Skip to content


       Szűrés lista

Azok a fránya szerzői jogok

Percek óta röhögök, ha Kafka itt élne, biztos ő is jól szórakozna, aztán persze megírná valami elborult novella formájában, amiből később Tim Burton egy még szürreálisabb filmet forgatna, természetesen Johnny Depp-el a főszerepben ..


"Szerzői jogok védelmére hivatkozva nem fotózhatta le Schmitt Pál doktori disszertációját az [origo] fotósa a Semmelweis Egyetemen. Az egyetemi könyvtárban a szerzői jogi törvényre hivatkozva munkatársunk csak a dolgozat borítóját fotózhatta le, de olvasható felvételt nem készíthetett a disszertáció tartalmáról.

A Semmelweis Egyetem könyvtárában azt megengedték a sajtó munkatársainak, hogy a dolgozatot elolvassák, vagy kijegyzeteljék, de folyamatosan legalább ketten felügyelték, hogy senki ne készítsen olvasható felvételt a tartalomról. Két órát kaptak arra, hogy elolvassák a mintegy kétszáz oldalas anyagot, majd az [origo] munkatársával aláírattak egy, a szerzői jogi törvényre hivatkozó papírt.
"

XDDDDDDD

Kicsit túlbuzgóak voltak a könyvtáros nénik, de azért már az is durva, hogy egy ilyen alak, mint az origo újságírója kézbe vehette a Köztársasági Elnök Úr Mesterművét!

Ezt hogy történhetett meg?!
Remélem a TEK és egy parlamenti albizottság már vizsgálja ezt a példátlan esetet!

Elég volt a az Elnök úr elleni katyúsatámadásból!

Címkék: schmitt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr943542714

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A parancsolatok 2012.01.18. 14:45:32

Jó másfél éve alig-alig hallgatom a közszolgálati rádiót. Ma reggel viszont készültem meghallgatni az országot, a nemzetet reprezentáló első emberünket. Élt bennem a halovány remény, hogy elhangzik egy tisztázó beismerés, és ezzel pontot is tesz a talá...

Trackback: El a kezekkel Schmitt Páltól!!! 2012.01.17. 18:58:09

Nem akartam azokról a méltatlan, lealacsonyító és a legsötétebb ork szellemiségről árulkodó vádakról szót ejteni itt a blogon, amelyekkel a ballib médiahorda beiktatása óta folyamatos ostrom alatt tartja a nemzet egységét megtestesítő köztársasági elnö...

Trackback: Az “álamfő” beosztottjai voltak “disszertációja” elbírálói 2012.01.14. 10:37:35

Újabb kínos részletek derültek ki Schmitt Pál plágiumgyanús doktori disszertációjának ügyében....

Trackback: Az “álamfő” beosztottjai voltak “disszertációja” elbírálói 2012.01.14. 10:37:35

Újabb kínos részletek derültek ki Schmitt Pál plágiumgyanús doktori disszertációjának ügyében....

Trackback: Schmitt nem plagizálhatott, az ilyesmi túl komplex lenne a számára 2012.01.14. 08:20:56

Biztos forrásból megtudtuk, a Schmitt Pál doktori disszertációjával kapcsolatos plágium vádja teljességgel és minden kétséget kizáróan hamis. ÁLHÍR Az SP01-es protokoll robot kifejlesztésében résztvevő Boris Kristovsky, egykori szovjet progra...

Trackback: Schmitt Pál for President! 2012.01.14. 01:26:32

Visszautasítás van, cáfolat nincs. Schmitt hallgat, Orbán hallgat. A többiek a lemondását követelik. Én nem. Nem azért, mert ez egy következmények nélküli ország, hanem, mert: 1. Esze ágában sincs 2

Trackback: Schmitt Pál kisdoktori dolgozata 2012.01.13. 18:37:11

Az újkori olimpiai játékok progromjának ellemzése Schmitt Pál Kisdoktori dolgozattya   Lásd: Nikolaj Georgiev: Az olimpiai játékok programjának elemzése. I. kötet 3. oldaltól, II kötet 465. oldalig. Hristo Meranzov és Nikolaj

Trackback: Csapásirány – szerkesztőségi segédlet 2012.01.13. 18:32:36

Nem rossz a téma lekommunikálása, de lehetne jobb. Segítek. Mint a hvg.hu szerdán beszámolt: a jelenlegi köztársasági elnök 1992-ben benyújtott kisdoktori értekezésének legnagyobb része – a hvg.hu számításai szerint mintegy 180 oldal – egy ...

Trackback: Mennyire vagy fanatikus? 2012.01.13. 18:11:26

Ott leszel a kormánypárti tüntetésen? Bezúznál kirakatokat? Gyújtogatnál? Ölni tudnál Viktorért? Meghalnál a Fideszért? Mennyire vagy fanatizálható? Felvonultál május elsején az átkosban? Ne legyenek illúzióink. Kormány mellett tüntetni diktatúrákban...

Trackback: Testbeszéd: Matolcsy, Varga és Fellegi Orbán előszobájában toporog 2012.01.13. 18:11:02

Mit árult el Varga, Matolcsy és Fellegi testbeszéde, miközben Simor letette a kabátját a miniszterelnök előszobájában? Tegnap reggel - a kormányzati tájékoztatás szerint - a jegybankelnök kérésére ült össze Simor András, Varga Mihály, Matolcsy Györg...

Trackback: Matolcsy György életrajza 2012.01.13. 18:10:28

Hogyan irányíthatja egy nemzet gazdaságát az, akinek egyetlen nap munkatapasztalata sincs a versenyszférában? Nemzetgazdasági miniszterünk soha nem dolgozott vállalkozásban, ám figyelemre méltó időt töltött igazgatással, elnökléssel, kurátorkodással és...

Trackback: Orbán Viktor életrajza 2012.01.13. 18:09:37

Alkalmas-e az ország vezetésére Orbán, akinek mindössze egy éves szociológus gyakornoki szakmai gyakorlata van a megélhetési politizálás mellett? Mihez ért az ELTE-n huszonnégy éve szerzett jogi diplomájával? Nézzük meg Europass sablonba feltöltött él...

Trackback: Itt az új Elnöki Érem! 2012.01.13. 18:02:09

Néhány apróbb elemében módosul a Köztársasági Elnök Érdemérme, tudta meg a Vincent pénzverdei forrásokból.

Trackback: Schmitt Pál, az utolsó vacsora 2012.01.13. 16:50:09

Michelangelo már a középkorban megfestette! „Srácok, ha nem védtek meg a diszertációmat, akkor ez lessz az utolsó vascora!”

Trackback: Itt az új Elnöki Érem! 2012.01.13. 15:13:04

Néhány apróbb elemében módosul a Köztársasági Elnök Érdemérme, tudta meg a Vincent pénzverdei forrásokból.

Trackback: Origo: Nem másolható le Schmitt doktorija 2012.01.13. 14:59:01

Szerzői jogokra hivatkozva a Semmelweis Egyetem könyvtára megtiltotta, hogy Schmitt Pál doktori dolgozatáról másolatot készítsen az Origo munkatársa. Az újságírót többen figyelték a munka közben.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fekafika 2012.01.13. 14:15:59

ideszóltak bolgárföldről, hogy védjék a bolgár szellemi tulajdont.. :)

rhynn · http://comicbooks.blog.hu 2012.01.13. 14:16:33

Mit vártak? hogy majd a kezükbe nyomják a hitelesített fénymásolatot megérkezéskor?:)

panic_button 2012.01.13. 14:16:41

az Elnök Úr szent és sérthetelen!

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.13. 14:17:02

Szerintem ez teljesen korrekt eljárás!

Éppen elég volt egyszer lemásolni azt a doktorit, hogy nézne má' ki, ha mindenki ezt tenné? :DDDD

Homeoffice 2012.01.13. 14:17:04

Kemény világban élünk...
Géppisztolyos Őrség?
Szögesdrót?
Idomított Németjuhászok?

Tila. 2012.01.13. 14:17:49

sztem attól féltek, hogy lemásolják... :))

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2012.01.13. 14:18:03

Igazi öröm, hogy a bolgár ember szerzői jogát ennyire védik.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.13. 14:20:56

@Gunther: és milyen igazad van!

Géppisztolyos Őrség? = tökkelütött katonák
Szögesdrót? = kordon
Idomított Németjuhászok? = kormány, és pártszóvívők (azok is megugatnak bárkit, akikre a gazdájuk rámutat) :DDD

Homeoffice 2012.01.13. 14:22:33

@Seduxen:

Ugyehogyugye?
Egyébként ez is fog kapni egy Asztalt?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.01.13. 14:23:53

Kicsit túlbuzgóak voltak a könyvtáros nénik, de azért már az is durva, hogy egy ilyen alak, mint az origo újságíróka kézbe vehette a Köztársasági Elnök Úr Mesterművét!

Ezt hogy történhetett meg?!
Remélem a TEK egy parlamenti albizottság már vizsgálja ezt a példátlan esetet!

Seduxen (már NEM dr.) 2012.01.13. 14:26:03

@zero: "mint az origo újságíróka kézbe vehette a Köztársasági Elnök Úr Mesterművét!" - ha, és amennyiben tényleg az álamfő mesterműve az a mestermű :DDD

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.13. 14:30:25

Nem lennék meglepődve ha megsemmisülne az iromány, vagy csak szimplán örökre nyoma veszne, persze pusztán a véletlennek és valami elképzelhetetlen balszerencsének köszönhetően.

"Nem találják" - közölte Szijjártó Péter, akit a CNBCDZGF hírtelevízió kérdezett az esetről. "A kormányszóvivő hozzátette, a hanyagság amely eme fontos irat elvesztését okozta az emútnyócév gyakorlatát példázza. Az eset kivizsgálására független vizsgálóbizottságot hoznak létre Kerényi képviselő úr vezetésével, a bizottság további két tagja Lázár János és Schmitt Pál lesznek.

Természetesen ez csak a képzelet szüleménye, bárminemű egyezés egy esetleges későbbi valósággal csupán a véletlen műve lenne.

Dinkainka 2012.01.13. 14:35:58

@cserepj: ... szerzői jogát ennyire védik...

Nem az övé. A NOB a szerzői jog tulajdonosa. A bolgár az ő pénzükön készítette.
Mindenesetre én kiállnék Schmitt Pál helyében, mert ezt senki nem fogja már szőnyeg alá söpörni.
És ha a szart szétkenik, Orbán Viktorra is jut belőle bőven.

cserepj · http://latinpince.blog.hu 2012.01.13. 14:43:48

@zero:

Már készül az azonnali kérdés Pintér Sándor felé. :)

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.01.13. 14:49:36

A szerzői jaogok csak az ÁLAMELNÖK URAT illetik meg. Nem tudtátok?
Hejjesírásban is csak ő a mérvadó!

Szóval így lehet nevetségessé tenni egy egyébként a világ normális országaiban köztiszteletnek örvendő hivatalt.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.01.13. 14:51:23

Disszertációelolvasó-bűnözés.

Sejtettem, hogy egyszer hazánkat is eléri. Remélem Lázár még a héten hoz rá egy 2/3ados törvén, és Pintér mihamarabb intézkedik ennek szellemében.

draci 2012.01.13. 14:58:42

Mért a könyvtáros néniket basztatjátok, miért nem SP-t? A kisemberbe könnyebb belerúgni, nincs tétje,mi? Nektek is csak a pofátok nagy.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.01.13. 15:00:22

:-)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

mh1973 2012.01.13. 15:31:56

Kíváncsi vagyok mit nézhettek meg az origósok, azt hittem, hogy 2 nap alatt írtak neki egy új, saját doktorit 215 oldalon és már egy új doktorit fognak nyilvánosságra hozni és minden ami az elmúlt 2 napban történt az aljas rágalom lesz! :DDDDDDDD

Ironfist 2012.01.13. 16:04:18

"amiből később Tim Burton egy még szürreálisabb filmet forgatna, természetesen Johnny Depp-el a főszerepben .."

Ez csak nálam jelentette a kiollózást? :D

öreg rája · http://ezsemaz.blog.hu/ 2012.01.13. 16:08:24

Nnnna,a régi jó úttörő pajtás gyorsan elindította a riadó láncot :-D

mojszipupi 2012.01.13. 16:12:42

Csak be ne adja egy szemfüles origo-s gyakornok a suliban :P lol

Bakter 2012.01.13. 16:13:15

A hétfői Magyar Közlöny-ben már benne lesz, hogy csak kettő darab artidzsúsz matricával a szemén mehet a zember a könyvtárba, ahol a szerzői jogok laknak.

sárkányfő 2012.01.13. 16:19:02

Képviselők!

Akiben van becsület, nyújtson be egy törvényt, de még Hétfő reggel, amely szerint minden köztisztviselőnek, aki hamisította-lopta-vette a diplomáját/érettségijét/nyelvvizsgáját/stb., annak azonnal megszűnik az állami pozíciója.

Ami azt illeti, a hamis papírokkal kicsalt fizetését is visszaadhatná.

Tudom, hogy a Fidesz nem szavazná meg, de akkor már hivatalosan is kiállnak Schmitt mellett.

A törvényt amúgy Plaitól függetlenül is meg kell alkotni előbb utóbb, ha nem akarunk végleg elsüllyedni a saját (nem balkáni, hanem magyar) kollektív jellemtelenségünk, igénytelenségünk, cinizmusunk, züllésünk és apátiánk mocsarában.

Dr Gregory House 2012.01.13. 16:19:37

Bóvli országnak bóvli elnököt!

csintapala (törölt) 2012.01.13. 16:21:12

Neki szabadott másolni, de az ő másolatát már védik a szerzői jogok. Érdekes dolgok ezek.

Bakter 2012.01.13. 16:21:35

"Az államfő sorsával kapcsolatban megkérdeztük Orbán Viktor miniszterelnök szóvivőjét, Szijjártó Péter válaszában azt írta: "Egy ilyen méltatlan bulvárkacsával nem kívánunk foglalkozni"."

Vissza dógozni, csűrhe, ne kacsázzatok a méltatlan bulvárban!

bananarepublica 2012.01.13. 16:24:23

Mi magyarok megvedjuk az elnok urat-ez nem az ungariche Watter gatte!

En a Krizso Miso -a Brochlit Pajo -es a Branyicsko fiverek

Sicc 2012.01.13. 16:25:12

Schmitt Pál azért jobb harcos, mint Chuck Norris, mert nincs pofája, ami leszakadhatna.

ZBR 2012.01.13. 16:26:18

@Dinkainka:
Apropó NOB. Ők nem adnak ki egy közleményt, hogy elhatárolódnak Palitól, meg ilyenek? Vagy legalább egy olyat, hogy vizsgálják a dolgot? Kissé rájuk nézve is kínos a dolog...

Nemzeti forrasztékón 2012.01.13. 16:33:34

Majd Kerényi főrendező előíratja, hogy minden könyvtárban legyen egy "DISSZERTÁCIÓ ASZTALA" ahol a betérő kedves hazafi nemzetszín-zsinóros átkötésben olvashatja az álamelnöki kisdoktori kivonatolt változatát

Egyébként meg az origo és a zindex újságíróit ideje lenne az Országház után a könyvtárakból is kitiltani: összevissza lövöldöznek azzal a fránya mozsárágyús teleobjektívvel mindenféle beszédkéziratot meg disszertációt eltalálva

vasgyuszi 2012.01.13. 16:44:14

Az elnökúrnak lófasz a seggébe.
:)

D(r). our 2012.01.13. 16:45:27

Tovább a hungarikumi úton .......
Mit is várhatnánk.

Jannni 2012.01.13. 16:46:16

Nem tudom mi ez az izgágaság az ügy körül. Hol van az érintett? Látta, hallotta valaki az ügyben konkrétan érintett személy nyilatkozatát? Mondott akár egy szót is?
Holnap, vagy holnapután hazajön, most protokollárisan képvisel bennünket az ifi télisportok viadalán, mert most hazánkat érintően ez a legfontosabb esemény. Majd akkor ha ráér, meg lehet kérdezni.
Az elnököt meg ne bántsa senki, mert hazánkat képviseli, mint egy és legelső a legkiválóbbak és leginkább köztiszteletben állók közül.
Megjegyzem a helyesírási hibákról se tudna a külföld (mert nem igen tudják a magyar nyelvtant), ha nem cifráznák ki oly sokan.
Meg egyébként is nem a nép, hanem a fidesz választottja, úgyhogy psszzztttt !

ősbölény 2012.01.13. 16:50:27

A történet ugyan 1992-es, de elejétől végéig az államszocialista rendszer viszonyait idézi. Az ideológiai frontokon vitézkedő elvtársaknak kijárt a tudományos fokozat (Pozsgay és Berecz elvtársaknak a kandidátusi, Schmitt elvtársnak, a sportvonalról, úgy látszik, csak a kisdoktori). Az opponenesek és a szigorlatoztatók szintén elvtársi alapon működtek. 1994-ben ugyanezen az alapon szerzett jogi diplomát Deutsch Tamás, dezignált miniszterként. (Ez már az első FIDESZ-érában történt.)

Mérges 1234 2012.01.13. 16:51:02

@Jannni:

"Az elnököt meg ne bántsa senki, mert hazánkat képviseli, mint egy és legelső a legkiválóbbak és leginkább köztiszteletben állók közül."

De pont az a szégyen, hogy a Fidesz, illetve Viktor midnen posztra egy riheronygyot tett.......

Nem kiválló ő, mindig is egy gerinctelen szemét volt.

anti-political 2012.01.13. 16:52:23

@csintapala: szabadni nem szabadott, csak - természetesen TELJESEN véletlenül - az elbírálók nem vették észre a másolást.

Egyébként meg érdemes megfigyelni a HVG által közzétett összehasonlító dokumentumban nem csak a magyar és a francia változat közti hasonlóságokat, hanem a "Vizilabdázás", "Ijászat", "Labdarugás", "reviziója", "jövö" szavakat is. És most csak a tartalomjegyzékből írtam ki a hibákat. Pali bá' már akkor is a helyesírás mestere volt. :)

Tapogatott Kukorica 2012.01.13. 16:52:24

Ez meg csak a kezdet. Azt rebesgetik, hogy a helyesirasi szabalyzatot se lehet ezentul kivenni, csak a boritot lehet lefenykepezni.

D(r). our 2012.01.13. 16:52:40

@Jannni:
Igaz, ha személyesen cáfolja, azt viszont rögzítik nyilvánosan.
Ha később konkrétan mégis bebizonyosodik a copy, akkor nagy dajdaj lészen.
Előbb-utóbb.
Ha lehet, inkább előbb.

turulpina 2012.01.13. 16:55:11

Ún. jogsegély keretében védik a bolgár szellemi tulajdont, nincs itt semmi látnivaló, tovább, kérem.

Tapogatott Kukorica 2012.01.13. 16:56:48

Egyebkent forrasmegjelolessel nem lehetne belole idezni 215 oldalt? Csak kerdezem.

hower 2012.01.13. 17:03:33

Heh... szolgalelkűség rulez!

eöeöe 2012.01.13. 17:05:20

átadás-átvételi elismervény volt-e?! mi lesz így, ha eltűnick?!

hattyú 2012.01.13. 17:09:08

Ez most igaz????? Elképesztő. :D De még bőven van lejjebb! Hajrá!

Napkutya 2012.01.13. 17:19:23

Tudjátok, azt nem értem, hogy ha MINDEN rendben volt vele, akkor MIÉRT kellett ezt tennie a könyvtárosoknak. Ha teljesen korrekt az egész, én SP helyében teleplakátoltatnám vele a várost, hogy MINDENKI lássa, hazugság az egész.

Mégis mire számíthat?

Azt, nyilvánvalóan már senki sem hiszi el, sem itt sem Európában, ha egy szóvivő MEGMAGYARÁZZA. (Mellesleg, egyetemközivel kölcsönözhetőnek kell maradnia, különben automatice közröhej tárgya lesz.)

Mégis, így, most mire gondolhat mindenki?
Attól tartok, valami nem stimmel...

anti-political 2012.01.13. 17:23:22

@Tapogatott Kukorica: részlet innen: net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=99900076.TV

"34. § (1) A mű részletét - az átvevő mű jellege és célja által indokolt terjedelemben és az eredetihez híven - a forrás, valamint az ott megjelölt szerző megnevezésével bárki idézheti." nos, nem tudom, mi az indokolt terjedelem abban az esetben, ha a plagizálást akarod bebizonyítani, de nem hinném, hogy a teljes. Illetve az is kérdés, hogy mi van, ha több újság összefog és mindegyik idéz belőle egy kis részt. De másikat.

bananarepublica 2012.01.13. 17:27:04

A magyar ertelmezo keziszotar
20 evre titkositva : titokgazda : Dr S P
A helyesiras szabajai

Napkutya 2012.01.13. 17:28:16

@anti-political: Ugyanehhez: Lehetnék a teológia nagydoktora, ha bekopiznám a Bibliát egy dolgozatba, és a végére odaírnám, hogy "Ja, szerintem is!"

Mert akkor a terjedelem indifferens, a forrás meg bizonyos körökben kétségbevonhatatlan....
:)))

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.13. 17:29:50

Az pont elég, ha kijegyzetel belőle egy oldalt, ha annyi egyezik a blogár csóka szövegével, akkor már bukta...

Jenyei 2012.01.13. 17:32:17

Ez van akkora hír, mint amikor Stadler Úr az Utolsó vacsorát megvette 100 millió forintért, jól bezárta, és közölte, hogy annyira védeni kell, hogy aki mégis bemegy hogy megnézze -vámos, APEH-es- az a felelős a kárért.

D(r). our 2012.01.13. 17:35:49

@Napkutya:
Az "élet forrása" akkor is kétséges.
De ez az egész jellemző a jelenlegi politikai "elitre".
A szájtépő szóvivőknek is biztosan vannak blőrözésre "érett" dolgaik.
Azoknak a cáfolatait is el lehetne hallgatni napokig.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.01.13. 17:36:59

@Seduxen: A németjuhász okos kutya, ne degradáld egy képviselő szintjére.

Dolby kapitány 2012.01.13. 17:41:48

Istenem, közelebb ne engedjenek senkit a szent irathoz! A gondolattól is kiráz a hideg, hogy azok ott mit művelhettek volna, ha nem csapnak a kezükre.

anti-political 2012.01.13. 17:41:52

@Napkutya: Simán, ha befolyásosak az ismerőseid és a beadvány az értékelés után "ismeretlen módon" megsemmisül. :)

@hattyú: Ja, van, de csak a Hírcsárda híreinek valóságba való átültetésével lehet elérni.

Lasombra 2012.01.13. 17:47:53

tudom, köcsögség, de ha már smitpajánál, a magyar nyelv "védőszentlyénél" tartunk, egy apró kekeckedés:
Johnny Depp-pel.

amúgy tényleg egy vicc . szegény bolgár faszi sosem gondolta volna, hogy egyszer milyen népszerű lesz az írása. :)

s 2012.01.13. 17:52:24

Vicc a magyar jogrend, szőröstül - bőröstül. Nem lehet megbüntetni ezt a faszt, de aki ismertetni akarja annak a kurva dolgozatnak a tartalmát, azt megbasszák a szerzői jog megsértésére hivatkozva. Érted, bazdmeg? Szerzői jog. Ilyet nem basztam még, az kurva fasz. Mi van itt bazdmeg? Széjjel van baszódva az egész világ, vagy csak mi őrültünk meg, de kibaszottul?

Is 2012.01.13. 17:52:38

A cikk tetszik, de emlékeim szerint teljesen normális eljárás, hogy különféle szakdolgozatokat és disszertációkat nem lehet csak úgy tetszőlegesen fénymásolni vagy fényképezni. Alapvetően a szakdolgozatra készülő diákok ellen van ez bevezetve, nehogy túl sok jó ötletet merítsenek elődeik munkáiból... Jegyzetelni lehet, valószínűleg azon az alapon, hogy aki hajlandó kimásolni kézzel egy egész szakdolgozatot, az már be is adhatja ugyanazt, mert megérdemli :)
Mindezek miatt nekem is titokban kellett fényképeket készítenem, amikor a sajátom írásához végeztem anyaggyűjtést... :)

Így pedig ebben az esetben sem meglepő, hogy nem hagyták a másolást, mert a szabály az szabály, és nem a könyvtárosnéni feladata megítélni, hogy ez most csalárd szándékkal történő másolás vagy sem. Különben is, attól, hogy az illető újságíró/fotós, még készülhet a doktorijára... :D

JT_Biopower 2012.01.13. 17:53:12

Szerintem ez az SP ügy teljesen rendben van.
Amikor külföldre megy, akkor a nemzetet képviseli egymaga. A csalókat is.

Kis ember 2012.01.13. 17:53:45

Milyen jól jönne ilyenkor Grabowsky (nem a Kóka!) fényképezőgép-szeme!

s 2012.01.13. 17:57:12

Itt nem a másolást kellene tiltani, hanem azt, hogy ne töröljék ki a szaros seggüket se vele.

Napkutya 2012.01.13. 17:57:45

@Dour,: Ez egy érdekes gondolat, -de tényleg valami hasonló megy.

Egy gondolatkísérlet: Tegyük fel, az államfő csinált egy pucér bukfencet a Hősök Terén.

Szóvivői szinten:

- Az államfő NEM is volt ott. (Két hét sajtó szarrágás, bukta.)

- Az államfő ott volt, de semmi olyat nem tett, ami Európában már nem fordult volna elő. (Három hét szarrágás, + "azemúttnyócévben" többen is bukfenceztek. A sportruházatot meg semmilyen törvény nem szabályozza. Bukta.)

- Az ismert sportember tettével az egészséges testmozgást és testkultúrát népszerűsítette, a Magyar történelem hagyományait népszerűsítő legismertebb helyen! (Két hét sajtó szarrágás oda-vissza.)

ÉS, lássuk be, ITT is van a vége a történetnek, mert addigra történik valami SOKKAL szarabb, amiről ISMÉT beszélni kell... Az a baj, hogy egész egyszerűen, NINCS annyi időnk!

Hát, szerintem ennyi.

s 2012.01.13. 17:57:50

Mindenki menjen a picsába, méghozzá azonnal.

igényes 2012.01.13. 18:00:40

Azért ez egy kicsit gyanús! Lévai Anikó szakácskönyvét lehet olvasni, Szőcs Géza írta.

Nagyon tanúlságos könyv!

Agyvelőfelfújt disznóból vagy marhából
Hozzávalók
1 sertés vagy marha agy
2 evőkanál vaj
5 db tojás

zsemlemorzsa
¼ liter tej

s 2012.01.13. 18:01:02

Valaki verje már bele a faszát abba a kibaszott doktoriba.

D(r). our 2012.01.13. 18:01:34

@Napkutya:
Kihagytad a folyamatos nyelvizom gyakorlatot.
@s:
Mi ott vagyunk.
De Te is itt.

anti-political 2012.01.13. 18:02:43

@Dour,: határozottan jó ötlet. Eddig is megvolt a színvonalas szórakoztatás, de szerintem egyre jobb lesz. Most találtam ezt: hvg.hu/itthon/20120113_anonymous_szijjarto_peter . Feltételezéseim szerint vagy álhírportállá változott a HVG vagy, ami még rosszabb, valós volt az üzenet. Ha az utóbbi, akkor még súlyosabb a baj, mint eddig hittem.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.13. 18:02:52

@Is: Ezt értem, hogy nem szabad hozzáférni, de akkor hogy lehet - hiánypótló mű - ?

Lukas volt a polcon a helye ?

s 2012.01.13. 18:03:17

@Dour,: Észrevettem, baszki.

Бабаяга 2012.01.13. 18:03:55

@Tapogatott Kukorica: Mindenki az eredetire kíváncsi, a formátumra, hogy tényleg képes volt arra, hogy kihagyja a jegyzetapparátust.
A HVG pdf-je alapján elég vékonyka a bibliográfiája, BA-n várunk el ennyit. Szakirodalom meg szerintem dögivel volt, legalábbis a téma alapján. Egy PhD doktorinál (nem természettudomány) csak a szakirodalom 15-20 oldal.

s 2012.01.13. 18:04:18

@simonmondja.: Nem. Jukas vót a heje.

D(r). our 2012.01.13. 18:04:19

@igényes:
A jelenlegi szitu inkább felfújt agyvelővel kezdődik.
Van bőven mindkettőből. (marha, disznó)

magyar ember teli szájjal 2012.01.13. 18:04:33

Méltatlan ami a hazánkkal történik. És szomorú hogy ezt a blogot is feltörték a jelek szerint, és mocskolódást raktak fel rája.

D(r). our 2012.01.13. 18:05:00

@s:
Ha annyira akarod.
Ki vagy baszva.

s 2012.01.13. 18:06:26

@Dour,: Igazi haver vagy. Ha szar is.

elizon pucsnik 2012.01.13. 18:06:28

csere-bere rovat: "doktori szakdolgozatot adnék,patkány fedőnevű ügynökjelentésért cserébe jelige: elnökök"
cserélünk?

Бабаяга 2012.01.13. 18:10:35

@simonmondja.: Ja, ha egy doktori annyira hiánypótló, akkor általában publikálják is. Kiadják könyvként, a legfontosabb részeket megjelentetik egy folyóiratban. Miért nem jelent meg a könyv? Pedig az ilyen sportos könyveknek, főleg, ha azt egy olimpikon írta, még egy csepp piaca is lenne. (Összevetve mondjuk pl. egy ilyesmivel: A középföldi építészet hatása Vasudvarra a korai időszakban, vagy valami hasonlóan hasznos művel.)

igényes 2012.01.13. 18:14:36

www.noltv.hu/video/4103.html

Ez a lökött smitt az egészet leírhatta volna 50 oldalban.

kela-bá 2012.01.13. 18:15:05

Emberek ! De jó lenne, ha ez lenne a legnagyobb gond itt nálunk, meg a világban. Ekkora szellemi energiát szerintem felesleges erre a témára pazarolni. PUSKÁZOTT, mint minden vizsgázó. Az vesse rá az első követ aki nem tett hasonló "csintalanságot"
További szép napot !

aha, persze 2012.01.13. 18:16:22

Jajj, gyerekek...

NEM SZÁMÍT.

És kész, ennyi a sztori. Másolta (vagy talán kopi-pészteltette valakivel 50.000 forintért), és ennyi a történet. Most még nagy a feldúltság, van, aki kínjában röhög, vagy egy újabb arconköpés tudatosul a nép számára, aztán megy minden tovább, ahogy eddig. Ő felveszi a további milliós tiszteletdíjait, te pedig kommentelsz a következő vérlázító hírhez.

NA, EZ SZÁMÍT.

igényes 2012.01.13. 18:16:49

smitt doktorija magasan kiváló, addig mig nem teszi hozzá saját gondolatait. 185 oldal jó a többi szar.

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2012.01.13. 18:17:18

@Napkutya:
@Бабаяга: Végülis, ha valaki pont az olimpiák történetét kívánja tanulmányozni a kútforrásból,....
Hát lehet annak a tudásszomjnak útját állni ?

anti-political 2012.01.13. 18:19:11

@kela-bá: a köztársasági elnök azért nem egy "sima vizsgázó", még ha nem is közt. elnökként vizsgázott.

safranek 2012.01.13. 18:20:28

@anti-political: Hogyan is venné észre bármelyik bíráló a plagizálást. Nem hiszem, hogy olvasták a pár évvel azelőtti bolgár dolgozatot. Egyáltalán hogyan tudják ellenőrizni, hogy bárki nem másol le egy mondjuk Új-Zélandi dolgozatot.
Ezek ellenére, most kiderült. Minimum mondjon le!

Napkutya 2012.01.13. 18:20:35

@simonmondja.: Nem az a baj, ha iszom a kútról. A baj az, ha iszom, és a vizeletet próbálom értékesíteni palackozott vízként...

anti-political 2012.01.13. 18:21:16

@igényes: az nem is annyira rossz arány. Igaz, ha úgy vesszük, hogy 185 oldal plagizált, a többi sz.r, akkor meg nem jó.

Бабаяга 2012.01.13. 18:21:30

@kela-bá: Vetném én, de egy jogi kultúrában szocializálódtam, hogy erkölcsi értékem tiltakozik ellene, mint az ellen is, hogy más munkáját a sajátomnak tüntessem fel.
Ilyen ország nincs tényleg, ahol a konzervatívok a tisztességtelenség díszpéldányai, és még ideológiát is gyártanak hozzá. Ez nem keresztény, ez nem nemzeti, hanem ezek arconköpése.

safranek 2012.01.13. 18:21:40

@kela-bá: Azért egy doktori disszertáció nem egyenlő egy röpdolgozattal. Pláne, hogy pénzt is kapott utánna!

Napkutya 2012.01.13. 18:22:27

Na jó, talán ez kicsit durva volt...

Бабаяга 2012.01.13. 18:23:19

@simonmondja.: Ha tisztességes könyv, akkor egy olimpiai évben simán ki lehet adni, mert az emberek valamiért szeretnek könyvnek látszó tárgyat ajándékozni az ismerőseiknek. Jó, fel kellett volna egy-két képpel dobni, meg kellett volna neki promó.

Lasombra 2012.01.13. 18:25:34

@kela-bá: azon kívül, hogy valószínűleg ex-besúgó, közepesen retardált, és erősen köpönyegforgató a köztársasági elnökünk, kiderült, hogy csaló is. de hé! kit érdekel? Néró meg felgyújtotta Rómát. na bumm.

glinolid 2012.01.13. 18:29:04

Érdekes a Szegedi Egyetem Doktori Disszertációi 2000-ig visszamenőleg nyilvánosak, azok pdf formátumban, bárki számára, korlátlanul elérhetők. Megy a ködösítés ezerrel. Akit érdekel itt böngészhet kedvére:

doktori.bibl.u-szeged.hu/view/discipline/

röhögő 2012.01.13. 18:32:21

Mikor fogják drrrr. Skicc Plagi álamfő disszertációját 90 évre titkosítani?

val 2012.01.13. 18:35:16

OFF
"Az LMP-nek ítélte oda a Sánta Kutya-díjat a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság - tette közzé a civilek alkotta bizottság pénteken.
A Sánta Kutya-díjat 1996 óta azok kapják, akik a bizottság szerint félrevezetik az országot. A díjat minden péntek 13-án ítélik oda.
"A Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság, látván, hogy a Lehet Más a (gyöngyös) Pata - az SZDSZ legújabb generációjaként - mindig kiállt azért, ami Másnak jó, de cigánynak, magyarnak stb. egyaránt rossz, kiérdemelte a Sánta Kutya-díjat" - ismertette a bizottság döntését az MTI-vel Czakó Gábor író, publicista, a civilek alkotta bizottság egyik tagja.
Legutóbb Heller Ágnes filozófusnak ítélte oda a díjat a bizottság, akit indoklásuk szerint "az európai ugaron tolongó, Magyarországot önmagától hivatásszerűen védelmező internacionalisták közül" választottak.
Korábban Sánta Kutya-díjat kapott többek közt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Biszku Béla volt belügyminiszter, Gergényi Péter volt budapesti rendőrfőkapitány, Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, Jancsó Miklós filmrendező és Demszky Gábor, Budapest volt főpolgármestere is.
(MTI)
"
/OFF

igényes 2012.01.13. 18:36:04

Orbán összefosta magát! Jó volt Kövér Laci. Tudja már meg a Viktor ki az úr a Fideszben!

röhögő 2012.01.13. 18:36:51

TV2 tények. Járai szerint az EU jogszabályainak nem 100, hanem 150 százalékig kell megfelelni. Nocsak, nocsak, kezdődik az átállás? Menekülnek a süllyedő hajóról? Vikinek nem sok ideje van. Úgy szeretném már látni amikor a TEK kimenekíti a parlamentből. Rögtön vihetik is a Duna partra. Bár a románok becsukják a Vaskaput, nehogy leússzon.

igényes 2012.01.13. 18:37:51

Kövér László egyértelműen nagy csapást mért Orbánra. Miért?

Orbán smittben látta azt a személyt, aki a 2/3-ad szavazata alapján elfogadja őt királynak. smitt aláírja.

Napkutya 2012.01.13. 18:38:39

@val: Ez most vicc?

Dobj, kérlek egy linket!

Egész egyszerűen NEM hiszem el, hogy ez MTI, és hír lett.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.01.13. 18:40:17

@val: Érdekes módon ugyanazon nem jobboldali körből kerülnek ki a díjjazottak, ez biztos puszta véletlen. Egy újabb hiteles civil szerveződés. csak épp kilóg az orbáni lófasz a seggükből.

röhögő 2012.01.13. 18:40:27

@Napkutya: "Lehetnék a teológia nagydoktora, ha bekopiznám a Bibliát egy dolgozatba, és a végére odaírnám, hogy "Ja, szerintem is!" - Bazz... szétröhögtem magam. :-))

röhögő 2012.01.13. 18:42:18

@Sicc: "Schmitt Pál azért jobb harcos, mint Chuck Norris, mert nincs pofája, ami leszakadhatna." :-)))

igényes 2012.01.13. 18:45:57

@röhögő: Röhögni fogsz! Szerintem Orbán adott Simicskának vagy 10 milliárdot, hogy fesse le a Vaskaput. Hidd el!

safranek 2012.01.13. 18:46:51

@röhögő: és nincs gerince, amit eltörhetnének!

kela-bá 2012.01.13. 18:57:53

@Lasombra: @anti-political: @safranek: @Бабаяга: Kösz a reagálást. Igazuk van!
www.tenyek-tevhitek.hu ez még hasznos lehet. Jó egészséget !

Jannni 2012.01.13. 19:02:23

@Doubledecker: A génekben benne van, hogy aki hatalmat kap vagy szerez magának, igyekszik is megőrizni. Nem kell azon csodálkozni, ha hátvédnek vagy talpnyalót, vagy tőle sokkal okosabbat, de hűségest, vagy zsarolhatót, esetleg barátot vagy rokont igyekszik minél előbb betelepíteni. Az is járható út, hogy buta, de lelkesen hűséges pártfogó-pátrfogolt kerül be hátvédnek és vakon végrehajtónak.
Azt láthatjuk, hogy a kapkodás, a bosszú és elvakultság, hatalommámor mára olyan körülményeket teremtett, hogy erre a célra legalkalmasabb került oda, ahol van.
Ja, hogy sokaknak ez nem tetszik? Kit érdekel? A koncepcióba pontosan illeszkedik.

Trejo 2012.01.13. 19:04:48

Nemsokára kiadnak egy közleményt erről az ügyről, miszerint: Siker! Siker! Siker!
Elismerésként a palotaőrök számát megtriplázzák.

Napkutya 2012.01.13. 19:12:58

@röhögő: Köszi, de sajnos EZ történt.

Épp az imént nyilatkozta a Kertész, hogy amit lenyúlt, az csak az volt, amiből SP levonta rendkívül értékes következtetéseit, a fennmaradó néhány oldalon.. Summa Cum Laude!

Vazze, MOST nekilátok doktorit írni!!!

M. Péter 2012.01.13. 19:14:53

@Is: Ez egy doktori disszertáció volt, ami elvben eredeti munka, amit nyilvánosságra szokás hozni, pont azért, hogy a többi kutató meg akármilyen más érdeklődő is megismerhesse a tudomány legfrissebb állását. A szerző is szereti, ha minél többen olvassák és idézik a írását, ettől nő a hírneve. Jobb helyeken már az egyetemi könytárakban elektronikusan elérhetők a doktori disszertációk.

kela-bá 2012.01.13. 19:29:14

@M. Péter: Gratulálok, le a kalappal Ön előtt !

hower 2012.01.13. 19:34:32

index.hu/belfold/2012/01/13/plagiumugy_megszolalt_a_semmelweis_egyetem_dekanja/

„Nincs okunk feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely 1992-ben elbírálta a Schmitt Pál által benyújtott Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című értekezést"

"Nincs okunk", bazdmeg??

Бабаяга 2012.01.13. 19:38:08

@M. Péter: Ha nem rite, akkor publikálni kell. A könyvkiadás drága, ezért választják a pdf formát, de hozzáférhetőek, vannak fizetősek is, például Romániában a teljeset csak pénzért nézheted meg, töltheted le. Olvashatod, de nem másolhatod.

lanyi 2012.01.13. 19:39:58

Smitt úr plagizálása is egy dolgot mutat egyértelműen.

Itt nem Smitt a lényeg, hanem az hogy a kisemberek félnek Orbán hatalmától.
Itt vannak szerencsétlen könyvtárosok akik nem engedték meg hogy lefényképezzék Smitt semmitérő dolgozatát.
Mit gondoltok miért? Mert féltették a kis egzisztenciájukat.
Na ez az igazi probléma...

torró 2012.01.13. 19:40:29

INDEX:Az egyetem dékánja szerint
rendben van Schmitt doktorija .
Akkor most mi a helyzet?

mim 2012.01.13. 19:44:30

@torró: semmi a dékán is az állását félti

torró 2012.01.13. 19:52:36

Meg az is probléma lehetne ,ha most ,egy rakás doktori disszertációt átnyálaznának:)))
Mindegy.Ilyen pozícióba kerülés előtt illene mindenkinek átgondolni, nincs e támadható felület.Mert nálunk úgyis addig ás valaki, míg valami használhatót elő nem ás.
Azért azt is szívesen látnám, hogy a 9 havi munkát ki finanszírozta? Azért ez is szomorú, hogy ilyenek vagyunk! És Ferinek igaza volt! Tényleg kurva ország vagyunk!

mim 2012.01.13. 19:54:41

Igazából a jogkövetés Fidesz-es párlata:

Ha ők szegik meg, akkor az okés, mert ők a jó fijúk.
Ha más, akkor 110%-os büntetés, mert azok biztos rosz fijúk.
Ha észreveszi valaki a jó fijúk törvény szegését, akkor rosz fijú, mert a jó fijúk jók.
A jó fijúk morális fölénye eredendő. Aki ezt nem ismeri el, az rosz fijú, mert nem jó fijú. Ebből következően a rosz fijút jól meg kell büntetni, hátha jó fijú lesz belőle.

Jól írtam le, vagy jól írtam le?
Rosz fijú vagyok?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.13. 19:56:43

@torró: Szerintem is rendben van "Indegen Toll" törzsfőnök doktoria. Másolta. Na és? Pont olyan, mint a magyar társadalom. Trükközős, mutyiuós! Bohócország!

Scala 2012.01.13. 20:05:09

A Mission Impossible 4-ben van egy fotós kontaktlencse, csak pislogni kell vele, és megy át a szkennelt anyag. ;-)

ivrilider 2012.01.13. 20:09:29

hogy a fenébe lehet schmitt szerzői jogára hivatkozni, ha ő az egészet koppintotta??? botrány!!

Pharm_SD 2012.01.13. 20:21:21

Az én doktorim - mint az összes többi, ami az elmúlt évtizedben íródott - fent van a SE honlapján, pedig senki sem kérdezett meg, hogy akarom-e, hogy feltegyék. Most mi legyen, pereljem be az egyetemet? :)

röhögő 2012.01.13. 20:21:54

@mim: Bocsi, fontos dolgot kifelejtettél. Ha valamivel nem tudnak mit kezdeni a jogszabályok szerint, akkor visszamenőlegesen megváltoztatják a jogszabályt. Ha te a jog szerint jó fiú vagy, de nem tetszik a pofád, akkor visszamenőlegesen rossz fiú leszel.
Ez Orbán. A picsába felakaszthatná már a nép! Rákosi óta a legkártékonyabb. Kádárnak nem sok választása volt, ez a köcsög magától ilyen rohadék.

torró 2012.01.13. 20:21:57

Az a borzasztó,hogy én már semmin nem tudok meglepődni. Mivel én már élveztem a Rákosi korszakot is, idáig annyi hülyeséget láttam és tapasztaltam,hogy már semmi nem tud felizgatni /a csajokat még megnézem/. Pár évvel ezelőtt itt már leírtam, hogy a fiataloknak kell az élre állni és fordítani ha valami nem jól megy. De, nem otthon ülve ezt a nyomorult billentyűt ütögetni.Ez már csak nekünk való!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.01.13. 20:30:47

Én nagyon irígylem skicc palit. Nekem ugyanis becterewem van. Ez a betegség a gerinc gyulladásos teljes elmeszesedése. Ö ilyen betegséget nem tud kapni, hiszen nincs is gerince.

[megmondoember] 2012.01.13. 20:37:25

Bezzeg a bolgár könyvtárosok nem voltak ilyen kötelességtudóak. Mert akkor Pali bácsi (vagy akitől vette a szakdolgozatot, mert nekem ez tűnik valószínűbbnek, nem az, hogy ő maga írta még azt a keveset is, amiről egyelőre nem tudni honnan lopták) ugye nem tudta volna lemásolni a szóban forgó dolgozatot.

Egyébként meg sajnos a könyvtárosok maguk is törvényt sértenek, gyakorlatilag korlátozzák a sajtószabadságot amikor tiltják a disszertáció legalább egyes részeinek fotózását, másolását. Erre ugyanis a szerzői jogi törvénytöbb jogcímen is lehetőséget ad az eredeti szerző engedélyének hiányában (lásd szabad felhaszálás) - annak eldöntése pedig, hogy ezek a jogcímek az adott esetben léteznek és jogosan kerülnek -e használásra, nem nem a könyvtárosok, hanem a bíróság dolga.

mediacapic 2012.01.13. 20:42:13

Talán az egyetlen dolog ami a legfontosabb egy köztársaségi elnöki pozícióban lévő embernél, ez pedig a tekintély!!! Ha ez megvan akkor minden rendben, ha ezt nyilatkozatokkal kell magyarázni...

Szolgafiú69 2012.01.13. 20:43:23

@Lasombra: "azon kívül, hogy valószínűleg ex-besúgó, közepesen retardált, és erősen köpönyegforgató a köztársasági elnökünk, kiderült, hogy csaló is. de hé! kit érdekel? Néró meg felgyújtotta Rómát. na bumm. "

Ezen beszartam. :D

torró 2012.01.13. 20:43:35

Most hallottam a hírekben,hogy már a FIDESZ közeli értelmiségiek véleménye is az hogy elnök csere szükségeltetik.

shushu2 2012.01.13. 20:47:50

Józ nevetek amikor az INDEX vagy az RTL külön kiemeli a helyesírási hibákat Schmittel kapcsolatban, elég csak átfutni az INDEXET telis tele hibákkal az írásuk és ők elvileg "újságírók" :DDD

gerdo 2012.01.13. 20:51:05

Most olvastam : Tóth Miklós dekan azt mondja „Nincs okunk feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely 1992-ben elbírálta a Schmitt Pál által benyújtott Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című értekezést"

Kedves Miklos, ez esetben az on egyetemen szerzett oklevelek egy kalap szart sem ernek, onnek pedig egy rovid kozlemeny segitsegevel sikerult lealacsonyitania a Semmelweis nevet.

glad az egyetlen 2012.01.13. 20:56:58

Itt igazából az a durva, hogy a szerzői jogokra hivatkozva NEM tilthatják meg egy-két oldal másolását egy 180 oldalas anyag esetén!

Habár valóban tiltott egy védett anyag TELJES reprodukciója bármely, akár elektronikus formában, de a szerzői jogok nem térnek ki az idézetre, aminek méreténél a teljes anyag mérete a mérvadó. Szóval egy 5 oldalas anyagnál valóban nem lehet leközölni 2 oldalt, de egy ekkora anyagnál igen.

Most komolyan egyik médiumnak sincs jogásza?

Kandabula 2012.01.13. 20:57:59

Nekem ez az egész azért kínos, mert most írom a doktorimat és szemezgetni szerettem volna a Műből, természetesen a forrás megjelölésével. Úgy gondoltam, hogy nagy okosságok vannak benne, hiszen - gondolom - azért készült, hogy tanuljunk belőle. Szerencsére a bolgár verzió nem embargós.
A Kehelyben a dolgot simán megbeszéltük a patikussal és a rendőrfőnök úrral, mindenkinek nagyon teccik, és abban maradtunk, hogy itten bizony ezzel felségsértést követtünk el, és ebből még háború is lehet, mert a Szerzőnek ilyesfajta jogai is vannak, akkor meg miért ne lenne joga elcsórni mások gondolatait, ami csak egy papír. Mire Brechtschneider úr megérkezett, már arról beszélgettünk, hogy a sunyi karrierizmusnak nincs határa, mert például a gimnáziumigazgató úr is se tutta, hogy hány ablaka van egy tengeralattjárónak, oszt mégis tengerészkapitánynak jelentkezett. Fel is vették. Ezen aztán elgondolkodtunk.

Más: a nagykövetek kötelessége, hogy rendre jelentéseket küldjenek haza. Írásos jelentéseket... Megnéznék párat. Már csak a helyesírás miatt. Igaz, hogy akkoriban sem Svájccal, sem Spanyolországgal nem kerültünk fegyveres konfliktusba, így végül is jól dolgozott. (Rozsos is volt a színházban békefelelős.)

glad az egyetlen 2012.01.13. 21:00:27

@shushu2:
Én alapban nem szólom le a helyesírást hiszen diszlexiás vagyok ahogy Schmitt Pál is az, de anno éppen ezért valaki átnézte a disszertációm helyesírását mielőtt leadtam volna.
Ugyan így amikor a (volt köztársaság) elnöki hivatal kiad valamit akkor azt is javíthatná valaki, mert azért az mégis csak egy csúcs hivatal.
És ez alól nem mentesít az, hogy egyes on-line újságírók, hogyan írnak.

dr kíváncsivagyok 2012.01.13. 21:04:58

Persze , védik a szezői jogot,....de nem ám a zelnök úrét,...hanem a Bolgár szerzőét !!!!

dr kíváncsivagyok 2012.01.13. 21:08:47

@gerdo: „Nincs okunk feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely 1992-ben elbírálta a Schmitt Pál által benyújtott Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című értekezést"

Ez az,...hajrá,...mostantól legális a plágium a SOTE - n !!!!!!! Komolyan,...ezek elgondolkodnak azon hogy mit nyilatkoznak ??????

dr kíváncsivagyok 2012.01.13. 21:10:50

@shushu2: Józ nevetek amikor az INDEX vagy az RTL külön kiemeli a helyesírási hibákat Schmittel kapcsolatban, elég csak átfutni az INDEXET telis tele hibákkal az írásuk és ők elvileg "újságírók" :DDD

Te hülye fasz....tudod most mit hasonlítottál mihez ?,? Egy éhbérért író újságírót a Köztársaság Elnökével..... Állat...

torró 2012.01.13. 21:12:54

Most kaptam.Nagyon figyelemre méltó, ámbár lehet hogy csak én nem ismerem.De kiteszem, mert tényleg érdekes a jelen viszonyaink fényében!!
www.asztralutazas.hu/index.php/magyar/Yotengrit-avagy-a-nyirkai-joslat.html

glad az egyetlen 2012.01.13. 21:13:29

Mondjuk ez a "Bulvár kacsával nem foglalkozunk" szöveg egy elég egyértelmű helyzetben precedenst teremthet.
Holnap bemegyek a Tescoba, és kabát alá teszek 5 "settenkedő-bakács" téliszalámit, majd ha a security vissza akar tartani, akkor hanyag eleganciával közlöm: "Hogy én eltettem valamit? Na kérem én bulvár kacsával nem foglalkozom!" Osztán kisétálok jó napot.

R2 D2 2012.01.13. 21:15:35

A shit plagi hivatal szerint közösen dolgoztak, tehát kollégák voltak. Az pedig közismert, hogy . A "JÓ" kolléga nem csak igérget. Ha teheti , be(is)tart.

glad az egyetlen 2012.01.13. 21:19:21

A másik durvának, amúgy azt találom, hogy "summa cum laude" minősítést kaphat egy olyan disszertáció, ahol nincs elég forrás megjelölés és hibás megfogalmazások vannak benne.

Jofiu 2012.01.13. 21:22:56

Részek kimásolását kutatási vagy magán célra nem tagadhatják meg, az a szabad felhasználás kategóriába esik. (1999. évi LXXVI. törvény 35. §)
A reprográfiai díj megfizetése mellett természetesen.

Pali bácsinak meg azt üzenem, hogy ha 92-ben is hasonló volt a törvény mint az alábbi, akkor bizony törvényt sértett.
"1999. évi LXXVI. törvény 12. § (1) A szerzőt megilleti a jog, hogy művén és a művére vonatkozó közleményen - a közlemény terjedelmétől és jellegétől függően - szerzőként feltüntessék. A szerzőt a mű részletének átvétele, idézése vagy ismertetése esetén is meg kell jelölni."
"(2) Az át- vagy feldolgozáson, illetve a fordításon az alapul szolgáló mű szerzőjének nevét is fel kell tüntetni."
Kivéve persze ha az eredeti szerző bizonyíthatóan lemondott erről a jogról.

Бабаяга 2012.01.13. 21:24:38

@kíváncsivagyok: Oh yeahh!!
Erről a nyilatkozatról egy kiskamaszokkal folytatott beszélgetés jut az eszembe: téma a lopás. Az indexen, velveten megjelent egy cikk, szavazással, hogy mennyire tartasz ezt-azt lopásnak: letöltés, szőlő dézsmálás a szupermarkecben, csoki csenés, szomszéd terményének elfogyasztása. A társaság hangosabb fele lazán közölte, hogy lopás az, ha lebuksz. SP nem bukott le, mert summa cum laude védte a doktoriját, tehát az nem lopás. Ha az opponens rájön, hogy másoltál, akkor lopás. Ez az átlag magyar gondolkodás. Adócsaló az (orvos - hálapénz), aki lebukik, a többi ügyes.

droid_ · http://matyiszuro.blog.hu/ 2012.01.13. 21:28:50

ez volt már? másik fórumon találtam

A doktori értekezés nyilvánossága

11. § (1) A doktori értekezés mindenki számára nyilvános. A doktori értekezés és annak tézisei elektronikus, illetve nyomtatott formában való nyilvántartásáról, teljes terjedelmű nyilvánosságra hozataláról a felsőoktatási intézmény gondoskodik.
(2) A doktori értekezés és annak tézisei nyilvántartását elektronikus formában az intézmény honlapján külön adatbázisban - a doktori tézisek és értekezések adatbázisában - magyar és angol, esetleg más, az adott tudományág sajátosságainak megfelelő nyelven mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.
(3) A doktori értekezés egy nyomtatott példányát a doktori fokozatot odaítélő felsőoktatási intézmény központi könyvtárában, katalogizálva kell elhelyezni.
(4) A nyilvánosságra hozatal részletes szabályait a doktori szabályzat határozza meg azzal, hogy a nyilvánosságra hozatal méltányolható okból, a jelölt kérésére, a doktori tanács döntése alapján, legfeljebb két évig késleltethető.

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0700033.KOR

Kandabula 2012.01.13. 21:29:37

@glad az egyetlen: inkább kiflit egyél. Azt nem büntetik.

Kandabula 2012.01.13. 21:31:13

@shushu2: de ők nem nyelvvédők. Ne erőlködj.

R2 D2 2012.01.13. 21:31:42

Egyébként meg mindenki jön evvel a karaktergyilkosság szöveggel. De én ahogy látom, az orKbán, skicc, lézer, tömjén, girosz, kiflicsücsök, és bandája megnyilvánulásait, az inkább,
karakterÖNgyilkosság.

Бабаяга 2012.01.13. 21:32:02

@Kandabula: Az attól függ, hogy benne vagy-e a NER-ben. Aki benne van, az bűntelen, így nem is büntethető. Aki nincs benne, az bűnös, tehát még életfogytot is kaphat egy kifli csücsiért.

Kandabula 2012.01.13. 21:37:27

@torró: szerinted? Szeretnél dékán lenni? Leszel!

R2 D2 2012.01.13. 21:38:22

És az volt már , hogy ?
Plagizációóó a la Paya o oo ó
vagy valami hasonló
www.youtube.com/watch?v=qCVQpcY1au4

Kandabula 2012.01.13. 21:40:00

@Бабаяга: ne mááá! Nem hiszem. Csak cukkolsz.

Jofiu 2012.01.13. 21:41:59

@droid_:
Csak 2001-től van így.

Napkutya 2012.01.13. 21:48:48

@kíváncsivagyok: „Nincs okunk feltételezni, hogy nem kellően megalapozott döntést hozott az a bizottság, amely 1992-ben elbírálta a Schmitt Pál által benyújtott Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése című értekezést"

Nincs okom feltételezni, hogy ez a kijelentés, nem annak a mérlegelésével születettet, hogy a döntés pillanatában, az érintett, nem a legnagyobb magyar közjogi méltóság birtokosa.

Én. (Meg még néhányan.)

Persze, kétségtelen, ha korrekt módon VIZSGÁLHATÓ lesz a tény, akkor messze objektívabb vélemény alkotható a mainál.

ÉN ennek szurkolok.

Úgyhogy, HAJRÁ nyilvánosság!

viperakapitany 2012.01.13. 21:49:38

@Is: ugye érted. a hivatkozási alap: szerzői jogok:))))))

Egyedi nicket kell megadnod · http://irkalmanyok.blog.hu 2012.01.13. 21:58:15

Vidéki már meg sem jelenik? Akkor nagy lehet a baj.

SzLacika 2012.01.13. 22:00:40

Nem készül valaki mostanában doktorira ugyanezen az egyetemen?
A könyvtárban le kellene körmölni azt az irományt betűről betűre és beadni.

Képzeljétek el a bírák fejét, az évszázad poénja lenne :D

SvenH. (törölt) 2012.01.13. 22:01:33

amugy csak gondolatebresztonek:
kesport.hu/2010/01/22/az-alkotmanybirosaghoz-fordulnak-majorosek/
"Decemberben fogadta el az Országgyűlés a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény módosítását, mely szerint az olimpiai érem után járadékot kapó sportoló pénzének folyósítását felfüggesztik, ha a kedvezményezett eljárás alá kerül; ha megrovásra ítélik, a sportoló legalább három évig nem juthat pénzéhez."

Бабаяга 2012.01.13. 22:04:22

@SvenH.: Rá ez nem vonatkozik, mert mint bűncselekmény elévült. Tényleg nem történt semmi, ez csak tudományos és morális szempontból gáz. De ezt a két fogalmat nem ismerik a narancsok.

Napkutya 2012.01.13. 22:05:22

@SzLacika: Na, legyünk korrektek: Csak a bolgár részt lehet lenyúlni!

mmunkás 2012.01.13. 22:08:06

Mintha azt olvastam volna, hogy a MŰ tananyag, vagy az volt a TF-en, vagy a jogutódján.
Az nincs meg senkinek?

Бабаяга 2012.01.13. 22:12:58

SP mondta egy rendhagyó osztályfőnöki órán a dikákoknak: "tanulmányaik során valóban mindent elkövetnek-e a lehetőségeikhez képest. " (HVG 2011 június)
Ő tényleg mindent, de mindent elkövetett a lehetőségeihez képest. Nem volt képes összehozni egy doktorit, de lehetősége volt, hogy mások munkáját doktoriként adja be. Vitte is valamire.
(Tudom, most én se a tudományos életben megszokott módon idéztem. :-))

Бабаяга 2012.01.13. 22:14:46

@mmunkás: ajánlott irodalom. Remek az olyan ajánlott irodalom, amiből egy példány van 200 hallgatóra és nem másolható.
Egyébként te elolvastad az ajánlott irodalmat?

Kandabula 2012.01.13. 22:34:43

@Бабаяга: maraggyá má... Tele van titkokkal. Meg helyesírási hibákkal. Doktori disszertációk alapanyagához nem ajánlott.

Jannni 2012.01.13. 22:39:15

Emberek, ennek fele se tréfa !!!! A plagizálást cáfolja a MK Elnöki Hivatal, a SOTE dékánja, Szíjjártó Péter szóvivő, Martonyi János külügyminiszter. Mi a fene közük van hozzá, mit tudnak ezek a dologról ??? Nem más ez hölgyek és urak, mint a dzsentri politikai gőg, a polgár semmibe vétele, megalázása, a tudományos tevékenység megalázása. És a magyar tudományos címek európai, sőt világszinten való nevetségessé tétele.

Az érintett meg hallgat, mint sz*** a fűben.

Ez az a pont, amikor már annyira büdös a dolog, hogy gyalázat.

Ez a megalázás olyan foka, ami a tudományos címek sárba tiprását jelenti meztelen politikai célokért. A plágiumot tagadó prókátoroknak fogalmuk sincs milyen károkat okoznak, bár megszokhattuk már.

mmunkás 2012.01.13. 22:42:42

@Бабаяга: épp most találtam meg:
"disszertációja jelenleg az Olimpizmus, illetve Az olimpiai játékok gazdasági kérdései című tárgyak ajánlott irodalmában is szerepel."
Nekem inkább az jutott eszembe, hogy szerinted, ha ajánlották, elképzelhető-e, hogy nem másolták e kisipari módon hivatalból a TF-en?
(ajánlott olvasása: a legtöbbjét nem, néhányat, összességében elég sokat igen)

mmunkás 2012.01.13. 22:44:15

@mmunkás: nem másolták e = nem másolták le

Meridian74 2012.01.13. 22:46:09

@Jannni: "Az érintett meg hallgat, mint sz*** a fűben. "

na de hát az méltóságán aluli lenne, a szardobálók szarát takarítsa csak le a szolganép... ami jár neki. Mint Lézerjaninak az A8.

gerdo 2012.01.13. 22:56:11

En azt mondom minden magyar ember akinek van diplomamunkaja vagy disszertacioja es NEM lopta, KULDJON EGY PELDANYT A SANDOR PALOTABA! Csak hogy lassa, lehet becsuletesen is tanulni, dolgozni, elni.

Kandabula 2012.01.13. 22:57:20

@Napkutya: a többit most vizsgálják...

Kandabula 2012.01.13. 23:00:51

@mmunkás: ez a dolgozat most már csak szamizdatként, komoly pénzekért kapható. Hol van Demszky titkos nyomdája?

Бабаяга 2012.01.13. 23:01:52

@mmunkás: Ezek elég kamu tárgyak. Én például kamu tárgyból sose olvastam el az ajánlott irodalmat, csak ha itthon pihent a könyvespolcon. Ráadásul ez mégiscsak izomagyfőiskola, nem olyanok mennek oda, akik könyveket akarnak falni, sokkal inkább olyanok, akik ügyesek, fejlett mozgáskultúrával rendelkeznek. Nem nézem le őket, félre ne érts. Egyébként már nem is másolnak a hallgatók, legyen meg beszkennelve minden, túl jutottak a papíralapon a puskázást illetően. A beszkennelt cucc ott a mobilon, onnan másolják vizsgán a tételeket. (Ez nem a TF)

Undortodox 2012.01.13. 23:04:12

Az én szakdolgozatomat majdnem visszadobták, mert az egyik hivatkozás 1 oldallal előbbre mutatott, mint ahol a szerző idézett megállapítása volt. És ez nem egy doktori disszertáció. Amúgy tényleg tökre rendben van, hogy Pali bának egy, azaz egy darab hivatkozás nem volt a kurva dolgozatában. Pofám lesül.

Undortodox 2012.01.13. 23:05:07

Ballib zsidó-e vagyok most?

komplikato 2012.01.13. 23:05:22

@Meridian74: "Mint Lézerjaninak az A8." - S8, a múltkori riportból derült ki, hogy még ő is rosszul tudja :D

komplikato 2012.01.13. 23:07:36

@Undortodox: "Pali bának egy, azaz egy darab hivatkozás nem volt a kurva dolgozatában."

Az eredeti hír szerint csak kevés volt, és ott a "forrásanyagok" francia(?) címe magyarra volt fordítva az eredeti címek nélkül. Mondjuk érdekes, hogy a bolgár anyagot akkor franciából fordította vagy mi? Tehát volt forrásmegjelölés, csak részben hiányos, részben meg (szándékosan) félrevezető. nehogy már utánaolvasson valami okostojás.

lutria 2012.01.13. 23:09:53

Még a végén a HVGseket is be fogják perelni szerzői jog megsértéséért ,hitelrontásért stb.

Kandabula 2012.01.13. 23:12:30

@Jannni: mennyire igazad van! Valóban, az érdekelt, aki igazán tudja az igazságot lapít, akik meg nem tudják (?), a nevében (milyen alapon?) kárálnak. SP is megszólalhatna végre. No nem a hivatala. Hanem Ő maga. Nincs ez így jól. Azt hittem, sportember.

Kandabula 2012.01.13. 23:15:27

@Kompli: aszitte franciául a franc se tud, mehet a buli.

Kristl 2012.01.13. 23:16:27

Én azt se értem, hogy miért adtak ennek summa cum laudét ilyen kritikára.
Ha felteszem hogy' nem plágium, akkor is ilyen kritika (tele helyesírási hibával, nincs helyes forrásmegjelölés sok helyen, kicsi a hivatkozások köre, helytelen terminológiák stb.)
esetén ez kb lehetetlen.
Normális helyen még egy diploma esetén is erősen lerontják az értékelésed.

Бабаяга 2012.01.13. 23:18:16

@Kompli: A munka az franciául született, csak egy bolgár írta.
Nincs benne lábjegyzet/végjegyzet. Kb.: annyi forrás van megjelölve, mint egy közepes BA szakdolgozatban.
Igaza van unortodoxnak.

Mondjuk azt se értem, hogy ennek a kinyomozásához miért kellett 9 hónap. Megkeresem a könyvtárban a MŰvet, elolvasom. Megnézem a forrásokat, a címek alapján lecsekkolom a neten a szerzőket. Kiderül, hogy ilyen könyv nem létezik. Mit írtak akkor az idézett szerzők? Ez netes katalógusokkal simán kideríthető. Utána könyvtárközi kölcsönzéssel megszerzem a könyveket. Rájövök a turpisságra. Megírom a cikket. Ez nincs 9 havi napi nyolc órai munka.

ideasz 2012.01.13. 23:21:20

A PhD értekezések teljes szövegének megjelentetése
11. §

(1) A doktori értekezés mindenki számára nyilvános. A doktori értekezés és annak tézisei elektronikus, illetve nyomtatott formában való nyilvántartásáról, teljes terjedelmű nyilvánosságra hozataláról a felsőoktatási intézmény gondoskodik.

(2) A doktori értekezés és annak tézisei nyilvántartását elektronikus formában az intézmény honlapján külön adatbázisban - a doktori tézisek és értekezések adatbázisában - magyar és angol, esetleg más, az adott tudományág sajátosságainak megfelelő nyelven mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.

Бабаяга 2012.01.13. 23:25:43

@ideasz: De skicc még nem PhD-t írt. Az csak 1993 óta van Magyarországon. Írógéppel írták, ezért se vették komolyan a helyesírást. (Mondjuk 1991-ben nekünk egy vacak diplománál megmondták, hogy x súlyos hiba bukta.)

Undortodox 2012.01.13. 23:34:28

@Kompli: Konkréten nekem, minden oldalon, ahol hivatkozás volt, a bibliográfiában feltüntetett szakirodalomra utalva rögtön a mondat után be kellett szúrnom a hivatkozást. Pl.:
"...ezért helyénvaló a megállapítás: blablalbla (XY 2005, 11)..." (Szerző Kiadás éve, oldalszám)
A dolgozat végén található iradalomjegyzék pedig elárulja, hogy a szerző melyik könyvének, melyik kiadása hányadik oldalon tartalmazza a hivatkozási alapot. Akinél ez hanyagul volt megcsinálva, azt akkor is keresztre feszítették, ha az örök élet titkát fejtette meg a dolgozatában. És hangsúlyozom: ez egy vidéki egyetem alapszakán. Nem egy doktori. Bűzlik ez az egész.

vinyi 2012.01.13. 23:39:51

Csak tudnám mi különös van ebben? Sok más doksit ugyanúgy nem lehet lefényképezni, így ezt sem. Az, hogy egy hvg.hu kommentelő éppen plágiummal vádolja ezen a szabályon miért változtatna? Az is röhej, hogy mindenki kész tényként kezeli ezt az ügyet...

Бабаяга 2012.01.13. 23:43:48

@Undortodox: de nem vagy olimpikon, nincs olyan beszédes múltad, nem a beosztottad bírálta a diplomamunkádat. Tehát rád vonatkoznak a szabályok. Gondold bele, a főnököd munkáját kellene kritikával illetni, miközben te, egy szocializmusban szocializálódott szervilis emberke vagy.
Megküzdöttél a diplomamunkáddal? Igen, akkor te értékesebb vagy mint pali bá. Ezt pedig senki nem veheti el tőled, még ctrl c + ctrl v-vel sem.

Kandabula 2012.01.13. 23:52:29

@Бабаяга: azért egy államelnökbe belekötni nem mindennapi dolog! Ottan nagyon kell ülni a vádnak!

Kandabula 2012.01.13. 23:57:22

@Undortodox: büzlik, de nagyon. Egy vicc jut eszembe:
- Egy petymeg, meg egy petymeg, az hány petymeg?
- ?
- 19!
- ?
- Mert a petymegeket másként számolják.

Jannni 2012.01.13. 23:58:20

@vinyi: Én már megtanultam, ha köze nincs hozzá politikusok cáfolnak valamit (ezt igen komolyan cáfolják), az érintett meg hallgat, akkor ott vastag már a vaj. Pontosan ezen cáfolatok miatt tudom elhinni az ügyet, mert ha azt hallanám, olvasnám : "kivizsgáljuk, utána járunk, meglátjuk", akkor bizony én sem kezelhetném tényként. Amint a fentiekben már írtam, most már nagyon büdös a dolog, az érintett meg messzire viszi jó hírnevünket.

Már látom is magam előtt az alábbi szituációt:

A frissen végzett fiatal tudós doktor jelentkezik a Zimbabwei álláshirdetésre, mert hazánkban az istenért sem jut munkalehetőséghez.

- munkáltató: Ön ennyi mindent ismer és tud a feladatokról?
- tudósdoktor: Bizony, évekig tanultam az egyetemen, még doktori fokozatom is van.
- munkáltató: És Önt csak így elengedik ennyi költség és idő után külföldre dolgozni?
- tudósdoktor: Nem örülnek neki, de felszolgáló a mekiben nem szívesen lennék.
- munkáltató: Hol is és milyen eredménnyel végezte az iskoláit?
- tudósdoktor: ***** egyetemen, kitüntetéssel, dicsérettel.
- munkáltató: Hol van ez az egyetem?
- tudósdoktor: ez a **** egyetem, Magyarországon.
- munkáltató: Ide figyelj Öcsi sajt ! húzzál innen, nem kell ide nekem a bóvli ! Azt azért áruld már el, hogy másoltad a disszertációdat, vagy csak vetted, libákért !

Kandabula 2012.01.14. 00:00:23

Szóval államelnökünk egy petymeg. Bocs, Petymeg.

G. Wolf 2012.01.14. 00:22:23

www.doktori.hu/index.php?menuid=351&cid=3

33/2007. (III. 7.) Korm. rendelet doktori iskola létesítéséről és a doktori fokozatadásról

A doktori értekezés nyilvánossága

11. § (1) A doktori értekezés mindenki számára nyilvános. A doktori értekezés és annak tézisei elektronikus, illetve nyomtatott formában való nyilvántartásáról, teljes terjedelmű nyilvánosságra hozataláról a felsőoktatási intézmény gondoskodik.

(2) A doktori értekezés és annak tézisei nyilvántartását elektronikus formában az intézmény honlapján külön adatbázisban - a doktori tézisek és értekezések adatbázisában - magyar és angol, esetleg más, az adott tudományág sajátosságainak megfelelő nyelven mindenki számára hozzáférhetővé kell tenni.

(3) A doktori értekezés egy nyomtatott példányát a doktori fokozatot odaítélő felsőoktatási intézmény központi könyvtárában, katalogizálva kell elhelyezni.

(4) A nyilvánosságra hozatal részletes szabályait a doktori szabályzat határozza meg azzal, hogy a nyilvánosságra hozatal méltányolható okból, a jelölt kérésére, a doktori tanács döntése alapján, legfeljebb két évig késleltethető.

doominogame · http://www.doominogame.com 2012.01.14. 00:33:05

Azért nem lehet nyilvános, mert a jellegzetes helyesírási hibák hiánya lebuktatná palit.

2012.01.14. 01:08:33

Nah, hamarosan eljön az idő, amikor a tanár már nem ellenőrizheti a tanuló dolgozatát, mert szerzői jogot sért. Kezd ez a világ nagyon szürreális lenni.

Kandabula 2012.01.14. 01:10:18

@G. Wolf: Anyám! Te kis kötözködő!

tundrazuzmo (törölt) 2012.01.14. 01:14:00

Most szivárogtatta ki a Híradó: nem plágiumról van szó, pókeren nyerte a doktori dolgozat anyagát Nyikolájtól a mi Pali bácsink. "A póker is sport, olyan mint a vívás, nem értem mi ezzel a gond" - reagált a köztárselnök.

"Szerintem, valószínűleg biztos nem hazudik" - kommentálta az esetet a Híradó által kiválasztott szakértő, a 61-es villamos vezetője, aki évtizedek óta vezeti villamosát az Alkotás úton, a TF előtt, és állította, hogy plágiumot még nem látott arrafelé.

A Processzorok Nyomtatottáram Köre egyenesen hazugságnak nevezte a plágium vádját, és azonmód bebizonyították, hogy ilyen magyar szó nem létezik, akkor meg miről is beszélünk?

Zebugatta 2012.01.14. 02:35:39

Egyet nem értek.

A HVG munkatársa kilenc hónapig kutatta. Ha ezalatt sikerült teljes mértékben megbizonyosodni róla, hogy skicpali plagizált és bízik a saját józan szakmai ítélőképességében akkor miért nem tesz feljelentést a rendőrségen.

Ha pedig nem biztos a dolgában akkor miért járatja feleslegesen a száját.

Ez a baj ezzel a magyar politikai közéleti sajtóval.

Mindenki hal mindent, mindenki tud mindet, de senki nem tud konkrétumokat, bizonyítékokat és tényeket.

Ezért fog ez a történet is elhalni.

billy reed 2012.01.14. 03:09:55

Emberek! Nem értitek? Ennél nagyobb szerencse nem érhetett minket!
Kész csoda, hogy SP ledoktorált. Tehát ő egy csodadoktor. És az ország jelen helyzetében már csak egy csodatévő segíthet!
Megússzuk!!! Nemsokára jön a kézrátétel...
SP - Egy új remény!

preddy 2012.01.14. 06:18:15

Bezzeg ha Lausanne-ban így vigyáztak volna a bolgár sportdiplomata értekezésére, ma kevesebbek lennénk egy doktorral...

preddy 2012.01.14. 06:19:12

@Zebugatta:
Nem mindenki hal, csak a hal...

dbeata 2012.01.14. 06:48:31

Én most direkte trollkeresőbe jöttem ide... Szólok, ha találtam.

dbeata 2012.01.14. 06:50:42

@Zebugatta: Egyet nem értek én sem. Ha SP maga Írta, és rágalmazás történt, akkor miért nem perel? Miért nem követel helyreigazítást?

Ez rendőrségi ügy lenne? HIsz már elévült... Lehet, elvitték megsétáltatni a BRFK helyi irodájába amúgy.

dbeata 2012.01.14. 06:54:15

@vinyi: Nem érzed azt a fanyar iróniát...szerzői jogra hivatkozva nem lehet fotózni... Szerintem telitalálat!

Amúgy, tényleg nem lehet fotózni a diplomamunkákat meg ilyesmiket.

igényes 2012.01.14. 06:56:13

smitt majd hivatkozik erre, de hiába!

Közkincs (public domain) [szerkesztés] A magyar törvények nem ismerik a Public Domain fogalmát, vagyis amikor egy műről, pontosabban a hozzá fűződő szerzői jogairól a szerzője „lemond”. Egyfajta értelmezés szerint a Public Domain művek nem használhatóak a szerző engedélye nélkül. Másik értelmezés szerint a Public Domain egy olyan licenc, amely engedélyezi a mű korlátozások nélküli másolását és felhasználását, de a szerző továbbra is rendelkezik jogaival. Mivel az ilyen közkincsnek nyilvánított műveknél a szerző vélhetően éppen azért tette ezt, hogy ne akadályozza a felhasználást, ezért addig, míg a szerző ezt kifejezetten nem jelzi, a felhasználás hallgatólagosan mindenképpen lehetséges.

dbeata 2012.01.14. 07:01:40

@Бабаяга: "A társaság hangosabb fele lazán közölte, hogy lopás az, ha lebuksz. SP nem bukott le, mert summa cum laude védte a doktoriját, tehát az nem lopás. Ha az opponens rájön, hogy másoltál, akkor lopás. Ez az átlag magyar gondolkodás. Adócsaló az (orvos - hálapénz), aki lebukik, a többi ügyes."

És most képzeld el ezt a hangosabb fél társaságot, ahogy egy országot próbálnak menedzselni...

igényes 2012.01.14. 07:04:51

@dbeata: Szerintem nem évülhet el akkor, ha a lopás miatt még ma is jövedelmet kap az ellopott munka után.

smitt felvesz többszörös nyugdíjat, sport és munka. Tehát smitt nyugdíjalapjába beleszámították azt a temérdek pénzt, amit jogtalanul szerzett és a mai napig csal minden hónapban, amikor nyugdíját címzetes egyetemi doktorként átveszi

dbeata 2012.01.14. 07:09:15

@Бабаяга: "Ja, ha egy doktori annyira hiánypótló, akkor általában publikálják is. Kiadják könyvként, a legfontosabb részeket megjelentetik egy folyóiratban. Miért nem jelent meg a könyv? Pedig az ilyen sportos könyveknek, főleg, ha azt egy olimpikon írta, még egy csepp piaca is lenne. (Összevetve mondjuk pl. egy ilyesmivel: A középföldi építészet hatása Vasudvarra a korai időszakban, vagy valami hasonlóan hasznos művel.)"

Zseniális felvetés, valóban, sőt, pláne. Álamfőként biztos sikeres lehetett volna az a könyv? Hogy heverhetett egy ijen gyöngyszem a sutban?

dbeata 2012.01.14. 07:10:56

@igényes: Akkor csak kéne valamit mondani, nem?

Köldökszösz (csodalampa) 2012.01.14. 07:11:57

Szijjártó úr nyilatkozata:
Posztumusz eljárásban indítványozták a bolgár szerző büntetőjogi felelősségre vonását, amiért Smitt Pál disszertációjának döntő részét a bolgár szinte szó szerinti fordításban, forrásmegjelölés nélkül felhasználta disszertációjában. A Magyar Nemzet munkatársa már 11 hónapja vizsgálja a Lausanne-ban fellelhető példányt, amiben több bekezdés szó szerinti francia nyelvű fordítása a köztársasági elnök művének.

dbeata 2012.01.14. 07:12:53

Nem találtam, csak egyet (nem magamat)

Köldökszösz (csodalampa) 2012.01.14. 07:13:36

@dbeata: Szerénység. Ez az ismérve az igaz álamférfinak.

igényes 2012.01.14. 07:14:49

@dbeata: Hát valamit illene!

Kiváncsi vagyok, hogy smitt esetleg holnap lop-e egy pilóta jogosítványt, majd a fideszes polgármesterek felülnek a tongai járatra, melyet smitt vezet?

igényes 2012.01.14. 07:18:16

Olyan emberek értékelték jelesre és engedték át Schmitt Pál államfő plágiumgyanús doktori disszertációját, akik tagjai voltak egy szervezetnek, amelyet az akkor Schmitt által vezetett Magyar Olimpiai Bizottság hozott létre. A szervezet az olimpiai múlt gondozásáért felelt, és 1990-ig Schmitt vezette. Az egyik bíráló szerint rendben volt Schmitt lábjegyzeteket mellőző dolgozata, és politikai támadás az egész ügy.

dbeata 2012.01.14. 07:19:04

@igényes: Szép szertartás lenne, ugye? No de ez rosszmájúság. Amúgy Tonga is egy baráti banán-nemköztársaság? (a köztársaság szót nem tudom, hogy lehet áthúzni...)

dbeata 2012.01.14. 07:20:06

Tegnap megtudhattam, hogy a köztársasági elnök egy intézmény, és a kormány nem tehet semmit, nem léphet, mert ez az igazi demokrácia. (Giró-Szász András az ATV-ben).

igényes 2012.01.14. 07:20:18

Ambrus Attila lesz a következő fidesz jelölt, ha elvállalja. Őt nem érheti támadás, mert leülte.....

igényes 2012.01.14. 07:22:00

@dbeata: Néztem az ATV-t szánalmas volt a Girosz. Eldicsekedett, hogy ő kormányának tagja (hím), na és, hogy smitt intézmény? hatökör?

trojka 2012.01.14. 07:31:11

Szerintem, a bolgár lopta el Pali bá dolgozatát!

igényes 2012.01.14. 08:01:06

"2012. január 11. A Köztársasági Elnöki Hivatal közleménye

2012. 01. 11.
Schmitt Pál köztársasági elnök 1992-ben a Testnevelési Főiskolán „Az újkori olimpiai játékok programjának elemzése” címmel doktor. univ. értekezést készített. A hiánypótló munkát történész professzorok bírálták, akik summa cum laude minősítéssel értékelték. Annak eldöntése, hogy az értekezés tartalmi és alaki szempontból megfelelő-e, az ő hatáskörük volt.

A dolgozat minősítése önmagáért beszél!

Schmitt Pál, mint a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak 1983 óta tagja,
a forrásként is megjelölt Nyikolaj Georgijev neves sporttörténészt személyesen, jól ismerte.

Kutatásaik során több résztéma megtárgyalása során együttműködtek. A két munka legfontosabb alapforrásai a NOB ülések jegyzőkönyvei, valamint a NOB Végrehajtó Bizottságának jegyzőkönyvei, illetve a vizsgált olimpiák záródokumentumai.

A fentiek alapján a Köztársasági Elnöki Hivatal a cikkben megjelent plágium gyanúját a leghatározottabban visszautasítja. "

Mi ezzel a baj?

Ezzel a szöveggel az a baj, hogy 1992-ben nem volt Magyarországon Testnevelési Főiskola!
Bolondok ezek!

Az intézményt Klebelsberg Kunó kultuszminiszter fáradozása nyomán 1925-ben Magyar Királyi Testnevelési Főiskola néven nyitották meg, majd 1945-től Magyar Testnevelési Főiskola néven működött tovább. 1975-ben az ún. tudományegyetemek csoportjába sorolták, így egyetemi rangú intézménnyé vált, 1989-től a Magyar Testnevelési Egyetem elnevezést viselte. 2000. januárjától a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karaként működik.

dbeata 2012.01.14. 08:02:52

Erről az egészről eszembe jutott, amikor, még zsenge koromban az USA-ban voltam, és ott alkalmam volt barátságot kötni egy-két kortársammal,20-on évesekkel (meg ide is jöttek, Magyarországra, akkor még trendi dolog volt idejönni, akár hónapokra is!), és arról vitatkoztunk, hogy a dolgozatnál puskázni mennyire etikus-e. Ők nagyon határozottan kiálltak amellett, hogy azt nagyon nem szabad, és hogy ciki. Itt, nálunk, Mutyiland-on viszont ez teljesen elfogadott és alkalmazott. Ja, hogy ez egyszer vissza tud ütni? Akkor sajnos, a következményeket viselnünk is kell. Ezzel nem azt akartam mondani, hogy én soha, sehol nem puskáztam. Én is kipuskáztam a magamét. De mondjuk nem állok oda, hogy nosza, válasszatok álamfőnek.

igényes 2012.01.14. 08:10:43

Kej fől magar!

Kej föl magar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Buda-Pest, 1992. március 13.)

Itt pedig egy hasonló, melyet 1848-ban loptak smittől!
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Sehonnai bitang ember,
Ki most, ha kell, halni nem mer,
Kinek drágább rongy élete,
Mint a haza becsülete.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Fényesebb a láncnál a kard,
Jobban ékesíti a kart,
És mi mégis láncot hordtunk!
Ide veled, régi kardunk!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
A magyar név megint szép lesz,
Méltó régi nagy hiréhez;
Mit rákentek a századok,
Lemossuk a gyalázatot!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Hol sírjaink domborulnak,
Unokáink leborulnak,
És áldó imádság mellett
Mondják el szent neveinket.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
(Pest, 1848. március 13.)

KayaIbrahim 2012.01.14. 08:44:09

@shushu2: Te is átfuthattad volna a sajátod.......

Kotkodus 2012.01.14. 09:31:39

bárcsak írástudatlansága lenne a legngyobb baj az álamelnökurral...

herut 2012.01.14. 09:33:54

Alig várom,hogy a szelektíven informálódó, békemenetes B.Zsolti írjon -tőle szokatlanul- zsidózó,kommunistázó,elmúltnyolcévező, lángszavú cikket SP elnök védelmében!
Ettől talán még jobb volna,ha felvonuló társa,a zálogosdiból jól élő, sajátosan művelt PA írná a cikket.

Hajdú Peter 2012.01.14. 09:38:17

Szart se szamit,hogy masolta e vagy sem. A vizsgan atment tehat minden rendben. Azt tesek tamadni, aki jonak talalta azt a doktorit, ne a tiszteseges becsuletes erinthetetlen Smith Palit.

KopaszMercis 2012.01.14. 09:41:58

@shushu2:
Igen ujsagiro
Nem a nyelvet vedo legfobb kozjogi meltosag... Raadasul azujsagirok hibai tobbnyire elgepelesek. A schmitt nem tud gepelni sem:( Viktor se.

Hajdú Peter 2012.01.14. 09:54:55

Egyebbkent nem tudom miert ez rinyalas, aki allit valamit, az bizonyitson. Ha Smit Pali masolta doktorijat, es ez valakit zavar, akkor mutassa be a bizonyitekait. Ha meg nem tudja bizonyitani akkor meg menjen az annnyaba.

bebe tv 2012.01.14. 10:10:17

@Napkutya: Nagyon sántít a Pali bá' életműve hiszen tegnap már az is kiderült, hogy akik elbírálták Schmitt Pál összes műveit azaz azt az egyet, azokról kiderült, hogy a MOB által létrehozott intézetnél voltak alkalmazva, és Pali díszpinty gyakorlatilag a felettesük volt. Próbálták volna csak meg visszadobni a nagy művet, hogy aszongya: Schmitt elvtárs ez úgy ahogy van lopás. Hát megnézhették volna magukat.
A másik verzió, annyira sugárzik belőle a tudás, hogy meg voltak róla győződve ilyen csak egy volt kispados vívó MOB elnök elméjéből tud kipattanni. Ráadásul annyira művelt, hogy 70 éves fejjel elkezdett tárogatózni és bibliát olvasni. Egy ennyire hívő ember pedig azt is tudja, mit mond a tízparancsolat.
VII. Ne lopj!
VIlI. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!
X. Mások tulajdonát ne kívánd!
Ebből a zemberek embere nebulóként csak az elsőt tanulta meg, de azt nagyon. Utána már nem is járt hittanra mert ebből már rögtön megtudta, hogyan működik a rendszer.
I. Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!

Roy 2012.01.14. 10:11:24

@glad az egyetlen: 180 oldalt másolt át a kb. 220 oldalból, és nem két oldalt a 180-ból.
@Hajdú Peter: Úgy tudom csak a egyetem anyaga veszett el. A doktorik mikrofilmanyagait nem találják. Érdekes, nem?
Látom nagyon véded. Csak nem vagy egy fideszdroid? Remélem a kormány melletti tüntetésen ott leszel?

bebe tv 2012.01.14. 10:15:03

@vinyi: Smitt Palisan.Nem a Móna Líza fesmény ez amíbe kárt tehettne a vakkú vílanntása.

bebe tv 2012.01.14. 10:17:25

@KayaIbrahim: Ha már itt tartunk, hát a Twitter Tomi sem olvasta el a diploma dolgozatát amikor sport miniszter volt, mert elsőre azért dobták neki vissza mert még alá sem írta.

Wagem 2012.01.14. 10:17:39

Sarka Katának kiszakadt a mell implantátuma.Erre varrjatok gombot hazafiak.

Wagem 2012.01.14. 10:20:17

Már Muppet sem a régi.Index hír.

bebe tv 2012.01.14. 10:42:33

@igényes: Ambrus Attila lesz a következő fidesz jelölt, ha elvállalja. Őt nem érheti támadás, mert leülte.....

Ő pedig a nemzetvédelmi egyetemen írja majd meg a doktoriját aminek a címe az lesz: "Hogyan adjuk el a Rottenbiller utca faburkolatát Székesfehérvár szabad királyi városának, és Nagyvárad városának 1000 db budai kandelábert" amit majd a korabeli rendőrségi jegyzőkönyvekből másol majd ki.

bebe tv 2012.01.14. 10:46:13

@Hajdú Peter: Jól beszélsz. Ezzel csak az a baj, hogy én sem tudom rólad bebizonyítani, hogy defektes vagy, mert a Lipótmező kiürítése közben eltűnt a félcédulád.

na__most__akkor 2012.01.14. 10:48:07

@kíváncsivagyok: Te hülye fasz....tudod most mit hasonlítottál mihez ?,? Egy éhbérért író újságírót a Köztársaság Elnökével..... Állat...

Hát igen.
A "Köztársaság Elnökének" egy kicsit más kategóriába kéne esnie.

De nem. A "Köztársaság Elnöke" ugyanolyan F@$2, mint az itt kommentelők többsége.

Szeeeegéééény...

csárli hárper 2012.01.14. 10:50:56

@Hajdú Peter:" ne a tiszteseges becsuletes erinthetetlen Smith Palit."

aranyapám, a smitplagiról van szó!
vele kapcsolatban ilyen szavakat leírni, hogy is mondjam....kicsit gáz....

igényes 2012.01.14. 10:57:43

@bebe tv:

Én, Strasznov Ignác, a szélhámos Mikola Menyhért, volt császári és királyi mesterdetektív szerint Strasznov Ignác a Monarchia legnagyobb szélhámosa volt. Jellemzéséül csak annyit, hogy már 23 éves korában eladta az egész Vérmezőt bolgárkertészetnek...

Én, Schmitt Pál a szélhámos Pintér Sándor,jelenlegi császári és királyi mesterdetektív szerint Schmitt Pál Magyarország legnagyobb szélhámosa jelenleg Jellemzéséül csak annyit, hogy már 18 éves korában eladta magát az ördögnek.

bebe tv 2012.01.14. 10:58:31

@igényes: Csak eggyet nem értek. Hogyan tudott megtanúlni anyi kressz táblát. Szerintem lyelenleg egyedűl csak a job kéz szabáj az amit fel is mer, míközben rozsa füzérel a nyakába, tsutorával a szályába elméjűlten jácca a tárógatolyán a kótábol , hogy aszongya" Hely Rákocy, Bercsénnyi, Bezzerédi".

Hajdú Peter 2012.01.14. 11:22:16

@Roy: "Úgy tudom csak a egyetem anyaga veszett el. A doktorik mikrofilmanyagait nem találják. Érdekes, nem?"

Annyit latok, hogy van par ujsagiro, akik a Gyurcsanytol kapjak a fizetesuket, ( mint ahogy kiderult Bajnai Gordon meg Hillary Clintontol kapja a fizeteset ) es allitotak valamit, amt nem tudnak bizonyitani. Es mindenfele baromsagra hivatkoznak, hogy miert nem. Pillanatnyilag ezek a tenyek a tobbi csak mellebeszeles.

csárli hárper 2012.01.14. 11:23:17

kaptam valami felszólítást valami faszomtuggya ügyvédtől, ő is dr. lefénymásoltam, és úgy döntöttem mától én is doktor vagyok :)

igényes 2012.01.14. 11:43:13

@bebe tv:

Pál az emberek embere!

Nyugdíja van, sport nyugdíja van, fizetése van, osztaléka van., repije van. Pali esténként Katival tornázik. Ma már csak kettesben!

Pali hozza a ládikát és begyömöszöli a pénzt, az összeset, külön rekesz a számláknak is.

Pali keze nagyon érdes, annyi pénz folyik át, de nem el a keze között, hogy az csoda. Pénzszállítók viszik egyenest Bécsbe, Bernbe a lovét. A TeK részére egy kihívás az egész. Mondjuk erre szakosodtak. Pali jelenleg jegeli a számláját.

Airgüzü 2012.01.14. 12:29:44

Naszóval, fejtegessünk kicsit logikusan!
1.) Ha megegyezik SP doltori disszertációja a bolgár úréval, akkor objektíven meg lehet vizsgálni, ki írta meg előbb, s ebből az is kiderül, ki másolta (plagizálta) a másikról. Vannak magyarországon franciául tudó emberek, vessék objektíven össze a két könyvet, s fehéren-feketén kiderül, egyezik-e, vagy sem.
2.) Nem lepődök meg az egyetem közleményén, nem is vártam mást. Ugyanis mind az intézmény, mind a benne lévő nagytudású bírálók CINKOSAI voltak SP-nek ügyében. Ha úgy fogadták el és minősítették summa cum laude módon, hogy a disszertáció sem a tartalmi, sem a szokásos, megkövetelt és ismert alaki követelménynek nem felelt meg, akkor ők is felelősségre vonhatók lennének. Ilyen módon, SP az Ecserin is megvásárolhatta volna dolgozatát, a tisztelt opponensek, akkor is elfogadták volna. Elvégre kenyéradó gazdájuk fércművébe nem illik belepiszkálni.
3.) Én azt is megvizsgálnám, nem volt e eleve összeegyeztethetlen az, tudományosan etikátlan, erkölcsileg megkifogásolható, hogy beosztott bírálja a főnök, munkatárs stb. művét
4.) Nem zörög a haraszt... A köztárasági elnöknek, mint országunk első számú polgárának példaképnek kell lenni mindenki számára. Ő viszi hírünket küldföldre, ő reprezentál, tárgyal, érvel, kitüntet, feloldoz, amnesztiában részesít, felszólal, véleményt mond, nyilatkozik, ő teremti meg a nemzet egységét (?!) stb. Neki nemcsak maximálisan feddhetetlennek kell lennie, hanem ANNAK IS KELL LÁTSZANI! Példaképként kellene közöttünk élnie, nem támadott, lesajnált, becsületét eljátszott, kigúnyolt embernek...
5.) Ha meg minden hozzá közelálló csókos mellette érvel, az fölöttébb gyanús.
6.) Akár igaz a plagizálás, akár nem, ekkora erkölcsi hendikeppel nem lenne szabad köztársasági elnöknek maradnia! Ez megint csak Mutyiországot minősíti, hogy a kisembernek semmit, nagyembernek mindent szabad és elnéznek. Hogy vannak egyenlő, de még egyenlőbb polgárok, s országunkban továbbra sincs sem jogkövető, sem törvénytisztelő magatartás. Egy ország, ahol minden megtehető következmények nélkül...
7.) Én égnék a helyében, bárhol is kellene megfordulnom, megnyilatkoznom
De én nem ő vagyok...

KayaIbrahim 2012.01.14. 12:33:27

@bebe tv: Persze, tudom, csak azért írtam mert az első szónál már te is hibát vétettél:)

bebe tv 2012.01.14. 12:48:25

@KayaIbrahim: Mondd má meg mejik vólt az a szo. Hagy váglyam le aztat a ball csúklom tővestöl.

Roy 2012.01.14. 12:53:20

@Hajdú Peter: Az utóbbira reagálva, Bajnai soha nem tagadta azt, hogy az alapítványt Amerika is támogatja. Azt meg milyen hírforrásból tudod, hogy Gyurcsány fizet bizonyos újságírókat. Ami Smitth
Pál doktoriját illeti, elég érdekez, hogy se a disztertáció anyagát, se a mikrofilmet nem találják pont most amikor kirobbant a botrány. Érdekes a HVG még is megszerezte.
Szerintem ez a Fidesz műve, így akarják Palit leváltani, és Orbán ülhet a helyére.
Ez olyan mint az öszödi beszéd. Ott a saját pártja szivárogtatta ki.

bebe tv 2012.01.14. 13:12:05

@Airgüzü: 7.) Én égnék a helyében, bárhol is kellene megfordulnom, megnyilatkoznom
De én nem ő vagyok...

Minden észrevételed helyes. Azonban úgy látszik, csak mi kisemberek vagyunk ennyire finnyásak a tisztességre. Gondom már csak azért is mert nekünk a kiadós anyagi javak hiányában csak ezzel büszkélkedhetünk. Attól azonban nem kell félned, hogy a tőled idézett 7. pontot elolvasva, Pál mea culpát hajt végre magán. Nem tudja mi az, mert szegény még most is összekeveri a harakirivel és még sokáig élvezni szeretné a pártállamban sportolóként megszerzett tudása gyümölcseit.
Nincs esélye, mert az aki 50 éven keresztül elvtelen és gerinctelen volt az már azt hiszi, hogy az a normális, főleg ha viszi is vele valamire. Ő semennyivel sem különb, mint a felsőfokú végzettség híján annak idején marxista egyetemet elvégzett káderek. Pláne ha még doktoráltak is belőle. Mert nem kevés volt ilyen. Marxista közgazdaságtan vagy politikai tudományok doktori cím. Hajaj. Lehet, hogy még maga Matolcsy is ott doktorált 1981-ben, mert az iparhoz annyi dunsztja van, mint nekem kibernetikához.

brob 2012.01.14. 14:21:21

Nyilván azért kapott "summa cum laude" minősítést a doktorijára-amiről az eddigiek ismeretében mondhatjuk, hogy hanyag fércmunka-mert már akkor is valaki valakijének az rokona/barátja/ vadász-, vagy ivópajtása volt....

glad az egyetlen 2012.01.14. 16:36:07

@Roy:
Drága Roy én az újságírókról beszéltem, akiknek nem engedték, hogy SP lopott anyagából egy-két oldalt lefotózzanak, mert hogy a szerzői jog...

dr. Aullah 2012.01.14. 19:18:11

Ha ártatlan lenne, akkor simán azt kellett volna, hogy az első pár napban (most már nem ér, mert ennyi idő alatt simán újraírják) megmutatni a zújságíróknak. Mivel ennek pont az ellenkezője történt, ne legyen senkinek sem illúziója: A vád megáll. Bizony itt pálgium történt.
Ismét rajtunk röhög az egész ország. Én nem akarok ilyen országban élni.

Ironfist 2012.01.15. 03:31:47

@Hajdú Peter:
" es allitotak valamit, amt nem tudnak bizonyitani. Es mindenfele baromsagra hivatkoznak, hogy miert nem. Pillanatnyilag ezek a tenyek a tobbi csak mellebeszeles."

Nem tudnak bizonyítani? Nem elég bizonyíték az a 180 szóról szóra megegyező írás? Vagy közvetve nem elég bizonyíték, hogy Plagi bátyánk a vádakra nem elővette a doktoriját, hogy tessék bazmeg, tök más a kettő, hanem inkább elrejtette, nehogy meg lehessen vizsgálni?

"Annyit latok, hogy van par ujsagiro, akik a Gyurcsanytol kapjak a fizetesuket, ( mint ahogy kiderult Bajnai Gordon meg Hillary Clintontol kapja a fizeteset )"

Erre most hadd ne kelljen reagálnom, annyira szánalmas.

kuki123 2012.01.15. 14:32:32

@SzLacika: az lenne az évszázad poénja ha át is mennének...

mer ugye nem hiszem hogy valaki is (prof. főiskolai tanár stb) a copy paste irományt

Ironfist 2012.01.15. 18:17:59

@Airgüzü:
"Naszóval, fejtegessünk kicsit logikusan!
1.) Ha megegyezik SP doltori disszertációja a bolgár úréval, akkor objektíven meg lehet vizsgálni, ki írta meg előbb, s ebből az is kiderül, ki másolta (plagizálta) a másikról. Vannak magyarországon franciául tudó emberek, vessék objektíven össze a két könyvet, s fehéren-feketén kiderül, egyezik-e, vagy sem."

Megpróbálták, csak sajnos szerzői jogok. Vastagabb bőr, mint mikor Lázár János mondta ki, hogy nem tűrjük tovább az audisokat...

"2.) Nem lepődök meg az egyetem közleményén, nem is vártam mást. Ugyanis mind az intézmény, mind a benne lévő nagytudású bírálók CINKOSAI voltak SP-nek ügyében. Ha úgy fogadták el és minősítették summa cum laude módon, hogy a disszertáció sem a tartalmi, sem a szokásos, megkövetelt és ismert alaki követelménynek nem felelt meg, akkor ők is felelősségre vonhatók lennének. Ilyen módon, SP az Ecserin is megvásárolhatta volna dolgozatát, a tisztelt opponensek, akkor is elfogadták volna. Elvégre kenyéradó gazdájuk fércművébe nem illik belepiszkálni."

Pontosan. Azokat, akik elfogadták ezt, ugyanúgy felelősségre vonni!

"3.) Én azt is megvizsgálnám, nem volt e eleve összeegyeztethetlen az, tudományosan etikátlan, erkölcsileg megkifogásolható, hogy beosztott bírálja a főnök, munkatárs stb. művét"

Azért akkor még nem volt a főnökük. Akkor még csak az olimpikonságától voltak hanyattesve.

"4.) Nem zörög a haraszt... A köztárasági elnöknek, mint országunk első számú polgárának példaképnek kell lenni mindenki számára. Ő viszi hírünket küldföldre, ő reprezentál, tárgyal, érvel, kitüntet, feloldoz, amnesztiában részesít, felszólal, véleményt mond, nyilatkozik, ő teremti meg a nemzet egységét (?!) stb. Neki nemcsak maximálisan feddhetetlennek kell lennie, hanem ANNAK IS KELL LÁTSZANI! Példaképként kellene közöttünk élnie, nem támadott, lesajnált, becsületét eljátszott, kigúnyolt embernek..."

Azt elfelejtetted, hogy megvédi a magyar nyelvet. Azzal, hogy nem tud heJesen írni, már eleve lejáratta magát. Mondjuk csak azt ígérte, hogy megvédi a nyelvet, nem azt, hogy használja is...

"5.) Ha meg minden hozzá közelálló csókos mellette érvel, az fölöttébb gyanús. "

Kénytelenek. Pártpolitika. Meg íme egy újabb alkalom, hogy a főnöki körnek nyalhatnak.

"6.) Akár igaz a plagizálás, akár nem, ekkora erkölcsi hendikeppel nem lenne szabad köztársasági elnöknek maradnia! Ez megint csak Mutyiországot minősíti, hogy a kisembernek semmit, nagyembernek mindent szabad és elnéznek. Hogy vannak egyenlő, de még egyenlőbb polgárok, s országunkban továbbra sincs sem jogkövető, sem törvénytisztelő magatartás. Egy ország, ahol minden megtehető következmények nélkül..."

Ja kérem, ez már csak ilyen. A jog olyan, hogy aki meg tudja fizetni, annak jogában áll olyanokat is tenni, amit amúgy nem lehetne a törvény szerint, aki meg nem tudja megfizetni annak az sem mindig joga, ami amúgy joga volna.

"7.) Én égnék a helyében, bárhol is kellene megfordulnom, megnyilatkoznom
De én nem ő vagyok..."

A fideszék minden tagján csodálkozom, hogy hogy képesek nem szembeköpni magukat reggelente. Eggyel több, vagy kevesebb nem számít.

süti beállítások módosítása