Skip to content


       Szűrés lista

A Mária Rádióval jobban működik a NER

Isten malmai lassan őrölnek. Jelen esetben 2 hónapig.

Még február elején olvastam a NOL-on, hogy a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének (FRDÉSZ) bérleti szerződését felmondta a Honvédelmi Minisztérium, hónap végéig ki kell költözniük a Gogol utcai állami ingatlanból. Éééééééss a Mária Rádió mehet a helyükre.

Ennyire azért ritkán lóg ki a lóláb.... meglehetősen piti bosszú volt utcára tenni Kónyáékat, amiért tüntetni merészeltek a kormány ellen, de cseppet sem meglepő.
Ilyen ez a NER. Csak addig működik, amíg együttműködsz.

Április 7-én aztán meg is született a megállapodás a HM és a polgári értékrendbe jobban passzoló katolikus rádió között.

Figyelem! Minden szava színigaz, betűről betűre másoltam át a kormany.hu-ról.

Tessék:


"Együttműködési megállapodást írt alá április 5-én Hende Csaba honvédelmi miniszter és Szabó Tamás, a Mária Rádió Közhasznú Egyesület elnöke.

A megállapodásban foglaltak szerint a Mária Rádió hetente legalább tizenöt, maximum harminc percben állandó műsoridőt biztosít a Honvédelmi Minisztérium által készített magazinműsor számára, amely a honvédelem történelmét, nemzetmegtartó erejét, a kereszténységgel való kapcsolatát, a honvédelem kiemelkedő személyiségeit, történelmi eseményeit mutatja be. E műsort a honvédelmi tárca a Sajtóiroda, a Tábori Lelkészi Szolgálat és a Mária Rádió bevonásával készíti majd el. A rádió emellett negyvenezer példányszámú nyomtatott havi magazinjában külön - igény szerinti terjedelmű - rovatot biztosít a minisztérium számára a fenti témák - a tárca által készített anyagainak - írásos megjelenésére.

A megállapodás részét képezi emellett az, hogy a Mária Rádió kedvezményesen, évi három millió forint értékben veheti bérbe a Honvédelmi Minisztérium Gogol utca ingatlanját, amelyet 2011 végéig a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége évi tizenkét ezer forint jelképes összeg ellenében használt.

(HM Sajtóiroda)"

Minden a legnagyobb rendben tehát.

Most már csak a Mária honlapját kéne frissíteni.

maria_1.jpg


Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr454453124

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Támadnak a keresztények 2012.04.20. 12:15:53

Kedves Naplóm!Magyarországon már egy ideje a keresztények uralkodnak. Kb azóta, hogy a Vezér átvette a hatalmat. Múlt héten nem tudtam bejegyzést írni, mert üldöztek! Végig kergettek a fél városon, mert nem vagyok hajlandó megkeresztelkedni.Orbán köztu...

Trackback: A kommunista Keresztapa 2012.04.19. 19:29:58

    "Orbán Viktor és Csányi Sándor kézfogása a bankvezetőkkel való találkozáson. Orbán az összes bankárral csak kezet fogott, a meghajlás csak Csányinak járt...."        "amikor a kormány pénz...

Trackback: Vallásreform és az új egyház-finanszírozás 2012.04.19. 14:48:49

Vallásreform és az új egyház-finanszírozás egy új értékrendet teremt és végre tényleg az az irány, melybe Magyarországnak el kellene indulnia ahhoz, hogy mostani nehéz helyzetéből ki tudjon törni. Ha úgy látjuk, hogy a vallásreform törvény gyakorlati ...

Trackback: Biztosan keresztény vagy? 2012.04.19. 14:47:30

A magyar ember nem bolond, legfeljebb igyekszik túlélni a hülyékhez való toleranciával az elnyomó valláspolitikai viszonyokat. Most kb. ugyanannyi keresztény van az országban, mint 1990 előtt MSZMP párttag. Ja és többnyire azonosak is a személyek.Az il...

Trackback: Judeo-kereszténység erkölcsi elítélése. Zobi Jézus 2012.04.19. 14:46:52

 IGe harmadik prédikációja.A judeo-kereszténység erkölcsi elítélésének alapjai: 1. Amennyiben a bibliai judeo-keresztény Isten meghalt Jézusként, akkor végül is ez nem más, mint egy cirkuszi mutatvány. Mártíromságnak beállított öngyilkosság. - E...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.04.19. 12:33:13

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.19. 09:09:52

Segíts magadon, Orbán is megsegít!

Secnir 2012.04.19. 09:17:55

szima judit letudva. árok kornél letudva. gaskó letudva.
mostmár kónya is.

a kormány körbenéz: jól csinálok mindent? igen, mert nincsenek ellenzéki felhangok. akkor jó, csinálom tovább.

ketroot 2012.04.19. 09:25:56

Mindjárt jön Enrico és Vidéki és lesz ne mulass!

mh1973 2012.04.19. 09:27:46

Két éve nincs demokrácia, az autokrata narancsok mindent szétvernek, közben az elvakult droidjaik meg védik őket és békemeneten sütik a pecsenyéjüket! Undorító ez az egész ország!

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.19. 09:31:22

@mh1973: Lol! Pont ugyanannyira van demokrácia, mint két éve. A Parlamentet demokratikusan választották, az demokratikusan működik. Legfeljebb a fidesz szarul kormányoz. De a jó kormányzás nem szükséges előfeltétele a demokráciának.

Ironfist 2012.04.19. 09:32:52

@ketroot:
Te hallod cseréld már le a képedet, mert rögvest repül a faszrúgás :D Azért ennyire ízléstelen dolgokra ne vetemedjünk már! Orbánok, Gyurcsányok, Schmittek még csak-csak, de azért a Kövért ne terjesszük már, túlmutat ő a jóízlés határán. :D

Egyébként sajnos a jóstehetség mindig engem igazolt eddig a fidesz terén, azt lessétek majd meg, hogy amikor majd kötelező lesz a vasárnapi mise. Vagy max olyasmivel teszik lehetővé a szabad vallásgyakorlást, hogy a nem aktív katolikusok 90%os különadója, vagy ilyesmi.

Ironfist 2012.04.19. 09:34:25

@mh1973:
"Két éve nincs demokrácia,"

Demokrácia? Lol, az pont ugyanolyan megvalósíthatatlan, mint a kommunizmus. Sose volt demokrácia. PARLAMENTÁRIS demokrácia van/volt, ami csak egy másik szó odatoldásának tűnik, de valójában ég és föld a kettő.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.19. 09:35:52

@Ironfist: most őszintén: mi bajod van ketroot avatarjával? :DDD

ketroot 2012.04.19. 09:37:24

Legyetek boldogok!

Basszátok meg! :D

Ironfist 2012.04.19. 09:38:01

Áááá, mocskok XD

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.19. 09:39:50

"Éééééééss a Mária Rádió mehet a helyükre."
Biztos buzgón imádkoztak egy épületért és lám, bejött...

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.19. 09:41:05

Mondjuk megírhatnának mivel imádkoztak és hányszor, hogyan, szombatra nagyon fog az kelleni nekem. Meg jövő keddre...

Viktus 2012.04.19. 09:49:46

Szerintem ez elég jó megállapodás már csak abból a szempontból is, hogy a 12.000 forintnál több a három millió :P mellé meg kap a minisztérium műsoridőt, amelyben akár ilyen htka szerű érdekes hírműsort is csinálhatnak.

A szakszervezet szed tagdíjat béreljen belőle egy lakást, vagy nézzen ki v.mi HM épületbe egy szobát, és örüljön.

Transylvanianmixedgrill 2012.04.19. 09:57:01

Mi ebben a meglepő?

SzabadságHARC van kéremszépen, és egy háborúban mindenkinek ki kell vennie a részét. Isten se sunnyoghat, neki is ott kell lenni harcos népünk harci moráljának szinten tartásában.
Hendére amúgy én sose haragudtam, mint ahogy a Down-kórós sérült gyerekek se azért néznek bambán mindenkire, mert rossz a kedvük, hanem mert ilyen ez a betegség.
Hende úr fegyver és harcmániás, ő már csak ilyen, szeretne végre egyet harcoskodni, hiába no, a Munkásőrök is szerettek gyakorlatozni......

www.youtube.com/watch?v=I4N97YJeWxc

Deres · http://textura.blog.hu 2012.04.19. 09:58:13

Én annak örülök, hogy az állam és az egyházak továbbra is elválasztva működnek - ahogy azt az alkotmány előírja.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.04.19. 10:00:53

A ketharmados hatalom birtokaban akar lehetne nagyvonalu is a kormany... Ezekhez kepest Pufajkas Gyula uriember volt miniszterelnoksege alatt.

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.19. 10:01:52

@ketroot: @Ironfist: Oszoljanak kérem, nincs itt semmi látnivaló! :DDD

Homeoffice 2012.04.19. 10:02:05

@Deres:

Addig a pillanatig, amig a nagyon tájékozott (már NEM dr.): néniknek és bácsiknak a pap mondja meg mi a JÓ addig ez lesz....

Szabad Gábor 2012.04.19. 10:02:59

Találunk a kollégiumból három szobán belül egy nem teljesen analfabéta, nem meleg, de azért minimum csicska lakót a Sanyi villába.
www.vagy.hu/tartalom/cikk/2108_verengzo_meteltek

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.19. 10:03:28

@ketroot: megjegyzem, én a helyedben óvatosabban bánnék az ÁL_semjén.jpeg feltöltésével, adódhatnak ebből ööö, khm "problémák", ha érted mire gondolok :DDD

Asztalos Gábor 2 2012.04.19. 10:05:46

"évi három millió forint értékben veheti bérbe a Honvédelmi Minisztérium Gogol utca ingatlanját, amelyet 2011 végéig a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége évi tizenkét ezer forint jelképes összeg ellenében használt."

tehát ha az állam végre normálisan hasznosítja az ingatlant, ahelyett hogy évi 12 e ft-ért bérbeadja egy haveri szakszervezetnek, akkor az állam hülye.
Pont az a vastagbőr, hogy eddig szinte ingyen használtatta valaki az állami tulajdont.
Arról nem is beszélve, hogy mennyire képviselheti egy szakszervezet a dolgozók érdekeit, amikor a munkáltató kegyétől függő támogatást kap?

Virág et. 2012.04.19. 10:08:43

@Asztalos Gábor 2: Nem tudod, hogy mi az hogy szakszervezet, igaz?

Asztalos Gábor 2 2012.04.19. 10:08:46

"
Ilyen ez a NER. Csak addig működik, amíg együttműködsz."

És eddig nem ez volt?
Kónya elvtársék az előző kormánnyal szemben nem ugráltak, meg is kapták olcsósítva az ingatlant.

ketroot 2012.04.19. 10:09:14

@Seduxen (már NEM dr.):

Ám legyen.

Nem tudja valaki, hogy mikor nyit a büfé a Parlamentben?

Virág et. 2012.04.19. 10:09:47

@Asztalos Gábor 2: Az előző kormány elvette a kedvezményes nyugdíjat vagy nem? Megnyirbálta a rendvédelmisek jogait, bevezetett-e hűség tesztet?

Te mindig ilyen vicceseket írsz?

Mária 2012.04.19. 10:10:30

A nap kérdése:

Ki volt az a fideszes frakcióvezető az 1990-1994-es ciklusban, aki minden alkalommal, amikor a KDNP-s képviselő felszólalt, elüvöltötte magát:

"CSUHÁSOK! TÉRDRE, IMÁHOZ!"

*

A válasz:

Orbán Viktor

Forrás: www.hetek.hu/belfold/200702/orban_hite

Asztalos Gábor 2 2012.04.19. 10:12:37

@Virág et.: szakszervezet elméletileg a tagjai érdekét képviseli a munkáltatókkal szemben. De ha a munkáltatótól kapnak akár legális, de nem normatív juttatást (pl ingyeningatlan) akár illegális pénzeket (lásd bkv-s szakszervezetek), akkor az érdekképviselet megkérdőjeleződik.

town 2012.04.19. 10:12:59

@Transylvanianmixedgrill:

"Hendére amúgy én sose haragudtam, mint ahogy a Down-kórós sérült gyerekek se azért néznek bambán mindenkire, mert rossz a kedvük, hanem mert ilyen ez a betegség."

A Down-kóros gyerekek nem néznek bambán, sőt nagyon élénken néznek, és a legritkább esetben rossz a kedvük. Nagyon kedves személyiségük van.

Az egyik te vagy aki az előző kormányok (8 év) alatt is a Fideszt szidtad, a "sajátjaiddal" nem voltál kritikus. Nagyon hiteles a véleményed.:-)

Secnir 2012.04.19. 10:15:21

@Asztalos Gábor 2:
"Kónya elvtársék az előző kormánnyal szemben nem ugráltak,"

az nem baj, hogy hülye vagy, de hogy tájékozatlan is?
Kónya először Horn és Kuncze ellen szervezett sztrájkot '96-ban az FRDÉSZ -el. Először el akarták vitetni, aztán Horn berendelte és állást ajánlot neki meg pluszpénzt, aztán végül meghátráltak.
volt sztrájkjuk egy Gyurcsány nevű miniszterelnök érája alatt is. az is egy előző kormány volt.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.04.19. 10:15:26

@Ironfist: Mi baj van. Kicserélte, nem?
Egyébként ehhez a hadsereghez sok ima kell, hogy működjön, még így, békeidőben is.

Virág et. 2012.04.19. 10:15:48

@Asztalos Gábor 2: Minden szakszervezet használja a munkáltató infrastruktúráját. Ezt jogszabály is előírja, előírta. Nézz utána a szakszervezeteknek.

town 2012.04.19. 10:16:02

@Asztalos Gábor 2:

Nem is kell ezt nagyon magyarázni, a Fidesz megmondta hogy "komcsitlanitani" fog. Tanultak abból, amikor a helyükön hagyták a régi embereket, azok meg ott tettek be ahol tudtak.

Terézágyú 2012.04.19. 10:17:18

@Asztalos Gábor 2:
"szakszervezet elméletileg a tagjai érdekét képviseli a munkáltatókkal szemben. De ha a munkáltatótól kapnak akár legális, de nem normatív juttatást (pl ingyeningatlan) akár illegális pénzeket (lásd bkv-s szakszervezetek), akkor az érdekképviselet megkérdőjeleződik. "

Mindezzel csak most van baja a fityesznek meg a seggnyalóinak. Most, amikor a szakszervezetek ELLENÜK sztrájkoltak. Bezzeg amikor a szakszervezetek még a szoci kormány ellen léptek fel, addig a fityeszt sem zavarták az ilyesmik, vagy pl. gaskóék milliós fizetése...

Na de most...
Ez a baj ezzel.

Ironfist 2012.04.19. 10:17:25

@town:
Ja, hát tudod, ha egy ellenzék a lelkét kiteszi, hogy elkaszálja a kormány munkáját - akár a népet, akár az EU-t felhasználva - , és ez sikerül is neki, akkor megérdemli a szidást. Még akkor is, ha a kormány is. Nem értem, ettől miért lenne valaki mszp-s.

sárkányfő 2012.04.19. 10:17:38

@Dr. TaTa86:
"Pont ugyanannyira van demokrácia, mint két éve. "

Egy nagy bödüs ló***-t van pont ugyanannyira demokrácia mint két éve.

A demokrácia csak egész buta fejében annyi, hogy 4 évente új királyt választunk... kvázi feudális uralkodók váltógazdasága....
és egyúttal cáfolnám azt is, hogy a demokrácia = villanykapcsoló.

Nem. A demokrácia nem villanykapcsoló, nem csak két állása van és vége. Nem, a demokráciának állapota van, épp úgy mint egy embernek, amely nem csak élő és makkegészséges vagy halott lehet, hanem lehet élő de de gyenge, lehet élő, de beteg, lehet élő de félig agyonverve a földön feküdve kitör fogakkal és bordákkal, spriccelő erekkel. Szóval attól még hogy demokrácia "van", attól az még lehet félig agyonverve.
A demokrácia egy bonyolult jogi-politikai-adminisztrációs-intézményháló rendszer; egy viszonyrendszer állampolgár és állampolgár között, egy viszonyrendszer állampolgár és állam, állampolgár és intézmények, állam és intézmények között; a demokrácia jogokat jelent, és sokkal több jogot, mint a 4 évenkénti szavazás jogát, a demokrácia szabadságjogokat jelent, méltósághoz való jogot jelent, önrendelkezési jogot jelent, a közinformációkhoz való szabad hozzáférés jogát jelenti, és még egy nagy csomó mindent, ami most nem jut az eszembe.

Jó lenne ha legalább itt a blogszférában a politika iránt érdeklődő emberek körében leesne a tantusz hogy a demokrácia nem villanykapcsoló. És az az ámokfutás amit Orbán művel két éve, az a demokrácia elleni háborújában érte el a legnagyobb sikereket, ehhez képest a gazdaságban csak pár ezer milliárdos kárt okozott, bagatell.

Asztalos Gábor 2 2012.04.19. 10:18:12

@town: pont annyire hiteles a véleménye, mint a máriáé.

@Virág et.: a jogokat csak ingyenszékházból lehet védeni?
valóban szörnyű, hogy 40 éves katonazenészek meg aktakukacok nem mehetnek nyugdíjba, többtízmillió kiadást okozva fejenként az adófizetőknek.

zrobasé 2012.04.19. 10:18:12

@town: koncsitlanitani ?
he ? martonyi,pozsgai,stumpf,kövér,bencsik,pintér,matolcsy,csintalan,szűrös,etc...
micsoda ellenállók, komcsitlanitott egy banda...muhaha

Terézágyú 2012.04.19. 10:19:03

@town:
"Nem is kell ezt nagyon magyarázni, a Fidesz megmondta hogy "komcsitlanitani" fog. "

ja. És ki a komcsi? aki nem fityeszes. ilyen egyszerű. és azokat már lehet "tlanítani"

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.19. 10:19:56

@Asztalos Gábor 2: "tehát ha az állam végre normálisan hasznosítja az ingatlant" - kíváncsi lennék, hogy az ominózus ingatlan hány nm területű is? Havi 250.000.-Ft-ért vajon ÉN is bérelhetném a HM-től? Azt hiszem ennyit a "normális hasznosításról". Bár való igaz, hogy a 12.000.-Ft-nál több a 3 millió, ez is egy nézőpont...

nu pagagyí 2012.04.19. 10:21:38

@town: Ez komoly tanulság lehet a következő kormánynak is. Remélem páros lábbal fogja kirúgni az összes pártkatonát.

Kozi73 2012.04.19. 10:22:08

"...évi három millió forint értékben veheti bérbe..."

Csak nekem gyanús, hogy nem 3.000.000 forintÉRT, nahem ÉRTÉKBEN veheti bérbe?

Az én olvasatomban itt nem az van leírva, hogy bármennyit is fizetnének a bérleményért, hanem, hogy a HM szerint ennyit ér, ha valaki egy évig bérli az ingatlant.

Szóval lehet, hogy még azt a 12.000 Ft-ot is sikerült alulmúlni.

Asztalos Gábor 2 2012.04.19. 10:22:30

@sárkányfő: szerencsére 2006-ban demokrácia volt, teljesen demokratikus módon lőttek hátba egy vak embert a rendőrpribékek. megérdemlik az nyugdíjat, hiszen nagyon fárasztó munka az övék.

@Virág et.: "Minden szakszervezet használja a munkáltató infrastruktúráját. Ezt jogszabály is előírja, előírta."
ha jogszabály előírása ellenére nem kapnak meg valamit, pereskedjenek. De nekem úgy tűnik, hogy itt azon felül kaptak valamilyen juttatást, valószínüleg nem a két szép szemükért.

@Secnir:
"Először el akarták vitetni, aztán Horn berendelte és állást ajánlot neki meg pluszpénzt, aztán végül meghátráltak."
ez is a szakszervezetek hasznosságát mutatja. egy kis pénz aztán kussolnak.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.19. 10:22:34

@town: "...a Fidesz megmondta hogy "komcsitlanitani" fog"
Vazzeg ember, az alkotmányukat Pozsgay elvtárssal íratták. Ha nem fognak bele a "komcsitlanítani" hadműveletbe mi lett volna? Biszku írja az alkotmány? Vagy tíz körömmel kaparják ki Kun Bélát?

Transylvanianmixedgrill 2012.04.19. 10:25:30

@town:

Hogy én miket írok az indexre több mint 10 éve, azt remélem továbbra is figyelmesen olvasod, hátha megtanulsz mondjuk írásokat értelmezni tartalmuk alapján... :D

Žďárský 2012.04.19. 10:26:46

És még mindenki csodálkozik, hogy a nép egyre jobban rühelli a katolikusokat meg a többi felekezetet is. Ha valakit ennyire látványosan patronál a hatalom mások kárára, az semmilyen korban nem tett jót a népszerűségnek. Ámen.

Secnir 2012.04.19. 10:27:00

@Asztalos Gábor 2:
ne sakkozz, mert a világos bábukat is sötétnek látod. Horn először el akarta vitetni, aztán mégsem. Aztán Kuncze megpróbálta lefizetni, nem sikerült. Aztán Horn meghátrált.

town 2012.04.19. 10:27:13

@nu pagagyí:

Ők (Mszp-Szdsz) is kirugdostak mindenkit, még motozás is volt. A Fidesz tanult abból, hogy benthagyott egy csomót, akik aztán ellene dolgoztak. Most ezt még meg is igérte a választóinak.
Csak itt a beágyazódottság mélyebb a 40 év miatt.

Majd megtanuljuk mi is, ahogy máshol már megy, hogy bukik a kormány akkor megy vele az adminisztráció, a "pereputty" és ezen nem lepődik meg senki. Bukik a Főnök, mindenki szó nélkül csomagol.

sárkányfő 2012.04.19. 10:28:32

@Asztalos Gábor 2:
rosszul emlékszel, az egész pontosan úgy volt, hogy ártatlan szűz apácákat leöntöttek benzinnel és felgyújtották őket, és a végén nevetve vizelték le a még füstölgő hullákat.

Terézágyú 2012.04.19. 10:29:24

@town:
Ja, szóval te a korábbi kormányoknál is azt mondtad, hogy ez a helyes... értem. Így már más.

2012.04.19. 10:29:25

"meglehetősen piti bosszú volt utcára tenni Kónyáékat, amiért tüntetni merészeltek a kormány ellen"

Pótcselekvés.
Mivel a Kónyáék és a hasonló álcivil szervezetek mögött álló liberálcionista körök ellen nehezebb fellépni.

kifordított nagyanyó 2012.04.19. 10:31:35

Na mi van?Enrico,vidéki sehol?Úgy látszik ma másokat osztottak be erre a blogra.:))

Terézágyú 2012.04.19. 10:33:38

@imperial:
"Mivel a Kónyáék és a hasonló álcivil szervezetek mögött álló liberálcionista körök ellen nehezebb fellépni. "

bezzeg, amikor a szakszervezetek a szocik ellen is sztrájkoltak, akkor voltak "liberálcionisták" :))) De most, hogy a fityesz ellen tüntettek, máris azok lettek.

SvenH. (törölt) 2012.04.19. 10:38:42

itt tortent egy HATEKONYABB allami penzfelhasznalas, 12e -nel tobb a 3 milla + barter ugyletek ara

a szagszerveztetet meg verjek szet rendesen, ha a tesos arufeltoltot nem vedi szagszervezet akkor a 40 eves tini nyuggereket se vedje semmi
talan kezdhetnek a MAVos szagszervezetekkel, ahol 40e emberre jut vagy 25, es van olyan hogy 100 TAGJA van!!! na ha most midnegyik TAG befizet egy 1000 -t, akkor eppen egy kozmunkasnak a 47e -s nettojara futna, nemhogyiroda fenntartasra

town 2012.04.19. 10:40:19

@Terézágyú:

Ugyanigy csinálták a Fidesz embereivel is. Néha még durvábban is. Ebben az ügyben 2 párt szólalhat meg, hogy hiteles legyen, az a Jobbik és az LMP. Ők is csak azért, mert nem voltak még olyan helyzetben, hogy kirúghassák az előző adminisztrációt.

kifordított nagyanyó 2012.04.19. 10:42:32

@ketroot: @Seduxen (már NEM dr.): @Gunther (A Párttal a NERREL egy az Útunk):
Srácok,ha így folytatjátok beteszek egy lendvai/heller/ferge/vadai képet,és mindenkit hazazavarok!:))

hattyú 2012.04.19. 10:46:21

Én Magyarországgal már úgy vagyok, hogy besoroltam a banánköztársaságok közé, így minden ott történt dolog azonnal érthető és értelmezhető, nem kell ámuldozni meg hüledezni :D

draft22 2012.04.19. 10:47:09

@imperial: Ezt pont te mondod? Nem vagy skizó?

Terézágyú 2012.04.19. 10:47:13

@town:
Mondom, te helyesled ezt az egészet. Jóvan.

Dr. Cica75 2012.04.19. 10:50:28

Remelem az ilyen town-felek Orban mellett fognak himbalozni.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.19. 10:52:24

@kifordított nagyanyó: Egy gól vazzeg, én elégedett vagyok. Chelsea-Real döntőt akarok hogy Murinyó ne tudja tovább adni a szentet, látni akarom ahogy a " Chelseas-fiaira" ráküldi Pepe vérebét fapofával...Egyébként októberben a -4 pontnál azt mondtam hogy csak sorfal ne legyen a Camp Nouban, ezt csont nélkül teljesítették, köszönöm. Ha 6 kapott gól alatt megússzuk a szombatot, 3 kapott alatt a keddet és a kupadöntőn csak 1 góllal szopunk ez már jó szezon volt.
Csak Pep írjon alá...

Viktus 2012.04.19. 10:52:55

@Asztalos Gábor 2:

Így van elvileg a tagdíjakat azon okból szedik, hogy tartsanak fent maguknak v.mi infrastruktúrát ... ez meg egyenesen nonszensz, hogy lényegében ingyen még az államtól kapták az irodát is.
Havi 70 ezret csak össze tudnak dobni bérelni egy lakást meg fizetni annak a rezsijét.

2012.04.19. 10:54:56

@town:

Ugyan már.
Az LMP meg a hitelesség ugyanolyan paradoxon, mint az SZDSZ és a magyar származás.

Eddie 2012.04.19. 10:55:35

@Kozi73: Jól látod! Elég gyanús a megfogalmazás. Lehet ezzel a "3 millió forint" értékkel támogatják a rádiót. Így az egyik leírhatja a költségvetésből, a másik meg "fizeti" a bérleti díjat, csak épp a pénz nem létezik.

Viktus 2012.04.19. 10:56:33

Mindeközben pár apróság:

A megkérdezettek 49 százaléka fedezni tudja ugyan a szükségleteit, de így a hónap végére fel is élik a jövedelmüket. Az alapvető dolgok megvásárlására a válaszadók 16 százalékának egyáltalán nem futja a fizetéséből. 31 százalék megengedhet magának egy-két extra kiadást, de félretenni nem tudnak. Mindössze 5 százalék azoknak az aránya, akik könnyedén ki tudnak jönni a havi jövedelmükből és még megtakarítani is tudnak.

index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/19/honaprol_honapra_el_a_magyarok_fele/

A legalább 5 embert foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél a bruttó átlagkeresetek 5,5, a családi kedvezmény figyelembevétele nélkül számított nettó átlagkeresetek 2,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakát. Február végéig a közszolgáknak csak 59 százaléka kapott bérkompenzációt.

index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/19/netto_141_000-et_keres_az_atlagmagyar/

town 2012.04.19. 10:56:45

@Dr. Cica75:

"Remelem az ilyen town-felek Orban mellett fognak himbalozni."

A csodálatos, toleráns, európéer balliberális oldal. Akasztana valakit, a véleménye miatt.

Viktus 2012.04.19. 10:58:12

@Kozi73:

Na, ha tényleg nem történik lényegi ellenszolgáltatás, hanem a fél óra hírblokk meg a sosem hallottam róla újságban pár cikk lenne az ellenérték, akkor az már problémás.

Eddie 2012.04.19. 10:58:40

@imperial: Kérdés: ha minden zsidó izraeli, akkor minden muszlim arab, de akkor minden keresztény is izraeli?

Dr. Cica75 2012.04.19. 11:00:49

@town: Ki mondta, hogy balliberalis vagyok? Az a velemenyem, amit en akarok, es nekem bizony ez.

kifordított nagyanyó 2012.04.19. 11:03:05

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Nyugi.Talán még életedben nyertek valamit...:))
Az előző posztnál is megint beléd kötöttem.:))
A jövő héten elég szoros meccsek lehetnek.Amúgy drogbára anyáztam a színészkedés miatt de aztán megbocsátottam neki.:))
A szombat miatt ne aggódj.Jó ha egy döntetlennel megússzuk.

town 2012.04.19. 11:04:21

@Dr. Cica75:

"Az a velemenyem, amit en akarok, es nekem bizony ez."

Akasztanál rendben. De ugye nem szoktál sirdogálni, hogy az Orbán miatt nincs demokrácia? :-)

SvenH. (törölt) 2012.04.19. 11:06:17

@Viktus: azon azert el lehet gondolkodni, hogy a reklamnak milyen a hatekonysaga... szertintem elegge jol eljuttatjak igy a celcsoporthoz
elvegre pl. ha a buziparadera mentek volna ki vagy valamilyen hippi talalkozora hirdetni a haderotol, ott ugyis telibeszartak volna a hadsereget

Dr. Cica75 2012.04.19. 11:07:22

@town: nem, nem szoktam sirdogalni. Teged azert felakasztanalak, az elvtarsaiddal egyutt.

Terézágyú 2012.04.19. 11:07:23

@town:
"A csodálatos, toleráns, európéer balliberális oldal."

Hát, egy ember véleménye már az egész OLDALé, igen.

Gondolom azon nem háborodsz fel, amikor gyurcsányt akarják felakasztani valakik...

Viktus 2012.04.19. 11:09:33

@SvenH.:

Mondjuk a tartalékos állományról készült beszámolókat nézve nyugdíjas állományt toboroznak arra tökéletes a katolikus rádió, mert más célcsoport nem hinném , hogy tömegével hallgatná :D

mim 2012.04.19. 11:10:41

@Eddie: Kérdés, hogy mennyit ér heti max 450 perc + rovat a 40k példányszámú nyomtatványban. Mert ezt nyilván alapból levonják a bérleti díjból (vagy eljátszák az oda-vissza tranzakciót.. mindegy). Átlátszó.hu-nak újabb infó kikérés/ majd per ha ráharapnak

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.19. 11:11:03

@kifordított nagyanyó: Ember ha nem én akkor sem fogok soha anyázni. A gyerek-tini-fiatal felnőttkoromat bearanyozták szó szerint. Élőben láttam Koemant, Ronaldinhot, Xavit, Messit varázsolni, Puyolt és Abidalt serleget felemelni.
Drogba pedig...eh, nem érdekel, sok sikert neki, imádni fogja a második BL-ezüstöt :)))

73. Vladys - Az antiszemita libernyák · http://youtu.be/SOjwBmdSiKQ 2012.04.19. 11:22:10

A kormany.hu kinyilatkoztatással ne tudom mi a probléma. Egy érdekességet találtam benne.
"nemzetmegtartó erejét," Ezt a szakszöveget minek kell állandóan ellőni?
A többi meg a szokásos NER fasság.

Zsiráfovics Zsiráf 2012.04.19. 11:22:36

@Asztalos Gábor 2: "valóban szörnyű, hogy 40 éves katonazenészek meg aktakukacok nem mehetnek nyugdíjba, többtízmillió kiadást okozva fejenként az adófizetőknek. "
A jó életbe! Miért kell ennyire egységsugarúnak lenni?
Avval valószínűleg nagyon sokan egyetértenek, hogy a rendvédelmi dolgozók ne menjenek nyugdíjba 40 éves korukban. (Én személy szerint legalább 15 éve mondom ezt, ha beszélgetések során szóba kerül.)
Viszont ahogy ezt intézték, az több, mint megalázó volt. Mindezeken túl, gondolj bele, hogy mennyire lesz lojális az állammal az a rendőr, akit nyugdíjból rendeltek vissza dolgozni? Na és ha továbbviszed a gondolatmenetet, akkor ki jár rosszul?

sisszi 2012.04.19. 11:22:42

mi illustrálná jobban vikisztánt?: érdekvédelmi szövetség el, helyette: imádság megspékelve kis katonásdi fétissel.
és röhej hogy azzal próbálják meg legitimálni a döntést, hogy az egyház mennyivel többet fizet. mert igye az egyház pénze az égből hullik.
a legtragikusabb, hogy nem fog senki akadékoskodni, pár blog megírja, pár száz anyázós komment. és ebben kimerül a rendszer elleni harc :((( kurva élet. kersnem kell egy jobb "fegyvert" nekem is. ez egy fos így

kifordított nagyanyó 2012.04.19. 11:27:10

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Figyelj!Engem zavar ha a csapatom játékosai színészkednek vagy bírói segítséggel nyernek.Lehet téged nem,te tudod a te értékrended!
(de rég vártam,hogy ezt leírhassam neked :)) )
Amúgy meg az az idegesítő,hogy a labdaszerzés helyett valaki nekiáll színészkedni.
Az ezüsthöz.Odáig még el kell jutni.

town 2012.04.19. 11:27:54

@Terézágyú:

Biztos nem tünt fel neked, hogy engem akar felakasztani a véleményem miatt, a kis demokrata.:-)

SvenH. (törölt) 2012.04.19. 11:29:06

@Yoriyoshi Komatsuzaki: ugy kellett volna eljarni mint a II vh utan tettek a tisztekkel, elvegre haboru van az allamadossag ellen vagy nem?
vagy szerinted koscher az hogy tizedere csokkent az allomany es nyugger tabornok ugyanannyi van?

Viktus 2012.04.19. 11:29:25

@town:

itt van Tóta pl. érdekes módon a szocik alatt nem sok minden zavarta, mint most pedig ez így megy évtizedek óta:

"Konzervatív politikának is lehet éppen nevezni, amennyiben a hűbéri rendszernek jelentős hagyományai vannak itt; igaz, hogy nemzeti hőseink speciel eléggé ki voltak akadva miatta. Mára már szinte minden iparágban ott van a baráti oligarcha, az illetékes elvtárs, aki előtt olajozzák a pályát. A többieknek meg ott tartanak be, ahol tudnak.

Ennek szerves eleme a bizonytalan környezet megteremtése is. Régi magyar szólásmondással ezt zavarosban halászásnak nevezzük. Igen, ez olyan ország, ahol te nem számolhatod ki, jó befektetés-e benzinkutat nyitni a sarkon, mert lehet, hogy az üzleti tervedet holnap felborítja Jobbkéz Gyuri. De ez nem azért van, mert ennyire ostobák, hanem! figyi! Neked egyáltalán nem dolgod benzinkutat nyitni. Majd nyit benzinkutat a csicskánk, mi pedig egyengetjük az útját. Övé lesz a földbérlet, a frekvencia, a koncesszió. Neki speciel frankón kiszámítható ez a környezet. Nem férünk el mind a jognak asztalánál, de nem is kell beleütnie az orrát minden parasztnak.

Középosztály, mi? Társadalmi mobilitás? Hát a nagy büdöst. Arra semmi szüksége az úri osztálynak, amely féltékenyen őrzi frissen megszerzett birtokait. Ugyanezért nem lesz például transzparens pártfinanszírozás: az egész eddigi ügyködés és földfoglalás a jól belakott, korrupt rendszer kiszolgálásáért történt. A felhalmozott vagyon többet számíthat, mint a választási törvény. A Fidesz nem a rendszerváltást kezdi elölről – arra szarik –, hanem a vadprivatizációt. És magától nem fog leállni, hiszen már az eddigi húzások fedezése miatt is muszáj nekik zsebre tenni az igazságszolgáltatást. Enélkül, úgy vélik, bajuk eshet.

Nos, könnyen lehet, hogy a finom brüsszeli diplomáciának nem akaródzik nyíltan szóvá tenni mindezt. Ehelyett küldik ezeket a félszeg jelzéseket, a mellébeszélő, néha kötekedésnek tűnő általános kifogásokat. Vagy azért, mert még csak érzik, mi a gond, de nincs a kezükben elég bizonyíték, és nincsenek még eszközeik, hogy érvényre juttassák a vétójukat.

Nyilván nem kérdés, hogy valamit tenniük kell. Nem várhatják meg, amíg a Nemzeti Együttműködés Rendszere dinasztikussá válik, márpedig előbb-utóbb elfogynak a káderek, és szükség lesz Ráhel meg Gáspár szakértelmére. De nehéz megfogalmazni ilyen súlyú vádakat úgy, hogy az ne legyen bántó az egész magyarság számára.

Ugyanakkor április bolondja, aki egy ilyen országnak pénzt ad kölcsön: ennyi erővel tömhetné egyenesen Simicska Lajos zsebébe. Olyan lenne, mint konzerveket dobálni Afrikába, amiket aztán a helyi kannibálfőnök begyűjt, és azzal eteti a milíciáját."

hvg.hu/w/20120419_intervencio

kifordított nagyanyó 2012.04.19. 11:30:09

Mondjuk a NER úgy működne a legjobban,ha egy rádióadó napi 24 órában csak viktor beszédeit adná.Csak hogy a poszthoz is szóljak.:))
Na viszlát délután/este.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.04.19. 11:33:04

@kifordított nagyanyó: Nem fociztál, látszik :))) Belefér ahogy a szurkapiszka, nem sérülést okozó odarúgás is...úgyis visszakapod, a karma kőkemény tény :DDD
És odajutnak. Lefogadtam - ahogy a szombati buktát is - és nyerek ám sportfogadáson...

Viktus 2012.04.19. 11:33:12

A potenciális nyertes tanácsot ad a közbeszerzés kiírásához. Az ajánlatkérő részekre bontja a beszerzését, hogy értékhatár alatt ne kelljen közbeszereztetnie. Az esélyes ajánlattevő váratlanul visszalép. Rengeteg az egy-ajánlattevős eljárás. Sokan direkt már el sem indulnak közbeszerzésen, mert nem akarnak az állammal üzletet kötni. Tátrai Tünde közbeszerzési szakértő írása a hvg.hu korrupcióellenes sorozatában.

hvg.hu/gazdasag/20120419_Tatrai_Tunde_korbeszerzes_korrupcio

Jó kis ország ez na ...

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.04.19. 11:33:58

Mindenki, aki kiáll népünk Bölcs Vezére mellett, az megkapja a maga mócsingját! Imádkozzál és meghallgatásra találsz! ;)

Virág et. 2012.04.19. 11:36:05

@Asztalos Gábor 2: Először is ne terelj. Ez itt most nem a jogosultságokról szólt, hanem arról, hogy a szakszervezetek nyilván azok ellen fognak fellépni, akik megnyirbálják azokat. Ezért tüntettek Orbán ellen. Az most teljesen mindegy, hogy szerinted vagy szerintem jár-e nekik a korai nyugdíj, a szakszervezetnek az érdekképviselet a dolga.

"ha jogszabály előírása ellenére nem kapnak meg valamit, pereskedjenek. De nekem úgy tűnik, hogy itt azon felül kaptak valamilyen juttatást, valószínüleg nem a két szép szemükért."

Gondolom nem tűnt fel, de az Orbán-kormány erősen szűkítette a szakszervezeti jogokat és az egyéni munkavállalói érdekképviseleti jogokat is az elmúlt években. Sok minden áldozatul esett a "nemzeti" érdekeknek (vö. lefekszünk a CBA-nak).

Tudod, a munkáltató köteles a szakszervezetnek lehetőséget biztosítani, hogy a munkavállalókkal találkozhasson akár munkaidőben is. Nagyfoglalkoztatóknál kijelölt helyiségek szoktak erre lenni. A szakszervezet nem piaci alapon működő szervezet, bevétellel és érdemi gazdálkodással, hanem egy érdekképviseleti szerv. Egyáltalán nem szokatlan, hogy egy nagyfoglalkoztató a saját székhelyén vagy a saját ingatlanában biztosít helyet a szakszervezeteknek. Ez a piacon is így szokott működni.

Az, hogy egy civil rádió adó működjön egy HM ingatlanban, az egy picit már azért furcsább.

town 2012.04.19. 11:37:42

@Viktus:

Kösz, de a Tótát nem olvasom el, már akkor is untam, amikor még nem untam.

Szellemi tápértéke 1 Tóta irásnak 0.

kerecsen2010 2012.04.19. 11:37:51

@Terézágyú: Ja. És Gaskó volt az első fülkeforradalmár.

Zsiráfovics Zsiráf 2012.04.19. 11:38:33

@SvenH.: "ugy kellett volna eljarni mint a II vh utan tettek a tisztekkel, elvegre haboru van az allamadossag ellen vagy nem?"
Nem tudom, hogy akkor mit csináltak, lehet egyetértenék vele.

"vagy szerinted koscher az hogy tizedere csokkent az allomany es nyugger tabornok ugyanannyi van?"
Tényleg nem érthető amit írtam?
Nem, nem helyeslem a kialakult állapotot!
Viszont azt gondolom, hogy nem lehet megcsinálni senkivel, hogy egyik napról a másikra az eredeti megállapodást felrúgva közlik vele, hogy pl. a tervezett két hónap helyett még 20 évet kell dolgoznia.
Én ütemezve növeltem volna meg a nyugdíjkorhatárt. Például aki egy éven belül menne, az hármat húz rá, aki két éven belül, az ötöt, stb...
A konkrét adatok birtokában nagyon jól be lehet lőni ezt.

Virág et. 2012.04.19. 11:39:25

A pénzt azért is felesleges idekeverni, mert nem arról volt szó, hogy felajánlották a szakservezetnek ugyanennyiért, de nem kellett és ezért kapta a rádió. Nem, kirakták őket, aztán valamit leírtak egy papírra.

Azt meg már csak a rosszindulat mondatja velem, hogy biztos találunk egy állami hírdetés-megrendelést is majd a rádiónál úgy kb. 3 millió forint éves értékben. Te meg boldog tudatlanságba maradsz.

SemBoga 2012.04.19. 11:40:55

mit jelent, az, hogy 3 millió forint ÉRTÉKBEN ? 3 misit fog fizetni a mária rádió? miből?

SvenH. (törölt) 2012.04.19. 11:45:06

@Yoriyoshi Komatsuzaki: "Viszont azt gondolom, hogy nem lehet megcsinálni senkivel, hogy egyik napról a másikra az eredeti megállapodást felrúgva közlik vele, hogy pl. a tervezett két hónap helyett még 20 évet kell dolgoznia."

vegyek el a tabornokok nyugdijat es kapjanak 150e -t MAX...

a II vh utan sokkal durvabban bantak el a tisztekkel, akkor nem az hogy kirugtak oket, de meg rendes allasba sem engedtek oket, pedig ok ugy kezdtek el az eletpalyalyukat hogy megkototttek a szerzodest a tarsadalommal, es meg kepzeld el!!! ok harcoltak is !!! nem csak a majuk harcolt az unalom ellen, mint a mai katonaknal van
persze az az 1000 aki kimegy bekefenntartani az megerdemli a penzet, de a tobbit el kellene zavarni a busba a szagzeevrezetukkel egyutt...

Dr. Cica75 2012.04.19. 11:45:14

@SemBoga: Mibol mibol az altalad befizetett adobol amit a katolikus egyhaznak adnak oda. Nyilvanvalo hogy a jelen gazdasagi helyzetben evi 130 milliardot kell adnunk a katolikusoknak nem?

Link Elek 2012.04.19. 11:47:50

undorito bélfergek ezek a fideszesek

Hertelendi 2012.04.19. 11:48:28

Van itt valaki, aki akár csak egy percet is hallgatta ezt az ájtatos faszságot? A Mária rádiót?

Vajon mekkora lehet a hallgatottsága? Ha nem hallgatja senki, akkor miért az én adómból sugároz???

Dr. Cica75 2012.04.19. 11:51:09

@Hertelendi: Mert neked egy dologhoz van jogod: befogni a pofadat. Joreggelt Magyarorszag!

Ironfist 2012.04.19. 11:51:20

@Asztalos Gábor 2:
"szerencsére 2006-ban demokrácia volt, teljesen demokratikus módon lőttek hátba egy vak embert a rendőrpribékek. megérdemlik az nyugdíjat, hiszen nagyon fárasztó munka az övék."

MUHAHA!!!

Most már nem is szemkilövető gonoszgyurcsány, hanem vakembereket hátbalövető? MUHAHA! Egyre szánalmasabbak vagytok. És igen, tudod a lázadó csőcseléket a demokráciában SZÉTVERIK! Egy hibája van a rendőrségnek a 2006os őszi eseményekkel kapcsolatban, hogy túl nyámnyilák voltak, ennyi! Aki meg ott volt, az mind bűnöző, mind! És egy bűnöző nekem ne sírjon rendőri túlkapásról, vagy ha igen, engedtessék már meg, hogy pofánröhögjem!

Virág et. 2012.04.19. 11:54:04

@SemBoga: Ez mondjuk érdekes kérdés. Vajon kifizetik-e a 3 milliót vagy az adások ára ennyi, amit cserébe adnak? Vagy azokért fizet a HM és ebből vonják le a bérleti díjat?

Erre érdekes módon nem tér ki az MTI hír ...

dr Smittpálelnökúr 2012.04.19. 11:55:10

lefordítom az agyatlan fidesz-hívök legfőbb kifejezését:

komcsi: jelentése: mindenki, aki nem nyalja orbán viktor seggét

SvenH. (törölt) 2012.04.19. 11:57:02

@Virág et.: aham... ha kimegyek a madaras tesoba, vagy csak elmegyek egy atlagos tesoba, akkor hol lathatom azt a szakszervezeti helyiseget?

amugy mirol beszelunk ami szep vilag lenne egyeseknek? hogy ott vakargathassa nehany katonazenesz a farkat fizetett munkaidoben? vagy a TORVENYROL???
fmh.hu/cimlapon/20111230_kihuzzak_szonyeget_szakszervezetek_alol
"a fegyveres testületnek nem biztosítanak a jövőben kötelező helyiség- és eszközhasználatot, az alapvető működési feltételeket veszélyezteti. A törvény elveszi továbbá a szakszervezetek kifogás benyújtási jogát - teszi hozzá Orgovány Zoltán." (tutti a szkszerevzetre ertettek, es nem a testuletre :))) )

hiaba na, rendori 1 bites IQ -val eloadva: "a szabály az kérem szépen szabály"

Marcellusca 2012.04.19. 11:59:11

@SvenH.: Azért ezen az összevetésen gondolkozz még egy kicsit!

A II. vh. után volt egy (nem túl szerencsés) rendszerváltás, míg 2010-'11-ben NEM.
"Csak" kormány váltás.

Hertelendi 2012.04.19. 11:59:35

@Dr. Cica75: Na! Egy cica, aki ráadásul Dr. is, és így beszél? Nem smitt doktorral együtt szerezted a címedet? Tehát te hallgatod ezt a faszságot...Büszke lehetsz magadra, biztos sok okos dolgot tanulsz a műsorokból... Faszkalap...

molaris 2012.04.19. 12:02:38

Ez a hozzáállás kezd egyre inkább erősödni a felekezetekben is.
Ma már szégyellenem kell, hogy református vagyok. És sokan vagyunk így.
Aki ezt egyházon belül is szóvá meri tenni, annak egyből kétségbe vonják a hitét.
Hinni itt már a vezetésben kell. Krisztust egyelőre pihentetik.
Balavány Gyurinak a HVG- ben kellett megjelentetni a kritikai hangvételű gondolatait.
A pápai tévedhetetlenség "kismiska" ehhez képest.
No comment!

Hertelendi 2012.04.19. 12:02:48

Kíváncsi leszek, hogy 2014-ben a katólikus egyház mekkora seggnyalásban fogja részesíteni orbánt és a fideszt? Hány fidesz transzparens lesz kitéve a templomokban?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.19. 12:02:48

@sárkányfő: Értelmezd azt az egy mondatot amit írtam, ha már ilyen differenciáltan látod a világot.

Azt írtam "pont ugyanannyira van demokrácia", ebben közvetve az is benne van, hogy több érték lehetséges, és nem csak az a kérdés, hogy van vagy nincs, hanem hogy mennyire van.

town 2012.04.19. 12:05:07

@Hertelendi:

"Vajon mekkora lehet a hallgatottsága? Ha nem hallgatja senki, akkor miért az én adómból sugároz???"

Első kérdésedből kiviláglik, hogy nem tudod hányan hallgatják. "
Második kérdésed már azt sugallja, hogy "nem hallgatja senki'".

Nagyon viccesek vagytok. :-) És a kötelező katolikusegyház-ellenes propaganda. " ájtatos faszságot". Neked az, másnak nem az. Pluralizmus.

Marcellusca 2012.04.19. 12:12:18

@town: ehune: @Mária:

Én még emlékszem a "felszólalásaikra":

"CSUHÁSOK! TÉRDRE, IMÁHOZ!"

Ödönke 2012.04.19. 12:13:46

Ettől a Mária Rádiónak nevezett pénzszivattyútól feláll a szőr a hátamon.

is 2012.04.19. 12:17:43

Figyelted: hárommillió forint ÉRTÉKBEN. Valószínűleg konkrétan egy vasat sem fizet, tehát ingyen kapja, a hárommilliós szám csak a buták megtévesztése.

Ödönke 2012.04.19. 12:19:59

Barter. A műsor "értéke" 3 milla valószínűleg...

2012.04.19. 12:20:44

@Hertelendi:

Nem félj.
A szocionista haverjaid majd felrakják magukra az izraeli kitűzőiket, hogy megnyugodjatok.

Kandeláber 2012.04.19. 12:22:43

@Mária: Nem tudom, így volt-e,de a fidesz akkori liberátor irányultságát ismervén, akár igaz is lehet.
Arra viszont emlékszek, hogy ezek a most nemzeti mezben tetszelgő fiúk-lányok annak idején "cápalátogatásként" interpretálták a kétpólusú világrendszer lebontásában tevékeny szerepet vállaló II. János Pál pápa látogatását.
Továbbá abban az időben rendszeres olvasója voltam a Magyar Narancsnak, amely rendszeresen közölt a vallást és a nemzeti érzelmeket gúnyoló írásokat.
Varga Csabát, a kérészéletű Magyar néppárt jobb sorsra érdemes vezetőjét következetesen "Vacsaként" emlegették, aki "subába-gatyába grasszál faluszerte".
Aztán változtak az idők, és a liberális kutyából konzervatív szalonna lett.
No de Saulus is elindult egyszer a damaszkuszi úton, melynek végére már Paulusként érkezett.
Churchill szerint aki húszévesen nem forradalmár, annak nincs szíve, aki negyvenévesen nem konzervatív, annak nincs esze. Van benne velemi.
Láttuk már, miből lesz a cserebogár.
Kónya meg menjen mondjuk Kőbánya-alsóra, és béreljen arrafelé egy ingatlant annak a nagyon derekasan harcoló érdekvédő szervezetének. Havi ötven rugóért már kap egy panellakást.
Ha pedig lehet Klubrádió, miért ne lehetne Mária-rádió?

zrobasé 2012.04.19. 12:23:58

@town: Nagyon vicces vagytok. :-)
És a kötelező zsidó-ellenes propaganda.
És a kötelező komcsi-ellenes propaganda.
És a kötelező gyurcsány-ellenes propaganda.
És a kötelező nemzet-ellenes propaganda.
És a kötelező eu-ellenes propaganda.

gondolom ezeknél is teszel megjegyzést, te kis állami propagandadroid...

town 2012.04.19. 12:25:58

@Ödönke:

Ha csak 1 ember hallgatja a M. rádiót, már akkor is jobb beruházás volt nekünk adófizetőknek, mint a soha fel nem épülő Kormányzati negyed, vagy a soha nem működő Időkerék.

:-)

Fatal Error! System Halted! 2012.04.19. 12:27:16

Akkor ezt most itt hagyom nektek:
youtu.be/0tzO7wqk2m0?t=19s

További jó ájtatosságot a Mariska Rádiónak.

Monçada bíboros 2012.04.19. 12:27:44

@Virág et.: val'szeg az adások ára ennyi. Sőt, azt is eltudom képzelni, hogy az adásokat nem a rádió, hanem a HM alkalmazottakkal készíttetik....

zrobasé 2012.04.19. 12:29:11

@town: vagy a Marslakók, vagy a felcsúti stadion, debreceni stadion, századvég-kutatások, jövőkutató intézet, új puskás stadion, rubikkocka múzeum, koronaúsztatás, 4-es metro, völgyhíd, palota-őrség. parlament világitás, kossuth tér átépités, etc...

nikk rivers 2012.04.19. 12:30:22

off
..hihetelen mennyi trollra futja az adómból..
on

Ödönke 2012.04.19. 12:31:41

@town: ha az a cél, hogy ideológiai csapdában tartsa az embereket, akkor tényleg. Egy vallási rádió fenntartása NEM az adófizetők, hanem a hívők feladata. Felesleges szembeállítani a 2 kormányzat intézkedéseit, mert ugye azért lett új rezsim, mert szar volt a régi. Az időkeréknek valóban nem sok értelme van, a kormányzati negyedről eltérőek a vélemények. Sok fővárosban van. De nem fogok nekiállni vitatkozni, egy pénzszivattyú semelyik rezsim alatt sem támogatandó. Az ókori/középkori ideológiát hirdető médium meg semmiképp.

SemBoga 2012.04.19. 12:32:20

@town:

de miért ilyen dolgokkal állított párhuzamba, miért nem a korábbi kormányokkal szemben is fellépő szakszervezettel, aki képviseli a katonák érdekeit?

town 2012.04.19. 12:35:14

Olyanok lepték el ezt a blogot, akik még a Vastagbőr karrierjének elején, ha ajánlottál innen valamit, akkor felháborodtak: "Te azt a náci szart olvasod?",
és akkor még azzal voltak elfoglalva, hogy lehülyézzenek mindenkit aki nem értette az öszödi "igazságbeszédet".

:-DDDD

Szép ez igy.

zrobasé 2012.04.19. 12:38:57

@town: Olyanok lepték el ezt a blogot, akik még a Vastagbőr karrierjének elején, a fidesz.hu blogketrecből jutottak ide, és most már mint fizetett bérpropagandista, állami, fizetett droidok-trollok.
és akkor még azzal voltak elfoglalva, hogy lehülyézzenek mindenkit aki nem akarta az egész mszp bagázst lámpavason látni.

:-DDDD

Szép ez igy.

Ambiorix 2012.04.19. 12:40:02

Na most az az érdekes helyzet, nem tudom, tudtok-e róla, szóval, hogy mindenki annak adja bérbe az ingatlanját, akinek akarja. Lehet, hogy ez így első hallásra kicsit furcsa még nektek, de így van. Barátkozzatok meg vele. :))

sisszi 2012.04.19. 12:45:32

@Ambiorix:miért szeinted kié az ingatlan????? Viktoré? megsúgom: a miénk. van jogom beleszólni kinek adom ki!

Kandeláber 2012.04.19. 12:51:26

Egyébként a Délibáb utcában (VI. ker.) már működik a Magyar Katolikus Rádió.
Érthetetlen, mi szükség még a Mária-rádióra is.
De: - mint fentebb valaki igen helyesen megjegyezte - az ingatlan tulajdonosának rendelkezési joga van.
Így bizony annak adja bérbe a tulajdonát, és annyiért, amennyiért akarja.
Még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik.
Az a néhány droid, aki "az ő adójáért" jajveszékel permanensen, vajon a 12 E Ft-os bérleti díj miatt miért nem pityergett?

Viktus 2012.04.19. 12:56:15

@Ambiorix:

Na jah ezért beszélünk róla, mert ez meg közvagyon ergo mindenkié az állam csak kezeli ezt a honvédelmi minisztéiumon keresztül :P

Kandeláber 2012.04.19. 12:56:21

Tényleg, miért nem sírtok a két kanálisnak adott milliós kedvezmények miatt?
Vagy a Jáksó cégével gyártatott "Marslakók" napi hatmilliós költsége miatt? Az nem a ti adótokból megy?

sisszi 2012.04.19. 12:56:44

@Kandeláber: miért kell az egyházat duplán támogatnom? ha már sírok az adóért droid módra? az állam tolja a milliárdokat az egyháznak amiből 3milla visszajön. muhahahahahaha. szerintem a 12e akkor már enyhén jobb üzlet. de elhiszem, a droidok nem szeretik ha az állam támogatja a munkavállalókat, ők a rabszolgatartásért lobbiznak. hány rabszolgát kapsz majd ajiba Ovibácsitól?

Virág et. 2012.04.19. 12:57:47

@SvenH.: A Tesco budaörsi székhelyén az ÜT által használt helyiséget használhatja szakszervezet is. Arról nincs információm, hogy van-e szakszervezet az ágazatban, de ez a lényegen nem változtat.

Az általad beidézett cikk viszont elég pontosan megválaszolt mindent.

sisszi 2012.04.19. 12:58:20

@Kandeláber: mert itt nem az a téma. ostoba

town 2012.04.19. 13:08:01

@zrobasé:

Ez most nem sikerült, mondhatni szánalmas lett. :-) Nem kicsit, nagyon,

Majd egyszer megtanitalak, hogy kell ezt az "inverzezést" jól csinálni hogy igaz is legyen úgy is.

Ami meg a bértroll stb hülyeséget illeti, nálam próbálkozhattok bármeddig. Nem szoktam felkapkodni olyan inget, ami nem az enyém.

Szép napot.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.04.19. 13:12:44

@Kozi73:

Nagyon jó észrevétel!
Lehet csak reklámért cserébe kapták az ingatlant? Meg kéne kérdezni...

zrobasé 2012.04.19. 13:18:09

@town: mester ! te mindenek ismerője ! iszom szavaidat ! halleluja, hogy te leszel a tanító ! köszönöm, hogy megismertetsz a tudással, mellyel rendelkezel...
(balfasz, nagyképű köcsög vagy, de legalább buta is...büszke lehetsz rá...ja, és elötte próbálkozzál megtanulni a magyar nyelvet...mert láthatóan hadilábon állsz vele...ha már egyszer oktatni akarsz, faszpiramis :) )

Kakimaki0123456789 2012.04.19. 13:25:44

A szekularizacio, az allam es egyhaz szetvalasztasa a modern demokraciak legfontosabb vivmanya, Ez persze az egyhaznak nem nagyon tetszik; es Orbanban jo partnerre talaltak.
Viszlat felvilagosodas, viszlat EU, udv kozepkor!

Csigataposó 2012.04.19. 13:28:07

@Virág et.: TESCO dolgozokat leginkabb a Kereskedelmi dolgozok alap szakszervezete kepvisel. Erdekkepviselete baromi gyenge, ezert tagletszama alacsony kb 2-5%, ergo legtobb aruhazban 2-20fo kozotti tagletszammal. Erre nincs allando kepviselojuk vagy irodajuk, de nem tudok olyan esetrol hogy a kiekrkezo szakszervezetisnek a a szemelyeti igazgato ne biztositott volna az ott tartozkodasa alatt ideiglenesen irodat (alt sajatjat kisebb tesokban).

psm 2012.04.19. 13:29:35

Érdekes párosítás ez a szakszervezet vs. egyház:

- a szakszervezetek - amennyire vissza tudok emlékezni - mindig is állam/politika által támogatottak voltak, és persze nem csak a szakszervezetek kaptak szép pénzeket, hanem a vezetőik is milliós havi fizetést vihettek/vihetnek haza. A semmiért. Alig-alig emlékszem olyanra, hogy bármelyik szakszervezet is ténylegesen a dolgozók vagy legalább a tagjaik érdekeit képviselte volna. Egy-két kampány jellegű sztrájkocska vagy politikai megrendelésre tartott gördülő sztrájk. De az érdekképviselet szerintem elsősorban nem a sztrájkot jelenti, hanem a folyamatos egyeztetést, véleménynyilvánítást a cég vezetői felé, elérve azt, hogy a cég a profit mellett a dolgozók érdekeit is vegye figyelembe, stb. Erre pedig nem képes az olyan szakszervezet, amelyiket állami pénzen tartanak el, amelyiknek a fennmaradása az éppen hatalmon lévő politikai erő kegyétől függ.

- az egyház pedig ugyanezen az úton halad: eltartottá, függővé, irányítottá, kiszolgáltatottá válik a politikától, és ugyanúgy nem lesz képes betölteni azt a szerepet, ami a küldetése kellene legyen. Például a nemzetmegtartó szerepét. Az, hogy a templomokban évek óta aktuálpolitikai miséket tartanak, és minden esetben a fidesz melletti vélemyényekkel van tele a beszéd, máris azt bizonyítja számomra, hogy az egyházak a politika, a fidesz szócsövei lettek. Liturgiába csomagolt politika.

- külön szépsége még a témának, hogy a fidesz néhány év alatt el tudta hitetni ezzel az országgal, hogy a kereszténység, a vallásosság csakis jobboldali, de legfőképp fideszes tulajdonság, és mint ilyen összeegyeztethetetlen a baloldalisággal. És ebben persze a baloldali pártok is hibásak, mert hagyták, hogy a zemberek elhiggyék ezt - vagy ők maguk tényleg vallástalanok. Vagy tényleg a fidesznek van igaza? és a baloldal egyenlő az ateizmussal?

NA YA! 2012.04.19. 13:32:07

Nono, a honvédség jelenlegi állapotát elnézve az imára akár nagy szükségünk is lehet! Be kéne költöztetni más egyházak médiumait is, több fajta istenség csak hatékonyabban segíthet!;)

Szevasztok 2012.04.19. 13:46:50

@imperial: "liberálcionista körök "

Úgy szeretem az ilyen szép kifejezéseket!
De vajon tudod-e mit jelent, vagy csak bemagoltad? (Van tippem)

Kandeláber 2012.04.19. 13:51:30

@sisszi: Ha holnap vesznek egy fűnyírót a HM-nek, biztosan tőled is megkérdezik majd, hogy a Praktiker-ből vagy az OBI-ból, de te azt mondod majd, hogy használtan olcsóbb..
Te kis tulajdonos.
Melyik elmeszociális otthonból pötyögsz, szerencsétlen?

Otido · http://monarchista.blogspot.com/ 2012.04.19. 14:01:45

...és? Végre! Jól tették! Végre egy normális ötlet a HM-től.

julios 2012.04.19. 14:03:18

Mi a baj? Az ingatlant kétszázötvenszer drágábban fogják bérelni, mint eddig, ennek örüljünk, napi politikával meg továbbra sem lesz foglalkozva. Ez a poszt totál félrement.

Azért, hogy mostanában kiakalult egy értelmes diskurzus a kormány és a keresztény szervezetek között, azért nem a keresztény szervezeteket kellene elmarasztalni, hanem a korábbi kormányokat.

Tegnapi adat, van 23.5% meggyőződéses keresztény az országban. Ebből következően nagyjából minden párt, amelyik keresztényellenes kártyákkal játszik ... hömm ... szóval nem boci.

Dr. Cica75 2012.04.19. 14:06:46

@julios: Semmivel nem kap tobb penzt, mivel ez barter. Megjegyzem, mindegyik osszeg nevetseges. De a poszt nem errol szolt, ha nem fogtad fel, sajnalom.
Az keresztentellenesseg meg egyenesen rohejes... Nektek mindenki keresztenyellenes, aki meg meri kerdezni, miert es milyen alapon ontjuk szamolatlanul a kozpenzt a katolikus egyhazba. Ha olyan sokan vagytok, tartsatok el.

Dr. Cica75 2012.04.19. 14:08:33

@julios: Arrol nem is beszelve, hogy ha mar annyira szabadsagharcolunk, meg szeretnem kerdezni, hogy ugyan miert nem szabadsagharcolunk mondjuk a Vatikan ellen, hiszen egy bevallottan nemzetkozi szervezet szivattyuzza ki a penzt az orszagbol.

Kandeláber 2012.04.19. 14:08:37

Most már nem trendi az a szöveg, hogy "hány lélegeztetőgépet lehetne venni..."
A droid-lemez most az, hogy "az én adómból megy".
Mondják még a feketén foglalkoztatott malterkeverők is.
Ez a Mária-rádió már csak azért is jó, mert csípi a szemét ezeknek.
Ezért legyen akár Szent József-rádió is, hadd vinnyogjanak az "adófizetők".

sisszi 2012.04.19. 14:09:05

@Kandeláber: nem. sajnálom hogy nem érted hogy itt nem csak 2 fűnyíró közti különbségről van szó. hozzászólásaid alapján csakis állami, vagy egyházi szervezetben dolgozhatsz és nem a szopóág végén. normális ember nem támogat ilyen döntést, hogy munkavállalói érdekvédelmi szervezetettől megvonják a támogatást (ebben az esetben az irodájukat) az csak egy plusz fideszes "poén" hogy az egyháznak adják. és ezzel nem azt mondom, hogy ezek az érdekvédelmi szervezetek hú de kurvajól működnek és önteni kell beléjük a pénzt. mert ha jól működtek volna, akkor ma nem tartanánk itt! de mondom, sokan szeretik a rabszolgatartást. te most örülhetsz

julios 2012.04.19. 14:10:17

@Dr. Cica75: Ez a poszt _semmiről sem szólt.

Az utolsó mondat jaj de régi lemez, de csak leírom ezredszer. OK, eltartjuk, és akkor adjátok vissza a 48-ban elkobzott egyházi vagyont. Azt ugyanis az én őseim tipikusan végrendeletileg azért hagyták az egyházra, hogy a jövőben hitéleti tevékenységet folytasson. Ha ezt az állam elcsaklizta, akkor annak vannak következményei. (Nyilván a visszaadás, eredeti állapotban(!), irreális, innen van a történelmi egyházak hitéleti tevékenysége állami finanszírozásának jogalapja.)

Ezt is látni kellene, nem kaszálni a vakvilágba.

Dr. Cica75 2012.04.19. 14:16:35

@julios: Tehat: az "elkobzott egyhazi vagyont" mar kb. ketszer fizettuk vissza, mivel a katolikus egyhaz azt VALASZTOTTA, hogy nem egyszeri karpotlast ker, hanem minden evben apanazst. A Horn Gyula meg volt olyan hulye, hogy alairta. Szoval en az "elkobzott javak" tekinteteben erosen kussolnek...

Kandeláber 2012.04.19. 14:18:05

@sisszi: Viszont igazság szerint én csak akkor adnék pénzt bármelyik egyháznak, ha végre megneveznék az összes besúgó plébánost/lelkészt/rabbit/békepapot, akiktől mindenféle nyugdíjat
megvonnék.
A megtisztított egyházakkal pedig újra lehetne tárgyalni.

julios 2012.04.19. 14:19:53

@Dr. Cica75: Ez is a régi kör. Ugye az új építésű lakásom nem annyit ér most, mint ha hatvan év múlva egy lelakott putrivá válik, amelyben adott esetben terményeket és/vagy állatokat tartottak éveken keresztül.

VAN nem egy plébániaépület, közösségi ház, stb., amikkel konkrétan ez történt. Már tégla sincs a falban.

A kétszerben nem hiszek, másrészt az állam a javak adott állapotát privatizálta vagy maga üzemelteti, és az ebből származó haszon egy idő után meghaladja a tőkét, ki is rúgnánk az összes miniszterelnököt és vállalatvezetőt ellenkező esetben.

sárkányfő 2012.04.19. 14:20:29

Kicsit sem tisztelt náci-fasiszta honfitársaim,

Mint az alábbi cikkből, illetve a hangfelvételből magából kiderül, néhányotok polgárháborúnak csúfolt népirtásról álmodozik, konkrétan a zsidók és cigányok "ledarálásá"-ról. Van ebben minden, beszerezhető külföldi pénzek, testőrök, légierő irányítása feletti álmodozás, hogy pár nap alatt kel lezavarni mert aztán jönnek az amcsik, hogy Farkas Flórián aki szerintetek milliárdos szolnoki maffiózó, a 90%-ban genetikai hulladéknak ítélt cigányok, meg kormányügynökök, ami kell, igaz látlelet az idióta nácik hagymázas zagyva és gyűlölet-teli világából.

Nos, náci magyarok, én ugyan se zsidó se cigány nem vagyok, de egészen valószínűtlen, hogy szó és cselekvés nélkül nézzek végig egy - egyébként hálistennek tök valószínűtlen - népirtást a saját hazámban, ezért ha már készültök a gyöngyöspatai disznóólban a pálinkásüvegek mellett a nagy polgárháborús zsidó/cigány-ölésről, akkor számoljatok velem is, és minden igaz emberrel, aki rosszul viselne egy új genocídiumot maga körül.

hvg.hu/itthon/20120419_jobbik_hangfelvetel_polgarhaboru
atv.hu/belfold/20120419_juhasz_oszkar_felkeszulten_haboruzna_a_zsidesz_rendorei_ellen

Dr. Cica75 2012.04.19. 14:23:31

@julios: Alapvetoen ezt le is szarom. Aki vallaskodni akar, fizesse ki. A szajtepes az megy, de hogy eltartsam a sajat baromsagomat, na az mar nem. Kell a felujitott templom? Fizesd ki! Erdekes, Franciaorszagban mukodik ez a modell (meg meg rengeteg helyen a vilagban).

sisszi 2012.04.19. 14:24:49

@Kandeláber nemvű hozzászóló segített megfejteni meg a Gogol utcai ingatlan titkát:
mi köze az MH-nak az egyházhoz? mi köze a Mária rádióhoz? miért pont nekik adják ki???
azért mert: Orbán egy gigantikus fűnyíróval nyírja a munkavállalók és szakszervezeteik jogait. és egy ilyen ügy is, mint egy szakszervezet székháza sokakban kelthet felháborodást (eleve a sok szakszervezeti tagot ugye), na tehát, ezt a "problémát" valamilyen "semlegesítő" vegyülettel kell csitítani. mi a legjobb "semleges" vegyület, amiben semmi de semmi de semmi racionalitás nincsen, csakis érzelem alapon működik és ami eleve meggátol MINDEN vitát???? az az egyház.
és akkor jöhet a @Kandeláber nevű hozzászóló és társai egybites droid, hogy a "libsik" támadják az egyházat, mint mindig. pedig itt kurvára nem erről van szó. az csak egy kis érzelmi plusz a vezértől

BruceTheHoon 2012.04.19. 14:24:52

@zrobasé: "... faszpiramis"

És ezt most hogyan vizualizáljam?

julios 2012.04.19. 14:25:22

@Dr. Cica75: Érdekes, Franciaországban nem volt kommunizmus. Előtte itt is pont jól működött. Azt hiszem, ezt meg is beszéltük.

Dr. Cica75 2012.04.19. 14:26:31

@julios: Mi koze ennek ehhez az egeszhez? Lengyelorszagban meg lengyelul beszelnek. Azt hiszem ezt meg is beszeltuk.

julios 2012.04.19. 14:29:04

@Dr. Cica75: Csípem a stílusodat. Azért majd próbáld meglátni az összefüggést, nem annyira nehéz...

Dr. Cica75 2012.04.19. 14:32:22

@julios: Ha jol ertem, azt varod el, hogy miutan evente szazmilliardokat szivattyuz ki a koltsegvetesbol, meg sajnaljam is a katko egyhazat, mert duledezik nehany plebania? Ne haragudj, ebben nem vagyok partner (erthetobben: azert a pofatlansagnak is van hatara).

Tehat a karpotlasi penzt a magyar allam mar KIFIZETTE, ezen tul pedig az egyhazat tartsak el a hivek. Ez az, ami ellen kezzel-labbal tiltakozik az egyhaz, pedig nem egy istentol elrugaszkodott elkepzeles, akar azt is kerdezhetnem: miert nem igy van?

ketroot 2012.04.19. 14:32:39

Jujj, megint címlapon vagyunk!

Az áldóját!

2012.04.19. 14:46:30

@sárkányfő:

Szegény komcsik, látom nem tudtok belenyugodni, hogy Gyöngyöspatán rendet tett a Jobbik.
Méghozzá a lakosság felhatalmazásával, demokratikusan. Ez fáj nektek, de nagyon :)

julios 2012.04.19. 14:48:59

@Dr. Cica75: Pontosan leírtam, nem írom le még egyszer.

Két dolog elképesztő, egyrészt az a rögeszmés düh, amivel ma a keresztényeket, különösen a katolikusokat gyalázzák, általában ok nélkül, mint a jelen posztban is. Másrészt az, hogy az egyháznak MINDIG az írja elő a tutit, aki messzire elkerüli egyébként. Nem csak vagyongazdálkodásban, hanem hitéletben is. Ezeken kellene gondolkodni, különösen annak fényében, hogy a vallási alapú gyilkosságok a világban messze a keresztényeket érintik a legnagyobb arányban(!), és a mai Magyarország ilyen szempontból rendkívül aggasztó. Pl. szerintem már határozottan nagyobb zsigeri kereszténygyűlölet vesz körül minket, mint mondjuk antiszemitizmus.

MacChicken (törölt) 2012.04.19. 14:51:53

En egyszer veletlenul odakapcsoltam a Maria radiora amikor csatornakat bongesztem az autoban. Szinte azonnal es erezhetoen esni kezdett az IQ-m. Tiz masodperc alatt annyi agysejtet vesztettem, mint masok aktiv pialastol tiz ev alatt. Azota befogott fullel keresek csatornat, es csak akkor kezdem el hallgatni, ha az RDS mar megjelenitette a csatorna nevet. :)

Dr. Cica75 2012.04.19. 14:54:36

@julios: Erdekes, pont ezt irtam le en is, hogy neked rogeszmes duh az, hogy megkerdezi valaki teljesne jogosan, hogy milyen alapon adunk ujra es ujra es ujra penzt az egyhaznak. Tudod, ha kritikatlanul es pofatlanul nyomul valaki, atgazolva masokon, akkor ne csodalkozzon, hogy tele lesz vele a faszunk. De kitartok amellett, hogy itt zsigeri keresztenygyuloletrol szo sincs, barmennyire is szeretnetek (szegeny hulye barangot kell hallgatnom mar lassan 6 eve, pedig ha lenne BARMILYEN hasonlo eset, honapokig sirnatok rajta az tuti.)
Szoval en peldaul nem gyulolom a keresztenyeket, csak azt szeretnem elerni, hogy lehetoleg ne az en penzemen keresztenykedjenek, hogy utana meg hallgathassam is, hogy mennyire szar nekik, es hogy mindenki aki nem kereszteny az maximum megturt vegleny lehet.

sisszi 2012.04.19. 14:54:39

tessék. erről beszélek. olvassátok ezt a hozzászólást : julios 2012.04.19. 14:48:59
hogy jut el az ember egy állami ingatlan bérbeadásátból a kereszténygyűlöletig. zseniális ez az Orbán komolyan. egy nyamvadt ingatlanból képes hitvitát generálni. a lényeg, hogy ne látszon a lényeg.

sárkányfő 2012.04.19. 14:55:22

@imperial: mit zagyválsz, ostoba? egyáltalán elolvastad amit írtam? és főleg olvastad a belinkelt cikket és meghallgattad a hangfelvételt?

2012.04.19. 15:02:14

@sárkányfő:

Hogyne olvastam volna hülyebolsi. Az agyatlan okádásaitok mindig szórakoztatnak. Hát még amikor nem bírjátok elviselni a pofátokba dörgölt igazságot :))

julios 2012.04.19. 15:05:14

@Dr. Cica75: Semmi rögeszmés düh, válaszoltam. A "maximum véglény" tipikus kereszténygyűlölő projekció, ilyet senki keresztény nem gondol, sőt. Majd nézd meg, hogy mit gondolnak, most nem fejtem ki.

Gyilkosságra uszítás Barangó óta nincs, de még csak az kéne. Van viszont állandó keresztényezés, ami szédületes ütemben terjed, ilyen hülye posztok formájában is, mint ez; szűnni nem akaró pedofilozás, óvszerezés, szétválasztózás, papnőzés, pápázás formájában is; és a narratíva szintjén folyamatosan, amikor teljesen légből kapott módon keresztény szálat láttat bele a közbeszéd oda, ahol a kereszténységnek mint olyannak semmi köze az eseményhez (Bálint Gergely-ügy) vagy nincs esemény (jelen poszt).

Viszont utána lehet jól acsarogni megint szétválasztósdiról meg adófizetősdiről (én pl. fillérre fizetem az adót, viszont ugye tudjuk, hogy évi 1000 milliárd kintmaradása van a NAV-nak. Szóval nem lennék annyira büszke erre az adófizetésre, hogy ez legyen a pápistákra lecsapó legfőbb pöröly).

Dr. Cica75 2012.04.19. 15:05:22

@sárkányfő: szures gomb, en is most hasznaltam eloszor, csodakat tesz! Innentol ugathat az ostoba naci :).

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.04.19. 15:05:59

Annyira szánalmas amikor hol a török lekaszabolásához kérik a szűzanya segítségét, hol egy rádiózáshoz. Tényleg úgy képzelik, hogy majd Mária megáldja a Dj-t őfelette lebegve? Vagy, hogy repdes a katonák felett miközben egy másik ember agyát loccsantják ki a koponyájából?
Tényleg ez lenne a keresztény értékrend? Mindennapi anyagias életünket oltalmazza egy felsőbb entitás?
Továbbá gondolom úgy képzelik, hogy XVI. Benedek pápa felett is áldó kézzel áll Jézus, miközben Benedek oltalmazó kezet nyújtott a pedofil papjainak!

Dr. Cica75 2012.04.19. 15:10:38

@julios: figyi, nem lenne pedofilpapozas, ha normalisan kezelne az egyhaz a problemat. Nem lenne ugynoklistazas sem, ha lehetoseget adna az egyhaz a listakba valo betekintesre. Ha nem izombol nyomulnatok, kevesebb embernek lenne tele a fasza veletek.
Egyebkent hogy mit gondolnak a keresztenyek rolunk, azt pontosan tudom, peldaul olvasd el a katolikus egyhaz altal kiadott "Miert kereszteltessem meg a gyermekemet?" cimu kis konyvecsket, gyak. a haromnegyede ateistak ellen torteno okadas.
Es igen, a keresztenyek lenezik a nem hivoket, mert szerintuk erkolcs csak istenhivo emberben lehet (lehet, hogy ez neked nem tunik fel, de en ateistakent szinte naponta futok bele ilyenekbe). De milyen alapon sajatitottatok ki magatoknak az erkolcsot? Ez is ugyanolyan evezredes hazugsag, mint a tobbi, amire epul ez a duledek rendszer.

tobias2 2012.04.19. 15:16:32

A Mária Rádió külön foglalkozik majd az újvidéki vérengzéssel, a donkanyari húsdarálóval, a munkaszolgálatosok kiirtásával a honvédelem keretében 1944-45-ben, a kutyaszerbiázással, a román hadsereg Budapestig engedésével az I. világháború után, és az utóbbi 100 év hasonló dicsőséges magyar haditetteivel. Nyilván, mert hozott anyagból kell dolgoznia, más nincs. Fokozott figyelmet fordít majd a fegyverek békesség és szeretet szellemében való megáldásának keresztény hagyományára. Külön sorozatot szentel a következő témának: „A Magyar Honvédség nemzetmegtartó ereje és a kereszténységgel való kapcsolata Afganisztánban”. A honvédelem történelmi eredményei között kiemelten szerepel majd a tatárjárás, Mohács és a törökdúlás, valamint, hogy Isten kegyelméből miként sikerült két világháborút is a rossz oldalon végigharcolnunk. Csak így tovább, Mária Rádió!

Hertelendi 2012.04.19. 15:16:49

@Dr. Cica75: Jééé! Te tudsz normálisakat is írni?

Dr. Cica75 2012.04.19. 15:17:47

@Hertelendi: Az elobb is normalisat irtam, nem arra gondoltam, hogy te fogd be a pofad, hanem hogy itt annyi jogod van Orbanisztanban, hogy befoghatod a pofad.

Hertelendi 2012.04.19. 15:20:49

Akkor félreértettem...bocsi

julios 2012.04.19. 15:21:05

A kereszténység nem erkölcsi tanítás, egyáltalán nem - ezt a vonalat is kívülről erőltetik, éppen azét, hogy a God of Morals képét hozzák létre, amely természetesen könnyen ledönthető (a God of Gapshez hasonlóan). Teljesen másról van szó. Viszont ha egy pillanatra beleolvasol a blogszférába, pl. a fönti kommentekbe, akkor pontosan látod majd, hogy mikre gondoltam, és ne mondd nekem, hogy ez akár nagyságrendben is hasonló ahhoz, mint amit "a keresztények" részéről érzékel ma egy ateista (ne feledjük: a közvetített üzenetek általában rendkívül sértő képet adnak, ez nem számít, illetve éppen ez a probléma maga).

Na én ilyenbe nem szinte naponta futok bele, hanem naponta ötvenbe. Nem ugyanaz.

Kandeláber 2012.04.19. 15:22:18

Egyszerű a megoldás.
Gyorsan szólni kell az MSZP-s EU-képviselőknek+ Bokrosnak+ kohnbandinak, hogy Magyarországon a klerikálfasiszta Horthy-utódok tobzódásának áldozatul esett az FRDÉSZ bérleménye, amelyet a reakciós katolikus egyház tévtanait harsogó propagandarádiónak adtak.
Egyidejűleg meg kell említeni, hogy az ateisták érzékenységét sértve országszerte körmeneteket tartottak Húsvétkor.
Mindjárt lesz téma egy-két hónapig.

Dr. Cica75 2012.04.19. 15:24:06

@julios: Akkor azt hiszem mas az inerciarendszerunk. Mindenesetre az jo lenne, ha senki nem eroltetne masra a sajat faszsagat, ha erted hogy mondom.

2012.04.19. 15:26:51

@tobias2:

Nyilván benne lesznek a műsorban az izraeli jehudák is, akik hősiesen védik földjeiket a gonoszul odatelepített palesztinok tankokat is bevető túlerejével szemben.

Ja meg a hazáját védő D209 is szerepelni fog, ő a hősök egy másik, speciális fajtája. Fogatlan vörös nyuggerek a mai napig istenítik.

Az ÁVH-s szolgálatra kényszerített, ártatlan zsidókról nem is beszélve. Remélem ők kiemelt szerepet kapnak az adásokban. Az igazság felszabadít! :)

town 2012.04.19. 15:28:23

@julios:

A pedofilozás 1 része jogos, a másik része nyilvánvalóan kereskedelmi célú (az egyházi vagyon megcsapolása).

Akik viszont Cohn-Bendit árnyékából pedofiloznak, és ezek is nagyon sokan vannak, szintén nem hitelesek. Kurvára nem.

Dr. Cica75 2012.04.19. 15:30:01

@town: Ugy latom letelt az ebedido.

Hertelendi 2012.04.19. 15:30:54

@julios: Itt is lemérheted a katólikus egyház iránti unszimpátiát és ez nem újkeletű. Talán még nem is annyira a pedofilia miatt van. Vissza kéne menni időben pár száz évet és onnan kezdve kell vizsgálni a tevékenységüket...

Hertelendi 2012.04.19. 15:33:07

@town: egyedül te vagy hiteles...

SvenH. (törölt) 2012.04.19. 15:38:57

idejovok egy kicsit tini nyuggerezni meg szidni a regi kommancs szakszervezeteket, es akkor itt elokapjatok az egyhazi kartyat... szegyelljetek magatokat!!!

SvenH. (törölt) 2012.04.19. 15:41:28

@(त्वष्टृ): "Annyira szánalmas amikor hol a török lekaszabolásához kérik a szűzanya segítségét, hol egy rádiózáshoz. "

mi volt a gond a torokok lekaszabolasaval?
a Szent Ligarol hallottal?
"Holy League of 1684 was initiated in by Pope Innocent XI, and composed of the Holy Roman Empire, the Polish-Lithuanian Commonwealth and the Venetian Republic. Tsardom of Russia joined the League in 1686. This alliance opposed the Ottoman Empire in the Great Turkish War and lasted until the Treaty of Karlowitz in 1699."

barom, huzzal ankaraba ha nem ertesz ezzel egyet...

Kandeláber 2012.04.19. 15:49:36

Bírom ezt a szakszervezet-védő szöveget a farizeusoktól.
Ha viszont a MÁV-dolgozók vagy a BKV-dolgozók sztrájkba kezdenek, akkor egyből okádni kezdik a kommentjeiket, hogy "az én adómból ne sztrájkoljanak, pénzfaló szocialista vállalatok, meg kell ezeket szüntetni" stb...
Ebben az országban kispolgárok már nincsenek, csak bunkó kisprolik, akik mindent és mindent utálnak, ahelyett, hogy a tükörbe néznének, és elsírnák magukat a látványra.
Persze ők mind szorgos adófizetők.
Még azok is, akik már vagy tizenöt éve bejelentetlenül keverik a betont ugyanabban a jambósapkában, aztán vettek egy használt laptopot, és amikor a főnök nem hívja őket, és még kannás borra sincs pénzük, nyomják a szájkaratét ezerrel.

ember67 2012.04.19. 15:56:09

@julios: Itt nincs zsigeri gyűlölet: egyszerűen irritáló, hogy amely iskolára rámutat az egyház, az az övé. Einstand állami támogatással.
Irritáló, hogy amíg az önkormányzati iskolák állami támogatása 40 %, addig az egyháziaké 100 %, ezzel belekergetve az önkormányzatokat abba, hogy ha meg akarják tartani a községekben a sulijukat- ez alapvető feltétele annak, hogy a fiatalok ott maradjanak-akkor az egyháznak adják.
Ismét a jó öreg középkori kényszer a vallás terjesztésére, csak most az aktuális "pénz fegyverrel"!
Nincs ebben semmi rossz, maximum annyi, hogy a 100% támogatás csak a kiemelkedően hátrányos helyzetű gyerekeket felkaroló intézményeknek kellene hogy járjon, nem pedig az azonos szintet beiskolázó önkormányzatival konkurálónak.

tobias2 2012.04.19. 15:59:23

@imperial: A büdöskaftánozás helyett inkább arra világíts rá, nem jártunk-e volna sokkal jobban az elmúlt 100 évben, ha egy szál katonát sem tartunk. ... ha már a HM-ről van szó, amelynek úgy tűnik, mostan az az egyetlen haszna, hogy helyet ad a Mária Rádiónak.

Ironfist 2012.04.19. 16:11:03

@imperial:
"Hogyne olvastam volna hülyebolsi. Az agyatlan okádásaitok mindig szórakoztatnak. Hát még amikor nem bírjátok elviselni a pofátokba dörgölt igazságot :))"

Imádom, mikor bármilyen témát írnak, a seggarcok idejönnek, és zsidóznak/cigányoznak/buziznak/komcsiznak. :D

Dr. Cica75 2012.04.19. 16:22:52

@Ironfist: Mute-old ki a picsaba, aztan hadd orjongjon a kocsogje. Ha mar ugyis annyira szeretik a barnat, akkor szard le a nacit magasrol :P.

Ironfist 2012.04.19. 16:36:02

@Dr. Cica75:
Csak akkor muteolok, ha idegesít, vagy ha ilyen Vidéki féle megfizetett hazaáruló jellegű. De az ilyeneken csak nevetni lehet.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.04.19. 16:42:16

@SvenH.: "barom, huzzal ankaraba ha nem ertesz ezzel egyet... "

Az még nem suhant át az agyadon, hogy nem azért hozta világra Mária Jézust és nem azért élt és tanított Jézus, hogy aztán rájuk hivatkozva az emberek egymás vérét ontsák?
Túl bonyolult mondat? Egyszerűbben fogalmazzak? Semmi isten nevében nem lenne szabad ölni, pénzt herdálni, vagy rádiózni.
Ez egyszerűen barbarizmus. Hol érv itt bármilyen szinten is a Szent Liga? Az csak egy politikai tömörülés volt és ugyancsak Isten nevében önkényeskedtek és öltek, csakúgy mint a szultánok.
A továbbiakban nem kívánok veled beszélgetni, amint a kereszténység védelmében hívtál engem baromnak, úgy fel ismertem lényed stílusát. Üdv és a legjobbakat.

Bryan élete 2012.04.19. 17:27:11

"teljes mértékben önkéntes szolgálatra épülő....músorok alkotják.
Lófaszt.
Ismerősöm egy vidéki nagyvárosban a saját lakásában lévő félszobában berendezett ministúdióból löki a zenét CD-ről a Mária rádiónak bizonyos rendszerességgel - ki se kell mozdulnia - és nagyon szépen kaszál.

vontod75 2012.04.19. 18:05:05

@Asztalos Gábor 2: Csúsztatsz mint minden fideszdroid. Az előző kormánnyal szemben nem is. Viszont Gyurcsány alatt igen. Konkrétan én több demonstrációról tudok
Pölö:
www.youtube.com/watch?v=BX4_irVYZv4

vontod75 2012.04.19. 18:11:34

@town: Hát gratulálok. Nem megy vele a pereputty. Legalábbis az általam példaképnek tekintett Németországban nem cserélik le a rendőrségi vezetőket/önkormányzati tisztviselőket/adminisztratív dolgozókat.

vontod75 2012.04.19. 18:22:34

@Virág et.: Tévedés! Sem térítésmentesen, sem térítés ellenében nem lehet helyiséget biztosítani. Tessék itt a link:
rve.hu/hirek/1767-level-az-orfk-tol-no-comment

Horizont 2012.04.19. 18:31:25

„Vannak-e garanciák arra nézve, hogy az egyházak nem avatkoznak be közvetlenül a politikai életbe?” – tette fel a kérdést 1991-ben az Országgyűlésben Orbán Viktor, amikor az egyházak költségvetési támogatása ellen érvelt. Igen, ez Orbán, az ő elvei, színeváltozásai!!! Aki gyakorolni szeretné a vallását (bármilyet) tegye nyugodtan, nem az ellen szólunk mi. Csak kicsit már túlterjeszti magát a katolikus egyház kicsiny kis hazánkban. Ami sok az sok(k)!!Nagyon jó lenne, ha a pártok és az egyházak is önmagukat tartanák el.
Már évek óta figyelem a kommenteléseket és csodák csodája mindig a legnagyobb pofájúak a legtájékozatlanabbak és mégis a legnagyobb fröcsögők. Sok esetben meg sem értik azoknak a sorait akiket leugatnak. Akinek inge vegye már magára.....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.19. 19:29:47

@csizsikpizsik - pique takarodj, evra te meg tövig!: Ja igen te "fociztál"ugye?
-Hol a labda?
-Kit érdekel ,kezdjük már el!

vagy :
-Figyelj az a lényeg,ha nem tudod elérni a labdát,rúgj bele az ellenfeledbe!

Amúgy Gary Lineker kiállítás és sárgalap nélkül csinálta végig a karrierjét.
Egyetlen hibapont,hogy a barcában is játszott.:))
Amúgy kívánom ,hogy nyerjél!:))

Virág et. 2012.04.19. 19:35:37

@vontod75: Hol itt a tévedés? Elolvastad a levelet. Javaslom a figyelmedbe "a 2011. december 31-én hatályba lépett jogszabályi változások miatt" részt.

Ki volt kormányon? Ki hozta ezt a szabályt? Miért? Mit írtam feljebb?

Komolyan gondolod, hogy Hende magánakciója ez és nem kormányzati pitiánerség? Persze, hogy átírták a jogszabályt is hozzá, de vajon miért, mit gondolsz?

Virág et. 2012.04.19. 19:37:01

@vontod75: Segítek, idézet tőlem: "Gondolom nem tűnt fel, de az Orbán-kormány erősen szűkítette a szakszervezeti jogokat és az egyéni munkavállalói érdekképviseleti jogokat is az elmúlt években."

bagir 2012.04.19. 19:37:47

@molaris: Mit vársz ettől az ügynökbandától, vallásoktól függetlenül. Katolikusoknál egyházilag csak azok válhatnak el, ahol nincs gyermek. No erre itt van rappertóni/két gyermek/, aki utána bulvárlapokban szellőzteti mély katolikus hitét.

2012.04.19. 19:49:18

@Ironfist:

Hát ha egyszer azok vagytok.

labrabbit 2012.04.19. 19:58:18

@sárkányfő: köszi, hogy leírtad sokunk véleményét.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.19. 20:12:26

Azért milyen jó kis zsidózós poszt lett ez is meg az előző is.Meg az egyik múltkori is.:))
Pedig nem így indultak

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.19. 20:49:22

@Ironfist: Namost én,mint rendes jobbikos,elmondjam neked?:))
Zsidótól a zsidóbérencig amit el tudsz képzelni...:))

Ironfist 2012.04.19. 20:57:16

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Te nem vagy rendes jobbikos. Totál kivétel vagy. A rendes (átlag) jobbikos hihetetlenül primitív, és bunkó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.19. 21:04:21

@Ironfist: Kösszépenbazdmeg!:))
Azért ezt nem hiszem.Én pl. kiábrándultam a többiből,úgyhogy egyenlőre ez marad.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.19. 21:06:09

@Ironfist: Szóval szerintem sokan vagyunk akiknek tele a töke az elmúlt húsz év prominenseivel,pártjaival.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.04.19. 21:16:06

@Ironfist: Amúgy én senkit nem szólok meg alapból azért,hogy kire szavaz.
Ez olyan,mintha beszólnál a kedvenc filmje,zenéje miatt,hogy há te hülye vagy.
Én ilyenkor azt mondom,hogy nekem nem tetszik az a zene vagy film.
Persze fideszbirkázni azt szabad az az egyetlen kivétel.:))
Ha még most is hisz nekik megérdemli de sokan kiábrándultak belőlük.

Nyuggervadász 2012.04.19. 21:29:54

Nem tudom, miért támadjátok ezt a szerencsétlen Mária rádiót?!? Lesz éppen elég "dolguk" az ott dolgozóknak!
Irgalmatlan sokat kell majd ájtatoskodniuk, bűnbocsánatért esedezniük a Magasságoshoz, hogy a "fenntartójuk" által - az ország több millió lakosa ellen folyamatosan elkövetett (fidesz) bűnök- feloldozást nyerjenek....és eme bűnök kitervelői és végrehajtói ne pokol sötét bugyrába senyvedjenek az idők végzetéig!
Ja, és ki fogja majd felszólítani és csatarendbe állítani a 2014-es választások előtt a "hívőket", hogy az egyetlen, az IGAZ pártra adják le szavazataikat (és ne engedjenek az ördög csábításának), ha nem a katolikus egyház szócsöve, a Mária rádió?
D:D:D:

Viktus 2012.04.19. 22:12:18

Miért nem készültek részletesebb vizsgálatok, megéri-e belevágni a beruházásba – ilyen aggályok is megfogalmazódtak azon a közgyűlésen, ahol az állami mobilcég létrehozásáról tárgyaltak. Az MVM vezetői a kételyeket azzal is próbálták hárítani, hogy szerintük kevésbé ellenőrzött módon, közbeszerzések nélkül költhetik el az állami mobilcég kiépítésére szánt több milliárd forintnyi közpénzt.

index.hu/belfold/2012/04/19/ketelyek_kozott_szultett_az_allami_mobilceg/

ez a kemény nem ez a három milkás bohóckodás ...

Viktus 2012.04.19. 22:22:26

index.hu/kulfold/2012/04/19/magyar_haborus_bunost_keres_a_wiesenthal_kozpont/ na meg ez is vicces ... a mi pénzünkből megy a felesleges bírósági hajcihő 95 éves papák után, akik lazán elpatkolnak mire vége egy ilyen pernek ...

town 2012.04.19. 22:54:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ha a Jobbik nyerne, minket kizárnak az EU-ból, vagy olyan szankciót kapunk mint Ausztria.

Pedig nem vagyok a műhisztiző, műrettegő tipus.

Viktus 2012.04.19. 23:06:28

@town:

A jobbik kilépne vagy mi helyből :P bár pénz kérdése lenne mit is csinálnának elég rugalmasak.

tucano 2012.04.20. 06:34:34

A Vatikánban 50 cent a benzin literje, vajon mennyit imádkozhattak érte:)

Mikrobi 2012.04.20. 08:38:16

Egy pap ismerősöm, aki jobban képben van, mint én, ezt írta erről:

"Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Mária Rádió a Gogol utcában két nagyságrenddel nagyobb összeget fog fizetni, mint amit az érdekvédelmi szövetség fizetett a HM-nek. A vastag bőrről csak annyit, hogy említett előző bérlő, az összesen 520 m2-es iroda helységek évi bérleti díjáért egy mobil előfizetés fele sem jött volna ki. (Ez a két nagyságrenddel nagyobb bérleti díj így is Mária Rádió korábbi székházának bérleti díjának kb. egy ötödét fogja fizetni az új helyen.)
Valóban kilóg egyfajta lóláb, de félek, hogy egy másik lóláb lóg ki, mint amire a cikk író gondol. Hogy hol van vastag bőr ebben a helyzetben, arról talán nem is kell semmi indikációt adnom.
Ezeknek a tényeknek az ismeretében talán egy kicsit másképp fest a dolog."

@Kandeláber: a Mária Rádió nem az Egyház rádiója, hanem egy magánrádió, lengyel pénzből és adományokból. Ne keverjük a szezont a fazonnal!

@tucano: az ő dolguk, hogy nem tartanak igényt a jövedéki adóra és az ÁFÁ-ra, nem?

@Nyuggervadász: még szerencse, hogy érted is imádkoznak

@sisszi: azért, mert többet fizetnek, mint a szakszervezet.

Nyuggervadász 2012.04.20. 10:30:42

@Mikrobi:
Igazán örülök, hogy ilyen lelkes védelmezője vagy a Mária Rádiónak. Azt meg egyenesen köszönöm, hogy értem is imádkoznak. Igazán rám férne, mert az én direkt imáim nem nyertek meghallgatást!
Azt viszont furcsállom, hogy a kis szösszenetem tényleges mondanivalója nem ment át. Továbbra is fenntartom: sok dolga lesz a Mária Rádiónak (és a katolikus egyháznak). Nagyon sokat kell imádkozniuk, hogy a jelenlegi vezetőink -a nép ellen elkövetett - vétkei feloldozást nyerjenek!

town 2012.04.20. 10:41:02

@Mikrobi:

"a Mária Rádió nem az Egyház rádiója, hanem egy magánrádió, lengyel pénzből és adományokból."

Ajjaj most mi lesz a nyivákolókkal, aki állandóan az adójukat emlegetik? :-)

kifordított nagyanyó 2012.04.20. 11:12:35

@town: Azért ez a jobbiktól is függ meg az eu tól is.A jobbik is viselkedhet rosszul-lásd az eu ellenes tüntetést amivel nem értek egyet.
De ha mondjuk azt mondanánk,hogy figyi újjáépítenénk 5 cukorgyárat és elkezdenénk a termelést.
Mire az eu :anyátokat!Vegyétek inkább tőlünk a cukrot,akkor mi van?
amúgy én se vagyok rettegő meg műhisztiző de mi lesz ha európában túl sok lesz a muzulmán és átveszik a hatalmat.Mikor lesz az első nyilvános kövezés?
Most ezért még náczi vagyok ,de húsz év múlva?

town 2012.04.20. 11:36:20

@kifordított nagyanyó:

A Jobbik most is úgy viselkedik, hogy nem fogják elviselni, ha nyer. 1 kizárással, vagy szankcióval természetesen az EU megint bebizonyitaná hogy túlterjeszkedik a hatáskörén, hogy nem riad vissza a kollektiv büntetéstől, de szarnának rá.
Cukorgyár témában passzolok, nem ismerem a körülményeket.

Ez az a cikk ami alapján jól el lehet képzelni, hogy mi lesz Európában, ha nem rakják ki a Stop táblát, (bár már késő)

webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:UfUmBFM_wdsJ:cikkek.soti.ca/eurabia-has-a-capital--rotterdam.html+Rotterdam+muszlimok&cd=1&hl=hu&ct=clnk&gl=hu

molaris 2012.04.20. 11:46:40

@kifordított nagyanyó:
20 év múlva hajlongasz kelet felé, vagy agyonvernek. Ők komolyan veszik a hitet.

Q-in-Law 2012.04.20. 12:32:50

Az adócsökkentés kormánya most az internetezés és a telefonálás megadóztatására készül: index.hu/gazdasag/magyar/2012/04/20/johet_a_telefon-_es_az_internetado

Seduxen (már NEM dr.) 2012.04.20. 12:37:04

@Q-in-Law: na a másik posthoz Gunther belinkelte ezt a remek hírt. értékes gondolataimat ott meg is osztottam a nagyérdeművel (és a tökkelütött töki-tekikkel, vagy a faszomsetuggya ki olvassa, és ír jelentést, de nem is érdekel...).

Nem írom le még egyszer...

Max annyit: Matolcsy, neked bizony a jó kurva anyádat aki a világra szart...

kifordított nagyanyó 2012.04.20. 12:54:26

@Seduxen (már NEM dr.): Azért erről remélem lesz poszt.Kíváncsian várom Enrico magyarázatát...
@molaris: Igen,mi beengedjük kitenyésztjük őket,cserébe meg majd befenyítenek,megölnek minket.Nagyon jó.Nem nálunk lesz polgárháború hanem náluk.

Ironfist 2012.04.20. 13:29:51

@kifordított nagyanyó:
"Kíváncsian várom Enrico magyarázatát..."

Ugyanmár, mit vársz azon? Nem hallottad még elégszer? Elmúltnyolcév, gyurcsányahibás. Ennyi. Mit nem tudsz még, te antifülkeforradalmár? :D

tempefoi · http://tempefoi.blog.hu/ 2012.04.20. 22:21:33

nem értem, most itt sírni kell, hogy "a rejakcijósok, "az urak", meg "a papok" úgymond kiszorítják a Szovjetunióban kiképzett, jó osztályharcos Kónyát és csapatát? komoly, ezért kellene pityognom? ráadásul, a sors fintora: a szovjet provokátor (ott lett kiképezve!, ki tudja,mire...) zavaros és életképtelenség miatt elabortál mozgalom-torzszülötte a gyökeréig nemzeti indíttatású, mélyen katolikus gyökerű Szolidaritás mozgalomtól lopta logóját!

persze, a hozzászólásokat olvasva, nehéz minderről egy olyan közegben/országban beszélni, ahol a lakossággá züllesztett nemzet egyes tagjai, ha hozzászólnak, még mindig a vulgáris egyház- és keresztényellenes uszításban lelik kedvüket.

süti beállítások módosítása