Skip to content


       Szűrés lista

Mondd meg nekik, Peti!

Aki ismer, jól tudja, hogy sokszor nem is a dolgok maguk - hisz itt Abszurdisztánban, pláne egy közéleti blog írójaként már kevés történés tud meglepni -, hanem a hozzájuk, melléjük, köréjük, mögéjük fűzött idióta nyilatkozatok lépik át az ingerküszöbömet.

Értelemszerűen mindig az aktuális kormánypárt szóvivője van a figyelem középpontjában, ez a feladat bizony teflonbőrt kíván. A hajolgatós Nyakó elvesztéséért Szijjártó Péter reflektorfénybe kerülése bőséges kárpótlást nyújt, Viktor kedvenc droidjának szavait egyszerűen nem győzzük inni.

Most is nagyon-nagyon várjuk már az IMF-csomagos bejelentését, bár abban biztosak vagyunk, hogy izzadni nem fog, és ezért is a gyurcsányahibás, meg különben is megint megtámadták az országot. Vagy fogják. De legalábbis gondolnak rá.

Petike zavarbaejthetetlenségét remekül példázza a minapi köztévés (A videóval lusta voltam küzdeni, hisz ahogy Zero remekül megfogalmazta, "az MTV-videótár a leggányabb fos a neten", akit érdekel itt megnézheti.) nyilatkozata a vasutasoknak adott 5 milliárdról.

Leirat az Indexről: A szóvivő arra a felvetésre, miszerint a lépést többen úgy értelmezik, Orbán Viktor megvette a vasutasokat, hogy azok ne sztrájkoljanak a Munka törvénykönyve ellen, úgy reagált: Ha a nyuszin kalap van, az a baj, ha nincs, az a baj. Azt mondtuk még ellenzékben, hogy jogosnak tartjuk a vasutasok igényét, és most betartjuk az ígéretünket.” Szijjártó szerint a vasutasok kemény munkát végeztek a 2005 és 2007 közötti időszakban, hogy a vállalat hatékonyabban, és jobban tudjon működni, a pénz most ezért jár nekik. Az egy más kérdés, hogy a hatékony működés összejött-e, tette hozzá.

(Nem, nem jött össze. Sőt.)

Petike arra a kérdésre, hogy más, korábban privatizált vállalat – Mol, Budapest Airport, vízművek – dolgozóinak miért nem járt hasonló juttatás, a szóvivő azt mondta: „Meglehetősen furcsa helyzetnek gondolom, hogy miután a kormány egy még ellenzékben tett ígéretének megfelelően dolgozó embereknek kifizeti a munkájukért járó jogos juttatást, ezután magyarázkodni kelljen.”

Pedig sajnos szerencsére kelleni fog, és mi perverz kárörömmel várjuk ezt a percet.

Látni és hallani akarjuk, ahogy kiáll és megmondja a mintegy 1800 privatizált állami vállalat dolgozójának, hogy ők nem végeztek kemény munkát, a pénz nem jár nekik, nem dolgozó emberek, nem jogos juttatást követelnek, meg különben sincs rajtuk sapka.

Például a vasasokon, akik máris bejelentkeztek a Cargo-logika alapján nekik járó pénzért.


"A Vasas Szakszervezeti Szövetség működési területén levő számos privatizáció esetében ugyanilyen kormányzati álláspontot szeretne látni, mert minden kisebb és nagyobb vállalkozás korábban állami tulajdonú volt, mint például a telefongyár, a Ganz Mávag, a Csepel Művek, a December 4. Drótművek, a LEHEL Hűtőgépgyár, a Dunai Vasmű – mondta Balogh Béla, elnök."

 

Hajrá Peti, mondd meg nekik!

 

Címkék: fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr853432118

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vasutas követelések ára 2011.12.06. 12:58:09

Egyszerűen megáll az ész. Jobban mondva megint megáll, vazze, hogy a vasúttal foglalkozó blog-ra is kikacsintsunk. A vasutas szakszervezetek először is nagyon köszönik, hogy megkapják majd az ötmiliárdot, de egyből azon törik a vasas fejüket, hogy álla...

Trackback: Súúúhanterz: Orbán és Matolcsy továbbra is osztogat 2011.12.06. 01:32:48

Miközben az ellenzék görcsösen igyekszik elhitetni a lakossággal, hogy az Orbán kormány az IMF-fel karöltve újabb megszorításokra készül, és trükkök ezreit veti be azért, hogy a magyar embereket tovább sarcolhassa, a Súúúhanterek éppen önzetlen osztoga...

Trackback: A politikusok és az antiszociális személyiségzavar – I. rész 2011.12.05. 17:35:13

Minden történelmi korszakban, minden országban voltak olyan vezető politikusok, akik saját érdekeik érvényesítése végett készek voltak különböző ideológiák előállítására, a közvélemény öncélú manipulálására. A pszichopata politikusokra és az általuk gy...

Trackback: Partidrogokkal tennék elviselhetőbbé a parlamenti éjszakázásokat 2011.12.05. 17:27:02

Mint kiderült a kormány szigorú szabályok között legalizálná a jóerkölcsre  veszélytelen partidrogok használatát a parlamenti ülések éjszakai óráira, sőt nemcsak legalizálná, de az ilyen szerekhez történő hozzájutást költségtérítés címén, ingyenes...

Trackback: Az szocializmus szele 2011.12.05. 16:54:41

Alighanem tényleg van valami abban, hogy keletről fúj a szél, mert szocializmust hozott magával. Az elmúlt néhány hétben pár igen szocializmus szagú intézkedésről lehetett olvasni a sajtóban. Előre is bocsánatot kérek a posztért, de vannak dolgok, ...

Trackback: Vezetni emberi dolog 2011.12.05. 14:44:41

Bárminek a vezetését bízzák is az emberre, vezetni mindig felelősséggel jár. Lássunk néhány példát!...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Secnir 2011.12.05. 09:22:02

csak tudnám, hogy miért irritál engem ennek a csávónak a nézése is? rogánnal ugyanígy vagyok. viszket a tenyerem és szívlapátért kiált. selmeciné kiflicsücsökfi gabikánál szintén.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 09:22:50

Ha eddig senki nem nyomott fel Titeket semmiféle hatóságnál hát istenúccse én leszek az első. Minden figyelmeztetés nélkül kirakni egy fotót ERRŐL a kreatúráról????? Ráadásul ilyen időpontban??? Hogy éhgyomorra idekattintva EZ érjen??? 18-as karika smafu hogy fel tudj készülni lélekben ERRE???

Énbagoly 2011.12.05. 09:23:21

Én is szeretném bejelenteni az igényemet, mert alólam is privatizáltak! Jó, mondjuk nem pár éve, hanem régen, és alig dolgoztam ott egy kis időt, de attól még jár!
Különben nagyon remélem, hogy egy túlfizetett szakszervezeti vezető miatt nem lesznek puhapöcsűek a vasutasok, akiknek várhatóan jövőre ugyanúgy csökkenni fog a nettójuk, ha az állam nem kompenzál.

Énbagoly 2011.12.05. 09:26:10

@Secnir: más is van így ezzel. :S
De ez az ember, meg a hozzá hasonlóak már úgy szocializálódtak, hogy ők mindig mindent jól csinálnak. Ez tükröződik a nézésükön is.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2011.12.05. 09:26:13

Kicsit off leszek.

Enyém, tied, övé. A tulajdon kérdése úgy 1944-45 óta nálunk elég furcsán alakult. 21. évvel ezelőtti módszerváltásunk sem tette helyére a jogos tulajdoni viszonyokat! Szerintem ennek is isszuk a levét a mai napig.

1867. évi kiegyezést követő 20 évben vasútvonalak hossza 4 szeresére, hazai megtakarítások 9 szeresére, szén és vas termelésünk 4 szeresére, búza termelésünk 3 szorosára nőtt. Módszerváltásunk óta egy valami nőtt. Államadósságunk az 5 szörösére.

Akkor polgáribb viszonyok voltak Magyarországon mint ma, holott báróink akkor is voltak, de milyen érdekes a születési arisztokráciában önzetlen, remek emberek is voltak szép számban. Mai "báróink" tudjuk miből gyúródtak. Különleges anyagból :-(.

On.
Laspalmas fején találta a szöget, ha MÁV dolgozóknak jár, a többieknek miért nem jár? MÁV határeset, hiszen a komenyizmus, na jó, bolsevizmus előtt állami (királyi) tulajdonban volt. Mielőtt el kezdünk osztozkodni a cucializmusbeli hajdani állami, szövetkezeti vagyonon, nem kellene megnézni, hogy annak mi volt a bolsevizmus előtti forrása? Mert szerintem igen.

Nem az államosítással van a baj a mai napig. Hanem a kárpótlás nélküli államosítással. Egyszerűbben fogalmazva a lopással, ami a köztörvényes bolsevista rendszer embertelen sajátsága volt egészen a legalja szintig.

Kulcsszó "Bárdi Magda".

Viktus 2011.12.05. 09:48:02

"(Nem, nem jött össze. Sőt.)"

Jó, de lehetett volna több is :D csak pozitívan kell nézni :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 10:30:22

@csizsikpizsik: ha válogatni lehet, inkább ennek a pofáját nézzem, mint az IGAZI teflonbőrös lézerjaniét. ez a csóka szimplán csak hülye. ennyire képes. ő egy sima mezei R2D2-es hírközlési droid. felböfögi, amit beletáplálnak. na de lézer. az az igazi teflonbőr. szerintem.

Viktus 2011.12.05. 10:42:38

OFF

www.portfolio.hu/gazdasag/nyugdij/eloszor_az_55-56_eveseket_vizsgaljak_felul_a_rokkantnyugdijasok_kozul.159459.html
-

Logikus azok tuti csalók meg könnyen találnak munkát nem is szabad a húszon, harminc éves cigányokat vizsgálni az nem olyan fontos ...

umad? 2011.12.05. 10:43:35

Ezzel a vasutas kifizetéssel mi a baj tulajdonképpen? A Fidesz tett nekik egy ígéretet évekkel ezelőtt, ezt betartotta és politikailag ezt nyilván ki akarja és ki is fogja használni de alapvetően egy win-win szituáció. A Fidesz tud majd kampányolni viszont a vasutasok is jól jártak hisz kapnak egy kis pénzt.

Lehet, hogy elsiklottam valami fölött.

SvenH. (törölt) 2011.12.05. 10:46:46

@umad?: hat odairtak hogy 1500 Mrd -be fajt az emuttnyocevben?
akkor minek megfejelni 5 Mrd -vel?

meg hat pl. a rezidenseknek jobb lett volna odaadni, es a sztrajkolo rohadekokat meg szetverni kardlapos rendorokkel, mert ez csak es kizarolag az Orban altal felpumpalt es jogosnak mondott sztrajkolasrol szol, meg az erdekervenyesito kepessegrol

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.05. 10:48:11

@umad?:
És az egészségügyi dolgozók, vagy a tanárok béremelésére "nincs pénz", de ennek a szintén csaló bandának van?
Összenő, ami összetartozik... /köp/

P.mester 2011.12.05. 10:49:49

Ez egy igazi droid.

És meg fogja magyarázni, a többiek miért nemkapnak ugyanilyet gaskói alapon, a droidot tapsoló zombik pedig majd fújják a vuvuzelát: Ké-ét láb jó-ó-ó, né-égy láb ro-o-oósz!

Viktus 2011.12.05. 10:51:57

@umad?:

Csak a fidesz elmúlt 8 éves működése alatt tett ígéreteit nézzük lásd. azemútnyócévezés , akkor arra a svájci valutatartalék is kevés lenne ... lásd. 14. havi nyugdíj, és társai ... ez is mehetett volna melléjük a múlt nagy handabandái közé.

umad? 2011.12.05. 10:56:46

@SvenH.: @Kőmíves Kelemen: @Viktus: Abban igazatok van, hogy mások is megérdemelnék de ettől függetlenül nem gondolnám, hogy a vasutasok nem.

Ironfist 2011.12.05. 10:58:11

@SvenH.:
"akkor minek megfejelni 5 Mrd -vel?"

Nem is tudom, melyik fideszbuzzancs, talán enrico magyarázta, hogy ez neki sokkal jobb, mert inkább fizet 5milliárdot, mint 1500at. Csak azt felejti el, hogy már nem tüntethetnek, és az 1500at már kifizettük...

@umad?:
"Ezzel a vasutas kifizetéssel mi a baj tulajdonképpen?"

Ezzel az a baj, hogy nem járna nekik. Mi közük hozzá? Nem az ő tulajdonuk volt, hanem a munkaadójuké. Akkor milyen alapon jár nekik belőle részesedés? És ha nekik jár, akkor más ilyen cégek embereinek miért nem? Sőt, miután minden magyar állampolgárnak ugyanannyi tulajdonjoga volt benne (azaz nulla), nekem például miért nem jár belőle? Na ez a baj vele.

@Secnir:
"csak tudnám, hogy miért irritál engem ennek a csávónak a nézése is? rogánnal ugyanígy vagyok. viszket a tenyerem és szívlapátért kiált. selmeciné kiflicsücsökfi gabikánál szintén."

Ha választani lehetne, hogy melyiknek horpasszam be a homlokát, annak a Lézer "Trollface" Jánosnak tenném. Ha valaki nem tudná, mi az a trollface:
s3.amazonaws.com/kym-assets/photos/images/original/000/096/044/trollface.jpg?1296494117

Ugye, hogy Lézerjani? Mint két tojás, még a felirat is ott van a kockáról kockára építős feje alatt, amikor néz.

bucbuc 2011.12.05. 10:58:19

állat

Igazábol ha nyugcsiemelésre van évente közel 200 milliárd, akkor az az 5 már elfér. Legalább ezek imitálják a munkát.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.05. 11:00:29

@umad?:
Itt arról van szó, hogy a nyomorult Gaskó LÁTVÁNYOSAN meg tudja bénitani az országot, míg ha a rezidensek elmennek/felmondanak, akkor "csak" a betegek érzik meg. A tanárokat meg leszarják, náluk ott a póráz úgyis, lehet őket rángatni.

Szóval egyszerű lefizetésről van szó, és ez ami gusztustalan.
Mindamellett, hogy ekkora veszteség mellett egy büdös vasat nem érdemelnek.

bucbuc 2011.12.05. 11:00:37

@Ironfist: Hm, a asutasoknak valóban nem járna semmi.

De az nettó adófizetőknek viszont igen. Hiszen ők tartják fenn ezt a fostelepet, az álandó befizetéseikkel, meg a kontójukra felvett hitelekkel.
Ha már valakinek, akkor minden nettó adófizetőnek járna az eladásból pénz.

umad? 2011.12.05. 11:05:34

@Ironfist: Oké, ez nagyjából korrekt vélemény.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 11:05:48

@Seduxen: Na igen, de Lázár más kategória, ő már 50-es karika nálam. Petitől a hideg ráz, az egyetemünk tele volt ilyenekkel, apu betuszkolta (nekem egymilliókét pont kellett meg 17 nyelvvizsga és harminc diákolimpiai helyezés, neki ex-tanácselnök apuka akinek a bátyja együtt gebinezett Boros miniszterelnök-elvtárssal), az meg becsüccsent a HÖK-be és belépett a Fideszbe, semmit sem tudott de mindenből átment, folyton a szemüvegét baszkurálta és szervezni próbált a Pártkongresszust az aulában, az első bajszos csajt elvette hogy ne röhögjük már ki folyton és most az én versenyszférában összetákolt adómból engem néz hülyének főműsoridőben...ehhh, mocsokgeci...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 11:07:38

@Secnir: Ez tényleg erős kezdés így hétfő délelőtt. Fűtés nincs sulóban, de a Fidesz hűbérurak kiruccannak az Azori-szigetekre. Gyönyörű, kétharmad, mocskosgyurcsány, forradalom, éljen a Párt...

umad? 2011.12.05. 11:08:31

@Kőmíves Kelemen: Ezen alapvetően lehet háborogni de (sajnos) így működik, valószínűleg még a legpengébb demokráciákban is.

Lasombra 2011.12.05. 11:08:52

nekem nincs nyelvvizsgám fideszből, így segítsetek már értelmezni, hogy hogyan fordulhat elő az, hogy valaki jutalmat kap, mert "hatékonyan működött... más kérdés, hogy ez a hatékonyság összejött-e."

nekem póri plebsznek, ha vki hatékony, akkor az... nos hatékony. ha viszont nem jött össze a hatékonyság, akkor meg - surprise, surprise! - nem az. a macska nem foghat egyszerre kint is meg bent is egeret vagy mi.
vagy ez olyan, mint Kuszaszem láthatatlan sikere? sok pénzt hoz, csak épp inkább visz?
esetleg én is hülyére keféltem Jenna Jamesont, csak épp más kérdés, hogy a közelében sem voltam még soha?

mikor szokott beérni az Nemzeti Agitprop Főosztály? nagyon furdal a kíváncsiság, hogy hogy vannak ezek a dolgok.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 11:13:15

@csizsikpizsik: "az meg becsüccsent a HÖK-be és belépett a Fideszbe," - lehet, hogy épp' itt 'bőrön olvastam valakitől egy véleményt ezzel kapcsolatban (és milyen igaz): akkor lehetne az országnak valamicske esélye (mondjuk 20-30 év múlva), ha MOST az ÖSSZES HÖK-öst kivégeznénk... Nem termelődne újra a trágya legalább egy ideig... :DDD

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.05. 11:13:24

@umad?:
Tegnap itt volt egy barátunk, akivel szóba került a politika is természetesen.
Én megtehetem, hogy külföldre viszem a céget, ő nem. Viszont átvonult szépen szürkébe/feketébe, mert pont az ilyenek miatt nem hajlandó fizetni egy büdös vas adót sem.

Szóval az állam részéről meg nem kell meglepődni, ha egyre kevesebb adó folyik be.

Ironfist 2011.12.05. 11:13:55

@Lasombra:
MNyelvvizsgám nekem sincs fideszből, de szerintem ez az elejtett félmondat arra vonatkozik, hogy a hatékonyság a MÁV alapvető feladatit illetően baromira nem jött össze, de nem is ez volt a cél, hanem hogy a vasutasokat IS ráuszítsuk az előző kormányra, romboljanak, terjesszék az anarchiát, basszanak ki mindenkivel, akivel csak lehet, hogy a Guyrcsányahibásmen végre takarodjon. Na ennek az elvárásnak viszont megfeleltek.

Robinzon Kurzor 2011.12.05. 11:18:36

Hogy megígérték, és kifizetik (egészen pontosan: mi kifizetjük), az egy dolog.

De hogy ez "jár", meg "jogos", meg "jussuk", és pont a MÁV-ban, ahol minden szar, de mindig ők sztrájkolnak ...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.05. 11:18:46

Szerintem kevesen vannak, akik nálam jobban összehányják magukat Szijjártó Péter nyilatkozataitól, látványától vagy puszta létezésének gondolatától, és egyáltalán a mostanában "szóvivésnek" hazudott politikai narancsmosdatástól, DE...

De baromira nem szerencsés a szakszervezeteknek egy ilyen vicceskedő, komolytalan nyilatkozattal reagálni egy efféle, zsarolással egybekötött megvesztegetésre. "Tetszettek volna előbb gondolkodni.", kb. ez lesz a kormányzat válasza. Ha eddig egyik szakszervezetnek sem volt gusztusa teljes mellszélességgel a vasutasok követelése mögé állni, ami a valós munkateljesítménnyel szemben Kóka János egyetlen ígéretén alapult, akkor most ne ácsingózzanak, amikor a kormányzat a vasutasok közé dobta az aprót.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 11:19:57

@Seduxen: Amit én láttam a HÖK-ből azt kell mondanom hogy ez egy megalapozott, abszolút a tények talaján álló kijelentés. Ember nem sírna utánuk, sőt egy csomó helyen örülnének, mert több hely maradna télen a kabátoknak a kevés számú fogasokon az előadókban :)))

Secnir 2011.12.05. 11:21:24

@csizsikpizsik:
...és tudod, mi a Lázár baja? az, hogy parlamenti ülésszak van és ő nem mehetett...

umad? 2011.12.05. 11:26:46

@Kőmíves Kelemen: Igen, én is tapasztalom ezt a fajta "hozzáállást". Gyakorlatilag manapság a vállalkozó választhat, hogy feketén működik vagy veszteségesen, néhány különleges példától eltekintve ez szinte igaz az összes kis és középvállalkozásra. Ez persze nem újdonság, évek óta így megy.
Érdekelne, hogy te mint vállalkozó, hogy látod a helyzetet.

Pretoryan 2011.12.05. 11:27:36

Gaskó barátunk mindig azzal magyarázza hogy neki (mint szakszervezeti vezetőnek) sok pénzt kell adni, hogy ne tudják korrumpálni.
Nnnna! Gaskó úrnak innentől kezdve elég sok pénzt kéne visszautalnia!

Vasúton közlekedek napi szinten. Tudom mindennek külső oka van, de ez a banda nem érdemli meg az 5mrd forintot!

Csigataposó 2011.12.05. 11:28:53

@Secnir: Selmeci gabikat ne keverjuk ide jo. Szijjarto meg a Rogan toni ezek a Hajdu Peter fele pofatlan onelegult zsirdisznokepu veglenyek (Bar HP emelkedik kozuluk az mar kert bocsanatot ismerte el hibajat...). De a kiflivedelmi megbizot az kulon rendszertani kategoria.

unc_fester 2011.12.05. 11:34:37

@Seduxen: Támogatom!!!
Az összes HÖKös gyökér. (Tisztelet a csak a statisztikai hibahatáron belül létező kivételnek.)

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.12.05. 11:37:08

A lányommal és az unokámmal el kellett menekülnöm az országból, Kijevbe. Ezt már nem tudtuk elviselni de örömmel látom, hogy nyílnak a szemek és egyre többen veszik észre a horthyzus visszatérő fehérterroristáit, továbbá azt a bátor embert aki képes felvenni a harcot a pribékekkel ez az ember Gyurcsány Ferenc Miniszterelnök Úr!

Secnir 2011.12.05. 11:39:21

@Csigataposó:
nekem még mindig él a fejemben a kép, amikor az atv-n meghívták az Egyenes beszédbe Békesit, és Kálmán Olga rákérdezett valamire gabikával kapcsolatban. Na akkor Békesi majdhogynem kikérte magának, hogy neki válaszolnia kelljen gabika bármilyen nyilatkozatára :-)
atv.hu/cikk/video-20111115_bekesi_laszlo
a vége felé van. Az az arckifejezés MINDENT elmond, hogy mi a véleménye róla...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 11:39:36

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): hurrá, öreganyám, maga még él? éljen Feri, éljen a PÁRT! már azt hittem, hogy ezek a faschisztanáczi, akarom mondani narancskomcsi pribékek az életére törtek, de nem, áldassék Rákosi Mátyás neve! :DDD

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.05. 11:40:53

@umad?:
Én kibaszott hülye vagyok a papirmunkát rendbe tartani, de szerencsére asszony pénzügyes, és addig basztat, amig minden rendben nincs.
Mivel féltjük az irhánkat, tényleg teljes mértékig becsületesek vagyunk. Értem ezalatt azt is, hogy nem számoljuk el még a WC-papirt is, hanem csak azt, ami tényleg céges kiadás.

Évek óta nyereségesek vagyunk, ha szolidan is. Fizettük/fizetnénk mi itthon az adót továbbra is, de:
- volt egy manyup lenyúlás (nem érdekel maga a manyup, hanem a magánszerződésekbe való belenyúlás és einstand)
- megszüntették a Költségvetési Tanácsot, a Földrajzinév lófaszt, megnyirbálták az Alkotmánybiróságot, stb.
- november végén döntik el, hogy mi legyen egy olyan adónem sorsa, amibe 100e vállalkozó tartozik
- hetente jönnek új adóötletek, amik aztán az utolsó nap még változnak
- nem látom a szerkezeti reformokat, amik rohadtul kellenének
- nem látom az igazi kamus segélyesek megnyirbálását
- a Fidesz jobban lop, mint az Mszp, és közben gátlástalanul hazudozik
- egy olyan ember a nemzetgazdasági miniszter, akinél a vizslám jobb szakember pénzügyek terén
- megy a háborús retorika, nem lehet nyugodtan élni ebben az országban
- stadionokra, és mindenféle felesleges baromságokra megy el a pénz
... és még folytathatnám.

Szóval összefoglalva: mi angol céget alapitottunk (sokan mások szlovákot, románt), és oda fogunk adózni.
Nem feltétlenül a kevesebb adó miatt (mert akkor inkább offshore a jobb), hanem mert ott jogbiztonság van, nincsenek visszamenőleges basztatások, és nem kell attól tartanunk, hogy jön az állam, és lenyúlja a pénzünket, vagy ránk küldi a NAV-ot, ami után aztán becsukhatjuk a céget.
Paranoia a lakossági bankbetétek államositása. Amit mi vállalkozóként érzünk, az sajnos a keserű valóság.

És 2012-t kurvára meg fogja érezni az állam, mert nagyon sokan cuccoltak ki külföldre a kkv szektorból.

Vidéki 2011.12.05. 11:41:14

A Profil osztrák lap is foglalkozott a MÁV CARGO privatizációjával, melyet osztrák állami cég szerzett meg.

A MÁV territóriumában a MÁV CARGO volt az a ritka fehér holló, amelyik nyereséges volt, mégis privatizálták.

"Az M6-ost is így szereztük meg...." - hangoztatja a Profil szerint a hangfelvételen Pöchhacker "...ránk szálltak, korrupcióval vádoltak, de nem lett belőle semmi."

A szakszervezet úgy emlékszik, hogy Kóka a MÁV dolgozóknak a privatizáció kapcsán egyszeri kifizetést ígért. (MNO)

Más privatizáltaknak nem ígértek semmit sem.

Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó.

"Isten malmai lassan de biztosan őrölnek"!

A liszt most készült el.

Vastagbőr siránkozás helyett örülhetne, hogy végre az ígéret beteljesedett és a MÁV dolgozóinak érdekében sikerekről lehet beszámolni.

Vastagbőr érző szíve nem szomorodott el akkor, amikor MÁV főtevékenységét 2005 májusa és 2007 decembere között önálló társaságokba szervezték.

A MÁV territóriumában a MÁV CARGO lett az a ritka fehér holló, amelyik nyereséges volt, mégis privatizálták.

Szétszedték a MÁV-ot. és onnantól kezdve a MÁV CARGO nyereségessé vált.

Szóval: szétszedték, nyereségessé tették, majd eladták.

"A nyereséget privatizálták, a veszteséget szocializálták."

Ha az ici-pici Geuronet Bt semmiféle tevékenységet nem folytatott a MÁV CARGO privatizációja kapcsán, mégis megillethette a semmiért kb 2 milliárd forint, akkor miért ne illethetné pénz a MÁV dolgozókat, akiknek cégét a MÁV-ot kár érte a nyereséges MÁV CARGO privatizációja kapcsán.

Persze a közvélemény deformáló értelmiség pihent agyában : "Amit szabad Jupiternek, azt nem szabad az ökörnek."

Jupiter szerepét ők a Geuronet Bt.-re osztják, míg a MÁV dolgozóknak az ""Ökör" hálátlan szerepét akarják juttatni.

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.12.05. 11:42:03

@Seduxen: Maga is él még nem? Illetlen a kommentje.

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: Nem emlékszem, hogy megengedtem volna magának, hogy tegezzen.

umad? 2011.12.05. 11:44:01

@Kőmíves Kelemen: Magyarul továbbra is szarság van keményen. Köszönöm az igényes választ.

OÁFK 2011.12.05. 11:44:24

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Lesz*rom! Itt mindenki Tegez mindenkit, Te is tegezz engem!

SvenH. (törölt) 2011.12.05. 11:45:16

@Ironfist: hat ilyen szempontbol tenyleg hatekonyak voltak...
igaz ezzel a mentalitassal most bayer gecitot zsoltikat is ki kellene tuntetni, hogy az adojat sikeresen a szlovakoknal fizette be...
meg akkor a vasutasoknak odaadott penzecskevel analog modon az osszes szlovak rendszamos adocsalo vallalkozot is meg kellene dobni par millaval most...

hejj Vetya, tul sok csulat koptel fel magasra es most meg ala kell allnod...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2011.12.05. 11:46:50

" A hajolgatós Nyakó elvesztéséért Szijjártó Péter reflektorfénybe kerülése bőséges kárpótlást nyújt, ..."

Ezt nem értem.

Tény, hogy nem vagyok egy nagy tévénéző, de az emútnyócévben, ha bekapcsoltam, ez a Szijjártó fej nézett ki az összes hiradó lukán.

Hogy Nyakót cserélték erre ? Szerintem az elődje Rogán Gázáremelés Antal volt, azelőtt meg Dajcs Tocsikolnak Tomi.

Ironfist 2011.12.05. 11:48:54

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN):
Te is jó hülye vagy. Ha már hazudsz, legalább hazudd, hogy nyugatra menekültél... Kijevbe? Tíz éve nincs normális kormányuk, egy anarchia az egész ország, és te oda menekültél? Gratulálok, majdnem akkorát fideszeltél, mint Vidéki szokott.

@Vidéki:
Közmondásokat idézgetünk? Akkor mit szólnál ehez?
A HAZUG EMBERT HAMARABB UTÓLÉRIK, MINT A SÁNTA KUTYÁT! Nos, te, mint illetékes (és nem a sánta kutya vagy) mit szólsz a rólad szóló mondáshoz?

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány:
" Itt mindenki Tegez mindenkit, Te is tegezz engem!"

Vidéki szokott még buziskodni ezzel a magázással.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2011.12.05. 11:54:20

@Vidéki:

"A MÁV territóriumában a MÁV CARGO volt az a ritka fehér holló, amelyik nyereséges volt, mégis privatizálták."

Kérem, ne a látomásainak higgyen, hanem a tényeknek!
index.hu/gazdasag/magyar/2011/06/11/a_mav_cargora_is_szemet_vetett_a_kormany/

Csak volt ez is olyan jó üzlet, mint a MOL-részvénycsomag... A 100 milliárd forintért eladott cég most akár 40-45 milliárdért visszavásárolható.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 11:57:12

@Ironfist: na vegyél vissza! Idősasszony a blog régi-régi bolondja, még az "elmúltnyóóócév" időszakából! tessék tisztelettel beszélni vele, megértettem!?

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány: Neked is ugyanazt mondom, mint Ironfist-nek! :DDD

Apafarkas 2011.12.05. 11:58:06

@Vidéki: A magántulajdon fogalma, mint olyan a Fidesznél egy eléggé homályos valami, de azért megpróbálok némi fényt hozni a narancsszín éjszakába:
Ha a tulajdonos elad valamit, akkor a pénz az övé. ebből egy büdös vas nem jár a dolgozóknak. A munkájuk ellenértékét bérnek és fizetésnek nevezik. Tudod, az olyan mint az a lóvé, amit az itt kommentelésért kapsz. Ha a megbízott felelős szerv rosszul sáfárkodott az állam vagyonával, az egy dolog, akkor keressenek bűnöst, de ettől még nem jár egy büdös vas sem a melósnak.
Ha én eladom az egyik Kft-met, akkor Gizinek, a titkárnőnek nem fogom kifizetni az ár 1 huncut százalékát sem, mert semmi köze hozzá.
Tudom, hogy el se fogod olvasni, de azért próbálkozik az ember...

Ironfist 2011.12.05. 11:59:29

@Seduxen:
Én nem ítélkezek kor alapján, nem rekesztek ki senkit, csak azért, mert idős :D Alapból ő is úgy kezd nálam, mint mindenki más - hogy hülye :D Csak tudod, van aki erre rácáfol, az jó, és van olyan is, mint ő, aki be is bizonyítja, hogy hülye :D

Szóval, mint mondtam, ilyen szempontból a kor nem számít. Egy másik szempontból 18-25 éves hölgyek jelentkezését várom :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 12:01:58

@Kőmíves Kelemen: Mi családilag 3 céget vittünk Szlovákiába 2012vel és kurvára nem vagyunk boldogok, de amiket leírtál sajnos igazak és van az a pont amikor már tényleg elég és nem vagy hajlandó egy vasat sem kiadni adó címén ami egyébként szabadrablás határok nélkül.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 12:02:19

@Ironfist: bátorkodom megemlíteni, hogy Idősasszony - gyanúnk szerint - valamelyik törzskommentelő amúgy, de még nem jöttünk rá KICSODA. Az anyja mindenit, de szívesen kideríteném :DDD Szerintem amúgy Tigeri, de nem tudhatok biztosat :DDD

"Egy másik szempontból 18-25 éves hölgyek jelentkezését várom " - bocsánat, de a bölcs dakota közmondás szerint: válogatós fasznak kutya seggében a helye :DDD Szerintem inkább 16-40 közötti az ideális :DDD

OÁFK 2011.12.05. 12:03:18

@Seduxen: Én mindenkit egyformán utálok először, korra, nemre, stb. való tekintet nélkül...

Ironfist 2011.12.05. 12:04:36

@Apafarkas:
" Tudom, hogy el se fogod olvasni, de azért próbálkozik az ember..."

Talán elolvassa, de csak, hogy beleköthessen olyan részletekbe, hogy nem raktál vesszőt, meg ilyenek. Ha nem tud belekötni, figyelmen kívül hagyja az érveket, aztán sír amiatt, hogy nem kap érveket. Úgyhogy egy ideje már én sem olvasom el, mit ír, csak ránézek, és azt reagálom rá, hogy hazudik. Az összes kommentje ugyanis, amit olvastam, hazugság volt. Miért lenne akkor kivétel bármelyik kommentje, amit azóta írt, hogy tojok rá?

Sörhastáncos 2011.12.05. 12:06:26

@Vidéki: szerint
"A szakszervezet úgy emlékszik, hogy Kóka a MÁV dolgozóknak a privatizáció kapcsán egyszeri kifizetést ígért.
(...)
Az ígéret szép szó, ha betartják úgy jó."

Tehát Vidéki szerint Kóka ígéretei kötik a mostani kormányt is.

Vidéki válaszolhatna, hogy a többi politikus ígéreteire is vonatkozik-e ez a kötöttség...

A többieknek pedig egy kis feladat: összegyüjteni Kóka többi ígéretét, amik - a fentiekböl értelemszerüen - kötelezöen betartandóak jelenleg is.

Ironfist 2011.12.05. 12:06:45

@Seduxen:
Ja értem. Jól csinálja akkor :D

" Szerintem inkább 16-40 közötti az ideális :DDD"

Ok, 16 még oké, de ha már felfelé is bővítünk, akkor max 30 :P

@ketroot:
Ja.

Ironfist 2011.12.05. 12:07:44

@Sörhastáncos:
Ha bármely választási ígéretet be akarnak tartani, akkor kérem az örök élet/ingyen sör/adómentesség ígérettel kezdjék!

Sörhastáncos 2011.12.05. 12:13:05

@Ironfist: milyen ígéretek? Nem választási, kérem, hanem akármilyen!
Amit Kóka szóban megígèrt egy Gaskó hitelességével bíró személynek, az számít Vidéki szerint...

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 12:33:04

@Ásó[Mosó]maci: hallod!

szerintem ez a "agricola6709" az nem más, mint VIDÉKI!!!!

OÁFK 2011.12.05. 12:35:08

@Seduxen: Máshol is agricola néven nyomja. Válassz ki egy hosszabb okfejtést tőle és egy jellemző mondatára kerestess rá a guglival. Általában szóról szóra ugyanazt nyomja mindenhol...

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.12.05. 12:36:35

@Ironfist: Úgy látom maga új még itt. Semmi baj, a tiszteletlen butaságát betudom ennek. Nem haragszom.

Ironfist 2011.12.05. 12:57:51

@OrmányÁrmányFurmányKúrmány:
Nem feltétlenül Vidéki az. Csak ki van adva a pártközpontban nekik az ukáz, hogy a következő mondatokat lehet használni. És mivel félnek, hogy a fényestekintetű kibaszkodja őket, csak ezeket a mondatokat használják.

@Ásó[Mosó]maci:
"És egy másik szépség:
hvg.hu/itthon/20111205_kormany_kulfold_orban"

Döbb. (Ez volt a meglepetés hangja.)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.05. 13:08:52

@Ironfist: Ezt nem szokták annyira propagálni.
Nem mellesleg úgy látszik, eddig tartott az államadósság elleni szabadságharc. Vagy csak fel lett függesztve 2016-ig.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 13:23:42

@Ásó[Mosó]maci: Vagy csak megérintette őket '48 és '56 szele, dirr-durr, csinn-bumm aztán fegyverletétel (alig várom Kerényi által berendelt új műremeket: Kapituláció az IMF előtt. Rogán emeli a tollat, Fellegi vérző kebellel teszi sírba a Matolcsy összest, háttérben felsejlenek a gonosz karvalytőke árnyai, elől haldokol az árvalányhajba öltözött szűzleány ami minket jelképez)

Vidéki 2011.12.05. 13:24:09

@Apafarkas:

"Ha én eladom az egyik Kft-met, akkor Gizinek, a titkárnőnek nem fogom kifizetni az ár 1 huncut százalékát sem, mert semmi köze hozzá."

Akkor hogyan fordulhatott elő a MÁV CARGO privatizációjával kapcsolatban, hogy a Geuronet Bt számláján 2 milliárd forint landolt, noha semmi köze nem volt az ügyhöz.

Annyi köze sem volt hozzá, mint a te Gizikédnek ahhoz ha te eladod az egyik Kft-det.

De ezt a közvélemény deformáló értelmiség teljesen helyénvalónak tartja.

kifordított nagyanyó 2011.12.05. 13:37:36

@Seduxen: Kösszépen a bizalmat de szerintem az eredeti idős asszony már azelőtt itt kommentelt,mielőtt Tigeri regisztrált ide.

Ironfist 2011.12.05. 13:38:27

@Vidéki:
Hazudsz, mást se tudsz, (figyelem, a lehető legnagyobb sértés következik, gynegébb idegzetűek ne nézzenek ide!) te fideszes!

@Ásó[Mosó]maci:
Lehet, de te nem érezted ki a döbbenetemből az iróniát. Valójában nem vagyok meglepve, és szerintem senki épelméjű nincs. Aki meg nem épelméjű, az meg azért nincs, mert ezt is Magyarország elleni támadásnak fogják fel. Mint ez a fasz Vidéki.

kifordított nagyanyó 2011.12.05. 13:39:00

@Seduxen: Szerintem pont ugyanezt már ide is beírta.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 13:39:10

@kifordított nagyanyó: pedig akkor is tuti, hogy fake az öreglány. valaki szívatja a kommentelőket. ugye enrico, meg vidéki azok meggyőződéses és/vagy fizetett trollok. de a vénasszony az nem. az valami más. ő szívvel tolja, és ez adja a különleges zamatát a dolognak :DDDD

kifordított nagyanyó 2011.12.05. 13:44:38

@Seduxen: Felállítom a profilját: 31 év körüli,disznóért vett felsőfokú végzettsége van,200 fölött keres,élettársi kapcsolatban él a barátnőjével és annak gyerekével.:))

kifordított nagyanyó 2011.12.05. 13:48:01

@Seduxen: Amúgy persze hogy fake.Talán szellem?.....Áh,ő most még így se merne idejönni.:))

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 13:48:16

@kifordított nagyanyó: hmmm, jónak tűnik. még azt írd hozzá, hogy a kurva Manchester Unitednek szurkol (+ a rinyamadridnak), és akkor tökéletes lesz a kórkép :DDDDD

kifordított nagyanyó 2011.12.05. 13:54:38

@Seduxen: Á,ez egy ízlésficamos.Valami lúzerpúlnak meg barkelónának szurkol.:))

Csigataposó 2011.12.05. 13:56:13

@Vidéki: Bizonyitek az utalasrol, annak jogcimierol? Vagy csak megint hazudsz mint szoktal?

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 13:59:30

@csizsikpizsik: ja, azt kihagytam, hogy minden bizonnyal NŐ az illető, vagy homoszexuális, esetleg 16 éves (max) fiú, mert felnőtt hetero férfi a kancsóválogatottnak (rinyamadrid) NEM SZURKOL. Annyi buzit, metroszexuálist, meg transzfesztitát egy csapatban... Pfeeeej :DDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 14:04:21

@Seduxen: Nem is csoda hogy Murinyóval így szárnyalnak és tolonganak gólokat rúgni tucatjával, gondolom a meccs legjobbja nézheti a kulcslyukon a jóképű, elegánsan őszülő, napbarnított mestert tusolás közben :)))
(jó, kicsit irigykedek, -6 pont és szombaton csúnyán el leszünk verve)

Horizont 2011.12.05. 14:04:47

@Seduxen:
Szerintem is üde színfoltja a VB-nek @Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Kár, hogy nem jön többször, én nagyon jókat szórakozom rajta. Ja és ezen a néven csak a VB-re ír!Micsoda megtiszteltetés:) Jó lenne ha nem üldöznék el. Kell egy kis humor morzsa is!Már aki érti a viccet:)

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 14:30:25

@csizsikpizsik: mi ez a kishitűség polgártárs? felszívja addig magát a Barca, és elkenjük a szájukat! 4-2-re nyerünk! :DD

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.12.05. 14:36:49

@Horizont: Köszönöm fiatalember, örülök annak, hogy ezekben a barbár időkben létezik még tisztelet az idősebbek felé. Persze ez nem a kormányon múlik, hiszen a terror eszközeivel nem lehet az embereket a jó irányába terelni.

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 14:38:55

@Ásó[Mosó]maci: biztos? Özil, Khedira, Rinyáldo (na jó, ő szerintem biszex), Di Maria, Sergio Ramos (na jó, ő is biszex), Marcelo, soroljam még? :DDDDD

Horizont 2011.12.05. 14:40:17

A poszthoz is szóljak:)
Petikénk a kis pubili csak a dolgát végzi, valószínű urának és parancsolójának a legnagyobb megelégedésére. Petikénk is elégedett lehet, 33 éves korára. Jelenlegi fizetése 997 ezer azt hiszem. És láss csodát, 3 lakása is van már neki. Győr, Budapest, Dunaharaszti. Üdülője is van a Balatonnál.Van még a kis cukorfalatkánknak megtakarítása is cirka 30 milliónyi.Jól tud spórolni:) Így könnyen tud pofázni, gőgösnek lenni, kiosztani az embereket. Már ha hozzá van adva genetikailag ez a sunyi, talpnyaló mentalitás.Neki bőven jutott mindenből. Az ifjabb politikus nemzedék. Zuschlag kortársa...

Akkor most úgy kell érteni, hogy amit Kóka megígért azt a Fidesz elvből teljesíti?
Vagy esetleg Gaskó pajtit megjutalmazzák a sok gördülésért amit az előzőeknek csinált?
Vagy meg kell előzni az újabb gördülést? Gaskó amúgy nagyon tetszett a Lánchídnál, sunnyogott amikor megdobálták apró pénzzel, és szánalmasan magyarázkodott:)

Énbagoly 2011.12.05. 14:43:59

@Horizont: fentebb fiatalembernek néztek. :)

Különben lassan oda jutunk, hogy a fiatalabb politikusnemzedék mindenben túl fogja teljesíteni az öregeket. Lopásban, hazugságban, arcátlanságban, stb. Pedig az öregek régebben kezdték.

2011.12.05. 14:48:21

@Seduxen: Az Ybliben a HÖK-ösök elsikkasztották a hátrányos helyezetű hallgatók segélyét, és azt mondták nekik, hogy sajnos nem elég rászorulók hozzá, közben fölvették a nevükben. És ami a legundorítóbb az egészben, hogy amikor kiborult a szaros bili, a főig feljelentés helyett segített eltussolni, nehogy "rossz fényt vessen" a sulira. :-( Vazze, ez a HÖK is egy gusztustalan politikus-keltető, mind a Dunába kellene lőni! Még a boldogult KISZ-nél is undorítóbb!

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.12.05. 14:50:19

@kifordított nagyanyó: Szóltam az unokmának, hogy fordítsa le a fake szót és megdöbbentem. Maga komolyan azt hiszi, hogy amit írok azt csak afféle passzióból teszem? Kikérem magamnak!

Egyébként miért használnak angol szavakat? Agyukra ment a kapitalizmus?

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 14:50:54

@Ásó[Mosó]maci: Örökharag, Xavi egy ikon, amit a labdával művel az földöntúli.

Ironfist 2011.12.05. 14:55:01

@Hörömpő Töhötöm:
Nálunk ez még pofátlanabbul zajlott. Eldöntötték pontok alapján, ki a rászoruló, majd a rászorulók listájának cca a felénél húztak egy piros vonalat, aki felette volt, kapott, aki alatta, nem. Láttam ezt a papírt, egyik bennfentes haver mutatta... jó mi?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.05. 14:55:49

@csizsikpizsik: Akkor a többi képet nem teszem fel :-DDDDDD

Ironfist 2011.12.05. 14:57:39

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN):
Cause we akarunk to használni hunglishbeszél good beszél.

Horizont 2011.12.05. 14:58:08

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN):
Ki kell ábrándítsam:) Nem vagyok se fiatal se fiú:DDDDD Mi öreglányok tartsunk össze:) De csak addig védem itt magát amíg vicces asszony marad! Ja a fiatalok tiszteletét ki kell érdemelni. Akárkiét meg nem is akarom:)

@Énbagoly: Már túlteljesítenek sajnos. Ezt szívták be az anyatejjel együtt. Azt mondják amit az első 20 évben "kapunk" azt visszük egész életünkben végig, kisebb javításokat lehet végezni rajta, de az marad ami....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.05. 14:59:10

@csizsikpizsik: Az "Ikon" nem Xavi, hanem Matolcsy Gyuri!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 14:59:51

@csizsikpizsik: mit vársz egy rinyamadrid szurkolótól, de őszintén?

én pl ősbarcelona-szurkolóként soha egy rossz szót nem szólnék a real olyan félisteneire, mint Raul, vagy a mostaniak közül Casillas. Mert ők IKONOK (nekünk bezzeg milyen IKON jutott? a Kusz Szem... ehh....)

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): "lefordította az unokája", hehehe, erről ez jutott eszembe:

www.youtube.com/watch?v=L5_gXgSmX8Q

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 15:00:08

@Ásó[Mosó]maci: Nyugodtan ha a lelkembe kívánsz taposni...aztán majd fogsz csodálkozni hogy miért vagy a szijartopeter.hu, lazarjanos.com, semjenvadasztarsasag.eu, fidesz.hu és a iksz.com hírlevelére feliratkozva :))))))

Ironfist 2011.12.05. 15:01:03

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN):
OVi mehetne a little pigek housába, and askolhatná, that why this létra fekszik here, and why not áll? The Viktor was morfondírozing, when the metró was coming, and the Viktors élet was ért véget.

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.12.05. 15:01:10

@Horizont: Akkor most megkövetem magát, bár igazán jelezhetnék az emberek a nemüket hisz így nehéz udvariasan megszólítani bárkit is az interneten.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.05. 15:01:54

@Seduxen: Azért a harmadik eléggé Photoshop.
Ez viszont nem:
img.index.hu/imgfrm/3/1/7/5/BIG_0007533175.jpg
Egyébként nem vagyok rinyamadrid szurkoló! :-D
Nem nézem a két csapatos Ligát.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.05. 15:05:22

@csizsikpizsik: :-DDDDD
2010-ig még tetszett is a Barca játéka. Ott viszont elkövettek egy nagy hibát, így igen csak kiestek a pikszisből.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 15:06:36

@Ásó[Mosó]maci: Pique pl. tőlem akármi, adj papírt aláírom. Akkor vagyok boldog ha a lelátón baszkurálja a twittert, egy ezrest a nyakába kötnék és úgy adnám ingyen Timbuktuba madárijesztőnek. Zlatan meg a párja

Horizont 2011.12.05. 15:07:17

@Ásó[Mosó]maci:
Jajj istenem kiket raktok ti itt be vég nélkül?
Mondanám, hogy fújj, de nem szabad:)
Ilyen jó pasik és.....Kik ezek?

IdősAsszony - A Magyar Népköztársaság Állampolgára 2011.12.05. 15:07:48

Ne rombolják tovább a fórumot ha szabad kérnem. Futballal menjenk máshova.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.05. 15:09:33

@csizsikpizsik: Xavi akkor tette be nálam a kaput (bár jó játékos, ezt aláírom,) amikor mindenféle Barca DNS-ről kezdett el hadováli a Twitterén.
Pedig a Pique - Puyol kettős jó volt régebben.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 15:16:02

@Ásó[Mosó]maci: Xavi nincs a twitteren aszem, ott inkább Pique meg Puyol aktív (híresen sokat üzengettek Fábregas pajtással ugyi)

Ja igen, és közkívánatra, mocskos hazug banda,a levegőt sem érdemli meg a kormány illetve mindenért Gyurcsány a hibás!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.05. 15:17:55

@csizsikpizsik: Pontosan ez a gond! Elrúgták a pöttyöst az El Captain szappanoperával.
Egyébként Elmúltnyócév, gyúrcsányahibás

dr. Aullah 2011.12.05. 15:18:59

@Ironfist: Véletlenül odanéztem :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 15:22:59

@csizsikpizsik: na de azért a korábbi 'Piquenét' elvígasztalgatnánk, mi? :DDDD

@Ásó[Mosó]maci: óóó hogy cseszdmeg, de tudtam, de tudtam,hogy ezt előszeded... :DD

Horizont 2011.12.05. 15:24:02

Na tényleg tiszteljük meg laspalmas jó kis posztját, azzal, hogy nem offolunk! :D

Seduxen (már NEM dr.) 2011.12.05. 15:24:47

@Ásó[Mosó]maci:

"csizsikpizsik 2011.12.05. 15:21:28
@Ásó[Mosó]maci: Megvan! Arsenal drukker lennél? :)))
"

ja tényleg: 8-2 :DDDDDDDDDD

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.05. 15:29:27

@Seduxen: :-DDDDD
Néha becsúszik.
Fabregast elvitték, Nasri ment Cuntvillbe, nem állt fel még a csapat.
De valami eszembe jutott:
photos-c.ak.fbcdn.net/hphotos-ak-snc6/166930_220450928009922_123658914355791_534985_491525919_a.jpg
:-DDDD
De többet nem Offolom Laspalmas posztját.

bandika gazdája 2011.12.05. 15:31:42

@Seduxen: Sedu! Megjött a barátnéd! Apám! Ez nem a rothadó nyugatba menekült! Van ott ész!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2011.12.05. 15:32:37

Okés, uccsó off (bár szerintem laspalmas van annyira vagány hogy nem utál minket ezért)

@Ásó[Mosó]maci: Értem már, nincs több kérdésem mi bajod velünk de attól még finoman búzázzuk a Barca tagokat azzal az emberanyaggal amivel Ti dolgozok ugyibár :))))

@Seduxen: Phű, de gonosz :D

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2011.12.05. 15:38:34

@csizsikpizsik: Utsó off.
Ti meg a rinyamadrid tagokat búzázzátok. Egyébként meg mindig jó emberanyagunk van. :-DDDDD
Egyébként meg a 8-2-re:
www.demotivalo.net/view/60748/az-tesz-minket-legyozhetetlenne

bandika gazdája 2011.12.05. 15:41:16

@Seduxen: Légyszi ne bántsd a Tigerit, múlt héten késő éccaka megvédett engem. Színtiszta úriember és pont.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2011.12.05. 16:27:18

Gaskó úr a Liga Szakszervezetek vezetőjeként aláírásával rögzítette, hogy a Munka Törvénykönyve törvényjavaslatával kapcsolatos szakmai vitát lezártnak tekinti, és a törvényjavaslat elfogadását - egyes jogintézményekkel és rendelkezésekkel kapcsolatos szakmai fenntartásai(k) mellett - fő irányaiban támogatja.

www.langlovagok.hu/erdekvedelem/84_teljes-elhatarolodas-a-htfsz-reszerol

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2011.12.05. 16:35:10

Hogy a Szijjártó Petike duruzsoljon a fületekbe órákon át.........
Piszok banda xD

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2011.12.05. 16:39:23

SIKERKALAUZ

Életed egy félvakvágány,
Nem keresel sok zöldhasút,
S fényes lényed mára már gány?
Vár a MÁV és hív a Vasút!

Lesz lyukasztód s tányérsapkád,
Kezelsz, büntetsz, nincs pauza,
Lesüt sok-sok munkanap rád,
S lehetsz az Év Kalauza!

illusztrálva:
fradyendre.blogspot.com/2010/09/sikerkalauz.html
:)

dr kíváncsivagyok 2011.12.05. 16:40:25

Gaskó a jelenlegi Magyar politikai élet legaljasabb képviselője ! A gördülő sztrájkokat kifejezetten Orbán utasítására és támogatásával , az MsZp kormány nehéz helyzetbe hozására hirdette meg , köztudottan légből kapott követelésekkel ! Az elmúlt másfél évben is SZABOTÁLJA a munkáját ,a és nem a dolgozók , hanem a kormány érdekeit védi !!

nu pagagyí 2011.12.05. 16:49:03

Kár, hogy a vasasok nem tudnak gördülő sztrájkolni.

magyar ember teli szájjal 2011.12.05. 16:53:44

Na az baszik be ha még majd azokat az ígéreteket is betartják.

chronometere 2011.12.05. 16:54:35

@Seduxen: nem vette be a seduxent,látszik,most kettőt javaslok:D

Trompf · http://trompf.blog.hu 2011.12.05. 16:57:48

@Kőmíves Kelemen: Remélem hoznak valami törvényt, hogy megbüntethessenek a tolvaj családoddal együtt.
Ha kiköltözöl az más tészta.
De így hogy itt rontod a levegőt, és külföldre jelented be a cégedet, miközben a gyereked itt tanítják a mi pénzünkből, a tyúkszemedet itt vakarják le a mi pénzünkből, bekaphatod nyugodtan.

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2011.12.05. 17:11:42

:O micsoda nívós beböff, ez igen, nincs mit hozzátennem :D

Secnir 2011.12.05. 17:16:16

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

na igen, a kormány-szakszervezetek megállapodásban egy gusztustalan dolog van, hogy nem az ÖSSZES hanem csak KETTŐ szakszervezettel írták alá, és úgy tálalják, mintha MIND egyetértene.
ennek kicsit ellentmond a szombati tüntetés, meg a többi szakszervezet felháborodása.
Kérdés, hogy jogilag tekinthető-e hitelesnek a megállapodás?
Szerintem igen: de csak azzal a két szakszervezettel, amelyikkel aláírta.

Napkutya 2011.12.05. 17:17:53

Megkérdeztük egy szóvivőt: - Ugyan, árulja már el, ma Magyarországon , ki, mennyiért enne meg egy tányér szart az esküvőjén, a násznép előtt?
A hivatalos válasz: - Amióta a főnicaiak feltalálták a pénzt, csakis összeg kérdése a dolog!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.12.05. 17:32:46

Ááááá... PetyaTroll sem a régi már... Egyre szánalmasabb, egyre leharcoltabb, egyre paranoiásabb és ecceribb szegényke.
Ha nem veszi észre szánalmas és partizán ettársi mivoltát, akkor meg egyre röhejesebb is. Viszont ide ez kell, különben min röhögnénk, visítva? Kiesne a trollvonal...
Petyus, a Szájtátó, a faék...
Megmagyarázza azt is majd szépen, hogy Viktorka miért nyal csontig az IMF-nek.
Illetve az ő magyarázatában az IMF kuncsorog itt, hogy használhassuk a pénzüket, de a feltételeket mi szabjuk majd meg és ők fognak bokázni! Persze! Csakis! Éljen a Párt! Csak a Fidesz!

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.05. 17:37:42

@Trompf: "Remélem hoznak valami törvényt, hogy megbüntethessenek a tolvaj családoddal együtt."

Az szép lesz. Amikor a tolvajok hoznak törvényt a lopásról... de hát már most is ez megy. Hülye.

DonCsocso 2011.12.05. 17:39:12

Gssko mesterrol csak annyit, hogy meg a 80-as evek elejen, amikor nyari szunet volt az iskolaban, volt szerencsem az Andrassy uti MAV szekhazban par hetet elotlteni a gyerekmegorzoben es az akkori szolgalati kocsik kozott volt ott a belso udvaron egy C32-es Carlsson Mercedes is. Nna, ez volt Gasko szolgalati kocsija - mint szakszervezeti vezeto - es lathattam az akkori irodajat is. Nekunk ugyan meg nem volt szinestevenk akkor, de neki mar taviranyitos Infracolor tv-je volt, az iroda tele mahagoni szekrenyekkel, asztalokkal es termeszetesen borfotel, kanape, stb. Az irodaja akkora volt, mint egy atlagos panellakas.
Nna, mivel azemutnyocev alatt hiaba nyalt ki szamtalan fideszes segget, megsem kapott politikai poziciot, ellenben tuti, hogy kubatov listajarol neki is van jocskan mit takargatnia, akkor mar nem elegansabb, ha megelegszik ezzel a kis alamizsnaval es pofa befog - Gasko helyen marad? Most vessetek kovet erre az arany emberre.
Ahogy Hofi mondta: ehhez kepest egy haz nelkuli csiga egy gerincoszlop...

hazug fidesznyik (törölt) 2011.12.05. 17:53:01

@Secnir: "csak KETTŐ szakszervezettel írták alá, és úgy tálalják, mintha MIND egyetértene"

Mindegy. Itt a szakszervezetek semmit nem érnek. Nem mintha volna kiért görcsölni.

kommenter 2011.12.05. 17:56:50

Valaki itt azt gondolja, hogy "Petike" nem merne kiállni mind az 1800 privatizált állami vállalat volt dolgozója elé ezzel a szöveggel???!! Higgyétek el, ki merne. Fekete-öves hazudozó, "Dicső Vezénylő Tábornokunk" kedvenc mindentanéppofájábaszemrángásnélkülbelehazudó droidja. Nem fél a pokol tüzétől. De ezt most elcseszte : mert ezután jönnek a tanárok, az utcaseprők, a medikusok, a vasasok, a bányászok.....bárki, akik feje felől bármelyik kormány eladta a munkahelyét. Lesz kapsz Petike.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.05. 18:05:18

Közrendőrből milliárdos 20 év alatt, kedvezményes nyugdíjjal, belügyérként, "PINTÉR SÁNDOR" féle életpályamodellt mindenkinek, bóvli Orbány kormány!

Hol lehet a milliárdos pénzrabló, hol lehetnek a szolnoki emberrablók....hol a rendőrség?

BÓVLI KORMÁNY , BÓVLI MINISZTERELNÖK!

nu pagagyí 2011.12.05. 18:12:23

@Trompf: A Fidesz ugyebár nagyüzemben osztogatja az állampolgárságot olyanoknak, akik nem itt adóznak. Akkor most mi a bajod azzal, aki eddig itt adózott, de mostantól nem itt akar. Attól még ő is magyar állampolgár, vagy nem?

belekotty 2011.12.05. 18:15:35

@Kőmíves Kelemen: "- egy olyan ember a nemzetgazdasági miniszter, akinél a vizslám jobb szakember pénzügyek terén" - vizslával nem kunszt!

belekotty 2011.12.05. 18:20:36

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): Majd négy évvel régebbi nick nálad.

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.05. 18:24:40

@Trompf:
1. Mivel Anglia EU-s ország, és ott fizetem a TB-t magam után, a biztositás kiterjed az egész EU-ra. Tehát ha egy köcsög német kettéfossa magát a túró ruditól, ugyanúgy megkapja az ellátást INGYEN, mint te.
2. Sajnos még nincs gyerekünk. Mire elérünk odáig, úgyis fizetős lesz a normális iskola.
3. Az elmúlt 15 évben annyi adót fizettem be már becsülettel, hogy nevemre irathatnék egy svédek által lakott borsodi falut.
4. Mivel a pénzt itthon fogom elkölteni, az ÁFA és egyéb adói itt csapódnak le.
5. Mivel a manyuposok nem kapnak majd állami nyugdijat, de ettől függetlenül vonják a nyugdijjárulékot továbbra is, "kissé" igazságtalan a rendszer.
6. Leszarom mit gondolsz, majd ha a kedves kúrmányunk visszaállitotta a renoméját, hazahozzuk a céget. Addig viszont élni szeretnénk, nem pedig az állam csöcsén lógni, mint oly' sokan.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.05. 18:31:18

Egyszer elgázolhattam volna őt is, meg a rogántóni haverját is, amikor még fityelitaszosként itt baszkódtak a városomban, és szabálytalanul mentek át előttem az úttesten....

Büntessetek meg végzetesnek bizonyuló mulasztásomért... :/

kommenter 2011.12.05. 18:34:02

@Kőmíves Kelemen: Kedves kúrmányunknak nincs is renoméja. Sosem volt. A friss diplomás első-munkahelyes narancsevők (FIDESZ-alapítók) már rég eladták.

kommenter 2011.12.05. 18:35:38

@immortalis: Azt kellet volna....ma hős lennél és a történelem könyvek kedvenc figurája.

kommenter 2011.12.05. 18:37:35

@kommenter: Illetve nem lennél hős, mert akkor ez a diktatúra létre sem jön.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.05. 18:48:53

"Például a vasasokon, akik máris bejelentkeztek a Cargo-logika alapján nekik járó pénzért."
Nekem is! Nekem is! Nekem is! Az állami tulajdon az enyém is volt. Akkor nekem is jár a pár milliárdból!

Viktus 2011.12.05. 18:50:07

index.hu/gazdasag/2011/12/05/matolcsy_megfeddte_az_eu-t/

Megmondjuk mi mindenkinek.

A nap híre ÖRVEND MAGYAR !

"2012 végéig tart a sajátos, különutas magyar gazdaságpolitika, hogy elkerüljük a recessziót. Ha ezen túl vagyunk, és Matolcsy növekedési terve működik, az EU legversenyképesebb országává válik Magyarország, mondta Orbán Viktor hétfőn, miután találkozott a német pénzügyminiszterrel."

index.hu/belfold/2011/12/05/orban_a_terv_valtozatlan/

Viktus 2011.12.05. 18:56:41

@TrueY:

Neked sokkal jobb jut majd: "az EU legversenyképesebb országává válik Magyarország" jön a kánaán Gyuri terve beérik hamarost ...

Viktus 2011.12.05. 19:01:32

@Kőmíves Kelemen:

"És 2012-t kurvára meg fogja érezni az állam, mert nagyon sokan cuccoltak ki külföldre a kkv szektorból. "

Még többen meg tönkre ...

Trejo 2011.12.05. 19:01:47

A Kedves Vezetőnek mindig így rángatózik a keze? Mi ez, ha nem bujkáló idegsokk?

mizrolist 2011.12.05. 19:06:11

@Idős Asszony (TÖRHETETLEN): adok egy tippet: az internetes szokásjog szerint a magázódás nem udvariasságnak számít, hanem felhúzott orrú sznob dolognak; gyakorlatilag parasztság. Ez - elvileg - egy szabad hely, ahol a gimnazista is tegezi a vezérigazgatót és fordítva.

@poszt: a követelés is szánalmas volt, és a kifizetése is az; viszont hogy Gaskó nem fog sztrájkolni, amíg Orbán a miniszterelnök, az eddig 100% volt, most meg 110%.

Tyss · http://sokallok.blog.hu 2011.12.05. 19:10:46

Nagyon kemény ahogy osztjátok Vidékit! :-)

Én Vidéki fülkeforradalmár elvtárstól csak annyit kérdeznék, hogy mennyire van rendjén az, hogy a MÁV-nak a semmire kifizetünk 5 milliárdot, amikor pl csak a Szegedi Tudományegyetemtől idén csak 2.7 milliárdot zároltak. Ennek következtében, pl decemberben szénszűnet lesz stb. Az oktatás kevésbé fontos mint az alkoholista, léhűtő MÁV-s dolgozók bére? Szeretném emlékeztetni a fülkeforradalmár elvtársat, hogy jövőre totálisan összeomolhat az egészségügy a MEGALÁZÓAN alacsony bérek miatt. A magyarok egészsége kevésbé fontos mint a politikai megrendelésre sztrájkoló MÁV-s dolgozók bére? Folytassam-e még?
Végezetül, a kedves elvtárs elfeljti azt, hogy a vasúti szállítást EU-s direktíva miatt kell privatizálni minden országban, mert míg az USA-ban a teherforgalom nagyrésze vasúton történik, addig a széttöredezett EU-ban érthető módon közúton. Ezen kell változtatni...

Nyuggervadász 2011.12.05. 19:21:09

@immortalis:
Elég büntetés lesz neked az, hogy majd ők fognak elgázolni, -köszönetképpen, - hogy életben hagytad őket! (bár, ha eltaposod őket, annyit kaptál volna értük, mint más, tisztességes emberért)

nu pagagyí 2011.12.05. 19:26:39

@Viktus: Ezt a hülye Orbánt felkészíthetnék arra, hogy a külföldieknek mást kell hazudni, mint nekünk. Ők nem értik az újmagyar gondolkodást, viszont látják az eredményét.

nu pagagyí 2011.12.05. 19:28:50

@immortalis: Egy párhuzamos univerzumban lehet, hogy sikerült elgázolnod őket. Hogy lehet oda átjutni?

Horizont 2011.12.05. 19:38:49

@Tyss:
Ha én melós lennék a vasútnál, örülnék ha pénzt kapnék. Magamban lenne véleményem persze, de felvenném. És én úgy gondolom nem minden vasutas alkoholista és léhűtő. A port a politikusokon és a szakszervezeti vezetőkön kell elverni és a szóvivőn, nem a melóst leszólni. Természetesen a többiben teljesen igazad van. Ez Magyarország.......

mojszipupi 2011.12.05. 20:10:07

Szép és jó mint a mesékben gondolhatnánk....azért kíváncsi lennék gaskó elvtárs és egyéb "fejes" juttatására is ebből a pénzből

karosszékely 2011.12.05. 20:21:13

@Vidéki: Ember, a vevő (az osztrák vasút) fizetett ennyit ennek a bt-nek, nem a magyar állam.

no successful 2011.12.05. 20:38:45

Gratula a posztírónak !
Ezzel az unalmas kis szarrágással sikerült a futballszurkolókat összeereszteni veeeeheeeeheeee !!!!

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2011.12.05. 20:40:32

@hazug fidesznyik:
Szenzációs! :)) Lesz ez még rosszabb is... Bár az már a vasvillás része lesz...

Vidéki 2011.12.05. 20:48:44

@karosszékely:

" Ember, a vevő (az osztrák vasút) fizetett ennyit ennek a bt-nek, nem a magyar állam."

Miért?

A semmiért?

Viktus 2011.12.05. 20:55:20

@Vidéki:

Piacért ... nem is tétlenkedtek mindjárt megindították a leépítéseket, hogy piacképessé tegyék.

agyamputáltak 2011.12.05. 21:03:59

@Vidéki:
nem mindegy az neked? nem az állam fizette ez a lényeg. nehogy a szezont a faszoddal hasonlítsd és még te kérd ki magadnak, hogy nem arról van szó :D
a lényeg, hogy kibasztak öt milliárdot mikor már így is a tönk szélén van az ország. milyen ez már b+?!

belekotty 2011.12.05. 21:06:01

@Ironfist: "OVi mehetne a little pigek housába, and askolhatná, that why this létra fekszik here, and why not áll? The Viktor was morfondírozing, when the metró was coming, and the Viktors élet was ért véget. " - Bazz... fetrengtünk a fiammal... :-))

agyamputáltak 2011.12.05. 21:07:15

@Viktus:
a mávot is már tíz évvel ezelőtt fel kellett volna szántani, sőt inkább húsz..

kifordított nagyanyó 2011.12.05. 21:17:08

@Ásó[Mosó]maci: Köszi.:))
@Seduxen: Igen kisköcsög előszedte.:))

kifordított nagyanyó 2011.12.05. 21:19:51

@csizsikpizsik:
@Seduxen: Szerintem szoros meccs lesz fiúk.Egy kicsivel kikaptok vagy döntetlen lesz.
Bár a MU-City meccsnél is úgy voltam,hogy 2-1 re kikapunk vagy 2-2 es döntetlen lesz,aztán mi lett belőle.:((

hackbard.celine 2011.12.05. 21:34:35

@Vidéki: A MÁV Cargo utódja 2010-ben 9 Mrd Ft veszteséget termelt. De azért csak hazudozz tovább.
A privatizált 13000 vagonból legalább 3000 ócskavas kategória volt, a MÁV simán átverte az osztrákokat is.

Mertcsak 2011.12.05. 22:05:19

Üdv mindenkinek!

Rég jártam már errefelé (is!)....és akkor erre a képre kell újra jönnöm?!
Szeretem a városomat, de talán ezt a majomparádét szégyellem belőle a legjobban! Moslékkeverőfával tudnám agyonütni!
21-es karikát kérem kirakni, valamint egyéb figyelmeztető feliratokat a "súlyos" tartalomra való tekintettel!

Köszönöm!

Jóccakát

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.05. 22:43:36

@hát én lassan csomagolok:
Nekem a cégem után a lakcimem is angol lesz (120 font/év).
A jó büdös kurva anyjuknak kell ezt a szart visszaállitani!

Megint valamelyik ostoba KDNP-s kitalálta, hogy "mert a fiataloknak jót tesz a katonaság". Azt nem értem, hogy miért nem akkor legalább a mostani diákoktól kezdik?
Miért kell családapákat, dolgozó embereket erre kényszeriteni? Melyik cég fogja tolerálni, ha elviszik pár hónapra bohóckodni valahová az alkalmazottat?

Egyetlen dolog vigasztal:
Ezzel a Fidesznek megint sikerül több tízezer szavazatot veszitenie.
Szánalmas mocsok banda /köp/.

Putyilov gyári melós 2011.12.05. 22:45:32

Azért ez a fotó nagyon jó :O)))
Nem véletlenül ilyen debil a Petike, a kedves mamája valszeg satuban alakította ilyenre a fejecskéjét. Valszeg olyan megfontolásból, hogy ilyen hosszúkás fejjel jobban fel tud hatolni Orbán elvtárs végbelébe :O))))

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2011.12.05. 22:49:22

@Kőmíves Kelemen:
Mielőtt megkapom, hogy "ez csak összeirás":

Mint az elmúlt másfél év kormányzása megmutatta, ezektől a mocskoktól bármi kitelik. Én nem vagyok egy paranoiás típus, de nem bízok bennük, egy cseppet sem.
Elég volt a sok hazudozásból, ferditésből, lopásból, félrebeszélésből.

(amelyik ellenzéki párt beigéri ennek a szarnak a megszüntetését, számithat szerintem a 40 év alatti férfiak (és családjaik) minimum 30%-ának szavazatára)

agyamputáltak 2011.12.05. 23:08:07

@hackbard.celine:
ezeknek hiába mondod, csak a propagandaanyagokat olvassák :)
egyébként kivételesen ez egy jókor, jóáron időzített biznisz volt, kár, hogy csak elvétve voltak ilyenek a húsz évben

2011.12.05. 23:13:48

@hát én lassan csomagolok: Ugyan, ugyan, semmi pánik! Hadkötelezettség eddig is volt, sorkatonai szolgálat ezután se lesz. Mindössze annyi változott, hogy megjelent az "önkéntes tartalékos" fogalma.

6Viking6 2011.12.05. 23:14:20

En kimondottan szeretem mikor petike nyilatkozik megyek haza karacsonyra es elegge lenyomtak a forintot sajnos az olasz megszoritasok miatt most megint erosodik de ha kuszaszem meg petike osszefogna meg egy kicsit akkor alig kellene penzt hazavinnem es elnek mint Marci hevesen szoval hajra fidesz megcsinaltatok!! :-)
u.i.: mellesleg igy nem csalogatjatok haza a kinn dolgozokat hanem novelitek a szamukat de ez csak egy jotanacs... ;-)

Rodeo36 2011.12.06. 00:19:13

@laspalmas: azért nem kellett volna a @vidéki-t meg az @ernesto(541+x)-t kitiltanod, miattuk gyüvök, mert a röhögéstől jó a gyomorműködésem és nem kell semmi szaráskönnyítőt használnom kigyün mint a törpe húsdarálójából a kolbász...tegyétek őket vissza addig maradtam szorulással és baráti üdvizelettel hűségesch

Rodeo36 2011.12.06. 00:24:27

@Kőmíves Kelemen: ácsi: ez ingyen meló, mindegyik katona, tisztek is beleértve a saját munkahelyére lesz beosztva ingyen dolgozni, parancsra, a krumplivirágos fogja megmondani parancsban a mérnöknek mikor és hová tolja logarlécet...600000 új és ingyen munkahely aminek árát bezsebelik kdnp meg a jaffások

SvenH. (törölt) 2011.12.06. 00:56:34

ha mar petirol van szo...

www.youtube.com/watch?v=FH_Hs2fU7wI

"elotte fel evig nem vette eszre hogy ket helyrol keres?"
"honaprol honapra nem vette eszre hogy 2 millio folott keres?"
"a 2 millios vegkielegites pofatlan a havi 2 millios fizetes meg nem? valasz: az almat akarja osszehasonlitani a kortevel"
"vissza fogja fizetni azt a penzt fel evre visszamenoleg? valasz: NEM LATOK ERRE OKOT"

es az a legviccesebb hogy a szocikkal takarozik
ezt nem lehet kimagyarazni na....

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2011.12.06. 01:07:39

@Apafarkas: "A magántulajdon fogalma, mint olyan a Fidesznél egy eléggé homályos valami, de azért megpróbálok némi fényt hozni a narancsszín éjszakába:
Ha a tulajdonos elad valamit, akkor a pénz az övé. ebből egy büdös vas nem jár a dolgozóknak. A munkájuk ellenértékét bérnek és fizetésnek nevezik. Tudod, az olyan mint az a lóvé, amit az itt kommentelésért kapsz. Ha a megbízott felelős szerv rosszul sáfárkodott az állam vagyonával, az egy dolog, akkor keressenek bűnöst, de ettől még nem jár egy büdös vas sem a melósnak.
Ha én eladom az egyik Kft-met, akkor Gizinek, a titkárnőnek nem fogom kifizetni az ár 1 huncut százalékát sem, mert semmi köze hozzá.
Tudom, hogy el se fogod olvasni, de azért próbálkozik az ember..."

Nem nekem írtad ugyan, de szeretném helyre tenni a dolgokat.
1. Az állami tulajdon azt jelenti, hogy mindenkié (a Tied, az enyém, a gyerekedé, a szüleidé stb.)
2. Ha egy állami tulajdonú vmit eladnak, akkor az azért kapott ellenértéket promt szét kell osztani az állampolgárok közt.
Így kéne/kellett volna mindig is csinálni a privatizációt.
A fentiek értelmében én úgy gondolom, hogy mindenkinek járna belőle, de nem 5 mrd szétosztva, hanem az eladási ár/10M HUF fejenként.

A büdös életben nem lesz itt rend, ..sszátok meg! Mondjuk emiatt a pénzügyi val(ó)ság miatt máshol is rogyadozik már az árnyékszék deszkája, úgyhogy hamarosan mindannyian a szarban fogunk fürdeni nyakig... ráadásul éhesen és fázva...

Viktus 2011.12.06. 07:37:33

@Rodeo36:

Nincsenek szerintem csak Vidéki mindig aznapi utasításnak megfelelően osztja a tudást ... tegnap az államadósság elleni harc feladása ügyében küldték magyarázkodni, mert veszélyben már a törzsgárda is.

"Vidéki 2011.12.05. 17:34:30
„A Matolcsy által jegyzett törvényjavaslat indoklása szerint ez egy éves szinten vett gazdasági visszaesés esetén átmenetileg magasabb államadósságot, és ezáltal átmenetileg növekvő államadósság-mutatót eredményezhet, míg „jó időkben” szigorúbb feltételeket szab.”

TuRuL_2k2 ebből képes azt kiolvasni, hogy „Adósságcsökkentés: majd 2016-tól”

Rosszakaratúan feltételezi, hogy csak 2016-tól lesz gazdasági növekedés, addig pedig a gazdasági visszaesés átka fog sújtani bennünket, mint a Csipkerózsika mesében Csipkerózsika háza népét a sértett varázsló átka.

TuRuL_2k2 pihent agyában „ a háború vérrel, verítékkel, szenvedéssel és fájdalommal jár, s ezek láttán nem lehet azt mondani, hogy elnézést, akkor inkább háborúzzunk majd később. Ha igazán fontos a kormánynak az adósság csökkentése (és az ország jelen helyzetében különösen fontosnak kell lennie), akkor nem jó megoldás a saját maga állította szigorú szabályok bevezetésének prolongálása”.

Vagyis ha a külső körülmények nagyon rosszra fordulnának, akkor is inkább dögöljünk éhen, de akkor is ragaszkodjunk az államadósság csökkentésének szépséges elvéhez.

Lehetnek olyan helyzetek, amikor ha valaki „időt nyer, életet nyer. "

mandiner.blog.hu/2011/12/05/adossagcsokkentes_majd_2016_tol_ilyen_orszag_pedig_nincs_ccci

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2011.12.06. 08:25:14

@kommenter: Höhh', a történelemkönyvek kedvenc figurája... Most valamiért Gavrilo Princip jutott eszembe.....

cogito..sum 2011.12.06. 10:03:15

A nagy előd Göbbel is elbujhat Petike mellet.Bravó csak így tovább a Lenini uton.

Kivlov 2011.12.06. 11:02:11

"... dolgozó embereknek kifizeti a munkájukért járó jogos juttatást..."

Azzal nem is lenne baj, az a munkabér. De miért kéne a dolgozónak kapnia lét, abból, ha a cégét eladják??? vicc...

MrSzitka 2011.12.06. 11:32:38

@Lasombra: Schrödinger vasutasai :)

csoko20 2011.12.06. 12:14:39

@Kivlov: Kommunista tempó. Ott mondták, hogy a gyár a munkásoké.
Mondjuk Petit kizavarnám Pekingbe, hogy a példaértékű "kínai modell" alkalmazná-e a vasutasok ilyen jellegű juttatásait.

dr. Tonyk 2011.12.06. 12:35:13

@Hörömpő Töhötöm: Veszélyhelyzetre hivatkozva (mert hogy ez is benne van) behívhatnak. Pl árvízkor és majd mehetsz kubikolni ingyen a Tisza, Duna, stb mellé. Közben a céged meg majd jól kirúg.

2011.12.06. 12:39:37

@Viktus: Minden elismerésem a német pénzügyminiszternek, hogy nem kúszott vissza sírva-röhögve a kocsijához.

Lacdelo 2011.12.06. 12:43:31

Nagyon remelem, hogy az EU mostantol rakenyszeriti az europai allamokat arra, hogy a felelotlen gazdasagpolitikajukkal felhagyjanak. Minden normalis, hazafi csak udvozolni tudja az EU-nak ezt a lepeset. Ez az egyetlen kiut a gazdasagi valsagbol az alternativa az idiota, szakszerutlen, dilettans, nemzetellenes Fidesz Matolcsy- Orban megbukott gazdasagi modelje ami Magyarorszag teljes gazdasagi lezulesehez vezet(etett). Remelhetoleg az EU es a piaci folyamatok felallitjak Matolcsyt es Orbant, csak ugy mint Berlusconi eseteben. Hazugsagokkal lehet ugyes politikat folytatni, de nem lehet gazdasagot vezetni, ugyanis a penzfolyamatok azok kokemeny tenyeken alapulnak, amit szojatekkal nem lehet megmasitani.

A Fidesz szaros bilije kiborult, a magyar lakosok nyakaba. A kerdes az, hogy a fideszesek meddig fogjak a szart nyalogatni es joizuen kajalni? A szar az szar, hiaba a Fidesz kormany probalja eladni forro csokinak.

Ebredj fel es ne csocsald a fideszes szart!

Ébresztő magyar, elég volt, ne tűrd a diktatúrát! 2011.12.06. 12:49:38

Közrendőrből milliárdos 20 év alatt, kedvezményes nyugdíjjal, belügyérként, "PINTÉR SÁNDOR" féle életpályamodellt mindenkinek, bóvli Orbány kormány!

Hol lehet a milliárdos pénzrabló, hol lehetnek a szolnoki emberrablók....hol a rendőrség?

BÓVLI KORMÁNY , BÓVLI MINISZTERELNÖK!

TAKARODÓ!!!

Lacdelo 2011.12.06. 13:02:10

@Hepci:

En mar visszasirom a mostani Fidesz kormany tatarjarasa utan (kozben) az elozo "liberálbolsevik brigantikat". Egyik se volt ennyire dilettans es legfokepp aljas, mint ez a mostani fideszes garnitura. A Fidesznek mar semmi se szent, mar az orszag valutatartalekat is felelnek es szetosztanak a hiveik kozott.

Ennel az eszement fideszes kormanyzasnal mar csak a Jobbik amokfutasa tenne meg jobban tonkre Magyarorszagot. Ha a Jobbik atvenne a kormanyzast, at is keresztelhetnenk Magyarorszagot, Bovliorszagga.

pástétom 2011.12.06. 13:14:21

Petike akkor a legszánalmasabb, mikor egy-egy keményebb kérdésre, felvetésre - ilyet jóformán csak Kálmán Olgától kap a mai médiában - kissé meghökkenten kisfiúsan pislog. Érdemes megfigyelni. Az egész alak egy borzalom. Nem titkolom, hogy néha szívesen belebasznék egy jó nagyot a képébe.

pástétom 2011.12.06. 13:20:06

@Lacdelo: Most elsősorban azt várom, hogy az IMF a hitelmegállapodás ellenében - egy ésszerűbb gazdaságpolitika kikényszerítése mellett - a jegybankkal szembeni kormányzati nyomulásnak a leghatározottabban fog megálljt parancsolni. Lásd: a jegybanktörvény átírása, az mnb devizatartalékának az elvétele. Nagyon kíváncsi leszek, az imf (és az eu) mit fog lépni ezekre a kormányzati szándékokra.

krtek 2011.12.06. 14:33:44

Szerintem annyira féreg már, hogy nem is utálja magát, hanem büszke arra a hülyéneknéző hablatyra amit ont magából...
Szánalom....

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.07. 10:20:11

@Viktus: "Neked sokkal jobb jut majd: "az EU legversenyképesebb országává válik Magyarország" jön a kánaán Gyuri terve beérik hamarost ... "
No persze! Amikor a fejlődő képes iparágakat megsarcolják, összereszelik maguknak az állami nagy cégeket, az oktatásból úgy vonnak el pénzt, hogy közben semmiféle ÉRTELMES átalakítást nem csinálnak! Menjünk tüntetni! :"Több mézet a dolgozók madzagjára!"

Viktus 2011.12.07. 11:32:36

@TrueY:

Mindig van v.mi jó ötlete a Fidesznek amivel még lehet pár ezer munkanélkülit előteremteni lásd. index.hu/gazdasag/magyar/2011/12/07/kiuti_a_kisboltokat_a_dohanykereskedelem_allamositasa/ :D

Alapvetően kreatívak ezek.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.12.07. 11:59:12

@Viktus: Szerintem nem kreatívak, hanem szimplán pancserek. Igazi jogász bagázs...

süti beállítások módosítása