Skip to content


       Szűrés lista

"Csak" a választók 35%-át kúrták át

Nem tudom van-e még olyan állam, ami átkúrja a palánkon, és a másik oldalon még le is szopatja a saját választópolgárainak 35%-át. Képzeljük el, hogy az USA-ban Obama megszívatna 70 millió amerikait a megválasztása után ...

Csendes kis hír volt tegnap, és is majdnem elsiklottam felette:
"Minden jelenlegi magánnyugdíjpénztár-tagnak járni fog a teljes állami nyugdíj, függetlenül attól, hogy idén március végéig visszalép-e az állami nyugdíjrendszerbe, avagy sem."

Végül is csak 2,8 millió ember lépett vissza "önként" az állami nyugdíjrendszerben, és "hagyták", hogy az állam elvegye a magánnyugdíj megtakarításukat, mert Matolcsytól Selmeczin át Orbánig azt mondták, hogy aki manyup tag marad, az kiiratkozik a rendszerből és nem fog állami nyugdíjat kapni. Sőt, még törvénybe is foglalták. Amit most eltöröltek.

2,8 millió embert vertek át, de nagyon, mivel tényleg csak az állami nyugdíj elveszítése miatt mondtunk le kényszerűségből a megtakarításainkról, és keserű szájízzel választottuk az állami rendszert. És egy év múlva egy törvény eldugott pontjából kiderül, hogy csak megszívattak.
Ha-ha-ha, de vicces ... még az is lehet, hogy a szivarszoba mélyén, egy jó konyak társaságában jót nevetnek rajtunk, hogy egy ilyen olcsó blöffel kaszáltak 3000 milliárd forintot.

Megszívattak 2,8 millió dolgozó aktív választópolgárt. Kormány így még nem vágta maga alatt a fát, és most a Fidesz láncfűrésszel esett neki. 2,8 millió választóval választást lehet nyerni, teszem hozzá ...
 
Ugye emlékszünk még Matolcsy szavaira?

Címkék: nyugdíj pofátlan matolcsy

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr263533006

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Meddig marad Orbán? (3) 2012.01.10. 23:59:15

Lássuk, hogyan tudja megbuktatni a Fidesz a kormányt! Először is: önmagában sehogy. Hiába elég (még az új "Alaptörvény" szerint is) a képviselők egyötödének a támogatása egy konstruktív bizalmatlansági indítvány benyújtásához, a "lá...

Trackback: Magánügyeitek védelmében 2012.01.10. 14:20:27

Az a magánnyugdíjpénztár-tag is teljes nyugellátásra lesz jogosult 2012-től, aki március végéig nem lép vissza az állami nyugdíjrendszerbe. Emiatt 2,8 millió ember érezheti becsapva magát, akik a teljes nyugellátásuk elvesztésétől való félelemben számo...

Trackback: Miért beteg a magyar agrárium? - TABU 2012.01.10. 13:24:52

Érdekes volt hallgatni, hogy az alapvetően magyarság, nemzet és antiszemitizmus kérdésekben apelláló Tabu a vidéki, földből élő lakosság sorsával foglalkozott. A hangulatos nyitóképsort követően (ebben a műsor nagyon profi) ráhangolódhatunk a korábban ...

Trackback: Péééénzt!! 2012.01.10. 12:04:34

-Csengetett, főnök? Mit tehetek önért? -Szerezz pénzt! -Jó! Megkérdezem az újságírókat! -Miért őket? -Mert ők mindig tudják, hogy mennyi a pénzem! Ők vették észre azt is, hogy túlfizettek. Pedig ha

Trackback: Közalkalmazottak, végtörlesztéshez sorakozó! 2012.01.10. 11:54:10

Előző a végtörlesztéssel foglakozó írásunk óta (december 29.) ugyan eltelt jó néhány nap, azonban a közalkalmazottakat mozgósító, Orbán Viktor által szignózott levelet követően nem derült több fény a közalkalmazottak számára kigondolt kedvezményes kama...

Trackback: Rogán Antal életrajza 2012.01.10. 11:47:55

Rogán egyéves pénzügyi ügyintézői gyakorlattal megy tárgyalni az IMF-hez. Tényleg az a jó az országnak, ha nem három felkészült gazdasági szakembert, hanem egy jogászt és két pártkatonát küld a Fidesz az oroszlánbarlangba? "Kihagyják Matolcsyt az...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.10. 11:47:21

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.10. 11:46:27

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Fidesz sírvers 2012.01.10. 10:54:19

Mit írnál az FMPSZ, azaz a volt Fidesz sírkövére? (Fidesz--> FMPP--> FMPSZ.) Mert az F. Magyar Polgári Szövetségnek is szüksége lehet erre. Hiszen az SZDSZ, MIÉP, MDF, FKGP és sok más egykor kormányerőt is képviselő párt sírja felett ma már csa...

Trackback: Így kellett volna gazdaságpolitikát csinálni 2012.01.10. 10:44:11

Semmi bajom a kétharmaddal. Mint ahogy a piacok is örültek neki, amikor Orbánt stabil többséggel megválasztották, Lobster is úgy gondolta, hogy a 2/3 alapjában véve pozitív fejlemény. Csakhogy itt és most a gazdaság ellenzékben van.A kétharmaddal megvo...

Trackback: Az emberek úgyis a Fidesz után mennek 2012.01.10. 10:36:37

Most a Fidesz gyengének tűnik, de kétségem sincs afelől, hogy magabiztosabban nyerne meg egy előrehozott választást mint a 2010-es választásokat....

Trackback: Tovább a putyini úton! 2012.01.10. 10:33:57

Itthon a módosabb polgárok többségének már régóta elege van az EU-ból. Annak idején dalolva meneteltek a flancos Unióba. De az idő múlásával egyre több kellemetlenséget okoztak nekik az ott talált versenytársak…...

Trackback: Tovább a putyini úton! 2012.01.10. 10:33:57

Itthon a módosabb polgárok többségének már régóta elege van az EU-ból. Annak idején dalolva meneteltek a flancos Unióba. De az idő múlásával egyre több kellemetlenséget okoztak nekik az ott talált versenytársak…...

Trackback: Hiteles tájékoztatás Magyar Nemzet módra 2012.01.10. 09:58:25

A valóság: A jegybanki függetlenség visszaállítása; a Költségvetési Tanács megerősítése; szigorúbb költségvetési politika, főként a kiadási oldalon; a válságadók mértékének jelentős mérséklése, majd kivezetésük; az ad-hoc gazdaságpolitikai intézkedése...

Trackback: Furcsa matek - a hiánycél 2012.01.10. 09:58:03

December közepén az Apokalipszis Decemberben címmel megjelent bejegyzésemben azt állítottam, hogy a kitűzött hiánycélt a kormány képtelen lesz tartani:"Lehet, hogy bedől a nagy hiánycél mutatvány? A véleményem szerint ez már nem kérdéses, az egye...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vontod75 2012.01.10. 08:44:34

A jó BQÉ-be már! Itt már mindent lehet?

Ironfist 2012.01.10. 08:46:14

Elolvastam. Önkéntelenül is hangosan felkiáltottam, hogy A KURVA ANYÁTOKAT! Mi a francot lehet erre még mondani?

Szántó Gábor · http://choirs.oftheworld.club 2012.01.10. 08:47:08

„Hamarosan szakértői véleményekkel jelentkezünk!”

Azért nem tűnik ez még olyan egyértelműnek.
De azért kanyjuk..

Borenbukk 2012.01.10. 08:47:18

Konyorogve kerem, nyilvanvalo volt, hogy amivel fenyegetoztek, az betarthatatlan! Tisztan latszott, hogy habzik a pisztoly, amivel megprobaltak kirabolni. Most mar lehet verni az asztalt, de a penzt elkoltottek.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.01.10. 08:47:28

Azért nem biztos, hogy jól járt aki marad, mert a pénztárakat meg tönkreteszik, nem?

2012.01.10. 08:48:11

A jó kurva nénikéjüket!!!!! Ennyi amit hozzá tudok fűzni a történethez.

GGG77 2012.01.10. 08:52:55

Nagyon, nagyon basszákmegakurvaanyjukategyhomokfúvottöntöttvasfűtéscsővel.

Transylvanianmixedgrill 2012.01.10. 08:53:26

Nyilván Gabika meg Szijjártó ezt is meg fogja magyarázni, hogy őőők aztán soha egy szóval sehol se mondták, hogy aki marad MANYUP tag, az nem kap állami nyugdíjat, mutasd meg, hol montak ők ilyet, amikor pedig megmutatod, akkor megmagyarázzák, hogy hát azt ők ott nem úgy értették, te vagy a hülye, hogy félreértetted.

OÁFK 2012.01.10. 08:55:48

Majd jön Vidéki és elmagyarázza Nektek, miért is jó ez mindenkinek... Kis türelem, 10-ig eligazítás van a PÁRT-székházban.

Borenbukk 2012.01.10. 08:57:33

Ez ellen egy dolgot lehetett volna tenni, elmenni es nyilatkozni, hogy marpedig maradtok! Nem 100K embernek, hanem legalabb 2 millionak. De ha az allampolgar labtorlonek alcazza magat, az allam bele is fogja torolni a labat.

Ironfist 2012.01.10. 08:57:49

@OÁFK:
Vidéki hazudik. Tudom, hogy tudod, tudom, hogy mindenki tudja, de sosem árt a megerősítés, hátha valakiben felmerülne a gyanú, hogy akár csak egy kötőszó is igaz abból, amit ír.

Gonosz Repülőmókus 2012.01.10. 08:58:12

Igazából ott tartok, hogy az ingerküszöbömet már alig-alig érik el a fidesz újabb és újabb hazugságárdatai. Ez persze nem azt jelenti, hogy elnézem nekik, hanem azt, hogy már nem tudnának olyat tenni, ami miatt ne azt mondanám, hogy ezeknek a sitten (esetleg lámpaoszlopon) kellene megrohadniuk.

Link Elek 2012.01.10. 08:58:40

aki akkora balfasz, hogy elhiszi amit orban mond, az megerdemli, hogy elvessze a megtakaritasait.

Ironfist 2012.01.10. 08:58:43

@Borenbukk:
"Ez ellen egy dolgot lehetett volna tenni, elmenni es nyilatkozni, hogy marpedig maradtok! Nem 100K embernek, hanem legalabb 2 millionak. De ha az allampolgar labtorlonek alcazza magat, az allam bele is fogja torolni a labat."

Ja, elnézést, hogy nem utaztam fel vidékről Budapestre, nem kevés pénzért, csak azért, hogy benyögjem: maradnék.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.10. 09:00:20

Hát igen. Egy évvel ezelőtt ez még botrány lett volna. Ma már a rendes munkamenet része, senki nem is vár mást tőlük.

Emiksz 2012.01.10. 09:01:43

Én egy jós vagyok. Bő egy éves postom:
emiksz.blog.hu/2010/11/29/3_nagypapi

"Beért a nyilatkozat, lejárt a határidő, aztán kitalálták, hogy ismét nyilatkozzak, hogy legutóbb felelősen, meggondoltan mondtam-e le a az állami nyugdíjamról."

nb1973 2012.01.10. 09:03:05

Nincs ez még lejátszva, de volt még egy megoldás is ugye, hogy marad az ember...ahogy mi egy páran, csakazértis. Nem mintha nálunk lenne a bölcsek köve, simán benne van a bukta elehetősége, de nehogy már ezek a szarháziak zsaroljanak!
El kéne lassan dönteni, hogy csak szóban ellenálló-e az ember, vagy tesz is valamit azért, hogy egy normális világban éljünk egyszer.

Énbagoly 2012.01.10. 09:03:43

Az állami nyugdíjjal csak az a gond, hogy ki tudja meddig fogják azt még osztogatni...
Esetleg, ha nem halsz meg addig, amíg nyugdíjas lennél, akkor mennyi is lesz a teljes nyugdíj? Nem hiszem, hogy túl nagy összegről lehet majd beszélni.

Borenbukk 2012.01.10. 09:04:16

@Ironfist: Remesen sajnallak. Mennyi penzed volt a buliban? Lehet hogy felutazni apropenz lett volna ahhoz kepest? Polgarnak(nem a Fideszes ertelemben) lenni olykor draganak tunik, de alattvalonak lenni draga igazan.

Viktus 2012.01.10. 09:04:35

" Egy másik frakciótag viszont azt mondta, hogy mindenképpen szükség lenne egy kormány melletti tüntetésre, a rossz kommunikáció miatt ugyanis a kormány pozitív intézkedései nem kapnak elég teret."
index.hu/belfold/2012/01/10/kormanyvedo_akciokon_tori_a_fejet_a_fidesz/

-

Mondjon már v.ki pozitív intézkedést. Előre is köszi.

Transylvanianmixedgrill 2012.01.10. 09:04:45

Úgy visszakérdeznék mondjuk Giró-Szász Bandinak, hogy érted már miért menekítik ki az emberek a betéteiket? Hogy nem kell ide rémhírterjesztés, elég csupán a napi híreket olvasni...

nakiazaki 2012.01.10. 09:06:23

@Ironfist: A legdrágább esetben is 6000 Ft lett volna, meg egy nap szabi. Ha ennyit nem ért meg neked 12 évnyi (vagy amennyi neked volt) megtakarításodról nyilatkozni, hogy nem adod, hát nem tudlak sajnálni...

Transylvanianmixedgrill 2012.01.10. 09:10:11

Na ne jöjjön már nekem senki se azzal, hogy bezzeg ő megmondta, hogy azért kell maradni a manyupban, mert hogy pár hónap múlva kiderül, hogy mégis kapnak állami nyugdíjat. Aki bennmaradt, az kb. ugyanúgy nem tudta mi lesz, mint az aki kilépett. Utólag okosnak lenni, mellet verni ez esetben elég gáz...

Vidéki 2012.01.10. 09:11:56

„Csendes kis hír volt tegnap, és is majdnem elsiklottam felette:” mondja Vastagbőr.

Caak afelett siklott el, hogy kihangsúlyozza: Ezt a Csendes kis hírt a Népszabadság terjeszti, melynek többségi tulajdonosa a külföldi Ringier.

A Népszabadság már sokszor bizonyította, hogy számára a hír nem szent, semmi sem szent.

A Teller levél hamisítása emlékeztető lehet arra, hogy a lejárató propaganda sikere érdekében milyen aljas hamisításokra is képesek a külföldi tulajdonos itteni csahosai.

Borenbukk 2012.01.10. 09:14:37

@Transylvanianmixedgrill: na ne farasszal! Tisztan es vilagosan latszott, hogy amit eloadtak, az maximum addig mukodik, mig fulkeforradalmi ketharmad van. Akar konszolidalodik a rendszer, akar kibaszarintjak oket a hatalombol, kenytelenek lesznek visszacsinalni. Ha meg tenyleg 2 millio tag maradt volna akkor vegkepp. Tessek megsiratni az odaveszett penzt, es feljegyezni a tanulsagot!

S.O.A. 2012.01.10. 09:15:25

Mindenkitől nyugalmat kérnék! Nem 35 %-ot, hanem 100%-ot kúrtak át! Mindenkit, aki él és mozog! Ha most egymásra kezdtek mutogatni, hogy "én megmondtam", stb, azzal érvényesül ezeknek a senkiházi geciknek az "oszd meg és uralkodj" szándéka! Nem volt anno általánosan jó megoldás az akkori infók szerint, mindenkinek kockáztatnia kellett valamilyen szinten...

Én maradtam, és örülök, hogy jogosult leszek az állami nyugdíjra, és ezzel együtt a büdös kurva anyjukkal szexuáljanak minden este, amiért ekkora szarkavarást csináltak, és egymásnak ugrasztottak egy csomó embert... Ja, és elbasztak laza 3000 milliárdot, a nagy büdös semmire.

u.i: Vidéki, Enrico: a pofátokat ne merjétek idetolni! Ma ne...

Vidéki 2012.01.10. 09:15:35

Állítólag: "mindenkinek teljes nyugdíj jár majd, a hatályos törvény szerint azonban ez nem így van." (HVG)

Transylvanianmixedgrill 2012.01.10. 09:15:37

@Vidéki:

Mondhattad volna egyszerűen azt, hogy zsidó rémhírterjesztés, kár volt ennyire cizellálni...

Vidéki 2012.01.10. 09:17:53

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

Ne rettegj és ne rettegtess!

Inkább fordulj elmeorvoshoz, az talán tud rajtad segíteni.

Borenbukk 2012.01.10. 09:19:58

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: Ebben csak az a gaz, hogy tenyleg megmondtuk. Es en nem karorvendek ezen(mar csak azert sem, mert, meg mindig nem tudni, mi lesz a sorsa a manyupban maradt tokernek), hanem haragszom az "ugyis elveszik, akarmit csinalunk" mentalitasert.

Appivs Claudivs Crassvs 2012.01.10. 09:20:23

A plebs megint sírdogál, hogy elvették a szánalmas kis pénzét.

szafóbéla 2012.01.10. 09:20:27

Mit kell ezen rugózni... majd egy idő után bejelentik, hogy a sarkköri császárpingvin populáció történelmi jelentőségű csökkenésének megállítása érdekében senkinek sem jár nyugdíj...oszt ' jónapot!

S.O.A. 2012.01.10. 09:20:41

@Vidéki: nyálad mindig legyen, arra figyeljél csak...

ikarus 2012.01.10. 09:21:08

én maradtam és ha most se kapnék államit ha maradok, most is maradnék, csak azért is...
de többünknek kellett volna alapban beinteni, lehet nem itt lenne az ország és előbb kaptak volna egy kokit :)

umad? 2012.01.10. 09:22:32

@Viktus: Az önvédelmi törvény teljesen pozitív.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.10. 09:24:07

Most akkor jó hogy sorban álltam tavaly? Vagy nem jó? Lesz nyugdíj? Nem lesz nyugdíj? Hová fizetek járulékot? Írnak jóvá nekem bármit is? Hagyják működni a kasszámat? Kicsinálják 5 percen belül őket? NER ellenes vagyok? Vagy éppen mégsem? Selmeczi megvédett, meg fog védeni vagy...?
Mert ugye minden világos, szabályos...dolgozni csak pontosan szépen, ahogy a csillag megy az égen, Hajrá Viktor! Remélem azon a kurva kormány melletti tüntetésen lesz még nekem hely, nehogy kiszoruljak a milliós tömegből...

Viktus 2012.01.10. 09:24:07

@Vidéki:

Mondjuk példát mutathatnál ebben a tekintetben :D aztán megcsodáljuk a kezelés eredményeit. Ok?

Viktus 2012.01.10. 09:25:48

@csizsikpizsik:

Maradék magánosokat is megvédi Gabika így nyugodtan hozhattak egy ilyen rendelkezést, mert nem lesz manyup. :P

mh1973 2012.01.10. 09:26:33

Maradta, de ugye már bejelentették, hogy ezt is le fogják nyúlni, szóval tényleg nincs minek örülni! :((((

ikarus 2012.01.10. 09:26:54

@csizsikpizsik: válaszolok, NER-ellenes vagy, mert az nem milliós, hanem kétmilliós....

zrobasé 2012.01.10. 09:28:29

@Vidéki: mondanám, hogy add meg a te elmeorvosod elérhetőségét...de mint látszik, veled se végzett jó munkát, igy inkább nem kell...

te, figyelj már, a hvg is külföldi tulajdonos kezén van ám !!!

akkor mondj egy sajtóotgánumot, aki szerinted nem hazudik !!!

de nehogy hibás legyen a pedigréje ám !!!

medvemellszobra 2012.01.10. 09:29:13

@Vidéki:
"A Népszabadság már sokszor bizonyította, hogy számára a hír nem szent, semmi sem szent.
A Teller levél hamisítása emlékeztető lehet arra, hogy a lejárató propaganda sikere érdekében milyen aljas hamisításokra is képesek a külföldi tulajdonos itteni csahosai."

Mert a HírTv, meg az Echo TV olyan objektív, nemdebár?

Lejárató propaganda, aknamunka, lassan a Rajk-banda, meg a Gyurcsány-banda is előkerül. És még a nemzeti kormány üldözi a kommunistákat mi? Ezzel a szöveggel, mi? Hoffmannal, Pozsgayval, mi?

Ostoba fajankó vagy vidéki, hiába mantrázod a sok faszságot, a valóság szembejön és az arcodon csattan. Sajnos a miénken is.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.01.10. 09:31:51

@Viktus: A dohányzás tiltása / szigorítása szerintem pozitív, végre nem szívok majd el minden szórakozóhelyen passzívan három doboz cigit. De ez nem ellensúlyozza a többi intézkedést...

Vidéki 2012.01.10. 09:32:38

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:

Radnóti kora emberét rólad is mintázhatta volna:

„S míg balhitekben hitt,
S tajtékzott téveteg,
Befonták életét,
Vad kényszerképzetek,”

medvemellszobra 2012.01.10. 09:34:00

Én kiléptem, de beléptem cserébe az önkéntesbe.
Még simán lehet, hogy azt is lenyúlják, ki tudja.
De én úgy próbáltam gondolkodni, hogy ha ezek a rohadékok kidobnak az ajtón a saját házamból, visszamászok az ablakon.

Erről az egész manyup kölcsönadás-lenyúlásról az 56 éves anyám mondta a legjobb mondatot.
"Tudod fiam, nagyanyádnak meg nagyapádnak is kellett annak idején venni békekölcsönt a Rákositól. Aztán 10 évvel később a papírokat mi játszottuk el." --> az állam ennyire tud vigyázni a pénzedre. Persze egy tőkés cég sem tutibiztos, válságok jönnek-mennek. De a kormányok is jönnek-mennek. És a kormányokban több az inkompetens, hazudós, elmebeteg faszkalap.

S.O.A. 2012.01.10. 09:35:17

@abschattung: "Mert a HírTv, meg az Echo TV olyan objektív, nemdebár?"

Amikor 10-20 ezer ember masszívan szidja a Viktort meg a kormányt, akkor a Forradalmi HírTV mérvadó személyeket, pl.Szanyi Kiabánatosfasztérdekelmár Tibort interjúvolja, hogy "a szemiklövető 2006-os tüntetések idején ugye mennyivel több rendőr volt a Zuccán?" Majd amikor az amúgy sem túl értelmes Szanyi a témához és a szituációhoz egyáltalán nem tartozó kérdésen gondolkodik 2 másodpercet, akkor cinikusan megállítják a képet és a narrátor megszólal: "Kínos kérdés, tudjuk..." Az újságírás, televíziózás legallja, a Blikkben nincs ennyi szar egy év alatt, mint a kormányellenes tüntetés tudósításában...

Vidéki 2012.01.10. 09:36:45

@abschattung:

Ne vidd félre az éneket.

Vastagbőr a Népszabadság hírére repült rá. Ez a téma.

"Belekeversz mindent, mint Mari néni a tökös-mákos rétesbe." (Moldova)

umad? 2012.01.10. 09:37:27

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]: LOL Szanyi legalább nem az égő kettőskereszteken ijedezik addig sem. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.10. 09:37:35

"a magánnyugdíjpénztárban maradók a 2011. december 31-jét megelőző időszakra az állami pillérből származó nyugdíjuk hozzávetőleg 76 százalékára lesznek jogosultak. "

"A 2012 január 1-jét követő időszakra viszont mindenki (így a magánpénztárban maradó is) teljes állami nyugdíjat kap"

"A megkérdezett (a téma érzékenysége miatt neve elhallgatását kérő) nyugdíjszakértő szerint viszont nem kell túlságosan komolyan venni azt az ígéretet, hogy a magánpénztári tagok is kapnak majd állami nyugdíjat. Hiszen ahogyan volt már ezzel ellentétes szabály, eztán is jöhet."

fn.hir24.hu/gazdasag/2012/01/06/76-szazalek-lehet-az-allami-nyugdij/

medvemellszobra 2012.01.10. 09:37:50

@Vidéki: rólad meg Orbán Ottó írt. hahahaha. te agyonművelt hívő párttag.

"Orbán Ottó
A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról

az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett könyvlapok"

ui: csak vicceltem ám, a pártodról írta még 1999-ben. de csak félig vicceltem, mert te és a Párt egyek vagytok. Hithű, jókommunisták.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.10. 09:38:41

A dolognak csak elméleti jelentőséges van...

0 Ft nyugdíj tök mindegy, hogy jár-e vagy nem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.01.10. 09:39:13

@Vidéki:

az én linkemben az NGM a forrás, erre mit lépsz?

ikarus 2012.01.10. 09:40:40

@umad?: nem, nem vagyok huje :) előbb nekem és kollegának is azt hozta fel " a cikk nem található" vissza a főlapra...
de most már van...

zrobasé 2012.01.10. 09:43:16

@Vidéki: aztán túltetted-e már magadat azon, hogy Hiller meg a saját feleségét nevezte ki 150 évre főbirónak ?

esetleg megnyugtat-e téged az a félelmetes adócsökkentés, ami most zajlik ?

netán te is észrevetted ugye, hogy a benzin-dizel rekordmélységbe zuhant, és most már alig több mint 12 forintért lehet egy 60 literes autót teletankolni ?

vagy véletlenül tegnap a boltba észrevetted-e, hogy az aurópa legalacsonyabb áfája miatt az összes árú a felébe se kerül ,mint 2011-ben ?

Vidéki 2012.01.10. 09:43:17

@abschattung:

"És a kormányokban több az inkompetens, hazudós, elmebeteg faszkalap."

Bezzeg az ismeretlen személyi hátterű "civil szervezetekben" tökéletesen meg lehet bízni:

A „civil szervezet” egy nagyon ködös fogalom.

Akár egy maffia banda is elkeresztelheti magát „civil szervezetnek”.

Ezekről Szanyi Tibor festett reális képet a Részvételi Demokrácia Hálózat Blogja-n 2010.02.08.-án, az alábbiak szerint:

„A magyar alkotmány picit sem rendeli civil gyámság alá a hatalmi ágakat, így a törvényhozást sem.”

„A magyar civil világ döntően a van egy marha jó ötletem, alapvetően olyan, ami amúgy is kormányzati feladat, de adjatok hozzá nekem marha sok közpénzt, ezért marha nagyokat fogok villogni, ám ha nem tejeltek, akkor marhára pokollá teszem az életeteket szlogen jegyében szerveződik.”

„Ma Magyarországon a civil kezdeményezések alapvetően három csoportra oszlanak.

A legnépesebb csoport a piócáké,

amelyek azért alakulnak, mert az a hangadó, aki a szerveződés elején kikiáltja magát elnöknek, az ismer valakit a kormányban, az önkormányzatokban, akit jól le lehet szívni. Becslésem szerint ez a civil szervezetek durván 60 %-át teszi ki.

A második csoport, durván 30 %-os részaránnyal a zsarolóké.

Ezek többnyire zöld köpönyegben sétálnak fel-s-alá, s ahol valamilyen jelentősebb építkezést észlelnek, keresztbeállnak valamilyen gyom, vagy madár nevében, és addig akadékoskodnak, amíg a beruházó nem fizet nekik valamilyen tetemesebb summát, és akkor elhallgatnak, általában nagyhirtelen.

A maradék 10 % pedig valódi civil szervezet,

amelynek tagjai saját zsebükből finanszírozzák a szervezet működését és nem a közpénzekre ácsingóznak.”

Libero 2012.01.10. 09:44:55

@Vidéki: Ritkán kommentelek, de ez kikívánkozik belőlem: Mekkora f@szláma vagy te, Vidéki...

umad? 2012.01.10. 09:45:14

@ikarus: Helyes. Tartsd észben a lurk moar post less elvet. ;)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 09:46:04

A hvg foglalkozott pont ezzel. Az egészben az a vicc, hogy az ngm állítja, hogy teljes nyugdíj, a törvény azt mondja 75%. Egyelőre minden szakértő még a törvénynek hisz.
hvg.hu/gazdasag/20120110_magannyugdij_75_szazalek

ikarus 2012.01.10. 09:46:07

főleg ha tudnám miaz :p

medvemellszobra 2012.01.10. 09:48:44

@Vidéki: Ne haragudj, de te vagy a nagy terelő. Már egy ideje a hazai újságírás objektivitásáról és versidézetekről szól a poszt, és nem a manyup kérdéséről, mert megpendítetted, hogy a külföldiek szócsövében jelent meg, és ennek nem lehet hinni.

"Vastagbőr a Népszabadság hírére repült rá. Ez a téma." --> ez "hasonítás" az érveléstechnikában, tipikus érveléstechnikai hiba. Majdnem valóság, DE:
NEM a Népszabadság hírére repült rá, hanem egy újságcikk tartalmára (még ha tényleg népszabi cikk is).
Klasszikus példa egy 1985-ös MIT tankönyvben, amikor John és Jack egy könyvelőprogram-vizsgára készülnek közösen. Aztán arról kezdenek vitatkozni, hogy Mac-en, vagy PC-n fut-e jobban.

Szóval átlátszó a szöveged. És idézettel zárod. karikás egyes, leülhetsz.

Tehát, folytassuk a manyuppal, idézetek és Rajk-banda felejtős Vidéki.

umad? 2012.01.10. 09:49:47

@ikarus: Győződj meg a dologról/dolgokról mielőtt kiírnád. De lényegtelen, csak lófaszkodtam.

Ironfist 2012.01.10. 09:50:34

@nakiazaki:
"A legdrágább esetben is 6000 Ft lett volna, "

Jaaa, csak? Örülök neki, hogy ilyen jól be tudod osztani az én pénzemet, de ha megkérhetlek, vedd ki a kezed a pénztárcámból, jó?
Egyébként meg miről beszélsz? Teszem azt 120km-ről csak oda 6000 forint a jegy, de ha pl nyíregyházáról mennék? Akkor fizessek 20ezer forintot, hogy tehessek egy nyilatkozatot?

@Vidéki:
HAZUDSZ VIDÉKI, HAZUDSZ!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 09:50:46

@Vidéki: hvg.hu/gazdasag/20120110_magannyugdij_75_szazalek
Ez még rosszabb, mert még hazudnak is és rosszul csinálják.
Te mennyit fogsz kapni, hogy tapsolj majd a kossuth téren, hogy éljen viktor? Mert tudod jogunk van tudni, mire költik az adóforintjainkat. Tavaly márciusban 1500-1800 volt a gázsi, idén mennyi?

umad? 2012.01.10. 09:52:22

@Ironfist: Ha ezzel a többszörösét nyered vissza akkor egyértelmű, hogy a 20 rugót megéri kicsengetni. Ha pedig a 6 ezer is sok akkor nem hiszem, hogy olyan nagy veszteség ért a manyup miatt.

Cogito.t 2012.01.10. 09:54:11

Ennyit balhézni ezen!?!? Nem mindegy, hogy honnan nem kaptok nyugdíjat?? Nem mindegy, hogy tolvaj, senkiházi alapkezelő éli fel székházra, jó fizetésre, bónuszra, prémiumra a pénzeteket (nézzétek meg a manyupok működési körülményeit), vagy pedig az állami bürokratikus vízfejben cseszik el?!?!?!
Az elmúlt évek tisztán bebizonyították, hogy addig vagy jó ügyfél a manyupoknak, amíg nem jön egy nagyobb pénzügyi válság! Addig fényesen habzsidőzsiznek a pénzeteken, de amint beüt a krach, abban a pillanatban minden veszteséget Rátok tolnak!!! (Nézzétek már és számoljatok utána az elmúlt 10 éves átlaghozamoknak, aztán utána ajnározzátok a manyupokat!! Pláne miután a kifizetett béreiket, bonuszaikat, jutalékaikat is megnézt(hetn)étek!)
Sajnos nem tudok tenni ellene, mert levonják a fizetésemből, de én egy fillért nem bíznék sem az államra!! Az elmúlt 20 év fényesen bebizonyította, hogy az államnál aligha van rosszabb gazda!! És a rendszer most is ugyanaz!!
Az igazi "öngondoskodás", ha magadnak próbálsz gyűjtögetni, folyamatosan figyelemmel kísérni, hosszabb, rövidebb lekötésekkel hozamot realizálni, de mindig résen lenni, hogy bármikor mozdíthasd a pénzedet!!

Vidéki 2012.01.10. 09:54:12

@laspalmas:

Ha a te linkedre kattintok (a cikk második bekezdésében
„ kis hír volt tegnap”), a NépszabadságOnline ugrik be ezzel az alcímmel : „

Újabb pofon a 2,8 millió volt pénztártagnak.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.01.10. 09:54:16

A második lépés, amivel a kormány kifejezte, hogy a magánnyugdíjpénztári megtakarítás mégis a magánvagyon része (volt), az a tagok tulajdona (volt), és így másodszor párolog el minden érv, ami azt próbálta igazolni, hogy ami másfél éve történt, az nem zsarolás volt, a végeredménye pedig nem rablás. Gratulálok a kormánynak, hogy a tavalyi év vitathatalan győzelme után már az év tizedik napján ilyen bámulatos dologgal kíván pályázni a SZÁJBÓL SEGGET Díjra!

medvemellszobra 2012.01.10. 09:54:31

Akár egy maffia banda is elkeresztelheti magát „civil szervezetnek”.

HAHAHA. mert egy kormány nem, ugye?
Mellesleg ki a faszom beszélt civil szervezetekről?
Jesszus ember, eszednél vagy? :):):)

Mondjuk te vagy az egyik legcizelláltabb, legsunyibb topikokokat szétoffoló fazon, akivel eddig találkoztam. :)

Borenbukk 2012.01.10. 09:54:35

@Ironfist: Speciel Nyiregyhazarol eleg lett volna egy Nyiregyhazara(vagy Debrencebe?) menni. Egyebkent szerintem most joval tobb mint 20K-ban van neked ez a mutatvany.

nakiazaki 2012.01.10. 09:54:53

@Ironfist: Jó, legyen akkor 20000 Ft. De ez már messze túl van az extremitás határán is. Ezzel szemben ennek az összegnek a többszöröse állt: százezres vagy milliós tétel - ami most a tiéd lenne (elhalálozás esetén pedig a családodé). Aki visszalépett az államiba, sajnos minderről lemondott. De igazad van, nem akarok a zsebedben és a fejedben turkálni, biztos nyomós okod volt nem nyilatkozni.

Kivlov 2012.01.10. 09:55:08

Rá kell „bírni” a manyupokat a megszűnésre, és akkor nincs miről beszélni…

Ironfist 2012.01.10. 09:55:29

@umad?:
Nem a pénzbeli veszteség zavart a manyuppal kapcsolatban, hanem az, hogy megzsaroltak, és még nekem kellett volna fizetnem (igen, munkanélküli, levelező hallgatóként baromi sokat), csak hogy felmehessek budapestre, megmondani nekik, hogy nem akarom, hogy átvegyetek, maradnék. Agyrém amúgy, hogy a status quo fenntartása miatt kell nyilatkozni, hogy továbbra is fennmaradjon, nem pedig változtatásért.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 09:57:15

@Viktus: Ööööööööööööööööööö............................ az játszik, hogy nem a fidesz frakció fogja feljelenteni a kommunistákat, mert az per pill nem nézne ki jól ha ők tennék meg?! :D

ikarus 2012.01.10. 09:57:49

@Kivlov: sajna ez lesz (van)... bár én hajlandó lennék akár vmicske tagdíjat fizetni, vagy pluszban befizetni havonta

Borenbukk 2012.01.10. 09:58:02

@Cogito.t: Edes verem, a manyupok KEZELIK a tokedet, hogy a lofaxba ne a tied lenne az osszes veszteseg bukta eseten? 2011-re viszont egesz szepen osszeszedtek magukat, a visszalepok tobbsegenek realhozama is volt a vilagvalsag utan kicsivel.

Asztalos Gábor 2012.01.10. 09:59:17

"
"Minden jelenlegi magánnyugdíjpénztár-tagnak járni fog a teljes állami nyugdíj, függetlenül attól, hogy idén március végéig visszalép-e az állami nyugdíjrendszerbe, avagy sem.""

Jelentése: múlt év januárjától, amióta a teljes járulék az állami kasszába folyik. az előtte lévő időszakra ezen nyilatkozat alapján nem jár

2012.01.10. 09:59:22

En csak arra kerdeznek ra, ugyis, mint adozo, jarulekfizeto, stb.
Az egyeni szamla megvan mar az "alami" renccccerben?
Szoval marc 31-ig dontsem el, hogy visszaterek-e, maradok-e, rabaszok-e. De torvenyi keret meg nincs, ami alapjan ugye donteni lehetne.... Gondolom majd marc. 30-n fog kijonni a relevens salatalevel......
Ejjj...

umad? 2012.01.10. 09:59:32

@Ironfist: Azért lássuk be ez nem akkora tragédia és nem tettél meg semmit a bentmaradásodért.

magyar ember teli szájjal 2012.01.10. 10:00:43

Ha kapnak az a baj, ha kiírják magukat a nemzettestből, akkor meg az?

2012.01.10. 10:01:18

Én maradtam akkor, mert bíztam benne hogy meglincseli ezeket a népharag. Fogalmam sem volt hogy mi lesz belőle, hát most kiderült hogy nem szopattam meg magam. De a lincselés még mindig nem került le a terítékről...

A Spanyol Inkvizíció 2012.01.10. 10:01:55

@Ironfist: elnézzük, de akkor ne hisztizz!

mégis ki a f.szom utazzon fel helyetted nyilatkozni?

jenőke 2012.01.10. 10:01:56

Csalás
318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.
(7) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás különösen jelentős kárt okoz,
b) a különösen nagy kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott módon, követik el.

(2) a) bűnszövetségben,
b) közveszély színhelyén,
c) üzletszerűen, követik el.

Secnir 2012.01.10. 10:02:03

Én csak hátradőlök és mosolygok. Megérte kivárni a sort januárban.
Mellettem ül vérfideszes szemellenzős kolléga, ki visszalépett, és örült az 50e forintjának, mint majom a farkának.
Most pedig?
Inkább nem tolmácsolom, mit mondott tegnap, mikor mutattam neki a cikket.
Ma kaptam egy levelet az Aegontól, hogy képben legyek. részlet:

"-A munkavállalók bruttó keresetéből levont 10%-os nyugdíjjárulék a jövőben teljes egészében a Nyugdíjbiztosítási Alapba kerül, azaz a magánpénztári számlára többé nem érkezik tagdíjbefizetés a munkáltatók által a bérből levont járulékból. Ezzel megszűnt az a korábbi szabály, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok nyugdíjjárulékuk nagy részét nem az állami nyugdíjrendszerbe, hanem a magánnyugdíjpénztárba fizethették.

-Az új szabályok szerint állami nyugdíjjogosultságot szerezhet az is, aki magánnyugdíjpénztári tag marad, mivel hatályon kívül helyezték azt a szabályt, hogy a magánnyugdíjpénztári tagok tb nyugellátás megállapításánál figyelembe vehető szolgálati ideje és keresete nem növekszik 2011. december 1. után.

-2012-től a magánnyugdíjpénztári számlára a tagok önkéntesen vállalt mértékben fizetnek tagdíjat. Ezzel a magánpénztári számla hasonlóan működik majd, mint egy önkéntes nyugdíjpénztári számla. A tagdíj minden pénztártagra kötelező legkisebb mértékét (egységes tagdíj) a pénztárak alapszabályának kell meghatározni.

-Azok a magánnyugdíjpénztári tagok, akik 100%-os társadalombiztosítási nyugellátásban kívánnak részesülni, újra visszaléphetnek az állami nyugdíjrendszerbe, amennyiben erről 2012. március 31-ig írásban nyilatkoznak magánnyugdíjpénztáruk felé. (Tehát eltérően a 2011-es visszalépéstől, a nyilatkozatot most nem a pénztárban maradni szándékozó tagoknak, hanem a tb-be visszalépőknek kell tenni, a nyilatkozatot nem a tb-hez, hanem a magánnyugdíjpénztárhoz kell eljuttatni. A visszalépéshez szükséges nyilatkozat hamarosan letölthető lesz honlapunkról.)

-Az állami rendszerbe visszalépő személyek pénztártagsági jogviszonya 2012. május 31-ével szűnik meg. E napi egyéni számlaegyenleg képezi a végleszámolás alapját. Az egyenleg kilépési díjjal (maximum az egyenleg 1 ezreléke) és tagi kifizetéssel csökkentett részét a magánnyugdíjpénztár utalja át a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap részére.

-A visszalépők esetén a magánpénztári számlán nyilvántartott összegből a tagi kifizetés - csakúgy mint 2011-ben - a pénztártagság ideje alatt befizetett tagdíj-kiegészítésből, valamint a reálhozamból tevődik össze. A tb-be visszalépő tag a tagi kifizetést felveheti, vagy az összeg jóváírását kérheti az önkéntes nyugdíjpénztárnál vezetett tagi számláján, vagy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben létrejövő egyéni számláján. A tagi kifizetésről 2012. május 31-ig lehet a magánnyugdíjpénztár felé rendelkezni."

Úgyhogy én most várok. Ráérek.
Amúgy ha valakinek van valami kontaklistája, írhatna egy publikus levelet Orbánnak, Schiffernek, Vonának, Gyurcsánynak, Mesterházynak, Bajnainak, Kónyának (kihagytam valakit?), a következőképp:

Tárgy: Magánnyugdíjpénztár
Tisztelt címzett!
Szeretnék érdeklődni az ügyben, ha Önök megnyernék a választásokat 2014-ben, milyen módon rendeznék a magánnyugdíjpénztárak sorsát? Mi lesz a magánnyugdíjpénztárban maradók 10%-os befizetéseivel? Mi lesz a maradók 14 hónapos, az Állami Nyugdíjbiztosítónak befizetett összegével?
Kérem, tiszteljen meg válaszával, 102.000 szavazó várja válaszát.

lolperec 2012.01.10. 10:04:12

én maradtam magánpénztári tag, ha Vityának kell a pénzem, jöjjön és vegye el :)
eltőzsdézi a pénztár? :D
Vityáék már rég eltapsolták a visszatérők pénzét, hol vannak az egyéni számlák?
sehol, Gabriellát megkergethetnétek vasvillával kicsit. :)

Vidéki 2012.01.10. 10:04:30

@lecsekkoltam:

Te mérhetetlenül rosszhiszemű vagy, amikor ezt írod: „Te mennyit fogsz kapni, hogy tapsolj majd a Kossuth téren,”

Rossz nevelést kaptál:

Nem tanítottak meg arra, hogy „A pénz nem boldogít”!

Borenbukk 2012.01.10. 10:04:58

@Equinoxe: Azert meg ne kiabald el! A jelenlegi torveny szerint nem jar, az NGM szerint jar, es barmelyik megvaltozhat az elkovetkezendo ket napban, akar tobbszor is.

A Spanyol Inkvizíció 2012.01.10. 10:05:09

@Viktus: mondok kettőt is:

1. főzhetsz pálinkát (na bumm!)
2. az új alkotmány szellemében megvédheted magad és tulajdonod akár aránytalan eszközzel is.
(ez szerintem nagyon jó megoldás, hogy végre nem te vagy a bűnöző, ha lelövöd a betörőt)

sajnos több pozitívumot nem tudok felsorolni
negatívumot annál inkább, de nem floodolok :)

panic_button 2012.01.10. 10:05:16

az egész az elmúlt nyolc év miatt van, tessék a kommunistákat szidni!

ビンセント・ベガ 2012.01.10. 10:05:29

Most akkor nem mennek perre a népek a "jogosultság fenntartó nyilatkozatokkal"?

idelle · http://egymondatban.blog.hu/ 2012.01.10. 10:06:14

föl lehetett emelni azt a segget és elvánszorogni a nyugdíjfolyósítóba, kitölteni a nyilatkozatot a maradásról.
mert azt bizony lehetett tudni, hogy harminc év múlva - amikor kb. nyugdíjba megyek - már nem a Fidesz lesz.

ennyi.

hattyú 2012.01.10. 10:06:42

A hőbörgők nagy része gondolom a Fideszre szavazott.... :) Nem értem, hogy most mi a bajuk, forradalom van! Áldozatok vannak, épül a szebb jövő! Nem kéne rinyálni, örömködni kell. Amúgy meg :) :D

Viktus 2012.01.10. 10:08:45

@Vidéki:

Az nem , de anélkül bizony pl. éhen lehet halni. Érted?

Viktus 2012.01.10. 10:09:40

@A Spanyol Inkvizíció:

Fegyvertartáson enyhítettek? :P Nem olvastam róla, így ez max. szimbolikus ...

ob.szerver 2012.01.10. 10:10:38

Aki visszalépett - és nem kényszer hatására mert pl. állami alkalmazott - csak magának köszönheti. Egy éve írtam kommentekben, hogy csak a legmegveszekedettebb fideszbarmok gondolhatják azt, hogy amit egy Matolcsy vagy egy Orbán mond 2010-ben, annak bármiféle relevanciája lehet 2020-ban, amikor elkezdődnek a tömeges kifizetések.

Amit csináltak, az ettől függetlenül zsarolás volt. Jó lenne, ha a törvényesség helyreállítása után ezért büntetőjogilag is felelniük kellene.

sárkányfő 2012.01.10. 10:10:55

A Fidesz hazudott, csalt, lopott, átvágott, hülyére vett?

És CSODÁLKOZOL? :-D

Akkor meg is érdemled! Aki ennyire hülye, az megérdemli!
Bocs, tudom ez bántó volt, de tényleg ez már nem naivitás, hanem a bárgyúsággal határos ostobaság.

És aki még mindig hisz a Fidesznek, az most azonnal adjon nekem kölcsön egymillió forintot, én továbbítom a Fidesznek, épp szervezzük a következő nagygyűlést, arra kell. A jelentkezőknek számlaszámot küldöm mélben. Az egymillió csak az alsó határ, igaz hazafiak minden pénzüket küldik.

Terézágyú 2012.01.10. 10:11:50

Vidéki, szeretnék én is bérkommentelő lenni a fidesznél... Hol kell jelentkezni?

Mérges 1234 2012.01.10. 10:11:56

A szerző elfelejti, hogy az emberek egy jelentős része kapott cukorkát, azaz reálhozamot.

És az emberek egy jelentős része faék egyszerűségű, és inkább a cukorkára fog emlékezni, mint a 20 év múlva bekövetkező éhalálra.

Az egész Fidesz kormányzás, és logikai a faék egyszerűségű választópolgárokra van felépítve, eddig működik.

ERGO sok a hülye.....

belekotty 2012.01.10. 10:12:33

Az aki kiveszi a betétjét, potenciális rémhírterjesztő, tehát a betét kivételekre büntető adót kellene kivetni, mondjuk 20 százalékot. Aki devizában veszi ki az még valuta üzérkedik is, úgy hogy azokra 40 százalék.

csoko20 2012.01.10. 10:12:36

Már csak az lenne vicces, ha kiderülne, hogy a kormányközeli brancsból mindenki maradt a magánpénztáraknál. MIvel ők úgyis az állami bukására játszanak...

minimalista 2012.01.10. 10:12:42

Ha már arányok, talán jobban érzékelteti a helyzet tragikusságát ha úgy írjuk, a magyar munkavállalók 96,5 %-át szopatták meg és baszták át a palánkon, már ha ezt az ordas átbaszást tényleg van merszük véghezvinni - amit én azért erősen kétlek, ennyire senki nem lehet a saját maga ellensége.
Ugyanakkor gondoljunk bele, ez a terv mennyire egybevág orbán "társdalom politikájával", nevezetesen, hogy a középosztályt kívánja erősíteni. A maradó manyup tagok és a visszalépők is kiszámolták, az akkori diktátum szerint melyik rendszerrel járnának várhatóan jobban, 102000 munkavállaló látta akkor úgy, hogy mindenképp jobban jár, ha megtartja megtakarításait. Nyilván ők azért jutottak erre, mert az átlagnál magasabb fizetéssel rendelkeztek és valószínűleg már a manyup rendszer bevezetésének első szakaszában bejelentett munkahelyük volt.

orbán szemszögéből ők lehetnek a "középosztály" - itt nagy az átfedés az egykulcsos adóval jobban járók és a maradó manyup tagok között - ezért nyíltan vállalt "társadalom politikájának" megfelelően őket megtámogatja ismét.

Ebből következik, hogy orbán szerint a "középosztály" ma Magyarországon egy 100 ezres vékony társadalmi réteg, a társadalom 1%! Szerintem nem tévedek nagyot, ha azt mondom, a 18. századi Magyarország polgársága vaskosabb volt.
A 21. századra ide sikerült eljutnunk a 20 egynéhány éves fenenagy demokráciánkkal.

Minden kedves alkotójának szívből gratulálok! (elmentek a j. b. k. a.-okba! )

umad? 2012.01.10. 10:13:15

@Viktus: Nem szimbolikus mert így nem téged fogdnak húzkodni a bíróságon.

S.O.A. 2012.01.10. 10:14:50

@Vidéki: ezek szerint te meggyőződésből szopsz, értem...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 10:15:40

@belekotty: Még véletlenül se a gazdaságpolitikát kellene úgy alakítani, hogy a betét állomány nőjön, ne pedig csökkenjen, nem igaz?

Viktus 2012.01.10. 10:15:50

@umad?:

Nem vennék rá mérget ...

ezanevemeskesz (törölt) 2012.01.10. 10:16:38

@Borenbukk: igazad van, nyilván az a hülye aki megijedt a terrorizálástól (bocsánat, fenyegetéstől).

Muad\\\'Dib 2012.01.10. 10:16:44

"...Nem tudom van-e még olyan állam, ami átkúrja a palánkon, és a másik oldalon még le is szopatja a saját választópolgárainak 35%-át. Képzeljük el, hogy az USA-ban Obama megszívatna 70 millió amerikait a megválasztása után ..."
Amit közölni szándékoztál, az roppant érthető és helyes, de ez a példa viccesre sikerült.
"President Obama’s top 5 broken campaign promises
1. Health care for all
2. Close Guantanamo
3. Defend labor rights
4. Reform the Patriot Act
5. End the wars
"

umad? 2012.01.10. 10:17:47

@Terézágyú: Nem akarom megvédeni vidékit de nem unalmas már ez a bérkommentelősdi? Arra sosem mondjátok, hogy bérkommentelő aki terjeszti a tőrőlmetszett baromságait csak a másik oldalon.
Pár éve ugyan ez ment csak akkor kommunista vagy szadeszes békommentelőket vizionáltatak.

A Spanyol Inkvizíció 2012.01.10. 10:18:03

@Viktus: nem tom, rádióban volt, hogy most már alkotmányos jog, hogy megvédd magad és hogy a bűnözőnek tudnia kell, hogy ha bűnözik, akkor kockázatot vállal, ez a kockázat most nagyobb

persze megmagyarázhatod, hogy a fekete igaziból fehér és nem enyhítettek semmit.
de baltatartási engedély nem kell továbbra sem, viszont ha eddig faragtál le a betörőből, akkor bűnöztél, most már alkotmányos jogod.

belekotty 2012.01.10. 10:18:41

@lecsekkoltam: Az irónia szó jelentését lapozd fel lécci!

zrobasé 2012.01.10. 10:19:10

@Vidéki: na, ha már igy vagyunk, és mivel neked nem kell pénz, akkor gyere, adok neked munkát, nálam dolgozhatsz ingyért...egye-fene, néha kapsz üveggyöngyöt, meg párszor megveregetem a válladat...

pénzt nem kapsz, hisz az nem boldogit...na, jössz hozzám melózni ?

esetleg megbeszélhetjük, hogy még te fizetsz nekem...

efi 2012.01.10. 10:19:15

Ez nem csendes kis hír, hanem legalább 2 hete benne van a törvényben.
Egyébként meg lehetett tudni, hogy másképp nem is lehet 8hiába 2/3-ad, akkor is elmeszeli valaki uztólag, ha más nem a következő kormány).
Vonják, tehát állami nyugdíjat keletkeztet. Fasznak kellett visszalépni?

gnme 2012.01.10. 10:19:44

matolcsi góré? .. egyszerű láncoskutya
ha mond valamit azt azzal azonosítom, mikor reggel a felgyülemlett fing recsegve kibuggyan hátul

palya ott dolgozik még? mi? ..még nem rúgták ki? há' itt volna az ideje!

Ironfist 2012.01.10. 10:19:48

@A Spanyol Inkvizíció:

Talán mondjuk nem kéne felutazni, ha úgy akarom hagyni, ahogy volt! Nem kéne arról nyilatkoznom, hogy "Igen kérem, én pontosan ugyanolyannak szeretném látni mindenemet, ahogyan eddig volt!"

Ja, és utálom, ha hisztizéssel vádolnak, provokáló ugyanis.

eléggé@hattyú:
"A hőbörgők nagy része gondolom a Fideszre szavazott.... :) Nem értem, hogy most mi a bajuk, forradalom van!"

Inkább a kezem száradjon le, minthogy ezekre valaha is tollat emeljek. Soha nem szavaztam a fideszre.

djangyu 2012.01.10. 10:19:52

-1. nem félelemből választottam a magánnyugdíj helyett az államit, hanem azért, mert nemigen tartottam jó befektetésnek azt, ahogy a magánnyugdíjpénztáram játszadozott 12 éven át a befizetéseimmel... én konkrétan örülök, hogy nincs magánnyugdíj-rendszer. számomra a kollektivizálás egy formája volt, amikor közölték a teljes napfogyatkozáskor: ha nem lépsz be, nem lesz fizetésed.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 10:20:01

@Vidéki: 2010-ig szentül hittem benne. De az új együttműködési rendszer megtanított arra, hogy a kormányt sem ünneplik ingyen 11 hónappal a fülkeforradalma után. Pedig ők még mindig milyen népszerűek?!

belekotty 2012.01.10. 10:20:09

@Mi a Mano: Nincs és iszonyú számítástechnika probléma a megvalósítása.

dez01 2012.01.10. 10:20:34

1. Nem volt kötelező visszalépni.

2. Nem lesz állami nyugdíj, és a magánnyugdíj is erősen kérdéses..... (válságok, stb, stb.)

Ha a hiányt brutális megszorítással csökkentették volna már idén, akkor meg az volna a baj....

anyahajókabinajtóhajtogató 2012.01.10. 10:20:35

2014-re megoldják, hogy ne legyen több választás, soha.

umad? 2012.01.10. 10:20:42

@Viktus: Az lényegtelen te mire vennél mérget vagy mire nem, az új törvény jobban szolgálja a tulajdonod védelmét mint az előző. Persze az arányosságot nyilván figyelembe veszi, tehát ha tarkónlövöd a magányos betörőt akkor ezért felelned kell.

Jaffar 2012.01.10. 10:21:18

Hagyjátok már ezt a szerencsétlen Vidéki-t. Troll. Nem kell etetni és majd megunja.
A fasznak reagáltok rá, hisz ö pont ezért van itt, s erre veri minden nap...........

A Spanyol Inkvizíció 2012.01.10. 10:21:27

@umad?: csatlakozom hozzád.
a blog, mint valaki egyszer már itt megjegyezte, kezd elmenni egy MSZP nyugdíjasklub irányába
bármi is legyen a poszt, jönnek a kurvaanyád matolcsi, kurvaanyád orbán kommentek
ami persze igaz, de mire való?
persze pár éve ugyanez ment ellentétes előjellel
mintha nem mindkét (vagy több) párt ugyanolyan senkiháziakból állna.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.10. 10:21:27

Orbán Viktor mondta egy éve pont, hogy - 3 millió pénztártag Őbenne bízik, hehehe.

És igaza volt.
Ennek a takonypócnak a szavára adta oda a pénzét mindenki.

Szerintem most is odaadnátok.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 10:21:30

@Muad\\\'Dib: Ez 100%-os, olyat mondj, ami csak 35%. Olyat könnyű mondani, ami 100%.

zrobasé 2012.01.10. 10:21:31

@umad?: vidékiről egy kis szösszenet...
2011-ben, ide kommentelt a manyupokkal kapcsolatosan...hogy-hogy nem, másnap, szóról-szóra ugyanazt mondta a sajt.tájékoztatón S. Gabriella mindenvédelmi megbizott, amit Vidéki előzö nap ide kommentelt...

biztos csak véletlen, biztos...

Cogito.t 2012.01.10. 10:21:49

@Borenbukk: Pici bocs! A kezelésre k.rvára nincs rálátásod!! Megválaszthatod a "portfoliót", de, hogy azon belül na-nap után milyen ügyleteket kötnek, hogyan mozog, ide-oda a pénzed, arra baromira nincs rálátásod!! Nekik meg felelősségük, felelősségre vonhatóságuk, így ha elb.sszák, akkor megvonják a vállukat, felteszik a kezüket "hát ilyen a piac"!! Miközben ugyanúgy levonják a jutalékot a szaros ügyletek után is!! L. AXA bírság háttere/alapja!! Gondolod, hogy nem ugyanezt csinálja a többi is!!
Na ez a baj az egész manyup rendszerrel!! Ezért garázdálkodhatnak nyugodtan a pénzeddel!!
És ugye nem kell elájulnom attól, hogy a béka s.gge alól feljöttek a béka s.eggéig?? Nem véletlenül említettem a 10 éves súlyozott átlaghozamot!!

minimalista 2012.01.10. 10:22:23

Még annyit minden kedves, most itt kárörvendő-hencegő, maradó manyup polgártársnak:
amikor dönteni kellett mindenki számolt az adott feltételek alapján, aki jobban keresett és régóta volt tag, annak nyilván megérte maradni, aki pályakezdő volt pl. tanári fizetéssel, inkább visszalépett. Ez ilyen egyszerű.

Most itt kárörvendőn ujjal mutogatni azokra, akiket az állam immár duplán megszívatni látszik - nevezetesen a túlnyomó többségre nem éppen felebaráti és végképp nem empatikus dolog!

Mert ez büdös tahó paraszt dolog és ezek a jelzők megegyeznek azokkal, amikkel a fidesz kormányt tudnám jellemezni...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.10. 10:22:58

Nem lehetne a posztba betenni a vigyorgó Orbánt, mikor ezt mondja ?

Ja nem, mert csak Gyurcsány hazudik, mindenki tudja.

Viktus 2012.01.10. 10:23:04

@umad?:

Tehát mondjuk a kisbaltát nem állíthatom a hátába továbbra sem így a védelmi eszközök köre elég korlátozott lesz továbbra is ... tea meg süti?

Mérges 1234 2012.01.10. 10:23:37

@umad?:

Hát ha nem bérkomentelő akkor nagyon hülye.

De nála gyanús ez a béekomentelő, mert minden mellett, és minden ellenkezője mellett is kiáll.

2012.01.10. 10:23:41

@Borenbukk: ...ezért indítottam egy másik megtakarítást, aminek a nevében sincs köze a nyugdíjhoz. Mondjuk már azon sem csodálkoznék ha az a kancsal faszkalap egyszer csak simán Einstandot mondana.

Netuddki. 2012.01.10. 10:23:57

Sajnos nemcsak a magánnyugdíj tagokat qrták át. Ugyanis az ő vagyonuk jó része állam és egyéb kötvényekben volt. Most ezt próbálná a kormány pénzzé tenni. Amivel sikeresen odatesznek a forintnak is. Ezt pedig mindenki megérzi...

A Spanyol Inkvizíció 2012.01.10. 10:24:36

@Ironfist: persze, mindenki hibás, csak te nem.
és ez nem provokáció, te igenis hisztiztél
ha nem szántál rá párszáz-párezer forintot, hogy sok millió forintról döntsél, akkor így jártál

TiZ 2012.01.10. 10:25:41

@djangyu:

MKB magánpénztár.
Tőke 13 év alatt 2.441.0441 Ft
Hozam 13 év alatt 1.098.733 Ft

Játszadoztak, játszadoztak...
Gondoltam játszadozzanak még, és maradtam.

Ironfist 2012.01.10. 10:25:44

@simonmondja.:
"És igaza volt.
Ennek a takonypócnak a szavára adta oda a pénzét mindenki.

Szerintem most is odaadnátok."

Eh... fogjátok már fel, hogy nem azért léptem át államiba, mert Őszentsége Orbán Vitya elrebegte, hogy ez üdvös... hanem mert megzsarolt. És mert amilyen kevés volt a manyupszámlámon nem is érte volna meg felutazni Pestre emiatt, mert többe került volna maga az utazás.

gnme 2012.01.10. 10:26:05

@zrobasé: á, nem véletlen
a zombik nem tudnak véleményt formálni, a zombik élőhalottak ... valamit kell a szájukba adni
én rögtön felkínálom gabikának a .. a mimet is. a szájába

Terézágyú 2012.01.10. 10:26:27

@umad?:
"Nem akarom megvédeni vidékit de nem unalmas már ez a bérkommentelősdi?"

Bocs, hogy ilyen unalmas vagyok.

"Pár éve ugyan ez ment csak akkor kommunista vagy szadeszes békommentelőket vizionáltatak."

Annyi minden változik, legalább a vízióink maradjanak meg nekünk :P

Borenbukk 2012.01.10. 10:26:38

@A Spanyol Inkvizíció: A multkor errol lattam epp egy beszelgetest egy jogasszal, aki azt mondta, igazabol nem valtozott a szabalyozas. Ha a betorot lelovod, agyonutod, ugyanugy buncselekmenyt kovetsz el. Persze ha megtamad, es te vedekezel, akkor a birosag merlegeli, hogy beszukult tudatallapotban voltal-e a tamadas miatt, mert akkor bocsanatos bun.

B-rocker (törölt) 2012.01.10. 10:26:47

Nem lesz nyugdíj, semmilyen. Parttalan vita.
Tetszetek volna több gyereket csinálni, ázsiában elvannak vele pár ezer éve.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.10. 10:27:25

@Ironfist: Dehát nem megzsarolt, hanem blöffölt .

Még mindig nem tiszta ?
A lustaságot is belekalkulálta, ez egyértelmű.

Vidéki 2012.01.10. 10:27:31

@abschattung:

Kiakadsz ezen: „Akár egy maffia banda is elkeresztelheti magát „civil szervezetnek”.”

Többet kellene olvasnod Szanyi Tibor összes műveit.

Többek közt ezt írta: „„A magyar civil világ döntően a van egy marha jó ötletem, alapvetően olyan, ami amúgy is kormányzati feladat, de adjatok hozzá nekem marha sok közpénzt, ezért marha nagyokat fogok villogni, ám ha nem tejeltek, akkor marhára pokollá teszem az életeteket szlogen jegyében szerveződik.”

Gengszterbandák százéves gyakorlata volt, hogy felhívták üzlettulajdonosok figyelmét arra, hogy milyen veszélyes hely a Föld. Rendszeres védelmi pénz fejében vállalták, hogy az üzlettulajdonosok életéből a veszélyt.

Voltak olyan üzlettulajdonosok, akik nem érzékelték a veszélyt amit a gengszterek talán nem eléggé ékesszólóan érzékeltettek.

Ezek jobb belátásra tértek, mikor verőlegények jelentek meg üzletükben és szétverték azt.

Ironfist 2012.01.10. 10:27:50

@A Spanyol Inkvizíció:
Neked igazad van. Mindenki hibás, csak én nem. Ez nem provokáció volt, hanem igenis hisztiztem. Nem szántam rá párezer forintot, hogy sokmillióról döntsek, tehát így jártam. Neked igazad van.

Örülsz? Leszállsz rólam? Köszönöm.

Azért még hozzátenném, hogy nehogymár én legyek a hibás, ha megzsarolnak...

A Spanyol Inkvizíció 2012.01.10. 10:28:05

@Borenbukk: oké, feladom, neked van igazad!
rohaggyon meg a zorbán!

umad? 2012.01.10. 10:28:13

@A Spanyol Inkvizíció: Ez van sajnos, néha azért kiaalakul színvonalas(abb) vita.

@zrobasé: Teljesen mindegy, akár Orbán Viktor is kommentelhet személyesen, ha értelmes vitát akarsz akkor tényekkel cáfolod meg az állítását, az ad hominem évezredek óta nem menő.

collateral collector (törölt) 2012.01.10. 10:28:45

index.hu/belfold/2012/01/10/kormanyvedo_akciokon_tori_a_fejet_a_fidesz/

Kormányvédő akciókon töri a fejét a Fidesz

"Egyre nagyobb nyomás nehezedik a párttagság részéről a Fideszre, hogy kormánypárti tüntetéssel válaszoljanak az ellenzéki demonstrációkra, illetve a külföldi kritikákra – állították az Indexnek kormánypárti források. Akciókkal állnak elő a kormányt támogató civil szervezetek is."

érted. nem azzal foglalkoznak, hogy hogyan húzzák ki a szarból az országunkat, vagy, hogy hogyan lehetne egy értelmes gazdaságpolitikát megvalósítani, neem. ők azon törik a fejüket, hogy hogyan szervezzenek nagyobb tüntetést, mint az ellenzék. bármibe lefogadom, hogy a 2014-es választókörzet-határokat, és a 2014-es választási esélyeket már most 100-szor annyit számolgatják, mint amennyi energiát mondjuk a költségvetési, meg a deficit számolására fordítottak.

2012.01.10. 10:29:11

Én csak annyit szeretnék mondani, hogy ezt a 100%-os állami nyögdíjas dolgot már vagy 2 hete megírta az index is, majd helyesbített.
Amennyire én tudom, a stabilitási törvényben csak az állami kiszerződés megszüntetéséről van szó, de a további szabályozás még rendezetlen. Tud valaki törvényt vagy törvénytervezetet mondani, amiből egyértelműen kiderül, hogy mi a helyzet?
(Nem kötekedésből kérdeztem, hanem komolyan érdeklődöm.)

porthosz 2012.01.10. 10:29:25

Biztos mondta már valaki, de felesleges ezt hipperventillálni. Nem arról van szó hogyha a 2.8 millió ember maradt volna a magánpénztárban akkor nem veszik el tölük a pénzt. Arról van szó, hogy miután elvették a pénzt visszavonták a retorziót de amúgy betartották volna ha senki nem lép vissza.

TiZ 2012.01.10. 10:29:27

És mivel lövöd le a betörőt?
Önvédelmi fegyvert nem kapsz. A sport, meg vadász a páncélban elzárva, lőszer külön. Nálunk is. :-)))

Borenbukk 2012.01.10. 10:29:49

@minimalista: Ez nem karorvendes, es nem empatia kerdese. Az allam kohinteni meltoztatott, az allampolgar meg kushadt. Ez kiirtando beidegzodes, mert folyton ugyanabba a szarba fogunk beleesni miatta.

Ironfist 2012.01.10. 10:30:19

@Vidéki:
Na most untam meg a hazudozásaidat. Szűrtelek.

Javaslom, mindenki tegye ugyanezt!

gnme 2012.01.10. 10:30:27

@Vidéki: szanyi? .. hmmm..

ja tommá' .. hát a kopter részeges!

www.youtube.com/watch?v=G2a1_2RRuTw

belekotty 2012.01.10. 10:30:40

@Vidéki: "Gengszterbandák százéves gyakorlata volt, hogy felhívták üzlettulajdonosok figyelmét arra, hogy milyen veszélyes hely a Föld. Rendszeres védelmi pénz fejében vállalták, hogy az üzlettulajdonosok életéből a veszélyt." - Akkor most a manyupok esetében az azt állítókat, hogy aki marad, kiiratkozik az állami rendszerből, azokat hova teszed?

Viktus 2012.01.10. 10:30:41

@umad?:

Mint kiderült igazuk is volt lásd. poharas-bögrés-sziget belépőjegyes akciózás :D

Most nagyobb pénzekkel gurigáznak a fiúk. Látom itt helyben is lazán létrehoztak a város pénzén pl. egy sokmilliós kis helyi médiabirodalmat tv-rádió-három újság egy kisvárosnak, hogy mindenhonnan a fidesz propaganda menjen.
Országosan pláne nem tétel pár ilyen Vidéki féle arc ...

umad? 2012.01.10. 10:30:55

@Viktus: A kisbaltát beleállíthatod. Tudom nehéz a finomabb példákat megértened, a tarkónlövős esetnél arra gondoltam, hogy nagyon durva esetekben nyilván felelned kell érte.

@Doubledecker: Lásd előző kommentem.

djangyu 2012.01.10. 10:31:23

@TiZ: én örömmel léptem ki a muszból. eleget játszadoztak 12 évig. nem mondom, hogy az állam jobban fog, de így legalább a családban lévő nyugdíjakhoz "hozzájárulok. "

Zuzu Petals 2012.01.10. 10:31:33

@Borenbukk: Tudod, egy csóri családban, ahol minden fillár számít senki nem kockáztatta meg azt, hogy ha esetleg lerokkan, egy nyomorult fityinget se kapjon. Sajnos ez volt az egyetlen felelős döntés, amit sokan meghozhattak. Mert ugyan sejtettük, hogy ez nem fasza, amit csinálnak, de akkor kezdték átalakítani az AB-t, emiatt sokan beszartunk, hogy ez mégis így marad. Én 26, ha lerokkannék valami oknál fogva, az Anyuéknak egyenlő lenne a családi csőddel. De okoskodj nyugodtan tovább...

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.10. 10:32:43

@Borenbukk: Sőt. Orbán Viktor, a szépgyerek, játszott velünk egy

ittapiros - holapirost.

És mindenki lelkesen belement a játékba,
amiben csak veszíteni lehetett.

Ahelyett, hogy valagba rúgta volna a cigányt.
.

Ironfist 2012.01.10. 10:33:47

@simonmondja.:
"Dehát nem megzsarolt, hanem blöffölt .

Még mindig nem tiszta ?
A lustaságot is belekalkulálta, ez egyértelmű."

Oké, ez mostanra nyilvánvaló...de ettől függetlenül akkor színtiszta zsarolás volt, semmi több.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.10. 10:34:17

@B-rocker: Ezt ugyan miért mondod, én pl. olyan biztos vagyok abban hogy a 13 gyerekes Lakatos család, akiket a havi adómból-járulékaimból eltartok azok megtermelik majd az én nyugdíjamat szorgos munkával (hiszem mi más értelme lenne a segélyezési/támogatási rendszernek ugye mint az hogy ők tisztes, felelősségteljes, adófizető állampolgárokká cseperednek az ingyenes bölcsiben, oviban, isiben amit szintén az én adómból tartanak fent) mint Orbán Viktor szavában...

tomwar 2012.01.10. 10:34:36

@Zka: Jol sejted. A vagyonkezelesre 0.9%-ot szamolhatnak az eddigi 4% helyett. Amirol persze elhitettek sok amberre, hogy a 8% jarulek fele... Pedig a 8% 4%-a az eredeti osszeg 0.32% csupan...ez most 0,009%... Ha a 202000Ft-os brutto atlagbert vesszuk, akkor a 20200Ft az kb. 182Ft. Ennyiert kellene vagyonkezelnie es felelosseget vallania a penzedert. Evi kb. 2000Ft-ert...
Maguktol mennek tonkre, igy szabalyoztak a torvenyek.
Ilyen egyszeru itt az elet - kiadjuk a jelszot, es megcsinaljuk. DRoidok megnyojak, kesz a torveny. Ja, hogy ezzel tonkreteszunk valamit? Na es, ugy is azt mondtuk, hogy ellopjak az emberek penzet, ha csodbe visszuk oket, akkor igazunk is lesz. Narancsbeszel.

tede 2012.01.10. 10:35:05

Csak annyi a gond, hogy a pénztáraknak nem utalják többet a fizetés 10%-t. Magyarán vagy utal a pénztártag valamennyi pénzt, hogy életben tartsa a pénztárat vagy visszalép az államiba vagy elhasználják a pénzét így vagy úgy. Valahol írták, hogy a maradó 100e tagnak havi 14e forintot kéne befizetni saját zsebből, hogy abból le tudjon annyit csípni a pénztár, hogy életben tudjon maradni, különben nem tudnak tovább működni. A jó hír az, hogy talán az adókedvezmény erre is megmarad, akkor elég lesz 14e-20%-t befizetni. Nem hangzik túl stabilnak a helyzet, persze nyilván a cél az, hogy minél többen visszalépjenek az állami nyugdíjba.

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.10. 10:36:48

Tetszettek volna tavaly nem lefosni a bokájukat és visszalépni, hanem maradni...!

tomwar 2012.01.10. 10:36:49

@Cogito.t: ergo sum...
Tudod, hogy mi alapjan fektethettek be es mennyit?

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.10. 10:37:07

@Ironfist: Játszik velünk.

Most is el fogja játszani. ...... válasszatok két rossz közül, vagy három rossz közül....

Olyan ittapiros-holapiros cigány ez,
csak szarrágó mindenki és pancser, úgyhogy leül vele játszani.

gnme 2012.01.10. 10:38:23

@csizsikpizsik: én látom is, hogy termelnek, hisz a neszűrben telekszomszédok
felnyitották a felvonulási épületet, ellpotak belőle mindent amiben ferrit volt
felnyitották a kunyhót, elloptak belőle mindent amiben ferrit volt
ellopták a komplett kerítést, mert abban is ferrit volt
napközben járják a várost. kukáznak és figyelnek.., ahol gyanúsan nagy a csönd, oda visszamennek éjjel és benéznek
még az a szerencse, hogy egyik barátomnak sikerült jutányos áron adaadni a földet.. tenyészt rajta fajin harcikutyát

hadd legyem már nekem is jó .. ne csak mindig a pija, ...ki dolgozik ha én nem? nem a sajátomat iszom?

tomwar 2012.01.10. 10:39:28

@tede: Talan esetleg idoben meg kellene hozni a orvenyeket, es nem balfaszsagokkal b*szni az idot...mert most ismet az van: donts, de izibe! Se torvey, se semmi...arrol nem is beszelve, ki hinne el, hogy aprilis 2.-an mar nem uj torveny van!?

R. · http://macskanyelv.freeblog.hu 2012.01.10. 10:39:49

engem már akkor is baromira dühített az egész amit csinálnak és nem léptem vissza.
és most sem fogok, inkább befizetek önerőből a manyupba.

B-rocker (törölt) 2012.01.10. 10:41:26

@csizsikpizsik: Pedig inkább egyenesen szülhetnének a dögkútba, akkor is több hasznuk volna.

Borenbukk 2012.01.10. 10:42:32

@Zuzu Petals: Rendben van. Akkor szavazzuk meg, hogy igenyeljuk vissza a Kadar-reendszert! Nincs felelosseg, nincs kockazat, nem kell csinalni semmit. De mi ugy akarunk demokraciat, joletet, meg felelos politikat, hogy valaki keszen elenk hozza, es lehetoleg ki is csomagolja, be is uzemeli.

csoko20 2012.01.10. 10:42:37

@This_is_Sparta: És persze tavaly tutira lehetett venni, hogy egy év múlva merre fordul a fidesz.
Az átlag vagy alacsonyabb keresetűek inkább a biztosabbnak tűnő államit választották. A 'kiátkozás' pedig igen csak valós fenyegetésnek tűnt a fiúktól.

ingyenebed 2012.01.10. 10:44:02

kedves zero,

konkrétan azért léptetek vissza, mert idióták vagytok.
nem áldozatok!

amíg ez nem áll össze a fejedben, addig kár itt írogatni.

tede 2012.01.10. 10:44:42

@tomwar: szerintem, aki tud legalább havi 14e-t önkéntesen hozzátenni és összegyült már jelentősebb pénze a manyupban, az elgondolkodhat azon, hogy marad, mert akkor megmarad a pénze, igaz nyugdíjig raknia kell mellé, de az nem probléma, azt amúgy is kéne.

A gond csak az megint, hogy vajon marad-e elég ember, akik folyamatosan tudnak rakni a pénztárba és életben tartani a pénztárat az önkéntes befizetésekkel. De a 100e aki maradt manyupban átlag feletti keresetű, úgyhogy van rá esély, de tényleg kockázatos.

egyjózsi 2012.01.10. 10:45:12

... A FIDESZRE SZAVAZTAM! TÁMOGATOM A KORMÁNYT! feliratú pólóból tavasszal hány darabot tudnék eladni ? 10 ezer már van a raktáramban... Gyártsak még?

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 10:45:48

@umad?: Jaj! Orban jaratta le sajat magat. Videki csak a visszhang. Egy szep tiszta visszhang. Ameddig Orban nem jaratta le magat, es hihetoek voltak a hazugsagai - meg a visszhangjuk - , miert fizette volna az "ellenoldal"?

minimalista 2012.01.10. 10:45:52

@Borenbukk:
Baszdki, Te tényleg nem érted, hogy itt az állam nem tartja be a saját maga által diktált feltételeket, mondhatni megállapodást, amit a megzsarolt polgáraival kötött, akik helyzetüket racionálisan mérlegelve döntöttek a maradás vagy kilépés mellett?!

doubting thomas 2012.01.10. 10:46:46

orbán viktort és sleppjét szopja le egy csapat chillifüggő kannibál kurva.

Rwindx 2012.01.10. 10:47:53

Szerintem a kommentelők 99%-a nem fogta fel mi történt.

Jó lenne ha a cikket @Secnir: kommentjével együtt olvasnátok, mert a népszabadság kb felét kihagyta az infónak.

1. Az mnyp-k gyakorlatilag önyp-vé vállnak.
2. A eddigi 10%-os havi mnyp befizetés oda kerül ahova az állami rendszerben levők 10%-a is kerül. Azaz innentől mindenki a fizetésének ugyanakkora százalékát dobja az állami alapba.

Magyarul az mnyp nyugdíjpillér MEGSZŰNT és mindenki állami rendszerbe került, az is aki maradni akart. A maradók arra az időszakra amíg mnyp tagok voltak, az állami befizetéseik után kapnak állami nyugdíjat, a továbbiakban a pillér megszűnése miatt kapnak teljes állami nyugdíjat. Ha nem kapnának az lenne a durva.
Innentől maradt az állami nyugdíj, az önkéntes nyugdíj, illetve a nyesz és társai mint pillér.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.01.10. 10:48:14

A magánnyugdíjpénztárak működési költségeit az emlékeim szerint körülbelül a korábbi 10%-ában korlátozták, szóval a maradók felkészülhetnek a tömeges pénztárbezárásokra, összeolvadásokra. Nem biztos, hogy sok cég vállalja a pénzek kezelését hosszú távon ilyen feltételek mellett.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.10. 10:48:28

"A hír igaz, ezt a Népszabadságnak megerősítette a Nemzetgazdasági Minisztérium."
Nem értem! Mi van a 14 hónapig, majd örökre meghosszabbított nyugdíj járulékkal (vagy most talán szociális hozzájárulás)? Az ugye már soha nem fog a manyup-ba menni? Vagy azt is visszafizetik? Vagy csak a 14 hónap ment Matolcsy bőröndjének mélységes fenekére?

Megannyi tisztázatlan kérdés. Szokás szerint!

Vidéki 2012.01.10. 10:50:23

@Viktus:

Egy híres operettben ezt éneklik:

"És mégis, mégis, furcsa egy dolog:

Szegény királynők mégsem boldogok,

Egy kis cseléd, higgyétek nékem el,

Nem cserélne őfelségével!"

A királynőknek feltehetően sok pénzük van, mégsem boldogok.

Ez is bizonyíthatja, hogy "A pénz nem boldogít".

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.10. 10:50:25

@B-rocker: Nem valami pc-hozzászólás, de tökéletesre sikerült a megfogalmazás :)))))))

@Borenbukk: Nem, mi úgy akarunk demokráciát és piacgazdaságot hogy annak csak a jó dolgait kapjuk (sok Milka csoki a polcon és lizingelhető terepjáró meg osztrák fizetés) és ezzel egy időben a Kádár-rendszer jó dolgait is élvezhessük (mindenkinek munka, olcsó benzin, olcsó gáz, ingyen minden, háromhatvanért kenyér)

elwood 2012.01.10. 10:52:33

@Link Elek: "aki akkora balfasz, hogy elhiszi amit orban mond, az megerdemli, hogy elvessze a megtakaritasait. "

pont ezt akartam beírni
aki arra építi a jövőjét. hogy Orbán aznap mit hazudott azt nem tudom sajnálni

Borenbukk 2012.01.10. 10:53:28

@minimalista: Hogyne ertenem, es felhaborit. Ez viszont nem menti azokat, akik eleve az allamot tekintik erosebbnek az allampolgarnal.

lehuto 2012.01.10. 10:53:39

2.8millió emberrel választást lehet nyerni? Mi az hogy!!! A fidesznek ennél kevesebbel van parlamenti kétharmada. A leadott szavazatok kevesebb mint 53%-a szólt mellettük, vagyis a 8millió szavazó egyharmadát tudhatják maguk mögött...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 10:54:52

@Vidéki: LOL. A pénz boldogít. Láttál te már boldogtalan lottónyertest aki be is tudta váltani a nyereményt?!
Ilyeneket a szegények vigasztalására találták ki. Hogy nézd, mennyi pénze van, mégsem boldog. De azt nem teszik hozzá, hogy mennyivel boldogtalanabb lenne a pénze nélkül.

feliratoss · http://hitlervideo.blog.hu 2012.01.10. 10:55:26

https://www.facebook.com/pages/K%C3%A9rem-vissza-a-mag%C3%A1n-nyugd%C3%ADjp%C3%A9nzt%C3%A1ri-befizet%C3%A9semet/187109131387316?skip_nax_wizard=true#!/pages/K%C3%A9rem-vissza-a-mag%C3%A1n-nyugd%C3%ADjp%C3%A9nzt%C3%A1ri-befizet%C3%A9semet/187109131387316

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.10. 10:55:28

@csoko20: Nem az alapján kellett volna dönteni, hogy merre fordul a Fidesz egy év múlva, hanem mi lesz 20-25-30 év múlva!? Én maradtam, míg a feleségem visszalépett. Így részben megosztottuk a jövőbeni "kockázatot". Valószínűleg lesz állami nyugdíj, csak kérdés, hogy mennyi, mivel a Ratkó korszakban született nemzedéknek a 70-es években született gyerekei után már nincs ilyen kiugróan magas születési szám. Azaz az én korosztályomnak mindenképpen az öngondoskodás a logikus lépés, mert egyre kevesebb keresőkorúnak kell eltartania egyre több nyugdíjast. Erre pedig az állam részéről két megoldás van:
1) vagy a nyugdíjakat csökkentik
2) vagy a nyugdíjkorhatárt növelik

2012.01.10. 10:56:23

@minimalista: En maradtam. Nem vagyok karorvendo, mert nekem ebbol az egeszbol csak egy rohadt dolog jon le. Senkinek semmi foglama sincs, hogy mi alapjan dontson....
Raadasul amennyit minket maradokat eddig "hazaaruloztak", "Komcsi berenceztek", "terroristaztak", kicsit nekunk is lehet picsogni nem?
Ellenben nekem meg mindig nem 100% hogy mi alapjan mondjam, hogy megyek, vagy maradok....
Szerintem menni fogok. Aztan leszarom az egeszet.....

Ironfist 2012.01.10. 10:57:04

@lecsekkoltam:
Vidéki nem azért mondja ezt, hogy érdemben reagáljon. Hanem azért, hogy eltereje a fidesz számára kínos témáról a szót. És persze hazudik.

tboykaa 2012.01.10. 10:58:26

Ezzel nem leszek népszerű, de:
A magyar ember birka. Majd 3 millió emberből kb. 100000 gondolta végig azt, hogy milyen következményekkel járhat ez. Persze volt kockázat a "másik" oldalon is. De jól meggondolva: Nem mehetünk tartósan az EU-val szembe. Vagyis meg lehet próbálni, de akkor az lesz, ami most is van. Mehetünk az IMF-hez hitelért kuncsorogni. Gondolom az egyik feltételük a nyugdíjkérdéshez való fair hozzáállás...

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 10:59:48

@simonmondja.: Sose értettem, de valaki magyarázza el. Most miért kell a szegény szerencsétlen cigányokat azzal megbélyegezni, hogy közéjük soroljátok orbánt?! Nincs elég előítélet velük szemben? Nincs elég bajuk enélkül is?! Most kvázi orbán miatt is őket hibáztatjátok?!

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.10. 11:00:31

@lehuto: hvg.hu/itthon/20120105_ipsos_tarki_kozvelemenykutatas

"Az Ipsos adatai szerint a teljes népességet nézve a Fidesz támogatottsága a tavaly év eleji 34-ről 18 százalékra csökkent. A bizonytalanok aránya több mint 50 százalék. Závecz Tibor kutatási igazgató az InfoRádióban azt emelte ki, hogy a kormánypárt folyamatos gyengülése ellenére is tartja első helyét. Nagyon jelentős volt a 2010-es választásokon a Fidesz győzelme, így volt honnan elveszíteni szavazókat - tette hozzá."

Convoy L6 2012.01.10. 11:00:55

Többen írták, hogy nyilvánvaló volt, hogy nem tudják elvenni a nyugdíjat, és hogy minek egyeztünk bele, hogy belépjünk az államiba?!
Nos először is big R.E.S.P.E.C.T annak, aki nem lépett be az államiba.
Másodszor: Ebben az országban semmi sem egyértelmű. Gondolok itt arra, hogy a földön egyedül itt létezik, VISSZAMENŐ HATÁLYÚ TÖRVÉNYKEZÉS!
Ennek megfelelően, a csoffadt kis 220.000 Ft. bruttómmal, hogy mertem volna szembemenni a 2/3-os kormánnyal, aki 30.000 embernek intett be egy 2 óra alatt összecsapott törvény alapján.

Sokszor merült már fel bennem a kérdés, hogy miért pont ide kellett születnem??!

Miért Magyarország Európa mostoha gyereke?
Miért csak rajtunk röhög az egész világ? Amerika, Németország, , más "jóléti" országok.....
Itt pakisztáni bérek mellett, Ausztriai árak vannak.
Milyen érdekes, hogy Lengyelország, Szlovákia, / és sorolhatnám még az országok listáját/, nem csinál magából hülyét a kormánya miatt az egész világ ellőtt.
Csak pont Magyarország..... :-(
Ez az ország menthetetlen, el kell takarodni innen.

A képviselőink az Azuri szigeteken 100 dolláros Chivas Regalt iszogatva Kubai szivart szívva a naplementében félpucéron megbeszélik meg a Borsodi és Szabolcsi roma stratégiát.
Egyszóval kimennek állami pénzen családostul, kapnak költőpénz, kurvákat, ingyen kaját, drága piát, fejedelmi kiszolgálást, cserébe csak annyit kérnek, hogy a svédeknek csináljanak megfelelő körülményeket Magyarországon, hogy nehogy más jóléti országokba kimenjenek. /Franciaország/, és ott bajt csináljanak.
Franciaország volt az első, aki kardoskodott a magyarországi svédek miatt, hogy itt rasszizmus van, és jobb körülményeket érdemelnek itt Magyarországon.
Aztán kiment egy marék cig*** /200 fő/, és egész Franciaország hőbörgött, hogy el kell takarítani innen mindet vissza Mo.-ra, mert lopnak csalnak hazudnak büdösek.
Jött egy fél hadsereg és ÁNTSZ-es gumijogszabályokra hivatkozva visszapaterolták mindet nekünk.
Kanada dettó. Oda is vagy 30 ment a javából, felforgattak mindent, /ahogyan itt mindegyik teszi/, majd már Kanada vette is nekik a repjegyet, csak húzzanak vissza a helyükre...
Magyarországra! :-(
Sajnálom, hogy off-oltam, de én összefüggést látok az ország rossz gazdasági helyzete, és a 8-assával fialó "Magyarok" között.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.10. 11:01:09

@csizsikpizsik: "háromhatvanért kenyér" - na ez utóbbi kívánságod hamarosan teljesülni is fog :DDD

Cogito.t 2012.01.10. 11:01:42

@tomwar: "Elvben" tudom, gyakorlatban fogalmam nincs róla! Ahhoz alaposan át kellene nézni a könyvelésüket, belső döntéseiket!
Jó példa erre PSZÁF vizsgálat eredménye AXA-nál! (És gyanítom, ha a PSZÁF nem is talált meg mindent!!)
De hát ilyen a rendszer, kibulizták/megvették maguknak a "büntet(hetet)lenséget"/felelősségre vonhatatlanságot!!

tixar 2012.01.10. 11:02:16

Egy réteget nem láttam még emlegetni, akik azért maradtak egy évvel ezelőtt a manyupban, mert külföldön dolgoztak, és letojták, mit akar kavarni a kormány az "ideiglenes" átirányítással, meg a zsarolással, hogy kiiratkoztak a nagy honi rendszerből.

Ha megfelelő országban maradnak, akkor a szolgálati évek akkor is beszámítanak majd a nyugdíjba, akkor is, ha otthon nem. A kiiratkozásos fenyegetéssel csak azt érték el, hogy az "ál-külföldiek" tudomásul vették, hogy soha az életben nem érdemes otthon járulékköteles tevékenységet folytatni, mint pl. dolgozni, vállalkozni vagy úgy általában élni, mielőtt nyugdíjas lesz.

Nincs már olyan sok manyuptag, és nem tudom, mennyi azokból a fenti réteg, de ez tényleg cél lett volna? Akik külföldön is annyira jól megvannak, hogy le tudnak mondani a potenciális magyar nyugdíjról, annak megmondjuk, hogy le vagy tojva, soha az életben nem kellesz nekünk többet?

Ezt figyelembe véve, akár még jó döntés is lehet azt mondani, hogy bocsi, mégis hazajöhetsz...

A kommunikációt meg miért hiányoljuk onnan, ahol senkinek sincs saját véleménye, mindenki fentről várja a csodát. Attól az egytől, akinek az az egyetlen vezérelve, hogy amit egyszer megmondott, annak úgy kell lennie, különben beletörlik az orrát az őszödi beszédbe, amin éveken át ugrált lelkesítésképp?

fonó 2012.01.10. 11:02:24

Istenem, milyen pitianernek tunik hazugsagban Gyurcsany ezekhez kepest, milliokat milliardokert tudatosan, pofatlanul, hazafisagnak feltuntetve, hihetetlen.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.10. 11:02:51

@lecsekkoltam: Hűha, Vidéki ott tart hogy a pénz nem boldogít? Aha, gondolom ez most valami pártszékházban kiadott direktíva, gondolom a januári bérjegyzékre vagy a felmondólevelekre kötelező lesz rányomtatni a parasztnak, attól hogy kevesebb van mostantól/semmi sincs mostantól nem ok hogy szomorú légy, a pénz ugye nem boldogít.
Remélem a szavazólapokra majd az lesz felírva, hogy boldogok a lelki szegények...

gnme 2012.01.10. 11:03:06

@Vidéki: pénz? ugyammá' mi a szar az. A jó bor b+, NA, az boldogít!
meg a jó henesszi konyak meg a jó tüllemór gyú, mega jó aszti martini peszgő, meg egy jó olasz sportkocsi, piros .. nem cigány.. csak piros
az igen! az boldogít

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2012.01.10. 11:03:39

Én egy fityinggel több pénzt nem adok ezeknek a kezébe annál, amit kikényszerítenek. Amúgy magáról a hírről az a véleményem, hogy átlag 15 percenként fordul 180 fokot a Fidesz, szóval lehet, hogy mire befejezem a kommentet, már az lesz a törvény (sőt, alkotmányba is lesz foglalva tán), hogy aki maradt manyupos, az nem hogy nyugdíjat nem kap, de majd neki kell fizetni az ányuposok nyugdíját a szalmazsákban rejtegetett, amúgy is kopejkává adóztatott pénzéből.

umad? 2012.01.10. 11:03:42

@Kakimaki0123456789: Ahogy írtam feljebb, egy állítást érvekkel kel megtámadni különben kölcsönös anyázásba fordul a beszélgetés. Lehet, hogy "bérkommentelő" de ezt egyrészt nehéz bizonyítani másrészt pedig irreleváns egy vitában hiszen nem a személyével vitatkozol hanem az állításával.

kewcheg 2012.01.10. 11:04:12

@TiZ: önvédelmi lehet nálad a hálószobában, hiszen viselheted a testeden,tehát konkrét szituban: biztos úr, kérem,a pizsamámra rögzített tokban volt,én pedig tv-t néztem. Bizonyítsák...:)

tomwar 2012.01.10. 11:04:18

@online távmunkás: 4%-rol 0,9%-ra csokkentettek.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.01.10. 11:05:12

@Seduxen: Előbb lehetőleg az hogy a Barca teljes védelme szopjon lovat, Messinek pedig dugják fel a bizsubogyóját...:/

jakos 2012.01.10. 11:05:44

@minimalista: A lányom és a vejem maradt. Ők pont nem a nagykeresetűek csoportját gazdagítják, valószínűleg az állami nyugdíjjal sem mentek volna nagyon sokra emiatt, így gondolták, megmutatják - utálják, ha zsarolják őket. A fiam egyértelműen lehülyézte a tesóját, gondolom mások is így vélekednek erről a magatartásról, de jól esett nekik. Dackorszak felnőtteknek, de én is támogattam....

noreg 2012.01.10. 11:05:51

@Cogito.t: Miért gondolod, hogy a pénz ami az államhoz folyik most, azt õk nem befektetésre használják? Ugyanazt csinálják a nyugdij pénzekkel, mint a magántársaságok.

Rézfaszú 2012.01.10. 11:05:58

Azt hiszem ezekkel a lépésekkel a FIDESZ megássa a saját sírját. Manyup, felsőoktatási keretszámok légből kapott módosítása, ezzel sok ezer fiatal választó jövőjének ellehetetlenítése.
Ez nagyon vissza fog ütni még egyszer, ha máshol nem, a szavazófülkék magányában tudni fogják az emberek, hogy kik mellé nem szabad X-et tenni.
Az meg egy másik, kemény kérdés, hogy helyettük kit kellene megválasztani...
Gyurcsányékat vissza? Isten ments!
Az SZDSZ utódját, az LMP-t? Simán lehet. Bár a budapesti belvárosi hittestvérek kevesen vannak ahhoz, hogy választást nyerjenek.

spinat 2012.01.10. 11:06:16

vidéki annyira (), hogy még ingyen is tapsol nekik. Ha esze lenne elkérné a tavalyi díjat, plusz infláció, meg az elvárt béremelés. De szerencsére vannak még lánglelkü forradalmárok.

umad? 2012.01.10. 11:06:20

@Aceton: "Milyen érdekes, hogy Lengyelország, Szlovákia, / és sorolhatnám még az országok listáját/, nem csinál magából hülyét a kormánya miatt az egész világ ellőtt."

Nehogy azt hidd. Nagyon hasonló cipőben jár az összes voltszoc. állam még akkor is ha most épp mi vagyunk terítéken.

2012.01.10. 11:06:22

Én nem tartottam meg a magánpénztárt. A bankárokban sem bízok egy fikarcnyival sem jobban, mint a politikusokban. Így leglább egy részét megkaptam a pénzemnek, itt és most és kp-ban, és nem "harminc év múlva" igéretben. Az sem zavar, hogy orbánc a folyó kiadásokra költötte el a pénzem. Az viszont zavar, hogy ezzel a tőkeinjekcióval semmiféle hosszú távú hatást nem sikerült elérniük a magyar gazdaságban! A pénz eltűnt kézen-közön, a szartenger meg maradt. Ez szomorú. :-(

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.10. 11:06:31

@Mi a Mano: "Szerintem menni fogok. Aztan leszarom az egeszet..... "

Ha már eddig maradtunk, szerintem most már várjuk ki a végét. Ha megszűnik a Manyup pénztárad, akkor választhatsz, hogy átlépsz egy másikba, vagy visszalépsz az állami rendszerbe. Természetesen ha mindegyik megszűnik egymás után, akkor egyértelmű, hogy mindannyian a nagy állami lyukas kalapban fogjuk végezni. Én azonban abban bízom, hogy a Manyup megtakarításaink végül úgy fognak átalakulni, mint az önkéntes nyugdíjszámlák és akkor csak nyerhetünk az ügyön, mert a kieső 25%-os állami nyugdíjat, összegben bőven kompenzálja majd a saját megtakarítás, persze csak ha megérjük. Ha nem akkor viszont az örökösök kapják meg, miközben az állami nyugdíj, csak ígérvény marad.

mazolika 2012.01.10. 11:07:26

@Transylvanianmixedgrill: Mondjuk ez igaz. Én azért maradtam a magánnyugdíjpénztárban, mert nyugdíjig van még hátra nekem úgy 40-45 évem (ki tudja mi lesz a nyugdíjkorhatár addig), és gondoltam, ha majd újra el kezd csorogni a lé, akkor ha én nekem nem is, a gyermekeimnek, unokáimnak jól fog jönni az a kis pénz, amit örökölhetnek. Egyszerű döntés volt és kb. 15 perc alatt kitölthettem a nyilatkozatot. Igen, én gondolatban lemondtam az évtizedek múlva esedékes állami nyugdíjról, és úgy döntöttem, hogy az öngondoskodás nehezebb, több felelősséggel járó, de sokkal gyümölcsözőbb útjára lépek.

És van egy csomó időm arra is felkészülni, ha esetleg később az állami nyugdíj intézménye azon az egyszerű elven fog működni, hogy annyit kapunk, amennyit az unokáink befizetnek.

Ringlósztár 2012.01.10. 11:08:06

Az előbb már megfogalmaztam egy minimum Nobeldíj-gyanús hozzászólást, de be akartam vonni zero-t is címzettként, így elszállt az egész. Végigolvasva a kommenteket, az összes, általam forradalminak vélt, szempontot leírtátok, azonban szeretem annyira ezt a blogot, hogy javítsam a statisztikáit, ezért én is leírom:
1) Nem esik jól, ha választott képviselőink (még ha 52,73%-kal választottak is) zsarolnak, illetve ebben a helyzetben ennyit tudtam tenni a demokrácia és a jogállam védelmében. A múltban voltak és jelenleg is vannak olyan helyeken, ahol még a magyar politikusoknál és alkotmánybíróknál is mocskosabbak a helyiek, ott ma is megteszik, hogy életüket adják egy számukra fontos ügyért.
2) Akinek nem ért meg annyit az ügy, hogy (bár nyilvánvalóan jogellenes volt az előírása) nyilatkozzon, az gondolom most sem dühös a fejleményeket látva.
3) Mindenkinek nyilatkoznia kellett volna, hogy ne lehessen zsarolni.
4) Ez még nem az utolsó szó ebben az ügyben, nem számítok arra, hogy ennyivel megússzuk.
5) Abban bízom, hogy amikor az utolsó szót kimondják, nem lesz a kormányt adó (sőt parlamenti) pártok között a fidesz!

s 2012.01.10. 11:08:22

Ezért halál jár. Nem viccelek, ez most nem szónoki fordulat. Kurva komolyan gondolom, hogy ekkora összegért simán megúsztatom bármelyiküket vödörbe betonozott lábbal a Dunában. Bárki, aki ezek után azt hiszi, hogy biztonságban van téved. Ezért ölni jogos, sőt kötelesség.

tomwar 2012.01.10. 11:08:27

@Cogito.t: Te a PSZAF-ot hiteles vizsgalonak tartod? Ne mar...
A kerdes az: hozzanyultak-e a torveyben garantalt 4%-os kezelesi dijukbol? Nem hiszem. A nyeresegbol reszesultek-e, milyen aranyban, milyen feltetelek alapjan?

Ja, es sokan elfelejtik: a kormany ELVETTE a stabilitasi alap penzet, amely a MANYUP-ok vesztesege eseten helytallt. Magyaran kinyirta a garanciakat, amely biztositotta, hogy legalabb a tokje meglegyen az embernek, ha mar nyeresege nincs. (inflaciot is garantalt, REALhozamot nem)

neck 2012.01.10. 11:08:47

Aki az elmúlt évben a fideszre szavazott, az most ne sírjon !

2012.01.10. 11:09:42

@This_is_Sparta: Tudom. Ezen en is gondolkodokok, nem is kicsit.
A baj az, hogy ilyen rohadt kornyezetben egyszeruen nincs mi alapjan donteni.
Azt tudom, hogy a szamlankon levo penzre is ehes rohadtul az allambacsi. Es ha ugy akarja (ezt mar lattuk) akkor siman einstand. (ugye eleg annyi, hogy..... /nem akarok otleteket adni)
Szoval tervezni nem lenne rossz. Legalabb erre a hatralevo 35+ evre, amig dolgozok. Vagy ez manapsag tenyleg ennyire rohadt nehez dolog???

Ringlósztár 2012.01.10. 11:09:43

@Ringlósztár:
Ja és:
6) senki sem fog a megélhetéshez elég állami nyugdíjat kapni, úgyhogy mindegy is, hogy 10.000 forintot, vagy 7.500 forintot fogunk kapni.

fonó 2012.01.10. 11:09:55

Mit varni attol aki mast mond mast csinal es ugy demokrata hogy inkabb latna versenytrsat holtan mint csak sebzetten. Gratulalok nem veletlen hogy polgar mar nincs zemberek vannak helyeette de lassan birkaknak lehet hivni a szavazokat.

tede 2012.01.10. 11:10:10

elolvastam újra a nol cikkét, de nagyon zavaros
ebből még nem lehet leszűrni semmit
annyi a biztos csak, hogy manyupba többet nem megy pénz, de cserébe teljes nyugdíjat kap mindenki 2012-től
a kérdés az azt megelőző időszak, valószínű, hogy arra az időszakra a csökkentett 75%-os nyugdíjat kapja a manyupban maradó, ami nem baj, mert cserébe megmarad a pénze
az egyetlen hátrány, hogy mesterségesen életben kell tartani a pénztárakat, önkéntes befizetésekkel, amihez vagy ad majd az állam adókedvezményt vagy nem

alien 2012.01.10. 11:10:43

1. meg kell gondolni kire és miért szavazol;
2. akik átmentek maguk döntöttek így mert rövidtávú hasznuk volt a valamilyen hozam (az eltőzsdézett pénz eltőzsdézett gyümölcse);
3. maradtak volna ahol vannak, mindjárt nem lett volna a kormány ekkora mellénnyel;
4. mégis mire számítottatok aki így vesz rá valakit valamira az nem blöfföl?

vice 2012.01.10. 11:10:46

@Ironfist: ki a f*sz mondta, hogy fel kell érte utazni pestre?
www.onyf.hu/index.php?module=institutes&action=institutes&imid=7&ismid=76&root=SSBMKH
csak ide kellett volna elfáradnod.

tomwar 2012.01.10. 11:11:21

@Rézfaszú: "Az SZDSZ utódját, az LMP-t? Simán lehet. Bár a budapesti belvárosi hittestvérek kevesen vannak ahhoz, hogy választást nyerjenek. "

JOBBIK. Megdobbentoen sok fiatal tamogatja oket. (s mellesleg eleg jo az ifjusagi programjuk - keves politika, kis lelekapolas, es sok kozossegi elmeny...)

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 11:12:33

@Őrült Ló Nagyfőnök: Na de kerem, mar csak 74% az allamadossag!!! Persze almaban vagy korteben ugyanannyi. Es uj Alkotmanyunk... ize, Alaptorvenyunk is van, meg a Mediahatosag is kapott premiumot, nincs is ellenzeki radiozas! Ez szerinted ingyen van???
Ja es koszonjuk a sok uj utcanavet, Pistukam! A BKV leall, de sebaj!

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 11:12:41

@tboykaa: Ha végig gondolod a koncepciót, már attól kihullik az ember haja. Visszalépsz a megtakarított nyugdíjalapoddal az államhoz, azért, hogy azt a pénzt a kormány egészen más célra elverje. Ellenben megígéri, hogy te azt x év után megkapod majd mikor nyugdíjba mész, egy még nem létező képlet és szabály alapján (mert azok biza még változnak). Talán lesz egy elvi számlád, ahol elvileg követheted a felhalmozott befizetéseidet, de sem a bevitt pénz se az azután befizetett pénz után nem jár neked kamat vagy más hasonló dolog, meg sem kisérlik fialtatni.
Az államnak átadott pénzt már elköltötték, nincs még számla, amin bármit követni tudnál. A gazdaság helyzete se javult egy cseppet sem, a születési statisztikák lefelé mutatnak. Ebből csak a hülye nem veszi észre, hogy se anyagi háttér, se adófizető sincs amögött, hogy neked nyugdíjad legyen 10-20-30-40 év múlva. De a pénz nincs meg, azt már a büdös életben viszont nem látod. Se nyugdíjad nem lesz, se vissza nem adják.
Na és erre adták oda a nyugdíjat, ami az államinál többet adott volna nekik várhatóan.
@Ironfist: Tudom, de olyan egyszerű lélek szegény, én meg gonosz vagyok és élvezem hogy ellent mondok.

ZX 2012.01.10. 11:13:04

Na én ezért nem léptem vissza. Azt meg csak hiszik, hogy 100% befizetésre 75%-ot fogok kapni. (nem mintha érne egy fabatkát is az akkori nyugdíj). És inkább elégetném a szemük láttára a manyup pénzt, de akkor sem lépek vissza, hogy ezé a tolvaj rablóbandáé legyen. Már rég börtönben lenne a helyük.

sárkányfő 2012.01.10. 11:14:57

Ebből miért nincs botrány? :)

"Mi igaz abból, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jogszabály-alkotási, támogatási, kinevezési politikájában döntő a Simicska Lajos és Nyerges Zsolt Fidesz-közeli vállalkozók nevével fémjelzett kör befolyása?

Bencsik János: Nézze, István. Ahol virágpor van, oda gyűlnek a méhek is."

Aztán még kicsit blablázik, ennél konkrétabb nem lehet, de azért mégis...
Lehet hogy az ország belerokkan, de Simicska keresztpapi kurva nagyot kaszál.

grgrgr 2012.01.10. 11:15:00

Tapasztalataim szerint az Orbán Viktorra szavazók jelentős része vallásos áhitattal imádja kedves vezérét, és tökmindegy, hogy mit csinál, akár a saját éhhaláláig imádni fogja és reá fog szavazni. Sőt, még azzal is egyetért, hogy ne legyenek választások, hiszen az ő kedves vezérét nincs ok másra lecserélni. Ja, és teljes vagyonkáját önként felajánlja és kedves vezérének rendelkezésére bocsátja. Amúgy pedig a fidesz-szavazók többségének fogalma nincs, hogy minek milyen következménye van, és feltétel nélkül elhisz mindent kedves vezérének, azt is, hogy az IMF tesz tönkre bennünket, hogy a rohadt multik miatt 260 a svájci frank és ekkora a munkanélküliség, stb. Azért az nem véletlen, hogy az iskolákban nem közgazdasági és pénzügyi ismereteket oktatnak, hanem hittant... Szóval eme poszt tárgyát, hogy 2,8 millió embert vertek át, kurva nagyon , azt rendkivül kevesen értik... még elmagyarázni se lehet nekik, mert az a válasz, hogy az IMF rabszolgasorba akar bennünket dönteni, ámde a mi kedves vezérünk majd megvéd minket... A közvéleményykutatásokban a fidesz még most is vastagon nyerő pozicióban van... Akárcsak a Macdonalds... amelyiknek a vezérigazgatója meghalt 43 évesen gyomorrákban, miután azt hangoztatta, hogy egész életében csak macdonalds-kaján élt... ezen se gondolkodott el senki, mert sorban állnak a macdonaldsban...

Secnir 2012.01.10. 11:15:07

"hogy merre fordul a Fidesz egy év múlva,"
fel.

vice 2012.01.10. 11:15:23

@vice: de legfeljebb debrecenbe (én ott nyilatkoztam)

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 11:16:16

@Kakimaki0123456789: Kevesebb az, ha 170 forintos árfolyamú körtében számolod. Vagy 220. Attól függ, hogy eurokörtében, vagy svájci körtében számolod.:D:D Mert volt ott mindkettő bizony, igaz nem most, pár éve, de mivel kétharmadunk van, meg alaptörvényünk, így eldönthetjük, hogy az elmúlt 1100 év mely árfolyamán számoljuk a körtét. :D:D

kicsi11 2012.01.10. 11:16:55

Mert a magyar birka! Mert rögtön összeszarta magát, egy 10-20-30 év múlva bekövetkező eseménytől. Ha lenne bennük eg kis tartás, és elvhűség, mint a maradókban, akkor nem itt tartana az ország.

gnme 2012.01.10. 11:17:26

@Kakimaki0123456789: moszkva tér, a kedvenc filmjeim egyike

a múlt

nade széll kálmán tér? .. bolond lyukbú bolond szé' fú'

tomwar 2012.01.10. 11:18:48

@neck: Sajnos ez elmult evben nem volt szavazas, legalabb is orszagosan nem. Sajnos.

ZX 2012.01.10. 11:19:43

@kicsi11: szerintem meg egy szem cukorkáért (reálhozam) elherdálták az egész kibaszott emeletes tortát. A sok birka meg is érdemli.

Fogatlan Prókátor 2012.01.10. 11:19:51

Cogito.t 2012.01.10. 10:21:49
És ki írta elő, hogy a kezelőknek mibe kell fektetni, mennyi alkalmazottat kell tartani, hogyan kell a wc papírt összehajtani? Csak nem a PSZAF? Hallottad, hogy valaki onnan meakulpázott a befektetések eltőzsdézése miatt? Na, azért bízom az évszázadok óta fillérbaszó hollandokban és nem az állami homozóban.

KovA 2012.01.10. 11:19:54

Ja, hát azt sejtettem, hogy a matolcsy féle fenyegető szankció tarthatatlan - viszont a "teljes" állami nyugdíj is túlzás - valójában arányaiban az állami nyugdíjpénztárba utánuk fizetett kb 2/3 rész után járhatna nekik onnan arányosan kevesebb..
Ha pedig teljesen igazságosak akarunk lenni akkor még le kellene vonni tőlük a manyup megtakarítások miatt keletkező többlet államadósságteher kamatait.
Alighanem hamar belátnák, hogy nem éri meg - csak addig, ha valaki helyettük fizeti azt... még mindig nem jöttek rá, hogy az állam - ha tartozásokról van szó bizony mi vagyunk illetve abban reménykednek egyesek, hogy másoknál ügyesebbek és tőlük és rovásukra nyerhetnek az össztársadalmi játszmában...

A fityisz ezt is szarul csinálta - vagy tollvonással kellett volna a MaNyuPosdit felszámolni, vagy meghagyni a MaNyuP-ban maradás lehetőségét azzal, hogy miután a MaNyuP befizetés az egyén folyó kifizetési kötelezettségének teljesítése helyett történt - a közösségnek a hiányzó pénzre államkölcsönt kellett fölvenni - vagyis a közösséget terhelő többlletállamadósság keletkezett.
Kb ügy mintha azt mondtam volna az áramszolgáltatónak, hogy a számlámnak csak 2/3-át fizetem, cserébe az 1/3 hiányzó részt befektetem megtakarításba - és majd abból törlesztem később... és mindenki hűde jól jár... ugye érződik a sandaság ?
Nos ez a dolog nagyon nem működött és aki ehhez ragaszkodik az bizony megérdemli, hogy a miatta a közösség nyakába vállalt/varrt többletkölcsön kamatterheivel megterheljék a megtakarításait.
Lehet csűrni- csavarni - akkor is így van... A MaNyuP az évszázad átverése volt akkor is, ha agyilag nehéz fölfogni.

Az hogy az orrbánya-kormány dilettánsul kezelte és kezeli a témát - kétségtelen.

De hogy értelmes emberek agyilag még mindig képtelenek felfogni, hogy a MaNyuP maga mekkora szélhámosság volt - na ezen nagyon csodálkozom.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 11:20:00

@tede: Segítek, nem ad. A decemberi utsó pillanatos módosítás után jogszabály alapján nem 100, hanem 75% jár Azt kell alapul venni, nem pedig amit az ngm mond.

Fogatlan Prókátor 2012.01.10. 11:21:06

homokozóban, a fene egye meg.

Kiszámoló · http://kiszamolo.hu/ 2012.01.10. 11:22:30

2,8 millió választóval választást lehet nyerni, teszem hozzá ...

Hárommillió nyugdíjassal is.....

Roltii 2012.01.10. 11:22:39

@lecsekkoltam: +1
Annyit hozzátennék, hogy most is létezik az államinál számla, pontosan megtudják mondani mennyit fizettél be (vagy kellett volna vállalkozás esetén), csak ahogy mondod, ez köszönő viszonyban sincs a majdani nyugdíjjal és nem is ígértek semmi ilyesmi.

Brix 2012.01.10. 11:22:40

@minimalista: Jól látod a helyzetet! Orbán valóban minden eszközzel egy szűk réteget támogat. Elsősorban a felső-középosztály legmódosabb részét , és a nemzeti nagyvállalkozókat. Ez a réteg nemcsak a magánnyugdíj lenyúlásból jött ki jól, és havonta százezreket kaszál az egykulcsos adóval, hanem ők azok, aki a deviza adósságukat egy összegben ki tudták készpénzben fizetni. Volt olyan budai nagyvállalkozó, aki 100 milliót nyert a végtörlesztéssel. Kizárólag a gazdagoknak kedvező, torz gazdaság- és társadalompolitikának az árát fizeti most az ország.

s 2012.01.10. 11:23:17

@alien: "2. akik átmentek maguk döntöttek így mert rövidtávú hasznuk volt a valamilyen hozam (az eltőzsdézett pénz eltőzsdézett gyümölcse);"

FASZT. Azért mentek át, mert senki nem kockáztatja meg, hogy nyugdíj nélkül marad. Az más kérdés, hogy ezt a feltételt egy olyan törvény mondta ki, ami mára nem törvény. Viszont van egy másik törvény, ami változatlan törvény marad mindig. A FEGYVER TÖRVÉNYE. Utcára mindenki, most! Csak a fejüket üssük, hogy le ne sántuljanak!

kicsi11 2012.01.10. 11:24:54

@lecsekkoltam: Semmit nem kell alapul venni, majd 20 év múlva meglátjuk, addig még min 5kormányunk lesz :)

Viktus 2012.01.10. 11:25:14

Egyébként szerencsés az akit a nyugdíj problémaköre foglalkoztatja én azon filozofálok, hogy élem tl ezt az évet ... gyakorlatilag idén februártól tavaly februárhoz képest havi egy milkával több költség jelentkezik a láthatatlan siker jeleként amit nem nagyon óhajt szponzorálni egyik ügyfél sem ...

ZX 2012.01.10. 11:25:58

@KovA: Ahha! és véletlenül sem kell csökkenteni a túl magas nyugdíjakat, még véletlenül sem kell eltörölni az ingyen utazást stb. Mindjárt nem kellett volna a hiányzó részre kölcsönt felvenni.

Roltii 2012.01.10. 11:26:09

@Brix: akik most jól jártak az egykulcsos adóval, azok a rendszerváltás után szívnak. Egyébként elárulom neked, hogy nem a gazdag embereknek van magas fizetésük... Azoknak max a jövedelmük magas, de hogy az nem munkabér, abban biztos lehetsz. Egyébként meg nem keresnek 100 ezrekkel többet, max a gyerekkedvezménnyel, úgy már kijön. De azzal a kis jövedelmű se járt rosszabbul, csak a gyermektelenek..
(a végtörlesztésbe igazad van, azzal abszolút nem segítették az alacsonyabb osztályokat, csak a középréteget és felfelé...)

kicsi11 2012.01.10. 11:26:17

@lecsekkoltam: De egyet alapul vehetsz, amit beadtál a közösbe, azt sosem látod viszont.:(

gigacherry 2012.01.10. 11:26:31

@Asztalos Gábor: Az előtte lévő időszakra eleve járt volna, csak 2012 januártól nem szereztünk volna újabb szolgálati időt.

Secnir 2012.01.10. 11:27:00

...és csak a miheztartás végett:
maradtam az Aegonnál. Most kérdeztem le a 2011-es egyenlegemet. 2011-ben 1060 (vidéki és a többi balfasz kedvéért kiírom: egyezerhatvan) forintot vontak le kezelési költség címen.
Tehát aki azt magyarázza (magyar nemzettől kezdve selmecziig bezárólag), hogy havi tagdíjból NEM lehet nyereségesen kigazdálkodni a mnyp-t, az szopjon lovat.
40.000 tag esetén ez 42m huf. ennyi legyen már elég 4 adminisztrátor havi fizujára.

Roltii 2012.01.10. 11:27:17

@Roltii: "azok a rendszerváltás után szívnak. "
mármint rendszerváltás óta.

Cogito.t 2012.01.10. 11:27:26

@tomwar: Nem! Kiinduló pontnak! Ha ők ennyit találtak, mennyi lehet a tényleges átverés!! Márpedig az abból ered, hogy mozgatják a pénzeket ide-oda, a keletkező extra profitot meg szépen elszámolják maguknak! Ha meg egy ügylet becsődöl, az egészet rád verik és vonogatják a vállukat!

gigacherry 2012.01.10. 11:27:43

@tede: Addig, amíg ez a kormány van, addig nem megy többé pénz. Akkora hatalma egy kormánynak sincs, hogy eldöntse, az utódai hogyrendelkezzenek erről.

pom pom 2012.01.10. 11:29:16

a magyarok NAGYON BUTÁK...

a zemberek 99% a nem fogta kezébe ezt a pénzt...
így a MAGÁNnyugdíj pénzekről nem is tudja, hogy MAGÁNtulajdonuk volt...

persze ettől az államosítások végrehajtóinak BÖRTÖNBEN lesz a helye...

fátum 2012.01.10. 11:29:47

0 Ft-os nyugdíj? Ugyan már!!!
A 2,8 millió ember átvert ember az 2,8 millió szavazat, de 3 millió nyugdíjas meg 3 millió (reálisan csak ennek 50-70%-a, mert a többi lusta szavazni menni). Amíd nyugdíjjárulék lesz, addig lesz nyugdíj is, még ha nem is lesz túl sok. :-)

ビンセント・ベガ 2012.01.10. 11:30:26

@grgrgr: A McDonald's egyik alapítója 69 évet élt, a másik kettő 80+ -t; hülyeségeket nem kell terjeszteni. :]

kewcheg 2012.01.10. 11:32:19

csak annyit azoknak,akik szidják a maradókat: én a fideszre szavaztam,ám ez nem jelenti azt, hogy mindennel egyetértek, amit csinálnak. Többek között a manyup elintézésével sem. ....
Én azt várom, hogy a nyugdíjmegtakarításom menjen át önkéntesbe, és ezentúl úgy fizethessem....

s 2012.01.10. 11:33:00

@KovA: Ameddig a manyup vett állampapírt, mert kötelező volt neki, addig nem is volt a kamata 10% körüli. Tehát faszság, amit mondasz, mert a közösség adósságát a manyup befizetésekből is finanszírozták. Most meg vagy vesz valaki állampapírt, vagy nem - inkább nem - te meg, nagyokos, fizetheted a baszott magas kamatot. Hülye vagy.

pom pom 2012.01.10. 11:33:09

@simonmondja.: nem baj... a valagbarúgás hejett a FŐDAKOTA lógni fog... így nem fog visszajárni kísérteni...

pom pom 2012.01.10. 11:34:11

Magyaroszágon demokrácia van!!!

a fődakota és a fősámán mindenkitől egyformán LOP...

s 2012.01.10. 11:36:15

Hol van a puskám? Jól van bazdmeg én indulok. Aki akar jöjjön velem matolcsyt akasztani.

csárli hárper 2012.01.10. 11:37:07

és ti még ezen csodálkoztok hogy ami tegnap még kőbe volt vésve úgy fideszileg, az mára már nem is létezett soha, úgy fideszileg....
és egy kis vastagbőr:
index.hu/belfold/2012/01/10/kormanyvedo_akciokon_tori_a_fejet_a_fidesz/

gigacherry 2012.01.10. 11:37:13

@Transylvanianmixedgrill: Én nem verem a mellem, egyszerűen maradtam. Égbekiáltóan jogsértő volt a zsarolás. Úgy voltam vele, hogy ha itt ez a törvény megmaradhat, akkor szép lassan el kell ebből az országból menni, mert itt nincs demokrácia, ha pedig elmegyek, akkor jobb, ha a manyup pénzem marad meg, másrészt külföldi munkavállalás esetén már nem igaz az, hogy nem szerzek magamnak szolgálati időt 2012 januártól.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 11:37:18

@kicsi11: Legalább ez az egy állandó és változatlan maradt az elmúlt évtizedekben.

Vodka Narancs 2012.01.10. 11:38:26

Hát azét Obama elég sok amerikait átkúrt...

2012.01.10. 11:38:59

@s: Majd elmeséled, milyen a Q7-es utazási komfortja? ;-)

csoko20 2012.01.10. 11:39:35

@fátum: Néhány apróság:
-a nyugdíjra félretett 3000 milliárdot épp most emészti fel az unortodox válságkezelés
-a nyugdjjárulékot pedig átkeresztelték szociális hozzájárulási ADÓ-ra, vagyis már nem járulék, nem jogosít semmire

tede 2012.01.10. 11:40:31

@lecsekkoltam: ha csak 75% nyugdíjat adnak 100% befizetés ellenében, akkor megint belegyalogolt egy újabb pofonba a kormány. Hiába változtatták meg a munkáltatói befizetés jogcímét, azt a 10%-t amit a munkavállaló fizet megcímezve a nyugdíjcélra fizeti be.
Ha most megint keménykednek a fijjuk és csatázni akarnak, újra, ahogy szoktak, és nem fizetnek nyugdíjat a 10%-ra, akkor majd az AB megsemmisíti, mert minden jogalapja megvan rá, hiszen nyugdíjpénz és elveszik, de nem fizetnek érte. Vagy elmennek az EU-hoz az érintettek és akkor majd EU fog rákérdezni, hogy a bánatban van az, elveszitek a járulékot, de nem fizettek belőle majd nyugdíjat az illetőnek? Nem ezt hívják úgy, hogy rablás, előre megfontolt aljas szándékkal? A csapás törvénye szerinte ez már a második eset lenne, vigyázni kéne utána.

Ironfist 2012.01.10. 11:43:12

@lecsekkoltam:
Azért, mert cigány. Az Orbán család eredeti neve pedig Orsós. És ez nem városi legenda, ez tény.

Roltii 2012.01.10. 11:43:52

@csoko20:
"-a nyugdjjárulékot pedig átkeresztelték szociális hozzájárulási ADÓ-ra, vagyis már nem járulék, nem jogosít semmire "
nem számít mi a neve, erről van valahol egy törvény. Járulék nem a nevétől az, hanem a jellegétől. Emiatt pedig az adó is az, erről volt jó pár cikk az átnevezés környékén.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 11:45:13

@tede: Pontosan, de úgy tünik a kormány alapelve az, hogy ott harcolunk ahol elbukunk.

lerchenfelder 2012.01.10. 11:45:19

én is maradtam, mert biztos voltam benne, hogy nem marad örökre a fidesz és arra játszottam, hogy a következő kampányban biztos, hogy be lesz ígérve a manyup tagoknak is az állami nyugdíj, viszont az még mindig dühít, hogy ennyi ember így át lett baszva a palánkon..ez leginkább a tehetetlenség dühe. és az is, hogy hiába maradt 100ezer tag, maradni fog majd 1-2 manyup akik aztán még annyira sem lesznek versenyre szigorítva mint eddig. gratula.

csárli hárper 2012.01.10. 11:45:21

@csizsikpizsik: súlyos itt már minden sajnos....

2012.01.10. 11:46:12

@csárli hárper: Húhúhú, ha tényleg utcára szólítják a támogatóikat, az nagy beégés lesz! (Bár lehet, hogy az MTV-ben majd bevágják az opera előtt felvett tömeget, és alákeverik a választási esten felvett "viktor! viktor!" meg "kétharmad-kétharmad" üvöltést. :))

Ironfist 2012.01.10. 11:46:15

"Az oldal létrehozói szerint „bár az ellenzék azt szeretné, hogy elfogyjon a kormány támogatottsága, igenis sokan vannak, sokan vagyunk, akik kitartanak a kabinet mellett”."

Ja, persze. Akik még a kormány mellett vannak, azok fizetett tapsolók, vagy pedig ostobák. És nem az ellenzék szeretné, hogy elfogyjon végre a kormány támogatottsága, hanem mindenki, akinek van egy csöpp esze.

becike4 2012.01.10. 11:49:04

@Viktus: Szíjjártó HIV pozitív.

fátum 2012.01.10. 11:51:50

@csoko20: De a 3 millió nyugdíjas az 3 millió szavazat.

Roltii 2012.01.10. 11:51:53

@Őrült Ló Nagyfőnök:
meglepődsz majd... még mindig hatalmas tömegek tapsolnak Orbánéknak... MOn a demokrácia sose a relatíve gondolkodni képes emberek szavazatairól szólt sajna.

csárli hárper 2012.01.10. 11:52:00

@Őrült Ló Nagyfőnök: ne tessék tippeket adni, mert megcsinálják :)

gigacherry 2012.01.10. 11:53:57

@Vidéki: Akkor gondolom, az államkasszát sem boldogítaná az én pénzem, amit a magánnyugdíjpénztáramnál hagytam, tehát jól döntöttem. (A pénz nem boldogít, viszont lehet belőle venni kenyeret, meg tejet, ki lehet belőle fizetni a fűtést, és akkor nem halsz éhen, valamint nem fagysz meg és az már boldogít).
Demagógiából jeles.

Mária 2012.01.10. 11:54:23

@csizsikpizsik:

"Nem, mi úgy akarunk demokráciát és piacgazdaságot hogy annak csak a jó dolgait kapjuk (sok Milka csoki a polcon és lizingelhető terepjáró meg osztrák fizetés) és ezzel egy időben a Kádár-rendszer jó dolgait is élvezhessük (mindenkinek munka, olcsó benzin, olcsó gáz, ingyen minden, háromhatvanért kenyér)"

A magad nevében beszélj, szívem!

Szánalmas kis életed lehet, ha neked a Milka csoki luxus.

Szánalmas kis igénytelen lelked lehet, ha neked az osztrák fizetés luxus.

Szánalmas vagy, ha azt képzeled, hogy épeszű ember tapsikol itthon ahhoz, hogy a munkanélküliség az egekben, a gáz, villany, benzin, alapélelmiszer, stb drágább nálunk, mint az osztrákoknál, miközben a fizetés a negyede.

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.10. 11:55:16

@Mi a Mano: Ok. értem, de önként akkor se add oda, mert a helyzet olyan, mit a TSZ-esítés az 50-es években. Előbb, vagy utóbb, de ez a rezsim eltűnik a süllyesztőben, és aki nem adta oda "önként" a saját vagyonát (mert ti. még a régi alkotmánybíróság korábbi döntése alapján ez a pénz egyértelműen magánvagyon), azt valahogy majd kárpótolni illik! Nem beszélve arról, hogy az EU tagjaként azért sokkal több a jogorvoslati lehetőség, mint az 50-es években volt!

Viktus 2012.01.10. 11:55:18

@Roltii:

Mondjuk én itt Vidékin meg a mandineres kemény magon kívül (bár ott is egyre kevesebben leledzenek) nem nagyon látok elégedett fideszes népeket sőt elég régen hallottam, hogy bármi szép szóba jött volna a kormányzat működésével kapcsolatban.

Torzonborz Torkosborz (törölt) 2012.01.10. 11:55:42

Megérdemeljük.

“Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba …”

Gróf Széchenyi István

...de mint minden ebben az elkúrt országban, már állítólag ez sem biztos.
( A csehek vindikálják maguknak, Bohumil Dolezsál személyében.)

Sátán meg a Jocó 2012.01.10. 11:55:58

"csak az állami nyugdíj elveszítése miatt mondtunk le kényszerűségből a megtakarításainkról"

eltekintve az áltagosan fantasztikus, két katon cigi árát is elérő "Hozamokról" amit a nagynveű pénzintézetek voltak képesek milliós befizetések után realizálni, nem is tudom, melyik a nevetségesebb: az Államtól Bácsitól (jelenleg 3:1 az eltartottak:eltartók aránya, 30év múlva milyen lesz?), vagy bizonytalan hátterű off-shore cégecskéktől várja az Utca Embere, hogy öregkorában majd eltartják...

dbeata 2012.01.10. 11:56:09

A kötelmi jog szerint a fenyegetés, zsarolás hatására létrejött szerződés semmis.

gigacherry 2012.01.10. 11:56:29

@tede: Én a 10%-ért nem is nyugdíj-jogosultságot akarok, hanem a 10% jóváírását a számlámra (évekig kevesebbet kerestem, aztán GYED-en voltam, végre jól keresek, nem véletlen maradtam tag). Azt írtam alá, hogy azt választom, nem azt, hogy az államnak adom.

B-road · http://szetbaszazideg.blog.hu 2012.01.10. 11:56:36

Aki itt 102ezer erintett emberrol, netan valasztopolgarrol beszel, az azert gondolkodjon el rajta kicsit.

Csaladunkban en egyedul voltam/vagyok magannyugdijpenztar tag. Van egy felesegem, illetve egy gyerekem (jelenleg csak 1). Van ezen kivul 3 nyugdijas nagyszulo.
Ez osszesen 6 ember. szoval inkabb 5-600ezer valaszto az.

Nyomek 2012.01.10. 11:57:33

Ezt nem értem.
Azon vagytok felháborodva, hogy nem volt megtöltve a pisztoly, amit a fejetekhez nyomtak.
Nem inkább azon kellene, hogy a fejetekhez nyomtak egy pisztolyt?

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.10. 11:57:51

@tede: Ne a Népszabit olvasd, ha tudományos témákban sem a Blikkre hagyatkozol.

A portfolio.hu-n sokkar részletesebben és érthetőbben leírják a jelen helyzetet:

www.portfolio.hu/befektetesi_alapok/nyugdij/kritikus_honapok_elott_all_a_100_ezer_penztartag.161005.html

ezt is leszarom 2012.01.10. 11:58:07

megérdemelte a barommagyar, én már csak röhögök ezen a szerencsétlen hülye töketlen birkanépen...

Roltii 2012.01.10. 11:58:31

@Viktus: és hányan vannak, akik azt se tudják mi az az internet...szerinted ők kinek hisznek?

@Sátán meg a Jocó: Ülj le szépen, 1-es!
hozam != reálhozam
Szánalmas, hogy még mindig itt tartunk.

nanehogymár 2012.01.10. 11:58:43

@dbeata:
csakhogy ez törvény volt és nem szerződés :) ilyenkor mivan? :) valószínű csak strasbourg..

tomwar 2012.01.10. 11:59:56

@Cogito.t: Nehany milliard...10Mrd...a 3000Mrd-hoz kepest semmi. Ettol persze nem biztos, hogy jogosan kaptak...de szerintem a vegen ez fog kiderulni. Valahogy az eltozsdezes utan is volt realhozam...no, majd meglatjuk.

azert MINDENKI figyelmet felhivnam, hogy az Orban kormany kb. 100Mrd. forinttal csokkentette az allamadossagot 1600Mrd forinbol.
1. 2010.05 ho 10,572.5MrdFt
2. 2011.11. ho 10,433.6MrdFt

Ha a devizaadossagot (aminek az arfolyamat a spekulansok rangatjak) nem nezem, ez akkor is folottebb erdekes, hiszen ok szemelyesen daraltak le 1640Mrd forintnyi allamkotvenyt....EZT nem kellene a PSZAF-nak vizsgalgatni!?

Stikli0406 2012.01.10. 12:00:31

@tboykaa: Egyetértek, de nem csak birka a magyar, hanem lusta is és közömbös. A 3millióból sokan azért mentek át az államiba, mert meg kellett volna mozdulni, hogy a manyupba maradjon. Én maradtam és eszem ágába sincs átlépni az államiba. Lassan már úgyis ott tartunk, hogy a magyar addig dolgozik, amíg meg nem hal munka közbe.

kewcheg 2012.01.10. 12:00:40

Annyi azért világos,hogy a 102ezer- bármilyen ideológiájú- ember nem tartozik a "kádár népébe".
Míg a többiekkel kapcsolatosan ez nem mondható el teljes bizonyossággal.Értem ezalatt, hogy még mindig sokmillió honfitársunk elfogadja azt, hogy a hatalom előtt sunyítani kell "jaj nehogy bajunk legyen" hogy elfogadható a mutyizás, a korrupció,a dologtalan élet /rokkernyugger,segélyes tömeg/ a hálapénz etc. Summa summárum: ez a 102ezer beleértve magamat is, szerencsére olyan ember mint a világ normálisabb részén élő "polgárok"

sárkányfő 2012.01.10. 12:00:41

tudom már megszoktuk, hogy úgy néz ránk a világ, mint ha férgek lennénk, de azért néha gondoljunk már bele hová jutottunk...

index.hu/kulfold/2012/01/10/a_washington_post_mar_belarussziahoz_hasonlitja_magyarorszagot/

" Magyarország már nem az európai demokráciákra, hanem Belorussziára hasonlít"
Washington Post, szerkesztőségi vezércikk...

Ja és nem kell a duma, igen mint miden újság és kormány a világon, ők is a magyar ballib bérgyalázói, nálunk meg fényes demokrácia van, tudom én....

ZX 2012.01.10. 12:01:16

@Sátán meg a Jocó: A reálhozam, tudod ami az infláción felül megmarad.A kormány jelenleg azt sem tudja garantálni, hogy inflációkövető legyen a nyugdíj szóval te mi afaszról beszélsz? a feleségem volt olyan bolond, hogy visszalépett és majdnem 110.000 Ft-ot kapott. Ennyit az eltőzsdézésről.

ezt is leszarom 2012.01.10. 12:02:10

én majad akkor rühügük rajtatok egy pezsgó mellett amikor orbán a megtakarításaitokat is ellopja...

sárkányfő 2012.01.10. 12:02:11

@Nyomek:
+1

én is ezen röhögök :) Kirabolják őket, aztán amikor a kormány kénytelen visszakozni (AB, EU miatt), akkor már szinte hiányzik :)

nanehogymár 2012.01.10. 12:02:34

@gigacherry:
hiába, marad a per, kimenete kétséges, és új törvényt akkor se valószínű, hogy hoznának, hacsak addigra már nem a fidesz lesz (de még akkor se biztos)

A Spanyol Inkvizíció 2012.01.10. 12:03:42

@vice: teli pofával szidja a kormányt, de olyan hülye, hogy azt se tudja kikeresni, hol kell nyilatkozni a magánnyugdíjról. :)

Viktus 2012.01.10. 12:04:33

@Roltii:

A való világban mondom még annyi emberrel sem nyilatkozik róluk szépeket, mint a virtuális valóságban :P

James Pond 2012.01.10. 12:04:37

Én és a párom is maradtunk a MANYUP-ban. Kettőnknek kb. 7 mill volt az amit nem akartunk Matolcsyra bízni. Ez persze így szépen hangzik hogy majd most még kapunk egyszer állami nyugdíjat ha megérjük, csak hogy attól félek ebben a gazdasági helyzetben a nyugdíjpénztárak arra hivatkozva hogy nem tudták elhelyezni jól a pénzt esetleg majd szépen felélik a megtakarítást és akkor ugyan ott leszek mint a visszalépők. Ha van itt valaki aki ilyen szemszögből, esetleg hozzáértőként mondana valamit, megköszönném.

dbeata 2012.01.10. 12:05:37

@nanehogymár: Én mondjuk aláírtam a Vegyi dolgozók szakszervezetének nyilatkozatát. Tehát elegánsan besétálok (még nem tudom hová), visszafizetem az eltőzsdézett és részemre kiutalt nyereséget, és visszamegyek a manyupba. Ugye? Vagy dönthetek másként is, és maradok.

veny 2012.01.10. 12:07:12

Az, hogy ma mit hazudnak, pont annyira mindegy, mint hogy mit hazudtak tavaly.

nanehogymár 2012.01.10. 12:07:35

@tomwar:
nem kell vizsgálni, a különbözetet elbaszta a háztól. ennyivel többet költött. és a jelenlegi pénznyelőkkel és berendezkedéssel, mivel kevesebbet lopni nem akarnak, maradnak a megszorítások, hisz a gazdasági növekedés fos.. ezért nem ugatnak a nyomorék fideszesek?

A Spanyol Inkvizíció 2012.01.10. 12:08:09

@dbeata: erre én is kíváncsi lennék
mert én is aláírtam
elég nagy a csend ezen a téren

ZX 2012.01.10. 12:08:22

@James Pond: Nem élhetik fel a megtakarítást. Szerintem összevonják őket az önkéntes kasszákkal. Legalábbis ez lenne az egyetlen értelmes lépés a jelenlegi szar helyzetre.

mateklecke 2012.01.10. 12:09:14

@tede: "ha csak 75% nyugdíjat adnak 100% befizetés ellenében, akkor megint belegyalogolt egy újabb pofonba a kormány. Hiába változtatták meg a munkáltatói befizetés jogcímét, azt a 10%-t amit a munkavállaló fizet megcímezve a nyugdíjcélra fizeti be."

Ezt sejtették ők is, ezért átnevezték a nyugdíjjárulékot adóra. Járulék után az állam köteles ellenszolgáltatni a járulékfizetőnek, adó után NEM.

gigacherry 2012.01.10. 12:09:22

@nanehogymár: Gondolod, hogy egy nemzetközi bíróság nem nekem adna igazat?

kewcheg 2012.01.10. 12:09:34

@James Pond: Tévedsz.A pénzed a számlán kb. úgy viselkedik mint egy bankbetét.Tehát amíg magad oda nem adod, addig ez az összeg- ha nem is nő- de megmarad.

zrobasé 2012.01.10. 12:12:14

@Sátán meg a Jocó:
ad1.hozam, reálhozam, érdemes utánnanézned, hogy melyik micsoda is
ad2.1/3 - 2/3 arányú befizetés generál ugyanilyen arányú kifizetést ( nyugdij)
ad3."bizonytalan hátterű off-shore cégecskéktől várja az Utca Embere"
mint pl. az OTP, Ing,Allianz,Erste,stb...

nanehogymár 2012.01.10. 12:12:24

@dbeata:
szinte biztos, hogy nem mehetsz vissza csak így, esetleg ha bíróság megítéli, de könnyen meglehet, hogy az AB-hoz fordulnának, amit meg láttunk, hogy hova vezet, ergo marad strasbourg, de az meg valószínű, hogy csak kártérítést ítélhet meg, kérdéses a jogkövetkezmény előírása. de majd valaki nemzetközi jogban jártas kiegészíti, kijavítja. :) csak úgy beledudáltam

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 12:13:38

@dbeata: De ez nem magánjogi szerződés. Így ez nem áll meg :(((((

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.10. 12:13:57

@kewcheg: "Summa summárum: ez a 102ezer beleértve magamat is, szerencsére olyan ember mint a világ normálisabb részén élő "polgárok" "

Leszámítva engem, mert én sajnos most először a Fideszre szavaztam (de utoljára!), de még is maradtam Manyup tag. Tehát csak részben vagyok normális!

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.10. 12:14:53

Igazat kell adnom @pom pom: -nak, mármint abban, hogy buta vagyok mint a föld.
Épp ezért inkább kérdezek a nálamnál okosabb emberektől (azaz mindekitől):
Hogy lehet a mnyp lóvé magántulajdon, ha azt is a fizuból vonják le? Törvény és
jogszabály mondja meg, hogy mi legyen azzal a píínzel. Törvény meg a jogsz.
az a zállam (nem?!). A fasznak nem hagyták meg a nettóba, oszt csinájj vele
amit akarsz. Úgy tényleg magántulajdon lenne, a csinájjveleamitakarsz meg
"öngondoskodás".
Ölég sanszos, hogy kurva nagy fasságot írtam, de szerintem mire
este hazaérek a melóból, ki leszek okítva rendesen.

Mr Neanderthal 2012.01.10. 12:16:01

és a padlássöprés mikor jön?

kewcheg 2012.01.10. 12:16:13

@dbeata: Azt a pénzt már többé nem látod...:(

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 12:16:38

mit is lehetne erre a hirre erdemben reagalni..?

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

aki visszalepett arra igaz a mondas: gyava nepnek nincs hazaja:-)

nanehogymár 2012.01.10. 12:16:47

@gigacherry:
félreértesz, lehet, hogy igazat ad, a kétséges az az, amit megítél(het) emiatt, valószínű,
lehet, hogy nem kényszerít(h)e(t)nék a 10% átutalására az államot, és ugye a pénztárak fennmaradása is erősen kétséges jelenleg

ezt is leszarom 2012.01.10. 12:17:34

majd a rohadék határontúliak megszavazzák a marhamagyarnak újra a fideszcsürhét....

kewcheg 2012.01.10. 12:19:31

@This_is_Sparta: Sose bánd...) Én is rájuk szavaztam,mert akkor azt láttam helyesnek.De van agyam, kritikusan látom a dolgokat és ami nem teteszik az nem tetszik, akár Gyurcsány akár Orbán teszi is....

agyameldobom42 2012.01.10. 12:19:32

Ennek most inkabb orulni kellene, hogy puhul a diktatura, vidamodik a barakk.

tede 2012.01.10. 12:19:56

@Viktus: nem is fog, pedig voltak értelmes lépéseik is. Sőt ha azt nézzük, hogy a Gyurcsány bagázs mit művelt hosszú évekig, akkor szembeötlő igazán a cselekvőképesség. A baj ott kezdődik, hogy végtelen arrogancia társul küldetés tudattal a jelenlegi kormányban és a kompromisszum-képtelenség szintén látható.
A legnagyobb bajuk az, hogy egészen egyszerüen nem találnak normális kommunikációs szakembert. A Selmeczi-Szíjjártó-Giro meg a jóég tudja ki nem mind beszél össze vissza, néha akkora butaságokat meg a papagáj szintjén levő kommunikációs tudással. Azon röhögtem egyszer, hogy a hírteve alányalós, magas labdát feldobós riportere kérdezett egy nagyon egyszerü keresztkérdést a Szíjjártó, de olyan egyszerüt, hogy még általános 7-8-ban levő gyerekek is képesek lettek volna értelmesen felelni, erre a Szijjártó zavarba jött és megismételte az előző kijelentését csak néhány új szót csempészett bele. Az asztaltársaság dőlt a röhögéstől, annyira szánalmas és röhejes volt a szituáció. Tisztára mint a papagáj, 50-100 közötti szókinccsel, amit sokszor ismételnek neki, azt több kevesebb hibával visszamondja. Egy magnetofon lehet, hogy jobban teljesítene :)
Talán az egyetlen értelem kommunikációs ember az az államtitkár, őtőle tényleg értelmes egybefüggő mondatokat is hallottam, de persze nagyon vigyáznak arra, hogy ő ne szerepeljen túl sokat, mert még rombolna a többi titán önbizalmát.

Nem értem, hogy egyik kormány sem képes egy épkézláb kommunikációs szakembert alkalmazni és a tanácsait megfogadni. Példának okáért a családi adókedvezmény: több ismerősöm is van aki emiatt gondolkodik 3. gyerekben és van már olyan is, ahol megszületett. A faxért nem lehet velük interjút készíteni és nyomni a híradásokban, hogy igen, van aki jól használja a lehetőségeket és nem csak a kőgazdagéknál születik több gyerek emiatt.
Az egykulcsos adó: több átlagnál picit többet kereső ismerősöm tudta végre rendezni az adósságait. A faxért nincsenek olyan propaganda anyagok, hogy megértse a nép is, hogy nem a q kőgazdagok nyertek a 16% adóval, hanem például olyanok, akik napi 11-12 órát lehúznak túlórapénz nélkül és akik eddig 10-50-100 minimálbéres vagy ahhoz közeli keresű ember helyett fizették az szja-t és ezután is sokkal többet fizetnek, csak lélegzethez jutottak.
Ez csak két példa, de egyszerüen nem hiszem el, hogy ennyire korlátolt és ostoba kommunikációs szakemberei vannak a kormánynak, hogy egyszerüen nem tudnak semmilyen pozítiv szkenáriót legyártani és valamilyen formában érthetően, de pozitív dolgokat elmagyarázva és kiemelve kommunikálni.
De ez igaz az előzőekre is, a sok nagyfejű kommunikációs szakember egész egyszerüen tehetetlenül vergődik, hogyan lehet pozitív kisugárzású híreket készíteni, nem is tudnak. A papagáj meg félbolond és összevissza beszélő szakmai hiányoságokkal küzdő többiről nem is beszélve.

Egy jó kommunikációs managerrel elkerülték volna ezt az össztüzet, ami most ránk zúdul, persze, csak akkor ha megfodadják a tanácsát, hogy amikor az EU azt kéri, ne piszkáljuk az MNB-t, akkor b+, ne piszkáld az MNB-t vagy legalább várjál már egy kicsit a piszkálással.
Amúgy is arról pofáznak, hogy 2013-ig semmi nem változik, akkor mi a faxnak kellett kekeckedni az EU-val és csak azért is bevezetni a törvényt.

Én meg, mint devizaadós fizetem az irdatlan törlesztést. Lassan eljutunk oda, hogy az egyenlegem mínuszba fordul, pedig nyertem a 16%-al is meg a családi pótlékkal is. De úgy tűnik csak átmenetileg.

Vegyenek már fel egy normális kommunikációs manager-t, vagy zavarják el a papagájkommandót és tolják előre azt az államtitkárt, sajnos most nem jut eszember a neve, de már a megszólalásaiból is látszik, hogy értelmes, intelligens ember, aki tudja, mennyi a 2+2.. volt egyszer a péntek 8-ban meg néha hallottam beszélni, de nagyon kevés lehetőséget kap, pedig szerintem klasszisokkal jobb bármelyik jelenlegi idiótánál, akik az előtérbe van tolva

nem kevés törlesztőm múlhat ezen, azért kérem

nanehogymár 2012.01.10. 12:20:47

@lecsó kolbász:
igazából nem kell túlragozni, a törvény erejénél fogva, deklaráltan magántulajdon

sárkányfő 2012.01.10. 12:21:56

Tényleg, emiatt nem lehetne pert indítani?

Akik visszaléptek, annak az információnak a birtokában, annak a kormányzati ígéretnek a hatására léptek vissza, hogy ha nem lépnek vissza, nem lesz állami nyugdíjuk. Mivel a kormány hazudott, átverte őket, és a döntésüket alapvetően befolyásoló, meghatározó tényező megszűnt, ezért már döntésük sem érvényes. De legalábbis csalás-megtévesztés-megvezetés, miatt feljelenthetnék a kormányt.

pom pom 2012.01.10. 12:23:28

@nanehogymár: meg a nevében is benne van plusz az első paragrafus... MAGÁNnyugdíjpénztár

ha állami tulajdon lett volna akkor ez lett volna a neve: ÁLLAMInyugdíjpénztár, vagy zorbán kormány alatt: Nemzetinyugdíj pénztár

:)

1998 január 1-től volt.... azaz az mnyp sek hogy meglopjanak minket... 4 évet hagyta a fides:))))

pom pom 2012.01.10. 12:24:27

@sárkányfő: nem kellenek perek. ezt már jóvá tenni nehéz lesz...

ez köztörvényes szervezett maffiaszerűen elkövetett BŰNCSELEKMÉNY ezért BÖRTÖN fog járni...

nanehogymár 2012.01.10. 12:25:03

@tede:
tehát szerinted mindent jól csinálnak, csak nem jól mondják el. :DDD
értem én, hogy nyertél rajta, és leszarod, hogy emiatt tömegek szívnak jobban mint te/ti.
ez is egy álláspont, elfogadom. az más kérdés, hogy ha kicsivel több eszed lenne, túllépnél ezen és felfognád, hogy erre nincs keret, és túl nagy az ár, amit másokkal fizettetnek meg, hogy neked jobb legyen.

egerészölyv 2012.01.10. 12:25:21

Kitiltottak a demokraták? (próba)

Ringlósztár 2012.01.10. 12:25:45

Tehát itt az ellendrukkerek zero-val egyetemben azon fröcsögnek, hogy mi (eddig úgy tűnik) NEM LETTÜBK MEGSZOPATVA!
Mekkora tipikus magyar köcsög mentalitás.
Remélem a fidesz nyer a következő választáson is, megérdemlitek!

nanehogymár 2012.01.10. 12:26:18

@pom pom:
bárcsak igazad lenne, de nem hiszem :(

ZX 2012.01.10. 12:26:52

@tede: Az eszedbe sem jut, hogy a 16%-os egykétkulcsos adó miatt kell lyukakat tömni és hitelért kuncsorogni az IMF-ben? Minden ezzel kezdődött, meg a manyup pénzekkel.

Pistabácsi 2012.01.10. 12:26:53

Nem olvasom el mind a 338 kommentet, lehet, hogy már valaki leírta a választ. De mi van azokkal, akik aláírták azt a nyilatkozatot, hogy kényszer hatására választották ezt a lépést?

M_R 2012.01.10. 12:28:40

Az "átlépőknek": tetszettek volna gondolkodni...Nem volt megtiltva:)

nanehogymár 2012.01.10. 12:28:47

@Ringlósztár:
kik azok a "mi"? miben ellendrukkerkednek? nem olvastam át az összes hozzászólást az igaz. :)

nanehogymár 2012.01.10. 12:29:47

@Pistabácsi:
olvasd az utolsó százat írkáltunk róla

Megköszönöd az italt,hazamész, kivered 2012.01.10. 12:30:07

Takaroggyanak a narancs komcsik a 3.14csaba! Elen orbannal, szorosan nyomaban az itt kommentelgeto dajcs anyamat kurogatom tomival!

egerészölyv 2012.01.10. 12:30:21

A t. posztolónak igaza van, ez, amit leírt, hajmeresztő tisztességtelenség (bár beállításával ellentétben távolról sem előre eltervezett kibaltázás, itt összeadódtak a követelődzések a kormány arcpirító tétovaságával és gátlástalanságával). Ugyanígy szörnyűség, hogy két lépésben kerítettek sort az ún. "Einstandra".
Az azonban vitathatatlan tény, hogy ez a kívülről ránk erőltetett csalárd nyugdíjrendszer tarthatatlan volt, felgöngyölítése így vagy úgy minden kormány kötelessége (lett volna).

pom pom 2012.01.10. 12:30:36

@nanehogymár: ha nem... akkor pedig itt marad az örök sötétség...

a másik köztörvényes az alkotmány 2§ ellenében végrehajtott hatalomkoncentráció

Ringlósztár 2012.01.10. 12:31:06

@nanehogymár:
zero-val kezdheted, után KovA és biztos találsz még párat.

Ringlósztár 2012.01.10. 12:31:46

@Ringlósztár:
ja, és egerészölyv és tsai.

tede 2012.01.10. 12:32:42

@ZX: eszedbe sem jutott, hogy a fél ország minimálbéren csalta az adót és zsebbe kapta a mellékes. Tisztelet a ritka kivételnek.
Egy korrupt és adócsaló országban tényleg nincs más megoldás, mint egy relatív alacsony adó, amit viszont kőkeményen behajtanak.

Vegyük azt, hogy én egymagam több szja-t fizettem be, mint 1,5 millió minimálbéres összesen (merthogy ők semmit nem fizettek)

Ez neked az igazság? Na ne röhögtess már.

semmi gond nincs a 16%-al önmagában, mert teljesítményre és munkára öszönöz

egerészölyv 2012.01.10. 12:33:12

@ZX: tévedésben vagy, a manyupot nem azért államosították, hogy rontsák a költségvetés helyzetét. Megnyugodhatsz: a cél a költségvetés javítása volt.

parttalan 2012.01.10. 12:34:32

Aki "élt a lehetőséggel" és engedelmes pincsi módjára lemondott róla, annak a mnyp.i megtakarítás elúszott, azt visszaadni az állam nem fogja tudni neki adni.

Számukra (a hatalmas többség számára) egy megoldás marad: újra kell kezdeni takarékoskodni. Már persze ha van miből - és éppen ez a legfőbb gond, hogy a jelenben épphogy alig vagy egyáltalán nem képesek az emberek félrerakni. Aki tud, annak takarékszámla, UL biztosítás, befektetési alapok, kötvények, részvények... muszáj, főleg a fiatalabbaknak, mert náluk még az is kérdéses, hogy kapnak-e majd már a puszta létfentartáshoz is elegendő állami nyugdíjat.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.01.10. 12:34:43

@tede: Ha neked lenne igazad, akkor arról szólnának a hírek, hogy van egy arrogáns kormány mo-on, ahol egyébként intézkedéseik hatására javult a gazdaság állapota az előző kormányhoz képest, nő a gdp, és noha az eu komoly válsággal küszködik, a kormány gazdpol-jának hála az ország nem nagyon érzi meg, átvészeli ezt az időszakot. Ennek pont az ellenkezője igaz, azzal, hogy nem képes egy kétharmados parlamenti többséggel rendelkező kormány rendbetenni a gazdaságot és ráadásul arrogáns, nacionalista és antidemokrata.

egerészölyv 2012.01.10. 12:34:45

@Metálszív: azt mondják, a 2/3 a ti Gyurcsányotok embertelen baromságainak egyenes és kivédhetetlen következménye.

2012.01.10. 12:35:25

@nanehogymár: ez mióta zavarja őket, vagy az AB-t, vagy bárkit aki döntéshelyzetben van? ez itt a probléma, jogos a bizonytalanság.

egerészölyv 2012.01.10. 12:36:05

@lecsekkoltam: ezt meg hol csekkoltad le? A Monde-ban?

c 2012.01.10. 12:36:37

Aki odaadta megérdemli.
Ebben az országban 100 000 polgár van aki kiáll a jogaiért, a magántulajdonáért.
A többi az beszari birka.

Kard 2012.01.10. 12:36:47

@Transylvanianmixedgrill: Én egy haverommal vagy 9-10 hónapja pont erről beszéltem. Ecseteltem neki, hogy ez csak egy blöff ezért én maradtam...
Aztán tegnap jött az SMS-e, hogy igazam volt :)

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 12:36:48

@This_is_Sparta: le se sz....

en azert verem a fejem a falba, mert nem mentem el barkire, csak a fidesz ellen szavazni:-)

pedig mindig mondom, hogy orbantol csak a legrosszabbat szabad elvarni, de megis tulteljesitettek meg a legrosszabb elkepzeleseimet is. ezentul ne aggodj, minden valasztason ott leszek:-)

egerészölyv 2012.01.10. 12:38:44

@pom pom: az ugye demokratikus lesz? Fletót meg Barroso menti ki a náci bíróság karmaiból...

Ringlósztár 2012.01.10. 12:38:49

@egerészölyv:
Akkor ez hogy jöhetett össze:
"A 2011-es költségvetési hiány durván meghaladja az egy évvel korábbit: 2010-ben ez a pénzforgalmi szemléletű hiány 853,9 milliárd forint volt, nagyjából tehát a fele a mostaninak. Az 1734,4 milliárdos államháztartási deficit 10 százalékkal, 252 milliárd forinttal haladta meg az eredeti hiánycélt, ezen belül a központi költségvetés 1718,3 milliárdos deficitet termelt, ami az előirányzatot 12,2 százalékkal haladta meg."
A 2011-es bevételeket és kiadásokat Gyurcsányék állították össze? Erről nem hallottam, mesélj légy szíves!
Vagy az lehet az oka, hogy a Széll Kálmánról elnevezett megszorító-csomagot a beszari orbán nem merte végrehajtani?
"2011-re vonatkozóan nincs sok értelme annak a kérdésnek, hogy teljesül-e a kormány által kitűzött hiánycél. A kormány a nyugdíjvagyon elszámolásának köszönhetően számos egyszeri tételt számolhatott el év közben, visszavetve a költségvetés átláthatóságát. A nyugdíjvagyon hatásának kiszűrésével számítva 6,9% lehetett tavaly a hiány. A költségvetési politika átláthatóságáról az is sokat elárul, hogy a kormány 220 milliárd forinttal lőtte túl az év vége előtt csupán pár nappal módosított hiányelőirányzatot."

Wolfgang Amadeus Lószart 2012.01.10. 12:40:21

Nem vertek ezek át senkit(ebben a témában, másban igen). Csak a 2,8 millió ember GYÁVA volt meglépni azt, amit a 100ezer meg mert....
Teljesen nyilvánvaló volt akkor is, hogy a nyugdíjatok értéke a nyugdíjazás napján hatalmon lévő kormánytól függ. Nekem még olyan 38 évem van nyugdíjig, eszembe sem jutott a döntéskor, hogy ez a kis f@sszopó pöcs intézkedése bármiben is befolyásolná a majdani nyugdíjamat. Tehát gondolkodás nélkül maradtam.

egerészölyv 2012.01.10. 12:40:27

@Ringlósztár: elmagyarázom.
Ha elveszel tőlem tízezer Ft-ot, tőled meg elvesz húszezer Ft-ot Losonci Pél huhogó szelleme, akkor mínuszban vagy.

tomwar 2012.01.10. 12:40:45

@tede: Sajnos Veled ellentetben ugy latom, hogy amihez kellett volna igazan, ahhoz nem nyultak, amihez megis, mert sok szavazatot hoz, azt meg elbaltaztak (finom voltam)
Jelenlegi kormanyunk annyival mulja felul (mas olvasatban alul) az elozoeket, hogy kuldetestudata is van.
+Szent Korona egy koztarsasag Alkotmanyaban...es hasonlo baromsagok.

sárkányfő 2012.01.10. 12:42:43

magyarok, honfitársaim... ezt ne hagyjátok ki... :DD

valszeg az egész Magyar Nemzet belőtte magát valami nagyon ütős droggal, és most látják a rémálmaikat...

kepviselofunky.blog.hu/2012/01/10/a_melegekre_toljak_a_kormany_hulyeseget

whale 2012.01.10. 12:42:47

@Borenbukk: És ott a pont! Aki genetikailag alattvaló, az ne csodálkozzon, ha szopatják. Vegye ki a fejét a seggéből és küldje el viktátort az annyába, ahogy én tettem tavaly január 6-án a TB üf irodán. Egy aláírás elég volt hozzá.:)))
3000000 beszari országa....

P.mester 2012.01.10. 12:43:00

ép ésszel nehéz felfogni itt már bármit is. de még mindig sokan mondják, h hajráminiszterelnökúr! Na de hová hajrá mán?

egerészölyv 2012.01.10. 12:43:17

@Wolfgang Amadeus Lószart: milyen kár, hogy alapvető igazságodat Andrassew Iván mocsadék stílusában kolportálod...

Jaffar 2012.01.10. 12:43:52

@ZX:
Nem, ök nem felélni fogják, hanem MEGVÈDIK :)

Már rég felélték azt amit lehetett, most jön a MNB tartalék.
Nem merik megtenni? Miért is ne mernék, hisz ha tüntetnek is ellenük, akkor is max a lakosság 1%-a tüntet (bár még annyi se). Amíg nem lesz tömeges a soproni jelenség és amíg nem dobálják a fideszes emberkéket MINDENHOL tojással, paradicsommal, addíg itt nem lesz változás. Legközelebb csak 2014-ben, amennyiben lesz választás, de erre azért én nem vennék mérget.
BTW. Nézzetek már körül egy kicsit és gondolkodjatok (már aki tud).
A nagy többség ezt akarta és akarja most is. Európa? Lófaszt mama. Mindenki odáig jut el, hogy ott sokat keresnek a zemberek, meg, hogy ott jólét van, de az, hogy ezért tegyenek is valamit, kizárt. Az a kevés ember meg, aki hajlandó is lenne tenni ellene valamit és nem csak sajnálkozik a saját szar sorsán, az vagy elöbb útóbb feladja és elhúz innen, vagy megeszik a lúdak.

tede 2012.01.10. 12:45:07

@lecsekkoltam: nem érted, amit mondani akarok. Nekem speciel elegem van a negatív híráradatból. A faxomat sem érdekel. Az érdekel, hogy milyen lehetőségeim vannak, mutassan boldog és/vagy sikeres embereket, Hadd tanuljak valamit és lássak valami követhető példát.
Ezért mostanában már jobbára csak tudományos ismeretterjesztő műsorokat nézek, mert azok érdekesek és nem ömlik rám a szenny.
Sajnos a béna kommunikáció hat a piacokra, ezért kéne végre értelmes embert megbízni azzal, hogy beszéljen, aki képes arra, hogy kidomborítsa a pozitív hozadékát, az előnyöket. A legfontosabb persze az lenne ha a fidesz bagázs megfogadná egy profi kommunikációs szakember tanácsait és beleépíteni a stratégiájába, mert láthatóan képtelenek eladni a munkájukat. Nem is értem az egészet, néhány megszólalás után már elég jó biztonsággal megállapítható, hogy ki a sült bolond dilettáns és ki a hozzáértő, még nekem is, aki pedig csak laikus vagyok. A faxért nem lehet végre normálisan kommunikálni és normálisan kommunkálható dolgok mentén felépíteni a kormányzást? Nagyjából ugyanazt el lehetne végezni, esetleg az időrend lenne más.
Pl MNB törvény, miért nem 2013-ban lépték meg, miután a simor elmegy? Csak azért is belemennek a közelharcba, lesz ami lesz, nem érdekli őket, nekem meg nő a törlesztőm.

James Pond 2012.01.10. 12:45:12

Még az jutott az eszembe, hogy esetleg ha abból az állam által lenyult manyup pénzből törleszthette volna a nép a frankhitelét nem ért volna többet és a pór nép is kapott volna esélyt legalább résztörlesztésre. Sokan fellélegezhettek volna abból a pénzből és legalább értelmes dologra költötte volna a nép. Én még mindig beáldoznám a manyupos pénzem ha lehetne ilyenre költeni, bár a nyugdíjig már csak 12 évem van /ha meg nem emelik közben/, de a mai árfolyam mellett igen nagy segítség lehetne.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.10. 12:45:47

Nem baj, ők megtehetik, mert felhat... faszom.

Mondjuk ez az "elvette a megtakarításukat" annyiban sántít, hogy amit a manyupnak befizetett az ember, az már nem az ő megtakarítása volt (khm, ha az lett volna, akkor talán az egész befizetést kellett volna visszaadni?), hanem a cégé, aminek befizette (és ami szépen hülyére kereste magát belőle. Szóval szerintem továbbra sem az a baj, hogy a nyugdíj visszakerült állami hatáskörbe.

Az igazán prosztó, tahó módszerrel van a baj, amivel ezt megoldották. Igen, kellett a pénz, de talán léteztek volna finomabb módszerek is.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 12:45:48

@egerészölyv: meg fogom, ne aggodj.egeszen biztos jobb egeszsegi, mentalis es fizikai allapotnak orvendek, mint te:-)

egerészölyv 2012.01.10. 12:46:11

@whale: azokról beszélsz, akik nem mentek el szavazni, ergo automatice a komcsik közé soroljátok őket?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.10. 12:46:45

@sárkányfő: Én is ilyet kérek, amit ezek szívnak :D

engem gyíkká változtatott 2012.01.10. 12:46:48

ugyan már, ilyenen dühöngeni. fel lettek hatalmazva. ez egy visszamenőlegesen módosított választási ígéret.

valójában meg a manyup pénztár nyomorúságos nyugdíjat biztosított volna, a fidesz meg egyértelművé tette, hogy magadnak kell gondoskodnod az öregkorodról.

ha dühöngenék, akkor 10 éve, és akkor azon, hogy egyáltalán levonja ezt a béremből bárki is.
nem mindegy, hogy ki lövi bele a napba?

megmondom, mit csinálsz, ha van eszed: veszel egy nagy levegőt, és azt mondod: nem lesz nyugdíjam, nem lesz orvosom, nem lesz a gyereknek iskolája. csak ha külön megfizetem. akkor lesz. és ebből indulsz ki, erre építesz.

nincs mese, ezt akarja a többség. fogadjátok el.
én elfogadtam.
amíg itt élek, hülyék közt élek, hülye szabályokkal, inverz életet.
tanuljatok meg röhögni és persze angolul.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 12:47:49

@ColT: "hogy amit a manyupnak befizetett az ember, az már nem az ő megtakarítása volt"

egeszen konkretan, de.

es igen, az egesz befizetest kellett volna visszaadni annak, aki atlepett. ezertt hivjuk buncselekmenynek az einstandolast. mert zsarolassal elvette azok sajat megtakaritasat, aki engedett a zsarolasnak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.10. 12:48:05

@Borenbukk: Akkor a 2. körben még 2 milliónak a pénzétt nyúlják le... Csak hamarabb, mert kevesebb lóvé jött volna be az 1. körből.

whale 2012.01.10. 12:48:30

@egerészölyv: Nem mucika. Azokról beszélek, akik birka módon odaadták a nyugdíj megtakarításukat az alcsúti parasztgyereknek, mert az azt mondta nekik, hogy HU! Érc?:DDD

egerészölyv 2012.01.10. 12:48:38

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: ennek örülök, ugyanis tegnap még arról hubogtál, hogy itt 50-60 évig nem lesznek választások.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.10. 12:49:33

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Hm, én nem vettem észre, hogy a manyup befizetéseim az enyémek lettek volna, az abból származó nyereség meg pláne nem.
Az én szememben csak annyi történt, hogy az egyik maffia elvette a másik maffiától a pénzt, mi meg le vagyunk szarva :S

sárkányfő 2012.01.10. 12:49:35

@ColT:
én nem tudom mi ez, LSD, krokodil, vagy sima heroin, de könyörgöm.... de most tényleg... Magyarországon nem illegális a drogok vásárlása és használata? A Magyar Nemzetre nem vonatkozik a törvény? Egész nap szabadon fetrenghetnek az LSD-mámorban? Hát hogy van ez?

zotyer · http://testimese.blog.hu/ 2012.01.10. 12:49:51

Sajnos totál 1-et értek a poszttal. Vicc, hogy mit meg nem mernek csinálni velünk....

egerészölyv 2012.01.10. 12:51:49

@sárkányfő: úgy van ez, barátom, hogy a mérhetetlen gyűlölet immár agyad kritikus maradék területeit kezdi felemészteni.

pokesz70 2012.01.10. 12:52:06

Az a legszomorúbb, hogy ezt a pénzt (a manyup vagyonokat) nem tőlünk, hanem a gyerekeinktől vették el. 25%-kal kevesebbe kerültünk volna nekik nyögdíjas korunkban.

______________ (törölt) 2012.01.10. 12:52:11

egyaltalan nem vagyok benne biztos, hogy 1-2 honap mulva is igaz
lesz, amit a cikk allit, de megerdemelne az a 3 millio zsarolhato
birka, aki minimalis mertekben sem allt ki a sajat jogaiert (ha
ugyanis mindenki maradt volna a magannyugdijpenztarban, akkor nem
tudjak ellopni, majd rovid uton
elkotyavetyelni az evtizedes nyugdijmegtakaritasokat [zarojelben: s
akkor mar meg is buktak volna, mert a
hiany az ezereves rekordokat is megdontotte volna, s az eu-nak is egy
komoly okkal tobb lenne, hogy fellepjen a bunozo magyar kormany
ellen]).

Bandus91 2012.01.10. 12:52:57

megbaszhatják a kurva anyjukat.

dr. Aullah 2012.01.10. 12:53:06

Csak annyit akarok mondani most, hogy kapjátok be, hogy 4 óra alatt 400 kommentet generáltatok! Na most kezdem legfelülről.

egerészölyv 2012.01.10. 12:54:13

@zotyer: úgy kell nektek. Jaj a legyőzötteknek!

Bandus91 2012.01.10. 12:54:45

Bocsánat az előző kommentemért, csak ez már több2nél.

Borenbukk 2012.01.10. 12:55:05

@ColT: Azert nem olyan egyszeru azt csak ugy lenyulni, a latszatot is fenttartva, mert azt meg azert megprobaljak. Na meg ha vegul el is veszik erovekl, elmondhatod, hogy mindent megtettel, amit tudtal.

egerészölyv 2012.01.10. 12:55:10

@Bandus91: neked Dolores Ibárruri volt a nagymamád?

whale 2012.01.10. 12:55:24

@egerészölyv: Dehogynem, mucika! A jövedelmed egy részét nem költötted el a mai nyuggerek nyugdíjára, hanem félretetted öregkorodra. Ez pont a megtakarítás definíciója....:)))

sárkányfő 2012.01.10. 12:55:53

@egerészölyv: aha, szóval szerinted a Magyar Nemzet igazat írt, nem baszta át saját olvasóit, nem hazudott összevissza? :)

nem csalódtam benned... amúgy hány példányt járatsz magadnak? tudod, igaz hazafi több plédányt rendel...

Hihhetetlen 2012.01.10. 12:56:31

Szerintem nem OK, hogy a manyupban maradók most itt jönnek ezzel, hogy naugye megmondtam. A maradók több szempontból is kockázatos döntést hoztunk és most úgy tűnik nekünk áll a zászló. Két hete még nem ez a verzió volt, hanem a maradék törvény alapján (bárki megkérdezése vagy nyilatkozat stb. nélkül) való sima lenyúlása. Amíg a költségvetés lukas, a kocka pörög.
Ja és még valami: a manyup vagyonok kb. 80%-a magyar államkötvényben van. Lol.

Szerintem nem OK, hogy a visszalépők most azon vannak felháborodva, hogy blöffel zsarolták ki a megtakarításukat. Nem az a baj, hogy blöfföltek (és így nem tiporják két lábbal a maradók jogait), hanem hogy zsaroltak.

Mindannyiunkat megszívattak, szívatnak.

tomwar 2012.01.10. 12:57:10

@ColT: Mert se akkor, se most nem akartad eszrevenni.
Jelen idoben meg mar mindegy.

De talan...hatha...igy utolag...olvasd el:
www.pga.org.hu/documents/lxxxii_trv.pdf
www.pga.org.hu/documents/lxxx_trv.pdf

Es a hozam is a Tied...azt kaptak meg zommel az emberek. Kulonben mit kaptak volna?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 12:57:32

@egerészölyv: az En Magan Nyugdij Szamlam

most is az enyem. mert en nem adtam vissza. az en megtakaritasom.

probalhatod megmagyarazni, de az enyem:-)

en fogom elvezni a hozamat, en fogom felelni az egeszet. az allami nyugdijopn felul (bar szerintem ti, akik meghunyaszkodtatok kezdjetek el futoedzeseket tartani, hogy amikor eljon az ideje elobb erjetek a kukahoz mint a patkany. annak negy laba van;-) es 10-20 ev mulva az allami nyugdij nevu pilotajatek meg fog szunni:-))

sq 2012.01.10. 12:57:35

én azt hiszem 3.6mFt-ot fizettem be, 11 év alatt. 440eFt-ot kaptam vissza. (sajnos épp nagyon jól jött a pénz, így nem volt választásom, visszaléptem). az otp volt a tettes, aki ilyen szemét módon eltőzsdézte a pénzem. ;) igaz mikor már választani lehetett, nem a legóvatosabb portfóliót választottam, így az utolsó 2-3 évben hatalmas hozamot értek el.

sajnálom, hogy visszaléptem, ha épp nem lett volna szükségem a pénzre, sosem tettem volna.

egerészölyv 2012.01.10. 12:58:09

@whale: egy: nagy hülye, aki megtakarít. Kettő: ezt a "megtakarítást" ki-ki visszakapja. Az állami nyugdíjrendszerből.

lecsó kolbász (törölt) 2012.01.10. 12:58:31

@nanehogymár: Úúú baszki, nem vettem figyelembe, hogy amit
a mnyp-ra vontak, az személyre szabottan ment, amit meg
nyugdíj járulékként vonnak, az meg a nyugdíjasokNAK, azaz
megy a levesbe.

Sir Galahad 2012.01.10. 12:59:01

Meg kellett volna engedni a magyar kormánynak is (ahogy pl. a lengyelnek), hogy a Manyup miatt az állami nyugdíjkasszából kieső bevétel ne számítson bele a költségvetési hiányba. Ha így történt volna, a kormány nem lett volna kénytelen hozzányúlni ahhoz a pénzhez. Szívatás, igen - de brüsszeli.

Borenbukk 2012.01.10. 12:59:21

@Hihhetetlen: "a manyup vagyonok kb. 80%-a magyar államkötvényben van." Ez meg a kotelezo allamkotveny vasarlas fenykoraban sem volt igy. Az igaz, hogy a magyar reszvenyeken sem keressuk mostanaban halalra magunkat.

whale 2012.01.10. 12:59:22

@Bandus91: Igazából azabaj, hogy lehet, hogy ők megbaszHATják, de a sok szerencsétlen meg is fogja, mivel csúnyán átqrták a feját. AZ átlépő 2900000 helyében most futnék neki a Parlamentnek és tolnám a Dunába, viktátorral együtt...

egerészölyv 2012.01.10. 13:00:00

@sárkányfő: engedelmeddel nem foglalkozom egy súlyosan dezequilibrált, veszett gyűlölködő engem illető beteges spekulációival.

gigacherry 2012.01.10. 13:00:36

@egerészölyv: Jó lenne mondjuk 25 év múlva beszélni újra és megnézni, mennyi lett a nyugdíja annak, aki "visszalépett" és annak, aki maradt. Ha sokkal rosszabbul járnak az állami nyugdíjasok, akkor már jogosan szidják az emberek a mostani krományt?

tomwar 2012.01.10. 13:00:54

@egerészölyv: NEM SAJAT MEGTAKARITAS? Mibol fizetted? A fizetesedbol. Torvenyben deklaralt magantulajdon volt.
Ha holnap a kormany ugy dont, hogy a nyugdijjarulek nem 10%, hanem csak 5, Te mit csinalsz a maradek 5-tel? Odaadod nekik, hogy nem az ovek? Mit csinalsz az adocsokkentes utan maradt penzeddel? Az sem a Tied?
ENNYIRE ne legyel mar ertetlen, B+...

sárkányfő 2012.01.10. 13:00:58

@Sir Galahad:
nyilván Brüsszel nyomására engedtek ki 500 milliárdot a jól keresők javára az adórendszerben, ezért kellett lenyúlni a lóvét, hogy ezt fedezzék, szemét Brüsszel, nagy a nyomás...

ati27 2012.01.10. 13:01:48

No akkor leírom, miért "léptem vissza". Elég egyértelműnek tűnt a szitu: Ugye meglett a 2/3-ad tehát bármit megcsinálhattak. Az AB-t is kicsit "átfaragták" Logikusan annyit tudtam tenni, hogy elküldtem egy nyilatkozatot, hogy nem "önszántamból" léptem át, és ha az AB a jövőben elmeszeli ezt a törvényt akkor élnék a jogommal. Szerintem ez volt a max, amit abban az időben ki lehetett hozni az akkori infókkal. Az a pár ember, aki maradt, és most nyomja: "Az ugye megmondtam" mantrát, gondoljon bele, hogy ezeknek még van 2 évük... És szemmel láthatólag nem okoz nehézséget olyan törvényi szabályozást alkotni, ami lehetetlenné teszi a fennmaradó MNY pénztár működését.. Sőt továbbmegyek, ebből akár propagandát is kovácsolhatnak Viktorék: "Ugye megmondtuk..." Szóval ez a meccs sajna még nincs lejátszva!

tomwar 2012.01.10. 13:01:55

@gigacherry: 25 ev mulva remelhetoleg mar nagy ivben hugyozhatok ra a felcsuti temetoben...

Viktus 2012.01.10. 13:02:07

@tede:

Ez nagyon szép, de még a rohadt Gyurcsánynak is volt annyi esze, hogy nem jött padlás söprésre.
Most számolgatok ezzel a szép árfolyammal, üzemanyagárakkal, járulékosdival ... nagyjából a költségeim tavaly januárhoz képest millió feletti összeggel nőttek miközben a bevétel nem nő semennyivel sőt ... miből termeljem ki majd? ez nagyjából a bukó menet indulása. Sok más vállalkozó ismerősöm van ezzel ugyanígy. Ki fog munkát adni az embereknek? ki fog adózni?

sárkányfő 2012.01.10. 13:02:09

@egerészölyv: dehogynem, te szóltál előbb is hozzám... na de menj békével, ha nagyon nagy a bánatod, olvasgass egy kis MN-et, és helyreáll a világképed...

whale 2012.01.10. 13:03:33

@egerészölyv: "egy: nagy hülye, aki megtakarít." Nnna, megszólalt a proli, b+.:)))

"Kettő: ezt a "megtakarítást" ki-ki visszakapja. Az állami nyugdíjrendszerből. "

Mucika! A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer a legnagyobb pilótajáték a világon! Te miről beszélsz, b+?!?!? KITŐL kapná vissza vissza a szerencsétlen paraszt a MA, MOST befizetett járulékát 20-30 év múlva???? Kolompár Rómeótól, b+?!?!? Te olyan sötét vagy, mint a segglyukam, b+!!!

béla a görög (törölt) 2012.01.10. 13:03:38

A kurva anyjukat!
Igen 1x minden embert meg lehet szopatni.
Ezért mondom, hogy keresek egy másik államot amelyik egy kicsit jobban tisztel és jobban tiszteli a pénzem. Ezeknek meg még az unokái előtt is a földre köpök. Kb. ez a véleményem.

egerészölyv 2012.01.10. 13:03:52

@sárkányfő: a személyem ellen indított otromba támadásodról beszéltem, pompom... AZ nem érdekel. Orvosi szemmel a többi hagymázas hülyeségedet viszont kedvtelve tanulmányozom.

gigacherry 2012.01.10. 13:04:58

@egerészölyv: Nem volt ott semmiféle belesülés.

nixe 2012.01.10. 13:05:52

Ha meglesz az IMF hitel,akkor megváltoztatják a törvényt,hogy mégsem jár állami nyugdíj....

egerészölyv 2012.01.10. 13:06:01

@gigacherry: nem. Semmit nem értettél meg.

TiZ 2012.01.10. 13:06:30

M@Borenbukk:
Tudod mi az a MAX Composite?
Abban van a nyugdíjpénztárak vagyona 70-80%-ban. Önkéntes, és magán is.

sárkányfő 2012.01.10. 13:06:41

@egerészölyv: te tudod trollka, nyilván buta voltam amikor nevettem a Magyar Nemzet cikkén, és te biztosan alá tudod támasztani a cikkben írtak igazát.

whale 2012.01.10. 13:06:42

@Sir Galahad: Jaaa és felmentést ad 2900000 ember MAGÁNTŐKÉJÉNEK AZ ELLOPÁSÁRA, B+?!?!?!? Ne legyél már te is hülye! Talán inkább REFORMOT kellett volna végrehajtani a 2/3-dal és nem EINSTANDOT, nem gondolod?!?!?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 13:06:57

@egerészölyv: nem fogod fel, hogy az allamra szorulni retardaltsagi bizonyitvany..?:-)

az azt jelenti, hogy onmagadban egy lukas piculat nem ert az egesz eleted?:-)

gigacherry 2012.01.10. 13:07:24

@egerészölyv: Senki nem ért meg semmit, csak te értesz meg mindent. Most már értem.

egerészölyv 2012.01.10. 13:07:34

@tomwar: hol lesztek ti már addigra...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.10. 13:08:03

Szerintem a 40 év körüli korosztálytól lefele tök mindegy, hogy jár-e állami nyugdíj, mert úgysem lesz már addigra, mire ezek a korcsoportok elérik a nyugdíjas kort.

Mint a viccben: Járni jár, csak nem jut.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 13:09:05

@egerészölyv: marmint arra gondolsz, hogy az osszetett mondatok magas szama miatt nem ertetted meg amit leirtam?:-)

gigacherry 2012.01.10. 13:09:15

@egerészölyv: Elvitettek minket a kétharmados törvény nevében, vagy mi?

Sir Galahad 2012.01.10. 13:09:20

@whale: Attól függetlenül, hogy mi a véleményed a dologról, szerintem mégiscsak furcsa, hogy az EU ugyanerre a lépésre a lengyel kormányt nem kényszerítette rá, a magyart meg igen.

pom pom 2012.01.10. 13:09:42

@egerészölyv: félreértetted... a pénz visszaperlésére nem kell per... le van xarva... ellopták ellopták...

de a bűnözők mennek böribe

bár amit monc az jobb... statáriális felkötni mind az út szélén a lámpaoszlopra... én támogatom

Lord_M_ 2012.01.10. 13:10:06

@Ironfist: Nyíregyháza - Budapest teljesárú menetjegy : 4430ft. Ebből kell kettő
8860 ft.

Pesten felszállsz a metróra... (nyugatiból, a kékkel elmész az árpádhídig) szakaszjegy : 300ft.
Ebből kell kettő (oda - vissza)
600 ft

9460 Ft.

Ugyanakkor fentebb írták, hogy a reigonális nyugdíjigazgatóságnál is jelentkezhettél volna, és ha az nincs Nyíregyen, akkor Debrecenben van, (vonatjegy teljesáron 930 ft (azaz 1860 oda vissza))

Tehát a 20.000-es tétel feldobása meglehetősen túlzó... Ennyit érhetett volna, hogy megmentsd azt a pénzt amid van... már ha volt egyáltalán valami.
(az árak ezévi árak, mav-start.hu (ex elvira) oldal alapján)

...

hovatovább a felháborodásodat értem... valóban felháborító, hogy az embereket ilyen helyzetbe szorították... jó lett volna, ha nem csak ennyien maradtunk volna pénztártagok...

whale 2012.01.10. 13:10:09

@sq: Te figyi már! Van még 3,6 MILLIÓD megtakarítva? Nagyon szívesen átveszem 4 kilóért. KP-ban fizetek.:DDD Idióta....

James Pond 2012.01.10. 13:10:10

@sorsolo: azt hiszem neked van igazad, nyugtával dicsérjük a napot, láttam én már karón varjút, jobb ma egy veréb mint holnap egy túzok...stb.stb.stb. eddig is mindig kitaláltak valamit hogy ne a köznép járjon jól - szerintem is várjuk ki a végét. Lehet hogy ez csak egy elírás volt a közleményben.....

ZX 2012.01.10. 13:11:21

@tede: ÓÓÓ na megnézem én ezt a kőkemény számonkérést. Aztán majd ha valóban több pénz folyik be, akkor elhiszem. Az meg ugye nem zavar, hogy továbbra is 2 adókulcs van szűkebb sávhatárokal, és mellette van egy rakat más adó, valamint 27%-os ÁFA?Most többet adózol, mintha a korábbi adó maradt volna. De azért örülök, hogy több pénzt fizethetek OV helyett, neki pedig 500.000 Ft-tal több marad a zsebében havonta.

gigacherry 2012.01.10. 13:11:39

@pom pom: Nekem jobban kell a pénz, mint hogy lecsukják őket. Abból nem fizetem ki a rezsit.

egerészölyv 2012.01.10. 13:11:42

@gigacherry: félrebeszélsz vagy nem tudsz magyarul? Azt írtam, TE nem értesz semmit.

whale 2012.01.10. 13:12:17

@Sir Galahad: KI NEM SZARJA LE A LENGYELEKET, B+?!?!? A MAGYAR kormánynak EZZEL az elqrt országgal kell foglalkoznia és nem mindig másra mutogatni....

egerészölyv 2012.01.10. 13:13:30

@pom pom: nem biztos, hátha addigra Barroso Orbánba szeret bele.

promontor · http://jozsefbiro.blog.hu/ 2012.01.10. 13:14:13

Mondjuk ez egy tipikus van egy jó hírem, meg egy rossz hírem eset, mert ugyanakkor a nyugdíjjárulékot elvették a manyupoktól. Ha a manyupok nem olvadhatnak össze az önkéntes pénztárakkal és nem lesz a befizetéseken adókedvezmény (mint az önkénteseknél), akkor a manyupok hosszútávon elég sanyarú létnek lesznek kitéve: a pénztáraknak kellene bevétel a költségek kitermeléséhez, viszont a tagok saját megtakarításukból kellene befizessenek, de ezeket a megtakarításokat más konstrukciókra sokkal kedvezőbben elkölthetik.

Persze a történetnek még nincs vége.

egerészölyv 2012.01.10. 13:14:14

@whale: akkor miért mutogatsz a világsajtóra, pajta?

tboykaa 2012.01.10. 13:14:39

@Hihhetetlen: Ne két hetekben gondolkodj, hanem hosszútávra. Én pl. 30 évben gondolkodom, ugyanis - jelen állás szerint- nekem ennyi van hátra a nyugdíjig...

gigacherry 2012.01.10. 13:14:52

@egerészölyv: Ja, bocs. Ha csak én nem értem, akkor megkérlek, fejtsd ki bővebben, hátha megértem. Köszönöm (addig is, inkább takarékoskodom, mert számomra nem elég egyértelmű, hogy rád kell hallatnom és nem a pénzügyi szakemberekre, akik egytől egyig a takarékoskodást javasolták és nem hittek OV csodafegyverében).

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 13:15:11

@egerészölyv: Ha mar MNO-t olvasol (de legalabbis ugyanabbol a kottabol jatszotok) idezz mar pontosan:
"Fletót meg a BUZIVEDO Barroso menti ki a náci bíróság karmaiból... "
Klasszikustol csak pontosan!
Egyebkent mivan, te vagy Videki valtotarsa?

sárkányfő 2012.01.10. 13:15:37

@whale: el ne hidd már Galahad hazugságait, csak próbálja Orbán sarát Brüsszelre kenni. Brüsszel nem kényszerített senkit lopásra, Orbán hozta magát ilyen helyzetbe a gazdagok több száz milliárdos adócsökkentésével, és úgy általában az elkúrt gazdaságpolitikájával, Matolcsyval, mindennel.

algi 2012.01.10. 13:15:48

Látom, egyes kmnyp-ben maradók bátorságpróbának fogták fel a döntést, és aki nem maradt, az mind gyáva féreg a szemükben. Őszintén remélem, hogy aki így gondolkozik, az minden pénzügyi kérdését bátorságpróbaként fogja fel.

KovA 2012.01.10. 13:15:48

@s: " Ameddig a manyup vett állampapírt, mert kötelező volt neki, addig nem is volt a kamata 10% körüli. Tehát faszság, amit mondasz, mert a közösség adósságát a manyup befizetésekből is finanszírozták."
Az a faszság amit te mondasz mert az állampapírvásárlás az éppenséggel hozammal növelt adósságcsinálás a közösség számára. Te ahelyett kogy kifizetnéd azt amivel adott pillanatban a nyúgdíjasoknak tartozol úgymond kölcsönadod az államnakl az államnak, hogy abból fizethesse ki a nyugdíjasait és még hozamot is vársz tőle cserébe.
Olyan mintha azt mondanád a péknek, hogy most nem fizeted ki a kenyér árát amit elviszel, de kölcsönadod neki ugyanazt az összeget, hogy holnap (30 év múlva) kamatostul adja vissza neked, aztán abból kifizeted. Hát hülye-e a pék, vagy te akarod hülyének nézni ?
Agyatokra ment a liberalizmus :-)
Arról nem is beszélve, hogy saját magadon vasaltatod be az állampapír hozamát, merthogy az adóban lesz behajtva - az államnál ugyanis a hozamfedezet adóóóó....

@ZX: "Ahha! és véletlenül sem kell csökkenteni a túl magas nyugdíjakat, még véletlenül sem kell eltörölni az ingyen utazást stb."

Az egy más kérdés - az alap az, hogy neked van egy törvényes nyugdíjjáruléktartozásod a téged felnevelt generáció felé és te ebből csippenthettél le azon a címen, ha majd 30 év múlva öreg leszel arra a részre nem tartasz igényt.
Vagyis nem fizetted ki a számládat és azt mondtad hogy te ezt magadnak megtakaríthasd vegyen föl rá kölcsönt akinek tartozol vele addig is amíg rajtad visszaspórolhatja...
Nos ha te volnál az akinek ma nem fizetnek, hogy majd 30 év múlva cserébe visszaadják azt mondanád nem vagy hülye.
Azt hogy azonkívül mit lehet/kellett volna csinálni - az egy másik kérdés - vitatható egyébként de azon nem változtat, hogy azt engedték meg neked, hogy a közösséggel vetesd föl kölcsönként azt amit magadnak megtakarításba dugsz - és egyébként pedig a te tartozásod.

kvadrillio 2012.01.10. 13:16:00

@tede: "eszedbe sem jutott, hogy a fél ország minimálbéren csalta az adót és zsebbe kapta a mellékes. Tisztelet a ritka kivételnek." nono......nem a minimálbéres csalt, hanem A MUNKÁLTATÓJAHHH !

...mecsoda különbség !

charlie sheen 2012.01.10. 13:16:07

@egerészölyv: És mivel a nyugdíjrendszer "csalárd" volt, az a legeslegjobb, ha eltolcsibácsi gyorsan eltapsolja a megtakarításokat... Teljesen logikus. :)

Sir Galahad 2012.01.10. 13:16:11

@whale: Igaz, csak nem cáfolja azt, amire felhívtam a figyelmet.

2012.01.10. 13:16:27

@Wolfgang Amadeus Lószart: Ez is egy politika. Mások meg úgy gondolkoznak, hogy kisebbségben maradni nem jó, mert a kisebbséggel a hatalom bármit megtehet. Menni kell a birkanyájjal, jelen esetben a visszalépőkkel, mert a széles tömegekkel várhatóan kevésbé fog a jövőbeli kormány szembe menni. Amúgy a nyugdíjkérdés kurva érdekes lesz harminc-negyven év múlva, mert akármennyi lesz is a korhatár, a 38 év munkaviszony az sokaknak nem lesz meg a hosszabb-rövidebb munkanélküli periódusok, be nem jelentett állások miatt.

@ezt is leszarom: Ilyen nemzetközi sajtó mellett csak nem szavazzák már meg nekünk őket újra...

@Roltii: Na, azon tényleg meglepődnék, ha hatalmas tömegek tapsolnának viktornak. Bár lehet, hogy valamelyik statisztaügynökség ezt is meg tudja oldani. Kérdés csak az, hogy nem tűnik-e fel egy még hatalmasabb ellentüntető tömeg, és nem kell-e a führernek a cselédbejárón távoznia?

gigacherry 2012.01.10. 13:16:47

@egerészölyv: Ez egyben azt jeletni, hogy a többi vitapartnered mindent jól ért, legalábbis sokmindent?

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 13:16:49

@egerészölyv: A sajtoval nem vagy ilyen valogatos... kar.

tomwar 2012.01.10. 13:16:55

@egerészölyv: Komoly ellenerv. Tobbet nem is vartam Toled. Jo egereszest, az hasznos a nepgazdasagnak!

whale 2012.01.10. 13:17:41

@egerészölyv: Te összekeversz engem valakivel! Idézz, vagy qssolj....

zrobasé 2012.01.10. 13:18:09

Ti most tényleg egerészölyv-vel "vitatkoztok" ? :D:D:D:D

kvadrillio 2012.01.10. 13:18:17

@kvadrillio: ...mer a MUNKÁLTATÓ-VÁLLALKOZÓ MÁR A SOKADIK TÖBBMILLIÓS INGATLANÁT VESZEGETI, DE A MUNKAVÁLLALÓK BÉRÉT ÉVEK ÓTA STABILAN MINIMÁLBÉREN TARTJA.......

...milyen kis ügyes......ekkk.......:)

tomwar 2012.01.10. 13:18:32

@KovA: Ezt egereszolyvnek irtam, de esetleg cafold meg:
Torvenyben deklaralt magantulajdon volt.
Ha holnap a kormany ugy dont, hogy a nyugdijjarulek nem 10%, hanem csak 5%, Te mit csinalsz a maradek 5-tel? Odaadod nekik, hogy nem az ovek? Mit csinalsz az adocsokkentes utan maradt penzeddel? Az sem a Tied?
ENNYIRE ne legyel mar ertetlen, B+...

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 13:19:28

Ja, rajottem: ha Videki nem valt be, es nem tudta szejjeltrollkodni a forumot, jon Egereszolyv es szejjelszemelyeskedi.
Gratula, szep munka :) Ja ragcsalo falo baratunk, azt hiszem egyszeruen kiszurlek. Szebb, jobb, tisztabb vilag lesz ez a forum (is) a hasonszoruek nelkul.

Vandorsolyom 2012.01.10. 13:19:48

T. Visszalépők!

Gyáván és ostobán viselkedtetek. Megérdemeltétek.

ZX 2012.01.10. 13:19:55

@KovA: Ha ez ennyire egyszerű lenne.... Ugyanis a mai generáció messze messze több adót és járulékot fizet, mint azt tették az előző generáció, és egyre kevesebben fizetünk egyre többnek. Csak az a baj, hogy a nyugdíjasoktól senki nem mer elvenni semmit, folyamatosan a dolgozó réteget sarcolják meg egyre jobban. Szóval senki ne beszéljen itt kötelezettségekről, amikor jogaim is lassan alig vannak.

sárkányfő 2012.01.10. 13:20:02

@egerészölyv:
csak bátran, írd meg mi a jó jelző arra, aki szerint a Magyar Nemzet mai cikke hazugság.

whale 2012.01.10. 13:20:06

@Sir Galahad: Amire felhívtad a figyelmet, az QRVÁRA érdektelen. ADOTTSÁG. Igen, a lengyeleknek lehetett, nekünk nem. Képzeld, a németek még többet megengedhetnek maguknak! ÉS?!?! Attól még nem kell gerinctelen féregnek lennie a magyar qrmánynak....

monddazigazatmar 2012.01.10. 13:20:32

Bocs, nem olvastam végig minden kommentet. A hőzöngőknek szeretném uzenni, hogy
A MAGÁNNYUGDIJPÉNZTÁRI PÉNZETEK SOSE VOLT A TIÉTEK.
Az állam visszavette ami alapbol az ové lett volna.
Olvasok ilyeneket, hogy volt ott megtakaritásunk. NEM VOLT MEGTAKARITÁSOD. Hazugság.
A bruttó fizetésed x része a nyugdijjárulék, amit mindneképpen levonnak, annak egy részét tették bele a magánnyugdijpénztárba, de se többet se kevesebbet nem tehettél bele, és nyugdijig hozzá sem nyulhattál. Az én pénztáram speciel 12 év alatt csinált 10% hasznot, szóval vigye az állam, leszarom

egerészölyv 2012.01.10. 13:20:37

@gigacherry: te logikaprofesszor, attól, hogy nem beszélek a heliocentrikus világképről, még a Föld forog a Nap körül...

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 13:21:32

@egerészölyv: akkor halyra, kcisirigo, vagy milyen madar:-)

lehet megcafolni az altalalam leirtakat:-)

az ido engem fog igazolni, vicces lesz, ha pont en veszem meg az ingatlanodat a megtakaritasombol, hogy be tudj fizetni egy alkony otthonba, ahol legalabb enni adnak;-)

egerészölyv 2012.01.10. 13:21:42

@tomwar: te meg aztán érveltél, picur demokratám...

whale 2012.01.10. 13:23:49

@monddazigazatmar: Ügyes vagy, öblíthetsz...:DDDD Csak azt áruld el, ha NEM volt magántulajdon, miért kellett nyilatkozni róla? Illetev, ha "eltözsdézték", akkor miért törte a kezét-lábát a narancsos komcsi a zséért?
Bónuszkérdés. Szerinted neked ki és miből fog nyugdíjat fizetni öregkorodban?

gigacherry 2012.01.10. 13:25:06

@egerészölyv: Tényleg? Akkor legalább ebben megállapodhatunk, a többi mind relatív. Na megyek, dolgozom egy kicsit, engem nem fizet a fidesz.

dr. Mutyilufi Dr. 2012.01.10. 13:25:36

Felesleges vita, úgyse lesz nyugdíj, az alkotmányban már alapoznak hozzá:

A gyermek felelősséggel tartozik szüleiért: az új alaptörvény rögzíti, hogy a nagykorú gyermek köteles rászoruló szüleiről gondoskodni.

== NEM LESZ NYUGDÍJ VAZE :)

Én már tényleg nem számolok nyugdíjjal. Amit magamnak félre teszek, a lesz, más nem.

whale 2012.01.10. 13:26:23

@egerészölyv: LÓFASZT!!!!!!!:DDDDDDDDDDDDDD

sárkányfő 2012.01.10. 13:26:35

"220 milliárdot tévedett Matolcsy röpke kéthetes időszakra."

"Az NGM-ben alighanem már fogalmazzák az újabb leveleket és közleményeket, melyben Matolcsy György a pompás magyar gazdasági teljesítmény és a külföld által döbbenten bámult magyar költségvetési politika sikeréről áradozik."

index.hu/velemeny/2012/01/10/meg_ez_sem_hiba/

Felagund 2012.01.10. 13:27:47

@monddazigazatmar: +1

Na végre egy értelmes ember...

A haszonból pedig levonandó a kezelési/működési költség, szóval jó volt az olyan 2%-ra is... Mennyi is az infláció?

algi 2012.01.10. 13:28:31

Egyébként ez egy elég jó módszer, hogy a visszalépőket és a nem visszalépőket összeugrasszák. Logikusan az következne, hogy a visszalépők most irigységből haragudnának a maradókra, hogy milyen jó nekik. De nem basszus, a maradók sértegetik a visszalépőket azért, mert rosszabbul jártak. Gratulálok. Mindenki rúgjon bele a gyengébbe!

monddazigazatmar 2012.01.10. 13:28:51

@whale: A magyar állam, neki a kötelessége.
A narancsos azért törte mert szuksége van rá az országnak, és mivel rohadt sok pénzrol van szó. És egy pillanatig nem hiszem, hogy X bank nyugdijpénztára 10%ot csinált 10 év alatt, csak ennyit mondott nekem. Attol még a tőke ott volt.
Amugy arrol kellett nyilatkozni, ha bent akarsz maradni, hogy vállalod a kovetkezményeit.
JA!! Belépni kotelező volt, én nem akartam, akkor ilyenkor mi van????? Az jogos volt.
Egy államnak vagy a polgára. Az állam szarban van, de nincs ember aki egy picit is bármirol is.
Igy nem fog semmi változni

ZX 2012.01.10. 13:29:13

@monddazigazatmar: hasznot, vagy reálhozamot? Ezenkívül számolnod sem ártana megtanulni.

gigacherry 2012.01.10. 13:29:25

@monddazigazatmar: És az állam mennyi nyereséget csinál majd?

Sárga Király 2012.01.10. 13:32:23

Én sem értem, hogy minek kell milliókat birkázni, legyávázni. Ha a kommenthuszárok annyira bátornak érzik magukat, menjenek az utcára, és döntsenek kormányt. Egyébként mintha a manyuposok megtakarításait is elvették volna - mégsem tört ki a forradalom.

______________ (törölt) 2012.01.10. 13:32:43

Sajnos a MANYUP-pénz elköltve, csak az ígéret maradt, hogy majd az unokáink összedobják, amit Orbánék elvertek.
Jelentős részét folyó kiadásokra fordították, másik nagy részét pedig az államadósság növekedésének tompítására.

Hiába fordították azonban az adósság törlesztésére 3 millió ember 12 évi nyugdíjmegtakarításának nagy részét.
Az államadósság ugyanis - a kormány elmebeteg politikai és gazdaságpolitikai ámokfutásának hatására bekövetkező soha nem látott forintromlás eredményeképpen - NÖVEKEDETT, ma magasabb, mint az elmúlt 15 évben bármikor!

monddazigazatmar 2012.01.10. 13:33:21

@gigacherry: Annyit, hogy mondjuk nem fognak megdogleni a jelenlegi nyuggerek, tanárok, meg egyeb ilyenek.
ZX: én tudok számolni. 10% volt az amit visszekuldtek, inflácio felett, koltségek levonása után. Ha a brokerem ennyit hozna, akkor kirugnám.
De teljesen lényegtelen, mert mint mondtam, a BRUTTO pénzem egy része ment oda, ezzel az erovel bárhova is mehet- semmi kozom hozzá.

Teszt.Elek 2012.01.10. 13:33:49

Annyira bírom ezeket az "én bezzeg maradtam, háá-háá" beszólásokat.

Egyrészt a maradók jó része pályakezdő, vagy ahhoz közeli fiatal, akiknek még a zsarolás mellett is megérte maradni, mert vélhetően abból a minimális járulékból is jobb nyugdíjuk lesz, mint amit az állam adna, tehát a bizonytalan államiról lemondani nem volt fájó.

Másrészt a visszalépők egy nagyon nagy százalékának ez nem volt opció. 5-10-15 évvel a nyugdíjazás előtt nem engedheted meg magadnak, hogy nekiállj arra sakkozni, hogy majd valaki úgyis visszacsinálja amit a zsebhitler elbaszott, de arra se számíthatsz, hogy ő fog visszavonulót fújni egy évvel később.

Szóval itt jóval többről van szó, mint a "jogaidért kiállásról". Egy BTK-ba illő zsarolással kényszerítették az emberek nagy részét bele egy döntésbe és ez akkor is így van, ha most majd mondhatják, hogy "no de kérem.. mi nem vettünk el semmit azoktól akik maradtak.. SŐT".

Épp eléggé szomorú, hogy azzal el tudják venni az egész bűnös lopás élét, hogy most "megkönyörülnek" azon a cca 100 ezer emberen, aki maradt, az pedig még szomorúbb, hogy ezek után a maradó 100 ezer egyes tagjainak nem futja többre, minthogy belerúgjon abba, akit amúgy megloptak.

Hozzátenném, hogy a MANYUP nem teljesen állta volna a nyugdíjat amúgy sem, csak kiegészítésként.. ezért volt megosztva a nyugdíj járulék a kettő között, tehát aki marad az sem jár lényegesen jobban azoknál, akik csak az államira támaszkodhatnak.

Ha valaki igazán gondoskodni akar a jövőjéről, az elfelejti az állami szervezéső piramisjátékokat és keres valami tisztességes előtakarékossági megoldást valami megbízható és / vagy szimpatikus banknál.

elwood 2012.01.10. 13:33:52

@algi: "De nem basszus, a maradók sértegetik a visszalépőket azért, mert rosszabbul jártak."

Igen, mert a maradáshoz kellett a gerinc, a visszalépéshez pedig a meghunyászkodás.
Ha annak idején hárommillióan mennek nyilatkozni akkor nem itt tartunk. De csak egy kisebbség vállalta magát névvel címmel Kubatov előtt, aki visszalépett ne puffogjon (kivéve a közszolgákat ahol dupla rizikó volt).

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 13:34:32

@monddazigazatmar: "A narancsos azért törte mert szuksége van rá az országnak,"
Hat az orszagnak inkabb a narancsos es a hazi saman tavozasara lenne szuksege. Semmikeppen sem lopasra. Persze lett belole penz, csak kozben leirtak az orszagot. Az adossagcsokkentes ilyen aron nem volt kifizetodo es lett volna mas, jogot nem serto, eroszakot, fenyegetest nem hasznalo modszer is. Pld az IMF hitel amit most akarnak kikonyorogni (es kozben azt hiszik, maradhatnak a helyukon).

samo541 2012.01.10. 13:35:17

Milyen szép is a magyar ember hozzáálása...: akik maradtak a magánpénztáraknál, máris élvezettel mutogatnak azokra, és nevezik őket gyávának, meghunyászkodónak stb. akik át lettek kényszerítve az államiba. Szép, mondhatom. A legnagyobb poén az egészben, hogy akiknek jelenthetne bármennyi pozitívumot a manyup tagság, azok kb az a réteg, akik 1998 körül kezdtek dolgozni. Aki 5-10 év múlva nyugdíjba megy, annak meg tökmindegy..... Akinek meg hozzám hasonlóan még 20-30 év van vissza, az meg ne is álmodjon arról, hogy lesz bármilyen nyugdíjrendszer addigra. Esetleg 80-90 éves korhatárral, amit meg a mai nemzedékek már az életmódjuk alapján is kizárt, hogy megérjenek. Szóval az is hülye aki most kárörvendve, gusztustalanul röhög a pórul jártakon, meg az is aki azt hiszi, hogy a mai törvények lesznek rá érvényesek 20 év múlva is....

Ringlósztár 2012.01.10. 13:37:23

@Teszt.Elek:
Miért vagy egyszerű?
Milyen járulékuk lesz a pályakezdőknek, amiből összejön a nyugdíj?
Ki nem lett itt meglopva? Arról volt szó, hogy megy a 10% manyupba, hogy változtatta ez a tolvajbanda a járulékszabályokat? Mennyi megy a manyupba?
Miért vagy ilyen egyszerű?

______________ (törölt) 2012.01.10. 13:39:11

A maradók azért "sértegetik" a visszalépőket, mert keserűek. Mert tudják, hogy ha egyenes gerinccel szűk egy évvel ezelőtt mindenki - de legalábbis a többség - nemet mondott volna az orbáni zsarolásra, akkor most nem itt tartanánk. Akkor már lehet, hogy megbuktak volna. Vagy esetleg nem merték volna folytatni a zsarnoki rendszerük zavartalan kiépítését (demokratikus intézményrendszer nivellálása, annektálása, pártvezérlés alá vonása).
Gyávák voltunk, gyávák vagyunk. Ezért mondom én, hogy ez az ország ilyen politikusokat érdemel. Ilyeneket választunk, emberek! Ébresztő! Akinek nem tetszik, mielőbb válasszon magának egy tisztességes országot, ahol magyarként nem másodrendű állampolgárként kezelik.

belekotty 2012.01.10. 13:39:17

@monddazigazatmar: Seggfej. A magánnyugdíj pénztárakról szóló 1997. évi törvény 5. paragrafus 4. bekezdést olvasd el, te hülyegyerek!

Ringlósztár 2012.01.10. 13:39:19

@samo541:
Sokat nem értettél meg, NEM a maradók röhögnek a többieken, hanem az átkényszerítettek fröcsögnek, hogy a maradók MIÉRT NINCSENEK MÉG JOBBAN MEGSZOPATVA!
Te elolvastad a cikket?

Rwindx 2012.01.10. 13:40:02

Úgy nézem a kommentek nem lettek okosabbak, mióta utoljára néztem.

Sárga Király 2012.01.10. 13:40:05

@elwood: Hát akkor örülj neki, hogy van gerinced, és tartsd a helyén - nem kell azt közszemlére tenni. Ha bátor dolog volt is magánkasszában maradni, gusztustalan, hogy másokat - más döntésük miatt - anyáznak, baszogatnak a "gerincesek."

KovA 2012.01.10. 13:40:28

@tomwar: A törvényeket néha gazemberek hozzák. Ilyen alapon a zsidótörvényeket sem lehetne elítélni. Vannak befolyásos maffiák, akik elintézik magunkak a törvényeket - a közösség pedig elég mulya - velem együtt - hogy időben rá ne jöjjön - mert nem a turpisságokkal foglalkozik, hanem a munkája után megy.

Én a dolog természetét és lényegét nézem - rabolt pénz is "magántulajdon".
Ha pedig te a rablótól kapsz rabolt pénzt hiába vagy jóhiszemű - nem a tiéd.

Egyébként meg láss túl a szádban illatozó velőscsonton:
- a tiéd a "megtakarítás" kis hozammal
- a tiéd a megtakarítás miatt keletkezett adósság is nagy kamatteherrel
- és tiéd a probléma is, hogy ma nincs kenyered (többek közt e hülyeség - a veszteséges megtakarítás-és kamatozó hitelpár miatt).

Ti úgy szeretitek látni, hogy enyém a ( rabló által számba dugott) velőscsont,
a többi legyen más gondja (mondom ezt egyébként annak ellenére, hogy én is buktam a MaNyuPot). Nos nem lesz más gondja, mert a sorsközösség ami belerohad az ilyen dolgokba a ti életteretek - vagyis vidáman mulattok de közben a fejetekre dől a ház.

Ja és (az egyébként általam is, de egyéb okoból szidott kormánynak), ha az az alternatívája van belecsöppenvén az adott helyzetbe, hogy a vele szemben felhalmozott adósságai okán besöprendő hozamköveteléseket miből fedezze: rád rója-e ki a fizetésedre amiből a mai kenyeredet veszed - vagy felszámolja a megtakarításodat amit mellesleg az állammmal szembeni tartozásodból halmoztál - te mit tennél ?
20 év alatt nem sikerült a minden ideológiák legliberálisabbikának és társadalmi gazdasági rendek legcsodálatosabbikának beváltani a hozzáfűzött reményeket - de még a minimumelvárásokat sem !

nektek olyan kormány kéne, amelyiknek tele a zsebe pénzzel és állja a züllött értékrendetek és agymosottságotok következményeinek mindenkori számláját...

Nos az ilyeneket lehet legjobban átvágni - akik kifosztójuk jólétét irigylik és arra áhítoznak ... azokat lehet legjobban az orruknál fogva megvezetni - mert az után - olyan elvek után futna, melyek elől futniuk kellene... olyan rabszolgák, kik rabszolgatartókká lenni áhítoznak szolgálják és testesítik meg a rabszolgaságot...

A jólét a szórakozás sem mint cél sem mint remény nem értétékrend.
Áhhh... úgyse még csak nem is sejtitek miről beszélek ...

monddazigazatmar 2012.01.10. 13:41:11

@Kakimaki0123456789: Hát igen, hitel az biztos segit akkor amikor hitelválság van.
Amugy, igen, lehet errol vitatkozni, ez gazdaságpolitika, nem gondolom azt, hogy tokéletesen csinálja se ez se másmilyen kormány.
Az IMF rol azt gondolom, hogy ha azt kellene csinálni amit ok mondanak, akkor mi szukjség kormányra, meg egyáltalán parlamentre, választásra. stb. Mondja meg az IMF hogy mi legyen azt kész.
De mondom erre is, hogy gazdaságpolitika. Nekem az a bajom, hogy megy ez a hulye riogatás, hogy DIKTATURA, meg ELLOPTÁK. Nem lopták el, mert nem volt az enyém. amig meg lehet ennyi szart irkálni, mint amit az index az elmult 3 hétben, addig mi is a baj a sajtoszabadsággal?

monddazigazatmar 2012.01.10. 13:43:03

@belekotty: Egy igazi demokrata kulturember vagy. Én egy rossz szot nem szoltam rád.
De nincs CD jogtáram, részleteznéd, hogy mit is ir?

samo541 2012.01.10. 13:43:48

@samo541: azt meg el is felejtettem, hogy a manyup tagok sem kapnak többé pénzt a pénztári számláikra, szóval ők is vissza lesznek terelve, csak egy kicsit lassabban, majd amikor befizetések híján csődbe mennek a pénztárak. Ugyanis nem hiszem, hogy a kötelező befizetésen - ami már az államhoz folyik - felül olyan mértékben tudna 100000 tag fizetni, hogy akár 1 pénztár is fenn tudja magát tartani. Innentől kezdve nincs minek örülni....

Stabilo 2012.01.10. 13:43:52

@Sir Galahad:
Ez az egész csak propaganda. Ez kell ahhoz, hogy megkapjuk az IMF hitelt. Most azt mondják, hogy lesz, felvesszük a hitelt, aztán megint nem lesz.
Ennyi. :(

Kakimaki0123456789 2012.01.10. 13:44:41

@samo541: Hat ugy tunik a posztra reagalsz a "gyavazas" miatt - de en hiaba olvasom a posztot, ilyet nem ir... ha erre reagalsz, akkor a gyavazast felreerted: @sorsolo: szerint mindenkit sikerult megfelelmliteni, nem bizunk se magunkban se az EU-ban. Pedig kellene.

Borenbukk 2012.01.10. 13:44:50

@Felagund: Mi van? Mit vonsz le mibol?

ZX 2012.01.10. 13:44:52

@monddazigazatmar: Akkor még mindig nem sikerült számolnod. Az állam konkrétan elbaszta a pénzed, nemhogy 10% reálhozam, de egy kibaszott filléred sincs. Ezenkívül a 10% gondolom az összpénzedre vonatkozott. Vagyis te az első pár évre, amikor alig pár százezer jöhet csak össze, te csilliós összegű hasznot vársz.

samo541 2012.01.10. 13:48:19

@Ringlósztár: én a kommentekre gondoltam, de amúgy a cikket is olvastam, és azzal azért egyet lehet érteni, hogy át lett verve rengeteg ember. Nekem ebből nem jött le az, hogy a maradókat jobban kellene szívatni.... De amúgy Orbán kedvence, az "oszd meg és uralkodj" ismét tökéletesen működik, sikerült megint egymás ellen ugrasztani két csoportot, akik nem veszik észre, hogy egyformán szívnak...

Borenbukk 2012.01.10. 13:48:46

@KovA: mar tobbszor is kerdeztem mindenfele forumban, de valasz sosem volt ra: Akkor semmilyen megtakaritas, elotakarekossag definicio szerint nem mukodik? Hiszen az elved szerint mindnek a potlasara hitelt kell felvenni.

sárkányfő 2012.01.10. 13:49:53

@Rwindx: igen, mindenki hülye csak te vagy helikopter.

whale 2012.01.10. 13:50:36

@Sárga Király: Én már akkor is mindenkinek ütöttem a fejét, akit csak értem, hogy NEHOGY visszalépjen az állami piramisjátékba!!!!
Hol lesz már Viktor 20-30 év múlva, amikor helyt kell állni a kimondott szóért????? Nézz rá a demográfiai adatokra! ÖREGSZIK a társadalom, NEM születik elég gyerek, a nincstelen cigányok szaporodnak. KI fog itt nyugdíjjárulékot fizetni 20-30 év múlva?!?!?! Az államnak odaadni a pénzt a legnagyobb felelőtlenség volt. De hát gyáva népnek nincs hazája....

This_is_Sparta (törölt) 2012.01.10. 13:50:58

@Teszt.Elek: Senki nem kárörvend rajtatok, és nem a visszalépők szégyene az, hogy a kormány egyértelműen megzsarolta a saját állampolgárait. Az külön szomorú, hogy ennek sajnos Magyarországon komoly hagyományai vannak, úgy mint a kuláklistáknak és padlássöpréseknek is.

Azon túl, még mindig nem egyértelmű, hogy ki járt jól és ki rosszul. Nagy valószínűség szerint ennek a méretes lopásnak a következményei mindannyiunkat egyformán fognak sújtani, főleg akkor, ha a végeredmény egy országcsőd lesz!

Egyébként otthon pl. pontosan ezért döntöttünk úgy az asszonnyal, hogy ő visszalép én meg maradok, mert nem lehetett tudni, hogy mi lesz....!

különvélemény 2012.01.10. 13:52:31

"Képzeljük el, hogy az USA-ban Obama megszívatna 70 millió amerikait a megválasztása után ..."

Látszik sokat tudsz Obama választási ígéretei és a valóság közötti szakadékról...

whale 2012.01.10. 13:52:46

@samo541: Akkor majd marad EGY pénztár. XAROK RÁ! Akkor annak leszek a tagja. 2-300 MILLIÁRD forint csak elég egy pénztár gazdaságos működéséhez...

2012.01.10. 13:53:16

@KovA: Ezert is mondtam anno. Szarok az allami nyugdijra. Szepen felejtsuk el egymast.
A brutto fizetesem alapjan jaro "jarulekot" szepen utaljak at a manyupomba. Hiszen kiszerzodtem. Legalabbis aszittem. Aztan majd az alapjan koszonom, en baszottul jol elleszek. Ha ugy mondom, hogy sacc 40-50 ev munka utan sacc 4-5 ev nyugdijas evet tudhattam volna magamnak ugy. Nekem megerte volna. Foleg, hogy akkor mar a mostani bruttom az akkor nettommal lett volna egyszinten. Hejehuja.

Masreszt. Tudod mit? En evente befizetem csak adoban a ram eso allamadossagot. (~2m Ft-t).
Engem hagyjal logva kerlek a "meg megterheljuk azt is". Tudod miert? mert negyven even keresztul fizetek, mint a katonatiszt. Velem ne szorakozz. A manyup valoban deficitesebbe tette a nyugdijkasszat. de tudod mi a szomoru? most sincs egalban! Sot. Es addig soha nem lesz, amig magat a nyugdijkerdest nem tisztazza valamelyik tokosebb kormany. 100 egyseg be, 100 egyseg ki. Ez az egyetlen megoldas.

Rwindx 2012.01.10. 13:53:16

@samo541:
"hogy a manyup tagok sem kapnak többé pénzt a pénztári számláikra"
Szvsz még nem fogták fel, hogy innentől keményen perkálniuk kell a pénztárba. Majd pár hónap múlva úgyis szembesülnek vele, akkor lesz majd egy kisebb átlépő roham "gerinceséktől".

Az mnyp-k meg fognak élni mivel az önyp-k is megélnek, esetleg összeolvadnak, hisz innentől kezdve már ugyanazt a funkciót látják el.

brukner 2012.01.10. 13:53:49

@gigacherry: Én azt gondolom, hogy tök mindegy, hogy mit mondunk MOST mi erről. Bármi, ami elhangzik, csakis tán erre a napra érvényes, de még az sem biztos, mert tán délutánra vagy estére valami teljesen mást jelentenek be.
Sajnos ez a rengeteg ember, aki visszalépett, ugyanúgy nem lehetett "biztos" a dolgában, hogy kap bármiféle nyugdíjat x múlva, bárki is ígérte azt meg. Az a helyzet, hogy amíg oda el fogunk érkezni, hogy kb 70 évesen nyugdíjasok leszünk (nagyjából 5 évenként egy
évvel emelkedik a korhatár...), édes mindegy lesz, hogy milyen törvények voltak érvényben 2012-ben, az meg pláne nem lesz releváns, hogy mit mondott melyik nap melyik kormánytisztviselő... Sajnos nagy valószínűséggel (ha csak nem következik be egy olyan gazdasági fellendülés demográfiai robbanással párosulva, amire 30-40 éve nem volt példa errefelé...) a mi nyugdíjunkat nagyon kevés embernek kéne összeadni, és ha netántán valami zavaró körülmény hatására sokkal többet énénk, mint az átlag magyar ember (értsd: 75 fölé is becsúszunk...), akkor meg a magánnyugdíjpénztárban megmaradó (ha marad belőle) pénz sem fog rajtam segíteni. Egyszóval, szerintem senki nem járt jól, és csak egy dolgot tehetünk: takarékoskodunk mindenre: iskolára, orvosra és a nyugdíjra is. A többi csak illuzió.

sárkányfő 2012.01.10. 13:54:49

@csárli hárper:

Térdre, imához!

Azért nem semmi... ez az ember valaha egy elvhű, liberális antiklerikális antikommunista volt, már lett belőle egy antiliberális, (érdek)keresztény, félkomcsi-féloligarcha pártállamot építő vezérürü.
És most érte imádkoznak a hívei...

Rwindx 2012.01.10. 13:54:50

@sárkányfő:
Nyilván te vagy az eszes hisz sokat tettél hozzá a kommentjeiddel a témához. Nem kell mentegetőznöd, olvastam őket.

monddazigazatmar 2012.01.10. 13:54:51

@ZX: Befizetem a nyugdijjárulékot- levonják a bruttómból. Eddig világos?
Ezt az állam elkolti a jelenlegi nyugdijasok nyugdijára- Ok?
Nem nagyon tud megtakaritani, mert kevesebb a befizeto mint nyugdijas.
Ebbe szarik bele a maganyug rendszer -odateszik apénz egy részét- aminek a nyugdijasoknak kéne hogy menjen.
Én mem kapok egy levelet, hogy ennyi a megtakaritásom. De mondom, 10% tiz év alatt szar teljesitmény-mindentol fuggetlenul. Foleg ugy, hogy kozben az állam meg hiteleket vett fel, hogy tudja fizetni a kotelezettségeit.

______________ (törölt) 2012.01.10. 13:55:08

Egyébként a jelenlegi nyugdíjpénztárosok is rövidesen vissza lesznek kényszerítve az államhoz, ugyanis ellehetetlenítik az intézményrendszert, maguktól fognak megszűnni a pénztárak.
Ezért aztán a továbbiakban is együtt szívatnak bennünket orbánék. Miért is ne tennék? Ezt érdemeljük, hiszen nagy többséggel őket megválasztottuk, most ennek gyümölcseit szüretelhetjük. És persze nem kívánjuk őket most se leváltani. Nem-cselekvésünkkel nap-nap után megerősítjük őket abban a hitben, hogy "igen, pontosan azt akarja a nép, amit tesztek".
Ilyet érdemlünk, Orbán a mi emberünk! Nézzétek meg, hogy melyik párt szavazótábora a legnagyobb NAPJAINKBAN! Nem egy éve, most! Mutatja, hogy igazam, ma is a Fidesz szavazótábora a legnagyobb! Akkor miről is beszélünk? A legtöbben ma is őket választanák. Ezért mondom, hogy akinek nem tetszik, ami itt folyik, ne menjen szembe a népakarattal, ugyanis nem fog sikerülni. Keressen egy országot, ahol nemcsak megtűrik (ahogy itthon jelenleg érzem magam), hanem élni is hagyják.

elwood 2012.01.10. 13:56:02

@monddazigazatmar: "Nem lopták el, mert nem volt az enyém."

Ha munkáktatóm az én általam megtermelt jövedelem egy részét átutalja az általam megjelölt manyupnak ahol az általam megjelölt portfólióban pihen, majd nyugdíjaskoromban az általam választott módon rendelkezek vele, akkor mi a túró kéne még, hogy az a pénz az enyém legyen ?

látom, hogy a tövény betűje, és az alkotmánybíróság döntése számodra nem érv, de mi a csudától lesz valami az enyém ?

az ebédem az államé és örüljek, hogy lenyeltem mielőtt visszavette ?

2012.01.10. 13:56:44

@Rwindx: Valsz igy lesz. a sok, aki eddig nem fogta fel, az most majd a fejehez kap.
Egy reszuk atlep. egy reszuk meg azt mondja, hogy Tudod mit? Havi 15 most is elmegy eletbiztositasra. akkor ratolok meg a fizum nettojabol egy 5-10%-t. Tudod miert? mert nem basz foldhoz. (Nekem ez perpill sacc 15-35 ropi per ho lenne) ennyit kaptam a 16%-s szjaval.
Szerinted? Annyira foldhoz fogja csapni azt, aki szamolt, es ez alatt a par ev alatt osszeszedett 2-5millat a szamlajara? Szerintem nem. Egyfajta ujabb nyugdijelotakarekossag. Nem nagy cucc....

KovA 2012.01.10. 13:57:18

@ZX: "Ha ez ennyire egyszerű lenne.... Ugyanis a mai generáció messze messze több adót és járulékot fizet, mint azt tették az előző generáció,"
Ja... valami baj lehet e csodás a gazdasági társadalmi rendszarral és értékrenddel - nem gondolod ?

" és egyre kevesebben fizetünk egyre többnek."
Mely generáció "felejt el" természetben befektetni a jövőbe és miért ?
Nem a csodás piacgarázdálkodása nem elég hatékony-é vagy mi ?
Avagy eretnekség-e még a kérdőjel gondolata is ?

"Csak az a baj, hogy a nyugdíjasoktól senki nem mer elvenni semmit, "
Nemcsak az a bej - és nem is elsősorban... már megint a leggyengébbektől elvevéssel pótolnád amit impotensek vagyunk megtermelni ?
Apád és anyád nem kételkedett kellesz-e...
Egyébként - hogy igazad is legyen - van amit másképp szabályoznék - adnék inygen utazást, de korlátozottan és olyan időpontbeli járatokra melyek elsősorban a túl nagy időkihagyások elkerülése végett vannak... vagyis pl. a munkábamenő járatokra nem - ingyen a 10 órásival lehet menni nyugdíjasnak - ez ésszerű.
És megjegyzem még, hogy a természetbeni juttatásokról nehogy azt hidd, hogy hű micsoda kiváltság - sokkal inkább hiányzó pénz helyett adnak természetben valamit...
nyugdíjból nem telik teljesárú jegyre unokát látogatni.

"folyamatosan a dolgozó réteget sarcolják meg egyre jobban."
Igen... ugy látszik a dolgozó nép értékteremtó és családreprodukciós képessége valaminek a következtében az élet mércéjével mérve kívánnivalókat hagy maga után...
A kérdés: mi lehet az... szerintem ne a nyugdíjasok felé kapirgálj - másutt van itt baj a fejekben - ilyen értelme is van ám a fejitől bűzlik a hal mondásnak...

"Szóval senki ne beszéljen itt kötelezettségekről, amikor jogaim is lassan alig vannak. "
Minden jog ököljog... szerintem nem jól használjuk az öklünket... különösen nem ha a nyugdíjasok felé hadonászunk... másutt van a kutya elásva... vagy a hal feje vagy mi :-)

Démonmac1 2012.01.10. 13:57:31

@különvélemény: Én személy szerint Jobban örülnék, ha Obama lenne a vezetőm, és nem az Orvbán.

whale 2012.01.10. 13:58:05

@brukner: SZUPER! Erre találták ki a manyupot, amit az alcsúti gyökér és bandája elqrt!!!
Erre találták VOLNA ki a magán EÜ rencert, amit CSÍRÁJÁBAN fojtott meg ugyanez a banda. IGEN, takarékoskodni kell! A feltételek adottak voltak.... ELQRTÁK. Nem kicsit. NAGYON....

Borenbukk 2012.01.10. 13:58:48

@monddazigazatmar: A magannyugdij rendszer bevezetesekor a kieso bevetelt ellensulyozando jarulekot, es nyugdijkorhatar emeltek. A 13. havi nyugdijra, es a szavazatvasarlo emelesekre tenyleg nem volt penze az allamnak, ergo, a magannyugdij rendszer felelos a hianyert.

monddazigazatmar 2012.01.10. 13:59:31

@elwood: Ha munkáktatóm az én általam megtermelt jövedelem egy részét átutalja az általam megjelölt manyupnak ahol az általam megjelölt portfólióban pihen, majd nyugdíjaskoromban az általam választott módon rendelkezek vele, akkor mi a túró kéne még, hogy az a pénz az enyém legyen ? - A BRUTTO PÉNZED EGY RÉSZÉT TETTÉK ODA. MINDENKÉPPEN LEVONTÁK TOLED, elotte is, utána is ugyanannyit. Mit nem lehet érteni ezen? A nyugdijjárulékod elottte volt 10.e Ft, beléptél, tőled 10e-et vontak el, ebbol 4et beraktak az általad megjelolt izébe. A nyugdijas meg a nyugdiját a hitelbol kapta, mert az állami kassza ures volt

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2012.01.10. 14:00:15

@samo541: nem leszunk visszaterlve, mert inkabb egetem el ezresenkent a kossuth teren az utolso fillerig az egeszet - vagy mondjuk lemondok a biztosito javara. ez is hasznosabb, mint orbanek kezere adni

tehat inkabb egy kulfoldi cegnek ajandekozom az egeszet, de ti nem fogtok belole nemzeti egyuttmukodni:-)

monddazigazatmar 2012.01.10. 14:00:35

@Borenbukk: Ha munkáktatóm az én általam megtermelt jövedelem egy részét átutalja az általam megjelölt manyupnak ahol az általam megjelölt portfólióban pihen, majd nyugdíjaskoromban az általam választott módon rendelkezek vele, akkor mi a túró kéne még, hogy az a pénz az enyém legyen ? - A BRUTTO PÉNZED EGY RÉSZÉT TETTÉK ODA. MINDENKÉPPEN LEVONTÁK TOLED, elotte is, utána is ugyanannyit. Mit nem lehet érteni ezen? A nyugdijjárulékod elottte volt 10.e Ft, beléptél, tőled 10e-et vontak el, ebbol 4et beraktak az általad megjelolt izébe. A nyugdijas meg a nyugdiját a hitelbol kapta, mert az állami kassza ures volt

samo541 2012.01.10. 14:00:45

@whale: 1998 óta volt kb. 3 millió ember átlag 8%-os befizetéséből 3000 milliárd. Hogy lesz 100 ember 1-2%-os befizetéséből 2-300 milliárd? A pénztárak csak az állami rész _felett_ fizetett járulékot, azaz 1-2%-ot kapnak! Hidd el, együtt fogunk szopni... hacsak nem te meg én meg néhány új, eddig politikától távol álló, érdemi munkából származó tapasztalatokkal rendelkező emberek kerülnek a parlamentünkbe.

2012.01.10. 14:01:35

@monddazigazatmar: "Nem nagyon tud megtakaritani, mert kevesebb a befizeto mint nyugdijas.
Ebbe szarik bele a maganyug rendszer -odateszik apénz egy részét- aminek a nyugdijasoknak kéne hogy menjen."
Es ebbe szarik bele az allam. Mondvan, hogy tobb a nyugdij, mint a befizetes. mit csinaljunk. Nem, nem csokkentjuk a nyugdijakat (Tudom, szemet allat vagyok). hanem hitelt veszunk fel, es abbol fedezzuk. Ha nincs bevetel, nincs mit a kiadasi oldalon tolni kifele. Vagy a nyugdijasok szent tehenek? HOzzajuk sem lehet nyulni?

KovA 2012.01.10. 14:01:46

@Mi a Mano: Nem csak az államadósságra kell adót befizetned - :-) úgyhogy kevés...
másrészt a társadalmi munkaegosztás okán - nemcsak magadnak köszönheted a magas jövedelmed, hanem mert van aki helyetted kapálja a krumplidat.
A piacgarázdaság szabályai nem az igazságosságról szólnak, úgyhogy ne használd igazságodat erkölcsileg alátámasztani - vagy cserélj a krumplikapálóval .

ZX 2012.01.10. 14:02:46

@monddazigazatmar: Szóval látod, hogy szar a rendszer mégis inkább a dolgozó néppel fizettetnéd meg azt a hiányt amit a nyugdíjasok generálnak.

Kepan 2012.01.10. 14:02:50

Most a manyuposok azt hiszik, hogy nyertek. Aztán a sok ***** megint megszavazza ezt a bandát, és huss nem lesz semmilyen manyup.
Az biztos viszont, hogy a visszatérők soha nem kapják meg az (ello*ott) akarom mondani manyupoktól megmentett pénzüket. Bele kell törődni, úgyse lesz itt senkinek mersze komoly felkelést szervezni.

Rwindx 2012.01.10. 14:03:24

@Mi a Mano:
Aki tudatosan csinálja azzal semmi gond, sőt neki már valszeg van amúgy is önyp-je. És ez teljesen rendben van, mert ez valóban öngondoskodás. Viszont elnézve a kibontakozott színvonalat a kommentek között, gyanítom nem jönne ki jó arány azoknak a javára akik "számoltak".

sárkányfő 2012.01.10. 14:05:18

@Rwindx: ha bármelyik kommentemet cáfolni tudod, szívesen várom az érveidet.
ha meg látványosan lesajnálod úgy általában a kommentelők nagy többségét, ne csodálkozz ha megkapod a helikoptert...

whale 2012.01.10. 14:05:22

@samo541: Ebben a pillanatban VAN kb. 300 MILLIÁRD forint a kasszákban. Ez a MARADÓK pénze. HA összeolvadnak a pénztárak, a tőke is egyesül. 300 MILLIÁRD már csak elég a méretgazdaságos működéshez...:))) (szerintem kevesebb is elég és ezért nem csak egy pénztár marad, hanem legalább három, úgyhogy még a verseny is megmarad kicsit, szerencsére:))))

ZX 2012.01.10. 14:05:24

@KovA: "Igen... ugy látszik a dolgozó nép értékteremtó és családreprodukciós képessége valaminek a következtében az élet mércéjével mérve kívánnivalókat hagy maga után..."

Valószínűleg azért, mert senki nem szeretné a gyerekét éhenhalni látni. Fejétől bűzlik a hal valóban, hiszen a szavazatok miatt osztogatnak többet mint szabadna. Mi meg szívjunk.

monddazigazatmar 2012.01.10. 14:05:24

@Mi a Mano: Ezért mondták azt, hogy amit eddig magannyudijpenztarban volt, azt beteszik a nagy kozosbe, a sok okos meg itt hozong.
Amugy igen, lehetne cskkenteni a nyugdijakat, csak igy is alacsonyak, iszonyat kibaszás lenne. Mellesleg azért az igazságos lenne, hogy neked a számládon kozlik a megtakaritásod, kozben édesanyád meg nem tud futeni, mert a nyugdiját csokkentették..

samo541 2012.01.10. 14:05:47

@az igazi Sipi - A Magyar Köztársaság Állampolgára: Légy szíves ne végy engem egy kalap alá a fidesz "nemzeti együttműködőivel". Én nem a rendszernek örülök, csak az ellen próbálok érvelni, hogy ha már úgyis itt ülünk _együtt_ nyakig a szarban, akkor megpróbálhatnánk más örömforrást is találni egymás fejének a szarbatunkolásán és/vagy azon való örömködésen kívül.

Teszt.Elek 2012.01.10. 14:06:58

@sorsolo: "Gyávák voltunk, gyávák vagyunk."
Elfelejted, hogy egy olyan generációt ZSAROLT meg az ÁLLAM, akik nagyrészt még éltek az előző rendszerben és épp eléggé megszenvedték annak önkényét. Igen.. gyávák voltak, mert ez lett beléjük nevelve vérrel és veréssel.

Ráadásul amilyen az apa, olyan a fia.. nem kell hirtelen felvilágolsult hozzáállást elvárni olyan nemzedéktől sem, amelynek szülei lapítanak valahányszor bármilyen hatóság, vagy állami cég felszólítja őket valamire. Számukra egy ilyen felszólítás teljesen más súllyal bír, mint neked, vagy nekem.

A demokrácia egy rendszer ugyan, de a demokrata ennek nem alapvető tartozéka. Az idővel kinevelődik, ha a nép megfelelő ideig él demokrácia alatt. Ne várj csodákat egy olyan néptől, aki fél évszázadon át élt elnyomás alatt és az elmúlt 20 évben se látott sok egyebet, mint hatalmi önkényt és öncélú hatalomgyakorlást.

Sajnos ez a dolog egyáltalán nem csak az egyenes gerinc, vagy a gyávaság kérdése. Itt népi / társadalmi beidegződésekről van szó, amelyeket nem lehet varázsütéssel eltüntetni.

@Ringlósztár: "Miért vagy ilyen egyszerű?"
Na ide figyelj, olajbogyó! Tanulj meg szöveget értelmezni, majd olvasd el amit írtam kicsit figyelmesebben és ha még mindig kérdésed van akkor azt tartsd meg magadnak. Ez itt nem valami kisegítő iskola, hogy szövegértésre tanítsalak. Ha nem érted miről van szó, akkor inkább ne erőltesd a hozzászólást.

whale 2012.01.10. 14:07:06

@Kepan: MOST MÁR KÉSŐ. AZ ELSŐ hírekre kellett volna rájuk gyújtani a Parlamentet. Most már ELQRTÁK a ZSÉT. Azt már vissza nem szerzi senki. Bamba birkák....

gombosg 2012.01.10. 14:07:17

Már megbocsássatok, de Ti elhiszitek ezt a Népszabadságos hírt?

"Az NGM megerősítette a Népszabadságnak..." mi van?! Mert ha van egy hivatalos sajtóközlemény, MTI hír, arra azt mondom, oké, de az, hogy a Népszabitól valaki felhív egy telefonos nénit az NGM-től, aki mond valamit, az nekem kevés. Maximum annyit tükröz, hogy teljes odabent a fejetlenség, és senki nem tudja, mi van és mi lesz nyugdíjügyben (is).

Félre ne értsetek, ezzel maximálisan nem támogatom a manyup ügyet, de gondoljatok bele, mekkora politikai öngól volna ez a Fidesznek?! Már így is nagy szarban vannak, pont 2,8 millió feldühödött választót nem kívánnak. Mert azt ugye mindenki tudja, hogy a pénz már eltűnt, visszaadni nem lehet sajnos...

(Ha ez egy nap VALÓBAN igazzá válik, bejelentik a híradóban stb., akkor másnap azonnal tízezrek vonulnak utcára, visszanyal a fagyi...)

elwood 2012.01.10. 14:07:20

@monddazigazatmar: "A nyugdijas meg a nyugdiját a hitelbol kapta, mert az állami kassza ures volt "

szerintem meg a nyugdíjra volt pénz. az autópályákra amiken közlekedsz, meg a szüleid csípőprotézisére nem volt. légyszíves fáradj a kasszához és fizesd vissza

nem volt semmilyen címke az elköltött forintokon, hogy ez megy kitermelt pénzből, amaz meg hitelből

Borenbukk 2012.01.10. 14:09:43

@monddazigazatmar: Nem en irtam, amire valaszoltal, de nincs jelentosege. A kassza nem a manyup miatt ures, hanem mert elszortuk a zset, 13. havi nyugdijra, nyugdij emelesre, gazdasag elenkitesre(amik jo szokasunk szerint leginkabb ezekre a penzekre alapozo penzszivattyu projektek voltak), kedvezmenyes lakashitelre, k... draga(ertsd: az allamnak is, es a betegnek is k... draga) ingyenes egeszsegugyre, meg meg ezernyi faszsagra, amit en egyszeruen csak ugy szoktam korulirni, hogy elmulattuk.
Mondtam mar rengetegszer: alkoholista, jatekgep-fuggo apu a gyerek babakotvenyeben latja az adossagai okat.

Cogito.t 2012.01.10. 14:10:54

@tomwar: De biztosan! Csakhogy nem arról beszélgettünk! És bocs, de számomra az nem érv, hogy "demer'ottisaztörténthogy"! Itt ez történt, ott az történt! Ettől még lehet mind a kettő jó vagy rossz - ez ízlés/politikai beállítódás/gondolkodás kérdése -, de attól még nem keverendő "a szezon a fazonnal"!