Skip to content


       Szűrés lista

Mi lehetne ennél fontosabb

Vasárnap, július elsején startol az új magyar egészségügyi rendszer. Nemhogy a betegek, de még a háziorvosok sem tudnak szinte semmit az új struktúráról. Pedig két dolog biztos: a betegeknek első körben a háziorvosuknál kell érdeklődniük, és a csaknem 44 400 jelenlegi aktív ágynak alig több mint az öt százaléka, hozzávetőleg 2500 ágy szűnik meg az átalakítással. Rácz Jenő, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a változás 15 intézményt érint markánsan, ezek közül 9 kórházban szűnik meg az aktív ellátás. De azt, hogy pontosan mely intézményekben, nem tudja. Bár az ÁNTSZ honlapján megtekinthető megyékre bontva az új területi ellátási kötelezettség (TEK), abból nem derül ki, hogy mely intézményekben történik változás, hol volt korábban, ahol júliustól már nem lesz aktív fekvőbeteg-ellátás. A kórházigazgatók nem nyilatkoznak. Az ÁNTSZ nem nyilatkozik. (forrás: hír24)

Kedden az ágazatért felelős EMMI a problémát érzékelve levelet küldött az irányítása alá tartozó minden intézménynek (iskolák, kórházak, stb), hogy számolják meg a lovaikat, istállóikat, legelőiket.

emmi1.jpg

emmi2.jpg

(levél forrása: NOL)

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr584620359

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A kazincbarcikai kórház-hazugságok 2012.07.02. 12:37:59

Néhány napja jelentek meg a hivatalos határozatok arról, hogy jú­lius 1-jétől milyen ágyszámmal, ellátási funkciókkal működhetnek az egyes kórházak. Eszerint a kazincbarcikai kórház például a belgyógyászatán kívül minden aktív ellátását elveszített...

Trackback: A kazincbarcikai kórház-hazugságok 2012.07.02. 12:30:23

Néhány napja jelentek meg a hivatalos határozatok arról, hogy jú­lius 1-jétől milyen ágyszámmal, ellátási funkciókkal működhetnek az egyes kórházak. Eszerint a kazincbarcikai kórház például a belgyógyászatán kívül minden aktív ellátását elveszített...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.06.30. 10:38:46

Vajon mennyi kedves emailt fog kapni Ildikó?

Amugy ha az EMBERI erőforrások foglalkozik a lovakkal, ki foglalkozik a betegekkel?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.06.30. 10:43:21

"A kórházigazgatókat hiába hívtuk, nem nyilatkoznak az ügyben. Részben érthető a hallgatásuk, hiszen az állam által március végén meghirdetett kórház-igazgatói pályázatok nyerteseire a javaslatot július 13-ig kell megtenni."

Ironfist 2012.06.30. 10:43:59

Terelés. Mint amikor a zemeszpékormányt bombázták meg 2 nap alatt 3000 levéllel. "Hova vigyük a szemetet?" Anyádba, fideszes patkány!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.06.30. 10:45:09

Amúgy szerintem most az jön majd, hogy beperlik a NOL-t meg mindenkit, aki kitette a levelet, hivatalos adatokkal való visszaélés vagy valami hasonló fasság kaliberű címszóval.

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.06.30. 10:45:20

Utálom a lovakat, mer a tömegemet nem bírják el. azt még ez is...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.30. 11:05:20

A lószámlálás epic :D Tulajdonképpen hány intézményben van lovasterápia? Nem hinném, hogy egy kéznél több kellene a megszámolásukhoz.

nagyon_buta 2012.06.30. 11:12:16

hihetetlen, naponta reméltem, hogy nem tudnak nagyobb hülyeséget írni, tenni, mondani, sajnos csalódtam, a butaság határtalan (azért a kitöltendő táblázatra is kíváncsi lennék, miket kell beírni: kobak, nyereg, sarkantyú, istálló mérete?)

uto_pista · http://www.depechemode.com/ 2012.06.30. 11:39:20

Tessék mondani az A8-asokat 150 lovasnak, az X5-öst 200 lovasnak kell/lehet beszámítani?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.30. 11:51:54

Nem baj, ennek örülni kell. A jelek szerint a Fideszdroidok, talán a Jobbikosokkal együtt (remélem legalábbis), lassanként szépen készülnek vissza lóháton az őshazába. Magyarország meg ott marad Európa közepén. Tiszta nyereség szerintem, talán még én is hazaköltöznék, de egy feltétellel: Az MSZP-seket, a DK-sokat, és az LMP-seket, meg a hozzájuk hasonlóakat is vigyék magukkal akár rabszolgaként is.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.30. 12:14:17

@Jani haverja: Hogy alátámasszam az érvelésemet:
index.hu/kulfold/2012/06/30/orban_bakuban_keresi_az_olajat/

Jó lesz az az olaj, kell az a teherautóknak, akik majd szállítják az abrakot a lovaknak :)

2012.06.30. 12:14:23

Én azon csodálkozom, hogy ez most jön elő. Eddig nem tudták hogy hány ló van az intézményeknél? Egy lo nem egy kismacska, hogy nem lehet összeszámolni, az értéke még egy gebének is több száz ezer forint.
Nem tudják mennyi állami föld van, pedig az sem szalad el, könnyű megszámolni. Most meg a lovak.
Mekora itt a kulpleráj?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.30. 12:16:14

@kenájkikit: De ennek a szeme mégiscsak jobban áll, mint Matolcsynak, úgyhogy a magyarországi anyag keményebb lehet :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.30. 12:56:47

Jövő hétfő nem másodika lesz.
Ej mekkora hazug poszt....:))
Bocs Palmi.:))

Asztalos Gábor 2012.06.30. 13:00:29

Már csak azt magyarázd el, hogy mi köze van a lóösszeírásnak a kórház"reform"hoz

Asztalos Gábor 2012.06.30. 13:02:03

Kivételesen egy ügyintéző dolgozik a minisztériumban, de ti őt baszogatjátok. Ha nem küldi ki ezt a levelet, akkor jobb lesz a kórházaknak?

Horizont 2012.06.30. 13:09:53

Azt hittem eltévesztették a dátumot és 1952 a helyes! Ettől a hírtől már bocsánat de a térdem csapkodtam a röhögéstől. Tudatlan némber vagyok, mert nem tudtam, hogy a kórházaknak vannak lovaik:) Minek is? Már ezt se értem, de a "népszámlálóslószámlálást" meg végképp nem. De nem ez az egyetlen dolog!Lehet, hogy be akarják gyűjteni a lovakat és ha a BKV végleg bedől visszaállítják a lóvasutat, a közmunkásoknak is lesz munkájuk, beszedik a lószart:)
Az egészségügy mellett se menjünk el szó nélkül.Hál' istennek nem kell (még) orvoshoz járnom. Rákszűrésen voltam a kisvárosunk kórházában. Mellettünk a sebészet, kardiológia, szemészet volt. Hallom mindenki előre bejelentett időpont kérésre mehet csak, így nem volt tömegnyomor az igaz. Ha megbetegszünk akkor a legnagyobb ellenségünk az idő. Aki tud fizetni irány a magánrendelő. Virágzanak is. Szócska azt mondta a tv-ben, apukája kórházban volt és látja ő, hogy pl. 60 betegre van egy nővér és apukája akkor volt megfürdetve ha ő megfürdette! Nem tudták kinek az édesapja?:)
Mindnyájan legyünk egészségesek, mert ha lebetegszünk akkor csak a szerencsére (egyesek a jó istenre) számíthatunk vagy a pénztárcánk súlyára. Már ha van pénztárcánk egyáltalán.....

bucbuc 2012.06.30. 13:19:52

Csak a nyugdíjemelést ki tudjuk vhogy gazdálkodni, a többi nem számít.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.30. 13:21:55

@Horizont: Akkor ez még meredekebb, hogy Szócska tudja, mi folyik itt, és nem tesz semmit?

Horizont 2012.06.30. 13:35:25

@ColT: Nem védem, de szerintem ő nem tud, aki meg tudna az meg szarik az egészre. Ez létszámfüggő. Ahhoz meg kéne fizetni rendesen az ápolónőket, hogy ott maradjanak vagy visszamenjenek. Mennyi munkanélküli van? Lehet, hogy sokan elmennének "még" oda is. Tudom szakképzettség is kéne, de biztos szükség lenne olyan ápolónőre is aki ugyan nem tud infúziót bekötni vagy injekciót beadni, de lefürdetné a szerencsétlen kiszolgáltatott beteget, vagy csak úgy odamenne.....Csak ez pénzbe kerülne! És ha megfizetnék, hogyan is jutna stadionokra, Nemzeti konzultációkra, Országgyűlési őrségre... meg csupa ilyen fontos kiemelkedő dologra ami a mostani helyzetünkbe nélkülözhetetlen! Mert jól megy nekünk....A kisemberekkel mi lesz??? Ja ők nem a középosztály! Le vannak (vagyunk) szarva! Na mi se melléjük!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.30. 13:43:31

@Horizont: És akkor mibe tartana kiállni, és ezt elmondani? Vagy azt mondani, hogy emberek, kértem rá pénzt, de nem adnak.
Persze, másnap csomagolhatna. De legalább úgy rúgnák ki, hogy tudna tükörbe nézni.

Horizont 2012.06.30. 13:47:10

@ColT:
Az ő tükrük már régen másképp van foncsorozva.......

Na itt az új ellátási kötelezettség!Csak be kell írni, hol lakunk!
tek2012.gyemszi.hu/tek1/index.php

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.30. 13:55:14

@Horizont: "Szócska azt mondta a tv-ben, apukája kórházban volt és látja ő, hogy pl. 60 betegre van egy nővér és apukája akkor volt megfürdetve ha ő megfürdette! Nem tudták kinek az édesapja?:)"

- Há' de fürdessenek má' meg, én vagyok a Szócska Miki apukája!
- (kórusban) LÓSZART, PAPA!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.06.30. 13:57:25

Azért ezt a baromi szervezettséget ami itt van...

Kandeláber 2012.06.30. 14:03:44

"Jövő hétfőn, július elsején". Melyik évben?
Idén július elseje vasárnapra esik.

Horizont 2012.06.30. 14:18:09

@Dr. Gy. Dr. Fűegér:
Hahahahahahahaha lepergett előttem a jelenet filmszerűen!!:)))

@Kandeláber:
Ez bocsánatos bűn:)) Azaz hiba!
Na de az összes többi??!!
Ami nem hiba, hanem bűn?!

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2012.06.30. 14:54:38

@Asztalos Gábor: Az, hogy ezzel foglalkozik az illetékes minisztérium, nem azzal, ami a saját munkaterve szerint a körmére égett, és emberéletek múlnak rajta.

Csak ennyi, és semmi más, tudom, hogy fideszdroidoknál ez kicsiség egész addig, amíg nem a saját hozzátartozója kerül kórházba...

Kandeláber 2012.06.30. 14:59:11

@Horizont: Bizony, a lószámlálás költségén még lélegeztetőgépeket is vehettek volna.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.30. 15:32:09

Ez a lószámlálás kicsit olyan, mint a süllyedő Titanicon ellenőrizni a wc-papírt a klotyókban.

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.06.30. 16:40:03

"Vasárnap, július elsején startol az új magyar egészségügyi rendszer. Nemhogy a betegek, de még a háziorvosok sem tudnak szinte semmit az új struktúráról. "

Majd menet közben belejönnek.

Bazmeg, ezt az országot...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2012.06.30. 17:24:23

Ja, most látom, a Nemzeti "CBA" Lovasprogram miatt kell összeírni, akkor minden OKÉ !!!

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2012.06.30. 17:46:16

Szerintem csak Viktor megnézte Pintér Sanyával a Keresztapát, aztán most összeírják, hogy van-e annyi lófej amennyi a NER-elleneseknek elég, vagy esetleg közbeszerzést kell-e kiírni a beszerzésükre.

chilis csokoládé 2012.06.30. 17:50:44

a lovakat lelövik, ugye?
:S

Horizont 2012.06.30. 17:54:03

@Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.):
Nahát ez a legjobb komment:DDDDDDDD

@Kandeláber:
Igen nézheted ebből a szempontból is, egész addig amíg te vagy egy családtagod kórházba nem kerül és ellátás helyett lovakat "számolnak"! Annyira sajnálom, hogy nem érted miről is van "nagyba szó" :D

Interlock (törölt) 2012.06.30. 18:00:48

Eddig annak örültem nagyon, hogy nem lettem politikus.
Most már annak is nagyon örülök, hogy kórházigazgató sem lettem, mert amit én erre a felhívásra válaszolnék nekik, abból még Madagaszkáron is blogposzt lenne.
Hihetetlen, és hihetlenül dühítő a dilettantizmusnak ez a szintje. Hihetetlen...

Kandeláber 2012.06.30. 18:36:39

@Horizont: A jelenlegi struktúrában - brit mintára - államtitkárságok alá tartoznak a szakágazatok.
Nyilvánvaló, hogy nem az egészségügyért felelős államtitkár foglalkozik a lószámlálással.
Mert a közigazgatás - sajnálatos ,ódon - nem úgy működik ahogy Móricka azt elképzeli.
Nyilván egyesek szerint most a minisztérium dolgozóinak a nap 24 órájában csak egy dologgal kéne foglalkozniuk, mert különben a betegek őszi legyekként hullanak majd az aktív ágyak mellé.
Ez a poszt kb. olyan, mint amikor ugyanez a szerző azon kesergett, hogy a családi pótlékot nem kp-ben, hanem Erzsébet-utalványban kapja majd, és kiderült, hogy semmi sem igaz az egészből.
Ez olyan kriptavásárló-mentalitás...

Horizont 2012.06.30. 18:52:55

@Kandeláber: Nézőpont kérdése a bírálatod! Az említett poszt Erzsébetről azért született, mert az apparátus egyik nap ezt mondta (hivatalosan) a másik nap mást! Nem emlékszel? És arról nem lehet beszélgetni, hogy miket terveznek? Nem is értelek!
Egészségügy!Nem vagyok szőke nő, nagyjából tudom a szerkezeti felépítést! Na de a lószámlálásról nem írtál semmit!:) Vagy minden cuki, olyan édi-bédi ez a lovakról szóló hír? Vagy arra gondolsz milyen gondoskodó a minisztérium?:) A lovakról biztos! Na az emberekről már ez nem mondható el! A betegek nem hullanak az aktív ágyak mellé ( a szavaiddal élve) hanem elhullanak ugyanis a kórházi ágyig se nagyon jutnak el!
Szerinted minden oké, igaz?!!! Gyöngyös Heves megye 2 . legnagyobb városa, nagy és szép kórházzal! Hely van dögivel, és tudod hová feküdhetnek be az itt élők kórházba? Budapest, Kistarcsa, Salgótarján, Hatvan, Balassagyarmat, Vác! Csak egy kevés betegség kezelése maradt meg Gyöngyösön! És mit fognak csinálni a szép, modern nagy kórházban?
Hát lovakat tenyésztenek majd.....Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.30. 18:55:53

@Kandeláber: "Nyilván egyesek szerint most a minisztérium dolgozóinak a nap 24 órájában csak egy dologgal kéne foglalkozniuk, "
Hát mi ugyan nem, de nyilván a te színvonaladon ez van.

Csak akkor pár gondolat
- mi az, hogy nincs pontosan vezetve az egyes kórházak pénzmozgása a minisztériumban?
- mi az, hogy az ágazat rejtett tartalékai?

Ne akarjanak már mindenkit hülyének nézni...

Kandeláber 2012.06.30. 19:04:38

@Horizont: A nyomorult minisztériumon belül kilenc államtitkárság van, egyik az Egészségért Felelős Államtitkárság, a többinek más a szakterülete (oktatás, sport, stb..) Számomra nyilvánvalónak tűnik, melyik foglalkozik az egészségüggyel, de nyilván tiszteletben tartom azok véleményét is, akik ezt másképp gondolják.
Erzsébet-utalvány: a szerző t é n y k é n t közölte az utalványra történt áttérést.
Egyébként félreértesz: egyáltalán nem kívánok védelmembe venni semmilyen kormányzati intézkedést, vagy kormányzati szervet, csupán egyértelmű tévedések, illetve félretájékoztatások miatt vagyok kiakadva.
Amennyiben a szerző tisztában van a minisztérium működésével, illetve felépítésével, akkor ferdít, amennyiben nem, akkor tudatlan.

Horizont 2012.06.30. 19:21:36

@Kandeláber:
Van külön lovakért felelős államtitkárság? Miért a kórházigazgatóknak küldték ki?
Azt már csak halkan széljegyzetben jegyzem meg, hogy mézes mázasan bedobták a zembereknek, hogy a Fidesz olcsóbb apparátust visz, aztán kilenc államtitkárság van. Államtitkár?? Annyian vannak, mint az oroszok!!
Tényként közölte?? Határozottan emlékszem, hogy abban a fázisban amikor a poszt íródott akkor az utolsó kiadott nyilatkozat még az volt. Ez kekeckedés persze, de ha te ebben örömed leled hát hajrá!
Nem kívánod védelmedbe venni a kormányt? Akkor miért teszed???????????????

banánevő 2012.06.30. 19:47:37

Lószerszámot nem mérik fel méretre?

Kandeláber 2012.06.30. 19:49:06

Tudtommal az iskolák és a kórházak nagyobbik része egyenlőre még önkormányzati tulajdonban van, azok tehát nyilván nem kötelesek semmilyen adatot küldeni.
Az állami tulajdonú intézmények vezetői valszeg nem számlálják meg a nem létező lovakat, hanem visszaküldik a nemleges adatlapot.
Egyébként így valóban hülyeségnek tűnik. Utánanézek a jogszabálynak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.30. 19:50:04

@Kandeláber: "Tudtommal az iskolák és a kórházak nagyobbik része egyenlőre még önkormányzati tulajdonban van,'"

Akkor meg a fasznak tartjuk az államtitkárságot?
Egyáltalán a fasznak kell ennyi alszervezet egy ekkora országba, csak a pénzt viszik.

Horizont 2012.06.30. 20:03:18

@ColT:
Mert kell a hely és a zsíros fizu munka nélkül és az a nyúlfarknyi hatalmi mámor annak a sok főfasznak és alfasznak :DDD (családtagjainak, párttársainak, haverjainak)!!
(természetesen tisztelet a kivételnek, sokan nincsenek az már tuti)

Kandeláber 2012.06.30. 20:21:03

@Horizont: Hát az a jogszabály nem sokat mond. Ha valóban válaszadásra kötelezettek a költségvetési szervek ebben a témában - és itt az a ciki, hogy a nemleges választ is vissza kell küldeni - akkor megérne egy inte4rpellációt a dolog a legközelebbi parlamenti ülésnapon, és akkor pellengérre kell állítani azt, aki ekkora barom volt, hogy ezt az adatszolgáltatást elrendelte.@ColT: Ne tőlem kérdezd, mert nem tudom a választ.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.30. 20:37:07

@Kandeláber: És akkor azt honnan tudod, hogy ez a lépés helyénvaló?

@Horizont: Á, ez csak kitaláció :D

Horizont 2012.06.30. 20:43:26

@Kandeláber:
Na látod mire eljött az este csak egyetértünk valamiben:DDDDD
A pellengére állításban! Csak kívánság marad, mert ilyent nem alkalmaznak!
Tudod a mi kutyánk kölyke effektus erős, mint a bors:)
Eszembe jutott az is micsoda papír pazarlás, mennyi fát kellett kivágni ehhez a sok ökörségükhöz. Nemzeti konzultációhoz is 8,2 millió darab levél borítékkal együtt! Náluk a fák nem állva halnak meg:)

Interlock (törölt) 2012.06.30. 21:16:15

@Horizont: jaja, papíralapú konzultáció a XXI. században, az informatika korában... mert az adatbázisokban rejlő veszélyektől fossunk be, de a papírra nyomott azonosító, na, az hibátlan.

nincsensapka 2012.06.30. 21:29:37

index.hu/belfold/2012/06/30/korhazatalakitas/
-amúgy egyáltalán nem véletlen a párhuzam. szócska mester ugyanis tényleg az SZDSZ folytatása.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.06.30. 22:19:25

@Kandeláber:

Képzeld, én is tudom, hogy több államtitkárság van, jé.
A levél kórházakhoz való kiküldése ettől még orbitális baromság.

Bözsijegy: ezt írtam
"Nem fogok örülni, HA unortodox módszerekkel operáló kormányunk ezután nem kp-ban, hanem Erzsébet-utalványban/-kártyán adja, de kibírom."
Ők vizsgálták a lehetőséget, én belegondoltam a hatásba.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.06.30. 22:29:17

@Kandeláber:

Egyenlőre általában egy olasz meccs végződik :)))

Kandeláber 2012.06.30. 22:42:10

@laspalmas: Nem vitatom, hogy orbitális baromság, de nem ettől dől össze az egészségügy. Egyébként a kérdéssel kapcsolatban tegnap már született egy poszt egy másik blogban, 0 bejegyzéssel. Mindenesetre kíváncsi lennék egy magyarázatra az EMMI részéről. Ha van valakinek állami kórházban vagy állami iskolában ismerőse, szerezhetne egy adatlap-másolatot, és közzétehetné, hogy egészen tiszta legyen a kép.
Azért az utalvány-kérdésről jóval hosszabb eszmefuttatást eresztettél meg, mint az idézett mondat.

is 2012.06.30. 22:49:59

ez a poszt megint inkább hangulatkeltő lett, mint értelmes.

- naponta 200 ilyen adatbekérő levélnek kellene kimennie, annyira nincs Mo-n semmi rendesen nyilvántartva. még a lakások vagyonérték szerinti nyilvántartása sincs meg. és egyébként hetente többször is azt hallgatjuk, hogy a kormány légből kapott adatokkal dolgozik, mert nincs is nyilvántartás erről meg arról. b+, ez egy pozitív levél, csak végre mentsék el és aktualizálják rendesen azokat az adatokat. mert ha ez egy Excel táblában egyszer lesz felvéve, és 3 hónap alatt elavul, akkor semmit nem ér.
- tetszettek volna Molnár Lajost, aki ezt rendesen, szervezetten és nyilvánosan csinálta, megbecsülni. a kedves 83%-os hülyenépszavazóknak köszönhetjük, hoyg Szócska mindent fű alatt, titokban kell, hoyg megcsináljon, hogy ne nagyon derüljön ki, hogy ugyanazt csinálja. mondjuk ma az index már címlapon hozta, hogy de, látjuk. barom 83%, erre is 5 évet kellett várni miattatok.

is 2012.06.30. 22:54:24

jé, ti tényleg össze akartátok vonni a két ügyet (kórház + levél)? ez két teljesen különböző, egymástól független szervezet! b+, még ez is? hát akkor itt ti most tényleg ökrök vagytok.

M_R 2012.06.30. 22:56:14

Akik erre a kommunista élcsapatra szavaztak és 2/3-os hatalomra juttatták - az én szememben simán hazaárulók...

is 2012.06.30. 22:58:56

@nincsensapka: "szócska mester ugyanis tényleg az SZDSZ folytatása. "

azt a meglepő következtetést javaslom levonni, hogy hát talán akkor Molnár Lajos sem volt olyan balfasz, mint aminek sokan gondolták. hanem inkább, akik gondolták.

balkon-úr 2012.06.30. 23:02:16

@Kandeláber: Ismered a számokat? 2012 ben július 09. tényleg hétfő, nahát!

kulalak 2012.06.30. 23:15:05

@is: "nincs Mo-n semmi rendesen nyilvántartva." Milyen igaz es rengeteg problemanak gyokere, ahogy mondtad.
Kezdhetjuk az auto-nyilvantartassal a hosszu sort: )
De emlekszem valamikor egy nagyfelbontasu repulogeprol keszitett katasztert akart valamelyik kormany, de tul sokba kerult. Na ja, ez egy jo urugy, hogy draga, de egy adatbazis ma mar aranyat er, adas-vetel targyat kepezi nev nelkul azonosito nelkul irdatlan mennyisegu adat mert kutathato es trendeket adhat stb.
Apro megjegyzes, hogy az OEP kassza egyensulya az adatbazis aktualitasatol szarmaztathato 2006-2007 tajekan (magyaran attol kezdve, hogy azonnal ellenorizheto lett ki fizet TBt es ki nem, potyautas-szures stb). Csupan 14 evet kellett varni erre (1992-ben kezdtek). Ezek a mostani levelek mar csak a befejezo aktusok nagyon remelem.

bgp 2012.06.30. 23:22:11

Fontos tudni mennyi ló van elfekvőben.

redriot77 2012.06.30. 23:30:15

www.opont.hu/hirek3.php?k_hirAzn=29982&k_hirFl=201206&k_hirKat=3

Így reformálja meg a Fidesz a kazincbarcikai kórházat: megszűntetik a szülészetet, a sebészetet, az intenzív osztályt, az ambulanciát. Helyette az 110 ágyat kap a krónikus pszichiátria (ide zömében az izsófalvi pszichiátriai intézet lakóit telepítik), kap 38 ágyat a krónikus belgyógyászat (elfekvő?), 62 ágyat pedig a pszichiátriai rehab (drogosok és alkoholisták?).

Hiába, meg kell büntetni azt a várost ami nem fideszes polgármestert választott. Mert hogy más ésszerű oka nem lehet annak hogy megszüntetik az ambulanciát és a sebészetet egy olyan városban, ahol az ország legnagyobb vegyi üzeme van.

vasgyuszi 2012.06.30. 23:48:21

@Asztalos Gábor: Nem errol van szó te állat, hanem az idozítésrol... De ezt úgysem érted...

Horizont 2012.07.01. 00:09:25

@is:
Olvasni tudsz-e? És megérteni amit olvasol? Mert ökrözni tudsz azt látom!
Az EMMI irányítása alá tartozó összes költségvetési szerv részére. Ebben a KÓRHÁZAK is benne vannak képzeld!
Mo-n semmi nincs nyilvántartva írod!! Tényleg? Hány hónapja fekszik náluk feldolgozatlanul a Népszámlálás adatlapjai????

orvian 2012.07.01. 00:25:16

Nekem csak ez tűnt fel: "területi ellátási kötelezettség (TEK)"
Hiszen ma(mostantól pláne)miden beteg:terrorista..

SvenH. (törölt) 2012.07.01. 00:42:36

@Kandeláber: "Amennyiben a szerző tisztában van a minisztérium működésével, illetve felépítésével, akkor ferdít, amennyiben nem, akkor tudatlan."

szerintem csak egy kabare ez a poszt :)
semmi mas nem lehet, kb. amikor a Tarlost ekezik az utcanevvaltozassal, mintha az utcanevek valtoztatasa akasztana be minden projektnek
most is szinte magam elott latom, hogy reggeltol estig szamoljak a korhazigazgatok a lovakat :)

SvenH. (törölt) 2012.07.01. 00:48:29

@is: pedig a molnar lajos nehany korokben mar mar bajnai magassagokba emelkedett, allitolagosan tomeggyilkos volt...
most legalabb a mostani ellenzeknek nincsen olyan gusztustalan rohadek media a kezeben akik befeketitenek szocskat hogy csinalja, csak csinalna mar...

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.07.01. 01:10:17

Azert az sem volt jo megoldas, mikor a helyi szemeszetre utaltak be az embert, azt se tudtak ott mi az makula degeneracio. Vagy hogy pl. annak idejen nem kuldtek az infarktusos betegeket lehetoseg szerint minnel hamrabb szivkateterezesre, volt, aki eveket vart ra. Ha lehet valasztani, inkabb keruljek a lakhelyemtol messzebbre, de olyan lasson el, aki ert is hozza. Valoszinuleg vannak videki kiskorhazakban is jo, profi doktorok, de meg valoszinubb, hogy egy jol felszerelt, csak specialis terulettel foglalkozo korhaz profibb az adott teruleten.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.07.01. 01:12:11

MEg az elozo teruleti feloszlas sem mukodott valami jol. Egy jaszsaginak bizonyos esetben Debrecenbe kellett volna mennie, mert teruletileg oda tartozott, hiaba jart mar korabban evek ota a fele olyan tavolsagra levo budapesti klinikara .

Interlock (törölt) 2012.07.01. 01:30:21

@redriot77: ha hinni lehet a híreknek, akkor felszereltség és kihasználtság alapján döntöttek úgy, ahogy. Ha hinni lehet az eddig tapasztaltaknak, akkor viszont megkockáztatja az ember azt a kijelentést, miszerint basztak bármiféle hatástanulmánnyal és hasonlókkal szarakodni, ki kellett jönnie egy összegnek, és végül kijött.
Én úgy alapból két dolgot nem értek:
- a szülészet és gyermekosztály költöztetését: mert az lehet, hogy a vegyipari dolgozók tudnak vigyázni magukra, de hogy se terhes nő, se beteg gyerek nincs arrafelé, azt azért kétlem
- a civil szervezetek kórház előtti tüntetését: én, ha tüntethetnékem támadna, annak a nyugalmát akarnám szétkúrni, akit felelősnek tartok
A civileknek üzenném, hogy ha lehet, konkrét számokkal és tényekkel készüljenek, mert az "igenis szükség van aktív ágyas kórházra Kazincbarcikán" jól hangzik ugyan, de sok mindent nem lehet rá mondani - és ha mondjuk a miniszter elkezd rossz, vagy hamis számokkal bizonygatni (feltéve, hogy a tüntetésből egyezkedés lesz), még csak meg sem tudják cáfolni.

szanalmas 2012.07.01. 01:54:22

Látom, az Állati Erőforrások Minisztériumával elszaladt a ménes, vajon mikor írnak a kórházaknak, hogy fogytán a zsé és a betegek kezdjenek műtét előtt bárányokat számolni altatáshoz!
Szerintem be akarják vezetni a lovas mentőorvost, aki visz egy ősi magyar jurtát is kisebb műtétekhez nemzeti érzelmű betegeknek. Bár ha minden orvosunk elmenekül, akkor majd táltosokat képeznek a bölcsészek helyett, akik táltosra pattannak és elűzik a kórságokat!

Pelso.. 2012.07.01. 05:13:35

Minap beszéltem egyik megyei kórház ápolási igazgatójával. Elmondta, hogy az új eü "keretgazdálkodás"-nak hála, kb. 8%-al kevesebb pénzből gazdálkodhat mostantól.
Ennyi.

Én is akarok kommentelni 2012.07.01. 06:49:09

@kulalak:
Az ugye kimaradt, hogy az általad említett kataszter nyilvántartással senkinek nem volt baja, csak azzal, hogy:
- fidesz-közeli cég "nyerte" el annak elkészítési lehetőségét
- a piaci ár sokszorosáért
- a pályázati feltételeket úgy írták ki, hogy csak az az egy szem cég felelhessen meg neki

Ugye érzed, hogy nem az volt a baj mint amit te felhoztál itt.

M_R 2012.07.01. 07:24:25

@kulalak: "De emlekszem valamikor egy nagyfelbontasu repulogeprol keszitett katasztert akart valamelyik kormany, de tul sokba kerult. "

Az előző fityisz kormány volt és azért került sokba, mert az árban kb. egy új repülőgép beszerzése és a személyzet kiképzése is benne volt... Ja hogy miért nem olyan nyerte el akinek ez már volt? Mert az nem volt haver....

SzaGyu 2012.07.01. 07:28:49

Holokauszt: görög eredetű szó.
Jelentése: teljesen eléget.
Modernizált magyar holokauszt: haláláig utaztatni, szállítani.

Kórházi felszereltség, kihasználtság ide vagy oda, ez a rendszer nem más mint a mai politikai és gazdasági megfontolások alapján modernizált holokauszt.

Addig kell a beteg embert utaztatni vagy szállítani, ameddig nem jön érte a kaszás.
Persze lassan már erre sem lesz szükség, mert Orbán (diktatórikus)rendszerében előbb-utóbb úgyis éhen halnak az emberek.

lavór 2012.07.01. 07:54:38

@SzaGyu:

Szépen megfogalmaztad a lényegét. De azoknak, akik esetleg nem értenék, bár így kissé nyersebbnek tűnik, mint a nyereg alatt puhított hús:

pusztuljon a magyar!

dr Smittpálelnökúr 2012.07.01. 07:58:21

@tildy:): Az nem zavar, hogy esetleg elpatkol a beteg utazgatás közben? Egy jó kis perforált vakbélnél talán még bejutsz egy távoli kórházba (közben kicsit fetrengsz a fájdalomtól), de nem biztos, hogy túléled a fertőzéseket, amik a hasüregedbe ömlő szartól keletkeznek.

És igen, tudom, hogy máshol sosem volt a közelben kórház, de te valószínűleg Budapestről kommenteled a baromságaidat, ahol 15 percen belül 3 kórházat is elérhetsz szükség esetén.

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.01. 07:58:44

Egy dolgot biztosan tudhat mindenki: akinek nincsenek milliói, amit orvosra költhet és krónikus betegségben szenved, az jó eséllyel bele fog dögleni.
Sajnos az egészségügy szétbaszásáért felelős férgek és azok anyja nem lesz érintett, mert van elég pénzük. :-(

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.01. 08:02:36

@SvenH.: azok az idióta utcanév változtatások tudod, hogy mennyi pénzt vittek el??? Egyedül a BKV-nál 20 millát vallottak be első körben! Szerintem, ha összességében nézzük, százmilliós, de akár milliárdos tétel is lehet!
Amit pl. nyugodtan fordíthattak volna valami egészségügyi vagy szociális probléma megoldására.
Nem, ehelyett ennek a korcs kiskirálynak ilyen fasságokra kellett költeni az adófizetők pénzét, a fidesz hathatós támogatásával. (úgy kívánom az ilyeneknek, hogy lássák anyjukat, gyerekeiket beledögleni abba, amit ők művelnek mostanában...)

nagyon_buta 2012.07.01. 08:47:40

Jó reggelt, vidéki vagyok és megnéztem a honlapot, hogy milyen kezelésért mennyit kell utaznom, nagyon "örülök", hogy most már jól felkészült, felszerelt helyen vizsgálnak, gyógyítanak meg. Kérdezném mekkora sorok, várakozási idők lesznek?, hová tűnnek(tek) a "felszabadult" orvosok, mennyi "képzési pénz" illan így el? Vajon a gyermek szemészet, gyermek pszichiátria, reumatológia stb. valóban olyan nagy költségű, "bonyolult" orvosi eljárást igényel, hogy több száz km-t kelljen utazni igénybevételéért? (kérem, budapesti, nem orvosok, minden kerületben két kórházzal ne válaszoljanak...)

komplikato 2012.07.01. 09:01:20

@A fidesz a betegek kiirtására készül: " azok az idióta utcanév változtatások tudod, hogy mennyi pénzt vittek el???"

Kis naiv, ha nem vinne el pénzt, nem lenne valakinek üzlet, akkor meg nem csinálnák. :)
Mondjuk éppen táblakészítő cége van valakinek, meg bélyegző, mert átnevezés után jöhet a környék összes bélyegzőjének cseréje is, stb.
Amit nem értek az a címer és zászlócsere hullám, bár valószínűleg ott sincs más valós indok.

Poszthoz meg: Az egész ügy nem meglepő annak aki emlékszik előző Fidesz kormány alatt Mikola szaki ámokfutására, a kollégái akkor egy kanál vízbe megfojtották volna érte ha tehetik.

rohadjmegARCgeci 2012.07.01. 09:11:27

@Horizont: Régen ezért voltak a segédápolónők,ők fürdettek és cserélték az ágyneműt meg kivitték az ágytálat.A nővér meg bekötötte az infúziót,megcsinálta a beöntést és levette a vért.A doki meg megmondta hogy kinek melyik részét kell műteni.Ámen.

rohadjmegARCgeci 2012.07.01. 09:15:18

@dr Kangörény: Legalább ennyi előnye legyen már ennek a büdös és ronda városnak.Más úgy sincs!:)

rohadjmegARCgeci 2012.07.01. 09:18:27

Az ápolókra visszatérve.Most az ápolónő csinál mindent.Fürdet,ágytálazik,gyógyszert adagol,infúziót beköt,véres ágyneműt cserél.Egy ápolónőre nem tudom pontosan hogy hány beteg jut,de kb alapból a 10-13 az biztos.Az viszont rohadt sok.Aki dolgozott szállodába már szobalányként,az tudja milyen rohadt sok a 17 szoba,ágyneműcserével és mindennel együtt.Nem fér bele a 8 órás munkaidőbe.Szerintem a nővérek munkája sem fér bele.

rohadjmegARCgeci 2012.07.01. 09:19:33

Jav:Nem hogy a 8 órába,de még a 12 órába sem fér bele a 17 szoba.

Netuddki. 2012.07.01. 09:22:10

Ez az, számoltassák csak a lovakat! Minden fideszes hátsóba jusson legalább egy lószerszám...

Netuddki. 2012.07.01. 09:26:07

@redriot77: Nyugi, ahol fideszes polgármester van ott is szüntetnek meg osztályokat. De a városnak lett szép főtere milliárdokért. Ez a lényeg fideszéknél...

Anti Anyag (törölt) 2012.07.01. 09:50:50

Ez jó, egyes helyeken a jattról előre meg kell egyezni.

Akkor mi a lófasznak fizet az ember biztosítást. Ez gusztustalan, az eü minisztert nagyon sürgősen le kellene váltani.

bankvezér 2012.07.01. 09:58:32

@kovi1970:
A beteg meghal, de a főtér az marad!

bankvezér 2012.07.01. 10:02:16

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Hogy is hívták a BKV-nál azt a dagadt vén mszp-s (!!!) picsát, aki igazgatóhelyettesként 100 milliós végkielégítést vett fel, majd újra visszament dolgozni??? :(((

DR. INKVIZITOR 2012.07.01. 10:10:09

Kedveseim!
Az intézkedés mögött jelentős történelmi, jogi és gazdasági ismeretek vannak, ezért nem érdemes reflexből valami fonákságra gondolni.
Gondoljatok arra, hogy Szvatopluktól egy fehér lóért mi mindent lehetett megszerezni és
III. Richárd országát adta volna egy lóért.
Az egészségügyben tartott pacik - minden bizonnyal - jó állapotban vannak, ezért garanciális és szavatossági következményekkel nem kell számolni. Ebből következik,hogy rövidesen beindulhat a nemzetközi egészpályás üzleti letámadás rendszer akcióprogramja.
Hajrá, Mieink!

vörös meteor 2012.07.01. 10:18:46

@Dr. Furia:

2008-ban fiam feküdt a kórházban, (Budapest) sebészet 24-beteg / 1.db. nővér,)

bankvezér 2012.07.01. 10:40:37

@vörös meteor:
Azért nincs pénz az egészségügyre, mert az államadósság kamataira majdnem annyit fizet az ország, mint a teljes TB -kassza !
Hálásak vagyunk Neked Gyurcsány Ferenc ! Gyere vissza te hazaáruló patkány ! :(((((

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.01. 11:02:35

@bankvezér: ennek mi köze az általam felvetett témához? Jelenleg a fidesz van kormányon, gyártják is a koncepciós pereket, azt a dagadtat is megpróbálják elmeszelni, de egyelőre nem sikerült nekik, szóval...

Rocko- 2012.07.01. 11:21:18

nem tudom min megy az értetlenkedés.
a magyar egészségügy egy állatorvosi ló, persze hogy meg kell számolni őket.

bankvezér 2012.07.01. 11:31:39

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Előzőleg te említetted meg a BKV 20 millióját....

christophe 2012.07.01. 11:53:38

Erre csak azt tudom reagàlni,lof@szt a se,,ukbe!!!

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.01. 11:58:31

@bankvezér: mint egyetlen, általam ismert tétel egy totálisan fölösleges, fideszes ökörségre.
És ki tudja még, hogy azon túl kinek, mennyibe kerülnek ezek az átnevezések.
Ezt imádom a zsebnyilas bandátokban: ha valamely imádott vezíretek disznóságot csinál, akkor azonnal készek vagytok visszamutogatni. :DDD
Bocs, de ez annnnyira szánalmas.

Secnir 2012.07.01. 12:12:53

először azt hittem, hogy ez valami vicc.
de nem ez véresen komoly.

én azt írnám vissza, mondjuk a Bajcsy-Zsilinszky Kórház igazgatójának helyében, hogy
"T. címzett.
A kórház lóállománya három részre bomlik. A szülészeten pontosan ugyanannyi lovat kezelünk, mint az elmúlt tárgyévben, az urológián 30%-al kevesebb lovat tartunk nyilván, míg a fül-orr-gégészeten 15%-al nőtt a lovak száma.
Egyedül a központi épületben lett kettővel több tárgya-ló."

bankvezér 2012.07.01. 12:14:25

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
"Ezt imádom a zsebnyilas bandátokban"

Nekem nincs semmilyen zsebnyilas bandám!
Neked nyilván a melegtől borult el az agyad . Menj hűvösre, hátha még segít !

schlkat 2012.07.01. 12:15:20

@tildy:): arról nem is beszélve, hogy ilyenkor a közlekedés is fontos. MO-on csak Budapestre lehet eljutni gond nélkül,- némi túlzással

bankvezér 2012.07.01. 12:19:00

@Secnir:
Azért valamit pontosítsunk ! A lovakat, pontosabban a "gyógyászati célú" lovaglást Demszky idején vezette be az akkori SZDSZ-es városvezetés. A Fidesz pedig folytatja. Nyilván a fideszes betegek is szeretnek lovagolni. :)

bankvezér 2012.07.01. 12:24:44

@tildy:):
Politikai szempontok is érvényesülnek . És az előző két parlamenti ciklusban is érvényesültek ...

fidesz = házmesterek pártja 2012.07.01. 12:43:26

@bankvezér: tudom, te is a "nemnáci" csürhe egyik tagja vagy. :DDDD (Adok rá 1% esélyt, hogy tévedek és csak hasonlít a nicked az egyik ilyen meztelencsigáéra)

bankvezér 2012.07.01. 12:53:27

@A fidesz a betegek kiirtására készül:
Ezek szerint nem mentél hűvös helyre???
De akkor legalább foglalkozz többet édesanyáddal. Szegény magányos...

gnme 2012.07.01. 13:10:37

megragadnám az alkalmat (és kimennék pössenteni) és felhívnám a figyelmet a népszabadság ide vonatkozó cikkének fórumára, amiben olvastam egy autentikus véleményt:

"...Elobb a marhakat kellene megszamolni a miniszteriumokban!..."

bankvezér 2012.07.01. 13:37:37

@gnme:
A sorrendnek nincs jelentősége, de a marhaszámolásnál a népszabi szerkesztőségét se hagyják ki!

jágör68 2012.07.01. 20:14:47

@bankvezér:
Hol nyomtatod a virtuális, fedezet nélküli lóvét? ZsTP? Rájfájzi? Eszte? Zsib?

Ezt a tipikus magyar sz@rságot.
A főosztályvezető/ államtitkár/ miniszter nem meri a nevét adni, felelősséget vállalni, helyette a Manci titkárnő írja alá...

Mint az állásfoglalás a "hálapénzről".
A soha-életében-semmit-nem-dolgozott kormány nem képes felvállalni, hogy:
"nincs pénz a fizetésemelésre- inkább nem akarunk adni- de majd a kórházigazgatók a székükért cserébe vállalhatják, hogy támogatják a további korrupciót és az egészségügy további züllésését.
A dolgozó meg örülhet, hogy a havi 160- ról 240 órára emelt készenlétté visszabutított ügyelet mellett egy kicsit még kaphat zsebbe....
Magyarisztán, Magyarisztán- nem kár érted a szakadék szélén....

bankvezér 2012.07.01. 22:05:36

@jágör68:
Te mit vártál Gyurcsány után? A Fidesz a legnagyobb barom párt, mert nem tudja megmutatni, milyen brutális csapdákat épített ki Gyurcsány !

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.07.02. 08:31:16

@Anti Anyag: Te nem itt élsz. Magyarországon NINCS egészségügyi miniszter. Az EMMI-ben van egészségügyért felelős államtitkár. Az EMMI az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és Balogh Zoltán a minisztere. (Hogy miért EMMI a rövidítése, nem tudom, de ettől a névtől, hogy Emberi Erőforrások Minisztériuma, kiver a víz. Mintha egy munkatáborban lennénk, és ez a minisztérium szervezné a munkát.)

Ironfist 2012.07.02. 09:33:36

@Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül):
Kicsit Orwellesre sikerült, az igaz. De ha jobban belegondolsz, gyakorlatilag tiszta 1984 van - vagyis nagyon afelé haladunk. Fideszes körökben a dulagondol dívik, és már a gondolatbűnért is elítélik a másikat. Kacsabeszélnek éjjel-nappal, és az egyetlen igazi hatalom itt a nágytezsvír.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2012.07.02. 09:51:51

@Ironfist: Ebben igazad van. Vár minket a 101-es szoba...

Lencsés anyuka 2012.07.02. 11:33:59

@sz4sz4: ez lenne a magyarázat?
komolyan érdekelne, hogy miért nyernek meg szinte bármit.
azt gondolnám, hogy piszkosul elverik őket, de mégsem
ha így marad 2014-ig, akkor beszopjuk rendesen

Ironfist 2012.07.02. 11:44:02

@Lencsés anyuka:
Hehe, másik nickkel akartad ezt írni, nem? :D lebuktál XD

Amúgy meg, azért nyernek meg mindent, mert a Zemberek nagy része szarik az egészre, az ő HÍVEIK (igen, egy szektának hívei vannak....) meg égnek a vágytól, hogy újra Viktorviktorviktor legyen. Az emberek ~kétharmada választó, ennek jelentős többsége nem megy el szavazni, és miután az ikszedik fordulóban már elég az egyszerű többség, és nincs alsó határ, hogy hányan voltak, így egy százezres nagyvárosban simán nyerhetnek akár öt-hatezer szavazattal is.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.02. 12:44:26

@laspalmas: héjja máriának a kazinbarcikai kórház vezetőjének bebetonozott helye van az egészségügyi rendszer vezetőségében és a jólétben

kkbk.blog.hu/2012/07/02/a_kazinbarcikai_korhaz

Secnir 2012.07.02. 13:14:07

@Lencsés anyuka:
ezt nem nekünk kellene magyarázni, hanem a fidesz szóvivőjének. hogy lehetséges, hogy a fidesz és az mszp közt 8 (nyolc, eight, Восем, acht) szavazatkülönbség volt?
mindamellett a fidesz kapott 35%-ot, az mszp 33-t. az annyi mint egyharmad. EGY-HAR-MAD! ⅓.

Lencsés anyuka 2012.07.02. 15:24:16

@Ironfist: nem akartam másikkal írni, mire gondolsz??

@Secnir: persze, alig valamivel nyert, de akkor is furcsa nekem, hogy egyáltalán még van olyan barom, aki szerint ez így jól megy és ad nekik esélyt
(egyébként pedig a spanyolok csak négy góllal nyertek, az szinte semmi) :)

2012.07.04. 06:31:40

@tesz-vesz: Ha K.barcikán vagy környékén laksz, akkor jól tudod hogy nem ez a lényeg.
Már elnézést, de leszarom hogy ki a polgármester, ki az aktuális miniszter vagy miniszterelnök, akinek a seggét nyalják a hiveik.
Lehet Szitka zsivány, tolvaj, csaló--ezt majd a biróság eldönti és ha bünös akkor megkapja a büntetését.
.De nem lehet egy környéket pusztán azért tönkretenni , mert a ZEMBEREK nem a fidesz által patronált jelöltet támogatták.
Ez nem más mint a fideszes selejt kicsinyes bosszuja.

De ha ne adj Isten, egy-két haláleset lesz, mert nincs mentő, nem érnek be a beteggel Miskolcra, stb, stb--akkor kösse fel a gatyát minden fideszes képviselő .
A bányászlapátnyele, csákánynyél ha ütnek vele, az nagyon tud fájni. Ha pedig mindezt egy még a düh, az elszántság, az elkeseredettség is motiválja, akkor nagyot fog csattanni.

De hogy hazugság, mindaz amit Balogh és a többi fideszes selejt elmondott, azt megerősiti az a tény, hogy a barcikai kórházba már a szülészet sem müködik! Irány Ózd!

Akkor miről is hazudozik Demeter, Balogh, Tamás és a többi idióta seggnyaló?
Miről hadovál a Rizner- féle ellenzék ?
Most mikor mennek fel segget nyalni és feljelenteni embereket Pestre a haverokhoz?
Mert ezek az emberek ezt csinálják- bólogatnak,kezet csókolnak, segget nyalnak , közben kárörvendőn tapsolnak a környék látványos és gyors leépülésének!

Szép volt fideszes selejtes fiuk! Tegyetek tönkre mindent, amit még a szocik nem tettek meg és közben harsogjátok, kiabáljátok és zugjon a hajrá Magyarország, a hajrá Magyarok !

Walter Hartwell White 2012.07.09. 11:37:51

Egy ismerősöm szerint ebből lóállomány-adóztatás lesz. Mármint azoké, amelyek magánkézben vannak, ezért fontos elválasztani az államitól... Nem lenne meglepő húzás az "adócsökkentés kormánya" részéről.

süti beállítások módosítása