Skip to content


       Szűrés lista

Külföldi vendégek a nemzeti ünnepen - Selmeczi kiakadt

Selmeczi alá valami elképesztően zseniális szöveget tolt az írnok, mert ugye Gabikáról nagy teljesítményeket sosem feltételezünk. Egy rövid MTI-sajtóközleménybe belezsúfolni a teljes "elmúltnyolcévet" tényleg példát mutat minden közleményíró pártállami (vagy állampárti) sajtómunkás számára.


Fidesz: A nemzetközi baloldalnak már az ünnepeink sem szentek?

Tovább folytatódik a nemzetközi baloldal támadása Magyarország ellen. Már március 15-i nemzeti ünnepünk sem szent az MSZP-s, SZDSZ-es külföldi elvbarátok számára. A  francia értelmiségiek  azon kívül, hogy butaságokat beszélnek, kettős mércével is mérnek. Nem emlékszünk, hogy hasonló vehemenciával képviselték volna a Gyurcsány-korszak visszaéléseinek áldozatait, felemelték volna szavukat például a rendőrterror, a szocialista korrupciós gépezet, a legdurvább politikai hazugságok, vagy éppen a költségvetési adatok – Európában is párját ritkító – meghamisítása ellen. Mindennek ellenére bárkit szívesen látunk Magyarországon, aki személyesen akar meggyőződni arról, hogy a magyarok új irányt szabtak országuknak, együttes erővel törekednek hazájuk felemelésére, és békésen, méltósággal ünneplik az 1848-as forradalom emléknapját. 

Selmeczi Gabriella,  a Fidesz szóvivője 


Az a hír verte ki a biztosítékot ennyire Gabikánál, hogy a március 15-i Milla-tüntetésen való részvételre szólítottak fel ismert francia értelmiségiek hétfőn a Libération című francia baloldali lapban.
Az persze nem tudjuk, hogy jönnek vagy nem jönnek, meg persze tényleg elképesztően balfaszság egy magyar nemzeti ünnepre külföldieket meghívni aktuálpolitikai célokból.

Szerencsére a Fideszre nem jellemző a kettős mérce, teljesen jogos, hogy a magyar állami ünnep csak a magyaroké, ezért a becslések szerint 2000 - 5000 lengyel érkezik az állami ünnepre, még különvonatot is indítanak. Persze ők nem a nemzetközi jobboldal ügynökei, őket a Parlamentben fogadják. Még külön oldalt és készítettek  a lengyelek ...
Akik persze egy szót sem fognak érteni Orbán beszédéből, de ha a tömeg tapsol, akkor ők is biztosan tapsolni fognak, biztos nagy élmény lesz. Már én is kinéztem egy-két vonzónak tűnő lengyel állami ünnepet, ahol meghallgathatom a lengyel miniszterelnök ünnepi beszédét - lengyelül.

lengyelmagyar.jpg
Mondjuk legalább a legjobb arcok jönnek Lengyelországból, hiszen Semjén mikor tüzelte a Zembereket a beszédével úgy, hogy Rétvári Bence egy szobrot (Mária-szobor?) tartott a háta mögött? Sohasenem, ugye ...

"Nagy utazás Magyarországra" (Jan Pospieszalski - Wielki wyjazd na Węgry (4 marca 2012r. Kraków)


Tényleg jó lenne, ha az ünnep csak ünnep lenne, bár ez túl nagy kérés ...

Címkék: fidesz lengyel ünnep baloldal elmúltnyolcév

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr514312200

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Így ünnep előtt... 2012.03.13. 15:42:36

Most akkó itt állok szügyig a córeszban, hogy ki fog vajon nekünk gyűlölködő csetepatét csinálni az ünnepből? A hazánkat interszitin elöntő orbánhaver lengyel bratankik, a millahívő franciák, vagy a kiscsoportban nyomuló viperás betyárféleségek?Merhogy...

Trackback: Hazafiasságból jeles 2012.03.13. 12:42:32

Az új NAT lassan az igazi menzai zöldségleveshez hasonlít: "mindent bele!" Eddig is csak kapkodtuk a fejünket, mire van szüksége a gyermekeinknek (és miről maradtunk mi le): erkölcstanra, hazafiasságra és demokrácianevelésre, a családi életre, méd...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.13. 09:45:01

A bejegyzésed bekerült a Mandiner blogajánlójába.

Trackback: Az apokalipszis hungarisztáni lovasai III. – Miért nem tudunk ünnepelni? Tanmese a méltóságról a Fegyverletétel Napján. 2012.03.13. 09:36:57

Minden rendes hungarisztáni zsigerből utálja, aki külföldön él/élt, pláne ha az a bizonyos külföld egy olyan ország, ahol picit jobban mennek a dolgok, mint a Dicső Hungarisztáni Dumaköztársaságban. Az ilyen alakoknak alanyi jogon kijáró, irigységgel e...

Trackback: Orbán nóta 2012.03.13. 09:08:02

Orbán Viktor azt üzente, Elfogyott a regimentje. Ha még egyszer azt üzeni, Minden lengyel el fog jönni. Éljen a magyar szabadság, Franciák, haza!

Trackback: Magyarország már tüntetőkből is importra szorul 2012.03.13. 00:24:48

Nem elég, hogy kínai fokhagymát árulnak a legnagyobb kereskedelmi láncok zöldségpultjain, a Pilóta kekszet Lengyelországban gyártják, már tüntetőket is importálnunk kell!     Nincs annál kínosabb, mint amikor az ország nemzeti ünnepén a Pil...

Trackback: Diktátorok 2012.03.12. 18:50:12

Orbán Viktor diktátor? Barack Obama diktátor…...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RuinDone · http://newworldchaos.blog.hu 2012.03.12. 16:33:09

Remélem sátrat is hoznak a franciák

DArchAngel 2012.03.12. 16:37:26

Egyre inkább az a sötét érzésem támad, hogy a FIDESZ háza táján valami új drog terjed megállíthatatlanul. Vagy a régi fogyott el.

Salaxxx 2012.03.12. 16:39:37

Selmeczi "Sóskifli" Gabika!
Édesanyád jól van?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2012.03.12. 16:40:00

Elég szomorú márc. 15-e lesz ott Pesten.
Jobbról a birkamenet
Balról az egymillió szabad marha
Közöttük szendvicsben a szittya tulok csorda.

És majd mindegyik elmondja, hogy pl.: Petőfi egy nemzeti radikális, EU ellenes, ultra-magyar volt, aki "kurvaanyázta" a németeket.
Petőfi egy Igazi baloldali értelmiségi volt, aki ma is felemelné a szavát a "patásördög-óóóbán" ellen.
Vagy Petőfi egy igazi mérsékelt kerszténydemokrata volt, aki ide is oda is kiosztott egy kokit.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.12. 16:44:06

Miért, a kamerában látszani fog a nemzetiség? Akkor meg nem mutat jobban Orbán előtt x+5000 fő hallgatóság, mint x?! Naugye!

Borzasztó, hogy már ezt a nemzeti ünnepet is számháborúvá degradálta ez a rakás fasz!

2012.03.12. 16:50:15

Március 15-ét a lengyelekkel együtt ünnepelni szerintem természetes dolog, hiszen az akkori csapatokat is egy lengyel vendégtábornok vezette. A közös múlt összeköt.
A szocik meg hagy hivjanak akit akarnak, azt tudjuk, hogy mit köszönhetünk a franciáknak, hát maradjuk ennyiben: hasoló a hasomlónak örül.

nemzedeki 2012.03.12. 16:50:19

Franciák kiállnak vmiért? Mivel fehér zászlóval? :P Meglátnak néhány huszárt és már adják is megfelé magukat a gall kakasok:D

DArchAngel 2012.03.12. 16:54:30

@Frengi: Csakhogy őket nem hívták, jönnek maguktól. Ezzel az erővel maradhatnának otthon is, nem hiányoznak nekem sem.
Viszont a lengyel erősítést valamiért nagyon nagy erőkkel támogatta valaki. Ki?

Persze jöjjenek. Ismerjék meg az országot, hátha visszajárnak, hoznak kis pénzt. :)

dr. Aullah 2012.03.12. 16:55:27

Az ugye megvan még, hogy anno a kormány milyen kitűzőben tette le az esküt?

Stefánia kisasszony 2012.03.12. 16:57:03

Inkább a lengyel testvéreink, mint a gennyes pedofil Kón bendit és csigazabáló franciák!

soproni1 2012.03.12. 16:57:38

Ne általánosítsunk ! Nem a lengyelek, nem a franciák ! Pár flaska bor fejében bárkit fel lehet hozni a fővárosba .

Dr.Akula dr.Omedár 2012.03.12. 17:05:13

és mikor gyünnek a kanadai cigók?

Walter Melone (törölt) 2012.03.12. 17:05:35

Jó a műsor, nem szórakoztam ilyen jól az emútnyócév alatt egyszer sem.

Lám, ezt is jobban csinálják ezek. :-)

Secnir 2012.03.12. 17:05:53

én ezt nem értem
mármint zero-t. egyáltalában selmeci olyan mérvadó, hogy reflektálni kellene rá egyáltalán? ő valaki? Tett bármi olyasmit, ami miatt többre kellene méltatni egy bágyadt babos fingnál?
hagyjuk már kéremszépen

soproni1 2012.03.12. 17:06:34

Kérdezzük meg a lengyel felvonulóktól, hogy Ők hogy tudják, 1848.március 15-én elmondtuk-e a 12 pontot vagy a Nemzeti dalt, mert Mi nem tudjuk pontosan. Aztán a francia segítőktől is meg kéne kérdezni. Meg, hogy látta-e valaki Petőfit, akiről az utolsó infónk, hogy hermafordítva volt és Barguzinban járt.

nandras01 2012.03.12. 17:06:45

@Stefánia kisasszony: látom, kedves stefánia kisasszony, amióta homlokon csókolt a vezér, még nem sikerült felébredned a kómából.
(apropo, ha már pedofil.. az a csók nem volt egy kicsit bendith- es..?)

nandras01 2012.03.12. 17:08:08

@Aullah: miért, milyenben?
tudsz valamit? nosza, oszd meg.

Dour ® 2012.03.12. 17:09:50

@Frengi:
Figyusz.
A vezír a nem fizetett magyarok elé is ki áll esetleg beszélni?
És tavaly?

Dour ® 2012.03.12. 17:11:58

@Stefánia kisasszony:
Érdekes a nicked.
Illik a hozzászólásodhoz.
Vagy tán mégsem?

Hohó60 2012.03.12. 17:14:07

Ne hülyüljenek már a kedves internacionalisták.
Hogyan lehetne egy kalap álá venni a bennünket támogató lengyeleket a Cohn-Bendit féle felforgatók magyarellenes kampányával?
Szégyelljék magukat!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.12. 17:14:49

Istenem, ahogy a fideszgyülisek elkezdik magyarázni hogy tulképpen ez lengyel nemzeti ünnep is, hogy most nő össze ami összetartozik, személyesen Orbana Viktora kovácsolja össze a kelet-európai forradalmi nemzeteket a Békemenetnek hála hát az valami észvesztően bájos.
Nektek basszátok meg ha a Fidesz kongresszus előállna a meglepivel hogy a Föld lapos és ha a szélére mész lepotyogsz az is kötelező iskolai tananyag lenne és habzó szájjal követelnétek minden liberálbolsevista űrfelvétel szemétre hajítását.

Démonmac1 2012.03.12. 17:15:21

Az ősmagyar tulkok utálják az idegenforgalmat.
Ha a franciák idejönnek és / vagy a lengyelek nyilván fognak venni ezt azt. :) és az kell.
Szélsőségesei a Franciáknak is vannak, ha fordítva lenne akkor a lengyeleket anyáznák:)

A Fidesznek már megint fizetnie kellett valakiknek, hogy eljöjjenek ide, pedig a lengyeleket nem nagyon érdekli az a gyalázat ami ebben az országban folyik, őket nem érinti ez.
A szocik alatt is volt szívás rendesen, de ez sokkal durvább. Ennyire még nem kúrtak el semmit ebben az országban.

tomwar 2012.03.12. 17:17:03

@Stefánia kisasszony: Stefi, eletben EGYSZER, meg tudnal kulturaltalni szolalni!?

Ironfist 2012.03.12. 17:17:40

@Stefánia kisasszony:
Te is csak egy fideszdroid vagy. Mi a faszt keresnének itt lengyelek a mi nemzeti ünnepünkön? Jaaaa, hogy kedvenc Orbánod már nem tud ennyi magyart összecsődíteni? Hát te nem mész ki zombiként tapsolni neki? Menj csak, még a végén lemaradsz hazád elárulásának pillanatáról, te húgyagyú!

Squid 2012.03.12. 17:18:24

@Frengi: "Március 15-ét a lengyelekkel együtt ünnepelni szerintem természetes dolog, hiszen az akkori csapatokat is egy lengyel vendégtábornok vezette. A közös múlt összeköt.
A szocik meg hagy hivjanak akit akarnak, azt tudjuk, hogy mit köszönhetünk a franciáknak, hát maradjuk ennyiben: hasoló a hasomlónak örül. "

Persze, adjunk is nekik szavazati jogot a következő választásra is?!!! Sőt! Hozzuk ide a Finneket és adjunk nekik is jogot, merthátugyekérem Funn-Ugor rokonság meg minden...

tomwar 2012.03.12. 17:19:33

Gabika verbalis agressziajat valaki - de csak aki nagyon bator - meghalalhatna egy oralis agresszioval...az se baj, ha afroamerikai lenne az illeto, az interracionalizmus szellemeben.

Viktus 2012.03.12. 17:22:05

Remélem Pestre is hozzák azt a faja szobrot ... :D az tényleg mindent visz.

Stefánia kisasszony 2012.03.12. 17:22:19

@tomwar:

Ez egy higgadt, kimért és kulturált hozzászólás volt. Így beszélnek a baranyai parasztlányok.

Ironfist 2012.03.12. 17:22:50

@tomwar:
Az orális az szájjal történő. Lekurvaanyázom én szívesen, miért kéne ehez fekának lennem?

Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2012.03.12. 17:22:53

en inkabb elhuzok a Balatonra, maratont futni, sok birka meg tuntessen, lengyelekkel, franciakkal, szityakkal, allamparttal, hehehe....!!!!

Kandeláber 2012.03.12. 17:24:16

Iványi szombaton a lengyelek miatt akadt ki.
Egy balos az atv betelefonálós műsorában kelt ki magából a lengyelek miatt, azt is írta sms-ben: "legközelebb bantu négereket hoznak"?
Nos, a legközelebb már itt van, mert a francia szoci feka.

Uramisten 2012.03.12. 17:24:54

ez az ország tényleg lassan megérett egy atomra..

Dour ® 2012.03.12. 17:27:08

@Niterider:
A futás pedig a gyávák sportja.
Megértelek.

Dour ® 2012.03.12. 17:29:21

@Stefánia kisasszony:
A hozzászólásaid által a baranyait lehagynám.

gigacherry 2012.03.12. 17:30:17

"Mindennek ellenére bárkit szívesen látunk Magyarországon, aki személyesen akar meggyőződni arról, hogy a magyarok új irányt szabtak országuknak, együttes erővel törekednek hazájuk felemelésére, és békésen, méltósággal ünneplik az 1848-as forradalom emléknapját. "

Én nem akarok új irányt. Nem lehetne normálisan élni és rendes fizetést kapni a munkámért inkább, tessék mondani?

bruhahahahihihi 2012.03.12. 17:32:11

DÖGÖLJÖN MEG MINDEN LENGYEL AKI A FIDESZ BANDÁT TÁMOGATJA!!!!!
JÖJJENEK A FRANCIÁK ÉS HOZZÁK MAGUKKAL A FRNCIA FORRADALOM LENDÜLETÉT......Bátorságát, ÉS A "Gijjotinokat is",!!!!!!
MERT LEGALÁBB EL LEHETNE INDÍTANI A NEMZETI SZAR FIDESZ BANDA LEFEJEZÉSÉT!!!!!!!

Stefánia kisasszony 2012.03.12. 17:35:42

Én megértem, hogy nagyon aggódtok, hiszen ha 200 ezer ember lesz Orbán mellett március 15-én, akkor nem lehet majd telekürtölni a nyugati sajtót azzal, hogy már "az ellenzéké az utca".

Én azért majd átmegyek az ellenzéki rendezvényekre is, hogy leköpjek néhány hazaáruló mocskot!

2012.03.12. 17:36:45

@Frengi: javaslom utánnanézni 1848-nak és a francia polgári forradalomnak

Anti Anyag (törölt) 2012.03.12. 17:38:09

Azzal együtt Selmecinek igaza van, a Demszkyéket támogató liberális francia haverok jönnek.

Engem amúgy ez nem zavarna, ha nem lenne egy pár fontos hazai vízmű francia kezekben.

Anti Anyag (törölt) 2012.03.12. 17:39:59

@Ironfist: Nem mindegy neked kik jönnek ide? Vagy ha nem haver, ne jöjjön? A lengyel nem a fidesz miatt jön, hanem miattad. Csípik a magyarokat, ha egyáltalán érted ezt a fogalmat, hogy nemzet.

DurvaPisti 2012.03.12. 17:41:15

nemzetközi konyhát Budapestre! :)
Ha a hülyeség fájna, ezek már hangosan óbégatnának!

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 17:43:10

@Frengi: "Március 15-ét a lengyelekkel együtt ünnepelni szerintem természetes dolog, hiszen az akkori csapatokat is egy lengyel vendégtábornok vezette."

A bécsi és pesti forrongást is a februári párizsi forradalom tüzelte fel. Most akkor mi legyen?
Bonyolult dolog ez a történelem... még szerencse, hogy van benne 1-2 biztos pont: a turul, a sumér eredet, meg hogy Antal József Viktorra hagyá a zországot és a zembereket.

makacs szennyeződés 2012.03.12. 17:43:23

egy mai tizenéves teljesen joggal vonhatja le azt a következtetést, hogy itt nemzeti ünnep csak valami undorító, szemforgató, győlölködő acsargás lehet.

most még importálunk köcsögöket is, hogy még undorítóbb legyen a "nemzeti" "ünnep".

európában biztos nincs még egy ilyen ügyefogyott, balfasz, elferdült értékrendű nemzet.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 17:45:49

@Stefánia kisasszony: ...tényleg egy paraszt vagy, csak a szó átvitt értelmében.

drover(fanyul társa) 2012.03.12. 17:48:07

A nemzet legszőkébb hörcsöge megint hülyeséget nyikkant. Azzal foglalkozzon, hogy a nagyfőnöke hogy üldözte el a szlovákiai magyarokat. Lásd a vákasztások végeredményét.
Szerintem a szezencsétlen polákokkal azt hitették el, hogy valami Márianagyasszony ünnepre jönnek zarándok útra.. Oszt hallgathatják Szent Orbán intelmeit..Tényleg... MInden polák kap egy tolmácsot?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 17:51:30

Azért arra kiváncsi leszek mennyien férnek el azon a Kossuth téren, ahol a Szolidaritás tüntetésén 10000 fővel megtelt a tér!

Mérges 1234 2012.03.12. 17:53:03

Mekkora ha a kormány hoz tűntetőket külföldről, hogy bizonyítsa a támogatottságát a mi pénzünkön az rendben van. (Rendben is van az ilyen Észak Koreában.)

Ha az ellenzék hoz a kormány ellen tűntetőket, az nincs rendben.

Szerintem kb. egyik sincs rendben, de forog a gyomrom ettől ami a Fidesz csinál, aki velük annak mindig igaza van, aki ellenük az maga az ördög.

Erre szerintem rámegy az ország lehet, nem is oléyan lassan.....

JumboJet 2012.03.12. 17:55:22

Hát, asszem ez az egész már a szürrelizmus határát súrolja...
Nem tudom figyelitek-e a háttérben fel-felbukkanó lengyel Soidarnost zászlókat.
Az meg a volág legabszurdabb jelenete lenne, amikor összecsap néhány magyar a - lengyelektől lenyúlt, épp ezért arra kísértetiesen hasonló - Szolidarítás logós, és néhány lengyel az eredeti Solidarnost zászlóval.
Nem tudom, ki hogy van vele, azért engem kurva nehezen lehetett volna rávenni, hogy bármelyik, általam szimpatikusnak talált európai kormány mellett tüntessek, helyben, gyakorlatilag, védendő a helyi hatalmat, természetesen, nem csak a gaz európai ballibtől, hanem az ott élők nem kis részétől is, mindezt betanított szövegeket üvöltve.
És bármennyire is utálom a Fideszt, nem kap tőlem stan-up vationt a francia csapat sem, de azt gondolom, egy kvázi-rezsim MELLETT tüntetni, jóval nagyobb balfaszság, mint ellene.
Azért ez még messze van a háborús helyzettől, amikor hasonló szolidarítás elfogadható, viszont, akkor asszem, egyértelmű lenne, hogy a NÉPPEL vállalok szolidarítást a kormány ellenésben.

drover(fanyul társa) 2012.03.12. 17:59:32

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Nem probléma. Orbán, Magyarország Csáknorrisza aszongya hogy mostantól mindenki tud vízen járni, onnantól nincs vita a hívőinek.:))

dr Smittpálelnökúr 2012.03.12. 17:59:35

selmeczi egy közismert hülye. a főnöke, az a kis rohadék azért engedi nyilvánosság elé, hogy addig se az ő balfaszságaival foglalkozzunk.

A kapa fogú pedig csak felszopta magát eddig a szintig, agya gyakorlatilag nincs, csak a gerincvelő mozgatja az idegeit.

tomwar 2012.03.12. 18:00:42

@Ironfist: Ha lekurvaanyazod, az verbalis. Ha szajbadugod, na az az oralis. Ez utobbit gondoltam atengedni egy kedves, lelkes afrikai vendegmunkasnak.

Hertelendi 2012.03.12. 18:01:13

@Stefánia kisasszony: Én csak egyet kérdeznék tőled: nincs kedved szopni?

RowiwClub (törölt) 2012.03.12. 18:01:29

Aki Trianon óta francia terméket vásárol, szolgáltatást vesz igénybe, az egyszerűen hazaáruló :)

tomwar 2012.03.12. 18:04:21

@Stefánia kisasszony: Pestesen szolva, kozben fityeg a kspa a szad szelen Nem szegyen parasznak lenni, de annak latszani igen.

2012.03.12. 18:11:08

Hol lehet majd felvenni a tüntetés után, a megjelenésért a napidijat?
Ebéd hol lesz és mi a menü? Remélem nem száraz kiflicsücsök?

Mert nagy baj az már, ha külföldieket kell idehivni, hogy tapsoljanak a szeretett kurmányunknak és bölcs vezérének.
Ettől mélyebbre, csak a kiflicsücsök zabáló süllyedt.

vidéki suttyó 2012.03.12. 18:11:27

A sok pesti ember úgyis kihasználja a hosszú hétvégét és a jó időt, tehát a kutya se megy el orbánt ünnepelni. Ezért kell a sok lengyel "szimpatizáns". Meg talán ezért kell a sok francia is.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:12:46

@RowiwClub: Hogy az orális szexet (legfőképpen párban, egyszerre) folytatókról ne is beszéljünk... azok már simán kémek. Ha még ráadásul házasság előtt teszik mindezt.... jujujuuuj...
De pszt... most éppen azok megfigyelése folyik, akik látták az Amélie csodálatos életét, nehogy gyanút fogjanak!

Rodolfo63 2012.03.12. 18:13:31

@Stefánia kisasszony:

"Én azért majd átmegyek az ellenzéki rendezvényekre is, hogy leköpjek néhány hazaáruló mocskot! "

Ehhez minek átmenni? Jó technikával senki se lenne biztonságban a kossuth téri szinpadon :)

Dour ® 2012.03.12. 18:13:54

@dr Kangörény:
Csak a gerincvelő mozgatja?
Hozzá képest a csiga is egy egész gerincoszlop.
Mint a példák mutatják.

Légvárak 2012.03.12. 18:15:54

@Hertelendi: Nem akarok beleszólni, de ilyen bonyolult dolgokat ne kérdezz a "kisasszonytól", mert nem érti. Ez nincs benne a neki kiadott forgatókönyvben. Egyébként biztos vagy benne, hogy jót tenne ez neked?:D

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:16:24

@jános515: "Mert nagy baj az már, ha külföldieket kell idehivni, hogy tapsoljanak a szeretett kurmányunknak és bölcs vezérének."

Ráadásul pont most, amikor úgy, de úgy kellenének azok a közmunkahelyek (már a hó is elolvadt, a kommunista kurvannyát neki). Persze... lehet, hogy felmérték a helyzetet, és kijött, hogy szemetet szedni, árkot, pöcét pucolni, kutyaszarmentesíteni pénzért még csak-csak hajlandó az ecceri, de egy se bírja mondani, hogy éljen Eduárd.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:17:41

@Légvárak: Ne sajnáld azt a kis nemi örömöt a vízilovaktól!

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.03.12. 18:18:33

Jaj, már megint Selmeczi... Ha még csak buta lenne szegény, de arrogáns és hazug is.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:20:40

@drover(fanyul társa): Aki mégis megfullad, az az utolsó gondalatával még utálkozhat egyet a zeun, ahonnan ezt a gyilkos folyamot az ő kárára idekűtték.

RowiwClub (törölt) 2012.03.12. 18:21:21

@dr. mesterseges szinezek: Stanislaw Lem Kiberiáda című mesekönyvében a király államosította a hazaárulást, az odalátogató kémek ellenőrzött forrásból vásárolhattak felvonulási terveket. Nos, lehetne egy új munkaviszonyt rendszeresíteni, állami/ellenzéki bérfelvonuló.

Jaffar 2012.03.12. 18:24:15

@vidéki suttyó:
Az a baj, hogy még mindig relatíve túl sokan vannak, akik bezony támogatják. Mondhatnók úgy is, hogy még mindig sok az 1bites ostoros......
Egyetlen egy esély van ellenük, ha mégtöbben mennek ki az utcára és elkezdik mégtöbb helyen kiakasztani a kecskefejeket a fideszesek irodáira, ill. úton útfélen számonkérik a képveselöket az országban történtek miatt. Engem az sem zavar, ha a fideszes képviselökkel egyetemben a szocikat is megdobálják, csak már takarodjon mind a retkesbe, a bérkommerekkel együtt.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 18:24:26

@Mdavid89: Naná, hogy Selmeczi. Meg kell dolgozni azért a kacsalábon forgó budai villáért, amit összeloptak neki!

Kopi3.14 2012.03.12. 18:24:47

@Frengi: tessék má törikönyvet lapozgatni!

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:24:49

@Mdavid89: Arrogáns lehet egy egyébként intelligens, de genya nő, de a feljelentős Kovácsnét és a hasonszőrűeket legfeljebb lehülyepicsázni vagy leszipirtyózni szokás... persze azt is csak jobb szó híján - sajnos nyelvünk adós az ilyen lényeket plasztikusan leíró kifejezéssel.

Jaffar 2012.03.12. 18:25:32

@Rodolfo63:
Ha szeretsz fogatlanul köpködni, akkor gyere :)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 18:26:27

@Jaffar: az sem ártana, ha kergetnénk őket. AZ ÖSSZESET!

Erdőtársulás 2012.03.12. 18:26:53

@Frengi: A kokárdát például a franciáknak köszönhetjük. De úgy nagyjából az egész 48-as forradalom alapértékeit is.

Hertelendi 2012.03.12. 18:28:35

@Légvárak: Hé! Nem engem, hanem a zorbánt!:)))

suhanyc 2012.03.12. 18:28:46

@RowiwClub: a sort folytatva aki németet, az náci, aki kínait az kommunyista, aki amerikait az simán csak rohadék, és akkor még hány országról nem beszéltünk... ezmekkora! :D :D :D

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 18:29:24

@Erdőtársulás: AFfidesz azt nem adta ki a brossúráiban, hogy az 1848-as forradalom Párizsból indult Európa más országaiba, így Bécsbe, majd Pestre.

borigabi 2012.03.12. 18:29:35

@Frengi: És mégis lapos a föld

borigabi 2012.03.12. 18:30:22

Azt hiszem, politikai menedékjogot kérek Oroszországban...

DarthVader 2012.03.12. 18:30:39

@Hertelendi: Vigyázz, csapdába esel. Stefánia nem "kisasszony", hanem 26-30 éves vidéki városi - lehet akár baranyai is, Pécsen is elég sok hülye van -vagy mélybudapesti - ha érted, mire gondolok - fickó, elálló fülekkel, lehet, hogy még szűz, mert nem tudta eldönteni, hogy melyik oldalhoz húzzon, de necces, hogy "alternativ sexuális érdeklődésű" irányt vesz a dolog, csak még maga előtt is tagadja. A boltban nem mer 30 deka párizsit kérni, mert rögtön elvörösödik szemöldöktől tökig. Igy, a net névtelenségében élvezi, hogy beszólhat bárkinek, meg élvezi, hogy trágárkodhat.

Viszont érdekes személyiség lehet, egy Doktor Jekyll/Mr Hyde , mertlássuk csak, egy másik blogon mit is ír:

"Stefánia kisasszony 2012.02.24. 00:42:15
A turbómagyar kivagyiság, a sárszagú nyugatgyűlölet, és az avítt nacionalizmus levegője árad ebből a blogból. Ennek blognak az nacionalizmustól elvakult szerzői úgy képzelik, hogy a saját fajtájuk tökéletes, mindenki más pedig hibás. Jellegzetes turbómagyar hozzáállás.

A nőkről írt bejegyzéseket minősíteni sem lehet. "

"Stefánia kisasszony 2012.02.24. 17:39:41
@....

A délutánt, okosabb dolgom nem lévén, azzal töltöttem, hogy alaposan feltérképeztelek és kielemeztelek, a mindenki számára elérhető források felhasználásával. A tőled származó bejegyzéseket és hozzászólásokat olvasva egyre világosabbá vált számomra, hogy tulajdonképpen te csak egy pszichésen halmozottan sérült fiúcska vagy. A dögszagú nacionalizmusod nem egyéb, mint a kisebbségi létedből fakadó beteges etnonacionalista szembenállás, ami még a Dunaszerdahelyen töltött boldogtalan gyermekkorod idején alakult ki. Miért nem képesek a határon túli magyarok végre beletörődni az örökérvényű és megmásíthatatlan Trianoni döntésbe? Miért nem tud egy szlovákiai magyar hűséges lenni Szlovákiához? Miért kell mindig hűtlenül a Duna másik oldalára kacsingatni? Én mindig azon az állásponton voltam, hogy a győztes hatalmak hatalmas hibát követtek el, amikor a határok módosításával nem modósították mesterségesen az etnikai arányokat. Ez alatt azt értem, hogy a megérdemelt és igazságos trianoni határokon kívül rekedt magyarokat egytől-egyig át kellett volna telepíteni Magyarországra. Ha ez megtörtént volna, ma egy békésebb Közép-Kelet-Európa térségében élnénk, és talán ez a blog sem létezne. "

Ezek szerint bármely blogon képes hozzászólni, egy a lényeg, ekézze a blogpostot. Hol innen, hol onnan. Ez is alátámasztja a fentieket.

Dour ® 2012.03.12. 18:30:42

@Mdavid89:
Már megvédte a nyuggereket a saját pénzüktől, felhívta a figyelmet, hogy támadnak a brókerek.
A három majomból kettőt teljesített (nem lát, nem hall), de a nem beszélőt is beiktathatná.

RowiwClub (törölt) 2012.03.12. 18:31:35

Egyébként miért nem vagyok kormányváltó hangulatban?
Szombaton került megrendezésre a Magyar Szolidaritás Mozgalom Együtt egy új köztársaságért! – Tüntetés a szociális és szabadságjogokért című rendezvénye, ahol megjelent többek között Bokros Lajos, Draskovics Tibor, Bauer Tamás, Molnár Gyula, Ungváry Rudolf, Dániel Péter, Iványi Gábor, Lendvai Ildikó, Mécs Imre, Keller László, Keleti György, Ungár Klára, Kornis Mihály, Tamás Gáspár Miklós, Donáth László, Vágvölgyi B. András, Kálmán László, Gegesy Ferenc stb.

Nos, aki két évre visszamenőleg nem tud visszaemlékezni - többek között elég lenne visszaolvasni ennek a blognak az akkori cikkeit - az nagyon hangulatvezérelt :) Na, és ha visszajönne Lendvai Ildikó, akkor mi lenne? Kánaán?
Lófaszt.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 18:32:16

Értem hogy divat a Fideszt fikázni manapság, de azért némi gondolkodás árán el lehetne különíteni az "együtt tüntetünk" kontextust az "együtt ünneplünk" szóösszetételtől, jelentéstartalmilag a külföldi vendégek vonatkozásában.

A különbséget zongorázni lehet.

Nem azt mondom, hogy a Fidesz nem hozna be akár tüntetésre is külföldieket, de jelen esetben ünnepelni hívja őket.

Cohn Bendit pedig már fogalom. A pedofil botrányain keresztül az országunk elleni kirohanásáig, az EP munkásságáig.
Lehet persze francia értelmiségnek hívni, mert az, de Cohn Bendit már túlmutat ezen a fogalmon, és pártatlannak (amit az értelmiség szó feltételez, ebben a környezetben) semmiképp nem nevezném.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 18:32:31

@suhanyc: hagyd már örömködni a kis jobbikos suhancot. A múlt héten a pénztárnál előttem állt, egy kamasz,bakkancsban , farmerban és Nagy-Magyarországos fekete pólóban. Egyszerűen megsajnáltam a szerencsétlen buta kölköt.

RowiwClub (törölt) 2012.03.12. 18:32:55

@suhanyc: Baszki, fran-cia a-u-tó, ez nem elég? :)

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:34:25

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: A tévénél már folyik a 12 pont eredetijéről szóló film készítése. Az eredeti az eddig ismerttől annyiban különbözik, hogy hiányzik róla az "Egyenlőség, szabadság, testvériség!" felirat, és az 1., 4., 6., 8. és 11. pontok helyén az szerepel, hogy "Kétharmad, vazze."

Légvárak 2012.03.12. 18:34:26

@Hertelendi: Bocsi, félreértettem:D Ilyen durva "nemzetellenes" megnyilvánulásra ITT gondolni sem mernék:D

Ironfist 2012.03.12. 18:34:30

@Stefánia kisasszony:
" Én azért majd átmegyek az ellenzéki rendezvényekre is, hogy leköpjek néhány hazaáruló mocskot!"

A hazaáruló az pont, hogy a fidesz, kedves vak ribanc. Zombi agyad fel se tudja fogni, hogy megvezettek. Vagy ha igen, akkor te magad is hazaáruló vagy. Hánynom kell tőled. 200ezer ember Orbán mellett? Ez azt jelenti, hogy csak 9.8 millió ellene? Valóban aggasztó, hogy ennyi sötét, retardált barom van az országban.

@Anti Anyag:
"Nem mindegy neked kik jönnek ide? Vagy ha nem haver, ne jöjjön? A lengyel nem a fidesz miatt jön, hanem miattad. Csípik a magyarokat, ha egyáltalán érted ezt a fogalmat, hogy nemzet."

Jó hülye vagy. A lengyelek most azért jönnek ide, mert Orbánék idehívták őket. Az egy dolog, hogy csípik a magyarokat, de te se mennél ki az ő nemzeti ünnepükre, mert az a nemzetüké, ha érted egyáltalán ezt a fogalmat, hogy nemzet.

@tomwar:
"Ha lekurvaanyazod, az verbalis. Ha szajbadugod, na az az oralis. Ez utobbit gondoltam atengedni egy kedves, lelkes afrikai vendegmunkasnak."

Ok értettem, de a nyelvtannáczulás kedvéért: a verbális az szóbeli, az orális pedig továbbra is szájjal történő - lásd: orálhigiénia, amikor fogat mosol, pl. És a szavakat is a száddal mondod. Szóval ne modoroskodj fölöslegesen, mondd ki tisztességesen, hogy valaki szájbabaszhatná már azt a hülye kurvát végre :D

zw007 2012.03.12. 18:35:13

Nem az a baj, hogy bejönnek lengyelek, vagy franciák. Az a baj, hogy nem megy el innen a meghibbant Orbánunk! :(

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 18:35:41

@RowiwClub: Hát nehéz kormányváltó hangulatban lenni, egy olyan körneyzetben amit minden idők gazdaságilag legbénább kormánya fémjelez (vezet) Gyurcsány és az MSZP színeiben.

Minden gazdasági adatot tekintve ők voltak a legbénábbak.
GDP arányos hiány növekedés, munkanélküliségi ráta, ....
2002-ben a csatlakozó országok között élen jártunk 2010-re a Görögökkel versengtük a ki csődöl be hamarabb versenyben.
Az MSZP-től szarabb nincs.

AKi ezt nem látja át, az elvakult MSZP droid.

Ironfist 2012.03.12. 18:35:58

@Trompf:
"A pedofil botrányain keresztül az országunk elleni kirohanásáig, az EP munkásságáig."

Szóval te is beszoptad a fidesz populizmusát? SENKI, értsd: SENKI nem rohant ki az országunk ellen, még kohnbandit sem. VIKTOR ellen rohant ki, azt pedig abszolút, és teljességgel jogosan.

Bloodscalp 2012.03.12. 18:36:09

@Stefánia kisasszony: és ha "az ellenzéké az utca"-akkor mi van? ebben az országban következmények nélkül lehet fosztogatni/osztogatni a haveroknak, bohócok ülnek a parlamentben és kulcshelyeken-államfő??? Hála a hozzád hasonló birkáknak.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 18:37:07

@Ironfist: A lengyelek azért jönnek, mert nemzeti ünnepünkön tudnak velünk együtt ünnepelni.

Van aki ünnepelni szeret, valaki pedig elbaszni a más ünnepét, mert nem talál az Orbánfóbiája kiélésére alkalmasabb időpontot.

zembertelen 2012.03.12. 18:37:34

Hiába!
Eredeti szőke!

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:39:00

@RowiwClub: "Na, és ha visszajönne Lendvai Ildikó, akkor mi lenne? Kánaán?"

Ez egy ragyogó kérdés.
Tudod, az a paradox szitu, hogy antikommunistaként (az MSZP agyongazdagozott és -adóztatott a zeeemútnyócévbe) azt kell mondjam, hogy a Petőfi-féle Kánaán közelebb volt, amíg olyan volt a kormányzó párt, hogy az egyik prominense civilben cenzorkodott.
Ennél nagyobb kritikát nem is tudnék megfogalmazni a Fidesz ellenében... meg mindek is... kétharmaddal simán süket lehet a zember.

DarthVader 2012.03.12. 18:39:42

Érdekes :)

"Stefánia kisasszony 2012.02.27. 23:26:41
@.....

Mindenki szabadon választhat identitást és kulturális értékrendet maga számára. Ez a liberalizmus legfontosabb és legértékesebb vívmánya.

Én például nem tartom fontosnak, hogy magyarnak születtem, számomra ez lényegtelen, sokadrangú kérdés. Ha kétszáz kilométerrel arrébb születek, most németül beszélnék és osztrák állampolgár lennék. Véletlenül ide születtem, tehát a magyarságom csak geográfiai kérdés."

"Stefánia kisasszony 2012.03.11. 16:26:45
Én Orbán Viktorra fogok szavazni 2014-ben!

Kislány voltam még, amikor a Mária Valéria híd átadásosakor (2001) Orbán Viktor megsimogatta az arcomat. Ezt a gesztusát sohasem fogom elfelejteni. Csodálatos, felkavaró élmény volt.

Veled vagyunk Viktor! "

"Stefánia kisasszony 2012.03.11. 16:38:00
@.....

Nem vicc.

Orbán Viktor azzal a rövid és finom mozdulattal a gondolkodásomat, sorsomat is befolyásoló hatást gyakorolt rám.

Lévai Anikó a legszerencsésebb magyar nő. "

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:41:41

@Ironfist: "Szóval ne modoroskodj fölöslegesen, mondd ki tisztességesen, hogy valaki szájbabaszhatná már azt a hülye kurvát végre :D "

No, csak esztétikai és intelligencia-alapú sorrendben, fentről lefelé haladva:
1. vacogós cápa,
2. a szenátorasszony!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 18:42:14

@Ironfist: Na ez az amit normális országban senki nem szopna be.
Tabajdi és Göncz Kinga hazaárulók együtt fogalmazták a hazánkat elmarasztaló határozatot.

Andor László pedig egyetért a kohéziós támogatások felfüggesztésével, mint EU biztos.

Ilyen egyik országban sincs.
A hazájukat ért konkrét elvonások tekintetében az EU-n belül összezár minden ország.

Az MSZP pedig minnél rosszabb nekünk annél jobb nekik alapon, mindent elkövet, hoyg minnél nagyobb büntetéseket szabjanak ki, az ország ellen.

Ez bőven kimeríti a hazaárulás fogalmát.

heptakontanonaéder 2012.03.12. 18:43:23

@Stefánia kisasszony:
Stefi drága, _EZT_ azé' má' ne!
Én évekig éltem a kies Baranyában, qrtam sok-sok baranyai parasztlányt, de ez az ordenáré stíl aztán végképp nem volt rájuk jellemző!
Te az a tipikus második generációs tisztviselő3.14 vagy, aki kilec év alatt el is végezted a büfé-ruhatár szakot a Bivalyosapáti Tudományegytemen (lovári nyelvvizsgával) és azóta tőled ered a passzátszél és azt hiszed, hogy az angolban négybetűs szavak valamiféle kulturális többletértéket hordoznak.
(csak szólok, hogy a dezodor az nem a szappan-melegvíz kombó _HELYETT_ van)

plb 2012.03.12. 18:43:40

Máriuc 15-én a Bakonyban leszek. Kirándulok, élvezem a tavaszt. A politikusaink meg a lengyel és a francia disznókkal dagonyáznak Pesten. Hajrá Magyarország!

Dour ® 2012.03.12. 18:44:13

@DarthVader:
Biztosan kapott vízumot is É-Koreába.
Ott van munka dögivel.
Több mint 1 miila új munkahely.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:44:35

@Trompf: Neked biztosan piszkosul elrontják a nagy ünnepi hangolatodat, pedig hónapok óta erre varrod a ruhát, gyűjtöd a konfettit, hajtogatod a trombitát és gyakorlod a fürdőszobában, hogy VIK-TOR, VIK-TOR... megemlékezendő a forradalom győzelmeiről.

Hertelendi 2012.03.12. 18:45:14

@Trompf:" Országunk elleni kirohanásig"...ezt írod....
Nem az ország ellen rohant ki, hanem orbán ellen és a kormány ellen...erre mondják azt, hogy mecsoda különbség...

és azért ezek a "kirohanók" nagyon sokan vannak ám...egyre többen

Ironfist 2012.03.12. 18:46:30

@Trompf:
"Van aki ünnepelni szeret, valaki pedig elbaszni a más ünnepét, mert nem talál az Orbánfóbiája kiélésére alkalmasabb időpontot."

Kedvenc Viktorod az aki eddig minden nemzeti ünnepemet elbaszta következetesen, de annyira, hogy a "nemzeti" szótól is lassan a hányinger jön rám, mert ez a mocskos hazaáruló cigányrákosi kisajátította magának.

kirsten 2012.03.12. 18:47:14

@Frengi: Jobboldali lengyeleknek semmi keresnivalójuk nincs hazánkban március 15.-én
Egyébként az ünnepet sőt még a kokárdát is orbán sajátította ki. Elmehetnének már a büdös francba mert máshoz nem értenek csak a felforgatáshoz. Eddig bármelyik szomszédos országba betette a lábát orvbán mindenhol ellenségeskedést szított az ott élő magyarok között. Egy métely ez az alak..

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:47:34

@DarthVader: "Lévai Anikó a legszerencsésebb magyar nő."

Csudát! A legszerencsésebb Feodora Fjodorovna Kornyilova volt, akinek a zura nem csak megsimogatta a kislányokat az átadásokon, de puszit (!) is adott nekik.

Ironfist 2012.03.12. 18:51:04

@Trompf:
"Az MSZP pedig minnél rosszabb nekünk annél jobb nekik alapon, mindent elkövet, hoyg minnél nagyobb büntetéseket szabjanak ki, az ország ellen.

Ez bőven kimeríti a hazaárulás fogalmát."

Te tényleg ennyire egysíkú retardált vagy? Hát ki a kurva isten fasza volt, aki rohant az euhoz árulkodni, ha valami nem tetszett neki? A Viktor küldte ki a Szájert, nem emlékszel, te zombi? Az, hogy az MSZP eus képviselői igenis úgy szavaztak, hogy az legyen már az országnak érdekéen, és nem a fidesz romboló, és diktatúraépítő politikája mellett, az a hazaárulás? Amit a fidesz tesz az jó, ha ugyanazt teszi más, az rossz? GONDOLKOZZ MÁR, TE OSTOBA!

Tényleg rühellem az embereket. Hogy lehetnek ENNYIRE sötétek?

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:51:57

@Ironfist: Azért nagyon, nagyon fel tudnék nézni Viktorra, tisztelném a bátorságát, ha olyan tempóban relegalizálná a tojásdobálást, ahogyan egyéb jogszabályokat dobnak ki óvernájt.

Kampfer 2012.03.12. 18:52:31

Üdv Mindenkinek!

Nos, két dolgot jegyeznék meg a hírrel kapcsolatban.

Lengyel barátokkal együtt ünnepelni 15-én szerintem a történelmi hagyományok és az adott események lengyel vonatkozása (Bem tábornok személye) miatt is teljesen normális dolog! Így szerény véleményem szerint Isten hozta Őket, semmi problémám nincs, hogy velünk emlékeznek meg. Talán így még szebb is és jobb is. Októberben is itt lenne tán a helyük!

A 'nyugdíjvédő' 'kiflicsücsök' selmecigabikának természetesen LMPVS, de sajátos körülményeit figyelembe véve előtte egy duplaanál és kényszerfrancia majd paciszex koktéllal kell számára emlékezetessé tenni a hajnalt! Aztán drótot a libára! Idióta hülyepicsa... Omg...!

A túloldalt illetően a kónbenditet kényelmesen el tudom képzelni egy szocionista-liboldó-sötétzöld-democsokratikus koalíciós menet közepén...! Adná az Isten a pillanatot, mikor végigsöpör rajtuk egy FockeWulf 190-es a 20-as és 30-as gépágyúkkal! Meneteljenek csak... Mutathatok ezeknek az unionista végbélgyümölcsöknek irányt? (És célt...!)
Üdv!
K.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:53:53

@Ironfist: "GONDOLKOZZ MÁR, TE OSTOBA!"

Tudnak-e a hollók a víz alatt repülni?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 18:54:14

@Ironfist:
Nem igazán értem miről beszélsz. 2006-ban, mikor a demokrácia őre Gyurcsány szétveretett mindenkit aki nem ért vele egyet, akkor a Fidesz ünnepelni ment az Astóriához, és ünnepeltek is.
A rendezvény vége után 5 perccel pedig kezdődött a lovasroham, egy olyan területen ahol se busz, se metró se villamos nem állt meg azidőtájt.

Szóval kár hivatkozni erre, mert a tetves MSZP nem ünnepelni megy ahogy Gyurcsány se, meg a milla se, hanem elbaszni mennek nemzeti ünnepet.
Ennyit tudnak meg a nevüket.

Lenne ezer más nap tüntetésre, de ők Budaházyékkal vannak egy szinten agyatlanságban.

ati27 2012.03.12. 18:56:00

Csak egy találós kérdés:

Melyik rendszer az ami mellett felvonulni, és ellene tüntetni szoktak (ha hagyják)

Na ugye...

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 18:56:27

@Ironfist: Megismétlem te retardál barom.
Az EU történetében senki, de senki nem szavazott soha hazáját ért szankvió (elvonás) mellett.
Soha.

Az MSZP.t leszámítva.

Mert az MSZP bünteti az országot, mert minden normális ember mélyen megveti őket.
Nem bírnak szert tenni semmilyen támogatottságra az országban, csak uszítják az EU-t, minnél nagyobb büntetésekért könyörögve.

kirsten 2012.03.12. 18:56:41

@Stefánia kisasszony: Mocskos szájú mi meg téged köpünk le és döngölünk a földbe. Szarházi hülye fityisz droid.

Lasombra 2012.03.12. 18:57:08

@DarthVader: Stefi szerintem is egy nagy hoax, kövér troll vagy szimplán tudathasadásos. (mindegyik plusz pont a fidesz hitközösségében.) esetleg egy egész baranyai falunak vagy egy nickje, és mindig más ér rá.

de azért aki az orális szexet kapja tőle, örülhet, ha a tésasszony mindenkit képes egyesével leköpködni egy tüntetésen, akkor győzheti nyállal bőven!

2012.03.12. 18:58:05

@Trompf: Valamit összekavarsz, de nagyon.

Először is a kohéziós támogatás nem jár, csak adható.
Másodszor, ha jól tudom, ezt pontosan Viktor kérte támogatások elvonását, ugy 2006 tájékán.
Most megkapta. Akkor mi a gond?
Bárcsak nekem teljesülne igy minden kivánságom.

Akkor Viktor is hazaáruló volt és kimeritette a hazaárulás fogalmát?
Vagy a fidesznek mindent szabad?

Amugy nem szerettem a szoci-szdsz kormányzást, de akkor jobban éltünk, mint most.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 18:58:14

@ati27: Még csak egy pityergős videó kellene a jutyúbra azzal, hogy LÍV VIKTOR ÖLÓUN!!! :(((

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 18:59:51

@jános515: Látod barátom, azt se tudod miről beszélsz csak elolvastál egy MSZP-s szórólapot.

Orbán ugyanis nem kérte soha a támogatások felfüggesztését.

Orbánfóbiád és hiszékenységed nem ismer határokat.

kirsten 2012.03.12. 19:00:06

@Trompf: Elbaszni mindent ebben az országban ahhoz ti értetek a legjobban. El is basztatok mindent. 2006-ról pedig ne hazudj, mert én is ott voltam és aki az orsós ünneplése után békésen el akart menni annak meg volt a lehetősége.

Peetee 2012.03.12. 19:00:26

Eddig még csak buszokkal hordták a pártbérenceket vidékről felfelé; szintet léptek és most már komplett vonatnyi (1 vagon 40-90 ülőhely + még ennyi álló!) tapsolni vágyó embertömeget vásárolnak maguknak. Kilóra veszik meg a népet a nemzeti ünnepnapokra! Ez a hazafiság fiúk? Kossuth forog a sírjában tőletek!!!

Hertelendi 2012.03.12. 19:01:01

@Trompf: A csúsztatást rendesen beléd verték:))))

Jó tanuló vagy!:)

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 19:03:10

@Trompf: "Orbán ugyanis nem kérte soha a támogatások felfüggesztését."

Nem csak igyekezett elindíttetni és életben tartani azt a folyamatot, amelynek ez a következménye (az ilyen nagy különbséget szokás a kútba szarással és a kávára pottyantással és onnan belelökéssel lefösteni).
Merő pech, hogy úgy sikerült lavinát indítania, hogy párévnyi szlalom után a saját nyakába kapta. Nagyon tudom sajnálni.

Ironfist 2012.03.12. 19:06:55

@Trompf:
Kezdjem megint, hogy a be nem jelentett tüntetést a rendőrség szétveri, és pont? Az ott egy be nem jelentett tüntetés volt, és a Viktorkád direkt pont akkorra, és oda hívta az embereket, ahol a hőbörgők is voltak, akik pedoig direkt ráhúzták (igen, ahogy egy telefonbeszélgetésen is kiderült: HÚZTÁK) a rendőrséget a békésen Viktor szavait ivókra. Az a dolog egy kurva nagy provokáció volt, méghozzá "jobb"oldalról biztosan, és lehet, hogy a másik oldalról is. És szerinted nem ünnepelni mennek? És, nekik, mint magyaroknak nincs joguk ott lenni, de a lengyeleknek, akiket a fidesz hív be, csak hogy többnek látsszon a tömeg, aki őt éljenzi, az mehet? Te tényleg nagy fideszes vagy. Igen, ez most a legnagyobb sértés, amit csak mondhatok.

thomaszka 2012.03.12. 19:07:22

A köpködéssel vigyáznék ! Nem illik és az ember foga bánhatja !

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:09:41

@dr. mesterseges szinezek: Látod ez a különbség kettőnk között.

Én ugyanis leszarm jelenleg hogy Gyurcsányék 6 éve és Orbánék 1.5 éve együtt az okai a kohéziós támogatás felfüggesztésének.
A hazánkat ért támogatás mellett érvelni politikai alapon őrültség.
Az Orbánfóbia elvette az eszedet, ahogy Tabajdiét, Göncz Kingáét, és Andorét is.

Aki azt hiszi, hogy jobb lesz neki ha hazáját szívtják, az országát ahol él, csak mert nem a kedvenckéi kormányoznak az egy seggfej.

Chicano 2012.03.12. 19:11:32

Én kimondottan örülök hogy jön a konbendit. Jöjjenek még sokan akik azt terjesztették hogy nálunk diktatúra van és nincs szólásszabadság. Majd most meglátják hogy se diktatúra se cenzúra, így igazán okafogyott hogy idejöttek. De ha már itt vannak érezzék jól magukat.

Ja, és Selmeczi meg egy hülye picsa. Nem tudom ki tette oda de az se volt normális.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:12:17

@Ironfist: EGész egyszerűen hazudsz.

Egy bejelentett ünneplés volt az Asoriánál.
AZ ünneplés vége után 5 perccel lovasrohamot indítottak, hogy egyként üthessenek mindenkit aki Gyurcsánnyal nem ért egyet.

Ennyit tud a Gyurcsány haverod a demokráciáról meg a nevét.
Hogy rendőrrel el kell veretni mindenkit.
Rákosi óta nem ütött magyar karhatalmista magyar ünneplő tömeget.
Gyurcsánynak sikerült a reprodukció.

Ironfist 2012.03.12. 19:18:52

@Trompf:
"EGész egyszerűen hazudsz."

Agyam eldobom. Egy fideszes (aminek szinonímája a hazug) mer hazugsággal vádolni engem? Ez ignore-t érdemel. Még annyit se képes felfogni, hogy azért, mert elegem van a fideszből, attól még nem vagyok gyurcsányista. Ostoba kétbites fideszmajom...

Viktus 2012.03.12. 19:19:00

Remélem a századvég is csinál v.mi jó kis elemzést ezekről az eseményekről pár száz milkáért

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.12. 19:19:23

@Trompf:

Egen, Gyurcsány személyesen vezette a lovasrohamot, nemdebár?

Mondjuk a magadfajta, a magyart alig törő szerencsétlenek bármilyen hülyeséget beszopnak, nem kellene ötleteket adnom.

(Amúgy a lovasroham valóban indokolatlan volt, az az apróság viszont teljesen mellékes, hogy a bátor szabadságharcosok sérüléseiket mind a Fidesz-gyűlés vége után 1-2 órával szerezték, nem a lovasrohamban. Mondjuk az is érdekes, egyszer ünnepelt a Fidesz-tömeg, egyszer meg tüntetett Gyurcsány ellen. Furcsa dolgok ezek.:)

dr. Aullah 2012.03.12. 19:19:29

OFF:

index.hu/belfold/budapest/2012/03/12/szethullva_egysegesedik_a_parkolas/

Muhaha, szopjanak csak a pestiek... kellett nektek ez? muhaha. Igazán megjöhetne már az eszetek.

Ironfist 2012.03.12. 19:19:59

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
"és Te is hazudsz!"

Ezzel azt mondod, hogy én is? Kösz :D

Hertelendi 2012.03.12. 19:20:45

@Trompf: " EGész egyszerűen hazudsz."
Én a helyedben kihagynám a hazugság szót! Én az előbb azt írtam neked, hogy csúsztatsz! Te is tudod, hogy a csúsztatás a hazudozás finomabb változata. De ha valaki, akkor te folyamatosan és folyékonyan hazudsz! És soha nem arra reagálsz amit mondanak, hanem mindig visszatérsz Gyurcsányhoz.
Ilyen kommenteket lelkesedésből nem írogatnak az emberek. Ezt csak pénzért...érted?

gnme 2012.03.12. 19:22:42

hiába na... megöregedett, büdös a pofája .. már nem dugják

üres retorikai fordulatokban éli ki magát

..Béllláim, valaki zavarja már haza ezt a kiüreseddet luvnyát! Csípi a szemem.

thx

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 19:23:04

@Ironfist: ....Nem Rád mondtam. Trompf-nak szólt az üzenetem!

Pszt! 2012.03.12. 19:25:20

Semmilyen lengyel és francia "haderő" nem kell ide. Egyedül is legyőzzük a vikit!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:26:55

@Hertelendi: Azért lássuk be én amikor azt állítom hazudsz, neked vagy másnak akkor leírom pontosan miben, és miért.

Te megtennéd ugyanezt a kedvemért.
Írd le kérlek miben tévedek.

A kommentelő kedvem épp azért jött meg, mert szerintem ugyanaz a 3-4 fizetett DK-s szétcseszi az összes fórumot.

Én mély meggyőződéssel hiszem, hogy az MSZP-től szarabb formáció nincs.
És mindent.. Értsd mindent megteszek azért hogy ne jöjjenek vissza.

Mert azt nem viseli el az ország gazdaságilag.
A csatlakozó országok versenyében első helyről utolsóvá züllesztette az MSZP-SZDSZ koalíció az országot.
Ettől lejebb nincs.
Eg újabb MSZP az tuti államcsőd.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 19:27:36

@Ironfist: Neked csak annyit, hogy az egyik 19, a másik egy híján 20. (mármint Fidesz, Mszp)
Mindkettő az MSZMP utódja. Abban egyébként tökéletesen igazad van, hogy a kettő közül a rosszabb a FIDESZ.
www.kibulizottorszag.net/tartalom.html
Itt 21 éve ez megy. A nép hülyítése!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:29:47

@milyen szép a Vértes, ó:
Légyszives szerezz nekem egy olyan ünnepség elötti felhívást, ahol a Fidesz tüntetésre invitál nemzeti ünnep napján.

Szerintem aki nemzeti ünnepnaon tüntet az egy flusztrált barom.

De ez mit sem változtat azon a tényen, hogy Rákosi után közvetlen Gyurcsány következett a sorban mikoris kormányuk irányította karhatalmisták ünneplő tömeget vertek rommá.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 19:33:28

@Trompf: Te szerelmes vagy Gyurcsányba. A neve nélkül nem tudsz leírni egyetlen hozzászólást sem?

lyken 2012.03.12. 19:34:37

Gondolom nemcsak bennem él még élénken választások környékéről, hogy két hét alatt rend lesz, aztán rendbeteszik a parkolást és kifehéredik minden. Narancsos-szegfűs forradalom még mindig...

index.hu/belfold/budapest/2012/03/12/szethullva_egysegesedik_a_parkolas/

Viola, a ló 2012.03.12. 19:34:42

@Frengi: Mit köszönhetünk a franciáknak, annak a 60 millió embernek?

Ironfist 2012.03.12. 19:36:43

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
"Neked csak annyit, hogy az egyik 19, a másik egy híján 20. (mármint Fidesz, Mszp)
Mindkettő az MSZMP utódja."

Neee, tényleg? :D Csak, hogy tudd, én vagyok, aki folyamatosan próbálja meggyőzni a fideszdroidokat, hogy a kedvenc pártjuk ugyanúgy tele van ex-mszmp-sekkel, mint az mszp. :) És én vagyok, aki felsóhajt minden alkalommal, mikor a kétbites droidok azonosítanak engem az mszp-vel, csak azért, mert a fideszt szidom.

"....Nem Rád mondtam. Trompf-nak szólt az üzenetem!"

Tudom, csak azt mondtad, hogy ő IS hazudik, miután előtte ő meg rám mondta, hogy hazudok :P

kútásó 2012.03.12. 19:38:04

Ezt a Kepviselo Funky is lehozta, mint nagyon blama hirt. Kozben pedig a helyzet az h a franciak a Nemzet ellen jonnek tuntetni, a lengyelek pedig a Nemzet mellett. Ennyi. Majd taliznak nehany joszandeku jobbikos fiuval a csigazabalok, aztan azok majd megmutatjak nekik egy furkos bottal melyik ut vezet Parizsba.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:40:04

@lyken: Igazad van... És 1 millió munkahely se lesz.

De ha arra kell szavazni akki alatt soha nem látott módon nőtt a munkanélküliségi ráta, avagy arra, aki alatt javultak ugyan a munkanélküliségi adatok, de nem teljesítette a kitűzést, akkor én az utóbbit választom.

kútásó 2012.03.12. 19:41:32

csak meg annyit, h sztem az ilyen bloggerek csak imponalni akarnak csodaszep gabriellanak, es azt az altalanos iskolas modszert valasztjak, h jol meghuzzak a hajat. inkabb irany az elso plasztikai sebeszet oszt csinaltass magadnak egy oriaskiflit a labad koze.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 19:43:14

@Ironfist: Lehet, hogy rosszul fogalmaztam, de Téged nem akartalak megbántani. Amennyiben "sikerült" nyilvánosan elnézést kérek!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:43:53

@kútásó: Van még egy óriási különbség.
A franciák azok nem franciák, hanem egy jól ismert Magyarország ellenes EU platform képviselői, akik jönnek nemzeti ünnepet elbaszni tüntetés keretei között.

A Lengyelek meg javarészt nem is politikusok, hanem idejönnek bulizni, ünnepelni, jól érezni magukat.

Dour ® 2012.03.12. 19:46:03

@Trompf:
Hmmm...
Meg is lehet fordítani azt, amit írtál.

2012.03.12. 19:47:36

@Trompf:
Már megint tévedsz. Mert az ici-pici kóbor kutyát sem érdekli, sem a fidesz, sem az mszp, sem más párt vagy gittegylet..
Realista vagyok. A politikusok" zsebre" menő harca, hazugsága nem hat meg. Mert mind egyforma--hazug, zsivány , gerinctelen és ingyenélő.
De hogy neki több jusson a koncból, még az anyját is eladja.

Mit számit nekik az ország, hiszen nem a zemberek érdeke az első, hanem a saját zsebe.
És Te ezeknek elhiszed amit mondanak? Mert én már azt sem amit netán kérdeznek.

De azt tudom, hogy ma minden drágább mint 4 éve volt, kevesebben tudnak dolgozni, mint 4 éve, több lett a szegény ember mint 4 éve, sokkal nagyobb hülyeségeket beszél a kormány mint 4 éve, sokkal többet hazudnak mint 4 éve .
Ez volna az Orbán-fóbia? Kötve hiszem. Ez a valóság.

Hertelendi 2012.03.12. 19:47:55

@Trompf: Na erre meg azt tudom mondani neked, hogy a Fidesznél mocskosabb galádabb, korruptabb bandát a föld még nem hordott a hátán és ezt te is tudod, mert nem vagy hülye!
Orbánról meg nem is akarok semmit mondani, érdemtelen minden szóra!
Én elismerem, hogy az MSZP sok kárt okozott az országnak, de amit Orbán csinál az egyenesen merénylet a népe, az ország ellen! Bűncselekmény! Ergo Orbán és jó néhány társa köztörvényes bűnöző!!!!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:48:44

@Dour ®: Már hogy politikusok vagy egyszerű emberek ?
Azt nem.

Hogy tüntetni vagy ünnepelni ? Azt sem ..

Legfeljebb azt lehetne megfordítani, hogy franciák vagy lengyelek, de ennek nem sok értelme lenne.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 19:50:20

@Ironfist: Nem vagyunk túl sokan, akik egyformán látjuk a dolgokat! Valóban nem akarlak megbántani, hiszen össze kell fognunk, hogy végre legyen már nálunk is rendszerváltás!

Dr. GGG77 2012.03.12. 19:50:57

@Trompf: "A Lengyelek meg javarészt nem is politikusok, hanem idejönnek bulizni, ünnepelni, jól érezni magukat."

Persze. Kb 1500 forintnyi zlotyjukba kerülhet az út.. A többit a te meg az én adóforintomból fizetik.
Az a különbség kettőnk között, hogy te akkora szánalmas gyökér vagy, hogy ennek örülsz.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:52:02

@Hertelendi: Na akkor meg is van a közös pont.

Szerintem az MSZP a legkártékonyabb formáció, szerinted meg a Fidesz.

Lássuk be ez nem az az irdatlan különbség ami miatt kizárólagos véleményt kéne formálni a másik barmozásával.
(Én csak azt barmozom, aki személyeskedéssel kezd, és leginkább ennyiben is marad)

Szóval ennyi.
Ahol az MSZP feltűnik, vagy Gyurcsány az a buli sokak szemében béna töketlen tagozat est.
Nyilván valaki a Fideszről gondolja ezt.

Szomorú hogy a választást ezen arányok döntik el, nem pedig a ki tesz többet az országért szempont.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 19:53:26

@Hertelendi: Ahogy írod! Én Orbánra egy 10 fős céget sem bíznék, mert alkalmatlan lenne a vezetésére. Most pedig egy egész országgal játszadozik és sokan ezt még éljenzik is! No látod, ez az elszomorító. (zárójelben: Orbán egy egyszerű jogásznak is alkalmatlan lenne, mert egy napot sem dolgozott!)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:53:35

@jános515: Márpedig ez vagy amnézia, vagy Orbán fóbia.

Kelletteznekem? 2012.03.12. 19:53:45

Még szerencse hogy a lengyeleknek - pont mint a franciáknak - semmi közük a magyar szabadságharchoz. Mi az a pár tízezer önkéntes, és a sok tiszt (20-bol 1 lengyel volt), akik vérüket áldozták a magyar szabadságért,ja bocs, ha a lengyelek nem az MSZP-vel szimpatizálnak, akár le is köphetnénk őket. elnézést...mostmár értetm, hogy erről büdös szó nincs a cikkben...

Nem is értem mit keresnek itt a lengyelek... az, hogy 56-ban is onnan indultak a dolgok, csak hab a tortán. De szerintem inkább hozzunk orosz kiskatonákat, azok minden forradalom idején méltóan ünnepelnének, és kellő nosztalgiát hoznának be :)))

"A tábornoki és törzstiszti
kar 4,2 százalékát lengyelek alkották, nem is akármilyen beosztásokban: 1849. februárjában Henryk
Dembiński altábornagy volt a magyar sereg fővezére, a lengyel légió Józef Wysocki, illetve Jerzy
Bulharyn parancsnoksága alatt harcolt, az erdélyi hadsereg élén 1848 decembertől a lengyel
történelem legendás alakja, Józef Bem, azaz Bem József - a magyaroknak a mai napig Bem apó - állt."

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 19:54:45

@Dr. GGG77: Isten hozta Lengyel barátainkat !

Éljen március 15 !

Éljen a nemzeti ünnepünk !

És nekten milyen ünnepi mondanivalótok van ? Diktatúúúúúúra, Orbántakarodj..

Kellemes ünnepeket neked is.

Dr. Táskás Tóni 2012.03.12. 19:56:24

A repedtsarkú szövegéért vajon a Századvég vagy a Nézőpont intézet számol fel pár tíz millát?

kútásó 2012.03.12. 19:57:34

@Dr. GGG77:
"Persze. Kb 1500 forintnyi zlotyjukba kerülhet az út.. A többit a te meg az én adóforintomból fizetik."

kik, a lengyelek? ugy erted az eu altal lengyeleknek adott kohezios alapokbol, ami vegulis reszben a magyar befizetesekbol is van? Latszik h te nem veszel el a reszletekben, hanem mindig rendszerben probalsz gondolkodni. Ez derek, igen derek.

Ironfist 2012.03.12. 20:00:00

@Kelletteznekem?:

Basszus, de komolyan. Ennyi erővel mi is menjünk ki megünnepelni amerikába a polgárháborút, mert a szabadságharc után volt pár száz magyar, aki odament? Kapjatok már a fejetekhez basszameg.

2012.03.12. 20:01:32

@Trompf: Neked. De nekem valóság. Vagy megcáfolod?

NA YA! 2012.03.12. 20:04:30

@Kelletteznekem?: szerintem a te általad említett szabadságharcos lengyelek köpnék le legelőször a zorbánodat, ha élnének! Ezek a mostaniak csak agymosott keresztes vitézek, mint ahogyan a fülkék forradalmárai is!;)

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 20:05:02

@Trompf: "Látod ez a különbség kettőnk között."

Mármint, hogy diszlexiás vagy?

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:07:46

1. lengyel-barát 2 jó barát
2. ők pont az ilyen francia gecik elleni támogatásként jönnek
3. nem lengyel zsidók jönnek. jah bocs, olyan nem sok maradt.
4. nem hazudozni, nácizni jönnek.
5. tudják mi és miért történik

nekem is kurva sok mindentől kinyílik a bicska, amit fideszesek csinálnak, DE
amit SZDSZ és társai csinálnak, azért normális, civilizált helyeken halál jár.

csak remélni tudom, hogy minél több franciábúl jött férget fognak meggyepálni 15.-én.
remélem lesznek olyan primitív, de jófej legények, akik direkt franciákra vadászni mennek ki...

a vastagbőr meg kurva rossz irányba ment el...
nem, nem kell fideszdroidnak lenni, én sem vagyok az, de van olyan kérdés, amiben oda kell állni zorbánék mögé. főleg ha korcs, hazudozó zsidónácik totális támadása zajlik a másik oldalon.

én pl be sem engedném őket az országba. nemzetbiztonsági okokból meg lehet tagadni.
ha sólyom nem beengedése törvényes az EU szerint, akkor pár mocskos zsidó, és az általuk felheccelt tudatlan francia gecik nem beengedése is az.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:09:03

@euRópAi bigottság: lengyel magyar :p , hazudozni-nácizni, mielőtt még vmi szarfaszú értelmiségi ebbe kötne bele

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 20:09:51

@Dr. NA YA!:
Ez a fajta ostobaság az ami tényleg negatív IQ-t feltételez.
Dicső halottainkat, megboldogult nemzeti hőseinket feláldozod Gyurcsány és a DK, MSZP plattform oltárán ?

Ki vagy te hogy szájukba adj szavakat, tetteket.
Ok már bizonyítottak. Tetteikről a 15-i ünnepen megemlékezünk.

Te csak köpködj a barátaiddal a nemzeti ünnepen, de ha kérhetlek a halottak nevében ne nyilatkozz te szerencsétlen.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:10:41

@Dr. Táskás Tóni: anyád ilyen sokba van nekünk?

pedig láttam a mocskos hernyótalpast úgy 25 éve a díszszemlén. ott tolta a csövit...
akkor még ingyen szopott a munkásőröknek.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 20:12:01

@milyen szép a Vértes, ó: 2006. októberéről elmondható, hogy minden érintett fél a legsunyibb és lagaljasabb módszereivel igyekezett belőle kihozni a lehető legtöbbet. Ez igaz a felbőszült tömegre a felbőszült rendőröket az "el kell törni a kezét" doktrinájú Gergényire hangyó Gyurcsányra, az Astoriát minden prófécia ellenére kiválasztó, és 2002 óta permanens forradalmat szító Orbánra, a tüntetők azon halmazára, amelyre a csőcseléknél nincs jobb szó, és a rendőrségre, amelyről elmondható, hogy egyetlen funkcit képes maradéktalanul betölteni, a véd- és dacszövetségét, de azt meg nem kéne, arra ott a maffia.
Szopjanak mindannyian rendőrlovat!

Észmegálló 2012.03.12. 20:12:51

Orbán semmi máshoz nem ért csak feszültséget gerjeszteni ott, ahol addig béke volt. Kezdte azzal, hogy megosztotta Magyarországot, majd folytatta a határon túli magyarság megosztásával. Miután ezt is "sikerre vitte", hozzálátott Európához, első állomásként - még egyenlőre csak a közép-kelet európai régió vezető tagállama esetében - Lengyelországban.
Józan ésszel gondoljátok végig: még mindig túlzó őt Hitlerhez hasonlítani? Nem fog megállni addig, amíg meg nem állítják. Valaki állítsa már meg azt az őrültet!!!

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 20:15:44

@Trompf: "És nekten milyen ünnepi mondanivalótok van ? Diktatúúúúúúra, Orbántakarodj.."

Azé párévnyi vekkerezés meg gyucsányahibásozás után ez merész.

Nem mintha Gyurcsánynak nem köllött volna elhúznia a csába, de azonnal.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:16:01

@Észmegálló: "Kezdte azzal, hogy megosztotta Magyarországot"
ezt a faszságot honnan veszed?
hogy osztotta meg? előtte mi volt?

a megosztás ott kezdődött, hogy mocskos zsidók egyátalán a hatalom közelébe kerültek. kornissal, konráddal meg göncz patkány állattal kezdődött a megosztás...

hacsak nem akarunk visszamenni kun béláig, meg a zsidó terrorlegényekig...

"Józan ésszel gondoljátok végig: még mindig túlzó őt Hitlerhez hasonlítani? Nem fog megállni addig, amíg meg nem állítják. Valaki állítsa már meg azt az őrültet!!!"
te beteg állat, teeeee

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 20:17:23

@Észmegálló:
És amikor jőőő a nagy Gyurcsány a DK fehér lován, Észmegálló elégedetten hátradől a foteljében és megnyugszik.

- Megállítottuk, Végre demokrácia van.
- Végre megint azt mondhatom amit akarok. Azt írhatom, azt gondolhatom.
- Ha akork akkor tüntethetek.

Igaz, hogy csak Gyurcsány alatt vertek szét tüntetést, igaz, hoyg Gyurcsány ugyanannyi embert rugott ki az M1-től mint Orbánék, de azért a karoszékben csak nagyobb Gyurcsány alatt a demokrácia is.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:17:32

@dr. mesterseges szinezek: "az Astoriát minden prófécia ellenére kiválasztó"
inkább lapítani kellett volna...mi?
az lett volna kurva demokrata. megmondtuk ne menjetek az astoriához, mert lövünk...

Észmegálló 2012.03.12. 20:18:28

@euRópAi bigottság: Ezzel a stílussal nálam nem leszel vitapartner. Ehhez keress mást.

Secnir 2012.03.12. 20:18:32

kéne egy lengyel tolmács, aki elmagyarázza a kétezer lengyelnek, hogy az "éljen Orbán"-t úgy kell ejteni magyarul, hogy "Ur-ban tacha-rudj"

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 20:18:44

@Észmegálló: Sajnos, mi magyarok nagyon buta, birka nép vagyunk. Nekünk először a pöcegödör fenekéig kell süllyednünk, hogy szarszagot érezzünk!

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 20:19:00

@Ironfist: Mostan azt nem tudom, hogy Jules Verne, sőt Verne Gyula folytán, aki Magyarországgal és a magyar szabadságharccal meg pláne szimpatizált, tranzitíve szeressük a franciákat, vagy nem szeressük.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 20:19:58

@euRópAi bigottság: Csak hogy nem erről szólt a prófécia, hanem arról, hogy nehezen üríthető ki, és ha pánik van, akkor nagy pánik van. És lőn.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:20:06

@Trompf: ha már média, ne feledkezzünk meg a zsidó média által felsztárolt göncz patkány tevékenységéről se...

olyan sokan szeretik ájpibácsit...csak aki szereti, az konkrétan semmit sem tud mondani a tevékenységéről. csak hát a TV-ben mondták, hogy ő ilyen jóságos nagypapi...

mocskos SZDSZ-es patkány, nagyon nagy szerepe volt a rendszerváltás elszabotálásában.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 20:20:07

@dr. mesterseges szinezek: Talán nem tünt fel, de ünnepi mondanivalóról beszéltem.
A hangsúly az ünnepi jelzőn volt.

Én speciel nemzeti ünnepen, leginkább gyermekeimmel vettem részt ezidáig közös kultúrális történelmi nyilvános programokon,

És ezután is ezt szeretném tenni, akár Orbán avagy Gyurcsány van hatalmon.

AKi tüntet nemzeti ünnepen az egy flusztrált barom. Ennyi.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 20:20:53

@Trompf: Az eszem megáll! Gyurcsány, gyurcsány, gyurcsány. Vedd már feleségül, vagy férjjül!Te csak ezt az egy nótát tudod fújni???????????????????

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 20:21:46

@Trompf: Nem veszed észre, hogy a többség éppúgy leszarja Gyurcsányt, mint Orbánt?

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:22:34

@dr. mesterseges szinezek: nehezen üríthető ki? :D
jah körút 2 irányba, rákóczi út felé, erzsébet híd felé, dohány-dob-rumbach háromszög, és a metro...

ha pánik van. miért lenne pánik? jah, mert direkt csináltak...

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: már érzünk titeket szardarab. meg a zorbánba hitlert látó és rettegő, magát összeszart észmegálló elftársadat is.

nektek bizony a zsidókurvaanyátokat.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 20:22:37

@Trompf: "AKi tüntet nemzeti ünnepen az egy flusztrált barom."

Az meg, hogy ki tüntet és ki ünnepel, kb. olyan kérdés, mint a terroristáé és partizáné: az éppen aktuális győztes eldönti.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 20:23:22

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: El kéne kezdeni számolni hogy Orbánozás, vagy MSZP-zés Gyurcsányozás van több pl itt is ...

Észmegálló 2012.03.12. 20:23:23

@Trompf: Remélem képes vagy bonyolultabb viszonyokat is átlátni. Orbán - Gyurcsány reláción nem látsz túl? Szerinted nincs más alternatíva? Természetesen csak a demokratikusan, európai módra gondolkodó embereket jöhetnek szóba nálam.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:24:13

@Észmegálló: ki a fasz akar veled vitatkozni, te állat? ki?
amit leírtál, azután értelmes ember max ilyen stílusban értekezik veled, vagy élőben inkább sak leköp...

bár az én csulám túl nemes lenne a mocskos, idióta pofádnak

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 20:24:49

@euRópAi bigottság: Most nehezen ürült ki, vagy nem, tessék eldönteni. Ha könnyen ürült, akkor miért maradt ott a tömeg, ha meg nehezen, akkor mégis a próféciára kellett volna hallgatni.
De mint mondám, a (bosszúszomjas és bűnszövetkezeti módszerrel hallgató) rendőrség szopjon rendőrlovat beosztásra való tekintet nélkül!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 20:25:30

@Észmegálló: Hát amíg a más alternaítva bulijain rendre feltűnik vagy az MSZP, vagy GYurcsány a DK-val addig nem látom.

Persze akár hiszed, akár nem, én is azt a más formációt várom de nagyon.
Csak azt nem szeretném, hogy a nagy másságba Bajnai, az MSZP vagy más ismert arcok vigyorogjanak rám.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:25:31

@Észmegálló: "Józan ésszel gondoljátok végig: még mindig túlzó őt Hitlerhez hasonlítani? Nem fog megállni addig, amíg meg nem állítják. Valaki állítsa már meg azt az őrültet!!!"

mit tudsz te a gondolkodásról...
embernek meg nem is vagy nevezhető

misiapu71 2012.03.12. 20:26:10

már 2006ba mondtam mehet a gyurcsány a gecibe de vigye magával a viktort is

Virág et. 2012.03.12. 20:26:34

zero

Nem lehet valahol kérni az indexnél, hogy soha ne kerüljetek címlapra? Az összes szánalmasan átlátszó troll, frusztrált birkamenet-veterán meg herpeszes turbómagyar kiskamasz idejön, ha a címlapon vagytok. Az embernek kedve sincs hozzászólni, mert ilyen környezetben minek.

Mokker 2012.03.12. 20:27:12

Nekem kéne egy olyan kitűző. A politikusokat meg nyílt színen lőném le a nemzeti ünnepen.

flippant 2012.03.12. 20:28:07

A teszkós kiflire nem akadt így ki a selmeczi

Dr. GGG77 2012.03.12. 20:29:19

@euRópAi bigottság: "csak remélni tudom, hogy minél több franciábúl jött férget fognak meggyepálni 15.-én."

Én pedig remélem, ha ne adj isten tényleg lesznek ilyen rohadékok, azt az én adóforintomból (is) fenntartott rendőrség szarrá veri.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 20:29:26

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: :) Eddig is tudtuk, hogy a Fidesz törzsgárdájától tök idegen az antiszemitizmus, örülni kell, hogy ennek manifeszt bizonyítéka is van.

getva 2012.03.12. 20:31:10

Nem kellett ide valami nagy szövegírói tudás, elég volt valami hülye ötvenes évekbéli komcsi brossúrát aktualizálni

Hertelendi 2012.03.12. 20:31:17

@euRópAi bigottság: De jó, hogy megjöttél:(((

faszkalap

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.12. 20:31:49

@dr. mesterseges szinezek: Na aj.. Nem rég volt a tárkin egy kis rasszizmus cigánygyűlölet felmérés.
Ha jól emlékszem a Jobbikosok 76%-a, az MSZP-sek 67%-a, és a Fideszesek 66%-a előítéletes.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 20:37:41

@dr. mesterseges szinezek: Az egészben tudod, hogy mi a röhejes? Valamelyik nap -az auchan pénztára előtt állt egy ilyen @euRópAi bigottság. Kis nyiszlett, vasággyal vagy 40 kilós, hosszú szárú bakancsban és fekete Nagy Magyarországos pólóban. Szánalmat éreztem iránta, és nem dühöt, vagy megvetést, hisszen látszott rajta, hogy kb. 10-ig el tud számolni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.03.12. 20:38:16

Össze szokták hasonlítani a mi vikotorunkat rákosival.Nem értem miért?
Monjuk,míg a mostani ellenzékkel az imperialista fransziák vállalnak közösséget,addig vikiékkel az egyik testvéri ország.Remélem a többi KGST ország is képviselteti magát...

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:38:50

@Dr. GGG77: a franciákat?
hát, ilyen lépéssel a rendőrök javíthatnának a renoméjukon...
kohn-bendit szemét pl igazán kilőhetné tinesz vagy a másik :D

@dr. mesterseges szinezek: náci bizony a jó kurvaanyád. manapság szinte csak a zsidók között találni nácit. igaz, ott a világnézet, a vallás, a 'kultúra' alapja a nácizmus, így a zsidók többsége náci.
én meg hányok a mocskos náciktól...

"ezer nem zsidó élete sem ér annyit, mint egy zsidó körme"
Dov Lior rabbi, a rabbinikus tanács vezetője.

de idézhetnék Liebermanntól is echte náci szövegeket, mégse meri egyik állami vezető azt mondani, hogy mi ilyen mocsok nácival nem ülünk le, és megszakítjuk a diplomáciai kapcsolatokat izraellel, amíg mocskos nácik vezető kormánytagok lehetnek.

de most mi csináljanak szerencsétlen zsidók, ha egyszer 99%-uk náci, akkor elég nehéz lenne nem nácit találni bármilyen posztra is.

kútásó 2012.03.12. 20:39:05

@Virág et.: kedves, ha fontosnak tartod, az igenyes komment-kornyezetet, akkor ezert ugy tehetsz a legtobbet h te magad nem szolsz hozza. De ha megis olthatatlan benned a vagy a kommentelsre, nyilvan talasz egy kis zugot a blogterben, ahol a magadfajtak kiverhetik nyugodtan egymasnak, anelkul h masok roppant sulyos ervekkel megzavarnak meghitt kis almodozasodat .

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:39:49

@Hertelendi: kommentelésnél nem kell külön aláírnod...

Észmegálló 2012.03.12. 20:43:02

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: A senkit annak kell nézni, ami..... SENKInek. Ne méltasd arra, hogy leereszkedsz hozzá. Hagyd rá, majd megunja.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.12. 20:46:18

Egye fene, bevállalom a közösségért. Hol kell vele közösülni?

Dour ® 2012.03.12. 20:46:44

Tisztelt egybegyűltek!
Vegyétek figyelembe, hogy egy szóvivő (szócső) mindig arról regél, amit képvisel.
Selmecziről az elmúlt két év a bizonyíték.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 20:48:23

@Virág et.: "mert ilyen környezetben minek."

a lényegre tapintottál, csak ez nagyobb léptékű dolog.
amíg egy db kornis és konrád is tud ugatni ellenünk, addig ilyen lesz a környezet.

ha ezek speciel oroszországba születnek, akkor most arról tárgyalnának a pokolban litvinyenkóval, hogy milyen ízű a polónium.

hol a nemzetbiztonság, ha szükség van rá?

jágör68 2012.03.12. 20:51:24

Ez már tényleg szánalmas.
Selmeczistől, Orbán- Gyurcsányostól- Kohn Benditestül, kommentelős egymásra gyűlölködéstől.
Csodálkoztok, hogy akinek van esze lelép az országból?

kitiltott bögre 2012.03.12. 20:53:17

bolond ez a nő.meg a főnöke is,

gastro, missing in action 2012.03.12. 20:55:36

@euRópAi bigottság: Homar Piktor es a kiflizabalo nem folyamatosan magyar allampolgarok ellen uszit? Naugye! Huzd ki a fejed a seggedbol...

Szabványok 2012.03.12. 20:59:53

@RowiwClub:
Most már akkor franciázni se lesz szabad?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 21:00:15

@jágör68: ne haragudj, de nem csak ész kérdése a lelépés. Igen komoly szerepet játszik a kor is!

Dr. Táskás Tóni 2012.03.12. 21:01:06

@dr. Szabványok: Ha a KDNP-re hallgatsz akkor még házasság után sem. Menjél lődőzz helyette védett madarakra az olyan keresztényi.

2012.03.12. 21:06:05

"francia értelmiségiek"

Ezek kb. annyira lehetnek franciák, mint amennyire heller vagy kertész magyar...

Szabványok 2012.03.12. 21:06:52

@Virág et.:
Ha nincs nyilvánosság, akkor meg minek hozzászólni?
Ha otthon, egyedül lemész a pincébe és láthatatlan tintával írod az okosságokat, nem fogják a trollok olvasni. De a nem trollok sem.

Doktor PHD belebeszélek (SP után szabadon...) 2012.03.12. 21:07:15

Selmeczi Gabikával az a baj, hogy egyszerüen egyszerü...
Mint a faék.
Gabika léte önmagában indokolja a szőkenős viccek minél szélesebb körü terjesztését...

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 21:07:41

@euRópAi bigottság: "náci bizony a jó kurvaanyád. "
Te, polgár, te...

"én meg hányok a mocskos náciktól..."
Két zsidózás között kell is az a kis gyomorürítés.

Egyébként ha nem bukkant volna ki belőled a lényeged, fel sem vetettem volna, hogy a zsidóknak legalább annyi közük van '48-'49-hez, mint lengyel barátainknak. Persze ki lehet retusálni.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 21:10:33

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Polak, venger dva bratanki - de Viktorék már túl a barátságon.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 21:13:57

@gastro, missing in action:
kik ellen uszítanak? hol?

arról beszélsz, amikor MSZP-SZDSZ-nél az volt a kormányprogram, hogy
geci orvosok, mind hálapénzből gazdagodik, utáljátok őket!
geci tanulók, lóg és bulizik mind, utáljátok őket!
geci tanárok, évente 3 hónapot lógnak(ami nem igaz), és ugatnak. utáljátok őket!
geci BKV-sok, tüntetnek, utálni őket!!!
geci MÁV-osok...
geci vállalkozók
geci mindenki.

ez az egész ami most megy, az tudatos: zsidó felforgatók dzsemborija.lejáratni az országot mindenhol, egymásnak ugrasztani az embereket, és ártani amennyit csak lehet.

ez a kiflizabálós dolog meg elég cink. nem szívlelem gabikát, de nem azért mert meg mert enni egy db kiflit vmikor a 90es években az eladótérben és egy túlbuzgó köcsög azt hitte, híres lesz.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 21:14:19

@euRópAi bigottság: jelenleg már lehiggadva, az én anyám Szilágy megyében született és nem Jeruzsálemben. Tudod hol van az?

KGS_online (törölt) 2012.03.12. 21:15:27

@Trompf
Egy bejelentett ünneplés volt az Asoriánál.
AZ ünneplés vége után 5 perccel lovasrohamot indítottak, hogy egyként üthessenek mindenkit aki Gyurcsánnyal nem ért egyet.
Ennyit tud a Gyurcsány haverod a demokráciáról meg a nevét.
Hogy rendőrrel el kell veretni mindenkit.
Rákosi óta nem ütött magyar karhatalmista magyar ünneplő tömeget.
Gyurcsánynak sikerült a reprodukció.

Szóval az van, hogy 1. megtámadták a TV-t, szarrávertek egy csomó rendőrt. 2. megtámadták a parlamentet, az ott zajló ünnepséget. Tudod, az államit, amit idén vhogy kihagytak a fiúk.
Melyik ország rendőrsége nem védte volna meg az állami főembereket?
Az asztóriás ünnepnek ehhez semmi köze. A náci vadbarmok arra tekeregtek, direkt, odahúzták a - természetesen felajzott, túlkapós - rendőröket.
Felsorolnád, hogy ki ül súlyos testi sértésért, államellenes szervezkedésért, kulturális esemény erőszakos megtámadásáért, egy fél város hetekig rettegésben tartásáért, kiskorúak megfélemlítéséért, színészek zenészek életveszélybe sodorásáért (mint látod, jogilag fingom sincs, hogy kell mondani ezeket, de bármely demokratikus államban igen súlyos büntetések járnának).
Ez lenne a demokrácia, öreg. Megvédeni az ünneplőket, a randalírozókat egyesével elvinni, s külön kivizsgálni minden esetet.

Most még csak a hazugságáradat megy, mindenhol, közpénzből.

Undortodox 2012.03.12. 21:18:24

1 hónapja hagytam el az országot, mert a tököm tele lett. Végigolvasva a kommenteket, hát nem bántam meg a döntést. Persze sokkal jobb lenne otthon élni, de nehéz hazának nevezni egy olyan helyet, ahol egy csoportnyi álszent magyarkodó görény mindenkire rá akarja kényszeríteni az értékrendjét és mindenkit karóba akar húzni, aki másképp mer gondolkodni, mint ők. Nem a Fidesz, az Mszp és tárasaik itt a fő probléma, hanem ezek a magukat Magyarnak tartó, itélkező és kirekesztő csürhe, akik évszázadok óta mételyezik ezt a társadalmat. Gratulálok nekik!

Egy "hazaáruló"

lyia (törölt) 2012.03.12. 21:19:31

Nem kell "ahhoz" tudni lengyelül, emlékszünk rá a nemzetközi építőtáborból ...

Hogy aztán a Tömjén Zsóti mit kezd a lengyel pinákkal, azt nem tudom ...

vladimir964 2012.03.12. 21:19:58

Én meg aztán nagy ívben leszarom, mi történik 15-én. Kimegyek a szőlőbe metszeni, annak legalább van értelme!
És még egy velős összefoglalása az egésznek, ami itt folyik, bár bosnyák filmből való idézet (Kusturica: A papa szolgálati útra ment), annak zárómondata: "és a nagypapa még azt is megüzente nekik, hogy basszák meg magukat ők is, meg a politikájuk is..."

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 21:20:02

@Undortodox: másképpen fogalmazva, két magyar három felé húz!

tomwar 2012.03.12. 21:21:59

@Ironfist: Verbalis kontra oralisban nem ertunk egyet, sebaj!:-):-):-)

A tobbiben igen. Bar talan nem loval kellene szajbadugatni, mert az allazkinzas.

Ironfist 2012.03.12. 21:23:50

@dr. mesterseges szinezek:
"Mostan azt nem tudom, hogy Jules Verne, sőt Verne Gyula folytán, aki Magyarországgal és a magyar szabadságharccal meg pláne szimpatizált, tranzitíve szeressük a franciákat, vagy nem szeressük."

Kinek hogy. Én pl utálom a franciákat. Most különösen, mert World of Tanksban ritka undorítóan erősek a tankjaik.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 21:28:37

@KGS_online:

Azért a TV-nél voltak fura dolgok.

Más, tényleg a zsidók tehetnek minden rosszról, s a beépített ügynökeik a FIDESZ-MPP-KDNP-ben is ott vannak sajnos. AZ NBH és a TEK semmit sem tesz mert hozzájuk is beszivárogtak. Tehát?! Nincs tovább. Végünk.

Ironfist 2012.03.12. 21:30:05

@tomwar:
Idegen szavak szótára szerint:
orális:
szájüregben képzett hang, a szájhoz tartozó; szóbeli; szájon keresztül való

verbális:
szóbeli

:P

Ironfist 2012.03.12. 21:31:30

@tomwar:
De ha a latin eredetit nézzük:
verbalis:
szóban megnyilvánuló, a beszéddel kapcsolatos, szóbeli

oralis:
csúcs felé eső, száj felé eső (irány) (anat)
szájhoz tartozó, a szájon keresztül, a szájüregben fekvő (anat eü is)
szájhoz tartozó, száj... (anat)
szájon át történő (per os) (eü)
szájüregi, szájüregben lévő, szájnyílás felé irányuló (anat)
szóbeli
torkolati

=)

NA YA! 2012.03.12. 21:31:37

@Trompf: "Ki vagy te hogy szájukba adj szavakat, tetteket."

Én nem adok senkinek semmit a szájába! Viszont te ezeknél jelentkezhetsz 15-én a békemeneten, majd ők a te szájadba adják, kicsi troll!;) http://m.blog.hu/le/lengyelorszagma/image/képek/2011/okt/BpW/Budapest10.jpg

Kandabula 2012.03.12. 21:31:53

Jó, hogy van ez a március 15. Röhej, hogy egyetlen olyan ünnepünk, ami összetartana, de sikerült ezt is szétbarmolni. Nincs jövőnk. Egy rendkívül primitív nemzet vagyunk, amit eddig is csak a valami ellen való pátosz tartott össze. Most, amikor végre magunk lehetnénk, darabokra szakadunk. Álmaimban volt már olyan, hogy az ország darabokra szakadt. Talán ez lenne a megoldás. Egy szövetségi állam, összevont megyékkel, a helyi érdekek vaskos érvényesítésével.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 21:33:25

A legrosszabb, amit tehetünk, és teszünk, hogy mindig a másikban keressük a hibát. Mi lenne, ha egyszer a saját lábára állna ez a nép, és megpróbálná intézni a saját ügyeit?A szemétdombra az összes megélhetési politikussal. Ez olyan lehetetlen?

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 21:37:37

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Igen mert egyetértenek ebben sokan, de vajon hány százalék tudna ellenálni a kísértésnek.

____ 2012.03.12. 21:38:12

valamiről lemaradtam...

pontosan mi is a baj az aktivistákkal?

tarzus 2012.03.12. 21:38:33

@Dr. GGG77:
"Persze. Kb 1500 forintnyi zlotyjukba kerülhet az út.. "

Ja. Aki stoppal jön és esetleg magyar családnál kap szállást..
A vonattal érkezők kb. 400 zlotyt (28.000 Ft) pengetnek ki előre. És a hote-motel szállásért is mindenütt fizetnek.
És sokan jönnek saját kocsival is.

Kandabula 2012.03.12. 21:43:54

@Undortodox: igen. Ez a primitivizmus keserít el engem is. No meg a kokárda ellen történt merénylet. Azt igazán sajnálom. A Parlament előtt hugyozók dinnye nagyságú kokárdáit.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 21:45:35

@Kandabula: azt végiggondoltad már, hogy 1848-as hőseink mennyire voltak magyarok? Az aradi tizenháromból:
Dessewffy, Schweidel, Pöltenberg, Láhner, Knezich, Leiningen-Westerburg, Aulich, Damjanich,
csupa magyar név igaz? Mi magyarok mindig is birkák voltunk és azok is maradunk.

komplikato 2012.03.12. 21:46:51

@Frengi: "Március 15-ét a lengyelekkel együtt ünnepelni szerintem természetes dolog, hiszen az akkori csapatokat is egy lengyel vendégtábornok vezette. "

Izé, mint azt bizonyára más már közölte, a lengyel jó emberek a magyar KORMÁNYT támogatni jöttek, effektív ők a Békamenet légiósai. Ezzel viszont pont pofán köpik lengyel őseiket, akik vérüket adták a magyarok szabadságáért.

Kandabula 2012.03.12. 21:47:46

@tarzus: nagy móka lesz. Imádom.

Mérges 1234 2012.03.12. 21:50:15

Elnézve a kommenteket az ország megérett egy jó kis bombázásra.......

Marjátok egymást, marjtok csak, közben a szemünket is kilopják.

Egyik kutya másik eb, aki ezt nem látja hülye, hülyébb mint Gabika.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.12. 21:50:46

<UFF>
Nem tudja valaki, hogy honnan lehet egy ilyen kitűzőt szerezni?
</UFF>

gnme 2012.03.12. 21:51:31

@Kandabula: ja :-)

holnap óvé vajon melyik szövegíró gondolatait olvassa majd fel az A4-es lapokról?

:-D

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 21:58:50

@Panther_V: meg kellene találni azt a "Petőfit, Kossuthot, Damjanichot" akik elkergetnék ezeket a megélhetési rabló politikusokat és a tömeg élére állnának. A VEZÉR hiányzik! Ha lenne egy ilyen vezér, nem kellene félni a kisértéstől.

ketroot 2012.03.12. 21:59:36

@Virág et.:

Ilyenkor lehet "szemezgetni", milyen emberek kerülnek az internet közelébe.

csárli hárper 2012.03.12. 22:00:49

elbaszott egy ország lettünk.....

____ 2012.03.12. 22:02:49

hm... még valami, a videón a szónok arról mesél hogy ha istenkét rakott az orbán az alkotmánykába, akkor a lengyel nép már nagyon szereti az úgynevezett orbánviktort. mondjuk kábé, mert a himnuszosdis kezdésre reagál valójában, meg örül hogy a melegek nem fogadhatnak örökbe...

de nem ez a lényeg. ezek után akit komolyan érdekel az egész tömegmegmozgatós ezer meg ezer fotóaparátos importnemzetiünneplős téma - aki nem azt veszi keserűen észre / tudomásul hogy ez az aktuálpolitika, és nem más mint olcsó módja a béna áttetsző manipulálgatásnak...

ezek ezt akarják h ez legyen közszájon.

ahogy azt is tudomásul kell venni, hogy ez a menőség középkeleteurópában.

Kandabula 2012.03.12. 22:07:16

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: valóban, már akkor is genyók voltunk. Kossuth pedig mintha ellopta volna kincstár pénzét. De ez nem érdekes, jóra akarta fordítani. Ennek ellenére március 15. a legfontosabb dátum az önállóságválás rögös útján. (A törököket is az osztrákok verték ki, a második Világháború végén MINDEN nemzet hozzájárult a győzelemhez, kivéve minket.) Szóval ... De mindegy. Jöjjenek a lengyelek. Ők sokkal okosabbak.

ketroot 2012.03.12. 22:07:25

@Undortodox:

"If you have a Hungarian for friend, you don't need an enemy"

-Kurt Vonnegut

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:15:18

@tarzus: Nem prob léma, nem prob léma. Én csak azt mon dom, kedves barátaim, azt mon dom, kedves barátaim, hogy a jelszó: mindenki hozzon még egy lengyelt!

tarzus 2012.03.12. 22:17:04

@Kandabula:

Szerintem is. Nem kell túllihegni meg durcáskodni senkinek.
A vendég meg vendég, ha lengyel, ha francia, ha sokan jönnek, ha kevesen, ha jobbra tartanak, ha balra.... így, ebben a logikus páros felsorolásban:-)
Ezek nem bértüntetők.
Szerettel várunk mindenkit!

Mit lehet még ezen kommentezni?
(Majd esetleg utána:-)

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:18:53

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: :) Ha hozzávesszük, hogy Budát és Pestet leginkább az különböztette meg egymástól, hogy Buda német, Pest meg zsidónegyed volt, minden oka megvan az ecceri rovásírt, turultollas, árvalányhajas viktoroskamasznak földöz vágódva rángatózni.

tarzus 2012.03.12. 22:21:19

@dr. mesterseges szinezek:

Így is van! :-) Tényleg nem probléma. Láss csodát, jönnek is különvonattal! :-)

Bár a gazdaságpolitika menne ilyen flottul! :-(

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:21:28

@Kompli: Azé az épületes lesz, ahogy felhangzik (?) Viktor jelenlétében az ilyenkor kötelező 12 pont:
"1. Kivánjuk a' sajtó szabadságát, censura eltörlését."

Nem mondom, a képére persze ráfér... és nyilván az előadó is úgy lesz kiválasztva, hogy az se piruljon bele.

Kandabula 2012.03.12. 22:24:07

@gnme: holnap OV további okosságokat fog mondani:
- jobb egy lúdnyak tíz tyúknyaknál,
- aki másnak vermet ás, maga esik bele,
- sárga bögre görbe bögre,
- ha az ellenfél győz, azt jelenti kikaptál,
- a foci az élet sűrítménye,
- az élet értelme a koki,
- nincsen rózsa tövis nélkül,
- ne azt figyeljétek, hogy mit mondok, hanem azt, amit csinálok. Vagy fordítva.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:24:31

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Petőfi lánglekű ifjonc, ilyenünk már volt. Kossuth nagyképű, öntörvényű másokat besározó. Damjanich rendben. A másik kettú helyett én Görgeyt és Széchenyit javaslom.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:25:51

@tarzus: Tkp. minden okunk megvan örülni, hogy csak a lengyel barátaink jönnek. Ha kicsit szorosabbra sikerült volna kovácsolni a szálakat a Fiatal Demokrata Kommunista Párt és a Kínai Kommunista párt között, még 19-én is a 15-i dugót nyögnénk.

CyberChild 2012.03.12. 22:26:25

@euRópAi bigottság: Olvasva bejegyzéseid aggódom, vajon milyen trauma érhetett:
- egy vagy több zsidó megdugta anyádat, hugodat, lányodat vagy apádat, esetleg téged ?
- zsidók elvették mindened, bezártak, kínoztak ?
- a zsidók miatt vagy szerencsétlen ?
- a zsidók miatt nincs állásod, elhagyott a csajod, feleséged ?
- a sitten körülmetéltek köcsögje voltál ?
Jobb lenne, ha kibeszélnéd magadból: van lelki segély, pszichiáter, stb. De leírhatod itt is, talán megkönnyebbülsz. Na, csak bátran!

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:30:51

@CyberChild: Az a baja, hogy a Világegyetem irányítását átvették a nagyapjától `49-ben.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 22:32:49

@Panther_V: Azért Petőfi nevében kikérem az összehasonlítást! Gondolom, hogy egyre gondolunk.(OV)

komplikato 2012.03.12. 22:33:01

@Panther_V: OFF: Na igen, nem véletlenül nem szokták tanítani miket írt a sajtó a Kossuth kormány tevékenységéről (értsd szart sem csináltak) élükön valami Petőfi nevű újságíróval ... egyből nem lenne olyan rózsásan egységes a történelmi tablókép. :D

sisifux 2012.03.12. 22:34:37

@Trompf:
"Cohn Bendit pedig már fogalom. A pedofil botrányain keresztül az országunk elleni kirohanásáig, az EP munkásságáig.
Lehet persze francia értelmiségnek hívni, mert az, de Cohn Bendit már túlmutat ezen a fogalmon, és pártatlannak (amit az értelmiség szó feltételez, ebben a környezetben) semmiképp nem nevezném."

Gondolom, a pedofil papok gyülekezetét tekinthetjük pártatlannak. Meg értelmiségnek.
Kissé több objektivitás nem ártana.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:35:00

@CyberChild: Megérthetnéd a problémáit: nem elég, hogy majdnem az összes magyar Nobel-díjat - amellyel igazol szokás Árpád hős magzattyainak lángeszét - zsidó kapta, még Csurka Pista bá is meghalt, azaz már megint a zsidók jártak jól, hogy gebednének meg.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:35:42

@Kompli: Hát régen könnyebben ment a könyvek általi befolyásolás.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 22:36:11

@Panther_V: ...először is haljon meg, hogy hasonlíthassunk!

Kandabula 2012.03.12. 22:37:03

@tarzus: szerintem is jöjjenek a lengyelek. Egyetemista koromban végig stoppoltam az egész országot. Élveztem a szeretetüket. Mi hozzájárultunk szabadulásukhoz, ők meg most viszonozzák. Vagy fordítva. Fene tudja. Lényeg az idegenforgalom. A fogorvosok felkészültek?

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:38:18

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Nekem elég, ha elköltözik vezérkarostul a baráti Naurura. Csak forintot vihetnek magukkal.

komplikato 2012.03.12. 22:38:25

Ja egyébként múltkor láttam kacifántos leírást egy nagy hazafitól, hogy de hát a Petőfit soha sem nem hívták Petrovicsnak, csak az akkori hatóságok szemetek voltak és így könyvelték el. Ehhez képest ugye apját így hívták, ráadásul apja és anyja szlovák anyanyelvű volt. De érdekesek azok a történelmi "kiigazítások" (értsd kamu), csak mert nem fér be a világképébe a fazonnak, hogy Alexander Petrovics, de még az apukája is MAGYARNAK vallotta magát.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:39:35

@Kandabula: Basszus, de hol lesz most a lengyelpiac? Mondjuk lehetne abban az üres alagútban.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 22:39:35

@Panther_V: ..jól van. Így én is megkegyelmeznék. Nem vagyok én vérengző!

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:40:24

@Panther_V: Jut eszembe: a Kennyt állandóan kicsinálók egyike, Matt Stone is félig zsidó. Ilyenek ezek mind: gyerek-sorozatgyilkosok.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:41:54

@Panther_V: Nem irigylem őket: a LIDL tejkaramellája komoly vetélytársa lesz a Krówkának. Győzzön a jobb!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 22:41:55

@Kandabula: ..miért? Csak fogatlan vénasszonyok és aggastyánok jönnek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 22:43:36

en nem ertek az egeszhez, de hamarabb leulok par lengyellel kocsmazni, mint franciaval, de ez maganugy:)
de lehet van akinek ertehto

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:44:17

@Kompli: Azért Petőfi éppen hogy megúszta a szemétdombot: azzal, hogy életművében negligálta a rovásírást, nagyon megrezegtette a lécet.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:44:48

@dr. mesterseges szinezek:

Régen volt valami magyar, elrághatatlan borzalom. Még a Frutti idejében.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:46:03

@hagyma: Ebben egyetértek, bár még csak franciával kocsmáztam, de többet nem szeretnék.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:46:08

@Panther_V: A Fidesz jobbik szárnyától jobbik már felesleges is: az már túlszínészkedett talmi.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 22:46:30

@Panther_V: ..ez tökéletes hely lenne az összes jelenlegi magyar politikusnak!

Kandabula 2012.03.12. 22:47:16

Jut eszembe: Romániából, Szlovákiából, Ukrajnából, Szlovéniából, Ausztriából, Horvátországból, Szerbiából nem jönnek?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 22:47:35

@Panther_V: csamcsognak bazmeg es elviselhetetlen az angoljuk

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:48:07

@Panther_V: Jaja, mondjuk, járókő-mozaiknak nem próbáltuk, pedig ki tudja...

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:48:27

Bár nem tudom, hogy DCB mennyire francia. Anyjában állítólag volt olyan vér is, de lehet, hogy a vörösborral keverik ezt a tényt.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 22:49:17

@Kandabula: ..igen. Némi köze sok ott élőnek is volt 1848-hoz!

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:49:38

@hagyma: Én úgy éreztem direkt nem akarnak se megérteni se normális angolsággal beszélni.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:50:29

@dr. mesterseges szinezek:

Csúszásgátlós. Legalábbis nyáron. Télen fene tudja.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:50:48

@Kandabula: Ez a komédiát akár meg is koronázhatná egy Jellasics - mint a Dunántúl turistalátványosságainak egyik legkorábbi felfedezője - a meghívottak között.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 22:51:24

@vladys73: Te kérdezted, hogy hol? Hát megkaptad a választ.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.12. 22:52:48

@vontod75: Mekkora királyság! Nagyon köszönöm! Egy Albán-Magyart is beszerezek... :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 22:53:51

@Panther_V: naugye, hogy nem kellenek ide/oda/ 15-en
a lengyel az mas az haver, olcsobol is bebasztunk mindig es senki se beszelt angolul, megis ertettuk egymast

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:54:11

@Panther_V: Bár nem dunántúli. Igaz attól függ.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.12. 22:55:25

@vontod75: A nemzeti megbékélés jegyében és javasolnám a Magyar-Magyar kitűzőt is. Annyira szép lenne... :)

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:55:40

@Panther_V: Fatális véletlen, de a legérthetetlenebb angolt egy amerikás másodgenerációs lengyel produkálta. Tkp. a kiejtésével nincs is semmi gond, csak a tempó: valszeg a kissé mássalhangótorlódott anyanyelvén edződött olyan gyorsra a hangképzése, hogy az ecceri kelet-európai nem érzi magát hátrányban az usák kollégáival szemben, mert ők pont ugyanolyan gyakran ismételtetnek vele.

Kandabula 2012.03.12. 22:59:02

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: rossz a PR-juk. Meg talán nem Fidesz-trendi. Vagy szartak az egészre. Kívülről nézve igazán röhejes ez az egész erőlködés, a lefoglalt várossal.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 22:59:33

@dr. mesterseges szinezek: Lengyelekkel nem sok tapasztalatom van. Egyszer még középiskolás koromban lengyel csajokkal szedtem a meggyet velük tört oroszsággal értettük meg egymást. Majd megismerkedtünk egy stoppos párral, de ôk nálam jobban beszéltek angolul. (Mondjuk az nem nagy szám)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 22:59:50

@Panther_V: vagy visznek vagy kernek
franciakra vigyazzatok mert a csiga vedett

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 22:59:51

@TrueY: A kitűzőárusok árulhatnának megbékélős, kombinált Magyar-Magyar + Gyurcsány a hibás kitűzőt, tu in ván.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.12. 23:02:24

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: "Nagyon gyolsan gladiátolképzőben találhatod magad! Ilyen lohadt viselkedéssel!"

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:03:43

@hagyma: Csak pálinkám van. Magyarországon nem védett az éti csiga. Azért jönnek.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 23:05:41

@dr. mesterseges szinezek: Én magyar-magyart biztos vennék, mert már nagyon unom ezt a határon belüli háborút.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:07:12

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: ,,Ma háború van, holnap béke, de mikor lesz már ennek vége?"

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:08:28

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Jogos, s csak áprilistól a nyári szporodásuki gyûjthetôk. Basszus, május 1-re kell hívni a francia elvtársakat.

euRópAi bigottság 2012.03.12. 23:09:38

@CyberChild: "egy vagy több zsidó megdugta anyádat, hugodat"
ez így igaz, de soha nem érdekelt :D sőt fasza értekezéseket tartottunk a témában az utóbbi szkenárióban érintettel, vagy bármelyik zsidó haverommal, osztálytársammal. bazmeg még a legjobb gyerekkori haverjaim közül is sokan azok :) volt amelyik nem is tudta, de állandóan szídta a saját fajtáját :)

"lányodat vagy apádat, esetleg téged ?"
mi nem vagyunk ennyire liberálisok, de mint a média mesgyéjén meg-megforduló illető, rendszeresen kerülök - nem szexuális, munka - kapcsolatba 'buzikkal' és 'zsidókkal' is. ami furcsa, hogy a részhalmaz szignifikánsan nagyobb, mint más szegmensek esetében, ennek ellenére hozzád még feltehetőleg nem volt szerencsém.

"- zsidók elvették mindened, bezártak, kínoztak ?"
szimbiózisban vagyunk. belőlük élek. nagyon szeretnek. vagy azért, mert azt hiszik, hogy én is az vagyok, vagy azért, mert tudják, hogy gondolkodom ;)
"- a zsidók miatt vagy szerencsétlen ?"
ezt hely és idő hiányában nincs mód kitárgyalni, de csakis globális értelmezés jöhet szóba: szerencsére :)
"- a zsidók miatt nincs állásod"
lásd kicsit feljebb :)
"elhagyott a csajod, feleséged"
ha ilyen előfordulna, az tényleg bántana, de nem. de sztem mordeháj is kiverné a balhét, ha sára gójjal szűrné össze a levet. ha 100 rebbe változtatná mikvévé az omszki tavat, se lenne elég annak a szégyennek a tisztára mosására. mi azért ennél liberálisabbak vagyunk, de bántana nah :) most nácikok az egész békemenet, vagy mi?
na jó, ha ron jeremy lenne, akkor csak röhögnék az egészen.

na de most logikusan menj végig a szarságaidon: ha tehát a zsidók meggyalázzák vmelyik családtagodat, ellopják mindened, ellehetetlenítik az életed stb, akkor az áldozat a béna geci...
sztem ezzel az érveléssel nem a zindexen vagy bátor, hanem gázában vagy ramallahban te béna geci :)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 23:09:46

@Panther_V: ..no látod, hogy nem goldolkodnak, és felelőtlenül döntögetnek.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:10:06

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Én olyat akarok, hogy piros-fehér-zöld-fehér-piros-piros-piros-fehér-piros-fehér-zöld.

Kandabula 2012.03.12. 23:11:20

Sajnálatos, hogy mindenről írogattunk, csak SG nyilatkozatáról meg nem. Most írtam.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:12:42

@Kandabula:

Most már én is. Jogos volt a felvetésed.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 23:13:24

@Panther_V: a palinkat imadjak, azzal a benedicktel vigyazzatok, mert hermofredita csigakat fog szedni
vagy mind az?
komolyra forditva, amit pofazott magyarorszagrol en be sem engednem a hataron, de lehet nem is akar menni

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.12. 23:14:20

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Nem fog sokáig tartani a határon belüli háború. Amint módom lesz rá kiharcolom Debrecen függetlenségét.
Nem tűrtük, hogy Moszkva, Bécs vagy Brüsszel dirigáljon, Budapestnek sem fogjuk hagyni. Mi nem erre számítottunk, barátnak adták ki magukat, de csak elnyomnak minket, elveszik a szuverenitásunk. Itt az ideje kilépni.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:15:12

@Kandabula: Pár hete Békesi László kérte meg szépen Kálmán Olgát, hogy ne hozza őt olyan helyzetbe, hogy SG gondolatait kelljen kommentálnia. Azt hiszem, ez a legtöbb, mi adható.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:15:51

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Pedig milyen szépen lobogna a sok szláv avagy francia vagy holland? amerikai? angol piros-fehér-kék zászlóerdô. A nagymester meg figyelné valamelyik erkélyrôl. Tényleg övék még az egykori Lendvai utcai székház?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 23:16:13

@vladys73: jó Neked, de én mi a francot csináljak? Budapesti vagyok.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:17:10

@vladys73: Meggyőződésem, hogy Újpest is hamarosan lép ebben a fradiorientált politikai miliőben.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.03.12. 23:17:57

mondjuk az en velemenyem az, akkor leptek elore, ha egyszer az eletben 50 ev utan marc 15 unnepnap lesz nem tuntetesi idopont
sok sikert

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:19:15

@Panther_V: Levetné magát a tribünről a sokktól: hazagyön egy kis megértésért és szeretetért Brüsszelből, és itt is az EU-t találja a szeme előtt.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 23:20:10

@Panther_V: ...azt már régen pénzzé tették! Jeleleg a Szentkirályi utcában "székelnek".

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:21:32

@Panther_V: Tényleg... hiányozni fog a Dohány utca Bp. térképéről, de ahol a szakadárság filozófiává nemesül, ott megértik az ilyet.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:23:31

Kicsit kiüresedett a téma. Nem akar valaki zsidókurvaanyázni, vagy legalább történelmi féligazságokat puffogtatni?

ninimimi 2012.03.12. 23:25:51

"Nem emlékszünk, hogy hasonló vehemenciával képviselték volna a Gyurcsány-korszak visszaéléseinek áldozatait, felemelték volna szavukat például a rendőrterror, a szocialista korrupciós gépezet, a legdurvább politikai hazugságok, vagy éppen a költségvetési adatok – Európában is párját ritkító – meghamisítása ellen. "

Mármost csak az a szerény kérdésem van, hogy a fenti mondatban mi a kivetnivaló, mi az, ami "nem igaz" benne?
Mert szerintem semmi.
Tehát igaz.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 23:26:05

@Panther_V: .biztos visszavásárolták. Minden esetre, most lebuktam.Kiderült, hogy ,milyen gyakran olvasom a Fidesz honlapját.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:26:09

@dr. mesterseges szinezek:

A lengyeleknek csak 150 kilcsit kéne lefele jönniük nekünk meg annyit fel, s végre kezet foghatnánk a zavaró tót birkapásztorok nélkül ( a birkákat tel-avivbôl pénzelik,)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.12. 23:27:02

@dr. mesterseges szinezek: "A kitűzőárusok árulhatnának megbékélős, kombinált Magyar-Magyar + Gyurcsány a hibás kitűzőt, tu in ván."
No várgyá! De akkor mi marad az 1/3-nak? Legyen: Antall-Boross-Horn-Orbán-Medgyessy-Gyurcsány-Bajnai-Orbán a hibás... :) Lehetne zöld-zöld-piros-naracs-piros-piros-piros-naracs csíkos. :)

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:27:20

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Hát, remélem nem állami vagy önkormányzati helyen dolgozol...

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.12. 23:27:37

@dr. mesterseges szinezek: A zsidók pénzelték a 150 évnyi török megszállást, akkor elbuktak a szemetek. Ezért küldték ránk Moszkvát 45'-ben, mivel az sem sikerült, most jönnek az Unióval. Ne hagyjuk magunkat drága MAGYAR testvérink, nem vehetik el a MAGYAR földgáz, víz és szénkészletet. Akadályozzuk meg a gyarmatosítást.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 23:28:55

@Panther_V: ..nem. Egy külföldi cégnél dolgoztam. Már nyögdíjas vagyok.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:31:44

@dr. mesterseges szinezek:

Azt tudtad, hogy Sztálin Hitler, Churchill, De Gaulle meg a FDR, stb szabadkômûves banda segítségével tudta csak megszerezni tôlünk Etelközt? Ellopták (korai moszad ún.: Komoszad) ügynökök segítségével a turulmadár fészkébôl a tojástokat, amiket kikeltettek, s egy Rosswelben, egy másik az Atlantiszon a harmadik meg Dinorában van elrejtve. Ha kiszabadulnának újra a miénk lenne minden az Uráltól az Urálig!

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:32:46

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Arra búcsút vethetsz. Sajnálom, hogy közvetve tönkretettem nyugodt éveid.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:34:00

@vladys73: Miért a Hohenzollerneket Kiribati pénzelte? Hmm??

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 23:34:07

@Panther_V: nem Te tetted tönkre. Legalább is nem hiszem, hogy politikus lennél.

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.03.12. 23:35:19

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:
A legjobb nekem mégis a következő:

Francia márkájú autó.
Szlovák rendszámmal
Nagy magyarországos matricával
Rokkant parkolóban.

:-)

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:36:52

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Nem sajna, de bevallom minden választáson szavaztam valkire. Hogy mennék a franba.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:36:53

@Panther_V: Ha volna ilyened Vonáról is, a hosszú idő legvidámabb márciusa elé nézhetnénk.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 23:38:02

@Panther_V: ...ahogy olvaslak, már teljesen megjött az eszed. Fel a fejjel!

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:38:50

@Di622: Bolzanóban láttam egy ilyet, de az ráadásul franciaromán kocsi volt, a többi paraméter stimmelt.

Kandabula 2012.03.12. 23:39:40

@dr. mesterseges szinezek: Írtam egy verset:

PÁRTOK EMLÉKKÖNYVÉBE

ÉNNEKEMNEK ÉNNEKE,
ÉNEKEMNEK ÉNEKE.
JÓMAGAMNAK JÓMAGA,
JÓSZÓMNAK IS JÓSZAVA.

NÉPI HÍMZÉS, TÖRÖK ÁTOK,
BESZÉDEMET HALLGASSÁTOK.
BÚS-PÁNTLIKÁS ÉLETEM,
ÁTÜT RAJTA ÉRTELEM.

EZ A VERS A LELKEM VERSE,
JÓ MAGYAR FÖLD, AZ SZÜLETTE.
AZ SZÜLETTE, MEGSZÜLETTE,
TRIANON MEG MIND MÖGETTE.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:39:50

@vladys73: Ebben lehet valami. Az, hogy a protestáns és katolikus országharmadok többször csesztek ki egymással, mint a török országharmaddal, egyértelműen zsidó konspirációra vall.

kisfiam te jol vagy? 2012.03.12. 23:39:55

ez a nemzet megérett a napalmra

euRópAi bigottság 2012.03.12. 23:44:24

@Panther_V: regélj ilyen vicceset hobbitkákról, osztán mindjár nácikok leszel

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:44:42

@Panther_V: Tudtam, csak nem sejtettem.

És van még valami.
4 éves fiamnak pár napja ment a hasa. Amikor végre meggyógyult, visszatért a régi, retyókopogtató állaghoz, de pár koppantás után megint rotyogott egy kicsi. Fennhangon végiggondolta: "ez nem így működik, a kaka, hogy az előbb olyan, most meg ilyen... EZT VALAKI IRÁNYÍTJA".
Mi persze tudjuk, kiknek köszönhetjük a székrekedést és a hasmenést.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:45:51

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára:

Ha meg nem megyek el nem vagyok részese a nemzetnek. Feloldhatatlan a dilemmám. Fogadok, hogy te is követtél már el hasonló hibát, hirtelen felindulásból vagy akár elôre megfontoltan.

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:47:03

@Kandabula: Hát ez gyönyörű, és kicsorgassa az ember lelkit.
Ha nem Frady Endre volna a kedvenc költőm, máris tudnám, ki legyen az.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.12. 23:47:42

@Panther_V: Persze. Nem vagy egyedül ezekkel a gondolatokkal! No, jóéjt. Én megyek csicsikálni.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:49:08

@euRópAi bigottság:

Én sose tagadtam, hogy a fajelmélet híve vagyok. Az emberi faj felsôbbrendû ezért esszük meg az állatokat. Magyarország a világ teteje, tehát mindenki más lejjebb van csak ügyesen kell tartani azt a kurva Földgömböt!

dr. mesterséges színezék 2012.03.12. 23:51:24

@euRópAi bigottság: Borzalmas, ahogy az egyik ember bele képes gázolni a másik lelkébe! Képesek egyesek simán lenácizni felebarátaikat, csak mert azok jobban utálják a zsidókat az átlagosnál. Igazságtalan az élet. És persze az is a zsidók műve.

Kandabula 2012.03.12. 23:55:20

@dr. mesterseges szinezek: a székrekedés oka az MSZP, a fosás oka a KDNP, de a Fidesz rendbe hozta. Csak én, pártonkívüli fosok folyamatosan...

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.12. 23:55:35

@dr. mesterseges szinezek:

Hát ôk találták ki ezt a jehovát vagy mit. Akkor? Van kérdés? Kitalálták, az jól kiválasztotta ôket, ôk elhitték mert miért ne hittek volna neki, hiszen ôk találták ki. Na ezért van az egész. Ha mi találtuk volna ki hamarabb, s leszabadalmaztatjuk most nekünk lenne jó, de elcsesztük. Messze voltunk a fôsodortól.

dr. mesterséges színezék 2012.03.13. 00:01:05

@Panther_V: Ne hagyjuk ki a teljes igazságból, hogy igenis mi találtuk ki előbb ezt a jehova-dolgot, csak a mi szíriuszi-sumér kultúrlelkünk tiltakozott az ellen, hogy a pöcsünket vagdossuk... a Moszad meg persze lenyúlta a rovásírásos tervdoksikat.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.13. 00:08:13

@dr. mesterseges szinezek: Perszehogy tiltakozott nekünk elég nagy volt anélkül is, hogy optikai tuningot végezzünk ilyen brutális módon. Minket csak a nálunk magasabb emberek zavartak, azokatlelÔttük a gecibe.

Kandabula 2012.03.13. 00:08:29

Megint nem SG veretes gondolatairól beszélünk. A lengyelek meg csak jönnek, jönnek...

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.13. 00:14:48

@Kandabula:

Ezzel a mondatrésszel speciel minden rendben:

,,a magyarok új irányt szabtak országuknak"

Ironfist 2012.03.13. 01:15:27

@Panther_V:
"Egy megbízható forrásból csak ennyit találtam:

kuruc.info/r/20/79857/"

Ja, kurucinfó meg megbízható forrás.

"Ezzel a mondatrésszel speciel minden rendben:

,,a magyarok új irányt szabtak országuknak""

Nem. Ezzel a mondattal annyi hibádzik, hogy nem a magyarok szabták ezt a szakadékba robogó új utat, hanem kizárólag a fidesz. Erre ugyanis nem kaptak fehatalmazást, hiába erőltetik, hogy de.

Marcellusca 2012.03.13. 01:50:32

Az volt már, hogy:
Selmeczi "nyugdíjvédő-kiflicsücsök" Gabriella szamárszex? :D

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.13. 01:57:19

@Ironfist: Esküszöm meghívlak egy sör Unicumra vagy ennek megfelelôre, de ezt nem hiszem el.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.13. 01:58:29

@Ironfist: Remélem minden korábbi hozzászólásom is ennek megfelelôen értelmezted.

Panther_V · http://kigondoltam.blog.hu 2012.03.13. 02:03:12

@Ironfist: Az elôzô ketô hozzászólásommal ne is törôdj.

Igen, van olyan megbízható mint a népszava a blikk vagy a bors.hu.
A fideszt a magyarok szavazták meg tehát a mondatrész helyes.

euRópAi bigottság 2012.03.13. 03:21:36

Michel Wievorka - zsidó. egyik gyönyörű művének címe: The lure of anti-Semitism: hatred of Jews in present-day France. vagy a másik: Jewish Identity and Anti-Semitism.

Jean-Louis Servan-Schreiber - egy schreibert ugye nem kell magyarázni senkinek?

Rajk László - vajon milyen származású lehet...

Edgar Morin - is a French philosopher and sociologist born Edgar Nahoum in Paris on July 8, 1921. He is of Judeo-Spanish (Sefardi) origin. szefárd zsidó

Sandrine Mazetier - a 'párizsiak a megszálló izraeli hadsereggel vannak' tüntetés szervezője, a MAZSIHISZ francia megfelelőjének, a CRIF-nek a tagja.

Ivan Levai - http://fr.wikipedia.org/wiki/Ivan_Levaï a szegény kis menekült, a szívnek meg kell szakadnia

Serge Klarsfeld - klarsfeld bazmeg, valainek az ilyet kell magyarázni? en.wikipedia.org/wiki/Serge_and_Beate_Klarsfeld főállású náczivadászok

Leo Kaneman - kahneman, kaneman echte zsidó név. www.gopetition.com/petitions/dierkes-letter.html itt szerepel levél aláírogató zsidóként svájcból

Axel Kahn - a testvérénél ezt írják a wikipedián "Born in Viroflay, Yvelines, he is the brother of scientist Axel Kahn, and son of a Jewish father and a Catholic mother"
zsidó

Stéphane Frédéric Hessel (born 20 October 1917) is a diplomat, ambassador, writer, concentration camp survivor. főállású túlélő, zorbán és a nácik támadnak!!!!!!!!!!!!!!!!!!

caroline fourest - www.jewishtoronto.com/page.aspx?id=97015
közismert muszlimellenes zsidó. szeretik őt külföldön is.

con-bendit - na vajon...

patrice chereau - ő csak odáig jutott, hogy wagnernél a niebelungok t.képpen a zsidók

nincs itt semmilyen szélsőliberális vagy zsidó 'összeesküvés', ez egészen biztosan véletlen. vagy már a párizsi zsidók is félnek a zorbánéktól. beszarás ez az egész...
mindenki látja, hogy mi a helyzet: pár hazai szarfaszú zsidó megrendeli az előadást pár külföldi zsidónál, oszt lehet vernyákolni, hogy lám már a külföld is. külföld a faszomat, pár koszlobár zsidó.

de már észrevenni is antiszemitizmus, hogy ezek mind zsidók.nem franciák, zsidók. u.olyanok ott, mint akik innen felheccelték őket: vásáhelyi mariska, konrád, kornis, heller stb stb.

röhögő 2012.03.13. 06:30:39

@vladys73: A tatárjárást kifelejtetted, az is a zsidók bűne, mert ők pénzelték a kínai nagy falat, jen alapú devizahitellel.

igényes 2012.03.13. 06:36:00

A kormány kezdi fizetni a Fidesz kampányát!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Médiastratégiát és kampányokat az Inter Media Group Kft.-nek (IMG) kell alkotnia, feladatuk lesz továbbá hirdetési felületek vásárlása, amelyek révén célba juttathatják a kormányzati üzeneteket. A cég egy évre 800 millió forintos keretösszegből gazdálkodhat a szerződés szerint.
Az IMG Kft-nek bruttó 800 millió forintot fizetnek a miniszterelnökség szerződése szerint

Rendezvényszervezésre és PR-stratégia készítésére a Young & Partners Kft.-t választotta a Miniszterelnökség. A válságkommunikációra specializálódott céget egy évre bízták meg, és bruttó 400 millió forinttal díjazzák, ha maradéktalanul teljesíti a megrendeléseket. Az állami megbízást elnyerő vállalat ügyvezetője, Kuna Tibor korábban a Fideszben dolgozott, az országgyűlési frakció kabinettitkára volt 2003 és 2006 között. – Megfeleltünk a feltételeknek, és jó pályázatot adtunk be – mondta a Blikknek Kuna Tibor, aki szerint semmi szerepet nem játszott a sikerben, hogy hat évvel ezelőtt a Fideszben dolgozott, ahol több száz alkalmazott megfordult ott az évek során.

A másik nyertes cégnek is vannak kapcsolatai a kormányzattal. Az IMG Kft. többségi tulajdonosa, Patonai Péter az első Orbán-kormány idején a Magyar Fejlesztési Bank vezetője volt. Az Index információi szerint az ő vezérigazgatósága idején került a bankhoz hitelezési igazg

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.13. 06:37:46

Nagy gond nekem ezzel nincs, hiszen lengyelek is harcoltak az 1848-49-es szabadságharcban... Ráadásul van az az örök lengyel-magyar barátság, ugye, amivel még sosem volt gond.

"elképesztően balfaszság egy magyar nemzeti ünnepre külföldieket meghívni aktuálpolitikai célokból."
Egyáltalán, mint szokam puffogni, az aktuálpolitikát nem kéne a nemzeti ünnepek közelébe engedni. Egyáltalán, politikai megmozdulásokat nem engednék 15.-én.

Mondjuk jelen esetben ez akkor sem valósulna meg, ha a közt. elnök mondana beszédet (?!) , mert jelen pillanatban az sem független.

esef 2012.03.13. 06:49:06

@vladys73:
várj!
nem ott kezdődik a történet, hogy a zsidók üztek ki minket az urálon túlról? ;-)

@ColT:
azért ne feledjük, hogy amikor "gyurcsányvoltahibás", akkor a fidesz rendezvényeken is szónokoltak eu-s főmuftik (egy néppártos muksóra konkrétan emlékszem). azt lehetett, mert jó elvtárs jött? szegény rákosi forog a sírjában, hogy a "felcsúti győző" nála is dörzsöltebben csinálja...

mojszipupi 2012.03.13. 07:28:18

Kezdte a fidesz a lengyelekkel, erre a franciák? rákontráznak...a magyar nemzeti ünnepen

bruhahahahihihi 2012.03.13. 07:35:05

A ROHADT F....SZ SZOPÓ KÓCÓSFOGÚ, KIFLITOLVAJ..... FIDESZ BANYA, EL LESZ KAPVA ÉS LÓHOZ LESZ KÖTVE A NAGY ELSZÁMOLTATÁSKOR....( had élvezze a nagylyukú):))) hehehehhe
(Vagy a 2000 LENGYEL VONATTAL ÉRKEZŐVEL LESZ SZÉTDUGATVA)

bruhahahahihihi 2012.03.13. 07:40:45

Lehet készíteni a lámpavasakat...jön AZ IGAZI FORRADALOM, DIKTATÚRA MEGDÖNTÉS! és a FIDESZ ELSZÁMOLTATÁS!!!!!!!!!!

laszlos 2012.03.13. 07:44:34

A franciák maradjanak is otthon, soha nem voltak ők a magyarok mellett. Akik meg nem látják azok is árulók.

Gandalf(helyett) 2012.03.13. 07:47:48

Még mindig ez az állandó harc.
Nemzetközi baloldal támadása Magyarország ellen?
Ugyan már. Maximum éreztetik velünk, hogy azért mégsem vagyunk egyedül ezzel a jelenlegi kormány ellen táplát ellenszenvvel. Régebben is sorolták külföldi szimpatizáló csoportok neveit, üdvözletét a tüntetéseken.
A lengyelekkel sincs semmi bajom. Tudtommal a kevés környező nép egyike, aki (még) nem gyűlöl minket. Hát felhasználják őket. Ők legalább nem járnak úgy mint Sólyom László Szlovákiában.
A franciák? Na majd meglátjuk hányan jönnek valójában, és jobban fogják-e vekzálni öket a közegek. Ezt sem hiszem. nade majd a fidesz fanok.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.13. 07:54:40

@vladys73: ...bántottalak én Téged. Reumás vagyok. Csak hidegebbnél, hidegebb helyeket tudsz ajánlani?

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.13. 07:55:47

@vladys73: ...bár, lehet, hogy igazad van, és a Kossuth téri ötletemért megérdemlem.

bruhahahahihihi 2012.03.13. 07:57:29

@Gandalf(helyett): @laszlos: Nemcsak a Franciák érkeznek, hanem a " keletről és délről a FEGYVEREK". is...... ( már itt is vannak sok belőle)
Ha nem 15 én de a tavasszal lesz igazi FORRADALOM!!!!!!
A 4 milló szegény fel lesz fegyverezve...és ELSÖPRIK A NEMZETI SZAR BANDITÁKAT!!

Steve31 2012.03.13. 08:01:05

Ez a hülye fide-SS-z kurva miért nem marad inkább a kiflicsücsök szopogatásánál?

Kutchek (törölt) 2012.03.13. 08:05:32

"Tovább folytatódik a nemzetközi baloldal támadása Magyarország ellen."

A helyzet fokozódik! Frontális támadás készül a francia hippik által a Nemzet ellen. Balszárnyon a brókerek nyomulnak előre gyilkos csapásokat mérve nemzeti valutánkra. Jobbszárnyon a Fico hadtest próbál átkarolni. A hátországban mindenféle millások, szakszervetesiek kezdtek reakciós szervezkedésbe a Forradalom ellen. Még szerencs, hogy a múltkor sikerült kivédeni a gyurcsényista-dobrevista bolgár labdarugó válogatott rajtaütését.
Már cak a hadikommunizmus bevezetése mentheti meg a helyzetet....

Kék az ég 2012.03.13. 08:19:27

Vastogbor a Selmeczi kpen az biztos!

"Lebukott a Békemenet vagy csak egy kis malőr történt? - 17:43
www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=139319

A közigazgatási tárca telefonszámát adta meg kapcsolattartóként a Magyar Távirati Iroda a békemenetről szóló tájékoztatásukat az Agendában.

kvadrillio 2012.03.13. 08:22:47

"...és nemzetközivéééééééééé lesz holnapra a világ !!! " :)

Kék az ég 2012.03.13. 08:28:04

www.stop.hu/belfold/huszmillio-forint-erteku-drog-lapult-a-turistabuszon/1010604/

Húszmillió forint értékű marihuánát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai vasárnap este egy lengyel turistabuszon a röszkei határátkelőhelyen.

tomwar 2012.03.13. 08:31:16

@Ironfist: Oke, egyezzunk ki dontetlenben! :-))
De mi legyen ezzel a szerencsetlennel? Tegyuk be a kutyaprotko reklamba?

kvadrillio 2012.03.13. 08:35:16

EGYBKÉNT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG most mutatja meg majd az egész világnak, hogy EURÓPA "LEGBEGYEPESEDETTEBB" BÜROKRATA SZERVEZETE.

PITI MACSKA-EGÉR JÁTÉKÁVAL KIÁLLÍTOTTA MAGÁRÓL A LEHETŐ LEGROSSZABB JELLEMRAJZOT.

kvadrillio 2012.03.13. 08:37:21

..MERT AZ EURÓPAI BIZOTTSÁG MOST NEM ORBÁNNAL JÁTSZIK, HANEM 9,5 MILLIÓ EMBERREL !

Kutchek (törölt) 2012.03.13. 08:43:35

@Kék az ég: Biztos valami millás potyautas keveredett a lengyel békemenetesek közé. :))
Mást nem tudok elképzelni!
/Mondjuk annyi mariskával tényleg ellehetett volna mélyíteni népeink közti barátságot, elképzelem amint Semjént megkinálják egy spanglival:)))/

Kék az ég 2012.03.13. 08:49:21

@Steve31: @s17: NEM CSAK Ő, Kovács is!!! Ez szervezett fidesz PR!

Mert a lengyelek nem szervezettek?
Mind a több ezer járt már itt?
Tudja bárki magyar ember, hogy kik a francok is ők?

Ja, az nem számít. megy a propaganda

Kovács Zoltán: Gyűlölködő csetepatét akarnak csinálni március 15-ből
hvg.hu/itthon/20120312_marcius15_ellenzek

"olyan messziről jött embereket utaztat be szervezetten, akik talán életükben először jönnek ide, de Magyarországot gombnyomásra szapulják, és akikről a magyar emberek azt sem tudják, kik is ők".

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.13. 08:52:39

@bruhahahahihihi: nem a legjobb ötlet. Láttál már lovat kefélni? Ahogy bejut, már készen is van. Ez szerintem a "barátnőnknek" túl kevés!

Kék az ég 2012.03.13. 08:52:59

@kvadrillio: Miért amikor Orbán rohangált feljelentgetni akkor nem zavart a 9.5 millió magyar polgárral játszadozás?!

az EU semmi mást nem tesz mint amit Orbán-Szajer-Adamecz követelt 7 éven át!!!

index.hu/gazdasag/magyar/mnb060118/

Adamecz Peter szerint "a tagországok részéről kifejtett nyomás túlságosan gyenge", ezt tükrözi a bizottság legutóbbi állásfoglalása is - mondta, hozzátéve, hogy " Mi - a központi bank- szerettük volna, ha a nyomásgyakorlás több konkrét fegyelmező eszközt tartalmazott volna".

index.hu/gazdasag/magyar/jarai060424/

Járai meghívná az IMF-et, hadd tegyen rendet

index.hu/kulfold/eu/2010/04/20szajer_az_eu_ne_turje_el_a_hazugsagokat/

Szájer József európai parlamenti képviselő, a Fidesz EP-delegációjának vezetője kedden arra kérte az Európai Bizottságot , hogy "a jövőben gyakorolja hatásköreit, és ne tűrje az egyes tagállamok eddigi félrevezető tájékoztatási gyakorlatát, hazugságait".

"A hazugságokra alapozott politika ..., mint az a magyar és a görög kormány esetében is beigazolódott, végső soron nemcsak a tagállamok, de az egész Európai Unió gazdaságát is megrendíthetik"

keptelen kepkeret 2012.03.13. 09:26:57

Szerintem tok mindegy,h zsido,lengyel,francia a kerdes az,h miert szolnak bele a Magyar politikaba ugy,h mindenrol csak az ujsagokbol es TGM-tol ertesulnek?Soha nem voltam semmilyen tuntesen,a Milla pedig Dopemannel es Cohn-nal kabare,mi tobb ugyanolyan agressziv csurhe mint a jobb oldal.
M.orszagon teljesen masogy ertelmezik a "liberalist"mint az valojaban,ennek ellenere en liberalis konzervativ vagyok-de meg veletlenul sem a Magyar ertelemben:-))Valaki irta itt(vagy mashol?),h ez egy zsido osszeeskuves,es ezt megemliteni is antiszemitizmus.Nem hiszem h magyarazkodnom kene arc nelkuli embereknek,sot a zsido barataim pontosan tudjak h mi a bajom,mi tobb sokan egyetertenek.A civil zsidokkal(csakogy mint a civil iszlamokkal,torokokkel,vagy barmilyen mas nacioval)nincs semmi baj sot.A gond az, amikor tomorulnek es nem valami mellett,hanem valami ellen mennek.A Milla nem tenyezo,oszinten ketlem h valaki szolidaritani akarna par eltevedt egyetemistaval es egy snoop dogg szindromaban szenvedo nyockeres fake gengszterrel.A franciak a Fidesz ellen jonnek-ez pedig egy szignifikans kulonbseg.
A Fideszt sem szeretem,ez egy el.szott kormany.
Viszont amit naluk is jobban utalok az az agressziv,elvakult cionizmus liberalis kozremukodesnek alcazva.a cionizmus eppugy rasszizmus mint barmi mas,es nyilvan a franciaknak valamiert komoly erdeke fuzodik ahhoz,h kormanyt buktassanak.Nem tudom mi az ok,nem erdekelnek a konspiracios elmeletek,viszont ez a dolog nem orban vikrol vagy a fideszrol szol,hanem arrol,h M.orszag sok esetben bomlasztolag hat az Uniora a megnyilvanulasaival.A masik ok lehet a bank rendszer.Ha bedontik,azt csak a magyarok szivjak meg,a vilag nem erzi meg(nem ugy mint mondjuk egy angol bank bedoleset).

Kis orszag vagyunk,velunk lehet peldat statualni,kovetkezmenyek nelkul es mivel ennyire jelentektelen kis valamik vagyunk,siman felaldozhatoak.A Milla pedig ringassa magat abba a fals remenybe,h a Franciak ertuk jonnek muhahahaha.

Szoval a Milla es a Franciak agresszioja ismet forditottan fog elsulni,mert a magyarok nem birjak ha a kulfold biralja oket,ergo meg azok is kivonulnak a Fideszre akik alapvetoen otthon maradnanak,ennek pedig a kovetkezmenye az lesz,h a kulfoldi sajto azt hiszi h itt minden rendben van,mikozben nincs,mert a kormany szar.

Ez csak egy teoria,lehet kritizalni,nem allitom h ez az univerzalis igazsag,lehet h sok mas baratommal egyutt baromi nagyot tevedek,de egyelore nem ugy tunik.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.13. 09:27:23

@Kék az ég: Óriási tévedés..
A Fidesz azt követelte, hogy azokon az országokon hajtsák be a kritériumok teljesítését, akik azokat nem teljesítik.

Magyarországot láss csodát épp akkor büntetik amikor teljesíti a kritériumot, amikor az EU-n belül a 6- legjobb a hiány, amikor szinte mindenhol rosszabbak a hiány adatok.

Igaz kell hozzá egy kis MSZP-s segítség, a fogalmazásban, illetve a szavazásban, az országunkat elítélő és kőkeményen büntető nyilatkozatok kapcsán.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.13. 09:29:29

@Kék az ég: Te valamit nem értessz.

A Lengyelekkel együtt harcoltunk a szabadságharcban.
Tudod.. Március idusán.
Tudod.. Ez egy nemzeti ünnepnap.

Ünnep. Nem tüntetés nap.

Azaz lengyel barátainkkal együtt ünneplünk.

A milla pedig import franciának hazudott magyar gyűlölőkkel tüntet.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.13. 09:34:01

@laszlos: Hát hogy soha nem voltak a magyarok mellett a franciák az cseppet jóindulatú kifejezés.

Leginkább mindig ellenünk voltak. Trianon, háborúk, illetve privatizációk kapcsán a szabadrablásból is jelentős részt vállaltak.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.13. 09:39:55

@Trompf: Tudod, egy ország erejének, fejlettségének és a pozitív várható eredményeknek nem egyedül a pillanatnyi hiány mértéke a meghatározója! erről olvashattál volna a múlt héten egy cikkecskét a "Portfolió.hu"-n.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2012.03.13. 09:47:00

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Ez biztosan igaz.
Viszont a kohéziós támogatások megvonása esetén ezt hangsúlyozták ki leginkább, és erre hivatkoznak előszeretettel azok akik megszavazták.

Emiksz 2012.03.13. 09:49:50

"Líbiai forradalmárok. 22.000 Ft/fő. Képzett kormányleváltók, radikális ellenzéki szervezeteknek ajánljuk. 1000 fő fölötti megrendelés esetén ajándék tűzoltóautó is jár."
emiksz.blog.hu/2012/03/13/84_demonstracio_turizmus

molaris 2012.03.13. 10:05:42

A lengyelekről:
- tessetek emlékezni, hogy egy Bem nevezetű, hazájából elzavart ember nálunk szép karriert futott be. Sokat harcolt, keveset győzött, de a pr.- je jó volt. Később törökországban fejtette ki áldásos tevékenységét.

A franciákról:
- ezen idő tájt másodszor ugrasztottak be minket ígéretekkel, és hagytak cserben. Előtte Rákóczival játszották el ugyanezt. Mind a kétszer jó kis hasznot húztak belőlünk.

molaris 2012.03.13. 10:06:22

J.: Törökországban

Netuddki. 2012.03.13. 10:07:03

Kijatököm ez a slejmgecigabriella?

Netuddki. 2012.03.13. 10:15:18

@Trompf: Hát bammeg ti fideszesek akkora hulyék vagytog mint a s.gg!
Lóphaszt se csinált itt az orbánod 2 év alatt. Legalábbis ami pozitív lett volna, helyette van:
- 27% ÁFA, csak hogy elsők is legyünk a hülyeségben az EU-ban.
- Horror adók, miközben a fidesz is cseszik beszedni az adókat. Elsősorban a miatt, hogy a saját és csókos cégeket versenyelőnyhöz juttassa.
- Kőtsígtírítés elszámolás nélkül.
- Gombnyomogató droid megélhetési képviselők.
- Baleseti adó.
- Magánnyugdíj.
- Nyugati szintű tandíjak, magyar szintű oktatással.
- Fizetős bölcsődék.
- slejmgecigabika
- hoffmanrózsika
- matolcsigyurika
- lézerjanika
- a többit már nem is írom...

vadiúj nick 2012.03.13. 10:16:44

Az állampárt külföldi tüntetőket importál a nemzeti ünnepen való tüntetéséhez, majd az állampárt szóvivője (pártja egyik leghülyébbje) kiakad, amiért más is ezt teszi.

A szekta tagjai megmagyarázzák, hogy ők ünnepelni fognak, miközben az ünnep egyik jelképét, a kokárdát 10 éve pártjelvényként használják.

Azt is megmagyarázzák, hogy aki ezen röhögni mer, az külföldi tőkét szolgál, áruló, de ők nem árulók, ha az ő pártjuk ugyanezt tette pár éve.

Ja, és aki mindezen hangosan röhög, és menekül minden "nemzeti" "ünnepen" (= tüntetésen), az persze csakis gyurcsányista idegenszívű lehet.

:D
Nagyon jó a műsor, én jól szórakozom.

vadiúj nick 2012.03.13. 10:18:38

* "Ugyanezt tette": ez természetesen arra értettem, amikor szájer és a többi ugyanígy ágált a "M.o. elleni" fellépésre az EU-nál.

blah 2012.03.13. 10:18:45

@Trompf: majd akkor próbálj meg gazdasági kérdésekben nyilatkozni ha érteni fogsz hozzá legalább egy picit. Kb 1000szer leírták 1000 különböző helyen, hogy a pillanatnyi hiány nem éppen egy mérvadó mutató. Meg ha kinyitnád a szemed akkor talán látnád a valós gazdasági helyzetünket.

ON
Már megint egy kurva nagy viccet sikerült csinálni egy nemzeti ünnepből. Sok kretén még mindig tud kardoskodni az egyik vagy másik oldal faszságai mellett. Remélem, hogy megtalálja egymást ez a sok kretén és széjjelgyilkolják egymást, a maradékot meg szarrá veri rendőrség. Ezt érdemlitek idióták.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.13. 10:21:15

@Trompf: A jelenlegi magyar gazdaság állapotát, valamint a gazdaság politikánkat figyelembevéve, én sem tartom reálisnak és megvalósíthatónak a tartós 3 %-alatti hiány!

vadiúj nick 2012.03.13. 10:30:04

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Ja, abba már beletörődtem. Természetesen igyekszem minimalizálni a hozzájárulást. Ha minden jól megy, akkor 2013-ra 0 ft lesz az összeg.

sárkányfő 2012.03.13. 10:31:23

@Trompf:
Mint már ezerszer (sőt, sokkal többször) leírták a blogokban is, tavaly közel 7%-os volt a strukturális hiány, ami több mint duplája a háromnak, ráadásul romló tendencia, mert a 2010-es adatnál is rosszabb. Szóval szó sincs semmiféle jó adatról, kurva szar adataink vannak. Mindez ezerszer olvashattad már a blogokban is, meg máshol is, mégis idejössz, ás úgy teszel, mintha erről halvány lila segédfogalmad se lenne, és nagy csodálkozó szemeket mímelve értetlenkedsz.. minek ez a színjáték? élvezed?

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.13. 10:34:19

@röhögő: @esef: Éva is egy zsidó K**va volt.

@butus, a Magyar Köztársaság állampolgára: Csak sokak által látogatott disszidáló központ, ezért mertem ajánlani. Valamiért délre nem nagyon menekülnek az emberek.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.13. 10:35:10

@vadiúj nick: Azt még kihagytad, hogy ha az jelenlegi kormánypárt szimpatizánsai szerveznek demonstrációt (jaj... mit is beszélek... "politikamentes sétát"...) "Nem leszünk gyarmat!" felirattal, az a béke, a megbékélés óhajtásának legtisztább formája, tehát BÁRMILYEN MÁS tüntetés csak az ellenséges-kettősmérce-spekulációs hatalmak Magyarország ellen indított, hazaárulók által szervezett és pénzelt vonulása lehet, amely érdekkörök nem átallják kicsinyes aktuálpolitika céljaikra felhasználni a magyar ünnepeket.

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.13. 10:43:12

@sárkányfő: fizetett hozzászóló. Tegnap este 11-ig biztosan itt volt, és most is. Tehán ez a dolga. (én nyögdíjas vagyok)

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.13. 10:46:24

@Trompf: Nem is tüntetni kellen most, hanem forradalommal megemlékezni a forradalomról! Bár Bereznay Andrással erről volt egy-két vitánk, (ő nem ért egyet a véres megoldással) én viszont már nem látok más normális kiutat.

Dr. NiChuck Norris sp. 2012.03.13. 10:54:41

"felemelték volna szavukat például a rendőrterror ellen" Milyen rendőrterror? A csőcselék ellen sokkal keményebb fellépés kellett volna 2006-ban. A világon mindenütt durvábban bánnak a huligánokkal. Még Lengyelországban is.

európai biGottság 2012.03.13. 10:56:30

na mégegyszer a franciázást elkerülendő

Michel Wievorka - zsidó. egyik gyönyörű művének címe: The lure of anti-Semitism: hatred of Jews in present-day France. vagy a másik: Jewish Identity and Anti-Semitism.

Jean-Louis Servan-Schreiber - egy schreibert ugye nem kell magyarázni senkinek?

Rajk László - vajon milyen származású lehet...

Edgar Morin - is a French philosopher and sociologist born Edgar Nahoum in Paris on July 8, 1921. He is of Judeo-Spanish (Sefardi) origin. szefárd zsidó

Sandrine Mazetier - a 'párizsiak a megszálló izraeli hadsereggel vannak' tüntetés szervezője, a MAZSIHISZ francia megfelelőjének, a CRIF-nek a tagja.

Ivan Levai - http://fr.wikipedia.org/wiki/Ivan_Levaï a szegény kis menekült, a szívnek meg kell szakadnia

Serge Klarsfeld - klarsfeld bazmeg, valainek az ilyet kell magyarázni? en.wikipedia.org/wiki/Serge_and_Beate_Klarsfeld főállású náczivadászok

Leo Kaneman - kahneman, kaneman echte zsidó név. www.gopetition.com/petitions/dierkes-letter.html itt szerepel levél aláírogató zsidóként svájcból

Axel Kahn - a testvérénél ezt írják a wikipedián "Born in Viroflay, Yvelines, he is the brother of scientist Axel Kahn, and son of a Jewish father and a Catholic mother"
zsidó

Stéphane Frédéric Hessel (born 20 October 1917) is a diplomat, ambassador, writer, concentration camp survivor. főállású túlélő, zorbán és a nácik támadnak!!!!!!!!!!!!!!!!!!

caroline fourest - www.jewishtoronto.com/page.aspx?id=97015
közismert muszlimellenes zsidó. szeretik őt külföldön is.

con-bendit - na vajon...

patrice chereau - ő csak odáig jutott, hogy wagnernél a niebelungok t.képpen a zsidók

mark hunyadi - ez se hunyadi volt vmikor...

julliard - az ő posztjára nem is kerülhetne gój. de a juilliard sulit is egy francia hugyenota zsidó tetilkereskedő alapította.

nincs itt semmilyen szélsőliberális vagy zsidó 'összeesküvés', ez egészen biztosan véletlen. vagy már a párizsi zsidók is félnek a zorbánéktól. beszarás ez az egész...
mindenki látja, hogy mi a helyzet: pár hazai szarfaszú zsidó megrendeli az előadást pár külföldi zsidónál, oszt lehet vernyákolni, hogy lám már a külföld is. külföld a faszomat, pár koszlobár zsidó.

de már észrevenni is antiszemitizmus, hogy ezek mind zsidók.nem franciák, zsidók. u.olyanok ott, mint akik innen felheccelték őket: vásáhelyi mariska, konrád, kornis, heller stb stb.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.13. 11:06:42

@európai biGottság: Nem rossz úgy élni, hogy lassan már a határt sem tudod átlépni, mert odaát machetéval várnak?
Szerintem kezeltesd magad, mert egy sötét sarokban fogsz meghalni tűvel a karodban.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.13. 11:20:15

@európai biGottság: Elismerve azt a kitartást, amivel ezeket összegyűjtötted (még úgy is, hogy nekem ezek a nevek alig ismertek), azért meg kell kérdeznem, hogy ebből tulajdonképpen mit is akartál kihozni? Azon döbbenjek meg, hogy rájöttél, a világ pénzügyeinek, bankjainak jelentős része a zsidók kezében van? Bocs, nem sikerült...

De tényleg, ezek kik? Miért kéne ismernem a nevüket?

sz4sz4 2012.03.13. 11:22:40

Na, vidéki elvtársat elzavarták jutalomútra? De örülök hogy van helyettesítés.

Ironfist 2012.03.13. 11:34:06

@sz4sz4:
De, mint látod, a metapédia/kurucinfó vonalról is itt a PRos emberke.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.03.13. 12:05:38

@európai biGottság: Látom, művelt vagy, akkor biztos tudod, hogy Vona Gábor is szefárd zsidó.
Egyébként viccesek vagytok a fixációtokkal. Bár a cigányok okoznának annyi kárt, mint a zsidók. És egy zsidó lehet szar ember, de csak annyira, mint egy szar magyar ember, vagy egy szar cigány ember.
Schmit Pali bá például egy takonygerincű csúszómászó, pedig ő se nem bibsi, se nem kokeró. És mégis.

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.13. 12:43:03

2012. március 15.
Kiegészítések a demokráciára nevelés tantárgyhoz:

- helyfoglalásos ipi-apacs szabályainak formálása, aktuális nemzeti ünnep pártpolitikai céloknak alárendelése, rendezvényekhez hazai ingyenes és fizetős tüntetők, valamint biodíszlet toborzása
- import tüntetők felkutatása, felkérése, logisztikájuk, kommunikációjuk megoldása
- saját import tüntetők legitimálása, ellen-import tüntetők illegitimmé nyilvánítása
- import és hazai tüntetők tüntetésének (békemenetének, marketingjének, stb.) költségvetése és számvitele, különös tekintettel az aktuális adózási szabályokra
- tüntetésekkel kapcsolatos szerzői jogok, különös tekintettel az internetes jogdíjakra

Viktus 2012.03.13. 12:46:53

off

Ujjaikat harapdálják a fideszesek
Oktatásra, kultúrára vagy stadionépítésre költsön-e milliárdokat az állam?

hvg.hu/itthon/20120313_stadionepites

Természetesen a stadion a legfontosabb!!!

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.13. 13:25:44

@Viktus:
Engem ez a dolog kicsit arra a viccre emlékeztet, amikor a rendőrkutya csapdába szorul:)...

Amikorra leépítettek már mindent, mindenhonnan az összes lehetséges forrást kivonták, hogy finanszírozni tudják a hóbortjaikat és a haverjaikat, és még mindig nem lesz tőle jobb hangulat az országban, akkor majd tanácstalanul széttárják a karjukat, hogy de ők ezt nem értik, ő annyi stadiont építettek Magyarország örömére, és hogy itt mégsem lettek boldogabbak az emberek...

Nem lehetne erről is népszavazást kiírni? Csak egy kérdéssel:
"Ön melyiket tartja fontosabbnak?
O A cirkuszt
O A kenyeret"

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.03.13. 14:36:50

@Q-in-Law: szép lassan meglépnek mindent, amit gyurcsányék.

Kandabula 2012.03.13. 23:27:54

Még mindig nem értem, hogy miért nem jönnek a magyarok Romániából, Szerbiából, Horvátországból, Szlovéniából, Ausztriából, Szlovákiából, Ukrajnából? Miért pont Lengyelországból? És a lettek?

Kandabula 2012.03.13. 23:33:20

@kvadrillio: nyugi már! Orbán az egész magyarsággal játszik. Az ő politikáját támadják, nem az országunkat. Persze volt már valaki, aki kimondta: "Az állam én vagyok!" (Egy francia király volt az illető.)

Kandabula 2012.03.13. 23:48:02

@Viktus: külön tragédiánk, hogy miniszterelnökünk a labdarúgásnak hódol. Ha sakkozna, vagy maratoni-futna, az olcsóbb lenne az országnak. Merthogy van itten egy bibi: az élsport mindig is a tömegsportból nőtte ki magát, erre vonatkozóan pedig a méla csend honol. Persze kellenek színvonalas stadionok, majd, ha már minden egyéb rendben. Van fontossági sorrend, különben az üres lelátók karbantartására megy el az ország maradék pénze. Puskásék üres grundokon, rongylabdával kezdték...

Kandabula 2012.03.13. 23:50:02

Vagy tárogatózna, ógörög nyelvtanulás közben...

Kandabula 2012.03.13. 23:52:58

SG-vel megint senki nem törődik! Csak én? Zavarba jöttem...

debreceni.blog 2012.03.14. 11:39:23

Selmeczi Gabriella az ostobaság oligarchája

„Én elhiszem, hogy a vérciki bértapsolós tavalyi ünnep után a belső erőforrások kimerülni látszanak, és az sem zavar különösen, hogy idejönnek ünnepelni a lengyel barátaink, de akkor ne tessék már felháborodni, hogy jönnek máshonnan mások is.”

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1866_selmeczi_gabriella_az_ostobasag_oligarchaja

kisa 2012.03.14. 22:13:22

"Maga a nagygyűlés Illyés Gyula "Egy mondat a zsarnokságról" című versével kezdődött. Elsőként Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke szólt a több mint százezeres hallgatósághoz. A néppárti politikus elmondta: 1956 azért került be a világtörténelembe, mert akik elmentek az országból, magukkal vitték '56 történetét. Mint mondta, nem is akadt olyan ország, ahol ne ünnepelnék meg az 50. évfordulót. Véleménye szerint a mai magyarországi politikai helyzet azért ilyen zűrzavaros, mert egy ember nem mondott igazat."

Ironfist 2012.03.14. 23:11:11

@kisa:
'56 ötvenedik évfordulója? Kissé lemaradt a fazon, nem?

Kandabula 2012.03.15. 18:23:45

@Viktus: ki ez a szerzetes? Kár, hogy nincs már vám...

trojka 2012.03.19. 08:19:45

Az talán kicsit túlzás, hogy a magyarok új irányt szabtak. Nem mi szabunk itt már semmit, legfeljebb kapunk egy nagy zakót! (A sallert már megkaptuk!) Mi a fene ez a nagy forradalmi láz? Ki ellen folyik, vagy mi ellen itt forradalom? ezzel a maszlaggal etetik ezt a hülye népet, közben pedig kifosztják, meggyalázzák, örökre nyomorékká teszik. Na, ebből majd lehet, hogy tényleg lesz forradalom. a többezer lengyel is jobban tette volna, ha otthon marad a fenekén, meg mindenki, akinek itt nincs keresnivalója. Vagy majd a választásokra ezek is magyar állampolgárságot kapnak? Nevetséges. Nem kéne eg Nemzeti Ünnepet idáig lelacsonyítani!

laszlos 2012.06.18. 07:33:26

@bruhahahahihihi: Na hol a nagy forradalmatok? Tavaszra, március 15-re?

süti beállítások módosítása