Skip to content


       Szűrés lista

Keselyűk Budapest felett

Az új önkormányzati törvény erős kormányzati kézzel újraszabja az önkormányzatok feladatait, és támogatásaikat, államosítják például az iskolákat, kórházakat.
Budapesttel azonban nem tudtak mit kezdeni, kezdetben 3 különböző variáció is felmerült Budapest újraszabására a BM részéről:
1. kerületek megszüntetése, helyette minimális hivatallal rendelkező elöljáróságok.
2. megmaradnak a kerületek, de a főváros végezné az összes műszaki, infrastrukturális feladatot, fejlesztést, közlekedést, míg a kerületeknél elsődlegesen a humánszolgáltatásokkal kapcsolatos feladatok, továbbá a lakásgazdálkodás vagy egyes kulturális és sport feladatok maradnának.
3. Összevonnák a kerületeket, 2-3 maradna meg.


Mind a 3 variációtól kiverte a víz a Budapesti Önkormányzatok Szövetségét (amely a kerületi polgármesterekből áll, akiknek egy része parlamenti képviselő is) akik saját javaslatot dolgozott ki, amely - meglepő -  a kerületek hatalmát növelné a Főváros rovására.

Mivel a héten megkezdődött az önkormányzati törvény vitája, így Tarlós szombaton robbantotta a bombát: "kezelhetetlen helyzetet teremtene az az önkormányzati törvényhez készült fideszes módosító javaslat, amely Budapestet megyének nyilvánítaná, a kerületekből pedig huszonhárom független település jönne létre, vagyis Magyarország egységes fővárosa száznegyven év után megszűnne."

Lázár János szerint "ha jó formában vagyok, azt mondom, csacskaság, ha rosszban, azt mondom, nagy marhaság, butaság, hogy a fővárosnak csökkennének a jogosítványai, és hozzátette, hogy nincs ilyen javaslat, nincs napirenden ez a kérdés."

Kósa Lajos pedig a Ma Reggelben azt mondta, hogy "álmomban sem gondoltam volna, hogy Tarlós István így felfúj egy jogtechnikai probléma, Tarlós félreérti az önkormányzati törvényhez benyújtott módosító indítványát."

Kósa elmagyarázta, hogy érti félre Tarlós:
"Magyarországon kétfajta önkormányzat van. Az egyik a települési önkormányzat, melynek közigazgatási határain belül nem működik másik, önálló, rendeletalkotási joggal rendelkező önkormányzat, a másik a területi önkormányzat. Utóbbi lehet megye, vagy egy olyan város, melynek kerületei vannak. Míg a korábbi szabályozás kerületként kezelte Budapestet, az ő módosító indítványa inkább területi önkormányzatnak tekinti a fővárost, mely ellát települési feladatokat is. Állítása szerint mindez csupán jogtechnikai kérdés, mely a főváros státuszát és a feladatmegosztást nem befolyásolja."

Rengeteg módosítót nyújtott be Kósa Lajos Láng Zsolt II.kerületi polgármesterrel (BÖSZ-tag) Budapesttel kapcsolatban.

Remek, hogy Budapest új formáját a debreceni és a rózsadombi polgármester szabja.

494-es:
"A főváros területe 23 kerület[ek]re tagozódik, minden fővárosi kerületben települési önkormányzat működik."
Egyértelmű, törvénybe foglalják, hogy 23 kerület van Budapesten, így később nem lehetne a kerületek számát csökkenteni, kerülteket összevonni

498-as:
"A fővárosi önkormányzat látja el — az e törvény II . fejezetében meghatározott feladat -telepítési elvek alapján — a főváros egészét [valamint a több kerületét] érintő helyi önkormányzati feladatokat.
Indokolás: A javaslat célja a szöveg pontosítása, egyszerűsítése. A főváros és a kerületek működéséből adódóan a feladatkörök vagy valamennyi kerületet, tehát a főváros egészét érintik, vagy csupán egyetlen kerületet. Ezáltal felesleges kitétel, hogy a főváros olyan feladatokat is ellát, amely több kerületét érinti."

A Széll Kálmán tér rekonstrukciója három kerületet, a budai fonódó villamosprojekt 4-5-öt, a 4-es metró pedig még ennél is több kerületet érint. De a Főváros e projektekben nem lenne illetékes, hiszen nem a főváros egészét érinti ...
Láng Zsolt, a II. kerület polgármestere, a módosító egyik szerzője ráadásul több ilyen projektben is érintett.

506-os:
"A fővárosi önkormányzat olyan [települési] területi önkormányzat, amely a [területi] települési önkormányzat feladat- és hatásköreit is elláthatja . A fővárosi [képviselő-testületét] közgyűlést a főpolgármester képviseli .
Indokolás: A módosító javaslat célja annak rögzítése, hogy a fővárosi önkormányzat speciális helyzetéből adódóan – mivel területén települési önkormányzatok (kerületek) működnek, olyan területi önkormányzat, mely a települési önkormányzat feladat- és hatásköreit is elláthatja." (- szerzők: Kósa Lajos (Fidesz), Dr. Láng Zsolt (Fidesz), Dr. Papcsák Ferenc (Fidesz), Wintermantel Zsolt (Fidesz), Dr. Bácskai János (Fidesz).)

A BM eredeti javaslata áthúzva, a módosítás éppen ez ellenkezője, Budapest települési önkormányzat helyett területi lenne. Területi önkormányzat az meg a megye ...

507-es:
"Lakásgazdálkodás helyett" "saját tulajdonú lakás- és helyiséggazdálkodás
Indokolás: Az önkormányzatok jelent ős helyiségvagyonnal rendelkeznek, amelyből a feladataik ellátásához, bevételekhez is jutnak. Ezért a helyiséggazdálkodást fontos feltüntetni a kerületi feladatoknál is."

Hunvald Gyurinál láttuk, hogy milyen remek az ingatlanbiznisz, az önkormányzati lakások áron aluli értékesítése haveroknak, önkormányzati üzlethelyiségek értékesítése áron alul haveroknak. Eme jog annyira fontos, hogy külön fel kell tüntetni a helyi önkormányzatok feladatainál. A korrupció és a pártfinanszírozása melegágya, teljesen érthető, hogy ez így marad, sőt ...

509-es:
"A főváros közgyűlése saját feladat- és hatásköréből megállapodás alapján, rendeletében feladat- és hatásköröket adhat át a kerületi önkormányzatoknak; az átadott feladat- és hatáskörök arányában az ellátásukhoz szükséges anyagi eszközöket köteles a kerületi önkormányzatnak, illetve azok társulásainak átadni .”
A fővárosi közgyűlés - törvényben meghatározottak szerint - rendeletében, - annak végrehajtására - felhatalmazást adhat fővárosi kerületi képviselő-testületnek rendeletalkotásra.

Indokolás: A módosító javaslat célja, hogy lehetővé tegye, hogy megállapodás alapján a fővárosi közgyűlés feladat-és hatásköröket adhasson át a kerületi önkormányzatok számára."
 
A fővárosi közgyűlés (= Fidesz = BÖSZ) ha úgy dönt, feladat és hatásköröket adhat át a kerületeknek, pénzzel, estközökkel, tokkal-vonóval együtt.
Vagyis Rogán Antal közgyűlési tag beterjeszthet olyan javaslatot, hogy a Főváros adjon át feladatokat pénzzel együtt az V. kerületnek, vagyis Rogán Antal polgármesternek. Mennyire királyul hangzik, nem?

511-es:
"A [polgármester] képviselő-testület— pályázat alapján határozatlan időre — nevezi ki a jegyzőt, a jegyző javaslatára az aljegyzőt."

A polgármester helyett a képviselő testület nevezi ki a jegyzőt. Tiszta sor, például Botka Szegeden, vagy Tarlós Budapesten nem nevezheti ki a város főjegyzőjét.

Tarlós kezében sajnos nem sok aduász van, csak annyit tudott mondani, hogy "érdekelt a Fidesz 2014-es budapesti választási sikerében, így mindenkit lebeszélne arról, hogy ezeket a módosító javaslatokat törvényi erőre emelje."

Hát ez így nem lesz elég, Pista ...

Tarlós sajnos ott vétett nagy politikai baklövést, amikor lemondott parlamenti képviselői helyéről. Így nincs senki az Országgyűlésben, aki Budapest érdekeit képviselné, ezzel ellentétben viszont 5 fideszes kerületi polgármester is képviselő, akik nem is rejtették véka alá, hogy rajtuk áll vagy bukik a kétharmad.

A Főváros nagy, zsíros falat (a legnagyobb), amire még nem tudta rátenni teljes mértékben a kezét a Fidesz, és a Fidesz mögött álló üzleti csoport. Ne felejtsük el, hogy az előző rendszerben hol voltak a legnagyobb, legmocskosabb korrupciós ügyek? Nem valamelyik mszp-s vezetésű önkormányzatnál, hanem Budapesten.
Csak jó nagy tortából lehet egy jó nagy szeletet kihasítani, még Debrecen (Mr.10%) sem mérhető össze Budapesttel.

Nem véletlen, hogy októberben kormánybiztost nevezett ki Orbán, aki a nagy budapesti beruházásokat levezényli (Várkert, Fradi-stadion, Nemzeti Közszolgálati Egyetem,Gödör Club és a Design Terminál).
.
Sajnos Tarlós nem eléggé "fideszes", sőt, különutas politikát képvisel, így két opció maradt:
a, kigolyózni Tarlós, lemond, új főpolgármester-választás, erős fideszes nyer, móka&kacagás.
b, a főpolgármester és így Budapest hatalmát gyengíteni, pénzt, feladatokat átcsoportosítani a kerületekhez.

Az első opció nagy presztízsveszteség lenne, ráadásul Tarlós többször határozottan kijelentette, hogy kitart 2014-ig. Ráadásul nincs rá garancia, hogy egy egyetlen, életképes, vállalható, nem-fideszes főpolgármester-jelölttel szemben győzne a fideszes jelölt. Főpolgármester választásnál ugyanis Budapest egyetlen választókörzet, így hiába szabták át most a választókerületeket, az csak majd parlamenti választásnál játszik majd be.

Így maradt a második opció, aminek megvalósítása most zajlik nagy erőkkel, Láng Zsolt és Kósa vezetésével.

Tarlós meg itt áll letolt gatyával, mit tud csinálni? Befenyeget, hogy lemond? Lehet, még örülnének is neki.

Budapest nagy falat, 500 milliárdos költségvetés, többszáz milliárdos projektek ... hát nem tiszta szégyen, hogy Debrecenben, Győrben, Kecskeméten kell mutyizni piti projekteken, mikor ott van Budapest?

23 kerület, 23 kiskirály, 23 polgármester, alpolgármesterek, jegyzők, önkormányzati képviselők, hivatalnokok, önkormányzatok. 2014-től a 23 kerület 23 képviselő-testületében több képviselő fog ülni, mint az Országgyűlésben :-)

23 perccel ezelőtt ezt írta Tarlós a Facebookon:
"Felelőtlen dolog pillanatnyi, egyéni ambícióknak engedve kétségbe vonni azt, ami közel 140 éve senki számára nem volt kétséges: Magyarország, a magyar nemzet nem boldogulhat erős és egységes Budapest híján. Bízom a honatyák, a kormány és mindenekelőtt a miniszterelnök bölcs belátásában, hogy nem hagyják Budapestet 23 városra szakadni."

Címkék: budapest tarlós kósa rogán láng bösz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr333421534

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rablóhókuszpókusz a keresőoptimalizálás? 2011.11.30. 11:08:46

Számos weboldalt megvizsgáltunk, az okokat keresve az alacsony vagy nem megfelelő számú látogatottságra.

Trackback: Jön a keresztényi fenyítés, kínzás és megalázás 2011.11.29. 19:34:15

Ez azért így talán túlzás, bár ahogy a mai törvénykezési szokásokat látom, lehet, hogy nemsokára az Alaptörvénybe kerül, a koki és a saller, egyéb fenyítési és megalázási technikákkal egyetemben.Mire is alapozom ezt? Arra, amit egy KDNP-s képviselő Mic...

Trackback: Egységes fővárost akar Tarlós 2011.11.29. 16:52:01

Az egységes fővárost nevezte a felemelkedés alapjának Tarlós István főpolgármester a Heti Válasz konferenciáján. A fejlesztéspolitika vezető elvei a reális igényekhez igazodás, a gazdasági környezethez való folyamatos alkalmazkodás, valamint a főváros egy…

Trackback: Nevezzük át Budapestet Pest-Budára! 2011.11.29. 14:49:01

Hiszen így nevezték a várost eredetileg, a jelenlegi nevét a szabadságharcot leverő idegen érdekek és idegenszívű kiszolgálóik aggatták rá 1873-ban. Pest-Buda természetesen visszatérne eredeti közigazgatási határain belülre. A jelenleg városrészként...

Trackback: A fideszes katicabogár és egyéb állatfajták 2011.11.29. 14:21:00

Lázár kishitű módon csak száztíz százalékban bízik a matolcsyzmusban. Nem akarnánk beleszólni, de ez a szűkkeblűség visszaüthet: lesz az még 137 százalék....

Trackback: "Ez a harc lesz a végső" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.11.29. 14:07:53

Tényleg nem volt senki, aki legalább sejtette volna, hogy rejlik némi veszély abban, ha épp az áramszolgáltató hibaelhárítóit kezdi baszogatni egy lélegeztetőgépen lévő ember? Cél ugyan lehetett volna bizonyos önállósodás, de amennyiben komolyan e...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.11.29. 16:14:12

hirszerzo.hu/nyuzsi/2011/11/27/Szamoljon_On_is_bazmegeket_millios_jutalmak_N57A35#utm_source=hvg.hu&utm_medium=listing&utm_campaign=crossmarketing

"Az Index számításai szerint egy átlag NMHH-dolgozóra ugyanis 1,17 millió forint jutalom fog jutni idén év végén, az alapján, hogy a körülbelül 480 fős hatóságnál idén 561 millió forintot, átlagosan két és fél havi fizetést terveznek kiosztani jutalomként."

Terézágyú 2011.11.29. 16:14:42

@Vidéki:
"egy elítélt adócsalót neveztek ki a Mikroszkóp Színpad élére"

Tyűűűűű :))))

Nem ez történt :)

Már évek óta igazgatója volt a színháznak, amikor pedig elítélték az adócsalás miatt, akkor lemondott/lemondatta az akkori szoclib városvezetés...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 16:14:55

@Vidéki:
Nem. Nem nagy veszteség, csak a szokásos baromságok.
Egy dologra jó, hogy láthatod a náci jelző nem is annyira túlzás. Csurka afféle old-school nyilas, aki leragadt a 30-as években. És az ilyet nem is kell nagyon keresni, csak kiáltsd el magad, hogy bank, vagy ilyesmi és hamar előkerülnek.

Secnir 2011.11.29. 16:18:33

@Vidéki:
te aztán képben vagy öregem :-)
Azt hallottad, hogy Rákosi lemondott és Moszkvába távozott?

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 16:24:00

Egyébként mint említette valaki, az valóban egy vicc, hogy a 10 milliós NYC 5 közig. egységre oszlik, egy polgármester van, tényleges döntési jogkörrel (hatalommal), a 2 milliós (sem) Budapesten meg van 23 kiskirályság és egy, ha nem is béna kacsa, de nem túl potens főpolgármester. Teljesen ésszerű volna egy NYC-hez hasonló felosztás, ezzel alapból nincs is gond.

Teszem hozzá, hogy az sincs rendben, hogy a polgármestereket közvetlenül választják, meg a közgyűlés tagjait is, de a polgármester gyakorlatilag a közgyűlés tagjainak a támogatásától függ, így ha nem tudnak együttműködni, akkor az történik, mint Egomban. Vagy maradjon a közvetlen polgármester választás, de akkor valóban legyen hatalma, vagy pedig a közgyűlés válasszon polgármestert, mint ahogy az ogy. minielnököt, de ez így, mint látszik, nem oké.

Tehát volna értelmes változtatási lehetőség, nem vagyok változtatásellenes. Itt az a kurva nagy baj, hogy teljesen egyértelműen Tarlós nem hajlandó hagyni, hogy totálisan kézivezéreljék, így kétségbeesetten keresik annak módját, hogy iktassák ki és vegyék át a totális hatalmat ők közvetlenül, vagy a mindhalálig hű csicskásaikon keresztül.

De hová tűnt Columbo felesége? 2011.11.29. 16:28:02

@bgp:

:-).

Bajnai? Ő és Oszkó válságmenedzselést csinált - most pont erre lenne szükség.

Mindaz a szakmai vélemény, amit Oszkó blogján olvasok átfogó és felelős gondolkodásra vall, a Matolcsy által képviselt irányvonallal ellentétben a relaitás talaján nyugvónak látszik.

De mindig az a kérdés, hogy mi az a szakamaiság, ami a politikai darálóba kerülve meg tud maradni.
Matolcsy közgazdász, és biztosan emlékszik még arra, mit tanult az egyetemen. Az, hogy ennek ellenére más valósul meg (vagyis nem az, ami valójában indokolt lenne) azt a látdzatot kelti bennem, hgy valójában OV hozza meg a döntéseket, ő szab irányt. Ezzel az a kisebbik baj, hogy OV láthatóan semmit sem tud a közgazdaságtanról, a piacokról, annak működéséről - nagyobbik pedig az, hogy tények és adatok helyett víziók mentén irányít. Talán fel sem fogja, hogy rossz felé kormányoz. De nincs is senki, aki megmondaná neki?

Alternatíva? A galaxis peremein sem látható.
Bajnaiék mögött nincs jelentős erő, és egyelőre ők sincsenek sehol. A mostani ellenzékből senki sem alkalmas, a Milla most alakul, átütő erő nincs bennük, ők inkább civilek, mint politikusok.

Egy biztos: a mostani kamikaze akcióknál, felelőtlen és kapkodó intézkedéshalmaznál merőben más kellene ide. Gzadaságilag (és társadalmilag is!) váltani kellene, más pályára kellene állítani az országot, más logikára vezetni az embereket.

De addig, amíg az eredeti tőkefelhalmozás ideje tart (mert szerintem ez van most, arcpirítóan nyíltan és durván), addig nincs sok esély. Marad a gyenge ellenzék, és a (még) erős, de nem túl bíztatóan kormányzó fidesz.

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 16:31:28

@Terézágyú: @Lord_Valdez: @Secnir:

Próbál terelni a nyomoronc, de olyan hülye szegény, hogy még annak sem néz utána, amivel visszalőni próbál.

Azt meg ne is várjátok tőle, hogy felfogja: NÁCIKNAK NEM ADUNK SZÍNHÁZAT, PONT.

Kalmár 2011.11.29. 16:37:03

@Terézágyú: Szóval akkor a Nemzeti élén egy olyan köcsög állt (sajnos most is), aki a Erdély elcsatolását ünnepeltette volna a románokkal.
Egy másik színház élén pedig adócsaló.
Ezek tények. Miért nem zavarta ez a liberális értelmiséget? persze tudom. Toleránsak.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.11.29. 16:40:24

A fidesz csak hazudozik.
Nem látom gyurcsányt, bajnait, kunczét, demszkyt, medgyessit a börtönben.
Hol van az ígért elszámoltatás? Holló a hollónak nem vájja ki a szemét, egy tőről fakad mindegyik párt.
Kivéve a Jobbikot.
Ők bizonyították, hogy rendes emberek, még ha ez nem is tetszik az ország megrontóinak:

index.hu/belfold/2011/11/29/ralottek_a_gyongyospatai_polgarmesterre/

Elkobozni minden politikus bűnöző teljes vagyonát azonnali hatállyal és börtönbe velük!

Terézágyú 2011.11.29. 16:40:58

@Kalmár:
"Szóval akkor a Nemzeti élén egy olyan köcsög állt (sajnos most is), aki a Erdély elcsatolását ünnepeltette volna a románokkal."

Igen, ő ünnepeltette volna meg velük. Ők nem akarták ugyan megünnepelni, de ő ra-gasz-kodott hozzá, hogy megünnepeljék.

regress 2011.11.29. 16:47:34

@Kara kán: ne mond tovább,baszogasd a kecskédet ferdeszemű.@Kalmár: ez tiszta üzlet,kiadja a helyiséget.a csurka színház tetszik?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2011.11.29. 16:53:03

@Lófasz Hadnagy:
Engem nem zavar. Jogában áll nyilasnak lenni és színházat üzemeltetni is. Az, hogy állami pénzből teszi már viszont gáz.

Ironfist 2011.11.29. 17:01:37

@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI! Ha nyelvtani hibát vét valaki, nem csak annak az értékítélete szerint nevetséges, aki felhozza! HAZUDSZ, FIDESZELSZ, VIDÉKI!

Ironfist 2011.11.29. 17:04:33

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
"Ők bizonyították, hogy rendes emberek, "

Engedtessék meg, hogy hangosan kiröhögjelek...

Közbiztonság Szilárd 2011.11.29. 17:13:07

@Secnir:
Nem akarlak elkeseríteni - ráadásul nekem sem tetszik Dörner kinevezése -, de összesen alig voltak ott 200-an.
Ebbe sem pár ezer színész, sem pár száz újságíró nem fér bele.

@Lófasz Hadnagy:
NYC csak 1 közigazgatási egység (Manhattan), és alig 2 millióan lakják.
Amire te gondolsz, az New York, ami nem azonos New York Cityvel.

@Kalmár:
Nem ünnepeltette volna, kiadta a színházat egy nemzetközi eseményre, ahogy ezt normális helyeken szokás.
Hogy pár (jobbikos) barom ebből kavalkádot csinált, az más kérdés.

Az adócsaló meg, amikor elítélték, ki lett rúgva (ja, és mellesleg visszafizette azt a pénzt már a tárgyalás során, az ítélet ELŐTT, aminek az elsikkasztásával megvádolták; fideszes mikor tett ilyet?).
Az teljesen más kérdés, hogy pocsék színész és előadó.

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Hát neked sem a szomszédod az agyalágyult.

2011.11.29. 17:14:04

Budapest szakadjon szét 23 független településre! Semmi szükség nincs még egy übervízfejre mindezek fölött, ahol a pénzlopáson és népsanyargatáson kívűl semmivel sem foglalkoznak!

2011.11.29. 17:14:24

pedig a sok kiskirály kerület miatt van egy csomó káosz, korrupció meg sutáskodás Budapesten. Átlépsz egy vonalat és más a parkolás, rendőrség, közterület.... lehet tologatni a kerülethatáron lévő terekkel kapcsolatos teendőket és így tovább. Aki a kerületeket akarja erősíteni, az baszik rá, hogy milyen az élet Budapesten, csak a saját zavarosban halászata érdekli.

This_is_Sparta (törölt) 2011.11.29. 17:19:00

"Csak jó nagy tortából lehet egy jó nagy szeletet kihasítani, még Debrecen (Mr.10%) sem mérhető össze Budapesttel."

Mit jelent a Mr.10%!?

Debrecen népessége a Wikipedia szerint: 208 016 fő (2011. január 1.) volt, azaz az ország népességének valamivel több, mint 2%-a él a városban.

Trejo 2011.11.29. 17:22:07

@negondolkozz!majdénmegmondom!: Sírva röhögtem mikor elolvastam a kommentedet, pedig a poszt elég elszomorító volt. Milyen kultúrkörből származol, ha a Jobbikos politikusokra* felnézel? XD

*= félművelt, hülyeségeket ordibáló, primitív, még nem jutott oda a húsosfazékhoz, (fasiszta)

You made my day! XD

Trejo 2011.11.29. 17:29:27

@This_is_Sparta: 10% = "állítólag" ennyivel többe kerül Debrecenben egy önkormányzati megrendelés, a hódmezővásárhelyi 20 %-kal szemben. Ez a bizonyos plusz összeg a balliberális szemét ármánykodó ellenfülkeforradalmárok szerint a polgármesterek zsebébe vándorol.
Aljas hazugság! Ki képzelné Kósa, Lázár vagy bármelyik igen tisztelt polgármester úrról, hogy lopnak? Én biztos nem!

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.11.29. 17:38:22

Ha már felhoztátok a Zsírtáltost, meg a Sass-adócsalós sztoriját, megkérdezném, hogy a Zsírtáltos 28 milliója előkerült-e már....?

tudi 2011.11.29. 17:53:47

Így végig olvasva a BM javaslatait azok tűnnek az életképesebbnek, de amit ez a BÖSZ, meg Kósa összehozott az egy katyvasz nem több, mert akkor lenne egyrészt Pest megye, meg Budapest is egy "megye" lenne. Na ezért kellett volna már régen meglépni azt, hogy a polgármesterek nem lehetnének képviselők.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2011.11.29. 18:02:09

@regress:
Nem tőled kérdeztem, mentális regresszió.

dr. Aullah 2011.11.29. 18:09:57

@somewhat damaged: Ez teljesen így van. Mindegyik kiskirály külön kis birodalmat akar magának, itt kurva sok pénz megy el. Nincs szükség ennyi kerületre... de hát ők csak a saját zsebükre gondolnak.

Zedder 2011.11.29. 18:10:02

@Közbiztonság Szilárd: "NYC csak 1 közigazgatási egység (Manhattan), és alig 2 millióan lakják.
Amire te gondolsz, az New York, ami nem azonos New York Cityvel."

Majdnem: New York City consists of five boroughs which were consolidated in 1898:[22] The Bronx, Brooklyn, Manhattan, Queens, and Staten Island.

Amire te gondolsz New York alatt, az az állam. NYC 5 részből áll, de mindegy is, csak a pontosság kedvéért... Nyilván a gazdag magyaroknak jó a 23 kerület megannyi vízfejjel.:)

molaris 2011.11.29. 18:20:20

A vezető értelmiségünk Robert Ludlumon szocializálódott!
Az, aki nem lelkes zászlóvivő cionista, az egy mocskosnácziantiszemitaterrorista!
Ezt tudják mantrázni, bár Ludlum legalább jól ír. Magyarországon, amikor életbe lépett a numerus clausus, nem volt ekkora az aránya a szellemi életet meghatározó zsidóknak.
Mert ne feledjük: mint az egész nyugati világban, nálunk is ők vezetnek.
Ezért a rettegés a Kelet felemelkedésétől. Azt azért ne feledjük, hogy ha India 10 év múlva a harmadik legerősebb gazdaság lesz Kína és Japán mögött, ott nehéz lesz elítéltetni és betiltani a svasztikát!XDXD

Mert bár hamisítás a "Cion bölcseinek jegyzőkönyve", de azért a szemünk előtt valósul meg. Pontról pontra.
Ezért nem árt tájékozódni, történelmet tanulni, és mindenek előtt ismerni a Bibliát!

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2011.11.29. 18:23:52

@Kalmár: Igen, tévedsz (mint rendesen). Hol a kétharmad?

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2011.11.29. 18:40:19

@Közbiztonság Szilárd:
"NYC csak 1 közigazgatási egység (Manhattan), és alig 2 millióan lakják."

Tévedsz.
A New York City (NYC) kifejezést az egész városra használják, így különböztetve meg New York államtól, amelyben fekszik.
A szimpla "City" kifejezést használják Manhattan-re.

eccerüvagyok 2011.11.29. 18:45:29

@Trejo:
Nem-nem! Lajos lánykorában volt Mr. 10%, az utóbbi időben már Mr.20% a becsületes neve. Ne alacsonyítsd le, megdolgozott ő a titulusért.
Úgy hallottam a debreceni Fórum-ba sem építették be azt a rengeteg kiszámlázott betonvasat, a szálak pedig messzire visznek mind állami, mind nemzetgazdasági vonatkozásban. És ez csak egy piti kis vidéki beruházás egyik tételsora a cehhen...

Horizont 2011.11.29. 18:50:08

Van itt pénz! Százmillióért blogoltat Rogán!
www.napi.hu/magyar_vallalatok/szazmillioert_blogoltat_rogan.503210.html

Tarlós csalódott a Fideszbe, a Fidesz csalódott Tarlósba. Van ez így! Ha csak erről lenne szó le se szarná az ember. De mégis csak a fővárosunkról van szó. Tudjuk, hogy így nem mehet tovább csak félő, hogy sajnos megint nem jól nyúlnak hozzá. Mint mindenhez.

Van itt országosan is pénz:
" 75 milliót ad az állam a CBA-tulajdonosokról is ismert lovasversenyre"
Jól élünk! Csak az a baj, hogy inkább hiszünk a saját szemünknek mint nekik.

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 18:55:57

@Horizont:

"Tarlós csalódott a Fideszbe, a Fidesz csalódott Tarlósba."

Bele.

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 19:06:35

@Horizont:

Ha nem érted, akkor kicsit tájékozódj a -ba, -be és a -ban, -ben jelentése között. Körülbelül második osztályos anyag magyarból általánosban. Elég nagy szégyen, hogy nem érted.

hardenberg 2011.11.29. 19:11:23

Nem érdekel, mi történik a szennyes-mocskos-kutyaszaros, vörös-narancs rongyokba cibálódott Budapesten.

Horizont 2011.11.29. 19:11:42

@Lófasz Hadnagy:
Óóóóó ezer bocsánat nyelvtantanárok szent tanára! Ezt benéztem b+!! De ennél nagyobb bajod sose legyen!!!!Ha normálisan írsz és nem ennyit hánysz oda, hogy "bele" talán kapcsolok is!!!

hhh. 2011.11.29. 19:19:22

erre a mr 10%ra szívesen látnék már egyszer egy konkrét példát. mert ez így...nagyon gyenge.

d-evike-a Magyar Köztársaság állampolgára 2011.11.29. 19:20:25

Figyelem hónapok óta, ahogy a kommentelők hangulata érzelmei változnak, és elborzaszt a gondolat, hogy nem fogjuk tudni ezeket a k-anyjukba elküldeni. Sürgősen meg kéne jelennie a Bajnainak. De sürgősen.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.11.29. 19:24:32

@Ironfist: @Közbiztonság Szilárd: @Trejo:
Mi van szerencsétlenek? Eljátszottátok a segílyt és most itt lázadoztok?

Szerencsétlen primitív banda!

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.11.29. 19:25:13

@d-evike: a tárgyalóteremben, aztán az akasztófa alatt!

P.mester 2011.11.29. 19:34:07

Taplós azt hiszi, minderről a Bonsai Duce nem tud. Ilyen már volt a történelemben. Aztán a XX, kongresszuson meg sírtak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2011.11.29. 19:39:18

@hhh.:

Egy bizonyos szint felett csak akkor buknak le, ha saját párttársai nyomják fel (Hunvald, Hagyó stb)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.29. 19:41:34

Esztergom példát mutat...

Soha többé Fidesz!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.11.29. 19:43:00

@zero: Ne tessék itten Kósa érdemeit csökkenteni! Mr. 10%-nak lenni pitiáner dolog, Mr. 20% viszont már tényleg csak egy igazán tökös gyerek lehet!

Vidéki 2011.11.29. 19:44:52

@Lord_Valdez:

Írod: " csak kiáltsd el magad, hogy bank, vagy ilyesmi és hamar előkerülnek". Mármint a nácik?

Bertold Brecht nem hízelgő véleménye a bankokról:

"Mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest!"

Nekem úgy rémlik, ő nem volt náci.

Viktus 2011.11.29. 19:46:13

@hhh.:

Én inkább az ellenkezőjére szeretnék látni, hogy melyik magyar településen nem kell visszaosztani :D:P Hol van igazi piaci verseny szempontjait figyelembe vevő pályáztatás ahol is a minőség, és az ár/érték arány versenyez ...

Ironfist 2011.11.29. 19:56:52

@Vidéki:
"Írod:"
Igen. Írja. TUDJUK, te hazug, fideszelő!

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 19:57:14

@Vidéki:

Csak visszasunnyogtál a délutáni égésed után is? Ennyire nem bírod ki anélkül, hogy nyomasd a propagandát, vagy számonkérik rajtad a nyálverés hiányát a főnökeid?

Ironfist 2011.11.29. 20:00:17

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
"Mi van szerencsétlenek? Eljátszottátok a segílyt és most itt lázadoztok?

Szerencsétlen primitív banda!"

XDD
Idefigyelj, kiskuruc, pontosan ezért a primitívségért, amit itt te csinálsz, röhögi ki mindenki a jobbik nevű gittegyletet, meg ezért a fideszkedésért, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. :D Méghogy rendes emberek, az persze, mi lesz a következő? Orbán Viktor nem hazudik? Matolcsy György tud számolni? Mondj már még ilyen blődségeket, légyszi kurucka, mert roppant szórakoztatóak! :D

Meleardil Eressea Iluvadan 2011.11.29. 20:01:06

Amiota a kormanyzati okorsegek, pofatlansagok es idonkenti aljassagok pellengerre allitasa egyben fideszalazas is, azota a kommentek olvashatatlanok. Nem mind, de a zome. A regi ertelmes tarsasag nagyobbreszt hallgat, mert ekkora gennyhompolyben az ember inkabb nem dagonyazik. Egydimenzios fideszhivek krikatlan rajongasa csap ossze a sajat magukat "tobbsegnek" titulalo es a szerintuk "hivatalos" allaspontot kepviselo roppant demokratikus velemenydiktatorok emesztetlenul visszakerodzott mocskaval. Mint a padloszonyeg...faltol falig. Ha felbukkan egy-egy eszerv, az ember hangosan felujjong. Olyan mintha az ember egy kadnyi pudingbol probalna kihalaszni ket szem cseresznyet. Sic transit gloria mundi. Vagy hogy Horatius idevago aranykopeset emlitsem, odi profanum vulgus et arceo.

Vidéki 2011.11.29. 20:03:19

@Lófasz Hadnagy:

Szövegedet jellemzi vezetékneved.

Annyi eszed lehet, mint a büszkén viselt vezetékneveddel definiált lóalkatrésznek.

Nem vagyok fideszes 2011.11.29. 20:12:35

@Vidéki:

Fáj, hogy hazudtál egy kurva nagyot és csúnya módon lebuktál vele, most meg az orrod alá dörgölöm, szar lehet. Pedig jobb lesz, ha megszokod, mert ezután is ezt fogom tenni, ha összefutunk valamelyik blogon.

Próbálsz belekötni a nickembe, de még ezt is ennyire intellektuálisan szerény módon, legalább egy csöpp szellemességet próbáltál volna kiizzadni, de nem tudsz, mert iszonyatosan ostoba vagy. Még a számodra kínos témáról sem tudtad úgy elterelni a témát, hogy legalább utána nézz annak, mivel akarsz terelni, de nem, neked még ez sem megy anélkül, hogy valami kamuval le ne bukj azonnal.

Kiválóan jellemző, hogy az értelmesebb jobbosok már rég eltűntek, kussolnak, mint szar a gazban, mert pontosan tudják, hogy ez már nem védhető. Már csak az olyan sötét barmok maradtak, mint te.

Viktus 2011.11.29. 20:20:51

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Ezt mindennap elsütöd más néven? :D legalább jobban átköltenéd a mantrát. :D Nem változott semmi csak a f@sz cserélődött ki a szánkban ... így itt is ugyanaz a hangnem ugyanaz a téma csak most amaz banda a főszereplő. Hosszú évek óta kommentelek itt az előző nevemen meg még előbb :P

Ironfist 2011.11.29. 22:07:42

@Lófasz Hadnagy:
Fideszelt EGY jó nagyot? Vidéki csak és kizárólag fideszeni tud.

@Viktus:
"Ezt mindennap elsütöd más néven? :D"

Szerintem csak fitogtatja, hogy tud két mondatot latinul :D

hhh. 2011.11.29. 23:00:23

@zero: ez így azért nagyon kevés. nosza, nézz át pár számlát, csinálj pár rejtett kamerás felvételt, és bizonyíts.
volt már rá példa, máshol is. és azt sem hiszem, ha remek jó maszoposok, elempések, jobbikosok tudtak volna, már nem próbálkoztak volna be rég néhány feljelentéssel.
mindenkinek csak a szája jár. mert biztos mindenki korrupt.

Viktus 2011.11.29. 23:03:47

@hhh.:

Nem biztos, hanem tuti ... és az nem úgy megy öcsi, hogy te bemész egy önkormányzathoz, hogy itt van 10-20% ... akkor páros lábbal b*sznak ki. Ott is megvannak az évtizedes kapcsolatrendszerek leosztva a kártyalapok minden pályázat előtt ... hol ki mit nyer.

messi-asz 2011.11.29. 23:06:23

@hhh.: nagyon buta vagy:)))

egyrészt a korrupció az mindenkinek jo (kivéve a köz nek és a társadalomnak, de ezek alvont távoli fogalmak)

másrészt általában nyilvánvalóan bizonyítható a bemenő és a kimenő adatok közötti hiánnyal...

harmadrészt próbáld meg feldobni... a fides bíróság, fides ügyésségen... hihihi

negyedrészt a lemp és a dzsobbik is érintett már... nyugi. csak még kis mértékben... ha másban nem egyelőre lehet hogy csak a választás elleni bűncselekményekkel zsarolhatók vissza (kopogtatócédula)

hhh. 2011.11.29. 23:11:28

@messi-asz: hogy te meg mennyire okos vagy.
korrupt mert korrupt. mert csak.
hát, öröm veletek beszélgetni, tényleg.

Ironfist 2011.11.29. 23:12:47

@hhh.:
Abba nem gondoltál bele, hogy esetleg tapasztalat, csak nem szívesen fedi fel senki a kapcsolatait, hogy tessék, én itt tudok korrupciót, én meg itt?

hhh. 2011.11.29. 23:19:59

@Ironfist: hogy ti mennyire konkrétak vagytok, bexarok!
Én is láttam már egyet, aztán kiderült, az sem az volt.
jól van, szopogassátok csak egymás faxát, hogy hí meg hú korruptak, felőlem hívhatjátok 110%-nak is.
debrecen az üveghegyen is túl van, nektek meg jó éjszakát.
majd akkor írjatok, ha tudtok posztolni egy scannelt szerződést, egy felvett tanúvallomást vagy legalább egy feljelentést. nem is kell az ítéletet, csak hogy könnyítsek.

Ironfist 2011.11.29. 23:30:21

@hhh.:
" ha tudtok posztolni egy scannelt szerződést,"

Ja, szerződjünk le, hogy törvényt sértünk, eh? :D Te tényleg nagyon ostoba vagy.

Viktus 2011.11.29. 23:47:03

@hhh.:

Nem akarlak elkeseríteni meg ilyesmi , de úgy érzem ilyenkor még ébren vagy nem lehetsz jó gyerek.

NINCS TÉLAPÓ-MIKULÁS

Ennyi lett volna.

Ui.:

Húsvéti nyuszi sincs.

hhh. 2011.11.30. 07:47:29

@Ironfist: nem azt mondtam, kössél szerződést, hanem hogy scannelj, gyíkarcú!
Ha szerinted a kettő kizárja egymást, akkor nem tudod, mi az a tényfeltáró újságírás.
Sír itt a szátok, teszitek az agyatok, de lófaxt tudtok ti és semmit sem csináltok.
Állampolgárok, baszki.

Vidéki 2011.11.30. 09:42:35

@Lófasz Hadnagy:

Áruld el!

Te apai ágon örökölted a Lófasz nevet?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2011.11.30. 13:51:11

Valaki írta:elég sokat elárul a fideszről,hogy Tarlós hozzájuk képest normális.Ez így van.
Eszembe jut a dolgok változásáról és viszonylagosságáról,hogy négy év múlva megint a szocikat szidjuk,hogy ennél még a fidesz is jobb volt.Nyolc év múlva meg megint a fideszt szidjuk,hogy ennél még a szocik is jobbak voltak......:))

Ironfist 2011.11.30. 14:15:54

@hhh.:
Bazmeg, mit scanneljek, ha NINCS MIT, gyíkarcú? Szerinted papíron rögzítik a törvénytelenséget?

"Sír itt a szátok, teszitek az agyatok,"

Megtehetem, nem?

"de lófaxt tudtok ti és semmit sem csináltok."

Ezt te bizonyosan jobban tudod az anonim felhasználóknál.

@Vidéki:
"Áruld el!

Te apai ágon örökölted a Lófasz nevet?"

Áruld el!

Te apai ágon örökölted, hogy ennyire senki vagy?

kej 2011.11.30. 14:18:29

@Közbiztonság Szilárd: 2010-ben hétmilliárd, 2011-ben 10 milliárd még a demszky-bajnai-féle megállapodás jegyében. keress nyugodtan rá

hhh. 2011.11.30. 19:17:26

@Ironfist:
index.hu/belfold/2011/11/30/nyomozas_a_budapesti_zsido_hitkozsegben/
na ilyen linkeket küldözgessetek nekem Debrecenről, aztán majd elgondolkodom én is a ti nagy tudásotokon.

Ironfist 2011.11.30. 20:02:14

@hhh.:
Nem kell, természetesen hülyék vagyunk, ezt már megmondtad, nem? Akkor meg ne csinálj segget a szádból, és tarts ki álláspontod mellett!

hhh. 2011.12.01. 07:49:15

"Bazmeg, mit scanneljek, ha NINCS MIT, gyíkarcú? Szerinted papíron rögzítik a törvénytelenséget?"
te kérdezted, faxfejkém. lám, lehet scannelni, még egy ilyen pitiáner temetői bizniszről is. szóval keresgessél, addig meg ne pofázz, széparcú.

Viktus 2011.12.01. 09:26:04

@hhh.:

Most elárulok egy titkot hubi pubi a korrupciót azon okból nehéz felszámolni, mert képzeld el nem papíron-szerződések formájában történik. Ezek szerint te boldogabb vagy még Navracsics úrnál is, mert értelmezésed szerint nincsen Magyarországon korrupció sőt az egész bolygón sem sok, mert nincsenek scannelt papírok róla. :D

Amire te hivatkozol budapesti zsidóknál annak a neve csalás az más "üzletág".

Ironfist 2011.12.01. 11:00:15

@hhh.:
Idefigyelj faxfejkém, nem tudom, mit kell neked itt tenni az okosat, meg rögtön beszólogatni, de ritka nagy tahó vagy ám, mondták már? És amíg ezen nem tudsz változtatni, addig ne pofázz, széparcú!

@Viktus:
Az érvelésed fals, mert igenis szerződnek a korrupt felek egymással, ahogy azt bölcs hhh is megmondta, mi meg lófaszt nem tudunk, és lófaszt nem csinálunk, csak sírunk, ahogy azt bölcs hhh is megmondta. Hülyék vagyunk, na, ez a legfőbb érve, és lássuk be, ez ellen nehéz felhozni bármit, ha egyszer bármire ezt reagálja :D

Viktus 2011.12.01. 11:09:48

@Ironfist:

Ezt most elképzeltem, mikor a benga bmw-s etnikum kiszáll borsodban miután lemeszelték mondjuk ittas vezetésért, és gyorsan hozat egy ügyvédet szerződést íratni az átadott kenőpénzről majd a járőrpáros aláírja meg hívatnak még két tanút, hogy mindenben megfeleljen hhh igényeinek :D:D:D:D

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.12.01. 12:06:01

@Viktus: attól, hogy piti összegekről nincs szerződés, a nagyban játszó kartell, vagy egyéb nagycéges korrupció bizony papír alapon megy.

és hidd el, nem a kovács17 járőr megkenésén pörögnek a milliárdok, hanem a nagyberuházásoknál. mr és mrs 10-30%-ot ugye nem kell bemutatni senkinek.

Viktus 2011.12.01. 12:10:29

@mcs:

Persze papíron :D beteszik mellékletben , hogy XY képviselőnek-pártnak visszaosztunk 10%-ot :D te sem láttál még szerződést.

Eleve nem is a fővállalkozó osztja ezt vissza közvetlenül, hanem v.melyik alvállalkozójának-alvállalkozóján keresztül kerül ki a pénz.

mcs · http://paralelart.wordpress.com/ 2011.12.01. 12:19:15

@Viktus: attól félek, több szerződést láttam, mint akartam volna.
nyilván nem az úniónak küldött metrótenderbe kerül bele, aranybogaram, hanem egy külföldi ügyvédi iroda hátsó széfjébe, egy jelöletlen dossziéba, esetleg virágnyelven.

néhány 100 milla felett nem elég már a böcsületszó.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 12:19:48

@Ironfist: Ironbrain, lehet, hogy jót mulatsz tudatlanságodban. Érdekes, amikor a kő alól ordibál a proli "okosságokat". :) Még annyi eszed sincs, hogy a fidesz és a Jobbik közt különbséget tegyél, te szerencsétlen: "mi lesz a következő? Orbán Viktor nem hazudik? Matolcsy György tud számolni?"
Mondjuk nem csoda, hogy ilyen sötét maradtál, gondolom a szüleid is a pinyóban rejtegettek, annyira szégyelltek.
Röhej vagy, de folytasd! Jót röhög rajtad mindenki. :)))

Ironfist 2011.12.01. 12:41:09

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Különbség a jobbik, meg a fidesz között? Sok tényleg nincs, a mindenki meg max te vagy, néhány ősember jobbikos cimbiddel. De még annyi eszed sincs, hogy felismerd, ezeket én - kapaszkodj - HASONLATképp írtam.
Te beszélsz tudatlanságról, kiskuruc? Miután kijelentetted, hogy a jobbikosok bizonyították, hogy rendes emberek? Erre nem is reagálnék, ez magáért beszél.
Az én tudatlanságomról meg csak annyit, hogy igen, én tudom, hogy sokmindent nem tudok, azt is tudom, hogy mit nem. Ha nem tudod értelmezni a mondatot, fordulj bizalommal a a szemközti téglafalhoz!

Komolyan, egyébként szerintem Rákóczi forog a sírjában, mert az ilyenek merik magukat kurucnak mondani...

Ironfist 2011.12.01. 12:43:13

@Viktus:
Hát igen, végre te már tudsz valamit, nem vagy teljesen elveszve. :D Szerintem azonban még mindig nincs ilyen, úgyhogy én lófaszt nem tudok XD

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 12:49:00

@Ironfist: Te biztosan jobb módszerekkel csinálnál próbálnál rendet tenni a problémás településeken, pl Gyöngyöspatán. De ne aggódj fémagy, hamarosan példát mutathatsz, amikor téged is elér a probléma.
Bár a magadfajták szélsebesen fognak elpucolni az országból az első lövés zajára.
Az ilyenek legfeljebb a metal lemezek hallhatása közben férfiak, egyébként a falhoz lapulva slisszolnak az utcán, ha meglátnak három cigányt! :)

Ironfist 2011.12.01. 13:08:45

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Wow. Közhelyek durrogtatása. Nicknévvel való gúnyolódás. Mindenki, aki nem velünk van, az feltétlenül ellenünk - mentalitás.

Na kiskuruc, érted már, miért teszitek saját magatokat kurva ellenszenvessé?

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 13:14:55

@Ironfist: Figyu! Én nem akarok neked szimpatikus lenni. Szimpatizálj a cigányaiddal, de ne sikíts, ha ölik a családodat! A gúnyolódást meg hagyjuk, csak válaszoltam a stílusodban, hogy megértsd amit írok, labancka (vagy ribancka?).

Ironfist 2011.12.01. 13:33:02

@negondolkozz!majdénmegmondom!:
Persze, hogy nem akarsz. Senkinek nem akarsz szimpatikus lenni, ahogy a jobbik sem, csak bunkó módon osztja az észt a pártod is, mint te.

"A gúnyolódást meg hagyjuk, csak válaszoltam a stílusodban, hogy megértsd amit írok, "
1.-Te kezdtél gúnyolódni, úgyhogy FAIL
2.-A te stílusodban zajlott az egész, ugyanis először én válaszoltam neked a cigányozásodra, meg pártfikázásodra, hogy engedd meg, hogy nevessek rajtad, úgyhogy még egy FAIL
3.- Kettőnk közül nem én vagyok, aki képtelen felfogni, amit a másik ír, úgyhogy harmadik FAIL.

Szép triplefail egy monaton belül, csak így tovább!

És csak, hogy még egy példát hozzak rá, hogy még mindig nem fogod fel, miről beszélek:

"Szimpatizálj a cigányaiddal"

Hol mondtam ilyet? Látod, ha valaki kifogásolja a Jobbik (jelen esetben a ez te vagy) bunkó stílusát, az már egyből libsi, és rajvédő? Gratulálok, kurucka, bebizonyítottad, hogy igazi Jobbikos vagy.

"labancka"

Nem vagyok osztrák, bár nyilván nem fogod megérteni, hogy ezt miért mondtam.

"(vagy ribancka?)."

Hű, gúnyolódás a saját gúnyolódásodból? Ravasz... Kár, hogy egy sorral feljebb említetted, hogy hagyjuk a gúnyolódást... De persze nálad is él a kettős mérce... Na, olyan vagy, mint a fidesz, vagy olyan vagy, mint a fidesz?

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 13:39:26

@Ironfist: Akkor lássuk! Így kezdtem:
"A fidesz csak hazudozik.
Nem látom gyurcsányt, bajnait, kunczét, demszkyt, medgyessit a börtönben.
Hol van az ígért elszámoltatás? Holló a hollónak nem vájja ki a szemét, egy tőről fakad mindegyik párt.
Kivéve a Jobbikot.
Ők bizonyították, hogy rendes emberek, még ha ez nem is tetszik az ország megrontóinak:

index.hu/belfold/2011/11/29/ralottek_a_gyongyospatai_polgarmesterre/

Elkobozni minden politikus bűnöző teljes vagyonát azonnali hatállyal és börtönbe velük!"

Erre te:
" "Ők bizonyították, hogy rendes emberek, "

Engedtessék meg, hogy hangosan kiröhögjelek... "

Ne akarj hülyébbnek látszani, mint amilyen valójában vagy!

Ironfist 2011.12.01. 13:59:58

@negondolkozz!majdénmegmondom!:

Ahogy én is mondtam, pontosan ezt. És miután idézted ugyanazt, amit én is mondtam, és még MINDIG nem tudod felfogni, miről beszélek, úgy döntöttem, túl alacsony az intelligenciaküszöböd ahoz, hogy tovább foglalkozzam veled. Úgyhogy kapsz tőlem egy utolsó megtiszteltetést, egy ignore képében. Fortyogj utána csak tovább, hogy titeket széljobbosokat senki nem ért meg, meg mindenki, akinek nem tetszik az útszéli, ótvar stílusotok, az cigányvédő liberális...
Engedtessék meg, hogy újfent hangosan kiröhögjelek...

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 14:16:39

@Ironfist: Jól beszélsz: "túl alacsony az intelligenciaküszöböd ahoz" !
Ehhez tényleg alacsony a küszöböm. Nagyon a küszöböm alatt vagy.
További kellemes kacarászást a sötétben!

:D

Ironfist 2011.12.01. 15:11:15

És akkor hadd magyarázzam meg őkurucságának, mit jelent az ignore: hogy letiltottalak, és nem látom a továbbiakban a szebbjövőtözésedet.

negondolkozz!majdénmegmondom! 2011.12.01. 15:41:01

Azt hiszi a kis "rokkerzsóti", ha ő nem lát, akkor mások sem látják őt!
Látlak cigány, húzd ki a fejed a wc-kagylóból!- szól az ismert mese.
Kevesebbet kellett volna inni meg szívni "rokkerzsóti", akkor most nem röhögne rajtad a világ, hogy mekkora seggfej (Butthead (Beavis&)) vagy.
:D

Ironfist 2011.12.01. 16:22:52

Tényleg nem fogja fel, hogy hiába okádja rám a mocskolódást (=szokásosan viselkedik Jobbikos módira), anak csak az elejét látom kint oldalt a blogon...

hhh. 2011.12.01. 17:28:39

@Viktus: még mindig nem értitek. önkormányzati korrupcióról beszéltek. ott bizony kell, hogy legyenek papírok, szerződések. önkormányzati pénzeknek, ha megbízásból csorognak ide oda, tecciknemteccik nyoma van, tehát ha -szerintetek- Mr 10% 10 %-ot kap, akkor arról ilyen formában természetesen nem lesz papír, meg számla, viszont valahol meg kell jelenjen beruházás költségeiben. így lesz egy villanykörte vagy egy ceruza számlán mondjuk 15 000 Ft/db, vagy bármi hasonló.
ezt kiszúrni bizony nem egyszerű, de nem is lehetetlen. szívesen olvasnék ilyen linkeket, nézegetnék 25 millás tanácsadói szerződéseket debrecenből, mert azért hasonlókat BKV, FKFV, stb kapcsán bőven lehetett látni.
nosza, harcra fel, keresgessetek a széparcú, ólomagyú barátoddal, én fogok a legjobban örülni, ha lebuktattok valakit. de addig ez csak szájtépés, nem lehet komolyan venni.

hhh. 2011.12.01. 17:32:54

@Ironfist: a beszólogatást nem én kezdtem, zsírparaszt komám, hanem te. én viszont most be is fejeztem, neszehülyeparaszt.

Ironfist 2011.12.01. 17:35:33

@hhh.:
Miről beszélsz zsírparaszt komám? Nem veled folyt itt a beszélgetés, hanem a jobbikos kis kuruccal... Annak viszont örülök, hogy be is fejezed, ez volt a célom, neszehülyeparaszt.

Viktus 2011.12.01. 20:06:34

@hhh.:

Nem szarakodnak ennyit ... az egyik alvállalkozó cégen keresztül kiszervezik a pénzt, amelyet a beruházás után lepattintanak papírostól ukrajnába, és amely magával ránt még pár becsületes magyar vállalkozást ... így működik ez az építőipar.
Kisebb beruházásos svindliknél pedig az adott vállalkozás kp-ban oda adja aztán annyi ...

Ironfist 2011.12.02. 00:21:58

@Viktus:
Nem érti meg. Szerinte márpedig igenis papíron rögzítik a törvénytelenségeket. És miután nem tud személyeskedés nélkül kiállni a véleménye mellett, nem is kell foglalkozni vele :D

Viktus 2011.12.02. 00:37:21

@Ironfist:

Kicsit naiv biztos a Függetlenség napja c. filmben látta, de itt Magyarországon egyszerűbb a helyzet. A párt megrendelőket hülyék lennének nem kifizetni így megvan mindig a munka, és nem véletlen az Magyarországon , hogy szinte minden állami beruházásra mire megvalósul a pályázati összegen felül jelentősen többet fizetnek ki érte ill. egy rakás bedőlt magyar alvállalkozó marad csődben.

Amiről ő beszél annyira van csak példa, hogy volt anno a strabag demokraták szövetsége ma pedig az a Strabag Magyar Aszfalt néven futva elég sok szponzorpénzt tolt a Magyar Nemzet-Hír TV párosban hirdetések formájában. Ez bizonyára szintén véletlen műve. :P

Ironfist 2011.12.02. 09:28:03

@Viktus:
Hagyjuk a gúnyolódást, amit elmondtál az a tények tudatos meghamisítása, mert ha nem mutatsz írásos szerződést, akkor ez nem is létezik, papapapapapapapapapapa :D

Viktus 2011.12.05. 08:42:11

A magyarországi közbeszerzések 40 százalékában csak egyetlen pályázó közül választották ki a nyertest, vagyis az egész verseny teljesen értelmetlen volt. Az EU is részben e szempont szerint küldi rá auditorait a magyarországi támogatási pénzek felülvizsgálatakor. Az egyszereplős pályázatok ugyan nem jelentenek feltétlenül korrupciót, de annak kockázatát megsokszorozzák.

index.hu/belfold/2011/12/05/magyar_verseny_egybol_elso/

Viktus 2011.12.05. 08:46:01

@Ironfist:

Ki lehet magyarázni

Az auditorok munkáját ismerő forrásunk szerint a brüsszeli ellenőrök kifejezetten fifikásnak tartják a magyar hivatalnokokat. Egy körükben állítólag sokat hangoztatott vélemény szerint a bolgárok olyan szemérmetlenül csalnak, hogy mindig könnyen lebuknak, "ám ha valakit Magyarországra küldenek, akkor fogja a fejét, hogy itt minden nagyon bonyolult lesz" .

...

Csak almazöld teherautóval lehet homokot vinni

Az egyetlen szereplős pályázatok legfontosabb trükkje – amennyiben tényleg csalásról van szó – hogy úgy kell kiírni a közbeszerzési pályázatot, hogy a bonyolult feltételeknek kifejezetten egy cég tudjon csak megfelelni.

Mondjuk egy ha egy műtárgy díszítőelemeinek kőfaragásáról lenne szó, akkor a pályázat kiírója beleírhatná, hogy a pályázat feltétele x négyzetméternyi magyarországi és y négyzetméternyi valamely másik EU-s országban elkészített faragási referencia.

A példa nem légből kapott, egy ilyesmi kiírás is rajta van a KMOP-t vizsgáló auditorok kockázati listáján, mert ennek a feltételnek is csak egyetlen cég felelt meg. Holott nehéz érvet találni amellett, hogy miért nem teljesen mindegy, hol faragott az adott a kivitelező korábban.

:D

süti beállítások módosítása