Skip to content


       Szűrés lista

Kerényi jól bevásárolt

Köpni-nyelni nem tudok, teljes mértékben osztom a Hírszerző véleményét: "Őszintén szólva alábecsültük ezt a történelmi festmény-történetet. Azt gondoltuk, hogy komolykodó, modoros historizáló festmények készülnek majd. Ezzel szemben tanácstalanul állunk ezek előtt a képek előtt."

Mi is csak állunk, és reménykedve várjuk Boros-Bochkort a pezsgővel.....

Kerényi Imre megmutatta az fn24-nek A KÉPEKET, amiket rendelt az alkot Alaptörvényhez, és amelyekre most fegyveres őrök vigyáznak az Országos Széchényi Könyvtárban, megnézni pedig csak akkor lehet azokat, ha ő is jelen van.

Mindenki üljön le kényelmesen, ételt-italt nyelje le, és tartsa észben, hogy nem a monitor a hibás.

A bátrabbak elolvashatják az fn24 cikkét az ötletgazda nekik tartott tárlatvezetéséről. Gyengébb idegzetűek érjék be ezzel az egy bekezdéssel belőle, és csak gyorsan pörgessék végig a galériát.


"A sor végét a tervek szerint egy gyermekrajz zárja. Az nem véletlenül került be Kerényi koncepciójába. „Én a lányomét akartam berakni, csak ez összeférhetetlen volna” - osztotta meg velünk atyai keserűségét. Pedig mint megtudtuk, a rajz 20 éve vár arra, hogy a nagyközönség elé kerülhessen. „Az a címe, hogy Erdei házikó”."

 

A nagy mű, amire mindenki várt: Lovasroham (rákattintva nyílik a galéria)

Ez az a kategória, ami annyira abszurd, hogy már nem is vicces....

A legnagyobb vitát a lovasrohamról készült festmény okozta, ezt külön elemezte a gondolom a röhögést nehezen visszanyelő újságírónak:

"Úgy tűnt, ez személyes kedvence Kerényinek, már csak azért is, mert szerinte ez „egy beszélő kép”, amiben különösen mókás, hogy a jobb felső sarokban ott van a rendőri vezetőket kitüntető „Demszky Gábor bal keze”.

A kép alkotója azt mondta, „tisztában van vele, hogy ez egy ambivalens dolog, de olyan példátlan, hogy nem tudott ellenállni”. Féltve a hírnevét, négy napig gondolkodott az állami megrendelésen. Korényi János hozzátette, ő maga nem volt ott 2006 október 23-án, de később volt tüntetni, aminek következményeként tanúként ki is hallgatták egy perben. Egy barátját gyanúsították meg, hogy rátámadt a rendőrökre. Hogy jobban megértsük a képet, a mester a lelkünkre kötötte, idézzük pontosan az alkotás mellé kerülő szöveget, ugyanis szerinte „azért degenerált a világ, mert a szót, az igét kiforgatják”.

A hatalom eredendően szakrális szimbólum. Késélen táncol mindenki, aki gyakorolja. A legkisebb ballépéstől démoni dimenziókba hullhat alá. E kép, intő jel a mindenkori hatalmasoknak! 1992-óta Szent György a rendvédelmi erők hivatalos patrónusa. Hol volt 2006-ban?”"

 
Az sem semmi, hogy miért félkész az új alkotmány születéséről elkészített festmény ...

Szkok Iván: Új alkotmány születik (félkész)



"Szkok Iván, aki az idén elfogadott új alkotmány megszületését örökíti meg, éppen némi instrukcióért jön. A mi tárlatvezetésünk után hosszasan ült az egykor festményeit is felgyújtó művész Kerényi mellett, és skiccelt, skiccelt szorgosan. Nem tudtuk pontosan kivenni az irányokat, de abban biztosak vagyunk,a mester képén a katona alak mögött kukucskáló Balsai István kinézetű alaptörvény-alkotó ott jártunkkor nem kapott komoly kritikát. A megrendelő egy dolgot firtatott igazán. Azt, hogy a képen szereplő Szent István leszúrja-e a „művet” vagy csak  ráhelyezi kardja hegyét. A festményt azért még visszaszállították Szkok Ivánhoz, hogy dolgozzon rajta még egy kicsit."

A legszomorúbb, hogy erre közpénzt költöttek. Mert egy szavunk sem lenne, ha valamelyik jobbos mecénás a farzsebből pengette volna ki erre azt a kb. 20 millió forintot.

Címkék: fidesz abszurd kerényi

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr63361048

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dizájnbunkók 2011.11.08. 21:27:29

Sokba került, sosem működik rendesen és igazi bunkóság a vakok számára – mi az? Az ötödik kerület egyik turistalátványosságának kikiáltott, Szabadság téri interaktív szökőkút. Nagyot álmodott a belvárosi píárpolgármester és csapata, csicsás ...

Trackback: +17 Festmények az örökkévalóságnak 2011.11.08. 18:11:11

- Halló! Imre vagyok.- Szervusz, Imrém! Csak azt ne mond, hogy elmarad a megnyitó...- Nem, holnap mindenképp megtartjuk a Nemzeti Galériában. Az egész sajtó arra vár, hogy milyenek lettek az elmúlt 15 év legfontosabb eseményeit bemutató festmények! Pon...

Trackback: Vajnágh Domokos: Életmű 2011.11.08. 13:27:58

100-dik, azaz egyszázadik posztjához érkezett az Elvarázsolt Kastély! Megköszönve látogatóinknak az eddigi töretlen bizalmat és támogatást, egyúttal remélve, hogy máskor is ellátogatnak hozzánk, fogadják szeretettel Vajnágh Domokos hosszabb l...

Trackback: Szent Istvánnak sem tetszik az új alaptörvény 2011.11.08. 12:58:06

  A teljes galériáért katt IDE Az FN24-nek köszönhetően végre lehullt a lepel a Kerényi Imre által rendelt, az elmúlt 150 év történelmi eseményeit feldolgozó festményekről. Többségében nem olyanok lettek, mint amilyenekre számítottam, hanem még olya...

Trackback: Kritika 2011.11.08. 08:25:07

Kedves olvasók, én most átmegyek művészettörténészbe. Azt mindenkinek a fantáziájára bízom, hogy afféle kardigános, könyvespolc előtt interjút adó bácsikának, vagy skinny farmert, puhakalapot és világoskék zsakettet viselő bicajos pesti nyikhajnak képz...

Trackback: Szürreális idiotizmus: stadionok, festmények, fotósok és tanácsadók 2011.11.08. 06:31:08

Úgy tűnik, lassan minden a helyére kerül: több tízmilliárdért épülnek majd stadionok, devizahiteles-mintatelepek, százmilliókért adnak tanácsot, fotózzák Orbán Viktort, ugyancsak százmilliókért készülnek a kormányzati propagandaanyagok, festmények, bes...

Trackback: Alkotmányos festészet 2011.11.08. 01:34:01

 Lovasroham, 2006. október 23. – többek között ezzel a címmel rendelt festményeket több mint húszmillió forintért Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénzügyi keretéből. A koncepció lényegének m...

Trackback: I. Orbán Őfelsége kinyilatkozott 2011.11.07. 20:38:05

Megy itt a parasztvakítás ezerrel. Adóegyszerűsítés, demokrácia, parlamentizmus. Na persze!Lézerblokkolós János napokkal ezelőtt még teljes mellszélességgel kiállt az EVA mellett. Majd amikor a kormány közölte (nekik már súgott Őfelsége lakája, hogy ne...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.11.08. 12:59:37

Én is! Én is festeni akarok! Állami megrendelést akarok! Sokatsokatsokat!!!
Képterveim:
Surján lovag és a véres seregélysereg
Tarlós úr haját tépi a Széll
Csányi Venni Vidinek Vicsi
Schmitt Pál újévi szembejövetele
A külföld figyeli Orbán Viktor tetteit
Orbán Viktor kokit és sallert oszt
Kövér László bajuszán billeg a morzsa
Rogán Antal a Barátok közt
Szógyártó Péter mellénk beszél
KDNP és a választói - 10 alakos miniatűr
Matolcsy egy kulccsal lelakatolja az államadósságot
Szent M. György legyőzi az IMF sárkányt
Lézer János elhajt
Kósa Lajos Kálmán Olga előtt izzad és dadog
Selmeczi Gabriella megvédi a nyugdíjakat
Harrach Péterr hrrrrrr!!!
Gyurcsány Ferenc bilincsben bilizik a cellasarokban
Orbán Viktor gólöröme
Bibó István sírban forgása
A József Attila szobor Dunába lökése
Fülkeforradalmi Ifjúsági Napok
Összefogás - recski táborkép
Tánc- és közmunkadal fesztivál
Schmitt Pál és két kicsi legó
Elvis Presley orosz tankokon twisztel
A 4-es metró alagútjának és a Nemzeti Gödörnek a visszatömése
A Debreceni Loki stadion 2056-os átadása
Nemzetiszínű keretű Kubatov listák a közintézmények falain
és végezetül:
Olimpic Games in Budapest 2096

Korábbi referenciaképeim itt tekinthetőek meg:
fradyendre.blogspot.com/
:)

turulpina 2011.11.08. 13:03:45

mostmégmost bérrettegünk, vagy ez már az?

milyen szép a Vértes, ó 2011.11.08. 13:05:27

@Könnyen elkaptuk, uram!:

3 vessző is hiányzik abból, amit idéztél ;-)
('ismernél,', 'igaz,', 'gondolom,')

(A "77-ben" viszont tényleg belefér.)

milyen szép a Vértes, ó 2011.11.08. 13:08:33

@Frady Endre:

Kimaradt a legfontosabb: Orbán Viktor, ahogy sosem hazudik.

Ironfist 2011.11.08. 13:09:10

@ROA:
"Nem az a fajta vagy, akivel polemizálgatni van kedvem.
Buta kis pöcs vagy, nem is én mondtam ezt először, én egyszerűen csak szarba se nézlek."

Pont erről beszéltem. Ismét téged jellemez, hogy fel sem fogod más mondanivalóját, ha nincs benne anyázás, és bazmegelés.

"Ja, és bár tudom, hogy nem vagy vallásos, de azért estére nem árt egy ima, hogy sose fussunk össze.:)"

Egyszer mintha már említettem volna, hogy neten keresztül fenyegetni valakit a lehető legröhejesebb dolog a világon, de csak hajrá :DDDD

@Könnyen elkaptuk, uram!:
" Lehetsz, A családom nevét minden iskolásnak tanítják. 1848-49. Aradi vértanú."

Lehet, hogy így van, de szerintem ne dicsekedj vele neten, mert mivel bizonyítani nem tudod, minden troll rád fog szállni, és gúnyolni fog, mert azt hiszik csak kamuzol, és nagynak akarsz látszani. Mint az most meg is történt.

@VUVUZELLANÉNI:
Extrák:
-AZ ALAPTÖRVÉNY ASZTALA kicsinyített változat, lányoknak rózsaszínben, fiúknak kékben.
-Kormányablakra cserélhetik a rendes ablakaikat, amin karcolva jól látszik az egész kormány félkörívban - csak arcképek, teljes alakost csak üvegajtókon biztosítanak - legfelül Orbán Viktor szerető karjait ölelésre tárja.
-Kutyasíphoz hasonlatos eszköz, ami az extrán széljobbosoknak való, és ha belefújunk, egyből mást kezdenek támadni, azt az érzést keltve, hogy a fidesz a normális. Prototípus, neve egyelőre még nincs.

Egyébként Haynau nem, hogy nem kimondott vértanú volt, hanem kimondottan pont az udvar másik végéből nézte végig az akasztást :D

milyen szép a Vértes, ó 2011.11.08. 13:10:41

@TGabi:

A műjobbos mitológiában őket jelképezi a fehérruhás lány, megtanulhattad volna már. :)

cogito..sum 2011.11.08. 13:12:21

Ilyen egy hithü-bolsevik fidezses.Kerényit a kommunisták idején Lenin fiuknak nevezték.
Apropó aki közpénzt -egyszemélyben -költhet veteik e,? alá elmeorvosi vizsgálatnak???????

Ironfist 2011.11.08. 13:13:12

@Frady Endre:
Te az a Frady Endre vagy, aki a lovasrohamos verset írta? Mert ha igen, akkor le a kalappal :D

Link Elеk 2011.11.08. 13:14:21

@Magyarnaba: "is"? Miért, neked mesélt a felülvizsgálaton?

Link Elеk 2011.11.08. 13:16:41

Hányok a fidesztől, imikétől is, de - kövezzetek meg érte - nekem tetszenek ezek a képek. Fleségem szüleinek a házában hasonló stílusú a nappali, s élőben egyáltalán nem rossz.

milyen szép a Vértes, ó 2011.11.08. 13:18:15

@Link Elеk:

'élőben egyáltalán nem rossz'
Ott állnak mögötted, ugye?

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.11.08. 13:23:34

@Ironfist:
"Egyébként Haynau nem, hogy nem kimondott vértanú volt, hanem kimondottan pont az udvar másik végéből nézte végig az akasztást :D "
nem ertessssssz te ehho. nem hallottal meg a heisenberg-fele hatarozatlansagi relaciorol?
mi az hogy az udvar masik vege??? smafu. Mondom, ma tessek a tortenelemre tudomanyosabban, es fokepp kreativabban gondolni. Ma ez a trendi! Tudtad hogy komoly torteneszeink szerint azert nem vagyunk finnugorok, mert petofi sziberiaban nemzett utodja, szalasi ket sziriusz urhajoja kozul (o volt ugye az a ficko, aki kozismerten azert zarta a zsidokat gettoba, hogy ne kelljen nekik al halaltaborokban pozolniuk Hitler monumentalis anti-guernica cimu freskojahoz) az egyikre rovasirassal ra van vesve a joslat, miszerint Maria orszaga nemsokara Orban Viktorral a vilag legnagyobb gyorsnaszadjava fog avanzsalodni!

myszy (törölt) 2011.11.08. 13:27:05

@DillingerEscapePlan:

Jók a képek szerintem is, ne feledd el, hogy, akik fikázzák, azok a fekáliával, vérrel bekent keresztekhez és koronához vannak szokva..

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.11.08. 13:31:01

@myszy: hugyba allitottakhoz, de mind1, a fontos a jo szandek!

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.11.08. 13:32:31

@Kara kán: vegre valakinek tetszenek rajtam kivul!
Olyan meghato, amikor ket igazmagyar igy magara talal egy forumon, mint most te, meg en!

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.08. 13:43:09

Ugyan már!
A hétvégén kies országunk keleti felében jártam,ugyanis egy ismerőstől olyasmit hallottam ami után rögtön a kamerát kerestem,hááát nem volt!Azért csak nem hittem el.Fölösleges volt kételkednem ma ez is megtörténhet!(Persze nincs új a nap alatt)
Valahol az éteri magasságokban egy roppant okos ember kitalálta,adjanak krumplit(burgonya a gyengébbek kedvéért)karácsonyra a hátrányos helyzetű embereknek.Idáig nem is lenne gond!
De:!!!!
Termeljék meg maguknak közmunkában.(csak helyeselni tudom!)
DE!!!!!!!!!!
Mindezt kiötlötték a nyár végére!
Augusztus utolsó napjaiban az ötletet tett követte,a krumpli el lett vetve!!!!
-EGYSZERŰEN FÉLELMETES!!!!

Lasombra 2011.11.08. 13:44:54

@Frady Endre: lájk.

brainstorming jelleggel még pár lehetőség.

- Illés Zoltán jobb kezével vörös iszapot fékez, bal kezével lúgot semlegesít.
- Álsemjén megbánóan lemondja a Twitter accountját. (Háttérben TEK-es autó.)
- Schmidt Pál fáradtan pihenteti az aláíróizmait.
- Devizahitelből épített stadionavatás Ócsán.
- A világ legnagyobb söralátétje.
- Az adócsökkentés ábrázolása nemeuklidészi geometriában.
- Nyíllal átlőtt színház.
- Jobban élünk, mint 4 éve.
- Lázár János kockáról kockára építkezik.
- Szalai Annamária fejcsóválva szexújságot olvas.

és végül egy grandiózus mű:

- Kormánypárti képviselők győzedelmeskednek egy intergalaktikus űrcsatában. Az agresszor idegenek döbbenten állnak a lézerblokkoló technológia előtt.

Lasombra 2011.11.08. 13:46:26

@Lasombra: izé, Schmitt Pál. én kérek elnézést.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.08. 13:49:37

@myszy: ööö, lemaradtál valahol 1789-ben? egyébiránt templomi kelyheket mártogattak szarba, no de ne gondoljunk valami rendkívüli gusztustalanságra, alapvetően az akkori Párizs utcáin hömpölyögve áradt a szar, elég volt kidobni az adott kelyhet az ajtón. nem csak képletesen folyt tehát a szarlé, hanem effektív valójában is.

de hogy a vérrel bekent koronát honnét szedted, az nem ugrik elő a fogaim kerítése mögötti résztől fölfele található felettébb nagyra nőtt eszközből.

c3as84 2011.11.08. 13:51:34

Nekem nem tetszenek - bár azzal semmi bajom nincs, h képekkel illusztrálják az alkotmányt (mondjuk, hogy mi szükség van rá, azt nem tudom, de ha akarják, akkor lehet képekkel).
Ami nem tetszik az tulajdonképpen ez a két dolog:
1)egyrészt, hogy ennyire különböző képek születtek. Értem én, hogy több művésznek akartak lehetőséget adni, de érzésem szerint ez így béna. Egy valakinek kellett volna illusztrálnia, az érthetőbb és számomra elegánsabb lett volna.
2)mekkora a elmebetegség már a lovasrohamot meg az alkotmány megírását belevenni. Biztos lehetne értelmesebb eseményeket találni az elmúlt 20 évből, de ha nem az sem baj, akkor ne legyen. Ez így kicsit ízléstelen szvsz.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.08. 13:52:36

@¦卍®Ξ™: lehet valami speciális űrkrumpli, egy hónap alatt akkora lesz a gumója, mint a tök, és ízletesebb lesz, mint a lazacba tekert lazackaviáros palacsinta.

Pékszakállú Henceg 2011.11.08. 13:52:48

@myszy: Végül is nem írsz olyan nagy hülyeséget! Ha kicsit megerőltetem magam, télen a hóba szebbet hugyozok, mint ezek a képek, és ami a lényeg, még mondanivalója is lesz. És ehhez nem kellenek ám milliók, elég pár liter sör, meg pár centi hó.

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.08. 13:54:23

@¦卍®Ξ™: Mégis mit gondolsz,miért utaztam több száz kilométert??

Scagnetti 2011.11.08. 13:54:48

Némelyik egész jó, de pl. az alkotmányos és a 2006-os nagyon rossz. És nem hiszem, hogy erre most feltétlenül költeni kellett volna a kormánynak, és főleg nem ennyit.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.08. 13:55:03

@c3as84: egyébiránt az a vicces, hogy van nekik egy kiváló illusztrátoruk a holdudvarban, bizonyos Jankovics Marcell.

derelyegrádi szellem 2011.11.08. 13:56:13

@DillingerEscapePlan:

Értem. Tehát a szó szerinti idézés tőled "belemagyarázás"

Orvosi eset vagy.

umad? 2011.11.08. 13:58:07

Az a sárkány mi a lófasz a kordon mögött? Nem merek arra gondolni, hogy Kerényi RPG fan...

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.08. 13:58:22

@ROA: Súgok:BM közmunka projekt!

kötözködő 2011.11.08. 14:05:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:
" A családom nevét minden iskolásnak tanítják. 1848-49. Aradi vértanú."

Kiss? ;-)

Peter__Blau 2011.11.08. 14:05:43

Teljes mértékben azt hittem, hogy ez valami gúnyrajz vagy karikatúra verseny eredménye.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2011.11.08. 14:06:03

@derelyegrádi szellem: Őt nem a szavak szintjén kell érteni. Vannak ilyen emberek, akik írnak vagy mondanak valamit, és amint rákérdeznek, hogy ezt így hogy, rögtön elkezdik, hogy úgy biztos nem, ahogy. És ők az áldozatok, ugyebár.

¦卍®Ξ™ 2011.11.08. 14:09:01

@Kell kaja,Ibrahim?:

áruld már el hol van ez :)
félelmetes

Kell kaja,Ibrahim? 2011.11.08. 14:12:51

@¦卍®Ξ™: Szabolcs ,Mátészalkától nem messze

genyamagyar 2011.11.08. 14:14:36

Most hallottam, hogy a magyar londoni nagykövet (Csák János) üvölte követelt magának egy új zongorát másfél milláért, mert a régi dohos lett.

Megkapta. Már viszik is ki neki Londonba. Hiába, gazdag ország a miénk...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.11.08. 15:11:59

@Ironfist: Lovasrohamost? A hintalovasrohamosra gondolsz?

HARCOS HIVATÁS

Támadnak az óvodások!
Cumis hintalovasroham?
Homokozó-árkot ások,
Ami elnyel engem, ó, hamm!?

Ovikertben legyek vakond,
Mint kit két hetedhétvezér
Kerget: álmos Tas és vak Ond,
S fű’dbe harapdáljak ezér’?!

Hát nem! Harcra lábak, kezek!
Támadok mint Milan AC*,
S szembecigánykerekezek!
Ezért lettem óvóbácsi!

*ejtsd: Milán ácsi!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2009/12/harcos-hivatas.html
:)
Amúgy pedig kösszy! :)

Amatőr 2011.11.08. 15:23:58

@derelyegrádi szellem: " millennium"! A többivel egyetértek.

2011.11.08. 15:50:03

A lovasrohamos kép szerintem piszok jó kis crossower, érdekes csavar az eseményeknek. Csak nem állami pénzből kellene. A többi radioaktív hulladék.

És ne gondoljátok, hogy megússzuk ennyivel, ezek terítve is lesznek, mondjuk minden alkotmányasztalán, gyerekeinknek osztályfőnökin és így tovább.

A régóta gyakorló elmebeteg Kerényi meg erre a sorozatgyilkosra emlékeztet: www.dailymail.co.uk/news/article-1262485/Rodney-Alcala-sentenced-death-murders-women-girl-12.html

Én körülnéznék a kiskertjében! Vagyis mást nézetnék körül!

gabesz: 2011.11.08. 16:39:06

A pofám leszakad ettől , naív, primitív, pesszimista, vackoktól.

Ironfist 2011.11.08. 17:13:30

@Frady Endre:
Nem, erre:

Pajkos skinhead fiatalok
Legtöbbje jó, sőt még jobbik,
Ám én mégis elinalok.
Valahogy e focis hobbik

Riasztanak, mint zöld békát
Lila gólya tátott csőre.
Utánam száll utcán szék át,
S más is, miben utcakőre

Ismerek. Na, üt az óra,
Dolgozni kell, van teendő!
Elhangzik a parancs: Lóra!
S támadunk mi, lovasrendő-

-rök! Vidám a kardom lapja,
Nekem is elillan bajom,
Szineződik, aki kapja,
S fut a sok zöld-lila majom!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.08. 19:29:42

@.Pierre Bezuhov.:

Überfasza az az interjú :-)
Kiderült hogy a festő lánya a legértelmesebb :-)))

Horizont 2011.11.08. 20:19:16

@zero: Új avatarkép?? Hahahahahahaha nagyon szuper:)))

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.11.08. 20:42:21

@Ironfist: Jaaaaa!!! Ezt tényleg én írtam, csak nem emlékeztem a lovasroham jelenetre. Igazolásul itt a link a blogomról, ahol még illusztráltam is:
fradyendre.blogspot.com/2010/04/fradi-ujpest.html
:)

Gekko 2011.11.08. 20:44:26

Az a baj, hogy ez kurvára nem vicces. Komcsik, csak átfestették magukat. De a szaguk, az mindent el mond róluk. Ezek a "nemtudommik" lesznek az érdi hányadéktemető (gyk.: szoborpark) következő lakói.

20 év után visszajutunk oda, ahonnan elindultunk. Amúgy valaki kérdezze már meg Pokornit vagy Navracsicsot, hogy melyiket tennék ki az íróasztaluk mögé...

Szörnyen elkeserítő. Én tényleg azt hittem, hogy ilyen nem lesz már.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.11.08. 22:06:59

@Gekko: Pokornyit és Navracsicsot én is sajnálom, mert ők talán még megpróbálnak majd visszamenni a pártjuk által mélyen lenézett, kihasznált és körberöhögött emberek közé... Bár nem hiszem, hogy korbáccsal kényszerítették őket a József Attila szobrot a Dunába löketők közé...

2011.11.08. 22:18:27

@ROA:" Ha nem tudod fejből, hogy ki volt Abu Bakr"

Látod, Ő nem válaszolt . Tudod miért? Mert érti az iróniát. Ekkora a különbség köztetek.
Te szavakon lovagolsz, mert ennyit fogsz fel, ő meg érti a mondanivalót.

2011.11.08. 22:30:22

@milyen szép a Vértes, ó:

A 77 -ben az Krisztus után 77. A '77 -ben pedig aposztróf jelzi, hogy valami hiányzik. Az 1900.
Így lehet megkülönböztetni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.09. 06:23:25

@AbuBakr:

Harmadik nickkel védeni a másodikat, mert az első bannolva van.....tudom, az én kurva anyámat (is), de akkor is kimondom: a szánalmasság csúcsa.
Grat :)

Guszti bá 2011.11.09. 06:47:39

Már megint marjátok egymást, mert egy fajti elköltött néhány milliót a pénzetekből festményekre...
Hát nem látjátok, hogy direkt heccelnek titeket.
Eszest sem a cigányok gyilkolták meg, ahhoz nem elég kifinomultak a módszereik. Ez csak casus belli, ideje van összeugrasztani a magyart a cigánnyal. Kell az a polgárháború bizonyos köröknek.

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.11.09. 07:24:51

@laspalmas: most nem kuldhetek, elkapkodtak, a keszlet feltoltes alatt...
addig esetleg ajanlhatom a "a szovivo nyelve" fantazianevu Anal Intruderunk?

Dr.Dr. VUVUZELLANÉNI okleveles tengerimalac hentes 2011.11.09. 07:34:52

@laspalmas:
viszont:
Akcio!!!!!
megerkeztek a teli, ketszemelyes narancssarga-feher-zold kokardaink!
1% gyapju + 99% panama
csak mos, csak nektek, csak 24.500,-Ft
AFA

Link Elеk 2011.11.09. 07:35:51

@milyen szép a Vértes, ó: miért, te csak úgy érzed jól magad ha áll valaki mögötted? megszoktad tökölön?

2011.11.09. 08:53:14

@ROA: "Aha, mosmán nem halok meg hülyén, faszfej."
Pedig sokat kéne még okosodnod. Ez így nagyképűen hangzik.
Tik-tik.

2011.11.09. 08:57:29

@ROA: "én nem tudok gratulálni, pedig szánalmasságban kenterbe vertél. "

Szóval elismered, hogy szánalmas vagy. Szép dolog az önkritika. Ja, a "mosmán" se magyar szó.
Kazinczy.

Ironfist 2011.11.09. 09:22:47

@ROA:
"ROA=hoplita"

Tehát elismered, hogy kijátszottad a bannt. Gratulálok, ezért kevésbé türelmes helyeken instant, és végleges ban jár, IP alapon.

"Képzeld, én veled ellentétben tudom, hogy ki AbuBakr, ismerem is személyesen, nem is épp tegnap óta,"
Duncan McLeod-ot is ismered netán? Csak egy maradhat, mi? Már ne sértődj meg, de remélem nem egy ilyen tahó lesz az utolsó :D

"Összefoglalva tehát.....ha mint oknyomozó csak eddig jutottál és ilyen konklúziót vontál,"
Arra nem gondoltál még, hogy ő látja az IP címedet, nagyokos? Meg - nahát! - AbuBakr-ét is. És képzeld, ha a kettő megegyezik, akkor - nahát! - ugyanarról a gépről jönnek az üzenetek. És akkor abból meg nyilván az a konklúzió, hogy ketten ugyanazt a gépet használjátok, majd megbeszélitek egymással, ki mennyire szólt be az átkozott libsibolsiknak, majd hangos szebbjövőt felkiáltásokkal kinevetitek az ostobákat, mi? :)

"Aha, mosmán nem halok meg hülyén, faszfej."

Kazinczy a sírjában forog. És örökre kísérteni fogja azt, aki neked Kazinczyról elnevezett kitüntetést adott.

Secnir 2011.11.09. 09:55:48

@Ironfist:
"Kazinczy a sírjában forog. És örökre kísérteni fogja azt, aki neked Kazinczyról elnevezett kitüntetést adott."

-...és most (most most most), május elseje alkalmából (ból ból ból) Kazinczy-emlékéremmel tüntetjük ki (ki ki ki) Pártunk megbecsült tagját, Hoplitát (tát tát tát). Köszöntsük vastapssal (sal sal sal), és megkérjük, mondjon pár szót (szót szót szót)
-Köszönöm papa.

AbuBakr 2011.11.09. 10:08:49

@laspalmas: lesd meg az IP címem, és rájössz.... (ha van rá lehetőséged, bár ez némi joghézagnak köszönhetően éppen a törvényesség határán mozog, ugyanis félig személyes adat, félig nem...)
Friss nick, mert a régi nickem a feledés homályába merült egy laza újratelepítés miatt.
Pontosabban inkább nem volt kedvem felkutatni a tucatnyi mail címem végigzongorázásával az ID-hez tartozó jelszót.
Ennyi a nagy sztori, ebből le lehet vezetni akár a Kennedy gyilkosságok bűnöseit is...

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Értem az iróniát, de abban biztos vagyok, hogy a gugli nélkül fingod nem lenne ki volt Abu Bakr...
(merthát tuti nincs a közeledben olyan papír alapú tudástár (gyk. könyv) ami erre a kérdésre választ adna)
És abban is biztos vagyok, hogy egy átlagos műveltségű városi arab aki az un. értelmiség alsó közép kategóriájába tartozik, (tanár, tisztviselő, orvos.....) kapásból tudja ki volt Martell Károly...
Ugyanis kb. olyan nekik Abu Bakr, mint a keresztényeknek Martell Károly.

Ironfist 2011.11.09. 11:04:38

@AbuBakr:

"És abban is biztos vagyok, hogy egy átlagos műveltségű városi arab aki az un. értelmiség alsó közép kategóriájába tartozik, (tanár, tisztviselő, orvos.....) kapásból tudja ki volt Martell Károly..."

Ja, miután ő csapta szét őket a Poitiers-i csatában, egy életre megjegyzi őt az összes muzulmán :D Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy Abu Bakr Európában mi maradandót alkotott, ami miatt tudni kéne gugli nélkül, hogy ki volt ő.

"Ugyanis kb. olyan nekik Abu Bakr, mint a keresztényeknek Martell Károly."

Inkább, mint Mária Magdolna apja.

"lesd meg az IP címem, és rájössz...."

Én mondtam az IP-címet, nem laspalmas. Csak valószínűsítettem, hogy meg tudja nézni, ugyanis ahol eddig voltam admin, ott mindenhol meg lehetett.

" (ha van rá lehetőséged, bár ez némi joghézagnak köszönhetően éppen a törvényesség határán mozog, ugyanis félig személyes adat, félig nem...)"

Teljesen törvényes, ugyanis egy adminisztrátor ez alapján döntheti el, hogy kit bannol, és kit nem, nem csak név alapján. És egyébként az első megnyilvánulásod alapján ne csodálkozz, ha kapsából mindenki összekever ezzel a "kultúr""ember"rel, aki állítólag a barátod.

@ROA:
"pléhtakony."

Wow. Ez aztán a sértés. Szólj, mikor kell megsértődnöm elmés fricskáid özönétől XD Egyébként mióta magázódunk? Azt hittem a szokásos "köcsögvörösbaromkurvaanyádbazmegfaszfej" mondanivalód az tegeződés volt. De úgy tűnik a román határ környékén már csak így megy a magázódás.

"Addig szórakozol öcsi, hogy veszem a fáradtságot, "

Mire? Megkeresel? Úúúú, de félek! Nem is tudom, hogy fogok tudni aludni! Te jó ég, megkeresi a dinamikus IP-m alapján, méterre pontosan, hogy honnan netezek, jaj neeee! :D Tényleg ennyire kicsi az agykapacitásod, hogy nem fogod fel, hogy interneten keresztül fenyegetőzni oltári gáz, mert megvalósíthatatlan? :D

" gőzöd sincs kivel játszod a nagyfiút,"

De, egy bűnöző söpredékkel, aki jobb híján interneten éli ki elfojtott frusztrációját, amiért az előzetesben megerőszakolták a kancigányok, és itt legalább anonim módon fenyegethet veréssel mindenkit, aki merészel mást gondolni, mint ő. Pff, most aztán megijedtem. De komolyan. Rettegek, húúúú.

"Ja, nem kitüntetés, hanem jelvény.
Mivel a faszomnál három kategóriával hülyébb vagy, ezért elárulom, ezt általános iskolások kapják..."

Mivel ugyanennél a szervednél vagy csak kultúráltabb a világon, elárulom, meg is rekedtél azon a szinten.

"Nem tettem az iménti buzinak hozzá, hogy érem a középiskolásoknak jár, díj pedig felnőtt, a magyar nyelvért sokat tevő személynek, egyfajta életmű elismeréseként."

1.- Már megint buzizol, holott én semmi sértőt nem mondtam. Jellemző.
2.- Ezzel azt fejezted ki, hogy semmi ilyesmit nem mondtál, ugyanis kijelentést tettél, nem kérdeztél. Kérdések végén ugyanis többnyire kérdőjel van, te Kazinczybajnok.
3.-Amit kitűznek a mellkasodra, azt bizony fiacskám, kitüntetésnek hívják, akármelyik iskolában szerezted.

"Vagy nem, igaz faszfej?:)"
De komolyan. Te ebben kiéled magad? Vagy azt hiszed, hogy ha alpári, közönséges módon folyik a szádból a szar, arra bárki is megsértődik, ahelyett, hogy csak lesajnálóan nevet rajtad? Vagy ettől nagyfiúnak érzed magad?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.09. 11:09:22

@Frady Endre:

Csináld meg a képeket, aztán hátha megveszi valaki. :)))
Ezt tedd félre nekem légyszi: "Lézer János elhajt"

Ironfist 2011.11.09. 11:22:08

Nekem ez tetszik inkább :D
Schmitt Pál újévi szembejövetele

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.09. 11:53:02

@ROA:

Tehát minden csak véletlen, és ezt a kommentet is a cica írta:
vastagbor.blog.hu/2011/11/07/kerenyi_jol_bevasarolt/fullcommentlist/1#c14883203
"Üdv; akbar, alias hoplita. "

Na mindegy, IP/email alapján (bár ez manapság semmit sem jelent) valóban nem vagytok ugyanazok, így elnézést kérek.
Viszont ha egy rokon/haver véd meg, mert meghallja, hogy téged itten bántanak, az is szép ám. :)
Ha tényleg olyan geci lennék, mint amilyennek gondolsz, már ROA sem lenne itt. De az az áldott jó szívem......
Egyébként én meg Zerot + 1-2 embert ismerek innen személyesen, és?

A gyerekeimre meg büszke vagyok, ha nem így lenne, nem is szóltam volna róluk, nemigaz? Ebből következik, hogy nem fogsz tudni megsérteni a babázás, szoptatás stb szavakkal, egyedül téged jellemez, hogy ezekkel próbálsz leszólni. (a közismerten balliberális Liberté csinált még ilyet, lám, milyen kicsi a világ xD)
Bocsáss meg végre édesanyádnak, hidd el, megkönnyebbülsz.
De ha végképp nem megy a személyeskedés nélküli kommentelés, akkor inkább állj neki te is festeni. Állítólag használ.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.09. 11:54:25

@ROA:

Elnézést, nem csak a kedvedért nyitom meg a Zinternetet :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.09. 11:55:51

@VUVUZELLANÉNI:

nem, annak nem örülne a mama karácsonyra :(((

Ironfist 2011.11.09. 12:06:05

@ROA:
"Szorrit is mondhacc"
Hunglish? :D

"Akkor nézz már utána, hogy a bannolás mennyire lehet törvényes, ha ípé után végzik."
Teljesen. Elégedett vagy? Mégis mi után bannoljanak, okoska? :D Senkinek semmi köze, ha a személyes tulajdonomban lévő honlapról bannolok valakit, ez ugyanis kb, mintha a lakásomból rúgnék ki, akit csak akarok.

"Vétség, ezért már rabosítás járhat..."
Mi az, nosztalgiázol? :D

" te anyaszomorító faszfej,"
Újfent csak jellemző, csak a szar ömlik a szádból, pedig én soha egyszer sem állítottam rólad valótlant, vagy sértettelek meg. Hát így kell bánni a felebarátoddal, mi? :)

AbuBakr 2011.11.09. 13:03:39

@laspalmas:
Figyelj... egymás alá írom, hogy elemezni tudd a különbéget:
AbuBakr
akbar

Látod azt a nüansznyit? Egy két betű ide oda tudom, hogy nem sok, de néha jelentős tud lenni... :D
az egyik jelentése:
legnagyobb
a másiké:
Bakr apja
Mondjam azt is melyiknek melyik a jelentése, vagy bámulatos logikáddal ki tudod sakkozni?

@Ironfist:
"Ugyanis kb. olyan nekik Abu Bakr, mint a keresztényeknek Martell Károly."

Inkább, mint Mária Magdolna apja."
-Sokadjára bizonyítod hogy tudatlan vagy, egy olyan vitába keveredsz bele velem szembe, ahol esélyed sincs...
Az hogy Mária Magdolna hogy keveredett ide el sem tudom képzelni. Pláne nem tudom az apja hogy jöhet ide, akiről azt se tudjuk ki volt....
Vagy te esetleg tudod ki volt Mária Magdolna édesapja? Mert ha igen, gyorsan vedd meg a repjegyet Rómába, ugyanis ezt a fantasztikus felfedezésedet igen meg fogják jutalmazni a Vatikánban!

No de pár szóval azért megpróbálom elmagyarázni, a fejekben lévő sötétség eloszlatása isteni feladat, pár percre magamra vállalom...
Ha kicsit is műveltebb lennél, tudnád hogy az iszlámban nincs külön szakrális és világi hatalom, így a párhuzamod nagyon nem jó. A vallás alapítója maga is világi vezető volt, ahogy az őt követő apósa is, jelen esetben Abu Bakr. (Esetleg innen jött a Magdolna párhuzam? Ostoba ponyvaregényekből művelődsz? ...bravó... )
Így nehéz bármiféle szakrális párhuzamot találni a kereszténység kora vezetése, és az iszlám első néhány kalifája között, legfeljebb hajánál előcibálva.
A frank párhuzam ott áll, hogy mindketten egy új rend megszilárdítói, és mindkettő dinasztia alapító volt.
Martell Károly Poitiers mezején éppen Abu Bakr örököseinek, az Abbasszídák későbbi ellenségeit győzte le, a berbereket, akiket majd a Omajjádok bukása után az egyetlen életben maradt Omajjád utód fogott össze Hispániában.
Kevesek számára ismert tény, hogy az utolsó jelentős Abbaszída kalifa, (Harrun al Rassid) és az utolsó nagy frank király (később császár Nagy Károly) még szövetséget is összehoztak egymás közt a Hispániai Mór uralom megdöntésére. -sikertelenül.
Ezzel be is fejezem a történelemórát...

más:
Az Ip címek jogállása nem teljesen tisztázott, így elég kényes területe az amúgy is ingoványos internetes jognak. Nézz utána...
Viszont ha perre kerül a sor, a nickek mögötti személy valósággá válik... névvel, címmel. Ezt nem árt megjegyezni..

Béla Bácsi 2011.11.09. 13:32:56

@ROA: Sok sikert ezzel a baromarcúval! Valami oknál fogva hagyják itt randalírozni, talán a pezsgő vita látszata miatt. Ez a szerencsétlen semmi mást nem csinál, mint bombasztikusan támad mindent, ami politika vagy rendszer. Viccbeli közrendőr-szintű agya csak negativitásokban tud élni, és igazi elemében akkor van, ha obszcenitásokat fröcsöghet mindenkire maga körül. Teljesen értelmetlen vele vitába keveredni, olyan, mintha felpofoznád a disznószart: csak te leszel olyan tőle. Egyetlenegy, halovány látszata a következetességnek nála az volt, amikor dühödten (hogyan másképp?) védte a szemkilövő rendőröket és teljesen jogosnak vélte a fellépésüket a "csőcselékkel" szemben. A "baloldalisága" talmi: a baloldaliságból a diktatúrát, a politika vonalasságát, arroganciáját sírja vissza. Egyszerűsítve (az ő szintjén, ill. közrendőr szinten): "ütni-vágni kő mindenkit, röndnek kő lenni, bassza meg!"
Már a monikere nevetséges, ő maga csak lassacskán, mások odadobált információszemcséiől értesült a kép tartalmáról, a zenekar mivoltáról, zenéjükről, stb... Ő ezeket eredetileg nem tudta (ez kiderül a heves harcból, amit folytat, ha valaki előhozakodik -teljesen joggal!- a moniker jelentéstartalmával.), neki pusztán a csácsi kép tetszett meg a mérges nézésű kifestett bohóccal, és az "ironfist" is olyan metálosan keménynek tűnt szegénykének. Ha valaki lefordítja (a szerinte szinte láthatalan köpenyként elrejtő) angol nyelvről a szót és (bugris) magyarul kimondja "vasököl" és hozzáteszi a szlogenné berögzült komcsi mantrát: "Munkásököl vasököl, oda súlyt, ahova köll!", akkor eszelősen kikel magából, na nem a jelentéstartalom miatt, hanem mert nem várta volna, hogy bárki is leleplezhesse az ő teljesen rejtett, "ambigous" csácsi szimbólumát.
Nagyon hasonlít ahhoz a filmbeli őrülthöz, akinek az agyába Jennifer Lopez kényszerül bemenni, hogy megakadályozza a következő sorozatgyilkosságát: hatalmaskodó, nagyzoló, emberkedő, csácsi királykodó, megszeppent, lélekbeteg kisgyerek.

Ironfist 2011.11.09. 13:59:43

Úúú, egymásra talált a három kismalac. :D

Akkor vegyük szép sorjában.
@ROA:
Mit koslatsz utánam?
Te írogatsz nekem, én csak reagálok - hozzáteszem messze normálisabban, kevésbé flémelve, mint te.

"Ja....és ezt a kis provó vastaknyot baszd már ki lécci addig, amíg engem és akkor minden sztornó.:)"
Vastakony. Hű. Ennyire a szívedhez nőtt a takony, hogy már mindenre ezt használod? Mondjuk mit is várok egy ilyen bűnözőtől, hogy majd választékosan beszél?

"Szegény hülye faszfejnek "
És még engem "basszanak" ki? :) Ugyanmár kedves felebarátom, tényleg nem látod az iróniát saját szavaid mögött? :)

"A feleségem 3 gyereket szült nekem"
Ők is ilyenek lesznek, mint te? Bűnözők, akik veréssel, veréssel való fenyegetéssel, tombolással, ocsmány, útszéli stílussal árasztanak el mindenkit, aki merészel mást gondolni, mint ők? Remélem nem, hanem normális, jóravaló emberek lesznek, akik mondjuk logikával, és érvekkel mennek neki egy konfliktusnak, nem erővel, és kemény fejjel, mint az apjuk.

@AbuBakr:
"Viszont ha perre kerül a sor, a nickek mögötti személy valósággá válik... névvel, címmel. Ezt nem árt megjegyezni.."

Fúú, a haverod meg akar verni, te meg jogi útra akarsz terelni a blogon történt kötekedéseteket? Na, összeilletek, nem mondom.

@Béla Bácsi:
"eszelősen kikel magából"
Ha neked a rajtad való röhögés az eszelősen kikelni magamból, akkor igen, eszelősen kikeltem magamból most is XD

"A "baloldalisága" talmi: a baloldaliságból a diktatúrát, a politika vonalasságát, arroganciáját sírja vissza."
Mikor mondtam, hogy baloldali vagyok? :D

"Teljesen értelmetlen vele vitába keveredni,"

Ezt honnan tudod? Soha nem vitáztál velem, szimplán csak okádtad magadból folyamatosan - mint most is - a flémelést, semmi érved nem volt, csak annyi, hogy zsidóztál, cigányoztál, meg a nevemből, meg az avataromból próbáltál szerinted vicces, és szerinted sértő dolgokat fabrikálni. Vagy ez nálad a vita? Akkor tényleg remekül egymásra találtál ezzel a bűnözővel. :D

"csácsi "
Ezt már sokadjára használod. Nyilván valami saját szerzemény. Gratulálok, átvehetnéd hoplita barátunk Kazinczyfejes kitűzőjét :D

Ironfist 2011.11.09. 14:02:55

@Ironfist:
De tudjátok mit? Felejtsétek el. Hagylak titeket. Csak tomboljatok kedvetekre, én nem etetem a trollokat. Hülye is voltam, hogy eddig tettem, de hát optimista vagyok, és mindig azt gondolom, hogy az emberekkel lehet értelmesen beszélni. Úgy látszik, ti alaposan rácáfoltatok erre. Mindhárman.

¦卍®Ξ™ 2011.11.09. 14:05:03

@Ironfist: nem lát semmiféle IPcímet laspalmas. sem zero. egyetlen blogtulajdonos sem a blog.hu rendszerében.

Ironfist 2011.11.09. 14:08:22

A horogkeresztesnek meg üzenném, hogy most már leszállhatna rólam, mert továbbra is le van tiltva, nem látom, mit ír, csak kapom folyton az értesítést, hogy írt nekem. Az meg olvasatlanul megy a kukába, szóval lesz szíves leszállni már rólam.

¦卍®Ξ™ 2011.11.09. 14:09:57

@ROA: ez akkora baromság, hogy még tőled is szokatlan.

Ironfist 2011.11.09. 14:13:00

*sóhajt*
Hagyj már békén, unalmas állandóan törölgetni az értesítést, hogy valami horogkeresztes ember rámírogat.

AbuBakr 2011.11.09. 14:35:04

@Ironfist: a kedvedért kiemelem a lényeget:

"Viszont ha perre kerül a sor, a nickek mögötti személy valósággá válik... NÉVVEL CÍMMEL. Ezt nem árt megjegyezni.."
leesett?
:D

Ironfist 2011.11.09. 14:35:29

Tényleg nem szállnátok le rólam? Már untattok.

Ironfist 2011.11.09. 14:44:04

@AbuBakr:
Leesett, hogy te is veréssel fenyegettél, de ahhoz ugye először jogi útra kell terelni.
Leesett? :D

NYJetsTD 2011.11.09. 16:51:03

Az megvan, hogy ezeket a képeket fegyveresek őrzik a Széchenyi könyvtárban? EZEKET BASZKI!
Remélem lesz valaki aki lemásolja a „Whistler anyja” akciót...

2011.11.09. 17:39:43

Valaki mondja már el nekem, mi a probléma ezekkel a képekkel!!!

Láttam már rosszabbakat is.

NYJetsTD 2011.11.09. 17:52:45

@Katamori: mivel nem értenéd, ezért nem mondjuk...

Virág et. 2011.11.09. 20:13:06

Érdemes megnézni Kerényi nyilatkozatát az ATV-ben. Nem köntörfalazott, szerinte ez az Alaptörvény nem az ország, hanem a többség (értsd: választási többség) alkotmánya. Érdekes, én ezt valahogy nem éreztem a borzasztóan rossz jelenlegi Alkotmányon. Hogy az bármelyik oldalé is lenne. Mert hogy nem a baloldalé volt, azt úgy gondolom, hogy a Bokros-csomag kapcsán, de akár a szociális népszavazás vonatkozásában is kijelenthetjük. Mivel turulmintás újat csináltak, ezért nyilván nem is a jobboldalé. Szerintem az az országé volt, ami tarthatatlan állapot a Kerényik számára.

Ezek után nem tudom mégis mi a fenét várnak? Mit gondolnak, kb hány évet fog ez megélni? Kerényi szerint a demokrácia az a többség zsarnoksága a kisebbség felett?

2011.11.09. 23:37:13

@AbuBakr:
Ki volt Fin -has? Nem ér Guglizni!

2011.11.09. 23:53:34

@ROA:
Figyelj, rád nem haragszom. Ez vagy. Sajnos a Toruette nem gyógyítható hatékonyan.

Ironfist 2011.11.10. 00:37:37

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Na basszus, akkor ezért Tic-tic-eztél folyton. Én meg nem tudtam mire vélni :D

2011.11.10. 23:05:19

@Ironfist: Bocs, azt hittem, egyértelmű. Volt már korábbanis szó róla. nem is én jöttem rá.
Nem tehet róla, kényszeresen káromkodik.Az a baj, hogy nincs rá gyógyszer, ami megoldaná a gondot, úgy, hogy más területen ne lenne mellékhatása.

2011.11.11. 13:36:47

@NYJetsTD: Honnan veszed, hogy nem érteném?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.13. 06:41:48

@AbuBakr:

Sajnálom, hogy csalódást okozok, de nem félreolvastam a 2 nevet, hanem egy bámulatosan trükkös kuruc cselre gondoltam (az időközben végleg kibannolt hoplita) haverodtól a korábbi kommentjeinek színvonala alapján...

Édesen aggódtatok egyébként a személyes találkozástól, de ahogy Conv is írta, nem látunk IP-címet, így nem kell pereskednetek amiatt (muhahaha), nevetek, arcotok rejtve marad, nem kell félni. Mert tapintható volt az emiatti pánik, bár próbáltátok rámlőcsölni az aggódást, hogy majd én "lebukok". Se a nevem, se az arcom nem titok, nem is szégyellem, mivel nincs miért, és a lakcímemet is csak azért félteném tőled/tek, mert utálnám a kurucinfón viszontlátni, és a Zuram se örülne túlzottan, ha váratlanul idegen faszik jönnének hozzám látogatóba, mégha csak megverni is. (Elnézést a feltételezésért, de ugye az eddigiek alapján.....)

Nem kell válaszolni, kíméljük meg egymást.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.13. 06:42:36

@Virág et.:

"az van a derűtelen
tarkálló képteremben,
külön minden keretben,
már az ecsetben"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.11.13. 06:45:57

@¦卍®Ξ™:

Tudom, hogy törzskommentelő vagy, meg sokat segítettél nekünk a Szűrés-gombbal, de a türelem irántad sem végtelen, Conv.
Légyszíves csiszolj a stílusodon, ill. használd a fejlesztésedet.

Hawken 2011.11.14. 17:44:25

@laspalmas:
Négy napig tartott, míg ezt a nevetséges magyarázkodást kifundáltad?
Hát....elég karcsú, kislány, korrektségből meg egyes alá....olyan stílszerűen vastagbőr.

süti beállítások módosítása