Skip to content


       Szűrés lista

No hope

Nincs remény, ez az ország menthetetlen.

"Apró betűs" mondat a tegnapi friss Szonda-Ipsos friss közvélemény-kutatásban, de engem azért letaglózott:

"A szocialistáknak főleg a negyvenes, ötvenes korosztályokban, az alacsony iskolázottságúak körében, a munkaerőpiac kevésbé versenyképes csoportjaiban és a falvakban sikerült erősíteniük, de valamelyest javultak a pozícióik a fővárosban is. Utóbbi azért érdekes, mert hosszú idő után Budapesten az MSZP-nek ismét sikerült visszavennie a vezetést - igaz, százalékos előnye a Fidesszel szemben statisztikai értelemben árnyalatnyi: 24-21."

Budapesten 24:21-re átvette a vezetést az MSZP.

Az MSZP ... ezek szerint most felejtették el a Zemberek az "elmúltnyolcévet", a Demszky-Hagyó-Horváth Csaba korszakot. És még van két év ...két hosszú év felejteni.
Persze a jó érzésű ember köp egyet, mintsem valamelyik sunyi bandára szavazzon, de azért akkor is: az MSZP?!

No hope ...
Mindezt a bravúros teljesítményt úgy sikerült elérni, hogy az mszpbudapest.hu utoljára 2010.11.11-én frissült. Még akkor biztos aktuális Horváth "Gazdálkodj okosan!" Csabának hitvallása: "Konszenzuskereső, stabil, kiszámítható, átlátható, szakértelmen alapuló politikát képviselek. Vállalom, hogy véget vetek a korrupciónak. Vállalom, hogy véget vetek a rossz döntések korszakának."

Lehet 2014-bem újra az ingyenes BKV-val fognak kampányolni, mert vastagbőr az van.

Az MSZP Budapest most éppen a testével védi a Károlyi-szobrot a Kossuth-téren. Lendvai Ildikóval.

csaba1.jpg
csaba2.jpg


Címkék: budapest mszp

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr224332546

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Negyedik köztársaságot építene Mesterházy 2012.03.23. 12:42:01

Mesterházy Attila szerint az MSZP célja a negyedik köztársaság felépítése, és nem az 1989-es állapotok helyreállítása.

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.22. 13:24:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 11:44:30

Bazdmeg!Ezek tényleg egymást segítik.Illetve felhozzák egymást.Itt valaki írt erről,hogy ezek megegyeztek,hogy váltják egymást hogy senki más ne kerülhessen hatalomra.
Mintha arra törekednének,hogy ki tud hülyébb lenni,mint az előző banda.

Fatal Error! System Halted! 2012.03.22. 11:45:56

Felmerül a kérdés, akkor ki? Van 4 (5?) párt. A jelenlegi felállás szerint.

Žďárský 2012.03.22. 11:46:15

Nem mintha lenne értelmesebb alternatívájuk...

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 11:51:02

Úgy látszik kevesen olvasnak Vastagbőrt.
Na csá!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2012.03.22. 11:51:45

Már leirtam egyszer:
Szerintem MSZP-Fidesz-Jobbik hármas lesz a befutó 2014-ben, kb 30-30%-al, a maradék 10%-on meg osztozik az LMP és a DK.
Aztán Vona és Orbán összeölelkeznek, és megy minden tovább...

Én a politizálást a minimumra szoritottam, nincs szükségem erre a szarságra. Főleg ilyen hirek hallatán.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2012.03.22. 11:53:37

Sajnos nem bővült a választék, így csalódás esetén (ezek se jobbak, sőt) nincs nagyon máshoz visszatérni... A nokiás doboz gyakorlatilag aprópénz a mostani lenyúlásokhoz képest.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.22. 11:57:08

Magyarországon egyetlen normális dolgokat hirdető párt sincs, legalábbis olyan, amelyiknek egyáltalán esélye lenne a parlamentbe kerülni. És ez nem a pártok hibája, hanem a magyar népé. Ha igény lenne normális pártokra, akkor lennének is normális pártok. Ez az én privát véleményem.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.03.22. 11:58:01

Hülye polgároknak hülye kormányt. Az okosak meg a sarokban kínlódva vinnyognak, aztán emigrálnak.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.03.22. 11:59:02

@Jani haverja: és kurvára igazad van. Ezt a szart a fejekben még szoci/komcsi többség termelte ki és tartja fent. Amíg ilyen mosogatólé van az emberek fejében addig az ország is egy nagy mosogatólé marad.

nemecsek ernő áruló 2012.03.22. 11:59:04

@kifordított nagyanyó: Szerintem a gáz az, hogy van, aki ezen még meglepődik.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.03.22. 12:00:30

A kurva anyját bazmeg, ezek visszajönnek? Mosmár tényleg felgyújtom a parlamentet a picsába.

Žďárský 2012.03.22. 12:08:21

@Rorschach: Igen, visszajönnek. És mindaddig újra és újra vissza fognak jönni, amíg az ún. jobboldal ugyanazt a kádárista népbutítást kínálja nekik, csak sokkal intoleránsabb és agresszívebb módon. Ha majd lesz egy értelmesen, legalább közepes hatékonysággal kormányzó jobboldali erő, amely nem akarja a saját világnézetét mindenkinek mindenáron lenyomni a torkán, na akkor alkonyul be az MSZP-nek. Addig négy-nyolc évente számíthatunk rájuk, ha tetszik ha nem.

ámbátor 2012.03.22. 12:16:14

Amíg csak medencébehugyozósok közül lehet választani, akkor már inkább azt, aki nem a trambulinról. És nem tartálykocsival.
Gondolom ez lehet az MSZP felé visszafordulás mögött.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2012.03.22. 12:16:20

@Свобода: ja. Mondjuk vicces, hogy ők gerincesebbek, mint a fidesz, amelyik bizottsággal vizsgálja az ügynökkérdést. Fel kell gyújtani a parlamentet, behinteni sóval.
Persze a szavazókat is le kéne cserélni.

Lobster1978 2012.03.22. 12:17:46

Ahogy a fidesz kétharmadát az mszp, úgy az mszp visszatérési esélyét a fidesz adja. A kispártok, meg vagy süllyesztő, vagy beolvadás / koalíció. Azt mondanám kétpártrendszer van, de jobban átgondolva a pártok tagjait (no meg az ügynöktörvényhez való hozzáállásukat) igazából egypártrendszer van. MSZMP. Csak kettéosztották a frakciót és átcímkézték őket...

nigel 2012.03.22. 12:18:16

Nincs ezen mit csodálkozni! Az emberek mérlegelnek és megpróbálnak a kisebbik rosszra szavazni. A jelenlegi kormány ámokfutását látva sokan úgy gondolják, hogy Mesterháziék minden szemétségükkel egyetemben még mindig a kisebbik rosszat jelentik csak ezek a férgek takarodjanak már el végre. Ugyanebből az okból kifolyólag szavaztak annak idején is sokan a fideszre. Addig ne is várjon senki csodákat, amíg nem lesz egy viszonylag normális választási alternatíva.

nigel 2012.03.22. 12:19:48

Úgy látom, hogy a blogon a helyesírás ellenőrző meggyőződéses kormánypárti. Véletlenül kisbetűvel írtam a fideszt és máris aláhúzta, mint helyesírási hibát :-)

Žďárský 2012.03.22. 12:20:13

@Rorschach: Sajnos ez a "behinteni sóval" hozzáállás egy centivel sem visz közelebb ahhoz a vágyott értelmes kormányhoz. A passzivitás és politikaundor csak arra jó, hogy a droidok abszolút többségbe kerüljenek. Márpedig droidból kb. ugyanannyi akad mindkét oldalon, ezekhez hozzácsapódik egy rakás funkcionális analfabéta, aki a legtöbbet ígérőre vagy a magát régebben lejáratóra szavaz és adott is a vörös vagy narancs kormány újra.
Az értelmes és dolgozó ember meg viseli mindennek az anyagi következményeit...

nigel 2012.03.22. 12:20:57

@ámbátor: Az hagyjám, de még bele is fosnak a végén. Jó magasról, hogy toccsanjon.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.22. 12:39:32

"És még van két év ...két hosszú év felejteni."

Nézzük máshonnan:
És még van két év...két év BIZONYÍTANI, hogy igenis lehet élni a történelem adta kétharmaddal, DOLGOZNI akár a saját érdekünk ellenében is, hogy az istenadta magyar nép végre felemelkedjen, BECSÜLETESEN ÉLNI hogy utat mutassunk a minket figyelőknek és az utánunk jövőknek, CSELEKEDNI hogy elkerüljük a vészt és elébe menjünk a sikernek, ALÁZATOSAN FEJET HAJTANI hiszen a közt szolgáljuk és MEGCSELEKEDNI amit megkövetel a haza egy válságokkal, nemzetközi konfliktusokkal sújtott, modern időkben mindegy mibe kerül az nekünk.

Ja, hogy emeszpézni meg hagyózni könnyebb...ugye a kétharmaddal kapott kasszakulcs urambátyámozás az Mszp vállalhatatlan stílusa, gyávasága, lopása és teszetoszáskodása miatt lett meg. Majd legközelebb a Fidesz vállalhatatlan stílusa, gyávasága, lopása és teszetoszáskodása miatt lesz meg valakinek a kasszakulcs urambátyámozás. Magyarország, én így szeretlek!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.22. 12:41:15

@nigel: Add hozzá a szótárhoz és máris békében hagy :))))

ketroot 2012.03.22. 12:51:48

Amilyen a politikusi felhozatal, olyan a társadalom.

Igénytelen.

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 12:53:37

@Kőmíves Kelemen: Egy-két éve még én is így gondoltam.El is felejtettem.
Mármint az általad megadott arányokra.
@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Bazd meg!Az elején azt hittem,hogy meghülyültél de aztán helyre állt a világ rendje...:))

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 12:55:28

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Te,amúgy nem úgy vaolt,hogy a bajnokságban a Realnak fújnak és a BL-ben a Barcának?Tegnap felborult a világ rendje.Ha innen elbukják én tökön szúrom magam.

ketroot 2012.03.22. 12:59:25

Az utolsó képen Ildikó feje... ájjj.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.22. 13:03:23

@kifordított nagyanyó: Nyugalom, kilóra vettek meg mindenkit, idén májusban Murinyó pöcsét kell véresre sz.pni bepárásodott szemekkel, mert bajnokság és BL fölényesen, tehát örömébódottá...
(Egyébként mi történt? A 4. tizenegyest már nem adta meg a szőrösszívű varjú? Vagy a 3. játékost az ellenféltől már nem küldte el tusolni?)

lomposfarkas 2012.03.22. 13:04:35

Mikor 2002-ban a fidesz kistányéron nyújtotta át a választási győzelmet az mszpnek, akkor világosodtam meg, hogy mit jelent a szó ,hogy "parlamenti egypárt", előtte nem érdekelt annyira a politika. Mindig ugyanaz a bűnözői kör, valaki hátrahúzódik-másvalaki kiáll a színpadra, néha zászlót cserélnek, néha odavetnek 1-1 prédát (pl. XY elvtárs rangjához képest sokat lopott) de alapvetően reménytelen.

Marcellusca 2012.03.22. 13:05:00

Hát, ez van Béláim!
A Fityisz 2/3-ot a maszopnak köszönhetjük. A maszop visszajövetelét meg az (elcseszett) fityiszes 2/3-nak. :(((
Nincs alternatíva.
Evvan, Béláim, az Úrban.

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Márkezdtem aggódni utopisztikus hangvételed miatt. :D
És az nem lehetséges (tudom, hogy nem, de esetleg, talán-talán, mégis) hogy a következő 2 év elegendő lesz (legyen!) arra, hogy megjelenjen egy értelmes, vállalható alternatíva???

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.22. 13:11:05

@Marcellusca dr.: Persze csak kicsit unom ezt a "...blabla, elfelejtik az emberek mit csinált az emeszpé......" Mert a Fidesz koronaúsztatás-Ezüsthajó-HappyEnd Kft-Simicska Apeh elnök-stb. nem lett elfelejtve mi? A kétharmadot a cica hozta...
Egyébként szerintem Jézus alászállását előbb fogjuk látni mint egy értelmes, vállalható politikai alternatívát (ne legyen igazam, ezt kérem a nyuszitól meg a Mikulástól is)

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 13:12:09

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Nem láttam.:))
Olyan idegesítőek,mint a Roma.Az inter elleni 4:0 át nem tudtam végignézni.Azóta párszor kikaptak,meg láttam két meccset tőlük,ahol a 3. percben rúgtak egy gólt és végigidegeskedtem az egészet.
Te ez a Krikic egész jó gyerek.Nem tudom milyen nevenincs együttesben játszott ezelőtt?
Mondtam már,hogy három hét múlva a Milan lesz a kedvenc csapatom?:))

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.22. 13:13:00

Igen, én is pont így éreztem, mikor olvastam...

Ennyi droid akarja még mindig a 22(67) év politikai maffiáját továbbra is vezető pozícióban látni. Hát gratulálok! És akkor az ember csodálkozik Horváth Csabán, Lendvain, Demszkyn, Mesterházyn, Orbánon, Lázáron, Selmeczin, Meggyesen, Rogánon. Megszavazzák bazze! Akkor miért ne csinálják?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.22. 13:14:21

Egyébként tök komolyan, akkor már inkább Jobbik-LMP koalíciót! Rosszabb nem lesz, de legalább Lázár pofájába röhöghetek!

DurvaPisti 2012.03.22. 13:16:48

Ez miez? Vicc ez vagy mi ez? Az MSZ egy nagy MUHAHAHA! Nincs ott egy épkézláb politikus. A DK a másik vicc!
Aztán ott vannak Jobbikos barátaink és a Viktoriánusok (két párt-sok nyelv egy segg) És kb ennyi a választék.
Az LMP nem tudom mit szeretne, de szerintem ők sem.
A "civilek" azok is viccesek. A Milla, az egy tragédia, a szolidaritásról inkább szót sem.
egyszóval lehet arányokat számolgatni vagy Köztársaságot védeni, de jobb lenne, ha egy normális és magvalósítható, nemzetközi támogatásra számító programot alkotnának (akárkik is). Akkor talán lehet, hogy valaki rájuk is szavaz.

Secnir 2012.03.22. 13:18:12

no hope?
szerintem meg van hope.
a jelentést nézzük meg kicsit jobban:
fidesz: 19%
mszp: 14%
jobbik: 7%
lmp: 5%
dk: 2%
egyéb: 1%
ÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉSS!
bizonytalan: 52% !!!!!!!!!!!!
már régóta ugatva vagyon általam számból, hogy ez az 52% az, ami el fogja dönteni a választásokat, nem a fenti néhány. egyrészt a kampányidőszakban történő ígérgetések hatására, másrészt a függetlenek javára, harmadrészt pediglen egy új párt javára.
aminek már meg kellene jelennie a piacon, ha fel akarja építeni az imidzsét a választásokig. egy évvel a választások előtt ár késő lesz.
Ezt az 52%-ot képviseli a Milla, a 4K!, a Szolidaritás. ebből az utóbbi kettőből párt lesz (4K! már elindult, de támogatottsága=0, Szolidaritásból meg SZEM lesz, logikusan). Támogatottságuk lesz, afelől ne aggódjunk, csak kérdés, hogy LESZ-E olyan friss párt, aki hiteles lesz, aki mögé beállhatnak?
ha Bajnai nem lép ki, akkor nem lesz. Akkor szétszavaznak a jelenlegiek között. Az lesz a legrosszabb...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.22. 13:22:29

@dr.dr. Secnir doktor: Abból az 52%-ból 30 sosem szavaz. A maradékból 10-15% rejtőzködő szavazó, akinek egyébként van pártpreferenciája.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.22. 13:22:33

@kifordított nagyanyó: Mér, gondolod hogy megint buszozni kell Milánóba? :DDD
És mijaz, Te váltogatod ki a kedvenc? Nekem marad a Barca, ha Ibra 15 gólt rúg 7 perc alatt a lyukaskezű Valdésnek a kisköcsög Pique asszisztálása mellett, aztán a kispadon ülő csikókat a farkára rántja és utána még vállal 2658 darab gólt egyérintőből, félpályáról nekem akkor is a Barca marad a kedvencem.
És mivel idén semmit sem nyerünk igazán még idegelni sem fog mi lesz a meccseken. Az esélytelenek teljes nyugalmával mozizok október óta, 10 pont ide, 8 pont oda :)))

Homeoffice 2012.03.22. 13:34:41

Zero:

Lehet örjöngeni
DE
"Használhatóbb" gazdaságpolitikát melyik párttól láttál?
Én összesen csak egyet (talán még egyet)
Az nem fideszes votl:)

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 13:36:06

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Én is így vagyok a kedvencekkel,de akkor sem jó végidegeskedni/végiganyázni egy meccset.:))
Például elég esetlen kedvencek:AS Roma,Dallas Cowboys,Ferrari.Nekik sem megy mostanában.:((
@dr.dr. Secnir doktor: Az 52%-nak a fele jobbik szavazó lesz.
És tennék ide egy mosoly jelet de lehet,tényleg így lesz.
Nem tudom ki mondta ezen a blogon,hogy ha 2014 után fidesz vagy mszp kormány lesz,ő haza se jön.

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 13:37:22

@Gunther: Ne gyere nekem te is bajnaival,mert tökön rúgatlak Seduxennel!:))

Homeoffice 2012.03.22. 13:39:45

@kifordított nagyanyó:

Nyugalom, már megy az ütközet:)))
Egyébként "inkább" Bajnai mint Kuszaszem:)

Marcellusca 2012.03.22. 13:40:00

@kifordított nagyanyó: @csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!:
Na, e'mentek mos' má' a ..csába, idióta focub.zik! :DDDDDD

Zéro!
Banánt a két idiótának! :)
És Csillag Patriknak is, még mielőtt megszólalna. :DD

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 13:42:20

@Gunther: Akkor inkább Bokros!
@Marcellusca dr.: Mi van teszkós kocsitologató,ma nem vagy műszakban?:))
Ki az a csillag patrik?

öregember a kocsmából 2012.03.22. 13:43:43

A Magyar olyan hogy ha Jézus leszállna nagy fanfárral közénk majd öszehivna mindenkit egy helyre és azt mondaná 1 évig éljetek úgy ahogy nektek jó és ne halgasatok senkire és olyan dolgokat csináljatok ami boldogságot okoz nektek.A körülöttetek levőkel ne foglalkozzatok majd őket én kordába tartom.Annyi a dolgotok hogy csak magatokkal foglalkoztok és ehhez én mindent biztosítok.Ha valaki irányítani akar titeket azt lökjétek ki magatok közül.Ha ezt teljesítitek 1 évig utána a földi mennyország jön el nektek.

Ha ez így megtörténne a Magyar akkor is minimum 1 hónap múlva már egymás vérét szívná hogy ez így nem jó ezt nem így kell hanem úgy és majd én megmutatom és így tovább.Ugyanúgy meg jelenének az önkéntes vezetők hogy majd ők megmutatják hogy kell ezt csinálni csak kövesék őket és amilyen a Magyar ugyanúgy követné őket mint most pedig csak annyit kéne tenni hogy jó messzire zavarják őket.Amikor Kertész Ákos azokat írta amit írt én is elítéltem de mikor ilyent olvasok mint itt most azért elgondolkodok hogy talán nem is írt olyan nagy hülyeséget még ha fogalmazhatót volna máshogy is.

Homeoffice 2012.03.22. 13:43:55

@kifordított nagyanyó:

Nu, most kapom majd a totális rohamot, de Bokros volt a második:)

Dr.Zemberevő 2012.03.22. 13:44:11

@Kőmíves Kelemen: Nem kell politizálnod. Ha a fidessen múlik, behatol az az életedbe így is úgy is,

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.22. 13:44:44

@kifordított nagyanyó: Én kiskölyökkoromtól Barcás vagyok, volt kb. 5 szezon a 30 megélt évem alatt amikor hozták magukat és nyertek. A többinél csak hátra kellett dőlni és megvárni mikor szúrják magukat tökön. Szóval nekem az ilyen szezonokban nagy gyakorlatom van :)))

@Gunther: Kuszamszemnél mindenki jobb lenne. Ha az Édenhotel akárhányból bármelyik fürdőgatyás agyhalottat a helyére raknád a gazdaság már akkor pörögne. Hát még ha egy olyat aki érti a matek-közgáz-élet alapjait 6. osztályos szinten...:)

morgás joga mindenkit megillet · http://morgasjoga.blog.hu/ 2012.03.22. 13:48:32

@TaTa86.: szerintem ők nem rejtőzködnek, csak nem tudják, melyik ujjukat harapják. Aztán majd a választás napján felkelnek és kinéznek, ha esik maradnak, ha süt a nap mennek szavazni napi hangulatuk alapján ...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.22. 13:49:11

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: hm, nálam pl még mindig a Zubizareta-Koeman-Guardiola-Stoickov-Romario nevével fémjelzett Barca a nagy kedvenc...

De ezt holmi divatdrukker rinyamadridos kisköcsögök úgy sem érthetik meg:D

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 13:50:35

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Jaja:"Úristen kiejt minket a Leverkusen!"
Mondtam,hogy nem kell tőlük tartanotok és bejött.
@Gunther: Nekem ő hitelesebb,mint bajnai.Ja,és az ő nevét inkább nagybetűvel írom.
Bár ő se volt tökéletes.De hát ki az.És mégegyszer mondom:Mindenkinek az a módszere,hogy na akkor megszorítás.
De legalább legyen értelme.
A nívón magyarázom bogancsnak,hogy egy huszassal kapok mostanában kevesebbet.
De értelmét nem látom.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.22. 13:50:41

@Marcellusca dr.: Ja, és jut eszembe, ha kibannonoltatsz felíratlak a Fidesz-Szíjártó-Lázár hírlevére, az Új Gyáli Újságra, az Óbudára és az Újbudai Hírmondóra és elintézem hogy ha van Heti Válasz, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap ingyenes osztogatás hozzád eljusson egy tiszteletpéldány...

Homeoffice 2012.03.22. 13:53:04

@kifordított nagyanyó:

HA emlékszel, Én voltam az egyik leghangosabban ugató állat, aki a fidesz dandárnak üvöltötte, hogy ez nem lesz adócsökkentés ...
Kaptam én mindent...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.22. 13:53:57

@ámbátor: "Amíg csak medencébehugyozósok közül lehet választani, akkor már inkább azt, aki nem a trambulinról. És nem tartálykocsival.
Gondolom ez lehet az MSZP felé visszafordulás mögött. "

Na Gyermekeim az Úrban! Nálam ámbátor ezen kommentje viszi el a győztesnek járó díjat! Ennél frappánsabban nehéz lett volna összefoglalni a lényeget! LÁÁÁÁJK :D

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 13:54:04

@Seduxen: Egy szabály van:Mindenki jófej aki megveri a Barcát ,Liverpoolt,New Englanet,Pittsburgh Steelerst,Németeket,Brazilokat.
Szóval,ha a csíra kis Messi mesterhármasával az Argentínok kiütik a Németeket,még az ő nevét is áldani fogom!:))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.22. 13:55:05

@Seduxen: Azaz, gyerekként Koeman voltam, minden nap megrúgtam azt a BL-döntős gólját :)))) Ők voltak a hősök, hozzájuk képest Superman csak egy viccnek számított, miattuk nézek ma két színben meccseket :)

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.22. 13:58:11

@kifordított nagyanyó: "New Englanet,Pittsburgh Steelerst," - ezek milyen csapatok? amcsi foci? bocs, de azt leszarom :)

Ha Pittsburgh, akkor csak és kizárólag a Penguins!! De ők mindenek felett :DDDD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.22. 13:59:04

@kifordított nagyanyó: A Milan ki fog minket, de ez legyen a Real baja. Majd lehet a könnyes nyilatkozatokat olvasni a Murinyó-Zlatan vonalon hogy micsoda gond egymás ellen feszülni amikor még tart a szerelem...

kifordított nagyanyó 2012.03.22. 14:07:25

@Seduxen: Az meg milyen csapat?Tollaslabda?:))
Oké a jégkorong is elég kemény tud lenni.
@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Hát nézd! Ha 3:1 lesz milánóban egy "lesgyanús" góllal akkor kezdhetsz félni.:))
Azért írtam idézőjelben a lesgyanúst,mert szerintem is inkább les volt mint gyanús.

Még a poszthoz:Bokrost miniszterelnöknek!:))
Na viszlát.

2012.03.22. 14:12:51

Amit én ajánlok az más jellegű, ha passzív jövedelmet szeretnél hosszútávon a megélhetésedre, nézd meg az alábbi honlapot, csináld végig türelmesen az ott leírtakat és sikeres lehetsz te is!
kmdholding.com/hub3p3a

sárkányfő 2012.03.22. 14:15:15

Jó hírem van a gyászolóknak, mindjárt kettő is:

1. 2014-ben Jobbik-Fidesz koalíció kezdi a kormányzást, ha a Jobbik nyer akkor Vona a miniszterelnök. Tehát nem kell félni a szociktól.

2. TÖK MINDEGY ki kormányoz. Ugyanez az a híg szar lesz ebben az országban 20 és 50 év múlva mint most is.

A nyerés csak nekik fontos, a politikusoknak, mert aki nyer az többet tud lopni. Nektek ez kb. annyit számít mint hogy a bábszínházban éppen melyik darabot adják. A Fidesz 2 év alatt bebizonyította hogy nem tudja és nem is akarja reformálni az országot, egyetlen valódi ambíciójuk és lázas munkájuk a fideszes pártállam kiépítésére irányult, abban csakugyan nagyot alkottak. Az elmúlt 20 év egyetlen érdemi nagy reformját, a manyup-ot meg likvidálták. A korábbi 8 év alatt pedig sikerrel akadályozták meg az egészségügyi reformot. Vissza a múltba, konzerválni a kommunista viszonyokat, ez a mottójuk. Tegyük hozzá, a szocik se akarnak annyira reformálni, ez csak Gyurcsány mániája volt, de ő már kuka. Szóval tökmindegy, egyik párt se akar igazán semmit, ha mégis a szocik nyernének Bajnaival, és esetleg bajnai tényleg akarna is valamit kezdeni ezzel a szar országgal, akkor a Fidesz mára kiépült állam-fölötti pénzügyi és személyi hálójával, na meg az ország újbóli hisztérizálásával, utcán vonuló zombiseregével mindent meg tud és meg is fog akadályozni, a 2 év alatt kiépített polipjával még könnyebben mint a korábbi ciklusban. Nehogy már valami eredményt érhessen el az ellenség, mert az Orbánnak rossz. Ezt tényleg nem orbánozásnak szánom, egyszerűen tény, hogy ebben az országban semmi nem fog változni, a múlt erői sokkal erősebbek mint a progresszió erői, a status quo erői legyőzik a változás erőit, az intézményesült korrupció erői sokkal erősebbek mint a tiszta viszonyokért küzdő erők. Kb. mint ha összeengednénk egy pehelysúlyú öklözőt egy Klicskoval.

2012.03.22. 14:40:22

Egy megoldás van, betiltatni a pártokat azonnali hatállyal, a parlamentbe meg országos listáról szakembereket kinevezni. Mondjuk minden területnek lenne 10, országosan elismert szakértője (oktatásnál tanárok, egészségügynél főorvosok). megvan az esély, hogy 100% korábban mszp-fidesz-jobbik szimpatizánsból állna végül össze a parlament, de megszabadulnánk az országot béklyóba kényszerítő pártoktól.
S ezentúl minden pártalapítást a jövőben azonnali kivégzéssel kellene büntetni.

dr. Ringlósztár 2012.03.22. 14:57:03

@HUN_Sector:
Ez tetszik, de a B verzió sem rosszabb: az idióta nemzet a természetes kiválasztódás során eltűnik. Kinek hiányoznak ma az avarok?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.03.22. 15:14:14

"ezek szerint most felejtették el a Zemberek az "elmúltnyolcévet", a Demszky-Hagyó-Horváth Csaba korszakot."

Ahogyan elfelejtették a koronaúsztatást, a kétéves költségvetést ami szart sem ért, a Bokros-csomag kínkeservesen összehozott tartalékjának felélését és osztogatását a haveroknak, ezüsthajót és heppiendet, egy éjszaka alatt tisztára mosott adótartozásokat, a Közgép elődjének autópályaépítéseit...

Szar ügy. Nem is csodálkozom, hogy annak akinek az egyetlen érve a fideszes szavazatra a "nem volt jobb" most ajvékol mint egy fürdőskurva. Majd legközelebb ha nincs kire szavazni mert csak a szar meg a kevésbé szarabb van akkor nem kell elmenni szavazni. A politikai elitet csak a szavazók cserélhetik le, akár nagyarányú sosemlátott távolmaradással jelezhető, hogy "Takarodó!".

azapistagyerek (törölt) 2012.03.22. 15:42:21

A magyar demokrácia gyerekkora. Most tartunk a korai anális dackorszakban. Pár emberöltő, és ott leszünk, ahol most az EU vagy az USA (demokráciában, nem gazdaságban). Feltételezve, hogy nem jön közbe "valami".

jozicsenko 2012.03.22. 15:45:23

a vicc az, hogy várható volt, hogy egy liberális vagy baloldali párt 2014ben elviszi budapestet

persze rövidlátó cimboráink a fideszben addig érdekeltek csak, hgoy tele legyen a zsebük...

vajon ha meglépték volna a 4-5 pesti kerület ötletét (vagyis pl 2 budai, 3 pesti kerület), akkor hova ülne be a sok csókos elvtárs 2014-ben? naugye, hogy sehova....

Kandeláber 2012.03.22. 16:24:07

A legszebb az a kép, amelyen védik a szobrot, és Lendvai néni (örök)mosollyal az arcán nyalatkozik.

Vidéki 2012.03.22. 16:42:52

"Az MSZP Budapest most éppen a testével védi a Károlyi-szobrot a Kossuth-téren. Lendvai Ildikóval."

Egy szobordöntögető le akarja dönteni a Károlyi szobrot a Kossuth téren.

Lendvai Ildikó: "Csak a estemen keresztül!"

Erre a szobordöntögető meggondolja magát: "Az túlságosan nagy ár lenne!"

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2012.03.22. 16:58:44

Lendvai Ildikó és Horváth Csaba teste... hát ez bizony áthághatatlan akadály.
Csak tudnám, mi van akkor, ha az ellenállhatatlan erő legyőzhetetlen akadállyal találkozik?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.22. 18:18:43

@Vidéki: Antifasiszta pasizós szövegek 60as egyedülálló cenzorasszonyoknak.

Kandeláber 2012.03.22. 19:20:37

A poszt szerzőjének:
Tényleg nincs remény.
Arra semmiképpen, hogy az SZDSZ ismét kormánytényező legyen.
Hiába sírsz, örökre végük.
Van Isten.

azapistagyerek (törölt) 2012.03.22. 19:29:51

@Kandeláber: hogy hogy jön ide a szadi, azt nem tudom, de hogy itt senki sem sírt értük, az biztos.
Egyébként ha van Isten és még mindig fenntartja a tízparancsolatot, akkor lehet küldeni az ördögöket magyarul tanulni. Mert a mi kis elitünk nem igazán keni a külföldi nyelveket (emlékszik valaki az Áder-féle kínos telefonra?).

Kandeláber 2012.03.22. 20:03:21

@azapistagyerek: A szerző azon szörnyűlködik, hogy a cucik -akik egyébként általában valóban a nagyon alacsonyan kvalifikált népesség körében szoktak tarolni - jönnek fölfelé.
Mit várt?
A ciklus félidejének közeledtével mindig a viszonylag nagy ellenzéki párt népszerűsége nő.
A negyvenes-ötvenes alacsonyan iskolázottaknak - pláne Pesten - ezek szerint bejön Szanyiék retorikája.
Tekintve, hogy a választópolgárok többsége szellemileg nem éppen a legmagasabb szinten áll, mindig ők döntenek.
Mi ebben a meglepő?
No hope - mondja a drága szerző.
Hát arra nincs is remény - nála - hogy megértse ezt az egyszerű igazságot.

Asztalos Gábor 2 2012.03.23. 01:06:43

@HUN_Sector:
"Mondjuk minden területnek lenne 10, országosan elismert szakértője (oktatásnál tanárok, egészségügynél főorvosok)."
1. ki mondja meg hogy ki a szakember.
2. politikai döntésekhez politikusokra van szükség. azt eldöntheti egy orvos hogy melyik gyógyszert kell támogatni, de azt nem hogy x ft adóbevételt hogyan osszuk el az eü-oktatás-nyuggerkassza között, ez tisztán politikai döntés, nincs egyértelműen optimális megoldás.

nápolyi maszti 2012.03.23. 01:20:43

Én nem látok egyetlen olyan területet se, ahol ne romlott volna kisebb-nagyobb, vagy egészen brutális mértékben minden. Ennek a bagázsnak sikerült még sokkal szarabb hellyé tenni az országot -- Bajnaiék kormányzását, amely ellen még baloldalon is sokan ágáltak (jöjjön már az előrehozott választás, hadd kapjuk minél hamarabb a nyakunkba orbánt) így visszatekintve valóságos azilumnak látom. Meg szerintem rajtam kívül még jó sokan. Szóval jöjjenek csak a szocik, Bajnaival, Andorral, vagy akit akarnak, ennél az országrontó borzalomnál csak jobbak lehetnek.

2012.03.23. 08:03:42

@Asztalos Gábor 2: Ne haragudj, ezzel vitába szállnék. Az, hogy a pénzek hogyan kerüljenek elosztásra, pénzügyi döntés, melyhez egy pénzügyi szakemberre van szükség. A politológia felesleges. Olyan dolgokra vállalkozna alacsonyabb színvonalon, melyre már megvan a hozzáértő szakembergárda.

kormányzó 2012.03.23. 11:27:00

@Kandeláber: Eddig ez a legkorrektebb magyarázat arra,miért lett 2/3-ad.A zország összes hüjélye fideszre szavazott.

@Vidéki: Te bugris párttitkár!
Azt beszélik a körben,hogy az anyatej-begyűjtőből elloptad a sámlit.
Legalább mond, hogy nem igaz!

tarackos 2012.03.23. 11:29:08

Ezen én is fennakadtam és le voltam döbbenve. Gondolkoztam rajta, hogy miért lehet ez és arra jutottam: azért mert a magyar mindentől jobban fél mint az újtól, az ismeretlentől. Mindegy milyen szar a mostani de legalább ismeri. Tk. csak akkor hajlandó váltani amikor fizikai vagy egzisztenciális attrocitás éri vagy az ölébe pottyan. Ezért sztem a nagy szabadságvágya is csak mese habbal...

tarackos 2012.03.23. 11:33:02

Az is érdekes volt, hogy a fidesz is vidéken erősödött nem pedig a városban. Emlékszem a 2006-os EU választásokra miután büszkélkedett a polgárok pártja, hogy végre a városiak -vagyis a polgárok- újból rájuk szavaznak. Ez viszont nem meglepő, a fidesz szélre tolódott ma a jobbik szavazóbázisának és Torgyán bohócainak muzsikál.

Már több elemző észre is vette: a politikai közép ma üres.

IP gyűjtögető 2012.03.23. 13:00:53

csak halványan felsejlett, hogy nem kap a legnagyobb magyarországi nemzetiségi település a végtelenített országos tőgyröl (fizetni kéne a B(oldog) K(omcsi) V(ilág) szarait, és talán 4es metróra szervezett haveri KFT-k se tejelnek majd annyit stb. ) és máris híjják is vissza a mindent elbarmoló vöröshordát. Istenem add meg, hogy lássam: nem Judapest Magyarország fővárosa. (a lobotómia csoport mellőzze a 30% GDP mantrát, illetve előtte mutassa meg a híres nagy pesti cukorgyárakat amelyeket a Budapestre bejegyzett Magyar Cukor Rt üzemeltet)

gabesz7004 2012.03.23. 18:16:55

Ezért sem lenne szabad minden idiótát odaengedni az urnákhoz szavazni. Athénben sem azt jelentette a demokrácia, hogy mindenki szavazhatott, mégis a demokrácia bölcsőjének hívják, itt nálunk meg, ahol boldog-boldogtalan szavazhat állítólat tombol a diktatúra. Én 11-12 elvégzett osztályhoz kötném a szavazati jogot, akár úgy is, hogy 17 éves szavazhasson, de a 30 éves alkoholista analfabéta ne!

Virág et. 2012.03.24. 08:35:44

@gabesz7004: A műveltségi cenzus a legnagyobb, legüresebb lózung a világon. Az alkoholista analfabéták ritkán döntik el egy választás eredményét és a hülyeség nem kötődik iskolai végzettséghez.

gabesz7004 2012.03.24. 09:21:30

@Virág et.: Azért a nagy számok törvénye alapján több ostoba alkoholista van (különösen idehaza), mint elmebeteg professzor! Tényleg ugyanannyira hasznos s ezáltal ugyanolyan jogokat magáénak tudhat egy DIREKT segélyekből élő, mint egy tisztességesen adózó? Ugyanannyi beleszólása lehet a köz ügyeibe egy épp nem eltiltott bűnözőnek, mint egy közgazdásznak? Nem hinném! Amennyiben viszont nem tudják súlyozni tudás és értelem alapján a szavazatokat, akkor töröljék el az egészet, legyen Habsburg György a király, Alkotmánynak meg ott a Szent Korona tan.

Bee-zony 2012.03.24. 13:24:06

Egy magyar és egy amerikai a nemzeti vívmányokról beszélgetnek. Így az amerikai:
- We have George W. Bush, Stevie Wonder, Johnny Cash and Bob Hope.
Mire a magyar:
- We have Gyurcsany and Orban, no wonder, no cash and no hope.

Van remény, csak nem Magyarországon.

Magyarországon, ha csak a bűnözést nézem, a bűnözőkből, bűnpártolókból, és a bűnözést jól tűrők köréből áll a többség.
Ha a politikát és a gazdaságot nézem, a korrupcióhoz a megvesztegetők és a megvesztegethetők egyaránt megvannak, és egyre inkább ez az állam- és életforma.
Akik nem ilyenek, azok egy darabig reménykednek és tűrnek, aztán rájönnek, hogy egy életük van, és azt nem egy ilyen, a lelkiviláguktól idegen helyen érdemes leélni, és lelépnek.

A bármilyen okból életképtelen népek kihalnak, és ebben az az érdekes, hogy az államalkotó képesség nem véd meg a kihalástól, már csak azért sem, mert a gyenge erkölcsi és szellemi képességű államokon vígan élősködnek a paraziták, és Magyarország pontosan ilyen – egy beteg állat, amelyiken nyüzsögnek a paraziták, a mindenféle kártevők.

Nagyjából meg lett már tárgyalva minden fontos dolog oda-vissza, és már én is a kivándorlásomra koncentrálok. Az elmélet után következik a gyakorlat.

figyusz01 2012.03.24. 19:25:50

@gabesz7004:
"Azért a nagy számok törvénye alapján több ostoba alkoholista van (különösen idehaza), mint elmebeteg professzor!"
Hopsz!!! Életem folyamán te vagy az első aki JÓL alkalmazza a nagy számok törvényért !!!

Eddig, kb 10-20x halottam abban az értelemben, hogy 40 nagyobb a 4-nél, és a 400 még nagyobb.

A hozzászólásoddal -nagy sajnálatomra- megegyetértek.

figyusz01 2012.03.24. 19:44:29

@Virág et.: "Az alkoholista analfabéták ritkán döntik el egy választás eredményét", de a DIREKT segélyekből élők lazán többségbe kerülhetnek.

" és a hülyeség nem kötődik iskolai végzettséghez. "
Ha ez alatt azt érted, hogy ezek teljesen függetlenek, azzal vitatkoznék.Orvos nem lehet gyengeelméjű.

süti beállítások módosítása