Skip to content


       Szűrés lista

Nem plagizált?

"A megújulás azt is jelenti, hogy Magyarország nem lehet a jövőben olyan következmények nélküli ország, mint az elmúlt nyolc évben volt." - Orbán Viktor, 2011

A Magyar Nemzet hozta az első trailert a holnapi nap remeknek ígérkező eseményéből, amikor is a Bizottság két hónapnyi aprólékos munka eredményét fogja nyilvánosságra hozni, és egyben megismerjük a Bizottság tagjait is.

Sajnos a Magyar Nemzet már az első mondatban elsüti a csattanót, de annyi baj legyen, szóval a jó hír:
Schmitt Pál nem plagizált!
"A lap információi szerint az öt tagból álló testület megállapította, hogy az akkori, tehát az 1992-ben hatályos jogszabályoknak és az egyetemi szabályzatnak megfelelt Schmitt Pál dolgozata, ezért nem indokolt a doktori cím elvétele. A Magyar Nemzet úgy értesült, a tényfeltáró bizottság a disszertációban felhasznált források megjelölését szakszerűtlennek minősítette, ugyanakkor rámutatott arra, hogy ezekre a hiányosságokra már az előopponensi véleményben fel kellett volna hívni Schmitt Pál figyelmét, ez azonban nem történt meg."

Izgatottan várjuk a részletes magyarázatot, hogy lehet akkor, hogy a 225 oldalból 213 oldal szó szerint megegyezik más művekkel.

Remélem azért nem verik rá posztomusz a bolgár íróra a plágium vádját, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy valaki másolt valakiről.
És ha nem Schmitt Pál, akkor ...

Ez az ország egy vicc.

"Az elmúlt évtizedben Magyarországot sokan nevezhették következmények nélküli országnak (...) Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni." - Orbán Viktor, 2012

Friss:
1157 oldalas jelentést írt a Bizottság, amiből kitettek egy 3 oldalas összefoglalót a SOTE honlapjára.

A tagok:
tagok.jpg












A jelentés pdf-ben.

Csodálatos az egész, megállapítják, hogy Schmitt lopta az egészet, "másolta", de az opponensek hibáztak, nem Schmitt, akit ezek szerint megtévesztettek, mert ő abban a hiszemben volt, hogy minden rendben :-)
 



jelentés11.jpg

jelentés22.jpg
jelentés33.jpg


És még egy kis színes:

"Schmitt Pál disszertációjának kivizsgálása közben kapta meg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki posztját a vizsgálóbizottság egyik tagja, Tóth Miklós. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánját a MOB február 26-ai közgyűlésén választották meg az elnökség tagjának, hetekkel a vizsgálóbizottság felállítását követően, s szinte napra pontosan egy hónappal a mai „eredményhirdetés” előtt. A szakember egyben a diák- és főiskolai-egyetemi sportért felelős szakmai tagozat elnöke is lett."

Címkék: botrány schmitt

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr844342820

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A bukott elnök 2012.03.30. 06:53:20

Kedves Naplóm!Mai témánk a diktatúra botrányos államfője, Schmitt Pál lesz. Le sem írom többet ezt a szörnyű nevet, beleborzongok ha csak eszembe jut. Múlt héten a szomszéd Etelka néni legurult a negyedikről a lépcsőházban, mert véletlenül kiejtettem a...

Trackback: Kérészéletű Schmitt-bírálat a Heti Válaszon 2012.03.28. 07:40:12

A Schmitt Pál doktoriját vizsgáló bizottság jelentéséről tegnap megírtam a véleményem (A Schmitt-ügy valódi tétje), ahogy sokan mások is megírták a sajátjukat. Így tett többek között Stumpf András is, a Heti Válasz publicistája. Önmagában ennek nem len...

Trackback: A Schmitt-ügy valódi tétje 2012.03.28. 00:11:39

A Schmitt Pál plágiumügyét vizsgáló bizottságnak két hónapja volt, hogy előálljon valamivel. Ha minden igaz, született egy 1157 oldalas anyag, amiből (még) csak a háromoldalas összefoglaló nyilvános. Gyanítom, a munka nagy részét a döntés alóli kreatív...

Trackback: A király meztelen 2012.03.27. 23:40:40

  A király meztelen2012. március 27. Amellett, hogy ma a tényfeltáró bizottság megállapította, amit már amúgy is tudunk, hogy az egyetem részéről a doktori eljárás formailag megfelel a TF gyakorlatának, míg Schmitt részéről az értekezés ideg...

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.27. 18:24:28

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: Schmitt-ügy: Gerinc, minek? 2012.03.27. 18:24:05

Ha van megfelelő mondja annak, hogy minden kétséget kizáróan bebizonyítsa a hatalom, hogy Magyarországon bármit meg lehet tenni, akkor a Schmitt-ügy pontosan ez. Jobb helyeken rohadtul nem a magyarázkodással telnek el hónapok, azzal, hogy hogyan lehet ...

Trackback: Viharvert pávatollak 2012.03.27. 15:39:04

Elkészült a nagy mű - a szerkezet rozsdás ugyan, csikorogva-nyikorogva, de működött. Ha nem is úgy, ahogy a nagyközönség titkon remélte. De mit is vár bárki a Földrajzinév-bizottság széjjelkergetése után? Mit is állapított meg a Tóth Miklós, a Semme...

Trackback: Plagisztán 2012.03.27. 13:57:57

Hírnök jött, pihegve szólt: füst gomolyog a bíborosi konklávé kéményéből, megszületett a döntés! Természetesen Schmitt ügyéről van szó, végre megszólalt az emlékezetes dolgozatot vizsgáló bizottság. És kimondta: a fekete fehér, a nyuszika sárkánykígyó,...

Trackback: Schmittet kirúgni ingyen van - de a haszna felbecsülhetetlen 2012.03.27. 13:37:27

Nem kérek olyasmit, ami pénzbe kerül. Tudom, hogy nincs. Nem kérem, hogy a köz pénzéből finanszírozzák a tudományos életet, mert - Matolcsyval ellentétben - engem zavarnak a számok és tudom, hogy nincs rá pénz. Nem kérem, hogy ösztöndíjakkal támogassák...

Trackback: Én kérek elnézést... 2012.03.27. 13:24:09

Bármilyen hihetetlen is, egészen egyszerűen jókedvem kerekedett a Semmelweis Egyetem keddi sajtóanyagától. Ha jól értem, Schmitt Pál tényszerűen plagizált - a jelentés összefoglalója szerint "a dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazono...

Trackback: Őszinte köszönet S. Pálnak és a bírálóbizottságnak 2012.03.27. 12:30:10

Köszönöm, hogy S. Pál úr munkásságával, a bizottság pedig állásfoglalásával rávilágított, hogy Magyarországon nincs az a botrány, amit el ne lehetne simítani. Köszönöm, hogy sok ezer doktori címmel bíró ember becsületesen végzett kutatómunkája és egy p...

Trackback: Schmitt doktori dolgozata legyen közkics 2012.03.27. 12:24:40

Magyarország és a világ népe megérdemli, hogy Schmitt Pál doktori dolgozatát teljes terjedelmében közkinccsé nyilvánítva nyilvánossá tegyék. Ennek már semmi akadálya nem lehet. Amennyiben meg még sem így történik, hanem továbbra is elzárják a nyilvános...

Trackback: Schmitt doktor maradhat 2012.03.27. 12:09:02

Lezárta a köztársasági elnök doktorijának vizsgálatát a vizsgáló bizottság, és megállapította, hogy az megfelelt az 1992-es szabályoknak. Szerintük a Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor a szövegazonosságokat nem tárta fel időben, s így a dol…

Trackback: Megrendítő hír Schmitt Pál disszertációjával kapcsolatban 2012.03.27. 10:51:29

Eddig úgy tűnt, csak a tartalmi részeket és az irodalomjegyzéket plagizálta a köztársasági elnök, most úgy tűnik, sokkal többről van szó. ÁLHÍR Rozsnyák Antalné (76), azaz, ahogy a helyiek ismerik Marika néni, péntek reggel kereste meg szerkesztős...

Trackback: Orbán Viktor: kamaszlány és miniszterelnök? 2012.03.27. 10:50:54

A március 15-ei beszéde után már nem maradt kétségem afelől, hogy Orbán Viktor valami érthetetlen okból kamaszlányként viselkedik. Hisztis, minden fiúra rákacsint, kelleti magát, nem is sejtve, hogy a középiskolában egy idő után az ilyen lányokat nem a...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.03.27. 09:51:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Virág et. 2012.03.27. 08:59:42

Tegye fel a kezét, akit ez meglep.

A Fidesz egy valamit megtanult az elmúlt két évben: a szavazóit SEMMI nem zavarja. Bármit csinálhatnak, aztán annak az ellenkezőjét is, a szavazók maradnak. Olyan ez, mint egy szekta. Ilyen közönség mellett tényleg akármit megtehetnek.

Ilyen közönsége a szociknak nincs: ezt 2010, de már 1998 is nagyon jól bebizonyította. A libsiknek sincs, ezért nincs ma SZDSZ.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2012.03.27. 09:00:33

Szerintem is az a hibás, akiről másolta, hát ha egyszer Palibácsi nem lehet hibás... :P

bástya · http://magyarcitrom.postr.hu 2012.03.27. 09:03:17

Ezzel a döntéssel ugyanis mindenki gyanússá válik, aki abban az időszakban szerzett doktori címet, még akkor is, ha ezek, a szovjet minta alapján, nem tekinthetők tudományos fokozatnak. Ugyanis nekik kell majd a külföldi kollégák előtt mgyarázkodniuk, hogy ők nem így szerezték, hogy ők tényleg tudományos kutatást végeztek és hogy ők valóban mesterei az adott területnek. Ez a döntés azoknak az "ismeretleneknek" kellemetlen, akik nem élnek rivaldafényben, haem dolgoznak, tanítanak, kutatnak. Tudományos munkát végeznek, legtöbbször mindenféle elismerés és elismertség nélkül. Őket is minősítette ez a döntés, és nem biztos, hogy örülnek neki.
magyarcitrom.postr.hu/dr-schmitt-pal-es-ami-mogotte-van

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.27. 09:04:07

Szupi, holnap bejelentkezek közgáz doktoriért, Pau Samuelson összes könyve megvan, bevetem magam a Copy Generalba és hajrá! Kis szerencsével még a Nobel-díj is meglesz.

Szánalom, ugyanakkor nagyon helyes hogy a Fidesz kormány címerállata marad. Kókler kormánynak kókler álamfő, tolvaj kormánynak tolvaj álamfő jár. Mi pedig hogy eltűrjük őt és őket megérdemeljük amit kapunk.

Virág et. 2012.03.27. 09:09:16

@immortalis: Komolyan gondolod, hogy lehozza a Nemzet címlapon, ha nem tudja előre 100%-ra az eredményt?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.03.27. 09:10:07

Várom a holnapot, hogy mi fog kiderülni. Azt tudjuk, hogy a Magyar Nemzet nem képviseli a pártatlanságot, és hátha holnap pofára esnek. De ha nem, akkor a bizottság tagjai meg szarjanak sünt. Ha holnap azt jelentik be, hogy a Plagi bá nem Palizált (vagy fordítva,) akkor nem csak a maguk, hanem az egész ország szegénységi bizonyítványát üvöltik szét.
Egyébként tényleg következmények nélküli ország.
Bocsi az Off-ért, de ez is érdekes:
torokgaborelemez.blog.hu/2012/03/27/444_hatarozatlan_alany?utm_source=ketrec&utm_medium=link&utm_content=2012_03_27&utm_campaign=index
ON

skyzo 2012.03.27. 09:11:05

Nyugi, nincs még vége. Egyrészt még mindig nehezen hiszem, hogy a bizottság fölmenti. Másrészt, az előzményeket tekintve, még akkor is bízok a hvg-ben: nyilván hagytak még valamit a bizottsági döntés utánra is, erre az esetre. (Hacsak nem arról a tizenvalahány oldalról lett volna szó, amit az index időközben lebuktatott....)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.03.27. 09:13:32

@Virág et.: nem, nem gondolom. Igazából nem is tudom, mit gondolok, mi lenne a jobb: ha azt mondanák, plagizált, vagy ha azt, hogy nem...

Persze azt tudjuk, hogy az MN-hez hamarabb jutnak el az információk, mint az érintettekhez... Mindegy: holnapig türelem. ;)

Dr. A Jó Meglepően Izmos Hercege 2012.03.27. 09:14:37

Asszem én is bemegyek egy ilyen diplomáért. Nézek valami bolgár törzsanyagot gyorsba'

fekafika 2012.03.27. 09:15:26

egyszerű: mikor meleg lett a pite, le kellett venni napirendről. Ekkor jött a bizottságosdi.
két hónap alatt eléggé leült a téma, így könnyebb arcátlanul hazudni róla, a Zemberek egy része pedig úgyse veszi fel ismét a fonalat.. sajnos

Kutchek (törölt) 2012.03.27. 09:15:27

Van egy miniszterelnökünk, aki már tud SMS-t fogadni, és van egy köztársasági elnökünk, aki többé-kevésbé tud írni. van még egy gazdasági miniszterünk, aki nagyjából tud az ujjain számolni. Továbbá van a biztos, aki meg tud különbözetetni egy almát a körtétől.

A XXI. században ennyi bőven elég a boldoguláshoz....

Secnir 2012.03.27. 09:18:35

A biralobizottsag tagjai:
bayer zs
széles g
bencsik j
wittner m
ogla mulla tolkov mongol sámán

Vodka Narancs 2012.03.27. 09:23:22

Mit vártatok? Hogy majd beismerik, hogy plagizált, bocsánatot kér, sőt esetleg lemond? Jaj, hát ne legyetek már ilyen naivak! Igen, minden normális, kulturált ember ezt tenné minden normális országban. Csak hát...

ketroot 2012.03.27. 09:24:11

Na, a mandin már megy a bolsizás, örömködés.

Virág et. 2012.03.27. 09:24:13

@skyzo: Hát, sok oldal nem maradt a 225-ből, amiben bármit leleplezhetnének. A borítót, a tartalom- és az irodalomjegyzéket talán már nem másolta sehonnan Pali bácsi.

Az viszont hatásos lenne, ha valaki meg tudná szerezni az szakdolgozat egy példányát és mellétenné a bolgár és német fordításokat, hogy az emberek maguk végezzék el a bizottság munkáját. Ha már ők nyilvánvalóan alkalmatlannak bizonyultak erre.

Virág et. 2012.03.27. 09:25:09

@ketroot: Én is azt olvastam. :) És ezek ugyanazok az emberek, akik 8 évig követezményeknélküliország-oztak. Most meg pezsgőt bontanak az eltussolásnak és következménynélküliségnek. :)

Transylvanianmixedgrill 2012.03.27. 09:26:44

A NEMVOLTTAGGYŰLÉS után új szó érkezik a fidesz-szekta nagyszótárába:

NEMVOLTPLÁGIUM

Kutchek (törölt) 2012.03.27. 09:29:51

@fekafika: "két hónap alatt eléggé leült a téma, így könnyebb arcátlanul hazudni róla, a Zemberek egy része pedig úgyse veszi fel ismét a fonalat.. "

Az, hogy itt a népet nem érdekli, hogy lopott egy Palkó az valóban így van.
Egy álamfői plágium botrány azonban külföldön is hír!
És nem azt fogják mondani, hogy Pali bá' milyen udvarias, barátságos ember, hanem:
-az egyik legrangosabb magyar egyetem politikai befolyás alatt áll, segédkezik a csalásnál
-egy magyar doktori cím "annyit is ér"
-fasza lesz a magyar fiataloknak külföldi egyetemeken pályázni

Kivánsi vagyok a SOTE dékánja, hogyan fog mondjuk a német kolega szemébe nézni.

Virág et. 2012.03.27. 09:32:04

@Kutchek: Erre is van válasz már rég: ez mind a nemzetközi baloldal összevont támadása csupán. Majd keresnek a német kolléga felmenői között valakit, aki mondjuk az NDK-ban élt és állami hivatalban dolgozott (mondjuk postás volt). Ennyi a mandiner-közönségnek már elég.

Igazából ennyi sem kell.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 09:45:29

@dr.dr. Secnir doktor: kihagytad Dudolgo Pavelt, azért ő sem akármilyen márkanév a "szakmában" :DD

Ja, ő a másik oldal "szakértője" volt, bár mindegy is, gyakorlatilag ezek egy alom.

www.youtube.com/watch?v=GZxXdefHjuQ

ennyi

Kutchek (törölt) 2012.03.27. 09:45:40

@Virág et.: Teljesen törvényszerű, hogy a zalaptörvény, a forint és a gazdaság után most a magyar felsőoktatás áll a "jól szabott öltönyösök" indokolatlan kereszttűzében.

Viktus 2012.03.27. 09:47:42

Ez a magyar politika - sajnos. Igazából az a Fidesz egyetlen szerencséje, hogy Gyurcsány megedzette a népeket az erkölcs tekintetében így az ingerküszöb sokkalta nagyobb ... ez se nagyon érdekli már a birkákat.

Marcellusca 2012.03.27. 09:50:16

Ha ez valóban így áll és megjelentetik a SOTE-s bizottsági tagok névsorát is, akkor ezt követően az összes tud. fokozat pályázónak elég ezt a jelentést és a névsort mellékletként csatolnia a munkájához.
Innentől az összes tud. fokozat megszerzése automatikus, csak be kell nyújtani valami tud. munka jellegű izét. :(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 09:51:37

@Virág et.:

Én már csak arra vagyok kíváncsi, hogy kik azok a professzorok, akik ehhez a nevüket és aláírásukat adják, és hogy tudnak a tükörbe nézni ezek után, vagyis hogy ki a Bizottság tagjai.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 09:53:35

"Az elmúlt évtizedben Magyarországot sokan nevezhették következmények nélküli országnak (...) Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni." - Orbán Viktor, 2012

Éljen Viktor!
Éljen a Párt!
Éljen a Fülkeforradalom!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 09:55:15

@zero: Szerintem azok is így kapták a doktorijukat. Most szolidárisak az elvtárssal, nem kell a balhé...

Transylvanianmixedgrill 2012.03.27. 09:55:44

@zero: Zero, én a helyedben úgy tenném fel a kérdést: kíváncsi vagyok, hogy kik ezek a professzorok, persze csak abban az értelemben, hogy nyilvánvalóan már most márciusban elnyerték az Év Vastagbőre" díjat, tehát voltaképp a díjátadást körülményeit szeretnéd megvitatni velük... ;)

Marcellusca 2012.03.27. 09:56:24

@zero: És a hallgatóik mit szólnak majd hozzá?
Hogyan fogják ezek a prof-ok tovább adni a tudásukat?
Mennyire számítanak továbbra is hitelesnek a diákjaik szemében???

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 10:00:11

@Transylvanianmixedgrill: Szóval szerinted Lázár, Selmeczi, Matolcsy vagy az örök favorit Viktor Viktor nem tudja megdönteni ezt a semmiséget?

Transylvanianmixedgrill 2012.03.27. 10:01:50

Két kérdésem lenne: ha Paja műve nem plágium, akkor mi az? Tessenek már nyilvánosságra hozni egy egyértelmű plágium dokumentumot, hadd lássa a nagyérdemű, milyen követelmények azok, amiket egy plagizált dolgozat megugrott, de Paja műve nem, tehát NEMVOLTPLÁGIUM.

Másrészt ugye: ha Paja műve nem plágium, akkor ezek után a "plágium" szó nyugodtan törölhető a szótárból: ez a fogalmom mától nem létezik, nem értelmezhető Magyarországon.

Tahó Sandokan 2012.03.27. 10:05:27

Tuti találnak benne egy oldalt, amit ő írt, és akkor nem plágium.

Viktus 2012.03.27. 10:05:58

@TaTa86.:

Ő már régen megmondta nem azt kell nézni amit mond ...

Tahó Sandokan 2012.03.27. 10:07:13

@zero: Valszeg olyan neveket találunk majd az aláírók között: Schmit Zoltán, Orbán János, Lázár László, Kövér Lászlóné. (A nevek fiktívek, ha ráhibáztam, bocs)

Kabbe (törölt) 2012.03.27. 10:09:16

értsd: szabad lopni és csalni(mint eddig)

Kabbe (törölt) 2012.03.27. 10:10:24

kik vannak abban a bíráló bizottságban? tudja valaki?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.03.27. 10:11:18

@zero:
Tudod én simán látom hogy az lesz az indok hogy akkoriban egy kidoktori címhez ez is elegendő volt, meg hogy megfelel az akkori szabályoknak, meg hogy tulajdonképpen azzal hogy összeollózta kutatómunkát végzett stb..
Szánalmas...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2012.03.27. 10:11:55

@Transylvanianmixedgrill:
Na megyek gyorsan lefénysmittelek pár oldalt. :)

Viktus 2012.03.27. 10:13:12

@Tahó Sandokan: @dr.dr. Secnir doktor:

Éppen az az egyik nagy probléma az egész ügymenettel, hogy ez kizárt ... hanem bizony rendes doktorok kaptak ukázt, hogy kell ezt lerendezni. Rendszerváltásnak ez is rendszerváltás volt v.merre a szockában is így ment ez 40 évig ...

tarackos 2012.03.27. 10:13:15

Érdekes milyen kevesen akadnak fenn azon, hogy a szupertitkos, megközelíthetetlen bizottság még nem publikált jelentése kiszivárgott. Mert ha így van, akkor nem volt sem szupertitkos sem pedig megközelíthetetlen, ami ezek után komolyan felveti a befolyásolhatóság kérdését, az eljárás tisztességét.

baloo112 2012.03.27. 10:13:23

Ilyen orszag pedig nincs...

kemény keleti kommentelő 2012.03.27. 10:13:29

Nem jár az álamfőnek ilyenkor valami kártérítés?
A jó hírnevét majdnem megtépázták.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.27. 10:15:15

Szerintem simán annyit mondanak majd, hogy nem plagizált, mert csak!!!!
Kb. ennyit lehet ebből kihozni, mivel a napnál világosabb, hogy nyúlta az egészet.

Mr Neanderthal 2012.03.27. 10:15:47

sok sikert azoknak, akik akkoriban doktoriztak és mondjuk véletlenül nemzetközi tudományos projektekben dolgoznak...

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 10:16:03

@Marcellusca dr.: Tesi suli, ott amúgy sem nagyon van oktatás, szóval tök mindegy. Ahhoz, hogy sportszakértő legyél még annyi sem kell, mint egy politikusi pályához.

Na jó, én mentem, meg kell írnom a szakdogámat. 5 perc, jövök vissza. Várjuk, én nem vagyok Viktor seggnyalója... Francba!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.27. 10:16:38

Annyit mondanék, hogy az utolsó kapcsójja le a villanyt!

dr. Ringlósztár 2012.03.27. 10:18:15

@zero:
Hogy, hogy, hát Magyar Nemzet.

[megmondoember] 2012.03.27. 10:18:27

@zero: "Én már csak arra vagyok kíváncsi, hogy kik azok a professzorok, akik ehhez a nevüket és aláírásukat adják, és hogy tudnak a tükörbe nézni ezek után, vagyis hogy ki a Bizottság tagjai."
Nem egyértelmű? Hát olyan emberek, akiknek hasonlóan NemPlagium(tm) volt a doktorijuk, szakdolgozatuk, így egyrészt zsarolhatók, másrészt érdekükben áll a precedens eset megteremtése arra az esetre, ha esetleg mégis elővennék őket meg a fénymásolószalonban született dolgozataikat.

Virág et. 2012.03.27. 10:18:55

@zero: Holnap megtudod. Szemrebbenés nélkül ki fognak állni és az emberek képébe mondják, hogy minden rendben van. A jogos felháborodásra meg jön majd az elmúltnyolcévezés meg a hol volt 2006-ban meg a baloldalitámadás.

A választók minősége határozza meg a politikát és a politikához simuló holdudvart is. Nálunk a választók alacsony minőségűek (olvass bele a Mandiner kommentjeibe), annyira azok, hogy az szerintem még a fideszt is minden nap meglepi. Ehhez alkalmazkodik a kormányzás minősége és a karrieristák is.

BruteForce 2012.03.27. 10:19:04

Ezek alapján az alább esetek lehetségesek:

1) Az előopponensi vélemény kiszúrja, hogy másolás történik, felhívja rá a doktoráló figyelmét. Ekkor a doktoráló szót fogad és módosítja a dolgozatot vagy nem fogad szót és elkaszálják a védésnél. Elfogadott, plagizált dolgozat ebben az esetben nem jöhet létre.

2) Az előopponensi vélemény nem szúrja ki a másolást. A doktoráló figyelmét nem hívják fel rá. A Palivizsgáló-bizottság szerint ez ugye megint csak nem plagizálás.

Szeretném a nagytiszteletű bizottságtól megkérdezni, ezek alapján mikor beszélhetünk plagizálásról?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2012.03.27. 10:19:20

@TaTa86.: Skiccpali is más segget nyalt akkoriban! :)

Nem Penny hajója 2012.03.27. 10:19:57

Remélem a "gerinces" bírálóbizottság névsorát is kiszivárogtatja majd valaki.

gnme 2012.03.27. 10:20:39

semmi gond két év múlva lehet véleményt nyilvánítani

felénk sok a cigány, sok házat kipakolnak fényes nappal, stb. sanszos a jobbik

lehet belépek a jobbik pártba, egyik évfolyamtársam már benne van, elég jól söröztünk régen is a rokiban, szvsz menni fog most is

Finsbury-t valaki? .. jó anyag

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2012.03.27. 10:21:01

:) sajnos most pont melózom, de a pezsgőt már behűtöttük a Srácokkal, este koccintunk! Éljen Pali bácsi, jó egészséget!

W Joe 2012.03.27. 10:21:56

Remélem nyilvánosságra hozzák, hogy kik a bizottság tagjai. Ha erre azt mondják, hogy nem plágium, akkor vegyék el az ő diplomájukat is.
Akkor tényleg igaz lesz, hogy Kommunisták helyett most Fideszisták építik a korrupt egypártrendszert. Következmények nélküli ország.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.27. 10:23:08

@BruteForce: Meg hogy akkor én minek szívtam annyit a szakdolgozataimmal... Ha ez nem plagizálás, akkor elég lett volna letöltenem valamit a netről.

BruteForce 2012.03.27. 10:23:58

@BruteForce: Illetve.
"a tényfeltáró bizottság a disszertációban felhasznált források megjelölését szakszerűtlennek minősítette, ugyanakkor rámutatott arra, hogy ezekre a hiányosságokra már az előopponensi véleményben fel kellett volna hívni Schmitt Pál figyelmét,"

Most azt magyarázzák, hogy "hát igen, a forrásmegjelölés nem volt megfelelő, de Pali erről nem tehet".
Nem értem, tényleg ez volt a vizsgálat tárgya? Hogy megfelelő volt-e a forrásmegjelölés?

W Joe 2012.03.27. 10:24:42

Másrészt akkor mostantól bárki plagizálhat ugye, lehet copy-paste-elni a diplomákat? Mert ha 225 oldalból 213 másolása nem plágium, akkor semmi sem az. Schmitt Pál szégyent hoz a hazára, rontja a magyar felsőoktatás hírét.

rohejorszaga · http://rohejorszaga.blog.hu 2012.03.27. 10:25:27

Azt hiszem, hogy tényleg a röhej országa lettünk.

Viktus 2012.03.27. 10:25:51

@gnme:

Belépni nem jó ötlet az is messziről szép csak ...

2012.03.27. 10:26:07

@Transylvanianmixedgrill:
Egyértelmű, hogy nem volt plágium:
a bizottság megállapítja, hogy SP nem ismeri a plágium szó fogalmát
a bizottság megállapítja, hogy a dolgozat tele van helyesírási hibával, tehát saját iromány
a bizottság megállapítja, hogy mivel SP mind a mai napig nem tudja leírni helyesen a plágium szót, így azt el sem követhette.

zupasta · http://mikor-melyiket.blog.hu/ 2012.03.27. 10:27:47

Magyarul "szakszerűtllen", de csak akkor lenne baj, ha az opponens szólt volna, hogy "főnök úr, ezt mégsem kéne?"

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.03.27. 10:28:00

"Az elmúlt évtizedben Magyarországot sokan nevezhették következmények nélküli országnak (...) Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni." - Orbán Viktor, 2012

Lemaradt:

KIVÉVE A GYEVI BÍRÓT!

dukeekud 2012.03.27. 10:29:21

Na az mszp megint jol beegett a nevetseges vadjaival.

genyamagyar 2012.03.27. 10:30:11

Gondolom, hogy a Nagytiszteletü Bíráló Bizottság írásban is közli véleményét Schmitt doktoriáról.
Kérdésem: ezt vajon ők írják-e, vagy csak egyszerűen másolják egy hasonló témájú bolgár anyagból?

genyamagyar 2012.03.27. 10:31:02

@dukeekud: HVG = MSZP? Nemmondod???!!! :-))))))

genyamagyar 2012.03.27. 10:31:41

@vladys73: És hun volt az a glória? Sehol!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.03.27. 10:32:01

@Virág et.: Mitkeresoszkóawizzairben!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 10:32:10

@W Joe: Félre érted.
"az 1992-ben hatályos jogszabályoknak és az egyetemi szabályzatnak megfelelt"
Tehát te most és más sem plagizálhat.

genyamagyar 2012.03.27. 10:32:38

Én bízok benne, hogy előbb-utóbb lesz egy kormányváltás, és akkor előveszik a bírálókat, mondjuk hazaárulás vádjával.

fg56 2012.03.27. 10:32:48

@Virág et.: sajnos teljesen igazad van: a magyarok többsége politikai analfabéta, seggnyaló majom, aki ha egy embert kiválaszt és kinevez jónak, akkor az bármit megtehet - hazavághatja az egész országot, leépítheti a domokráciát, bolsevik módszerekkel kormányozhat: akkor is jó marad, miközben a másik "oldal" pedig bármilyen jót tehet (emelheti a fizetéseket, a nyugdíjakat, ingyenes utazási kedvezményeket vezethet be), ő marad a gonosz hazaáruló. Betegek az emberek - sajnos tanult, gondolkodni elvileg tudó magyarok is ritka primitíven tudnak viselkedni, ha az általuk imádott vezér dicsőítéséről van szó. Így aztán szabad jelzést kap a következő 100 évre az Európában már régen nem kompatibilis nemzeti szocialista, populista (lusta) gondolkodás. Magyarország pedig a történelem szemétdombján végzi.

Kutchek (törölt) 2012.03.27. 10:32:56

A legszebb az lenne, hogy miután felmentik dr. Schmitt Pált az aljas plágium vád alól, akkor jelentkezik egy faszi, aki bevallja: ő írta Pali doktoriját, 10.000 Ft-ért /ami nagy pénz volt akkoriban/. És az "eredeti" verzió még ott van a régi 386-os gépen!!! Plusz még egy kazi is lenne, amin Pali feldiktálja a saját 7 oldalnyi gondolatait.

genyamagyar 2012.03.27. 10:34:40

@fg56: "sajnos tanult, gondolkodni elvileg tudó magyarok"

Helyesen: "sajnos tanult, gondolkodni elvileg tudó magyarok" már rég elhúztak valami kultúrhelyre.

W Joe 2012.03.27. 10:35:53

@vladys73: Ez 1992-ben is plágiumnak számított. Sőt, általánosságban akkor még szigorúbban bírálták a diplomákat, nem volt ekkora tömegtermelés. Ez egy sima diplománál se lett volna elég, a más munkájának ellopása, és sajátként feltüntetése akkor sem jogosított kisdoktorira. Aki azt mondja, hogy igen, az hazudik.

genyamagyar 2012.03.27. 10:36:14

Bízok benne, hogy a bírálok neveit, fényképeit valaki felteszi az Indexre.

Pretoryan 2012.03.27. 10:36:32

Ha nem lesz plágium, akkor egyetlen huszárvágással tönkreteszik a magyar felsőoktatást, ez tény, ez a veszély. Az azóta mo.-n szerzett diplomákat azonnal negligálhatja ez a döntés. :-(

BlogMeister 2012.03.27. 10:38:00

A Fidesz nevesincs emberei mit csináltak? (Már ha egyáltalán voltak.)
-A források megjelölése szakszerűtlen volt, miért nem figyelmeztette rá az opponens? Tehát most ő a hibás, nem Gyurcsány. (Most kihagyták ebből az ügybőll, szerencsére.)
- A 255 oldalból miért egyezik 213, ezt kihagyták belőle. Ez nem ide tartozik. (!)
-Tehát Schmitt nem pagizált, ezentúl erre hivatkozunk, ellenzék meg fogja be a pofáját.
-Schmittet most két hétig elküldjük a világ túlsó végére, addig elcsitul az ügy.
Mindenki befoghatja a pofáját, nem is volt rossz ez a téma, addig sem az IMF-EU tárgyalásról dumáltatok. Jó ott az a török módszer!!!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 10:38:04

@W Joe: "Aki azt mondja, hogy igen, az hazudik."
Welcome to the real world Neo.

Is 2012.03.27. 10:39:43

Innentől lesz könnyű diplomamunkát írni. Bemásolom valahonnan a megfelelő anyagot, majd pár oldalon keresztül hadoválok róla.
Az igazán bátrak pedig még tovább egyszerűsíthetnek: Forrásmunka bemásol, majd a végére a megjegyzés: Így van, osztom a véleményt...

Pan Modry 2012.03.27. 10:39:57

Asszem lekopizom Stephen Hawking muveit es jelentkezek doktorira elmeleti fizikabol..

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 10:40:22

@fg56: "(emelheti a fizetéseket, a nyugdíjakat, ingyenes utazási kedvezményeket vezethet be)"
Lol! Gyurcsány erről kicsit másképpen beszélt Őszödön. Nem hallottad még?

Nem Penny hajója 2012.03.27. 10:40:30

Valamit marhára nem értek. Ha a dolgozata nagy részét egy az egyben átvette, akkor plagizált? Igen.
Most akkor ebből a szempontból totálisan lényegtelen, hogy ezt annak idején észrevették-e, vagy sem. Azt meg ne mondják már nekem, hogy az akkori szabályozás nem tiltotta a plagizálást, szép is lenne.

CSENDES 2012.03.27. 10:40:45

@Modor Tibi: Ki a rosseb mondta, hogy ne éljen Pali bácsi? De, hogy milyen mocskos ez az ország, attól felfordul az ember gyomra.
Ezen túlmenően pedig nem kell hülyének nézni az értelmiséget.
1992. előtt sem adtak olyan könnyen még kisdoktori címet sem. Legalábbis a nem csókosoknak.
Ez a hulladék pedig elvileg már megírt egy szakdolgozatot is a közgazdasági egyetem belkereskedelmi szakán. Megnézném szívesen annak a helyesírását is.

Kanadai Kókuszmenyét 2012.03.27. 10:40:53

A Magyar Nemzet honnan veszi az eredményt, ha a bizottság csak holnap számol be? Attól függetlenül, hogy mondjuk formailag megfelel az akkori követelményeknek, a tartalma még lehet plágium. Egyébként meg felőlem mondhatnak akármit. Ha 225 oldalból 213 szó szerint egyezik akkor az plágium! Ha ez nem az akkor semmi...

acel 2012.03.27. 10:41:47

@Kutchek:
Mit gondolsz hogyan pattant ki az ügy? Ki az aki ismerhette mind a két munkát és tudta hol kell az eredetit keresni? Nem hinném hogy csekkolták a doktorit és kiszűrták az egyezést a google-val. Vaklakinek a szakmából kellett felnyomia dokto urat.

2012.03.27. 10:42:02

Igazán nem szabad a Fideszt hibáztatni az egészért. Nyilvánvalóan független a bizottság, milyen lenne már, ha kézivezérelnék őket, hogy ítéljék el Schmittet, ahogy helyes, nem? A független szakértők döntöttek, tessék elfogadni.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 10:42:05

@Pan Modry: Én lestoppolom Einstein. :D
@Is: Látom te sem érted, téged megb*sznak, mert ez csak 92'-ben az adott egyetemen volt szabályos.

Ironfist 2012.03.27. 10:42:17

Hmm, úgy hallottam hollandiában van lehetőség magyar nyelven tanulni. Ha igen, akkor amint letelik a passzív félévem, inkább oda jelentkezem. Ha azt hozom fel indoknak, hogy nem szeretnék olyan gyanúba keveredni a világon sehol, hogy csalással szereztem a diplomám, az csak elég lesz, ha a tanulmányi követelményeknek is megfelelek, nem?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.03.27. 10:43:25

@vladys73: Ez hülyeség. Nem felet akkor sem meg, és most sem.

genyamagyar 2012.03.27. 10:43:39

@TaTa86.: "(emelheti a fizetéseket, a nyugdíjakat, ingyenes utazási kedvezményeket vezethet be)"

A tények makacs dolgok. Ezek bizony megtörténtek. Hol éltél akkor? Bangladesben?

acel 2012.03.27. 10:44:04

92-ben ugyan ki szóllt volna hogy ne kapjon egy olimpia bajnok doktorit az elért érdemei alapján? Szerintem sokan akkor elnézőek lettek volna ebben az ügyben.

Lencsés István 2012.03.27. 10:44:15

SCHMITT PÁL nem plagizált , na ezt hogy magyarázza meg az aki már lehozta a hazugságot , köztük ti is hm ? :O Anonimok , ebből már nem jöttök ki jól .... :) ;) :D

taecleau 2012.03.27. 10:44:21

Na, csak kimosták a szarból a vén hülyét. Két hónap kellett hozzá, de megérte.
Gondolom ezután kétszázezermilliárdra perelik a HVG-t amit H. Tünde meg is ítél majd nekik.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 10:45:19

@Prof. Dr. Ásó[Mosó]Maci: "1992-ben hatályos jogszabályoknak és az egyetemi szabályzatnak megfelelt" Nekik mond, ne nekem.

sárkányfő 2012.03.27. 10:46:50

Plágiumbotrány -> bizottságosdi -> elkenés
Ügynökbotrány -> bizottságosdi -> ?

:)

KevinMulder 2012.03.27. 10:46:50

Innentől kezdve bárki megírhatja bárki más disszertációját :(

genyamagyar 2012.03.27. 10:46:53

@taecleau: "Na, csak kimosták a szarból a vén hülyét."

Ahogy olvastam, a tisztiszolga ia ezt tette vele Svájcban. Persze, ez csak rosszindulatú pletyka.

CSENDES 2012.03.27. 10:47:02

@ColT: A netről nem szabad letölteni, mert Pali bácsi szerint azért kizárt, hogy "copy paste" volt a dolgozata, mert az ő dolgozatát nem számítógépen írták.
Ha csak az idióta megszólalásait veszed figyelembe, rájöhetsz, hogy nem csupán doktorit nem érdemel, de egyébként (nem mellesleg) olyan mély a színvonala a nyilatkozatainak, hogy az már szánalmas. Nyilván az SMS és a Fax közötti különbség képzésével is gondjai vannak, nem úgy mint ME-ünknek, aki már "ezen is" túl jutott, így szellemileg viszonylag közel állnak egymáshoz.

Mérges 1234 2012.03.27. 10:48:38

Na megjelent már valami Fidesz birka, hogy megvédje ezt az újabb szarságot????

90% szószerinti másolat, és nincs plágium, hát szép...

baliquez 2012.03.27. 10:48:47

Hátasztán álomfőjének palizálása nem számít, egyébként meg elmútnyócév, osztjónapot.

ELMÚLTHUSZONNYÉGYÉV! Valódi rendszerváltást!

Namely 2012.03.27. 10:49:51

Ha nem bűnös, akkor ha 225 millióból ellopok 213 milliót, akkor az nem bűn. Persze, csak ha a Fidesz-Magyar Tolvaj Szövetség tagja vagyok.
Holnap megyek belépni...

CSENDES 2012.03.27. 10:50:52

@acel: Nem a szakmából nyomhatták fel a történet szerint, viszont a kutatómunka megvolt, ezért szerintem jár a doktori is, a kutatómunka okán (sőt mai jobbos nézet szerint Pulitzer is a doktori mellé) , ha már Pali bátyánknak járt, hiszen ő is (fel)kutatta Bulgáriában, Németországban stb.

Mérges 1234 2012.03.27. 10:51:15

@Lencsés István:

Te tényleg ennyire hülye vagy?????? Komolyan mondom, sajnállak.

Igen, nem plagizált már az MNO megírta.

Annak idején ims megírta a népszabi, hogy legyözzük az imperalistákat???? Azt is beszopták sokan.

B+ 230 oldalból 210 szó szerinti másolat, de ez nem plágium?????
És te beveszed.

Vedd már észre átbasztak, de nagyon csúnyán.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 10:51:20

A legnagyobb kárt az okozza, hogy innentől kezdve külföldi szaksajtó meg fog kérdőjelezni sok másik magyar tudós hitelességét.

Nagyon remélem, hogy ez így nem igaz, és csak a MN buzgálkodik.

sárkányfő 2012.03.27. 10:51:20

@zero:
Ha én a Bizottság tagja lennék, teljes lelki nyugalommal néznék a tükörbe. Nyilván van családjuk, vannak gyerekeik, akiket etetni kell. Ha igazat ítélnek, bukják az állásukat, az egzisztenciájukat. Megvan a morális felmentés.
Nem megzsaroltakon kéne számon kérni a döntésüket, hanem a zsarolókon...

Egyébként meg fideszes kormánynak lehet államosítani, fideszes oligarchának lehet közpénzt lenyúlni, fideszes funkcionáriusnak lehet diplomát lopni.

Fideszes = törvény felett álló

taecleau 2012.03.27. 10:51:46

@Doubledecker: nem szó szerinti, mert az eredeti más nyelven van! Gondolom a nyelvvizsgáit is erre a szép hosszú fordításra kapta, de ez most ugye nem volt a vizsgálat tárgya..

Pretoryan 2012.03.27. 10:51:59

@Lencsés István: "SCHMITT PÁL nem plagizált , na ezt hogy magyarázza meg az aki már lehozta a hazugságot , köztük ti is hm"
Hát azért ez nem annyira nehéz megmagyarázni! Kilóra megvették / megfenyegették a vizsgálóbizottság 1-2 tagját (fidesz szokás szerint, jó kis maffia módszerekkel)! Azért nem kell ahhoz egyetemi végzettség sem bizottság, hogy ha egy szakdoga 98% fordítás, akkor az plágium, ha én így adtam volna be a szakdogámat akkor úgy kivágnak a védésről mint macskát sz@rni!

sárkányfő 2012.03.27. 10:53:49

@Virág et.:
"A Fidesz egy valamit megtanult az elmúlt két évben: a szavazóit SEMMI nem zavarja. Bármit csinálhatnak, aztán annak az ellenkezőjét is, a szavazók maradnak. Olyan ez, mint egy szekta. Ilyen közönség mellett tényleg akármit megtehetnek."

+1

Pékszakállú Henceg 2012.03.27. 10:54:48

Ez bazdmeg, ez mindennek a teteje! NEM VOLT PLAGIZÁLÁS 225 OLDALBÓL 213 OLDALT MÁSOLNI?! Nem baj, a fideszbirkáknak úgyis mindegy, majd a következő birkameneten felszenteli valamelyik seggnyaló egyház pedofil papja.

LAVÓRVAGÁNY 2012.03.27. 10:55:12

Tudni lehetett előre, mi lesz az eredmény. Aki ezen meglepődik, na az a hülye.

finalNmbr 2012.03.27. 10:57:21

Inkább takarodj el dolgozni minthogy ilyen szarokat írsz a zsidó pajtásaidnak..

sárkányfő 2012.03.27. 10:57:28

Van egy tippem :)

Holnap, mikor kihozza a Bizottság, hogy Pali bá' nem is egy tolvaj, na akkor fog előállni a HVG a maradék 10 oldallal, hogy annak mi a forrása :)

Olyan nincs, hogy valakik ellopkod 230 oldalt, aztán meg 10-et meg hozzáír. Értelmetlen is, meg nem ilyen az emberi természet. Aki lop 90%-ot, az már simán lop 100%-ot is. És ha a HVG-nek van egy kis gógyija (és van), akkor pont a felmentés napjára időzíti a lebuktatás utolsó felvonását :)

Mérges 1234 2012.03.27. 10:57:28

@sárkányfő:

Na ja szép bizonyítványt adnak a szavazóik kezébe. AZ MSZP szavazó tábora legalább levonta a megfeleő következtetést, de ezek nem képesek levonni.

Ezt is beszopják, reggel a Petőfin már úgy szólt a hír, hogy a mocskos HVG és a mocskos Index korbácsolta fel a plágium vádat alaptalanul.

Én a HVG helyében leközölném mindakető művet, szószerint, aztán döntes el mindeki maga. Mondjuk, aki nem hülye az pontosan tudja mi az ábra, a Lencsés féle idióták, meg el sem olvassák, mert megvannak róla győződve, hogy hazugság az egész.

Szép ország, szép népe.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.27. 10:58:18

@Namely: Nagy arrafelé mostanság a tolongás, nem biztos hogy odaférsz...

Kabbe (törölt) 2012.03.27. 10:59:55

....holnaptól a Föld lapos és 2 db teknős tartja a hátán. mert csak.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 11:00:32

@genyamagyar: Hadd válaszoljak kedvenc miniszterelnököd szavaival. Úgy érzem ő mégis kompetensebb a témában, mint én vagy te.

"Elqrtuk. Nem kicsit. Nagyon. Az elmúlt 4 évben nem csináltunk semmit. Semmit, azon kívül, hogy visszahoztuk a szarból a választást. Mondjatok egy jelentős kormányzati intézkedést!"

A tények valóban makacs dolgok, ha te visszasírod Gyurcsányékat pont ugyanakkora zombi vagy mint a fideszfanok.

Pékszakállú Henceg 2012.03.27. 11:00:43

@nmy: Zsidózni már tudsz, de gondolkodni nem. Ostoba!

exdr.posthumus incathedra deBill Vérmókus (törölt) 2012.03.27. 11:01:44

Kíváncsian várom, a Canon mikor jön ki a by Schmitt Pál típusjelű másológépével.

Egyéb javaslatom: A plágium szó száműzése a magyar nyelvből, helyette a pálium szó bevezetése, mely a NER szellemének tökéletesen megfelel, és egyben áthallást is kelthet parlamentünk eddigi legdicsőbb törvényének elismeréséhez, a szabad pálinkafőzéshez is.

És a "bepalizás" szó is űj értelmezést nyerhet.

Egyéb javaslatom: A továbbiakban minden doktorit író emberke - függetlenül a tárgytól és témától, - disszertációként adja "nagyrabecsült" elnökünk munkáját saját néven, azzal a feltétellel, hogy "köteles" példányként, köszönőlevéllel tartzik egy vastagbőrbe kötött példányt az ötletgazdának megküldeni.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.27. 11:02:04

"hiányosságokra már az előopponensi véleményben fel kellett volna hívni Schmitt Pál figyelmét, ez azonban nem történt meg.""

Előopponens monnyon le! Sőt, bogár csávó monnyon le. Ja, ő már nem...

Egyébként meg posztumusz.... ;)

finalNmbr 2012.03.27. 11:02:10

@Pékszakállú Henceg: Ja a zsidózás = ostobaság. Értem.

jozsiahorgasz 2012.03.27. 11:02:11

Remélem közösen megünnepeljük a döntést, ha Elnökünk végre hazatér. Csak hogy érezze a szeretetünket és a beléje vetett osztatlan bizalmat.

Link Elek 2012.03.27. 11:03:04

ne hivjatok mar ezzt af ostalicskat Mo koztarsasagi elnokenek. ez csak a fidesz seggnyaloja. igy is kell kezelni

acel 2012.03.27. 11:04:01

@CSENDES: Mégis mit mond a fáma az eredetről?

genyamagyar 2012.03.27. 11:04:23

@sárkányfő: "És ha a HVG-nek van egy kis gógyija (és van), akkor pont a felmentés napjára időzíti a lebuktatás utolsó felvonását :) "

Nincs jelentősége: ha 230 oldal másolása nem plágium, akkor 240 oldalé sem.

1kutya 2012.03.27. 11:04:34

már várom, mikor perelik be csilliárdokra a hávégét...

Tímár Mihály 2012.03.27. 11:04:40

Most akkor vissza kell adnom a doktori címemet, mert én magam írtam a doktorimat?

Még egy középiskolai házidolgozatnál is elvárás, hogy saját maga írja az ember! Egy egyetemi dolgozatnál ezért először meghúzzák az illetőt, második esetben kirúgják!

exdr.posthumus incathedra deBill Vérmókus (törölt) 2012.03.27. 11:04:55

Ja igen... és én a magam részéről erősen gondolkodom, a rendelkezkezésemre álló 3 diploma NER szellemében történő, kibocsátó részére történő visszaszolgáltatáásról, tekintettel arra, hogy ezeket, a ma már szitokszóként is aklalmazható becsületes és önálló tevékenységgel szereztem, így valószínűleg érdemtelenül jutottam hozzá.

Uraim! El lehet kezdeni hányni. Daedelon a legközelebbi patikában kapható.

pástétom 2012.03.27. 11:05:18

Innentől szabad a plágium. Ha 10 mondatot másolsz be valahonnan akkor is, ha az egész szakdolgozat v. doktorid anyagát lopod, akkor is.

Ez a logikus következmény.

smartdrive 2012.03.27. 11:05:59

az egy dolog, hogy holnap lehúzza magát a vécén a rezsim, de hogy az egyetem önként és dalolva követi, az azért érdekes

Mérges 1234 2012.03.27. 11:06:01

@TaTa86.:

Nagyon egyetértek.
Normélis becsületes ember, megveti mind a Fideszt mind az MSZP, sajnos más meg nincs.

A Fidesz meg lassan túlnő az MSZP......

Rémálom ez az egész.

Annyira faszok, félre tették volna a Palit, a végén jobban jöttek volna ki belőle, miért gondolja minden politikus, hogy a hazudozás az egyetlen járható út?????

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 11:06:38

@Tímár Mihály: "Most akkor vissza kell adnom a doktori címemet, mert én magam írtam a doktorimat?" - szerintem nem szükséges, feltéve, hogy megvásárolod azt a remek minőségű pólót, amit most eladásra kínálok Neked! Fehér színű, mindössze 36.000.-Ft, az elején nagy piros betűkkel a BALEK szó olvasható, a hülyének is megéri. Ugye kell? :DDDD

exdr.posthumus incathedra deBill Vérmókus (törölt) 2012.03.27. 11:06:39

Ja igen... és én a magam részéről erősen gondolkodom, a rendelkezkezésemre álló 3 diploma NER szellemében történő, kibocsátó részére történő visszaszolgáltatáásról, tekintettel arra, hogy ezeket, a ma már szitokszóként is aklalmazható becsületes és önálló tevékenységgel szereztem, így valószínűleg érdemtelenül jutottam hozzá.

Uraim! El lehet kezdeni hányni. Daedelon a legközelebbi patikában kapható.

Mindenesetre az ítélet elől Palibá elég messzire futott Szöulba:-)

genyamagyar 2012.03.27. 11:07:29

@TaTa86.: Ne terelj: megtörtént ez az "elmúlt nyóc évben" vagy sem?

""(emelheti a fizetéseket, a nyugdíjakat, ingyenes utazási kedvezményeket vezethet be)"

Nos?

(Ugye, hogy nem érted az öszödi beszédet?)

dr. Nyalonc Pál 2012.03.27. 11:07:57

@nmy:

Pontosan így van ahogy mondod, ennél tökéletesebben meg se fogalmazhattad volna! Na most húzzhatsz dolgozni.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.27. 11:08:04

Dr. Frady Endre:
APÁM TYÚKJA

Ej mi a kő! tyúkanyó, kend
A szobában lakik itt bent?
Lám, csak jó az isten, jót ád,
Hogy fölvitte a kend dolgát!

Itt szaladgál föl és alá,
Még a ládára is fölszáll,
Eszébe jut, kotkodákol,
S nem verik ki a szobábol.

Dehogy verik, dehogy verik!
Mint a galambot etetik,
Válogat a kendermagban,
A kiskirály sem él jobban.

Ezért aztán, tyúkanyó, hát
Jól megbecsűlje kend magát,
Iparkodjék, ne legyen ám
Tojás szűkében az apám.

Morzsa kutyánk, hegyezd füled,
Hadd beszélek mostan veled,
Régi cseléd vagy a háznál,
Mindig emberűl szolgáltál,

Ezután is jó légy, Morzsa,
Kedvet ne kapj a tyúkhusra,
Élj a tyúkkal barátságba’...
Apám egyetlen jószága.

(törzsanyag: Alekszander Petrovics barguzini fogoly diplomamunkája)

belekotty 2012.03.27. 11:08:10

@Virág et.: "Komolyan gondolod, hogy lehozza a Nemzet címlapon, ha nem tudja előre 100%-ra az eredményt? "- Simán. Még akkor is ha az ellenkezőjét tuggya.

Pékszakállú Henceg 2012.03.27. 11:08:37

@nmy: Nem a zsidózás miatt vagy ostoba, a zsidózás csak az ostobaságod egyik következménye.

dr Smittpálelnökúr 2012.03.27. 11:10:31

Kollégák, én írtam egy verset, az a címe, hogy Nemzeti dal.
Holnap pedig elkezdek írni egy drámát, a címe az lesz: Az ember tragédiája.

Mekkora király müvész vagyok!

Mérges 1234 2012.03.27. 11:10:49

@genyamagyar:

"Nincs jelentősége: ha 230 oldal másolása nem plágium, akkor 240 oldalé sem."

:D:D:D:D

NAgyon igaz, egy ilyen "jogálamban", mint a miénk, természetes az eredmény.

Nem plágium és kész, aki ezt nem hiszi, az egy hülye.....

sárkányfő 2012.03.27. 11:11:52

@Tímár Mihály:
Hehehe, te saját magad írtad a doktoridat? Tudod mi vagy te? Egy balek... hahaha.

Tapogatott Kukorica 2012.03.27. 11:12:40

225 oldalbol 12 sajat szoveg (legalabbis nem bizonyithatoan masolt). Ez kb. 5%.

Nekem nem azzal van a bajom, hogy megjelolt-e forrast vagy ilyenek (bar ezt az 5%-ot sehogyan sem lehet magyarazni), hanem Magyarorszag legfobb emberenek erkolcsi kvalitasai, amik miatt o lehet a koztarsasag feje. Tehat az erkolcsileg feddhetetlen elet stb. Ha az o gyomra beveszi ezt es nem erzi ugy, hogy ez az 5% minden oldalrol nezve ordas nagy pofatlansag es nem melto egy ilyen poszthoz, ill. az orszaggyules szerint is ez rendben van (tehat nem formailag, hanem moralisan), akkor ott kurva nagy gondok vannak.

Ha egy masik esetben, mas koztarsasagi elnokrol kiderulne, hogy nem jelolte meg rendesen a forrasokat, de a 225-bol mondjuk 200 oldal a sajat gondolata, akkor azt mondom, rendben, kap egy kokit vagy sallert, de annyi belefer. Ha nekifekszik es 110%-on porog, akkor egy ilyen formai hiba "beleferne". De 5%? Azmiaz?

Kutchek (törölt) 2012.03.27. 11:13:16

@belekotty: "Elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet!"

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.27. 11:13:19

@Seduxen: Én gondolkodom a rendelésen, magam írtam az összes kis- és nagydolgozatomat, olvasónaplómat, érettségimet, zéhámat, diplomamunkámat.
(meg aztán jó lesz az a póló akkor is ha valami nagyon csúnya dolog történik a Milan elleni meccsen...)

sárkányfő 2012.03.27. 11:13:38

@dr Kangörény:
Stipi-stopi a Rómeó és Júlia az enyém! Meg a Zabhegyező is! Ja, és én találtam fel a relativitás-elméletet is!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.03.27. 11:14:21

Nem értem, mit fanyalogsz. Volt 12 oldal saját munka is.
Egyébként meg attól tartok, hogy a bizottság tagjai saját jól felfogott érdekükben döntöttek úgy, hogy ez nem számít plágiumnak. Elvégre senki se akar doktorival Fedél Nélkült árulni.

Nowhere 2012.03.27. 11:15:32

Itt a jelentés: Schmitt plagizált, de doktor marad

hvg.hu/itthon/20120327_schmitt_jelentes

Luzercica 2012.03.27. 11:16:22

Sajnos előre lehetett borítékolni, hogy nem találnak semmit. Mindenki fél. Ez egyértelmű. A kérdés az, hogy ebben az állati nagy jogállamiságban kinek hihetünk, ha a legfőbb közjogi méltóság egy kalap ...t sem ér?

ursus artos 2012.03.27. 11:16:28

@BruteForce: "Most azt magyarázzák, hogy "hát igen, a forrásmegjelölés nem volt megfelelő, de Pali erről nem tehet"."
Tévedés: azt magyarázzák, hogy tehet, mert a megjelölés szakszerűtlen volt. Azaz neki kellett volna szakszerűen megjelölni. tehát ő tehet róla. Mindazonáltal az opponensnek valóban az az egyik feladata, hogy ezeket a hibákat kiszűrje... Mármint a formai hibákta . És hát persze a tárgyi tévedéseket...

georgie58 2012.03.27. 11:16:32

Ha egy tolvajról kiderül, hogy lopott ezelőtt 20 évvel, de a lopás akkor még nem volt bűncselekmény az akkor fennálló törvények szerint, akkor a tolvaj nem tolvaj .... Vagy mégis ??
Szégyen ez úgy, ahogy van.
Megy a szerecsenmosdatás és persze a Zemberek embere szarik majd lemondani, sőt, majd még ő lesz iszonyúan megsértődve, hogy lopott. Már Seoul-ból replikázni fog holnap, majd meglátjátok !
Bravó Pali, bravó fidesz !! Hová lejjebb még ?

KevinMulder 2012.03.27. 11:16:33

@acel: Valaki elővette a szakdolgozatot (hiszen mindenki kiveheti a könyvtárból) Megnézte a forráslistát, pár oldalt olvasott innen-onnan és összeállt a kép. (Főleg a táblázatok és diagramok árulkodhatnak)

zsebatya 2012.03.27. 11:17:27

@nmy: Figyu, magyar parasztcsaládból jöttem e világra, nagyapám Gödöllőn Horthy parádéskocsisa, udvartisztje volt, innen üzenem neked, menj a kurva anyádba, te zsidózó senki!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 11:18:28

@Doubledecker: Mert lusta, sz*r emberek, akik egyszerűen így szocializálódtak. A hazugság és a korrupció nekik már nem is eszköz valaminek az elérésére, hanem életstílus.

Simán lehetett volna találni egy simulékony, de valamilyen tartással mégis bíró KE-t, akinek nincs komcsi múltja, nem plagizált és nem kezd el rajta röhögni az egész ország mikor megszólalt. De nem. Orbánnak Schmitt kell, mert csak.

Egyébként amíg nincs ellenzék, addig szabadon csinálhatják. Az MSZP ugye kilőve, mert pont ugyanilyen posztkomcsi söpredék. (Különben is, mi lenne ha átvennék a hatalmat? 4 év múlva úgyis jönne Orbán vissza.) A Jobbik kilőve mert nem hajlandóak a kamaszkorból kinőni. Az LMP kilőve mert egy 7%-os budapesti rétegpárt.

finalNmbr 2012.03.27. 11:19:34

@zsebatya: Te sem vagy valami túl okos, igaz?

[megmondoember] 2012.03.27. 11:20:51

@Lencsés István: Jól van, Pistike fiam, leülhetsz. Egyes.

A kérdés nem az ill. senki nem azon izgul, hogy Plagi bácsi palizált -e, hanem az, hogy a nagyérdemű biztosság egyrészt elismeri -e ezt a megdönthetetlen tényt, másrészt, hogy milyen agyafúrt magyarázatot talál ki majd annak megindoklására, hogy miért is nem bűnös Plagi bácsi, és miért mást terhel a felelősség.

Annak eldöntéséhez ugyanis, hogy 225 oldalból 213 másolása forrásmegjelölés nélkül plágium -e ill. hogy egy ilyen arányú "hozott anyagból" (akár forrásmegjelöléssel) összeollózott írás jogosíthat -e bármilyen alacsony fokú oktatási fokozat megszerzéséhez, nem kell bizottság. Ezt minden 80-as IQ feletti ember meg tudja állapítani, és maximum csak ez az értelmi szint alatti fidesznyikeknek van szükségük arra, hogy ezt egy bizottság megmondja nekik, mert ők maguk sajnos túl hülyék az amúgy nyilvánvaló tények felismeréséhez is.

zsebatya 2012.03.27. 11:21:10

@nmy: Három diploma, ötven év tapasztalat. Nem vagy párbajképes

dr. pretender 2012.03.27. 11:21:11

@Nowhere: 1157 oldalból áll a jelentés a közlemény szerint

Laarson 2012.03.27. 11:21:17

@nmy: nálad biztos okosabb :)

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 11:22:45

@Nowhere: Én a HVG helyében nagyon alaposan utánaolvasnék annak a jelentésnek! Ki tudja, hány oldalt másoltak abból az 1100ból!

finalNmbr 2012.03.27. 11:23:19

@Laarson: És erre miből következtetsz?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.03.27. 11:24:31

A jogfolytonosság elve működik az oktatás terén? Tehát innentől kezdve ha valaki bead egy arányaiban ugyanennyi saját gondolatot és másolást tartalmazó munkát akkor azt el lehet-e majd utasítani plágium vádjával? Veszélyes játék ez, pikkpakk aláássa a diploma eszmei értékét, mondjuk a fityesz annyi mindent aláásott meg tönkretett már az elmúlt két évben, hogy ez csak egy újabb tétel a sorban.

lecsó kolbász (törölt) 2012.03.27. 11:25:26

@TaTa86.: És ezzel a kör be is zárult :(
Esküszöm, Sziszifusznak könnyebb dolga
dolga van azzal a kurva kőgolyóval, mint
nekünk elfogadható politikai erőt találni
a hazai palettán.

Lencsés István 2012.03.27. 11:25:34

@Doubledecker: Az a hülye aki mondja anonim ! :) ;) Már a 168 óra is megírt , szóval erről ennyit ! :) ;) Ha rövidítesz , azt ugye tudod hogy az is a szinted mutatja ? :) ;) :D A kultúrád " meg csapkodja .... Ezek után már tök mindegy mit mondasz , nem másolta ez az igazság , ebbe ha beledöglesz akkor sem tudsz változtatni ! :) ;)

@Pretoryan: Jaj annyira tudtam hogy ez a " kilóra megvették " mai duma jön . A tény az hogy nem plagizált , a többi csak duma és belemagyarázás . :) ;) A FIDESZ nem szokott olyan módszereket alkalmazni , amikről te itt írogatsz , azért mert fáj az igazság , nem kell ám újra hazugságokat terjeszteni ! :) ;) A " kultúrád " csapkodja ....

Egyéves Önkéntes 2012.03.27. 11:25:44

@Virág et.: na de akkor miért titkos bizottság meg tökömtuggyami, ha a határidő előtt címlapon lehet?

Laarson 2012.03.27. 11:26:41

@nmy: a zsidózásból. Ilyet csak a hülyék szoktak csinálni.

Nowhere 2012.03.27. 11:27:16

"A Tényfeltáró Bizottság jelentése szerint Schmitt Pál a szövegben sehol sem használta a forrásmunkára vonatkozó közvetlen utalást: így nem használt idézőjeleket, szövegközi szerzőnév megadását, lábjegyzetet vagy végjegyzetet. A Bizottság szerint ez azért zavaró, mert ugyanakkor az értekezés végén az irodalomjegyzékben feltüntette a felhasznált műveket."

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.27. 11:27:23

@vladys73: A fontos hogy enyém a Biblia, Harry Potter, Star Wars, Himnusz, Szózat, Születésnapomra és a gravitációs- illetve játékelmélet, a többin tőlem marakodhattok.

dr. pretender 2012.03.27. 11:28:25

kb. azt írja a bizottság, hogy igen, plagizált, de erre az egyetem nem hívta fel a figyelmét, így SP azt hihette, hogy "értekezése megfelel az elvárásoknak"
mindezt miután leírják, hogy 15 oldal egy az egyben lopás, további 180 pedig részlegesen egyezik a bolgáréval :D

finalNmbr 2012.03.27. 11:28:52

@Laarson: Ez mindent megmagyarázott

Lencsés István 2012.03.27. 11:28:58

@[megmondoember]: Te anoniman ne becézgessél , mert nagyon rosszul jársz ! :@ A fiad meg pláne nem vagyok , ennyire ne fájjon már a tény , meg az igaz ! :) ;) Rövidítés egyenlő szint alattiság ! :) ;) Ilyen ember nem létezik hogy plagi bácsi , tiszteld meg hogy legalább neki van neve , személyisége , azért mert te meg sok más még anonim attól ő IGAZ MAGYAR EMBER , te meg maximum emberszerű lény lehetsz ! :) ,) A tény az hogy SCHMITT PÁL nem másolt , aki mást állít az hazudik ! :) ;) Olyan szó sem létezik hogy fidesznyik , tehát te ne beszélj már iq szintről írástudatlanul és anoniman , mert ez legnagyobb szégyen papa ! :) ;) :D

Dekatlon 2012.03.27. 11:30:42

Tipikus pártállami megoldás: a bizottság megállapítja, hogy az opponens a hibás. Ezek itt eljátszák A tanu c. filmet élesben!
És mit csinálunk erre mi? Semmit? Csúcs.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 11:30:52

@vladys73: Ja és a négyzet alakú, színes ikonokat megjelenítő kijelzőt.

TREX · http://polarmacko.blog.hu 2012.03.27. 11:31:45

@Frady Endre: Már megbocsáss, de egyértelműen rossz a forrásmegjelölésed. Mindenki tudja, hogy az Apám tyúkját, Bruckner Szigfrid írta.

Viktus 2012.03.27. 11:32:55

@dr. pretender:

Az még hagyján, de grátiszként miután a rádióban kinyilatkoztatta, hogy az a bolgáros az "törzsanyag", és a többi az ő magvas gondolataiból áll újfent lebukott, hogy v.mi némettől lopott még meg egy katalógusból másolt ki kompletten részeket ... ergo nyíltan hazudott az "álamfő".

Laarson 2012.03.27. 11:33:47

@Lencsés István: Ha emberként nem is létezik a fogalom amit megtestesít az mostantól a nevével egyenértékü.

-- dr kotász -- (törölt) 2012.03.27. 11:34:15

Bezzeg korábban, amikor a mostani kormányhoz (akkori ellenzék) köthető sajtó az akkori kormány valamelyik tagjáról írt valamit, aki emiatt sajtóperre ment, akkor nem volt hülye a bizottság (abban az esetben a bíróság, de ez részletkérdés), amikor megállapította, hogy az illető nem csinált semmit.

A Manem-et mennyit fikázzák, hogy hány sajtópert veszített el. Pedig nem is, csak biztos akkor is hülye volt a bizottság.
Nem is olyan bonyolult dolog ez, mint gondoltam :)

Stohl András 2012.03.27. 11:35:27

@Doubledecker:"B+ 230 oldalból 210 szó szerinti másolat, de ez nem plágium?????
És te beveszed."

Az hogy par mondat esetleg hasonlit a ket irasban az nem jelent semmit. Meg az sincs tisztazva, hogy ki masolta kirol, az is lehet hogy egyutt irtak. Szinte biztos, hogy az bolgar ipse masolta Schmitt Pál irasat, es Schmitt Pál van annyira jellemes ember, hogy nem sarozza be egy halott emleket. Hanem inkabb ferfiasan bevalalja, hogy nem o irta a sajat doktorijat. De az mszp-s csocselek, akik meg hirbol sem halotak az emberi tisztesegrol, ezt ugysem ertheti meg.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 11:36:25

Masszív frissítés!
Egy nappal előbb kitették a jelentést és megvannak a bizottság tagjai is.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.27. 11:36:31

@vladys73: Jól van vazzeg, villamosáram, robbanómotor, mindenféle frekvenciaizék, arab számrendszer...de a Gyűrűk Urát hogy hagyhattam ki az előbb???

taecleau 2012.03.27. 11:36:59

Hogy van az, hogy a "tényfeltáró bizottságban" senki sem doktor??

belekotty 2012.03.27. 11:37:08

@Kutchek: "Teljesen törvényszerű, hogy a zalaptörvény, a forint és a gazdaság után most a magyar felsőoktatás áll a "jól szabott öltönyösök" indokolatlan kereszttűzében. " - hát igen, az ELTE TTK frissen lezajlott dékán választásáról tudsz-e? Mintha ott is bejátszott volna a politika.

Kutchek (törölt) 2012.03.27. 11:37:27

@vladys73: Nekem elég a: "Az újkori olimpiák programjának elemzése".
Max. beszúrok 2 lábjegyzetet;)

Transylvanianmixedgrill 2012.03.27. 11:37:37

@georgie58:

Másképp is fel lehet tenni a kérdést: például úgy, hogyha a második világháború előtt/alatt az ún. Zsidótörvények szerint akkoriban törvényesen megnyomorították a zsidó származású magyar honfitársakat, akkor ugye a háború végén nem kellett volna felelősségrevonni a megnyomorítókat, hisz cselekedetük az akkori törvények szerint törvényes volt?!

kalandfereg 2012.03.27. 11:38:06

Aztakurvaélet!!!!

A TESTNEVELÉSI EGYETEM(!!!) vétette a hibát, mert nem figyelmeztette Skicc Plagit a szövegazonosságra, így ő AZT HIHETTE, hogy dolgozata megfelel.

Bazmeg, ez egy jelenet a Tanúból?!?!

Mert a való élet lassan ott tart, mint akkoriban, ez tuti!

Ianas 2012.03.27. 11:38:18

@nmy: Azért nem kis teljesítmény, hogy végre megértetted.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.03.27. 11:38:34

@Zka: Vagy az a hibás, aki másolta, és kiderül, hogy a titkárnője plagizálta össze :))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 11:38:45

@-- dr kotász --: Úgy van, nem plagibácsival kell törődni, hanem az e'mútnyócévvel. Elméletileg ti fogtok nyerni következő választáson is, 18'-ig ezt a dumát fogjátok nyomni?

sárkányfő 2012.03.27. 11:38:49

@vladys73: a fenébe... na jó tiéd Einstein, de akkor enyém Newton és a gravitáció, és egyúttal lefoglalom a C-vitamin felfedezését is. Ja, és a Hamlet... az is én írtam.

Terézágyú 2012.03.27. 11:38:56

@Lencsés István:
smitt nem plagizált, gyurcsány nem lövetett, nem hazaáruló, bajnai nem bűnös... ugyebár??????

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.03.27. 11:39:11

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Jajj, már visztek mindent, akkor én elviszem a Hunger Games-trilógiát, tudom tiniregény, dehát 150 millió dollárt hozott az első mozifilm a nyitóhétvégén, szóval nekem bőven megteszi az is. A többi a tiétek.

Kutchek (törölt) 2012.03.27. 11:40:05

@taecleau: Ráadásul az ötödik tag maga Terry Black!!!!
Pofám leszakad......

Kanadai Kókuszmenyét 2012.03.27. 11:40:43

Én megvárom mit mondanak holnap, de egyszerűen nem tudom elhinni, hogy bárkinek lesz bőr a képén konkrétan kimondani, hogy ez NEM plágium.
Pár oldalnyi önálló gondolat van csak benne, a többi puszta fordítás/másolás.

Ha SP ezek után Dr. maradhat, az szembeköpése mindazoknak akik kemény munkával ténylegesen megdolgoztak a doktori címért.

indapass90210 2012.03.27. 11:41:09

Kérek tisztelettel mindenkit, aki valaha puskázott tegye ki a nickje elé a Dr.-t. Aki soha nem tett ilyet, az meg pláne!

BR,

Dr. Dövan

Ianas 2012.03.27. 11:41:20

@Nowhere: Persze, két idézőjel, egy az elején, egy meg a végén könnyen elveszhetett a fáradtságos tördelői munka során.

sárkányfő 2012.03.27. 11:41:32

@kalandfereg:
:DD
szerintem ez vicces.... tehát egy tolvaj nem attól tolvaj, hogy lop, hanem attól, ha szólnak neki, hogy lopott. és ha nem szóltak, akkor nem lopott :DD

Karipapa01 2012.03.27. 11:41:46

Várjuk meg vele a holnapot, és azt, hogy a külföldi egyetemek hogyan reagálnak. Nem az számít, hogy mi a Hazafias Népfront véleménye.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 11:41:46

@taecleau: "Hogy van az, hogy a "tényfeltáró bizottságban" senki sem doktor?? " - akarod mondani MÉG nem doktor. De hamarosan megkapják a "jól végzett" munkáért járó jutalmukat, ne aggódj... :D

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 11:42:28

@vladys73: Még a Mein Kampf lefoglalnám, bármikor jól jöhet(bejöhet).

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2012.03.27. 11:42:28

Bocsánat, de hol lehet leadnom a magyar állampolgárságomat?

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.03.27. 11:43:44

@zero: Elolvasva az összegzést megszületett a Jóhiszemű Plágium fogalma.

belekotty 2012.03.27. 11:45:45

@ColT: "Meg hogy akkor én minek szívtam annyit a szakdolgozataimmal... Ha ez nem plagizálás, akkor elég lett volna letöltenem valamit a netről. " - Ha letöltöd az Pálgium, ellenben ha írógéppel csinálod...

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.27. 11:45:52

@TREX: Is! Bruckner Szigfrid is írta! Sőt azóta már ő is Dr. Bruckner Szigfríd!
Mindketten ugyanabból a törzsanyagból dolgoztunk. Vagy azt már nem lehet? :)

taecleau 2012.03.27. 11:46:16

Az üzenet egyébként világos: a doktori fokozatot el kell venni. Az opponensektől.

indapass90210 2012.03.27. 11:46:22

Egyébként ne legyetek kőszívűek. Gondoljatok a bíráló bizottság tagjaira. Azért tegyék tönkre az egzisztenciájukat, hogy a rendesen doktorálók valamiféle halvány elégtételt kapjanak?

És az mire lenne jó? Mennyit számít neked, az egyénnek, hogy Palibá' most doktor, vagy sem? Nekik meg holnap elvennék a céges oktáviát, jövő héten a beosztást, egy hónap múlva a fizetést, a nyáron meg a házat a bank.

Naugye!

belekotty 2012.03.27. 11:47:32

@Kutchek: "És az "eredeti" verzió még ott van a régi 386-os gépen!!!" - írógépen készült.

Ianas 2012.03.27. 11:47:49

@-- dr kotász --: Igen, csak itt az országot reprezentáló köztársasági elnökről van szó, nem valami pöcsömöccse szavazóbábu képviselőcskéről (hanem helyette egy segghülye aláírógépről, de ez indifferens), akit amúgy egyáltalán nem ment az, hogy mi történt az elmúttnyóccévben. Ezzel takarózni (mint ahogy a fityisznyikek folyton ezzel takaróznak), sajnos nem csak szánalmas, de még ráadásul gerinctelen is. Márpedig elvben a nemzeti oldal épp a gerincességével definiálja magát, SZEMBEN a ballibbel, akikben ugye nincs szemernyi erkölcsi érzék sem. Namost ha az ő cselekedeteik alátámasztanak hasonló dolgokat, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy OrBean bandája semmivel sem jobb, mint a maszop (amit mondjuk eddig is tudtam.)

ob.szerver 2012.03.27. 11:48:11

Én nem látom olyan tragikusan a bizottság jelentését. Az objektivitásra és a szakmai tisztességre vonatkozó törekvésükek jelzi, hogy a jelentésben nem szerepelt az emútnyócév és a gyurcsányahibás.

Transylvanianmixedgrill 2012.03.27. 11:48:30

Csodálatos az egész, megállapítják, hogy Schmitt lopta az egészet, "másolta", de az opponensek hibáztak, nem Schmitt, akit ezek szerint megtévesztettek, mert ő abban a hiszemben volt, hogy minden rendben :-)

Ha jól emlékszem, volt egy Zalatnay Sarolta nevű hölgy, aki állítólag úgy bűnözött, hogy megvezették. Mennyit is ült érte?

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.27. 11:49:10

@Seduxen: és természetesen a botrány miatt kirúgják a portást és a takarítónőt! Mert ki mást?

Jajj de sajnálom, JAJ DE SAJNÁLOM, hogy nem fogadtam senkivel nagyobb összegben arra, hogy ez lesz a végeredmény! Pedig olyan nyilvánvaló volt...

Kedves felsőfokú végzettséggel rendelkező magyarok, akik külföldön akartok munkát keresni: ne lepődjetek meg, ha csak mosogatói állást kaptok ezentúl. Ezzel a magyar diplomák és tudományos fokozatok értékét a béka segge alatt kell keresni. Köszönjük fidesz, köszönjük orbán viktor. Jobban utállak titeket, mint a szocikat és a szadeszt együttvéve.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.03.27. 11:49:18

Schmitt 23, korszakalkotó jelentőségű saját publikációjából vajon miért került 10 a nem fellelhető kategóriába? Ilyen jelentős dokumentumokat senki sem őrzött meg az utókor számára, még a könyvtárak sem?
És hogy lehet, hogy 3 másik művének még az alapadatait sem tudta helyesen megadni?

Kíváncsi vagyok, hogy az ügyvéd milyen különvéleményt fogalmazott meg.

indapass90210 2012.03.27. 11:49:33

@Ianas: "OrBean bandája semmivel sem jobb, mint a maszop (amit mondjuk eddig is tudtam.) "

Tényleg, azt tudja valaki, hogy miért hasonlít minden 50 feletti képviselő - pártállástól függetlenül - egy téeszelnökre?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 11:50:02

@Dr. Dövan: Ez undorító! Nem látod, hogy így pont olyan leszel mint ők!?
Csak az tegye a Dr.-t a nick-e mellé, aki tényleg becsületesen megdolgozott érte!

-- dr kotász -- (törölt) 2012.03.27. 11:50:05

@Dr. vladys73: Ki mondta, hogy az elmúlt 8 évvel kellene foglalkozni? Én? Mikor?
Csak éreztem némi logikai hézagot, és bátorkodtam ezt jelezni. Akkora baj, ha az ember gondolkozik is, nem csak erőből ír?

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2012.03.27. 11:50:14

Most hallottam, hogy az agit-
-prop tisztázta Doktor Plagit!
;-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 11:50:16

"Jóhiszemű Plágium "

whááááááááááááááááá xDDDDDDDDDDD

Nem tudok elmenni ebédelni, annyira el vagyok hűlve a JELENTÉSTŐL!

Jóhogy nem kérnek bocsánatot Schmitt Páltól, hogy ilyen csúnyán kitolt vele a SOTE, hogy nem szóltak neki, hogy másolásból áll az egész doktorija!!!

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.03.27. 11:51:16

@zero: Még az is megtörténhet. Én szóltam előre az első hvg cikk után hogy fognak még ennek a sorsüldözöttnek kitüntetést adni, nem vagyunk már olyan messze tőle...:)

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 11:51:22

@Sandman (Karakum): nem is tudom miért, de ez ugrott be:

Pelikán: Végtelenül sajnálom az ügyet, Virág elvtárs, de hát én jó előre megmondtam, hogy én ideológiailag nem vagyok elég képzett. Mert ha például Bástya elvtárs tábornoki egyenruhában úszkál abban a medencében, csak megismertem volna a vörös stráf miatt, és akkor megóvtam volna a sprickoló tömegektől. De így abban a gatyában olyan furcsán nézett ki, hogy hát talán a... fénytörés miatt. Ugye?
Virág elvtárs: Bástya elvtárs már megbocsátott. A jegyszedőt internáltuk – ő felel az egész incidensért.
Pelikán: De hát ő nem tehet semmiről! Én nem tudtam a vonalat!
Virág elvtárs: A jegyszedőnek az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta.

... khm, szóval paglibá titikárnője/asszisztense/segédje kezdhet izgulni. ezt nem ússza meg, az tuti :D

zum trucc 2012.03.27. 11:52:15

Szégyen. Gyalázat.
Harakiri.

belekotty 2012.03.27. 11:52:56

@Pan Modry: Stephen Hawking is lopott. röhögő szokta feltenni Con Storm írását aki azt állítja Hawking tőle lopta az elméletet.

magyarinfo.blog.hu/2011/06/25/gazdasagi_szabadsagharcunk_veget_ert#c13870162

Lencsés István 2012.03.27. 11:53:05

@Terézágyú: Miért nem tanulsz meg írni ,ha már a neved nem vállalod ? :( Gyurcsány lövetett az be is bizonyosodott , és hazaáruló is hisz a mondataiban benne volt . Bajnai is bűnős lehet , de addig amíg nem bizonyosodik be addig rajta is csak gyanú van . SCHMITT PÁL - on gyanú volt , de kiderült hogy nem másolt , aki ezt nem hiszi el , az sírjon névtelenül , azt hisz amit akar attól még a tény nem fog megváltozni . :)

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 11:53:16

@-- dr kotász --: Sajnálom, így értelmeztem a mondatod. Azért remélem egyszer tényleg elszámoltatják az e'múthuszonkétv szemeteit.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 11:53:38

Szegény Pali bá', meghurcolja a HVG, amikor ő Jóhiszeműen Plagizált, a tudta nélkül!

Bakker, fizetés nélkül kitolok egy TV-et a Media Marktból, és nem én vagyok a hibás, hanem a bolt, mert nem szólt, hogy kellene fizetni.

sárkányfő 2012.03.27. 11:53:54

Fölösleges posztok irkálása helyett szerintem csak tegyétek ki ezt az új Tankcsapda számot, ebben minden benne van:

www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=vtu8OyWalj0

Magyarország mi a fasz van veled mondd csak
Beteg vagy vedd észre felment a lázad
Semmi okom nincs rá hogy pezsgőt bontsak
Mer' amit látok meg amit hallok az gyalázat

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.03.27. 11:55:22

Eddig picit szarul éreztem magam, mert a szakdolgozatom, főiskolai (figyelem, nem doktori) nagyjából felét kb 15-20 könyv-újság erős útmutatásával írtam, majd saját következtetéseket vontam le.
Igaz, nem török közt. elnöki pozícióra, nem publikálok tudományos folyóiratokban és nem a szakdolgozat témájában kapcsolatos iparágban dolgozom(igen jól, megjegyzem, önerőből, teljesítmény alapján jutottam oda, ahol vagyok). Megvan a diploma, letudva, ez a szakdolgozat már csak nevetséges végső formális aktusnak tűnt 22 évesen.

Erre jön egy emberke, aki BÜSZKE arra, hogy törzsanyagként 1-1 ben beemelt 200 oldalt, és simán hazudik mindenki szemébe. Szerintem, ha rólam kiderülne, hogy vannak feltűnő hasonlóságok bizonyos korábbi irományokkal, hát azt modnanám, igenkérem, így történt, (noha meg volt nevezve mind forrásként), vállalom ami ennek következménye.

Smith ügynök nem tudom minek sír, most szavazták meg a törvényt, hogy ha nem tölti ki a hivatalát, akkor is tejben vajban fürösztik élete végéig. Nem lenne jobb csendben, visszavonulva golfozgatni, maláj ikerkurvákat dugni egy kis szigeten? Szóval MIÉRT csinálja ezt a hajcihőt? Csupa stressz, jajj egyem a kis szivit, nehogy végezzen vele az infarktus.

És most jön a lényeg:

Szerintem már csak politikai megfontolásból is, hitelesítené a fideszt, ha a bizottság megállapítaná a plágiumot, és le kellene mondani a bácsinak. Viktor meg kiállna és elmondaná, hogy nagyon fáj a szíve, de a csalást nem viselheti el, így az orszég érdekében Smith ügynök mondjon le. Szerintem az összes elvesztett szavazót visszaszerezné ezzel a lépéssel, mert milyen egy őszinte fiú, még a legjobb harcostársát is beáldozza az igazság érdekében. A gazdasági bénázást meg rá lehet kenni a válságra, a világra, a tudjukkikre, meg a napfolt tevékenységre.

belekotty 2012.03.27. 11:55:47

@Lencsés István: Mi van bolond Lencsés? +j5tél? Még mindig a neveddel hencex?

ob.szerver 2012.03.27. 11:56:16

A fideszrezsim leglényegesebb jellemzője az, hogy nem csak az irányítói hitvány, aljas, korrupt gazemberek, hanem - megfelelő jellem vagy önálló egzisztencia hiányában - mindenkit lehúznak maguk mellé a mocsokba.

"hol zsarnokság van,mindenki szem a láncban;
belőled bűzlik, árad, magad is zsarnokság vagy;"

Marcellusca 2012.03.27. 11:56:24

@taecleau: dr. (kis doktor) az mind.
Csak az aláírásnál már nem merik vállalni. :(((

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.27. 11:56:37

@sárkányfő: Nekem ez a rész tetszik belőle:
"Nem a Pannon nem is a Westel ami napról napra tesztel hanem
A halál meg az élet meg a széjjelbaszott közélet
Nem a pornó nem is az erotika ami gusztustalan az a politika
Szavakkal és tettel tele gyűlölettel... gyűlölettel..."

ex-dr. vuk 2012.03.27. 11:56:44

Az uzenet egyszeru: ha at tudod kurni a disszertaciokor az egyetemet, kesobb mar megse vehetik el a dr-t, a szabalyzattal ellentetben, mert nem voltal hibas.
zsenialis.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 11:57:08

Szegény Palit hogy megvezette az egyetem, amikor senki nem szólt neki, hogy másolás az egész műve ... pedig hogy várta hogy szóljanak, hogy jelezzék már végre ... de nem ... semmi ....

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 11:57:29

@zero: Végül is mióta megalkottam a relativitáselméletet azóta tudjuk, hogy minden nézőpont kérdése.

belekotty 2012.03.27. 11:57:57

@Namely: "Ha nem bűnös, akkor ha 225 millióból ellopok 213 milliót, akkor az nem bűn. Persze, csak ha a Fidesz-Magyar Tolvaj Szövetség tagja vagyok.
Holnap megyek belépni... " - ha tudsz helyet ahol még van ellopni való 213 millió, be is vesznek.

indapass90210 2012.03.27. 11:58:00

@Dr. TaTa86: Vedd tudomásul, hogy ami jár, az jár!

ámbátor 2012.03.27. 11:58:10

Asszem ez a kulcs-kifejezés: "megfelelt a[...] Testnevelési Egyetem gyakorlatának".
Nem a törvényeknek, a kutatói normáknak vagy a józan észnek, hanem a TE gyakorlatának. Miszerint ott "filozófiatörténetből" klozettpapírért is lehetett diplomát kapni. És végülis úgy tűnik, hogy a bizottságnak ez a megállapítása helytálló.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 11:58:36

@Eltévelyedés:

Schmittnél szolgalelkűbbet nem találna, nem hiányzik Orbánnak, hogy a KE elkezdjen kekeckedni.

Karipapa01 2012.03.27. 11:58:37

Nos, ha ez nem volt plágium, akkor bárki a doktorijához forrásmunkának tudja jelölni Pali bácsi dolgozatát! Juhéj!... Jó lenne a teljes dolgozatot az internetre feltenni, hogy a diákoknak ne kelljen annyit gépelni.

Szittyakürt 2012.03.27. 11:59:20

Nem szeretnék többet hozzáfűzni:
youtu.be/D4-Mli0G4ZI

Transylvanianmixedgrill 2012.03.27. 11:59:47

@zero:

Várd ki a végét, lesz itt még nyivákolás a Hörtévétől kezdve Bayerzsótiig, hogy lámlám bebizonyosodott, az álnok, gazemeber zsiderálkommenista média támadása volt ez az egész, ugyanúgy, ahogy bebizonyosodott, hogy nemvolttaggyűlés, hát most is nyilvánvaló, hogy nemvoltplágium, és hogy volt pofájuk egy ilyen bagatell ügy miatt meghurcolni ezt a nagyszerű embert. No és persze nyilvánvaló lesz, hogy a későbbi vizsgálatok ki fogják deríteni, hogy azok akik megvezették SP-t, azok természetesen zsiderálkommenista hazaárulók voltak, akik már akkor szándékosan vezették meg Palibácsit, tudván, hogy 2011-ben, amikor ő majd KE lesz, le lehessen járatni ezzel a plágium üggyel.

A békaembereket és az ürgebőrt még nem tudom, hogyan fogják beleszőni, de szerintem megoldják...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 11:59:52

@Sandman (Karakum): azt azért nem :)

kischmitteltem a wikipediaról. de esküszöm ez csak megélhetési págli... pagil... na szóval az.

belekotty 2012.03.27. 12:00:33

@Dr. TaTa86: "A tények valóban makacs dolgok, ha te visszasírod Gyurcsányékat pont ugyanakkora zombi vagy mint a fideszfanok. " - Szerintem Gézcyn kívül senki sem sírja vissza Gyurcsányt. Max olyan értelemben hogy inkább a Gyurcsány. :-))

Friss A. (törölt) · http://egypercsincs.blog.hu/ 2012.03.27. 12:00:46

Na az ilyen dolgok okozzák a legnagyobb károkat ennek az országnak, amik még a megmaradt közmorált is szépen felmorzsolják. Mind tudjuk, látjuk, hogy mennyire bűzlik ez az egész, erre az SE, az egyik legpatinánsabb intézmény ennyit bír kiböfögni. Az itt kommentelők közt szerintem senki nem akad, akit hasonló helyzetben el nem küldtek volna a francba röhögve, és akit még az egyetemről is kivágnak egyik ilyen húzásért. És akkor mire tanítsad itt a gyereked? Hogy meneküljön, amíg teheti? Vagy maradjon, és ha sikeres bohóc szeretne lenni, akkor lopjon, csaljon ahogy a csövön kifér? Őszintén és halálosan tele van a tököm az ilyesmikkel!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.03.27. 12:01:06

@Dr. Dövan: Doktor, Kérem! Őrizzük meg a méltóságunkat!

Laarson 2012.03.27. 12:01:12

Én ezt nem értem most vagy plagizált valaki vagy nem nincsen 3. variáns. Erre a következtetés mintha ezt próbálná létre hozni gyakorlatilag ön logikájának ellent mondva.

Gyurma Pappa 2012.03.27. 12:01:36

@Lencsés István: kiderült, hogy lopott. Csak nem az ő hibája volt, hogy nem tudta, hogy nem lehet lopni.

belekotty 2012.03.27. 12:01:44

@nmy: "a zsidózás = ostobaság." - na látod tudsz te ha akarsz!

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2012.03.27. 12:01:47

@zero: Valaki csak akad a tarsolyban. De egy teljes szavazóbázis visszanyerés nekem megérne egy kis kényelmetlenséget.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.03.27. 12:02:13

Csak gratulálni tudok. Hajrá Magyarország, Hajrá Fidesz, Hajrá becsületes emberek! :)

indapass90210 2012.03.27. 12:02:20

Ha abból indulunk ki, hogy copy-paste vót, szerintetek maga fordította, vagy úgy fordították le neki?

belekotty 2012.03.27. 12:02:34

@Gyurma Pappa: Lencsést hagyd! Te anonim vagy, nem hencex a neveddel, tehát te neki senki vagy.

escéhá 2012.03.27. 12:02:35

Memopauza

Egy kicsi mozgás
mindenkinek kell,
meddő forradalom
intim tünetekkel.
Változás a korral:
vér többé nem folyik,
veríték is annyi
csak, ami jólesik,
amennyi szükséges
a bizonyításhoz,
s szűnnek a panaszok,
a múlt annyi mást hoz!
Egy kinyúlt pénisznek
jobban látni végit,
na, ifjú nyugdíjas
rakd újra a régit!
Eszébe jut lassan,
ő nem fog vajúdni,
egy hőhullám, s révbeért
az ezüsthajú. Úgy, ni!

Karipapa01 2012.03.27. 12:03:10

@Dr. vladys73: Az már egy idejemúlt technika. Törvényjavaslatot kellene beadni az országgyűlésnek, hogy a technikai haladást figyelembevéve a copy-paste is számítson gépelésnek.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.03.27. 12:03:46

UPDATE: most mondták a híradóban, hogy a testnevelési egyetem hibája, hogy nem vették észre a nagy terjedelmű azonosságot!

Laarson 2012.03.27. 12:05:09

Ez egyszerüen röhej.

Lencsés István 2012.03.27. 12:05:14

@belekotty: Miért lennék bolond ? :O Elárulnád ? :O Azért mert tényt közlök ? :O Ha az a bolondság jele hogy tényem van , ám legyen ! :) ;) Te nem tudsz írni még mindig , így ha nem tanulsz meg akkor nem reagálok rád , te anonim ! :) ;)

@Gyurma Pappa: Mondatot kis betűvel kezdeni ? :O Az " szép " . :D :) ;) Nem lopott , nem kell hazudni .

Dekatlon 2012.03.27. 12:06:48

Hibázott a rendőrség, mert nem figyelmeztettek, hogy lopom a biciklit, tehát a bicikli jogszerűen az enyém.

A tanu c. filmben élünk.

Karipapa01 2012.03.27. 12:08:24

@Himpellér: Na ne! Ez még viccnek is rossz! Ha hibázott az egyetem, és nem derült ki azonnal,akkor feltételezhető, hogy máskor is hibázott. Ennyit érnek a magyar diplomák?

belekotty 2012.03.27. 12:08:36

@nmy: Te mocskos barom! Látom ezt a szöveget mindenhová benyomod.

sárkányfő 2012.03.27. 12:09:02

Azért tegyük hozzá őszinte cinizmussal: van ebben jó is :) Az ország a szégyenben ég, hivatalossá vált a lezüllés, bóvliország, poros ugar vagyunk, a gaz lehúz, stb, de a Orbán ezzel egy újabb, különösen nagy szöget vert a saját koporsójába ;) fideszesnek lenni mától kezdve még cikibb, mint valaha...

gsomo 2012.03.27. 12:09:51

Mit vártok szerencsétlen egyetemi alkalmazottaktól? Szerintem még ez is elég erős megállapítás, tekintve, hogy gondolom így is be vannak szarva attól, hogy a vezető repteti őket.

Az ügyvéd különvéleménye érdekelne, ő most vérjobber és nem ért egyet a másolós résszel, vagy tökös gyerek, aki leszarja, hogy mindenki utálni fogja jobboldalon és elvetetné a címet..

párnalárva 2012.03.27. 12:09:53

Úgylátszik politikusék semmiböl nem tanulnak. Sem más, sem a saját hibájukból. Ezzel a húzással egy újabb 10 %-ot vesztettek a köv választáson. Mondjuk nem tudom hogy ez jó e vagy rossz, mert a jelek szerint bárki is nyer ugyanaz a fertő marad.

2012.03.27. 12:10:26

Most mit csodálkoztok?
Nem ő az egyetlen aki a "gengszterváltó" politikai elitnek nevezett tolvaj bandából lopott.
Neki csak a doktori kellett és a közt. elnöki cim. Másnak gyár, bank, szőlőbirtok, köbánya, állami gazdaság, vagy szarér-hugyér 1 ft-ért eladott üdűlő, vagy szántóföld és még sorolhatnám mi mindennek kelt lába az elmult 22 év alatt.
Ezek nem a kisemberekhez kerültek, hanem a pártok vezetőihez, képviselőkhöz, barátokhoz, barátnőkhöz vagy családtagokhoz. Mert ők rá voltak szorulva, hiszen csóró, elnyomottak voltak az előző rendszerbe és megszokták hogy munka nélkül éltek--mert jött a Soros Alapitványtól a lóvé dögivel.
Ám a gengszterváltás után, már nem volt több ingyenpénz, dolgozni meg lusták , nem tudnak és nem is akarnak, mert az fárasztó. Ezért inkább igérnek füt-fát, a sok hülye meg elhiszi.
De amikor hatalomra kerülnek lopnak éjjel-nappal, mint a güzü. Közben megideologizálják, hogy az ország érdekében teszik.
Én akkor is ezt irtam, amit most irok--mocskos szarházi, zsivány ez mind.
Csak a vezér, a zászló, a duma más, mint az ellenségé. A lényeg ugyanaz--lopni, csalni, hazudni, mert ez jól fizet.
A zország és a zemberek meg le vannak szarva. A lényeg a hatalom és a jólét. Mindez munka, szakértelem és tisztesség, becsület nélkül.
Ez a magyar "gengszterváltó" politikai elit!

Kanstruktív 2012.03.27. 12:10:26

Egészen biztos forrásból tudom, hogy azt a dolgozatot, amiről itt szó van, nem Pali bá' írta. Az ő nevén adták be, ő védte meg, de nem ő írta, hanem egy bértollnok. Talán pénzért, ezt nem tudjuk. Ő b@szta át szegély Pali bácsit, ő plagizált! Pali bácsi eddig nem is tudott arról, hogy ez a dolgozat másolat. Úgyhogy még neki kellene kártérítést kérnie. Mindenről egy bértollnok tehet. Gondoljátok, hogy a tisztességes pali bácsi egyáltalán meg tudna írni egy ekkora művet azzal a félelmetes IQ-jával és helyesírásával? Ugyan! Ő áldozat.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.03.27. 12:11:24

Sajnos a kétharmados egypártrendszerben mindenki félti amilye van, pedig de megnéznék egy olyan szitut, hogy valaki a diplomamunkájához egy az egyben beadja Pali'bá dolgozatát, mondjuk 20-25 oldal saját gondolattal nyakonöntve. Ilyenkor mit lehetne csinálni? Rámondani, hogy plagizált? :))))

Az öt bizottsági véglénynek meg gratulálok. gerinctelen csúszómászó rendfokozatukat átvehetik Vitya felcsúti árnyékszékén.

Mr. Acid 2012.03.27. 12:11:34

Srácok, ez a hír -10.000 fiatalt jelent legalább. Most már én is erősen gondolkodok.

belekotty 2012.03.27. 12:11:57

@Lencsés István: "bolondság jele hogy tényem van" - tényem van :-)) Max diliflepnid. Tényekkel rendelkezni szoktak, vagy a birtokukban van. Látszik hogy iskolázatlan vagy, mert nem tudod hogy milyen szóösszetételben kell ezt leírni. A péklapát való a kezedbe, nem a klaviatúra. Na! Írd le még ötvenszer hogy nem vagy anonim, aztán ránts rá arra ami veled egyidős.

soseleszekelső 2012.03.27. 12:13:39

Kíváncsi lennék Fluck Ákos különvéleményére.

Valakinyolc 2012.03.27. 12:13:59

Ha belegondolok, ez teljesen reális indok. Hiszen a politikusokat se figyelmezteti senki, hogy ne kartellezzenek, lopjanak, mutyizzanak, sikkasszanak, így ők nem tudják, hogy rosszat tesznek.

belekotty 2012.03.27. 12:14:36

@sárkányfő:
"- Ady Endre -

A magyar Ugaron

Elvadult tájon gázolok:
Ős, buja földön dudva, muhar.
Ezt a vad mezőt ismerem,
Ez a magyar Ugar.

Lehajlok a szent humuszig:
E szűzi földön valami rág.
Hej, égig-nyúló giz-gazok,
Hát nincsen itt virág?

Vad indák gyűrűznek körül,
Míg a föld alvó lelkét lesem,
Régmult virágok illata
Bódít szerelmesen.

Csönd van. A dudva, a muhar,
A gaz lehúz, altat, befed
S egy kacagó szél suhan el
A nagy Ugar felett."

- Vajon ma mit kapna Ady ezért a versért ha ma publikálná?

blah 2012.03.27. 12:14:47

Asszem elmegyek bankot rabolni és ha senki nem fog figyelmeztetni, hogy ezt nem kéne, nyugodt szívvel meg is tartom a lóvét.

Netuddki. 2012.03.27. 12:15:24

Magyarra lefordítva. A shitplagi átverte a bizottságot amit ők nem vettek (vagy nem akartak) észre(venni). Egy mondatba lefordítva ennyi.
Amit persze már ezen bizottság előtt is tudtunk. "Much ado about nothing" vagy egy másik klasszikust idézve "Money for nothing".
Szóval magyarországon szart se érnek a bizottságok...

belekotty 2012.03.27. 12:16:36

@Karipapa01: A copy-paste gépelés. Az új Windowsban már lesz CTRL+SCHMITT funkció.

Mérges 1234 2012.03.27. 12:16:51

@Lencsés István:

Te vaélami párhuzamos univerzumban élsz?????

Nézd meg a HVG eredeti cikkét a témáan, aztán döntsd el magad másolt e a Pali vagy sem.

Ha persze aztán is bevezsed a hazugságokat, az már a te problémád.

Moan 2012.03.27. 12:16:55

TEHÁT ENNYIT ÉR EGY DOKTORI CÍM.

ÉRTEM.

Enrico72 2012.03.27. 12:17:00

Most ez nektek fáj, hogy valami nem úgy alakult ahogy ti elképzeltétek?

tschaffer77 2012.03.27. 12:18:08

Ha egy szerv hibát ejt az nem azt jelenti hogy a másik félnek jár a hibásan megítélt eredmény, hanem újra le kell folytatni a vizsgálatot az akkori szabályokkal szerintem, de ez itt most kimaradt. Mert íg ezek szertin én leadok egy 1000 oldlaas egyetlen betűt sem tartlamazó védést és azt lustaságból senki nem olvassa és kapok rá egy 5-öst akkor később nem számít hogy nem írtam semmit az 5-ös jár. Ez MARHASÁG!

bgp 2012.03.27. 12:18:12

Nem azt mondták, hogy nem másolt. Sőt, azt mondták másolt, de ezt előbb észre kellett volna venni. A doktorit meg nem veszik el, mert... csak. Hát milyen az már, hogy egy Elnöktől elvegyék, ahhoz ők kicsik. Meg különben is, előbb észre kellett volna venni.

belekotty 2012.03.27. 12:18:41

@Doubledecker: Ő a LENCSÉS ISTVÁN univerzumban él.

Undortodox 2012.03.27. 12:18:53

És íme a gyáva férgek, akiket megvettek kilóra:
Tóth Miklós, Gombocz János, Kovács Etele, Rácz Károly, Fluck Ákos
Aki látja őket, nyugodtan megereszthet feléjük egy ragacsos turhát, megérdemlik...

Kanadai Kókuszmenyét 2012.03.27. 12:18:56

Szóval a Testnevelési Egyetem a hibás, mert nem szóltak neki, hogy lopott. Ő meg nem tudta?!?!?!...
Komolyan nem tudom mit gondoljak.... röhejes, felháborító, undorító, gusztustalan, szááánalmas: Abszurdisztán.

Szégyen, hogy egy olyan Köztársasági Elnökünk van, akiről semmi más nem jut eszembe, mint: aláírok bármit/mindent, álamfő, álomás, törzsanyag...

A Hét év Tibetben című filmben valakinek hosszú-hosszú életet kívánnak, mondván a hosszú élet annak aki becstelen sokkal nagyobb megaláztatás, szégyen és kín, mint az azonnali halál....
Félreértések elkerülése végett: nem kívánom senki halálát! Szánom, mert egy becstelen ember és ez már rajta marad. Az én szememben ennyit ér. Egyébként hosszú életet kívánok!

Netuddki. 2012.03.27. 12:18:57

@Valakinyolc: "így ők nem tudják, hogy rosszat tesznek."
Lóphaszt nem! Azért is hoznak olyan törvényeket ami szerint nem büntethetőek. Még.
De köszönjük orbán viktornak, hogy avisszamenőleges hatályt gyakorlattá tette. A hozzá hasonlóakra is majd hasonlóan lesz alkalmazva...

bgp 2012.03.27. 12:19:32

@Enrico72: Bocs, de én pont így képzeltem. Ettől még fájhat.

Tiffauges 2012.03.27. 12:19:32

Ebből mindenképp filmet fognak forgatni. Csak a címe kétséges még.
A tanú 3. vagy Minority report 2. legyen?

Pretoryan 2012.03.27. 12:20:03

@Lencsés István: " A tény az hogy nem plagizált , a többi csak duma és belemagyarázás ."

Érveid előtt leborulok, mindent megmagyaráztál, gratulálok a hozzáállásoddal, és a bizottság puha pöcsű hozzáállásával tönkretették az egész magyar felsőoktatást (lehet hogy ez volt a cél). Amúgy ha elolvasod, a jelentést abban az van hogy plagizált, de ők mossák a kezüket, mert akkor nem kellett volna átengedni, úgyhogy csúnyán be is nézted droidkám, meg aki azóta diplomát / doktorit szerzett. Nyilván ez nálad nem játszik!

De hogy kimerítsük a témát, kérlek olvasd el mit is jelent a plágium (hogy ne kelljen keresned: hu.wikipedia.org/wiki/Pl%C3%A1gium )
Ebbe pedig 98%-osan illeszkedik legszánalmasabb köztársasági elnökünk ehh bocs elnökünk doktorija.

" A FIDESZ nem szokott olyan módszereket alkalmazni , amikről te itt írogatsz"

Te melyik országban élsz?

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.03.27. 12:20:08

Erre mondják azt, hogy "adtak egy pofont a sza..nak". Mégis, mit vártunk? Ezek szerint Magyarországon bevett gyakorlat, hogy lefordítjuk más munkáját és zsebre tesszük érte a tudományos fokozatot? Ha megfelelt az akkori előírásoknak "Plagi bá" értekezése, akkor a többi is ilyen? Egyébként mit vártunk a sportolók diplomagyárától? A nem tisztelt bizottság tagjai mondjanak le a tudományos fokozatukról, Plagi bát meg rúgják ki a fidesz törvénygyárából!

Netuddki. 2012.03.27. 12:20:41

@belekotty: "Ő a LENCSÉS ISTVÁN univerzumban él."

Milyen lencsésistván? Itt nincs semmiféle lencsésistván, csak szűrés gomb...

Mérges 1234 2012.03.27. 12:21:45

@belekotty:

Kiver a víz ettől a palitól, na nem magától az embertől, hanem nehezten hihető számomra, hogy emberek képesek így gondolkodni.

Ez annyira az alja, s sajnos elég sokan vannak még mindig.

Simán lemondott volna a Pali mindeki jobban kár, a Fidesz még meg is erősödött volna szerintem, így pedig mégtöbben ábrándultak ki belőlük, legalábbis szerintem, aztán a valóság lehet lehangolóbb...

Karipapa01 2012.03.27. 12:23:12

@belekotty: "A copy-paste gépelés. Az új Windowsban már lesz CTRL+SCHMITT funkció. "

Nem jó! A Windows drága, nem minden diák tudja megfizetni. Lopni pedig ebben az országban köztudottan tilos. Én azt javasolnám a hardvergyártóknak, hogy a billentyűzetet a jövőban bővítsék egy "SCHMITT" gombbal, ami a szoftvertől függetlenül végrehajtja a Schmitt-effektust. Feltéve, hogy az eljárást Pali bácsi szabadalmaztatja.

belekotty 2012.03.27. 12:23:21

@Pretoryan: Figyu! Lencsés a pékek szégyene. Arra a legbüszkébb, hogy miután egy kórház lépcsőjén találták és aznap lencse volt ebédre Lencsés Istvánnak nevezték el a nővérek. Történetét már többször, többen felidézték, mert egyszer megírta valahol, ahol rákérdeztek miért jön állandóan a nevével.

kifordított nagyanyó 2012.03.27. 12:23:27

Bödőcs Tibor ahogy meséli:Nézi a nagymamám a Zuslag ügyet a tévében és kérdi:Az anyukája nem szólt neki,hogy rosszat csinál?:))

debreceni.blog 2012.03.27. 12:23:31

"Azon gondolkoztam, hogy mit mondtak volna nekem anno a tanszéken, ha beállítottam volna egy ilyen „törzsanyaggal”.

www.vagy.hu/tartalom/cikk/1482_a_torzs_anyaga_gerinc_nelkul

biohouse 2012.03.27. 12:23:39

Csonka Magyarország nem ország,
Egész Magyarország menyország.

Schmitt-Magyarország nem ország,
Tisztes Magyarország menyország.

Uram-bátyám Magyarország nem ország,
Európai Magyarország menyország.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 12:23:59

Kíváncsi leszek az ez utáni közvélemény kutatásokra. Az, hogy a droidok mindent elhisznek az normális (mindig vannak fanatikusok), de érdekel mekkora lemorzsolódást okozott azok között akik képesek gondolkodni.

belekotty 2012.03.27. 12:24:44

@kovi1970: A Lencsés István - szűrés gombbal megfosztottad magad egy csomó dologtól amin röhöghetnél.

PublicEnemy 2012.03.27. 12:26:11

Szóval nem az a bűnös,aki csal....hanem aki nem veszi észre,hogy a másik csal.
Bravó! Mit is vártunk ezektől....

belekotty 2012.03.27. 12:26:28

@Karipapa01: Nem, az a google-ben lesz SCHMITT funkció néven, ami tetszőleges címhez keres a világhálón, lefordítja és összeollózza. :-))

Dekatlon 2012.03.27. 12:27:41

Vrág elvtárs: Bástya elvtárs már megbocsátott. A jegyszedőt internáltuk – ő felel az egész incidensért.
Pelikán: De hát ő nem tehet semmiről! Én nem tudtam a vonalat!
Virág elvtárs: A jegyszedőnek az anyja egy malomtulajdonos kulák szeretője volt. Bevallotta.

kifordított nagyanyó 2012.03.27. 12:28:02

Én mondjuk arra lennék kíváncsi,hogy a poszt írója hogyan szerezte "végzettségét"? :))

belekotty 2012.03.27. 12:28:21

@nmy: De erőlködök. Ülök a wécén és csinálok belőled egy másikat is.

rubik_kocka 2012.03.27. 12:28:29

És azzal mi van, hogy a hivatalos életrajzában phd van, a kisdoktori az új rendszerben viszont sima diplomára lett konvertálva, és csak a nagydoktorik lettek phd-k?

saci02 2012.03.27. 12:28:50

@belekotty: off: kideritettem, hogy Lencses Istvan ANONIM. Mert nem is annak hivjak, csak azt allitja magarol :)))

nanim 2012.03.27. 12:28:52

Aham, ha valaki lop, csal, stb, az nincs tisztában vele, hogy nem szabad. Ennyi erővel tessék felmenteni az összes csalót, bűnözőt is, börtönökből is kiengedni mindnekit, hiszen senki nem figyelmezteti őket, hogy olyat csináltak, ami szabályellenes...

Ha bírálók nem vették észre, az hiba. De ez nem menti fel Pali bácsit az alól, hogy plagizált. Ha nem fosztják meg doktorijától, akkor nagy nudlit érnek a magyar diplomák, disszertációk, stb.

Persze, ha a vizsgálók politikai megrendelésre, nyomásgyakorlásra hoztak ítéletet...

Mérges 1234 2012.03.27. 12:28:52

@vladys73 - Vonajugend által kiképzett fényharcos:

Én mondjuk nem hagynám annyiban, a hvg, index, origo nevében minden nap leközölnék néhány oldalt az anyagokból hónapokon keresztül.

Végre nem kellene hagyni elsikkadni a szart......

@belekotty:

Én nem tudok rajta röhögni engem csak elszomorít de nagyon.

párnalárva 2012.03.27. 12:29:08

"UPDATE: most mondták a híradóban, hogy a testnevelési egyetem hibája, hogy nem vették észre a nagy terjedelmű azonosságot! "

Magyarul ha 20 éve megöltem volna vkt és az nem lett felderítve, az nem az én hibám hanem a nyomozóké akik nem kaptak el. Én jó fiú vagyok, a nyomozók a mocskos gazemberek. Hurrá. Számalmas elnök, szánalmas mosdatás, szánalmas ország.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.03.27. 12:29:29

@zero: Lehet, hogy én értem félre, de olyasmit írnak, hogy egy lemásolt szövegből merítette a doktoriát. Ez formailag kevésbé gáz, de ugyanúgy egyes, mégpedig azzal az indokkal, hogy több oldalon keresztül egy műből építkezik.
Az már egy másik kérdés, hogy ezt miért nem vették észre. Eredetileg nem arra hivatkoztak, hogy az opponens nem vette észre a plágiumot, ezért Ő a hibás, hanem nem vette észre a hibás hivatkozást, amiért viszont valóban Ő a hibás.

Ettől még a dolgozat lopás, és nem csak elvenni kéne a doktorit, hanem fegyelmi eljárást is indítani, bár ettől hajlandó vagyok eltekinteni, ha önként bocsánatot kér.

Én meg épp küzdök a diplomamunkámmal, és ilyeneket olvasok. Rémisztő.

belekotty 2012.03.27. 12:29:49

@kifordított nagyanyó: Mi a baj a "végzettséggel" ? :-))

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.27. 12:30:32

"1157 oldalas jelentést írt a Bizottság, amiből kitettek egy 3 oldalas összefoglalót a SOTE honlapjára."

Öt doktor, két hónap, 1157 oldal??? Mit csináltak ezek, mellékesen egyetlen egyenletben egyesítették a négy alapvető kölcsönhatást? Kifejtették a "pi"-t a végtelenig (kétszer)? Kör négyszögesítése? Legnagyobb prímszám? :DDD

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.03.27. 12:30:51

Ahol a nép fölhatalmazása nélkül sorsáról a nevében tárgyalók kizárhatták a népet a tárgyalásról és az eltűrte,

Ahol negyvenkét éven át elnyomóinak, szülei, gyerekei hóhérainak, forradalma idegen hadsereggel letipróinak pártját miután nagy többséggel elutasította, négy év múlva a hatalomba visszaszavazta a nép (a közbölcsesség szerint) mert annak uralma alatt olcsóbb volt a kenyér,

Ahol egy kormány semmittevése, folyamatos hazudozása saját vezetőjének szájából pattan a nyilvánosság elé, mégis helyén maradhat a vezető aki mindezért felelős,

Ahol a nép megfélemlítésére nemzeti ünnepén ellene ok nélkül rendőri terrort vetnek be, ahol a saját szabályzatát rendeletre semmibe vevő rendőrség emberek csontját törheti kedvtelésből, megcsonkíthatja. megvakíthatja őket büntetlenül,

Ahol e garázdálkodás kivizsgálására kirendelt függetlennek mondott bizottság nem talál hibát,

Ahol a politizálás kimerül az egymásra és a külvilágra mutogatásból, a zsidó és a cigány gyalázásából,

Ahol a nemzeti érzés képviselete zászló lengetésből és kitalált múltban élésből áll,

Ott azt is meg lehet tenni a néppel, hogy arcába vágják, az őt megszemélyesítő legfőbb méltóság dolgozata lehet bár lopott, ez nem számít.

Igen, ilyen körülmények között ez is normális.

Mindez ezért lehet: www.kibulizottorszag.net

Ébredjen Teleki Pál!

finalNmbr 2012.03.27. 12:31:00

@belekotty: Elég gyenge oltások ezek. De akkor hajrá, próbálkozz még

belekotty 2012.03.27. 12:31:17

@Doubledecker: Tudod én milyen szomorú lennék ha minden elmebeteget a szívemre vennék? Nem teszem.

Kormányvédő Agyhalott Akciócsoport 2012.03.27. 12:31:36

Na ezért keresnek az orvosok is olyan keveset!

És még sír is a sok plagizáló!

Semmire nem tartom a diplomásokat és nagyon örülök hogy végre a Fidesz is tett azért hogy csökkenjen ezeknek a léhűtő irodatöltelékeknek a száma!

M. Bertalan 2012.03.27. 12:31:59

Az egyetem kimondta a plágiumot.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2012.03.27. 12:32:05

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Szerintem a jelentős része bizottsági jegyzőkönyv.

belekotty 2012.03.27. 12:32:16

@nmy: Ez igen gyengécske riposzt volt. Inkább zsidózzál, ahhoz jobban értesz!

Moan 2012.03.27. 12:32:41

@Karipapa01:

Én eddig is használtam másolásra a Ctrl+Inster és Shift+Insert billentyűket. Innentől kezdve IT körökben ezt Ctrl+Insert - SCHMITT+Insternek fogják hívni, ebben biztos vagyok. :))))

Enrico72 2012.03.27. 12:33:17

Szép lassan le fog csengeni az a vihar a biliben amit a HVG kavart.
Tegye már fel az a kezét aki soha nem másolt dolgozatírás közben, vagy nem vett át ezt-azt beadandó dolgozatnál. Megállapították, hogy rosszul hivatkozott. Na bumm.
Vett át törzsanyagot? Igen, ezt ő is elismerte. Kiegészítette saját kutatásokkal? Igen, ezt a bizottság is elismerte.
Mivel olimpiatörténetről van szó, ezért vessük össze példának okéért egy történelem doktorival. Ha valaki ír egy doktorit azt 100%-ban ő találja ki? Remélem ezt ti sem gondoljátok komolyan! Komoly kutatás áll a dolgozat hátterében, egy ún törzsanyag amit saját anyaggal egészítenek ki. Ez nem olyan, mint amikor Szent-Györgyi kimutatta a C-vitamint a paprikában!
dr. Schmitt Pál elnök úr rossz ember lett ettől? Kevesebb nyelven beszél? Kevesebb aranyérmet nyert a hazánknak? Kevesebbet tett az országért?
Jó lenne, ha az ilyen HVGk nem olyanokat próbálnának meg kikezdeni, akik tényleg előremozdították Magyarország sorsát, hanem kezdhetnék mondjuk az adócsalókkal, offshore lovagokkal és még sorolhatnám.
Tessék kicsit elmerengeni ezen!

tschaffer77 2012.03.27. 12:33:37

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: Előszir is idézték az egész doktorit mint a vizsgálat anygaát ezzel fél havi meló már meg is volt.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 12:34:32

@Doubledecker: Össze kellene mosni Viktor egyes beszédeivel, úgy ütne nagyot.

Kanadai Kókuszmenyét 2012.03.27. 12:35:10

Szerintem járna neki egy Nobel-díj is... vagy egy Oscar...

kyanzes (törölt) 2012.03.27. 12:35:18

Bárkitől elvették volna a doktorit, aki nem befolyásos politikus. Egyértelmű.

belekotty 2012.03.27. 12:35:29

@Enrico72: El kell ismerni, ügyesen relativizálod a dolgot.

Lencsés István 2012.03.27. 12:35:58

@Pretoryan: Nekem nem érvem van hanem tényem , ez óriási különbség anonim ! :) ;) A tény hogy SCHMITT PÁL nem másolt , aki mást állít az hazudik . ! :) ;) A " kultúrád " még mindig csapkodja a biztosítékot , ha az nem változik nincs miről kommunikálnunk , hisz ez szint alatti . Dehogy tették tönkre a magyar felsőoktatást , ekkora baromságot . :D De nem plagizált nem fogod fel a tényt , ennyire iq hiányos vagy ? :O Én lennék a droid amikor neved sincs ? :O Ez elég érdekes nem gondolod ? :O Nekem idén lesz diplomám . Nekem ne linkezz , jó , mert a link az nem tény ! :) ;) Azért szánalmas SCHMITT PÁL mert jól végzi a dolgát ? :O Tudod mit akkor legyen szánalmas , de akkor rád nincs szó ! :) ;) Én MAGYARORSZÁG - on élek .

@Doubledecker: Még mindig nem tudsz írni ? :( Ez szomorú , ha nem változik , akkor kérlek ne írj , mert nem fogok válaszolni , hisz az szint alatti , aki nem tud írni . Most mindenhol írják hogy SCHMITT PÁL nem másolt , tehát mondom aki mást állít az hazudik . Az azért igen érdekes hogy név nélkül becézgetsz 1 olyan embert aki dolgozik az országért .... A hazugság az amit a sok anonim blogon állítottak hogy SCHMITT PÁL másolt , pedig a tény az hogy nem másolt !

hgh1 2012.03.27. 12:36:14

Nem tudom mi ez a nagy felháborodás. Nyilvánvalóan a bírálóbizottság tagjai is ugyanilyen módszerrel szerezték a doktorijukat, ezért nem vehették el aláíró plágitól a címet, mert akkor a következő az övék lett volna.

Mérges 1234 2012.03.27. 12:36:21

@Enrico72:

schmit úr, így is úgyis egy exkomcsi szarkupac. Ezen a hamis doktori nem változtat. Ennyi.

ÉS ne relativízáld a problémát 95%-át 1-1.ben bemásolta, ez igenis csalás.

És pont az a lényeg, ha egyébként tök fasazsa cscávó lenne, akkor elnéznék neki, de egyébként is egy rakás szar ember ő.....

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 12:36:27

@Enrico72: Csak egy fidesznyik képes egyenlőséget húzni a puskázás meg a doktori plagizálás között. Erkölcsi fertő ez az ország.

Egyéves Önkéntes 2012.03.27. 12:37:20

Múlt héten egyik fideszes ismerősöm már tudta, hogy ez lesz a vége.
De vajon hogyan láthatott bele a szupertitkos és FÜGGETLEN bizoccság (sic!) munkájába??? :D

lyken 2012.03.27. 12:37:25

"A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben, holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze" – mondja ki a jelentés összefoglalója. "

Érdekes.
"...holott annak feltárása a korabeli védési eljárás részét kellett volna, hogy képezze"
Tessék mondani, nem ilyenkor szokás megsemmisíteni a fokozatot? Ha szabálytalanul folyt le a folyamat? Földi halandók esetében legalábbis így szokás.

Khmmm...
"Sok millió magyar dolgozik keményen és törekszik a becsületes életre, és a nemzet csak akkor lehet erős, ha a szabályok mindenkire vonatkoznak, ezért a kiskapukat be kell zárni."

Mérges 1234 2012.03.27. 12:38:13

@Lencsés István:

Azt írta a bizottsági jelentés is, hogy másolt.

De ez enked nem megy be a csöpp agyadba.

De mondom mindegy is mert egy exkomcsi féreg. Te pedig ezek talpnyalója vagy, ez rolad állít ki csufos bízonyítványt. Te névnélküli senki.... :D :D :D

Mr. Acid 2012.03.27. 12:38:13

@Enrico72: "Megállapították továbbá, hogy a dolgozat 34. oldalától 50. oldaláig teljesen megegyezik Klaus Heinemann Sport, the third Millenium című művének egy részével, valamint hogy a mellékletben szereplő 1. és 2. számú diagram megegyezik a bolgár Georgiev művében fellelhető diagrammal, ugyan így egyezik több táblázat is. Emellett megállapították azt is, hogy a doktori további mintegy 180 oldala részleges egyezést mutat Georgiev művével."

belekotty 2012.03.27. 12:39:26

@Dr. EÖ: "Múlt héten egyik fideszes ismerősöm már tudta, hogy ez lesz a vége." - Ezt bárki tudhatta aki nyitott szemmel jár ebben az országban.

tomwar 2012.03.27. 12:39:44

ATBASZTAK PALIBAT!!! DUNABA LONI MIND!!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 12:39:48

@lyken: "ne arra figyeljenek, amit mondok, hanem arra, amit teszek"

Enrico72 2012.03.27. 12:40:00

@Doubledecker: Persze, nyilván. Végül is MAGYARORSZÁG ÁLLAMFŐjéről beszélsz. Ha így vélekedsz Dr. Schmitt Pálról, akkor mi a véleményed Medgyessiről aki bizonyítottan SZT tiszt volt?
Ja tudom, az más, meg hát le is mondott, minek bolygassuk a múltat stb

bioLarzen 2012.03.27. 12:40:32

Én csak egyet nem értek az egészben: mennyibe érdeke a kormánynak, hogy egy ilyen, teljesen hiteltelenként induló, és megítélésén mégis jelentősen rontani képes, számos szempontból és oldalról teljes joggal, védhetelen dolgokért kritizált, gyakorlatilag állandó humorforrássá és bohóccá erodálódott ember legyen a köztársasági elnök? Egyszerűen nem hiszem el, hogy ne találnának valakit, aki ugyanúgy aláírná még a saját halálos ítéletét is, hezitálás nélkül, de nincs rajta ennyi ballaszt...

Három teóriám van:

1.) a Fidesz szándékosan akarja a földdel egyenlővé tenni a köztársasági elnöki poszt nívóját, megítélését, hitelességét. Hogy a jövőben bárki is lesz az, eleve ne legyen tényező a közvéleményben.

2.) Csak azt nem engedték, hogy Schmitt bukva tűnjön el. Megvárják, míg kicsit lecsen ez a dolog, és akkor majd hirtelen "megrendül az egészségi állapota", emiatt már nem lesz képes ellátni feladatát, maximum spanyolországi nagykövetként tudja segíteni az országot (mindenki el tudja képzelni, melyik a munkásabb...)

3.) Annyira arrogáns a kormányoldal, hogy úgy gondolják, még egy ilyen ember meghtűrése/támogatása is belefér.

Meglátjuk... Az én tippem a 2.).

bio

M. Bertalan 2012.03.27. 12:40:37

@Lencsés István: SCMITT PÁL MÁSOLT. Tény. Kimondta a bizottság.

hgh1 2012.03.27. 12:40:47

Nem tudom mi ez a nagy felháborodás. Nyilván valóan a bírálóbizottság tagjai is ugyanilyen módszerrel szerezték a doktorijukat, ezért nem vehették el aláíró plágitól a címet, mert akkor a következő az övék lett volna.

2012.03.27. 12:41:12

Csalással szerzett doktori. Ennyit ér az anyja emléke Schmittnek.
Még jó, hogy szegény asszony nem érhette meg, hogy a fia egy utolsó mocsadék kormány legrongyabb seggnyalója lett.

Magyarok! Tanuljatok a vezetőitek mutatta példából! Lopjatok, csaljatok, hazudjatok! És köpjétek le azokat, akik ez ellen szót emelnek.

blah 2012.03.27. 12:41:13

@Enrico72: @Lencsés István: a hozzátok hasonló kreténekből szerencsére nincs már túl sok és még nagyobb szerencsénkre ki is fogtok halni.

kifordított nagyanyó 2012.03.27. 12:41:20

@Enrico72: Aha,aztán szép lassan kiderül a fideszes potentátokról,hogy offshore lovagok,meg adót csalnak,akkor meg:Dehát ilyet más is csinált lásd:gyurcsány meg az a libás.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.27. 12:41:21

@Kanstruktív: Egy barátom mesélte, hogy írt már pár doktorit ő is. Hol a főnökének, hol másoknak, amit épp parancsba kapott. Akkoriban nem lehetett ugrálni, meg kellett csinálni és kész. Hozzátette azt is, hogy biztos volt valami bunda az ügyben, mert ezeket a doktorikat meg is kell védeni szóban, és aki nem írta meg, az erre aligha képes, de ez már nem az ő dolga... Szóval nem ismeretlen a jelenség. Sőt.
atlatszo.hu/2012/02/03/szellemirok-a-felsooktatasban-haromszazezer-forint-egy-doktori-disszertacio/

belekotty 2012.03.27. 12:41:29

@Lencsés István: "Nekem nem érvem van hanem tényem " - Neked nincs tényed te hülye! Tanulj már meg fogalmazni!

Enrico72 2012.03.27. 12:41:39

@Mr. Acid: Mutass nekem olyan történelem szakdolgozatot/doktorit/akármit ahol nem hivatkoznak korábbi művekre.

Case · http://streetartbp.hu/ 2012.03.27. 12:41:49

Nem plagizált, másolt. Ennyi. Teeeeljesen más dolog. :'D

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 12:42:21

@Enrico72: Saját magad indokolod miért nincs igazad. :D
"MAGYARORSZÁG ÁLLAMFŐjéről beszélsz."
"Medgyessiről aki bizonyítottan SZT tiszt volt? " "meg hát le is mondott"

Tapogatott Kukorica 2012.03.27. 12:42:28

Ha a doktorimhoz lemasolom Schmitt 225 oldalat es kiegeszitem azzal, hogy: "Fasza, nagyon fasza.", akkor ez elegendonek kell legyen, nem? Mert ha szep nagy betutipussal irom, akkor meglehet az 226 oldal is - valamennyi torzsanyaggal persze, de az belefer.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.27. 12:43:16

@lyken: szerintem azokat is be kellene zárni, akik a kiskapukat nyitották és használták/használják.

kifordított nagyanyó 2012.03.27. 12:43:21

@Enrico72: Ahogy neked is más,mert a mi kommunistánk jó kommunista.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 12:43:25

@Enrico72: Mivel doktorit nem másolod hanem "kút főből írod", így elég nehéz lenne hivatkozni.

belekotty 2012.03.27. 12:43:37

@bioLarzen: Vagy élő példa lesz, bármit elkövethettél, amíg lojális vagy hozzánk, helyeden maradhatsz.

Secnir 2012.03.27. 12:43:40

nem értem
a 23. § (3) bekezdése elmondja, mi a teendő...

Egyéves Önkéntes 2012.03.27. 12:43:52

@belekotty: egyrészt persze, hogy csak a hülye nem tudta
de ő, mikor kérdeztem azt mondta, hogy azt mondják majd, hogy az akkori eljárásrendnek megfelelt
de ez akkor is félelmetes
Megyek kanadába! :D

Mérges 1234 2012.03.27. 12:44:08

@Enrico72:

Mekkorea troger fasz vagy, szerinted én másképp vélekedem a többi genyről.

Hát nem, minden mocskos hazaárulót meg kell vetni.

Számomra mind egyforma szarkupac. De ne told a Pali szekerét, hanem nézd meg a múltját.

Ugye, hogy ugye???

Amúgy egyetértek Megyesi is egy geci volt, a Gyurcsány is, és még sorolhatnám, hány mocskos komcsi tette tönkre az országunkat az elmúlt 22 évben.

Enrico72 2012.03.27. 12:44:36

@blah: Nyugodtan puffogj magadban, addig ideteszek egy képet :)

www.erdely.ma/ujkepek/2012/01/nagy/1772394.jpg

Roy 2012.03.27. 12:45:04

A döntés előre boritékolható volt.
Ez az ország tényleg a röhej országa.

2012.03.27. 12:45:07

Pali bának végre papírja is van róla, hogy egy retardált.

Squid 2012.03.27. 12:45:21

Ez valami olyan szürreálhorrorpornóparódiája a valóságnak amit nem vagyok képes felfogni! Komolyan 3x a lábamra ejtettem a húsklopfolót, hogy biztos legyek benne ébren vagyok és semmiképp nem álmodom.

Ezt így a Fidesz és a bizottság tagjai bevállalták 2012-ben európa közepén, "majd csak kiguruljuk ezt is" felkiáltással?

Ilyen van? Ezt el lehet tűrni? Aki szintén ott szerezte a diplomáját, vagy bármely más magyar egyetemen az most mit gondol? Bárhol külföldön ezek után lesajnáló nézésen kívül mit fog érni egy magyar diploma?

Basszátok meg ez tűrhetetlen! Mit lehet még velünk megcsinálni? Nemsokára kiderül, hogy a nemkommunista alkotmányt író Pozsgay is hős volt? Mi jöhet még?

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.03.27. 12:45:50

""A megújulás azt is jelenti, hogy Magyarország nem lehet a jövőben olyan következmények nélküli ország, mint az elmúlt nyolc évben volt.""
Dehogynem... :( Sőt! Csak a megfelelő oldalon kell álni (sic!). :(

Mr. Acid 2012.03.27. 12:46:33

@Enrico72: "Megállapították továbbá, hogy a dolgozat 34. oldalától 50. oldaláig teljesen megegyezik Klaus Heinemann Sport, the third Millenium című művének egy részével."

"Emellett megállapították azt is, hogy a doktori további mintegy 180 oldala részleges egyezést mutat Georgiev művével."

Csak hogy te is értelmezni tudd, kicsit különszedtem azt a két dolgot, amiért bárki fokozatát bármikor (egy rövid időszak kivételében 1949-től 1958-ig) visszavonták volna.

Enrico72 2012.03.27. 12:46:35

@vladys73 - Vonajugend által kiképzett fényharcos: Azt arra írtam, hogy kb ezeket szokták felhozni a védelmére

ob.szerver 2012.03.27. 12:46:52

@bioLarzen:

"Három teóriám van..."

Egy negyedik. A vezér tévedhetetlen. Schmitt bukása ezzel nem lenne összeegyeztethető.

kifordított nagyanyó 2012.03.27. 12:47:41

Na viszlát,sajnos mennem kell.Etessétek tovább enricot!
Majd még rátok nézek.
Ja és este hajrá MILAN ! :))

Lencsés István 2012.03.27. 12:47:54

@Doubledecker: Nem másolt , nem kell hazudni . Nem tudsz írni , így többet nem reagálok arra amit írsz . A rövidítés és a " kultúrád " is mutatja a szint alattiságod ! Én nem nyalom senkinek a talpát , csak a FIDESZ az egyetlen olyan párt amely képes vezetni az országot és mint a TÉNYEK mutatják , ezt jól teszik . Tehát megint nincs miről beszélni . Neved meg neked nincs , de sebaj ! :) ;) Kétlem hogy Doubledecker van a személyidben ! :) ;) :D

@M. Bertalan: Nem másolt, nem kell hazudni .

@blah: Én vagyok a kretén amikor sem neved sem írástudásod nincs ? :O Mondatkezdés nagybetű ! :) ;) Nem fogok 1 darabig meghalni , bármennyire is szeretnéd , ja és megsúgom újra a FIDESZ fog nyerni a következő választásokon azt akkor lehet még jobban sírni név nélkül ! :) ;) :D

Enrico72 2012.03.27. 12:48:14

@Mr. Acid: Részleges egyezést mutat! Hoppá!

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 12:48:39

@Enrico72: Tudod a különbség annyi, hogy itt mindegyik gyökér el van ítélve, te meg mindent megteszel, hogy megvédd az egyiket. Végül is igaza volt a FIDESZ-nek 2/3 megvan, azt tesznek amit akarnak, a választók ezt akarták.

Mérges 1234 2012.03.27. 12:50:33

@Lencsés István:

Vicc amiket itt összeírogatsz te névetelen senki..... :D :D

Szégyent hoztál a nevedre.

Fidesz az egetlen tényelg, na ne már???? És milyen jól vezetik az országot, de milyen nagyon jól.

Ezt a szint alatit ne pedzegesd, én nem teszem mert a szavaid úgyis mindent elárulnak.

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 12:50:47

@Lencsés István: milyen tényekre gondolsz, mert én azt látom, hogy mind erkölcsileg mind gazdaságilag hanyatlik az ország. MSZP után nehezen volt hihető, hogy itt bárki képes még nagyobb sz*rt csinálni, hát nekik sikerült, erre büszke lehetsz.

Mad Mind 2012.03.27. 12:51:32

@Lencsés István:
Ember a szemellenződ nagyon a szemedbe csúszott. Mikor a nővérem csinálta a doktoriját visszadobták az első változatot, mert 30 oldal törzsanyag helyett 35 oldal törzsanyagot tett bele. SItt 187 oldal "törzsanyagot" tett bele és mégis szabályos? Ráadásul mindössze 12 oldal a saját munka.
Ha nem Sittről lenne szó, akkor fegyelmi, így meg helyes?
Bár irigylem a világodat, hiszen csak két variáció lehet benne. Ha fidesz mondja jó, ha más mondja rossz. Egyszerű, mint a számítógépek.

blah 2012.03.27. 12:51:53

@Enrico72: kötve hiszem, hogy mind olyan kretén lenne mint te. Csak ketten próbáljátok védeni az álomvilágotokat. Meg biztosan elhiszed azt is, hogy elfér egy utcán a város lakosságának a negyede. Én is hadd ajánljam figyelmedbe ezt:
www.tarki.hu/hu/research/elect/index.html
Érdemes megnézni a nemválasztók és a nagy 2/3-ad kretének arányát.

blah 2012.03.27. 12:52:34

@Lencsés István: ja bizony te vagy a kretén.

Mérges 1234 2012.03.27. 12:53:12

@vladys73 - Vonajugend által kiképzett fényharcos:

"od a különbség annyi, hogy itt mindegyik gyökér el van ítélve, te"

Igazságod vagyon, a legnagyobb baj, hoyg egy csomó hülye nem képes reálisan értékelni, az ő oldala szent. Szerintem minden oldal szarságát nyíltan ki kell mondani.

De nem képesek a hülyék reélisan gondolkodni, ezhért is tartunk itt.

Nem Penny hajója 2012.03.27. 12:53:18

"a szövegazonosságot nem tárta fel időben, ezért a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelel az elvárásoknak"
= Schmitt Pál értekezése nem felel meg az elvárásoknak! Mi itt a kérdés?

Moan 2012.03.27. 12:53:26

@Enrico72:

"előremozdították Magyarország sorsát"
...
Ahham.

preddy 2012.03.27. 12:53:32

Magyarázza el már valaki ennek a szerencsétlen lencsésnek, hogy a plagizálás lopás!

belekotty 2012.03.27. 12:53:55

Ha Lencsés Pityu elkezd működni, csak idő kérdése hogy mindenki rajta mulasson. :-))

proligarcha · http://fityiszt.blog.hu/ 2012.03.27. 12:54:01

a háború: béke, a szabadság: szolgaság, a tudatlanság: erő

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.03.27. 12:54:25

@blah: Az az érdekes ezekben a közvélemény kutatásokban, hogy még a FIDESZ zuhan addig a Jobbik mg az MSZP növekedik. Nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek.

Dörmögő_Dömötör · http://montewehro.blog.hu/ 2012.03.27. 12:54:43

@Lencsés István: Érdekes az álláspontod. Ha nem tévedek szemüveges vagy és éppen narancsszínű lencsét viselsz.. A tolvaj akkor is tolvaj marad, ha éppen köztársasági elnöknek nevezik, miképpen a fekália csokipapírban is fekália marad. "Plagi bá" tehetségéből csak arra futja, hogy mélyen benyalva kitisztítsa a szeretett vezére ülepének mélységeit. Azt hiszem, ezt a kétharmados narancsbirkák is képesek felfogni, vagy mégsem?

preddy 2012.03.27. 12:55:28

@Enrico72:

Felcserélteda tét a gével: nem részleges, hanem részletes egyezést mutat... :-)

Fatal Error! System Halted! 2012.03.27. 12:56:11

köcsögláda smitt geci. Mindig is egy gerincteles seggnyaló bohóc volt.
Ebben az esetben mégis leginkább a "független" vizsgálóbizottságot illeti tökön rúgás. Sosem szabad lebecsülni orbánunk befolyását.

komplikato 2012.03.27. 12:56:19

@sárkányfő: "Holnap, mikor kihozza a Bizottság, hogy Pali bá' nem is egy tolvaj, na akkor fog előállni a HVG a maradék 10 oldallal, hogy annak mi a forrása :)"

Inkább előássák az atlantai golftúra részleteit. :D Atlantai jó emberek legalább olcsón megúszták, nem kellet nagy zsét költeni erre a szavazatra.

IGe · http://vilagnezet.blog.hu/ 2012.03.27. 12:57:05

Schmitt Pál plágiumbotránya miatt az angol szlengben új szócikk jelent meg. Az új szócikk a “Piece of ScHmITt”, amely Egy darab Schmittként (is) fordítható.

vilagnezet.blog.hu/2012/03/27/schmitt_doktori_dolgozata_legyen_kozkics

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 12:57:33

@kifordított nagyanyó:

lediplomázott az ELTE-n egy szabályos szakdolgozattal.

Dinsdale Piranha 2012.03.27. 12:58:11

Annyira nem hülye az egyetem sem, hogy a jelenkori viszonyok között szembe merjen menni a PÁRT-al, hacsak nem akarnak jövőre durva támogatásmegvonást. Szóval ez az eredmény borítékolható volt.

EGYIKRESEM 2012.03.27. 12:59:42

Morálisan ez az itélet rohadtul romboló hatású a fiatalokra, és nem mellékesen rajtunk fog röhögni megint fél Európa (ahol az ilyen barmokat lemondatják).

Az biztos, hogy amig Mszp vagy Fidesz (mindkettő tolvaj banda) van kormányon, addig vállalkozóként én sem leszek becsületes.
Ezeknek minek? Hogy ellopják?

Transylvanianmixedgrill 2012.03.27. 13:00:59

Na összegezzünk:

1. Nyilvánvaló, hogy ezt a szupertitkos jelentést nem ez a szupertitkos testület írta, hanem Orbán Viktor kommunikációs csapatának spin doktorjai (gyengébbek kedvéért: mediapedia.hu/spin-doktor Amerikai kifejezés. A spin doktor az a személy, aki a hírt/közleményt – illetve a szavakat – úgy csűri-csavarja, úgy pörgeti, amíg az végül pozitív üzenetként jelenik meg (bármilyen káros hírnek is tűnt elsőre). Elsősorban a politikai tanácsadókra, politikai kommunikációs szakemberekre használják a kifejezést az USA-ban, de manapság már a public relations tanácsadókra is ráaggatják.)
2. A lényegi kérdés az, hogy az 5 aláírót mi motiválta, hogy ehhez a nevüket adják. Tudnillik:
pszk.nyme.hu/attachments/461_3_szakirodalmak_motivacio.pdf
A szekunder (extrinsic) motiváció a feladattól,a tevékenység tárgyától rendszerint
független külső indíték. Ilyen a jutalom, a dicséret, az érdek, a versengésben létrejövő önérvényesítés, a büntetéstől való félelem.

Szóval tudvalevő, hogy alapvetően két dologgal lehet valakit motiválni: jutalommal illetve félelemmel.
A nap nagy kérdése: el tudunk-e képzelni akkora és olyan jellegű "jutalmat", ami ezt az 5 embert arra motiválta, hogy ezt a jelentést hozzák meg és a nevüket adják hozzá. Vagy ha nem tudnunk elképzelni ilyet, akkor vajon milyen félelem lehet az, ami arra motivál 5 embert, hogy egy ilyen fokú gyalázatos jelentéshez a nevét adja, még akkor is, amikor tudniuk kellett, hogy ezt követően nevük egyenlő lesz a szarsenki kifejezéssel. Mi lehet az a motiváló erő, ami hatására valaki felvállalja még akár a szarsenkiséget is?
Összegezve: mivel tartotta sakkban a Fidesz ezeket az embereket?

kzoltana 2012.03.27. 13:02:07

Büszkeségünk, a nőfaló dr. SP felemásan lefotózva:
www.vagy.hu/tartalom/cikk/1585_karakterongyilkossag
Dicsőség Orbán Viktornak!

tede 2012.03.27. 13:02:33

Most megvan megint a csámcsogni való pár hétre. Magam részéről baromira unom már ezt.

hattyú 2012.03.27. 13:03:30

Tegye fel a kezét, aki bármilyen következményt várt Magyarországon :-D Dehát ez kell, ezt igényli az emberek többsége, tapsoljatok csak nekik.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 13:04:16

@Tzimisce:

Azért "nem vették észre" mert Schmitt a főnökük volt, a Magyar Olimpia Bizottság elnöke. Eleve összeférhetetlenség miatt nem is lehettek volna opponensek, egyszerűen csak nyaltak a feljebbvalónak, ahogy az elmúlt 20-30-40 évben szokás volt.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.03.27. 13:05:18

A Microsoft a következő Word frissítésbe tervezi mindenki számára elérhetővé tenni az alábbi változtatást:

- A Copy parancs nevének megváltoztatása Schmittyfy névre

A fejlesztők szerint elképzelhető, hogy a parancs alkalmazása után a Word néhány egyéni gondolattal is kiegészíti a bemásolt tartalmat. A módosítás ajánlott a felsőoktatásban résztvevőknek, a Microsoft Word for Higher Education csomag már az első installálás után feltelepíti a frissítést.

Lencsés István 2012.03.27. 13:05:25

@vladys73 - Vonajugend által kiképzett fényharcos: Mondatkezdés nagybetű ! :) ;) Tanulj meg írni . Gazdaságilag nem hanyatlik , hisz csökken az államadósság és ez most a legfontosabb , más nem számít . A " kultúrád " csapkodja .... Jobb lett az ország helyzete mint amikor átvette a FIDESZ , tehát nem kell hazudni .

@Mad Mind: Amíg nem tudod leírni normálisan SCHMITT PÁL nevét addig nincs miről kommunikálnunk . SCHMITT PÁL nem másolt , nem plagizált , aki mást állít az hazudik . Nekem nem csak a FIDESZ véleménye számít a világnézetemben , de a politikában ők az egyetlen normális párt , hisz az mszp - t láttuk mit tett , a huza - vona pártja ha kormányra kerülne polgárháború lenne , más tényező meg nincs .

@blah: Jó legyen , legyek kretén , de akkor te mi vagy írástudatlanul meg név nélkül ? :O Szerencsétlen , az vagy ! :) ;) :D Ha nem tanulsz meg írni , rád sem reagálok többet .

@Dörmögő_Dömötör: Nem álláspontom van , hanem TÉNY - em ! Szemüveges vagyok igen . Narancsszínű lencsém nincs hiába ironizálsz , én komoly dolgokkal , meg igazságokkal nem viccelek . SCHMITT PÁL nem tolvaj , nem kell hazudozni . Ha nem tudod normálisan megtisztelni az EMBER - t akkor veled sincs miről kommunikálnom . A " kultúrád " neked is csapkodja ....

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.27. 13:05:31

A bizottság indoklásánál már csak Enrico, és Lencsés Besenyő István megjegyzései szórakoztatóbbak. Nevettünk egy jót, ez is valami...

kuktabúvár 2012.03.27. 13:06:01

Azt hiszem sokan nem pontosan értik, hogy mi a probléma ebben az esetben a plágiummal. Nem első sorban a lopás/másolás/idézés. A gond az önálló kutatáson alapuló új tudományos eredmény hiánya.
A tudományos kutatás lényege, hogy a kutató valami olyasmire ébred rá, olyat fedez fel, amit mások előtte még sohasem. Az irodalomjegyzék, a láb- és végjegyzetek azt a célt szolgálják, hogy az értékelő (és első sorban a későbbi olvasó, aki saját kutatásaihoz használja forrásmunkakéntt a művet), fel tudja pontosan mérni, hogy mi a már korábban ismert, és az údonság, a hozzáadott érték a műben.
Szerintem a bizottság a fenti ítéletében csak annyit mondott ki, hogy a KE úr művében a valóban számos idézet mellett szerepelt annyi újdonság, amely TE akkori gyakorlata szerint megért egy doktori címet.
Örülök, hogy nem ott végeztem. Örülök, hogy a kandidátusi vizsgáim sikeres letétele után a benyújtott, elbírát értekezésemet végül nem védtem meg, és nem kaptam címet. Akkor nem akartam, és most még kevésbé szívesen tartoznék ebbe az akolba.

Kiváncsi leszek a jelentés teljes szövegére.

Secnir 2012.03.27. 13:06:52

23.§ (3) bekezdés:
Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést MÁS készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja, az egyetemi doktorátusra utaló névmegjelölést megtiltja, intézkedik a személyi igazolványból történő törlésről, s a visszavonás tényét a Magyar Közlönyben, valamint az OTSH Közlönyben közzéteszi.

Azt hiszem ez egyértelmű. Tájékoztatták a médiát plusz az egyetemet, hogy több oldalt másolt. pont.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:08:23

Ezúton szeretném kérni a tisztelt zsinatot, hogy azt a dolgozatot is, amelyet hajdan néhány osztálytársammal úgy korrigáltunk, hogy a nap végén mondvacsinált indokkal elkértük a portástól a Ulrich tankérem kabinetjének kulcsát, és kiszedtük az irományainkat az aktatáskájából, nyilvánítsa szeplőtelennek! Sokat segítene ezzel - az egyébként egyebeket is elbíró - lelkiismeretünknek. Egyébként is, a portás a hibás, meg az Urlrich, hiszen minek hagyta a táskáját lezárt irodában!

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.03.27. 13:08:53

@zero:

A két legősibb magyar sport a seggnyalás, valamint a másik torkának lesből, hátulról történő átvágása. És még az se biztos, hogy nem az vágja át a torkodat, aki tegnap még a segged nyalta. Hangulatemberek vagyunk, ahogy Raymond Chandler mondaná.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 13:09:56

@zero: ugye "méltó helyére" is kerül ez a műalkotás? :D

Secnir 2012.03.27. 13:09:57

@Lencsés István:
" SCHMITT PÁL nem másolt , nem plagizált , aki mást állít az hazudik . "
élből ott van az öt fő, aki kivizsgálta a doktoriját.

kissiú 2012.03.27. 13:10:45

@Enrico72: dr. Schmitt Pál elnök úr rossz ember lett ettől? Igen
Kevesebb nyelven beszél? Nem
Kevesebb aranyérmet nyert a hazánknak? Nem
Kevesebbet tett az országért?Nem

Lencsés István 2012.03.27. 13:12:19

@dr.dr. Secnir doktor: Ne haragudj , de amíg nem tanulsz meg írni , addig nincs miről kommunikálnunk , ha megtanulsz utána rátérhetünk a dolgokra .

Karipapa01 2012.03.27. 13:14:35

@Lencsés István: " Amíg nem tudod leírni normálisan SCHMITT PÁL nevét addig nincs miről kommunikálnunk . "
"Ha nem tanulsz meg írni , rád sem reagálok többet ."
"... megtisztelni az EMBER - t akkor veled sincs miről kommunikálnom..."

Tisztelt Lencsés Úr! Ne csak ígérgessen, mint a FIDESZ!

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.03.27. 13:15:13

@Lencsés István: "Az azért igen érdekes hogy név nélkül becézgetsz 1 olyan embert aki dolgozik az országért .... "

A Köztársasági elnök szerepe a törvényalkotásban. A parlament.hu oldalról mentett kép (szükség volt rá, mert idő közben eltávolították!) Schmitt 4 kövér nulla!

tenytar.hu/igeretmero/schmitt_pal_a_torvenyalkotas_motorja

Ezek után kérdezem én: miről beszélsz?

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:15:53

@Dinsdale Piranha: "Annyira nem hülye az egyetem sem, hogy a jelenkori viszonyok között szembe merjen menni a PÁRT-al, hacsak nem akarnak jövőre durva támogatásmegvonást"

Legfeljebb nem jövőre, nem egy és nem két választási ciklusra harmadolódik majd a fizetős diákok száma. Remélem, a dékán alaposan utánaszámolt mielőtt széttette a lábát.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.27. 13:16:26

@Dr. Dövan: Nekem semmit, de akkor Pali bácsi lesz szíves lenyelni ezeket a megnyilatkozásait, mert az ő szájából hidegen, hamisan, és tulajdonképpen szánalmasan röhejesen hangzanak ezek a mondatok:

www.keh.hu/?submenu=articles&cat=22&id=1065&details=1
www.godollo.hu/hirek/hirek/?newswf2_id=46367&newswf2_action=

Dr. No 2012.03.27. 13:17:25

Ehhez az eredményhez nyilvánvalóan egy csupa doktorból álló bizottság kellett. A plagizálást egy hatodik osztályos általános iskolás is meg tudta volna állapítani a tényanyag alapján.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:17:37

@Enrico72: Jó vazallus vagy. Jelentkezz egy parcelláért a Várban!

Secnir 2012.03.27. 13:19:23

@Enrico72:
"Vett át törzsanyagot? Igen, ezt ő is elismerte. Kiegészítette saját kutatásokkal? Igen, ezt a bizottság is elismerte. "

helyesen:

Vett át törzsanyagot? Igen, ezt ő is elismerte. Kiegészítette saját kutatásokkal? Nem, ezt a bizottság elnézte neki.

Enrico72 2012.03.27. 13:19:25

@dr. mesterseges szinezek: Nézd meg kikből áll a bizottság. Egyikük sem buta ember. Inkább nekik hiszek, mint holmi elfogult balos hírportálnak

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:19:48

@Lencsés István: "ha megtanulsz"VESSZŐ "utána rátérhetünk a dolgokra"

(szigorúan csak nyelvnáciságba menekülők korrekciója)

Karipapa01 2012.03.27. 13:19:50

@Rufus78: Ezeket nem ő mondta, nyilatkozta. Ő csak felolvasta. Nagy különbség!

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.27. 13:20:28

@Enrico72: seggnyalókám elmész te is az édes anyádba. Slicc Plagi elnök úr miniszterhelyettes volt az általad úgy köpködött kádári diktatúrában, ahol Matolcsy mszmp tag és az mszmp pénzügyminisztériumának oszlopos tagja volt, ahol Némethné a kádári titkosszolgálatnak dolgozott, ahol Martonyi, Pintér, Hoffmann mszmp tag volt, és a lista tetszés szerint folytatható... Ezeknek az őskomcsiknak nyalod a seggét? Ezeket véded? Elmész te a büdös francba, cseszd meg!

Indriq 2012.03.27. 13:20:28

Nem teljesen értem ezt a "mindenki puskázott már" védekezést.... Igen, puskáztam már én is, és elkaptak. A vizsgáztató felkért, hogy adjam be a dolgozatot és beírta a karót, érdekes módon nem kezdtem el magyarázni, hogy de hát a könyv törzsanyag, abból másolás nem lehet bűn....
Úgy látszik tényleg gerinc kell valamiféle beismeréshez is....

És az hogy ez az áLamfő, még sajnálatosabb....
Hirtelen beugrott a kép, hogy mégis hogy éreznék magukat az akadémikusok a Nobel díj átadásánál, ha megjelenne schmitt is a vendégek között... a legkevesebb a mutogatás lenne, megcsúfolta a doktori fokozat miben létét.

sárkányfő 2012.03.27. 13:20:31

Most akkor a Bizottság szerint Schmitt Pál jogosult vagy sem a "Dr"-ra?
Hogy hívják Magyarország formális államfőjét, Dr. SP, vagy csak sima SP?

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:22:17

@Enrico72: "Egyikük sem buta ember."

Jogos, ráadásul Pali bá is doktor, egy doktornak meg nehogy ne higgyem el, hogy időgéppel tőle loptak.

(Egyébként azok a nem buta emberek effektíve azt írták le, hogy Pali bá másolt. Kár, hogy csak nem buta emberek értik...)

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.03.27. 13:22:21

Hogy a költőt idézzem:

Lopni, megyünk lopni,
A Pityinger meg a smit plagi
Lopni, megyünk lopni
És senki nem szól ránk.

Hát így érezte ezt a bizocság (ezt a szót plagi bától palizáltam) is.
Ezért van, hogy a komponensek (franc ezekbe az idegen szavakba!) voltak a hibásak.

reccs 2012.03.27. 13:23:03

@Enrico72: "Inkább nekik hiszek, mint holmi elfogult balos hírportálnak"

Ehhez sajnos értened kellene, amit leírtak.

Lencsés István 2012.03.27. 13:23:27

@Karipapa01: A FIDESZ amit ígért be is tartott illetve be fogja tartani . Én is betartom de mivel még maga tud írni így önnek válaszolok .

@Himpellér: Nekem ne linkezz , az nem tény ! :) ;) Pláne anoniman anonim oldalról ....

@dr. mesterseges szinezek: Ilyen szó nincs hogy nyelvnáciság , tehát erről is ennyit , és rád is vonatkozik hogy mondatkezdés nagybetű ! :) ;) Ja és az is vonatkozik ha alap dolgokat nem tudsz leírni akkor neked sem írok többet !

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 13:23:49

LOOOL, még tudjuk egy kicsit fokozni :-))

"Schmitt Pál disszertációjának kivizsgálása közben kapta meg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki posztját a vizsgálóbizottság egyik tagja, Tóth Miklós. A Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának dékánját a MOB február 26-ai közgyűlésén választották meg az elnökség tagjának, hetekkel a vizsgálóbizottság felállítását követően, s szinte napra pontosan egy hónappal a mai „eredményhirdetés” előtt. A szakember egyben a diák- és főiskolai-egyetemi sportért felelős szakmai tagozat elnöke is lett."

vg.hu/kozelet/politika/a-vizsgalat-kozben-lett-mob-alelnok-a-schmitt-bizottsag-tagja-371691

Secnir 2012.03.27. 13:23:51

@Lencsés István:
bocs, mi a probléma az írásommal? kitört belőled a Nemzet Legfőbb Nyelve? akarom mondani Nyelvőre?

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 13:24:10

@sárkányfő: most komolyan: nem hóótpicsamindegy? :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.27. 13:24:21

@dr. pretender: Miiii a faaaaaaszt lehet erről 1100 oldaaaalt?!

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.03.27. 13:24:40

@zero:

Nagyon nagy híve vagyok a humornak, de ebben az ügyben már nem kellene. Ugyanezért nem „vicc” ez, hanem igazán és komolyan tragédia. Van ahol a humor átmegy elviccelésbe, az elviccelés összekacsintásba, az öszekacsintás cinizmusba. Ez az egész dolog – semmi kétségem, hogy ugyanígy látod – végtelenül cinikus a mostani vezetés részéről és ebbe nem helyes még akaratlanul sem beszállni. (Karol Wojtylától tudom, indirektben, de anélkül is egyértelmű)

Kusics Iván · http://pinguinekszigete.blog.hu 2012.03.27. 13:24:41

@Enrico72: Itt a kezem, fel van téve. Soha, semmit, sem alap, sem pedig mesterképzésben. De még a gimnáziumban és az általános iskolában sem.

dr. Közbiztonság Szilárd 2012.03.27. 13:25:06

@dr. mesterseges szinezek:
Egyébként tutira nem plagi bá másolt.

Valószínűleg a dolgozat egy az egyben a titkárnő műve, plagi bá azt sem tudta, miről szól.
Utóbbiban biztos vagyok.
Van ez a takony ekkora gerinctelen geci, és volt is egész életében.

2012.03.27. 13:25:47

@Lencsés István: Te megbízásból hozol szégyent "A PÁRTRA", vagy tényleg ilyen hülye vagy?

Karipapa01 2012.03.27. 13:25:57

@dr.dr. Secnir doktor: vigyázz, hogy mit írsz, mert veled sem fog kommunikálni!

Homeoffice 2012.03.27. 13:26:24

@zero:

Őszintén...
Mit csinált volna a FideSS, ha ez mondjuk Gyurcsánnyal, vagy mondjuk Veress Jankóval történt volna meg?

dzsi85 2012.03.27. 13:26:26

blogtalálkozót követelek, ahol meg lehetne ismerni személyesen enrico-t!!! ez az ember kész, zseniális, a "nemzet troll"-ja, ha nem lenne ki kéne találni! (ja, hogy most is csak egy kitalált személy!? szeretném azt hinni...)

az ügyről kár bármit is írni, biztos voltam benne, hogy mosdatás lesz, bár erre a kézenfekvő "az opponensek hibáztak, szegény palibá ártatlan" megoldásra nem is gondoltam...

duplanulla a politikai "elit"-ünk ...

tulok ex betonputtó · http://href.hu/x/5i07 2012.03.27. 13:27:06

Ezért tart itt ez az ország!!!!!4!4!4négy!!!
Itt simán köztársasági elnök lehet valakiből, akinek egy mezei opponens meg tudja magyarázni, hogy amit lopott azt nem is lopta.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:27:08

@Indriq: "megcsúfolta a doktori fokozat miben létét. "

Pali bá igazi demokrata, egy született idoldöntögető.
Előbb a KE intézményét húzza le az egylehelet-egyapárnás csinovnyik szintjére, aztán a doktori címet a rossz bizonyítványt sk aláíró kisiskoláséra.
Tényleg a mienk Ő.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 13:27:22

@dr.dr. Secnir doktor: Ne plagi... ja, bocsánat: ilyen szó mától NINCS a magyar nyelvben. Nekifutok még egyszer: ne schmittelj! A magyar nyelv legfőbb őre a zemberek zembere, az álamfő! Ezt ne merészeld elvitatni tőle, mert disznózsírral kenem be az arcodat, és nyomom a fejedet rozsomákokkal teli zsákba, értve vagyok? Teeeee, ÁLdoktor, Teeee!!!! :DD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 13:29:40

@ByA:

ja, igazad van, de én már csak röhögni tudok ezen az alja országon, ahol a titkos bizottság egyik titkos tagját menet közben egyszerűen megveszik :-))

Breadface 2012.03.27. 13:30:09

"Schmitt Pál disszertációjának kivizsgálása közben kapta meg a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöki posztját a vizsgálóbizottság egyik tagja, Tóth Miklós." Ennyi.

dzsi85 2012.03.27. 13:30:17

@Lencsés István: te gyökér, vessző elé nem teszünk szóközt! ennyit a nagy írástudásodról!

amúgy amit a fidesz ígér azt be is tartja mi?! ja lásd elszámoltatás, egyéni nyugdíjszámla, manyupban maradok tagdíjbefizetése, stb, stb....

de tudom, a nagybetűk miatt sajnos nem fogsz tudni válaszolni...

Indriq 2012.03.27. 13:30:47

igazából én egy dolgot kérdeznék meg az akkori bírálóktól:
"Ma elfogadnák ezt a dolgozatot ?"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.27. 13:31:04

@dr. Közbiztonság Szilárd: Szerintem a dolgozat a bolgár faszi lapjairól saját maga menekült Palibá dolgozatába. Félt a bolgártól, ez a zigasság.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:32:35

@Lencsés István: "Ilyen szó nincs hogy nyelvnáciság ,"

/o\

"rád is vonatkozik hogy mondatkezdés nagybetű ! "

Láttál már könyvben drámai instrukciót, nem a cselekményhez tartozó megjegyzést? Láttál már ilyen könyvet?

":) ;) Ja és az is vonatkozik ha alap dolgokat nem tudsz leírni akkor neked sem írok többet ! "

Azért remélem, megengeded, hogy könyörögjek.

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2012.03.27. 13:32:47

Szánalom egy ország ez, ahogy van.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.27. 13:32:54

@dr. Közbiztonság Szilárd: szerintem is úgy írta meg valaki, nem nézem ki Plagi bából, hogy több forrásból fordít és gépel naphosszat...

sárkányfő 2012.03.27. 13:33:31

@zero: . . .
(szóhoz se jutok. de még levegőhöz se.)

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: igazad van.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.03.27. 13:33:52

@Lencsés István: www.parlament.hu/fotitkar/tvalk/kozt_elnok_ossz.htm

A parlament.hu ugye nem anonim oldal? Ehhez mit szólsz? Bocs, hogy linkelek, de ma délután nem érek rá kinyomtatva odaadni neked.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:35:00

@dr. Közbiztonság Szilárd: Nincs kétségem, hogy a HVG cikkéig azt se tudta, hogy miről szól doktorija. Nem is lett volna kis poén előbb interjút kérni tőle, és mellesleg 1-2 kurta idézetre rákérdezni, hogy és tudja-e, hogy ezmegaz a gondolat kitől származik.
Nem mintha így nem volna Koreáig látszó égés.

Lencsés István 2012.03.27. 13:35:28

@Dr. Trejo: Az a hülye aki mondja ....

@dzsi85: Mondatkezdés nagybetű ! :) ;) Sértéseddel nem foglalkozom , lepereg ! :) ;) Más különbség van a között hogy direkt írok így vagy hogy valaki nem tud írni ! :) ;) Én is hibázom , nem tagadom , de alapvető dolgokat tudok amiket te például nem . Igen betartja . Az elszámoltatáshoz idő kell . A magánnyugdíjpénztárakról meg annyit Portugáliában is azt csinálták amit itt mi ( ráadásul utánunk .... ) Minket leszóltak érte , őket meg dicsérték , ennyit erről is .... Először mindig válaszolok , ha nem változik a helyzet akkor nem válaszolok , mint láthatnád , de nem figyelsz ....

Henry Chinaski 2012.03.27. 13:35:35

Érdemes lenne megfontolni, hogy ezentúl a DR. titulust SP. jelzés váltsa fel.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 13:36:29

@Himpellér: "A parlament.hu ugye nem anonim oldal? Ehhez mit szólsz? Bocs, hogy linkelek, de ma délután nem érek rá kinyomtatva odaadni neked." - amatőr! kérd meg skicc paglibát, pikk-pakk leschmitteli neked, csak mondd azt, hogy ez a készülő nagydoktorihoz kell :DDDD

Lencsés István 2012.03.27. 13:36:36

@Himpellér: Linkkel ne gyere , az nem tény ! :) ;) Komoly dolgokkal meg nem viccelek .

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:36:38

@Indriq: "Ma elfogadnák ezt a dolgozatot ?"

Effektíve megtették.

Transylvanianmixedgrill 2012.03.27. 13:36:48

@zero:

Jó kérdés, hogy Tóth urat vajon ez motiválta-e csak. Számomra egy MOB alelnöki poszt azért eléggé olcsó dolog lenne, ha a becsületem forogna kockán.
Tóth úr ilyen olcsó lenne?

Gontar 2012.03.27. 13:37:24

1100 oldal... érdekes ez, főleg annak tükrében, hogy az eredetiből (amíről sitt plgai'bá titkárnője kopizta) kicsiny országunkban 1 (jó esteben 2) darab példány leledzik (nem adták ki nálunk akkor sem és azóta sem, Magyar nyelven nem is elérhető a mai napig - kivéve plagi'bá nem hivatalos fordítását), és ezt az 1 pédányt sem kérette magához a "mélyen tisztelt" hétpecsétes bizottság...

Szerintem úgy volt, hogy kirángattak a féymásolóból egy köteg papírost, betették a végére a pár oldalas, politikai megrendelésre készűlt maszlagot, és megcímezték. :-D

Viccesnek hangzik, pedig elég közel lehet a valósághoz...

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:38:08

@sárkányfő: "(szóhoz se jutok. de még levegőhöz se.)"

Most nem mindegy, hogy a kilógó lólábra arany patkót is szegelnek?

Homeoffice 2012.03.27. 13:38:51

Minden tiszteletem a bizottságnak, hogy kihozták (féligmeddig) ártatlannak....
Jó sok munkájuk lehetett benne.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:39:52

@Transylvanianmixedgrill: "Számomra egy MOB alelnöki poszt azért eléggé olcsó dolog lenne, ha a becsületem forogna kockán."

Van, akinek egy nyamvadt névelőtét is megéri.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 13:40:04

@Professor DR. Véreshurka:

Szerinted a 2 napos melónak miért szabtak 2 hónapos határidőt?

kisvakondcica 2012.03.27. 13:40:18

@Lencsés István: "Ja és az is vonatkozik ha alap dolgokat nem tudsz leírni akkor neked sem írok többet ! "

Néhány vessző hiányzik elnök úr ebből a mondatról ! Előbb le kéne doktorálni helyesírásból, aztán osztani itt az észt azzal az egy bittel

dzsi85 2012.03.27. 13:40:32

@Lencsés István:

:) akkor majd azt is megtanulod, hogy netes etikett szerint nem számít a kis és nagybetű... de hidd csak azt, hogy én nem direkt írok kisbetűvel, hanem mert azt hiszem máshogy kell... kb ennyibe tudsz belekötni az üggyel kapcsolatban.

manyup kapcsán meg ne terelj! nem arról volt szó, hogy államosított a kormány - bár erről is vitatkozhatnánk -, hanem az ezzel kapcsolatos ígéreteiről (hiszen azt mondod, amit ígért, betartja).

igéret 1: manyup tagdíjak állami kasszába irányítása 2011. november 30-ig, utána manyup tagok kompenzációja és a tagdíjak újbóli kasszákhoz irányítása.

igéret 2: 2012 január elsejétől egyéni számla a tb rendszerben.

egyik sem valósult meg, ez ugye TÉNY?!

dzsi85 2012.03.27. 13:41:07

@dzsi85: bocs igéret 1 és 2 helyett természetesen ígéret 1 és 2....

Stupid 2012.03.27. 13:42:10

Aljas, senkiházi bitang nép lettünk... mert ezt tűrjük. Ez lesz a jövő generációjának véleménye rólunk, jogosan. Hogy bírunk ennyire lealjasodni?

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:43:23

@zero: "Szerinted a 2 napos melónak miért szabtak 2 hónapos határidőt? "

Nem kétharmados törvény ez, hogy lezavarják egy éjszaka.

2012.03.27. 13:44:19

Ha valaki idén készíti a disszertációját szóljon már, jövőre én is be akarom adni. Köszi!

Lencsés István 2012.03.27. 13:44:37

@kisvakondcica: Ebből a mondatról ? :O Taps . :D Én mint írtam hibázok , de nem alap dolgokat ! :) ;) A sértésed lepereg , pláne mivel anoniman irkálsz , arccal és névvel már nem vállalnád ! :) ;) Én nem észt osztok hanem TÉNY - t közlök , azért van különbség ! :) ;)

2012.03.27. 13:45:07

@Gontar: Valószínűleg már a botrány kirobbanása előtt meg volt írva az egész tanulmány Plagi bá doktorijáról. Kellet még hozzá 5 furkó aki aláírja...

Gontar 2012.03.27. 13:45:40

"Senkiháziak vérszemet kapnak, bitangok pazarolják a fényt,"

Ugyan jó ideje megy ez már, de ilyenkor mindíg ez jut eszembe... mg a többi, ami hozzá tartozik...

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:46:03

@Stupid: "Ez lesz a jövő generációjának véleménye rólunk"

Sajnos kicsit rosszabb. Ez lesz a jövő generációjának a minta, a példa. Tágítva a határokat, ennél csak stiklisebb karakter lesz az alap.

Gandalf(helyett) 2012.03.27. 13:47:02

Közröhej, ha nettó 12 oldal saját munkáért (vagy csak annak még nincs meg az írója) bármikor is diplomát lehet(tett) kapni.

Én ugyan nem ott és nem akkor szereztem, de ez az összes magyar felsőoktatási intézmény szégyene lesz.

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.03.27. 13:47:51

@Lencsés István: próbáltam kultúráltan vitázni veled - a te játékszabályid szerint - ostoba vagy.

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.03.27. 13:48:21

@zero:

Megértelek, hogyne értenélek, de hol van a pont, amikor egy egész nép megrázza magát és azt mondja „Most már igazán elég!”? Nem kell semmilyen nagy dolog, csak annyi, hogy „Ezt már nem.” El kellene kezdeni együtt gondolkodni, hogy hogyan lehet az ilyen jelenségek ellen tenni? Mindig lehet valamit tenni, olyan nincs, hogy ne lehetne. Nem kellene elkezdeni effélére koncentrálni? Így mindnyájunknak, együtt? Van veszélye annak, hogy az, hogy az ember így beír gőzkieresztésként működik és hozzájárul ahhoz, hogy tovább csinálhassák amit csinálnak. Amit nem is teljesen értek. Úgy nézem, a Fidesznek jól fölfogott saját érdeke lett volna azonnal lemondatni ezt az alakot amint a lopás téma lett. Hacsak nem arra megy ki, hogy tanulja meg az a hülye magyar, hogy a hatalom szent és útjai kifürkészhetetlenek, szokjon hozzá, hogy neki kuss, ne is törje semmin a fejét.

Gontar 2012.03.27. 13:48:55

@Dr. Trejo: Elképzelhető... oda-vissza sakkban tart mindenki mindekit az ellenérdekelt politikai felek között (meg pártokon belül is egymást), és mivel adott tag tudja mivel van sakkban tartva megvan a vész-forgatókönyv is egy-egy ügy kirobbanása esetére. Így aztán nem kizárt, hogy a most kiadott "tanulmány" már évek óta készen van...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 13:49:03

@Gontar: minek minden apróságon kiakadni, komolyan nem értem. itt a lényeg (a bizottság volt oly' nagylelkű, hogy le is írta):

"A Tényfeltáró Bizottság két részletesen analizált forrásmunkán túl további részletes forrásmunka analízist nem végzett elsősorban a rendelkezésre álló idő és a forrásmunkák teljes terjedelme közötti aránytalanság miatt."

ennyi.

molaris 2012.03.27. 13:49:35

Nem mai dolog ez a viselkedésmód.
Kötelező olvasmány: Bárczy János - Zuhanóugrás

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:49:44

@Gandalf(helyett): "Közröhej, ha nettó 12 oldal saját munkáért (vagy csak annak még nincs meg az írója) bármikor is diplomát lehet(tett) kapni."

Ezt tudja Rózsika is, és az külön halványnarancs hátteret ad az egész sztorinak, hogy azután pattant ki, és oldódott úgy fel, ahogy, hogy Rózsi - nagyon helyesen - bétékásítani javasolta a szakdolgozatos csalásokat.

Addel 2012.03.27. 13:51:37

Így is lehet tenni az orvos meg minden más szakma külföldre vándorlása ellen, ha még kicsit sikerül degradálni a magyar felsőoktatást, sehol a világon nem fogják elfogadni a magyar diplomákat.

Kalasz 2012.03.27. 13:52:15

@Lencsés István: Ki vagy te, hogy helyesírás alapján itt ítélkezz? Ki vagy te, hogy kinyilatkozhass olyat, hogy aki mást állít, az hazudik? Milyen jogon érzed magad felsőbbrendűnek másoknál? Pontosan olyan undorító egyén vagy, mint a kedves fideszed. A hányingerkeltő gőgödből azonnal lejön, hogy a fidesz az életed... Szánalmas vagy és megvetendő!

Karipapa01 2012.03.27. 13:52:44

@dr. mesterseges szinezek: és lesz visszamenőleges törvénykezés is?

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:52:56

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: "részletes forrásmunka analízist nem végzett elsősorban a rendelkezésre álló idő és a forrásmunkák teljes terjedelme közötti aránytalanság miatt."

Ahhoz képest, hogy egy valamirevaló felsőoktatási intézményben két éjszaka alatt nem összevetni, de vizsgára felkészülni kell ennyi anyagból, ez egy bát... izé, vakmerő kijelentés - erősen korpásodásgyanús.

Homeoffice 2012.03.27. 13:52:57

@dr. mesterseges szinezek:

Akkor már érthető, hogy Rózsikának miért is mentek neki egyesek....

Gontar 2012.03.27. 13:53:42

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: "a rendelkezésre álló idő és a forrásmunkák teljes terjedelme közötti aránytalanság miatt"

Persze, értem én... a fenti akkor is vicces... ha kizárólag oldalszámot nézünk (egyéb paramétereket nem ismerek) akkor a három műből a maga 1157 oldalával a bizottság jelentése a legterjedelmesebb. :-D De idejük nem volt az eredetibe legalább belenézni... fasza... :-P

Gandalf(helyett) 2012.03.27. 13:55:12

@dr. mesterseges szinezek: Akkor jó lenne ha "Rózsika"ezt is visszamenőlegesen "bétékásítaná" ahogy azt ők szokták.

Ha ez az ügy valóban így alakul, tényleg nagy értékvesztést könyvelhetnek el a nem csaló diplomázók.

Tapogatott Kukorica 2012.03.27. 13:55:31

@zero: "LOOOL, még tudjuk egy kicsit fokozni "

Delelott ota rohogok, koszonet ezert a csodas posztert! :D
Mintha valami regenyt olvasnek: nezek nagyokat, rohogok, aztan visszajovok fel ora mulva es var egy update. Ekkor megint hatalmasat kacagok, csodalkozom, neha a falba verem a fejem. Aztan megint fel ora mulva latom ezt a kommentet... Hat most mar beszarok, faj a hasam a rohogestol :D
Mondd, hogy ez nem valami tobbfelvonasos szinhazi darab, ez nem lehet a valosag! :D

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 13:55:57

@Karipapa01: Ha valamelyik szociról, esetleg IRL bloggerről kiderül, hogy ált. isk. 6. osztályában puskázott oroszon a nőnemű főnevek ragozásakor, akkor hajaj...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 13:56:26

@Tapogatott Kukorica:

Attól tartok, van még mára valami, nem csak "ennyi" :-)

Karipapa01 2012.03.27. 13:56:33

@Gontar: Többre mentünk volna vele, ha a bizottság nem szarakodik, hanem írt volna neki egy rendes diplomamunkát. Ha el tudja olvasni és meg is érti, akkor jogos a cím.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.27. 13:57:11

@Enrico72:

Igen, Schmitt Pál "komolyan" felkutat(tat)ta Grigorjev meg Heinemann dolgozatát (internet nélkül kész horror lehetett!), majd kiegészítette talán nyolc oldalnyi saját munkával.

Természetesen az is időszerű lenne, ha adócsalókkal és egyebekkel is foglalkoznának az újságok, de ez sem mentesíti Schmitt Pált attól, ami ennek az ügynek a legnagyobb tanulsága lehetne. Nem az a kérdés ugyanis, hogy Schmitt Pál maradhat-e doktor vagy köztársasági elnök, hogy alkalmas-e továbbra is azokra a funkciókra, amire eddig a politika használta, beszél-e kevesebb nyelvet, tett-e kevesebbet sportolóként vagy az országért, hanem a TÉNY maga a lényeg, mégpedig az, hogy SCHMITT PÁL EGY CSALÓ!

Csaló, aki úgy gondolta, hogy egy X oldalas dolgozatba X-8 oldalt belemásolni az tök oké. Ez nem függ még azoktól a szabályoktól sem, amiket az akkori kisdoktorira vonatkozó előírások tartalmaztak, ez egyszerűen gerinc(telenség) kérdése, hogy valaki effektív saját munka nélkül képes-e egy ilyen jelentőségű írást a bírálói elé adni. Mert azért ne érezze senki egy pillanatig se úgy, hogy ez valami kis röpdolgozat-szerű fecnicske volt.

Ez az ügy pont olyan, mint ha Schmitt Pál doppinggal lebukott volna az Olimpián. Aki nem bukik le, az persze elsunnyoghat, fellélegezhet, mint egy puskázásnál, ha nem kapták rajta, de aki mindenfajta lelkiismeretfurdalás nélkül képes dicsekedni az olimpiai aranyával vagy a dolgozatra kapott ötössel, az olyan ember is. Aki meg még le is bukott, és még akkor is csak a kamu megy, az nevezhető-e erkölcsös embernek, követendő példának, beszélhet-e évnyitókon teljes hitelességgel az egybegyűlt gólyáknak a kemény munkával megszerzett tudás és az abból megszerezhető presztizs fontosságáról? Erre is csont nélkül képes vagy rávágni az "IGEN!"-t?

Elhiszem, hogy fáj, ha azt látja az ember, hogy a bálványát szarral kenik be, de ilyen esetben talán időszerű lenne azon "elmerengeni", hogy nem-e a bálvány anyaga maga a szar.

Karipapa01 2012.03.27. 13:58:26

@dr. mesterseges szinezek: Na jó, de az nem is egy doktori disszertáció az olimpiákról! Azért vannak fontos dolgok is...

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 13:58:27

@dr. mesterseges szinezek: jó bazze, azt még sem írhatták, hogy "felsőbb utasításra"! :DDD valahogy marcipánba kellett csomagolni a szart, és hát most ennyire futotta. :D

Breadface 2012.03.27. 13:58:46

Amíg emberek 3500-ért elmennek vonulni az elhibázott gazdaságpolitika, a 450-es benzinár, a lenyúlt manyup pénzek, a haveri alapon történő miniszteri kinevezések, a rohamosan növekvő élelmiszerárak, a teljesen felesleges stadion felújítások, SP ártatlansága... stb. mellett, addig mit várunk? Ha mi kimennénk százezren tüntetni ellenük, addig az adónkból fizetnének 110 ezret, vagy hozatnának külföldről "erősítést". Tudom, egy ember ingyen és bérmentve ott lenne mellettük (Lencsés úr).

Tapogatott Kukorica 2012.03.27. 13:59:18

Azt lehet tudni, hogy Fluck a-jelenteshez-kulonvelemenyt-fuztem Akos milyen kulonvelemenyt irt? Nem talalom.

Patreides · patreides.blog.hu 2012.03.27. 14:00:05

Schmitt Pál plagizált ugyan, de mivel senki nem figyelmeztette, hogy ez nem szép dolog, nem ő a hibás.
Frappáns.
Ilyen ország nincs. És mégis van.

"Én nem tudtam azt, kérem, és jó, hogy megmondták,
Hogy addig jár a korsó, míg el nem lopják.
És azt sem tudtam, kérem, hogy nem szabad lopni,
Szegényemberekkel mindig kitolni;
De most már mindent tudok és mindent megértek,
Csak a betűket nem ismerem."

De ahol a jogalkotók járnak elöl a jogszabályok lábbal tiprásában (esetenként most már a törvényt sem igazítják hozzá a törvénysértésükhöz, csak egyszerűen átlépnek rajta, mintha nem is lenne), ott mégis mire számítson az átlag állampolgár?
Kinek a tisztessége menti át ezt az országot valami élhető, emberi állapotba? És az hogy marad addig életben?

mayii_atya 2012.03.27. 14:00:24

@Mdavid89: Kezdek én is ezen az állásponton lenni!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:02:03

@Gandalf(helyett): Az értékvesztés nem a doktorinál és nem a diplománák kezdődik, hanem ott, hogy akár csupa kettessel képesek iskolák kiadni egy érettségit - holott mindenkinek nyilvánvaló, hogy ahol minden bélás, ott bármelyikre ráfújva a görbület megszűnik - és az az éerttsigi is csak egy érettségi lesz, amiért négy éven án megdolgoztak, mint az, amit a semmire állítanak ki.

Nem Pali bá védelmére mondom, de sajnos ez a szitu.

Arra nagyon kíváncsi leszek, hogyan változik most a SOTE külföldi megítélése, és a béroktatás volumene. Netvilágban élünk, ezért az az egy biztos, hogy eldugni nem lehet ezt a büszkeséget.

Pretoryan 2012.03.27. 14:02:36

@Lencsés István:
"Nekem nem érvem van hanem tényem , ez óriási különbség anonim ! :) ;) "

Ha beírnám hogy a nickem Kovács Béla akkor dumálhatnék hülyeségeket szerinted, úgy gondolom, ha beírod ide a neved címed telefonszámod, akkor nem leszel anonim így csak egy üres frázis amit mondasz? Tényed van, mármint ha van egy bírósági végzése a rablónak hogy ő bizony ártatlan akkor ő ártatlan?

"A tény hogy SCHMITT PÁL nem másolt , aki mást állít az hazudik . ! :) ;)"

Schmidtt Pál lefordította egy másik ember munkáját. Ez plágium, mert nem a sajátja. Látod ez tény.

" A " kultúrád " még mindig csapkodja a biztosítékot , ha az nem változik nincs miről kommunikálnunk , hisz ez szint alatti ."

Ok megpróbálok lesüllyedni a szintedre, elég nehéz lesz!

"Dehogy tették tönkre a magyar felsőoktatást , ekkora baromságot . :D"

De! Tudod, ezután ha valaki mondjuk külföldön magyar diplomát mutat, ne adj isten doktorit, hangosan fognak röhögni rajta! EZ a probléma!

" De nem plagizált nem fogod fel a tényt , ennyire iq hiányos vagy ? :O "

Azért előbb olvasd el a jelentést, érdemes.

"Én lennék a droid amikor neved sincs ? :O "

Igen, droid vagy, mert első inputból elfogadod és tényként kezelsz egy alig álcázott csúsztatást. Ez a gépek dolga, mivel gondolom valamilyen szinten emberi alakod van, ezért droid vagy!

"Nekem idén lesz diplomám . "

TF doktori lesz ugye? Figyi ha elérhetővé teszik schmidt pál (kisbetű szándékos) dolgozatát, akkor csak copy/paste és átmentél!

"Nekem ne linkezz , jó , mert a link az nem tény ! :) ;)"

Még véletlenül sem linkezem, én linkeltem neked, mert ha már jövevényszó így magyar!

"Azért szánalmas SCHMITT PÁL mert jól végzi a dolgát ? :O"

Nem! Azért mert a Köztársaság elnökeként hagyta a hivatalát megszűnni, azért mert ő lenne az egyik fék a kormánnyal szemben, de lealjasult aláíró automatává, se tekintélye se kiállása se álláspontja. Ha szerinted egy Köztársasági elnöknek az a feladata hogy aláírjon, akkor a demokrácia szó jelentésével is meg kéne birkóznod.

"Én MAGYARORSZÁG - on élek "

No ez nem látszik! De azt még el tudom képzelni hogy elhiszel minden mesét királyfi! Srácok ne szóljatok neki se a Télapóról se a Húsvéti nyúlról, elég nagy sokk lenne neki így is.

Homeoffice 2012.03.27. 14:02:48

Holnap kihoznak egy törvényt, hogy a Köztársasági elnök múltját nem lehet vizsgálni.
Visszamenőleges hatállyal.
Ennyi.
Kétharmad!

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 14:03:11

@Tapogatott Kukorica: az sámli, de reggel óta Fluck Ákost sem találjuk....

Lencsés István 2012.03.27. 14:03:56

@Himpellér: Vitázni akkor lehet ha két vélemény ütközik , de nekem tényem van , és én csak akkor írok ! :) ;) Sértésed lepereg , mert nem igaz , pláne mert név és arc nélkül mondod , élőben már nem mernéd . Ja és nem tudsz írni , tehát majd akkor reagálok legközelebb ha a mondatkezdés nagybetű lesz ( Eddig így írtál , most nem ) .

@Kalasz: Nem ítélkezem , TÉNY - t közlök . Hát mert az a tény hogy SCHMITT PÁL nem plagizált , azért mondom azt hogy aki mást állít az hazudik , és ez IS TÉNY ! :) ;) Sok mindenben vagyok felsőbbrendűbb másoknál . Lásd tényem van , nem hazudozom , a saját nevemmel vállalom a tényeim , míg te is , meg a legtöbb név nélkül hazudozik . Élőben is elmondom ugyanezeket amiket kell vállalva a következményeit ellentétben itt sok mindenkivel . Lásd , valaki direkt éget engem itt a neten , jó páran direkt az én nevemmel beregisztrálva , illetve más névvel rólam hazudozva . A sértéssel nem szoktam foglalkozni , mert élőben ezt nem mernéd vállalni , pláne nem úgy hogy nem bírna a legtöbb nyugton maradni . Nem a FIDESZ az életem , hanem a párom .

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:04:44

@Prof. Dr. P.h.d. Seduxen dr.: 'jó bazze, azt még sem írhatták, hogy "felsőbb utasításra"! '

Pedig azt még csak-csak megérti a zember a Kárpátok fészkes ölibe.

Francekellregisztralni 2012.03.27. 14:04:54

Akiknek ez a dontes tonkre teszi a lehetosegeit, azoknak mar a kerdes feltevese is tonkretette. Semivel nem jobb, ha tenyleg kiderul plagium volt mint hogy ez utan a herce-hurca utan azt mondjak, nem az volt es/vagy tenyleg nem volt az. Akar milyen undoritoan hangzik, azoknak akiknek ez az ugy veszelyezteti a megiteleset, azzal jartak volna a legjobban, ha a szonyeg ala soprik meg gondolat stadiumban a dolgot...mert meg a titkos vizsgalodas is kitudodik egyszer...es gyanus. (nyilvan nem az elvben jorol beszelek, hanem a valosagrol) Gyakorlati ertelemben ez az ugy semilyen korulmenyek kozott nem tehetett volna jot senkinek, igy aki eloasta jo szandekkal nem tehette...ekkora igazsag bajnokat a Marvel se tudna vizionalni.

Nem mellesleg mindenki azt hisz amit akar. Tudomasom szerint speciel meg a masolata sincs meg Pali ba dolgozatanak, hisz az egyetem es annak jogutodjanak nem kotelessege 40 evig orizgetni...es nem is tette. Jo kerdes hogy akkor most meg van-e vagy sem es vegulis mit hasonlitgatunk mivel ossze... (Eeen spec nem tom'...ennek ellenere formalhatnek velemenyt az alapjan, hogy melyik oldalnak szeretnem hogy igaza legyen.)

Amugy kivancsi lennek, hogy azok kozul akik ennyire ki vannak akadva ezen a dolgon hanynak van egyaltalan diplomaja...es azt hogy szerezte...plane doktorija. Mindig is foglalkoztatott,hogy hogy talal ki evente x millio friss diplomas es doktoris szerte a vilagon valami kajakra teljesen ujat. Nyilvan van akinek tenyleg vannak eredeti gondolatai, de a 90% kb atfogalmazza azt a par konyvet amit elolvasott a valasztott temajaban. Ha mind 100%-ban...de akar csak 20-ban uj lenne, olyan tempoban fejlodne az osszes tudomany, hogy bele szedulnenk:)
Ha Pali ba fejbol irta volna le ujra azt a tanulmanyt amit olvasot (es most induljunk ki abbol, hogy nem emlekszik szorol-szora) akkor az x szoveg osszehasonlito program nemigen talalja meg "225/213" oldal (mar eleve izgalmas a mertekegysek ami kering) aranyban, hogy honnan masolta. Ettol meg az masolat lenne...vagy nem? Sokkal tobb idobe meg energiaba nem is tellett volan...Pali se lenne tole erdemesebb ember. Ennek fenyeben megintcsak el lehet gondolkozni ennek az egesz botranynak a lenyegen es celjan.

Az ugy kirobbantojanak strategiai csillagos otos jar, amenyiben tudta mit csinal, mert itt az allitasok igazsag tartalmatol fuggetlenul egy fele eredmeny lehetseges csak. Csodalatos fogolydilemma:)

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.03.27. 14:05:45

@zero:

Kézenfekvőnek tartanám pl, ha ennek a Tóthnak a diákjai (jól értem, hogy tanít?) elkezdenék emiatt bojkottálni az előadásait, EGYÜTT. Lehet lenaívozni, nem is tiltakoznék ellene, de nem mégiscsak ilyeneken át vezet a kiút? Váljunk ismét közösséggé.

(Ezt nem úgy írom, hogy föltétlenül választ várok rá tőled, csak azért címzem így, hogy látszódjon mihez kapcsolódik. Természetesen mindenkinek szól.)

ketroot 2012.03.27. 14:06:11

@sárkányfő:

Ezt honnan veszed? Ezek most örülnek ennek. A normális embernek szar az ilyesmi.

Nekik nem. Ők újra megválasztják majd ezt a brancsot.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:06:58

@Professor DR. Véreshurka: "Holnap kihoznak egy törvényt, hogy a Köztársasági elnök múltját nem lehet vizsgálni."

Hagyján, de EZT be is tartatják. Ahogy tapasztaltam, a polfórum moderátorai átképzés nélkül is alkalmasak lesznek a feladatra. Tán csak bőrkabát kell nekik ebben a hűvösben.

azatya 2012.03.27. 14:07:39

Arra lenek kivancsi, hogy az a munka, amelyben 12 oldal a sajatja, hogyan lehet " A tudomanyos munka modszereinek alkalmazasaval keszitett, uj tudomanyos eredmeny tartalmazo ertekezes..." Hol talalhato benne az uj tudomanyos eredmeny? Es milyen tudomanyos modszert alkalmazott? Letezik nyomda vagy masolas tudomany?

Es mi az, hogy formailag megfelelt az akkori gyakorlatnak??? Formailag megfelelni az akkori gyakorlatnak???

Kimondjak ezek a bmok, hogy formailag nem felel meg a leirt szabalyoknak, de a gyakorlatnak igen, tehat minden ok? Mikozben az ugyanazon evben doktoralt kilenc masik ember a szabalyoknak felelt meg formailag???

Lencsés István 2012.03.27. 14:12:11

@Pretoryan: Én nem hülyeségeket dumálok , hanem TÉNY - t közlök . Én nem vagyok anonim mert nekem tényleg ez a nevem , aki nem hiszi az az ő dolga , de attól még a tény nem változik ! :) ;) SCHMITT PÁL - ról BEBIZONYOSODOTT hogy nem plagizált aki más állít az hazudik . Nem tudod leírni a nevét sem , így ha még egyszer nem írod le normálisan a nevét nem reagálok rád . Nem fordította le senki munkáját , hazudsz . Én süllyedek le a te szintedre hisz 1 anonimmal kommunikálok , de azért teszem mert 1 intelligens ember ha kérdezik válaszol , de inkább leszek buta , de tanulj meg írni . Kit érdekel hogy külföldön mit gondolnak rólunk , amikor azt se tudják hogy mi folyik az országban , ők is akkor értik meg a dolgokat ha idejönnek és itt tájékozódnak , nem hazugságokból . Mondom leszek droid , de akkor rád nincs jelző , mert NINCS NEVED te SZERENCSÉTLEN ANONIM ! A rövidítés ismét mutatja a szintedet . De linkeztél , ne hazudozz . Pont hogy nem fék Pál úr hisz most is mi értünk dolgozik külföldön de ne zavarjon a tény .... Mindene megvan ahhoz amire szüksége van . A demokrácia nem abból áll hogy anoniman hazudozol . Komoly dolgokkal meg nem viccelődöm .

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:13:18

Javaslom, hogy akitől valaha is elvették schmittelésért a doktoriját, nyílt levélben kérjen jogorvoslatot/közbenjárást. Schmitt Páltól, természetesen.

Gontar 2012.03.27. 14:13:30

Jól látom, hogy a top secret bizottság egyetlen tagja sem dr. se nem Dr.? :-DDD Ezért az 1157 oldalért szerintem megérdemlik minimum a kisdoktorit, nem? Szerintetek? :-DDD

CSENDES 2012.03.27. 14:13:35

Mai nap fejezte be gyermekem reszketeg szívvel a szakdolgozatát. Ma már nyugodtan állíthatom, nincs miért félnie, nem tud olyan mértékkel plagizálni (de nem is akart) mint nemzetünk feje.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 14:14:33

UTálok a vastagbőrrel egyetérteni, de most muszáj.

Mit várhatnak el a sima diplomamunkáknál az emberektől, ha a doktorikon ez megy?

Mellesleg Schmittnek nem azért kéne lemondani mert elveszti a doktorit(mert nem veszti), hanem mert plagizált+lebukott.

A Fidesz meg hülye ha nem küldi el annyába. Nem az okoz presztízsveszteséget ha lemond, hanem az ha marad. Szerintem, pedig fideszes volnék.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:15:14

@Lencsés István: TÉNY-eket közlök: Lencsés Istvánról BEBIZONYOSODOTT, hogy diszlexiás. Aki mást állít, az hazudik.

Gontar 2012.03.27. 14:16:26

@Lencsés István: Nem egészen... az bizonyosodott be, hogy plagizált ugyan (olvasd már el a jelentés vazze!), de ez rég vót, tán igaz sem vót és különben is, senki nem hívta fel a figyelmét arra, hogy éppen plagizál, így mea culpa. A hibás az elmlúltnyolcév, a kurcsány, de legfőképpen az a már nem létező oktatási intézmény, mely nem hívte fel plagi'bá figyelmét arra, hogy amit leadi készül az nem kerek.

Attack01 2012.03.27. 14:16:38

A Copy-paste mint vallás is müködik. Pali Bácsi lehetne nagy tekintélyü, tapasztalt vezetöjük, afféle Copy-Paste föpap.

A Copy-paste hit hivatalosan, Svédországban bejegyzett vallás.
Ajánlom megfontolandónak, hogy nálunk is vegyék be az új egyházi törvénybe, mint gyakorolható, elismert (és jutalmazott!) felekezetet.
Ettöl kezdve nincs botrány.
Angolul:
Missionary Church of Kopimism
en.wikipedia.org/wiki/Missionary_Church_of_Kopimism

A Copy-paste vallás hivatalos logója:
en.wikipedia.org/wiki/File:Kopimizm.svg

Hivatalos oldaluk: (valamilyen északi nyelven)
kopimistsamfundet.se/

Breadface 2012.03.27. 14:16:46

@Lencsés István: "Sok mindenben vagyok felsőbbrendűbb másoknál "

Tipikus fideszes öntelt megnyilvánulás.

M. Bertalan 2012.03.27. 14:17:16

@Lencsés István: Bazmeg, te vagy nem tudsz olvasni, vagy nem tudsz szöveget értelmezni, vagy csak leszarod a tényeket. A "szövegazonos fordítás" az szerinted mi a faszomat jelent?

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 14:17:41

@CSENDES: Jó nagy hülye a gyereked. Ma már mindenki montírozza a dolgozatát, aki nem teljesen hülye. Hallottál a netről? Smittpali csak megelőzte a korát, ahogy a nagy emberek szokták.

Egyébként megnyugtatlak egyáltalán nem érdekli az opponenst a dolgozat, fél óra melónál senki se tegyen bele többet.

M. Bertalan 2012.03.27. 14:18:32

@Lencsés István: És te beszélsz írásról, aki szóközt üt a pont, meg a vessző elé?

Gandalf(helyett) 2012.03.27. 14:18:52

@dr. mesterseges szinezek: Abban egyetértünk, hogy a csupa kettes érettségi is csak amolyan szegénységi bizonyítvány (nem is elég a nívósabb intézményekbe a felvételhez).
De ha már érettséginél tartunk, Pali bácsi doktorijához inkább a puskázókat hasonlítanám, akiket pl. legtöbb esetben le se sz*r a felügyelő pedagógus.

belekotty 2012.03.27. 14:19:36

@preddy: Anonim vagy, semmit nem tudsz neki elmagyarázni. :-))

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:20:01

@Attack01: "Pali Bácsi lehetne nagy tekintélyü, tapasztalt vezetöjük, afféle Copy-Paste föpap."

Titkárra gondolsz? Toll a jobb kézben, az egyházi jelvények, a ^C-^V a balban... jól állna neki. Az Erste Lédi pedig lehetne a Sértődött Madonna.

Lencsés István 2012.03.27. 14:20:17

@Gontar: Nem plagizált , aki más állít hazudik . Vazze ? :O Tipikus mai emberszerű lény .... Vót ? :O Azaz , tanulj már meg írni ! :) ;) Ha nem tanulsz meg többet nem reagálok .

@M. Bertalan: A " kultúrád " csapkodja .... A tény az hogy nem plagizált SCHMITT PÁL aki mást állít hazudik . Direkt írok úgy ha nem zavarna , de ezt már írtam de az olvasás sem megy neked , és ez szomorú . :(

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:21:17

@Lencsés István: "Sok mindenben vagyok felsőbbrendűbb másoknál"

Arrogance and ignorance go hand in hand, ahogy a görög bölcs tartja.

Lencsés István 2012.03.27. 14:21:59

@Kalasz: Nincs szükségem a sajnálatodra , teljesen jó az életem ! :) ;)

belekotty 2012.03.27. 14:22:34

@Lencsés István: "Lásd tényem van " - De fogalmazni nem tudsz. Tényekkel rendelkezem, tények birtokában vagyok, stb. Péklapátod, az van, tényed nincs.

belekotty 2012.03.27. 14:23:14

@Lencsés István: "Boldogok a lelki szegények, mert övék a mennyek országa." :-))

kandel 2012.03.27. 14:23:15

a bayreuth-i egyetem nem engedett meg maganak ekkora disznosagot az egyik bp-i egyetem viszont igen. mocsok dolog az ilyen erkolcstelenseg es szocsavaras (1100 oldalt miert kell irni egy olyan munkarol aminek a lenyegi mondanivaloja mas korabban megjelent dolgozatokban olvashato) azokkal szemben akik vizsgaval es tudomanyos munkaval szerztek meg a cimet. ilyen gondolkodassal az erettsegit, diplomat, doktorit, habilitaciot is kilora (dekara) lehet megvenni. meg egy eselyt kapott a magyar elnok: ha most felulbiralja a szorakozott bizottsagot.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:23:58

@Lencsés István: "tényem van"

Ja bocs, azt hittem, diszlexiád. Elnézésedet kérem, nem tudtam, hogy ilyen súlyos!

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 14:24:00

@Gontar: Az opponens tényleg azért volna, az a dolga, hogy szürje a munkákat. De ugye akkor nem volt még net.

Elég méltánytalan lenne tönkretenni pl. egy 20 éve dolgozó orvos karrierjét egy lopott diplomamunka miatt.

De Smitt mint politikus lemondhatna, sőt le kéne neki.

belekotty 2012.03.27. 14:25:00

@dr. mesterseges szinezek: "Javaslom, hogy akitől valaha is elvették schmittelésért a doktoriját, nyílt levélben kérjen jogorvoslatot/közbenjárást. Schmitt Páltól, természetesen. " - Hatalmas 5let!

CSENDES 2012.03.27. 14:25:18

@belekotty: "Boldogok a lelki szegények, mert övék a véka" ("Tom Sawyer")

Kalasz 2012.03.27. 14:25:40

@Lencsés István: Természetesen, hisz boldogok a lelki szegények :)

Kalasz 2012.03.27. 14:26:11

@belekotty: ooooh, megelőztél :DDD

governor 2012.03.27. 14:26:22

Ha a bizottság következtetése ez, hogy ez nem plagium, akkor minden rendben.

Ha legközelebb leint a rendőr gyorshajtásért, majd azt mondom, hogy elismerem, de nem az én felelősségem, mert egy kilóméterrel előrébb nem figyelmeztetett, hogy gyorsan megyek, és hát S.P. doktorija óta tudjuk, hogy akkor ez így nem az én felelősségem.

Breadface 2012.03.27. 14:26:34

@Lencsés István: "Nem , az hanem TÉNY ! :) ;) " Mi van? Ennek a mondatodnak semmi értelme.
Szerintem így nézne ki, amire te gondoltál: Nem az, hanem tény! Főnevet pedig nem írunk csupa nagybetűvel nyelvszaki.
Te magyarázol itt helyesírásról és megfogalmazásról? Jobb lenne ha lelépnél innen te felsőbbrendű pojáca, csak magad égeted.

kyncza 2012.03.27. 14:26:36

Tehát ha én valakit lelövök, de nem szólnak érte, akkor az a hibás, aki nem szólt érte, nem pedig én. Szuper.

A narancsosoknak meg a kurva anyját, így röviden, hogy van pofájuk feljönni ide, és magyarázni azt, amit már Chuck Norris se tudna megmagyarázni.

Lencsés István 2012.03.27. 14:27:03

@Kalasz: Hát én pont hogy gazdag vagyok lelkiekben , nem tudom te hogy lehetnél gazdag lélekben mikor még a neved se vállalod ! :) ;) :D

monddazigazatmar 2012.03.27. 14:27:27

@blah: Mert ugye aki a nem tudja kategóriában van, az biztos, hogy veled ért egyet, ugye? Talán ki kéne tolni a nagy orrodat a ballib blogokrol, aztán körbenézni kicsit az országban, hátha vannak kismillioan akik máshogy gondolkodnak mint te, meg az ismeroseid.
2/3 ad kretén? nem kevés embert sértegetsz te kulturlény

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.27. 14:27:29

@Lencsés István: Tévedés. Lehet, hogy Schmitt Pál nem plagizált, mert a Bizottság szerint az akkori szabályok szerint az, amit csinált, nem minősül plágiumnak (bár felmerül azért, hogy ha ez nem az, akkor mi?), DE AZ TUTI, HOGY EGY CSALÓ, mert akinek egy 200-valahány oldalas dolgozatából legfeljebb(!) nyolcról nem bizonyosodott még be, hogy másolat, az minden erkölcsi értékrend szerint csalt!

belekotty 2012.03.27. 14:28:19

@Lencsés István: "hanem TÉNY - t közlök " - Na! Látom fejlődő képes vagy. Ezt a javadra írom. Igaz már vagy húszan magyarázzák ezt itt neked fél órája. :-))
Hogy is szoptad mondani? Fáj az igaz? röhögő merre jár hogy kihagyja Lencsés legnagyobb ámokfutását?

Lencsés István 2012.03.27. 14:29:05

@Breadface: Direkt írtam úgy ahogy de ne zavarjon ! :) ;) Rövidíts csak az is mutatja a szinted ! :) ;) Ha ez folytatódik a részedről , neked sem írok többet . Majd eldöntöm mikor mit csinálok jó ? :) Hát a NORMÁLIS MAGYAR EMBER - ek rajtatok röhögnek . :) ;) :D

Kalasz 2012.03.27. 14:30:06

@Lencsés István: Nagyon lovagolsz ezen a név témán... Ha beírok valami fals nevet, attól jobban fogod érezni? Amíg nem csatolsz egy hitelt érdemlő másolatot a személyidről, addig te is csak egy szaros anonim troll maradsz :)

Lencsés István 2012.03.27. 14:30:22

@Rufus78: SCHMITT PÁL NEM plagizált . Nem csaló . Nem másolt .

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:30:22

@Lencsés István: Te biztosan a számháborúban is azt írtad a homlokodra, hogy Lencsés István. És persze tök korrektnek tartottad, ha egy szimpatikus fickó nem írt a saját homlokára semmit, úgy olvasgatta az ellenség számait szakmányban.

belekotty 2012.03.27. 14:30:41

@Lencsés István: Mondd Zabos! Izé... Lencsés. Nem zavar hogy mindenki rajtad röhög?

CSENDES 2012.03.27. 14:31:51

@Breadface: A lencsések és a borsósok nem égetik magukat, mert a NER rendszerben nekik van felhatalmazásuk 2/3-os, így mindent meghatározhatnak. pl: senki sem lehet hülye, vagy egzaltált félig hülye, mert ő a NER tagja, azok pedig igen okosak. Az okosak pedig nem lehetnek hülyék, és tévedhetetlenek. Ez axióma.

Lencsés István 2012.03.27. 14:31:59

@Kalasz: Nekem ez a nevem , én vállalom , ha te beírsz 1 fals nevet az a te dolgod , azt csinálsz amit akarsz , de a tény attól még nem változik hogy ANONIM vagy ! :) ;) A " kultúrád " csapkodja .... Ha nem hiszed el hogy ez a nevem az a te bajod attól még a tény nem változik ! :) ;)

ÁtlagElnök 2012.03.27. 14:32:08

@Lucky Larry Silverstein: Szerencsére az én szakdolgozatom teljesen saját kútfőből jött, hozzáértő bizottság előtt védtem meg. Ha egyszer miniszterelnök leszek, akkor vállalom, hogy akár nyilvánosan is megvédem annak tartalmát, s mutatok rá a keletkezés körülményeire.

Breadface 2012.03.27. 14:32:21

@Lencsés István: Ember! Te tényleg orvosi eset vagy! Azt a mondást nem ismered, hogy "bagoly mondja verébnek.."? Amúgy mit rövidítettem mester? Taníts! :D

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:32:38

@Lencsés István: "Nem másolt ."

Ez igaz, hiszen le is kellett fordítani a szöveget. És valószínűleg tényleg nem ő csinálta.

kyncza 2012.03.27. 14:33:09

@Lencsés István: Te vagy SP? Más magyarázatot nem látok a soraidra...kivéve, h kevesebb a hiba, mint szokott lenni!

Breadface 2012.03.27. 14:33:26

@Lencsés István: Mester! Mit rövidítettem? Taníts! :D

Himpellér · http://5percszerelem.blog.hu/ 2012.03.27. 14:34:27

@dr. mesterseges szinezek: "Te biztosan a számháborúban is azt írtad a homlokodra, hogy Lencsés István."

szakadok :DDDDDDD

xxyati 2012.03.27. 14:34:39

@Lencsés István: De csaló. De másolt. Te vagy itt a blog bohóca most?

Gontar 2012.03.27. 14:34:41

@Lencsés István: Csupán megpróbáltam egyszerűbb szinten felhívni a figyelmedet némi ellentmondásra az általad ténynek beállított mondás, és a hivatalos jelentés között (amire alapozod a tényedet - és úgy tűnik el sem olvastad). Látom nem igazán sikerült, úgyhogy többet nem próbálkozok. Nem feladatom a hozzád hasonló mélysötét "híveket" az agynak nevezett szervük használatára rábírni. :-) A reakciódra nincs szükségem, a fidesz agymosott zombijainak nézeteivel tisztában vagyok.

Szelid sunmalac 2012.03.27. 14:34:46

@Lencsés István: Te ki a fene vagy? Hat szenne rohogom magam rajtad! Tenyleg ennyire sotet vagy, vagy sugnak?

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:35:11

@Lencsés István: Azé hogy egy anonim fórumon valaki a nevekkel zrikáljon másokat (miután a helyesírás témája már kifulladt), végül még elkezdjen "kultúrázni" is... Ha volnék egy Kövér László, küldenék egy netikettet, ajánlásokkal, díszkötésben.

thomaszka 2012.03.27. 14:35:29

Tuti, hogy ez után minden diploma előtt nyilatkozatot fognak aláíratni, hogy ismertették veled az összes szabályt, követelményt.
Hányinger ez az őt faszi, aki ezt aláírta. Remélem életükben többet nem áll velük szóba egy egyetemi tanár sem. Bár lehet, hogy néhány napon belül fontos állami posztra emelik őket, mert a vizsgálat alatt kiderült az alkalmasságuk.

livengood 2012.03.27. 14:35:54

Azt kell hogy gondoljam, hogy ebben az országban a szemét szépen felhalmozódott ott, ahol máshol a társadalmak jobbik fele vezeti a közösségét. Mivel ismerek sok-sok rendes dolgos magyar embert magam körül, ezért ezután az ügy után ezt kell, hogy gondoljam. Mert hogy akad néhány száz erkölcstelen politikus, aki megválaszt valakit, aki nem méltó rá, az botrány. Dehogy ebben a kérdésben a teljes elit közönyös és cinkos, az szörnyűbb mindennél.

belekotty 2012.03.27. 14:36:01

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Ő tényleg ennyire. Sokak kedvence, a blogoszféra főhülyéjének címére méltán pályázik.

Indriq 2012.03.27. 14:36:04

"A Kereszténydemokrata Néppárt reményei szerint végre pontot tett a politikai támadások végére a Schmitt Pál államfő kisdoktorija ügyében a független és szakmai testület által lefojtatott eljárás."

ehehehehehheehhee....

Lencsés István 2012.03.27. 14:36:13

@Breadface: Komoly dolgokkal nem viccelek , az meg szánalmas hogy már azt sem tudod mit írtál le .... Ha én orvosi eset lennék , akkor te már halott lennél ....

@kyncza: SCHMITT PÁL - nak hívják , tanulj meg írni , a rövidítés szint alatti ! :) ;) Ha ez nem változik nem reagálok rád .

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 14:36:36

@ÁtlagElnök: Mi az hogy akár nyilvánosan is? Minden védés nyilvános. legfeljebb a tiedre nem volt kíváncsi senki.

Szerintem túl van spilázva ez az egész, a diplomamunka nem érdekel senkit, és semmilyen infót nem ad a diplomázó minőségéről. Semmilyen munkáltatót sem érdekel soha, a való világban meg, ha magad vállalkozol, az sem számít hogy van-e diploma.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.27. 14:36:59

@Lencsés István:

De, csalt, benne van a bizottsági jelentésben:
"A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben...".

kyncza 2012.03.27. 14:37:03

@kyncza: uhhh...bazz...megkaptam! Ennyi :)

Pretoryan 2012.03.27. 14:37:12

@Lencsés István: Három lehetőség van:

1. ezt viccnek szánod, akkor elég szarul adod elő, mert nem tűnik szarkazmusnak a dolog. Próbáld meg kicsit szofisztikáltabban.
2. simán trollkodsz, mert ez jól esik. Ezzel nem tudok azonosulni
3. komolyan gondolod és diplomázni készülsz. Ebben az esetben tényleg komoly gondok vannak a felsőoktatással.

csak hogy véletlenül se írjál vissza: schmidt pál

xxyati 2012.03.27. 14:37:37

@dr. mesterseges szinezek: Én adok neki bőrszivart, de csak akkor ha elég gyors. :-))

Laarson 2012.03.27. 14:37:45

@governor: ez csak akkor működik ha te találod ki a cseleményt is. Annak idején a pilótásokat is azzal mentették fel hogy amikor cselekmények történtek még nem számított bűnténynek. Ergo kiskapuról van szó.

governor 2012.03.27. 14:37:57

@Lencsés István: Szerintem is igazad van. Hisz egy ilyen igaz , nagytudású, becsületes ember nem lehet csaló. Hisz ha az lenne, akkor nem tudna minden érában olyan magas pozíciót elérni. Őt mindíg a tudása, tapasztalata, bölcsessége alapján ítélték meg, hisz minden eddigi pozícióját érdemei alapján kapta.
Csak egy kérdés, mi is az a tudás?

Squid 2012.03.27. 14:38:32

Az megvan mindenkinek, hogy:

1. A NE Miniszterelnök Asszony aki "dönteni" fog az ügyben (lololololol) érettségivel rendelkezik?

2. A Dr-i cím bekerül (többek közt) a Személyibe, ergo ez így ebben a formában közokirat hamisítás ami ha jól tudom 2+ év sitt + közmunka+pénzbüntetés szintről indul...

Lencsés István 2012.03.27. 14:39:00

@xxyati: Nem csaló , nem másolt . A hülyeségre meg nem reagálok .

@Gontar: Én akkor írok mikor TÉNY - em van . A " kultúrád " meg csapkodja ....

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Nevess csak amíg megteheted ! :) ;) Tanulj meg írni , utána kommunikálhatunk ! :) ;)

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2012.03.27. 14:39:06

Ma Magyarország végérvényesen elhagyta a Balkánt! Türkmenisztán irányába.

Sokadjára köszönjük, Pál!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:40:41

@thomaszka: "Tuti, hogy ez után minden diploma előtt nyilatkozatot fognak aláíratni, hogy ismertették veled az összes szabályt, követelményt. "

Csaknem 15 éve adtam le a szakdolgozatot, de már akkor mellé kellett csatolni egy nyilatkozatot, hogy egyrészt nem más készítette, másrészt a szakdolgozattal kapcsolatos, kiadott és átvett vizsgaszabályzatnak és iránymutatásoknak megfelel. Ha valahol még csak most kezdik ezt, akkor kicsit lemaradtak.

Lencsés István 2012.03.27. 14:41:04

@Rufus78: Nem csalt .

@governor: Nem tudod mi a tudás ? :O Mondjuk név nélkül nem csodálkozom ....

ÁtlagElnök 2012.03.27. 14:41:08

@Lucky Larry Silverstein: Elnézést, ha nem fogalmaztam körültekintően. Ha kétség merülne fel, akkor _ismételten_, _nyilvánosság_előtt_ hajlandó vagyok megvédeni azt.

A kommented második részében teljesen igazat kell adjak. Viszont miniszterelnöki ambícióim miatt nem tekinthetek el ennek a lehetőségétől.

Attack01 2012.03.27. 14:41:32

A Copy-paste mint vallás is müködik. Pali Bácsi lehetne nagy tekintélyü, tapasztalt vezetöjük, afféle Copy-Paste föpap.

A Copy-paste hit hivatalosan, Svédországban bejegyzett vallás.
Ajánlom megfontolandónak, hogy nálunk is vegyék be az új egyházi törvénybe, mint gyakorolható, elismert (és jutalmazott!) felekezetet.
Ettöl kezdve nincs botrány.
Angolul:
Missionary Church of Kopimism
en.wikipedia.org/wiki/Missionary_Church_of_Kopimism

A Copy-paste vallás hivatalos logója:
en.wikipedia.org/wiki/File:Kopimizm.svg

Hivatalos oldaluk: (valamilyen északi nyelven)
kopimistsamfundet.se/

E szöveg is Kopi-péjsztelve! :)

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 14:41:32

Az a legviccesebb, hogy akik itt keményen fikáznak meg bírálnak, legfeljebb egy szakdolival bírnak=amire soha semmilyen nyilvánosságnem lesz kíváncsi.

Velük szemben egy olimpiai bajnok és államfő áll(aki szerintem is hibázott).

Köhömm...:)) Feel the difference.

CSENDES 2012.03.27. 14:41:32

@Lencsés István: T. Lencsés, Borsós!
A helyzet az, hogy maga Sicc Pali tagadta a vádat (ami mindennél meggyőzőbb érv), hogy azért sem plagizálhatott, mert nem számítógépen másolta az anyagot, hanem írógépen született a vitatott dokumentum. Tessen erre gombot varrni! Aki hülye, haljon meg!

Szelid sunmalac 2012.03.27. 14:41:49

@Lencsés István: Tanuljak meg irni??? En is? Megis mi a gond az irasommal? Hiszen nagy betuvel kezdtem minden mondatom!

Egyebkent pedig, bizony nevetek! De nem am veled, hanem rajtad!

Secnir 2012.03.27. 14:41:57

@zero:
"Szerinted a 2 napos melónak miért szabtak 2 hónapos határidőt? "

kicsit most demagóg vagy. te is tudod, hogy kényes volt a téma, alaposan át kellett nézniük, hibát nem ejthettek. 1200 oldalas szakvéleményt megírni nem két nap. mivel öten csinálták, mindannyiuknak van rendes munkahelye (MOB, pl :) ), nem tudtak mindennap találkozni. egyeztetni kellett egyszerre öt embernek ötféle (gondolom én) szempontból fel kellett többek között kutatni a korabeli jogot, stb.
a két hónap reális lehetett.

Indriq 2012.03.27. 14:43:17

Lehet ez a felvételi blogbeírása Lencsésnek és holnaptól már szíjjgyártó jobbján fog ülni.

Amúgy mi is a neve annak, amikor valaki addig hajtogatja a nyilvánvaló hazugságot, hogy a végén már hinni fog benne?

nu pagagyí 2012.03.27. 14:43:22

Ebben az országban már nem a teljesítmény, hanem az érdemek számítanak. Nem teljesíteni kell, hanem segget nyalni. Erről szólt ez a döntés.

nemjogasz 2012.03.27. 14:43:41

Hát ilyen egy igazán független, szakmai vizsgálat. A vizsgálóbizottság egy tagja "véletelnül" épp a vizsgálat idején lepik meg egy zsíros kis pozícióval, micsoda véletlen.... Ja, aki véletlenül dékán is. És a bizottság többi tagja pedig az alárendeltje...
Csodaszép, hogy megállapítják, hogy szegény szegény palibácsi nem is tudhatott arról, hogy plagizál, hiszen a csúnya opponens nem szólt neki. Mondjuk elég nehéz lett volna szólnia úgy, hogy nem is volt. Meg ez is jó, hogy:

"feltűnő, de nem tekinthető szabálytalannak, hogy a jelentkezés és a doktori értekezés megvédése között mindössze egy hónap telt el".
"nem lelhető fel" sem az írásos témavázlat, sem a doktori szigorlati vizsgáról szóló jegyzőkönyv, sem a doktori értekezést bíráló bizottság üléséről készül jegyzőkönyv. "

Semmi papír arról, hogy hogy is történt a védés... Nyilván azért, mert sehogy. Bement, jónapot, kisdoktorit szeretnék, itt az illetékes elvtárs ajánlása, és egy hónap múlva már meg is kapta....

De persze azért megnyugtató, hogy minden szabályos, hiába tény, hogy plagizált. A nemzet golyóstolla meg szépen le fogja nyilatkozni, hogy mivel jogszerű, ezért ő az ügyet lezártnak tekinti.
Az, hogy erkölcs meg mittudomén, amire oly szívesen hivatkoznak a fideszben, az le van szarva. Hogy is volt a "pofátlan végkielégítésekkel"? Hogy bár törvényes, de erkölcstelen, úgyhogy átírjuk a törvény visszamenőlegesen, hogy mégse legyen törvényes? De fogadni merek, hogy ebben az esetben a jog maga a Szentírás, azt átírni nem lehet, még a szentséges kétharmaddal sem, hiszen itt jogállam van...

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:44:27

@Lencsés István: "Nem csaló , nem másolt ."

Azért ezt egy kiegészítés a zalaptörvényhez megerősíthetné. Lehetne ez a kétharmad ajándéka a zambereknek húsvétra.
De vajon aláírná-e Pali bá? Olyan bizonytalan vagyok.

blacklord 2012.03.27. 14:44:34

Szegény Schmitt, abban a hiszemben volt, hogy ha plagizál, akkor doktor lesz! És tényleg... nem volt igaza?

Szelid sunmalac 2012.03.27. 14:45:37

@Lucky Larry Silverstein: Honnan veszed kinek milyen es mennyi bizonyitvanya van, es hogy mit ert el az eletben? Amugy meg egy jo kisiparos mesterembert, aki becsuletes es ugy teremt erteket ezerszer tobbre becsulok, mint barmilyen talpnyalo, hazug, csalo, gerinctelen kis ferget akarmilyen kinevezett pozicioban.

Lencsés István 2012.03.27. 14:45:47

@CSENDES: A rövidítés szint alatti ! :) ;) Ha ezen nem változtat többet nem reagálok . Akkor neked már rég meg kellett volna halnod ....

Homeoffice 2012.03.27. 14:45:55

Tisztelt Lencsés Úr!

Ha lenne szíves, olvassa el a Bizottság állásfoglalását.

- nem volt rendes forrásmegjelölés
- nem szerepeltek az érintett (másolt) művek szerzői a köszönetnyilvánításban
szó szerint átvett 17 (az eredetiben 8) oldalt egy német szerzőtől
- gyakorlatilag változtatás (és forrásmegjelölés) nélkül átvett 2 ábrát és 4 táblázatot
180 oldalt többé-kevésbé szó szerint átvett egy bolgár szerzőtől

Köszönettel:
Véreshurka Az ismerősöknek csak Huba:)

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.27. 14:46:13

@zero: kellett az idő a háttéralkuk kialakításához és a pénz leosztásához. Más magyarázatot nem látok.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.03.27. 14:46:23

@kyncza: vigyázz, mert lebüntet a 'csába, és baszhatod! ha berág, és nem válaszol a kommentedre, akkor már késő lesz sírni, én szóltam!

A majom szőrös, de nem is színházba készül (dakota közmondás)

Gandalf(helyett) 2012.03.27. 14:46:24

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Dehogyis sötét. Méterre fizetik (a mondatfűzése - ha egyáltalán annak lehet nevezni - pedig az egyik magyarországi szektában használtra hasonlít).

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.27. 14:47:39

@Lencsés István: Megmondanád ezesetben, hogy a "szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordítás" mégis minek tekinthető? Csak hogy bővüljön a szókincsem...

Talán ez a nyelvvizsgája volt?

Szelid sunmalac 2012.03.27. 14:48:41

@dr.dr. Secnir doktor: 1157 oldalas szakvelemeny arrol, hogy csalt-e vagy sem. Nezzuk csak meg mas plagiumrol szolo egyetemi szakvalemeny hosszat! Vajon vannak-e otszor olyan hosszuak, mint a targyat kepezo irasok?

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 14:49:49

@Lucky Larry Silverstein: Azok a cuccok, amelyeken, amelyek által jelen pillanatban is fórumozol, a drága szakkönyvek mellet nem kis részben "csak szakdolik" útján bontakoznak ki, kapcsolódnak össze, bővülnek és terjednek - különösen Mo.-on, ahol a drága szakkönyv még drágább.

Secnir 2012.03.27. 14:51:38

@Squid:
sajna nem áll egyik sem

1. A NE Miniszterelnök Asszony aki "dönteni" fog az ügyben (lololololol) érettségivel rendelkezik?
a NEFMI-hez küldték meg => réthelyi dr. (orvosdoktor)

2. A Dr-i cím bekerül (többek közt) a Személyibe, ergo ez így ebben a formában közokirat hamisítás ami ha jól tudom 2+ év sitt + közmunka+pénzbüntetés szintről indul...
akkor az, ha nem dr. (nincs róla papírja) és beleíratja, és visszaél vele. papírja van róla, sajna.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 14:51:38

@nemjogasz: Tényleg gusztustalan a vizsgálat és az egész, de te is tudod hogy jogszerü.

Ettől még simán lemondhatna, ha nem Mo-n lennénk, de így nem fog. De nem mondana le jóskapista sem meg a szomszéd néni sem. Mert a magyarok ilyenek.

A többi doktori sem érdekel senkit, ha nem a Smittpálé.

Lencsés István 2012.03.27. 14:55:34

@Rufus78: Szövegazonos fordítás nem egyenlő a másolással , és a plagizálással . Ez esetben egyben ? :O Majd ha megtanulsz írni , akkor reagálok újra ! :) ;)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.27. 14:55:43

@dr.dr. Secnir doktor: A törvények bizonyos szinttől felfele itthon nem lényegesek... :S

nu pagagyí 2012.03.27. 14:55:47

Plagibá, most már teljes erejével legfőbb feladatára koncentrálhat, a magyar nyelv elsajátítására.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 14:56:53

@Szelid sunmalac-Elmeny designer: Igen csak a te megbecsülésedtől senkiből nem lesz semmi.

nemjogasz 2012.03.27. 14:58:13

@Lucky Larry Silverstein:
"A többi doktori sem érdekel senkit, ha nem a Smittpálé. "

Na ez igazán bicskanyitogató hozzászólás volt. Akik pl. engem tanítottak az egyetemen, azoknak valódi doktori fokozatuk van, nemzetközileg elismert tudományos munkát végztek és végeznek. Szerintem szíves-örömest megmutatnák a doktori disszertációjukat, és nem rejtegetnék, mint a golyóstoll.

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.03.27. 14:58:53

@Lencsés István: "Nevess csak amíg megteheted ! :) ;) Tanulj meg írni , utána kommunikálhatunk ! :) ;)"

szeretném felhívni a figyelmed a tipográfia szabályaira...

Silent Bob 2012.03.27. 14:59:56

@Lencsés István: Haver, ilyen helyesírással én a helyedben nem nagyon osztogatnám az észt. Gondolom középiskolába már nem jártál, mert ez már általánosba is nagyon kevés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.03.27. 15:01:27

@Lencsés István: Szó szerint véve nem egyenlő, de a fordítás lényege az azonos tartalom. Ha nem kért engedélyt a szerzőtől, és nem is jelölte meg, hogy ez egy szövegazonos fordítás...

És tudod mi történne, ha te beadnál egy szemináriumi dolgozatot, ami szövegazonosan van fordítva külföldi műből? Kib*nának az egyetemről.

CSENDES 2012.03.27. 15:01:30

@Lencsés István: Te, te nagyon egy vágányon élő.Miről is akarsz engem felkérdezni? Mikor jómagam már írtam esszét, az apósom a közgáz egyetem prof-ja volt, a férjem közgazdasági tudomány "kisdoktrora" volt? Hulladékok véleményét nem tudom magamévá tenni.
Ki a tököm kérte, hogy reagálj? Ki a tököm kíváncsi, hogy mi a tök bajod van, amiért halálomat akarod? Beteg vagy Te!? És szerinted ki a tüdőt érdekel, hogy reagálsz-e?

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.27. 15:01:39

@nu pagagyí: régóta így van, de ennyire nyilvánvalóan még senki nem vágta a pofánkba.

Szelid sunmalac 2012.03.27. 15:02:36

@Lucky Larry Silverstein: Marpedig egy Koztarsasagi Elnoknek igenis fontos kene legyen az en megbecsulesem. Ha nem az, akkor nem valo annak! Ennyi. Ha te ezt nem erted, akkor nem erdemes itt beszelgetnunk.

Lencsés István 2012.03.27. 15:02:39

@Tyson925: Majd ha nagybetűvel kezded a mondatot akkor fogok reagálni , addig ne oszd a nem létező eszed pláne anoniman ....

@Silent Bob: Nem vagyok a haverod , mivel anonim vagy . Én tudom hogy hibázok , néha direkt illetve valamit én sem tudok . Ne zavarjon hogy diplomám lesz idén de sebaj ! :) ;)

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 15:02:52

@nemjogasz:

Valódi? Miért vizsgáltad? A többit rizsának tekintem.

Senki nem rejtegetett semmit, így derülhetett ki a plágium. Csak nem most kellett volna hanem a doktori készítésekor, védésekor.

nemjogasz 2012.03.27. 15:03:09

Az meg különösen bájos az egészben, hogy a vizsgálóbizottság a saját egyetemét hibáztatja, beismerik, hogy tulajdonképpen szartak a saját szabályzatukra, eljárásrendjükre, a tudományos követelményekre. Tulajdonképpen elismerik, (hogy viktor szavaival éljek) hogy egy kóceráj az egész, tulajdonképpen egy diplomagyárnak is felfogható, ha ilyesmi megtörnéhet, hogy a Testnevelési Egyetemen kiadott papírokat nem lehet komolyan venni.

Lencsés István 2012.03.27. 15:04:15

@ColT: Nem egyenlő , tehát nincs miről beszélnünk . A kultúrád meg csapkodja ....

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.27. 15:04:37

@Lencsés István:
Igazad van! Nincs is annál ékesebb bizonyítéka annak, hogy Schmitt Pál nem csalt, mint hogy én az "ezesetben"-t egybeírom! Köszönöm, hogy letépted a hályogot a szememről!

CSENDES 2012.03.27. 15:05:16

Ja, és szarok arra is, hogy az igazi vagy-e, vagy nem. Mármint borsó vagy lencse, vagy egyéb még ennél is hasztalanabb...

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 15:05:41

@ColT: Ennél sokkal durvább dologért sem b*sznak ki az egyetemről, csak visszadobják a munkát. Kimaradt az egyetemi élet, ugye?

Silent Bob 2012.03.27. 15:05:50

@Lencsés István: Haver, a nevem Silent Bob. És te nem direkt hibázol, hanem úgy írsz, mint egy jobb képességű fogyatékos. ;)

nemjogasz 2012.03.27. 15:07:40

@Lucky Larry Silverstein: végülis csak nemzetközi szintű kutatásokat végeznek, tanítanak, úgyhogy biztos elbiccelték a disszertációt, valószínű.
Rejtegették azt bizony, lásd csak a borítót lehet lefényképezni, nehogy palibá szerzői jogai sérüljenek...

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 15:08:20

@CSENDES: Akik ennyire odavannak a doktorijaikért a családban, mint te, mással ált. nem rendelkeznek....:) ez pedig édeskevés emese. Jobb a készpénz, az konvertibilis.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:09:33

@Lencsés István: "Ne zavarjon hogy diplomám lesz idén de sebaj !"

Engem speciel zavar. Aki a "hogy" és a "de" elé nem tesz vesszőt, az - ha nagybetűvel kezdi is a mondatait, és Lencsés Istvánnak is hívják - ne kapjon diplomát!

Karipapa01 2012.03.27. 15:10:24

@Lencsés István: "Ne zavarjon hogy diplomám lesz idén de sebaj ! :) ;) "

Gondolom kommentelésből" . Sőt! Ha Ön bekoizza az összes eddigi kommentjét, még doktorira is számíthat. Bocsánat: doktorra...

azatya 2012.03.27. 15:11:00

Netrol:
Az utolsó mondat különösen szép: "A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelelt az eljárásoknak."

Vagyis a bizottság szerint nem felelt meg!

nu pagagyí 2012.03.27. 15:11:27

Mindenki előtt itt van a példa, bárki összeollózhatja a doktori disszertációját, ha előtte lekorrumpálta a bírálókat is.

Idet 2012.03.27. 15:12:04

Nem tudom, hogy valaki szólt-e már, de "posztumusz". Aki bátran kritizál, az bátran írhat helyesen is, ezzel az erővel.

Ejoy 2012.03.27. 15:12:04

Na álljunk meg egy kicsit! Ez a Rácz Károly a teriblekk???

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 15:12:10

@nemjogasz: Szóval semmit se tudsz. Akkor ne is vádaskodj/állíts.

Miért Smittpál államfő, biztos elbliccelte a disszertációt valószínü.

Te is a papírtúlértékelők közé tartozol.

Wagem 2012.03.27. 15:12:59

Hehehe....Valami nem jött össze szarkeverők??Ez a retek index blog csak arról szól a többivel együtt,hogy basszameg itt rugóztunk hónapokig,időt,pénz nem kímélve és buktunk.Nagy a csalódottság.Még írogattok pár napig,és lenyugodtok.
Buktaaaaa.... :-) :-) :-)
De ahogy ismerlek benneteket,már van ötletetek újabb cigányságra.
Rajta háát..nyaltok újra.

tede 2012.03.27. 15:13:40

Minden tisztelem a doktoroké és a tudományos fokozatot elérő embereké.
Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy a Schmitt ügy már átfordult és kontraproduktív azokra nézve, akik az ő azonnal virtuális kivégzését követelik, takaroggyon és a többi.
Van benne igazság amúgy, de láthatóan a Scmittnek semmilyen konkrét előnye nem származott a doktori dolgozatából.
Egyébként is túl van ez az egész dimenzionálva, mert új dolgot szinter már lehetetlen kitalálni a mai világban, maximum még nem találták meg a másik dokumentumot, aki foglalkozott az adott témával.
Nagyjából írtam diploma dolgozatot, amikor a Scmitt a doktoriját. akkoriban nem volt internet és én is azt gondoltam, hogy amit csináltam teljesen új és még soha senki azelőtt.

Aztán már az internet korában visszanéztem és majdnem minden megállapításom szerepel már valahol, pedig én tényleg magam dolgoztam. Vicces, hogy volt olyan, ami szinte szó szerint ugyanaz a leírás, persze a szigorú IT szöveg miatt nem is lehetett nagyon eltérés.

Kövezzenek meg, de én nem érzem ezt a doktorit a Schmitt ügyében olyan rettenetes problémának mint a véresszájúak. Nem arról van szó, hogy szétlopta az országot, hogy emberek szemét löveti ki, hogy csalnak és hazudnak, csakhogy leplezzék a valós állapotot.
Azok tényleg ügyek voltak és még csak meg sem karcolták őket, úgyhogy nálunk azt kell mondani, a tolerancia magas a politikusokkal szemben, Amin lehet vitatkozni, hogy jó vagy nem, de nem ez az az ügy, amelyik esetében én precedenst követelnék.

Szerintem jó köztársasági elnök, a funkciót megfelelően látja el. Szimpatikus ember, nem várok el többet egy köztársasági elnöktől. Gondolom úgysem vállalja a következő ciklust, hagyni kell, hogy kitöltse, de mindenekelőtt más célpontot kell keresni az acsargásra.

2012.03.27. 15:13:48

@Lencsés István: Ha nem másolt, akkor hogyan került bele a dolgozatába a mások munkája? Megkérte azok szerzőit, hogy az adott oldalakat legyenek szívesek az ő papírjai is leírni?

Attól, hogy valamit narancssárgával írnak, még nem lesz tény.
Abban a sötét középkorban, amit kedvenc kormányunk igyekszik visszahozni, több ezer embert mészároltak le olyan "tények" alapján, amikről azóta kiderült, hogy ritka nagy marhaságok.

Az intelligens embereket az különbözteti meg a nem intelligensektől, hogy nem azt tartják tények, amit a kedvenc napilapjuk megír, hanem csak azt, ami kellő megfontolás után is valósnak tűnik. Tudja, "Cogito ergo sum".

Idet 2012.03.27. 15:15:23

@nu pagagyí: Sőt, vehet diplomát, doktori címet, jogosítványt, nyelvvizsga-bizonyítványt stb. a piacon is.

belekotty 2012.03.27. 15:15:57

@Lencsés István: "Ne zavarjon hogy diplomám lesz idén de sebaj !" - nekem van kettő ELTE TTK és nem büfészak. A tied? Pszichológia? Amennyit oda kell járnod, végül is le is diplomázhacc belőle! :-))

xxyati 2012.03.27. 15:16:34

@Lencsés István: ". Ne zavarjon hogy diplomám lesz idén de sebaj ! :) ;)" - valami fidesz foximaxi?

nemjogasz 2012.03.27. 15:17:47

@Lucky Larry Silverstein: kár volt vesztegetnem rád a karaktereket. Ha embert ölne, te akkor is nyilván találnál neki valami mentséget, hiszen aki a NER aláíróembere, az rossz ember nem lehet. Ez bele is kellene írni az alkotmányba, elnézétst, alaptörvénybe is.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:18:22

@azatya: "A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelelt az eljárásoknak."

Komolyan mondom, ezt a mondatot általános iskola 5. osztályban beszéd- és értelemgyakorlat vizsgapéldaként kellene feladni.
Nem azért, mert Lencsés István diploma előtt megbukott rajta, hanem kíváncsiságból, hogy lássuk, hol találkozik a kamaszok olvasni tudása a sunyi bikkfanyelvvel.

xxyati 2012.03.27. 15:18:28

Tulképp akkor ez a jelentés olyan mint a nemvolttaggyúlés?

Idet 2012.03.27. 15:19:28

@tede: Azokról a most is egzisztáló elvtársakról nem is beszélve, akik belülről nem is láttak egyetemet, az indexüket is a sofőrrel küldték föl aláírásra. Meg a jegyek beírására.

Lencsés István 2012.03.27. 15:19:52

@Karipapa01: Nem kommentelésből , másból .

@Ylim: Nem másolt . Milyen mások ? :O Saját munkája a doktorija . Én nem narancssárgával írok , és csak akkor írok amikor tényem van . A középkor sem volt sötét , a kormány pedig jól dolgozik . Az intelligens ember ott kezdődik hogy vállalja a nevét , és élőben az arcát is , itt ezt sokan nem tezsik meg , köztük te sem .

Karipapa01 2012.03.27. 15:20:09

@tede: "Szerintem jó köztársasági elnök, a funkciót megfelelően látja el. Szimpatikus ember, nem várok el többet egy köztársasági elnöktől. "

A rá bízott funkciót tényleg megfelelően látja el. Már amit a kormányzat rábízott. Sőt, a kormány sem vár el többet tőle. A többieknek meg mindegy.

ÁtlagElnök 2012.03.27. 15:21:16

@tede: "Nagyjából írtam diploma dolgozatot, amikor a Scmitt a doktoriját. akkoriban nem volt internet és én is azt gondoltam, hogy amit csináltam teljesen új és még soha senki azelőtt. Aztán már az internet korában visszanéztem és majdnem minden megállapításom szerepel már valahol, pedig én tényleg magam dolgoztam. Vicces, hogy volt olyan, ami szinte szó szerint ugyanaz a leírás, persze a szigorú IT szöveg miatt nem is lehetett nagyon eltérés."

Azért erős eltérés van aközött, hogy adott témát feldolgozva ugyanarra a következtetésre jut, illetve aközött, ha a két dokumentum 95%-a tartalmilag egyezik. Főleg annak a fényében vet fel kétségeket, hogy forrásként meg van jelölve.

Ezen döntés alapján, ha veszek egy Microsoft Windows 7 DVD-d és a bináris állományában kicserélem a "Microsoft"-ot "Lencsés_I"-re ....

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:21:29

@xxyati: Pontosan. A válasz, amit ad, az helytálló, csak nem éppen ez volt a kérdés.

Ejoy 2012.03.27. 15:21:44

@Lencsés István: Te géniusz Te! Csak nem a Schmitt családból emelkedik ki egy újabb koponya??

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:22:41

@xxyati: Pontosan. A válasz, amit ad, az helytálló, csak nem éppen ez volt a kérdés.

belekotty 2012.03.27. 15:23:25

@Lencsés István: "és csak akkor írok amikor tényem van" - pedig mennyit melóztunk veled és máris lefoszlott rólad tudás.

dr. Aullah 2012.03.27. 15:25:56

@zero: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ilyen nincs. :D

belekotty 2012.03.27. 15:26:06

Most már a modoros blogban megérne egy posztot a Lencsés jelenség. :-))
Van csak simán a Lencsés munkásságot meg kellene jelentetni a hírcsárdában, szerintem ott is megteszi.

Vidéki 2012.03.27. 15:26:36

Vastagbőr a tudós bizottsághoz képest annyit sem konyít a témához, mint „hajdú a harangöntéshez”, mégis mérhetetlen arroganciával ő akarja felülbírálni a tudós bizottság döntését.

A lényeg a lényeg:

„A doktori eljárás a fent részletezett eljárási hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.”
„Az akkori doktori disszertációkat az akkoriban működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának megfelelően bírálták el.”

Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés!

Lehet hogy ez nem felel meg a ma élő Vastagbőr magas (kettős)mércéjének, de Vastagbőr gondoljon arra, hogy a visszamenőleges törvénykezés ellenében Vastagbőr is hörögni szokott.

Lencsés István 2012.03.27. 15:27:17

@Ejoy: Két kérdőjel nincs egy normális mondat névén , ha megtanulsz írni , akkor reagálok .

Vidéki 2012.03.27. 15:27:29

A lényeg a lényeg: „A doktori eljárás a fent részletezett eljárási hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.”
„Az akkori doktori disszertációkat az akkoriban működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának megfelelően bírálták el.”
„Akinek ennyi jó kevés, azt érje gáncs és megvetés”.
Lehet hogy ez nem felel meg a ma élő Vastagbőr magas (kettős)mércéjének, de Vastagbőr gondoljon arra, hogy a visszamenőleges törvénykezés ellenében Vastagbőr is hörögni szokott.

dr. Aullah 2012.03.27. 15:27:32

@zero: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Ezt nem hiszem el :D

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 15:27:51

@nemjogasz: Nem, én lesz*rom Smittet, felőlem le is mondhat, nem tudom minek van köztárasági elnöki funkció egyáltalán.

De ettől még túlfújja a libbancs oldal az ügyet. Persze muszáj nekik, mondanivaló híján.

sárkányfő 2012.03.27. 15:29:37

ne etessétek már a trollokat, baszki... épp ezt akarják...

dzsi85 2012.03.27. 15:29:48

@Vidéki: van pofád arroganciáról és kettős mércéről beszélni az ügy kapcsán!? öregem, nem semmik vagytok...

dr. Bubó 2012.03.27. 15:30:02

dr tóthmiklós? az gané söpredék... aljas hüllő, csúszómászó, kígyó...

dr snitt pálesz mondhattya:

"füllentett a hüllő, az a vén bolondos...
csak úgy rektor úr ő, ahogyan én orvos..."

www.youtube.com/watch?v=jqFXc8ueChI&feature=player_detailpage#t=49s

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:30:17

@tede: "Nagyjából írtam diploma dolgozatot, amikor a Scmitt a doktoriját. akkoriban nem volt internet és én is azt gondoltam, hogy amit csináltam teljesen új és még soha senki azelőtt.

Aztán már az internet korában visszanéztem és majdnem minden megállapításom szerepel már valahol, pedig én tényleg magam dolgoztam. "

Egy nyamvadt középiskolai - tetszés szerinti tárgyú - dolgozat esetén is megmondom (nem csak én), hogy mely dolgozatok hasonlítanak egymásra a tárgyi és még viszonylag szűkebb általános szókincs, és melyek "csoportmunka" miatt.
Persze csak akkor, ha érdekel a dolog.

handax 2012.03.27. 15:30:44

@nemjogasz: azt írják formailag megfelelő, de azt nem hogy tartalmilag is, sőt! Azaz formai szempontból SPnek volt gyerekszobája, tartalmilag meg nem. Gondolom a tartalom erősebb, mint a forma és borul a bili.
Ezzel az anyaggal nincs gond, jó döntéselőkészítő anyag, de a döntést nem rághatják szájba, ettől még jól leírták, hogy bizony ez fércmunka és ez alapján el kell venni a doktori címet.

Csak a címelvétel nem SP miatt kell legyen, hanem a hülye opponensei/bírálói miatt akik szegény SP-t - utólag nézve a dolgokat - jól megszívatták.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.03.27. 15:31:09

@Vidéki: Ezt a mondatot is tessen figyelni: "A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul, ami nem derült ki időben...". Ez is a jelentésben van.

A Spanyol Inkvizíció 2012.03.27. 15:32:23

Nézzétek a jelentés címét!

ún. kisdoktori! :D
LOL

ÁtlagElnök 2012.03.27. 15:32:47

@Vidéki:"Lehet hogy ez nem felel meg a ma élő Vastagbőr magas (kettős)mércéjének, de Vastagbőr gondoljon arra, hogy a visszamenőleges törvénykezés ellenében Vastagbőr is hörögni szokott."

Véleményem szerint itt senki sem akar visszamenőleg törvénykezni. Van egy ember - történetesen az államelnök - akinek a disszertációja átcsúszott a bizottságon, így megkapta a doktorit. Most, hogy kiderült, az alapvető erkölcsileg indokolható egyetlen lépés az lenne, hogy a fokozatáról és a pozíciójáról önmaga lemond.

Nem csak az a probléma, hogy belepisilt a medencébe, hanem az, hogy ezt a rajtkőről tette.

Horizont 2012.03.27. 15:33:10

@tede:
Úristen!!!! "Szimpatikus ember, nem várok el többet egy köztársasági elnöktől"
Nem vagy nagyigényű ez tény! Nem tudom van-e gyereked, de remélem nem erre neveled, hogy tisztességtelenül szerezzen meg valamit, ha már téged helytelenül neveltek ??

@Lencsés István: Látom még veled is ver minket a sors már megint:)

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:34:11

@Lencsés István: "Két kérdőjel nincs egy normális mondat névén"

Itt már én is :D

Függetlenül attól, hogy elcseszted, itt azért már nyilvánvaló a vaskos irónia. Vagy ha mégsem, akkor valami más, ami szintén vaskos.

Ejoy 2012.03.27. 15:35:21

@Lencsés István: "Két kérdőjel nincs egy normális mondat névén , ha megtanulsz írni , akkor reagálok . "
Elnézve az írásodat, ezzel inkább te állsz hadilábon.
Így még köztársaság nélküli elnök is lehet belőled, ha megszerzed a diplomádat.

kenájkikit 2012.03.27. 15:36:04

SP: Viktor bazmeg aláírtam mindent, ahogy megbeszéltük, valamit találjá' ki, én nem adom vissza a doktorimat és nem akarok lemondani
OV: Pali, meglátjuk mi lesz, egyelőre bizottság, tudod... húzzuk az időt kicsit és azt mondjuk nem vették észre, azt meg, hogy lemondasz-e úgy is én mondom meg

tede 2012.03.27. 15:36:35

@Horizont: akkor sorold már fel nekem, hogy neked mik az elvárásaid és mondjuk azoknak milyen módon felelt volna meg a politikusnő, akit az ellentábor jelölt még eggyel korábban?

Nekem a Göncz Árpi sem tűnt másnak, mint egy szimpatikus embernek. Nem emlékszem semmilyen rendkívüli dologra, amit tett. Aztán mégis a balliberálok hogy ömlengenek róla, mint a világ legtökéletesebb közt elnöke. Azon kívül, hogy szimpatikus ember volt, másra én nem emlékszem.

Karipapa01 2012.03.27. 15:37:01

@Vidéki: "Lehet hogy ez nem felel meg a ma élő Vastagbőr magas (kettős)mércéjének"

Nem csak a ma élő Vastagbőr kettős mércéjének nem felel meg, hanem világszégyen! A diplomásaink, doktoraink szégyenfoltja.

nu pagagyí 2012.03.27. 15:39:14

@Lucky Larry Silverstein: Ha neked az nem mondanivaló, hogy az államelnököd egy jellemtelen senki, akkor sajnállak.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:39:32

@dr. mesterseges szinezek: Bizisten azt hittem, hogy ez a lencsésistvánizmus, egy frissen, az alkalomra kisujjból szopott szatíra, pedig... blog.hu/user/41469/tab/activity

Lencsés István 2012.03.27. 15:39:45

@Ejoy: Én tudom hogy néha hibázom , de vállalom is ellentétben veled .... Az meg ne fájjon már neked hogy köztársasági elnök a SCHMITT PÁL amikor köztársaság vagyunk , az 1 dolog hogy már MAGYARORSZÁG - nak írják ....

ÁtlagElnök 2012.03.27. 15:39:55

@tede: "Nekem a Göncz Árpi sem tűnt másnak, mint egy szimpatikus embernek. Nem emlékszem semmilyen rendkívüli dologra, amit tett. Aztán mégis a balliberálok hogy ömlengenek róla, mint a világ legtökéletesebb közt elnöke. Azon kívül, hogy szimpatikus ember volt, másra én nem emlékszem. "

Ez nem Göncz Árpádot minősíti, hanem a Te politikai körökben történő járatlanságod.

dr. Bubó 2012.03.27. 15:40:37

átgondoltam.. ha jól meg akarnék szívatni vkit azt hiszem ez lenne a legjobb mód,

amit még mindig dr snittpálesszel művelnek... mondanám neki hogy okos vagy, jo lesz iyg igen, áhh nem gond ha nem te írod, sőt az se gond ha lopod... hagynám kapaszkoggyon magasabbra, még magasabbra...

aztán a végén elővenném a pezsgőt: hogy kandikamera volt:))))

jó nagy nyivánosságot kap egy hüje... és jó magasról tud zuhanni...

ekkora nullát még az életben nem láttam...

ha simán csendben MAGÁTÓL lemond januárban akkor most ő lenne a nemzet gerince... hibázott és az első "elit", aki beismerte... dehát magyar... csak cigánykodni tud... szerencsére...

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:41:46

@nu pagagyí: Felesleges meglepődni, hiszen megtanultuk az oskolában a kétszázéves elkésődést. Majd ha a XXIII. század elején plagizálással bukik egy magyar prominens, akkor majd az is le fog mondani, mint a XXI. századi német.

handax 2012.03.27. 15:42:50

@dr. Bubó: igen, a bizottság is azt mondja, szegény SP-t jól behülyítette az egyetem, sajna a doktori visszajár

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 15:43:48

@ÁtlagElnök: Magyar rendszerben tökmind1 ki az KE. Vagy töröljék spórolásból vagy sorsolják, hatásköre úgyse nincsen.

Ejoy 2012.03.27. 15:45:31

@Lencsés István: Téged vagy fizetnek, vagy beteg vagy. Egyik sem egészséges...

ÁtlagElnök 2012.03.27. 15:45:43

@Lucky Larry Silverstein: A magyar rendszerben _jelenleg_ semminek sincs értelme. Jó dolog lenne a KE egy működő demokráciában. A jelenlegi magyar berendezkedés nem az.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:46:36

@tede: "Nekem a Göncz Árpi sem tűnt másnak, mint egy szimpatikus embernek. Nem emlékszem semmilyen rendkívüli dologra, amit tett. "

Azért annak volna némi stichje, ha kiderülne, hogy a művei litván szerzők fordításai, a Gyűrűk ura, meg a galaktikás fordításai pedig egy kiskunlacházi alanyi költő munkái.

Lencsés István 2012.03.27. 15:47:28

@Ejoy: A munkámért szépen megfizetnek ez igaz , de nem ez a munkám . Nem vagyok beteg , bármennyire is fáj az igazság . Ja és név nélkül könnyen vagy ilyen nagyra magaddal ....

svanu 2012.03.27. 15:47:47

@tede:
Mit nem értesz azon hogy x oldal TELJESEN (szó szerint) megegyezik és további y oldal részlegesen megegyezik?

Dr. NiChuck Norris sp. 2012.03.27. 15:47:53

Azt gondolom, ti doktorok, doktoranduszok, professzorok és egyéb hasonlók - sz@rt sem értek. A doktoritokat lehet lopni, másolni - nincs következménye. Értéktelen papírdarab tulajdonosai vagytok, nem dolgoztatok meg érte és herék vagytok érték nélkül. Doktoritok, minden kutatásotok, izzadmányotok és 15-25 éves tanulásotok csak lógás, laza életművészet. Semmirekellők vagytok. Bárki szerezhet és Magyarországon szerez is ilyet, tehát egy vagytok a tucatból. Ki fogja tudni a jövőben (és most), hogy nem másról írtátok? Nevetséges, szánalmas. Birkanép, birka értelmiségi.

Karipapa01 2012.03.27. 15:47:55

@Lencsés István: "az 1 dolog hogy már MAGYARORSZÁG - nak írják .... "

Helyesen: az egy dolog, hogy már ... Csak a rend kedvéért.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 15:49:10

@Lucky Larry Silverstein: "hatásköre úgyse nincsen."

Ha nem akarja, hogy legyen, akkor nincs, akkor csak aláír.
Ha gerincet növeszt magának, akkor gondolkodik is.
Ha pedig még véleménye is van, akkor esetleg még kezet sem fog azzal, akiről úgy gondolja, hogy a KE mancsát nem érdemli ki.

Pali bá az egyik véglet.

belekotty 2012.03.27. 15:50:30

@dr. mesterseges szinezek:
blog.hu/user/41469/tab/activity
Mondtam hogy ebből modoros blog posztot lehetne írni. :-))

Ejoy 2012.03.27. 15:51:31

@Lencsés István: Egyébként az a legnagyobb baj, hogy olyan emberek kérkednek a még meg sem szerzett diplomájukkal, akik nem tudnak rendesen fogalmazni, és helyesen írni egyetlen egy hozzászólásban sem. Másokat pelllengérre állítasz egy-egy hiba miatt, de sajátmagaddal szemben már igénytelen vagy.
Ez szégyen, ugyanakkor a jelenlegi témában tanúsított rajongásod, képességeid fényében teljesen érthető...

Ejoy 2012.03.27. 15:52:42

@Lencsés István: Azért, mert egy kamu nevet választottál magadnak nick névnek, azért még ne legyél annyira nagyra magaddal...

mr. kacsaman (majdnem gentleman) 2012.03.27. 15:53:24

Csak azért foglalok itt állást, hogy maradjon valami nyoma az egyet nem értésemnek Smith (vagy hogy is hívják ezt a patkányt) és társaival kapcsolatban. Az öcsém ugyanarra az egyetemre jár (régi TF), valahogy nincs kedve megköszönni neki(k) a hirtelen jött világhírt és tartalmas diplomát.
A Lencsés-féle provokátor smájlikirályoknak meg üzenem, hogy ezzel az üggyel kapcsolatban a Magyar Nyelv tetemre hívása nem a legszerencsésebb! (És a 'kacsaman' nem anonimitás, hanem a művésznevem. Hívhatnám magam Váradi Ödönnek is, csak az nem tetszik annyira.)

Karipapa01 2012.03.27. 15:53:34

@belekotty: Én ebből írom a doktorimat. Tiszta copy lesz, mégsem plagizálok :-)

belekotty 2012.03.27. 15:54:27

@Ejoy: Leírnám neked mi a foglalkozása, de nem teszem, mert nem akarom bántani az egyébként általam nagyra becsült pék szakmát.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 15:55:15

@dr. mesterseges szinezek: Ja ha nem ír alá akkor egy hét múlva muszáj aláírni. Komoly hatáskör.

Horizont 2012.03.27. 15:55:20

@tede: Azért én nem említeném Schmitt Pált egy lapon se Göncz Árpáddal! Olvass esetleg utána mit tett le az asztalra! Schmittnek is olvass utána hogyan is élt minden rendszeren átívelően! Arról aki csak jelölt volt, honnan lehetne tudni megfelelt volna-e?
Ezek után egy nagyon egyszerű példát mondanék neked! Az iskolában puskázik a diák, a tanár egyest ad neki, apuka berohan és félholtra veri a tanárt! A többi erkölcsi "hozadékról" már nem is írok neked! Ha neked annyi elég, hogy szimpatikus egy olyan ember aki a tettei alapján nekem semmiképpen nem az, akkor azt írom neked, hogy boldogok a lelki szegények......

belekotty 2012.03.27. 15:55:51

@Karipapa01: Igaz, Lencsésből már doktorit lehet írni. A pszichiáter szakvizsgád már megvan? :-))

2012.03.27. 15:57:27

@Lencsés István: Ha már letegeződtünk, ajánlom figyelmedbe a Tényfeltáró Bizottság jelentésének fentebb olvasható kivonatát. Abban elég konkrétan le van írva, hogy palibának nem sok köze van a saját doktori értekezéséhez.

A nevem pedig nem változtatna az szavaimon, hiszen semmivel sem ad több támpontot kilétemről, mint az általam használt internetes azonosító. És az általad leírt "tények" valóságtartalma alapján abban sem vagyok biztos, hogy te a hozzászólásoknál a valódi nevedet használod.

Mindenesetre kellemes szórakozást nyújt mindannyiunknak a jelenléted. Ezt hálásan köszönöm neked.

Karipapa01 2012.03.27. 15:59:30

@belekotty: egy ilyen komoly témához mi a fenének psziho szakvizsga? Nem az a lényeg, hanem a lencsésistvánizmus tündöklése és bukása. Ez vagy Nobel-, vagy Oszkárdíj!

hoseman 2012.03.27. 16:07:46

ÚJ VIZSGÁLATOT KÖVETELEK!! én hiszek ebben a csacsi öreg papóban és a törzsanyagban!!

Kandabula 2012.03.27. 16:10:40

Szerintem a disszertációba a bíráló bizottság csempészte be a kérdéses oldalakat. Az eredetileg leadott 3 oldalt kevésnek találták, így aztán jóindulatúan besegítettek. Ez a nagy büdös igazság! Vagyis - bár a bizottság segítőkészsége üdvözlendő, - de mégis plágium bűnébe estek.

ironik 2012.03.27. 16:11:36

@azatya: A Testnevelési Egyetem szakmai hibát vétett, amikor ezt a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelelt az eljárásoknak."

Nagyon rossz oldalrol közelititek meg a dolgot! Itt van leirva hogy az egyetem nagyon csunyán átvágta Palibácsit. Az egyetem eltitkolta a "szövegazonosságot" ami nem csalás.
Smitt Pál ártatlan, sőt mi több áldozat akivel igen csunyán elbántak.

Javaslom létrehozni egy vizsgálóbizottságot, ami vizsgálja az előző bizottság munkáját és 1300 oldalas jelentését. A vizsgálat eredményét hozzák nyilvánosságra szept 30 ig legalább 2500 oldalon.

azatya 2012.03.27. 16:18:12

@ironik: Ebben teljesen igazad van. Elfelejtettem, hogy o az aldozat. A gonosz bizottsagot vizsgalo jo bizottsag eredmenyeit, ize a jo Plagibacsit kritizalo felelotlen opponenst, khm. a bizottsagott megbizo megbizokat mindenkeppen felelossegre kell vonni, mert nyilvan balliberalis, metafizikai sikon is elkovetett kommunista osszeeskuves aldozata lett szegeny Skicc Plag.
Ket dologban mindenkeppen vitatkoznek. Az egyetem vezetojenek (aki a bizottsag tagja is volt) eleg volt ket nap (meg a PARTATLAN bizottsag elott), hogy kijeletse, Skicc Plagi artatlan. Ennek a bizottsagot biralo bizottsagnak miert kellene ennyi idot hagyni? Raadasul a terjedelem nem lehet 2500 oldalra korlatozva, mert a Ctrl + Schmitt, Ctrl + Viktor kombinacioval gyorsan es kenyelmesen lehet ennel joval hosszabb szakvelemenyt is eloallitani :)

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 16:19:42

@Lucky Larry Silverstein: Azért volt ez máshogy is, amíg az AB AB volt.

vontod75 2012.03.27. 16:20:30

Tessék kislány, itt van az elveszett doktori disszertációd.
- Köszönöm szépen!
- Ugyan, nincs Schmitt.

gnme 2012.03.27. 16:21:03

@hoseman: hiába vizsgálják, ez már gét indi hóze

:-)

vontod75 2012.03.27. 16:25:03

Lemondott Schmitt Pálról a doktori címe.
A doktori cím lapunknak elmondta, hogy Schmitt Pál DNS-ének 99,9%-ka plágium. A többi meg véletlen hiba. A teljes mű két szerzőtől származik, de csak az egyik biztos... :D :D :D :D :D

Kopi3.14 2012.03.27. 16:25:28

@Lencsés István: nem kéne büszkének lenni rá, mert a diploma nem bizonyítja sem a tudást- a szakmait- sem a hozzáértést, sem az intelligenciát.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 16:26:30

@ironik: "a szövegazonosságot nem tárta fel időben, s így a dolgozat szerzője azt hihette, hogy értekezése megfelelt az eljárásoknak."

Ez már költészet. Tasnádi egy nímand. Csak olyanokat talál ki, hogy agysorvadása van, pedig mennyivel nagyívűbb volna aszondani(a az ügyvédjének), ártatlan szemekkel, hogy egy fia rendőr és Mackey bácsi se volt a környéken, aki megmondta volna neki, hogy "mást megöletni rossz, ne öless meg mást!". Hülye jard, hülye Mackey!

vontod75 2012.03.27. 16:26:42

A kisdoktori és nagydoktori mellé bevezetik a smittdoktori címet. A jelölt papírtakarékosságból egy két könyvtári példányt kikölcsönöz és néhány lap átcserélésével beadja. Belefirkálni nem szabad.
A bírálatot a SOTE bizottsága helyett a jobb fizetésért Bulgáriába költözött rezidensek végzik, akik a bolgár tengerpartról SMS-ben értesíti a jelöltet a sikeres védésről.

Spacehussar 2012.03.27. 16:38:53

Arra kérnék mindenkit, hogy egyszerűen ignorálja az állítólagos Lencsés István kommentjeit, lehetőleg ne is olvassa el, milyen válogatott ostobaságokat ír, de főleg ne válaszoljon neki, egyrészt, mert teljesen felesleges, másrészt, mert itt tartja a blogon.
Ajánlom, hogy bárki, aki meglátja egy komment elején a Lencsés nevet, csak ugorja át a postot, mintha ott se lenne!
Nagyon szépen köszönöm!

butus, a Magyar Köztársaság állampolgára 2012.03.27. 16:42:56

Ameddig Skicc Plagizál doktor, addig én is az vagyok.

ironik 2012.03.27. 16:44:38

Arra gondoltam nyomtatok magamnak egy felsőfoku angol nyelvizsgát. Ez nem csalás, csak éppen szövegazonos lesz államilag elismert nyelvvizsgával.

Nadasurf (törölt) 2012.03.27. 16:46:48

Lencsés István, te olyan buta vagy hogy élvezet olvasni a hozzászólásaidat! 450ft-os benzinár, 50ftos tojás, 400ftos buszjegy, békemenet, majd nem palgizált Pali bácsi:D:D Ha neked ez jelenti azt hogy minden rendben akkor én is kérek lobotómiát.

Ironfist 2012.03.27. 16:47:19

@belekotty:
Saját bevallása szerint ő pék. Én saját bevallásom szerint a Lencsés viszont csak egy felbérelt fideszes troll, aki gyak. hazaáruló, hogy ezt a féreg bandát védi.

@Ylim:
Lencsés csak erre izgul fel. Névfétise van, és ha valakinek nincs, azt lenézi. Ennyi :D

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 16:47:47

@ironik: Helyes. Én most direkt nem mondom, hogy ez hamisítás, és a hamisítás rossz, hogy ha úgy alakulna rám kenhesd az egészet, hiszen honnan is tudhatnád...

Spacehussar 2012.03.27. 16:50:54

@Nadasurf: Na, ennyit a Lencsés-blokkoló tervemről :'D Mondjuk ha másokat szórakoztat...

Nadasurf (törölt) 2012.03.27. 16:53:07

@Spacehussar: engem kifejezetten szórakoztatnak az ilyen semmirekellő zombik.
;)

Nadasurf (törölt) 2012.03.27. 16:53:07

@Spacehussar: engem kifejezetten szórakoztatnak az ilyen semmirekellő zombik.
;)

nanim 2012.03.27. 16:54:18

Az origón ezt olvastam:

"A tényfeltáró bizottság a közlemény szerint 1157 oldalas jelentést készített, amit az egyetem elküldött a nemzeti erőforrás miniszternek is"

Aha, ott a miniszter az nem a diplomával sem rendelkező Németh Lászlóné...? :D Hinnye.

Ha ez április elsején jelenik meg, komolyan azt hinném, kacsa.

Plagi bá lopott, de szegény honnan is tudhatná, hogy nem szabad ilyet csinálni, ő nem hibás, hanem az opponens. Még szebb a tényfeltéró bizottság összetétele, főleg, hogy már javában folyt a vizsgálat, és egyikük eközben lett MOB -alelnök lett, a vizsgálat vezetője.

Erre diploma nélküli OV kedvenc Németh Lászlóné miniszterünknek is megküldik-aki aztán "annyira kompetens". Egyértelmű, hogy politikai nyomás miatt nem lehetett Plagi bát hibáztatni. Szép kis csürhe banda jött össze.

Szégyelljék magukat!

KevinMulder 2012.03.27. 16:54:43

"Lencsés István 2011.07.05 10:11:04
.... Két szakmám van . Pék - cukrász . Érettségim van , és jövőre diplomázom sportkommunikátorként , és ebben is dolgozom . Na most pedig a lényeg ...."

- Érthető, hogy miért védi a mundér becsületét.
- Ilyen kommunikációs képességek mellett furcsa egy karrier lesz ez :)

CICMÓK 2012.03.27. 16:55:17

"Az egyetem közleménye szerint 1157 oldalas jelentés készült, amelyet elküldtek a nemzetierőforrás-miniszternek."
Akik erről 3 oldalnál többet tudnak írni, azok minden egyéb aljasságra is képesek!

Karipapa01 2012.03.27. 16:55:27

@Ironfist: Ne bántsátok a Lencsést! Nagy keservesen betanult tíz mondatot és minden blogon csak ezt ismételgeti. Még leírni sem tudja rendesen. Ha lenne kisdoktorija, még álamfő is lehetne. Neki ebben rengeteg munkája van. Megbecsülést érdemel!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 16:58:15

@Spacehussar: Nem csak szórakoztat, de TÉNY-ekkel is ellát, az információ pedig hatalom.

Bee-zony 2012.03.27. 17:01:39

Még egy lehetőség: S. Pál azért nem plagizált, mert nem is ő írta a szöveget; ő csak megrendelte és megvette a plagizálótól.
Bármelyik eset is volt, az egy újabb lépés az erkölcs lépcsőjén lefelé.
Magyarország jelenleg ennyit tud.
Az államot megtestesítő Fidesz egy maffia, ahol a maffiatagok egymást védik, és közben zsebelik ki a többieket; Magyarország = Korruptország, a seggnyalók és a „fortélyos félelem igazgat” országa, ahol ez a rendszer:

Ezelőtt a háborúban
Nem követtek semmi elvet,
Az erősebb a gyengétől
Amit elvehetett, elvett.

Most nem úgy van. A világot
Értekezlet igazgatja:
S az erősebb, ha mi csínyt tesz,
Összeül és – helybenhagyja.
/Arany János: Civilizáció/

A nagy kérdés pedig ugyanaz, mint a legsötétebb Afrikában: hol az állami pénz?
Amit az MSZMP egyik ága (MSZP) elkezdett, azt a másik ága (Fidesz) bevégzi.
Az alant levő fortyogás nem oldja meg a problémát. Na és? Kit érdekel a véleményed? Avagy hány hadosztálya van a pápának? /Sztálin/

A megoldás kis lépései:
1. Ezt kell bekeretezni, és kitenni mindenhova:
„Minden nemzetnek olyan kormánya van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba, vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De, ha egy hitvány kormány huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a nemzetben van a hiba. Akkor az aljas és műveletlen.”
/Surányi Miklós: Egyedül vagyunk – életrajzi regény Széchenyiről/

2. Szobrot Rejtő Jenőnek!
Azért, mert XXI. század első felében életre kelnek a könyvei, amiket a XX. század első felében írt.
Tehát szobrot Rejtő Jenőnek, ahogy a könyveinek XXI. századi többségi gyakorlati megvalósítóin áll, mert ő megérdemli. Ő egy vátesz, a többi az csak lóvá tesz.

3. Nem teljesen off: látogatóban voltam egy önkormányzati közbiztonsági bizottsági ülésen, ahol megtudhattam, hogy az ő részükről alapvetően minden rendben van, a terjedő bűnözés pedig az én egyéni problémám.
A bizottsági tagok heten voltak – már csak azt nem tudom, hogy hány ilyen egyéni problémás van a kerületben, a városban, az országban? Tán nem kéne atomizáltnak lenni, wazze; mert azt nem ők mondják, hogy tessék atomizáltnak lenni, az már az egyéni ostobaság eredménye, hogy Magyarországon inkább csak fizetett bizottságra, és zsákmányszerző bűnszövetkezetre állnak össze az emberek. Persze van polgárőrség, és Magyar Gárda, csak éppen ezek hatékonysága messze nem éri el azt a szintet, hogy a terjedő bűnözés visszafelé forduljon és a 0 felé tendáljon.
És persze hogy nem éri el azt a szintet, amikor a bűnözés foka leginkább az állami erőszak-monopólium elméleti és gyakorlati megvalósítóitól függ, a rendőrségtől, az ügyészségtől, a bíróságtól, és a törvényhozó politikusoktól.
Meg lehetne oldani a problémát, csak éppen nincs meg hozzá se a felső vezetési, se a többségi akarat.
Miért működik rosszul az ország? Pl. azért, mert a lopások, rablások áldozatai be sem jelentik, hogy mi történt, merthogy úgysem kapják el a tettest, vagy ha netán el is kapják, akkor úgyis seperc alatt kiszabadul, az áldozatnak pedig nincs ideje 3 órát a rendőrségen ülni (ami a gyakorlatban inkább 3x3 óra), mert ugye ő az, aki dolgozik.
Így „mindenki” örül: a bűnöző örül, mert szabadon bűnözhet, az áldozat „örül”, mert nem a rendőrségen és a bíróságon kell töltenie az idejét, és a rendőrség és a képviselők is örülnek, mert amiről nem tudnak, az (számukra) nincs, és jó a közbiztonság – a statisztikában –, hurrá.
Rövidre zárva a problémát, azért terjed a bűnözés, mert hagyva van, és a bűnözőknek megéri bűnözni.
Hogyan nem kéne hagyni, hm…
Pl. ha az aktuális havi, vagy húzódó bűnügyi sérelmeikkel megjelennének az emberek személyesen a közbiztonsági bizottsági üléseken, segítve a döntéshozókat a valóság megismerésében, aki pedig nem tud jelen lenni, az legalább papírra leírva legyen ott az ügyével…
Ha lenne egy-két nyugdíjas (ügyvéd és a helyettese) a választókerületben, akihez el lehetne juttatni a bűneseteket, és ő vinné hetente (vagy sürgősségi felárral naponta, azonnal) az ügyeket a rendőrségre, és eljárna a dolgozók helyett, amíg nem szükséges a személyes megjelenés, ennyivel is javulna a közbiztonság.
A kulcs az alulról jövő kezdeményezés, mert a többieknek jó így, ahogy van.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.27. 17:02:48

Igazatok van Scmitt ügyben kétségtelen.
Ám nem ő az egyetlen aki érdemtelenül szerzett tanulmányi eredményeket.

Közismert hogy Gyurcsány esetén még a vizsgákra is leszóltak Mellár Tamáséknak, hogy megy a KISZ vezető elftárs vizsgázni, és annak a vizsgának meg köll lennie.

Csak arra nem emlékszem, hogy emiatt őellene is ilyen hadjárat indult volna bármikor az indexen blogbombák formájában.

combo 2012.03.27. 17:04:59

Ez röhej... Mintha a bírálóknak ismerniük/olvasniuk kellene az összes irodalmat. Nos, a valóságban ez úgy működik, hogy bizonyos egzotikus országok (egzotikus nyelven írt) tudományos munkáit szinte lehetetlen Magyarországról elérni.

Karipapa01 2012.03.27. 17:06:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Lám-lám, milyen mamlasz volt a KISZ vezető elftárs! Bezzeg a Dajcs Tomi! Az igen! Ő sziporkázott!

dr.pupak30 2012.03.27. 17:07:47

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: tipikus magyar (fidesz?) gondolkodásmód. az, hogy más csal az legalizálja mások számára a csalást. ezért mutyi ország ez és ezért nem fog sosem európához tartozni.

KevinMulder 2012.03.27. 17:09:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Ha ennyire szíveden viseled, akkor nyitva áll a lehetőség, hogy blogot indíts a témában.
Senki nem korlátoz!

Kandabula 2012.03.27. 17:09:28

Csak halkan kérdem (tudom, hogy a jelenség ritka, de megtörténhet): SP-nek és a bolgár szakírónak egyszerűen egyre jár az agyuk és a témáról szóról szóra ugyan az jut eszükbe. Lehet, hogy a sztrapacskát is mindketten szerették, nyakkendőjüket is hasonlóan kötötték. Úgy is lehetne mondani, hogy a sors fogta egyszerre mindkettőjük pennáját. Az időbeli eltolódás lényegében a sors génhibája, fintora ("Spielverderber", ahogy a német mondja.). Gondoljuk csak el: lemegyek a boltba fogkrémet venni - és mit ad isten - még további három vevő is fogkrémet vásárolt. Akkor én itten plagizáltam? Hát már fogkrémet sem vehetek büntetlenül? He? Észnél legyünk, emberek!

KevinMulder 2012.03.27. 17:10:19

@combo: Az összes irodalmat nem kellene ismerni. Elég lenne a felsorolt művekbe beleolvasni. Ha nem érhető el, akkor elkérni a dolgozat írójától.

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2012.03.27. 17:10:28

@pupak30: Ha megnézed a kommenthuszárok egyéb visszamenőleges hozzászólásaid láthatod, hogy Gyurcsanyista bohócok verik leginkább a nyálukat.
Azaz igazad van. Saját házuk táján mindent megvédenek, az ellenoldalnál meg mindent felfújnak.

KevinMulder 2012.03.27. 17:11:54

@Kandabula: Ha a másik pasi fogkrémet vesz Veled együtt, az nem plagizálás. De ha utána követ, felmegy Veled a lakásodba és ott magáévá teszi az asszonyt, akkor az már az. Az már nem lehet véletlen műve ...

Gontar 2012.03.27. 17:12:14

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Indulhat nyugodtan gyurcsány ellen is. Az itteni közösség legalább akkora része nem fogja védeni, mint amennyi plagi'bát sem védi. :-)

Lehet neked nem tűnt fel (nem tudom milyen gyakran jársz ide), de itt az emberek nagy része (kivéve pár bértrollnokot, meg mélysötét párthívőt) nem pártszimpátia alapján alkot véleményt.

dr.pupak30 2012.03.27. 17:12:20

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Tudtommal a fidesz vizsgálja Gyurcsányt már vagy két éve. Előjöhetnének most már valamivel.

gipsz1234 2012.03.27. 17:12:29

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Közismert hogy a felséged orálisan tette boldoggá vizsgáztatóit. Minden bizonnyal tehetséges volt, mert doktor lett belőle.

ezamagyarvalóság 2012.03.27. 17:12:41

El nem tudom képzelni hogy mit lehet 1157 oldalon keresztül taglalni. Botrány.
Ezen felül pedig ami az ügyet illeti a gyakorlatban: Tehát akkor a mai naptól kezdődően lehet lopni, csalni, hazudni, szabályt sérteni, mert akkor azt mondom hogy jajjajjjjj, én azt előre nem tudtam, nem szólt senki hogy ezt így nem szabad. Azokon az egyetemeken, akik most tanulnak és akár kis, akár közepes :-D, akár nagydoktori címet szereznének, most végignézik hogy hogy lehet csalni egy kisdoktori cím megszerzésénél???? Bravó, ez aztán szép. Ha viszont ez így van, jelentkezek a következő "évadra" valamelyik "bírálónál", lejárom azt a 4-5évet és a végén a Schmitt ügyre hivatkozva bemásolok valamit a dolgozatomba és akkor én is lehetek HIVATALOSAN" doktor??? Ha ez ilyen könnyen megy, akkor csináljuk. Egyébként tényleg az az egyetem vonhatja vissza a doktorit, aki kiadta. Ha ez az egyetem részéről nem történik meg azonnali hatállyal, akkor tényleg egy beszari, felülről irányított banda az egész. Bravó Hungary, én így szeretlek.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 17:13:08

@combo: "bizonyos egzotikus országok (egzotikus nyelven írt) tudományos munkáit szinte lehetetlen Magyarországról elérni. "

Pali bának a lehetetlen is sikerül. Chuck Norris napjai megszámláltattak!

KevinMulder 2012.03.27. 17:13:31

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
"Saját házuk táján mindent megvédenek, az ellenoldalnál meg mindent felfújnak."
Abszolúte igazad van. Csak pont Te is ilyennek látszol a másik oldalról :)

Kandabula 2012.03.27. 17:13:42

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Most látom csak, hogy minden témánál bedobod a Gyurcsányt. És Demszky? Ő már túró?

sárkányfő 2012.03.27. 17:14:36

"A Fidesz-frakció tagjai nem nyilatkozhatnak Schmitt Pál ügyében, erre sms-ben figyelmeztették őket kedden reggel."

"A bizottság tagjai egyértelmű nyomás alatt voltak, nem vehették magukra annak a terhét, hogy miattuk bukjon az államfő"

"a testület a szövegegyezések konstatálásán túl jó ideje annak "kreatív kimunkálásával" foglalkozott, hogy milyen megoldással lehetne mentesíteni a forráslopás menthetetlen vádja alól a köztársasági elnököt."

""Azt nyilvánvalóan nem mondhatták, hogy nem igaz a plágiumvád, hiszen ha egy 215 oldalas dolgozat 180 oldala nagy részben megegyezik valakinek az írásával, 30 oldal pedig másvalakiével egyezik meg, mindez ráadásul szövegszerűen is igazolható, azt nehéz tagadni"- magyarázta forrásunk, hozzátéve, információi szerint Tulassay Tivadar, a SOTE rektora magát a miniszterelnököt is megkereste korábban a dilemmával, hogy hogyan lehetne az egyetem hírnevét és a köztársasági elnök renoméját is megmenteni. (Ez utóbbit az [origo]-nak egy másik forrás is megerősítette.)"

Orbán Viktor: "Az államfőt meg kell védeni"

www.origo.hu/itthon/20120327-fideszes-reakciok-a-schmitt-boizottsag-allasfoglalasara.html

panaszmuki · http://meisz.blog.hu 2012.03.27. 17:14:49

Ha legalább vártak volna április elsejéig, akkor legalább tudnék röhögni az egészen.

gipsz1234 2012.03.27. 17:15:47

Éljen és virágozzék a balkáni Magyarország!

Karipapa01 2012.03.27. 17:16:13

@ezamagyarvalóság: Valahogy meg kell magyarázni, hogy igen, plagizált, de nem! Erre sajnos az 1157 oldal is kicsit karcsúnak tűnik.

GatyaPityu 2012.03.27. 17:17:11

Gyurcsány "igazságbeszéde" és azt követő események (vagyis hogy a helyén maradhatott) óta én nem is vagyok meglepve semmin. Már korábban is a "következmények nélküli ország" volt a mienk, de Fletó teremtett igazán precedenst arra, hogy bizonyos pozícióban, bizonyos szinten minden megengedett...
Egyébként meg a közt.elnök nem zavar sok vizet, egy távirányítóval vezérelt figura.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 17:17:24

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: "Gyurcsanyista bohócok verik leginkább a nyálukat."

Valszeg több, és értelmesebb kritikát írtam Gyurcsányról, mint te valaha bárkíről írtál és fogsz írni - amíg Gyurcsány VALAKI volt. Mára csak egy bohóccá lett a többi között, csak akkor kerül képbe, amikor az új főbohócok hülyeségével kontrasztba vagy konstellációba kerül az övé.

(Fenti gondolat helyére tkp. azt kellett volna írnom, hogy Gyurcsányista a..., de nem szolgált rá erre az Édesanyád.)

ezamagyarvalóság 2012.03.27. 17:19:38

@Karipapa01: Hogy lehet a kék égre azt mondani, hogy piros???? Igazad van, egyetértek, csak nem értem hogy mi a lóf...szért védik ennyire???? Mit tudhat? Vagy miért?

Karipapa01 2012.03.27. 17:19:42

@dr. mesterseges szinezek: "Gyurcsányista"! Mondta az Orbánista :-)

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 17:21:22

@Atro: 'Gyurcsány "igazságbeszéde" és azt követő események (vagyis hogy a helyén maradhatott) óta én nem is vagyok meglepve semmin.'

Korrekt.
Illetve illúzióim azóta nincsenek, amióta a t. házban először tudtak megelégedve úgy summázni egy ügyet, hogy "nem törvénytelen, CSAK etikátlan". Utólag is szopjanak lovat!

GatyaPityu 2012.03.27. 17:21:33

Egyébként bárcsak ennyi lenne a legnagyobb gondunk, hogy akkor most plagizált-e vagy sem a közt.elnök.... (államadósság, forintárfolyam, munkanélküliség, eladósodott önkormányzatok, stb)

Karipapa01 2012.03.27. 17:22:17

@ezamagyarvalóság: Piros az, csak nem annyira. Kicsit fakónak tűnik, néhol lilásba fordul és bizonyos szögből nézve kék. Sőt: határozottan kék. :-)

Squid 2012.03.27. 17:25:16

@Atro: "Gyurcsány "igazságbeszéde" és azt követő események (vagyis hogy a helyén maradhatott) óta én nem is vagyok meglepve semmin. Már korábban is a "következmények nélküli ország" volt a mienk, de Fletó teremtett igazán precedenst arra, hogy bizonyos pozícióban, bizonyos szinten minden megengedett...
Egyébként meg a közt.elnök nem zavar sok vizet, egy távirányítóval vezérelt figura."

Ergo, ha a múltban a kormány bármikor hazudott/csakt/lopott az felmenti a jelenlegi és jövőbeli kormányokat ha esetleg hazudnak/lopnak/csalnak?

Mond te eszednél vagy?

ezamagyarvalóság 2012.03.27. 17:26:12

@sárkányfő: Akkor ezek szerint ku...va nagy szarban van Magyarország, ha kamu doktorok az államfők(mert ugye már nem Köztársasági Elnök, mert Köztársaság már nincs).
Ez egy nagy "córesz", gyerekek, itt tartunk. Mi, senki munkásemberekre lecsap a NAV, azonnal kikpacsolják az áramot ha nem fizetsz, azonnal be kell fizetni az adót, mert különben viszik mindened, be kell tartanunk a törvényeket.
De ha a magasságos áldoktor(szándékosan kis betűvel) és "hozzátartózói" követnek el főben járó bűnt, ráadául olyat, amilyet a fent leírt munkásemberek(mint én), soha a büdös életben nem fognak elkövetni, de még csak egy piros lámpán se fognak átmenni, természetesen rájuk semmilyen törvény nem vonatkozik, ők mindent megúsznak és még POFÁTLAN, HAZUG MÓDON még meg is magyarázzák. Hánynom kell ezektől.

Karipapa01 2012.03.27. 17:26:41

@Atro: "...de Fletó teremtett igazán precedenst arra, hogy bizonyos pozícióban, bizonyos szinten minden megengedett..."
Ha már egyszer a Fletó precedenst teremtett miért pont a FIDESZ fogná vissza magát. Meg úgy általában mindenki. Na jó...

Mérges 1234 2012.03.27. 17:28:37

@dr. mesterseges szinezek:

" 'Gyurcsány "igazságbeszéde" és azt követő események (vagyis hogy a helyén maradhatott) óta én nem is vagyok meglepve semmin.'"

AZ a durva, hogy akkor nem is a Gyurcsánynak kellett volna távoznia, hanem a komcsi söpredkéet kellett volna mindenhonnan kitakarítani, persze ez végső soron Gurcsány lemondásával is járt volna.

Lehet, hogy Gyurcsány egy rohadék, de ő volt az egyetéen az elmúlt 22 évben, aki ki merte monani a nyilvánvaló dolgokat. Persze baszott bármit is változtatni....

Gondoljátok, hogy bármi is változott, azaz, most jobb nekünk?????

nu pagagyí 2012.03.27. 17:28:43

Végül is csak annyit állapítottak meg, hogy Plagibá ténylegesen plagizálta a dolgozat legalább 95%-át. Amit a HVG nem tárt fel, azzal nem is foglalkoztak. Megállapították, hogy a disszertáció opponensei elmulasztották annak vizsgálatát, hogy a feltüntetett szerzőktől mi és mennyi anyag szerepel a műben, nem érdekelte őket, hogy idézőjelek híján nem azonosítható az átvett forrás. Megállapították továbbá, hogy a doktori eljárás is formai hibákkal volt terhelt. Plagibá tulajdonképpen áldozata volt a rendszernek, erővel tukmálták rá a doktori fokozatot, elhitették vele, hogy másolásért is jár a cím. Sajnáljuk együtt Pali bácsit, akit így meghurcoltak. Kárpótlásul javasolnám a professzor megszólítást.

Kanadai Kókuszmenyét 2012.03.27. 17:29:59

Ez az ügy mélységesen felháborít és elkeserít... szánalmas ami ebben az országban történik...

GatyaPityu 2012.03.27. 17:30:02

@Squid: Igen, teljes mértékben eszemnél vagyok. Csak legfeljebb te nem tudod értelmezni amit írtam. Jogilag természetesen Gyurcsány sem követett el semmiféle bűncselekményt a 2006-os választásokon, illetve azt követően amikor napvilágra került a beszéde, amit ő később "igazságbeszéd" címszóval próbált magyarázni. Erkölcsileg már annál inkább vitatható volt, de a helyén maradt. Sólyom is azt nyilatkozta, hogy erkölcsileg elítéli ami történt, de jogilag nem támadható. Most ugyanez történt, azzal a különbséggel, hogy egy húsz évvel ezelőtti esetről van szó.

Mérges 1234 2012.03.27. 17:30:07

@Karipapa01:

AZért kellene visszafogni magát, mert azt mondjátok különbb.....

Pedig ege nyilvánvalóbb, hogy nem.

Sajnos, mert az MSZPT nem kivánjuk vissza.

ezamagyarvalóság 2012.03.27. 17:30:16

@Atro: ebben nincs igazad!!!!! Mert Hungaryban olyan hihetelen gazdasági fellendülés, jólét, fizetésnövekedés, drasztikusan csökkenő munkanélküliség, emelkedő és megvédett nyugdíjak és mindenki számára elfogadható "utáljuk a mocskos nyugatot" szuper élet köszöntött be, hogy igen is, kizárólag ezzel kell most foglalkozni. Nem is értem mit irtál. Minden "mocskos nyugat" európai özönlik be Magyarországra , mert itt, ebben a kánaánban, mintaországban akar élni.

Kandabula 2012.03.27. 17:30:19

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !: Valóban, Gyurcsány ügyben elő a bizonyítékokkal és hajrá! Van itten azért egy bibi: Gyurcsánynál nem tételezik fel, hogy ne tudta volna vizsgáit rendben letenni... A nagy magyar nyelvőr pedig... Kíváncsi lennék nagyköveti jelentéseire, melyekben előadta, hogyan védte meg az MSZP (korábban: MSZMP) kormányzatok intézkedéseit. Merthát itten van a lényeg. Ráadásul még plagizál is. Van még kérdés?

Karipapa01 2012.03.27. 17:31:19

@nu pagagyí: Én már javasoltam, hogy legyen díszdoktor. Úgyis Magyarország dísze!

Mérges 1234 2012.03.27. 17:32:16

@Atro:

Na de pont ez a gond, tényleg ugyanaz a szar megy most mint Gyurcsánnyal, csak elvileg a mostani kormány jobb.

Gyurcsány és Palgi közé lehet egyenlőségjelet tenni erkölcsi értelmben, és ez kibaszott szomorú.

Ráadásul, ha jól értettem Gyurcsányt neki pont teli volt a fasza a hazudozással, persze nem nyilvánosan mondta el, így ő is egy sunyi rohadék...

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 17:33:27

@Karipapa01: Külön érdekessége egyébként a dolognak, hogy ekézhettem Megyót, Fletót, Bajnait a polfórumon, emlékeztethettem arra, hogy Göncz szépen Horn keze alá dolgozott, és nem is éppen mindig pécén és alattvalóian tettem, de egyetlen moderátor sem érezte, hogy ezért cseszegetnie kellene - akkor sem, amikor a Walllis volt a tulaj.
Most, hogy pártállami rendeződés van, azonnal kivágtak egy hónapra a Pali bás topicban felségsértés miatt.
Amikor a penitencia leteltével (bizisten a legnagyobb tisztelettel) megjegyeztem a moderáknak, hogy oké, leültem, de azért vegyék észre, hogy amit én írtam a topicban akkor, amikor az első hírek jöttek, kellemes simizésnek számít ahhoz képest, ami a zindex főoldalán meg szokott jelenni a sorozatos lebukások után - nos, egyetlen szó megjegyzés nélkül végleg töröltek.

És ez kb. meg is felel egy ország-kórképnek. Az MSZP-t lehet gyűlölni, de a Fideszt nem lehet nem gyűlölni.

Kanadai Kókuszmenyét 2012.03.27. 17:36:46

Nemrég hallottam: Ha a szart befőttes üvegbe teszed és felrakod a polcra, előbb-utóbb elhiszi magáról, hogy lekvár.

Gőzöm sincs, hogy jutott ez most eszembe....

nu pagagyí 2012.03.27. 17:36:58

@Karipapa01: Szerintem nem kell mindent elhinni a Magyar Nemzet című szennylapnak. Csak bepróbálkoztak, hogy ezt is le lehet-e nyomni az emberek torkán. Szerintem a bizottság megállapította a plágium tényét és a bírálók felelősségét. A következmény nem lehet más, mint Pali bácsi doktori címének visszavétele és a felelősök megbüntetése.

Squid 2012.03.27. 17:40:28

@Atro: "Igen, teljes mértékben eszemnél vagyok. Csak legfeljebb te nem tudod értelmezni amit írtam. Jogilag természetesen Gyurcsány sem követett el semmiféle bűncselekményt a 2006-os választásokon, illetve azt követően amikor napvilágra került a beszéde, amit ő később "igazságbeszéd" címszóval próbált magyarázni. Erkölcsileg már annál inkább vitatható volt, de a helyén maradt. Sólyom is azt nyilatkozta, hogy erkölcsileg elítéli ami történt, de jogilag nem támadható. Most ugyanez történt, azzal a különbséggel, hogy egy húsz évvel ezelőtti esetről van szó. "

Jézus a kereszten!

Te Schmitt Palit ERKÖLCSI alapon akarod megvédeni itt, egy fostos Csubaka Védelem keretein belül? ( hu.wikipedia.org/wiki/Chewbacca_v%C3%A9delem )

SCHMITT PALIT? ERKÖLCSI ALAPON? Ez jobb mint Vidéki vagy a Lencsés bármelyik verbális diaárea kitörése!!

Menj ki a fürdőszobába és nézz tükörbe 2 percig ember, és lassan mond ki, hogy "Mivel Gyurcsány szemét, ezért Palibá frankó" és ha nem ég koponyacsontig az arcodról a bőr akkor jelentkezz a Fideszbe, nagy karrier vár rád!

Ezért tart itt ez a nyomorult ország, mert emberek ilyen agyrémeket kreálnak! Mind Gyurcsánynak, mind Palibának és a rendszerváltás óta az összes parlamentben megfordult politikusnak 20 év uránbánya nyaralást kéne adni!!

Nem azért mert loptak csaltak hazudtak, hanem azért mert olyan szellemi szintre züllesztették ezt az országot ahol a te logikád és érvelésed leíródhat!

Katasztrófa!

Mérges 1234 2012.03.27. 17:40:53

@nu pagagyí:

Valoszínű igazad van, mert jelen pillanatban már semmi nincs az MNO-on fenn e témában.
Reggel még büszkén nyomták, mostanra visszavettek kicsit, ha jól figyeltem....

Fufo 2012.03.27. 17:40:55

@Kandabula: Tudod, vannak az életben valószínű és kevésbé valószínű dolgok. Amit leírsz, annak a valószínűsége nagyságrendekkel kisebb, mint a plagizálásé. Másrészt S.P. nem tagadta igazán, hogy másolt, hanem "törzsanyagnak" nevezte.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 17:41:22

@Atro: "Fletó teremtett igazán precedenst arra, hogy bizonyos pozícióban, bizonyos szinten minden megengedett..."

Áhhh... hol volt még Fletó akkor, amikor az orosz államadósságot következmények nélkül magánzsebbe lehetett terelni, és hol volt még akkor, amikor megtudtuk, hogy a hülyeség álampolgári jog...

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.27. 17:44:11

@Dr. Macskatappancs:

Egészítsük ki azzal, hogy 'és minden joga megvan arra, hogy lekvárnak hívja magát, hiszen nem szóltál neki, amikor feltetted, hogy ő szar.' ;-)

Karipapa01 2012.03.27. 17:44:38

@dr. mesterseges szinezek: Miért kellene gyűlölni az MSZP-t, vagy a FIDESZ-t? Az, hogy valamit rosszul csinálnak, vagy nem tetszik, vagy olyan emberek vannak az első vonalban, akik szakmailag, vagy erkölcsileg kifogásolhatók indokolja, hogy az állampolgár kifogásokat emeljen, vagy kérdéseket tegyen fel. Na most, ha már ezt sem lehet....

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 17:45:55

@Doubledecker: "Gondoljátok, hogy bármi is változott, azaz, most jobb nekünk????? "

Dehogy gondolom. Van egy (sok) ugyanolyan kreténünk, és nincs a kretén megfékezésére alkalmas jogrendszerünk. Ezek ellen nincs népszavazás, nincs AB, semmi - egy önkényeskedő királynak üzenhettek a rendek, hogy sok lesz a jóból, de a mi köztársaságunkban ennyi sincs.

Kanadai Kókuszmenyét 2012.03.27. 17:46:49

@milyen szép a Vértes, ó: Ja, tényleg... ezt a hozzáállást még szoknom kell.... :)

sárkányfő 2012.03.27. 17:47:15

@ezamagyarvalóság:
nincs ebben semmi nagy újdonság. kamu doktori, ál-bizottság, kamu demokrácia, ál-intézmények, alibi-bizottságok, papír-jogok.

lehet itt jönni szabályokkal, jogokkal, törvényekkel, de közben az egész álcája mögött egy masszív feudális-törzsi viszonyrendszer van, ahol addig csűrik-csavarják a formális dolgokat, hogy a fideszes államfő akkor se plagizált ha plagizált, ő a törvény felett áll, simicska és a többi oligarcha minden közpénzes pályázatot megnyer, az igazságszolgáltatás csúcsán csupa fideszes, stb., a politika már rég túllépett a politika szféráján, és maga alá gyűrt mindent, stb.

ez egy papírország. papíron jogállam, a papír mögött meg feudális királyság, sőt inkább az ősi egyiptomra hajazó istenkirályság, hiszen a hívek nyilvánvaló bálványimádattal tekintenek a királyra, azonosítják a nemzettel, és tényleg (!) komolyan gondolják, hogy aki a vezért kritizálja az hazaáruló. beteg dolog, de ez van.
nem a magyar nép az első, és nem is az utolsó, amelyik visszafordult a társadalmi-politikai fejlődés útján, és tolat vissza a régmúltba. nincs ebben semmi különös.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 17:47:33

Hmm.... a független bizottság:

"Tulassay Tivadar, az egyetem rektora magát a miniszterelnököt is megkereste korábban a dilemmával, hogy hogyan lehetne az egyetem hírnevét és a köztársasági elnök renoméját is megmenteni. (Ez utóbbit az [origo]-nak egy másik forrás is megerősítette.)"

""A bizottság tagjai egyértelmű nyomás alatt voltak, nem vehették magukra annak a terhét, hogy miattuk bukjon az államfő" - mondta az [origo]-nak egy, a Semmelweis Egyetemen folyó vizsgálatra rálátó forrás, aki úgy tudja, a testület a szövegegyezések konstatálásán túl jó ideje annak "kreatív kimunkálásával" foglalkozott, hogy milyen megoldással lehetne mentesíteni a forráslopás menthetetlen vádja alól a köztársasági elnököt."

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.27. 17:48:44

@Dr. Macskatappancs:

Majd beletanulsz. A te érdekedben remélem, időben. :)

milyen szép a Vértes, ó 2012.03.27. 17:49:50

@zero:

Az is szomorú valahol, hogy 2 hónap alatt ennyit tudtak összehozni. :)

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 17:50:00

@Karipapa01: "Miért kellene gyűlölni az MSZP-t, vagy a FIDESZ-t?"

Nyilván nem a tévedésért, hanem a sunyiságért, az aljasságért.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 17:52:36

@zero: "hogyan lehetne az egyetem hírnevét és a köztársasági elnök renoméját is megmenteni."

Gratulálok, sikerült az egyetemet Pali bához lerántani. Feladat teljesítve.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.03.27. 17:53:06

@Spacehussar:

Lehet Lencsés maga Schmitt Koreából.

Karipapa01 2012.03.27. 17:59:38

@dr. mesterseges szinezek: Nem gyűlölni! nem indulatosan, hanem józan ésszel gondolkodni. Aki sunyi, aljas, el kell hajtani a p... újat helyette. Nem hiszem, hogy tízmillió ember közül nem lehet tisztességes, becsületes embert találni. Azért vagyunk most ilyen szar helyzetben, mert 20 éve csak az indulatok dominálnak. Olvasgass sok kommentet mindenhol, majd belátod, hogy igazam van.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 18:05:34

@Karipapa01: Tisztelem azt, akinek adott helyzetben nincsenek (remanensÖ negatív érzelmei. Nekem vannak, és nem is bánom, vagy szégyellem, hogy vannak - beérem annyi önkontrollal, hogy nem egyenesítek kaszát, amíg nem nagyon muszáj.

Kandabula 2012.03.27. 18:07:27

@zero: mázlija van, a koreaiak udvarias emberek és úgy tudnak mosolyogni, hogy nem jössz rá, miért.

ezamagyarvalóság 2012.03.27. 18:12:09

@sárkányfő: Szuperül megfogalmaztad. Ez így igaz.

Lencsés lstván 2012.03.27. 18:16:13

@Squid: @zero: Én nem vagyok Schmitt !! ÉN @Spacehussar: LENCSÉS VAGYOK ! @Ejoy: Én NEMVAGYOK ANONIM ! SÉRTÉSED LEPEREG ! DIPLOMÁM MEG LESZ , NEKEM ERRŐL VAN TÉNYEM! @Karipapa01: NEM ÉRDEKELSZ ANONIM ! Én diplomás leszek , kommunikációs főiskolán és már nem vagyok anonim ! Én büszke vagyok a nevemre és leendő diplomámra !
@KevinMulder: Nagyon jól tudok focit közvetíteni . Már közvetítettem Tapolca II-t a falurádióban ! Erről nekem tényem van !

dr. Bubó 2012.03.27. 18:20:10

@zero: ezt hívják SZERECSEN MOSDATÁSNAK...

ha komolyan akarnak valamit aklkor nem bizottságot hoznak létre, hanem szólnak neki hogy: palikám loptál, szeva!

dr. Aullah 2012.03.27. 18:21:09

Amúgy mikor mondd le? Hiszen hivatalosan is bebizonyosodott, hogy plagizált?

Lencsés lstván 2012.03.27. 18:21:43

@Nadasurf: "akkor én is kérek lobotómiát." - neked név kellene anonim ! Olyan szép mint az enyém !

@Ironfist: Igen , pék vagyok ! Erről nekem tényem van ! NEM VAGYOK ANONIM !@Ylim: Persze hogy örülsz nekem anonim ! Szivesen megosztom veled a tényeimet , csak fojtasd igaz szavaim olvasását . Muszály hogy okosodj egy nem anonim által akinek tényei vannak .

dr. Bubó 2012.03.27. 18:22:48

@dr. Aullah: úgyérted az egyetem mikor mond le? mert az volt a hibás... az sem mond le... atomot rá és behintik sóval...

Kandabula 2012.03.27. 18:23:49

@KevinMulder: az már tényleges témakutatási tevékenység lenne, nagydoktorit érdemelne.
@Lencsés lstván: A "NEKEM ERRŐL VAN TÉNYEM!", nos ez teccik. De a "tényálladék", az szebb és magyarabb. (Nekem pl. az a tényem, hogy szomjas vagyok.)

dzsi85 2012.03.27. 18:29:27

@Lencsés lstván: muszáLY mi?! te trollok gyöngyszeme! emlékeztetsz egy fogyatékos emberre akit ismerek, az beszél kb hasonlóan mint te... ritka szórakoztató figura vagy, te "kultúra csapkodó"...

Squid 2012.03.27. 18:37:40

@Lencsés lstván: "@Squid: @zero: Én nem vagyok Schmitt !! ÉN @Spacehussar: LENCSÉS VAGYOK ! @Ejoy: Én NEMVAGYOK ANONIM ! SÉRTÉSED LEPEREG ! DIPLOMÁM MEG LESZ , NEKEM ERRŐL VAN TÉNYEM! @Karipapa01: NEM ÉRDEKELSZ ANONIM ! Én diplomás leszek , kommunikációs főiskolán és már nem vagyok anonim ! Én büszke vagyok a nevemre és leendő diplomámra !
@KevinMulder: Nagyon jól tudok focit közvetíteni . Már közvetítettem Tapolca II-t a falurádióban ! Erről nekem tényem van ! "

"Nem hittem, hogy ma este még feldob valami.. de ez a szuperprodukció

Faszfej Butitájm. Picsába..." (c) Ford Fairlane

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 18:40:53

@Lencsés lstván: "Nagyon jól tudok focit közvetíteni . Már közvetítettem Tapolca II-t a falurádióban ! Erről nekem tényem van !"

:D - na jó, akkor mégis irónia... vagy skizofrénia

GatyaPityu 2012.03.27. 18:41:02

@Squid:
Először is, fejezd be a személyeskedést, én sem minősítelek téged, te se tedd velem szemben. Köszi.
Másodszor: nem álltam sem Schmitt sem Gyurcsány mellé, hanem csak azt mondtam, és ezzel dr. mesterseges szinezek (2012.03.27. 17:21:22) is egyet értett, hogy a Gyurcsány ügy egy olyan rossz precedenst teremtett, ami után gyakorlatilag bárki megtehet bármit. Bárki alatt persze csak a vezető politikusok értendők, mert a mezei, dolgozó embert még a tilosban parkolásért is lesittelhetik.
Sdmitt személyes egyébként jelentéktelen, mint ahogy a pozíciója is az, gyakorlatilag nincs hatalma (ez kiderült 2006-ban az "igazságbeszéd" napvilágra kerülése után, az akkori közt.elnök tehetetlen volt, jogilag nem volt eszköz a kezében), ennélfogva Schmitt személye és pozíciója is mellékes. A közt.elnöknek TALÁN akkor lenne igazán szerepe valamelyest, ha a választópolgárok választhatnák, és nem az aktuális hatalmon lévő kormánypárt.
Ja, és még valami Schmitt nekem személy szerint sosem volt szimpatikus. llletve addig igen, amíg élsportoló volt, és a MOB elnöke volt. Meg kellett volna maradnia ennél, kár volt belemásznia a nagypolitikába!

Llew 2012.03.27. 18:41:59

Ha-ha. A RTL híradóban most volt a hír, és a stáb megpróbált szóra bírni a folyosón pár fideszes politikust. Egy idősebb faszi a kamera elől futtában azért csak elszólta magát:.
"de hát a bizottság KIHOZTA, hogy nem plagizált"
Erről van szó, nem megállapított, eldöntötte, hanem úgy vizsgálódott, hogy kijöjjön a kívánt eredmény.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 18:50:28

Szerintem Smittnek le kell mondania + bocsánatkérni. Nem azért amiért a Vastagbőr meg az Index akarja, hanem azért mert másolta azt a K doktorit és lebukott vele. Nem méltó egy ex olimpikonhoz ez a hozzáállás.

Nem azzal szenved a fidesz presztízsveszteséget ha lemond, hanem ilyen nevetséges kivizsgálással és szarmaszatolással. Különben is kit érdekel ki a közt. elnök a következő elnök is az ő emberük lenne. Meg a köv. kormány is az övék lesz.

Szóval pitiáner gusztustalan szar egy ügy ez, ami az EGYETEM és a FIDESZ tekintélyét rombolja. Mondom jobbosként. Pedig mennyire egyszerü lett volna, lemond és kész.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 18:52:15

@Lencsés lstván: "fojtasd"

Mármint kérjen meg valakit a megfojtására?

dr. Bubó 2012.03.27. 18:52:32

@Lucky Larry Silverstein: hol élsz te po:cs... rájuk szavaztál, ismerhetted a büdös komcsi fides dörgést... ezeket semmi nem érdekli csak a kassza... rablás csalás nemzetvesztés...

a mis MÁSOLÁS ról... mismásolnak...

dr. "Orbán Viktor ... a botrány kipattanásakor a Fidesz elnökségének több tagjával szemben azon a véleményen volt, hogy az államfőt "meg kell védeni", a pártvezetés köztársasági elnököt nem szívelő tagjai között pedig az volt a többségi álláspont, hogy bár "roppant ciki az ügy", az elnököt annak idején formálisan jelölő Fideszt meg kell óvni az államfő lemondásával járó blamázstól, és "a dolgot el kell mismásolni"."

naccerű... rohadt büdös komcsik... mafiormány... BŰNSZERVEZET

www.origo.hu/itthon/20120327-fideszes-reakciok-a-schmitt-boizottsag-allasfoglalasara.html

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 18:56:20

@dr. Bubó: Ugyan, ugyan.

Bár vannak komcsijaik, nem ők a komcsik, ha sokszor írod le akor sem. Smitt kinevezése butaság volt, a fidesz viszont 2010ben is, most is az egyetlen alternatíva az országnak.

2012.03.27. 18:59:51

"A megújulás azt is jelenti, hogy Magyarország nem lehet a jövőben olyan következmények nélküli ország, mint az elmúlt nyolc évben volt."- Orbán Viktor, 2011

Ez most az jelenti, hogy az egyetem amelyik a bizottság szerint tévedett büntetést kap vagy netán megszüntetik?
Mert hát azok az ártatlan jóhiszemű emberek, akik azt hiszik hogy egy doktorihoz elég a ctrl-c/ctrl-v alapos ismerete, nem szabad, hogy ilyen kényes helyzetbe kerüljenek később az egyetem "figyelmetlensége" miatt.

makk_ász 2012.03.27. 19:00:38

mi a frászt ragoztak 1157 oldalon keresztül, 1 lap a borító és 1156-on keresztül mosdatták ?

dr. Bubó 2012.03.27. 19:01:17

@Lucky Larry Silverstein: mind komcsi...

komcsi = sose dolgozott, élősködő, aki a párt "kötelékében" halad előre, annak örve alatt rabolja a közpénzt... +gerinctelen +alkalmatlan... legfontosabb ismérve hogy mindenen gázol át... akár a a saját anyját eladná... nincsenek elvei, sem erkölcse... elsősorban az egyéni haszonszerzése a cél, másodsorban a bűnszervezete (pártja) szempontja és parancsait teljesíti... ha a rencerből a kiesik a pénz, akkor összecsuklik, vagy keres élősködni való újabb "gazdaszervezetet"

na ugye hogy komcsik

Horizont 2012.03.27. 19:03:15

Ez az ötösfogat mikor köpi szemen magát? Nem volt véletlen, hogy nem árulták el nagyvilágnak előtte, hogy kik is ők! Akiknek "kellett" tudnia azok tudták és jelezhették feléjük az elvárásukat. És ők ezt teljesítették!El lehet valahol olvasni az ügyvéd különvéleményét? Nem is fogom fel ésszel, hogy Orbánnak ér ennyit ez a Schmitt aki nem tud helyesen írni, mint kiderült nem is tud írni, a szocializmus seggnyalója volt, vagyis minden segget nyalt már (bocsánat, de ez illik rá) hiába voltak eredményei a sportban mindent lesöpört az utóbbi idők ténykedéseivel. Itt áll előttünk csupaszon!Nem süllyed el szégyenében Schmitt és az összes többi is?
Most már annyiszor vagyunk hülyének nézve, hogy én már tényleg hülyének is érzem magam! Köszönöm mindenkinek (szemét, mocskos, aljas dögök:D) ezt az érzést!

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 19:03:51

@dr. Bubó: Te is nagyon okos vagy. Kit kellett volna, vagy kellene most vasárnap megválasztani? Na ugye.

Anarchia nem játszik, nekünk ilyen politikusaink és ilyen választóink vannak, ebből kell a legjobbat kihozni.

dr. Bubó 2012.03.27. 19:07:15

@Lucky Larry Silverstein: meny csak legalizáld az ikszeddel ezt a mafiaormányzást...

persze hogy nincs alternatíva még a választások előtt mindent tönkretesznek kinyírnak...

a te ikszedre hivatkozva a szent kétharmad nevében megy az ámokfutás... bűnszervezet...

legközelebb gondolkozz mit "írsz alá".... agyatlan po:cs vagy... most szólok a teljes politikai elit kuka...

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 19:08:46

@dr. Bubó: Pont azt magyarázom hogy ahhoz hogy ne lehessen a neokomcsikkal egy kalap alá venni a fideszt, le kellett volna mondatni Smittet, vagy méginkább meg sem választani.

Mivel anyagi kárt nem okozott, a botránya úgyis lótoj Zuschlaghoz, Blumhoz, Hagyóhoz, Oszkóhoz képest. De lemondani és bocsánatot kérni azért illene.

Lucky Larry Silverstein 2012.03.27. 19:09:40

@dr. Bubó: Nemcsak a politikai elit. Olvasd csak vissza magad..:)

Karipapa01 2012.03.27. 19:10:15

@KevinMulder: Látod, hogy nem anonim? Mondtam!

KevinMulder 2012.03.27. 19:13:34

@Karipapa01: Nem vontam kétségbe, hogy létező személy.

dr. Aullah 2012.03.27. 19:16:19

@Lucky Larry Silverstein: Anyagi kárt talán nem. Viszont olyan erkölcsi kárt szenvedett az ország, amilyet még soha.

Squid 2012.03.27. 19:16:40

@Lucky Larry Silverstein: "Pont azt magyarázom hogy ahhoz hogy ne lehessen a neokomcsikkal egy kalap alá venni a fideszt, le kellett volna mondatni Smittet, vagy méginkább meg sem választani."

Lerri Lerri Lerri.....

Palibá még mindig csak gyenge kezdő, vagy ebihal a többihez képest! Nem miatta lesz/lett neokomcsi a Fidesz aranyapa, az Pozsgay és a többi elvtárs miatt van!!!

torokgaborelemez.blog.hu/2012/03/27/444_hatarozatlan_alany

Olvass kicsit! És értsd meg mit ír ott az ember! MSZMP KB tagja írta az új Alkotmányt a fülkeforradalmi Fidesznek!

Ez a Vastagbőr, nem ez a blog :D

2012.03.27. 19:18:20

@Lencsés lstván: De jó, hogy végre egy leendő diplomás szóba áll velem. Annyira boldog vagyok! Kérlek, taníts! Lehetőleg ne helyesírásra, mert az annyira nem megy neked. Meg kommunikációban is kissé egyhangúan nyomod. De pl. kiflit sütni szívesen megtanulnék.

Spacehussar 2012.03.27. 19:20:08

@Lencsés lstván: Én még egy rendes anonimozást se kapok!?
Lencsés, nem Lencsés, tök' mindegy: vagy nagyon buta, vagy nagyon ráérős embernek tetszik lenni, kérem, inkább egy kis kenyeret süssék, és ossza szét azon hazánk fiainak, akiket olllyan' hűdenagy jólétben segít tartani többek között a Schmitt Pál. Nekem meg sajnos erről van tényem...

twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX · http://freewaresoftwarenews.blogspot.com/ 2012.03.27. 19:24:58

Nem mertek kimondani azt a tenyt amit mar az elejetol fogva tudott mindenki, hogy plagium tortent.

Ha kimondtak volna akkor gyakorlatilag a Fidesz az egesz egyetemet kilotte volna a csillagkozi terbe.

Most meg megy a sunyitas.
A HVG-t meg lekomcsi, zsido, EU ugynokozik, mert a zemberek elnokere tort es ezzel gyakorlatilag a magyar nepre.
Majd Szijjarto Petike kiall a kamerak ele es kioszt par faszkorbacsot mindenkinek aki azt mereszelte allitani, hogy Pali bacsi plagizalt.
Ezzel az ugy le lesz zarva, a kutya ugat a karavan halad.

Geza 2012.03.27. 19:28:29

'Én hiszek a véletlenekben, csak nem bízok bennük' - Elim Garak

Szóval használjuk az eszünket arra, amire való: gondolkodjunk. Mi várható ezek után, ki hogy fog reagálni, hogy az neki a legjobb legyen, és ezek alapján mi lehet a célja vele?

Tehát, pár napon/héten belül paja bácsi nem lesz közt. elnök, se így, se úgy.
Akkor miért köti az ebet a karóhoz? Amiért bármi egyebet is, amit csinált: mert ezt kapta feladatba Don Vittorétól.
Miért akarja vittore még megtartani paja bát megtartani még mindig? Mert haszna van belőle.
Milyen haszna lehet belőle?
A) ő lehet a gerinces, egyenes ember, aki majd személyesen közbelép és 'a nép akaratát képviselendő igazságot tesz' és kirúgja a szegény öreg bohócot, népszerűséget nyerve valami, amúgy lázadás-rizikós lépéshez.
B) a közt. elnök mandátuma öt év, és vittore szeretné, ha 2017-ben az őáltala most megválasztott báb lenne az elnök.
C) kontraszthatás, azaz ezután megválasztanak valami kevésbé 'sumákum laude' ((c) kuruc) alakot, és mindenki odáig lesz, hogy milyen karakán és egyenes elnököt kapott az ország.

Ha vesszük, hogy az átlag szavazópolgár politikai memóriája kb. 2 hét, nagyra felfújt lufi pukkantása után talán 3, akkor az A) hipotézis szerint április közepén valami, a tendenciákhoz képest is nagy disznóság várható, valami olyasmi, amitől amúgy tényleg megindulna a nép, hogy ágyelőt csináljon a népviselőkből.

Ha a B) az igazi indok, akkor viszont vittorettó arra játszik, hogy a köv választás elbukása után is ott tarthassa a lábát bármiféle kormány oxigéncsövén. Ebben az esetben a köv. megcélzott pozíciók az ÁSz és a jegybank elnöki tisztei lesznek, ezek kellenek ui. a Költségvetési Tanácshoz, aminek vétójoga van a mindenkori benyújtandó költségvetésre, a KE-nek meg a mindenkori kormányt kell feloszlatnia, ha az nem tud időben költségvetést produkálni.

Hogy miért kéne ennyi stikli ehhez? Csak egyre tudok gondolni: legalább egy másik brancs is pályázik a fenti pozíciókra, és ezért olyan helyzetet kell teremteni, hogy politikai öngyilkossággal érjen fel nem elfogadni a fityesztáni jelölteket.

Na, ennyit a témáról, mentem vissza dolgomra. Jó mulatást, a trollokat meg verjétek mint a répát, avagy mi mindenre jó a 'Szűrés'.

KevinMulder 2012.03.27. 19:29:24

@twollah / bRoKEn hOPe, sUppLeX:

"Ezzel az ugy le lesz zarva, a kutya ugat a karavan halad."

Viszont az összes értelmiségi (nem sportkommunikátor szakos) megjegyzi, hogy kire kell szavazni 2 év múlva.

budahazyj 2012.03.27. 19:32:00

@Lencsés István: A kibaszott vesszo elott nincsen szokoz bazdmeg. Nekem meg ekezetem, ugyhogy En is basszam meg.

budahazyj 2012.03.27. 19:35:23

@Lencsés István: Ja, a idezojel kezdete utan sincs, illetve az idezojel vege elott sincs. Gyanitom Te vagy smitt pal a helyesirasodbol. Itt veded magad.

Lencsés lstván 2012.03.27. 19:39:03

@KevinMulder: Ne élj vissza mások személyi adataival anonim ! Ki engedte hogy kitedd a képem ?
@budahazyj: Anonim ! Nekem tényem és nevem van ! De csak fojtasd a sértegetést , ami felesleges egy anonimtól .
@Spacehussar: De kapsz anonim !
@Ylim: Anonim ! Én még kifliből is tudok lencse alakút sütni !

budahazyj 2012.03.27. 19:41:53

@Lencsés lstván: Anonim? Baratom a faek egyszerusegevel eled az eleted.

Spacehussar 2012.03.27. 19:43:17

@Lencsés lstván: "Én még kifliből is tudok lencse alakút sütni !" -Az nem a kenyér?
Már könnyesre röhögtem magam a kommenteken :'D

budahazyj 2012.03.27. 19:43:36

@budahazyj: Bocs, pek vagy? Akkor bocsanatot kerek.

fakopács 2012.03.27. 19:43:50

@Lencsés lstván: "Én még kifliből is tudok lencse alakút sütni ! " - Az a zsömle, bazd meg!

budahazyj 2012.03.27. 19:44:10

@Lencsés lstván: Bocs, pek vagy? Akkor bocsanatot kerek.

Karipapa01 2012.03.27. 19:44:28

@Lencsés lstván: "Ne élj vissza mások személyi adataival anonim ! Ki engedte hogy kitedd a képem ?"

Kedves István ! A képet te tetted fel, ő csak beírt egy internet-cimet (link), ami nem visszaélés a személyi adataiddal.

Viktus 2012.03.27. 19:46:33

"Ennek a bizottságnak tökéletesen igaza van!
Schmitt Pált megvezették a Testnevelési Egyetemen.
Elhitették vele, hogy elég lefordítani és összeollózni meglévő dolgozatokat, hogy doktor lehessen. Gőze sem volt arról, hogy mit is jelent a doktori cím.
Schmitt Pált megvezette a Fidesz.
Elhitették vele, hogy elég aláírni minden törvényt, amit elé tesznek, hogy Magyarország elnöke lehessen. Gőze sem volt arról, hogy mit is jelent az ország elnökének lenni.
Az egyik kérdés, akit így meg lehet vezetni, és ezért rajta röhög az ország, annak mit is kéne tenni?"

Lencsés lstván 2012.03.27. 19:50:04

@Karipapa01: De nem azért tettem fel , hogy te visszaélj vele anonim !
@fakopács: A zsömle kerek , te hülye harkáj !

budahazyj 2012.03.27. 19:51:43

@Karipapa01: Miert zavarja a peket ha nem anonim tobbe mar? Mindenki mast ostorozott, hogy "Anonim"

fakopács 2012.03.27. 19:51:55

@Lencsés lstván: És a lencse? Tán kocka alakú?

Laarson 2012.03.27. 19:52:52

@Lencsés lstván: neked mennyit fizetnek ezért?

KevinMulder 2012.03.27. 19:53:04

@Lencsés lstván: Te, István! Te mint bennfentes, tudnál nekem segíteni abban, hogy a cunder.hu-nál hogyan alkalmazhatnak olyan embert kommunikációs állásban, aki kihívásokkal küzd a helyesírás területén?

budahazyj 2012.03.27. 19:53:11

@Lencsés lstván: Figyu! A mondat vegi irasjel ele sem teszunk szokozt. Mi ez a szokoz imadat Nalad?

fakopács 2012.03.27. 19:53:15

@budahazyj: Azé zavarja, mert ennyie randa.

Karipapa01 2012.03.27. 19:53:53

Én is plagizáltam:
Az Elnök úr talál az asztalán egy jó nagy iratcsomót, ami egy jóváhagyásra váró új törvény a parlamentből. Elolvassa, nem érti. Elolvassa mégegyszer, ismét nem érti. Megkérdezi a tisztiszolgát:
- Minek tettétek ide ezt a sok iratot?
- Alá kell írni.
- Bazmeg! Én meg azt hittem, hogy el kell olvasni....

Spacehussar 2012.03.27. 19:53:54

@budahazyj: Miért vagytok olyan biztosak benne, hogy ő az? Gondolom nem egy Lencsés István van még rajta kívül, de lehet, hogy nem is így hívják. Tudom, tudom, "LENCSÉS VAGYOK" satöbbi, satöbbi...

Lencsés lstván 2012.03.27. 19:55:26

@budahazyj: Írni se tudsz , sértésed lepereg !

budahazyj 2012.03.27. 19:56:35

@Lencsés lstván: Ez a te szokozokkel teli billentyuzetdrol inkabb dicseret.

mh1973 2012.03.27. 19:58:41

Mi a faszért kell most is gyurcsányozni?
Palkó bement egy fénymásolószalonba, lemásolt két értekezést és beköttette, egy az egyben plagizált de a viktátor megtiltotta a bizottságnak, hogy csúnyát írjanak róla és még mosdatják is! Mi köze van ehhez feerkónak???

fakopács 2012.03.27. 19:58:57

@KevinMulder: Sport kommunikációt tanul. Hülye a bíró!! Neki ez a sport kommunikáció.

makk_ász 2012.03.27. 20:00:41

javaslom március 27-ét a plágium vagy plagizálás világnapjának kinevezni

KevinMulder 2012.03.27. 20:00:43

@fakopács: Én kérek elnézést :)
Egy Túró Rudiba lefogadom, hogy esetében aktívan fog dolgozni a Darwin-díj! :) Ő lesz az, aki a B középből is az ellenfelet fogja éltetni :)

budahazyj 2012.03.27. 20:00:48

@Spacehussar: En nem mondtam, hogy O az, de meg facebook profilom sincs, hogy megnezzem a peket. A sanda gyanum az, hogy a pek fedonevu ugynok valojaban smitt pal.

Karipapa01 2012.03.27. 20:02:27

@Lencsés lstván: " De nem azért tettem fel , hogy te visszaélj vele anonim !"

Azért tetted fel, hogy mindenki megnézzen. Ez egy nyilvános oldal, ami azért van, hogy egyes dolgokat, saját adataidat közzétedd akár vadidegen embereknek is. Azzal, hogy megnézték senki nem élt vissza vele. Ha ez neked nem tetszik vedd le és soha senki nem fogja nézegetni.

Lencsés lstván 2012.03.27. 20:07:43

@Karipapa01: De nem olyanoknak szántam , akik fetrengenek az anonimusságban ! Csak olyanoknak akiknek tényük van és nem fáj nekik az igaz !

budahazyj 2012.03.27. 20:08:28

@Lencsés lstván: Lencsés lstván 2012.03.25 16:59:57
@Stefánia kisasszony: @krferi: @ComLo: @csiri bá: @SenchoPenze: Stefike egy baszatlan hülye picsa , aki mindenhová beokád egy kis gyűlölködést . Ő az NLC-n közutálatnak örvendő , többszörösen kitiltott mosolyka . Ráadásul anonim .

Kemeny vagy Te pek!

Karipapa01 2012.03.27. 20:10:29

@Lencsés lstván: Ez esetben egy olyan internetes oldalt kell választani, ahol ki lehet zárni az anonimokat. Nagyon sok fájlmegosztó létezik.

KevinMulder 2012.03.27. 20:10:39

@Lencsés lstván: "De nem olyanoknak szántam , akik fetrengenek az anonimusságban ! Csak olyanoknak akiknek tényük van és nem fáj nekik az igaz !"

Istenem... tényleg dobok már egy levelet a Dunaújvárosi Főiskolának, hogy ne engedjenek diplomázni :)

budahazyj 2012.03.27. 20:11:57

@Lencsés lstván: Isten barma! Ez igy nem jo: "fetrengenek az anonimusságban" ellenben igy: nevtelensegbe burkoloznak - talan erthetove teszi a mondanivalodat.

Lencsés lstván 2012.03.27. 20:14:17

@KevinMulder: Tedd azt ! Írni se tudsz anonimusságban fetrengő !

Karipapa01 2012.03.27. 20:15:39

@KevinMulder: Ne legyetek türelmetlenek vele!

Lencsés lstván 2012.03.27. 20:17:20

Na szevasztok anonimok ! Legyen nevetek ! olyan szép mint az enyém ,

KevinMulder 2012.03.27. 20:17:35

@Lencsés lstván: Veled ellentétben nem nagyon tobzódom helyesírási hibákban. Tisztában vagyok a muszáj és a harkály szavak helyes alakjával. Nem használok felesleges szóközöket ott, ahol nem kell. Pedig nem vagyok sem pék, sem kommunikáció szakos! :)

dr.pupak30 2012.03.27. 20:18:11

@Atro: ez is tipikus gondolkodásmód ami csak ebben a régióban dívik. Gyurcsánynak bűnhődnie kell, de nem azért amit tett, hanem azért mert az öszödi beszédben kimondta za igazságot. Vagyis ebben az országban nem a politikai ködösítés, demagógia, a gazdaság tönkretétele a bűn, hanem, hogy valaki lerántotta róla a leplet. Egyébként aa maszop elnyerte méltó bűntetését, az elkövetkezendő pár évben biztos nem jutnak a kondér közelébe. Vajon a fidesz elnyeri-e bűntetését, vagy ez tényleg egy következmények nélküli ország lesz?

budahazyj 2012.03.27. 20:19:18

@KevinMulder: Ne vedd fel, En sem tudok irni. A pek ilyenkor valojaban dicser.

KevinMulder 2012.03.27. 20:20:27

@Lencsés lstván: "Na szevasztok anonimok ! Legyen nevetek ! olyan szép mint az enyém , "

Isten ments attól. Hiába van neved, ha ez az egyetlen, amit fel tudsz mutatni. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azt is csak a szüleidtől kaptad. Remélem idén diplomázol. Ha sikerül, akkor kikérem magamnak a példányod és felrakom a többiek okulására, hogy hogyan kell korrekt, jó diplomamunkát írni! :)

Lófasz Hadnagy - A Magyar Köztársaság Állampolgára 2012.03.27. 20:20:43

@Lencsés lstván:

Kis barátom, te pont olyan hülye vagy, mint amilyennek kinézel...

Cirbolya_sentinel Narancs himnusz - · http://tiny.cc/z9ur9x 2012.03.27. 20:20:53

lencsibaba megaszonta, olyan szép irodalmi a stílusa :D

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 20:22:16

@budahazyj: "Mi ez a szokoz imadat Nalad?"

Szakmai ártalom. A kenyér is tele van térfogatnövelővel.

KevinMulder 2012.03.27. 20:22:46

@budahazyj: Nem veszem fel. A srác mulattat. Szegény - kihívásokkal küzdő kognitív képességei miatt - még nem fogta fel, hogy közel falurádiós hangsebességgel megy a betonfal felé. Akkora pofont fog kapni az élettől, hogy rögtön Gyurcsányt fogja éltetni. De sajnálom is, mert abból sem fog tanulni :(

Karipapa01 2012.03.27. 20:22:51

@budahazyj: és a többiek: nehogy elvegyétek a kedvét a kommentezéstől! Ez egy Hungarikum Unikum!!! Ilyen másnak nincs! És kommunikáció-szakos. Úristen! Mit képeznek Dunaújvárosban?

KevinMulder 2012.03.27. 20:25:05

@Karipapa01: Kimásoltam, elküldtem Dunaújvárosba. Pontosan ezt kérdeztem én is a tanulmányi osztálytól. (Illetve azt is, hogy mennyire tartják helyénvalónak, ha egy tanulójuk, aki rájuk hivatkozik, ilyen helyesírással gurulhat neki a diplomának ...)

dr.pupak30 2012.03.27. 20:25:26

@Geza: ez jó volt és milyen igaz.

budahazyj 2012.03.27. 20:25:34

@dr. mesterseges szinezek: Vilagos!!! Ha tartalma nincs legalabb mennyisege legyen.

Laarson 2012.03.27. 20:26:36

@Karipapa01: attól még hogy kommunikáció szakos attól még lehet nagyon buta

Karipapa01 2012.03.27. 20:27:48

@KevinMulder: még ha csak a helyesírásról lenne szó! De teljesen kommunikációképtelen. Ez nem valami kisegítő iskola lehet, csak ő úgy tudja, hogy főiskola?

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 20:27:51

@Lencsés lstván: Pista, súlyosbodik a tényed. Nem kéne köpö*özni? (* : Itt dzsókert használtam, mert látom, ezek a betű rontják legjobban az állapotodat.)

budahazyj 2012.03.27. 20:29:02

http://www.cunder.hu/hu/blogok/alcoa-fkc-szurkoloi-blog/blog/archive/2011/october/article/megyei-rangado/?tx_ttnews[day]=23&tx_ttnews[backPid]=137&cHash=221b0c80bf93b11ec60b779e8e037f6d

A pek nem jatszik. A stilusa messzirol felismerheto.

Melee 2012.03.27. 20:31:50

Itt tart az ország. A legfőbb közjogi méltóság tolvaj. Bizonyítottan. Mit mondanak a tanárok holnap, ha másoláson kapnak egy diákot? Ne tegye, mert ha így folytatja köztársasági elnök lesz belőle? Maholnap elérünk oda, hogy kilógunk a balkáni színvonalból. Lefelé.

budahazyj 2012.03.27. 20:32:02

Idezek a pektol: "A második félidő az első ellentétjeként zajlott." Mi? Hatrafele futottak?

zum trucc 2012.03.27. 20:32:03

Nem plágium. Lopás.
Nevetséges. Szégyenletes. Piti.
Ha nem mond le, akkor végleg és még egyszer kiállítja magáról a nullás igazolást ez a dr Senki.

dr.pupak30 2012.03.27. 20:32:22

Egyébként én még azon nevetek nagyokat, hogy a címzetes docens urak annyira be vannak szarva és féltik a nyomorult kis szemétdombjukat, hogy a nevüket adták ehhez. Ezek döntenek sorsokról vizsgákon, előadásokon. Szánalom.

Lencsés István 2012.03.27. 20:33:42

@Ylim: Ha nem tudod normálisan leírni SCHMITT PÁL nevét akkor addig nem fogok rád reagálni . Aki nem vállalja a nevét az gyáva . Én nekem ez a nevem , ez az igazság , akármennyire fáj . Nekem is nagy öröm hogy a NORMÁLIS EMBEREK , köztük én és a több millió röhög rajtatok anonimokon ! :) ;)

@Kopi3.14: Mondatkezdés nagybetű , ha ez nem változik , többet nem írok ! A diploma mindazt bizonyítja amit leírtál , azt hogy okos vagyok azt a legjobban , az hogy az neked fáj , az nem az én bajom ! :) ;)

@budahazyj: A " kultúrád " csapkodja .... Én direkt írok úgy , de ne zavarjon ! :) ;) Ha nem tanulsz meg írni , meg kulturáltan beszélni , akkor neked sem írok többet .

tryclops 2012.03.27. 20:37:42

Csudás. Egy elvileg autonóm egyetem tanult vezetői 1157 oldalon kersztül magyarázzák, hogy miért is nem meztelen a király. Control-Schmittnek ehhez 230 oldal is elég volt. :(

budahazyj 2012.03.27. 20:39:15

@Lencsés István: A kulturalt beszed alatt ezt erted ugye: "Stefike egy baszatlan hülye picsa , aki mindenhová beokád egy kis gyűlölködést ." Mindamellett smitt pal neve helyesen Schmitt Pal, de semmikepp nem SCHMITT PAL.

KevinMulder 2012.03.27. 20:39:53

@Lencsés István: "Én nekem ez a nevem , ez az igazság , akármennyire fáj".
Ez egy "priceless" mondat! :) Mért nem vagy Te Béla? Annyira fáj, hogy István lettél! :)

"A diploma mindazt bizonyítja amit leírtál , azt hogy okos vagyok azt a legjobban ..."
Hadd ne okozzak csalódást. Okos nem leszel egy diplomától. Lehet lobogtatni, de a normális emberek az első 3 mondatod után függőben hagynak, mert látják a hiányaidat.

"Ha nem tanulsz meg írni , meg kulturáltan beszélni , akkor neked sem írok többet"
Ha pedáns lennél, akkor esetleg mondhatnál ilyet. De ha Te sem tudsz helyesen írni, akkor ne törj pálcát mások felett!

Karipapa01 2012.03.27. 20:42:25

@Lencsés István: Jé! Itt vagy? Az előbb már elköszöntél. Én meg annyira sajnáltam, hogy beregisztráltam a cunderbe (természetesen anonim) gondolva, hogy hazai pályán majd tovább beszélgetünk. Na mindegy! Egy darabig jó lesz még itt is!

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2012.03.27. 20:43:06

az se semmi hogy ez a dr. tóth most lett az olimpiai bizottság alelnöke a vizsgálat ideje alatt ...

Melee 2012.03.27. 20:43:24

@Lencsés István: Negyven éve se kellett félniük a rendszer szolgálóinak személyazonosságuk felvállalásától, ma se kell. Csak a rendszer iránya változott balról jobbra, a többi nagyjából maradt a régiben.

Karipapa01 2012.03.27. 20:46:39

@budahazyj: Azért írja végig nagybetűvel, hogy SCHMITT PÁL, mert nem tudja, hogy melyik betűt kell nagybetűvel írni.

Lencsés István 2012.03.27. 20:47:47

@KevinMulder: Neked fáj hogy neked nincs neved , nekem meg van ! :) ;) Én alapból okos vagyok , szóval erről ennyit ! :) ;) Az hogy lenne normális ember akinek neve sincs ? :O Az maximum emberszerű lény ! :) ;) Én tudom hogy néha hibázom , szóval erről is ennyit ! :) ;)

@Karipapa01: Nem köszöntem el . A cunderbe ? :O Maximum cunderre nem ? :O Ha nem tanulod meg nem reagálok . Amúgy oda most nem lehet regisztrálni ! :) ;)

Lencsés István 2012.03.27. 20:48:46

@Melee: Én nem szolgálom a rendszert nem kell hazudozni , pláne anoniman .... Most új világ van , és jó világ ! :) ;) Újabb hazugság .

Nowhere 2012.03.27. 20:50:31

"In most countries Mr Schmitt would now be writing his resignation letter (or at least finding one to copy). "

A zárójeles rész nagyon ott van :).

www.economist.com/blogs/easternapproaches/2012/03/hungarys-president

KevinMulder 2012.03.27. 20:52:02

@Lencsés István: "Neked fáj hogy neked nincs neved , nekem meg van ! :) ;) Én alapból okos vagyok , szóval erről ennyit !"

Remélem komolyan gondolod ezeket, mert viccnek kissé túl durva lenne. Nem tudom, miből gondolod, hogy nincs nevem. Tudomásom szerint minden országban kötelező valamilyen nevet adni az újszülötteknek. Így akármilyen hihetetlen, nekem is van! Bibibíí :) Tényleg! Nálad ez az anoním dolog ellenesség valamilyen becsípődés?

dr.pupak30 2012.03.27. 20:53:23

ja akkor azért írta alá. rosszabb ez mint a kádár rendszere volt. ugyanaz megy, a különbség az, hogy ma éhen lehet halni és meg lehet fagyni, a kutyát nem érdekli.

Mérges 1234 2012.03.27. 21:01:39

@Lencsés lstván:

Te figyelj már, ha 100 emberből 101 ayt mondja, hogy hülze vagy, nem kellene elgondolkodni eg kicsit????y

Amúgy hiába vered magad a bizottság is elismerte, hogy másolt Pali, ez tény. A többi csak körítés a hozzád hasonlóknak...

Karipapa01 2012.03.27. 21:02:00

@Lencsés István: Képzeld! Este 7-kor (19 órakor) több száz anonim volt a Kossuth téren és a plagizálás ellen tüntettek. Ezt a tobzódást! Miből maradtál ki?

Lencsés István 2012.03.27. 21:02:24

@KevinMulder: Nincs neved itt mert a személyidben nem KevinMulder van ez tuti , nekem viszont tényleg LENCSÉS ISTVÁN a nevem . Nem . Számomra , meg a NORMÁLIS emberek számára az anonimusság az SZÉGYEN , de aki anonim az nem ember csak emberszerű lény ....

Lencsés István 2012.03.27. 21:03:37

@Karipapa01: Tüntessenek csak amíg megtehetik , de az hogy csak több 100 - an voltak , az is mindent elárul ! :) ;)

Karipapa01 2012.03.27. 21:05:30

@Lencsés István: meg az is mindent elárul, amit az Economist ír. Apa kezdődik!

KevinMulder 2012.03.27. 21:06:53

@Lencsés István:

Kedves István!

Miből gondolod, hogy nekem nem Kevin Mulder van az ID-kártyámon? Az lehetetlen, hogy például magyar anya és amerikai apa gyermeke legyek? Talán furcsa lenne az, ha mind magyarul, mind angolul helyesen beszélek/írok a kétnyelvű környezet miatt? Tudom, nehéz ezt olyannak megérteni, aki Alcsútdoboznál nem ment messzem barátnőt keresni. :)

De ha már itt tartunk, akkor nézzük tovább: ha nem vagyok ember, akkor ezek szerint a büntetőtörvények sem vonatkoznak rám. Ergo, büntetés nélkül lehet mindenféle dolgot elkövetni ellened, a nagy neves ember ellen ... kezd tetszeni a szabály :)

ipartelep · http://ipartelep.blog.hu 2012.03.27. 21:06:53

Hiba lenne ezek után Schmitt Pál lemondatása, vagy inkább eltávolítása. (Mert persze egy bábu ő, önálló akarat híján - le sem tud mondani szegény.) Miért lenne hiba? Ez végtelenül egyszerű: Ez az országára, nemzetére rárontó fideszmaffia csak úgy tűnhet el a süllyesztőbe (forradalom ugyebár nem lesz, a nép a birkánál is birkább), hogy még az egyszerű Mariska néni számára is nyilvánvaló legyen, hogy kik, és mik ők. Hogy lesz ez számára is nyilvánvaló? Ilyen kis apróságok által, mint ez a mai hír. Ugyan ő (Mariska néni) nem érti ezt a nagy hajcihőt a doktori minősítés körül, meg a legkevésbé sem érdekli, de valamit érzékel. Mariska néni hangulatot érzékel. Közhangulatot. Újságot, netet nem olvas, de néz néha TV-t, és főleg beszélget a szomszédokkal. És átmegy neki valami. Ha lassan is, de érik a helyzet. mariska néni továbbra sem fog semmit érteni, de érezni fog valamit. Rossz érzései lesznek neki. És az ő rossz érzéseinek következményei lesznek.
Persze nem most. Majd. Ki kell várnunk. Sajnos. De már érik.

dr.pupak30 2012.03.27. 21:07:20

Pilu, nem lennék azért annyira nyugodt, ha így kommentelnék saját név alatt. Sokaknak bizsereg már a tenyere a sokadik hihetettlen pofátlanság után.

Kandabula 2012.03.27. 21:07:41

Kedves Lencsés! Megdolgoztattál mindenkit. Nincs kedved aludni térni? Késő van, holnap is kell majd írogatnod, el ne fáradj. Kellesz nekünk!

KevinMulder 2012.03.27. 21:08:39

@Karipapa01: Hagyd! Magyarul se tud, egy Economist cikkel nem tud mit kezdeni :)

gnme 2012.03.27. 21:11:18

én az autóbuzikkal vagyok

www.youtube.com/watch?v=Uql3mAPuxdg

paja hozott bort, vagy japán spitz-et? .. vagy minek jön haza egyáltalán???

kívül tágasabb

Karipapa01 2012.03.27. 21:11:35

@KevinMulder: Magyarul van a címlapon. Csak el tudja olvasni!

Lencsés István 2012.03.27. 21:13:08

@KevinMulder: Mert tuti hogy nem ez a neved , hiába magyarázol . Hát nem is vagy ember . Rád semmi nem vonatkozik , mert te 1 szerencsétlen vagy . Tegyél ellenem amit akarsz , de névvel , és arccal , vagy pedig gyáva vagy .

dr. Pökhendi Pökös Pajtás (törölt) 2012.03.27. 21:13:45

A "tényfeltáró" bizottság kedves tagjai pedig szarjanak sünt! Arra a bizonyos különvéleményre azért ki vagyok váncsi.

dr.pupak30 2012.03.27. 21:14:47

@KevinMulder: Kitették a főoldalra is. Bár annyit azért nem ért nekik, hogy a fő hírek közé tegyék. Ezt is mutogathatnák a vityának mielőtt meg akarja hágni az EU-t, még egy nyílvánvaló csalás sem hír nekik. Vitya ennyire szarnak a forradalmadra, ennyire érdekli őket mit pofázol. Legközelebb csak megvonják a támogatásokat és mehetsz ahová akarsz.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 21:18:46

@KevinMulder: "Okos nem leszel egy diplomától. "

De okos ember nem is beszél a diplomájáról.

Karipapa01 2012.03.27. 21:18:51

@pupak30: Ne bántsátok a Pistát! Igazi sportriporter. Ő a JÖVŐ, így nagybetűvel. Egyszer még büszkék leszünk rá. El is mentettem a kommentjeit és amikor majd nagy ember lesz, büszkén fogom mutogatni, hogy milyen sokat társalogtunk az interneten. Hajrá Pisti!!!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 21:20:40

@Karipapa01: "Este 7-kor (19 órakor) több száz anonim volt a Kossuth téren és a plagizálás ellen tüntettek."

Az lófütty! A t. házban jellemzően anonim szavazatokat adnak. Pista szóba se áll velük, persze.

Mérges 1234 2012.03.27. 21:22:59

@Lencsés István:

Na ezt írta az Economist, és ez nem Blikk.

"A legtöbb országban Schmitt Pál már a lemondó levelét írná, vagy legalább találna egyet, amit lemásolhat"

Az a baj, hogy Paja végleg hitelességét vesztette. Jobb lenne tőle szabadulni, mert csak árt az országnak.

Istnem a Fidesz nem érti, hogy a hazudozásba bukott bele az MSZP is.....

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 21:23:47

@Karipapa01: "Ne bántsátok a Pistát! Igazi sportriporter"

Ha a szar sporteseményeket is úgy fel tudja dobni, mint a köztársaság azon napját, amelyen írásba adatott, hogy már a látszat se számít... vagyis akkor is a látszat számít, amikor nem az látszik, amit láttatni szeretnének, akkor a szakma legjobb... izé leghangulatosabbja lesz.

KevinMulder 2012.03.27. 21:26:24

@dr. mesterseges szinezek: Nézd, kellenek az ilyen butuskák is. Ki is volt az a hasonlóan agyilag zokni, akit a Forma-1-ben aláztak állandóan szénné a kicsiny agykapacitása miatt? :)

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 21:28:34

@KevinMulder: Tök mindegy, hogy hívták, a neve rövidesen el fog halványulni.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 21:29:23

@dr. mesterseges szinezek: ... fogalmazhatunk úgy is, hogy anonimmá válik a Zember Mellett, Akinek Van Neve és Ténye.

Karipapa01 2012.03.27. 21:30:20

@dr. mesterseges szinezek: Képzeld, ha egy mérkőzésen a játékos mezén nincs rajta a neve, csak egy szám. A mi Pistánk pedig kijelenti, hogy a játékosok "fetrengenek az anonimusságban ! ", nincs tényük és ezért ő nem közvetít! Aszta...

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 21:32:00

@Karipapa01: Nagy pillanatok lesznek... Mondjuk, ahol ő dolgozik, ott mindenképpen inkább volnék hangmérnök, mint tördelő.

KevinMulder 2012.03.27. 21:32:51

@dr. mesterseges szinezek: " Zember Mellett, Akinek Van Neve és Ténye".

Igazából rosszul hallotta. Nem ténye van, hanem vénye ... mindenféle drogokra, amelyeket a mellékelt ábra szerint be is szed :)

dr.pupak30 2012.03.27. 21:33:03

@Doubledecker: szerintem meg nagyon is jól értik. ennyire el vannak szálva, azt gondolják, hogy még ez is átmegy és meg tudják magyarázni. ennyire hülyének néznek minket. ez a hozzáállás a legszomorúbb.

KevinMulder 2012.03.27. 21:34:02

@dr. mesterseges szinezek:

:) Bizisten elmegyek pár közvetítésére.

Laarson 2012.03.27. 21:34:38

Pista for Resident!

Mérges 1234 2012.03.27. 21:35:34

@pupak30:

Igen lehet, hogy azt hiszik ha beismerik a hib't, akkor rábasznak. Nem veszik a lapot, hogy így jobban, bár mindennel ezt csinálják, hisze szerintük megszorítás sem volt.

Igaz gondolj bele, ha ezekútán mégis lemondatják, akkor a Lencsés féle droidokat kezelni kell, lehet ettől flnek......

Melee 2012.03.27. 21:37:13

"Én nem szolgálom a rendszert nem kell hazudozni , pláne anoniman .... Most új világ van , és jó világ ! :) ;) Újabb hazugság . "

Se új világ nincs, se jó világ. Amit írtál, abból valóban mindkettő hazugság.
Majd ha nem kell félnem, hogy hátrányom lesz abból, hogy elárulom a nevem megteszem. Teneked nem kell félned, a Fideszesek (és az MSZP-sek) mindig is hirdették, hogy szeretik pudvas seggük nyelvelését.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 21:39:01

@KevinMulder: Tkp. az se baj, ha elmarad az esemény, csak közvetítsen.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 21:40:37

@KevinMulder: Én éppen arra gyanakszom, hogy nem szedi be a neki rendelt dolgokat. Ez a lencsealakú kiflikre is némi magyarázatot ad.

KevinMulder 2012.03.27. 21:44:04

@dr. mesterseges szinezek: Lehet, igazad van :) Nagyon ritka, hogy ilyen gyönyörű és fényes 1bites troll-droid akadjon fenn a hálón. Remélem lesz egyszer VB blogtalálkozó, ahol élőben lehet hallani/látni a Tapolca-Hajdúbasznád közvetítést Lencsés "one Tényem" Istvántól ...

Lencsés Gizella 2012.03.27. 21:44:21

Lencsés István: anyukája vagyok és szeretnék bocsánatot kérni a fiam nehezen felfogható elvakultsága miatt.Sajnos ö még mindig nem látja hogy mekkora butaságokat ír.Fiam te meg fejezd be ezt a elvakult Fidesz rajongást mert ezzel hogy névvel vállalod ezt az őrültséget amiket írsz csak minket is szégyenbe hozol.Apád már a 5 felest önti magába 20 perc alatt megint, mert látja miket írsz és a nadrágszíjat készíti ellő hogy mire hazaérsz kéznél legyen.Úgyhogy siess haza mert minél később jössz annál rosszabb lesz hisz ismered milyen ha iszik.Úgyhogy köszönj el a Tündikétől és indulj haza ha jót akarsz magadnak.

gnme 2012.03.27. 21:44:55

@Doubledecker: háát igen .. két-három év távlatában már kell a munkalencse, nem lesz elég a két szemüveg .. széles benne a zátmenet, függőben meg pont jó a dioptria csökkenése

de öt év múlva már kell a multi.. rába*tam, öregszem :-(

de a bort szeretem és még feláll.. van kérdés? :-))))

Karipapa01 2012.03.27. 21:46:13

@KevinMulder: Na ugye, hogy megszerettétek? Egyébként nagy önfeláldozó! Órák óta őt szidalmazzuk a Pali bácsi helyett és tűri. Furcsa egy alak...

2012.03.27. 21:47:47

@Lencsés István: Nem baj, röhögj csak. Én addig a normálisabb kiadásoddal kifli alakú lencsét sütök. Jaj, lencse alakú kiflit.

Mérges 1234 2012.03.27. 21:49:05

@gnme:

Most ezt nem értem, de mivel egész nap olvastam a Lencsést lehet meghülyültem.....

KevinMulder 2012.03.27. 21:49:08

@Karipapa01: Abszolúte. Olyan egyszerű ez a gyerek mint egy faék. Hoppá: mint egy Fa Ék. Nekem tényem van róla! :) Ha nem lenne ilyen egysíkú, megköszönném neki. Régen röhögtem ennyit egyfolytában :)

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.27. 21:50:42

@Transylvanianmixedgrill: Tehát hogy tisztán láss: igenis plágium (nyilván ezt nem tudták sehogyan sem elmaszatolni, mert annyira ordít), de nem ő a hibás érte. Sőt, ő ártatlan áldozat, akit nem figyelmeztetett senki, hogy ilyet nem lehet! Ezt sikerült kihozniuk.

Karipapa01 2012.03.27. 21:51:11

@Lencsés Gizella: Húha!! Nem szabad bántani a Pistát, aranyos gyerek és mi szeretjük a hozzászólásait! Itt legalább jó helyen van, nem valami hülye diszkóban issza hullára magát.

2012.03.27. 21:51:30

@KevinMulder: Szerinted irodalomórán mennyire lehetett kiakadva, amikor Anonymust tanították? :-)

tryclops 2012.03.27. 21:52:31

Nnna, szép.Kiváló országimázs. Economist cikk:

"Semmelweis University, a once-respected international institution"

gnme 2012.03.27. 21:55:28

@Doubledecker: én bedobtam valamit .. mer'az meglátszik :-)

(..rossz a szemem, kezdek rászabni)

dr.pupak30 2012.03.27. 21:56:28

@DocThor (fixforex) 3,14ÉdzsDí: ezzel pedig az egyetemről állították ki a szegénységi bozonyítványt. vagyis az egyetem a hírével ellentétben annyira szar, hogy olyan delikvenseknek is adnak dr címet, akik nem tudják felfogni plágium és a önálló munka közötti különbséget. mindezek mellett a írálók is segg hülyék, mert ők sem értik, márpedig a bírálók közül minimum egy belső ember. ilyen egyetemre nem kell járni, hulladék az egész.

KevinMulder 2012.03.27. 21:57:04

@Karipapa01: Várjál csak! Most józan volt? Milyen lehet akkor, amikor iszik?

(A hasonló felállású emberekből szokott otthon az asszonyverő lenni. Meg van győződve, hogy ő valaki. Mert Neve van. Meg ténye van. Aztán amikor kiderül, hogy csak az arca nagy és emiatt mindig kipenderítik a melóhelyekről, akkor otthon nekiáll okoskodni, hogy ő tuti lett volna. Aztán mindent a ballibre/jobbikra/bármire ken, mert a Zember Akinek Van Neve nem lehet hibás. A belső frusztráltságot viszont nem képes levezetni. Előbb dühöng, aztán asszonyt/gyereket ver. Ami jön. Aztán alkoholizmus ... Talán véletlen, hogy Tündikének 1 gyereket dobott az FB, Lencsés úrnak meg 5-öt? Mert Tündi úgy elhagyja mint a szél, amikor kiderül, hogy nem is olyan nagypályás, mint amilyennek szeretné láttatni magát ...)

KevinMulder 2012.03.27. 21:57:54

@Ylim: "Szerinted irodalomórán mennyire lehetett kiakadva, amikor Anonymust tanították? :-) "

:D

Lencsés Gizella 2012.03.27. 22:03:58

@Karipapa01: Örülök hogy szeretik a Pistit annak ellenére is hogy néha micsoda butaságokat ír.Egyébként nem kell félteni ha időbe haza ér akkor nem veri meg annyira az apja a sok hülyeségért amit itt összehordott különben is már megszokta ezt.ö.Sokkal jobban aggódom a férjemért mert amennyit iszik mostanában a büdös kölyke miatt még a végén alkoholmérgezésbe hal meg.

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.27. 22:04:06

Szerintem mi amolyan teszt-nép vagyunk. Tesztel minket mindenki - kezdve a saját politikai elitünktől a külföldi "befektető"-ig mindenki -, hogy meddig bírjuk még. Mikor jön el a napja, hogy felállsz, összepakolsz és elmész ebből a trágya országból? Vagy mikor jön el a nap, amikor a nép fellázad és 2 nap alatt a földdel teszi egyenlővé a politikai elitet a vélt vagy valós haverjaikkal együtt. Birka egy nép vagyunk, az már bizonyos. Ezt "ők" úgy tűnik, jobban tudják, mint mi, hiszen nem félnek egyre tovább feszíteni a húrt, mert tudják, hogy eléggé birkák vagyunk. Magyarul: ha egyszer el is pattan majd a húr, az is véletlenül a mi pofánkba fog csapódni, amilyen szerencsétlen balfasz nép vagyunk.

KevinMulder 2012.03.27. 22:05:05

@Lencsés Gizella: Gizi néni! Csak zárja be a ketrecet és rejtse el a kulcsot!

kenájkikit 2012.03.27. 22:05:56

1000 már biztosan meglesz, talán még nem is volt ilyen...

Karipapa01 2012.03.27. 22:07:45

@KevinMulder: reméljük idővel megnyugszik. Túl fiatal még, meg lehet, hogy egy kicsit szétszórt :-) Mindenesetre ha tényleg ilyen, mint amilyennek megismertük és elvégzi a főiskolát hát... ilyen lenne a szinvonal?

Karipapa01 2012.03.27. 22:09:43

@kenájkikit: Pali Bácsi meg a mi Pistink egyszerre... Ha nem veszik le a blogot még holnap is megy!

Mérges 1234 2012.03.27. 22:10:16

@gnme:

Nem értelek de nem baj.........

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.27. 22:10:44

@pupak30: Úgy van. Mert ezeknek semmi se szent. Csak azért, hogy ezt a szarfaszú gecit védjék, kibasznak egy egész főiskolával és mindenkivel, aki ott végzett vagy fog végezni. És ha tovább megyek, akkor egy külföldi értelmezheti úgyis a kósza hírt, hogy minden Magyarországon szerzett diploma vagy bármi más papír az szart sem ér. Inkább a török vendégmunkást veszi fel majd a munkáltató, mert a magyar az lop-csal-hazudik bazzeg!
EZT KAPJUK TŐLETEK, VITYA!!!! EZÉRT A SENKIHÁZI VÍVÓGYEREKÉRT...

KevinMulder 2012.03.27. 22:12:29

@Karipapa01: A jelek szerint ilyen. Viszont ékes példa lehet a tandíj alátámasztására.
S rossz hír, hogy ez nem nyugszik le. Az izgága fiatal az kapkodós, beleugrik a dolgokba, de szerfelett naív. Van Tényem Pista kommentjeiből viszont süt a frusztráció. (írj helyesen, holott ő sem tud. Mondd meg ki vagy, stb). Lehet, hogy volt valamilyen kellemetlen élménye korábban, amiről mi nem tudunk.

dr.pupak30 2012.03.27. 22:15:53

@DocThor (fixforex) 3,14ÉdzsDí: ez bizony így van. az orvosi karon tanulókat lehet sajnálni, mert ők talán tényleg tanulnak valamit. Jajj ilyenkor eszembe jut a sok hülye "sztáregyetemen" végzett ökör. annyit ér a diplomájuk amilyen helyzetben van ma az ország, hiszen a sok ökör a parlamentben (majdnem) mind ott végzett.

Karipapa01 2012.03.27. 22:16:53

@DocThor (fixforex) 3,14ÉdzsDí: Tartok tőle, hogy így is fogják értelmezni. Főként a vizsgálóbizottságosdi miatt. Mert ha rögtön lemond, azt tudtuk volna mondani, hogy ilyesmi a világon mindenhol előfordul, de így...

Lencsés Gizella 2012.03.27. 22:16:54

@KevinMulder: Sajnos ezt nem tudjuk vállalni, mert így is elég belőle az a napi pár óra amit itthon tölt és nem a Tündikénél.Szerencsénk van mert este már akkor ér haza mikor mi már ágyba vagyunk és így nem igen találkozunk.Sajnos mikor az apja valami rosszat hal róla egyből iszik és ilyenkor mindig megkel várni míg haza ér hogy helyre tegye.Úgyhogy az hogy ketrecbe zárjuk mi az nem fog működni mert akkor sokall többet látnánk és az nem hiányzik nekünk.

dr.pupak30 2012.03.27. 22:17:47

@pupak30: mármint azok, akik nagyon tudnak homorítani a papírjaikkal.

kenájkikit 2012.03.27. 22:19:05

@Karipapa01: már két néven is nyomatja, tulajdonképpen jó a troll egy blognak, legalábbis a kommentek mennyiségében:D

Karipapa01 2012.03.27. 22:20:19

Már levették a címlapról és csak 992 van

KevinMulder 2012.03.27. 22:21:45

@kenájkikit: Abszolúte jó ez a srác anti-depresszánsnak :)

KevinMulder 2012.03.27. 22:22:23

Na! Még 5 komment! Gyerünk!

Karipapa01 2012.03.27. 22:24:24

Aggódunk érted Pisti! Gyere máskor is! Pali bácsi ez rád nem vonatkozik!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:25:08

@Karipapa01: "Órák óta őt szidalmazzuk a Pali bácsi helyett és tűri."

Nem elég Pali bá jó hírnevét dagasztania, valamikor a kenyérrel is meg kell ezt tennie (áldassék érte a neve!).

Karipapa01 2012.03.27. 22:26:16

@kenájkikit: A mi Pistánk nem csak egy egyszerű troll. Ő egy Hungarikum Unikum, ilyen több nincs. Nagyon kell rá vigyázni.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:27:24

@dr. péhádé tryclops tryclopsius: "once-respected international institution"

Vagy nagyon kompenzálják most ezt az egyetemet az eljövendőért, vagy nagyon rosszul számol a dékán/rektor.

Karipapa01 2012.03.27. 22:28:04

@dr. mesterseges szinezek: Talán jobb lenne mindenkinek, ha a Pali bácsi a munkatársa lenne. Aranycsapat a pékségben.

KevinMulder 2012.03.27. 22:28:10

Nos, Hölgyeim és Uraim!

Köszönöm ezt a fergeteges és egyben tartalmas estét, amit Önökkel tölthettem. Remélem összefutunk még :)

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:29:39

@Karipapa01: "nem valami hülye diszkóban issza hullára magát. "

Vagy ami még rosszabb, akár valamelyik polgári kör maradékába is eljárhatna, ha nem mutathatná meg nekünk, mit tud.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:31:59

@KevinMulder: "Előbb dühöng, aztán asszonyt/gyereket ver. Ami jön. Aztán alkoholizmus .."

Jaj... vissza is fogom magam... nem hiányzik egy ámokfutás a tyúkcseszegetősi plázában.

Namely 2012.03.27. 22:32:07

@DocThor (fixforex) 3,14ÉdzsDí: dehogy, dehogy: külföldön is tudják (beszéltek vele külföldi politikusok, stb), hogy Schmitt egy parasz, ex-tvtornász üresfejű kirakati bábú. Amúgy a hazai diplomát rendesen amortizálják, de inkább úgy, hogy magát az oktatást rongyolják le. Persze ez nem csak az ő hibájuk. Külföldön sehol nincs olyan inaktivitás az egyetemeken, mint idehaza.

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.27. 22:33:50

Szerintem "Pisti" vagy egy "jóakaró"-ja az igazi Pistinek, vagy egyszerűen csak kinézett a FB-ról valakit, aki lehet, hogy nem is tudja, hogy most egy egész sereg ember rajta röhög. Ha így folytatja, benne lehet a holnapi híradóban is!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:34:42

@Ylim: "Szerinted irodalomórán mennyire lehetett kiakadva, amikor Anonymust tanították? :-)"

Haggyán, de a hekkercsapattal szóba se áll. Be is zárja előttük az 517-es portot.

Lencsés Gizella 2012.03.27. 22:35:06

@Karipapa01: Nagyon szépen megkérem ne használjon ilyen dicsérő szavakat a Pistire mert ezzel is csak a nem kicsi egóját növeli és azt fogja hinni hogy jó úton jár mikor közel sem.Igy is elég nehéz már nekünk vele hát még ha ha rá is erősítenek még ha akaratlanul is.A Megértést köszönöm.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:36:02

@Lencsés Gizella: "ha időbe haza ér akkor nem veri meg annyira az apja"

Bizony, megvan a szülők bűne is.

KevinMulder 2012.03.27. 22:36:54

@DocThor (fixforex) 3,14ÉdzsDí: Egyszer volt a csirkeneveldében. Onnan azért csapták ki, mert minden egyes csibének külön nevet akart adni és csak sorrendben akarta tápoltatni őket ...

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:40:06

@Karipapa01: "Talán jobb lenne mindenkinek, ha a Pali bácsi a munkatársa lenne."

P'n'P kenyér! Pista dagasztaná és sütné, és Pali bá csapná a veknire szaggatott tésztára a címkét - az majdnem olyan, mint az aláírás.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:43:44

@KevinMulder: :D

Nagy szerencséje, hogy nem volt katona... vagy agyonlőtték volna, amiért őrkódok helyett neveket akar hallani váltáskor, vagy 20 éve ott dekkolna az őrtoronyban.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.27. 22:46:06

Egyébként meg, ezt a kibaszott csúsztatást:
"A dolgozat szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapul"
MAGA A DOLGOZAT nagy terjedelmű szövegazonos fordításból áll, nem azon alapul! Látszik, hogy tanult ember írta, és volt rá két hónapja, a fene vinné el az egész bandát.

Karipapa01 2012.03.27. 22:46:44

@Lencsés Gizella: Kedves Gizi néni! Majd mi letörjük az egóját, nem kell félni. Eddig is erre törekedtünk. Kap tőlünk éppen eleget.

KevinMulder 2012.03.27. 22:47:57

@dr. mesterseges szinezek: Kicsi korában nem édesanyja volt, hanem:

"- Kedves Lencsés Gizella Úrhölgy , tényem van arról hogy , reggel jár nekem a kakaó mert , okos vagyok ! ; ) ;) Ha tanul meg hozni akkor nem kommunikálok tovább Önnel ! ;) :) "

Karipapa01 2012.03.27. 22:47:58

@dr. mesterseges szinezek: "P'n'P kenyér! Pista dagasztaná és sütné, és Pali bá csapná a veknire szaggatott tésztára a címkét - az majdnem olyan, mint az aláírás."

És milyen hasznos!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:49:12

@dr. Pökhendi Pökös Pajtás: "Arra a bizonyos különvéleményre azért ki vagyok váncsi. "

- Drága felebarátaim a bizottságban! Nem lesz ez így jó! Azt javaslom, hogy zárjuk azzal a vizsgálatot, hogy "a Palit nem hagyhatjuk szarban, ezért kijelentjük, hogy a Szent Szellem által írta a mások által korábban már leírtakat"! Mert, drága kollégák, ha a jelenlegi summát adjuk ki, akkor ki fognak röhögni. Majdnem mindenki, csak Lencsés Pista nem, aki nem érti, hogy mit írunk.

Karipapa01 2012.03.27. 22:50:17

@Sandman (Karakum): Mégis mire vártál? Forradalomra? Ezt a választ már két hónapja boritékolni lehetett volna.

KevinMulder 2012.03.27. 22:52:21

@dr. mesterseges szinezek:

lencséS Pista - benne van a nevében. A srác saját bevallás szerint okos. Lehet, hogy az áltsulis napköziben két zsemle között, mikor odakünn a "harkáj" "muszályból" kopácsolt, fordította le az ominózius dolgozatot bolgárról magyarra? Ez megmagyarázná a dolgozatban található helyesírási hibák nagy részét :)

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:52:34

@Karipapa01: Borítékolták is. Kínos volt kivárni azt az időt, amg Pali bá napokig a bolygó túloldalán tartózkodik, hogy felbontsák, de kétharmaddal nincs lehetetlen.

Szabványok 2012.03.27. 22:52:58

@Transylvanianmixedgrill: A jó motiváció összetett.
Most csak az egyik oldal, egyik emberre vonatkozó, már kiderült, megelelőlegezett momentumát látjuk: a MOB alelnökséget.
Emellett nyilván volt olyan motiválás is, amiről nem tudunk. (Még.)
Emellett nyilván lesz még motiváció ("jutalom") a jövőben.
Emellett nyilván volt még megemlítése annak, hogy milyen negatív következményekkel járna, ha keményebb véleményt írnak.
Összejön ebből annyi, amennyiért találnak öt embert, aki adja a nevét ehhez!

Ceterum censeo: Kikérem magamnak - a többi igazi "dr." címmel rendelkező nevében is - hogy munkánk eredménye mára nevetség tárgya lett, azon vitatkozik a fél ország, hogy vajon minden "dr." erkölcstelen, hülye, csaló vagy csak minden második. Követelem, hogy SP önként mondjon le a "dr." használatáról és kérjen tőlünk bocsánatot!

KevinMulder 2012.03.27. 22:54:07

@dr. mesterseges szinezek: Ha az észak-koreaiak véletlenül elrabolják, akkor küldjük Lencsést oda kiszabadítani?

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:54:27

@KevinMulder: "Ez megmagyarázná a dolgozatban található helyesírási hibák nagy részét :) "

... meg hogy a szóközök nem hiányoztak.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 22:56:38

@KevinMulder: Persze, deszantosként. Ha megdobnak kővel, dobj vissza kenyérkészítővel!
(akik egyébként - saját bevallásuk szerint nem csak okosok, de - boldogok, mint a sajtkészítők)

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.27. 22:56:51

@dr. Szabványok: csatlakozom. Monnyon le! ...és húzzon a véres-gennyes tudjaajóéghová!

Lencsés István 2012.03.27. 22:59:10

@Melee: Új világ van és jó világ , aki mást állít az hazudik . Tudom hogy itt mindenki fosik azért nem árulja el a nevét ettől vagytok anonimok , és emberszerű lények . A " kultúrád " csapkodja , és mivel nem tudsz írni , így rád nem reagálok többet .

dr.pupak30 2012.03.27. 22:59:32

az azért érdekelne, ki a jó fészkes fene fordította a forrásokat neki? mert ezek után azt sem hiszem, hogy egy értelmes angol mondatot össze tud rakni.

Karipapa01 2012.03.27. 23:01:47

@Lencsés István: MEGVAAANN!!!!... Nem veszett el! Lesz itt még 2000 komment!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:02:35

@dr. Szabványok: "Követelem, hogy SP önként mondjon le a "dr." használatáról és kérjen tőlünk bocsánatot! "

És írja le 215 oldalnyiszor, hogy " többé nem írok szokatlanul nagy terjedelmű szövegazonos fordításon alapuló dolgozatot", és a büntetéshez távolítság el a Ctrl billentyűket!
Majd megtanulja utálni a gondolatcsavargató ötöket.

dr.pupak30 2012.03.27. 23:02:38

@Lencsés István: Pilu, te valamelyik ologigarcha lehetsz, azért van neked jó világ. dől a lé?

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:04:01

@Karipapa01: Ohhh... azok az ismerős szóközök!
RÁJÖTTEM! A Pista nem villamos: ő egy space shuttle.

dr.pupak30 2012.03.27. 23:04:01

@pupak30: oligarcha. bocs. mielőtt belekötsz.

Lencsés István 2012.03.27. 23:05:03

@pupak30: Nem hívnak pilunak , ha nem tudsz a nevemen szólítani , te anonim akkor nincs miről kommunikálnunk . Igen van pénzem . ( Tudod ezt NORMÁLIS világban így mondják ! :) ;) )

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:05:41

@pupak30: Hadd kössön! Ennyi neki is jár a nehéz nap után. Én direkt nem korrigálom egy fenti elbökésemet. Dolgozzon meg a tényekért!

dr.pupak30 2012.03.27. 23:07:37

@Lencsés István: Pilu, hát ennyi maradt nektek a fityesznél. ki anoním és ki nem. ez nem normális világ, még nem vedted észre? ez egy lázálom, amiben a vitya és shitt pali kísért.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:07:51

@Lencsés István: Mákost is sütsz, és sörkorcsolyát is? Összejöhetnénk valami hangulatos csehóban. Hozod a finomságokat, közben jól eldiskurálunk, és röhögünk rajtad. Hm?

KevinMulder 2012.03.27. 23:08:08

@dr. mesterseges szinezek: Egy másik blogon is oltja a népet. Aszondja:

"Lencsés István 2012.03.27 23:02:33
@willyfog: Lehet hogy nem helyes , de ha a tényt nem érti meg valaki akkor csak ismételnem lehet mint az általánosban szoktak . Van hibám , tudom , van ez így , de én legalább tudom , mással ellentétben . :) ;) Azért okoskodom mert nálam legalább az alap megvan ! :) ;) Szólásszabadság az van , csak ne anoniman tegye , ennyi ! :) ;) Az anonim blogíró hazudozik . A vélemény nem egyenlő a hazugsággal .... Én TÉNY - t közlök , mert én csak akkor írok . :) ;) Rólam lepereg a sértés ! :) ;)"

Mintha pontosan ezeket a mondatokat már hallottam volna? Vajon kopizik? Neadjisten plagizál? :)

KevinMulder 2012.03.27. 23:09:27

@KevinMulder: Ezek után olyan szívesen megkérdezném Tüncikét, hogy neki nem égő egy ilyen pasival mutatkozni? :)

budahazyj 2012.03.27. 23:09:32

Oke rajottem Lencses egy robot. Visszaolvasva a kommentjeit a kovetkezoket varialja:

1. A " kultúrád "
2. anonimok
3. mivel nem tudsz írni , így rád nem reagálok többet .
4. SCHMITT PÁL
5. Nekem tényem és nevem van !

Ezekbol allit ossze mondatokat tetszoleges sorrendben, rengeteg felesleges szokozzel.

Lencsés Gizella 2012.03.27. 23:10:04

@Lencsés István: Kisfiam mivel e telefonod ki van kapcsolva és látom hogy ismét itt vagy ezért csak szolok hogy apád úgy berúgott hogy már alszik és ez tudod mit jelent a holnapra nézve.Mivel amíg kellett volna nem értél haza ezért a tanácsom az hogy most pár napig maradj ott ahol vagy hogy apád lenyugodjon.De addig is hanyagold a hülyeségeidet mert tudod hogy azok miatt van ez a mai helyzet is.

Puszil szerető és aggódó édesanyád

KevinMulder 2012.03.27. 23:11:13

@budahazyj: A nagy kezdőbetű fétist kihagytad, hey! :)

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:11:23

@KevinMulder: Nem hiszem. Tünci biztosan szereti a nagyívű gondolatokat, a gondolatritmusokat, és a tényeket. Meg a neveket, persze.

dr.pupak30 2012.03.27. 23:12:21

@Lencsés István: tudom már ki vagy te. a kálmán. a rákay "philippó" "mindeki k anyja" kálmán. neki sikerült ennyit felfognia a webkettőből.

2012.03.27. 23:14:01

@Lencsés István: Sejtettük, hogy van pénzed. Valamiből ki kell fizetni a diplomát. Persze ha a Semmelweisre jársz, akkor fizetni sem kell, elég ha ügyesen nyalsz az éppen hatalmon levőknek.
Le akartam írni palibá nevét úgy, ahogy kérted, hogy válaszolhass, de mindig aljadék geci vagy mocskos tolvaj lett belőle. Azért remélem nyugodtan alszol majd.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:14:50

@budahazyj: Elég aktív fantáziára vall az Elizának Lencsés István nevet adni, de ebben az országban minden megtörténhet.

KevinMulder 2012.03.27. 23:16:27

@dr. mesterseges szinezek: Simán elképzelhető:

Káma Szutra #1193 póz: A telefonkönyv (a'la lensy-póz)

A férfi és a nő egymással szemben leül. Mindenki egy-egy telefonkönyvet vesz kézbe. Bárhol kinyithatják. Egymás után, egymás szemébe nézve neveket olvasnak fel belőle. A csúcs elérésének sebessége a felolvasás gyorsaságával szabályozható. Javallott a "jön a TÉNY!" felkiáltással segíteni partnerünket a közös pillanatra való hangolódáshoz.

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.27. 23:17:11

Óriási a csávó! Nézzétek meg a korábbi (pl 2011-es) kommentjeit és eszmecseréit. Ez még Szíjártónál is egyszerűbb - nem 2, csupán 1 bites! Hajrá Pityu, veled vagyunk! Nem félek, hogy reagálsz a kommentemre, hisz' korábban már állást foglaltál, hogy velem nem tárgyalsz, és ezt ezúton szeretném is megköszönni. Köszönöm, hogy a végtelenül magvas, átgondolt és intelligens megjegyzéseidet a továbbiakban nem nekem címzed, mivel ilyen anonim parékkal - mint amilyen én is volnék - te nem állsz szóba.

budahazyj 2012.03.27. 23:18:03

@KevinMulder: Azert hihetelen vicces szorakozas a tejfolos Lencset olvasni. A bizonyitek, hogy agy nelkul is van elet.

Karipapa01 2012.03.27. 23:18:45

@Lencsés István: Még mindig a Tündénél vagy? Aha! Ezért volt a hosszú kommentszünet! Én meg már azt hittem, hogy agyonütöttek. Hál' Istennek semmi bajod, csak a megszokott. Hát akkor hajrá!

KevinMulder 2012.03.27. 23:20:50

@dr. mesterseges szinezek:

Az mekkora lenne, ha kiderülne, hogy azért kap egy gyerek ilyen nevet, mert az oviban mindig a lányokkal vették egy csoportba. De hát fiú! Nem! Nézze, itt egy nagyítólencse, nézzen oda le! Látja? Na, ugye hogy fiú! ... s onnantól kezdve amikor vitték a csoprtot, gyertek fiúk, meg te is lencsés ...

budahazyj 2012.03.27. 23:22:31

@dr. mesterseges szinezek:
@KevinMulder:
@Karipapa01:
@fakopács:

Sracok, En mar sajnalom inkabb Istvanunkat. Lencsevegre kaptuk.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:22:33

@KevinMulder: Azért az se szégyen, ha az extázisban elhagyja egy-két keresetlen szó az egyesülőket: "teeee... teeee Aba Abád!", "teee.... Zsüri Zsuzsanna!"

Jut eszembe a megtermékenyítés előtt névadót kell tartani az ondósejteknek, vagy elég kijelenteni, hogy mindegyik Lencse Józsi?

Lencsés István 2012.03.27. 23:23:13

@Lencsés Gizella: Szólok hosszú ó ha nem tanulsz meg írni , akkor neked sem írok többet . Apum alszik , de sohasem ivott még életében alkoholt . Inkább te hanyagold magad , mert anyám neve nem Gizella ! :) ;)

budahazyj 2012.03.27. 23:23:41

Haha, igazi egyfokuszu lencse.

budahazyj 2012.03.27. 23:24:46

Amikor kommunikalunk vele akkor meg kontakt lencse.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:27:15

@KevinMulder: Előfordulhat ilyesmi. Ha a doki bácsi megkérte, hogy mutassa a fütyülőjét, mire ő igyekezett tudatosítani benne, hogy neki ténye van, könnyen járhatott három éven át ülve pisilni.
Szomorú sors ez, nem csoda ha a végére az ember beleszeret egy sármos sportolóba, akir ráadásul pont olyan okos, mint önmaga.

KevinMulder 2012.03.27. 23:27:24

"Lencsés István 2012.03.27 21:10:20
@öregember a kocsmából: Székesfehérváron Skála előtt ma 22 : 00 - kor . Találkozunk ,de ha verekedni akarsz , akkor nem megyek oda ugyanis az szint alatti"

Karipapa01 2012.03.27. 23:27:38

@Lencsés István: Eddig csak veled volt probléma, most már a család sem stimmel? Mi a fene van itt? Epres-tejszínhabos korpáskenyér?

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.27. 23:27:51

@KevinMulder: ...az oviban! Mekkora fasz vagy! :DDD Fogsz még nőni is?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2012.03.27. 23:29:29

Egy a lényeg: ne "linkezzetek" neki mert az nem TÉNY. Ti anonimok! Én szóltam...

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:30:15

@budahazyj: Én is sajnálom, mert akinek Pali bá az ideáljává válik, és az is marad, azt alaposan megtépázhatta az élet, de nem engedhetem meg magamnak, hogy ne röhögjek ki egy gyépést, csak azért mert más is röhög rajta. Jól is néznénk ki!

budahazyj 2012.03.27. 23:30:28

@KevinMulder: Erdemes szemezgetni a korabbi kommentjeibol. De ha nagyon elszomoritjuk akkor tort lencse.

KevinMulder 2012.03.27. 23:31:09

Aztán kaphat ilyen nevet olyan ember is - természetesen ilyenkor nem a ténnyel bizonyított, leendő diplomás emberekre gondolunk - akiben az értelmet is nagyítóval kell keresni.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:32:12

@Lencsés István: "anyám neve nem Gizella "

Tehát anonim. Azért jó a kapcsolatotok?

KevinMulder 2012.03.27. 23:32:46

@budahazyj: Azt olvasom :) Valami frenetikus ember ez ...

budahazyj 2012.03.27. 23:33:43

@dr. mesterseges szinezek: Ekkora hulye nincs, szerintem a Fidesz keszitetett egy programot, ami a megadott adatbazisbol veletlenszeruen szavakat general. S a szokozozon meg a nagybetuaradat pusztan programozoi hiba.

KevinMulder 2012.03.27. 23:34:57

Tetszik ez a dolog. Azt hiszem rá fogok szokni :)

Lencsés Gizella 2012.03.27. 23:35:38

@Lencsés István: Mi van veled kisfiam hát már engemet is megtagadsz?Hát ha már vállalod a neved akkor a rossz dolgokat se tagad le.Mi az hogy nem Gizella az én nevem és mért tagadod le hogy apád te miattad lesz szép lassan alkoholista.Na megállj csak ha apád ezt megtudja hogy nem csak butaságokat beszélsz de még hazudsz is akkor mit fogsz kapni tőle.Ez eddig nem volt rád jellemző hogy hazudsz de nagyon rossz úton jársz ezzel.És még egyszer ne próbálj kioktatni engem magyar nyelvtanból mert lehet hogy csak 3 voltam az iskolába belőle de a te 2 még annál is rosszab.

Karipapa01 2012.03.27. 23:35:58

Én sem ma küzdök vele először. De remélem nem is utoljára!

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.27. 23:37:20

@budahazyj: de van. Nézd meg a korábbi (pl tavalyi) kommentjeit!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:37:29

@budahazyj: Hogy nincs? Szerinted Szijjártó hogy kezdte?

(Elkezdtem visszaolvasni a régebbi hozzászólásait, de ugyanazok, mint itt, szóval nem sikerült rátenni a hangulatomra egy lapáttal. Kár érte. Megtanulhatna még pár szót valami papagájtól, hogy szélesebb legyen a repertoár.)

budahazyj 2012.03.27. 23:41:06

Mivel , holnap dolgozom ezert az anonim " kultúrám " azt mondatja , hogy menjek aludni. Almodjak SCHMITT PÁLROL mert Nekem tényem és nevem van ! Jo ejszakat mindenkinek. Mivel nem tudtok írni , így rátok nem reagálok többet .

Je, beszel Lencsesul.

Szavasztok mara.
Te is Pityu

Kandabula 2012.03.27. 23:41:21

@Lencsés István: Lencsi baba, aszittem, már alszol. Látod miket írnak itt össze Rólad? Kár volt megemlíteni, hogy pénzed is van. Rád fognak szállni! Pártbeli karriered biztosítottnak tűnik, de figyelj a karvalyokra!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:42:41

Azért ismerjük el, küzdelmes élet lehet... regisztrálni anonim fórumokra... hozzászólni... vitázni... kizárólag nem anonimokkal... és tűrni... elvisleni, hogy mind szembejön...

budahazyj 2012.03.27. 23:43:47

Az volt mar, hogy Lencses Istvant Koztarsasagi Elnoknek? Veszithetunk barmit?

Karipapa01 2012.03.27. 23:43:53

@Kandabula: Pénz beszél, Pityu ugat... Bocsánat: kutya ugat...

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:44:08

@budahazyj: Jó éjt! Ha valakinem nem tudnád a nevét álmodban, arról ne álmodj többet!

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.27. 23:45:40

Ez óriásira sikeredett így késő estére. Szuper volt, sokat röhögtem, köszi mindenkinek! Jó éjt!
Pisti, holnap nézd a Tények-et!

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:45:52

@budahazyj: Hogyne veszíthetnénk! Amíg törvényeket írna alá szakmányban, ki szórakoztatna ilyen jó minőségben?

Karipapa01 2012.03.27. 23:47:12

@budahazyj: Várjál! Még meg sem kezdte a dolgozata kopizását! Ne siess annyira. Addig Pali bácsi kitart.

KevinMulder 2012.03.27. 23:48:04

@Lencsés István: "Apum alszik , de sohasem ivott még életében alkoholt . Inkább te hanyagold magad , mert anyám neve nem Gizella ! :) ;) "

Normális, végzős egyetemisták ebben az életkorban már rég elszakadtak anyucitól és apucitól. Te nagyon pénzes ember, csak nem a szüleiddel laksz még? :)

Lencsés Gizella 2012.03.27. 23:51:38

@dr. mesterseges szinezek: Ebben felelősök vagyunk mi is a férjemmel mert mindig úgy neveltük hogy mindig tartson ki az igaza mellett.De hát ki láthatta előre hogy ilyen kis butus lesz belőle aki a nyilvánvalót se veszi észre.Ép ezért fáj hogy saját névvel beszél össze vissza mert ha Anonymusként írná a butaságait semmi gond nem lenne de ö már csak ilyen.De azért mi így is szeretjük.

Kandabula 2012.03.27. 23:55:02

@Lencsés István: Gizi néni őszintének tűnik. Hallgass rá! Kommunikációs karrieredhez sok sikert kívánok! Selmeczi Gabriella most kissé feszeng, de hát az a poszt is megérett a fiatalításra. Simán felválthatod! Sok meccset közvetítettél már? Igazán érdekel. Politikához értesz, azt érezni, a többit üsse kő. Nem lehet mindenki polihisztor.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:55:05

@Lencsés Gizella: Drága Gizi néni! Nem is szabad elengedni a kezét, és pláne nem szabad haragudni rá. Sőt, inkább törekedni kellene arra, hogy kitörjön ebből a néhánymondatos körből, amelybe beszorult! Tessék mondani, nincs a szomszédban kisiskolás, akitől kölcsön lehetne kérni egy Ablak-Zsiráfot?

Karipapa01 2012.03.27. 23:56:55

@Lencsés Gizella: Kedves Gizi néni! Ha ez a drága csöppség Anonymusként írná a hülyeségeit, akkor is tudnánk, hogy Ő az, a mi Pistink, annyira jellegzetes és csodálatos. Ha még aláírni is tudna, minden reményünk meglehetne, hogy lesz belőle valami. Például egy rendes pék. Lapáttal.

dr. mesterséges színezék 2012.03.27. 23:57:59

@Kandabula: "Selmeczi Gabriella most kissé feszeng, de hát az a poszt is megérett a fiatalításra. Simán felválthatod! "

A sütőkemence se alábbvaló, mint a szoli, és ha a péklapáttal az ujjaira csap, a műköröm fílingje is megvan. Szopni pedig semmi nehézség nem lesz erről a szintről.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.28. 00:03:20

@dr. mesterseges szinezek:

The Economist:
Hungary's president
He copied, but he's not a plagiarist

Amitől a pofám NEKEM ég:
"In most countries Mr Schmitt would now be writing his resignation letter (or at least finding one to copy). A year ago Karl-Theodor zu Guttenberg, the highly regarded German defence minister, resigned in disgrace after having been stripped of his PhD for plagiarism.

But it does not work like that in Hungary. The committee found that even though Mr Schmitt had copied large chunks of other people’s work and passed it off as his own, he should not be blamed. The problem lay rather with his supervisors, who did not do their jobs properly. Mr Schmitt's thesis met the formal requirements of the time. He will keep his degree."
www.economist.com/blogs/easternapproaches/2012/03/hungarys-president

Holnap megint rajtunk fog röhögni fél Európa. Bassza meg, jobban gyűlölöm ezt a kormányt, mint gyurcsányékat.

KevinMulder 2012.03.28. 00:04:10

@dr. mesterseges szinezek: "A sütőkemence se alábbvaló, mint a szoli, és ha a péklapáttal az ujjaira csap, a műköröm fílingje is megvan. Szopni pedig semmi nehézség nem lesz erről a szintről."

Ennek a szintnek az emlegetésétől mindig Alekosz jön a képbe, aki önmaga egy magasan kvalifikált ember.

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.28. 00:07:41

Ha még valaki nem látta volna, akkor bemutatom Pistit és Tündit Fészkesfehérvárról: www.facebook.com/profile.php?id=100000837038779
Alul az "István bemutatkozása" rovatnál világosan látszik (a helyesírási hibákból - ti. a mondatok közti pontoknál nincs szünet), hogy Gizi néni=Pisti. A dolog érdekessége, hogy István azonban másként használja a klaviatúrát, hiszen ő 2, azaz kettő darab SPACE-t is nyom egy-egy vessző vagy pont elé és utána.
....nagyon érdekes személyiség lehet.....

Kandabula 2012.03.28. 00:08:26

Írunk itt minden csacskaságot össze-vissza, közben meg megfeledkeztünk arról, hogy SP nem plagizált. Bár a Lencsés-sejtés, - ahogy a matematikusok fogalmaznák, - még mindig flogiszton.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 00:10:04

@Sandman (Karakum): A röhögés semmi, elvégre egészséges, és az mindenkinek jó, ha Európa egészségügyi kiadása csökken. De kizártnak tartom, hogy nem lesz majd forintban kimutatható egy ilyen imázsromlása az egyik legjobb magyar egyetemnek. Persze matuda ipatotta.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 00:12:08

@KevinMulder: ? Sajnos (?) elmondhatom, hogy Lencsé Istvánból sokkal felkészültebb vagyok, mint Alekoszból, akiről csak annyit tudok, hogy zseniális szarkavaró.

Karipapa01 2012.03.28. 00:20:33

@dr. mesterseges szinezek: Az Alekosz meg mit számít! A Lényeg, hogy a Lencsés gyerek nem anonim, Pali Bácsi nem legitim, én meg tiszta hülye vagyok, mert a Pityuka miatt egész nap itt ülök a gép mellett, nem csináltam semmit, de olyan fáradt vagyok, mint a dög!!! Meg anonim. Na jól van, mindjárt megyek lepihenni, ég veletek!

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.28. 00:22:05

@Karipapa01: ha lemész alfába, hozz már 2 liter tejet légyszi, köszi.

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.28. 00:35:50

@dr. mesterseges szinezek: nahát én is erre gondoltam. Az ilyen röhögésnek mindig megvannak a következményei, és ezek ránk nézve igen kellemetlenek szoktak lenni.

Lencsés lstván 2012.03.28. 01:51:57

@Lencsés Gizella: Te szemét anonim ! Ne lopd el a család nevemet ! A net mögé bújva anonimusságban fetrengve mocskolódsz ? Mert fáj az igaz amit kimondok , mert tényem van ?

Lencsés lstván 2012.03.28. 02:09:09

@Lencsés István: @Lencsés Gizella: Apum aki sosem ivott alkoholt ki marad ebből ! Erről nekem tényem van ! A lítiumra nem is ihat !

Lencsés Gizella 2012.03.28. 07:20:13

@Lencsés lstván: Milyen anonimról beszélsz kisfiam hisz én is felvállalom a nevem és ez tény.Remélem ez a éjszakai kirohanás velem szembe csak azért volt mert már nagyon fáradt voltál és nem tudtál már úgy gondolkodni mint kellett volna.A Nyilvánvaló gondokat meg nem szabad letagadni még ha magunk miatt is van ez.Most már te is érzed hogy mi mit érezhetünk mikor annyi sületlenséget beszélsz itt a Interneten.De ugye mi vállaljuk magunkat és akkor a rossz dolgokat is kell vállalnunk.

Geza 2012.03.28. 07:25:09

@Sandman (Karakum):
Ezen negatív hírverés kezelése (OrszágBlamázs Központ...) után viszont sort kéne keríteni a porta tényleges rendbetételére is, azaz ezek után az is megérne egy sort, hogy hány ilyen 'pálgium'-doktorit ill. diplomavédést fogadtak el _még_.

Mert ugye ha egy sote hajlandó záróizom-alakúra csücsöríteni a száját don vittore mosolyáért, akkor nem tartom kizártnak, hogy egynémely kisebb és szegényebb bulikutyaképzőben már teszemazt egy merdzsóért is lehet doktor ill. apróbb szívességekért is kaphat diplomát valaki.

Szóval természetesen először is elejét kéne venni a még lejjebb (van még lejjebb?) járatódásnak, de utána kőkeményen meg kéne szüntetni a rossz hírnév okát is, jelesül visszavonni a nem kiérdemelten szerzett végzettségeket, és egy életre eltiltani az érintetteket a felsőoktatástól, úgy hallgatóként mint oktatóként, a 'pálgizátorokat' és az őket átengedőket egyaránt.

Persze erre kicsi az esély, sokkal valószínűbb, hogy a kúrmányunk a fosra csak fúj egy kis tejszínhabot és megkéri paja bá-t, hogy ugyan írná már rá eperszósszal, hogy 'csoki'.

Ez esetben viszont sajnos nem rossz hírnévről van itt szó, hanem kellemetlen igazságról.

KevinMulder 2012.03.28. 07:30:16

@Lencsés lstván: Félelmetes lehet, amikor reggel felébredsz és rájössz: éjszaka valaki ellopta a családnevedet. Nézed a személyit, onnan is eltűnt ...

Lencsés anyuka 2012.03.28. 07:37:39

@Lencsés lstván: Hát itt csámborogsz büdös kölke!?
Mars haza megcsinálni a házidat!
És töröld meg az orrod, hányszor mondjam!!!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2012.03.28. 08:51:29

A jegyzőkönyv kedvéért idézem, amit a nagy tudású bizottság is idézett, csak úgy látszik nem sikerült értelmezni és a gyakorlatba átültetni:

4.§
Az egyetemi doktorátus megszerzésének feltételei:
d. a tudományos munka módszereinek alkalmazásával készített, ÖNÁLLÓ kutatáson alapuló, ÚJ tudományos eredményt tartalmazó értekezés (...)

23.§ (3)
Amennyiben az egyetemi doktorátus odaítélését követően kiderül, hogy az értekezést MÁS készítette, vagy az más személy munkájának (eredményének) illetéktelen felhasználásával készült, az Egyetemi Tanács a doktorátust, s az ezt tanúsító oklevelet visszavonja (...)

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 09:14:54

@Geza: Itt jön az, hogy egy márkanevet (ez persze túlzás a magyar egyetemekre nézvést, de Szegednek van mit veszítenie) elcseszni hülyegyerekjáték, visszaszerezni viszont vér, veríték és könnyek.
Jut eszembe, Szeged valószínűleg külön hálás az országimázsért (azt azért tán még Selmeczi Gabi sem gondolja, hogy a SOTE bűze nem terjed szét az egész országra („De Magyarországon nem így mennek a dolgok")). Pali bá persze megér ennyit.

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 09:16:55

@Lencsés lstván: "ki marad ebből"

Nehéz nyelv...

Édesapádnak jobbulást!

ati27 2012.03.28. 09:53:44

@Geza:
Igazából az egész annyira nem veszélyes a magyar oktatás egészére, mint gondolná az ember.. Vagyis igen, de nem annyira! Amit írsz abban igazad van.. De gondolj bele, nevezzük "fél disznyóért" vett doktori, vagy diplomáknak.. Bizony akinek ilyenre volt szüksége, nem valószínű, hogy mérnöki esetleg orvosi szakokon szerezte.. Mert ugye ott utána valamit "virítani" kell.. Ellenben a bölcsész, és egyéb ilyen szakokon bizony lehetett/lehet ilyen.. Nomost nem mondom, hogy ezekre a szakokra nincs szükség, mert igenis van.. És bizony sajnálom az olyanokat, akik ilyen beállítotságúak, és komolyan, tiszta lappal próbálják-ták művelni ezt a területet, Nos ők megszívták...

Off:

Istvánról meg szálljatok le.. Sajnos főképp a buta emberek nem tudják magukról, hogy bizony, buták... Annyit lehet tenni, hogy finoman felhívod a figyelmét erre, és próbálod nem megsérteni.. Pl, én sem mondanám hogy buta, hanem csak keveset tud.. Persze ezen lehet segíteni.. Olvasással tanulással... Persze, ha nyilvánvaló, hogy észérvekkel nem lehet meggyőzni, akkor hagyni kell az egészet.. Ez van.. De intelligens-értelmes emberek nem használják ezt ki! Vili? Ha valaki képtelen a fejlődésre, gondolkodásra még nem kell ezért cikizni... El kell fogadni, és ignorálni kell.. Előrébb úgy sem visz a vele folytatott diskurzus, meggyőzni nem lehet (nem is kell) Az pedig, hogy van 5 panel, amit ismételget, az ő dolga... De N+1 szer előhúzni belőle ezeket a "paneleket" már nem vicces.. Szal ez nem csak az ő "szegénységi" bizonyítványa!

KevinMulder 2012.03.28. 10:06:10

@ati27: "Szal ez nem csak az ő "szegénységi" bizonyítványa!" De nekem tényem van arról, hogy diplomája lesz, ezért hülye nem lehet!

Lencsés István 2012.03.28. 10:20:38

@Kandabula: Tanulj meg írni , én becézgess anoniman , ha ez nem változik , többet nem reagálok . Nem érdekel hogy sok anonim mit hazudozik össze . Nem érdekel mit csinálnak . Nem vagyok párttag .... Nem kommunikációban fogok dolgozni .... SELMECZI GABRIELLA pedig jól dolgozik , nincs szükség váltásra . Igen közvetítettem néhányat . De komoly dolgokkal nem szoktam ironizálni .

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 10:27:31

@ati27: "Istvánról meg szálljatok le.."

Ismered a viccet a vadászról, aki minden áron ki akarja nyúvasztani a medvét, ugye?

KevinMulder 2012.03.28. 10:34:30

@KevinMulder: "Nem kommunikációban fogok dolgozni" ... ezt a kommentjeid alapján valahol mélyen megértem. De akkor minek neked sportkommunikációs diploma, tündibündi?

KevinMulder 2012.03.28. 10:35:23

@KevinMulder: Mármint lencsibabának szólt a kérdés :)

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.28. 10:36:51

@Geza: Szia Géza :)

Ha nem ez lett volna a végeredmény, akkor én is ezt mondanám, de így esélytelen. Így legalizálva lett minden megvett diploma és doktori, soha senki nem fog kutakodni utánuk. Nagyon sok diploma, doktori, nyelvvizsga született így, ha ezt mind be kellene vonni, hát... lenne baj. De ilyesmi itt nem fordul elő ugye, mert akkor az elvtársak is belekerülnének a szórásba, nálunk meg ilyesmi nem fordulhat elő. Inkább éljen száz hamis diplomás, mint egyetlen párttag/haver belebukjon egy ilyen botrányba.

Szóval a párttal a né... ja, nem CSAK A FIDESSZEL egy az utunk... irány a szakadék!

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 10:38:50

@KevinMulder: "De akkor minek neked sportkommunikációs diploma, "

Hogy artikuláltan tudja ordítani, hogy "ADD BE KÖZÉPRE, BAAAZMEEEEG!".

ÁtlagElnök 2012.03.28. 11:03:22

@dr. mesterseges szinezek:

Köszöntjük önöket a Tapolca - Székesfehérvár rangadón. A játékosok anonimok .... brrrr ... számokat viselnek a hátukon. Tényem van róla! Ma a 7-es játékosról nem reagálok, mert nem nagybetűvel kezdte a mondatokat. Fáj neki, hogy van nevem!

Sandman (Karakum) (törölt) 2012.03.28. 11:04:17

És egy gerinces ember:

Kárpáti András a Pécsi Tudományegyetem oktatója a Schmitt plagizált dolgozatát vizsgáló bizottság ítélete után a következőt írta a személyes facebook oldalán.

"Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot. A SE-TSK (Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar) bizottságának mai döntése értelmében az értekezést benyújtónak nem kell tudatában lennie, hogy 16 oldal szó szerinti és 180 oldal többé-kevésbé szó szerinti fordítása nem "önálló kutatáson alapuló, új tudományos eredményt tartalmazó értekezés" (SE-TSK által hivatkozott doktori szabályzat 4.d.§) A bizottság döntése a szerzőt nem, csak a bírálót, illetve rajta keresztül az egyetemet teszi felelőssé, amiért nem "tárta fel" a tényt, hogy 180 oldal egy a bírálat idején nem publikált, mindössze egy-két kézirati példányban létező mű fordítása. Bíráló ilyesmiről akkor szerezhet tudomást, ha (a) az értekezést benyújtó ezt a tényt közli vele, vagy ha (b) véletlenül ismeri a lefordított, de a benyújtáskor nem publikus művet, vagy ha (c) nyomozó.

Ha egy később „első polgárrá” emelkedett személy megtehette, hogy nem közölte, másolatot nyújt be, akkor mit várhatok én? Minden nem publikált disszertációt nem ismerhetek. Nyomozást pedig nem vállalok. Ezért semmit nem bírálok el mától. Ha sokan nem bírálunk, akkor a magyar tudományos életnek vége. Bár lehet, hogy enélkül is."

Cateran 2012.03.28. 13:24:02

@ati27:
Nos..talan ne pedalozz a buta szoval, ha nem tudod a kulonbseget az unintelligens es a muveletlen kozott...

Mr.Gupta - Európai származék (törölt) 2012.03.28. 13:32:17

Egy kérdés: Fénymásolással lehet doktorit szerezni, vagy be kell hozzá köttetni?

dr. mesterséges színezék 2012.03.28. 13:55:26

@Mr.Gupta: Haladj a korral, és küldd be a suliba íméjlben azokat az url-eket, amelyek tartalmát beemelnéd!

Melee 2012.03.28. 14:11:20

@Lencsés István: Te kis nem anonim, a következőket te írtad.
"Ne élj vissza mások személyi adataival anonim ! Ki engedte hogy kitedd a képem ?"
"Anonim ! Nekem tényem és nevem van ! De csak fojtasd a sértegetést , ami felesleges egy anonimtól ."
Csak annyira vállalod a neved amíg nem visszaellenőrizhető? Kis neves, nem anonim, te. Vagy az nem is te vagy, és Lencsés István fedőnév mögött Papp Zoltán lapul?
Ha meg azt akarod, hogy más is megértse amit írsz, akkor írj magyarul, ami nem csak magyar szavak egymás után írását jelenti.

Vidéki 2012.03.28. 20:12:40

Teljesen igaza van Borókainak: „az egész oknyomozás az elnök lejáratását célozta”.
Ez teljesen nyilvánvaló: Disszertációját már évtizedekkel ezelőtt benyújtotta. Azóta a Nemzetközi Olimpiai Bizottságban, magas beosztásban egykori olimpiai bajnokként, kiváló nyelvtudással, bizonyította képességeit, évtizedes sportdiplomáciai tapasztalatokat szerezve. Akkoriban az ellenérdekelt uraknak és elvtársaknak lett volna idejük és módjuk, hogy firtassák a doktori cím problémáját, ha annyira szívükön viselik a Testnevelési Egyetemen elbírált doktori disszertációk ügyét.
Az oknyomozó urak és elvtársak miért hallgattak évtizedekig, mint dinnye a fűben?
Mi lehet a racionális magyarázata annak, hogy ilyen lassan esett le náluk a tantusz?

A Mandineren olvastam Stumpf András elfogult, lejárató propaganda szövegét, amellyel demonstrálta, hogy ö is „beült a csúfolók székébe”. ” Jellemző szellemi színvonalára az a primitív, alantas lejárató propaganda, amit a mostani Köztársasági Elnök ellen folytatott.
Nem akarja felfogni, hogy a Semmelweis Egyetem által fölkért Tényfeltáró Bizottság erre a következtetésre jutott:

„A doktori eljárás a fent részletezett eljárási hiányosságokkal ugyan, de formailag megfelelt az akkor még önállóan működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának.”

„Az akkori doktori disszertációkat az akkoriban működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának megfelelően bírálták el.”
Schmitt Pál akkoriban benyújtott egy doktori értekezést, melyet az akkoriban működő Testnevelési Egyetem gyakorlatának megfelelően bírálták el.
Voltak opponensek is, akiknek feladata volt rámutatni az esetleges hiányosságokra.
Mégis a Testnevelési Egyetem bizottsága, amelyről nem kell feltételezni, hogy kizárólag hülye, korrupt személyekből álltak volna, mérlegelte az értekezést az akkori szempontok alapján és úgy döntött, ahogyan döntött.
Döntéséért kizárólag a Testnevelési Egyetem bizottsága a felelős, hiába próbálja Stumpf András irracionális maszatolással áthárítani a felelősséget a disszertációt benyújtó Schmitt Pálra.
Nem a disszertáció benyujtója döntött, hanem a Testnevelési Egyetem bizottsága, akárhogyan ragozza a történetet Stumpf Andás!
Akkoriban is éltek emberek és akkor sem mindenki volt hülye, vagy gonosz, mint ahogyan Stumpf András próbálja lefesteni a valóság égi mását!

A természettudományok területéről is ismert, és nem kárhoztatott módszer, hogy mások addig elért eredményeire támaszkodva, azokat eredeti módon kombinálva új ismeretek születnek.

Egy történet szerint Newtont a kiváló tudóst megkérdezték, hogyan tudott a fizika területén ilyen messzire előre látni?
Szerényen ezt válaszolta: „Óriások vállán álltam”.

(DocThor) fixforex (3,14ÉdzsDí) - nem adom olcsón 2012.03.28. 20:53:42

@Vidéki: Te egy dolgot felejtesz el: mégpedig azt, hogy már 1992-ben is - sőt már jóval azelőtt is - világosan kellett tudnia mindenkinek, aki valaha iskolába járt, hogy egy önálló dolgozatban több legyen az önálló, mint az odaollózott egyéb, mert az nem munka. Egyszerűen egy szakdoga, egy doktori nem arról szól, hogy másold be a véglegesnek szánt terjedelem 90%-át, majd fűzz hozzá 10% saját kommentárt, mint önálló gondolatot és kész is vagy. Érted, hogy miről beszélek? - NEM AZ VOLT A FELADAT!
Az, hogy esetleg valóban az volt akkoriban a TF bírálási gyakorlata, ami, csak annyit jelent, hogy Paja kihasznált egy "olcsó" sanszot arra, hogy szerezzen a neve elé 2db betűt. Ez nem változtat azonban azon a megítélésen, hogy NEM ÉRDEMLI MEG. Egyszerűen azért, mert azt már az általánosban is megtanítják, hogy A MÁSOLÁS AZ NEM MUNKA!
Óriások vállán, mi?
Nem kell mindent megvédened, ami fidesz. Lehetnél néha kicsit objektívebb is.
Én is sokszor hangot adok annak, ha valamiről úgy látom, hogy jól csinálja a vezéred, és összekulcsolt kézzel imádkozok, hogy végre egyszer sikerüljön már valamit úgy csinálni, ahogyan beharangozták. De tény, ami tény, sokszor érzem úgy, hogy szembeköpnek.

Vidéki 2012.03.29. 13:47:48

@DocThor (fixforex) 3,14ÉdzsDí:

" Érted, hogy miről beszélek?"

Nem érted, mert nem akarod érteni.

Nem akarod látni, hogy mi motiválja ezt a hirtelen felébredt hatalmas buzgalmat a "Szabad Sajtó" fiatal és "becsületben megőszült" újságíró tömegeinek részéről, akiknek magasra helyezett erkölcsi mércéje per pillanat, nem képes elviselni a Testnevelési Egyetem egykori, évtizedekkel ezelőtti, bíráló bizottságának döntését.

Már több, mint két évtizede létrehoztuk a jogállamot és építjük a "létező kapitalizmust".

Az oknyomozó uraknak és elvtársaknak, akik morálja fennen szárnyal, azóta joguk és kötelességük lett volna, hogy feltárják az esetleges visszásságokat a Testnevelési Egyetem territóriumán a doktori disszertációk elbírálásával kapcsolatban.

Nincsen racionális magyarázat arra, hogy miért vártak évtizedekig és

miért éppen most és éppen a Köztársasági Elnökkel kapcsolatban kezdett viszketni a tenyerük,

hogy "oknyomozzunk már egy kicsit?
A fennen szárnyaló morálnak (ha van nekik ilyenjük) ösztönözni kellett volna őket, mint Örkény drámájának őrnagy urát, aki nógatta egykori beosztottja családját:
„Dobozoljunk már egy kicsit”.
Mi lehet az oka, hogy mindez egyszerre ennyi feddhetetlen erkölcsű és hirtelen túlbuzgóvá vált oknyomozónak éppen csak mostanában jutott eszébe, hogy szenvedélyesen oknyomozzon?

Az egész úgynevezett "Szabad Sajtó" ennyire összehangolt tevékenysége egy jól összehangolt zenekar működésére emlékeztet, ahol a különböző hangszereken játszó muzsikusok a karmester beintését figyelve éppen időben lépnek be ahhoz, hogy a közönség "élvezhesse a produkciót".

Homeoffice 2012.03.29. 16:17:53

@Vidéki:

Meg kell, hogy dicsérjelek.
Sokkal jobb stílusban vívod Szélmalomharcodat, mint Enrico és Lencsés Pityu bajtársaid:))

Tyson925 · http://economy.blog.hu/ 2012.03.30. 15:49:48

@Vidéki: a tények Vidéki, azok a kurva tények...

pukancs 2012.04.01. 18:25:15

BREAKING NEWS:

index.hu/belfold/2012/04/01/lemondott_a_semmelweis_rektora/

A rektor a lépést azzal indokolta, hogy személyét érintően olyan fokú bizalomvesztést érzékel, ami már az egyetemnek is árthat. "Ha egy százalék esélye van annak, hogy az egyetem rosszul jár, akkor fel kell álljak" - mondta.

Mi ez ha nem színtiszta diktatúra!
Rosszabb mint az átkos KOMCSI rendszer!
Itt az idő, most vagy soha.

Ha ezt lenyeljük, akkor megérdemeljük.

TÜNTETÉS A REKTOR MELLETT, A DIKTATÚRA ELLEN!

Egyetemisták, főiskolások MINDENKI! itt az idő, tüntetés amíg meg nem bukik a kormány!

UTCÁRA EMBEREK!
TÜNTETÉS AMÍG A KORMÁNY MEG NEM BUKIK!

süti beállítások módosítása