Skip to content


       Szűrés lista

A tegnapi nap három legfontosabb híre

Csak gratulálni szeretnék az RTL híradó és a TV2 Tények főszerkesztőjének, akik a lehető legmegfelelőbb módon kezelték az elmúlt másfél év egyik legnagyobb jelentőségű hírét.

Tegnap ez volt a három legfontosabb hír a Zuniverzumban, a Földön és Magyarországon.

Javasolnám, hogy költségcsökkentés címén egyenesen a Teve utcai Rendőrpalotából kellene sugározni a híradókat, van elég rendőrségi szóvivő, még bemondók sem kellenek.



Mivel a két Híradót 1,5 - 1,5 millió ember nézi, akiknek nagy része nem internetezik, nem olvas újságot, így innen "tájékozódik".
Illetve tájékozódna, mert szerintem az nem tájékoztatás, hogy bemutatják az egy évben meghalt 100 ezer magyar ember egy részét. Meg a bűncselekmények sértettjeit. Meg a betegeket. Meg hogy az állatkertben mi történt, nézd má' anyus, tököt kaptak Halloweenre a majmok. De semmi baj, jövőre már 60 perces (!) lesz a Tények, minden bele fog férni, az összes bűntény, baleset, bulvár.

Aki nem néz kereskedelmi híradót, azoknak találtam egy régebbi anyagot, amit az egyik tervezett poszthoz készítettem:
Egy random Tények 24 képes tudósítása 120 másodpercben.

Címkék: tv2 rtl bulvár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr873391636

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A blogoszféra jajkiáltása 2011.11.19. 03:11:57

Bizonyos belpolitikai események mindig komoly visszhangot váltanak ki a közéleti blogok szerzőiből.  Az IMF visszatérésének híre minden eddigi rekordot megdöntött, reakciókat váltott ki a közéleti kérdések iránt legkevésbe fogékony szerzőkb...

Trackback: Kormány vs. IMF -- Zsarolni nem kell félnetek jó lesz 2011.11.18. 13:06:57

Mátyás király megirigyelhetné, amit a kormány tegnap csinált. Hívta az IMF-et tárgyalni, meg nem is. Ők meg jönnek is, meg nem is. Mindez akár egy kommunikációs osztályvezető bakijának is látszódhat. Azonban szerintünk korántsem erről van szó. Mindez f...

Trackback: Magyarosch tárgyalás 2011.11.18. 11:36:13

Mint ahogy az lenni szokott az IMF-fel történő kapcsolatfelvétel bejelentése is magyarosra sikeredett. A legmagyarosabb az volt, hogy már mindenki tudott a tárgyalások megkezdéséről, csak azok a partnerek nem, akiknek részt kell benne venni. Az IMF is ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CyberPunK 2011.11.18. 11:45:20

Az az a halálba menekült rész azért elég fontos volt. Főleg az a pont, hogy 13 évig nem fizette a lakbért az önkormányzatnak...

Ironfist 2011.11.18. 11:45:35

Petőfi forog a sírjában.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.11.18. 11:46:41

Emlékszem gyerekkoromban a fél 8-as Hiradó szent és sérthetetlen volt, abból gyüttek a hírek.

Szüleim korosztálya még mindig itt tart sajnos, hogy ez az egyetlen beáramló infó. Sokszor agyfaszt kapok a nyugdijas szomszédtól, amikor kérdezi, hogy "láttad a tévében?". B+, két éve lakunk itt, ez alatt 50x elmondtam mindegyiknek, hogy nincs tévénk, és nem vagyok rá kiváncsi.
A pártpropagandára meg pláne...
(de a manyup lóvé lenyúlásakor (felesége még aktiv) átjöttek tanácsért)

2011.11.18. 11:50:13

Mi van, beszóltok? igenis, engem nagyon érdekel, hogy a majmok mennyi tököt kaptak az állatkertben!...Hát ne már! Mi érdekeljen?

:D

Mindkét jeles tv helyezkedtek eleget eddig a seggalá, most riadtak lehetnek, hogy van az igazodj! Inkább ezért átmentek polisztvbe. Abból baj nem lehet...

tééényleg? 2011.11.18. 11:51:22

Hónapok óta ilyen hírek vannak. Az RTL nyáron még nézhető volt, de ősszel ismét elbulvárosodott. Jellemzően éjfél körül mondanak be igazi híreket, akkor általában háromból három fontos.
Kerülnek egyébként minden olyan hírt ami a kormányzás minőségéről szól és mivel a kormányzás olyan amilyen, inkább megy a "Mariska néni ufót látott, majd kilakoltatták és Győzike lányát nem kell megműteni" típusú hírek. Az RTL amúgy még így is tökösebb, mint a TV2 ahol lassan narancssárga lesz a stúdió is.

passaran 2011.11.18. 11:56:59

Ezért kellett az összevont nemzeti hírcentrum vagy mi a franc a neve! Így a pártközpont utasításai alapján döntik el mi a hír és mi nem az. Sajnos amikor a médiatörvényt tákolták, akkor már látható volt hogy kb. erre is megy a játszma. Egyébként meg úgy voltak vele, hogy:
"nincs itt semmi látnivaló, tessék haladni tovább..."
JA és nem véleltlen az se hogy voltak kezdemények az internet cenzúra bevezetésére is - persze más néven. Nehogymá a hülye szavazópolgár olyan hírt is olvasson ami nincs előzetesen jóváhagyva a pártnál.

Jerome de la Essex 2011.11.18. 12:05:15

nem védeném őket, csak annyi, hogy mivel ez mindenkit meglepett, nem tervezhették be előre a hírt, nem értek el senkit, aki ebben érdemben nyilatkozhatott volna - kétbites Peti biztos még azt sem tudta, mit hazudjon hirtelen - és kb. 6 körül lett hír a hír ahogy emlékszem, félóra alatt még hang nélküli anyagot sem nagyon lehet csinálni, főleg, hogy pontos infók sem voltak

milner 2011.11.18. 12:07:34

A ma reggeli 3 perces Mokkás híradókban konkrétan egy kurva szót sem szóltak erről, tegnap este ezek szerint legalább érintették a témát.

passaran 2011.11.18. 12:10:06

@Jerome de la Essex: Persze a hülye amerikai tévések meg 10 évvel ezelőtt tudtak azonnal reagálni és berakni a hírekbe hogy gáz van a tornyokkal valami repülők miatt. Mondjuk az valóban ortodox hírszerkesztés... le vele a francba! :) Jöhet az unortodox hírszerkesztés: amiről nem beszélünk az nincs is!

tryclops 2011.11.18. 12:13:04

@Jerome de la Essex: Rosszul emlékszel, 4kor volt a nagy kapkodós bejelentés, hatig lett volna idő felkészülni...
Ld: www.portfolio.hu/img/upload/2011/11/eurhuf938111118.png

Világosan látszik belőle az időpont.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.11.18. 12:13:58

Mit várunk... Nagy szarok ezek, inkább az m1-t kell nézni, de azt is csak referenciának, hogy miről kell valódi infókat gyűjteni :D

Az meg undorító, amit a TV2 művel a gyerekük halála miatt síró emberekkel, 0-ról mutogatni őket percekig...

Nem beszélve az értelmes képekről a hírek alatt, mert 60%-ban valami tök lényegtelent mutogatnak. Gyász.

GGG77 2011.11.18. 12:16:11

Mindkét kertévé lefeküdt a kormánynak. Híradókban a politikát csak érintik, beengedték a kormányközeli szponzorokat, hirdetőket (Való Világban CBA-s ládák, igaz az X-Faktort még a gonosz, imperialista SPAR támogatja).

butalo01 2011.11.18. 12:20:08

Mégis miről beszéltek volna, indítanának egy sorozatot arról, hogy ma milyen adót szavaztunk meg? vagy találgatnák mennyi adót vetnek ki az önkormányzatok? Esetleg alapszintű matematikát tanítanának minisztereknek, adófizetőknek? Megkérdeznék hol tart az elszámoltatás? Ugyan már igen veszélyes lenne, hisz most leépítések vannak .....

Ironfist 2011.11.18. 12:23:48

Egyébként, ha már az a fő hír, hogy egy játékos megölt valakit, legalább említenék meg a szülők felelősségét, hogy mennyire nem törődnek a gyerekkel, és hagyják, hogy a net, meg a tévé nevelje őket. De nem, csak azt tudják harsogni, hogy a játék rossz.

butalo01 2011.11.18. 12:25:26

Úgy sejtem különösebb felső utasítás sem kellet ehhez elég volt sírni a csökkenő pénzekről, létszámról és mindenki azonnal kerüli a legkisebb konfliktust is.........

Viktus 2011.11.18. 12:25:41

@CyberPunK:

Felénk is sokan voltak így nem idén barnultak most meg az önkormányzat kilakoltatás terhe mellett szeretett volna v.mit beszedni ... először körbesírták a sajtót, hogy nincs pénz aztán 6-8 főre kanadai repülőjegyre akadt. :D

Viktus 2011.11.18. 12:31:03

@Ironfist:

A szülők kerítettek profi ügyvédet a kölöknek az inkább az igazság ... az meg jól kitalálta ezt a játékos mantrát.

CyberPunK 2011.11.18. 12:37:09

@Ironfist: Svédeknél (de lehet, hogy a Finneknél) volt az az eset, hogy kinyírtak pár embert, és elkezdte harsogni a média, hogy a filmek rosszak, mert az egyik filmben volt ilyen gyilkosság. Aztán kiderült, hogy az elkövetők nem látták a filmet, csak a könyvet, ami a film alapja volt. De én egyetértek, hogy a játék rossz, gondolom a putrisoron is CS-ből vette a sok kis 8 éves bicskás az ihletet. :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.18. 12:48:49

Jó hát az RTL Klub/TV2 híradóját nem az nézi aki tájékozódni akar és tisztában akar lenni a valós helyzettel. Ahogyan a Blikk sportot sem az olvassa aki szakmai elemzést akar a Spurs-ManCity találkozóról.

Viktus 2011.11.18. 12:54:16

@csizsikpizsik:

Miért mit nézzenek a köznépek? :P nincsen egy független forrás sem a felhozatalban ...

Viktus 2011.11.18. 12:54:52

@CyberPunK:

Nekik nem telik "játékos" ügyvédre ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.18. 12:59:06

@Jerome de la Essex:

16:00 és 18:30 között elég sok idő van, ez nem a nyomtatott sajtó, ahol 22:00-kor van lapzárta.

dr. Aullah 2011.11.18. 13:02:56

Ez már gyakorlatilag azóta így megy, hogy a fidesz, akarom mondani a törpekirály uralkodik. Cenzúra van, a fontos, kellemetlen hírek eltussolása. Nekem van egy tévém a gép mellett. Néha, csak hiradót nézek, de igazából ezt is már csak azért, hogy nézzem, hogy hallgatják el a hírt.
Én megmernék esküdni, hogy régen úgy voltak a hírek, hogy először voltak a belföldi hírek, politikai hírek. Aztán jött csak minden más. Na most ez pont az ellenkezője.

2011.11.18. 13:05:02

@Letícia: Mintha az új médiatörvényben a bulvárhírek is korlátozva lenne.

7esbusz 2011.11.18. 13:05:19

"De semmi baj, jövőre már 60 perces (!) lesz a Tények, minden bele fog férni, az összes bűntény, baleset, bulvár."
Ez nem így van. Jövőre a fókusz meg az aktív lesz 60 perces. A híradónak csúfolt fosra semmi szükség.

bozsy 2011.11.18. 13:05:41

Ez van mondva nekik. Ezért nincs kereskedelmi TV különadó...
Ja, és persze itt nálunk szabad a média.

Samott 2011.11.18. 13:08:24

Oncenzura a fogalom amit kerestek. Ok alig vagy egyaltalan nem szamolnak be a hatalomnak nem kedves hirekrol, cserebe a hatalom nem szor rajuk sokszazmillios birsagot mondvacsinalt indokokra hivatkozva. Valamit valamiert.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2011.11.18. 13:09:19

Most butítóra van tervezve a hírműsorok szerkesztése. Először a halálhírek, rendőrség, terrorizmus, itthon és a nagyvilágban, majd amikor ezzel eltelítették a nézőt, akkor jön a másfél éve az IMF-et démonizáló Orbán gyurcsányosodása. De ezt már fel sem fogja a birka nép.

asmodean 2011.11.18. 13:12:52

Igazság szerint volt egy felmérés, hogy a gazdasági hírek nem hoznak nézettséget a híradóknak.
Szóval nincs igény rá. Ugyanezen felmérés szerint az "ez leölte azt, meg amazt" és az egyéb bulvár médiás dolgokat meg igényli a nép.
Szóval igénytelen népnek, igénytelen híradó.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.18. 13:13:11

@Viktus: Mitomén, a fél hetes híradó helyett zutty a net elé és olvasni.

1116001 2011.11.18. 13:15:09

A legújabb kommüniké szerint az eu is beszáll az IMF megállapodásba, kár hogy ők még nem tudnak róla:)

Gandalf(helyett) 2011.11.18. 13:19:45

@Aullah: Ezen jót röhögtem. Sajnos kínomban.
Ez a magyar valóság.
Én is pont ilyen megfontolásból nézem a híradókat mostanában.

Halál Bika 2011.11.18. 13:21:25

Na én pont ezért nem nézek tévét, nem olvasok újságot és az internetre sem megyek fel mert az összes blog hazudik.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.18. 13:24:14

@iii:

A bűnügyi hírek lesznek korlátozva, max20%, de egész évre nézve. Ami jó nagy hülyeség, mert hetekig adhat csak bűnügyi híreket, az ÉVES 20%-ban benne lesz.

Amúgy múltkor megnéztem, egy Tényekben volt 24 képes tudósítás, abból 12-ben a rendőrségi szóvivő nyilatkozott ...

dr. Aullah 2011.11.18. 13:26:55

Meg a mentős szóvivő is, gyakorlatilag mintha a híradó stáb tagja lenne, annyit lehet látni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.18. 13:30:44

@zero: Te zero!A tegnapi posztban volt egy kommented,hogy fecóról is azt hittük nem mond le és mégis.Azért a vikit kicsit más szarbó....izé fából faragták.

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2011.11.18. 13:35:52

A szocializmusban legalább volt Hofi ...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.18. 13:42:59

@Nick_: Ma meg van Hírcsárda meg a valóság.Néha nem tudod melyik melyik,mert a valóság néha ugyanolyan röhejes vagy szánalmas.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.18. 13:46:19

@Tigeri:

Soha ne mondd hogy soha. Főleg a politikában :)

dr. Aullah 2011.11.18. 13:53:50

"Orbán: Csökkenthetjük
a növekedési előrejelzést
A német gazdaságtól függ, lejjebb visszük-e az irreálisnak tűnő jövő évi 1,5 százalékos tervet."

Köcsög németek :D Hogy lépnének ki az EUból... kinek kellenek, csak lehúznak minket.

Flankerr 2011.11.18. 13:56:23

@zero: Először is: jó a poszt, a képek, minden. Én csak a "Miért?"-re próbálok rávilágítani.
Tavaly nyáron váltott át a Tények a jelenleg is látható bulváros koncepcióra: bulvárhírek az első 15-20 percben, csak utána (kül)politika, sport a minimumon. Addig a RTL Híradó volt jobb nézettségű, éveken át. Ezzel a húzással néhány hónap alatt megfordították a trendet és azóta is ők a stabilan elsők. Erre már az RTL se maradt tétlen, és áttért ő is erre a szerkesztési módra.
Tehát a szerkesztés tudatos, és ezek szerint nem nagyon van olyan esemény, ami ezt felülírná.

2011.11.18. 14:16:10

@Flankerr: Igen, a nép a hülye, ez kell nekik. Ezért kell ezt törvényileg szabályozni.

@zero: Hát már alig várom azokat a heteket, amikor egy darab bulvárhír se lesz az RTL híradóban. :-> Régebben pont ezért néztem inkább a TV2-t (már amikor néztem), most már egyformán pöcegödör mindkettő.

IhopeUdie 2011.11.18. 14:26:20

Manapság tévéből tájékozódni olyan, mintha a 110 éves falusi kuruzslóhoz mennél el, hogy fáj a gyomrod, nem pedig a rendelőbe. És ezt pont jó példa, mert más forrásból is lehet tájékozódni, de azok sincsenek túlzottan a helyzet magaslatán (ahogy a egészségügy sem manapság:) ) ...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.11.18. 14:44:59

@Ironfist: Szerintem ezt már egyszerűen csak kifogásnak, enyhítő körülménynek használják. Attól függetlenül, hogy az ifjúság jelentős része játszik a számítógépen (én is), már nem tudok más okot arra, hogy az ügyvédjükkel tartott első konzultáció után, hírek második hullámában MINDIG ez jön elő:

"Bocsi, hát lehet, hogy hátulról nyakon szúrtam, de én csak a számítógépes játékipar által rám szabadított tévképzetekben élek. Én is áldozat vagyok, ezért tessenek engem enyhébben elbírálni, és a csúnya játékgyártókat basztatni helyettem!"

Pont múltkor olvastam, hogy az a srác is, aki féltékenységből fejbe lőtte a barátnőjét fényes nappal a nyílt utcán, az a "megtévesztett" is azt hitte szegény, hogy egy számítógépes játékban van, és ahogy ott, az ENTER megnyomására majd felébred a csaja. Ez mi már!? 13 évesen??

Bár másban lennének az emberek annyira nagy királyok, mint az önámításban és az önmentegetésben...

mocskosbaribaszó 2011.11.18. 14:48:07

én egy rohadt akármivagyok, de a közlekedési baleseteket rendeletileg tiltanám be, mert már unom nézni. Sajnálom minden esetben a halottakat,. de hogy kurvára nem is vagyok kiváncsi rájuk az is biztos.
De ha elkezdenének értelmes dolgot leadni azt meg hányan értenék? vagy akarnák megérteni?

zsoltix 2011.11.18. 14:50:51

Ez így nem hír, minimum egy lángolva zuhanó ufó fényénél kellett volna tenni a bejelentést minimum Brad Pittnek, egy minimum 3 fejű kecskét simogatva, hogy hamarabb foglalkozzanak vele.

mocskosbaribaszó 2011.11.18. 14:51:24

amúgy meg baromira nem hiszek abban, hogy a játék miatt ennyire el lehet szállni, olyan egyszerű ráfogni szerintem külföldről leste el az ötletet.

akárhogy is emlékszem, amikor Mortal Combatot játszottam senkinek sem akartam kitépni a gerincét, most hogy lejöttem a szerről és nyitott szemmel járok a világban viszont egyre többször felvillan előttem " FINISH HIM!"

dr. Aullah 2011.11.18. 15:01:10

@Rufus78: Ilyen nincs, hogy azt hitte, egy játékban van. Ez kifogás... próbálják megúszni. Ha meg komolyan veszik, akkor viszont a szülőt kell megbaszni. Volt a hír, hogy a gyerek magát gyújtotta fel és NEM VOLT SENKI HIBÁS MI???? Hát a szülőt meg kell baszni ott is... Milyen már, hogy hagyja a gyereket ilyen dolgokkal játszani.
Amúgy a Counter-Strike:Source pont nem az a játék, ahol darálni lehet, mivel a játék taktikára épül. Nem egy CoD kategória. Ráadásul rájöttem a CS segítségével, hogy késsel gyorsabban lehet futni. Próbáljátok ki :D

Kandeláber 2011.11.18. 15:19:30

Azért nyomat sok bűnügyi tudósítást a híradóiban a két kanális, mert a szellemileg visszamaradott törzsnézőközönségük erre vevő. Talán Dzseniffer és családja kíváncsi arra, hogy mit akar az ájemef? Nekik józsibarát és maónika kell, meg a sok fogatlan hasonszőrű a jó kis műsorokban.
A videojátékos kikköcsög pedig nagyon pofára fog esni, mert a szakértők nem lesznek vevők a szövegére. Annak idején Mortimernek sem hitték el (pedig talán igaza volt) , hogy először a 90 kilós Józsika támadt rá a buszon. Volt is nagy tüntetés a Moszkva téren.

LuciFerko 2011.11.18. 15:20:09

A Tv2 Április 16.án is hozta a formáját, mikor az addigi legnagyobb kormányellenes szakszervezeti tüntetés volt. Az RTL akkor elsőként hozta a hírt, volt helyszíni bejelentkezés is volt: www.youtube.com/watch?v=5Aa17-V-fPg

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2011.11.18. 15:48:44

A bulvár mindent üt sajnos, ez már jó ideje megfigyelhető, többen kíváncsiak egy balesetre, mint egy gazdasági témára. Az sem véletlen,hogy a kereskedelmi híradó előtt-után bulvárműsor van (Aktív, Fókusz és leszármazottjai), nem pedig mondjuk egy politikai-gazdasági háttérműsor, ahol szakértőkkel megvitatják az aznap történteket. Szomorú, de ez van, erre kíváncsi a tévénézők többsége; Győzike legújabb sztorija nézettségben veri a jövő évi adópolitikát.

GGG77 2011.11.18. 15:50:05

@Ironfist: Ez a játékos duma baromira bűzlik. Próbálja elkenni magáról a felelősséget, meg azt a tényt, hogy egy szimpla, agybeteg kretén.

Ironfist 2011.11.18. 17:20:39

@GGG77:
Hát persze, hogy az. Csak ilyenkor mindig felötlik bennem az, hogy amerikában a D&D-seket még sokan ma is sátánistabűnözőgyilkospszichopatáknak tartják, a számítógépes játékot űzőket szintén. És lehet, hogy van, aki ezt csak kihasználja, de a sok birka meg csont nélkül be is nyeli.

Ironfist 2011.11.18. 17:39:32

Egyébként pedig, aki tényleg képes azt képzelni, hogy játékban van, annak javaslom a team fortress 2-t, azon belül is a soldier-t, és kezdjen mondjuk rocket jumpolással.

tudi 2011.11.18. 17:45:06

Nu elvtársak én ezért nem nézem ezeket, tegnap csak az Üvegtigris miatt néztem a Tv2-t, az RTL-t szombaton néztem hosszabb ideig, mert nálam van még tv a lakásban és drága testvéremék nálam nézték az X faktort, így "kénytelen" voltam én is nézni. Amúgy meg inkább nézem 10000000000000 szor azt, hogy Bear Grylls hogyan jut ki valami isten háta mögötti helyről, mint ezt a két csatornát.

tudi 2011.11.18. 17:48:30

@Droli: Hát ez az pedig igény volna rá, legalábbis az ország értelmesebb felének. De akkor, ha pártatlan szakértők, vagy két-három ellentétes oldal szakértői ülnének le és vitatnák meg az eseményeket.

mocskosbaribaszó 2011.11.18. 18:56:29

noh, megnéztem az egyik kanálist és a fókusz ment benne a hírek helyett, tudják már mi kell a népnek

SimiTomi 2011.11.18. 19:19:13

Na, úgy látom, mára sem lett fontosabb a hír - legalábbis a TV2-n...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.18. 19:26:42

@zero: Viktor max. akkor mond le ha külföldről megbuktatják.Amúgy csak elzavarni lehet.

2011.11.18. 19:39:36

@Tigeri: Haha, még arra is sor kerülhet. Belrusconit is megbuktatták, Papandreut is megbuktatták, és amiket a nemzetigonosztörpe a fejükhöz vagdosott az elmúlt másfél évben, azok után nem lepne meg, ha nem ülnének vele egy asztalhoz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.18. 19:50:07

Amúgy a legjobb az ilyen híradásokban,mikor ötször elmondják,hogy a gyereke szeme láttára öltek meg valakit.

Scala 2011.11.18. 20:09:02

@Letícia: Egyetértek.
Szemléltető volt a bejátszás is Zero!
2006. óta nincs tévénk, amikor nagynéha hozzájutok, röhögünk.

Horizont 2011.11.18. 20:10:28

@Tigeri: Már nem tudom nézni egyiket sem. Itt az internet ugye. De annyira sajnálom akinek nincs, mert behülyítik. Azt utálom a legjobban, amikor ilyen semmi inci-finci barom híreket elmond a bemondó, akkor odakapcsolnak a helyszínre, elmondja ugyanazt még egyszer az épp aktuális (nem tudom honnan szedik őket) inci-finci riporter, aztán megszólaltatják a szomszédot, rokont akárkit, aki elmondja ugyanazt még egyszer, vagy kétszer. Na kész, ezt nem lehet nézni sem.Milyen szakmát tanultak ezek ott??? Mélyrepülés. A Napló is milyen jó kis műsor volt réges, régen. Amikor még belevaló kérdéseket tettek fel a szavazásban. Lebutítják az országnak azt a részét aki még nézi!

zsoltix 2011.11.19. 00:15:45

Az ertéelen az éjféli hírekben kizárólag erről volt szó az előbb. A híradójukat nem láttam.

Szúrófény 2011.11.19. 06:43:01

@CyberPunK: "Hír az, amit eltitkolnak! A többi hirdetés! " "Minden cigány a maga lovát dícséri!"

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.19. 09:24:16

Hírfilozófia ez kéremszépen...

Úgy látszik a hírekből, hogy - fogyikamagyar -.

De azért fogyik, mert :
- drogozik
- számítógépes játékozik
- nem fizet lakbért
- kamionozgat
- folyóba ugrál
- sineken mászkál
- szlovák rendszámmal vezet

Baszki, két hét alatt rendet raktunk - nincs már bűnözés -, de a balfasz magyarok hullanak, mint a legyek,
mert nem olyan sajátosan élnek, mint az Orbán Viktor, aki viszont nem mászkált a sineken...
Megtanítjuk nekik a saját példájukon, hogy mit ne csináljanak.
És megint népneveltünk egy jót.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.11.19. 09:27:09

Ja, a politikát már rábízták az - egyetlen hiteles alternatívára - .
Úgyhogy az már nemtéma.
Vezérünk eldolgozgat a dolgozószobájában.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.19. 10:11:37

@zero: Jó.De amíg ferenc egy igazi demokrata addig viktorunk tele van antidemokratikus elemekkel.:))

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2011.11.19. 19:21:46

Emlékszem én is ránéztem a híradókra, mert nagyon kíváncsi voltam, hogy benne lesz-e. Nem lepett meg a dolog...
Emlékszem, tavaly az Alkotmány megszavazása bár az RTL-en főhír volt, a Tv2-n sokadik hírként volt róla 10 mp.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.19. 20:47:31

@Viktus: akartam mondani volt, hogy a sztori jogászszagúbb, mint maga a Kárpátok Géniusza.

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2011.11.19. 20:54:05

@mocskosbaribaszó: ez azért nehéz ügy, mert simán lennék Goro. kár, hogy csak két kezem van.

SlyZero 2011.11.20. 09:43:04

Ezért kell százmilliárd ember a magyar sajtószabadságért, hogy továbbra is az ilyen fontos hírekkel foglalkozhassanak, és megfelelően (de főleg objektíven) tájékoztathassanak minket az igazán fontos eseményekről!

Meridian74 2011.11.20. 18:14:45

Leszarom az IMF-t... engem sokkaljobban érdekel mi alapján tiltják ki egyes autókat akkor amikor a porszennyezés a magas nem a káros gázok mennyisége?

Ugyanis a 10 mikrométernél kisebb részecskék a féktárcsákról, kuplungtárcsákról, és a diezel üzemű járművek aerosol kibocsájtása során keletkeznek.
Ezért nem a piros és fekete plakettos autókat kellene leállítani hanem:
- az összes nem AUTOMATA sebváltós autót
- az összes diesel üzemű motort, beleértve a 10-30 éves BKV járműnek nevezett füstgyár-roncsokat
- betiltani a lakások fával vagy szénnel való fűtését.

Horizont 2011.11.20. 18:59:40

@Meridian74:
Amikor a porszennyezés meghaladja a kritikus határt, azt jelenti, hogy "megállt" a levegő. Ha megállt akkor minden egy helyben marad a kipufogógáz is. Ami csak ront a helyzeten. A port nem tudják kifújni, a szénnel fával fűtést nem tudják betiltani, egyedül a kipufogógáz mennyiségét tudja "önerőből" csökkenteni. Az is valami. (én minden autót betiltanék pár napra:D)
Ha beleszagolnál itt a Mátra aljában egy falusi levegőbe elájulnál, szó szerint. Erre kéne egy igazi szmogriadó. Itt mindent elégetnek, el sem tudod képzelni....:(((

Mindenről Orbán tehet! 2011.11.20. 19:25:58

@Horizont:

Ja, mert az interneten sosem hazudnak, sarkítanak, tévednek, hallgatnak el, mutatnak be egyoldalúan semmit. Lásd: Vastagbőr, Kuruc.info, Index, Barikád, Bombahír, stb. stb. stb........................

Horizont 2011.11.20. 19:53:51

@Mindenről Orbán tehet!: :DDDDD
Úgy nem lehet élni, hogy soha semmiben és senkiben ne higgyjünk! Természetesen mindenki igyekszik a saját szája íze szerint tálalni a híreket. Valljuk be a magánéletben is így működünk:) Az a súlyos amikor teljesen eldeformálnak mindent. Na az ember ilyenkor a józan paraszti eszére igyekszik támaszkodni és a tapasztalatára ha van ilyen. Ahol egyszer megbuktak valami nagy ordas hazugsággal, oda a bizalom és törlöm őket, a Vastagbőrt még nem kaptam hazugságon pedig hűséges vagyok hozzájuk a kezdetektől. Minden oldalon igyekszem tájékozódni és egészséges ösztönnel megpróbálom megszűrni. Nekem nagyon sokat "segítenek" a kommentelők, persze nem a baromfajta:) olyanok akiknek adok a véleményére, nem sokan vannak de vannak. Nem szégyen tanulni másoktól. Az internetet mégis jobbnak találom a tévéknél, mert itt van választási lehetőség ott meg nincs. Nem győzöm a 75 éves anyukámat " felvilágosítani" :DDDD
Sajnos,hogy ilyen lett a világ.... Azért legyél egy kicsit optimistább, nincs mire ugyan de úgy jobb lesz neked egy kicsit....

Mindenről Orbán tehet! 2011.11.20. 20:02:16

@Horizont:

Én totálisan optimista vagyok, pont ez a bajom a Vastagbőrrel, hogy rendkívül negatívak! Na de hagyjuk, mert úgysem foglak meggyőzni. :) :) :) :)

Horizont 2011.11.20. 20:10:14

@Mindenről Orbán tehet!:
Hát pozitív "vastagbőrrel" még nem találkoztam:)))
Miért pont a VB-t bántod?:)

Mindenről Orbán tehet! 2011.11.20. 20:43:35

@Horizont:

Mondjuk mert itt vagyunk, és eléggé változatosak az érzéseim iránta. Na de már párszor kifejeztem itt a véleményem(más nicken), ezért most nem írnám le újra. Boldog Karácsonyt! Jóéjszakát!

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2011.11.21. 09:58:10

Ma reggeli Trutykó aranyköpés: nem elég, hogy itt van ez az IMF-dolog, pénteken még összecsapás is volt az összeesküvőkben...

tudnak itt kérem témát válogatni, ahelyett, hogy pl. ez is visszamenne lepratelep-turnéra...

Horizont 2011.11.21. 15:35:50

@Mindenről Orbán tehet!:
Így jár aki váltogatja a nick nevét:)
Így a véleményed se marad tartós!
Karácsony még odébb van, meg is kell élni.
Ja és Orbán sok mindenről tehet, de mindenről azért még ő sem....:) (pedig nem is szeretem)

shaneb 2011.11.21. 17:06:38

@Horizont:
Egy egyszemélyi vezető? Furcsa. Akkor senki nem tehet semmiről. Én biztos nem, mert nem ültem, ülök a parlamentben 21 éve.-((

shaneb 2011.11.21. 17:08:06

Igaz szabadság harcot sem folytatok, más bőrére.

Horizont 2011.11.21. 17:34:23

@shaneb:
Akkor megmagyarázom:) Sok mindenért felelős, de MINDENÉRT nem. Ami most itt kis hazánkban van az nem csak és kizárólag az elmúlt másfél év hibája hanem visszamehetünk 21 évet. Szó se róla Orbán feltette az " I " betűre a pontot. De azért legyünk már reálisak és ne szenvedjünk amnéziában!!
(persze lehet, hogy csak nagyon fiatal vagy:D)

shaneb 2011.11.21. 17:52:09

Az igaz fiatal vagyok az éveimet nem számítva.-)) Nem hiszem, hogy amnéziás lennék. Vagy nem jól emlékszem, hogy minden kormánynak tolták a szekerét? Mi volt a céljuk? Ez amit elértek. Kormányoznak.Szavak szárnyán repültek, amit az emberek meg is ettek. Azok az amnéziások akik már nem emlékeznek előző kormányzásukra és rájuk szavaztak. Soha nem dolgoztak. Akkor honnan van ekkora vagyonuk. Még a képviselői fizuból sem lehet ennyit összeszedni 21 év alatt. Vagy tévednék? Valami, valamiért .Sok értelmes hozzászólást látok itt a blogon, sokan szinte a számok nyelvén beszélnek, csak az a baj, a számokkal szemben ott van az emberi tényező. Sajnos nekünk ebből, az elmúlt 21 évben csak a salakja maradt. Amennyiben nem így lenne nem itt tartanánk ahol tartunk.

Horizont 2011.11.21. 19:08:16

@shaneb: Én soha nem szavaztam Orbánra, többek között azért, mert köpönyegforgató, liberálisból egy barom lett és emlékszem az előző kormányzására:) De az utálatom nem befolyásolhat abban, hogy belássam, hogy soha nem az ellenzék vezeti az országot. Az elmúlt 21 évben 4 évig volt Orbán. Amiben ő hibásabb, hogy lett egy 2 / 3-a és nem élt vele hanem visszaélt. De ez nem csökkentheti az előző kormányok felelősségét, főleg az MDF-ét rendszerváltáskor és az előző 8 év MSZP+SZDSZ-t. Nem védem én Orbánt egy pillanatig se, sőt. De a "mindenért" az kicsit erős. Abban tökéletesen igazad van, hogy mi megszívtuk, sajnos.
De azért mi tűrünk és továbbra is tűrünk.....

shaneb 2011.11.22. 07:07:12

@Horizont: csak az a baj, ha egyszer elszakad a cérna akkor mi lesz? Végtelenségig semmi nem megy, a tűrés sem.

Viktus 2011.11.22. 09:59:09

@shaneb:

Pedig de ... max. lesz pár ilyen utcabálos utcai bohóckodás, és annyi, mint eddig is voltak jó időben.

Viktus 2011.11.22. 10:00:14

@Horizont:

Így van v.miről Matolcsy tehet, v.miről Lázár, v.miről Hoffmann :D bár ők meg elvi síkon a különböző testrészei :D:P

Viktus 2011.11.22. 12:32:21

@shaneb:

Amik ősszel is voltak ... kit hat meg ott a nagy házban? senkit.

glycerin 2011.12.12. 14:33:03

Az ember nem egyéb, csak egy halom tévedés, tehetetlen a kegyelem nélkül. Semmi sem mutatja meg neki az igazat, minden becsapja. Az igazság két fő oszlopa, az értelem és az érzékek, kölcsönösen becsapják egymást.

süti beállítások módosítása