Skip to content


       Szűrés lista

Keselyűk Budapest felett

Az új önkormányzati törvény erős kormányzati kézzel újraszabja az önkormányzatok feladatait, és támogatásaikat, államosítják például az iskolákat, kórházakat.
Budapesttel azonban nem tudtak mit kezdeni, kezdetben 3 különböző variáció is felmerült Budapest újraszabására a BM részéről:
1. kerületek megszüntetése, helyette minimális hivatallal rendelkező elöljáróságok.
2. megmaradnak a kerületek, de a főváros végezné az összes műszaki, infrastrukturális feladatot, fejlesztést, közlekedést, míg a kerületeknél elsődlegesen a humánszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok, továbbá a lakásgazdálkodás vagy egyes kulturális és sport feladatok maradnának.
3. Összevonnák a kerületeket, 2-3 maradna meg.


Mind a 3 variációtól kiverte a víz a Budapesti Önkormányzatok Szövetségét (amely a kerületi polgármesterekből áll, akiknek egy része parlamenti képviselő is) akik saját javaslatot dolgozott ki, amely - meglepő -  a kerületek hatalmát növelné a Főváros rovására.

Mivel a héten megkezdődött az önkormányzati törvény vitája, így Tarlós szombaton robbantotta a bombát: "kezelhetetlen helyzetet teremtene az az önkormányzati törvényhez készült fideszes módosító javaslat, amely Budapestet megyének nyilvánítaná, a kerületekből pedig huszonhárom független település jönne létre, vagyis Magyarország egységes fővárosa száznegyven év után megszűnne."

Lázár János szerint "ha jó formában vagyok, azt mondom, csacskaság, ha rosszban, azt mondom, nagy marhaság, butaság, hogy a fővárosnak csökkennének a jogosítványai, és hozzátette, hogy nincs ilyen javaslat, nincs napirenden ez a kérdés."

Kósa Lajos pedig a Ma Reggelben azt mondta, hogy "álmomban sem gondoltam volna, hogy Tarlós István így felfúj egy jogtechnikai probléma, Tarlós félreérti az önkormányzati törvényhez benyújtott módosító indítványát."

Kósa elmagyarázta, hogy érti félre Tarlós:
"Magyarországon kétfajta önkormányzat van. Az egyik a települési önkormányzat, melynek közigazgatási határain belül nem működik másik, önálló, rendeletalkotási joggal rendelkező önkormányzat, a másik a területi önkormányzat. Utóbbi lehet megye, vagy egy olyan város, melynek kerületei vannak. Míg a korábbi szabályozás kerületként kezelte Budapestet, az ő módosító indítványa inkább területi önkormányzatnak tekinti a fővárost, mely ellát települési feladatokat is. Állítása szerint mindez csupán jogtechnikai kérdés, mely a főváros státuszát és a feladatmegosztást nem befolyásolja."

Rengeteg módosítót nyújtott be Kósa Lajos Láng Zsolt II.kerületi polgármesterrel (BÖSZ-tag) Budapesttel kapcsolatban.

Remek, hogy Budapest új formáját a debreceni és a rózsadombi polgármester szabja.

494-es:
"A főváros területe 23 kerület[ek]re tagozódik, minden fővárosi kerületben települési önkormányzat működik."
Egyértelmű, törvénybe foglalják, hogy 23 kerület van Budapesten, így később nem lehetne a kerületek számát csökkenteni, kerülteket összevonni

498-as:
"A fővárosi önkormányzat látja el — az e törvény II . fejezetében meghatározott feladat -telepítési elvek alapján — a főváros egészét [valamint a több kerületét] érintő helyi önkormányzati feladatokat.
Indokolás: A javaslat célja a szöveg pontosítása, egyszerűsítése. A főváros és a kerületek működéséből adódóan a feladatkörök vagy valamennyi kerületet, tehát a főváros egészét érintik, vagy csupán egyetlen kerületet. Ezáltal felesleges kitétel, hogy a főváros olyan feladatokat is ellát, amely több kerületét érinti."

A Széll Kálmán tér rekonstrukciója három kerületet, a budai fonódó villamosprojekt 4-5-öt, a 4-es metró pedig még ennél is több kerületet érint. De a Főváros e projektekben nem lenne illetékes, hiszen nem a főváros egészét érinti ...
Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere, a módosító egyik szerzője ráadásul több ilyen projektben is érintett.

506-os:
"A fővárosi önkormányzat olyan [települési] területi önkormányzat, amely a [területi] települési önkormányzat feladat- és hatásköreit is elláthatja . A fővárosi [képviselő-testületét] közgyűlést a főpolgármester képviseli .
Indokolás: A módosító javaslat célja annak rögzítése, hogy a fővárosi önkormányzat speciális helyzetéből adódóan – mivel területén települési önkormányzatok (kerületek) működnek, olyan területi önkormányzat, mely a települési önkormányzat feladat- és hatásköreit is elláthatja." (- szerzők: Kósa Lajos (Fidesz), Dr. Láng Zsolt (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Wintermantel Zsolt (Fidesz), Dr. Bácskai János (Fidesz).)

A BM eredeti javaslata áthúzva, a módosítás éppen ez ellenkezője, Budapest települési önkormányzat helyett területi lenne. Területi önkormányzat az meg a megye ...

507-es:
"Lakásgazdálkodás helyett" "saját tulajdonú lakás- és helyiséggazdálkodás
Indokolás: Az önkormányzatok jelent ős helyiségvagyonnal rendelkeznek, amelyből a feladataik ellátásához, bevételekhez is jutnak. Ezért a helyiséggazdálkodást fontos feltüntetni a kerületi feladatoknál is."

Hunvald Gyurinál láttuk, hogy milyen remek az ingatlanbiznisz, az önkormányzati lakások áron aluli értékesítése haveroknak, önkormányzati üzlethelyiségek értékesítése áron alul haveroknak. Eme jog annyira fontos, hogy külön fel kell tüntetni a helyi önkormányzatok feladatainál. A korrupció és a pártfinanszírozása melegágya, teljesen érthető, hogy ez így marad, sőt ...

509-es:
"A főváros közgyűlése saját feladat- és hatásköréből megállapodás alapján, rendeletében feladat- és hatásköröket adhat át a kerületi önkormányzatoknak; az átadott feladat- és hatáskörök arányában az ellátásukhoz szükséges anyagi eszközöket köteles a kerületi önkormányzatnak, illetve azok társulásainak átadni .”
A fővárosi közgyűlés - törvényben meghatározottak szerint - rendeletében, - annak végrehajtására - felhatalmazást adhat fővárosi kerületi képviselő-testületnek rendeletalkotásra.

Indokolás: A módosító javaslat célja, hogy lehetővé tegye, hogy megállapodás alapján a fővárosi közgyűlés feladat-és hatásköröket adhasson át a kerületi önkormányzatok számára."
 
A fővárosi közgyűlés (= Fidesz = BÖSZ) ha úgy dönt, feladat és hatásköröket adhat át a kerületeknek, pénzzel, estközökkel, tokkal-vonóval együtt.
Vagyis Rogán Antal közgyűlési tag beterjeszthet olyan javaslatot, hogy a Főváros adjon át feladatokat pénzzel együtt az V. kerületnek, vagyis Rogán Antal polgármesternek. Mennyire királyul hangzik, nem?

511-es:
"A [polgármester] képviselő-testület— pályázat alapján határozatlan időre — nevezi ki a jegyzőt, a jegyző javaslatára az aljegyzőt."

A polgármester helyett a képviselő testület nevezi ki a jegyzőt. Tiszta sor, például Botka Szegeden, vagy Tarlós Budapesten nem nevezheti ki a város főjegyzőjét.

Tarlós kezében sajnos nem sok aduász van, csak annyit tudott mondani, hogy "érdekelt a Fidesz 2014-es budapesti választási sikerében, így mindenkit lebeszélne arról, hogy ezeket a módosító javaslatokat törvényi erőre emelje."

Hát ez így nem lesz elég, Pista ...

Tarlós sajnos ott vétett nagy politikai baklövést, amikor lemondott parlamenti képviselői helyéről. Így nincs senki az Országgyűlésben, aki Budapest érdekeit képviselné, ezzel ellentétben viszont 5 fideszes kerületi polgármester is képviselő, akik nem is rejtették véka alá, hogy rajtuk áll vagy bukik a kétharmad.

A Főváros nagy, zsíros falat (a legnagyobb), amire még nem tudta rátenni teljes mértékben a kezét a Fidesz, és a Fidesz mögött álló üzleti csoport. Ne felejtsük el, hogy az előző rendszerben hol voltak a legnagyobb, legmocskosabb korrupciós ügyek? Nem valamelyik mszp-s vezetésű önkormányzatnál, hanem Budapesten.
Csak jó nagy tortából lehet egy jó nagy szeletet kihasítani, még Debrecen (Mr.10%) sem mérhető össze Budapesttel.

Nem véletlen, hogy októberben kormánybiztost nevezett ki Orbán, aki a nagy budapesti beruházásokat levezényli (Várkert, Fradi-stadion, Nemzeti Közszolgálati Egyetem,Gödör Club és a Design Terminál).
.
Sajnos Tarlós nem eléggé "fideszes", sőt, különutas politikát képvisel, így két opció maradt:
a, kigolyózni Tarlós, lemond, új főpolgármester-választás, erős fideszes nyer, móka&kacagás.
b, a főpolgármester és így Budapest hatalmát gyengíteni, pénzt, feladatokat átcsoportosítani a kerületekhez.

Az első opció nagy presztízsveszteség lenne, ráadásul Tarlós többször határozottan kijelentette, hogy kitart 2014-ig. Ráadásul nincs rá garancia, hogy egy egyetlen, életképes, vállalható, nem-fideszes főpolgármester-jelölttel szemben győzne a fideszes jelölt. Főpolgármester választásnál ugyanis Budapest egyetlen választókörzet, így hiába szabták át most a választókerületeket, az csak majd parlamenti választásnál játszik majd be.

Így maradt a második opció, aminek megvalósítása most zajlik nagy erőkkel, Láng Zsolt és Kósa vezetésével.

Tarlós meg itt áll letolt gatyával, mit tud csinálni? Befenyeget, hogy lemond? Lehet, még örülnének is neki.

Budapest nagy falat, 500 milliárdos költségvetés, többszáz milliárdos projektek ... hát nem tiszta szégyen, hogy Debrecenben, Győrben, Kecskeméten kell mutyizni piti projekteken, mikor ott van Budapest?

23 kerület, 23 kiskirály, 23 polgármester, alpolgármesterek, jegyzők, önkormányzati képviselők, hivatalnokok, önkormányzatok. 2014-től a 23 kerület 23 képviselő-testületében több képviselő fog ülni, mint az Országgyűlésben :-)

23 perccel ezelőtt ezt írta Tarlós a Facebookon:
"Felelőtlen dolog pillanatnyi, egyéni ambícióknak engedve kétségbe vonni azt, ami közel 140 éve senki számára nem volt kétséges: Magyarország, a magyar nemzet nem boldogulhat erős és egységes Budapest híján. Bízom a honatyák, a kormány és mindenekelőtt a miniszterelnök bölcs belátásában, hogy nem hagyják Budapestet 23 városra szakadni."

Címkék: budapest tarlós kósa rogán láng bösz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr283421534

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rablóhókuszpókusz a keresőoptimalizálás? 2011.11.30. 11:08:46

Számos weboldalt megvizsgáltunk, az okokat keresve az alacsony vagy nem megfelelő számú látogatottságra.

Trackback: Jön a keresztényi fenyítés, kínzás és megalázás 2011.11.29. 19:34:15

Ez azért így talán túlzás, bár ahogy a mai törvénykezési szokásokat látom, lehet, hogy nemsokára az Alaptörvénybe kerül, a koki és a saller, egyéb fenyítési és megalázási technikákkal egyetemben.Mire is alapozom ezt? Arra, amit egy KDNP-s képviselő Mic...

Trackback: Egységes fővárost akar Tarlós 2011.11.29. 16:52:01

Az egységes fővárost nevezte a felemelkedés alapjának Tarlós István főpolgármester a Heti Válasz konferenciáján. A fejlesztéspolitika vezető elvei a reális igényekhez igazodás, a gazdasági környezethez való folyamatos alkalmazkodás, valamint a főváros egy…

Trackback: Nevezzük át Budapestet Pest-Budára! 2011.11.29. 14:49:01

Hiszen így nevezték a várost eredetileg, a jelenlegi nevét a szabadságharcot leverő idegen érdekek és idegenszívű kiszolgálóik aggatták rá 1873-ban. Pest-Buda természetesen visszatérne eredeti közigazgatási határain belülre. A jelenleg városrészként...

Trackback: A fideszes katicabogár és egyéb állatfajták 2011.11.29. 14:21:00

Lázár kishitű módon csak száztíz százalékban bízik a matolcsyzmusban. Nem akarnánk beleszólni, de ez a szűkkeblűség visszaüthet: lesz az még 137 százalék....

Trackback: "Ez a harc lesz a végső" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.11.29. 14:07:53

Tényleg nem volt senki, aki legalább sejtette volna, hogy rejlik némi veszély abban, ha épp az áramszolgáltató hibaelhárítóit kezdi baszogatni egy lélegeztetőgépen lévő ember? Cél ugyan lehetett volna bizonyos önállósodás, de amennyiben komolyan e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Talon 2011.11.29. 13:58:30

Jól megköszöni a főnök Tarlósnak, hogy kérésére kitartott a Csurka-Dörner ügyben. Egyszer még ezért dobják ki. Tarlós sem szent, de talán az egyetlen jobbos politikus, akivel kulturáltan vitatkozni is lehet, nem csak hallgatni az agyament mantrát.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2011.11.29. 13:58:58

a mai budapest egy nonszensz. 23 nagyváros él egymás mellett, ímmel-ámmal együttműködve és lebeg felettük egy megfoghatatlan entitás. ezt az utat a kerület kezeli, azt a főváros, ez a parkolóhely ide, az oda tartozik, stb-stb. tökéletesen lehet egymásra mutogatni.
budapest szerintem egy város, és nem 23 város közössége.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.11.29. 14:03:19

@triumphator: Amúgy ez teljesen olyan mint a megye és a települési onkormányaztok viszonya. a feladatokat világosan kellene megfogalmazni s nem úgy, hogy ha jó akkor mindenkié ha rossz akkor senkié!

Kivlov 2011.11.29. 14:04:01

"A Főváros nagy, zsíros falat (a legnagyobb), amire még nem tudta rátenni teljes mértékben a kezét a Fidesz..."
a ZS-k már rátették rég...

Roltii 2011.11.29. 14:08:02

kövezzetek meg, de Tarlóssal valszeg az a baj, hogy intelligens és gondolkodik. A Fidesz meg nem igazán csipázza az ilyet.
Pedig én nagyon drukkoltam neki, jó választásnak tűnt/tűnik. Csak sajna ilyen pártpolitikánál meg ilyen képviselő testülettel szemben nem nagyon lehet mit csinálni, itt már valszeg nem működött a szívességek rendszere.

Egyébként logikailag se stimmel, mert ha két kerület úgy dönt, hogy ők nem adnak pénzt a BKV működésére, akkor mi lesz? Vagy éppen a kátyúk számából fogjuk tudni, hogy melyik kerületben vagyunk? Arról nem beszélve, hogy hosszútávon azért az összes kerülettel és képviselőikkel is kibaszás, mert a nem frekventált helyeken elfog fogyni a pénz. Meg már látom, hogy azért fogunk másik kerületbe költözni, mert ott nincs ingatlanadó vagy ilyesmi....

Iszonyat faszság ez az egész, Budapest az egy város, és úgy is kéne kezelni. elhiszem, hogy egy központi szervnek túl nagy az egész, ezért lettek a kerületek, de nehogymár ők vezessék az egészet....

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.29. 14:14:14

"Tarlós meg itt áll letolt gatyával, mit tud csinálni? Befenyeget, hogy lemond?"
Tarlósért egy könnycseppet se. Pártot váltott mint más gatyát, a III. kerületet egy beruházásmentes mezővárossá silányította, utána függetlennek hazudva magát egy párt frakcióját vezette 4 évig a városházán (ahol vagy teljesen alkalmatlan volt a feladatára, hiszen az orra előtt lopott mindenki vagy benne volt az egészben nyakig), majd másfél év alatt annyi telt tőle hogy nincs Moszkva tér, van Elvis tér.

dr kíváncsivagyok 2011.11.29. 14:15:17

@Talon: " Tarlós sem szent, de talán az egyetlen jobbos politikus, akivel kulturáltan vitatkozni is lehet, nem csak hallgatni az agyament mantrát. "
Tarlóssal vitatkozni ?....kevés nála pökhendibb politikussal találkoztam....

dr kíváncsivagyok 2011.11.29. 14:18:50

Az biztos , hogy Budapest egy nagy vízfej a jelenlegi állapotában : ott a sok - sok kerület,...sok - sok közalkalmazottal és ott a főváros,....sok - sok közalkalmazottal !
Off : az is érdekes , hogy amíg a médiahatósági dolgozók ( gondolom nem a takarítók és egyéb kisemberek !) 560 milliós jutalmakat kapnak,....addíg a közlekedési dolgozóktól elvennék a fizetésük ötödét....hiába , no ' , Ők nincsenek a cukroszacskóban !

dr kíváncsivagyok 2011.11.29. 14:20:18

@csizsikpizsik: "Pártot váltott mint más gatyát, a III. kerületet egy beruházásmentes mezővárossá silányította, utána függetlennek hazudva magát egy párt frakcióját vezette 4 évig a városházán (ahol vagy teljesen alkalmatlan volt a feladatára, hiszen az orra előtt lopott mindenki vagy benne volt az egészben nyakig), majd másfél év alatt annyi telt tőle hogy nincs Moszkva tér, van Elvis tér. "
...és létrehozott egy náci színházat !

Enrico72 2011.11.29. 14:23:13

Szerintem simán valami félreértésről is lehet szó ebben az egészben. Remélem csak kacsa, hogy a 23 kerület önjáró robottá változzon. Egyébként is Lázár János ma vagy tegnap csacskaságnak minősítette Tarlós félelmeit.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.29. 14:25:38

@kíváncsivagyok: Ja, öhöm, tényleg, hát alig várom: a Hír-tv bemutatja, élő közvetítés Pitta bá' Gyurcsányról szóló darabja két felvonás, rendezte Michael Douglas magyar hangja, Dörner György...

dr. Aullah 2011.11.29. 14:28:54

Valakinek ki kéne számolni, mennyit lehetne megspórolni, ha nem lenne enni önkormányzat... de tényleg, minek is van?

GGG77 2011.11.29. 14:33:33

Mindent elmond a Fideszről, hogy mellettük egy Tarlós kaliberű ember pozitív szereplőnek tud tűnni egy történetben.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.29. 14:36:26

@Aullah: Ésszerűsíteni kellene, mert tényleg ennyinek semmi értelme, csak túl sok látszatállást generál a közszférában, növeli a bürokráciát. és ott tartanak be egymásnak a heti öregfiúk teniszmeccs elvesztett adogatása vagy a jobb kurvák miatt a kiskirályok ahol csak tudnak.

belekotty 2011.11.29. 14:36:54

@csizsikpizsik: "III. kerületet egy beruházásmentes mezővárossá silányította" - amelynek adóssága nem volt amíg Tarlós volt a polgármester és most is csak kevés. Milyen beruházás mentes? Van több bevásárlóközpont, jók az utak. Gyárakat gondoltál a budai zöldbe?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 14:37:19

Speciel ennek lehetne értelme, ha jól csinálják.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.29. 14:37:59

Téves a cím!

Helyesen:

„Karvalyok után kerecsensólymok Budapest egén”

belekotty 2011.11.29. 14:38:52

Olyan nagyon sokat nem lehet á megspórolni, mert egy csomó funkció kell kerületenként. Gyámügy, építészeti hatóság, stb. Max a vízfej spórolható meg.

belekotty 2011.11.29. 14:39:44

@Kara kán: Na most ment el a kedvem ettől a poszttól. :-((

Viktus 2011.11.29. 14:40:42

Kósa ilyen nagy közigazgatási rendező zseni lett a két év földrajzzal az érettségi megszerzése előtt? :D

Pékszakállú Henceg 2011.11.29. 14:40:49

Úgy látszik, a Fidesz várospolitikában is "unortodox". Ha jók az infóim, a 10 milliós New Yorkban összesen 5 kerület van, itt meg most pont az a cél, hogy a 23 kerületes rendszer továbbra is fennmaradjon és megerősödjön? Persze, értem én, jó sok pártmunkásnak, akik a való életben lófaszt nem érnek helyet kell biztosíani mint kávéfőző referens, és fénymásolópapír rakosgató műszaki asszisztens.

Viktus 2011.11.29. 14:41:14

@Lord_Valdez:

Az biztos mennyi finom kis csókos álláslehetőség :D

csoko20 2011.11.29. 14:42:56

Kicsit pikáns, hogy a fidesz bp.-i "őrségváltásának" legnagyobb akadálya Tarlós, a fideszes.
Ha lett volna egy csöppnyi eszük, akkor Schmitt Palit indították volna megint.

Egy aláírással át lett volna nevezve az egész Felcsút-Alsóra....

csoko20 2011.11.29. 14:45:54

@Viktus: Szerintem addig örüljünk amíg a közigazgatási tudományát adja elő és nem a közgazdaságit....

shwarcz bácsi 2011.11.29. 14:45:56

Tarlós kb annyira jobboldali,mint a fidesz ( a párt volt már ,radikális,liberális,konzervativ,demokrata, mondjuk kommunista még nem,de mostanában erősen hajaz rá.) ,és a pártot alakitó politikusok(egykori szdsz,mdf,mszmp,kisz,fkgp tagok ... ) szóval igen.az eszme mindenek felett.
egyébként tudja valaki ,hogy ki vagy kik támadták meg magyarországot?
megkérdezték már a honvédelmi minisztert?
de azt se értem,ha harcba állunk,miért csodálkozunk , hogy megtámadnak minket?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 14:46:47

@Viktus:
Mármint arra a variációra értettem, hogy kevesebb kerületet.

mim 2011.11.29. 14:47:31

Egyfelől megértem Tarlós Úr aggájait, másrészt meg most is eléggé gáz a főváros szintű projektezés: BKV, parkolási társaságok, metró ügyek.
A gond csak az, hogy a változás nem egyenlő pozitív irányú változással. És mivel a kormány eddigi tevékenysége koránt sem nevezhető kivállónak, hát az én bizalmam ehhez méltóan alakul ezzel a változással kapcsolatban.

Egy technikai kérdés: ha felszabdalják és megyeként kezelik, akkor még mindig főváros? Lehet megye és főváros? Ha nem, akkor Debrecen lesz a főváros? Ostobán hangzik, de amilyen csűrt és csavart a megfogalmazása a tervezeteknek ez is lehet a végeredmény - azért csak nem.. de most akkor?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.29. 14:47:46

@belekotty: Bevásárlóközpont? Most komolyan, polgármesteri érdem lenne hogy van egy Auchan, meg három Lidl, két Aldi és velük megcsináltatták egy darabon a Szentendrei utat? Illetve a III: kerületben tértél már le olyan útra ahol nem jár BKV (tehát nem a főváros felel érte)? Vannak komolyan vehető programok? Van valami arculat? Vannak kulturális központok, van bármiféle szórakozóhely, jobb étterem, sikeresebb kocsma, akármi ami miatt odaautóznál, odazötyögnél?

Secnir 2011.11.29. 14:49:31

@Enrico72:
" Egyébként is Lázár János ma vagy tegnap csacskaságnak minősítette Tarlós félelmeit."

az teljesen más, ha egy ilyen talpig becsületes teljesen szavahihető úriember mondja.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2011.11.29. 14:52:18

Kerítsük be falakkal az összes kerületet, így legalább lehet sorompó pénzt, vámot, mi-egyebet szedni.

GGG77 2011.11.29. 14:54:02

@csoko20: "Ha lett volna egy csöppnyi eszük, akkor Schmitt Palit indították volna megint."

Schmitt fontosabb a közt. elnöki székben, oda mindenképp egy gerinc nélküli, aláírógép kellett.
Azonkívül Tarlós volt az egyetlen, aki jobbról komolyabb százalékokat tudott felmutatni Bp.-en, Schmitt megalázó vereséget szenvedett 2002-ben.

Viktus 2011.11.29. 14:54:34

@Lord_Valdez:

Azt a javaslatot te hol olvastad? :D:P

Alterix 2011.11.29. 14:58:52

@Secnir: Ja, fővárosi ügyekben a fidesznél egy teljesen eladósodott kis mezőváros polgármestere a legkompetensebb. Illetve Lajos, aki a hazai 12,5 milliárdos beruházása után nézhet új vadászmezők felé.
Nyugdíjügyekben Selmeczi Gabica, gazdasági kérdésekben Matolcsy neje.

Meglepődtem volna, ha a fővárossal kapcsolatos átszervezéseket Tarlósra bízzák vagy legalább konzultálnak vele!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 14:59:09

@Viktus:
Az volt a kiindulás. Ettől lettek rosszul a BÖSZmék. A megyévé nyilvánítás tényleg baromság.

Vidéki 2011.11.29. 14:59:14

Idézném a híres kínai pártfőtitkár, Teng Hsziao Ping szavait:

„Mindegy, hogy a macska fekete, vagy fehér, csak fogja meg az egeret!”

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.29. 14:59:42

@Roltii:

Az iparűzési adó 55%-a megy a kerületnek, 45%-a marad a fővárosnál. Parkolési pénzek nagy része a kerületeké.

Én simán azt mondanám Tarlós helyében, hogy vagy a 23 kerület annyival beszáll a BKV-ba mint amennyivel a Főváros, vagy abba a kerületben leáll a BKV.
Mindjárt meglenne a pénz :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.29. 15:00:36

23 perccel ezelőtt ezt írta Tarlós a Facebookon:

"Felelőtlen dolog pillanatnyi, egyéni ambícióknak engedve kétségbe vonni azt, ami közel 140 éve senki számára nem volt kétséges: Magyarország, a magyar nemzet nem boldogulhat erős és egységes Budapest híján. Bízom a honatyák, a kormány és mindenekelőtt a miniszterelnök bölcs belátásában, hogy nem hagyják Budapestet 23 városra szakadni."

Kalmár 2011.11.29. 15:00:38

Szerencsére nem Pesten élek, de nem értem, hogy ha ekkora a fejetlenség, diktatúra, stb, akkor miért szavazott megint közel 60% a Fideszes jelöltre?
Nekem innen úgy tűnik, hogy a tisztelt liberális és szocialista ellenzéket, az öszes demokráciáért aggódásával együtt az EMBEREK elküldték a picsába.....már megint....még mindig. Szóval, ha a pesti embereknek tetszik akkor nekem is jó:) Demszky sem bosszantott, megérdemeltétek.

Viktus 2011.11.29. 15:01:09

@Vidéki:

Ő a pártod új ideológusa?

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2011.11.29. 15:01:11

@GGG77: Mindent elmond a Fideszről, hogy mellettük egy Tarlós kaliberű ember pozitív szereplőnek tud tűnni egy történetben."

Ott a pont :-)

Közbiztonság Szilárd 2011.11.29. 15:01:17

@Roltii:

A BKV működésére Budapest már évek óta nem ad pénzt (konkrétan egy fillért sem), mindig a kormánytól kunyerál.
Többek közt ezért is ennyire drágák a jegyek és bérletek (és nem a bliccelők miatt).

Mondjuk a feladatra Tapló Pista is alkalmatlan, mert csak látszatintézkedéseket hozott ő is, közterület-átnevezések stb., de semmi érdemi.
Pedig kurvára kellene már pl. az időalapú BKV-jegy, amit épp ők ígértek ellenzékben 4 éven át. Több mint éve hatalmon vannak, és egyetlen lépés sem történt ebbe az irányba, csak a lopások mennek.
De azok nagyon, Demszky már szégyelli magát, hogy neki ehhez már nem voplt pofája, pedig ő sem volt kispályás tolvaj.

csoko20 2011.11.29. 15:01:33

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Biz' Isten azt hittem ugyanezt akarják, amikor meghallottam a 23 külön kis város tervét.

Winston Smith 2011.11.29. 15:02:50

Én is hallottam olyat, hogy Tarlós nem engedi a Fidesz-közeli cégek szabad rablását, ami miatt jópáran zabosak rá.

Lehet hogy most "megbűnhődik" ezért?

Viktus 2011.11.29. 15:03:11

@Kalmár:

Rózsadombon vidékiéknek ez így jó kapják a csókos helyeken zsiványkodva a sok milliós pénzecskéket mellette nem keringenek betörő cigánybandák sem ... fenekük kinyalva ... csoda lett volna, ha nem oda szavaznak. Egy hétre letelepítenéd őket v.mi szép magyar vidékre mindjárt máshogy x-eltek volna.

Kalmár 2011.11.29. 15:03:34

@Alterix: "egy teljesen eladósodott kis mezőváros"
Ez az ország 2. legnagyobb városa akar lenni? Ha gúnyolódsz, legyél alaposabb, mert amikor ilyen ostobaságot vágsz a másik fejéhez, azzal csak lejáratod magad...

Közbiztonság Szilárd 2011.11.29. 15:03:38

@zero:
A kerületek pont annyival szállnak be a BKV-ba, mint a főváros.
Nullával.

Egyébként szerintem is el kéne zavarni a picsába a 23 kerületi kiskirályt és udvartartását, annyival is kevesebben lopnák szét Budapestet. Mert ezek sem csinálnak mást.
Lásd pl. I. kerület, Nagy Gábor Tamás főtolvaj.

csabakirályfi 2011.11.29. 15:04:49

@shwarcz: Meg ha harcba állunk,miért csodálkozunk , hogy minden romokban hever?

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.29. 15:06:13

@kíváncsivagyok:

"és létrehozott egy náci színházat ! "

Úgy van, no igen.

Amikor Tarlós a Dörner-Csurka párosnak adta az Új Színházat, abban a pillanatban vesztette el kevéske hitelességét. Attól a pillanattól kezdve már szinte sértő Budapestre nézve, hogy Tarlós lehet főpolgármestere.
A fidesz-fiúkkal szemben viszont semmi esélye sincs, hiszen a pont az Új Színház esete mutatta meg, hogy mennyire nem maga ura. Sok lúd disznót győz. És sok a lúd, nagyon.

********

Akármennyire is nem tetszik ez a fidesznek (vagy más pártnak), Budapest élére egy központi önkormányzat kellene, kerületért felelős vezetőkkel és erős kezű polgármesterrel. A kerületekbe pedig kisebb feladatokat kellene delegálni. Egy ekkora várost csak így lehetne hatékonyan üzemeltetni, csak így lehetne arra a szintre emelni, ahol korábban volt. Most sajnos leginkább egy lepukkant koszfészekre hasonlít, szégyenletes, amilyen állapotban van.

Egyébként egyáltalán nem véletlen mindaz, amit a cikk feszeget. A rendszerváltáskor hatalomféltési okokból egyik párt sem ment bele abba, hogy valóban erős (a new-yorkihoz hasonló) önkormányzata legyen Budapestnek. Minden oldal attól félt, hogy egy erős budapesti polgármester bezavarhat az aktuális kormány munkájába, vagyis országos véleményformáló befolyása lehet (ne feledjük, az ország vízfejű, a fővárosban a lakosság ötöde lakik és gazdasági ereje is meghatározó).
A fidesz most pont a rendszer további gyengítésén dolgozik, hogy ellenőrzésmentesen tehesse rá a kezét az egész kasszára.

Persze, mindegyik oldal vastagon sáros, így ment ez Demszky idején is, nincs új a nap alatt. A különbség csupán annyi, hogy a fidesz sokkal durvább módszerekkel és arrogánsabban gyűri maga alá a potenciális vetélytársakat. Találó a cím: keselyűk.

Te jó ég, micsoda marakodás lesz itt, ha egyszer bukik a párt és atomjaira hullik ez az egész bolhacirkusz! De az se piskóta, ami addig várható.

Winston Smith 2011.11.29. 15:06:29

@Kalmár: "Ez az ország 2. legnagyobb városa akar lenni?" Szerintem nem, ez Lázár Janira és Hódmezővásárhelyre utal.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.11.29. 15:07:10

Hogy klasszikust idézzek, besza, behu, a Párt szószólói kínai kommunistától idézgetnek! :DDD

Vidéki 2011.11.29. 15:08:46

A helyi önrendelkezés a magyar történelemben már elért egyszer egy magas szintet, olyan korszakban, amelyet a „feudális anarchia” korszakaként jellemeztek. Csák Máté személye és a feudális kiskirályok jellemezték

A szintén tízmilliós Svédországban megelégszenek kb 300 önkormányzattal, nálunk tízszer annyira van szükség.

Nem is tudom, hogyan képesek elviselni a svédek az életet ilyen kevés önkormányzattal?

Talán a hidegebb időjárás edzette meg ennyire őket?

Kalmár 2011.11.29. 15:08:49

@Viktus: Rózsadomb nem szavazott. Nem abban a választói kerületben van. Persze én is tévedhetek

Egyébként igazad lehet vidéken tök más lenne az eredmény:
Polgármester választás – Püspökladány

1. Dombi Imréné (Fidesz-KDNP) – 42%
2. Tóth Lajos (független) – 24 %
3. Molnár László (független) – 20%
4. Borsos László (Jobbik) – 14%

Önkormányzati képviselőválasztás – Debrecen (9-es választókerület)

1. Komolay Szabolcs (Fidesz-KDNP) 445 szavazat – 47,19%
2. Sztancs Gábor (független) 236 szavazat – 25,02 %
3. Csikai József (Jobbik) 155 – 16,44%
4. Suták Miklós (MSZP) 40 szavazat – 4,24% !!
5. Mezősi János (DISZ) 36 szavazat – 3,82%
6. Görög Jenő (LMP) 31 szavazat – 3,29%

Ja, nem.....

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.29. 15:09:52

@Viktus: "@Vidéki:

Ő a pártod új ideológusa? "

ÚJ?

OÁFK 2011.11.29. 15:10:01

OFF: Megmenekültünk! A Marsról fogjuk finanszírozni a költségvetést, miután Kína és az arabok is elzavartak bennünket a pitlibe! Bizonyíték: hvg.hu/panorama/20111129_wittner_maria_ufo_magazin#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2011_11_29

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.29. 15:10:12

@Kalmár:

"Szerencsére nem Pesten élek, de nem értem, hogy ha ekkora a fejetlenség, diktatúra, stb, akkor miért szavazott megint közel 60% a Fideszes jelöltre?"

a II: kerület erősen jobbos kerület, a Fővárosi közgyűlésben :
Fidesz–KDNP-frakció (17 fő, 51,5%)

MSZP-frakció (10 fő, 30,3%)
LMP-frakció (3 fő, 9,1%)
Jobbik-frakció (3 fő, 9,1%)

Vagyis a Fővárosban már 2010 októberében sem volt meg a 2/3, inkább csak az 50-50% ...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.29. 15:11:04

@GGG77:

"Mindent elmond a Fideszről, hogy mellettük egy Tarlós kaliberű ember pozitív szereplőnek tud tűnni egy történetben. "

Nagy megfejtés!

kicsijuti 2011.11.29. 15:11:27

@kíváncsivagyok: annak az 560 millának a 98%-a vissza kerül az államhoz...

Viktus 2011.11.29. 15:11:53

@Vidéki:

NA NE LÁTJA MINDENKI??? VIDÉKI ELLENTMOND A KENYÉRADÓ GAZDÁINAK!

VASTAGBŐR TÖRTÉNELMI PILLANAT!

Minek akar a Fidesz budapesti csapata BÖSZ 23 különálló lényegében települést a kerületekből ?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.29. 15:13:14

@Winston Smith:

"Én is hallottam olyat, hogy Tarlós nem engedi a Fidesz-közeli cégek szabad rablását, ami miatt jópáran zabosak rá."

Én is ezt hallottam ...... a VEKE meg ezt írta a FB-on:
"Illetve egy van, az úgy szól hogy direkt akarják kivéreztetni a Fővárost, hogy olcsón megszerezhessenek bizonyos jogokat és vagyontárgyakat... Reméljük a hír csak kacsa."

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.29. 15:13:17

@belekotty:
Biztos, hogy nem most ment el, mert amióta ismerlek, mindig ilyen elkámpicsorodott voltál.

Alterix 2011.11.29. 15:13:35

@Kalmár: Hódmezővásárhelyre céloztam. Utána: "Illetve Lajos, aki..." Itt pedig Kósa Lajosra és a debreceni mutyira céloztam.
Debrecen különben is szabad királyi város volt, míg Hódmezővásárhelynek a mezővárosi rang jutott.

" Ha gúnyolódsz, legyél alaposabb, mert amikor ilyen ostobaságot vágsz a másik fejéhez, azzal csak lejáratod magad... "

Egyetértek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 15:14:18

@Viktus:
Csak nem kapta meg az új véleményét. :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.29. 15:15:21

@Közbiztonság Szilárd:

"A kerületek pont annyival szállnak be a BKV-ba, mint a főváros.
Nullával."

Nem, a Főváros ad 10 milliárdot. Ami persze kevés. Évi 20 milliárd mínuszban van a BKV, az pont a Főváros hiányzó 20 milliárdja. Sokkal könnyebb lenne, ha a kerületek vagy az agglomeráció is beszállna, vagy mondjuk a parkolásból befolyt pénzek egy részéről tövrény mondaná ki, hogy csak tömegközlekedésre lehet fordítani.

Vidéki 2011.11.29. 15:17:51

@kíváncsivagyok:
„”...és létrehozott egy náci színházat !"

Az ön pihent propagandista agyában.

Napjaink balliberális propagandistái csaknem 70 évvel a fasizmus leverése után, mindenütt fasisztákat, újnyilasokat, nácikat stb. látnak és láttatnak.
Motivációik semmivel sem tisztábbak, semmivel sem különbek, mint a salemi boszorkánypereket kiváltó hisztérikus lánycsapaté, akik élvezték, hogy elképesztő állításaikat, vádjaikat, látomásaikat a bíró komolyan veszi és felhasználták arra, hogy megfélemlítsék, terrorizálják, kiiktassák a közösségből a nekik nem tetsző egyedeket.
Ez a fasisztázó propaganda nem új dolog és régóta a kommunista propaganda fegyvertárába tartozott.

Az antifasiszta harc ugyanis tovább folyt, a tengelyhatalmak veresége után is.

„Dühödt szenvedély, amellyel a kommunisták a fasizmust, számos utánzójára hivatkozva, tovább éltetik …

Így lehet a kommunizmust továbbra is a demokráciával azonosítani, közben pedig minden ’burzsoá’ kormányt azzal gyanúsítani, hogy Mussolini vagy Hitler utánzóinak az útját egyengeti.

Amióta a fasizmusnak vége, azóta nincsen kommunista politika ’fasiszta veszély’ nélkül”

– írta egy korábbi kommunista, Francois Furet, a francia forradalom történetének újragondolója,
(Antifasiszta duplagondol
Konzervatorium I 2011.10.21. 07:15)

ZBR 2011.11.29. 15:18:05

Ezek BÖSZmék. Értem én, hogy kell a szék a megélhetési politikusoknak, de huzzanak el mostmár. A BM mindhárom variációja teljesen jó és vállalható. Talán a kettesben kicsit túl sok a kompromisszum és hiányzik az összesből a régiós hozzáállás, tehát az agglomeráció valamilyen értelmesebb becsatolása a fővárosi régióba.... De amúgy nagyonis előremutató lenne a dolog 20 évnyi kerületi szenvedés, Láng Zsoltok, Rogán Tónik, Hunvaldok és egyéb kiskirályok után. És úgy látom, ez utóbbit MINDENKI elismeri, a Vastagbőr is és a kommentelők is.

"Ráadásul nincs rá garancia, hogy egy egyetlen, életképes, vállalható, nem-fideszes főpolgármester-jelölttel szemben győzne a fideszes jelölt. "
Van garancia. Az, hogy nincs egyetlen, életképes, vállalható, nem-fideszes főpolgármester-jelölt sem. :) Épp ezért nyert Tarlós. Pedig ő sem volt túlságosan vállalható, de legalább névleg nem-fideszes. Nem tudom, érthető-e a gondolatmenet?

Ja, és aki Láng Zsoltit megszavazta most, az igencsak gyakoroljon önkritikát.

szekőcei 2011.11.29. 15:19:15

Pista, Pista - nem ezt a lovat akartad, hmm?

Vidéki 2011.11.29. 15:20:47

@Viktus:

Ez halomra dönti korábbi téveszméidet, miszerint "bértollnok" lennék.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.29. 15:23:08

@zero:
Ezt az adatot honnan vetted?
A BKV-val ugyani épp az a baj, hogy csak a kormány meg a jegybevételek vannak, a főváros egy kanyit nem ad neki, és pont az a kb. 33,3% hiányozna, amit tisztességes helyeken belead a helyi önkormányzat (illetve annyi sem, mert ha a főváros is annyit adna, mint a kormány meg a jegybevételek, akkor már vastagon nyereséges lenne a cég).

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.29. 15:23:52

@zero: ""Illetve egy van, az úgy szól hogy direkt akarják kivéreztetni a Fővárost, hogy olcsón megszerezhessenek bizonyos jogokat és vagyontárgyakat... Reméljük a hír csak kacsa."" - ez csak engem emlékeztet az esztergomi eseményekre ?

na jó, ott navracsics már tovább is gondolta a sztorit, döbbenetes jogszabály-tervezet:

www.parlament.hu/irom39/05070/05070.pdf

én sajnálom 2011.11.29. 15:25:18

Nem kéne inkább elemezve a mûködést, rávilágítani a hiányosságokra, kiemelni a pozivtívumokat, továbbá jövôképet adni a városnak? Ezekre alapozva józan ésszel alkotni egy mûködôképes struktúrát az agyament ötletelés és azonnal megcsinálás helyett.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.29. 15:26:08

@triumphator:
Én ezzel értek egyet!

Budapestet közigazgatásilag Isten tudja mikor szervezték meg. Azóta sok víz lefolyt a Dunán.
Ideje lenne feldarabolni, majd újra összerakni, de ezúttal ésszerűbben, minden szempontot figyelembe véve. A fő szempontokat kellene leszögezni, prioritizálni (ammeg mi?), majd megállapítani, hogy melyek az optimális méretek lakosság/terület/hagyományok/gazdaság szempontjából. Esetleg egyes szegény negyedeket gazdagabbakkal összecsapni, hogy üsse a széle a hosszát. Jujj, hogy én mit beszélek. :-)

Na, most mondok pár szokatlan dolgot:

Még azt is el tudnám képzelni, hogy legyenek olyan kerületek, amelyek egyik fele Budán, másik fele Pesten van. Így legalább fejlesztenék a hidakat, a dunai hajózást. De ez tényleg egy extrém ötlet.

Az viszont nem hülyeség, hogy létrehoznék olyan zónákat, amelyek nem tartoznának egyetlen kerülethez sem, hanem közvetlenül a Székesfőváros gyámolítaná őket. Ilyenek lennének a világörökségi helyszínek: Várnegyed, Duna-parti Korzó, Margit-sziget, esetleg a Hősök terének környéke.
A Parlament szűk környékét - na, bumm! - a Parlamentnek rendelném alá.

Mondjam tovább?

Viktus 2011.11.29. 15:26:57

@Vidéki:

Ez inkább egy pislákoló gyufafény az elméd sötétségében :P , de elindulhatsz a megvilágosodás felé. ;)

messi-asz 2011.11.29. 15:26:58

még csak most csatlakoztatyák rá a FIDES PÉNZSZIVATTYÚT a városra?

eddig nem csináltak semmit? épp csak átalakították az irodáikat? és kocsit vettek? ideje volt már a köz érdekében (fides) is cselekedni

Alterix 2011.11.29. 15:28:37

@Vidéki: Visszatérve a színházra:
1. Volt egy pályázat szakmailag, gazdaságilag rendben volt.
2. Volt egy vicclapba illő beadvány, amiben a középiskolai magyar nyelv és irodalom érettségit megszégyenítő hibák voltak. Pénzügyi tervezete pedig teljesen homályba burkolózott. De, a "mi haverunk" adta be.

Melyik nyer?
Ha még a Demszky-érában lennénk azt mondanám, valamelyik judeobolsevik rabló akar megint fix megélhetést, befolyást, hatalmat a saját kis miliőjében.

El lehet vonatkoztatni ideológiától, zsidóktól, fasitákzó kommunistáktól. És lám csak azt látjuk, hogy ezek a sráck ugyanazt csinálják mint elődeik, csak pofátlanabbul.
És gyanítom nem csak egyszeri eset volt ez a "Hátország" projeckt.

Viktus 2011.11.29. 15:29:54

@Közbiztonság Szilárd:

Az a cég az életben nem lenne ebben a felállásban nyereséges ... sőt kevésbé veszteséges sem, amíg a pártkasszák, és csókosok kifizetőhelye ...
Érdekes ez a tömegközlekedés az alvállalkozóknak megérte számtalan járatot üzemeltetni az állami közlekedési cégek meg mindig a tönk szélén keringenek.

Kalmár 2011.11.29. 15:30:11

@zero: Az vicces, hogy a Jobbik és az LMP jelöltje egy platformon van szerinted...
Ha minden kerületben 51%-kal nyer a Fidesz az miért nem ér 2/3-os fölényt? Ha majdnem minden kerület Fideszes képviselőt akar, akkor te miért írnád ezt felül? Ez van, éljetek vele együtt.

mizrolist 2011.11.29. 15:31:39

@Kalmár: én azért kíváncsi lennék egy mostanában tartandó esztergomi időközi választás eredményére :P

csoko20 2011.11.29. 15:32:16

Most még csak Tarlós jajveszékel, de mi lesz ha a másik 3200 polgármestert kezdi faszolni a fidesz spórolás, átszervezés címszóval? :))))

béla a görög (törölt) 2011.11.29. 15:32:21

Most miért is nem jó az első bekezdés 2.) variációja?
Racionális, logikus - ez a baj?
Helyette inkább 23 kiskirályság 5 szaros ogy. képviselő miatt? ezek nem akarnak kimenni többet az utcára?
Nem gondoltam, hogy Tarlóst valaha pozitív figurának fogom tartani...

SvenH. (törölt) 2011.11.29. 15:34:23

Kósa Lajosnak mi koze van BUDAPESTHEZ???

Viktus 2011.11.29. 15:35:40

@Kalmár:

Nem vennék mérget rá, hogy jelenleg minden kerület fideszest akarna már :P

@SvenH.:

Érettségi megszerzése óta mindenhez ért ...

Vidéki 2011.11.29. 15:43:02

@Alterix:

" Volt egy vicclapba illő beadvány, amiben a középiskolai magyar nyelv és irodalom érettségit megszégyenítő hibák voltak. Pénzügyi tervezete pedig teljesen homályba burkolózott."

De csak a te értékítéleted szerint.

Akik a döntés felelősségét viselték másként gondolkoztak, mint te.

Légy toleráns! Légy képes elviselni a tiédtől eltérő véleményeket is.

bgp 2011.11.29. 15:44:34

@Zébácsi: Jaja, annyi a lúd, hogy már csak Bajnai Gordonban bízhatunk. De most komolyan :)

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.11.29. 15:44:59

senki se kérdezett meg, pedig oly egyszerű a megoldás.

23 kerület, 1 főváros.
1 polgármester,
23 kerület meg ad 1 vagy 2 tanácsnokot, lakosságarányosan
---------
összes beruházás a fővárosi közmunkák tanácsánál, kivéve, ami csak 1 db kerületet érint.
összes bevétel a fővárosnál (ipa, parkolás, adók, illetékek) amiből finanszírozza is a dolgokat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 15:45:32

@Vidéki:
Olvastad te Csurka legújabb publikációját?

Terézágyú 2011.11.29. 15:47:47

@Vidéki:
"" Volt egy vicclapba illő beadvány, amiben a középiskolai magyar nyelv és irodalom érettségit megszégyenítő hibák voltak. Pénzügyi tervezete pedig teljesen homályba burkolózott."

De csak a te értékítéleted szerint."

:)))))) És még sok más ember értékítélete szerint :)
De hát tudjuk, hogy a helyesírás meg a stilisztika, az komcsi csökevény :)

Mindenesetre biztos lehetsz benne, hogy ha valami ballibsi írna és pályázna így, mint Dörner, akkor is ugyanez lenne a véleményem.

"Akik a döntés felelősségét viselték másként gondolkoztak, mint te."
Ez egy nagy igazság.
Annak idején Kádár is másként gondolkozott. Van ez így.

"Légy toleráns! Légy képes elviselni a tiédtől eltérő véleményeket is."

Deeeee jó ez a mondat!!! Leírnád ezt a kuruc.infón is? :)

SvenH. (törölt) 2011.11.29. 15:49:36

majd ha a tetu rogan azt veszi eszre hogy nem lesz a szemete a szemetegetobe elvive, es a peremkeruletek megtagadjak a halottak elszallitasat es eltemeteset akkor hapogjon mint egy homar gunar...
es ezennel a meleg kozosseg tagjaitol en kerek elnezest

a XII is nyissa vissza a nemetvolgyi temetot, es roganka is dozeroljon el egy-ket szallodat es akkor lesz temeto... vagy egyenkent latogassa vegig az idoseket es gyozze oket meg hogy a Dunaba beszorni a hamvakat milyen cuki....

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 15:49:37

Tarlós most megtanulhatja, hogy nem lehet csak egy kicsit odapucsítani narancséknak. Vagy a totális csicskásuk a város ellenében is, vagy gondolkodás nélkül, azonnal kinyírják.

Secnir 2011.11.29. 15:49:54

@Vidéki:
" Volt egy vicclapba illő beadvány, amiben a középiskolai magyar nyelv és irodalom érettségit megszégyenítő hibák voltak. Pénzügyi tervezete pedig teljesen homályba burkolózott."
"De csak a te értékítéleted szerint."

LOL

meg az a párezer színész, aki tüntetett a színház ellen, meg a színház dolgozói, meg a színházzal kapcsolatban álló külföldi neves rendezők, írók stb...
...meg párszáz újságíró...
...meg párszáz politikus, közéleti személyek, mind-mind hülye, csak tarlós meg te vagy helikopter.

betegesh 2011.11.29. 15:50:19

nem, nem láttuk a hunvald gyurinál, még a bíróság szakértői szerint sem történt áron alul eladás -- miről beszélünk? egy fideszes eljárásról, ami látványosan megbukott/bukik, nevetséges erre az ügyre hivatkozni már.

bgp 2011.11.29. 15:53:55

@Lófasz Hadnagy: Ahogy fogy a fóka, ezek még egymást is kinyírják. A 23 kiskirály durván fog harcolni, ha nincs felettük senki.

mizrolist 2011.11.29. 15:55:33

@Vidéki: Dörner pályázata összesen 16 oldal, gazdaságilag nem volt benne alátámasztva a kitalált program, és az együttműködő rendezők felsorolásában legalább 2 olyan van, aki nem is hallott Dörnerről és a tervéről, hogy vele dolgozna együtt. A színház jelenlegi társulatából többen is jelezték, hogy nem fognak maradni.
Én nem jósolok nagy jövőt annak a színháznak.

Alterix 2011.11.29. 15:55:48

@Vidéki: "Légy képes elviselni a tiédtől eltérő véleményeket is."
Abban azért egyetérthetünk, pláne az "elmúltnyócév" után, hogy:
-aki pályázatot ad be, semmiféle konkrét pénzügyi, gazdasági terve nincs, az nagy valószinűséggel lpni akar, fog, különösen, ha több tízmilliós központi forrásokat vár

-aki olyanokat tüntet fel támogatói, leendő munkatársai között, akikkel soha nem is konzultált -sőt a riválisait támogatnák- az hazudik.

bgp 2011.11.29. 15:56:14

@betegesh: Most se lesz egy bírósági szakértő aki hibát fog találni. Eljárás? Az meg már le van vajazva. Ha valamilyen törvény esetleg még akadályoz egy stiklit, akkor azt kiírják a könyvből, oszt' jó napot.

Vidéki 2011.11.29. 15:56:25

@Lord_Valdez:
Nem olvastam.

Kellett volna?

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.11.29. 16:01:24

@Enrico72: ma csacskaságnak minősítették, holnap törvénybe foglalják. Így megy ez nálatok, de ezt neked sokkal jobban kell tudni. :)

Vidéki 2011.11.29. 16:02:29

@Secnir:

"meg az a párezer színész, aki tüntetett a színház ellen, meg a színház dolgozói, meg a színházzal kapcsolatban álló külföldi neves rendezők, írók stb...
...meg párszáz újságíró...
...meg párszáz politikus, közéleti személyek,"

De ezeknek a derék embereknek nem érte el az ingerküszöbét, arcizmuk sem rándult, amikor egy elítélt adócsalót neveztek ki a Mikroszkóp Színpad élére, aki hatalmas összeggel károsította meg a közösséget.

Miért?

Lehet, hogy nem is annyira szilárd erkölcsűek, mint feltételezed?

Viktus 2011.11.29. 16:02:53

@betegesh:

"De csak a te értékítéleted szerint.

Akik a döntés felelősségét viselték másként gondolkoztak, mint te.

Légy toleráns! Légy képes elviselni a tiédtől eltérő véleményeket is."

Ez vonatkozna Hunvaldra is? Hagyó? :D:P

mediacapic 2011.11.29. 16:05:11

Sok 10.000 semmirekello kozhivatalnokot kellene elkuldeni a francbai!!!! Es mindjart nem a kisembereket sujto adokat kelllene naponta bevezetni, h maradjon penz az allamkasszaba!

Vidéki 2011.11.29. 16:05:33

@mizrolist:

"Én nem jósolok nagy jövőt annak a színháznak."

Ha valóban annyira tudsz jósolni, mint beképzeled, ajánlom neked, hogy inkább a lottózás terén kamatoztasd képességeidet.

Hatalmas pénzeket kereshetnék, kevés tinta felhasználásával.

Dinsdale Piranha 2011.11.29. 16:11:30

Félek, hogy Budapest is nemsokára Esztergom sorsára jut. A Fidesz már bebizonyította, hogy bármit elpusztít ha érdekei azt kívánják.

vasgyuszi 2011.11.29. 16:11:59

Az egészbol nekem az jött let, hogy ezek a gennyedékek még egymás szemét is kilopnák/ják. Gratulálok Mao.!

ne most 2011.11.29. 16:13:52

Úgy látszik Esztergom már nem játszik.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.29. 16:14:12

hirszerzo.hu/nyuzsi/2011/11/27/Szamoljon_On_is_bazmegeket_millios_jutalmak_N57A35#utm_source=hvg.hu&utm_medium=listing&utm_campaign=crossmarketing

"Az Index számításai szerint egy átlag NMHH-dolgozóra ugyanis 1,17 millió forint jutalom fog jutni idén év végén, az alapján, hogy a körülbelül 480 fős hatóságnál idén 561 millió forintot, átlagosan két és fél havi fizetést terveznek kiosztani jutalomként."

Terézágyú 2011.11.29. 16:14:42

@Vidéki:
"egy elítélt adócsalót neveztek ki a Mikroszkóp Színpad élére"

Tyűűűűű :))))

Nem ez történt :)

Már évek óta igazgatója volt a színháznak, amikor pedig elítélték az adócsalás miatt, akkor lemondott/lemondatta az akkori szoclib városvezetés...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 16:14:55

@Vidéki:
Nem. Nem nagy veszteség, csak a szokásos baromságok.
Egy dologra jó, hogy láthatod a náci jelző nem is annyira túlzás. Csurka afféle old-school nyilas, aki leragadt a 30-as években. És az ilyet nem is kell nagyon keresni, csak kiáltsd el magad, hogy bank, vagy ilyesmi és hamar előkerülnek.

Secnir 2011.11.29. 16:18:33

@Vidéki:
te aztán képben vagy öregem :-)
Azt hallottad, hogy Rákosi lemondott és Moszkvába távozott?

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 16:24:00

Egyébként mint említette valaki, az valóban egy vicc, hogy a 10 milliós NYC 5 közig. egységre oszlik, egy polgármester van, tényleges döntési jogkörrel (hatalommal), a 2 milliós (sem) Budapesten meg van 23 kiskirályság és egy, ha nem is béna kacsa, de nem túl potens főpolgármester. Teljesen ésszerű volna egy NYC-hez hasonló felosztás, ezzel alapból nincs is gond.

Teszem hozzá, hogy az sincs rendben, hogy a polgármestereket közvetlenül választják, meg a közgyűlés tagjait is, de a polgármester gyakorlatilag a közgyűlés tagjainak a támogatásától függ, így ha nem tudnak együttműködni, akkor az történik, mint Egomban. Vagy maradjon a közvetlen polgármester választás, de akkor valóban legyen hatalma, vagy pedig a közgyűlés válasszon polgármestert, mint ahogy az ogy. minielnököt, de ez így, mint látszik, nem oké.

Tehát volna értelmes változtatási lehetőség, nem vagyok változtatásellenes. Itt az a kurva nagy baj, hogy teljesen egyértelműen Tarlós nem hajlandó hagyni, hogy totálisan kézivezéreljék, így kétségbeesetten keresik annak módját, hogy iktassák ki és vegyék át a totális hatalmat ők közvetlenül, vagy a mindhalálig hű csicskásaikon keresztül.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.29. 16:28:02

@bgp:

:-).

Bajnai? Ő és Oszkó válságmenedzselést csinált - most pont erre lenne szükség.

Mindaz a szakmai vélemény, amit Oszkó blogján olvasok átfogó és felelős gondolkodásra vall, a Matolcsy által képviselt irányvonallal ellentétben a relaitás talaján nyugvónak látszik.

De mindig az a kérdés, hogy mi az a szakamaiság, ami a politikai darálóba kerülve meg tud maradni.
Matolcsy közgazdász, és biztosan emlékszik még arra, mit tanult az egyetemen. Az, hogy ennek ellenére más valósul meg (vagyis nem az, ami valójában indokolt lenne) azt a látdzatot kelti bennem, hgy valójában OV hozza meg a döntéseket, ő szab irányt. Ezzel az a kisebbik baj, hogy OV láthatóan semmit sem tud a közgazdaságtanról, a piacokról, annak működéséről - nagyobbik pedig az, hogy tények és adatok helyett víziók mentén irányít. Talán fel sem fogja, hogy rossz felé kormányoz. De nincs is senki, aki megmondaná neki?

Alternatíva? A galaxis peremein sem látható.
Bajnaiék mögött nincs jelentős erő, és egyelőre ők sincsenek sehol. A mostani ellenzékből senki sem alkalmas, a Milla most alakul, átütő erő nincs bennük, ők inkább civilek, mint politikusok.

Egy biztos: a mostani kamikaze akcióknál, felelőtlen és kapkodó intézkedéshalmaznál merőben más kellene ide. Gzadaságilag (és társadalmilag is!) váltani kellene, más pályára kellene állítani az országot, más logikára vezetni az embereket.

De addig, amíg az eredeti tőkefelhalmozás ideje tart (mert szerintem ez van most, arcpirítóan nyíltan és durván), addig nincs sok esély. Marad a gyenge ellenzék, és a (még) erős, de nem túl bíztatóan kormányzó fidesz.

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 16:31:28

@Terézágyú: @Lord_Valdez: @Secnir:

Próbál terelni a nyomoronc, de olyan hülye szegény, hogy még annak sem néz utána, amivel visszalőni próbál.

Azt meg ne is várjátok tőle, hogy felfogja: NÁCIKNAK NEM ADUNK SZÍNHÁZAT, PONT.

Kalmár 2011.11.29. 16:37:03

@Terézágyú: Szóval akkor a Nemzeti élén egy olyan köcsög állt (sajnos most is), aki a Erdély elcsatolását ünnepeltette volna a románokkal.
Egy másik színház élén pedig adócsaló.
Ezek tények. Miért nem zavarta ez a liberális értelmiséget? persze tudom. Toleránsak.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.11.29. 16:40:24

A fidesz csak hazudozik.
Nem látom gyurcsányt, bajnait, kunczét, demszkyt, medgyessit a börtönben.
Hol van az ígért elszámoltatás? Holló a hollónak nem vájja ki a szemét, egy tőről fakad mindegyik párt.
Kivéve a Jobbikot.
Ők bizonyították, hogy rendes emberek, még ha ez nem is tetszik az ország megrontóinak:

index.hu/belfold/2011/11/29/ralottek_a_gyongyospatai_polgarmesterre/

Elkobozni minden politikus bűnöző teljes vagyonát azonnali hatállyal és börtönbe velük!

Terézágyú 2011.11.29. 16:40:58

@Kalmár:
"Szóval akkor a Nemzeti élén egy olyan köcsög állt (sajnos most is), aki a Erdély elcsatolását ünnepeltette volna a románokkal."

Igen, ő ünnepeltette volna meg velük. Ők nem akarták ugyan megünnepelni, de ő ra-gasz-kodott hozzá, hogy megünnepeljék.

regress 2011.11.29. 16:47:34

@Kara kán: ne mond tovább,baszogasd a kecskédet ferdeszemű.@Kalmár: ez tiszta üzlet,kiadja a helyiséget.a csurka színház tetszik?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 16:53:03

@Lófasz Hadnagy:
Engem nem zavar. Jogában áll nyilasnak lenni és színházat üzemeltetni is. Az, hogy állami pénzből teszi már viszont gáz.

Ironfist 2011.11.29. 17:01:37

@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI! Ha nyelvtani hibát vét valaki, nem csak annak az értékítélete szerint nevetséges, aki felhozza! HAZUDSZ, FIDESZELSZ, VIDÉKI!

Ironfist 2011.11.29. 17:04:33

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
"Ők bizonyították, hogy rendes emberek, "

Engedtessék meg, hogy hangosan kiröhögjelek...

Közbiztonság Szilárd 2011.11.29. 17:13:07

@Secnir:
Nem akarlak elkeseríteni - ráadásul nekem sem tetszik Dörner kinevezése -, de összesen alig voltak ott 200-an.
Ebbe sem pár ezer színész, sem pár száz újságíró nem fér bele.

@Lófasz Hadnagy:
NYC csak 1 közigazgatási egység (Manhattan), és alig 2 millióan lakják.
Amire te gondolsz, az New York, ami nem azonos New York Cityvel.

@Kalmár:
Nem ünnepeltette volna, kiadta a színházat egy nemzetközi eseményre, ahogy ezt normális helyeken szokás.
Hogy pár (jobbikos) barom ebből kavalkádot csinált, az más kérdés.

Az adócsaló meg, amikor elítélték, ki lett rúgva (ja, és mellesleg visszafizette azt a pénzt már a tárgyalás során, az ítélet ELŐTT, aminek az elsikkasztásával megvádolták; fideszes mikor tett ilyet?).
Az teljesen más kérdés, hogy pocsék színész és előadó.

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Hát neked sem a szomszédod az agyalágyult.

2011.11.29. 17:14:04

Budapest szakadjon szét 23 független településre! Semmi szükség nincs még egy übervízfejre mindezek fölött, ahol a pénzlopáson és népsanyargatáson kívűl semmivel sem foglalkoznak!

2011.11.29. 17:14:24

pedig a sok kiskirály kerület miatt van egy csomó káosz, korrupció meg sutáskodás Budapesten. Átlépsz egy vonalat és más a parkolás, rendőrség, közterület.... lehet tologatni a kerülethatáron lévő terekkel kapcsolatos teendőket és így tovább. Aki a kerületeket akarja erősíteni, az baszik rá, hogy milyen az élet Budapesten, csak a saját zavarosban halászata érdekli.

This_is_Sparta (törölt) 2011.11.29. 17:19:00

"Csak jó nagy tortából lehet egy jó nagy szeletet kihasítani, még Debrecen (Mr.10%) sem mérhető össze Budapesttel."

Mit jelent a Mr.10%!?

Debrecen népessége a Wikipedia szerint: 208 016 fő (2011. január 1.) volt, azaz az ország népességének valamivel több, mint 2%-a él a városban.

Trejo 2011.11.29. 17:22:07

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Sírva röhögtem mikor elolvastam a kommentedet, pedig a poszt elég elszomorító volt. Milyen kultúrkörből származol, ha a Jobbikos politikusokra* felnézel? XD

*= félművelt, hülyeségeket ordibáló, primitív, még nem jutott oda a húsosfazékhoz, (fasiszta)

You made my day! XD

Trejo 2011.11.29. 17:29:27

@This_is_Sparta: 10% = "állítólag" ennyivel többe kerül Debrecenben egy önkormányzati megrendelés, a hódmezővásárhelyi 20 %-kal szemben. Ez a bizonyos plusz összeg a balliberális szemét ármánykodó ellenfülkeforradalmárok szerint a polgármesterek zsebébe vándorol.
Aljas hazugság! Ki képzelné Kósa, Lázár vagy bármelyik igen tisztelt polgármester úrról, hogy lopnak? Én biztos nem!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.11.29. 17:38:22

Ha már felhoztátok a Zsírtáltost, meg a Sass-adócsalós sztoriját, megkérdezném, hogy a Zsírtáltos 28 milliója előkerült-e már....?

tudi 2011.11.29. 17:53:47

Így végig olvasva a BM javaslatait azok tűnnek az életképesebbnek, de amit ez a BÖSZ, meg Kósa összehozott az egy katyvasz nem több, mert akkor lenne egyrészt Pest megye, meg Budapest is egy "megye" lenne. Na ezért kellett volna már régen meglépni azt, hogy a polgármesterek nem lehetnének képviselők.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.29. 18:02:09

@regress:
Nem tőled kérdeztem, mentális regresszió.

dr. Aullah 2011.11.29. 18:09:57

@somewhat damaged: Ez teljesen így van. Mindegyik kiskirály külön kis birodalmat akar magának, itt kurva sok pénz megy el. Nincs szükség ennyi kerületre... de hát ők csak a saját zsebükre gondolnak.

Zedder 2011.11.29. 18:10:02

@Közbiztonság Szilárd: "NYC csak 1 közigazgatási egység (Manhattan), és alig 2 millióan lakják.
Amire te gondolsz, az New York, ami nem azonos New York Cityvel."

Majdnem: New York City consists of five boroughs which were consolidated in 1898:[22] The Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, and Staten Island.

Amire te gondolsz New York alatt, az az állam. NYC 5 részből áll, de mindegy is, csak a pontosság kedvéért... Nyilván a gazdag magyaroknak jó a 23 kerület megannyi vízfejjel.:)

molaris 2011.11.29. 18:20:20

A vezető értelmiségünk Robert Ludlumon szocializálódott!
Az, aki nem lelkes zászlóvivő cionista, az egy mocskosnácziantiszemitaterrorista!
Ezt tudják mantrázni, bár Ludlum legalább jól ír. Magyarországon, amikor életbe lépett a numerus clausus, nem volt ekkora az aránya a szellemi életet meghatározó zsidóknak.
Mert ne feledjük: mint az egész nyugati világban, nálunk is ők vezetnek.
Ezért a rettegés a Kelet felemelkedésétől. Azt azért ne feledjük, hogy ha India 10 év múlva a harmadik legerősebb gazdaság lesz Kína és Japán mögött, ott nehéz lesz elítéltetni és betiltani a svasztikát!XDXD

Mert bár hamisítás a "Cion bölcseinek jegyzőkönyve", de azért a szemünk előtt valósul meg. Pontról pontra.
Ezért nem árt tájékozódni, történelmet tanulni, és mindenek előtt ismerni a Bibliát!

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2011.11.29. 18:23:52

@Kalmár: Igen, tévedsz (mint rendesen). Hol a kétharmad?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.11.29. 18:40:19

@Közbiztonság Szilárd:
"NYC csak 1 közigazgatási egység (Manhattan), és alig 2 millióan lakják."

Tévedsz.
A New York City (NYC) kifejezést az egész városra használják, így különböztetve meg New York államtól, amelyben fekszik.
A szimpla "City" kifejezést használják Manhattan-re.

eccerüvagyok 2011.11.29. 18:45:29

@Trejo:
Nem-nem! Lajos lánykorában volt Mr. 10%, az utóbbi időben már Mr.20% a becsületes neve. Ne alacsonyítsd le, megdolgozott ő a titulusért.
Úgy hallottam a debreceni Fórum-ba sem építették be azt a rengeteg kiszámlázott betonvasat, a szálak pedig messzire visznek mind állami, mind nemzetgazdasági vonatkozásban. És ez csak egy piti kis vidéki beruházás egyik tételsora a cehhen...

Horizont 2011.11.29. 18:50:08

Van itt pénz! Százmillióért blogoltat Rogán!
www.napi.hu/magyar_vallalatok/szazmillioert_blogoltat_rogan.503210.html

Tarlós csalódott a Fideszbe, a Fidesz csalódott Tarlósba. Van ez így! Ha csak erről lenne szó le se szarná az ember. De mégis csak a fővárosunkról van szó. Tudjuk, hogy így nem mehet tovább csak félő, hogy sajnos megint nem jól nyúlnak hozzá. Mint mindenhez.

Van itt országosan is pénz:
" 75 milliót ad az állam a CBA-tulajdonosokról is ismert lovasversenyre"
Jól élünk! Csak az a baj, hogy inkább hiszünk a saját szemünknek mint nekik.

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 18:55:57

@Horizont:

"Tarlós csalódott a Fideszbe, a Fidesz csalódott Tarlósba."

Bele.

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 19:06:35

@Horizont:

Ha nem érted, akkor kicsit tájékozódj a -ba, -be és a -ban, -ben jelentése között. Körülbelül második osztályos anyag magyarból általánosban. Elég nagy szégyen, hogy nem érted.

hardenberg 2011.11.29. 19:11:23

Nem érdekel, mi történik a szennyes-mocskos-kutyaszaros, vörös-narancs rongyokba cibálódott Budapesten.

Horizont 2011.11.29. 19:11:42

@Lófasz Hadnagy:
Óóóóó ezer bocsánat nyelvtantanárok szent tanára! Ezt benéztem b+!! De ennél nagyobb bajod sose legyen!!!!Ha normálisan írsz és nem ennyit hánysz oda, hogy "bele" talán kapcsolok is!!!

hhh. 2011.11.29. 19:19:22

erre a mr 10%ra szívesen látnék már egyszer egy konkrét példát. mert ez így...nagyon gyenge.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.29. 19:20:25

Figyelem hónapok óta, ahogy a kommentelők hangulata érzelmei változnak, és elborzaszt a gondolat, hogy nem fogjuk tudni ezeket a k-anyjukba elküldeni. Sürgősen meg kéne jelennie a Bajnainak. De sürgősen.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.11.29. 19:24:32

@Ironfist: @Közbiztonság Szilárd: @Trejo:
Mi van szerencsétlenek? Eljátszottátok a segílyt és most itt lázadoztok?

Szerencsétlen primitív banda!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.11.29. 19:25:13

@d-evike: a tárgyalóteremben, aztán az akasztófa alatt!

P.mester 2011.11.29. 19:34:07

Taplós azt hiszi, minderről a Bonsai Duce nem tud. Ilyen már volt a történelemben. Aztán a XX, kongresszuson meg sírtak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.29. 19:39:18

@hhh.:

Egy bizonyos szint felett csak akkor buknak le, ha saját párttársai nyomják fel (Hunvald, Hagyó stb)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.29. 19:41:34

Esztergom példát mutat...

Soha többé Fidesz!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.29. 19:43:00

@zero: Ne tessék itten Kósa érdemeit csökkenteni! Mr. 10%-nak lenni pitiáner dolog, Mr. 20% viszont már tényleg csak egy igazán tökös gyerek lehet!

Vidéki 2011.11.29. 19:44:52

@Lord_Valdez:

Írod: " csak kiáltsd el magad, hogy bank, vagy ilyesmi és hamar előkerülnek". Mármint a nácik?

Bertold Brecht nem hízelgő véleménye a bankokról:

"Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest!"

Nekem úgy rémlik, ő nem volt náci.

Viktus 2011.11.29. 19:46:13

@hhh.:

Én inkább az ellenkezőjére szeretnék látni, hogy melyik magyar településen nem kell visszaosztani :D:P Hol van igazi piaci verseny szempontjait figyelembe vevő pályáztatás ahol is a minőség, és az ár/érték arány versenyez ...

Ironfist 2011.11.29. 19:56:52

@Vidéki:
"Írod:"
Igen. Írja. TUDJUK, te hazug, fideszelő!

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 19:57:14

@Vidéki:

Csak visszasunnyogtál a délutáni égésed után is? Ennyire nem bírod ki anélkül, hogy nyomasd a propagandát, vagy számonkérik rajtad a nyálverés hiányát a főnökeid?

Ironfist 2011.11.29. 20:00:17

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
"Mi van szerencsétlenek? Eljátszottátok a segílyt és most itt lázadoztok?

Szerencsétlen primitív banda!"

XDD
Idefigyelj, kiskuruc, pontosan ezért a primitívségért, amit itt te csinálsz, röhögi ki mindenki a jobbik nevű gittegyletet, meg ezért a fideszkedésért, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. :D Méghogy rendes emberek, az persze, mi lesz a következő? Orbán Viktor nem hazudik? Matolcsy György tud számolni? Mondj már még ilyen blődségeket, légyszi kurucka, mert roppant szórakoztatóak! :D

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.29. 20:01:06

Amiota a kormanyzati okorsegek, pofatlansagok es idonkenti aljassagok pellengerre allitasa egyben fideszalazas is, azota a kommentek olvashatatlanok. Nem mind, de a zome. A regi ertelmes tarsasag nagyobbreszt hallgat, mert ekkora gennyhompolyben az ember inkabb nem dagonyazik. Egydimenzios fideszhivek krikatlan rajongasa csap ossze a sajat magukat "tobbsegnek" titulalo es a szerintuk "hivatalos" allaspontot kepviselo roppant demokratikus velemenydiktatorok emesztetlenul visszakerodzott mocskaval. Mint a padloszonyeg...faltol falig. Ha felbukkan egy-egy eszerv, az ember hangosan felujjong. Olyan mintha az ember egy kadnyi pudingbol probalna kihalaszni ket szem cseresznyet. Sic transit gloria mundi. Vagy hogy Horatius idevago aranykopeset emlitsem, odi profanum vulgus et arceo.

Vidéki 2011.11.29. 20:03:19

@Lófasz Hadnagy:

Szövegedet jellemzi vezetékneved.

Annyi eszed lehet, mint a büszkén viselt vezetékneveddel definiált lóalkatrésznek.

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 20:12:35

@Vidéki:

Fáj, hogy hazudtál egy kurva nagyot és csúnya módon lebuktál vele, most meg az orrod alá dörgölöm, szar lehet. Pedig jobb lesz, ha megszokod, mert ezután is ezt fogom tenni, ha összefutunk valamelyik blogon.

Próbálsz belekötni a nickembe, de még ezt is ennyire intellektuálisan szerény módon, legalább egy csöpp szellemességet próbáltál volna kiizzadni, de nem tudsz, mert iszonyatosan ostoba vagy. Még a számodra kínos témáról sem tudtad úgy elterelni a témát, hogy legalább utána nézz annak, mivel akarsz terelni, de nem, neked még ez sem megy anélkül, hogy valami kamuval le ne bukj azonnal.

Kiválóan jellemző, hogy az értelmesebb jobbosok már rég eltűntek, kussolnak, mint szar a gazban, mert pontosan tudják, hogy ez már nem védhető. Már csak az olyan sötét barmok maradtak, mint te.

Viktus 2011.11.29. 20:20:51

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Ezt mindennap elsütöd más néven? :D legalább jobban átköltenéd a mantrát. :D Nem változott semmi csak a f@sz cserélődött ki a szánkban ... így itt is ugyanaz a hangnem ugyanaz a téma csak most amaz banda a főszereplő. Hosszú évek óta kommentelek itt az előző nevemen meg még előbb :P

Ironfist 2011.11.29. 22:07:42

@Lófasz Hadnagy:
Fideszelt EGY jó nagyot? Vidéki csak és kizárólag fideszeni tud.

@Viktus:
"Ezt mindennap elsütöd más néven? :D"

Szerintem csak fitogtatja, hogy tud két mondatot latinul :D

hhh. 2011.11.29. 23:00:23

@zero: ez így azért nagyon kevés. nosza, nézz át pár számlát, csinálj pár rejtett kamerás felvételt, és bizonyíts.
volt már rá példa, máshol is. és azt sem hiszem, ha remek jó maszoposok, elempések, jobbikosok tudtak volna, már nem próbálkoztak volna be rég néhány feljelentéssel.
mindenkinek csak a szája jár. mert biztos mindenki korrupt.

Viktus 2011.11.29. 23:03:47

@hhh.:

Nem biztos, hanem tuti ... és az nem úgy megy öcsi, hogy te bemész egy önkormányzathoz, hogy itt van 10-20% ... akkor páros lábbal b*sznak ki. Ott is megvannak az évtizedes kapcsolatrendszerek leosztva a kártyalapok minden pályázat előtt ... hol ki mit nyer.

messi-asz 2011.11.29. 23:06:23

@hhh.: nagyon buta vagy:)))

egyrészt a korrupció az mindenkinek jo (kivéve a köz nek és a társadalomnak, de ezek alvont távoli fogalmak)

másrészt általában nyilvánvalóan bizonyítható a bemenő és a kimenő adatok közötti hiánnyal...

harmadrészt próbáld meg feldobni... a fides bíróság, fides ügyésségen... hihihi

negyedrészt a lemp és a dzsobbik is érintett már... nyugi. csak még kis mértékben... ha másban nem egyelőre lehet hogy csak a választás elleni bűncselekményekkel zsarolhatók vissza (kopogtatócédula)

hhh. 2011.11.29. 23:11:28

@messi-asz: hogy te meg mennyire okos vagy.
korrupt mert korrupt. mert csak.
hát, öröm veletek beszélgetni, tényleg.

Ironfist 2011.11.29. 23:12:47

@hhh.:
Abba nem gondoltál bele, hogy esetleg tapasztalat, csak nem szívesen fedi fel senki a kapcsolatait, hogy tessék, én itt tudok korrupciót, én meg itt?

hhh. 2011.11.29. 23:19:59

@Ironfist: hogy ti mennyire konkrétak vagytok, bexarok!
Én is láttam már egyet, aztán kiderült, az sem az volt.
jól van, szopogassátok csak egymás faxát, hogy hí meg hú korruptak, felőlem hívhatjátok 110%-nak is.
debrecen az üveghegyen is túl van, nektek meg jó éjszakát.
majd akkor írjatok, ha tudtok posztolni egy scannelt szerződést, egy felvett tanúvallomást vagy legalább egy feljelentést. nem is kell az ítéletet, csak hogy könnyítsek.

Ironfist 2011.11.29. 23:30:21

@hhh.:
" ha tudtok posztolni egy scannelt szerződést,"

Ja, szerződjünk le, hogy törvényt sértünk, eh? :D Te tényleg nagyon ostoba vagy.

Viktus 2011.11.29. 23:47:03

@hhh.:

Nem akarlak elkeseríteni meg ilyesmi , de úgy érzem ilyenkor még ébren vagy nem lehetsz jó gyerek.

NINCS TÉLAPÓ-MIKULÁS

Ennyi lett volna.

Ui.:

Húsvéti nyuszi sincs.

hhh. 2011.11.30. 07:47:29

@Ironfist: nem azt mondtam, kössél szerződést, hanem hogy scannelj, gyíkarcú!
Ha szerinted a kettő kizárja egymást, akkor nem tudod, mi az a tényfeltáró újságírás.
Sír itt a szátok, teszitek az agyatok, de lófaxt tudtok ti és semmit sem csináltok.
Állampolgárok, baszki.

Vidéki 2011.11.30. 09:42:35

@Lófasz Hadnagy:

Áruld el!

Te apai ágon örökölted a Lófasz nevet?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 13:51:11

Valaki írta:elég sokat elárul a fideszről,hogy Tarlós hozzájuk képest normális.Ez így van.
Eszembe jut a dolgok változásáról és viszonylagosságáról,hogy négy év múlva megint a szocikat szidjuk,hogy ennél még a fidesz is jobb volt.Nyolc év múlva meg megint a fideszt szidjuk,hogy ennél még a szocik is jobbak voltak......:))

Ironfist 2011.11.30. 14:15:54

@hhh.:
Bazmeg, mit scanneljek, ha NINCS MIT, gyíkarcú? Szerinted papíron rögzítik a törvénytelenséget?

"Sír itt a szátok, teszitek az agyatok,"

Megtehetem, nem?

"de lófaxt tudtok ti és semmit sem csináltok."

Ezt te bizonyosan jobban tudod az anonim felhasználóknál.

@Vidéki:
"Áruld el!

Te apai ágon örökölted a Lófasz nevet?"

Áruld el!

Te apai ágon örökölted, hogy ennyire senki vagy?

kej 2011.11.30. 14:18:29

@Közbiztonság Szilárd: 2010-ben hétmilliárd, 2011-ben 10 milliárd még a demszky-bajnai-féle megállapodás jegyében. keress nyugodtan rá

hhh. 2011.11.30. 19:17:26

@Ironfist:
index.hu/belfold/2011/11/30/nyomozas_a_budapesti_zsido_hitkozsegben/
na ilyen linkeket küldözgessetek nekem Debrecenről, aztán majd elgondolkodom én is a ti nagy tudásotokon.

Ironfist 2011.11.30. 20:02:14

@hhh.:
Nem kell, természetesen hülyék vagyunk, ezt már megmondtad, nem? Akkor meg ne csinálj segget a szádból, és tarts ki álláspontod mellett!

hhh. 2011.12.01. 07:49:15

"Bazmeg, mit scanneljek, ha NINCS MIT, gyíkarcú? Szerinted papíron rögzítik a törvénytelenséget?"
te kérdezted, faxfejkém. lám, lehet scannelni, még egy ilyen pitiáner temetői bizniszről is. szóval keresgessél, addig meg ne pofázz, széparcú.

Viktus 2011.12.01. 09:26:04

@hhh.:

Most elárulok egy titkot hubi pubi a korrupciót azon okból nehéz felszámolni, mert képzeld el nem papíron-szerződések formájában történik. Ezek szerint te boldogabb vagy még Navracsics úrnál is, mert értelmezésed szerint nincsen Magyarországon korrupció sőt az egész bolygón sem sok, mert nincsenek scannelt papírok róla. :D

Amire te hivatkozol budapesti zsidóknál annak a neve csalás az más "üzletág".

Ironfist 2011.12.01. 11:00:15

@hhh.:
Idefigyelj faxfejkém, nem tudom, mit kell neked itt tenni az okosat, meg rögtön beszólogatni, de ritka nagy tahó vagy ám, mondták már? És amíg ezen nem tudsz változtatni, addig ne pofázz, széparcú!

@Viktus:
Az érvelésed fals, mert igenis szerződnek a korrupt felek egymással, ahogy azt bölcs hhh is megmondta, mi meg lófaszt nem tudunk, és lófaszt nem csinálunk, csak sírunk, ahogy azt bölcs hhh is megmondta. Hülyék vagyunk, na, ez a legfőbb érve, és lássuk be, ez ellen nehéz felhozni bármit, ha egyszer bármire ezt reagálja :D

Viktus 2011.12.01. 11:09:48

@Ironfist:

Ezt most elképzeltem, mikor a benga bmw-s etnikum kiszáll borsodban miután lemeszelték mondjuk ittas vezetésért, és gyorsan hozat egy ügyvédet szerződést íratni az átadott kenőpénzről majd a járőrpáros aláírja meg hívatnak még két tanút, hogy mindenben megfeleljen hhh igényeinek :D:D:D:D

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.12.01. 12:06:01

@Viktus: attól, hogy piti összegekről nincs szerződés, a nagyban játszó kartell, vagy egyéb nagycéges korrupció bizony papír alapon megy.

és hidd el, nem a kovács17 járőr megkenésén pörögnek a milliárdok, hanem a nagyberuházásoknál. mr és mrs 10-30%-ot ugye nem kell bemutatni senkinek.

Viktus 2011.12.01. 12:10:29

@mcs:

Persze papíron :D beteszik mellékletben , hogy XY képviselőnek-pártnak visszaosztunk 10%-ot :D te sem láttál még szerződést.

Eleve nem is a fővállalkozó osztja ezt vissza közvetlenül, hanem v.melyik alvállalkozójának-alvállalkozóján keresztül kerül ki a pénz.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.12.01. 12:19:15

@Viktus: attól félek, több szerződést láttam, mint akartam volna.
nyilván nem az úniónak küldött metrótenderbe kerül bele, aranybogaram, hanem egy külföldi ügyvédi iroda hátsó széfjébe, egy jelöletlen dossziéba, esetleg virágnyelven.

néhány 100 milla felett nem elég már a böcsületszó.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 12:19:48

@Ironfist: Ironbrain, lehet, hogy jót mulatsz tudatlanságodban. Érdekes, amikor a kő alól ordibál a proli "okosságokat". :) Még annyi eszed sincs, hogy a fidesz és a Jobbik közt különbséget tegyél, te szerencsétlen: "mi lesz a következő? Orbán Viktor nem hazudik? Matolcsy György tud számolni?"
Mondjuk nem csoda, hogy ilyen sötét maradtál, gondolom a szüleid is a pinyóban rejtegettek, annyira szégyelltek.
Röhej vagy, de folytasd! Jót röhög rajtad mindenki. :)))

Ironfist 2011.12.01. 12:41:09

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Különbség a jobbik, meg a fidesz között? Sok tényleg nincs, a mindenki meg max te vagy, néhány ősember jobbikos cimbiddel. De még annyi eszed sincs, hogy felismerd, ezeket én - kapaszkodj - HASONLATképp írtam.
Te beszélsz tudatlanságról, kiskuruc? Miután kijelentetted, hogy a jobbikosok bizonyították, hogy rendes emberek? Erre nem is reagálnék, ez magáért beszél.
Az én tudatlanságomról meg csak annyit, hogy igen, én tudom, hogy sokmindent nem tudok, azt is tudom, hogy mit nem. Ha nem tudod értelmezni a mondatot, fordulj bizalommal a a szemközti téglafalhoz!

Komolyan, egyébként szerintem Rákóczi forog a sírjában, mert az ilyenek merik magukat kurucnak mondani...

Ironfist 2011.12.01. 12:43:13

@Viktus:
Hát igen, végre te már tudsz valamit, nem vagy teljesen elveszve. :D Szerintem azonban még mindig nincs ilyen, úgyhogy én lófaszt nem tudok XD

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 12:49:00

@Ironfist: Te biztosan jobb módszerekkel csinálnál próbálnál rendet tenni a problémás településeken, pl Gyöngyöspatán. De ne aggódj fémagy, hamarosan példát mutathatsz, amikor téged is elér a probléma.
Bár a magadfajták szélsebesen fognak elpucolni az országból az első lövés zajára.
Az ilyenek legfeljebb a metal lemezek hallhatása közben férfiak, egyébként a falhoz lapulva slisszolnak az utcán, ha meglátnak három cigányt! :)

Ironfist 2011.12.01. 13:08:45

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Wow. Közhelyek durrogtatása. Nicknévvel való gúnyolódás. Mindenki, aki nem velünk van, az feltétlenül ellenünk - mentalitás.

Na kiskuruc, érted már, miért teszitek saját magatokat kurva ellenszenvessé?

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 13:14:55

@Ironfist: Figyu! Én nem akarok neked szimpatikus lenni. Szimpatizálj a cigányaiddal, de ne sikíts, ha ölik a családodat! A gúnyolódást meg hagyjuk, csak válaszoltam a stílusodban, hogy megértsd amit írok, labancka (vagy ribancka?).

Ironfist 2011.12.01. 13:33:02

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Persze, hogy nem akarsz. Senkinek nem akarsz szimpatikus lenni, ahogy a jobbik sem, csak bunkó módon osztja az észt a pártod is, mint te.

"A gúnyolódást meg hagyjuk, csak válaszoltam a stílusodban, hogy megértsd amit írok, "
1.-Te kezdtél gúnyolódni, úgyhogy FAIL
2.-A te stílusodban zajlott az egész, ugyanis először én válaszoltam neked a cigányozásodra, meg pártfikázásodra, hogy engedd meg, hogy nevessek rajtad, úgyhogy még egy FAIL
3.- Kettőnk közül nem én vagyok, aki képtelen felfogni, amit a másik ír, úgyhogy harmadik FAIL.

Szép triplefail egy monaton belül, csak így tovább!

És csak, hogy még egy példát hozzak rá, hogy még mindig nem fogod fel, miről beszélek:

"Szimpatizálj a cigányaiddal"

Hol mondtam ilyet? Látod, ha valaki kifogásolja a Jobbik (jelen esetben a ez te vagy) bunkó stílusát, az már egyből libsi, és rajvédő? Gratulálok, kurucka, bebizonyítottad, hogy igazi Jobbikos vagy.

"labancka"

Nem vagyok osztrák, bár nyilván nem fogod megérteni, hogy ezt miért mondtam.

"(vagy ribancka?)."

Hű, gúnyolódás a saját gúnyolódásodból? Ravasz... Kár, hogy egy sorral feljebb említetted, hogy hagyjuk a gúnyolódást... De persze nálad is él a kettős mérce... Na, olyan vagy, mint a fidesz, vagy olyan vagy, mint a fidesz?

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 13:39:26

@Ironfist: Akkor lássuk! Így kezdtem:
"A fidesz csak hazudozik.
Nem látom gyurcsányt, bajnait, kunczét, demszkyt, medgyessit a börtönben.
Hol van az ígért elszámoltatás? Holló a hollónak nem vájja ki a szemét, egy tőről fakad mindegyik párt.
Kivéve a Jobbikot.
Ők bizonyították, hogy rendes emberek, még ha ez nem is tetszik az ország megrontóinak:

index.hu/belfold/2011/11/29/ralottek_a_gyongyospatai_polgarmesterre/

Elkobozni minden politikus bűnöző teljes vagyonát azonnali hatállyal és börtönbe velük!"

Erre te:
" "Ők bizonyították, hogy rendes emberek, "

Engedtessék meg, hogy hangosan kiröhögjelek... "

Ne akarj hülyébbnek látszani, mint amilyen valójában vagy!

Ironfist 2011.12.01. 13:59:58

@negondolkozz!majdénmegmondom!:

Ahogy én is mondtam, pontosan ezt. És miután idézted ugyanazt, amit én is mondtam, és még MINDIG nem tudod felfogni, miről beszélek, úgy döntöttem, túl alacsony az intelligenciaküszöböd ahoz, hogy tovább foglalkozzam veled. Úgyhogy kapsz tőlem egy utolsó megtiszteltetést, egy ignore képében. Fortyogj utána csak tovább, hogy titeket széljobbosokat senki nem ért meg, meg mindenki, akinek nem tetszik az útszéli, ótvar stílusotok, az cigányvédő liberális...
Engedtessék meg, hogy újfent hangosan kiröhögjelek...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 14:16:39

@Ironfist: Jól beszélsz: "túl alacsony az intelligenciaküszöböd ahoz" !
Ehhez tényleg alacsony a küszöböm. Nagyon a küszöböm alatt vagy.
További kellemes kacarászást a sötétben!

:D

Ironfist 2011.12.01. 15:11:15

És akkor hadd magyarázzam meg őkurucságának, mit jelent az ignore: hogy letiltottalak, és nem látom a továbbiakban a szebbjövőtözésedet.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 15:41:01

Azt hiszi a kis "rokkerzsóti", ha ő nem lát, akkor mások sem látják őt!
Látlak cigány, húzd ki a fejed a wc-kagylóból!- szól az ismert mese.
Kevesebbet kellett volna inni meg szívni "rokkerzsóti", akkor most nem röhögne rajtad a világ, hogy mekkora seggfej (Butthead (Beavis&)) vagy.
:D

Ironfist 2011.12.01. 16:22:52

Tényleg nem fogja fel, hogy hiába okádja rám a mocskolódást (=szokásosan viselkedik Jobbikos módira), anak csak az elejét látom kint oldalt a blogon...

hhh. 2011.12.01. 17:28:39

@Viktus: még mindig nem értitek. önkormányzati korrupcióról beszéltek. ott bizony kell, hogy legyenek papírok, szerződések. önkormányzati pénzeknek, ha megbízásból csorognak ide oda, tecciknemteccik nyoma van, tehát ha -szerintetek- Mr 10% 10 %-ot kap, akkor arról ilyen formában természetesen nem lesz papír, meg számla, viszont valahol meg kell jelenjen beruházás költségeiben. így lesz egy villanykörte vagy egy ceruza számlán mondjuk 15 000 Ft/db, vagy bármi hasonló.
ezt kiszúrni bizony nem egyszerű, de nem is lehetetlen. szívesen olvasnék ilyen linkeket, nézegetnék 25 millás tanácsadói szerződéseket debrecenből, mert azért hasonlókat BKV, FKFV, stb kapcsán bőven lehetett látni.
nosza, harcra fel, keresgessetek a széparcú, ólomagyú barátoddal, én fogok a legjobban örülni, ha lebuktattok valakit. de addig ez csak szájtépés, nem lehet komolyan venni.

hhh. 2011.12.01. 17:32:54

@Ironfist: a beszólogatást nem én kezdtem, zsírparaszt komám, hanem te. én viszont most be is fejeztem, neszehülyeparaszt.

Ironfist 2011.12.01. 17:35:33

@hhh.:
Miről beszélsz zsírparaszt komám? Nem veled folyt itt a beszélgetés, hanem a jobbikos kis kuruccal... Annak viszont örülök, hogy be is fejezed, ez volt a célom, neszehülyeparaszt.

Viktus 2011.12.01. 20:06:34

@hhh.:

Nem szarakodnak ennyit ... az egyik alvállalkozó cégen keresztül kiszervezik a pénzt, amelyet a beruházás után lepattintanak papírostól ukrajnába, és amely magával ránt még pár becsületes magyar vállalkozást ... így működik ez az építőipar.
Kisebb beruházásos svindliknél pedig az adott vállalkozás kp-ban oda adja aztán annyi ...

Ironfist 2011.12.02. 00:21:58

@Viktus:
Nem érti meg. Szerinte márpedig igenis papíron rögzítik a törvénytelenségeket. És miután nem tud személyeskedés nélkül kiállni a véleménye mellett, nem is kell foglalkozni vele :D

Viktus 2011.12.02. 00:37:21

@Ironfist:

Kicsit naiv biztos a Függetlenség napja c. filmben látta, de itt Magyarországon egyszerűbb a helyzet. A párt megrendelőket hülyék lennének nem kifizetni így megvan mindig a munka, és nem véletlen az Magyarországon , hogy szinte minden állami beruházásra mire megvalósul a pályázati összegen felül jelentősen többet fizetnek ki érte ill. egy rakás bedőlt magyar alvállalkozó marad csődben.

Amiről ő beszél annyira van csak példa, hogy volt anno a strabag demokraták szövetsége ma pedig az a Strabag Magyar Aszfalt néven futva elég sok szponzorpénzt tolt a Magyar Nemzet-Hír TV párosban hirdetések formájában. Ez bizonyára szintén véletlen műve. :P

Ironfist 2011.12.02. 09:28:03

@Viktus:
Hagyjuk a gúnyolódást, amit elmondtál az a tények tudatos meghamisítása, mert ha nem mutatsz írásos szerződést, akkor ez nem is létezik, papapapapapapapapapapa :D

Viktus 2011.12.05. 08:42:11

A magyarországi közbeszerzések 40 százalékában csak egyetlen pályázó közül választották ki a nyertest, vagyis az egész verseny teljesen értelmetlen volt. Az EU is részben e szempont szerint küldi rá auditorait a magyarországi támogatási pénzek felülvizsgálatakor. Az egyszereplős pályázatok ugyan nem jelentenek feltétlenül korrupciót, de annak kockázatát megsokszorozzák.

index.hu/belfold/2011/12/05/magyar_verseny_egybol_elso/

Viktus 2011.12.05. 08:46:01

@Ironfist:

Ki lehet magyarázni

Az auditorok munkáját ismerő forrásunk szerint a brüsszeli ellenőrök kifejezetten fifikásnak tartják a magyar hivatalnokokat. Egy körükben állítólag sokat hangoztatott vélemény szerint a bolgárok olyan szemérmetlenül csalnak, hogy mindig könnyen lebuknak, "ám ha valakit Magyarországra küldenek, akkor fogja a fejét, hogy itt minden nagyon bonyolult lesz" .

...

Csak almazöld teherautóval lehet homokot vinni

Az egyetlen szereplős pályázatok legfontosabb trükkje – amennyiben tényleg csalásról van szó – hogy úgy kell kiírni a közbeszerzési pályázatot, hogy a bonyolult feltételeknek kifejezetten egy cég tudjon csak megfelelni.

Mondjuk egy ha egy műtárgy díszítőelemeinek kőfaragásáról lenne szó, akkor a pályázat kiírója beleírhatná, hogy a pályázat feltétele x négyzetméternyi magyarországi és y négyzetméternyi valamely másik EU-s országban elkészített faragási referencia.

A példa nem légből kapott, egy ilyesmi kiírás is rajta van a KMOP-t vizsgáló auditorok kockázati listáján, mert ennek a feltételnek is csak egyetlen cég felelt meg. Holott nehéz érvet találni amellett, hogy miért nem teljesen mindegy, hol faragott az adott a kivitelező korábban.

:D

süti beállítások módosítása