Skip to content


       Szűrés lista

Duplán átverték a 2,8 millió visszalépőt?

Nahát-nahát....Már megint egy hazugság...?

Hiába, 3000 milliárd sok pénz, muszáj volt mindent megtenni érte, hogy a Zemberek "önként" adják oda.

Aki visszalépett, mert beijedt a kormány fenyegetésétől, hogy a manyuposok nem kapnak állami nyugdíjat, az megszívta, mert kapnak.

Aki visszalépett, mert elhitte az ígéretüket, hogy az állami rendszerben is lesz ám egyéni számla, az megszívta, mert nagyon úgy néz ki, hogy nem lesz.

Csak az eddigi langyos lábvíz, és a reménykedés, hogy majd a következő garnitúrára dől rá a kártyavár.

„A nyugdíjtörvény 2012. július 16-án elfogadott módosításának lényege, hogy nem változik a nyugdíjrendszer. A nyugdíj-jogosultsági és kiszámítási szabályok is a jelenlegiek maradnak” – ezt a választ kapta a Világgazdaság az Emberi Erőforrások Minisztériumától arra a kérdésére, mikor és milyen változtatásokat tervez a nyugdíjszisztémában a kormány a választásokig hátralévő időben.
A szaktárca tájékoztatása szerint a Nyugdíjbiztosítási Alap egyensúlya biztosított, ezért nem indokolt sürgős módosítás. „Ezt azzal lehetett megalapozni, hogy a korhatár előtti ellátásokat tavaly leválasztottuk a nyugdíjrendszerről, és a rokkantsági rendszer is átalakult”. Mint fogalmaztak: „Az elvégzett átalakítások hatásának vizsgálatát követően hosszabb távon lehet majd megfontolni, hogy a rendszer milyen átalakítása szükséges”.

Majd valamikor talán hozzányúl valaki. De nem biztos.

Csupán az, hogy az egyéni számlás rendszer a habokban sincs. Pedig....

2010.december 12-én a kormányfő Facebook-oldalán "A Miniszterelnök válaszol" címmel sorozat indult, melynek keretében az emberek kérdéseire videóüzenetben felel Orbán Viktor. Az első videó témája a nyugdíjrendszer átalakítása volt:

"Megerősítette: aki visszalép az állami rendszerbe, annak továbbra is lesz egyéni számlája. Arra hívta fel ugyanakkor a figyelmet, hogy az egyéni számlavezetés csak a nyugdíjrendszerben jelent garanciát, a magánnyugdíjrendszerben nem. Az állami nyugdíjrendszerben az egyéni számlavezetés biztonságot, garanciát jelent, és nyomon követhetőek a befizetések - fogalmazott Orbán Viktor."

2010. december 20-án elfogadta az Országgyűlés a Fidesz által kezdeményezett, a kötelező magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló nyilatkozatot, melyben garantálják többek között az egyéni számlavezetést.

nyugnyil.jpg

 

2011. február 15-én megtárgyalta és elfogadta a parlament gazdasági és informatikai bizottsága az egyéni számláról szóló módosítót.

Selmeczi Gabriella arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyéni nyilvántartás mellett létrejövő egyéni számlarendszerben az állampolgárok követni tudják majd, hogy mennyi befizetésük van, és miként alakul a szolgálati idejük. Megismételte, el kell érni azt, hogy az állampolgárok érdekeltek legyenek a kötelező járulékok feletti befizetésekben; ennek alapja az egyéni nyilvántartás, számla.

2011. február 28-án a Parlament elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi, hogy a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) ellenőrizze a reálhozamok átadás-átvételének folyamatát.
2011. március 3., Selmeczi Gabriella: "2012. január 1-jével minden magyar állampolgárnak egyéni számlája és nyilvántartási rendszere lesz."

Mivel ma július 31-e van, nagyon érdekelne, hogy hol van már az egyéni számlás rendszer.
Csak nem kamu volt az egész?

Címkék: fidesz nyugdíj pofátlan seggszáj

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr234687634

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Táltos paripákat és repülőszőnyeget Unortodoxia kórházaiba 2012.08.03. 01:50:40

A lovak után a szaktárca a kórházi lábtörlők összeírására készül. Oknyomozó riportunkból kiderül, vajon miért van minderre szükség, illetve hogyan képzeli pártunk és kormányunk az egészségügy régen várt átalakítását. Sokadjára bebizonyosodott, h...

Trackback: Manyup - most már biztos: hülyére vett ország vagyunk 2012.07.31. 15:46:54

Két hónappal ezelőtt ugyan még nem volt teljesen tiszta a kép, de már akkor is világosan látszott: 2.8 millió megzsarolt manyup-tag szívhatja majd a fogát, illetve verheti fejét a falba, amiért hülyére vették. Mégis 100 százalékban megmarad a nyugdíjjo...

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.07.31. 10:27:02

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Squid 2012.07.31. 17:45:10

@moonclown: "Annyira szép hogy einstandot, meg lopást csalást emlegetünk, miközben 2,8 millió ember ÖNKÉNT adta oda a pénzét..."

Önként? A "nem kapsz nyugdíjat ha nem lépsz vissza" mióta számít "önként"-nek?

Makkasz 2012.07.31. 17:54:26

@Rufus78: A boritekolgatas szerintem mint kommunikacios eszkoz rossz.
Mindig az epp megnyesendo tetel lesz az ami a hianyt okozza, a visszafele szamitott 98% az meg nem :).
En a teljes transzparencia, es nem a boritekolas hive lennek. Vilagos, ertheto, szamszerusitett es mutatokba ontott program, monitoringrendszer, ha elteres van, beavatkozas kell, akkor sulyatol fuggoen direkt demokracia, amiben a kormany visszahivas is benne van.

A privatizacios bevetel csak egy pelda voilt, termeszetesen jo gazdalkodassal, pozitiv merleggel, tobblettel barhonnan feltoltheto a kassza. Egyebkent nem hiszek az allami kezben levo vagyonelemekben, hol mutat fel jo gazdalkodast az allam (hitelek? adobevetelek? allami vallalatok? korhazak? muemlekek? nyugdijkassza? egeszsegugy - olcsobb a piacon az orvossag mint az allamilag tamogatott)?

Tehat eladhato: MOL, Raba, MAV, de legalabb belvarosi mernoksegei, muzeumok 90%-a, kultruralis letesitmenyek egy resze (azonos tovabbhasznalat igenye nelkul), erdok, miniszteriumi epuletek 80%-a, hatosagi epuletek fele, korhazak, teljes egeszsegugy, BKV....
Nem latok bele az onkormanyzatok ez MNV lapjaiba, de van itt boven olyan, ami szinvonalasabb es olcsobb lenne ha a politika es az allam kiszallna belole.
De ott van a szepseges MVM, ami gyakorlatilag adoztat, es utana kormanycelokra, atlathatatlanul (pl. kozteve hirdetes - ki a szar vesz tobb aramot, vagy premium minosget a hirdetes miatt). Mondjuk ez egy tenyleg strategiai ceg.
Nem vagyok arrol sem meggyozodve hogy kozlekedesi, hulladekos, vizes, szennyvizes cegnek allami tulajdonban kell lennie (nekunk eppen 4 szeresere nott a szenyvizdij miutan az onkormanyzati ceg atvette magantol), bar errol meggyozheto lennek (bar nem ertem mi a kulonbseg a tobbi termeszetes monopoliumhoz kepest, kabeltv, vonalas telefon, internet).

Neki sem mentunk meg a nyugdijcsokkentesnek (legalabb elinflalasnak, vagy legalabb orszagban realbernovekedessel, csokkenessel azonos merteku valtoztatasnak), az allamhaztartasi teteleknek, amik raadasul visszatero javulast adnanak.

Egyebkent is, teves a felallitott alternativakban gondolkodas (boritekolas), ez csak a politikusok erdeke, a meggyozes eszkoze. Valojaban ujra kell gombolni a kabatot.

Mi az allam feladata (demokracia, egyeni szabadsagjogok vedelme,...)? Mi ennek a feltetelrendszere? Az mibe kerul?

Mai magyar felazsiai (felkommunista) kulturaban azt hiszik, hogy a polgarok megelhetesenek biztositasa, a kozossel valo gazdalkodas. Egyik sem.

Megfelelo strategiaval (pl. oktatas), keretrendszer hozzarendelessel bizalomgerjeszto, kiszamithato kornyezet teremtese.

A penzzel gazdalkodjanak a polgarok, vallalkozok.

Erdeke, lelkiismerete, penze csak a polgarnak van, az allamnak egyik sincs.

Makkasz 2012.07.31. 18:01:22

@moonclown: Igazad van, a beadas zsarolas miatt tortent, majd a felhasznalas soran felelotlenul elszortak a penzt, a maganszamlakkal, kesobbi nyugdijakkal kapcsolatban hazudtak, igereteket pedig nem tartottak be.
Valojaba ha oten megallitanak az utcan, hogy add ide a penzed, mert beverunk egyet, az nem rablas, hanem onkentes penzbeszolgaltatas. Ha megis bevernek, akkor az sem testi sertes, csak hazugsag, ami nem is buncselekmeny.

Ebredj fel!

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 18:02:42

@CyberPunK: "agy rábaszunk mi és semmi pénzt nem fogunk kapni, vagy gyerekeink lesznek erősen megsarcolva, "

Ilyet csak az mondhat, aki nem hallotta, vagy nem bízik nemzetgazdaságunk nagytudású miniszterének prognózisában, amely szerint 20 év múlva itt, hú a kutyafáját, de kurva jó lesz.

Melchi Zadok 2012.07.31. 18:09:33

@moonclown: mert megzsarolták, majd átverték őket. a meglátásod kb olyan, mintha valakit fegyerrel megfenyegetnél, majd arra hivatkoznál, hogy önként adta oda a pénztárcáját, te nem is vetted el...
egyébként biztos vagyok benne, hogy néhány félázsiai az átverés ellenére is odaadta volna, mert a mi minszterelnökünk kérte.

InTheGajd 2012.07.31. 18:09:34

Ööö, nem lehetne végre az utcára vonulni, hogy új választásokat?... Mert ha az a demokrácia, hogy az ígéretekkel ellentétes dolgokat tesszük 4 évig és szopatjuk a ránk és nem ránk szavazókat, akkor az nem jó dolog ám.

Bee-zony 2012.07.31. 18:22:21

„Aki ... beijedt a kormány fenyegetésétől, ... az megszívta.”
„Aki ... elhitte az ígéretüket ... az megszívta.”
Erről van szó.

Már a 2010-es választás előtt biztos voltam benne, hogy a kész átverés show második része következik, a vörösök után a narancsvörösök előadásában és tálalásában. De amikor az ember megkapja a bizonyosságot és a tapasztalatot, hogy igen, és ennyire, az azért eléggé nyomasztó tud lenni.

Lépjünk.

Emberek, sok a szöveg, és kevés a tett.

Bojkottot hirdetek a fehérgalléros és erőszakos köztörvényes bűnözők ellen, és az ellen a többség ellen, akik megszavazták, hogy ez így jó, sőt ők kormányozzanak.
Az erőszakmentes és működő megoldás a problémára az, hogy minden értelmes és erkölcsös ember költözzön el Szodomagyarországról, legalább egy országgal odébb.
A magam részéről már megtettem, a jelenlegi tartózkodási helyem Kanada, nyugati part.
Hozzáteszem, hogy Kanada is a hanyatló, rothadó nyugati világ része, viszont nincs annyira rossz állapotban, hogy rá lehetne mondani, hogy Szodo-Kanada, és bojkottálni kellene.
Mindez annyit jelent, hogy a kevésbé rothadt helyekre költözés a tényleges és teljes megoldásnak egy része. A teljes megoldás a 0% liberalizmus, 0% bűnözés, 0% szenvedélybetegség, és 0% többi agybaj és kártékonyság.
Aki még nem tud távozni, az is jelezheti, hogy lélekben már kilépett Szodomagyarországból.
Ami a (ki)vándorlást illeti, az sem volt kispályás – de szükségszerű –, amikor a magyarok eljöttek az Urál vidékéről a Kárpát-medencébe; a magyarok vándorlása, érettségi tétel. Megvan-e még az érettség? Ne tessék se elpuhulni se elhülyülni! Ez után megint csak az lett volna a helyes, ha Vajk (I. István) és Koppány harca és leszámolása helyett Koppányék tovább vándorolnak, ha nem is nyugatra, mert ott Vajk szövetségesei voltak, hanem északra, és akkor most ők lennének pl. a finnek mellett a jobbik Magyarország, vagy legalábbis a jobbik magyarság.

A (ki)vándorlóknak minden röghöz kötést is el kell utasítaniuk, értelemszerűen. Minden röghöz kötés ideológiai fegyvert, lelki bilincset ad a rohadt lelkű uralkodók kezébe, amivel helyben tudják tartani a rabszolgáikat, lásd pl. a Szózat:
„A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.”

Szülőhelyem a Föld bolygó, tágabb hazám az Univerzum. A többi emberi kreálmány, és olyan is.

Akinek az az alaptulajdonsága, hogy széthúzó, önző, és ostoba,
az saját maga is reménytelen, nem csak a külső környezete, amely utóbbi problémát a helyváltoztatással meg tudja oldani, az előbbit viszont nem, mert viszi magával a rosszat, az továbbra is benne marad. Tehát belülről is kell változni.

Csak azok maradjanak, akik megszavazták a rosszat, hogy az jó, mert ők megérdemlik; a gazdasági és társadalmi válsággal, és polgárháborúval együtt.

Főzik a békákat, és egyre forróbb lesz a lé, de a békák nem ugranak ki, inkább elpusztulnak, mert... ők nem eléggé intelligensek, és nem jönnek rá, hogy azért vannak tartva, hogy megegyék őket – mint a baromfiak a baromfiudvarban.

Van az úgy, hogy a kényelmetlen, kellemetlen, nehéz a helyes.
Gyertek ki!

Szerveződni és összetartani is kell – már csak azért is, mert a többiek is megteszik, és előnyük van belőle, összetartó csoportként könnyebben és jobban érvényesülnek, és érnek el dolgokat.
Aki egyetért, az írjon privátban, hogy ő hol van, vagy hová akar menni, és miért, és hogy be akar-e olvadni a másik országba, vagy meg akarja őrizni a magyar identitását, és milyen mértékben és miért.

Érdemes lenne ennek a témának önálló oldalt indítani, de én még mindig a túlélésemmel vagyok elfoglalva, és keresem a helyet, amire már azt tudom mondani, hogy ez így jó, és még az is lehet, hogy internetem sem lesz, ki tudja meddig, vagy csak ritkán. De ilyen apróság nehogy már visszatartson bárkit is bármitől. :)

Mosolyogj és él túl mindent, és tedd a lépéseket a helyes élet és világ felé, még ha olyan is, mintha egy meredek hegyen mennél felfelé. Lefelé menni sokkal könnyebb, de nem érdemes, főleg ha egészen jó perspektívák és kilátások vannak.

Aki nem vállalja a nehézségeket, amikor erre van szükség a normális világhoz, abból lesz a vesztő. Igen, minden dologért meg kell küzdeni, valamennyire, és jó felé kell haladni, az élet ilyen.

Tehát... van az úgy, hogy a kényelmetlen, kellemetlen, nehéz a helyes.
Gyertek ki!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 18:22:43

"Mivel ma július 31-e van, nagyon érdekelne, hogy hol van már az egyéni számlás rendszer. "

Hát igen.
Ezzel magasabb szintre emelték a politizálást.
A látszatintézkedéseket már meg sem kell csinálni, hanem elég csak bejelenteni, és szarni rá.

fda 2012.07.31. 18:25:10

@elwood: Azért, mert a befizetett nyugdíjjárulékok magánbankok számláin gyűltek, közben az állam évről évre százmilliárdokkal kellett, hogy kipótolja az állami részt.

A lépés logikus és jó volt, az, hogy az akkori ígéretekre már nem emlékszik a kormány, meg őrült pofátlanság.

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 18:25:28

@moonclown: Ha önként ideadod a nálad lévő készpénzt, visszaadok egy kis aprót a hazautadra, és a füzetembe is beírom a neved... majd, ha ráérek; ha nem adod, viszem a bankkártyádat, miután kivertem belőled a kódot.
Korrekt ajánlat, válassz hát!

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 18:28:42

@Schindler Pistája: "A fanyalgók miért nem örülnek, hogy manyup pénzből fizetik a cigányok segélyét és a zsidók kárpótlását? "

Ez a része érzelmileg nem érint, de azt határozottan sajnálom, hogy a szüleid egy átlagos magánnyugdíjpénztári befizetésnyit sem áldoztak összesen a taníttatásodra.
Bár lehet, hogy igazuk is volt.

kirsten 2012.07.31. 18:30:15

@Vitéz félázsiai The Lonewolf (nem Dr.): Az az igazság hogy az a Kossut téri és autógyújtogató banda nem hiányzik. Azok is orsós megrendelésére csinálták a cirkuszt. Azért Vonáról több észt feltételeztem, hisz régóta ismeri a félindiai haverját. Nem hiszem hogy nem veszik észre, hogy most az ő felszalámizásuk kezdődött el, akárcsak annak idején a KDNP, MDF, Kisgazdapárt. Annyira kilóg a lóláb, hogy még én a kisember is észreveszem a hasonlóságot. A félindiai és bandája gátlástalan mocskos férgek.

flippant 2012.07.31. 18:39:04

Hazudtunk reggel, délben, este.

komplikato 2012.07.31. 18:39:19

@nu pagagyí: "A járulék nem adó, amit állambácsi kénye-kedve szerint elkölthet mindenféle kötelezettség nélkül. "

Ezért lett a nyugdíj és a TB is ADÓ 2012 január 1-től járulék helyett, nem de? :)

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 18:55:55

@komplikato: de de - mert jogi gengeszterizmusban legalább erősek vagyunk

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.07.31. 19:02:44

@Friedman: Nem lehet, vagy hatalmas levonasok aran . x evente 1szer valthatsz, Az aegon bedobta a turcsit, igy mennem kellett, raadasul kulfoldrol nem egyszeru intezni, tobbet mar nem nagyon szeretnek.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.07.31. 19:04:09

@tildy:): Persze nem banom , hogy maradtam, elvi kerdes volt, csak rossz szajiz.

Morcos Kartal (törölt) 2012.07.31. 19:17:02

@nu pagagyí: szeretnélek kiábrándítani, nem fizetsz járulékot. Idén átnevezték a járulékokat adóra, innentől a kormány bármire elhasználhatja a befizetéseket - pl stadionépítés...

PiBá 2012.07.31. 19:18:46

Viktor mikor mondja el az "öszödi" beszédét? Nagyon itt lenne az ideje.
(Gondolom, a focihuligánok ez után is kitódulnak az utcára.)

Crip Lee 2012.07.31. 19:20:56

@Makkasz: Még megvan. De Eltolcsy visszajött a szabiról........
Majd kivasalják a maradékot is tőlünk. Egyébként most már csak dacból is maradok minden körülmények közt, amíg egy pénztár is van.

puffatag 2012.07.31. 19:25:18

@PiBá: a törpe elmondta az őszödi beszédét többször is... legutóbb pár napja, mikor aszongya, nem kell demokrácia, van jobb félázsiai népségnek

PiBá 2012.07.31. 19:27:05

@puffatag: Huligánok még nem vonulnak???

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 19:39:14

@PiBá: Nem azért kapják az atyai dicséretet, hogy most vonuljanak. Persze vonulnának, csak a sztenderd méretű transzparensre nem fér fel rovásírással, hogy "nem vagyunk félázsiaiak", az eggyel nagyobb méretű meg olyan nehéz, hogy a cipeléséhez le kell tenni a tegezt.

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 19:40:27

@Crip Lee: Lehet, hogy pont oda mentek, és éppen a King Kongot adták.

Secnir 2012.07.31. 19:47:25

@hümhüm:
kérdéseidre a válasz:
"Mr. Vastagbőr,"
Mrs. és Ms. Vastagbőr. Magyarul beszélő csehek (szlovákok) számára Vastagbőrová.

"ki tudnád fejteni, hogy mi az az "egyéni számla"? És hogy mi a fenére jó az? Mire használnák?"
lásd magyarkozlony.hu, 2010.dec.21. 194. száma tartalmazza, fentebb mellékeltem. neked külön: www.magyarkozlony.hu/pdf/8064 , 2010. évi CLIV törvény 16. §

"Aztán tudod-e, hogy 1993 óta a TB, aztán az APEH, jelenleg a NAV tudja(elvileg), hogy ki mennyi járulékot fizetett be?"
ez az, ami a kutyát nem érdekli, mivel éves(!) szintű bruttó átlag(!)fizetés alapján számolják ki, mindenféle szorzó (általában kisebb mint 1) alapján. lásd valorizáció stb....

Secnir 2012.07.31. 19:59:26

@lenoardo999:
"És most ráadásul kevés szót ejtek a pénztártagok veszteségeiről, hiszen köztudomásúak a botrányosan alacsony hozamok"

ez van, ha nyolc általánossal és 0 közgazdaságtani ismerettel valaki kommentel.
figyelj butaarcú
adott szervezet (manyup) leköti a 100.000 forintodat 5 évre (öt. five.). azzal a feltétellel, hogy lekötés után kap 14% kamatot, ha határidő ELŐTT! felbontja, akkor fizet 2% büntetést.
ekkor jön orbán messiás viktor és matolcsy jövőbelátó györgy, slejmgeci gabrinyálóval karöltve, és megszüntetteti a manyup-magánember szerződéseket. és meghatározza, hogy április 1.-el fel kell bontani a határidős szerződéseket.
ha a manyup ügyes volt, akkor a szerződő felekkel át tudta szervezni a különböző határidős ügyleteit. HA NEM!, (például a tagok 99%-a kilépett), akkor az összes ügylet minuszos volt (lett).

további kérdés?

Secnir 2012.07.31. 20:03:53

@kirsten:
" Az az igazság hogy az a Kossut téri és autógyújtogató banda nem hiányzik. Azok is orsós megrendelésére csinálták a cirkuszt. "

barátom! vendégem vagy egy sörre (vagy többre, amennyit meg tudsz inni).
végre egy ember, aki felismeri, hogy OV 2006-ban puccsot akart végrehajtani, külsős (vona+gárda) segítséggel, csak nem jött össze neki. mivel 2010-ben nyert (és a jobbik is nyert vonával), csendestársként bevette a jobbikot is. amit a jobbik kért (ígért a választásokkor), azt a fidesz szó nélkül megszavazta. na jó, a kdnp néha hőbörgött, de a fidesz+jobbik-kdnp is 2/3.
és ezért veszélyes az, hogy a jobbik teret nyer.

Ugyandehogy (törölt) 2012.07.31. 20:06:11

@Squid: akkor legalább nem ennek a simlis bandának a zsebébe ment...

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 20:12:01

@MolnarErik: Tkp. az ellenkezőjét: Kertész szerint szervilis az a nép, amelyik Orbán szerint nem eléggé szervilis. Sajnos Kertésznek igaza van, és hálistennek ezegyszer Orbánnak is.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.07.31. 20:28:07

@Morcos Kartal:
Lóbránert a sok pofátlan jogászkodó féregbe! Ezek még a kötél alól is megpróbálnák kijogászkodni magukat... :)

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2012.07.31. 20:29:26

@Secnir:
Basszus, akkor sörözzünk, mert ebben nem lehet vita! :)
A köménymag meg kapott stadiont jutalmul és büntetlenséget...

Secnir 2012.07.31. 20:32:52

@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...:
akkor kezdjük szervezni a sörözést.
van egy jó kocsma a kossuth téren. biztos volna 1-2 százezer haver.... (elég volna felvilágosítani a manyup 2.9 millióját...)

Secnir 2012.07.31. 20:36:09

@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...:
...érdekes módon a híradóban (M1, vagy mostmár ø ) egy szó sem volt róla...

kaes 2012.07.31. 20:39:01

@Rufus78: kaptak ők is a manyuppénzekből...ezek szerint.

Borenbukk 2012.07.31. 20:45:57

@fda: A kulcsszo "gyült". Igen, a felhalmozas idoszakaban kevesebb jut a folyo kiadasokra.
BTW.: Mindenki, aki a te logikaddal ervel a manyup ellen, az implicit modon tagadja barmilyen elore takarekoskodas/befektetes lehetoseget, hiszen az mindig hianyozni fog a folyo kiadasokbol.

Mas: Igen, a lakosok onkent adtak, mert polgarnak lenni nem tanultak meg. Nem ment el nyilatkozni erdektelensegbol, meg az ugyse igazi penz, mert nincs is a kezeben. Legalabb mondhatnank, hogy draga tanulopenz volt, de nem, mert rohadtul nem tanult belole semmit az egyszeri lakos. Az urak adtak, az urak elvettek, ilyenek ezek az urak.

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 20:52:38

@Secnir: Mer bisztoss nemzeti konzultáció keretében tájékoztattyák a zembereket, egyben kikérik a véleményüket is:
"Akadnak, akik szerint utolsó senkiháziak gyülekezete a kormány, amiért még a látszatra sem ad az ún. manyupeinstand ügyében, és immár ex katedra kijelentette, hogy a pénztári tagdíjak államosításakor tett egyetlen számonkérhető ígéretét sem teljesíti.
Ön szerint:
a) kapjuk be?
b) menjünk a víz alá Matolcsynéstül, Obersovszkystul?
c) állítson minket mielőbb falhoz a zellenforradalom?
d) szálljon ki Önhöz a TEK, ha válaszol erre a kérdésre?"

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 20:54:16

@Borenbukk: "Az urak adtak, az urak elvettek, ilyenek ezek az urak. "

Itt a félázsiai sztyeppén nem rendkívüli esemény, hogy a kán apróbb ajándékokkal lepeti meg magát.

whale 2012.07.31. 21:02:46

@CyberPunK: Ha nem akarsz prolongálni egy problémát évtizedekre, szerinted kivel kell(ett volna) kibaszni-már 14 éve?!?!?
A manyup rendszer bevezetésével AZONNAL csökkenteni kellett volna a nyugdíjakat, a manyup tagdíj mértékével. Csak ez Nyuggerisztánban, ahol a szent tehenek döntenek a választáson gyakorlatilag, lehetetlen. Innentől viszont kínos és hosszú agónia várható, amelynek végén " a sírt, hol nemzet süllyed el, Népek veszik körül, S az ember millióinak. Szemében gyászkönny ül." Ez van. Nem csak itthon, egész Európában. Az öregedő népesség nem képes finanszírozni a felosztó-kirovó jellegű nyugdíjbiztosítást. Ehhez kellett volna a tőkefedezeti rendszerű, amely kb. az EGYETLEN valódi reform volt ebben az elqrt országban az elmúlt 22 évben. Ezt is sikerült elqrni...
Ja és BOKROS FOR PRESIDENT!!!

whale 2012.07.31. 21:09:55

@lenoardo999: "És most ráadásul kevés szót ejtek a pénztártagok veszteségeiről, hiszen köztudomásúak a botrányosan alacsony hozamok, "

Mennyi a TB "hozama", okostóbi? Te miről ugatérozol, he? Ha egy FILLÉRT nem hoznak a manyupok, a TŐKE (tudod, KAPITALIZMUS van, ha mond ez neked valamit), akkor is VÉGTELENSZER TÖBB, mint amit a ZÁLLAM képes lesz fizetni anno. Érc?

komplikato 2012.07.31. 21:42:20

@whale: Én az állami rendszertől NEM kaptam papírt mennyit buktak (ja, van aki elhiszi semmit?), míg a Manyuptól igen ...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.07.31. 21:53:50

@komplikato: És a manyuptól elhitted, hogy annyi volt a hozam? :) Naív :)

dr. mesterséges színezék 2012.07.31. 21:59:26

@ColT: "És a manyuptól elhitted, hogy annyi volt a hozam?"

Van nekünk egy PSZÁF-unk és volt egy biztosasszonyunkt, hogy lefülelje a csufipopfákat.

Sztavrosz_ (törölt) 2012.07.31. 22:12:04

Mocskos szemét hazaáruló hazug színész nacionalista rohadék banda!
Le az állammal végleg!

Követelem Magyarország autonóm tájvédelmi körzetté nyilvánítását!

mahet 2012.07.31. 22:59:14

@Friss fahéjas Edward Boli – Ch.T. is, meg’há...: pontosan.

Stadionok az BIZTOSAN lesznek, mert ha véletlenül nem épülnének meg akkor azonnal kitálalna a b-közép 2006-ról.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.01. 07:07:44

lassan már tényleg kötél lesz ez az egész
lámpavas

trendo+ 2012.08.01. 07:45:01

@lenoardo999: Nem igen értem felvetésedet. Minden pénztár évente elszámolt. Aki kevesellte a hozamot, kereshetett másik kezelőt. Miért gondolod, hogy az emberek az alacsony jövedelmezőségre csak az utolsó percben jöttek volna rá.
Amúgy itt nem is hozam a kérdéses, hanem a lenyúlt tőke, vagy nem?

whale 2012.08.01. 08:52:50

@trendo+: Haggyad, szemmel láthatóan fingja nincs semmiről, csak tartja a markát-aggyááá.... Kádár gyermeke...

whale 2012.08.01. 08:55:42

@komplikato: Szerinted miért nem lesz SOHA egyéni számla a TB-ben???? Mert akkor le kellene írni, ki kellene postázni az értesítőt, hogy az Ön számlaegyenlege -XXXXXX Ft, tudod? Te miről beszélsz?

S.O.A. 2012.08.01. 11:57:27

Furcsa, nincs túl sok írástudó fideszdroid, aki próbálná magyarázni az egyértelműt. Máskor aktívabbak, ezek szerint ebbe már ők se tudnak belekötni...

Ironfist 2012.08.01. 15:21:20

@Rettegő [ megbízott Bohócügyi Államtitkár]:
"Furcsa, nincs túl sok írástudó fideszdroid, aki próbálná magyarázni az egyértelműt. Máskor aktívabbak, ezek szerint ebbe már ők se tudnak belekötni..."

Hát persze, nem is akarják. Ők csak annak hisznek, ami kicsit is bemagyarázható Viktor javára. Ha valami egyértelműen megmutatja, hogy a gazdijuk egy országrabló, akkor azt inkább figyelmen kívül hagyják.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.01. 18:57:11

@ColT: A manyupról még mindig valószínűbb volt hozamot elhinni a pszáf árnyékában, mint azt hogy mindenki hülyes és csak Selmeczi helikopter.
endresy.blogspot.hu/2012/07/mese-nyugdijrol.html

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.08.01. 20:04:34

@Rufus78: A MANYUP miatt keletkezett államadósság befektetés volt egy fenntartható nyugdíjrendszerbe. Amikor ugyanis a MANYUP-tagok nyugdíjba mentek volna (majd), akkor a nyugdíjkassza kevesebbet fizetett volna.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.08.01. 20:07:51

@whale: Az egyéni számlát sokféleképpen meg lehet csinálni. A befizetéseket egyébként most is nyilvántartják. A tőkésített összegből még nem tudsz a nyugdíjadra következtetni, mert nem ismered a számítási módot.
Egyébként lesz egy kormányrendelet, amelyik meg fog határozni szorzókat a tőkésítésre (más okból, amelyet itt nem fejtenék ki, egyrészt mert egyedi ügy, másrészt rástartolna a sok droid és troll).

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.08.01. 20:11:00

@ColT: Az átlépők háromnegyedének kifizették az infláció feletti hozamát, az azalatti részt meg elszámolták az állammal.
úgyhogy a legrosszmájúbban gondolkodva is két eset van:
- bízunk az állami elszámolásban, és akkor a pénztárak a tagok háromnegyedének többet hoztak,mint az infláció (ami jelentős fegyvertény) vagy
- nem bízunk az államban, akkor meg jobb a magánpénztár.
Uff!

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.08.01. 20:13:56

@lenoardo999: A kétmillió internetes hellyel szemben áll a ténylegesen kifizetett hozam (pontosabban annak az infláció feletti része), valamint néhány olyan hely, ahol nem duma van, hanem számok, és jelzik a valóságot, amely messze van attól, amit Selmeczi és társai sulykolnak, valamint azt is, hogy pártotok és kormányunk mennyivel szarabbul gazdálkodott ugyanezzel a vagyonnal.

whale 2012.08.02. 06:31:58

@Kuviklacz: Tegyük hozzá, hogy már 2013-tól elkezdődött volna a folyamat. Viktátor a lehető legjobb-legrosszabb-pillanatban törte fel a perselymalacot. Amikor a befizetések a maximumon voltak, a kifizetések viszont még nem terhelték a rendszert. Mocskos tolvaj...

whale 2012.08.02. 06:39:44

@Kuviklacz: Igen sokféleképpen meg lehetNE... De nem fogják. A befizetéseket még szép, hogy nyilvántartják. Az a baj, hogy nem egyéni számlán tőkeként, hanem hitbizományként, amiből az aktuális hatalom politikai érdekei szerint fizetnek nyugdíjat, a korrekt, tisztességes elszámolás leghalványabb szándéka nélkül. Az igazi dráma az, hogy ez nagyjából egybe is esik a társadalom túlnyomó többségének az érdekeivel, itt a hárommillió adócsaló országában. Innentől viszont finanszírozhatatlan az egész rendszer és épen ezért volt szükség a demográfiai okok mellett a KÖTELEZŐ manyupra. Hogy legalább az a kis pénz, ami kötelező járulék, az gyűljön a sok szerencsétlen, fogalmatlan idióta SAJÁT számláján...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.02. 09:09:26

@lyken:

Ekkora demagóg faszságot régen olvastam! Igen, persze, ez tökéletesen működne, ha mindenki átlagbért keresne, mindenkinek 40 év lenne még hátra a szolgálati idejéből, tehát mindenki a 20-as évei elején lenne, és ha a jelenlegi nyugdíjrendszer egyetlen egy(!) nyugdíjast sem tartana el! Hiszen ő azzal számol, hogy a nyugdíjkassza úgy, ahogy van megszűnik, és mindenki gyűjtőgeti magának otthon azt a 78.523 forintját állampapírban. Jakab Andor azt elfelejtette leírni, hogy a legutolsó feltételt tömegmészárlás újtán kívánja-e megvalósítani, esetleg elvárja-e a nyugdíjasoktól a kollektív öngyilkosságot.

A nyugdíj lehetne 500.000 Ft, Jakab Andornak meg lehetne több esze!

Sátán meg a Jocó 2012.08.02. 09:40:47

@nu pagagyí: iiiigen, elvben ez jól hangozna.

Én inkább visszamennék egy kicsit az időben, megvizsgálni, hogy hogyan is éltek meg az idősek, amikor még se híre-hamva nem volt a nyugdíjrendszernek. Ne feledjük, ez az egész nyugdíj-dolog talán száz éves sincs.

Ugye most a Bismarck-i kirovó-elosztó rendszer működik, ami azon alapul, hogy a fiataloktól beszedett pénzt kiosztja a nyugdíjasok között. Ezért fizetsz járulékot. Ha megnézzük Magyarország korfáját, vetünk egy pillantást az adó/járulékfizetők arányára a teljes népességhez viszonyítva, plusz végiggondolva, hogy a jövőben ez hogy lesz, rögtön látszik, hogy nem lesz állam nyugdíj. Lehet reménykedni, puffogni - nem lesz.

A másik részen pedig gugli barátunk ontani fogja a cikkeket a nyugdíjalap-kezelők bukásáról, amelyek első gondra sietnek Állam Bácsihoz segítségért, miközben vezetőik csillagászati prémiumokat kapnak, valamint, ha gond van, egyszerűen megszűnnek (emlékszünk ama South Park részre, mikor Stan-t bankolni tanítja az apja?), és akkor a pénz "aaaand, it's gone!" Innen se lesz nyugdíjad.

A harmadik dolog, amire gondolni tudok az a fenti kérdésem: régen, amikor a családok több generációja működött/lakott együtt, egymást segítve - fiatalok ellátták, gondozták az időseket, akik meg a gyerekekre vigyáztak, urambocsá', a hagyományos családmodell, amikor még szégyennek számított, ha a férfiember nem tudta eltartani asszonykáját - nos, egy organikusan működő családi rendszer tudná biztosítani a viszonylag nyugodt öregkort.

Summa summarum, fingom sincs, mi lesz, mikor öreg leszek. Az viszont kurvaélet, hogy egy bizonyos határon túl nem akarok senki terhére lenni.

moonclown 2012.08.02. 10:41:35

@Kis ember: Miért ki fenyegetett meg áruld már el???Ezt a fasz dumát...

moonclown 2012.08.02. 10:44:37

@Squid: Tényleg ennyi sötét ember van ebben az országban?

1.Mire nyugdíjas leszel Orbán, Gyurcsány és haverjai már lehet porladnak rég a föld alatt.
2.Ugyanezen okból miből gondolod hogy amit ma ők megígérnek az 25-30-35 év múlva úgy lesz...
3.Persze tudom lehet a magánnyugdíjas cég se lesz, de ezen az alapon marad a kp és a párnahuzat....
4.És főleg miért várod el még mindig hogy állam bácsi eltartson?Nem lehet hogy inkább lusta voltál sorban állni?

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.02. 10:51:10

@moonclown:
""Aki marad a magánpénztári rendszerben, annak 10 százalékos járulékbefizetéseit a kasszák fogják gyűjteni, a munkaadók által befizetett 24 százalék viszont az államhoz kerül" - mondta Matolcsy, és hozzátette: ez azt jelenti, hogy aki a magánpénztári rendszerben marad, az a 24 százalékos befizetése után nem lesz jogosult az állami nyugdíjra, vagyis a nyugdíjbefizetéseinek 70 százalékát elveszíti, ezzel kiesik az állami szolidaritás rendszeréből."

moonclown 2012.08.02. 10:51:14

@kormányzó: Köszi már jól van.Odaát...mert az elmúlt 10-12 év tönkretette,Fletóstúl Viktorostól mindenestől.és a tied hogy van?Biztos büszke okos kisfiára, aki ennyit tud egy vitához hozzátenni...

A többivel se értek egyet (zsarolás???kit hol,a maradék 300e embert miért nem?), de legalább van vmi érvük....

Az is korrektebb lett volna ha benyögik add oda a pénzed, mert anyádnak nem lesz nyugdíja holnap...

Azt halkan kérdezném meg ha a MANYUP-ok ellopták, akkor mégis hogy tudták odaadni Viktorunknak?

Kissé Győzikés a sztori, "nem is nyaralok azaz öcsém pénze én szegény vagyok..."

moonclown 2012.08.02. 10:57:31

@dr. mesterseges szinezek:

Értem biztos nyaraltam amikor az utcán emberek fenyegettek a sose lesz nyugdíjamért....

Hát ti meg is érdemlitek, várjátok csak a nyugdíjat.(ha csak nem azon kb 5% közé tartozol aki 5-7 éven belül nyugdíjas lesz és valós fenyegetésnek érezte).

De azt zsarolásnak venni hogy kiflitolvaj Gabriella nyilatkozik a tv-ben.

Én meg megzsarollak ha nem adsz 500 ft-t akkor 2042-ben majd nem adok neked 2 kg kenyeret...Pedig adnék esküszöm....

Ugyanaz a szint, ennek bedőlni, elhinni....
Szeirntem sok embernek a 100-200x ezer Ft-s hozam lebegett a szeme előtt, mert az most van,...Nem keveset ismerek aki abból ment nyaralni.Éljen az öngondoskodás...

moonclown 2012.08.02. 11:05:06

@Rufus78: És te ezeknek elhiszel még bármit?Még ha ez 5-10 évről lenne szó, de a többségnél 25-30-35 év...Arról nem beszélve, hogy lehet meg se érjük a nyugdíjkort, mert addigra lesz 82 év...

A magán pedig örökölhető, ténylegesen.(Sajnos tudok rá példát, szülő örökölte a befizetéseket)

dr. mesterséges színezék 2012.08.02. 11:21:59

@moonclown: "De azt zsarolásnak venni hogy kiflitolvaj Gabriella nyilatkozik a tv-ben."

Tkp. igazad van: botorság komolyan venni, ha a kormányfő által kinevezett biztos és a szintén általa kinevezett pénzügyminiszter mond valamit, hiszen az mind vicc. Mondják, elszáll, majd mondanak mást. Leírják, visszavonják, leírnak mást.
Adózni is marhaság, még hogy NAV, meg vagyonosodási vizsgálat... uggyan már..., csak mert Matolcsy azt mondja...

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.02. 11:32:14

@moonclown:

Nem az volt a kérdés, hogy nekik elhiszem-e azt, amit mondanak, hanem az elhiszem-e, hogy tényleg ekkora gecik. Azt elhittem:).

Arról nincsenek illúzióim, hogy lesz-e nyugdíjam, éppen itt (@Rufus78: ) írtam korábban. Arról talán voltak, hogy egy magát komolyan vevő politikai erő legalább a saját maga által hozott törvényeket betartja-e (erről ugyanis nem csak a levegőbe beszéltek, hanem jogszabály volt róla!), de mert azóta kiderült, hogy nem, csak a lóvé besöprése volt a lényeg, így már ez sem jelent akadályt abban, hogy az összes hazug, álszent, képmutató, pökhendi, bunkó Fideszes faszt a pokolba kívánjam.

Rufus78 (talán vak vagyok, de nem hülye) 2012.08.02. 14:54:34

Hű, írdatlan tempóban megy ám az ötletelés a Fideszben, hogy hogyan lehetne egy kicsit még nehezebbé tenni az ellenzéki pártok betoncipőjét. Íme a legújabbak:

index.hu/belfold/2012/08/02/szazezrek_maradhatnak_le_2014-ben_az_egyeni_jeloltekrol/

Azt a részét még értem, hogy aki nem a lakóhelyén szavaz, az ne szavazhasson egyéni jelöltre, mert ugye ha nem lakik otthon, akkor ne is akarjon beleszólni a helyi ügyekbe... bár ha valaki például a beteg szüleit ápolja a lakhelyétől 200km-re, azt nem tudom, miért kell még külön ezzel is szopatni.

De azért ugye nem baj, ha ebből azt hallom ki, hogy akik magyar állampolgárok, és az elmúlt 1, 2, 5, X, évben a jobb megélhetés reményében kimenekültek az országból, azok jó eséllyel nem kormánypártiak, és akkor nehogy már ők csak úgy össze-vissza szavazgassanak?

ork1234 2012.08.02. 17:25:47

@moonclown:

Bírom az ilyen nagypofájú észosztó hozzászólásokat, hogy "aki odaadta megérdemli".
Figyelj apafej, nem azért adtuk oda, mert az államtól várjuk a nyugdíjat, hanem mert akkor az volt a deklaráció, hogy aki marad a magánban, attól UGYANÚGY levonják az állami részt is a 10%-on felül, mint aki visszalép. Azért meg nem akarok fizetni államiba, hogy semmit se kapjak magánként érte. Akkor már inkább a minimális állami nyugdíj és mellette amit félreteszek (és az nem a MANYUP lesz).
Az, hogy hazudtak, nem meglepő, hacsak nem annyiban, hogy most fordítva csinálták.
Nem azt mondták, hogy adunk és nem adtak, hanem azt ígérték, hogy nem adnak és a végén kiderült, hogy mégis.
Furfangos, de azt gondolom ez még korántsem a végleges verzió.
Azt meg ugye Te sem gondolod komolyan, hogy egyáltalán nem lesz állami nyugdíj majd 20-30 év múlva?
Egyre több az öreg, szerinted a mostani szent tehénnek tekintett milliós létszámú nyugdíjas réteg hipp-hopp eltűnik?
Lesz nyugdíj, csak reálértékben sokkal kevesebbet fog érni, mint most, ezért kell félretenni menet közben.

Agyalap 2012.08.02. 18:02:19

A poszt kérdésére tehát a válasz: Tényleg duplán átverték a Zembereket. De megpróbálnak még triplázni is szerintem :(

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.02. 18:50:54

@csizsikpizsik - pique takarodj!: a világért sem akarnálak megbántani, de pique miért van ennyire a begyedben? :D És miért nem szurkolsz egy rendes magyar csapatnak, te idegenszívű! :D

(no offense, just having fun)

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.08.02. 21:13:51

@Rufus78: Jól érted. Viszont az egyéni jelölteknek semmi közük (legalábbis jogilag és elvileg) a helyi ügyekhez.
Aki külföldön van, ha hazamegy szavazni, szavazhat (a jelen elképzelés szerint) egyéni jelöltre is.
Mondjuk az első forduló 2010-ben is úgy volt kitűzve, hogy külföldön húsvét vasárnap lehetett szavazni (amikor az ember otthon van), Magyarországon meg utána való héten vasárnap.
Sólyom atyának hála.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2012.08.02. 21:17:08

@moonclown: Azt is el tetszik felejteni, hogy el kellett menni munkaidőben, sorbaállni, stb. (nem tudom ennél a posztnál, vagy egy másiknál leírták azt is, hogy a közalkalmazottak egy részét szó szerint megfenyegették. Miután a nyugdíjjárulékot a munkahelyed utalja, tudja, hogy maradtál vagy nem.
A többit leírták (nem csak a nyugdíjlenyúlási megbízott nyilatkozott, stb.)

jágör68 2012.08.03. 12:53:52

Aki nem feketézik- ügyeskedik- és sima munkavállaló már mind elhagyta a Posztkommunista Nemzeti Rablóprivatizátor Tolvajkapitalizmus Őshazáját.
Pár mazochista még lehet szivatja magát tisztességesen tengődve...

Meridian74 2012.08.05. 12:03:18

ROFLMAO, m ég mindig ezen megy az ajkvékolás... na, akkor én most belenézek a jövőlátó gömbömbe... látom... igen, látom már... hehe, 25 év múlva hangos lesz a "magyar" közélet azok sírásától, akik zsidókra bízták a pénzüket, hogy majd abból legyen nekik időskorukra nyugdíjellátásuk... látom... nem lesz abból sem semi... látom... mert ellopták... látom...

Meridian74 2012.08.05. 12:20:35

@Tzimisce: " Jelenleg az egyedüli ok, amiért nem szakítottam végleg az MSZP-vel az maga Mesterházy. "
Hú, bazdd, én erre nem lennék annyira büszke...! Mesterházy? Az a szarházi aki ugyanolyan sötét, mint a többi MSZP-s?

Meridian74 2012.08.05. 12:36:15

@whale: "...a manyup rendszer bevezetésével AZONNAL csökkenteni kellett volna a nyugdíjakat, a manyup tagdíj mértékével...."

Mennyi is lett volna az az "annyi"...?
30%? Vagy 50%?
Szted nem döglött volna éhen az első hónap után a nyugdíjasok 2/3-a a minimálnyugdíjuk ennyivel történő csökkentése után?

Meridian74 2012.08.05. 16:06:14

@Meridian74: szarháziról egy újabb bemutató cikk, okulásul.
kuruc.info/r/7/99615/
Nem semmi anyagot szedhetnek egyesek az MSZP-ben... :P

Bee-zony 2012.08.06. 07:09:20

Nemrég olvastam valahol, hogy Torockai maradásra biztat. Így se rossz a stratégia, legyen két csapat, és küzdjön mindenki ahogy szerinte a legjobb – az egyik rész külföldön, a másik rész pedig helyben. Csak ezen a seggmeresztős, szájtépős állapoton legyen már túl a többség, mert ez helybenjárás, sárdagasztás, és az eredménye is olyan, a semmi. Lépni, cselekedni kell, és nem azon nyekeregni, hogy ezt sem lehet, meg azt sem lehet. Persze hogy nincs megengedve semmi olyan, ami a jelenlegi rendszer leváltását eredményezné. Kérünk engedélyt forradalmat csinálni, a jelenlegi rendszer uraitól a jelenlegi rendszer ellen. Ilyen legfeljebb egy Monty Pyton epizódban fordulhatna elő. Kár, hogy nem filmesítették meg a magyar valóságot, mert a röhögéstől lefordulnának a székről a nézők.
Aki Magyarországon marad, az vagy csatlakozzon egy létező magyarországi szervezethez, ami neki a legjobban megfelel, és ami a legkevesebb kompromisszumot jelenti, vagy hozzon létre újat.
Aki külföldön van, az még speciálisabb eset. Az tekintse a dolgot (ki)küldetésnek. Az egész nyugati civilizáció rothad, Ázsia pedig nem a fehér embernek való, úgyhogy nem lehet megúszni ezt az általános nyugati válságot. El lehet menni kevésbé rothadt helyre, de ez minden, amit a helyváltoztatással el lehet érni. Ez nem a probléma végleges megoldása, ez haladék. A probléma végleges megoldása: vagy a kihalás, vagy egy új, és valóban jó világrendszer, ami jobb, mint amit az ázsiaiak és a többiek fel tudnak mutatni.
A jó rendszer lényege nem a kényelem, és az elkényelmesedés, hanem a jó működés. Magyarországon megvan a kényelem és az elkényelmesedés, csak a jó működés nincs meg, úgyhogy a nagy többséget el kellene vinni a szibériai tajgába és a kanadai erdőkbe továbbképzésre. Szerintem fél év alatt helyrejönne az eszük kereke, és tudnák, hogy miért hova kell csapni, és mekkorát.
De ez az elpuhult és elhülyült többség, mint a dodók. Ha ezt látnák a bevándorló ősök, hüledezve néznék, hogy úristen, ez mi ez?! Se helyes értékrend, se tartás, se semmi, ami van az a túlélési képesség nagyfokú hiánya.. Így aztán persze hogy a dodók sorsára jut a magyar lakosság.
Azt talán mondanom sem kell, hogy Észak-Amerika nem ilyen mentalitással lett sikeres, viszont ugyanazon okból hanyatlik, mint Magyarország, a liberális szellemi fertőzöttség miatt, és közben jönnek fel a kínaiak, akik egész jól ellenállnak a liberalizmusnak, nem fogadják el se jónak, se követendőnek. A kanadai kínaiak sikerének titka a szaporodás, gyermekszeretet, összetartás, önfegyelem, kitartás, és a devianciáktól való mentesség. Közelítik a tökéletességet, és nem elméletben, hanem a gyakorlatban, úgyhogy akik náluk is jobbak akarnak lenni, azok szedjék össze magukat, nagyon.
Úgy saccolom, hogy a magyar lakosság 1%-a alkalmas lehet az ilyen rendszerben élésre, anélkül hogy rosszabbá tenné. Százezer emberrel még nem lehet választást nyerni, de kezdetnek jelentős politikai erőként megfelel.
Ilyen rendszeren agyalok Kanadában, ahogy kb. már a világ többi táján is ezt tenném, olyan körülmények között, amilyenek éppen vannak. Van számítógép, van internet, se szomjan se éhen nem halok, se meg nem fagyok se meg nem sülök ez idő szerint, az egészségem is megvan úgy ahogy, tehát a többi már csak sokadrendű részletkérdés.
Az már nem annyira, hogy a fehér ember ügye mennyire rosszul áll, mert túlzásba viszi az individualizmust, az önzést, rossz a fontossági sorrendje, stb. Na de, abból kell gazdálkodni, ami és aki van.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.06. 10:42:19

@immortalis:
Mert túl sok minden úszott el a kis köcsögön az elmúlt idényben, egy Matolcsy mosolyért vagy egy Orbán idézetért is odaadnám bárkinek bármire, amíg 15 meccset egy emberként nem hoz örök harag :))))) És miért nem magyar csapatnak, hát csak mert szeretem a focit .DDDD

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.07. 18:11:50

@csizsikpizsik - pique takarodj!: nadeígylegalábbszerencsére a reál lett a bajnok.... :)

kifordított nagyanyó 2012.08.07. 20:06:02

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Én imádom a srácot!. Na nem úgy,mint Zlatan!:))
@immortalis: Nagyon helyesen!:))

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.08. 15:04:12

@immortalis: Ez mondjuk nekem nem érv, ha halomra lőnének minden real focistát és felgyújtanának mindent amin real logó van sem rezdülnék meg, sőt, lemennék a pincébe azért a pár üveg dugipiáért :))

@kifordított nagyanyó: A tiéd lehet, soha a büdös életben nem fogunk rajta összeveszni :))))

lyken 2012.08.08. 15:07:22

index.hu/belfold/2012/08/08/titkositottak_a_ludovika_campus_beruhazasat_is/

Azt értem, ha a parlament előtti garázs(ami azért épül, hogy a balosok ne bírjanak a téren tüntetni) titkostást kap. De a fidesz egyetem?????? Ennyire ciki, hogy a közgép csinálja csilliókért? Itt vajon mennyi csúszik a fiúk zsebébe, ha titkolni kell?

lyken 2012.08.08. 15:17:00

@Meridian74: Lehet, de nyilván jobb, ha a jelenlegi adózók adóznak, aztán majd ők döglenek éhen 40-50 év múlva. Jelenleg az adózók bérköltségének 34%-a nyugdíjjárulék. A befizetett összegnek viszont már ma is csak a harmadát kapnák vissza. A rendszer fenntarthatatlansága miatt a jövőben ez az arány csak rosszabb lesz. Akkor mi a fenéért kéne fenntartani a jelenlegi rendszert? Azérrt, mert a 40-50 felettiek úgy gondolják, hogy tőlök ne vonjon meg senki semmit, nekik jár minden? Inkább legyen szar azoknak is akik ma fiatalok, de lenne lehetőségük, hogy jobb nyugdíjuk legyen? Lehet ezt nyomni, csak akkor ne tessék csodálkozni, ha:
- elmegy a fiatal külföldre, aztán majd kint kap nyugdíjat.
- céget csinál és minimális adót fizet, a megtakarításból meg majd vígan él idős korában.

jpmjpm 2012.08.08. 17:47:41

"Csak nem kamu volt az egész?"

dehogy :)

vakuljmagyar 2013.03.14. 06:39:36

már látom a jövőt, ahogy 20 év múlva ez a megfélemlített társaság veri az asztalt, hogy neki is olyan nyugdíjat adjanak, mint azoknak, akiknek komoly eredményük származott abból, hogy nem léptek át. Ebben az országban nem ismerik az egyéni felelősséget, mindig mindenki mást okol a bajáért.,

lyken 2013.03.15. 22:48:08

@vakuljmagyar: Áááá... Sokkal reálisabbnak gondolom, hogy a nép majd három ciklus múlva megint megválasztja a Viktort, aki majd jól alaptörvénybe iktatja, hogy aki a megtartott manyupjával jól mert járni az 200%-os jóerkölcsiséget sértő adót köteles fizetni.
Magyarországon megvan az a csodakivételes képesség, hogy bármikor benyalják a tömegek a mennyei manna ígéretét, aztán sírnak, hogy hülyére lettek véve. Az ország 80%-ának semmi baja nincs azzal ha a politikus kizsigereli, feltéve ha a saját preferált pártja teszi.
A pártokonfelüli gondolkodás olyan ritka mint a fehér holló.

süti beállítások módosítása