Skip to content


       Szűrés lista

Rózsa virít a lécek mellett

Nehogy valaki is elfelejtse, hogy minden szép és jó, senkit se kapjon el a negatív hangulat, az NFÜ tájékoztató kampányt indított.

"A cél az, hogy a lakosság kézzelfogható eszközökön keresztül szembesüljön az eddig megvalósult uniós támogatások felhasználásával."

Az EU-s pénzek hasznosításáról egyébként kötelező tájékoztatást nyújtani, és az óriásplakátozás helyett, amit a szocik nagyon profin nyomtak 2,5 éve, pont "véletlenül" a választások előtt, a Fidesz kitalált valami ütősebbet.

szamok.jpg"Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) nyáron a közterületeken szól a lakossághoz, hét nagyvárosban hét egyedi térinstallációt építenek fel." (honlap, Facebook)

Az elsőt, amely az oktatás területén végrehajtott fejlesztéseket mutatja be, csütörtökön adták át Veszprémben. A kormányt Hoffmann Rózsa képviselte.


"Most, amikor a második világháború utáni időszak legnagyobb gazdasági válságát éli át a világ, a 2010-ben hivatalba lépett magyar kormány ennek ellenére eltökélt a nemzeti köznevelési és felsőoktatási rendszer megújítása, versenyképessé tétele iránt"

"A 2508-as szám az oktatás területén már befejezett fejlesztéseket jelzi, amelyek az ország egészében, az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézményeiben valósultak meg” - fejtette meg a szám jelentését Dr. Hoffmann Rózsa, aki kiemelte: „közös erővel iskolákat újítottunk fel és akadálymentesítettünk, lecseréltük a tanintézetek régi eszközparkját és energetikai felújításokat is végeztünk. Ezen felül egyetemek és főiskolák részesültek uniós támogatásban, amelynek köszönhetően a hallgatók magasabb színvonalú oktatást kaphatnak. Az oktatásra szánt Új Széchenyi Terves forrásokat a Kormány egységes stratégiai szemléletmód mentén célzottabban és hatékonyabban használja fel, aminek köszönhetően kiemelt hangsúlyt kapnak azok a területek, ahol az előző kormányzati ciklus idején elenyésző támogatásban részesültek a rászoruló intézmények. Az ÚSZT pályázatainak átfogó célja, hogy megteremtsék az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges feltételeket: minőségi, versenyképes, a gyakorlati munkákban is majdan jól hasznosítható tudást biztosítsanak és létrehozzák az oktatás infrastrukturális hátterét.”

 

Most pedig a fotó következik...

...

...

...

Remélem, mindenki felkészült. Íme:

 

hintabagoly.jpg

Az „Oktatás hintáját”, vagy más néven az óriási hintabaglyot Szőke Gábor Miklós szobrász és Huszár András építész készítette, az Új Irány Csoport és a Hellowood tagjai. Az installáció különlegessége, hogy csak közös erővel, összehangoltan, egyszerre lehet lengésbe hozni a hintát, amely így a csapatjátékra és a közösen elérhető sikerekre is megtanítja a gyerekeket. A bagoly a bölcsességet szimbolizálja, a szobor funkcionálisan hintaként működő része a tanulás szórakoztató időtöltésére utal.

Werkfilm:

 

„Az országban eddig összesen 130 milliárd forintból valósultak meg oktatási fejlesztések” - mondta Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs vezetője, aki ezt a hintabaglyot csak az első érdekes elemének nevezete az Új Széchenyi Terv kampányának, ígérete szerint lesznek még meglepetések.

Ebben már csak azért is biztosak lehetünk, mert további témák még az egészségügy, a közlekedés, a turizmus, a képzés, a vállalkozásfejlesztés és a környezetvédelem területén megvalósított eredmények.

Úgy izgulok, hogy az egészségügyben vajon milyen számra büszkék, hogy a közlekedés"fejlesztést" Fónagy vagy Völner reklámozza-e majd, és hogy ugye a vállalkozásfejlesztést Lászlóné helyett dr.Nyerges állatorvos úr fogja eldicsekedni?

Ahogy Balsai István képviselő mondta:


"Elviselhetetlen számokkal, elviselhetetlen tényekkel szembesülünk naponta, és mit tesz a kormány? 100 millió forintot dob ki az ablakon reklámokra - taglalta a fideszes politikus. Felhívta a figyelmet: ennyi pénzt szórnak el haszontalanul, miközben a gazdasági mutatók a mélypont alatt vannak! Gondoljunk csak az eddig húzóágnak tekintett építőiparra: egyetlen hónap alatt 10 százalékos esést kellett végignéznünk - hívta fel a figyelmet.

Azt azonban megígérem: mindez nem marad büntetlenül, ez a pénz is az elszámoltatandó összegek közé kerül." (2010.január 18.)

 

Címkék: fidesz eu

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr64718089

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

protézisesh 2012.08.21. 09:05:31

őőőőőőőőőőőőőőő.......

Egyéves Önkéntes 2012.08.21. 09:06:53

Én ezt kétszer ennyiből is meg tudtam volna csinálni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.08.21. 09:40:27

"Uniós források ennyire pofátlan lenyúlása és pártpolitikai célokra használása már nem is meglepő a szocialisták részéről, de ha azt gondolják, hogy ezt a súlyos visszaélést következmények nélkül megúszhatják, akkor nagyon tévednek."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=147025

"nem maradhat büntetlenül az a tény, hogy a megszorításokat életbe léptető MSZP-kormány, "hogy újra megtévessze és átverje az embereket", ugyancsak az ő pénzükön sikerpropagandát folytat"
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=144275

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.08.21. 09:41:06

Egyébként meg nem leszünk gyarmat! Pfujj-pfujj EU!

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.08.21. 09:43:24

Akármit installálnak a fityisznek nagy valószínűséggel reszeltek.
atv.hu/cikk/video-20120820_keri_laszlo

Transylvanianmixedgrill 2012.08.21. 09:44:17

Se boldogságos Olimpia, se tikkasztó állami ünnepes, áhitatos hosszú hétvége, se semmi, csak pofánkba szakad így szabi után rögtön az első kánikulai hétköznap, hogy még mindig ez a szektás lopótök-kormány van hatalmon és lapátolja ki az adófizetők pénzét a haveri zsebekbe.

OranzsDzsúz_EvIL! But so tasty! 2012.08.21. 09:46:05

@laspalmas:
„Figyeljék a kezemet, mert csalok!” (Rodolfó)

Krikri 2012.08.21. 09:48:21

a kép nagyon találó, mintha baltával jól szétvertek volna valamit, pont olyan....

GaZe 2012.08.21. 09:48:34

az akkor ott más volt... most tündérmese van.

tristen2006 2012.08.21. 10:01:29

Nem tudtam, hogy a Hoffmann Rózsa egy raklap gyártó Kft-ben dolgozik. Kb ott van ennyi fahulladék.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.21. 10:03:30

Most akkor gyarmat vagyunk és dicsekszünk mit kaptunk rabtartóinktól vagy ez is a diadalmas szabbaccságharc egyik unortodox eleme?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 10:14:06

"Rózsa virít a lécek mellett"

Milyen rózsa? Hoffmann? Az inkább ne virítson!!!!
Valami hátrányos helyzetű általános iskolában virítson inkább, hogy bír-e a kölkökkel...

dr. Aullah 2012.08.21. 10:14:20

@laspalmas: Palmi... még mindig nem tanultad meg: AMI A VÁLASZTÁS ELŐTT VOLT, AZ MÁR NEM JÁTSZIK. Ráadásul ez pont a választás előtt volt, szóval így még inkább nem... ilyenkor felsokszorozódik a "nem érés" :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 10:17:12

Nabasszus, Balsai meg az elszámoltatás...
Mindegy, igaza van.

"Úgy izgulok, hogy az egészségügyben vajon milyen számra büszkék, "
A negatív számra, ami a kórházak vagyonát jellemzi...

Tényleg jó ez a sikerkommunikáció, de hol a siker?! Nem találom...

Calibaan 2012.08.21. 10:17:17

de klassz, a három éves lányom is pont így rajzol és színez, de sose gondoltam volna, hogy ennek szobrot is emelnek :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.08.21. 10:18:36

""A 2508-as szám az oktatás területén már befejezett fejlesztéseket jelzi, "

Ööö, de mit jelez rajtuk? Ennyi dolog készült el? Vagy ez a projektkód? Vagy mi?

Calibaan 2012.08.21. 10:20:25

Megnéztem a videót is, nem akarom bántani a művészeket, de nem lehetett volna megvárni a forgatással, amíg kitisztul a tudatukból az a sok csúnya kemikália?

Le_Penseur 2012.08.21. 10:23:22

Fantasztikusan épül, fejlődik az ország, aki ezt nem látja az bennünk nem hisz! Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló.

Rózsa kisasszony az installáció szerves része, vagy csak éppen arra járt?

A békemenetért a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét odaadni Pataky (zálogházas) Attisnak?
"A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést megkapta többek között Elek Dóra, a Baltazár Színház rendezője, dr. Körösényi András, az MTA Politikai Tudományok Intézete igazgatója, valamint Pataky Attila előadóművész, az EDDA frontembere is. "

labrabbit 2012.08.21. 10:24:08

Az installáció rendben lenne, én legalábbis bírom a modern művészetet, interaktív is, csak azt nem értem, mi köze ehhez ennek a kormánynak. Grat a művésznek, ebben a formában ez karikatúra.

Agyalap 2012.08.21. 10:28:41

Pont jó. Realisztikus. Az egész oktatási koncepció pont egy ilyen összedobált halom rőzsére hasonlít. Iszonyat jó ragasztó kellhet hozzá, hogy szét ne essen - no meg aztán ha szikrát kapna...

djsanyi · http://borbanavigasz.blog.hu/ 2012.08.21. 10:34:51

"megteremtsék az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges feltételeket..."
ez pláne azért is gyönyörű, mert 2012- től a diákhitelre jogosultak felső korhatárát levitték 40-ről 35 évre. aki térítéses szakra megy, az fizessen zsebből... köszi srácok

Agyalap 2012.08.21. 11:02:04

@ColT: Ó bocsánat, elrontottam :D

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.08.21. 11:03:23

Bocsi, de ez a hinta nem egy nagy ötlet.
Kb. Ugyanez a hinta volt nyáron győrben a Győrköc fesztiválon, de akkor zsiráffal....

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.08.21. 11:05:53

www.youtube.com/watch?v=AWBuqU5TWnc

Ezen a videón 7:18 nál látszik egy ugyan ilyen hinta és a design is eléggé hasonló...
Jééééé

Di622 · http://www.microglobe.co.uk/nissin-di622-digital-flash-for-canon-eos-ttl-ii-camera-p-5535.html 2012.08.21. 11:16:03

@ColT:
Szaros blogmotor mondjon le....

Ja szóval nem tudom hogy mi volt ebben a nagy varázslat, ha csak az nem, hogy ezt a cuccot max ilyen gyerek fesztiválokon lehet elsütni és most fel lehetett építeni ide is jóárasítva :-)

nandras01 2012.08.21. 11:20:01

@csizsikpizsik - pique takarodj!:
"Most akkor gyarmat vagyunk és dicsekszünk mit kaptunk rabtartóinktól vagy ez is a diadalmas szabbaccságharc egyik unortodox eleme?"

most miért akarod összezavarni a droidokat?
még a végén az az egy bit is lefagy a fejükben és akkor költhetünk még lélegeztetőgépre is :)

Secnir 2012.08.21. 11:32:30

ööö...
...aztakurva.

kis szünet után átböngésztem a linkelt oldalakat, és a véleményem az, hogy a kormány vagy nagyot mond, vagy nem kommunikál magával:

kormany.hu-ról: "Veszprémbe a 20.508 befejezett oktatási fejlesztést szimbolizáló "hintabaglyot" vittek"

nfu.hu: "A 2508 befejezett oktatási fejlesztést szimbolizáló „hintabaglyot” Dr. Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár leplezte le."

most akkor 2508 vagy 20508?

Squid 2012.08.21. 11:37:17

Halkan megjegyezném, hogy ez az óriáshintaló kb már 2 éve előkerül minden Sziget Fesztivál alkalmával, ahol makonya részeg hollandok és németek hánytatják egymást rajta. Úgy látszik Gerendai "Nullszaldó" Karesz meghálálta a fesztiválokon hegyekben fellelhető Széchenyi Terv reklámokat és kölcsönadta a hintáját :D

Marcellusca 2012.08.21. 11:47:07

"Képzőművészek egymásközt:
- Ide sz@rjak?
- Á, a bunkók úgysem értik."

Na, én ezen bunkók közé tartozom. (Kussolsz, kispöcs Tiger /és többi idióta/! :D) :DDD

Egyébként pont úgy néz ki, mint az oktatás.
Nem építettnek, hanem szétvertnek látszik.

csizsikpizsik _jobbulást Tito, Pique takarodj! 2012.08.21. 11:50:21

@nandras01: Lélegeztetőgép? Reboot azt' ha még mindig nem műkszik újratelepít hátha...:))))

nandras01 2012.08.21. 11:54:14

@csizsikpizsik - pique takarodj!: na jó, de ha a fat tábla is sérült, akkor nix reboot, marad a teljes oprendszer csere :)

Kandeláber 2012.08.21. 12:22:54

Ez ugyanakkora baromság, mint a rozsdás időkerék a Városligetnél.

VT Man 2012.08.21. 12:50:19

@Kandeláber:
"Ez ugyanakkora baromság, mint a rozsdás időkerék a Városligetnél. "

Szerintem az időkerék nem baromság, csak jól kellett volna menedzselni. De így, hogy magára hagyták, rohadni, tipikusan magyar történet lett.

NextGeneration 2012.08.21. 13:06:26

@secnir:
Egy 0 ide, vagy oda nem számít, ha egy nagy nulla az egész már így is...

kifordított nagyanyó 2012.08.21. 13:38:22

@Marcellusca: Á.hagyd én @csizsikpizsik - pique takarodj!: nak és seduxennek akartam beszólni a liverpool miatt de a united is szopott.:((

kifordított nagyanyó 2012.08.21. 13:39:49

Amúgy nem tudom mennyibe került ez a kreálmány de biztos megérte a belefektetett pénzt!

konkry 2012.08.21. 14:03:19

Ez a hinta idén gyereknapon Tatabányán, a színház mögött már fel volt állítva, csak számok nélkül. Még a kerítés is ugyan ez volt. Mitől újdonság?

Agyalap 2012.08.21. 14:10:37

@Secnir: Teljesen mindegy, lehetne 200 508 is, ugyanannyi értelme lenne :(

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.08.21. 14:17:30

@Di622:
@konkry:

Írják a honlapon, hogy nem új az ötlet, csak a lécek és a bagoly :)

"Az installáció kortárs esztétikai szemlélettel hívja fel az emberek figyelmét az elért eredményekre. Az összefogással működésbe hozható egyedi hazai találmány, a Hintayo Szőke Gábor Miklós által új struktúrát, új arculatot kap, működő interaktív szoborrá változik.

Az ismerős konstrukció egy figurális elemmel egészül ki, a fán ülő színes bagoly személyében, amely az edukáció szimbólumaként szerepel."

konkry 2012.08.21. 14:20:33

@laspalmas: Hát akkor most megnyugodtam. :)

ob.szerver 2012.08.21. 14:41:17

Nem baj. Két hét múlva 3. Nemzeti Tanévnyitó, jövőre pedig az Utolsó Nemzeti Tanévnyitó. Azután ezen is túlvagyunk.

Avatar 2012.08.21. 14:46:24

@Secnir: Húszezer ötszáznyolc... vagy kétezer ötszáznyolc... vagy mittudomén. Kérem kapcsolja ki!

Ennyi faanyaggal (meg egy kis kötéllel) sokkal jobb installációt is lehetne csinálni, amin hintázhatna Hoffmann Rózsi, meg a főnökei... ;)

Énbagoly 2012.08.21. 14:54:24

Miért pont bagoly????!!!!!!!!!

2012.08.21. 14:57:05

Akkor most mi a sz@r ez?
Művészetnek sz@r, már ha a sz@rt lehet művészetnek nevezni.
De hol a bagoly? Netán azt is ellopták a fideszesek?

Hoffmann Rózsa pedig ne viritson, hanem kinjába sikítson, mert sikerült az oktatást is elqrniuk.

Ha az EU-nak lennék, visszafizettetném a sok baromságra elcseszett lóvét kamatostól.
Meg azt is amit idáig a fiuk és a fidesz zrt ezidáig ellopott!

Ellenben örülnék neki, ha igaza lenne Balsainak és felelőségre vonnák az elqurt és ellopott pénzekért a fiukat. Én vele kezdeném a felelőségre vonást.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.21. 14:58:20

@kifordított nagyanyó: a lényeg, hogy a Honvéd egy győzelemmel felérő döntetlent ért el a Paks ellen... négy forduló után még mindig mi vezetjük a tabellát. :)

Énbagoly 2012.08.21. 15:00:10

Mióta ez a nő hatalmat kapott a kezébe a gyerekeink felett, ha már meghallom a nevét, attól félek, hogy mivel nehezíti már meg megint az életünket.
A lányom életéből már kihúzott pár célt eddig is.
Viszont ebből a farakásból nagyon szép tábortüzet lehetne csinálni. :)

Dr. Gy. Dr. Fűegér 2012.08.21. 15:05:19

@immortalis:

Bazmeg, te magyar focit nézel? :DDD

mohaa 2012.08.21. 15:14:59

@Avatar:
Támogatom az ötletet! :D

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2012.08.21. 16:03:25

@ColT: Biztos annak az egyetlen EU-s projektnek a kódja, amit teljes egészében az ő kormányzásuk alatt készült el :)

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2012.08.21. 16:05:58

@Dr. Gy. Dr. Fűegér: magyar égre magyar ufót, magyar szemnek magyar focit! :D

Észmegálló 2012.08.21. 16:07:10

Csak eljátszottam a gondolattal: ez hinta, vagy mi - máglyarakás, Hoffmann Róza - Jeanne d’Arc

Netuddki. 2012.08.21. 16:12:10

Hol van ez Veszprémben? Pont most gondolkodtam, hogy télire kéne hozatni tüzelőt... :D

Gizi a laborból 2012.08.21. 16:17:15

Rózsika!
Szerencsére a leányom már kinőtt az iskolából, így romboló hatásod nem tud ártani neki.
Unokám két év múlva megy iskolába. Remélem, akkor te már nem tudsz ártani neki.

Netuddki. 2012.08.21. 16:17:47

@VT Man: Az időkerékkel is csak 1 baj van. Az, hogy kidobtak rá feleslegesen 350 milkát. Előre tudni lehetett, hogy ez lesz belőle. Aki meg meggazdagodott rajta költse gyógyszerre. Aki meg jóváhagyta esetleg bevonulhatna valamelyik börtönbe letölteni a megérdemelt büntetését...

kenájkikit 2012.08.21. 16:17:47

eleve nem értem, hogy bármilyen párt, bármilyen kormány az uniótól kapott pénzen összerakott bárakármit a saját sikerének hisz? de hatalmas siker, ha kapok valamit, amit mindenki más is.

johevi 2012.08.21. 16:19:23

A két betépett építész feltehetőleg a gyerekszigeten láthatta ezt, kb 5 éve működik.

Avatar 2012.08.21. 16:29:04

@mohaa: Nyugtass meg, hogy valami ilyenben gondolkodsz, és nem kell elhatárolódnom...
www.kaeg.hu/php/fajatekok/nagy/termek_hinta.jpg
:)

Agyalap 2012.08.21. 16:34:35

@johevi: kb 15 éve láttam a Művészetek Völgyében ...

hardenberg 2012.08.21. 17:02:11

Bokámra rogyó, térdig letolt véleményem a következő:

Má nem azért de szerintem látnok vagyok. Elnéztem ezt a szétaprított ovis játszóteret és megpróbáltam elképzelni, hogyan nézhetnek ki azok az alakok, akik ezt "megalkották". Viccen kívül és lódítás nélkül, ápolatlan fél és kakószakállas, buzis és egyben betépett hangú, vastagszájú, különös orrú emberkékre tippeltem. Utána megnéztem a filmet. Nyert.
Nem előítélet, nem rasszizmus. T-A-P-A-S-Z-T-A-L-A-T.
Na má csak a gróf Vlad Tepes hiányzik, aki ezekből a deszkákból fini karókat készítene és feldíszítené őket a hazánkat szétrabló politikai garnitúra hulladékaival. Az hatásosabb lenne.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2012.08.21. 17:13:54

Mosonmagyaróvár. 32.000 lakos. A hétvégén adtak át egy újabb "szemfényvesztést":

Elkészült a Futura (a lófasz tudja ezmiez) központ = 1.500millió azaz 1.5milliárd

Egy link a kezdetekről :)))

www.kisalfold.hu/mosonmagyarovari_hirek/2012-ben_nyilhat_a_futura/2110022/

és az átadásról...muhahaha :)))

www.origo.hu/utazas/20120719-futura.html

A város még mindig 32.000 lakosú.

hardenberg 2012.08.21. 17:15:06

@Le_Penseur: Én is dobtam egy hátast, bár díjat kapni ezektől kvára nem megtiszteltetés, inkább zsold. Az OMEGA persze nem kapott díjat ezektől a férgektől (igaz egyik hazaáruló bandától sem). pedig szeptemberben lesz 50 éve hogy játszanak, világhírűek, ők tényleg letettek valamit az asztalra. Semmi elismerés. Csupán egy Liszt Díj még a rendszerváltás előtt. Ennyi. Igaz nem álltak egyik politikai oldal mellé sem, bár szerintem sejtem, hogy valahol a "magyar" (s nem jobb, s nem bal) oldal mellett állnak.
Pataki UFO Mafia Attus, aki egyetlen dalt nem írt, csak nyomult és nyomult, persze igen. Az Edda első két lemeze még ért valamit, de ez sem Pataki érdeme, hanem főként Slamóé. Utána következő "munkássága" nagy nulla. Maffiakapcsolat, káromkodás, részeg őrjöngés, botrányok, uzsora, stb. stb. Tessék megnézi a Csintó születésnapja című filmet, kikkel barátkozott. Hányadék az egész.

webdiag.hu · http://www.webdiag.hu 2012.08.21. 17:25:47

Valakinek volt pár köbméter felesleges fenyőléce...

Mondjuk sokáig nem kell néznie a helyieknek, mert láthatóan favédelem/beeresztés/alapozás nélkül kenték rá a festéket, így egy-két évnél többet nem fog kibírni, szétrohad az egész (mint a magyar közoktatás...).

Kopi3.14 2012.08.21. 17:29:53

Lehet én tartozom a csekély értelmü medvebocsok szük táborába, de eme csodás installációt meglátva nem értem a számot, a szám alapján, meg úgy egészében nem tudok asszociálni egyetelen fütésrekonstrukcióra sem iskolaépületben, új táblát sem vizionálok, de még tornatermet, medicinlabdát sem, s még a meghatódással is problémáim vannak.

legeslegujabbkor 2012.08.21. 18:13:24

@Kopi3.14: "Térségi Integrált Szakképző Központokat fejlesztettünk..."
ujszechenyiterv.gov.hu/oriasiszamok/

nagyon_buta 2012.08.21. 18:36:33

A győri Györkőc fesztiválon egy ilyen hinta (bagoly és fa nélkül) szórakoztatta a közönséget (lehet, hogy ez?), a fehér korlátszerű is ott volt, lásd itt: www.gyorkoc.hu/hu/node/713

Kopi3.14 2012.08.21. 20:35:31

@legeslegujabbkor: Ez ok, nem vonom kétségbe. ellenben azzal, hogy az erre emlékeztető nemistudommiről minden eszembe jut, csak épp az oktatás bármilyen fejlesztése nem.

legeslegujabbkor 2012.08.21. 20:43:17

@Kopi3.14: Nem hiszem, hogy ahhoz köze lenne, inkább néhány zsebre gondolok. A fejlesztési pénzek még véletlenül sem jutnak oda, ahonnan nem lehetne visszaszerezni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.08.21. 21:34:02

"Öt év alatt 130 milliárd forintból valósultak meg az országban oktatási fejlesztések, az összeg 85 százaléka európai uniós forrás volt - mondta az oktatásért felelős államtitkár pénteken Veszprémben, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kampányindító rendezvényén."
www.fidesz.hu/index.php?Cikk=183520

LOL, hány éve is van Fidesz-kormány? Kettő meg egy kicsi? És mégis öt évvel dicsekednek? A szocik munkájával? A szocikéval?
LOL

Tryst 2012.08.21. 21:40:21

Nohát, ha az MSzP-nél esetleg dolgoznak okos és lusta emberek, 2014ben elég lesz a kampányhoz a ctrl+c ctrl+v a Fidesz honlapról, csak az MSzP-t kell átírni Fideszre, és kész is! :)

2012.08.21. 21:56:56

Aztabüdöskurva.
Olvasom a szöveget, nocsak, sikersztori a Bőrön, ezzzigggen, csettintettem, és épp belekezdtem szám szélének körbenyalásába (mer' a sikersztori úgy hiányzik már, mint egy falat kenyér, és hát az most nagyon), szóval kicsi szívem egészen ujjongásközeli állapotba került, amikor hirtelen megláttam a fotót. Azt, igen, azt, a tornádó után készültet. Néztem a romokat (szegény faház...), a belőlük tanácstalanul figyelő alakokat (szegény gyerekek), kezdtem volna sajnálni őket, ám - korom ellenére is kiváló szememnek köszönhetően - észrevettem a romok előterében magát a tornádót is. És akkor összeállt kép és írás, és úgy maradtam. És a legelsőként leírt szó csak a legenyhébb volt abból, ami eszembe jutott, pedig hát perceken át jutott eszembe sok minden, el lehet képzelni.
Hintabagoly, bazmeg.
Írnék még többet, de most mennem kell installálni, majd hintázok közben, ha elakadna bennem. Csapatjátékilag beleharaphatja a nevét minden képmutató, ostoba politikus, akik minket hintába tettek, de ne tessenek tolongani, mindenkiről lesz kép.
És hát, szét van ez már csapva így is.

Horizont 2012.08.21. 22:07:38

@Engedjetek el kutyák, a Lajoséknak töröm az utat!:
"Egy kisváros nagy dobása" Ja! 200 millió forint önrész! Amit nem hitelből hanem adóbevételből fizettek. Gondolom már a városban minden a helyén van, minden jól működik, mindenki mindennel elégedett. Már csak ez a "mini Csodák Palotája" hiányzott. Meg a 1,5 milliárd amiből le lehetett csípni.Minden város ezt csinálja!

@laspalmas: Rózsa már nem igen virít, hervadozik már szegény! 64 éves!! Látom MSZMP tag volt amiből jó szimattal '88-ban ki is lépett:) Úgy érzem, Orbán úgy dobta oda az Oktatás Ügyét a KDNP-nek és Rózsikának, ahogy az előző országlása alatt a mezőgazdaságot (és a Fradit) Torgyánnak! Az előzőnek a végeredményét tudjuk. Ennek meg sejtjük!

Horizont 2012.08.21. 22:09:05

@Légifarkas:
:DDDDDD Ez jó volt! Nem a történet hanem a reagálásod:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2012.08.22. 08:46:37

@Légifarkas:

"Olvasom a szöveget, nocsak, sikersztori a Bőrön, ezzzigggen, csettintettem,"

gyanakodhattál volna.....ritkán van ilyen :)))

2012.08.22. 10:32:33

@laspalmas: mindig gyanakszom. De mindig megadom az esélyt :-)

kifordított nagyanyó 2012.08.22. 12:04:33

@csizsikpizsik - pique takarodj!: Ne is mondd,hogy a rák vinné el....!
Miért kell minden jóba belerondítania?
Keressek másik csapatot?:))
@immortalis: Hát ez engem hidegen hagy.ÉN focit nézek!:))

Ironfist 2012.08.22. 13:36:05

@immortalis:
"magyar égre magyar ufót, magyar szemnek magyar focit! :D"

Magyar seggbe magyar lófaszt!

@kifordított nagyanyó:
"Hát ez engem hidegen hagy.ÉN focit nézek!:))"

Ccöh, focit... nézz inkább pankrációt! Igaz nem sport, csak előadás, de sokkal látványosabb. :P

Kodomo 2012.08.22. 13:59:19

"Tessék mondani, annyit se mond, hogy uhúúú?"

Horizont 2012.08.22. 15:58:52

@GeoCracker:
Még elvben sajnos!
"Csökkentsük az arcunk méretét és a mellkasunk térfogatát"
Mi a franc ez a királyi többes?? Nekem ugyan nincs mit csökkentenem, neki és a sleppjének meg annál több. Valami nagy terelés ez a duma! Orbán soha nem fogja belátni, hogy tévedett meg, hogy elbaszkurázott majd' mindent!

Horizont 2012.08.22. 16:00:25

@GeoCracker:
Jav: Még elvben SE sajnos!
:D

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.22. 16:04:35

@Horizont: Ja. Folytatódik a felelősség szétkenése, elmaszatolása. Ezért éreztem túl optimistának (jóhiszeműnek?) az ATV -t.

Horizont 2012.08.22. 17:22:02

@GeoCracker:
Az ATV csak közvetítette Orbánt! nagy Vezetőnk a nagyköveti értekezleten beszélt. Végigolvasva a cikket, már látni is, hogy ez az egy mondata (ami reményre adott jogot) is hazugság, ferdítés vagy nevezzük bárminek. megint a "nyugatot" ostorozta kiemelte,hogy a Közép Európai országok a sikeresek. Erre mondta az ominózus mondatot a "csökkentsük a méretünket", mert azt még ő sem tudta (merte??) hazudni, hogy előttük járunk! Szóval ez megint a nesze semmi fogd meg jól. Értheted így is de úgy is. Kinek mi a szájíze! Szegény, szegény Viktorkám gyűjti lelkesen a fekete pontokat nálunk és a világban is. Annyi összejön neki, hogy '14-ben bukás lesz.

GeoCracker · http://endresy.blogspot.com/ 2012.08.22. 17:50:35

@Horizont: "Az ATV csak közvetítette Orbánt! " --- jogos
"Annyi összejön neki, hogy '14-ben bukás lesz. " --- nem fogom hiányolni a palettáról :-)

alte trottel 2012.08.22. 22:13:42

@ColT:
Francokat!
Mit gondolsz, miért kellett összeírni a lovak számát, megjelölve, hogy csődör, kanca, herélt?
Na?
Leesett végre:
IGEN!

Megdobbent 2012.08.23. 05:39:28

@ColT: A sikert tobb 10, vagy inkabb tobb 100 ezer fiatal exmagyar csinalta meg kulfoldon, ott lathato naluk a boldogsag. Mivel en oreg vagyok, es jol elbasztam mar itt az igazan aktiv eveimet, ezert csak arra vagyok buszke, hogy vegre nagyon-nagyon sokan tullendultek az orszag legvarain, es egyszer, s mindenkorra elhuztak innen oda, ahol elni lehet. Legalabb lesz boldog, elegedett magyar itt europaban. Es ez nagy eredmeny! Sokunknak nem jutott ilyen konturosan elmezavart, agybeteg, balfasz kormany, ilyen szetkurt orszag es ilyen szegyen magyarerzet, ezert itt lottuk el a fobb energiainkat, mondvan "nem olyan rossz ez, ebbol meg lehet normalis orszag, kitartok benne."...

Ironfist 2012.08.23. 14:39:31

@Megdobbent:
"es ilyen szegyen magyarerzet,"

Sokan mondogatják, hogy szégyellik, hogy ők is magyarok. Én ezt azért kikérem magamnak, én büszke vagyok, hogy magyar vagyok. Szégyelljék Orbánék magukat, mert amit művelnek, az valóban szégyenteljes.

Apeiron (törölt) 2012.08.25. 14:59:58

A fotó üt. Hazudós Rozi személye is.

SlyZero 2012.08.30. 14:18:03

Amúgy épp most nyilatkozta le, hogy nyolc évig csak azért maradt vissza a fejlődésben, nehogy a szüleinek új blúzt kelljen vennie.

süti beállítások módosítása