Skip to content


       Szűrés lista

Budapesti Közlekedési Vezetékkülönadó

Március 17-én 5 milliárd forintot, 21-én 2 milliárdot, 26-án 4,5 milliárd forint lejáró hitelt kellene a BKV-nak 3 különböző banknak visszafizetnie, aztán áprilisban még 15 milliárdot.

Az óra ketyeg, a BKV-finanszírozása még ugyanúgy a homályban lebeg, mint az IMF-megállapodás.

A BKV megmentésén hazánk legnagyobb koponyái dolgoznak, ahogy közeledik a piros filccel bekarikázott március 17-e, egyre nagyobb szabású ötletekkel állnak elő. Februárban még mindenki röhögött Rogán Antal autósbérlet ötletén, azután azonban megelégelve a nagy brainstormingot, tényleg a legjobbakra bízták a Tervezést: a Századvég Gazdásgkutató Zrt-re. Az nem számít, hogy a Századvégnek semmiféle tapasztalata sincs a BKV-val vagy a tömegközlekedéssel kapcsolatban, kit érdekelnek holmi szakmai szempontok, hiszen a Századvég = Fidesz = a Stumpfpista = a Girószászandris meg egy kis Abu-Dzabizás Rogán Tónival meg a Habony Árpival. Ennyi bőven elég is.

Már vagy 3 ujjamról lerágtam a körmömet a nagy izgalmamban, hogy micsoda terveket kovácsolhatnak a Századvégnél, atyaég, vajon mit fognak kitalálni!

A tervekről ma lehullott a lepel, íme: különadó a BKV-nak !!! :-)))

"Adót vetne ki a cégekre a tulajdonukban lévő területek alatt futó gáz-, áram-, távhő- és egyéb vezetékek után a BKV finanszírozási gondjainak megoldására készült koncepció, amelyet a Századvég Gazdaságkutató állított össze a főváros és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szakértőivel.
A közműadóra keresztelt új köztehertől a koncepciót ismerő források szerint nagyjából évi 15 milliárd forint bevételt remél a tervezet, amely végső soron a közlekedési cég kasszájába folyna be. A lehetőségről február végén már a kormány is tárgyalt - erősítette meg az [origo]-nak az ülés egyik résztvevője , döntés azonban egyelőre nem született
" - írja az Origo.

Mi is történhetett a Századvég legsötétebb bugyrában, mikor ez az isteni ötlet megszületett?
Ki fizesse a cehet? Az állam? A kerületek? A Zemberek? Egyik megoldás sem volt jó, így valószínűleg kitalálták, hogy fizessenek a közműcégek, mert izé ... extraprofit, meg mocskos kapitalista befektetők.
Viszont valaki megjegyezhette, hogy helló, szevasztok, így is már vagy 40% a rezsiköltség a háztársásokban, nem kellene tovább emelni a gáz meg az áram árát. Hmmm, hmmm ...de az áram, a gáz, a víz vezetékben, csőben fut, fut a földön, fut a levegőben, fut a föld alatt, adóztassuk meg ezeket! Hiszen akkor nem a vízműnek/gázműnek kell fizetnie, hanem akinek a birtokán megy a vezeték! Mennyire kurva nagy ötlet, hát nem?!

Úgyis közművesítve vannak a cégek, víz, áram, gáz van, igaz a bekötés nem volt ingyen, semmi baj, adózzanak csak ...

Már alig várom a részleteket, vajon kimennek a cégekhez, és lemérik a vezetékeket?
"Jó estét, a fővárosi Közműfelmérő és Közműadókivető osztálytól vagyunk, ahogy lemértük, van 20 méter gáz, 22 méter víz, 33 méter áram, az annyi lesz mint 454 645 forint ... az UPC-t is belemérjük?"

"Közműadó", micsoda gyáva banda, nem merték BKV-különadónak elnevezni, hanem egy ilyen bullshitbe csomagolták ... viszont látszik, hogy van potenciál a Századvégben, a határ a csillagos ég, szerintem most náluk izzik a legjobban a különadó-generátor!

Amúgy könnyen meg lehet úszni ezt a közműadót, valahogy így:
"Közművesített 2000 nm2-es alapterületű varroda üzememet egy 200 nm2-es irodára cserélném, irodaház felsőbb emeleti előnyt élveznek. Víz és WC elég, ha csak a folyosón van."

A tervezett 15 milliárdos bevételből vajon mennyi érne el a BKV-hoz? 5? 10?
Hála az égnek, hogy végre van egy kormány, aki csökkenti a vállalkozások terheit! És ráadásul még az adócsökkenést kormánya is, hát ez már szinte főnyeremény!

Különadót mindenre, izzon az a különadó-generátor!

Címkék: budapest bkv

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr294293305

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Százmillióért bérel székházat a BKK 2012.03.09. 16:15:01

Összefogják az eddig a Főpolgármesteri Hivatal irodahelyiségeiben működő Budapesti Közlekedési Központot. A BKK egy belvárosi székházba költözik, amelyet évi százmillió forintért bérel majd. A VEKE elnöke szerint így nem lesz szükség az Akácfa utcai székh…

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.07. 09:15:02

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Trackback: Mélyben rejlő milliárdok 2012.03.07. 00:21:09

A BKV-ra gondolva egyre gyakrabban jut eszünkbe a régi vicc csattanója: „kár, hogy megdöglöttek a libák, mert ötletem az még lett volna …” A probléma jó ideje adott: gyenge lábakon álló, csődközeli fővárosi tömegközlekedési vállalat. Új ötlet (m...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

medvemellszobra 2012.03.06. 16:20:18

Nem kell ide semmilyen strukturális változtatás, sem a BKV-ben, sem a budapesti önkormányzati rendszerben, sem sehol!
A különadó MINDENRE megoldás!
Ha teszem azt vérhas járvány törne ki, teszem azt Zalában, akkor sem gyógyszer kellene, még csak nem is a higiéniás feltételek felülvizsgálata a közintézményekben, közétkezdékben, boltokban stb. Hanem: mindent megoldana a TOALETTPAPÍR HOZZÁJÁRULÁS! :):):) akkor mindenki visszatartaná a hasmenést, hogy ne használja el a sok wc-papírt, így sok milliárdot spórolna meg a kormány az egészségügynek, és rajta keresztül a zembereknek!

Transylvanianmixedgrill 2012.03.06. 16:22:53

Kezd már k#vára elegem lenni, hogy a Vastagbőr pofátlanul, hivatkozás nélkül másol be Hírcsárdás cikkeket!!! :((((

:DDDDD

ketroot 2012.03.06. 16:27:41

Nem tudom mit kell a ballib komcsi origós cikket átvenni!

Hiszen lesz Békemenet megint március 15-én, ahol megmutatjuk, hogy minden jó irányba halad!

mim 2012.03.06. 16:47:34

És ezek a cégek nem fogják a láncon tovább küldeni a többletköltséget, mert azt nem illik.

AMúgy az ötlet csak Budapest területére vonatkozik, vagy országos szintű a vezeztékadó?

Marcellusca 2012.03.06. 16:51:45

@Transylvanianmixedgrill: LOL

Az a "vicces", hogy a Hírcsárda hírei közelebb vannak a valósághoz, mint ezek a különböző "bullshit-generátor kezelők". :(((

medvemellszobra 2012.03.06. 16:53:35

@ketroot: Anyám mai rövid véleménye: "Minden olyan sikeres. Mégis itt vagyunk a szarba'. "

Marcellusca 2012.03.06. 16:54:50

@mim: "senki nem járhat rosszabbul", "ne a zemberekkel fizettessék meg" - Értve vagyok?
És igen, természetesen a Zegész országra kiterjesszük, mer' a NER és a NENYI szelleme is országos.
Sőt ...

rudebwoi 2012.03.06. 16:57:13

Lelkes amatőr banda ez a századvég... ott kezdeném, hogy azokat is megadóztatnám, akik fölött a nemrég fellőtt magyar űrszonda elrepül, nyilván ezalól a külföldön élő honfitársak sem menekülhetnek!!! Ezzel egyidőben a metró és a vakond-alagutak, valamint féregjáratok felett lakókat is súlytanám néhány százalékkal, csak úgy a miheztartás végett! Vidéken a hangyabolyok jelenthetnek még jó megoldást némi különadóra, családi kivitelben, háztartásonként... 3 szoba 4 kerék 1 hangyaboly. Alap. Ez lenne az első lépés a nemzetmentésben. Amíg ezen rágódnak az együgyűek, addig elkezdhetjük építeni a jövő évi adók alapjait... nincs is annál jobb biznisz, mint kivitelezni magát az okot is (állami pénzből persze), amit később megadóztatunk. A SZÁZADVÉG FELÉ JELEZNÉM, hogy sokkal komplexebb ötleteim vannak, de azok már fizetősek!!!

Horizont 2012.03.06. 17:00:08

Jönnek ide a falunkba is felmérni?:) Csókoltatjuk a Századvéget meg az egész bagázst:) Mi a francnak törik magukat mindenféle elnevezéseken! Pénz befizetni oszt kuss!!!!
Csak a föld alatt?? Lenne még ötletem. Ahol a levegőben megy a troli és villamos vezeték az alatta lévő egész utca fizessen! Békemenet az lesz, arra van pénz. És Főpolgármesteri Hivatalnál is van nagyon sok pénz, mivel decemberben összesen 111 millió forint jutalmat osztottak ki maguknak. Azért kaptak, mert állítólag jól dolgoztak!Basszus! Ez már több mint sok! Minden szívbaj nélkül osztogatják a prémiumokat, jutalmakat abból amiért MI dolgozunk meg!!! A mi adóforintjainkból.Nem is tudok már milyen jelzőket leírni.....
Szégyellhetik magukat! Minimum. A többit hozzágondolom!

Kovács Terpentin 2012.03.06. 17:04:08

és ha valaki nem akar fizetni, ezért leválasztja magát a közműről?
a telek határánál egyszerűen lezárja és elvágja a vezetéket...

rudebwoi 2012.03.06. 17:11:44

El kell hogy szomorítsalak Panjabi haver... az bizony terror-cselekmény lenne! Tényleg. Mint ahogy a műholdunkat sem szabadna csak úgy lelőni, és valami rejtélyes módon eltűnnének a boltok polcairól a hangyairtó szerek is...

mondom, hogy KOMPLEX ötleteim vannak... száázadvéég, hahó... egy privát üzenetet várok ^^

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.06. 17:25:05

Én már meg sem lepődök semmin. Pedig minden olyan egyszerű lenne, csak egyetlen törvényt kellene betartani a kedves vezetőségnek: NE LOPJ! De semmi gond, majd kifizetjük mi. Mert ugye mi basztuk el, mi vagyunk a gazdagok, ki más fizetne?
Kurva anyját az elmúlt ötven év minden politikusának.

@Horizont: aprópénz. Te is tudod. Mondjuk ha abbahagynák a lopást-rablást-korrupciót, akkor elég gyorsan lábra állna a BKV, sőt a következő negyven - de lehet, hogy huszonöt - évben kifizetnénk az államadósságot is... de ez magyar politikusnál nem megy. De úgy általában az átlag magyarnál sem. :(

rolika 2012.03.06. 17:25:35

Kellene egy különadó, finanszírozni a különadók minél hatékonyabb kitalálását, tálalását, bevezetését. A Századvég kapná.

tudi 2012.03.06. 17:28:13

Én csak annyival reagálnék: ezek hülyék.

NextGeneration 2012.03.06. 17:29:45

Azt nem lehetne bevezetni különadóként, hogy akinek a picsája ért már parlamenti székhez, az fizessen 900%-os vagyonadót

A hülye primitív idióták!

tudi 2012.03.06. 17:30:06

Ja és ha külön és egyéb adók kitalálásába fektetett energiát értelmesebb javaslatok kitalálásába fektetnék nem itt tartana ez az ország.

kenájkikit 2012.03.06. 17:34:01

@rolika: ez gyakorlatilag az, fizetnek valakinek, hogy kitalálja helyettük milyen különadókat lehet még kitalálni.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.06. 17:35:28

Adófizetési adó, amit az kellene hogy befizessen, aki valamilyen jogcímen adót fizet. Mértéke az alapjául szolgáló befizetett adó 100%-a. Kész, passz.

megvagy hadnagy 2012.03.06. 17:38:17

Akiket Eddig Még Semmilyen Különadó Nem Érintett Volna - különadó. Ezt kell bevezetni mindazokra, akik még semmilyen különadót nem fizettek. Így lenne igazságos.

nemjogasz 2012.03.06. 17:39:40

Füstadó reloaded. De ha ilyen hasraütésmódszerrel kivetett adókat akarnak, akkor adok ötleteket, méghozzá ingyér, nem kell milliókat perkelni a pártkasszá... akarom mondani a tanácsadó cégnek:
-kivethetnének adót a kos jegyben születettekre
-kivethetnének adót a 25-tel osztható TAJ-számú emberekre
-két kétszámjegyű főúttol egyenlő távolságra lévő telkekre
-a héten kihúzott lottószámok valamelyikét tartalmazó irányítószámú települések telkeire
-kisbolt 644 méteres körzetében lévő, 3 főnél nagyobb létszámú kft-kre

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.03.06. 17:40:58

@PanjabiMCÉ:
Van egy ügyfelem, örökölt egy házat Bp-en. Bőviteni szeretnék, és kitalálták, hogy ők biológiai szennyviztisztitót raknak a telekre, mivel eddig nem voltak rákötve a szennyvizcsatornára.
Gyakorlatilag azt jelenti, hogy nem kellene nekik csatornadijat fizetni, se talajterhelési dijat, csak szintisztán a vizóra szerinti vizfogyasztást.
1 milla körül van egy ilyen cuccos, nagyjából 10 év alatt behozza az árát.

Benyújtottuk a terveket, azonnal kötözködés, hogy ilyen-olyan engedélyek kellenek a szennyviztisztitóhoz (engedélyezett gyártmány termék), és hogy hogy képzelik mégis. Mikor ragaszkodtak hozzá, kitalálták, hogy a tervek is szarok, és igenis majd a tervzsűri eldönti mit kell áttervezni, hogy elfogadható legyen.
Ennek a "kedves" gesztusnak köszönhetően lemondtak a szennyviztisztitóról, mondták rákötnek a csatornára. Egyből megenyhült a tervzsűri, csak apróbb hasfájásaik vannak...

Igy próbálj meg Magyarhonban önellátó és környezettudatos lenni.

Kandeláber 2012.03.06. 17:44:17

Ez a BKV olyan gitt, amelyik soha nem fog kiszáradni, olyan lelkesen csócsálja boldog-boldogtalan.

Horizont 2012.03.06. 17:56:17

@Sandman (Karakum):
Aprópénz tudom:) Bár mihez képest. 111 millióból mennyi lélegeztetőgépet lehetne venni:)
Nem is az összegről van itt szó, hanem a tettről. Tettekről. Ami csak taszítja lefelé minden ember lelkét, erkölcsiségét a pöcegödör aljára. És akkor nagyon sok becsületes ember megkérdezi magától (én is:D), hogy miért is legyek én tisztességes?? (Kiterítenek úgyis:D)

@Kőmíves Kelemen:
Ez a történet nagyon szomorú és megmutatja, hogyan is működik nálunk minden amibe a hatalomnak beleszólása van.

szmoker (Homo Trollicus) 2012.03.06. 17:59:57

Kíváncsi vagyok, miről akarják elterelni a figyelmet ezekkel a faszságokkal.
Valami ordenáré nagy geciség mehet a háttérben, ha ilyenekre van szükség...

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.03.06. 18:02:43

@zero Van egy elutes, mert nem "barinstorming". Vagy brain vagy barom, en az utobbit preferalom.

A hir meg. Javasolnam a BKV jarmuvein a levegovetel-ado bevezeteset. Siman jo lenne.

Horizont 2012.03.06. 18:06:39

Hahahaha tüntetők fogadták Orbánt Kecskeméten. Ehhez nincs hozzászokva:)
Egyik táblán: Viktor! Tedd a munkakönyved az enyém mellé!!
:DDDDD

2012.03.06. 18:11:35

Szarháziak ezek is mind. Hülyék mindenhez, de lopni, hazudni azt tudnak!

debreceni.blog 2012.03.06. 18:28:48

„Minél több jogot adunk a végrehajtó hatalom ellenőrzésére hivatott szervezeteknek, annál erősebb a demokrácia. Nem fordítva.”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1827_hatalom_navracsics

nagypapi · http://kozosgomba.blogspot.hu/ 2012.03.06. 18:30:50

Gondolom, a tervezet nem a telek/cég kiszolgálását szolgáló vezetékek adóztatásáról szól, hanem a terület alatt áthaladó erőáramú, nagynyomású víz / gáz vezetékekről.
Persze ezzel együtt faszság.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.03.06. 18:35:56

Barinstorming? Nem brainstorming? :-)

2012.03.06. 18:42:07

Amikor olvastam a hírt, majdhogynem leestem a székről.

Szerintem itt az lesz, hogy kitaláltak valami iszonyat baromságot, de hogy megetessék a néppel egy még 3x akkora baromságot bedobtak a köztudatba, hogy mindenki azon csámcsogjon, és amikor kiderül, hogy mégsem, hanem a kisebb hülyeség jön, akkor mindenki de boldog lesz.

a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka 2012.03.06. 18:45:23

Na de én ezt tényleg nem értem. A területen áthaladó vezeték a terület tulajdonosának eredetileg is szopás. Ez kb. olyan, mintha egy púposra kivetnék a púpadót.

kirsten 2012.03.06. 18:51:25

@ketroot: A békamenetre gondolsz, mert az már nagyon nevetséges. Azért csinálják hogy az idióta vezérük merjen egyáltalán beszélni. Habár a kutya sem kíváncsi rá csak az agymosottjai.

bohuš 2012.03.06. 18:52:31

Én egy jogi analfabéta vagyok, igazi gyermeki naivitással tudok rácsodálkozni jogilag szabályozott dolgokra (már hogy azok milyen messze tudnak esni a természetes jogérzéktől meg a józan észtől). És ez is egy ilyen. Ha a magántulajdonom alatt közmű megy, vagyis gyakorlatilag korlátozva vagyok a tulajdonom teljeskörű élvezetében (mert ha valami gond van a vezetékkel, nyilván széttúrják a kertem), akkor pluszba ezért a korlátozásért még fizesek is.
Nem is az érdekes, hogy valaki kitalál ilyet, hanem a gondolatmenetet tárná elénk, hogy hogy jutott erre.

bucbuc 2012.03.06. 18:55:43

Hát basszus, bkv-t mávot átszervezni nem lehet, a nyugdíjaknak is nőniük kell, sok egyéb lehetőség nincs, beláthatjátok.

ketroot 2012.03.06. 18:56:18

@kirsten:

Igen, arra. De boldogok, mert megmutathatják az "erőt" az akolmelegben.

nu pagagyí 2012.03.06. 18:56:37

Szüntessék meg a BKV-t és kapjon minden család ingyen autót ajándékba. Olcsóbb lenne.

Egyéves Önkéntes 2012.03.06. 18:58:57

@Kőmíves Kelemen: Mondjuk nem vagyok meggyőződve, hogy annyira jó ötlet Bp.-en saját mókolással elszikkasztani a szennyvizet.
Tudom, vannak ötletek a zöldek fejében, de ez talán túlzás kicsit.
Nem véletlen találták ki a szennyvíz-hálózatot.

sajtpap 2012.03.06. 19:02:59

A jó büdös k... annyuk....

The butcher strikes back 2012.03.06. 19:03:53

@a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka: "Ez kb. olyan, mintha egy púposra kivetnék a púpadót. "

Csitt! Ne adj nekik még ötleteket :D

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.03.06. 19:04:41

@Dr. EÖ:
Nem szikkasztja a szennyvizet, hanem totálisan megszűri, és az IVOVIZ minőségű vizet szikkasztja el utána.
Az iszapot pedig évente elviszik, és a baktériumtelepeket feltöltik.

Gyakorlatilag egy mini szennyviztelep az egész, mindenféle EU-s engedélyekkel, szabványokkal, egyéb lófaccal.
Szóval ez szimplán csak zöld dolog, de nem a sötétzöld oldala :)

Secnir 2012.03.06. 19:23:26

amikor először hallottam, azt hittem valami tréfa.
majd megint valaki tiltakozik, hogy nem is ő találta ki. és elhal az egész.

Minimálisan Szükséges Változtatás 2012.03.06. 19:37:13

Ezek nem veszik észre, hogy a vonat már levágta a vasutas mindkét lábát (...)?

Agyalap 2012.03.06. 19:39:55

Ez már tényleg csak a vicc kategóriában indulhat...

Énbagoly 2012.03.06. 19:42:39

Neeeeeeeeeeeeeee, ezt már tényleg nem hiszem el...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.06. 19:44:35

Úgy látom, mindig van lejjebb. Rekordot akar úgy látszik dönteni a Fidesz. Nem elég, hogy az EU második legnagyobb adóterhelésű országa Magyarország, az ELSŐ akar lenni ebben a Fidesz! Sőt! Nem csak az EU-ban, hanem az egész világon!

Nem lenne ám egyszerűbb az egész tömegközlekedést liberalizálni, á, nem. Merthogy akkor honnan lehetne pumpálni a lóvét a pártkasszába, meg a magánzsebekbe, ha csődbe menne a BKV, a MÁV és társaik.
Így inkább marad a csőd felé vezető út Magyarország számára. Gratulálok hozzá.

dr. Bubó 2012.03.06. 19:45:00

dr zorbán megvédi majd selg@ci gabival... (úgy mint a manyupot és a malévot is)

bízzatok pártunkban és ormányunkban... a dolgozó népet szolgállyák...

kcsortuleninrogyilszja (törölt) 2012.03.06. 19:54:28

Egy irány van:
1. Nekünk, mert "fenn" vagyunk, kurva sok pénz jár.
2. Ha bármi is tönkremegy körülöttünk, a mi vezetésünk alatt, ez a pénz továbbra is jár, sőt még több idővel.
3. Mindegy milyen jogcímen, de ezen helyzeteket csakis adókból, a néppel fizettessük meg.

A totális alkalmatlanság végre teljes mértékében beigazolódott és ezzel együtt a reménynek az a kis szikrája is, hogy ezekkel a nyomorékokkal, akik ott fenn "vezetgetik" az országot, majd tényleg előre fele fogunk haladni.
Elkeserítő mind az erkölcsi, mind a szakmai hozzáállásuk.
Egy zsákutca. Totális káosz.

dr. Bubó 2012.03.06. 19:55:43

@Kőmíves Kelemen: tudtad azt hogy az OTÉK (leánykori nevén OÉSZ) ezt preferálja az első pillanattól...

fontossági sorrendet (preferált sorrendet) sorol ez ügyben....

ehhez képest a helyi szabályzatok OTÉK és ÉTv ellenére a közműszolgáltatót erőltetik...

a vicc, hogy nem gazdasági lobbi meg egyéb összesküvés, ahnem simán főépítészek tudatlansága és butasága...

nagy a sötétség... miből telik nekik ekkora üres telekre? ott a fejükben...

vezessék be a BUTASÁG és LUSTASÁG adót! világhatalom lennénk rögtön a beszedett adó menyniségből...

Viktus 2012.03.06. 20:11:38

A Közgép 34 milliárdos MFB-keretet kapott
Az állami bank második legnagyobb hitele a MÁV 13,8 milliárdja, bedőlt cég is kapott 3,8 milliárdot.

index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/06/34_milliardos_mfb-hitel_a_kozgepnek/

Találtam forrást ! ingyen!

Deres · http://textura.blog.hu 2012.03.06. 20:12:44

Tessék mondani, a Századvég beszántásával mennyi különadótól lehetne eltekinteni?
Tessék mondani, a Századvég beszántásával mennyi különadótól lehetne eltekinteni?
Tessék mondani, a Századvég beszántásával mennyi különadótól lehetne eltekinteni?

Neménvoltam! 2012.03.06. 20:21:23

Megjegyzem, a víz, gáz, villany valahogyan a zemberek csapjába, konvektorába, villanykörtéjébe is eljut. Ugye nem gondolja senki, hogy a zemberekhez csak úgy belibeg?

Na ugyehogyugye?

dr. Bubó 2012.03.06. 20:22:13

nesztek b+ közmű-bkv adó... mostmár legalább van összefüggés...

index.hu/belfold/budapest/2012/03/06/eltort_egy_vizcso_a_metroalagutban/

Raoul Duke 00 2012.03.06. 20:32:36

Csak azt nem tudom ,hogy ezeket mikor kötik már fel a villanypóznára.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.03.06. 20:40:22

@dr. Bubó: Mennyi adót fog fizetni a BKV a területén vezető közművezetékek után? Ej...

kovacsguszti68 2012.03.06. 20:41:15

Nagyszerű ötlet a közműadó. Nem is értem, hogy pattanhatott ki a fejekből. Az persze nem érdekli az ötletgazdát, hogy egy telek alatt húzódó közművezeték így is elég nyűg lehet a tulajdonosnak: szolgalmi jog bejegyzés, tűrni köteles a vezeték karbantartását, be kell engednie a telkére a közműcég embereit, a vezeték feletti területet nem építheti be, stb. Mindez a telek értékére is negatívan hat, erre még rábasznak egy adót is. Gratulálok!!!

dr. Bubó 2012.03.06. 20:42:46

most hogy a fides zombirkákat jól kiröhögtük...

holnap mind elhatárolódik saját magától...

dr. Bubó 2012.03.06. 20:43:37

@kovacsguszti68: erre írta valaki hogy olyan mintha

a púpos ember "púpos adót" fizetne... :))))

pukancs 2012.03.06. 20:50:45

Ne haragudjatok mire ez a nagy hőzöngés?

Vissza kell csengetni 30 milliárdot?

ÉS?

mi van ha nem fizet?
jön a végrehajtó?

ÉS?

elviszi a roncs 25 éves buszt? az egész vagyona nincs a BKV-nak 1 milliárd reálértéken
Lefoglalja a metrót meg az alagutat? vagy mi?

Mi még akkor is jobban járunk, mert a bank ugyan lefoglalja, de neki az kurvára nem jó semmire, neki a pénz kell, így vagy ő kezdi üzemeltetni (KURVAJÓL!) vagy eladja (ki az a marha aki megvesz egy roncstelepet) valakinek aki úgyszintén (KURVAJÓL) üzemeltetni.

Sok szónak is sok az alja, a vége piaci (nem őskomcsi haveri majd az állam támogatja amit kiloptunk) alapú BKV lesz

Ha meg mégse és megszűnik a teljes BKV szolgáltatás, akkor meg legalább lesz 1 okkal több a rendszerváltásos forradalomra.

malloc (törölt) 2012.03.06. 20:51:48

ejnye, ezt csúnyán beszoptátok.
Figyelemelterelés. Ismétlem. F-i-g-y-e-l-e-m-e-l-t-e-r-e-l-é-s.
Dr. Genya jól tudja h amíg faszságokkal foglalkozunk, ő beindíthatja a "sugárnyalábot".

dzsino344 2012.03.06. 20:52:54

Egyébként elképesztő, hogy milyen mennyiségben megy a békemenet plakát Budapesten. Irtózatos pénz m/lehet mögötte.
Ennek ellenére én akárhányszor látom megnézem és egyszerűen továbbra sem értem, hogy mi értelme volt annak az egésznek azon kívül, hogy jó komcsiként É-Koreára próbáltak hajazni. A nagytőkével karöltve felvonuló saját propaganda azért elég komoly nonplusultra....és ilyen hamar jön az ismétlés?

dr. Bubó 2012.03.06. 20:56:30

@dzsino344: a fődakotát köszöntik... azt hiszik ez pótolja a kormányzást... szerintem nem lesz elég... csak olaj a tűzre és még a zálamcsődhöz is gyorsabban jutnak a herdálás miatt

gnme 2012.03.06. 21:14:38

Csikóst a pártba!
Adót a szélre!

Aki él fizessen! Aki nem él, .. ahelyett fizessenek a rokonok!

sárkányfő 2012.03.06. 21:15:48

Ez lényegében egy céges ingatlanadó, csak igazságtalan, mert akinek szerencséje van és csak egy szántója van a semmi közepén, az megússza.
Szándékosan igazságtalan, hogy ezen menjen a vita, ne az egész abszurditásán.

Ezt a régi viccet játssza el újra és újra a fidesz:
Két cigány, apa és fia tol egy biciklit a főúton, a bicaj csomagtartóján egy kis zsák, tele valamivel. A rendőr megállítja őket:
- Mi van abban a zsákban cigány?
- Semmi biztos úr, csak egy kis föld a virágaimnak.
- Biztosan?
- Igen.
- Had lám!
Cigány kibontja a zsákot, valóban föld van benne. Rendőr megnyugodva tovább engedi őket. Mikor már elég messze vannak a rendőrtől, az apa megszólal: Látod fiam, így kell biciklit lopni...

Míg ti ezzel a szarral vagytok elfoglalva, a fidesz-maffia lopja az ország vagyonát:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/milliardos_allami_megrendeles_a_szazadvegnek_valaszolt_az_nfm.511979.html

index.hu/gazdasag/magyar/2012/03/06/34_milliardos_mfb-hitel_a_kozgepnek/

www.origo.hu/itthon/20120305-a-fidesz-gazdasagi-hatorszaganak-epulese-i-resz.html?olvastamar

Tehát az a cég kapott 34 milliárdot a 100%-ban állami tulajdonú banktól, amelyik a fidesz-oligarchia legfőbb cége, vezére Nyerges Zsolt, főállású fideszmaffiózó, aki az öccsén keresztül vezérli a legnagyobb magyar minisztériumot. Németh Lászlóné, a Simicska-Nyerges klán egyik bábja egyébként éppen az MFB-ből érkezett, mely MFB már a Századvéget is támogatta többször is, ahogy most a kormány is hozzávágott 2,2 milliárdot közbeszerzés nélkül. A fiúk lopnak. Nem kicsit, sokat. Al Pacino kisstílű tyúktolvaj volt ezekhez képest.

Kov 2012.03.06. 21:17:59

Kurva egyszerű. A cég tulajdonosa átíratja magára - mint magánszemélyre - az épületet, majd bérli magától.

Tádá. Adó kikerülve.

Más kérdés, hogy a vezetékjog mint olyan a tulajdonjog korlátja, innentől fogva erre kivetni az adót nettó jogdogmatikai pofátlanság.

Kov 2012.03.06. 21:17:59

Kurva egyszerű. A cég tulajdonosa átíratja magára - mint magánszemélyre - az épületet, majd bérli magától.

Tádá. Adó kikerülve.

Más kérdés, hogy a vezetékjog mint olyan a tulajdonjog korlátja, innentől fogva erre kivetni az adót nettó jogdogmatikai pofátlanság.

wanekus 2012.03.06. 21:19:34

Az adócsökkentés csalárdbarát kormánya.
Van-e ennél lejjebb?

Mindenesetre én azoknak a grazi idegorvosoknak a diplomáját is kivizsgáltatnám a plágium bizottsággal, akik ezt a csuti majmot kiengedték a zártosztályról.

Kov 2012.03.06. 21:20:08

Bocsi a duplázásért, technika ördöge. Még annyit, hogy a századvég ezzel a roppant okos, betonbiztos koncepcióval tényleg megérheti a pénzét, mikor kb. az olvasás utáni 5. másodpercben kitalálni a kibúvót.

sanyix 2012.03.06. 21:21:32

meg kéne adóztatni az adót is!
Ja már meg van, áfának hívják.

Ozicsaj · http://www.youtube.com/watch?v=cryMVK1PwuQ 2012.03.06. 21:22:11

A hvg-nek olyan szépen mondták bele a kamerába, hogy egyszerűbb lett az adózás és csak a lényeg az, hogy a söralátét adbevallás nem azt jelenti szerinte, hogy azon tartsuk a sört....

Tell Vilmos 2012.03.06. 21:34:21

Lécci segítsetek!
Jól értem? Van 1 cég amelynek a saját tulajdonú területe alatt fut valamely vezeték. Nem a közműcégnek kellene valamit fizetni, hogy elvezethette a cuccot a magántulajdonú terület alatt? Nekem ez magas! Persze lehet, hogy csak nekem tűnik fordított a felállásnak!
Bocs, ha valaki már lőtte volna a témát, nem volt időm az összes kommentet olvasni...

Megoldó 2012.03.06. 21:34:34

Én csak azt nem értem hogy miért nincs szó még mindig egy jó véres forradalomról mindenfelé?
A burzsoázia még soha nem adta magától át a hatalmat (az ellopott pénzről nem is beszélve).

malloc (törölt) 2012.03.06. 21:38:24

Kicsit talán off: Egyébként Vityáról mindig a kis óvodás hülyegyerek jut eszembe, aki a nagyok közé keveredik játszani. Amikor önhatalmúlag étépíti a homokvárat, bár rászólnak, hogy ők nem így játszanak, de megtűrik maguk mellett. De a sokadik alkalom után úgy pofánbasszák, hogy soha nem fogja elfelejteni.
Tipikusan kisebbségi komplexusokkal jellemezhető egyének viselkedési mintáit lehet rajta felfedezni. Ilyen ember kezébe soha nem szabad hatalmat adni.

vauvauvau 2012.03.06. 21:47:37

Ezt a mocskos hazug kormányt el kell zavarni!

wanekus 2012.03.06. 21:47:46

@malloc: Igazad van. A Viktorformák kezébe nem a hatalmat, hanem egy pisztolyt kellene adni, aztán bezárni egy szobába, csak őt és a komplexusait... Akkor végre tehetne valamit a nemzetért.

MolnarErik · http://heraldika.blog.hu/ 2012.03.06. 21:56:10

@dzsino344: OV szereti, hha nagy nyilvánosság előtt ilyen sokan szopják rendszeresen.

niklex 2012.03.06. 22:10:52

Jóóó...
Gondolom,hogy az adó pl. függ majd a vezeték hosszától és átmérőjétől is...esetleg a rajta szállított voltszámmal is korrigálandó..vagy a hőteljesítménnyel. És a vezeték életkora az smafu a számításban?Talajtól való pozitív vagy negatív távolsága?Mi van,ha telekhatáron fut,felezünk?
És ha a közműrajzok köszönő viszonyban sincsenek a valósággal?
No,sebaj fiúk, pénzt a BKV-ba egyenlő vizet lyukas vödörbe

Townsend 2012.03.06. 22:15:49

@bohuš: Hevenyen érdekelne, hogy mi a "jogalkotó szándéka", a pénzbeszedésen kívül.

Townsend 2012.03.06. 22:24:14

@Kov: Na und? Zavar ez valakit a brainstormerek közül? Na ugye.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2012.03.06. 22:24:32

@dr lecsekkoltam: Egy írható DVD-re még ráfér egy adóbevallás, én meg az elbaszott DVD-ket söralátétként használom, szóval lényegében igaz.

Egyébként meg a cikkhez csak annyit tudok hozzátenni:

what.

Reggie 2012.03.06. 22:47:09

@niklex: Telekhataron felezni? Viccelsz? Mind a ketto fizet utana!

nápolyi maszti 2012.03.06. 22:49:51

Ki lehetne találni egy különadót a legnagyobb állami megrendelések állandó nyerteseinek. Felőlem nevesíthetnék is, nem lenne túl nehéz (Pl. Századvég).

nápolyi maszti 2012.03.06. 23:03:29

sárkányfő:
Szerintem ez az egész IMF-időhúzás is erről szól (a megagiga-lopásról). Nehogy már bárki belenézhessen a kasszába rajtuk kívül. Sőt, hajlok rá, hogy az összes nagy löttyös hazafias duma és irracionális cikkcakk mögött ezt az egyetlen, igencsak racionális célt lássam. Tiszta Igori! És ha ez igaz, akkor nem is Orbán ennek a vállalkozásnak a legfontosabb figurája...

sok-sok 2012.03.06. 23:04:31

Azt a megbeszelest latjunk magunk elott amikor a szazadveg vezetoje elindul fundraiselni, mondjuk a Matavhoz?? (meg atobbi parszaz erintett vallalathoz)
Kellene egy kis tamogatas---mellesleg hogy teccik a koncepcionk?

ez azert gogyisabb, mint lezer jano a trafikossal.

vauvauvau 2012.03.06. 23:11:46

Új BKV-adó:

Ajtóadó. Ha leszáll, kell fizetni plusz 200 Ft-ot.

villamos alóli kacaj 2012.03.06. 23:34:35

Én meg a közművekre kivetném a talajterhelési díjat!
Aztán meg kockát vetnék(ki).
Aztán meg kúrvára elkezdenék futni (a nép meg a nyomomban)!

kamarawood 2012.03.07. 08:29:29

Örülök, hogy ilyen talpraesett a kormányuk, és ilyen erős, stabil a gazdaságunk! Mindenki boldog, 5 gyermeket vállal mindenki, nagy a jólét, magas az életszínvonal,boldogok az emberek.
Mindezt, ilyen könnyedén, ilyen alacsony adókkal, kiváló közszolgáltatásokkal, gyors, egyszerű bürokratikus rendszerben! Köszönjük, éljen a király!

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.03.07. 09:11:25

Én ezt kurvára nem értem... Tehát ha van egy földterületem ami alatt bármilyen közmű fut akkor fizetnem kellene?? Ha a logikáját elmagyarázná nekem valaki, lehet hogy nem ittam elég kávét. Van egy olyan szabály , hogy ami a föld alatt van az az államé nekem ahhoz mi közöm van? De ha éppen közművek futnak a területem alatt, akkor nem az lenne logikus hogy az állam szépen megköszöni és fizet érte, mert ha bármilyen gond van akkor nem a föld alatt fognak szétkúrni mindent hanem a felszínen ami ugye az én birtokom...

dobzse.laci 2012.03.07. 09:20:24

@nápolyi maszti: Jó reggelt kívánok, hogy tetszett aludni? :)))
Bár Orbán mint főfő ügyfélszolgálati- és marketingmenedzser megkerülhetetlen, de szerintem sem őa góré.

Vidéki 2012.03.07. 09:25:23

"A BKV megmentésén hazánk legnagyobb koponyái dolgoznak", és dolgoztak.

Utoljára 2002-ben volt egyenesben a BKV.

Utána sok-sok éven a mostanihoz hasonló adósságokkal küzdött szegény BKV.

József a Bibliai történetben, az Egyiptomi fáraónál nagy befolyásra tett szert, amikor megfejtette a fáraó álmát, miszerint hét bő esztendő után hét szűk esztendő fog következni.

Ebből kiindulva én sokáig reménykedtem, hogy a BKV-nál hét szűk esztendő után hét bő esztendő fog eljövendeni.

A hét esztendő elmúlt, de a hét bő esztendő csak nem akart eljönni.
Immár 10 esztendeje tartanak a BKV-nál a szűk évek.

Azt hiszem, a hibát a budapesti választópolgárok követték el, amikor nem Horváth Csaba elvtársra, az MSZP polgármester jelöltjére voksoltak, aki azt ígérte hogy ha megválasztják ingyenes lesz a tömegközlekedés Budapesten.

Ha ő ilyen erőset tudott ígérni, akkor bizonyára van egy titkos csoda receptje a megoldásra.

A rózsadombi értelmiségnek egy könyörgő küldöttséget kellene meneszteni hozzá, hátha ez meglágyítaná Horváth Csaba elvtárs szívét, aki talán felfedné titkát és tálcán kínálná a BKV ügy tökéletes megoldását.

Viktus 2012.03.07. 09:35:51

@Vidéki:

Ilyen marhaságot, mint Giró elvtárs csapata még Horváth Csaba elvtárs sem tudott volna kitalálni.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.03.07. 09:43:28

"Összesen 2 milliárd forintba kerülő tanácsadói szerződések, szódavíz 140 millióért, domain név regisztrálás 300 ezerért, kutatások, elemzések, auditálások 300 millióért, madárriasztás 7 millióért, kikötő szemlézés 40 millióért. Ez csak néhány azon szerződések közül, amiket a BKV az elmúlt években kötött, és amik még mindig hatályban vannak." (bkvfigyelo.postr.hu)

bkv.hu/ftp/fajlok/hatalyos_szerzodesek.pdf

"Prémiumot és jutalmat is kaptak a BKV vezetői, sőt, decemberben elvont üzemanyagkártyáikat is visszakapták a vállalat cégautót használó menedzserei"

Amíg ezeket nem teszik rendbe - márpedig nem úgy tűnik, hogy bármelyik kormány rendbe tenné - addig idióta különadókkal operálhatnak csak, annak meg semmi értelme. Amúgy meg sárkányfő 2012.03.06. 21:15:48 kommentjével értek egyet.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2012.03.07. 09:43:31

És mi lesz a BKV területek alatti közművekkel? ;-)

Vidéki 2012.03.07. 10:05:55

@Viktus:

Vedd figyelembe, hogy a helyzet nehéz.

Nagy jóakarónk, az EU és az IMF rajtunk tartja vigyázó szemét.

10 évig lehetett orrvérzésig hiteleket felvenni. Ma nem.

A bibliai időkben, amikor a választott nép a pusztában bujdosott és az éhhalál fenyegette manna hullott le az égből, amellyel a nép jól lakhatott.

Ma nem hullik manna az égből.

Kézenfekvőnek látszik, hogy adót kell kivetni a rendkívüli helyzet megoldására.

Úgy emlékszem Mátyás (az igazságos) is vetett ki „Füstadót” amikor a közérdek úgy kívánta.

Le_Penseur 2012.03.07. 10:13:49

@Vidéki:
Bolondot mentegetsz egy félnótással. Uncsi.

Virág et. 2012.03.07. 10:23:45

@Vidéki: Nem lehet hitelt felvenni? Épp most állunk sorba hitelért azoknál, akiket a kurzusmédia napi szinten támad és próbál lejáratni (vö. 8 éves "leleplező" videó a sunyi EP képviselőkről, Kroes és az asztrológia, az egész Cohn-Bendit hülyeség, EP számmisztika, hogy kik is vannak többségben stb.).

Az EU nem a gazdasági döntéseinket bírálja, hanem olyanokat, amelyeknek nincs gazdasági hasznuk: ilyen például az OBH, az Alaptörvény, a Médiatörvény, az ombudsanokról szóló törvény vagy épp a büntető eljárásról szóló törvény. Az EU éppen a fenntartható gazdasági lépéseket, eredményeket hiányolja. Egy egyszeri államosításra nem lehet gazdaságot építeni: folyamatos intézkedések, tervek kellenek.

Az meg nincs: ami volt, hogy az SZJA csökkentés majd mindent megold, az nem jött be. B-terv nincs, csak a maszatolás.

Mátyás meg a leginkább adóztató uralkodók egyike volt, őt jó példaként felhozni, pláne az "adócsökkentés kormány" esetében még a te átlagos szintedet is alulmúlja.

dr. Bubó 2012.03.07. 10:26:13

@Virág et.: nem akarnak hitelt felvenni IMF től... ami szerintem jo is... kevessebbet lopnak...

"A külföldi elemzők és a piaci szereplők is kezdik látni, hogy két hónap leforgása alatt nagyot fordult a kormány IMF-megállapodással kapcsolatos hozzáállása. Miközben január elején a miniszterelnök azt nyilatkozta, hogy a mielőbbi egyezség a kormány érdeke, az azóta eltelt időszakban nem történt lényeges előrelépés az ügyben. A nemzetközi szervezetek által előfeltételként szabott kérdésekben (ezek nem hivatalosa a kötelezettségszegési eljárások) a kormány nem adott megfelelő választ Brüsszelnek, ezek alapján néhány ügyben a mai napon tovább is léphet a kötelezettségszegési eljárás. "

www.portfolio.hu/gazdasag/kimondtak_nem_lesz_itt_semmilyen_egyezseg_az_imf-fel.163940.html

Virág et. 2012.03.07. 10:29:15

@dr. Bubó: Ez szerintem csak taktika. Ha komolyan csak blöff az IMF tárgyalás, akkor a forint visszakerül ugyanarra a lejtőre, ahonnan visszahozta a megállapodás híre. Ismét 320 forint feletti euró és egekbe szökő CDS felár.

Hacsak nem találtunk valahol olajat, ez egyenes út az államcsődbe.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.03.07. 10:32:42

Ha jól látom a kommentelők nagy része nem értette meg az adó lényegét. (Ettől még nem lesz jó ötlet.) Nem arról van szó, hogy akinek a telkén mondjuk a BKV szolgalmi joggal bír és ott van valamilye, ezért az a cég / személy adózik. Arról van szó, ha a BKV által fenntartott létesítményben vezet valaki valamit. Pl. a metróalgutakban kismillió kábel van. A BKV tulajdonában levő oszlopokon lehet, hogy más kábelek is futnak, stb.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.03.07. 10:38:19

@Virág et.: államcsőd? Két millióan /Rákay/ meneteltek a békemenetben és a Fidesz népszerűsége /Századvég/ alig vesztett valamit a megválasztásuk óta. Minden rendben van!

molaris 2012.03.07. 10:38:26

@Vidéki:
""A bibliai időkben, amikor a választott nép a pusztában bujdosott és az éhhalál fenyegette manna hullott le az égből, amellyel a nép jól lakhatott.""

Na idefigyeljTehülyegyerek!!!

1,- a manna CSAK Isten népének jár,
2,- nem lehet harácsolni belőle, mert bár bőven jutott mindenkinek- másnapra megbűzhödött!

Ugyan menj már el orvoshoz, és mutasd meg Magad Néki, mert bizony súlyos tünetek kezdenek kiütközni megnyilvánulásaidban.

Jobbulást!!

dr. Bubó 2012.03.07. 10:42:02

@Virág et.: hittek annak amit MOND... egy dakota...

pedig van egy ősi magyar mondás: sose higgy a dakota mondásoknak...
ellenben azt nézd amit tesznek...

álamcsődre jáccanak... december óta... ojjan buták azt hiszik ők nagyon okosak és nagyon jól fognak belőle kijönni...

ezeknek semmi sem drága, amin átgázolva még egy pár közfillért lehet szerezni... ha már minden magyar halott lesz, akkor még a hullarablás sem probléma nekik...

alkalmatlan, gerinctelen = mafia kormány

1012 év feudalizmus + fides = álamcsőd +belháború

@molnibalage: te sem értetted...

ez simán egy különadó a FŐVÁROSI közműcégeknek (akik majd nyilván nem hárítyák át a zemberekre)

a közterületek alatt vezetett közművekről szól (lévén hogy nem is BKV hanem) elidegeníthetetlen városi tulajdonról van szó...

természetesen a tömegközlekedés nélküli (kerületi) uccákra pedig épp nem vonatkozik... ott ingyen megy a közmű majd továbbra is

megint az jár jól akinek az uccájában nem jár tömegközlekedési vonal

de az egész tök mindegy mert senki nem akar ijjet... ojjan mint a dugódíj... csak belengetik néha... kamunikálnak

molaris 2012.03.07. 10:42:56

@Vidéki:
""Úgy emlékszem Mátyás (az igazságos) is vetett ki „Füstadót” amikor a közérdek úgy kívánta.""

Na idefigyeljTehülyegyerek!!!

1,- az a Matyi gyerek RENDEZTE az adókat, megszüntette a vég nélküli harácsot,
2,- az a Matyi gyerek RENDET vágott és nyugodt, kiszámítható környezetet biztosított a dolgozó népnek.

Ugyan menj már el orvoshoz, és mutasd meg Magad Néki, mert bizony súlyos tünetek kezdenek kiütközni megnyilvánulásaidban.

Jobbulást!!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 10:43:04

Pistám újra mondom (csak azért hogy meg ne bukj nekem mint főpolgármester, mert akkor visszakapunk talán mint III. kerületi szemüvegleverő izomembert): járdaadó! És ha sokan beküldenének a formanyomtatványt hogy otthon fekvő betegek legyen levegőadó! Abból csak sikerül pár hétre megmenteni a lángoló 35 éves metrókocsikat és a Várkert rakparton kézzel váltott a budai villamosjáratokat!
Sőt, ne is pöcsöljünk mindenféle különadóval, mindenre adót! Az adóra is adót! Az adó adójára is adót! Csak a Békemenet legyen ingyenes és a kormány tagjainak/Fidesz tagjainak/Századvég tagjainak a fotója amit a Békemeneten viszünk magunkkal hálakönny áztatta arccal!

Zorro2007 2012.03.07. 10:49:22

"Március 17-én 5 milliárd forintot, 21-én 2 milliárdot, 26-án 4,5 milliárd forint lejáró hitelt kellene a BKV-nak 3 különböző banknak visszafizetnie, aztán áprilisban még 15 milliárdot."

Hol ez a végtelen mennyiségü pénz? Mert a BKV-ban nincs. Rendben, hogy valahogyan vissza kell fizetni a hitelt...de párhuzamosan és gyorsan meg kellene nézni és lecsukni azt, aki aláirta anno a szerzödéseket... ( ez csak egy költöi felvetés volt )

dr. Bubó 2012.03.07. 10:51:40

@Zorro2007: a pápai táncosnál van... nem? meg nokia dobozokban tárojják... egyébként fenn van rózsadombon...

vagy horvát nyaralóban?

de nem gond a békemenetes nemzeti oldal az országmentő HŐS ökből áll. nyilván ingyen (nem közpénzből) vonulgatnak, sőt nyilván összedobják 2 millióan lesznek ezt a kis pénzt...

molaris 2012.03.07. 10:52:10

@Zorro2007:
Azok mind Grál- lovagok, és mossák kezeiket.XDXDXD

dr. Bubó 2012.03.07. 10:54:21

@Zorro2007:

27 500 000 000 Ft

2 706 292 (-1 mikovec) fides ikszelő békamenetes HAZAFI

azaz 10 161 509 Ft-ot dobnak össze fejenként (a vidékiek is... )

azok is idejárnak tüntetni... használják a zinfrastruktúrát

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 10:57:53

@dr. Bubó: Nem tüntetnek hanem kiállnak a kormány mellett, természetesen nem kérésre, felsőbb utasításra, hanem mert úgy ébrednek fel egy adott reggelen mindannyian hogy ma muszáj Budapesten, a Kossuth téren-Andrássyn végigvonulnom egy Lászlóné táblával hogy tudja mindenki a kormány minden intézkedéssel egyet értek...

dr. Bubó 2012.03.07. 11:01:48

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: tudom tudom SPONTÁN CIVIL kezdeményezés...

egyébként észak koreában és kínában is ijjen lelkesek a zemberek...

fel se fogják mit tesznek... elaggyák a zországot egy tál rizsért... szánalmas... és ezek a magyar magyarok...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.03.07. 11:04:52

@dr. Bubó: Éppen ezért mondom, hogy nem jó ötlet. Igen, ráterhelik a userre. A többi részében hol tévedtem...?

dr. Bubó 2012.03.07. 11:06:59

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: itt az idő, hogy

mexerezzük DR kubatovtól a 2 706 292 nevet/címet...
hogy megkeressük az összes HISZÉKENY zombit egy kihagyhatatlan üzleti ajánlattal...
elég narancs logót tenni rá...

valami jo kis piramis játékkal...

dr. Bubó 2012.03.07. 11:11:02

@molnibalage: alapvetően jól írtad, de nem a BKV tulajdon és működtetett cuccokon van a hangsúly, hanem a fővárosi tulajdonú közterületekben alatt/felett stb...

egyébként jogilag nonszensz így is... nyilván tartalmában csak egy ágazati különadóó, ami fővárosra terjed csak...

jogilag értelmezhetetlen bérleti díjat szedni, mert a közműszolgáltatás önkormányzati feladat, csak a működtetést bízzák külsősre... szerintem nem is tuladonosa a közmű vezetéknek a közműcég... fejleszt és átadja az önkormányzatnak, majd visszakapja üzemeltetésre...

szóval értelmetlen

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.07. 11:12:50

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: na igen, a járdaadó maga a megtestesült ultimate halálcsillag, a megoldások megoldása!

két apró gondolat:
1: szerintem a fővárosi JÁRDAADÓT nyugodtan ki lehetne terjeszteni a vidéken élőkre is! (a parasztok járnak fel Pöstre, ergo koptatják a mi értékes járdáinkat!!!!) aki HITELT ÉRDEMLŐEN bizonyítja, hogy SOHA nem járt Pöstön, annak az adó 10%-t elengedjük!

2: "És ha sokan beküldenének a formanyomtatványt hogy otthon fekvő betegek legyen levegőadó!" - lárifári! fekvőbetegségi adó! a rohadt paraszt otthon veri a lompost, ahelyett, hogy DOLGOZNI járna, ezáltal "jogosult" lenne a járdaadó megfizetésére! Ennek mértéke - természetesen - a mindenkori járdaadó DUPLÁJA!

Ennyi.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 11:15:59

@dr. Bubó: Ha tudnád mióta mondom ezt...De nem kell üzleti ajánlat, közlöd az ajtóban hogy Viktor szeretné, majd ettől a haza fényre derül, itt tessék aláírni, a pénzt most kell adni, énekeljük el a székelyhimnuszt vagy legalább Ákostól az Ikont, jövő hónapban is jövünk, köszipuszi.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 11:22:21

@Seduxen:
1. Január 01-ig előre kifizetett éves díjjal lehetne az ilyet kivédeni hogy ő bezzeg nem pesti (évente egyszer csak erre jár, itt átutazik, stb.), illetve azt hogy nekem megdöglik márciusban és utána nem akar fizetni.
2. A fekvőbetegség miatt pedig nemcsak dupla járdaadó hanem a legközelebbi hozzátartozók egyikének a "rendes" munkája mellé a közmunkát is teljesítenie kell, mert hát amíg az beteg és nem csinál semmit sem az adóbevétel nem nő, sem a stadionok egyike sem épül.

Na elvtársak, így kell ötletelni. A Századvég nem keres számlás tanácsadókat?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.07. 11:26:14

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: hmmmm, mennyi "kreatív" ötletünk van :DDD látom, hülyeségért mi sem megyünk a szomszédba:) apró szépséghiba, hogy mi ezt a saját (és esetleg mások) szórakoztatására tesszük, de legalább is INGYEN... basszameg. mennyivel jobb lenne, ha ezért a barom-stormingért mi is kapnánk néhány adóforintot, mint azt "tisztességes" tanácsadók szoktak :D

Kutchek (törölt) 2012.03.07. 11:31:18

Fantomas életbenmaradási adót vetett ki a gazdagokra valamelyik filmjében. Simán meg lehetne csinálni itt is a szegényekkel, mijafaszért rontják itt az országimázst!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 11:39:22

@Seduxen: Ugye-ugye? Boss öltöny, flincflancos szolgálati Audi és havonta benyújtott sokmillás számla amit az offshore cégnek utalnak. Sokkal jobbak vagyunk mint ők...és még a fotónkat is körbehordoznának a lelkes Fidesz nyugdíjasok hogy értük fáradunk...milyen jól nézne ki a David Villa-féle pinabajszos-szőke fejem az Andrássyn 100*100as méretben, istenem :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.07. 11:43:59

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: ha lehet, én inkább csendben meghúzódnék a háttérben, ki tudja mikor fordulnak rosszra a dolgok... érted. könnyebb úgy elhagyni a süllyedő hajót, ha nem ismert a pofám :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 11:49:39

@Seduxen: Ha több éven keresztül kapjuk a több millát havonta és lapátoljuk ki biztos számlákra a lóvét olymindegy ki ismeri a pofánkat. Meg tudod, ebben az országban előny ha mindenki tudja hogy hétmérföldes gazember vagy aki pénzért mindent bevállal, legyen csak a nagy képünk körbehordozva :D

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.07. 11:54:18

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: A Párttaaaaaaaal a Nééééppeeeeeeel egy az útuuuuuuuuuuuunk :DDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 12:03:09

@Seduxen: ...a jeeeelszavunk offshoooore ééééés száááámlááák...miiii ikszeees ifjaaaak induuulunk, mert beeeennünk rokonsáááágunk reeemééénye :DDDD

Kandeláber 2012.03.07. 12:07:21

Nem vagyok képben, ebadó van már?
Mert megérdemelnék a ronda kutyáikat az utcán sz.rató, azt el nem takarító nímandok, hogy perkáljanak.

Homeoffice 2012.03.07. 13:09:32

Nah az én Ötletem a "Hosszú-Élet Adó"
Minden olyan termékre és szolgáltatásra ki kell vetni ami egészségmegőrző.
A befolyt adó-t a nyugdíjalapba kell fizetni.
ugyanis, minél hosszabb ideig él egy ember, annál több nyugdíjat kell fizetni.
Ennyi:)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 13:28:18

@Gunther: Elvtársak, érzem az erőt, mi nagy dolgokra vagyunk hivatottak....hiába, ha nagy szellemek találkoznak :))))

@felebarát: És tényleg, az ikszes zsúrfütyik nem hozzájuk tartoznak papírforma szerint, szóval mi fidelitááász ifjaaak induuuuluuunk...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.03.07. 13:28:49

@dr. Bubó: Tekintve, hogy a BKV fővárosi tulajdonban van...

Piacbarát 2012.03.07. 13:34:18

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: papiron igen...de alapvetően rühellik egymást...:D

azt hiszem el kezdelek utálni eme pique-s kiirásod miatt :D

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 13:45:41

@felebarát: Sajnálom, a tavalyi szezon óta ki vagyok akadva rá, pedig akkor még 10ből 4 meccsen hozta is magát. Ám idén nemcsak hogy nagy nulla, hanem még nettó emberhátránynak is számít, de mióta az Osasuna 2+1/2 gólt szerzett ellenünk róla rühelem, addig nem nyugszom amíg a Barca mezét viselheti (a hétvégén is mit művel a hülye köcsög, amíg élek nem bocsátok meg, a 10 pontból 8 a lelkén szárad).

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 13:55:49

@felebarát: Én vagyok lelkileg megzuhanva ha a La Liga tabellára és Murinyó hernyómosolyára nézek :)))
(ő meg akkor lesz ha egyszer büntetlenben mérik az 1,85 m feletti Barcások megdobálását bármivel amint twittelgetnek a kispadon/keresik a labdát a füvön)

Piacbarát 2012.03.07. 13:57:29

@dr. Bubó: elvileg a buszmegállóban sem büntethet, az nem bkv terület...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 14:05:55

@felebarát: Olyan 2008 fílingem van, csak most rohadtul nem akarok edzőváltást, sőt...ha Pep veszi a kalapot és Ferguson életmű helyett vándormadár életmű mellett teszi le a voksát lesz még pár cudar szezonunk a közeljövőben :/

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.07. 14:09:36

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: azt mondtam már hogy személy szerint mennyire rühellem RvP-t? (van Persie) :DDDDD

Ha a La Liga tabella lelomboz, akkor a PL? :(((((((((((((((

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 14:14:50

@Seduxen: Szombaton a 94.-ben majdnem bevertem a plazmát, a saját fejemet, hogy olyan egyszerűen nincs :/

budahazyj 2012.03.07. 14:19:50

Forradalom kell, felkoncolni nehany politikust, 4 reszre vagni es a rothado tetemuket kozszemlere tenni. Talan akkor elhiszi a tobbi, hogy itt nem lehet mindent. Ha nem, akkor a megvan a potlas a lerothadt tetemekre.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.07. 14:21:15

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: hát ennek szezonnak kaszáltak, az tuti, de ahogy kinéz a BL-re jövőre sem lesz gondunk :(((( Marad a csodás EL :D

budahazyj 2012.03.07. 14:25:30

Meg jobb, ha nem a fitymara szavaztal legyen kulonado. Mivel Te rendszerellenes vagy.A fulkeforradalmi parttal a neppel egy az utunk.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 14:25:50

@Seduxen: Nézd, ha a MUnak nem ciki az EL a Poolnak sem lehet az :DDDD

budahazyj 2012.03.07. 14:32:37

Oke, latom atvaltottunk fociblogra, akkor a szemet k*rva anyjat az osszes penzehes, fityeszre szavazo focistanak, illetve befejeles utan van occso tvm elado.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.07. 14:39:36

@budahazyj: ja nem, bocs, csak csizsikpizsik kollégával ugyanannak a két balfék csapatnak szurkolunk (Barca, és Pool), és néha elsírjuk itt a bánatunkat egymásnak :)

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 14:47:54

@budahazyj: Jaja, nem sok örömünk van, tényleg csak annyi hogy együtt picsoghatunk pár sornyit, erre ne légy féltékeny :))))

kifordított nagyanyó 2012.03.07. 14:56:27

@Seduxen: @csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: A hétvége csodás volt!
Mondtam már,hogy az Arsenal az egyik kedvenc csapatom?:))

kifordított nagyanyó 2012.03.07. 14:59:27

@Seduxen: Én egyre jobban bírom.:))

Komolyan,eddig nem sokra tartottam tényleg ő viszi a hátán a csapatot.

kifordított nagyanyó 2012.03.07. 15:00:35

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: A BL-ben majd a Milan megteszi nekünk azt a szívességet,hogy kiüti a Barcát.:))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 15:02:14

@kifordított nagyanyó: Hát ugye ha a MU meg a kiskedvenc Arsenal nem tudja megtenni másba kell a hitet vetni...:DDD

kifordított nagyanyó 2012.03.07. 15:03:57

Na de hogy a poszthoz is szóljak!
Ennyi elmebeteg idióta barmot egy rakáson.Ez nem lehet igaz.
Amikor hallom a rettegőket meg ezeket az öteleteket,két dolog jut eszembe.
Az egyik a Náczivadász oldal,mert tényleg ilyen szintű nha a közélet.A másik pedig a sokak által emlegetett Hírcsárda.

Vicc ez az ország!
Csak az a baj,hogy senkinek nincs kedve nevetni!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.07. 15:05:00

@kifordított nagyanyó: Remélhetőleg nem ő a csapatkapitány, mert akkor jövőre máshol kezd Arsenal szokások szerint (ahogy egy nagy fórumozó írta anno, az Arsenalnál szalaggal jelölik az elvágyódókat:))))

kifordított nagyanyó 2012.03.07. 15:08:00

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Jó,hát az Arsenal..Ne nevettess!
A MU nem jutott el odáig.
A Real meg egyszer kifoghat egy jó napot.

kifordított nagyanyó 2012.03.07. 15:10:28

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Csak nem!
A kisköcsög haverodat (seduxen) meg üdvözlöm.Majd holnap még rátok nézek .Viszlát.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2012.03.07. 15:11:46

Vessünk ki létezés adót! A nem létezőket regisztrálja egy hivatal és kötelezze őket hozzájárulás fizetésére az esetleges jövőbeli létezésük miatt.

A létezők fizetnek azért, mert léteznek, a nem létezők azért, mert esetleg létezhetnek.

Ez munkahelyeket teremt, és mivel a nem létezők sokan vannak, sok bevételt.

medvemellszobra 2012.03.07. 16:05:25

@Vidéki: Nem olvastam végig minden kommentet. Gondolom megint Hacsek - Sajó lesz ebből ("én vagyok a hülye, hogy leállok magával beszélgetni"), de csak pár észrevétel.

- Mátyás király keményen adóztatta a népet, csak azért volt igazságos, mert mindenkit egyformán megadóztatott (vs. adócsökkentés kormánya - hahahaha).
- Ő nem értelmetlen és felesleges szabadságharcra gyűjtött, hanem háborúra. És annak volt látszatja, nem a milliárdostól kolduló csöves akarta megverni a milliárdos testőreit, hanem konkrétan nagyhatalom lettünk, és szétszopattuk a Habsburgokat, a törököket pölö.
- Mátyás király könyveket vitt az útjaira, több nyelven beszélt, értett a gazdasághoz, az államvezetéshez és a hadvezetéshez, nem csak egy műveletlen, arrogáns pökhendi tahó volt, aki láthatóan semmihez sem ért az ármánykodáson, a lopáson és a hazudozáson kívül.
- Mátyás királynak volt pénze és erős hadserege, amivel a törököket gyakta, és nem a saját démonaival küzdött.
- Meg nem kicsit ciki, hogy Mátyás, Széchenyi, meg ilyen nagyszerű államférfiakhoz és királyokhoz hasonlítják folyton ezeket a tahókat. Még jó, hogy viktorkánk nem a Második Honalapító a tatár maszp dúlása után. Röhejes, nem érzed?

De főként: láthatóan itt senkinek sem az a baja, hogy meg akarják menteni a BKV-t. Ki ne akarna jó és színvonalas tömegközlekedést a magyar városokban??
Inkább azt rühelli már mindenki, hogy két évvel a választási győzelem után még mindig megy a Gyúúrcsányozás, emútnyócév, hétszűkesztendő, kommunistázás.
És hogy továbbra sem lesz megreformálva, átalakítva, liberalizálva a tömegközlekedés, csak egy szétrohadt szocialista állami nagyvállalatba kell folyton öntögetni a pénzt. Úgy, hogy az előző (iskoláktól megvont) pénzfröccs elment jutalmakra, aztán meg ilyen hülyeségekkel akarják a hiányt befoltozni.
Az meg külön vérlázító, hogy majdnem minden kommentről az jön le (és én is így gondolom):
"Édesfaszom, megint milyen disznóságról akarják elterelni a figyelmünket ezzel a gumicsonttal, valami óriási szopatás van készülőben..."

Agyalap 2012.03.07. 16:43:08

@abschattung: Ja. Meg 29 milliárd a magyar focira idén is? Hát arra biztos kell is...

molaris 2012.03.07. 16:54:47

@Seduxen:
Seduxen 2012.03.07. 11:43:59""- re: szóval most osztod az észt, amikor meg a hajó elindul tenger feneke felé, szép csöndben dupla hátra szaltó csuka mozdulattal a tatról???XDXDXDXD
Nem így ismertelek meg!
Tessék kiállni és teli torokból kiáltani:
- Ide lőjetek, én a Putyilov gyár dolgozója vagyok!(Bocs!!)

molaris 2012.03.07. 16:56:51

@Agyalap:
Bakker! Emlékszel mit kérdezett Hofi?
- Úszni tud? Nem? És ha megfizetem?

Kandeláber 2012.03.07. 17:02:53

@abschattung: Sok baromnak - tisztelet a kivételnek - aki Bivalybasznádon meg egyéb helyeken tapossa a sarat a gumicsizmájában, már az is fáj, hogy Pesten van még tömegközlekedés.
Egyéb barmoknak, akiket már a bölcsödébe is limuzinnal szállítottak, aztán a 16. szülinapjukra megkapták az első verdájukat, ugyancsak fáj, hogy megy még a trolibusz, mert nem tudnak százzal repeszteni mondjuk a Kerepesi út belső részén.
Akiknek nem fáj, azok úgy rágják ezt a gittet havonta-hetente, hogy kiesik a tömés a fogukból.
De ki nem sz.rja le őket?
Egy budapesti tömegközlekedő

Vidéki 2012.03.07. 17:46:00

@abschattung:

Írja: „!nkább azt rühelli már mindenki, hogy két évvel a választási győzelem után még mindig megy a Gyúúrcsányozás, emútnyócév, hétszűkesztendő, kommunistázás.”

Nem mindenki rühelli, csak az olyan pihent agyúak, mint Ön, aki a mostani kormánytól elvárja, hogy mindenható legyen és két év alatt megoldjon mindent, amit az „emútnyócév” balliberális kormányzása nem tudott megoldani, noha jócskán eladósította az országot és jócskán elprivatizálta a közvagyont.

Az Önhöz hasonlók most követelőznek: „most rögtőn, de jó lesz azonnal is” mindent meg kell oldani, „különben dühbe jövünk”

medvemellszobra 2012.03.07. 17:47:43

@Vidéki: Értem, így már minden világos. Én kérek elnézést.

Ironfist 2012.03.07. 17:51:47

@Kandeláber:
Jó hülye vagy. Senki nem arról beszélt, amit te itt sérelmezel.

Kandeláber 2012.03.07. 18:16:36

@Ironfist: Momentán most nem, de talán mindjárt jön (már volt?) a "szocialista nagyvállalat, hagyjuk csődbe menni, ne mi fizessük stb.

Ironfist 2012.03.07. 18:28:46

@Kandeláber:
És ha ezt mondja valaki, akkor sem az a véleménye, hogy ne legyen tömegközlekedés. Csak tudod, ha több, egymással versengő tömegközlekedési vállalat volna, azzal ti, budapesti tömegközlekedők is sokkal jobban járnátok.

Horizont 2012.03.07. 18:29:24

@Vidéki:
Kedves még pihentebb agyú! Senki nem mondta és nem is várja el, hogy csodákat hajtson végre a Fidesz (messze van ő attól,hogy ilyenre képes legyen) elvégre az "emútnyócév" nem volt egy szép menet, a károkozás se volt semmi! De basszus az talán elvárható így félidőtájt, hogy valami kicsinyke javulást produkáljanak már, de ha még azt se legalább ne rontsanak.És ne nézzék már hülyének az embereket! Persze téged nem néznek annak, mert te annyira a hívük vagy, hogy csőlátásod van!! És fejezzék be a hátrafelé mutogatást, "gyurcsányahibás" jelmondatokkal. Lejárt lemez, nem lehet mindig ezzel takarózni!!Vagy szerinted minden rendben, minden jól megy, tökösek a fiúk a lányok? Lesz még újabb pofára esésük a Fidesznek és seggnyalóinak (igen neked is) amikor majd a választáskor a Jobbik megszorongatja az emlegetett tökeiket:)
Szánalmasak, veled együtt.

dr. Aullah 2012.03.07. 18:34:59

OFF:

"Van aki odamegy és lelövi a cigányokat

Fliegauf Benedek megkapta a Berlinálén a zsűri nagydíját. A Csak a szélt a cigánygyilkosságok inspirálták, a rendező nem érti, hogy miért nem foglalkozik a témával többet a média."

index.hu/kultur/cinematrix/kritika/2012/03/07/fliegauf_manisban/

Bazdmeg...

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.03.07. 18:40:17

@Aullah:

"Álmomban láttam a rémült emberek arcát, a lövések fényét. Ekkor beindult bennem az a gép..."

Remélem arról is fog filmet forgatni ahogy Szögi Lajost kikapták az autójából és halálra verték a két lányának a szeme láttára... vagy ez már nem jelent meg álmaiban és nem ihlette meg?

Undorító féreg.

Ironfist 2012.03.07. 19:01:51

@Prof. Dr. Valahol Máshol:
Vagy bármelyik másik áldozatot, akit cigányok gyilkoltak le kegyetlenül.

redriot77 2012.03.07. 19:33:45

Átszervezni a MÁV-ot, BKV-t? Megszüntetni a háromezer-valahány önkormányzat legalább felét? Átalakítani Budapest közigazgatását erről a XXIII kerületes agyrémről valami életképes megoldásra?

A Szent Kétharmaddal a zsebükben meg lett volna rá a lehetőségük, de szarnak ezek bele magasról, inkább kitalálnak 68 féle új adót hogy mehessen tovább minden a régi, komcsi, szar módon.

Meridian74 2012.03.07. 19:34:49

Amikor megláttam a hírt, és megismertem a tartalmát, ez jutott eszembe... az első másodperctől kezdve passzol ehhez a helyzethez, szvsz... :D

www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM

Vidéki 2012.03.07. 20:27:04

@Horizont:

Írja: „És fejezzék be a hátrafelé mutogatást,”

Állítólag Newtont a kiváló tudóst megkérdezték, hogyan tudott a fizika területén ilyen messzire előre látni?

Szerényen ezt válaszolta: „Óriások vállán álltam”.

Ő is hátra mutogatott.

A jelen ugyanis a múltban gyökerezik.

„A múltat végképp eltörölni” az Internacionálé szövegében jól hangzik, de a realitással nincsen összhangban.

dr. Aullah 2012.03.07. 20:33:50

@Vidéki: Ha nem lennél, téged ki kéne találni. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Vidéki 2012.03.07. 20:41:01

@Prof. Dr. Valahol Máshol:

Írod: „Remélem arról is fog filmet forgatni (Flieghauf Bence) ahogy Szögi Lajost kikapták az autójából és halálra verték a két lányának a szeme láttára... vagy ez már nem jelent meg álmaiban és nem ihlette meg? „

Ennek valószínűsége minden határon túl tart a nulla felé.

Napjainkban sok sikeresnek mondott, különféle díjakkal dekorált magyarul beszélő „művész” felismerte, hogy a „siker útja” a magyarok gyalázásán, befeketítésén keresztül vezet.

Régen, amikor még a forint többet ért, mint most, ilyen pénzért akármilyen aljasságra kész alakok mentalitását így jellemezték:

„Egy forintért egy tetűt elhajt Vácig.”

A „művelt nyugaton” sikereket elérésére törekvő magyarul (is) beszélő (élet)művészek felismerték, mi a „conditio sine qua non” azaz a feltétel ami nélkül nincsen siker: a témaválasztás:

A magyarországi kisebbségek sanyarú sorsával kell foglalkozni, akik ki vannak szolgáltatva a gonosz rasszista/fasiszta magyarok perverz indulatainak.

Flieghauf Benedek is ennek megfelelően választott témát:

A Csak a szél egy négytagú roma család egy tragédiába torkolló napját mutatja be. A film nem közvetlenül a romagyilkosságokról szól, fiktív történet, de áthatja a gyilkosságsorozat okozta félelem, amelyet a roma közösség tagjai éreztek 2008-2009-ben - mondták el korábban az alkotók.

Dieter Kosslick, a filmfesztivál igazgatója a seregszemle előtt néhány nappal úgy fogalmazott, kiválónak tartja a magyar filmet. "Nem is válogattuk volna be a versenybe, ha nem látjuk esélyesnek" - mondta.

kunzoo 2012.03.07. 20:41:52

@Vidéki:

Az "elprivatizáltba azért légyszi vedd bele Antallékat és az első Orbán kormányt oké?

kunzoo 2012.03.07. 20:48:27

@Vidéki:

Az a baj a ti mentalitásotokkal hogy ha valaki lop, csal, hazudik, paraszt módon viselkedik akkor nem a seggfejeket büntetitek hogy ne égessen benneteket, hanem azt fikázzátok aki rámutat arra hogy a nertársatok alkalmasint nem más mint tolvaj/seggfej/náci.

ÉRTED? ÉRTED? és mégegyszer: ÉRTED?

Ezért van nálatok mostanság az összes levitézlett MSZMP-s, Ezért ciki az ügynöklista, Ezért osztogattok kokit és sallert, amikor meg visszakapjuk, akkor jön az összeesküvéselmélet.

hamisnero 2012.03.07. 21:14:30

na most én kaptam egy sárga postai utalványt a biztosítómtól, hogy fizessek be "baleseti adót". de én úgy tudom, hogy az a tevékenység, amit az állam megadóztat, az legális. tehát főzetek pálinkát, adózok, legális. termesztek mariskát, nem is adózhatók utána mert illegális. bevallom a munkabérem - legális a munkám. nem vallom be -fekete munka. kérdésem ez után: ha azt a barmot, aki a "baleseti adót" kitalálta, véletlen elütöm (nem akarom, de tegyük fel, sikerül), akkor az legális. kijön a rendőr, meg a halottaskocsi, én meg azt mondom: befizettem utána az adót. erre rendőr tiszteleg, balra el, hulla kocsiba. aztán ha perel a család kártérítésért, akkor mondhatom-e, hogy kérem, én befizettem az adót, a "baleseti adót", mit akarnak, hiszen ezek után balesetet okozni legális. sőt, ha befizettem a "baleseti adót", akkor van-e valamilyen baleseti kvóta, amit teljesíteni kell (mondjuk évi egy gázolás, két totálkár, négy koccanás). vagy csak megint a pénzemet akarják lenyúlni?

Vidéki 2012.03.07. 21:14:42

@kunzoo:

Írod: „azt fikázzátok aki rámutat arra hogy a nertársatok alkalmasint nem más mint tolvaj/seggfej/náci.”

Kifizetődő számotokra annak a téveszmének általános elterjesztése, miszerint Magyarország csaknem 70 évvel a nácizmus totális veresége után is napjainkban egy náci ország, amelytől Európának rettegnie kell.

A középkorban sok-sok ember végezte úgy az életét, hogy valakik ráfogták, hogy a Sátán cimborája, és nem volt semmi esélyük arra, hogy racionálisan érvelhessenek a bíróság előtt és megvédhessék magukat a vádaskodástól.

Mivel az idők változnak, a Sátán fogalmát helyettesíteni kell a Fasiszta fogalmával.

A kiszemelt áldozatra elegendő rányomni a Fasiszta bélyeget, semmi esélyük arra, hogy racionálisan érvelhessenek a közvélemény előtt és megvédhessék magukat a ráfröcskölt rágalomtól.

A veled egy húron pendülő fasisztázók aljas motivációi semmivel sem különbek, semmivel sem tisztábbak,, mint a salemi boszorkánypereket kiváltó hisztérikus lánycsapaté, akik élvezték, hogy elképesztő állításaikat, vádjaikat, látomásaikat a bíró komolyan veszi és felhasználták arra, hogy megfélemlítsék, terrorizálják, kiiktassák a közösségből a nekik nem tetsző egyedeket.

Ez a fasisztázó propaganda nem új dolog és régóta a kommunista propaganda fegyvertárába tartozott.

hamisnero 2012.03.07. 21:25:12

de tegyük fel, a vállalkozásom alatt közmű húzódik, és adóznom kellene (valaki azt írta - elmebeteg- hogy nem is így van, csak a BKV-s közműben futó más közművek adókötelesek, de elárulom, ez eddig is díjfizetés mellet volt lehetséges, azaz ami után a BKV díjat szed, az után adót szedni már nem megy). mi van, ha azt mondom: tegyék arrébb azt a közművet. nem akarok adót fizetni, és ez egy olyan helyzet, amit nem én idéztem elő, azaz aki előidézte, hárítsa is el. játsszunk tovább: a cégem a 10. emeleten van bejegyezve. a telken tehát tízen osztozunk. miért csak én fizessek? játsszunk tovább: osztatlan telken sok vállalkozás működik. hát ki és hogyan fizessen? játsszunk tovább: a magasvezetésű közmű is játszik? azaz éjjel a telkem felett kihúznak egy villamos kábelt, adóalany lettem. azaz: döntés kérdése (más döntése), hogy adóalany leszek-e, vagy sem? ha ezt az istenadta barmot, aki ezt kitalálta, feltöltik nagyfeszültséggel, mint egy kondenzátort, és bekergetik, így töltve az ipartelepre, akkor addig adó kell fizetni utána, amíg ki nem sül?

hamisnero 2012.03.07. 21:27:01

@Vidéki: jóvvan öreg, megdolgoztál a Pártért, holnap a szemináriumon már nem kell reszketned, meg önkritikát gyakorolnod, tán még egy kis pártállás is csurran-csöppen egyszer, lazíts.

stefiapo 2012.03.07. 21:34:23

Fizessenek Ők nekem mert megengedtem, hogy a telkemen menjen a közmű.

Vidéki 2012.03.07. 21:44:21

@hamisnero:

Soraiból arra következtetek, hogy Ön egy mérhetetlenül toleráns, szuper-demokrata, eszes SZDSZ-es lehetett (valamikor).

Azt tanácsolom, hogy ha ennyire nagybeteg agybeteg és nem akarja veszélyeztetni egészségét magas vérnyomással, inkább tartózkodjon attól, hogy elolvassa hozzászólásaimat.

Tudnám javasolni egy tibeti típusú imamalom beszerzését.

Ezzel gépesíthetné balhitei és kényszerképzetei ismételgetését, és ez szép lassan eljuttatná önt a Nirvána boldog állapotába.

SvenH. (törölt) 2012.03.07. 22:01:41

@Vidéki: kedves paraszt polgartarsam, ha az akasztasos onkielegitesrol lenne egy cikk akkor is kepes lennel ide eljutni? biztos kepes vagy ra, hogy valahogy szidd a ballibeket...

medvemellszobra 2012.03.08. 00:24:22

@Vidéki: Elnézését kérem, amiért hitében megbántottam.
Érveléstechnika továbbképzéseken is azt tanították nekem, hogy a vallási vitákba nem tanácsos belemenni, ha valaki tárgyalni, érvelni, vitázni is szeretne adott, nem vallási témában.
Viszont nem ez a legnagyobb baj. Még csak nem is az etikai vonzata ennek az általam kezdett csörtének, mellyel belegázoltam az Ön hitéletébe.
Hanem az, hogy be kell látnom, ostoba voltam. Önhittségemben, pökhendiségemben elvakított cinizmusom és örök elégedetlenségem. Észre sem vettem, hogy két évvel ezelőtt érkezett meg a Messiás erre a világra.
Kérem, ne haragudjon rám. :(

molaris 2012.03.08. 03:09:45

Talán offnak tűnik, de megkérdezem:
- így majd két év 2/3 regnum után tudjuk- e már ki verte meg anno Szász Károlyt?
Ez ugyanis nem kívánna irdatlan tőkebefektetést.

Vidéki 2012.03.08. 07:56:54

@molaris:

Voltak akik tudták: Azt állították (a "szabad sajtóban"), hogy saját magát verte meg, csak azért, hogy a nagy nyilvánosság felfigyeljen rá.

hamisnero 2012.03.08. 08:46:51

@Vidéki: a balhitek, meg a tévelgések a te reszortod, harcos kiállással bármely blogon bármely hülyeség mellett. amiről persze azt kell tudni, hogy világnézettől és pártállástól függetlenül képes hülyeségnek maradni. egyébként meg ne humorizálj, a Párt nem szereti, ha elviccelik a Mozgalmat.

Vidéki 2012.03.08. 08:59:10

@hamisnero:
Írod: "egyébként meg ne humorizálj, "

"Mi kommunisták, különleges anyagból vagyunk gyúrva", állították határozottan.

Te is különleges anyagból lehetsz gyúrva.

Nyuggervadász 2012.03.08. 09:15:15

@Vidéki:
"...Nem mindenki rühelli, csak az olyan pihent agyúak, mint Ön, aki a mostani kormánytól elvárja, hogy mindenható legyen és két év alatt megoldjon mindent, amit az „emútnyócév” balliberális kormányzása nem tudott megoldani, noha jócskán eladósította az országot és jócskán elprivatizálta a közvagyont."
Sok mindenre reagálhatnék a betegesen elvakult, minden objektivitást nélkülöző, fidesz-imádattal átitatott "szösszeneteidből", de én csak a fenti soraid kapcsán kérdezem:
-hazafias érzelmeid nem háborognak, amikor imádott kormányod (a köz pénzéből!) milliárdos szerződést kötött a Századvéggel (na, milyen érdekeltségi körbe is tartoznak ??), "tanácsadási" címszóval? (pl. a BKV!!! helyzetének javítása érdekében... Egy politikai kutatóintézet?!?)

-vagy: hogy lehet az, hogy Simicska ( " a mi okos Lajosunk" a la Orbán!) és az ő érdekeltségi rendszerébe tartozó cégek "nyerik" meg (sorban) az állami beruházásokat? A Lajosunk, akinek "ténykedése" idején, a "hosszú bájtok éjszakáján", - hogy, hogy nem- egy éjszakára bezárt az APEH,
és láss csodát, másnap reggelre -kizárólag fideszeseknek és fidesz-közelieknek- törlődött a több száz milliós adótartozása....

-vagy: amikor lenyúlták a MANYUP-os pénzeket, (amit az unortodox baromságaik miatti magas árfolyamok miatt elkótyavetyéltek, hiszen nem csökkent az államadósság, vagy veszteséggel MOL részvényeket vettek), azt ígérték, hogy az átjelentkezőknek egyéni számláik lesznek. Több, mint egy év eltelt...hol vannak a számlák???
-vagy: bár ez pitiáner ügynek tűnik (de az inflációra -így mindnyájunk zsebére- hat!), hol van Szíjjártó Péter, aki a 300 ft-os benzinárnál azt vísongta, hogy ez a népnyúzó kormány miatt van!
Most, hogy a benzin ára jóval több, mint 400 ft ( ez a kormány emelte a jövedéki-adót, az ÁFÁ-t,
főképpen miattuk magas a forint árfolyama), tán, most is ki kéne állnia a zemberek elé...
Bár, ha kiállna, azt harsogná, hogy " ez is a Gyurcsány miatt van!" Na, ezeknek van igazi "vastagbőr" a képén...

zrobasé 2012.03.08. 09:31:54

@Vidéki: @Dr. Nyuggervadász dr.:
ne várjál érdemi választ Vidékitől...ő pár, egyszerű, eldöntendő kérdésre se adott még soha választ...

akkor lássuk...az adócsökkentés kormány :

-eva 37%
-áfa 27 %
-megemelt járulék
-megemelt dizel jöv. adó
-kötelező kamarai reg. díj
-megemelt autópályadíj
-kötelező balaseti adó
-egy-két-kulcsos szja, amivel mindenki jól jár...aki nem, az biztos hazudik-komcsi-szdszes-hazudik-etc.

és ezek persze nem megszoritások...mi lenne, ha még azok is jönnének

(Vidéki, ezt meg csak neked, hogy te is értsd, aki a beteg agyával kigondolt fantazmagóriáidat leirva igaznak látsz olyan dolgokat, amik nincsenek is, de te a látomásaidat ténynek hiszed : akinek ez nem tetszik, az nem, ismétlem, hátha megérted te is, az nem mszp-s,komcsi,lmp-s,szdsz-es, stb...csak már elege van, hogy az ő adójából ilyeneket, mint pl. te, fizetnek...szégyelld magad, és főleg a két gyereked elött mutass jó példát, és ne hazudj többet !!! nekik ártassz !!!)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.03.08. 11:30:41

@Horizont: Azért te is elég vicces vagy. A BKV-ra annyi hitel szakad rá 1-1,5 év alatt, ami meghaladja az éves működési költség több, mint felét. És ezt nem 2010 után vették fel. Pont.

Te most azon háborogsz, hogy a gödör alján levő ország és költségvetése nem képes hiretelen 2 év alatt kifezetni több év BKV MŰKÖDÉSI költségét és annak hitelét, mikor a "dübörgő gazdaság és a ugráló pannon puma" alatt sem tették bele azt a pénzt a BKV-ba, amit kellett volna...

És ez csak a MŰKÖDÉS. Az, hogy 8 év alatt semmiféle eszközpark fejlesztés nem történt az (elbaszott) Combinokat leszámítva és némi busz beszerzést, az meg már említésre sem méltó mi...?

Secnir 2012.03.08. 11:41:06

@Vidéki:
bazz, írtál egy kommentet, amiben két egymást követő sorban írtál, és nincs benne üres sor! Figyelj oda legközelebb mert elkurvulsz!

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.08. 12:10:51

@molaris: jó-jó, biztos a tavaszi fáradtság teszi, hogy átmentem destruktívba :DDD Vagy túlzottan megnövekedett a cégnél az 1nm-re jutó dilettáns faszok száma, akik csak súlyos százezrekbe kerülnek a cégnek (miközben gyakorlati hasznuk NULLA).

Igyekszem összeszedni magamat :D

Ironfist 2012.03.08. 12:32:33

@dr.dr. Secnir doktor:
"bazz, írtál egy kommentet, amiben két egymást követő sorban írtál, és nincs benne üres sor! Figyelj oda legközelebb mert elkurvulsz!"

Peeersze, nem hiszek neked. Ez csak valami antifülkeforrdalmár, libsibolsikomcsivörösbarom duma, nem méltó a Nemzeti Kétharmad Nemzeti Kormányának Nemzetiségéhez!

Mondjuk tényleg nem értem, mit törődtök még ezzel a senkiházival?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.08. 12:43:59

@Ironfist: "Mondjuk tényleg nem értem, mit törődtök még ezzel a senkiházival?" - mondhatjuk, hogy "Senkiháziak kezében van a pop... ööö, izé a bérkommentelés!" :DDDD

kunzoo 2012.03.08. 13:56:49

@Vidéki:

Látod ez van már megint. NEM azt mondtam hogy nácik vagytok, hanem azt hogy akad közöttetek náci!!!! De te egyből rámvered hogy ÉN vagy MI(?) beharsogjuk európát azzal hogy náci ország vagyunk. Ez a te beteg elméd szüleménye, és egyszerűen kiforgatod a szavaimat. Ha meg azt mondod hogy nicsenek köztetek seggfejek (Kerényire gondoltam, aki még korábban lelkes kommunista volt) Levitézlett MSZMP-sek (a fél fidesz vezérkar az volt) vagyhogy nincs közöttük náci (Csurkára gondoltam és sok sok kommentelőre a Mandin) akkor te nem ezen a bolygón élsz.

És igazad van, nyilván az ellentáborban is sok hülye, tuskó és komenyista van, de itt sem mindenki az, amit te láttatni szeretnél.

kunzoo 2012.03.08. 14:01:09

@Vidéki:

Ja igen. Tolvajon meg azt értem hogy tízmilliókért rendelnek meg szolgáltatásokat (magyar hírlap és tsai) miközben meg bölcsődei térítési díjakat vezetnek be a ti drága, gyermekekért aggódó polgártársaitok. El tudom képzelni hogy ez micsoda felhördülést keltett volna ha ezt a Gyurcsány vezeti be. Gondold bele magad. Bezzeg az Alaptörvényre és egyéb ökörségekre van pénz.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.03.08. 14:40:06

@Seduxen: Pedig a legnagyobb játékos a világon! :-PPPPPP
Jó volt a meccs. 2-1 és hármat lőttünk! :-DDDDD

Gontar 2012.03.08. 17:10:11

Kicsit off vagyok, de muszáj megkérdeznem: Arról lesz poszt, hogy kurmányunk LENGYEL emberkéket hozat statisztálni a 15--ei békamenetre? :-D

hvg.hu/napi_merites/20120308_lengyel_tunteto_budapest#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso_2012_3_8

Gontar 2012.03.08. 17:14:31

Egyszerűen nem hiszem el... nincs már itthon annyi csőcselék támogatójuk sem, hogy egy március 15-ei állami ünnepségen tapsoljanak nekik párezren? Vagy mi a xar? Gondolom a lengyel bértűntetők sem olcsóbbak a hazaiaknál...

Horizont 2012.03.08. 17:20:08

@molnibalage:
Miért kell félreérteni amit az ember ír???? Azt "vidékinek" írtam! válaszként.Már nem kéne állandóan visszafelé nézni! Előre!! Az orbáni úton:)))
Nem gondolom (nem nézhetsz ennyire hülyének!!!) hogy BKV baja csak 2010 után keletkezett volna!Nagy a sara az összes kormánynak a rendszerváltás óta. Fejőstehénként használt BKV-nak mára elapadt a teje! Konyec! Tehát nem pénzzel kéne csak tömni, hanem át kéne világítani, át kéne szervezni! De a szent tehénhez nem lehet nyúlni. Vannak még szent tehenek kis hazánkban!
Azzal ha éveken keresztül csak azt hajtogatjuk ki volt a hibás megoldódik valami??? Vagy ki kell vizsgálni, feljelenteni, leültetni és tovább lépni, megoldani a problémát. Ha nincs bizonyíték akkor is tovább kell lépni és megoldani a bajt.
És ha kérhetem máskor azt olvasd ki a kommentemből amit írtam:)))

Vidéki 2012.03.08. 17:46:36

@Dr. Nyuggervadász dr.:

Nem világos, hogy ön miben doktor, de ha állatorvos, akkor a macskámat sem merném Önre bízni.

Jellemzőnek tartom különben, hogy a nyuggerek ellensége egy nyuggervadász ágál arról, hogy „amikor lenyúlták a MANYUP-os pénzeket,”

Az már kiesik egy nyuggervadász tudatából, hogy korábban kötelezően muszáj volt belépni a manyupokba, amelyek hatalmas működési költségekkel működtek, a járulékosok szempontjából rossz befektetési döntéseket hoztak, ezért 14 év alatt siralmasan rossz hozamokat tudtak csak produkálni. Kizárólagos haszonélvezők voltak a kecskék akikre rábízták a káposztát.

A 14 évi tevékenység évi reálhozama mindössze átlag 0,78% volt! Messze alatta marad annak, amit egy laikus is kpes lett volna elérni, ha befizetett járulékain egyszerűen magyar állampapírokat vásárol.

Nagy vesztes volt az államkincstár, ahonnan hiányoztak a nyugdíjkiadások fedezetét biztosító bevételek ezért évről-évre hatalmas, nagy kamatköltséggel járó hitelfelvétellel kellett fedezni a nyugdíjkassza hiányát.

Erre a Bajnai kormány főtanácsadója is rájött, és széles körben publikálta javaslatait még a szakértői kormányzás alatt.
.
A nyuggervadászhoz ezek a gondolatok még nem jutottak el.

„Le van maradva több brosurával.”

Járjon utána, mielőtt valótlanságokat beszél.

Látomásai nincsenek összhangban a valósággal.

Például írja: „Most, hogy a benzin ára jóval több, mint 400 ft ( ez a kormány emelte a jövedéki-adót, az ÁFÁ-t,
főképpen miattuk magas a forint árfolyama),”

A benzin ára a dollárhoz igazodik.
Az EURO gyengült a dollárhoz képest.
Szlovákiában euróval fizetnek.
Gondolkozzon el azon (ha tud), miért járnak át hozzánk tankolni a szlovákok?

Persze a Nyuggervadász téveszméiben munkamegosztás van:

Minden hibát a Nyuggervadász által irracionálisan gyűlölt, szabadon választott magyar kormány követi el.

Nyuggervadász ezt a szerepet osztja ki a szabadon választott magyar kormányra.

Horizont 2012.03.08. 17:54:55

@Vidéki:
Te most azt hiszed, ha magázódsz és "önözöl" (:DDD) itt akkor intelligens fiú leszel a szemükben??
Tévedsz!

Horizont 2012.03.08. 17:56:00

@Vidéki:
jav: szemünkben
Az enyémben se!

zrobasé 2012.03.08. 18:49:47

@Vidéki: "A benzin ára a dollárhoz igazodik. "

igen...és a magas (Orbán-kormány által megemelt) jövedéki adó és az erre rakódó eu-legmagasabb 27%-os áfa az neked smafu...még jó, hogy te ilyen jól élsz, hogy ilyen apróságok nem számitanak...mondjuk az általunk befizetett adóból neked kifizetett béredből biztos nincsenek megélhetési gondjaid...

de gondolom szerinted is a kormány által megemelt jöv. adó és áfa is csak hallucináció, nincs is, sőt, még kevés is....

Vidéki elvtárs az adóemelések pártján áll...

"nyomorúságos kudarc az életed"

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.08. 19:30:17

@abschattung: Ez a Mátyásos hadsereges törökös nagyon jó volt.
Hogy nem a saját démonaival harcolt.Ez tetszett.:))
@Prof. Dr. Ásó[Mosó]Maci: Jaja.Királyok vagytok!:))

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.03.08. 21:36:50

@Horizont: A BKK erről szól. Szépen lassan elkezdik lebontani a BKV-t és ha valaki olcsóbban csinálja, akkor bejöhet. Azonben nem 2 perc lebontani egy 40 éve (!) változatlan struktúrát úgy, hogy nincs pénz.

www.youtube.com/user/bkkweb?ob=0

Nézegesd a hosszabb videókat.

prof. dr. Caesar Napoleon 2012.03.08. 21:47:01

Videki osszest mikor adja ki valaki? Demagogia tanszekeken kotelezo olvasmany lenne, ha nem, akkor meg sziplna bestseller.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.08. 22:38:38

@Prof. Dr. Ásó[Mosó]Maci: A Milan ellen állítólag jók voltatok otthon.Itt egy kicsit a Milannak is kell drukkolnom.Hátha találkoznak,és lezúzzák a barcát.
@prof. dr. Caesar Napoleon: Nagyon jó ötlet.:))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.03.09. 09:10:49

@Tigeri: Nem állítólag, hanem nagyon jók voltunk. Csak egy kihagyott ziccere volt RvP-nek, és azon ment el a továbbjutásunk. De annyiszor ment mentette már meg a csapatot RvP., hogy eztmár szerintem semelyik ágyús sem veti a szemére.
MAjd jövőre. És remélem kiesik a Bárka, meg a Milan. :-DDDD

Agyalap 2012.03.09. 09:30:02

@Vidéki: Azt felejti el megemlíteni minden propagandista fidesznyik, hogy a MANYUP ellopása nem lopás volt, de örüljünk, hogy lesz egy biztos nulla állami nyugdíjunk. Az, hogy a MANYUP-ból még ne adj' Isten hozam nélkül is többet kaphattunk volna, hogy gyermekeink örökölhették volna az a kutyát sem érdekli.
Persze a MANYUP-nak nem kellett állampapírt vennie a befolyó pénzekből - ja, ennek azért még nézz utána egy kicsit...

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.03.09. 10:58:56

@Vidéki: Végigolvastam itt pár kommentet. Áruld már el nekem kedves Vidéki, milyen magyar ember vagy te, aki itt véríg sért, megaláz más magyar embereket? Ilyen egy igaz konzervatív magyar ember?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.09. 11:38:55

@Tyson925: Kedves Tyson! Vidéki a narancs-tálib 2.0-s bullshit-szoftverrel frissített prototípusa. Szerencsétlenebb napokon ez a faj több egyeddel is képviselteti magát itt a Vastagbőrön, de az igazi, az EREDETI narancs-tálib, az mindig is vidéki marad. Ő a nulladik beteg (aka a vírusgazda), belőle fejlődött ki az összes - persze az eredetihez képest már silányabb színvonalú - egyed.

Nyuggervadász 2012.03.09. 12:29:41

@Vidéki:
Egyébirányú elfoglaltságaim miatt csak most tudok válaszolni "magvas" viszontválaszodra.
1. Én tegezni foglak, mert itt a blogon kissé modorosnak tűnik a magázódás.
2. Közgazdaságtanból doktoráltam ( és nem úgy, mint az "álamelnök"). Mindezt csak azért írom le, mert a macskádat valóban nem bízhatnád rám, de közgazdasági kérdésekben (azok értelmezésében, az ok-okozati összefüggések magyarázatában) nem biztos, hogy egy szinten állunk. Tíz éven keresztül-óraadó tanárként- taníthattam is ezt a tárgyat.
3. Amikor egy nick nevet kiválaszt az ember, azt vagy azért teszi, mert vagy azonosulni tud a név tartalmával, vagy épp ellenkezőleg, gúnyból. A "nyuggervadász" nick név mellé Selmeczi Gabriella
"úrihölgy" képét választottam avatáromnak (hogy teljes legyen a -gúnyom tárgyát jelentő- összkép)
Viszont ( a blogolók közül) többen rám szóltak, hogy őnagysága képétől hányingert kapnak, vagy éppen megrémiszti őket, - s, mivel humánus lélek vagyok- a kiflicsücsök kisasszony képét lecseréltem. Repülőgépre, amelyért olyan lelkesen lobbizott a "szenátorasszony".
Ennyi bevezetőként, most jönnek az érdemi válaszok, ill. az újabb kérdések (mivel a saját kérdéseimre nem kaptam választ, ill. csak olyanokat, amelyeket a hivatalos fidesz propaganda számodra megengedett)
- a MANYUP-ba való belépés (hajdanán) valóban kötelező volt. De, aki nem tudott élni a lehetőséggel, az ne a pénztárat szidja. Már többször leírtam, hogy én gyakran kikértem a biztosítóktól az egyenleg-közlőket, s ha nem tetszett a hozadék mértéke, azonnal biztosítót váltottam. Így aztán, én tíz év alatt közel megháromszoroztam a befektetéseimet. Ha te csupán 0.78%-ot értél el, magadra vess, a te hibád!
Arra viszont nem voltál hajlandó válaszolni, hogy a pénzek lenyúlása után (több, mint egy évvel),hol vannak az egyéni számlák?
- ha a benzin ára kizárólag csak a dollár árfolyamához igazodik, akkor miért visongott Szíjjártó a népnyúzó (szoci) kormányról a 300 ft-os benzinárnál?!? Erre sem kaptam választ!
- arra a felvetésre, hogy miért jönnek a szlovákok ide tankolni, azt kérdezem: és miért mennek a magyarok Ukrajnába?
- közgazdászként nem csupán "az irreálisan gyűlölt" jelenlegi kormányt szidom. Szidtam az Antall-kormányt, mert kiárusították az országot (és, erre köss gombot, tanácsadóként az "unortodox közgazdaságtan" pápája, Matolcsy képviselte ezt a vonalat, mondván hogy mindent privatizálni kell, mert az állam nem jó gazda! Ő, aki most a visszaállamosítás szószólója...)
Szidtam Medgyessyt, a 100 napos programja miatt. Szidtam Gyurcsányékat, az elcseszett gazdaságpolitikájuk miatt. De főképpen a fideszt szidtam, mert minden szerkezeti változtatást megakadályozott. Még egy "szociális" népszavazást is kierőszakolt...Emlékszel még a kérdésekre?!?
Legyen-e tandíj, vagy vizitdíj, stb...Most meg, azoknak a terheknek a sokszorosát terhelik a népre
(persze, nem megszorításként, mert ez a szó nem szerepel a fidesz szótárban!)
Igen, utálom a fideszt, mert nincs gazdaságpolitikájuk, csak politikájuk.
Ja, és nem kaptam választ a Századvéges, milliárdos megbízási szerződésre, sem a "mi okos Lajosunk"(Simicska) folyamatos tendernyeréseire sem!

komplikato 2012.03.09. 13:31:15

@Dr. EÖ: OFF: "Nem véletlen találták ki a szennyvíz-hálózatot."
Na jah, de a szennyvíztisztító megépítése előtt, amit vagy 30 éve terveztek, nem olyan régen bőszen engedték a teljes város kommunális szennyvízét a Dunába. A nem kommunális, tehát ipari és vegyi meg sok helyen most is patakokban köt ki ... Például jó pár autómosó szennyvíze.

Vidéki 2012.03.09. 14:42:25

@Dr. Nyuggervadász dr.:

A Dr. Nyuggervadász dr. nevet elég szerencsétlen választásnak tartom, ha ön ugyanakkor igényt tart a nyuggerek védelmezőjének szerepére is, ráadásul egy diplomás, duplán doktor értelmiségi ember álruhájában.

A nyuggereket általában nem veti fel a pénz, ugyanakkor a korkedvezményes fiatal nyuggerek kivételével, a többi nyuggert sújtják az idős kor következményei is, köztük a gyakoribb megbetegedés, vagy az elhalálozás nagyobb esélye. Ezért ízléstelennek tartom, ha ön vadászik a nyuggerekre.

Írja: „Közgazdaságtanból doktoráltam „.

1. A Bajnai (szakértői) kormány mégsem Önt, hanem a neves közgazdászt Kun Jánost választotta főtanácsadójának. Kun János sok olyan adathoz hozzáférhetett ebben a pozícióban, amihez önnek nem volt lehetősége. Ismeretei és tudása birtokában Kun János Önhöz képest homlokegyenest ellenkező véleményre jutott, amelyeket tudományos fórumokon, szaklapokban, sőt még a Népszabadságban is publikált, még a Bajnai kormány regnálása alatt.

fn 2009. szeptember 28. 06:58 ismertette Kun János, neves közgazdász, a Bajnai kormány főtanácsadójának véleményét. Lényeges részletek, amelyek szembe mennek a szerző kényszerképzeteivel :

„A magánnyugdíjpénztárak évente 500 milliárd forinttal növelik a költségvetési hiányt, s legjobb lenne megszüntetni őket – állította előadásában Kun János kormány-főtanácsadó a Magyar Közgazdasági Társaság 47. Közgazdász-vándorgyűlésén, az államháztartási szekcióban. Ha esetleg jogi okok miatt mégsem lehet megszüntetni a magánnyugdíjpénztárakat, mindenki léphessen vissza az állami rendszerbe, s legyen önkéntes a tagság – javasolta a közgazdász.

Elolvashatta volna a Népszavában nagynevű Simonovits András, közgazdász vélményét,aki a Népszavában (nem jobboldali lap!) ezt nyilatkozta:

„Vagy nézzük a nyugdíjprivatizálást. Nem voltam híve a magán-nyugdíjrendszernek, egy kozmetikai műtétnek tartottam, külföldi hitelből finanszíroztuk miatta az ellátásokat”

De ha előveszi a józan észt, amivel saját bevallása szerint rendelkezik, akkor is könnyen megérthetné.

Betesz 100Ft-ot a manyupba, (amit addig a felosztó-kirovó rendszerbe kellett befizetni).

Az állam ezt pótlandó felvesz 100Ft hitelt.

A betét után kap infláció+0,78 %-ot, a hitele meg infláció+4%-ba kerül.

Nagy üzlet, csak nem az adófizetőknek, hanem „a kecskéknek, akikre rábízták a káposztát".

2. Írja: „Ha te csupán 0.78%-ot értél el, magadra vess, a te hibád! „

Ez nem egyéni érték, hanem a manyupok nagy-nagy (14 éves) átlaga, a PSZÁF hozzáértő szakembereinek számításai alapján.

3. „miért jönnek a szlovákok ide tankolni?”

Nem az rá a magyarázat, hogy „csak”, hanem az, hogy a benzinárak szerte a világon nemcsak a magyar kormány rosszakaratú döntéseitől függnek.

Szlovákiában mások kormányoznak mégis erősen drágult ott is a benzin.

Nyuggervadász 2012.03.09. 15:31:31

@Vidéki:
-Utoljára írom le (bár, látom, hogy felesleges), a nyuggervadász nick nevet és hozzá Selmeczit avatárként, merő gúnyból vettem fel. Reagálva a nagysosasszony "nyugdíjvédelmi" titulusára.
-az, hogy ledoktorált közgazdász vagyok, miért kellett volna, hogy azzal járjon, hogy Bajnai engem vegyen maga mellé főtanácsadónak??? Ilyen gondolat csak a szakmailag gyenge, átmosott agyú pártfunkcionáriusok sajátja lehet, akik azt képzelik, hogy a sok, elvtelen seggnyalásért már "pozíció"
is jár!
-az, hogy Kun Jánosnak az volt a véleménye, ám legyen. De, még mindig nem kaptam választ az egyéni számlákra! Vagy csak a lenyúlás volt a lényeg?
-ha már szóba hoztad Kunt, mi a véleményed Mellár Tamásról? Az igazi, echte jobboldali közgazdászról.... Szerinted is hazaáruló, amiért teli lett a hócipője az Orbán-kormány "gazdaságpolitikájával"?
-a lényegi kérdésekre megint nem válaszoltál (vagy ez nincs beprogramozva?). Ha "a benzinárak szerte a világon nemcsak a magyar kormány rosszakaratú döntéseitől függnek", miért visongott Szíjjártó a "népnyúzó" szoci kormányra? (persze, a benzin kérdése egy a sok közül. Százat is fel tudnék sorolni azok közül, amiért óbégatott a szocik alatt, most pedig ugyanazokat - a fidesz által megvalósítva- szemrebbenés nélkül kommentál)
- Századvég, Simicska, stb??????

Vidéki 2012.03.09. 16:16:28

@Dr. Nyuggervadász dr.:

Egyéni számla lesz: Ami késik, nem múlik.

Mi a véleményed Mellár Tamásról?

Az, hogy ő is csak egy a közgazdászok közül, és még a közgazdászok legjobbjainak véleményei közül is vannak olyanok, amelyek homlokegyenest eltérnek.

Vegyük figyelembe Mellár úr esetében is, hogy vannak, akik mindenkinél okosabbnak képzelik és állítják be magukat, és amíg kibicelnek csak, mondhatnak akármit.

Amikor a felelősség terhe alatt kell tevékenykedniük, amikor a teljesítményük a tények nyelvére fordítódik, az ő bölcs vezetésük alatt országunk nem változik tejjel-mézzel folyó Kánaánná.

Mellár Tamás úr túlokos tanácsai, vélekedései emlékeztetnek Naszreddin Hodzsa meséjére.

Naszreddin Hodzsa meséje az apáról, fiáról és a szamárról rávilágít arra, hogy vannak olyan helyzetvariációk, amelyek bármelyikét emberek csoportjai képesek kifogásolni és nem biztos, hogy a kifogásolóknak mindig igazuk van.

Horizont 2012.03.09. 16:35:34

@molnibalage:
BKK??!!
"Évi nettó százmillió forintért bérelt belvárosi székházba költözik a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). A BKK sajtóirodája megerősítette értesülésünket. "
Kegyetlenül bontja a 40 évet!! Igaz?? Nincs pénz?? Ez nem igaz!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.03.10. 00:07:00

@Horizont: Valahogy belefáradtam már abba, hogy elmagyarázzam a BKK funkcióját...

Horizont 2012.03.10. 06:47:04

@molnibalage:
A funkcióját én is tudom! Nem is arról írtam! Belefáradtál? Nekem aztán nem írtad le egyszer sem. De ne add fel ilyen hamar:) Okosítsd fel szegény tudatlan demagóg honfitársadat!!:)
De azért abban megegyezhetünk, hogy 100 millió az 100 millió! Vagy ezt se tudom jól??

süti beállítások módosítása