Skip to content


       Szűrés lista

A svédeknek nem tetszett a huszáros PR-akció

Hende Csaba honvédelmi miniszter április 7-én személyesen indította útnak Várpalotáról a skandináv portyára induló, onnan a tervek szerint decemberben visszaérkező, két főt:

- Csepin Pétert, a Bakonyi Poroszkálók elnökét, önkéntes tartalékos katonát, hagyományőrző huszárkapitányt, járőrparancsnokot,
és
- Bakó Sándort, a Végeknek Tüköri és a Bakonyi Poroszkálók egyesület tagját, önkéntes tartalékos katonát, közhuszárt

honéap_huszarjaror1.jpg

huszarjaror19.jpg

"Hende Csaba beszédében felidézte a régi huszárok hősiességét, bátor helytállását. Kiemelte: a magyar könnyűlovasság „a nemzet fennmaradását lehetővé tévő áldozatokat is hozott”. A honvédelmi miniszter hozzátette: a mostani vállalkozás gyökerei messzi múltunkba nyúlnak vissza, „őseink nagyon sok hasonló portyát vezettek”."

Ezt a mostani, közel 10.000 kilométeres Északi Portyát a Bakonyi Poroszkálók szervezték, akik voltak már 2003-ban Rodostóban, Spanyolországban 2005-ben, Országkerülésen 2006-ban, és Kazahsztánban 2009-ben.

Az út technikai leírásánál a Lovak menüpontnál ezt írják:

"A nagy távolságú portya teljesítéséhez 4 ló szükséges, amelyből egy vezeték (tartalék), egy pedig málhás ló. Patkolás előreláthatólag hatszor szükséges, melyhez a szerszámok, szöget és patkók a málha részét képezik. A magyar járőr tagjai az Etikai Kódexben foglaltak alapján gondoskodnak lovaikról. A helyi lovasok teljes felelősséggel tartoznak lovaik állapotáért."

A helyzetjelentéseknél ilyeneket:

"Lovaink harci sebei [összeverekedtek egymással - a szerk.] gyógyulnak, zabot Lengyelországban végig kaptunk, Németországban eddig búzát, kukoricát sikerült beszereznünk.
sikerül nagyrészt kis utakon, földutakon menni, bár a makadámutakat nem szeretik a lovaink."
máj.14.

"1800 megtett km felett vagyunk, Tomajról és Szellőről csak most szedtem le az első garnitúra patkót, pár napig patkó nélkül jönnek." máj.23.

"a felszerelest rendbehozzuk, lecsereltuk a patkokat, hiszen majd`´2000kilometert megtettunk az elso garnituraval, es a patkolastol szamitott 60 nap is letelt." máj.28.

"Ket hete vagyunk svedorszagban. a nepek kedvesek, bar egy hetes esoben nem nagyon sikerult kapcsolatot teremteni a helyiekkel. kint aludtunk es a sator alulrol is be tud azni, korbearkolasnak semmi ertelme, mive oly sok eso esik, hogy mindent mocsarra valtoztatott. patkokat kell vasarolnunk, es Kicsi miatt kenyszerpihenot tartani, mivel kicsit be van szurodve a laba. megtett tav otthonrol 2959,9 km" jún.29.

A svéd újság pedig azt írta július 3-án, hogy 3 magyar huszárt (2 férfi, 1 nő (?)) állatkínzásért letartóztatott a svéd rendőrség Åmål városában állatkínzás gyanújával, mert a lovak a hosszú úton teljesen lesoványodtak, patáik elkoptak, hólyagosak lettek. A helyszínre érkező állatorvos szerint legalább két hónapig pihenniük kell.

A huszárexpedíció egyik résztvevője, Csepin Péter azonban azt állítja, felesleges volt a hatósági eljárás megindítása, mert a csapat magától állt meg Åmålban azzal a céllal, hogy az állatokat pihentesse, és gyógyítsa. Az április 7-én Várpalotáról indult kontinenstúra június 28-án érkezett a városba, ahol egy lovardában kértek segítséget az egyik lesántult ló lábának ellátásához. A huszár szerint a lovarda tulajdonosa lézerrel is kezelte a lábsérülést, de az nem teljesen gyógyult meg, ezért újabb pihenőnapot iktattak be, és közben jégzselével, árnika krémmel a többi lovat is ellátták. Csepin szerint a lábsérüléses ló marján 2006 tavasza óta egy verekedés miatt nincs szőr, ezért azt lila spray-vel kezelték a szúnyogcsípések ellen. A túra résztvevője elismeri, hogy ezek a problémák drámaian hathattak a lovakat nem ismerőkre, de mint írja a helyiek az elhízott hobbylovak látványához vannak szokva, hozzájuk képest a magyarok állatai „atletikusabbak, de még inkább izmosabbak voltak”.

A huszárokat három nap után kiengedték, mert nem igazolódott az állatkínzás gyanúja.
A lovak hazaszállításáról azonban Magyarországnak kell gondoskodnia.

menetparancs-001_sm.jpg

menetparancs-002_sm.jpg

A lovak indulás után Komáromban:

És napjainkban, Svédországban:

lo1.jpg

lo3.jpg

lo2.jpg

Címkék: abszurd honvédség

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/4628949

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2012.07.05. 11:40:54

Ezt a lóösszeírást (ki tudja mit akarnak vele, lovasterápiákat, kötelező lovas oktatást?!) meg lovas-nemzet felfogást nem nagyon kéne erőltetetni, mert az a nagy helyzet, hogy csak egy vadkeleti államocska van, akinek az elmúlt száz évben talán 3 vagy 4 említésre méltó lovas eredménye lehetett. Ja, amíg nomád életet éltek eleink addig biztos fontos volt, meg a középkorban, sőt tán még a XIX. században is, de szembe kéne nézni a tényekkel, hogy a kor lehagyta a magyar lótartást. Fejlesszék, engem nem zavar, de ne akarják az emberekre ráerőltetni a hülyeségeiket, annyira vagyunk lovasnemzet, mint amennyire futball-nagyhatalom.... Akkor inkább akarjunk úszó-nemzet, lövész-nemzet, motoros-nemzet vagy vívó-nemzet lenni, mindenki jobban járna.

Szűrés

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 11:41:32

ezeket a lovakat is meg kell vajon számlálni?

Szűrés

Roltii 2012.07.05. 11:41:41

Csak én nem értem ezt az egészet? Valami fura történelmi okkal elmennek portyázni (=Kisebb, a főhadtól elkülönített csapat által végrehajtott akció. Célja az ellenség nyugtalanítása, szállítmányainak elfogása, a megfigyelés, felderítés. Wikipedia), mindezt a honvédelmi miniszterünk aláírásával??
A story végkifejlete is érdekes, hogy megállapították, hogy nem volt állatkínzás...
- ki találta ki, hogy az volt? szomszéd bácsi jelentette fel őket, és emiatt egyből sitt?
- ha nem volt állatkínzás akkor miért nem folytatják a túrát és miért jönnek haza?

Mintha a story fele kimaradt volna...

Szűrés

Leito 2012.07.05. 11:46:35

@laspalmas
tudom, h nem a te hibád, de olyan település nincs, h Amal. vagy Åmål, vagy Aamaal:)

Szűrés

A Spanyol Inkvizíció 2012.07.05. 11:49:49

Állítólag a svédek azon rágtak be, hogy a lovak pont Raul Wallenberg szobra előtt végezték el a dolgukat ezzel is alátámasztva a rasszista és kirekesztő magyarságimidzset.

Szűrés

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 11:51:07

"nincs szőr, ezért azt lila spray-vel kezelték a szúnyogcsípések ellen. "

értitek, nem? világos.

Szűrés

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 11:55:41

@Roltii: szerintem ezek kémek.
dupla álcával, kettős tagadással. kettős ügynökök.
olyanok ezek a portyázok, mint az izraeli kémrepülők, csak ezek manuálisak.

Szűrés

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 11:56:49

portyázÓk, portyázok, egy kis dombra lecsücsülök, csüccs :)

Szűrés

Seduxen (már NEM dr.) 2012.07.05. 12:00:45

'palmas: lehet, hogy csak az én agyam tompult be a szokásosnál is jobban (a melegtől), de nem teljesen világos, hogy Hende felelősségét akartad firtatni a postban? Ha nem, akkor bocs, ha igen, akkor szerintem ez most mellément, mert ő - tényleg PR-akció keretében - látványosan útnak indította a hagyományörzőket. Ha ők el is követtek bármit a lovak sérelmére (ezt nem tudom, lovat még sosem tartottam, szóval nem tudom mit,és hogyan lehet, vagy nem lehet), az semmiképpen sem Hende sara. Már ha tényleg elkövettek bármit is, mert a leírtak alapján akár az is lehet, hogy a leggondosabb tartásuk ellenére viselte meg a lovakat ennyire az út.

Szűrés

Secnir 2012.07.05. 12:25:58

na
én ott maradtam le, hogy hende a gripenek miatt egy kétfős sereggel megtámadta svédországot. az "Északi Portya" közben megsarcoltuk a lengyeleket (zabra), és a németeket (búzára, kukoricára). aztán svédországban két hét semmit nem szereztek, mígnem egy fő helyi erő (rendőr) letartóztatta az "Északi Portya" teljes alakulatát.
és most mi a gond?

Szűrés

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.07.05. 12:44:54

Ha ez tényleg portya volt és nem sikerült a svédek nem akarnának jól viszont megtámadni, leigázni, elfoglalni minket? Voltam már náluk és tetszett, az ikeás húsgolyó sem olyan rossz ízű...

Szűrés

NextGeneration 2012.07.05. 12:52:49

Vidám poszt, szomorú napokra! :-)

De úgy látszik, hogy ott is élnek magyarok, akik feljelentgetik a vértestvéreiket, vagy a helyi idióta ultrazöld monokúltúra ott is létezik...

Szűrés

BPO654 2012.07.05. 12:59:22

@NextGeneration:
Nem baj, a lényeg, h mi csórók csak támogassuk őket a dúsgazdagokat, vegyünk még több szar Volvo buszt újat, használtat, meg Grippent.

Szűrés

sz4sz4 2012.07.05. 13:04:27

De akkor a lovakat nem lövik le, ugye?

Szűrés

mim 2012.07.05. 13:11:03

@Bermuda: Szerintem múltidéző romantikázás az egész. Mint minden államhoz köthető PR fogás ez a "de jó volt régen mikor még valakik voltunk és ha most azokat a régi szép időket felevenítjük, akkor visszahozhatjuk ugyanazokat az értékeket illetve időket" üzenetre épül. Mértékkel belefér.

Teljesen erre beállni persze nem egészséges. Mert háttal haladni cseppet sem biztonságos.

Szűrés

Virág et. 2012.07.05. 13:49:33

Mi akart a cél lenni? PR-akció akkor ér valamit, ha azt előre bejelentik, delegáció várja őket és sajtó. A leírásból nekem úgy tűnik, hogy ezek megindultak a vakvilágba és gondolták, hogy majd mennyire jópofa lesz becsöngetni az északi szomszédokhoz. Az állatkínzás témájában nem tudok igazságot tenni, de ha a cél az volt, hogy hülyét csináljunk magunkból Skandináviában, akkor az tökéletesen sikerült.

Szűrés

2012.07.05. 14:01:51

@mim: Romantikázni csak mértékkel, biztonságosan. Szerintem Csepellel is mehettek volna, nem lett volna kevésbé hungarikum a dolog. Ha meg már egy hadügyi miniszter áldását adja egy ilyne projektre akkor csinálják meg normálisan, ne úgy hogy Svédországban állatkínzás gyanúja merüljön fel (attól függetlenül, hogy valóban történt-e ilyesmi avagy sem) - netán valóban komolyan gondolták, hogy csak úgy 2+2 lovast nekiengednek Európának? Ez így sajnos nem romantikázás, se nem hagyományőrzés, hanem Bakonyi Poroszkálók - magyar nép nagy fehér gyermekei menni Skandinávia (gondolom tisztában voltak a svéd állattartási jogszabályokkal is).
Különben tényleg nem derült ki számomra, hogy mivel akarták öregbíteni ezek a jógyerekek hazánk hírnevét, az hogy körbemennek Európában lovon nem PR-fogás - így meg csak pénzkidobás.

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 14:02:28

@Roltii:

Svédországban a svéd törvények vonatkoznak rájuk, az egy dolog, hogy nem tudták rájuk bizonyítani a szándékos állatkínzást, attól még a lovakat lestoppolták kényszerpihenőre.

Szűrés

Le_Penseur 2012.07.05. 14:03:40

@Virág et.:
Nagyon gyakorlott hosszútávlovaglók, sok ezer kilométeres túrákkal a nyergükben. Nem a vakvilágba indultak, sok helyen várták őket, sok kulturális programon vettek részt. Nem biztos, de szerintem a HM fedezi tartalékos állományban levő huszárok túráit, cserébe ők vállalnak egy kis pr-t, illetve bejön a képbe olyan is, hogy a portya célja a figyelemfelhívás: "Szeretnénk ráirányítani a magyar közvélemény figyelmét, arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium megadja a lehetőséget minden egészséges, hazájáért, a honvédelem ügyéért tenni akaró állampolgárnak, hogy tartalékos katonai szolgálatot vállaljon."

Tulajdonképpen ezzel az egésszel nem sok baj van! Több váltó lovat, lassabb haladást, több pihenőt lehetett volna beiktatni, hogy ne strapálják le nagyon a lovakat.

Öszességében azt mondom, hogy a cél rendben van, a kivitelezésre kellett volna nagyobb figyelmet fordítani.

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 14:03:57

@Leito:

Dehogynem az én hibám....
Mivel ilyen helyes kis karikás betűim nincsenek, átmásoltam a svéd cikkből, köszi :)

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 14:06:10

Es ajanlanam ezen a nyilas beutesu menetlevelen vagy mi az isten nyilan az "utba inditom" angol valtozatat --> "I hereby"
Szegeny regi huszarok, oket is ki lehet mar huzni

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 14:06:23

@Seduxen (már NEM dr.):

Nem akartam Hende felelősségét firtatni, csak elmeséltem a sztorit, miszerint a fennkölt és PR-célokból elindult/dított portyából egy óriási nagy blama lett.

Szűrés

Leito 2012.07.05. 14:08:28

@laspalmas:
ezért nem a te hibád, mert a hírt adó cikkben is Amal-ként szerepel:/
amúgy ez a picsányi kis város másról is híres:) itt játszodik a fucking Åmål c. film:)
remek tükörkép a svéd hétköznapokról:)
www.imdb.com/title/tt0150662/

Szűrés

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2012.07.05. 14:08:56

szerintem pedig egy helybéli sötétzöld, vagy ultrazoofil négymancs-klón túlmozgása miatt szekálták őket. aztán rájöttek, hogy a bejelentésből kábé semmi sem igaz.

Szűrés

Virág et. 2012.07.05. 14:11:17

@Le_Penseur: Ezért kellett volna legalább a NATO-n belül bejelenteni, hogy hivatalosan is fogadhassák őket. Akkor senki nem nézte volna a lovakat, ebben biztos vagyok.

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 14:11:35

@CyberPunK:

Az, hogy ennyire félnek, az szimplán csak szánalmas. És vicces.

Szűrés

sárkányfő 2012.07.05. 14:12:14

Nekem ez nagyon tetszik...... végre a nyálas-hamis mítoszok helyett _valódi_ hagyományőrzés... :)

Értsd: behazudják ország-világnak, meg persze az asszonynak, hogy megyünk "portyázni", mindenki büszke rájuk, ők meg röhögve visznek nőt is a "tartalék"-nak hazudott lovon, azaz jó kis hetyke szexportyát csinálnak, nappal a lovon, éjjel a nőn lovagolnak, közben meg otthon az asszony meg boldog hogy a deli férje dicsőséget hoz a honnak.
Kár hogy a szemét svédek lebuktatták a nőt, meg a rohadó lovakat, ilyesmikről valamiért nem szóltak az "utijelentések".

Ne nevessetek, ez nagyon komoly dolog, valóban erről szólt a régi korok portyázása is, szóval végre szembenéztünk a múlttal, lefejtettük róla a szirupos mázt, és valódi hagyományt idéztük fel... ez bizony fejlődés barátaim, csak felnő végre ez a nemzet :)

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 14:13:27

@Bermuda:

"Az Északi Portya céljai:

Népszerűsítés

Elsődleges célunk a huszárságnak, kora elit fegyvernemének, és annak szellemiségének népszerűsítése, a lovaglás, a hosszútávlovaglás, alapján példát mutatni az egykor méltán lovas nemzetként emlegetett Magyarország lakosságának, ösztönözve őket arra, hogy Magyarországon legyen a legnépszerűbb tömegsport a lovaglás, hiszen nemzeti és földrajzi adottságaink a legalkalmasabbá tesznek erre minket. Az áldozatkész teljesítménnyel rámutatunk a Magyar Honvédség fontosságára, ráirányítva a magyar fiatalság figyelmét arra, hogy a haza védelmében és megőrzésében tett erőfeszítés a legmagasztosabb feladat, amellyel férfiember valaha is találkozhat.

The aims of the Northern Raid:

Popularization
Our primary aim is to make the Hussars, its branch of military service and its mentality popular. We would like to set with horse-riding and long-distance horse-riding a good example to the inhabitants of Hungary, who were once deservedly called as „equestrian nation”. We would also like to urge them to make horse-riding the most popular sport in Hungary, as our national and geographical fundamentals allow us to be the best in it. We point at the importance of the Hungarian Army with this unselfish achievement, and call the attention of the youth to recognize, that for a man nothing can be more exalted, than defending and preserving the motherland.

Figyelemfelhívás

Szeretnénk ráirányítani a magyar közvélemény figyelmét, arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium megadja a lehetőséget minden egészséges, hazájáért, a honvédelem ügyéért tenni akaró állampolgárnak, hogy tartalékos katonai szolgálatot vállaljon.

Drawing the attention

We would like to draw the attention of the Hungarian public opinion to the possibility, offered by the Hungarian Defence, which enables citizens to take reserve service.

Hadtörténelmi ismeretterjesztés

A huszár-portya útvonala a történelem folyamán kialakult, különböző hadseregek által használt felvonulási útvonalakat követi és magába foglalja az útvonalon található ma is működő lovassági alakulatok és olyan csatahelyek tisztelgő látogatását, ahol a hadtörténelmi forrásokban dokumentáltan huszár alakulatok megfordultak.

Spreading of Military History

The route of the Hussar-Raid follows the marching routes, used by several armed forces during the history, and involves the ceremonial visit of the still active cavalry formations, and the formal call of those batllefields, where, according to the Military History’s proved sources, Hussar formations turned up.

Tisztelgés

A hagyományőrző Északi portya tiszteleg a mindenkori magyar katona emléke előtt, aki a világ bármely részére is vetődött, becsülettel helyt állt, és a végsőkig kitartott.

Saluting

The Northern Raid salutes to the memory of the prevailing Hungarian soldier, who held their ground with honour, and resisted to the end wherever they found themselves.

Pályára irányítás, toborzás

Az embert és lovat próbára tevő túra teljesítésével a résztvevők szeretnék bizonyítani, hogy hagyományaink őrzői, napjaink katonái, tartalékos katonái, szakmai felkészültségben és a nehézségek elviselésében méltó örökösei elődeiknek. Az Északi Portya például kíván szolgálni a ma ifjúságának szorgalomból, kitartásból, valamint a dicső múlt ismerete, tisztelete alapján a jövőbe vetett hitből is.

Going into the Army, Recruiting

The participants would like to prove, that today’s soldiers, reserve soldiers and the patrons of traditions are just as prepared and preserving, as their ancestors. The Northern Raid wants to set an example from diligence and presistence. On the basis of the knowledge and respect of the glorious past, they would also like to show their faith in the future.

Időszerűség:

A huszárság harceljárásainak aktualitása

A napjaink katonai műveleteiben egyre nő a felderítés, az átvizsgálás, keresés-kutatás, a lesállás, a meglepetés-szerű rajtaütés, a járőrözés, a konvoj- és személy- kísérési feladatok száma. Sok esetben maguk a parancsnokok és a végrehajtó katonák sincsenek tisztában azzal, hogy ezek a könnyűlovasság feladatai voltak és legnagyobb sikereiket ezen faladatok mesteri végrehajtásában a huszárok érték el. Aktualitásukat nem homályosítja, hogy ma már nem lovakat, hanem modern technikai eszközöket alkalmazunk ezen feladatok során.

A katonaerkölcsi értékek tudatosítása és ápolása

A lovasságra, ezen belül is a huszárságra kiemelten jellemző katonaerkölcsi értékek, mint a bátorság, a bajtársiasság, a parancsnokhoz és a parancshoz való hűség, a leleményes kezdeményező-készség, a kiváló fizikai erőnlét és annak fenntartása napjaiban sem vesztette aktualitását. A folyó műveletekben résztvevő katonák naponta tapasztalják a nemzetközi környezetben végrehajtott faladatok során, hogy szinte ugyanazon katonaerkölcsi tulajdonságok jellemezik a katonákat függetlenül nemzeti hovatartozásukra.

Timeliness of the Hussars’ battle processes

The number of the reconnaissance, examination, search and research, ambush, surprise attack, patrolling, convoy and personal escort missions are growing in today’s military operations. In many cases, neither the commanding officers, nor the executive soldiers are clear about the fact, that these missions used to be the tasks of the light cavalry, and the biggest successes
were reached by the Hussars, who fulfilled their duties brilliantly. Their timeliness is not outshined with the use of modern technics, when instead of using horses, recent devices are applied.

Történelmi hagyományápolás

Az egykori hadrakelt huszárok életmódjának leghitelesebb bemutatása, a hagyományos ruházat és felszerelés, lovak és szerszámzatuk, a lóháton való közlekedés szinte korlátlan lehetőséget kínál a figyelemfelhívásra, a kapcsolatteremtésre és az emberekben óhatatlanul felébred a kíváncsiság nemzetük történelme és annak katonái iránt."
bakonyiporoszkalok.hu/eszaki-portya/az-eszaki-portya-celjai/

Szűrés

873ujr3rk 2012.07.05. 14:14:44

nem, valóban nem tetszett nekik.
átfutva pl ezt az egyébként a blog.hu-hoz képest névtelen helyen megjelent bejegyzést:

open.salon.com/blog/berchshill/2012/06/17/crossing_paths_with_hungarian_hussars/comment

tapintható a harag, az értetlenség, a gyűlölet a mocskos jobbos magyar náci állatkínzók ellen.
jól kifejezik ezt a záró sorok:

"Finally, if you should be lucky enough to run into Csepin and Bako, do offer them whatever food, hay or accommodations you might have on hand."

Azt kéri, ha látjuk őket semmiképpen ne segítsünk, hanem azonnal hívjuk az állatvédőket. ( átfuttatva a vastagbor forditórendszerén )

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 14:16:17

@Le_Penseur:

"Tulajdonképpen ezzel az egésszel nem sok baj van! Több váltó lovat, lassabb haladást, több pihenőt lehetett volna beiktatni, hogy ne strapálják le nagyon a lovakat."
Nem sok, de elég lényeges bajok ezek....

"Öszességében azt mondom, hogy a cél rendben van, a kivitelezésre kellett volna nagyobb figyelmet fordítani. "
Itt Abszurdisztánban mindig a kivitelezés gyatra minőségén hasalnak el a legjobb ötletek is...

Szűrés

lobster thermidor 2012.07.05. 14:16:38

@BPO654:

Te nagyongyökér!
Válaszcsapásul be kellene záratni az IKEA-t, vagy netán bojkottálni a svéd húsgolyót, áfonyaszósszai?

Szűrés

anyu 2012.07.05. 14:17:35

Ez a portyázás elég nagy baromságnak tünik...

Már egy ideje feltalálták a biciklit, vasutat, söt automobilt is, az utak is ilyen jarmüveknek épültek, nem patás állatoknak, de azért mi visszavágyunk a középkorba, gratulálok

Szerintem vezessék be kórház helyett a felcsert, az ispotályt, amputáljanak érzéstelenités nélkül és löjenek mozsárágyuval

Szűrés

Anselmo 2012.07.05. 14:17:47

Arra senki nem gondol, hogy most a svédek voltak a faszfejek? Ráadásul nem igazolódtak a vádak, kénytelenek voltak elengedni az "állatkínzókat".

Szűrés

christophe 2012.07.05. 14:17:48

Màr csak a hàtra felè nyilazàst kell fejleszteni ès miènk egèsz Europa :-)) SZàNALMAS......

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 14:19:46

@mátyáskirály:

gyönyörű, nem? :)))

Amúgy szerintem magyarul is úgy mondjuk, hogy "útnak indítom", nem "útba".

Szűrés

lobster thermidor 2012.07.05. 14:20:52

@NextGeneration:

Mondjuk ha téged nyergelnének fel és hajszolnának úgy, hogy lila sebes lesz a hátad, valamint patkó nélküli patákkal lovagolnának a hátadon napokig, könyörögnél egy egyszerű világoszöldért is.

Szűrés

Peetee 2012.07.05. 14:21:35

Magas ívben szartak ezek rá a lovakra, a Svédek nem cselekednek gondolkodás nélkül...

Megint egy Fideszes puccparádé, ami közröhej tárgya lett. Én csak a lovakat sajnálom.
Kaptak hozzá gondolom pármillió támogatást, aztán megpróbálták megoldani százötvenezerből a túrát...

Szűrés

magyar ember teli szájjal 2012.07.05. 14:21:53

Jesszum, mintha tébolyodottak volnának a sztori szereplői. Kár hogy magyarok, megint égünk.

Szűrés

Kutchek (törölt) 2012.07.05. 14:23:22

Aszem lőttek az IMF megállapodásnak.
Most még csak a huszárainkat küldtük "portyázni" egykori szövetségeseinkhez, de ha fokozódik a helyzet bevetjük a kerékpáros deszantot is.

Szűrés

magyar ember teli szájjal 2012.07.05. 14:24:11

"...egy hetes esoben nem nagyon sikerult kapcsolatot teremteni a helyiekkel".. ez nagyon kemény. Nem bújtak elő a vadak, vagy mi volt?

Szűrés

Virág et. 2012.07.05. 14:24:17

@Anselmo: Tudtommal az még nem dőlt el, hogy később eljárást indítanak-e ellenük, most csak kiengedték őket őrizetből.

Egyébként meg ezért kell LESZERVEZNI a PR akciókat, beszélni a fogadóországokkal, tájékozódni az ottanni jogszabályokról stb. Hogy a lebőgéseket elkerüljük.

Szűrés

contractor 2012.07.05. 14:24:54

A két képen az egész magyar hadsereg látható. Annak a fele is tartalékos.

Szűrés

Clear-water 2012.07.05. 14:26:23

@Roltii: A sévd újság azt írja, hogy egy helyi bejelentésre mentek ki, és ők hívták ki az állatorvost.
Az említett huszárok, még gyanu alatt vannak, a nyomozás folyik, de kiengedték őket.

Üdv

Szűrés

lobster thermidor 2012.07.05. 14:26:46

@Anselmo:

Ha nem vetted volna észre eddig, nem a lovasok voltak leromlott állapotban, hanem a lovak.
Azokat pedig nem engedték el.

Eljárást indíthatnak az "állatkínzók" ellen távollétükben is, a svédeknek pedig van annyi eszük, hogy nem fogják üdültetni őket hetekig. A lovaknak sokkal nagyobb szükségük van a pihenésre.

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 14:27:58

@sárkányfő:

Az első, akinek szemet szúrt a nő :)

Mondjuk írják, hogy bárki bárhol csatlakozhat hozzájuk, ha betartja a szabályokat.
A szlovák határt például 4-en lépték át.
www.komaromtv.hu/videos-hirek/kronika/2012/04/12/az-eszaki-portya-varosunkban-jart/

Szűrés

Anselmo 2012.07.05. 14:28:24

@Virág et.: a posztból szedtem az infót: "A huszárokat három nap után kiengedték, mert nem igazolódott az állatkínzás gyanúja. "

Szűrés

CyberPunK 2012.07.05. 14:29:36

@laspalmas: Engem speciel érdekelne egy hatalommal való visszaélés esete is.

Szűrés

Komjaga · http://szabotazs.blog.hu 2012.07.05. 14:29:41

szerintem a HM-ben is rájöttek, hogy a Pr portyázásunk kifulladt a cél előtt, össze akartak dobni egy felmentő bandériumra, ezért túrják a patásokat a kórházakban, oskolákban... Úgy egyébként az nem teljesen világos, hogy mi a mákosat akartak ebből kihozni, milyen PR hozadéka lehet annak, hogy két díszhuszár belovagol Svédországba? Széthajtott lovakkal. Maximum azt hiszik szegény Ulfék hogy kinyitott a diliház, az a legkevésbé sem jut majd eszükbe hogy Den ungerska armén är vilket bra! (miilyen csudajó a magyar hadsereg).

@mim ez nem romantikázó PR ez simán hülyeség és állatkínzás

Szűrés

gumigerinc 2012.07.05. 14:31:00

Baszki, ez milyen szégyen már, a Cseh Köztársaság nevét angolul hibásan írták bele ebbe a menetparancsnak nevezett nevetséges cetlibe.. Czech Republic, és nem Chech Republic.

Szűrés

Jaffar 2012.07.05. 14:32:14

@lobster thermidor:

A lovakat nem feltétlenül kell patkolni, kivéve, ha betonon mennek velük. Ettöl függetlenül szokás szerint amolyan "magyar" módra lett ez is elintézve. Amit ezek a magukat huszárnak nevezö zemberek tettek azt tölünk nyugatabbra (és északabbra) állatkínzásnak hívják. Kicsit jártas vagyok a témában és tudom, hogyan gondolkoznak a "nyugati" lovasemberek és higgyétek el, azok többet értenek hozzá. Mi, ezelött 1000 évvel lovas nemzet voltunk. Mára mindent elfelejtettünk, közünk sincs hozzá és legföképpen pénzünk sincs rá. Ettöl függetlenül nyilván sohasem fogjuk megtudni, hogy valójában mi történt..

Szűrés

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.05. 14:32:48

@Anselmo:

"Arra senki nem gondol, hogy most a svédek voltak a faszfejek? "

*

Nem.

A faszfejek majd a svéd állatvédők lesznek, akik már túráztatják a bunkómagyar huszárok ügyében magukat.

Szűrés

Jaffar 2012.07.05. 14:34:47

@gumigerinc:
Arról nem is beszélve, hogy a "HENDE CSABA" is rosszul van írva, hisz angolul "CSABA HENDE" lenne.

Szűrés

Terézágyú 2012.07.05. 14:35:12

A nyáron a házunk előtt táboroztak ezek a hobbi-huszárok. Mintha egy cigánytábor lett volna...
Minden este gajdolás, vedelés, amikor elmentek szeméthegyek, hányás, vérfolt(!), ganéj stb.

Szűrés

Kutchek (törölt) 2012.07.05. 14:36:09

@magyar ember teli szájjal: Lehet a helyieknek volt annyi eszük, hogy tető alá bújjanak.
1. Ha valóban portyáznék, akkor én lerohannék valami falut és befészkelném magam a legfaszább házba, a kajájukat megenném, a nőket meg....
2. Ha csak ilyen "píár portyán" lennék, akkor bekéredzkednék valami tanyára, lovasklubba, vendégházba, ahol esetleg istálló is. Lehet még melegételt is kapnék.

Szűrés

Démonmac1 2012.07.05. 14:37:57

"Arra senki nem gondol, hogy most a svédek voltak a faszfejek? "
Én konkrétan arra gondolok, hogy a "huszárok" voltak a faszfejek.

Szűrés

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.07.05. 14:40:02

@anyu: "Szerintem vezessék be kórház helyett a felcsert, az ispotályt, amputáljanak érzéstelenités nélkül"

Pontosan ezen vannak, még valami?

Szűrés

magyar ember teli szájjal 2012.07.05. 14:43:08

@Kutchek: a melegétel az nem férfias :) azt a hajléktalanok kapják és a hajléktalanság pedig bűn.

Szűrés

Rwindx 2012.07.05. 14:43:46

@Jaffar: Amit Csipesékről olvastam az alapján felmerült bennem a gyanú hogy esetleg ők is értenek hozzá, esetleg az sem kizárt hogy nagyságrendekkel jobban mint te.

Szűrés

2012.07.05. 14:44:48

@873ujr3rk: "I know that the Hungerians are passionate horseriders.I wish them luck in their attempt."

Az ottani kommentelőknek a vastagbőrről kellene tájékozódniuk, mert így nem elég libbantbolsi-kompatibilisek a hozzászólásaik.

Szűrés

Démonmac1 2012.07.05. 14:46:34

@Rwindx: Csakhogy nem Jaffart tartóztatták le állatkínzás miatt;)

Szűrés

2012.07.05. 14:46:44

@Terézágyú: "amikor elmentek szeméthegyek, hányás, vérfolt(!), ganéj stb."

Legalább nem lógtál ki a környezetből.

Szűrés

Terézágyú 2012.07.05. 14:47:40

@imperial:
Na még egy jobber aki már az anyja hasában is bunkó volt.
Szűrés.

Szűrés

873ujr3rk 2012.07.05. 14:48:51

@imperial: gondolom nem tudsz angolul, de segít a vastagbor fordito szerkezet:

"Mind tudjuk, hogy a magyarok nem értenek a lovakhoz, cirkuszi attrakciókkal kínozzák őket, reméljük nem sikerül az akciójuk"

Szűrés

NagyDarab 2012.07.05. 14:49:56

Csak nehogy az oroszok is elindítsanak pár tankot nyugatra hagyományőrzésből. Akár a törökök is megindulhatnának....

Szűrés

omboz 2012.07.05. 14:50:35

@873ujr3rk: "gyűlölet a mocskos jobbos magyar náci állatkínzók ellen."

Gúnyolódhattok, balfaszságot csináltak. De a fentiekből vissza kéne venni, mert nem tesz jót... ((Valamiért úgy érzem, nagyon örültök. Tévedek?))

Szűrés

No_Fidesz_No_Problem 2012.07.05. 14:51:07

@Le_Penseur:

"bejön a képbe olyan is, hogy a portya célja a figyelemfelhívás: "Szeretnénk ráirányítani a magyar közvélemény figyelmét, arra, hogy a Honvédelmi Minisztérium megadja a lehetőséget minden egészséges, hazájáért, a honvédelem ügyéért tenni akaró állampolgárnak, hogy tartalékos katonai szolgálatot vállaljon.""

*

Akkor miért nem Magyarországon portyáznak?

Vagy ez valami unortodox toborzási módszer?

Szűrés

1kutya 2012.07.05. 14:52:11

én a svéd hatóságok helyében azonnal hazaindítanám őket lovastul, emberestül. természetesen mivel szegény lovak már megtették a magukét (kivitték ezt a három hülyét svédországba), most ők lehetnének felül:)

Szűrés

avanivi/ 2012.07.05. 14:52:14

A két huszár nem vette észre, hogy a lovak a lestrapálódtak,és talán pihenni kellene nekik?
Hetykén még vissza is indultak volna velük.Szegény lovak, nagy az isten állatkertje,hogy ezt a barom akciót ki találta ki ? Most megmutattuk milyen fasza lovas nemzet voltunk, vagyunk.
A magyar lovak mások, azok nagyon birnak aszfalzon is menetelni mi ?
Remélem minden fiatal tudja most már, hogy milyen fontos a haza védelme és a Magyar Honvédség.

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 14:52:33

@Anselmo:

az állatkínzás továbbra is gyanús, csak a szándékosságot nem tudták bizonyítani

Vagyis nem azért mentek így, hogy a lovakat kínozzák, de ahogy mentek, azzal a lovakat kínozták.
Gondatlanság vagy mi.

Szűrés

lobster thermidor 2012.07.05. 14:52:34

@Jaffar:

Egyetértve szavaiddal azt mondom, hogy Svédországban leginkább betonúton haladhattak, hiszen a föld szinte minden négyzetmétere meg van művelve. A helyi gazdálkodók nem hiszem, hogy túlzottan értékelik, ha a "szittya portyázók" lovaikkal letapossák a termést.
Ma Magyarországon nem létezik igazi lovaskultúra, ezt az egyébként mindenben siralmas állapotoktól nem lehet függetleníteni. Elég megnézni a lovassport körüli állapotokat, vagy az Overdose -mítosz körüli rettenetes kavarásokat, és pénzmozgásokat.
Amilyen az ország, olyanok a lovasai.

Szűrés

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.07.05. 14:52:47

maradjunk annyiban, hogy a megszólalók 98,5 %-a nem ért hozzá, és a maradék másfél % sem látta a lovakat, hogy milyen állapotban vannak (ugye?). simán lehet, hogy valami lovagolni odajáró tízéves kislány szólt a szüleinek, hogy jaj soványak a marcona bajuszos barbárok lovai, erre azok szóltak a zsaruknak, azok szóltak egy állatorvosnak, stb. végül marconbajuszosék mehetnek tovább, mert mégsem történt állatkínzás, mehetnek a dolgukra. valszeg mennek is tovább.

simán lehet, hogy ugyanolyan hatósági túlkapás volt ez, mint bilincsben elpakolni a részég fatert a bányatóról valamelyik nap. no persze az is lehet, hogy nem.

PR, meg retrográd baromság, lehet, szerintem emellett megsüvegelendő sportteljesítmény (magán ennyi ideig lóháton lenni is elég szép). a távlovaglás egy sport, hogy ezek a népek bohócnak öltöznek hozzá, az már az ő bajuk. a shagya arab (neve ellenére magyar fajta) különben az egyik legjobb távlovagló fajta, szívós, mint a víziló rüsztje (Terry P.), eleve egy szikár, vékony csontú ló. annak sem árt egy kis nemzetközi PR (bár elég szarul csinálják, úgy tűnik).

ez de összefüggéstelen lett, mindegy, nem bántom.

Szűrés

873ujr3rk 2012.07.05. 14:53:01

@omboz: te viszont valóban nem tudsz angolul. magyarul sem nagyon érzed az iróniát. az ilyesmit úgy nevezik, hogy funkcionális analfabéta.

Szűrés

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.07.05. 14:56:15

@Schindler Pistája:

De kibaszott szánalmas vagy, bazmeg... :DDDD

Szűrés

873ujr3rk 2012.07.05. 14:58:24

@laspalmas: "az állatkínzás továbbra is gyanús, csak a szándékosságot nem tudták bizonyítani
"

igazából ejtették a vádat. tudom, nehéz leírni, fájhat is kicsit, de a svédek sem teljesen hülyék. tehát mégegyszer: a svéd hatóságok nem vádolják őket.

Szűrés

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.07.05. 15:01:46

Én is adnék egy menetparancsot Hendének...a jó büdös k.rva nénikéjébe, oda. Az EU-s meg a NATO-s kötelezettségeinket leszarjuk, a katonáink jelentős része sokaranycsillagos elhízott hájfej, nincs két egyforma lőszerre pénzünk, de a múltba révedni, huszárokat küldözgetni a világba (kecskeméten meg lefegyverezni őket) arra van ész, ugye?

Mi lenne ha egyszer végre valamelyik vezetőnk azon kezdene el flashelgetni, hogy milyen országot is szeretnénk itt 1-2-10-20 év múlva, nem azon, hogy "régen minden jobb volt".

Tele van a faszom a so-called politikai elitünkkel.

Szűrés

873ujr3rk 2012.07.05. 15:02:49

@anivivi: "A két huszár nem vette észre, hogy a lovak a lestrapálódtak,és talán pihenni kellene nekik?" két napja álltak. lepihentek a faluban. valószínüleg nem azért hogy pihentessék a lovakat, sokkal inkább azért hogy egy deathmetal bandával valamelyik közeli pajtában dávidcsillagot égessenek illetve holokauszttagadjanak egy jót.

Szűrés

Egyéves Önkéntes 2012.07.05. 15:03:13

@873ujr3rk: az könnyen meglehet, de hende csabának akkor is a kurvaanyját! :)

Szűrés

omboz 2012.07.05. 15:03:14

Leesett.

Még azt is elhiszem, hogy aki nem tud angolul, az funkcionális analfabéta :(

Szűrés

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.07.05. 15:06:08

Ekkora távolságra elvinni szerencsétlen állatokat ezt barbárság.
Ilyen igazi huszárok nem csináltak.
És nem is volt dolguk: bekeríteni az ellenséget, gyors csapásmérés.

Vagy most ilyen ősmagyar-ba ojtott kurutz-nemzeti ötvenhatos, bocskais, jézus-szentistván-szentistvánáltalkivégzetttáltos történelmi kotyvasz kíván lenni?

Na jó, hát az USA-ban is régi hagyománya van a fantasynek, a szerepjátékoktól a filmeken át a power metal-ig. Gondolom ez is valami hasonló akar lenni.

Egyébként az ős-magyar lovak egy közel-keleti szikár fajta, az Akhal (vagy Ekhal?) Teke fajta.
en.wikipedia.org/wiki/Akhal-Teke
Speciális képzése abban van, hogy napon járatják pokróccal a hátán, amitől az állat kapillárisai kitágulnak, így jóval nagyobb hőleadásra képes.

Az eredmény pedig egy olyan "szuperló", amely akár 100km-t is képes megtenni egy nap alatt.

Nade ezek az állataink már vagy ezer éve kihaltak.
És az eredeti magyar népek is 1000-1700 között a különféle népirtások (külső-belső és betegség) annyira megcsappantak, hogy betelepítésekkel hígult az itt élő népesség.
Így ma már van itt mindenki csak épp nem magyar.

Röviden: nem-magyar huszárok, sosemvolt lovakon lovagolnak, nem megvalósítható célok felé.

Szűrés

kód 2012.07.05. 15:06:53

@Jaffar: Nem, Hende Csaba nem lett brit állampolgár, úgyhogy a neve angol és zulu nyelven kimondva is "Hende Csaba" maradt.

Vagy ha te magyarul Barack Obama-áról beszélsz, akkor Obama Barack-nak hívod?

Ha te külföldön vagy, akkor esetleg fordított sorrendben mondod a neved, mert fárasztó lesz naponta ötször elmagyarázni, hogy nem az a keresztneved amit annak hisznek. De a honvédelmi miniszter használja csak az igazi nevét.

Szűrés

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.07.05. 15:10:13

@873ujr3rk: "dávidcsillagot égessenek illetve holokauszttagadjanak egy jót."
Ez jó :-D

Na de ez nem a lovas próbája hanem a lóé szóval nem az ördögtől való ha megnézzük, hogy miért is kínozzák szegény állatokat.

Szűrés

stagolee 2012.07.05. 15:10:24

@1kutya:

Ahogy mondod.
Menetparancs, huszárok...
Vajon ebben az országban mikor gurulhatott el végképp a gyógyszer?

Szűrés

873ujr3rk 2012.07.05. 15:11:47

weboldalukról egyébként valóban kiderül, hogy előkészületek nélkül, tapasztalatlanul, amatőr módon szervezhették ezt az utat is, hiszen az előző négy is kudarcba fulladt. volt, hogy a lovak döglöttek meg, volt hogy ők maguk többször is !

bakonyiporoszkalok.hu/utjaink/rodosto-2003/
bakonyiporoszkalok.hu/utjaink/spanyolorszag-2005/
bakonyiporoszkalok.hu/utjaink/kazak/

vegyük észre mennyire rafinált gonosztevőkről beszélünk, ha már az mszp alatt elkezdhették irredenta felforgató tevékenységüket

Szűrés

öt görög 2012.07.05. 15:14:11

van itt a kommentelők között pár habzószájú városlakó, linkelnék nekik egy hasznos oldalt, kép is van:
hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%B3

Szűrés

avanivi/ 2012.07.05. 15:17:52

@immortalis: @873ujr3rk: Csak szégyenkezni lehet ,minden napra jut valami egetverő baromság.Már nekem is nagyon tele van velük a hócipőm.

Szűrés

stagolee 2012.07.05. 15:19:03

@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:

"Röviden: nem-magyar huszárok, sosemvolt lovakon lovagolnak, nem megvalósítható célok felé."

Ezzel itt kb. megfogalmazod országunk jelen állapotát, sajnos.

Szűrés

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.07.05. 15:19:24

@Rwindx: Hát éppen ezt akartam volt megjegyezni, hogy nem az ősi magyar fajtán lovagolnak.
Az őseink lovai nem shagya-arab lovakhoz hasonlítottak.
(bár ki kit nevez ősének)

Egyébként itt is van róla egy jó kis írás: index.hu/tudomany/tortenelem/2009/10/05/csucslovakat_lovagoltak_a_honfoglalo_magyarok/

Szűrés

873ujr3rk 2012.07.05. 15:19:53

@anivivi: szövegértés. google. korrepetítor. fejlesztő pedagógus. ők a barátaid.

Szűrés

Tejpor 2012.07.05. 15:21:14

A "blogvisszhang" egyáltalán nem tűnik rossznak. Pontosan belinkelem ide az EGÉSZ szöveg végét. Teljesen elképeszt, hogy ezt az egyértelmű írást teljesen máshogy tudják magyarázni némelyek.

open.salon.com/blog/berchshill/2012/06/17/crossing_paths_with_hungarian_hussars/comment

"The riders' names are Csepin Peter and Bako Sandor. Their mission is mainly to celebrate the Hungarian Hussar culture and inspire Hungarian youth to learn to do the same. They hope to make Hungary ”a nation of horsemen” again and horseback-riding the national sport. I can only assume the the beautiful horses they rode were the traditional horse of the Hungarian light cavalry: the Shagya-Arab. Shagyas are made for long treks and can walk up to 50-60 km a day.

If that isn't impressive enough, I also learned that Csepin has done this sort of trek before, through Italy, Spain, France and Kazakhstan. If you too would like to glean what you can from their Hungarian website, visit bakonyiporoszkalok.hu Otherwise visit The Longriders' Guild for more information on travelers on horseback, past and present.

Finally, if you should be lucky enough to run into Csepin and Bako, do offer them whatever food, hay or accommodations you might have on hand.

My thanks to the openness and inquisitive nature of the Danes, whose press took the time to learn more about this story, and without whom I would not have learned the riders' names. (The Swedish press couldn't even be bothered to print my picture for free.) For articles in Danish, see roskilde.lokalavisen.dk/ungarnsk-husar-besoeg-paa-vikingeskibsmuseet-/20120614/artikler/706149972 and http://www.tvsyd.dk/artikel/153220:Ungarske-ryttere-i-Soenderjylland"

Ez azt jelenti, hogy aki látja őket, SEGÍTSE őket. Az író érdekes módon a svédek hozzáállásával nem volt megelégedve. "Swedish press couldn't even be bothered to print my picture for free."

Szűrés

Rwindx 2012.07.05. 15:23:04

@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:
Akkor ok. Már csak egy kérdés: Ki mondta hogy azon lovagolnak vagy azon kell lovagolniuk?

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 15:23:32

@laspalmas: LOL koszonom szepen! Azota szakadok a rohogestol. Hatalmas amikor a magyarok probalnak valasztekosan angolul beszelni/irni
"drawing the attention" huge

Szűrés

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.07.05. 15:25:27

no igen, az egyébként valóban kissé anakronisztikus, hogy 16-17 századi huszárokként mennek shagyákon. akkor még meg sem volt a fajta.

Szűrés

tamasgabor 2012.07.05. 15:25:30

Ajánlom minden fröcskölődő, huszárfikázó számára a következő videót:
www.youtube.com/watch?v=HKQ647zb_Rg
továbbá ezt az oldalt is:
bakonyiporoszkalok.hu/
Volt szerencsém már találkozni Péterrel és egyáltalán nem tűnik állatkínzónak, de meggondolatlannak sem. Ha nem lett volna belekeverve Hende Csaba és a honvédelmi minisztérium, akkor nem született volna belőle poszt, de így lehet a minisztert/minisztériumot jó magyar szokás szerint tele pofával fikázni.

Szűrés

LiterCica 2012.07.05. 15:26:57

Itt vannak képek a lovakról:
nwt.se/dalsland/article1131825.ece
nwt.se/dalsland/article1132533.ece

Nincsenek elhízva az biztos, de én nem vagyok szakértô.

Azt is írják, hogy a lovak attól még a rendôröknél maradtak és a megyei ökormányzat (Länstyrelsen) dönt várhatóan két héten belül a sorsukról. A lehetséges variációk között szerepel a lovak eladása, elajándékozása sôt elaltatása is.

Szűrés

thwarter 2012.07.05. 15:27:01

Vajon a portyazashoz szervezesen hozzatartozo fosztogatast (es gondolom nemi eroszakot) is celul tuztek ki e nemes huszarok?

Szűrés

873ujr3rk 2012.07.05. 15:27:12

@Tejpor: hogy gondolod, hogy olyasmiből idézel amit a blog gondos gazdái inkább nem linkeltek a cikkbe, nehogy összezavarják az olvasókat ? ráadásul úgy, hogy az ő gondos fordítógépük helyett magad próbáltad interpretálni az idegennyelvű szöveget ????

tejpor bazmeg. egy tejpor sem írni, sem olvasni nem tud, csak vízzel keveredni. csűrjél vissza a kamrapolcra. okoskodni itt összevissza, hát nem érted hogy fasiszta állatkínzókról van szó ???

Szűrés

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.07.05. 15:29:06

@Rwindx: Hát azért kellene, mert
1. az Akhal-teke az ősi magyar lófajta és nem ez.
2. nagy távolságokra ilyen lovakat használtak - sikerrel.

Ezek a "huszárok" meg valami real-time fantasyt játszanak - lovakkal.

Mit nem lehet ezen érteni?

Szűrés

stagolee 2012.07.05. 15:29:39

@mátyáskirály:

és a "Cheh Republic"-hoz mit szólsz?
Az sem semmi...

Szűrés

GoVegan (törölt) 2012.07.05. 15:30:28

a sved allatorvos meg a helyi arab piacon vette a diplomajat, vagy lehet, hogy az Istvan utcaban tanult. az biztos, hogy szikar lovat meg nem latott es egyertelmu, hogy a seruleseket sem tudja felismeri. sajat bevallasa szerint amugy is, inkabb cukrasz szeretne lenni. biztos igy van.

Szűrés

Virág et. 2012.07.05. 15:32:27

@Tejpor: Szarkazmus? Ismered?

@873ujr3rk: Nem az a baj ezzel az egésszel, hogy fasziszták lennének, hanem hogy ez a bénázás egy kis szervezéssel elkerülhető lett volna.

Szűrés

öt görög 2012.07.05. 15:33:30

@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:
még mindig több, mint blogkommentekben, jó magyarországi liberális módjára, szart kenni, mindegy, kire, csak lehessen

Szűrés

Tejpor 2012.07.05. 15:34:23

@873ujr3rk:
Nem fogalmazol túl világosan!

Szűrés

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.07.05. 15:34:36

@tamasgabor: valószínűleg igazad van, de akkor minimum hülyebarom, mert hagyta magát és az ügyét belekeverni a politikába ami lássuk be nem éppen a siker ágazatunk.
(vagy azt is gondolhatnánk, hogy fidesztől kapja a betevőt ezért)

Szűrés

stagolee 2012.07.05. 15:35:01

@LiterCica:

Hát én sem vagyok egy ló szakértő, de megnéztem a képeket.
Szégyen és gyalázat.

Szűrés

dez01 2012.07.05. 15:35:25

@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:

Hát. nekem pld. olyan görbe a lábam, mintha minden ősöm huszár lett volna...... sajnos életemben kb. 2szer ültem lovon, pedig tényleg jól idomultam a lovagláshoz....

Szűrés

kód 2012.07.05. 15:36:11

@mátyáskirály: "Hatalmas amikor a magyarok probalnak valasztekosan angolul beszelni/irni
"drawing the attention" huge"

Keress rá a google-n, anyanyelvi környezetben is használják ezt a kifejezést. De nyilván az angolok se tudnak angolul.

Szűrés

Rwindx 2012.07.05. 15:38:08

@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:
1. Az Akhal-teke-t Türkmenisztánban tenyésztették ki.
2. A Shaggy arab, amelyet Magyarországon tenyésztettek ki többek között a könnyűlovasságnak azaz a huszároknak, szintén használható távlovaglásra, sikerrel.

Ezeknek a "huszárok"-nak nem ez az első útjuk és nem is az eddigi leghosszabb,

Mit nem lehet ezen érteni?

Szűrés

prof. DR. Igaz Magyar doctor professor 2012.07.05. 15:42:12

@Rwindx: Jól van, akkor utoljára, hogy értsd, ezek az eredeti nagy távolságra használt ősi magyar lovak:
index.hu/tudomany/tortenelem/2009/10/05/csucslovakat_lovagoltak_a_honfoglalo_magyarok/

Szép napot.

Szűrés

Tejpor 2012.07.05. 15:42:32

@Virág et.:

Szarkazmusnak nyoma sincs. Kommentekből is kitetszik.

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 15:43:02

@kód: "Draw your attention" meg ok, de drawing? Es mivel, zsirkretaval? 8 altalanos felett ez "call"

Szűrés

lócitrongy 2012.07.05. 15:44:25

ez a sztori mennyire reprezentálja kis hazánkat: hajts végre teljesen debil akciót (miniszteri segedelemmel), majd kisstílűen tagadj mindent, amikor a normális emberek országában a meghökkent nép vamzerol a közegnek, hogy erre a provinciális, kisstílű izére ők talán azért nem lennének kíváncsiak.

Szűrés

Rwindx 2012.07.05. 15:44:48

@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:
Akkor olvasd el a leadet tüzetesebben. A kulcsszó a hasonlatosság, azonosság helyett.

pápá

Szűrés

protézisesh 2012.07.05. 15:46:59

@873ujr3rk: az első hozzászólásod után elolvastam az angol blogbejegyzést de elsőre nekem is nehezen jött le, hogy iróniának szántad. A többségnek meg úgy tűnik, egyáltalán nem esett le...

Amúgy lovasemberként pár dolog számomra is nyilvánvaló:
- a shagya kimondottan alkalmas a feladatra
- ezek a f@szik már lenyomtak néhány ilyen párezer kilométeres túrát, valszeg tudták mire vállalkoznak, mire kell figyelniük.
- két ló bármikor összerúghat-összeharaphat, ami nyílt (vérző) sebet eredményez.
- a gyorsabb hegesedés segítésére és a rovarok általi fertőződés (légylárva behelyezés) megakadályozására ún "kék spray"-t használ minden lovas. Ez lehet vény nélkül is kapható (www.lovaglas-lovasbolt.hu/?oldal=2&kat=38&termek=3024) vagy csak orvosi rendelvényre kapható fajta is. Betadinos fertőtlenítés után fújni kell, szép sötétkék lesz tőle a lovacska. Mindenki használja német nyelvterületen is. Amelyik állatorvos erre rácsodálkozik...
- a képzett-edzett ló is elfáradhat, illetve akár csak egy útmenti vízelvezető árok átlépése is okozhat olyan húzódást, ami miatt beszűrődik a lába, pihenőre kényszerül.
- A teher nélküli mozgatás (=lovas nélkül száron léptetés) fokozza a nyirokkeringést, így segíti a gyorsabb regenerálódást. Jobb, mint a boxnyugalom.
- a sokáig kitartóan eső eső eláztathatja annyira a nyeregalátétet, hogy megfelelő nyergelés mellett is kidörzsölődés, enyhébb nyeregtörés keletkezzen a ló marján. Ekkor - ha nincs lehetőség hosszabb pihenőre - vagy szőrén kell továbbmenni, vagy nagyobb nyeregkamrájú nyerget (pl. westernnyereg) kell használni, ami nem terheli a sérült részt.

Ennyit a védelmükben. Ellenük szól viszont, hogy "ahogy lesz, úgy lesz" alapon mentek, nem volt napi tervezett táv, célállomás, előre fixált útvonal (lovasösvények, használható földutak, stb), ami tőlün ÉNY irányba viszonylag egyszerűen leemailezhető lenne, akárcsak a hatóságok előre informálása.

Szerintem a srácok ígyis-úgyis mentek volna, csak némi szponzorpénzért bekopogtak a HM-be is (huszár = katona), aztán a kapott apanázsért cserébe elvállalták, hogy legalább írásban nyomatják a tartalékos dumát is.

Azt gondolom, hogy ahogyan a motoros rendőr is elsősorban motoros és csak utána rendőr (ellentétben az autós rendőrrel, aki elsősorban rendőr, nem pedig maga is autós), úgy az ilyen lovas hagyományőrizők-huszárok is elsősorban lószerető lovas emberek, és csak másodsorban katonák/történelemhobbisták.

Viszont tény, hogy Mo-on a lovastársadalom is olyan, mint a f@sz (illetve nem, mert a f@sz csak EGYFELÉ tud állni), megy a széthúzás, minden szakág lenézi/köpködi a másikat, minden lovardában nagyra nyílt szemekkel lesik a máshonnét érkezőt, hogy ez meg milyen hüyeséget csinál már a lovával. A magyar nemzetnek egyetlen ellensége van: SAJÁT MAGA.

Szűrés

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.07.05. 15:48:05

@mátyáskirály:

a draw nem csak rajzolni-t jelent, hanem húzni-t is (lásd még: fiók). ezért aztán, ill. lásd még:

idioms.thefreedictionary.com/attention

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 15:50:55

bar hozzateszem sokkal cikibb dolgok vannak az allami, hivatalos "patrol order(lol)"-ben. De hat "jo lesz az Karcsi, a paraszt svedeknek"

Szűrés

ZX 2012.07.05. 15:51:01

a magyar könnyűlovasság „a nemzet fennmaradását lehetővé tévő áldozatokat is hozott”

Huszárok huszárk, ma is pont olyan nagy az orcájuk mint a 19. században. Kár, hogy a 16. század vége óta a gyalogság uralta a harcmezőt, a lovasságnak a feladata az átkarolás, az ellenséges tüzérség kiiktatása és a menekülő ellenség elfogása vagy megölése volt a feladata. Magyarul a csatákat soha nem a lovasság döntötte el.

Szűrés

Almaleves · http://almaleves.blog.hu 2012.07.05. 15:52:57

Szerintem a mostanában elindított expressz lószámlálás is ezzel a PR akcióval lehet összefüggésben:

almaleves.blog.hu/2012/07/05/a_lovacskakat_megszamoljak_ugye

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 15:53:58

@borzash: Tenyleg? Na ne szorakozz. 1996-ota elek angol nyelvteruleten, de "drawing the/your attention" kifejezest felnott embertol/tankonyvbol/ujsagbol nem igen lattam/hallottam

Szűrés

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.07.05. 15:57:11

@mátyáskirály: gondolom a világ összes angol nyelvterületén egyszerre :D

de amúgy beírtam már azóta h elbasztam, mivel a "drawing the attention" kissé esetlen, de az igét attól még használják erre.

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 15:59:13

Foleg nem egy fejezet cimekent: "drawing of/the/a etc ....." mindenki szamara a rajzolast jelenti
I'd like to draw your attention to drawing that drawn drawer. What a draw :-)

Szűrés

borzash · http://frozensteak.bandcamp.com 2012.07.05. 16:01:10

@mátyáskirály: igen, én csak magára az igére gondoltam, nem erre a furcsaságra, azt hittem az igét ekézed

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 16:01:49

Ok, Nigeriaban meg nem voltam. Es a karibiak is tudnak ugy beszelni, ha akarnak, hogy egy betut se ertsek. Kimaradt meg Guayana, Sierra Leone, es asszem ennyi

Szűrés

KenSentMe 2012.07.05. 16:03:02

Szerintem szánalmas, hogy ennyire nem értenek a lovakhoz ezek a szerencsétlenek. Abban a korban, amikor egy jó ló a harcban a lovas életét jelentéte, békeidőben pedig valami vagyonokat érő kincs volt, valószínűleg elképzelhetetlen volt, hogy ezeket az állatokat kvázi kínozzák és az állapotuk annyira leromoljon, hogy már lézeres kuruzslás meg csodagél kelljen, és hónapokra kikerüljenek a forgalomból. Egy igazi vitéznek égett volna a pofája, ha így bánt volna a lovaival.

Előbb talán a szükséges tudást és alázatot kéne megszerezni, másodszor a felelősségvállalásról kéne tanulni (ami ebben a "vitézkedő" országban nem divat), mielőtt portyázni indulunk, és lehetőleg nem a lovak rovására kéne ezeket a készségeket elsajátítani.

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 16:05:34

tudom, hogy szemetseg kirohogni ezeket a dolgokat, de annyira viccesen hangzanak. Engem nyugodtan kirohoghettek ha huszar szerkoban lovagolni probalok, vagy ha labon lovom magam egy honfoglalo ijjal

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 16:07:48

@VRbagoly:
"és az állapotuk annyira leromoljon, hogy már lézeres kuruzslás meg csodagél kelljen"
Ez bármelyik lóval előfordulhat akármennyire vigyázol rá, drága versenylovakkal is ahol ez komoly veszteség.
Nézd meg egyszer milyen kezeléseket alkalmaznak profi focistáknál akikre orvoscsoportok figyelnek.

Szűrés

öt görög 2012.07.05. 16:09:23

@mátyáskirály:
ne tudd meg, milyen vicces, mikor angolok próbálnak magyarul beszélni! ha-ha!
Lakik a szomszédban egy angol, már '96 óta, az is csak oltogatja őket, ha egy éppen erre vetődik, ahelyett, hogy nyugiban kijavítaná. De ez van, hiába költözött ide, attól még paraszt maradt. Ilyenek ezek.

Szűrés

Bakter 2012.07.05. 16:09:26

Szokásos előkészítés nélküli kormányakció. Oszt a nyíl hol a lószerszámban volt (hogy stílszerű legyek)? Menekülést színlelni, majd visszafordulva nyilazni. Ezek az eszkimók is rettegjék már a magyarok nyilait, ha annak idején kimaradtak a szórásból. Ha seggükbe áll a kapós végű, nem firtatják a ló lila hasát, az tuti. Amatőr akció volt ez. Ilyen dilettáns megmozdulások miatt csatolták el tőlünk a Karib tengert. Pedig ebben a dög melegben milyen jól jönne.

Szűrés

sárkányfő 2012.07.05. 16:13:25

@laspalmas:
Köszi a linket, több szempontból is érdekes, egyrészt akkor még 5 ló volt, hol hagytak el egyet? Az 5. ló már nem bírta a kényeztetést?
Másrészt láthatóak a lovak még egészséges állapotban, és hála @LiterCica: linkejinek, láthatjuk hogy néztek ki 2000 km-rel később...

Azt el tudom képzelni, hogy magyar vidéken egy kis szakaszra csatlakozik hozzájuk pár lelkes vitéz, de azt te sem hiszed, hogy hirtelen ötletből Svédországig megy velük egy nő :) Akiről szót sem ejtenek egyszer sem :) De végül is igazuk van, ahogy az ősmagyar nóta is mondja: egy kis friss levegő-testmozgás-pina senkinek sem árt...

És újra berakom LiterCica linkjeit, mint látható a lovak makkegészségesek, nincs semmi bajuk (továbbá nincsenek megszorítások és tandíj sem....):

nwt.se/dalsland/article1131825.ece
nwt.se/dalsland/article1132533.ece

A két huszárnak üzenem, hogy ők is megérdemelnék hogy ilyen állapotba kerüljenek. Ez simán kimeríti az állatkínzás fogalmát, remélem itthon valaki jól feljelenti őket. Olyan nincs, hogy ők ezt nem vették észre, olyan nincs, hogy egyik nap még egészségesek a lovak, másnap hirtelen annyira megviseltek lesznek, ahogy a képeken látszik, hogy hetekig-hónapokig pihentetni kell őket...

Szűrés

átlátó 2012.07.05. 16:16:35

Nagyon hasznos dolog mar önmagaban is Svedorszagba ellatogatni... lohaton is, de igy az ertelmet keresem... ahogyan annak is nagy az ertelme, hogy hanyadik felfedezö halad föl a csucsokra ugyanazon az uton, ahol az elsö...sport... ertem. Meg önmegvalosulas... mondom, hogy ertem... en az ertelmeröl beszelek.

Szűrés

Koky_ 2012.07.05. 16:17:04

@anyu: Jaja... Vagy akár gyalog is mehettek volna "portyázni". Az ő lábuk biztos jól bírta volna.... Idióta unatkozó seggfejek ezek.

Szűrés

átlátó 2012.07.05. 16:18:32

Jut eszembe... a lovakkal is megbeszeltek, hogy ök esetleg nem masfele akarnanak cipekedni, ha mar menni kell mindenaron?

Szűrés

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.07.05. 16:19:36

@ZX: Ja. Az legújabb korban pedig a harckocsik és légierő dönti el a csatákat.
Nem is értem mi a fenétől van olyan nagy arca az SAS katonáinak...

Szűrés

VT Man 2012.07.05. 16:19:48

@prof. DR. Igaz Magyar doctor professor:
"Ekkora távolságra elvinni szerencsétlen állatokat ezt barbárság."

Sőt, a lovat bárhova vinni barbárság! Nem arra való! Be kell zárni egy ketrecbe, mint a majmot, aztán érezze ott jól magát! Nehogy már az úton lovagoljon valaki EGY LOVON!
Nem arra van!

Szűrés

Koky_ 2012.07.05. 16:20:07

@laspalmas: Azért ezt még egy gyengeelméjű is gondolhatta volna, hogy a lovak nem fognak repesni a hosszú úttól. Pláne egy pár huszárimitátor...

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 16:20:39

@öt görög: Ja tudom! En is mindig mondom ezeknek, hogy "hulyek vagytok? Itt eltek jogbiztonsagban, keresitek itt ezt a nyamvadt 100-150ezer dollart, fizetitek a brutal 6-7% afa-t, allandoan mindenki jofejkedik, meg kedves. A benzin is majdnem 200ft literje, a nyugdijasok V8 kocsikkal jarnak, a rohadekok, az orvosok, tanarok 4 garazsos hazakban laknak, es az istennek sem akarjatok megerteni, hogy a magyar a vilag legjobb nepe, orszaga, feelingje?" baj van a vilaggal teso, egyszeruen nem ertik

Szűrés

aFx 2012.07.05. 16:22:52

@LiterCica: köszi a cikkért.

"A túra résztvevője elismeri, hogy ezek a problémák drámaian hathattak a lovakat nem ismerőkre, de mint írja a helyiek az elhízott hobbylovak látványához vannak szokva, hozzájuk képest a magyarok állatai „atletikusabbak, de még inkább izmosabbak voltak”."

igen, ez ismerős, hugom lovagolt anno Magyarországon, aztán itt Svédországban is. emlegeti is, hogy milyen vékonyak és rosszul tartottak voltak anno a lovak a magyar lovardában.

"a helyiek az elhízott hobbylovak látványához vannak szokva"
remélem kap egy olyan végzést, hogy többet ne tarthasson állatot. Svédországban ez állatkínzókkal szemben bevett szokás. alázat az nincs, arrogancia annál több.

nem terveztek eléggé (beázó sátor, problémák élelemmel), nem álltak meg időben.

Szűrés

aFx 2012.07.05. 16:25:01

@sárkányfő: Svédország is EU, jogharmonizáció úton. állatkínzást pedig komolyan veszik.

Szűrés

ZX 2012.07.05. 16:25:08

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Ugye nem hasonlítasz egy elit egységet a huszárokhoz? Mert a huszárok PR-ja igen jó, de azért elit katonáknak nevezni őket enyhén nevetséges.

Szűrés

Terézágyú 2012.07.05. 16:25:38

@tamasgabor:
"Ajánlom minden fröcskölődő, huszárfikázó számára"

Mondd ki nyugodtan: aki a huszárokat szidja, vagy akár csak egyetlen negatívat is mond rájuk, az nem magyar ember!

Szűrés

nyisztor 2012.07.05. 16:26:34

Ennél a kettőnél csak a Rakonczay Gábor a nagyobb marha. Erőss Zsolt is inkább ülne a valagán. Kőrősi Csomát meg kifelé az alaptantervből!
Melegfelvonulást akarok!

Szűrés

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.07.05. 16:28:19

@873ujr3rk:

Na akkor szövegértés.
Igen, ejtették ellenük az állatkínzás miatti vádat, mert a szándékosságot, amely ennek a bűncselekménynek az elkövetéséhez kell a törvény szerint, azt nem sikerült bizonyítaniuk.
Ezt írja a svéd cikk. Bár nem tudok svédül, csak a guglival fordíttattam le.
nyheter.se.msn.com/photopage.aspx?cp-documentid=250456470#image=3

Szűrés

öt görög 2012.07.05. 16:30:18

@mátyáskirály: ja, és ez is folyton hazaböfög mindenféle blogoldalakon, pedig azt mondja, hogy ő nem olyan, mint azok, akik otthon maradtak, azért is jött onnan el.
De szerintem egyszerűbb ez neki, mint lökni egy mailt, hogy: "ti retardált majmok, fos a magyarotok, ha gondoljátok, tennék pár javaslatot a szövegetek jobbítására, csak úgy, hiszen, látjátok, úgyis ráérek, lássátok, milyen egy igazi kultúrlény, tanuljatok"

Szűrés

Terézágyú 2012.07.05. 16:30:52

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:
Esküszöm téged a maszop fizet, hogy minél nagyobb bunkó legyél, és akkor tuti, hogy mindenki rájuk fog szavazni - mindenesetre nem a fityeszre, vagy a jobbikra... :)

Szűrés

Warlimont 2012.07.05. 16:33:16

Végülis erre a "PR-akcióra" miért volt szükség közpénzből...? Amikor mindenre azt mondják, hogy NINCS, erre miért volt?

Szűrés

Bakter 2012.07.05. 16:34:06

Vannak, akiknek mindenről ugyanaz jut eszébe: "pina".
Vannak mások, akiknek meg: "zsidó".

Szűrés

Hullafotós 2012.07.05. 16:36:08

Érdekes, ha vmilyen akció szarul sül el, az újságírók azonnal PR-eznek. Ha jól sül el, akkor meg simán lehozzák hírnek. Érdekes világ...

Szűrés

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.07.05. 16:37:49

@ZX: Dehogy dehogy! Dehát miért is elit egység az SAS? Nem dönt el csatákat.... Ugyebár...
Biztos csak jó a PR-juk.

Pfff....

Szűrés

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 16:37:52

@sárkányfő: csak szolok, hogy lovagolni a nok szoktak a ferfiakon

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 16:40:14

@öt görög: A tapasztalatom azt mondatja velem, hogy ha 2 angol felholt lovakon, excaliburt lobalva beporoszkalna Budapestre, az tuti, hogy az o magyar nyelvu menetlevelukben egy vesszo hiba sem lenne.

Szűrés

aFx 2012.07.05. 16:40:17

@laspalmas: elengedték őket de továbbra is gyanúsítottak. állatkínzáshoz szándékosság is kell, ezért nem biztos a cikk abban, hogy meg fog állni a vád.

(nem google fordítóból, beszélem a nyelvet)

Szűrés

rágógumó 2012.07.05. 16:41:28

Persze a magyar huszárok hősök, a magyar régmúlt a legdicsőbb, a magyar had a legerősebb, a magyar lovasság a legfélelmetesebb... :D Biztos emiatt volt annyi győzelmünk az elmúlt 2-300 évben. Mi védtük meg Európát, mi vagyunk a legtutibbak, a mi nyelvünk a legszebb ésatöbbi szarság :D A hazugság meg a múlt kicifrázása. Az megy. Ha ebből meg lehetne élni, akkor nem lenne/lett volna a valóság a jelenben meg a múltban is annyira FOS :D

Szűrés

ZX 2012.07.05. 16:41:46

@Arrius (ex-Nathan D'Xantine): Értelek, bocs, hogy kiábrándítottalak. :P

Szűrés

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2012.07.05. 16:43:26

@Terézágyú: Nem bunkó vagyok, csak közlöm az igazságot. Ha ez a bunkónak fáj, az nem az én dolgom.

:D

Szűrés

belekotty 2012.07.05. 16:43:46

@Bakter: "Vannak, akiknek mindenről ugyanaz jut eszébe: "pina".
Vannak mások, akiknek meg: "zsidó".
- általában azoknak, akiknek nem jut pina

Szűrés

ErrOr 2012.07.05. 16:44:58

@ZX: harcértéket tekintve a mai lovasság a harckocsik. Az első világháborúban csökkent le a lovak értéke a megnövekedett legénységi tűzerő miatt, de már érkeztek a helyükre a harckocsik(illetve eleinte még csak vontatók).

Szűrés

belekotty 2012.07.05. 16:45:01

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►: Hess vissza lovat csutakolni! A főútra már nem állítunk ki, mert elriasztod a kuncsaftokat.

Szűrés

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 16:46:11

amugy tenyleg tanulatlan vagyok, mi portyaztunk anno svedorszagban is?

Szűrés

Warlimont 2012.07.05. 16:46:29

@rágógumó: És természetesen a svédek is síkhülyék, és csak egy tévedés, hogy övék a világ egyik vezető gazdasága.

Szűrés

Terézágyú 2012.07.05. 16:47:01

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:
Szeretnélek megkérni, hogy zsidózz (és bunkózz) le engem minél többször, pláne a legközelebbi választások előtti napokban... csak hogy biztos legyek abban, hogy ne valami általad preferált jobber pártra adjam a voksomat még véletlenül se.
Mondjuk fizetni nem tudok ezért, de gondolom azért vállalod.

Szűrés

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.07.05. 16:47:12

amugy a foton ez a ket lo meg ez a ket fej eleg sok mindent elarul
otthon kene inkabb kapalni a krumplit

Szűrés

öt görög 2012.07.05. 16:47:30

@mátyáskirály: Ezt errefelé inkább úgy mondanák, hogy "feltételezem". Mondtam már, hogy az angolok viccesen beszélik a magyart?

Szűrés

Kinai cuccok blog · http://kinaicuccok.blog.hu 2012.07.05. 16:47:46

Még szerencse hogy Etelközben pihentettük a lovainkat különben elmaradt volna a honfoglalás is.

Szűrés

ZX 2012.07.05. 16:48:24

@ErrOr: "harcértéket tekintve a mai lovasság a harckocsik" Igen, a mai lovasság a harkocsik. A 16. századtól a gyalogságé a harctér, a 20. század elején a harckocsik dominálnak, a 2. világháborútól a repülők uralják a harcmezőt. A 60-as évektől azonban a helikopterek is a lovassághoz tartoznak. Legalábbis részben.

Szűrés

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.07.05. 16:49:05

@ZX: Áááá. Nem volt semmi pozitív előfeltevésem veled kapcsolatban, tehát nem ábrándítottál ki... :)

@ErrOr: Izé... A harckocsik a régi lovagi lovassággal állíthatók max párhuzamba.
A könnyűlovas csapatoknak manapság a légideszant helikopteres alakulatok felelnek meg. Lásd pl. 7-ik lovasezred Vietnamban...

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 16:49:45

@öt görög: Erre van egy tok jo navajo kozmondasom. Angolul vagy magyarul kered?

Szűrés

Arrius (ex-Nathan D'Xantine) 2012.07.05. 16:52:06

@Warlimont: Értem. Tehát a gazdaságilag erős államokban nincsenek hülyék.
Fantasztikus.
De legalább azt megmagyarázza, hogy itt miért van ilyen sok.... :)

Szűrés

Persze... 2012.07.05. 16:52:29

@átlátó: 42. Ez A Válasz, az értelme, az stb. LOL. Az életednek mi az értelme? Ketrecben élsz? Nem is kell más? + a többi szánalmas is gondolkozzon. Állatkínzás+hogy nem is ősi magyar fajta lovak+kiknek képzelik magukat a huszárok... Muhaha - micsoda banda.

Szűrés

öt görög 2012.07.05. 16:54:05

@mátyáskirály: ha már magyarul nem megy, mint a fenti hsz-ed mutatja, lökd angolul. De elég, szállj magadba.

Szűrés

tusuanzen 2012.07.05. 16:54:15

azt mondjátok má' meg, hogy mi a faszé' kell zsidózni, meg nácizni , ha a cikk a svédekről meg a lovasokról szól?
Ja! cigány-buzi-köcsög fideszes-jobbikos-emeszpés-elempés-fradista stb....

Szűrés

Mahi-mahi (törölt) 2012.07.05. 16:55:23

Ennyi erővel bárkinek, akinek egy kis seb is van az állatán, rögtön le lehetne csukni.
A svédek olyan jólétben élnek, hogy még a lovaik is wellness szállónak beillő istállóban laknak, de ezért ezt normálisnak nem nevezném.

Elhiszem, hogy nagy ott a jólét, de a józan ész már rég elszállt.
Nem tudom mit kezdenének egy mongol vagy kazah lovassal, aki mínusz 20 és plusz 40 fokban is kint tartja az állatát. Aztán mégsem csukják börtönbe. Mert a ló az bazmeg állat, tud alkalmazkodni, tud a szabadban is élni.

Persze mit várunk a svédektől, ahol már nem nélkülivé nevelik a gyerekeket...
hamarosan majd jön a kötelező kasztrálás 13 éves korban, nehogy a fiúk férfiasak legyenek.
Végül is Svédországban még pár évtizede is fojt az intézményes ivartalanítás, eugenika, fajnemesítés. Aki nem illett bele a svéd nácik ideáljába, azt kasztrálták vagy elkötötték a petevezetékét. Mindezt 1970-es évek végéig folytatták. Ez a nagy liberális svéd társadalom: aki nem olyan, mint ők, azt kiirtják.
en.wikipedia.org/wiki/Eugenics#Sweden

Az ember elkorcsosult és az állatokat is el akarja korcsosítani, elszakítani a természetből, megvédeni olyan dolgoktól is, amiktől nem kell őket megvédeni.

A szándékos állatkínzást elítélem, de ez az eset minden, csak nem állatkínzás.

Szűrés

Bakter 2012.07.05. 16:56:04

Ez hogy van dakotául: "lila hasú lovat ne ülj meg tele seggel, mert bütykös lesz a patája"?

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 16:59:34

Vissza az egész Moháccsal! A törökök kínozták a lovaikat, hogy odaérjenek, nem ér!

Szűrés

livengood 2012.07.05. 16:59:40

Nem értek hozzá. De azt tudom, hogy mit jelent nyugatabbra (északabbra) tőlünk a zöld gondolat, az állatok jogai, stb. És nagyon nem értek ezzel a túlhajtott természet "szeretettel" egyet.
Másfelől, viszont hülyének kell ahhoz lenni, hogy manapság egy ilyen túrát valaki ezekbe az országokba szervezzen. Miért nem mentek kelet felé? Egész a Csendes-óceánig megértették volna őket.

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 17:03:11

@öt görög: De szeretem amikor azt mondjak, hogy szalljak magamba. Ebbol tudom, hogy valamit jol csinalok.
"You can't wake a person who is pretending to be asleep."

Szűrés

◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ► 2012.07.05. 17:03:23

@Terézágyú: Tudod te, hogy kire kell szavaznod, kretén. Fuss, amíg még lehet! :)

Szűrés

Kakimaki0123456789 2012.07.05. 17:04:44

Ez most hosies vagy szanalmas? Vagy csak ertelmetlen?

Szűrés

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2012.07.05. 17:05:04

giccsmagyarokra sosem volt jellemző a emberség.
sajnálatos, hogy a deviáns hóbortjuk szerencsétlen állatok egészségbe kerül.

Szűrés

túrósfaszúkurvaisten 2012.07.05. 17:09:26

szittyalézerrel kellett volna kezelni , az vót a baj

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 17:12:53

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:

Te komoly metafizikai rejtély jelentesz annak a számára, aki olvas:

Hogy lehet egy nő ekkora fasz?

Szűrés

Kakimaki0123456789 2012.07.05. 17:14:13

@Mahi-mahi: Szoval, miert is nem allatkinzas? Lattad hogy neznek ki _most_ ezek a lovak?

Szűrés

incze 2012.07.05. 17:16:04

1. Az állatkínzás, abban az értelemben, hogy ezeket az állatokat (szándékkal vagy anélkül) megkínozták, tény. Ezeket a lovakat sebesen, lestrapált állapotban találták a svéd hatóságok. Ha már két napja pihentették őket, hogy följavuljanak, képzelhetni miért álltak le velül.

Láthatólag későn, sokkal-sokkal később mint kellett volna.

2. Svédországban (és általában Skandináviában) óriási és viruló lovaskultúra van, össznépi tereplovaglási kultúrával (vö elhízott hobbiló), nem idegen tőlük a keményebb túra sem. Ld. pl. Sweden by horse (www.visitsweden.com/sweden/Attractions/Nature-experiences/Sweden-by-horse/).

Az egész ügy mögött szerintem a jól megszokott kultúrális szakadék van. Az asszonynak a konyhán a helye, és nem árt néha (már csak a miheztartás végett) jól elverni, gyereket sem árt néha jól pofánkapni, a vegetariánusnak (az is valami buzi vagy mi) egy jó pacalvacsorát, fogyadjunk, hogy mind a tíz ujját lenyalja, ha egy nő mórikál dumál, jól meg kell baszni, az hiányzik neki, kutya láncon, liba tömve jó, a lovak összeharapnak, de attól még remekül érzik magukat, hogy egy kicsit dől a vér, az a kis hólyag nem számít, úgyis lábujjhegyen jár, és különben is mindenhez mi magyarok értünk a legjobban, az egész világ bekaphatja.

Szűrés

Kakimaki0123456789 2012.07.05. 17:20:05

@protézisesh: Hat en mar lattam lovat, olyat is ami minden nap dolgozik a lovardaban, es azoknak nem alltak ki a csontjaik es a szoruk sem kopott ki foltokban a kemeny nyeregtol.
Sebek idonkent voltak rajtuk.

Ha ez PR fogas volt akkor nem sikerult tul jol.

Szűrés

adamskij · http://adamskij.bandcamp.com 2012.07.05. 17:24:43

svéd területen svéd törvények érvényesek. mehettek volna tovább a 'huszárok', csak lovaik nem voltak olyan állapotban. amúgy a második cikk egyértelműen fogalmaz:
'Det är den ungerska staten som har ansvar för att hämta hem hästarna igen'
- vagyis a magyar állam felelőssége hazaszállítani a lovakat (azért az mekkora, hogy az állatok számítanak elsőként)

az viszont elgondolkodtató, hogy magukat állatbarátnak vélők nem látják el kellően állataikat. és erre messze nem jó kifogás, hogy 'bezzeg a svédek jólétben élnek'.
speciel Åmål isten háta mögötti koszfészek, már a pályaudvara durvábban néz ki, mint pl. Szerencsé.

számomra a svéd üzenet egyértelmű: lehetsz barom, de az állatokat hagyd békén.

Szűrés

házelnök 2012.07.05. 17:24:50

@LiterCica:
Hasonló kiállású jószágok láttán a normális állatvédők is kiabálnának.Olyan máról holnapra tartott gebéknek tűnnek.Nem ilyen jószágokon gyakorolnak az öttusázók

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 17:25:12

@mátyáskirály:

Figyelj, nincs azzal semmi baj, hogy viszonylag gyönge az angol tudásod, hogy akármióta is élsz angol nyelvterületen, nyilván olyan környezetben mozogsz, olyasmit olvasol, ami rettentően távol van a választékos nyelvtől, de az iszonyú égő a számodra, ha ilyen háttérrel mást leszólsz, oktatsz, aki egy a tiedénél nyilvánvalóan jobb szintű angolt ismer. A „draw your attention to” kifejezés kifogástalan.

Szűrés

házelnök 2012.07.05. 17:27:48

@adamskij:
Az állatok nem önként mentek.A paprikajancsik meg stoppoljanak vagy induljanak el gyalog.

Julianus barát se kocsin utazott...

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 17:29:10

@◄ ♥♥♥ Niki ♥ cica ♥♥♥ ►:

Rosszul súg, kihagyta a „t”-t a „rejtély” után. Bocs. Azzal együtt pontos.

Szűrés

átlátó 2012.07.05. 17:33:23

@Persze...: Az van fiam, ha mar kerdezted, hol elek... van ugy, hogy eletvitelszerüen Becsben...aztan meg ha nem ott, akkor kis magyar faluban...tehat nem ketrecben pallottszaju gyerekem...es nem az elet ertelmeröl tettem megjegyzest Joska.

Szűrés

Pomaranč (törölt) 2012.07.05. 17:33:31

Ó, én meg lókolbászt zabáltam reggelire... most akkor engem lecsuknak?

A magyar huszároknak meg kellett volna várni, míg a muszlimok kikiáltják a legészakibb emírségüket Svédország és Dánia területén, aztán már mehettek volna a testvéri arab haverokhoz.
Már csak pár év és vége a Svéd-Dán-Norvég államoknak, jön az új világ :) Akkor majd elkenik a szájukat a nagy emancipált skandináv nőknek. Csador rájuk és vagina körülmetélés.
Már előre röhögök.

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 17:34:31

@ByA: Mint azt irtam is, az altalad idezett kifejezes elmegy. Ugyanakkor egy hivatalos szoveg alcimenek "drawing the attention"-t adni eleg, hogy is mondjam szemelyeskedes nelkul, olyan magyar

Szűrés

Kelly és a szexi dög 2012.07.05. 17:37:31

Le kellett volna vágni a hülye svédeket!

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 17:38:04

@ByA: egyebkent az angol sat-m 710 pontos lett anno, meg a papir alapu, ha ez mond esetleg valamit. Talalkoztam a kormanyzoval is, mert abban az evben az enyem lett a legjobb nem "native speaker" SAT az allamban. Csak tanulas es intelligencia kerdese, probald ki, erdemes

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 17:42:54

@mátyáskirály:

Elkerülte a figyelmem a cím helyzet. És nem olvastam végig a teljes levelezésed. OK, így visszavonom.

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 17:45:31

@mátyáskirály:
Ha meg néha kibújsz a könyvek közül és nem a nyelvtant tanulod hanem megnézed, hogy a normál emberek hogyan írnak láthatod, hogy egyáltalán nem magyaros.

Szűrés

stagolee 2012.07.05. 17:47:27

@czuki:

Hát ezt én sem értem.
Viszont a két gyászhuszárt még egy kicsit a hűvösön tartottam volna a svéd hatóságok helyében.

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 17:47:34

@Laciii:

Meg kell védenem. A címre vonatkozóan igaza volt. Mindegy, hogy magyaros vagy nem, abszurdul hangzik.

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 17:51:08

@ByA: Egyebkent ha elolvastad az angol verziot, nem mondhatod komolyan, hogy az az ember, aki azt irta tud angolul.
Ertem en, hogy M.o.-n az emberek elete a politika, a jobb, meg a bal, es kibekithetetlen ellentetek vannak. Es ha en kirohogom ezt a szerencsetlen huszarkodast 2012-ben, akkor bizos kommunista vagyok, csak hogy ettol nem lesz jobb az eletetek. Hanem egyre szarabb. Es minel kesobb kerdezi meg valaki magatol, hogy "mi van, ezt most en gondolom rosszul?" annal jobban fog fajni a pofaraeses. En csak sok sikert, es erot kivannek. Kemeny evek jonnek

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 17:51:19

@ByA:
Se nem abszurd, se nem magyaros. Az élő nyelv része ami még nem került át szépirodalmi szintre.

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 17:53:53

@Laciii:

Bocs, nem. Iszonyú távol van az élő nyelvtől. Ha valami, az ellenkezője. Így senki nem beszél. Fejezetcímekben? Honnan veszed?

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 17:54:19

@mátyáskirály:
Nem olvastam és tényleg lehet, hogy nem tud angolul. És tényleg tuti, hogy jobban tudsz angolul és joggal is vagy rá büszke, csak ez amikor nagyképű hivalkodó gőg formában jelentkezik ne lepődj meg ha ez valakinek nem tetszik.

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 17:56:23

@ByA:
Gugliba írd be idézőjelekkel, találsz bőven.

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 17:58:15

@mátyáskirály:

Ebben mind lehet igazad, de én abból nem csinálnék erényt, hogy kint vagyok, nem sajnálnám le az otthonélőket. Éppenhogy az ellenkezője, együttérzek velük. Jobb lenne azon törni a fejünket, hogy lehete hozzájárulnunk, hogy ne az legyen az országgal ami a jelek szerint tényleg vár rá. Valami nagyon nem jó, akármi is pontosan. Össze kellene fogni minden magyarnak egymás marása helyett. Ez az egyetlen esély.

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 18:01:07

@ByA:
Nekem se, de élő emberi beszédet nem tudok linkelni :)

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 18:05:55

@Laciii: Bocs, de en csak rohogtem 1-2 kifejezesen, hozzateve, hogy engem sem zavarna, ha kirohognenek a huszarok. Nem szemelyeskedtem, nem itelkeztem, csak megvedtem az allaspontom. Remelem ez meg nem lett nagykepuseg otthon. Egyebkent is tele van primitivsegekkel az osszes blog, ne kezdjetek mar pont engem utalni

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 18:12:27

Egyebkent 2 magyarnak is adok munkat, az egyik illegal volt, osszehoztam egy amerikai csajjal, nemreg kapta meg a zoldkartyat kitoloncolas helyett. Ezek jo gyerekek. Egy masik magyar viszont a hatam mogott kotott szerzodeseket, le akarta nyulni az ugyfeleimet, es amikor a jofej magyar lebuktatta, bemoszerolta az immigration-nel. Az ehhez hasonlok miatt itt ha magyar meghall magyar beszedet, menekul, mint akit puskabol lottek ki

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 18:16:33

@Laciii:

Hát tudod, ilyet – fejezet címet – élő beszédben biztosan nem találsz. Vagy felétek így mondják? Nem akarod különben hagyni a fenébe a témát? Én már unom.

Szűrés

septem 2012.07.05. 18:17:39

napjainkban lovat már csak leszopni lehet. aki fogazik, az megy a sittre!
aki pedig nem szop lovat, az faschésta @ antisemuta.

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 18:17:53

@mátyáskirály:
Utál a fene. Másokat kiröhögni viszont bárhol nagyképűség, pláne ha nem is írtak akkora hülyeséget. Linkeltem a nyelvtannal foglalkozó oldalt, nem böngésztem át, de ha már ott is lemerik írni akkor nem is lehet akkora kapitális ökörség.

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 18:19:51

@ByA:
Nem írogatsz nekem a témában akkor nincs mire válaszolnom és megoldódik a problémád :)

Szűrés

septem 2012.07.05. 18:20:14

@mátyáskirály: olvasgatva itt téged, nem is csodálom, ha menekülnek.

Szűrés

joskagyerek666 2012.07.05. 18:24:20

Állatkínzás, nincs mit hozzáfűzni. Régen elfogadott volt, mint ahogy ütni a kutyát vagy lapáttal agyoncsapni a macskakölyköket is. Ma már csak az ilyen bebutult szarparasztok csinálják mint akik a képen is láthatók.

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 18:26:12

Most éppen Kanadában vagyok, úgyhogy itt aztán mindenféleképpen mondanak mindent angolul. Csak nincsenek okoskodók kijavítani.

Szűrés

mátyáskirály 2012.07.05. 18:30:54

@septem: Tudod ez ugy szokott lenni, hogy altalaban nem a munkavallalo menekul a munkaado elol

Szűrés

septem 2012.07.05. 18:36:57

@ByA: ez a kérdés politikailag inkorrekt. egy hímsoviniszta nemek szerinti felosztós szörnyű szöveg, amit ideírtál. ezért tart itt ez az ország.

Szűrés

septem 2012.07.05. 18:37:49

@mátyáskirály: honnan is tudhatnám. még angolul sem vagyok perfekt. ne haragudj rém, kérlek.

Szűrés

GOLAZ111 2012.07.05. 19:17:52

Ha Németországon átmentek, akkor a svédek feleslegesen ugrálnak. Nincs ezeknek a lovaknak semmi bajuk.

Szűrés

Démonmac1 2012.07.05. 19:24:37

@GOLAZ111: Akkor még nem volt, addigra lett.
Svédország odébb van..:)

Szűrés

GOLAZ111 2012.07.05. 19:43:35

@Démonmac1: Olyan nincs. Ha félutat megcsinálja a ló, akkor már gond nélkül végigmegy.

Szűrés

Laciii 2012.07.05. 19:52:54

@GOLAZ111:
Valószínűleg utána kaptak össze és sebesültek meg.

Szűrés

Kormányváltás, önáltatás. Volt, lesz. (törölt) 2012.07.05. 19:56:24

@GOLAZ111:

Mert az elején megbeszélik vele, milyen hosszú az egész?

Szűrés

GOLAZ111 2012.07.05. 20:05:31

Nem attól függ. Ha egy lovat rendesen tartanak és mozoghat, akkor ez nem okoz problémát. Ha meg nem, akkor az legkésőbb az elején kiderül.

Szűrés

GOLAZ111 2012.07.05. 20:09:21

@Laciii: 2006 - ban sebesült meg, vagy nem?

Szűrés

Ambiorix 2012.07.05. 20:10:35

Svédeket megértem. Én is egész bután néznék, ha a Margit-híd lábánál, a Dunán minden átmenet nélkül és fölöttébb indokolatlanul megjelenne egy viking hajó, besörözött, fejszével hadonászó, tökig érő szakállú lelkes skandináv hagyományőrzőkkel. :)

Szűrés

merre 2012.07.05. 20:54:45

@házelnök: Huszár ló nélkül?
Remélem a svédek a manökeneket is felhizlalják orvosi utasításra.

Szűrés

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.05. 20:55:03

Sajnos most semmilyen döglött lovas dakota közmondás nem jut eszembe...

Szűrés

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2012.07.05. 20:56:11

Azért ez fura.Pont a pedofil svédek verik a nyálukat néhány állat miatt.
Mondjuk az állatokat én is sajnálom.

Szűrés

megélhetési ... 2012.07.05. 21:06:23

@Ambiorix: azért egy techno viking rendet csinálhatna a parlamentben

Szűrés

teaparty 2012.07.05. 21:18:09

@immortalis:

The SAT is a standardized test for college admissions in the United States.
Possible scores range from 600 to 2400, combining test results from three 800-point sections (Mathematics, Critical Reading, and Writing).

710 pont? 2400-ból összesen? Vagy Critical Reading-ből? (LoL) :)
Érdekes információtorzításnak voltunk tanúi. (Az én részemről is ;-)
Legközelebb ne egy usák karikázós tesztet lobogtasson. Minimum egy brittet.

Szűrés

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.05. 21:31:06

Már bocs, de ezek a lovak teljesen egészségesek.

Szűrés

gyomirtó 2012.07.05. 21:31:34

@teaparty:
A tétova t tova.
(Az ember meg nem értheté,
Mi tett egy britet ily t-tlenné!)

Szűrés

873ujr3rk 2012.07.05. 21:45:49

@laspalmas: nincs DE. ejtették a vádat. semmilyen vád nincs ellenük. óvatlan állatkínzási vád sincs ellenük. a beláthatóan végtelenül precíz svéd hatóságok nem vádolják őket.
ha továbbmehetnek elfogadod, hogy tulajdonképpen ekkorákat ellovagolni menő ?
szerintem az.
hogy támogatja őket az aktuális HM ? ez mennyiben meglepő és miért baj ?
ha leülsz a tv készüléked elé mondjuk legalább 4 órára, mindenképpen belefutsz vmilyen mókás hagyományőrző csapatba, akik letolják újra a vikingek hódításait. semmi para nincs velük, ők éppen huszárok. mi a faszok legyenek partizánok vagy 56os felkelők ? esetleg néhadrámaianeltűnődekésőbbmegkerülő óceánátevezők ?
btw írtál nekik levelet, megkérdezted az ő sztorijukat ? mármint menő közösségi bloggerek vagytok vagy mi. esetleg, ha a büdzsé engedi sztem fel is hívhattad volna őket meg ilyesmik.

Szűrés

komplikato 2012.07.05. 22:27:41

Engem nem érdekelnek a huszárok, sem a PR tevékenységük, de még a svéd hatóságok sem.
A lovakkal MI VAN? EZ érdekel ...

Én sík hülye vagyok a lovakhoz (meg millió máshoz), de az egyhetes esőben túráztatták a lovakat ha jól értem, csak én tévképzetem, hogy bizonyos szitukban seperc alatt kapnak tüdőgyulladást vagy más csúf betegséget a túl sok nedvességtől?

Szűrés

komplikato 2012.07.05. 22:31:53

@873ujr3rk: "nincs DE. ejtették a vádat. semmilyen vád nincs ellenük."
Versus
" ha továbbmehetnek "
HA? Most akkor tulajdonképpen miért is akarják lovakat hazaküldeni, ha nem volt semmi és mehet a túra többi része?

Szűrés

2012.07.05. 22:46:01

@tamasgabor: Ilyen fizimiskával hogy az Istenbe lehet valaki katona? Én elhiszem hogy jó fej meg talán még azt is, hogy ért hozzá, de aki úgy néz ki mint egy lecsúszott alkoholista punk (s a leírások alapján a lovaglás közben sem veti meg az italt amit egy profi nem engedhetne meg magának PR úton), azt hogy alkalmazhatja egy magára valamit is adó ország hadserege? Még ha hagyományőrzésre növeszt is bajuszt....

Szűrés

BPO654 2012.07.05. 23:58:24

@komplikato:
A lovak szarnak az egészre, gondolom Én.

Egyébként meg tömör véleményem, h;
Büdös halszagú, fasiszta vikingek. Tetvek. (Anno egy plakáron amikor a Magyar-svéd volt rajtunk gúnyolódtak úgy h kitettek egy sáros csizmát és benne volt egy piros-fehér-zöld zászló).
Beképzelt xar szemét csótányok menjenek a K.Anyjukba. Mi meg az Ő iparukat támgatjuk a fos lerobbanó Vóóóóvóóó buszokat vesszük meg Grippent amit fizethetünk vagy 30 évig, mint at autópályákat.
Büdös halszagú rohadék vikingek.

Szűrés

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.07.06. 00:00:18

Szerintem a svédeknél a vastagbőr...

Akik 1000 kilómétereket lovagolnak értenek a lovakhoz, nem hiszem hogy gondatlanul bántak volna velük.

A HM-mel ez legyen a legnagyobb gond. Ez egy teljesen korrekt kis PR-akció viszonylag olcsón.

Szűrés

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.07.06. 00:05:02

@komplikato: A lovat erre találták ki. Ez olyan, mint felháborodni azon, hogy a disznókat meg levágják. Igen, biztos nem életük legjobb egy hete volt, de kibírják. (Bár én sem értek hozzá. De fel merem tenni, hogy a lovasok igen. )

A kényszerpihenő meg gondolom hatósági baszkodás. Arcvesztés lett volna, ha simán továbbengedik őket, diplomáciai botrány, ha lecsukják a huszárokat...

Szűrés

wirth6 2012.07.06. 00:53:19

@mátyáskirály: tudom, hogy nem egy tudományos módszer, de nekem erre a kifejezésre a google egy tonna cikket dobott ki, ahol úgy tűnik pont ebben a formában használják, szóval nem látom miért lenne különösebben problémás.

Szűrés

wirth6 2012.07.06. 00:58:19

@mátyáskirály: jó, közben látom más is felvetette már, de én nem "draw", hanem "drawing" alakban kerestem, és ott van például címben: www.orangeville.com/opinion/columns/article/1341099--drawing-the-attention-of-gang-green, meg még lehet elég sok helyen meg lehet találni.

Szűrés

incze 2012.07.06. 01:48:10

@komplikato: HA? Most akkor tulajdonképpen miért is akarják lovakat hazaküldeni, ha nem volt semmi és mehet a túra többi része?

Nem mondta senki, hogy nem volt semmi. Nem az eljárást zárták le, hanem a BŰNÜGYI eljárást, lévén az álltakínzás BŰNÜGYI tényálladékához a kínzás megtörténte mellett (ami most itt megvan) a szándékosságot is bizonyítani kell. Vagyis nem pusztán kínoz, hanam kimondottan kínozni akar. Nem azért hajszolja agyon a lovat, mert idióta segg, hanem mert azt akarja, hogy szenvedjen.

"Uppsåt har inte kunnat styrkas, anser åklagaren." (A szándákosságot nem lehetett bizonyítani, mondta a vádhatóság.)

Tehát a svéd hatóságok vsak a bűnügyi eljárásrészt zárták le, amennyiben lényegében megállapították, hogy ezek itten idióta seggek, nem bűnözők.

A továbbiakról a svéd újságok nagyjából ugyanazokkal a szavakkal számolnak be: a lovakkal kapcsolatban tovább vizsgálják a hatóságok, hogy megfelelően bántak-e velük, és ez körülbelül egy hetet vesz még igénybe. Hogy ezt ki, hol és miért értette félre úgy, hogy a hendefik egy hét múlva nyugodtan kocoghatnak tovább, nem tudom.

Szűrés

neoteny · http://word.blog.hu 2012.07.06. 03:11:39

@wirth6:

"drawing the attention"-ra kidob a Google 186 millió találatot... és az első lapon egyik sem tartalmazza az egzakt "drawing the attention" kifejezést, ha jól megnézed. "Draw attention" igen; "drawing attention [to]" szintén; de a "drawing the attention" olyan szinten Hunglish hogy az valóban nevetséges.

Szűrés

neoteny · http://word.blog.hu 2012.07.06. 03:30:29

@wirth6:

"Drawing the attention of ‘Gang Green’" tartalmaz egy birtokos szerkezetet: attention of ‘Gang Green’. Ott a határozott névelő megfelelő: valaki[k]nek a (specifikus) figyelméről van szó. "Drawing the attention" tartalmaz egy nem-megszámlálható főnevet: ott a határozott névelő ("the") nem helyes... az elhagyása viszont igen: "drawing attention".

www.monash.edu.au/lls/llonline/grammar/engineering/articles/1.2.xml

Szűrés

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.07.06. 06:24:34

@komplikato: "Én sík hülye vagyok a lovakhoz (meg millió máshoz), de az egyhetes esőben túráztatták a lovakat ha jól értem, csak én tévképzetem, hogy bizonyos szitukban seperc alatt kapnak tüdőgyulladást vagy más csúf betegséget a túl sok nedvességtől? "

Már bocs, de a lovak az elmúlt 60.000 év alatt nem sokat változtak anatómiailag. Aztán 1240-42-ig a mongoloknak is sikerült eljönni velük vagy 10.000 km-t a messzi Ázsiából. Gondolod, hogy addig nem esett az eső, nem fújt a szél és nem volt hideg? Vagy Batu kán bérelt fűtött lovardákat 40 kilométerenként Magyarországig arra az esetre, ha rossz idő lenne?

Bazzeg a lónak a természetes közege a természet és a természetes állapota a futás.
Tudtommal egyes fajták (leginkább az arab telivér) 48 órát képesek étlen -szomjan futni.
Túl van kicsit lihegve az eset az állatvédők részéről. Igencsak "4 Mancs féle libafosztás-botrány" szagú.

Szűrés

GOLAZ111 2012.07.06. 07:41:23

A svédek lepucolhatták volna ezt a szürkét.

Szűrés

GOLAZ111 2012.07.06. 07:44:17

@komplikato: A lovak nem nagyon kapnak betegséget a nedvességtől. Előfordulhat, hogy egy seb elfertőződik, vagy ilyesmi. Tüdőgyulladást akkor kaphatnak, ha télen egy fűtött istállóban valaki nyitva hagyja az ajtót.

Egyébként a lovaknak nem árt az eső, lepereg róluk. Csak azért rossz esőben lovagolni, mert könnyebben csúsznak meg.

Szűrés

wirth6 2012.07.06. 12:32:23

@neoteny: igen, valóban rosszul adtam meg a keresési kifejezést, ahhoz, hogy ne találja meg a draw különböző alakjait, a drawing-ot is külön körül kell aposztrofozni. Így "csak" négymillió találatot kaptam. És valóban a legtöbb úgy folytatódik, hogy "of", vagy "from", de ha ez hiba, akkor sem érzem olyan égbekiáltónak, mint ahogy azt mátyáskirály sugallta. Igazából csak erre akartam reagálni.

Szűrés

incze 2012.07.06. 13:22:44

@közlekedési bűnöző: Vagy Batu kán bérelt fűtött lovardákat 40 kilométerenként Magyarországig arra az esetre, ha rossz idő lenne?

Bogaram, senki nem vitat itten néhány dolgot. Pl. azt sem, hogy az állatokkal szemben sok olyan dolgot elkövettek a múltban, ami ma gazemberségnek minősül. Vagy gondolod, hogy nem hullottak a lovak vándorlás, háborúzás közben?

És még csak nem is arról van szó, hogy ne kockáztatná az ember akár az életüket HA AZ "ELKERÜLHETETLEN". Vannak ma is rendőrlovak, katonalovak, etc. Bár engem az is bőszít, hogy egy ló sínyli meg, ha pl. valami idióta ultrának kővel dobálózni szottyanik kedve. A lósport, meg a cirkusz még kérdésesebb.

Egyszerűen csak arról van szó, hogy az állatokkal való viszonyunk itt Európában megváltozott. Nem tapsikálunk, ha a falu legerősebb legénye egyetlen suhintással három kakas fejét csapja le, holott száz éve még tapsikáltunk. És nem tapsikálunk a hendefiknek, hogy mentek pár száz kilómétert, ha a lovuk belegebed (gondoljál bele ebbe az igébe, bogaram, benne van a gebe szó, vajon miért?).

Egy ilyen akciót, mint amit a hendefik véghezvittek megfelelő gondossággal elő lehet készíteni úgy, hogy a svédek az út mentén állva brávózzanak.

Röviden összefoglalva, ami neked, és úgy nézem a derék hendefiknek sem világos: nem Batu kán korában és társadalmában élünk (bár láthatólag lenne rá igény).

Szűrés

Sváb 2012.07.06. 14:08:28

@Jaffar: A nyugatiak zöme pont ugyanolyan ostoba, mint a magyarok.

Szűrés

Meridian74 2012.07.07. 05:28:00

OFF:
Breaking News: index.hu/belfold/2012/07/06/leszavazta_a_parlament_a_dugodij_bevezeteset/

A magyarázkodás már megy, hogy a tervezett dugódíjat (amit most leszavaztak) ne Tarlós nevéhez kössük... aha. Hát kiéhez? Demszkyéhez? Igen? És őt mikor fogják megbaszni?

Szűrés

bagir 2012.07.07. 12:41:27

@incze: Melyik a lónak az eleje, ahol a farka van, vagy a feje? Látatlanból ilyen kimerítő szakvéleményt nem mindenki tud adni.
Ritka elmés okoskodás, pláne a libatömés, meg a kutya a láncon. Látszik hogy még nem ugrott a nyakadba egy kerítésen átugró kaukázusi juhászkutya. A szánhúzó kutyákról nem is beszélve.
Svéd vagy?

Szűrés

incze 2012.07.07. 14:27:28

@bagir: Látszik hogy még nem ugrott a nyakadba egy kerítésen átugró kaukázusi juhászkutya.

Nem, tényleg nem, mi az a kerítés?

Szűrés

Tapogatott Kukorica 2012.07.09. 12:53:29

A svedek ehhez SEM ertenek. Bezzeg a magyarok!

Szűrés

Walter Hartwell White 2012.07.09. 14:40:25

@BPO654: Az a lerobbanó busz valóban Volvo, de Made in Poland, úgyhogy ez egyáltalán nem meglepő...

Szűrés

Jofiu 2012.07.09. 17:57:55

Ó, fáck, az ember dicsősége a semmin az nagyon fontos.
Pazarolni az erőforrásokat a semmire, gyönyörű!

Szűrés

IP gyűjtögető 2012.07.11. 14:33:54

@Meridian74: Bazzeg NAGYON szépen kérek mindenkit, akinek egy pici esélye van, hogy hozza vissza Judapest élére annak szőke hercegét (gyk: demszkyt) még legalább 20 évre! Előre is köszönöm!

Szűrés

GOLAZ111 2012.07.14. 19:44:15

@GOLAZ111: Például, ha izzadtak utána nem ihatnak vizet, mert tüdőgyulladást kapnak. De csak ilyen dolgok miatt.

Szűrés

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal


süti beállítások módosítása