról beszélünk. Nemhogy lemondás, bocsánatkérés sem lesz. Csak mismásolás, meg arrogáns kioktatás lesz."

Miután gyakorlatilag igazat mondott, és tényleg nem a törvényben van, így nem hogy mismásolás, de arrogáns kioktatás lesz, hogy ő aztán nem hazudott, és fel van háborodva.

@dzsi85:
" remélem 2014-től már háromharmadnyian lesznek és csak ők ülnek majd a parlamentben!"

Fúúú, miféle ellenfülkeforradalmár vagy te? Négyharmadot a népnek!

@Enrico72:
Tipikus kétbites az agyad. Vagy velünk, vagy ellenünk. Ez még csak nem is kádári duma, amit mondasz, hanem Rákosi-féle. Kapisgálod már, te agyhalott, hogy miért néz rád, és a hozzád hasonló fideszes zombikra mindenki, akinek 80-nál több az IQ-ja, undorodva, és megvetéssel?

@zrobasé:
"Azért most őszintén. Szükség van arra hogy hazudjanak bele a pofánkba naponta? Ugye ti is érzitek, hogy igen."
Nem hazudott a vén kurvája, csak kikerülte az igazságot. Az elbocsátásokról valóban nem esik szó a törvényben. A mellékletben esik szó róla. Így védekezhet azzal, hogy ő az igazat mondta.

@Ványadt Ványadtovics Vinyov:
""azok a fiatalok, akik már nem akarnak tanulni, hamarabb munkába állhassanak." - HOVÁ, BASZOD??? Az egymillió új munkahelyre?????"

Ez alapból egy vaskos hazugság, miután a legtöbb... "fiatal" meg úgy van vele, hogy érjen véget a suli, már megy is lopni. A nem idézőjeles fiatalok meg örülnek tönbbnyire, ha tanulhatnak. Remélem mindenki értette, hogy kik azok a "fiatalok", és kik a fiatalok.

@Enrico72:
"Itt az a helyzet, hogy iszonyatosan el vagyunk adósodva, hála Medgyessinek, Gyucsánynak meg a Libás gyereknek. "
Az a "Libás" gyerek? Te most komolyan ennyire sekélyes vagy, hogy a Bajnait a nevéből kialakított gyermeteg csúfolódással akarod lejáratni? Ostoba vagy, és az is maradsz mindig. Arról nem is beszélve, hogy per pill a kedvenc narancsbuzijaid miatt annyival nőtt az államadósság, mint még soha. Másfél év alatt többel, mint az általad is folyton szajkózott "elmúltnyolcéééééév"ben.

@GGG77:
"Kb 6 millió NEM fideszes választó van ebben az országban, ebből legalább 3 millió kifejezetten okádni tudna a Vezéredtől."

Arról nem is beszélve, hogy ez a hatmillió ember, aki nem a fideszre szavazna, az nem 10, hanem 8millióból van, lévén a gyerekek nem szavazhatnak. De ugye, mint tudjuk, a gyerekeknek is akar a Kedvenc Seggfejed szavazati jogot adni... (mármint Enrico-é, bocs, nem rád értettem GGG77 :] )
Ja, a kétharmadról meg annyit, hogy a 8millió szavazásra jogosult kb fele ment el szavazni, és az ő 56 százalékuk szavazott a fideszre, emlékszem, mikor Orbán ünnepelés közben hangsúlyozta, hogy ÖTTVENHAT SZÁZALÉK, TISZTELT HÖLGYEIM ÉS URAIM, KEDVES BARÁTAIM, ÖÖÖTTTVENHAAAT SZÁZALÉÉÉÉK! Megjegyeztem az ötvenhatot, még mondtam is, hogy biztos elmondják majd, hogy a zötvenhatos forradalommal kapcsolatos, és tuti felhasználják ezt. Eztuán azt mondták, hogy a magyarok kétharmada őket akarja. Kis matekból természetesen ki lehet számolni, hogy 15millió (ugye, a határon túli magyarok is magyarok) osztva hárommal, szorozva kettővel, az kétmilliópárszázezer, nem?

@Enrico72:
"Ahogy az általad nagyra tartott vezér mondta: ,, el lehet innen menni"
Miért nem tüntettek, ha nem tetszik? Titeket hétvégén nem oszlattak a rendőrök. Hol vannak azok az elégedetlen tömegek? 1x kiment 20.000 libsi és ennyi?"

Te tényleg ennyire fogyatékos vagy? Tényleg azt gondolod, hogy aki nem a te kedvenc Orbánodat isteníti, az a Gyurcsányt? Tényleg ilyen fasz vagy? Ennyire senki? Úgy látszik igen, ennyire senki vagy.
A tankbeindításról meg... te hány éves voltál akkor? 6? 7? Akkor tudhatnád, hogy oszlatni akkor jönnek, ha engedély nélküli tüntetés van. Akkor pedig nem gondolkoznak, hogy jogos-e a tüntetés, és hogy fúú, az embereknek igaza van. Hanem OSZLATNAK! PONT! Aki pedig ellenáll az oszlatásnak, az BŰNÖZŐ! PONT! Tetszik-nem tetszik, ez van. Jó lenne, ha az ilyen gyöpösagyúak is felfognák már végre. Aztaa, jött a rendőrség? Lehet, hogy nem úgy kéne viselkedni, hogy jöjjön. Aztaa, kilőtték majdnem valakinek a szemét? Talán nem kéne rátámadni a dolgukat végző rendőrökre. Annak örüljenek, hogy miután gyakorlatilag lázadás volt, és elfoglalták az állami tévét, nem vetették be a hadsereget, éles fegyverekkel, hanem csak gumilövedéket használtak. Én például lovasrendőrséget vetettem volna be, egy sorban roham, aki annyi figyelmeztetés után még mindig ott volt, az meg is érdemelte volna, hogy eltiporják, de nem, ők még felháborodtak azon, hogy mit kaptak.
Te pedig Enrico, egy trollkodós kis senkiházi féreg vagy, aki csak szopni jár ide. Ugyanis aki tud annyira kezelni egy számítógépet, hogy bekapcsolja, az nem lehet olyan hülye, hogy még mindig ezeket védi - meggyőződésből. Szóval íme az elméletem. Te fideszpárttag vagy, és azért fizet a Viktor, hogy blogokon próbálj meg meggyőzni embereket, hogy márpedig ők a jók, aki ellent mond nekik, az meg a rossz. Elárulom, nem fog sikerülni, mert Bélabácsin, Vidékin, és eszkepen kívül (akik több, mint valószínű, hogy a kollégáid egyébként...) itt senki nem olyan idióta, hogy akár csak egy pillanatra is giggyen a fidesznek. Mi ugyanis nem az alapján düntünk, és alkotunk véleményt, hogy mit mondanak nekünk, hanem az alapján, hogy mit tapasztalunk. Szóval inkább hagyd el a házat, mielőtt a hozzátok hasonlókat fellógatják.

Peetee 2011.10.27. 14:46:38

Ebből hamarosan akkor tüntetés lesz, amit már a kézivezérlt közmédia sem tud majd elhallgatni!!!!!!!!!!
BOTRÁNY!

Jövőre 1 átlagos magyar állampolgár terhei havonta 8.000Ft-al emelkednek.
A mai napon 40 (!!) módosító indítványt adtak be a jövő évi költségvetéshez, pl.:
Csipszadó már a lekvárokra is. Marad a zsíroskenyér, reméljük a lilahagyma nem lesz extraadóval terhelt.
Önkormányzatok a magánlakásokra is ingatlanadót vethetnek ki, annak forgalmi értékének 3%-áig, vagyis: Átlagos vidéki tömblakás 50m2, értéke 6-8millió HUF. Ennek éves adója 210.000Ft!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Azért, mert az otthonodban élsz, havi 18.000Ft lakásonként!!!
Ja, és az önkorm. határozza meg az ingatlan értékét !!!! Biztos alá fogják becsülni....biztos....

Aztán lesz még ezen felül 27%-os ÁFA, megszűnik az EVA, 16forinttal emelik a dízel jövedéki adóját, lesz tömegközlekedési adó(!!!), és lesz 4.9%-os infláció, miközben az SZJA-változások miatt 2%-al csökken az átlagfizetés nettó értéke.
Növekedés nincs, így hiába szeretne az átlagos magyar adófizető-dolgozó ember béremelést kérni, nem kap, mert a cégek nyereségét elviszik azok az adóterhek ,amikkel őket kínálják meg.

ÉS EZ CSAK AZ EHETI TERMÉS!!!
Ebből rohadt nagy balhé lesz....rohadt nagy!

dtk74 2011.10.27. 14:47:44

Hallgatag Erik örökbecsű szavait idézve:
- Vannak dolgok, amik másmilyenek, de hidd el, azok is éppen olyanok!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.10.27. 14:47:44

@Enrico72: MUHAHA!! Giga LOL!!

Olvasni szoktál? Húzd már ki a fejed a seggedből és nézz körül!

Ironfist 2011.10.27. 14:48:37

@Ironfist:
"egy pillanatra is giggyen a fidesznek."
higgyen* . Elgépelés, mielőtt belekötne valaki.

Ironfist 2011.10.27. 14:50:15

@Peetee:

"Ebből hamarosan akkor tüntetés lesz, amit már a kézivezérlt közmédia sem tud majd elhallgatni!!!!!!!!!!"

Tényleg? És hol, ha szabad kérdeznem? A Kossuth-teret ugyanis lezárják, hogy átalakítsák, mert a gyalogosokat ott mindig megették a farkasok. =)

Grigorij Pantyelejevics 2011.10.27. 14:51:10

@Enrico72: "Sok egyiptológusra, HResre, művelődésszervezőre, történészre, szabadbölcsészre, esztétára stb stb nincs szükség. Ezen is lehetne spórolni és remélem fognak is."

Jó, jó. Tudom, hogy ez most fidesznyikéknél mánia, hogy a sok-sok ellenség egyike az értelmes, tanult ember, de nem lehetne ezzel végre leállni?

Azért, mert az átlag népet rá lehet zakkantani, hogy "me' mit csiná' egy filozófus?", a nemzetnek(!) bizony szüksége van agyakra. 50-100 év múlva napjainkból vajon kire fognak emlékezni? Vajon ki hagy nyomot? Se Orbán, se Szijjártó, se a többi jogász és kommunikációs senki nem lesz akkor már sehol az emlékezetben. TGM viszont bizonyosan.

Szóval pontosítsunk! A Fidesznek nincs szüksége agyakra. Az országnak lenne.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 14:51:15

@Seduxen: Reméltem,hogy megtalálsz te kis geci.:))
Zero.Nem ér kimoderálni!

OÁFK 2011.10.27. 14:54:34

@Peetee: Én másfél éve töröltem a regisztrációmat, mert reméltem, hogy nem lesznek ElQró-szerű balfaszkodások, de ma visszaregeltem.

Mivel ma KDNP-nap van ezért meggyónom, én is adtam egyéniben egy szavazatot ezeknek.

OÁFK 2011.10.27. 14:56:33

@Grigorij Pantyelejevics: Felhívnám mindkét oldal szakértőinek figyelmét, hogy nem a felsőoktatásról szól a vita.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.10.27. 14:58:04

@Peetee: A pecóm értéke kb húsz milla. Kurva bátor gyereknek kell lenni, hogy erre kérjenek évi három százalékot. Politikai öngyilkosság ( is ) lenne.

Grigorij Pantyelejevics 2011.10.27. 14:58:59

@Enrico72: "Lári fári, ha most lennének a választások, most is 2/3os győzelmet aratna a Fidesz."

"Is"? "2/3"? ... meséld már el nekünk tájékozatlanoknak, hogy vajon mikor szavazott a jónép 2/3-a a Fideszre? Jómagam úgy tudom, hogy még soha. Amikor a legtöbb szavazatot kapták (a legutóbbi választáson), akkor volt 1/3. Abból maradt 1,5 gyökérkedés után úgy a fele. Az 1/6.

Az állampolgárok TÖBBSÉGE, túlnyomó TÖBBSÉGE elutasítja a Fideszt. Na így kéne azt a mellényt gombolgatni!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 14:59:40

@Tigeri: miért csak Te szívhatod a véremet, ha a 'pool lefázik ? :DDD

Ti is vérré cikiztétek az Ágyúsokat a 8-2 után, szóval ez kijárt Neked is :DD

fvipera 2011.10.27. 15:00:18

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: ha bevezetik, majd csak 10 millát ér. így csökken az adód is.

Szűtté mamá? Szűjjé! 2011.10.27. 15:00:40

A kérdés nem az, hogy több tanár kell-e, vagy sem, hanem a kommunikációs tempó.
Amikor az mszp pár vidéki iskolát bezáratott, akkor megjelent szijjjártó fröcsögő nyállal és nemzetárulásról beszélt. A kétszínűség, az újbeszél és a duplagondol az, ami felháborító. Orwell zseni volt és ezt nem Kádár alatt, hanem most tapasztaljuk meg igazán.

Enrico72 2011.10.27. 15:01:09

@Ironfist: Libajnait a nevével lejáratni? Viccelsz? Ő már rég elásta magát! Öngyilkosságba menekültek miatta az emberek és ez csak a jéghegy csúcsa!
Bővebben:
www.youtube.com/watch?v=I_e6iC7Um9Y
www.youtube.com/watch?v=NpcMucRtchU

Az oszlatásról meg annyit, hogy egy maroknyi tüntetőt szándékosan rátoltak a békés megemlékezésünkre. Ha ott lettél volna, vagy átélted volna amit mi átéltünk, akkor talán nem így gondolkodnál!

OÁFK 2011.10.27. 15:03:31

@Seduxen: A f*sznak kő offolni. A Dunakeszi futsalcsapat a király, mert ott játszik a Szíjártópetike is! A vereséget is győzelemnek tudja kimagyarázni. Tele van a város a meccseik (másodosztályú futsalról beszélünk) méregdrága molinóival a 2-es út fölött, meg az összes hirdetőtáblán is az ő méregdrága plakátjuk hirdeti a meccsek időpontjai (+ városi TV, stb.).

bőrmók 2011.10.27. 15:05:29

@Enrico72: "Öngyilkosságba menekültek miatta az emberek"
Hát nem miatta, hanem ilyen a kapitalizmus. Mentek volna el Kubába, de ott meg a komcsikat szidnák.

OÁFK 2011.10.27. 15:06:09

@Enrico72: Jah, és most a fajtikáid kollektív bűnösséget hirdettetek a nem csináltmagyarokra? Mint a 2. VH. után? És most Ovi a mi büntetésünk?

Viktus 2011.10.27. 15:07:16

@Enrico72:

Így van mindjárt lehetne kezdeni az államigazgatásban - önkormányzatoknál tevékenykedőkkel a magyar államszervezet eltartása évi 1500 milliárd ebben nincsen az egészségügy, oktatási rendszer ... lehetne hol spórolni.

Flak 2011.10.27. 15:08:08

Nincs igazság. Ha Mszp maradt volna, bajban lennénk, de sajna az egyetlen "éretlmesnek tűnő" váltópárt, a Fidesz is ugyanazt az eredményt hozza: mindenhol megszorítás, elvonás, elbocsátás. Mi lesz velünk? :( Irigylem lengyel barátainkat, akiknél tényleg volt rendszerváltás (elzavarták a kommunista csürhét a fenébe), ott sokkal szívesebben élnék (persze elfogult is vagyok velük kapcsolatban). Állítólag ez a Hoffmann Rózsa is kommunista volt annak idején. Hja és az a gond, hogy a Fidesz helyett mi a "nagy" alternatíva? Vagy kis pártok vannak, mindenféle náci és liberális csőcselék, vagy van az Mszp, amitől a hátam borsózik már (elég volt a 8 év bőven). Szomorú helyzet. És a "független" mozgalmak hátterében is ezerszer kompromittálódott eszmék és emberek állnak, pl. a legutóbb nagy megdöbbenéssel vettem észre, hogy kik és hogyan "gyalázzák meg" a lengyel Solidarnosc zászlaját ("magyarosítva"). A gond az, ha lehántjuk a különféle politikai lekesedés és undor által alkotott "ködöt" magunk elől, akkor sem lehet felfedezni a "kiutat", racionálisan gondolkodva sem látszódik az "alagút vége". Mi lesz így Magyarországgal? Mi lesz velünk, fiatalokkal? Érdekel ez egyáltalán valakit? :(

phpdev 2011.10.27. 15:08:32

Szeretném látni azt a mellékeltet!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

HOL VAN?

fogash 2011.10.27. 15:09:01

@dzsi85: " de folytasd a sort bátran: ennyi orvosra, ápolóra, diplomásra, tanult fiatalra, kisvállalkozóra sincs szükség! "

@Enrico72: "Sok egyiptológusra, HResre, művelődésszervezőre, történészre, szabadbölcsészre, esztétára stb stb nincs szükség. Ezen is lehetne spórolni és remélem fognak is."

Annyiban egyet kell értenem Drebin hadnaggyal, hogy valahol bele kell akasztani az ácskapcsot a rendszerbe. Eddig ugye azon ment a sírás, hogy csak adót emelnek (én is ordítok ellene), most meg a megtakarításoknál jön a sírás.

Igen, biztos vagyok benne, hogy ez egy rossz közoktatási rendszer lesz, de nem azért, mert elküldenek pár (jópár) léhűtő pedagógust. Hanem azért, mert százmilliárdokat költenek tornateremépítésre, amikor sok iskolában villany meg fűtés sincs minden nap. Meg azért, mert angolul tanulni nem kell, de focizni azt kell. stb.

Tök fölösleges évente tízezerszám képezni a jogászokat, könyvtárosokat, andragógusokat, "nemzetközi kommunikáció" szakos diplomásokat, mikor a piacon esztergályos kell, marós, CNC-s, meg elektrotechnikus. Középfokú végzettséggel, megalapozott szakmai tudással.

Az általános iskola jó dolog, de a törvényeket a városiak hozzák, akik el se tudják képzelni, hogy van olyan 500-1000 fős elöregedő falu, ahol az önkormányzat, ragaszkodik a saját iskolához, holott a 8 osztályban összesen van 30 gyerek, meg foglalkoztatnak 4 tanárt + takarítónőt. Tetszik vagy sem, az ilyen pici iskoláknak nem biztos, hogy van értelme és biztos drágább is fenntartani, mint a gyerekeket a falubusszal reggelente 5 kilométerrel arrébb vinni...

¦卍®Ξ™ 2011.10.27. 15:12:36

@Enrico72:

teljesen egyetértek veled. ahhoz, hogy ennyi esze legyen valakinek, mint neked, egy sem szükséges.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 15:12:47

Reményik Sándor: Ha nem lesz többé iskolánk...

Ha egyszer nem lesz többé iskolánk,
- Nem lesz üvegház gyönge palántáknak, -
Ha nem lesz tanterem,
Hol a tanító nyíló ajakán
Az ige-virág magyarul terem,
Ha nem lesz többé szentesített mód
Oktatni gyermekünk az ősi szóra,
Ha minden jussunkból kivettetünk:
Egy Iskola lesz egész életünk,
S mindenki mindenkinek tanítója.

Bölcsek leszünk, szentek leszünk,
Hogy gyermekeink lelkéhez közel,
Mindíg közel legyünk.
Nem leszünk semmi más:
Hitben, hűségben, tisztaságban
Egymásnak folytonos példaadás.

És esküszünk
Mindenre, ami szent nekünk:
így, iskolátlanul
Egymásból olyan nemzedéket nevelünk,
Hogy mind az idők végezetéig
Megemlegettetünk.

OÁFK 2011.10.27. 15:13:20

@Flak: MSzP? Újra? Inkább a nemzethalál... A Jobbik, ha levetkőzné a néha rá jellemző dilettantizmust, akkor jó lenne.

@fogash: Továbbra sem felsőoktatásról szól a közoktatási törvény! Ne keverjétek.

satho 2011.10.27. 15:17:08

Elképesztő hogy Hoffmann Rózsa mindennapi szeszélyeitől és menstruációs ciklusától függ a magyar társadalom jövője!

Ironfist 2011.10.27. 15:20:24

@Enrico72:
Ha ott lettem volna a baszott tünetéseteken, akkor lettem volna annyira törvénytisztelő, hogy az első felszólításra távozok onnan. Te nem tetted, így te is bűnöző vagy ezek szerint. Ráadásul hazudsz is, mert már aznap lehetett tudni, hogy nem rátolás volt, hanem a bűnöző haverjaid szándékosan ráHÚZTÁK a tüntetésre a rendőröket. Már csak a logika szerint is faszságot mondasz, mert tolni a rendőrök csak egy irányból szoktak, de tudod, ha valaki akar, az szétoszlik a környező utcákban. Ahogy a terv is ez volt. SOHA nem zárnak be tüntetőket, vagy tömeget, mert annak katasztrófa lesz a vége. Ezért hívják - kapaszkodj meg - OSZLATÁSnak. És miután te, meg a sokezer másik retardált órák múlva, a folyamatos hangosbeszélős figyelmeztetés ellenére sem voltatok hajlandók onnan távozni, sőt, ti szegények még az utcát is felszedtétek, hogy az intézkedő rendőrökre dobáljátok, aztán ti szegények még a tévészékházat is elfoglaltátok, így aztán részemről az lett volna a kielégítő, ha egy lovasroham után a hadsereg gázol át rajtatok, és aki továbbra is ott van, azt különféle állam ellenes bűncselekmények miatt tíz-tizenöt évre lesittelni!
Libajnai... megmondanád, mi köze a libáknak ehez az egészhez? De most komolyan, ez neked tényleg örömet okoz, hogy egy teljesen random szót odateszel egy politikus elé, akit külföldön még a Viktor is elsimert, csak itthon szapulja? Aki ráadásul nem is mszp tag? Mert akkor a saját módszered szerint te meg mondjuk SzékEnrico vagy. Na, voltam olyan értelmes, mint te? Retardált seggfej.

Secnir 2011.10.27. 15:23:23

@Enrico72:
"Libajnait a nevével lejáratni? Viccelsz? Ő már rég elásta magát! Öngyilkosságba menekültek miatta az emberek és ez csak a jéghegy csúcsa!"
te olyan sötét vagy, hogy negrot sem tudsz zseblámpának használni b+
írd má' be gugliba:
bajnai helyreigazítás site:mno.hu
bajnai helyreigazítás site:hirtv.hu
aztán pislogjá' ki a fejedből, nehogy véletlenül pert indítson ellened...

Viktus 2011.10.27. 15:23:33

@Peetee:

Nem lesz semmi ... sajnos teljesen fásult zombi nép ez. Nincsen olyan elit, amelyik élére állna bármilyen megmozdulásnak az un. ellenzéki csoportok marginális idiótákból állnak, amelyeknél még emez brigád is vonzóbb ...

pudibundo 2011.10.27. 15:26:04

Én azon csodálkozom, hogy ez csak most került ki a nyilvánosság elé. Már augusztusban téma volt ez az önkormányzatoknál, ott is, ahol én dolgozom. Már akkor k...ra ki volt akadva mindenki rajta, mert ugye nem elég az új tanácstörvény, most még jön az iskola körzetesítés vagy bezárás is. Ment a harc a fideszen belül is, de sz..rnak drága döntéshozóink a kistelepülésekre. Apropó: Felcsúton megmarad vajon a 8 osztályos suli? :P

ROZ 2011.10.27. 15:26:09

@Enrico72:

Enrico, te magadtól szeded azt a tudatmódosító szert, amitől ilyeneket írsz/látsz/hiszel, vagy központilag kapjátok a baksis mellé Kubatovtól a Polgárok Házában?

Aztán: ha már akkora magyar vagy, miért olasz nicket használsz?:-) Legyél már inkább "Imriske"!

Secnir 2011.10.27. 15:27:56

@Enrico72:
de segítek, ha nem tudsz guglizni:
2010-09-30 12:15
Helyreigazítás
2010. január 20-án közzétett „Tolvajok ideje - Bajnairól forgatott filmet Pesty” című közleményünkben valótlanul híreszteltük, hogy Bajnai Gordon a Hajdú-Bét Rt. csődje kapcsán emberek haláláért lenne felelős.
ez a hirtv volt.

Helyreigazítás
2007. november 19. 00:00
MN
Lapunk 2007. február 10-i számában A nemzet példaképe – a Gyurcsány-kormány közelebbről című cikkben
– valótlanul állítottuk, hogy a felperes Bajnai Gordon a KISZ reformágából a rendszerváltáskor a Wallis Rt. első embere lett, a valóságban Bajnai Gordon 1999. december 30-án lett a Wallis Rt. vezérigazgatója;
– valótlanul állítottuk, hogy 1999-ben a Bajnai Gordon vezette Wallis Rt. a Hajdú-Bét Rt. Baromfifeldolgozó többségi tulajdonosa lett, a valóságban a Wallis csoport 1999. március 25-i tulajdonszerzésekor Bajnai Gordon még nem dolgozott a Wallis Rt-nél;
– valótlanul állítottuk, hogy a céget nem fejlesztették, csak a pénzt vették ki belőle, valamint ugyancsak
– valótlanul állítottuk, hogy 2003-ban Bajnai Gordont bízták volna meg a cég felszámolásával.
ez meg a magyar nemzet volt

nem tudom, melyik a szellemi táptalajod, de frissits szoftvert néha - ha már hardwaret nem tudsz.

Link Elek 2011.10.27. 15:29:40

a fideszzesek tobbet hazudnak mint ha mind gyurcsany lenne

Bukjunk le! 2011.10.27. 15:31:38

Átböngészve a kommenteket, időnként hihetetlen tájékozatlanságot találok.
Tudom, miről beszélek!
Aki azt állítja, hogy marós, meg esztergályos kell, az vajon konkrétan mire gondol? Tud olyan céget, gyárat, termelő egységet mutatni, ahol ezeket a szakembereket foglalkoztatják?
Tudja-e, hogy az az esztergapad már nem az, mint volt 20 évvel ezelőtt?
Persze, zárjunk be mindent, dobjunk el mindent, égessük fel. És mi lesz a hamvakon?
Mert én arra várok, hogy valaki megmutatja végre, hogy mi lesz a folyamat végén az output.
Mert, amit olvasok, abból sajnos nem sok jó derül ki számomra.
Belegondolt-e már valaki a sok okos fittyer védelmezők közül, hogy ha emelkednek az árak, ha föbbet kell fizetni a szolgáltatásokért, ha egyre több adót kell fizetni, de fizetés egyre kevesebb és kevesebbet is ér, ha több a teher, akkor mi van/lesz?
Felháborít, amikor olyan beszél nekem a munka becsületéről, aki soha életében egyetlen percet sem dolgozott.
Felháborít, hogy olyen dilettantizmusról tesznek tanúbizonyságot azok, akik döntési helyzetben vannak, hogy az elképesztő. Ez közöktatási törvény? Ez?!
Ez olyan habiszti laszti, mint ide Billbau.
Egész napos iskola? És ki a bánat fogja etetni a gyerekeket? Mert ugye kéne valami zaba is azoknak a nyomorult kölyköknek, hisz a hűség, az etika, és az udvarlás oktatásától még nem laknak jól.
És ki készített hatástanulmányokat arról, hogy ez vajon hogyan fog működni?
Ugyan nézzünk már szét a nálunknál fejlettebb német, vagy angolszász oktatási rendszert, hogy a nálunknál okosabbak hogyan csinálják?
Mi a bánatér kell nekünk a múlt század 20-as 30-as éveinek értékeit beerőltetni? Könyörgöm a 21. században élünk.
Rózsika, konkrétan alkalmatlan vagy. Oktatási törvényt összeállítani, államtitkárnak lenni, rendelkezni mások élete felett.

Enrico72 2011.10.27. 15:35:55

@Secnir: Azért mert jogilag valóban nem lehet rábizonyítani, mert nem ő ment oda és beszélte rá az embereket, hogy legyenek öngyilkosok, a halálukért részben ő is felelős.

Valaki írta fentebb, hogy a Libás nem MSZPs. Ez ugye most valami vicc?

VT Man 2011.10.27. 15:37:08

"1. Tankötelezettség korhatárának leszállítása"

Ezzel mi a franc baja van a Vastagbőrnek??

Nem azt jelenti, hogy nem LEHET tanulni 16 éves kor után, csak azt, hogy NEM KÖTELEZŐ!

zrobasé 2011.10.27. 15:42:03

@Enrico72:
ügyes, nagyon ügyes...szépen elvitted a cérnát onnan, hogy H.R. hazudott, afelé, hogy ki is, mi is Bajnai...persze közbe kicsit köpködtél a felsőoktatásra is...ügyes, nagyon ügyes...de úgy látszik neked ez kell...hazudnak bele a képedbe, és te visszavágsz valami tök irrelevánssal...te is ugyanonnan kapod a fizetésedet, mint a mandineres robin masters ?
ja, és igen, tudjuk, 2018-ig mindig mindenért a gyurcsány a hibás...

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 15:44:39

A Böszme, a Libás meg a Cigány is elhúzhat a halál kékeres faszára Madagaszkárba vagy Szibériába. Egyeten biztató dolgot látok, hogy a Fidemeszpé támogatottsága húsz év után végre kétharmad alá csökkent, de ez még mindig kurva messze van a rendszerváltástól. Aki vissza akarja hozni a Böszmét vagy a Libást azzal, hogy azok még ezeknél is jobbak voltak, az semmit nem ért a rendszerből!

OÁFK 2011.10.27. 15:44:40

@STX Joe: 16 éves gyereket ki foglalkoztatna főállásban?

Secnir 2011.10.27. 15:45:10

@Enrico72:
"a Libás nem MSZPs. Ez ugye most valami vicc? "
nem vicc, ő független. Van ilyen, hogy a pártközpont benéz valamit. Most módosíthatod az összes előre leírt kommentedet. :-)

"Azért mert jogilag valóban nem lehet rábizonyítani, mert nem ő ment oda és beszélte rá az embereket, hogy legyenek öngyilkosok, a halálukért részben ő is felelős."
ezt nem tudta bizonyítani sem a HRTv sem az MNO. Sőt, még időrendben sem stimmel (akkor nem volt sem wallisban sem másutt). Tudom, ami egyszer beégett oda a kicsi fejedbe, az már nem fog kijönni onnan, de sajna együtt kell élni a tudattal, hogy nem így van.

OÁFK 2011.10.27. 15:46:53

@Sarkalatos hozzászóló: Bajnai gazdaságilag számomra elfogadható, világnézetileg és emberileg nem. A másik kettőnek meg csak lassítson a repülőgép Szibéria fölött...

Secnir 2011.10.27. 15:47:24

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány:
Bárki.
Áttételesen
16 és 18 év között CSAK diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatható.
érdekel hogy hogy megy a diákszövetkezetes dolog? mennyit kapnak és mennyit ígérnek?

Jurganov 2011.10.27. 15:49:02

@dzsi85: a jobbik elbukott. amikor nem kaptak elegendő szavazatot ( vagy elcsalták) annyi történt, hogy a fidesz kinyírja őket. illetve kinyírta... a civil mozgalomra miért nem szavazhattál? nem volt szabad kopogtatócédulát gyűjteni nekik vagy miért?
@Secnir: vagy kérdezz meg embereket akik ott/oda dolgoztak, és rá fogsz jönni, hogy a helyreigazítás eléggé elhamarkodott :)
@Ironfist: www.youtube.com/watch?v=-tEXu8roJEQ hallgasd meg, többször is ha kell :) és próbáld értelmezni. nem kedvelem az mszp-t, de ez a fidesz legjobb húzásainak egyike volt.
az oszlatáshoz meg annyit, hogy olvass utána-ne csak az észt oszd. de igen, itt bezárták a tüntetőket. és mielőtt nagyon elszállnál nézz meg pl egy francia tömegmegmozdulást, hogy milyen is.
@Flak: kispárt? a kispárt azért kispárt mert elég sokan úgy gondolják, hogy " nem szavazok rájuk mert kicsik" és? egyrészt így sosem lesz nagy, másrészt nem arra adod a voksodat aki a neked tetsző irányt vázolja fel, hanem arra amelyik a nagyobb?

Secnir 2011.10.27. 15:49:09

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány:
"Bajnai gazdaságilag számomra elfogadható, világnézetileg és emberileg nem"
miért, mi Bajnai világnézete? És emberileg mi a gond?

OÁFK 2011.10.27. 15:50:44

@Secnir: Van egy ismerősöm, aki FürgeDiákosdit szervezett... Gusztustalan volt. De a Fürgéhez relatív értelmes kölyköket válogattak be, akik tanulás mellett melóztak. Akik 16 évesen abbahagyják a tanulást, azokra a FürgeDiák sem kíváncsi.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 15:51:23

@Enrico72: "Valaki írta fentebb, hogy a Libás nem MSZPs. Ez ugye most valami vicc? "

na idesüss, mai feladvány:

"Fellegi Tamás - segítek: jelenleg Nemzeti Fejlesztési Miniszter - nem Fideszes. Ez ugye most valami vicc?"

vigyázz, beugratós kérdés.

@STX Joe: vonatkoztassunk el attól, hogy ennek milyen hatásai lesznek/lehetnek, kérdeznék valamit: ha eddig 16 év volt a tankötelezettség alsó határa, és ezt most csökkentik 15 évre (lehet, hogy nem ennyire, de mindegy is), akkor ugye feltételezhetjük, hogy mindez azért volt, mert egy ilyen idős emberke aligha tudja, hogy neki mi a jó, ezért megmondják neki (aka: maradj a seggeden az iskolapadban, és tanulj!). Egy 15 éves majd tudja? Tudod hány élet fog vakvágányra jutni, ha ezt elfogadják? Több, mint eddig, ennek belátásához nem kell túl sok ész.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.10.27. 15:51:32

@Enrico72: Ezzel az erővel miattam halt szomjan 10 etiópiai, mert lehúztam a wc- t.
Láss csodát gyermekem, Bajnai soha nem volt mszp- tag.
Ezt biztos elfelejtették megemlíteni a narancsligetben.

OÁFK 2011.10.27. 15:52:07

@Secnir: nekem túl globalista és túl nyálasképű. Más emberi kvalitását nem volt alkalmam megismerni.

Viktus 2011.10.27. 15:52:10

@STX Joe:

Elég baj az, mert így nem lehet a leszakadó rétegeket kényszeríteni, hogy tanuljanak meg legalább v.mi szakmát, amely a legfontosabb lépés lenne pl. a cigányság integrációja felé. Tűzzel-vassal kényszeríteni őket a tanulásra.

kenya5 2011.10.27. 15:53:02

@Énbagoly: Lézerjani megmondta akinek nincs pénze anyitis ér. Itt tartunk:((((((((((

GoVegan (törölt) 2011.10.27. 15:54:40

komolyan, ha valami ablakpucolo termek reklamosa lennek, most mar csak ezekkel, vagy a monogramjukkal es sziluettjukkel reklamoznam a termekemet egy tukor elott. a tagline: reggelente van, hogy egy flakonnal elhasznalok.

Secnir 2011.10.27. 15:58:29

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány:
" túl nyálasképű"
rogánt láttad közelről? vagy a szíjjártót? akkor azok miazok?

2011.10.27. 16:00:19

@STX Joe:

"Ezzel mi a franc baja van a Vastagbőrnek??

Nem azt jelenti, hogy nem LEHET tanulni 16 éves kor után, csak azt, hogy NEM KÖTELEZŐ! "

Pont ez a baj, hogy NEM kötelező! :-))))
Tudod, ha van egy határvonal az lehet jó helyen és rossz helyen. Ez itt pl. épp rossz helyre akar kerülni a jó helyről.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 16:00:38

azt hiszem eredményt hirdetek: dobpergés...

a mai napra felkerült a korona!

fn.hir24.hu/karrier/2011/10/27/eltorlik-az-egyseges-minimalbert/

"A kormány jövőre különböző összegű minimálbéreket állapíthat meg ágazatok, régiók, munkakörök szerint, sőt, "gazdasági helyzet és a munkaerőpiac sajátosságai" alapján is különbséget tehet."

OÁFK 2011.10.27. 16:03:05

@Secnir: Most nem nyálasképűségi versenyt tartunk, hanem Gordonkát elemezzük. Amúgy teljesen igazad van.

spinat 2011.10.27. 16:04:42

müszakváltás volt, vidéki ki, enrico be.

amúgy a poszthoz: a hülye délkoreaiak is mennyi pénzt nyomtak az oktatásba, jól rá is basztak. csak meg kell nézni öket hova jutottak.

OÁFK 2011.10.27. 16:06:55

@Seduxen: Ennek még értelme is lehet. Számomra nem minden sz*r, ami a Fidesztől való (vagy inkább általuk a Jobbiktól lett ellopva). Az a baj, hogy az értelmes ötleteiket elcseszik/kibelezik a lobbisták és az ilyen ZsDNP-félék nyomására, a becsületes munkát és a még élő hazai kkv-kat meg folyamatosan büntetőadókkal bombázzák úgy, hogy a munkától és a vállalkozástól is elmegy az ember kedve.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.10.27. 16:09:10

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: "sőt, "gazdasági helyzet és a munkaerőpiac sajátosságai" alapján is különbséget tehet." - szerintem nem kell hozzá túl erős képzelőerő, hogy ez mit is fog jelenteni...

altimus 2011.10.27. 16:10:41

nagyon ugy nez ki, hogy iskolabezarasokra, pedagogus elbocsatasokra szukseg van, szukseg lesz. ennek legfokepp a csokkeno tanulo letszam es az eddigi sok esetben nem a leghatekonyabb mukodes az oka.

az uj kozoktatasi torvenytervezetbol csak reszleteket ismerek, amik nagyon nem szimpatikusak (oraszam emeles, iskolakotelezettsegi eletkor leszallitasa, kotelezo minimalis munkaido letoltese az iskolaban, nyelvoktatasi koncepcio nevetsegessege ...) ehhez jon az allamositas, egyhaziasitas ...

a kozoktatasi torvenyt izekre kellene szedni, es ott a koncepciot kritizalni. az elbocsatasoknak szerintem ehhez nincs koze, az egyszeruen a szomoru realitas, hogy tul nagy az iskolahalozat, nem kell ennyi pedagogus. (Ugyanakkor pl. nalunk nincs eleg bolcsodei, ovodai kapacitas).

Az allamnak minden penzt az oktatasugybe kellene tolnia, enelkul nincs versenykepes magyarorszag.

(es azt se felejtsuk, hogy a fidesz mit ossze sirt, nemzethalalozott az elmolt 8 evben, amikor ez a tema elojott a tervezett reformokkal, amik a mostanihoz kepest apro semmisegek voltak)

aszaltszilva4 2011.10.27. 16:15:17

A politikusok a hatalmuk megszerzésének és fenntartásának érdekében szeretnek hazudozni. H. Rózsa levitézlett középiskolai tanárra ekkora volumenű tv -t bízni, hatalmas szarvas hiba volt önmagában is.

Ironfist 2011.10.27. 16:16:37

@Jurganov:
Hallottam már. És egyébként meg, nem utánaolvastam annak a dolognak, hanem egyenes, élő adásban végignéztem. És nem, nem voltak bezárva, aki akart volna, az teljesen nyugodtan elmehetett volna. Mindegy, nem akarok veled megint veszekedni, emlékszem régen pont emiatt volt a szóváltásunk.

@Secnir:
"16 és 18 év között CSAK diákszövetkezeten keresztül foglalkoztatható."
Az hagyján, de ők meg csak akkor foglalkoztatnak, ha van iskolalátogatási igazolásod. Úgyhogy aki azt mondja, hogy azért jó, hogy 16 év után nem kötelező tanulni, mert akkor hamarabb munkába állhatnak, az vagy hülye, vagy hazudik.

@Enrico72:
"Valaki írta fentebb, hogy a Libás nem MSZPs. Ez ugye most valami vicc?"

Én írtam, gyengeelméjű fideszfan barátocskám, és nem, nem vicc. Tudod, mikor nagy hangon hörögtetek, hogy szakértői kormáááánytwááááászakértőikormáááányt! Akkor az mszp gondolt egyet, és egy szakértőt tett a miniszterelnöki székbe. Pech, mi?

2011.10.27. 16:18:07

@Enrico72: Ennél az adósságmantránál miért hagyjátok ki állandóan Orbánt? Ki volt az első aki elkezdte 2001-ben az államadósság növelését? És a 300 mrd forint adósság elrejtését az MFB könyvelésében?

2011.10.27. 16:20:56

@zero: Úgy emlékszem, hogy a világpiacon 15-20 évvel ezelőtt a keresettek voltak a magyarok a gátépítésben. Bár lehet, hogy az a mérnökökre vonatkozott. :-)

Viktus 2011.10.27. 16:25:20

@Seduxen:

Milyen alapon fogják ezt megtenni? van kőműves pl. a kabinetben?

2011.10.27. 16:26:53

@Gontar: A kormányban egy közgazdász végzettségű van. Érzed még értelmét ezek után közgazdasági tankönyvekből idézgetni bárkinek is? :-))))))))))

2011.10.27. 16:30:17

@Enrico72: Abból a 250 szavazóból, aki még hajlandó lenne az urnákhoz járulni?

is 2011.10.27. 16:30:51

@Jurganov: "az utolsó választásokon volt 2 alternatíva is, jobbik (új párt) és a civil mozgalom."

az utolsó választáson 6 alternatíva volt: MSZP, FIDESZ, Bokros, LMP, Jobbik, Civil Mozgalom. most vagy elfogult marketinget nyomunk, vagy tényszerűek vagyunk. szerintem sem a FIDESZ volt a legjobb választás (és az MSZP sem).

altimus 2011.10.27. 16:32:48

@aszaltszilva4: az oktatasugy egy nagysagrenddel bonyolultabb kerdes barmi masnal (nyugdij, egeszsegugy ...). itt otletelni, beletenyerelni, atcsortetni igen nagy felelosseg. ugyanugy ahogy a gazdasagok hosszu evekre elbasztak ugyanugy akar evtizedekre el lehet az oktatasugyet is. eddig se volt a legjobb az oktatasugy, de ez a tervezet egy nagy kalap szar. a legminimalisabb erdekegyeztetes, tarsadalmi egyeztetes, kontrol, semmi nem volt.

azt kell, hogy mondjam a koncepcio megfelel orban szandekainak. ugyanugy ahogy pl. az szja torveny is egy felso kozeposztalyt szolgal, ugyanugy ez a torveny is leszarja az eselyegyenloseget es mindent amit orban nem tekint erteknek. tokeletesen egybeesik orban horthysta elkepzeleseivel az allamositas, az onkormanyzati befolyas megszuntetese, a kotelezo tanterv, az egyhazi kezelesbe adas ...

egy avittas vilagkep, a xxi szazadrol semmit nem tudo emberek vilagkepe ez.

is 2011.10.27. 16:36:02

@poszt: a realitás az realitás. az egészségügyben és az oktatásban is. az oktatásban elsősorban iskolabuszokba kell befektetni, azokkal van tele az USA is, Németország is, akkor nekünk is jó lesz. az összes többi, az Kádár-nlpe hőbörgés, dzsentri leszarom-ki-fizet mentalitás.

is 2011.10.27. 16:37:19

@is: persze a hazugság, a la FIDESZ az igaz, ezen természetesen nem lepődünk meg. istenem, ha 1995-ben megcsinálhatjuk ugyanezt a programot őszintén, a la Bokros, ma már hol tartanánk...

OÁFK 2011.10.27. 16:38:28

@altimus: Lóf*szt van szükség. Nem vagyok pedagronómus, de nem tetszik a 30-35 fős osztálylétszám, ami tapasztalható sok helyen.

Jurganov 2011.10.27. 16:38:40

@altimus: az a gond, hogy az oktatás és az egészségügy pont az a két fontos pontja az életnek ahol nem számít a hatékonyság-mármint itt úgy, hogy sokkal hatékonyabb ha nincs 3 falusi iskola hanem csak egy, és bár a gyerek 5-kor kel, hogy odaérjen fél nyolcra ez papíron hatékonyabb...
@Ironfist: én sem akarok veszekedni, mindketten egyetértünk, hogy ez itt, így nem jó, csak abban különbözik a véleményünk, hogy merre is kellene elindulni.
@Kilo166: ne butáskodj már, a vezér sosem tett ilyet.

Ironfist 2011.10.27. 16:41:14

@Jurganov:
"én sem akarok veszekedni, mindketten egyetértünk, hogy ez itt, így nem jó, csak abban különbözik a véleményünk, hogy merre is kellene elindulni."

Igen. Csak olyanok is vannak, akik azért, mert az én véleményem arról, hogy merre kéne elindulni más, mint az övé egyből hazaárulóznak, zsidóznak, antimagyaroznak. Itt a helyszínen pl bélabácsi csinálja ezt, másik példám erre a kurucinfo. Na mindegy. ON

is 2011.10.27. 16:41:24

@Enrico72: "Itt az a helyzet, hogy iszonyatosan el vagyunk adósodva, hála ..."

Ha a 10 évet vesszük 2001-2012, akkor 60%-ban Orbán Viktornak: 2001-2002-es kétéves költségvetés, plusz 2006 óta minden lépése, amivel akadályozta a helyzet jobbá tételét. Azt, hogy nincs még egészségügyi és oktatási reform, azt le-ta-gad-ha-tatla-nul az orbáni hülyenépszavazásnak köszönhetjük. De te még ezzel a letagadással is be fogsz próbálkozni.

is 2011.10.27. 16:41:58

@is: bocs, 10 év az 2001-2010, csak félreütöttem.

is 2011.10.27. 16:43:33

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: Kádár népe, hej! Lófaszt, majd fizeti valaki, egyszer élünk, dzsentrik vagyunk, pénz nem számít!

Jurganov 2011.10.27. 16:46:52

@is: arról beszéltünk, hogy nem volt kire szavazni. alapból kizártam az mszp-szdsz (itt már lmp) pártot, bokortalan lajost is ( baromira értek a gazdasághoz, ez főként abban nyilvánul meg, hogy lehúzom az államot pár milliárddal) és a fideszt. ezért maradt kettő, vagyis azoknak akiknek nem tetszett az, hogy merre haladunk ez elmúlt 20 évben azok előtt ott volt a lehetőség, hogy adjanak esélyt annak is akire eddig még nem tudtak túl sok rosszat rámondani, hiszen nem voltak benne az elmúlt 20 év összes gazdasági-politkai bűncselekményében(elméletben, nyilván-hiszen ezek is mind ma született bárányok)

yoda-jedi 2011.10.27. 16:47:21

mi a f@szt gondoltok???? megszűnt a zországban a termelés és minden éppkézláb vállalkozás...

3autógyár (aminek 100milliárdokat+adókedvezmények adtunk) azok fogják eltartani a 10milla parasztot?

na ne higgyétek... nektek anyni... börtön kinyit, iskola kórház bezár...

mit kell ezen csodálkozni...

debil ország debil kormánya...

OÁFK 2011.10.27. 16:47:22

@is: A minőségi oktatás megtérülő befektetés. Lásd finnek, koreaiak. Abból a párszázmilliónyira túlárazott digitális táblából, amit a nyáro telepítettek az oskolákban, több pedagógust lehetne alkalmazni, vagy meg lehetne oldani a fűtést néhány helyen. Szóval van itt pénz, amit fizetett már valaki egyszer (pl. én, de szerintem Te is, mint adófizető), csak baj van az elosztással.

yoda-jedi 2011.10.27. 16:48:26

bocsánat kormáynya i !!! (nehyog valaki elfogulcsággal vádoljon)

dögöljön meg MINDEN politikus !

Jurganov 2011.10.27. 16:50:16

@Ironfist: ki-ki képességei szerint. bár ahogy emlékszem bélabá-nak régebben voltak értelmes gondolatai . mondjuk szellemnek is, ő pedig mostanság eléggé...más

régi_vendég 2011.10.27. 16:59:52

tegnap galló istvánné mesélte el kálmán olgánál, hogy a tv előterjesztésre okt.25-ig várták a pedagógusok és úgy általában a szakma véleményét. ehhez képest a tervezet már a múlt héten közig egyeztetésen volt és már ugye el is fogadták. gondolom minden véleményt elolvastak, összegeztek, beépítettek stb. hát ennyit a megbecsülésről, a figyelemről, a szakmabeliek véleményének leszarásáról. ennyit arról hogy vajon a nemzeti konzultációs baromság mennyit nyomott a latba valaha is. meg úgy egyáltalán...
ki van itt meglepődve, tegye fel a kezét?!

altimus 2011.10.27. 17:06:50

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: a spanyilviaszt itt se kell feltalalni. en se vagyok ennek a temanak szakertoje. azt tudom, hogy en minden elkepzelheto es fellelheto penzt az oktatasugybe nyomnek, mert mo nagy problemaja a versenykepesseg hianya. es a versenykepesseg nem ketkezi utolso bedolgozo munkat kellene hogy jelentsen, hanem nagy hozzaadott erteku munkat, amihez magas kepzettsegu emberek kellenenek.

szoval nem kell ide spanyolviasz, meg kell nezni hogy mukodik az oktatasugy ausztriaban, a skandinav orszagokban, szingapurban, ... oszt valami hasonlot kell csinalni.

ha a jelenlegi apparatus 2x ennyi gyereket is kiszolgalt akkor valoszinuleg van benne tartalek, redundancia. nem hiszem, hogy a nehany fos falusi iskolak jobbak lennenek mint a kozpontositott, jol felszerelt korzeti iskolak. a gyerekek meg utazzanak, legyen iskolabusz, akarmi.

de mindenesetre tarsadalmi kontrol, egyeztetes, kozmegegyezes ... mindenfelekepp kell egy ekkora szabasu reformhoz.

Ironfist 2011.10.27. 17:07:10

@Jurganov:
Hát, én már régebben is csak azért trollkodtam bélabácsit, mert semmi másra nem volt képes, minthogy hajtogassa a maga igazát, közben zsidózzon, és cigányozzon mindenkit, aki ellent mer mondani neki. És ez a mai napig így van. Lásd, megint belémköt, szerinte én zsidó vagyok, mert a kiss is zsidó, és egész addig, míg az a horogkeresztes nevű hülye meg nem mutatta neki, honnan az avatarom, azt hitte, a kissből, most felhozta, hogy szexőrült vagyok... érted, csak úgy a semmiből :D Ráadásul a nevem miatt szerinte még kommunista is vagyok. És ennyi, minden hozzászólása velem kapcsolatban pl csak ezekről szóltak. Ja meg arról, hogy Az Orbán Viktor miniszterelnök úr így, meg úgy, bezzeg a mocskos Gyurcsótány boáááááh. Ennyi ez az ember. De őszintén, ki van azon meglepődve, hogy most ide, meg a mai témákhoz nem ír? Én azon csodálkozom, hogy az Enrico nevű bérkommenter igen, hiszen annyi esze neki is lehetne, hogy látja - ezek teljesen védhetetlen dolgok. Ezek valóban azok a kategóriák, hogy ez bizony narancs, nem citrom, és nem nyitok vitát.

fvipera 2011.10.27. 17:10:36

@Ironfist: pontosan. a bajnai-oszkó páros bebizonyította, hogy mennyire fontos a végrehajtás képessége. egy töketlen, megfélemlített szoci frakcióval a hátuk mögött, a gengszter fidesz ellenzékkel szemben higgadtan, nem fejhangon üvöltve, tisztességesen, egyenesen.

ehhez képest a focista csak indián közmondásokat pufogtat és abszolut módon elszakadt a realitásoktól és a végrehajtás képessége egész pontosan nulla.

Szergej55 2011.10.27. 17:24:08

Az én egykori általános iskolámat is összevonták, és a város legjobb sulijából csináltak 1 sz*rt.

yoda-jedi 2011.10.27. 17:25:39

@Szergej55: mindenki lesz@rja. itt nem emberekről, országról. hazáról van szó...
hanem néhány alkalmatlan gerinctelen senkiházi ("elit") saját túléléséről szól...

VT Man 2011.10.27. 17:31:08

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány:
"16 éves gyereket ki foglalkoztatna főállásban? "

Ja értem. Akkor inkább menjen be az iskola épületébe "melegedni"?? Hátha rombolni tudja az osztály többi tagjának a teljesítményét, tanulását?

Az osztrákoknál is 16 év a tankötelezettség, ott hogyhogy nem probléma ez?

kerekes pereces 2011.10.27. 17:32:54

@STX Joe: Melyik a drágább: munkanélküli segélyt adni neki, ill. közfoglalkoztatni (= látszatmunka pénzért), vagy berakni az iskolába melegedni, hátha ragad rá valami a koszon kívül?

VT Man 2011.10.27. 17:34:57

@Viktus:
"Elég baj az, mert így nem lehet a leszakadó rétegeket kényszeríteni, hogy tanuljanak meg legalább v.mi szakmát,"

Dehogynem lehet!

Nincs szakma -> éhenhal. Egy törvénnyel nem lehet kényszeríteni senkit, hogy magoljon, tanuljon. Maximum annyit érsz el, hogy bukik 16 éves kora után néhányszor, amíg be nem tölti a 18 évet.

Tudást nem lehet a fejekbe tölteni akkor, ha nincs rá fogadókészség!

Amúgy meg ha kihívsz egy kőművest, egy napi munkára elkér 10-20, vagy inkább segéddel 30-40 ezer Forintot. Ehhez nem kell diploma! A gyárban a szalag mellett dolgozni se kell diploma.

VT Man 2011.10.27. 17:36:02

@kerekes pereces:
"vagy berakni az iskolába melegedni, hátha ragad rá valami a koszon kívül? "

De mi az, hogy "hátha ragad rá valami". Mi ragadna? Az ilyen tanuló, akik akarata ellenére van ott, dumálni fog óra közben, szórakozni, zenét hallgatni mobilról, rombolni az órát.

Ezt lehet elérni a kötelező sulival. Azt, hogy nem egy munkanélküli lesz, hanem a 19 osztálytársa is az lesz.

Lieutenant Bona · http://eletesbirodalom.blog.hu/ 2011.10.27. 17:38:58

@STX Joe: Pontosan erről van szó. Ha valaki meg akar győződni róla, menjen be bármilyen iskolába és hallgasson meg egy órát. Ne álmodozzunk, hogy az elit felhúzza az átlagot, mert a fordítottja a törvényszerű.

yoda-jedi 2011.10.27. 17:48:44

@Schindler Pistája: te az átlag fides szavazó vagy? vagy kicsit jobbra? szinte jobbik??? rohat náci vagy

yoda-jedi 2011.10.27. 17:55:19

@Schindler Pistája: annak szántam, hízelgésnek...

apropó. mikorra tervezitek a teljes kiirtásukat?
hányan maradtok? szerinted hány árját tud eltartani az a három harmatos autógyár?

nu pagagyí 2011.10.27. 18:57:14

@Schindler Pistája: Hol szedted fel a belőled sugárzó klasszikus műveltséget? Csak nem börtönben köcsögként Kolompár faszán?

Namely 2011.10.27. 19:05:03

@yoda-jedi: Ne fáraszd magad :) nem éri meg. A libbant szó világossá teszi, hogy a seggében hordja az agyát. Azért libbantoznak, mert ezt hallották, de nem gondolják át, hogy a tervezet őket is érintheti.
@Schindler Pistája: lehet, hogy te nem tudod, de nem csak cigányok vannak ebben az országban. Ha a te környezetedben mindenkinek barna is a bőre, hidd el. Ja paraziták: nézzük csak kik azok: nem dolgozik, pedig tudna, csak tartja a markát: akár hogy is fáj neked, de ebben van fehér, néger, cigány, jobboldali, baloldali, náci, liberális, zsidó, katolikus, evangélikus és még vagy 100 kategória). Namármost: ugye te (meg a sok karlengető) ebből csak 5 kategóriát húzna ki. Viszont így is maradnának + a gyerekkel együtt kiöntenéd a fürdővizet is. Emiatt nem volt működőképes annak idején sem, amikor egy országból elzavarták a zsidókat (Náci No, Spanyol Királyság (pedig az több volt, mint 100 év), Francia Királyság (ugyanúgy 100 év), vagy a tőkéseket.
Persze csak a munkanapot vezetem le, és tépem a számat/ujjbegyemet. Ezután is lengetni fogod. Mindegy lengesd. Egészségedre. Üdvözlöm Adolfot.

nu pagagyí 2011.10.27. 19:10:38

@STX Joe: Jó ötlet az antiszolidáris ország, így több közpénzt lehet költeni azokra, akik amúgy is jobb helyzetben vannak. Csak azt nem értem, mi a fenének van nekünk saját országunk?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.10.27. 19:32:16

@zero: szerintem ők nem számoltak ezzel, azért ennél vmivel racionálisabbnak kéne lenni ott.
ez csak kitalációnak gondolom, ill. lejáratásnak.

regress 2011.10.27. 19:42:41

@Schindler Pistája: anyád is apád is az volt,mire vered a nyálad?

hallari 2011.10.27. 20:10:43

@Enrico72: persze, sok a tanár. A baj csak az, hogy Orbánék 8 éven keresztül az ellenkezőjét szajkózták, mint a cikkíró ezt citálta is Hoffmann R. egyik 2008-as beszédéből: "újra kell nyitni az iskolákat... emberközpontú oktatás kell". Erre elküldenek több, mint 10.000 embert és bezárnak több, mint 600 iskolát. A pofátlan hazudozással van az elsődleges gond, kedves polgártárs.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 20:14:22

@Schindler Pistája:

A gond az, hogy ahol két zsidó megjelenik, ott rögtön három zsinagógát épít(tet az állammal). A Zsidesz legalább annyira judeobolsevik formáció, mint az MSZMP meg a ZSDSZ volt. Fellegi (Kuncze sógora) ezermilliárdokról dönt (nem épül ma semmi ennyi pénzből), a holoiparos Fónagyé a MÁV, Vitézy Dávidkáé a BKV, Deutsch talán már csak a századik számú zsidaja a Pártnak. A Soros által lefürdetett Cigány gyerekei sem véletlenül kaptak kajmán nevet a metszett faszú Donáth áldásával. Az egész bandát ki kell baszni a hóra, rotálni őket minden megoldás közül a lehető lerosszabb.

Az oktatással is mit tettek? A szintén zsidó Magyar Bálint és a rajvédők vezetésével lezüllesztette az egyik társaság, a másik, a kommunista Hoffmann-féle banda meg jól eladja az épületeket, mondván, nincs már rájuk igény. Pedig ha valamibe, akkor az oktatásba lenne értelme önteni a pénzt, persze úgy, hogy látszatja is legyen: iskolai felszerelések, rendesen kiképzett, megfizetett
tanárok (hányan is jelentkeznek mostanában pl. fizika, kémia msc-re?), iskolabuszok, és még sorolhatnám.

Ideggyógyközpont 2011.10.27. 20:14:23

Üdv Mindenkinek!

Pont ma olvastam egy idézetet, ami ideillik.

"Ha pedig valaki azt mondaná: mi lenne belőlünk, ha minden mesterember, minden parasztgyerek, minden teherhordó, sőt minden nőcske tudóssá válnék? Erre csak azt felelhetem: Az fog bekövetkezni... hogy ezentúl mindenkinek meglesz a kellő tárgyi ismerete a gondolkodáshoz, a választáshoz, igyekvéshez, sőt a cselekvéshez."
Jan Ámos Komensky (1592-1670) In.: Norman Davies: Európa Története, ford.: Bojtár Endre.

És igen, közel fél évszázad múltán csak épp a lényeget nem fogjuk fel.
Nem azért kell minél több embernek, minél többet tanulnia, mert mindenkiből agysebész, történész, esetleg az oly sokat szidott kommunikációs szakember lesz. Lehet, hogy valaki mérnöki diplomával buszsofőrré válik, közgazdászból is lehet csőszerelő stb.

A lényeg, hogy minél többet tanul, annál nehezebben megvezethető, annál inkább fogja fel egyéni és társadalmi érdekeit, és annál inkább hajlandó tenni is valamit. Az oktatás és a tanulás nem predesztinál (ez egy ma élő tévhit), mindkettő gondolkodni tanít meg. És ezért lenne fontos nem elvonni ezen területekről, hanem inkább bővíteni azok forrásait.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 20:17:31

Na,milyen jó kis zsidózós náczizós poszt lett ebből.:))

hallari 2011.10.27. 20:23:53

@Enrico72: "Titeket hétvégén nem oszlattak a rendőrök" Jé. Talán csak nem azért, mert kulturáltak voltak, nem pedig megfizetett futballdrukkerek, akik szétvertek mindent, ami az útjukba került, tankot kötöttek el stb., miközben az ország feleennyire sem volt a kulimászban?

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 20:33:56

@Tigeri: minden gazemberség mögött ott áll a zsidó, általában nem is nehéz megtalálni.

@hallari: kibaszott unalmas már ez a relativizálás. Kurva nagy szarban voltunk már 2006-ban is. Bár neked nyilván nem mindegy, hogy térdig vagy derékig ér a fincsi, ha csak térdig, az még belefér. A tankelkötéssel nem az volt a baj, hogy elkötötte Gyuri bácsi, hanem hogy ennyiben maradt a felkelés, amikor pedig már dedikálva voltak a lámpavasak.

hallari 2011.10.27. 20:34:23

@Enrico72: először volt az MTV székház ostroma (rendőrsorfal-áttöréssel), utána az oszlatás. Ok-okozat.

SvenH. (törölt) 2011.10.27. 20:48:43

volt egy masik cikk is: "178 milliárdos spórolás a Hoffmann-tervben"

akkor csak vastagbor?
mindenen hozongunk mint anno az emúúútnyóccévben az idiota Orban tette?

borovi 2011.10.27. 20:55:02

Rózsika néni is csak egy ócska hazug, mint az összes többi a fidesz-kdnp kuplerájból.

Mérges 1234 2011.10.27. 20:57:24

És még mindig vannak Fidesz droidok????

Ebbe a hazugság cunamiba beledöglik az orszgág.....

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.10.27. 20:58:23

Már megint, hogy mit mondott 2008-ban??? Kit érdekel? Azzal van bajom, amit most csinál!
És még csak nem is az iskola bezárással van gond, mert -szerintem - a gyerekhiányos, lepukkant sulikat jobb bezárni és kevesebb, de jobban felszerelt suliba összevonni. És a megtakarításból külön buszt is lehetne fizetni.

A gond azzal van, hogy nálunk - 10telet a kivételnek - a legbutább embereke mennek el tanárnak. Ennyi pénzért nem is meglepő! Tessen vonzó hivatássá változtatni a tanítói, tanári pályát és a nem odavalókat kirugdosni. Csak hát ehhez komoly szakmai ösmeretek lennének szükségesek. Nekünk meg csak Hoffman Rózsára telik. :(

borovi 2011.10.27. 20:59:13

Na, egyébként van pár pedagógus haverom, akik úgy várták a "nemzeti oktatáspolitikát", mint a messiást. Mostanában valahogy nem lelkesednek már annyira. Gondolom, rájöttek: még örülhetnek, ha az iskolájuk, állásuk megmarad.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.10.27. 20:59:14

@Flak:.. a valódi rendszerváltás lenne a megoldás. Az ami 89-ben történt, minden volt, csak nem rendszerváltás. A hatalmon lévő MSZMP létrehozta a saját gyerekeiből és a haverokból az ellenzéket. Ezek után felosztották egymás között a hatalmat és a vagyont. Pl.: Demján elvtárs 1 forintokért kapta meg a kiürült gyártelepeket. Ugyanígy gazdagodott meg Széles, Csányi, Leisztinger és még sokan mások. A népet etették a demokráciával, s mivel nem tudtuk igazából, hogy mi is a demokrácia be is döltünk a szövegnek. Csak az első 100 milliárdosunkat kellene elszámoltatni, s máris lecsökkene jelentősen az államadósságunk. Nektek fiataloknak kellene elérni a valós rendszerváltást, ha kell kiharcolni. Én már csak azzal tudok besegíteni, (a koromnál fogva) hogy terjesztem Bereznay András történész írását a valóságról, hogy azt Ti is megismerjétek:
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 21:00:00

@SvenH.: majd veszünk sok kereklámpás Mercit ebből a pénzből, amit az oktatáson megspórolunk. Ki is jönne belőle vagy százezer darab, és jutna még plazmatévére is meg fukszra. Nagy királyok leszünk végre!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 21:00:38

@Sarkalatos hozzászóló: Téged erről az oldaladról eddig nem ismertelek.Nekem is kezd elborulni az agyam de itt még nem tartok.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.27. 21:05:07

@valaki76: ezt úgy módosítanám, hogy sok iskola (középiskola és egyetem is) alapvetően leadja az értékes anyagot, vagy legalábbis megadja annak fellelhetőségi helyét, de a követelmények állításával nagyon sok esetben nem az efféle, értékes anyagra fókuszál.

magyarán igaz, hogy az értékes tudás megszerzése egyénfüggő, de ez nem azt jelenti, hogy a közoktatás ebben nincs az ember segítségére. segít azoknak akik értékes tudással rendelkező szakemberekké akarnak válni, de direktben nem képez efféle szakembereket.

Ideggyógyközpont 2011.10.27. 21:10:13

@Ideggyógyközpont:

Elnézést fél évezredet akartam írni.

Sátán meg a Jocó 2011.10.27. 21:15:00

Hoffman Rózsa cáfol

Az oktatási államtitkár azt állítja, hogy nem tud a köznevelési törvény FN24 birtokába került titkos mellékletéről.

Nem bocsátanak el tömegesen pedagógusokat, és nem lesznek tömeges iskolabezárások sem - válaszolta kérdésre Hoffman Rózsa, egy Budapesten tartott sajtótájékoztatón. Az államtitkár az FN24 értesüléseit cáfolva kijelentette: a közzétett adatok, amelyek állítólag az új nemzeti köznevelési törvény "titkos" mellékletében szerepelnek, "olyannyira titkosak, hogy ő maga sem tud róla".

Hoffman elmondta: a 633 iskola állítólagos bezárása és nyolcezer tanár elbocsátása helyett száz milliárdos forrásbevonással számol a kormányzat a közoktatás terén, sőt a pedagóguslétszám bizonyos mértékű bővítésére is szükség lesz. Mint azt megírtuk, igaz hogy szükség lesz pluszban óvodapedagógusra, testnevelőtanárra, valamint néhány fejlesztő tanárra, de kevéssé valószínű, hogy a tanárok átképeznék magukat e területekre.

Az államtitkár kitért arra is, "nincs kitűzött cél, hogy hány tanárt kell esetlegesen elbocsátani", kalkulációk ugyanakkor vannak, hogy mi várható a későbbiekben a gyermeklétszámok csökkenése következtében. Hoffmann Rózsa megjegyezte: a kormányhivatalok dolga lesz, hogy az iskolai létszámokról tárgyaljanak az egyes intézmények esetében. "Ad kivételes lehetőséget a törvénytervezet arra, hogy ha az adott iskolában alacsonyabb a létszám az előirányzottnál, megmaradhassanak az osztályok, tehát a normaszámoktól el lehet térni" - hangsúlyozta.

A sajtótájékoztatóval egyidejűleg zajló hallgatói demonstráció kapcsán Hoffman azt mondta: "nem felel meg a valóságnak, hogy nem tárgyaltak" velük. Mint mondta, a bevezetendő felsőoktatási törvény minden változása a mostani hallgatók után következő generációkra vonatkozik, ezért értetlenségének adott hangot a mostani tüntetést illetően.

Az egész napos iskola lehetőségével kapcsolatban megállapította: ha azt nem vezetnék be, megoldatlan lenne egyebek mellett a művészeti tantárgyak, vagy a mindennapi testnevelési órák megtartása. "A családoktól nem vesszük el a gyermekeket, hanem biztosítjuk, hogy gyermekeik délután 4-5 óráig bent maradhatnak az iskolákban" - fogalmazott.

Utalt arra, hogy a köznevelési törvénytervezeten a parlamenti szakaszban lehet még "csiszolni", az egyeztetési folyamat pedig már egy éve megkezdődött a társadalmi partnerekkel. Több mint ötezer oldalnyi véleményt kapott az államtitkárság, ezek egy részét - többek között a szakszervezetek mintegy húsz javaslatát - beépítették a koncepcióba - tette hozzá.

Szólt arról is, a pedagógusbérek "karbantartásának" garanciája az, hogy azokat a mindenkori minimálbérhez kötik. A kormány annak tudatában mondott igent a koncepció ezen részére is, hogy tudta, elő kell teremteni a száz milliárdos nagyságrendű összeget erre a célra - fűzte hozzá.

Forrás: MTI

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.10.27. 21:24:52

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: a Jobbik nem tudja levetkőzni az újkiszes dilettantizmust, egyetlen Volner nem csinál nyarat, ahol ilyen nullaeszű hökös is szarevők táboroznak, mint a Závrivecz meg a Staudt nevű mélymagyarok.

kb. az egyetlen esély, hogy közvetlenné teszik a köztársasági elnök választást, köztársasági elnök lesz (annak választunk) egy megfelelő, karizmatikus, okos és szerény, hátsó szándékoktól mentes figura(át) (1 fő csak van ilyen az országban, egy pártnyi biztosan nem), majd pedig ő kinevezi a szakértői kormányt. a szakértői kormányban felőlem helyet kaphat a Bajnai, az Oszkó, de a Navracsics (bár a gerincét nem ártana visszanövesztenie), a Martonyi meg a Fellegi is. vagy a Chikán. vagy a Molnár Lajos. de benne lehet a Volner, sőt (ha egy kicsit visszavesz a sötétzöld-skandináv balos marhaságból, akkor) akár Schiffer is. eddig azt mondtam volna, hogy Járai is, de a KT-s tevékenysége, meg az MNB elleni aknamunkája odajuttatta Matolcsyné férje meg a GYF-OV kombó mellé, a járkáló hullák purgatóriumába.

szerintem perpill ez az egy esély van. minél előbb, annál jobb. aztán 4 év alapozás után a kvázi szakértői (szakpolitikusi, szakértőibbre szerintem nincs esély) kormány politikusai pártokra tagolódnak, mely pártoknak ők lesznek a központi szervező erői, nem a pápai cézár, nem a felcsúti futballista, nem a pápai bajusz, nem a simlicska, nem a szarházy, se más idióta, tolvaj, elmebeteg, gyáva, vagy másfajta szargombolyag.

SvenH. (törölt) 2011.10.27. 21:28:36

@Sarkalatos hozzászóló: okossagokat is szoktal amugy mondani vagy csak lokod a szokasosat?

tul sok pedagogus van ez teny, nem kell olyan sok mert nincsen annyi gyerek

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 21:35:57

@Tigeri: én sem tartottam itt még pár éve sem. De be kellett látnom, hogy a többi megközelítéssel szemben ez lézerpontosságú választ ad a politikában felmerülő kérdésekre, és egyszerű, mint Occam borotvája. Nincs még egy ilyen kútmérgező népség, mint a zsidó, még a kommunista is jobb nála. Itt most pont egy zsidó-kommunista belharcot láttunk, a zsidó Pokorni kiütötte a kommunista Hoffmannt, Hoffmann lemondás helyett végrehajtja, amit megkövetel tőle a NER, Fellegi vesz egy fürdőt az aranytalléros medencében, a zsidó szakszi vezető, Kerpen, aki szó nélkül hagyta a zsidó Magyar-féle ámokfutást, most kényelmes foteléből egy szó nélkül asszisztál az oktatás teljes kivéreztetéséhez. Az egyetlen gój a történetben Hoffmann volt, akit ha nehezen is, de bedaráltak.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 21:38:40

@SvenH.: ha túl sok a pedagógus, akkor miért vannak tömegével 30-35 fős létszámú osztályok?

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 21:46:55

@Sátán meg a Jocó: elolvasni sem érdemes. Ne arra figyelj, amit mondanak, hanem arra, amit tesznek. Vagy csak nézz végig az arcokon, ha nem tudod kivárni.

Guszti bá 2011.10.27. 21:51:48

Kedves gyermekeim. Buták vagytok, azok is maradtok, hála hoffmann néninek.
Beérett a vetés, soros bácsi cigányára már csak a polgárháború kirobbantásának - birkaságotok miatt - igen nehéz feladata hárul. Fajtikáim majd jönnek, rendet tesznek. Itt épül az új-palesztina, majd száz éve, barmok, és ti mégis egymás torkát harapjátok. Megérdemlitek a sorsotokat.
Olyan ásványkincs van a talpatok alatt, amiért néhány év múlva emberek milliói fogják egymást legyilkolni, ti meg csak rabszolgáknak kelletek majd, a cigány munkafelügyelők őrizete alatt.

martonx 2011.10.27. 21:58:23

Az első két ponttal szerintem kb. mindenki egyet tudna érteni. Miért kellett a 3-4-es pontokkal a jó dolgokat elrontani? :-(
Hülye Fityisz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 22:05:53

@Sarkalatos hozzászóló: @martonx: Ti nagyon egy követ fújtok.:))
Attól én is tartok,hogy ha itt valami balhé lesz akkor majd jönnek külföldről megvédeni minket saját magunktól.

Guszti bá 2011.10.27. 22:21:07

Nem kőfújás ez, sajnos.

Virág et. 2011.10.27. 22:29:21

Enrico-t olvasva megvilágosodik az ember. Amikor Ferenc zár be iskolákat, akkor az a nemzethalál és nép tudatos butítása (rosszabb esetben az izraeli invázió első lépése, melyet nyomban a valóvilág követ - bár ehhez azért nehézsúlyú hülyének kell lenni, ehhez Enrico még kevés), ellenben ha Viktor teszi ugyanezt, akkor az ésszerű megtakarítás, racionalizálás, hogy elkerüljük a görögök sorsát. Akik mellesleg EGÉSZ MÁS OKBÓL kerültek olyan helyzetbe, amilyenbe és akiket épp kikapart a szarból Európa, de azért példának jók, mert az egyszerű parasztja a tényeket úgysem tudja, csak annyit lát, hogy ott baj van.
Erre mondta derelye még aktív korában, hogy gyialektika. Ez bizony az.

Hoffmannt meg minimum előléptetik Réthelyi helyére, nemhogy lemondatnák ezután.

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.27. 22:29:35

@martonx:

"1. Tankötelezettség korhatárának leszállítása

Én a 8 elemihez és egy szakmához kötném a tankötelezettséget (kivéve persze a szellemi fogyatékosoknál). Természetesen szétválasztva a 25 éves orkot a 12 éves kislányoktól, a körülmények egyre katonásabbak lennének a bukások számával. A korhatár csak maszatolás, hegesztés. Az iskola célja az életre felkészítés, nem a gyerekkor kitöltése. Akinek nincs szakmája, az annyit is ér a mai világban.

"2. Pedagógusok elbocsátása"

Teljesen abszurd. 20 főben maximálnám az osztálylétszámokat. Ha erre nincs pénzünk, akkor fogadjuk meg Kövér vagy Kuncze tanácsát.

"3. Iskolabezárások"

Ha campusos-iskolabuszos rendszer akarnának a mostani helyett, az rendben volna, bár egy Klebelsberg-programnak jobban örülnék. De spórolási célból iskolát bezárni hágai történetnek kellene lennie.

"4. Finanszírozás
- Egész napos iskola: + 45 milliárd
- Iskolás fenntartása 2015-ig: + 136 milliárd
- Minden napos testnevelés 2015-ig: + 82 milliárd
- Tornatermek építése 2020-ig: + 224 milliárd
- Pedagógus-életpályamodell 2013-2015: +381 milliárd"

Ez mind rendben van, ha a részletek nem verik keresztbe. Vagy hogy nem valósulnak meg pénzhiány miatt. Szócskának a napi testnevelés ügyében Hoffmann mellé kellene állnia, mert ezt is le fogják darálni 82 milliárdos megtakarításra hivatkozva.

Megjegyzem, Szócska maradt számomra az egyetlen, eddig vállalható arc a kúrmányból.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.10.27. 22:38:19

@Guszti bá: Én is egyre borúlátóbb vagyok.:((
@Virág et.: Az első két mondatod után én is megvilágosodtam.Mert fernc bezáratta az OPNI-t is.
Enrico lehet onnan szabadult.Jó volt neki ott és ezért haragszik feriékre.:))

Guszti bá 2011.10.27. 22:38:31

Különben meg azért nekem kicsit durva, hogy a háborút, mint magát a háborút, tudjátok, lehetőségként is emlegetik Európában. Átrendeződést okozhatna politikailag is és akár földrajzilag is. Még az is lehet, hogy Debrecenben a román-moldáv lesz a hivatalos nyelv.

yoda-jedi 2011.10.27. 22:41:38

...we don't need your education...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.10.28. 00:26:02

@zero: na mit mondtam?

már a legelején megmondtam: itt
@tesz-vesz:
de később is.

"Nem bocsátanak el tömegesen pedagógusokat, és nem lesznek tömeges iskolabezárások sem - reagált a hírre Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön a Megújul a magyar tanügy címmel rendezett sajtótájékoztatón. Mint mondta, az FN24 által közölt adatok olyannyira titkosak, hogy ő maga sem tud róluk. A 633 iskola állítólagos bezárása és nyolcezer tanár elbocsátása helyett pedig százmilliárdos forrásbevonással számol a kormányzat a közoktatás terén - tette hozzá."

Sarkalatos hozzászóló 2011.10.28. 00:49:55

@tesz-vesz: oké, majd szólj, ha a Cigány átutalta a plusz százmilliárdokat az iskoláknak, meg amikor a fizikatanár hallgatók focicsapata elpicsázta a kémiatanárokét a KLTE házidöntőjében.

Virág et. 2011.10.28. 05:58:34

@tesz-vesz: Mit mondtál? Az, hogy egy politikus tagad, amikor hazugságon érik, az neked azt jelenti, hogy az egész csak rémhír, igaz?

Gondolom hasonló volt a mérce Ferencéknél is?

Azt meg nem értem, hogy akkor most sok a tanár vagy kevés. Enricot Hoffman cáfolja. Olyan kétségbeesetten (szánalmasan) próbáljátok menteni a kormányt, hogy már az eszközök, indokok sem számítanak.

Virág et. 2011.10.28. 06:08:30

A titkos mellékletekben az a jó, hogy bármikor le lehet őket tagadni. Ha nagy a baj, akkor meg max berreg picit az iratmegsemmisítő.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.10.28. 09:45:46

@Virág et.: "Mit mondtál? Az, hogy egy politikus tagad, amikor hazugságon érik, az neked azt jelenti, hogy az egész csak rémhír, igaz?"

már a tagadása előtt is ezt mondtam, a logikára, de inkább rációra és valószínűségre alapozva

"Gondolom hasonló volt a mérce Ferencéknél is?"

nem, ő egy hazaáruló, aki együttműködött az megszálló ellenséggel, nem jár hasonló mérce neki, csak kötél

"Olyan kétségbeesetten (szánalmasan) próbáljátok menteni a kormányt, hogy már az eszközök, indokok sem számítanak."

én nem a kormányt védem, csak Hoffmannt, remélem hogy le fog mondani, amikor nem utalják neki a neki megígért pénzt.
de nem tudom mit vesződöm veled elvtárs, már a mandineren se voltál képes felfogni a legegyszerűbb mondatot se

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.10.28. 09:49:39

@Sarkalatos hozzászóló: nem hiszem, hogy nagyon utalgatna pénzt a megszorító kormány, ő minden ittteni pénzt odaad az imf-nek, hű a kék szalag bizottsághoz és bokroshoz a fidesz kormány.

de Hoffmann ettől még nem hazudik mikor azt mondja, neki megígérték a forrásbevnást.
mostanában divat a proiknak belerúgni Hoffmannba, pokorni és a fidesz még önti az olajat erre, hanem éppen ők gyújtották a tüzet

VT Man 2011.10.28. 11:13:12

@nu pagagyí:
"Jó ötlet az antiszolidáris ország, így több közpénzt lehet költeni azokra, akik amúgy is jobb helyzetben vannak. "

Hát, inkább a jobb helyzetűekre legyen költve, mint a csalókra.

Az ugye nagyon jó, hogy a 700 ezer rokkant kis része valós, nagy része csaló. Most én a csalókkal legyek szolidáris? Na ne.

Itt már lejárt a szolidaritás lemeze. Azért járt le, mert túl sok a csaló.
Gázártámogatás: aki szegény de dolgozik, az nem kapott (mert "nem rászoruló"), akinek BMW-je van, de tud ügyesen papírozott, az meg kapott.

EZ szolidaritás! EZ??? Menjen a francba mindenki aki a szolidaritást hajtogatja!

Igenis a középréteget kell támogatni. Ha a pénz náluk marad, majd felbérlik fűnyírásra, építkezésre, stb. az iskolázatlan embereket, és azok így találnak munkát és pénzt.

Flak 2011.10.28. 12:46:58

@Jurganov: Nem azért van baj a kis pártokkal, mert kicsik. Rossz oldalról látod. Pont azért kicsik mert csak kevés támogatójuk van, az elveik vagy épp elvtelenségük miatt. Ott volt az MDF, abszolút nem úgy viselkedett, ahogy a választói várták, Dávid Ibolya egyszemélyes pártjává vált, egyből az Mszp-t pártolva "hátbadöfte" a Fideszt; az Szdsz-hez nagyon sok olyan kétes ügylet és lejáratódott politikus kapcsolódik, hogy megint el lehet róla mondani, hogy kompromittálódott, és sajna ez rávetül "utódjára", az Lmp-re is, nekem nagyon nem szimpatikusak. A Jobbik kijelentései elég kemények és némelyik programpontjuk tényleg jó is lenne (némelyik pedig tényleg rossz), de ha látom itt a városban kik szavaztak rájuk és kik a képviselői, elmegy tőlük a kedvem (műveletlen, az erőszak nyelvén értő emberek, boltostól kezdve a kocsmatöltelékig). Ebben gyökerezik az is hogy elég dilettánsak a politikához. Az Mszp is kispárt lesz lassan, na nem azért, mert a Fidesz olyan nagyon erős lesz, hanem mert egyszerűen inkább nem szavaznak rá az emberek, állandóan változik és súlyosan lejáratódott az elmúlt években. A Fidesz épp most járatódik le, szóval nem látom merre lesz a kiút, de ha valami csoda nem történik, innen ezentúl is csak lefelé fog vezetni az út, pedig mindig úgy érzem hogy "ennél lejjebb már nem lehet". Pedig de, sajnos. Ha nincs kire szavazni, aki megérdemelné (és ez a blog működésével is ezt bizonyítja évek óta), akkor ott van a demokrácia halála. Már most látszik ez abban, hogy a kevés itthon maradó fiatal jó része is inkább nem foglalkozik a politikával. Én is fiatal vagyok, de én szeretnék beleszólni a politikába, ahogy azt egy demokráciában elvileg lehet is (ehhez jogom van, sőt érdekem is volna elméletileg), de ha nincs egyszerűen akire szavazzak, aki mellé odaálljak (és nem csak én hanem több ezer hasonlóan gondolkodó társam) akkor mi lesz? Erre akartam rámutatni.

bandika gazdája 2011.10.28. 13:22:18

@Flak: Én meg már öreg vagyok, de egyetértek minden szavaddal!

Ayuamarca 2011.10.28. 13:45:05

@Flak: @bandika gazdája: egy barátom mondta, hogy ha ő lenne a szövetségi kapitány, és azt a feladatot kapná, hogy állítson össze egy labdarúgó válogatottat kizárólag féllábú emberekből, akkor inkább lemondana. Na ezért nem megy el szavazni. Féleszűekre minek? Olyan meg nincs az egész politikai palettán, aki hiteles lenne, akire érdemes lenne egy voksot leadni.

Ayuamarca 2011.10.28. 13:51:17

@STX Joe: az ugye megvan, hogy az ún. 720E rokkant csupán egy adminisztrációs hiba? Az igazság az, hogy 720E rokkant STÁTUSZ van, ami azt jelenti, hogy ennyien KEZDTÉK MEG rokkantnyugdíjasként a nyugdíjas éveiket. Ha utánanéztél volna, tudnád, hogy ezek FELE most már saját jogon öregségi nyugdíjas, így kb 350-360E tényleges rokkantnyugdíjas van az országban. Hogy ezekből mennyi a csaló, arról lehet vitázni, de egy ismerősöm pl a munkahelyétől ultimátumot kapott: vagy rokkantként dolgozik tovább - a cég intézte a dolgot -, vagy mehet az utcára. Na innentől már ő is csaló. Kényszerből.

VT Man 2011.10.28. 14:26:57

@Ayuamarca:
"Ha utánanéztél volna, tudnád, hogy ezek FELE most már saját jogon öregségi nyugdíjas, így kb 350-360E tényleges rokkantnyugdíjas van az országban. Hogy ezekből mennyi a csaló, arról lehet vitázni, de egy ismerősöm pl a munkahelyétől ultimátumot kapott: vagy rokkantként dolgozik tovább - a cég intézte a dolgot -, vagy mehet az utcára. Na innentől már ő is csaló. Kényszerből. "

Értem és tudom én, hogy 350-360 ezer ember már becsúszott a "sima nyugdíjas" kategóriába, előtte pedig valószínűleg egy jó részük csaló volt. Velük már nem nagyon van mit kezdeni, ők megkárosítottak és fognak is minket, ez van.

A maradék 360 ezer ember egy jó része (nyilván NEM az összes) pedig csaló. Ahogy te is írod:

"egy ismerősöm pl a munkahelyétől ultimátumot kapott: vagy rokkantként dolgozik tovább - a cég intézte a dolgot -, vagy mehet az utcára. Na innentől már ő is csaló. Kényszerből. "

Az. Kényszerből. Én meg fizetem az adót, amiből fizetik az ismerősödnek a havi 30 ezer "segélyt", amit csalással szerez meg a közös kasszából. Ilyen esetben a céget kellene megfogni elsősorban, nyilván.

De aki rokkantsegélyt vesz fel, az évente 360 ezer Forintot nyúl le a közösből.

allegretto23 2011.10.28. 16:34:06

@tesz-vesz: Nem tudom, hogy Hoffmann hazudik-e, de... az unokatestvérem egy kis-közepes alföldi faluban tanít felsőtagozatban, 100+ a felsőtagozat létszáma és a múlt héten szóltak nekik, hogy a tervek szerint megszűnik a felsőtagozat a jövő évben, vagyis álljon neki pályázgatni a közeli város valamelyik intézményébe, de garancia nincs, hogy átveszik, vagy 48 évesen szabad keresni más elfoglaltságot... lehet, hogy ez a jövő héten már változni fog, de az azóta átsírt éjszakákat már nem fogja eltörölni.

Leguános Palacsinta, vagy nem 2011.10.29. 14:52:01

Aztakurvaistenit milyen jó hogy betegre dolgozom magam és nincs időm aktuál-politikával foglalkozni.

nemjogasz 2011.10.29. 17:56:11

Honnan tudni, hogy egy politikus hazudik? Mozog a szája....

mam0ka 2011.10.30. 20:45:52

@altimus: Horthy oktatása: Klébelsberg Kúnó. Miért nem volt jó?

mam0ka 2011.10.30. 21:14:04

@Ideggyógyközpont: és ezért van, hogy a diktatúra az értelmiséget irtja ki először.

Sandman (Karakum) (törölt) 2011.10.31. 09:00:38

@Ideggyógyközpont: bocs, de ez marhára nem így van. Az, hogy valaki mennyi iskolát végez, csak a memóriája állapotát és szorgalmát mutatja. Amire Te gondolsz, az a tanultak alkalmazása útján érhető el, amiben manapság nem jeleskedik nemzetünk - vezető nagyhatalom vagyunk a funkcionális analfabéták számát tekintve.
@mam0ka: és igen, azért van ez így, mert a hatalomnak nem érdeke, hogy értelmes emberek kerüljenek ki az életbe. Nekik csak szavazógépek kellenek, agymosott, megvezethető tömeg.

Ironfist 2011.10.31. 20:21:21

@tesz-vesz:

"nem, ő egy hazaáruló, aki együttműködött az megszálló ellenséggel, nem jár hasonló mérce neki, csak kötél"

Hazát megszálló ellenség? Úgymint?

Ironfist 2011.11.01. 19:08:22

@Tigeri:
Hmm, a Zimbabwei Népi Hadsereg szállta meg országunkat? :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.01. 19:36:56

@Ironfist: A tudjukkik.De ez nem olyan posztnak indult.:))

Ironfist 2011.11.01. 19:46:54

@Tigeri:
Voldemorték, értem én :D

Ironfist 2011.11.01. 19:54:54

@Tigeri:
És mit nyertem? Lehet egy új 1 terrás winchester? :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.01. 20:10:32

@Ironfist: Az lehet,de töltényt neked kell hozzá szerezned!:))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.02. 06:43:28

Pár napig nem nézünk ide Zeroval, és tessék....

Először egy jótanács: Ha valakit nagyon utálsz, válasz helyett a szűrés gombra kattints. Ha annak 3-nál többször érzed szükségét megnyomni, válaszd helyette a jobb felső szürke X-et.

Aztán: Aki ocsmányságot okádva, és/vagy "én szartam a spanyolviaszt, akinek más a véleménye valamiről, az rohagggyonmegazannnyába"-stílusban akar, ill. képes csak kommentelni, az inkább neki se álljon. Idő és kedv hiányában random idenézés alapján, azonnal, mérlegelés nélkül tiltjuk ki, aki nem hoz egy bizonyos szintet. Ne kelljen már IQ-hoz kötni a kommentelést.....

Gyengébbek kedvéért: a baromállatokat kibaszkodjuk a blogról, örökre.

Ja, és nem számít, hogy valaki törzskommnetelő, vagy csak véletlenül ette ide a rosseb.

Szép napot mindenkinek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.04. 11:44:52

@Ironfist: vörös hadsereg, már vezető szerepe volt a 80-as években, a vizsgái napján telefonáltak mindig a pártközpontból a tanárnak

Ironfist 2011.11.04. 16:38:30

@tesz-vesz:
Úgy tudtam, a vörös hadsereg kivonult innen az ötvenes évek végén. Onnantól aligha voltak megszállók. Valamint addig sem megszállók, hanem felszabadítók voltak hivatalosan.

¦卍®Ξ™ 2011.11.04. 19:25:57

@Ironfist: rosszul tudod pöcs. a vörös hadsereg 1991 június 19.-én hagyta el az országot. az utolsó vöröskatona aki átlépte a határt záhonynál, silov tábornok volt.

allegretto23 2011.11.06. 09:46:25

@¦卍®Ξ™: mindketten rosszul tudjátok...a vörös hadsereg 1946-tól szovjet hadsereg (mindközönségesen bármikor: ruszkik) néven volt/nem volt Magyarországon, ahonnan valóban 1991-ben vonult ki az utolsó, de 1988-ban- de, lehet, hogy már 87-ben - kezdett kivonulni tömegesen; akkor kezdték a tiszteket családostúl, konyhabútorostúl hazaküldeni tömegével úgy, hogy már nem jött helyettük új eresztés. Kérdezz meg vasútasokat, akik nagy orosz laktanyák rakodóin dolgoztak...
Tesz-vesz nép-nemzeti-nacionalista- jobbközép- keresztényszocialista enyhe (szalon)anti-ez az... beütéssel - a büdös életben nem lesz vele szemben igazad. Tapasztalat: akár apámat hallanám 30 évvel ezelőttről..

¦卍®Ξ™ 2011.11.06. 14:51:44

@allegretto23: hivatalosan akkor hagyta el az országot a szovjet hadsereg, amikor az utolsó hivatásos állományú katona elhagyta az országot. ez 91. június 19-e.
az, hogy három évvel előbb elkezdődött a szovjet hadsereg ideiglenesen magyarországon állomásozó alakulatainak kivonása (melynek főtisztjei öröklakást kaptak magyarországtól), az tény, de nem arról volt szó, hanem, hogy mikor hagyták el az országot.

bandika gazdája 2011.11.06. 15:34:50

@allegretto23: A helyzet az, hogy én egy orosz laktanya mellett dolgoztam, itt voltak 91-ig, és az iskolát sem csukták be addig, mert az meg itt volt a mi utcánkban. Halkan jegyzem meg, hogy azok a gyerekek rendesebben viselkedtek mint most a magyar gyerekek akik oda járnak, és a szemetet sem kellett naponta eltakarítani utánuk. Mondjuk voltam viszont elhagyott laktanyában, hát az nem volt semmi.

Jurganov 2011.11.07. 11:53:57

@Flak: most olvastam amit írtál, és egyet kell értenem veled. sajnos az elmúlt években hatalmon levők eléggé kompromittálódtak, nem lenne szabad rájuk szavazni. abban is igazad van, hogy a jobbik követői eléggé lejáratják a pártot, de meg kell nézni más pártok szavazóit is. akár itt, akár az életben. nagy részük ugyanaz mint az átlagos jobbik szavazó, annyi különbséggel, hogy nem szokás pl egy fidesznyiket hülyének titulálni, akkor sem amikor szó szerint üvöltve, az öklét rázva magyarázta mindenkinek, hogy "ezt az országot csak orbán viktor mentheti meg". nincs köztük nagy különbség, legfeljebb annyi, hogy épp melyik politikusnak hisz. igazad van, nem igazán van kire szavazni, főleg azért mert az emberek nem gondolkodnak, hagyják, hogy a tv mondja meg nekik mi a jó és mi a nem. szomorú.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.27. 23:49:02

@¦卍®Ξ™: hol a melléklet? én sehol se látom, se az aláírást, ez még kevés lesz

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.27. 23:50:54

@allegretto23: mi az a szalonanti ?:)

nem igaz amúgy, ha vkinek igaza van, megmondom, de ne hülyéskedjen már a vörös hadsereggel ez a majom

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.27. 23:52:30

@Ironfist: Valamint addig sem megszállók, hanem felszabadítók voltak hivatalosan. "

igazad van akkor tényleg felszabadítók (barom)

Ironfist 2011.11.28. 01:07:15

@tesz-vesz:
Igazad van, akkor reagálj még erre egy hónap múlva, hiszen az nem is trollkodás (barom)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.28. 21:45:23

@Ironfist: az, h ki mikor reagál egy kommentre, nincs összefüggésben azzal, hogy troll-e vagy sem.
nem tudtad? most már tudod.

Ironfist 2011.11.28. 21:50:52

@tesz-vesz:
De, ugyanis egy rég leült témát kezdesz újra flémelni, ez bizony kőkemény trollkodás barátocskám. Egyébként meg szarlak le magasról, aki ekkora pöcs, mint te, az megérdemel egy ignore-t. Érezd magad megtiisztelve, kiskuruc.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.11.28. 21:57:59

@Ironfist: idegigyelj te nagyon fiatal kiskomcsi, aki még azt se tudja mikor mentek ki innen a vörösök, régóta járok ide, tudom, hogy a régi vbőr posztoknál lehet offolni (fogalmi problémáid vannak a troll és off szavakkal)
tudod, én emailt kapok minden egyes kommentemre adott válaszról, hát istenem, ezt most néztem meg, most láttam, hogy írtak nekem itt is, most válszoltam rá, van még kérdés?

Ironfist 2011.11.28. 22:02:07

Kurucka, ha nem lett volna világos, akkor most egyértelműsítem neked: letiltottalak, nem látom, mit írsz.

süti beállítások módosítása